8
HÍVUNK- Eseménynaptár 2014. –> március –> április –> május Április 22-25. – 8-16 óra Beiratkozás az óvodába. Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 2014. március Március 3-5. Felvételi elbeszélgetés. VÁRUNK ... Március 1. és 8. – 9 óra Játékos foglalkozások óvodásoknak ÓVODA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZAKKÖZÉPISKOLA A 2014-15-ös tanévtől ismét indul gimnáziumi képzés a Szent Lászlóban. A nagy népszerűségnek örvendő nyel- vi előkészítő osztályra épülve, kiemelt nyelvi és matematikai képzéssel indul az első osztály. A gimnáziumi képzés- ben alapvető fontosságú a természettu- dományos tantárgyak oktatása, ezért az iskolánkban kialakításra kerül három osztályterem összevonásával két termé- szettudományos labor. A szaktanter- mek létrehozásában együttműködünk Felhívjuk az óvodás korú gyermekek szüleinek a figyelmét, hogy a SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÓVODA a 2014/2015-ös tanévre felvételi előjegyzését a következő időpontban tartja: 2014. április 22-25-ig naponta 8-16 óráig Nevelési céljaink: ɶ harmonikus személyiségfejlesztés ɶ keresztény szellemű nevelés ɶ színvonalas iskola-előkészítés Ingyenes egyéb szolgáltatásaink: Mindenkinek: ɶ új, korszerű óvoda épület ɶ modern berendezés ɶ biztonságos játékok ɶ védett, parkosított környezet ɶ sóterápia KEDVES SZÜLŐK! Középső csoporttól: ɶ hittan Nagycsoporttól: ɶ ovis angol ɶ ovis úszás ɶ zene-ovi ɶ hittan ɶ gyógytestnevelés ɶ fitt-ball Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: ɶ Lakcímkártya ɶ TAJ-kártya ɶ Születési anyakönyvi kivonat Parkolási lehetőség az udvarban biztosított! a Nyíregyházi Főiskola több tanszékével. A kivitelezési munkálatokról a következő kiadványunkba fogunk beszámolni. Ezzel az osztályunkkal szeretnénk lehetőséget biztosítani mindazon tanulók számára a kiemelkedő színvonalú oktatásra, akik to- vábbtanulásuk érdekében, biztos alapokat szeretnének szerezni a tantárgyak széles skáláján. Természetesen az eddig megszokott sza- kokat ezentúl is megtalálják a diákok a szakközépiskolai képzésben, de az említett beruházások az itt folyó képzés színvonalát is emelni fogják. Az oktatásban a legmoder- nebb interaktív eszközöket használjuk, me- lyek segítik a magas színvonalú munkát. Szeretettel várunk a Szent Lászlóban! GIMNÁZIUMI KÉPZÉS A SZENT LÁSZLÓBAN Március 14. Rajzverseny az óvodában.

Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

Hívunk-

Eseménynaptár

2 0 1 4 . – > m á r c i u s – > á p r i l i s – > m á j u s

Április 22-25. – 8-16 óraBeiratkozás az óvodába.

Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 2014. március

Március 3-5.Felvételi elbeszélgetés.

várunk...

Március 1. és 8. – 9 óraJátékos foglalkozások óvodásoknak

ÓVODAÁLTALÁNOS ISKOLA

SZAKKÖZÉPISKOLA

A 2014-15-ös tanévtől ismét indul gimnáziumi képzés a Szent Lászlóban. A nagy népszerűségnek örvendő nyel-vi előkészítő osztályra épülve, kiemelt nyelvi és matematikai képzéssel indul az első osztály. A gimnáziumi képzés-ben alapvető fontosságú a természettu-dományos tantárgyak oktatása, ezért az iskolánkban kialakításra kerül három osztályterem összevonásával két termé-szettudományos labor. A szaktanter-mek létrehozásában együttműködünk

Felhívjuk az óvodás korú gyermekek szüleinek a figyelmét, hogy a SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÓVODA

a 2014/2015-ös tanévre felvételi előjegyzését a következő időpontban tartja:

2014. április 22-25-ig naponta 8-16 óráig Nevelési céljaink:

ɶ harmonikus személyiségfejlesztés ɶ keresztény szellemű nevelés ɶ színvonalas iskola-előkészítés

Ingyenes egyéb szolgáltatásaink: Mindenkinek:

ɶ új, korszerű óvoda épület ɶ modern berendezés ɶ biztonságos játékok ɶ védett, parkosított környezet ɶ sóterápia

KEDVES SZÜLŐK!

