NNCL856-411v1.0

Írta: Michael Teitelbaum

Munkatársak: Mark Acey és Gary Baker

Illusztrálta: Gary Baker és Larry Fentz

Copyright © 2002 Paws, Inc. All righte reserved. „Garfield" and

the Garfield characters are registered and Kiadja az Adoc-Semic Kiadói Kft.

A kiadásért felelős: Zselinszky Tibor. Felelős szerkesztő: János Éva.

Fordítás: Nagy Ágnes. Tördelőszerkesztő: Kálmán Ibolya.

A kiadó címe: Budapest, Pf. 618. 1399 Kereskedelmi osztály telefonszáma: 261-0422.

Nyomtatás és kötészeti munka: Alföldi Nyomda Rt. Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

ISBN 963 9233 35 8

Bevezető

Néhány kedves négylábú — Garfield, Ubul, Heléna, Nermál és Mici

— egyik pillanatról a másikra egy másik univerzumban találja magát, ahol egyszeriben szuperhősökké lesznek. Ok — a Zűr kommandó.

Garzooka — Termeténél csak a tekintélye nagyobb. A Zűr

kommandó félelmet nem ismerő, falánk parancsnoka. Harcias természetű, borotvaéles karmokkal, kötél idegekkel és egy rendkívül különleges képességgel: ha a helyzet úgy kívánja, gammasugárzású szőrgalacsinokat (és ugyancsak halálos aranyköpéseket) lövell a szájából.

Modul — Nyomozásra teljes mértékben alkalmatlan, ám fantasztikus

ereje van. Fegyvere: ultrasíkos nyála és szupernyúlékony nyelve. Elég egy cuppantás, és az illető máris teljes agyellágyulásban szenved.

Sztárléna — A szirénhangok dalnoka. Hipnotikus éneke mindenkit

révületbe ejt. Csak egyvalaki tud ellenállni e bűvöletnek — Garzooka. Abnermál — Testhőmérséklete soha nem mozdul el a nulla fokról,

így aztán jéghideg mancsának érintésétől ellenségei jégcsappá merevednek. Ráadásul egy sugárbiztos védőpajzsot is képes maga köré vonni, mely nemcsak neki nyújt védelmet, de a Zűr kommandó többi tagjának is. Van még egy fegyvere, aminek Garzooka nem annyira örül: mindenkit halálra idegesít (a kisöcséd sokat tanulhatna tőle).

Robuci — Félig komputer, félig mackó robot. Fantasztikusan

leleményes, ő a Zűr kommandó esze, ami ebben a társaságban nem olyan nagy dolog.

JöjJon hát a Zűr kommandó! Az erőleves velük van!

1 Ami eddig történt... Számos galaxis létezik a világegyetemben. Majdnem olyanok, mint a

miénk, ám mégsem teljesen. Például a mi kis univerzumunkban Jon Arbuckle egy kedves, ám meglehetősen mafla fickó, aki egy fedél alatt él számos kedvencével. Abban a másikban viszont, ahol tulajdonképpen a mi történetünk is játszódik, Jon egy kedves, ám meglehetősen mafla herceg. Ami kis világunkban Garfield, Ubul, Nermál és Heléna gazdájuk szeretett kedvencei, Mici pedig egy aranyos játék mackó. Jon herceg birodalmában azonban mindannyian különleges képességekkel bíró szuperhősök. Ők öten együtt — a Zűr kommandó.

A gonosz doktor, Lizboszi

megesküdött, hogy megkaparintja a hatalmat, és meghódítja az egész univerzumot. Ehhez azonban le kell számolnia a Zűr kommandóval. Hogy célját elérje, Lizboszi szupererős és elvetemült mutánsok seregét fejlesztette ki.

Egyik legfélelmetesebb zsoldosát, Patkány Jacket bízta meg a Zűr kommandó megsemmisítésével. Ám minthogy nem teljesítette küldetését, Lizboszi büntetésből apró kis egérré változtatta. Patkány Jack a Zűr kommandó fogságába esett, és ketrecbe zárva Jon herceg kastélyába került, ahol a herceg jó gazdiként viselte gondját. Egy nap aztán Jacknek sikerült megszöknie ketrecéből, de menekülés közben belepottyant a Binky mágus varázsfőzetével teli üstbe, és egy szempillantás alatt óriás patkánnyá

változott. Miután elkötötte a Zűr kommandó űrhajóját, a Lopakodó Lasagnát,

felkerekedett, hogy visszavágjon Lizboszinak. Elég volt néhány csepp a magával vitt varázsfőzetből, és Lizboszi aprócska Barbie babává zsugorodott. Patkány Jack magához ragadta a varázskristályt, nyakába akasztotta, és ettől mind ereje, mind gonoszsága egyszeriben megsokszorozódott.

A Zűr kommandó szuperhősei összetákolt űrhajójukkal, a Planétás Pizzával szorosan Patkány Jack nyomába szegődtek. Követték Lizboszi rejtekhelyére, ahol Garzooka gigászi küzdelemben megszerezte a varázskristályt, és magára akasztotta. A kristály mágikus ereje, minden gonoszság forrása, Garzookára sem maradt hatástalan. Felébredt benne a Rossz, és Patkány Jack társaságában végigfosztogatta és -lakmározta az egész galaxist.

Miután a parancsnok nélkül maradt Zűr kommandó utolérte Garzooka és Patkány Jack űrhajóját, Sztárlénának sikerült letépnie a kristályt Garzooka nyakából. Ám ezt olyan hevesen tette, hogy a kristály a földre hullt, és szilánkokra tört. Garzooka végre megszabadult a gonosz varázslattól, Patkány Jack pedig fogságba került.

Nem sokkal ezután Binky mágus varázsfőzetének ereje szertefoszlott, Patkány Jack és Lizboszi visszanyerte eredeti méretét. Patkány Jack, zsebében az összetört kristályszilánkokkal, átszállt a Planétás Pizzára, és kilőtt a világűrbe. Lizboszi eközben ismeretlen rejtekhelyre költözött, ahol újabb kísérletbe kezdett, hogy valóra válthassa tervét, és átvegye a hatalmat Jon herceg birodalmában.

2 Egy másik univerzumban... Valahol messze, Jon herceg univerzumának távoli szegletében egy

úszó erődítmény cirkált az egyik bolygó körül, sok-sok fényévnyire a Poliésztertől, ahol a herceg élt. Az erőd belsejében, egy titkos laboratóriumban a gonosz Lizboszi legújabb kísérletének végső fázisához érkezett.

Miután Patkány Jack, egykori szövetségese, immár ádáz ellenfele felfedezte korábbi rejtekhelyét, Lizboszi elhatározta, hogy ezúttal főhadiszállását a Poliésztertől olyan távolra helyezi, amennyire csak tudja. Úgy gondolta, hogy az Elrettentő Erődben, távol ellenségeitől, biztonságban érezheti magát.

Lizboszi ott állt a vezérlőpult előtt, ahonnan vastag kábelek kígyóztak az energizálókamra felé. Utoljára még ellenőrizte a műszereket, aztán hozzálátott kísérletéhez. Ahogy növelte az energiaerősséget, a kamrát hangos morajlás közepette halványzöld fény árasztotta el, a gonoszság fénye.

— Még néhány pillanat, és kész a nagy mű! Enyém a legfélelmetesebb fegyver a világon — fürkészte feszült érdeklődéssel a mind fülsiketítőbben morajló kamrát. Hirtelen csend lett. — Ezzel meglennénk! — rikkantotta elégedetten.

Az energizálókamrában ott állt pokoli tervének újabb szülötte: a K-Kilences. Az egykor közönséges dobermann hatalmas, két lábon járó, kétméteres óriásként magasodott előtte. Amúgy is erőtől duzzadó, robusztus teste majd szétpattant a belésugárzott energiától. Karján, mellén szinte pattanásig feszültek az izmok. Lizboszi valamikor azért választotta ki sok-sok kutyakölyök közül, mert ő tűnt köztük a legvisszataszítóbbnak. Lizboszi rögtön tudta, ideális harcost faraghat belőle.

A K-Kilences még egy utolsó adag besugárzást kapott, hogy ne csak erős, de intelligens is legyen. Amikor az eljárás véget ért, a kísérleti kamrából egy izmoktól duzzadó, tűhegyes

fogait csattogtató, brutális szörny lépett elő. Síkos, fekete bőre csillogott a rávetődő fénytől. Egyszer csak megszólalt.

— Hölgyem, engedje meg, hogy gratuláljak a művéhez. Ez a sziporkázó intelligencia lenyűgöző! A szépen kidolgozott izmokról nem is szólva.

Lizboszi csodálattal hallgatta. Nemcsak erővel és intelligenciával ruházta fel, de arra is beprogramozta, hogy emberi nyelven szólaljon meg. Legnagyobb meglepetésére azonban K-Kilences úgy beszélt, mint egy angol úriember. Pedig ő egy vérszomjas, velejéig romlott szörnyet akart alkotni, ám ez a K-Kilences hamarabb hívna meg valakit ötórai teára, mintsem hogy átharapja a torkát.

— Úristen! — sivalkodott Lizboszi. — Nekem egy hidegfejű gonosztevő kell, aki leszámol a Zűr kommandóval, és tessék! Udvariaskodik, akár egy lakáj.

K-Kilences haragosan vonta össze mélyen ülő, szurokfekete szemét. Torkon ragadta Lizboszit, és a levegőbe emelte. — Nem úgy van az, drágaságom! — vicsorogta habzó szájjal. — Ne tévesszen meg a jó modor! Egy pillanat alatt átharapom a torkod, és szétcincállak. Megértetted?

Lizboszi megkönnyebbülten sóhajtott fel. Mégsem annyira úriember, mint az első hallásra tűnik! Viszont azon felháborodott, hogy alattvalója képes volt a nyakánál fogva ráncigálni őt. Végül is elégedett lehetek — gondolta —, de nem árt kicsit helyre tenni a kutyust. Tanulja meg, ki a főnök!

Lizboszi, még mindig K-Kilences szorító ölelésében vergődve, elfojtott hangon varázsigéket kezdett mormolni. Ettől K-Kilences szorítása egyre gyengült, majd erejét vesztve Lizboszi lába elé rogyott, mint egy öleb, amelyik várja gazdája parancsait.

— Örülök, hogy olyan vérszomjas vagy, mint amilyennek elképzeltelek — dicsérte meg Lizboszi. — De ha még egyszer rám emeled a mancsod, hát kutyacsemegét csinálok belőled, és odaadlak Gorbullnak. Felfogtad?

Gorbull, egy korábbi kísérletének szülötte, az első mutánsok egyike, Lizboszi kedvence volt. A gorilla-pitbull keverék felkapta a fejét, és már a beígért falat puszta gondolatára is nyaldosni kezdte a szája szélét.

— Ez egyenes beszéd, készséggel elismerem — kászálódott fel K-Kilences, és leporolta magát. — Miben állhatok Őgonoszsága szolgálatára?

Lizboszi elmosolyodott. — Használd az eszed, még ha nem is szoktál hozzá, és válaszolj! Mi a véleményed arról, hogy az emberek olyan megalázóan bánnak a kutyáikkal? Mindenféle vezényszavakra tanítják őket, botokat hozatnak velük vissza, pórázon sétáltatják őket, meg ez az egész kutyuli-mutyulizás.

K-Kilences elgondolkodott. — Teljességgel barbár szokás. Azt hiszem, itt az ideje, hogy az ebek — elsősorban a nemesebbek — kitörjenek alárendelt szerepükből.

— Jól sejtettem — örvendezett Lizboszi. — Te leszel a Le a Pórázzal Ebfelszabadítási Mozgalom vezére. Szervezd meg a lázadást, hogy aztán a kutyák átvegyék a hatalmat az univerzum legutolsó szegletében is. Hadd tanulják meg az emberek, milyen dolog nyakörvet hordani, meg elhajított faágak után nyargalászni!

— Briliáns terv! — lelkendezett K-Kilences. — De mi a te hasznod az egészből?

— Az állatok majd pórázon tartják az embereket, én meg pórázon tartom az állatokat! — világosította fel Lizboszi. — így rabszolgámmá

teszek mindenkit, még Jon herceget is. Enyém lesz az egész univerzum!

— Bravó! — tapsolt elismerően K-Kilences. — Látom, alaposan végiggondoltad a dolgot. És hogyan lássak hozzá a tervedhez?

— Ide süss! — azzal Lizboszi felnyitott egy lelakatolt ládikot, és egy jó nagy puskát vett elő belőle. Lizboszi fejlesztette ki a csodafegyvert, ami olyan volt, mint egy kézi irányítású rakétavető, telis-tele mindenféle herkentyűkkel. Ám ez a rakétavető nem lövedéket, hanem agyserkentő lézersugarakat bocsátott ki.

— Ez egy vállról indítható agyserkentő — magyarázta Lizboszi. — Tűz alá vehetsz vele egy egész várost, de csak a kutyákra hat. Olyan intelligensek lesznek tőle, mint te. És amilyen harcosak és szívósak, könnyűszerrel szolgasorba hajtják gazdáikat. Kapsz egy elektronikus pórázt is — azzal egy halkan zümmögő nyakörvet húzott elő. — Ezt kell rákötni a gazdik nyakára, akkor majd engedelmesen teljesítik a négylábúak minden parancsát.

