A

PÁRBAJ.34-35, 48

ÍRTA:

Ifj. dr. VUTKOVICH SÁNDOR.

POZSONY.AZ EGGENBERGER-féle (HOFFMANN ÉS MOLNÁR) KÖNYVKERESKEDÉS

Bizománya B U D A P E S T E N .1895.

A SZERZŐ SAJÁTJA.

WIGAND F. K. KÖNYVNYOMDÁJA, POZSONYBAN.

Méltóságos Uram!

Ez a szerény kis mű Méltóságodnak köszönimegjelenését. Megírására ugyanis Méltóságodadta az impulzust. Kérem fogadja kegyesen.

Pozsonyban, 1895. június végén.

ifj. dr. Vutkovich Nándor.

BEVEZETÉS.

párbaj kétségtelenül a legrégibb, a leg-vitatottabb és a legkimeríthetetlenebb kér-dések egyike. A büntető jog gazdagirodalma egész könyvtárra való művel dicse-

kedhetik, melyek mind megannyian e nehéztársadalmi probléma megoldásával foglalkoznak.Ez a kérdés oly általános érdekű, s oly mély-séges vizsgálódásokra ad alkalmat, hogy nemis lehet azon csodálkozni, hogy annyi fényeselme tette mind a múltban, mind pedig a jelen-ben kutatása tárgyává. Alig ad egy kérdésneka megoldása is annyi gondot a törvényalkotóknak,mint épen a párbajé. Ennek oka abban rejlik,

2

hogy a párbaj még nem is oly régen — alignéhány száz éve — épenséggel nem volt bün-tetve, sőt mi több, megengedett, jogos cse-lekvény számba ment. A közvélemény még mainap is bizonyos bűvös nimbussal övezi a párbajhőseit s csak egy-egy rémesebb eset alkalmávalzúdul fel ellene. A bölcsészek és a társadalmikérdésekkel foglalkozók már rég megindítottákellene az irtó harcot, de bizony, mi tűrés-tagadás,az eredmény jó formán a semmivel azonos. Apápák és a tridenti zsinat anathémai, a vallástilalmai, a fejedelmek drákói rendeletei s a leg-szigorúbb törvények mind hiábavalóknak bizo-nyultak a társadalom balítéletével szemben.Egyetlen egy országban sikerült csak a párbajtkiküszöbölni, t. i. Angliában, a hol maga Albertherceg, Victoria királyné férje állott a mozgalomélére és kivitte, hogy az angol hadsereg hadi-cikkelyei közé már egy félszázaddal ezelőtt —1844-ben — a következő toldalék került:„becsületes emberek jelleméhez méltó, hogybocsánatot kérjenek az általuk elkövetettsértésekért és készek legyenek hibájukat jóvá

3

tenni, másrészt illő a másik félnek, hogy azellene elkövetett sértés esetében a felaján-lott bocsánatkérést őszinte szívvel és nyíltanmegbocsássa.“

Albert herceg ezután megalapította az „Anti-duelling Clubot“, melybe minden tiszt belépett sígy e lépésével kötelezte magát, hogy párbajtnem vív. A kedvező eredmény nem is maradtel. Anglia, mely azelőtt ép oly kedvenc fészkevolt a párbajoknak, mint a continens, — mamár csak hírből ismeri a lovagias idők e marad-ványát. Angliában ez idő óta nem tündöklikhősi fényben a párbajozó, hanem egyszerűen —nevetséges. A continensen azonban még belát-hatatlan messzeségben lebeg az az idő, midőna párbaj száműzve lesz. Minden állam törvény-hozása — úgy szólván — tanácstalanul áll efontos kérdéssel szemben. A külföldi büntetőcodexekbe vetett egyetlen pillantás meggyőzhetminket arról, hogy majdnem minden egyesrészletre nézve szembetűnően nagy az eltérés. Mígnémely országban az emberölésre, esetleg méga gyilkosságra szabott büntetéssel sújtják a

4

tilalom áthágóit, addig másutt aránytalanul eny-hén . fenyítik meg. Montenegróban meg épenség-gel meg is van engedve, csak az van kikötve,hogy se segédek, se pedig más tanuk ne legyenekjelen ezen a formális „Cavalleria Rusticaná“-n.

*

A párbaj az újabb idők szüleménye.A pogány kultúrállamok — Görögország,

Róma — nem ismerték a megsértett becsület .helyreállításának ezt a módját.

A kereszténység nyomában fejlődött lova-gias szellem teremtette meg a becsületnek modernalakját, mely a régivel szemben a személyindividualitását tette halványává és annak védel-mére honosította meg a párbajt.

Az antik állam polgára csak is az állam-ban és állammal emelkedett érvényre s fogalmasem volt arról az individualitásról, mely a mo-dern állam polgárait jellemzi. Az ily formántámadt párbaj a lovag-világ palládiumává válts a continensen mind mai napig elengedhetetlenkelléke az úgynevezett lovagiasságnak.

5

A középkor első századaiban az egyházsem akadályozta a lovagok küzdelmét. A lovagaz úrvacsora felvétele után az evangéliummallépett a küzdő térre s e szavakkal fohászkodottaz Éghez: „Ecce me paratum cum evangelioet scuto et fuste.“ Hiteles adatok tanúskodnakarról is, hogy a fejedelmek még a püspököknekis megengedték, hogy fegyverrel intézzék el aköztük fenforgó differentiákat. A régi miséskönyvekben külön miseformák is találhatók: azu. n. „Missa pro duello.“

A lovagi párbaj hydrájának nem kevesebbmint hat feje volt: az ököljog, a vérboszú, acsaládi fehde, a törvényszéki párbaj (istenítélet),politikai boszúpárbaj és a lovagjáték. A XII. szá-zadig majdnem mindenütt nemesi kiváltságnaktekintették ezt a lovagias intézményt. Százado-kon keresztül bizonyítási eszközkép szerepelt atörvényszékek előtt lefolyt perekben. A XVI.században azonban bűntettnek minősítették smajdnem mindenütt súlyos büntetést szabtak atilalom megszegőire.

Nem tekintették azonban egyelőre mindenütt

6

külön álló bűntettnek Legtöbb helyen az ember-ölési büntettek egyik alfajaként szerepelt. Francia-országban XIV. Lajos alatt a „lése-majesté“fogalma alá vonták s halál bekövetkezte eseténhalállal és jószágvesztéssel büntették meg.

Csak a XVII. és még inkább a XVIII.században ismerték el a párbajt, mint önállóbűncselekvényt s mai nap is mint „crimen(v. delictum) sui generis“ szerepel a legtöbbállamban. Nem hiányzanak oly államok sem,a hol nem ismernek külön párbaj-vétséget, ígypl. Anglia, hol a párbajban okozott halál akörülményekhez képest gyilkosság vagy ember-ölés tényálladékát állapítja meg.

Nem rég nagy sensátiót keltett Európa-szerte, hogy Belgium is, mely mindeddig arány-lag enyhén büntette a párbajt, drákói szigorú-ságú büntetéseket készül szabni a párbajozókra.

A mai társadalmi felfogás szerint azonbanalig lehet valami üdvös eredményt várni ezektőlaz intézkedésektől. Mindaddig, míg a társadalomhősi erénynek tartja a párviadalt, addig aligha lehetremélni, hogy eltűnjék a társas élet árnyai közül.

7

Két évvel ezelőtt a nagyváradi halálospárviadal alkalmából a hazai sajtó tekintélyesrésze is azt sürgette, hogy igen szigorú tör-vényeket kell alkotni a párviadal és becsület-sértés ellen, mi több, találkoztak olyanok is,kik azt követelték, hogy a ki párbajban öl, aztúgy büntessék, mint a gyilkost. Wlassits Gyulaa „Magyar társadalom és a párviadal“ címűcikkében1) helyesen jegyzi meg, hogy a büntetésfelemelésével nem lehet korlátozni a párviadalt.

„Megpróbálták azt már másutt is és — si-kertelenül. A büntetéstől való félelem vissza nemriaszt a párviadaltól, ha a társadalom továbbrais úgy állítja fel a kérdést: vagy kiállsz és meg-verekszel: vagy kigolyóz a casinó, elveszted tisztibojtodat, erkölcsi halott vagy, tisztességes testülettagja tovább nem lehetsz. Ily alternatíva mellettegyenesen képtelenség a túlszigorú büntetés, hiszaz enyhe büntetési rendszer mellett sem valóbankomoly a párviadalról szóló fejezet. A társadalom-ban élő közfelfogás hatalma előtt kénytelen meg-hajolni a nyomorult individuum.“

*) Olv. Magyar Újság 1893. szept. 24.

8

Mindennap, mindenütt és épen a legelőbb-kelő társadalmi osztályok hódolnak leginkább apárbaj divatjának. A törvények és társadalmifelfogás között ma napság még áthidalhatatlanörvény tátong, úgy hogy a párbajnak legelke-seredettebb elvi ellenfelei is, kik szóval és Írás-ban küzdtek ellene, nem egyszer tesznek elegeta lovagiasság porondján a társadalom követel-ményeinek.

Jellemzésül szolgálhat azon eset, melyetCháteauvillard gróf hoz fel nagyhírű munkájá-ban. Egy híres tábornok, ki fiatal korában magais nem egy dolgot intézett el karddal kezében, ké-sőbb minden alkalommal egész vehementiával törtki ellene. Egy ízben ugyancsak nagy hallgatóságelőtt dörgött a párbaj ellen és mindenféle mó-don kimutatta annak barbár és esztelen voltát.Hirtelen közbeszól egy régi bajtársa: „A te kapi-tány fiad szintén a te elvedet követi, felpofozták éstermészetesen szó nélkül dugta zsebre.“ Erre a tábor-nok, ki csak az imént még a párbaj ellen dühön-gött, régi cimboráját hazugnak nevezte, s másnapkomoly feltételek mellett verekedett meg vele.

9

Nem kevésbbé érdekes Voltaire esete is,ki egyik életcéljául azt tűzte ki, hogy a párbajtmaró satirájával annyira nevetségessé teszi,hogy mindenki óvakodni fog megverekedni. Síme egy alkalommal, midőn Levallier gróf, a nagyírót rendkívül érzékenyen megsértette, nem maradtmás hátra, minthogy a szellemóriás, ki egészéletében ezt az intézményt ostorozta, maga ismeghajolt a társadalom „törpe bal ítélete“ előtts karddal kezében védte meg magát annaklesújtó ítélete ellen. A társadalmi kényszerhely-zet előtt ma még mindenki meghajlik:

Az ár ellen nem lehet úszni.

Apárbajtörténete.

az, amit manapság párbajnak nevezünk,egyjelentőségű volna felebarátunk élete

ellen törő, boszút lihegő veszélyeztetésével, akkoraz egykorú volna az emberiséggel, melynekkebelében mindig lángolt az az állatias szen-vedély, hogy sértett vagy megsértettnek tartottigazát nyers erővel, személyes elégtétel utjánszerezze meg.

Kain és Ábel korára kellene visszatérnünk,hogy ha erre az álláspontra akarnánk helyez-kedni. Ma azonban a párbaj alatt egész másvalamit értünk. A becsület modern fogalmávalkell előzetesen tisztába jönnünk, hogy a párbajlényegét megérthessük, melynek története teljes-séggel egy úton halad a becsületről alkotott fo-galom fejlődésével. A becsület fogalma a szá-zadok folyamán igen nagy átalakuláson mentvégig.

Az antik világpolgárát egészen absorbeálta

11

az állam. Az ókor -ja csak azállamban és állam által érvényesült. Az egyén,mint ilyen semmi sem volt, mint az állam pol-gára minden.

A modern individualismus teljesen isme-retlen volt a classicus korban, hol a polgármindent az államtól várt, nélküle pedig senkiés semmi sem volt. A régieknek az volt a fel-fogásuk, hogy mint mindent, ágy a becsületetis csak az állam adhatja és veheti el a polgár-tól és továbbá, hogy az egyes ember e ma-gasztos fogalmat semmikép sem érintheti, s em-bertársát attól nem foszthatja meg.

A becsület Homeros hőseinél is féltett kincsvolt, de ő náluk sem az individuális becsület-ről volt szó, hanem a párbajaikban, az egésznép jólétének és becsületének kockája dőlt el.

Helénáért az egész görög világ lángba bo-rult, de Hector és Achilles párbaja még semaz individuális boszú műve, hanem két had-sereg küzdelmének kevés véráldozatba kerülőeldöntése.

Plato-nak az „ -ról szóló művébőlegész világosan kitűnik, hogy a görögök pár-bajának soha sem volt egyéni boszú vagy érdeka rugója.

12

Sokrates-ről írják, hogy disputatioi közbenszámtalanszor tettleg is bántalmazták, ő azon-ban ezt a legnagyobb nyugalommal tűrte; smidőn egy alkalommal jól megrúgták, egészhideg vérrel csak annyit mondott csodálkozókörnyezetének: „Vájjon, ha egy szamár rúgottvolna meg, elmennék-e a bíróhoz panaszra?

Krates, a híres cynikus és a synopei Dio-genes hasonló módon vélekedtek a becsületről.Plutarchos említi Themistokles-ról, hogy midőnEurybiades vitatkozás közben botját emelte rá,eszébe sem jutott kardot rántani, hanem csupáncsak azt mondta:

, „üss, de hallgass meg.“A Dávid és Góliáth közt lefolyt küzdelem

sem tünteti föl a modern párbaj jellegét. Maaz egyén küzd egyén ellen, akkor pedig aközcél tudata domborodott ki.

A régi rómaiak is hasonlókép gondolkoztaka becsületről. Midőn Mariust, a Cimberek ve-zére Aquae Sextiae mellett vivott ütközetelőtt párbajra hivta, azt felelte: „Hogyha a Cim-ber megunta életét, ám akaszsza fel magát, hapedig épenséggel meg akar viaskodni, úgy egy ki-szolgált gladiátort fog rendelkezésére bocsátani.“ SMárius csakhamar döntő hadi diadallal felelt agermán hetvenkedésre.

13

Seneca „De conscientia sapientis“ c. művé-ben kimerítően tárgyalja a „contumelia“ kérdését8 azt a következtetést vonja le, hogy a bölcsfigyelemre sem méltatja a sértéseket. „At sapienscolaphis percussus, quid faciét? — kiált fel —quod Cato, cum üli os percussum esset: non ex-canduit, non vindicavit iniuriam: nec remisitquidem, sed factum negavit.“

A rómaiak ilyetén felfogása eléggé meg-magyarázhatja tehát, hogy miért maradt hig-gadt Július Caesar Cato Censorius sértéseivelszemben és miért nem követelt Cneius Pompeius„elégtételt“ Július Caesar-tól hasonló körülmé-nyek közepette.

A görögök és rómaiak párbajai, a homerihősök és a Horatiusok s Curiatiusok páros har-cai a nemzeti önérzet eszményi megnyilatkozásai.Minden fejlődő nép történetében nyomára aka-dunk az e fajta harcoknak, melyek azonbancsupán a nemzeti önérzet és izomerő túlzott cul-tusának szüleményei.

A rómaiak csak a hanyatló erkölcsök ko-rában kapták fel a gladiátorok és állatok küz-delmei, mely a zavaros politikai küzdelmekközepette, leginkább tudta elfordítani a népfigyelmét a közügyektől.

14

A „Panem et cireenses“-t követelő nép márRóma hanyatlásának symptomáit jelzi. De mégebben a korban sem tisztelték a párviadalokat.A gladiátor nem a becsülés, hanem a megvetésés előítélet tárgya volt.

A római jog infamiával sújtotta azt, ki efajta életre adta magát.

Határozottan tévednek tehát azok az irók, kika rómaiaknál lelik fel a modern párbaj csiráját.

Nemcsak a rómaiaknál, de még az ős ger-mánoknál sem ismerték a becsületért vivottpárbajt. Mint minden alacsony műveltségifokú népnél, úgy náluk sem hiányzott a párbaj,de annak egész más jellege volt, mint a mo-dernnak, melyet a kereszténység által terjesz-tett lovag szellem fejlesztett ki az idők folya-mán. Tacitus „Germániá“-jában legalább semminyomát sem leljük annak, hogy náluk a becsületpárbaj divatozott.

Tacitus érdekes leírásának egy helyébőlsem következtethetjük, hogy a sajátos germánbecsület megsértését vérrel mosták le.

Az a bizonyos „furor teutonicus“ alighavonatkozik a párbaj mániára.

Csak később fejlődött ki az a szokás éskötelesség, hogy minden fegyverforgató bár-

15

mikor kész volt népének és saját személyénekbecsületéért fegyveresen kiállani. Ezen átalaku-lást azonban már a kereszténység hatása eszkö-zölte. Sokak előtt paradoxnak tűnhetik fel ez azállítás, pedig historicus tény, hogy a keresztény világ-nézet teremtette meg a személyes becsület fogalmáts vele karöltve az annak önhatalmú védel-mére szolgáló lovagi párbajt. Az ellenkező nézettámogatói Máté1) evangélistára hivatkoznak, kinélirva van, hogy Krisztus urunk tanítása szerint„a ki megüti jobb arcodat, nyújtsd annak balarco-dat is.“

Itt tehát tulajdonképen megbocsátó szere-tetről volna szó, sőt mi több, ugyancsak Mátéírja,2) hogy „tegyünk jót azokkal, a kik gyűlöl-nek és imádkozzunk azokért, kik üldöznek és meg-bántanak.“

Ez mind igaz, mert csakugyan abban áll azevangéliumi szeretet, de ezzel koránt sincs le-rontva a kölcsönös tisztelet és becsület köteles-sége, hisz a tíz parancsolat 8-ik parancsolata istiltja, hogy felebarátunk ellen hamis tanúságottegyünk és így nemcsak a testi élet részesülvédelemben (5-ik parancs), hanem a szellemi

1) Máté 6. 39. 2) Máté 6. 44.

16

javakat is védi az isteni parancs. A felebará-tunk becsületed neve törvényes védelemben ré-szesül a rágalmazók becsületsértő piszkolódásai-val szemben.

Az új testamentomi talajon tovább fejlődikaz egyén becsületének fogalma, s az emberiségeszméjével együtt mindinkább kiváló jelentő-ségre tett szert. A kereszténység a jogi renddelkaröltve a társadalmi és egyéni becsület fogal-mát is mindinkább kidomborította és bátranállítható, hogy a kereszténység elterjedésének ide-jében a személyes becsületet már magasztosszellemi jónak tartották. Az individualismus ki-fejlődése maga után vonta a párbaj meghonoso-dását.

A középkori „duellum“ semmi egyebet semjelentett mint „bellum“, mely a két fél közöttfolyt le. Azonban a duellum kifejlődésének istöbb phasisa volt. Az intézmény alapja kétség-telenül az ököl jogon sarkalt. Jellemzőleg mondjaa germánokról Tacitus: „Náluk tunyaság izzadássalkeresni azt, mit vérrel lehet megszerezni.“ Azököljoggal együtt járt a vérboszú és a családifehde. Későbbi fejlődés eredménye már a tör-vényszéki párbaj, mely az „ordo processualis“egyik törvényes intézkedése volt, valamint a

17

politikai háttérrel bíró turnier (tournoi) becsületpárbaj, nemkülönben a harcjátékszerű mérkőzés.

A középkori párbaj mindezen alakzataazonban még igen távol esik attól a fogalomtól,melyet manapság füzünk e szóhoz. A mai pár-viadal, — habár nem is tagadható, hogy aközépkoriból fejlődött ki, — mind a mellettigen jelentékenyen különbözik tőle.

A barbár germánok ököljoga, vérboszuja éscsaládi fehdeje még csak igen alacsony lépcsőfokát jelzi ennek az aristokratikus eredetű in-tézmény kifejlődésének.

A germánok ököljoga természetes ered-ménye volt annak a féktelen szabadságnak,melylyel a középkor kezdetén birtak. Mivelt-ségük alacsony fokán igazi életszükséglet voltrájuk nézve az örökös háború, melyet nemcsakegyik néptörzs viselt a másikkal szemben, ha-nem egyik család a vele ellenséges lábon állócsalád ellen. A családi fehdénél meg kell emlí-teni, hogy ez sem volt minden külső formális-mus nélkül. A fehdet is meg kellett formaszerűenüzenni, (a mi kétségkívül fölötte hasonlít a mo-dern hadüzenethez) mert máskülönben a táma-

*) Germania. C. XIII. XXV.

18

dókat rablólovagoknak és kalandoroknak tar-tották.

Még inkább áll ez a vérboszúra, melyetkorántsem szabad akkép képzelni, mintha min-denki kénye kedve szerint gyilkolhatta volna megembertársát. A vérboszúnak csupán súlyos bűn-tett, sérelem vagy gyilkosság esetében volt helye,és arra szolgált, hogy elégtételt szerezzen,ha a nyilvános jogszolgáltatás ezt nem tette.

A szemet szemért, fogat fogért elve nemritkán állandó családi fehdévé fajult1) melynekellensúlyozására a fejedelmek a „paces et treugaeDei“ behozatalával igyekeztek gátat vetni. Mára frankok kiváló fejedelme, Nagy Károly is elejétigyekezett venni a mindinkább elhatalmasodómagánboszúnak, de természetes, csakis partialisés időleges siker követte fáradozásait.

A germán felfogás sokáig nem birt annaka tudatára ébredni, hogy, aki nyilvános bün-tettet követ el, nemcsak a sértettet bántja, ha-nem egyszersmind a közrendet is megzavarja.S így mi sem természetesebb, mint hogy e köz-jogi momentum felismerésének hiányában csupánmagánjogi sérelmet láttak abban, hogyha egyik

l) Shakespeare: „Romeo és Juliánjában Tybaldés Mercutio is e fajta fehdenek esnek áldozatul.

19

a másikat játék vagy poharazás közt agyon-ütötte, vagy ha feje fölött a tanyát felgyújtotta.Ebben a felfogásban gyökeredzik a fehde alap-gondolat^: magánsérelemről lévén szó, a meg-sértett családja és legközelebbi rokonai vállaltákel a büntető igazságszolgáltatás szerepét s vér-rel mosták le a családon ejtett gyászt vagysérelmet. Érdekes körülmény azonban, hogy míga közjogi érzék iránt semmi fogékonyságuk semvolt, addig annál inkább ki volt náluk fejlődve amagánjogi felfogás. Ha valaki a másikat agyon-ütötte, e miatt az állam nem büntette meg,mert ebben csak a magánérdek megsértésétlátta, hanem igenis vérdíjat szabott a gyilkosra,melyet ítéletileg állapított meg ellene a fennállóintézkedések értelmében.1)

Ezzel a felfogással kapcsolatosan fejlődtekki az istenítéletek és törvényszéki párbajok is,melyeknek az volt a babonás alapgondolatuk,hogy az ítélet az Isten kezében lévén, az győza bizonyítékul felvállalt harcban, a kinek részénaz igazság van. A hadak mindenható urának

*) A thüringi népjog szerint: Si quis Adalingumocciderit, 600. sol. componat. Et de utroque si negaverit,cum 12 iuret aut in campum exeat, utrum ille voluerit,ad quem cansa pertinet.

20

kellett tehát eldöntenie, hogy ki mond igazat.A hol okiratok, tanúk és tanútársak (coniura-tores) az igazat ki nem derítették, vagy ellen-mondásokba keveredtek, ott más, ugyancsak el-avult babonás bizonyítási mód (minő a víz éstűzpróba stb.) mellett mindinkább a tör-vényszéki párbaj lépett életbe, mint a perrendegyik jogos és rendes alakja.

A törvényszéki párbajokról már Nagy Ká-roly capitulareiban is található intézkedés, defőleg 1. és II. Ottó tették rendes bizonyítékimóddá. Főjellemvonása abban állott, hogy pusz-tán akkor alkalmazták, hogyha az ellenfél vala-mit tagadott s az állítás másként nem volt el-dönthető.

Tehát épenséggel semmi összefüggése semvolt a becsület kérdésével. Megjegyzendő az is,hogy az egész harc törvényesen megállapítottformák közepette folyt le, mint erről számosközépkori okirat tanúskodik.1)

A törvényszéki párbajt később mindenelképzelhető polgári jogesetre is kiterjesztették.

(Exeant in campum — mondja a bajor nép-jog— etcui Deus dederit victoriam, uti credatur.)

l) Sachsenspiegel I. Art. 63 és a Schwabenspiegelc. 244. 245 stb.

21

Még jobban megértjük az egész intézmény-lényegét, ha tekintetbe vesszük, hogy a germá-nok nem ismerték él azt a római jogi elvet, melyszerint: „actore non probante reus absolvitur“

Náluk mind a két félnek kellett bizonyítaniés azé volt a győzelem, aki ezen küzdelembena másikon diadalmaskodott.

A törvényszéki párbaj szoros összefüggés-ben van az eskü kérdésével is. Eredetileg minda tét fél hitet tett állítására s így az egyiknekszükségképen hamisan kellett esküdnie, de ké-sőbb az egyház közbelépésére csak az egyik féltett esküt.

