27
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26- án (hétfőn) du. 15.30 órai kezdettel - a Kakucs községi Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében - megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak a 7 tagú képviselők közül az ülés kezdetekor: Szalay István polgármester Balogh János alpolgármester Dr. Kendéné Toma Mária képviselő Marton Ilona képviselő Oláh József képviselő Tóth Istvánné képviselő Továbbá: Csernák Jánosné bizottsági tag Deák Ildikó bizottsági tag Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag Kovács Kálmán bizottsági tag Tóth Tamás bizottsági tag Hegyiné Kovács Margit óvodavezető Dr. Fekete Borbála jegyző Farkasné Szabó Mária jegyzőkönyvvezető és kb. 20 fő kakucsi lakos Szalay István polgármester: Tisztelettel köszöntöm az ülésen hivatalból megjelent személyeket, valamint külön köszöntöm a nagy számban megjelent helyi lakosokat. Remélem, máskor is ilyen szép számban el fognak jönni. Megállapítom, hogy egy képviselő hiányzik, azonban a Testület határozatképes. Kérem a képviselőket, hogy fogadják el a meghirdetett napirendi pontokat azzal, hogy az óvodavezető asszony kérésére először a 2. napirendi pontot tárgyaljuk, s majd csak azt követően az elsőként meghirdetettet. A képviselők egyhangúlag egyetértettek a polgármester úr javaslatával, s az alábbiak szerint hagyták jóvá az ülés napirendjét: 1./ A Kökörcsin Óvoda Alapító okiratának módosítása. Előadó: dr. Fekete Borbála jegyző 2./ A Kakucsi Lapozgató és a honlap szerkesztési feladatainak megtárgyalása és döntés a főszerkesztő, valamint a szerkesztők személyéről. Előadó: Szalay István polgármester 3./ Egyebek…

Jegyzőkönyv - 2011.szeptember 26

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Kakucs községi Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében - megtartott nyilvános testületi ülés jegyzőkönyve

Citation preview

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete

2366 Kakucs, Fő utca 20. sz.

J E G Y Z Ő K Ö N Y

amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 26-

án (hétfőn) du. 15.30 órai kezdettel - a Kakucs községi Polgármesteri Hivatal

tanácskozótermében - megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jelen vannak a 7 tagú képviselők közül az ülés kezdetekor:

Szalay István polgármester

Balogh János alpolgármester

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő

Marton Ilona képviselő

Oláh József képviselő

Tóth Istvánné képviselő

Továbbá:

Csernák Jánosné bizottsági tag

Deák Ildikó bizottsági tag

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag

Kovács Kálmán bizottsági tag

Tóth Tamás bizottsági tag

Hegyiné Kovács Margit óvodavezető

Dr. Fekete Borbála jegyző

Farkasné Szabó Mária jegyzőkönyvvezető és

kb. 20 fő kakucsi lakos

Szalay István polgármester:

Tisztelettel köszöntöm az ülésen hivatalból megjelent személyeket, valamint külön

köszöntöm a nagy számban megjelent helyi lakosokat. Remélem, máskor is ilyen szép

számban el fognak jönni.

Megállapítom, hogy egy képviselő hiányzik, azonban a Testület határozatképes.

Kérem a képviselőket, hogy fogadják el a meghirdetett napirendi pontokat azzal, hogy az

óvodavezető asszony kérésére először a 2. napirendi pontot tárgyaljuk, s majd csak azt

követően az elsőként meghirdetettet.

A képviselők egyhangúlag egyetértettek a polgármester úr javaslatával, s az alábbiak

szerint hagyták jóvá az ülés napirendjét:

1./ A Kökörcsin Óvoda Alapító okiratának módosítása.

Előadó: dr. Fekete Borbála jegyző

2./ A Kakucsi Lapozgató és a honlap szerkesztési feladatainak megtárgyalása és döntés a

főszerkesztő, valamint a szerkesztők személyéről.

Előadó: Szalay István polgármester

3./ Egyebek…

2

Szalay István polgármester:

A jegyzőkönyv vezetésére javasolom Farkasné Szabó Mária vezető főtanácsost, hitelesítésére

pedig Dr. Kendéné Toma Mária képviselő asszonyt és Oláh József képviselő urat.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a jegyzőkönyvezető, valamint a hitelesítők

személyét.

1. Napirendi pont: A Kökörcsin Óvoda Alapító okiratának módosítása.

Szalay István polgármester:

Felkérem óvodavezető asszonyt, ismertesse kérelmét.

Hegyiné Kovács Margit óvodavezető:

Jelenleg egy enyhe értelmi fogyatékos gyermek jár az óvodába, akinek a további fejlődése

szempontjából szükség van a gyógypedagógiai ellátására.

Heti egy órában gyógypedagógus foglalkozik a gyermekkel, amiért a szülők alkalmanként

3000,-Ft-ot fizetnek. Az önkormányzat a szülőknek havonta egy alkalommal 3000,-Ft

támogatást ad arra, hogy hordják a gyereket a fejlesztő gyógypedagógushoz.

Az a kérésem, hogy ezt az összeget vállalja át az önkormányzat úgy, hogy mi kötünk

vállalkozási szerződést a gyógypedagógussal, s mi fizetjük ki a járandóságát. Ez az idei

költségvetést mintegy 33.000 Ft-tal, míg a következő évi költségvetést - 10 hónappal

számolva - további 123.000 Ft-tal terhelné.

Viszont ahhoz, hogy a fogyatékos gyermek után 2012-ben már emelt normatívát

igényelhessünk az államtól, módosítanunk kell az alapító okiratunkat. Az emelt normatíva

fedezné a kiadásunkat.

Kérem a képviselőket, hogy az Óvoda Alapító Okiratát engedélyezze módosítani enyhe

értelmi fogyatékosok fogadására a 2011/12. tanévtől, mivel igény lenne rá.

Amennyiben módosításra kerül emiatt az Alapító Okirat, gyógypedagógusról is gondoskodni

kell.

Tóth Istvánné képviselő:

Az óvónők közül senki nem szeretne gyógypedagógus szakképzettséget szerezni? Ha lenne

ilyen végzettségű óvónőnk, nem kellene külön gyógypedagógust foglalkoztatni.

Hegyiné Kovács Margit óvodavezető:

A Heninek fejlesztő pedagógus végzettsége van, de az nem felel meg ennek a célnak.

Különben meg, ha valamelyik kolléganőnek lenne ilyen további szakképzettsége, akkor neki

amiatt kellene kb. annyi pótlékot fizetnünk, mintha valakit így, vállalkozással

foglalkoztatunk.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

Most egy SNI-s gyermekről van szó. Azt tudod-e, hogy a közeljövőben mennyi ilyen

gyerekkel számolhatunk?

3

Hegyiné Kovács Margit óvodavezető:

Jelenleg nem tudok többről, de azt gondolom, hogy a gyógypedagógus egy órájába bele fog

még férni további egy-két gyermek fejlesztése is.

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Vannak a faluban olyan gyerekek, akik vagy fejlődési, vagy szocializációs szempontból

speciális törődést igényelnek, s amit a szülők segítség nélkül nem tudnak nekik megadni.

Ezek a gyerekek az iskolában 7-8 éve figyelemmel vannak kísérve, ami nagyon fontos a

fejlődésük szempontjából. Az óvodában viszont eddig nem volt az SNI-s gyerekeknek ilyen

jellegű ellátása. Pedig erre szükség lenne, hiszen már az óvodában el kellene kezdeni a

fejlesztésüket, hogy mire az iskolába érnek, ne legyen velük gond.

Javaslom az óvoda Alapító Okiratának módosítását, és a gyógypedagógus foglalkoztatásához

kapcsolódó összeg elfogadását az előterjesztésnek megfelelően.

Marton Ilona képviselő:

A közoktatási törvény értelmében integrálhatóak az enyhén és közepesen értelmi

fogyatékosok. A súlyosak viszont már nem. Az enyhén és közepesen értelmi fogyatékosokat

speciális intézményekben nem fogadják, az ő ellátásuk a helyi önkormányzat kötelezettsége.

Speciális intézetben csak a súlyosan fogyatékosokat látják el.

Nincs más választásunk, minthogy helyben megoldjuk a problémát.

Szalay István polgármester:

Ha nincs más kérdés, felkérem a képviselőket, hogy az előterjesztésnek megfelelően

döntsenek az óvoda Alapító Okiratának módosításáról, s egyúttal a módosítás egységes

szerkezetbe foglalásáról.

A képviselő-testület 6 szavazattal 0 ellenében a következő határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

115/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület elfogadja a Kökörcsin Óvoda MÓDOSÍTÓ ALAPÍTÓ OKIRATÁT,

valamint az EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRATOT a melléklet szerint.

Határidő: azonnal és folyamatos

Felelős: dr. Fekete Borbála jegyző

A 115/2011. (09. 26.) sz. KT. Határozat melléklete:

„A Kökörcsin Óvoda

Alapító okirata

MÓDOSÍTÁSÁRÓL

4

Kakucs Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény

18/K. §-a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 8-

12. §-ai, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. § 29. pontja és saját

115/2011. (09. 26.) sz. Kt. határozata alapján az alábbi módosító okiratot adja ki:

I.

Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul:

7. Jogszabályban meghatározott közfeladata:

a) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján az óvoda a gyermek

hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a

gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások

keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a

gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni

ellátásával összefüggő feladatokat is. A gyermek - ha e törvény másképp nem rendelkezik -

abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy

órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az óvodai foglalkozásokat oly módon kell

megszervezni, hogy az óvoda a szülők igényei szerint eleget tudjon tenni az óvodai neveléssel,

a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatainak. Az e törvényben meghatározott

óvodai feladatok ellátásához igénybe vehető heti időkeret ötven óra, melyet indokolt esetben

meg kell növelni a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokhoz szükséges idővel.

A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét

betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb

nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a

szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az

óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a

szülő kérésére és az óvoda nevelőtestületének egyetértésével tehet. A nevelőtestület

egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság a gyermek,

tanuló vizsgálatának megkezdése előtt szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és

rehabilitációs bizottság - szakvéleményének megküldésével - értesíti a lakóhely, ennek

hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt, ha javasolja, hogy a gyermek további

egy évig óvodai nevelésben vegyen részt.

b) A közoktatásról szóló törvény 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján a gyermekek

rendszeres nevelése.

A Közokt.tv. 121.§ 29. pontja értelmében vállalja azon sajátos nevelési igényű gyermek

nevelését, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi,

értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén

halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és

súlyos rendellenességével küzd.

II.

Jelen MÓDOSÍTÓ okirat 2011. október 1-től hatályos.”

5

„Alapító Okirat

Kökörcsin Óvoda

Egységes szerkezetben a 2011. szeptember 26-án kelt módosításokkal

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, 1992. évi XXXVIII. törvény 18/K §-a, az

államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 8-12. §-ai,

valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. § 29. pontja és saját …./2011.

(09. 26.) sz. Kt. határozata alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) Alapító Okiratot

adja ki:

1. A költségvetési szerv megnevezése: Kökörcsin Óvoda

2. A költségvetési szerv székhelye: 2366 Kakucs, Székesi u. 3.

3. A költségvetési szerv jogelődje: nincs.

Létesítő határozat: 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat.

Létesítés éve: 1961.

4. Fenntartó és alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselő-testülete; 2366 Kakucs, Fő u. 20.

5. A költségvetési szerv típusa a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. §

alapján: óvoda.

OM azonosítója: 032999.

6. Az intézmény férőhelyeinek száma: 99 fő.

Csoportok száma: 3 csoport. A csoportok átlaglétszáma 20 fő, maximális létszáma 33 fő.

7. Jogszabályban meghatározott közfeladata:

a) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján az óvoda a gyermek

hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a

gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások

keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a

gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni

ellátásával összefüggő feladatokat is. A gyermek - ha e törvény másképp nem rendelkezik -

abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy

órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az óvodai foglalkozásokat oly módon kell

megszervezni, hogy az óvoda a szülők igényei szerint eleget tudjon tenni az óvodai neveléssel,

a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatainak. Az e törvényben meghatározott

óvodai feladatok ellátásához igénybe vehető heti időkeret ötven óra, melyet indokolt esetben

meg kell növelni a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokhoz szükséges idővel.

A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét

betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb

nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a

szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az

óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a

6

szülő kérésére és az óvoda nevelőtestületének egyetértésével tehet. A nevelőtestület

egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság a gyermek,

tanuló vizsgálatának megkezdése előtt szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és

rehabilitációs bizottság - szakvéleményének megküldésével - értesíti a lakóhely, ennek

hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt, ha javasolja, hogy a gyermek további

egy évig óvodai nevelésben vegyen részt.

b) A közoktatásról szóló törvény 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján a gyermekek

rendszeres nevelése.

A Közokt.tv. 121.§ 29. pontja értelmében vállalja azon sajátos nevelési igényű gyermek

nevelését, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi,

értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén

halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és

súlyos rendellenességével küzd.

8. Szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés

9. Tevékenységi besorolása:

a) Alaptevékenysége:

851011 Óvodai nevelés, ellátás

562912 Óvodai intézményi étkeztetés

b) Vállalkozási tevékenysége: nincs.

10. Működési köre:

Kakucs község közigazgatási területe. Az intézmény a környező településekről történő

beiratkozást is befogadhatja, amennyiben az a kötelezően ellátandó körzet biztonságos

ellátását nem veszélyezteti.

11. Típus szerinti besorolása:

A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény.

Gazdálkodási jogköre alapján: önállóan működő.

Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Kakucs Község Önkormányzata

Polgármesteri Hivatal látja el.

12. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási

rendje: Vezetőjét Kakucs Község Képviselő-testülete nevezi ki a közoktatásról szóló 1993. évi

LXXIX. törvény 18. §-ába foglalt feltételeknek megfelelően, 5 év időtartamra, nyílt pályázat

útján.

13. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése:

Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetően közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak

jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a

jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló

1992. évi XXII. törvény az irányadó.

Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.

törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó.

7

14. Az alapfeladat jellemzőit tartalmazó intézményi nevelési-, pedagógiai program

fenntartói jóváhagyása:

A 21/1999. sz. képviselő-testületi határozattal történt 1999. május 3-án.

15. Az intézmény feladatainak ellátására szolgáló vagyon: A vagyonleltár szerinti önkormányzati tulajdonú ingatlan valamint az intézmény leltára

szerinti ingó vagyon. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogot és korlátot a többször

módosított 6/1994. (IV. 30.) sz. Önkormányzati rendelet szabályozza."

III.

Záró rendelkezések

Jelen Alapító Okirat 2011. október 1-től hatályos.

A Kökörcsin Óvoda Alapító Okiratának 2011. szeptember 26-i keltezésű módosítását Kakucs

Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 115/2011. (09. 26.) sz. Kt. Határozattal fogadta

el.

Határidő: azonnal

Felelős: Szalay István polgármester

Szalay István polgármester:

Most kérem a képviselőket, hogy járuljanak hozzá a gyógypedagógussal kötendő vállalkozási

szerződés megkötéséhez.

A képviselő-testület 6 szavazattal 0 ellenében a következő határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

116/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a Kökörcsin Óvoda az Önkormányzat nevében

vállalkozási szerződést kössön gyógypedagógus heti egy alkalommal, egy órában történő

foglalkoztatására az SNI-s gyermekek fejlesztése érdekében.

A Képviselő-testület erre a feladatra a 2011. évi költségvetésében 33.000,-Ft kiadást különít el

a hitelkeret terhére, s hozzájárul, hogy a 2012. évi költségvetés tervezetében erre a célra évi

123.000,-Ft összeg szerepeljen.

Határidő: azonnal és folyamatos

Felelős: dr. Fekete Borbála jegyző

Hegyiné Kovács Margit óvodavezető:

A Testület nyáron megígérte, hogy újból megvitatja az egy fő státuszigényemet, de tudomásul

veszem, hogy jelen gazdasági helyzetben mégsem foglalkoznak vele.

8

Azért megjegyzem, hogy az engedélyezett gyermeklétszámunk 99 fő, viszont októberben már

101 gyerekünk lesz, decemberben meg várhatóan 107.

Mindenesetre megköszönöm a testületnek a mai hozzáállását a kérelmemhez, és további jó

munkát kívánva, elköszönök az ülésről.

2./ Napirendi pont: A Kakucsi Lapozgató és a honlap szerkesztési feladatainak

megtárgyalása és döntés a főszerkesztő, valamint a szerkesztők személyéről.

Szalay István polgármester:

A Lapozgató szerkesztő bizottságának tagjairól utoljára 1999-ben döntött az akkori képviselő-

testület. A döntésnek megfelelően a szerkesztők: Maczák Ibolya, Sztanyó Emese, Tóth

Istvánné és Klauz Dénes, valamint az újság kiadásáért Assenbrenner György polgármester

felel. Az a határozat még él, de mivel a valóságot egyáltalán nem fedi, vissza kell vonni.

Hivatalos tagváltás azóta nem volt, azonban mindenki tudja, hogy időközben többször

cserélődtek a tényleges munkát végzők. Mivel Maczák Ibolyát és Sztanyó Emesét a munkája

és a lakása évek óta Budapesthez köti, régóta nem vesznek már részt a szerkesztésben.

A polgármester személye pedig még 2002-ben változott. Sőt, már az újság kiadásáért sem a

polgármester felel, hanem a kiadó, a Pressman Kft.

Alapprobléma továbbá a főszerkesztő személye, az Éva, mert Ő képviselő, s a médiatörvény

kimondja, hogy önkormányzati lapnál önkormányzati képviselő nem lehet főszerkesztő,

legfeljebb „sima” szerkesztő.

Akik jelenleg tevőlegesen részt vesznek az újság szerkesztésében: Csernák Jánosné, Tóth

Istvánné, Varró Jánosné és Klauz Dénes.

Még a 2010 őszi választások után megkeresés érkezett a hivatalba azzal kapcsolatban, hogy

más személyek is szeretnének részt venni a Lapozgató és a honlap szerkesztésében.

