GYERMEKNEVELÉS ÉS GYERMEKSZEMLÉLETAZ ÓKORI RÓMÁBAN

Gábor Ferenc Pályázat(Történelem)

Készítette: Werling Dóra10. B

Pécs, 2003.

TARTALOMJEGYZÉK

Családi nevelés – iskola nélkül 1

Az első iskolák 4

Az oktatás legmagasabb szintje – A retorikai iskola 9

A rómaiak ember- és világképe és gyermekszemlélete 10

Felhasznált irodalom 12

Képjegyzék 13

1

Gyermeknevelés és gyermekszemléletaz ókori Rómában

„A legnagyobb tiszteletilleti meg a gyermeket.”1

(Iuvenalis: 11. szatíra)

Történelem órán, amikor a rómaiak mindennapjaival ismerkedtünk meg, én nagyonérdekesnek tartottam az akkori gyermekek életét. Amikor azt a feladatot kaptuk, hogy egyókori római ember hétköznapját írjuk le, akkor szembesültem azzal, hogy kezdetben iskolanélkül is hogyan tanították a gyermekeiket az akkori szülők, majd az iskola megjelenésével ezmiként változott. Ezt a folyamatot szeretném bemutatni.

Családi nevelés – iskola nélkül

Eleinte nem magasztos pedagógiai eszmények, inkább gyakorlatias igények irányítottákaz ókor klasszikus népének, a rómaiaknak nevelő eljárásait. „A római ember valóban azérttanulta meg a fegyverfogást, azért tűrte a „porondot és napmeleget”, azért úszta meg a „sárgaTiberist”, hogy testi erejével harcban és háborúban megállja helyét, s győzelemre segítse azörök Rómát, csak azért tanult meg ékesen és meggyőzően szólni, hogy a közügyekben valórészvételével is az összesség erejét segítsen gyarapítani.”2

A római társadalomban kialakult gyermekkép sok tekintetben nagyon hasonlít az antikgörög társadaloméhoz. Ez a hasonlatosság nem meglepő, mert jószerint a görög kultúra –irodalom, filozófia, tudomány, művészet – alkotta a római civilizáció alapját, a közöstörténelem miatt. Két szempontból azonban a rómaiak eltértek hellén elődeiktől:

! az elméletileg abszolút és totális ellenőrzés, melyet az apa gyakorolt családja ésgyermekei fölött, a patria potestas.3

! a római társadalom felsőbb osztályainak (és talán alsóbb osztályainak is) folytonos, majdegy évezreden át tartó küzdelme azért, hogy a gyermekek teljesen hasonlóvá váljanakszüleikhez (szemléletben, karakterben stb.).

A gyerekek tanítását hétéves korukig nem volt szabad elkezdeni. Quintilianus(Kr. u. ?35-?96) azt írta az Institutio Oratoria (Szónoklattan) című művében, hogy akisgyermeket már korán tanítani kell, de eközben figyelembe kell venni felfogóképességénekhatárait. Játék legyen a tanulás, nehogy a gyerek egy életre meggyűlölje a tudományokat.Szerinte az olvasás és a görög nyelv tanítása már iskoláskor előtt elkezdhető. „Ennélfogva aztszeretném, hogy az apák legnagyobb erényeket táplálják fiúkkal kapcsolatban, születésükpillanatától kezdve… majd rájössz, hogy a legtöbb (gyermek) élénk gondolkodású ésszívesen tanul… A nehéz felfogású és taníthatatlan éppoly ritka, mint a kivételes képességűvagy szörnyeteg…Ezért hát ne fecséreljük el a korai éveket: annál is inkább, mert az irodalmiképzés alapelemei kizárólag az emlékezőtehetségre épülnek, mely a kisgyermek sajátja, sőt

1 Az antik Róma napjai. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 143. o. 2 Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története. Könyvértékesítő Váll. (reprint kiadás), Budapest 1984. 199-200. o. 3 Az apa korlátlan hatalma az egész család felett.

2

különösen jó abban a korban…Még öregemberként is emlékezni fog a bölcs mondásokra, ésami kialakulatlan elméjébe vésődött, elősegíti majd jelleme alakulását.”4

A rómaiak új vonásokkal gazdagították a görögöktől örökölt gyermekképet. Ezek pedig akövetkezők voltak: a kisgyermekre jellemző kíváncsiság, jó emlékezőképesség és aversengésre való hajlam. A római szülők mindezekkel együtt felismerték és elfogadták azt ajelenséget, hogy gyermekeik fejlődése fokozatos, néha igen lassú ütemű. Végső soronmegállapítható, hogy Róma fénykorában a szülők megtanulták, hogy örömüket leljékgyermekeikben – talán ez a legfontosabb adalék, amivel hozzájárulhattak a későbbi korokgyermekfelfogásához. A bensőséges szülői részvétel azonban nem tűnt el teljesen agyermekek tanításából. Augustus császár a források szerint „olvasást tanított unokáinak,úszást és más elemi ismereteket, jórészt ő maga, s minden erejével azon fáradozott, hogymegtanítsa nekik kézírása utánzását”.5

A családi nevelés tizenhét éves korukban szűnt meg, a fiúk ekkor érték el anagykorúságot, levehették a nyakukban addig hordott amulettet, hosszú hajukat levágatták ésfelöltötték a felnőttség jelképét, a tógát.6 Ettől kezdve vehettek részt a nyilvános életben, aszavazásokon, nevük pedig „toga virilis”7 lett. Katonának kellett jelentkezniük, hiszen a fiúknevelésének másik jelentős színtere a katonaság volt. Táborokban készítették fel őket arra,hogy képesek legyenek katonai kötelességeik teljesítésére.