Ezzel két eredmény valósult meg: a hamiseskü lehetősége korlátok közé szorult, másrésztpedig a párbaj mellőzhetővé vált, mert akineka bíró az esküt odaítélte, annak állítását márúgyis eo ipso valónak ismerte eh

A törvényszéki párbaj mindamellett többnémet fejedelemségben egész a XVII. századigfentartotta magát1). Nem érdektelen az sem,hogy míg eleinte a törvényszéki párbaj mindenrendű és rangúnak meg volt engedve, későbbcsak a kiváltságolt osztályok előjogává minő-

l) Maurer „Holtzendorff Encylop.“ 2. kiad. 269 1.

22

sült. Sőt mi több, kezdetben még a becstelenítőtett elkövetőjével is sorompóba léptek, így atöbbek között a lopás és hamis eskü tettesévelis. A felhozott esetekből kétségtelenül kitűnik,hogy abban az időben a párbajnak semmi ösz-szefüggése sem volt a becsület kérdésével, mivelakkor bizonyára nem karddal végeztek volnaazzal, a kit lopással vádoltak.

Idővel bizonyos ceremónia honosuk vopg.így feltétlenül megkívánták!, hogy a kihívásünnepiesen történjék, továbbá, hogy tanuk ésheroldok működjenek közre.

Akkortájt a kard volt, ha nem is a kizáró-lagos, de a legszokásosabb fegyver.

A törvényszéki párbajból fejlődött ki ké-sőbb az ú. n. inquisitionalis eljárás, melynektulajdonképen ugyan az az alapgondolata volt.Az Isten igazságszolgáltatásába vetett bizalom azthitette el velük, hogy a Mindenható a büntet-lennek módot nyújt, hogy magát tisztázhassa,addig ellenkezőleg a régi római jogi felfogásaz volt, hogy aki másról valamit állít, azt tar-tozik bebizonyítani.

Az inquisitorius eljárás ezzel szemben avádlottra rótta, hogy büntetlenségét bebizonyítsa.Erre a célra szolgált első sorban a tisztító eskü,

23

ha azonban ez ellenmondásra talált, akkor avádlottnak még próbát kellett tennie, hogyesküje nem volt-e hamis.

A régi esküformából még reánk is átszál-lott e kitétel: „Isten engem úgy segéljen.“ Emondás alatt azt kell érteni, hogy a középkorivádlott ezzel azt az óhaját fejelte ki, hogy époly sikerrel állhassa ki a próbát, mint a milyigazán és híven vallott esküjében.

E babonás hiten alapult a tetemrehívás,melyet Arany János-unk egyik költeményébenoly gyönyörűen használt fél. Azt hitték ugyanis,hogy a meggyilkolt sebei ismét vérzeni kezdenek,hogyha a gyilkos hozzá nyúl.

A kenyérpróba pedig abban állott, hogy avádlottnak nagy harapás kenyeret kellett le-nyelnie. Innét maradt fen még mai napig is aza népies szólam: „Fuladj meg hazugságodon.“

A víz- és tűzpróba stb. ugyancsak ennek afelfogásnak köszönhetik eredetüket. Később azinquisitorius eljárásban egészen megfeledkeztekaz esküről s mindjárt egész kedélyesen létrával,szíj hasítással, fogóval stb. akarták az igazságotkideríteni. A nép nyelvében még fenmaradtaka következő mondások: „Szíjat hasítok hátadból“.„Fogóval sem lehet belőle kivenni stb.

24

A mondottakból látjuk, hogy az idők folya-mán a törvényszéki párbaj az inquisitorius el-járás terjedésével mindinkább ritkábbá vált.Mielőtt azonban a lovagjátékokra áttérnénk,nem hallgathatjuk el, hogy a párbajt bérelthelyettessel is lehetett vívni. A „Campiok“ vagyfranciául „Championok“ alkalmazása nemcsakhogy ritkaság számba nem ment, hanem mind-inkább divatosabbá lett.1) Ezzel tehát a szemé-lyes bátorság kérdése is teljesen háttérbe szo-rult, s hovatovább teljesen a hadi véletlen játékára bízták az igazságszolgáltatást. Nevezetes,hogy ily párbajok még férfiak és nők közöttis előfordultak.2) Kell-e ennél találóbb bizonyí-ték, hogy itt a becsület kérdése elő se fordult.

1) Mabillon írja, hogy 775-ben viszály támadván apárisi püspök és Saint Denis apátja között, bérelt „cham-pionok“ által törvényszéki párbajt vívtak, mely az apátgyőzelmével végződött. A küzdelem alatt misét szolgál-tattak a harc színhelyén, szóval a külső ünnepiesség tel-jes volt. A párisi „Archive nationcde“ nem egy hasonlóokirat birtokában van,

2) Stumpf János svájczi krónikájában a következő-leg ír le egy ily esetet:

„Darnach im jar des Herrn 1288 am 5 Tag Ja-nnary geschah zu Bern an der Mattén (da jetzt die groszKirchhofmauer stadt) ein Eampf zwischend einem Mannnnd einem weyb. Das weyb lag ob und gewann denKampff.“

26

Ekkép a bírói székbe a nyers physikai erőés ügyesség, más szóval az állatiasság ült azész helyébe. A törvényszéki párbaj Európábana legtöbb országban a XV. és XVI. századbanszűnt meg végleg. Németország igen sok váro-sában már a XIII. században tűnik el a nyoma,sőt némelyikében még sokkal előbb, de az ta-gadhatatlan, hogy sok helyütt még igen sokáigföntartotta magát. Főleg az szorította háttérbe,hogy a városok privilégiumokat eszközöltek kipolgáraik számára, melynél fogva fel voltakmentve ezen bizonyítási mód alól. Ezek voltakaz u. n. „privilegia de non apellando.“ Francia-országban IX. (vagy szent) Lajos már 1260-bantett intézkedéseket e barbár szokás ellen, demind a mellett még 1547-ben is előfordult a tör-vényszéki párbaj, mint azt a híres Guy Chabot-La Chateigneraye eset bizonyítja. Sőt mi több,egykorú kútfők nyomán még az is állítható,hogy Dániában már 965-ben megszűnt törvé-nyes eszköz lenni.

Spanyolországban 1265-ben szenvedte ahalálos döfést bölcs Alfonz uralkodása alatt.Jogtörténelmi szempontból felette érdekes, hogyaz utolsó törvényszéki párbaj nyomára Angliá-ban akadunk, hol egy Thomton nevezetű ember-

26

öléssel vádolt egyén törvényszéki párbajjalakarta bebizonyítani ártatlanságát. A magyarCorpus iuris egy 1486-ból eredt törvényt tar-talmaz, mely a törvényszéki duellum eltörlésé-vel foglalkozik, de igen meglepő, hogy az idé-zett törvény a többek közt azt is állítja hogy:Illud iudicii genus extra hoc Begnum in mundoinauditum“. Furcsa és alig megmagyarázhatótévedése törvényhozóinknak, mert az már alighihető, hogy nem bírtak volna tudomással arról,hogy a párviadal nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte törvényszerű, magától a bíróságtól elren-delt és az előtt lefolyó bizonyítási mód volt.

Ugyancsak sajátságos, hogy e törvény, mi-dőn egyrészt ezt az állítólag másutt nem létezőbiráskodási módot mindörökre megszüntette,(„perpetuo aboleatur“), másrészt azt mindazonügyekre nézve, melyekre nézve más bizonyítéknincsen, fentartotta. A törvényből különben iskitűnik, hogy az egész abolitio mindössze abbólállott, hogy azontúl a párbajt ne a „Sedesiudiciaria“, hanem a „Curia Militaris BegiaeMajestatis“ rendelje el. E rendelkezés szorosösszefüggésben van a pápai törvényhozással.

Ebben az időben a pápák már mindenmódot megragadtak, hogy a párbajt elnyomják.

27

Valamint az antik, úgy a feudális világgines híjával a politikai háttérrel bíró párbajok-nak. Ismeretes tény, hogy még fejedelmek semátallották a kardhoz nyúlni, hogy politikai dif-ferentiáikat kiegyenlítsék. V. Károly nem kéve-1

sebb, mint kétszer (1528 és 1536) hívta ki1)I. Ferenc francia királyt. Az igaz, hogy a do-log nem került harcra, de mégis felette jellemzia lovagvilág felfogását. Bayard a „cheválier sanspeur et sans reproche“ 1500 körül szintén vívottpolitikai párbajt. Az akkori szokáshoz képestpersze úrvacsora és az egyházi áldásban valórészesülés után.2) Mielőtt még a modern becsü-letpárbaj fejlődésének vázolására térnék át,meg kell még említeni a lovagjátékot (u. n.turniert), mely bár sokban különbözik a közép-kori komoly duellumtól, a mennyiben csupán atesti ügyesség bemutatása volt célja, mindazon-által épen belőle lehet megmagyarázni a modernpárbaj egyik fontos momentumát, t. i. hogy áfőcél a mai párbajok legtöbbjénél a megsebesí-tésre, nem pedig a halálokozásra van irányozva.

1) V. Károly saját szavai szerint: „. . . unnützesBlutvergiessen zu vermeiden.

2) A küzdelmet igen érdekesen írja le Letainturier-Fradin a „Le duel á travers les áges“ c. munkájában.

28

Azokat a párbajokat, melyek az ellenfél meg-gyilkolását mód felett megkönnyítik, a „kivételes“párbajok közé sorolják a modern párbaj-codexeks mint nevök is mutatja, csak igen ritkán for-dulnak elő. Ennél lépett leginkább előtérbe a„point d’honneur“ kérdése.1) Eredetük Francia-országban keresendő, hol már a XI. századbanűzték nagy buzgalommal a fejedelmek élénktámogatásával. Francia eredetüket bizonyítjaaz is, hogy később, midőn Németországban iselterjedtek, „galliai játékok“ neve alatt voltakismeretesek. Németországban 1. Frigyes, Angliá-ban Oroszlánszívű Richárd alatt honosodtak meg.A lovagi játékokkal egyidőben születtekmeg a becsületbíróságok, melyekben nem egy-szer hölgyek is bíráskodtak, továbbá az u. n.„Maréchaux de point d'honneur“, kiknek műkö-dése nagyon hasonlított a modern becsületbírákfunctiójához. Abban a korban fejlődött ki asegédek, tanuk és a fegyverválasztás intézménye.Kiemeltük már, hogy a lovagi játékok csupána testi ügyesség bemutatására szolgáltak, me-lyeknél minden biztosító intézkedés meg volt

1) T. i. ki voltak zárva belőlük mindazok, kik be-csületüket beszennyezték vagy valamely hölgy ellen vétet-tek vagy végül gyáváknak bizonyultak.

29

téve, mindamellett igen sok esetben végződtekszomorúan. így különösen ismeretes a többekközött II. Henrik francia király esete, kit Mont-gommery harcjáték közepette minden rósz akaratnélkül halálosan megsebesített, úgy hogy aszerencsétlen fejedelem több heti kínlódás utánbele is halt sebébe.

A lovagjátékok később igen elterjedtek.Németország valóságos rajongással fogadta alovagiasság varázsával tündöklő turniereket, dekésőbb e játékok komoly küzdelmekké fajultak,olyannyira, hogy számos áldozatot ragadtak els épen a legelőbbkelő osztály sorából. A pápákéber figyelmét nem is kerülte el a sok vér-ontás: III. Ince pápa szigorú tilalmat bocsátottki a lovagjátékok, jobban mondva harcok ellen.A pápai átok villámai azonban, úgy látszik,már akkor sem voltak igen hatásosak, mertbizony a lovagok épenséggel sem hagyták ma-gukat aristokratikus kedvtelésükben háborgatniés korlátolni. Hogy mily dimensiokat vett azöldöklés, semmi sem bizonyíthatja jobban, mintaz a körülmény, hogy pl. csupán egyetlen egylovagjátékban, melyet a hesseni és frank lovagokvívtak egymás között, 26-an maradtak halva aporondon.

30

Az újkori párbaj legjellemzőbb oldala, hogyitt a személyes becsület kérdése (point d'honneur)játszsza a főszerepet.

A megsértett egyén önmaga óhajt sajátügyének bírája lenni, akaratát saját énjévelakarja érvényesíteni.

A XV. század óta a párbajok már nemszolgálnak arra, hogy valakinek jogát, igazátdöntsék el, vagy hogy valakinek ártatlanságátdocumentálják.

A becsület kérdése van mindenütt előtér-ben. Ennek szent nevében vívnak az újkorpárvívói.

A párbajt kezdetben segédek nélkül vívták,csak később fejlődött ki az a szertartásos jelleg,mely a modern kihívásokat jellemzi.

Sajátos jelenség az újkori párbaj történeté-ben, hogy az 1532-ben kelt német „peinlicheHälsgerichtsordnung“ üldözi az ősi fehdejogot,de a párbaj alakjában tovább is fentartja.

Már itt is ki kell emelnünk azt a sajátosfelfogást, mely később egy ideig a doctrinábanis feltalálható, hogy t. i. a párbajt a vétlenönvédelem esetei alá vonták és így teljesenazonos szempontot tulajdonítottak neki, mint amegtámadott élet vétlen védelmének.

31

A germán világnézet nyomába lépő rómaijogi felfogás abból a szempontból indult ki,hogy a becsület mindenkinek saját, és kizáróla-gos kincse, melyet épen az egyén tud magalegjobban megvédeni, s így az állam fölösleges-nek tartotta, hogy a magánembernek becsületétis törvényekkel védelmezze.

A becsületről, főkép a főrangúak sorábanegészen sajátszerű felfogás fejlődött ki, mely apolgárság zömével szemben bizonyos kasztszerűkiváltsággá idomult.

Itáliában már igen korán akadunk e fajtarendi szellemű felfogásra. így főleg a katonaipárbajok bizonyítják ebbeli állításomat. Jacobusde Castillo igen szemléltetően írja le az akkorikatonai párbajoknak — hogy úgy .mondjam —egész cerimoniáját.

Ha két katonatiszt (milites) valami miattösszezördült és a dolog komoly jelleget öltött,ezen egyetlen szóval: „tu mentiris“ történt aprovocáló nyilatkozat. Erre annak rendje ésmódja szerint megtörtént a formaszerű kihívásés pedig igen természetesen, már akkor is segé-dek közreműködésével.

Az elfogadás az úgynevezett „cartell“-ekátvételével történt. Nem ritkán azonban még az

32

is előfordult, hogy valami harcias jelvényt adtakát egymásnak.1)

Ezután a princeps (fejedelem) közreműkö-désére volt szükség. Akkortájt még megkívántáka párbaj teljes szabályszerűségéhez még azt is,hogy valamelyik fejedelem engedélyét eszkö-zöljék ki, a ki azután küzdő helyet (securitaset locus tutus) engedett át nekik. Szóval ő in-tézte az egész párbaj lefolyását és feltételeit.Jellemző, hogy már akkor is részletesen megvolt állapítva, hogy a fölé és alárendeltségű(subordinatio) viszonyban lévő katonák milykivételes körülmények között ragadhatnak kardotsértett becsületük megtorlására.2)

A fegyver választás jogába a fejedelem nemavatkozott bele; a párbajt vívók tetszés szerintifegyverrel állhattak ki.

Némely író szerint ez a jog annyira ter-

1) Paris á Puteo lib. II. így nyilatkozik: . . . Adpugnam fet siogulare certamen aliquando pervenitur nonper literas, sed per signa vei pignora belli, quia lesusinsurgit et offensori pugnam offert dando signum aliquod,arram vei pignus certaminis annulum, corrigiara, qua cin-gitur, et plerumque chirothecam, quod pignus tunc bellisemguineum nuncupabitnr . . .

2) Paris á Puteo: „. . . subditus non potest bellumraovere contra aliquem habentem superiorem nisi priusrequisito eius superiore. . . etc. etc.

33

jedt, hogy a felek még a párbaj napján isakármelyik fegyvert választhatják (— odio du-elli: usque ad punctum duelli —).

Egyedüli hallgatólagos kikötés az volt, hogycsupán szokásos katonai fegyvert volt szabadválasztani.

A harctéren a tanuk (patrini) jelenlétébenfolyt le az élethalálra szóló viadal.

Sajátos, hogy mind a két félnek eskütkellett tennie, hogy igaz ügyet véd. Arra isvolt eset, hogy a felek a harctéren hagytákabba az ellenségeskedést, de ilyenkor az illető,a ki a másiktól bocsánatot kért, „infámissá“ lett.Jellemző, hogy ebben a korban már találkozunkoly esettel is, midőn mindkét fél részéről többenvívtak egymással, szóval több pár állott szem-közt.1)

E mellett a komoly harc mellett (vduellumá tutta ólranza*) kifejlődött a viadaloknak egymásik neme is: az u. n. „duellum de impressis.“Az a féle hetvenkedő y)ritteréku mulatsága volt,a kik valamely hidra, vagy nyilvános helyen

*) Guicciardini „Storia d'Italia“ (Parigi) c. művé-ben felemlít egy esetet, melyben 13 olasz vív meg 13franciával. Továbbá Paris á Puteo ír hasonlót: „Quandoquattuor pugnant, et unus occiditur, altér capitur, an istecaptus sit captivus amborum.“

34

kilógatták fegyverüket azzal a kijelentéssel, hogya ki hozzájuk nyúl, megvívnak vele; de perszemondani sem kell, hogy az efféle civakodásminden komolyság nélkül való volt. Olyan„Don Quijote“-féle alakok töltötték ily formánidejüket.

Mindez persze csak jellemző vonásul szol-gálhat a párbaj fejlődését illetőleg. A párbajokkultusa a XVI. században hágott a tetőpontra.Hiábavalónak bizonyult ellene minden fejedelmirendelet, hiába szórták a pápák az egyházi át-kot; csak nem ment ki a divatból, sőt mi több,mind inkább zsarnoki módon uralkodott azegész társadalmon.

II Gyula pápa 1504-ben szigora bullátbocsátott ki ellene, s utána is igen sok pápapróbálta meg, hogy a párbaj-mániát megfékezze.Természetesen egészen hatástalanul.1)

Nevezetesebbek közülök X. Leo 1519-ben„Quam Deo . . .“ c. bullája, melyet III. Kelemenis megerősített; továbbá IV. Pius-é, mely1560-ban kelt.

A tridenti zsinat is hatalmas philippikátdörgött a párbaj ellen, de a siker helyett siker-

1) const. 19. II.: „Regis pacifici . . .“

35

telenség követte az erélyes szavakat,1) de meg-jegyzendő, hogy a tridenti zsinat csupán a nyil-vános párbaj ellen szállt síkra.

XIII. Gergely azonban már a magánpárbajellen is kikel.2) Az alant idézett latin szöveg-

1) Sessio XV c, 19 : Detestabilis duellorum ustis fabri-eante diabolo introductus, ut cruente corporum morte ani-marum etiam perniciera luoretur, ex christiano őrbe penitusexterminetur. imperátor, reges, duces, principes, marchiones,comites. et quocunque alio nomine domini temporales, quilocum in terris suis inter Christianos concesserint, eo ipsosint exterminati, ac iurisdictione et dominio civitatis, castriaut loci, in quo vei apud quem duellum fieri permiserint,quod ab ecclesia obtinent, privati intelligantur, et si feudaliasint, directis dominis statim acquirantur. Qui verő pugnamcommiserint et qui eorurn patrini vocantur, excommunicationisac oranium bonorum suorum proscriptionis ac perpetuae infamiae poenam incurrant et ut homicidae iuxta sacros canonespurtiri debeant et, si ia ipso conflictu decesserint, perpetuocareant ecclesiastica sepultura. — Ilii etiam, qui consiliumin causa duelli tam in iure, quam facto dederint aut aliaquacumque ratione ad id quemquam suaserint, nec nonspectatores, excommunicationis ac perpetuae maledictionisvinculo teneantur. non obstante quocunque privilegio etprava consuetudine etiam immemorabili.

2) Ad tollendum detestabilem duellorum usum con-cilium Tridentinum excommunicationes et alias gravissimaspoenas in concedentes locum ad monomachiam ac pariterpugnantes nec non patrinos consulentes, suadentes et spec-tatores salubriter quidem decrevit. Sed crescente hominummalitia facinorosi non desinunt, quin quod publ iceprohibitum est, p r i v á t i m exequi non dubitent, dum sepoenas praedictas hoc modo eludere posse arbitrantnr. Nos

36

ből kitűnik, hogy a XVI. században már igenszéles körben terjedhetett el a becsületpárbaj,mert e nélkül aligha hangzott volna ily kemé-nyen a rendelet.

Nem érdektelen a becsületpárbajoknak fej-lődése Franciaországban. Ott ugyancsak reáakadunk — mint a középkorban általábanmindenütt — a törvényszéki párbajra. Taverniertanulságos munkája „Le duel k travers lesages“ rendkívül gazdag anyagkészletet szolgál-tat annak, ki e kérdéssel bővebben óhajt meg-ismerkedni. Az idézett műből világosan kitűnik,hogy a törvényszéki párbaj a franciáknál ismindenféle alakszerűséggel, babonás szokásokkaljárt eg)titt. Fénykoruk a XIII. században volt.Ezután leáldozott napjuk.

Szent Lajos már mindent elkövetett, hogygyérüljenek. Az ő koronajavain meg épenséggel

ad haec coercenda plenius evidentiusque providendum esserati, considerantesque d u e l l u m p r i v á t a m non minascruentum aniniae et corpori nexium esse, quam quod publiceperpetratur, auc tori taté Apostolica statuimus, omnes illos,qui ex condicto statuto tempore et in loco convento Mono-machiam commiserint, etiam si nnlli patrini sociive advo-cati fuerint, nec loci securitas habita nullaeve provocatoriaelitterae aut chartulae praecesserint, censuris et poenisomnibus a dicto concilio propositis teneri, perinde ac sipublico et consueto abusu singulare certamen inivissent.

37

egészen megtiltotta, hogy a peres felek fegy-verrel döntsék el pereiket.

utasításai „Etablissements“ név alatt jelen-tek meg. Fejezetei talán az első codexnek tekint-hetők, melyet a párbajokról alkottak.1)

*) „Nous deffendons les batailles par tout notredomaine en toutes qnerelles, mais nous n'ostons mie lesclains, les responces, les contremanz ni tous autres erre-mens qui ont esté accoutumez en conr laie, jnsques áores, selon les usages des divers pays, fors tant que nousen ostons les batailles, et au lien de batailles, nous met-tous preuves de tesmoins et de chartres. Et si ( auss i )nous n'ostons mie les autres preuves bonnes et loiaux quiont esté accoutumées en cort laie, jusques á ores.

„Nous commandons que si aucun homme veut appelerun autre de meurtre. qu'il sóit oy, et qnant il voudrafairé sa clamor, que l'en lui díe: „si su veux appeler demeurtre, tu seras oy, mais il convient que tu te lies ásouffrir telle peine corame ton adversaire souffriroit s'ilétoit atains. Et sois certains que tu n'avras point debataille, ains te conviendra prouver par tesmoins jurez, etainsi convient que tu en aies deux bons au moins, etbien ameine tant de tesmoins comme il te piaira á prouvoret tant comme tu cuideras (c r o i r a s) que aidier te doie.Et ainsi cela te vaille, ce que te dóit valoir, car noustolons nulle preuve qui n'aist esté recue en cort laie jus-ques á ores, fors que la bataille, et sache bien que tonadversaire pourra dire contre tes tesmoins.“ Et si cil quiapeller veut, quant Ton li avra einsi dit, ne veut porsivresa clamor. laissier la peut sans peine et sanz peril,et s'il veut sa clamor porsigre. il fera sa clamorpérsigre, il fera sa clamor si comme Ten la dóit fairépar la coustume du pays, et avra ses respiz et ses con-

38

Az alant idézett helyekből egész világosankitűnik, hogy a fenkölt szellemű fejedelem amaga hatáskörében teljesen ki akarta irtani atörvényszéki perrendnek ezt az aviticus marad-ványát.

Akkortájt a francia állam még oly daraboltvolt, hogy a fejedelem csak a saját korona-javain vihette keresztül eszméit, feltétlenül köte-lező módon: nem lévén egyéb, mint „primusinter pares.“tremanz. Et cil qne l'en apellera avra jes deffenses et ses contre.manz selon la costame de la térre. Et quant Fen viendraan point oú la bataille soloit de venir, cil qui par bataillepronvoit, si bataille fust. si pronvera par tesmoíns. Et lajnstice fera venir les tesmoins anx conz de celni qni lesreqniert . . .

„En ceste maniére ira Ton en avant és querelles detrahison, de rapt, d'arson, de larrecin et de tons crímesou il 7 ait péril de perdre vie ou membre, iá ou on faisoitbataille. Et en tons ces cas devant dits. si ancnn estaccusez par devant ancnn (qnelqne) bailli, li bailli orrala qnerelle jnsqnes anx prenves, et adonc il nons le feraassavoir, et as prenves oír appellera celni qne nons 7enverrons de cenx qni devront estre an jugement fairé . . .

„Si aucuns (quelqunn) est repris on atainz defaux témoignage és querelles devant dites, il démoniraen la volonté á la jnstice.

„Et les betaüles ostons nons en nostre domaine átonjonrsmais, et volons qne les antres choses soient tennesen notre domaine si comme il est devisé qar dessns, entel maniére qne nons 7 pnissions mettre et oster et ámen-der qnant il nons piaira, si nons veons qne bien soit.“

39

Nem lephet meg tehát senkit sem, hogybizony Szt. Lajos után is sokszor előfordultakaz e fajta perdöntések.