Középső csoporttól: ɶ hittan

Nagycsoporttól: ɶ ovis angol ɶ ovis úszás

ɶ zene-ovi ɶ hittan ɶ gyógytestnevelés ɶ fitt-ball

Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: ɶ Lakcímkártya ɶ TAJ-kártya ɶ Születési anyakönyvi kivonat

Parkolási lehetőség az udvarban biztosított!

a Nyíregyházi Főiskola több tanszékével. A kivitelezési munkálatokról a következő kiadványunkba fogunk beszámolni. Ezzel az osztályunkkal szeretnénk lehetőséget biztosítani mindazon tanulók számára a kiemelkedő színvonalú oktatásra, akik to-vábbtanulásuk érdekében, biztos alapokat szeretnének szerezni a tantárgyak széles skáláján.Természetesen az eddig megszokott sza-kokat ezentúl is megtalálják a diákok a szakközépiskolai képzésben, de az említett

beruházások az itt folyó képzés színvonalát is emelni fogják. Az oktatásban a legmoder-nebb interaktív eszközöket használjuk, me-lyek segítik a magas színvonalú munkát.

Szeretettel várunk a Szent Lászlóban!

GIMNÁZIUMI KÉPZÉS A SZENT LÁSZLÓBAN

Március 14.Rajzverseny az óvodában.

Page 2: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

GyóGytestnevelés az óvodában

2

Kedves NagycsoportosGyermekek, Óvó nénik!

Elő a papírt és rajzszerszámokat, szárnyal-jon a fantáziátok!

„A kisfiú, aki ibolyát látott”címmel

(Kányádi Sándor meséje)rajzversenyt hirdetünk!

Ezen a versenyen mindenki nyer. Nincs más tennivalótok, mint meghallgatni a

mesét, elképzelni és gyakorolni.2014. március 14-én, pénteken gyertek el a Szent László Katolikus Óvodába, s

rajzverseny keretében készítsétek el a már sokszor gyakorolt alkotást.

Jó munkát kívánunk!

Rajzverseny felhívásTarka lepke, kis mese

„A mozgás sok mindenre orvosság, de nincs gyógyszer,

mely a mozgást helyettesítené!”(görög mondás)

Óvodánkban jól képzett óvodapedagó-gusok gondoskodnak arról, hogy nevelési célkitűzéseink maradéktalanul megvaló-suljanak és a szakmai munka színvonala biztosított legyen. A nevelési-oktatási intézményekre nagy fe-lelősség hárul az egészséges életmódra ne-velés terén. Fiataljaink fizikai állóképessé-ge, sportkultúrája, edzettségi foka egyenes arányban van az egészségi állapotukkal. Az óvodás korú gyermekek egyik életkori sajátossága a nagyfokú mozgásigény. Fon-tos, hogy az óvodában eltöltött idő alatt minden gyermek megkapja a számára megfelelő mennyiségű és minőségű moz-gásingereket.

A szűrővizsgálatok évről évre jelzik, hogy gyermekeink körében egyre gyakoribb a lábak statikai rendellenessége, a hanyag tartás, a gerincferdülés, tartáshibák, kez-dődő mellkas- és gerincdeformitás. A ge-rinc viseli a test súlyát, a megterhelések nagy részét. A mozgásszegény életmód is befolyásolja az izomzat fejlődését. Azáltal, hogy testtartásuk nem megfelelő, kevés fi-zikai megterhelést bírnak el. Az idő előtti kifáradás miatt szellemi téren sem tudják képességeiket kellőképpen kifejteni. Ezért is nagyon fontos, hogy időben felfigyel-jünk ezekre a kezdődő mozgásszervi el-változásokra, tartáshibákra, és korrigáljuk azokat célzott tornával, mozgással. Óvodánkban heti két alkalommal 2 gyó-gytestnevelő-óvodapedagógus foglalkozik a diagnózissal rendelkező óvodás gyerme-kekkel. A célzott gyakorlatokkal, tartásja-