A lányok esetében a családi nevelés a férjhez menetelig tartott; az anya tanította megazokra a feladatokra, amelyek a házbéli és a ház körüli teendőket jelentették. A római elemiiskola (ludus) falai között a leányok egy része is szert tehetett az elemi ismeretekre.

Az igazi római jellem a királyság korában és a köztársaság első századaiban, mintegy Kr.e. 300-ig mutatkozik teljes tisztaságában. Ez az idő jelzi a római nevelés történetében az elsőkorszakot (a nemzeti nevelés korszakát), amikor iskolák és azok berendezéseinek hiányában,csupán a család, a fórum és a katonáskodás nevelték a fiatal nemzedéket. A római család nemaz a laza közösség volt, amilyet a görög magánélet mutat, hanem szilárd egységbe foglaltszervezet, melynek külső kifejezése a nomen gentilikum,8 belső színhelye az összescsaládtagokat egybekapcsoló atrium,9 ahol a családapa fogadta vendégeit s az anya végeztegyermekei körüli teendőit, a családi tűzhely mellett, az ősök képei és szobrai között. Itt, acsalád egyszerűségében és méltóságában lehet felfedezni a régi Róma nagy erényeinek agyökereit. A házasság szentsége azt a szilárd talajt biztosította, melyen a gyermek erkölcsilegfelépülhetett. Az anya jogilag a férj hatalma alatt állt, kiváló tiszteletnek örvendett, ő volt acsalád éltető eleme. E századokban az anya volt az erkölcs leggondosabb felügyelője. A régiRóma a hitvesi hűségnek, az anyai szeretetnek és önfeláldozásnak kitűnő példáját tárja elénk.A régi római anyák adták meg a nevelésnek azt az erkölcsi komolyságot és mélységet,melynek az ókorban alig akadt párja. Itt tanulta meg a gyermek az ősi hagyományokmegbecsülését, vallásos kötelességeit, a tisztes magaviseletet, a feltétlen engedelmességet, ajó és nemes cselekvés utáni vágyat, itt véste emlékezetébe a XII Táblás Törvényeket. Ezek atörvények olyan tekintélyes helyet foglaltak el a régi római nevelésben, mint a zsidóknálMózes törvényei. Ezekből merítette a régi Róma fiatal nemzedéke azokat az erkölcsinormákat, melyek majdan egész életének irányítói lettek. Ezekből tanulta meg a legfőbberényeket: az okosságot, a tisztességet, az állhatatosságot, a lelki szilárdságot, a törhetetlen 4 French, Valerie: A gyermek hatásának története. In: Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla (szerk.): A

gyermekkor története. Eötvös Kiadó, Budapest, 1998. 60. o. 5 Uott. 60. o. 6 A teljes jogú polgárok felső ruházata, ujjatlan, ráncokban leomló hosszú lepel. 7 Férfitóga, amelyet a római polgár nagykorúságának elérésekor – 17 éves korában – öltött magára. 8 nemzetségnév 9 Eredetileg füsttől fekete lakóhelyiség, később az előkelő római ház fogadóterme. Nyilvános épületekben

csarnokot jelentett.

3

kitartást, különösen kötelességei teljesítésében. Ezek a törvények tanították arra az egyént,hogy személyes jogait mindig alárendelje a köznek, az állam javának, a személytelenjogszabályoknak. Cicero szerint „...a haza nem azért szült és nevelt bennünket, hogy ennekellenében semmiféle jutalmat se várjon tőlünk, hanem hogy lelkünknek, szellemünknek,belátásunknak lehető legtöbb és legnagyobb részét a maga hasznára kösse le magának, sannyit adjon vissza nekünk saját használatunkra, amennyi neki magának fölöslegülmegmarad.”10

A bátorságnak és a vitézségnek, a virtus-nak megbecsülésére is a családi élet adottlegelőször lehetőséget. Vendégségek alkalmával szokás volt, hogy a lakomázók sorjábanénekeltek az ősök harci dicsőségéről, sőt a vendégeken kívül, a gyermekek is részt vehettek e„régi énekek” előadásában.

Miután a család szoros kötelékéből kinőtt az ifjúvá serdült római gyermek, elkísérte apjátbarátaihoz és a fórumra, s ebben a környezetben szerezte meg első benyomásait a politikaiéletről, melyben később maga is részt vett. A katonai kötelességek teljesítése volt betetőzéseennek a gyakorlati nevelésnek, melynek a szoktatás és élő példa – a családtagokviselkedésének utánzása – voltak a leghatásosabb tényezői.

A római apának valóban nagy hatalma volt, élet és halál fölött egyaránt rendelkezett, és eza hatalom az egész családra kiterjedt. Szinte minden ókori társadalomban az apa ítélkezett azújszülött életéről vagy haláláról. Más társadalmakban azonban – ha már egyszer az életmegtartásáról született döntés – megszűnt az apa törvényes joga ahhoz, hogy megöljegyermekét. Nem így Rómában: a római apák a birodalom léte során egészen hosszú ideig(Kr. u. 374-ig) megőrizték törvényes jogaikat gyermekük megöléséhez, még akkor is, amikora gyermekek már felnőtt korba léptek. Az ilyen korlátlan hatalom, mint a patria potestas,visszataszítónak és veszélyesnek, önkényesnek hat számunkra. Akárcsak más ókoritársadalmakban, az apa itt is a földre helyezett csecsemő felemelésével fejezte ki a gyermekéletének megtartását és szándékát a gyermek felnevelésére. A birodalom történetében számosjelét tapasztaljuk az apai teljhatalom korlátozására irányuló törekvéseknek. S mintha arómaiak is felismerték volna e gyalázatos fonákságban rejlő veszélyeket. A szokássalcsaknem egykorú a visszaélések ellenőrzésére tett első kísérlet is.