K-Kilences elmosolyodott, és elégedetten méregette feszülő izmait. — Hölgyem, készséggel teljesítem parancsait — búgta alázatosan.

— Vidd az egyik űrhajómat, válassz ki néhányat a mutánsok közül, és vess véget az Eb-szolgatartó Birodalomnak, hogy hamarosan felvirradjon az új korszak, amikor mindenki eb-igába hajtja a fejét, és behódol a mindenek felett álló Nagy Lizboszinak!

K-Kilences űrhajója, fedélzetén egy sereg mutánssal, tucatnyi agyserkentő puskával és elektronikus pórázzal, bevetésre indult. Lizboszi pedig végre kifújhatta magát. Hálószobájába vonult, elterült egy kényelmes heverőn, behunyta a szemét, és meditálni kezdett. Különleges telepatikus képességével próbált kapcsolatot teremteni a varázskristállyal, amellyel láthatatlan kozmikus erő kötötte össze.

Lizboszi gondolatban végigpásztázta az egész univerzumot. Tudta, hogy a varázskristály, amit Patkány Jack ellopott tőle, elvezeti a gonosz rabló rejtekhelyéhez. Ha sikerül bemérnie, könnyűszerrel visszaszerzi a kristályt, Patkány Jack pedig búcsút mondhat az életének.

A galaxis legtávolabbi zugát is bejárta Lizboszi gondolatban, míg végre különleges energiát észlelt, amelyet csak a kristály sugározhatott magából.

— Eltörte! — tért magához a révületből. — Az az átkozott gazember eltörte a kristályomat! — majd kacagni kezdett. — Lefogadom, hogy keres valakit, aki összeragasztja. Azt is tudom, hol keresi. Várni fogom, amikor odaérkezik!

3 A mi kis univerzumunkban, Jon nappalijában... Verőfényes tavaszi délután volt. Jon Arbuckle ott állt a nappali

közepén piros-fehér kockás sortban, citromsárga strandingben, lábán rikító narancssárga tornacipő. Már vagy egy teljes flakon napvédőt magára kent, bőre fényesen csillogott a rengeteg olajtól. Úgy festett, mint egy zsírral locsolt pulyka a sütőben, már ha egy pulyka kockás sortot, strandinget és tornacipőt viselne. Egy röplabdát szorongatott a hóna alatt, amely azonban minduntalan kisiklott napolajtól síkos karjából.

— Oké! — kapta fel a labdát a padlóról immár tizedszer. — A háló már a helyén. Ki jön velem a kertbe röpizni?

Jon barátai elnyúlva hevertek a nappaliban, ki-ki a maga helyén. Garfield fejét egészen a heverő alá dugta, ezzel adva értésére mindenkinek, hogy senki se zavarja szundikálás közben. Mici összegömbölyödve, hűségesen gubbasztott mellette.

Ubul meredten bámult a szoba egyik sarkába. Már napok óta nem tette, így hát kíváncsian fürkészte, változott-e azóta valami. Heléna lustán lapozgatott valami újságot, Nermál pedig képregény-gyűjteményét rendezte át, azon a héten már negyedszer. Jon ajánlata nemigen hozta őket lázba.

— Gyertek, srácok! — könyörgött Jon. — Egész héten esett. Napokig ki sem mozdultunk a házból. Kinek van kedve otthon kuksolni egy ilyen csodálatos délután, mint ez a mai?

Mind az öten egyszerre emelték fel mancsukat. Igaz, Miciét Garfield emelte magasba.

— Ilyen nincs! Egyedül mégsem röplabdázhatok! — próbálta őket jobb belátásra bírni. Tudjátok, mit csinálok?

Elsétálsz a háztól, és közben egymillióig számolsz — gondolta Garfield. — Aztán továbbsétálsz, és megpróbálsz eljutni kétmillióig.

— Egy óriási adag lasagnát. De csak labdázás után — ígérte Jon. Tudta, ha Garfieldot sikerül kicsalnia a házból, a többiek követik.

Garfield maga elé képzelte a hatalmas tál lasagnát. Még a nyála is kicsordult. Ez nem hangzik rosszul — gondolta —, de ha ehhez előtte mozogni kell, már nem is vagyok olyan éhes!

Jon folytatta a sopánkodó könyörgést, és ezzel alaposan felborzolta kedvencei idegeit. Garfield egyre azon vívódott, mit válasszon: az alvást, vagy az evést? Miután az alvásnak lőttek, megadóan feltápászkodott. — Tulajdonképpen mindegy, hol nem alszom, a nappaliban vagy a kertben — dünnyögte. Jön, ahogy meglátta Garfield fejét az ajtóban, elégedetten elvigyorodott.

Egy másik univerzumban, a Kennel bolygón... A Kennel bolygót mindenki úgy ismerte az egész univerzumban, mint

ahol az ebeknek kutya jó dolguk van. Legtöbbjük szinte családtagnak számított. Sehol nem szaladgált annyi házőrző négylábú, mint a Kennelen. Nem csoda, ha K-Kilences itt látott munkához.

A hatalmas cirkáló, amelyet Lizboszi a rendelkezésére bocsátott, mutánsok seregét szállította fedélzetén. Ezek a szörnyek, Lizboszi leghűségesebb zsoldosai, bármit megtesznek, amire K-Kilences parancsot ad.

— Hé, te ott! — mutatott K-Kilences egy félig béka, félig nyúl mutánsra. — Ugorj ki a konyhába, és hozz nekem egy forró teát meg egy tejfölös lángost.

A különös, nyúlfejű lény fürgén szimatolt orrával, majd elrugaszkodott békazöld, izmos hátsó lábáról, és nagyot ugrott. Hamarosan tálcával a kezében tért vissza, rajta egy pohár tejföl, meg egy teában cuppogó, teljesen átázott lángos.

K-Kilences sóhajtott, és rosszallóan rázta a fejét. Majd hirtelen kiütötte a megszeppent nyúlfejű béka kezéből a

tálcát. Minden a földre hullott, a mutáns pedig ijedten elfutott.

— Semmi baj, főnök! Hozok egy másik terítéket! — szólalt meg K-Kilences mögött egy behízelgő hang.

Brutál Blöki hátranézett, és egy óriási, teknősbékafejű varjút pillantott meg. — Vacsorázni akartál, hát meglesz! — mondta megnyugtatóan a meglehetősen bizarr külsejű szerzet.

— Hogy lehet ez? Te tudsz beszélni? — csodálkozott K-Kilences.

— Hát persze! Lizboszi rajtunk próbálta ki az agyserkentő sugarakat, hogy minden tökéletesen működjön, amikor nekilát, hogy téged megalkosson. Én is a kísérleti alanya voltam. A nevem Wilbur. Várj csak nyugodtan, mindjárt visszajövök!

Wilbur hamarosan visszatért. — Parancsolj, főnök! — nyújtott felé egy tányért és egy csészét.

— Párolt póló meg egy kis vegyes csonttál, ahogy rendelted.

— Most már értem, miért kellett finomítani Lizboszinak az agyserkentőn. Sebaj! Majd elkészítem a teát magam. Remélem, katonának jobban beváltok, mint szakácsnak. — K-Kilences nekilátott, hogy készítsen magának valami harapnivalót, miközben cirkálója, ez a hatalmas monstrum folytatta útját a világűrben.

Pár nap múlva elérték a Kennelt. Miután leszálltak, K-Kilences katonáival bevonult egy kis faluba, a bolygó legtávolabbi szegletében.

— Történelmi a pillanat — fordult harcosaihoz. Az angolos jómodor pompásan leplezte gonoszságát. — Az Ebfelszabadítási Mozgalom ezennel erről a helyről útjára indul. Ez az első település, ahová elhoztuk a szabadságot. Ha megdöntöttük a gazdik uralmát, továbbállunk, és városról városra haladva minden kutyatestvért felszabadítunk. K-Kilences előhúzta Lizboszi agyserkentő lézerpuskáját, és tüzet zúdított vele mindenkire, aki az útjába került. A lézersugarak hatására a négylábúak sorra hátsó lábukra emelkedtek, és meglepetten fedezték fel, hogy értelmi képességük egyre nő. Beszélni, sőt gondolkodni kezdtek.

K-Kilences egy hangosbeszélőn keresztül igyekezett feltüzelni őket.

— Köszöntelek benneteket az intelligens lények világában! Nem unjátok még, hogy örökké a gazdátok kezét nyaljátok? Ne higgyétek, hogy az emberek annyira szeretnek titeket, mint ahogy mondják. Csak azért tartanak benneteket, hogy legyen kin uralkodniuk.

— Úgy van! — kiáltotta valaki. — Nem tudom, ki ez a fickó, de jól beszél! — hangzott az összeverődött tömegből.

— Nem megalázó örökké egy darab csontért pitiznetek? Nem lealacsonyító holmi botok után rohangászni?

A hallgatóság percről percre nőtt. Egyre mérgesebben és hangosabban morogtak, K-Kilences pedig egyre tüzesebben szónokolt.

— Öregfiúk, most már elég intelligensek vagytok ahhoz, hogy változtassatok a helyzeten! Harcosaim ezekben a percekben osztják

szét köztetek az elektronikus pórázokat. Kapcsoljátok gazdáitok nyakába! Attól a pillanattól kezdve ők fognak engedelmeskedni nektek. Ne csak az erő, de az értelem is legyen veletek, és hamarosan tiétek lesz az egész bolygó! Kennelbeli testvéreitek követni fogják példátokat! Végre szabadon élhettek! És akkor ti fogjátok beszórni bolhairtóval az embereket!

— Majd meglátjuk, mit szólnak hozzá! — kiáltotta valaki. — Hogy én mennyire utáltam a szagát — kiabálták innen-onnan. — Egy új korszak virrad ránk! — folytatta K-Kilences, teljesen maga mellé állítva a tömeget. — Az ebek függetlenségének és a gazdik rabságának korszaka!

Miközben a tömeg őrjöngve hallgatta a szónoklatot, a mutánsok lassan elvegyültek a hallgatóság között, és szétosztották az elektronikus pórázokat. Brutál Blöki a beszéd végére ért, a kutyák pedig hazatértek. Intelligensek voltak, de szörnyen gonoszak is.

Tippy, az eddig szelíd és jólelkű kis korcs szinte berontott gazdájához.

— Megjött Tippy! — kiáltotta a gazda a feleségének. — Méghozzá két lábon! Valami újat tanultál? Jól van, öregfiú! Szeretnél jutalmul egy kis nasit?

— Azt szeretném, ha nem gügyögnél, mint egy idióta. Tippy gazdája elsápadt. — Szívem, ez a kutya beszél! — Ne bolondozz, inkább adj neki valami rágcsálnivalót! — hangzott a

másik szobából. — Szeretném, ha ezt szépen felvennéd! — morogta Tippy, kezében

az elektronikus pórázzal, amit K-Kilencestől kapott. — Mégpedig azonnal!

A teljesen felbőszült Tippy abban a pillanatban földre rántotta gazdáját, és felcsatolta rá a nyakörvet. Amint megpróbált felállni, Tippy megnyomott egy kapcsolót a pórázon, mire gazdája fájdalomtól eltorzult arccal összerogyott.

— Ezután én tartalak pórázon, te pedig szépen körbe-körbe pörögsz! — vicsorgott. Gazdája ide-oda hempergőzött a nappaliban, hol a heverőnek, hol az asztalnak ütközött.

— Édesem, ne birkózz azzal a kutyával! Tudod, hogy attól teljesen megbolondul — szólt át felesége a szomszéd szobából.

Tippy elővett egy másik pórázt, és az ajtó felé indult. A faluban valamennyi kutya fellázadt gazdája ellen, és mindenkit

pórázra kötöttek. Hamarosan átvették a hatalmat. A gazdiknak pedig el kellett tűrniük, hogy bolhairtóval szórják be őket, nyüszítsenek, ha enni akarnak. Kénytelenek voltak pörögni, bot után rohangászni, ülni, mancsot nyújtani és pitizni.

— Uraim! Irány a következő falu! — adta ki K-Kilences az újabb parancsot, amint az utolsó házhoz értek. — Elismerem, ez az agyserkentő pisztoly valóban bombasztikus. Hamarosan miénk az egész bolygó. Az Ebfelszabadítási Mozgalom töretlenül nyomul előre, és meg sem áll a Poliészterig! — kacagott vérfagyasztóén, és seregével már indult is, hogy tűz alá vegye a következő falut.

4 Jon herceg tróntermében ült. Fején az aranykorona félrecsúszott,

köpenye a földet súrolta. Egy összecsukható műanyag kempingasztal mögött foglalt helyet. Sokkal jobban szerette, mint azt a szépen faragott antik tölgyfa asztalt, amelyet elődjétől örökölt.

A számítógép kinyomtatott adatait ellenőrizte, adólistát, üzleti terveket, apró-cseprő napi ügyeket meg egyebet, ami az uralkodással együtt jár. Minden reggel ezzel kezdte a napot. A betűk és a számok szinte egybefolytak a szeme előtt.

