A B O R N E M I S Z A P É T E R T Á R S A S Á G K U L T U R Á L I S É R T E S Í T Ő J E I. évfolyam, 1. szám Bécs, 2006 május ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

A tartalomból: ID.ORBÁN ISTVÁN:

Vendégünk volt Lator László. (2. oldal)

MEGHÍVÓ: Az Erdélyi Triász:

György Attila, Király László,

Orbán János Dénes Irodalmi est

2006.06.10-én 17,30 órakor (3. oldal)

LENGYEL FERENC:

Ezeregy vers gyökere. (4. oldal)

BARTÓK MIKLÓS:

A kő-béka. A mondóka ritmusa és zenéje (6. oldal)

FIGYELŐ:

Koncertek, kiállítások, színház (8. oldal) Impresszum (8. oldal)

Új lappal indulunk.

Kedves olvasó, Ön a Bornemisza Péter Társaság régi-új lapját tartja a kezében. Régi, mert a lap visszanyerte korábbi címét: a BPT kulturális értesítője ugyanis eredetileg, 1976 és 1982 között, Bécsi Posta néven jelent meg. Az említett időszak 34 lapszáma beszámolókat közölt a BPT rendezvényeiről, bemutatta az előadókat, de egyéb ausztriai művészeti eseményekről is tájékoztatott. A lap 1982-ben szűnt meg, amikor gazdasági meggondolásból összeolvadt a Magyar Lelkigondozó Szolgálat Másokért

Együtt című értesítőjével. Szimbiózisa az utóbbival 2005. decemberében ért véget, amikor a Másokért Együtt a Magyar Lelkigondozó Szolgálat helyébe lépő Magyar Evangélikus Gyülekezet kizárólagos lapjává vált. Ezt követően döntött úgy a BPT vezetősége, hogy önálló lapot indít, melynek első számát böngészheti most az olvasó.

De régi a lap azért is, mert a BPT hagyományait folytatva, a Bécsi Posta továbbra is a magyar kultúra egyetemes értékeinek terjesztője kíván lenni Ausztriában, valamint új kapcsolatok kialakítását szeretné előmozdítani alkotóművészekkel és -műhelyekkel a Kárpátmedencében és szerte a világon. Ugyancsak hagyományainak megfelelően, lapunk sem aktuális politikai sem pedig ideológiai kérdésekkel nem kíván foglalkozni, és semmilyen politikai pártnak vagy más szervezetnek nem szeretne a szócsöve lenni. De szívesen látunk lapunkban minden olyan írást, amely az események, jelenségek mélyebb okait tárja föl a művészet eszközeivel. Deklarált céljaink közé tartozik az is, hogy a tömeghírközlés csatornáiból táplálkozó, "kívülről irányított" embert a magyar és egyetemes értékrendszer kontextusába helyezett ismeretek segítségével a "belülről való irányítottság" kialakulása felé tereljük. A nyitottságot, a fejlődőképességet, a befogadó- és segítőkészséget és a megértést szeretnénk szerkesztői munkánkban elősegíteni.

Ám egyben új is lapunk, mert figyelembe veszi a régi Bécsi Posta óta a világon, s ezen belül a térségünkben bekövetkezett változásokat is. Így például a lap szerkesztésénél számolunk azzal, hogy a régóta Ausztriában élő olvasóink túl vannak a beilleszkedés legnehezebb időszakán, a rendszerváltást követően érkezők pedig feltehetően már otthon alkalmazkodtak az új társadalmi körülményekhez. Ugyanakkor nem szeretnénk szem elől téveszteni, hogy a beilleszkedés végtelen folyamatában a "hőskorszakhoz" képest ma más nehézségek, gondok kerülnek az előtérbe - ilyen például a második, illetve a harmadik nemzedék gyökértelenné válásának veszélye. Épp ezért a Bornemisza Péter Társasággal egyetemben lapunk talán legfontosabb feladatának tekinti az ifjúsági munkát.