10 Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története... i. m. 203. o.

4

A fiúk és lányok nevelésében eltérés mutatkozott. Más-más szerepre készítették fel őket, ésennek megfelelően alakult intézményes és nem intézményesült, azaz családi nevelésük is. Afiú csecsemőt anyja dajkálta, s ő volt a gyermek első nevelője hétéves koráig. Agondoskodáson túl az anyától tanulta meg az ősi hagyományokat, a vallás legfontosabb tanait,a helyes viselkedést. Nevelésüket hétéves koruk után apjuk folytatta, megtanította őket írásra,olvasásra, számolásra, elsajátíttatta velük a XII Táblás Törvényeket, melyek a rómaiakkötelességeit tartalmazták. Később elment velük a Fórumra, ahol – akárcsak görög társaik azagórán11 – részt vehettek a közügyek intézésében. Kezdetben ez a részvétel szemlélődésrekorlátozódott: megtanulták a törvénykezés eljárásait, a szavazás lefolytatását, menetét. Arégmúlt időkben az apák voltak fiaik elsődleges tanítói, személyre szabott módon tanítottákfiaikat írni-olvasni, valamint olyan testi készségekre, mint az úszás, lovaglás, gerelyhajítás stb.

Az első iskolák

A legelső római iskolák a Kr. e. III. század elejétől a görögség meghódításáig (Kr. e. 146)terjedő időszakban alakultak ki. A nevelésnek ez az egyszerűsége és szigorúsága addig tartott,míg Róma az összes itáliai területet birtokba vette, és megkezdte a birodalomépítést. Mihelyta rómaiak érintkezésbe kerültek idegen népekkel, tapasztalatuk és látókörük tágult, köz- ésmagánéletük gazdagodott, művelődésük eszközei megsokasodtak, de egyúttal erkölcseiktisztasága elhomályosult, s az eddigi római jellemen idegen hatások nyomai érződtek.

Az átalakulás előjelei kezdetben alig észrevehetően, majd erősebben mutatkoztak. Rómaszerény, helyi hatalmasságból világuralomra törekedett, és hadba szállt a punokkal ésmakedónokkal, Szíriával s Görögországgal. Ezt a mintegy 150 esztendőt tekinthetjük a rómainevelés második korszakának, amikor megalakultak és némileg tagozódtak az iskolaiintézmények, és a görög befolyás jelentkezésével belesorakoztak a nevelés körébe agrammatika, a retorika, és iskolaszerű tanulás lépett az alakalomszerű régi, hagyományosképzés helyébe. Mindez csak nagy akadályok legyőzése és jelentékeny nehézségek eloszlatásaután történhetett meg. A régi erkölcsöknek és a nevelés ősi hagyományainak olyan mélygyökerei voltak, hogy az új szellem csak lépésről lépesre érvényesülhetett.

A korszak első felében még a család nevelt, de mellette lassanként jelentkezett a kis iskola(ludus), ahol eleinte csak az elemeket (olvasást, írást, számolást) tanították, utóbb azonbanmár a nyelvtant is. Egyike az elsőknek, akik grammatikát tanítottak, a Kr. előtti 3. század elsőfelében Livius Andronicus lehetett, rajta kívül hihetőleg más délitáliai félgörögök is. Az őmunkásságuk hatása alatt keletkeztek grammatikai iskolák, melyekbe bevonult a hellén12

művelődés alapvető írója, Homérosz is.A rómaiak katonai sikerei tehát idegen hatások megjelenéséhez is hozzájárultak. Egyes

hagyományokhoz ragaszkodó rómaiak erős rosszallással figyelték a nevelés régi rendjének afelbomlását; ellenszenvvel fogadták az új intézményeket, tárgyakat, módszereket: az újdolgok térhódításától féltették a nemzet régi erkölcseit. Róma világhatalommá fejlődéseparancsoló követelményként írta elő az új műveltséganyag befogadását. Az oktatás is kilépetta családi körből: a gyerekek iskolába kezdtek járni. Az első nyilvános elemi iskolát Rómábana Kr. e. V. században nyitották meg.

A görög világ meghódítása után (Kr. e. 146) a birodalom átvette és beépítette a görögkultúra értékeit. Ez az átvétel a nevelésben is éreztette hatását: divat lett görög dajkákatfelfogadni az újszülöttek mellé, akik édesanyjuk helyett táplálták és gondozták a csecsemőt, sakik görög nyelvre tanították a kicsiket. Ezt a módszert sokan támadták. Tacitus (?55-?118)például felháborodottan így írt: „Bezzeg most a csecsemőt kiadják valami görög 11 népgyűlés12 ókori görög