Így például az Anjou vagy Orleans tarto-mányban.

Sőt mi több, még a király koronajavainsem tartották meg valami túlzott szigorúsággala fejedelem rendeletét

Elég bizarr dolog történt pl. 1269-ben,midőn senki más, mint a párisi székesegyházkáptalanjának egyik dignitáriusa vállalkozott atanú v. segéd (témoin) szerepére!

Nem szabad azonban egy még ennél isnagyobb visszaélésről sem megfeledkezni, melyakkortájt ugyancsak igen divatos volt Francia-országban: a pereskedésben vagy ellenségeske-désben élő főurak ugyanis egész egyszerűenhadat izentek egymásnak s nem egyszer formálisháborúban állottak egymással,

Franciaországban is szükség volt tehát a„treuga Dei“ intézményére, melyet ők „la trévede Dieu“-nek neveztek.

Szép Fülöp (Philippe le Bel) lelkesen foly-tatta atyja megkezdett művét.

1296-ban kelt „ordonnance“-a egyszerűen

40

meghagyta, hogy mialatt a király hadat visel,a magánosok egymással nem viszálkodhatnak.(. . . pendant tout le temps que durerait la guerredu roi . . . 1)

Az 1303-ban újonnan kiadott és bővített„ordonnance“ ugyancsak vétót kiáltott a párbaj-nak, de természetesen a királyi szózat, ha nemis maradt pusztán elhangzó szó, de nem tagad-ható, hogy igen sokszor áthágták, úgy hogy1306-ban maga Szép Fülöp mérsékelte („attem-péra“) túlszigorú rendeleteit, sőt annyira ment,hogy bizonyos esetekben (dans les cas, „drhomi-cide, trahison ou autres griefs, violences ou ma-lefices“) még meg is engedte, hogy a felekfegyveresen intézzék el bántalmukat.

Sőt mi több, egy külön párbaj-codexet

*) Notre sire le Roi a decidé, pour le bien de tous etles nécessités de son royaume que, tant que la guerredurera, il n'y aura aucune autre guerre dans le royaume;s'il y en avait une déjá commencée, ceux qui l'auraiententreprise devront fairé des tréves et se donner des gagesdevant étre valables un an, suivant Tusage des pays;puis. l'année finie, ils reprendront leurs hostilités . . .Tant que la 'guerre durera, il ne sera pas admis que l'ondonne de gages de batailles et l'on ne piáidéra que dansles cours royales et les justices inférieures, seulement parla voie ordinaire . . . Tant que la guerre durera, il nese fera ni tournois, ni joútes, ni chevauchées.

41

bocsátott ki, melyben elég részletes utasításokatadott minden előforduló esetre.1)

Adott alkalmakkor azután nagy külsőségekközepette folyt le a mérkőzés: „pavillonokat“vagy mint ma mondják, tribuneokat emeltek a„maréchaux de camp“ és a néző közönség szá-mára. A vívó felek barátjai külön pavillonok-ban kísérték figyelemmel a harc lefolyását.

1) L'app elánt doit se présenter le premier sur lechamp á l'henre de midi, et le d é f e n d a n t avant l'henrede nőne (c'est á-dire á trois heures de l'aprés-midi); sil'nn des denx manque á cetté prescription, il est considérécomme défaillant et jugé. Puis, un héraut ou roi d'arraesvient a cheval á la porté des 1 i c e s, et pousse troisappels on c r i s, aprés lesqnels il fait les recommandationssuivantes: „Or oez (entendez), or oez, seignenrs, cheva-liers, escuyers et toutes maniéres de gens que nostre sou-verain seigneur, par la grace de Dieu roy de Francé,vous commande et deffend, sur peine de perdre corps etavoir. que nul ne sóit armé, ne porté espées ne autresharnois quelconques, si ce ne sönt les gardes du champ etcenx qni, de par ledit Roy nostre sire, en auront congié.Aincois (mais), le Roy, nostre souverain seigneur, vousdefend et commande que nul, de quelconque conditionqu'il sóit, durant la bataille ne sóit á cheval, et ce auxgentilhommes, sur peine de perdre le cheval, et aux rotu-riers snr peine de perdre l'oreille. Et ceux qui convoyeront(conduiront) les combatans, eux descendus devant la portédu champ, seront tenus de incontinant renvoyer leurschevaux, sur la peine que dit est. Aincoys, le Roy nostresire vous commande et deffend que nulle personne, dequelconque condition qu'il sóit. ne entre au champ, sinon

42

Midőn már mindenki helyet foglalt, meg-jelent a kihívó gyalogszerrel, felvont sisakros-télylyal, tetőtől-talpig felfegyverkezve, egy fe-szület előtt és ünnepies esküt tett, hogy igazügy miatt állott ki. („J'ay certainement justeet bonne querelle et bon droit d'avoir, en cegaige de bataille, appellé tel N. comme fauxet mauvais, traistre, meurtrier.“)

Erre egy egyházi férfiú szent beszédet in-tézett hozzájuk.

Ezen előkészületek után a harc intézője(maréchal) eltávozott közelükből és háromszorígy kiáltott fel: „Laissez les aller, laissez lesaller, laissez les aller“; közibük dobta a keztyfít,mire ezek lóra ugrottak és megkezdték a küz-delmet. *)

ceux qni seront deputés, ne ne soient sur les lices, surpeine de perdre corps et biens. Ainc,oys, le Roy nostresire commande et deffend á tontes personnes, de quelcon-ques conditions qu'ils soient, qu'ils se assient sur banc ousur térre, afin que chacun puisse voir les parties combatre,et ce sur peine du poing. Aincois, le Roy nostre sire vouscommande et defend que nul ne parle, ne signe, ne tousse,ne crache, ne crie, ne fasse aucun semblant, quel qu'ilsóit, sur peine de perdre corps et avoir.“

l) A „maréchal“ még a következőket is szívökrekötötte: „. . . . voulons et ordonnons que le vainqueur separte des lices honorablement á cheval, par la forme qu'il

43

A francia lovagok sajátos baj vívásai ismegérdemlik, hogy néhány szóval megérintsük.Mondani sem kell, hogy szerfelett különbözteka régi „duel judiciaire-től, mely mint azonnalszembeötlő, a kezdetleges középkori perrendtar-tás legális és kötelező alakja volt.

Mindinkább közeledik azonban az a kor,a melyben a becsületpárbaj kibontakozik abbóla légkörből, melyben mindaddig megmaradt,mig bizonyos szabályok ki nem fejlődtek,melyek mind megannyiának csupán és kizá-rólagosan az volt a céljuk, hogy a becsületmodern fogalmának szolgálatába álljanak. Szóvalmindinkább előtérbe lépett az a vonás, hogy aküzdelmek célja a megsértett egyéni becsület re-parálása.

A francia történetírók tanúsága szerint1387-ben volt a legutolsó hitelesen bebizonyít-

ja est entré, s'il n'a essoine (blessure) de sori corps, por-tant le baston duquel il aura desconfit son adversaireen sa dextre main, et lui seront ses pleiges (gages) eshostages delivrés . . . Item, voulons et ordonnons que lechewl, comme dit est, dn vaincu, et généralement tontesles autres choses qne le vaincn aura apportées an champ,sorent et appartiennent de droit au connestable, maré-schaux on marescbal du camp.qui, par ce jour, en auronteu la cbarge et la garde.

44

ható combat (duel) judiciaire. Jean de Carrouge,Argenteuil ura viaskodott meg ekkor JacquesLegris-vel, kik mind a ketten az Alenconi her-ceg vazallusai voltak. Női becsület miatt folytle a régi perrend szabályainak szigora megtar-tása mellett. Legris a küzdelemben életét vesz-tette. A dolog szomorú lefolyása után tűnt csakki, hogy a vádolt Legris ártatlan volt a nekitulajdonított bűnben.

A lovagkor virágzásának ideje alatt a pár-baj volt úgyszólván lelke az egész intézmény-nek. Eposzok, költemények, troubadourok, ná-lunk a hegedősök mind meg annyian a lovagok,leventék hőstetteiről zengték dalaikat.

Ilosvai-Selymes Péterünk Toldi párbajaiténekelte meg, a külföld lantosai a Bayardokhőstetteit örökítették meg. Alig van középkoriiró, költő, ki a párbajokról ne írt volna. Bran-tóme abbé a Valoisk krónikás-poétája és histo-ricusa, kötetekre menő munkákban regélte el alovagok harci tetteit a becsület porondján.

Otinel és Roland is a becsület mezején sze-rezték meg a hős nevét.

Ebben a fölötte poétikus duellum leírásá-ban a kellő naiv felfogását kedves színben mu-tatja be, midőn a harc vége felé — a költe-

45

mény szerint — galamb száll a pogány Otinelfejére. Ez nem más, mint a Szent Lélek, Jézusparancsából száll a pogány Otinelre, hogy meg-térítse hitetlen lelkét.

A megriadt Otinel nyomban megtagadjaMahoinedel, Apollont, Jupitert s hisz az igazIstenben, eldobja kardját a „l'erbe verdoiant“-raés Roland karjaiba dől. A megragadó költeménye szavakkal végződik:

„Les bras tendus se vont entrecolant.“Meg volt tehát még mindig vallásos hát-

terük. Isten nevében törtek egymásra, a mintugyancsak e névvel ajkukon végezték el ügyü-ket még nem rég a viszálkodó egyháziak is.

Érdekesnél érdekesebb adatok maradtakmaradtak fenn ebből a korból. Gábriel Letain-turier-Fradin, St. Thomas du Verger, Tavernierigen vonzó alakban írták le e párbajokat.

A párisi „Archive Nationale“ is számos ér-dekes adatot szolgáltat erre a thémára nézve.

A XVI. század nagy változást idézett előFranciaországban. A művészi divat átalakultá-val a „duel“ divatja is más alakot öltött. Leg-főkép Olaszország volt erre nézve nagy hatás-sal. A régi brutalitást hirtelen raffineria váltotta

46

fel. A párbaj története is homlokán viseli enneka társadalmi átalakulásnak módosító hatását.

A mint a régi durva „cuirasse“-t és óriási„épée“-t az egyszerű finom penge váltotta föl,úgy a párbaj külsőségei is egész más látványtnyújtanak. I. Ferenc korától kezdve észlelhetőleginkább ez a változás. A vitéz fejedelem olaszháborúi után sok mindenféle olaszos divatot ho-nosított meg Franciaországban.

Az ő korában találjuk a párbaj első codi-ficationalis kísérleteit. Persze az egész még in-kább öntudatlan próbálkozás, mintsem valamirendszeres egész.

Ebben a korban (1545) ül össze Trentobau(Trient) az a híres zsinat, mely egyik határo-zatában formálisan megtiltotta a párbajt.

Alig hunyta be azonban szemét a Marignanigyőző fia, II. Henrik engedélyt ad Jarnac-nakés la Cháteigneraye-nek, hogy sérelmüket fegy-veresen intézhetik el. A halállal végződő küz-delem 1547. jul. 10-én csakugyan véghez isment, a mely különben más szempontból t. i.a lovagi correctség álláspontjából is igen neve-zetes eset a párbajok történetében.

A „Jarnac-La Cháteigneraye“ affairenekegész irodalma van a franciáknál.

47

A meg nem engedett cseldöfést mai napigis „coup de Jarnac“-nak hívják a lovagiasságsaját külön szakértői. A XVI. század csak úgyvisszhangzik a sok párbaj fegyverzörejétől. Bussy,Caylus, Maugiron stb. egész cultust űztek belőle.A francia király mignonai ezzel a sporttal űztékel unalmukat.

IV. Henriktől XVI. Lajos koráig egymástérik a királyi rendeletek, melyek nem ritkánhalálbüntetéssel fenyegetik a fejedelmi parancsáthágóit.

IV. Henrik 1602-ben kelt blois-i „ordon-nancea“ szigorú szabályokat alkotott. A rende-leten Sully államférfias, bölcs kezének nyoma islátszik.

Az egész rendelet arra vall, hogy a leg-lovagiasabb király minisztere még annak lát-szatát is ki akarta kerülni, mintha ezzel a gyá-vaságot akarná pártolni a férfias bátorságrovására. Nem érdektelen, hogy Sully, a pár-baj nagy ellenzője is oly helyzetbe jutottegyszer, hogy majdnem párbajra került volnaa dolog, hogy ha a király magát közbevetveki nem békíti a haragvó feleket. Az érdekeslevél, melyet IV. Henrik intézett sajátkezűleg

48

Soisson grófhoz, ki neki közeli rokona volt, ígyhangzik:

Cher C o u s i n ,J'ai vu par l'écrit que vous m'avez envoyé par

le comte de Saint-Paul, le raaréchal de Brissac et dela Rochepot, le langage qu'on vous a rapporté avoirété tenu par M. de Rosny, duquel vous vous plaignez,et l'offre que vous faites de prouver qu'il a été ditpar lui; mais je n'ai pas jugé á propos d'entrer eu téliespreuves, parce que je révoque en doute que ce rapportait été fait; qu'il ne venait de M. de Rosny; que sonintention ne fut jamais de dire chose qui vous pűtoffenser, étant votre serviteur comrae il est, et désireque les choses s'adoucissent et se terrainent á la satis-í'action qui vous est due. Je vous prie de recevoir de M.de Rosny celle qu'il offre de vous fairé et en demeurersatisfait.

HENRI.

Külonszerű szerep jut az ezután következőidőkben a „tribunal des maréchaox de Francei-nak. A ,,point d'honneur“ fogalma ebben azokiratban jelenik meg először a maga fogalmitisztaságában. Érdekes, hogy már e század, teháta XVII század óta él az e fajta becsületbírósá-gok eszméje, mely az írók egyhangú állításaszerint nagyban hozzájárult a párbajdüh meg-szüntetéséhez vagy legalább is mérsékléséhez.

Megjegyzendő azonban, hogy az 1602. évi„ordonnance“, ha még tényleg létre nem is

49

hozta a becsületbíróságokat, mégis ettől a kor-szaktól datálódik ennek az eszmének fejlődéses hogy bízvást állítható, hogy az 1602. éviordonnance a mai becsületbíróságok eszméjénekgyökere. 1615-ben már nyomára akadunk egyokiratnak, a mely ékesen szól a francia marsailibecsületbíróság eszméjének életrevalóságáról. Nemszabad azonban megfeledkezni az 1609-ik évbenkiadott párbaj-novelláról sem, mely Pierre del'Estoile közlése szerint nem kevesebb, mintXX fejezetben tárgyalta a különböző bünteté-seket, a melyek a tilalom áthágóit sújtják. Szi-gora intézkedésekre csakugyan nagy szükség isvolt. Del'Estoile állítása szerint a párbajdüh IV.Henrik trónraléptétől 1608-ig pl. oly mértékbenharapódzott el, hogy nem kevesebb, mint 7000esetben kellett a bűnösöknek megkegyelmezni.Ez az állapot csakugyan tarthatatlan volt. Ezena bajon kellett volna segítenie az 1609. éviordonnancenak. A Fontainebleauban kelt királyirendelet elhagyta az eddigi merev álláspontot,mely amúgy is csak a királyi tekintély kijátszá-sára vezetett, s számolva a gyakorlati élet kö-vetelményeivel, azt az engedményt tette: „Afegyveres mérkőzés csupán abban az esetbentűrhető a király vagy a marsali becsület-

50

bíróság engedelmével, a midőn a becsület más-kép nem reparálható.“ A francia szakírók ebbenSully kiváló gyakorlatiasságát látják. Az eddigkiadott rendeletek azonban csak írott malasztmaradtak. Sőt XIII. Lajos kora alatt a párbaj-mánia még inkább fokozódott.

Soha több lovagias affaire nem volt, minta mennyi a „regence“ alatt játszódott le. Ri-chelieu bíboros el is határozta, hogy véget vetannak a szörnyű öldöklésnek, mely a francianemességnek épen színe-javát pusztította éstizedelte. A nagy államférfiú kérlelhetetlenszigorúsággal és következetességgel látott mun-kájához. Az 1617-ben kelt edictum még birtok-elkobzással, hivatalvesztéssel sújtja a többi bün-tetésen felül azt, ki a tilalmat áthágja.

A párisi „Hotel Dieu“ archívumaiban nemegyszer akadni annak nyomára, hogy a párbaj-vívók elkobzott vagyonával szaporodott a kór-ház leltára.

Az idézett helyek arra vallanak, hogy adolog Richelieu ideje óta nem maradt meg apuszta fenyegetésnél, hanem hogy a rendeletetvégre is hajtották, mihelyt nyomára jöttek annak,hogy egyesek túl tették magukat rajta.

Meglepő, hogy az 1626-ban kibocsátott

51

rendelet ismét engedékenyebb hangon van tartva,a mit semmi sem bizonyít inkább, mint hogy ahalálbüntetést csupán egyetlen egy esetre szorí-tották, t. i. azokra, a kik ismételve hágtákát a király tilalmát, továbbá, hogy csupán egyharmadát kobozták el a lefoglalt jószágnak.

Richelieu „mémoires“-jainak legérdekesebblapjai közé tartoznak azok, a melyeket a pár-baj-rendelet megokolására hoz fel s különösena melyekben arról szól, hogy miért tartotta szük-ségesnek egy ideig a párbaj-rendelet enyhítését,mert tudvalevő, hogy később még inkább szi-gorította . a párbaj-tilalmat, a mit leginkábbBoutteville esete igazol.

A hajthatatlan Richelieu fejével lakoltattameg a királyi tilalom áthágóját. Később mégkevésbbé ismert tréfát a párbajozókkal szemben,úgy hogy a nagy bíboros utolsó éveiben meg islátszott a komoly fellépés hatása: a lovagias via-dalok mind inkább ritkábbakká lőnek. Az ekorbeli krónikások igen sok érdekes dolgotregélnek ezen tárgyról.

Különösen figyelemre méltó jelenség ebbena korban az a gyakori többes párbaj, melylyelfőleg a francia krónikákban találkozunk. Du-buisson-Aubenay érdekesnél-érdekesebb példákat

52

hoz fel a francia aristokracia köréből. Főlegérdekes az általánosan ismert Chalais-féle eset.Nevezetes institutio a párbaj történetében: abecsületbíróság, melyet XIV. Lajos honosítottmeg Franciaországban.

A nyomában járó jó eredmény és sikerigazolja leginkább czélszerű voltát. Francia-ország marsalljai nem egy kényes kérdést in-téztek el békeségesen.

Nem érdektelen az a memorandum sem(avis), melyet a párisi theologiai facultás dok-torai állítottak ki. Az érdekes okirat 1651-benkelt és méltán mondható, s hogy a párbaj fran-ciaországi fejlődésének kevés hasonló érdekesokirata van.

Cháteauvillard közölte legelőször az ő nagy-hírű „Essai sur le Duel“ c. művében.

Jellemző ez okiratnak hangja — durvaságamiatt. XIV. Lajos korát szokás főleg az udva-riasság classicus korszakának nevezni. A theol.doktor urak hangja azonban minden egyéb, csaknem udvarias. Jellemző íróinak türelmetlenségérenézve. XIV. Lajos, a „roi Soleil“ halála utánismét vehemens erővel támadt fel a párbajmánia.

Ebben a tekintetben a régensség kora na-gyon hasonlít III. Henrik vagy XIII. Lajos

53

idejére. Barbier szörnyűséges dolgokat beszél el„krónikájában.“

Megjegyzendő, hogy kedélyességben any-nyira mentek, hogy fényes nappal is megvere-kedtek nyílt utcákon.

A „Parlejnent“ hiába bocsátotta ki rende-leteit: mit sem használt.A párbaj divatja csak tovább grasszált.

A XVIII. század bölcselőinek Voltairenek,Rousseaunak hadüzenete sem tudta a párbaj-mániát kiirtani. A „Nouvelle Héloise“ láng-szavú költője, a genfi bölcs szava épúgy elhang-zott, mint hiába valónak bizonyult minden tö-rekvés, mely a párbaj kiirtására irányult. Abölcselők százada a francia forradalom idejébevezet bennünket. 1793-ban aug. 4-ének éjjelénéles resolutiókat hoztak a párviadal ellen. Mind-azonáltal azegész actiónak csupán az a pozi-tív eredménye lett, hogy most már nemcsupána francia nemesség privilégiuma volt a duellum,hanem attól kezdve az egész francia nemzet„közkincsévé“ (!!) vált.

D'Artois gróf (a király öcscse) pl. nemátallotta, hogy egy egész simplex köznemesselmeg ne verekedjék

A forradalom ismert alakjai közül a lova-

54

giasság porondján reparálják becsületüket DeBarnave és Cazales, de Lameth és de Castries.

Grange-Batelikre azonnal ki is eszközölte,hogy az „Assemblée Nationale“ határozattá emelte,mely szerint „infámissá“ válik minden párbajozóés azon felül hivatalát veszti.

Az „Assemblée Nationale“ később hozottérdekes határozatai így hangzanak:

Art. 1-er. „Tous proces et jugemenes contredes citoyen, depuis le 14 juillet 1789, sous pré-texte de provocation en duel, sons éteints etabolis.

Art. 2. Le pouvoir exécutif donnera lesordres nécessaires pour que les citoyens détenusen conséquence des dits procfcs et jugementsso-ient mis en liberté.“

Ebből látható, hogy az „Assemblée Natio-nale“ is csakhamar reátért az engedékenységösvényére. Az 1791. évi „Code pénal“ tudatosanés készakarva küszöbölte ki a párbajt a büntető-könyv paragraphusai közül és pedig nem minthaa párbajt büntetlen cselekménynek akarná mi-nősíteni, hanem mert nem akarta „crimen suigeneris“-szé tenni és így kiváltságolt helyzetbenrészesíteni.

Hiába tiltakozott ezen tálszigorú felfogás

55

ellen Lanjuinais, a párbajt az esetek minőségeszerint, a „homicide“ „legitimé défense“ vagya „défaut de volonté“ cikkei szerint határozzameg, illetőleg enyhíti vagy súlyosbítja.

E szerint a halállal végződő párbajra szóló§ így hangzik mutatis mutandis:„Tout homicide commis volontairement, envers„quelques personnes, avec quelques armes, in-„truments et par quelque moyen que ce sóit„sera qualifié et puni ainsi qu'il suit, selon le„caractére et les circonstances du crime.“

A codex még hozzátette, hogy abban azesetben, ha se halál, se sebesülés nem állott be,a cselekmény nem üldözendő. Később a köztár-saság IX. évében még egy hasonló iránya mi-niszteri rendelet is támogatta a törvény ebbeliintézkedését, Az 1810. évi „Code pénal“, melymég ma is érvényes, hasonló szellemben jártel: szintén nem tesz említést a párbajról, mintkülön büntetendő cselekvényről.

De Monseignat előadó lángoló szavakkalokolja meg a törvény álláspontját. Érveit ameggyőződés mélysége hatja át. Egyike a leg-érdekesebb olvasmányoknak, melyek a párbajirodalmára vonatkoznak.

56

Mind a mellett a törvényhozó testületbentöbbször hangzott fel az a kívánság, hogy atörvénynek ezt a hézagát pótolni kell. 1829-benés 1830-ban a „pair“-ek kamarája foglalkozotta kérdéssel. A beállott forradalmi zavarok azon-ban véget vetettek a tárgyalásoknak. Nagyport vert fel annak idejében a Pesson-féleaffaire alkalmával hozott határozat. A bourgesi„Cour“ t. i. azt a határozatot hozta, hogy agyilkosság, mely párbaj alkalmával történik, anélkül, hogy szabálytalanság fordalt volna elő,nem alkotja meg a törvénybe ütköző gyilkosságtény álla dekát s így sem bűntettnek, sem vét-ségnek nem lehet minősíteni. Ennek ellenébenDupin, „procureur général“ (főügyész) azt vitatta,hogy a bourgesi törvényszék tévedett, midőnily határozatot hozott. Mind a mellett többtörvényszék ezután is ettől eltérő határozatottett magáévá, de a jogtudósok legnagyobb részemégis Dupinnek adott igazat és így tehát he-lyeselték a „Cour supréme“ elfoglalt állás-pontját.

Megemlítendő, hogy 1851-ben az „Assem-blée Nationale“ megbízta Valette jogtudóst, hogyadjon véleményt azon négy javaslat tárgyában,melyeket 1849. és 1850-ben terjesztettek elő. A

57

hírneves jogász véleménye akként hangzott, hogymeg kell változtatni az eddigi eljárást.

A szakszerű vélemény, mely 1858—59-benmeg is jelent a „Revue critique de législationet de jurisprudence“, egyike a legérdekesebbdolgozatoknak, melyet a párbaj irodalma ter-melt. Mérsékelt szellem hatja át minden sorát.A kitűnő tudós igen természetesen gáncsolja apárviadalt, de józanul tartózkodik minden túl-zástól.

Vizsgálódásainak helyes eredménye az, hogya párbaj divatos nyavalyájával észszerűen kellszámolni, kiirtani amúgy egész egyszerűen —úgy sem lehet, hanem a viszonyok és körülmé-nyek tekintetbe vételével mérsékelten kell meg-torolni a torvény ellen vétőket. Ez csakugyanaz egyedül helyes kiinduló pont.