vító játékokkal játékos formában zajla-nak ezek a foglalkozások:• a helyes testtartás megéreztetése külön-böző testhelyzetekben• a már kialakult testi elváltozások, de-formitások korrekciója• a szervezet általános fejlesztése a gyer-mekek speciális igényeihez alkalmazkod-va• a betegségek előrehaladásának megál-lítása• az egészségi állapot helyreállítása, a testnevelés mozgásanyagának felhaszná-lásával.S mindezt játékos formában, hiszen nem feltétlenül kell unalmasnak lennie egy tartásjavító, izomerősítő foglalkozásnak.Ahogy mindezt az egyik gyermek meg-jegyezte: „Azért szeretem a gyógytestneve-lést, mert ott mindig játszunk.”

Page 3: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

Életképek az óvodai hétköznapokból

3

Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek a mindennapi életben találkozzanak az egészséges életmódra nevelés törekvése-ivel. Ezért megteszünk mindent, hogy a szükséges ismereteket, képességeket megszerezzék, ezeket a mindennapok-ban folyamatosan gyakorolhassák. Óvodai nevelésünk vállalja a helyes táp-

lálkozási szokások kialakítását, meg-erősítését, a mozgás megszerettetését, a lelki, érzelmi egyensúly megteremtését.

Az évszakok ritmusához alkalmaz-kodva ismertetjük meg a gyermekekkel a helyes táplálkozást, melynek alapja zöldségekből, gyümölcsökből áll. Eh-hez a megfelelő segítséget a szülőktől

EgészségEs élEtmód kialakítása az óvodábankapjuk. Az egészséges testkultúra kiala-kítása érdekében minél több mozgásos alkalmat teremtünk gyermekeink szá-mára. A lelki egészség, az érzelmi neve-lés biztosítása is fontos feladatunk. Ezt minden nap játékkal, mozgással, mesé-léssel, zenével, a derűs nyugodt légkör megteremtésével valósítjuk meg.

A megnövekedett csoportszám és a kiemelt egészségfejlesztési feladatok okán új udvar-résszel bővül az óvoda játszótere. A szabvá-

nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el.

A négytornyos játszóvár lehetőséget ad új mozgásformák megismerésére, gyakorlására. A hagyományos csúszda mellett a tornyok összekötésében mászóháló, alagút, híd is található. Eddig nélkülöztük a mászófalat, ami most szintén beépítésre kerül. A játékvár sok gyermek egy időben történő mozgatá-sára ad lehetőséget. A mozgás sokféleségét és örömét bővíti a drótkötélpálya is.

Bízunk benne, hogy az új játék a szórakozáson túl az erő, ügyesség, állóképesség fejlődéséhez, a nagymozgá-sok és egyensúlyérzék fej-lesztéséhez is kiválóan alkal-mas lesz.

Szokolay Juditóvodavezető

Játékra fel!

Page 4: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

4

Iskolás lesz gyermekünk!2014. január 24-én tájékoztatást kaptak a leendő első osztályos gyermekek szülei iskolánkról.Az óvodavezető, Szokolay Judit ismertette az iskolába lépés feltételeit, kritériumait. Majd Takácsné Makrai Éva alsós munka-közösség-vezető prezentációja nyújtott betekintést az alsó tagozat sokrétű, vál-tozatos munkájába. A kivetített képek mind azt bizonyították, hogy a tanulók szívesen járnak iskolánkba, ahol családias légkör veszi őket körül. Kerezsi Béla igazgató úr beszélt az isko-lában folyó pedagógiai munkáról, távlati célokról, ami segítette a szülők felelős-ségteljes döntését. Bemutatta Dr. Szabó Lászlóné és Krakkné Varga Csilla leendő első tanító néniket, akik március 1-jén és 8-án szeretettel hívják és várják játé-kos és kreatív iskolanyitogató foglalko-zásra a kicsinyeket.