— Lássuk! — dünnyögte magában, miközben mindenféle adatokat pötyögött be egy számológépbe. — Itt egy segélykérő levél az Aquáról Arrafelé hatalmas árvíz pusztított az utóbbi napokban. Hmm. Majd kapnak egy hatalmas szivacsot. Csodákat lehet vele művelni. — Micsoda? A Plasztikon fogyóban a fém? Hever a fiókomban két doboz gemkapocs, majd elküldöm. Kezdetnek megteszi. — Jon jót nevetett saját viccein, hiszen más, ha egyáltalán lett volna valaki rajta kívül a teremben, úgysem nevetett volna. Majd a napi gazdasági jelentéseket vette kézbe.

— A gabonaárak emelkednek, a hangulatom pedig zuhan. Megfájdul a fejem az egésztől — siránkozott az újság felett. — Istenem! Talán mégis igazuk van a tanácsadóimnak, ideje lenne egy könyvelőt felvennem. Egy pillanat alatt megenné ezt a sok számot.

— Jut eszembe — tette le ceruzáját, és feltápászkodott összecsukható műanyag székéből, amit egy készletben vett kempingasztalával —, valahol van itt egy kis ropogtatnivaló. — Odasétált trónjához, egy műanyag huzattal bevont, állítható támlás székhez, és egy zacskó chipset vett elő. Még az előző éjszaka hagyta ott. — Egy — kezdte hajigálni szájába a krumpliszirmokat —, kettő — kapta be a következőt.

Jon herceg pillanatok alatt megfeledkezett az uralkodói teendőkről. Fogadást kötött — jobb híján önmagával —, vajon mennyi chips van a tasakban. — Szerintem ötvenkettő. Ezt pedig csak egy módon ellenőrizhetem — számolt tovább hangosan, miközben egyre dobálta szájába a sós falatokat.

Hirtelen hatalmas robaj hallatszott. Jon herceg az ablakhoz rohant. Egy kis űrhajó landolt recsegve-ropogva a gyepen, éppen a bejárat előtt. A palotaőrség és a mentőosztag azonnal körülvette az időközben lángba borult űrhajót, hogy meggyőződjenek arról, van-e utasa.

— Le kell mennem! Majd később folytatom a számolást. — Ezzel letette a tasakot, és kirohant a trónteremből.

Mire leért, a mentők éppen kiráncigáltak valakit a kabinból. — Nem esett baja? — érdeklődött a herceg.

— Úgy tűnik, sértetlen, fenség — tájékoztatta az udvari orvos. — De olyan különösen viselkedik, és furcsákat mond.

A férfi a földön hempergett, majd feltérdelt, kezét felemelte, és közben nagyokat vakkantott. — Vau! Vau! Pörögj! Ülj! Kérjél szépen! Kutyuli-mutyuli! — Azzal hanyatt vetette magát, és hasát Jon felé tartotta.

— Azt akarja, hogy vakarja meg, fenség! — szólt az egyik őr. — Igen, úgy látszik — térdelt le Jon herceg, és vakargatni kezdte a

férfi pocakját.

— Egy pillanat! — tért észhez. — Hiszen ez nem kutya, hanem ember. — Ekkor felfedezte a férfi nyakán a kísérteties zöld fénnyel csillogó nyakörvet. A férfi próbált szabadulni tőle, de nem sikerült. Lábát hirtelen a nyakához emelte, és megvakarta.

— Őrség! Szedjék le róla azt a pántot! — adta ki Jon herceg a parancsot.

Az egyik palotaőr lézerpisztolyt vett elő, és egy jól irányzott lövéssel szétpattintotta. A nyakörv a földre hullt és elsötétült. A férfi megrázta a fejét, és lassan feltápászkodott.

— Köszönöm, fenség! Megmentette az életem! — hálálkodott fojtott, rekedtes hangon.

— Mi folyik itt? — kérdezte a herceg. Ezt sokszor megkérdezte, napjában átlag négyszer.

— A Kennelről jöttem — magyarázkodott a különös látogató. — Két nappal ezelőtt egy óriási cirkáló szállt le bolygónkra különös utasával, a K-Kilencessel a fedélzetén, olyan, mint egy kutya, de mégsem az.

— Csak nem macska? — riadt meg a herceg. — Nem, fenség! Kutya, méghozzá egy kétlábon járó, beszélő,

fegyveres dobermann. Mutánsok egész serege áll mögötte, és meghódították szinte az egész bolygót. Méghozzá elég különös módon. K-Kilencesnek van egy fegyvere, amitől a kutyák egyszeriben olyan intelligenssé lesznek, akár az emberek. Tudod, hogy értem: beszélnek, sőt, gondolkodnak.

— Ezeket aggatják a gazdáik nyakába — emelte fel a földről a nyakörvet —, és engedelmességre kényszerítik őket. Ülj, pörögj, meg ilyenek.

— Hogy tudtál megmenekülni? — érdeklődött a herceg. — Tudod, felség, van egy hobbim. Régi, kimustrált űrhajókat újítok

fel. Éppen ezt az egyszemélyes járgányt bütyköltem, amikor a kutyám, Gombóc egyszer csak ott állt előttem két lábon. Mindennek elmondott, és ezt a vackot kapcsolta a nyakamra. Összeszedtem minden erőmet, valahogy felkapaszkodtam az űrhajóra, és felszálltam. Bekapcsoltam a robotpilótát, beprogramoztam útirányként a Poliésztert, és a jó sorsra bíztam magam.

— Hűha! Ez aztán a sztori! Vigyék kórházba, és nézzenek utána, igazat mond-e.

Miután a férfit a legközelebbi kórházba szállították, Jon visszatért a trónterembe. — Beszélő dobermann egy mutánsokból álló sereg élén — motyogta magában. — Csak Lizboszi keze lehet a dologban. Ez pedig rossz hír. Azt jelenti, hogy Őgonoszsága ismét színre lépett, meg azt, hogy újra mozgósítanom kell a Zűr kommandót!

5 Jon herceg visszatért tróntermébe, és előhúzott egy komputerizált

miniüstöt. Az első néhány alkalommal, amikor szüksége volt Garfíeldra és barátaira, mindig Binky mágust kellett hívatnia, aki a varázsüst segítségével, a dimenziók közötti átjárón keresztül idevarázsolta őket. Ám Binky nemrégiben nála hagyta ezt a komputerizált miniüstöt, és beállította arra a frekvenciára, amely átszippantja őket a transzdimenziós átjárón.

— Lássuk — vette kezébe Jon herceg a távirányítót. — Azt hiszem, ezzel kell bekapcsolni — nyomta meg az egyik gombot, mire az üstben lévő barna folyadék haragosan fortyogni kezdett. — Mégsem! Ez a gyorsforraló. Erre az ebédnél lesz szükségem.

Erősen koncentrált, és újra nyomogatni kezdte a gombokat. A fortyogás abbamaradt, a folyadék felszínén lassan egy kép rajzolódott ki: egy zöldellő kert, a mi kis univerzumunkban.

A mi kis univerzumunkban, Jon kertjében... — Oké — mondta Jon a kertben kifeszített háló tövében. — Ez a két

térfél. Nermál és Mici velem lesznek; Heléna, Ubul és Garfield, ti vagytok a másik csapat.

— Így legalább mindkét csapatban van egy — egy hasznavehetetlen játékos — jegyezte meg Heléna. — Nálatok Mici, a játék mackó, nálunk meg Garfield.

— Nagyon vicces — morgolódott Garfield. — Emlékeztetni szeretnélek, hogy ezt az egészet nem én találtam ki. Csak tudnám, mi értelme egy labdát átütni a háló túloldalára, amikor az ellenfél úgyis mindig visszaüti? Miért nem hagyjuk nála, és akkor megkímélnénk magunkat egy csomó kellemetlenségtől, na és persze a... — gyürkőzött neki Garfield a számára legutálatosabb szónak — ...mozgástól! Brrr!

— Csak azért beszélsz így, mert mi vagyunk a jobbak! — gúnyolódott Nermál.

— Na persze! Te, egy játék mackó meg egy digoszaurusz! Mondhatom, szép kis csapat! Talán inkább profi strandröplabdásokkal kéne megmérkőznötök, és nem velünk.

— Fiúk! Mozogjatok, mintha élnétek! Garfield, te is! — vihogott Jon, és szervált.

A labda nagy ívben átrepült a háló felett. — Hagyd, majd én! — kiáltotta Heléna. Kettőt sasszézott jobbra, majd átütötte a labdát a másik térfélre.

— Az enyém! — rikkantott nagyot Nermál, és egy jól irányzott kétkezes csuklómozdulattal átpasszolta a túloldalra. Éppen Garfield felé.

— A tied! — figyelmeztette Heléna Garfieldot, aki berogyasztott térdekkel, klasszikus fogadó pozícióban állt, és várt. Csak bámulta, ahogy a labda közeledik felé. Nagyot ásított, majd egyik mancsával kényelmesen a labda felé nyúlt, amely azonban nagyot pattant a földön, alig néhány centire tőle.

— Garfíeld! — ripakodott rá Jon és Nermál, de a leghangosabban Heléna méltatlankodott.

— Egy kicsit megerőltethetnéd magad! — korholta csapattársát. — Ez a legkevesebb, amit megtehetsz!

— Látod, ebben profi vagyok. A lehető legkevesebbet tevésben! — húzta ki magát Garfield.

— Ha azt terveztétek, hogy egy kicsit megmozgattok, hát melléfogtatok. Ez majdnem olyan, mint a... torna. Már most teljesen kimerültem. Mikor ebédelünk?

— Miénk a pont! — rikkantott Nermál örömében, hogy Garfield a másik csapatban játszik.

Jon újra szervált. A labda most Ubul felé szállt. Na, szép! Ez a buta úgysem tud mit kezdeni vele, ha a fejére esik — gondolta Garfield.

És tényleg. A labda pont Ubul fején csattant. Nagyot ugrott, és kőkemény kobakjával átfejelte a háló felett, jóval Jon és Nermál mögé. — Hagyd, majd én! — fordított hátat Jon a hálónak, és teljes erővel rohanni kezdett a labda után, hogy elérje.

Ebben a pillanatban Garfield, Ubul, Nermál, Heléna és Mici

eltűntek, mintha elnyelte volna őket a fold. A szomszédos univerzumban... Még fel sem fogták, mi történt, az öt jó barát, azaz most már az öt

szuperhős, Garzooka, Modul, Abnermál, Sztárléna és Robuci, azaz a Zűr kommandó ott állt Jon herceg előtt a trónteremben.

Mielőtt bármelyikük meg tudott volna szólalni, Ubul — aki szinte remegett az izgalomtól, hogy viszontlátja a herceget — üdvözlésképpen egy hatalmas nyálas puszit nyomott az arcára. Nagy igyekezetében arról persze megfeledkezett, milyen kábító hatása van különleges nyelvének. Jon a nyálas puszit követően azonnal elkábult.

— Hát újra itt vagyunk! És amint látod, Modul semmit sem változott — szólalt meg elsőként Garzooka.

A többiek gyorsan körbevették Jont, és pofozgatni kezdték. — Modul, ez még jól jöhet, de tartogasd az erődet! — nyugtázta elismerően Jon Modul különleges képességét, miután újra észhez tért (már ahhoz a kevéshez).

A többiek ez alkalommal is ámultan fedezték fel különleges adottságaikat. Garzooka dagadó izmaiban gyönyörködött, Sztárléna skálázott, hogy bemelegítse hipnotizáló szirénhangját, amelytől még az Abnermál érintése nyomán támadt jégbevonat is szilánkokra hasadt. Egyre jobban érezték magukat új bőrükben, Modult kivéve.

— Mi késztette fenségedet arra, hogy újra hívasson bennünket? — kérdezte Robuci a maga megszokott hivatalos stílusában.

Jon röviden beszámolt a Zűr kommandó tagjainak Lizbosziról, K-Kilencesről és a Kennelen történtekről.

— Tudtam, hogy még hallani fogunk Lizbosziról — jegyezte meg Sztárléna. — Csak időt akart nyerni, hogy kifőzze a következő gonoszságot. Nincs más hátra, irány a Kennel! Le kell számolnunk a K-Kilencessel.

Garzooka elsápadt. — Intelligens, beszélő kutyák, és megszállnak egy egész bolygót! Erre a hírre már le kell ülnöm. — És a Zűr kommandó teljesen letaglózott parancsnoka tényleg leroskadt egy székbe. — Kutyák, akik a gazdáiknak parancsolnak! Tudtam, hogy Lizboszi velejéig romlott, de nem hittem volna, hogy ilyesmire is képes! Gonoszsága, úgy látszik, nem ismer mértéket. Intelligens kutyák! Ez tiszta perverzitás, a természet rendjének megcsúfolása! A K-Kilencest meg kell semmisíteni!

— Légy a vezérünk, Garzooka! — vágta rá Sztárléna. — Mindnyájan készen állunk a küldetésre!

— Garzookának igaza van — szólt közbe a herceg. — Ha nem sikerül a K-Kilencessel leszámolnunk, a kutyák uralják majd az egész univerzumot.

— Úgy érzem, most rögtön elájulok. Ezt még hallani is rossz — lépkedett Garfield társaival a Lopakodó Lasagna felé, amely mindig startra készen állt a garázsban. Az öt szuperhős beszállt az űrhajóba, és kilőtt a Kennel felé. Jon a tróntermében felállított kommunikációs központból figyelte, amint a Lopakodó Lasagna elhagyta a Poliészter légterét. Sóhajtott egy nagyot, hiszen a Zűr kommandó e pillanattól a sorsára volt bízva.

