1

Huszár Ákos

FOGLALKOZÁSI OSZTÁLYSZERKEZET: ELMÉLETEK, DILEMMÁK

Tartalom

I. Fogalmi bevezetés...............................................................................................................1

II. A foglalkozási osztályszerkezet különböző modelljei .........................................................4

Az EGP osztályséma...........................................................................................................5

Wright neomarxista osztályelmélete ...................................................................................9

Esping-Andersen posztindusztriális modellje ....................................................................12

Európai osztálymodell – ESeC..........................................................................................15

Egyéb megközelítések ......................................................................................................17

III. Az osztályozás problémái ...............................................................................................23

Elmélet és operacionalizálás .............................................................................................23

A hierarchia problémája....................................................................................................25

A foglalkozási rendszer határai .........................................................................................28

Az érvényesség kérdése ....................................................................................................31

IV. Következtetések: az osztályozás értelme.........................................................................34

Irodalom...............................................................................................................................35

I. Fogalmi bevezetés

A foglalkozási osztálymodellek a társadalmi rétegződés vizsgálatának önálló irányzatát képe-

zik, amelyek az osztályelemzés marxi-weberi hagyományába ágyazódva bizonyos megkülön-

böztető sajátosságokkal jellemezhetők. Az alábbi dolgozatban először e modellek főbb közös

vonásait veszem szemügyre a rétegződéskutatás más megközelítéseivel összevetve. Ezt köve-

tően a fontosabb, nemzetközileg ismert újabb modellek főbb jellemzőit mutatom be tömören.

Végül pedig azok közül a problémák közül emelek ki néhányat, amelyek e modellek kidolgo-

zása során feltétlenül felmerülnek, s amelyekre mindegyik osztálymodellnek valamilyen vá-

lasszal kell rendelkeznie. A dolgozat akkor éri el a célját, ha hozzásegít a magyar társadalom

rétegződésének vizsgálatára alkalmas osztálymodellek kidolgozásához.

2

A foglalkozási osztálymodellek legszembetűnőbb jellemzője, hogy a társadalom tagoló-

dásának vizsgálata során osztályozzák a társadalom tagjait, nem pedig egyszerűen sorba ren-

dezik őket. E modellek kategoriális különbségeket állapítanak meg a társadalmon belül,

szemben azokkal a különféle indexekkel – mint például a különböző foglalkozási presztízs-

skálák, vagy az egyéb komplexebb társadalmi-gazdasági mutatók1 –, amelyek a társadalom

tagolódásának graduális jellegére fókuszálnak. E különbség folyománya, hogy míg a

graduális megközelítések mindig egyértelműen hierarchikus felépítésűek, addig az osztály-

modellek nem feltétlenül azok. A különböző státuszpontszámok alapján egyértelműen meg

lehet állapítani, hogy valakinek a társadalmi állása (mennyivel) magasabb, vagy alacsonyabb

másvalaki társadalmi pozíciójánál. Az osztálymodellek ezzel szemben a mennyiségi különb-

ségek helyett minőségi különbségeket vonnak a társadalom tagjai között, amelyek némely

esetben hierarchikus viszonyokként értelmezhetők, értelmezendők más esetekben azonban

korántsem.

A foglalkozási osztálymodellek rokoníthatók a különböző rétegződési sémákkal annyi-

ban, hogy mindegyikük kategoriális különbségek megállapítása révén igyekszik megragadni a

társadalom tagolódását, különbség mutatkozik azonban közöttük abban a tekintetben, hogy

hogyan jutnak el a kategóriáikhoz. Míg a foglalkozási osztálymodellek megközelítése –

Stefan Hradil terminológiáját használva – elméleti-genetikusnak tekinthető, addig a rétegző-

désvizsgálatokra deskriptív-dimenzionális eljárás jellemző.2 Az első esetben az egyes kategó-

riák bevezetését valamely a társadalom strukturális kényszereiről előzetesen kialakított elmé-

let támasztja alá. Ennek az elméletnek az operacionalizálása révén jutnak el azoknak a sajátos

osztályoknak az elkülönítéséhez, amelyek segítségével a társadalom tagolódását ábrázolni

kívánják. A foglalkozási osztálymodellek esetében az a feltételezés áll a középpontban, hogy

az egyének életesélyeit döntő mértékben meghatározza, hogy a foglalkozási rendszerben mi-

lyen helyet foglalnak el. A rétegződésvizsgálatok ezzel szemben abból indulnak ki, hogy az

egyenlőtlenségek több önálló, egymásra vissza nem vezethető vertikális dimenziója különít-

hető el3 – mint például az anyagi helyzet, a képzettség, vagy a foglalkozási presztízs –, s azo-

kat sorolják egyazon csoportba, akikről az empirikus vizsgálatok során megállapítható, hogy a

1 Ezekről rövid ismertető olvasható Róbert Péternek (1997) a területet áttekintő írásában. 2 Az osztálymodellek, illetve a rétegződésmodellek megkülönböztetéséhez lásd Stefan Hradil (1987: 59–96) munkáját. 3 Azt hogy pontosan milyen egyenlőtlenségi dimenziókat jogosult elkülöníteni ritkán indokolják meg elméleti-leg. Ebből a szempontból fontos kivételt képez Reinhard Kreckel (1992) munkája. Az empirikus vizsgálatok során rendszerint elsősorban praktikus szempontok döntik el, hogy az egyenlőtlenségek mely dimenzióit vonják be az elemzésbe.

3

különböző vertikális dimenziók tekintetében hasonló helyet foglalnak el.4 A rétegződésvizs-

gálatok tehát az egyének bizonyos egyéni jellemzői alapján alakítják ki csoportjaikat, az osz-

tálymodellek viszont a társadalomban fellelhető különböző strukturális pozíciókat igyekeznek

elkülöníteni függetlenül azoktól az egyénektől, akik e pozíciókat betöltik. Ebben az értelem-

ben a különböző strukturális pozíciók – ahogy Aage Sorensen (1991: 72) kiemeli – „üres he-

lyek”, amelyek az ezeket betöltő egyénektől függetlenül léteznek.

Végül, a foglalkozási osztálymodellek további jellemzője, hogy – általánosan fogalmazva

– gazdasági alapúak. A klasszikus marxi, illetve weberi megközelítésekkel egyetértésben úgy

vélik, hogy a rendi társadalmak felbomlásával, s a modern, a piacgazdaságot intézményesítő

társadalmak kiépülésével az egyének gazdasági helyzete válik a társadalmi állásuk alapjává.

Például olyan tényezők tehát, hogy ki milyen módon képes – a termelőeszközök tulajdonosa-

ként, vagy csupán saját munkaereje birtokosaként – bekapcsolódni a termelési folyamatba

(Marx), vagy hogy ki milyen esélyekkel rendelkezik a piacokon, különösen pedig a munka-

erőpiacon (Weber). A foglalkozási osztálymodelleket e sajátosság élesen elkülöníti a rétegző-

déskutatás azon új irányzataitól, amelyek az osztályok eltűnését, s az egyenlőtlenségek indivi-

dualizálódását diagnosztizálják (lásd pl. Beck, 1997, 2003; Hradil, 1987; Schulze, 2000;

Pakulski-Waters, 1996). Ezek szerint a különösen a ’80-as, illetve ’90 években népszerűvé

vált elméletek szerint az egyének gazdasági helyzete már nem gyakorol olyan sorsszerű hatást

a társadalmi pozíciójukra mint korábban. Ezt egyre inkább olyan politikai, kulturális, érték-

rendbeli, esztétikai stb. tényezők határozzák meg, amelyek nagyobb mértékben függenek az

egyének önálló döntéseitől.

A foglalkozási osztálymodellek tehát a társadalmi rétegződés vizsgálatának sajátos esz-

közei, amelyek valamely a társadalom strukturális kényszereiről alkotott elmélet alapján osz-

tályozzák a társadalom tagjait (vö. Huszár, 2011: 407–411). Az osztályozás, illetve az osztá-

lyozás eredményének bemutatása lehet önnön cél, amely révén megtudhatjuk, hogy az előze-

tesen elkülönített „üres helyeket” a népesség mekkora hányada foglalja el, s hogy ez miként

változik az idők során. Jellemzőbb azonban, hogy az osztálysémák megalkotása valamilyen

speciális megismerési érdekhez kapcsolódik. E sajátos empirikus igényeknek mindenekelőtt

az a feltételezés az alapja, hogy az osztályhelyzet összefügg különböző – az osztályozás során

figyelembe nem vett – jelenségekkel, s így hozzájárulhat ezek magyarázatához. Hagyomá-

nyosan három sajátos jelenségkör különíthető el, amelyek magyarázata tekintetében a külön-

böző osztálymodellek rendszerint – erősebb-gyengébb meggyőződéssel – illetékesnek tekintik

4 Efféle vizsgálatokra hazai példaként Kolosi Tamás (1987, 2000) munkáit kell kiemelni.

4

magukat: egyrészt a feltételezések szerint az osztályhelyzet alapja lehet az anyagi életkörül-

ményekben rejlő különbségeknek, másrészt az osztályhelyzet nem szándékolt következmé-

nyeként a kulturális fogyasztás, illetve életmód különböző mintázatai jöhetnek létre, s végül

harmadikként az osztályhelyzet ismerete a politikai cselekvés sajátos formáihoz vezetheti az

őket betöltőket.5

Az osztályhelyzet pontos tartalma, s a hozzá kapcsolódó magyarázatok ereje természete-

sen azon múlik, hogy pontosan milyen képet alakítunk ki a társadalom strukturális kényszerei-

ről, illetve a foglalkozási osztálymodellek esetében a foglalkozási rendszer és a munkaerőpiac

működéséről. Ebben a tekintetben különböző megközelítések azonosíthatók, amelyek között

olykor jelentős különbségek tapasztalhatók. A következő fejezet célja ezeknek a különböző

megközelítéseknek a tömör bemutatása.

II. A foglalkozási osztályszerkezet különböző modelljei

Az alábbiakban a foglalkozási osztályszerkezet utóbbi időben kidolgozott, legfontosabb nem-

zetközi modelljeit mutatom be. Elsősorban azokat, amelyek elméletileg jól megalapozottak,

statisztikailag mérhetők, illetve amelyeknek a használhatóságát hosszabb-rövidebb kutatási

gyakorlat is igazolta.6 E megközelítések tehát közösek annyiban, hogy mindegyikük abból

indul ki, hogy az egyének társadalmi helyét mindenekelőtt a foglalkozási rendszerben, illetve

a munkaerőpiacon elfoglalt pozíciójuk jelöli ki, s így a társadalom rétegződését az ehelyütt

tapasztalható egyenlőtlenségek, illetve különbségek feltárása révén ragadhatjuk meg. Külön-

böznek azonban abban, hogy milyen tényezők segítségével próbálják ábrázolni a foglalkozási

rendszert, illetve a munkaerőpiacot.

5 Az osztályelméletekhez hagyományosan kapcsolódó empirikus igények kapcsán lásd pl. Goldthorpe-Marshall, 1992: 387–393., Breen-Rottman, 1995: 457–458., illetve Huszár, 2011: 411–414. 6 Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a társadalmi struktúra- és rétegződéskutatás magyarországi irodalma ne lenne érdekes és színvonalas. Sőt, aki a magyar társadalom szerkezetének vizsgálatához valamilyen alternatív modellel kíván előállni, annak mindenekelőtt a különféle hazai megközelítésekkel kell vitába szállnia. Ezek azonban Magyarországon ismertebbek, így velük ehelyütt nem foglalkozom. A mai magyar társadalom rétegző-désének vizsgálatakor továbbra is használatban van és releváns a Ferge Zsuzsa, illetve Andorka Rudof-féle mun-kajelleg-csoportosítás (lásd Ferge, 1973; Andorka, 1982). A szűkebb területhez tartozó újabb munkák közül lásd mindenekelőtt Szelényi Iván, illetve kollégái munkáit (Szelényi-Eyal-Townsley, 1996; Eyal-Szelényi-Townsley, 1998), Szalai Erzsébet (2001, 2006) elemzéseit, Ferge Zsuzsa (2002, 2006, 2010) újabb kutatásait, Kolosi Ta-más és kollégái vizsgálatait (Kolosi, 2000; Kolosi-Róbert, 2004; Kolosi-Dencső, 2006; Kolosi-Keller, 2010), a 2001-es népszámlálás rétegződéskötetét előkészítő, illetve az ehhez kapcsolódó munkálatokat (Bukodi, 2006; Bukodi-Fóti-Lakatos-Záhonyi, 1999; Bukodi-Altorjai-Tallér, 2005; Záhonyi-Bukodi, 2004), lásd továbbá Tardos Róbert (2008) újabb kapcsolathálózati tipológiáját, valamint a Kovách Imre (2006) által szerkesztett, különböző megközelítéseket bemutató kötetet. A társadalmi struktúra- és rétegződéskutatás magyarországi eredményeinek áttekintéséhez lásd például a következő munkákat: Róbert, 1997; Éber, 2011; Huszár, 2012.

5

Az EGP osztályséma

Az osztályelemzés 70’-es évek végi, illetve 80’-as évekbeli felívelésében kétségtelenül (a

következő részben tárgyalandó Erik Olin Wright munkái mellett) a John H. Goldthorpe, illet-

ve kollégái által végzett mobilitás-kutatások játszották a legjelentősebb szerepet. E vizsgála-

toknak, amelyeket a mobilitás-kutatás új generációjaként üdvözöltek a szakirodalomban (lásd

Ganzeboom-Treiman-Ultee, 1998), a lelkét egy új, Goldthorpe, Robert Erikson és Lucien

Portocarero munkája nyomán létrejött osztályséma jelentette. Ennek a sémának az osztályai

képezték azokat a kategóriákat, amelyek segítségével a társadalmi elmozdulás különböző

formáit a vizsgálatok során értelmezték.7

Az EGP sémát rendszerint elsősorban az osztályelméletek weberi hagyományába ágyaz-

zák, s a neoweberiánus megjelöléssel illetik (lásd Breen, 2005). Erre kétségtelenül alapot ad,

hogy Goldthorpe és munkatársai tartózkodnak attól, hogy az általuk megkülönböztetett osztá-

lyokat a kizsákmányolás marxi terminusa révén értelmezzék. Maguk azonban visszautasítják

saját munkájuk effajta címkézését (Erikson-Goldthorpe, 1996: 31), s azt hangsúlyozzák, hogy

az ő felfogásuk szerint az osztályelemzés egy olyan kutatási program, amely nem elkötelezett

egyetlen sajátos elméleti irányzat felé sem. E kutatási program arra törekszik, hogy feltárja a

foglalkozási rendszer, illetve a munkaerőpiac által meghatározott különböző pozíciókat, s

ezeknek az egyének, valamint családok életesélyeire és viselkedésére gyakorolt hatásait –

ebben a törekvésében pedig a legkülönfélébb elméletek a segítségére lehetnek (lásd

Goldthorpe-Marshall, 1992: 382–387).

