JON COURTENAY

GRIMWOOD

PUSZTÍTÓ ANGYAL

Jaffa Kiadó

Budapes t , 2 0 1 1

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Jon Courtenay Grimwood: The Fallen Blade

First published in Great Britain in 2011 by Orbit

Copyright © 2011 by J o n C G Limited

Fordította: Szécsi Noémi

Hungárián translation © Szécsi Noémi, 2011

Hungárián edition © Jaffa Kiadó, 2011

Felelős kiadó: Rados Richárd

Jaffa Kiadó

www.jaffa.hu

I S B N 9 7 8 9 6 3 9971 74 5

Samnek, aki különösebbnek találta Velencét, mint képzelte

Szereplők

Tycho, egy tizenhét éves fiú, különös vágyakkal

Mil l ioníék

Az Együgyű Marcókénc ismert IV. M a r c o , Velence főhercege, a

Serenissima hercege

Giulietta di Mill ioni úrhölgy, IV. Marco tizenöt éves unokatestvére

Alexa hercegnő, a néhai főherceg özvegye, IV. Marco anyja, Alonzo

herceg sógornője

Alonzo herceg, Velence régense

Eleanor úrhölgy, Giulietta unokatestvére és udvarhölgye

Az Igazságos Marcóként ismert I I I . Marco. Velence fájón nélkülözött

hercege, Alonzo bátyja és Giulietta úrhölgy keresztapja

A velencei udvar tagjai

Atilo il Mauros, a Földközi-tenger egykori admirálisa, a néhai I I I . Marco

tanácsadója, Velence titkos bérgyilkosainak feje

Bribanzo úr, a Tízek Tanácsa, a Velencét a főherceg alatt uraló belső

tanács tagja. A város egyik leggazdagabb embere

Desdaio Bribanzo úrhölgy, a lánya és egyetlen örököse

Sir Richárd Glanville, Velence ciprusi nagykövete, és a fehér keresz

tesek lovagja

Leopold zum Bas Friedland, a német császár fattya. T i tokban a

Farkasfivérek vezére

Theodore pátriárka, Velence püspöke és Atilo ií Mauros barátja

Dr. Hightown Crow, a főherceg alkimistája, asztrológusa és anatómusa

Arial, Alexa főhercegnő stregoija (kedvenc boszorkája)

n

Atiío háznépe

Iacopo, Atilo szolgája és az Assassini tagja

Amelia, núbiai rabszolga és az Assassini tagja

A vámhivatal

Roderigo, a Dogana kapitánya, nincstelen, mert nem hajlandó kenő

pénzt elfogadni

Temüdzsin, a félig mongol Őrmester

Utcai zsebtolvajok

Josh, tizenöt éves bandavezér

Rosalyn, a tizenhárom éves társa

Pietro, Rosalyn öccse

12

ELSŐ RÉSZ

„.. .oh mily varázslat pokla áll

Egy ily egyes köny apró gyöngyiben..."

William Shakespeare: A szerető panasza

(Győry Vilmos fordítása)

1.

A fiú meztelenül csüngött a deszkafalról, csuklóját és bokáit bilincsek

fogták körül. Napokig igyekezett kiszabadítani a bal kezét; miközben

ujjai kihúzásával küzdött, a vörösen izzó béklyók égették a bőrét. Az

erőlködéstől kimerült, és ha őszinte akart lenni magához, nem állt

jobban, mint annak előtte.

- Segítsetek - könyörgött. — Megteszem, amire csak kértek.

Az istenei hallgattak.

- Esküszöm. Tiétek az életem.

De az már amúgy is az övék volt. Még itt, ezen az elzárt helyen is,

ahol minden lélegzetvételbe belesajdult a tüdeje, ahol a levegő állott

volt és egyre állottabb lett. Az istenek hagyták őt meghalni.

Talán segített volna, ha emlékszik a nevükre.

Néhány napja abban is kételkedett, hogy léteznek. Ha pedig mégis

csak léteznek, akkor abban, hogy törődnek vele. A fiú végzet iránt érzett

haragja keserűséggé és kétségbeeséssé változott, ami hamis reménybe

és hirtelen dühbe fordult. Talán nem volt meg benne minden érzés, de

az általa ismerteken végighaladt.

Ahogy rántott egyet a csuklóján, megégette a húsát.

Bármilyen varázslatot is alkalmaztak rabságban tartói, az erősebb

volt, mint a szabadulás vágya. Szilárdan a falhoz erősített, új láncok

tartották fogva. Akárhányszor megragadta, hogy megrántsa, ujjai serceg

tek, mintha egy kínvallató nyomott volna fehéren izzó vasat a bőréhez.

- Jóságos istenek - suttogta.

Mintha hízelgéssel semmissé tehetné a halhatatlanokkal szemben

elkövetett vétkeit.

Kiabált az isteneire, átkozta őket, démonok segítségét hívta. A hal

lótávolságra eső összes emberi lény segítségéért könyörgött. Egyik fele

inkább üvölteni szeretett volna. Már csak a felszabadító érzés miatt is.

14

1407. január 4. kedd, Velence

Csakhogy már napokkal ezelőtt szárazra kiabálta a torkát. Ráadásul

ki jöhetne ide, ebbe a fura, ajtó nélküli kis cellába? Hogyan lépne be?

Gyilkosság. Erőszak. Árulás...

Mi mással érdemelte volna ki, hogy élve kötözzék ki?

Bűne rejtély maradt. Mi értelme van a büntetésnek, ha a fogoly nem

emlékszik rá, hogy mit követett el? A fiú nem emlékezett a nevére. Nem

emlékezett rá, miért került egy koporsónál alig valamivel nagyobb

helyre. Arra sem emlékezetr, ki vetette ide.

Földdel szórták fel padlót, amelyet most a fiú mocska foltozott.

Napok óta kellett vizelnie, és az ajka kirepedezett ott, ahol nyaldosni

próbálta. Legalább annyira szeretett volna aludni, mint végre kiszaba

dulni, de ahogy elengedte magát, a béklyók mindannyiszor megégették,

és a fájdalom újra felébresztette. Valami rosszat tett. Valami nagyon

rosszat. Olyan rosszat, hogy még a halál is eltaszítja magától.

Van neved. Mi is az?

Akárcsak a remény és a szabadság, ez is elérhetetlenné vált. Az ezután

következő órákban a fiú a lázálom peremén lebegett. Az elméje néha

kiélesedett, de koponyájában, emlékei helyén többnyire csak letarolt

ugar lakozott.

O t t csak hátat fordító árnyakkal találkozott, és képtelen volt meg

hallani a hangokat.

Figyelj, mondta magának. Hallgatózz.

így is tett. Hangokat hallott a deszkafalon túlról. A neszekből ítélve

egy vitatkozó tömeget. Bár amit hallott, alig volt hangosabb a sutto

gásnál, úgy vélte, egy olyan nyelven beszélnek, amelyet nem ismer. Az

egyik hang határozott parancsot adott ki, egy másik tiltakozott. Aztán

közvetlenül előtte a falnak csapódott valami.

Olyan hangja volt, mint egy szekeréének vagy pöröíynek.

A második csapás még erősebb volt. Aztán következett egy harma

dik, és fából épült világa szilánkokra szakadt, a friss levegő beáradt, a

bűz pedig kiszökött. A szűk résen beszűrődő fény elvakította. Talán

mégiscsak eljöttek érte az istenek.

15

2 .

1406 késő nyara

Közel négy hónappal azelőtt, hogy a fiú egy levegőtlen, fából tákolt bör

tönben találta magát, egy fiatal velencei lány sietett végig a város északi

peremén fekvő, omladozó fondamentán. Ebben a különös városban

néhány helyen téglából, sőt kőből építették meg a vízparti gyalogutakat.

Ezt azonban döngölt föld borította, közvetlenül a lagúna hordalékába

vert cölöpök fölött.

Naplemente után senkinek sem volt biztonságos Velencében járkálni,

különösen ha tizenöt éves, lakóhelyétől messze kódorolt hajadon volt

az illető. De a fondamentdn haladó vörös hajú lány még világosban el

akarta érni a lepárlómedencéket. Azt tervezte, hogy felkönyörgi magát

a szárazföld irányába tartó egyik sószállító dereglyére.

Burgundivörös ruháját már por és verejték szennyezte be.

Noha csupán egy órája gyalogolt, egészen más világba érkezett, oda,

ahol a selyemruhák irigy pillantásokat gerjesztettek. A lány legrégibb

ruhája is díszesebb volt, mint a campo gheto legjobbja. A szabad átvo

nulás reményének akkor fellegzett be, amikor egy kis gyerekbanda

lépett elő az árnyékból.

Giulietta szétnyitotta a köpenyét, és egy aranyláncot tépett le a nya

kából.

- Vigyétek - mondta. - Adjátok el. Vehettek rajta ennivalót.

A késes fiú gúnyosan elmosolyodott.

- Mi lopjuk az ennivalót - mondta. - Ahhoz nincs szükségünk a

láncodra. Nem környékbeli vagy, mi?

Giulietta a fejét rázta.

- Zsidó vagy?

- Nem - mondta. - É n . . . - M á r azon volt, hogy mondjon valamit...

Őt ismerve, ostobaságot. Ostoba napja volt. Ostobaság volt idejönni.

Ostobaság volt megállni. Még az is ostobaság volt, hogy komolyan vette

a kérdést. - Olyan vagyok, mint ti - fejezte be ügyetlenül.

16

- Hát persze - mondta a fiú. Két oldalán nevettek a többiek. - Egyéb

ként honnan szerezted ezt?

- Az-.. - A lány hezitált. - Úrnőmtől.

- Loptad - állapította meg a kisebb fiú. - Ezért futsz. Mocskos egy

banda az őrjárat. Jobb, ha velünk tartasz.

- Nem - mondta Giulietta. - Jobb, ha továbbmegyek.

- Tudod, mi történik veled, ha elkap az őrjárat? - kérdezte egy lány.

Odalépett, hogy Giulietta fülébe súgja. Ha csak a fele volt igaz, egy vele

egykorú lány jobban tette volna, ha megöli magát, mint hogy elfogják.

Bár az öngyilkosság bűn.

- Ha pedig nem az őrjárat kap el, akkor...

A legfiatalabb a vezető haragos pillantására elhallgatott.

- Nézz körül - csattant fel. - Sötétedik. M i t mondtam?

- Sajnálom, Josh.

Az idősebb fiú pofon vágta a kicsit.

- Idegenek előtt nem használunk neveket. Nem beszélünk a... Leg

alábbis nem akkor, amikor majdnem este van. - Dühös pillantását

a mellette álló lányra vetette. - Elvágom a torkát. Esküszöm. Nem

érdekel, hogy az öcséd.

- Vele megyek.

- Nem mész sehova - mondta Josh. - Itt a helyed mellettem. Ahogy

neked is - mondta Giuliettának. - Van egy romos campo innen délre.

Még időben odaérünk.

- Ha szerencsénk van - mondta a lány.

- Eddig szerencsénk volt, nem?

- Eddig és nem tovább - mondta mögöttük egy árnyék.

Az öreg és fáradt hang olyan volt, mint a száraz szél a poros padláson.

Az árnyék alakot öltve egy mórrá változott, aki a szürke tucatnyi

árnyalatát viselte. Keskeny arcát szépen nyírott szakáll hangsúlyozta

ki, pillantása egy élettől megfáradt katonáé volt. Kardját hátán átvetve

viselte, két oldalán pedig tőrök domborodtak. Giulietta úrhölgy a nyíl

puskáját vette észre utoljára. Olyan pici volt, mint egy játékszer, ujjnyi,

tüskés nyilak illettek bele.

17

A mór keserű mosollyal szegezte nyílpuskáját Josh torkának, majd a

fiatal no felé fordult, akit idáig követett.

- Hölgyem, ez nem helyes...

- Nem helyes?

Giulietta úrhölgy ökölbe szorított kézzel küzdött a haragjával.

Hozzászokott, hogy nyilvános helyen visszafogja magát, és csak zárt

ajtók mögött jajveszékelt a küszöbön álló házassága miatt. Két évvel

volt idősebb, mint az anyja, amikor az férjhez ment. A nemes hölgyek

tizenkét évesen házasodtak, és tizenhárom évesen, néha egy kicsit ké

sőbb mentek férjük ágyába. Giulietta két barátnője mindenesetre már

gyermeket is szült.

Meg is korbácsolták, amiért nem volt hajlandó Önként férjhez menni.

A szobáiba zárták és éheztették, amíg be nem jelentette, hogy megöli

magát. Miután megtudta, hogy az bűn, megesküdött, hogy a férjét öli

meg.

Akkor Alexa néni, a néhai I I I . Marco főherceg özvegye, szomorúan

csóválta a fejét, és forró vízért küldetett, hogy különféle növényekből

nyugtató főzetet készítsen unokahúgának. Eközben Alonzo bácsi, a

néhai főherceg öccse félrevonta Giuliettát, hogy elmondja neki, milyen

érdekes, amit az előbb említett...

A világ sötétebb, borzasztóbb hely lett. Nem elég, hogy egy külföldi

hez megy feleségül, akivei soha nem találkozott, még arra is megtanítják,

hogyan ölje meg, ha elhálták a házasságot.

- Tudod, hogy mit várnak tőlem?

- Hölgyem, ez nem az én doigom...

- Hát persze hogy nem. Te csupán pásztorkutya vagy, aki felhajija

az elkóborolt bárányt.

A férfi szeme fellángolt, a lány pedig elmosolyodott. A férfi nem volt

pásztorkutya, a lány pedig nem volt elkóborolt bárány. Giulietta dei

San Felice di Milliomnak hívják. A régens unokahúga. Az új főherceg

unokatestvére. Alexa főhercegnő keresztlánya. Az egész életét az hatá

rozza meg, hogy milyen rokonsági viszonyban áll másokkal.

- Mondd azt, hogy nem találtál meg.

18

- Azóta követlek, hogy eljöttél.

- Miért?- firtatta a lány. Csak az utóbbi fél órában érezte, hogy figye

lik. Hihetetlennek tűnt, hogy a férfi abban a tudatban hagyta átvágni

Velencén, hogy megállítja, mielőtt a szárazföldre ér.

- Azt reméltem, hogy visszafordulsz.

Giulietta, homlokát dörgölve kívánta, bárcsak egy fiatal tisztet küld

tek volna, akivel ordibálhat vagy megigézheti bájaival, akármilyen

gyengécskék ís azok.

- Hogyan mehetnék férjhez olyasvalakihez, akivel nem is találkoztam?

- T u d o d . . .

Giulietta toppantott. Megértette. Minden lány vagyontárgy. A her

cegi lányok még inkább. Ez csupán... Talán túl sok verset olvasott. Mi

van akkor, ha tényleg létezik számára egy kiválasztott? Már abban a pil

lanatban megbánta a szavait, hogy kimondta őket. A mórnak a kérdése

iránt tanúsított csendes megvetése ebben csak még inkább megerősítette.

- Mi van, ha a világ egy távoli sarkában él vagy még meg sem született?

Mi van, ha századokkal ezelőtt meghalt? Mi van, ha valaki mást szereti

A politika nem vár egy lány ábrándjaira. Még a tiédre sem...

- Engedj - könyörgött Giulietta.

- Hölgyem, nem tehetem. - Szomorúan rázta a fejét, miközben egy

pillanatra sem vette el nyílpuskáját Josh torkáról. - Kérj tőlem valami mást.

- Semmi mást nem kívánok.

Atilo il Mauros vette neki az első póniját. A térdén lovagoítatta, saját

kezével faragott neki egy medvével harcoló favágót. De most mégis

visszaviszi a lányt a Ca' Dúcaiéba, mert ez a kötelessége. Ez tette a néhai

főherceg kegyencévé. Ezzel érdemelte ki Alonzo, az új régens gyűlöletét.

Giuliettának fogalma sem volt, hogy Alexa néni mit gondolt Atilóról.

- Ha szeretnél engem... - A hangja színtelen volt.

Atilo a kezében tartott íjra pillantott, a rongyos tolvajokra nézett,

majd félrehúzta Giuliettát, de fegyverét továbbra is a célpontra szegezte.

- Hölgyem.

- Hallgass ide. - A lánynak felkavarodott a gyomra. Elfáradt, elege

volt és közel állt a síráshoz. - Janus király keresztes volt. Fekete keresztes.

19

- Tudom.

- Ezt a szolgálók pletykáiból kellett megtudnom. Egy egykori kínvalla-

cóhoz adnak férjhez, aki megszegte szegénységi és tisztasági esküjét. Aki

elhagyta afájdalom tisztaságát. - Az ajka undorodva ejtette ki a szavakat.

- Hogy király legyen - mondta Atilo egyszerűen.

- Egy szörnyeteg.

- Giulietta... A németek Velencét akarják. A bizánciak szintén. A ma-

melukok a gyarmataitokat akarják. Még az én népem, a mór is örömmel

látná a hadiflottátok pusztulását. Janus király csak rövid ideig volt fekete.

Ciprus olyan sziget, ami hasznunkra lehet.

- Hasznunkra?- mondta a lány megvetően.

- Velence ereje a kereskedelmi útvonalain alapszik. Szüksége van

Ciprusra. Ráadásul egyszer úgyis férjhez kell menned valakihez.

- Ez akár ő is lehet?

A mór bólintott, a lány pedig azon tűnődött, hogy vajon Atilo látja-e

a dühöt a szemében. A harag kordában tartotta a fekete keresztes ágyába

kerüléstől való félelmét.

- Uram - vágott közbe Josh.

Atilo felemelte a nyíípuskáját.

- Mondtam, hogy beszélj? - Az ujja megfeszült a ravaszon.

- Hadd beszéljen.

- Hölgyem, nem vagy abban a...

- . . .a helyzetben, hogy bármit is követeljek? — mondta Giulietta

úrhölgy keserűen. Amennyire felmérhette, soha nem volt olyan hely

zetben, hogy bármit követeljen. Legalábbis azóta nem, hogy az anyját

meggyilkolták. Giulietta egy Millioni volt. Hercegnő. Velence egyik

legfényűzobb gyermekkora adatott neki. Mindenki irigyelte.

De Ő az egészet elcserélte volna...

Giulietta úgy harapta be az ajkát, hogy kiserkent a vér. Voltak napok,

mikor önsajnálatától még a gyomra is felfordult. Szemlátomást ez lesz

az egyik ilyen nap.

- Hadd halljuk, mi a mondanivalója - javasolta.

2 0

Atilo leengedte a kis nyílpuskáját. Szemvillanása jelezte, hogy a fiú

ezúttal kegyelmet kapott.

- Javaslom, hogy viselje jól magát.

- El kellene tűnni az utcáról, uram.

- Ennyi? - Atilo meglepettnek látszott. - Ennyi a hozzáfűznivalód?

A másodperc törtrésze választ el a haláltól, és erre annyit mondasz, hogy

el kellene tűnnünk az utcáról?

- Majdnem besötétedett.

- Félnek az őrjárattól - mondta Giulietta.

Nem lepődött meg. Megvernek és megerőszakolnak, szétverik az arcodat

és hátracsavarják a karodat, ha nem teszel meg mindent, amit akarnak.

Ez úgy hangzott, mintha a lány tapasztalatból beszélne.

- Nem az őrjárattól - mondta neki a fiú. - Most nem tőlük félünk.

Ők nem járnak ki sötétedés után.

- Ők az őrjárat - mondta Giulietta.

- Legyen eszed - mondta a fiú. - Azoknak nincs dolguk azzal, ami

kt van.

- És mi van itt? - kérdezte Giulietta. A fiú talán nem látta Atilo

figyelmeztető fintorát. Talán nem érdekelte.

- Démonok.

- Nem - mondta a nővére. - Ezek szörnyek.

-At i lo . . . - Nem szabadna így használnia a férfi nevét, az „uram" vagy

egyéb címe nélkül, melyet akkor kapott, amikor a régens megfosztotta a

Földközi-tenger admirálisa rangjától, amit még I I I . Marco alatt viselt...

A néhai és fájón nélkülözött I I I . Marco főherceg alatt. A fia, ÍV. Marco,

Giulietta szegény unokatestvére ugyanis egy rángatózó féleszű volt.

- Mi az? - Atilo élesen kérdezett vissza.

- Nem hagyhatjuk őket magukra.

- Dehogynem - mondta a férfi. Atilo egy bagolyhuhogásra megtorpant,

és vállai kissé elernyedtek. Amikor vissza huhogott, huhogás volt a vá

lasz. - Téged nem hagyhatunk itt. - Hangjában keserűség csendült meg.

- De megtennéd, ha megtehetnéd...?

21

- Tizenöt emberem van kinn. A tanítványaim közül a legjobbak.

Az én helyettesem, az ő helyettese és még tizenhárom. Jó katonák. Ha

felük életben marad, hálás leszek.

Giulietta nem ismerte fel benne azt az öregembert, aki játékot fara

gott neki. Ez most az az Atilo volt, akit az emberek a csatában láttak.

- Biztonságos hely felé tartunk?

Atilo megfordult, és a lányra nézett. Kemény arca meglágyult kissé.

- Ma éjjel nincs biztonságos hely, hölgyem. Nem itt és nem most.

Reményeim szerint a legtöbb, amit tehetek, hogy életben tartalak.

- És ezek a gyerekek?

- Máris halottak. Hagyd őket.

- N e m tehetem... Nem tehetjük... - A lány a férfi ruhaujját rán

gatta. - Kérlek.

- Azt akarod, hogy megmeneküljenek?

- Igen - mondta a lány hálásan. Azt hitte, hogy a férfi meggondolta

magát.

- Akkor hagyd őket. Jobb eséllyel maradnak életben, ha most el

rejtőznek. Feltehetően az sem ér sokat, de ha veled maradnak, akkor

biztosan megölik őket.

Giulietta úrhölgy szemlátomást émelygett.

- A z ellenségeink téged akarnak. Méghozzá most.

Az övéből kihúzott egy tőrt, ügyesen megfordította, és a lány felé

nyújtotta a markolatát. Jóságos Isten, gondolta a lány. Komolyan beszél.

Az összeszorult gyomrából ítélve a teste az esze előtt járt. Attól félt, ha

a szorítás enged, az öregember előtt alázza meg magát.

- Keressetek egy cserzőgödröt — vakkantott Atilo Josh csoportjának.

- így talán nem lesz olyan veszélyes. Nyakig guggoljatok bele. És ne

mozduljatok. Maradjatok csendben reggelig.

- A démonok utálják a vizet?

- Szag után vadásznak. Máris bűzlötök a húgytól. Keressetek egy

cserzőgödröt, és szerencsétek lehet. - Atilo hirtelen elfordult tőlük, már

így is túl messzire ment.

- Maradj a közelemben - mondta Giuliettának.

22

Atilo egy sottoportegón, egy ház alatti aluljárón át, egy apró térre ért,

amelynek túlfelén, a part mentén, levert töígycölÖpök akadályozták

meg, hogy a tér a szűk lagúnába omoljon. Atilo kötelet hurkolt egy

ócska gondolához, majd elrúgta a parttól, és azon, mint egy ideiglenes

hídon, Giulietta úrhölgy átjutott a túlpartra. Aztán elvágta a maradék

kötelet, ő is átugrott, miközben a csónak tovalebegett.

- Hová megyünk?

- Van egy házam - mondta.

- A Ca il Mauros? - A lány szíve összeszorult. Kétszer kell átkelni

a Canal Grandén, hogy eljussanak oda, vagy körbesétálni, ami meg

kétszerezi a távolságot, és Velence legveszélyesebb utcáira viszi őket.

- Egy másik - mondta neki Atilo.

A férfi a lány kezéért nyúlt, de nem azért, hogy megvigasztalja, hanem

hogy elkapja a csuklóját, és vonszolni kezdje. Atilo azt akarta, hogy a

lány gyorsabban szedje a lábát.

- Atilo, t e . . . - Giul ietta elhallgatott. A férfi menteni próbálta.

Giulietta még sohasem látta ilyen dühösnek, arcán fekete harci masz

kot viselt, szemei szinte izzottak a sötétben.

- Sajnálom - mondta a lány.

A férfi megtorpant, és Giulietta azt hitte. . . Egy pillanatra azt hitte,

hogy a férfi megfeledkezik magáról és felpofozza. Aztán már nem jutott

ideje erre gondolni, mert a téren egy különös alak jelent meg előttük.

- Érrel

Atilo nagyot rántott a lány csuklóján, hogy egy sikátor felé vonszolja,

csakhogy a térnek az a kijárata már el volt torlaszolva. Ahogyan a másik

két kijáraté is.

- Old meg magad - kiáltotta Atilo.

Giulietta elakadt lélegzettel bámult rá.

- Nem most, te bolond. Ha meghaltam és ők is halottak...

Az árnyékból előbukkanó sziluettek felé mutatott. Néhányan a kü

lönös alakok közelében ácsorogtak, akik elálltak a kijáratot, mások a

tetőkön és az erkélyeken álltak.

- Ne hagyd, hogy elvigyenek.

23

- Meg fognak erőszakolni?

- Azt még túlélnéd. Amit a Farkasfivérek tesznek, azt nem éled túl.

Bár nagyobb hasznukra vagy, ha élsz és sértetlen vagy. Ami azt jelenti,

hogy mindenképpen meg kell ölnöd magad.

- Az öngyilkosság bűn.

- Ha hagyod magad elfogni, az rosszabb.

- Istennek?

- Velencének. És az a legfontosabb.

A Serenissima, ahogyan a költők Velence Méltóságos Köztársaságát

nevezték, nem igazán volt helyénvaló kifejezés. Hiszen a város sem

méltóságos, sem köztársaság nem volr már azokban az időkben.

Atilo szerint olyan volt, mint egy gyöngyözve forró edény, amelybe

egy égi lény végtelen mennyiségű rizsszemet dobál. És bár a félreeső csa

tornák minden reggel megteltek a koldusok, csecsemők és nyomorultak

hulláival, hogy ne kelljen eltemetni Őket - ezek a szerencsétlenek még

a mások számára terhes embereknek is terhére voltak-, a város mégis

épp olyan zsúfolt, sűrűn lakott és fényűző maradt, amilyen emlékei

szerint mindig is volt.

Nyáron a szegények a tetőn, az erkélyeken vagy a szabad ég alatt

aludtak. Amikor eljött a tél, a mocskos bérházakat töltötték meg. Nyil

vánosan ürítettek, párosodtak, veszekedtek és vitáztak, méghozzá nem

csupán a többi ember, hanem saját gyerekeik szeme láttára. Az épületek

lépcsőházai a szegénység átható szagától bűzlöttek. Mosdatlanok, sze

retetlenek voltak, szennyesek, bőrüket zsíros nyomorúság olajozta be,

mígnem olyan küllemük és szaguk lett, mint a nedves bőrnek.

Tucatnyi tudós rajzolt térképet Velencéről. Köztük az a kínai térképész

is, akit a mongol nagykán küldött, mivel hallott erről a városról, ahol a

csatornák alkotják az utakat, és tudni akarta, mi igaz ebből. A térképek

egyike sem volt pontos, és az utcák felének amúgy is több nevet adtak.

Amikor Atilo il Mauros végigrohant ezen a Velencének gondolt váro

son, emlékei szerint azon tűnődött, miért vonakodik elhagyni a várost és

az itteni életét. Vagy csupán arról lett volna szó, hogy nem így szeretett

2 4

volna meghalni? Egy mocskos campón, egy düledező templom közelé

ben - mert minden campón akadt belőlük egy, bár nem mindegyik volt

ilyen omladozó. Egy templom, egy törött kútfő, romos téglaházak...

Azt remélte, hogy csak évek múlva hal meg, a saját ágyában.

Gyászában is szép felesége, amint ráhull a gyengéd őszi nap fénye;

a fia az ágy lábán ül, és szomorúan bámul rá. Ehhez persze feleség is

kellene. Egy feleség, egy fiú és örökös, talán néhány lány, ha nincs sok

gond velük.

Tunisz ostroma után III . Marco főherceg alkut ajánlott neki. A főher

ceg megkíméli a várost, és Atilo tengernagyként fogja Velencét szolgálni.

Ha Atilo visszautasítja, az észak-afrikai városban minden férfit, nőt

és gyereket lemészárolnak; köztük Atilo családját is. A barbár partok

nagy kalóza elárulhatta és megmenthette azokat, akiket szeretett, vagy

hűséges maradhatott hozzájuk és halálra ítélhette őket.

Fattyú, gondolta akkor Atilo bámulattal.

Még most, évtizedekkel később is emlékezett Marco kegyetlen aján

latán érzett döbbenetére. Egyetlen délután alatt Atilo kimondta azokat

a szavakat, amelyek folyományaként elvált a feleségétől, lemondott

gyerekeiről, elhagyta vallását, és örökre Velencéhez láncolta magát.

Amint felvette a Földközi-tenger admirálisának címét, megmentette

azokat, akik az életük hátralévő részében gyűlölni fogják. A világ előtt

III . Marco tanácsadója volt, ám igazából a főherceg vezető bérgyilkosa

lett belőle. Az ellenségből a parancsolója lett, majd végül a barátja. És

Atilo kész volt meghalni a férfi unokahúgáért.

Atilo életében nem látott még ilyen sok Farkasfivért összegyűlni

- megdöbbenve fedezte fel, hogy ilyen sok él a városban. Abban a vá

rosban, amit Atilo végül megszeretett. Tudta, hogy mit jelent ez a csata.

Az Assassini elpusztul, és neki nem marad örököse, ha nyílt téren kell

megküzdeni a krieghundáiA. Az Assassini pusztulása pedig azt jelenti,

hogy Velence védtelenül marad.

Vajon ér ennyit a lány élete?

Tudta, hogy a mögötte álló lány megérezte azt a pillanatot, amikor

felak arta pofozni. A tizenöt éves hercegnőkről nem tételezik föl, hogy

25

megszökjenek, akár boldogok az eljegyzésükkel, akár nem. És azt sem,

hogy képesek legyenek megszökni. Ha ez a lány életben marad, egy

alapos korbácsolás vár rá; már amennyiben Atilo elmondja az igazat a

szökéséről. És ha a nagynénje ellenezné is, Alonzo gondoskodik majd

a korbácsolásról. Ahhoz képest, hogy olyan nő volt, aki szerette meg

mérgezni az ellenségek, Alexa nagyon megbocsátó tudott lenni, ha az

unokahúgáról volt szó.

- Uram.. .

Egy feketébe öltözött férfi bukkant elő a sötétségből, gyors meghaj-

lást imitált, és ösztönösen ellenőrizte, hogy milyen fegyverek vannak

a vezérnél. Kissé megkönnyebbült, amikor meglátta a kis nyílpuskát.

- Ezüsthegyű, uram?

- Természetesen. *

A férfi Giuliettára nézett, és elkerekedett a szeme, amikor meglátta

nála Atilo tőrét.

- Magkapta az utasításokat - mondta Atilo. — A tiéd pedig az, hogy

halálodig véded.

A Scuola di Assassini Atilóval együtt huszonegy tagot számlált. A mór

eleinte a görög betűkről nevezte el a követőit, de mivel a tanítványai a

város legszegényebbjei közül kerültek ki, még a saját ábécéjükön sem

igazodtak el. Mostanában ezért inkább számokat használt.

Az előtte álló középkorú férfi a hármas számot viselte.

A kettes számú egy ciprusi börtönben ült, bizonyíthatatlan vádak

alapján; később kiengedhetik, de az is lehet, hogy egyszerűen eltűnik.

Janust ismerve, inkább az utóbbi volt valószínűbb. A négyes Bécsbe ment,

hogy megölje Zsigmondot. A terv feltehetőleg kudarcot vall. A hetes

számú a főhadiszállásukat őrizte. A tizenhármas számú Konstantiná

polyban volt. A tizenhetes számú Párizsban próbált megmérgezni egy

Vaíois hercegecskét. Elméletben akár egyetlen tagnak is elegendő volt

életben maradnia, hogy a scuola, a Scuola di Assassini töretlen folytatása

biztosítva legyen.

Tizenhat Assassini hat ellenféllel szemben.

2 6

Ilyen esélyekkel biztos lett volna a győzelem. De Atilo tudta, hogy

odakinn a császár krieghund^ cirkál. A bérgyilkosai fordított sorrend

ben halnak majd meg. A legfiatalabb próbálja kimeríteni a szörnyeket,

hogy az idősebbeknek legyen esélyük a sikerre. Atilo határozta meg, mit

jelent a siker. Aznap este éppenséggel azt, hogy Giulietta ne kerüljön

az ellenség kezére.

- Eredj meghalni - utasította a helyettesét.

A férfi vigyora beleveszett az éjszakába.

- Számok szerint! - hallotta Atilo az ordítását, és elszabadult a po

kol, amint a vicsorgó, ezüstös bundájú vadállat a térre osont, és vonító,

emberformájú húshalmot hagyott maga után egy sikátor bejáratánál.

- Mi ez? - kérdezte Giulietta túlságosan is hangosan.

- A Krieghund - sziszegte Atilo. - Ha még egyszer megszólalsz,

kipeckelem a szádat. - Atilo célt keresett a nyílpuskájával, és tüzelt.

De a jószág félrecsapta az ezüstnyilat, és a gyenge oldala felől közelítő

•Assassino felé fordította. Gyorsan és brutálisan ölte meg. A körmét a

fiú koponyájába akasztotta, hogy közelebb húzza. Aztán a nyakába

harapva félig leszedte a fejét.

- Azt hittem, az csak mese - súgta Giulietta, aztán a szájára csapott,

és elhátrált Atilótól.

A mór keserűen elvigyorodott. Lassan tanul a lány. Ha odaadnák

nekik pár hónapra, ő olyasmire is megtanítaná, ami után érdemes lenne

megtartani és nem csak életben tartani. De nagynénjének és nagy

bátyjának nem ezért kellett a lány, hanem azért, hogy áruba bocsássák.

A szerencse és a rossz ítélőképesség csodájaként a harmadik legfia

talabb Assassino vetette magát a szörny elé, bebukott a mancsa alá,

és sikerült bedöfnie a kardját a szörny oldalába, mielőtt a krieghund

lecsapott volna rá. A fiatalember törött nyakkal és vértől spriccelő to

rokkal halt meg.

- Öld meg a szörnyet r- könyörgött Giulietta.

- Nem pazarolhatom a nyilaimat. - Atilo végigpásztázta a kicsi, sötét

teret, és megállapította, hogy legalább ötven ember figyel a spaletták

27

mögül. Az ilyen szegény házaknak nem volt ablaküvege, így mindent

hallottak.

Senki sem segít. Miért tennék?

- Nézd csak - mondta a lánynak, a térdére ereszkedett krieghundvz

mutatva. A vadállat a lány szeme láttára kezdett átváltozni, arca ellapo

sodott, a válla elkeskenyedett. Giuliettának beletelt egy másodpercbe,

mire megértette, mit lát. A farkasember emberré vált, nem üvöltött

többé, és igyekezett a kifordult beleket begyömöszölni tátongó hasába.

- Most öljük meg.

A sötétségből egy Assassino lépett elő, kihúzott karddal, hogy levágja

a haldokló ember fejét. Szökőkút módjára fröcskölt és eső módjára

zuhogott a vér. Aztán eldurvult a csata. Allatok és emberek estek egy

másnak. Aztán emberek feküdtek holtan a sárban. A többség szegecselt

páncélban, néhányan meztelenül.

- Uram.. .

Giulietta összeszedte magát, és most már udvariasan szólította meg

Atilót. A lány sápadtnak látszott a holdfényben. Bár a mórnak mindenki

sápadtnak látszott. A lány már nem reszketett, és magabiztosabban

fogta a tőrét. Valahol mélyen élt benne egy ódivatú Millíoni hercegnő.

- Közelednek...

- Tudom - mondta Atilo, és felemelte az íját.

A parancsot kapó tiszt átpillantott, és Atilo bíccentésére kissé meg

hajolt, hogy nyugtázza a kettőjük között zajló párbeszédet. Jelt adott

azoknak az Assassinóknak, akik még megmaradtak, majd egyszerre

támadtak.

A harc utolsó szakasza rövid és brutális volt.

Villanó kardok, bordák közé szúró tőrök, fröcskölő vér. A bűz a vá

góhíd bűze volt; ürüléké, véré és nyitott beleké. A férfiak szépen haltak

meg, de meghaltak, és a végén a holttestek többsége ruhát viselt, egy

maroknyi volt meztelen, és egy félholt, szőrös lény vonszolta magát

Atilo felé bordái közül kiálló tőrrel.

- Öld meg - könyörgött Giulietta.

2 8

Atilo a célra irányította a nyílpuskáját, és a teremtmény torkára tüzelt.

A bestia egy kicsit hátrahanyatlott, de egyre csak közeledett feléjük.

A második nyíl is eltalálta. Az íjat hátrahúzva Atilo egy harmadikat il

lesztett be, és tüzelt is volna, ha a krieghund nem tépi ki a nyilat a kezéből.

Sohasem gondoltam, hogy így halok meg,

i A gondólat jött és ment. Rosszabb halál is van, mint egy pokoli te

remtménnyel szembenézni. De ott volt mögötte I I I . Marco unokahúga,

ezért nem tehette meg...

- Ne - ordította Atilo. De már elkésett.

Giulietta kilépett a háta mögül és tőrét, keményen megcsavarva a

krieghund oldalába mártotta. Elesett, amikor a teremtmény fejbe csapta

a könyökével. Az állat épp lehajolt, hogy öljön, amikor az éjszakai ég egy

darabja kivált, és egy régi bőr csikorgásával és száraz kattogásával lehullt.

Atilo megragadta az alkalmat. Egy dobókést döfött a vadállat szívébe.

-Alexa. . .?

A bőrdarab a földszint spalettáinak ütközött, kimászott a rozsdáso

dó rácsok között, és fejjel lefelé lógatta fel magát. A szárnyak eredeti

méretük töredékére húzódtak Össze, miközben egy világtól undorodó

arcból aranyszínű szemek villantak ki.

- Giulietta él még?

Atilo letérdelt, és megérintette a lány torkát.

- Igen, úrnőm.

- Jó. Most nagyobb szükségünk van rá, mint valaha. - A denevér,

aminek alakjában Giulietta nagynénje végignézte a csatát, a krieghund

döglŐdésére irányította figyelmét.

- Most felbőszítetted. - Gyenge hang volt, egy nem beszédre termett

torokból kikényszerített szélsuhogás.

- Haldoklik. •

- Nem őt, te ostoba. Az urác. Leopold ismét megpróbálja majd el

rabolni a lányt.

Atilo elgondolkodott azon, hogy közölje-e, a német herceg ezúttal

nem rabolta el a lányt. Giulietta úrhölgy rabolta el saját magát.

- Akkor hát levadásszuk, és megöljük Leopoldot.

29

- Védelem alatt áll - susogta a denevér. - Most már óvatosabb lesz.

És újraépíti a Farkasfivéreket. És újra kezdetét veszi ez az egész. Lemé

szárolt gyerekek, és az éjjeli őrjárat, ami fél ellátni a kötelességét. Amíg

bele nem fáradunk, és el nem fogadjuk a tűzszünetet, amit ajánlgat.

- Ez a mi városunk.

- Igen - mondta a denevér. - De ő a német császár fattya.

Amikor a második kopogás után sem érkezett senki, Atilo berúgta

az ajtót, és a dobótőrrel a kezében belépett.

- Forralj vizet - rendelkezett. - És hozz cérnát.

A nála lévő kard, a parancsoló fellépés és az engedelmeskedésbe vetett

teljes bizonyosság olyan elegyet alkotott, hogy a háztulajdonos letette a

vasrudat, mélyen meghajolt, és a feleségét a hátul lévő konyhába küldte.

- Ki alszik odafenn? - Atilo a feje fölé mutatott.

- A lányom...

- Hozd le.

- Uram.

Atilo félelmet érzett a hangjában.

- Nem kell az átkozott lányod — mondta nyersen. — Csak egy ágyat

akarok és nyugalmat. Hagyj forró vizet, tűt és cérnát az ajtaja előtt.

- Cérnát?

A mór sóhajtott.

- Keress lószőrt, főzd meg a vízben, és ha már ott vagy, a tűt is. Ko

pogj, ha kész vagy.

Eltűnt az éjszakában, majd Giuliettával tért vissza, alany karja, lába

lógott, a feje pedig hátrahanyatlott, és megcsillant a vér a haján.

- Tudjátok, ki vagyok?

A férfi, a nő és újonnan érkezett lányuk a fejüket rázták. A lány úgy

tizenkét éves lehetett, takaróba burkolózott, és összerándult, amikor

Atilo felé fordította figyelmét.

- Láttátok a csatát?

- Senki nem látott semmit, uram.

- Helyes válasz - mondta Atilo, és elindult a lépcsők felé.

3 0

1407, újév

Az Assassini és a Farkasfivérek kevesek által ismert ütközetét követő

napokban, hetekben és hónapokban tovább folytak Giulietta úrhölgy

és a ciprusi király, Janus esküvőjének előkészületei.

Ahogy az év a vége felé vánszorgott, hogy december 25-én, ugyanazon

a napon, mint amelyiken a keresztény isten, egy új szülessen, Atilo il

Mauros - aki nem tudta biztosan, melyik istent is követi - a sebeit nyalo

gatta, és azon tűnődött, hogyan tartsa titokban az Assassini pusztulását.

A lány, akinek védelmében az emberei meghaltak, egyszerűen csak

újdonsült férjére várt. Bár tudhatta volna, hogy Ő maga nem fog eljön

ni. Maga helyett egy angolt, Sir Richárd Glanville-t küldte követként.

A december közepén érkezett követ a dózse palotájában töltötte a

karácsonyt, és közben megtárgyalták a Giulietta úrhölgy utazásával

kapcsolatos feltételeket és intézkedéseket. Amikor ezekben megegyeztek,

Sir Richárd úgy ünnepelt, hogy száz aranyat ajánlott fel egy gondola-

verseny fődíjául. Ez bevett módja volt annak, hogy egy külföldi nemes

megkedveltesse magát a velencei közönséggel.

Nagylelkűsége azonban nem gyakorolt hatást Giulietta úrhölgyre,

aki nem szívesen hagyta el meleg szállását a csípős, szeles, téli délután

kedvéért, és mindezt nem is nagyon rejtette véka alá. Fogalma sem

volt róla, hogy ez a január 3-ai hétfő megváltoztatja majd az életét.

Számára ez csak egy olyan nap volt, amikor a havas esőtől még jobban

begöndörödik a haja, miközben végig kell néznie egy újabb nyomorult

verseny végét.

- A z t mondják, a keresztesek jobban szeretik a férfiakat.

Sír Richárd egyszerű mell-lapját félig elfedte rendjének köpenye. Az

egyetlen, általa viselt ékszer, egy gyűrű, a feljebbvalójával jegyezte el. Ez

zel szemben Giulietta kíséretének kapitánya vörös térdnadrágot, skarlát

cipőt és olyan rövid brokátzekét viselt, ami látni engedte domborodó

ágyékát. Mindkét férfi egy kereskedő feleségét bámulta.

31

- Hölgyem. Biztos vagy benne?

- Eleanor... - kezdett bele Giulietta udvarhölgye leteremtésébe, aztán

vállat vont. - Talán Sir Richárd a kivétel.

- Talán a rossz nyelvek tévednek.

-Tet sz ik neked!

- De hölgyem.

- Ne tagadd!

A tizenhárom éves Eleanor Giulietta unokatestvére volt. Sötét szemű,

fekete hajú és olajos bőrű volt, az északi vér jellegzetes keveredése a

délivel. Bár hű volt úrnőjéhez, nem félt visszavágni.

- Ő fehér keresztes.

- És? - firtatta Giulietta.

- A keresztesek cölibátusban élnek.

-Állítólag.

- Szerinted miről beszélgetnek? - kérdezte Eleanor, hogy témát váltson.

De csak Giulietta megvetése mélyült tőle.

- A z eljegyzésemről. Mindenki arról beszél.

- Érdekes.

Roderigo kapitány meglepetve vizslatta a kereskedő feleségét. Két

ségtelenül szőke volt, rózsás bőrű, nagy mellű és vastag csontú. Olyan

combokkal, amelyek párnául szolgálhatnak a férfifejnek. De hogy ér

dekes lenne?

- Guilietta úrhölgyetekre gondoltam.

Mindkét férfi a Millioni hercegnőre sandított.

A lány családja biretumot viselt, a különös alakú sapkát, amit a régi

dózsék használtak öt nemzedék óta. Korábban választották a főhercegeket,

bármilyen korrupt is volt a választás. Marco Polo leszármazottai szüle

tési jogon követelték maguknak a rangot. Nagyszerűbb palotájuk volt,

mint a Medicieknek. A szárazföldi birtokaik is terjedelmesebbek, mint a

pápáé. Erőszakosak, kapzsik és ármánykodók voltak. Egy hercegi család

elengedhetetlen vonásai. Mindezekhez egy negyedik tulajdonság is járult:

a gyilkos hajlam. Messzire ért a karjuk. És éles pengét tartott a kezében.

32

-A Millionik megvédték szabadságunkat.

- Kiktől? - kérdezte Sir Richárd meglepett hangon.

- Mindenkitől. Velence egy kötélen egyensúlyozik, míg lenn a mély

ben ragadozók várnak. Csak azt látják, hogy harsány holmijainkba

öltözötten elegánsan táncolunk, kecsesen piruettezünk. És soha nem

t kérdik, miért maradunk fenn a kötélen.

- És kik a ragadozók?

Roderigo éles pillantást vetett a másikra.

- Északról a német császár. Délről a bizánci császár. A pápa hamis

hercegeknek nyilvánította a Mil l ionikat. így minden, éles tőrrel és

bűntudattal rendelkező bűnbánó számára értékes prédává váltunk.

A mamelukok kereskedelmi útvonalainkra áhítoznak. A magyar

király vissza akarja kapni a dalmáciai Schiavoni gyarmatokat. M i n

denki ajánlkozik, hogy megvéd minket valaki mástól. Vajon kik a

ragadozók?

- Szóval azért adjátok Giulíettát Janushoz, hogy segítsen megvédeni

azokat a kereskedelmi útvonalakat? Szegény gyermek...

Mivel észrevette, hogy figyelik, Giulietta elfordult.

- Nem próbál úgy tenni, mintha Örülne - mondta Sir Richárd, aztán

vállat vont. - Miért is tenné? Janus évekkel idősebb. Ügy képzelem, a

firenzeiről ábrándozik.

- Cosimórói?

- O. . . Néhány évvel idősebb nála. Iskolázott, szereti a zenét, jól

Öltözik. Állítólag még jóképű is.

- Senki sem tetszik neki - mondta Roderigo. - Még egy - próbálta

szépíteni az igazat - hozzám hasonló darabosan jóképű háborús veterán

sem.

Sir Richárd felhorkant.

- Mindenesetre nem mehet feleségül a Medicihez. Firenze az ellen

ségünk.

- Mi is azok voltunk, amíg a követetek fel nem ajánlotta ezt a partit

a néhai királynőnk temetésén. Janust meglepte az időzítés.

Roderigót nem.

33

Velence ciprusi nagykövete a láncra vert medve türelmével és a dü

höngő bika tapintatávaí rendelkezett. Azért kapta a posztot, mert Alexa

főhercegnő nem állhatta jelenlétét a városban.

- Nézd - mondta Roderigo. - El kellene mesélned Giuliettánal

hogy Ciprus gyönyörű. Hogy Janus elnémult a portréja szépsége láttán.

- Keresztes vagyok - mondta Sir Richárd szomorúan. - Mi nen

hazudunk.

- Csalogatni kell.

- Jártál már Janus szigetén? Akkor tudod az igazat. A nyarak forrók

a telek zordak. Egyetlen dolog van nagy bőségben: szikla és kecske

Nem szépítgetem az igazat, hogy hatást gyakoroljak rá

Roderigo sóhajtott.

- H o g y témát váltsunk - mondta Sir Richárd. - Ki foglalja el a

tizedik széket?

Körbenézve, mintha azt jelezné, hogy már megkérdezni is ostobaság

volt, Roderigo azt motyogta:

- Lehetetlen megmondani. Kétségtelen, hogy bölcs döntést hoznak majd.

- Kétségtelen.

A város belső tanácsának egyik széke volt üres. Ez a szék kétségtelen

módon IV. Marco, Velence főhercegének és a Serenissima hercegének

ajándéka volt. Sajnos Marcót nem érdekelte túlságosan a politika.

- Csak van valami ötleted?

- Attól függ...

- Mitől?

Egy újabb gyors pillantás után Roderigo azt mondta:

- Hogy a régens vagy a főhercegnő választ.

Kínos csendben lépkedtek ezután, amíg Sir Richárd meg nem áll

egy templomajtóra szögezett hirdetmény előtt.

Körözzük:

Axel üvegfúvó mester

ötven aranydukát üti a markát annak, aki elkapja. Halál arra, aki

segíti menekülését. Ez a Tízek ítélete.

3 4

Az üvegfúvót vaskos, nagy hasú és ősz halántékú férfinak írták le, bal

hüvelykujján feltűnő sebhellyel. Ha van egy kis esze, levágatja a haját.

A bujkálás persze, miután az életéért retteg, leapaszthatja a hasát. A seb

helyet azonban nehezebb lesz elrejteni.

- Megtaláljátok?

- Rendszerint igen.

- Mi történik a családjával?

Roderigo ellenőrző pillantást vetett védenceire: kart karba öltve

haladtak előtte; az egyik durcásan, a másik körbenézelődve. Giulietta

udvarhölgyének lenni tisztesség volt, bár nem könnyű.

- Biztosan kikérdezik őket.

- Még nem tették meg?

- Dehogynem.. . - Roderigo olyan hangosan beszélt, hogy Eleanor

úrhölgy hátranézett. - Igen - sziszegte. - Kikérdezték őket. Az egyik

veje és az unokája halott. A Tanács holnap hallgatja meg a többieket.

- És aztán...?

- Halál az oroszlán és a sárkány között.

Két oszlop jelezte a lagúna peremét a ptazzetta, egy kis terecske felől,

ami a jóval nagyobb Szent Márk térhez kapcsolódott. Az egyik tetején

egy szárnyas oroszlán, a másikon a sárkányt lemészároló Szent Todaro

állt. Itt haltak meg az árulók.

- Mi értelme megölni Őket, ha mit sem tudnak?

- Mit tudsz Muranóról?

- - Nem sokat. Nem szeretitek az idegeneket.

- Az üvegfúvók szigetének saját bírósága, saját katedráüsa, saját pénze

és saját püspöke van. Van még saját Aranykönyve is. Velence vagyonának

tekintélyes része ennek titkaiból származik.

Roderigo kapitány hatásszünetet tartott.

- Ez az egyetlen hely a világon, ahol a mesteremberek patríciusok,

és a kézügyesség megadja a jogot, hogy az ember nyilvánosan kardot

viselhessen.

- Milyen ára van ennek?

35

A becsület nem engedte Roderigót hazudni. Az üvegfúvók nem

hagyhatták el engedély nélkül Muranót, és ha egy muranóit Velence

elhagyásán kaptak, a büntetése halál volt.

- Neked nem volt szükséged a rendfőnököd helybenhagyására, hogy

elhagyd Ciprust? - tette hozzá, mert nem volt hajlandó mindenben

engedni.

- Keresztes vagyok. - Sir Richárd hangján hallatszott, hogy mulat

magában. - A rendfőnököm utasítása szerint alszom, vizelek és harco

lok. De most hagyjuk a beszédet. Ha tudomást sem veszünk Giulietta

úrhölgyről, azzal megnehezítjük, hogy tudomást se vegyen rólunk.

Roderigo nevetett.

- Még fiatal - mondta. - És Janusról... - Habozott egy kicsit. - Kü

lönös hírek keringenek.

- Hogy szereti a fiúkat?

- És a fájdalmat.

- Az utóbbi hazugság.

- Mégis szerelemből vette el néhai feleségét?

- Egyszer vitte ágyba. Mégis összetört, amikor a nő meghalt. A ti

Giuliectátokra nehéz idők várnak.

A Canal Grandét először elhagyó és a piazzetta felé sikló gondolában

evező göndör hajú fiú és núbiai társa annyira vezetett, hogy egy hajóhossz

választotta el a nyomába szegődött csoport első gondolájától.

Talán a hajó könnyűsége behozta a hátrányt, amit a kisszámú le

génység jelentett.

Ok ketten eveztek, pedig máshol három, Öt vagy akár hét ember állt,

és húzta az evezőket. Tízezergondolino élt Velencében, és mindet évente

megadóztatták. Innen ismerték a számukat.

Százötven jármű indult útnak abban a reményben, hogy körbeevez

a város peremén, mielőtt a Canalasso — ahogyan a velenceiek nevezték

a legnagyobb csatornájukat — fordított S vonala mentén visszatér. Bár

a többségük gondolino volt, az élen haladó hajó nem tartozott közéjük.

3 6

- Miíyen hajó az? - kérdezte Sir Richárd Roderigótól. Aztán erőt vett

rajta az udvariasság, és hozzátette: - Talán az úrhölgy tudja?

- Eleanor?

Az udvarhölgy sem tudta,

- Vipera - mondta Roderigo. - Többnyire csempészésre használják.

- Vipera - mondta Giulietta unottan. - Többnyire csempészésre

használják.

- Mindkét végén csúcsos?

Roderigo bólintott.

- Ahelyett, hogy az evezős a hajót fordítaná meg, ő maga fordul

egyet. Miközben az én embereim még mindig fordítják a gondolinóx.

De ritkaság, hogy valaki nyilvánosan használjon ilyet.

- A név az állatra utal?

- Igen, mert gyorsan csapnak le.

- Gyorsan lecsapó csempészek? Vagy másra is használják ezeket a

csónakokat?

Roderigo mosolygott a Sir Richárd hangjában érzett keményebb

tónus hallatán. Velencét az aranyozás, az üveg és a merényletek váro

saként ismerték. Egész Olaszország tudta, hogy miért feketék a cél felé

tartó hajók.

Tizenegy évvel korábban, Urunk 1396. évében egy gondola haladt el

a díszesen rózsaszínre festett jármű mellett, ami Giulietta anyját, Zoe

dei San Feücét vitte. A nyíl, ami a nőt megölte, először az evezősén

hatolt át. Amikor az evezős az asszony mellé zuhant, a néhai főherceg

egyetlen testvére már halott volt.

Aznap este elfogadtak egy fényűzést korlátozó törvényt, amelynek

értelmében minden gondolinóx. feketére kellett festeni. Nem ez volt a

halál színe Velencében, az a vörös volt. De Z o e eleganciájának tisztele

tére minden vízi járműnek a kedvenc színét kellett viselnie. Az igazság

az volt, hogy III . Marco arra a biztonságra vágyott, amit az egyforma

gondolinóV jelentettek a családja számára.

37

A viperában ülő fiúk tovább növelték előnyüket, amikor a hozzájuk

legközelebb haladó hajó hirtelen megingott, aztán felfordult, és eg

csobbanással elvesztette a legénységét. A göndör hajú fiú visszanézet

majd kiáltott valamit, núbiai társa pedig nevetni kezdett.

- Dolphino alámerült - mondta Roderigo, mintha ez mindent mej

magyarázna. - Nem tudja elviselni, hogy veszítsen.

- A r r a célzói...

Giulietta úrhölgy le biggyesztette a száját.

- Nem véletlen volt.

- Estére — tette hozzá Roderigo - Dolphino leküzdi a távot, és nyer

És a fiúk, akik most álltak meg, feláldozzák a második helyüket, hogj

segítsenek egy barátjuknak.

- Essünk túl rajta- mondta Giulietta.

Ruháját felcsippentve a deszkajárdáról, a csúszós téglára lépett, és a

célvonal felé tartott. Sir Richárd követte, azon tűnődve, hogy mit kezd

majd Janus király az erős akaratú menyasszonyával.

- Hogy hívnak benneteket? - kérdezte Roderigo.

- í a c o p o , uram. - A szegényesen öltözött, de frissen borotvált fiú lu

gráciával hajolt meg, mintha udvari széptevőnek született volna, és nem

abba a szegénységbe, amit a zekéje sugallt. - Ez meg egy... rabszolj i

A rabszolga keleti módra földig hajolt, miközben mind a tíz, szorosra

font fonata végén táncoltak az ezüstgyűszűk.

- Derék munka - mondta Sir Richárd.

A göndör fiú mosolygott.

Széles arc és barna szemek. Erős karok és... Férfiasságát szoros térd

nadrágja tette nyilvánvalóvá, meg az odafröccsent sós víz, ami átvize

- Eleanor - mondta Giulietta úrhölgy. - Te bámulsz.

A lány elpirult zavarában.

- A távolság? - kérdezte gyorsan Sir Richárd.

- Kilenc mille passum, uram. Hétezer lépés a szélén és kétezer a csa

tornán át. Északról erős hullámok csaptak fel, de ő j ó . . . - Büszkén

biccentett a vipera irányába.

- A tiéd?

3 8

- A gazdámé. - Mivel rájött, hogy az ezt követő csönd maga a kérdés,

a fiú hozzátette: - Atilo il Mauros úré. O. . .

Sir Richárd tudta.

- fme, a nyeremény - mondta egy erszényt nyújtva.

A fiatalember ismét meghajolt, és nem tudta megállni, hogy ne mé

regesse az erszény súlyát. Vigyorától megvillant foga fehérje, szeme köré

a nevetéstől ráncok húzódtak.

- E l e a n o r . . .

- Nem én bámészkodom.

Giulietta éles tekintetet vetett az udvarhölgyére.

- És itt van ez is - tette hozzá Roderigo sietősen, és kihámozta magát

brokátzekéjéből. Ódivatú és ócska volt, de a győztes szeme elkerekedett,

aztán összeráncolta a homlokát.

- Ez ezüsthímzés, uram.

A viseltes brokáttal még megúszta volna. De a törvény az ezüst

hímzést, aranyhímzést, prémet, zománcot és egyéb hímzett díszítést

megtagadta a szolgáktól.

- Kétlem, hogy az őrjárat letartóztatná a délutáni nyertest napszállta

előtt, holnapra pedig kibontathatod az asszonyoddal.

- Nincs asszonyom.

- Ma estére lesz -< ígérte Sir Richárd.

4.

Giulietta úrhölgy társasága az arcukba fújó széltől megszabadulva tá

volodott a felfröccsenő sós víztől és a győztesek ringó hajójától, amikor

Roderigo lépteket halloct a háta mögött.

- Uram...

Amikor megfordult, a göndör hajú fiú állt előtte.

- Iacopo, ugye?

A fiatalember örült, hogy a kapitány emlékszik a nevére.

39

- Igen, uram. Bocsáss meg. Ugye ismered Desdaio úrhölgyet?

Roderigo bólintott.

- Bizalmas kapcsolatban vagy vele, uram?

A kapitány arca úgy elborult, hogy Iacopo hátralépett.

- Nincs kétségem Desdaio úrhölgy becsülete felől - mondta Roderigo

hevesen. — Senkinek sincs kétsége a becsülete felől. Értesz engem?

Iacopo bólintott és meghajolt, amiért megsértette az urat. Utána az

ajkába harapott, és úgy állt egyik lábáról a másikra, mint az az utca

gyerek, aki egykor volt. Velencében mindenhol szembetalálkozhatott

az arcával a járókelő. Göndör fürtjei íves ajkát és mindentudó szemeit

keretezték. Egyenes, ép orra már kevésbé volt szokványos. Arról árul

kodott, hogy vagy nem kedveli a csetepatét, vagy jól verekszik.

- Mi van vele?

- A gazdám eljegyezte.

Roderigo nem volt az indulatok embere.

Jól végezte a munkáját, a régens és a főhercegnő egyaránt alkalmazta,

amikor jó tisztre volt szükségük. Kemény munkával a velencei vámhiva

tal fejeként érte el posztját, ahová hadnagyként lépett be. Ugyanakkor

volt a pillantásában valami sötétség, ami úgy söpört végig a piazzetta

keresztmintás kövezetén, hogy az emberek félrenéztek.

- Mikor történt ez?

- Tegnap, uram... Ma reggel tudtam meg, amikor a versenyre ké

szülődtem. Atilo úr odajött, hogy szerencsét kívánjon.

- Értem - mondta Roderigo szűkszavúan.

A telt keblű, gömbölyded és pirospozsgás Desdaio Bribanzo jelentette

számára a szépségideált. Még hogy neki, az egész városnak! Csak a

haja nem volt tökéletes. Gesztenyebarna árnyalat a Velencében kedvelt

vörösesszőke helyett.

Más lányoktól eltérően, ő nem volt hajlandó festetni.

A huszonhárom éves Desdaiónak egyszerre volt nagy szeme, ked

ves arca, még kedvesebb mosolya, és hatalmas öröksége. Az apja több

borsot, fahéjat és gyömbért hozott be, mint a város bármelyik más

nemese. így nem csoda, hogy több kérője volt, mint versenytársnőinek.

4 0

Az egyikük Roderigo. Gyermekkoruk óta ismerték, és azt hitte, hogy

eléggé kedvelik is egymást.

- Miért kell nekem erről tudni?

- Hallottam... Az ön kegyességéről. A kabát... - Iacopo szava elakadt,

és újra toporogni kezdett.

- Bribanzo uraság beleegyezésével?

- Ő még mindig Rómában van, uram.

- Ebben az esetben majd meglátjuk, ő mit mond. A hölgy nem az

a fajta, aki a szívét adja egy férfinak, miközben apja a testét valaki

másnak adja.

- Bonyolult ez az eset - Iacopo gondosan megválogatta a szavait, és

rezzenéstelen arccal várta, hogy a kapitány megkérdezze, miért.

- Ki vele - mordult Roderigo.

- A Ca' il Maurosba költözött.

- Istenem. Az apja...

- Mérges lesz, uram. Már akkor is, ha csak egy éjszakát kíséret nélkül

ott tölt. Nincs szülői harag, ami semmissé teheti az így okozott kárt.

- Aranya van - mondta Roderigo határozottan. - Az megteszi.

: Iacopo a fogát szívta, mintha azt mondaná, hogy a nők, különösen

a nemes és gazdag nők dolgai felfoghatatlanok számára. És ha a bátor

kapitány azt mondta, hogy így áll a dolog, ki ő, hogy szembeszálljon vele?

A Ca' Ducale más városokból elorzott oszlopokból, ablakkeretekből és

ajtóboltozatokból épült. A stílusa ennek ellenére egyedülálló volt. Az

ortodox keletről származó boltíveket mór rácsozattal és a nyugati gótika

csúcsos ablakaival elegyítették; olyan divat szerint, ami a világ csupán

egyetlen városában volt fellelhető: ebben.

De nem az anyagok eltulajdonítása volt az igazi sérelem.

Még csak abból sem, hogy a palota és a bazilikája úgyszintén me

csetekből, zsinagógákból, sőt templomokból eltulajdonított anyagokból

épült. Mi mást várhatott volna az ember egy olyan helytől, ahol naponta

elmondták, hogy először jön a velencei, aztán a keresztényi

A sértés kifinomultabb módon nyilvánult meg.

41

A palota azt üzente az idegen hercegeknek: csúf várak erődszerű falai

mögött rejtőzködtök. Én a tenger szigetein élek. A hatalmam olyan nagy,

hogy megengedhetem magamnak, hogy olyan vékony falak mögött

éljek, amelyek akár üvegből is lehetnek. Ez a tény fel sem tűnt Roderigo

kapitánynak, amíg Sir Richárd rá nem mutatott.

- Sir Richárd, ha megengeded...

Roderigo Giulietta felé, majd a legközelebbi palotaajtóra mutatott:

- Hivatalos ügyek várnak.

- Nem eszel velünk?

- Mint mondtam, hív a kötelesség.

Sir Richárd a homlokát ráncolta.

- Nem hiszem, hogy...

- Nélkülem - mondta Roderigo - elboldogul a főherceg. Téged várnak

vacsorára. - Majd őszintébben hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy

a régens és Alexa főhercegnő számítanak rád. őfelsége.. .

Nem kellett mást mondani.

- Az ügynek a vámhivatalhoz van köze?

Roderigo a lagúna karanténnak elkerített részében horgonyzó tucat

nyi hajó felé intett. Mivel hatvan évvel ezelőtt Isten haragja fél Velencét

elpusztította, a hajók most a kikötőn kívül várakoztak, amíg be nem

bizonyosodott, hogy nem hoztak betegséget.

- Úgy véljük, hogy az egyikük már felvette a fedélzetére az üvegfúvót.

Ma este vizsgáljuk át a hajót.

- Melyiket?

- Látja az utolsót?

Sir Richárd belenézett a havas esőbe. Egy pillanattal később Roderigo

észrevette, hogy Giulietta és az udvarhölgye is csatlakozott hozzájuk.

- Mór jellegű - mondta Eleanor.

Giulietta a fejét rázta.

- Mameluk — javította ki. Sir Richárd meglepetését látva dacosan

hozzátette: - Amikor nincs semmi más tennivaló, mint figyelni a hajó

kat, akkor az ember elég gyorsan kiismeri magát a zászlók között. Még

egy bolond is képes rá.

42

Sir Richárd arca kifejezés celenné vált.

Biztosítania kell az egyezséget: magával vinni a király új feleségét,

elkísérni őt Famagustába, ahol nézheti az észak felé, a velencei kikötőkbe

rartó hajókat, amelyek gyöngyök módjára szóródnak szét Rodosz és a

város között. Ezután Giulietta természetével küzdeni már a király dolga.

Sir Richárd nem látszott szomorúnak a gondolattól.

- Mit tett rosszul az a hajó?

- A világon semmit - mondta Roderigo Eleanor úrhölgynek. - Meg

érkezett, az utasítás szerint várt, majd követte a kalauzunkat, anélkül,

hogy...

- Ennyi? - Giulietta udvarhölgye meglepettnek látszott.

- Kifizette a kikötői adókat, friss vizet vételezett. Csúszópénzt sem

ajánlottak, hogy kijussanak a karanténból...

; Giulietta felhorkant. Ez már épp elég volt a gyanúra.

5 .

A vámhivatal épületében, Velence híres Dogana erődjében, naplemente

óta férfiak gyülekeztek. Roderigo érkezett utolsóként.

- Hé, parancsnok...

A beszélő alacsonyabb volt, mint a parancsnoka, és feleolyan széles.

Arca lapos, apja mongolid szemével és sárga bőrével. Az Isten földjén töl

tött ötven év után is úgy beszélt, mint az anyja, egy riaítói halászfeleség.

- Mi?

- Na, mi erre a válasz?

- Mire?

- A z t akartam kérdezni, hogy jól vagy-e.

Amikor Roderigo rátalált Temüdzsinre, éppen részegen kéregetett.

Két év alatt takarítóból őrmesteri rangig emelkedett. Becstelenül vere

kedett, keményen ivott, és kifizette az adósságait; a csapat tisztelte őt

ezért, vagy ha voltak is kételyeik, megtartották maguknak.

4 3

- Mindenki itt van?

- Egy beteg. Helyette kölcsönöztem egy másikat.

Temüdzsin egy Casteílaní-zubbonyt viselő, patkányképű emberri

mutatott, akín olyan mocskos volt a bőrmellény, hogy egy holdvilágta-

lan éjszakán észre sem lehetett volna venni. A vállán átvetett nyílpuska

olyan nyilakat lőtt ki, amilyeneket a kapitány már évek óta nem látott.

Amikor újabb pillantást vetett rá, feltűnt neki a férfi szemformája.

- Mást is találhatok.

- Nem szükséges. - A mongolok fontegóx tartottak fenn a városban,

kereskedelmi állomást, ahol a mongol törvény volt érvényben. Min*

minden más nép, ők is maguk után hagyták fattyaikat.

Roderigo kivett egy újabb sózott halat, és addig rágta, amíg elégg

megpuhult, hogy lenyelje. Bort kívánt, hogy elvegye az utóízt, de h

egyszer engedett a kísértésnek, hogy igyon, később már lehetetlen vol

ellenállni.

Atilo il Maurosnak legalább hatvanöt évesnek kellett lennie. A nev

nem szerepelt az Aranykönyvben, a nemes családok listájában, akiknek

joguk van a Tanácsban ülni. Ráadásul még csak nem is a Serenissimából

jött. Andalúziai akcentussal beszélte az olaszt.

- Szerezz bort - parancsolta Roderigo.

Temüdzsin rábámult, de aztán elküldött egy közlegényt újabb kan

csóért és öblös ivópohárért, amelyen kísértet módjára bámultak a halvá

nyuló szentek. Roderigo megtöltötte a poharát, és visszaadta a kancsót.

- Gurítsd le a maradékot.

- Parancsnok...

- Rendben. Rendben. Osztogasd szét. De ha egy ember is lerészege

dik, megbotoztatom. Havalaki meghal ilyen dőreségtől, felakasztatom.

Tegyél róla, hogy ezt mindenki tudja.

Az emberek így is megtöltötték a korsóikat.

- Készen állnak a hajók?

A hajók természetesen készen álltak. A hajók mindig készen álltak.

De Temüdzsin egy röpke biccentéssel is beérte, mielőtt megkérdezn

hogy akar-e valamit a kapitány.

4 4

Azon kívül, hogy Atilo fejét nyársra tűzve.

A fenti hivatali helyiségben, ahová a Dogana kapitánya felment, égett

a tűz, és egy testes no térdelt előtte, akit, Roderigo gyanúja szerint,

szintén könnyű lett volna feltüzelni. Maria Temüdzsin felesége volt, és

a vámhivatal nem hivatalos cselédje.

S -.nte minden foga megvolt, hozzá széles csípője és lógó mellei, amik

megemelkedtek, amikor odament, hogy meggyújtsa a tüzet. Még mindig

guggolva megfordult, és Roderigo sötétséget látott a combjai között.

- Még valamit, uram...?

- Semmit - mondta Roderigo.

Desdaiót kívánta. Ki nem?

A ^ írókban egy köszörű állt. Az egyik kerék durva volt, a másik olyan

finom, amilyenhez foghatót még sohasem látott. Együtt mindkettőt ne

héz volt beindítani, de tovább forogtak, mint egy egyszerű kő. Roderigo

a szokásos hozzáértéssel élesítette a kardját, kifente az élét és a hegyét,

amíg mindkettő el nem vágta a bort - mert a tengerészek rendszerint

azt viseltek páncélként.

Amikor éjfélt ütött az óra, Temüdzsin bekopogott.

- Ha a parancsnok kész, akkor mi is.

i • őrmester ellenőrizte a fegyvereket, de azért Roderigo is újra meg

tette. Különben Temüdzsin csalódott lenne. Az erődítmény áporodott

levegője után az éjszaka a valóságosnál hidegebbnek érződött. A szél

fuvallatok között eső szemerkélt. Kis szerencsével havas eső lesz belőle,

és a mameíukok arcába csapkodva, elhomályosítja látásukat, így segítve

Roderigo embereit, hogy kevésbé óvatosan közelítsenek.

A szélbe bámulva Roderigo azt érezte, hogy könnyek töltik meg dühös

szemeit, ezért átkozta önmagát ostobaságáért és örült a sötétségnek.

Végignézte, amint Desdaio elkényeztetett gyerekből azzá a fiatal nővé

cseperedik, aki kétségbeesetten vágyik az unokatestvérei által már bir

tokolt szabadságra.

Persze a vagyona is jól jött volna Roderigónak. A háza romokban állt,

a Doganától húzott fizetésén túl költekezett. Ennek ellenére Roderigo

45

nem hazudott, amikor azt mondta Desdaiónak, hogy szereti. Neki, ak

másik férfi házába lopakodik be. . .

Másik férfi ágyába.

- Parancsnok...

- Mi van?

Két hajója már egymáshoz húzódott a dagályban, és Temüdzsin 6i

mester megragadta mindkettő oldalát, hogy ne mozogjanak. Mindenk

ledermedt a haragjától. Most érkezett el az ideje, hogy Roderigo szóljor

néhány szót. Kiválassza, ki megy először a fedélzetre. Megmondja nekiül

hogy elképzelése szerint mit keresnek.

- Van külön utasítás, parancsnok?