6 Az univerzum túlsó szegletében egy apró, kézzel összebarkácsolt,

orbitális pályára állított űrhajó, a Planétás Pizza keringett nagy magasságban a Zuzmó körül. A Zuzmót sok-sok fényévnyi távolság választotta el a Poliésztertől. Ez volt a Naptól legtávolabb eső, így egyben leghidegebb bolygó, ahol mindent hó borított.

A Planétás Pizza belsejében Patkány Jack a vezérlőpult — egy ócska tragacsból kiszerelt műszerfal — gombjait nyomogatta. Binky mágus az űrhajó valamennyi elemét kimustrált alkatrészekből barkácsolta össze a Zűr kommandó számára, miután Patkány Jack meglépett a Lopakodó Lasagnával, Később ugyan a Zűr kommandó visszaszerezte az elkötött űrhajót, de Patkány Jacknek így is sikerült meglépni a Planétás Pizza fedélzetén, zsebében Lizboszi varázskristályának szilánkokra tört darabjaival.

Most azért jött a Zuzmóra, hogy megragasztassa őket. Na végre! — sóhajtott Patkány Jack, miközben alacsonyabb pályára állította űrhajóját. — Átkutattam a fél univerzumot, mire végre bemértem, hol lehet Barfó, a varázsló, az egyetlen, aki képes összerakni a kristályt.

Patkány Jack a kabinablakon keresztül szemlélte az alatta elterülő, hósipkával fedett hegycsúcsokat. — Meg kell hogy mondjam, ha én egy nagy hatalmú varázsló lennék, mindenféle sötét mágia ismerője, meg efféle — hát ez a gömbölyded hűtőszekrény lenne az utolsó hely, amit otthonomul választanék — morfondírozott magában. — De úgy tudom, ez a fickó szeret itt élni.

Patkány Jack egy végtelen hómezőn landolt, éppen egy hegy lábánál. Az űrhajó műszereinek jelzése szerint ez volt a legmagasabb hegy a Zuzmón.

Szép kis összeget fizettem az informátoromnak, hogy rábukkanjak erre a bolygóra — dünnyögött, miközben kikászálódott az űrhajóból, és felkapta hátizsákját meg a hótaposóját. — Szétrobbanok, ha hiába tettem meg ezt a nagy utat. Ám ha megtalálom Barfót, és összerakja a

varázskristályt, én leszek a leghatalmasabb és egyben a leggonoszabb!

Patkány Jack nekivágott, hogy felkapaszkodjon a csúcsra. Tudomása szerint Barfó egy barlangban húzta meg magát, fenn a

hegytetőn. Sziklás hágókon, síkos kaptátokon haladt előre, Minél magasabbra

ért, annál hidegebb lett, és egyre jobban havazott. A metsző szél arcába vágott, vakította a hó, de ő csak mászott rendületlenül.

Barfó gonosz varázsló volt, Lizboszi egykori tanítómestere, sötét erők mozgatója. A varázskristály is az ő találmánya, annak idején legkedvesebb tanítványára, Lizboszira bízta. Patkány Jack úgy gondolta, hogy aki megalkotta a kristályt, össze is tudja rakni. Mindent egy lapra tett fel, amikor Barfó felkutatására indult. Tudta, sokat

veszíthet, de ha sikerrel jár, olyan erő birtokába jut, amely legmerészebb álmát is felülmúlja.

Patkány Jack felpislantott, és jókora adag hó hullott a képébe. Úgy vacogott, mint még soha. Miután lesöpörte a havat az arcáról, megpillantotta a hegytetőt. A látványtól új erőre kapott, és tovább küzdötte magát felfelé, mígnem egy barlang szájához nem érkezett, szinte közvetlenül a csúcs alatt. Behúzódott. Jóleső érzés volt végre egy széltől és hótól védett helyen megpihenni. Hátizsákjából gyertyát vett elő, meggyújtotta, és elindult a feketén tátongó, huzatos barlang belsejébe.

A sötétből hirtelen valaki elé pattant. Patkány Jack ijedtében elejtette gyertyáját, és a barlangban koromsötét lett.

— Ki van ott? — kérdezte egy éles hang. — Patkány Jack, és Barfót keresem, a nagy varázslót — válaszolta

Jack, és kétségbeesetten próbálta kivenni a sötétben, kitől származik a hang. — Van nálam egy varázskristály, Barfó csinálta még sok-sok évvel ezelőtt.

— Jobb, ha visszafordulsz! Barfóhoz senki nem juthat be! Erről én gondoskodom.

— Mondom, hogy nálam van Barfó varázskristálya — erősködött Patkány Jack. — Meg szeretném kérni, rakja össze a szilánkokra tört darabokat.

Ekkor pislákoló fény támadt, a titokzatos ismeretlen gyertyát gyújtott. Patkány Jack a földre nézett, és egy apró kis manót pillantott meg. Bőre olyan volt, akár a pergamen, fakó haja zsíros fürtökben csüngött a nyakába. A kopott, derékban hosszú kötéllel megkötött köpenyt viselő kis groteszk figura kezével jelzett Patkány Jacknek, hogy kövesse.

— Szóval a kristály? — hümmögött a kis manó. — Miért nem ezt mondtad?

— De hiszen mondtam! — fortyant fel Jack. — Lehet. Akkor hát kövess! — Ki a csuda vagy te valójában? — faggatózott Jack, amint ott

lépdelt a különös lény nyomában. — Tóbiás manó — mutatkozott be röviden. — Három évszázada

Barfó hűséges jobbkeze. Én őrködök, hogy ne zavarhassák mindenféle jöttment biztosítási ügynökök, előfizetés-szervezők, postaküldő szolgálatok meg ilyenek. De a kristály, az más. Gyere, elviszlek Barfóhoz.

Tóbiás a gyertya pislákoló lángja mellett mutatta az utat. Kanyargós, szűk folyósokon haladtak keresztül. Sokáig kóboroltak, legalábbis Patkány Jack így érezte, majd a szűk folyosó hirtelen egy tágas barlangüregbe torkollott, amelyet égő fáklyasor világított meg, sejtelmes árnyékokat rajzolva a barlang falára. A barlang végében csontokból és koponyákból épített trónon ott ült Barfó, a gonosz varázsló.

Barfó már ötszáz éves is elmúlt, de egy nappal sem nézett ki többnek háromszáznál. Hosszú fehér szakálla a bocskorát verdeste, csúcsos süvege alól a bokájáig lógott sűrű, ősz haja. Arcán mély barázdákat szántott az idő, emlékezne az átélt évszázadokra. Kissé kancsal szeme némi zavartságot kölcsönözött tekintetének.

— Ki ez az alak, akit idehoztál, Bóbitás? — csodálkozott Barfó. — Tóbiás, uram, Tóbiás — javította ki a kis manó. — Háromszáz éve

szolgállak hűségesen.

— Igen, igen, Flótás — kapott észbe a varázsló. — Már emlékszem, TE ki vagy. De ki ez itt?

— A nevem... — kezdte volna Patkány Jack. — Ezt nekem mondta! — szakította félbe sietve Tóbiás. — A neve:

Patkány Jack, uram! — Értem. Nos, Cickány Jack, mit keresel... — Barfónál, a nagy varázslónál? — fejezte be az elakadt mondatot

Tóbiás. — Csak tudom a saját nevemet! — méltatlankodott Barfó. — Ifjú

társam olyan türelmetlen, soha nem várja meg, hogy valamit végigmondjak.

— Egy jó barátom, Lizboszi küldött hozzád — kezdett bele mondandójába Patkány Jack. — Barátságunk zálogaként rám bízta a varázskristályt. Sajnos egy kis baleset történt, és szilánkokra tört. Remélem, te meg tudod javítani.

— Lizboszi. Igen, igen, emlékszem. Az egyik legkiválóbb tanítványom volt. Nagyon jól emlékszem rá. Ő volt a... kiről is beszélünk?

— Lizbosziról, mester — segítette ki Tóbiás.

— Lizboszi mesterről? Soha életemben nem hallottam róla.

— Meg a kristályról, uram — próbálta Patkány Jack visszaterelni a beszélgetést eredeti medrébe.

— A kristályról? — csodálkozott Barfó. — Lizboszinak adtam, sok-sok évvel ezelőtt. Azóta sem láttam.

Jack hátizsákjába nyúlt, és egy kis bugyellárisból elővette a kristályszilánkokat.

— A kristály! — suttogta Barfó, és annyi év után áhítattal gyönyörködött a csillogó kupacban.

— Össze tudod rakni? — kérdezte Jack. — Hát persze! — vágta rá a varázsló, majd egy poros varázsige-

gyűjteményt húzott elő, és lapozgatni kezdte. — Lássuk — mormogta a fejezeteket böngészve. — Karburátorjavítás, csokoládéfőzés, képregényrajzolás... végre megvan! Kristályragasztás.

A kis manó átrohant a barlang túlsó felébe, és alig egy pillanat múlva óriási, vasalt hajóbőrönddel tért vissza. Leporolta és felnyitotta. A mélyéről Barfó varázspálcája bukkant elő. — Parancsolj, uram! A varázspálcád.

A fáklyák pislákolni kezdtek, Tóbiás mormogva dúdolt valamit, Barfó pedig varázspálcájával óriás köröket írt le a levegőben, és egy ősi varázsigébe kezdett:

Um-ba, dum-ba, varjúhája, Varázsvessző karikája,

Um-ba, dum-ba, bűbájt szórjon, Ami széttört, eggyé forrjon! Barfó pálcájának hegye vörösen izzani kezdett. A felszálló

energiahullámok körbefonták a kristályszilánkokat, és azok szép lassan felemelkedtek Patkány Jack tenyeréből. Ott kavarogtak a vöröslő energiamezővel telt térben, egyre sebesebben és sebesebben, míg a sok-sok szilánk újra egyetlen kristállyá forrt össze. Az újjászületett varázskristály méltóságteljesen úszott a levegőben, egyenesen Barfó tenyerébe.

— Káprázatos! — ámuldozott Patkány Jack alig titkolt izgalommal. — Egyszerűen elképesztő! Köszönöm, ó nagy varázsló! Igazán hálás vagyok!

Ezután Tóbiáshoz fordult, hogy neki is köszönetet mondjon a segítségért, de ekkor váratlan dolog történt. Hirtelen rejtélyes ciklon támadt, és felkapta a kis manót. Sebesen pörögni kezdett, és valami különleges átalakuláson ment keresztül, egyre csak nőtt, újabb és újabb

formát öltött, és egyszer csak ott állt Lizboszi, teljes életnagyságban.

— Barfó, kösz, hogy összeraktad a varázskristályt — hálálkodott mesterének. — Neked pedig, barátom, mondhatnám, újdonsült ellenségem, köszönöm, hogy besétáltál a csapdámba.

Patkány Jack elsápadt. A győzelmi mámor, amit eddig érzett, egyszeriben rémálommá változott. — E-ez hogy lehet? Hogy találtál meg?

— Kozmikus összeköttetésben állok a kristállyal, így percről percre nyomon tudom követni az útját. Tudtam, hogy összetört — magyarázta Lizboszi. — Azt is tudtam, bármire képes leszel, akár az univerzum legtávolabbi szegletébe is elzarándokolsz, csak hogy valaki összerakja. Nem volt nehéz kitalálnom, előbb vagy utóbb itt kötsz ki. Néhány

nappal azonban megelőztelek. Úgyis régen láttam már a mestert, gondoltam, itt az alkalom. Egy kicsit átváltoztattam magam, és vártam, hogy felbukkanj. Természetesen, mint egykori legjobb tanítványa, számíthattam Barfóra, nem sokat kellett győzködnöm, készségesen belement a játékba. Ugye, Barfó? —Ahogy mondod — bólogatott a varázsló.

— Megtiszteltetésnek vettem, hogy beavattál a tervedbe. Ha megjelenik az a nyavalyás Patkány Jack, majd része lesz egy-két trükkben!

— Nos, igen — forgatta szemét Lizboszi. — Akkor hát lássuk az elsőt! Már régen várok erre a pillanatra! Agyő, Patkány Jack!

Lizboszi a feje fölé emelte a varázskristályt, behunyta a szemét, és minden gonoszságát a csillogó drágakőre összpontosította. A kristályból vakító fény áradt. Patkány Jack szinte teljesen elveszett benne, majd egy szempillantás alatt el is tűnt, és egy több száz fényévnyire eső aszteroida sziklás barlangjában találta magát.

— Kösz, mester! — vetette oda Lizboszi távozóban. — Végre foglalkozhatok fontosabb dolgokkal is. Például azzal, hogy megszerezzem Jon herceg trónját és az egész univerzumot.

— Mi nem jut eszedbe! — ámuldozott Barfó. — Hát igen — mosolygott Lizboszi. — Ne aggódj! Ha betoppan a barátod, méltó fogadtatásban részesül!

— búcsúzott a varázsló. Lizboszi csak felnézett az égre ekkora szórakozottság láttán, majd

egy szempillantás alatt elnyelte a varázskristály vöröses fénye.