5

nőszemélynek, aki mellé adnak még néhányat a szolgák seregéből, többnyire aleghitványabbakat, akik semmiféle komoly szolgálatra nem alkalmasak. A gyermek friss ésbefolyásolatlan lelkét rögtön ezeknek zavaros beszédei itatják át, az egész háznépből senki semügyel arra, hogy serdületlen ura előtt mit mond vagy tesz.”13 Római körökben viták alakultakki a nevelési elvekről, többen féltették az ifjúságot a görög kultúra hatásától és akialakulófélben lévő magániskoláktól. Cato Maior például saját fiait a hagyományos rómaiértékek alapján nevelve kívánt példát mutatni: saját maga tanította meg fiait olvasásra,fegyverforgatásra, úszásra, megismertette velük a törvényeket, és a legendákat. Ekkorraazonban már a görög nevelési elvek hatására megjelentek az első magániskolák, és ezekfelváltották az addigi családi-apai nevelést. A folyamatos olvasás a római iskolákban isfolyamatos gyakorlás eredménye volt, és csak bizonyos fokozatokban – a betűk felírása,kimondása, szótagos ejtegetése: „silabizálás”-a – valósult meg. Feljegyezték, hogy a mestereksüteménnyel is kedveskedtek a gyerekeknek, hogy végképp el ne veszítsék kedvüket agyötrelmes és fárasztó gyakorolgatás közben. Egy másik adat szerint elefántcsontból készültbetűket adtak a kis növendékeknek, hogy a játékos foglalkozás is segítse őket a betűképekrögzítésében. Az írás tanulásának is megvoltak a maga módszeres lépései: a tanító segítségévelmegtett első vonásoktól a minták másolásán át a teljes önállóságig. A számolást Rómában –egyes vélemények szerint túlzottan is – fontosnak tartották. Horatius (Kr. e. 65-Kr. e. 8) errőlgondolkodva hasonlította össze „Ars poetica”-jában14 az önzetlenebb, magasabb értékekre istörekvő görög és a gyakorlatiasabb római közgondolkodást.

A rómaiak anyagiasabb nézeteiért az iskolát, a tanító-mestereket is okolja. „Elmondja,hogy jól számoló tanítványaikat így dicsérik meg a „magister”-ek15:„Jól van! Te kiváló gazda leszel! ” S ezzel vagyongyarapításra buzdítanak.”16

A római gyerekeknek nehézséget jelentett a számolás, ennek fő oka az volt, hogy a rómaiszámok a mai számrendszerünknél kevésbé voltak alkalmasak a legegyszerűbb alapműveletekelvégzésére. Igen jelentős szerep jutott viszont, a fejszámolásnak. Az ujjaikkal való számolástvalóságos művészetté fejlesztették. Kétféle számolótáblájuk (abacus) is volt, egy nagyobb,melyet a bonyolultabb számításoknál vehettek igénybe és egy kisebb, egyszerűbb, ez utóbbitaz iskolákban használhatták. Az abacuson kívül még más szemléltető, gyakorló eszközök issegítették az oktatást: pl. a mértan tanulását gömbök és kockák. Néhány iskola-bódéban ún.„ilioni táblák”17 függtek a falakon melyek a homéroszi eposzok egyes jeleneteit jelenítettékmeg. Néhol az írók, költők mellszobrai díszítették az osztálytermet, sőt – meglepő módon –itt-ott térképet is használtak. Ezek nagyobb tájegységek vagy kisebb területek földrajzihelyzetét mutatták be, olykor az égbolt legfontosabb csillagait, csillagképeit ábrázolták, ígysegítve és érdekesebbé téve a tanulást.

A rómaiak gyermekeik nevelése közben figyeltek azok felnőttektől eltérő sajátosságaikrais, többször említik a gyermekek „kialakulatlanságát”. A görögökhöz hasonlóan észrevették agyerekek játékos kedvét: már a csecsemőt csörgőkkel, babákkal és még különbözőajándékokkal lepték meg. Másfelől viszont, nagyobb jelentőséget tulajdonítottak agyerekekben rejlő természetes kíváncsiságnak, természetes emlékezőtehetségnek ésversengési szellemnek. Quintilianus így írt erről: „Én az olyan tanítványt szeretem, kit adicséret emel, a dicsőség boldogít, s ha legyőzik, sír.”18

13 A régi Róma napjai. (Vál.: Szepessy Tibor) Gondolat, Budapest, 1968. 81. o.14 költői hitvallás15 mester16 Az antik Róma napjai... i. m. 1994, 152. o.17 márványdomborműve18 Pukánszky Béla: A gyermekkor története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001. 48. o.

6

A nyilvános iskolákat – állami támogatás híján – tandíjakból tartották fenn, ezt a szülőkhavonta, a hónap közepén fizették. Az összeg nem volt túl magas, a szegényebbeknek semjelentett súlyos anyagi gondot, megterhelést. Az elemi iskolákban a tanító (ludimagisterliterator), az alapismeretekre, olvasásra, írásra, számolásra oktatta a növendékeket. Azokkal atanulókkal, akik a számtannal alaposabban akartak megismerkedni, külön mester, az ún.„calculator”19 foglalkozott.

A tanítás elég mostoha körülmények között folyt, olykor csupán elkerített utca-részeken,különösen útkereszteződéseknél, néha oszlopcsarnokokban. Iskolaépületül, ha egyáltalán voltilyen, valamilyen szerény földszintes helyiség, többnyire egyszerű fabódé állt arendelkezésükre. Ezeket gyakran kifeszített ponyvával határolták el az utcától, hogy se annakforgalma ne vonja el a gyerekek figyelmét, se a napsütés ne váljék számukra elviselhetetlenné.A diákok padon vagy zsámolyon ültek, asztaluk nem volt. Az iskola bútorzatához tartozott méga dobogó (pulpitum), a tanító támla nélküli széke (sella) vagy támlás széke (cathedra). Atanulók táskával (capsa) mentek iskolába, ebben szükséges írószereket és uzsonnát vittekmagukkal. A tankönyv ismeretlen volt a római iskolaéletben. Az olvasást még az épületekfeliratainak vagy például a híresXII Táblás Törvényeknek a bön-gészgetésével gyakorolták. Bár aztlehetne hinni, hogy a – többnyirerabszolga-származású – tanítóknem mertek elég határozottanfellépni a szabadok gyermekivelszemben, a valóságban a fegyelemnagyon is szigorú volt. A rómaiember kemény jelleme a nevelés-ben is megmutatkozott. „A testifenyítés sem volt ritka, gyakransuhogott a fűzfavessző, és csapko-dott a szíjkorbács”.20