Ő és Temüdzsin száz hajót kutatott már át. Látogatóba jött mó:

gályáktól és bizánci kereskedelmi hajóktól a Rusz hajójáig, sőt még Í

Nílus torkolatától érkezett feluccákat is. Miért lenne ez más? Roderigc

úgy érezte, tartozik az őrmesterének némi magyarázattal.

- Egy lány, akit ismerek, férjhez megy.

- Ennyi? - Temüdzsin arcán undor ült.

- Van vörös arany - felelte Roderigo. Mintha utolsó szavai el sen

hangoztak volna. - Mameluk ezüst is. Szerepelnek a hajórakományol

listáján. Három leopárdbőr, égkő az acél szilárdítására és egy láda rubin

Mindent feltüntettek. Az aggaszt, amit rejtegetnek. Ha egy mamelul

nem próbál üzletelni...

- Parancsnok, mondhatok valamit?

- Nem biztos, hogy tetszeni fog.

- Nem fog. Akárki is legyen. Felejtsd el. Csak egy lyuk, akár csinoí

akár nem. Szomorúan nem indulhatsz egy lehetséges csatába. Az <

halál leggyorsabb módja.

Roderigo gyűlölte, amikor Temüdzsinnek igaza volt.

Amint a két csónak szétvált, és az egyik a Quaja nevű mamelul

hajó túlsó oldalához igyekezett, Temüdzsin őrmester olyan egyenlfi

tesen kezdett számolni, mint az éjjeli őrjáratnak a Szent Márk térer

felhangzó léptei.

- Ötven - mondta.

4 6

Roderigo egy széles vállszalagot húzott elő a zsebéből, magára te-

-ítette, aztán megigazította a súlyt, ami a csípőjén tartotta. Az idegen

iajóra szálló velencei tisztnek viselnie kellett a város szalagját. A tiszt

megsértése a város megsértésével ért fel. A város megsértése pedig a

Shérceg megsértésévei.

Ez leegyszerűsítette a dolgokat.

- _ Egyszáz - mondta Temüdzsin.

-Vigyél be minket.

Az evezők suhogtak, egyre közeledtek, és a Quaja már úgy tornyosult

fcléjük, mintha a tengerbe akarná dönteni a hajójukat. Az árbockötél

pattanásig feszült a fejük felett. O t t kellett a hajóra szállniuk.

.- Én megyek elsőnek.

- Parancsnok...

- Hallottad.

Még a Roderigo védelmére felesküdött Temüdzsinnek is volt annyi

i's'ze, hogy ne kérdőjelezzen meg egy terepen kiadott parancsot. Amikor

i kapitány a hajóra lépett, már ott találta a másik bárkával jött egyik

:mberét, aki egy halott mameluk mellett állt.

- Szép munka - mondta Roderigo.

Intésére a többiek is a fedélzetre másztak.

- Rendben - mondta Temüdzsin fojtott hangon. - Te és te, annál

L hajófenéklejárónál, te ahhoz az ajtóhoz... Te pedig... Miért nincs

.elajzva a nyílpuskád? - a húr ugyanis nem volt hátrafeszítve.

-Adj egy...

\z őrmester haragosan pillantott, a következő másodpercben azonban

a haragot döbbenet váltotta fel, amint a feje fölül egy nyíl hasított át a

levegőn. Temüdzsin a mellkasába fúródott nyélre bámult.

- A vitorlakötélnél! - kiáltotta Roderigo.

Amint Temüdzsin térdre esett és ujjai között vér tört fel, a csapat

ujonca terpeszbe állt, felemelte a saját íját, és habozva kérdezte:

- Élve vagy holtan?

- Öld meg.

47

A férfi nyilat iÖtt az árbockosaralí közé egy mameluk íjász lábába

és lágyékhajlatába. Az őrszem nagy puffanással leesett. Akkor kellett

volna lőnie, amikor megjelentek, vagy később meglepetésszerűen tá

madhatott volna.

- Jobb lett volna élve - mondta Temüdzsin vértől habzó ajakkal. -

Akárhány mocskot hagyunk életben, valamelyik úgyis megölte volna,

mert semmire nem jó. De ez is szép munka volt. Amúgy megenne

minket a fene.

- Segítsétek fel Temüdzsint.

Két katona engedelmeskedett a parancsnak. A nyíl méteres volt, a

vége Temüdzsin derekán jött ki. Roderigo megkönnyebbülten nyugtázta,

hogy a hegye nem volt mérgezett, és a tollas végét anélkül rántotta ki,

hogy jelezte volna, mire is készül.

- Nyilakat készenlétbe - mondta az őrnek.

- Uram.. .

- Láttam. - Az ajtó lassan kinyílt. Amint fél tucat íjpuska fordult

abba az irányba, Roderigo megszólalt: — Várjátok ki a parancsot.

A kissé jobban megnyíló ajtó hirtelen zárulni kezdett, aztán megállt.

A mögötte álló férfi bizonyára tudta, hogy az ajtó nem sok védelmet

kínál. Az acélhegyű nyílfejek egyből áthatolnak rajta.

- IV. Marco nevében - mondta Roderigo. - Mutasd magad. Egy eltűnt

üvegfúvót keresünk. És okunk van feltételezni, hogy a fedélzetre jöhetett.

Minden akadályozásunkra tett kísérlet háborús cselekedetnek minősül.

Az ajtó becsapódott.

- Istenem - suttogta az egyik ember. - Megtaláltuk.

Nagyon úgy tűnt. Roderigo legalábbis azt remélte. Bár az üvegfúvó

szörnyű halált hal majd, gyermekei és unokái - akik életben maradnak-

elkerülik a sorsát.

Különös szavak szűrődtek ki az ajtó mögül.

A szenvedélyes torokhangon beszélő férfi túl fiatal lehetett ahhoz,:

hogy egy hajónak, nemhogy egy olyan nagy vízi járműnek, mint a

Quaja, a kapitánya legyen. Amikor Roderigo nem felelt neki, a férfi

megismételte a mondatot, úgy tűnt, szóról szóra. Roderigónak fogalma

4 8

sem volt róla, hogy ez kérdés, állítás vagy kérkedő kijelentés akar-e lenni,

miszerint a Quaja legénysége a végsőkig harcol.

- Értette ezt valaki?

' A ma érkezett, új társuk bólintott.

- H o g y hívnak?

r A Bato becenévnek hangzott.

- Mondd meg neki, hogy az üvegfúvót keresem. Úgy véljük, hogy

esetleg a hajó fedélzetére csempészték.

- Nincs náluk - mondta Bato végül.

: - Mi a nyelv?

- Török. Jó török. Hivatalos. Helyesen beszélik.

• - Mondd meg neki, hogy a Dogana parancsnoka vagyok, és át fogom

kutatni a hajóját. Ha igaz, amit mond, kivárhatja a karanténját, vagy

elhajózhat a holnapi dagállyal. Az ő halottját és az őrmesterem sérülését

2 félreértés számlájára írjuk.

A válasz már nyugodtabb volt.

Nincs üvegfúvó a fedélzeten. Az áruk Doganának adott listája pontos.

Mindenesetre megengedik a velenceieknek, hogy ott keressenek, ahol

akarnak. Hiszen nincs rejtegetnívalójuk.

- - Mondd meg neki, hogy ha rajtam múlna, szavát venném, és már

mennék is.

Ez persze nem volt igaz, de Roderigónak megfelelt minden mézesmá-

tos szó, ami segíthetett abban, hogy elintézze a dolgot, és Temüdzsint

végre dr. Crow-hoz vitesse. Nézte, amint megnyílik az ajtó, és egy finom

vonású mameíuk áll a hold fényében hunyorogva. A ruháját dús ezüst

hímzés-borította, és skarlátszínű turbán burkolta be a fejét.

Alig látszott idősebbnek egy fiúnál.

A mameluk Roderigót a vállszalagjáról felismerve hivatalos üdvöz

lésképpen a szívéhez, szájához és homlokához érintette a kezét, és intett

i Dogana kapitányának, hogy beléphet.

A jármű belső elrendezése éppen olyan volt, mint tucatnyi másé, amit

Roderigo korábban átvizsgált. A kapitány kabinja a hajó farában, a

4 9

legénység szállása a hátsó fedélzeten volt. A terület felét a rakomány

foglalta el. Onnan egy szűk hely nyílt, ahol a hajótörzs a hajógerinc felé

hajlott. Alatta bűzlő pöcegödör, az egyensúly kedvéért kövekkel feltöltve.

Roderigo ellenőrizte a területet. Közben Desdaio árulásának súlya

kövek módjára húzta a szívét. A csapat két tagja Temüdzsint épp a felső \

fedélzet felé segítette, amikor Roderigo megállt. Parancsára az emberei

is így tettek, a mameluk arcára pedig hirtelen pánik ült.

A szűk hely huszonegy lépés hosszú volt. A rakomány fedélzete tizen- ?

kilenc. Ha fordítva lett volna, Roderigo legyint a különbségre, mint a )

hajóorr görbületéből adódó veszteségre. így azonban más volr a helyzet.

- Mondd meg neki, hogy itt átütjük a hajóját.

Roderigo a hajóorr válaszfalára mutatott. Szenvedélyes török szavak:

fogadták a hírt. A mameluk a fal elé állt.

- Azt mondja, hogy elsüllyed a hajója, és meghalunk. A parancsnok hi

bája lesz, és az országa hadat üzen a Serenissimának. Ezer hajó vitorlázik

fel majd az Adrián, és útközben minden velencei települést kirabolnak.

- Mondd meg neki, hogy vállalom ezt a kockázatot.

Öt percbe telt, hogy elég nagy fejszét találjanak. Ezalatt odasereglett

a mameluk legénység, feszengve figyelő hallgatag kísértetek. Csupán

Roderigo embereinek felajzott nyílpuskái tartották vissza őket a tá

madástól.

- Most - rendelkezett Roderigo.

Bato meglódította a fejszét. (

- És még egyszer.

A második csapás tovább szélesítette a repedést.

- Még nincs víz - hörögte Temüdzsin.

A deszkák túl vékonyak voltak ahhoz, hogy a Quaja külső borítását

alkossák, a bordázat pedig túl zöld. Velence saját hajóácsai legalább két

évig tárolt fából származó faanyagot használtak, mielőtt felvágták volna

deszkáknak, amelyeknek szintén ki kellett száradniuk.

- Csapd szét.

B a t o terpeszbe állt, és akkorát csapott, hogy egy iovat is lefejezhetet

volna. A következő ütéssel sötétség tárult fel. A nyíláson át ürülék i"

5 0

állott vizelet bűze csapott ki. Bato nem várva újabb utasításokra, meg

ragadta a deszkázat egyik szélét és rántott rajta egyet. A fa megrepedt,

és a deszka kitört a mögötte lévő bordázatból.

A következő deszka hasonló zajjal követte.

- Fényt - parancsolta Roderigo.

Bato rombolásának roncsai között lépett be a bűzös rekeszbe. Egy

pillanattal később a mameluk követte.

Roderigo harmincéves volt. Tizennégy évesen harcolta meg az első

csatáját, és egy évvel korábban kapta meg az első lányt. Látott kifosztott

városokat, és látta, amint egy firenzei kémet vadlovak tépnek szét. Az

• eltűnt üvegfúvóra számított. Ehelyett...

A kapitány keresztet vetett.

A deszkafalról egy leláncolt, meztelen fiú lógott, csuklóit húsig sebezte

a; bilincs. Úgy tizenhét éves lehetett, legfeljebb tizenkilenc. Hosszú,

ezüstszürke haja angyalhoz illően szép arcot takart el félig. Teste ragyo-

í-gott, mint a nedves márvány. Áttetszőségében szinte alabástromszerű

volt.

Fekete föld borította az alatta lévő fedélzetet.

Parancsnokára sandítva Temüdzsin őrmester emelte fel a fiú fejét a

fénybe.

Borostyánpettyes szemei felpattantak.

Ahogy a mameluk kapitány figyelmeztető kiáltást hallatott, az őrmes-

íter előhúzta tőrét, és megfordult: a vér ráfröccsent, amint el nyisszantotta

a- mameluk torkát.

- Temüdzsin...

, - öljétek meg mindet - ordította Temüdzsin.

Odakinn a csapat kérdés nélkül engedelmeskedett. Nyílpuskák csat

tantak, nyilak repültek, tőrök céloztak szíveket. A tizenöt másodpercnyi

pokoli öldöklés a vér bűzével, mameluk holttestekkel és Bato távozásával

zárult, aki íjjal a kezében indult, hogy levadássza a menekülőket.

- Gyújtsátok fel a hajót.

Roderigo az őrmesterére bámult.

51

- Parancsnok... Lopd el, ami ahhoz kell, hogy a régens és a főherceg

nő jó kedélyét fenntartsa, és égess fel minden mást. Vele együtt. Mert

én tudom, hogy mi az, és azt nem lehet megszelídíteni. A nagyapám

idejében a kánnak is volt egy. Meg is ölte.

- Őrmester.

Temüdzsin elhallgatott.

A szeme a láz közeledtével kifényesedett, a bordáira tekert kötés bordó

volt a vértől. Csak az akaraterő és Roderigo meggyőzésének kényszere

tartotta eszméleténél.

- Megmondanád nekem, miért ölted meg azt az embert?

Fájt ez Temüdzsinnek, valószínűleg jobban, mint térdre ereszkedő

ni, hogy a mameluk nyakánál megbontott gombok mögött duzzadó

kebleket tárjon fel. .;•<

- Ez nem akárki, parancsnok. Különben nem irányíthatná a hajót,

és szállíthatná amazt.

Temüdzsin a foglyára célzott.

- Nem engedhetjük, hogy bárki megtalálja. És higgy nekem, te sem?

akarod, hogy bárki rátaláljon arra. Öld meg, gyújtsd fel ezt az átkozott;

hajót, és vigyél minket innen.

- Bárcsak ilyen könnyű lenne.

- Az ís.

Roderigo a fejét rázta.

A Dogana csapata éppen a lagúnán kelt át, hogy a csúnyán megséi

őrmestert dr. Crow-hoz vigye, amikor a fiú megmozdult. Egyszer c

felállt, és egy csobbanással eltűnt a vízben.

- öl jétek meg - üvöltötte Roderigo.

Egyetlen embernek sem volt felajzva a nyílpuskája.

Mire Bato betárazott egy nyilat, a célpontját elsöpörték a kereszt!

lámok, amelyek olyan kiszámíthatatlanná tették Velence lagúnáját. h

lángoló mameluk hajó közelebb lett volna, hogy megvilágítsa a jelem

Batónak is több esélye lett volna. De azért így is kilőtte nyílvessző]

52

A becsapódó nyíl sokkja levegőt préselt ki a fiú testéből. A vállában ér

zete fajdalom pedig megnyitotta az elméjét egy füst módjára gomolygó

látomás előtt.

\ füstben egy elfátyolozott no mosolygott, majd ahogy képe szer

tefoszlott, a fiú tiltakozni kezdett, arca elborult, és köpködte a vizet.

A l ikőr a nő újra megjelent, egy alacsony trónon ült, és egy feketébe

Öltözött, vékony fiatalember markolta a térdét.

- Gyere hozzánk.

- Hol vagyok? - kérdezte a fiú.

A nŐ zavartnak látszott, mintha a fiúnak nem ezt kellett volna mon

dania.

De ő már másra gondolt. Emlékfoszlányokba kapaszkodva próbálta

felidézni, miért zárták a hajó hamis válaszfala mögé. Tűz és jég, fold és

levegő. Tűzzel kezdődött. Láng söpört végig valami épületen. Egy em

ber megölt egy másikat. Egy savanyú arcú nő jobban gyűlölte őt, mint

bármikor. A fiú azzal küzdött, hogy felidézze, ki ez a nő.

• És kicsoda Ő maga.

De a rosszízű lagúna elnyelte a fiút, mielőtt az egyetlen szónál többet

felidézett volna: Bjornvin, Ez a szó többet jelentett számára, mint az

elfátyolozott nő képe. Mivel az őt megszabadító férfiak az egyik irányba

tartottak, a fiú hagyta, hogy a keresztáramlatok a másikba sodorják.

Azon tűnődött, mi következik. Ügy feltételezte, meghal. Talán nem

is kellene tovább úszni, hogy megtapasztalja, milyen érzés elsüllyedni.

A fiú nem taposott tovább, hagyta, hogy bilincsei a víz alá rántsák.

Sós vizet ízlelve engedte, hogy még mélyebbre süllyedjen. Felette

opálos homály, alatta sötétség. Lábujjai a csatorna puha iszapjában

tapodtak. A kisebb velencei csatornákat tízévente kotorták, a vízi uta

kat és a nagy csatornákat csak szükség esetén. Ő mit sem tudott erről.

Pusztán puhaságot érzett a lábujjai alatt.

Még mélyebbre süllyedve kavicsot érzett.

ahogyan tüdeje megtelt vízzel, lassan távozni kezdett belőle az élet.

53

Villámcsapások rángtak végig végtagjain, tűz gyúlt a szeme mögött, i

és érezte, hogy a teste magáért harcol, anélkül, hogy megértené, hogyan ;

nyerte meg az életért folyó csatát. Egy régi hajóroncsnak csapódva, ami

szétporladt kezei között, amikor belekapaszkodott, hagyta, hogy egy

erőteljes víz alatti áramlat az oldalára fordítsa, és csak utána rúgta felf

magát a felszínre.

Az égő hajót messze elhagyta már, és előtte épületek törték meg a

látóhatárt. Fenn, a felhők között nyíló hasadékokban csillagok ragyogtak. ]

T ö b b csillag, mint amennyit az ember össze tudna számolni.

A fiú elérte a Canal Grandét, pedig nem is tudta, hol van, mi is az,f

sem bármi egyebet róla. Miközben szoktatta szemét a nézéshez, a teste '

reszketett, és mocskos vizet Öklendezett fel, átadta magát egy érkező *

hullám ölelésének. Aztán egy rángás zárta le a gyomrát, és az ég bíbor

ba fordult; a holdfény bántotta a szemét, a torkát keserűség öntötte el.

Hát ott vagy...

Nem az Ő szavai voltak.

Hívatlanul hatoltak be az elméjébe, és velük együtt a no képe, akit

fulladozás közben látott már a fejében. Egy Öregasszony egy fiatal no

mosolyával. Egy fiatal nő egy öregasszony szemeivel. Arcát fátyolként '

takaró vékony füstgomoly, ami eloszlott, amikor jobban megnézte.

- Alexa? - kérdezte a fiú.

- Honnan tudod a nevemet?

Válasz nélkül a fiú az érezte, hogy a nő morzsákat igyekszik előcsal-,

ni az ő roncsolt emlékképeiből. Csak neveket talált, ahogyan mások

hívták egykor a fiút.

- A fehér haj leíró. A Te névmás. Tadsi óskandináv szóvicc az ürülékre,

a Tychet pedig idiótát jelent. Mi Tychóvz latinosítottuk. — A nŐ valami 1

morbid örömmel mondta mindezt. - Tartsd meg ezt az utolsót. Illik

hozzád.

Tycho elhessentette magától a nő hangját.

54

7. Holdfény csillogott a Canalassón, a várost kettéosztó elegáns vízi úton,

ahová a hajó hozta Tychót. Takarónyi méretű ezüstlevelek foszlányai

tükröződtek a vizén, és a ragyogás fénykörébe vonta a szemben lévő

halpiac falait. De a Canal Grandé peremének csúszós lépcsőin bámész

kodó három gyerek semmit sem látott ebből a szépségből.

Az árapály területét figyelték a lépcsők mellett, ahol a hordalék fel

gyűlt. A mai fogás egy vízbe fulladt lány volt, hosszú, ezüstszínű haját

gyengéden simogatták a hullámok.

_ Húzd ki.

Rosalyn úgy sejtette, hogy a halott lányra céloz, hiszen őrá meresz

tette a szemeit. A ruháját a csípőjéig feltűrve belépett a mocskos vízbe.

-Hideg .

- Csináld már. A holttesteket el lehet adni - mondta Josh.

Valószínűleg halottidézőknek, Rosalyn legalábbis nem tudta elkép

zelni, ki másnak lenne rá szüksége. Felszisszent, ahogy a víz a combját

kezdte nyaldosni, és amikor rájött, hogy továbbra sem éri el a vízen

lebegő lányt, lejjebb lépett, hogy megragadja a haját.

- Vkkor segíts — vágott vissza.

Mivel Josh nem mozdult, az öccse, Pietro lépett oda, és a csatornába

gázolva segített a lánynak közelebb vonszolni a testet a lépcsőhöz.

• istenem — mondta Rosalyn.

[osh mogorván odalépett, hogy megnézze magának.

Fiú volt. Nemi szerve oldalra lógott, mellkasa teljesen lapos volt, a

köldöke bonyolult karika. Ha nincs a köldök, akár levágott szárnyú

angyal is lehetett volna. A lány soha nem látott még ilyen szépet.

- Lelőtték.

- Mintha számítana.

A lány mégis kihúzta a nyilat.

- Ezt nem tudjuk eladni - csattant fel Josh. - Mi van a csuklóján?

Rosalyn letérdelt, és a holdfényben a tükörképét látta meg a fém

felületen.

55

- Bilincs, részben ezüst.

- Ne légy ostoba. Senki sem...

Rosalyn közelebb húzódva összezárta a térdét. Nem tetszett neki

ahogyan Josh rásandított. Egy másodperc múlva letérdelt.

Soha sem volt jó természete. Ez aztán a cannareggiói éjszaka után

amit a démonok harca közben a cserzÖgödörben rejtőzve töltöttek, még

rosszabb lett. Egyre kevésbé bocsátotta meg a lánynak, ami az őrjárattal

történt vele. A lány gyomrában engedett kissé a szorítás a reménytől,

hogy talán ez boldoggá teszi Josht. A halott fiú sápadt volt, és megle

hetősen élettelen, ahol a bilincs bevágta a csuklóját, kilátszott a hús.

- Mi olyan érdekes?

A lány gyomra ismét összeszorult.

- Nézd - mondta. A nyíl ütötte sebből feketés vér folyt, a pontos

színét nem lehetett meghatározni a sötétségben.

- T e h á t idegen. - Josh Pietróhoz fordult. — Add oda neki a késedet...i

Te pedig ne szórakozz már, vágd le a karját.

Ez próba volt, Rosalyn tudta jól. Josh az idejének nagy részét azzal

töltötte, hogy azt mondogatta neki, túl ostoba ahhoz, hogy a m a g a l

eszéből megéljen. Lassan az öccse is kezdte ezt hinni.

- Levágom a bilincset.

De nem sikerült neki. Ahogy azt várták tőle.

- Rosalyn...

Josh ekkor ráparancsolt, hogy a csuklónál távolítsa el, ahogyan

malaccsülköt vágnak le, amit ellopnak. Közben - meglepő módi »

undorodva szívta a fogát.

- Siess.

A lány a holttest könyökét meghajlítva megragadta a bilincset,

ményfa volt, ezüstszál berakással, csuklós, kapcsos és forrasztott, ahel;

hogy zárszerkezetes lett volna, ami még különösebbé tette. A véi

rácsapott a forrasztásra, azon tűnődve, miért nem tette ezt meg maga ^

a fiú. Talán nem volt kése.

Nem kellene itt lennem, mondta magának.

Nem kellene Joshsal lennem. ^

56

Rosalyn fázott, átázott a csatornában, lábához, csípőjéhez és fenekéhez

hozzátapadt rongyos viselete, és nagyon félt. Fájt a hólyagja, bensője

azt sugallta, hamarosan itt a vérzése, ami igazi áldást jelentett neki.

- Majdnem megvan.

- Ideje volt.

Rosalyn a pengéjét előhúzva kiszabadította a forrasztást, és állandó

émelygéssel küszködve csontig megvágta az ujját. Feltérdelt, de csak

azután, hogy vér fröccsent a halott fiú arcába.

- Most mi van? - kérdezte Josh, mert a lány lélegzete elakadt.

Rosalyn felugrott, ahogy a borostyán pettyezte sötét szemek felpat

tanta k, és rábámultak. Miközben a halott fiú az arcát vizsgálgatta, a lány

érezte, hogy felkavarodik a gyomra. Aztán a fiú újra behunyta a szemét.

- Megvágtam magam - mondta Rosalyn elhaló hangon.

- Akkor lökd vissza a vízbe.

- Valaki jön - mondta Rosalyn. - Eddig szerencsénk volt. Tűnjünk

el. - Szerencsére Josh egyetértett vele.

8 .

Utcagyerekek. Maria tudta, hogy sajnálnia kellene őket. Ehelyett csak

bosszantották őt. Ahogy hallgatózott, hallotta, hogy távolodva tőle egy

zsúfolt sikátoron egyre vitatkoznak.

Ujabb oltár. Ez nem jelentett jót. Az utóbbi öt percben látott öt oltár

azt jelentette, hogy ez a környék veszélyes, és a pátriárka mindenkit arra

akar emlékeztetni, hogy az Isten mindenhol figyel. A Serenissimában

valószínűleg magához sem térne a látványtól. O t t van például az a

meztelen test a vízbe vezető lépcsőnél.

Ujabb gyilkosság, amiről az őrjárat tudomást sem vesz.

Velencében ritka volt a fojtogatás és a fulladás, mert a velenceiek

hittek benne, hogy átok száll a gyilkosra, ha test a testhez ér. Késelések

viszont gyakran történtek. Miért kockáztatná valaki a fojtogatást, ha

57

a tör kordában tartja a kísérteteiket? Sok velencei hitte, hogy valakit

halálra verni, aztán megkéselni: e2 tűnik ésszerű megoldásnak.

A Madonna szobránál megállva Maria, a varga felesége, elmotyogott ?

egy imát az imént látott halott fiúért. Amikor befejezte, és megfordult,

a fiú már a háta mögött állt, és ruhájából víz csöpögött a piszkos földön -

álló lábára.

Felsikoltott.

Sikolya elhalt, amint a fiú megpördítette, egyik kezét a no szájára

tette, és egy ajtómélyedésbe vonszolta. Egy másodperc, és a nő már a

Szűz kápolnájában állt, a következőben pedig ő és az általa halottnak

hitt fiú azt figyelték, amint egy részeg kiszédeleg egy tavernából, meg

bámulja a fiút, aztán ugyanúgy eltűnik, ahogyan jött.

A különös külsejű fiúnak nem volt mongol szeme. Túlságosan sápadt1

volt ahhoz, hogy mongol legyen, és zsidó sem volt, bár a nő zavarban

lett volna, ha megkérdik, honnan tudja ezt. Ha Mariának le kellett1

volna a fiút írnia, azt mondta volna, hogy az arccsontja a Dalmáciából

érkező betelepülőkre, a Schiavonókra emlékezteti. A fiú megfogta az

arcát, és a kápolna fényébe fordírorta. Borostyán pettyezte szemek

bámultak az Övébe.

- Nem fáj? - kérdezte a nő, a fiú vállán lévő sebet megérintve. A fiú t

hirtelen már hátulról fogta, az arca a no nyakához dörgölőzött. Abban

a pillanatban, hogy a nő elsírta magát, a fiú elvette a kezét a mellétől.

- Ne bánts.

- ...bánts. - A fiú hangja visszhangozta a nÖ könyörgését.

Maria - nem volt családneve, mert a magafajta nem viselt ilyet

tizenöt és fél éves volt, mert nyár közepén született. Olyan környéken

járt, amelyet alig ismert, és jóval azután, hogy már otthon kellett volna

lennie. Egy sikátorban, ahol több kápolna volt, mint amennyi egy ut

cának kellene. Ahogy ezt Marta nyugtázta magában, rájött, hol is vanv

Rio Terra dei Assassini.

Összpontosítanom kellene, határozott.

Nem utolsósorban azért, mert a különös fiatalember ismét előtte állt.

Férjezett asszony volt, aki sötétedés után az utcán jár, a fiú pedig nyiír

58

vánvalóan külföldi. Amikor Maria megpróbálta megkerülni, a fiú arca

'-megfeszült, neki pedig eszébe jutott a fiú meztelensége, sebes mozgása,

és az apja dühös arca, mielőtt elveszti az önuralmát.

s - Most már elengedhetnél.

, A fiú elengedte, és nézte, amint elsiet.

- Addig'uralkodott a kétségbeesésén, amíg biztonságban nem hitte

magát. Aztán olyan hangosan és nyíltan kezdett zokogni, hogy a fiú

alig hallotta meg, amikor más léptek is követni az asszonyt. A sikátor

ban koré csoportosulok többsége kísértetnek látszott - beesett szemű,

kétségbeesett lénynek, akik azt várják, mi fog történni. A nő azonban

kétségtelenül élt, így a fiú úgy döntött, ő is követni fogja.

9 .

— Kapitány... ide. - A fiatal szajha felháborodva a hang pimaszságán

scsendre intette a megszólalót.

" Roderigo a cifra maszk ellenére is felismerte a hang tulajdonosát.

A ribanc, akit átkarolt, meg a kezében lengetett kancsó arról tanúskodott,

íhogy Atilo szolgája vígan költötte el a nyereményt. Akárcsak a velencei

;.;ferfiak többsége, Roderigo is fizetett szajhákat. Ez itt formás darab volt,

csak félig ittas és bájosan vigyorgott.

' - Iacopo.

- Uram... - Iacopo megfordult. - Ez Roderigo kapitány. Ő a Dogana feje.

<- A szajha úgy pillantott rá, mintha azt mondaná: „ne légy ostoba".

Aztán rájött, hogy az ügyfele komolyan gondolja, amit mond, ezért

olyan mélyen hajolt meg, hogy a mellét is megvillantotta, és ez utóbbi

javított valamit Roderigo hangulatán.

A Ríva degli Schiavoni Velence déli oldalán húzódott. Ez volt az a

rakpart, ahol a kapitányok ellátmányt szereztek be a hajóikra. Voltak

élelmiszerrel teli bódék, kötélkereskedők, a város esőjét gyűjtő ciszternák

^vizével teli hordók, és a velük megrakott szekerek. Rabszolgákat árultak,

59

legénységet toboroztak. Rívába mentek a tengerészek a szajhákért is. ,

Idejött Atilo jóképű szolgája, hogy megünnepelje az előző nap evezős- j

versenyének győzelmét.

Az elmúlt éjszaka során elvesztette Roderigo zekéjét és a kalapot, amit jj

Sir Richárd adott neki. Helyükbe monoklit és egy díszes tőrt szerzett j

be, az utóbbival bizonyára megszegte a fényűzést korlátozó törvényeket. %

Valamint két szajhát.

A második, aki akkor érkezett, amikot Roderigo észrevette a tőrt, /

bizonyítékul szolgált, hogy Iacopo igazábaól nem is vesztette el azt a *

zekét. O t t volt a második lány vállára terítve, akinek a hideg miatt volt ^

rá szüksége, hiszen keblei fedetlenek voltak.

- Látta az égő hajót, uram?

- Igen - mondta Roderigo. - Láttam.

- Azt mondják, mameluk kémek égettek le egy ciprusi hajót.

Valóban?Roderigo savanyúan mosolygott. Azt mondta az embereinek, -í

hogy semmit sem mondjanak arról, ami történt, de ez jobb volt, mint ^

amire számított.

- M i é r t ? 4

- H á t . . . - mondta Iacopo. - Giulietta úrhölgy Ciprushoz megy 1

feleségül. - A könyöke nem hajlott, így majdnem a földre esett. - És j

Ciprus - tette hozzá nehézkesen - Bizánc szövetségese. És mostantól 'j

persze a miénk.

Bizánc és a mamelukok ellenséges viszonyban álltak, ahogyan az a J

szomszédos birodalmaktól elvárható. Velence pedig elvileg Bizánc szó-

vetségese volt. Végszükség esetén, részegen, akár összeesküvés-elméletet *

is lehetett mindebből gyártani. |

- Majdnem így van. Csakhogy mameluk hajó volt, és én a mórokra ^

tennék. - Miért is ne? Ők voltak a mameluk szultán másik ellensége. I

- Azt hallottam...

- Higgy nekem. M ó r kémek.

Bár Iacopo kinyitotta a száját, hogy ellenvetést tegyen, be is csuki

amikor az egyik szajha a bordái közé szúrta a könyökét. Meglehetőse \

ittas volt.

6 0

- Meghívom magát.

. . \íi*kor.

-Aludni megy?

Roderigo kapitány bólintott.

- Akkor szüksége van segítségre, hogy a mennybe jusson, nem?

Nem lehetett már leállítani Iacopo szavalatát, és az első sor után a

szajhák is csatlakoztak. „Aki jól iszik, az jól alszik, aki jól alszik, az nem

gyötrődik, aki nem gyötrődik, az nem cselekszik rosszat, aki nem cselekszik

rosszat, az a mennybe megy. Igyál hát jól..."

- És tied lesz a menny - fejezte be Roderigo helyettük.

Öt perc egyoldalú társalgás után Roderigo tudta, hogy Iacopo nyolc

éve áll Atilo szolgálatában. Előléptetésre vágyik. Előléptetést érdemel.

Akadtak napok - és ez titok, mondta -, amikor kissé többre tartotta

magát egy rabszolgánál. Atilo embereinek rabszolgái vannak. Biztos

volt benne, hogy a kapitány tudja ezt.

Ahogyan nekünk is, gondolta Roderigo. Az odakinn rakodó emberek

fele Schiavono bandavezéreknek volt elkötelezve. A szárazföldön élő

parasztok a földesuraiknak tartoztak hűséggel. Vajon Iacopo úgy véli,

hogy az oldalán fekvő szajha szabad akaratából dolgozik? Roderigo

kortyolt egyet a poharából, és megrándult az arca a keserű íztől.

Már a kancsó felénél járt, amikor rájött, miért olyan rossz a bor.

Ha a gondolatai nem a múlt éjjel szerencsétlensége körül jártak volna,

könnyen rájön, hogy a férfiak azért jönnek ide, mert más is megfordul

a fejükben. A fogadók kettéosztása hagyomány volt a Serenissimában.

De a bordélyokat irányító szabályok bonyolultabbak voltak. Azzal, hogy

itt volt; fél tucat törvényt szegett meg.

- Tanácsos mennem...

- Te küldted a szajhámat, hogy utánanézzen az őrmesterednek.

Valóban így volt, emlékezett Roderigo.

Iacopo kihúzta a kezét a lány combjai közül, és meglapogatta a másik

szajha térdét. A lány vállvonogatásából úgy tűnt, a férfi figyelmének

elvesztése nem sokat jelentett neki.

61

Mit csinálok itt? Roderigo már akkor tudta a választ, amint a kérdés

megfogalmazódort benne. Úgy viselkedett, ahogyan bármelyik velencei

nemes viselkedett volna, ha az előző napi verseny nyertese meghívja,

hogy igyon vele.

- Uram. Úgy néz ki, mintha ez a bor nem tenne jót neked.

- Nem is - mondta Roderigo kurtán.

Amikor Iacopo visszatért, egy másik palackot tartott a kezében.

- Frank - fogadkozott. - A legjobb, amit tartanak. Sajnálom, rájö

hettem volna.

- Mire jöhettél volna rá?

- Hogy egy nemesember gyomra nem bírja azt a bort, amit mi iszunk.

Tapintatlanság volt részemről.

Roderigo szégyenkezve azt mondta:

- Nem a borral van a baj. A tegnapi hírek Desdaio úrhölgyről fel

zaklattak... - Poharát Iacopo felé emelve rájött, hogy a férfinak igaza

van: ez a bor jobb.

Roderigo felemelte a fejét az asztalról, és egy felszolgálólányt l á t ó "

közeledni. Vajon a pultnál szolgál ki? Úgy döntött, nem törődik ve

Akkor is ágyba viszi. O egy patrícius, akinek palotája van a Can

Grandén.

Noha csak egy kisebb, ez igaz. Egy keskeny, háromemeletes épül

két terebélyes között. De mégiscsak palota, és mégis csak a Canalassó

néz, arra a vízi útra, amit Velence választott szívének. Akadtak alkalms

amikor nem kedvelte magát, és ez volt az egyik ilyen.

A múlt éjjel jól kezdődött, és csak akkor keseredett meg, amik

Temüdzsin nyílvesszőt kapott. De a fiú felfedezésével még tovább 1

seredett.

Ki tudja, hol lehet most?

Kis szerencsével megfulladt.

A kora reggeli nap fodrozódott a lagúnán, és a hullám olyan \o\

hán áramlott, mint az olvasztott ólom. Roderigo észre sem vette, ho\

valahogy kiürült a szoba, és a társasága is távozott.

62

- Iacopo?

- Egy lányt meggyilkoltak, Iaco elment megnézni.

Egy olyan városban, ahol reggelenként testeken lépnek át a járókelők,

ez elég furának hangzott elsőre.

- Mitől más ez a gyilkosság?

-A gyilkostól. Egy fiút lárrak a közelben. Meztelen, ezüstszürke hajút.

Az őrjárat úgy hiszi, ő volt a támadója.

10.

Tvcho teli hólyaggal, merev pénisszel és olyan feszes herezacskókkal

ébredt, hogy szinte fájt. Amikor pedig a fal tövébe vizelt, a vizelete

olyan bűzös volt, hogy ijedtében azon tűnődött, nem másvalami bű-

nlög-e ennyire.

Aztán ráébredr, hogy mindennek különös szaga van.

A tüzekbŐl gomolygó, éjszakára kioltott füstnek, a nyílt tűzhelyeken

sülő lepények és ételek minden második utcát bejáró illatának. Ez az új

világ bőségből és mocsokból tevődött össze. És az emberek, a különösen

öltözött emberek ezrei- olyan törvények szerint élték életüket, amelyek

tőle megtagadtattak.

Itt alacsonyan volt a.látóhatár, már amikor át lehetett látni a ködön.

Mert mindig köd gomolygott. így hát ezek lennének az utolsó szigetek

a világon. Vagy az egyetlenek a világon. Vagy talán ez az egész világ.

A tető a feje felett beázott, és a raktárt, ahol aludt, elborította a szemét.

\ másik felét száradó fa töltötte meg. Az egykor rakpartként szolgáló

oldalcsatorna eliszaposodott és elhasználódott. A torkolatán átvezető,

belépést akadályozó híd régi volt, az omladozó raktár még régibb.

Négy éjszakával azután, hogy Tycho megtalálta a rejtekhelyét - a

városi zavargások hatodik, a hóesés első éjszakáján -, dél felé indult el

a' éhségtől hajtva a tetőkön, és ebben a városban nagyobb szüksége volt

arra, hogy kiismerje magát, mint hogy menedékre leljen.

63

Megtanulta használni az árnyékokat, és a lélegzete soha nem zavarta

meg a hó hullását. Emberek, fiatalok és idősebb fiúk úgy engedték el,

hogy észre sem vették. O volt a fejük fölött lévő tőr és a fenti csend.

A lányokkal, macskákkal és idős nőkkel nehezebb volt, de mindenki

tudta, hogy azok amúgy is mindenféléket látnak.

A Nicolettiek hadban álltak a Castelíaniakkal.

Ha a hajómunkások büszkék voltak a céhükre, akkor a Nicolettiek

arra voltak büszkék, hogy San Nicolö dei Mendicoliból, a város leg

keményebb egyházközségéből származtak. Senki sem tudta igazan,

miből keletkezett a gyűlöletük, de az általuk szított viták négyszáz

éve forrongtak. A főhercegek pedig, noha nem támogatták, nem is

helytelenítették őket. Ha a Canalasso egyik oldalán fellázadnának

az egyházközségek, a másik oldalon élő egyházközségekre számítani:

lehetett a lázadás elfojtásában.

Az aznap esti harc oka most az egyszer valóságos volt.

A vörösbe öltözött Castellaniak a varga feleségének, Mariának

meggyilkolásával vádolták meg a Nicolettieket. A feketébe öltözött

Nicolettiek azzal vádolták ellenségeiket, hogy olyan vérdíjat próbák

nak kisajtolni belőlük, amit nem tudnak megfizetni, és amivel nem

tartoznak nekik.

így hát éjfélkor, amikor olyan sűrűn hullott a hó, hogy nem látták a

csatorna szélét, kezdetét vette a csata. Éjfélkor, mert így tartotta a szokás.

És ahogyan azt a hagyomány szintén megkövetelte, ez azzal kezdődött,;

hogy az előző éjszaka bajnokai a hídon találkoztak, elsöpörték a havat,?

hogy a híd pallóján láthatóak legyen a belefaragott lábnyomok, majd

feldobtak egy érmét, hogy eldöntsék, ki üthet először.

Az éjfél előtti órában, miközben a harcolni készülők alkoholból mes

rítettek bátorságot, és azzal szították újta haragjukat, hogy történeteket

meséltek Maria erényességéről, vagy arról, milyen aljas dolog hamisan ka*

vetélni vérdíjat, Tycho elért a Fontego dei Tedeschi tetejének kéményéhezi

a Rialtótól délre. Egy döglött galamb és egy élő macska volt a társasaga

Tucatnyi, nála kétszer magasabb kémény emelkedett körülötte, es a

tetejükön lévő bordázott kő szellőzőcsövekből meleg levegő szivárgott|

6 4

Az a zaj vonzotta ide a fiút, amit a városban töltött első éjszakán hallott.

Egygépies szívverés.

Fenyegetés nélkül, de kitartóan vonzotta magához ^.fontego tetejé

nek szélső pereméhez, a két emelettel alább lévő jeges cserepekre, be

egy sikátorba, ahol a hó alatt megbúvó fagyott sár felsebezte a lábát.

A szívverés olyan hangos volt, hogy visszhangzott a sikátor falain. Gon

dolkodás nélkül kitárta az ajtót, és belépett. A bolt, ahová benyitott,

a távoli sarokban égő gyertyától eltekintve sötétbe borult. A kérdés a

gyertya mögül érkezett.

A kérdező hangja büszke, idős férfira utalt. Úgy hangzott, nem ag

gasztja az idegen érkezése, vagy mintha nem is tekintette volna idegen

nek. Tycho csak később tudta meg, mit kérdezett, és sajnálta, ahogyan

értesült róla.

„ - Dolgoznak a nyomdagépeim.

í~ A könyvesmester hasa arról árulkodott, hogy tulajdonosa jói táp

lálkozik, és keveset jár gyalog. Az arca löttyedt volt, mintha valaha

nagyobb lett volna, szeme pedig halvány és vizenyős. A haja dús volt,

sbár már teljesen megőszült.

• . - A z egyetlen nyomda a Serenissimában.

, Tycho ránézett.

' - Nem érted?

A fiú nem értette. Bár amikor az épületből menekült, villanásokból

és szilánkokból megpróbálta összerakni a beszélgetést. De ez csak ké

sőbb történt.

• - A kínaiak találták fel. Én alakítottam át úgy, hogy hasznosítsa a

víz erejét.

* A férfi egy mozgó szíjat mutatott, ami eltűnt egy padlón lévő hasadék

ban és egy ütemmel később újra előbukkant. Egy kereket hajtott, ami

egy fogaskereket mozgatott, ez pedig papírlapokat váltott egy ereszkedő

négyzetlap alatt. Ez volt az, amit Tycho odakintről hallott.

^- A jövő. Ez az. Ötven oldal Kis-Ázsiát nyomtathatunk, ha dagály van,

aítan kicseréljük a lapot, és Ötven oldal Kína következik az apály idején.

A hangjában büszkeség csengett. Olyan büszkeség, amit Tycho csak

később értett meg, amikor az öregembernek már nem volt többé szük

sége rá. Miután velencei nyelven próbált magyarázni a fiúnak, és látra

mennyire küszködik Tycho, hogy megértse, az öregember szárazföldi

olasz nyelvvel, némettel, göröggel és latinnal is megpróbálkozott. Végű:

vállat vont, és visszatért az eredeti nyelvhez.

- Egy frank metszette, kínai nyomdán nyomták, és egy velencei

dolgozta át. Portugál, velencei és mór kormányosok legjobb tudásár

alapul. Remélem, Alonzo herceg megvásárolja majd az első atlaszomat

A nyomda mellett egy bak állt egy borítóval. A kép leginkább eg)

halra hasonlított. A halnak a csatorna északi bejárata volt a szája, s

csatorna áradata, a déli kijáró pedig a kopoltyúja,

- San Polo - mondta a férfi a fejre mutatva.

Cannareggio volt a gerince.

Dorsoduro, Szent Márk és Arzanale a hasa. San Pietro szigete al

kotta a farkát. Időbe telt, mire Tycho rájött, hogy azt az új világot nézi

amelyben találta magát. Remény öntötte el a szívét, az arca ellágyult.

- Bjornvin...?

Vizenyős szemek vizsgálgatták Tychót. A könyvesmester megismé

teltette a nevet. Aztán az öregember az atlasz végére lapozott, ahol eg)

tucat nyomtatott lista keresztezte a lapot, mint a börtön rácsai, és a2

egyik ujját lefuttatta az apró nevek listáján...

Megrázta a fejét.

- Bjornvin.

- Rendben, rendben... - lehúzott egy olyan régi könyvet, hogy a

borítója szétporlott az ujjai között, végigfutott egy másik listán, ezúttal:

egy kézzel írotton. A harmadik könyv sem segített. Végül a negyedik

adta meg a választ.

- Egy város Vinelandban. Száz évvel ezelőtt leégett.

A férfi elolvasta a bejegyzést, ismét elolvasta, és a fejét csóválta.

- A romokról van feljegyzés. - Átnézte a kézirat gyűjteményét, és

kitekerte az egyiket. - Sir John Mandeville írja, hogy találkozott egy

kereskedővel, aki látta őket. Ez Ötven évvel ezelőtt történt. Porig leégett.

6 6

A szavai semmit sem jelenteitek Tycho számára.

- Bjornvin.

Az öregember a fogát szívta.

- Miért érdekel? - Megtorpant, hogy megvizsgálja Tychót, és hirtelen

feltűnt neki, mennyire furcsán néz ki. - Lehetetlen. Te olyan... Mennyi

lehetsz most, tizennyolc? És hozzá száz.

Először vágott aggodalmas képet.

- Vegyél magadnak ennivalót - erősködött. - Találj helyet, ahol

nem a hidegben alszol. - A zsebében kotorászva apró érméket talált, és

Tycho kezébe nyomta, de visszaugrott, amikor Tycho a földhöz csapta

az ajándékát.

Az egyik ezüst volt.

Amikor Tycho eltörte Tamás mester nyakát, az öregember emlékei

Tycho elméjébe áramlottak át. Velük a nyelv, Velence mibenléte és a

tudás arról, ami éppen történt, a másik oldalról nézve.

l l .

Afondamenta mentén felgyűlt hó olyan tapintású volt, mint a lábak

kikoptatta márvány, és olyan hideg és kemény, hogy égette Tycho mez

telen lábujjait.

Alig vette észre.

Tamás mester emlékei töltötték ki a fejét. A kés pedig, amit a nyom-

dából'menekültében kapott fel, a kezében maradt. Véletlenül egy utcai

harc közelében találta magát.

Azon a januári éjszakán Tycho három nővel találkozott, akikörökre

megváltoztatták az életét. Már ha egy tizenegy éves, vörös hajú stregoix

a nők közé lehet számítani... A tizennyolc éves núbiai szolga annak

számított. Akárcsak a tizenöt éves Giulietta di Milliom, de Tycho vele

találkozott utoljára, és csupán röviden.

- Csak semmi kard... - Felháborodottan szólt a hang.

67

A lány - fekete, mint az éjszaka, apró ezüstgyűszűkben végződő

fonatokkal - elkerekedett szemekkel állt. Szeme és tekintete, mint

egy ragadozóé. A keze a csípőjén pihent, a másik egy zúzmarás fába

kapaszkodott a csatorna mentén húzódó fondamentdn..

Ahogy fejével a Tycho kezében lévő késre bökött, ezüstvégű fönat;

táncolni kezdtek.

A szeme felett vér szivárgott.

- Mi az? - mondta. - Nem láttál még núbiait?

- Nem, soha.

Bár az ezüstvégű fonat megégethette volna, Tycho felemelte a h

velykujját a lány szemöldökéhez, és megérintette a vért. Acélos szorít:

állította meg a mozdulatát, hogy elérje a száját.

- Nem - mondta a lány.

A fonatai úgy ringtak, mint a csatorna mérges hínárjai, és amennyi:

azok visszatartották, a lány illata úgy vonzotta a fiút. Érezte a b o n

fokhagyma illatát, és a lányból felszálló szagot. Piszkos lába és a térd

felhasított ruhája ellenére egyszerre látszott elegánsnak és veszélyesne

De főleg veszélyesnek.

Hány éves lehetett?

Nyilván elég idős, hogy részt vegyen egy utcai csetepatéban. Kihúz

a kést a fiú kezei közül, és egyszerűen a mellettük lévő csatornába dobi

- Ismered a törvényt.

Ismerte, hiszen Tamás mester is ismerte. Márpedig a könyvesmest

emlékeit magáévá tette abban a pillanatban, amikor eltörte a nyak;

Bár sokuk máris halványulni kezdett. Amikor Tycho felnézett, azt veti

észre, hogy a csillagfényben megcsillanó szemekkel figyeli őt a núbi;

A lány Castellaninak gondolta a fiút a lopott tunikája miatt.

- Melyik egyházközséghez tartozol?

Mindhez és egyikhez sem. Mindenhol élt, és mégis sehol. Idegenek

és az őrjáratot - akik bánthatták volna, vagy akiket bánthatot t- kerüh

A lány valószínűleg nem erre a válaszra várt.

- Mi a neved? - kérdezte inkább a fiú.

- Amelia - mondta a lány, a témaváitáson mosolyogva.

6 8

_ Te hol laksz?

-A közelben. Komorna vagyok. Mióta Desdaio úrhölgy beköltözött.

_ -\ lány egyikük számára sem hatott komornának. Bár Tycho csak a

töredékes emlékek miatt tudta, mi is az.

-Úrhölgy. . .?

¥ - Desdaio, az úrnőm.

- Milyen ő?

\.melia hatalmasat sóhajtott.

- Édes — mondta —, hozzá mézes, és ehhez jön még egy kanál cukor.

Ki nem állhatnám, de ez lehetetlen.

- Szörnyen hangzik.

- Ú g y kellene - mondta Amelia. - De nem az. Nagy szemek és nagy

mellek. Megijedek tőle. Ráadásul két lábon járó pénzeszsák. Bár magától

értetődő módon a férfiak nem pusztán a pénzére és a testére vágynak...

- Gazdag? - vágott közbe Tycho.

Vmelia kimeresztette a szemét.

- Hát persze. Az öreg Bribanzo örököse. Ékszeresládák, érmékkel

teli szekrények, végtelen bársonyruhák, arannyal átszőtt selyemvégek,

festmények.

- Mi mást kívánnak a férfiak?

- Tudod, hogy mi történik az ártatlansággal?

- Meghal?

- Valaki megöli.

- Veled is ez történt?

- A pokolba - mondta a lány. - Miféle kérdés ez? - Az állát felcsapva

a fiúra mosolygott. A szeme a mögöttük lévő boltívhez rögzített fáklya

fényében felragyogott. A vér lüktetése tisztán láthatóvá vált a nyakán.

- Akkor hát csókolj meg.

A fiú elszaladt. A felháborodás hangos sértések formájában követte,

miközben a szerpentinszerű hátsó utcák közé veszett, és eltűnt átjáróban,

hogy mögötte egy sikátort találjon. Menekülése közben az éjszakai ég

a vörösről kékesfeketére váltott, a házak elveszítették csillogásukat, és

Tycho bensőjében is enyhült a feszülés.

6 9

Eíég esze volt, hogy tudja: a harag és az éhség felcserélhetŐk; csak

más módozatai annak leírására, ami megkeserítette a száját, amikor a

núbiai lány felemelte a fejét, hogy megmutassa a nyakát.

Szobrok, freskók és márványberakás.

A Canalasso mentén húzódó paloták voltak a legnagyobbak a vá

rosban. Gazdag, faragásokkal és kis üveglapokkal díszített épülete"

Sok palota ki volt festve. A faragások, a különféle kövek és festmények

semmihez sem voltak foghatók, amit valaha látott. Töredezett emlé-

keiben fából vagy vályogból készültek az épületek.

A nagy terem falai gerendák közé döngölt földből álltak. Füves tetők a'

nyers gerendák fölött. Télen a hó tartotta melegen a termet. Velencében

olyan vékony volt a hó, hogy Tycho alig vette észre.

Hogyan éghetett le az otthona száz éve? Bjornvin most már ott volt

az emlékezetében. Nem tökéletesen, egyáltalán nem, de valóságosan

és közel.

És azután...?

Emlékezett, ahogyan egy fejsze belehasít a hajótestbe. Röpke vaksá

gára, amint valaki egy lámpát tol be a börtönébe. Amíg a fény el nemi

érte, nem tudta, mennyire változtak meg a szemei. És amíg háttal le nem

vetette magát a kis hajóról, észre sem vette, hogy gyorsabban mozog,

mint mások. Úgy látszott, itt mindenki nehézkes, botladozik a sötét

sikátorokban, alig látva, mi van ott. i

Először azon tűnődött, mi a baj velük. Kik ezek az ügyetlen emberek.

Most, hogy saját emlékezete visszatért, valamint Tamás mester emlékeii

is megvoltak, azon kezdett tűnődni, vajon az emberek közé tartozik-e,

egyáltalán.

- K i megy ott?

Tycho eggyé vált a sötétséggel. Érezte, ahogyan az oszlopsorok vibrál'

kivilágosodnak, majd a sötétség újra összezárul körülötte. Kúp alai

fémsisakok, szalmával kitömött zekék, olcsó fémingek. Öt őr volt ott,

zülük kettő tőrt, kettő dárdát viselt, az őrmesterük övéről pedig buzogái

lógott. Mindegyikükön szögecses csizma, hogy a jégen el ne csússzon

70

_ Láttam valamit.

_ Hol? - A kérdés elutasítóan hangzott.

- Amott - erősködött egy fiatal, oda mutatva, ahol Tycho állt az

árnyékban. Az őrmesterük belenézett a sötétségbe.

FŐnÖk? - mondta az egyik.

_ <iemmi - felelte. Az őrmester a tenyere hátával megcsapta a fiú

tarkójár és azt mondta: - A saját árnyékától is megijed.

Tycho a hófedte téren cammogta körbe őket, lassan és számukra

láthatatlanul mozogva mögöttük, úgy lépkedve, ahogy a csizmák la

tyakot vertek a szűz hóban. Teljes kört írt volna le, ha nem néz fel és

látja meg a lovakat.

Négyet.

Patáikkal a levegőt szántották, amint leugrotrak a Szent Márk-bazili

ka erkélyéről. Azonnal megismerte a lovakat. Azért, mert Tamás mester

is ismerte őket. Hogyne ismerte volna? Bizáncban zsákmányolták, az

ottaniak pedig Athénból lopták, ahol az eredeti Híppodromot díszítették.

Közelről még nem látott lovat.

Tycho hálát adott az építőmestereknek, akik a bazilika homlokzatát

faragták, és az egyik talpalatnyi helyet használta ki a másik után, hogy

felmásszon egy oszlopra, és felgördítse magát az erkély balusztrádjára.

A kŐangyalokat sáros lábnyomokkal a fejükön hagyta maga mögött.

A négy bronzló, amikre számított. Alattuk egy vörös hajú gyermek

ült, akire nem.

Felnézett, és elmosolyodott.

- Nahát - mondta. - Micsoda meglepetés.

A gyetek tűz fölé hajolt, ami az éjszakai szélben pislákolt. Lángjai a

két marka között estek csapdába, és semmit nem égetett, hacsak nem

az üres levegő szorult közéjük.

A haja zsíros volt, a zöld szemeiből semmit sem lehetett kiolvasni,

miközben Tycho tovább hezitált, félig a balusztrád fölött, egy lábbal

még mindig az egyik kŐangyal glóriáján.

- Szépek, nem? - Meglapogatta egy csődör lábát. - Görögországból a

rómaiak lopták el, Rómából a romanizált görögök, tőlük mi loptuk el...

71

- Mi? - kérdezte Tycho.

- Hát igazából ők. - A lány az erkélyről félig lecsüngő fiúra nézett,

és felhúzta a szemöldökét. - Félsz a boszorkányoktól?

Amikor Tycho morcosan visszanézett rá, a lány vigyora szélesre hú

zódott, így a fiú fellendült a balusztrádra, csak azt sajnálta, hogy nem

tartotta meg a nyomdász kését.

- Különös város - mondta a lány. - Különös, eddig nem tapasztalt

vágyak ébrednek az emberben... Joggal félsz. Nem hibáztatlak.

- Nem félek.

- Hát persze hogy nem.

Összezárta a kezeit, hogy eloltsa a lángot, és a ruhájából előhúzott

egy darab kenyeret, és amikor szétnyitotta ruháját, pálcikavékony

dák villantak meg. Tizenegy éves, gondolta Tycho, vagy legfeljebb

tizenkettő, ha éhezik.

- Tessék, egyél - mondta a lány gúnyosan. - Vagy másféle megváltást

keresel?

A fiú megmarkolta a kenyeret, és a szájába tömte. A héja, mint a légi

bőr, a közepe fűrészpor. Hamu- és széníze volt.

A lány nevetett.

- Úgy tűnik.

A lány felkapaszkodva latyakos havat markolt fel az erkélyről és in

kább azt kínálra neki. A fiú a lány kezéből ivott, azon tűnődve, mier

teszi. Az olvadt hó friss volt, bár homokos, de ettől nem változott meg

az íze a szájában.

- Nem kellene itt lenned - mondta a lány.

- Neked sem.

A lány nevetett.

- Haza kellene menned.

Tycho szemei megteltek hóval. Hóval, tűzzel és hamuval.

- Ah - mondta a lány. - Ennyire emlékszel. - Elhallgatott, és <•

alkalommal látszott bizonytalannak. - Alexa azt hiszi, megfullac

Megmondjam neki, hogy nem?

72

A fiú n e m t u d t a a választ. De akkor nem nagyon értette a lány kér

dését. És azt sem, hogy az előbb még vízzel kínálta, most meg ott áll.

Csak annyit tudott, hogy ugyanolyan gyorsan mozog, mint ő. Talán a

napsugár is ugyanúgy bántotta.

_ Holtanjárókat zaboláztam meg - keserűen csengtek a lány sza

vai. - Szeldzsuk mágusokat, még krieghundoV&x. is. Azt hiszem, erre a

képességre nagy szükség volt múlt ősszel. De te. . . - Habozás nélkül

olyan mélyen harapta meg saját csuklóját, hogy kiserkent a vér. Aztán

mély lélegzetet vett, és a fiú elé tartotta.

- Szolgáld ki magad.

A világ vörösbe fordult.

Bronzlovak ugrottak át a skarlátszín ködön. Éhség hasított a ben

sőjébe, a torka összeszorult a vér ízétől, ami hosszú szemfogai nyomán

serkent ki. Amint az érzékei kiélesedtek, Tycho hátralendült. Meg

döbbentette annak robbanása, amit hirtelen meglátott, meghallott és

érzékelt.

- A m i k o r mondom, abbahagyod. Különben...

Tycho intuíciója azt súgta, hogy a lány kételkedett benne, hogy va

lóra tudja váltani a fenyegetést. Százezer vérfolyam áramlott a koszos

;bőre alatt, és mindet érezte, egy pillanatig csak azokat látta a lányból.

- Tycho a lány karját megragadva szívta a vérét. Egy pillanattal később

a földre köpött, ajkait dörgölte a kezével. A megtúrósodott tej aligha

írta le a lány vérének ízét. Semmi sem hasonlított rá, amit eddig evett.

A vörös köd eltűnt, a döbbenet elsöpörte, és mostanra az éj sötétje vette

körül. Sírni volt kedve.

A lány sóhajtott.

A vér már nem szivárgott, amikor a lány megnyalta a csuklóját, amire

var zárta le a harapásnyomot. Egy tócsába mártotta a penészes kenyerét,

félbetörte, és odakínálta a fiúnak.

- Néha az egyik varázslat nem egyezik a másikkal.

Tycho bólintott, nem tudta rávenni magát, hogy beszéljen.

Még mindig a kenyér utolsó falatját rágta, amikor a lány az erkély

sélére lépett és a Szent Márk tér sötétségébe bámult.

73

- Hamarosan hajnalodik - mondta. - Mindkettőnknek menni kell.

- Mondd meg a neved.

A lány elmosolyodott.

- A véremet ajánlom. Még a nevemet is akarod? A'rial vagyok, Alexa

stregoife. A kedvenc kis boszorkája.

Mire a fiú válaszolhatott volna, A'rial eltűnt.

12.

Tycho megpaskolta a csődör nyakát, és az arcába fújó széllel dacolva

lecsúszott a bronznyakról az erkély peremére. A távolban az őrjárat

továbbra is a piazzát ballagta körbe, miközben az oszlopsorok mögött

zsebmetszők rejtőztek fekete köpenyben és álarcban.

A lagúnán kívül félig leengedett vitorlák csapdostak a szélben. Öt

ember közelítette meg a piazzettát egy alacsony, keskeny gondolinón,

de meglátták az Őrjáratot, és meggondolták magukat. Visszavonulásuk;

kis loccsanását elnyelte a hó hullása.

Tycho még jobban hegyezte a fülét.

Addig összpontosított, amíg meghallott egy hangot, amely a bazi

likából szűrődött ki. Egy síró nő hangját és hüppögését, és vele együtt,

valami olyan vonzó illatot is érzékelt, ami mindenestől magával ragadta.

Odfordult, önkéntleneül is. Kétségbeesetten szeretett volna belépni az

épületbe.

Egy szemöldökfa alá húzódva egy bezárt ajtót talált odafenn. Az;

ajtó szilárd volt, a zár biztos. így Tycho gondolkodás nélkül bedugta

ujjait az ajtó alá, és kiemelte a sarokvasából. A fal mellé támasztotta, és

belépett a padlásszobába.

A kőlépcsőn vezető utat egy még jobb zárral és sarokvassal rendel

kező kovácsoltvas ajtó zátta el. így egy folyosóra kanyarodott, amel

egy jóval a bazilika szintje felett elhelyezkedő belső erkélyre vezetet.

74

: ;y patkány abbahagyta a rágcsálásc, s csak akkor folytatta, amikor

Tycho tovább ment.

Az erkély portól, dohos fától és az elsötétített főhajó fölött lógó füs

tölők édes tömjénétől szaglott. Alatta perzsaszőnyeget utánzó mintában

lerakott mozaikok Örvénylettek, vagy talán egy szőnyeg utánozta a

mozaikot.

A kupolás mennyezeten Krisztus, az anyja és az apostolok, akiknek

neveit Tycho megpróbálta felidézni. Komoly arc, sasorr, a régóta halott

római császárokhoz való hasonlóságuk összetéveszthetetlen. Mindegyi

kük az alant térdelő lányra bámult.

. Tycho értette, hogy miért.

Gyönyörű volt, a haja éppolyan vörös, mint a ruhája. A Szűz, aki

előtt térdelt, csendesen állt, ahogyan a kőszüzek teszik, de a könyörgő

vállai szenvedéstől emelkedtek, zokogása a mennybe szállt. Az arcán

látható vigasztalanságból ítélve kételkedett benne, hogy a Szűz segít

rajta. Rosszkedvű, sürgős és nagyon egyoldalú beszélgetés volt.

- Kérlek, hölgyem - könyörgött. - Ha te nem teszed meg..,

Aszív alakú arc felnézett, kék szemét a mennyre szegezve. Tychónak

fogalma sem volt róla, hogy mit keresett, de egy kétségbeesett lányt

látott, aki kést húz elő a köpenye alól. A nyelét megmarkolva az ujjait

a kardmarkolat gombjára hajtotta, mintha így tanították volna, és a

hegyét a mellkasára tette.

Tycho csak akkor érezte, hogy újra dobog a szíve, amikor a lány

leengedte a kést.

•* De a szíve újra megállt, amikor a lány kioldott egy aranyozott csatot

a köpenyén, és hagyta, hogy a ruhadarab a vállaira csússzon. Aztán

"kioldotta a ruháját, és kibuggyant az alatta lévő fehér ing. Amint meg

ha j lot t a nyaka, az is lejjebb csúszott. A kését újra felvéve lecsúsztatta a

.ruhát és az inget a válláról, és megvillant a melle.

W Tycho nem tudta, hogy a pengét figyelje-e vagy a lányt, ahogyan a

*" tó-t a szívére teszi. Látta, amint az habozik, nézte, amint a lány arca

grandul, amikor bedöfte kissé, és vér buggyant a bordáira.

^Édes Istenem - suttogta.

75

Tycho érzékei felrobbantak, az éhség túlcsordult a vágyon, amint'

világa a félmeztelen lányra szűkült, és csakis rá. Az éjjeli főhajó olyan

világos volt, mint nappal, a tömjén illata émelyítő. A feje fölött csöpögő

olvadékvíz elég hangos volt, hogy ijedelmet keltsen. Tycho a közötte és

a füstölő közötti mélységet egyetlen ugrással áthidalta. A füstölő lá r~ w

vadul lengedezett, de Tycho elkapta, és véget ért a lengés.

A lány csak akkor nézett fel, amikor Tycho elérte a füstölőt.

Valami ötödik érzéktől vezérelve, míg Tychónak egy tucat volt.

egyik keze felemelkedett, hogy eltakarja a mellét, és a lány sikítá

nyitotta a száját. De mielőtt felsikolthatott volna, Tycho leugrott,

lezárta a szakadékot kettőjük között. Megragadta a lány kését, és eldől

- Ne - üvöltötte.

Ő vágyott... a lányra, de hogyan?

Szemfoga sajgott, édesség árasztotta el a száját. A lány nyaka szép

volt és tökéletes, kivillanó mellbimbója sápadt és rózsaszín, a kel

aminek csúcsán állt, apró, de érett. Rózsaszirom illata volt. Ez vonzó

Tychót.

Nem csupán a meztelensége. Nem csupán a szépsége.

A rózsa és a kék szem elegye emlékeztette valakire... Kire? Merteti

keztette valakire. Tycho megborzongva követte az ujjával a bugyogó 1

útját a bordáin, és csak akkor állt meg, amikor elérte a mell alsó re: J

- Tudod te, hogy ki vagyok én? - firtatta a lány. ^

Honnan tudná? Csak annyit tudott, hogy a lány vérét leszopoga 4

végigborzongott a gerince. Bizonyára a vérre vágyott. Bizonyára a vér

nem jutott hozzá, amióta ebbe a különös városba érkezett.

- N o s . . . ? Tudod?

Dühös szemek lövelltek rá pillantást a szív alakú arcból, amir

lány kiszabadította csuklóját, Tycho pedig hagyta. A döbbent fiú sze

lártára a lány felhúzta az ingét, hogy eltakarja a mellér, és vér virág:

ki az anyagon. :

- Tudod, mit tesz veled a nagybátyám?

Tycho nem tudta, és nem is érdekelte. Elkapta a lány karját, miéi <í

az felpofozta volna, amiért ismét lehúzta az ingét. Egyszerre aka "

76

bántani és megvédelmezni. Meztelenre vetkőztetni és a sikító lányt

magáévá tenni a hideg padlón. Emellett haláláig védelmezni. Pusztán

í bugyogó vér látványa megrészegítette.

Hallottad, amit mondtam?

P - M i a neved?

* A lány haragos tekintetet vetett rá, abban a meggyőződésben, hogy

t&ú gúnyolódik. De nem így volt. Tudni akarta a nevét. Nagyobb

szüksége volt rá, hogy tudja, mint bármire, amit tudnia kellett volna.

- Giulietta di Míllioni úrhölgy vagyok.

^-Giulietta?

- A nagybátyám megnyúz téged.

Nem érdekel... - Ez igaz volt. Nem érdekelte,

f Odakinn őrök toporogtak a hideg miatt, és egy ökrös szekér gördült

^nyikorgott az olvadó havon. Közelgett a hajnal, és Tychónak el kellett

ejtőznie. Mégis maradt.

^-Egyszer láttam egy megnyúzott embert - idézte fel a fiú az emléket.

Giulietta kegyetlenül ráncolta homlokát.

- Komolyan mondom. A nagybátyám az ajtóhoz szögeztet. Vagy

)iajban főzet meg. - Dühösen nézett Tychóra. - Talán olajban főtt

e,mberr is láttál már?

--Nem - mondta a fiú. - Sokáig tart?

'A lány haragos lett.

- Honnan tudnám? Még megnyúzott embert sem láttam. Alig en-

l gednek ki a palotából. - Észbe kapott. - Ez nevetséges. Azt sem tudom,

?§miért szólok hozzád.

•* - Mert nem tehetsz mást.

ffe-Ez... - Igaz - mondta Tycho. Hagyta, hogy újra felhúzza az ingét.

^ A kis sebből továbbra is szivárgott vér, elsötétítve az anyagot ott,

vjahoi vörös bársonyruhájára csöpögött. Giulietta semmit sem tett, ami-

fpora fiú megérintette a legnagyobb foltot, bár megdermedt, amint az

Rgeméire mellét a hüvelykujjával, a vér forrását keresve az ing alatt.

?• véres ujját a szájához emelve, addig szopogatta, amíg az ujja tiszta

7 7

nem lett. Aztán ismét végigsimította a foltot, és meglepetten figyelte,

hogy a vérzés gyérült és elállt.

Mögötte kinyílt egy ajtó.

— Eredj - könyörgött Giulietta.

A fiú elment, és magával vitte a rózsák illatát, szív alakú arca emlél

és vérének ízét.

13.

Amikor a lány felnézett, a fiú már elment. Giulietta szokása ellen*

egy hatalmas márványoszlopra nézett, mert mozgást látott, ahol az

erkéllyel találkozott. De a Szent Márk-bazilika gyertyák és olajlámp

megvilágította fényében nem lehetett biztos benne, hogy nem csup

mozgó árnyakat lát-e.

- H ö l g y e m . . .

Roderigo kapitány fáradtnak látszott, és aggasztotta, hogy ily

állapotban találta a lányt. A férfi sebhelyei arról árulkodtak, hogy n<

a bátorság hiánya tartotta vissza, ezért Giulietta azt feltételezte, ho

a férfi kivárta, hogy felhúzza a ruháját. A férfi nem mondott semmi

miközben a lány megigazította a ruháját, és lehajolt a tőréért, hogy e

titkos rejtekhelyre csúsztassa.

- Mi az? — kérdezte.

- Üzenetet hoztam számodra.

Giulietta úrhölgy sóhajtott.

- Igen? - mondta egyszerűen, és figyelte, amint a kapitány sze,

résnyire húzódik modortalansága miatt. Fütyült rá.

- A régens kérdezteti, hol vagy.

- Mit mondott neki a nagynéném?

- Hölgyem, én nem.. .

- Dehogynem - mondta Giulietta mérgesen. - A palotában mindé

tud mindent. Csak úgy tesznek, mintha nem. Az egy börtön.

78

Nem volt az. Csak Ő ék benne börtönben.

Gyerekként egy fogatlan és mezítelen patríciushoz vitték látogatóba,

- jéghideg cellában húzta meg magát, saját ürülékétől mocskosan,

zelete tócsájában ülve. Nicolo Paso volt, aki ifjúkorában egy lázadást

•„•(.* - tt. Az úgynevezett Második Köztársaság vezére volt, amely három

víg tartott, és egy nap alatt száz szenátor lefejezésével bukott meg.

ásót megkímélték.

ő testesítette meg a tanítást, hogy mi vár azokra, akik támadást in

gnek a MÜIioni-dinasztia ellen. Giulietta úgy hallotta, hogy a Bizánci

irodalom pénzelte Paso árulását. De aztán azt hallotta, hogy a német

;ászár volt a hibás. Meg a magyar király, meg a mameluk szultán...

lyilvánvalóan senki sem gondolta, hogy Paso egyedül eszelte ki a lá-

idást. Giulietta megtartotta magának a véleményét.

- Láttam Paso celláját - mondta mentegetőzésképpen. Nem tehetett

szemtelenségéről. Vagy talán mégis, de nem tudta, honnan kezdje,

így miért...

i- ...érdekelne - mondta Giulietta egy gombot tapogatva.