7 Eközben a Lopakodó Lasagna, fedélzetén a Zűr kommandó tagjaival,

elérte a Kennelt. — A műszerek azt jelzik, hogy egy óriás csatahajó szállt le a

térségben — jelentette Robuci. — Ez azt jelenti, a K-Kilences valahol itt van a közelben — fűzte

hozzá Sztárléna. Garzooka már a gondolattól is elsápadt: egy bolygó, ahol kutyák

dirigálnak! — Gondolkodnak, beszélnek? Brrr! — viszolygott. — Nem is tudom — szólt közbe Abnermál —, némelyikük egész

normális. Ebben a pillanatban Modul ügetett elő, egy fejére szorult

fémdobozzal. Kutyacsemege lehetett benne, és amikor megpróbált hozzáférkőzni, beleszorult a feje. Most ott botorkált, fején a dobozzal, és lépten-nyomon a falnak ütközött.

Garzooka felállt, és egy hirtelen mozdulattal lerántotta Modulról a fémdobozt, majdnem a fejével együtt, — Még mindig kitartasz a véleményed mellett? — vetette oda Abnermálnak.

— Beléptünk a Kennel légterébe — jelentette Robuci. — Hát megérkeztünk! — sóhajtott Garzooka. — Leszálláshoz felkészülni! Egyszer csak egy lézerlövedék találta el a Lopakodó Lasagnát. Az

űrhajó beleremegett, és abban a pillanatban kormányozhatatlanná vált. — Ez a K-Kilences cirkálójáról jött — jelentette Robuci. —

Megpróbálom visszavenni az irányítást. Vöröslő villanások jelezték, hogy újabb és újabb hajszálpontos

találatok érték az űrhajót. A Zűr kommandó tagjai úgy csapódtak ide-oda a szűk kabinban, mintha rongybábuk lettek volna.

— Abnermál! — kiáltott Garzooka, miután sikerült lábra állnia. — Próbálj meg erőpajzsot vonni az űrhajó köré!

— Nem is rossz ötlet — ismerte el Abnermál. Behunyta a szemét, mélyen koncentrált, és láthatatlan erőpajzsával

körülölelte a Lopakodó Lasagnát. A K-Kilences cirkálója tovább tüzelt, ára a lézerlövedékek sorra

fennakadtak az erőpajzson, és irányt változtattak. — Az erőpajzs! — kiáltott fel kétségbeesetten Abnermál. — Egyre

gyengül! Nem hiszem, hogy képes vagyok elhárítani egy újabb támadást — jegyezte meg felelősségteljesen.

A következő lövedék már át is hatolt Abnermál védőpajzsán. — Sajnálom, de nem bírtam tovább — lihegte kimerülten.

Ekkor újabb becsapódás érte a most már teljesen védtelen űrhajót, amitől az egész testében megremegett. Lángok törtek fel törzséből, és a gép meredeken ereszkedni kezdett.

— Zuhanunk! — sikoltott Sztárléna. Garzooka az űrhajó végébe rohant, a raktárba. — Tessék! —

adogatta ki az ejtőernyőket. — Vegyétek fel! Ha beléptünk a bolygó légterébe, ugrás! Ez az egyetlen esélyünk.

Az öt szuperhős magára kapcsolta az ejtőernyőt, és felsorakozott a Lopakodó Lasagna vészkijáratánál.

— Tökéletesen kell időzítenünk az ugrást — magyarázta Robuci. — Ha túl korán ugrunk, elégünk a sztratoszférában. Ha túl későn, nem marad időnk lelassulni, és túl nagy sebességgel érünk földet.

— Te vagy a hiperintelligens szuperszámítógép. Majd szólj időben! Robuci agya egy fénysebességnél is gyorsabban működő

komputernél is sebesebben forgott. Betáplálta a zuhanás szögét és sebességét, a bolygó felszínétől mért távolságukat és az ejtőernyők méreteit. Amikor eljött a megfelelő pillanat, elkiáltotta magát: — Ugrás!

Robuci felrántotta a vészkijáratot, és a Zűr kommandó tagjai sorban kiugrottak az égő űrhajóból. A gravitáció törvényének megfelelően ólomgolyóként zuhantak a bolygó felszíne felé.

Miután tízig számoltak, megrántották a kioldózsinórt. Robuci ejtőernyője kinyílt. Úgy

úszott az égbolton, mint egy hatalmas narancssárga virág. Sztárléna ugrott másodiknak, majd Garzooka következett. Egyedül Modulnak volt automata kioldója, mert nem bíztak benne, hogy képes lesz időben megrántani a zsinórt. Az ő ernyője is rendben kinyílt.

Abnermálé azonban nem. Míg az öt szuperhős méltóságteljesen ereszkedett alá, Abnermál úgy húzott el mellettük, mintha ágyúból lőtték volna ki. Nem maradt vesztegetni való ideje: egy jeges lehelletet küldött Garzooka felé, amely azon nyomban jégcsappá dermedt. Garzooka rögtön tudta, mit kell tennie. Kinyúlt, és megragadta a jégcsap végét, Abnermál pedig a másik végébe kapaszkodott, és minden erejét megfeszítve, centiről centire haladva felhúzta magát. Amikor elérte Garzookát, az a

derekánál fogva átölelte, és magához szorította. Ettől a pillanattól kezdve egy ejtőernyővel folytatták útjukat. — Nagyon felgyorsultunk! — próbálta meg Garzooka túlüvölteni a

szelet, amelyet maguk körül kavartak. — Ekkora súllyal túl nagy sebességgel érünk földet.

— Mondtam, hogy nem kell befalni a teljes pizzakészletet — vágott vissza Abnermál. — Nem hinném, hogy a hátralévő métereken érdemes lenne drasztikus fogyókúrába kezdened, eléggé az lesz maga a földet érés is.

Garzooka ezúttal hallgatott. A bolygó felszínét fürkészte, amely egyre fenyegetőbb sebességgel közeledett feléjük.

— Van egy ötletem! — kiáltott fel Abnermál. — Attól tartok, ez az első és az utolsó — gúnyolódott Garzooka. Abnermál rövid időn belül már másodszor élt különleges

képességével, és megfagyasztotta körülöttük a levegőt. A megdermedt pára pillanatok alatt hófüggönnyé változott, és vastag takaróval vonta be alattuk a földet, így aztán egy óriási hókupac tetején landoltak.

Nem messze tőlük a Lopakodó Lasagna is egy hóbuckának ütközve ért talajt, viszonylag simán, hiszen a puha hó némiképp felfogta a becsapódást. Sztárléna és Robuci is gond nélkül földet ért, közvetlenül Garzooka és Abnermál mellett. Akárcsak Modul, aki azon nyomban nekilátott hóembert építeni.

Ám nem sokáig örülhettek a sikeres leszállásnak, K-Kilences és katonái jelentek meg a színen. A feldühödött, vicsorgó dobermann olyat húzott be Modulnak, hogy az a frissen épített hóemberbe fúródott. Majd Abnermál hátára pattant, és a földre teperte, még mielőtt az a védőpajzsát bekapcsolhatta volna.

Vagy tucatnyi mutáns támadt Garzookára és Sztárlénára. A Zűr kommandó parancsnoka bevetette a gammasugárzású szőrlabdacsokat, ám valahányszor egy harcost kilőtt, kettő ugrott a helyébe.

Sztárléna rázendített hipnotizáló sziréndalára, de az ellenség erre is felkészült. Füldugókkal védekeztek a mágikus dallamok bénító hatása ellen. Azok, akik késlekedve tömték be fülüket, aléltan terültek el, ám a többieken nem fogott a varázslat.

— Egész jó kis szám — ékelődött K-Kilences, és már fente is rémisztő karmait, hogy Abnermál nyakába mélyessze. — Attól tartok azonban, ideje leengedni a függönyt, vége a műsornak. Meg a Zűr kommandónak. Egyszer és mindenkorra.

Több se kellett Abnermálnak: fagyos leheletével K-Kilences tátott száját célozta meg. Az óriás dobermann megtántorodott, és torkához kapott.

— Mi van, blökikém? — kérdezte Abnermál. —Talán kellemetlen a leheletem? — Azzal egy újabb metsző fuvallatot küldött K-Kilences felé. A félelmetes öldöklőgép egyszeriben jégszoborrá dermedt. — Mondhatnám, hogy egy időre „hűvösre tettelek", de az ócska poénokat meghagyom Garzookának.

Abnermál azon nyomban Garzooka és Modul segítségére sietett. Alig telt bele néhány perc, és a Zűr kommandó győztesen hagyta el a csatateret.

— Ne mozduljatok, vagy végzek a mackótokkal! — szólalt meg mögöttük egy hang.

A Zűr kommandó tagjai rémülten néztek körül, és ekkor megpillantották Robucit K-Kilences csatlósa, Wilbur, a teknősfejű varjú karmai között. Wilbur egy lézerpisztolyt szegezett Robuci fejének. A robotmackó soha nem hagyta el a Lopakodó Lasagna fedélzetét, hiszen az eszére nagyobb szükség volt, mint az erejére. Ám amikor az űrhajó kigyulladt, a többiekkel együtt ő is ugrani kényszerült. Most pedig ott vergődött túszként a mutánsok fogságában.

Garzooka, Sztárléna, Modul és Abnermál döbbenten álltak. Szörnyen tehetetlennek érezték magukat.

Ebben a pillanatban K-Kilences megfeszítette izmait, és kitört a jég szorításából. Szipogva megállt a Zűr kommandó mögött, és jókora mancsával egyenként mindegyiküknek jó nagyot húzott a hátára.

— Vigyétek őket — adta ki a parancsot —, és hozzatok egy csésze forró teát. Teljesen átfagytam ebben a jégpáncélban.

K-Kilences zsoldosai magukkal vonszolták és egy zárkába vetették a kommandó valamennyi tagját.

— Feladatunkat sikerrel teljesítettük — jelentette be ünnepélyesen K-Kilences. — Ideje, hogy folytassuk küldetésünket. Ezek pedig csak

szépen csücsüljenek rács mögött. Istenem, az élet kegyetlen. Még a szuperhősökkel szemben is. Igen, igen...

K-Kilences katonáival visszatért a cirkáló fedélzetére, és elhagyta a Kennelt, megpecsételve ezzel a rabsorban sínylődő Garzooka, Sztárléna, Modul és Abnermál sorsát. Biztos, ami biztos a bolygón hagytak néhány agyturbózott kutyát, akik túszként őrizték Robucit, hogy a Zűr kommandó még véletlenül se tudjon távozni a Kennelről.

8 Hogy tudnánk meglépni? — kérdezte Abnermál, miután kissé

magukhoz tértek. Rálehelt a zárka vasrácsára. Hirtelen vékony zúzmarabevonat képződött rajta, de azon nyomban el is olvadt. — Fagyálló! Sejthettem volna!

— Hagyd, majd én! — lépett elő Garzooka. — Modul, ugorjunk neki! — Modul felpattant, és fejjel nekirohant a rácsoknak.

— Úgy értettem, segíts ezt kinyitni — mutatott Garzooka a megerősített vasajtóra, amely fogva tartotta őket. — Ketten talán ki tudjuk emelni. — Garzooka és Modul nekifeszültek. — Háromra kezdjük. Egy, kettő...

— El az ajtótól, vagy búcsút mondhattok a mackótoknak! — rivallt rájuk egy fegyveres őr.

Garzooka kikukucskált a zárkából, és öt, lézerpisztollyal felfegyverzett katonát pillantott meg. Rögvest mozdulatlanná merevedett.

— Lőjétek szitává azt az átkozott mackót! — adta ki a parancsot az ajtóban álló őr. A folyosón izgatott mozgolódás támadt.

Garzookának nem volt sok választása. Az őr blöffje bejött. — Ne! Várjatok! — kiáltotta Garzooka, és elengedte az ajtót. — Győztél! Csak ne bántsátok Robucit!

— És a blöki? — vonta kérdőre az őr, hiszen Modul még mindig két kézzel szorította a zárka ajtaját, mint aki fel sem fogta, hogy Robuci élete veszélyben forog.

— Modul, engedd el azt az ajtót! — parancsolta Garzooka.

Modul azonban nem mozdult. Tudatáig nem jutott el, hogy mi történik körülötte. Garzooka ekkor Abnermálhoz fordult. — Nem segítenél?

— Modul, engedd el szépen az ajtót! — próbálta meg Abnermál szelíden jobb belátásra bírni.

— Én egy kis jegelésre gondoltam — türelmetlenkedett Garzooka. — Akkor miért nem ezt mondod? Néha olyan... — Csináld már! — háborgott Garzooka. Abnermál ekkor újra rálehelt az ajtóra, és vékony dérrel vonta be.

Modul végre engedett a szorításból, aztán hangos puffanással a földre huppant.

— Majd eléneklem a nótájukat, és akkor megnézhetik magukat — ajánlkozott Sztárléna.

Modul és Abnermál gyorsan be is dugaszolta a fülét, (Garzookára nem volt semmilyen hatással Sztárléna éneke.) Sztárléna az ajtóhoz lépve rázendített, csak úgy visszhangzott tőle a börtönfolyosó.

Az őrök tovább folytatták szokásos őrjáratukat, mintha mi sem történt volna. — Ezek az átkozott szupererős füldugók! — bosszankodott Sztárléna. — Nem jön be sem az éneklés, sem Abnermál trükkje, te sem vagy képes feltörni az ajtót, ráadásul túszként tartják fogva Robucit. Nem szívesen mondom ki, de ezúttal csődöt mondtunk!