Hogy ez a baj épen a legjobb körökben ka-pottlábra, az arról tanúskodik, hogy merev elvi ál-láspont következetes keresztülvitele alig ajánlatosmindaddig, míg a felfogás át nem alakul.

A második francia császárság idejében akövetkező nagyságok hódoltak meg a párbajkényszerének.

Bismarck, — Virchow, Montpensier herceg —Bourbon Henrik spanyol infans. E nevek, me-

58

lyek mellett még számtalan mást lehetne fel-említeni, mind meg annyian ékesen szólnakazon egyedül helyes álláspont mellett, hogy aszigora büntetéssel való fenyegetés egymagábannem elegendő, hanem e téren az az első teendő,hogy a társadalmat kell felvilágosítani eddigiálláspontjának téves voltáról.

A modern francia párbajok is mind ezenfelfogás mellett szólnak.

Nem meglepő-e, hogy még egy Gambettais pisztolylyal kezében keresi igazát de Fourtou-val szemben. Vagy nem furcsa-e, midőn Floquetfrancia miniszterelnök, ki állásánál fogva atörvény legfőbb őre, vívó tőrrel reparálja azonsérelmet, melyet a hírhedt Boulanger követettel rajta.

A párbajnak franciaországi története arrólgyőzhet meg minden mély vizsgálódót, hogy atörvény betűje nem igen alkalmas arra, hogyezen a bajon segítsen.

Az első teendő az, hogy a társadalomrakell hatni, hogy a párbajban megverekedőbenne lásson hőst, hogy a becsületről való foga-lom ne legyen az individuumhoz, mintegy odaláncolva, hanem hogy törekedjünk a közjogibecsület fogalmát terjeszteni minden körben.

59

A modern időkben nem kívánhatjuk, hogyaz individuum úszszék a társadalom felfogásánakáramlata ellen. Társadalmi bűnöket nem szabadaz egyénen megtorolni, mert így minden eset-ben a hős fényköszoruja fogja elhomályosítania törvény előtt való tiszteletet.

Vessünk ezután még egy röpke pillantástEurópa többi főbb államára. Mindenütt ugyan-azt fogjuk látni: a párbajt szigorú büntetések-kel fenyegetik, de kiirtani még sem sikerült se-hol sem Angliát kivéve, a hol azonbannem a törvény, hanem a hatalmas társadalmiactiónak köszönhető ennek a sociális bajnakteljes megszűnése.

Belgium.A modern francia párbajok legtöbbje

eddig Belgiumban folyt le. A könnyű közleke-dés a franciák kedvenc párbaj porondjáváavatta e szép országot.

A büntetés ritkán érte utól azelőtt a tila-lom ellen vétőket. Nagy engedékenységgel,hogy ne mondjam kedélyességgel hagyták me-nekülni a törvény megsértőit, de legújabbi idő-ben annál drákóibb párbaj-novellát kezdemé-

60

nyezett a szenátus, mely valószínűleg törvénynyéis válik.

A belgák megsokalták a dolgot, hogy az őországukat oly alkalmas párbajozó helynektekintették s most már — hogy ha a beterjesztettjavaslat törvényerőre lép — egyáltalában nemlesz tanácsos Belgium földjén megverekedni.

A régi belga jogban, a párbaj delictumsui generis volt. ügy tekintették, mint a fel-ségsértés egyik alfaját, azon felfogásból indulvaki, hogy az, aki párbajt ví, bitorolja a fejedelemigazságszolgáltatási jogát. Tehát a belgák régenteugyanazon felfogásnak hódoltak, mint a minőta franciáknál láttunk. A büntetések ennek meg-felelően fölötte szigorúak voltak. Halálbüntetésés a javak elkobzása volt a két főbüntetés. Haa viadal alkalmával a bűnösök kimúltak a pert— mint a belgák magukat kifejezték — emlé-kük ellen (contre leur mémoire) folytatták. Ne-vezetes, hogy a puszta kihívás valamint a kihíváselfogadása is büntetés alá került, mint erről DeGhieuret: „Institutions du droit Belgea-ben istanúskodik. A belga provinciák törvényhozásakülönben majdnem olyan volt, mint Francia-országé.

Az 1791 szept. 25-én kelt francia „Code

— 61 —

pénal“, továbbá az 1810-ben kelt büntető tör-vénykönyv, mely Belgiumban egészen 1867-iga belga büntető törvénykönyv életbe léptetéséigvolt érvényben, egyszerűen hallgattak a párbajvétségéről, szóval nem ismerték el annak „de-lictum sui generis“ jellegét.

Az 1841. évi jan. 8-iki törvény volt az első,mely a párbajt külön említi meg és saját kü-lönleges büntetési tételeket állapít meg ellene.

Az egyes törvényszakaszok, melyeket az1867-ik évi „Code pénal Belge“ is átvett, ígyhangzanak:

ART. 423. — La provocation en duel sera punied'un emprisonnement de 15 jours á 3 mois, et d'une amendede 100 francs á 500 francs.

ART. 424. — Seront punis des mémes peines ceuxqui auront décrié publiquement ou injurié une personnepoar avoir refusé un duel.

ART. 425. — Celui qui, par une injure quelconque,aura donné lieu a la provocation, sera puni d'un empri-sonnement de 1 mois á 6 mois, et d'une amende de 100francs á 1000 francs.

ART. 426. — Celui qui. dans un duel, aura faitusage de ses armes contre son adyersaire, sans qu'ii soitrésulté du combat ni homicide, ni blessure, sera puni d'unemprisonnement de 1 mois á 6 mois, et d'une amende de200 francs á 1000 francs. Celui qui n'aura pas fait usagede ses armes sera puni conformément á Part. 423.

ART. 427. — Celui pui, dans un duel, aura blesséson adversaire. sera puni d'un emprisonnement de 2 moisá 1 an, et d'une amende de 300 francs á 1500 francs.

62

ART. 428. — Si les blessures ont causé une ma-ladie ou une incapacité de travail personnel, le coupablesera puni d'un emprisonnement de 3 mois á 2 ans, etd'une araende de 500 francs á 2000 francs.

ART. 429. — L'emprisonnement sera de 6 moisá 3 ans, et l'araende de 1000 francs á 3000 francs, siles blessures résultant du duel ont causé, soit une raa-ladie paraissant incurable, soit une incapacité permanentede travail personnel, soit la perte de l'usage absolu d'unorgane, sóit une mutilation grave.

ART. 430. — Celui qui, dans un duel, aura donnéla mórt á son adversaire, sera puni d'un emprisonnementde 1 an á 5 ans, et d'une amende de 2000 francs á10.000 francs.

ART. 431. — Ceux qui, d'une maniére quelconque,auront excité au duel, seront punis des mémes peines queles auteurs. Dans le cas bú le duel n'aurait pas eu lieu,ils encourront un emprisonnement de 1 mois á 1 an etune amende de 100 francs á 1000 francs.

ART. 432. — Dans les cas prévus par les articles427, 428, 429 et 430, les téinoins seront punis d'unemprisonnement de 1 mois á 1 an, et d'une amende de100 francs á 1000 francs.

ART. 433. — Les coupables condamnés en vertudes articles 425 et suivants seront, en cas de nouveauxdélits de mérne nature. commis dans le délaí fixé parTart. 56, condamnés au maximum des peines portées parces articles, et ces peines pourront mérne étre élevées audouble.

Az 1878-ik évi bűnvádi eljárás azonkívülkimondotta, hogy azon esetben, hogyha egybelga az ország határain kívül követi el a426, 427, 428, 429, 430. §§-okba titk. cselek-vényt, az illető idegen állam felszólítására ül-

63

dözve lesz Belgiumban. A belga btk. szigorátazonban némikép enyhíti az 1888. évi május31-én kelt, ,.a feltételes szabadon bocsátásról“szóló törvény 9. articulusa, mely így szól:

„Les cours et tribunaux, en condamnant á une ouplusieurs peines, peuvent, lorsque l'emprisonnement ásubir, sóit comme peine principale ou subsidiaire, sóit parsuite du cumul de peines principales et de peines subsi-diaíres, ne dépasse pas six mois et que le condamné n'aencouru aucune condamnation antérieure pour crime oudélit, ordonner par décision raotivée qu'il sera sursis ál'exécution du jugement ou de Fairét pendant un délaidönt ils fixent la durée á compter de la date du juge-ment ou de l'arrét, mais qui ne peut excéder cinq années.

„La condamnation sera considérée comme non ave-nue, si pendant ce délai le condamné n'encourt pas decondamnation nouvelle pour crime ou délit. Dans le cascontraire, les peines pour lesquelles le sursis a eté accordéet celles qui font l'objet de la condamnation nouvelleseront cumulées.“

A tervezett párbajnovella, melyet, mintmár előbb említettem, a szenátus kezdeménye-zett, múlt év április 6-án került a képviselőházelé a központi bizottság jelentése révén. VanCleemputte előadó jelentéséből kitűnik, hogy abelga „Code pénal“ fennebb idézett 423—433.§§-ai a tervezet szerint jelentékeny módosítástszenvednek. Mindenek előtt már pusztán annaka ténye, hogy valaki a sajtó útján közli apárbaj jegyzőkönyvét vagy előzményeit, vagy

64

akárcsak a párviadalt adja a közönség tudtáravagy azt leírja vagy vagy pedig a párbajnál,jóllehet vér nélkül végződött, mint tanú vanjelen, megállapítja a büntethetőséget.

A mi pedig a kiszabható büntetéseket illeti,említést érdemel, hogy a bírák fel vannakhatalmazva, hogy súlyos esetekben hivatalvesz-tést állapíthassanak meg, továbbá megvonhatjákaz elítéltektől a választás és választhatás jogát,mind ez pedig kötelességükké van téve, hogyhaaz elítélt bűncselekvényénél hivatalos hatalmávalélt vissza; továbbá bizonyos esetekben nemalkalmazhatók az enyhítő körülmények, főlegpedig a föltételes szabadonbocsátás intézménye;végül a büntetések minimuma is fel van emelve,így pl. az ellenfél megsebesítése, mely gyógyít-hatatlannak látszó betegséget okozott, legalábbegy évtől egész 3 évig terjedhető börtönnel (em-prisonnement) és legalább 2000 francs pénzbün-tetéssel büntetendő, stb. stb.

A tervezet e rövid ismertetése is arra vall,hogy a belga törvényhozás igen szigorú állás-pontra helyezkedett. A jövő fogja megmutatni,hogy vájjon téves-e azok nézete, kik a túlszigorúbüntetésektől semmi javulást sem várnak.

65

Olaszország.1889-ik év óta Olaszországnak új büntető

törvénykönyve van, melynek 237—245. §§-aiintézkednek a párviadalról.

CAPO IX. Del d u e l l o . 237. Chiunque sfidaaltri a duello, ancorché la sfida nou sia accettata, é punitocon la multa sino a L. 500; ma se egli sia stato lacausa ingiusta a determinante del fatto dal quale é deri-vata la sfida, la pena é della detenzione sino a due mesi.

Va esente da pena chi sia stato indotto álla sfidada grave insulto o da grave onta.

Chi accetta la sfida, qualora sia stato la causa ingi-usta e determinante del fatto dal quale essa é derivata,é punito con la multa da L. 100 a 1500.

Se il duello avvenga, si applicano soltanto le dis-posizioni degli articoli seguenti.

238. Chiunque fa uso delle armi in duello é punito,se non cagioni all' avversario lesione personale, con la v

detenzioni sino a due mesi.Se il colpevole sia stato la causa ingiusta e deter-

minante del duello, la detenzione é da quindici giorni aqnattro mesi.

239. II duellante é puuito con la detenzione: 1. dasei mesi a cinque anni, se uccida Tavversario o gli cagioniuna lesione personale da cui derivi la morte; 2. da un mesea due anni, se gli cagioni una lesione personale che pro-duca alcuno degli effetti preveduti nel primo capoversodeir artic. 372; 3. sino a quattro mesi, se gli cagioniqualsiasi altra lesiose personale.

Se il colpevole sia stato la causa ingiusta e deter-minante del duello, la detenzione, é, nel primo caso, dadue a sette anni; nel secondo, da tre mesi a tre anni;nel terzo, da uno a sei mesi.

66

240. Le pene stabilite nella príma parte dei dueprecedenti articoli sono diminuite da un sesto ad un terzo,se il colpevole sia stato indotto al duello da grave ín-sulto o da grave onta.

241. I portatori deli a sfída sono puniti con lamulta sino a L. 500; ma vanno esenti da pena, se im-pediscano il combattimentő.

I padrini o secondi sono puniti con la multa da L.100 a 1000, se il duello non abbia per effetto alcunalesioni personale, e cen la detenzione sino a diciottomesi, negli altri casi; ma vanno esenti da pena, se primadel duello, abbiano fatto quanto dipendeva da loro perconciliare le parti, o se, per opera die essi, il combatti-mentő abbia un esito menő grave di quello che altrimentipoteva avere.

242. Quando alcuno dei duellanti non abbia avutoparte alcuna nel fatto che cagionö il duello, e si battain vece di chi vi ha direttamente interessé, le pene sta-bilite nei precedenti art. 238 e 239 sono aumentatedella metá.

Non si applica tale aumento di pena, se il duellantesia un prossimo congiunto della persona direttamente in-teres sata, ovvero se sia uno dei padrini o secondi che sibatta in vece del suo primo assente.

243. In vece delle disposizoni degli art. 239 e 242.si applícano, per Tomicidio e la lesione personale seguitiin duello, quelle dei capi I e II del titolo IX: 1. se le con-dizioni del combattimento non siano state precedenteinentestabilite da padrini o secondi, ovvero se il combattimentoson segua álla loro presenza; 2. se le armi adoperate nelcombattimento non siano eguali, e non siano spade, scia-bole o pistole egualmente cariche, ovvero siano armi diprecisione o a piú colpi; 3. se nella scelta delle armio nel combattimento vi sia frode o violazione de con-dizioni stabilite; 4 se sia stato espressamente convenuto,ovvero se risulti dalia specie del duello, o dalia distanza

67

fra i conibattenti, o dalle altre condizioni stabilite, cheuno dei duellanti dovesse riraanere ucciso.

In ogni caso la pena é della reclusione; e, ove lacondanna non abbia per effetto l'interdizione perpetua, éaggiunta l'interdizione temporanea dai pubblici ufficii.

Se la lesione personale importi nna pena inferiorea quelle stabilite negli art. 239 e 242. si applicano tali pene,aumentate di un terzo, sostituita la reclusione álla detenzione.

I padrini o secondi, nei casi dei n. 2. 3 e 4. sog-giacciono allé stesse pene stabilite in questo articolo peri duellanti; le quali peró possono essere diminuite diun terzo,

La frode o la violazione delle condizioni stabilitequaiito álla scelta delle armi o al combattimento é a ca-rico non solo di chi ne sia l'autore, ma anohe di quellofra i duellanti, padrini o secondi, che ne abbia avutoconoscenza prima o nell'atto dei combattimento.

244. Chiunque publicamente offende una persona ola fa segno in qualsiasi modo apubblico disprezzo perchéessa o non abbia sfidato o abbia ricusato il duello, ovvero,dimostrando o minacciando disprezzo, incita altri al du-ello, é punito con la detenzione da un mese ad un anno.

245. Quando colui che provoca o siida a duello ominaccia di provocare o sfidare agisca con l'intento dicarpire danaro o altra utilitá, si applicano, secondo i casi,le disposizioni dell'art. 407 o del Part. 409.

Az olaszországi párbaj codifícatiojára vonat-kozólag igen érdekes részletek és fejtegetésekolvashatók dr. Lukács Adolf értekezésében,melyet a „Magyar Igazságügyben“ közölt: „Apárbaj büntetőjogi fejlődése és jelen állapota“címmel. A bővebb részleteket illetőleg teháterre a kiváló értekezésre utalok.

68

Spanyolország.T. Livius (27. könyv 21. §.) tanúsága

szerint a ibéri félsziget lakói már az északi né-pek beözönlése előtt ismerték a párbajt. Azinvázió után még gyakoribbá lett a Góthok szo-kásának befolyása alapján.

Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a„Fuero-juggo“-nak nevezett törvénykönyv sem-miféle intézkedést sem tartalmaz, mely arravallana, hogy a törvényszéki párbaj törvényesintézkedés lett volna náluk.

Az Arabok betörése után a párbaj mégszélesebb körben terjedt el, ágy hogy bízvástmondható, hogy akkor még nem volt eltiltva.A spanyol királyok t. i. belátva azt, hogy nemképesek elnyomni, legalább szabályozni óhaj-tották.

A „Cortés de Najera“ bölcs Alfons ural-kodása alatt részletes intézkedéseket tett azú. n. „Codigo de las Partidasa-ban, de azonnalmeg kell említenünk, hogy az ország hamartúl tette magát a törvény intézkedésein.

A párbajt legelőször a katholikus királyoktiltották meg. 1480-ban Toledoban törvénythoztak a „Novissima Bécopilacion“ címmel,

69

ebben a párbajra vonatkozólag részletes intéz-kedéseket találunk.

Ennek a törvénynek értelmében jószágvesz-téssel sújtották azt, a ki mást párbajra hí, vagya kihívást elfogadja, még akkor is, ha ered-ménytelenül is történt.

Halálbüntetés éri: a kihívót, ha ellenfelétmegsebzi vagy megöli; a kihívott abban azesetben, ha életben marad, örökösen száműzvevan; a segédek jószágelkobzással büntetendők;sőt mi több, még azokra is volt büntetési tételszabva, akik a párviadalban akárminő más módon8 mások miatt voltak jelen.

A szigorú intézkedéseknek kevés foganatjukvolt. Hasonló csekély eredménye lőn az 1678.aug. 29-iki decretumnak és a 1701-ben keltordonnance-nak. Mindezen cikkek feltalálhatóka „Novissima Nécopilacion“ című munkában.

V. Fülöp 1716. jan. 27-én „Pragmaticá“-thirdetett ki, melyet 1757-ben május 9-én VI.Ferdinánd megújított. E pragmatica fentartja akatholikus királyok mindazon rendeleteit, me-lyek a párbajt tilalmazzák és a régieken felülmég ujabb büntetéseket is szabott a törvényáthágóira. Mindamellett meg kell jegyeznünk,hogy a törvényeket nem hajtották végre, úgy

70

hogy 1837-ben a törvényszékekhez királyi ren-delet érkezett, mely a V. Fülöp-féle pragma-tica végrehajtását sürgeti és hagyja meg a bí-ráknak.

Az 1848-iki büntető törvénykönyv, melyet1850. és 1870-ben ki, egészítettek teljesen átala-kította az eddigi büntetési tételeket. Ettől kezdvea büntetések sokkal enyhébbek. Intézkedéseia Dalloz-féle francia fordításban így hangzanak:

ART. 439. — Les autoritás qui auront connaissanced'un duel projeté, procéderont á l'arrestation du provoca-tenr, á celle de Tadversaire, si celui-ci a accepté le défi;ils ne seront mis en liberté qu'aprés avoir donné leurparole d'honneur de se désister de leur projet.

Celui qui, manquant déloyalement á sa parole, provo-querait de nouveau son adversaire, sera puni d'interdictiontemporaire de l'exercice de toutes fonctions publiques, etmérne du bannissement.

Celui qui, dans les mémes conditions, accepterait leduel, sera puni d'exil.

ART. 440. — Celui qui tuerait en duel son adver-saire, sera puni de réclusion.

S'il le blessait de blessures définies dans le numero Ide l'article 431, il sera puni de la prison correctionnelle(application des pénalités, moyenne ou maximum).

En tout autre cas, on punira de détention les com-battants, alors mérne qu'il n'y aurait pas de blessures.

ART. 441. — Au lieu des pénalités signalées ál'article précédent, on punira de bannissement, en casd'homicide, d'exil en cas de blessures stipulées dans lenumero I de l'article 431, et d'une amende de 50 á 500pesetas dans chacun des cas suivants:

71

1° Le provoqué ou défié qui se battrait pour nepas avoir avoir obtenu de son adversaire explication desmotifs du duel;

2° Le défié qui se battrait parce que son adversairelni aurait refasé des explications suffisantes, ou une satis-faction honorable pour Foffense encourue;

3° L'offensé qui se battrait pour n'avoir pu obtenirde Toffenseur une explication suffisante ou une satisfactionhonorable qu'il aurait demandée.

ART. 442, — Les pénalités établies á l'article 440,seront appliquées au maximum:

1° A celui qui provoquerait le duel sans eu expli-quer les motifs á son adversaire, si celui-ei l'exigeait;

2° A celui qui, ayant provoqué mérne avec raison,rejetterait les explications suffisantes ou la satisfactionhonorable que lui aurait offert son adversaire;

3° A celui qui, ayant fait injure á son adversaire,se refuserait a lui accorder des explications suffisantes ouune satisfaction honorable.

ART. 443. — Celui qui exciterait un autre á pro-voquer ou á accepter un duel, sera puni respectivementdes pénalités mentionnées á Tart. 440, si le duel a lieu.

ART. 444. — Celui qui outragerait ou discréditeraitun autre publiquement pour le fait d'avoir refusé un duel,encourrait une des pénalités établies pour les injuresgraves.

ART. 445. — Les témoins d'un duel d'oű résul-teraient la mórt ou des blessures, seront respectivementpunis comme auteürs de ces délits avec préméditation,s'ils ont provoqué le duel ou employé quelque perfidie,sóit dans Pexécution du düel, sóit dans le réglement desconditions de celui-ci.

Comme somplíces des mémes délits, s'ils l'avaientdecidé un duel á mort, ou connaissaient l'avantage d'undes combattants.

Ils encourent la réclusion et une amende de 250 á

72

2,600 pesetas, s'ils n'ont point fait tout leur possibleponr concilier les parties, on s'ils n'ont point établi lesconditions du dnel de la facon la moins périlieuse possibleponr la vie des combattants.

ART. 446. — Le duel qui anrait lieu sans i'assi-stance de denx on plusieürs témoins majeurs, ponr chaquepartié, et sans qne cenx-ci enssent choisi les armes etrégié tontes les antres conditions, sera pnni:

1° De prison correctionnelle s'il n'en résulte pasmórt on blessnre;

2° Des pénalités générales de ce Code si la mórten est résúltée, la pénalité ne pouvant jamais étre moindreqne la prison correctionnelle.

ART. 447. — On appliqnera anssi les lois généralesde ce Code, et, en ontre, l'interdiction absolue temporairede Texercice de tontes les fonctions pübliqnes:

1° A celni qui provoquerait on donnerait lieu á undéfi ayant en vne nn interet pécuniaire ou immoral;

1 ° An combattant 1 qui commettrait la lácheté demanqner anx conditions établies par les témoins.

A mi a törvényszéki praxist illeti, állítólagigen ritka az az eset, midőn egy párbajügyetcsakugyan a törvényszék elé visznek.

A törvényszékek vajmi ritkán foglalkoznaka párbajügyek tárgyalásával, jóllehet a lapokminden esetről megemlékeznek és körülményesenirják le a véghez ment harcok minden részletét.S ha néha mégis reá szánja magát a hatóság,hogy üldözni fogja a párbajt, az egész pusztaformalitás, mely semminemű kellemetlenséggelsem jár a harc hőseire nézve.

73

Nevezetes, hogy Spanyolországban a katonaipárbajokra nézve semmiféle különös intézkedéstsem találunk.

Az 1885. év óta érvényben levő katonaibüntető törvénykönyv ugyanazon intézkedésekettartalmazza, mint a közönséges büntető törvény-könyv.

A híres párbajok közt Spanyolország csupána Montpensier — Don Henri de Bourbon infanspárbajával szerepel.

Portugália.Portugáliában, épúgy mint Spanyolország-

ban, el van tiltva a párbaj.1886. évi szept. 16-án kelt büntető codex

igen szigorú büntetéseket tartalmaz.A Dalloz-féle francia gyűjtemény szerint

így hangzanak az erre vonatkozó §§-ok:ART. 382. — L'amende et la prison sont infligés

á ceux qui, publiquement, ont discrédité ou injurié celuiqui a refusé un duel.

ART. 383. — Quiconque excite au duel par quelqueinjure ou d'une autre maniére que ce sóit, est puni d'unemprisonnement de 1 mois á 1 an, augmenté d'une amende.

ART. 384. — Est punissable le simple fait de sebattre en duel.

ART. 385. — En cas de mórt, la peine est de 1á 2 ans de prison et du maximum de l'amende; elle peut

74

mérne étre portée au double avec emprisonnement correc-tionnel. La peine est de 6 mois a 2 ans et d'une amendecorrespondante si les blessures ont occasionné une infir-mité permanente ou une incapacité de travaii de 20 jours;elle est de 3 á 12 mois avec amende si les blessuressönt légéres.

ART. 386. — Une peine de 6 mois de prison estinfligée aux témoins, avec amende, s'ils peuvent étre com-pris comme complices du délit.