Goldthorpe és kollégái ennek megfelelően osztálysémájuk felépítése során többféle té-

nyezőre támaszkodnak, amelyek a rétegződéskutatás különböző hagyományai számára is

jelentésteliek lehetnek. A modell legfontosabb választóvonalaként először különbséget tesz-

nek a foglalkoztatók, az önfoglalkoztatók, illetve az alkalmazottak csoportjai között. Azok

között tehát, „akik megvásárolják más munkaerejét, akik nem vásárolják meg más munkaere-

jét, de a magukét sem adják el, illetve akik eladják a munkájukat valamilyen foglalkoztatónak,

vagy foglalkoztató szervezetnek” (Goldthorpe, 2007: 103). E megkülönböztetés jelentését,

illetve jelentőségét Goldthorpe nem magyarázza különösebben, tulajdonképpen evidensnek

tekinti.8 Goldthorpe számára sokkal fontosabb kérdés, hogy az alkalmazottak kategóriáját,

7 E kutatások magyar nyelven megjelent eredményeihez lásd: Erikson-Goldthorpe-Portocarero, 1998; Erikson-Goldthorpe, 1996. 8 „Hogy e három kategóriának miért is kell léteznie, ez önmagában nem különösebben problematikus, legalábbis azoknak a társadalmaknak a kontextusában nem, amelyek fenntartják a magántulajdon, illetve a munkaerőpiac intézményét (Goldthorpe, 2007: 103). E megkülönböztetés tárgyalásához lásd még: Erikson-Goldthorpe, 1996: 17–20.

6

amelyek az aktív népesség túlnyomó többségét alkotják, milyen módon lehet kisebb csopor-

tokra felosztani.

Ez az a probléma, ami Goldthorpe-ot igazán érdekli, s mindenekelőtt ennek a problémá-

nak a kezelése teszi eredetivé az általa kidolgozott klasszifikációt. Az alkalmazottak csoport-

ján belüli különbségek Goldthorpe megközelítése szerint az alapján ragadhatóak meg, hogy a

munkavállalókat milyen típusú szerződés köti a munkaadójához. E meglátást elsősorban az a

feltételezés támasztja alá, hogy a racionális munkaadó, annak érdekében, hogy vállalkozását

minél nyereségesebben működtethesse, a különböző típusú munkákat végző munkavállalókat

különféle alkalmazási formában foglalkoztatja. Az eltérő jellegű munkák elkülönítésekor

Goldthorpe két tényezőt tart különösen hangsúlyosnak: egyrészt, hogy mennyire jelent nehéz-

séget a munkaadó számára az adott munka ellenőrzése, másrészt pedig, hogy mennyire igé-

nyel egy bizonyos foglalkozás speciális ismereteket, illetve készségeket. E két tényező alapján

tesz különbséget Goldthorpe szolgáltatói típusú viszony (service relationship), illetve munka-

szerződés (labour contract) között, illetve vezet be egy harmadik kevert típust, amely az előző

két forma bizonyos elemeit ötvözi.

A munkaadó és alkalmazottja közötti eltérő foglalkoztatási viszonyokhoz az előnyök, il-

letve hátrányok különböző formái társulnak. Golthorpe elmélete szerint a munkaadók elsősor-

ban abban az esetben alkalmazzák a szolgáltatói típusú szerződéses viszonyt, amikor nehéz

egy bizonyos munkát ellenőrizni, illetve ha ez sajátos tudást igényel. Ebben az esetben az

alkalmazotti viszonyhoz rendszerint nagyobb szabadság, nagyobb állásbiztonság, kedvezőbb

juttatások, s jobb karrierlehetőségek kapcsolódnak, amely előnyök például rugalmas munka-

időben, különböző béren kívüli juttatásokban, szakmai fejlődési lehetőségekben stb. öltenek

testet. A munkaszerződés ezzel szembe elsősorban azon munkák esetében jellemző, amelyek

nem igényelnek különösebb szakértelmet, illetve a munkavégzés ellenőrzése is könnyebb. A

munkaszerződéssel rendelkező alkalmazottak munkafeltételei rendszerint kedvezőtlenebbek.

Ezekhez az állásokhoz általában szigorúbban kötött munkakör, kevesebb autonómia és kevés-

bé vonzó karrierlehetőségek társulnak. A bérezés is kötöttebb, amely a munka eredményének

egyértelműbb ellenőrizhetősége folytán gyakran a darabbér formáját ölti. E két szélső típus

között helyezkednek el a különböző kevert formák, amelyek a szolgáltatói típus, illetve a

munkaszerződéses foglalkozási forma különböző sajátosságait társíthatják.

A séma kidolgozása során a következő lépés Goldthorpék számára az elmélet

operacionalizálása. Egyrészt azoknak a társadalmi kategóriáknak a felkutatása tehát, amelyek

megfeleltethetők a különböző szerződéstípusoknak, illetve másrészt az a feladat, hogy a kü-

lönböző foglalkozásokat az egyes kategóriák alá rendeljék. E feladatot Goldthorpe és munka-

7

tarásai egy olyan modell kidolgozása révén látták el, amely az aktuális vizsgálat kívánalmai

szerint, különböző szinteken aggregálható. A leggyakrabban használt 11 osztályt tartalmazó

séma (lásd a következő táblázatban felsorolt osztálykategórákat)9 a felsőbb rétegeket két szol-

gáltatói osztályba sorolja, ahol a felsőbb, illetve alsóbb szintű vezetők és értelmiségiek, illetve

a nagyobb munkáltatók kaptak helyet (I., II. osztály). Az alsóbb, munkaszerződéssel rendel-

kező csoportokat a séma három osztályra bontja, elkülönítve a szakmunkásokat (VI.), a beta-

nított, valamint segédmunkásokat (VIIa.), illetve a mezőgazdasági munkásokat (VIIb.). A

társadalom középrétegeit a modell alapján egyrészt a rutin szellemi munkát végző szellemi

dolgozók osztályai (IIIa., IIIb.), illetve az irányító tevékenységet végző fizikai munkások,

művezetők képezik (V.). Szintén a társadalom középrétegei közé sorolja a séma azokat az

önálló státuszúakat, akik nem tartoznak az I-es, illetve a II-es osztályba. E csoporton belül

Goldthorpék az alkalmazottal rendelkező, illetve alkalmazott nélküli, valamint a mezőgazda-

sági vállalkozókat (IVa., IVb., IVc.) különítik el.

Érdekes megvizsgálni, hogy miként oszlik meg a magyar társadalom az EGP séma kü-

lönböző kategóriái szerint. Az eredmények értelmezését megkönnyítheti továbbá, ha valami-

lyen releváns viszonyítási ponttal összemérve igyekszünk értékelni az adatokat. E viszonyítási

pontul az EGP séma, s a foglalkozási osztályszerkezet többi, később tárgyalandó megközelíté-

se esetében is Európát választottam,10 illetve egész pontosan azoknak az országoknak az ösz-

szesítetett adatait, amelyek a Europen Social Survey 2010-es felvételében részt vettek.11

9 A séma különböző szintű bontásaihoz, illetve logikai felépítéséhez lásd Erikson és Goldthorpe (1996: 18–19), illetve Erikson, Goldthorpe és Portocarero (1998: 224) munkájában található összefoglaló ábrákat. 10 Az európai perspektíva fontosságáról lásd pl. Róbert, 2009, illetve Rose-Harrison, 2010. 11 A Europen Social Survey 2010-es felvételben a következő országok vettek részt: Belgium, Bulgária, Svájc, Csehország, Németország, Dánia, Észtország, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Anglia, Görögország, Horvátország, Magyarország, Írország, Izrael, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Oroszország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna. Az Európa megjelölés alatt ezeknek az országoknak az adatai szere-pelnek a dolgozatban összes ESS alapján készített táblázatban.

8

1. táblázat

A magyar és az európai társadalom osztályszerkezete az EGP séma szerint, 2010

Osztálykategóriák Magyarország (%)

Európa (%)

I. Magas szintű vezetők, szakemberek 7,7 15,6 II. Alacsonyabb szintű vezetők, szakemberek 15,0 19,5 IIIa. Magasabb szintű rutin szellemiek 7,4 9,3 IIIb. Alacsonyabb szintű rutin szellemiek 11,4 11,4 IVa. Önállók alkalmazottal 2,2 2,8 IVb. Önállók alkalmazott nélkül 4,3 3,8 IVc. Mezőgazdasági önállók 1,5 2,2 V. Alacsonyabb szintű technikusok, művezetők 2,2 2,7 VI. Szakmunkások 11,5 11,3 VIIa. Betanított és segédmunkások 31,8 19,1 VIIb. Mezőgazdasági munkások 5,1 2,5 Összesen 100,0 100,0 n 1383 44546 Forrás: European Social Survey, 201012

Ha az EGP séma segítségével kívánjuk ábrázolni a magyar társadalom osztályszerkezetét,

akkor megállapíthatjuk, hogy mind a szolgáltatói osztály, mind pedig a középrétegek külön-

böző csoportjainak a társadalmi részaránya körülbelül ¼-re tehető (lásd az 1. táblázatot).

Sokkal népesebb csoportot alkotnak azonban ezzel szemben az alsóbb rétegegeken belül

megkülönböztetett osztályok, amelyek csaknem a népesség felét teszik ki. E részarányokat a

vizsgálatba bevont európai országok – együttesen kezelt – adataival összevetve lényeges kü-

lönbségekre bukkanhatunk. Ezek közül mindenekelőtt azt érdemes kiemelni, hogy Európában

sokkal magasabb a szolgáltatói osztály részaránya, mint Magyarországon. Különösen igaz ez

a szolgáltatói osztály felsőbb csoportjára, amely tekintetében kétszeres különbség mutatkozik

a két különböző vizsgálati körben. Szintén lényegesnek mondható eltérések tapasztalhatóak az

alsóbb osztályokat a vizsgálva. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy míg a betanított munká-

sok aránya Magyarországon meghaladja a 30%-ot, addig európai szinten a 20%-ot sem éri el.

A foglalkozási osztályszerkezet különböző ábrázolási módjai közül az utóbbi időszakban

kétségtelenül az EGP séma, illetve a mögötte meghúzódó elméleti háttér bizonyult a legnép-

szerűbbnek. Nem pusztán a tudományos vizsgálódás területén váltott ki komoly hatást, de a

hivatalos statisztikai adatközlésekben is széles körű alkalmazásra lelt. Hogy csupán a legrele- 12 Az ESS felvétel a 15 éves és idősebb népességre vonatkozóan reprezentatív, s azok szerepelnek az osztályo-zásban, akik életük során valamikor dolgoztak. A séma elkészítéséhez Harry Ganzeboom eredeti programjának ESS-re adoptált verzióját használtam. Ez, illetve a dolgozat későbbi részben tárgyalandó sémák ESS-es változók alapján elkészített programjai elérhetőek a következő helyen: http://www.svt.ntnu.no/iss/ClassSyntaxes.html.

9

vánsabb példákat említsem, a 2001-es magyarországi népszámlálás rétegződésre vonatkozó

kötete már az EGP szellemében ábrázolja a magyar társadalmat (lásd Záhonyi-Bukodi, 2004),

ahogy az utóbbi időszakban kidolgozott, egységes európai osztályozást megteremteni törekvő

European Social-economic Classification (ESeC) is a Goldthorp és munkatársai által lefekte-

tett elvek alapján épül föl (lásd Rose-Harrison, 2010: 3–38).13

Wright neomarxista osztályelmélete

Ha Goldthorpe és munkatársai számára az osztályelemzés egy olyan kutatási program, amely

nem kíván elköteleződni semmiféle elméleti áramlat irányába, akkor Erik Olin Wright meg-

közelítéséről – akiknek a munkái az utóbbi időben a társadalmi struktúra- és rétegződéskuta-

tás területén Goldthorpéi mellett a leginkább előtérbe kerültek – ennek pont az ellenkezője

mondható el. Wright különböző munkáiban különbözőképpen, de egyaránt arra törekedett,

hogy a társadalomkutatás marxi hagyományának sajátos intencióit megőrizve ábrázolja a mai

társadalmak osztálytagolódását.14 Ennek következtében a Wright által használt osztályfoga-

lom sokrétűbb a rivális felfogásoknál, amelyhez erős normatív tartalmak kapcsolódnak, s

amely az osztálystruktúra leírásán túl robosztusabb elméleti igényekkel rendelkezik mind az

egyenlőtlenségek okainak, mind pedig következményeinek magyarázatát illetően (lásd

Wright, 2005b).

A 20. század második felében a különböző neomarxista osztályelméleteknek mindenek-

előtt azzal a problémával kellett megküzdeniük, hogy a nyugati társadalomfejlődés második

világháború utáni évtizedi kevés bizonyítékot szolgáltattak az osztálystruktúra egyszerűsödé-

sére vonatkozó marxi tézisek alátámasztására. Sőt, ezek sokkal inkább egy kiterjedt és hetero-

gén középosztály létrejöttét hozták magukkal, semmint két, egymással antagonisztikus módon

szemben álló osztály, a tőkések és a munkások osztályának kiformálódását (lásd Wright,

1997: 178–180). Wright – miután első magyarázatkísérletét elégtelennek tartotta15 – a ki-

zsákmányolás fogalmának újraértelmezése révén igyekszik reagálni erre a problémára.

13 Ez utóbbira a későbbiekben még részletesebben kitérek. 14 Wright különösen termékeny szerzőnek mondható, számos nagyobb munkát szentelt az osztályelmélethez, illetve osztályelemzéshez kapcsolódó kérdéseknek. Ezek közül lásd mindenekelőtt: Class, Crisis and the State. London: New Left Books, 1978.; Class Structure and Income Determination. New York: Academic Press, 1979.; Classes. London: Verso, 1985.; Class Counts: Comparative Studies in Class Analysis. Cambridge Uni-versity Press, 1997. Wright munkáiról összefoglaló olvasható Róbert Péter (1997, 2009) munkáiban, illetve Wright különböző kísérleteit szisztematikusan tárgyalja David Rose és Gordon Marshall (1989). A neomarxista megközelítés sajátosságaihoz lásd különösen Wright (2005a) átfogó írását. Wright osztályokra vonatkozó elkép-zeléseiről magyar nyelven egy kisebb eredeti írás érhető el (Wright, 1997). 15 Wrightnak a középosztály-problémára adott első válasza az osztályviszonyokon belüli ellentmondásos helyze-tek elméletének kidolgozása volt. Eszerint a fejlett kapitalista társadalmak osztálystruktúrája – Marx elméletével összhangban – két fő osztállyal, a tőkések és a munkások osztályával jellemezhető. E társadalmakban azonban Wright meglátása szerint a két osztály mellett azonosíthatók olyan csoportok, amelyeknek a társadalmi pozíciója

10

Wright egyetért Marxszal annyiban, hogy bármely társadalom osztálystruktúráját ki-

zsákmányolási viszonyainak feltárása révén ábrázolhatjuk. Felfogása szerint a különböző tár-

sadalmak, mint különböző termelési módok jellemezhetők, amelyek a kizsákmányolás külön-

böző módjait működtetik. A kizsákmányolás jellemző formája alapján állapíthatjuk meg,

hogy valamely társadalom osztályszerkezete miként jellemezhető. A kizsákmányolás fogal-

mát Wright John Roemer játékelméleti megközelítése segítségével, általánosabb szinten

igyekszik újrafogalmazni.16 Eszerint a különböző kizsákmányolási mechanizmusok azonosí-

tása a termelés során felhasznált különféle javak révén lehetséges, az osztályrendszerek ábrá-

zolása pedig az alapján, hogy az egyes társadalmakban, mely javak a legfontosabbak. Ebben

az elméleti keretben a kizsákmányolás Marx által leírt kapitalista formája az általános foga-

lom egyik aleseteként jelenik meg, amely mellett Wright megkülönbözteti a kizsákmányolás

feudális formáját, ami a munkerőtöbblet kényszerrel történő elsajátításán alapul, az

állambürokratikus szocializmusra jellemző kizsákmányolást, amely a szervezési javak feletti

bürokratikus hatalomra épül, illetve végül a szocialista kizsákmányolást, amelynek az alapja a

tudás, illetve készségek elsajátítása (lásd Wright, 1997: 195–201).