Hagyományőrző szándékkal, immár má-sodik alkalommal rendeztük meg adven-ti műsorunkat. Együtt volt közel 180 gyerek és 16 peda-gógus az iskola ebédlőjében.A gálaműsort Takácsné Makrai Éva mun-kaközösség-vezető szívhez szóló köszön-tője nyitotta meg. Odakint fénnyel, csillogással készülünk a karácsonyra, idebent elcsendesedünk.

Verssel, tánccal, énekkel, drámajátékkal mutattuk meg, hogy az adventi készülő-dés, karácsonyvárás iskolánkban nemcsak külső fény, hanem lélekemelő belső meg-nyugvás, szeretet, egymásra figyelés, béke.Ismét megfogtuk egymás kezét, és együtt énekeltük: Legyen béke, legyen szeretet.Hisszük és reméljük, hogy ez az alkalom is lehetővé tette, hogy advent üzenete még jobban kiteljesedjen szívünkben, és a sze-retet lángja mindenkiben fényesebben ég-jen.

Adventi gála

Életképek mindennapjainkbólÖltözz pirosba!Iskolánk tanulói szüleikkel együtt újra szí-vesen csatlakoztak a Szemem Fénye Ala-pítvány Öltözz pirosba! programjához, melyet a tanító nénik szerveztek a gyó-

gyíthatatlan betegségben szenvedő gyer-mekek és családjaik számára. Tanulóink lelkesen készülődtek: tervezgették, mit is vegyenek fel erre a különleges alkalomra? Köszönjük az adományokat, melyet el-küldtünk az alapítvány számára!

Page 5: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

5

Szülők barangolása iskolánkban

A Szent László Katolikus Általános Iskola 2013. december 12-én nyílt tanítási napot tartott a leendő első osztályosok szüleinek, így az érdeklődők betekintést nyerhettek is-kolánk életébe. Először a 4.a osztályos tanu-lók mutatták meg, milyen sokrétű ismerettel rendelkeznek anyanyelvünkről. A tanító né-nijük, Dr. Szabó Lászlóné kooperatív techni-kák alkalmazásával tette színesebbé, válto-zatosabbá az órát, ami a játékos módszerek alkalmazásával oldottá tette a tanítás-tanulás

folyamatát. A bemutató órák között Kerezsi Béla igazgató úr, tájékoztatást adott az isko-lánk nyújtotta lehetőségekről, majd kötetlen beszélgetés keretében a tanító nénikkel is megismerkedhettek a szülők.Ezt követően interaktív órán is részt vehet-tek a kedves vendégek, ahol Dancs Mónika tanító néni a mesék világába repítette el a 2.b osztályos diákokat. E komplex óra keretében számolhattak be matematika, magyar és ének tudásukról. Tanítványaink az interaktív táb-lát hozzáértően, bátran használták, az órákon rendkívül aktívan, ügyesen munkálkodtak. A közösen eltöltött idő után a szülők rendkívül pozitívan vélekedtek az iskolánkban folyó munkánkról.

Tehetséggondozás hittel, szeretettel...Iskolánkban nagy gondot fordítunk diák-jaink képességeinek minél szélesebb kör-ben történő kibontakoztatására.Tehetséggondozó munkánk hatékonysá-gát igazolja, hogy tanítványaink az elmúlt évek során számos jelentős és szép ered-ményt értek el a helyi, megyei és országos megmérettetéseken. Ebben a tanévben a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen a 4.a osztályos tanulók közül Kovács Ádám, Szabó Kristóf, Tóth Dorka és Ujvári Dorina csoportja a har-madik helyezést szerezte meg. Legutóbb a Nyíregyházi Evangélikus Kos-suth Lajos Gimnázium levelezős versenyé-