A diákokat tanulmányi éveikszerint osztották csoportokba. Anapi foglalkozási idő – ebédszü-nettel – délelőtt és délután kb. 6órán át tartott. Az iskolaév márciusban kezdődött, s csak a legnagyobb melegek és hidegekalkalmával, a nyári és téli vakáció idején szünetelt. Martialis epigrammaköltő (Kr. u. 42-102)egyik költeményében arra utal, hogy a nyári szünidő október közepéig tartott, és afegyelmezési módszerekre is utalt.

„Tanítómester, kíméld egyszerű nyájad!Sok-sok sörényes úrfi lesz tanítványod,s ki fényes asztalt tart, kegyébe vesz mindjárt:nagyobb sereglet nem sereglett sűrűbbenkörül sosem, se számolót, se gyorsírót. (...)Szunnyadjon most a szörnyű szkítha szíjostor,mely tépte-marta calaenaei Marsyast;pedagógusok pálcái, vészes vesszőioktóber-Idusig heverjenek sutban:eleget tanultunk, hogyha nyáron játszottunk.”21

19 Az elemi számtan tanítója.20 Az antik Róma napjai... i. m. 52. o.21 Epigrammák 10, 62. (Ford.: Kárpáthy Csilla) Az antik Róma napjai... i. m. 150. o.

7

Az elemi ismeretek elsajátítása után kerültek a római ifjak a grammatikai iskolába. Aziskola neve megtévesztő lehet, ugyanis itt nem pusztán nyelvtannal foglalkoztak anövendékek, hanem tanultak görög és latin grammatikát, de ezen a fokon tanulmányaiklényege irodalmi szövegek olvasása és elemzése volt. A tanulók a grammatikai iskolában anyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási tudnivalókon kívül számos egyéb (stilisztikai,történelmi, mitológiai, földrajzi, mértani, természettudományos) ismerettel is találkoztak,legalább olyan mértékben, amennyire ezekre a művek megértéséhez szükség volt. Nagygondot fordítottak a helyes hangsúlyozásra és a szép kiejtésre, sok szöveget könyv nélkül ismegtanultak a diákok. Így ezek a tanulmányok a látókör- és készségfejlesztést is szolgálták.Eleinte a retorikát (szónoklattan) is a grammatikai iskolákban tanították.

A grammatikai oktatás említett előnyei ellenére mégis meglehetősen egyoldalú volt. Azegyszerűbb római polgár számára igen kevés gyakorlati ismeretet nyújtott jövendőfoglalkozásához. A retorikai képzés elengedhetetlen kelléke volt a jobb házból való római ifjúnevelésének. A szegényebb néposztály továbbra is beérte a ludus-szal.22 Kezdetét vette aszónoki képzésnek tervszerűen, iskolaszerűen megállapított módja, ellentétben a régebbieljárással, mely kizárólag a praxis forensis23 szemléletére szorítkozott, amennyiben a rómaiifjú a grammatikai iskola végeztével egyenesen valamely jó hírű ügyvédhez került, s oldalamellett sajátította el a szónoklást. Több hiteles forrás is megerősíti, hogy már Cicero(Kr. e. 106 - Kr. e. 43) kora előtt keletkeztek Rómában retorikai iskolák, s hogy már akkorkezdett kialakulni a nevelésnek az új eszménye és rendje, melyet végleges alakjában akövetkező korszakban találunk meg.

Róma egyike volt a tengerre is nyitott nagy folyóparti városoknak, amelynek kezdeteiugyanúgy kapcsolódnak a mükénei görögség gyarmatosításához, mint a későbbi időkkulturális kölcsönkapcsolataihoz, mert ebben a körzetben sokáig szervesen egymás mellett élta latin, a szabin és az etruszk civilizáció, amely nem maradt érintetlen sem a helyi föníciai,vagyis pun kereskedelmi telephely hatásától, sem pedig a görög kultúra állandó jelenlététől.Nem kétséges, hogy ennek, a Tiberis vidékére való görög behatolásnak főként két faktoravolt, egyfelől a görög kerámiaipar termékeinek eladása, másfelől az írás megismerése.

22 Elemi iskola23 hétköznapi (piaci) gyakorlat

8

Róma azonban az ún. etruszk időkben igazán urbanizált terület volt, ahonnan aSant’Omobono-körzet ásatásai alapján egyáltalán nem hiányzott a luxus. Az úgynevezettfórumfelirat pedig arról tanúskodik, hogy a latin nyelvet hivatalos dokumentumokban még azetruszk eredetű dinasztiák korában is használták, miközben egyetlen ilyenről sem tudunketruszk vagy szabin nyelven.