A fejlett kapitalista társadalmakat e fogalmi rendszer segítségével Wright úgy jellemzi,

mint amelyekben a kizsákmányolás kapitalista formája a domináns, de amelyekben a többi

típus is jelen van. E társadalmak osztályszerkezete tehát e különböző kizsákmányolási viszo-

nyok figyelembevétele révén ábrázolható. Wright ezt igyekszik összefoglalni az osztálysémá-

jában. A modell mindenekelőtt a kizsákmányolás domináns kapitalista formája alapján a ter-

melőeszközök tulajdonosai, illetve a tulajdonnélküliek között tesz különbséget, s a tulajdono-

sok csoportját három osztályra – a kapitalisták, a kisebb munkáltatók, illetve a kispolgárok –

osztályára bontja. A tulajdonnélküliek osztályozásához Wright a kizsákmányolás másik két

típusát, a készségjavak, illetve a szervezési javak szerinti kizsákmányolás ismérvét veszi

igénybe, mégpedig úgy, hogy egy 3x3-as mátrixot felrajzolva kilenc különböző osztályhely-

zetet különít el. A mátrix bal felső cellájában így a magas szaktudással rendelkező vezetők

helyezkednek el, a jobb alsó sarokban pedig a képesítés nélküli, beosztott proletárok (lásd a

ellentmondásosnak vagy kettősnek tekinthető. Ezekre a csoportokra – egészen pontosan a menedzserek, a kisebb munkaadók, a kispolgárság, illetve a valamelyest autonóm bérmunkások csoportjára – jellemző, hogy bizonyos tekintetben a tőkések osztályával mutatnak rokonságot, más vonások azonban inkább a munkásokhoz közelítik őket. Osztályviszonyuk e kettős jellegéből fakad ellentmondásos helyzetük az osztálystruktúrában (az elmélet tárgyalásához lásd pl. Wright, 1980: 179–186). E magyarázatkísérletet Wright később feladta, mivel – ahogy maga indokolja – ez inkább az uralom fogalmára épült, a kizsákmányolás problémája pedig túlzottan háttérbe szorult (lásd Wright, 1997: 180–181). 16 Roemer megközelítésének rövid ismertetéséhez, illetve Wright ez alapján kialakított elméletéhez lásd: Wright, 1997: 183–202.

11

következő táblázatban feltüntetett osztálykategóriákat).17 (A Wright által elkülönített többi

osztályhoz lásd a következő táblázatban felsorolt kategóriákat.) A séma alapján megállapítha-

tó, hogy a tőkések alapvetően kizsákmányoló, a proletárok pedig kizsákmányolt helyzetben

vannak, a többi csoport osztályhelyzete pedig kisebb-nagyobb mértékben ellentmondásosnak

tekinthető, mivel bizonyos osztályokhoz való viszonyukban kizsákmányoltként, másokhoz

képest pedig kizsákmányolóként jelennek meg.18

2. táblázat

A magyar és az európai társadalom osztályszerkezete Wright

kizsákmányolási modellje szerint, 2010

Osztálykategóriák Magyarország (%)

Európa (%)

1. Tőkések 0,3 0,7 2. Kisebb munkáltatók 2,2 3,1 3. Kispolgárok 5,0 6,2 4. Szakértő vezetők 1,2 2,2 5. Szakértő alsóbb szintű vezetők 1,1 2,8 6. Szakértők 3,9 5,8 7. Képzett vezetők 1,6 3,0 8. Képzett alsóbb szintű vezetők 3,1 5,9 9. Szakmunkások 22,3 24,3 10. Képzetlen vezetők 1,3 1,7 11. Képzetlen alsóbb szintű vezetők 3,5 4,6 12. Betanított, illetve segédmunkások 54,7 39,7 Összesen 100,0 100,0 n 1378 43433 Forrás: European Social Survey, 2010

Wright osztálysémája alapján mind a magyar mind pedig az európai társadalom osztályszer-

kezetéről sokkal polarizáltabb kép rajzolódik ki, mint amilyet az EGP esetében tapasztaltunk

(lásd a 2. táblázatot). Magyarországon ez alapján a népesség több mint 75% valamelyik mun-

kás kategóriába kerül, de az európai országokat együttesen vizsgálva is meghaladja ez az

arány a 60%-ot. A tőkések osztályára, illetve az önállók többi csoportjára vonatkozó arányok

nagyjából hasonlóan alakulnak mindkét vizsgálati körben. Részarányuk Európában eléri Ma-

gyarországon pedig megközelíti a 10%-ot. Általános különbségként talán az a megállapítás

17 Az osztályséma felépítéséhez, illetve indoklásához lásd különösen: Wright, 1997: 202–206. 18 Itt is megjelenik tehát az ellentmondásos, illetve kettős helyzetű csoportok problémája. Wright ez utóbbi mun-ka erényének tartja azonban, hogy ezeket az ellentmondásos helyzeteket ezúttal a kizsákmányolás fogalma segít-ségével sajátos osztályhelyzetekként sikerült megragadni.

12

fogalmazható meg, hogy míg Magyarországon a képzetlen munkások társadalmi részaránya

kiemelkedő, addig európai szinten vizsgálva a valamilyen szintű képzettséggel és esetleg ve-

zetői beosztással rendelkező csoportok relatív súlya rendre magasabb.

Esping-Andersen posztindusztriális modellje

A következő ehelyütt tárgyalandó modellt Gosta Esping-Andersen (1993) dolgozta ki az

1990-es évek elején. Esping-Andersen nem csupán a társadalom tagolódásának ábrázolására

dolgozott ki újszerű modellt, de az osztályelemzéshez kapcsolódó hagyományos kérdésfelte-

véseket is eredeti módon fogalmazta újra.

Esping-Andersen az 1990-es évek elején az osztályok eltűnéséről folytatott vitákhoz csat-

lakozva fogalmazta meg álláspontját. Nem értett egyet sem azzal a nézettel, mely szerint az

osztály fogalma alkalmatlan a fejlett társadalmak rétegződésének megragadására (lásd pl.

Pakulski-Waters, 1996), sem pedig a másik domináns pozícióval, amely azt igyekezett

alátámasztani, hogy az osztályelemézés hagyományos modelljeivel alapvetően minden

rendben van, s szép jövő áll előttük (lásd pl. Goldthorpe-Marshall, 1992). Ezekkel az állás-

pontokkal szemben egyrészt azt a meglátást igyekezett gyümölcsözővé tenni, hogy az osztály-

tagolódás hagyományos modelljeit az ipari társadalmak tapasztalatai alapján dolgozták ki,

amelyek a posztindusztriális társadalmak létrejötte nyomán részben elveszítették a relevanciá-

jukat.19 Másrészt pedig, hogy a posztindusztriális társadalmak továbbra is különbözőfajta

egyenlőtlenségekkel rendelkező, rétegzett társadalmak, amelyek szerkezetének ábrázolására

az osztály fogalma hasznos eszköz lehet.

Esping-Andersen következtetése tehát, hogy a mai társadalmak osztálystruktúráját akkor

ragadhatjuk meg adekvát módon, ha figyelembe vesszük a posztindusztriális fejlődés sajátos-

ságait. A hagyományos osztályelméletek rendszerint a tulajdon, a hatalom, illetve a piaci

helyzet alapján osztályozták a foglalkoztatottként elsősorban megjelenő férfinépességet. Az

osztályozás új ismérveire tehetünk szert, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlett társadalmak-

ban a gazdaság változatos intézményi környezetben működik. Ezek közül különösen lényeges

a jóléti államok kiépülése, amely a keresetet részben eloldotta a munkától különböző szociális

transzferek biztosítása révén, s amely többek között a béralkuk rendszerének intézményesíté-

19 Ebben a tekintetben Esping-Andersen véleménye szerint nincs lényegi különbség általában a weberi, illetve marxi megközelítések, valamint konkrétan Goldthorpe és Wright modelljei között. Ezek tulajdonképpen azonos ismérveket használnak, s hasonló kategóriákat különböztetnek meg az osztályszerkezet ábrázolására során (lásd: Esping-Andersen, 1993: 11–14).

13

sével aktívan beavatkozik a munkaerőpiac működésébe.20 Lényeges továbbá az oktatás ex-

panziója, amely közvetlenül befolyásolja a gazdaságilag aktív népesség kiterjedését, illetve

jellemzőit is. A gazdaságot érintő változásokat tekintve Esping-Andersen az iparban foglal-

koztatottak arányának csökkenését, illetve a szolgáltatói szektor súlyának növekedését emeli

ki. E növekedésben egyaránt szerepet játszik a különböző piaci szolgáltatások szerepének

erősödése, de a jóléti állami bürokráciák kiépülése is, s jellemző, hogy mindegyik irány min-

denekelőtt a munkaerőpiacon egyre nagyobb arányban megjelenő női népességnek kínál al-

kalmazási lehetőséget. E gazdasági-politikai változásokkal párhuzamosan a háztartások ma-

guk is átalakulnak. A nők tömeges munkába állásával egyre inkább elterjed a kétkeresős csa-

ládmodell, ami viszont a házimunkák „kiszervezésének” erősítése révén újra csak a szolgálta-

tói szektor növekedésének irányába hat.

Ha e fejlődéstendenciákat figyelembe vesszük a társadalom szerkezetének ábrázolása so-

rán, akkor az új kérdéseket indukálhat az osztályelemzés számára. A különböző szektorok

mennyiben jellemezhetők eltérő karriermintákkal, s mekkora az átjárás közöttük? Mennyire

nemspecifikusak az egyes szektorok, s azonosíthatóak-e jellegzetesen női, illetve férfi foglal-

kozási csoportok? Mennyiben különbözik a közszférában, illetve a versenyszférában foglal-

koztatottak munkaerőpiaci helyzete, s ez miként hat az életkörülményeikre? Mi a következ-

ménye annak, ha a népesség egyre nagyobb csoportja tölt életpályája során hosszabb-rövidebb

időt a foglalkozási rendszeren kívül? Az ipari munkásság súlyának csökkenésével párhuza-

mosan kialakul-e egy új szolgáltatói proletariátus, s ha igen az mennyiben hasonlít, illetve

mennyiben különbözik az előzőtől?

E kérdések tehát, amelyeket mindenekelőtt a posztindusztriális társadalmak kialakulásá-

ról alkotott elméletek vetnek fel, akkor tehetők kielégítő módon vizsgálat tárgyává, ha ezek-

nek az elméleteknek a belátásait figyelembe vesszük a társadalom osztálytagolódásának ábrá-

zolásakor. Esping-Andersen erre tesz kísérletet posztindusztriális osztálysémája kidolgozása-

kor (lásd Esping-Andersen, 1993: 18–26). Ennek megfelelően modellje első és legfontosabb

ismérveként az egyes foglalkozásokat horizontálisan, ágazati hovatartozásuk szerint különíti

el. Ez alapján különbözteti meg az osztálystruktúra indusztriális vagy fordista, illetve

posztindusztriális vagy posztfordista szegmensét, (valamint az elsődleges- vagy agrárszek-

tort). Ezután lát hozzá a különböző szegmensek sajátos hierarchikus tagolódásának feltérké-

pezéséhez. A hierarchia számára azt jelenti, hogy az egyes szektorokon belül megkülönbözte-

tett csoportok általában véve sorba rendezhetőek a hatalom, a felelősség, illetve a képzettség

20 A jóléti állam kiépülése és különböző típusai kapcsán, illetve a jólétiállami politika osztálystruktúrára gyako-rolt hatásához lásd még: Esping-Andersen, 1990.

14

szintje szerint (lásd Esping-Andersen, 1993: 24). Az ipari szektoron belül ennek során a veze-

tők és tulajdonosok; az irodai dolgozók, adminisztratív foglalkozásúak és eladók; az ipari

szakmunkások; valamint az iparban foglalkoztatott segéd és betanított munkások osztályát

különíti el. A posztindusztriális szektorban a szakemberek és tudósok kerülnek a hierarchia

tetejére, akiket a technikusok és az alacsonyabb szintű szakemberek csoportja követ, a rangsor

alján pedig a képzett, illetve a képzetlen szolgáltatói munkát végzők osztályai találhatóak. (Az

egyes osztálykategóriákat, illetve a modell megoszlását Magyarországon és Európában lásd a

következő táblázatban.)

3. táblázat

A magyar és az európai társadalom osztályszerkezete Esping-Andersen

posztindusztriális modellje szerint, 2010

Osztálykategóriák Magyarország (%)

Európa (%)

1. Fordista hierarchia (a) Vezetők és tulajdonosok 4,5 9,8 (b) Irodai és eladói munkát végzők 23,6 22,6 (c) Képzett ipari munkások 13,6 13,1 (d) Képzetlen ipari munkások 18,8 10,6 2. Posztindusztriális hierarchia (a) Szakemberek és tudósok 7,8 9,5 (b) Technikusok és alsóbb szintű szakemberek 6,5 13,6 (c) Képzett szolgáltatói munkások 3,3 4,7 (d) Képzetlen szolgáltatói munkások 15,3 11,5 3. Agrárszektor (a) Mezőgazdaságban dolgozók 6,5 4,6 Összesen 100,0 100,0 n 1407 44782 Forrás: European Social Survey, 201021

Esping-Andersen osztálysémája alapján mindenekelőtt azt állapíthatjuk meg a magyar, illetve

az európai társadalom szerkezetére vonatkozóan, hogy a posztindusztriális szektor jóval kiter-

jedtebb európai viszonylatban. Míg Magyarországon a népesség 1/3-a kötődik a gazdaság 21 Az ESS felvételre kidolgozott, s ehelyütt alkalmazott SPSS program részletesebb bontást alkalmaz, mint Esping-Andersen eredeti modellje. Külön osztályba sorolja például a vezetőket, a tulajdonosokat és a kispolgár-ságot, s egyéb felosztásokat is alkalmaz még. A jelen munkában a részletezettebb kategóriákat összevontam Esping-Andersen eredeti sémája szerint, csupán a mezőgazdaságban tevékenykedők csoportját hagytam meg további felosztás nélkül. Esping-Andersen eredeti modelljében hangsúlyos, hogy a séma különböző szegmensein belül hierarchikus rendbe igazodnak a különböző csoportok, a részletezettebb bontás megítélésem szerint megtö-ri ezt a logikát. Hangsúlyosnak tartom továbbá azt is, hogy az ESS program által kínált felosztással szemben az eredeti modell nem veszi figyelembe a foglalkozási viszony ismérvét.

15

szolgáltatói szegmenséhez, addig Európa országait együttesen vizsgálva ez az arány megköze-

líti a 40%-ot. Az indusztriális, illetve az agrárszektor kiterjedése ezzel az eredménnyel össze-

függésben természetesen Magyarországon magasabb. Az egyes szegmenseken belüli megosz-

lásokat vizsgálva szintén rámutathatunk jelentős különbségekre. Az ipari struktúrán belül

szembetűnő, hogy a köztes helyet elfoglaló osztályok társadalmi súlya csaknem egyforma

Európában és Magyarországon, alul és felül azonban jócskán eltérnek az arányszámok. Míg

Európában a vezetők és tulajdonosok csoportjának a társadalmi részaránya több mint duplája

a magyarországinak, s megközelíti a 10%-ot, addig a képzetlen ipari munkások csoportja te-

kintetében Magyarország javára tapasztalhatunk kétszeres különbséget. A szolgáltatói szek-

torra tekintve hasonló, bár kevésbé látványos tendenciákat látunk. A hierarchia csúcsán talál-

ható csoportot vizsgálva hasonló eredményeket tapasztalhatunk a két vizsgálati körben, az ez

alatt elhelyezkedő, technikusokat, illetve alsóbb szintű szakembereket magába foglaló osztály

azonban jóval kiterjedtebb Európában, a képzetlen munkások osztályának társadalmi súlya

azonban e szegmensben is Magyarországon magasabb.