Roderigo figyelme a lány arca iránt nyilvánvalóan annak volt kö-

lőnhetó, hogy a lány ujjai a ruhája nyakánál matattak, és keze egyre

sak remegett.

• Hölgyem - mondta a férfi. - Paso úr körülményei megfelelőek.

Mielőtt a lány tiltakozhatott volna, hozzátette: - Léteznek rosszabb...

- Minél rosszabb?

- Sokkal rosszabb - mondta Roderigo. - A Ca' Ducale nem börtön,

város legrosszabb helyeivel összehasonlítva Paso úr cellája szinte palota.

- És tudnék róla, ha szükségem lenne egy igazi börtönre?

- Igen, úrhölgy.

Giulietta gyűlölte, ha atyáskodtak vele.

• t - Akkor mondd meg nekem, m i a legrosszabb.

Roderigo mérlegelte e kérést, aztán vállat vont, és nyilvánvalóan

(döntötte, hogy nincs mit veszítenie, ha válaszol.

- A fekere keresztesek gödre. Minden dagály alkalmával meg li

vízzel, és többórás munkába kerül, hogy kiürítsék. A rabok váltásbai

dolgoznak, hogy a következő dagály érkeztéig kimerjék a vizet.

- És ha nem sikerül nekik?

-Megful ladnak.

- Nos - mondta Giulietta utolsó gombját is begombolva. - Inkáb

ott merném a vizet, mint hogy itt beszélgessek veled.

Roderigo kapitány úgy nézett rá, mintha fel akarná pofozni. N r

volt ezzel semmi baj, Giulietta szívesen pofozta volna fel önmagái

Legyűrte a borzongását, és parancsot adott a kapitánynak, hog

kísérje vissza a palotába. O t t Alexa nénjét és nagybátyját külön-kúló.

ágyban találta, és visszavonult saját szobáiba a palota családi szin r

Eleanor úrhölgyet, aki ébren várta, hogy segíthessen neki levetkózn

elbocsátotta, lerángatta magáról a vérfoitos ruháját, lehúzta az ingé

frissre cserélte, a bevérezett ruhát pedig elrejtette a matraca alat

Giulietta az ágyba zuhanva egy prémet húzott magára, és hóról é

faházak égéséről álmodott.

Másnap reggel felébredt, egy hideg éjjeliedénybe csorgatott, és olv i;

gyorsan öltözött fel, amennyire csak a gombjai, szalagjai és Eieans

lassúsága engedte.

- Eleanor.

- Az ujjaim dermedtek.

Az udvarhölgy a felsőruha ujjának szalagjain motozott, amikor a i.

kötött szalaggal a kezében megtorpant. Az ujjat visszahúzva sebhel):

pillantott meg Giulietta csuklóján.

- Hölgyem.

- Mi az?

- Úgy néz ki . . . - habozott.

- Na? - kérdezte Giulietta haragosan. - Hogy néz ki?

- M i n t az ujjnyomok.

Giulietta úrhölgy felpofozta a lányt, majd beküldte Eíeanort a szol

jába, és maga kötötte meg a szalagokat. Túl szorosra sikeredett és idétl<

bokrétákat csinált belőlük. Elgondolkodott rajta, hogy visszahívja

80

ivarhölgyét, és megmondja neki, hogy Örökre el van bocsátva, de

rulietta nem volt rá képes, és Eleanor amúgy sem akar Ciprusra menni,

r csak Örülne a hírnek.

Tehát nem mondott semmit, csak lerúgta a cipőjét, és a térkép

szobában a végtelenségig vizsgálgatta Ciprus freskóját, ami minden

irányba vitorlázó szánalmas kis hajókat ábrázolt. A művész sziklásnak

és kopárnak ábrázolta jövendő otthonát, ahol kevés városka és még

kevesebb város akadt. Ez sem tette boldogabbá, akárcsak az Eleanorral

folytatott vita.

\bszurd és nevetséges volt. Giulietta úgy érezte tőle magát, mint egy

nubadúrének hajadonja, de nem tudta lerázni azt az érzést, hogy a fiú

érintése a bazilikában megakadt a lelkében. Mintha a fiú ellopta volna

esv részét, és magából otthagyott volna egy darabot cserében. Ennek

a darabnak keserű, feledhetetlen íze volt.

Uexát nem lehetett zavarni elfoglaltságában.

így Giulietta a nap hátralévő részét félelmetes intenzitású csembaló-

zással töltötte, amíg a folyosón álló őrök arca minden ismétlésre össze

nem rándult. Másnap reggel szóltak egymáshoz először újra a lányok,

és három nap telt bele, mire tisztázták az Összezördülésüket. Anélkül

hogy megbeszélték volna, mindketten kerülték, hogy a karcolásokról

említést tegyenek.

14.

- Hol van a nagynéném?

Roderigo Giulietta úrhölgy izgatott arcára nézett, és kinyitotta a

száját, hogy megmondja: nem tudja.

- Szóval nem tudod?

- Nem, hölgyem.

- Idióta - mondta a lány dühösen. - Ma este mindenki idióta. Tudom,

k°gy nincs a főherceggel, mert Ő a szobájában van.

81

Sötétedés után csak engedéllyel lehetett meglátogatni a foheri

így Roderigo őrizkedett attól, hogy megkérdezze, Giulietta hoi

tudja mindezt.

- Megkérdezte a régenst? - mondta inkább.

Giulietta sarkon fordult.

Nyilván téves feltételezés.

- Hölgyem - kiáltott utána. - Ha esetleg találkoznék a hercegi

megemlítsem neki, hogy találkozni kíván vele?

- Igen - érkezett a válasz. Bár Giulietta úrhölgy nem vette a fárad:

hogy megforduljon vagy megköszönje a figyelmességét. Miért u

~ gondolta a férfi. A lány Millioni. Európa leggazdagabb családjana

a tagja. Ö pedig...? Alacsony rangú patrícius, aki a tízszobás palotaj

egyetlen szobájában tanyázik, mert a többi kilenc hidegebb, nyirkosab

és még taszítóbb, mint az az egy, amit használ.

Alonzo herceget a düh és aggodalom ejtette csapdájába, és a mame

luk követ reakciói szinte teljesen megegyeztek ezzel. A férfiak idegese

vitáztak. Roderigo nagyobb boldogságot és biztonságot érzett voln

ha tudja, miről folyik a szó. i

A mameluk nagykövet azt követelte a Tízektől, hogy vizsgálják

a gazdája hajójának leégését, és nem volt hajlandó elfogadni, hogyl

hajót kifosztották, a rakományát pedig eltulajdonították. Egyszerűé

nem volt hajlandó elfogadni, hogy baleset volt. i

- A mamelukok nem isznak bort - mondta dühösen, amikor Al ^

hercegnő azt indítványozta, hogy a legénység egy részeg tagja felbukó^

egy olajlámpában, és emiatt történt a katasztrófa. Éppen elég része'

mameluk, arab és mór ivott a Riva degli Schiavoni tavernáiban, ho

az állítás igazságtartalmát kétségbe vonja. Bár általánosságban vév

volt benne igazság.

A követ szilárd pozíciót foglalt el.

A gazdája nem fogadta jó szívvel, hogy leégnek a kereskedőhajó

Ahogyan a szultán se fogadná jó szívvel a Tízek elutasítását a kivizsgá ~

lefolytatására. A hercegnő azt remélte, hogy ez nem fenyegetés. A na

követ azzal a hideg büszkeséggel, amelyről elhíresült, figyelmeztetés

82

tekintette, semmi többnek. Bár azt ajánlotta, Velence vegye komolyan

a figyelmeztetését.

Már ismeri - mondta Alonzo — az ura iránt táplált tiszteletemet.

A szultán a barátja volt a múltban.

w Talán csak Roderigo hallotta bele a de ennek most vége kiegészítést

ebbe a mondatba.

| - Nem szeretnék csalódni - mondta Alonzo herceg —, hogy közele

désem, a barátságom felajánlása elutasítással találkozik.

-A csalódás az élet része.

Alonzo herceg megrendülten nézett a nagykövetre.

, i - Mindkét ország veszít, ha ez nem oldható meg simán.

- Legyen Isten akarata szerint - mondta a nagykövet.

,$ Erre Alonzo herceg szemlátomást visszanyerte az önuralmát. Elismé

telte, hogy a mameluk hajó fedélzetén kitört tűz baleset volt. Roderigo

T kapitány biztos ebben, nem igaz?

-i Természetesen - mondta Roderigo.

«. „ Hölgyem... - A mögötte felcsendülő hang kenetteljes volt. Mézes-

- mázos, döntött Giulietta úrhölgy, és megremegett a szóból kiérezhető

igacsos képzettársítástól. Megszaporázta lépteit a lépcső felé-

-őfensége keresteti,

^ f - A herceg? - mondta megpördülve.

i A régens titkára nyelt egyet, és ideges pillantást vetett a közeli Őrszemre.

- Bocsásson meg - mondta. - Őexcellenciájára, Alonzo hercegre

7 gondoltam.

5" Tudta, hogy a nagybátyja keresi. Ezért kereste ő a nagynénjét,

[iuíietta úrhölgyet kezdte aggasztani az, ahogyan Alonzo nagybátyja

lustrálta őt. És az állandó felvetései, hogy csendben beszélniük kellene

"kettesben. Az aggodalmán nem enyhített a nagynénje válasza, amikor

Rabban elmondta ezt neki.

Nekünk is beszélnünk kell - mondta Alexa. - Közben gyújts egy

jKrtyat az anyádért minden este. Az ő iránymutatására nyugodtan

'fogyatkozhatsz.

Mindenki beszélgetni akart. Senki sem mondta meg, mikor, és

gyott az idŐ. Sir Richárd a holnapi dagállyal távozik, és magával vi

Giuliettát. Aláírták az egyezségeket, az ünnepségek lezajlottak,

udvaroncok a távozására vártak. Látta a szemükben. A szomorúság

haragját és nyomorúságát várták, a távozására vágytak.

Alexa olyan elérhetetlen volt, hogy Giulietta azon tűnődött, vajoi

is azt akarja-e, hogy elmenjen. A hercegnő tudta, mit érez a házasság;

kapcsolatban, hiszen az udvarban mindenki tudta, hogyan érez, n

azok is, akik a tudatlanságban leltek biztonságot. Miért nem hajlan

Alexa találkozni vele? Ha lenne vér a pucádban, megölnéd magad.

A hang gyenge volt, csendes és a sajátja.

— Hölgyem.

— Mi az? - A nagybátyja rémes kis titkára még mindig ott volt.

zenyŐs szemével és kopaszodó fejével úgy nézett ki, mint egy meny

— Tényleg úgy vélem, hölgyem...

— Hát nem. - Soha nem fejezte volna ki a véleményét, ha Giulie

nem másnap utazik. De másnap délre már odalesz, szóval mi fél

valója van tőle most? A nagynénjét sehol sem találni, és a lány alig

panaszkodhat a...

— Hol a nagybátyám?

— A Della Torturában.

— Kínoz valakit? - Nem lepődött meg rajta. Gyakran mondták r<

hogy nem kér a csatamező sarából, véréből és brutalitásából. Mert sok

tisztább, minta politika. Az ember hajlamos volt azt hinni, hogy vona

dik uralkodni. De terveket szőtt, intrikák és hazudott, mint mindég)

A Sala della Tortura a negyedik emeleten helyezkedett el, a tető al;

a fegyverraktár és a kormányzó termek felett. Mivel Giulietta a másot

szinten lakott, két lépcsősort kellett megmásznia, és legalább egy tűi

őr mellett elhaladnia. Nyilván mind vetett egy lopott pillantást a lá

arcára, találgatva, hogy ezúttal mi a gond.

A lépcsők hidegek voltak, és az utolsó herceg által rendelt faliszőn

geket szél fodrozta. Franciák szőtték őket és Marco uralkodásának 1

nagyobb pillanatait ábrázolták. Az első azt mutatta, amint Marco fia

84

istenként megdönti a Második Köztársaságot, míg ellenségei megtörtek

és megkeseredettek. A második házassága a kán unokájával, akiből Alexa

di San Felice di Millioni lett. Három láda arannyal, egy szekrény fekete

teával és egy tucat császári galambbal érkezett. A nagyapa a családjára

támaszkodott, hogy üzeneteket vigyenek a hódításairól, parancsokat

adjanak á hadseregeinek, és a hátországba küldjenek ellátmányért vagy

erősítésért. T i m u r a kánok új kánja, ugyanígy tett.

A harmadik, egyben utolsó faliszőnyeg a Mennyország, Pokol és

Föld között oszlott meg. A földön I I I . Marco ült Alexával és a fiával.

A mennyben á Második Köztársaság által meggyilkolt Matteo és Cesare

hercegek mosolyogtak az Öccsük új családjára. Alattuk, a pokol bugyrai

ban démonok kínozták a köztársaságpártiakat, míg fiaikat és lányaikat

nyársakkal becstelenítették meg vagy úgy lógtak, mint egy darab hús.

i ttől végigfutott Giulietta úrhölgy hátán a hideg.

A következő emeletre vezető lépcsők szűkebbek voltak, és jóval kevés

bé impozánsak. Elhanyagolt, pergő vakolat borította a falat. A falisző

nyeg lyukakkal volt tele. Jobban szerette ezeket a lépcsőket. A Tortura

egyik őre sem nyitotta készségesen az ajtót.

(iiulietta kezdett dühbe gurulni, amikor eszébe jutott, hogy legutóbb

ő mondta nekik, hogy maga is képes ajtót nyitni. Úgy döntött, mégis

dühbegurul.

- Nyissátok ki!

Ügy tettek, ahogy parancsolta. Tűz égett a rézüstben, és édes füst

töltötte meg a levegőt. A szoba a szokásosnál kétszer magasabb volt.

Mindkét oldalán erkély futott a tanácsnokok számára elhelyezett szé

kekkei, ha azok nézni kívánnák a vallatást. Odafentről egyetlen kötél

lógott. Ez volt az a kötél, amelyre a gyanúsítottakat feílógatták. A Sala

nyersfa falait füst és idő sötétítette be. A padló régi kő volt. Az egyik

sarokban egy oda nem illő, perzsaszőnyeggel letakart ágy állt. Mellette

hordozható íróasztal, tele papírokkal, vágott lúdtollakkal, a tintatartó

teteje felcsapva. Az asztalnál egy férfi ült, és magabiztos vonásokkal egy horoszkópot vázolt fel.

- Végre itt vagy - mondta dr. Crow.

85

- Hol van a nagybátyám?

- Nem ér rá. - Alonzo hangja a függönyök takarta alkóvból érkezett;

- Majd visszajövök. •,

- Nem - kiáltotta dühösen. — Megvársz. Egy órával ezelőtt küldtem

érted. A késésed szükségtelenül... t

- Micsoda?

- Megbonyolíthatta volna a dolgokat...

Amikor Giulietta meghallotta, hogy nyílik mögötte az ajtó, h'

rápillantott, a nagybátyja titkárára vagy az egyik őrszemre számín

Ehelyett a rendjére jellemző fátylat viselő, savanyú arcú abadessa lépc

be. Mellette egy olyan lompos részeg nő, aki a legközelebbi bordélyb

is jöhetett volna. Mocskos bőréből izzadság és alkohol áradt.

- Te - sziszegett az alkimistát meglátva,

dr. Crow mosolygott.

- Scarlett asszony.

A levegő szinte sistergett a kezdődő vihar előszelétől. Csak akkor t

el, amikor az apáca mindkettőjükre ránézett.

- Akkor hát mind itt vagyunk.

Alonzo herceg a függönyt a háta mögött leengedve lépett ki az aí.

kóvból, kezében libatollal. Az úgy nézett ki, mint egy toll, csak a vágót

hegye hiányzott, és az a tolímaradvány is, amit általában azért hagyta1

meg, hogy kiegyensúlyozza a felső végét.

- Biztos vagy benne, hogy kedvező az idő?

- Egy nappal az újhold előtt - mondta dr. Crow. - Nincs jobb alkalorá

- Mi van vele?

- A vászoncselédje szerint igaz. Scarlett asszony ellenőrizheti.

A lompos részeg nő elfintorodott, amikor Giulietta felé lépett, a

pedig hátrálni kezdett.

- A segítségeddel könnyebb lesz.

- Mi lesz könnyebb?

- Minden - mondta Alonzo herceg nehézkesen. - Higgy neke

Mindenkinek könnyebb lesz, ha együttműködsz. Abadessa...

8 6

Giuüettát megragadva az apátnő megpördítette és a hüvelykujját

Giulietta karjának puha húsába nyomta. A lány ettől még tiltakozni

ís elfelejtett.

- Ha hadakozol, még erősebben nyomom.

, Kis tócsába gyűlt a vizelet Giulietta lába alatt.

-A régens engedelmével - mondta az apátnő. - Elkezdjük. Scarlett

isszony, megerősítené, hogy nem az időnket vesztegetjük?

Giulietta ruháját és alsószoknyáját felemelve a bába betolta a kezét

a lány combjai közé, és megszagolta az ujjait.

- Elég közel vannak. A toll friss?

- Mit gondolsz? - mondta Alonzo a gatyapőcét kifőzve.

b - Biztosabb lenne, ha. . .

A régens arca elsötétült.

- Azt akarod, hogy engem érjen az átok - vicsorgott. - Ez a verség

törvénye elleni vétség. Akár templomokat is felgyújthatnék, és húst

ehetnék pénteken.

k - Nem teheted...

i' Giulietta nem szólt többet, mert a határozott arcélű apáca olyan

vadul mélyesztette ujját a karjába, hogy a lány ismét maga alá vizelt, és

az, mint egy szégyenfolt, növekvő tócsaként terjedt a padlón.

W - Ne pícsogj - mondta neki az apátnő.

<; - Nem vagyok benne biztos - mondta dr. C r o w - , hogy kellett ez. És

nem vagyok benne biztos, hogy említetted volna, hogy az unokahúgod

húzódozik.

f-:— Ha vette volna a fáradságot, hogy válaszoljon a felhívásaimra, lett

volna időnk megbeszélni ezt. Mintha ő nem.. . - Alonzo a levegőben

Hagyta a megjegyzést. Nyilvánvalóan Giulietta hibájának tekintette,

hogy nem tudott a tervéről. - De én nem magyarázkodom a mágu

somnak.

- Marco herceg mágusának - mondta dr. Crow csendesen.

Giulietta úrhölgy azt gondolta, a nagybátyja erre meg fogja ütni.

De tudta, hogy amikor a régens tartja a száját, az jelent egy-két dol

got. Az alkimistának nagyobb volt a hatalma, mint gyanította. Vagy

87

a nagybátyja akart túlesni ezen, bármi is legyen az. Egyik lehető;

sem tette boldoggá.

- Tedd a díványra - mondta Scarlett asszony.

Nem számított, hogy Giulietta ellenkezett. A hátán fekve, derekáig

felgyűrt ruhával és alsószoknyával végezte. Bár a régens csak aki

vesztette a türelmét, amikor a lány visítani kezdett.

- Hozzatok a ribancnak egy szájpecket.

- Nincs időnk.

- Intézd el - utasította Alonzo herceg dr. Crow-t.

- Ahogyan kívánod. — Ennyi volt. Giulietta állkapcsa lezárult, a

nyelve pedig megdermedt a szájában. Amikor Scarlett asszony elkezdte

szétfeszíteni a térdeit, az alkimista félrenézett, aztán elindult az all

felé, ahonnan korábban a régens kilépett.

- Hová mész?

- Borért. Van borod, ugye...? - dr. Crow motyogott valamit arról,

hogy nagyon reméli. Aztán elment, a függöny a helyére került, és Scarlett

asszony a lány bokáját emelte, míg az apátnő a csuklóját szorította.

- Ez meg fog történi - mondta a javasasszony bocsánatkérően. - A til

takozás csak ront a helyzeten. Légy jó magadhoz, és viselkedj.

Bár Giulietta gyűlölte a saját gyávaságát, úgy tett, ahogy mondták.

Scarlett asszony igazat beszélt. Dr. Crow-nak csak át kellett húznia a

kezét a csípője felett, és az is kikerül az irányítása alól.

- Csináld - rendelkezett a régens.

Scarlett asszony fogta a tollat, elővett egy halhólyagot, belefújt, és a

toll egyik végére húzta. A másik végét Giulietta úrhölgy combjai közé

dugta, és káromkodott, amikor a fiatal nő úgy elkezdett rángató:

hogy kiszabadította az egyik csuklóját.

- Fogd le.

A lány fogságban maradt csuklóján elviselhetetlenre nőtt a szorítás.

- Micsoda hűhó - mondta az apáca. - Azt hiszed, te vagy az egyetlen

lány, aki szolgálatot tesz a városának?

Scarlett asszony a tollat megigazítva kinyomta a hólyagból a tartalmát.

88

Mézd - mondta. - Nem olyan rossz. És olyan érintetlen vagy, mint

i a napon, amikor megszülettél. - Mosolygott, mintha ez bármi

különbséget jelentene.

-Alkimista.

- Neked, asszony, dr. Crow.

- Részemről végeztem - mondta Scarlett asszony. - Veszem a pénzem,

és megyek.

A régens kinyitotta a száját.

- Veszem a pénzem, és megyek - ismételte.

Alonzo herceg egy erszényt dobott neki.

- Boszorkány - motyogta, amint az ajtó becsukódott a nő mögött.

- Megengedi? - mondta dr. Crow a háta mögé mozdítva az abadessáx

a díványtól, és jelezve, hogy Giulietta maradjon ott, ahol van. Mivel az

apáca elállta a menekülés útját, Giulietta úgy tett, ahogy parancsolták,

- Fiú - mondta szigorúan a régens. - Érted? Fiút kell szülnöd Cip

rusnak. Ha nem teszed, mérges leszek. Azon veszed észre magad, hogy

egyet értek a pápával Róma azon vélekedésében, hogy eretnek vagy.

Dr. Crow tudomást sem vett róla.

- Hölgyem - mondta. - Az első gyerekek gyakran késnek. Ciprus

soha nem fogja gyanítani, hogy a gyermeked nem az övé. És te soha

nem mondod meg neki. Igazából... - Az alkimista a régensre nézett,

aki bólintott. - Soha nem beszélsz arról, ami itt történt.

A mágus addig fogta le Giulíettát, amíg az nem remegett tovább,

majd megérintette az állkapcsát az ujjhegyével.

- Hogyan tehetted? - kérdezte a lány.

- Holttesteket boncolok, hölgyem. A régens biztosítja számomra

őket, és megvéd azoktól, akik szentségtörésnek tekintik a munkámat.

Ezután az abadessa távozott. Giuíiettának felhúzott térdekkel, a csí

pője alá tolt párnával kellett feküdnie fél órán át. Bár az apáca megvető

búcsúajándéka, ami Giulietta ruhájának visszarendezése volt, legalább

annyit jelentett, hogy benne is van szemérem. De amikor Giuliettát

végre elengedték, és elgyengült térdekkel, émelyegve és hányingerrel

küszködve az ajtóhoz lépett, a nagybátyja visszahívta. Nem csak annyi-

8 9

ból áll a feladata, hogy megadja Ciprusnak a fiút, amire az első feleség

nem volt képes. Más megfontolások is léteztek, politikaiak. A nagy

bátyja pontosan el kívánta magyarázni, hogy mit várnak tőle, amikor

megérkezik az új királyságba.

1 5 .

Giulietta a szobából kibotladozva lépéseket hallott, és megszaporázta

lépteit, de a gyomra gyenge volt, a ruhája széle vizelettől bűzlött, és

hányás töltötte meg a torkát. Nem volt hajlandó elhinni, hogy Alexa

nagynénje tudott arról, ami az imént történt. De ha nem tudott, miért

nem volt hajlandó találkozni vele?

Giulietta érezte, hogy csak idő kérdése, és a gyomra tartalmától vagyí

alul vagy felül, de megszabadul. És amikor ez megtörténik, mindenhol*

akart lenni, csak nem a hideg lépcsőn, ahol a falikárpit démonjai figyelik;

- Várj! - kiáltott dr. Crow.

Giulietta úrhölgy felgyorsított.

A férfi a lépcsősor lodzsiába vezető végén érte utol. Ez könnyű volt,'

hiszen akkorra a lány már a Sala dei Censoion kívül térdelt, és a vacso.^

ráját hányta ki. Dr. Crow-nak csak oda kellett mennie hozzá, és várnia;

- A sokk miatt van - mondta.

A lány lassan állt fel. Teljes erőből megpofozta a férfit.

- T e ezt nem is láttad - mondta dr. Crow egy feléjük tartó őrszemnek.

A férfi egy alabárdot tartott és vastag kabátot viselt, ahogyan olyan

ember teszi, akinek az a kötelessége, hogy egy nyitott folyosón sétáljon

fel és le, tél közepén.

- Mit láttam, uram?

- Derék. Most pedig hozz ivóvizet.

Az Őr azt akarta mondani, hogy nem az ő dolga, hogy vizet hozzon

Igaza volt, neki a lodzsia Őrzése volt a feladata. De dr. Crow egysze

már fekete macskává változtatta, és megfojtotta egy ellenségét. R

9 0

; adásul ő kezelce az új főherceget őrülete pillanataiban. Amiről senki

sem tudhat...

- Hölgyem.

Giulietta lassan kortyolgatott az őrtől átvett csészéből. Egy pilla

nattal később jutott eszébe, hogy egy biccentéssel elbocsássa a férfit.

Az megfordult és tovább masírozott a szélben, miközben a kabátja úgy

hullámzott mögötte, mint egy lepel. Olyan sok mindent kellett titokban

tartani ebben a palotában. Bizonyára rosszabbat is látott már.

- Rágd ezt össze, hölgyem.

Giulietta a dr. Crow által felkínált ragacsos pirulára nézett.

- Megnyugtatja a gyomrodat, és egyensúlyba hozza a testnedveidet.

—Az alkimista a lány tenyerébe ejtette a pirulát, és összezárta körülötte

az ujjait. - Aludnod kell, hogy legyen erőd holnap.

; - Nem tudok. Még nem.

A mágusnak fátyolos és vizenyős szemei voltak, mint egy öregember

nek. De Giulietta, mint mindig, most is úgy érezte, hogy a férfi olvas a

gondolataiban. Nem tudott szabadulni attól, hogy az alkimista hama

rabb tudta, mit fog a lány mondani, mint ő maga. Milyen visszataszító.

Akkor azt is tudnia kel!, mi mást kell Gíuliettának tennie.

- Gyertyát kell gyújtanom az anyámért.

- Majd reggel, hölgyem.

- Nem lesz idő - mondta keserűen. - Sir Richárd, Eleanor úrhölgy

és én délben szállunk hajóra, és a dagállyal hajózunk ki. Először a bú

csúzkodás jön. A hivatalos reggeli az állami szobában. Nekem is el kell...

* A lány a könnyeivel küzdött.

- Búcsúznod?

Giulietta azonnal bólintott.

- Hölgyem, ez nem.. .

Ne merészeld - kiáltotta. - Ne merd azt mondani, hogy viszont

látom majd a várost. Hogy ez mindenki érdeke. Hogy amit ott tettél

velem... - a hangja hüppogésbe fulladt és elcsuklott.

~- Ez lenne az igazság.

- Hogy ez mindenki érdeke? - mondta G íulietta úrhölgy könnyek közt.

91

- Nem. El fogod hagyni ezt a várost, és visszatérsz. Mindkettő nehéz

lesz, de a második nehezebb lesz, mint az első... Most gondol] a lefek

vésre. A nagybátyád nem lesz hajlandó őröket biztosítani az éjszakai

utazáshoz. Tudod, hogy parancs nélkül nem fognak moccanni.

- Ez nem utazás - mondta a lány. - Mindössze száz lépés. Ok pedig

nem az ő őrei. Marco emberei.

- Mégis szükséged lesz rájuk.

- Nem lesz. - A férfi kinyitotta a száját, amikor a lány erősködött

majd becsukta, amikor Giulietta ezt mondta:

- A női kápolnához vezető utat fogom használni.

Dr. Crook megrendültnek látszott.

Giulietta rájött, hogy azért, mert ismerte az átjárót. Az alkimista

nyilvánvalóan eleget tudott. Giulietta elhatározta, hogy tudomást sem

vesz róla.

- Az ajtó be lesz zárva.

- Ki tudod nyitni.

- Hölgyem...

- Vagy Cipruson mondjam el mindenkinek, hogy testeket vagdosol

fel?

Attól függetlenül, hogy szájzárat tett rá, amit soha nem fog neki meg

bocsátani, ez volt az első alkalom, hogy varázsolni látta. Az első alkalom,

hogy bárkit varázsolni látott. Ha az ember nem számolja az ujjak közt

fellobbantott tüzet, mert arra a Szent Márk tér minden szélhámosa képes.

Az ajtó a faliszőnyeg mögött bújt meg, a bazilikával szomszédos falon,

a földszinten. A letérdelő öreg alkimista összedörzsölte a kezét. Aztán a

kulcslyukpajzsra helyezte ujjait, miközben Giulietta az őröket figyelte.

- Siess - suttogta dühösen.

Éles kattanás hallatszott, ahogyan a rugó engedett és a pecek kiakadt.

Dr. Crow, az ajtót kinyitva, a zár elülső oldalára tette a kezét, és azt

motyogta az orra alatt:

- Csukd be, ha elmész - mondta. - Magától bezárul.

Ezzel elment, a szürke bársony suhogó árnyékával és az olyan öreg*

ember émelyítő szagával, akire nem mos senki.

92

A Szent Márk, a bizáncin kívül, a legszebb bazilika, a herceg személyes

kápolnája volt. Szentek napján vagy ünnepnapokon nyitva állt, de más

kor a Millioni család rendelkezett vele. Akkor kezdték építeni, amikor

Velence még császári város volt, az azon túl eső szárazföld pedig a keleti

császárnak tartozott hűséggel.

Abban az időben a nyugatnak nem volt császára. Legalábbis olyan

nem, akit Bizánc elismert volna. így egy darabig a keleti császát volt a

császár. Ez a frankok felemelkedésével változott meg, akik létrehozták a

Tedesco Birodalmat, más néven a Szent Római Birodalmat. A frankok

franciák voltak, a Tedescók németek, így Giulietta nem értette, hogy

működik az egész. De Fra Dionmedes szívesen használta a nádpálcát,

és Giulietta megtanulta, hogy ne zavarja meg kérdésekkel a leckéket.

így hát a két hatalmas uralkodó csapdájába esett Velence ravasz lett.

Azért lett ravasz, mert csak ez jelentett számára biztonságot. A szentjét

kicserélte arra, akit a Tedescók, a pápaság vagy a bizánci uralkodók

nem sajátítottak ki maguknak, kijelentette, hogy senkinek sem tartozik

hűséggel, és mindenkivel szívesen kereskedik.

Ezután is így maradtak a dolgok.

Ugyanolyan üyegcsillagok keretezték a Szűz fejét, és ugyanaz a lágy

mosoly üdvözölte Giuliettát, amint térdet hajtott, mielőtt a feldíszített

szentélyt elválasztó fái felé nézett, ami a magas oltárt eltakarta a kíváncsi

szemek elől. Fra Zénót kívánta látni, a mameluk áttértek egyikét, akit

:ngedtek felszentelni. Fra Zeno fiatal volt, és mosolygott, ha meglátta

Siuliettát. Anélkül hallgatta, hogy méregbe gurult volna. De helyette

i pátriárkát találta. Vagyis inkább Theodore pátriárka találta meg őt.

- Gyermekem... - A sötétből felhangzó nyekergő felszólítástól majd

kiugrott Giulietta szíve. - Mit csinálsz itt ezen az órán? - kérdezte.

- É n . . . - Azon volt, hogy azt mondja, Fra Zénót keresi, amikor rájött,

iipgy ez tapintatlanság, félreértéshez vezet, és nem mindegy, melyik

paphoz beszél. Theodore pedig mégiscsak a pátriárka volt.

És ha a pátriárka nem tudja, mit kell Gíuliettának tennie.. . í - Segítséget keresek.

Az Öreg körbenézett, és mosolygott.

93

•

m

- Rosszabb helyen is kereshetnéd - ismerte el. - És a zaklatott elme-

nem tiszteli az órát. - Kivett egy olajlámpát a szentélyből, megfordult,

és Giulietta rájött, hogy követnie kell az oltár mögé.

- O t t . . .

- Ez itt a legmelegebb hely.

A lány által soha nem látott apró sekrestyében egy smaragdokkal1

és rubintokkal feldíszített aranykehely állt. A kehelybe lapiskóve

foglaltak, a peremét zafírokkal rakták ki. A papi öltözékeket tár

szekrényen állt a kehely. Egy régi perzsaszőnyeg borította a padló fi

és egy megviselt harci zászló lógott az egyik falról. A kehelyben <

eljegyzési gyűrű hevert. Giulietta azonnal rájött. Ez volt az a gyt

amellyel Velence hercege minden évben eljegyezte Velencét, hogy

megbékítse a vizeket, és jó szelet adjon a hajóknak. A város alapít

óta egyetlen év sem telt el úgy, hogy az eljegyzés meg ne történt vol

Legalábbis a tanára ezt mondta neki.

- Mennyi idős a gyűrű?

- Mennyi idős a fejsze, ha folyton cseréljük a nyelét és a fejét? A gyű

ebben az évben javították ki. A kehelybe pedig már az én életembei

új talpat, új nyelet és új köveket csináltattak. Az eredetiek hatszáz éve.

lennének. Talán kevesebb. A feljegyzések nyilván nem állítanak iga

arról, hogy melyik herceg jegyezte el először a tengert.

Az Öreg nevetett a lány megrendülésén.

- Nem a történelemlecke kedvéért jöttél. Mondd el nekem, mi

vagy itt, és miért a titkos bejáraton érkeztél. Nem tudtam, hogy isméi

azt az ajtót.

- Felfedeztem.

Nem értette, miért mosolyog az öreg.

- A z ördög munkát ad a restnek. Közben Alexa nagynénéd és Alon

nagybátyád tovább kárhoztatott restségre, mint az bölcs lenne. E

lány a te korodban rosszabb dolgokat is felfedezhet, mint titkos ajtó

Egy pillanatra Giulietta azt hitte, hogy az öreg előrehajol és belet

a hajába, de pusztán sóhajtott, és a kehely mellett szorított helye

lámpájának, majd széket keresve körbenézett.

94

: -Tehát - mondta, amikor talált egyet. - Mondd el, mi keserít.

Talán az esküvővel kapcsolatos kételyekre számított, Isten tudja, volt

belőlük elég. Vagy a Serenissima elhagyásával kapcsolatos kételyekre,

•mert abból is jutott. De a pátriárka mosolya elhalt, és másodperceken

jbelúl a csillogás is eltűnt a szeméből. A végére egy kígyó merevségével

piézett De nem miatta haragudott. Giulietta rájött, hogy mindent

^megtesz, hogy mosolyt erőltessen vonásaira.

^ - Hadd gondolkodjam egy kicsit.

^ Giulietta vonakodott megemlíteni Scarlett asszonyt, a csúf abadessáx.

és a hbatollat, attól félve, hogy dr. Crow igazat mondott. Ha beszélne ró

luk, orokre elvesztené a hangját. De az is elég rossz volt, amit elmondott.

^ - Nem lehet, hogy félreértetted?

^ - Nem - mondta határozottan. - Alonzo nagybátyám utasításai

egyértelműek. Amint megszületik az örökös, meg kell mérgeznem a

^férjemet, és régensként uralkodnom mindaddig, amíg a fiam elég idős

|íeszi hogy maga uralkodjon. A nagybátyám mondja majd meg nekem,

imilyen döntéseket hozzak.

, - É s h o g y a n kell...?

^ - Ezekkel. - Giulietta két kis üvegcsét vett elő a ruhája alól. Az egyik

| | ícsi volt, a másik még kisebb, nem nagyobb, mint egy gyűszű. - Ebben

^mondta a nagyobbat felemelve - háromszáz légyköpésnyi méreg van.

Hogy megöld a férjedet?

Nem. Hogy rászoktassam a méregre.

^ Giulietta dr. Crow kifejezését használta, és Theodore püspök elgon-

|k>fkodónak látszott. Talán az alkimistát hallotta meg a lány hangjában,

/.pátriárka mindig éles udvariassággal üdvözölte, amiben Giulietta

Iftost ismerte fel a gyűlöletet.

.Nézte, amint a pátriárka kinyitja a kisebb edényt. A benne lévő

Izsamot a levegő ellen viaszrúddal zárták le.

~ Rózsabalzsam az ajkak színezésére. Amikor biztos vagy benne, hogy

Byermek egészséges, akkor egyszerűen... - mímelte, mintha balzsamot

„ ne az ajkaira. - Aztán egy hétig szeretettel üdvözlöd Janust?

Giulietta úrhölgy bólintott.

- Lassan ölő?

- Olyan, mint a pestis... Én leszek az étel kóstolója, Eleanor meg az

enyém, és egy kóstoló ízleli meg az övét azelőtt. - Giulietta tekintetes

kiürült. - Én egészséges maradok, így senki sem gyanakszik méregre.

Különösen akkor, ha ragaszkodom hozzá, hogy én ápoljam Janust. -

Szeméből patakzó könnyekkel kérdezte: - Mit tegyek?

- Maradj itt.

- A Serenissimában? De a hajóm holnap indul. Sir Richárd nem tűri el.

- Nem. Maradj most itt. Ne mozdulj, amíg nem beszéltem Alexával.

Nem hiszem el, hogy tud erről. És ezeket is viszem. - A pátriárka fogta

a kis, méreggel teli üvegeket, aztán elhallgatott. - Ugye, te sem hiszed

hogy Alexa tudja?

Azt mérlegre téve, hogy milyen nehéz volt megtalálni a nagynénjét!

nemhogy beszélni vele, Giulietta úgy gondolta, igen. Bár remélte, hogy

nem. Akárhányszor ment keresni Alexát, annak vagy dolga volt vagy

máshol járt, legalábbis, amint a szolgálók mondták. Az utóbbi alkafc

makkor óvatosságot látott a nagynénje szemében.

- Nem vagyok benne biztos.

- T e nem.. .

Giulietta mély lélegzetet véve azt mondta:

- A nagynéném úgy gyűlöli Alonzo bátyámat, mint te gyűlölő

Crow-t, talán jobban. A trónra vágyik. Marconák akarja megszer

a trónt. Marco persze csak a játékaihoz akar hozzáférni. így ha Al<

ezt akarja, én úgy képzelem, ő ellenzi.

- D e . . . ?

Giulietta habozott.

- Alexa nagynéni indítványozta, hogy menjek feleségül Cipru;

- Giulietta már a gondolattól is majdnem könnyekben tört ki mej

- Hány éves vagy?

Giulietta ezt különös kérdésnek vélte attól az embertől, aki a S

Márk téren összegyűlt tömegeknek bemutatta a keresztelőjén.

- Tizenöt.

Theodore püspök szomorúan mosolygott.

9 6

- is máris tudod, hogyan működik Velence. Téged már el kellett

volna...

- Mit? - kérdezte.

Elküldeni egy zárdába, elverni néhányszor, megfojtani születésekor,

mint egy macskát? Ezek voltak a nagybátyja szokásos javaslatai. Túl

élte a neki jutott veréseket. A régens megvetését nehezebben viselte.

Alexa nénje azt kívánta, bárcsak Giulietta Marco Öccse lenne. így két

Miihoni állna Alonzo herceg és a trón között, és két örököst nehezebb

meggyilkolni, mint egyet.

Giulietta egyszerűen fiú szeretett volna lenni.

Olyan régóta szeretett volna az lenni, hogy már elfelejtette, mikor

ís kezdődött. Bizonyára még azelőtt, hogy Alexa felajánlotta, hogy

kiházasítja. Jóval azelőtt, hogy Alonzo nagybátyja úgy döntött, meg

kell ölnie a férjét.

- - Bárcsak - mondta a pátriárka - élne az édesanyád. Szerinted Alexa

hercegnő tudott erről az egészről?

- Lehetséges.

,. Miközben a déli toronyban egyet ütött az óra, és az elcsent lámpájuk

tovább csöpögött, folyton a kihunyás szélén, de mindig újra fellobbanva,

k Theodore pátriárka felsóhajtott.

Jobb, ha a nagybátyáddal kezdem. Talán Alexa nagynénéd tudja,

talán nem. De azzal kezdem, hogy beszélek Alonzóval.

16.

, Amikor a kolduslány először biccentett neki, Tycho véletlennek vélte,

másodjára már tudta, hogy szándékos. Felnézett egyenes haja alól, bó

lintott, és továbbhaladt.

|v Az éjszakai utcák tele voltak olyanokkal, akik elkapták egymás te-

íjúntetét, és félrenéztek. Gyors pillantás és kis bkcentés. Olyan klánba

^zerzett tagságot, ahol ez elég volt. Senki se próbált beszélni, senki sem

akart beszélni. A biccentés pusztán annyit jelentett, hogy nem vagy

az ellenséged. A lányra nézve tudta, hogy nem az ellensége. A szeller

túl vékony volt ahhoz, hogy bárki más ellensége legyen, mint a sajátj

Tycho azon tűnődött, hogy honnan tudja a lány, hogy ő nem

ellensége.

Amikor harmadik alkalommal futottak össze, a lány elmosolyodt

Törékeny pislákolás, azt kérve, hogy vigasztalja meg valahogyan, tal

egyszerűen azzal, hogy viszonozza a mosolyát. Tycho kíváncsi volt, mi<

él az éjszakában. A város egyszerre volt teli és üres. Ez a gondolat;

üres különféle ismétléseihez vezetett.

A zsúfolt főútvonalaktól távol más, üresebb utcák is akadtak; a vái

belső részei tele voltak, egyszerűen nem akadt elég ember, hogy be

pesítse ezeket a peremrészeket. Mindenesetre létezett egy másik vát

Valóban üres, az igazi mögött. Voltak egyforma utcák és macskakor

terek, egyforma templomok és zömök, erődített tornyok. Amikor Tyc

belépett, az élők eltűntek, az ég ezüstössé vált. Az üres város közeli

kézzelfoghatónak látszott, de távolodva elvékonyodott és átlátszóvá v

Az élők városában lakók a másik város utcáin árnyakként mutatkozt

Tycho egy ponton azon tűnődött el, hogy van-e az egésznek mélye

jelentősége; vagy egyszerűen csak ilyen a világ. Napokig halott gyerek

követték, olyan panaszokat mondogattak, amiket nem hallhatott m

Aztán az egyik éjszakán elmentek. Ujabb emléke támadt a núbiaii

akinek ezüstkígyókból állt a haja. Már amennyiben nem az egyik

sértetgyermek volt. Most az az emlékkép is eltűnt.

Fiatal volt az a kolduslány az éjszakai utcán. Mocskos zubbony, m

telén lábak és a lábak köré tekert, bokájánál madzaggal megkötözi

rongy. Néha egyedül volt, máskor egy mogorva, idősebb fiúval. AH

mánként egy fiatalabb fiú is velük tartott.

Amikor mosolygott, akkor egyedül volt. Ameddig a hold újhold!

negyedholdra nőtt, Tycho felismerte, hogyan mozoghat a városok kóz<

hogyan rejtőzhet el az árnyékban, és hogyan csenheti el a szükséges t

Iálékot. Ha még élvezni is képes lett volna, ez már jelentett volna valan

Mindennek hamuíze volt.

9 8

Megszokásból ívott vizet, és akkor táplálkozott, ha éppen eszébe

utott. De a vizelete szinte megfeketedett, és napok óta nem működtek

i belei. Halálra éheztette magát. Egyszerűen éhes volt. Csak a gyomra

: udta, mire éhezett...

- Hé, te - mondta.

A lány megtorpant, megfordult és elmosolyodott.

- Ismersz engem? - firtatta a fiú, és látta, amint a mosoly leolvad a

ány piszkos arcáról. Nem is vette észre, hogy körbekémlel. Menekülő

itvonalat keres. A halpiac mögött hosszú és keskeny sikátor húzódott, ;s a tömegből egyre többen haladtak velük szemben, mint velük együtt.

\. lány igyekezett lerázni a fiú kezét a válláról, aztán hagyta, hogy az

cáron ragadja, és egy ajtómélyedésbe rángassa.

- Szóval - kérdezte. - Ismersz?

- Igen... - A lányt bizonyára megijesztette a fiú arckifejezése, mert

.zinte azonnal rázni kezdte a fejét. - Azaz nem. Valaki másnak hittelek.

- Honnan ismersz?

A lány ránézett, a válaszát fontolgatta. Végül az igazat mondta, talán

mett annyira megrémült. A fiú kilététől. Attól, amit az vele tehet. Vagy

attól, hogy a fiú már amúgy is tudja a választ.

- A csatornából húztalak ki.

A fiú rábámult.

Nem emlékszel? Halottnak hittelek. Aztán felpattant a szemed, és

-. * :sen rám néztél... - A lány elpirult, de a sötétben csak a fiú vette

észre a bőrszínében beköverkezett változást. Nem mintha akadt volna

más, aki látni akarta volna.

- Te húztál ki a csatornából? Azon az éjszakán...

Tycho a lány arcát a törékeny holdfény felé fordítva a szemébe nézett,

és látta, amint az tovább pirul. Félelem és izgalom keveréke ébredt a

testében. Amikor a fiú beszippantotta az illatát, a lány méginkább

elpirult. Csak Tycho szorítása tartotta meg a helyén.

Vékony köpenye alatt apró mellek rajzolódtak ki. Szoknyaalja sokkal

többet mutatott a lábából, mint amennyit egy vele egykorú lánynál

9 9

helyes lett volna. Tycho megpróbálta elképzelni meztelenül vagy féljj

levetkőzve, ahogyan kilátszik az egyik melle, és alatta vér bugyog.

- Fájdalmat okozol.

Nem, ha a fiú fájdalmat okozna neki, azt biztosan észrevenné.

- A neved? - firtatta Tycho.

A lány habozott, elfintorodva attól, hogy a fiú ujjai egyre szorosabban,

fogták a csuklóját.

- Rosalyn - mondta. - És ne haragudj a bilincs miatt. . . Josh elad

- tette hozzá. - Én loptam, de Josh adta el. Sajnálom.

- Miféle bilincsem?

Akkor a lány tényleg ránézett;

Tycho tudta, hogy voltak láncok. Csapdába ejtették a sötétségbe

és erősen tartották. Futólag emlékezett is azokra a láncokra. A tűzre"

aztán a láncokra.

- A bilincs, ami szorította...

Rosalyn a fiú csuklójáért nyúlt, a holdfényben felemelte, és a tök

letes bőrre bámult, ahol a sebhelyeknek kellett volna lennie. Az areá

látható megrendülés Tychónak is eszébe juttatta, hogy onnan sebhely

hiányoznak. Meg is mondta volna, de a lány már kitépte magát a szor'

tásából és lehajtott fejjel, felpúpozott háttal nyomakodott át a tömegen,

vigyázva, hogy vissza ne nézzen.

Tycho elengedte.

17.

A lámpa már majdnem kiégett, amikor Giulietta lépéseket hallott a

sekrestye ajtaja mögül. Akár ez volt a bazilika legmelegebb szobája, akár

nem, átfagyott és megunta a várakozást. Olyan hidegek voltak az ujjai,

hogy sajogtak az ujjpercei, és már odáig jutott, hogy karját Összefonva

a hónaljába dugta az ujjait.

- Nos, mit mondott Alonzo bácsi?

100

m W m

mm

Nem számított rá, hogy a pátriárka sok sikerrel jár. Bármikor be

téphetett a San Marcóba, és nem hivatalos palotája a bazilika háta

inogott ugyanarra a kertre nézett, mint a hercegi palota, de ezek azok

ÍZ engedmények voltak, amelyeket Marco Polo ajánlott fel a családja

érvényesítéséért cserében. San Pietro di Castello, Velence hivatalos

Itatedrálisa és Theodore hivatalos palotája okkal helyezkedett el a város

Alonzo nagybácsi többnyire megkapta, amit akart. Kivéve akkor,

ia azt Alexa nagynéni erősen ellenezte. Mert ha ellenzi, már leállította

íolna. Ez volt az egyeden következtetés, amire Giulietta jutott fagyott

jjjai melengetése, lábai rakosgatása közben, és arra gondolt, bárcsak

ízelőtt felkereste volna az illemhelyet.

Érkezik tehát Theodore a rossz hírekkel. Az ajtóban megjelenő csuk-

yás alak azonban nem a pátriárka volt. Giulietta egy pillanatra azt hitte,

íogy visszatért az ősz hajú fiú. De az nem volt ilyen magas.

Egyéb csuklyás alakok jelentek meg a háta mögött.

Farkasfivérek, gondolta, és összeszorult a gyomra. Aztán csendülést

Mállott, amint az ajtóban álló ember megfordult, és a tőre markolata

nekicsapódott a boltívnek, és máris tudta, hogy téved. A krieghund

fegyvertelenül járt. Legalábbis azok, akik benépesítették rémálmait.

Amikor a férfi előhúzta a tőrér, Giulietta megmarkolt egy oltáron ha

gyott keresztet, és magában Istennek mentegetőzött, hogy fegyverként

használja azt.

A férfi nevetett.

Giulietta meglódította a keresztet, amelynek alja behorpasztotta a

férfi alkarvértjét, amikor az védekezésképpen felhúzta a kezét. A csapás

úgy csendült, akár egy harang. A férfi rőre a sekrestye padlójára esett.

- Ezen nevess — mondta a lány.

íVmikor a férfi visszahúzódott, Giulietta meglátta az arcát a lámpa

fényben. Karvalyorr, hegyes szakáll és olyan mosoly, hogy belereszketett.

- Leégettétek a hajónkat - mondta hangosan. - Mi pedig megölünk

téged. Vagy velünk jössz...

^ háta mögött egy férfi nyílpuskát emelt fel.

101

- Először - mondta a lány - ki kell ezt cserélnem.

Az ezüstkereszt helyett Giulietta a kelyhet emelte fel a misen

szekrényéről, megcsókolta, mintha valami obskúrus rítusnak eng<

meskedne, és óvatosan a kereszt mellé helyezte az oltáron. Miköz

így tett, tenyerébe vette a jegygyűrűt, amit az tartalmazott.

- Biztos vagy benne, hogy ez az a lány?

A vezetőjük megragadta a lányt, a hajába markolt és hátrarántt

a fejét, hogy jobban megnézhesse. A lány elbotlott volna, ha a í

szorítása nem tartja. Azon vette észre magát, hogy az arany fülbev;

embert bámulja.

- ó igen — mondta -, ez ő.

Evezők csapódtak a víznek, és Giulietta érezte a mólótól távolt

csónak ríngatózását. Egyszer csak egy férfi beszélt, torokhangokból;

szavakkal, és Giulietta csak a felét hallotta meg a köré tekert szőn

sötétségén keresztül. Csak az őt elrabló hajó nyikorgását hallotta ezu

Később rájött, hogy a marka még mindig összeszorul. Gombostűi

tűk szúrták át, de az ujjait megtapogatva Giulíettában megerősod

amit remélni sem mert. Még mindig megvolt a gyűrű, amit az oltá

markolt fel.

Alonzo nagybátyja mindig démonoknak könyörgött, hogy vig

el őt. De most követni fogja a szent gyűrűt, efelől semmi kétsége n

volt. Anélkül hogyan jegyezhetné el Marco a tengert?

1 8 .

-Nos?

A régens haragos hangját a Sala Scarlatti ajtaján túl is hallhati

Igazából a kinti folyosón is, és mivel a folyosó az udvarra nyílt, íg

lépcsŐŐrök, konyhai szolgálók és az udvar behavazott kockakÖveze

átkelő macska is hallotta.

102

i 'sak a macska reagált megrándulva a hangra. Az őröknek és kony

hai szolgálóknak több esze volt. Nem hallottak és nem láttak semmit.

V W - Alonzo herceg ezúttal csendesebb volt. Alig több, mint egy

bodülés.

- U r a m . . . Keressük.

_ Keressétek jobban.

Roderigo kapitány visszahúzódott, és egy sóhajt is megkockáztatott,

amint az ajtó becsukódott mögötte. Rosszabbul is végződhetett volna.

A fogát is otthagyhatta volna. Ezt egyáltalán nem lehetett tudni, amikor

belépett. Parancsokat ad ki, hogy emberei alaposabban kutassák át a

hajókat. Nem sokat változtat a dolgon. Olyan erővel és alapossággal

kutattak, ahogy csak tudtak.

s ín Nicolóban és Castellóban az Őrjárat olyan egyházközségeket

kutatott át, amelyeket ötven éve nem ellenőriztek. Nyomortanyák boly-

dúltak fel, gyerekbordélyok csapták be az ajtajukat, játékbarlangok

dobtak cinkelt kockákat a csatornákba. A felfordulás addig tartott,

amíg a kolduskirályok, kerítőnők és játékbarlang-tulajdonosok rá nem

jöttek, hogy nem ők jelentik a célpontot.

•\ Í őrség egyszerre volt eszeveszett és hallgatag. Az egész város, a

legszegényebbektől a leggazdagabbakig tudta, hogy keresnek valamit.

De csak maroknyian tudták, hogy mit. Néhányan úgy képzelték, hogy

a Tízek híreket kaptak az eltűnt üvegfúvóról. Mások erősködtek, hogy a

bölcsek kövét rejtették el a városban. Egy szerzetes nagy riadalmat keltett

1 a bejelentésével, hogy dr. Crow eltűnt, mert éíeteíixír készítésével

kísérletezve elherdálta a város kincsét. A higgadtabbak azt vetették fel,

hogy az- őrjárat egy kémre vadászik.

l k a k a t az érdekelt, hogy az őrjárat miért ott kutat, ahol. A város

idegen negyedeiben. A mamelukok, a szeldzsukok, a mórok és a zsidók

között. Azok között, akik eltakarták az asszonyaik arcát, és anyáikat,

lány testvéreiket és lányaikat zárt ajtók mögött tartották. Roderigo

kapitány megmondhatta volna nekik. De megtartotta a titkát, és azt

remélte, hogy ez elég lesz, hogy megtartsa az életét.

103

- Kiköltöztethettük volna őket.. .

Antonio Cove egy fekete bogár volt. Egy kicsi, Öreg és púpos boj

Ha a ganajtúró emberalakot öltene, így nézne ki. Védelmében azén

lehetett mondani, hogy a gróf gazdag volt, és tudta, hol va n eltemetv

testek nagy része, mivel III . Marco hercegnek és utóbb Alonzo hercegt

segített elásni sokukat. O volt a legidősebb tagja a Tízek Tanácsán

ami a főherceg alatt irányította Velencét. Ilyen minőségében sol

tartották a véleményét. Akármilyen nehéznek is bizonyult ez idonkí

- Kiköltöztetni kiket? - kérdezte Alonzo.

- A zsidókat. A Schiavonókat. A mamelukokat. A cserzőműhelyeké

Azokat a bűzlő vizeletgödröket, amelyeket a tímárok használnak. Mé

nem tiltjuk ki őket a szárazföldre? Megtehetnénk...

- Grófúr.

A férfi elhallgatott.

- Fontosabb dolgokat kell megbeszélnünk.

- Igen - mondta Alexa főhercegnő. - Bizony. Mondd el még egysz

miért rejtőzött az unokahúgom, Giulietta a bazilikában? Miközben

pátriárkával beszéltél? És hogyan kísérted vissza Theodore püspoko

palotájába, San Pietróba az őrgárdáddal? Biztos vagyok benne, hogy

fiam szeretné tudni.

IV. Marco főherceget, elméletben a belső tanács fejét, láthatóla

jobban érdekelték a körmei.

- Ez spirituális ügy - mondta a régens.

- Ezért vitték az ágyához Theodorét?

- Öreg. Megrendítette, amit Giuliettáról hallott. - Alonzo herce

elgondolkodónak tűnt. — Nem lennék meglepve, ha a sírba vinné. Ar

kellene összpontosítanunk, hogy Giuliettát visszaszerezzük.

- Először azt kell megtudnunk, ki rabolta el.

- igen - mondta Alonzo. - Éppen azt akartam megkérdezni, ho

mi a véleményed erről. - Nem engedte el Alexa hercegnő pillantása

- A z ábrahámok - Cove gróf hangja keserű volt. - Ki más? Rette

gondolok azokra az ördögi...

Szája sarkában hab csapott ki.

104

_ Kétlem - mondta Alexa hercegnő. - Ez azon néhány város egyike,

áhól hagyják Őket békében élni. Miért piszkolnának a fészkükbe. Kell,

hogy legyen jobb válasz. Emlékezz csak, mk mondott mindig Marco!

Alonzo herceg megvető pillantása mutatta, hogy mit gondol arról,

hogy e ° o e i S belerángassák a bátyját. Hiszen rá gondolt a nő. Senki

sem kezdi idézgetni ezt az ujjszopó bolondot, aki a sarkát rugdossa a

nő egykori férjének helyén. ! - Bizonyára elmondod.

-Kt nyer?-mondta Alexa hercegnő csendesen. - Marco mindig ezt

kérdezte egy támadás vagy gyilkosság után. - Ki nyer ezzel?

' -Senki - mondta a bogár diadalmasan. - Ezért van, hogy ez csak...

-•Határozott koppanás szakította félbe Cove grófot, mielőtt Alexa tette

volna meg.

A herceg előtt térdet hajtva Roderigo meghajolt Alonzo hercegnek és

Alexának, biccentett a többieknek, hogy mentegetőzzön, amiért félbe

szakította az ülésüket. Göndör haja alatt sápadt volt az arca. Nehezére

esett, hogy bárkinek a szemébe nézzen.

'* IV. Marco, Velence herceg nem rugdosta tovább a sarkát. Gyönyörű

^mosoly terült szét az arcán.

- Megtaláltad már a pillangómat?

' - Nem, fenség.

Mindenki annyira megrendült attól, hogy Marco megszólalt, hogy

majdnem elfeledkeztek Roderigo válaszáról. - De ezt találtuk. - Egy

tört húzva elő a köpenye alól, azt óvatosan a herceg lába elé helyezte.

« Az őrök előresiettek, de Alexa visszaintecte Őket.

- Ismered a törvényt - mondta Alonzo herceg. - Ebben a teremben

snincs fegyver.

^ ' -Igen, uram. Azt gondoltam...

r Alexa már felkelt a székéből és a többiek is felálltak, amikor ő felemel

kedett. Letérdelve félrehúzta a fátylát, hogy megvizsgálhassa a fegyvert.

- Mameluk - mondta. — Esetleg szeldzsuk vagy mór. Hol találták?

; - A Ríva degü Schiavoni alatt.

A nő várta, hogy Roderigo elmagyarázza a hely jelentőségét.

105

- Ha Giulietta úrhölgy elrablói észak felé tartottak a pátriárka kertjén

keresztül, akkor a Zalizzada San Provolót választották, délen le tudták

vágni az utat, és a gyanú felkeltése nélkül elérni a Rivát. Az éjszaka

azon pontján... - Mindenki tudta. Az éjszaka azon pontján a Riva a

lagúnában horgonyzó hajók részeg legénységével lett volna tele.

- Valami más? - kérdezte Alexa.

Egy zászló nélküli hajó csúszott át a homokpadokon hajnalhasadás

előtt. Az evezősök árral szemben eveztek.

- A gályarabokra gondolsz? - mondta Alonzo dühösen.

A Serenissima gályái szabad embereket alkalmaztak. A mamelukok,

mórok, bizánciak, ciprusiak és genovaiak rabszolgákat használtak Né

mely tengeren elkapott velencei szolgált barbár kalózokat. De belőlük

nem sok akadt. I I I . Marco olyan bosszút állt a flottáit ért támadásokért,

hogy soha olyan kevés velencei nem szenvedett a korbácsok alatt.

- Hogyan engedhetted, hogy ez történjen?

A kérdéstől függött Roderigo élete.

Roderigo tudta, hogy máris elveszett, ha valaki felfedezi, hogy i

történt valójában a lagúnában azon az éjszakán, amikor a mameli

hajó leégett. Egy mameluk hercegnőt megöltek. Most bosszúból el

boltak egy Millioni hercegnőt. Ujabb hajó siklott ki az éjszaka SOR

Roderigónak őrizkednie kellett attól, hogy ezeket a köteleket Mar<

herceg rugdosó lábai elé vesse. Csak azért, hogy Alonzo herceg szépi

csomót kössön rájuk.

- Te magad láttad a hajót távozni? - kérdezte Alexa hercegnő epés<

- Nem, hölgyem. Nekem is csak mondták.

- Milyen nemzetiségű?

- Nem tudjuk. - Roderigo nyelt egyet.

- Miért nem? - firtatta a régens. - Miért van a doganának páran

noka, ha nem jegyzi fel a lagúnánkba érkező vízi járműveket?

- Uram, Ötszáz hajó van odakinn. Gyakran több mint egy napi

kerül, hogy helyet adjunk nekik a karanténsorban.

- Nem érdekelnek a kifogásai.

106

- A részletekkel később foglalkozunk. - Alexa hercegnő határozott

volt. - Ha Roderigo kapitány hanyag volt, elnyeri a büntetését. Ha az

emberei hibáztak, megkorbácsoltatnak. Ha árulásról van szó, emberek

fognak meghalni. Nem erről van szó. Feltételezhetően a mamelukok

vitték el Giuliettát. Most azt kérdezem: miért?

t - M-m-niiért, miért? - kérdezte Marco herceg. - Hát, m-miért, miért,

miért?

- Mert - mondta az anyja türelmesen. - Ha nem tudjuk, miért vitték

el, honnan tudjuk, hogy mit akarnak, hogy visszaadják?

- Szép. Talán megtartják.

- Muszáj itt lennie? - sziszegte Alonzo herceg.

- Nélküle nincs Tanács.

- Lépj be - kiáltott a főherceg. - Édes madár.

Alonzo herceg és a főhercegnő még ellenségesen bámulták egymást,

amikor hirtelen egy őr kopogott, és az ajtó kitárult. Egy skarlátruhás,

ír-puha arcvonású férfi nyomakodott be, egy sötét hajú, sétához öltözött

lányt vonszolva magával. Mivel a lány gömbölyű volt, pirospozsgás és

egészséges - a férfi pedig öreg -, nyilvánvalóan hagyta magát vonszolni.

A lány szégyenkező, mégis dacos arckifejezése azt sugallta Alexa herceg-

^ nőnek, hogy a férfi az apja. Neki volt tapasztalata hasonló ügyekben.

í - Bribanzo úr...?

Az öregember elég hosszan meghajolt, úgy fordulva meg, mintha azt

várná, hogy a foglya az ajtó felé iramodik.

' - Sajnálom, hogy késtem. - Habozott. - Nekem is vannak családi

i ptoblémáim. Természetesen, ha az idő nem alkalmas...

»• A mosoly, amely Alonzo herceg arcán előtűnt, azé az emberé volt,

aki ötvenezer aranydukátot kölcsönzött Bribanzótól, és még egyet sem

^ fizetett vissza.

- Rád mindig van időnk.

í 1 - Ez a lánya? - kérdezte Alexa.

, * - Igen, hölgyem.

4 íg en. Gondolta is, hogy az.

- Előzetes figyelmeztetés nélkül csatlakozol a Tanácsunkhoz?

107

A hercegnő kérdésének éle volt. Még egy olyan szórakozott ember is

megértette, mint Bribanzo.

- Nem, hölgyem. Tetmészetesen nem.. .

- De úgy véled, a lány ügye a Tízek hatáskörébe tartozik?

Kétélű dolog volt a Tanács hatáskörébe tartozni. Velencében, a szá

razföldi hűbéresek és a város gyarmatain ők jelentették a törvényt. Vagy

kedveztek valakinek. Vagy ellene fordultak. Nem volt apelláta.

- Tévedtem - mondta Bribanzo.

- Talán egy kéretlen kérő?

- így is lehet fogalmazni... - Bribanzo próbált uralkodni magán, és

bocsánatkérően széttárta a kezét. - Ez politikai következményekkel bír a

város számára, hölgyem. Alonzo herceg engedélyével Milánóban jártam.

- Most?

Alexa arca eltorzult.

- Milánó hercege az ellenségünk.

- A szövetségek változnak - mondta Alonzo. - Milánónak hozzáfé

résre van szüksége az Adriai-tengerhez. Nekünk is jól jön egy északi

szövetséges. A városaink közötti rosszindulatnak nem sok értelme van.

Számomra sohasem volt. - Ez a lehető legközelebb járt néhai bátyja

politikájának kritízálásához.

- Szóval te jóváhagytad Bribanzo uraság utazását?

- Nyerünk egy szövetségest, és elveszítünk egy ellenséget. Desdaióban

Milánó hercegnőt nyer. Egy velencei születésű hercegnőt - hangsúlyozta

Alonzo. - Akinek atyja a Tízek Tanácsának tagja.

És Gian Maria Visconti herceg nyeri el Desdaio hozományát?

Semmi más nem vette volna rá Milánó új hercegét, hogy beleegyezzen.

Gian Maria éppen most vívott egy pusztítóan költséges háborút, így

Bribanzo aranyának jó helye lesz. A lánya velencei kötődéseinek kevésbé.

- Hónapokig tárgyaltunk - vetette ellen Bribanzo. - A finomabb

részletekről hetekig. - Arra gondolt, mennyire szeretné Gian Maria

főhercegnővé tenni a lányt. — Minden hiábavaló volt, ha nem tudjuk/

ezt elkenni.

- Mit kell elkenni? - kérdezte Alexa.

108

- _ Egy P°gány tönkretette. Elorozta büszkeségem virágát és . . .

-Bribanzo megtorpant, mert képtelen volr befejezni.

- Tönkretette őt? Vagy téged tett tönkre?

A fiatal nő a padlót bámulta, göndör, gesztenyebarna haja tövéig

elpirulva. Csinos volt a maga buja módján. Dús és kemény mellek,

amilyeneket fiatalemberek kedvelnek. Széles csípő és puha has. Alexa

nem kételkedett benne, hogy járás közben a fenekét is riszálja.

„ J e g y e s e k - mondta az apja dühösen.

A hercegnő látta, mennyire elkeseríti ez a férfit. Bribanzo páncélter

me feltehetően úgy ki volt tömve aranydukátokkal, hogy a palotáját

újra kellett alapozni. Pedig az arany nem fakul a sós vízben. Mivel a

Ca'Bribanzót éppen úgy elönthette az ár, mint a mellette lévőt.

- Gian Maria Visconti a te ötleted volt?

- Vagy Cosimo de1 Medici. O megteszi.

; Valaki horkant egyet, és Bribanzo felkapta az állát. Nem mentegető

zött törekvései miatt. Hogyan biztosította volna Cosimo apja Firenzét,

ha nem pénzzel és kíméletlenséggel?

-Szerinted Velencében nincsenek megfelelő fiatalemberek?

Bribanzo uraság tudta, hogy vékony jégen jár. Ezúttal hosszabban

válaszolt, a hangja nyugodtabb volt, mint korábban.

- Hölgyem, számos méltó velencei vágyott a frigyre. Bármelyikük

kívánatosabb lett volna, mint ez a... mameluk.

- Nem mameluk. - Ezek voltak az első szavak, amelyeket Desdaio

úrhölgy kiejtett. - És nem tett tönkre...

- - Akkor mit művelt? - kérdezte Alonzo.

A lány meghajtotta magát a régens előtt.

- Mór, uram.

- Alonzo felhorkant.

- Nem sok különbség. Mind több bajjal jár, mint amennyire okos

lenne Itt az ideje, hogy emlékeztessük hatalmunkra a pogányokat,

velence hatalmas város. Kegyes város. Jó város... - Körbenézett, hogy

ellenőrizze, figyel-e rá az udvar. Bribanzo és Cove gróf bólogattak.

Még az ajtónál álló Őrök is figyelni látszottak. Noha a hagyomány

109

úgy követelte, hogy ne halljanak semmit. - De nem akarjuk, hogy a

kegyességünket gyengeségnek nézzék. - Alexa kinyitotta a száját, hogy

megcáfolja, de aztán úgy döntött, ráhagyja. Hallotta már ezt.

- Meg fogod büntetni?

Bribanzo uraság nem csupán a lányát akarta visszakapni. Egy font?

húst akart a törekvései meghiúsításáért. Mindenkit figyelmeztetni akart,

aki azt hiszi, hogy a vagyonhoz vezető útjába állhat.

- Legalább egy nyilvános vesszŐzés?

- Örök - mondta Alonzo. - Hozzátok be azt az embert!

- Uram.. . - Bribanzo egyszerre akart hálás arcot vágni, és nem za

varba jönni a régens támogató gesztusától. - Mát érte küldettem.

A régens végiggondolta mindezt. Bribanzo uraság nem lépte túl a jogko1*

rét. A Tízek Tanácsának bármely tagja kérheti bárki figyelmét a városbatfo

- Akkor várunk - mondta Alonzo.

A dárdák márványhoz ütődése jelezte kívülről, hogy az őrök keresztb

tették alabárdjukat, meggátolva a fogoly és kísérőjének belépését.

Alexa hallotta, hogy az egyik megkérdi, mi járatban vannak.

A válasszal egy időben már csikordult is a tanácsterem ajtajánalé

kilincse, amint az őr lenyomta. Ez akkor történt, amikor Alexa rájött^

hogy a fia vigyorog. Marco, hosszú lábú fekete pók módjára szétvetette

tagjait, az egyik lábát az aranyozott karfa fölött lóbálta, a vállát csún

szögben csavarta ki, és úgy vigyorgott, majd szétpukkadt.

Amikor az anyja aggodalmas képet vágott, rákacsintott. p.

- Marco. . . ?

A főherceg az ajtó felé biccentett.

A belépő Öregember mór köntöst, feje körül turbánt és felfelé pön

dörödő bőrpapucsot viselt. Ezüst kardhüvely lógott az övéről, de a

letartóztatásakor lefoglalt kard hiányzott. Szakállát festette, noha a

halántékán őszbe hajlott a haja.

-Atilo...

A főhercegnő felpattant, mielőtt józan eszére hallgatott volna. Leül

megmarkolta a székét.

110

I r Síi! •'

Alonzo herceg mosolygott.

* _ Te tudtál erről? - kérdezte tőle az asszony haragosan.

SS - Miről? - a herceg Bribanzóhoz fordult, és így szólt: - Azt mondod,

ez a gazember felelős a...

^ Atilo előrelépett.

^ - Később - csattant fel Alonzo herceg. - Időben szót kapsz majd.

Bribanzo urasághoz beszélek. Nos?

- Igen, fenség.

í / - Akkor az eljegyzés semmis. Nem lehet eljegyzés ott, ahol a házasság

tiltva van. Desdaio úrhölgy kezére érdemes kérőknek külföldi hercegek

és az Aranykönyvben szereplő családok tartoznak. Atilo úr sem nem el

ismert herceg, sem nem szerepel a könyvben. Nem adjuk engedélyünket.

^* A mi alatt a Tízeket értette. Legalábbis Alexa azt remélte.

- Mindazonáltal - tette hozzá Alonzo - a bátyám, a néhai főherceg

4ntt ennek az embernek a képességeiben. Ezért megkíméltetik a nyil-

W o s büntetéstől.

Bribanzo uraság arca elborult. De csak egy pillanatra, és gyorsan

Rendezte vonásait.

-Akkor hát semmiféle büntetés, uram?

- Kis szívességeket tett a városomnak.

/ A városod? Kis szívességeket?

K A hercegnő örült, hogy a fátyla eltakarta haragos arcát.

' Atilo egy tucat csatát nyert. Nem szólva az Assassini fejeként végzett

'szolgálatairól. Vajon nem áldozta fel szinte minden emberét, hogy

Giuhettát megmentse a Farkasfivérektől? Mi mást akar még Alonzo?

9* Alexa azt kívánta, bárcsak követte volna ösztöneit, és azonnal meg

ölette volna Alonzót aznap reggel, hogy a néhai főherceg meghalt. Ha

a férje nem fogadtatta volna meg vele, hogy élni hagyja. I I I . Marcót az

Igazságosként és a Bölcsként ismerték. Ebben a döntésében Alexa az

Igazságosságát és bölcsességét egyaránt kétségbe vonta.