Szándékunk szerint a lap nyolcszor-tízszer jelenik meg évente, folyamatosan tudósítva előző előadásainkról, egyben értékelve őket, s ugyanakkor lehetőséget kínálva legközelebbi meghívottainknak a bemutatkozásra. Kiegészítésül olyan kiemelkedő művészeti-művelődési eseményekre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét, amelyek színhelyükből adódóan földrajzilag elérhetők számukra.

A Bornemisza Péter Társaság vezetősége nevében Dr. Bartók Miklós

2. I./1. 2006 május ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ id. Orbán István

Vendégünk volt Lator László

Március 5-én Lator László professzor, egyetemi tanár, esztéta, műfordító, Kossuth-díjas költő volt a BPT meghívottja a Capistrangasse-i székhelyen. "Honnan jön, hogy születik a vers" című lenyűgöző előadását a vers geneziséről élvezettel hallgatta a nagy számban megjelent közönség. Nem is csoda, hiszen Lator professzor úr már előadása kezdetén bebizonyította és okát is megmagyarázta, hogy minden kisgyerek voltaképp költő, még ha ezt a képességét nem is őrzi meg sokáig. Ki ne ismert volna magára?

Szólt Lator László arról is, hogy a versírás korántsem mindig spontán jött rímek-rigmusok papírra vetése.

A versírás néha versfaragás, nem ritkán nehéz munka a gondolatokat versbe szedni, méghozzá úgy, hogy az olvasó úgy érezze, a költő versben gondolkodik. A könnyed, természetes hangvétel néha sok próbálkozás, elölről-kezdés, keresgélés, összehasonlítás, válogatás eredménye. (Marc Chagall könnyed, levegős, “odavetett” képei is számtalan tervből, rajz- és színvázlatból fejlődtek festménnyé.)

Számos példán (amit mind emlékezetből idézett!) utalt rá Lator, hogy a magyar nyelv kedvez az ütemes-

rímes verselésnek és még a klasszikus versformák ritmusa is összeegyeztethető a magyar hangsúlyozással.

A költő fantáziája (néha a rím vagy a hangzás kedvéért) új szavakat talál ki (még olyan jeles költő is, mint Weöres Sándor). Nem ritka a gyermekek öntudatlan (atavisz-tikus?, felnőttek beszédéből akusztikailag átvett ?) verselge-tése, (például a kiszámoló játékoknál), amiből aztán a költő verset farag, vagy „halandzsa“-ként válik népsze-rűvé. (Karinthy Frigyes egykor kultuszt csinált belőle!)

Ez az érdekes megfigyelés átvezet bennünket a Bornemisza Társaság április 2.-i rendezvényéhez, amikor is Simon András grafikust

(Számunkat Gyalai István munkáival illusztráltuk) ismertük meg, aki illusztrátor- ból lett íróvá Budapesten, amikor saját rajzai alá kezdett szövegeket, kommentárokat, magyarázatokat írni, majd költeni. Ez önálló versek faragásává fejlődött, melyekben több versszakon át egy és csakis egy magánhangzó fordul elő! Egy sor verset hallottunk, amely az „e“-betűre épült, például a „szeretet“ és „szerelem“ szavakban.

Henter Nicole és Cséfalvai Dániel, a bécsi Zeneművészeti Egyetemen Prof. Univ.-Doc. Mag. Joó Imola

már több díjjal kitüntetett tanítványai, zongora és Henter Nicole fuvolajátékával is, tették változatossá és emlékezetessé ezt az estet a késedelmeskedő tavasz küszöbén. Figyelemreméltó a növendékeknek a tavaszhoz illő fiatal kora: Nicole mindössze 11 éves, Dániel nemrég fejezte be a gimnáziumot. Az ő főhangszere az orgona, amit Bécsben a neves Hans Haselböck professzor koncertosztályában tökéletesít, Nicole Budapesten Joó Gyula fuvolatanár növendéke. Játékuk és előadásmódjuk életkorukat meghaladó színvonala nagy elvárásokra jogosít és tanítómestereik munkáját dicséri. Remélhetőleg még többször hallhatjuk őket!