ART. 387. — Si le dnel a eu lieu sans témoinsou s'il a été loyal, ou si la cause du duel avait commecause un intérét pécuniaire, les délinquants s'eront tou-jours punis des peines sus énoncées, dans le cas de mórtou de blessures graves.

Jóllehet a hadseregben a párbaj el vantiltva, mind a mellett az a tiszt, aki sérelmeteltűrve, meg nem verekszik, ferde helyzetbejut, mely lehetetlenné teszik neki, hogy ahadsereg kötelékében maradhasson.

A párbaj elég gyakori Portugálban. Leg-nevezetesebb párbaj a Carvalho minister ésEibeiro közt lefolyt eset, mely annak idejébenélénk megbeszélés tárgya volt az európai saj-tóban.

Helvetia.Svájcban nagy mértékben uralkodik a jogi

particularismus. Ahány canton, annyi codex.Ugyancsak jó ügyvéd legyen az, ki Svájc min-den cantonjának törvényeit ismeri.

75

Ezen particularismust megtaláljuk a bün-tetőtörvény azon intézkedéseire nézve is, ame-lyek a párbaj vétségét büntetik.

Lehetetlen volna tehát mind a 22 canton-nak a párbajra vonatkozó törvényhozási intéz-kedéseit mind ismertetni s azért csak egy né-hány jellemző adatra kell szorítkozni.

Érdekes például szolgálhat a helvetiai fel-fogásra Vaud canton büntetőkönyve, mely aII. fejezet (Chapitre) V. címében (titre) a követ-kező intézkedéseket tartalmazza.

Cade pénál du c a n t o n de Vaud. ChapitreII du Titre V. De s b a t t e r i e s et du du el ART. 240.— Celui qui prend une part aotive á une batterie, lorsmérne qu'elle ne présente aucun des caractéres mentionnésaux articles suivants, est puni d'une amende qui ne peutexcéder soixante francs, ou d'un emprisonnement qui nepeut excéder 15 jours.

ART. 241. — Si la batterie a eu pour résultat unelésion du génre de celles qui sönt mentionnées á l'art.231. Tauteur de cetté lésion est puni d'un emprisonnementde 10 jours á 10 mois; les autres personnes qui ont prispart a la batterie sönt punies d'un emprisonnement quine peut excéder 4 mois, ou d'une amende qui ne peutexcéder 600 francs.

ART. 242. — Si la batterie a pour résultat unelésion du génre de celles qui sönt mentionnées á Tart.232, Fauteur de cetté lésion est puni d'un emprisonnement de 1 mois á 2 ans; les autres personnes qui ontpris part á la batterie sönt punies d'un emprisonnementqui ne peut excéder 1,000 francs.

76

ART. 243. — Si la batterie a eu pour résultatdes lésions mentionnées á Tart. 235, l'auteur de ces lésionsest puni d'an emprísonnement de 6 mois á 4 ans.

Si elle a eu ponr résaltat nne lésion ayant occasi-onné la mórt, l'auteur de cetté lésion est puni par unemprisonnement de 10 mois a 15 ans. sans préjudice desautres dispositions sur rhomicide.

Les autres personnes qui ont pris part á la batteriesönt punies par un emprisonnement qui* ne peut excéder2 ans, ou par une amande qui ne peut excéder 2,000francs.

ART. 244. — Dans les cas prévus aux articlesprécédents, le maximum de la peine peut étre élévé demoitié contre ceux qui ont été provocateurs ou qui ontcontribué á prolonger la batterie, ou pui ont fait usaged'armes meurtriéres ou d'instnments dangereux.

ART. 245. — Si le délinquant a encouru la peined'un emprisonnement de 10 mois ou au-delá, le juge peutsubstituer, en partié, le bannissement á l'emprisonnement,de telle sorté que le délinquant sóit condamné á 6 mois,au moins, d'emprisonnement, et en outre, au bannissementpour un temps qui ne peut excéder 10 années ou étremoindre de 1 an.

ART. 246. — Dans les cas prévus au présent cha-pitre, le juge peut libérer de toute peine celui qui a faitses efforts pour arréter la rixe, lors mérne qu'il y a prisune part active, ansi que celui qui est suffisamment punipar les mauvais traitements qu'il a éprouvés, ou par lesblessures qu'il a recues.

ART. 247. — Les dispositions des articles 240,241. 242, 243, 244, 245 et 246 sönt applicables auduel. Toutefois, le tribunal, dans rapplication de la peine,aura égard aux torts que peut avoir eus Tun ou l'autredes combattants, au moment oú la querelle a eu lieu.

Le maximum de la peine peut étre élévé de la moi-tié contre cenx qui ont été provocateurs ou qui ont con-

77

tribué á prolonger le duel, ou qui se sönt conduits avecdéloyauté dans le combat. Les témoins et les autres assis-tants du duel ne sönt punissables qu'autant qu'ils onterapéché la réconcilitation, excité ou envenimé la querelle,ou cbercbé á aggraver les conditions du combat.

Dans ce cas, ils sönt réputós complices et puniscomme tels.

ART. 248. — Dans les cas prévu3 aux articles242 á 247 .inclusivement, la peine de la réclusion peut,suivant les circonstances, étre substituée á celle de l'empri-sonneraent.

N. B. L'article 231 édicte les peines en cas d'inca-paeité de travail de 20 á 30 jours, Vart 232 Tincapacitéde plus de 30 jours, etc.

Le banissement est supriraé comme peine, commecontraire au Code Fédéral qui défend de bannir un citoyensuisse.

E szerint a párbaj és a verekedések egykalap alá kerültek; sőt még mintegy hozzá isteszi, hogy a penge úgyis mindig a tokjábanmarad, s hogy Themis istenasszonyának nemvolt alkalma még az igazságszolgáltatás pallosávalsújtani a tilalom ellen vétőket.

Boldog ország, boldog erkölcsök! Nemérdektelen adat, hogy a középkorban Helvetiá-ban sem volt ritka dolog a törvényszéki pár-baj, sőt még az egyes főurak között is gyakranelőfordult a becsületpárbaj. Később azonbanszigorú intézkedéseket tettek ellenük. 1651-benpl. a berni „le mandat de leurs Excellences“ is

78

ugyancsak szigorú volt, mint azt a „Coutumierde Vaud“ közli.

Az 1716. edictum sem érdektelen, melyhasonló szellemben intézkedett.

A svájci párbajok közül legnevezetesebb, amely Lassalle híres socialista és egy bojár közöttfolyt le.

Anglia.Anglia az egyedüli ország, a hol a párbaj

teljesen eltűnt. Nincs is tehát szükség törvényre,mely a párbajra büntetéseket szabjon.

Edouard Erneseman figyelemre méltó tanul-mányában érdekesen nyilatkozik a párbajról*)

“*) „Longtemps aprés que le duel judiciaire eut étéadmis dans les Etats du continent comme moyen de jugerun procés, ii franchit la Manche avec les Normands ets'introduisit en Angi éterre.

„A l'origine, le duel, sous le nom de trial byb a 111 e ou de combat, était un privilége de Norraand.

,,Plus tárd, il s'étendit jusque dans le droit communde l'Angleterre, „Common law of England“ et ce fut seule-ment lors du cas célébre „Thornton contre Ashford.“1817, aprés que lord Ellenborough eut reconnu le trialb y b a 111 e, comme faisant partié du droit commun,qu'il fut aboli comme un resté démodé du jugementde Dieu.

„De meme que le duel judiciaire n'avait pénétré enAngi éterre que Idngtemps aprés avoir été adopté surle continent, de mérne le duel privé n'y rénétra quefort tard.

79

A legfeltűnőbb jelenség csak az, hogy aszázad elejéig Angliában és Irlandban épolygyakori volt a párbaj, mint a continensen. Jel-lemző pl. hogy egy irlandi, ki elvesztette pörét,ügyvédjét és az ügyében eljáró bíróság tagjaitis provocálta.

„Avant le XVIe siécle, on ne trouve aucuue men-tion authentique du duel, dans le sens modemé de ce mot,ni dans la Grande-Bretagne, ni dans l'írlande.

„Mérne sous Jacques Ier .un duel était une rareté.Du temps de Cromwell les doctrines et les moeurs despuritains s'y opposaient rigoureusement.

„Ce ne fut que vers le „temps légér“ qui cora-menc^a a la cour d'Angleterre aprés la Restauration quele duel eut beau jeu . . .

„Les Irlandais se battaient en duel pour tous lesprétextes possibles.

„Une différence d'opinon sur un point de droitdevant le tribunal entre deux avocats irlandais lem* semblaun motif assez suffisant de duel; ils se préeipitérent horsde l'audience, laissérent attendre juges et jury et allérentrégler la discussion dans un champ voisin. II arriva aussiqu'un Irlandais, qui avait perdu un procés, provoqua tousles avocats de la partié adverse.

„Mérne les juges irlandais, depuis le lord Chance-lier jusqu'au „puisne judge“ ne considéraient pas le moinsdu monde le duel comme étant au-dessous de leur dignité.— On peut dono dire avec raison qu'au point de vuedu duel la société anglaise et irlandaise du siéc'e dernierne le cedait en rien aux États du continent, et mérnepeut-étre qu'elle les surpassait tous.

Ce fait est d'autant plus étonnant que la loi neconsidérait avec aucune indulgence le cas de mórt en duel,

80

Minden büntetés dacára is azonban egészen1851-ig igen sok párbaj fordult elő Angliában.Albert herceg érdeme, hogy azon mozgalmatmegindította, melynek sikeres eredménye volt,hogy a párbaj egészen eltűnt Angliából.

et qu'elle menacit le meurtrier des chátiments les plussévéres. C'est que Topinon publique n'était pas encoreműre, merne á cetté époque, et jusqu'au temps de Geor-ges III, l'Ecosse, l'Irlande et TAngleterre ne fourairentque rarement un jury. qui, par un verdict de culpabilité,ait mis l'accusé en danger d'étre condamné á mórt. IIfallut qne le mai devint assez grand pour soulever, pourainsi dire, l'opiuon publique; que les dispositions élevéesdans le „Tatler et le Spectator,“ que les considérationsde John Cockburns dans une history of duels, 1720a,que Paley, Bentham et d'autres écrivains blámassent lafolie du duel, il fallut tous ces efforts réunis pour pré-parer le terrain et pour que le jury considérát la mórten duel comme un cas de meurtre.

„Déjá du temps d'Elisabetb, des juges de la valeurde Coke, Bacon Halé, avaient déclaré, sans hésiter, quedonner la mórt en duel était un meurtre. Mais, de mérnequ'en Ecosse. l'opinon publique se prononca Iá aussi contrela rigoureuse application de la loi, en admettant que lemeurtre dévait étre distingué d'un simple homicide commis avec l'assentiment de la victime. Cependant, á la fin,force resta á la loi dans toute sa rigueur.

„Steinmetz rapporte que, sous Georges III. on fitmention de 172 duels. Seulement 18 poursuites eurentlieu, dönt 6 se terminérent par un acquittement. Dans hűitcas, il y eut condamnation á la prison, dans sept cas, onadmit l'homicide. et dans trois le meurtre. Deux accusésfurent exécutés.“

81

Az angol (ideértve a skótot és irlandit) mamár egyáltalában nem áll ki párviadalra; sőtannyira átment a vérébe a párbaj megvetése,hogy szinte már meg sem érti, hogy a conti-nens művelt elemei mint fordulhatnak ily esztelenmódhoz állítólagos becsületreparálás címén.

Az angol felfogás ma már annyira tisztult,hogy egy angol gentleman még a külföldönsem hódol meg a párbaj állítólagos kénysze-rének. (Lásd bővebben a bevezetésben.)

Mindent összefoglalva azt látjuk, hogyAnglia az egyedüli ország, melyben a párbajrövid idő alatt eltűnt és pedig nem a törvény-hozás szigorú büntetései, hanem a társada-lom vezető köreiből kiindult sikeres mozgalomalapján, mely igen helyesen fogta fel, hogy atársadalmi kóros tüneteket csupán társadalmiactio alapján lehet kiirtani.

Görögország.A hellén alkotmány levél kiadása óta egész

1834-ig nem volt a párbaj Görögországban el-tiltva. Erre különben szükség sem volt, mert agörögök az időtájt még nem ismerték a modernértelemben vett becsületpárbajt.

Az 1834. év ápr. 19-én kelt büntetőtörvény-

82

könyv tiltja el először. Ez a törvény különbenmind mai napig érvényben van.

Főbb intézkedései így hangzanak:Quiconque, pour quelque niotif que ce sóit, pro-

voque quelqu'un en duel, et quieonque ainsi provoqué seprésente au combat, est puni d'un emprisonnement de14 jours á 6 mois. si le duel n'a pas causé de blessure;de 3 mois á 2 ans, si la blessure a causé une incapacitéde travail moindre de 3 mois; d'un emprisonnement demoins de 2 ans, si la blessure a causé une incapacité detravail de plus de 3 mois, ou si le duel a eu lieu sanstémoins ou assistants; de réclusion, si l'un des combat-tants a été blessé mórt ellement ou a été tué sans que lamórt d'un des deux adversaires fűt préalablement conve-nue; de travaux forcés á temps, si la mórt a été prévue.

Sönt punis d'un emprisonnement de 3 mois au maxi-mum, ceux qui ont provoqué, ou qui ont accepté la pro-vocation, mérne si le duel n'a pas eu lieu, ainsi que ceuxqui ont menacé ou qui ont montré du dédaiu au provoquéqui n'a pas accepté le duel.

Est considéré comme circonstance aggravan te le casoíi Puné des parties aurait refusé la solution par voie destribunaux, ou aprés l'avoir acceptée, aurait eu de nouveaurecours au duel.

Les témoins ou assistants (aides, médecins, etc.) nesönt pas punis.

A katonai törvénykönyv említést sem tesza párbajról. De mégis, jóllehet a párbajt méga katonák közt sem engedi meg a törvény, avalóságban meg van nekik engedve. Az a ka-tonatiszt, aki párbajt vívni vonakodnék, örökrelehetetlenné tenné magát.

83

Németország.A párbajról az 1871. kelt, 1876-ban bőví-

tett büntető törvénykönyv intézkedik.Az erre vonatkozó §§-ok így hangzanak:Z w e i k a m p f , §. 201. Die Herausforderung

zum Zweikampf mit tödtlichen Waffen, sowie die Annahmeeiner solchen Herausforderung wird mit Festungshaft biszu aechs Monaten bestraft.

Vergl. M. St G. B. §§. 112, 113.§. 202. Festungshaft von zwei Monaten bis zu zwei

Jahren tritt ein, wenn bei der Herausforderung die Absicht, dass einer von beiden Theilen das Lében verlierensoll, entweder ausgesprochen ist oder aus der gewáhltenArt des Zweikarapfs erhellt.

§. 203. Diejenigen, welche den Auftrag zu einerHerausforderung übernehmen oder ausrichten (Kartelltrager),werden mit Festungshaft bis zu sechs Monaten bestraft.

§. 204. Die Strafe der Herausforderung und derAnnahme derselben. sowie die Strafe der Kartelltragerfalit weg, wenn die Partéién den Zweikampf vor dessenBeginn freiwillig aufgegeben habén.

§. 205. Der Zweikampf wird mit Festungshaft vondrei Monaten bis zu 5 Jahren bestraft.

§. 206. Wer seinen Gegner im Zweikampf tödtet,wird mit Festungshaft nicht unter zwei Jahren, und wennder Zweikampf ein solcher war, welcher den Tod des einenvon Beiden herbeiführen sollte, mit Festungshaft nichtunter drei Jahren bestraft.

§. 207. Ist eine Tödtung oder Körperverletzungraittels vorsätzlicher Uebertretung der vereinbarten oderhergebrachten Regein des Zweikampfs bewirkt worden, soist der Uebertreter, sofern nicht nach den vorhergehendenBestimmungen eine hartere Strafe verwirkt ist, nach den

84

allgemeinen Vorschriften über das Verbrechen der Tödtungoder der Körperverletzung zu bestrafen.

§. 208. Hat der Zweikampf obne Sekundanten statt-gefunden, so kann die verwirkte Strafe bis um die Hal fte,jedoch nicht über fünfzehn Jabre erhöht werden.

§. 209. Kartelltrager, welche erirstlich bemüht ge-wesen sind, den Zweikampf zu vernindern, Sekundanten.sowie zum Zweikampf zugezogene Zeugen, Aerzte undWundárzte sind straflos.

§. 210. Wer einen Anderen zum Zweikampf miteinem Dritten absicbtlicb, insonderheit durch Bezeigungoder Androbung von Verachtung anreizt, wird, falls derZweikampf stattgefunden hat, mit Gefangniss nicbt unterdrei Monaten bestraft.

A hadseregben azonban nincs megtiltvaa párbaj, de el kell ismerni, hogy széleskörűpraeventiv intézkedések vannak téve.

Így pl. mielőtt a német tiszt megvereked-szik, köteles a becsületbíróság ítéletét kikérni,amely föltétlenül határoz afölött, hogy van-e oka párbajra vagy nincs.

Ezen becsületbíróság, mint mindenütt, úgyNémetországban is igen hasznos és célhoz ve-zető intézkedésnek bizonyult,

Nevezetes, hogy ezeknek a becsületbírósá-goknak jogukban áll, minden tisztre fegyelmibüntetést róni, a kinek a viselete kifogás vagyegyébként megrovás alá esik; sőt annyira ter-jed hatalmuk, hogy a méltatlant egyáltalában

85

ki is zárhatják a hadseregből. Másrészt igentermészetesen az a kötelességük, hogy a tiszti-kar tekintélyét és társadalmi súlyát emeljék ésfokozzák.

Érdekes szerepet játszanak Németországbana burschok között vívott ú. n. mensurák.

A német doctrina még mai napig sem tu-dott végleges megállapodásra jutni, hogy vájjone viadalok megállapítják-e párbaj fogalmát.Ennek bővebb tárgyalása különben már a dog-matikus rész fejtegetéseinek tárgya.

Ausztria.Az osztrák örökös tartományokban a követ-

kező §§ ok intézkednek a párbajról:Von dem Zweikampfe. 158. Wer jeman-

den aus was immer íür einer Ursaehe zum Streite mittödtlichen Waffen herausfordert und wer auf eine soloheHerausforderung sich zum Streite stellt, begeht das Ver-brechen des Zweikampfes.

St ra fe .159. Dieses Verbrechen soll, wenn keine Verwundung

stattgefunden hat, mit Kerker von sechs Monaten bis zueinem Jahre gestraft werden.

160. Ist im Zweikampfe eine Verwundung geschehen,so ist die Strafe Kerker von einem bis zu fünf Jahren.Wenn jedoch der Zweikampf eine der im § 156 bezeich-

86

neten Folgen nach sich gezogen hat, so ist derselbe mitschwerem Kerker von fttnf bis zu zebn Jabren zu bestrafen.

161. Ist aus dem Zweikampfc der Tod eines derStreitenden erfolgt, so soll der Todtschlager mit zehn-bis zwanzigjahrigem scbweren Kerker bestraft werden.

162. In jedem Falle ist der Herausforderer auflangere Zeit zu verurtbeilen, als er verurtheilt wordensein würde, wenn er der Herausgeforderte gewesen ware.

S t r a fe der T h e i l n e h me r .

163. Wer zur Herausforderung oder zur wirklicbenStellung des einen oder anderen Theiles auf dem Kampf-platze aufgereizt oder in anderer Art absichtlich beige-tragen, oder demjenigen, der die Herausforderung abzu-wenden suchte. Verachtung gedroht oder bezeigt hat, istmit Kerker von sechs Monaten bis zu einem Jahre; wennaber sein Einfluss besonders wichtig gewesen, und eineVerwundung oder gar der Tod erfolgt ist, von einem biszu fttnf Jabren zu bestrafen.

164. Diejenigen, die sich als Beistánde oder soge-nannte Secundanten für einen der Streitenden zum Kampfegestellt habén, sollen mit Kerker von sechs Monaten biszu einem Jahre, und nach der Grösse ihres Einflusses unddes erfolgten Uebels auch bis auf fünf Jahre bestraftwerden.

S t r a f l o s w e r d e n des Zweikampfes.

165. Die Strafbarkeit wegen dieses Verbrechens hatzu entfallén:

a) für den Herausforderer, wenn er sich nicht zumStreite stellt;

b) für diesen sowohl, als für den Herausgeforderten,wenn sie sich zwar zum Streite gestellt habén, aber vondem Kampfe vor dessen Beginne freiwillig abgestanden sind;

c) für allé tibrigen Mitschuldigen, wenn sie sich für

87

das freiwillige Abatehen von dem Kampfe mit thätigemEifer bestrebt haben, und derselbe wirklich unterblieben ist.

158. u 165. „lm Zuaammenhalte dieser beiden §§ erscheint dieAnsicht zulássig, dass zum Thatbestande des VerbrecbensdesZweikampfesinsoferne dasselbe als strafbar erkannt werden soll, auch gehöre, dassder Herausforderer sicb zum Kampfe auch wirklich gestellt habé ....So lange die Sache im Stádium der blosen Herausforderung ruht, mussder im § 165 gesetzten Eventualitat, wornach es dem Herausfordererf reigelassen ist, noch vor dem entscheidehden Momente sich zur besserenEinsicht und Willensmeinung zu bekehren und die Strafbarkeit derHerausforderung von sich abzuwenden. Rechnung getragen werden.“Die nicht angenommene Herausforderung muss daher als straflos erachtetwerden (E. 11. Apr. 1865, A. 1089).

Svédország.A svéd büntetőtörvény 1864. páratlanul

szigorú intézkedése így hangzik:ART. 38. — Tout duel suivi de mort est puni de

6 á 10 ans de travaux forcés; si les témoins ont decidéun duel á mort, et que mort s'en sóit suivie, la peinepeut s'éiever jusqu'aux travaux forcés á perpétuité; s'il ya eu blessures graves, la peine est de 2 á 6 ans de tra-vaux forcés; s'il n'y a eu que des blessures légéres, oumérne s'il n'y a eu aucune blessure, la peine est de 6mois á 2 ans de prison.

Norvégia.Az 1874. évi büntetőkönyv a következőkép

hangzik:ART. 15. Chap. 14. — La peine des travaux forcés

est infligée en cas de mórt de l'un des adversaires, oubien si les combattants ont decidé des se battre á mórt,quelle que soit Tissue du duel.

ART. 19. Chap. 15. — II en est de mérne si le

88

duel a eu pour conséqnence la perte d'un membre, d'unorgane essentiel, ou une maladie grave ou des infirmités.Si les blessnres ne sont qne légéres, aucune peine n'estencourue. Les témoins ne sont pas punissables.

Oroszország.Nevezetes szerepe van Oroszországban a

párbajnak.Alig van ország, melyben a párbaj komo-

lyabb feltételekkel menne végbe, mint épen acár birodalmában.

Régente egyáltalában nem ismerték ezt azintézményt. A hagyomány fentartott ugyan né-hány esetet, melyek nagyon hasonlítanak a nyu-gati európai párviadalokhoz.

Az istenítéletekre Oroszországban is reáakadunk.

Az oroszok legrégibb codexe a XI. század-ban kelt Jaroslaw-féle, egész csomó intézkedésttartalmaz, melyek mind erre vonatkoznak. Eza szokás itt egész a XVI. századig meg-volt. Ekkor vetette magát közbe az egyház,melynek befolyása alatt lassankint tünedeznikezd. Alexisnek a XVII. században kelt újcodexe minden viadalt, mely két egyén köztmegy végbe, egyszerű civakodásnak (rixe) te-kint és ily módon bünteti is. Nagy Péter alatt,

89

midőn Oroszország szorosabb és gyakoribb ösz-szeköttetésbe lép Európa többi országaival, amodern becsületpárbaj nagy gyorsasággal hara-pódzott el, úgy hogy már I. (nagy) Péter iskénytelen volt ellene nagy erélylyel intézkedniés üldözni.

Nagy Péter még a katonákat is súlyosbüntetésekkel sújtotta, kik tilalmát megszegték.Szibériai kényszermunka volt annak a büntetése,a ki valakit párbajra hívott ki, vagy pedig akihívást elfogadta. Mindennek dacára a párbajnagyon elhatalmasodott s szinte a jó neveléshezvalónak tartották azt, hogy minden nemes em-ber párbajozzék. A XIX. század elején meg épen-séggel egyik párbaj éri a másikat, a mit úgymagyaráznak az orosz szakírók, hogy főleg anyugati államok hadseregeivel való gyakoriérintkezésnek tulajdonítható a párbajok rohamosszaporodása.

Ismeretes például az „Anyegin“ halhatat-lan szerzőjének: Puskin Sándornak párbaja Ler-montoffal, melynek az előbbi áldozatává Ion.

Manapság az oroszok csak igen komolyesetekben fordulnak ehhez az úthoz, így pl. anői becsület vagy férj jogainak megsértése ese-tében és ebben az esetben azzal a bevallott in-

90

tentioval intézik el a harcot, hogy egyikük túlne élje az összeütközést. Ebből magyarázhatóaztán az a körülmény is, hogy az oroszpárbajnál dívó szabályok sokkal súlyosabbak,mint a continens többi államában divatozó pár-baj codexei, melyek különösen a párbaj enyhekimenetelét tartják szemük előtt.