- Ugye jói mondom - mondta Alonzo. - A neved nem szerepel a

^Önyvben?

111

- Nem, uram. - Arilo megrázta a fejét, és arca megfeszült a szakálla

mögött.

- Akkor az ügy eldőlt. Bribanzo uraság viheti a lányát. Te pedig hálás

lehetsz a kegyelmünkért. Most hadd foglalkozzanak a Tízek fontosabb

dolgokkal.

- Nem kényszeríthetsz.

Desdaio tiltakozása visszhangzott a faborítású falakon. Az apja és

Atilo odamentek hozzá, hogy vigasztalják, aztán megtorpantak, hogy

csúnyán nézzenek egymásra. Közben Desdaio állt közöttük vigaszra--

lanul, zokogástól rángó vállakkal.

Kis hülye, gondolta Alexa.

De bögyös kis hülye. Az a fajta, amilyet a velenceiek ellenállhatatlan

nak találnak, és pillék módjára égetik meg magukat miattuk. A néhai

férje kegyencének szemébe nézve a főhercegnő valódi fájdalmat Iái

Atilo il Mauros, aki visszafordította a német lovasságot Veneto :

csárvidékén, áldozatául esett egy nála jóval fiatalabb nő múló bájait

Alexa hercegnő sóhajtott.

Marco főherceg trónjának lábaihoz dobva magát, Desdaio megr

kolta a faragott lábakat, mintha az őrök máris megpróbálnák elvonszc

- Kérlek - könyörgött. - Segíts rajtam.

A herceg nagyot rúgott a sarkával. Az anyjára bámult. Atilóra bám

Az üres székre bámult. Egy üres, aranyozott székre. Hátradőlve száj:

dugta hüvelykujját, szétvetette a lábát és a szemét dörgölte.

- Azt hiszem... - kezdte Alonzo.

A hercegnő gyorsan előrelendülve megállt Atilóval szemben, mii

ben az udvar tagjai hátrahúzták székeiket, hogy kivárják az esemén

alakulását. Alexa nem mozdult, hogy növelje a várakozás feszültsé

aztán vállon veregette Atüót.

- Ő az én választásom - mondta hangosan. - A férjem régi tanácsad

a város hűséges szolgája a Tizedik Székre.

Teljes csend töltötte meg a szobát.

- Alexa - habozott Alonzo herceg. Nyilvánvalóan gonddal váloga

meg a szavait. - Ez nem bölcs dolog. Tudod, hogy oka van annak, hog

112

- Rajtam van a sor.

Nem - mondta Bribanzo. Húsos arca vöröslött az erőfeszítéstől,

l 0gy uralkodjon magán. - Ezt nem teheted.

;_Uram.. . - Alexa hangja jéghideg volt. Bribanzo pedig lemerevedett.

;egfeJjebb öt évvel volt idősebb, mint Atilo, de itt véget ért a hasonlóság,

fjjjjanzo uraság gyáva volt, noha törekvő fajta.

-Azt hiszed, megmondhatod nekem, mit tehetek?

> Miután Bribanzo meghunyászkodott, Alexa körbenézett a szobában,

ájon merészel-e valaki más ellenvetést tenni, és egy pillanatra édesen

lösolygó fián nyugodott meg a tekintete. Megesküdött volna rá, hogy

sókot küldött Desdaiónak.

- Elfogadod a széket? - kérdezte Alexa Arilótól.

-Hölgyem.. .

-Nos?

Atilo il Mauros térdre ereszkedve megcsókolta a gyűrűt, amit a férje

úzott a főhercegnő ujjára évekkel korábban, az esküvőjük napján.

- Mint mindig, most is rendelkezz velem. - Mindezt kiegészítendő,

ozzátette. - Ahogyan a a herceg, a régens és te is rendelkezhetsz.

- Örömmel hallom - mondta Alonzo.

Az írnokhoz fordulva Alexa megjegyezte:

-Azonnal vezesd be Atilo uraság nevét az Aranykönyvbe. Ő fogja

ízetm a keresést az unokahúgom után.

vr Roderigo kíséri el. - Alonzo herceg hangja határozott volt.

A főhercegnő azt mondta Bribanzónak:

ír Békélj meg. Az unokahúgomat meg kell találni, és a széket be kell

>lteni. Atilomegbízható szolga. Akárcsak te. - Ez a bók még a főher-

Jgno számára is üresen csengett.

Segített volna, ha melegséget csempész bele, és mosolyt villant meg

ribanzónak, aki azt jövőbeli kegyként értelmezheti. Sajnos gyűlölte a

rfit. Alexa a szikár és éhes kegyenceket szerette.

r A lányom?

r Milánónak most már nem kell - mondta Alexa határozottan. - Ami

Őbbi kérőt illeti... - Ha van egy kis eszük, gondolta, elfogadják a

113

vereséget, hogy ne keserítsék el a Tízek legújabb tagját; egy olyan fé:

aki olyan veszélyes, hogy arról fogalmuk sincs.

Ez a tudatlanság szinte a boldogságot jelentette.

- M-m-mehetsz - mondta a főherceg. Kivette a hüvelykujját a szájából

és Bribanzóra mutatott. - M-m-most.

Az ajtóban Bribanzo uraság megfordult, és a szavai a teremben

odakinn a folyosón is hallhatóak voltak. Estére mindenhol tudták-;

városban. Atilo iránt fejezte ki gyűlöletét, bár a rosszindulatát a lány

felé fordította.

- Kitagadlak téged. i

A hangja kígyó sziszegésére emlékeztetett. A tekintete határozó'

volt, több mint dühös. Ez a férfi megbánás nélkül tudott volna ölni.*

- Soha nem voltál az enyém. Nem haltál meg számomra ezen a napo

Soha meg sem születtél.

19.

Bribanzo és Atilo viszályának hírét azok a pletykák szorították háti

amelyek szerint a mamelukok elrabolták Giulietta di Millioni úrho

hogy ne köthessen házasságot Janus királlyal, hiszen egy Cipr

kötött szövetség Velencének biztosított volna bejárást a Nílus toi

tához. A pletykák a rablásról a rablásra és a valószínű szemérem t

erőszakra, majd a rablásra, a kétségtelen szemérem elleni erőszak

a valószínű gyilkosságra dagadtak, ahogyan a napok hetekbe fordi

A ciprusi nagykövet elbúcsúzott.

A szánakozó, de engesztelhetetlen Sir Richárd Glanvílle haj<

szállt, felhúzta királya és rendfőnöke zászlóit, és kisuhant a laj

torkolatánál lévő homokpadokon az Adriára.

Az ő jármüve volt az egyetlen, amely távozhatott.

Azt a bizonyos, lagúnából kicsusszanó hajót üldözték, megállított

átkutatták. Kiderült, hogy mameluk, de Giulietta úrhölgyet nem

114

ták a fedélzetén. A legénység pedig esküdözött, hogy Velence elhagyása

k nem kötöttek ki. A kapitány belehalt a kínvallatásba, végig azon

esküdözve, hogy semmit sem tud a rablásról. Egyszerű csempész volt.

\ kereskedelem első alkalommal állt le a lagúnában azóta, hogy Ke

gyetlen Marco ötven évvel korábban megbuktatta a lázadó köztársaságot.

A sirályok továbbra is végigsöpörtek a hullámokon, a kormoránok a

cölöpökről buktak alá a halászhálókért. Ez volr minden mozgás. A szá

razföldön felszaporodott az élelem. Az éjszakai mocskot nem gyűjtötték

Össze. A cittadinók küldöttségeket menesztettek a haszon elvesztése

miatt. Aztán Alonzo herceg panaszaik nyomán mutatott közönyétől

megrendülten távoztak.

V város Szent Márkhoz foghatóan híres halászhálói szárazon és

használatlanul lógtak a kereszttámokon. Az általában a hajnali fogást

begyűjtő csónakok az iszapos lapályon várakoztak. A lehorgonyzott

hajók is ott maradtak. Azok, amelyek belépésre vártak, a lagúnán kívül

maradtak, vagy kerestek másik kikötőt. A sódereglyéket nem engedték a

szá razföldre. Az előző nyáron elraktározott szárított hallal, sózott hússal

és aszalt gyümölccsel felpakolt új bárkák a szárazföldi kikötőhelyeiken

maradtak lassan rohadó rakományukkal.

- Meg kell mutatnod magad — mondta Alexa hercegnő a régensnek.

- Hadd lássanak az emberek. Nyugtasd meg őket.

Te mutasd meg magad.

- Én gyászban vagyok.

- Három éve - mondta Alonzo mérgesen. - Elég az elsötétített szo

bákban rejtőzködésből és a nyilvános megjelenés elutasításából. Vidd

Marcót.'és hagyd, hogy lásson a város.

- Lehetetlen - mondta a hercegnő. - Tudod...

•r- Nem lehet emberek elé engedni?

- Alonzo...

--Ez az igazság. És ha már az igazságról beszélünk: te állsz mögötte?

- M i mögött?

-Giul iet ta elrablása mögött.

- M i é r t tenném?

115

- Válaszolj. \

- T a l á n emlékszel - mondta Alexa ingerülten. - Én vetettem fel a Ja- j

nusszaí kötendő házasságot. Szükségünk van Ciprusra, hogy biztosítsuk

a kereskedelmi útvonalainkat. Igazából a jövőbeli vagyonunk függiöle*

Túl barátságosnak mutatkoztál a szultán nagykövetével. Kérdezhetném,*

ugyanezt?

- Higgy nekem, ez változik.

Az erkélyre lépve Alonzo a zárt spaletták mögül bámult ki a Mólón,*

a palota vízi teraszán összegyűlt tömegre. Rajtuk túl, az ő balján, a

Riva degli Schiavoni hasonlóan megtelt. Az ott összegyűlök többsége^

Arsenalotti volt.

- Velencének főhercegre van szüksége, aki uralkodni képes - mondta

- Magadra gondolsz?

- Te nem lehetsz.

- Mert nő vagyok?

- És mongol. Tudod, mit éreznek azzal kapcsolatban.

Az egyezség, amit Marco Polo kínai áru behozatalára ütött nyél

Kubiláj kánnal, minden korábbinál gazdagabbá rette a várost. A gai

dagabb kereskedők hálája biztosította Marconák a trónt. A dózse koc

mányzó és névleges főherceg lett. A Tanács pedig a herceg szolgája*

nem gazdája.

Kubiláj kétszeres árat kért. A fontego di kham a Rialto közelébe:

ahonnan kereskedhet. Valamint garanciát arra, hogy a kán törvénve

Velencében élő mongolokra is vonatkozik, bármi is legyen a bűnül

bárhol is követték azt el. I I I . Marco házassága mindkét oldalon enyh

az egyezségen. De Marco szorítása acélos volt, még ha bársonyos

állította is be.

- Igazi főhercegre van szükségük - mondta Alonzo.

- M á r v a n nekik. ^

- Akit egyszer egy évben látnak. Teljesen lenyugtatva, ribanc mód j

fehérre festve, beópiumozva, törött szárnyak módjára rángatózó kezel |

-A fiam soha nem mond le a trónról. j

- Úgy érted - mondta Alonzo soha nem engeded neki.. . |

1 1 6 i

Sem is az unokahúga elrablása dühítette fel a régenst, hanem amit a

hiánya jelképezett. Minden terve, minden ragyogó elmeszüleménye oda.

Azt sem zárta ki, hogy szándékosan raboltatta el magát a kis szuka...

20.

Giulietta megfordulva felmarkolt egy rakarót, és felállt. Csak akkor ült

le, amikor a kis szoba forogni kezdett vele. Éhség járta át bensőjét. Fel

is ébresztette. Ma ráveszi magát az evésre.

A, tűzhelyén már égett a tűz, egy állványon nagy tál meleg víz

állt készen, hogy megmoshassa benne az arcát. Egy kisebb tál várt a

reggelizőasztalnál, hogy megmoshassa a kezét. Ahogyan a vacsoraasz

talnál is. Nem ilyennek képzelte a fogságot.

Az első nap nem engedte, hogy segítsenek neki az öltözködésben.

De az ajtóban álló öregasszony olyan kétségbeesettnek látszott, hogy

Giulietta megenyhült, és hagyta kicsit segíteni. Persze G iuliettának még

mindig az az egy ruhája volt. Mostanra elhasználódott, bár még mindig

: -> tább volt, mint azon az éjszakán a bazilikában, amikor bevérezte.

Azt aligha lehetett leírni, amikor a különös, ősz hajú fiú leesett a

bazilika mennyezetéről, és őt félmeztelenül találta. Arra gondolt, hogy

talán hagyhatta volna, hogy megölje magát, ha tudta volna, mit szán

dékozik tenni vele Alonzo nagybácsi.

Amikor Giulietta érezte, hogy a szeme megtelik könnyel, dühösen

megdörzsölte.

Találó nevet adtak Ca' Ducale termének. Amit vele tettek a Sala

della Torturában, az valóban tortúra volt. Még mindig kétségbeesetten

gondok arra, amikor szétfeszítették a térdét. Nehezen viselte a gondo

latot, de nem tudta, hogyan verje ki a fejéből. Akárhányszor felidézte

az erőszakot, émelyegni kezdett. Dr. Crow varázslara működött: még

^agának sem tudott beszélni róla.

* Legalábbis hangosan nem.

117

De mivel az őt ellátó öregasszony süketnéma volt, ez aligha számítón *

A férje sem különbözött a nőtől. Nem lehetett meghatározni a korul

Giulietta számára mindenki öregnek tűnt, aki nála idősebb volt.

Az öregasszony gondosan felszárította Giulietta könnyeit, az arca

lemosta egy nedves ruhával, és szalagjait remegő kezekkel kötözget

felöltözni is segített neki. Giulietta maga gombolkozott be. Amú

kihűlt volna az étel.

A mai reggelije friss kenyér, sajt, aszalt alma, egy szelet meleg gy

mölcslepény és szerecsendiós forralt bor volr, hogy elűzze a hidege

A boron érződött, hogy erősen felvizezték. Az idős házaspár szám~

még nyilvánvalóan gyereknek számított. Az almát felvágták, a lepény

felszelték. Ma nem tettek ki kést.

- Szeretnék sétálni - mondta Giulietta.

A férfi a nőre nézett, mert Ő hozta a döntéseket. A nŐ elgondolkodj

egyik oldalról a másikra ingatta a fejét. így Giulietta közvetlenül el

állt és azt mondta: - Kérem.

Mindketten tudtak olvasni a szájáról, ami azt jelentette, hogy értene

olaszul. Giulietta megállapította, hogy egykor beszéltek és hallott'

vagy mindkettő. Kíváncsi volt, hogy kik lehetnek. Ö fogoly volt.,

kétségtelen.

Fogoly, egy meleg, szépen berendezett börtönben valahol a...

Itt zavarossá vált Giulietta úrhölgy tudása. Valahol biztosan vo

Hiszen odakintről jött, még ha a spalettákat most be is zárták, éss

égen csak felhők látszottak. De hogyan szökhetne meg, ha azt se

tudja, honnan szökik?

- Kérem - mondta. - Hadd sétáljak.

Talán a kérem tette meg a hatását.

Bizonyára tudták, hogy ez a szó nem csúszik ki olyan könnyen

Millioni hercegnő száján. Mert az öregember ránézett az öregasszony^

és csendben lezajlott valami kettőjük között. A nő bólintott, az a,

ember hozott egy legtisztább fehér prémből készült bundát. Ez m.

inkább töprengésre késztette Giulietta úrhölgyet, mint bármi, fyfe

egy ilyen ritka bunda bizonyára felbecsülhetetlen.

118

A börtönéből csupán a hálószobáját és a kis szobát látta, ahol ettek. De

akkor a nő a zsebébe nyúlt a kulcsért, helybenhagyásért az öregemberre

nézett, majd megnyitotta a szobákon kívül eső világot.

. A kis terem annyira tele volt zsúfolva bútorral, hogy Giuliettának

oldalra kellett fordulnia, hogy az ajtóhoz menet átcsússzon egy faszék és

szekrény között. Egy nehéz kulcsot a szögről leakasztva a férfi kinyitotta

a bejárati ajtót, és hátralépett,

í Giuliettát egy apró kápolnában tartották fogva.

" Egy fallal körülvett, felmagzott, behavazott és téltől kopár kert kö

zépén álló apró fatemplomban. A fák fele nyomorúságosan festett, a

másik felük szemlátomást kiszáradt. Giulietta nem tudta, felismeri-e

bármelyiket. A magányát körbevevő fal magasabb volt, mint ő. Jóval

magasabb,

•fe- Hol vagyok?

V- Az öregember ránézett.

* - Áruld el. - Mivel a férfi néma volt, Giulietta úrhölgy maga sem

tudta, hogyan várhatná el, hogy válaszoljon neki. Két lófarok lógott egy

a hóban leszúrt cölöpről. Mivel a rudat díszítő ezüst már megfeketedett,

Giulietta úgy vélte, ott van már egy ideje. Az ég ismerősnek hatott, a

levegőnek sós illata volt, ahogy kell.

* - Még mindig Velencében vagyok?

^Amikor az öregember elfordult, Giulierra odament a másik oldalá

ra, a férfi pedig felsóhajtott. A lány úgy döntött, jobb, ha egyenesen

kérdezi meg.

- Velencében vagyok, ugye?

<• Az öregember megrázta a fejét, aztán bólintott.

' - Mit akar ez jelenteni? - firtatta Giulietta. A férfi kedvesen mosoly

gott, de ennek se lehetett több hasznát venni, mint az ellentmondó

fejrázásnak és bólintásnak. így elindult a fal felé, miközben hallotta,

|ógy a férfi megszaporázza a lépteit, hogy utolérje. Egyetlen ajtó volt.

Természetesen zárva tartották.

Nyissa ki ezt nekem.

^ Az öregember megrázta a fejét.

119

- Kérem - mondta Giulietta. - Hadd lássam, mi van a másik oldalon

A szökéshez tudnia kellett, hogy pontosan hol van. Ehhez ki kellett

nyittatnia vele a kaput. De a férfi egyszerűen megrázta a fejét, amikor

a lány megkérte. Giulietta gyorsan felismerte, hogy olyan gyakran

rázza a fejét, akárhányszor megkéri. Nem számított, hogy könyörgött,

hízelgett vagy parancsolt, mint egy Mill iom hercegnő. Nem készült rá,

hogy kinyissa a kaput.

- Valaki rád parancsolt, hogy ne nyisd ki?

Az öregember bólintott.

- Ki parancsolta? — firtatta.

Láthatóan mindegyik, a lány által említett névre ugyanolyan jól

tudja rázni a fejét. Bár Giulietta nem jött rá, hogy ez azért történt, mert

rossz neveket mondott, vagy mert az öregnek nem állt szándékában

elmondani. így telt el a nap, miközben a lány úgy rettegett, mintha

egy tündérmesében esett volna csapdába. Egy olyan mesében, amit az „

anyja mesélt neki, még amikor élt. A korai vacsora után Giulietta i

döntött, újabb sétára van szüksége.

- Kérem - mondta.

Az öregember az öregasszonyra nézett, aki megrázta a fejét.

- Segít, hogy később elaludjak - erősködött Giulietta. - Akar

hogy tudjak aludni, ugye?

Az öregasszony sóhajára az öregember elmosolyodott. Levette a

csot az ajtó melletti falról, miközben a nő elment a bundáért. An

biztonságosan becsomagolták, az Öregember kinyitotta az ajtót, h

beengedje a sötétséget. ^

Egy démon lépett be vele együtt.

21.

Amikor a régens szürkületkor az utcán sétálva megmutatta magi

népnek, rosszabb kedvében volt, mint valaha. Roderigo számara,

120

4

m é g mindig a saját jövője miatt reszketett, túlságosan is indulatos.

Alonzo herceg Roderigót tartotta felelősnek a Giulietta megtalálásában

tapasztalt késlekedésért. Ha rendesen végezte volna a munkáját, a zászló

v. Iküli mameluk hajó soha nem hagyhatta volna el a kikötőt. Nem kel

lett volna napokat vesztegetni az üldözésével. Giulietta valódi keresése

ha marabb kezdetét vehette volna. Az már rejtély maradt, hogyan intézte

: azzal, hogy az őrjárat forgassa fel a város szegény egyházközségeit.

A tavernákban rossz volt a hangulat. A Nicolettiek azt állították, hogy

a Castellaniak segítettek a mamelukoknak Giulietta úrhölgy elrablá

sának kivkelezésében. A Castellaniak kinyilvánították, hogy az utolsó

vérig harcolnának, mint hogy engedjék, hogy a Nicoletti-féíe csőcselék

árulással vádolja őket.

Nem hivatalos láncok feszültek a csatornák torkolatainál, hogy elzár

ják egymástól az egyházközségeket. A campók tégláit szedték fel, ahogy

az utcai bandák muníciót halmoztak fel.

- Nos - mondta a régens. - Te mit javasolsz, miként kellene kezel

nünk a helyzetet?

- Hívd ki az őrjáratot, uram.

- Zavargások lesznek, Roderigo. Szerinted az őrjárat elegendő?

- Vlonzo herceg leengedett szemöldöke alól nézett. - Ez kérdés volt,

kapitány. Szerinted az Őrjárat elegendő lesz?

- Nem uram.

- A z őrjárat az embereiddel egyesülve?

\ Dogana Őrsége nem volt nagyszámú. De jól felfegyverzett és jól

kiképzett emberek voltak, és a város szegényei tartottak tőlük némileg.

Ok biztosítanák a csapat gerincét, de Roderigo nem állírhatta, hogy

végül nem törik el a csigolyájukat. Mindez még a palotaőrök hozzáadá

sával sem tesz ki elég nagy csapatot. Roderigo nem hitte, hogy a régens

védtelenül szeretné elhagyni a Ca' Dúcaiét.

• Felfogadhat zsoldosokat, uram.

- Sokba kerülnek, Roderigo. Ráadásul időbe kerül jókat találni.

121

- Mit teszünk, uram? - Kiderült, hogy ez a helyes kérdés. Alonzo

herceg kihúzta magát, és olyan fenyegetően nézett, mintha máris es

csatamezőn szemlélné az ellenség csatarendbe állását.

- Teljes kíméletlenséget mutatunk irántuk.

- U r a m . . . ?

Az egyházközségeknek hosszú az emlékezetetük, és az emlékek,'v-

lencei módra, nyitott sebekké gennyesedtek ebben a városban. A pénz

talán meglágyítja a áttadinók szívét. A Castellaniak Nicolettiek iránti

gyűlölete, és a Nicolettiek mindenki iránti gyűlölete a szegények egy

házközségeit egymás torkának ugrasztotta, és úgy is tartja. De eg

Millionik által végrehajtott brutális cselekedetet megemlegetnek. Nem5

egy patrícius halt meg az ősei bűneiért.

- Nem az egyházközségeket, te idióta.

Alonzo apját, nagyapját, egyik bátyját és a nővérét hányták kardélr

Mindkét köztársaság gyilkossággal kezdődött és végződött. Rómában

azzal tréfálkoztak, hogy Velencében több a bérgyilkos, mint a csatorna,

A régens nyilvánvalóan nem kívánta, hogy az indulatok felszítása a.

harmadik köztársaság létrejöttéhez vezessen. Minden elpárolgott, amfe

a jókedvéből megmaradr.

- Átkutattátok a Fontego dei Mamelukot?

- Tegnap, uram.

- ismét megtesszük. Ezúttal gondosan.

Roderigo biccentett, anélkül hogy elmondta volna, legutóbb is ala'

posan átkutatták. Ha Alonzo herceg úgy kívánja, hogy újra átvizsgálják

a mameluk raktárakat, az az ő dolga.

A la Volta közelében a Canal Grandé bal partján, a Nicolettiek te:

rületébe mélyen behatolva a Castellaniak Arsenalottiakkal keveredő

felfegyverzett csapatát találták.

- Te - mondta Alonzo herceg - , velem jössz.

A tömeg lökdösődve felsorakozott, amikor rájöttek, hogy ki a dombo

rú mellkasú ember a mellvértben. Némelyiküknél kard volt, másoknak

tőr, egyiküknél hajóépítő ács bárdja. Amikor a Nicolettiek egy csapás

122

tával találkoztak, kikerülték az ütközést. A fekete sapkások sértetten

tűzszünetbe húzódtak a régens jelenlétében.

Egyre nőtt az izgalom. Senki sem tudta, mi fog történni. De azt

mindenki tudta, hogy valami fog. Roderigo kezdett ráébredni, hogy

Alonzo nem csupán egyszerű átkutatást tervez a mameluk fontego ellen.

Gyanúja beigazolódott, amikot megálltak az épület előtt.

_ Törjék be az ajtaját - utasított a régens.

A fekete ruhás Nicolettiek fele körberohant afontego porta d'acqud)í\ioz,

hogy senki se szökhessen ki az oldalcsatornák egyikén. A fekete sipkás

Arsenalottiak legyezőállást vettek fel Alonzo körül. Ha a régens fel akarta

magára hívni a figyelmet, sikerrel járt. Amint egy kőműves egy pöröllyel

a szárazföldi kapuhoz lépett, az utca megtelt mögötte bámészkodókkal.

- Bejelentsük magunkat, uram?

- Ha a szultán alattvalói nem akarnak barátkozni velem, akkor azon

veszik észre magukat, hogy én sem leszek a barátjuk vagy a gazdájuk.

Ha jó szívvel fogadnának, Roderigo - mondta a régens azok az ajtók

már nyitva állnának.

Kivéve, gondolta Roderigo, ha meg akarnak halni.

A mameluk kereskedők valószínűleg azt remélték, hogy ha visszahú

zódnak, a város is lehiggad. Bátorságot kellett gyűjteniük, hogy előző

nap megnyissák a fontegóx. Roderigo őreinek. De ismerték Roderigót,

és volt dolguk a Doganával. Alonzo herceg érkezése a tömeggel csak

egy dolgot jelenthetett.

Giulietta úrhölgyet nem találták meg.

Most bosszúra vágyott a tömeg. Roderigo a maga részéről kételkedett

abban, hogy a mamelukok tették. A szultán talán kegyetlen ~ végül is

megfojtotta bátyjait és öccseit -, de mindenki azt mondta, hogy briliáns

taktikus. Egy, az ő képességeivel rendelkező stratéga biztosan szégyellte

volna magát egy ilyen ügyetlen megmozdulás miatt. Mit nyerhetett

volna azzal, ha Velencét nyílt ellenségévé teszi?

A szultán fondak\z hatalmas volt. A belső udvar három oldala köré

epűlt, egyik oldala a Canal Grandéra nyílt, ahol egy kis ríva tette le

hetővé, hogy a mameluk bárkák lerakodják az eladásra kínált árukat.

123

A tömeg egy része - feltehetőleg a Nicolettiek - már ellepte a kétár-

bocosokat. Azt állították, hogy meg akarják akadályozni a szökésüket.;

Valószínűbb volt, hogy később ki szándékozták őket rabolni.

A fontego isztriai kővel kirakott végtelen boltívei könnyedebbé tette

a homlokzatát. A legnagyobb velencei épületek oszlopsorokat haszn;

tak, hogy könnyítsenek súlyukon. Amúgy az alapjukat adó facöíopc

egyszerűen a sárba süppedtek volna.

Az ilyen munka titkait féltékenyen őrizték, és azok a patríciusok)

cittadinók, aki nem fogadták meg az Építők Céhének tanácsait, aze

vették észre magukat, hogy egy drága kőhalom tulajdonosaivá lette

Egy kőműveskötényt viselő hatalmas ember lépett a fontego kovácsoltv;

ajtajához, és egy pörölyt emelt fel.

Alonzo herceg biccentett Roderigónak, aki pedig az őrmesteréne

biccentett. Kikeményített bőr és szarupikkelyek rejtették el Teműdzsi

félig gyógyult vállát. Bár a homlokán gyöngyöző verejtékből nyilvánval

volt a fájdalma.

- Csináld - rendelkezett.

A kőműves köpött egyet, hogy jelezze, mit gondol arról, ha egy fehe

mongol parancsolgat neki, majd úgy a háromnegyedénél belevágta

pÖrölyét a kőboltívbe.

- Támadd az ajtót - üvöltött Temüdzsin.

- Nem - motyogta Roderigo. — Tudja, mit csinál.

A harmadik ütés beroppantotta a követ.

így a kőműves ismét lesújtott, a tömb megreszketett, és így egy vas:

kiugrott a megrepedt kőből. A kalapács egy reccsenése belökte az ívt

és egy nagy nyílás támadt a hatalmas ajtó szélén.

- Nyilakat készenlétbe.

Temüdzsin parancsára nyolc Dogana őr hátrahúzta a nyílpuskáit, és

helyükre csúsztatták a nyílvesszőjüket. Szó nélkül legyező alakot vette

fel, hogy fedést adjanak. A fegyvereik kissé lefelé irányultak.

- Most - mondta Roderigo - el fogja törni a zárat.

124

Mintha a kőműves az ő igazát akarná bizonyítani, a zárlap felé len

dítette a kalapácsát. A fém csendült, az ajtó zörgött. A második ütés

meghajlította a vaslapot, és odabenn valaki figyelmeztetést adott ki.

- Hamarabb ki kellett volna nyitni - köpött Alonzo.

Körülötte bólogatott a tömeg, mintha a hercegnek jóváhagyásukra

lett volna szüksége. A hangjából szenvedély, düh és felháborodás csapott

fel az unokahúga eltűnése miatt. Á tekintete ugyanakkor jeges volt.

Amikor a kapitányra pillantott, Roderigo félrenézett.

- Légy résen - sziszegett Roderigo.

Egy pillanattal később Roderigo őrmestere továbbadta felettese pa

rancsát, az ő változata arra összpontosult, hogy mit tesz a lányaikkal,

ha nem járnak sikerrel. Amikor a kőműves még egyszer, utoljára meg

lendítette a pörölyét, a zár kiszakadt. Egy pillanatra talpon maradt az

ajtó, megmaradt tokjától megtámasztva, aztán ledőlt. Vas csikorgott,

miközben a tok kiszakadt.

A bentről érkező első nyíl a kőművest találta el.

Én is ugyanezt tenném, gondolta Roderigo.

Amint a kőművest elérte a nyíl, az elejtette a kalapácsát, hitetlenkedett,

és nem merte kihúzni a torkából. A mamelukok meg fognak halni. A kő

műves lenyilázasával felgyorsították a folyamatot. Legalábbis Roderigo

ezt remélte. Luca ostroma után látta, mi történik akkor, amikor dühös

emberek úgy döntenek, hogy lassan ölnek. Az, hogy akkor a tömeg

ben volt, a lucaiak pedig áldozatként szolgáltak, nem sok különbséget

jelentett az álmaiban.

- Raboljátok ki ezt a helyet - rendelkezett Alonzo.

A híveinek ezt nem kellett kétszer mondani. A régens mellett elro

hanva megrohamozták az árkádsort. A kapitányától kapott biccentésre

Temüdzsin engedte őket. A boltíven átlépő első három a mellébe fúródott

nyíltól esett térdre.

Ránézésre egyetlen nyilas lőtt.

A mameluk nyilak feleolyan hosszúak voltak, mint az angolok, és

több réteg keményfából és szaruból készültek. Három tollúk volt és

horgas fejük, így kihúzni veszélyesebb volt őket, mint áttolni.

125

~ Eiintézzem a nyilasukat, parancsnok?

Roderigo megrázta a fejét. Majd a tömeg elintézi. A velencei csŐcsi

előrenyomulásának nem sok köze volt a bátorsághoz. A hátul lévők 1.

mására elkerülhetetlenül törtek előre az elsők, akár akarták, akár n«

- A régenset biztosítjuk.

Temüdzsin bólintott.

Nem mintha Alonzo hercegnek nagy veszéllyel kellett volna szem

néznie. Mellvért borította a mellkasát, miközben nyakvédő védelmezt

nyakát és egy tollforgóval díszített sisak simult a koponyájára. Karveri

védték a felkarját. A vállán keresztben csüngött a pallosa. A csípője

tőr lógott. Szakállával és vértezetével úgy nézett ki, mint egy condottu

Kétségtelenül szándékosan.

Egy guggoló ember halászszigonyt ragadott, felemelte, megtámasz

dott, és egy öreg katona hétköznapi ügyességével hajította el. Rögtönzi

dárdája az előtte állók feje felett ívelt át, hogy elérje a célját. Temüdzi

egyetértően röífentett.

- Most megyünk be!

Mivel a régens kihúzta a kardját, és elővette a tőrét, úgy nézett

az őrmesternek igaza van.

- Engedj át! - ordított Alonzo.

Egy Casteilani visszahúzódott, aztán körbenézett, és ráébredt, k fl|

riválisa. A régens megragadta a férfi vörös sálját, a karjára kötözte,

csak vigyorgott a férfi megrendülésén és a tömeg felhördülésén. E

vagyok közületek, mondta Alonzo arckifejezése.

Természetesen a palotán kívül. A Mil l ionik millióitól eltekint

Attól függetlenül, hogy a törvény vak, amikor eltűnnek azok, al<

felmérgesítették a régenst. Ü

- Parancsnok...

- Semmi - mondta Roderigo.

Egy csíkos köntöst viselő kereskedő állta útjukat.

Mögötte fél tucat mameluk katona állt. Ez volt a legtöbb, amenn

egy idegen fontego tarthatott, hogy megvédje magát a tolvajoktól, hat m

126

•gy idegen fontegónak. Tizenegy egy velenceinek. Tizenhárom egy

patríciusnak. A szabály nyilvánvaló volt, és kíméletlenül betartatták.

- Te is le akarsz lőni? - kérdezte Alonzo.

_ Uram.. • - A kereskedő meghajtotta magát, úgy döntött, az üdvözlése

nem volt elég tiszteletteljes, azért hozzátette: - Fenség.

Az éhség, amit ezek a szavak gyújtottak a régens szemében, rémisztő

folt. Roderigo egy pillanatra azt hitte, hogy a mameluk az életét, vagy

alán a szabadságát vásárolja meg. De a következő szavai mindent le

romboltak.

- Nem lehet, hogy elszökött az unokahúgod?

Dühös üvöltés futott végig a tömegen, amint az elöl állók a mögöttük

lévőknek továbbították a megjegyzést. Hisz ő egy Millioni hercegnő,

ikiből királynő lesz, milyen tudatlan ez a mameluk. Nem tudatlan, sértő.

A régens maga vett elégtételt a sértésért. Hatalmas kardját előhúzva

előrelépett, miközben a kereskedő könyörögni kezdett az életéért. A kard

így is lesújtott.

- Most - rendelte Temüdzsin, és a csapata lekaszabolta a katonákat,

mire visszatámadhattak volna. Rodetigo két fiút látott jóval fentebb,

akik az erkély balusztrádján manővereztek egy pénzesládával, a testük

megrövidült, ahogy azon küszködtek, hogy a ládát átemeljék.

- U r a m . . .

Roderigo önmagát előrelendítve olyan durván csapott a régens vál

lára, hogy Alonzo megingott, és véres kardjára esett. Majd utcakövek

>bbantak mögöttük. A szekrény ott landolt, ahol Alonzo állt. A tömeg

egyként vetette magát a terem padlóján szétguruló érmékre, és zsebüket

tömködték az ezüstdirhamokkal. A szekrény volt a legnehezebb tárgy,

amit a fiúk találtak.

- Megmentetted az életemet - mondta Alonzo.

Roderigo talán csak képzelte a meglepetést a hangjában. Bár Roderigo

maga is megrendült, amikor egy medve méretű condottiero megragadta

- > magához vonta.

- Mit kérsz jutalmul? - kérdezte Alonzo.

- Uram, ami Giulietta úrhölgyet illeti. Az a mameluk hajó...

127

- Az Isten szerelmére, ember - mondta a régens. - Ne foglalta

vele. - Más hajóról beszéltek. - A házad omladozik?

- Nincs szoba, ami ne ázna be.

- Akkor az rendben. Kétezer dukát. Mondd a kincstárnak, hogy

parancsolom, hogy adják ki az összeget. Mi a rangod?

- Címeres nemes.

- Báróvá teszlek. Persze ehhez még Marco beleegyezése is kell.

Miközben a tömeg a dirhamért tülekedett, és a mameluk fiúk

dermedve álltak a fenti erkélyen és mozdulni sem mertek, Roder

mélyen meghajolt. Olyan mélyre hajolt, hogy Alonzo herceg már n

láthatta az arcát.

Amint Roderigo a lépcsőkön követte a régenst, végiggondolta ani

következményeit, hogy véletlenül állt az egyik oldalra az Alonzo és Al<

között dúló viszályban. Most már volt elegendő pénze, hogy megjavi

a tetőt és egy címe. Már az egyik is sokat javítana házasodási esély

A kettő együtt bizonyossá tette. Bár Desdaio mindig fölötte l

Roderigo nem szándékozott egyik frakciót preferálni a másik mell

Kételkedett benne, hogy a hercegnő elhinné.

A Fontego dei Mameluk háromszintes volt. A földszinten pakol

le a rakományt, tárolták az árut, kötötték az üzletet. Az előttük ny

teremben fűszereket és skarlátszínű bőrt árusító bódék álltak. A bó<

most lángba borultak.

A családi szobák azon az emeleten nyíltak, amelyet most közelítet

meg. Minden valószínűség szerint a könyvtárat. De a csőcselék a legft

emeletet akarta elérni. A konyhák a legfelső emeleten helyezkedtél

hogy a tűzhely füstje afumaiolm keresztül kijusson az égre. Itt tartót

az értékeket, az élőt és nem élőt is. A szóbeszéd őzikeszemű szépség

Olyan szép lányokat, akiket lefátyolozva kellett tartani, mint a

víciákat, hogy ne okozzanak kísértést. Ez a gondolat vitte fel Alor

követőit két emelet magasságba. A mameluk fiúkat holtan hagy

maguk mögött az erkélyen.

- Nem léphettek be.

128

pl

- *y kövér férfi totyogott feléjük. Kopasz volt, szőrtelen és skarlát

selyem nadrágot, kék és ezüstfonállal, pávákkal telehímzett ujjatlan

zekécviselt. Füléből aranykarika függött.

- Egy eunuch - suttogta Temüdzsin.

Roderigo már magától kitalálta.

t - Uraim. - Terpeszbe állva próbálta az eunuch Alonzo herceg hárembe

vezető útját elállni. - Ez nem illik. Kérlek...

Meghalt. Nyílvesszővel a torkában.

- N e m a miénk, parancsnok.

Egy Castellani jutott hozzá egy mameluk vadászíjhoz. Roderigo úgy

képzelte, a régens tudja, hogy le kell fegyvereznie a csőcseléket, amint en

nek vége. De abban a pillanatban Alonzo herceg éppen lekötelezte őket.

- Tessék csak - mondta.

, Vajon a nőkkel kínálgatja őket? Vagy a konyhákban található étel

lel? Vagy a páncélszobákban elrejtett arannyal odabenn? A tömeg úgy

döntött, a herceg mind a háromra gondol egyszerre.

Roderigo eltűnődött, vajon tudatában vannak-e, hogy Velence éppen

most üzent hadat.

22.

* íameluk vér csörgedezik benned?

Tycho a fejét rázta.

- ' Eondtam — jelentette be Pietro diadalmasan. Fekete haja rakon

cátlan fürtjeit tűrte el gyerekes arcából, és ezzel még egyenletesebben

terítette szét a koszt. - Mamelukokat ölnek - magyarázta. - Rosalyn

úgy gondolta...

Átnézett.

^ - Nos, a városi őrjárat téged akar. Meg egy fonott hajú fekete lányt,

[gy Rosalyn azt hitte, biztosan mameluk vagy...

~ Ha nem - mondta Rosalyn -, akkor biztosan rabszolga.

129

- Ez az - bólintoct Josh. - A gazdád kellően tekintélyes, hogy

őrjáratot alkalmazza. - Hirtelen aggodalmas arcot öltött. - Nem ta

a Tízeknek, ugye?

Rosalyn feltápászkodott.

Vicsorgott, amikor Tycho megállította. Mögötte Pietro felkap

egy féltéglát.

- Hozzá ne nyúlj a nővéremhez...

- Nem fogok. - Tycho Rosalyn fejére tette az ujjait és látta, am

Josh szeme összeszűkül, és arca megkeményedik a látványra.

- Komolyan gondolom - mondta Pietro.

Tycho bólintott, de az ujjait nem mozdította el.

Megtehetem, mondta magának. Ha véletlenül megtörténhet, ak

megtörténhet szándékosan is. Hagyta, hogy a kérdés végigcsörgedez:

a testén, ujjaiból az agyába áradva. A fekete lány, akiről Rosalyn bes;

az a núbiai volt, akit Tycho korábban látott. Az Őrjárat mindenütt i

nézett ki, mint egy csapat bandita.

- Boszorkányság - mondta Rosalyn, visszalépve.

Pietro felemelte a téglát, Josh pedig az Övébe dugott tőrért nyúlt

Tycho szembeszál Ihatott volna velük, talán egyet le is győzhet

volna, de a Hold még azelőtt félbeszakította a harcot, hogy elkezdőc

volna. Felhő mögül előbújva világította meg a lerombolt fa raktárépúit

Az arcát is megvilágította, noha Tycho csak akkor jött erre rá, ami

Rosalyn arca ellágyult, és szinte öntudatlanul megmozdult, hogy J

és Tycho közé vesse magát.

- Várj - mondta.

Úgy maradtak, ahogy voltak. Pietro egy felemelt téglával, Josh

górván, Tycho pedig testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezve. Rosa

belenézett a szeme sötétjébe.

- Rabszolga vagy? - firtatta. - Ezért vadásznak rád?

- Az voltam - ismerte el. - De az még korábban volt.

- Gondolom, anyád hercegnő volt - mondta Josh gyűlölködve. -

apádat csatában fogták el? A nagyapád meg bizonyára palotában:

130

Lenézően forgatta a szemeit. - Soha nem találkoztam olyan rabszol-

ával, aki nem állította volna, hogy herceg.

k Tycho azon gondolkodott, hogy Ő hánnyal beszélt. Aztán azon, hogy

jány szökött rabszolga van Velencében. Egy tucat, száz vagy több? Mi

Örténik, ha elkapják őket?

- Herceg voltál?

„-Rosalyn... - Josh hangja dühösen zengett.

£WCsak kérdezem. Volt palotád? Tényleg hercegnő volt az anyád?

| - A z anyám születésemkor meghalt. Azelőtt rabszolga volt. Nem tu-

lörn, talán herceg volt, mielőtt rabszolga lett. Soha senki sem mondta.

£nő, aki felnevelt engem, úrhölgyként emlegette...

Rosalyn az egyik oldalra döntötte a fejét.

- Talán ez az igazság - mondta. - Különben azt mondaná, hatalmas

Í palotája volt.

- Vagy talán csak ravaszkodik - mondta Josh határozottan. - Okosnak

látszik Talán zsidó. A haja elég furcsa.

*- A zsidók nem rabszolgák.

•é. Josh köpött egyet.

- Pedig jó lenne.

Rosalyn elpirult, az arca elsötétült és beharapta az ajkát, a karját

maga előtt összefonva. Ez csak felnyomta apró melleit. És ettől Josh

csak elvigyorodott. Feszültség és furcsa hangulat rezgett az éjszakában.

Az illatokat magával hozó csípős szél kérte Tychótól, hogy találja meg

az eredetüket, Rosalynnak pedig azt súgta, hogy meneküljön.

- Éhes vagy? - kérdezte a lány Tychótól.

Az megrázta a fejét.

- Rosalyn.

- Mi az? - A lány idegesen nézett a...

-Kire?Tűnődött Tycho. Bátyjára?Szeretőjére?

Véletlenül egymás mellé sodródott csellengők. Jobban megnézte,

hogy rájön-e, miről van szó. Talán testvérek. Családi hasonlóság nem volt közöttük. Hacsak nem a szemükben az éhség és a testükön a kosz.

Mintha csak meghallotta volna a gondolatát, Rosalyn megjegyezte:

131

- j o s h a főnököm. Pietro az öcsém. San Michelébe megyünk. Gyen

te is!

- Ez egy sziget - tette hozzá Pietro.

- T u d j a . . .

- Honnan tudná? - kérdezte Josh. - Külföldi. Nem tud semríi

- Fejével Tycho felé intve megjegyezte: - Azt mondom, hagyjuk itt.

Tycho arra gondolt, hogy megmondja nekik, hogy a hajózástól ro

szul lesz. Még a hídon átkelve is rosszul érzi magát. De nem akart'

hogy tudják. Inkább végignézte, amint elmennek, és látta, amint Jos]

vicsorog, amikor Rosalyn visszanéz.

A szultán fondakjímk kirablása hajnal hasadásig tartott. Egy idegei

úgy vélhette volna, hogy a csatorna partján álló házat megtámad

mindenki más. Ez tévedés. A falakon belüli terület mameluk. Olyan

idegen föld, mint maga Franciaország vagy Bizánc. Csak könnyeb

kirabolni, a zsákmányt kisebb távolságon kell cipelni.

A sikítás jelezte Tychónak, hogy közel jár.

Érezte a villámlást a levegőben. Felnézve viharfelhőkre számítottad

egy holdszeletkét látott, ami felébresztett benne valamit.

Az éhség volt élete hiányzó darabja.

Körülötte lopott gránátalmákat szürcsöltek a velenceiek, majd el

gedetten megnyalták a szájukat. Koldusok hajoltak az aszalt füge föl

ahogyan a fösvény az arany fölé. Kutyák verekedtek lopott sútemji

nyéken, amit a rablók elragadtak, félig megettek, de eldobták, me

ízlésüknek túl bizarr volt. Ez tette bizonyossá Tycho számára, hog;

hiányzik belőle valami.

Nem tudta többé megkülönböztetni az ízeket. Boldogsága szempo;

jából közömbös volt, hogy eszik vagy nem eszik: Életben maradásáhi

nem volt szükséges. Mégis hazudott Rosalynnak, amikor azt mondt

nem éhes. Olyan éhség gyötörte, amit étel nem csillapít. Olyan éhsé;

ami árnyékként lopakodott utána, félig takarásban, csak abban r "*

lágban nem látható, amelyben él.

A holtak most neki is holtak voltak. Vagy Ők hagyták magára, vaj

hagyta el őket. őrizkedett a meglevő alatt létező üres város látogai

132

pjj Túl idegen volt, túl magányos, túlságosan hozzá hasonló. A benne

iühongő szörnyek megrémítették. Túl volt azon, hogy félelmeivel egy

torzító tükörben legyen képes szembenézni.

^Jerniészetesen a néptelen város hívta. Nem olyan szenvedélyesen,

mint a nő fentről érkező sikolyai. Tycho már majdnem megtalálta

i sikoltás eredetét, amikor az ezüstvégű fonatokkal parádézó núbiai

Sllította meg.

^ T e h á t ezúttal meg fogsz csókolni? - Mosolygott. - Nem hiszem.

$ Tycho arca megrándult, amikor a lány feléje nyúlt, mert megijedt a

holdfényben csillogó ezüstgyűszűktől.

^ - Ne fedd fel gyengeségeidet - mondta. - Csak erősségeidet. Ha pedig Emég nem ismered őket, hallgass.

s Tycho próbálta elmondani, hogy Ő a hallgatás legjobb barátja, de a

lány nem fejezte be.

f - Az átváltozás fájdalmas - mondta neki. - De ha nem változol át. . .

( - A z maga a halál?

^- Nincs választásod. Minél tovább harcolsz önmagad ellen, annál

Nehezebb lesz az átalakulás. Higgy nekem - mondta. - Eléggé különbö

zők vagyunk, hogy hasonlítsunk. - Minél közelebb lépett a lány, annál

.. obb illatot ismert fel Tycho. Verejték, ürülék, fokhagyma, szegfűszeg

lés valami más. 5 A núbiai finoman nevetett.

- Mi irányítja az éhségedet?

- N e m tudom.

- A legtöbb fiú erre vágyik. - Kezét a szoknyája alá dugva megéri ntette

magát. Ujját a fiú arcához simítva nevetett. - Te biztosan más vagy.

'•r Nem én - hazudta Tycho.

r- Hát akkor.. . mit akarsz? - A lány felnézve meglátta a Holdat.

- Nem igazi Istennő. Bár az éhséged vele együtt növekszik. De nem

olyan vért áraszt meg, amire neked szükséged van... - A hangja úgy

- ingett, mintha egy jóval idősebb ember beszélne. A szemében pedig

olyan furcsaság csillant meg, amibe Tycho beleborzongott.

- Enni fogsz - mondta.

133

- Próbáltam enni. . .

A lány oldalról csapta meg a fiú arcát.

- Hallgass ide - sziszegte. — M á r kétszer segítettem neked. Egysz

jókedvemben, ezúttal nem. Ha legközelebb találkozunk, nem ismerju

egymást. Értetted?

Tycho nem értette.

- Hol vagyok?

- Itt - mondta a lány. — És nem ott. Por és hamu, holt és letarol,

Bjornvin eltékozolta, amit Bjornvin megkeresett. Soha nem térsz vissz'

Senki sem fog. Senki sem térhet vissza. Nincs, ahová vissza íehetn

térni. Most eredj, egyél.

23.

Ha nem esett volna a hó, és a fontegót rendes udvar köré építik, i ováb

kitartott volna. De a Canalasso felőli oldal sebezhetővé tette a -

szárazföld felől érkező támadásokra. A Castellaniakkal megtöíi -

rom kétárbocos partra érkezése biztosította, hogy egy mameluk bár

se menekülhessen el. A bárkák égtek, és a kiszűrődő kiáltásokból ítél

a legénységük is égett. A havazás egyszerűen annyit jelentett, hog)

szemlélők közül senki sem aggódott, hogy véletlenszerűen máshol

tüzek lobbannak fel, mert a bárkákról érkező szikrák a vízben landolt

vagy a latyakban hunytak ki.

Maga az épület érintetlen volt. Kirabolták és feldúlták, bepiszkolt

és levizelték, de állt és nem égett le. Eladja majd a város a legmagasal

árat ajánlónak, és a vásárló fogadhat embereket, hogy kitisztítsák a

amivel az éjszaka járt.

A három oldalról oszlopsorral körülvett központi udvarban <

tal nőt világítottak meg hátulról az égő bárkák. Olyan idősnek néz<

ki, mint a lány a bazilikában, de ezzel véget ért a hasonlóság. Enn

a lánynak sötét bőre volt, éjszínű haja, tökéletesen fekete és egyen

134

iint a vízesés. Ahol az a másik lány vékony volt, ott ez nem. Csípője

teles, keble még szélesebb. A szemében látható düh szenvedélyesebb

0It, mint amit Tycho valaha látott.

- Kis ribanc - mondta egy férfi. Letörőire és a földhöz csapta a kö-

ést. - Fogasd le az embereiddel, Roderigo. Tegyél róla, hogy rendesen

legtáncol'tassák. Majd meglátjuk, hogy tetszik neki.

x Két őr kapta el a lányt, aki látványosan összerándult, amikor a mell-

írtes férfi elkezdte kikötni a gatyapőcét.

- Akkor vetkőztessék le.

Egy köpcös ember lépett előre.

Ugyanaz az ember, aki segített Tychónak megszabadulni a hajóról,

ögy ismét fogollyá váljon. Tycho a sapkáját lehúzva egy mocskos sálat

•kért a nyaka köré, és a tömegbe vegyült.

- Siess már...

A köpcös megragadta a lány gallérját, és úgy megrántotta, hogy az

ikerült a két férfi szorításából. Amint az őrök érte nyúltak, a lány

negpordült és a mellvértes férfi arcába köpött. Köpése ezúttal a férfi

i kát érte, az pedig nem pöccentette le hanyagul; inkább a kézfejével

dörgölte le az ajkát. Tycho pedig a gonoszságot figyelte, amit a férfi

szemében látott felvillanni. A férfi Roderígóra mutatva elvicsorodott.

- Szögezzék ki ahhoz a fához. Nyúzzák meg.

- Uram?

•T- Hallottad, Roderigo.

>- Még majdnem gyerek, uram. Az épület a tiéd. Vágd el a torkát, és

vége. Vedd előre, ha muszáj.

-A kegyesség gyengeség. Mondd meg az emberednek, hogy nyúzza

meg, méghozzá gyorsan. Egy órán belül az imán kell lennem. Te is

• lem jössz.

Az egyik őr elment szögért és kalapácsért, a másik eltűnt, hogy kony

hakést és kardot keressen. Az arca elernyedt, amikor Roderigo rápa

rancsolt, hogy mindkettőt Temüdzsin őrmesternek adja. Az őrmester

káromkodott.

- Mit mondott?

135

Roderigo láthatóan feszengett.

- Mit motyogott az embered?

- Hogy ehhez a munkához egy mongol kell, uram. Boldog, hó

szolgálatodra lehet.

Tycho kételkedett, hogy ezek voltak a szavai. Roderigo gazdáján"

haragos arckifejezéséből ítélve Ő is. Bár nyilván értette, miről van,

mert metsző tekintettel körbenézett a csőcselékkel teli udvaron, nf

Tychón akadt meg a tekintete.

- Te - mondta. - Gyere ide.

Egy háta mögött álló férfi előrelökte Tychót.

- Alonzo herceg vagyok, a város régense. Hallod?

Tycho lassan bólintott.

-Je l lemző - motyogta a régens. - A falu bolondja. Adj neki egy

és magyarázd el, mit kell tennie. De siess.

A hajóban sötét volt, és Tycho lopott sapkával keretezett arca mo

csupa mocsok, ami pedig a hajából látszott, az fénytelen és zsíros. M:

azonáltal az őrmesternek rémlett valami.

- Buonasera - mondta Tycho úgy, mint egy Nicoletti fia, a haló

nyomdász mondaná. Temüdzsin vállat vont.

- Vágd meg egy kicsit. Aztán gyorsan öld meg. Csak ne túl gyorsa

- A fejével Alonzo herceg felé intve hozzátette: - Az kell neki, hogy hal

a lány sikoltozását. Ennek a fajtának mindig ez kell. Rendben, ti ketté

feszítsétek ki annál a fánál.

Temüdzsin ujjpercei elfehéredtek, miközben szöget vert a lányi

lójába, visszahúzta a kalapácsát és olyan keményen csapott le, ho

csapás majdnem elnyomta a lány sírását. A lány újra felüvöltött, an

a második szög átszaladt a testén. Amikor Tycho a késsel a kez<

mellé lépett, még rángatózott.

- Kérlek - könyörgött a lány. Torokhangon beszélt, olyan nehézk

ejtette a szavakat, hogy alig lehetett Őket felismerni. - Ne.

Tudta, hogy a fiú azért van ott, hogy bántsa.

Tycho elméjébe beléptek a nyúzás emlékei. A véres csizma lenyú

bokákat. A vörös kesztyű a kezeket és csuklókat. A nyers nyereg pe<

136

I

Végezz vele - sziszegte Temüdzsin.

Gyors mozdulatokkal, egyik vágással a másik után kivágta a gerincét,

ikor a harmadikat beszúrta, alányúlt, hogy valamit megmarkolhas-

i Egy másodperc vagy még kevesebb idő alatt megvolt vele. Amikor

kirántotta a gerincet, a fiatal nő akkorát sikított, hogy elakadt a

rigja- Tycho mögött valaki öklendezett.

£ Kérlek... - Ez a szó járt Tycho fejében.

3yermek suttogása a lány állati üvöltése mögött. A fájdalom úgy

edt szét a testében, mintha angyalszárnyakon járna, könnyedén és

ragyogóan. Ezt a ragyogást el sem tudta viselni a szeme.

-Kérlek - könyörgött. - Hagyd abba...

N Jgy tett, ahogyan a lány kérte, és magába fogadta a ragyogást. Érezte

ny megrendülését, amint annak elméje elhagyja a fához szögezett

EŐ húst. A lány most két ember volt. A csendes benne, Tychóban

,fezett. A másik hangos és bestiális volt.

A lány élete a maga teljességében nyílt meg. Tycho által még nem

ífctolt ételek íze, emlékekek a zegzugos egyiptomi szülői házról. A nyelv

szlányai. Boldog gyermekkor emlékei, ami megkeseredik, amikor az

íszeretete szorongásba fordul. És a fontego, ami a lány világa volt,

íbörtone lett.

Tycho érezte, amint szemfogai megnövekednek.

^éjszaka az övé volt. Az éjszaka, a város, a világ... Minden. Az Övé volt,

jfpsszabadon mozgott benne. A hidak alatt áramló víz alig zavarta, amint

I ^ehetetlen sebességben áramlott végig a városon, miközben szétszálazta

l és megjegyezte az utcákat. Neveket adott ismert helyeknek, helyeket 5^anulmányozott, amelyeket csak névről ismert. Megrendüléstől elnémult

"itömeget hagyott a háta mögött. Álmélkodó őröket és egy rémülettől

ftátott szájú herceget.

~ Tycho teste zsongott az erőtől, hallása úgy kiélesedett, hogy meglepett

* cgy vadászó kandúrt, mielőtt az észrevette volna. Az idő nyúlt, teker

egett, képlékennyé vált. Végül olyan lassan mozgott, hogy nem csupán

•-?>.másodperceket uralta, de a közöttük lévő tereket is. Ügy ismerte a

137

csillagokat, mint apró napokat, amelyek olyan módon világítják m

éjszakai eget, mintha nappali világosság lenne. Csakhogy az ég vörÖ

Ahogyan a világa többi része is.

Vörös falak és vörös csatorna mederben áramló víz. Az alvilág

túlvilág, és a halottak világa végül eggyé vált. Ha valahová nézett

ott is volt. Tudott ölni, megfigyelni, érinteni. Részeg párok közös

az ajtóban, latyakban és havon csúszkáló lábakkal. Álarcos tol

várták, hogy kirabolhassák az elegáns cittadinókzx.. Öregembere!

ladoztak végig a városon a kirabolt épületből származó prédával, a

amúgy nem is volt szükségük. Fény a sötétségükkel szemben: gyei

golyóztak gyertyafénynél a poros földön. Egy fiú simogatta mej

lány arcát, és felbátorodva megkockáztatott egy csókot. Ki tudja, r

várta már a lány, hogy megtegye. A levegő édességtől bűzlött. Éd

trágyaszag terjengett. Tycho egyszerre volt Isten és Ördög.

Már majdnem hajnalodott, amikor eufóriája lankadni kezdet

szélyes iramban csökkent.

Túl késő volt, hogy visszatérjen a tanyájára, ezért talált egy

padlást az aranyműves műhelye felett, ahol elég újak voltak a csei

hogy kivédjék a napsütést, majd elhelyezkedett az egyik sarokba

egyik karját párnaszerűen a feje alá tette, és felhúzta a térdét, hog>

kitámassza magát.

ErŐsebbnek érezte magát, mint előtte, már nem éhezett. De Ő i

emlékezett rá, hogyan érdemelte ki ezt az isteni boldogságot. Tycho

száját kinyitva végigfuttatta az ujját a fogain, és normálisnak találta őke

Eltűnt az a teremtmény, aki olyan magabiztosan mozgott az éjszakába

De a teremtmény erejének, sebességének és dicsfényének emléke me"

maradt. Tycho azt tekintette a legnagyobb kihívásnak, hogy felidézz

kicsoda. És tévedett, szinte gyermeki módon. Régi kilére eltörpült

ma esti mészárlás mellett. Ki ő. . . Ez az igazi kérdés.

138

24. izlán denevérszárnyak között kifaragott feje díszítette a régi

lak felett ívelő zárókövet. A Canalasso bal partján, a la Volta

an Gregaltól balra lévő palotát restaurálták. Véletlenül éppen

volt a kirabolt mameluk raktárral,

evérszárnyas arcot címerré faragták.

atera, amiből akadt néhány ezer Velencében, több száz külön-

íyből állt. A városban mindenki azonosítani tudta a könyvet

)szlánt. Az oroszlán Velence volt, a könyv Szent Márk zsoltárja.

Hiszen azent Márk volt a védőszent. így a patera volt Velence, ezért

lehetett mindenütt azt látni.

Ez jelölte meg a Dogana di Mart, a Szent Márk tér egyik oldalán

/álló Palazzo Reálét, ahol a város tekintélyei összegyűltek, és a szemben

"$.évQ Orseoio menhelyet. Ez jelölte a Zeccát, ami dukátokat vert és a

^.campanilét, ami világítótoronyként is szolgált, valamint az árulókat is

ide lógatták fel.

Szinte megfojtotta a bucintoróu IV. Marco ünnepi dereglyéjét. A bár

ka olyannyira nem volt praktikus, hogy alig tudott navigálni a Canal

Grandén, és megrakodva túl se élte volna a nyílt tengert.

A paloták a tulajdonosaik jelképét viselték.

\ szeretetházaknak és a céhes iskoláknak megvoltak a saját szimbó

lumaik. Ahogyan az Arsenalottiaknak, és még a Nicolettieknek és a

Castellaniaknak, akiknek a pateráját pusztán a gyakori használat miatt

fogadták el. Egy olyan világban, ahol csak néhányan tudtak olvasni, és a

templomok is falfestmények révén mesélték el a tanulságos történeteket,

a legtöbb velencei legfeljebb csak egy tucat paterát tudott azonosítani.

Valamivel kevesebben tudtak két vagy három tucatot felismerni. Egy

maroknyi tudós ismert fel minden erőfeszítés nélkül hatvanat vagy

annál többet.

'• írnokok utcájában, ahol a zsidó levélírók keverték a tintát, hegyez

ték a lúdtollat, és tartották titokban a leveleket, amiket súgva olvastak

fel egyetlen grossóért, volt egy rabbi, aki legalább kétszázat ismert. De

139

léteztek paterák - szél, eső és tengeri só morzsolta és rohasztotta Őkí

amelyek azért maradtak homályban, mert az utolsó tudós is eíporl

már, aki tudta a választ.

A denevérszárnyas álarc feltehetőleg ezek közé tartozott.

A mór, aki azon a januári péntek délutánon a gondolinó\kxz v

tudta, mit jelképez, és örült, hogy a többiek nem. Ő vette meg a palc

ami közel esett a Doganához, mert örömére szolgált, hogy a most

il Maurosnak hívott ház az Assassini pusztán két paterájának egyi

mutatta be. Legalábbis a nyilvánosan láthatóak közül. Régóta n

halt az az Assassini mester, aki a paterát befaragtatta, a leszármazol

nemzedékváltásai során pedig elveszett a tudás, hogy mit jelképe?

Vonakodva és méltóság nélkül adták el, amikor a javítás költségei n

haladták lehetőségeiket.

- Nem esik bajod?

- Kedvesem... - Atilo köntösét felszedve mindkét arcán megcsókt

a szerelmét, és mosolygott. - Minden rendben lesz. - Amikor Desd

felemelte az arcát, a férfi hagyta, hogy ajkai megérintsék az övét, mie

hátralépett. - Pár órára a palotába megyek. Semmi fontos.

- A Tízek tagja vagy, most...

Atilo jóval fontosabbnak ítélte a német flotta fölött aratott győzelr

mint bármit, ami a kilenc más emberrel való tárgyaláshoz kötőd

De ez Velence. Bár IV. Marco birtokolta az isztriai partot Auszi

tói Bizáncig, az udvara ösztönösen befelé nézett, csak saját refle:

érdekelték. A Canal Grandéra néző gyertyafényes szobából a tit.

szerelmesekre vetett röpke pillantás több érdekességet hordozott, rr

velencei parancsra messzi mérföldeken meggyilkolt hercegek. A ki

világ csak azért létezett, hogy a város pénzt kereshessen. Ha az ü:

jól ment, nem kellett több. A körülményeket Velence legjobb eseti

is enyhe kíváncsisággal kísérte, néha még azzal sem.

- A kompletóriumra visszaérek.

- Akkor eszel?

Atilo sóhajtott. Akad étel a Ca Dúcaiéban, ha netalántán, megéhe;

de Desdaio nyilvánvalóan azt szerette volna, ha együtt étkeznek.

140

.Valami könnyűt.

_ Készítek valamit.

__ pesdaio. Van szakácsunk.

_ \ é m ugyanaz... - Bribanzo uraság lánya felfedezte az egyedül öltöz

ködés, fésülködés, mosakodás és főzés örömét. Azokét a házimunkákét,

'amelyek Atilo anyját, az ábrándos költő szerencsétlen feleségét gyötörték,

miközben férje hangszerekre pazarolta a pénzét, nem törődve vele, hogy

gyermekei elvadultak, birtoka hanyatlásnak indult.

Atilo ezt különösnek és sajátosan meghatónak találta.

Akkor tojást...

A januári hideg ellenére Desdaio a lépcsőn, miközben a vízpermet

beterítette, a cipőjét nyaldosták a hullámok, mégis kivárta, amint Atilo

hátradől, Iacopo pedig mélyen meghajol Desdaiónak, szemét a tes

tén legeltetve. Aztán lendületesen megmarkolta az evezőt, kioldotta a

gondolinóx. tartó kötelet, és a csónakot belelökte azokba a hullámokba,

amelyek a Canal Grandé torkolatában megnehezítették a kormányzást.

A fiatalember szemlátomást csak arra figyelt, hogy a lehető leggyorsab

ban keljen át a fodrozódó vízen, de Desdaio nem tudott szabadulni a

gondolattól, hogy még mindig őt figyeli.

Ha Iaco továbbra is zavarba hozza, megkéri majd Atilót, hogy más

munkát keressen neki. Vagy így lesz, vagy egy az egyben megszaba

dul tőle. Viszont Ameliát kedvelte. Nem szép, de feltűnő. Az a fekete

bőr, vékony alkat és ezüstgyűszűkbe fonott haj. Vajon Atiíónak volt...

Desdaiónak összeszorult a gyomra, és nem volt hajlandó befejezni a

gondolatot. Jövendő férjéről úgy tudták, hogy szerzetesként élt, mielőtt

udvarolni kezdett neki. Mindenki így mondta. Biztos volt benne, hogy

igazat mondtak.

- Amelia, segíts nekem a konyhában.

- Hölgyem?

- • öldséget aprítani.

141

A fiacal núbiai szeme az ablakra rebbent, ahol a késő délután

estébe fordult, és egy tucat gondolino körvonala úgy beleolvadt a i

ségbe, hogy szinte láthatatlanná vált. Csak annyit mondott:

- Azt hittem, azt mondtad, Atilo uraság tojást kívánt.

- Tojást is teszek bele.

- Ha velem apríttatod a zöldséget... - A lány habozott, aztán elfbrdü

és úgy döntött, inkább kimondatlanul hagyja a szavakat.

Desdaio rájött, hogy nem is igazán beszélgettek. Néhány üdvözl

kalmanként jó reggelt, és a meghajlás imitálása Amelia részéről. De

azt sem tudta, hol született a rabszolga. Még azt sem, hogy keresztu^-

- Hol vannak a szüleid? i

Amelia beharapta az ajkát. Mentegetőzést motyogva elfordul

Desdaio pedig megragadta, érezte, hogy tiltakozik, és a lány csakíá

kor csillapodott le, amikor Desdaio az arcához nyomta az arcát, és

volt hajlandó elengedni.

- Ostoba - mondta Desdaio, - Az én hibám. Sajnálom.

Amelia a könnyein át nevetett.

- Hölgyem. Iacopo és én. . . árvák vagyunk. Miként az admír^

összes szolgája.

- Még Francesca, a szakácsnő is?

- Igen, hölgyem - bólintott Amelia.

- Mit készültél mondani? A zöldségek aprításáról?

- Francesca azért enged be a konyhába, mert.. .

- Nem utasíthatja vissza?

- Igen, hölgyem. Te vagy az úrnője. Még engem sem lát szíve

konyhájában. Senkit. Francesca hosszú ideje van Atilo uraságná;

még ő is kopog, mielőtt belép.

- Ezután mi is kopogunk - mondta Desdaio vidáman.

142

25. :fmúlt napokban másodszor érezte Giulietta, hogy majd megfullad

•rzsaszőnyegben, amibe tekerték. Soha nem érezte magát ilyen ta

nácstalannak. Még akkor sem, amikor az abadessa fogta a csuklóját, dr.

Crow megfagyasztotta a nyelvét, Scarlett asszony pedig szétfeszítette

x térdeit...

j Forró könnyek töltötték meg a torkát. Ettől a légzése is nehezebb lett,

imikor folyni kezdett az orra. Bár szőnyegbe tekerve amúgy is nehéz

fölt levegőt venni, megpróbált arra koncentrálni, ami odakinn történik.

Valamiféle hajóban ringott. De vajon csónak volt vagy egy nagy gálya...

Honnan tudhatná?

z - Amikor meghallotta, amint a hajógerinc a murvához súrlódik, rájött,

tiogy földet értek, és megkapta a választ. Kis hajó és rövid utazás. Amint

partra vitték, a fullasztó börtönét félredobták, de éppen olyan gyorsan

capták fel, amikor valaki dühösen azt sziszegte:

- Perzsa. Nem azért fizetek érte, hogy mocskos legyen.

f Beszédükből ítélve Schiavonók voltak.

L Fogvatartói vállukra kapták a szőnyeget, és egy enyhe emelkedőn

laladtak fel vele. Odabenn Giulietta elnémulva és a szőnyeg szűkössé

gének csapdájába szorult kezekkel az iszapos lapályon küszködő férfiak

cáromkodását hallgatta. Az utazás olyan rövid ideig tartott, hogy azt

gyanította, hogy oda tér vissza, ahonnan indult. Velencébe vagy a velen-

:eiszárazföldre. De valószínűleg nem a Riva degli Schiavoni közelében.

f Alonzo nagybácsi? Alexa nagynéni? Theodore pátriárka?

Ki tenné ezt vele, és miért?

' Azok az emberek rabolták el a bazilikából, akik a fallal körülvett kert

gS:templomába vitték? Ha igen, kik voltak ezek? És miért szövetkeztek

tknegbunddzlí

Giulietta egész életében izgalomra vágyott. Ezt akarta Fra Diomedes

>rai, a Szent Márk vasárnapi miséi és a hivatalos családi étkezések köz

lőn. Valóságosabbat, mint a rituálé és a pletyka. Most, hogy megkapta,

'regi unalmas életét szerette volna visszakapni.

143

Valahol mögötte... A kis templom folyosójának ócska bútora

Sala de Tortura bőrdíványán, a Cannaregión át vezető bűzös úton, eg

odavetett megjegyzésben, hogy meg fogja Ölni a férjét, ha nem ólhetf

meg magát, hevertek félbetört gyermekkora darabkái.

Giulietta nem tudta megállni, és elsírta magát.

Az öregember azonnal meghalt. Az ajtóban álló szörny a mancsával

tépte ki a torkát. A krieghund második csapása eltávolította a fejét, mé"

mindig hallotta földet érésének puffanását. Az öregasszony a szájához

kapta a kezét. Aztán hirtelen Giulietta úrhölgyhöz fordult.

- Bújj el.. . - Némák voltak a szavak. Amikor Giulietta nem mozdult,

akkor az öregasszony a hálószobája felé lökte.

Túlélheted az erőszakot.

Nem élheted túl, amit a krieghund tesz veled.

Az öreg halála, Atilo brutális szavai és saját rettegése együttesen

okozta, hogy reszketett, miközben kivette a kulcsot a zárból, becsapta

maga mögött az ajtót, belülről bezárta és elreteszelte. Egy ládát húzón-

az ajtó elé, az elé pedig az ágyát. Végül pedig körbenézett.

O t t volt az ágya, takarója, matraca. Egy tál víz az arcmosáshoz, arr

ivásra is megteszi. Egy vödör a vizeléshez. És egy vastag ajtó közte és

kinti veszély között. Semmit sem tud fegyverként használni.

Elkezdődött a dörömbölés az ajtón.

Akkorra senki sem hallotta a szavát, csak a szörny odakinn.

Giulietta úrhölgy zokogással, dühöngéssel és Istennek tett ígéretekk<

töltötte az éjszakát, amit egy reggeli meglepetés követett, amikor töb

mint egy óra csend után valaki finoman kopogtatott a hálószobáj

ajtaján. A kopogást kísérő hang szintén visszafogott volt és nagyo

emberi. A másik oldalon álló ember biztonságot kínált. Csupán t

kellett fordítania a kulcsot, és elhúzni a reteszt, arccal lefelé a padlór

feküdnie, és behunyni a szemeit.