I./1. 2006 május 3. ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

M E G H Í V Ó

A Bornemisza Péter Társaság „ERDÉLYI TRIÁSZ” irodalmi estjére

2006. június 10-én szombaton du. 17:30 órakor Az előadás helyszíne: Bécs, Capistrangasse 2/15

Vendégeinket bemutatja: Márkus Barbarossa János

Vendégeink:

György Attila

Született Gyimesközéplokon, 1971-ben. Író, szerkesztő, újságíró Művei: Ki olyan, mint a sárkány? (1995), A boszorkányok feltámadása (1997), Történetek a nyereg alól (2000), Harminchárom (2002)

Király Zoltán

Született Kolozsváron, 1977-ben. Költő, műfordító Művei: Szombat, szobámban képzelődöm (2000), Avantgárd keserves (2002), Lejárhatás (2004) Műfordítás: Franz Hodjak: Legenda a kútról - versek, elbeszélések és egy monodráma Szenkovics Enikővel közösen (2004)

Orbán János Dénes

Született Brassóban, 1973-ban. Költő, író, szerkesztő. Művei: Hümériáda (1995), A találkozás elkerülhetetlen (1996),Hivatalnok-líra (1999), Párbaj a Grand Hotelben (2000),Vajda Albert csütörtököt mond (2000), Bizalmas jelentés egy életműről. Méhes György-monográfia (2001), Anna egy pesti bárban (2002), Teakönyv (2003), Búbocska (2004)

4. I./1. 2006 május ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

Lengyel Ferenc

Ezeregy vers gyökere „Gyerekkorunkban szeretünk versben beszélni. A gyerek verse többnyire halandzsa. Mi készteti rá?”

kérdezi a költő-műfordító, irodalomértő, –szerető Lator László (Bp.) előadása beköszöntőjében. És valóban, mi készteti rá a kicsinyeket - és a költőket (akik valamit megőriznek e gyermeki képességből), mi készteti őket mondókák, kiszámolók, „varázsigék”, versek írására kimondására? „Milyen tudás rejlik mögöttük?”

A vers, e megfoghatatlan tudás forrása, kezdetei felé lehet közeledni, ha kisgyerekeket figyelünk meg, hogyan kezd bennük életre kelni egy-egy mondóka, versszerű képződmény, miként születik, kezd el lüktetni, élni belsejükben. Nem logikus, nem értelemszerű. Nem fölépített, nem megszerkesztett, mint a mindennapi olvasmányok. És mégis, lüktet, izgat, feszít és követelődzik. Kimondottá akar válni. Valami belső hullámzás uralta varázsszöveggé. Amiben ott rejlik a varázserő, a nyelv élet- és varázsereje.

Ec, pec kimehetsz – holnapután bejöhetsz... kezdődik egyik kiszámolónk. Milyen képet láttat? Két napig kell várakozni, annak akit kiszámoltak,

amíg újra beléphet. És ugyan hova léphet be? Fölösleges a rákérdezés, okos válasz nincs, nem adható az ilyenszerű költői kérdésekre. A túlzás, a kiszámoló valóságfölöttisége, felfokozottsága sejthető belőle meg.

Egyedem, begyedem, tengertánc – hangzik a másik mondóka. Antantémusz, szórakatémusz – így a harmadik. Boncolgatásuk helyett érdemesebb a verssé válásra figyelni bennük. Gondoljunk irodalmunk számos versére, mely ehhez a névtelen, közös gyökérzethez kapcsolódik; mely ebből a szerteágazó verselőtti világból (kiszámolók, mondókák, halandzsák világából) nőtt ki.

Weöres Sándor gyermekek számára írt, olykor próbálkozásoknak tartott művei, mint lépcsőfokok vezethetnek el minket az értelmetlen ritmikus szövegtöredékektől, a játékos ritmusgyakorlatoktól a magas irodalom fennsíkjára. Példák sorozata rajzolja meg a magyaros ritmus ívét, a beszédünkben lüktető hangsúlyozást a műveiben. Beszéd közben amúgy is tudjuk és érezzük, hogy a szókezdő hangsúly mennyire meghatározza beszédünket.