Európai osztálymodell – ESeC

Elsősorban újdonsága, illetve az európai statisztikai gyakorlatban betöltött szerepe miatt szük-

séges kiemelten foglalkozni a European Social-economic Classification projekttel, vagyis az

ESeC-kel. Az Eurostat 1999-ben egy szakértői csoportot állított fel azzal a céllal, hogy dol-

gozzon ki egy olyan társadalmi-gazdasági osztályozási rendszert, amely egységes módon al-

kalmassá válhat Európa, illetve az európai országok társadalmi struktúrájának vizsgálatára. E

kezdeményezés nyomán jött létre 2006-ra az ESeC (lásd Rose-Harrison, 2010: 3–4).

Az ESeC ezer szállal kötődik az osztályelemzés Goldthorpe és kollégái által kidolgozott

útjához és magához az EGP sémához. Goldthorpe – korábban ismertetett – megközelítéséhez

hasonlóan az ESeC számára is a foglalkoztatók, az önfoglalkoztatók, illetve az alkalmazottak

csoportjainak elkülönítése jelenti a kiindulópontot. A foglalkoztatók csoportját az elődhöz

hasonlóan szintén a foglalkoztatottak száma alapján igyekszik felosztani, s az alkalmazottak

csoportjának részletesebb felbontásakor is a goldthorpe-i megközelítést követi. Ennek megfe-

lelően az ESeC is az alkalmazotti viszony jellegét meghatározó szerződés típusa szerint külö-

níti el a különböző munkavállalói csoportokat. Az eltérő szerződéstípusok azonosítása során

pedig szintén a munkához szükséges tudás specialitásnak, illetve a munkavégzés ellenőrzése

nehézségének dimenzióját veszi figyelembe. Az alkalmazottak csoportján belül tehát az ESeC

alapján is azok között húzódik a fő választóvonal, akik egyrészt szolgáltatói jellegű szerző-

16

déssel rendelkeznek, illetve másrészt, akiknek a munkaviszonyát a hagyományosabb munka-

szerződések rendezik (lásd Rose-Harrison, 2010: 10–14).

Az ESeC tehát a társadalom osztálytagolódásáról Goldthorpe és kollégái által kidolgozott

elméletet veszi alapul, tulajdonképpen ennek az elméletnek az alternatív

operacionalizálásaként tekinthető. A közös elméletből kiindulva az ESeC azonban részben

más osztálykategóriákhoz jut el, s eltérő módon sorolja be az egyes foglalkozásokat ezekbe

(lásd az alábbi táblázatot). Az ESeC is több szinten aggregálható, melynek legbővebb verziója

10 csoportot tartalmaz. Ezek közül az első két osztály foglalja magába a szolgáltatói szerző-

déssel rendelkező alkalmazottakat, s az első csoportban még a több munkavállalót foglalkoz-

tató önállók is helyet kaptak. Az alsóbb, hagyományos munkaszerződéssel rendelkező csopor-

tokat az ESeC két kategóriába, a szakmunkások, illetve a betanított és segédmunkások osztá-

lyába sorolja. A kevert szerződéstípussal jellemezhető, középrétegekhez tartozó csoportok

között egyrészt az alacsonyabb képzettséggel rendelkező szellemi munkát végzőket, illetve

azokat a fizikai foglalkozásúakat találhatjuk, akik vezetői, illetve irányítói tevékenységet is

ellátnak. Szintén a séma középső szegmensében kaptak helyet a mezőgazdaságban tevékeny-

kedő önállók, valamint a kispolgárság, vagyis azok a nem mezőgazdasági foglalkozású önál-

lók, akik kevés alkalmazottal rendelkeznek vagy egyáltalán nincsenek alkalmazottaik. Az

ESeC tíz osztályt tartalmazó verziója fenntart továbbá még egy kategóriát a munkaerőpiacról

kiszakadóknak, vagyis a tartós munkanélkülieknek, illetve azoknak, akik életük során egyálta-

lán nem dolgoztak (a következő táblázatban nem jelenik meg ez a kategória).22

22 Az ESeC-osztályokról részletes leírás olvasható a következő helyen: Rose-Harrison, 2010: 14–21.

17

3. táblázat

A magyar és az európai társadalom osztályszerkezete az ESeC szerint, 2010

Osztálykategóriák Magyarország (%)

Európa (%)

1. Nagyobb munkáltatók, magasabb szintű vezetők és szakemberek 8,0 11,8 2. Alacsonyabb szintű szakemberek, vezetők, technikusok 12,1 19,5 3. Magasabb szintű szellemi munkát végzők 9,1 9,3 4. Önállók alkalmazottal vagy anélkül 5,4 6,9 5. Mezőgazdasági önállók 0,7 1,2 6. Alsóbb szintű vezetők, technikusok 7,2 8,2 7. Alsóbb szintű szellemi munkát végzők 11,4 12,6 8. Szakmunkások 12,6 10,4 9. Betanított, illetve segédmunkások 33,4 20,2 Összesen 100,0 100,0 n 1416 45115 Forrás: European Social Survey, 2010

Az ESeC alapján hasonló következtetéseket fogalmazhatunk meg a magyar és az európai tár-

sadalom rétegződésére vonatkozóan, mint amilyeneket korábban az EGP séma alapján tet-

tünk. A szolgáltatói osztály mérete ez alapján a modell alapján is jóval magasabb Európában,

mint Magyarországon (kb. 30, illetve 20%). Ez a különbség azonban most elsősorban a máso-

dik ESeC-osztálynak a két vizsgálati körben megfigyelhető eltérő súlyából fakad, míg az EGP

esetében mindkét felsőbb csoport jóval népesebb volt Európában, mint Magyarországon. Az

alsóbb osztályokra tekintve újra csak a betanított, illetve segédmunkások Magyarországon

megfigyelhető jelentős, 1/3-ot meghaladó részaránya emelhető ki, ami Európában éppen csak

meghaladja a 20%-ot. A középrétegekhez sorolható csoportok mindegyikének mérete na-

gyobb egy kicsit Európában, mint Magyarországon, e társadalmi szegmens mérete és összeté-

tele azonban nem különbözik jelentős mértékben a két eltérő vizsgálati körben.

Egyéb megközelítések

Túlzó lenne az a megállapítás, hogy az elmúlt évtizedekben uralkodó neoweberiánus, illetve

neomarxista irányzat Goldthorpe, és Wright munkái után az 1990-es évekre kifulladt. Az el-

múlt időszakban kidolgozott ESeC tulajdonképpen egy új neoweberiánus innovációnak te-

kinthető, a másik oldalon pedig Aage Sorensen rakta le nemrég egy új, a kizsákmányolás fo-

galmával operáló struktúramodell alapjait (lásd pl. Sorensen, 1991, 1996, 2005). Valószínű-

síthető azonban, hogy az osztályelemzés megújításra alkalmas újabb kezdeményezések nem

ezekből az irányokból érkeznek, hanem inkább más elméleti tradíciókra támaszkodnak. Ezek

18

közül a lehetséges alternatív áramlatok közül az alábbiakban háromra térek ki tömören: Pierre

Bourdieu megközelítésére, David Grusky neodurkheimiánus kezdeményezésére, valamint a

funkcionalista rétegződéselméletre.

Bourdieu munkái a marxi hagyományhoz kapcsolhatók annyiban, amennyiben ezek a tár-

sadalom rétegződésének vizsgálata során a tőke fogalmát helyezik a vizsgálódás előterébe, s a

harc motívumát hangsúlyozzák. Önálló társadalomelméleti fejtegetései, illetve sajátos foga-

lomkészlete azonban megközelítését egyedivé és eredetivé teszik. A következőkben csupán

Bourdieunak a társadalmistruktúra-kutatás kapcsán közvetlenül releváns munkáira térek ki,

ezekre is csupán vázlatosan.23

A társadalomban fellelhető különböző strukturális pozíciókat Bourdieu a tőke újraértel-

mezett, általános fogalma segítségével igyekszik megragadni (lásd mindenekelőtt Bourdieu,

1984, 1985). A tőke eszerint nem redukálható a gazdasági jellegű erőforrásokra, ennek eltérő

formái különíthetők el, amelyek nem vagy csupán korlátozott mértékben konvertálhatóak át

egymásra.24 A társadalom szerkezetének ábrázolása során ezek közül különösen kettőnek, a

gazdasági, illetve a kulturális tőkének a szerepét hangsúlyozza. A társadalom vertikális tago-

lódásának megragadásához eszerint először a különbözőfajta tőkék összes mennyiségét kell

figyelembe venni. Bourdieu ez alapján három részre osztja a társadalmat, s elkülöníti egymás-

tól a sok tőkével rendelkező uralkodó osztályt, a kevés tőkével rendelkező munkásosztályt,

illetve az ezek között elhelyezkedő középosztályt.

A rétegződés vertikális aspektusának vizsgálata mellett Borudieu következő kérdése,

hogy milyen horizontális különbségek ragadhatóak meg az egyes szinteken. Ehhez a rendel-

kezésre álló tőke összetételéből indul ki, abból tehát, hogy az össztőkén belül inkább a gazda-

sági, vagy a kulturális tőke részaránya magasabb. Ez alapján különíti el az uralkodó osztályon

belül egyrészt az egyetemi, illetve akadémiai szféra, valamit a kulturális élet csúcsán elhe-

lyezkedő professzorok, illetve művészek osztályfrakcióját, amely csoport magas tőkéje első-

sorban kulturális tőke formájában létezik. A kereskedelemben, illetve az iparban magas be-

osztásban tevékenykedők képezik Bourdieu vizsgálatában az uralkodó osztály második frak-

cióját, akik kevesebb kulturális, ám annál több gazdasági tőkével rendelkeznek. Az ezen a

szinten megkülönböztetett harmadik csoportba pedig a különböző szakértői munkát végzők

kerültek, akiknek az össztőkéjén belül a kulturális, illetve a gazdasági tőke körülbelül fele-fele

23 Bourdieu társadalmi struktúrával, illetve rétegződéskutatással kapcsolatos munkáiról részletesebb összefoglaló olvasható Rössel (2009: 309–316) munkájában, illetve a már többször idézett, Wright által szerkesztett kötetben (Weininger, 2005). 24 Bourdieu tőkefogalmához, s a gazdasági, a kulturális, illetve a társadalmi tőke elkülönítéséhez lásd mindenek-előtt: Bourdieu, 1997.

19

arányban oszlik meg. A középosztály szintjén szintén három sajátos frakciót különböztet meg

Bourdieu. Egyrészt a tanítókat, tanárokat, akiket a kulturális tőkéjük emeli fel a középosztály-

ba, másrészt a kistulajdonos kisiparosokat, illetve kereskedőket, akiknek a társadalmi állása

elsősorban gazdasági tőkéjükön nyugszik, harmadrészt pedig azokat a technikusokat, valamint

adminisztratív, irodai munkát végzőket, akiknek a pozíciója hasonló mennyiségű gazdasági,

illetve kulturális tőkével jellemezhető. Az alsó osztályt Bourdieu nem bontja tovább, mivel e

csoport strukturális helyzetét a társadalomban éppen a tőke kis mértéke, illetve hiánya jelöli

ki, legyen szó akár gazdasági, vagy kulturális tőkéről.

Az egyes osztályok, illetve osztályfrakciók strukturális helyének meghatározása azonban

csupán a munka kezdetét jelenti Bourdieu számára. Ezt követően tér rá az egyes csoportok,

illetve az egyes csoportokhoz kötődő társadalmi gyakorlatok jellemzésére. Ennek meghatáro-

zó része a társadalom kulturális tagolódásának vizsgálatát öleli fel. Bourdieu azt elemzi, hogy

a különböző osztályok és osztályfrakciók miként különülnek el egymástól a kulturális fo-

gyasztás tekintetében, illetve miként különítik el magukat más csoportoktól kulturális, esztéti-

kai, illetve ízlésbeli ítéletekben megmutatkozó finom megkülönböztetések révén. Bourdieu

ezen vizsgálatai elsősorban az életstílus, illetve miliőkutatás irányzatára voltak nagy hatással,

amely az 1980-as évektől mindenekelőtt Németországban vált különösen jelentőssé.25

Az osztályelemzés hagyományos kereteit feszegető, s megújítását célzó kezdeményezé-

sek közül másodikként David Grusky neodurkheimiánusként elkeresztelt megközelítését

emelném ki (lásd pl. Grusky-Galescu, 2005; Grusky-Sorensen, 1998; Weeden-Grusky, 2005).

Grusky javaslata tulajdonképpen egy párhuzamos elméleti, illetve módszertani újításként fog-

lalható össze. Egyrészt, Durkheim nyomán, s az osztály fogalmának mai kritikusaival egyet-

értve Grusky úgy véli, hogy az osztálykonfliktusok intézményesítésének erősödő tendenciája

nyomán a hagyományos marxi, illetve weberi értelemben vett osztályok a 20. század során

egyre inkább elvesztik a jelentőségüket. Ezt a folyamatot támasztja alá az is, hogy a hagyo-

mányos osztálymodellek egyre kevésbé tudnak számot adni az osztályelméletek számára ki-

tüntetett területek jelenségeiről, vagyis egyre kevésbé képesek megvilágítani a társadalom

kulturális-életmódbeli tagolódását, a társadalom tagjainak a politikai viselkedését, s egyre

kevésbé tudják magyarázni magukat a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket is. Grusky

azonban e diagnózisra az osztályelemzés kritikusaival ellentétben nem az osztály fogalmának

feladásával reagál. Úgy véli, hogy a foglalkozási rendszerben betöltött pozíció továbbra is

komoly hatással van a társadalom tagjainak az életkörülményeire, illetve viselkedésére, erről

25 Erről a Replika 64–65-ös számában jelent meg az utóbbi időben egy kisebb válogatás. Lásd ezzel kapcsolatban elsősorban Berger Viktor (2008) összefoglaló írását.

20

azonban csupán akkor tudunk számot adni, ha komolyan vesszük a hagyományos osztályok

felbomlására vonatkozó belátásokat.