- Mi van a szörnnyel?

A hallgatás beszédes volt, és egy mély sóhaj követte.

- Mi más választásod van?

144

_ És ha nem bízom benned?

t szörny visszatér.

Természetesen igazat beszélt. Mi más választása volt? Volt-e valaha

választása? Giulietta úrhölgy egész élete kötelességekből és követelmé

nyekből állt. Miért lenne ez ma más? Az előnyök közé számolta, hogy

meglepő módon életben maradt. Nem úgy nézett ki, mint aki feleségül

megy Janus királyhoz... "Theodore pátriárka mindig azt mondta, hogy

az élet jó oldalára kell gondolni, jó dolog életben maradni miután

elrabolták, ugyebár?

Tehát Giulietta kinyitotta az ajtót, bár félig-meddig arra számított,

hogy a szörny azonnal előtör. Aztán hasra feküdt, becsukta a szemét,

és szorosan zárva tartotta, amikor megnyílt az ajtó. A belépő férfi be

tömte a száját, bekötötte a szemét és a sekrestyéből származó szőnyeget

használta, hogy szorosan betekerje.

Egy rövid hajóutat követően itt találta magát. Akárhol legyen is.

- Uram - hallotta egy Schiavono suttogását.

'Air nincs messze - suttogta valaki válaszul. - Egyáltalán nincs

messze.

26.

- :t várj - parancsolta Atilo.

Iacopo meghajolt, és ellenőrizte, a gondolinót tartó csomók elég

biztonságosak-e, hogy visszaverjék a Mólót csapdosó hullámokat, és

vágyakozva tekintett a Riva degli Schiavoni elején álló, ennivalót áru

sító bódékra.

Télen hamar beállt a sötétség. De a város későn evett.

A Riva zsúfoltnak látszott; tele munkát kereső matrózokkal és legény

séget toborzó kapitányokkal. A bér tizedét fizették ki előlegként, ami

ugyanilyen gyorsan az utca egész hosszán ipart űző kurvák egyikéhez

145

vándorolt. Újabb ötödöt adtak át a fedélzetre szálláskor, a mar

az út végén fizették ki.

- Komolyan mondom - mondta Atilo.

Iacopo meglepetten felnézett.

- Itt várj. Ha akarsz, vegyél magadnak egy lepényt. - Atilo odf

egy érmét, és élvezettel figyelte, amint Iacopo ellenőrzi, hogy

vagy ezüst. - De nincs kocsmázás vagy bordélyozás. Elvárom, h

találjalak, amikor visszatérek.

Iacopo még mélyebben hajolt meg. Olyan mélyen, hogy Atil

látta az arcát.

Atilo a szolgáját a fekete gondolino mellett hagyva egy kapitány

arab közé lépett, utóbbi azon erősködött, hogy minden homokz

ismer a Nílus torkolatában. Amikor visszanézett, Iacopo vágy:

bámult három apácára, akik éppen egy olyan kolostort hagy

amelyet fiatal, szép és barátságos apácáiról ismertek.

Atilo a fogát szívogatva, de harag nélkül változtatott irányt.

Az éjszakai jelszót meghallva az őr hátralépett, a mór pedig e

tott ajtón viharzott be, azonnal jobbra fordult, és egy üres fogad<

padsorai között haladt át. Vagyis az előszobáján. Aznap zárva 1

a bizonyos fogadószoba. Miután leellenőrizte, hogy a folyosón i

folyosó üres, becsúszott egy faliszőnyeg mögé. A hercegi palotát

ajtók járták át. Hallgatófül kék, falfelületekbe rejtett beugrók va

póajtók, ahol kémek jegyezhették fel, amit ki sem szabadott mc

A titkos ajtók nagy része egyik emeletről a másikra vezetett, m'v

csigalépcsőt könnyebb volt elrejteni, mint egy átjárór építeni, af

ember sétálhatott.

Mindazonáltal léteztek ilyen átjárók.

Ezek egyikének mentén haladt végig Atilo, kinyújtott ujjai pókf.

vertek le a téglafalról. Az érintés elárulta, hogy meddig jutott,

a fal úgy tízlépésenként volt megjelölve denevérszárnyas pateráv

Velencében csak két patera volt látható, egyedül ezen a folyosí

csak tíz.

146

\rilo Öt évszázad történelmét vitte magával, a huszonhét koráb

bi Assassini mester nevét, és a szorongást, hogy nem tudja örökösét

? L g n e v e z n í . Minden mester maga javasolta az utódját. A hercegé volt

régső döntés, de ötszáz év alatt egyetlen ajánlást sem utasítottak el.

- Iacopo mosolygó arc mögé rejtette az ambícióit. Némely mester úgy

, litte, ez lényeges tulajdonság. Egy mosolygó merénylő előtt olyan ajtók

'nyílhatnak meg, amelyek becsukódnának az előtt, aki fancsali képet vág.

játilót ez nem győzte meg. Az ő szemében - akármilyen Öreg is legyen —

^Japveto tulajdonság volt, hogy az illető soha ne fedje fel a hivatását.

Ezen az éjszakán a Canalassón a régi patríciusok - azok, akiknek

családjai megtisztelték az Aranykönyvet öt évszázaddal a Ca' Doíphini

iPííése előtt - házigazdájuknak hízelegtek, akinek a nagyapja vesztege

lhessél jutott a társaságukba. A Dolphini-vagyon volt az egyik ok. A másik,

'hpgy Dolphino uraság - bökdöséssel, kacsintássaí, ravasz hencegéssel és

stratégiai hallgatással - kimondatlanul azt állította, hogy ő a főherceg

bérgyilkosa. A fia, Nicolö nemegyszer vitte ágyba bajban lévő családok

Izűz lányait, hogy elhiggyék, az Assassini valóban segíthet.

j& Mivel az új főherceg nem adhatott parancsot, a valódi bérgyilkos

Alexától és Alonzótól érkező utasításoknak engedelmeskedett. Az

Élapszabályok egyszerűek voltak. Nem parancsolhatták meg a másik

meggyilkolását, sem a másik közvetlen környezetében végrehajtandó

•gyilkosságot. Egyéni parancsaik titokban maradtak egymás előtt. Atilo

kötelessége volt közölni, ha az egyezséget megszegték. Ez a felelősség

jEtem hiányzott neki.

.Öregedett. Vagyis öregebb lett.

Elégidős volt, hogy tudja, szemmel tartja a halál angyala, és a ma esti

ögyet is hozzáadja majd a listához. Atilo azon tűnődött, hogy a végső

mérlegelésen vajon ellene szóínak-e azok, akiket csatában ölt meg. Vagy

csak azok, akiket hidegvérrel gyilkolt le a gazdája parancsára. Önmagát

K megvetve érte, azon is elgondolkodott, hogy vajon magára vett-e az

£reg főherceg valamit a súlyból.

147

Gyorsabb lett volna elérni a helyet, ahová igyekezett, ha a Ca' Ducá

mögötti kis kerten vág át, amelynek elpusztításával minden uj h

fenyegetőzött, hogy a palota Rio di Palazzo felőli oldalát bovíts

eddig még egyik sem tudta magát rávenni, hogy megtegye.

Útban a pátriárka városi rezidenciájához tartozó második kei

egyszerűbb lett volna átvágni az elsőn. De nők ültek a virágcserept

díszített tetőkertjeikben, és a napon szárították a hajukat.

A Ca ' Ducale számára büszkeség dolga volt a kertek kialakítása

a pátriárkának csak egy volt, mert I. Marco egyház iránti tisztele

felosztotta a Rio di Palazzo menti csíkot, és a kisebb részt ad

egyháznak.

Az a tény, hogy a régens üzenete San Pietro di Castello-beli \

ágyából szólította el a pátriárkát, nagyban megkönnyítette az éjszali

munkát, így Atilónak nem kellett azzal vesződnie, hogy a város V~yJ

peremét keresi fel.

- Öreg barátom. - A pátriárka egy apró csipeszt letéve felállt, aztá

ismét leült. - Tudod, hogy beteg voltam?

- Remélem, semmi komoly.

- Öregség. A szív betegsége. Tudod, hogy van ez.

Atilo tudta. Felvette a gömbkalapácsot, és megvizsgálta. A kalapáe

túl kicsi volt ahhoz, hogy szögekhez, akár apró szögekhez használjál

- Fém ütögetéséhez - mondta Theodore, bár nyilvánvaló voh.>

üreges füstölő teteje behorpadt, a fémmunka kicekeredett. - A prépc

azt mondja, hogy a ministránsom ejtette el. A fiú tagadja.

- Ha elejtették volna, akkor a talpa nyomódott volna be.

- Ezt mondják a fiúk is. A prépost megvesszőzte. Bárcsak ne :

volna. Csak még idegesebbé teszi. De természetesen nem igazán.

- Hát persze, hogy nem.

Ha megkülönböztetett módon bánt volna a ministránsfiúval, a " l J j

elismerte volna, hogy a zabigyereke. A magány egy röpke pilla

évekkel ezelőtt. Amikor a San Pietro-beli palota hideg volt, egy sz

földről újonnan érkezett novícia számára pedig kellemesen meleg

148

3f

pátriárka ágya. Nem ez volt Theodore egyetlen magányos pillanata.

'itz többi fattya anélkül érte el a felnőttkort, hogy az apjuk védelmébe

e volna őket.

Éheodore-nak akadt néhány unokaöccse és unokahúga. Akárcsak a

bb püspöknek.

Á pátriárka körbenézett a főleg latin és görög kézirattal teli szobában,

:gjegyezte:

*Í —Nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas az egyház céljaira. Elgon

dolkodtam. Ha esetleg történne velem valami. Esetleg te. . . ?

AtíJo ránézett.

- Nem állítom, hogy így lesz - mondta Theodore szomorúan. - Csak

a igen. Híres vagy árvák iránt mutatott kegyességedről. Mindig is

;e*rdékelt - tette hozzá. — Hogy ez valami bűnbánat-e. Mert ha esetleg,

in... - Zavarba jött. - Mind vezeklünk valamiért.

4 Tudja?- tűnődött Atilo.

f~ Nézz csak ide - mondta a pátriárka. Felemelt egy lámpát, hogy

íafénye az asztalra essen, aztán egy kis lendülettel elvett egy rongyot.

iMatta volt az a kehely, amelyet a herceg használt ahhoz, hogy eljegyezze

Ha tengert.

? * - Megsérült? f

A) - Igen - mondta Theodore. - Az utóbbi napokban.

%í A pereme kicsorbult, kér drágakő hiányzott a foglalatából. A harma-

u$>j4ik kő felülete megrepedt. A bemélyedésen lévő egyik karcolás olyan

•í mélynek látszott, hogy feltöltést igényelt, egyszerű csiszolás nem lett

* volna elég.

t i'i/'.'í- Tudod, hogy képzett aranyműves vagyok?

11 Igen, Atilo tudta. Híres volt a történet. A pátriárka fiatalemberként f hallotta meg Isten hívását, miközben a Szent Márk oltárával szemben

lévő szentélyrács javításában segédkezett. Elfecsérelte a pénzt, amit apja

^a tanonchely megvásárlására költött. A fehér keresztesek közé lépve

.kardok készítésére adta a fejét. Amikor éppen nem az utolsó kenetet

adta fel azoknak, akik láztól vagy a csatában haltak meg.

Iheodore megkocogtatta a sérült füstölőt.

- Ezt, öreg barátom, még meg tudom javítani. Egy kis kalapálás, né'

forrasztás, még az öreg kezeimmel sem nehéz. Ez viszont... nálam jö

mestert igényel. Jobbat, mint én lettem volna, ha aranyműves maradó4

- Mi olyan nehéz benne?

A pátriárka maga mögé intette Atilót, aztán úgy igazította a lám

hogy több fényt adjon.

- Látod? - Szőlőlevelekből és szőlőből álló arany féldombormú vét

körül a foglalatot, és Atilo észrevette, hogy behorpadtak, ahol a hárö

tő bonyolult alakzatba fonódott. - Szerinted érdemes megpróbálnom

- kérdezte Theodore. - Vagy hagyjam valaki másra?

- Valaki másra.

A pátriárka szomorúan bólintott.

- Nem bánod, ha mondok valamit?

- Nem - mondta Atilo.

- Fel kellene tenned magadnak a kérdést, hogy miért hagyták ii

kelyhet. Ha a lány elrablói elvitték a gyűrűt és a lányt, miért hagy

ezt itt?

-A mamelukok? <

- Ha róluk van szó.

- M i t hallottál? ~ Atilo hangja élesen csengett.

- Semmit sem hallottam - mondta Theodore pátriárka szelíd

- Amit gyanítok, azt nem lehet nyilvánosságra hozni a gyónási ti

megszegése nélkül. Azt várod tőlem.. . - A lámpát kissé lecsavai

Theodore indítványozta, hogy levegőzzenek kissé az éjszakában, és

szélgessenek tovább, ha Atilo a beszélgetés miatt jött ide. Nem kívá.

magával vinni a lámpát, és Atilo sem javasolta. Amikor letérdelt a nyíri

fűre, hogy megkösse a cipőfűzőit, tovább maradt, mint szükséges, Ai

tudta, hogy Theodore tudja. Akármi is történt, Alonzo nem engedfi

hogy tovább éljen.

Atilo a pátriárka fejét hátrahúzva, a pengét a porctól a csontig n

rántva gyorsan vágta el a férfi nyakát. Megesküdött volna, hogy a vé;

pillanatban a pátriárka mosolygott.

150

Jgt .Köszönöm, kedvesem...

-Atilo megmosta a kezét egy tálban, és elvette a Desdaio nyújtotta

törülközőt. Mint Velencében mindenki, ő is megmosta a kezét minden

Vétkezés elótt. Ugyanúgy, ahogyan minden reggel és minden éjszaka

feValvas előtt megmosta az arcát. Ahogyan megmosta a kezét, mielőtt

^visszatért a Ca' il Maurosba.

¥ A gondolatai azon jártak, ami a gyilkosság után következett.

far Egy nesz...? Biztosan azért ment vissza. Minden valószínűség szerint

* úgy hallotta a neszt, hogy észre sem vette. Csak belépett Theodore dol

gozószobájába, miközben a dolgozószoba tulajdonosa a nyirkos kertben

- fgkudt mögötte, ott megállt, megfordult, és visszasietett. Megtette azt

" a néhány lépést, ami megváltoztatja életét.

Miután Atilo megdicsérte Desdaiót a tojást, tésztát és sós ürühúst

•tartalmazó ételért, újabb pohár bort töltött, és azt kívánta, bárcsak le

nyugodna a fejében dúló vihar; csak akkor tudja elválasztani a lényeges

dolgokat a lényegtelenektől.

Ez volt a lényege.

Egy fiú térdelt Theodore felett, és a karjában tartotta.

Atilo egy pillanatra azt hitte, hogy az alak az utolsó szavakat hallgatja.

De elvágott gégefőjű haldoklók nem beszélnek. Levegő után kapkodnak,

kivereznek és meghalnak. Ez nem akadályozta meg a fiút abban, hogy

feltegye a kérdést.

- Mondd meg, hol a lány.

Theodore hörgött.

- A bazilikában - sziszegte a fiú. - Az a lány. Hol van?

Amikor Theodore továbbra sem válaszolt, a fiú leszegte a fejét, és

harapott, még egy sebbel pusztítva tovább a pátriárka torkának sebzett

husat. Bár Atilo kihúzta a kését, esélye sem volt, hogy megrémissze a

^hívatlan tanút.

Ehelyett előbújt a hold, hogy megvilágítsa az angyalarcú és démon-

;szemű teremtményt. A haja ezüstszürke volt, kígyószerű fonatokban

.kanyargott. Vér csöpögött nyitott szájából. Szemfogai természetellenesen

hosszúra nyúltak.

151

Atilo ösztönösen megpördítette a tőrét, így a hegyénél tartotta. Lend

letesen eldobta, úgy, hogy oda repüljön, ahol a teremtmény lesz, ha'ráf

hogy érkezik a penge. A penge még mindig az üres levegőben halad

- Rendben - mondta a teremtmény. - Én magam keresem meg.

Olyan hangja volt, mint egy fiúnak, és majdnem úgy nézett ki, rrif

egy fiú, de egy ember sem mozog ilyen gyorsan. Atilóról a falra ugro

a pillantása, a kert faláról a pátriárka kis palotájára. Gyorsan kalkulá

Kiszámíthatatlan volt a reakciója.

Egyik pillanatban még ott állt.

A következőben? Atilo körbenézett. Kaparászást hallva hátrapillan

és a teremtmény a pátriárka palotájának falán mászott, félig az erl

faragott balusztrádjába kapaszkodva. A fal túl sima volt a mászáshoz,

erkély pedig túl magas ahhoz, hogy bármilyen módon el lehessen t

A teremtmény Atilo szeme láttára fellendítette magát az erkél

felugrott a balusztrádra, vadállat módjára leguggolt, és elmozdí'

egy korlátot, ami a fenti tető pereméig vitte. A lábának egy lehetet

helyet találva eltűnt.

Ötven, katonáskodással töltött év. Huszonhat év a főherceg

gyilkosaként. Minden esélytelenség ellenére életben maradt. M i n

gyilkosságot kivitelezett. Kevesebb mint húsz másodperc alatt lefc

egy micsoda? Egy angyalarcú valami, aki lehetetlen ugrásokat tett. E

teremtmény, Isten védelmezze Atilót, aki a haldoklókkal táplálkozik

Legyen hát.

Atilo meghozta a döntését. A teremtmény lesz az Assassini kÖvetk

mestere. De először tanonc lesz belőle. Atilónak le kell vadásznia.

27.

A mórok, mamelukok és szeldzsukok abban a pillanatban hívnak elős

imára, amikor egy fekete fonalat meg lehet látni a hajnalhasadás el<

sötétségben. Kevés velencei tudta a nevét. Bárki, aki IV. Marco ural

152

Vjásának n e gyed(k évében, január utolsó előtti vasárnapján kinézett az

ablakán, azt feltételezte volna, hogy még éjszaka van. Noha a nappal és

az éjszaka a határán billegett. Bár a holdtölte előtt két nappal a holdat

felhők takarták el, a nap pedig még nem kelt fel, a sötétség természete

megváltozott. Ebben a fekete pillanatban három dolog történt.

, A legjelentéktelenebb ezek közül az volt, hogy egy ezüsthajú fiú

megvált Arsenalotti tunikájától és sapkájától, és rongyokba rekerte

magát, mint egy leprás. A város, egyéb koldusok és a felkelő nap

ellen védekezett így. Ha több esze lett volna, a holdtól is megvédte

volna magát, mert az irányította az éhségét, és az éhség vitte rá, hogy

kinyomozzon egy szélben szálló illatot a San Pólótól délre lévő téren,

ahol a sikátorok nem vezettek sehová, és csak azon az úton jöhetett

ki, amelyiken bement.

A másik, jóval fontosabb történés az volt, hogy Atilo felkecmergett

a térdelésből, hiszen az éjszakát Theodore püspök lelkéért imádkozva

töltötte, akinek meggyilkolása annyira megrendítette a várost.

Öt nap misézés és gyász után a pátriárkát a San Pietro főhajójaban

tervezték eltemetni. Mivel Atilót frissen választották a Tízek közé, Alexa

hercegnő ellenszavazat nélküli javaslatára, tőle is elvárták, hogy jelen

legyen. De Theodore régi barátjaként amúgy is ott lett volna,

Iacopo és Amelia a várost járták a fiút keresve, akit Atilo a pát

riárka kertjében látott. Ez volt az Amelia tanoncidejét lezáró vég

ső próba. így névtelen utcákat kutatott végig Iacopóval kart karba

öltve, Arsenalottinak vagy Nicolettinek vagy Dalmáciából érkezett

Schiavoninak öltözve. Amire éppen szükség volt ahhoz, hogy belépje

nek azokra a területekre, ahol keresgéltek. Atilo többi fél tucat egykori

tanonca, akik szakácsként, árusként és halászként találtak biztonságos

munkát, most parancsot kaptak, hogy jelentsék, amit látnak.

Egyikük, Junot, aki az északi part négyzet alakú darabkájánál, a della

Misericordiánál halászott, küldött üzenetet a reggel harmadik, legfon

tosabb eseményéről. Junot sógorának jó fogása volt reggel. Legalábbis 0 l g v gondolta, amíg magasabbra nem húzta a hálóját, és rá nem jött,

hogy embert fogott.

153

es

Szerencsétlen dolog volt felfúvódott hullát fogni. Kettőt már az élé

kegyetlensége. Junot sógora tudta, hogy nem dobhatja Őket vissza eg|

szerűen a hullámokba. Legalábbis amikor meglátta, hogy a mamelűt

köntös alatt ujjatlan páncélinget viselnek, egyből tudta. Ha tudta voln;

hogy a páncél milánói, azonnal visszadobta volna.

Mindenesetre kivitte őket a partra, és üzent az őrjáratért, kapitányul

pedig sisakkal a kezében ment a herceg elé aznap reggel. A következe

nap délre Theodore püspököt már eltemették. Tycho biztonságba^

visszatért a sottoportegójíba, miután újabb lázrohamot élt túl. Junoi

sógora pedig kínvallatás alatt bevallotta, hogy megölt két katonát, é

a testüket a tengerbe verette. Ezért gyorsan ki is végezték. Az őrjárí

kapitányának a város érdekében megparancsolták, hogy felejtsen ej

mindent, amit látott.

A halász nem talált ahhoz hasonló, mameluk ruhákba öltözött mi

lánói zsoldosokat, mint amilyeneket Giulietta úrhölgy elrablói viseltek

Nem volt olyan felvetés, hogy a mamelukokon kívül másvalaki lehel

az eltűnése mögött.

Az őrjárat kapitánya nem adta tovább ezeket a szavakat. Azt mondta

az embereinek, hogy ez csupán félreértés. Ők pedig tartották annyirj

az életüket, hogy egyetértően bólintsanak.

A negyedik és végső dolog az volt, hogy Atilo a núbiai rabszolgája

jelentését végighallgatva úgy döntött, azokat az utcagyerekeket veti be

csaliként, akik elmondták Ameüának, hogy hol van a fiú. így az éjszaka

leszálltával ő és Roderigo a Campo San Polo déli részéhez vezető aíuljá

felé tartott; az egyik csali öntelt volt, a másik csendes, a harmadik sírt

— Mondtam - szólalt meg josh nem? Vadászik valakire. Áll,

beleszagol az éjszakai szélbe, mint valami kutya. Mondtam, hogy t

dom. Éjszakánként többnyire idejár. Hát hazudok én? - Rosalynho

fordult. — Hazudnék én nekik?

A lány elfordította a fejét.

Josh morcos képet vágott.

- Megtartod az ígéretedet?

154

_ Hogy nem Öllek meg?

"iT A fiatalember metsző tekintettel bámult. A cannaregioi éjszaka alap

ján tudta, hogy ez egy nagy uraság, és hogy óvatosnak kell lennie. De

'Jinég mindig élt, és ez sokkal több volt, mint amit a tavalyi éjszaka után

7elvárt. És sokkal több, amit elvárt, miután az öregember megjelent nap

lementekor, és úgy mutatkozott be, hogy kezével a fiú haját markolva

tőrét Josh torkára tette, és kihúzta őt Rosalyn lomha combjai közül.

- Hogy elengedsz minket - mondta Josh. - Ezt ígérted. - A holdfény

ben a fiú valamivel fiatalabbnak látszott, mint ahogyan Atilo emlékezett

/ rá. Kicsi, keskeny arcú és ravasz, az orra pedig vékony. A vállai megha

j o l t a k attól a kis semmiségtől, amit azért alkalmazott, hogy bebiztosítsa

fa-másik kettő engedelmességét. A nyomorultak hierarchiája. <E - Ti hárman csendben maradtok, jó? Máskülönben... - Temüdzsin

a torkuk eínyisszantását imitálta. - És nem szaladsz el, kis patkány.

- Pietróra vigyorgott, és kissé megemelte a nyílpuskáját. - Mert ez elől

''senki sem fut el. 1 - ő r m e s t e r .

fa -Az igaz — mondta Temüdzsin Atilónak — Hogy egy vágtázó ló sem

"futel előle. Mit gondolsz, hogyan hódította meg a népem a fél világot?

- Aztán el is vesztette.

Ez szigorúan véve nem állta meg a helyét. Az Aranyhorda meghó

dította a Kínától Nyugat-Európától húzódó földeket, köztük Indiát is.

Még mindig nagy birodalmat uraltak. De az utóbbi időben a nagy kán

' leszármazottai között osztották meg, akik olyan megkeseredett harcot

vívtak egymás eilen, minta kívülállókkal. Most a Tamerlánként ismert

Timur, legjobb esetben is egy alja faj fattya, mivel ő követelte magának

az örökséget, kívánt a kánok kánja lenni.

-Azt mondod, hogy itt lenn?

Josh bólintott.

- Menj előre - mondta Roderigo Temüdzsinnek, miután ellenőrizte,

hogy ez találkozik Atilo beleegyezésével. Ő követte, és Arilót ott hagyta,

ahol volt. A mór pillantása szüntelenül az eget kémlelte.

- Csak sebezzétek meg - mondta Atilo. - Élve akarom.

m 155

Roderigo kezének apró mozdulata jelezte a sötétben, hogy nyugta

a parancsot. Minden rendben ment volna, ha nincs Rosalyn; aki ni

lélegzetet vett, amint Roderigo és Temüdzsin a sottoportego felé tartó

kinyitotta a száját, és olyan szavakat kiáltott, amelyek bizonyosan,

ébresztették az egész környéket.

- T ű z . T ű z . T ü z . . .

- Kis kurva.

A kését megpördítve az öregember a markolatot a lány fejéhez csap'

- Állítsátok meg - csattant fel.

Kit állítsanak meg?

Temüdzsin és Roderigo már tudta.

Az aluljáró szájában egy sovány alak állt, akit a sápadt holdi

világított meg és körülvette a háta mögött tátongó átjáró sötéts

Az alak Temüdzsinről Atilóra nézett, és mosolygott. Aztán megli

Rosalynt a földön.

És nem mosolygott tovább. Idáig követte az illatot. Az éjszakai:

ben lengő halovány nyom vezette ide, aztán itt hagyta, és nem tal

az illat nyomát. Ostobaság volt ilyen sokáig maradni egy terule

Tycho tudta ezt, még ha képtelen is volt rá, hogy elmenjen. És n

rémálmai érték utol.

Az Öregember a kertből. A katona, aki kiszabadította. És a kop

mongol, aki ráparancsolt, hogy nyúzza meg a sötét bőrű lányt, aki

emléke még mindig kísértette. Ráadásul az öregember lábánál ott feli

a lány, aki kihúzta a csatornából, aki rámosolygott az éjszakai síkátorl

Persze elrohanhatna.

A lerombolt corte, a romos kútjával és düledező épületeivel mo

te terült el. Falai nem voltak biztonságosak, az emeletei omladoz

Gyorsabban mászik, mint ők, messzebbre ugrik.

- Szaladni fog - mondta az őrmester.

- Hová? - Megvetően beszélt az, akit Roderigónak hívtak.

A riyílpuskáját felemelve az őrmester azt mondta:

- Közöttünk. Ha nem kapok parancsot lövésre.

- Temüdzsin.

156

- Tudom, parancsnok, hogy igazam van.

emberek ebben a városban a valódi nevüket használták, nem

ííván, milyen veszélynek teszik ki magukat. Ha valaki tudja a másik

lódí nevét, birtokba vesz egy kis darabot belőle. Minden nagy sámán

asználta ezt a tudást a varázslataiban. Tycho el sem hitte, hogy az

mbérek ilyen szabadon pazarolják az erejüket,

i. Uram, Atilo? - mondta Roderigo.

"Tycho mozdult.

- Parancsnok...

xlycho egy érte nyúló kéz elöl kibújva gyorsan és brutá lísan verte állon

emüdzsint, és egy másodperccel később Atilóva! találta szemben magát,

tiló harci terpeszt vett fel, és felemelte a kését. Vajon ostobának nézi

Sraz öreg? Atilo hibázott akkor, amikor azt parancsolta, Tychót élve

p>gjákel. Gyenge volt. Tychót holtan kellett volna kérnie.

"Tycho Atilo körül pördülve Josh előtt állt meg.

- Nem volt más választásom. - Josh hangja kétségbeesett volt.

- Kényszerített.

$ Engem pedig Bjornvin kényszerített, gondolta Tycho; nézd csak, mire.

íjosh tarkóját elkapva a másik kezét az áüára tette, és vadul megcsavarta.

Áz uruíék szaga csapott fel hirtelen lehanyatló testéből.

{ -Meggyőző - mondta Atilo.

^ Tycho az öreget vette célba, éppen a nyakáért nyúlt, amikor Roderigo

dobott. Az elugrás egy gyilkosságba és majdnem az életébe került

Tychónak. Mert Atilo Tycho torkába szúrt. Ha nem ugrott volna el

elég gyorsan a csapás elől, meghalt volna.

- Élvezed ezt - üvöltötte Atilo. - Ugye?

J Valaki élvezte.

Tycho nem volt benne biztos, hogy ő.

A sottoportego most a háta mögé került. Atilo még mindig egy tőrt

•tartott. Roderigo nem dönrött. Temüdzsin feltápászkodott. A többi

három játékos közül Josh meghalt, Pietro szégyenkezve állt saját vizelete

•tócsájában, és Rosalyn...

Megmozdult.

157

- Meghal - mondta az öregember -, ha nem adod meg magad. ;

Hogyan azonosította az öreg a lányban az ő gyengéjét? Egyá

Ián igaz...? Atilo most hűvösnek látszott, szinte mulattatta, arn

Temüdzsin egy nyilat illeszt a nyílpuskájába és a földön fekvő Ián

szegezi.

- Csak a parancsomra vár.

Mit tegyen? Hagyja meghalni a lányt? Hagyja, hogy elfogják Őt

Az öregember diadalittas tekintete meghozta a döntést. Tycho Atil

csuklóját megragadva, nem azért, hogy elkapja, hanem hogy rögzíts

torét, és az öreget Temüdzsin nyílpuskájának útjába rántsa, olyan kö

hozta a homlokukat, hogy ő és Atilo egymáshoz értek.

Öld meg Rosalynt, gondolta, én pedig megnyúzom az asszonyodat.

Megrendülés és félelem. Az utóbbit gyorsan uralni tudta. Feszeng

hogy Tycho tényleg bántani fogja a kedves arcú lányt, amit korábba

megérzett. Azt, akit az Öregnek még ágyba kell vinnie. Atilo eim

titkok temetkezési helye lett. Denevérszárnyak és oroszlánarcok. E

nyi holttest szinte katonás rendben egy évekkel ezelőtti horizont el

És három lány. Tycho azonnal tudta, hogy kettő meghalt.

A másik otthon vár, nem tudván, miért nem megy hozzá. Nem VÍ

el és viszi az ágyába, ahogyan azt elvárhatná az őt szerető férfitól.

Kérdezd a mongolt. O már látta, hogyan csinálom.

A szél az arcába fújt, a város egyszerre volt erőteljes, émelyítő, guszi

talán és vidító. Valaki egy lenti padláson ordított, de ő elhaladt, miel

kinyitották volna a spalettákat. Árny az árnyak között, gyorsabb, m

az éjszakai égen nyargaló gyér felhők.

Úgy ugrott, hogy körbe sem nézett; nevetett, miközben két emek

esett, a talpára pördült, az inai megnyúltak a huppanástól. A láza odaU5

vagy egyszerűen elveszett jókedvében. Egy másik csatornába ugor

a földszinten ért földet, körbenézett, és úgy döntött, hogy inkább

tetőket választja, fgy hát nagy nehezen felkapaszkodott a palota fal.

átugrott egy sikátort, és magasabbra mászott. Amíg egy bronzkupo

tetejére nem jutott, alatta Velence, előtte egy talált éjszaka.

158

Atilo keresni fogja. Ahogyan Roderigo és a mongol szolgája is. Nem

t felejtenek, és nem bocsátanak meg. Megtartotta titkaikat és ismerte

kudarcaikat. Talán neki kellene aggódnia. Itt volt, együtt az éjszaka

í teremtményeivel. Azok pedig odalenn voltak a sárban.

2 8 .

A palotában az éjjeliőrt és azokat kivéve mindenki aludt, akik nem

a saját ágyukban voltak, és majd színlelt nyugalomban és csendben

', visszasettenkednek és másnap reggel e lőtt elszunnyadnak. Alexa

V egyedül volt, mögötte az üres ágy. Kevésbé volt mérges attól, hogy

^felébresztették, mint Atilo képzelte. Talán azért, mert Atilo keze

továbbra is reszketett.

,„ - N a , megtaláltad?

-Megtaláltuk, hölgyem.

, Alexa hercegnő letette a teáját, eltolva magától az apró porceláncsészét. c Hátradőlve megszólalt.

" - N e m fog tetszeni, amit hallok, ugye?

- Elvesztettük.

Is* - Azért ébresztettetek fel, hogy ezt elmondjátok? - j ó l mulatott, és

|£ez meglágyította a hangját, mintha az őr döbbenete és az udvarhölgye

i /elindulása Atilo érkezése és audienciakérése miatt csupán egy elegáns f tréfa lett volna.

—Ez a veszteségünk természete.

~ - A veszteségünk természete. - Mosolygott. - Költő is lehetett volna

| belőled. Azt mondják, Magreb a költők földje. Szökőkutak, paloták,

^szikár hegyek, buja narancsligetek...

k - És a koldusok földje - mondta Atilo. - Kérkedők földje, fivérek

f földje, akik nyilvánosan váltanak csókot és titokban gyűlölködnek.

, Mint mindenhol máshol. Csak - habozott - talán sokkal szebb. e & - Miért mész?

159

- Nincs más választásom. — Atilo várt egy kicsit, hogy a nő érte

bólintson, majd rájött, hogy nem ismeri az előéletét. - Mindig;

hittem, hogy te . . . ,:;

- A férjem diszkrét volt. Néha azt gyanítom, hogy ebben a tanácsi

senki sem tudja, amit tudni kellene. Ő így rendezte.

Nyilvánvalóan felfüggesztették az elmenekült fiúról szóló esz

cseréjüket. Mivel Alexa kevés dolgot tett véletlenül, megvolt rá az t

Ez vagy a sógora gáncsolásával vagy fia védelmével volt kapcsolatos

gyakran kiderült, hogy a kettő ugyanaz a dolog. Ha nem közvetle

ezekkel, akkor a saját hatalma növelésével vagy Atilo saját tábor;

vonzásával, hogy kiegyensúlyozza Roderigo döntését, hogy a rége

támogatja; ez nagy csapás volt, hiszen a Dogana kapitánya ellenőri

a Velencébe érkező pénzt, legalábbis elméletileg. Atilo nyilvánvaíí

már hozzá tartozott, hiszen ő választotta be a Tanácsba. Akármik

főzet fortyogott benne, ugyanaz forrott ki belőle. Minden követ rí

fog mozgatni, hogy megvédje Marcót, hiszen az ifjú főherceg nem tu

megvédeni magát.

- Mi űzött el a szülőföldedről?

Atilo felvette az Alexa által kínált apró porceláncsészét, és belekorc

az erjesztett, növényekből készült főzetbe. A hercegnő naponta tc

ször itta ezt a keveréket olyan finom csészékből, hogy a gyertyafén

átvilágított rajtuk. Hozománya darabjai voltak. Akárcsak az első 1;

fermentált tea. Amikor a láda félig kiürült, I I I . Marco elküldetett

másikért. Abban a hónapban érkezett meg, amikor az első láda kifog)

Alexa hercegnő sírt a kedvességétől. Legalábbis így mondták.

- Nos? Rosszul végződött egy szerelmi viszony? Szerencsejáték-a

ságok? Vágy a világ felfedezésére? Egy basáskodó feleség...?

Atilo óvatosan tette le a csészéjét, miután feladta a csatát a tea n

kedvelésére.

- Ezek nagyon velencei okok - mondta könnyedén.

- Akkor valami becsületbeli ügy?

Atilo elmosolyodott. A hercegnő anélkül ismerte el, hogy kimon

volna, hogy a nem velenceiek erkölcsök nélküli városnak tekintei

160

etencét. De kedvességgel nem lesz valamiből a Földközi-tenger leg

gazdagabb városa.

L-Az apám újranősült,

í- Gyűlölted a mostohaanyádat?

_ Az elsőt szerettem. A másodikban nem bíztam.

A második?

fcu Az első röviddel azután halt meg, hogy a második az udvarhölgye

ként megérkezett. Dicsőséges mocsokban éltünk, miközben apám az eget

^.felkutatta új csillagokért. Emírek jöttek hozzánk, hogy megtudják a

jövőjüket. A hercegek frank földről küldtek ajándékokat. Több értelme

leit volna, ha élelmet küldenek.

- Tudós volt?

fi - Tudáshalmozó. Talán ugyanaz a kettő. r A hercegnő biccentéssel nyugtázta mindezt. A gyertyafény meglá

gyította a hálóingét, és bár az árnyéka el-elmozdult az éjszakai szélben,

lem fedte fel az arcát a fátyol mögött. Atilo többnyire a gesztusaiból

próbálta megsejteni a gondolatait. A tény, hogy fejét kissé oldalra hajtotta,

arra utalt, hogy figyelmesen hallgat.

- Féltél?

r Atilo eltűnődött, hogy tagadja-e.

é- Igen - vallotta be végül. - Tizenhárom éves voltam. Keserű, ra

koncátlan gyermek. A féltestvérem tizenegy éves. A gabonaraktár pat

kányai pusztulni kezdtek közvetlenül azután, hogy az a nő lett az új

mostohaanyám. Aztán jöttek a macskák. Majd a vadászkutyám. Azon

atélen megbetegedtem, és ő erősködött, hogy ápolni fog. Tudtam, hogy

itt az idő, menni kell. Szóval kimásztam az ágyamból, és éjszakára

elrejtőztem az ereszben.

- Méreg, kegyetlenség, árulás. Ez úgy hangzik, mintha Velencében

lennénk.

- Valószínűleg igazad van.

-Tehát miért ébresztettél fel ezen az órán?

-Azt mondtad, hogy tudni akarod, ki Ölte meg a pátriárkát. Hogy

te légy az első, aki megtudja, hogy elfogtam. - Vajon megfeszült hir-

161

telén, tűnődött Atilo. Mintha megérezte volna, hogy hazudott? y

csak én éreztem?

- De nem fogtad el.

- Nem, hölgyem. Kudarcot vallottam.

- Ahh.. . - A hercegnő összecsapta a két kezét, hogy odahívjo- !

lányt egy ezüstkancsó forró vízzel és egy előre felmelegített zö

vas teáskannával. Atilo végignézte, amint a hercegnő leveleket 4

kannába és vizet önt bele. - Nem ízlik a teám?

- Fél tucatszor ittam már. Mindig a társaságodban. Biztos vg

benne, hogy végül megtanulom értékelni.

- Hozz Atilo uraságnak bort.

Az hálásan bólintott.

- Tehát - mondta, amikor ismét magukra maradtak a szobába

az érdekel engem, hogyan menekült el.

- Hölgyem...

- Ismerlek, Atilo. A legtöbb férfi eltitkolja, ha kudarcot vall. T

rángatsz az ágyamból, hogy elmondd, hogy kudarcot vallottál Ha

gudnom kellene. De valami azt súgja nekem, hogy a szökés fontosa

mint a te kudarcod. Igazam van?

- Mint mindig, hölgyem.

- Ne próbálj nekem hízelegni. - A hangja éles volt, hirtelen hidegéi)

lett közöttük a hangulat.

- Nem teszem - mondta Atilo egyszerűen. - Szükségem van a"

nácsodra.

- Ebben?

- Mit könnyebb megfékezni? Egy földre tévedt angyalt? Vagye*

pokolból szökött démont? Mert ez a fiú nem ember.

- Krieghund?.

Atilo megrázta a fejét.

- Nem vérfarkas, nem alvajáró. - Borát felhajtva hátradőlt, és m

érezte életkora minden egyes évét. - Mi más lehetne, hölgyem?

162

fiéxának hosszabb ideig tartott a korty, mint általában. Olyan gon-

fa'n fontolta meg a válaszát, mint Atilo az övét. És ez, ezt ö is tudta,

Igyan a nő is, elég volt válasznak.

fe\zt kérdezed, miért?

!CA Dogana di Mar Roderigo nevű kapitányának van... - Atilo men-

letŐzve megvonta a vállát - egy félig mongol őrmestere, aki velünk

ll amikor a reremtmény elmenekült. Kilőtt egy nyilat...

ͧAmi varázslatos módon a földre esett?

i |Nem, hölgyem. A lény elkapta a levegőben, megpördítette, és visz-

idobta.

| É s az őrmester?

liHolt lenne. Ha nincs az a keményített bőrből készült, bolénypik-

Lyes tunikája. A nyíl a mellkasát találta el.

| A z apámnak is volt ilyen tunikája - mondta a hercegnő szinte

osztalgikusan. - A bátyámnak is csináltatott egy ugyanolyat. Noha

l&lcoriban már gyakori volt a szegecselt páncéling. Tunika és lemezeit

píl. Ez az őrmester rendes nyílpuskát használ?

gAtilo leírta Temüdzsin fegyverét.

Na, az az - mondta. - Szóval ez a valami elkapott egy nyilat, és

dobta vissza, hogy megrepessze a szarupikkelyeket. Megrepesztette

szarupikkelyeket, nem?

% - Igen, hölgyem.

,s Mondd tovább... Nem - mérgesen megrázra a fejét. - Mondj el min

déit. Különösen azokat a részleteket, amelyeket nem találsz fontosnak.

íAtilo így is tett, az elejétől a végéig, végül elismerve, hogy a fiú, a

wremtmény, akármi is legyen, nem biztos, hogy megölte a pátriárkát.

Egyszerűen láthatta a gyilkosságot. Ennél Alexa azt mondta, hogy

jNérrí, hogy mi Ösztönzi Atilót, hogy megtalálja. Erre a pontra nem volt

^ jlónak válasza.

- Es megölte a koldust, aki odavezetett?

• Eltörte a nyakát. Majdnem az enyémet is. :-A hercegnő elgondolkodónak látszott.

1 6 3

- Vér nélkül ölni növő hold idején, miközben meghagyja a kolduslá

és az öccse életét. Ez azt mutatja...

- Mit, hölgyem?

- Önuralmat.

- Majdnem körbetekerte a fiú fejét.

- Higgy nekem, hogy könnyen le is téphette volna a fejét.

- Tudod, hogy micsoda...? - Ostoba megjegyzés, mondta Atilo r

ganak. A hercegnő szavai nyilvánvalóvá tették, hogy tudja.

- Ez a válaszunk a krieghundrz.

Alexa nevetett Atilo döbbenetén.

Hosszú ideje vesztésre állunk a titkos háborúban. Itt az ideje, ho

kitaláljuk, hogyan vágjunk vissza. Azt hiszed, nem vettem észre, mit

váltottál a megölte Theodorepüspököt-ről az esetleg végignézte a gyilkosság

ra? Gyűlölöd a sógoromat... Nem, ne is tagadd. Mégis hagyod a ka

tanyának, hogy segítse a kutatásodat. Theodore tudvalevőleg a barát

volt. De nem vagy érzelgős. Annyira biztos nem, hogy miatta vadászn

le ezt a fiút. Kétlem, hogy bármi érzelgőssé tesz. Kivéve talán az

csitrit, akit elvenni tervezel.

Atilo a fiú fenyegetéseit felidézve megborzongott.

- Tehát mivégre ez a nagy törekvés? A válasz az, hogy hasznosn

véled ezt a teremtményt. Igazam van?

- Ő az utódom.

Alexa hercegnő lefagyott.

- Mindenki a régi mágiára vágyik. Senki sem tudja, mit tesz, ami!

megérkezik. Kapd el, képezd ki. Majd később beszélünk róla, hogy

utódod-e. Közben írok az unokaöcsémnek.. . - Timurra gondolt

frissen megválasztott nagy kánok kánjára, Kína meghódítójára.

- Megkérdezem, hogy mit tudnak a könyvtárosai egy ilyen tere1

menyről. Egy évbe telik, hogy a kérésem megérkezzen, hogy megfejts

és hogy a válasz visszatérjen.

Alexa hercegnő habozott. Akármilyen kétségei voltak annak kapcs

amit mondani akart, elég hosszú ideig tartott, hogy Atilo borral tói

meg poharát és lassú kortyokkal megigya, miközben körülnézet

164

hercegnő szobájában. Kicsi volt, de festményeiből, szobraiból és fali

szőnyegeiből egy várost lehetett volna megvenni. Éppen akkor jött rá,

hooy itt egykor minden a főhercegnő férjének tulajdona volt, amikor

az meghozta a döntését és előrehajolt.

- Egvszer régen - mondta - harcban álltak az angyalok. Odafenn az

Űrben harcoltak, ahol a csillagok vannak. Ez régen történt. Amikor az

istenek még álca nélkül jártak a földön, és a régi királyok legöregebbjei

u. i * itak. Amikor a hatalom hatalommal találkozik, borzalmas dolgok

történnek. Az istenek meghaltak, a királyok meghaltak, az angyalok

meghaltak... Egész erdők égtek le egy szemvillanás alatt.

Atilo rábámult.

- Ez egy gyermekkoromból származó mese. Hogy hogyan lett az

istenekből égi isten, aki mindent lát, de alig valamibe avatkozik be. Egy

maroknyi angyal elszökött, keserűen és magányosan a vadonba. Úgy

mozogtak, mint a villám. Gondolkodás nélkül öltek. Úgy tekintettek

: ! * hogyan mi tekintünk az állatokra.

- , jlemként?

- Többek közt. De az utolsó abban az évben halt meg, amikor Kublaj

kán született. Az unokaöcsém könyvtárosai tudni fogják, ha másként

van. Ezért fogok neki írni. Tiéd az év, ameddig ez eltart.

- Hogy elkapjam ezt a teremtményt?

- Nem, Atilo úr. Elkapni, megtörni és kiképezni a krieghund ellen.

Ha ezt nem lehet megtenni, öld meg. Egyébként kudarcként értékelném.

A hercegnő felfedezve, hogy vizeskancsója kiürült, a csengőért nyúlt,

hogy hívjon egy szolgát, aztán meggondolta magát.

- Marco, a férjem úgy hitte, hogy szerencsétlenséget hoz, ha démo

nokról beszélünk. Hogy a gonoszt nevével idézzük meg. Tévedett. Ha

hívják, jön. Szóval az igazi kérdés az... Ki hívta ide?

Atilo soha nem hallotta így beszélni.

Soha nem hallotta, hogy a férjére a keresztnevén utaljon, vagy egy-

* - * i a férjemnek nevezze. És a nyilvános vagy személyes találkozásaik

alkalmával sem hallotta soha a gyermekkoráról, mongol származásáról,

idegenségéről beszélni. Ez feszélyezte.

165

- Gyere ide - mondta Alexa, és megpaskolta a székét.

Engedelmeskedhet, vagy okot keres a távozásra. Az első végül él

seggé teheti. A második most teszi ellenséggé Alexát. Amikor a herce

felemelte a fátylát, mosolygott: Atilo amúgy sem tudott válaszolni,

arcának szépségétől elakadt a lélegzete. Költőnek való szavak, mo

dühösen. Nem közéjük való vagyok. De egy negyedannyi idős 1

arca volt. Csillogó szemű, ártatlan, mindentudó és hívogató. A

megborzongott.

- Gyerünk - parancsolta.

A férfi megtette.

Ha az arca makulátlan, a tekintete eleven volt, a teste olyan v

mint soha nem volt lányáé, ha nem lányunokájáé. Alexa di Milli*

bőre a friss vitorla sárga színét és a marokkói bőr lágyságát muta

Fejét hátradobva és biztonságosan elfátyolozott arcával olyan heí

vitte el Atilót, amit az nem érhetett volna el. Pedig felismerte, ho*

több dolgok vannak földön és égen, mint amennyit bárki filozófiája

megálmodnak, és ő éppen az egyiket látja.

- Rajtad a sor - mondta a nő.

Atilo gerince minden fájdalmát átérezve karolta a nő derekát,*'

mindkettőjüket megfordította, hogy a nő feküdjön alul, ö pedig fele^

- Ezt már csináltad korábban.

- Hölgyem, hatvannégy éves vagyok. Mindent csináltam már

rabban.

- Megmondanám a koromat - mondta a nő könnyedén -, de ne,

hinnéd el. Azt is elmondhatnám, hogy miket tettem. De az a legiob

ha azt sem hiszed el.

Aztán nem sokat mondott, mert Atilo helyzetet változtatott, ő p

lihegett, megragadta a férfi csípőjét, vadul magának feszítve a f

Atilo olyan erővel szántotta a nőt, amivel magát is meglepte, és

testén roskadt össze, amikor az aktus véget ért. De úgy érezte, hc

gyönyöre hétköznapibb volt, kevésbé ismeretlen.

- Felteszem, még nem fektetted le a csitridet.

166

wAtilo felkönyökölt, és a meztelenül heverő nőre bámult. Olyan gúnyos

' ka hangja, hogy megragadta a felkarját. Ezúttal durvábban lovagolta

- g, zihálásokat ébresztve a testéből. Amíg levegő után kapkodva össze

m roskadt a nő testén, homlokát a párnához nyomva.

£• Úgy sejtem, nem - mondta a nő.

\ hajnali órákban, miután a cseléd felvette az aznapi utasításokat,

. cserélte a teát és elkoppantotra a gyertyát, anélkül, hogy észrevette

Pvolna, hogy másvalaki is alszik az ágyban, Alexa azzal ébresztette fel

ÍAtilót, hogy az éjjeliedénybe csurgatott.

í / - Találkoztál már a stregoiomma\? — kérdezte, köntösét leengedve.

\i kábultan emelte fel a fejét. Alexának van stregoiü

9 , Vad gyerekboszorka...

I j l ? ' - Kellene - mondta Alexa hercegnő. - Igazából muszáj. Üzenj

ÉliDesdaiónak, hogy a tanácsbeli ügyek tartóztattak. Parancsold meg

zrartásodnak, hogy a megszokott módon járjon el. Ideje, hogy

/el álljunk elő.

- Ma estére?

N :m - mondta Alexa hercegnő, könnyed csókot lehelve Atilo arcára.

-'Egy teljes hónapunk van, hogy csapdát állítsunk. Vételezz ezüstöt a

^kincstárban, és készíttess belőle drótot. Küldd a drótot a kötélverőkhöz

£f az Arzanalén. En parancsot adok, hogy szőjék hálóba. A többit rám

* hagyhatod.

Atilo igyekezett, hogy ne reszkessen.

28.

A bársony bekoszolódott. Giulietta soha nem tapasztalhatta, milyen

könnyedén történik meg ez, mivel nem kellett egy napnál tovább hor

dania egy ruhadarabot. A hideg padlásra zárva még mindig a vörös

houppelande ruhát és finom gyapjúinget viselte, amit azon az éjszakán,

167

amikor elrabolták. Ami történetesen az volt, amit akkor viselt, amik!

a fiúval találkozott a katedra fisban.

A houppelandérx látható apró szakadás mutatta, hová dugta a tött

mellkasán, akaratlanul tönkretéve az anyja készítette hímzést. Még mind

emlékezett rá, ahogyan remegő kézzel kigombolta a gyöngyház gombot

lehúzta az ingét, és a tor hegyét a bőrére helyezte. Giulietta elpirult.

N e m hagyta nyugodni az ezüsthajú fiú emléke. Felzaklatta, ne

hagyta aludni, korán felkeltette. Titokban mindig azt hitte, hog)

fiú keresi őt. Persze más vonzalmak is akadtak. Más szerelmek. F{j |

getlenül attól, amit a nagynénje és a nagybátyja gondolt. Egy lantc

gesztenyeszín hajú, karcsú és kedves barna szemű, ami mindent elbűvöl

amire csak nézett. Ujjai a vállához értek, amikor könnyedén szájof

csókolta Giuliettát. Édes bűn, ami mindkettőjüket a megvesszőzési

juttatta volna, ha Giulietta bárkinek elmondja. Nem tette, legfeljebb

Eleanornak, aki tudott titkot tartani.

A szemek, amelyekre gondolt, nem voltak olyan barátságosak. Kty

lajdonosuk nem karcsú... Talán szívós. Elképzelte az ujjait a vállán,

máshol is.

Egyetlen pillantás, és égetett az emléke.

Giulietta dühösen megrázta magát. A legostobább dolog most eg

fiúra gondolni, ha már gondolkodni kell. így inkább az anyjára gondol

Ez talán még ostobább, hiszen a szemei könnyekkel teltek meg, akarati

ellenére kicsordultak és hosszasan hullottak, mire úgy döntött, hog

abbahagyja a sírást. Az anyja még kevésbé képes segíteni neki, m\Ú

egy elsötétített főhajóban látott fiú.

A vágyaid biztosan megölnek. Az anyja ezt suttogta.

Giulietta a padlón összegömbölyödve aludni próbált; de az anyja er

léke túl erősnek bizonyult. Három nappal a suttogás után gyilkolták meg

harminchat évesen. Egy Viscontival kötött házassága boldogtalan volt«

Halála megváltást jelentett.

A régi hercegség magát Velencét és azokat a szárazföldi városokat, fak,

vakat és birtokokat is magában foglalta, ahová egy gyors lóval egynapi

168

óvaglással el lehetett jutni. A birtokok megerősített, téglából épült,

* kkóval díszített házakkal büszkélkedtek. A nem mészkő homlok-

* ii védőfalakkal épült házak szükségből kovácsoltak erényt az utolsó

tány nemzedék során.

"** 'óval azelőtt, hogy a kereskedők behozták a k ínai ágyút, a

énissimában az első városfalak készítői védelmet biztosítottak még

em talált fegyverek ellen is. A kŐhomlokzatú falak megrepedtek, de

* )dabenn Összetömörített föld védelmezett az ágyúgolyó ellen.

V fiatal nő, aki összegömbölyödött a padlás padlóján - merev csípő,

hideg deszkákhoz nyomott dagadó keblek-, két bittok, három város

stöbb falu tulajdonosa volt. Számolatlan birtokának tulajdonosaként,

ia megpróbálta, fel tudta idézni azok nevét, amelyeken gyermekként

tlovagolt, amikor azok még anyjáé voltak.

, Hajnalban nem próbálkozott tovább az elalvással, és olyan közel

lent az egyetlen ablakhoz, amennyire csak mert. Zárva volt, a spaletta

éhúzva, és abból ítélve, amit látott, beszakadt tetőkre és a város olyan

íszére nézett, amelyet nem ismert fel. A távolban látható templomtorony

dőlni látszott. A szemben lévő házak romosak vagy majdnem romosak.

Láthatólag egyikben sem laktak.

A lány a ruháját kigombolva olyan hűvösen mérlegelte az egyik mel-

lét, ahogyan egy szakács mérlegelne egy hízott kappant. Határozottan

íf, nagyobb letr. Egy éve ez még nagy örömmel töltötte volna el. Most

*_yszerűen félt. Rendszerint sápadt mellbimbói most rózsaszínek voltak,

mint a kutya nyelve, és érintésük fájt. Mégis tapogatta az egyiket.

- Biztonságban vagy - így szólt az üzenet, amit ébredéskor talált.

Nem érezte magát biztonságban, és semmit sem értett abból, hogy

nem szabad kilépnie a körből, amíg észre nem vette, hogy ez ovális

alakban leszórt sót jelentett a szoba szélei körül. Ilyen mennyiségű tiszta

sokba került. így hát engedelmeskedett, mert túlzottan félt, hogy

mi tötténik, ha megszegi a parancsot.

A mellei fájtak, tisztulása nem jelentkezett, és fogadni mert volna,

gy dagad a hasa. Ráadásul napok óta ugyanazt a ruhát viselte. Egy

ten világban, ahol a szegény nők olyan ruhákar viseltek, amelyek

169

hónaljban, a mellek alatt vagy a fenekükön megrohadtak az izzad

ezt észre sem vették volna. De Giulietta rendszeresen cserélte a n

naponta mosakodott és hetente fürdött.

Legalábbis eddig, a katedrálisban töltött éjszakáig.

Most bűzlött, mint egy cseléd. Az étele még egy menhelyi

szégyenére vált volna. A kenyér olyan száraz, hogy be kellett á

Avas sajt, ami a körme alá ment, mire kipiszkálta belőle a kuka

Mindig koszos óntányéron felszolgálva.

A egyik sarokban egy vödör állt a félredobott inge alatt. Vise

az inget és tűrhette saját széklete szagát. Vagy letakarhatta a vöd

fagyoskodhatott. A falon lévő karistolásokból ítélve hat hetet tölt

és ennek java részében befedte a vödröt és didergett.

- Ostoba vagy - mondta magának.

Nagy különbség volt, hogy már nem a nagybátyja mondta

Mennyi emlék, és csupán néhány kedves.

- Csak egészség legyen - vágott vissza Giulietta. Ezt a dajkája szol

mondani. Akkor nem sok értelme volt. Megvolt az egészsége és az életei

Erre nem számítottál, ugye?

Rászokott, hogy magában beszéljen. Hiszen nem volt kihez szólniaj

Erről Eleanor úrhölgy jutott eszébe, a béketűrő udvarhölgye...

Giulietta igazából nem tartotta béketűrőnek. De hallotta, hogy neirf

egyszer mondták, és annyira megsértődött, hogy amikor legközelebb

találkozott Eleanorral, pofon vágta, és követelte, árulja el, mit mondott;

Ettől az emléktől elszégyellte magát. Legalábbis feltételezte, hogy ez

lehet az az érzés. Nagy különbség volt a haraghoz, félelemhez és két-

ségbeeséshez képest. Ezek voltak a szokásos reakciói, amikor ebben £

padlásszobában felébredt.

Soha nem látta, ki vitte el a vödröt, soha nem látta, ki hozta az

ennivalót. Amikor egyszer ébren maradt, hogy kifigyelje, a vödór nenoS

ürült ki, a tányér nem telt meg. Senki sem étkezett takarítani, am

dühében felrúgta a vödröt. Az a gondolat azonban, hogy maga takarítsor

fel, nem hagyta, hogy még egyszer megtegye.

Az ördög vigye...

170

likolthatott volna vagy kiálthatott volna segítségért. De mi értelme?

ikor legutóbb próbált, addig sikított, amíg csak hörögni tudott, a

;a pedig úgy megfájdult, hogy fájt a nyelés. Ha a körme alatt nem

s sajt lett volna, lekaparja a vakolatot az őt fogságban tartó ajtó körül.

ihr\ i'akí erre is gondolt. A börröne koszos volt, a padlót galambürülék

ította,'a mennyezet ragadt a pókhálótól, benne döglött legyek és

izáradt pókok.

;Csak az ajtó volt új, a tokját frissen olajozták. Amikor Giulietta

ébredt, még mindig a szőnyegbe tekerve, a tokot vette észre először,

rjikor kikecmergett. Most azon tűnődött, hogy a szőnyeg fontosabb.

íg mindig itt van, szemmel láthatólag gazdag és ide nem illő.

Akárcsak én, gondolta Giulietta.

Bár ő és a mocsok közelebbi ágyastársakká váltak, mint Giulietta

:rette volna. A piszok kevésbé zavarta, mint korábban. A vödör bor-

ímasan bűzlött, de Giulietta most már hajlott rá, hogy a meleget

* lássza az érzékenykedés helyett. Pedig nagyon finom és érzékeny

lgynek tartották Őt. De most változóban volt, és ez is megrémítette.

;rt az a változás ijesztette meg leginkább, amire rá sem mert gondolni.

A félelem gonosz hulláma tört fel benne, aztán lebukott, majd újra

~ felcsapott, azzal fenyegetve, hogy megfojtja. Micsoda, gondolta, és

,i -.''imeit újra könnyek töltötték meg. Mi van, ha sokkal rosszabb, mint

" gondolta? Az emberek azt mondták, hogy dr. Crow démonokat hívott

>, dzsinneket tartott palackokban.

Mi van, ha szörnyet hordoz magában?

30.

Emberek várták Tycho visszatérését. Válogatott, nyughatatlan Dogana-

*orok, néhány óránkénti váltásban, mind hálásak a leváltásukkor. Ki

£ t u « j a , mit mondott nekik a kapitány? Feltehetőleg azt, hogy egy dé

monnal néznek szembe.

1 7 1

A szélben az az illat szállt, amire a fiú vadászott.

Olyan könnyednek és törékenynek érzékelte, mint egy tökéletes ai

kordot, egyetlen csengőszerű hangot az elméje csendjében. Nem tudói

nem tudomást venni a hívásáról. Nem maradhatott távol. Az életbt

semmi sem közelítette meg azt, amit ez az illat keltett benne. Ür<»«

és éhség járta át, és a kétségbeesés peremére taszította.

Felette az égen összesűrűsödtek a felhők. A hold csupán duzzadi w

nek látszott az álca mögött. Ezért hálát érzett. A napfény égette, de a hói

másféle fájdalmat okozott neki. Egy felső szoba mocskos barlangjábv

állt, a törött spalettákon át a campo padlóját nézte, és igyekezett úri'

lenni az érzésein, miközben az az illat töltötte be, ami után kutatott?

Vörös haj, kék szemek és dacos pillantás. Érezte a lány életét, nagyö

is tudatában volt annak, hogy az illat a fejében van, és semmiképp né~

szabad a világ bűzével versenyre kelnie.

Szemek bámultak a tohadó padlódeszkák alól, és Tycho is vissz

bámult.

A macska pislantott először. Nem Tycho volt az egyetlen ragadóz;

ezeken a romokon, csupán a legnagyobb. A kandúr homokszínű vöT

szinte csont és bőr. Egyiptomi sivatagi macska, egy hajóról, ami véled'

nül hagyta ott. Egy tősgyökeres velencei egyikükről sem vett tudomásé

A kisebb állatok távol maradtak. Amikor alatta egerek gyülekeztek

Tycho tudta, hogy emberek jönnek.

Kevés ember volt olyan ostoba, hogy véletlenül tévedjen erre. Még

kevesebb jött a lepusztított környékre ilyen céltudatosan. így hát tudta5

hogy a habozó léptek olyasvalakihez tartoznak, akinek semmi akaratai

sincs.

Tycho érzékeit kiélesítve engedte el az illatot, ami visszahozta ide, és

inkább arra összpontosított, hogy ki közelít. Ezt Ösztönből tette EnnelöJ,

nem volt tudatában addig, amíg a tér rothadt ajtói és törött spalettáí

úgy ki nem világosodtak, hogy látta a bogarak osonását, és hallotta

lány ideges lélegzetét, aki most lépett be a térre, olyan hangosan, mínc

egy kavics a tengerparton.

Meztelen volt. Combja között fekete szőrpamacs.

172

A félelemtől remegő Rosalyn. Olyan szélsőséges érzelem tartotta

jgságban, amit a félelem aligha írhat le. Tycho hirtelen a szájában

k -ezte a rettegését. Mint az eső ígérete a vihar előtt.

Odafenn, gondolta Tycho az árnyékból kilépve.

Miközben a lány őt kereste, valami a campo földjére koppant a lány

fjjai közül. Elvesztése lenyelt zokogást tört fel a torkában. Térdre esve

Ijjaival matatott, őrjöngve keresett valamit.

Vak a sötétben.

Hát persze. Hogyan felejthette el, hogy a sötétben nem látni normá

lis...? Egyszer még neki is normális volt. Most már nehézséget okozott

llválasztani a normálist a futó különösségtől.

4 , Hadd segítsek neked.

^ Három emeletet repülve Tycho kőhalmon landolt, a végén már csak

siklott, hogy a lánytól pár lépésre álljon meg. A lány most már hangosan

§p zokogott. A vállai reszkettek, az arca pedig eltorzult a keserűségtől.

- Nem bántalak.

^ " De igen. Tycho tisztán hallotta a szavakat a fejében. Próbálta rÖg-

í zíteni, hogyan találták meg az ujjai a tőrt, a lány pedig állt szemben

levele, miközben a nehéz felhők szétváltak, és áthatolt rajtuk a holdfény.

|? - Ne — mondta.

| f De a lány mégis megtette.

/ Rosalyn a kését megemelve a vállához tette a hegyét. Mielőtt a fiú

^ megállíthatta volna, rézsútosan végighúzta a kulcscsontjától a csípőjéig,

a pengével áthaladva mellei völgyén. Bőr szakadt fel, vér csordult.

t Lecsapott az éhség.

|» Olyannyira, hogy Tycho megroggyantotta a térdét.

* Szemeit a hold ragyogó fényében összehúzva, egy maszarban zárta le

a rést, és térdre esett a lány előtt. Minden gondolata arra irányult, hogy

elfelejtett éhségét uralja. Amint a sebbe harapott, a szemfogai kiélesed

tek, a lány teste pedig megmerevedett a sokktól. Tycho megragadta a

l csípőjét, és nem engedte el. A lány hörgött, a fiú evett, vér csorgott az

^ arcáról, amíg a vörös köd felszállt, a romos udvar elvesztette éleit, az

» eg pedig vizes rózsaszínre sápadt.

173

Fejét felemelve Tycho újabb pillantást vetett Rosalynra, és látta, ho

a szája nem torzul el a szenvedéstől. Szorosan össze volt varrva. V

Felállva felhasította. A körme a semmiből nőtt ki. A lány ajkai közb*

nem sérültek meg, érintetlenül maradtak. •

- Mögötted - suttogta Rosalyn.

A háló minden fonata égetett, megégetve bőrét, miközben aif

kához erősített ezüstsúlyok körbeverték és fájdalmas ölelésbe zárta

testét. Vbnyítására felbolydultak a patkányok és galambok röpülted

a levegőbe a gerendákon lévő ülőfáikról. Tycho küzdött a csomókel"

de miközben a háló széleit kereste és próbált kiszabadulni, mindé

mozdulattal még jobban megperzselte magát. Sikerülhetett volna né'

amilyen kétségbeesetten menekülni próbált. De a vér megsavanyodó*

a szájában, a rózsaszín ég kavargott, és érezte, a tűztől körülvéve, egyr,

ordítva lehanyatlik.

Vonyítása egy percen belül nyöszÖrgésbe fordult, majd röviddel utá

hallgatásba. Egy Nicoletti sem ment megnézni, mi történik. A cam

romos és veszélyes hely volt, és senki sem lakott ott az ismerőseik koz*

Némelyikük az őrök hordozta lefátyolozott széket látott az ablakábó

A többieknek több esze volt.

- Mosd meg jól - mondta Alexa hercegnő.

A'rial haragos képet vágott.

Amint a vörös hajú kis boszorkány feltörte a pecsétet az üvegen/

bordó folyadékot fröcskölt a nedvedzö égésekre, azok nem szivárogta

tovább, és gyógyulni kezdtek, mielőtt ideje lett volna mérni az idő,

Alexa hercegnő pedig kicsavart egy szál lószőrt és behúzta a tűbe, abb

amit arra használt, hogy biztosítsa a kolduslány hallgacását.

- Kelj fel - vakkantott dühösen.

A kolduslány egyre guggolt, vérben és vizeletben, előre-hátra ring

tózva, amíg a hercegnő meg nem ragadta a haját, és fel nem rántotta;

- Nem mély - mondta. - Legalábbis jól kaptad el. De gyorsabb

begyógyul, ha nyugton maradsz, és rendesen csináljuk meg.

174

- Mi a neved?

-Rosalyn, hölgyem...

_ Zsidó? - Alexa hercegnő sóhajtott. - Nem tudom, miért várom el

íled» hogy tudjad. Olyan, mintha azt várnám el, hogy tudd, hány éves

így " m ' a z a P a c * n e v e ' esetleg a z anyádé.

- Martának hívták.

- Hát persze - mondta Alexa. - Isten anyja. Az érintetlen. Szédületes,

rry szajha viseli a nevét ebben a városban.

- Nem volt szajha.

t A'rial vigyorogva nézett körbe. Aztán sietősen visszatért Tycho se-

ahek bekötözéséhez, miközben az úrnője felemelte a fátylát, és egy

ágorúnak semmiképp nem nevezhető pillantást vetett rá.

- És te - kérdezte Alexa. - Te szajha vagy?

Rosalyn méltatlankodva rázta a fejét.

-Akkor kicsi nem-szajha, mi vagy te?

- Rosalyn vagyok - mondta a lány, és visszatartotta a sírását, mikőz-

in a hercegnő a vállába szúrta a tűt, és olyan könnyedséggel húzta

a húson és kötötte el a csomót, mint aki végezte már ezt a munkát,

varrás fájdalma rosszabb volt, mint amikor Rosalyn megvágta magát,

így legalábbis felért vele.

Oda nézett, ahová a vörös hajú gyerek lefektette Tychót, mint egy

ílttestet, és letörölte az arcát, levetkőztette, majd tovább tisztogatta

teste többi részét.

ir : Meghalt? - kérdezte Rosalyn remegő alsó ajakkal.

A'rial elvigyorodott.

- Részeg - mondta a hercegnő. - Vértől, ópiumtól, holdfénytől, egy

í borkőtől, egy kis beléndektŐl. — Hangja arról tanúskodott, jól mulat

ituk. - És feltehetőleg mandragórától. Hogy megzavarjuk a gondol

dását. Nem mintha szükséges lett volna megzavarni. Sajnos...

- Igen, hölgy?

- Nem te vagy az egyetlen.

Miben nem vagyok az egyetlen? - kérdezte Rosalyn öntudatlanul

anozva Alexa hercegnő fejének elgondolkodó félrebillentését.

175

A végső csomót elkötve a hercegnő hátradőlt, hogy megvizsg

keze munkáját. Elégedetten bólintott. Tetszett neki az eredmény. El

a zsebéből egy kis üvegcsét, lehúzta a tetejét és a tömítését.

Rosalyn megbabonázva bámult rá.

- Szeretnéd megnézni?

- Igen, hölgy.

A hercegnő kivett egy kis balzsamot, aztán visszatette a tet<

átadta az üveget Rosalynnak, miközben a különös szagú keveré

varratra kente.

- Kámfor - mondta Rosalynnak. - Ez az, amit érzel.

De Rosalyn az üvegcsét forgatta a kezeiben. Félelméről, fájdalr

és a varratokról megfeledkezve követett egy tekergő, hétujjú sárii

ami magát kergette a perem körül.

- Gyönyörű.

- A nagyapám nagyapjának idejéből. Egy Ming császá rnŐ tulaj

volt. Csang gan romos kertjeiben találták...

Akkor ébredt rá Rosalyn, hogy tudnia kellene, ki ez a nő. Ny

valóan gazdag. Elég gazdag, hogy hordszékben vigyék és Őrei legy

Elég hatalmas, hogy nyíltan beszéljen a boszorkányáról, amikor

szorkányokat kivégzik. És elég idegen ahhoz, hogy lefátyolozva j;

és olyan akcentussal beszéljen, amelyet Rosalyn nem ismert fel.

- Hölgy. Ki vagy te? Megkérdezhetem?

A nő mosolygott a fátyla mögött.

- Én vagyok a gyom a kövek között. A tégla abban a... - A n

raktár felé biccentett. - Azokban a leromlott épületekben a háta<

gött nők mentek ágyba és gyerekek születtek. Én vagyok a kalapác

Cannaregio kovácsműhelyeiben. Az olcsó páncélhoz bőrt kemé

mesteremberek verejtéke.

- Hölgy?

- Szólíts hölgyemnek - mondta Alexa szinte szívélyesen.

A nő végighúzta az ujját a Rosalyn mellkasán húzódó varraton.7

hátrahúzta a fátylat, hogy megmutassa az arcát a holdfényben.

176

Jexa di Millioni vagyok, és úgy lenne helyes, ha a fiam lenne

mindez, és nem én. Légy hű, és kegyeimben maradsz. Árulj el, és azt

Ivánod, bárcsak meghaltál volna ma este.