Felmerült Kosibáné Makai Hajnalka, Nemes Mária, Prohászka Petra és Tóth Tamás személye,

akik folyamatosan, konkrét segítséget tudnának nyújtani.

A témát a Társadalmi Ügyek Bizottsága januárban és februárban tárgyalta, de konkrét döntést

nem hozott az ügyben.

A képviselő-testület március 17-én tűzte napirendjére az ügy megtárgyalását, ahol testületi

határozatban felkérték a bizottságot, hogy a helyi médiaszerkesztőség létrehozásával

kapcsolatban döntési javaslatot nyújtson be a testülethez legkésőbb április 30-ig.

Döntési javaslat a bizottság részéről azóta sem érkezett, csak az Éva nyújtott be egy javaslatot

a médiaszerkesztőségre vonatkozóan. Mivel az a javaslat nem a teljes bizottság javaslata,

hanem néhány személyé, bizottsági javaslatként nem lehet elfogadni.

Korábban az Éva leírta, hogy sajnos az ülésük nem volt eredményes; nem tudtak

megegyezésre jutni, viszont a személyes megbeszéléseik alapján azt a javaslatot tette, hogy a

Lapozgatót is, és a honlapot is két, külön társaság szerkessze.

A Lapozgató szerkesztősége: Csernák Jánosné, Klauz Dénes, Tóth Istvánné és Varró Jánosné

legyen, a honlapé pedig Kosibáné Makai Hajnalka, Nemes Mária, Oláh József és Tóth Tamás,

és közülük Nemes Mária legyen az összekötő a két szerkesztőség között.

Prohászka Petra - sokrétű elfoglaltságára tekintettel - csak külső munkatársként vállalna

szerepet a helyi médiákban.

A testület a májusi ülésen is tárgyalt a témáról, de döntés akkor sem született.

Nyáron egy kicsit „elült” az ügy, viszont az augusztus 20-i lapszám megjelenése után az új

tagnak jelentkezők megkérdezték tőlem, hogy hogyan áll a Lapozgató szerkesztőségének

ügye, mert még mindig nem kaptak választ arra, hogy szükség van-e a munkájukra.

9

Eddig is bármikor, bárkinek joga volt írni az újságba, de az nem ugyanaz, hogy írok egy

cikket, mint az, hogy ötletekkel, konkrét munkával részt veszek a szerkesztésben.

Az én álláspontom az, hogy nagy tisztelettel megköszönöm az eddigi szerkesztőségi munkát,

és természetesen a továbbiakban is számítok a szerkesztőségi tagokra, de mivel ez egy

közpénzen kiadott, a falu teljes közösségét érintő, önkormányzati tulajdonú lap, szívesen

fogadom mások részvételét is a szerkesztőségben, persze egy kezelhető létszámig. Gondolom,

hogy maximum 10 fő még tudna együtt dolgozni.

Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet új személyeket befogadni a szerkesztőségbe, miért

nem fogadják el, hogy másoknak is lehetnek jó ötleteik?

Javaslom, hogy Kosibáné Makai Hajnalkával, Nemes Máriával, Prohászka Petrával és Tóth

Tamással bővüljön ki a jelenlegi szerkesztők, vagyis Csernák Jánosné, Klauz Dénes, Tóth

Istvánné és Varró Jánosné névsora, és ők osszák fel közösen egymás között a munkát.

Érdemes lenne rovatvezetőket is kialakítani a szerkesztőbizottságban.

Nem hiszem, hogy arról kellene beszélni, hogy mi volt, hanem arról, hogy mi legyen.

Feltételezem, hogy ha kibővül a szerkesztőség, akkor az egy esélyt ad arra, hogy pozitív

irányban megújuljon a lap.

A régi viták arról szóltak, hogy miért nem volt jó így, ahogy most van? De még egyszer

mondom, hogy ez egy közpénzen kiadott, közérdeklődésre számot tartó olyan kiadvány,

aminek a felelőse és kiadója a mindenkori képviselő-testület. A tulajdonosa a falu. A

tulajdonosi jogokat pedig a képviselő-testület gyakorolja.

Ebből a munkából a kezelhető létszámig nem zárható ki senki.

Tóth Istvánné képviselő:

Amikor 1991-ben megalakult az újság, Balla Ferenc igazgató úr vállalta a főszerkesztői

tisztet. A képviselő-testület megbízta, hogy ő maga válassza ki a segítőit. Nekem is ő mondta,

hogy „Éva, számítok magára”.

Mindenkor megvolt az a fajta bizalom, hogy akik dolgoztak az újságon, és azt mondták, hogy

ez már sok nekik, kinyújtották a kezüket mások felé, akik szívesen dolgoztak velük.

Ez így történt azután is, amikor a Schulcz tanárnő vette át a vezetést. Ő is azt választott maga

mellé, akit akart. Ő például a volt tanítványai közül választott, például a Csernák Líviát, a

Maczák Ibolyát, a Sztanyó Emesét, a Kucsera Attilát. Azokat, akikkel szívesen alkotott egy

közösséget. A képviselő-testület soha nem szólt bele.

Amikor pedig a Csernák Lívia elköltözött Kakucsról, megkértük az édesanyját, a magyartanár

Csernákné, Marikát, hogy vegye át a helyét.

Lehet, hogy szokatlan, de mi most azt gondoljuk, hogy megvagyunk így, ahogy vagyunk.

Bírjuk a munkát ennyien, jól össze tudunk dolgozni.

Viszont az elől nem zárkóznánk el, hogy egy új, fiatal személy besegítsen nekünk, s vigye a

fiatalok rovatát.

A Kucsera Helgára gondoltunk, aki a fiatalok rovatát venné át, illetve ötleteivel segítené

munkánkat.

Szalay István polgármester:

Én még akkor sem értem, hogy az általad javasolt személyekhez miért nem csatlakozhatna

még másik három személy? Annál is inkább, mert a szerkesztőség nem munkáltató és nem

önálló jogi személy, hanem a képviselő-testület által megbízott tagok összessége. Nem úgy

működik, mint például a Népszabadság, ahol a laptulajdonos beleszól, hogy kiket vehetnek

fel, és hány fős legyen a szerkesztőség. Ez az egész falu lapja, s ezért hogyan mondjam

bármelyik helyi lakosnak is, aki részt akar venni a szerkesztésében, hogy te ezért meg ezért

nem vehetsz részt benne.

10

Tóth Istvánné képviselő:

Az, hogy még mindig egy 1999-es határozat szól a szerkesztőség tagjairól, az nem a

szerkesztők hibája, hanem a mindenkori képviselő-testületé, aki nem foglalkozott azzal, hogy

naprakész legyen a határozat. Érdekes módon 2010 végéig senkit nem is érdekelt. Most lett

hirtelen annyira fontos, hogy mások is részt vennének benne.

Szalay István polgármester:

Szerintem senki nem emlékezett már arra, hogy ’99-ben volt utoljára döntés a szerkesztőség

tagjairól, mert senkit nem érdekelt addig, hogy ki szerkeszti az évente 3 alkalommal

megjelenő lapot, amíg nem jelentkeztek új emberek, akik szívesen részt vennének ebben a

munkában. Természetesen ők is ingyen és bérmentve, mint ti.

Akkor néztünk utána, hogy egyáltalán milyen döntésünk van a szerkesztőségről, s akkor

derült ki, hogy az a határozat már rég idejétmúlt.

Mivel a határozatot úgyis hatályon kívül kell helyeznünk, gondoltuk, ha újból döntünk a

szerkesztőkről, miért nem lehet benne más is, mint a jelenlegiek? Mi az akadálya?

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

A kibővített szerkesztőség vegyes csoport lenne? Lapozgató-szerkesztő is, meg

honlapszerkesztő is?

Szalay István polgármester:

A weboldalnak nincs igazán gazdája. A jegyzőnk szabja meg, hogy mi lehet benne. Ő a

hivatalos részét adja meg, meg azt, ami közérdeklődésre tart számot.

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Az önkormányzatnak kötelessége egy hivatalos weboldalt működtetni, ami hivatalos közlések

továbbadására szolgál. Ez nem egy sajtóorgánum, vagy egy baráti fórum. Ez nem tere

politikai megnyilvánulásoknak, meg véleménynyilvánításnak. Ez nem szabad sajtó. De az

óvoda, az iskola, a társadalmi szervek életéről készített képek elférnek benne.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

El kell készíteni az alapító okiratot. Először is le kell fektetni a kritériumokat, majd meg kell

nézni, hogy ki felel meg annak, és ki nem. A szerkesztőségi tagoknak felsőfokú

végzettségűeknek kell lenniük.

Nem is értem, hogy Oláh képviselő úr miért nem jelentkezett erre a feladatra. Hiszen egyedül

neki van szerkesztőségi tapasztalata, gyakorlata.

Szalay István polgármester:

Az újság alapítására hozott már a testület egy határozatot, nem hiszem, hogy benne van, hogy

ki vehet részt benne és ki nem. Nem tudok róla, hogy a felsőfokú végzettség feltétel lenne.