Költészeti felerősítése, szándékos kiemelése szabályos ritmusvilágot, változatos ritmusmintákat teremt nyelvünkben, amelyek öntörvényűen érvényesülnek. S a gyermeki érzékenységgel megáldott költők ebből (is) építkeznek. Erre építik föl verseik, egész költészetük ritmikai palotáit. Ezt a táncra emlékeztető, magában is táncot rejtő-lejtő ritmust nevezik tudós könyveink hagyományos, magyar, hangsúlyos verselésnek. (Hány tudós poétika elemezte változatait? Hány irodalmárunk foglalta hosszú könyvbe rendjét, rendszerét?) S ezekben a taktusokra bomló keretekben ott lüktet a gyermeki és a felnőttes költészet ezeregy gondolata, érzése, változatos tartalomvilága utolérhetetlen gazdagságban.

2.

Költészetünk gazdagsága, ritmikai örökségünk két félből áll össze egy egésszé. Hiszen szegények lennénk, ha be kellene érnünk csak a hangsúlyos ritmikával. Mert nyelvünk, ez a ma még élő csoda – mintha valóban élne - gondoskodott róla, hogy minden magánhangzójának társa legyen. Sem az a, sem az e, sem a többi magánhangzó nem társtalan. Mindeniknek társa van: az á, az é, í, ó, ő, ú és ű. Mindenik rövid hangnak él a magyarban hosszan hangzó társa (örök iskolás példatárakban: tör – tőr, kor – kór). Rövid és hosszú hangok, illetve azokból épülő rövid és hosszú szótagok adnak beszédünknek egy másfajta lüktetést is. Egy olyant, mint az ókorban a görögnek a homéroszi eposz mondatai. És ebben áll a magyar vers keletkezésének egyik csodája. Az, hogy a vers együtt keletkezik a ritmussal. De sokszor megmondhatatlan, melyikkel. Lehet, hogy mind a kettővel egyszerre. Több költőnk vallomása szerint a versírás kezdetén előbb volt fülükben a

I./1. 2006 május 5. ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

ritmus, mint a vers. A belső dobogás telítődött utólag tartalommal, értelemmel. S mert nyelvünk ritmikailag e kétféle ritmusra képes, megteremtődött az elmúlt évszázadok alatt mind a hangsúlyos verselés, mind az időt mérő. Ami egyedülálló az európai népek körében és irodalmában. Ez által a kettősség által még arra is képes ez a nyelv, hogy végtelen finomsággal és kifinomultsággal ötvözze a kettőt, s megalkossa a „szimultán ritmust”. Sylvester János óta, aki az időmérő lehetőségre rácsodálkozott, s meg is írta első ilyen versünket, a két lehetőség már évszázadok óta egymás mellett, egymást kiegészítve, sőt átszőve élt és él tovább. Legnagyobb 20. századi alkotóink, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes vagy mások mély költészetének egyik gyökere, kiindulópontja ez a ritmikai kettősség, egyidejűség. A változatosnál változatosabb versek Ady látomásosságától József Attila tárgyilagosságán át el a legifjabbak képvilágáig dobogó szívű mondatokban mutatják arcuk e kettős ritmus fényében....

Az egymásba átlopakodó ritmikai képek évezredeket képesek átugrani: az egyedem-begyedemtől a weöres-i éjméjből fölcsengő száncsengő-ig, vagy a Ratkó József „nyúl fut az úton át cikkcakkban” soráig, maguk is átalakulva, gyorsulva, lassulva. A Nagy László-i „éltem ha végképp lemerült” vontatottságáig alapjában véve megőrzik a három ütemet, többnyire három szótaggal. Vagy Arany János klasszikus felező tizenkettesei, melyekben együtt kereshető mind a magyaros hangsúly, mind a „görögös” hosszúság-rövidség.