Az órák gyorsan peregtek. Leszállt az éj, és a Zűr kommandón egyre nagyobb idegesség lett úrrá. Fel s alá járkáltak a szűk zárkában. —Nézz a lábad elé, hová lépsz, dagikám! — mordult Abnermál Garzookára.

— Mintha olyan sok választásom lenne, te kis szőrmók — vágott vissza a kommandó parancsnoka.

— Fiúk, ez a vita sehová sem vezet! — vetett véget a zsörtölődésnek Sztárléna.

Garzooka és Abnermál egy pillanatra némán farkasszemet néztek, majd folytatták az idegőrlő járkálást. Modul ide-oda rohangászott közöttük, hatalmas tócsákat hagyva maga után. Hirtelen kialudt minden fény. Abbahagyták a járkálást, és dermedten álltak a sötétben.

Óriási pánik tört ki. Jól hallották, ahogy az őrök ordítozva, egymás hegyen-hátán átgázolva rohangásztak a koromsötétben. Garzooka egy gammasugárzású szőrlabdacsot köpött a markába, az ajtónyíláshoz tartotta, és alaposan körülnézett. A sugárzó szőrlabdacs fényében jól látta azt a fejetlenséget és zűrzavart, ami úrrá lett az őrökön. A sötétben szinte semmit sem láttak. Kikapták füldugóikat, hogy legalább hallják, mi történik.

— Most! — jelzett Garzooka Sztárlénának. Modul és Abnermál befogták a fülüket. Sztárléna teli torokból

rázendített, mire valamennyi őr, aki hallótávolságon belül volt, nyomban elkábult. Garzooka megragadta a zárka ajtaját, és egy erőteljes mozdulattal, úgy, ahogy volt, kiemelte a helyéből. — Futás! — kiáltotta el magát.

— Végre szabadok vagyunk! A négy szuperhős, élükön Garzookával, a szőrlabdacs halvány fénye

mellett kitört börtönéből. Átgázoltak a kábán heverő őrökön, és futólépésben törtek a börtönkijárat felé. Végre kinn voltak! És akkor belebotlottak Robuciba.

— Robuci! — kiáltották egyszerre. Csak úgy záporoztak a kérdések. — Jól vagy? — aggodalmaskodott Sztárléna. — Hogy sikerült megszöknöd? — faggatta Abnermál. — K-Kilences még a Kennelen van? — érdeklődött Garzooka. Modul meglehetősen sajátos üdvözlésként megölelte a félig robot,

félig mackó Robucit, és jókorát nyalt rajta. — Mindenre válaszolok, de most futás! Irány az űrhajó! Garzooka helyeslőén bólintott, és a Zűr kommandó sietős léptekkel

elindult a Lopakodó Lasagna felé. A Robuci homlokára szerelt, belső generátorról működő kis lámpa mutatta előttük az utat. Garzooka örült, hogy végre megszabadulhatott a gammasugárzású szőrlabdacstól, mert már nagyon égette a tenyerét.

Útközben Robuci szép sorban válaszolt a kérdésekre. — Nem esett semmi bajom — nyugtatta őket. — K-Kilences nem nézte ki belőlem, hogy meg tudok szökni. Ezért aztán nem zárt szuperbiztos zárkába, mint benneteket. Egyszerűen csak belökött egy pincébe, amelynek elektronikus zárját igazán gyerekjáték volt kinyitni.

Hirtelen egy csapat fegyveres kutya toppant elébük. — Kövessetek bennünket... de azonnal! — mordult rájuk az egyik. Sztárléna rázendített sziréndalára, de hiába. A füldugó megvédte őket, mintha csak megérezték volna, hogy még szükség lesz rá. Miután tüzet nyitottak, a Zűr kommandó jobbnak látta, ha menekülésre fogja a dolgot,

Abnermál, barátai védelmében, bekapcsolta maga körül a védőpajzsot. Modul újra és újra kiöltötte szupernyúlékony nyelvét, az őrök csak úgy dőltek, mint a dominókockák. Garzooka is kilőtt néhány gammasugárzású szőrlabdacsot feléjük, akik pedig ezt is túlélték, azokat Abnermál lehelete dermesztette jéggé.

— Szabad az út, Zűr kommandó! — kiáltotta Sztárléna. — Isteni így újra együtt, és megint erőnk teljében! — lelkesedett

Garzooka. Útban az űrhajójuk felé Robuci tovább mesélt. — Gyorsan

felismertem, hogy a pince feletti épületben van a fő áramellátó rendszer. Némi ügyeskedéssel sikerült áramtalanítanom az egész bolygót. Amint áramszünet lett, az ajtó is kinyílt, én pedig kereket oldottam. Az is eszembe jutott, hogy a ti szökéseteket is megkönnyíti, ha sötét van.

— Jól gondoltad, haver! Szép munka volt! — ismerte el Garzooka. A Lopakodó Lasagnához érve emberek sokasága fogadta őket. — Ti

vagytok azok, akiknek a szabadságunkat köszönhetjük? — kérdezte valaki.

— Hallottuk, öt szuperhős érkezett bolygónkra, hogy véget vessenek az eburalomnak — szólalt meg másikuk.

Ekkor Garzooka lépett elő. — Mi lennénk azok a szuperhősök — húzta ki magát büszkén, izmait fitogtatva, mintha csak egy Mr. Univerzum-versenyen venne részt. Csak a kamerák hiányoztak. Hiába kereste őket. — Garzooka vagyok, a csapat parancsnoka. Persze nem véletlenül. Ötünk közül én vagyok a legvonzóbb, a legintelligensebb és a legerősebb.

Sztárléna szemét forgatva tolta félre Garzookát. — A nevem Sztárléna. Örülünk, hogy újra szabadok vagytok.

— Úgy látszik, az áramszünettől az emberek nyakába akasztott nyakörvek is felmondták a szolgálatot — jegyezte meg Robuci.

— Bizony, így történt — helyeselt valaki. — Boldogan szabadultunk meg tőlük.

— Hát, úgy látszik, ezzel meglennénk — dörzsölte kezét elégedetten Abnermál.

— Nem egészen! — szólt közbe egy idősebb úr. — Mielőtt még ünnepelni kezdenétek magatokat, emlékeztetni szeretnélek benneteket, még jó néhány fegyveres kutya kószál a térségben. Velük mi lesz?

Abnermál morcosán ráncolta homlokát. — Igaza van — nyugtatgatta Garzooka. — Ezek az agyturbózott

csontrágcsálók túlerőben vannak, még így is, hogy az emberek már nem viselnek nyakörvet.

— Van egy ötletem! — vágott közbe Robuci. — És ti, Kennel polgárai, sokat segíthettek nekünk. Ha ezen az úton mentek visszafelé, hamarosan beleütköztök néhány alélt fegyveresbe. Gyűjtsetek össze és hozzatok ide annyi agyserkentő lézerpisztolyt, amennyit csak tudtok. Talán át tudom állítani az áramkörüket, és akkor a kutyáknak újra annyi eszük lesz, mint normálisan. — Minden tekintet Modulra szegeződött, ő pedig elégedetten csorgatta a nyálát.

— Pontosabban semennyi. Ugye ezt akartad mondani? — helyesbített Garzooka.

— Jó. Akkor annyi, amennyi volt. — Mondom: zéró, nulla, semennyi! — erősködött Garzooka. Amíg az emberek nekivágtak, hogy begyűjtsék az agyserkentő

pisztolyokat, a Zűr kommandó hozzálátott, hogy rendbe hozza a megrongálódott űrhajót. Szinte égett kezük alatt a munka, így hát egykettőre végeztek. Időközben a Kennel lakói is visszatértek vagy tucatnyi fegyverrel. Miután az űrhajó felszállásra készen állt, Robuci átállította a lézerpisztolyok áramkörét, hogy fordítva működjenek, mint Lizboszi akarata szerint.

— Köszönjük! — búcsúztatta a lelkesen integető, hálás tömeg a levegőbe emelkedő Lopakodó Lasagnát. — Bennetek van minden reményünk!

Néhány másodperc múlva az űrhajó kilépett a Kennel légteréből, és orbitális pályára állt.

Garzooka a Lopakodó Lasagna tüzelőállásába állította az agyserkentőből agytompítóvá átalakított lézerfegyvereket. A Lopakodó Lasagna ott keringett a bolygó körül, és folyamatosan tüzelt. A felturbózott agyú kutyák egyre tompultak, újra annyi eszük lett, mint amennyi volt. A lézersugarak csak rájuk hatottak, az emberekre nem, így ők hamarosan visszaszerezték a bolygó irányítását.

Rádióüzenetben mondtak köszönetet a Zűr kommandó valamennyi tagjának. A kutyák és gazdák fordított világa véget ért, a Kennelen helyreállt a rend. Az emberek azonban ettől kezdve valahogy másként tekintettek kedvenceikre. Most, hogy egy ideig ők is kutyasorban éltek, sokkal inkább barátként kezelték öltét. Azok pedig élvezték, hogy jobb dolguk van, mint valaha, és boldogan nyaldosták gazdájuk kezét.

A Lopakodó Lasagna fedélzetén Garzooka komoran nézett maga elé. — Itt az ideje, hogy egy kicsit megtáncoltassuk Brutál Blökit — mormogta. — Teljes sebességgel előre! — adta ki a parancsot, és a Lopakodó Lasagna a K-Kilences nyomába eredt.

9 Cirkálója fedélzetén K-Kilences kényelmesen hátradőlt a süppedős

parancsnoki székben. A legnagyobb lelki nyugalommal kortyolgatta teáját, és ámulva gyönyörködött a hatalmas panorámaablakon keresztül elé táruló látványban. Ezernyi csillag vibráló fénye ragyogott előtte a világűr sötétjében.

— Szép munkát végeztetek, fiúk — dicsérte meg mutánsait. — Fel is hívom Lizboszit, hogy elújságoljam neki a fényes győzelmet. — Azzal hívójeleket küldött az Elrettentő Erődre, de csak az üzenetrögzítő válaszolt.

— Hello! — hallatszott a magnószalagról. — Lizboszi számát hívta. Jelenleg nem vagyok elérhető. Hódító körúton vagyok, vagy éppen visszavágok, esetleg a Zűr kommandóval csatázok. A sípszó után hagyjon üzenetet, és majd visszahívom. BIIIIIP!

— Itt K-Kilences. Visszahívást kérek mihamarabb, mert be szeretnék számolni a sikeres küldetésről. Ennyi! — Majd a legénységhez fordult: — Mikor érkezünk a legközelebbi bolygóra?

Wilbur, a teknősfejű varjú a parancsnoki üléshez sietett. Ő volt K-Kilences jobbkeze és legfőbb bizalmasa, K-Kilencesen kívül az egyetlen, aki beszélni tudott a legénység tagjai közül. Wilbur egy csomó bolygóközi térképet húzott elő, majd egy kis hordozható számítógépen mindenféle adatokat hívott le magának.

— Figyelembe véve... — kezdte kissé bizonytalanul, alaposan összezavarodva az adatok és térképek halmazában — a legközelebbi csillagtól mért távolságunkat, az űrhajó üzemanyag mennyiségét és maximális sebességét, a leszállás szögét, valamint a szomszédos bolygó gravitációs vonzását... szerintem... fogalmam sincs.

K-Kilences kezébe temette fejét, és fáradtan dörzsölte a szemét. — Csak tudnám, minek kérdezősködöm annyit? — dünnyögte maga elé.

— Erre sem tudom a választ — vágta rá Wilbur. Ekkor villogni kezdett a műszerfalon a rádióadó gombja. — Ez

Lizboszi lesz — szögezte le Brutál Blöki. És a minimonitoron tényleg megjelent a gonosz doktornő képe.

— Megkaptam az üzeneted, K-Kilences. Remélem, nem ugratsz, mert ha igen, könnyen valamelyik aszteroidán végezheted.

— Hova gondolsz! Hogy jutna ilyesmi az eszembe? — És K-Kilences elmesélte, milyen sikeresen oldották meg feladatukat a Kennelen. (Azt persze nem sejthette, hogy a Zűr kommandó időközben kereket oldott.)

— Tekintettel a sikeres küldetésre, változtatok a tervemen. Azonnal induljatok a Poliészterre, Jon herceg birodalmába! De semmi nyuszi-pusziszkodás, akarom mondani kutyuli-mutyulizás. Intézzétek el a fickót, ezt a suvickos képű, koronás félnótást, az egész bagázzsal együtt, úgy, ahogy van!

— Értettem — vágott közbe K-Kilences. — Van is egy ötletem. — Soha ne szakíts félbe, ha én beszélek!!! — üvöltötte Lizboszi, és

füle méregzöld füstöt okádott. — Irány a Poliészter! Teljes gőzzel előre! És csak akkor térjetek vissza, ha már enyém a trón!

A Lopakodó Lasagna K-Kilences cirkálója nyomába eredt, de bármilyen gyors volt is, nem tudta utolérni. Amikor Jon rádión keresztül

segítségért fordult a Zűr kommandóhoz, K-Kilences már ostrom alá vette a Poliésztert.