Az elv tehát az, hogy csupán komoly eset-ben nyúlnak fegyverhez, de akkor egész komo-lyan látnak hozzá. Figyelemreméltó jelenség,hogy Oroszországban ritka a kard és vivótőr(épée) párbaj. Legszokásosabb fegyver a nemvont csövű pisztoly gömbölyű töltény nyel.

Az u. n. kivételes pisztoly párbajok mindenneme divatos náluk, elkezdve a szilárd állásúlövésváltástól (duel k distance fixe) egész azsebkendővégről való párbajig.

A törvény igen szigorúan bünteti a pár-bajt, sőt még a puszta kihívást is, melyet pár-baj nem követett.

Ha a párbaj nem folyt le szabályszerűen,úgy egyszerűen gyilkosság bűntettének vagyennek a kísérletének minősítik.

Minden párbajügyet a cár elé terjesztenek,a ki — mint a szakírók állítják — a legtöbb

91

esetben kegyelmet gyakorol, ha az eset némi-kép is menthető.

A párbajról szóló §§-ok így hangzanak:

Code C r i m i n e l Russe Livre IX. — ChapitreIV. Des Duels ART. 1497. — Le fait de provoquer enduel, qui que ce sóit et sous n'importe quel prétexte, alorsmerne que, par suite de circonstances indépendantes de lavolonté du provocateur, la provocation n'a pas de suites,entraíne pour celui qui s'en est iendu coupable un em-prisonnement de 3 á 7 jours.

Si le duel a eu lieu sans étre suivi d'effusiou desang, le provocateur est puni d'un emprisonnement de 3semaines á 3 mois.

En cas de récidive, la peine est Tintemement de 2á 4 mois, dans une forteresse (15 aoút 1845; — 17 avrii1863).

ART 1498. — Les peines spécifiées dans l'articleprécédent sönt élevées d'un ou de plusieurs degrés, si laprovocation émane de la personne qui a manifestementengagé la querelle (15 avril 1845).

ART. 1499. — Quand la provocation en duel s'estproduite á la suite d'une grave injure personnelle ou d'uneoffense adressée sóit au pere, sóit á la mére ou úne parenteen ligne directe, sóit á la femme, fiancée, soeur, fille, bru,belle-soeur ou beaufrére du provocateur, le coupable peutétre acquitté ou condamné á un emprisonnement de I á 3jours (15 avrii 1845).

ART. 1600. — Quiconque est convaincu d'excitationau duel, si ces excitations ont eu pour résultat d'amenerune rencontre, sera puni d'internement dans une forteressedurant I an et 4 mois au moins, 4 ans au plus, oú d'unemprisonnement de 4 mois au moins; de I an et 4 moisau pl us.

Sont passibles des mémes peines ceux qui, dans le

92

but de déterminer un duel, ont encouragé deux personnesá s'injurier, lorsque ces manoeuvres auront réellementámené une rencontre (1B aoűt 1845; — 17 avril 1863).

ART. 1501. — Quiconque aura sciemment transmisune provocation en duel sera puni des peines prescrites ál'article! 1497. á moins qu'il ne sóit prouvé qu'il a faittoüs sez efforts poür empécher le différend de se produire,ou qu'il n'ait, par qüelque aütre maniére, empeché la pro-vocation d'avoir des suites (15 aoűt 1845).

ART. 1502. — Quiconque accepte une provocationet se bat en duel, meme s'il n'y a pas eü effusion desang, est puni de 3 á 7 jours de prison.

ART. 1503. — Dans un duel dönt l'issue a été lamórt ou une infírmité grave, ou une blessure sérieuse, sile coúpable est, en mérne temps, l'insulteur ou le provo-cateur au duel, il est condamné á l'internement daus üneforteresse, durant 4 ans au moins, 6 ans et 8 mois auplus s'il y a eti mórt; 2 á 4 ans, en cas de blessuresgraves.

Si le coupable n'est pas aussi le provocateur, la peineest rinternement dans une forteresse, de 2 á 4 ans, encas de mórt; de 8 mois á 2 ans, en cas de blessuresgraves.

ART. 1504. Si les conventions réglant le duel ontété qüe la mórt d'un des deux combattants était nécessaire,et si, en effet, la mórt ou une blessure mortelle résultedu duel, le meurtrier, si c'est lui qui a exigé cetté con-dition, est privé de tous ses droits et biens et déportéen Sibérie á perpétuité. II n'est qu'interné dans une forte-resse durant 6 ans au moins, 9 ans et 6 mois aü plus,si la condition a été imposée par la victime.

Les témoins du duel, pour avoir souscrit á unepareille condition, sönt passibles de l'internement pourune période de 2 á 4 ans (5 aoűt 1845; 7 avril 1863).

ART. 1505. — Lorsque le duel s'est terminé pardes blessures légéres ne menacant pas la vie et ne devant

93

mérne pas laisser de suites durables, les combattants söntpun is d'emprisonnement; le provocateur, á 8 mois aumoins, an et 4 mois au plus l'offensé á 2 mois au moins,4 mais au plus (15 aout 1845 — 17 avril 1863).

ART. 1506. — Si, au moment de la rencontre, etmérne lorsque les armes sönt déjá en mains, mais avantqu'il y ait eü effusion de sang, les adversaires se récon-cilient, sóit de leur propre mouvement, sóit en cédant auxsollicitations des témoins, sans qu'il y ait eu de circon-stancés indépendantes de leur volonté, il ne sera exercécontre eux aucune poursuite (15 aoűt 1845).

ART. 1507. — Les témoins qui n'auraient pas faittous leurs efforts pour empécher le duel seront punis, s'ily a eu mórt d'homme ou blessure mortelle, de 4 á 8 moisd'internement, et, dans les autres cas, de 2 á 4 mois deprison.

(Remarque). Les médecins appelés aa secoürs desblessés ne sont pas assimilés aux témoins (17 avril 1863).

ART. 1508. — Si les témoins, lóin d'avoir essayéd'empécher le duel, sönt convaincus de l'avoir favorisé ottd'avoir. contribué á sa durée ott á sa reprise, iis söntpunis de 2 ans 8 mois, á 4 ans d'internement.

ART. 1509. — Dans les duels sans témoins, si laconséquence a été la mórt ou des blessures graves, lescoupables sönt condamnés suivant l'article 1504 lorsquela condition du combat á mort a été acceptée; s'il n'y aeu ni mórt, ni blessure grave, ils seront punis de I anet 4 mois á 2 ans de détention dans une forteresse.

ART. 1510. — Quiconque a, dans un duel, tüé sonadversaire ou l’a blessé griévement dans des conditionsqui ne sönt pas strictement loyales, est puni du maximumdes peines édictées par l'article 1454, comme pour l'assas-sinat avec guet-á pens et préméditation. Ces peines sönt:

1° La perte de tous les droits et la déportation enSibérie avec les travaüx forcés et le travail dans lesmines pour une dürée de 12 á 15 ans. Si le duel a eu

94

lieu sans témoins, la condamnation sera prononcée commepotír un assaseinat prémédité et s'augmentera des circon-stances précisées par l'article 1453.

La perte de tous len droits, la déportation en Si-bérie et les travaüx forcés dans les usines ou ateliersponr uue durée de 6 á 8 ans.

En cas de blessures graves, les peines seront cellesspécifiées par Tarticle 1477 (15 aoűt 1845).

ART. 1511. — Celui qüe le hasard a rendű témoind'nn duel et qui n'en a pas profité poür s'interposer entreles combattants et provoquer leur réconciliation est, s'ily a eu raort ou blessures graves, condamné á la punitionspécifiée par Tarticle 1521 poür avoir laissé sans secoursuu bomme en péril. Cetté peine est: Condamnation áune pénitence religieuse que déterminera le directeur reli-gieux du coupable.

ART. 1612. — Le fait d'insülter tin bomme qüi arefusé d'accepter une provocation en duel, ou qui l'ayantacceptée, retusé d'y donner suite, et, par ces raanoeuvres,améne en réalité la renontre, est puni des peines spécifiéespar 1'article 1500 pour excitation au duel. Si le duel n?apas eü lieu, la peine est celle qui est spécifiée poursoffenses avec circonstances aggravantes.

Amerika.A vén Európa feudális ízű intézményét a

szabad amerikai is recipiálta. Sőt mi több, apárbajoknak külön neme is keletkezett, az u. n.amerikai párbajok, melyeket a magyar btk. isszigorú büntetésben részesít. Az északamerikaiegyesült államok hírneves államférfia Gray már1804-ben megkísérlette, hogy törvényhozás útján

95

hasson arra az állam, hogy a párbaj megszűn-jék. A kérdés megoldását azonban egyidőre el-halasztották. 1806-ban azonban újra foglalkoz-tak vele és egy azon évben kelt rendelet megis tiltotta a tiszteknek és egyáltalában a katonák-nak ezen eszközhöz nyúlni.

1824-ben Wright újra kidolgozott egy ha-sonló törvényjavaslatot. 1831-ben Livingstone asenatusban kísérletté meg, de eredménytelenül.

Végül 1839-ben mégis sikerült keresztülvinni egy törvényt, a melynek értelmében apárbajozókat az esetekhez képest szabadságvesz-téssel, sőt mi több, még halálbüntetéssel is bün-teti az államhatóság. Az amerikai párbajok szi-gorúsága ismeretes. A párbaj-codexek, az Ameri-kában dívó harcnemeket a kivételesek közésorolják.

Magyarország.A párbaj mindenütt parallel fejlődést tanú-

sított. Hazánkban is épúgy, mint a külföldönódon istenítéletekből és a törvényszéki párba-jokból keletkezett.

Ezen intézmény nálunk is kezdetben tör-vényes perjogi alakban nyilvánul. Megengedésebizonyos feltételekhez volt kötve, melyek a

96

particularis jogkörökhöz képest az ország számosvidékén más-más alakot öltöttek.

Werbőczy koráig a középkori magyar per-rendtartás három bizonyítási eszközt (próbát)ismert: a közokiratot, esküt és istenítéletet; aXIII. század végétől kezdve pedig, midőn azistenitélet többi faja, u. n. próbák (víz, tűz stb.)megszűntek, a bajvívást.

A baj vívást nagyobbára csak bűnügyekbenalkalmazták. Polgári ügyekben pusztán akkor,ha az ellenfél a felmutatott okiratot hamisnakvagy erőszakkal kicsikartnak mondotta, vagyha okiratok híján, az eskühöz megkívántató fel-tételek nem voltak meg s végül, ha a felekmindegyike maga kívánta, hogy fegyverreldöntsék el a kérdést.

Ha jn ik azt állítja, hogy az Anjouk korátólkezdve csak is oly esetek emléke maradt fen,melyekben az egyik fél felajánlotta, a másik pedigazt elfogadva, kölcsönösen megállapodtak a per-nek e fajta eldöntésében.

Nálunk is akadunk oly fajta kiváltságok-nak nyomára, minőt Németországban is láttunk,t. i. az u. n. „privilégium de non appellando“-kra.

Majdnem minden városi lakosság élveztet. i. azt a kiváltságot, hogy peres ügyekben ne

97

legyen helye a baj vívásnak, hanem azokbanmindig előzetes, tanúbizonyítás alapján kellesküvel dönteni.

Ezt a „privilégium de non appellandot“ olybőkezűen osztogatták fejedelmeink, hogy IV.Lászlónak egyik 1279-ben kelt, Vasvár lakosai-nak adott privilégiuma, már úgy szólott róla, minta királyi hospitesek közönséges jogosítványáról.

Súlyosabb bűnesetekben azonban rendsze-rint párbaj volt a kötelező.

Ezektől eltekintve, a legtöbb ügyben, me-lyeket okiratokkal nem lehetett bizonyítani, afelek tetszésére volt bízva, hogy vájjon esküvelvagy bajvívással akarják-e eldönteni ügyüket.

A bíráknak erre nézve háromszor kelletthozzájuk kérdést intézni.

Megjegyzendő, hogy a párbajt már költsé-gesebb voltánál fogva is ritkábban választották.

A magyar „corpus iuris“-ban két törvényreakadunk, melyek az istenítéletekről intézkednek,a nélkül azonban, hogy a baj vívásról, mint ezekegyik fajáról, megemlékeznének.

Szt. László végzeményeinek 1092-ben keltI. könyve 28-ik fejezetében, melynek címe: „Detestibus iudicii ferri vei aquae“ a következőketmondja:

98

„Valahányszor vassal vagy vízzel kellítéletet hozni, ott három alkalmas tanú legyenjelen, kik mind a bűntelenek ártatlanságára,mind a bűnösök bűnösségére ügyeljenek. A papa vastól két pénzt, a víztől egy pénzt kapjon.“

Könyves Kálmán végzeménye I. könyvének22, fejezete pedig következőleg intézkedik:

(„De iudicio ferri et aquae. In quibus locisfieri possit?“)

„Megtiltjuk, hogy a vas és viz szerinti Íté-let más egyházban, mint a püspök székhelyéns nagyobb prépostságoknál mint Pozsonyban ésNyitrán eszközöltessék.a

Párbajról expressis verbis az 1222. évbenkelt arany bulla 12-ik cikke intézkedik, előszörott, a hol ez a tétel olvasható: „ Az elhaltaknakvagy Ítélet által halálra kárhozottaknak vagypárviadalban, vagy bármi más módon elesettek-nek feleségeik jegyajándékaiktól meg ne fosz-tassanak.“

Említést tesz a „duellumról“ Nagy (I.)Lajos királyunknak az aranybullát (a 4-ik pontkivételével) megerősítő végzeménye is, valamintZsigmond 6 ik végzeményének 11-ik cikke,melyben a kisebb cancellaria írói díjait állapítjameg (Taxa literarum minoris Cancellariae), és

99

pedig 200 dénárnyi összegre taksálja a párviadaliránti levél kiállítását.

Hasonló intézkedéseket tett Mátyás király is1486. évi decretumának 76-ik cikkében (Literarumin judiciis, id est minori Cancellaria Regis, taxa.)

Mátyásnak 1471. évben kiadott 3-ik ren-delete 28-ik cikkében pedig, melyben a nagyobbés kisebb nemeseket meggyilkolok elleni eljá-rásról intézkedik, azt mondja, hogy a vádlott amaga ártatlanságát saját esküjével soha seigazolhassa, hanem csak közönséges vizsgálattalvagy párviadallal.

A perdöntő bajvívásoknál, mint már emlí-tem, bizonyos szertartásos formák fejlődtek ki,melyek azonban az ország külömböző vidékein,különösen pedig a sz. kir. városokban más ésalakot öltöttek.

Épúgy, mint a nyugati népeknél, ügy ná-lunk is sokszor előfordult, hogy a küzdő felekúrvacsorával éltek, másutt meg szent ének köze-pette verekedtek meg.

Az ünnepies eskü, melyet majdnem mindenreánk maradt eset leírásánál olvasunk, arra szol-gált, hogy az illető, hitének erejével bizonyítsa,hogy semmiféle varázslattal vagy bűbájossággalsem tör ellenfele ellen.

100

Sajnos, hogy az e fajta leírások oly töre-dékesek, hogy a magyar törvényszéki párbajrészletei bizony nagyon hézagosan állhatnak csakszemünk előtt. A keztyűdobás, mint a külföldön,úgy nálunk is dívó szokás volt a kihívás jelzé-séré. A kihívás elfogadása a keztyű felvételéveltörtént. Pesty Frigyes szerint az Anjouk koraóta facövek átnyújtásával történt a kihívás, me-lyet a sértett fél a bíróság színe előtt adott átellenfelének.

Érdekes a Werbőczy „Hármaskönyve II. Ré-széinek 30-ik cimében foglalt fejezet, melyben„A hamis esküvőkről és hitszegőkről vagy u.n. „ludasok“ büntetéséről szól. Igen jellemzi aközépkori becsületről való felfogást.

Később hazánkban a párbajok megenge-dése a király hatáskörébe esett, melybe azonbanaz országnagyoknak és főnemeseknek is belekellett egyezniök.

Különösen nagy jelentőségűek voltak azoka párbajok, melyek az ő jelenlétükben foly-tak le.

Nem hiányoztak azonban oly esetek sem,midőn e határozatot a nádor, alnádor, az ország-bíró, alországbíró vagy a zsidók között a kir.kancellár hozta.

101

A bíróságok kitűzték a bajvívás napját is.rendszerint hosszabb időre, hogy ez alatt afelek begyakorolhassák magukat a választottfegyvernembe. Pes ty a magyarok humánusérzetét látja abban, hogy ez a határidő nálunkmagyaroknál volt a leghosszabb az egész műveltvilágon.

Arra nézve azonban, hogy vájjon nálunkis divatban volt-e az ítélet kihirdetése után amásutt dívó túszadás — nyílt kérdés a magyarjogtörténet szempontjából.

E viadalok nálunk is rendszerint nyílthelyen, a nép jelenlétében folytak le.

A bíróság hivatalból állapította meg a bajví-vók személyazonosságát s fegyverzetüket és ha lo-von folyt a küzdelem, paripájuk szabályszerűségét.

Eleinte a felek személyesen vívtak, de ké-sőbb francia módra championokul (campiones)felbérelt viadorokkal intézték el ügyeiket.

Jellemző azonban, hogy nálunk az ilyengladiator-féle szerep nem volt tisztességtelen hiva-tás, sőt Hajnik még arra is tud példát, midőnaz ily egyént nemességgel jutalmazta meg afejedelem.

A fejedelmek, apátságok és főurak állandóviadorokat tartottak.

102

Viadorokkal helyettesíthették magukat azsenge korúak, a hatvan évnél idősebbek, azegyházi személyek és a nők.

A német párbaj történetében megemlítettemegy esetet, melyben nő szállott szembe a fér-fiúval, de a lovagias magyar nemzet egyetlenhasonló esetet sem mutathat fel — nem csekélydicsőségére.

A szokásjog taxatíve sorolta fel azokatis, a kik a párbajban nem helyettesíthetik ma-gukat pl. haramiák, a gyilkosok.

A viadaloknál a szabályszerűségre az „igaz-látók“ őrködtek. Nyertes az volt, ki a másikatlefegyverezte s lovának nyergéből kivetette.

Halálra csak súlyosabb esetben vagy bűn-perekben ment a viadal.

Rendszerint az, a ki a párbajban a rövideb-bet húzta, ügyét is elvesztette.*)

Apárbajelméletíróia16. századtóla19. századig.

Érdekes jelenség, hogy az olasz doctrinaegész a 16. századig nem ismerte a párbaj külö-nös tanát. Az e korbeli írók csupán a nyilvános,

*) A jelenlegi magyar btk. intézkedéseit az elméletirészben tárgyalom.

103

tehát a perrendszerű párbaj fogalmát fejtettékki és commentálták, mint ez Bartolus-nálés Jason-nál észlelhető. Baldus is csupán egyhelyütt érinti a becsületpárbajt és ez a nyilat-kozata sem vet valami különös világosságot akérdésre. Az akkori criminalisták említést semtesznek róla. Egyedül Aegidius Bossius fejtegetiazt a kérdést, hogy vájjon helye van-e az ön-védelemnek, illetőleg az önsegélynek és hogymennyiben kell az ily eseteket büntetlenülhagyni, ha kihívás előzte meg.

Különben ezt a kérdést a többi criminálistais megérinti, de mindig a nélkül, hogy a párbajkérdésével bővebben foglalkoznának.

Érdekes, hogy a német elméleti írók épenebbe, az ily módon támadt hézagba illesztettékbe a párbajról szóló fejtegetéseiket. Megjegy-zendő, hogy náluk eleinte a „duellum“ mégnincs szigorúan elválasztva a többi kihívássaljáró harctól.

Carpzov volt az első elméleti író, ki apárbaj fogalmát élesen kidomborította és elkü-lönítette a többi büntetendő cselekménytől.

Carpzov „Practica nova Imperialis Saxonicarerum criminalium“ c. művében már különb-

104

gégét tesz a puszta kihívás és a párbajban tör-tént sebesülések és halál között.

Jellemző, hogy a Carpzov-féle iskola csakisazt a kihívót tartotta büntetendőnek, a ki mástbecsmérlő szavakkal hívott ki párbajra.

Sebesülés és halál esetében szigorú külömb-séget tettek a kihívó és kihívott között. A ki-hívó a törvény (lex Cornelia) szigorának vanalávetve, mert nem fogadható el az a védeke-zése, hogy végszükségben (Nothwehr) cseleke-dett. A kihívottat ellenben arbitrarius büntetés-sel kell sújtani, mert reá nézve kényszer for-gott fen.

De nem sokára egészen átalakult a párbaj-ról szóló elmélet: az önvédelmi álláspontot tel-jesen elejtették és a testi sértés vagy emberöléskeretébe vonták. Mindez esetben pedig enyhébbbüntetést ajánlottak a kihívott mint a kihívóellenében.

A XVIII. végével azonban a büntető tan-könyvekben a párbaj már külön van választvaaz emberölés és testi sértés fogalmától és ren-desen e kettő közé illesztették és ez által „de-lictum sui generisnek“ minősítették.

A törvényhozás már gyakorlatilag tett kü-

105

lönbséget ebben az időben a szoros értelembenvett párbaj és az u. n. rencontre között.

ApárbajirodalmaaXIX.században.A párbaj elméletének kifejtésével a jelen

században legtöbbet foglalkoztak a német irók,mellettök a francia és angol, legújabban pedigaz olasz criminalisták, persze mind megannyianmás és mád szempontból indulva ki.

A német doctrina különösen igen változatos.A fogalomtisztázás munkájában igen nagy résztvett ki magának a német tudomány.

Mindjárt a párbaj fogalma is Feuerbachtóla modern Lisztig igen nagy elvi átalakulásonment keresztül.

Abban mind a régi, mind pedig a modernelméleti írók egyetértenek ugyan, hogy a pár-baj alatt oly harcot kell érteni, mely két sze-mély között előzetes beleegyezésükkel. megyvégbe. De arra nézve elvi különbség van, hogyvájjon tekintetbe veendő-e a párbaj célja ésindító oka az egyes esetek megbírálásánál?

A régibb doctrina ezt illetőleg nagy inga-dozást tanúsított. Ezzel karöltve járt az a másikkérdés is, hogy a büntetendő cselekvényeknek

106

melyik osztályába kell sorolni a párbajt a rend-szeresség teljessége szempontjából? Némelyek aXIX. század írói közül ugyanis a párbaj bün-tethetőségét ugyancsak úgy, mint a régibb irókabban lelték fel, hogy azért üldözendő, mert azember élete vagy testi épsége ellen irányul,addig mások — és pedig a többség — úgyfogták fel a dolgot, mint az önsegély egyikminősített esetét, tehát mint az állam büntetőjoga ellen irányuló merényletet; nem hiányoz-tak végül olyanok sem, a kiknek szemében apárbaj a nyilvános rend és közbéke háborításamiatt volt büntetendő. Az önsegély tanát a leg-következetesebben Feuerbach fejtette ki, s arraaz eredményre jutott, hogy a párbaj szabály-szerű alakjában nem büntethető, Rosshirt anyilvános béke megsértésének theoriáját fejtetteki, Heffter pedig a meg nem engedett magán-háborilnak (Privatkrieg) minősítette.

Egészen sajátos felfogásnak hódolt Grol-mann, a ki két fajta párbajt különböztetettmeg.

Az egyik — szerinte — arra irányul, hogya felek a harctérre való kiállással bizonyítsákbe becsületességüket s ez nem is annyira azellenfél megsértésére céloz s így az nem is

107

magán bűntett, hanem nyilvános bűntett, mertfőleg az állam büntető jogi felségiségét sértimeg.

A párbajnak másik neme ellenben magán-boszú kielégítésére szolgálván, a magánosok ellenelkövetett bűntettek közé sorolandó és mint ilyetkell büntetni. Legelszigeteltebb Wachter állás-pontja, a ki rendőri kihágásnak kívánja minő-síteni.

A legtöbb iró végre abban találta a párbajbüntethetőségét, hogy az nem egyéb, mint azesetek különbözősége szerint az élet vagy test-épség ellen irányuló büntetendő cselekvény.

A mi pedig a párbaj folyamán beállt halál-esetet vagy testi sértést illeti, semmi kétségetsem szenvedhet, hogy az írók az előbb vázoltálláspontjukhoz képest — némelyek — a pár-baj mellett még mint külön büntetendő cselek-vénynek tekintették, mások pedig a vele együttjáró, illetőleg mint azt magában foglaló körül-ményt vették figyelembe.

Egyes részletre nézve már aránylag sokkalkevesebb vita merült fel.

A kihívást legtöbben ügy fogták fel, minttávoleső szándékosságot (Entfernter Gonat), aharctéren való megjelenést pedig közel fekvő

108

szándékosságnak minősítették. A segédeket alegtöbb író nem kívánja büntetni és ennél acriminal politikai szempont az irányadó. Általá-nos nézet, hogy a sértőt szigorúbban kell bün-tetni, mint a sértettet.

Több író — mint Tittman is — a mellettfoglal állást, hogy az oly feleket, a kik bevallot-tan egymás megölésére törekedtek, súlyosabbankell büntetni. Hauke még a halálbüntetést ishelyén valónak találta.