Erre a problémára reagálva fogalmazza meg Grusky azt a módszertani javaslatát, hogy az

osztályhelyzet vizsgálatakor ne a használatban lévő, az osztály hagyományos fogalmát feltéte-

lező, aggregált osztálymodellekre támaszkodjunk, hanem az elemzés fókuszát vigyük lejjebb,

az egyes foglalkozásokat átfogó mikroosztályok szintjére. A hagyományos osztálymodellek

eszerint, amikor különböző nagyobb és többé-kevésbé mesterséges kategóriák alá sorolják be

az egyes foglalkozásokat, olyan absztrakciót hajtanak végre, amit a foglalkozási rendszer,

illetve a munkaerőpiac sajátosságai kevésbé indokolnak. Ha az elemzés szintjét lejjebb visz-

szük, s a foglalkozási rendszert több, kisebb mikroosztállyal jellemezzük, akkor Grusky állás-

pontja szerint az osztályelemzés számára egy a használatban lévő nominális megközelítések-

nél sokkal gyümölcsözőbb, realista út perspektívája nyílik meg. E realista út kiaknázása

szempontjából lehetnek Durkheimnek a társadalmi munkamegosztásra vonatkozó fejtegetései

előremutatóak, aki a modern társadalmak integrációja szempontjából különösen fontosnak

tartja a különböző hivatásrendi csoportokat, foglalkozási, szakmai szervezeteket, korporáció-

kat.26 Grusky elsősorban Durkheimre visszautalva igyekszik beláttatni, hogy az egyes foglal-

kozásokat átölelő mikroosztályok – szemben mondjuk Goltdthorpe, illetve Wright osztályai-

val – a társadalmi élet szerves részét képezik, s ezért weberi értelemben sokkal inkább tartha-

tók „közösségeknek”. Mikro szinten pontosabban körülírhatók az egyes foglalkozások struk-

turális jellemzői, legyen szó akár a foglalkozáshoz tartozó külöböző feladatokról, az ezek ellá-

tásához szükséges képzettségről, vagy a foglalkozási pozíció által megnyitott karrierlehetősé-

gekről. E kisebb foglalkozási csoportok határait ráadásul gyakran sajátos jogi normák írják

körül, és speciális szakmai, érdekképviseleti szervezetek fogják össze. E szinten vizsgálva a

foglalkozási rendszeren belül elfoglalt hely élénkebb részét képezi továbbá az egyének identi-

tásának és sokkal inkább elősegíti közös kulturális gyakorlatok, illetve a kollektív cselekvés

különböző formáinak létrejöttét.

26 Durkheim a társadalmi integráció vagy társadalmi szolidaritás két formáját különíti el: egyrészt a mechanikus szolidaritást, mely a társadalom tagjainak közös tudatán, közös hiedelemrendszerén alapul, másrészt pedig az organikus szolidaritást, ami a munkamegosztáson, illetve a társadalom tagjainak a funkcionális egymásrautaltsá-gán támaszkodik. Durkheim vizsgálatai szerint a modern társadalmak létrejötte során a társadalmi szolidaritás e második formája kerül előtérbe. Meglátása szerint a munkamegosztás előrehaladásával a korábbi vallási színeze-tű világképek integratív szerepe csökken, ezt egyre inkább az organikus szolidaritás által létrehozott kölcsönös függés, illetve a közös tudat foglalkozásokhoz, hivatási csoportokhoz kötődő formái váltják fel (lásd Durkheim, 2001). Grusky elméletének durkheimiánus vonásait a következő munkában igyekszik a legalaposabban kifejteni: Grusky-Galescu, 2005: 54–60.

21

Grusky elméleti belátásait, illetve módszertani újításait empirikusan is igyekezett igazol-

ni. Kim Weedennel írt tanlumányában egy 126 mikroosztályt tartalmazó sémát dolgozott ki,27

s a séma magyarázóerejét különböző következményváltozók segítségével tesztelte. Eredmé-

nyei szerint a mikroosztályokon alapuló séma a hagyományos osztálymodelleknél sokkal job-

ban képes megragadni az életesélyek, illetve különböző társadalmi-politikai attitűdök tekinte-

tében megmutatkozó különbségeket (lásd Weeden-Grusky, 2005).

Végül, a foglalkozási osztályszerkezet különböző megközelítései közül utolsóként a

funkcionalista rétegződéselméletre térek ki röviden. Ez az elméleti hagyomány korántsem

tekinthető újnak, tárgyalását mindenekelőtt az indokolja, hogy megítélésem szerint ez a gon-

dolati tradíció, s különösen ennek parsonsi verziója tartogathat még újdonságokat. A

funkcionalista rétegződéselmélet az empirikus társadalomkutatás területén mindenekelőtt – a

dolgozat elején említett – graduális megközelítésekre hatott megtermékenyítően: elsősorban

különböző foglalkozási, illetve társadalmi-gazdasági státuszindexek megkonstruálását segítet-

te elő (lásd Róbert 1997). Miért ne lehetne alkalmas azonban a funkcionalista elmélet arra is,

hogy a segítségével kategoriális különbségeket állapítsunk meg a társadalmon belül?

A funkcionalista rétegződéselmélet központi gondolata, hogy a társadalmi rétegződésnek

pozitív funkciója van a társadalom működése szempontjából: ez segíti elő, hogy mindenki a

megfelelő helyre kerüljön a társadalomban. Kingsley Davis és Wilbert E. Moore (1997) fejte-

getése szerint minden társadalom működésének előfeltétele, hogy a társadalom tagjait elossza

a társadalomban rendelkezésre álló különböző pozíciók között, illetve hogy ösztönözze őket

az egyes pozíciókhoz tartozó feladatok ellátására. A társadalmak azért egyenlőtlenek, mert ezt

a problémát úgy oldják meg, hogy a különböző pozíciókhoz különböző mértékű jutalmakat

társítanak. Az egyenlőtlenségek alakulása szempontjából Davis és Moore két tényezőt emel

ki. Egyrészt véleményük szerint azokhoz a pozíciókhoz kapcsolódnak nagyobb jutalmak,

amelyek funkcionális szempontból fontosabbak, illetve másrészt, amelyek olyan speciális

készségeket és képességeket igényelnek, amelyek előfordulása a társadalomban ritkább. A

társadalmak eszerint tehát azért rétegzettek, mert a hatékony működés érdekében a társadalom

a fontosabb, illetve sajátos tudást igénylő pozíciók betöltőit jobban jutalmazza.28

Talcott Parsons Davis és Moore elgondolásaihoz hasonlóan úgy tekint az egyenlőtlensé-

gekre, mint amelyek alapvetően hozzájárulnak a társadalom zavartalan működéséhez, a réteg-

27 Egy efféle séma kevésbé felel meg az egyszerűség, illetve az átláthatóság követelmények, de nagymintás fel-vételek esetében, illetve népszámlálási adatok feldolgozásakor különösen informatív lehet. 28 A funkcionalista rétegződés átfogó kritikájához lásd mindenekelőtt Claus Offe (1970) híres munkáját.

22

ződés funkcionális jelentőségét azonban differenciáltabb módon igyekszik megragadni.29 Míg

az előbbiek munkájában a társadalom erőforrás-allokációs, illetve adaptív funkciói álltak a

középpontban, addig Parsonsnál a társadalmi rétegződés integratív szerepe kerül előtérbe.

Davis és Moore fejtegetéseivel összhangban Parsons is úgy véli, hogy foglalkozási rendszer-

ben betöltött pozíció határozza meg elsősorban, hogy az egyének (illetve háztartásaik) milyen

helyet foglalnak el a társadalom egyenlőtlenségrendszerében. Parsons kiemeli azonban, hogy

a foglalkozási rendszer, illetve a gazdasági alrendszer beágyazott a társadalmi rendszer egé-

szébe, s ehelyütt is érvényesülniük kell ugyanazoknak a normáknak és értékeknek, mint ame-

lyek a társadalom egészében érvényben vannak (vö. Parsons, 1939, 1940b, 1991). A társa-

dalmi rétegződés problémáját ennyiben az alapján közelíthetjük meg, hogy a különböző társa-

dalmak az egyenlőség, illetve egyenlőtlenség mely elveit intézményesítik.

A modern társadalmak a tradicionális társadalmakkal szembeállítva ebből a szempontból

abban tűnnek ki, hogy az egyéneknek tulajdonított jogok formájában az egyenlőség bizonyos

formáit intézményesítik. Míg a tradicionális társadalmak esetében az volt elfogadott, hogy

bizonyos természet adta, vagy a hagyomány alapján alátámasztott egyenlőtlenségek vannak

ember és ember között, addig a modern társadalmak önértelmezése szerint a nekik tulajdoní-

tott jogok tekintetében minden ember (illetve minden állampolgár) egyenlő. Ahogy Parsons

kiemeli, a modern társadalmak létrejöttével megfordult a „bizonyítási kényszer”: ezentúl nem

az egyének alapvető egyenlőségét kell igazolni, hanem azokat a mechanizmusokat, amelyek

egyenlőtlen viszonyokat hoznak létre a társadalom tagjai között. A modern társadalmak pedig

mindenekelőtt az egyéni képességekre, illetve teljesítményre utalva találták meg az egyenlőt-

lenségek igazolásának elsődleges formáját. Az egyenlőtlenségek azon formái elfogadhatóak

eszerint, amelyek az egyének teljesítménybeli különbségeit tükrözik. A foglalkozási rendszer

jelentősége e felfogás szerint nem csupán az, hogy a megfelelő embereket a megfelelő pozíci-

óba helyezve elősegíti a társadalom hatékony működését, hanem az is, hogy hozzájárul a tár-

sadalom normatív integrációjához annyiban, amennyiben intézményesíti az egyenlőség, illet-

ve egyenlőtlenség társadalmilag elfogadott normáit.30

29 Parsons társadalmi rétegződésről alkotott felfogása pályája során elméleti fejlődésével párhuzamosan folyama-tosan módosult, illetve differenciálódott. Ennek fő állomásaihoz lásd: Parsons, 1940a, 1997, 1970. A követke-zőkben én az említettek közül elsősorban az utolsó írásra támaszkodom. Parsons rétegződésre vonatkozó elkép-zeléseihez lásd pl. Andreas Hess (2001) összefoglalóját. 30 Ha ezek mégsem érvényesülnek, akkor az különböző társadalmi, illetve politikai konfliktusokhoz vezethet (vö. Parsons, 1949).

23

III. Az osztályozás problémái

A foglalkozási osztályszerkezet különböző megközelítéseinek áttekintése után a következők-

ben azon problémák közül szeretnék kiemelni néhányat, amelyek a társadalomszerkezet osz-

tályalapú ábrázolása során óhatatlanul felmerülnek valamilyen formában. Ezekre a problé-

mákra minden új osztályozási kísérletnek valamilyen válasszal kell rendelkeznie, ahogy az

imént ismertettet modellek mindegyike is kezelte őket valamilyen módon. A fejezet célja an-

nak felderítése, hogy milyen megoldások születtek eddig e problémákra vonatkozóan, s ezek

milyen tanulságokat tartogathatnak az osztályszerkezet ábrázolására törekvő új kísérletek

számára.

Elmélet és operacionalizálás

Ha technikai módon tekintünk a foglalkozási osztályszerkezet különböző megközelítéseire,

akkor ezek az osztálysémák a statisztikai elemzések során használt adatbázisokban pontosan

ugyanolyan változókként jelennek meg, mint a nem, a kor, az iskolai végzettség vagy a többi

hagyományos, gyakran használt változó. Ezekhez hasonlóan az osztályváltozó is a vizsgálati

egység egy bizonyos jellemzőjéről szolgáltat információkat, amit zárt kategoriális rendben

jelenít meg. Bármely osztálymodell sikerességének előfeltétele, hogy az őt képviselő változó

tartalma a társadalomstatisztikai elemzésekben használt többi változóéhoz hasonlóan egyér-

telmű és világos legyen. Egyértelműnek kell lennie tehát, hogy a vizsgálati egység milyen

sajátosságaira utal, s világosnak, hogy az általa alkalmazott kategóriák pontosan mit is foglal-

nak magukba. E tisztánlátást a különböző osztálysémák esetében csupán az segítheti elő, ha az

alapjukul szolgáló elmélet világos tartalommal tölti fel őket, illetve ha ezt az elmélet

operacionalizálása során megfelelő módon sikerül statisztikai mérőeszközzé transzformálni.

Az imént bemutatott modellek alapvetően hasonló módon végzik el ezt a munkát, ameny-

nyiben mindegyikük valamilyen foglalkozási klasszifikációt, illetve bizonyos munkaerőpiaci

ismérveket vesz alapul a sémák kialakításakor, a részleteket tekintve azonban két különböző

eljárás azonosítható. Ezek közül az egyiket deduktívnak, a másikat pedig induktívnak lehet

nevezni, a két különböző megközelítés közötti eltérések pedig talán Wright munkája, illetve

az EGP és az ESeC segítségével világíthatók meg a legjobban.

A korábban tárgyalt megközelítések közül Wright elmélete a legaprólékosabb abban a te-

kintetében, hogy ez nem csupán az osztályozás során használt ismérvek kiválasztását igyek-

szik megindokolni, de azt is megjelöli, hogy milyen kategóriákat jogosult megkülönböztetni

24

az osztályszerkezeten belül.31 Munkájában a kizsákmányolás különböző formái alapján készí-

tett mátrix egyes cellái egyértelműen kijelölik, hogy milyen osztályok vannak a társdalomban,

s hogy ezek mi alapján különülnek el egymástól. Az operacionalizálási munka ebben az eset-

ben abban merül ki, hogy az elmélet által előzetesen kialakított kategóriákhoz hozzá kell ren-

delni a megfelelő indikátorokat. Ennek az eljárásnak feltétlen előnye a világossága, illetve a

logikai tisztasága, veszélyt jelenthet azonban, hogy a modell az előzetes elméleti döntések

következtében túlontúl mesterkélt lesz, s az általa kínált kép nem felel meg semmilyen előze-

tes empirikus tapasztalatnak. Ez utóbbi probléma Wrightnál talán tetten érhető annyiban,

amennyiben sémájának bizonyos kategóriái nehezebben értelmezhetők, s megmutatkozhat

abban is, hogy modell élessége eléggé eltérő a társadalom különböző szegmenseit illetően.

Ahogyan a korábban, a 2. táblázatban bemutatott európai, illetve magyar adatok mutatják, a

séma a népesség kb. 65–75%-át mindössze két osztályba sorolja be, a további 25–35% diffe-

renciálására viszont tíz különböző kategóriát szentel.

A goldthorpe-i elmélet Wright megközelítésével szemben több teret enged az

operacionalizálási munkának a séma megkonstruálásakor.32 Az alkalmazottak nagyobb cso-

portjának a felbontásakor ez csupán azt indítványozza, hogy az egyes osztályokat a munkavál-

lalói viszony jellegét meghatározó szerződés típusa alapján különítsük el, nem jelöli ki azon-

ban egyértelműen a konkrét osztálykategóriákat. Az operacionalizálás feladata így ebben

esetben egyaránt kiterjed a megfelelő kategóriák felkutatására, s ezek tartalommal való feltöl-

tésére is. Ez a magyarázata annak, hogy a goldthorpe-i elméletből egyszerre lehet probléma-

mentesen, vagy legalábbis jól megindokolható módon olyan, részleteit tekintve különböző

osztályozásokhoz eljutni, mint amilyen az EGP séma vagy az ESeC. Ez az eljárás alkalma-

sabb lehet a különböző társadalmak sajátos jellemzőit érzékenyebben tükröző modellek meg-

alkotására, a világosság és egyértelműség követelményét azonban kevésbé tudja kielégíteni,

mivel az osztályséma pontos tartalma kevésbé függ a kinyilvánított elmélettől, s döntőbb mó-

don befolyásolják az operacionalizálás rendszerint csak szűkebb kört érdeklődő technikai

részletei.

Az EGP séma és az ESeC kapcsán felvethető továbbá, hogy ezek valóban következetes

módon követik-e az alapjukul szolgáló goldthorpe-i elméletet (vö. Breen, 2005: 40–42).

Ahogy korábban szó volt már róla Goldthorpe megközelítésének kiindulópontjában a foglal-

koztatók, az önfoglalkoztatók, illetve az alkalmazottak csoportjainak elkülönítése áll, az

operacionalizálás nyomán előállt, s korábban bemutatott sémák azonban már csupán részben

31 Wright különböző modelljeinek operacionalizálása kapcsán lásd pl. Rose és Marshall (1989) elemzését. 32 Breen (2005: 36–47) részletesen tárgyalja a Goldthorpe elméletének operacionalizálása körüli nehézségeket is.