A római arisztokrata gyermekek ugyan mindennek ellenére tanulhattak a homéroszieposzokkal versengő szövegeken írni-olvasni, a XII Táblás Törvények szövegén azonban igen.Ezért a Kr. e. V-IV. századi elemi iskolázásra vonatkozó késői adatok nem lehetnek feltétlenülminden vonatkozásban anakronisztikusak. A szenátorok fiai mindenesetre szóban vagy írásbanel kellett, hogy sajátítsák a római arisztokrácia cselekvését jelszószerűen meghatározóvezéreszméket, mint amilyen a virtus,24 a honor,25 a dignitas,26 glória, fáma27 stb. A Kr. e. IV-III. századtól kezdve a birodalomteremtés útjára lépő, nyilvánosan politizáló római átfogótájékozottsággal kellett hogy rendelkezzék, ezért szem előtt tartották a görög enküklioszpaideia-t,28 s igyekeztek ennek jegyében megalapozni a római szónok-politikus átfogóműveltségét, amelyre a latin humanitas29 szót alkalmazták. A görög paideiá-val30 ellentétben eznem a „gyermek” latin megjelölésével (puer) áll összefüggésben, hanem a felnőtt embert jelölőhomo-val, jelezve, hogy a rómaiak szemében a nevelés céltudatos végeredménye, a polgár(cívis) volt a fontos, függetlenül az időbeli-lélektani megalapozástól. Feltehetőleg ilyen átfogóismereteket tartalmazott id. Cato fiához intézett „intelme” is, ahogy a szintetizáló nevelésitörekvés volt a meghatározó a polihisztor Varro (Kr. e. 82- Kr. e. 37), vagy a későbbi Celsus(Kr. u. I. század) enciklopédikus jellegű összefoglalásainak megvalósítása során is.

Mindez jól mutatja a római nevelés eredetiségét a göröghöz képest, még ha annakpéldaadásával nagymértékben számolnunk is kell. Ez az enciklopédikus embereszmény, ahumanitas élt a görög mintára kialakított, ugyancsak három szintből álló római nevelésirendszer középpontjában is:

1. az alsó szintet (hétéves kortól) a ludi magister31 munkája jelentette2. a középsőt (tizenkét-tizenötéves kortól) a grammaticus-é32

3. a legfelsőt pedig a rhetor-é33

Az utóbbi két szint Rómán és a legnagyobb városokon kívül gyakran összemosódott.Kezdeti fokon az írás-olvasáson kívül a példamutató szentenciák, az életbölcsességetösszefoglaló mondások játszottak meghatározó szerepet. A latin nyelv tisztaságára ésprecízségére ügyelő római iskolarendszernek rendkívül nagy jelentősége volt a kialakultrómai világbirodalom valóban szerves egységének a kialakításában. Ezért ez a nyelvoktatásmeglehetősen szűk szókincsre, erősen szabályozott, szigorú nyelvtani normákra épült és a jólszervezett római urbanizációval-civilizációval együtt meglepően gyorsan keresztül tudta vinnia birodalom romanizációját,34 ami a nyugati területek ellatinosítását jelentette, míg a kelet 24 férfiúi, katonai erény25 tisztelet26 méltóság27 hírnév28 átfogó ismeretek, nevelés29 az emberi méltóság tisztelete30 nevelés31 iskolamester32 nyelvtudós33 ékesszólás (szónoklattan) tanítója34 A római műveltség és a latin nyelv térhódítása a római birodalom uralma vagy befolyása alá került

területeken.

9

megőrizte görög nyelvűségét. Ezért az antik római civilizáció lényegében mindaddigsértetlenül fenn tudta tartani magát, ameddig megmaradt a városok iskolarendszere,finanszírozásuk megvalósítható volt: ez pedig általában jóval túlmutatott a Nyugat-rómaiBirodalom Kr. u. 476-os politikai és katonai összeomlásán, helyenként mélyen belenyúlva aVI. századba.

A római iskolarendszer a fentebbiekben jelzett birodalomépítő jelentősége ellenére azelemi szinten oktató tanítómesterek státusa az Imperium Romanum időszakábanmeglehetősen alacsony volt, sokan közülük frissen kapaszkodtak fel a rabszolgaságból,jövedelmük igen kevés és véletlenszerű volt. A grammaticus már lényegesen nagyobbtiszteletet érdemelt ki, ahogy az Suetonius (Kr. u. ? 70-Kr. u. ? 150) róluk képet rajzolómunkájából kitűnik. Még magasabb szinten volt a rhetor-ok rangja, akik gyakran nem csaktekintélyes fizetést kaptak, hanem nagy befolyásra is szert tettek. A magasabb szintű oktatásrómai rangjának igazi társadalmi megbecsülése feltehetőleg a Kr. u. I-II. század fordulójánmehetett végbe, ahogy arra egy töredékesen ránk maradt dialógusból következtethetünk,melynek címe: „Vergilius – szónok vagy költő?” Ezt a retorikai tárgyú munkát egy afrikaiszületésű, bizonyos P. Annius Florus nevű szerző készítette.

Az oktatás legmagasabb szintje – a retorikai iskola

A római birodalom harmadik korszakában történt: Itália meghódítása, Karthágo leverése,Makedónia legyőzése, Hispánia római kézre jutása, ekkor történt, hogy Antiochus, Szíriakirálya átadta a rómaiknak Kis-Ázsiát, Korintosz megdőlt, és Görögország római provinciáválett. Lezajlott végkép a patríciusok és plebejusok évszázados küzdelme, minden közhatalom acomitia tributákba35 helyeződött át. Róma jogrendje kiépült és világuralma megalapozódott.Kezdetét vette az a korszak, melyben a római géniusz már csak befogadja, felszívja,átformálja azt, ami kívülről hat rá.