11

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

Hogy az alapító okiratban minek kell benne lenni, azt a médiatörvény írja elő.

Szalay István polgármester:

A hivatalos szerkesztőség eddig is fél létszámmal dolgozott, de azt senki nem vitatja el, hogy

a Marika, meg a Marian ne lennének elismert szerkesztőségi tagok, viszont, ha a törvényt

nézzük, akkor nem legitimek.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

A legkevesebb, hogy megköszönjük nekik, hogy a munkát mindenféle bizonytalanság mellett

is elvégezték.

De most mégis nekünk kell dönteni róla, hogy milyen elvárásokat várunk el a szerkesztő

bizottsági tagoktól.

Tóth Istvánné képviselő:

Amikor ez a probléma felvetődött, azt szűrtem le, hogy azért kell egy új médiaszerkesztőséget

felállítani, hogy a Lapozgató szerkesztőségén kívül legyen egy honlapszerkesztőség is.

Mi, a régiek fel tudjuk vállalni a Lapozgatót, az újak meg csinálják a honlapot. Azt vállaljuk,

hogy legyen a két szerkesztőség között egy tag, amely mind a kettőbe belelát, s a koordinátor

szerepét betölti.

Különben is, a honlap szerkesztése sokkal nagyobb munka, mint a Lapozgatóé, ami csak 3-

szor jelenik meg évente, viszont a honlapot naponta frissíteni kell. Azért is gondoltuk, hogy Ti

szerkesszétek a honlapot, mert a számítógéphez Ti sokkal jobban értetek, mint mi.

Mivel mi szeretünk és tudunk is egymással dolgozni, ezért ragaszkodunk hozzá, hogy ebben a

formában dolgozhassunk tovább.

Szalay István polgármester:

Eddig virágnyelven beszéltem, most már nem fogok.

Mondtad, hogy barátian tudtok együtt dolgozni, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez a lap

egy baráti kör kiadványa. Ugyanezt mondanám bárkinek, aki a faluból azt mondaná, hogy a

mi baráti társaságunk akarja szerkeszteni a lapot, ezért más ne férjen hozzá.

A másik: teszitek a dolgotokat, és jól. Ez igaz. De attól a lap még se nem jó, se nem rossz.

Találok minden egyes mondatra 100 embert, akinek tetszik, meg százat, akinek nem. De,

hogy utánakérdezzek, az nem merült fel bennem.

Mindennek ellenére nincs jogom bárkinek azt mondani, hogy nem vehetsz részt a munkában.

Feltételezem, hogy ezután is lehetne barátian együtt dolgozni. Miért ne lehetne együtt

dolgozni az új tagokkal is. A lap akkor jó, ha minél szélesebb körből lesznek emberek a

szerkesztésében.

Ez 2800 emberhez eljutó lap. Az persze nem lenne jó, ha mind a 2800 ember beleszólna a

szerkesztésébe, de attól csak jobb lehet, ha nem 4, hanem 8 ember szerkeszti.

Ez egy demokratikus lap, így a szerkesztéséhez is minél több embernek hozzá kell férnie.

A mindenkori testületnek a joga megmondani, hogy a falunak egyik, meg másik része is

szerkessze a lapot. Nem gondolom, hogy fel kellene osztani a Lapozgatót, meg a weblapot,

hogy az egyik a mienk, a másik meg a tietek. Mind a kettő a falué. Ha valakiről kiderül, hogy

méltatlan a feladatra, akkor nem lesz benne.

12

Most megkérdezem, hogy tudtok-e valakiről olyasmit, amiért ne felelne meg. (Úgy, mint az

amerikai esküvőkön, hogy „most szóljon, … vagy hallgassa el örökre!”)

Klauzné Keresztes Ágota helyi lakos:

Az új jelentkezők miért éppen most jelentkeztek, és milyen indíttatásból? Mi a céljuk? Ők mit

szeretnének?

Szalay István polgármester:

15 éve hallgatom a faluból, hogy „vagy így, vagy sehogy”. Hol itt a demokrácia. Itt

bezárkózás van.

Néhányan azért most jelentkeztek, mert csak néhány éve laknak itt. Mások meg most látták

meg azt a helyzetet, hogy a testület talán fogékony lehet ilyen változásra, mert az elmúlt 20

évben kevés esély lehetett bármilyen változtatásra.

Herman Ágnes kakucsi lakos:

Eddig mennyi cikk jelent meg az új emberektől? Adtak-e már le cikkeket?

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

Én adtam már le cikket.

Csiszárik Lászlóné helyi lakos:

Elég színvonalas a lap. Mi, a nyugdíjasok részéről, meg vagyunk vele elégedve.

Nekem fúrásként tűnik, hogy hirtelen négyen jönnének újnak. Miért éppen négyen?

Szerintem vannak elegen, és elég jók a lapszámok.

Más is írhat bele, bárkinek lehet cikket írnia.

Szalay István polgármester:

Én nem gondolom fúrásnak, hogy más is szeretne munkát vállalni egy helyi, közpénzen

kiadott újság szerkesztésében.

Tőlem már sokszor megkérdezték a faluban az elmúlt 9 évben, hogy miért hagyod, hogy ez,

meg ez benne legyen az újságban? Azt válaszolom, hogy azért, mert semmi közöm hozzá.

Van a lapnak egy szerkesztőbizottsága, ők döntenek, hogy mi kerüljön bele. Igaz, kérhetném,

hogy ha lehet, ez, meg ez ne jelenjen meg benne, de még sosem tettem. Nem akarok senkit

sem befolyásolni.

Klauz Dénes helyi lakos:

Nem értek egyet azzal, hogy a honlap-szerkesztést levesszük a napirendről.

Szalay István polgármester:

Nem vesszük le, mert nem is volt napirend, illetve nincs előkészítve.

13

Klauz Dénes helyi lakos:

Az egy szabad terület, oda kellene ember.

Szalay István polgármester:

Kellene 4-5 embert, aki felelősen szerkesztené a honlapot, de nem tudom, kik lennének azok?

Klauz Dénes helyi lakos:

Én most felajánlom azoknak az embereknek, akik benne szeretnének lenni a Lapozgató

szerkesztőségében, hogy ők szerkesszék a honlapot.

Szalay István polgármester:

Én meg nem gondolom, hogy nekem kellene eldönteni, hogy mások hol szeressenek dolgozni.

Nemes Mária helyi lakos:

Két külön szerkesztőség felesleges. Egy honlap interaktív. Én úgy nem vagyok hajlandó

vállalni a Kakucs honlap szerkesztését, hogy úgy jönnek rá kérdések a Lapozgatóval

kapcsolatban, hogy nem tudom, mit kell rájuk válaszolni. Én nem tudom elképzelni, hogy

csak az egyikben vegyek részt.

A cikkírás, az nem szerkesztés. Mi rovatokat szeretnénk létrehozni, megváltoztatni, nem

cikkeket írni.

Tóth Istvánné képviselő:

Milyen rovatokra gondoltatok?

Nemes Mária helyi lakos:

Például: természettudományosra.

Csernák Jánosné bizottsági tag:

Azt gondolom, hogy februárban, amikor összejöttünk, éppen az volt a felvetésünk, hogy

alakuljon egy médiabizottság, aminek egyik része a Lapozgató, a másik része a honlap. Most

azt látom, hogy 180 fokos fordulat van. De biztosan csak tudathasadásos állapotban vagyok.

Talán onnan kellene kezdeni, hogy valamilyen módon elindulunk fentről. Ha az országban

megalakul egy új parlament, akkor a miniszterelnök kialakítja mellette a saját kormányát.

Nem azon kellene vitatkozni, hogy 5-en, vagy 10-en legyünk-e. Azért nem érdemes nagyon

sokan lenni, mert, ha előírják, hogy havonta össze kell jönnünk, nagyon nehéz sok embernél

olyan időpontot találni, ami mindenkinek megfelel.

Ha nagyon kibővített létszámmal dolgozunk, nagyon nehéz egyfajta álláspontra jutnunk. Volt

már olyan is, nem egyszer, hogy megígérték, hogy írnak cikket, de utána mégsem kaptuk

meg.

Annak viszont nem látom az akadályát, hogy bizonyos körben munkamegosztás legyen.

14

Szalay István polgármester:

Ne beszéljünk el egymás mellett. Ugye tudod, hogy máshol hogy történik a bizottsági tagok

megválasztása? Megalakul az új képviselő-testület, és a polgármester megválaszttatja a

bizottságok tagjait.

Varró Jánosné helyi lakos:

Akkor csináljuk így.

Szalay István polgármester:

Nem ez a célom. 4 éve sem ez volt. Az alakuló ülésen hiába terjesztettem elő az

elképzelésemet a bizottságok tagjaira, mások hoztak más elképzelést, és azok a személyek

lettek megválasztva.

Itt az a lényeg, hogy senki se sajátítson ki bármit. Ez a lap nem az övék, nem a tiétek, hanem

bárkié. Az egész falué.

Mihály Margit helyi lakos:

Megvan már az elégséges szám?