A ritmus ereje, keretet, korlátot teremtő-áttörő feszülése, egyik – ha nem a legfontosabb – forrása, gyökere a játékosság mellett a költészetnek. És ebben egyet vallanak legnagyobbjaink: szívükben megőrizték pályájuk során végig a gyermeki érzékenységet, mely – bár olykor nem felnőtt logika szerint működik – mégis mágikus erejű, mégis képes a varázslásra, a szavak birtokbavételére...

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜

Weöres Sándor: Varázsének

Csiribiri csiribiri

zabszalma — négy csillag közt alszom ma. Csiribiri csiribiri bojtorján — lélek lép a lajtorján. Csiribiri csiribiri szellő-lány szikrát lobbant, lángot hány.

Csiribiri csiribiri fült katlan — szárnyatlan szállj, sült kappan! Csiribiri csiribiri lágy paplan — ágyad forró, lázad van. Csiribiri csiribiri zabszalma — még mellettem alszol ma.

6. I./1. 2006 május ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

Bartók Miklós

A kő-béka I.

A gyermekek átszellemülve mondják a könnyen megtanulható versikéket, mondókákat, amelyek jelentését gyakran csak felszínesen (bizonyos mélységekig) értik. Talán a mondókák tartalmi megértése, a versikék információ-közvetítő szerepe a kisgyermekkorban csak másodlagos, mert a tudatformáló hatása, a vers formai elemei lényegesebbek, ugyanis ezek segítségével a gyermek könnyebben átkerül a mindennapok világából a játék világába. A mondóka ritmusa és zenéje kizárja a tudatból a bizonytalanságot, a zűrzavart, és az ismétlődő formai elemek a figyelmet célirányosan beállítják, és ez által a figyelem kizárja a káoszt okozó erőket a tudatból. A zűrzavar megszűnése a tudatban a gondolatok akadálymentes áramlásának kedvez és ezeknek szorongás- és félelem-csökkentő hatásuk is van.

A játék világában a tévedés, a

kudarc nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a komputerizált világban – állítják a lélekgyógyászok – mert nem jár felelősségre vonással, és nincsenek kijavíthatatlan következményei. Ez a mágikus tevékenység lehetővé teszi a gyermek számára, hogy kilépjen egy disszonáns világból egy varázslatos játék-teremtette, mondókákkal és versikékkel kibélelt varázslatos tudati dimenzióba.

A figyelemzavarral küszködő gyermekek számának ijesztő szakemberek. E soktényezős kóros folyamatban, az információt okádó

elektronikus játékok elterjedése és kény-szeres használatuk előkelő helyet foglal el. A hyperaktív gyermekeknél észlelt figyelemzavart a tudatban hiányzó, a lényegest a lényegtelentől elválasztó szűrőrendszerek hiányos kialakulása okozza. Ez persze csak feltételezés (az én hipotézisem), de az már tény, hogy ez az új civilizációs betegség elegánsan megelőzte a kutatást, nem beszélve a gyógyításról.

A kisgyerek által mindig csak ugyanannak a versnek (mondókának) vagy esti mesének a változatlan formában való igénylése arra utal, hogy a formának és a ritmusnak a zsenge tudat fejlődésében fontosabb a szerepe, mint a tartalomnak. Az ismétlődő formák a tudatot hordozó idegsejtek képlékeny fehérje szerkezetében tartós elváltozásokat okoznak, olyanokat, amelyek az egész élet agyműködésének minőségére kihatnak. A frissen kialakult törékeny idegszerkezeteket nem kell azonnal az információk millióival betömni, mert ezekbe a formákba amúgy is beleköltözik valami lélek – idővel. Véleményem szerint: az anyaméhben érzékelhető anyai szívdobbanások ritmusának értékelő megbecsülésétől, a közösség alakította mondókák megtanításán át vezet a helyes út a lelki egészség felé.

II.