25

követik ezt a felosztást. Ami különösen szembetűnő az a nagyobb foglalkoztatók ellentmon-

dásos kezelése. E csoportot mind az EGP séma, mind pedig az ESeC elválasztja a többi önál-

lótól, s az alkalmazottak körén belül megkülönböztetett szolgáltatói osztályba sorolja. Ez az

operacionalizálás során hozott gyakorlati döntés felülírja a korábban az osztályhelyzet azono-

sítása szempontjából releváns ismérvek között elméletileg felállított szótári rendet. A döntést

Goldthorpék egyrészt a csoport kis méretére hivatkozva igyekeznek megindokolni, másrészt

pedig arra utalnak, hogy a nagyvállalkozói tevékenység sok tekintetben rokon a vállalatveze-

tők, illetve menedzserek által végzett munkával (Erikson-Goldthorpe, 1996: 20). Ezek az ér-

vek természetesen megfontolandóak,33 az eljárás nyomán azonban a kiindulópontként szolgá-

ló elmélet, s a végeredményt megtestesítő sémák meglehetősen messze kerülnek egymástól,

ami nem segíti a tisztánlátást.34

Az elmélet és operacionalizálás viszonya kapcsán általánosságban talán megfogalmazha-

tó az a következtetés, hogy egyrészt – technikai szempontból – az az elmélet jó, amelyik mi-

nél világosabban megjelöli operacionalizálásának lehetséges módjait, illetve másrészt szeren-

csés, ha az operacionalizálás nyomán előállt osztálysémák megőrzik a kiindulópontként szol-

gáló elmélet lényegi vonásait.

A hierarchia problémája

Korábban volt már róla szó, hogy a különböző osztálymodellek többek között abban külön-

böznek az egyenlőtlenségek ábrázolásának graduális megközelítéseitől, hogy ezek nem feltét-

lenül hierarchikus felépítésűek. Ez utóbbiak alapján – legyen szó akár foglalkozási presztízs-

pontszámokról, jövedelemről, iskolai végzettségről, vagy ezek kombinációjáról – a társada-

lom tagjai egyértelműen sorba rendezhetők, s a segítségükkel mindig világosan megállapítha-

tó, hogy ki foglal el magasabb, vagy alacsonyabb pozíciót a társadalom egyenlőtlenségrend-

szerében. Az osztálymodellek ezzel szemben a különböző társadalmi kategóriák elkülönítése-

kor egyaránt támaszkodnak horizontálisnak, illetve vertikálisnak tekinthető ismérvekre is (vö.

Blau, 1997). A hierarchia kérdése így ebben az esetben nem magától értetődő, a modell fel-

építése során kell egyértelművé tenni. Meg kell adni, hogy az egyes osztálykategóriák egy-

máshoz való viszonyát mikor tekintjük hierarchikusnak, s mikor horizontálisnak.

33 Breennel együtt azonban azt is mondhatjuk, hogy ugyanezek az érvek alátámaszthatnák azt a döntést is, hogy a sémán belül egy közös, önállókból álló osztályt különítsünk el (lásd Breen, 2005: 40–42). 34 Ez a konzisztencia-probléma a 2001-es magyarországi népszámlálás adatainak feldolgozására kidolgozott modell kapcsán is felvethető. Ebből a szempontból érdemes egybevetni az elméleti megközelítés összefoglalásá-ra szolgáló diagramm felépítését, illetve az operacionalizálás nyomán előállt, s különböző szinteken aggregált sémákat (lásd pl. Záhonyi-Bukodi, 2004: 17–18).

26

Ez a probléma egyáltalán nem technikai jellegű, s nem is csupán a modell eleganciáját

érinti. Ez az a pont ugyanis, ahol a társadalmi rétegződés vizsgálatát speciális kérdésekhez,

méghozzá a graduális megközelítések által felvetetteknél tartalmasabb kérdésekhez lehet köt-

ni. Ennek kapcsán lehet kifejteni, hogy amikor bizonyos ismérvek alapján csoportosítjuk a

társadalom tagjait, akkor valójában mire is vagyunk kíváncsiak. A konkrét elemzések termé-

szetesen igen sokféle különböző kérdést állíthatnak a vizsgálódás középpontjába, ezek azon-

ban az osztályozás során felhasznált ismérvek jellege alapján visszavezethetők két fő típusra:

egyrészt, hogy a hierarchikus viszonyok valóban egyenlőtlen társadalmi pozíciókat eredmé-

nyeznek-e, illetve másrészt, hogy az előzetesen horizontálisnak tekintett ismérvek nem itatód-

nak-e át maguk is az egyenlőtlenségek különböző formáival. Az ehelyütt bemutatott modellek

eltérő mértékben, s különbözőképpen éltek a kérdezés ily módon adódó lehetőségével.

A hierarchia problémáját a dolgozatban vizsgált modellek igen különböző módokon kö-

zelítik meg, s ezek közül Esping-Andersen megközelítése tűnik a legkövetkezetesebbnek, s a

legeredetibbnek. Esping-Andersen egyaránt támaszkodik vertikális, illetve horizontális ismér-

vekre. Osztálysémáját az indusztriális-, a posztindusztriális-, valamint az agrárszektor elkülö-

nítése három egymáshoz képest horizontálisan elhelyezkedő szegmensre osztja. Az egyes

szegmenseken belül viszont már hierarchikus viszonyt állapít meg a különböző foglalkozási

csoportok között. Ennek a hierarchiának a tartalma ugyan nem teljesen világos,35 egyértelmű

azonban, hogy például az irodai dolgozók feljebb helyezkednek el a társadalmi ranglétrán,

mint az ipari munkások, vagy hogy a technikusok lejjebb vannak mint a szakértők és a tudó-

sok. Ez a modell így egyrészt alkalmas arra, hogy tesztelje a modernizációelméletek

posztindusztriális átalakulásról szóló hipotéziseit, másrészt pedig a séma segítségével vizsgál-

ható a társadalom hierarchikus tagolódása is.

Wright Esping-Andersennel szemben csupán hierarchikusnak tekintett ismérveket hasz-

nált fel modelljében. Mind a képzettség és a vezetés dimenzióját, mind pedig az alkalmazotti,

illetve vállalkozói foglalkozási viszony különbségét a kizsákmányolás fogalma segítségével

értelmezi, így mindegyik ismérv önmagában jobb és rosszabb helyzetűekre osztja a társada-

lom tagjait. A társadalom ezáltal a kizsákmányolás különböző fajtáinak kusza viszonyrend-

szereként jelenik meg, amelyben bizonyos osztályok egyértelműen kizsákmányoló vagy ki-

zsákmányolt, mások viszont ellentmondásos osztályhelyzetűekként tűnnek fel. Az osztálysé-

ma felépítésének hierarchikus jellege ennek megfelelően csupán a társadalmi kategóriák e

három csoportja tekintetében világos. Az tehát már nem egyértelmű, hogy például a kispol-

35 Esping-Andersen csupán utal rá, de nem fejti ki részletesen, hogy modelljében a hierarchia a hatalom, a fele-lősség, illetve a képzettség terminusaival írható le (lásd Esping-Andersen, 1993: 24).

27

gárok, a vezetői feladatokat el nem látó szakértők vagy a képzetlen vezetők osztályai közül

melyek vannak előnyösebb, s melyek kedvezőtlenebb helyzetben. Wright modelljének hátte-

rében így kettős kérdés húzódik meg: az empirikus vizsgálódások számára egyrészt annak

felderítését tűzi feladatul, hogy vajon az elmélet várakozásainak megfelelően az egyértelműen

kizsákmányoló osztályok valóban jobb, az egyértelműen kizsákmányolt csoportok pedig va-

lóban rosszabb helyzetben vannak-e. Másrészt pedig, az ellentmondásos osztályhelyzetű cso-

portok helyzetének feltárása arra a kérdésre adhat választ, hogy egy adott társadalomban a

kizsákmányolás mely formája vagy formái bizonyulnak dominánsnak.

Az EGP sémát, illetve az ESeC-et vizsgálva ismét találkozunk vertikálisnak, illetve hori-

zontálisnak tűnő ismérvekkel is. A mindkét modell felépítésében központi szerepet játszó, a

szerződés jellegére vonatkozó dimenzió ezek közül egyértelműen hierarchikusnak tekinthető.

A goldthorpe-i elmélet szerint egyértelműen kedvezőbb helyzetben vannak azok az alkalma-

zottak, akiket szolgáltatói jellegű szerződés köt a munkáltatójukhoz, mint a munkaszerződés-

sel rendelkező dolgozók. A kevert szerződéstípussal jellemezhető foglalkozások betöltői pe-

dig az elmélet feltevése szerint a hierarchia szempontjából is a két szélső pont között helyez-

kednek el. Az EGP séma, illetve az ESeC konstrukciójakor figyelembe viszik a munka mező-

gazdasági, illetve nem mezőgazdasági jellegét is. Ezt az ismérvet egyik modell sem értelmezi

egyértelműen horizontális vagy hierarchikus viszonyként, mindegyik séma számozásakor

azonban következetesen „lejjebb” sorolódnak a mezőgazdasághoz kapcsolódó foglalkozási

csoportok.36

Érdekes a hierarchia szempontjából részletesebben szemügyre venni a mind az EGP sé-

ma, mind pedig az ESeC számára kiindulópontul szolgáló foglalkoztató, önfoglalkoztató, il-

letve alkalmaztatott megkülönböztetést. E hármas felosztáson belül az egyaránt önálló vállal-

kozókat magába foglaló foglalkoztatók, valamint önfoglalkoztatók kategóriája egyértelműen

alá-, illetve fölé rendelhető egymásnak a működtetett vállalkozás mérete alapján. Az önállók,

illetve alkalmazottak csoportjával azonban más a helyzet. Ezt a viszonyrendszert Goldthorpe

nem akarja sem egyértelműen vertikális, sem pedig horizontális kapcsolatként értelmezni.

Egyrészt elutasítja azt, hogy a marxi hagyománynak megfelelően a foglalkoztatók, s alkalma-

zottaik viszonyát a kizsákmányolás hierarchikus terminusában fogjuk fel. Másrészt azonban

nem kezeli őket tisztán horizontális kapcsolatban állókként sem, amennyiben az alkalmazot-

tak csoportján belüli különböző osztálypozíciókat az alapján igyekszik felderíteni, hogy egy 36 Az EGP sémában a farmerek az önállókat összefogó IV-es csoporton az utolsó c indexet kapják, a mezőgazda-sági munkások pedig a séma legalsó osztályban kapják a második és egyben utolsó b-s besorolást. Az ESeC a mezőgazdasági munkásoknak nem tart fenn önálló kategóriát, az önállók közül azonban szintén a mezőgazda-ságban tevékenykedőket sorolja hátrébb.

28

racionális munkáltató a különböző fajta munkák elvégzésére milyen fajta szerződéssel alkal-

maz munkavállalókat.37 E viszonyrendszerről Goldthorpe összefoglalóan azt állapítja meg,

hogy „nem látok okot arra, hogy a munkaadók és a munkavállalók érdekeit úgy kezeljük,

mintha ezek „alapvetően” harmonikusak vagy konfliktusban állók lennének” (Goldthorpe,

2007: 106).

Az EGP sémában és az ESeC-ben elkülönített foglalkozási csoportok – ahogy Errikson és

Goldthorpe is kiemeli38 – nem rendezhetőek sorba egyértelműen vertikális módon. Legfeljebb

a szolgáltatói osztály, a középrétegek, illetve az alsóbb osztályok három összevont csoportjá-

nak az egymáshoz való viszonya értelmezhető egyértelműen hierarchikusként. Az EGP séma,

illetve az ESeC esetében tehát csupán az empirikus vizsgálatok dönthetik el,39 hogy a külön-

böző osztályok hogyan helyezkednek el egymáshoz képest a társadalom egyenlőtlenségrend-

szerében, erre vonatkozóan az alapjukul szolgáló elmélet nem nyújt egyértelmű tájékoztatást.

A foglalkozási rendszer határai

Minden olyan megközelítésnek, amely a foglalkozási rendszer sajátosságai alapján kívánja

megragadni a társadalom rétegződését, számolnia kell azzal a problémával, hogy a népesség

nagy része nem jelenik meg a munkaerőpiacon, s nem rendelkezik semmilyen pozícióval a

foglalkozási rendszerben. Ahogy az 5. táblázat adatai mutatják az alkalmazottként vagy vál-

lalkozóként dolgozók csoportjának az együttes részaránya a 18 éves és idősebbek korosztá-

lyában Európa egészét tekintve éppen meghaladja az 50%-ot, Magyarországon pedig a felét

sem éri el. Mind Magyarországot, mind Európa egészét vizsgálva meghatározó tehát azoknak

az aránya, akik vagy szándékuk ellenére vagy önszántukból nem végeznek rendszeres jövede-

lemszerző tevékenységet. A foglalkozási rendszeren kívül található különböző csoportok kö-

37 Goldthorpe a racionális döntéselméletre támaszkodva igyekszik igazolni a különböző fajta szerződésekről kialakított elméletét. Abból a kérdésből indul ki, hogy vajon egy racionális, a vállalkozás sikerét szem előtt tartó munkaadó miként reagál arra, ha bizonyos munkák elvégzését nehéz ellenőrizni, illetve ha speciális ismereteket igényelnek. Erre a kérdésre adja azt a választ, hogy a munkaadó a különböző foglalkozási pozíciókat betöltőkkel eltérő jogokat és kötelességeket előíró, s különböző előnyöket és hátrányokat tartalmazó szerződést köt (Goldthorpe, 2007). A vállalkozók és alkalmazottaik viszonyáról ez alapján kirajzolódó kép egyáltalán nem egyezik azzal, amit a szabad és egyelő felek önkéntes megállapodása sugallana. A racionális döntéselmélet által felkínált magyarázat azt sugallja, mintha a munkaadó önállóan, pusztán a saját érdekeit mérlegelve eldönthetné, hogy kivel milyen szerződést köt, aminek természetesen lehet alapja, de természetesen koránt sincs így. Goldthorpe maga is reagál erre a kérdésre, s elismeri, hogy a munkaadók racionális viselkedése különböző korlá-tokba ütközik, illetve ütközhet. Korlátot jelenthet természetesen egyrészt a szerződést kötő másik fél, másrészt pedig korlátokat állít maga az állam is, amikor jogilag meghatározza a lehetséges szerződések kereteit (lásd Goldthorpe, 2007: 10. lábjegyzet). 38 Vö.: „az osztályséma nem egy egyszerű hierarchiai alapelv alapján épül fel, vagyis az osztályok sorba rende-zése nem lehetséges” (Erikson-Goldthorpe, 1996: 23). 39 Erikson és Goldthorpe különböző foglalkozási presztízsskálák, illetve státuszindexek segítségével vizsgálja, hogy az általuk elkülönített osztálykategóriák miként rendezhetők sorba vertikális módon (Erikson-Goldthorpe, 1996: 23–25).

29

zül körülbelül 6%-ot tesz ki mindkét vizsgálati körben a munkanélküliek részaránya, a nyug-

díjasok csoportjának a társadalmi súlya viszont Magyarországon kis mértékben meghaladja az

Európában tapasztalható értéket. Amikor tehát a különböző foglalkozási osztálymodellek a

foglalkozási rendszer alapján ábrázolják a társadalom rétegződését valójában egy szűkebb

csoport jellemzőiből kiindulva következtetnek az egészre.