nek döntőjébe jutott négy tanulónk, ahol dicséretesen helytálltak. Sikeresen szere-pelt - magyar nyelvből: Kovács Ádám, Uj-vári Dorina, - rajzból: Monostori Zselyke, Hasulyó Luca. A magyar nyelvi versenyek következő helyszíne Nyíregyházán az Apá-czai Csere János Gyakorló Általános Iskola volt, ahol helyesírásból bizonyították tu-dásukat. Büszkék lehetünk szép teljesít-ményükre: 2. osztály: Lipcsák Franka Esz-ter, Máté Eszter Katalin. 3. osztály: Tolnai Levente, Fülöp Árpád. 4. osztály: Ujvári Dorina, Kovács Ádám.

Szeretettel gratulálunk tanítványaink sikereihez!

A 2013/2014-es tanév ismét két első osz-tállyal indulhatott. Gondáné Sárközi Ildikó, Takácsné Makrai Éva osztályfő-nök, és Sajtosné Jámbrik Erika, Tordai Ildikó tanítók vezetésével.Iskolánk célja és feladata a keresztény szel-lemiség kialakítása, a gyermekközpontú nevelés-oktatás megvalósítása. Ennek szel-lemében ünnepélyes tanévnyitónknak a Római Katolikus Templom adott otthont, ahol Linzenbold József plébános atya megáldotta az elsősöket szüleikkel együtt.Hogy zökkenőmentesen induljon az is-kolakezdés, augusztusban tábort szervez-tünk, ahol a sok móka és kacagás mellett megismerkedhettünk egymással, miután öt csodálatos napot tölthettünk el együtt.Kis diákjaink és családjaik már az első félév folyamán megtapasztalhatták, hogy intézményünk számára fontos a családias légkör és a barátságos osztálytermek kiala-kítása, ahol a tanulást és a feladatvégzést örömteli élményként élik meg.A sok teendő, és feladatvégzés mellett, szá-mos kulturális programon vehettek részt

a diákjaink. Szeptemberben Szent Gellért napján elzarándokoltunk Máriapócsra, színházi előadásokon vettünk részt, de-cemberben ellátogatott hozzánk a Miku-lás.A szülőkkel együtt hangolódtunk rá az ad-venti időszakban a Kisjézus születésére, a közeledő Karácsonyra. Közel 200 kg tartós élelmiszert gyűjtöttek diákjaink a rászoru-ló családoknak, amikor megtapasztalhat-ták a gyerekek, hogy adni legalább olyan nemes dolog, mint várni az ajándékot.Nagy gondot fordítunk a tervszerű, rend-szeres tehetséggondozásra és felzárkóz-tatásra. Tanóráinkat az interaktív táblák használata teszi érdekesebbé, színesebbé. Lehetőséget biztosítunk az angol nyelv já-tékos tanulására.A színvonalas oktatás mellett változatos tanórán kívüli foglalkozásokat és szaba-didős tevékenységeket is biztosítunk tanu-lóink részére.Második félévünket is ilyen változatos programokkal szeretnénk színesíteni, a ta-nulmányi feladatok eredményes teljesítése mellett.

Iskolába léptünk

Játékos szolmizálás az első osztályban

Page 6: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

Versenyeredmények iskolánkban

6

2013. november 7-én diákjaink szép ered-ményt értek el azon a megyei versenyen, amelynek célja a középiskolás diákok álta-lános pénzügyi-gazdasági műveltségének, tájékozottságának felmérése és ismeretei-nek további bővítése volt.Az országosan meghirdetett versenyt nagy érdeklődés kísérte, hiszen 1120 csapat jelentkezett a megmérettetésre. Intézmé-

nyünket a Bacskai Tibor, Bíró Andrea (13.E), Major Laura és Márföldi Norbert Dávid (12.D) alkotta kvartett képviselte, akik a legjobb 100 csapat közé kerültek. A megyei döntőben pedig szoros versenyben az előkelő 4. helyet sikerült megszerezniük, és értékes ajándékokkal tértek haza. Felkészítő tanáraik: Gáncs Tamásné, Smajdáné Tutkovics Erzsébet és Váradiné Balázs Nikolett.