Szalay István polgármester:

A lapszerkesztés azzal indult évekig, hogy a Tóthné Éva, meg a Szabó Marika egy hétig ültek

a Marika szobájában és rakosgatták össze a cikkeket, meg a képeket. Amikor összeállt az

anyag, az Éva összeült a Csernák Marikával, a Mariannal és a Dénessel és megszerkesztették

az újságot.

De, hogy ki, mit csinált benne, én nem tudom, mert nem a hivatalban voltak. Én csak azt

láttam, hogy az Éva, meg a Marika dolgozik rajta. De azt sosem láttam, hogy aki már régen

Pesten lakik, meg Pesten dolgozik, az mit csinál az újságban, csak azt, hogy a neve szerepelt

benne.

A korábbi szerkesztőség 4 tagból állt. Gondolom, hogy az Ibolya, meg az Emese, mivel

régóta Pesten élnek, nem fognak részt venni benne. A régiek közül az Éva maradt, meg a

Dénes, illetve a Marika, meg a Marian segített nekik, mint szerkesztők.

Ehhez a 4 emberhez jelentkezett még 4 ember.

Majd a képviselők eldöntik, hogy benne legyenek-e, vagy sem.

Spanyielné Elek Györgyi helyi lakos:

Egy köztes megoldás lenne jó. Mi is végeztünk egy közvélemény-kutatást a Népdalkörben,

meg az óvodában.

Biztos, hogy jó lenne egy kis frissítés. A Petra nagyon jó lenne, ha benne lenne a

bizottságban, a naprakész információi miatt.

Miért ne kaphatna egy oldalt először valaki, és azt töltse ki. Menjen el az intézményekbe és a

társadalmi szervezetekhez, érdeklődjön. Legyen egy alapszerkesztőség azok közül, akik

évekig csinálták.

Én évek óta összehozom az óvodai oldalt, de még sosem merült fel bennem, hogy odaüljek az

oldalukhoz, mint szerkesztőségi tag. Csak átadom nekik a cikkeket. Az iskola is hozzánk

hasonlóan szokta elküldeni a saját cikkeit, de a szerkesztésbe ők sem szólnak bele.

15

Szalay István polgármester:

De miért baj, ha valaki azt gondolja, hogy nem elég, ha csak „úgy” elküldi, hanem a

szerkesztésben is részt szeretne venni?

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

Én is úgy érzem, a Marikához hasonlóan, hogy tudathasadásos állapotban vagyok. Itt egy

olyan helyzet alakult ki, amit nem igazán értek. Az egész úgy indult el, hogy mi jelentkeztünk

az újsághoz társszerkesztőnek. A most meglévő szerkesztőknek akartunk segíteni, kiegészítve

a helyi médiával, a honlap-szerkesztéssel. Ezek nem választhatók el egymástól. Ne az legyen,

hogy legyen ilyen, meg ilyen bizottság, hanem össze kell fogni.

Abba ne menjünk bele, hogy ez az egész hogy indult. Én azért nem tudok felelősséget

vállalni, hogy egy szándékot, ki hogyan vesz. Én csak az én szándékomért tudok felelősséget

vállalni. Nem akarunk mi senkit kitúrni a szerkesztőbizottságból. Mi a Nemes Marikával azt

mondtuk, hogy a jelenlegi szerkesztőbizottság mellett akarunk dolgozni. Az ő tapasztaltságuk,

rutinjuk, elfogadottságuk annyira jó, hogy mi azt nem feltételezzük magunkról, hogy

bármikor be tudjuk pótolni. De a teljes körű tájékoztatás miatt mondhatom, hogy lennének

ötleteink, amiket be tudnánk hozni. Ha eddig ez kemény munka volt, akkor nekik is könnyebb

lenne, hogy a feladatokat többfelé tudnánk szétosztani, és egy újság szerkesztése ügyében

nem kellene órákat együtt ülnünk. De, az újság megjelenése előtt mégis össze kellene ülnünk,

meg a weboldalnál is meg kellene beszélni a dolgokat. Nem tudom, hogy miért nem tudnánk

együtt dolgozni.

Csernák Jánosné bizottsági tag:

Mi is érezzük azt, hogy a falunak mire lenne igénye. Annyira talán nem vagyunk önelégültek,

hogy ne tudnánk, hogy ennél jobb nem lehet. Ha fiatalításról van szó, úgy gondolom, hogy

lenne más jelentkező is. Vannak fiatalok, akik szintén arra érdemesek és képzettek is, és talán

dolgoznának is a falu érdekében.

Mi is végeztünk közvélemény-kutatást. Hadd mutassam be a Kucsera Helgát, aki nagy

örömünkre el fogja mondani, hogy mit végzett. Szeretnénk, hogy ő is részt vehessen a

szerkesztőségi munkában.

Ha szétnéznénk a faluban, tudnánk verbuválni további olyan embereket, akik szintén szívesen

részt vennének a szerkesztésben, és értenek is hozzá. Lehet, hogy maguktól is jöttek volna, de

ez nálunk szokásjog. Ha hívnak megyek, ha nem, akkor nem. Én is csak akkor jöttem, amikor

felkértek rá. Ha valahol nem kérik a segítségemet, akkor nem megyek oda

Klauz Dénes helyi lakos:

A Hajnitól kérdezem, hogy miért ott akartok segíteni, ahol nem kellene?

Szalay István polgármester:

A szerkesztőbizottságot nem a szerkesztőség bízza meg munkával, hanem a mindenkori

képviselő-testület.

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

Véleményeket mi is hallunk a faluban. Változást szeretnének az emberek. Azt gondolom,

hogy annak van joga kritizálni, aki tenne is ezért a történetért.

16

Különben is, nem értem, hogy miért kell ebből az egészből ekkora történetet keríteni. Csak

arról szól az egész, hogy mások is szívesen részt vennének a Lapozgató szerkesztésében.

Varró Jánosné helyi lakos:

Csatlakoznék a polgármester úrhoz. Én sem akarok virágnyelven beszélni. Tegyünk tiszta

vizet a pohárba. Amiért a szerkesztőségünk úgy gondolja, hogy nem tudnánk együtt dolgozni,

annak oka van.

Az az oka, hogy van egy értékrend, egy szokás, ami kialakult a faluközösségben. Ezeket az

értékeket az eleinktől örököltük. Ezek az értékek számunkra kedvesek, és egyesek ezeket az

értékeket „vitriolos tollba mártva” gúny tárgyává teszik a világhálón. Például, amikor egy

helyi oldalon „büdös parasztoknak és állatoknak” titulálják azt, aki füstöl.

Nemes Mária helyi lakos:

Ki írt ilyet?

Varró Jánosné helyi lakos:

A KAOKE egyik vezető tagja.

Szalay István polgármester:

Néhány szó megütötte a fülemet.

Ki verbuvál itt, kit? Itt nem verbuvál senki, senkit. Nem toborzunk szerkesztőbizottsági

tagokat. Itt van négy olyan jelentkező, aki részt akar venni a munkában. Mi nem kerestünk

senkit. Most vannak jelentkezők, azért hoztuk ide a témát. Ugyanígy odamehetett volna a

szerkesztőbizottság is valakihez, hogy jöjjön.

Nekem is mondták már, hogy vegyek részt a szerkesztőségben, de én nem akartam részt

venni. Azt, hogy a Helga fel lett kérve, revansízűnek érzem. Azért, mert x évig nem merült fel

bennetek, hogy keressünk embereket. Most, hogy lett hirtelen négy jelentkező, máris

kerestetek ti is valakit.

Elhangzott a Hajnitól, hogy nincs joga kritizálni a lapot. De, miért is nincs bármely

kakucsinak joga kritizálni a helyi újságot?

Erkölcsi alapja értékrend szerint pedig vagy van, vagy nincs.

Itt van az értékrend szerint: szeretném elmondani, hogy Kakucs értékrendjét Kakucs Község

Képviselő-testülete képviseli. Nem én, nem más. Nem az új jelentkezők, nem a régi

szerkesztők.

A képviselő-testületet ugyanis Kakucs község lakossága választja meg és a Kakucs községben

uralkodó értékrendet a 7 képviselő képviseli. Jól, vagy rosszul, de ez más kérdés.

Erőviszonyok szerint lehet úgy taktikázni, hogy ki, hogy szavaz.

Úgy gondolom, hogy Kakucs értékrendjét képviseli minden lakos. Nem gondolom, hogy egy

közpénzen kiadott újságnál bárkinek joga van az értékrendet felhozni. Azt a képviselő-testület

dönti el, nem én. Én csak egy vagyok a hétből.

Ez a ki, kit zár ki, erről szól. Nem biztos, hogy a képviselő-testületnek ezt el kell fogadnia, de

mondhatja.

De, amíg én itt vagyok, nem fogja a képviselő-testület senkinek azt mondani, hogy „nincs

hozzá közöd”.

De, most már jó lenne, ha végre Helgát is szóhoz engednénk jutni, ezért kérlek, mondj néhány

szót magadról.

17

Kucsera Helga kakucsi lakos:

Szegeden voltam egyetemi hallgató. Andragógia, művelődésszervező, rendezvényszervező a

végzettségem. Az egyetem elvégzése után, nyáron két hónapot Hollandiában töltöttem, ezért

nekem az teljesen új, hogy ilyen helyzet van a Lapozgató szerkesztése körül.