5. táblázat

A 18 éves és idősebb magyarországi, illetve európai népesség megoszlása

fő gazdasági aktivitás szerint, 2010

Aktivitási kategóriák Magyarország (%)

Európa (%)

Alkalmazott 40,7 44,7 Vállalkozó 5,9 7,4 Munkanélküli 6,0 5,9 Nyugdíjas 26,8 23,4 Egyéb inaktív 19,9 18,2 Összesen40 99,3 99,6 Forrás: Eurostat, EU-SILC41

Az ily módon jelentkező problémát gyakorlatilag egységes módon kezelik az ehelyütt tárgyalt

modellek. A vizsgálódás körét úgy igyekeznek kibővíteni, hogy azokat, akik nem rendelkez-

nek semmilyen pozícióval a foglalkozási rendszerben, utolsó foglalkozásuk, illetve

munkaerőpiaci jellemzőik alapján vonják be a modellbe. A vizsgálódás így kiterjed mind-

azokra, akik életük során valaha dolgoztak. Ettől az eljárástól csupán az ESeC tér el kis mér-

tékben, amennyiben a tíz osztályt megkülönböztető verziója tartalmaz egy önálló kategóriát a

munkaerőpiacról kiszakadók részére, amelyben a tartós munkanélküliek mellett azok az aktív

korúak kaptak helyet, akik életük során még egyáltalán nem dolgoztak.42 A vizsgálódás köré-

nek ily módón történő kibővítését nyomos gyakorlati szempontok követelik meg, az eljárás

helyénvalóságát pedig jó érvek támasztják alá, kezelhető-e azonban esetleg másfajta módon is

a probléma? Az utolsó foglalkozás alkalmazása a nagyobb társadalmi kategóriák közül első-

sorban a munkanélkülieket, illetve a nyugdíjasokat érinti, alternatív megoldásként esetleg az

40 Ezek az értékek jönnek ki, ha összeadja az ember az Eurostat honlapján megjelenő számokat, gond lehet a kerekítéssel. 41 Az európai adatok ehelyütt az Európai Unió 27 tagállamára vonatkoznak. Az adatok a következő helyen érhe-tőek el: http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=ilc_lvhl02&lang=en. 42 A 2001-es magyarországi népszámlálás adataira alkalmazott modell követte az ESeC-et ebben a tekintetben is (lásd mindenekelőtt Záhonyi-Bukodi, 2004: 15–19).

30

merülhetne fel, ha a társadalom rétegződését megragadni igyekvő modell e csoportokat önálló

társadalmi kategóriákként kezelné. Emellett az álláspont mellett is felhozhatók megfontolandó

érvek.

A munkanélküliség problémáját a társadalom osztálytagolódásával való összefüggésében

a leggyakrabban következmény-jellegűként kezelik. Rendszerint azt vizsgálják, hogy mely

osztályok tagjai vagy mely osztályból származó szülők gyermekei válnak gyakrabban, illetve

tartósabban munkanélkülivé (lásd pl. KSH, 2006: 89–92). A munkanélküliség ennyiben a

kedvezőtlen osztályhelyzet egyik indikátora. A munkanélküliség azonban felfogható olyan

önálló strukturális pozícióként is, amely kisebb-nagyobb mértékben a mai fejlett társadalmak

mindegyikében jelen van, s amely alapvetően meghatározza az e pozíciót betöltők életkörül-

ményeit és viselkedését (vö. Breen-Rottman, 1995: 461; Esping-Andersen, 1993: 19–21).

Ahogy az egyéneknek változik és változhat a munkaerő-piaci pozíciója, s pályájuk során ki-

léphetnek korábbi osztályukból, hogy egy másikban kapjanak helyet, úgy időről-időre megta-

pasztalhatják munkanélküliség jelenségét is.

A nyugdíjasokat általában szintén utolsó foglalkozásuk alapján sorolják be a foglalkozási

osztályséma különböző kategóriáiba. Ezt a megoldást elsősorban az támasztja alá, hogy e

csoport tagjainak a társadalmi helyzetével alapvetően összefügg, hogy aktív korukban milyen

pozíciót foglaltak el a foglalkozási rendszerben.43 A nyugdíjasok azonban a munkanélküliek-

hez hasonló módon olyan önálló társadalmi kategóriaként is kezelhetők, amelynek a társa-

dalmi helyét speciális strukturális tényezők jelölik ki, s amelyik ennek következtében sajátos

helyet foglal el a társdalom egyenlőtlenségrendszerében is. A nyugdíjasok életkörülményeit és

viselkedését eszerint befolyásolhatja ugyan, hogy korábban melyik osztálykategóriába tartoz-

tak, döntő módon azonban éppen nyugdíjas státuszuk, illetve az ezt alátámasztó strukturális

tényezők határozzák meg.

A korábban tárgyalt funkcionalista rétegződéselmélet nyomán, az egyenlőség, illetve

egyenlőtlenség intézményesített elveire hivatkozva ráadásul e strukturális pozíció jellemzői

jól körül is határolhatóak. A modern társadalmak eszerint nem csupán azzal tűnnek ki, hogy

csupán az egyenlőtlenség azon formáit tartják legitimnek, amelyek visszavezethetők az egyé-

nek teljesítménybeli különbségeire, de azzal is, hogy az egyazon politikai közösséghez tarto-

zók számára egyenlő állampolgári státuszt teremtenek, s e státuszhoz az egyéni jogok bizo-

nyos formáit rendelik. Az egyéni jogok katalógusa koronként és társadalmanként változik és 43 Lásd ezzel kapcsolatban pl. Bukodi Erzsébet, Altorjai Szilvia és Tallér András (2005: 58–61) elemzését, akik kimutatták, hogy a 2001-es népszámlálás adataira kidolgozott modell különösen a rokkantnyugdíjasok, illetve az öregségi nyugdíjasok esetében jól magyarázza az anyagi életkörülmények tekintetében megmutatkozó különbsé-geket.

31

változhat, a jogfejlődés 20. századi szakasza kapcsán azonban az emelhető ki, hogy a koráb-

ban elismert polgári, illetve politikai jogok mellett egyre inkább az állampolgári státusz részét

képezik bizonyos szociális jogok is.44 Az egyéni jogok e sajátos formái azt az elvet fektetik le,

hogy egyéni teljesítményeitől függetlenül minden állampolgárt megillet a szociális biztonság

egy bizonyos foka, a jog érvényesülését pedig az egyes államok a társadalombiztosítás, illetve

a szociális ellátás különböző intézményeinek a létesítésével igyekeznek támogatni. Ezek az

intézmények, a különböző országokban különféleképpen és eltérő mértékben, de rendszerint

elsősorban háromféle kockázattal szemben igyekeznek védelmet nyújtani.45 Önálló és többé-

kevésbé tartós státuszt teremtenek azok számára, akiknek egyrészt vagy a koruk vagy az

egészségi állapotuk korlátozza a teljesítőképességét, másrészt pedig azoknak, akik ugyan

egészségesek és aktív korúak, mégsem sikerül azonban a munkaerő-piacon jövedelemszerző

tevékenységre szert tenniük. E sajátos csoportoknak az életesélyeit, illetve viselkedését legin-

kább az határozza meg, hogy az egyes társadalmakban a szociális jogok mely formáit ismerik

el, s hogy ezekhez milyen tartalmakat kapcsolnak.

Az érvényesség kérdése

A következő probléma, hogy miként győződhetünk meg a társadalom osztálytagolódásáról

kialakított valamely felfogás helytállóságáról, illetve az ez alapján létrehozott mérőeszköz, az

osztályséma használhatóságáról. Az érvényesség megkerülhetetlenül felmerülő kérdése több-

fajta módon és különböző szinteken értelmezhető, amelyeket érdemes különválasztani.46

A különböző osztályelméletek hátterében egyaránt az a sejtés húzódik meg, hogy a társa-

dalom tagolódása következményekkel járhat és jár az egyénekre, vagy akár a társadalom egé-

szére nézve is. Az osztályelméletek ennyiben arra vállalkoznak, hogy a társadalom tagolódá-

sának feltárása révén hozzájárulnak bizonyos, az osztályhelyzet következményének tartott

jelenségek magyarázatához. Az osztályelméletek, illetve az ez alapján készített osztálysémák

érvényességének empirikus vizsgálatához mindenekelőtt e viszony alapján alakíthatunk ki

ellenőrző eljárásokat.

44 Lásd ezzel kapcsolatban mindenekelőtt T. H. Marshall (1992) híres dolgozatát az angliai jogfejlődésről. Parsons gyakorlatilag átveszi és beépíti saját rendszerébe Marshall meglátásait (lásd Parsons, 1970: 26–32). 45 Ezzel kapcsolatban lásd elsősorban Esping-Andersennek (1990) a jóléti kapitalizmus különböző formáiról írott könyvét. Lásd továbbá Robert Castel (1998) könyvét arról, hagy a kérdés nem csupán a modern kapitalista társa-dalmak esetében merül fel. 46 A következőkben elsősorban Geoffry Evans és Collin Mills írásaira támaszkodom, akik több munkában vizs-gálták általában az érvényesség problémáját, illetve konkrétan az EGP séma érvényességét (lásd Evans, 1992; Evans-Mills, 1998). A Ferge-féle munkajelleg-csoportosítás, illetve az EGP séma összemérése kapcsán lásd Bukodi Erzsébet (1999) írását. A problémához magyar nyelven lásd Róbert Péter (1997), illetve Bukodi Erzsébeték (Bukodi-Altorjai-Tallér, 2005: 14–17) írásának vonatkozó fejezetét, illetve lásd még: Huszár, 2011: 414–417.

32

Az érvényesség problémáját a leggyakrabban úgy közelítik meg, hogy megvizsgálják,

hogy az előzetesen kialakított elmélet operacionalizálása révén előállt osztályséma miként

függ össze bizonyos, az osztályhelyzet következményének tartott változókkal. A vizsgálandó

jelenségek közül hagyományosan, s az ehelyütt bemutatott megközelítések esetében is, kitün-

tetett szerepe van az életesélyek tekintetében megmutatkozó egyenlőtlenségeknek, illetve

hangsúlyosak még a társadalom kulturális-életmódbeli tagolódásának, valamint a politikai

viselkedésnek a különbségei is. Ha az osztályváltozó az elmélet előzetes várakozásainak meg-

felelően magyarázza például a jövedelmi egyenlőtlenségeket, az olvasási szokások különbsé-

geit vagy a szavazói magatartás eltérő mintázatait, akkor ez megerősítéssel szolgál arra, hogy

mind a kiindulópontul szolgáló elmélet, mind pedig az ez alapján létrehozott mérőeszköz bi-

zonyos mértékben helyénvalónak tekinthető. Az érvényességnek ezt a fajtáját nevezik konst-

rukciós érvényességnek (construct validity). Ha azt tapasztaljuk azonban, hogy az osztályvál-

tozó, illetve a következményváltozók között tapasztalt összefüggés gyenge, az többféle prob-

lémára utalhat. Egyrészt jelentheti azt, hogy a kiinduló elmélet nem megfelelő, s az általa az

osztályhelyzet és következménye között feltételezett összefüggés vagy egyáltalán nem áll

fenn, vagy pedig nem úgy, ahogyan azt előzetesen elképzelte. Másrészt következtethetünk

arra is, hogy az osztályokról kidolgozott elmélet ugyan jó, az operacionalizálás során kialakí-

tott osztályséma azonban nem megfelelően adja vissza elmélet által lefektetett elveket. Har-

madrészt, végül az is előfordulhat, hogy mind az elmélet mind pedig az osztályséma jónak

tekinthető, a gyenge magyarázóerő pedig elsősorban a vizsgált következményváltozóval kap-

csolatos különféle problémáknak tulajdonítható.

A konstrukciós érvényesség vizsgálata előfeltételezi tehát egyrészt, hogy határozott el-

képzeléssel rendelkezzünk az osztályhelyzet és az adott következmény összefüggésének sajá-

tosságairól, másrészt pedig azt, hogy az elemzés során használt változók jó mérőeszközei le-

gyenek a vizsgált jelenségeknek. Az érvényességvizsgálatok második fajtája, amelyet az is-

mérv szerinti érvényesség (criterion validity) fogalmával jelölnek, ezt az utóbbi problémát

állítja a középpontba az osztálysémákkal kapcsolatban. Azt a kérdést tehát, hogy az

operacionalizálás során előállt osztályváltozók az alapjukul szolgáló elmélet fő elemeit jól

fordítják-e le az empirikus társadalomkutatás nyelvére. Ennek során tehát nem bizonyos kö-

vetkezményváltozóhoz való viszonyában vizsgálják a különböző osztálysémákat, hanem

azoknak az ismérveknek a tükrében, amelyeket ezek az egyes osztályok elkülönítéséhez az

előzetes elmélet alapján lényegesnek gondolnak. Ha tehát például az EGP séma, illetve az

ESeC az alkalmazotti szerződés különféle típusai alapján igyekszik elhatárolni az egyes osztá-

lyokat, akkor e sémák ismérv szerinti érvényességének a vizsgálata annak ellenőrzését jelenti,

33

hogy az elmélet operacionalizálása során valóban sikerült-e úgy csoportosítani a különféle

foglalkozásokat, hogy azok kerüljenek egyazon kategória alá, amelyek esetében az alkalma-

zás körülményei nagyjából egyformák. Hasonló módon, a többi osztályséma kritérium szerinti

érvényességének ellenőrzése során is azokat a tényezőket kell vizsgálat alá vonni, amelyek az

egyes osztályok elkülönítéséhez alapul szolgáltak. Wright sémája esetében azt, hogy valóban

azok a foglalkozások kerültek-e az egyazon osztályba, amelyeket a kizsákmányolás különbö-

ző formái hasonló módon érintenek, Esping-Andersennél pedig egyrészt azt, hogy a séma jól

ragadja-e meg az indusztriális-posztindusztriális megkülönböztetést, illetve másrészt, hogy

megfelelő módon rendezte-e hierarchiába az egyes foglalkozásokat.

Az ellenőrzések tehát kitérhetnek egyrészt az osztályséma, illetve az osztályhelyzet kö-

vetkezményének tekinthető különféle jelenségének összefüggésének felmérésére, másrészt

pedig vizsgálat tárgyává tehetik azt is, hogy az operacionalizáslás során megfelelő módon

sikerült-e megragadni az előzetesen kialakított elmélet által fontosnak tartott választóvonala-

kat. A tesztek ez utóbbi, az osztályséma ismérv szerinti érvényességének vizsgálatára irányuló

típusa alapján következtetéseket fogalmazhatunk meg arra vonatkozóan, hogy a kialakított

mérőeszköz jól, pontosan méri-e azt, amit mérni akarunk, nem nyújt azonban semmiféle tájé-

koztatást arról, hogy valóban azt mérjük-e, amit mérni kell. Az érvényességvizsgálatoknak

ezen típusa alapján ugyanis csupán az dönthető el, hogy jól operacionalzáltuk-e a foglakozási

rendszerről, illetve a munkaerőpiac működéséről kialakított elméletet, azt azonban nem, hogy

maga az elmélet helyénvaló-e. Ezt csupán az elmélet, illetve az osztályséma konstrukciós ér-

vényességének vizsgálata alapján tehetjük meg. Ez szolgáltathat ugyanis információkat arról,

hogy milyen is maga a társadalmi rétegződésről kialakított elmélet. Ha az osztályhelyzet, il-

letve az osztályhelyzet következményeinek tekintett jelenségek között valóban fennállnak

azok az összefüggések, amelyeket a struktúraelmélet előzetesen lényegesnek tekintett, akkor

az azt jelenti, hogy az elmélet alkalmas lehet e jelenségek magyarázatára.