Garzooka döbbenten meredt a képernyőre, és elképedve hallgatta a herceget, aki részletesen beszámolt az eseményekről. — Az agyturbózott kutyák már teljesen átvették a hatalmat, szinte mindenhol nyakörvet kötnek gazdáik nyakába, és...

Hirtelen hatalmas robbanás fojtotta el Jon hangját. — Mi történt, hercegem? — kérdezte Garzooka riadtan. — Barátom, az agyturbózott ebek megkezdték a palota ostromát.

Siessetek! Ha a palota elesik, Lizboszi kerül a trónra. Képtelen vagyok... Garzooka képernyője hirtelen elsötétült. — Hercegem! — kiáltotta a

Zűr kommandó parancsnoka. De a rádióadó néma maradt. — Robuci, ellenőrizd a hajtóműveket — adta ki a parancsot

Garzooka. — Nézd meg, tudod-e fokozni a sebességet. Minél gyorsabban el kell érnünk a Poliésztert.

Amint a Lopakodó Lasagna belépett a Poliészter légterébe, hirtelen egyszemélyes vadászgépek bukkantak elő, szinte a semmiből. Ügy rajzottak a Zűr kommandó hajója körül, mint szúnyogok egy nyár esti grillpartin. Agyturbózott kutyák ültek a pilótaülésben, és kíméletlen össztüzet zúdítottak a Lopakodó Lasagnára.

Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg az űrhajót. — Alaposan telibe találtak bennünket! — kiáltotta Sztárléna kétségbeesetten. A következő robbanás azonnal leterítette a lábáról.

10 Abnermál, vesd be az erőpajzsot! — kiáltott Garzooka, miközben

Modul Sztárlénát próbálta felsegíteni. — Úgy látom, eltelik egy kis idő, mire rendezzük sorainkat.

— Megvan! — jelzett Abnermál. — A pajzs működik! Garzooka szorosan megragadta a Lopakodó Lasagna kormányát, és

zuhanórepülésbe kezdett. A két vadászgép, amely oldalról támadta a Zűr kommandó hajóját, orral egymásnak csapódott és felrobbant.

— Kettővel meglennénk — kémlelte az égboltot Sztárléna. — Alulról három gép támad —jelentette.

A három vadászgépről kilőtt lézerlövedékek azonban sorra fennakadtak Abnermál pajzsán. — Képtelen vagyok tovább tartani — nyögte az kimerültén. Homlokán jeges verejtékcseppek gyöngyöztek, majd a padlóra zuhant.

— Ideje, hogy egy kicsit közéjük pörköljünk! — dünnyögte Garzooka. — Robuci, állítsd a védelmi rendszert automatikus tüzelésre, és indítsd be, ha mondom.

— Igenis! Várom a parancsot! — vágta rá Robuci. — Kész, vége! — rikkantott Abnermál, még mindig a padlón heverve.

— Nem bírom tartani a védőpajzsot! — Most! — vezényelt

Garzooka. Robuci bekapcsolta a védelmi

rendszert, és ezzel egy időben a Lopakodó Lasagna orsórepülésbe kezdett. Minden oldalról megszólaltak a lézerágyúk, a lövedékek világító szőnyegként borították be a fekete égboltot. A három vadászgép megpróbált kitérni, de nem volt menekülés a sűrű golyózápor elől. Néhány pillanat múlva a Lopakodó Lasagna egyedül uralta a világűr végtelenjét.

— Ez jó ötlet volt! — sóhajtott megkönnyebbülten Garzooka, most, hogy már akadálytalanul folytathatták útjukat a Poliészter felé. Sztárlénát alaposan megviselte a zuhanás. Abnermál is elcsigázva hevert, az erőpajzs teljes energiakészletét kimerítette. Modul annyira elszédült az orsórepüléstől, hogy kóvályogva csapódott neki hol az egyik, hol a másik falnak. — Talán mégsem volt annyira jó ötlet!

— A legnagyobb baj, hogy a Kennelről hozott agytompító fegyverek a becsapódás során megsemmisültek. Nélkülük pedig nem tudjuk visszabutítani a kutyákat a Poliészteren.

— Majd ezt a problémát is megoldjuk, mint a többit — nyugtatott mindenkit Garzooka.

A Lopakodó Lasagna leszállt a Poliészteren, nem messze Jon herceg palotájától, A bolygón totális káosz lett úrrá. Amint a Zűr

kommandó kilépett az űrhajóból, egy egész kutyaosztag nyitott tüzet rájuk.

Abnermál megpróbálta bekapcsolni maga körül az erőpajzsot, de energiatartalékai teljesen kimerültek. Egyszerre öten is tüzeltek rá, és a lövedékek olyan erővel érték, hogy szinte nekivágták az űrhajó falának. Sztárléna is hiába zendített rá szirénénekére, a kutyákat szuperbiztos füldugó védte a bódító dallamok ellen.

Garzooka akcióba lépett. — Nesze nektek, kis Einstein-ebek, itt egy frissen sült kutyacsemege! — lőtt ki néhány gammasugárzású szőrlabdacsot a támadó előőrsre. Az izzó, ragacsos golyók telibe találták és megolvasztották az ellenség lézerpisztolyait. A csepegő, olvadt fém alaposan megégette a kutyák mancsát. Sebeiket nyaldosva, vinnyogva menekültek.

Garzooka ezután a második sorban vágott rendet. — Bundás balfácánok! Úgy látom, rátok fér egy kis borotválás — villogtatta pengeéles karmait. — Nesztek, egy alapos szőrtelenítés!

Miközben Garzooka az ellenfelet kaszabolta, öten is Modul hátára ugrottak. Az erő diadalmaskodott az ész felett. Modul mindkét mancsával megragadott egy-egy kutyát, és a levegőbe hajította őket. Hatalmas ökölcsapásaival a többieket is leterítette, majd társa segítségére sietett. Garzooka éppen támadója hátába került, és úgy fenéken billentette, hogy majdnem kirepült a világűrbe.

— Szép kis fogadóbizottság! — lihegte Garzooka, mikor az összecsapás véget ért. — Egy hatalmas tortának jobban Örültem volna.

— Egyetértek — helyeselt Abnermál, miután kifújta magát. — Mondjuk egy cseresznyés csokitortának, rengeteg dióval és mandulával, meg sok-sok tejszínhabbal, meg...

— Elég! — kiáltotta közbe Garzooka, — Most jön a díszítés! — nyöszörgött Abnermál, alaposan próbára téve a többiek idegeit. — Jó vastag cukormáz, karamellrózsák, meg...

Garzooka betapasztotta Abnermál száját, bárhogy is tiltakozott. Modul, aki közvetlenül Abnermál mellett állt, már majdnem nyakig elmerült a tócsában, annyira csörgött a nyála, ahogy Abnermált hallgatta.

— Helyesebb, ha kétfelé oszlunk — javasolta Garzooka. — Sztárléna! Modullal és Robucival kutassátok fel a Poliészter áramszolgáltató központját. Ha sikerül kikapcsolni az áramellátást, hatástalanítjuk az elektronikus nyakörveket, így kiegyenlítettebbé tesszük a küzdelmet.

— Abnermál velem jön — folytatta Garzooka, bár a gondolatára is

beleborzongott. — A herceg palotájához megyünk. — És levette mancsát Abnermál szájáról, aki, amint lélegzethez jutott, sietve befejezte a megkezdett mondatot.

— ... csokireszelék, meg egy kis habcsók. — Sok szerencsét! — biztatta társait Garzooka. — Az erőleves

velünk van! — Mi lenne, ha nyomatnánk magunknak ilyen pólókat? — lelkesedett

az ötletért Abnermál. Garzooka a hóna alá kapta, és elviharzott vele a palota felé.

11 Garzooka és Abnermál megrohamozták Jon palotáját. A herceg

elitegységei már utóvédharcukat vívták az agyturbózott kutyák ellen. Mindenfelé lézerlövedékek villantak. Az évszázados falak

kártyavárként omlottak össze, felbecsülhetetlen értékű szobrok semmisültek meg. Mindkét oldalon sok áldozatot követelt a küzdelem. Az ebek megpróbálták bevenni a palotát, ám a herceg emberei hősiesen ellenálltak. A két szuperhős nem sokat késlekedett, — Itt a Zűr kommandó! — lelkendeztek a palota védői. — Hiába, a népszerűség! — hajolt meg Garzooka, és közben egy-két támadót alaposan a földbe döngölt az öklével. — Sajnálom, de az autogramra várni kell! Ez az egyenlősdi nem éppen ízlésem szerint való. Ideje, hogy az egyik oldalra billentsük a mérleget. — Azzal tovább ritkította az ellenfél sorait.

Abnermál eközben nagy élvezettel öltöztette jégpáncélba támadóit. Úgy álltak meredten egymás mellett, mintha csak a jégszobrászat legszebb alkotásaiból rendeztek volna kiállítást.

Garzooka nyakon ragadott egy harcost, és izmos karjával nagyot lendített rajta. Az repült, mint a tekegolyó, egyenesen a felsorakoztatott jégbábuk közé. Csupán egyetlenegy maradt állva közülük. — Hiába, nem lehet minden alkalommal tarolni. — Azzal egy jól irányzott gammasugárzású szőrlabdaccsal azt is ledöntötte lábáról.

A küzdelem eldőlt. — A többivel már a palotaőrök is elbírnak. Abnermál, utánam!

— Nem lehetne, hogy egyszer én menjek elöl? — morogta Abnermál. Garzooka szikrázó pillantásából azonban kiolvasta a választ. — Jól

van, na! Csak ne kapj a hónod alá! Tisztára, mintha egy aktatáska lennék!

Garzooka és Abnermál villámgyorsan felrohant a trónteremhez vezető csigalépcsőn. Egy pillanatra megtorpantak az ajtó előtt. Garzooka mély levegőt vett, és elrikkantotta magát: — Az erőleves velünk van!

— Nem tudsz valami újat? — sóhajtott Abnermál. Azzal berontottak a trónterembe.

— Lám, lám! — fogadta őket K-Kilences, aki ott pöffeszkedett a herceg trónján. — A Zűr kommandó megérkezett, még ha nem is teljes létszámban. Már vártam rátok, amióta csak megtudtam, hogy megszöktetek a Kennelről. De milyen modortalan vagyok! Hadd mutassam be a testőrségemet.

Garzooka és Abnermál körbenézett, és lesújtó kép fogadta őket. Mindenhonnan csőre töltött fegyverek szegeződtek rájuk.

— Úgy gondolom, egyvalakit nem kell bemutatnom — bökött K-Kilences Jon felé. És ekkor megpillantották a herceget, négykézlábra ereszkedve, nyakán az elektronikus pórázzal. — Nézzétek, milyen tanulékony! Ül! — És a herceg, lógó nyelvvel, felült. — Kérj! — parancsolta K-Kilences. Jon két kezét a homlokához emelve pitizett. — Pörögj! — A herceg földre vetette magát, és engedelmesen mosolyogva pörögni kezdett. — Most pedig utolsó mutatványként: Ide a trónt!

— Elég! — kiáltott közbe Garzooka. Nem bírta tovább elviselni, hogy ilyen megalázó helyzetben kell látnia az uralkodót, aki különben is elég szerencsétlen flótás volt. Ám amint megpróbálta letépni a herceg

nyakáról a pórázt, amely szolgasorba taszította, K-Kilences keményen megragadta Garzooka csuklóját.

— Örülök a találkozásnak! — hajította a Zűr kommandó parancsnokát a trónterem másik végébe. — Lizboszi annyi szépet mondott rólad! Szinte nehezemre esik végezni veled.

— Csak semmi ellágyulás! — tápászkodott fel Garzooka. Váratlanul érte K-Kilences lehengerlő támadása. — Majd puha leszel, ha péppé zúzlak.

— Garzooka, vigyázz! — kiáltott Abnermál. Az egyik, türelmét vesztett őr éppen Garzooka fejét vette célba. Amint tüzelni kezdett, Abnermál elkapta a pisztoly csövét, és kiütötte az őr kezéből. A lövedék a mennyezetbe fúródott, és jókora darabot hasított ki belőle. A lehulló törmelék Garzooka fejét veszélyeztette.

Abnermál villámgyorsan kiterjesztette rá az erőpajzsot, amely felfogta a vészesen közeledő vakolatdarabokat, így Garzookának haja szála sem görbült. — Senki se szórakozzon a barátommal! — kiáltotta harciasán, és jéggé fagyasztotta az őrséget.

— Kösz, haver! Erre nem számítottam — hálálkodott Garzooka, ám K-Kilences abban a pillanatban a hátán termett.

— Nem mondom, jó dolog az intelligencia — teperte a kövezetre Garzookát —, de beszéddel semmire sem megyünk. Lássuk, milyen anyagból gyúrtak!

— Egy kis cukor, némi fűszer, meg egy nagy adag lasagna — szellemeskedett Garzooka, és egy mozdulattal lerázta magáról ellenfelét. — Ja, és kőkemény izmok — húzott be neki akkorát, hogy amaz csak úgy repült, majd nagyot csattant, közvetlenül a trón előtt.

— Köszönjük, hogy a Zűr kommandó járatát választotta — futott hozzá Garzooka. — A kapitány nevében elnézést kérünk a kissé keményre sikeredett leszállásért. Legyen szíves, emelje a becses képét függőleges helyzetbe, hogy egyet bepancsolhassak!