Én fel lettem kérve. Az Éva néni felkeresett, hogy a lap szerkesztését szeretnék fiatalítani.

Én nagyon szeretem ezt az újságot és éreztem, hogy a fiataloknak szóló rovat egy kissé

hiányos, ezért gondoltam, hogy szívesen segítenék benne.

Marton Ilona képviselő:

Kerülgetjük a lényeget, mint macska a forró kását. Rosszul érzem itt most magam.

Ami most történik, az Kakucs község társadalmi tükörképe. Iszonyatos erők feszülnek

egymással szemben.

Nem tudom, hogy képviselőként vagyok-e itt, vagy meghívottként. Vártam, hogy egy

koncepciót kapunk az ülésre, mely már tartalmazza a javaslatot. Megfontolandó, hogy nem

lett volna-e jobb zárt ülést tartani ebben a személyes ügyben.

A média az nagyon nagy hatalom, ezt jelzi az is, hogy egy éve nem tudunk mit kezdeni.

Hibáztatom magunkat, ha probléma van a Lapozgatóval, miért nem volt beszámoló a

Lapozgatóról évről évre a képviselő-testületi üléseken? El kellett volna mondani, hogy annak

idején hány fővel javasolja a képviselő-testület a szerkesztőséget. Eddig a szerkesztőséget

egyszer sem kérdeztük meg, nem jeleztük, hogy mi velük szemben az elvárásunk.

Miért éppen most? Az furcsa, hogy önjelöltként jelentkeztek és egyszerre négyen is

szeretnének a szerkesztőség tagjai lenni.

A Lapozgató minden számát őrzöm. Amikor a tartalmával gondom volt, szóltam. Például

kértem, hogy, ha a képemet kettőnél többször meglátom egy lapszámban, akkor többször nem

jelentetek meg benne cikkeket. Nem is volt belőle gond.

Máskor észrevételeztem, hogy nem egészen pártatlan az ünnepi köntös a borítóoldalakon. Ez

is változott azóta, észre kell vennünk!

Közpénzből közérdekű információkat kell adni. Én 112 cikket írtam a Lapozgatóba, de

egyszer sem jutott eszembe, hogy a szerkesztőségbe kérjem magam. Most sem értem, hogy

miért akarnak annyira és ennyien lenni a pályázók.

Van, ami nekem sem tetszik benne, de ez az egy újság helyi, történelmi értékeket hordoz

magában. Ha az elmúlt 21 évet összerakom, akkor abban Kakucs története benne van.

47 emberrel beszéltem a Lapozgatóval kapcsolatban. Közülük egy sem volt kolléga, mert az

nem lenne hiteles. A 47-ből 37-en jónak tartották az újságot. Elégedettek vele. Ezért azt

kellene mérlegelnünk, hogy ez az elégedettség, ami most van, ez többséget képvisel-e, vagy

kisebbséget. Ez az én döntésem szempontjából nagyon fontos. A megoldást abban látom,

hogy a képviselő-testület döntsön abban, hogy hány fős szerkesztőséget szeretne. Hirdesse

meg ezt a lehetőséget a faluban úgy, mint minden mást, és a jelöltek névsora kerüljön

szavazásra a testület felé. Az emberekkel történő beszélgetéseim során azt szűrtem le, hogy

más is szeretne részt venni a szerkesztőség munkájában. Nekem jogilag ezzel az eljárással az

a bajom, hogy csak annak adunk lehetőséget, aki bejön, aki tud róla.

A másik lehetőség: javaslom, hogy a szerkesztőség vállalja, hogy a 4 fő mellé 1 főt maguk

közé vesz. A mostaniak válasszanak maguk közé egyet. Azt mindenki tudja, hogy az ember

mindig azért száll síkra, akivel jól tud együttműködni.

Az újságot alapvetően a cikkírók formálják. Én az újságírói kör védelmét nagyon fontosnak

tartom. Azt tudni kell, hogy a szerkesztőség személyi összetételének változása magával

hozhatja a cikkírói kör megváltozását is. Kérdés, hogy milyen irányban? Át kell alakulni,

hogy milyen irányban, az nagymértékben azon is múlik, hogy milyen elvárásokat fogalmaz

meg a képviselő-testület a Lapozgató szerkesztőségével szemben.

18

Dr. Fekete Borbála jegyző:

A médiatörvény előírja, hogy a képviselő-testület nevezi meg a lap főszerkesztőjét. Ez a

tisztség összeférhetetlen az önkormányzati képviselői tisztséggel. Nincsen semmilyen

jogszabályi előírás a további szerkesztők kiválasztására. A képviselő-testületnek abban is

felelőssége van, hogy figyelemmel kísérje, hogy hogyan működik a lap.

Itt egy olyan helyzet állt fel, amit a képviselő-testületnek kell megoldania. A koncepciót bárki

kidolgozhatja.

Ha zárt ülést akar a képviselő-testület, akkor többségi szavazással azt zárt körűvé lehet tenni.

Az Ilona javaslata is elfogadható, hogy meghirdetjük a szerkesztői lehetőséget.

Szalay István polgármester:

Ica! Megszoktam már ezeket a háromutas javaslatokat, amiket mondtál. Nem baj. Arra

viszont reagálnom kell, hogy nem érzem jogosnak, hogy ez szabálytalan lenne. Ez egy

szabályszerű eljárás. Semmi nem írja elő, hogy, hogy kellene bármit tenni.

A zárt ülésnek vannak kritériumai. Nem gondolom, hogy itt a személyhez fűződő joga

bárkinek sérülne. Egyébként a zárt ülést bárki indítványozhatja.

Közvéleménykutatás. Én nagyon tisztelem azokat az embereket, akiket Te megkérdeztél, de

engem nem orientál. Ez a lap se nem rossz, se nem jó. De nem ez volt az egésznek a

kiindulási pontja.

Az a gond, hogy itt évek óta az van, hogy ki, kit zár ki. Itt nem önjelöltekről van szó.

Közösségi társadalmi munkáról van szó.

Persze, lehet még találni 30 embert, aki részt venne a munkában, de majd akkor meglátjuk,

hogy ki az, aki tényleg részt vesz benne, és ki az, aki csak a száját tépi.

Miért nem örülünk annak, hogy ennyi, lelkes, aktív ember van Kakucson.

A Helgát üdvözlöm. Úgy érzem, hogy bele van rángatva valamibe. De, nagyon köszönöm,

hogy ha elvállalja, ha már felkérték.

De ez nem az a történet, amit a négy emberről beszélünk.

A négy jelentkező sem hozzám jött. A testület elé jöttek, és mondták, hogy részt akarnak

venni bizonyos munkában.

Elszédeleghetünk egymással.

A zárt ülés arra jó lenne, hogy senki nem látná és nem hallaná, hogy én hogy szavazok. De azt

nem gondolom, hogy egy közösséget érintő újsággal kapcsolatban bárkinek titkai legyenek.

Miért baj, hogy ezt így kibeszéljük?

Szabályos és törvényes ez az eljárás.

Lehet úgy is gondolni, hogy ha valaki idekerül Kakucsra, akkor 15 évig taposson, hogy

bekerülhessen. Én 15 évig ezt tettem, hogy egyáltalán elfogadjanak, mint kakucsi lakost. Nem

tudom, hogy miért nem lehet elfogadni valakit, aki idejön.

Azt gondolom, hogy ha a mindenkori testület beválaszt új tagokat, akkor az nem az új, vagy a

régi tagok kritikája lesz.

Nemes Mária helyi lakos:

A Társadalmi Ügyek Bizottságának ülésére koncepcióval jöttünk. Elmondtuk, hogy min

szeretnénk változtatni.

A faluközösség változik. A szokások is. Állandó értékek persze, vannak. Egy teljesebb körű

tájékoztatást lehetne adni. Az, hogy én a jelenlegi szerkesztőség tagjaival dolgoznék, ha ez

önjelöltség, akkor vállalom.

19

Deák Ildikó bizottsági tag:

Ez az ügy már a februári ülésre visszanyúlik. Úgy tudom, hogy született arról egy

megegyezés, hogy a Nemes Marika, mint tag, menjen a szerkesztőségbe és a két közösség

között összekötő szerepet vállaljon.

Szerintem azon az ülésen több, övön aluli kritikai is elhangzott a Lapozgatóval szemben. Ez

természetesen attól függ, hogy ki írta a cikkeket. De azt nem szeretnénk, hogy ne legyen

benne a falu átfogó története, a múltunk, az intézményi programjaink.

Az nagyon jó lenne, ha lenne benne ifjúsági oldal. Úgy tudom, hogy a Petráék valamikor

indítottak egy cikksorozatot.

Ez a Lapozgató egy biztos, stabil alapokon áll. A szerkesztői megbízhatóak. Precízen és

áldozatkészen dolgoznak.

Azt nem mondom, hogy a fiatalok, meg más nézetek felé ne nyisson, de ne ilyen sok ember

legyen benne. Nem értem, hogy a Pista miért mondja, hogy még 4 fővel bővüljön. Nem

hiszem, hogy 5 főnél többnek kellene benne lennie. Nehéz összehozni az embereket.