Rosalyn, a nő hideg szemeibe nézve, elhitte minden szavát.

azokban a napokban, amikor a velenceiek rongyokban jártak, Velence

?edig cölöpökön álló halászkunyhók sokasága volt egy sáros íagúna

én, ahol a lakosok jobban aggódtak az életben maradás, mint a

paloták építése miatt, támadók fenyegettek és a Nyugatrómai Császárság

itolsó maradványai bomlottak fel körülöttük, sóval és hallal keresked-

•ek. Akkoriban a sót a kövekről kaparták le. Most a Cannaregión túl

ílterúlő alacsony falú árapálymedencékben kivitelre, ipari mennyiségben

tárolták le a sót. Aminek minősége ugyanúgy megfelelt, hiszen egyetlen

nedence havi termését szemlátomást arra használták fel, hogy Giulietta

jadlásszobájának peremén újrarajzolják a kört.

Ha nem lett volna olyan szomorú, hogy a felszórt sót feltúrja, és meg-

lézze, mi történt - a válasz: semmi -, soha nem látta volna az aznap esti,

jorzalmas, holdfényes maszkot. Tompa kétségbeesése a bebörtönzéstől

:s félelme a jövőbeli eseményektől, ha átlépne a sókörön, soha nem

íerzselődött volna fel a haragjában, hogy az ezüsthajú fiú ilyen közel

árt, hogy megtalálja. Hogy éppen a nagynénje állítsa meg a fiút, aki

jiuhetta anyjának halála után megígérte, hogy megvédelmezi a gyereket.

Giulietta úrhölgynek negyven percbe telt, hogy lemásszon a tetőről,

vlég üvegen is át kellett vágnia magát. Romokban állt a ház, amelyben

ogva tartották, de egykor elég gazdag volt ahhoz, hogy üvegablakai

egyenek.

éjszaka maszkját viselő színészek már elmentek.

Giulietta hálás volt ezért.'

Először a lépcsőt használta, a sötétben tájékozódott, egyik korhadt,

agytól és üszögtől síkos lépcsőfoktól a másikig tapogatózott. Azt hit

ei hogy a padlás ablakán kilépni nehéz volt, akárcsak végigmászni a

Serepeken és az ég fényében botorkálni a biztos talaj eléréséig. Nem

" t nehéz.

177

Nem az volt a nehéz, hogy beroppanva találta meg a má

lépcsősort, a padló pedig olyan puha volt, hogy cipősarka ny

úgy szakadt be, mint a papír. Még az sem, hogy mindezt úgy

meg, hogy remeg a félelemtől es próbálja megállítani fogai öss g

canását, nehogy valaki meghallja. (Hiszen a vödrét még mini

kellett üríteni, a tányérját újratölteni.) A nehéz az volt, ami a sz

után következett.

A nagybátyja elárulta, ahogyan a nagynénje is. Még ha a nagj

nem is, mit mondhatott Giulietta? Semmit, hiszen alig tudta fi

megválogatni a szavakat, hogy leírja, mit tett vele dr. Crow, és 1

len volt kikényszeríteni őket a szájából. Giulietta tudta. Megpról

Nem mehetek orvoshoz, ismerte fel rémülten. Megvizsgálná őt, < J

lennek ralálná a szűzhártyáját, csodát kiáltana vagy elátkozná Giu ' | 9

mint megbabonázottat. Egy javasasszony? Scarlett asszony is eg

közülük. Mi van, ha a javasasszonyok beszélnek egymással? Sz

lehet róluk, szó sem lehet papokról, dr. Crow-ról pláne nem leh

Alonzo megölné, mielőtt elárulhatná.

És a nő, akihez mindig fordult...?

Akinek ölében fejét pihentette, akinek kiöntötte lelke gyérei

serveit. Giulietta alig ismerné fel Alexa nénit abban a borzasztó léi

aki a meztelen lány után settenkedett, aztán pedig összevarrta a

Az arca, amikor hátrahúzta a fátylát. Olyan gyönyörű a holdfél

Olyan hihetetlenül hűvös. j

Giuliettának húsz percbe került, hogy átmásszon a padló egyil ;

netlen résén, kezével a szálkás deszkákba függeszkedve. A kavicsr;

eséskor kificamítva a bokáját. Ebből a húsz percből tizenkilenc

ment el, hogy összeszedje a bátorságát. Keserűen arra gondolt,

végül a kétségbeesés kényszerítette rá.

A vér a campón, ahol a lány megvágta magát, úgy fagyott meg

valami drága díszítés. Egy kikopott folt mutatta, hol esett az ezü;

fiú térdre és temette arcát a meztelen lány hasába. Giulietta is

hogy mindazon érzések közül, amit éreznie kellene, nem szaba

féltékenységnek állnia a lista élén.

178

n esemény történt másnap reggel. Halászhajók értek partot biz-

f^ágosan visszahúzott hálókkal Velence északi peremén. Az aznapi

a városnak ment, hiszen péntek volt, és a húsfogyasztás a pokol

ít lobbantotta volna lángra.

el a hálókban talált holttestek nem tartoztak fontos emberekhez,

halászt sem rángattak az ólomkamrákba, hogy másvalaki által

evetett bűnöket vallassanak be velük, és kivégezzék őket.

ÍA: hajókészítő mesterek kimásztak az ágyukból, miután percekkel

t, hogy az Arzanale harangja megkondult, ágyba vitték a feleségei

ét hogy átmelegedjenek. A tanoncok és iparosok ellökték asszonyaikat,

ikart házassági ígéretükkel és újonnan nemzett kölykökkel hagyták

magukra - ha tetszett nekik, ha nem.

z Arzanale kötélsétányai, szárazdokkjai és hajójavító műhelyei

intették Velence hatalmának forrását. Az öregebbek még mindig

ísmának nevezték az arab Dar-al-szína után, és sokan még ezt az

>t is használták. Szerte a városban a külföldiek - köztük azokból

az országokból származók, akik ezt a szót adták a városnak - befejezték

Énáikat és felálltak, hogy megtöltsék pultjaikat, kirakodják a hajókat

jjjPfey a Minótaurosz labirintusánál'íi bonyolultabb sikátorokon át árut

[Szállítsanak. Fehér emberek, fekete emberek, sárga emberek. Tucatnyi

, j|r.cforma és kétszer annyi nyelv. A törvényeik nem követelték meg a

ipénteki halat, de megalkuvásból a többségük azt ette. Bár Ők udvarias

ságnak nevezték.

|**Az éjszakai szemetesek a szárazföldre induló bárkákhoz vitték a hulla

dékot, A mészárosok disznókat öltek le a ponyva alatt, hogy megvédjék

ahúst a havas esőtől. Az egyház tiltotta ugyan a disznóhús fogyasztását

pénteken, de engedélyezte a disznók leölését és a másnapi hús előké

szítését. Akár ponyva alatt volt, akár nem, a mészáros lába alatti sár a

'Vértől, belsőségektől és ürüléktől véres latyakká változott.

|**»A ringyók káromkodtak, és vizet lögyböltek fájós combjaikra,

amikor a bordélyok bezártak vagy lejárt a munkaidejük. Vesztesek

1 7 9

támolyogtak ki a játékbarlangokból, zálogba csapva már elzálogos

házakat, kártyacsalók ászokat ráztak ki a ruhaujjukból, és óim

kockát dobtak a nap szerencséjéért, abban a tudatban, hogy bi

ságban megtehetik.

Kisöpörték a tűzhelyeket. Tűzrevalót vágtak.

A fekete fonal pillanatát megelőző vagy követő órákban Velen~J'

cserélgette maszkjait, mint egy szerencsejátékos, aki nem akar hite

útjába kerülni, útban az új casa chiusdb&.

A nap hidegen és sápadtan kelt fel a lagúna széle felett, ah

első falvak álltak. Az előző nyár napjának lesoványodott emléké5

úgy ragyogott, mint egy lassan lehulló fém puskagolyó. A Rivaí

Schiavoni mentén a nyári nap emlékeivel küszködve egy fiatal nő*

önmaga fél maszkjában.

A maszk megrepedt, egy perccel korábban találta a sárban. A ct

mocskos volt. Bársony houppelandéfe olyan szennyes, mintha ah

fekve kereste volna a kenyerét. Giulietta di Miílioni úrhölgy hoz

kott, hogy a csatornák felől lássa Velencét. De az Ő Velencéje dís^

aranyozott volt, és csak a gondola skarlátfüggönyei mögül látszó

Azon ritka alkalmakkor, amikor elhagyta a Ca ' Dúcaiét, és a

Márk térre sétált. Ez a Velence ismeretlen volt a számára,

Bűzlött, idegen volt itt, és rosszul öltözött. Az is rontott a hely^

hogy nem csupán piszkos, de a szükségesnél mélyebben kivágott'

visel. Tucatnyi férfi nézte szajhának a Rialto és a Riva degü Schi

eleje között. Mór matrózok bámulták nyíltan, ahogy átnyomak""

szekerek között, és olyan árat kínáltak szolgálataiért, amit egy ko

nak sem vetne oda. A matrózok bokájuknál megláncolt nőket őr'

Bűnözők, gondolta Giulietta, aztán észrevette arccsontjukat és,

hajukat. A Dalmácia feletti vad síkságokon fogták el őket, és m

levantei rabszolgapiacra tartottak velük.

Tizenöt hajó vesztegelt a part közelében a Ca* Dúcaién túli Ponté

Paglia és az Arzanale előtti híd között. Francia, német, bizánci, an

és angol... Giulietta úrhölgy annyi sast, oroszlánt, Bourbon-lilio

leopárdot azonosított, amennyit csak tudott. Talán, ha észreves

180

• •lyett hogy a címereket tanulmányozza, nem ütközött volna egy

i hivatalnokba, aki egy tucat, nagy hordó friss vízre alkudozott,

férfi kezét a kardmarkolatára téve megpördült.

Schiavonók nevettek, ahogy Giulietta hátraugrott. A francia arca

étült, abban a hitben, hogy gúnyolódik vele. Nem volt kétséges,

kereskedők ezt tették. A Schiavonók voltak a legnagyobb cso-

a velenceiek után. Amikor a Serenissima igényt tartott a dalmát

rpartra, kereskedelmi jogokat adott a lakosoknak. így a város déli

e mentén húzódó új kőrakpart lett a szláv kereskedők otthona,

plömokat, scuoldkzt és kórházakat építettek, menhelyeket alapi-

kés dézsmáikból kolostorokat tartottak fenn. A város legnagyobb

íröloját is ők építették meg. A versenytársaik azt állították, hogy

azságtalan előnyökhöz juttatta Őket. De akkoriban a velenceiek

•ge úgy tartotta, hogy ami Őket a nagyobb haszontól elválasztja,

vagy úgy csak igazságtalan előny lehet,

ézd meg, hová lépsz...

iulietta visszabámult. Amikor a fiatal francia még metszőbb pillán-

vetett rá, a lány megkerülte, és megdermedt a döbbenettől, amikor

inyújtotta a karját, hogy megállítsa. A férfi még azelőtt elkapta a

csuklóját, hogy az megpofozhatta volna. Megragadta, és erősen

'pott Giulietta fenekére.

Szereted a kolbászt? - mondta.

'Bogy merészeled?

it merészelek? — kérdezte a férfi vigyorogva. - Ellenvetni, hogy

•főzz? Vagy ellenvetni, hogy megpróbálj elsétálni, anélkül, hogy

ánatot kérj?

ajött, hogy még minidg fogja a csuklóját, amikor megtette. Visz-

íépve aztán a Schíavonókra villantotta a szemét, és Giulietta késve

ette fel, hogy egyszerűen csak a tekintélyét akarja visszanyerni.

wfiak, ez volt az első gondolata. A második a bocsánatkérés. így

ette, és rádöbbent, hogy valószínűleg életében először teszi. Komo-

0ndolom?Q\\x\\txta. belekeveredett ebbe a helyzetbe, nem mérlegelt,

|-niiatt mérges volr. Igen, térte hozzá. Komolyan gondolom.

1 8 1

A francia elbizonytalanodott, hogy hogyan válaszoljon, ezért inkát)

a Schiavoni kereskedőhöz fordult.

- Megegyeztünk, ugye?

Öt grossót és két dukátot kivéve a zsebéből kétszer átszámolta, < t<

férfi kezébe ejtette az aranyat és az ezüstöt.

- Vitesd oda. - Egy kopott kétárbocosra mutatott.

Biztosan tudta, hogy hogyan bizonyosodjon meg róla, hogy a hordő|

tele vannak? Valóban el fog menni, mielőtt meggyőződött volna ról

hogy az ellátó annyi hordót szállít le, amennyiért fizetett? Honnan tudrl

ő, aki soha életében nem fizetett semmiért, hogy meg kell tennie,; | l

a francia nem? Mert ő velencei volt, a férfi pedig nyilvánvalóan nerr

A vízárus sem volt az, de száz év velencei uralomtól ragadt valami ál

emberre. Volt egy adoma a Schiavono férfiakról. Hogyan tehetsz szepl

haszonra általa? Vedd meg annyiért, amennyit ér. Add el annyiéri

amennyire tartja magát. A különbségből vegyél egy házat...

- Te - mondta a lány.

A Schiavono furcsán nézett rá.

- Megfelelő számú hordót vitess oda. És gondoskodj róla, hogy téff

legyenek. - Gyanús képe arról tanúskodott, hogy máshogyan terveztél

Giulietta továbbhaladt. Felszegett fejjel, leejtett vállakkal. Minderíl

megtett, hogy távol tartsa magától a nyomorúságát. Disznót szállítói

szekerek közé nyomakodva egy a disznókat a hajóba emelő kötél alil

került, és éppen csak megúszta, hogy a rémült állat ürüléke rá ne zápop

rozzon. Valaki nevetett. Még hangosabban, amikor Giulietta félrefordult-

hogy elrejtse könnyeit.

A Riva degü Schiavoni és az Arzanale kapuin túl volt a Pietro d'

Castello, az a sziget, ami Velence fő katedráüsának adott otthont. Id*

tartott Giulietta, mert amikor összegyűjtötte a bátorságot, hogy a pátria

ka kis palotájánál próbálkozzon a Szent Márk téren, lehordták, lihegj

kis kurvának nevezték, és elátkozták szemérmetlensége miatt. Amiko

erősködött, hogy látnia kell, gúnyosan mosolyogva azt mondtak neklís

hogy próbálja meg a San Pietrót.

X

182

Noha két órába teít odagyalogolni, így messzebb volt, mint ahová

r v a | a h a gyalog ment - legalábbis egyedül és egy ismeretlen várost

t fejezett fel ott, ahol 6 mindent ismert; bár átkelt egy roskatag hídon,

l hogy felfedezze, hogy a gyóntatója meghalt, és a teste a San Pietróban

^ v a n kiterítve, mielőtt a főhajó alá temetik; majd egy savanyu arcú, le-

i fátyolozott apáca, aki túlságosan hasonlított bátmely savanyú arcú

ítyolozott apácára, nagy szemeket meresztett Giulietta hirtelen zo-

i" kogása láttán, és megvesszőzéssel fenyegetőzve kiküldte, nem ez volt

aznap Giulietta történetének fontos eseménye,

Vz röviddel ezután következett.

\, visszaút San Pietro di Castellóból gyorsabban ment, ahogyan az

. ilyen sétáknál lenni szokott. Az Arzanele előtti homokpadkán két jármű

hevert az oldalára döntve; az egyiket kátrányba mártott kötélköteggel

tömítették. A másiknak olyan nagy lyuk volt az oldalában, hogy át

' lehetett volna rajta lovagolni. Két férfi vitatkozott alatta.

^. hajójavító műhely kapuját megkerülve Giulietta megúszta, hogy

másodjára is ráfütyüljenek. Kikerülte a disznót emelő csigasort, bár az

ürülék mégis rápottyant, amint belesüppedt a,bokáig érő puha sárba.

Hölgyem...

Giulietta meglepetve megfordult.

Egy zömök, lapos arcú és sörét szakállú férfi volt, aki megszólította.

Scarlett zekét, szűk fekete térdnadrágot és csüngő karimájú kalapot

viselt. A gatyapŐce feltűnőbb és díszesebb volt, mint amit valaha látott.

A lányt figyelő matrózokon végigpillantva lustán elmosolyodott.

Tojások - mondta - nem táncolnak kövekkel.

Ismersz engem?

- Megismerem a minőséget.

L lány szemei összeszűkültek a gúny hallatán.

Higgy nekem - mondta a férfi -, nem akartalak megsérteni.

íztán furcsa módon közelebb hajolt, és beszippantotta a lány illatát,

mintha frissen kaszált füvet vagy valami drága parfümöt szagolna. Aztán

megfogta a kezét és szétnyitotta az ujjait, hogy úgy mutasson meg egy

183

gyűrűt, hogy a kövét ne lássák. A kő felbecsülhetetlen volt. A fog

olyan régi, hogy a díszei nagy része lekopott.

A férfi mosolygott és vállat vont. Mosolya könnyed, a válívonog;

elegáns volt.

- Én. . . meglehetős könnyedséggel tájékozódom. És mivel te szép va

felkeltetted a figyelmemet. A második pillantásra tudtam...

- Mit? - firtatta ő.

A rakpart káoszára mutatott. Az ólba zárt disznókra és a szorrí

rú rabszolgákra. Az ajtókban ácsorgó, napban hunyorgó ringyókr

A Schiavonókra, a mamelukokra, a görögökre.

- Hogy nem vagy idevaló. Palotába való vagy.

Talán nem volt a legjobb reakció Giulietta részéről, hogy könnyé

ben tört ki. Ugyanakkor éppen erre volt szükség. Akárhogy is, a fér

karjaiban találta magát, és a szorosan Ölelő karok közt maradt, an

sírásroham el nem múlt.

- Leopold zum Bas Friedland herceg - mutatkozott be. - Am

császár küldötte a Serenissimába.

- Sigismund...

- Igen - mondta. - A császár fattya. - Előrehajolva óvatosan homlc

csókolta a lányt, aki remegést érzett. Egy része nem csupán reszkí

Olvadozni kezdett.

~ Giulietta San Felice di Millioni hercegnő vagyok.

- Tudom - mondta. - Türelem rózsát terem.

Később, amikor olyan sikátorokban haladtak észak felé, ame

létezéséről Giulietta alig tudott, de Leopold herceg szemlátomás

tájékozódott, mintha egész életében a városban lakott volna, és i

fordítva, Giulietta hányni kezdett. Bűntudatosan tette. Elfordul

egy fal tövében öklendezett, földet rugdosva a mocskára.

- Beteg vagy? - kérdezte Leopold herceg.

Megrázta a fejét keserves arccal és lebiggyedő szájjal. Könnyek

rogtak a szeméből, és ismét elfordult, mert nem tudta visszafojtan

nem akarta, hogy a férfi kétszer lássa sírni.

184

-Akkor mi ez?

Talán a hallgatásából olvasta ki a válaszát, mert elébe lépett, hogy

'finoman a lány alhasára tegye a kezét, és érezte, hogy Giulietta leder

med, az érintésére. A férfi aztán lüktetést érzett az ujjai alatt, és az arca

elfehéredett.

32.

Atilo Dorsoduróban elhelyezkedő, északról a Canal Grandé, délről a

terebélyes Canal Giudecca által határolt palotája a felét foglalta el az

egykori lapálynak, amit a lagúnától foglaltak vissza. A közötte és a

következő lapály közötti, bokáig érő medret kiásták, és használható

csatornává tették. A peremét tölgyfa cölöpökkel ütötték tele, kővel

szegélyezték, ésfondamentéx. csináltak belőle, afféle belső rakpartot, ami

sok csatorna szélén húzódott. Bár téglaház volt, a homlokzata kőből

épült. Az elegánsan nyitott galériák a központi cortilét - a patrícius

családok által imádott udvart - uraló vörös márvány szökőkútra néztek.

A faragott erkélyek rejtették az ablakokat a világ elől.

Márványoszlopok, faragott virágokkal, növényekkel és állatokkal

díszített támívek futottak körbe a cortile körül. Alacsonyabb sor tá

masztotta meg a fenti emelet lóhereablakait. Az egész kőből faragott,

elegáns csipke hatását keltette.

Két portéd'acqua volt. Egy díszes a Canal Grandé oldalán, és egy kissé

kevésbe impozáns, de használatosabb a Rio della Fornacén. A szárazföldi

ajtó elég közel volt, hogy a Doganát percek alatt el lehessen érni gyalog.

Természetesen a városban mindenhol minden más is sétatávolságra esett.

Mivel Atilo nem kereskedett - ritka volt az ilyen Velencében -, ezért

az oszlopos cortile üres volt, és kevés szolga akadt. A piano nobíléban,

a faborítású, fekete-fehér burkolású, hatalmas kandallójú és padlótól a

mennyezetig nyúló ablakú első emeleti szobában fogadott vendégeket.

Nem sok bútor volt benne, a falakat muranói tükrök díszítették. Egy

185

Gentile da Fabriano festette festmény Atilóról mint fiatal admirá

foglalt el díszhelyet a kerek arcú madonnák és szenvedő szentek k<

A padlólapok nagy részét egy hatalmas perzsaszőnyeg takarta.

A piano nobile egyik sarka fölött különálló szobák nyíltak, ahol

és Desdaio aludt. A páncélterem és a vendégszobák töltötték ki az ei

többi részét. Ezek egyikében Desdaio holmijai vártak kicsomago

A fenti emeleten volt a konyha, ahonnan egy fém szelJőz

lás vezetett az égig. Azon az emeleten volt a szolgák lakrésze, e

tárolóhelyiségek és padlástér, amit csak galambok, egerek és p

nyok használtak. Amikor hetekkel azelőtt, hogy Tycho csatlako2

háztartáshoz, Atilo munkásokat hívott, hogy ássanak pincét, De<

gondolkodóba esett. Senkinek sem volt pincéje. Egy olyan váró

mint Velence, ez abszurditásnak tűnt.

De a munkások tavasz vége felé megérkeztek.

O t t ástak, ahol Atilo parancsolta, egy erőteljes, fiatal, zsíros h#

szicíliai szívta a fogát és magában beszélt, mielőtt terveket vázolt 6

amelyeket lefirkált és áthúzott, aztán újra lefirkált. Bár az emberek a

háta mögött, sőt néha az arcába is gúnyolták arcrángásaít és akcem usá

ott ástak, ahol mondta, és felépítettek egy ablaktalan, dupla falú pinef

Az első és második téglafal közötti, padló alatti részt és üreget erőse

összegyúrt agyaggal töltötték ki, hogy a víz ne áradjon be a szobába

A Griffmadárban, a Szárnyas Oroszlánban vagy a Rima combjába

ahogyan a munkások hívták az Aphroditét, férfiak ittak, civódtak^,

arról a különös páncélteremről beszéltek, amit Atilo il Mauros ép

Abban megegyeztek, hogy bizonyára Desdaio úrhölgy vagyonának

lására kell. Mivel a saját kincsének védelmére nem vett ennyi faradí

Ha jobban megnézték volna, észreveszik, hogy az agyag, amit mezítlá

döngöltek le, finomra őrölt ezüstöt tartalmazott. Olyan sokat, amen

nyiből többször is kifizethették volna őket. Ők már távoztak, armko

a cortiléxöX vezető rövid lejáró aljára beillesztettek egy ajtót. Kilincs,

sarokvasa, zárja mind ezüstből készült.

- Miért kell pincében tartani? - kérdezte Desdaio.

- A saját érdekében.

186

r A sötétben? - kérdezte a nő. - Bezárva?

tilo mély lélegzetet vett, és elgondolkodott, milyen érvvet győzhetné

; Mondhatja azt, hogy az új rabszolgája olyan veszélyes, hogy ez

iaio saját érdeke. De akkor azt akarja tudni, miért hozza Tychót

háztartásba.

Ez ideiglenes. Amíg le nem győzi a nappali fénnyel szemben táplált

kimét.

] Desdaio szemlátomást kételkedett.

Bünteted Őt?

- Segítek neki - fogadkozott Atilo. És a maga módján valóban ezt tette,

ló képzésének alternatívája a halál volt. Alexa hercegnő nyilvánva-

átette a véleményét. Atilo akarta ezt a fiút, nem csupán tanoncként,

íem utódjaként is. Atilótól függött, hogy alkalmassá tegye mindkét

Ei'cióra.

Egy évet kapott.

Atilo azc gyanította, hogy az időkorlátozás önkényes. A maga módján

ry emlékeztette Alexa, hogy osztozik az ágyán, de ő tartja kezében

Eílö életét. Alexánál ezt lehetetlenség volt tudni.

•Mire gondolsz? - kérdezte hirtelen Desdaio.

^ Semmire - biztosította Atilo, azt kívánva, bárcsak máshol járnának

gondolatai. Desdaio hallotta a pletykákat. Az egész város hallotta a

Ipíetykákat.

Minden visszautasított társalgással egyre nőtt a távolság. Máris látta

a boldogtalanságot Desdaio szemeiben. Ezért őrizkedett hosszú ideje a

házasságtól, és vitt ágyba olyan nőket, akiket soha nem szeretett. Most

volt egy szeretője, aki álmaiban kísértette, és egy leendő felesége, aki

nappali gondolataiban kísértett.

- A z én apám a sötétbe zárt be engem.

A férfi csodálkozva nézett rá. Csak arra emlékezett, mennyire elké

nyeztették Desdaiót. Hogyan vették körül szolgákkal, játékokkal és

dajkákkal.

- Az apám nem az, akinek hiszed ~ mondta. - Hiú, ambiciózus és

gyáva...

187

Veszélyes elegy. Atilo a kijelentés hatására végigmérte a nőt. Olyan t'

ta tekintetű, figyelmes és gyengéd voh, mint mindig. De Atilo nem tudd

szabadulni a gondolattól, hogy az esze élesebb, mint először gondol-

- Veszélyes időket élünk.

Ahogyan a piano nobilében álltak és egy íves ablakból a cortile

néztek le, ahol egy iparos, aki pinceajtót illesztette be, éppen Összepakol

munkaeszközeit, Desdaio bólintott, hogy mutassa, odafigyel.

- Néha nehéz szövetségeket kell kötni.

A nő hallgatásba merült, és Atilo figyelte, ahogyan a szeme sarkáVó

nézi őt. A keze felemelkedett, és az egyik ujja mintha csak véletleriü

érintette volna meg, és ott is maradt. Bár nem adta jelét, hogy tudat

ban lenne ennek.

- Olyan szövetségeket, amelyeket más körülmények között ne

kötnél?

- Igen - mondta Atilo.

- Ertem - mondta a nő. - Azt hiszem.

Atilo felvett egy kis fadobozt, és kinyitotta. Végignézte, amint a iy

kiráz egy díszes gallért és felemeli, aztán engedte, hogy a nap fényéne

utolsó sugarai játsszanak a filigrán ezüst- és aranydrótok fonadékán. A

alján egy nehéz, körte alakú, rubintokkal, gyöngyökkel és jádekövekk

kirakott medál lógott. • :>

- Ezüst? - kérdezte Desdaio meglepett hangon.

- Nekem is van egy. - Atilo széttárta a köpenyét, hogy megmutass

a régi aranylánca helyén függő új láncot. - Tudom, hogy itt az ezús

a cittadinóknak való, de az én hazámban szerencsét hoz. És jobba

áll neked, mint az arany. Az ezüst kiemeli a szemed és a hajad színét./1

Desdaio elmosolyodott.

- Elteszem az aranyamat.

- Nem - mondta Atilo. - Viseld. De viseld ezt is.

Amikor odanézett, Desdaio szeme ragyogott, az álla remegett as

visszafojtott könnyektől és kifejezetlen érzelmektől. Atilo megfogtaf

a ke2ét, és megcsókolta. Könnyeket látott a nő arcán csorogni, amirtfj

188

ördult. Selyem zízzenése és az ajtókilincs kattanása jelezte, hogy

Ltér a szobájába.

;endben tette.

rtségtelenül sokkal intelligensebb, mint az emberek feltételezik.

\ ónnal megértette a szövetségekkel kapcsolatos megjegyzését, és elhit-

hogy válasza azt jelenti, valóban szükségesek. Az, hogy vajon Atilo

íitte-e, az más kérdés volt.

33.

:erkezet, amelyben Atilo aznap este hazaért, nagyobb volt, mint egy

vipera és kisebb, mint egy sandolino. Dr. Crow előírásai szerint tervezték,

és egy féí nap alatt építette meg egy hajóépítő mester és tanoncai. A tény,

hogy a hajóács Alexa hercegnőtől kapta utasításait, biztosította, hogy

keményen dolgozott és nem tett fel kérdéseket.

A járműnek egy kis, ablaktalan kabinja volt.

Atilo nem tudta pontosan, milyen utasítást adott dr. Crow az Arzanale

mesterének. A Tízek Tanácsának tagjaként kideríthette. Az Assassini

fejeként valószínűleg már tudnia kellett volna. Leegyszerűsítés lenne

azt állítani, hogy a két szerep között élt. Velence admirálisaként élvezett

hírneve, a Tízekben betöltött új pozíciója és az Assassini fejeként rá

váró kötelezettségek jelentették a három tő, egymást fojtogató mérges

szömörcét. De az már meghaladta, hogy Alexa szeretőjeként egy ne-

'. :diket is ellásson.

- Készítsd a kötelet.

A mágus jármüve magát hajtotta. Bár dr. Crow azr állította, hogy a

hátsó rekeszben egy törpe rejtőzik, elfordítja a kallantyút, hogy bein

dítsa a végtelenül bonyolult szerelvényeket, amelyek egy olyan csavart

irányítottak, amely a szerkezetet átjuttatta a hullámokon.

Atilo ezt valószínűtlennek gondolta.

189

Iacopo a kötelet visszahajtva egy kikötőcölöpre húzta az általa készí

tett siklóhurkot, majd a kötél szabad végét tartotta, miközben a jármű

lendülete leszűkítette a rést, és leállította a különös szerkezetet.

- Szépen csináltad, Iacopo.

Iacopo arcáról leolvadt a mosoly, amikor a kabin nyikorogva kinyílt

és sötétség tárult fel benne.

Füstszínű üveg mögött szemek kukucskáltak ki egy szűk résen, aztán

ugyanolyan gyorsan el is tűntek. Hightown Crow mondta Tychónak,

hogy a napfény csak rövid szakaszokban biztonságos. Nyilvánvalóan'

kételkedett benne. Még a fiú kígyócopfokba font haját is beolajozták

a napfény ellen. Atilo csak Tycho fonatait látta a keresztbe tett karjain,

amikkel arcát védte a naptól.

- Biztonságos - mondta Atilo nyersen. - Most már igyekezz.

Ő kérte, hogy ez a valami legyen az utódja. Most ki kell képeznie.

Atilo feladta volt, hogy Tycho ne okozzon csalódást. Légy óvatos, hogy

mit kívánsz. Az öregember gyomra összeszorult a kételyektől, melyeket

nem mert volna kimutatni, legkevésbé sem Alexa hercegnőnek.

A holdkóros költők a mesék állandó elemei voltak.

De egy holdkóros bérgyilkos? Akit a hercegnő félig-meddig bukott^

angyalnak hisz? M á r amennyiben Atilo értette a hercegnő szándékosan^

zavaros meséjének lényegét. Alexa hercegnő védence szárazföldre lépve

beleszagolt a levegőbe, és egy másodperccel később leengedte a vállait.

Akármilyen illatot is keresett, nem találta meg.

A fiú leomló bőrkabátot viselt egy selyemzeke felett - mindkettőd

fekete és olajozott volt. A térdnadrágja szintén selyemből készült és.

szintén olajozott. A csizma és kesztyű összeillett. Olyan fekete marok^

kói bőrből szabták, ami úgy nyúlt, mint az emberbőr. Kétségtelenül a t

legdrágábban öltözött rabszolga volt a városban.

Hightown Crow válogatta össze a holmikat.

Az övéről egy zseb lógott. Benne egy bordó cserépsárkány csavarodottt

egy Hightown Crow által kevert balzsamot tartalmazó üvegcse korűL

Alexa hercegnő szabta meg, hogyan kell hatnia. Cinkfehéret, kámfort,'

őrölt kovaföldet és szőlőmagolajat tartalmazott, hogy elérje a kívánt

190

hatást. A keverék legalább egy órán át megvédte Tychót a napégéstől.

Az alkimista büszke volt erre. Olyan büszke, hogy kétszer is elmondta

Vtilónak, mire jó. A bőrkabát és az olajozott selyem Tycho testét védi,

a kesztyűk a kezét.

De a balzsam volt Tycho maszkja.

- Megmondjam Desdaio úrhölgynek, hogy új taggal bővült a család?

- kérdezte Iacopo Atilo üvöltése elől hátralépve.

- Ő rabszolga.

Iacopo mélyen meghajolt, aztán megfordult, hogy belépjen a Ca '

il Mauros porta d'acquá)in, gazdáját a még mindig a havaseső-felhők

túlsó oldalán rejtőzködő, kísértetszerű napot leső jövevénnyel hagyva.

- A tulajdonom vagy - mondta Atilo. — Megértetted? Akármi is vagy,

akárhonnan jöttél, mostantól nem számít. Az én szabályaim szerint

élsz és halsz.

Tycho vállat vont.

- Értetted?

A fiú vállai kiegyenesedtek Atilo hangneme hallatán. Parancsokhoz

;okott, gondolta Atilo. Az jó. És rossz. A Ca* il Maurosba érkezők

többsége fiatal és kialakulatlan volt. Tizenegy-tizenkét éves, otthontalan,

védtelen és éhes.

A hálájuk átsegítette őket a brutális kiképzés első hetein. A lányok,

akik kevésbé voltak hajlamosak gonoszságra, hagyták, hogy a hálájuk

elnyomja az erőszak mellett érzett kételyeiket. Mivel az utcáról rángat

ták be őket egy nyilvánvalóan gazdag, különös patrícius palotájába, a

lányok többsége azt képzelte, tudja, mi vár rá. Az, hogy Atilo megcáfolta

feltételezéseiket, szoros szálakkal kötötte őket hozzá. A fiúk kevésbé

>ltak tudatosak esetleges sorsukkal kapcsolatban.

Atilo ezt a képzelet hiányosságának tudta be.

- Nos? - kérdezte.

- Megértettem. - Valami a fiú hangjában aggasztotta az új gazdáját.

- Mit értettél meg?

~ Hogy hiszel abban, amit mondasz.

Atilo rábámult.

191

1

- Holnap kezdjük a képzést - mondta. - Kíméletlen lesz. Ha kudai

vallasz, megbüntetlek. - A mór egyszerűen beszélt, mert még min 4

nem volt biztos benne, mennyit ért meg Tycho abból, amit mond.

várta, hogy a fiú egyetértően bólint, hogy hálát mutat. Hálát és ri; -ic.^

letet. Ha szükséges, hálát, tiszteletet és felel met. Ezek kötik a tanor

a mesteréhez.

Tycho ehelyett megrázta a fejét.

- Este jobb lenne.

- M i ?

A szemüvegét megérintve azt mondta fiú:

- Sötétben látok a legjobban.

Mérlegelte szavait, és nyilvánvalóan hiányosnak találta őket, n

hozzátette.

- Valószínűleg ölni is jobban ölök. M á r ha erről szól az egész.

34.

- Furcsa alak - mondta Desdaio.

Miközben Atilo egy újabb kanál szarvashúst vett ki az előtte lévő

pitéből, inkább érezte, mint látta Desdaio mosolyát. A nő maga aptította/

a húst, vágott fel gyökérzöldségeket, őrölt indiai borsot és vágott fel?

száraz kenyeret, ami tányérként szolgált. Atilónak volt szakácsa, hogy

mindezt elvégezze. Ahogyan szolgálója is, hogy a széke mögött álljotó

és feltöltse a poharar, amelybe most Desdaio töltött újra egy kancsóbd

Az asztalfőn ült a hosszú tölgyfa asztalánál a piano nobüében^

Desdaióval a jobb oldalán. Bár a kandeláber fénye megcsillant a po^

háron, aligha érte el a magas gerendájú mennyezetet a fejük felett. A*

férfi egy fénytkörben ült vele, mozgó árnyakkal körülvéve. Mindkét"

használtak villát az étkezéshez. Ezt a szokást a bizánciak vették ál

lenségeiktől, a szaracén ok tói. A hercegnő hozta két évszázaddal ezel

Velencébe, amikor feleségül ment a dózséhoz.

i 192

_ Talán három — morfondírozott Atilo.

V Desdaio bólintott, hogy jelezze, addig is odafigyel.

^ Itália nagy része még mindig késsel és kézzel evett, és a Serenissima

kétágú villahasználatát annak jelének tudta be, hogy a várost lezülleszti

Levantéval fenntartott kapcsolata. Ahogyan a milánói Gian Maria

(gúnyolódott: „Mi szüksége az embernek villára, ha Isten kezeket adott

neki?" Még kevésbé hatotta volna meg, ha ismeri az eszköz pogány

eredetét.

-Később el kell mennem - mondta Atilo, ezüstvilláját letéve, kezével

törölve meg a száját. Desdaio csalódott volt. Bretagne-ban talált hárfást.

Atilo úgy képzelte, valahonnan menekül. Úgy volt, hogy aznap este

játszik nekik. Meglepetés lett volna.

Í - Nem várhat?

- Valószínűleg nem - mondta Atilo. - Tanácsügy.

Desdaio arca megnyúlt. Semmi sem előzte meg a Tízeket. Egy ve

lencei úri lány, egy gazdag cittadino ükunokája megértette ezt.

-Viszed Iacopót?

.- Tychót - mondta Atilo. - Tychót viszem.

- Furcsa figura - mondta Desdaio. Mint korábban, Atilo nem mon-

|.dott semmit, csak kivárta, hogy Desdaio valamiféle sorba rendezze a

-gondolatait. Az emberek szépnek, de egyszerűnek tartották. Nem volt

az. Egyszerűen csak lassan gondolkodott.

- Ijesztőnek találom - vallotta be végül.

; - Miért? - Atilóban érdeklődés ébredt.

- Van benne valami. - Desdaio beharapta az ajkát. Szavait mérle

gelve habozott. - Herceg is lehetne - mondta végül. - Amikor nem a

sarokban duzzog, mint egy koldus. Nem azt mondom, hogy az. Csak

néha, amikor ránk néz...

-Szemlátomást. . . hercegi?

- Ne nevess ki. Kézzel eszi a castradindz, de amikor belépek a szobába,

feláll. Mindig figyel. A szobákban találom, és nem tudom, hogy került

oda. Olyan, mint egy árnyék. Mindig ott van, kivéve, amikor nem.

- Iacopo nem rémít meg?

193

- Az más.

- Milyen tekintetben?

Desdaio elpirult, és úgy nézett a tűz felé, mintha az elcsúszó hasábo

kapták volna el a figyelmét. Minden férfi megnézte, Atilo tudta,

akar a nő mondani. Iacopo pusztán ezek egyike volt.

- Meg kellene ijesztenie? - kérdezte Desdaio inkább.

Egy tucat embert késelt meg, és habozás nélkül vágta el egy gyerek r,; n

pusztán azért, mert így parancsoltam. Bőven osztja ököllel a kurvákat,

gyakrabban használja őket és felejt elfizetni, mint nem. Amikor azt h'

hogy nem figyelek, úgy gusztál téged, mintha helyben elvenné a szűz

gedet, ha én nem lennék.

És Isten ne adja, hogy úgy parancsoljam. De ha megtenném, mon r>.

késelne, kövekkel súlyozná le a zsákot, amibe a tested teszi, maga dobná k

a Giudecca mögé és változatlan étvággyal térne vissza reggelire.

- Ez csak példa volt.

- Valami nincs rendben Tychóval.

- Az utcán élt - mondta Atilo. - Nem rudjuk, mit tettek vele.

- Engem az aggaszt, hogy ő mit tett másokkal, ó, nem tudom, esi

nált-e valamit. Ez csak... ahogyan alig beszél.

- Adj nekem egy hónapot - mondta Atilo. - Ha továbbra is aggasz

téged, a fekete kereszteseké lehet. — Persze nem mondott igazat. A meny

nyi erővel a kereszteseknek adja, annyi erővel megmondhatta voln

Alexa hercegnőnek, hogy meggondolta magát, és nem kívánja a fiút az

utódjává tenni. A maga nemében az is hazugság lenne. A saját feketéiéi

szerint kellett neki a fiú.

- Hagynád, hogy a keresztesek megkínozzák?

- Kedvesem - kezdte Atilo, de meggondolta magát. Arra jutott, hadd

gondolja csak azt, amit akar. Hogy Tycho csatlakozhatna a Rendhez,

hiszen még náluk is sötétebb a temperamentuma.

Most már hagyni fogja, hogy maradjon. Valószínűleg hagyta volna,

hogy maradjon, ha a választás az, hogy Tychót hű tanítványként foldja

a rend. Desdaio gyűlölte a feketéket, hiszen nem értette a célt, amelyet

szolgálnak. A fehér rend Ciprust védte, és a karavánokat védelmező

194

£ 0 2 e l -Keleten. A feketék minden egyes bűnt kínzással húztak ki, mielőtt

^megbocsátották volna az Összesét. A fekete rend azt tűzte ki célul, hogy

'egy fogoly se nézzen szembe Istennel lelkiismeretét terhelő bűnökkel.

- Tudsz evezni? ~ kérdezte Atilo, amikor ő és Tycho a Ca il Mauros

* mögötti zsilipkapun a partra léptek.

'IPÍ Nem, természetesen nem... - A fiú megrázta a fejét.

Akkor tanulj meg gyorsan - üvöltötte Atilo, és a viperában elhe

lyezkedve hátradőlt. Az éjszaka tiszta volt, tele csillagokkal, és egy öreg

' hold nézett le a vátosra fáradtan, olyan haloványan, ahogyan a negyed-

' holdak szoktak. - És amikor kérdést teszek fel neked, te válaszolsz. És

Furámnak hívsz. Értetted?

Tycho bólintott, túlságosan émelygett, hogy megszólaljon.

Atilo ingerültségében sziszegett.

* A Canal Grandé torkolatán át vezető útjuk hányingerkeltő rémálom

volt. Atilo szerint az út a szükségesnél ötször hosszabb ideig tartott.

„Tycho rosszkedvűen bámulva mesterét azon tűnődött, hogy tudja-e,

hogy csak azért nem fojtja vízbe, mert fél egyedül maradni a vízen. Bár

Tycho végighallgatta, mi történik, ha fellázad. A fekete keresztesekhez

kerül Ez olyan félelmetes rend volt, hogy Desdaio keresztet vetett,

amikor megkérdezte, hogy mit csinálnak.

* Tycho a viperából kiugorva elcsúszott, elesett, és megütötte az arcát

az új móló síkos deszkáin. így oldalán hengeredve ért földet, lihegve

hevert, miközben a csillagok csíkot húztak a felette forgó égen.

Miután Atilo maga kötötte ki a csónakot, Tychóhoz lépett, és be

lerúgott.

- Félsz a vízioil - Tycho válaszával, hogy a víztől hányingere lesz,

újabb rúgást érdemelt ki. - Ez nevetséges.

- - Egyáltalán nem. - Az árnyékból kilépve Hightown Crow felhúzta

Tychót, mielőtt odapördült, hogy szembenézzen Atilóval. - Terveztem

én csizmát neki, vagy nem? Elszállíttattam hozzád egy földes padlójú

hajón, vagy nem?

1 9 5

A kövér kis ember abszurd szakállával és drótszemüvegével kihi

pillantást vetett a mórra, aki úgy tornyosult fölé, mint egy kemény |

lantású isten fából faragott szobra. Eközben Tycho a mólónál térde

kapaszkodón a földbe, mert arra vágyott, hogy az ég ne forogjon továB

Egy tucat kései tivornyázó botladozott tova, tudomást sem véve a k

jelenetről, mintha efféle dolgok naponta történnének.

- Mezítláb tanítjuk.

- Azt viseli, amit én biztosítok. Hacsak azt nem szeretnéd, hö'

minden alkalommal ez történjen, amikor átviszed a lagúnán. Isté

tudja, már attól rosszul lesz, hogy átkel a Rialro hídján. Hogyan lehet'

ilyen ostoba?

Atilo mérgesen nézett vissza.

- Miért vagy itt?

- Hogy nézzem, ahogy kiképzed-

Atilo azt akarta mondani, hogy senki sem nézheti. De mivel c

Alexa tudta, hogy Tycho aznap este gyakorol, dr. Crow jelenléte

jelentette, hogy a hercegnő küldte. Ami azt jelentette, hogy a férfi ma

Atilo elég bölcs volt ahhoz, hogy ne erősködjön tovább.

Találomra felébresztettek egy vargát egy apró sikátorban a Szent M

piazzetta nyugati oldalán, egy kőhajításnyira a la Volta előtt. Amin

magához tért a rémületéből, és rájött, hogy nem a bűneiért választót

ki, akármik is legyenek azok, hanem az övé volt az első cégtábla, a

megláttak, eltűnt a botjában, és használt csizmákkal és cipőkkel

vissza. Sok csak sarok volt, amit úgy terveztek, hogy a nadrágszár!

varrják hozzá. Elég sokat készítettek nőknek. Úgy nézett ki, min

a férfi egyszerűen dr. Crow-nak engedelmeskedett volna, és min

lábbelit kihozott a boltjából.

- Próbáld fel ezeket - javasolta dr. Crow.

Miután kiválasztották a legpuhábbat, mert ez törhette fel legk<

bé Tycho lábát, dr. Crow megparancsolta a vargának, hogy tépje

talpukat és sarkukat. Aztán egy közeli campo templomába men

kezét a zárlapon végighúzva kinyitotta a kriptát, és egy régi köpi

fedeléről lekaparta a port.

196

A. vargát arra utasították, hogy vágjon ki egy új talpat a létező legjobb

* bőréből, vágja ki a közepét, és ami maradt, varrja a csizmához. A kivá-

^ffOtt részt a porral kell kitöltenie, mielőtt ráerősítené az eredeti talpat.

• Uram...

|f Dr. Crow a cipőt fogva Tychónak adta őket, és azt mondta: - Ezzel J - a hídon is könnyebben kelsz majd át. - A vargának pedig azt mondta:

Ez meg sem töttént. Értetted?

- Értettem, uram.

- J ó l van - mondta dr. Crow, egy ezüstöt lökve neki.

ötvenlépésnyire távolodtak a bolttól, amikor Atilo eltűnt. Néhány

\ perccel később újra utolérte őket> és odalökte az alkimistának az érméit.

^ - Jobb módszerek is akadnak a hallgatás megvásárlására - mondta,

és egy datab bőrbe törölte a kardját.

35.

Tycho azonnal felismerte a helyet. A pátriárka kicsiny kertjeit, a hercegi

' palota szomszédságában. A Ca ' Dúcaiéból fény áradr. A pátriárka pa-1 lotája azonban sötétbe borult. Atilo szerint X I I . Gergelyt, az új római

pápát túlságosan lefoglalta, hogy szövetséget kössön a két pápaság között

a riválisával, X I I I . Benedek ellenpápával, hogy új velencei püspököt

nevezzen ki, ráadásul nem kedvelte a velenceieket. Kevesen kedvelték

őket a szárazföldön, így úgy érezte, várhatnak még...

Nagyon enyhe szél suhogott a nyárfák ágai között; a bokrok gondo

zatlannak látszottak. De a személyzet vette a fáradságot, hogy földet

rjon minden foltra, ami Theodore püspök meggyilkolása után ma

radhatott. Hacsak nem az eső, havas eső és hó tette az utóbbi hetekben.

Egy lány, egy fiatal fiú és egy halott tekintetű férfi állt a kert egyetlen

tölgyfája alatt. Kezük megkötve és egy meghurkolt kötél mindegyikük

nyaka körül, ezt a legalacsonyabb ágon húzták át, és hátuí a sárban

pányvázták ki. Tycho azonnal felismert kettőt a három közül. Rosalynt

197

és Pietrór, akiket az elfogása éjszakáján látott utoljára. A hárma

egy betört arcú férfi volt, aki olyan tekintettel figyelte Atilo közeléc

mint aki már látott erőszakot, főleg saját magának köszönhetően. I

égette a harag, mint a gőz.

Tudták a többiek, hogy mennyire veszélyes? Tycho elgondoikod

Ügy képzelte, biztosan. Ahogyan közelebb ment, Tycho ujjakat ér;

a vállán, amelyek egy pontra szegezték. Akármilyen ideget is érin

Atilo, ez Tychónak a mozgásképességébe került.

- Nézz körül. Mindig nézz körül.

Egy másik fa mögött egy nyilas állt egy háromnegyedes nyílpuska

A nyíl már beillesztve, a nyílpuska felhúzva, és az ujjai a húrra simul

- Mérgezett - figyelmeztette Atiío.

Rosalyn kezét egyetlen kötéllel kötötték meg, a férfiét viszont <j

Iával, a bokáját egy vastag lánccal erősítették egy acélgolyóhoz,

szemlátomást nem túl bölcs módon megpróbált volna elszökni, <

másik nyilas várta, hogy ne juthasson messzire.

- A kert biztonságos?

- Igen, uram. - Az őrmester bólintott.

- Akkor add ide a kulcsot - mondta Atilo. - És eredj.

Ha az őrmester pillantása megállapodott Atilo tanítványán, az e

furcsasága miatt volt. A sebességből ítélve, amivel elsietett, nem i

gyomra ahhoz, ami ezután következik. Tychót elengedve Atilo n

jegyezte:

- Első lecke. Nincsenek barátaid. - A fejével Rosalyn felé intett.

- Üsd meg.

- Nem - mondta Tycho.

~ Nem vagy hajlandó megütni?

- Igen, nem vagyok hajlandó.

Atilo egy tőrt húzott ki az övéből, és a fiú csuklója felé fordított;

- Akkor vágd meg az arcát - mondta. - És ha nem teszed meg, ak.

kiveszel egy szemet. Ha nem veszel ki egy szemet, akkor levágod a fi

és az orrát. Ha azt sem teszed meg, a nyilas lelő téged...

- Kérlek - mondta Rosalyn. ~ Tedd azt, amit mond.

198

I M I

- Soha - rázta Tycho a fejét.

- Micsoda hülye - motyogta dr. Crow.

Atilo tőre megvillant egyszer, és a betört arcú ember kötései szétes

tek. A második villanás a feje fölötti kötelet csapta le, így a hurok úgy

' origóit, mint egy sál. Atilo egy kulcsot dobott neki, és azt mondra:

- Szabadítsd ki a lábad... Rendben, most üzletet kötünk.

Elkapta a kulcsot, és cserébe egy kardot lökört az embernek.

- Tudod, mit kell tenned?

A férfi szeme Rosalynra siklott. Tycho meglátta a lány koponyáját a

lőre alatt. Reményvesztett szemek az üres üregekben.

- Ne - ordította. Amint Atílóra ordított, valami megütötte oldalt a

» ,t ét. Megfordulva Hightown Crow-t látta meg, amint felemeli a séta-

? pálcáját. Másodjára olyan erővel sújtott le, hogy a fiú elesett. Amikor

~\í megpróbált felállni, dr. Crow ismét megütötte.

- Maradj ott, átkozott.

- Végezz gyorsan - mondta Atilo a kiszabadított fogolynak. Anélkül,

hogy még egyszer mondani kellett volna neki, a férfi torkon ragadta

* Rosalynt, és Atilo kardját a bordái közé döfte. A lány öccse akkor hagyta

* abba a sikítást, amikor Atilo hasba vágta.

-Jobb lassan - mondta a lapos szemű férfi.

- Most hány nőnél tartasz?

- Nyolcnál, uram.

-A barátunk megkínozta az utolsót, akit megölt. A nemi szervétől a

torkáig felvágta. Az őrjárat kapitánya azt mondta, hogy a nő egy óráig

haldoklott.

- Tovább - erősködött a férfi. - Sokkal tovább.

A Tychót felügyelő Atilo megjegyezte:

- Ha megütöd, megmenthetted volna. Ha megvágod az arcát, meg

inthetted volna. Te megmenthetted volna. Nem tetted. Okulj a hi

báidból.

Tycho Ariiéról tudomást sem véve odamászott, ahol Rosalyn hal

doklott.

m 199

Miközben a sérülc fejbőréből úgy hullott az arcába a vér, mii

könnyek, Tycho végignézte, ahogy az élet kiszáll a lány szemeiből. ]

töltötte meg a száját. A vér illatától úgy sajgott az állkapcsa, min

egyszerre mindkét oldalról behúztak volna neki. ,

A feje felett világító hold megszokott színe eltűnt, és a világ <

haragja közötti vérvörös szűrő váltotta fel. És még valami... Tycho i

alkalommal érezte a testében meginduló változást. Valami fekete

osont belé, megerősítve izmait, kiélesítve érzékeit.

Tychót felhúzva Atilo megkérdezte:

- Figyelsz?

- Nem - mondta Tycho.

Minden haragja abba az ütésbe ment, amely eltörte a lány gyi

sának gégefőjét. Mivel nem volt kardja, Tycho a férfi szemébe nyoi

a hüvelykujját, amíg a szemgolyó leve végigfutott a csuklóin. Ami

Atilo a tőréért nyúlt, Tycho inkább férfi a szemére támadt. Elvéti

mert Atilo egy feleolyan korú férfi sebességével akadályozta meg.

- Ne - parancsolta Hightown Crow. 1

Tycho pedig érezte, amint a penge hegye égeti a nyakát. Hideg<

nek érződött, mint a leghidegebb jég. Dr. Crow egy kardot húzott

a pálcájából.

- Ezüst. A kán udvarából - mondta. A kardról beszélt. - Termé

tesen nem színtiszta. Az túl lágy az élezéshez.

- Dr. Crow.

- Tanulnia kell - mondta Hightown Crow a fegyverét leengedv

- Fémmegmunkálást?

- Mindent. Ezek Alexa parancsai. Minden mást kudarcnak tet

A te kudarcodnak - tette hozzá az alkimista, már ha nem volt nyil-l

vánvaló. - Most okosan megölted az egyetlen személyt, akiben bí:

javaslom, találj ki más módszert, hogy hatást gyakorolj a kis barátunkra^

2 0 0

36.

Desdaio volt az egyetlen, aki félig-meddig megszelídítette Tychót, és

-égyenlősen arra kérte Atilót, hogy ne utaljon a fiúra, mint „arra a

teremtményre". O volt az, aki azt javasolta, hogy ha már a nappali

t fény zavarja a fiút, akár van varázsbalzsam, akár nincs, talán olyan

tevékenységekre tartsák fenn, amelyeket éjszaka kell végezni.

Atilo pedig, aki minden kimondott szót megrágott és szándékaik

és nem szavaik alapján ítélt meg másokat, mérlegelte Desdaio szavait,

és rájött, hogy pontosan arra gondolt, amit mondott; elképedt attól,

t nogyan a felismerés őt érintette.

A szentimentalizmus és kegyetlenség az öregkor kiváltsága. Néha

eltűnődött azon, hogy csak ennyi maradt neki.

Desdaio nem nyitotta volna ki Tycho ajtaját, ha tudta volna, hogy

Rosalyn halálát megbosszulandó, meg akarja ölni. Tycho pedig soha nem

talált volna magának lehetőséget, hogy rájöjjön, hiányzik belőle a vágy.

; Tycho a háborút, a saját háborúját Atilóval vívta, aki valahol más

ügyben járt távol, amikor Tychót a pincébe zárta és Desdaiót magára

hagyta a gobelinével.

- Uram, Atilo azt mondja, óvakodnom kell tőled...

- Tőlem? — kérdezte Tycho a Ca' il Mauros magas mennyezetű piano

nobiléjébe bebiccentve, miután ráébredt, hogy a nő ott az egyetlen sze

mély. Egyedül van, védtelen, és olyan hálóinget visel, ami alig takarja a

:blét. Egy hatalmas tűz mellett ült, ölében egy hímzéssel. Bor, poharak,

kenyér és sajt állt az asztalon a padja mellett. Arca kipirult a tűztől és

túl sók vörösbortól.

- Egy kicsit félek - mondta. - Ostobaság tőlem?

Tycho kivárta, hogy rájöjjön, mit akar Desdaio. Kiderült, hogy barát-

>zni szeretne. Mivel a fiú rabszolga volt, a nő pedig elképzelhetetlenül

gazdag, Tycho azon tűnődött, hogy kettőjük közül miért ő az egyetlen,

aki átlátja a helyzet kínosságát.

Mit csináltál ma reggel?

201

Holttesteket szúrtam át a hullaházban, amíg a kés eltompult, a t

testekből pedig húspép lett... Szinte megérné elmondani, hogy lá

hogyan reagál a no. Órák teltek el annak megtanulásával, hová szútjo

ezt gyakorlással töltött órák követték koldusok, bűnözök és külföldié

testén. Akiknek nincsenek barátaik.

- Nos? - kérdezte a nŐ.

- Atilo urasággal tanultam.

Desdaio sóhajtott.

- Azt tudom. Mit tanultál?

- Tőle kérdezd, hölgyem.

- Téged kérdezlek. - Ritkán fintorgott. Olyan ritkán, hogy arca *

sem illett. Az orrlyukai kitágultak, az ajka elvékonyodott, ráncok j

lentek meg a szája oldalán.

- Hölgyem - mondta Tycho óvatosan. — Nem szabad elmondanoi

- Atilo uram mondta ezt neked?

- Igen, hölgyem. - Atilo részletesen elmondta Tychónak, mi történn

ha Desdaio rajta keresztül értesülne az AssassinirŐl. Bár másvalami

akadt, amit Tycho nem mondhatott el.

- Miért vagy itt? - kérdezte Desdaio.

Tycho azon volt, hogy azt mondja: mert azt parancsoltad, amik<

rájött, hogy Desdaio nem erre gondol.

- Mert nem mehetek el.

- Megszökhetnél - mondta, mintha egy játékot beszélne meg. - Loj

egy csónakot, és evezz a szárazföldre. Vagy szökj el egy hajón. - A

ablak felé pillantva megjegyezte: - Mindig vannak hajók.

- A víz árt nekem.

- Á r t ?

- Egyszer már megpróbált megölni. És más okaim is vannak.

- Igazán - mondta Desdaio ~, és mik ezek?

- Egy lányt keresek...

Desdaio nevetve nyúlt, hogy sajtot vágjon és letépjen egy darab k

nyeret. Amikor két poharat töltött meg borral az előtte álló kancsól

Tycho rájött, hogy etetni szeretné.

2 0 2

- Hölgyem, én már ettem.

• Desdaio pillantása szúrós volt.

- Amelia azt mondja, nem.

Á, igen, az ezüstfonatos, két életet élő Amelia. Mostanában idegenként

viselkedtek egymással, és Amelia azt mondta, így is kell lennie.

- Atiló urasággal ettem, hölgyem.

- Akkor igyál. Igyál, és meséld el az életedet. Ki a családod? Hol éltél

ezelőtt? Tudni szeretném...

- Hölgyem, én rabszolga vagyok. - Tycho eltűnődött, hogy Desdaio

vajon tudja-e, hogy dr. Crow becses balzsamából az üvegcse ötödét

használta el, hogy megvédje magát a naplemente Desdaio ablakán be-

csorgó gyenge fényétől. Természetesen nem. Szinte semmit sem tudott

a leendő férje életéről, még kevesebbet a képzési módszereiről.

A gazdák verik a szolgáikat, az iparosok a tanoncaikat, ez a tanítás

természete. Atilo megmutatta neki a korbácsot, amit Amelia és Iacopo

verésére használ. Aztán azt a korbácsot, amit Tychón fog. Ez bőrből és

ezustdrótból készült. Tycho már attól a csapástól is bevizelt a fájdalomtól,

amit rámért a meztelen hátára aznap reggel.

: - Mindent tudok Ameliáról - mondta Desdaio vidáman.

. Mit tudhatott? Tycho elgondolkodott, mennyi köze lehet annak az

igazsághoz. Szórakozottan a pohárért nyúlva felnézett, és Desdaiót

mosolyogni látta. Megpaskolta a kétszemélyes lócát, amelyen ült.

- Gyere ide. Mondj el mindent.

A ne mutasd ki, amit érzel szabálya tartotta eddig életben. De

Desdaióval mindennél erŐsebb kísértést érzett, hogy elmondja, hogyan

találta magát itt. Tudhatja, ki volt az a lány a bazilikában. Azt érdemes

lenne kideríteni.

- Nem tudom a nevemet - mondta Tycho. - Az igazi nevemet. Vál

tozó, hogy mire emlékszem. De tudom, hogy egy rothadó városban

születtem. Nyáron kevés élelem volt, télen még kevesebb. A falakon

túl démonok éltek. Belül egy nyomorék uraság, meg a részeges bátyja,

az őreik, asszonyaik és mi. A rabszolgáik.

- Korábban rabszolga voltál?

2 0 3

- Azt hiszem... Amióta Alexa hercegnő befogott, ez lehet az els<

alkalom, hogy szabad vagyok.

- Mi köze ehhez Alexának? - Desdaio tekintetébe hirtelen sötétséf

költözött.

- Rabszolgának születtem - mondta gyorsan Tycho. - Aztán kuty

lettem. Ennyire emlékszem.

A szavai meghozták a várt hatást. A gond eltűnt a tekintetéből. M<

solygott, nevetett, kíváncsian figyelte, hogy komolyan beszél-e, aztái

ismét elmosolyodott.

- Kutya?

- Farkaskutya... A farkaskutyák farkasokat ölnek.

Desdaio közelebb hajolt. A tűz meleget árasztott, az arca kipirul

Amint előrehajolt, a mellei is megmozdultak a selyem alatt. Tycho nézti

amint szinte túlcsordulnak a ruha hímzett mellrészén.

- Hány farkast Öltél meg?

- Nehéz felidézni... Komolyan mondom — tette hozzá, amiko

Desdaio forgatta a szemeit. - É n . . . beteg voltam, amikor megérkezten

ide. Nehéz emlékezni.

- Talán egyszerűen csak felejteni akarsz?

- Az lehetséges.

Atilo a Tanács ügyében volt távol, Iacopo is vele ment. Ameíia? K

tudja, hol van. Valószínűleg a Nicolettiekkel harcol. A szakács fenn;

konyhában, Örül, hogy magában lehet. Csak három ember volt a Ca' 1

Maurosban, és az egyikük tésztát gyúrt odafenn.

- Mesélj a farkasokról - mondta Desdaio türelmetlenül.

Eric uraság farkaskutyája öreg volt, szeszélyes természetű. Tych(

ennyire emlékezett. És amint ez eszébe jutott, eszébe jutott más is..;

Mivel nem maradt bárány, farkaskutyát tartani értelmetlen lett. D<

Bjornvin urai farkaskutyákkal és birkákkal érkeztek, a marhákról, lc

vakról, rabszolgákról és kölykeikről nem is szólva. Erre mind szűkséj

volt az új földön való letelepedéshez. Megtanulták a leckét a korább

telepektől. Izland leckéje az volt, hogy ha azt akarod, hogy családol

is jöjjenek, ne nevezd el a hideg után. így Grönlandot, amit inkábt

2 0 4

Jégföl<lnek kellett volna elnevezni, úgy nevezték el, hogy hívogatóan

hangozzon.

Vineíandnak borai voltak. Zöld mezői, tiszta patakjai és kevésbé

kemény telei, mint Grönlandnak vagy Izlandnak, mert csak később

lettek keményebbek a telek. De Grönland után senki sem bízott a

telepesekben. így a vikingek és a családjaik, akik jöhettek volna, nem

jöttek. Az alapító családok pedig lassan elvesztették a földet és a vágyat,

hogy a vadonban harcoljanak. Bjornvin volt ott az utolsó város. Amikor

elbukott, és Eric uraságon és az unokatestvérén, Leifen, kívül senki sem

kételkedett benne, hogy így lesz, nem lesz többé Vineland.

Ezt suttogták a rabszolgák.

A csendes és éber, gyerekként is ősz hajú Tycho kimondhatatlan

igazságok között nőtt fel. Eric uraság képtelen volt gyereket nemzeni,

de a bárdjai mégis eljövendő dicső nemzedékekről beszéltek. Lei f ura

lg részegen harcolt, mert a félelemtől józanon hányt. De a versek a

Skaelingarral vívott csatáit ünnepelték...

- A farkasok - követelte Desdaio.

- Először a farkaskutya. Öreg volt, szeszélyes természetű... - Amikor

Tycho rájött, hogy máshol kellett volna kezdeni, megállt. - Először én.

A rabszolga, akit a többiek kerültek. Az első hét évemben meztelenül

jártam. Azért, mert az anyám annyira gyűlölt, hogy nem is ruházott.

Legalábbis azt gondoltam, hogy az anyám. Talán azt remélte, hogy a

hideg megöl.

Majdnem így is lett. A fiút az egyik télen egy részeg házijobbágy

mentette meg, aki kitántorgott a nagyteremből, Tychót gombócba

i'ümbölyödve találta egy tázárt melléképület ajtajában, és mókásnak

gondolta, hogy rávizeljen. Egy tucat más jobbágy is kibotorkált, hogy

* iátlakozzon a tréfához, Tycho sárga latyakba fagyva, hó alatt ébredt

fel, ahová temették. De felébredt. Mások megvetése mentette meg.

Akkor hároméves volt.

Az emlék most, hogy Tycho már tudta, hogy Fonnyadt Kar nem az a n yja, kevésbé fájt. Akkoriban azt hitte, ha a nő gyűlöli, akkor az az

205

ő saját hibája. A bátyjai pedig követték a nö példáját, Afrior azonba

soha nem gyűlölte. Ő mentette meg az életét.

Félig kiéhezve, kiálló bordákkal, olyan koszos hajjal, hogy f

házijobbágyok már nem hívták ezüsthajúnak, hanem egyszerűen csa

te, valami, szarpofa megszólításokkal illették, átfésült egy szemétkupac

valami ehető után kutatva, hiszen egyre kevesebb élelem akadt, és akl^

Afrior a nevét kiáltotta. Amikor felnézett, a bátyjai vigyorgó arcát lát

A farkaskutya láncát egy póznához kötötték ki. A nyakörvet a lánchc

kötötték. A pillanat azon törtrésze alatt megértette, mit jelent a bátyj

pillantása. Az állati nyálon elcsúszva elesett, amint a jószág előugró!

mögüle és lehagyta. Feltápászkodott és rohant. A ravaszság és a gyűlöli

egyenesen a bátyjai felé irányította, de ők szétszéledtek. A farkaskut

inkább egyikük után eredt.

Afriort ragadta meg, és átlendítette a kapun.

A kapu hatalmas volt, legalábbis Tychónak. De mégis becsapta, sarli

a sárba süllyedt, és minden pillanatban azt várta, hogy vicsorgást hal

háta mögött, és állkapcsok csattognak a derekánál. Amikor körbenézi ^

a kutya már sarokba szorította a legidősebb bátyját a farakásnál. A> '-v

vetkezőkre a legjobb, amit lehetett mondani, hogy gyors volt. A jósa

felugrott, beleharapott a bátyja nyakába, hogy a földre vigye, azt *"

kitépte a torkát. ...

Ostobaság volt a kutyára követ dobni. Tycho másik bátyja mép'-.-j.j

megtette.

Az állat valószínűleg újra Ölt volna, ha Tycho - hétéves és meztele

nem kapott volna oda egy szemétben heverő cserépdarabért, és nt

állította volna meg. Nem azért tette, hogy megmentse a bátyját. Az

tette, mert Eric uraság visszatért a vadászatból, és Afrior mögötte lép

be a kapun.

Tycho a cserépdarabot a jószág fogsora közé állítva addig ütötte

állkapcsait, amíg a cserép egy rázkódással csontot ért. A kutya hara|

próbált, de állkapocsizmai megsérültek, és a cserép nem engedte, hc

Összezáruljon a szája.

2 0 6

mm

- T e , vissza... - Eric uraság üvöltése minden lármázást félbeszakított.

* i Engedelmeskednie kellett volna. El kellett volna engednie a cserepet,

hogy a kutya állkapcsa között maradjon, és visszalépnie, ehelyett kihúzta

a.cserepet és felhasította a torkát, aztán érezte, amint a szőrben megakad,

és a hús megnyílik. Vakszerencsének köszönhetően egy verőeret talált

el, és kivéreztette a kutyát.

r -Eric uraság elvette a fiú cserépdarabját, és megvizsgálta.

,, Egy törött tál negyede volt, a tál pereme szolgáltatta a fogantyút,

st törés és a máz pedig a pengeélességet. Még így is kicsorbult, ahol a

farkaskutya állkapocscsontja közé szorult. Egy pillanatra úgy nézett

k), hogy Eric uraság rajra veszi használatba. Ehelyett a porban fekvő

ayakórvre mutatott.

¥ - Vedd fel - rendelkezett.

A fiú úgy tett.

- Ki engedte el? - kérdezte Eric uraság megkeményedett arccal és

haragos tekintettel. Afrior a középső bátyjára nézett, és a fiú látta, hogy

tycho észreveszi.

- A bátyám tette - mondta a fiú, a farakás mellett heverő holttestté

mutatva.

Enc uraság felhördült.

Amikor Fonnyadt Kar megérkezett, a legidősebb fiát kezdte siratni,

imíg a gazdája olyan tekintetet nem vetett rá, hogy hirtelen elhallgatott,

Ésnnkább lenyelte a zokogását. Brutális pillantást vetett Tychóra.

- Ez a te fiad? - mutatott Eric uraság rá. A nő csendben maradt,

imíg a viking meg nem ragadta, és oda nem fordította az arcát, hogy

ránézzen. - Amikor kérdezlek, te válaszolsz. - A hangja csendes és

fenyegető volt. - A fiad?

-Igen, uram.

Volr valami elbátortalanító Eric uraság pillantásában. Amikor elvette

fonnyadt Kar arcáról, az a földre szegezte a tekintetét.

- Nos - mondta Eric uraság a nyakörvet Tycho nyakára csatolta -,

mostantól ő a farkaskutyám...

t

2 0 7

- És mi történt Afriorral? - kérdezte Desdaio.

Tycho kiszáradt arcára és poharára nézett, amelyből alig fogyott bi

Amikor megérintette Tycho kezét, az megrándult.

- Máskor - fogadta el. - Máskor is elmondhatod. - Már azon vc

hogy mond valamit, aztán vállat vont. - Azt hiszem, itt jobb dolgc

van. Ilyen dolgok soha nem történhetnek.

Tychónak eszébe jutott Atilo ezüstkorbácsa, figyelmeztetése, hogy r

történik, ha Tycho valaha velencei börtönbe kerül, a fondak kertjébí

fához szögezett lány. Tycho megtartotta hallgatását. Elmentében a

javasolta Desdaiónak, hogy zárja vissza, és ne mondja el Atilónak, ho{

beszéltek. Feldühítené.

Tycho visszatért a pincéjébe, és arra gondolt, hogy Atilo most k

élettel tartozik neki: Rosalynéval, és azzal, amit most nem volt hájlanc

elvenni.

3 7

Egy tucat disznómészárszék volt Velencében. Az, amelyikbe Amel

Tychót vitte egy forró nyári éjszakán, a város északi peremén helyezkede

el; tízpercnyire nyugatra a della a Misericordiától és majdnem szembe

a San Michele szigetével. Mint minden vágóhíd, a lehető legmesszeb

esett minden emberi lakóhelytől. Ami azt jelentette, hogy mindé

gazdag lakóhelyétől esett a lehető legmesszebb.

így hát a lagúna peremén állt, egy finoman lejtő deszkapadlóval, ara'

vei el lehetett zsilipelni, és a téglát és a piszkot a tengerbe mosni. Bár nem

sok maradt a vágás után. Odakinn a bűzlő ólban disznók lökdösődte^,

szuszogtak, és a térdükön dagonyáztak a saját mocskukban vagy a f

előttük lévő hús mocskában. A céh szabályai szerint aprították fel őket*

nem lehetett belőlük eladni a vágás után huszonnégy órán belül vag

tíz nappal azután. A vérükből, belsőségeikből és zsígereikből kolbász'

készítettek. Irhájukból bőr lett, a körmüket és hosszú csontjaikat pedí

ragasztóvá főzték, miután felhasították a velőért.