MEGyEI 4. hELy péNZüGyI VErSENyEN

rOTAry NyELVI VErSENy2013-ban harmadik alkalommal rendezte meg a kisvárdai Vár Nyelviskola a Rotary Angol Nyelvi Versenyt, ahol a körzet legjobb angolosai csaptak össze. A verseny tétje pedig nem más volt, mint egy két hetes külföldi táborozási lehetőség a Rotary szervezésében.Iskolánkat az elődöntőben sikeresen sze-replő Varró Ágnes Orsolya (12. D), Zsíros Máté, Tóth Eszter és Szikszai Eszter (13. E) képviselték. A középdöntő feladatait a Vár Nyelviskolában írtuk meg, ahol felsőfo-kú írásbeli feladatokat kellett megoldanunk és megadott témában fogalmazást írnunk. Tóth Eszter és Szikszai Eszter sikerrel vették az akadályokat és bejutottak a 2013. március 5-én megrendezett döntőbe. Előzetes felké-szülést is igényelt az utolsó nagy összecsa-pás, hiszen a versenyzőknek egy maximum 5 perces előadást kellett készíteniük, mellyel a Rotary cserediák programot népszerűsítik. A prezentáció mellett szövegértési és szóbeli feladatok is voltak.A zsűri elmondása szerint igen nehéz volt meghozni a végső döntést, hiszen mindany-nyian kiváló nyelvtudással rendelkeznek. A döntés végül úgy alakult, hogy első helyezett lett és ezzel kéthetes külföldi táborozást nyert Szikszai Eszter, második helyen Tóth Esz-ter végzett - aki szintúgy lehetőséget kapott a külföldi utazásra. A harmadik helyen holt-versenyben: Kozma Bence és Balogh Marcell végzett, akik a Bessenyei György Gimnázium tanulói. Még nem tudom pontosan, hogy az érettségit követően melyik országba fogok elutazni két hétre, de a spanyolországi tábo-rok tetszenek a legjobban; osztálytársamnak, Tóth Eszternek pedig Dániába húz a szíve.

Szikszai Eszter 13. E

Iskolánk minden évben részt vesz a Rotary Club és a Vár Nyelviskola által szervezett versenyen, ahol a legjobban teljesítő diákok kéthetes táborozási lehetőséget nyer-nek valamelyik külföldi országban. Évről évre szép sikereket érnek el diákjaink. A képen Szikszai Eszter (2013. 1. hely), Tóth Eszter (2013. 2. hely) és Tóth Alida Bianka (11. E osztály, 2014. 2. hely) látható. A 2012. év győzteséről, Kiss Viktorról (13. E osz-tály) az Európai Parlamentben készült a felvétel.

Legelső, bemutatkozó lapszámunkban a 9. NY osztály (0. évfolyam, nyelvi-előké-szítő) életéből kaphattak a kedves olvasók egy kis ízelítőt. A 13. E osztály tanulói öt évvel ezelőtt szintén ilyen vidám „gólyái” voltak intézményünknek, mára azonban felnőttek, s érettségi után elhagyják az „alma matert”, hogy új álmaikat, céljaikat kövessék. Ők így írnak magukról:„A 35 fős osztályunk a középiskolás évek első napjától összetartó csapat volt. Jó ta-nulmányi eredményünkre, a sikeres nyelv-

vizsgákra, a versenyeredményekre igazán büszkék lehetünk. Osztályfőnökünk, Pappné Merő Ildikó jutalmul minden évben elvitt bennünket kirándulni, és ennek köszönhetően kis csapatunk még jobban összekovácsolódott. Járunk Boldogkőváralján, Pálházán, Bogá-cson, sőt Erdélybe is eljutottunk. Nemcsak osztálytársak vagyunk, igaz barátok is lettünk az évek során.”Valóban büszkék lehetünk rájuk, hiszen az osztályból 14 diák rendelkezik komplex középfokú nyelvvizsgával angol nyelvből.