Azt gondolom, hogy ha most bárkit felveszünk, aki jelentkezik, akkor nem fognak tudni

könnyen együtt dolgozni.

Ha a testület mégis úgy dönt, hogy ki kell bővíteni a szerkesztőséget, akkor meg kell hirdetni,

hogy van ilyen lehetőség. Úgy tudom, hogy van a faluban újságíró.

A testület döntsön arról, hogy mennyi az a fő, akikkel egy normális munka kialakulhat.

Valamilyen középpontot kell keresni, amit mind a két fél elfogadhat.

Szalay István polgármester:

Itt valami szembenállás van?

Deák Ildikó bizottsági tag:

Igen. Ellenállás van. Azt gondolom, hogy lépni kellene, és igen is, ki kell mondani, hogy

vannak olyan dolgok, amik az embereknek nem tetszettek. Például, mondták, hogy sok az

egyházi hír, meg a személyes vélemény.

Szalay István polgármester:

Én nem akarom megmondani, hogy milyen legyen a lap. Az a probléma, hogy itt kreált

szembenállással állunk szemben. Szemben áll a falu az úgynevezett másik felével. De én erről

nem vagyok hajlandó tudomást venni. Arról sem, hogy itt erőviszonyok alapján zár ki valaki

valakit közpénzen megjelenő újság szerkesztéséből.

Az a probléma, hogy tizenéven keresztül nem merült fel semmi ötlet, mint az sem, hogy

hirtelen más is részt akar venni. A zsarolásról nem vagyok hajlandó tudomást venni.

A Bizottság azon a tavaszi ülésen nem döntött. Csak ötlet hangzott el. Azt mondták, hogy a

Marikát még elfogadnák, mint 5. embert. De akkor azt mondtátok, hogy ha más lesz,

lemondotok.

Ha valamiért, akkor ezért kezdtem el harcolni 2002-ben. Nem tetszik, hogy itt

emberkiszorítósdi van.

Deák Ildikó bizottsági tag:

Azon az ülésen arról volt szól, hogy álljanak fel azok a bizottsági tagok, akik eddig ezt

csinálták.

20

Szalay István polgármester:

Nem volt róla testületi döntés. Egy határozat született arról, hogy a testület visszateszi a

bizottság javaslattételi hatáskörébe a témát.

Marton Ilona képviselő:

Nekünk abban kell döntenünk, hogy a Lapozgatónak egy szakasza lezárult és a testület egy

felelős szerkesztőt megnevezzen. Nem tudom, hogy miről vitatkozunk.

Szalay István polgármester:

Abban is dönteni kellene, hogy kik legyenek benne.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

Én azt hittem, hogy azért jövünk össze, hogy döntsünk arról, hogy mi lesz az alapító

okiratban, milyen szerződést kötünk. Valamiről szavazni kellene.

Szalay István polgármester:

Alapító okiratot nem kell változtatnunk. Kakucs község Önkormányzata már alapított lapot.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

Az még 2003 augusztusi, ami hatályát kellett, hogy veszítse.

Szalay István polgármester:

A lap alapításáról van határozat.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

Én egy háromszor megjelenő lapnál úgy gondolom, elég a felelős szerkesztőt megválasztani.

Szalay István polgármester:

Azért jöttünk össze, hogy rendezzük ennek a jogi részét. Hatályon kívül helyezzük az 1999-es

határozatot, amelyben még a régi tagok vannak és megválasztjuk a felelős szerkesztőt, meg a

szerkesztőség új tagjait. Akik eddig is benne voltak a szerkesztőségben, nem gondolom, hogy

bármelyiküket is kizárjuk. Az új szerkesztőségi tagokról is dönteni kellene.

Eltelt egy bő fél év, és egy tapodtat sem haladt előre a dolog. Arról volt szó, hogy a bizottság

fog javaslatot tenni, hogy mi legyen, de ebből nem lett semmi.

Azt vártuk, hogy valahogyan egyezségre jussanak a régi tagok az új jelöltekkel.

Arra már nem látok esélyt, hogy itt a továbbiakban, tőlünk függetlenül valamiféle egyetértés

lesz és eljuthatunk valahova.

Tóth Istvánné képviselő:

Ha nekünk, régieknek van annyi lehetőségünk, hogy megnevezzünk egy általunk elgondolt

főszerkesztőt, akkor döntsetek róla, hogy elfogadjátok-e vagy sem. Ha nem, mondjatok mást.

21

Nem mindegy, hogy az ember főnökként kikkel dolgozik együtt. Bízzuk a főszerkesztőre,

hogy hogy állítja össze a szerkesztőséget.

Szalay István polgármester:

Én azzal nem értek egyet, hogy ha megválasztjuk a főszerkesztőt, akkor hitbizományba

odaadjuk az újságot is.

Marton Ilona képviselő:

Szerintem ma abban kellene dönteni, hogy a képviselő-testület döntse-e el a főszerkesztő

megnevezésének a jogát, illetve akarja-e a szerkesztőség tagjait a képviselő-testület

megválasztani.

Szalay István polgármester:

Többféle megoldás lehet.

Megválasztunk egy szerkesztőbizottságot és annak a javaslata által megbízunk egy embert,

aki maga köré választ embereket, vagy megválasztunk egy szerkesztőbizottságot 5-8 emberrel

és azoknak a javaslata alapján a testület dönt a felelős szerkesztőről.

Úgy tudom, van olyan személy, akit mindenki elfogadna.

Én nem akarok rá javaslatot tenni. A testület azt is mondhatja, hogy egyáltalán akarunk-e a

szerkesztőkről beszélni, vagy sem. Ha elfogadjuk valakinek a jelentkezését, az egészen más,

mint ha egyvalaki választ ki embereket. Én mindazokat hajlandó vagyok elfogadni, akik

dolgozni akarnak.

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

Évi! Mi konkrétan a kifogásod, hogy velem dolgozz? Őszintén!

Tóth Istvánné képviselő:

Ez egy kollektív döntés.

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

Ebből még nem tudom, hogy mi az, ami miatt nem fogadná el a bizottság a személyemet.

Bárki, bármit is feltételez, nem értem, hogy miért vagyok rossz.

Tóth Istvánné képviselő:

Melyik írásodat nem fogadtuk el?

Én, ha valahova be szeretnék épülni, akkor ott szorgalmasan bizonyítom, hogy közöttük van a

helyem.

Hány éve vagytok itt?

Kosibáné Makai Hajnalka bizottsági tag:

14 éve. Mi az a szint, ami elég a bizonyítéknak?

22

Szalay István polgármester:

Azt eldönteni, hogy ki bizonyított már, vagy ki nem, az nem a szerkesztőség dolga, hanem a

képviselő-testületé. Nagyon következetlen, amit most csinálunk. A Helga eddig mit

bizonyított? Talán 130 cikket írt ő is, mint az Ica?

Mindenki tudja, hogy miről szól a történet.

Tóth Istvánné képviselő:

Én egy fiatal gyerektől, aki most végzett, mit várhatok el, hogy mit bizonyítson?

Csernák Jánosné bizottsági tag:

Az Éva nem képviselőként válaszolt, hanem magánemberként.

Nemes Mária helyi lakos:

Te tudnál velem dolgozni? Igen, vagy nem?

Tóth Istvánné képviselő:

Ez személyes dolog, majd négyszemközt megbeszéljük.

Szalay István polgármester:

A kiinduló pont, hogy a jelenleg aktívan dolgozó szerkesztőségi tagok: Csernák Jánosné,

Klauz Dénes, Tóth Istvánné és Varró Jánosné munkáját megköszönöm és felkérem őket a

további folytatására, de egyúttal kérem, hogy a javasolt 4 fővel bővüljön a

szerkesztőbizottság.

Javasoljanak valakit felelős szerkesztőnek.

Marton Ilona képviselő:

Az a kérdés, hogy a képviselő-testület akar-e állást foglalni a szerkesztőbizottság

személyeiben?

Szalay István polgármester:

Ha nincs, akkor nincs miről beszélni.

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Akarja-e meghatározni a létszámot, meg a személyeket?

Szalay István polgármester:

Akar-e foglalkozni a testület a szerkesztőbizottság létszámával és tagjaival. Ha igen,

konkrétan meg akarja jelölni a személyeket, vagy csak a létszámot?

23

Akkor most felteszem a kérdést szavazásra: a képviselő-testület tagjai akarnak-e állást

foglalni a Lapozgató szerkesztőbizottságának tagjaival általánosságban? Aki azt gondolja,

hogy szeretne személy szerint szavazni a bizottság összetételéről és létszámáról, szavazzon!

A képviselő-testület 5 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

117/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület döntött arról, hogy általánosságban állást kíván foglalni a Lapozgató

szerkesztőbizottságának személyi összetételéről és létszámáról.

Határidő: azonnal és folyamatos

Felelős: Szalay István polgármester

Szalay István polgármester:

A következő: az nem kérdés, hogy a felelős szerkesztő személyét a testület fogadja el.