2 0 8

Még a gerincoszlop is levesalapanyagként szolgált. A Robusta mester

által alkalmazott módszer két vágást igényelt, a gerinc mindkét olda

lán, a bevett egyetlen vágással szemben, ami a közepén pattintotta el

a gerincet.

A disznóhús nagy részét besózták, és eladták a Bacino di San

Marcóban horgonyzó hajóknak, hiszen déli útjukhoz éle lem készletre

volt szükségük. A jobb vágások a rialtói piac pultjain végezték, és

a disznóból készült kolbászok táplálták a város szegényeit. Robusta

mester pultja bűzlött. Mégiscsak mészárszék volt. De nem bűzlött

jobban, mint más mészárszékek, és sokkal jobb szaga volt, mint a

bőrcserzőknek.

És a nyugati vasöntödéktől eltérően, nem volt valószínű, hogy a

levegő méreggel ölne alvás közben.

- Mi hoz vissza ide...?

Amelia hüvelykujját rázta Tycho felé, és megvetően nézett, miközben

Robusta mester Tycho ezüstfonatán és fehér bőrén vigyorgott.

- Ne is mondd.

- Van leveled?

Amelia átadta Atilo üzenetét, és megvárta, míg a férfi feltöri a pecsétet,

elolvassa a tartalmát, és egy láng fölé tartja a papírt, hogy ujjai között

égjen el, és szemei előtt táncoljon el a hamu.

- Minden hónapban?

Amelia vállat vont.

- Nem olvastam. Amúgy sem mutatták meg nekem. - Robusta mes

terre nézve hozzátette: - El fogom kísérni. - A hangütése árulkodott

róla, mennyire tetszett neki az ötlet.

- Minden nap, minden percében ölünk, belezünk és csontozunk,

kivéve ha az egyház tiltja. Ezeken a napokon hasítóbárdoc használunk.

A gazdád arra kért, hogy először a régi módszert tanítsuk meg. - Hátra-

rnenve Robusta mester egy kést választott az állványról. - Ezt használd

" mondta. - Túl régi, hogy megsebezzen.

' Lehet, hogy régi volt, de azért még éles. A széle úgy kiéíesítve, hogy ugy görbült, mint egy sarlóhold. Ez elrontotta az egyensúlyt.

2 0 9

- Elég jó neked? - Robusta mester és Amelia figyelték Tychót. A m

szaros félig-meddig magában mulatva nézte. Amelia arckifejezésébo

nehezebb volt olvasni.

- Megpróbálhatom? - biccentett Tycho a köszörűkő felé.

- Már éles. t s

Ekkor jött rá Tycho, hogy már várták. A lezárt levéllel való úgy

puszta komédia volt. Legalábbis a mészáros részéről. Ameliánakf

lószínűleg Tycho után mondták, ami egy órával ezelőtt volt. A fi'

köszörűkerékhez lépett, elindította és faforgácsokat csiszolt le a k

nyeléből, amíg a kés megfelelő egyensúlyba került.

- Hol tanultad ezt? - Ezek voltak Amelia első szavai, mióta elha

ták a Ca' Íl Maurost. Mivel Tycho aligha mondhatta volna, hogy Et

uraság fegyverkovácsától, csak vállat vont a kérdésre, és látta, ami

lány szája összeszorul.

- Ezen keresztül - mondta Robusta mester.

Egy tucat ember nézett fel, de Ameliát nézték, amint úgy mozgó

közöttük, mint egy fekete párduc, ami olyan ostobák nyáját lerelget

akik azt sem tudják, milyen veszélyes a jövevény.

- Fogjatok egy-egy padot.

Amelia a fejét rázta.

- Csak szemlélő vagyok.

A mészárosmesteren az látszott, mintha nem értene egyet. I

vállat vont, és megmondta a lánynak, hogy ha már haszna nincs, ne'

gyen útban. Ezzel a két csigával felfüggesztett tölgyfa keret felé biccente.

- Csak egyszer mutatom meg.

Egy kisfiú egy malacot vonszolt be, amit két térde közé szorított

majd két csúszócsomót erősített a hátsó lábaira, és meghúzott eg)

telet, ami a három csiga között futott. Az áldozata egy pillantás i

fejjel lefelé lógott.

Robusta mester a helyére rúgott egy kádat, fogta a kést, hátrarántoti

a visító malac fejét, és elvágta a torkát. Azonnal vágni kezdett,

hasát felhasítva lüktető belső szerveit a kádba ejtette. Tudomást sem

a csobbanásról, amellyel földet értek. A mészárlás rövid és brutális

210

- íasítis a gerincig, első lábak, váll, ágyék, hát... Olyan kíméletlen

konysággal vágta le a húst a csontról és vágta fel a csigolyákat, hogy

indez állatok ezreinek kiesőntozásáról árulkodott. Amikor felnézett,

t látta, hogy Tycho vad intenzitással figyeli.

- _ Gondolod, hogy képes vagy rá?

vcho bólintott.

- \kkor mutasd meg.

A fiú behúzott egy második disznót, hurokba húzta a lábait, majd a

•Jet egy hurokra kötve felhúzta a visító jószágot a levegőbe. Aztán

;atnyi tanonc egyike eltűnt, hogy ugyanezt tegye egy másik mé-

áros számára.

Tvcho megragadta az állat orrát, és felhasította.

Vörös ködre és mozgó árnyakra számított. A Rialto hídjáról a mé-

í -:árszékig elkísérte a félelem, hogy a szemfoga megnyúlik. Semmit sem

zett. Gondolkodás nélkül az állat felmetszett torkából ömlő vérbe

ártotta a kezét, és ivott. Sárszerű, unalmas íze volt. Hiányzott az

^ 'erőteljes láng, ami minden érzéket felerősített.

i elkövetkezendő pillanatokban pontosan megismételte Robusta

er mozdulatait. A zsigereket a vérrel teli kádba csapta, párhuzamos

"* gásokat tett a gerinc mindkét oldalán, és olyan hideg hatékonysággal

mészárolta le az állatot, hogy bele se gondolt, hol van éppen.

' melia arca elborult. Robusta mester merőn nézre.

A többi mészáros is megállt nézni, amíg Robusta mester pillantásának

tására vissza nem tértek a munkájukhoz. Friss disznókat húztak be és

akasztottak fel, beleztek ki és Öltek meg, gyakran ebben a sorrendben.

sikítás szörnyű volt, néha elviselhetetlen. A vas pedig vértől, az ürü

lék szagától bűzlött, a hőség, ami a lemészárolt disznókból szabadult

^ > a kinti nyáréjszaka illatával együtt kicsapta a verejtéket Tycho haja

nalában.

frCsináltad már?

f l y c h o megrázta a fejét.

~ D e már öltél?

211

- Farkasokat - mondta Tycho. - Embereket. - A körülötte foly

csatára nézett, a kifolyt vér lucskára és a rángatózó testekre. - Bár

disznóölés nem sokban különbözik tőle.

38.

A tetőcserép megindult a lába alatt, egészen a tető pereméig csusszan

Tycho pedig követte a peremen túl, a kinyúló részig nyomva, aztá"

lefelé elkapva, hogy csendesen egy San Poló-i jelentéktelen palota apr

kertjében landoljon.

Egy darab fekete bőr követte.

O tudomást sem vett a bŐrdarabróí. Mivel véleménye szerint a v

rázslatról a legjobb tudomást sem venni.

Egy ugrás a kertfalra, végiggurult a tetőn, és máris egy sikátorba

volt, amelynek a végén egy kovácsoltvas kapu állt. A sikátor alatt e

átjáró nyílt. Mivel nem tudott átugrani a vaskapun, olyan csendese

amennyire csak a rozsda és a kor engedte, kiemelte a sarokvasábó

aztán visszatette.

Ha a palota tulajdonosai nem nézik meg a burjánzó virágágyaikba

a lábnyomokat, soha rá nem jönnek, hogy ott járt.

Kettő megvolt, még három hiányzik.

Felmászott az első templom csúcsára, amit a sottoportego mog<f

talált, és rálelt az ott várakozó fekete bőrre. Borostyánszínű szemekkí

bámult rá.

- Egész éjszaka követni fogsz?

Az kinyitotta a száját, megvillantva apró, tűszerű fogait.

így Tycho ismét nem vett róla tudomást, beszippantotta a szelet

az illatot kereste, amit üldözött. Ahol annak az illatnak kellett vqln

lennie, amit akkor követett, amikor Alexa főhercegnő csapdába ejti

ott egy rés volt, akár egy hiányzó hang. Nem sikerült megtalálnia,

nem gondolt az ürességre, amit ez feltámasztott a gyomrában. Egy

212

Iiéz. tanulással töltött év legnehezebb leckéje. A tavasz nyárba fordult,

ís végül hullani kezdtek a levelek. : Ez a próba sokat számított, ami nem azt jelenti, hogy a többi nem.

Vtilo egyszerűen erre helyezett nagyobb súlyt. Próbálta ezt nem tudatni

fychóval, de a fiafalember szakértővé vált a Ca ' il Maurosban kavar-

tó érzelnii örvények kiolvasásában. Mély levegőt vett, így kiszűrve a

aénnycsatornák és cserzők mély hangjait.

A gödör öt foglyát szabadon engedték, egyikükre halál vár. A töb

bek pusztán rabok. A megfelelőt megölni, a többi szabadul. Rosszat

negölni, és mindenki meghal. Ezt az ösztöneire bizták. Rokonszenve

felébresztéséül. De odafenn a szélben, a San Polo templomának tornyá

ban, miközben az éjszaka körülöttük settenkedett, Tycho nem érzett

'ökonszenvet az odalenn alvók iránt.

Azért akarta jól megcsinálni, mert jól akarta megcsinálni.

Hamar, már az első napokban elért egy pontot, ahol már csak Atilóhoz

nérte magát. Még Amelia sem tudott olyan csendesen mozogni, mint

Eycho, pedig ő jobb volt, mint Iacopo. Pár hónappal később pedig már

Vtilo sem számított, csak saját maga.

0 maga volt a saját versenytársa. Az egyetlen ember, akit le akart győz

ni, az ő maga volt. Ez saját terévé tette a világot, és Tycho életének nagy

;észe a fejében zajlott. Azt gyanította, hogy ez mindenkinek megfelelt.

Tudta, hogy Atilo arra számít, hogy megpróbál elszökni. Az, hogy

lem tette, sokkal jobban aggasztotta az Öreget, mintha Tycho meg

próbálta volna. Azért is maradt saját társaságában, tért vissza saját

3Íncé;ébe, és húzta ki a teliholdakat, hogy irányítható maradjon az

íhsége. Rosalyn meggyilkolása jégbe fagyott, Afrior halála; más em-

ékfoszlányok Bjornvinból. Számba vehette a veszteségeit. Úgy vizs

gálhatta meg, hogy közben nem érezte a velük járó fájdalmat. Az élete

»z állott disznóvérből állt és a vasfegyelemből, ami kicsiszolt minden

*j képességet, amit megtanult, miközben Atilóra várt, hogy elismerje,

Hnit Tycho már tudott.

ö az öreg utódja.

213

Egy rabszolga lesz a főherceg bérgyilkosa. Megvan az esélye, h<

először felszabadítják, de még ez sem volt feltétlenül szükséges. A;

dzsukoknak olyan hadvezéreik voltak, akik rabszolgaként születte!

haltak meg, a szultán tulajdonaként. Neki mindegy volt. Talán, ahog^

Desdaio felvetette, egyszer elszökhetne a városból. De miért tenné <

Amikor az egyetlen élet, amire vágyott, el volt zárva tőle?

Velence ugyanolyan jól megfelelt, mint bármilyen más város. Ta

jobb is. Mivel a leggazdagabb kereskedelmi utak közepén helyezkedil

És egy munka várta, amelyre megfelelt. Amelyre a természete lehete

Akkor kapta el.

A félelem szaga, a lábak visszhangja, ahogyan piszkot hagytak

koptatták a három emelettel alább lévő halszálkamintás kövezetet,

kapta és követte. Ha azok helyében volna, akikre vadászott, csatorna

használna, vízre menne, és arra támaszkodna, hogy elrejtse a bű

Atra utasították őket, hogy a szárazföldön maradjanak. Jó ürügy, h<

éppen az ellenkezőjét tegyék.

Egy sovány, tizenöt év körüli vagy annál idősebb szajha. Rong

ruházatú, űzött tekintetében kétségbeesett kifejezés. Még a koldusok,

is több eszük volt, mint hogy átnyomakodjanak a késő éjjeli törne:

a Rialto hídon. Egy cittadino nekitámadt, ügyetlen zsebtolvajnak h

Félelemmel és elhadart imával találkozott.

A Rialto hidat még nem zárrák le éjszakára.

A rakparton, amit a lány elhagyott, a kapusok éppen felmosta

fedett halpiac padlóját, az őrök pedig egymást váltották a városi bor

előtt. Ahová igyekezett, rakodómunkások ércet pakoltak ki a néi

bárkákból a Riva del Ferro mentén, a kései óra ellenére. Az ércei

Öntödékbe tartó szekerekre halmozták.

Tycho hagyta, hogy a lány átkeljen. A halpiac tetejétől figyelte, h<

a másik oldalról csapjon le rá. Tycho fürgén rohant végig a híd fatető

beugrott a résbe, ahol a felvonóhidakat felemelték, hogy átengedjél*

árbocrudakat, és leugrott a fenti hídról az átjáró torkolatába, ahi

a lány belépett, mert üresnek gondolta. Sikolya elhalt az ujjai koz

miközben közel rántotta a homlokát.

2 1 4

Tolvajlás, egy kis kurválkodás, egy nem jelentett gyilkosság. Bűnei

kisszerűek voltak egy olyan városban, ahol a legtöbb hozzá hasonló

ember ártatlan dolognak tekintette ezt. Tycho látta az arcát, de a ko

ponyát mögÖtre nem.

- Eredj a végéig - mondta Tycho. - Maradj ki ebből.

; A szajha szájtátva bámult rá.

• - Nem én vagyok az? - kérdezte. Tycho már tudta, hogy a nő ismeri

a szabályokat, de az okokat nem.

- Menj. Mielőtt meggondolom magam.

Ez elég volt. Eltűnt a sötétségben.

Egy felbérelt orgyilkos; egy elhagyott fiú szerető; egy kis alkalmi

kurva, aki nem tett sem többet, sem kevesebbet, mint a patrícius nők

fele, akikkel Tycho az utóbbi évben a városban összetalálkozott, de olyan

árat fizetett, amit azoktól senki sem követelt meg. A Corte Seconda

•Milliomban Tycho megállt, hogy megbámulja a házat, ahol Marco

-Polo született. Nagystílű volt, de nem annyira. Ha egy áttadinóh lett

volna, Tycho nem lepődött volna meg. Most senki sem élt ott, bár

még mindig a Míllionik birtokolták. I I I . Marco odavitte a szeretőjét.

Alexa főhercegnő elfogadta, hogy egy hercegnek kellenek szeretők, de

elutasította, hogy a palotában éljenek.

Falai régiek voltak, a vakolat omladozott Tycho ujjai alatt, ahogyan

mászott. A távolban a szárazdokkokon, az Arzanale sétányain és gyárain

túl volt a San Pietro di Castello katedralisának zömök tornya. Ide kell

elérnie a foglyoknak.

Még kettő van hátra.

A tetőkön szaladt, alig lépve be a Sestiere de San Marcóba, máris

elhagyta a Sestiere di Castello kedvéért, kikerülve a laza cserepeket a

campók szélén haladva, átugorva a csatornákat, hogy ne a hidakon, a

gyalogosok szintjén keljen át, amit többnyire helyőrségek őriztek vagy

helyi tolvajok adóztattak meg, akik bármelyik egyházközséget magu-

, kénak tekintették. Csak egyszer habozott.

ASanta Maria dei Mitacoli egyik háztetőjén egy karmos és bozontos

figura éppen a félhold előtt változott át. Amint Tycho közeledett, a

215

teremtmény megfordult, és finoman morgott, miközben tagjai kiegye;

nesedtek, ízületei helyére kerültek, húsa újra kitelt, és egy meztelen fér

maradt a teremtmény helyén. Megfordult, és nézte Tycho közeledték

A kifejezésében semmi sem utalt rá, hogy megokolja, miért van ott. »

Tycho habozott. Megrendült, hogy a hallgatag városból szármáz-*'

teremtmény mennyire otthonosan mozog a fenti zajos világban. Tycho

ebben a világban abba illeszkedett be, ami körülvette. Bár nem volt

lehetetlen, hogy a halott érkezésekor valóságos, és először elhomályosul

majd a hallgatag város homályosul el. Legalábbis ő ezt feltételezte.

- El tudsz vinni? - A férfinak különös akcentusa volt.

Tycho bólintott.

- Akkor tedd meg.

Atilo határozott parancsokat adott. Tychónak meg kell ölnie a cél-?

pontját, mielőtt az első fogoly eléri San Pietro di Castellót.

- Nincs idom.

Látta, amint a férfi szeme összeszűkül. A gúnyos száj egy vékony'

vonallá húzódott, testhelyzete már nem volt olyan könnyed. A harag mitÁ.

dig érzelmek elvesztegetése, hacsak nem fordítják valami hasznos célra.*

Talán verekedni akart. Tycho nem szánhatott erre időt, hogy kiderítsem

- Később - ígérte meg.

A krieghund követte, légzése állatias és ziháló volt. Aztán Tycho egy

ugrással távozott, ami a lenti Fondamenta di San Lorenzo és no fölött

ívelt át, és a Cotte Maltese kövezetére érkezett, ahol az omladozó palazzo*

olyan könnyedén csúszott ki a kezei közül, mintha valaki fogantyúkat

erősített volna a falaira.

A krieghundáú való találkozás kiélesítette érzékeit.

így, amikor Tycho néhány perccel később megállt leellenőrizni, hogjfe

a krieghund nem követi-e, már mindkét célpontját megtalálta, miri

észrevette, hogy a meztelen férfi egy harangtoronyból figyeli három*

négy percnyire onnét.

Két fogoly, az egyik alig több mint siheder.

Mindketten jobban tápláltak és egészségesebb külsejűek, mint a többiek

Ez kellően gazdag családokra utalt ahhoz, hogy megvesztegethessék a>

216

bortÖnőröket, és élelmet küldjenek be. Talán még ahhoz elegendő pénzt

is, hogy napfényes cellát kapjanak. Mivel a célpontja nem szerepelt az

első három között, ezek közül az egyik az. Tycho azon gondolkodott,

* hogy az d képességeivel nem rendelkező tanoncok hogyan végzik a

hívást. Meglátják, ki esik pánikba? Ki handabandázik vagy könyörög?

t Atilo megtanította kiolvasni a hazugságot az emberek vonásaiban.

Hogyan hallja ki a mindenről árulkodó gyengeséget a szavaikban. Ho

gyan számolja a vér lüktetését a bűnös ember halántékán, csuklóján

vagy torkán. AHg kellett Tychónak mondania, hogy ezt figyelje. Egy

időben nehezére esett, hogy bármi mást figyeljen.

A foglyok részéről ostobaság lett volna átvágni az Arzanalén.

A nagy hajógyár éjjel-nappal dolgozott és Arsenalotti helyőrség őrizte,

és az őrök - többnyire helyesen - azt feltételezték, hogy akit ott találnak

a hajógyárban, pedig nem tartozik oda, az tolvaj. Az általa üldözött fog

lyok az Arzanale falaitól délre haladnak majd. Ez három ház mélységű

sávban való navigálást jelentett, a hajógyár falai és a lagúna széle között.

Tycho az első hármat úgy engedte át a sávon, hogy meg sem állította

Őket.

Olyan nyilvánvalóan lapítottak, amikor rövid időre kikerültek a

Riva Ca' di Dio nyitott rakpartjára, hogy a fél mérföldnyire lévő hajók

„ őrsege is kiszúrta volna őket. Már amennyiben az Őrök sötétben is látnak.

Az utolsó kettő párban jött.

Volt egy tőrük, legalábbis az egyiknek. Mivel újnak látszott és hiány

zott a hüvelye, bizonyára egy részeget raboltak ki. A fegyverek tilottak,

akárcsak a vízre szállás. De az arcukon látható önelégültség arról ta

núskodott, hogy a törvények nem nekik szólnak.

- Állj — mondta Tycho egy ablak szélére huppanva. A fekete bőrdarab

hátramaradt. A két férfi egymásra nézett, aztán egyszerre rárohantak.

A pengéjük megvillant, Tycho aláugrott, és mozdulatából csak egy folt

látszott, miközben megragadta a késes csuklóját, és egy tucat csontot

eltörve megcsavarta.

Tycho elkapta a kést, mielőtt követ ért. Az áldozata ordított volna, de

" a torkához tett tőr lebeszélte róla. A másik férfi a barátját hátrahagyva

1 217

rohant a San Pietro di Castello felé, menedékhelyben reménykedve. R

tudván, hogy Atilo, Iacopo és Amelia a templom ajtajában vár. Tyc

dobása olyan pontos volt, hogy a rohanó férfi talpán elvágta az inat

—Adok neked pénzt - ígérte. - Többet, mint képzelnéd. Mondd m

mennyit, és már adom is. - A hangja nyers volt, félelme valóságos, d

szemei elárulták, mert Tycho mögött figyelt valamire, ő pedig elkaj

a fejét, amikor egy kő süvített el ott, ahol korábban a koponyája vo

A futó ember lábába szúrt, és megforgatta a pengét. Nem törőd

vele, hogy a férfi ordítása a nyakára hozhatja az őrjáratot. De aki

Tycho visszafordította figyelmét a kő elhajítójára, és hirtelen rájc

miért kell meghalnia.

- Uramisten - mondta Iacopo. — Mi történt veled...?

Tycho szájából vér csöpögött. Reszketett, az egész teste izzott az er

giától, mintha magával harcolna. Elvette jutalmát a sikerért, méghoi

gondolkodás nélkül.

- Megtámadtak.

- És a támadód? - kérdezte Atilo határozott hangon.

- Halott - vont vállat Tycho. - Vele a barátja is. Az elsőnek kénytel

voltam kiharapni a torkát. A másiknak eltörtem a nyakát.

Amelia elnézést kért, amiért elnevette magát.

Atilo leintette a mentegetőzőt, és ráparancsolt Tychóra, hogy mossa

az arcát. Azalatt, míg a fiú a lagúna vizét a szájára löttyintette és kikor,

a légzése lenyugodott és a remegése is elmúlt. így tudta, mit mondj*

ha visszatér. Bár először Atilónak kell elmondania, amit mondania k

- Elbuktál. - A szavak csúfondáros mosolyt csaltak Iacopo szemei

- Nem - mondta Tycho. - Nem buktam el.

- Kettőt öltél meg, pedig csak egyet kellett volna. És még csak nt

is azt ölted meg, akit meg kellett volna. Az esélyed egy az öthöz v<

hogy szerencsével helyrehozd. Még akkor is elbuktál, ha két esélyed v<

- Szerinted a lány lett volna?

Atilo arca megmerevedett.

- Szerinted? Azért, amit látott?

218

- Ki mondta ezt neked? - Atilo hangja sötét volt és fenyegető, hideg

és távoli helyről érkezett. A keze megrándult a tőre irányába, mielőtt

uralkodni tudott volna a reakcióin.

- Még csak nem is értette, amit látott.

- Te tudod ezt?

- Igen - mondta Tycho. - Én tudom ezt.

- A k k o r miért ölted meg inkább a többieket? ; - Mert ők rendelték el a gyilkosságot, amit a lány látott. Te mondtad,

hogy a penge a cselekvő igazság. Hol lenne az igazság az ártatlanok

meggyilkolásában?

Az öreg azon tűnődött, hogy a fiú vajon gúnyolódik-e vele.

39.

Giulietta úrhölgy a párnájáról felnézve tette fel a kérdést, ami már

hónapok óta aggasztotta. Azóta biztosan, hogy Leopold herceg egy

szárazföldi kis birtokon álló házba költöztette.

- Meg fogsz ölni, ha a gyermekem megszületett?

Leopold herceg verejtéket törölt le a homlokáról egy ecetes ronggyal,

és az orrát fintorgatta a szagtól.

, - Miért tenném?

- Ez nem válasz.

: Leopold herceg a lány kezét megfogva várt, amíg a szemébe nem nézett.

- Nem teszem - mondta. - Nem hiszem el, hogy azt hiszed, megteszem.

- Gyűlölöd a velenceieket. Emlékszel?

A férfira rá volt írva a mentegetőzés.

Aztán a lány átkozódott.

. - A fene, a fene, a fene, fene...

- Hozom a bábát.

Giulietta kíntól eltorzult arccal, hasát markolva átkozódott a második

fájás beköszöntekor. Aztán mély lélegzetet vetett, és ahogyan a hasizmai

219

megnyíltak, levegő tört be a tüdejébe. Egy órája érkezett meg Leopo

Öt órája kezdődött ez a szenvedés.

- Először válaszolj a kérdésemre.

Miközben Giulietta azt nézte, hogy Leopold körbepillant a ka

rajában, egy szinte romos ravennai vidéki ház felső szobájában, azi r, &

gondolkodott, mit láthat.

Egy verejtékező rabot felpuffadt hassal és duzzadt, fájó melléki

fájdalmában sikoltozva? Egy fiatal nőt, aki attól fél, mi fog történt "*

Egy gyereket, aki végtelen problémákat hoz a fejére?

Soha nem kellett volna érte küldetnie.

Azzal, hogy elbocsátotta a bábát és Leót követelte, a szóbeszéd

többszörözte meg. A lenti őrök már így is azt mondták, hogy ő a gyer

apja. Ez csupzrt megerősíti számukra.

- Szerelmem - mondta Leopold.

Giulietta érezte, amint könnyek töltik meg a szemét, és túlságos;

kimerült ahhoz, hogy megállítsa a kicsorduló és az arcán végigfol

szomorúságot. Ehelyett elfordult.

- Mi az? - kérdezte a férfi, visszafordítva a lány arcát.

- Úgy szólítottál... Soha nem szólítottál...

Miközben a férfi végigsimította az arcát, Giulietta érezte, amintí

felfogja a könnyet, és visszavezeti a szemzugába. Mosolygott.

- Soha nem mertem.

A lány ránézett.

- Semmitől sem félsz.

- Félek, hogy elveszítelek.

- Miért történne meg?

- Mert szereted azt a fiút, akiről beszélsz.

- Leopold!

- Igaz - mondta. Giulietta még akkor is sírt, amikor a komornája

orvosa és bábája visszatért.

Az elkövetkezendő órákban olyan erős lett a fájdalom, hogy Giulietta

alig hagyta abba a jajveszékelést. Soha nem képzelte, soha nem mert.^

2 2 0

ijlcépzelni, hogy ilyen fájdalom létezik a kínzókamrán kívül. Minden

ajás eiősebb volt, mint az azt megelőző. De a benne lévő gyermek

.ernmt jelét nem mutatta, hogy megszületne. Amikor Giulietta azért

íbnyörgött, hogy nyissák ki a spalettákat, hogy lehűljön a szoba, egy

jarabie nyitva voltak. Ameddig az orvos arról nem rendelkezett, hogy

smét csukják be. Giulietta azt gondolta, hogy a fülledtség a kezelés

LZtán rájött, hogy azért tartják zárva a spalettákat, hogy benn

ártsák a sikolyait.

Addig nyomott, amíg már nem tudott tovább nyomni.

Ahogyan a délután előrehaladt, a bába biztatásai és az orvos szóla-

•nai elakadtak, és végül elhaltak. Amikor Leo orvosa az ajtóhoz ment,

giulietta komornájáért kiáltott, és megmondta neki, hogy keresse meg

i gazdát, és mondja neki, hogy jöjjön azonnal, Giulietta rájött, hogy

ízt hiszik, többé nem hallja őket. A fájdalma szoros, vörös kavargásán

jelül néha nem is hallotta. Noha ez nem az a helyzet volt. Amikor az

/olt, már elveszett az emiékeiben.

Leopold szavai fájtak.

\ szomorúsága, hogy Giulietta előtte már szeretett mást és jobban.

Azt akarta mondani... Ha ezen túlesik, meg fogja mondani, hogy nem

igaz. Pedig igen, mondta magának, még ha tudta is, hogy nem. Az ádáz

ú fiú a bazilikában egyetlen érintéssel beakasztotta karmát a húsába,

és most is az ő mogorva arcát látta maga előtt.

Ezüstszürke haj. Borostyán pettyezte szemek, amelyek átláttak rajta.

Giulietta úrhölgy megremegve érezte, hogy egy kis melegség hagyja el

a testét.

- J ö n - mondta a bába.

- Miért nem találta még meg senki a herceget?

• Odakinn van!

- Isten szerelmére, asszony. Kérd meg, hogy jöjjön be!

- Lovagoltam - mondta Leopold herceg, az ajtót becsukva maga

gÖtt. - Nem állhattam... - Suttogó hangon mondta, amit Giulietta

mérföldekről meghallott. A szél susogása a fű között. Most már túl volt 1 fájdalmon. Vörös melegségben lebegett a testétől messze eltávolodva.

221

- Dönthetsz, uram - mondta az orvos.

- Miben dönthetek? - mondta Leopold.

- Megpróbálhatom megmenteni az úrhölgyet, de akkor biztosa

elveszti a gyermekét. Vagy megmentheti a gyermeket, és eh eszíti ő

Ha fiú, Isten akaratából megmarad. A hölgy életképessége bizonyt

lanabb... - Giuliettának úgy hangzott, hogy az orvos már választott

- Mentse meg mindkettőt - mondta Leopold herceg.

- Fenség. Ez nem lehetséges.

- Nincs meg a képességed?

- Nem uram. Senki sem tudja...

- Akkor találj olyat, aki képes rá ~ mondta Leopold, nem engedv.

hogy a férfi befejezhesse a tiltakozását. - Méghozzá most. Nem fog

dom el egyikük halálát sem - A hangjának olyan volt a színezete, am

vérfürdővel fenyegetett, ha nem engedelmeskednek neki. Még a vörö

melegségében lebegő Giulietta is megrándult haragja hallatán, pedi,

azon tűnődött, hogy az lenne a legjobb, ha álmában halna meg.

- Fenség - mondta az orvos összerándulva a félelemtől, hogy a lehe

tetlent kérik tőle. - Könyörgök...

- Van egy ember a szomszéd városban - szakította félbe a báb

- Kivágott egy gyermeket egy szolgából, egy kutyakölyköt e

dászkutyából. Mind életben maradtak.

- Az eretnek. - Az orvos, a hangjából ítélve, kikelt magából

- Igen - mondta ~, egy eretnek, aki nem szereti elveszíteni a sz<

- Az a férfi zsidó? - kérdezte Leopold herceg.

- Szaracénnek mondja magát, uram. - A bába hallhatólag m

attól, hogy közvetlenül szólít meg egy herceget.

- Küldess érte.

- Fenség, gondold meg...

- Tudod, ki ez? - Leopold herceg kérdezte az orvost.

- Nem, uram. Azt mondták, ő a...

- Szeretőm?

Az orvos bólintott.

- Ha Isten is úgy akarja, a feleségem lesz. Ha meghal, felakaszt

2 2 2

Elküldettek a szaracénért.

Az megtisztította a kis szobát az emberektől, kinyitotta a spalettákat,

és bejelentette, hogy ha a vajúdó asszony sikolyai nem hoznak szerencsét,

akkor az emberek menjenek máshova. Mivel természetes, hogy a szülő

nők kiabáljanak. Még keresztényeknek is el kell ezt fogadniuk.

Vizet hoztak.

Hideg vizet ivásra. Meleg vizet mosakodásra. És forró vizet az eszközei

megtisztítására. Miután az orvos megélezte a késeit, letérdelt Giulietta

úrhölgy mellé, suttogva bocsánatot kért tőle, majd lerántotta az átizzadt

takarót és megmosta a lába közét, mielőtt kitapintotta volna a gyermeket.

- Ahogy gondoltam - mondta. - A kisgyermek megfordult.

Mivel Giulietta a vörös sötétség szélén lebegett, a szoba pedig kettő

jükön kívül üres volt, a férfinak magában kellett beszélnie.

. - Nem lehet megfordítani. így jobb, ha alszol. Vagy felébredsz, vagy

nem. Ez többnyire Isten kezében van. És egy kicsit az enyémben is.

Egy fadobozt megnyitva, egy olajos selyembe csomagolt fekete pasztát

vett elő, majd kidugaszolt egy kis üveg szeszt, az egyetlent, amelynek

jérintését engedélyezte magának. A pasztát a szesszel elegyítve a keveréket

Giulietta szájába csöpögtette, és várta, hogy hasson. Amint megtörtént,

elkezdte felvágni a hasát.

Az újszülött fiú tíz perccel később sírt fel először.

| Giulietta úrhölgy csak másfél nap múlva tért magához annyira, hogy

,,|rájojjon, él, és — arcát elfordítva a gyűrűtől, amit az anyja egy láncon

viselt a két melle között - gyermeke máris szopta a tejét. Akkorára

• Leopold herceg Leónak nevezte el a fiút, fiának ismerve el őt.

2 2 3

MÁSODIK RÉSZ

„Dühöngj, vihar, mig serken a halál is!"

Wílliam Shakespeare: Othello

(Kardos László fordítása)

225

40. 1408 húsvétja

„Ha egy angyal elbukhat, egy démon felemelkedhet..."

Azokban a könyvekben, amelyekből Desdaio olvasni tanította Tyc

semmi sem utalt rá, hogy ez az állítás igaz. De Desdaio ezt mondta a:

az estén, amikor Tycho a Skaelingar támadásáról, Bjornvin leégést

és Fonnyadt Karról mesélt, aki azt parancsolta neki, hogy csinál

tüzet. Egy estén, amikor a Velence fölött növő hold elég kövér \

hogy feltüzelje Tycho vágyát.

Mesélt a nőnek a nagy ajtók fölötti jávorszarvakróí. A vörösre fesi

meztelen Skaelmgarokról, akik a kihegyezett cölöpökre csimpaszl

tak fel, hogy a mögöttük lévők átmászhassanak. Vörös testek, vö

fegyverek és vörös világ. Mindent, ami csak a Skaelingaroknak \

okkerrel és olajjal festették meg, még a kenuikat is.

Desdaio egy padon ült a piano nobüéban, és a nemrég eltávoz

télről, a leesett havakról, az Őket melegítő füzekről beszélt. így kei

dött beszélgetésük.

Hóval és tűzzel.

Iacopo Atilóval volt, Amelia pedig az ágyban olyan erős havivérzéi

hogy Desdaio borba áztatott mákszemekkel etette. A szakács lepényeke.

készített egy vendégségre, és haragos kifejezése azt üzente, ne zavarja,

meg.

Tycho azért volt ott, mert Desdaio hívatta.

Egyedül volt, fázott és félt, boldogsága napról napra fogyatkoz,

miközben leendő férje még több időt töltött a hercegnőjével. Desda,

nem mondta ezt. Nem kellett neki. Tycho érezte a szomorúságát. Azo

tűnődött, hogy vajon igazuk van-e azoknak, akik kerülik őt. Hi

követettel.

A szomorúsága abban tárult fel, ahogyan a virágok és a szárazfö

nyári árpa emlékeiben feltárult, erőltetett vidámsága ellenpontjaképp

A széles mosolyában árnyék volt.

226

- Nem fázol? - kérdezte hirtelen.

Tycho megrázta a fejét.

Ez valahogy oda vezetett, hogy Bjornvinról és gyermekkora hava

zásairól kezdett beszélni.

- Bjornvin? - mondta Desdaio a nevet ízlelgetve.

" t Akkor'a padjára csusszant, és megpaskolta a mellette lévő párnát.

Elfintorodott, amikor Tycho nem hagyta el azonnal a helyét, hogy

csatlakozzon hozzá. A fiú érezte az olaj illatát a no hajában, a narancs-

~" virágillatot, amit gyakran viselt, és a puskaport, amit a fogfájásra hasz

nált. Az ezek alatt lévő illat vonzotta kegyetlenül. Olyannyira, hogy

j_ az állkapcsa lüktetett, a torka kiszáradt, és nem tudta levenni a szemét

: a nóről, amikor az megigazította a sálát mélyen kivágott ruhájából

kibukó mellein.

- Mesélj Afriorról - kérte.

• így is tett. Gyorsan és kétségbeesetten beszélve. Összeszűkülő szemei

; az ágyékában lüktető fájdalma tudatában Összegörnyedt. Skaelingarról,

.Bjornvinról, Eric uraságról és Fonnyadt Karról beszélt. Arról a napról,

amikor Afriort úszni vitte. Mindent elmondott Desdaiónak, amire

; csak emlékezett. És mesélés közben szembesült azzal a szégyennel és

sajnálattal, amit régóta tagadott. Ami elől olyan sikertelenül szaladt,

íyilvánvalóan nagyon régóta...

Afrior aranyhajával, kedves mosolyával és szép domborulataival Bjornvin

legszebb lánya volt. Ugyanakkor rabszolga is, és Fonnyadt Kar legfia-

ílabb gyermeke. Hosszú szempillát alól pillogva mosolygott, szemér

messége csatázott ajkaival.

Tycho számára a kék szemei tartották az eget, a mosolya pedig a szívét.

; - Látod - mondta. - Eljöttem végül.

•r- Arra gondoltam... - Megtorpant, nem akarván befejezni.

Az emberek azt mondták, hogy Afrior egyszerű lány. Nem lehet más,

a vele barátkozik.

Ha Eric uraság együtt találta őket, verést kaptak. Tychónak kecskéket

ellett volna őriznie a farkasok ellen, Afriomak rozst őrölnie. De mindez

I

227

semmi volc ahhoz képest, amit az anyjuk csinált. Fonnyadt Kar talán

öreg volt, de rosszindulatú.

- Gyere ide - mondta Tycho, földre engedve lándzsáját.

A lány hátralépett.

- M i . . .

- Nem - mondta. - Mi nem.

Egyetlen fivér sem vágyott úgy a lánytestvérére, ahogyan Ő.

Afrior után érzett vágya foncosabb volt Tychónak, mint a vadásza''

Fontosabb, mint az anyja szeretetének hiánya. Fontosabb, mint Erf

uraság gyűlölete. Tycho és Afrior pedig tényleg nem hasonlítottak

A lány lehetetlenül kék szemei a fiú borostyánpettyezte sötétségévé

szemben. A lány haja napsárga. A fiúé farkasezüstszín, mintha öregné

született volna. Éles vonásai voltak, nyoma sincs hájnak. A lány csup

gömbölydedség.

Egy pillanatig Afrior harcolt vele, aztán kinyílt a szája, és a fiú nyelve

megérintette az övét. A lány reszketett, amikor a fiú visszahúzódott.

- Ez helytelen.

- Nem az - mondta Tycho.

De a lány pillantása határozott volt.

- Nem tehetjük. Te is tudod. - Eric uraság elvárja, hogy érintetlen

maradjon, és értesül róla, ha a szüzessége oda.

Afrior tizenhárom éves volt. Talán tizennégy.

Az anyja tizenhármat mondott, de Eric uraság és harcosai a vorösi

fesrett Skaelingarokkal harcoltak, amikor született. Azt mondták, hc

hazudott, hogy a lányának még lehessen pár hónap boldogsága. Eri

uraság temperamentumát tekintve csoda volt, hogy nem vitte már é

Afriort.

- Megtudja - mondta Afrior.

Tycho próbálta eltitkolni a szemében megcsillanó csúfondárosságo*

Addig a pillanatig a lány nem vallotta be, hogy akarja. A megtudja közel

járt annak elismeréséhez, hogy ő hajlandó, ha ez nincs.

- Ússzunk.

2 2 8

A lány elboruló arca mutatta, hogy trükköt gyanít. Mindenesetre

követte Tychót a pettyes égeresen át a tarka hegyi hamuban, olyan

ösvényen, amir a szarvasok tapostak ki, amikor még ezen az úton jár-

rak. A csorda már odavolt, vagy megették Őket vagy túl félénkek, hogy

közelebb merészkedjenek. Amikor találtak egy vadrózsáktól elrejtett

mártózóhelyet a folyóparton, Tycho azt mondta Afriornak, hogy for

duljon el, és ledobta a rongyait. Forró nap volt, a nap ragyogott a bőrén,

a levegőt rózsa és fű gazdag illata töltötte meg, az élet frissessége és a

ringatózó víz.

- Te is - mondta, nem hagyva időt a lánynak ellenkezésre.

Gyorsan belefutott a vízbe, legyűrte a sokkot, amit a jeges hullámok

bordái köré fontak. Afrior pedig meztelenül guggoír a sekély vízben,

amikor megfordult. Eric uraság, a harcosai és rabszolgái egy Skaelmgar

falura csaptak le. így hívták: lecsaptak. Ez többnyire azt jelentette, hogy

megölték a nőket, miközben a vadak egymással harcoltak.

Ha nincsenek nők, nem születnek gyerekek, ha nem születnek gye

rekek, akkor a jövőben még kevesebb lesz a harcos. Hatékonyabb volt

megölni azokat, akik kihordanák a meg nem születetteket, mint a már

élők ellen harcolni.

- Gyere ide - mondta Tycho.

- Azt hiszed, megbízom benned?

Pajkosság volt a hangjában, és elég igazság, hogy Tycho félrenézzen,

így nem tudott hozzá közelebb nyomakodni.

- Tényleg azt hiszed, hogy nem vagyunk egy vérből?

Érezte, ahogyan a telt keblek érintik a hátát, mintha egy apró halacska

csapkodná, és közben bólintott.

- Biztos vagyok benne - mondta hangjából minden kételyt száműzve.

- Még csak nem is hasonlítunk.

Miközben mélyen megcsókolta a lányt, nyugtázta a pillanatot, ami

kor a lány érzékelte a merevedését. Hirtelen óvatosság hŐkoltette vissza,

így az időt arra használta, hogy a tenyerét a lány egyik mellére tette,

amelynek bimbója máris megkeményedett a folyó hideg vizétől.

A lány engedte Tycho kezét kalandozni, amíg...

2 2 9

- Nem - mondta a fiú csuklóját megmarkolva.

Addig birkóztak, amíg megtalálta a hüvelykujját, és kicsavarta;,'/

Tycho, amíg lehetett, tudomást sem vett a fájdalomról, aztán ab*

hagyta a harcot, és leengedte a fejét, hogy elismerje a lány győzelrr/

Az csak bámulta.

- A z t hittem, hagyod, hogy eltörjem.

- Én is - mondta Tycho.

Afrior arca ellágyult. Megfogta a fiú kezét és megcsókolta a Hí

velykujját, ami tompa fájdalommal sajgott még napokig. Miközbc

megcsókolta, visszairányította az ujjakat a lába közé. Tycho tudta, hö

soha nem fogja megérteni a nőket.

A lány belseje rejtélyesebbnek bizonyult, mint képzelte. Afrior nf

szörgott, a szája odasimult, ahogyan egyre hangosabban kiáltozot

Amikor a lány egy nyöszörgés közepén ledermedt, Tycho azt hitte,

durva volt. De a lány szemei a fiú mögötti folyópartot figyelték.

- Á l l j - mondta.

Tycho megfordult, és érezte, hogy a vizelet hamarabb hagyja el a testé

mielőtt az elméje felfogja, amit lát. Öt Skaelingar harcos sorakozottfe

az olaj és okker keverékétől vörösen. Meztelenek voltak, Ínakra rógzíte

kőkések csüngtek a vállukon. Némelyikük már felhúzta platánra íjá

Egy hatodik ember állt közöttük. Egy félig Skaelingar rabszolga, a'' !

egy éve szökött meg Bjornvinből. , ;

- Milyen érdekes - mondta.

A Skaelingar főnökök hangja felcsattant, és az egykori rabszol

önelégült mosolya leolvadt. Válasza alázatos volt. Akármit is mondotj

nem azt, hogy ezek testvérek. Az többet érdemelt volna, mint egy h?

gést, amit viszonzásul kapott.

- Te idejössz. >á

Afrior kétkedőnek látszott, de ő lány volt, és hozzá meztelen. Az egyj,,

férfi motyogott valamit, a másik nevetett, miután végignéztek raj,^

Mind elhallgatott a főnökük vicsorgására. Az ő parancsára ragadt:

meg Afriort, amint az kimászott a vízből.

Tycho ösztönből támadott.

2 3 0

Aztán a fejére kapott ütéstől elesett. Miután a főnök kirugdaíta a

levegőt a tüdejéből és a maradék vizeletet a hólyagjából, csak akkor állt

m ég, amikor Tycho összecsinálta magát. Nem volt ez komoly verés.

Inkább csak figyelmeztetés, hogy ne legyen ostoba.

•Aztán egy másik Skaelingar kapta fel és fordította szembe Afriorral,

,akí saját fogvatartójával harcolt. Amikor az egyik a könyökébe nyomta

a hüvelykujját, a lány inkább sírni kezdett.

- Én fogok fordítani - mondta a fél-Skaelingar. — Láttad már, mit

csinálunk az asszonyaitokkal? Igen vagy nem? •

Tycho nem látta. Csak hallotta a pletykákat.

- Elvesszük ezeket - mondta a tolmács.

A főnök megmarkolta Afrior melleit és kissé megemelte őket.,

- így vágjuk le.

A főnök keze kört írt le, úgy ereszkedve, hogy Tycho megértse, egy

lyukat vágnak, és azt is kiveszik, ami mögötte van. Afrior akár állat is

lehetett volna, a főnök iránta tanúsított figyelméből ítélve.

- És kivesszük ezt.

A lány sikított, amikor a főnök leengedte a kezét. Tycho nem gon

dolta, hogy fájdalmat okozott neki; csak sokkot kapott attól, hogy ott

markolta meg.

- Végül felvágjuk innentől idáig - a főnök követte a szőke testszőrt

\ rior bordáinak ívéig -, és kiszedjük, amit találunk. - Visszalépett,

mert megsértődött attól, hogy a lány maga alá piszkolt.

- Értetted?

Tycho tompán bólintott.

- Másik választás is van - mondta a főnök a fél-Skaelingar fordítá

sában. — Szeretnéd tudni?

- Igen - mondta Tycho. - Szeretném.

betett egy metsző pillantást, hogy megbizonyosodjon róla, hogy

Tycho figyel, aztán leakasztotta a kőkést, megragadta Afriort a lába

közt és vágott. A lány rángatózott a fogvatartója kezei között. Aztán a

fönök fakó szőrt szórt a lány lábához.

- Csak ennyi fog történni.

231

Tycho hitetlenkedve nézett a tolmácsra, aztán a főnökre, akinek a

vai voltak ezek. Csodálkozott, hogy vajon a volt rabszolga jól fordítói

- Semmi bajod nem esik, ha azt teszed, amit kérünk. - Akkc

Skaelingar elmondta neki, mit akar. Mivel úgy tűnt, a két viking rabs

gának nem kellene együtt elmászkálnia, a főnök nem látta különösi

ha csak az egyik tér vissza. Aznap este valamikor Tycho kinyitja Bjorn

kapuját. Ha nem lesz nyitva, a szeretője megcsonkított teste várj

kapuban hajnalban. Ha igen, mindketten biztonságban átjuthatna

Skaelingar területen az azon túli földekre.

- A következő törzs megöl minket.

- Azt kell végiggondolnod - mondta a főnök - hogy mi nem fogú

Tycho hagyhatta volna Afriort meghalni. Vele annak kockázat;

meghal, hogy kiderüljön, mi történt. Visszatérhetett volna az Enc ura

kutyájaként folytatott életébe, ahol a keményarcú szuka, akit anyjár

nevezett, továbbra sem vett volna róla tudomást.

Rabszolga volt. Eric uraság azt mondta, tedd ezt, és ő megtette.'

Az, hogy gyorsabban futott, mint a többiek, magasabbra ugrott

gyorsan és csendben vadászott, nem tette értékessé. Egyszerűen g

löltté tette. Többnyire hajnalban kelt, esteledésig engedelmesked

a parancsoknak, aztán aludt. Afrior megmentése azt jelentette, hí

elárul mindenki mást. Hogyan lehetne ez helyes?

Elmondhatná Eric uraságnak, hogy mi történt.

A verés szörnyű lenne, de sokat túlélt már. De Afrior meghalna;

Tycho Őt akarta. így hát inkább a kapuőrt ölte meg. Ügyetlenül ütö

meg, hátulról vágta fejbe. Amikor az őr halott volt, Tycho felérni

Bjornvin kapujának keresztrúdját.

Bjornvin kapuján belépve a Skaelingar főnök első dolga volt, ho

hátrarántsa a meztelen, megkötözött és kipeckelt szájú viking lány rej'

az arcába köpjön és pengéjével elmetssze a torkát.

Afrior kivérzett, mielőtt a porba hullott volna.

Tychót támadása hőssé tehette volna, ha bárki életben marad, ho

megénekelje. Az elesett kapuőr kardját megragadva a főnökre vetet

magát, és a pengét a férfi gyomrába vágta, sőt dühében meg is forgatt

2 3 2

Aztán Eric uraság is ort termett, széles vállaival, szakállával inkább

szürkén, mint vörösen. Kezében véres csatabárd. Azt hitte, a rabszolgája

Bjornvin kapuját védelmezi. Eric uraság három csapással újabb három

*»kaelingart ölt meg. Aztán megfordult, és vállon veregette Tychót.

_ Ébressz fel mindenkit - rendelkezett.

Tycho megtette volna.

De az anyja megragadta, mielőtt elérte volna a nagytermet. Először

aít mondta neki, hogy nem az anyja. Aztán hogy nem viking vagy

skaelingar, hanem bukott. Ezt Összeszorított fogakkal, arcán gyűlö-

ttel mondta.

- Hol a lányom?

- Halott. A Skaelingarok megölték.

Fonnyadt Kar pofon vágta.

- Te ölted meg. Azt hiszed, nem tudom?

A szeme kemény volt, a hangja hideg, mint a tél. Tycho nem kételke-

'ett benne, hogy holtan akarja látni. Ő maga akarja megölni. Ehelyett

körülöttük dühöngő harcban a saját lakhelyére küldte, és azt mondta

neki, hogy szórjon szalmát a matraca köré széles sugárban.

- Most - rendelkezett.

Odakinn folytatódott a mészárlás.

Eric uraság harcosai egyenként jobban voltak felfegyverezve. Grön

landról hozott kardjaik, páncélingeik és sisakjaik előnyt biztosítottak ne-

.ik. De a támadók túlerőben voltak. A Skaelingarok évek óta pályáztak

a falura. Amikor Fonnyadt Kar visszatért, lángoló faág volt a kezében.

- Az asszonyom mondta el, hogyan kell csinálni, mielőtt meghalt.

Tiíán ő tudta... - Fonnyadt Kar keserű arccal megtorpant. - O bizony

tudta. Szülésbe halt bele, hogy te élhess. Már akkor tudtam, hogy ez

" >ssz csere. Most meghalunk, így te . . . Ki tudja? Megmarad valaki,

akit érdekel? : Fonnyadt Kar a kör közepére lökte a fiút, és lángra lobbantotta a

almát, aztán visszalépett, amikor a lángok felkaptak a fiú körül. Aztán a lángok helyett jeget érzett, mintha szárnyalva száguldana és mintha

2 3 3

nagy magasságból hullana alá a gonosz szélben. Utoljára a gyűlölete

látta a nő arcán.

- Ez igaz? - kérdezte Desdaio. Borzasztóan elpirult. Tycho rájót

hogy attól, amit Afríorról és a folyóról mondott.

- Erre emlékszem.

- Atilo tudja?

- Nem, hölgyem. Sohasem kérdezte.

- Azokba a lángokba léptél, amelyekből jöttél. Hogy az én viiágoní-

ban találd magad?

Tycho bólintott.

Desdaio keresztet vetve felpattant, és egy bőrkötésű Biblia súlya alatt

rogyadozva tért vissza.

- Ez az anyámé volt - mondta. - Vedd el tőlem. Két kézzel.

Tycho úgy tett, ahogyan Desdaio mondta. Látta, hogy a nő beha

rapja az ajkát.

- Szerinted mi fog történni?

- Azt hktem, lángra lobbansz.

- Miért tenném...?

- Ha démon lennél, lángra lobbannál. Azt hittem... - Desdaio za

vartnak látszott. - Úgy hangzik, mintha a pokolból jöttél volna.

- Én azt hittem, ez a pokol - mondta Tycho őszintén. - Amikor

megérkeztem. Az emberek ködös kis szigeteken zsúfolódnak Össze.

Aztán az itteni víz... Bjornvinban úszhattam, amikor megtehettem, és

mindig boldoggá tett. Itt pusztán a csatorna átkelésébe belebetegszem.

A levegő füsttől és ürüléktől bűzlik.

- De éheztél. Te mondtad. Nekünk itt van élelmünk.

- Egyes embereknek van. És a pokolban miért ne lenne élelem a

keveseknek. Szerinted a Sátán koszban él?

Ezután csendben ültek a padon. Desdaio borral és süteménnyel

kínálta, amit Tycho alig Ívott, és tiszteletteljesen nem érintett. Végül

Desdaio megkérdezte tőle, hogy hova megy éjszakánként olyankor,

amikor Atilo urat kíséri.

2 3 4

- Tanácsülésekre - hazudta Tycho.

Hőség, telihold, gyilkosság gyakorlása. Hoss2Ú vágás férfiaknak,

rövidebbek nőknek. Egyetlen pont egy gyereknek, ez minden, ami

Velence és égy szárazföldi birtok között állt, egy haldokló gróf új uno-

.ája. Az igazságot a cella falára vakarták. Mindet, kivéve Atilo Alexa

hercegnőhöz tett látogatásait.

Túl sok volt belőlük.

Mindent összevetve kilenc halál. Kevesebb, mint képzelte. Eric ura

dig egy csatában többet ölt meg. Egy tucat Skaelingar, gőzölgő belek,

friss szemek a varjaknak. Tycho szinte minden gyilkossága tiszta volt.

Atilót ez először lenyűgözte, aztán aggasztotta. Még inkább aggasztotta,

.mikor Tycho végső gyilkossága a San Pietro di Castellóban véresebbnek

bizonyult, mint a megelőző nyolc.

41.

Iacopo szakállat növesztett Tycho tanulóéve során. A katonaszakáll

régebbnek, vadabbnak mutatta őt. Mostanában ritkábban használt

álarcot. N e m kellett többé rejtegetnie fiatalos zsengeségét a többiek

között.

Egy borospohár állt előtte. Az idei fizetség utolsó részlete csillant meg

mellkasán. Aragóniái stílusú mellvért. A bal hónalja alatti karcolás

arra utalt, hogy az előző tulajdonosa csatában halt meg, vagy álmában

éselték halálra.

Iacopo nem volt babonás, és a szerencsétlenség ezen jele elég volt,

ogy úgy lenyomja a vért árát, hogy azt már majdnem megengedhette

magának. Bár egy Atilo gyűjteményéből kölcsönzött tőr kellett, hogy

legpecsételje az alkut. A Schiavonók azt állították, hogy a karcolás ott

in, ahol a vért leesett, és a darab kétszer annyit ér, amennyit Iacopo

toljára ajánlott. De ő a tenyerébe köpött, és ugyanúgy folytatta.

- Űj? - kérdezte valaki.

235

Iacopo felnézett, és Roderigo kapitányt látta meg. így szerényen

mosolygott, és hagyta, hogy a kapitány azt higgye, amit akar. Az utóbbi'

évben Velence Alonzo herceg és Alexa hercegnő frakciói között szakadt^

ketté. Roderigo szinte véletlenül találta magát az egyik oldalon. Atilo

pedig a másikon. A helyzet tovább rosszabbodott a múlt heti incidens •

után Timur bin Taragaj hírnökével.

Egy Timur feleségének családjából származó alacsonyabb rangú her

ceg, a mongol, nem volt hajlandó átadni az üzenetet a Tízeknek, csak

a hercegnővel beszélt, és azonnal távozott. Senki sem tudta, hogy ír

tartalmazott T i m u r üzenete. A hercegnő egyszerűen elégette olvas

után, és nem volt hajlandó elárulni a tartalmát. így Alonzo herceg ói

tosság és düh között esett csapdába. A magafajtának soha nem jó he

- Kapitány. - Iacopo megemelte a poharát. Nem látta értelmét, hoj

feleslegesen ellenségeket szerezzen. A Ca il Maurosban éppen elég b

nyolult volt az élet. Atilo uraság és a jegyese külön laktak. Minden]

tudta, hogy össze fognak házasodni. Senki sem tudta, hogy mik<

Néhányan azt mondták, hogy addig nem, amíg Atilo el nem hagyja

hercegnő ágyát. Mások szerint, hogy a mór ostoba lesz megesküdni, r

arra is van esélye, hogy elvehesse Alexát.

Aztán ott volt az az őrült, a furcsa szemüvegével, csuhaszínű zekéjév

és gyűlölködő hallgatásával. Tycho nem beszélt íacopóhoz, egyszerűé

csk tudomásul vette a jelenlétét. Desdaio és Amelia viszont.

Iacopo a fogát szívta.

- Gondok? - kérdezte Roderigo kapitány.

- Ilyen az élet - felelte Iacopo. Amikor rájött, hogy a kapitány ind

lóban van, megtalálta a mosolyát. - Hadd hívjam meg egy italra, urar

- Bizonyára rajtam van a sor.

Iacopo meglepettnek látszott.

- Miután megnyerted a tavalyi versenyt. A Griffben ittunk a Szei

Bertalan mögött, emlékszel?

- Hogyan felejthetném el, uram. Egyszerűen meglepődtem, hog

magad emlékeztél. - Túlzásba vitte. A kapitány körbenézegetett a t

vernában, és mivel nem találta, akit keresett, ürügyek után kutatót

2 3 6

hogy elutasítsa az ajánlatot. Iacopo látta a szemében. Bár egy Roderigo

kapitányhoz hasonló férfi miért venné a fáradságot, hogy egy hozzá

hasonló szolga előtt mentegetőzzön...

Mert ahogyan azt Iacopo magában keserűen megállapította, ő az volt.

Szolga, még akkor is, ha volt mellvértje, lábvértje, kardja. Kiképzése

. titokban zajlott, a gazdája számára végzett feladatok kivitelezése úgyszin

tén. Senki sem tudott az általa hordozott titkokról. Senki sem tudhatta.

Voltak napok, amikor sokkal inkább nehezére esett, mint máskor.

- Megtisztelő meghívni téged egy italra — mondta egy mosolyt ki

kényszerítve. — Még mégtísztelőbb másnaposan hagyni.

Roderigo kapitány nevetett.

- Kit keresel, uram?

- Az őrmesteremet. Nincs szolgálatban, de holnap lesz valami, amit

ma kell megbeszélnünk.

. Iacopo bölcsen bólintott.

Volt fogalma róla, mi lehet az üzlet, és volt annyi esze, hogy ne szól

jon semmit. Nagycsütörtök volt, többek közt ezért telt meg a taverna.

Hiszen másnap nagypéntek, amikor az ájtatosak az utcán korbácsolták

magukat, míg a többiek őrizkedtek a testiségtől és a szerencsejátéktól, és

egyéb bűnök hosszú listájától, amit az új pátriárka nemrégiben olvasott

fel a pulpitusról.

Ez volt Tycho próbatételének napja. Ahogyan Iacopo próbatételének

napja is. Ameliáé is, és azoké, akik előtte jöttek. Azok előtt, akik majd

nem két éve haltak meg a cannaregiói mészárlásban.

- Talán iszom valamit — mondta Roderigo kapitány.

- Talán ez az igazi - mondta Iacopo, vérszerű borcseppeket törölve

le a szakálláról. A tavernatulajdonos azt állította, hogy Barolo, és elég

sötétnek is látszott.

- Egyetértek - mondta Roderigo.

Iacopo soha életében nem kóstolt Barolót.

v - Nos - mondta Roderigo kapitány. - Hogy állnak a dolgaid?

- Többnyire ugyanúgy. Az uraság a Tanácsba jár. Dédelgeti Desdaio

úrhölgyet. Felkeresi tanácsért Alexa hercegnőt.

237

A kapitány elvigyorodott.

Iacopo arra gondolt, megteheti.

- Hogy van Desdaio úrhölgy? - Még ha Iacopo nem is tudta voltí

hogy a kapitány egykori kérő, a kérdés kényes jellege elárulta volna-.'

- Olyan bájos, mint mindig.

Roderigo belekortyolt a borába.

- Nyilvánvalóan semmi közöm hozzá. De mi hír a házasságról? ;

- Semmi, amiről én tudnék.

- Nem - ismerte el Roderigo. - Feltételezem, hogy nem. - A poha~

a fény felé tartva kritikusan vizsgálgatta a tartalmát. — Mégsem vagyo,

benne biztos, hogy ez Barolo. - De azért elég gyorsan felhajtotta. Iaco

pedig gondosan Barolót követelt, amikor megvette a következő kancsó

- Igen, uram.

iacopo ellenőrizte, hogy a kocsmáros nem gúnyolódik vele, de a

ember komolynak látszott. - Nyiss számlát - rendelkezett Atilo szolgáj'

- Holnap elküldök egy embert, hogy rendezze.

- A z nagypéntek, uram.

- Talán igen. De akkor is szeretnél fizetséget, nem?

A tavernás bólintott, és a pereméig töltötte a kancsót egy, a többítő

külön álló hordóból. Még ha nem is Barolo volt, nyilvánvalóan el

különleges ahhoz, hogy véletlenül se töltse a kancsókba.

- Igazából micsoda? — firtatta Iacopo. ;;

A tavernás körbenézett.

- Tényleg Barolo - suttogta. - Csak nem valami jó fajta.

Iacopo elég hangosan nevetett, hogy a hazárdjátékosok odanézzen

Találkozott a pillantásuk, és ők egy éles, fekete szakállú idegent látta

elegáns mellvértben, aki a legjobb borból vesz egy kancsóval. Pára

bólintottak, egy el is mosolyodott.

- A barátaid? - kérdezte Roderigo.

- Nem igazán - válaszolta Iacopo, ezzel értésére adva, hogy ismeri

őket, csak nem közelről. Státusza színezgetését a tavernás szakította féí

aki egy tál pirított ürühúst hozott, amit púpozott kanálnyi adagokba

2 3 8

fastag szelet száraz kenyérszeletekre szedett. A kapitány megette az

•tjjjühúst, de meghagyta a kenyeret. így Iacopo ugyanezt tette.

Mennem kell - mondta Roderigo. - Temüdzsin valószínűleg mos

tarira m á r leitta magát. - Bizonytalanul állt, mintha valamit a saját

^állapotáról szeretne mondani, aztán vállat vont. - Nyavalyás—motyogta.

Mindig bajt okoz.

Iacopo remélte, hogy az őrmesterről beszél.

, -Ami Desdaiót illeti... - mondta Roderigo néhány perccel később.

- Uram?

^ -Boldog?

- ó , igen, ő. . . - Iacopo megtorpant. — Olyan boldog, mint elvárható.

ffsNehéz lehet annak, akit kitagadnak. Ő pedig... Uram, beszélhetek

Ü őszintén?

<- Nyugodtan.

; Roderigo várt.

sr- Mi az - kérdezte végül amit mondanod kell?

? Iacopo szívta a fogát.

- Talán nem is olyan boldog - mondta. - Mostanra már meg kellett

p volna esküdnie. De az én Atilo uram mindig elfoglalt. És ez bizony

t magányos élet egy egészséges, fiatal nő számára...

r- Bírod a bizalmát?

- Nem uram. Ameliában, a komornájában bízik. É s . . . - Iacopo ismét

fc~ habozort. - Atilónak van egy rabszolgája.

- A vak f i ú ?

f - Nem vak, uram. De a fény bántja a szemét. így furcsa szemüveget

visel, és kerüli a napfényt, amikor megteheti,

fi - Én is úgy veszem ki - mondta Roderigo kurtán,

y - U r a m , ha esetleg megsértettelek...

- - Volt dolgom a fiúval.

Iacopo kapta magát, és tovább ivott. A kapitány hangjában volt valami

túlságos nemtörődömség. Ha Iacopo nem tudta volna máshogyan, azt

mondta volna, hogy Roderigo kapitány fél Tychótól.

; - A gazdám fel szándékozik szabadítani.

2 3 9

- Ilyen hamar?

- Hamar, uram?

- Ügy hallottam, Atilo rabszolgáit és jobbágyait három-öt év uta'

szabadítja fel. Eleve nevetséges felszabadítani. Persze nem sértésne

szánom. De csak egy év munkáját kapni. - Roderigo kapitány válla

vont. - Mennyi idő után szabadított fel téged?

- Nem voltam se rabszolga, se jobbágy.

- Tényleg? Azt hittem...

- Az igaz, hogy árva vagyok, az apám a gályán halt meg.

Iacopónak nem volt erre bizonyítéka, hiszen apja ismeretlen volt. ÍÍ|

Velence különleges helyet biztosított a szabad embereknek, akik a város

kereskedelmi útjait védelmező vagy új kereskedelmi útvonalakat nyitó

csatákban haltak meg. Roderigo tiszteletteljes bólintása is azt üzente,

hogy ez a rejtélyes apa számíthatott a figyelmére.

- Miért szabadítja fel Atilo ezt ilyen gyorsan?

- Gyorsan tanul - mondta Iacopo egykedvűen. - Asztali illemsza

bályokat. Olaszt. Minden olyasmit, amire Desdaio tanítja. Még ím

is elkezdett tanulni.

- Nem kedveled. - Roderigo kapitány ezt tényként állapította meg

- Nem bízom benne, uram. Desdaio pedig figyeli - mondta óvat

- Régebben azt gondoltam, hogy fél tőle. Most már nem vagyok b

biztos. Sok időt töltenek együtt.

- Desdaio és a szolga?

- Desdaio úrhölgy, a rabszolga és néha Amelia - mondta Ia<

aggodalmas mosolyt kikényszerítve. - ó r á k i g egyedül ülnek a p

nobilében, miközben Atilo távol van. És a rabszolga elkíséri az esti s<

Néha órákra elmennek. Biztos nem történik semmi.. .

- O rabszolga.

- Pontosan, uram.

Roderigo kapitány undorodni látszott.

2 4 0

42.

- Iacopo? - kérdezte Tycho az ajtó csikorgását hallva. h Desdaio kukkantott be a cellába.

- [acopót várod? - kérdezte meglepett hangon.

- Korábban erre járt.

Desdaio becsusszanva nyitva hagyta az ajtót, és beáradt a holdfény.

Aznap este telihold volt, az égen ragyogtak a csillagok.

- Hölgyem, csukd be az ajtót.

" - Kern látunk a sötétben.

Még több holdfény töltötte meg a szobát, mert Desdaio makacsul

kicsit szélesebbre tárta az ajtót. Amikor megfordult, azt látta, hogy

Tycho a falnak fordul.

- Menj el - mondta. - Vagy csukd be.

' - T y c h o . . .

- Most azonnal.

i Desdaio bevágta az ajtót.

~> - Menj abba a sarokba. Ne gyere közelebb...

4* Tycho egy faéket rúgott az ajtó alá, aztán gyertyát, gyújtóst és kova

követ keresett. A gyújtós rongy volt, a kovakövet egy cittadino vesztette

jfil>aki túlságosan el volt kényeztetve ahhoz, hogy megkeresse.

- A gyertyák pénzbe kerülnek - mondta Desdaio, a gazdag nő buz

galmával, aki szegénynek hiszi magát.

* i - Bánt a holdfény - mondta Tycho.

í Az a nap.

í' - Ez másfajta fájdalom.

\ Desdaio kétkedve nézett rá. Közelebb hajolva meglepődött azon,

hogy Tycho kettőjük közt tartja a gyertyát.

,í*- ;El kell neked mondanom valamit. És le akarok ülni.

f - A matracomra?

r Látsz széket?

f

241

Desdaióból rózsa, édes bor, verejték utóillata és pézsma áradt,;

Tycho szeretett és gyűlölt, de nem tudott leszokni róla. A vároí

minden tizenöt és harminc közötti nőből ugyanez az illat áradt.

- Jól vagy?

- Nem - mondta nyersen. - Nem vagyok.

Desdaio annyira megrendült, hogy hátralépett. Tycho hálás

ezért. A nő teste még mindig hívogatta, a nyaki verőere olyan

mint egy katasztrófára hívogató dobverés. A nyaka bőre a fiatalsá

és gyertyafénytől ragyogott.

- Eredj - mondta neki. - Menj már. *.|

- Azt hittem, hogy a barátom vagy — mondta. — Aztán így bes;

velem - szemei megnőttek az el nem hullatott könnyektől. - >

teheted. Nem szabad.

- Mert rabszolga vagyok?

- Ez tapintatlanság.

- Némely napokon - mondta Tycho - gyűlöllek.

Desdaio zokogott. Egyetlen harapás a tarkójába.

- Azt hittem, ha kedves vagyok, az segíthet. Azt mondják, iiogy mi

den rabszolga meg akarja ölni a gazdáját. Neked másnak kellene lenned

Jó szíved van - mondta Desdaio ádázul. - Minden gyűlöleted ellenérej

Tycho mosolyától megborzongott.

- Tévedsz, hölgyem. Kétlem, hogy van...

A kérkedését félbeszakító koppanás hirtelen jött, és Desdaio szeme,

kikerekedett. Rossz, ha itt találják. Hálóingben, vállán átdobott gyap

júsállal, mezítláb...

- Talán Amelia az. Kimagyarázom.

- Atilo az — mondta a Tycho, amint a kopogás megismétlődött.

Haragos kopogás hangzott fel újra. Atilo most már tudta, hogy

ajtó el van torlaszolva, mert amikor a második kopogásra nem k i

választ, lenyomta a kilincset.

- Honnan tudod?

- A lépteiből.

2 4 2

Tycho matracát félrehúzva egy lyukat mutatott a falon, egy kifelé

fúrt alagút korai és félbehagyott kísérletét. Amikor Desdaio habozott,

Tycho felemelte - egyik kezét a térdhajlata, másikat a bordái köré téve -

és leengedte, mielőtt a matracot visszahúzta volna a helyére. Desdaio

arcából ítélve ő a melle alatt is érezte a fiú kezét.

. - Nyisd ki az ajtót.

- Uram, ha nem nyomná annyira.

A. nyomás megszűnt, Tycho pedig kihúzta az éket, elég gyorsan mo

zogva ahhoz, hogy Arilo dühös betörése ne törje el az ujjait. Az öreg a

Tycho kezén lévő vágásra nézett, aztán körbevizslatott a cellában, és

szeme a gyertyán állapodott meg.

- Miért van rá szükséged?

- Az éjszakai látásom nem tökéletes - hazudta Tycho.

- Hol van a lány? - kérdezte Atilo.

- Kicsoda, uram?

-Amelia.

- Gondolom, az ágyában alszik.

Az öreg haragos képet vágott.

- Úgy volt, hogy ma este hozzám jön. - Szívta a fogát, úgy döntött,

hogy már így is túl sokat mondott. - Iacopo is hiányzott. Ha együtt

törik valamin a fejüket...

-Nemrégiben tért vissza.

- Honnan tudod?

- Hallottam őt, uram. Az új mellvértje karcolta a falat odafenn és

elég hangosan káromkodott, hogy meghalljam.

- Gondolom, részegen. - Az éles szakáll feletti csillogó sötét szemek

figyelték Tychót. - Nem sok mindenről maradsz le, ugye?

- Igyekszem, uram.

- És bezártad az ajtót?

- Tudod, hogy belül nincs retesz. De ezt odafenn találtam. — A fa-

véget felmutatva Tycho megjegyezte: — Biztonságosan zárja az ajtót. Te

mondod, hogy biztosítanod kell a bejárókat és kijárókat. Egyszerűen

.engedelmeskedem.

243

Az öreg felhorkant.

- Aludj valamit. Kelj korán, kipihenten és tettre készen, éles elmév<

Sok múlik a holnapi napon. Ne hagyj cserben.

- Uram?

- Imádkozz az isteneidhez a sikerért.

Nincsenek istenek, mondta ki majdnem Tycho. Legalábbis a hozzá

és hozzám hasonlók számára.