Ketten felsőfokú komplex nyelvvizsgát tettek, újabb két tanuló pedig a felsőfo-kú nyelvvizsga szóbeli ill. írásbeli részét teljesítette már sikeresen. Reméljük, hogy az érettségire tovább gyarapszik ez a szám is.Az osztály tanulói jól teljesítettek a kü-lönböző tantárgyi versenyeken is. Mivel a 0. évfolyamon ők is magas óraszámban tanulták az angol nyelvet, nem meglepő, hogy szép eredményeket értek el ezen a területen.

farsang

2014

Page 7: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

7

„KÖZÖSSéGBEN - KÖZÖSSéGérT - KÖZÖSSéG ÁLTAL”

2014. április 24-én és 25-én kerül bemutatásra iskolánk színjátszó csoport-jának közreműködésével a Legyetek jók, ha tudtok! című zenés darab. Az előadás a 16. századba röpíti vissza a nézőket, ahol megismerkedhetnek Róma második apos-tolával, Néri Szent Fülöppel és a gyerek-nevelés általa kidolgozott gyakorlatával. Intézményünk nevelési hitvallása egybe-cseng főhősünk cselekedeteivel, elveivel. A nevelő és a gyerek kapcsolatát elsődlege-sen meghatározó, feltétel nélküli szeretet nyilvánult meg iskolájában. Felfogása sze-rint a gyermek számára a szeretet létszük-séglet, ezért az egészséges, harmonikus felnőtté váláshoz szükség van az örömre, vidámságra. Néri Fülöp a nevelés elenged-hetetlen feltételének tekintette a belülről fakadó, örömmel végzett gyermeki önte-vékenységet, amire növendékei számára közösen szervezett, sokirányú tevékenység keretében biztosított lehetőséget.

A lehetőséget mi is megadjuk a több mint félszáz tehetséges tanítványunknak, akik kiválóan szavalnak, énekelnek, szó-laltatnak meg különböző hangszereket és táncolnak. A próbák már elkezdődtek, és a szívet-lelket gyönyörködtető darabot mindenki megtekintheti a fent jelzett időpontban a Várszínház- és Művészetek Házában.

„A Rajk László Szakkollégium diáksága az előző tanévben megalapította a Sza-bó Kálmán Tehetségprogramot, melynek célja, hogy segítse az olyan tehetséges tanulók egyetemre való bejutását, akik anyagi lehetőségeik miatt inkább lemon-danának arról, hogy a Budapesti Corvi-nus Egyetemen tanuljanak. A program keretében azok a végzős középiskolások, akik felvételt nyernek ebbe a programba, majd következő tanévben a Corvinus Egyetemre, ösztöndíjban részesülnek, mely a hallgató egyetemi szakán megálla-pított két félévi önköltségnek felel meg.”Közgazdászi pályára készülve megra-

gadtam eme nagysze-rű lehetőséget, s 2013 decemberében postára adtam a szükséges doku-mentumokat. Az elbírálás után az újév első hetében örömmel fogadtam a hírt, miszerint bizonyít-hatom talpraesettségem a következő fordulóban, immáron Budapesten egy szóbeli elbeszélgetés ke-retében. Szerencsére nem kellett sokáig várnom a döntésre: két nap múlva

telefonon értesítettek, hogy én vagyok az egyik a tíz ösztöndíjas közül.Nagyon örülök, hogy vannak olyan emberek, akik szívükön viselik a jövő generáció közgazdá-szainak sorsát, és igyek-szem a legtöbbet kihozni magamból az elkövetke-zendő időszakban, hogy bizonyíthassam, nem volt hiábavaló a belém fektetett bizalmuk.