A kő-béka lassan ment

A kő-béka lassan ment

Kitépték az éjfél szőrét

Lenyúzták a hajnal bőrét

A kő-béka lassan ment

(Weöres Sándor)

A gyermekek miközben átszellemülve, csoportokba verődve, néha hadarva – így átcsúszva a múltból a

I./1. 2006 május 7. ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ jelen, illetve a jövőidőbe – mondják e versikét, nem is sejtik, hogy milyen nukleáris szellemi erők feszülnek a versben. Lator László ezt felülmúlhatatlanul a következőképpen fogalmazza meg: “Mintha ez a lassú járású kő-béka eredeti jelentését már alig-alig őrizve, valami távoli, keleti hitvilágból került volna a versbe. Állatformájú isten is meg démon is, fenti is meg lenti is, thériomorf lény. Jung tanár úrral szólva, talán az eltéríthetetlen, megállíthatatlan idő, talán a világot forgató ősök megtestesülése. Eleven bálvány, s mert kétéltű, még hátborzongatóbb. És hogy kétszer is elvonul előttünk, jelenléte, jelentése még hátborzongatóbb. Előtte, mögötte apokaliptikus képek sötétlenek. Mitikus szörnyek, baljós kimérák véres erőszakot hoznak a földre, a megtépett bozontos éjfél, a megnyúzott vörös hajnal maga is alakot ölt és a világvégi gyötrettetés hatásos metaforája lesz.” (Lator László: És beleköltözik valami lélek. Esszé, kiemelve a 24. oldalról.)

Fény és sötétség: a középkor emberének világképében központi szerepet játszottak. (Ezek architípusok, az

egész emberiség számára egyetemes jelentőséggel bíró fogalmak.) A korabeli alkímia szerint, amely kiemelkedő filozófia mozgalom is a középkorban – a hajnalpír a Nap anyja, aki elűzi a hideg téli éjszakát, és ő az elindítója a nappalnak. A hajnal és az éjszaka között van az aurora. Az aurora jelentése aurea hora, vagyis az arany idő, az az időtartam, amikor Nagy Mű eléréséhez a legalkalmasabb elkezdeni és véghezvinni a cselekvést.

A középkori misztikusok szerint az arany idő ritkán kialakuló rövid időszak, amikor az emberi ismereteket az isteni ismeretek közvetlenül megérinthetik. Tulajdonképpen ez a titokzatos egyesülés pillanata a Mindenséggel.

Ezek ismeretében érthető, ha a félelem a tudat legmélyebb rétegeibe hatol, hiszen a hajnalpír kivégzésével elvész a fény, és ezzel az aurora kialakulásának lehetősége is.

A versben a rombolás még nagyobb méreteket ölt. Az agresszor a sötétnek – a fény ellenpólusának – az éjfél koromfekete szőrének sem kegyelmez. Ez a teljes pusztulás plasztikus leírása, mert így elvész a remény, hogy a sötétségben újra megszülessen a fény.

III. Gyermekekhez hasonlóan mondjuk gyorsan, hadarva a versike szövegét, és így könnyen megtörténik,

hogy észrevétlenül átcsusszanunk a jelen időbe. Tehát a 2. és 3. sor jelenben így hangzik: Kitépik az éjfél szőrét Lenyúzzák a hajnal bőrét Ebben a formában a vers ezen töredéke egész más dimenziókat sejtet. Időben a fenyegetettség közelebb

kerül hozzánk, hiszen földünk, illetve világunk megcsúfolása jelen pillanatban történik valahol, de nem közvetlen közelünkben, ezért ennek következményeit még nem érezzük. A pusztulás még nem globális (csak a gazdaság), talán a föld lakosságának egy része hal éhen vagy pusztul el, mert a tengervíz elönti a lakott területek egy részét, és még csak néhány országban vannak öngyilkos merénylők, akik magukkal viszik a halálba emberek tucatjait, de amíg ezek a szörnyűségek még nem velünk történnek, addig cinkosan hallgatunk, sőt együttműködhetünk a sötét erőkkel – talán az egészet sértetlenül megússzuk.