Garzooka és K-Kilences egymásba gabalyodva hempergőztek a padlón. Garzooka duzzadó izmai megmérkőztek K-Kilences, a mutáns szörny erejével, amit Lizboszinak köszönhetett. Abnermál eközben folyamatosan fagyhullámokat küldött K-Kilences katonái felé. — Ideje, hogy kissé lehűtsétek magatokat! — gúnyolódott rajtuk. — Ajaj! Azt ígértem, a rossz poénokat meghagyom Garzookának.

Az egyik harcos hasra vetette magát, így sikerült kitérnie a fagyhullámok elől. Eközben azonban véletlenül elsült kezében az agyserkentő lézerpisztoly, és egyenesen a herceget találta célba.

Ezek a lézerfegyverek az emberre általában ártalmatlannak bizonyultak, mert kizárólag kutyákra programozták be őket.

Ki tudja, miért, Jon agybarázdáltsága kísértetiesen hasonlított egy kutyáéhoz, így aztán abban a pillanatban, ahogy az agyserkentő sugarak telibe találták, egyszeriben eltűnt arcáról a bambaság, és bármily hihetetlen, elgondolkodó, bölcs tekintettel meredt maga elé. Bár a nyakörv még mindig engedelmességre kényszeríttette, ezért is nem sietett Garzooka segítségére. Kihúzta magát, és szónokolni kezdett.

— Egy egyenlő oldalú derékszögű háromszög két oldalára mért négyszög területének összege egyenlő az átfogóra mért négyszög területével — fújta kívülről a jól ismert képletet.

— Úgy látszik, a kisjáték pisztolyaitok nemcsak arra képesek, hogy együgyű négylábúakból brutális fenevadakat faragjanak — szabadította ki magát Garzooka K-Kilences szorításából.

— Ezt a „brutális fenevad" küldi — vicsorgott összeszorított fogakkal K-Kilences, és hátsó lábával nagyot lendített Garzookán. — A fegyverek a kutyák agytekervényeire vannak beprogramozva, de ezt a te dicső herceged úgysem érti.

— Gondolkodom, tehát vagyok — roskadt magába Jon herceg, mélyen eltöprengve az állítás filozófiai tartalmán.

— Én pedig karmolok, tehát vagyok — meresztgette Garzooka borotvaéles karmait.

K-Kilences Garzooka jobb csuklójába mélyesztette hosszú, éles metszőfogait, és a két titán újra egymásnak esett.

— De uraim! — próbálta őket jobb belátásra bírni a herceg. — Az erőszak nem megoldás. Osztom a nagy filozófus, Thomas Hobbes nézetét: „A természet legfőbb törvénye: keresd a békét és a harmóniát."

Jon tovább kérkedett intelligenciájával, miközben Abnermál az őröket tartotta féken, Garzooka pedig K-Kilencessel birkózott.

12 A Zűr kommandó többi tagja rátalált a bolygó áramellátó központjára. — Úgy látom, két őr áll a bejáratnál — jelzett Sztárléna, aki átvette a

parancsnokságot, — Odabenn még többen lehetnek. Modul! Ha elintézed őket, akkor könnyűszerrel bejutunk.

Modul bólintott, majd az őrökhöz ügetett. — Hát te meg hogy kerültél ide? — kérdezte egyikük. — Erről, úgy

látszik, megfeledkeztünk. Szép, izmos példány. — Azzal az őr felemelte fegyverét, és Modulra szegezte. — Gyere, pajtikám, tartogatok számodra egy kis meglepetést.

Modul azonban megelőzte, és alaposan végignyalta szupernyúlékony, agytompító hatású nyelvével. Az őr azon nyomban totális agylágyulást kapott.

— Hé! — kiáltott oda a társa. — Mi folyik ott? Modul felkapta az alélt őrt, és hozzávágta a másikhoz. — Ez szép munka volt! — ismerte el Sztárléna. — Most nyisd ki a

kaput! — Modul engedelmesen kiemelte helyéből a vasajtót, és már benn is voltak.

Ekkor megszólalt a riasztóberendezés, és mindenfelől felfegyverzett őrök rontottak rájuk. — Füldugókat be! — kiáltott Sztárléna Modulra, és kieresztette hangját. Ám hiába. Az őrök is füldugót használtak.

— Van egy ötletem! — rohant Robuci az egyik, közelben lévő számítógéphez. — Nem tudom, mit tervezel, de siess! Robuci megtalálta az áramellátó kommunikációs rendszerét, és beleszólt a mikrofonba. Minden hangszóróból az ő hangja harsogott. — Valamennyi egység, figyelem! Itt K-Kilences! Közlöm a legújabb parancsot!

Az őrök egy pillanatra megtorpantak. — Hallottál valamit? — kérdezte egyikük.

— Mintha a K-Kilences lett volna, bár nem vagyok benne biztos, zavar ez a füldugó.

— Tessék? — értetlenkedett a harmadik. — Nem hallak tisztán. Zavar a füldugó.

— Itt K-Kilences! — harsogott a hangszóróból Robuci hangja, talán még az előzőnél is hangosabban. — Aki nem teljesíti a parancsomat, azt lelövöm, mint egy kutyát.

Az őrök sorra hajigálták el füldugóikat, így tisztán hallották főnöküket, legalábbis bíztak benne, hogy őt hallják.

— Sztárléna! Most! — vezényelt Robuci, amikor az utolsó katona is megszabadult a füldugójától.

— Ha-hoooooo! — zengett Sztárléna hangja. Ezúttal sikerült hipnotizálnia az őröket. Valamennyiük mély révületbe esett. Szerencsére Modul még mindig a fülére tapasztotta a kezét. Amint az áramellátó központ felé haladtak, Robuci kivette az egyik elalélt őr kezéből a lézerpisztolyt, és alaposabban szemügyre vette. — Van egy ötletem, amivel véget vethetnénk ennek az őrületnek. Ha a fegyverben visszafordítom a lézersugarak útját, az áramellátóban pedig megfordítom az áramot, akkor túlterhelést idézek elő, és elektromos energiával töltődik fel az egész bolygó. Ez az energia olyan sugarakat bocsát ki magából, amely az agyserkentő hatással éppen ellenkező folyamatot indít el a kutyákban.

— Nem érdekel, hogy csinálod, csak gyorsan! Az őrök nem fognak egy teljes napig szunyókálni — sürgette Sztárléna.

Robuci gyorsan és határozottan cselekedett. Mire az őrök ébredezni kezdtek, már végzett is. Csúcsra járatta az áramellátót, majd belelőtt az átállított lézerpisztollyal.

Egyik elektromos kisülés a másikat érte, hatalmas mennyiségű energia szabadult fel. A Poliészteren félelmetes elektromos vihar tombolt, kilométeres villámok cikáztak az égbolton.

Olyan energiát sugároztak magukból, amely a kutyák agyában ellentétes folyamatot indított el. Újra engedelmes ebekké szelídültek. Ám a villámok más hatással is jártak. Az elektronikus pórázokban rövidzárlat keletkezett, és a Poliészteren lakó emberek újra visszanyerték szabadságukat.

A palota tróntermében K-Kilences földre teperte Garzookát. — Most aztán véged! Ütött az utolsó órád! — vicsorogta, miközben mancsát harapófogóként Garzooka torka köré fonta.

— Tudjátok — folytatta Jon, és csak úgy áradt agyserkentett fejéből az okoskodás —, egyszer, amikor éppen a relativitás elméletéről vitatkoztunk, Albert Einstein azt mondta...

Hirtelen egy hatalmas villám cikázott át az égen, fénye betöltötte az egész termet. Egy pillanatra mindenkit elvakított.

— ...milyen szép ez a palota — fejezte be Jon a megkezdett mondatot, és körülnézett. — Szerencsés az a fickó, aki itt lakik. Hé! Várjunk csak! Hiszen én lakom itt. Herceg vagyok! — Majd a torkához kapott. — Mi az ördög ez, itt a nyakam körül? — tépte le a nyakörvet. — Egyáltalán nem megy az öltözékemhez!

Mikor Garzooka visszanyerte a látását, furcsa látvány tárult a szeme elé: K-Kilences nyüszítve szaglászta a padlót, mint egy aranyos kis blöki. A Poliészteren valamennyi kutya megszelídült, és készségesen engedelmeskedett gazdijának, akit nemrég még ők maguk tartottak pórázon.

Sztárléna, Modul és Robuci is megérkeztek a trónterembe, és magyarázatot adtak a történtekre, így Jon értesült az elmúlt órák eseményeiről, arról, hogyan változtatták őt hol engedelmes négylábúvá, hol pedig zseniális lángelmévé.

— Úgy látom, helyreállt a rend — állapította meg Garzooka. — Küldetésünk véget ért.

— Köszönöm, hogy ismét megmentettétek a birodalmat és a trónomat. Csak tudnám, mi ez a sok kiütés a nyakamon! Úgy látszik, nem bírom a szoros gallérokat, áttérek a pólókra.

Majd nagyot sóhajtott. — Gondolom, már szeretnétek hazamenni. — Előhúzta a komputervezérlésű miniüstöt, amivel a transzdimenziós átjárón ideutaztatta őket. A távvezérlőn megnyomott egy-két gombot, és a sűrű, sötét folyadék mérgesen fortyogni kezdett. — Jó utat! — búcsúzott a herceg. — Még egyszer köszönök mindent! — A trónterem megtelt gomolygó, barnás füsttel. Majd eloszlott, ám a Zűr kommandó még mindig ott állt előtte.

— Mi történt? — aggódott Sztárléna. — Fogalmam sincs! — nézett tanácstalanul maga elé Jon herceg. —

Az üst működik. A hőfok tökéletes. Már rég otthon kéne lennetek. — Megengedi, fenség, egy pillanatra? — ajánlkozott Robuci. Elvette

a hercegtói a távirányítót, és tüzetesen vizsgálgatni kezdte az üstöt. —Úgy tűnik, valami blokkolja a transzdimenziós átjárót.

— Lennél szíves lefordítani, hogy mi is értsük? — kérlelte Abnermál. — Röviden azt jelenti: itt ragadtunk! — Valahogy haza kell jutnunk! — kiáltott fel kétségbeesetten

Garzooka. — Nem hagyhatjuk Jont magára! Mi lesz vele nélkülünk? Képes a sütőben felejteni a lasagnát, és leég az egész ház. A végén még befogad egy másik macskát, és annak adja a vacsorámat. Rágondolni is szörnyű! Azonnal induljunk! De hogyan?

Epilógus A mi kis univerzumunkban, Jon kertjében...

Megvan! — rikkantott Jon Arbuckle. Hátat fordított a hálónak, és teljes erővel rohant, hogy elérje a labdát, ami Ubul fejéről pattant felé. Rakétaként száguldott a kertjét elválasztó sövény irányába. Amint lehajolt a labdáért, beleesett fejjel a sövénybe, csupán narancssárga tornacipője kalimpált a levegőben. Ám a labda átrepült a sövényen, és

a szomszéd kertjében kötött ki. — Semmi baj, fiúk! Ne féltsetek! — kászálódott ki lassan a bokorból,

majd hátrafordult. Ám addigra Garfieldnak, Ubulnak, Helénának, Nermálnak és Micinek nyoma veszett. Mintha csak a fold nyelte volna el őket.

— Hé, srácok! — szólongatta a többieket. — Hová tűntetek?

* * *

Nem először fordult elő, hogy Garfieldot és barátait elnyelte az a másik univerzum, ahol a Zűr kommandó tagjaiként számtalan kalandot éltek át. Ám minthogy a két univerzumban nem ugyanolyan gyorsasággal telt az idő, a Zűr kommandó kalandok egész sorát élhette át odaát, miközben itt, a Földön csupán másodpercek teltek el. Ennyi idő alatt Jon szinte észre sem vette, hogy kedvencei nincsenek mellette. Most először történt, hogy még neki is feltűnt, Garfieldnak és társainak nyoma veszett.

Hol a csodában lehetnek? — találgatta tanácstalanul. Nem is sejtette, hogy ezúttal valóban csodáról van szó...

Garfield, Ubul, Heléna, Nermál és Mici - négy nem éppen különleges házi kedvenc és egy nem éppen különleges játék mackó eseménytelenül, néha kissé unalmasán éli mindennapjait. Életük azonban egy csapásra megváltozik. Hirtelen egy másik univerzumba csöppennek, ahol különleges átalakuláson mennek keresztül. Egyszeriben szuperhősökké válnak. Carzooka, Modul, Sztárléna, Abnermál és Robuci az igazság felkent bajnokai, ők együtt öten alkotják a híres Zűr kommandót. Ősi ellenségük, Lizboszi gonosz tervet forral: meg akarja hódítani az egész univerzumot. A harcban beveti legújabb csodafegyverét, azt a brutál blökit, ami nem más, mint a kísérletei eredményeként kifejlesztett mutáns dobermann. Félelmetes izmok, rémisztő tépőfogak - ez a K-Kilences. Vajon a zűr kommandó képes lesz legyőzni Lizboszit és a K-Kilencest? Egy biztos: ilyen ádáz küzdelmet még nem láttak az univerzum lakói. Hajtóműveket bekapcsolni, és kalandra fel! A Zűr kommandó akcióba lép!