Egyes részlet kifejtésével különösen sokatfoglalkoztak Marczoll, Mittermaier stb.

II.

Apárbajelmélete.

/. A párbaj fogalma.

A legtöbb btk. nem fejti ki a párbaj fogal-mát, hanem csak körülírásból vagy egyébmellékes körülményekből engedi sejteni, hogytulajdonkép mit is ért a törvény alatta.

Kivételt alkot a hannoveri btk., mely leg-alább megközvetítőleg definiálja, míg a legtöbbtörvény hallgatással mellőzi vagy hiányos rész-letekkel elégszik meg.

A magyar btk. könyv sem határozza mega párbaj fogalmát, épúgy mint a német R. St.G. B. is hallgatással siklik el e nehéz kérdésfelett.

A német jogászoknál egész irodalom fejlő-dött ki ezen kérdés tisztába hozatala tárgyában.

Talán legjobban megközelíti a párbaj fogal-mát az a definitió, mely szerint „párbajnaknevezünk két személy között, előzetes meg-

110

egyezés után segédek előtt lefolyt, öldöklő fegy-verekkel vívott harcot, melynek célja a felekközött történt sértés lovagias rendezése.“

E szerint minden párbaj harc, de viszontnem minden harc egyszersmind párbaj. Kérdéstehát, hogy mi az a momentum, mely a harcotpárbajjá minősíti.

Felelet, először is, hogy két küzdő félnekkell lenni. E szerint, ha minden részen többküzdő fél van, úgy ez nem párbaj, sem amagyar, sem a külföldi törvényhozás szempont-jából.

Ilyen eset nem a párbaj, hanem az ember-ölés vagy testisértés kategóriájába tartoznék,vagy mint egyszerű verekedés jönne számba.

De igen természetesen párbajokról volnaismét a szó, hogyha a párok egyidőben vagyegymás után, páronként, vívnának meg.

A viadalnak továbbá az előzetes megbeszé-lés értelmében kell lefolynia. A kérdés szorosösszefüggésben van az u. n. párbajszabályokmegtartásával, melyeknek létezését a legtöbbbtk. opportunitásból kénytelen volt elismerni,jóllehet elvileg csakugyan igazuk van azoknak,a kik perhorreskálják, hogy a btk. §§-ai kere-tében még csak említés is történjék ezek létezé-

1 1 1

séről s így mintegy hallgatagul vagy épenséggelexpressis verbis elismerést nyerjenek.

Harmadszor a kihívásra és annak elfogadásraaz ellenfelek fegyveres kiállásának kell követ-ketnie.

Ez pedig semmi egyéb, mint hogy a felek asegédekkel megegyeznek, hogy itt meg itt, ekkormeg ekkor, ezzel és ezzel a fegyverrel ténylegmegverekesznek. Ez a tényleges kiállás alkotjameg a bevégzett párbaj tényálladékát.

E szerint mindkét fél részéről feltétlenülmegkívántató kellék, hogy a felek mindegyikekomolyan lásson a harchoz.

Mert pl. hogy ha az egyik fél komolyankijelenti, hogy pisztolyát nem süti el, akkorpárviadalról szó sem lehet, mint ugyancsak nempárviadal az u. n. amerikai párbaj, melyet a tör-vénynek szigorúan kell megfenyíteni.

Kérdés merülhet fel a fegyver nemére nézveis. A német doctrina igen sokat fáradozott,hogy a fegyver characteristicus tulajdonságátelvileg állapítsa meg, a mely a párbajnál ok-vetetlenül megkívántató jelzőt adjon.

De hiába! Leghelyesebb, ha a fegyvernél el-engedhetetlen postulatumként megkívánjuk, hogyöldöklő vagy életveszélyes legyen.

112

A párbaj perfectiójához azonban korántsanel engedhet] en kellék, hogy az egyik fél meg-sérüljön, a vétség teljes, ha a kiállás valaminta küzdelem folyamán elég van téve a párbaj-codex szabályainak. Ez különösen a pisztoly-párbajoknál igen gyakori eset.

Múlhatatlanul szükséges kellék azonban,hogy a küzdelem a segédek jelenlétében a megálla-podások értelmében menjen végbe, mert különbennem méltó, hogy a „delictum sui generis“ ki-váltságos előnyében részesüljön.

A párbaj a mondottak alapján elvileg kü-lönbözik az egyoldalú fegyveres támadástól(attaque), mely akkép folyik le, hogy a támadótél felhívja ellenfelét, hogy magát fegyverrelvédelmezze.

Az ily eset nem párbaj. Ennél csupán atámadó követ el jogtalanságot, a másik fél pedigtermészetes jogával él, midőn a jogos önvédel-met fejti ki.

Külömbözik ettől az u. n. rencontre, mely-nél meg van a hirtelen támadt indulatból ger-jedő kölcsönös megegyezés, s ennél fogva hatá-rozottan magán viseli a párbaj jellegét, míg azelőbbi egyoldalú támadás lovagiatlan fogyaté-kosságában szenved. Megjegyzendő külömben,

113

hogy ez a párbajnem már majdnem teljesenkiment a divatból.

A párviadal fogalma e szerint első sorbana körül forog, hogy a felek komoly harcot vív-janak egymással. A mint tehát ebből kitűnik,a punctum saliens a küzdelem fogalmában van.Tévesen nevezik tehát párbajoknak az oly be-csület-affaireokat, a melyeknél nem került dűlőrea dolog.

Magyarázatra szorul az a kifejezés, hogymit kell érteni küzdelem vagy harc alatt. Anemzetközi jogra való vonatkozással harc alattazt értjük, midőn két személy fegyveresentör egymásra a végből, hogy egyik a másikatmegölje, vagy legalább is kárt tegyen benne.

A büntetőjogi casuistica álláspontjából te-kintve tehát nem lehet szó párviadalról, hogyha a felek egyike kijelenti, hogy fegyverévelnem óhajt élni vagy pl. egyáltalában nem lővagy a levegőbe süti pisztolyát.

Semmi kétség azonban, hogy a nemzetközifelfogástól el kell térni abban, hogy mind akét félnek teljesen egyforma fegyverének kelllenni.

A háborúban ugyan akárminő emberségesfegyver szabad, de a párbajnál a fegyverek

114

különfélesége fosztaná meg a küzdelmet az egy-forma eshetőségtől, a mi pedig itt fogalmilagis mellőzhetetlen.

Nem lehet tehát ott párbajról szólani, ahol az egyik karddal, a másik pedig pisztolylyaláll ki a küzdő porondra.

Nem volna megengedhető az sem, hogyférfi nővel szálljon küzdelemre.

A nem azonban nem határoz. A női pár-bajok nemcsak Amerikában, hanem Európábansem tartoznak a nagy ritkaságok közé. Már1701-ben pl. Rocca grófnő szállt síkra Bellegardemarquise ellen.

Sőt még régibb korra is visszatérhetünk.Ott van például Jeanne d'Arc — az orleansiszűz — mondaszerű párbaja Montgonieryval.Richelieu korában de Nesle marquise váltottgolyót Polignac grófnővel. A női párbajokújabban még divatosabbakká lettek. Paris, Szt-Pétervár és különösen New-York emancipálthölgyei között napirenden vannak az e fajta lova-giaskodások.

Különös figyelmet érdemelnek még a németegyetemeken dívó diákpárbajok, melyek azelőttnem a politikai hatóság, hanem az egyetemitanács hatáskörének voltak alá vetve. Egész

115

kis irodalom fejlődött ki a diákpárbajokról proés contra; így tagadhatatlan, hogy számos hiresbüntetőjogász sem lát bennük büntetendő cselek-vényt, hanem legfeljebb rendőri kihágást.

Az egész tollharc onnét keletkezett, merttöbb hírneves német jogász úgy fogta fel adolgot, hogy az u. n. „Bestimmungs-Mensuren“nem is párbaj, hanem egész ártatlan harcjáték.

Ez a kérdés még mai napság sincs tisztázva.A praxis azt bizonyítja, hogy a diákpárviadalokmajdnem minden esetben büntetlenek maradnak.H&lschner pl. a diákpárbajokról írt monographiá-ban egész határozottan azt mondja, hogy adiákmensura nem foglalható a párbaj fogalmaalá, mert hiányzik benne a „dolus“ és pedigazért, mert a felek nem akarnak fegyverrel kezük-ben önsegély alkalmazásával elégtételt adni vagyszerezni. Hasonló állásponton van igen sok máselőkelő theoretikus is. De hozzá kell tenni, hogyők is azt tartják, hogy a feleket abban az eset-ben, hogyha a mensuraszabályokat megsértik,az esetek különbözősége szerint az emberölésvagy testi sértés büntetésével kell sújtani.

A párbaj történeténél láttuk már, hogyEurópa több államában a katonatisztekre nézvemás szabályok az irányadók, mint a polgári

116

lakosságra, s hogy általában a katonatisztneknemcsak szabad, de egyenesen kötelessége ispárbajt vívni, hogyha megsértették.

Az osztrák-magyar közös hadsereg kebelé-ben külön becsületbíróságok vannak, melyekminden adott alkalommal döntenek a felett, vájjonkell-e fegyveresen elégtételt adni vagy venni azillető tisztnek vagy sem?

Az 1884-ben kelt „Vorschrift für das ehren-rathliche Verfahren“ szerint a becsületbíróságok-nak az a céljuk, hogy — mind a tisztikarnak,mind pedig az egyes tisztnek becsületét meg-védjék és jő hírnevüket mocsoktalanul fentartsák.Ezen eljárásnak vannak tehát alávetve mindazoncselek vények és mulasztások, melyek ugyan nemtartoznak a katonai büntetőtörvény könyv szigoraalá, de mégis ellenkeznek a tisztikar becsület-érzésével, úgy hogy kérdés merülhet fel az iránt,hogy a vádlott viselkedése nem válik-e a közösbecsület rovására.

Ezen katonai becsületbíróság alá tartozik:a) a hadsereg minden tábornoka, törzs és

főtisztje, és pedig arra való külömbség nélkül,hogy vájjon tényleges szolgálatban áll-e vagytartalékos, illetőleg szolgálaton kívüli viszonybanvan-e avagy nyugalomba van-e helyezve?

117

b) a haditengerészetnek tartalékos, nyuga-lomba vonult vagy szolgálaton kívüli tenger-nagy ai törzs- és főtisztjei;

c) a tényleges és tartalék állomány tiszt-helyettesei, végül a nem tényleges tengeri had-aprődok.

Külön-külön vannak szervezve azok a be-csületbíróságok, melyek a főtisztek (kapitány,főhadnagy, hadnagy, tiszthelyettes), b) a törzs-tisztek, c) a tábornokok felett mondanak hatá-rozatot.

A főtisztek és tiszthelyettesek számára:egy ezredesből (elnök),két törzstisztből,négy századosból,

két subaltern tisztbőláll a becsület bíróság. A törzstisztek felettegy altábornagy (elnök),két vezérőrnagy,két ezredes,két más törzstiszt,

két századosmond ítéletet.A tábornokok felett ítélő bíróság esetenkint

ül csak össze.

118

A becsületbírósági eljárás röviden a követ-kezőképen folyik le: Az illetőt, a ki valamiincorrect dolgot követett el, megidézik a tisztigyülekezet elé. Az elnök felszólítására a meg-bízott előadó röviden közli a tényállást. Errea vádlott előadja védelmét, illetőleg abban azesetben, ha megjelenésében akadályozva volt,felolvasnák Írásbeli védelmét.

A tiszti gyülekezet erre véleményt mondés a körülményekhez képest kimondja, hogy azillető helyesen vagy tiszthez nem méltóan csele-kedett és ezen utóbbi esetben a további eljárásfolytatásával a becsületbíróságot bízza meg,a melynek megbízott tagjai a további vizsgálatotteljesítik.

A nyomozás befejeztével határnapot tűznekki a végtárgyalásra, melyen kimondják a hatá-rozatot, mely háromfélekép hangozhatik vagy a)felmentik vagy b) kimondják, hogy eljárásá-val veszélyeztette ugyan a kar becsületét, deazért meghagyják állásában, vagy c) végül atisztikar becsületének megsértése miatt a kard-bojt elvesztésére ítélik. A párbaj kérdésébenpedig kimondják, hogy szabad-e, illetőleg köteles-gége-e megverekedni. Legfőbb fórum a hadügy-minister, a kinek szava a döntést mondja ki.

119

Hasonló szervezetet látunk Németországbanis, a hol már régóta dívik ez a felette hasznosés célszerű intézmény.

Sok controversiára adott alkalmat annak azeldöntése is, hogy mit kell „halálos“ fegyvereknevezete alatt érteni. Az európai btk.-ek szelle-mében csupán a halálos vagyis életveszélyesfegyverekkel vívott harc esik ezen büntetés alá.Fontos kérdés tehát, hogy mit kell ezen kifejezésalá vonni és mit kell onnét kirekeszteni.

A közfelfogás szerint pl. a szekercével (baltá-val) vívott harc nem párbaj, a mint nem vonhatóennek fogalma alá, a botokkal történt párosmérkőzés és pedig azon egyszerű okból, mertegyik sem minősíthető fegyvernek.

A német btk. anyaggyűjteménye is arravall, hogy a botot kizárták a fegyverek sorából,a mi különben is megfelel a közfelfogásnak.Halálos fegyverek számába mennek a lövő,szúró, sújtó fegyverek. Kés és tőr helyes fel-fogás szerint nem lovagias fegyver, hasonlóképaz öklelés (boxolás) sem minősíthető alkalmasfegyvernek. Az, hogy a német diákmensurák-nál alkalmazott „Schlager“-ek párbaj fegyverek-evagy sem — Teichmann helyes nézete szerint— akkép döntendő el, hogy vájjon élesítve

120

vannak-e vagy sem, mert ezen körülmény elég-ségesen igazolja, hogy fenforog-e a dolus?

Elvileg arra az eredményre jutunk, hogya halálos fegyverek fogalma alá nem csak azokvonhatók, a melyek közvetetlenül mindig ha-lált okoznak, hanem a melyek a párbaj alkal-mával halálos eredményt idézhetnek elő, vagymég rövidebben „halálosnak azon fegyver mond-ható, a mely alkalmas használat mellett képeshalálosan hatni.a

Az európai és ezzel karöltve a mi a bt. jogunkszempontjából büntetendő: azon halálos fegyve-rekkel vívott párviadal, mely a szokásos szo-bályok értelmében tanuk (segédek) jelenlétében,szabályszerűen folyt le.

Meg kell niéff említenem Schütze azon el-szigetelt álláspontját, mely szerint ő háromfélepárbajt ismer. Közös ezeknél ugyan az a motí-vum, hogy mindannyi a magánharc jellegével(duellum = bellum) bír; de mégis külömbségetkell tenni a tulajdonképeni becsületpárbaj és aboszdvágyból eredt párbaj között.

Schütze szerint tehát az indító ok mibenléteváltoztat a dolus büntethetőségén. Becsület-bárbajnak csupán azt tekinti, melyet valamelytényleges vagy annak tartott becsületsértés elő-

121

zött meg és a mely így a párbaj szülőanyja.

Külömbözik ettől a boszúból eredt párviadal,mely mint neve is mutatja, halálos ellenséges-kedésből, gyűlölségből, uralomvágyból, féltékeny-ségből támadt. Schütze legfeljebb a féltékenység-ből támadt párbajt hajlandó még a megtámadtés sértett becsület reparálására irányuló pár-bajok nemesebb categoriájába bevenni.

Ezen kivül míg a harcjátékszerű párbajtis a párbajok között sorolja, mely alatttermészetszerűleg a diákpárbajokat érti. Az is-mertetett Schütze-féle theoria azonban, mint máremlítem, teljesen elszigetelt maradt. Tudtommalegyetlen egy nagyobb tekintélylyel biró theore-tikus sem követte ezt a beosztást.

Nagy a nézeleltérés továbbá azon vitakér-dést illetőleg, hogy vájjon nem kellene-e pusztánazt a páros viadalt párbajnak tekinteni, a mely-nek célja a megsértett becsület helyreállítása?Az e nézeten lévő írók t. i. csak az oly párbajo-zókat méltatják a kíméletre, a kiknek egyedüla becsület megvédése adta kezükbe a megtorlófegyvert. Bemer, Carrara a főszószólói ennekaz iránynak, míg ellenkezőleg más kitűnőségek,mint egy Schütze, Rüdorff, Oppenhof nem állít-

122

ják fel e kívánságot és pedig nézetem szerinthelyesen, mert a dolog természete hozza magával.

A párbaj egész szelleme ugyanis arrairányul, hogy a becsület helyreállítására szol-gáljon. A lovagias magyar — ha fegyverhez isnyúl becsülete megvédésére, de nem állana kioly emberrel, a kinek kezébe más aljas érzésadta a fegyvert.

Most még végül a fogalmak tisztázásánakszempontjából befejezésül az a kérdés merül fel,hogy az u. n. amerikai párbaj bevonható-e a pár-baj fogalmi körébe vagy sem?

A kérdés megoldásánál legelőször is azta nehézséget kell szem előtt tartani, hogy csakigen ritkán állapítható meg teljes határozottság-gal, hogy ily eset fenforog-e vagy nem?

Az amerikai párbajról a legtöbb külföldibtk. nem is tesz említést. A doctrinában is elté-rők a fogalom meghatározására törekvő kísér-letek.

Körösi Sándor a magyar jogászgyűlés fel-hívására kidolgozott alapos „véleményében“ azamerikai párbajt óhajtván definiálni, azt mondja:„Amerikai párviadal alatt a becsületsértési ese-tekben gyakorlatba jött azon elégtételi módotértjük, mely szerint két személy becsületfoga-

123

elássál egymás irányában kölcsönösen arra köte-lezi magát, hogy a ki közülük a meghatározottgolyót kihúzza: az bizonyos, meghatározottidőben magát tulajdon kezeivel kivégezni köteles.“

Egy futó pillantás is meggyőzhet mindenkitarról, hogy az ily módon meghatározott ame-rikai párbaj és a közönséges párviadal közöttlényeges az eltérés. Különösen pedig szembe-szökő az, hogy a magánviadalnak ez a módjasokkal erkölcstelenebb, de egyszersmind veszé-lyesebb is a közönséges párbajnál.

Az elégtétel e módjánál természetesen nemműködnek közre segédek: maguk a felek intéziksorsukat és ép e miatt sokkal makacsabbak,engesztelődésre meg éppenséggel nem hajlandókés így azután a halál elől való menekülés lehe-tetlen.

A külföldi jogirodalomban nincs meg akérdés minden egyes részét illető egyetértés.

Sok criminalista különösen a már meg-alkotott párbajtörvények szempontjából indultki s főleg abban az irányban történtek vizsgá-lódások, hogy vájjon az amerikai párbajok isnem subsummálhatók-e a fenlétező büntető tör-vénykönyvek párbaj-szakaszai alá. A legtöbbiró igyekezete kudarcot vallott s így sokkal

124

inkább helyeselhető a magyar törvényhozásabbeli intézkedése, hogy külön szakaszban ren-delkezett e fontos kérdés felől, mely így hangzik:

283. §.

(Három évig terjedhető fogházzal büntetendő az:a ki valakit az öngyilkosságra rábír, vagy e célra annaktudva eszközöket vagy szereket szolgáltat.)

Ha pedig két személy kölcsönösen megegyezett az-iránt, hogy előre meghatározott módon a sorstól tétessékfüggővé, hogy közülök melyik váljék öngyilkossá, s ennekkövetkeztében az öngyilkosságra irányzott cselekményvégre is hajtatott, de a halál nem következett be: mind-kettőre egy évtől öt évig terjedhető állam fogház; hapedig a halál bekövetkezett: az életben maradottra ötévtől tíz évig terjedhető államfogház állapítandó meg.

A magyar btk. megokolása is igazat adBindingnek, a ki az u. n. amerikai párbajt nemtartja párbajnak, hanem az élet ellen elkövetettbűntettnek vagy vétségnek, sőt bizonyos körül-mények között, gyilkosságnak. Geyer a lénye-get illetőleg szintén ennek a theoriának állás-pontján van. A m. btk. 271. §. igen helyesenjárt el, midőn ezt a bűnös cselekvényt az ön-gyilkosságra való felbujtással1) tekinti analógnak

1) Ellenkező állásponton van Körösi Sándor:„Felbújtó vagyis értelmi bűnszerző ugyanis azon személy,ki másokat valamely célbavett bűntett elkövetésére rábeszél.Az amerikai párbajban a kedvező sorsot húzott fél nembeszéli rá a másik felet, hogy önmagát ölje meg. —

125

és ebből a szempontból kiindulva minősíti különqualificált esetnek. Jellemző körülmény, hogy anémet btk. nem intézkedik az amerikai párbaj-ról. Helyesen mondja Geyer, hogy ez „sajnoshézag“ a német btkvben.

Voltak többen — pl. Lüder, Neubauer stb.— a kik az amerikai párbajt csak minősítettviadalnak tekintették és ezen szellemben —tehát enyhébben — kívánták büntetni.

Hogy itt párbajról, a szó elvi jelentőségé-ben szó sem lehet, már abból is kiviláglik, hogya párbaj leglényegesebbnek jelzett momen-tuma a harc, a küzdelem nem forog fenn. A sors-húzást helyes felfogás szerint ily fajta küzdelem-nek nem szabad minősíteni. .

A btjog szelleme az effajta abstractiókranem alkalmas. Túlhajtott álláspont az is, a melyebben gyilkosságot lát. A lélektani kényszertnem lehet annak minősíteni.

A gentlemanlike embernek túlzott becsület-érzését nem lehet az általános büntetőjog ele-

Mindketten, egyesség útján határozzák el, hogy ki amegjelölt golyót kihúzza, az magát megölni köteles. —Ha aztán a kedvezőtlen golyót kihúzott fél önmagátmegöli: nem felhajtás, hanem egyező akarattal történtelhatározás folytán teszi. — Felbújtásról ez esetben szósem lehet.“

126

mévé tenni, mert az bizonyos, hogy az „actiolibera in causa“ nincs teljességgel kizárva.

2. Kihívás a párviadalra s a kihívás elfogadása.A büntetőjog általában nem fenyíti meg a

puszta előkészületi cselekvényt, vagyis azt aténykedést, mely egy büntetendő cselekvény el-követésének csupán lehetségesítését tartalmazza,a nélkül, hogy magának a bűnös cselek vénynekmegkezdését foglalná magában. A legtöbb eset-ben nem csekély nehézséggel jár az előkészületicselekvényt magának a büntetendő ténynek meg-kezdésétől elhatárolni.

A párbajnál a legtöbb törvényhozás máraz előkészületi cselekvényt is büntetni rendeli.Igen találóan jegyzi meg Schütze, hogy a tör-vény ezzel a kihívót és kihívottat egyúttal mintfelbujtót, illetőleg magát a felbujtani hagyótbünteti. („lm Herausforderer und im Annehmertrifft das Gesetz zugleich das Anstiften bzw.Sichanstiftenlassen zum Zw. in den künfügenMitthatern selber.“)

A kihívó t. i. kijelenti, hogy ellenfelévelmeg akar verekedni (felbujtás), a kihívott viszonta kihívásba beleegyezvén, készségét jelzi a vét-ség elkövetésére (felbujtani hagyás). Az általános

127

elv ugyan azt kívánná, hogy a kihívás, illetőlega kihívás elfogadása büntetlen maradjon, mertfogalmilag szükségképeni előkészületi cselek-vény, de igen fontos criminalpolitikai okokszólnak a mellett, hogy delictum sui generisséminősüljön.

I. A kihívásnál fel van tételezve, hogy akihívó az, ki ellenfelét halálos fegyverekkelmegvívandó küzdelemre szólítja fel. Az, aki eztközvetíti, mint segéd esik büntetés alá, hogyhaa törvénykivánta hathatós békítő kísérleteketelmulasztotta. Az azonban, hogy már egyesrészletek is meg legyenek állapítva, idő, hely stb.,így pl. hogy a fegyvernem meg legyen hatá-rozva, egyáltalában nem szükséges a véghezvittkihívás tényálladékához.

A m. btk. értelmében: „Valakinek kihí-vása párviadalra, úgy szintén a kihívás elfoga-dása: vétséget képez s 6 hónapig terjedhetőállamfogházzal büntetendő.“ A magyar btk.tehát célszerűségi szempontból, a párbaj meg-előzése szempontjából, szintén bünteti a fenébbelőadott előkészületi cselekvényeket. A praxisszempontjából fel kell említeni, hogy a kihívásvagy közvetetlenül történik vagy közvetve segé-dek közreműködésével. Az utóbbiak a 294. §.

128

szerint: „Az előbbi büntetéssel (t. i. 1. 293. §.)büntetendők a segédek, valamint azok is, a kika kiegyezést megakadályozzák (305).a

A kihívást illetőleg a használt kifejezéseklényege az irányadó a bíróság cognitiója számára.