Az osztálysémák érvényességének ezek az empirikus vizsgálatai természetesen mindig

viszonylagosak és sohasem lehetnek végérvényesek. Az egyik osztályséma érvényességét

leginkább egy másikéval összehasonlítva tudjuk megítélni, s bármelyik teszt csupán időszako-

san, a vizsgált társadalomra vonatkozóan47 szolgálhat megerősítésként.

47 Az EGP sémával kapcsolatban például sokszor elhangzott az a vád, hogy ez az angliai tapasztalatokra épülve készült, s ezért más országokban csupán korlátozott mértékben használható. E problémát helyezte Evans és Mills (1999) kutatásai középpontjába, amikor magyarországi, illetve lengyelországi adatokon vizsgálta az EGP séma érvényességét. E vizsgálatok szerint a goldthorpe-i modell Közép-Kelet-Európában is működik.

34

IV. Következtetések: az osztályozás értelme

Korábban, a dolgozat bevezető fejezetében a különféle osztálymodellek közös jellemzőit a

társadalmi struktúra- és rétegződéskutatás más irányzataival összevetve igyekeztem összefog-

lalni. Eszerint, nagyvonalakban, az osztályelméleteket megkülönbözteti először az életstílus,

illetve miliőkutatás újabb áramlataitól, hogy ezek szerint az egyének társadalmi helyét to-

vábbra is döntő módon meghatározzák a társadalom különböző strukturális kényszerei, s ez

kevésbé függ az egyének személyes döntéseitől, morális, kulturális és esztétikai preferenciái-

tól. Másodszor, az egyenlőtlenségkutatás graduális megközelítéseitől mindenekelőtt az vá-

lasztja el a különböző osztálymodelleket, hogy ezek mennyiségi különbségek helyett minősé-

gi különbségeket állapítanak meg a társadalom tagjai között, s a társadalom rétegződését nem

pusztán a hierarchia különböző terminusaiban értelmezik, hanem adott esetben horizontális

viszonyrendszerként. Harmadszor, az osztályelméletek abban térnek el a különböző rétegmo-

dellektől, hogy amíg ez utóbbiak az egyének bizonyos jellemzőit figyelembe véve, empirikus

vizsgálatok segítségével igyekeznek a hasonlókat egyazon, a különbözőket viszont különböző

kategóriákba sorolni, addig az osztályelméletek a társadalom strukturális kényszereiről kidol-

gozott valamely elmélet segítségével jutnak el az osztálymodellekben szereplő sajátos kategó-

riákhoz.

Az osztályelemzés azon formái lehetnek sikeresek, amelyek gyümölcsöző módon aknáz-

zák ki a társadalmi struktúra- és rétegződéskutatás eltérő megközelítéseitől megkülönböztető,

csak erre az irányzatra jellemző sajátosságokat. E közös vonásokat pedig egyetlen mondatban

talán úgy lehetne összefoglalni, hogy az osztályelméletek különböző verzióit mindenekelőtt

az osztályozás egy sajátos formája köti össze: az osztályozás az osztályelméletek számára

kérdezés. Egészen pontosan annak a kérdésnek a föltétele, hogy a társadalom különböző osz-

tályokba sorolt tagjai vajon csupán azon ismérvek tekintetében különböznek-e egymástól,

amelyek segítségével az előzetes, a társadalom strukturális kényszereiről kialakított elméleti

feltételezések alapján osztályozták őket, vagy esetleg más lényeges vonatkozásokban is. Ha az

empirikus vizsgálatok során ez utóbbira derül fény, akkor az osztályozás hozzájárulhat külön-

böző társadalmi jelenségek magyarázatához.

35

Irodalom Andorka Rudolf (1982): A társadalmi mobilitás változásai Magyarországon. Budapest: Gon-

dolat. Beck, Ulrich (1997): Túl renden és osztályon? Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi indi-

vidualizációs folyamatok és az új társadalmi alakulatok, identitások keletkezése. In Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandá-tum, 418–458.

Beck, Ulrich (2003): A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Budapest: Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság–Századvég.

Berger Viktor (2008): Életstílus- és miliőkutatások a német szociológiában: a hagyományos struktúramodellek alternatívái? Replika, 64–65: 115–130.

Blau, Peter M. (1997): Egyenlőtlenség és heterogenitás. In Angelusz Róbert (szerk): A társa-dalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum, 359–382.

Bourdieu, Pierre (1984): Distinction. A Social Critique of the Judgement of Taste. Cambridge: Harvard University Press.

Bourdieu, Pierre (1985): The Social Space and the Genesis of Groups. Theory and Society 14(6): 723–744.

Bourdieu, Pierre (1997): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In Angelusz Róbert (szerk): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum, 156–177.

Breen, Richard – Rottman, David (1995): Class Analysis and Class Theory. Sociology, 29(3): 453–473.

Breen, Richard (2005): Foundations of a neo-Weberian class analysis. In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 31–50.

Bukodi Erzsébet (1999): Osztály vagy réteg? Történeti változások, emberi tőke, karrierminták a foglalkozási osztály- és réteghelyzet vizsgálatában. Szociológiai Szemle (2): 28–57.

Bukodi Erzsébet (2006): Társadalmunk szerkezete különböző nézőpontokból. In Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyen-lőtlenség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág, 109–159.

Bukodi Erzsébet – Altorjai Szilvia – Tallér András (2005): A társadalmi rétegződés aspektu-sai. Budapest: KSH-NKI.

Bukodi Erzsébet – Fóti János – Lakatos Miklós – Záhonyi Márta (1999): A foglalkozási réteg-ződés modelljei. Budapest: KSH.

Castel, Robert (1998): A szociális kérdés alakváltozásai. A bérmunka krónikája. Budapest: Kávé.

Davis, Kingsley – Wilbert E. Moore (1997): A rétegződés néhány elve. In Angelusz Róbert (szerk): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum, 10–23.

Durkheim, Émile (2001): A társadalmi munkamegosztásról. Budapest: Osiris. Erikson, Robert – Goldthorpe, John H. (1996): A kutatás elméleti alapja, adatai és stratégiája.

In: Andorka Rudolf – Stefan Hradil – Jules S. Peschar (szerk.): Társadalmi rétegződés. Budapest: Aula, 11–25.

Erikson, Robert – Goldthorpe, John H. – Portocarero, Luciane (1998): Intergenerációs osztálymobilitás és a konvergenciatézis Anglia, Franciaország és Svédország példáján. In Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Buda-pest: Új Mandátum, 220–255.

Esping-Andersen, Gosta (1990): The Three Worlds of Welfare Capitalism. Princeton: Prince-ton University Press.

36

Esping-Andersen, Gosta (1993): Post-industrial Class Structures: An Analytical Framework. In Gosta Esping-Andersen (szerk.): Stratification and Mobility in Post-Industrial Society. London: SAGE, 7–31.

Evans, Geoffrey (1992): Testing the Validity of the Goldthorpe Class Schema. European So-ciological Review 8(3): 211–232.

Evans, Geoffrey–Mills, Colin (1998): Identifying Class Structure: A Latent Class Analysis of the Criterion-Related and Construct Validity of the Goldthorpe Class Schema. European Sociological Review 14(1): 87–106.

Evans, Geoffrey–Mills, Colin (1999): Are there Classes in Post-Communist Societies? A New Approach to Identifying Class Structure. Sociology, 33(1): 23–46.

Eyal, Gil – Szelényi, Iván – Townsley, Eleanor (1998): Making Capitalism Without Capital-ists. Class Formation and Elite Struggles in Post-Communist Central Europe. London: Verso.

Éber Márk Áron (2011): Melyik kettő? Miért kettős? A magyar szociológia kettős-társadalomelméleteinek hasznáról és káráról. Szociológiai Szemle, 21(3): 4–22.

Ferge Zsuzsa (1973): Társadalmunk rétegződése. Elvek és tények. Budapest: KJK. Ferge Zsuzsa (2002): Struktúra és egyenlőtlenségek a régi államszocializmusban és az újkapi-

talizmusban. Szociológiai Szemle (4): 9–33. Ferge Zsuzsa (2006): Struktúra és szegénység. In Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metsze-

tek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyaror-szágon. Budapest: Napvilág, 479–499.

Ferge Zsuzsa (2010): Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek. Budapest: Napvilág. Ganzeboom, Harry B. G. – Treiman, Donald J. – Ultee, Wout C. (1998): Összehasonlító

intergenerációs rétegződésvizsgálat: három generáció és azon túl. . In Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Man-dátum, 284–310.

Goldthorpe, John H. (2007): Social Class and the Differentiation of Employment Contracts. In John H. Goldthorpe: On Sociology. Illustration and Retrospect. Vol. 2. Stanford: Stanford University Press, 101–124.

Goldthorpe, John H. – Marshall, Gordon (1992): The Promising Future of Class Analysis: A Response to Recent Critiques. Sociology, 26(3): 381–400.

Grusky, David – Galescu, Gabriela (2005): Foundations of a neo-Durkheiminan class analysis. In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cam-bridge University Press, 51–81.

Grusky, David B. – Sorensen, Jesper B. (2005): Can Class Analysis Be Salvaged? The Ameri-can Journal of Sociology, 103(5): 1187–1234.

Hess, Andreas (2001): Maintaining the Equilibrium of Freedom and Order: Talcott Parsons’ Resuscitation of Functionalism. In Andreas Hess: Concepts of Stratification: European and American Models. London: Palgrave, 112–123.

Hradil, Stefan (1987): Sozialstrukturanalyse in einer fortgeschrittenen Gesellschaft. Von Klassen und Sichten zu Lagen und Milieus. Obladen: Leseke + Budrich.

Huszár Ákos (2011): Egyenlőtlenség és osztály. Mit várunk, mit várhatunk el egy osztálysé-mától? Társadalomkutatás 29(4): 405–421.

Huszár Ákos (2012): Osztályegyenlőtlenségek. Az egyenlőtlenségek ábrázolása Magyaror-szágon (Megjelenés alatt.)

Kolosi Tamás (1987): Tagolt társadalom. Struktúra, rétegződés, egyenlőtlenség Magyaror-szágon. Budapest: Gondolat.

Kolosi Tamás (2000): A terhes babapiskóta. Budapest: Osiris. Kolosi Tamás – Dencső Blanka (2006): Osztálytársadalom? In Kolosi Tamás – Tóth István

György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2006. Budapest: Tárki, 19–41.

37

Kolosi Tamás – Keller Tamás (2010): Kikristályosodó társadalomszerkezet. In Kolosi Tamás – Tóth István György (szerk.): Társadalmi Riport 2010. Budapest: Tárki, 105–138.

Kolosi Tamás – Róbert Péter (2004): A magyar társadalom szerkezeti átalakulásának és mobilitásának fő folyamatai a rendszerváltás óta In Kolosi Tamás – Tóth István György – Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2004. Budapest: Tárki, 48–74.

Kovách Imre (szerk.) (2006): Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individua-lizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág.

Kreckel, Reinhard (1992): Politische Soziologie der sozialen Ungleichheit. Frankfurt am Main/New York: Campus Verlag.

KSH (2006): Jelentés a Változó Életkörülmények Adatfelvétel 2005-ös hullámáról. Budapest: KSH.

Marshall, T. H. (1992): Citizenship and Social Class. In T. H. Marshall–Tom Bottomore: Citizenship and Social Class. London: Pluto, 1–51.

Offe, Claus (1970): Leistungsprinzip und industrielle Arbeit. Mechanismen der Statusvertei-lung in Arbeitsorganisationen der industriellen »Leistungsgesellschaft«. Frankfurt am Main: Europäsche Verlagsanstalt.

Pakulski, Jan – Waters, Malcolm (1996): The Reshaping and Dissolution of Social Class in Advanced Society. Theory and Society, 25(5): 667–691.

Parsons, Talcott (1939): The professions and social structure. Social Forces 17(4): 457–467. Parsons, Talcott (1940a): An analytical approach to the theory of social stratification. The

American Journal of Sociology 45(6): 841–862. Parsons, Talcott (1940b): The motivation of economic activities. The Canadian Journal of

Economics and Political Science 6(2): 187–202. Parsons, Talcott (1949): Social classes and class conflict in the light of recent sociological

theory. The American Economic Review 39(3): 16–26.) Parsons, Talcott (1970): Equality and Inequality in Modern Society, or Social Stratification

Revisited. Sociological Inquiry, 40(1): 13–72. Parsons, Talcott (1991): The Integration of Economic and Sociological Theory, The Marshall

Lectures. Sociological Inquiry, 61(1): 10–59. Parsons, Talcott (1997): A társadalmi rétegződés elméletének átdolgozott analitikus

megközelításe. In Angelusz Róbert (szerk): A társadalmi rétegződés komponensei. Buda-pest: Új Mandátum, 80–135.

Róbert Péter (1997): Foglalkozási osztályszerkezet: elméleti és módszertani problémák. Szo-ciológiai Szemle (2): 5–48.

Robert Péter (2009): Stratification and Social Mobility. In Stefan Immerfall – Therborn, Göran: Handbook of European Societies. New York: Springer, 499–536.

Rose, David – Harrison, Eric (2010): Social Class in Europe. An introduction to the European Socio-economic Classification. London: Routledg.

Rose, David – Marshall, Gordon (1989): Constructing the (W)right Classes. In Erik Olin Wright: The Debate On Classes. London: Verso, 243–265.

Rössel, Jörg (2009): Sozialstrukturanalyse. Eine kompakte Einführung. Wiesbaden: VS Ver-lag für Sozialwissenschaften.

Sorensen, Aage B. (1991): On the Usefulness of Class Analysis in Research on Social Mobility and Socioeconomic Inequality. Acta Sociologica, 43: 71–87.

Sorensen, Aage B. (1996): The structural basis of social inequality. The American Journal of Sociology, 101(5): 133–165.

Sorensen, Aage B. (2005): Foundations of rent-based class analysis. In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 119–151.

38

Szalai Erzsébet (2001): Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Budapest: Aula.

Szalai Erzsébet (2006): Tőke-munka viszony és hatalmi szerkezet a magyarországi újkapita-lizmusban. In Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Érdekek és hatalmi viszonyok, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág, 349–373.

Szelényi, Iván – Eyal, Gil – Townsley, Eleanor (1996): Posztkommunista menedzserizmus: a gazdasági intézményrendszer és a társadalmi szerkezet változásai. Politikatudományi Szemle (2, 3). 7–29., 7–32.

Tardos Róbert (2008): Foglalkozás, miliő, kapcsolathálózatok: külön világok? Egy tipológiai kísérlet körvonalai. Századvég, 50(4): 5–50.

Weeden, Kim A. – Grusky, David (2005): The Case for a New Class Map. The American Journal of Sociology, 111(1): 141–212.

Weininger, B. Elliott (2005): Foundations of Pierre Bourdieu’s class analysis. In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 82–118.

Wright, Erik Olin (1980): Class and Occupation. Theory and Society. 9(1): 177–214. Wright, Erik Olin (1997): Általános keretrendszer az osztálystruktúra elemzéshez. In Ange-

lusz Róbert (szerk): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum, 178–221.

Wright, Erik Olin (2005a): Foundations of a neo-Marxist class analysis. In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 4–30.

Wright, Erik Olin (2005b): Conclusion: If “class” is the answer, what is the question? In Erik Olin Wright (szerk.): Approaches to Class Analysis. Cambridge: Cambridge University Press, 180–206.

Záhonyi Márta – Bukodi Erzsébet (2004): A társadalom rétegződése. Budapest: KSH.