A római iskolarendszer legmagasabb fokát az úgynevezett retorikai iskolákban érték el atanulók. Ezek főként a szónokká képzést szolgálták, így főleg a hivatali ranglistán, a politikaiéletben érvényesülni kívánó ifjak látogatták őket, különösen a kiváltságosabb származásúksorából. Nekik egyéni pályafutásuk lebegett a szemük előtt. Jól tudták, hogy Rómábanhivatalra pályázáskor, a szenátusban, a népgyűléseken vagy a bíróságok előtt csak a szófegyverével lehet eredményesen szerepelni. Az ékesszólás legnagyobb római művésze M.Tullius Cicero volt. Tacitus beszámolója szerint „Tehát nem hiányozott a legjobb,legkörültekintőbben megválasztott tanító, aki az ékesszólás igazi arcát, nem hiú hasonmásátmutatta meg; sem az ellenfelek és vetélytársak, akik fegyverrel, nem fakarddal küzdöttek …”36

Attól kezdve, hogy az ékesszólást nyilvános iskolákban Rómában is el lehetett sajátítani, aplebejus családok fiai is hozzájuthattak a közéleti érvényesülést megnyitó képzéshez. Abefolyások nyomására előbb a görög szónoklattan-tanárokat tiltották ki a városból, mint„veszedelmes egyéneket”, az Kr. e. I. század elején pedig a latin nyelvű retorikai iskolákbezárását rendelték el. A tilalom azonban nem sokáig volt érvényben (Julius Caesar oldottafel). Ettől kezdve az ifjak – most már a kevésbé vagyonosak is – szinte tódultak a szép jövőtígérő iskolatípusba.

35 a tribusokba osztott nép gyűlése36 Az antik Róma napjai... i. m. 155. o.

10

A rómaiak ember- és világképe és gyermekszemlélete

A kereszténységnek létrejötte pillanatában már volt egy bizonyos Róma-ellenes éle –részben egyfajta zsidó hagyományból kiindulva – mégis a Szent Pál tanításait követő irányzatkezdettől számot vetett a Római Birodalom realitásával, amellyel megpróbált tanításánakterjesztése során harmonikusan együttműködni. Különösen korán megmutatkozik ez a görögegyházaknál, akik úgy állítják be az antik kultúrát, mint valamiféle előképzést (propaidea) azegy igaz hithez.

A hellenisztikus antik nevelési eszmény Alexandriai Szent Kelemennél szervesen eggyéforrt a keresztény tanítással, s hasonló irányba mutattak Szent Jusztin mártír írásai is,előkészítve ugyanakkor Órigenész és Euszebiosz koncepcióját. A birodalom nyugati felébenez a törekvés lassabban és nehézkesebben bontakozott ki, főleg amiatt, mert a kereszténységelutasította a császárkultuszt, s így a római hatalom, rajta keresztül pedig maga a rómaicivilizáció látszólag szemben állt az egy igaz hittel.

A rómaiaknak határozott elképzelésük volt a gyermekükre különösképpen jellemzősajátosságokról. A rómaiak által az elsődlegesen a gyermekeknek tulajdonítottmagatartásformák és jellemző sajátosságok hasonlóak a görögök megfigyeléseivel. A rómaiakaz ifjakat formálhatónak, taníthatónak, tudatlannak, naivnak, sőt ostobának, s ezért erkölcsilegesendőnek is vélték. Úgy látszik, a rómaiak hajlottak arra, hogy a negatív tulajdonságokat isészrevegyék gyermekeikben. A latin irodalom többször említi, hogy a gyermek engedetlen,hirtelen haragú, csaló s természetétől fogva irigy. Talán ebből fakad, hogy a rómaiakkevesebb figyelmet szenteltek a gyermekek gyengeségének, magatehetetlenségének,félénkségének. A görögök és a rómaiak egyaránt felismerték, hogy a gyermekek játékosak,vidámak, kedvesek és szeretetre méltóak. A rómaiak talán jobban hangsúlyozták a gyermekitermészetből adódó utánzási hajlamot, mint a görögök, és jóval gyakrabban említették agyermek természetes ártatlanságát. Ez utóbbi sajátság kétségtelenül a sztoicizmus és akereszténység hatásának tudható be.

A rómaiak számára a kialakulatlan és formálható gyermek képzete – a tabula rasa37 –biztosította nevelési elméletük és gyakorlatuk alapját. Mélyen hittek abban, hogy a követendőpélda döntően befolyásolja a jellem kialakulását, ezért próbálták óvni gyermekeiket apotenciálisan ártó befolyásoktól.

A gyermek szükségleteit illetően a rómaiak elfogadták a görögök által kialakított képet.Felismerésük, hogy a gyermeknek szüksége van a szeretet, gyengédség (testi és érzelmi) és afegyelem egyensúlyára, teljesen nyilvánvaló az ismert művek alapján, talán sehol másutt nemvilágosabb, mint Quintilianus írásában. A római irodalom széles keresztmetszete – SzentÁgoston, Aulus Gellius, Szent Jeromos, Lucretius, Plutarkhosz, Plinius, Seneca és Suetonius –tanúsítja, hogy a gyermek igényli a szeretetet, a gyengédséget és a dédelgetést.

Ugyancsak sok író említi, hogy a gyermeknek szüksége van irányításra és fegyelemre, éshogy a durva bánásmód, a bántalmazás nemkívánatos. A római gyermeket is elfenekelték,megütötték, megvesszőzték. Quintilianus rosszalja az ilyen praktikákat, de megjegyzésébenminden kétséget kizáróan kijelenti, hogy a diákok megvesszőzése a legtöbb iskolai tanítószámára nagyon is bevett gyakorlat. Rómában mások is kifejezték ellenérzésüket a szigorútesti fenyítéssel szemben: a szigorúságáról ismert idősebb Cato például a fegyelem ésmértékletesség eszméi mellett gyakran mondogatta, hogy „aki megüti feleségét vagygyermekét, más szentségtelenségre is képes”.38 Tehát létezett a római társadalomban akemény testi fenyítés túlságosan is nyilvánvaló gyakorlata mellett egy ellentétes elveket vallóirányzat, mely felismerte a szigor okozta testi és lelki ártalmakat. A rómaiak nem sok

37 tiszta lap38 French, Valerie: A gyermek hatásának története... i. m. 61. o.