Bacskai Tibor 13.E

MIért SzereteK Ide jÁrnI?Sokan kérdezték már a három év alatt, amióta ide járok, hogy miért szeretem ezt az iskolát. Először nem is tudtam erre azonnal magyarázatot adni. Pedig erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: mert ez az iskola szerethető. A „Szent László” sokak szerint unalmas lehet, mert egyházi isko-la, és itt minden az imádkozásról szól, és nagy szigor uralkodik. Ez egyáltalán nincs így. A három év alatt tapasztalhattam, hogy itt minden értünk, diákokért van. Nagyon tetszik, hogy tanáraink mindig

segítőkészek, bármilyen problémával is ál-lunk eléjük. Az iskolában nagy hangsúlyt helyeznek a kapcsolatok építésére, amelyet a közös lelkigyakorlatok, zarándoklatok és a diáknapok is tovább erősítenek. Ide köt-nek a barátaim is, akikkel remélem, hogy a középiskolás esztendők után is ilyen szo-ros marad a kapcsolatunk. Azt hiszem, ha újra választanom kellene, ismét a „Szent Lászlót” választanám.

Oláh Petra 11. E

SikereS pályázatok évről évre...

2014. január 25-én nyolc középiskolás diákunk vett részt a Nyírbátorban rendezett megyei úszóversenyen, ahonnan érmekkel tértek haza. A 4 x 50 méteres gyorsúszásban a leány és a fiú váltó egyaránt ezüstérmet szerzett. A lányok: Kovács Anett 10.b, Végső Gréta 11.a, Tóth Klaudia 11.d, Tóth Evelin 10.d. A fiúk: Nagy Miklós 10.b, Somogyi Attila 9.ny, Bíró Máté 9.a, Kiss Alex 9.a.Az egyéni versenyekben is jeleskedtek tanulóink. 100 m háton Kovács Anett, 100 m gyorsúszásban pe-dig Nagy Miklós 3. he-lyezést ért el. Minden ver-senyzőnek gratulálunk!

diákolimpiai érmek úszásban

az elmúlt évhez hasonlóan újabb diákunk nyert ösztöndíjat tehetségével

Page 8: Hívunk- várunk · nyoknak megfelelő egyedi tervezésű játékvár építése folyamatban van, ami a tavaszi szezonra készül el. A négytornyos játszóvár lehetőséget ad

A Szent László Katolikus Szakközép-iskola, Általános Iskola, Kollégium és

Óvoda időszaki kiadványa.

Felelős kiadó: Kerezsi Béla igazgatóKészült: Start Nonprofit Kft., NyíregyházaFelelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

RejtvényoldalKEDVES rEJTVéNyFEJTŐK!A 2. forduló rejtvényeit láthatjátok itt:1. kategória: 3 évesek, leendő óvodások.2. kategória: 6-7 évesek, leendő általános is-kolások3. kategória: 14-15 évesek, leendő középis-kolások.Nincs más dolgotok, csak a korosztályotok-nak megfelelő rejtvényeket megfejteni, az

egyes lapszámokban megjelent rejt-vényeket összegyűjteni, és az utolsó számban megjelentett módon eljuttat-ni a megadott címre. Mit nyerhettek?1. kategória: 1 db roller2. kategória: 1 db kerékpár3. kategória: 1db tablet

Kellemes rejtvényfejtést kívánunk!

8

Vezess minden ruhadarabot egy-egy vo-nallal ahhoz a testrészhez, amelyen viselni szoktuk! Van egy darab, amit sem a kislány, sem a kisfiú nem szokott hordani. Melyik az? Karikázd be!

1. kategória

2. kategória

1. Petőfi komikus eposzának címe.2. Petőfi barátja, akivel Pápán iskolatársak is

voltak.3. Petőfi gyermekének keresztneve.4. Kinek írta a következő sorokat a költő? „Toldi

írójának elküldöm lelkemet...”5. Híres elbeszélő költeménye, melyben egy

juhászlegényből Tündérország királya lesz.6. Az ő seregében szolgált.7. 1846-ban írt, 66 epigrammából álló verscik-

lusa viseli ezt a címet.8. Tájversének címe, hazánk nagy folyója.9. Felesége keresztneve.10. Ennek az elbeszélő költeménynek a

főhőse Szilveszter.11. Ennél a lapnál volt segédszerkesztő.12. Katona József műve, a forradalom

évfordulóján gyakran bemutatják.13. Ennek a városnak a közelében látták

utoljára a költőt.

3. kategória

2. kategória