De arról szavazni kellene, hogy a testület dönteni kíván-e a bizottság személyi összetételéről.

Megállapítom, hogy a kérdésre 3 igen szavazat és 3 nem szavazat érkezett. Megkérdezem a

jegyző asszonyt, hogy akkor most mi a döntés?

Dr. Fekete Borbála jegyző:

A testület ezzel úgy döntött, hogy nem akar állást foglalni a személyi összetételről.

Szalay István polgármester:

Akkor megállapítom, hogy a határozat a következő:

A képviselő-testület 3 igen szavazattal 3 ellenében a következő határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

118/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület úgy döntött, hogy nem kíván állást foglalni a Lapozgató elnevezésű helyi

újság szerkesztőbizottságának személyi összetételéről.

Határidő: azonnal és folyamatos

Felelős: Szalay István polgármester

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Felhívom a figyelmet, hogy mindaddig hatályban van az 1999-es határozat, amíg hatályon

kívül nem helyezi a testület.

24

Szalay István polgármester:

Felkérem a képviselőket, hogy a 9/1999. (02. 08.) sz. képviselő-testületi határozatot hatályon

kívül helyezni szíveskedjenek.

A határozat tartalma: „Kakucs Község Önkormányzati Képviselő-testülete felmenti a helyi

Lapozgató újság Szerkesztő Bizottságának korábbi tagjait, s egyúttal új tagokat választ

Maczák Ibolya, Kakucs, Fő u. 242., Sztanyó Emese, Kakucs, Ibolya u. 1., Tóth Istvánné,

Kakucs, Rónay u. 57. és Klauz Dénes, Kakucs, Rónay u. 23. sz. alatti lakosok személyében.

A képviselő-testület felkéri a megválasztott tagokat, hogy az alakuló ülésükön saját maguk

közül válasszák meg a bizottság elnökét, aki egyben a Lapozgató felelős szerkesztője is.

Az újság kiadásáért továbbra is Assenbrenner György polgármester felel.”

A képviselő-testület 6 igen szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

119/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a 9/1999. (02. 08.) sz. képviselő-testületi

határozatot, melyben az akkori testület döntött a Lapozgató elnevezésű helyi újság

szerkesztőbizottságáról.

Határidő: azonnal

Felelős: Szalay István polgármester

Marton Ilona képviselő:

A szerkesztőbizottság létszámáról is szavazzunk.

Szalay István polgármester:

Kérem a képviselőket, hogy szavazzanak, hogy akarnak-e a létszámról állást foglalni?

A képviselő-testület 6 igen szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

120/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület el kívánja dönteni, hogy hány tagból álljon a Lapozgató elnevezésű helyi

újság szerkesztőbizottsága.

Határidő: azonnal és folyamatos

Felelős: Szalay István polgármester

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Megállapítom, hogy nincs megnevezve a főszerkesztő, nincs meghatározva a létszám.

25

Ki lesz, aki elő fogja terjeszteni, hogy hány személy legyen a szerkesztőségben? Javaslom,

hogy bizottság.

Dr. Kendéné Toma Mária képviselő:

A Társadalmi és Kulturális Ügyek Bizottsága.

Aki jelentkezik a szerkesztőségbe tagnak, az a diplomája számát is írja le, mert felsőfokú

végzettségűnek kell lennie.

Szalay István polgármester:

Szerintem erre semmilyen előírás nincs. Írástudás kell hozzá.

Tóth Istvánné képviselő:

A következő ülésre tegyetek javaslatot a szerkesztőség vezetőjére és tagjaira!

Szalay István polgármester:

Mivel úgy látom, hogy a mai napon a továbbiakban nem fogunk semmiben egyezségre jutni,

az ügy további tárgyalását elnapolom. Várom a Társadalmi Bizottság javaslatait.

3. Napirendi pont: Egyebek …

Dr. Fekete Borbála jegyző:

Az önkormányzatoknak az idén is lehetőségük van csatlakozni a „Bursa Hungarica”

ösztöndíjprogramhoz a korábbi évekhez hasonlóan.

Az ösztöndíjra a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok

pályázhatnak. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj olyan pénzbeli

szociális juttatás, amely a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer

adott évi fordulójához csatlakozott települési és megyei önkormányzatok által a hallgatónak

adományozott szociális ösztöndíjból és az önkormányzati ösztöndíj alapján a hallgató

felsőoktatási intézményében megállapított szociális ösztöndíjból áll.

A települési önkormányzatok által nyújtott támogatás, melynek összege minimum 1.000

Ft/fő/hó.

Ha csatlakozni akarunk a programhoz, akkor egy nyilatkozatot kell elfogadnunk és

megküldenünk a „Wekerle Sándor Alapkezelő” részére, legkésőbb 2011. október 14-ig.

Tájékoztatásul közöljük, hogy a 2011-es tanévben 17 felsőoktatásban tanuló kakucsi gyermek

részesült az önkormányzati támogatásban, mindösszesen 600.000,-Ft összegben.

A képviselő-testület tagjai a csatlakozással egyetértettek.

Szalay István polgármester:

Felkérem a képviselőket, hogy a kiadott anyagnak megfelelő csatlakozási nyilatkozatban

foglaltakról dönteni szíveskedjenek.

A képviselő-testület 6 igen szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta:

26

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

121/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület a jogszabályoknak megfelelően kifejezett és visszavonhatatlan döntést

hozott arról, hogy az önkormányzat csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű

felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására

létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2012. évi

fordulójához.

Az önkormányzat a felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat

kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Ösztöndíjpályázat 2012. évi fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja, és

kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat

által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési

Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el.

Az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2012. évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és

a pályázatokról hozott döntését a Wekerle Sándor Alapkezelő által üzemeltetett

https://bursa.okmt.hu/palyazat/ internet címen elérhető elektronikus adatbázisban rögzíti.

Határidő: 2011. október 14.

Felelős: Szalay István polgármester

.-.-.-.-.-.-.-.

Szalay István polgármester:

Annak idején, amikor megépült a szennyvízcsatorna-hálózat, a Fő utcán néhány ház kimaradt

a rendszerből amiatt, mert a házak alapja alacsonyabban volt, mint a fővezeték.

Igaz, meg lehetett volna építeni úgy is a rendszert, hogy mindenki ráköthessen, csakhogy

ahhoz az összes vezetéket legalább másfél méterrel lejjebb kellett volna tenni. Az viszont

lényegesen megdrágította volna az egész beruházást. Az akkori vezetők úgy döntöttek, hogy

olcsóbb megoldás, ha a néhány, fővezeték-szint alatti bekötési lehetőséggel bíró ingatlanhoz

inkább később -, amikor rá akarnak kötni a lakók - átemelőket épít ki az önkormányzat.

Időközben volt már ilyen, meg is építtettük a kérelmezők ingatlanához.

Ha tetszik nekünk, ha nem, az esélyegyenlőséget minden helyi lakosnak biztosítanunk kell.

Most is beérkezett egy hasonló kérelem a Fő utcáról. Megkértük az üzemeltető DAKÖV Kft.-

t, hogy adjon ajánlatot az átemelő megépítésének költségére.

A megküldött ajánlatuk szerint a munka 465.025,-Ft-ba kerülne. Ezt egy kicsit soknak tartom,

mert van benne egy olyan tétel, hogy földmunka 20 m3, aminek a költségére 64.800,-Ft-ot

írtak. Azt gondolom, hogy egy akna kiásásához nem kell 20 m3 földet megmozgatni, úgyhogy

ezt a tételt még leegyeztetem velük.

Azt kérem a testülettől, hogy a munkára különítsenek el maximum 450.000,-Ft-ot a

költségvetésben.

A képviselők megvitatták a polgármester úr előterjesztését.

Szalay István polgármester:

Felkérem a képviselőket, hogy döntsenek a fentiekről.

27

A képviselő-testület 4 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

122/2011. (09. 26.) számú Határozata:

A Képviselő-testület megállapította, hogy a Fő utca 140. számú ingatlan tulajdonosa a

terepviszonyok miatt nem tud rácsatlakozni a kiépített szennyvízcsatorna-hálózatra, ezért a

testület döntött arról, hogy az Önkormányzat saját forrásból biztosítja a jelzett ingatlan

rácsatlakozásának kisteljesítményű átemelő-szivattyúval történő megoldását.

A testület a kisteljesítményű átemelő szivattyú kiépítésére és az ingatlan rácsatlakozási

lehetőségére – anyagköltséggel és munkadíjjal együtt – maximum 450.000,-Ft-ot különít el a

2011. évi költségvetésben a hitelkeret terhére.

A testület felkérte Szalay István polgármestert, hogy a munkálatok elvégzését a DAKÖV Kft-

nél rendelje meg.

Határidő: 2011. november 30.

Felelős: Szalay István polgármester

Szalay István polgármester:

Több napirendi pont nem lévén megköszönöm mindenkinek az ülésen való részvételt,

munkát. Az ülést bezárom.

Kmf.

Szalay István Dr. Fekete Borbála

polgármester jegyző

Dr. Kendéné Toma Mária Oláh József képviselő, hitelesítő képviselő, hitelesítő