11

hajlandóságot mutattak arra, hogy úgy néz-zenek magukra, mint akik akármit meg-tesznek gyermekeik óhajára. A szerteágazórómai irodalom kevés olyan részt tartal-maz, amelyből az derülne ki, hogy a felnőt-tek reagáltak a gyermekek kívánságaira. Arómai kultúra nem sokat foglalkozott azemberi magatartásformák árnyalt elemzé-sével. Talán a gyermekhez való viszonyu-lásnak ez a képtelensége a patria potestasfogalmával függ össze, amelyben a hata-lom, és ennélfogva a cselekvőképességhordozója az apa. A felnőttek reagálásánakesetei általában feltételezik, hogy a felnőttfelelős tetteiért. Minden, a gyermekeknevében kimondott eskü és fohász a felnőttközösségnek azt a megfigyelését bizonyít-ja, hogy a gyermek valahogyan életre keltia felnőttekben szunnyadó nemesebb ösztö-nöket vagy cselekedeteket.

Érdekes kapcsolat fedezhető fel a gyer-mek motiváló ereje és a gyermeknek atársadalomban betöltött különleges szerepeközött. Cicero kétszer is megjegyzi, hogy atermészet szándéka a legjobban a gyermek-ben szemlélhető: „saját tanítványaim má-soknál gyakrabban mennek a gyermekekközé, mert hisznek abban, hogy számukra aTermészet a gyermekekben tárja fel szán-dékait a legvilágosabban”.39

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a római iskolarendszer különféle kulturális hatásokhozadékaként jött létre, ez megalapozta más kultúrákban is az iskolai nevelés kialakítását.Valamilyen szinten a mi iskolarendszerünket is meghatározza az a szemlélet, amivel már azókori rómaiaknál is találkozhatunk. A neveléssel, iskoláztatással kapcsolatos számos szó máigőrzi évezredekkel ezelőtt élt római elődeink kifejezéseit (például a katedra, a magiszter, atóga, a retorika stb.). A római kor fontos öröksége a gyermek tisztelete, a sokoldalúan képzettember eszménye és maga a jól tagolt iskolarendszer. A történeti példák azt mutatják, hogy acsalád és az iskola együtt nevelhet boldog, sikeres gyermekeket.

39 French, Valerie: A gyermek hatásának története... i. m. 64. o.

12

F E L H A S Z N Á L T I R O D A L O M

1. Az antik Róma napjaiTankönyvkiadó, Budapest, 1994

2. Fináczy Ernő: Az ókori nevelés történeteHoránszky Viktor Könyvkiadóhivatala, Budapest, 1906 (Reprint,Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, 1984)

3. French, Valerie: A gyermek hatásának története.In: Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla (szerk.): A gyermekkor történeteEötvös Kiadó, Budapest, 1998. 42-67. o.

4. Havas László: A nevelés a görög-római világbanIn = Műhely, 1999, 124-126. o.

5. Kéri Katalin (szerk.): Távoli tájak ismeretlen gyerekekPTE, Pécs, 1997

6. Lubrich Ágost: A nevelés történeteBudapest, 1874

7. Mészáros István: Mióta van iskola?Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1982

8. Pukánszky Béla: A gyermekkor történeteMűszaki Könyvkiadó, Budapest, 2001

9. Seneca: Erkölcsi levelekKossuth Kiadó, Budapest, 2001

10. Szabó Szilveszter: Nevelés a rómaiaknálGyőri katolikus főgimnázium, Győr, 1876

11. Szabolcs Éva: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásábólELTE, Budapest, 1995

12. Szabolcs Éva: Neveléstörténet és gyermekkortörténetOsiris Kiadó, Budapest, 2000

13. Szepessy Tibor (vál.): A régi Róma napjaiGondolat, Budapest, 1968.

14. Ürögdi György: A régi RómaGondolat, Budapest, 1963

15. Vajda Zsuzsanna: Nevelés, pszichológia, kultúraOsiris Kiadó, Budapest, 1994

16. Vajda Zsuzsanna, Pukánszky Béla (szerk.): A gyermekkor történeteEötvös Kiadó, Budapest, 1998

13

K É P J E G Y Z É K

Címlapon: Fiú volumennel (Kr. u. II. sz.)Manacorda, Mario Alighiero: Storia illustrata dell’ educazione. Giunti,Firenze, 1992. 68. o.

3. oldal: Császári család felvonulása Augustus császár római béke oltáránManacorda, Mario Alighiero: Storia illustrata dell’ educazione. Giunti,Firenze, 1992. 58. o.

6. oldal: Római kori írószerszámokReggiani, Anna Maria: Educazione e scuola. Quasar, Róma, 1990. 70-71. o.

7. oldal: Diák fegyelmezése egy pompeji freskón (Kr. u. I. sz.)Manacorda, Mario Alighiero: Storia illustrata dell’ educazione. Giunti,Firenze, 1992. 61. o.

11. oldal: Grammatika tanár (Kr. u. II. sz.)Manacorda, Mario Alighiero: Storia illustrata dell’ educazione. Giunti,Firenze, 1992. 65. o.