Ha már a kő-béka úgyis megy, és az időben hol itt, hol ott menetel, tegyük a 2. és 3. sort jövőidőbe: Ki fogják tépni az éjfél szőrét Le fogják nyúzni a hajnal bőrét A mitikus szörnyek és a földön kívüli pusztító erők helyett – ebben a változatban – a homo sapiensek (a

bölcs emberek) mint tettesek fontos szerepet fognak játszani. Tönkre fogják tenni a földet, de mint a rossz álomban nem tudjuk megakadályozni őket – mert ott vannak már Lucifer gyermekei, mint profithajhászó bankárok vagy fegyvergyárosok a döntéshozó politikai hatalom közelében, sőt ők irányítanak már mindent, és ezért is a már beindult kóros gazdasági és környezetszennyeződési folyamatok visszafordíthatatlanokká válnak.

Biztosan megakadályozzák majd az aurora kialakulását, pedig nem is azonosulnak a döntéseikkel, hiszen őket csak a mindenható pénz érdekli.

A vers ebben a formájában már szinte elviselhetetlen, ezt a változatot ne is tanítsuk meg gyermekeinknek.

8. I./1. 2006 május ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○

˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜ HANGVERSENY

Joó Imola növendékei

A Bécsi Zeneművészeti Egyetem nagytermében (A-1030Wien, Anton-von-Webern-Platz 1, Haydn-Saal) május 31-én, szerdán este18:30-kor zenekari koncertet adnak Joó Imola egyetemi tanár növendékei. Műsoron Haydn, Mozart, Dussek, Schumann, Mendelssohn és Grieg zongoraversenyei szerepelnek.

A belépés díjtalan!

KIÁLLÍTÁSOK

„Azonos – Önálló” Csutak Magda egyéni kiállítása május 25-én 18 órakor nyílik meg Budapesten, a Kiscelli Múzeum

Templomtermében. A kiállítást Prof. Eugen Gomringer nyitja meg. Megtekinthető 2006 július 23-ig, hétfő kivételével naponta 10 – 18 óra között.

„Was vom Himmel übrig bleibt” (Ami az égből megmarad)

Május 19-én nyílt meg Bécsben a „Galerie Jüttner”–ben Gyalai István és három olasz grafikus művész (B.Bordoli, G. Larochhi és M. Valsangiacomo) közös kiállítása. A kiállítás előzőleg már látható volt Svájcban március 4.-én, Rodiban (Ticino) és április 15.-én a Santa Maria Maddalena templomban, a Comó tónál. A kiállítás megtekinthető 2006 június 3-ig, naponta (hétfő és vasárnap kivételével) 15 és 19 óra között. A kiállítás helyszíne: Galerie Jüttner, Millergasse 25, 1060 Wien

„Közös tér” Az etnikai kisebbség és a kulturális identitás kérdése a Kárpát-medence művészetében

A kiállítás egyszerű kérdéseket vet fel: a kisebbségben élő etnikumok életkörülményei, intézményei lehetővé teszik-e körükben a művészet születését ma? Művészet-e az, ami kisebbségben születik, a kisebbség értelmezése szerint művészetként? Meg tud-e jelenni ez művészetként, nyilvános tud-e lenni a kisebbségi, a többségi, esetenként az anyaországi és az egyetemes kultúrában?

A kiállítás koncepciója három fő témára koncentrál, számba veszi a Kárpát–medence etnikai kisebbségeinek a többségi nemzetétől eltérő vagy az anyanemzetéhez kötődő témáit, másrészt a kettős identitások jelentésével – jelentőségével foglalkozik, harmadrészt bemutat a kisebbségi és identitáskérdésekre reflektáló műveket. (artPORTAL).

A kiállítást május 10-én, szerdán 18 órakor Duray Miklós nyitotta meg és Budapesten, az Ernst Múzeumban (Nagymező utca 8.), június 21-ig, hétfő kivételével naponta 11 - 19 óra között tekinthető meg.

Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/5877712. Fax: +43/5877714 E-Mail: zoltan_ka@yahoo.com Redaktion: Zoltán Kászoni Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW

Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at