Nem tartozik tehát a kihívás fogalma alá,ha valaki a szenvedett sérelemért pusztán elég-tételt kér a nélkül, hogy a kihívás lényegébőlegész határozottsággal kitűnnék, hogy a kihívásfegyverre szól. A törvényből azonban egészhatározottan kitűnik, hogy a megállapítottbüntetés csupán akkor alkalmazandó, hogyha a küzdelem csak azért maradt el, mertkülső, gátló körülmények (pl. a hatóság közbe-lépése) akadályozták meg. Míg ellenkezőleg, hogyhaa felek önként állottak el a párbajtól, azáltal, hogyaz ügyet másként rendezték, büntetlenek maradnak;a mint ezt a 297. §. expressis verbis ki is fejezi.

„Ha a felek a párviadaltól elállottak, senkisem büntetendő.“

II. Épúgy mint a kihívás, úgy annak el-fogadása is büntetés alá esik a fennebb idézetttörvénycikk értelmében. így van ez majdnemmindenütt. Ez teljesen helyes álláspont, melyetSchütze élőbb idézett mondása csak még jobbanmegerősíthet.

129

Nem lehet tehát jónak vallani azoknak atörvényhozásoknak álláspontját, melyek pusztána kihívót büntetik, a kihívottat pedig semmirosszal sem fenyegetik, jóllehet nem lehet tagadni,hogy rendszerint a kihívó a megsértett és ígytehát cselekvősége enyhébb beszámításra tarthatszámot. De ha rendszerint így is van a dolog,még sem volna célszerű azt általánosítani, mertúgy akárhányszor a nagyobb bűnös szabadulna kia hínárból, a másik pedig méltánytalanul és súlyo-san bűnhődnék, a mit a helyes bűnügyi politi-kának mindenesetre ki kell kerülni. A helyesbirói cognitió majd kiegyenlíti a dolgot, hogyne legyen az egyik aránytalanabbul sújtva, minta másik. A bírónak mindig szigorúbban kellsújtani a sértőt, mint a sértettet; az a körül-mény pedig, hogy melyik a kihívó és melyik a kihí-vott, csak másodsorban esik az igazságszolgál-tatás mérlegének serpenyőjébe.

Mindig tekintettel kell lenni arra «z okrais, a mely a párbajt előidézte (igen helyes ebbenaz irányban a spanyol btk. 441., 442., 447. §.,az orosz 1498., 1499. §§)

Némely törvényhozás még szigorú distinctióttesz a minősített kihívásra nézve. így például anémet ált. btk. 2 hónaptól 2 évig terjedő vár-

130

fogsággal bünteti azokat, a kik oly módon esz-közölték, illetőleg fogadták el a kihívást, hogyaz egyik fél életét veszítse. A magyar btk. ezta minősítést nem fogadta el, és pedig igen he-lyesen, minthogy a kihívás büntetése úgy iscsak praeventiv eszköz a párbaj megakadályo-zására. A büntetés alapja maga a párviadal, nempedig annak különös minősége s így méltánhelyeselhető, hogy a btk. ily intézkedést nemtartalmaz.

A modern párbaj eszméje feltétlenül meg-kívánja, hogy segédek (tanuk, Cartellti ager)közreműködésével menjen végbe. Ezen az állás-ponton van minden btk.

Segédek alatt oly személyeket ért a doc-trina, a kik hozzájuk intézett felhívásra a kihi-vást teljesítik, a másik fél részéről nevezvepedig a kihívott érdekeit megvédik, szóval akik az egész párbajt a lovagiasság medrébenvezérlik. Ez a conditio sine qua non, hogy egyfegyveresen vívott páros komoly mérkőzés apárbaj kiváltságos kedvezményében részesüljön.

A segédek e szerint a párbaj igazi moto-rai. Nem csoda, hogy több btk. az ő működé-süket úgy fogja fel, mint a kik a bűn-segédek szerepét vállalják magukra. Elvileg nem

131

lehet ezen álláspont ellen semmit sem felhozni,de a helyes politikán sarkalló célszerűségi szem-pont mégis azt tanácsolja, hogy a segédek, amennyiben a párbajt megakadályozni töreked-tek, büntetlenek maradjanak.

A magyar btk. is ezen az állásponton van.Csupán az oly segédeket bünteti, a kik a felekközt a békítést meg sem kísérelték vagy pedigépenséggel egymás ellen uszították. A bttnsegé-lyezés a segédek szereplésénél evidens, de atörvény mégis delictum sui generisnek minősíti.

3. A párbaj és a küzdő felek.Minthogy a magyar btk. és vele együtt

a legtöbb törvényhozás a párbaj előkészületicselekvényeit már büntetés alá fogja, tehátdelictum sui generissé avatja, a kísérlet bün-tetendőségét pedig külön ki nem emeli, úgymind ebből azt a következtetést kell vonni,hogy a m. btk. szellemében 1) a kísérletbüntetlenül marad, 2) hogyha csakugyan pár-bajra kerül a dolog, akkor a vele szoros össze-függésben lévő kihívás elfogadása nem alkotconcursus reálist, hanem pusztán concursus ide-álist. Ellenkező nézetet hangoztat ebben a tárgy-ban a német Binding.

132

A párbaj vétségét megtörténtnek csak akkortekinthetjük, hogyha bár a felek egyike is afegyvert tényleg használta. Nem lehetne teháta vétség elkövetéséről szólani, ha a felek pusz-tán felállottak és védelmi állásba helyezkedtekvolna.

Alig fogadható el tehát Edvi-Illés azon állí-tása, hogy „... törvényeink szerint a párviadal mára fegyveres kiállás tényével bevégeztetik s azonesetben, ha ezen felül a fegyverek használatais megkezdetett, de sebesülés vagy halál nemtörtént, egyéb intézkedés hiányában szintén a296. §. alkalmazandó.“

Teichmann szerint a pisztolynak a levegőbevaló elsütése szintén nem állapítja meg a befeje-zett vétség tényálladékát.

(Hasonló szellemű a belga btk. 426. §.Ugyanazon nézetben van Puchelt és Merkel is.)

A párbaj fogalmának megállapításánál iskimutattam már, hogy a törvény a „delictumgenerÍ8tt kedvezményes állását vele együttjáró enyhébb büntetésekkel együtt csupán olypáros viadalnak adja meg, a mely a szokásosmegállapodások értelmében loyalisan folyik le,míg ellenkezőleg, hogyha a szokásos vagy pedigaa az esetre kikötött szabályokat megsértette az

133

egyik fél, úgy ő nem a párbajra vonatkozóbüntetésekkel, hanem mint a btk. fejezi kimagát:

299. §. „Azon párbajvívó, a ki a párvi-adalnak szokásos vagy kölcsönös egyetértésselmegállapított szabályait megszegte, és annakkövetkeztében ellenfelét megölte: a szándékosemberölés, — ha pedig megsebesítette: a súlyostesti sértés bűntettére meghatározott büntetésselbüntetendő.“ (302.)

„A jelen szakaszban meghatározott esetekbena segédek, mint bűnrészesek, büntetendők.a

Ugyanily intézkedéseket tartalmaz a németált. btk. is. Megjegyzendő azonban, hogy ezenszigorúbb szempont alá csak azok az esetektartoznak, a midőn dolus vagy legalább is culpaforog fenn, míg ellenkezőleg, ha csupán a casu-alis emberölés forog fen, mint pl. midőn valakia másiknak kardjába rohanva sérül meg halá-losan, úgy abban az esetben ennek a §.-nak alkal-mazása nem volna helyén való. A fegyvernemekválasztása még egyáltalában nem állapíthatjameg azt a súlyosbító körülményt, hogy a dolushalálokozásra irányult. Másrészt az oly esetben,midőn halálos kimenetelre irányuló párbajrólvan szó, okvetetlenül kívánatos, hogy a cselek-

134

vény és a szándék között a szükséges causalisnexus meg legyen, de ez egyáltalában nem úgyértelmezendő, mintha a halálnak azonnal bekellene állani.

A magyar btk. értelmében298. §.

„A ki ellenfelét a párviadalban megsebe-síti: két évig terjedhető államfogházzal bünte-tendő.

Ha a megsebesített fél testének valamelytagját, vagy érzékét elveszítette, vagy ha a fél-nek a megsebesítésből gyógyíthatatlan sérüléseszármazott: a büntetés három évig terjedhetőállamfogház leend.

A ki pedig ellenfelét a párviadalban meg-ölte, habár halála nem rögtön következett isbe: öt évig terjedhető államfogházzal bünte-tendő.“

A párviadal, melynél egyik fél sem szen-vedett sérelmet, mind a két félre nézve a 296.§. sanctiója alá esik, mely így hangzik:

„A ki párviadal megkezdésére fegyveredenkiáll: egy évig terjedhető államfogházzal bün-tetendő.“

A büntető jog szelleme azt hozza magával,

135

hogy a 298. §. csupán akkor alkalmazható, hacausalis nexus van a cselekvény elkövetéséreirányuló dolus és az eredmény között.

Ha azonban a véletlen játszik közbe, mintpl. ha a pisztoly csöve szétrobban vagy a pengeeltörvén, a fél az ellenfél kardjába szalad ésezáltal az egyik fél a véletlen következtében meg-sebesül, úgy nem lehet azt okbeli nexus hiányamiatt betudni az illetőnek, ki a véletlent el nemháríthatta.

A 298. §. szelleméből kitűnik, hogy a bün-tethetőség szempontjából irrevelans, hogy vájjona párbaj feltételei úgy hangzottak-e, hogy aviadal halálra menjen vagy sem. Fentebb márkifejtettem, hogy btk.-vünk nem ismeri a minő-sített kihívást s így teljesen következetesnekkell mondani, a btk. 298. §-t, a mely a bün-tetés kimérésére nézve nem tesz külömbséget,hogy az egyik fél megsebesítése vagy megöléseelőre ki volt-e kötve vagy sem.

A párviadal alapján támadt eredmény be-számítására nézve, mely többé-kevésbbé mégisa véletlen műve, a cselekvőség belső motívumaiis szerepet játszanak. Ily figyelemreméltó körül-mények sorában fel kell említeni:

A párviadalt vívók társadalmi állását. A

136

katonatisztek (ideértve a polgári büntető hatóságalá tartozó tartalékos tiszteket) enyhébb ítéletretarthatnak számot, mert a hadsereg szellememegkívánja a fegyveres elégtételt. Ebben apozitióban az önelhatározási lehetőség, tehát apárbajtól való elállás a minimumra van redu-cálva, a dolus is tehát enyhébb büntetést kell,hogy maga után vonjon, mint oly egyénnél, kisemmiféle morális befolyás alatt nincs.

A tartalékos tisztekre alkalmazott bünteté-sek annál jogtalanabbak, mert ők a katonaibecsiiletbiróságnak vannak alávetve. A tisztikardbojt, mint minden állami tisztség, nemmagánjogi, hanem közjogi fogalom. Az illetőnem jó kedvéből tiszt, hanem azért, mert a hazaérdeke őt arra a pozitúrára állítja. Nincs tehátfrivolabb ellenvetés, mint az, tegye le tisztirangját és megszabadul a párbajozási kényszeralól. Ez teljesen helyes volna, hogyha az illetőtart. tiszt valamely magánhivatalnak, tisztségnektekinthetné tiszti mivoltját, de ez teljesen hely-telen felfogás, mert az nagyon is közjogi minő-ségű és mint ilyen nem pusztán jogokkal, dekötelességekkel is jár, a melynek egyikeaz, hogy a bajtársi szellem előtt meg kellhódolni abban is, midőn azok csak azt tekintik

137

a kardbojtra méltónak, a ki annak mocsoktalanvoltát meg is tudja védeni.

Meg kell emlékezni e helyütt még az u.n. párbaj-codexekről, melyek alatt a párbajkörül történő lépések összeségének foglalatátkell érteni. Két fő typus van ezen a téren, afrancia és angol. A magyar párbaj-codex eltéra franciától, mert a vívótőr-párbajokat már ki-vételeseknek tekinti, míg a franciáknál ez úgy-szólván a rendes fegyvernem. Nem tartozhatikide a párbaj-szabályok részletezése, csak annyitakarok még megemlíteni, hogy a theoriábansokszor gáncsalják, midőn egy btk. utal a pár-bajszabályokra, mert — mint mondják — ezzelelismerik létezésüket.

Igaz, de a helyes criminalpolitika az elvekmerevségének nem áldozza fel a nagyobb jóczélszerű elérését. Igen helyes, hogyha a btk.hivatkozik e szabályokra, valamint például akereskedelmi törvény is hivatkozik az u. n.usanceokra.

4. Segédek, tanúk és más résztvevők.

Megérintettem már más helyütt, hogy azoka segédek, kik a kihívást végzik, csupán

138

akkor maradnak büntetlenül, ha előzetesen abékéltetést megkísérlik, az a kérdés merül feltebát most, hogy quid iuris azokkal a segédek-kel, a kik a harcnál közreműködtek. A magyarbtk. 300. §. intézkedése így szól:

„A párviadalnál jelen volt tanuk és orvosok,továbbá az előbbi szakasz eseteinek kivételével,azon segédek, kik a párbajt megakadályoznitörekedtek: nem büntettetnek.“

Magyarázatra szorul, hogy mit ért a m.btk. tanuk nevezete alatt. Oly egyének, a kika párviadalnál jelen vannak a nélkül, hogyabban active közreműködtek volna, céljuk csu-pán az, hogy az eset megtörténtéről tanúskod-janak: tanuk nevezete alatt szerepelnek főlegkülföldön, a hol e functiójuk mindennapi dolog.

Nálunk ily „tanúk“ közreműködése ugyannem szokásos, de előfordulhatna, hogy külföl-diek Magyarország területén párbajoznának, nemvolt tehát fölösleges a törvénynek róluk is in-tézkedni.

Fel kell még említeni; hogy a német btk.különbséget tesz a „Cartelltrager“ és a „Secun-danten“ között. „Cartelltrager“ alatt azokat azegyéneket érti, a kik a kihívást felük nevébenteljesítik, a „Secundanten“ név pedig azokat

139

illeti meg, a kik magánál a küzdelem lefolyá-sánál segédkeznek és működnek közre. A tör-vény szavaiból világosan kitűnik, hogy a segé-dek pusztán akkor menekülnek meg a büntetésalól, hogyha a viadalt megakadályozni töreked-tek. Ez alatt természetesen a törvény komolytörekvést ért, nem pedig üres formalitást. A biróicognitiónak marad tehát fentartva, hogy a se-gédek megtették-e a törvénykivánta kötelessé-güket, mert csak ebben az esetben szolgáltakreá a büntetlenségre.

Megemlítendő, hogy több btk. a segédeketbünteti és pedig abból az elvből kifolyólag,hogy ő nélkülök a párbaj meg nem történhet-vén, ép ők azok, a kik azt lehetségessé teszik.A helyes politika azonban erre az álláspontranem helyezkedhetik, mert ha igaz is, hogy őkteszik lehetővé a párbajt, de vájjon nem épenők-e azok, a kik a párbaj szabályszerű lefolyá-sát eszközlik és a kik ezért saját becsületükkelés mindenükkel felelősséget vállalnak, nemcsakaz ellenféllel, hanem az egész társadalommalszemben.

Nem helyeselhető tehát azoknak a törvé-nyeknek az intézkedése, a melyek a segédeketmég akkor is fenyítik, midőn békítési kötelessé-

140

giiknek eleget tettek és pedig annál kevésbbé,mert azokban az országokban, a melyek ilyfajta intézkedéseket ismernek, még sem keves-bedett a párbajok száma.

A törvénynek az élet követelményeivel kellszámolnia, ha nem akarja az állam, hogy irottmalaszt maradjon. A segédek hivatása, ha fel-adatuk magaslatán állanak, oly magasztos, hogycsakugyan nem célszerű ép a legvakmerőbbekrebízni a becsület védelmét, a kik a törvény szi-gorával is szívesen farkasszemet fognak nézni.Segédek nélkül modern párbaj nem képzelhető.Ha tehát egy élethalálra szóló küzdelem nél-külök folyna le, úgy a magyar btk. szellemébenpárbajról szólani sem lehetne. Feltűnő jelenség,hogy a német R. Str. G. B. nem kívánja mega segédek okvetetleu szereplését.

Ez főleg abból tűnik ki, hogy a 208.§. intézkedése szerint magasabb büntetési tételalkalmazható, hogyha a párbaj „Secundansok“nélkül folyt le. A magyar btk. — mint fentebbemlítettük — a tanukat is felmenti a büntetésalól, hogyha békítőleg hatottak. Nálunk a tanukszereplése ritkább, mondhatni, kivételes jelenség.A német diák-párbajoknál azonban „Unpar-teiische“ név alatt nagy szerepet játszanak. Más

141

országokban büntetés alá esnek, de nálunk ésNémetországban nem esik bántódásuk. Az orvo-sok és sebészek nálunk is, mint általában min-denütt, büntetlenek maradnak, a mi abban lelihelyes magyarázatát és megokolását, hogy nekikköszönhető, hogy a párviadaloknak sokszor kü-lönben szomorú következménye ki lesz kerülveés mellőzve.

5. Párviadalra való buzdítás.

Majdnem valamennyi btk. külön büntetésitételekkel sújtja azokat, a. kik másokat párvi-adalra buzdítanak. A m. btk. 295. §. intézkedikerről az esetről, midőn így szól:

„A ki valakit párviadalra egyenesen buzdít,vagy azért, hogy mást ki nem hí, vagy a kihívástel nem fogadja, megvetéssel fenyeget; egy évigterjedhető államfogházzal büntetendő.“

A párviadalra való buzdítást élesen megkell különböztetni mint a btk.-ben construált„delictum sui generist“ a párbajra való felbuj-tástól, mely alatt azt értjük, hogyha valakimást párbaj vétségének elkövetésére szándékosanreá bír s ha az illető épen ennek a reábírásnakalapján követte el a büntetendő tettet. A btk.

142

71. §. alapján, mint felbujtót ugyanaz a bünte-tés kell, hogy érje, mint érné magát a bűntettesét.

A párbajra való reábírás elvileg a ritkábbesetek közé tartozik, mert nem igen szembeötlő,hogy valakinek mi érdeke volna abban, hogymás a párbaj vétségét elkövesse, de annál gya-koribb esetnek kell mondani, hogy valakit épaz ő környezete ugraszt bele. Helyesen intéz-kedett a m. btk., midőn a külföldi btk.-k min-tájára „delictum sui generis“-nek minősítetteazoknak a cselekvőségét, a kik bármi módonpsychikai kényszert gyakorolnak másokra, hogya lovagiasság mezejére lépjenek. A németbtk. ugyancsak hasonló módon intézkedik. Ezenbüntetendő cselekvény perfectiójához azonbankorántsem elkerülhetetlenül szükséges, hogy abuzdítás nyomában párbaj támadjon. A helyescriminalistikus elvek értelmében teljesen megvan állapítva a büntethetőség, midőn e tény-kedés egész önmagában valósult, a nélkül, hogybelőle párbaj keletkezett volna.

De habár a mondottak szerint a causalisnexus alapján támadó párbaj ténye nem is szük-séges ezen „delictum sui generis“ tényálladéká-nak megállapításához, mind a mellett a 297. §.

143

— melynek értelmében „ha a felek a párviadal-tól elállottak: senki sem büntethető“ — a pár-bajra buzdítókra nézve is jótétemény: reájuknézve is elenyészik t. i. a büntethetőség, jólleheta kihívás, sőt mi több, a fegyveres kiállás megis történt. Annál kevésbbé lehet büntetésnek helye,ha a buzdított fél még a kihívásra sem szántamagát.

FORRÁSOK.

B r e s l a ue r : „Duellstrafen.“ Berlin 1890.I)r. A. Bemer: „Lehrbucb des deutschen Strafrechts.“Leipzig 1871.J. Bi s ho p : „Commentaries on the law of criniinal pro-

cedure.“ Boston 1872.F. Carr a ra: „Programmá al corso di diritto criminale.“

Lucca 1877.C há t e au v i l l a r d : „Essai sur le Duela 1836.Cauc hy : „Du duel.“ Paris 1846.v. Ebe r s tein : „Ueber die Éhre und falsche Ehrbegriffe.“

Leipzig.W. v. Fü r i c h : „Das Duell.“ Frankfurt a/M. 1886.

Ge l ö s t e und u n g e l ö s t e Fr ag en aus dem akad e-mischen Leben der Gegenwart. Aufsatze tiber dasV er b indun g s w es en, Men su r und Dnell. Mün-chen 1886.

Dr. H or v á t h Ödön: „A párviadal.“ Eperjes 1887.Dr. H a l s c h ne r Hugó: „Der Thatbestand des Zwei-

kampfes und das studentische Schlagerduell.u Megjelenta „Der Gerichtsaal“ c. folyóirat XXXIV. kötetében. 1883.

J. J. Haus: „Principes généraux du droit pénal belge.“Paris 1874. '

Dr. Hajnik Imre: „A perdöntő eskü.“ Budapest 1881.Dr. Illés K árol y: „A magyar büntetőtörvénykönyv

magyarázata.“ 1892—93.

146

Körös i Sándor : „Az amerikai párbajról.“ Debrecen1878.

Dr. A. K o h u t : „Berühmte Duelle.“ Berlin 1891.Dr. L u k á c s Adolf: „A párbaj büntetőjogi fejlődése és

jelen állapota az európai államok újabb törvénykönyvei-ben.“ Megjelent a „Magyar Igazságügy“ 18. és 19-ikkötetében.

Dr. Löw T ó b i á s : „A magyar büntetőtörvénykönyvanyaggyüj te menye.“ Budapest 1880.

Dr. E. Levi: „Zur Lehre vom Zweikampfverbrechen.11

Leipzig 1889.G. L e t a i n t u r i e r - F r a d i n : „Le Duel á travers les

ages.“ Paris 1892.Dr. H. M e y e r : „Lehrbuch des deutschen Strafrechts.B

Erlangen 1877.Dr. Th. M a r e z o l l : „Das gemeine deutsche Criminal-

recht.“ Leipzig 1866.M e l l i n g e n : „The history of duelling.“ 1849.A. v. O e t t i n g e n : „Zur Duellfrage “ Dorpat 1889.Dr. A. v. 0f en hei m: ,,Das Wesen des Duells.“ Wien 1887.II P r o g r e t t o del C o d i c e P e n a l e per Regno

d'í tal ia. Firenze. Stamperia reale 1870.S c h o p p e n h a u e r : „A becsületről.“ Fordította Székács.

Budapest 1893.Dr. Th. S c h ü t z e : „Die nothwendige Theilnahme ara

Verbrechen.“ Leipzig 1869.Dr. Th. S c h ü t z e : „Lehrbuch des deutschen Strafrechts.“. Leipzig 1874.

Dr. S c h n i e r e r A l a d á r : „A magyar büntetőtörvény-könyv magyarázata.“ Budapest. 3 dik kiadás.Séda Ernő: „A párbaj.“ Budapest 1882.A. T a v e r n i e r : „L'art du Duel.“

147

Dr. A. T e i c h m a n n : „Zweikampf.“ Megjelent a „Hand-buch des deutschen Strafrechts.“ Herausgegeben von

Dr. Fr. v. Hoitzendorff.“ III. Bánd 1874.Tóth L ő r i n c : „A párbaj.“ Akadémiai értekezés. 1868C. Thtimmel: „Der gerichtliche Zweikarapf und das

beutige Duell.“ Hamburg 1877.„ V o r s c h r i f t ftir das e h r e n r a t h l i c h e V e r f a h r e n

vom J a b r e 1884.“ Wien. Verlag der k. ti. k. Hof-und Staatsdruckerei.

Cte Du V e r g e r de S t . -Thomas . „Nouveau Code duDuel.“ Histoire. — Législation. — Droit conteraporain.Paris 1887.

W. E. Wa b l b e r g : „Gesammelte Schriften und Bruch-stücke über Strafrecht.u Wien 1875.

Dr. Wemer R e z s ő : „A magyar büntetőjog általánoselvei.“ Budapest.

Dr. A l b e r t W i e s i n g e r : „Das Duell.“ Graz 1894.

TARTALOMJEGYZÉK.BEVEZETÉS......................................................................... 1

A PÁRBAJ TÖRTÉNETEA. Általános áttekintés ................................................ 10B. Franciaországban........................................................... 36G. Belgiumban ......................................................................... 59D. Olaszországban .................................................................. 65£. Spanyolországban..................................................................... 68F. Portugáliában................................................................ 73G. Helvetiában .............................................................. 74H. Angliában ......................................................................... 78I. Görögországban ................................................................... 81K. Németországban .................................................................. 83L. Austriában .......................................................................... 85M. Svédországban .................................................................. 87N. Norvégiában............................................................................. 87O. Oroszországban .................................................................. 88P Amerikában ......................................................................... 94Q. Magyarországban ................................................................... 95

A PÁRBAJELMÉLET ÍRÓI A XVII. SZÁZADTÓL A XIX. SZÁZADIG

B. A párbaj irodalma a XIX. században ................................ 109

A PÁRBAJ ELMÉLETE

A. A párbaj fogalma ......................................................... 105B. Kihívás a párviadalra és a kihívás elfogadása .. 126C. A párbaj. A küzdő felek............................................ 131D. Segédek, tanúk és más résztvevők .............................. 137E. Párviadalra való buzdítás ............................................. 141FORRÁSOK ................................................................................. 144