- így teszek, uram. Jó éjszakát.

Tycho visszarúgta az ajtófélfát a helyére, elhúzta a matracot és kiemelt

Desdaiót a lenti mélyedésből. A nő lerázta magáról a fiút, amikor a

megpróbálta lesöpörni a földet a ruhájáról.

- Ezt jöttem neked elmondani. Atilo különleges feladatot tartogs

számodra holnap. És tudhattam volna...

Megakadt.

- Hogy Amelia az ágyába jár. . . azt gondoltam...

Hogy a hercegnőhöz láncolta magát? Hogy a bordélyokban k*:rv

zott? Nem hihette, hogy egy Atilo il Mauroshoz hasonló nagy hatalmú

ember egyedül alszik a saját házában? Még Desdaio sem volt ilyen naiv.

Tycho szorosan ölelte a nőt, miközben az sírt, a karjaiba zá ' t i L-.

érezte, amint a mellei hozzápréselődnek, a mellbimbók megkeményed

nek. Desdaio szemei kikerekedtek, amikor Tycho megcsókolta, és egy

pillanatra viszonozta is. Aztán egy pofont hárított el a fiú.

- Visszacsókoltál.

- Nem én.

- Hölgyem...

- Elég. - Desdaio hangja haragos volt. - Erről nem beszélünk többet.

2 4 4

43.

- Remélem, ez nem valami bosszúság.,.

Atilo a szobája ajtajában állt egy hosszú ujjú gyapjúruhában és skarlát-

tín papucsban, ami az orrán felkunkorodott. Bár Iacopo mondta a nevét,

amikor bekopogott, az öreg egyik kezében tor volt, a másikban lámpa.

A támadóra öntött olaj volt a hétköznapi ember mágustüze. Tíz évvel

korábban egy patrícius halt meg úgy, hogy egy szolga, akinek a lányát

megerőszakolva a lámpát döntötte rá, a lány pedig egy égő fáklyát hají

rott utána. Marco herceg hagyta, hogy felakasszák kettőjüket. Tiltotta

a felhasítást, kasztrálást, kibelezést és elégetést, amit a hagyomány

megkövetelt. Mindenkinek tetszett a döntés, kivéve a nemes feleségét.

De az amúgy is genovai volt.

- Na? - kérdezte Atilo.

- Beléphetek, uram?

Atilo morgolódva lépett odébb.

- Bocsásd meg, hogy rád török... Holnap kívánod Tychót próbára

tenni?

Az öreg arca megkeményedett, és egy falócára ült le, anélkül, hogy

Iacopót ugyanerre buzdította volna. Szemét Iacopo arcára szegezte és

kitartotta a pillantást, amíg a fiatalember félre nem nézett.

-A féltékenység lesz a veszted.

- Nem vagyok féltékeny, uram. - A fiatalember vállat vont. - Bár

irigylem a sebességet, ahogyan tanul. Ez az éjszakai látás is hasznos. Az

Őrkutyák sem veszik észre. Mintha varázslat venné körül.

- Nem varázslat - mondta Atilo. - Nincs szaga. .

Iacopo szája tátva maradt.

- Rájöhettél volna. Akármilyen betegség vakítja meg nappal, az a

íagot is elveszi tőle. Ezért nem találják a nyomát a kopók. Nincs mit

követni...

Egy hét után elvetették azt az évadnyi tananyagot, amely a kerülők,

a hamis szagnyomok és a vízben elrejtőzés tudományát tárgyalta. Tycho

245

1 még ha akart volna, sem rejtőzhetett a vízbe. És mivel a kutyák el<

nem találták a szagát, a lecke többi része fölöslegesnek bizonyult.

- Nincs szag - mondta Iacopo. - Az hasznos lehet.

Atilo kedvesebben nézett rá.

- Részeg vagy. Aludj egy kicsit, és jobban leszel. És barárkozz ős:

vele... - Atilo feltartotta a kezét, a nyilvánvalót elismerve. - Tud<

hogy nem könnyű neked. De szedd össze magad. Mert ha átmeg1

holnapi próbán, akkor ö is csatlakozik hozzánk.

- Felszabadítod?

- Válaszd külön a kettőt - mondta Atilo. - A képzés Öt évet v<

igénybe. Ő rabszolga. Akkor szabadítom fel a rabszolgákat, amit

megkapták a teljes képzést. Ha holnap sikerrel jár, felszabadítom..

egyik következik a másikból.

- Senki sem kaphatja meg a kiképzést egy év alatt.

- Azt mondod, tévedek? Hogy nem tudom, mikor lesz egy tanonc!

mesterlegény? - Az öregember hangja jeges volt.

- Nem. Természetesen nem, uram.

- M i t mondasz?

- Már ki volt képezve... - Iacopo elgondolkodott a saját feltevésén,

nyilvánvalóan tetszett neki. - Biztosan ez lehetett. Azért jött ide, ho

megöljön valakit. Hogy eláruljon minket. Lehet, hogy a császárn

dolgozik.

- Melyiknek?

- Valamelyiknek - mondta Iacopo belemelegedve a témájába. - A i

metnekvagy a bizáncinak, nem számít. Mindketten akarják Velenc

Hogy lenne jobb. . .

- Iacopo! - Atilo hangja éles volt.

- Igen, uram?

- Miért nem engedlek utcán verekedni? Miért nem szabad kiálinod*

vívóversenyeken? Azért, mert rossz szokásokat veszel fel. Ha Tycho kf>

lenne képezve, gondolod, hogy nem venném észre? Minden vívóiskola

büszkélkedik egy mozdulattal - legyen az elegáns vagy halálos -, amí|

csak Ők tanítanak. Persze mind szemfényvesztés. A vívóiskolákn;

2 4 6

saját stílusuk van. Akárcsak a bérgyilkosoknak. Tudnám, ha Tycho

ki lenne képezve. Hihetetlen reflexei és reakciói vannak. De amikor

találkoztam vele, még tanulatlan volt. - Ennyiben maradtak volna a

dolgok, ha Atilo nem áll fel, veregeti vállon Iacopót és mondja: - Nem

azért van itt, hogy eláruljon minket, fiam.

t - Engem biztosan nem fog - értett egyet Iacopo az ajtóhoz fordulva.

Karmokhoz hasonló ujjak állították meg helyben. Először megpróbált

kifordulni a szorításból, de mintha csak egy húsába fúródott szigony

nyal harcolt volna. Az Öreg ujjai mozdíthatatlanok voltak. Ez volt az a

teljes mozdulatlanság, ami Atilót jellemezte, mielőtt egy gyilkosságot

kivitelezett.

- Magyarázd meg.

- Uram...

- Felejtsd el az udvariaskodást.

Ez önmagában is figyelmeztetés volt. Atilo hitt a jó modor művésze

tében, mert az udvariasság több ajtót nyitott meg, mint egy feszítőrúd.

Ahogyan egy mosoly is könnyebben öl, mint egy frontális támadás. Bár

kezdetben kevésbé fáj, és az áldozat is tovább haldoklik. Atilo mosolygott.

Ez volt a második figyelmeztetés.

Hallgatnom kellett volna, gondolta Iacopo, és egész nap ez volt a

legigazabb gondolata. Hallgatnom kellett volna. Távoznom kellett volna,

-amikor lehetett. Akkor a magam módján intézhettem volna ezt.

- Uram, sajnálom. De láttam, amint Desdaio úrhölgy elhagyja Tycho

celláját. Az öltözéke... - Iacopo meghajtotta a fejét. - Hálóruha volt.

Egy sállal leterített hálóing. A haja le volt eresztve, uram. - Hajadonként

Desdaio hordhatta leengedve a haját. Amióta azonban Atilo háztartásá

hoz csatlakozott, rákapott, hogy feltűzze. A személyzete egyetlen tagja

sem látta azóta kibontott hajjal.

- Igazán? Mikor láttad ezt?

- Épp az imént, uram. Néhány pillanattal ezelőtt.

- Esküszöl?

Iacopo nyelt.

- Igen, uram.

247

Atilo olyan gyorsan mozgott, hogy legyen akármilyen fürge,

sem állíthatta volna meg.

Az egyik pillanatban a tőre még a mellette lévő asztalon volt,

vetkezőben a pengéje Iacopo ortlyukában csúszott fel, és egy csepp

csorgott végig a pengéjén.

Iacopo érezte a kést az arca mellett. Ha megmozdul, az arcü

hasítja fel. Ha Atilo feljebb nyomja a pengét, Iacopo meghal. N e m i

volna nagyot taszítani a tőrön, hogy az agyába fúródjon.

- Akkor hamisan esküdtél. Egy pillanattal ezelőtt én jártam T

szobájában, és egyedül volt. Ha Amelíát mondod egy órával ezelő

Amikor Atilo vállat vont, a Iacopo orrából csöppenő vér kövéret

hízott. — Akkor megkorbácsoltatnám Tychót. De ez nem volt eléy

akarod, hogy adjam el. És így arra is készen állsz, hogy megrágalm

Iacopónak az járt a fejében, hogy az öregember megöli.

- Vond vissza - csattant fel Atilo. - Vond vissza a vádadat. Ism<

hogy hamisan esküdtél, és megpróbáltad beszennyezni Desdaio in

- Soha nem...

- Most tetted meg - mondta Atilo hidegen.

- Uram, sajnálom. Bizonyára félreértettem, amit láttam.

A penge magasabbra csúszott. Iacopo rájött, hogy lábbujjhegyer

Részegen, az egyik orrlyukában álló tőrrel. Mintha a lábujjhegyen i

álldogálás visszatarthatta volna a pengét, hogy behatoljon a koponyáj

- Hazudtam - mondta sietve. - Sajnálom.

Atilo visszahúzta a torét. A következő pillanatban végighúzta Iao

arcán, hogy megvágja vele. Örök életére megsebezte.

- Akárhányszor a tükörbe nézel, emlékezz rá, hogy egy nő jó hírra

tetted kockára a saját törekvésedért.

Iacopo botladozva az ajtó felé fordult.

- Iacopo...

A férfi visszafordulr.

- Te magad varrod össze, értetted? Nem ébreszted fel Ameliát.

magad csinálod meg. És jól viseled magad Tycho körül.

2 4 8

Az ajtaján felhangzó kopogás hallatán Desdaio szégyenre és éles

holdfényre ébredt. Egyetlen, szinte habozó kopogás. Amelia pillana

tokon belül felült kerekes ágyában, kendőt tekert magára és álmosan

várta a parancsot.

- Megyek - mondta Desdaio.

Lassan közelített. Eleven haraggal és a szégyenével. Elmondta az

igazat, az átkozott. Ő, Desdaio Bribanzo elolvadt egy... nyilvánvalóan

különös és.szép rabszolga karjaiban. Aki olvas a gondolataiban, szemlá

tomást ismeri az esze járását, és megérti a boldogtalansága természetét.

- Hölgyem, jobban szeretnéd...?

- Mondtam, hogy megyek - csattant fel Desdaio. - Ki az?

- Én - hangzott fel egy mély hang -, Atilo.

Desdaio lassan nyitotta ki az ajtót, hiszen a férfi soha nem látogatta

meg eddig a szobájában. Az ő kívánsága volt, hogy Amelia görgős ágy

ban aludjon az ágya lábánál. Ezt akkor kérte, amikor megértette, hogy

az esküvő nem következik be azonnal. Mintha ezzel azt mondta volna,

hogy Atilo házassági szerződés nélkül nem jöhet az ágyába. Kivéve ha

meg sem próbál az ágyába jönni.

Amelia késő éjszakái látszottak megadni az okát.

- Uram?

Atilo úgy nézett ki, mint aki tanácstalan, hogy mit is mondjon.

Akinek gondolatai, tettei és szavai eltávolodtak egymástól.

- Baj van?

- Ez az. Azt hittem, hallok valakit a lépcsőn járni.

- T a l á n Iacopo?

- Nem - mondta Atilo. - Most beszéltünk.

- Semmit sem hallottam, uram.

Még akkor is mentegetőzött, amikor Desdaio határozottan becsapta

az ajtót.

Amelia egyszerűen a vártnál később jöhetett, döntötte el Atilo, amint

azt hallgatta, hogy a tolózárak a helyükre csúsznak. Minden utalás arra,

hogy Desdaio Tychóval lehetett, méltatlan. Bár zavarta az a harag, amit

a nő szemében látott.

2 4 9

44.

Tycho vizezett sört ivott reggelire egy elsötétített házban a Cannaregión,

hajnalhasadás előtt egy órával. Az utolsó adag részegítő ital, amihez a

nap során érhet. A vizezett sör csak annyira volt részegítő, amennyire

egy tompa kés veszélyes. Bár ha az ember kitartóan próbálkozik, azzal

is kárt tehet magában. De mindenki bolondnak nézné, és hetekben

telne kiheverni.

Egy apró kenyérdarabot levágva először lehámozta a juhsajt héját,

mielőtt leszelt volna egy viaszos darabot. Úgy nézett ki, mint a viasz, a

szaga is olyan volt, és csak kismértékben volt jobb az íze. Az étel iránti

vágyat nem ismerte mostanában.

Egy helyben készült gyertya égett előtte.

A körben lévő épületek a szappankészítő gödrökből áradó füsttől voU

tak zsírosak, amelyek éjjel-nappal fortyogtak, hogy zsírt hozzanak létre

az olcsó gyertyákhoz. A drága, templomokban és a hercegi palotákban

használt fehér gyertyákat máshol készítették. Ezeket a gyettyákat a

vargák használták a munkájukhoz. Amik a bordélyokban, tavernákban

és a majdnem szegények kalyibáiban égtek.

Sör, sajt, kenyér, gyertya és kovakő.

Ez mind a börcserző elhagyott boltjának felső emeletén, a Canal:

Grandé felső bejáratától északra. Százlépésnyire Santa Luciának, a

bérgyilkosok és vakok védőszentjének templomától. Az asztal, amelyen

mindezek álltak, fából készült és régi volt. Akárcsak a padló, a spaler-í

ták, a falak és a tető. M i n d fából készült és régi volt. Kivéve a két fenti

ablakot, amelyek be voltak spalettázva és viaszos papír borította őket.

Időbe telt, mire Tycho rájött, hogy milyen gyorsan leégne az épület.

Talán ez volt a lényeg. Egyetlen szikra az egyik viaszolt ablakra, hogy.

minden hamuvá porladjon.

Elszorult a szíve, amikor belépett. Ez a sok fa Bjornvinre emlékeztette

Velencében a házak többsége téglából vagy kőből épült. Még a fa

vázas vagy vesszőfonatú kunyhókat is bevakolták. Ez csupa fa volt, a

három emeleten át nyúló kéménytől eltekintve, ami, a városban honos

2 5 0

kúpos csövek módjára, egy kis fitmailóbzn érc véget. A kémény téglából

épült. A benne égő tűz fűtötte fel a bolt üstjét, amit a bőr kifőzéséhez

és formálásához használtak.

A kandalló fölött egy oroszlánfej mellett denevérszárnyakat látott.

Mindez arról árulkodott, hogy a megfelelő helyre jött. Ha ez nem

volna elég, az asztalon heverő fegyverek amúgy is elmondták neki. Egy

firenzei tőr, ami elég vékony ahhoz, hogy a hónaljtól a szívig siklassák,

vagy behatoljon az ánuszba, és alapvető szerveket pusztítson el, anélkül,

hogy nyomot hagyna. Dr. Crow adta a kardot, aki nem került elő azóta,

hogy Tycho a Ca* il Maurosba érkezett.

Tycho nem vette a fáradságot, hogy megvizsgálja a kampókat, ame

lyeken felmászott. Nem fogja és nem is lesz szüksége rájuk. A kötélről

sem vett tudomást. Inkább az acélsodrony, a fatőke és az apró kézi

nyílpuska kakasa érdekelte.

Hibátlanul és gyorsan összeállította, azt kívánta, bárcsak Atilo is

látná. Időről időre esetlen volt kissé, amikor a férfi is nézte. Az íjhoz

járó öt ezüstfejű nyíltól megborzongott.

Az ezüst érintése fájt. Tycho ez nagyon jól tudta. Azt is tudta, hogy

Atilo a kriegbundxizk tartogatta ezt a nyílpuskát. Ezeket kellett volna

kiűzni a városból. Ezért eltűnődött az éjszakára tartogatott feladaton.

A végső ajándék három dobókés volt.

Tycho felemelt egyet, és egyetlen mozdulattal az oroszlánmaszk fogai

közé vágta. Öt más kés találta el a száját az évek során. Többtucatnyi

viszont nem. Tycho azt remélte, ez jó jel, és nem dobta el még egyszer,

hogy ne kockáztassa a szerencséjét.

Tycho megolajozta a kis nyílpuskát, ellenőrizte a kardját, ami olyan

éles volt, hogy borotválkozhatott volna vele, és gondosan becsomagolta

az ezüst nyilakat. A tőr egyensúlya kifogástalan volt. A mutatóujján

egyensúlyozta azon a ponton, ahol a penge találkozott a markolattal.

Miután Tycho kiválasztotta a fegyvereit az estére, megtalálta a máris

elsötétített szoba legsötétebb sarkát, párnává hajtogatta a köpenyét, le

hunyta a szemeit és, ahogyan Atilo tanította, elképzelte a rajta átáradó

vizet.

251

- Mi van az arcoddal?

- Megtámadtak, hölgyem. Három rabló. - Iacopo szerényen mosoly,

gott. - Sikerült visszavernem őket.

Desdaio ránézett.

- Hallottam, hogy ittál. ^

- Hallottad?

- Úgy értem... - Elpirult. — Hallottam, amikor múlt éjjel hazajöttél^

és azt gondoltam, hogy részeg vagy. Nem vettem észre - az arca durva

öltéseire nézett -, hogy megsérültél.

- Veszélyes ez a város, hölgyem. Különösen azok számára, akik ott?,,

kószálnak éjjel, ahol nem kéne. Senkinek sincs mindig szerencséje. '

Desdaio bólintott, és a herceg állatkertjét alkotó ketrecekre nézett,,

A reggeli levegő olyan csípős volt, hogy látta a leheletét. A szag istállóra

emlékeztette. Bár ez nyilvánvalóan émelyítőbb volt.

- Okos vagy. Hogyan szereztél engedélyt?

Iacopo jelezte a meghajlást, hogy elismerje a bókot, és aznap először;1

mosolygott.

- Egy barátom apjától.

Az igazság az volt, hogy a Főhercegi Állatkert egy hivatalnokának fiát

zsarolta meg, aki nem tudta kifizetni, amit Iacopo egy órával korábban!

reggelinél nyert el tőle. Egy olyan játékban, ahol Iacopo adta a kockát.

A látogatás megszervezését megkönnyítette az, hogy Desdaio Bribanzo

volt Iacopo vendége. Figyelmeztetés is járt hozzá. Ne engedd közel a*

tigrishez. Iacopo elvigyorodott, amikor megtudta az intés okát, szinte*

hallva, amint bosszúja utolsó darabkája a helyére kattan.

Három állatkerti hivatalnok ült a falon és a hírhedt örökósnőn so-t

molygott. Iacopo egyszerre átkozta őket és magát. Ragaszkodnia kellet

volna hozzá, hogy ő, Desdaio és Amelia magukban lehessenek. Lehetőié

Amelia nélkül, aki megkönnyebbült, miután ide kísérte az úrnőjét a-*

Ca Íl Maurosból.

- Iacopo... - Amelia csak most vette észre a férfi arcát. - Mi történt?.

- Orgyilkosok. Tudod, milyen a város.

- Legyőzte őket - mondta Desdaio.

252

Ahogyan Amelia egyik oldalról a másikra hajtotta a fejét, csilingeltek

a fonatokba fűzött ezüstgyűszük.

- Szakértő művének látszik. Nem úgy a varrás.

-Amel ia . . .

- Nem mintha tudnám, hölgyem.

- Megtámadtak — mondta Iacopo kurtán. Imádott szakálla odalett,

mert a szürke vágás jóval a borotválkozási vonal alatt húzódott, egészen

áz állkapcsa vonaláig.

- És visszaverted őket?

- Nyilvánvalóan - mondta Desdaio. - Hiszen itt van. Most inkább az

állatokat nézzük. - Aznap nem volt hajlandó kellemetlenségre gondolni.

Néha azt hitte, hogy Atilo csak arról tud beszélni. Politika, erőszak,

régi háborúk, és.. .

A főhercegnő.

Az volt a másik témája. Alexa neve állandóan felmerült a társalgás

során, mint egy régi baráté. Vagy egy régi szeretőé, gondolta Desdaio

keserűen. A pletykákat nem lehetett nem hallani, még neki sem. Azok

a régi barátok, akik egy éve nem beszéltek vele, vették a fáradságot,

hogy tudassák vele. Amelia pedig... Desdaio talán félreértette Atilo

szavait. Vagy mégsem.

. -Tigr i s tmondtá l?

~ Igen, hölgyem. A tevemadár mellé.

- Azt hittem, hogy Marconák van rinocérosza.

- Elpusztult. Azt mondják, az öreg herceg halálát gyászolta, és nem

fogadott el táplálékot.

- Valószínűleg megbetegedett - mondta Amelia. - Megbetegedett,

és megunta az életét. Valószínűleg a betegségbe és az unalomba halt

bele. Már ha nem egyszerűen az unalomtól halt meg.

- Mi van ma veled? - Desdaio szavai élesek voltak.

- Nézz körül, hölgyem. - Amelia a vaskorlátokra mutatott, a falakat

szegélyező mély árkokra, a fejük felett kifeszített halászhálókra, amelyek

az egzotikus madarak röprét akadályozták meg. - Ez a hely börtön.

Undorító - mondta Amelia, olyan hangosan, hogy Desdaio megfordult,

253

hogy hallotta-e valaki. Csak az alkalmazottak voltak ott, őket pedig

lefoglalta a vihogás.

- Megvárhatsz odakinn.

- Köszönöm - mondta Amelia, noha Desdaio ezt büntetésnek s;

A núbiai az alkalmazottakra gúnyosan mosolyogva biccentett a ke

be zárt leopárdnak, amint elhaladt mellette. Annak szemei égés*

kapuig követték a lányt, és szemlátomást azon túl is.

- Igazán! Nem tudom, mi ütött belé...

- örülök, hogy magunkra maradtunk - mondta Iacopo.

Desdaio bájosan elpirult. Ha Iacopo Atilo helyében lett volna,:

egy éve ágyba viszi. Rózsaszál volt a lány, minden tekintetben tökél

De Atilo lerötte a bimbót, mielőtt kifeslett volna. Nem várta meg, n

bimbó kibontja szirmait. És a csodálatos alakja. Feleennyite pompa

sem volt Velencében másik. Ezt a véleményt a hivatalnokok is osztó

akik egyre bámultak. De nem tart örökké. A nők alakja sosem tai

Ha túléli a szülést, Iacopo félig mór kölykökkel látja majd vís;

akiket táplál, elnáspángol, dédelget és kényeztet. Szoptatós és szí

dajkát vesz fel, aztán nem engedi, hogy végezzék a munkájukat, an

megfizetik őket. Iacopo a cannaregióí mészárlás után arról ábrándo

hogy Ő lesz a bérgyilkosok vezére. Talán még Atilo is örökbe fog

De ez már soha nem fog bekövetkezni. Desdaio ad neki örökösi

Ha pedig nem, az öreg kedvence most úgyis az a fehér hajú eszelő

- Ráncolod a homlokod, Iacopo.

Gondolkodom, hölgyem. - Mélyen meghajolt. - Igyekszenvh

ne tegyem többet.

Desdaio nevetett.

- Gondolkodj csak.

Amikor Iacopo a karját kínálta, Desdaio meglepettnek látszott, m

azonáltal befűzte a karját Iacopóéba, és a tevemadár kalitkájához in<

Útközben egy üres mezon vágtak át.

- Mi élt itt?

2 5 4

- Marco főherceg unikornisa, hölgyem. Az volt fajának utolsó élő

példánya. Legalábbis ezt hallottam.

- Igazán? - mondta Desdaio elkerekedett szemekkel. - Mi történt?

- Az egyik változat, hogy kimúlt az öregségtől.

- A másik?

- Lemészárolták, és a húsát kiszárították a szélben az új főherceg

parancsára. Marco tudni akarta, hogy az unikornisnak tényleg olyan

íze van-e,, mint a lónak. Biztos vagyok benne, hogy ez hazugság...

Desdaio annyira megrendült, hogy hagyta, hogy Iacopo megnyug

tatásképpen átkarolja, és csak néhány pillanattal később húzódjon el.

Ekkor Iacopo keze könnyedén végigsimított a fenekén, ami éppen olyan

húsos volt, mint amilyennek látszott. Desdaio elpirult, Iacopo nem

szólt semmit.

Pusztán mosolygott.

A tevemadár hatalmas volt és szürke, testét rövid tollak fedték, szár

nyai abszurdak és kicsik voltak. A lába olyan volt, mint a pulykáé,

de ötvenszer nagyobb. A nyaka olyan olyan fenn volt, hogy apró feje

föléjük magasodott.

- Nincs púpja.

- De volt. Noha csak aprócska. — De Iacopónak több esze volt, minr

hogy rámutasson. - A sivatagban élnek - mondta Desdaiónak, hiszen

% aznap reggelinél ezt is megtudta. - Innen a neve. Egy hónapig is elvan

; víz nélkül.

Desdaióra hatott a dolog.

- A tigris pedig amott van - mondta Iacopo, Desdaiót egy téglaka-

lyibához irányította, ahol az egyik falat korlátra cserélték.

- Szegény Marco - mondta Desdaio, miközben közeledtek.

Iacopo felhúzta a szemöldökét, reményei szerint ábrándosan.

- Azt hiszem, hogy ez a főherceg távoltartására épült. Valószínűleg

kézből akarja etetni a vadállatot.

- Találkoztál az új főherceggel?

- Igen - mondta Desdaio semleges hangon. - Az apám azt remélte...

255

Hát persze, hogy azt. Melyik velencei apa nem akarta volna szűz

örökösnőjét egy főherceghez adni, legyen az féleszű vagy sem? Csekély

áldozat, amikor a jutalom az, hogy örököst biztosítson a főhercegi

trónra. Hozzáférés a Millioni-milliókhoz. Kereskedelmi utak keletre

Mellé T i m u r bin Taragaj kán védelme.

- Elutasítottad?

Ezzel megsértette a nőt. Mindenesetre Desdaio a kunyhótól húszlé

pésnyire megtorpant. Iacopo mélyen meghajolva és mosolyogva meri

tegetŐzött.

- Bocsáss meg. Elszomorítottaíak. - A mosolygás fájt Iacopónak, de

szüksége volt Desdaio kegyére.

- Engedelmes lány vagyok.

Igazán? Gondolta Iacopo. Akkor miért élsz egy mórral, aki nem is

a férjed? Miért tagadott ki az apád? És hogy lehet, hogy nekem itt van

ez.. . Iacopo megérintette az új sebhelyét, és érezte a durva öltéseket

Amikor csak annyit tettem, hogy elmondtam az igazat, hogy láttalak

Tycho celláját elhagyni?

- Lássuk a tigrist - mondta vidáman.

Egy mérges fehér arc üdvözölte őket. A vadállat alig vette a fáradságot

hogy vicsorogjon, miközben körbe-körbe járt, és a lába alatti szalmán

is meglátszott a végtelen járkálás. A bűz hihetetlen volt, ahhoz képest

hogy csak tavasz volt, az ég felhős, a nap a távoli látóhatáron, a levegő

pedig hideg.

- Azt hittem, hogy a tigrisek csíkosak.

- Ez hótigris - mondta Iacopo. - A legritkább fajta a világon. Ilyen

még a mameluk szultánnak sincs.

Desdaio újdonsült tisztelettel nézett az állatra.

- Hát nem gyönyörű? - mondta Iacopo, ahogyan Desdaio közelebb

óvakodott. Mögé lépett, és érezte, hogy előrelendül. Egy újabb ipró

lökéssel közelebb mozdította a nőt korláthoz.

- Istenem - mondta Desdaio. - Rendkívüli állat.

A nőstény tigris még a magas hegyektől és a színét adó hótól tá

pompás látvány volt. Ugyanakkor boldogtalan és ideges. Megforc

2 5 6

felemelte a farkát, és ahogyan arra Iacopót előre figyelmeztették, bű

zös vizeletet spriccelt Desdaio prémes szegélyű kabátjára. Egy kevés a

kezére is jutott.

- Hölgyem.

- Ó, istenem... Tisztátalan jószág.

Desdaio már az ujjait törölgette, és a szégyenkezés könnyei töltötték

meg a szemét. Miközben visszatekintett, hogy megnézze, hogy a hiva

talnokok észrevették-e az eseményt, Iacopo elvigyorodott.

- Azonnal menni akarok.

- Hát persze, hölgyem. Hadd vegyem fel ezt. - Iacopo kikapcsolta

Desdaio kabátját, összehajtogatta, és a hóna alá dugta, hogy elrejtse a

bűzlő bársonyt. - A kapunál van egy vályú, ahol megmoshatod...

A vályú kőből volt. A lovak itatására használták, amik élelmet szál

lítottak a herceg állatainak a Riva degli Schiavonitól. Desdaio olyan

alaposan megmosta a kezét a kicsorduló, dermesztően hideg vízben,

^ogy az ujjai kivörösödtek.

[iközben a késő délutáni ég felhőkkel telt meg és az égen szokatlan

illám cikázott, Atilo visszatért a dolgozójába a Rialto híddal kapcsolatos

rvekkel. M á r az öreg főherceg szerette volna kicserélni a meglévő fahi-

uegy kőhídra. A hídnak mindkét oldalára boltokat terveztek. Mivel

[arco tulajdonában volt a híd, a bérleti díj is az övé lett volna. Ami

lég fontosabb, ez az új híd védhető lenne lőrésekkel és padlórácsokkal,

melyeken át az égő olajat ki lehet Önteni.

A terv tízezer, kézzel kivágott és a homokba vert, agyaggal és murvával

elszórt vörösfenyő cölöpöt igényelt, hogy mindkét oldalon megtartsa

z alapozást. Egy teljes erdő holttestét tömörítenék egy apró területre,

Wrítanák be tölgygerendákkal, majd az isztriai kőből faragott termés-

Öveket erre fektetnék. Csak akkor lehet felépíteni az új hidat.

Három dolog dolgozott ez ellen.

KettŐ megoldható volt, egy nem. A mostani hidat mindenki szerette,

ezen lehetett változtatni. A főherceg bejelenti, hogy San Domenico

257

Contarini, a Serenissima dózsék közül az egyik legnagyobb, meglátogatta

álmában, hogy elmondja, Velence kőhidat érdemel...

Amikor a főherceg tengerrel való eljegyzésének dátumát vízkeresztről

húsvétra tették vagy a hercegség örökletes lett, azt a szentek álmukban

jelentették be a Mil l ioniknak. Szent Márk mindig jó választás voltig

Sajnos ő a főherceg előző tervét támogatta.

De ha San Domenico kőhidat akar, akkor a második is megoldható.^

A Canalasso két oldalán húzódó házakat százlépésnyire a szárazföld l

felé le kell rombolni, hogy az alapok megépülhessenek. Tiltakozások^

lesznek. Mindazonáltal nehéz egy szenttel vitába szállni.

A megoldhatatlan probléma az volt, hogy mielőtt a régi hidat le-i

bontották volna, és az újat megkezdik, I I I . Marco csatlakozón San

Domenico Contarinihez a mennyben. így maradt a fahíd, miközben

a Tízek a cseréje költségein vitáztak.

- Gyere - mondta Atilo az ajtaján a kopogást hallva.

Iacopo nyitott be, és kivátta, amíg Atilo hidegen beintette. Aúloi

feltételezte, hogy Iacopo terve nyilván az, hogy addig hajlong és men

tegetőzik, amíg fel nem bosszantja annyira, hogy megbocsásson :

- Mk akarsz?

- Arra gondoltam... talán... - Iacopo mély lélegzetet vett. - 3

én vihetném a ma esti parancsokat Tychónak. Akkor szerencsét íi

hatnék neki. - A tegnap esti leteremtés hatására odalett a fiataléi

szokásos merészsége. A bőre szürke volt, az arca durva, ahol im;

szakállát le kellett borotválnia.

- Tomasnak adtam a feladatot.

Tomas, egy csendes és szerény, vezetésre teljesen alkalmatlan

már Iacopo előtt Atilo kiképzésében állt. Azokban a napokban t

sütött a Campo dei Carminin, sütödéje a francia módi szerint ké

süteményekről híresült el. A másik, emberek megmérgezésében mut

képességét senki sem dicsérte vagy híresztelte. A krieghund éjszal

Párizsban járt, hogy egy Valois herceget mutasson be Istenének toi

kák sorozata segítségével, amelyekből egyetlenegy elfogyasztása

semmilyen hatással nem járt.

2 5 8

Atilo csapata talán kis sejtté redukálódott, de Tomas párizsi munkája

megmentette a hírnevüket. Többet tett annál, mint hogy megölt egy

Valoís-t. Táplálta Marco ellenségeinek félelmét. Még egyikük sem értette,

milyen gyenge ez a város. Egy átlagos Assassini-tag számára öt évig

ártott a kiképzés. Egyetlen birodalom sem engedhette meg magának,

hogy ilyen kevés bérgyilkost tartson. Azoknak, akik életben maradtak

agy távol voltak azon az éjszakán, városról városra kellett költözniük,

hogy érvényesítsék a Tízek néma akaratát.

Atilo felpillantva észrevette, hogy Iacopo még mindig válaszra vár.

- Eredj - mondta. - Békülj meg. Soha ne vedd többé a szádra Desdaio

úrhölgy nevét.

Tycho késsel a kezében megpördült, és Iacopót találta a háta mögött.

- Ne - mondta Iacopo.

.• Tycho nem tagadhatta, valóban kísértést érzett. Riválisát kifeszítve

képzelte el egy két emelet magas szoba ablakában, egy olyan egyház

községben, amelyet az éjszakai őrjárat messzire elkerült. Ki tudná meg?

Kezdetnek mondjuk Atilo. Ha egy szolgáját nyársra húzva találná a

sárban egy Assassini-ház előtt.

- Mondhatnám, hogy véletlen volt.

Tycho egészen addig nem vette észre, hogy hangosan kimondta,

£amíg Iacopo szemei el nem kerekedtek. A férfi a sáros sikátorba zuhanás

esélyeit mérlegelve lenézett, aztán maga mögé,

- Nálam vannak a parancsok.

- Tomasnak kell hoznia.

- Atilo engem kért meg. Azt akarja, hogy barátok legyünk. - Iacopo

, sebes arca és ferde mosolya elárulta, hogy az nem is olyan könnyű.

I Tycho beintette a szobába.

* - Mit mondtak neked? - kérdezte Iacopo.

- Semmit. - Tényleg ez volt a lényeg? A parancsokat minden meg

jegyzés nélkül kell kiadni és teljesíteni. Senki sem tudta, mikor jön a

|parancs, és ki hozza. Neki egyéb utasításig a szobájában kellett várni,

^ y c h o úgy sejtette, Iacopo hozza az utasítást.

259

- Keresd meg az Aranylovat a San Simeon Piccolo mögött.

Ez azt jelentette, hogy a torkolathoz közel kell átkelni a csatorna

- Vegyél egy kancsó bort, de kösd magad a Barolóhoz. - iacö

két aranydukátot, három ezüstgrossót és Öt tonsellót tett az asztál

halmokban rendezve el az érméket. Addig igazgatta őket, míg szép

nem állrak.

- II Magnifico évekkel ezelőtt halt meg - mondta Tycho. - D

dukátok újak. j

- Még mindig vernek Magnificókat. A mórok és a mamelukok ri

fogadnak el mást. A bizánciak pedig jobb árfolyamot számítanak értii

mint a saját bezantjaikért.

- Miért?

- Mert tisztábbak - mondta Iacopo, mintha nyilvánvaló lenn:.

A császár leértékelheti a bezantokat, ha meg kell tennie. Velence né!

értékelheti le a dukátokat. Ha megtenné, a kereskedelem összeomlail

- És mibe kerül egy kancsó Barolo?

- Egy tonsellóba. Legfeljebb másfélbe.

Tycho bólintott, hogy megértette, felmatkolta az érméket, és az överő

lógó erszénybe gyömöszölte.

- Hadd segítsek. - Iacopo kihúzott egy darab szőrmét a csizmájábó,

gyorsan a zsebbe tette, és ráhajtotta a bort. Ettől nem csörömpölne

- mondta. - Ez az egyik trükköm.

Tycho bólintott.

- Most már megyek - mondta Iacopo. - Időre van szükséged, h

felkészülj. De hadd igyak előtte a vizezett sörödből. — Elvette a ka,

csót, és elkezdte tölteni a durva üvegpoharat, de a pohár kicsúszott*

szorításából és épen gurult tova a padlón.

- Verje meg az Isten - mondta. - Sajnálom.

- Nem baj. A pohár nem tört össze.

- Nem is azétt aggódom. - Iacopo egy darab bársonyt elővéve letörölte

a sört Tycho csizmasarkáról. - így már jobb.

2 6 0

45.

Aranyló - egy, a Canal Grandé északi torkolatától délre eső utca

^skeny házai közötti taverna — ajtaja feletti faragás sokkal inkább sza

márra emlékeztetett. Egykor olcsó aranyozás díszítette, ami most már

foltokban mállott le róla. Azok a részek nem hámlottak, ahol egy réteg

avas zsír borította. Tycho nem lepődött meg, amikor egy odakinn vizelő

férfi Rothadó öszvérnek nevezte. A férfi bűzlött, ahogyan a taverna és

u utca is, ahol vizelt. Egy cserzőműhely körül minden bűzlik.

A szarlapátolók és a cserzőfiúk mindennap fürödtek. Valószínűleg

ezzel kivételesnek számítottak a városban. Kivéve a nagyon gazdagokat,

akik számára a fürdőzés a hatalom kifejeződése volt. Annyi különbség

gel, hogy a gazdagok odabenn fürödtek, hatalmas szivacsokon ültek,

erdőjüket ponyva takarta, hogy a hő bennmaradjon. Eközben a

szarlapátolók és cserzők a csatotnákban fürödtek, amik télen befagytak,

nyáron pedig megposhadtak. Annyira megposhadtak, hogy egyetlen

erényük az volt, hogy kevésbé bűzlöttek, mint a fürdőzők.

A Rothadó öszvérből távozó férfi egy szarhajón dolgozott. A férfi

a szagából ítélve eldöntötte, hogy iszik egyet vagy hármat, mielőtt

szembenéz a csatorna vizeivel.

- Mit nézei?

Tycho tudomást sem véve róla, belépett. Fekete bőrkabátja gallérját

felhajtva hordta. Fekete zeke, fekete gatyapőc, fekete térdnadrág, fe

kete csizmák. Talán ezért bámulták meg a vendégek, amikor elkezdett

benyomakodni. Sokan felnéztek, többen félrenéztek. Emberi reakció,

ha új vendég érkezik.

Néhányan le sem vették róla a szemüket.

Visszabámulhatott vagy félrenézhetett. Ez első kihívás, a második

behódolás. így hát félrenézett, egy horkantást hallott, és egyenesen

visszanézett, a pillantását megkeményítve. A gúnyolódó ettől elbizony

talanodott. Tycho félrelökte, és a hátsó fal közelében talált helyet. Egy

félszemű veterán katona ült egy nehéz pohár előtt.

- Szabad ez a szék?

261

Az ember a fűrészporba köpött.

- Mit gondolsz?

Tycho elhelyezkedett, és mosolygott az ember haragos képén: E-

pillanat múlva a katona tovább vizsgálgatta a boros korsóját. A nő, a

odajött, hogy felvegye Tycho rendelését, Schiavono volt, nagydara

és bögyös. Ha velencei lett volna, feltűzött haja jelzi, hogy férjezet

A Schiavonóknál ki tudhatta?

Persze egy másik Schiavonótól eltekintve. ;*

- Na? - kérdezte a nő.

- B a r o l ó t . . . Egy kancsóval.

A nő elfintorodott.

- Vörös, fehér, erős sör, vizezett sör. Ha valami más kell, menj máshír

- Barolót.

A katona felnevetett.

- A vörösöd szar - mondta a nőnek. - A fehéred még rosszabb. Ami

sört illeti, neked kéne fizetned, hogy megigyuk. Mondd meg Marcona^

hogy adjon neki a jó fajtából.

Amikor a nő visszajött, olyan lendülettel csapta oda az asztalh

Tycho kancsóját, hogy a mellei egyszerre csapódtak össze, ahogy a bo

kiloccsant. Tycho végighúzta az ujját a pocsolyán, és lenyalta. Amiká

felnézett, a nő elpirult. Másfél tonseliót adott neki, és nézte, amin

elviharzik. A pulttól visszanézett és tovább csapkodott.

- Kár, hogy az ember soha nem fedezheti fel, mi rejlik a blúzban...-

A katona egy összehajtott papírt tett a frissen támadt bortócsa mell

és azt mondta:

- Tudsz olvasni?

- Egy kicsit - mondta Tycho.

- Az is több annál, mint amennyire én.

A Fondamenta delle Tette mentén a bordélycsatornának nevű Í

meztelen mellek és a rúzsos mellbimbók voltak mindenhol látható.

A százötven pár fázós húsdarab és a formák végtelen választéka az aíi

valamitől a lógattyúig. A pátriárka birtokolta a területet. Hiszen

2 6 2

' egyház úgy döntött, hogy ha olcsóvá és könnyen elérhetővé teszi a

ringyókat, azzal visszaszorítja a szodómiát, legalábbis a férfiak között.

- Nem vagy szórakoztató...

A tengerészekkel és szabadnapos katonákkal teli tavernában ülő

félmeztelen lány haragos pillantást vetett Tychóra, aki vállat vont, és

nem vette a fáradságot, hogy ellenvetést tegyen.

- Olcsó vagyok - mondta. - És jó.

Tycho értette, hogy miért lehet büszke a másodikra. De az elsőre

buszkének lenni különös volt. Ha csak félre nem értette.

- Az üzlet miatt jöttem.

Elfordult, és egy távozó vitorlamester nyaka köré fonta a karjait, aki

biccentett a fülébe súgott árra, és benyúlt a nő szoknyája alá; képtelen

volt várni, amíg elérte a fülkéket, és máris játszani kezdett a szerze-

* menyével.

* Bár Tycho olyan keveset ivott, amennyit csak lehetett, minden ál

lomásnál egyre jobban szédült, gondolatai elkalandoztak, mire elérte

az Alexandriait, az ötödik állomását. Egyemeletes épület támaszkodott

^egy palota oldalának, a Canalasso túlsó felén, ahol a folyásirányban

halpiac terült el. Egy keskeny sikátoron át közelítette meg, és az eredeti

palotával találta magát szemben, amit javában renováltak. A sötétben

| bambuszállvány támasztotta a rózsát.

jjf" Az esőtől síkos, összecsavart kötél sötéten és duzzadtan csapkodott.

^Egy gonosz képű őrkutya fordult meg, hogy szemmel tartsa Tychót.

; A fiú Velencébe érkezése óta először történt, hogy a kutya felborzolta a

' szőrét és támadásba lendült. De megállította a lánca.

I összeszedte magát, kivicsorította a szemfogait, és újra próbálkozott.

- Nyugodj - mondta Tycho.

„ Ez csak még inkább fel hergelte a kutyát. Egészen addig, amíg nyá-

kdzani kezdett és szinte kiugrottak a szemei. A kutyák nem vesznek

gtua'omást rólam, gondolta Tycho. Nem arról volt szó, hogy szerették-e tVagy sem. Egyszerűen úgy viselkedtek, mintha nem is létezett volna,

egészen idáig. Tycho remélte, hogy ez nem valami intő jel.

2 6 3

A kocsmáros nyilvánvalóan a palota új tulajdonosától kapta

gedélyt a kereskedésre, mert semmi sem látszott ideiglenesnek. A

xandriai olyan messze esett a Rothadó öszvértől, amennyire két

csak különbözhet egymástól. Jóval messzebbre, mint az az ezer

amennyi elválasztotta őket. Az ajtó felett egy aranyozott, harci szok

öltözött, kardot tartó harcos állt. „Iskander" így szólt a lenti iá

„Az ismert világ meghódítója".

A szoba keskeny volt, de mély, mennyezete pingált. A padlót ií

kővel kövezték és szinte tiszta volt. Az egyik falon szőnyeg lógott, vorose

és barnái jól illettek a többi fal kisebb szőnyegeihez. A marván)

asztalok mellett hozzájuk illő székek álltak, amelyek nem imbolyi

A gyertyák kandeláberekben égtek.

A levegőben pedig olyan erős méhviasz-, füstölő-, drágabor- <

fümiliat terjengett, hogy Tycho azt hitte, tévedésből egy újabb borc

tévedt be. Atilo szerint Velencében mindenféle igénynek meg

bordély létezik. Fiatalabb nők, idősebb nők. Kurvák, akik báni

Kurvák, akik szeretik, ha bántják őket. Kurvák, akik nem szeret

bántják őket, de külön pénzért mégis lehet bántani őket. A legjoooa--

étellel is kínáltak, rendszerint veszteséggel. Étel, ital, játékasztal

olyan társalgások helyszínei, amelyeket jobb nem meghallani,

szerint a bordélyok a baszásnál többre szolgálnak.

Tucatnyi álarc fordult oda. Egy sem nézett félre, és Tycho ;

érezte éhségüket. Székét bágyadtan visszatolva egy fehér maszkos,

selyemruhát és aranysálat viselő alak lépett oda hozzá, és egyik

Tycho válla köré fonta.

- Első alkalom? - Mielőtt Tycho válaszolhatott volna, egy to

baba lábra állt, és odasietett.

- Velünk van.

- Én láttam meg először.

- Allophone, bölcsebb lenne.

Az első alak leengedte a karját Tycho nyakából, és sietve táv

motyogva mentegetőzve és tiltakozva, hogy nem ismerte fel,

beszél.

2 6 4

- Egy kis idióta - mondta Hightown Crow, visszatolva aranyozott

maszkját és lesimítva a bíborruhija elejét. De csinos kis idióta. Aki bajba

keveri magát. Talán komoly bajba, ha szerencsések vagyunk.

Tycho szájtátva bámult rá.

- Üdvözlégy az Alexandriaiban - mondta dr. Crow. - Két pártfogóm

van itt, akik találkozni akarnak veled.

- Megnőttél - mondta Alexa hercegnő. Elgondolkodva nézett Tychóra.

- Hogy mivé, az már más kérdés. Magasságban mindenképpen. Atilo

azt mondja, készen állsz a próbatételre...

- Igen, asszonyom.

Alexa nevetett Tycho hangütésének közönyén.

- Még mindig gyűlölsz, ugye?

- Megölnélek.

- Mi tart vissza?

Valami visszatartotta. Az asszony láttán, aki csalinak használta

Rosalynt az elfogásához, úgy égett benne a harag, mint a láng. És hogy

Rosalyn meghalt azon az éjszakán, az... De a lángok összezsugorodtak

és kihunytak, és csak megbánást hagytak maguk után. Tagadást. Tycho

csak keveset tudott visszaidézni a haragjából.

- Varázserő.

Alexa mosolygott.

- Majdnem.

- Mindenesetre végül úgyis megöllek.

- A m i k o r képes leszel megölni engem, nem akarsz már többé.. .

- Ne számíts erre.

- Nem teszem - fogadta meg Alexa. - Tudnod kell, hogy nem számí

tok semmire. — Az előtte lévő asztalon apró polipok töltöttek meg egy

tányért. Olajjal, borsszemekkel és valami szárított fűszer ágacskáival

öntötték le Őket. - Vegyél egyet - mondta Alexa hercegnő.

Tycho megrázta a fejét.

- Ragaszkodom hozzá. - Tycho egy apró polipot tömött a szájába, és

wezte, ahogyan az megvonaglik, mikor ráharap. - Megízlelted?

265

Tycho bólintott, és lenyelte, ami a szájában volt.

- Egyél meg egy másikat is.

Ezúttal érzett egy kis szikrát, és nézte, amint a hercegnő elmosolyodik

a szemében látható meglepetésre.

- Edd meg mindet a tányérról.

Mire az utolsó vonagló morzsába harapott, a ragyogás nyilvánvaló

volt. A villám apró felvillanása, amint a teremtmény meghal. Miután

Tycho a tányérját egy darabka kenyérrel kitörölte, meglepetten észlelte

hogy boldogabbnak érzi magát.

- Tudod, miért vagy itt?

- A próbatétel miatt.

- A régi időkben a férjem a mesterednek csak megmondta volna

annak a nevét, akinek a halálát kívánta. Egy külföldi hercegét. Eg)

bajkeverő papét. A munkád az lenne, hogy valóra váltsd. Mondd meg

nekem, mi a tagadhatóság.

- Tudom, hogy te tetted. Te is tudod, hogy te tetted. De nem tudom

bizonyítani.

Alexa nevetett.

Ez a tökéletes gyilkosság alapja. Senki sem tud semmit bizonyítani

trükkös gyilkosság mást kever gyanúba. A nem gyilkosság Öngyiífo

nak hat. A lehetséges gyilkosság majdnem balesetnek látszik. Ez b

a finomság. Mivel a kétely úgy hatol az ellenségeink szívébe, m

penge. Az arcodról látom, hogy Atilo megtanította. Na, más k<

Miért engedélyezzük ennek a helynek a létezését?

- Boldoggá teszi dr. Crow-t.

Alexa összecsapta a kezét.

- Marco szeretett volna téged — mondta. - Ilyen fiatal, ilyen cir

Mi másért?

- Lehetővé teszi, hogy megzsarold a barátaidat.

- Ilyen agyafúrt. Ha azt mondanám, öld meg dr. Crow-t, megtér

- Boldogan, hölgyem.

- Szinte már szeretném, ha célpont lenne. Sajnos először ez jön. -

papírt kitekerve egy tintarajzot mutatott. A képen valahol az emt

2 6 6

pp11;1

farkas elegye látszott hegyes fülekkel, borzas szőrrel, hegyes pofával,

hosszú karmokkal. Tycho érezte, hogy elszorul a torka.

- Felismered? - kérdezte Alexa.

_ Nem, hölgyem.

- Hazudnál?

- Hát persze hogy nem. - Tycho körbenézett a szobában. Alexa széke

mögött egy selyemszőnyeggel letakart, megemelt dívány állt. A falat

még több szőnyeg takarta. Egy kis ablakot apró, ólomkeretbe foglalt

üvegkarikák fedtek. A szoba igazi furcsaságát a szaga jelentette. A füst

és valami élesebb keveréke. Tycho egész éjjel ennek nyomait érezte.

- Hasis - mondta Alexa -, a szegény ember ópiuma. - Egy rácsos

rézedényre mutatott, ami füstöt árasztott. - Csavarja az orrod.

- Te meg olvasol a gondolataimban?

- Nem könnyű. Igazából meglepően nehéz. De először azt mondd

meg, hogyan kerültél ide... - Kíváncsian várakozott.

Tycho kinyitotta a száját, hogy elmondja, hogy a San Simeon Piccolo

mellől, a Rio Marin és a Rio di San Polo mentén jött, aztán átvágott a

San Aponal és San Silvestro templomai között a Rialto hídig. Ahogyan

akármelyik velencei írná le a sétát. Csakhogy, miközben a válaszra

készülődött, rájött, hogy Alexa nem erre gondol.

- Nem tudom.

A szavai olyan keserűek voltak, mint a tinta.

- Ragnarök - mondta. - Többet iátok, mint gondolnád.

- Csak a hitemet nem. - Tycho ezt gondolkodás nélkül mondta,

de igaz volt. Eric uraság és követői abban hittek, hogy a világ végén

lángnyelvek és tűz vár rájuk. Tycho anyja nem volt sem viking, sem

Skaelingar. Ennyit Fonnyadt Kar is elárult.

Alexa hercegnő meglepően elégedettnek látszott a válaszával.

- Ez Leopold zum Bas Friedland herceg. - Alexa a rajz felé gesz

tikulált. - Az apja a császár, az anyja francia. Krieghund. Leopold a

=német fattyaként, krieghundként, német küldöttként védettséget élvez.

Minden értelemben...

Tycho megkérdezhette volna, mire gondol a hercegnő.

267

A nő felsóhajtott, amikot Tycho csöndben maradt, t*

- Hivatalosan nem érhetünk hozzá. Akármit is művel. - Tycho nem

kérdezhette meg, mit jelent az. Nem tudhatta. Az Assassini parancsai

azért vannak, hogy engedelmeskedjen nekik, kérdés és gondolkodá

nélkül. Atilo szerint a gondolat a cselekvést a megtörténésre korlátozza;

utána pedig elpusztítja a többi lehetőségét.

- Mit tett?

- Nem tartozik rád. - Alexa hercegnő felcsapta a fejét. - Biztosát

tudsz már róla. /

- Majdnem az első lecke volt.

Alexa nevetett, a boros poharáért nyúlt, és úgy kortyolt bele, hogjg

ne ejtsen foltot a gézfátylára. . :.r

- Tizenöt nőt ölt meg az utóbbi Öt hónap során. Legalábbis az em'

bérei. A halálozások közül három számított. A harmadik, a hetedik é&

az utolsó. Ebben rejtőzik a finomság. Véletlenszerűen Ölnek, mintha a

célszemélyt is véletlenségből Ölték volna meg. Aztán befejezésképpen

elpusztította az Assassinit. Másfél éve egyetlen éjszaka alatt ölték meg-

Farkasfivérek Atilo embereinek nagy részéi. Megtörték Velence védelm

és védtelenek maradtunk a fenyegetésekkel szemben,

- Eddig miérr nem cselekedtünk?

- Szóval - mondta Alexa - nem csak szép vagy, eszed is van. így hát*

válaszolj a saját kérdésedre...

- Az alkalom nem volt megfelelő?

- Nem álltál készen.

Tycho Alexára nézett, és tudta, hogy leesett az álla. így okosan be

csukta a száját, és lesimította a megrendülést az arcáról. Több múlt a*

mai estén, mint először gondolta.

- Hogyan ölhettek meg olyan sok Assassinit?

Alexa hercegnő mély lélegzetet vett. Olyan mélyet, hogy a mellei-a;

ruhája fölé emelkedtek, és látta, hogy Tycho is észreveszi... &

- Összpontosíts - csattant fel, és Tycho tudta, mit szándékozik r •-A

mondani neki.

Giulietta úrhölgyet kétszer rabolták el.

2 6 8

A legutóbb a mamelukok. Tycho számára volt valami zavaró abban,

ahogyan ezt Alexa hercegnő mondta. De akkor visszatért Leopold her

cegre. Ő állt az első rablás mögött. Alexa és a régens még csak nem is

tudott róla, amíg Atilo vissza nem hozta Giulíettát megtörve és könnyek

között a palotába, és beszámolt a veszteségeiről a...

- Tanácsnak - mondta Alonzo herceg, dühösen csukva be az ajtót

maga mögött. - Varhattál volna,

- V á r t a m . . .

- Szóval itt vagytok ti ketten. - A pillantása végigpásztázta a szobát,

a szőnyeggel letakart ágyat és az egyetlen boros poharat, mielőtt végül

elérte Tychót, és el is kapta a tekintetét. - Gondolom, hálásnak kellene

lennem, hogy csak beszéd közben talállak.

- Miért lényeges ez? - firtatta Alexa főhercegnő, és az éppen Összete

kert tekercset diszkréten a zsebébe csúsztatta. A régens és a sógornője

mindketten felállva és előrehajolva néztek szembe egymással. Annyi

különbséggel, hogy Alonzo holtrészeg volt.

- Megegyeztünk, hogy együtt csináljuk.

- Csupán az érkezésedre vártam.

- Hát persze. T e . . . - Alonzo merőn Tychóra nézett. - Eddig mit tudsz?

- Semmit, uram.

- J ó . A feladatod az, hogy megölj egy hercegecskét. Semmit sem

jelent. Ez a próba. Ennyit kell tudnod. - Előrehajolva kiürítette Alexa

boros poharát, megfeledkezve róla vagy nem törődve vele, hogy nem

az övé volt. - Öld meg a fattyút, öld meg a húgát, ölj meg mindenkit

a házban...

-Alonzo. . .

- Mi gondod vele?

- Nem ebben egyeztünk meg.

-Abban sem egyeztünk meg, hogy te találkozol előszóra kölyökkel.

Hát panaszkodom én? Megöli Leopoldot, ennyi. Hadd bizonyítsa a mót.

Hogy kézben tartja a helyzetet. - Alonzo a kancsóból újratöltötte Alexa

poharát, és újra kiürítette. Aztán felnézett, és meglepett képet vágott,

hogy Tycho még mindig ott van.

2 6 9

- Te - mondta - tedd magad hasznossá.

Az ajtóban Tychót egy kérdés állította meg.

- Hány éves vagy? - kérdezte Alexa főhercegnő.

Alonzo herceg felhorkant.

- Tizenhét tél. Talán tizennyolc.

Vagy annál is több, ha az a tény, hogy Bjornvin egy századdal

előtt égett le, jelent valamit. Aztán ott voltak az álmai a mészárlá:

fényről és jégről.

A Ca' Friedland tíz percre esett a Rialto hídtól, a Canalasso jobb ok

partja mentén északra, a Rio di San Felice sarkán. Egykor lepuszi

környék volt, de most szemmel láthatóan újjáépítették. Leopold her

palotája egy régi stílusban épült hatalmas vízparti udvarház volt, szú

homlokzata az időtől feketedett meg. Egyetlen lámpa égett a fenn a

kában, és egy hétköznapi külsejűgondolino horgonyzott a vízi kaput

Tycho azt gondolta, a herceggondolinó\z nagystílűbb.

Tycho szeretett volna egy ilyen házat. Olyat, amelyik öt emelet

gas, végtelen sok íves ablakkal, és odabenn oszlopokkal, szobrok

feltehetőleg szőnyegekkel és faliszőnyegekkel teli.

- Nem, nem - mondta egy hang.

Egy koldus guggolt a rakparton. Az éjszakában csillogó patka

szemekkel éppen a piszokba ürített. Hunyorgott, hogy többet lás;

Tychóból, mint puszta árnyat.

- Húzz innen. Ez az én ösvényem.

Tycho ott termetr, és megölte. Egyszerűen egyik helyről a mási

ugrott, hogy eltörje a férfi nyakát, és csendben elsüllyessze a testet,

előtt a férfi szemeit elhagyta volna az élet. Egy csobbanás, és az ár r

egy új holttestet vitt. A gyilkosság ösztönös volt, előre ki nem terve

Tycho aznap este fedezte fel Atilo igazságát. Az igazságot, am

Amelia és Iacopo nyilván nem jött rá. Az Assassini legnagyobb fegyv

most a nevük volt, amit az alkalmi gyilkolás támogatott mej: •

mint az a tény, hogy még senki sem jött rá, valójában milyen gyeng

Évekbe telik, hogy újraépítsék a csoportot. Atilónak nincsenek é

270

Öregember, akit az köt le, hogy egy fiatalabb nővel csináljon magából

bolondot. Ráadásul minden nappal jobban látszott rajta, mennyire

; megbánra a dolgot.

Az Assassini léte most Tycho teljesítményén múlott.

Atilo ragaszkodott hozzá, hogy a hit őrjíti meg az embereket. Tycho

azon kezdett tűnődni, hogy a hit hiánya nem bénítóbb-e. Tycho nem

hitt semmiben. Igazán semmiben. Megtehette volna, ha tudja, hogyan

kell. De a szíve helyén túl nagy lyuk tátongott, hogy a hit kitölthesse.

Talán azzal tölti ki, ha a főherceg bérgyilkosa lesz.

Láss hozzá, mondta magának.

i A falakat durvára faragott isztriai kövekből és évekkel korábban

megvetemedtt, habarcs által Összetartott, rothadó téglákból építették.

A repedések könnyű kapaszkodóként szolgáltak. Mindenesetre Tycho a

Rio di San Felice falához tapadt, miközben a Ca* Friedíand azon oldalát

imászta meg, amelyik a szűk csatornából emelkedett ki, és az árnyékok

ímögé rejtőzött. Tycho nem akarta, hogy az őrjárat, újabb koldus vagy

Valami arra járó részeg felfigyeljen rá.

Henye gondolatokkal foglalta le magát a mászás ideje alatt.

Még egy kapaszkodó, és az egyetlen megvilágított ablak előtt lesz.

Fentről egy erkély hívogatta, és Tycho úgy nyúlt érte, hogy egyik ke

ié t egy téglasorból álló díszbe akasztotta, mielőtt az erkély szintjéig

nyújtózott.

Összpontosítania kellett, de könnyen ment a mászás. Nem gyanúsan

könnyen. Egyszerűen csak könnyen. A mászás, ami Iacopót kimerítette

volna, Őt alig zavarta. A szívverése olyan lassú volt, mint mindig. A bőre

érintésre hűvös.

Semmi verejtékezés, félelemnek semmi jele.

Ide figyelj, mondta magának élesen. Rendesen csináld.

• A probléma az volt, hogy tudta, három részeg a Campo San Felicén

éppen kilép egy tavernából. Már észrevette a kivilágítatlan vipera felől

érkező evezőcsobbanást a lenti rióról. A törvény sötétedés után tiltotta

az engedély nélküli mozgást a szélső csatornákban, a zsilipek sok ki-

271

sebb kereszteződést le is zártak, de a kapukat fel lehetett emelni,

csempészek eleget ajánlottak.

Az utcáról lódobogás hallatszott.

Az úgy lovagol, mint egy velencei, sértésnek számított. Atilo szét

városban fenntartott istállók számához képes imponáló volt a lov 1

tudás szintje. Amúgy a lovasoknak le kellett szállniuk, mielőtt átk<

volna a Rialto hídján, és a Szent M á r k térre sem lehetett lovat v

hanem ki kellett kötni a pénzverdénél. így a ló birtoklásának egy«

értelme az volt, hogy mutogassák.

És mi jött a Ca ' Friedland belsejéből?

Csembaló hangja. Ezt a hangszert azért ismerte fel Tychn i

Desdaiónak is volt Atilo házában. Az övé flamand volt, mint a V

cében fellelhetők többsége. Akárki is játszott, jól csinálta. Desdaio

alaphangokat tudott megszólaltatni.

Megnézze-e, hogy ki van ott, vagy továbbmásszon? A kétdé;

rejlett a válasz, amikor a zene leállt, a széket hátratoíták, és Tycho

lotta, amint egy nő gyengéden felnyög, amint felemeli a nehéz Ián

A spaletták mögött a szoba sötétségbe borult.

Tycho tovább mászott.

Homokkő csikorgott a csizmája alatt, és a menekülő patkányok hang

jával esett le, amint a falon lecsörgedezett és egy lenti erkélyen kopj

finoman. Túl nagy a zaj, gondolta magában, miközben a leomló por

hangja elült, és azon tűnődött, miért nem aggasztja mindez.

Mert elkábították.

Iacopo testének rándulása, amint felvette a poharat a padlóról. Iacopo

hirtelen döntése, hogy mégsem issza meg a vizezett sört. Tycho pedig,

használta a poharat és megitta a maradék vizet, mielőtt a Rothadó,

öszvérbe indult. Minden a helyére került. Azóta furcsa nyugalmat érzett

Egy esély van, mondta Atilo.

Egy mindenkinek kijut. Kivétel nélkül.

Feltehetőleg a kudarc azt jelentené, hogy rabszolgának adják J

Tycho azt gyanította, hogy a közelmúltban elsajátított képesség* i lé

nyében a kudarc azt jelentené, hogy meghal. Ez rendben, de nem (

2 7 2 4

tóit kudarcot vallani. Meg akarta ölni a németet, visszatérni a Ca' il

Maurosba, és kitépni Iacopo torkát.

fycho egy korláton átlendítve magát guggolva ért földet, és észrevette,

hogy nincs egyedül. Egy sötét hajú, nyitott ingében lazán elegáns férfi

várra Öt-hat lépésnyire, guggolása Tychóét gúnyolta. A szakálla mögött

(vigyorgott. ' 1 - Gondolom, van tudomásod arról, hogy bűzlesz, mint a görény. Be

jtell vallanom, azt hittem, egész éjjel az erkély szélén akarsz lógni.

- Leopold Bas Friedland?

- Leopold zum Bas Friedland. - Szeme Tycho öltözékére siklott.

f V - így öltözteti Atilo a fiait mostanában? És az a kard... Azt hittem,

^hogy inkább a hátba döfött tőr a velencei stílus.

- Te nem vagy bérgyilkos?

A német elpirult Tycho megjegyzésétől. Minden jókedv eltűnt az

arcáról.

f*. - Katona vagyok egy titkos háborúban. Egy hozzád hasonló paraszt

nem értené, mi a jelentősége.

Tycho felhorkant.

- Sokáig tartott, hogy ideérj.

, J - Pár percbe beletelt, hogy megmásszam a düledező falad.

-Tizennyolc hónapba telt, hogy összeszedd a bátorságod. — Leopold

herceg látta Tycho bosszús arcát. - Ó, nem neked. Te vagy itt az eldob

ható elem. A régensnek, Alexa hercegnőnek, annak az elnyűtt mórnak,

akivel összefekszik. Talán elmondhatnám neked, mielőtt meghalsz...

Mi tartott nekik ilyen sokáig?

' Tycho előhúzta a kardját.

* Az elfelhőzött hold tompa fényében látta, amint Leopold herceg szeme

összeszűkül. Tycho pengéje úgy csillogott, minta napfényt visszatükröző

víz. Akkor Leopold herceg pillantása felugrott, és maga a fekete folt vált

ki az éjszaka felfordított táljából a régi bőr csikorgásával.

- Hat hónap kellett a kard elkészítéséhez - mondta. - Egy év, hogy

ebből a fiúból a halálod legyen. Újabb Öt perc, hogy mindez valósággá

273

váljon. Akár a császár fattya vagy, akár nem, Leopold herceg, túl régót.

mérgezed ezt a várost.

- Alexa, és én még azt hittem, nem érdekel.

Tycho megpördítette a kardot a kezében és egy nyolcast írt le ',.

Olyan volt, mint bármelyik kard. Ami a pengéjét illeti... Közelebb lepvt

Tycho azt látta, hogy a penge kifényesedik. így gyorsan visszalépeti a

pedig elhomályosult.

- Még ilyet - mondta a herceg. - Máguskard, külön a fiúnak, ak

nem tudja, hogyan kell használni. Ez érdekes lesz.

Egyszerre húzta ki a kardját és szúrt vele.

A szúrás irányt váltott. Tychót annyira lefoglalta, hogy kivédje, hog;

majdnem elvétette a Leopold másik kezében lévő tőrt. Ha az megkai

colja az oldalát, akár meg is ölhette volna. Ehelyett feltépte a zekéjéi

és vért fakasztott.

Mindkét férfi visszalépett.

Az feladatod, hogy megölj egy német hercegecskét. Semmit semjeit:.

Csak ennyit kell tudnod. A régens szavai rosszízűén idéződtek fel Tychc

emlékezetében.

Tychónál egy év alatt a fejszék használatának durva ismeretét a vívás

késsel való bánásmód és fegyvertelen küzdelem módszere váltotta fel. De

félig-meddig megtanult olvasni, mérgekkel bánni és politikát megvitatni

is. Ügy érezre, eltörpül a férfi mellett, aki úgy kezeli a kardot, mint a

karja meghosszabbítását.

- Készen állsz a halálra? — kérdezte Leopold herceg.

A herceg a tőrét leejtve a kardját emelte fel. Mintha szándékosan

kínálná fel magát a támadásra. De a fegyverével mindkét oldalon vagy

szemben is vághatott. Tycho minden húzását egyetlen mozdulattal?^

tudta védeni. így Tycho felemelte a kardját, és várt.

Felette a csikorgó bőrfoszlány körözött.

Alábukott, lecsapott, és a hulló por hangjára emlékeztető ss

csattanásokat hallatott. Amikor a közelben csapott le, Tycho r

hogy egészen nagy. Olyan nagy, mintha zekéje tudna repülni. Lec

herceg felhorkant, pillantását a kattogó sötétségre vetette, és a;

274

Tycho pillantása követte, kardját olyan brutális ívben lendítve csapott

je, hogy az térdre kényszeríthetett volna egy férfit.

Fém találkozott fémmel. Szikrák szálltak, miközben a sokk zsib

basztotta karjukat.

Tychónak fogalma sem volt, hogyan védte ki a csapást. Leopold

lerceg arcából ítélve neki sem volt elképzelése. Tycho félrelökte a férfi

kardját, és inkább a torkára támadt. Kis híján odalettek a belső szervei,

mikor Leopold lebukott a csapás elől és megpördült, a kardja pedig

gy hajszálnyira járt Tycho hasától.

A hercegecske háromszor cserélt stílust hét mozdulatban. Minden

három csapás után váltott. Egy koponyájára irányuló csapást kivédve

ycho egy szicíliai söprűt ugrott, és éppen kivédte az Achilles-ínjára

rányuló visszacsapást. Tycho kardja vállig lezsibbadt. Ujjai ösztönösen

markolták a kardját.

Amikor Leopold herceg visszalépett, ő szintén lihegett, izzadság

utott végig az arcán. A nyakán hajókötél módjára dagadoztak az erek.

Haragos képe arról árulkodott, hogy Tychónak nem lett volna szabad

túlélnie csapást.

A következő támadása olyan gyorsan érkezett, hogy Tychót a kor

látig lökte.

Tycho egy pillantást megkockáztatva, alacsony kiugrót látott mindkét

ildalon maga mögött. A támadója mögött egy stabil tető emelkedett ki.

A lejtő túlsó oldalán újabb lejtő volt, ami a kettőt középen kettévágó

csatornába ereszkedett. A második lejtő azon túl emelkedik és süllyed

1, és a földi kapu felett ér véget.

Ez*volt a hagyományos elrendezés.

Tycho egy csapás elől lebukva próbált Leopold mellett elpördülni,

halált is kockáztatva szerette volna elérni a lejtőt. Ha sikerült volna,

lŐnyt jelent a tető magassága, és a harchoz elegendő hely. De Leopold

herceg kardja a markolat felett érte el, és kiverte a kardot Tycho kezéből.

A hercegecske mosolya odalett.

A száját eítátva vicsorgott, még a szeme is csíkká szűkült. Egy csepp

nyál futott végig a szakállán, és Tycho érezte, hogy a gyomra felkava-

275

rodik. Eric uraság fivére berserker volt. Azok fájdalom nélkül élnek.

Anélkül is halt meg. Kínjukban még kardra kapnak, hogy kibelezzék

azt, aki leszúrta őket.

Miközben Tycho várakozott, szétoszlottak az éjjeli felhők.

A telihold a helyhez szögezte Tychót, és tűz zuhogott át a testént

ahogyan az ég elvörösödött körülötte, a város visszanyerte éles körvo

nalait, a csatornák vize pedig úgy ragyogott, mint az olvasztott acél

Első alkalommal engedte, hogy magával ragadja a holdsugár, és érezte,

amint megnyúlnak a szemfogai.

Vele szemben Leopold herceg emelte a tekintetét a véres hold felé

és testét megfeszítve üvöltött, sikolya hasította a levegőt. Mögötte el

torzultak a csillagok és a pislákoló ég meghasadt, miközben a két világ

egymás ellen fordult.

Az erősebbik világ győz.

Leopold herceg bőre lefoszlott, és vér, nyers hús és szőr vált láthatóvá

alatta. A mellkasa megroppant. Az izmai meghasadtak, a bordák eköe

tek, amint egy láthatatlan kéz széttépte őket, áthelyezve és új formába

alakítva az ízületeit. A herceg ruhái is széthasadtak. A rongyokat Ő

maga tépte le, hogy meztelenül álljon. Az ujjai karmokká változtak, éí

hullámokban fekete szőr árasztotta el átformált testét. Vér csöpögött

az állkapcsából, ahol a fogai megnyúltak.

Leopold herceg meredt pénisszel, fejét hátracsapva üvöltött a hol

Amikor a pillantását Tychóra vetette, már állat volt.

A kard, amit forgatott, kiesett karmai közül, és a megcsönent a ^

tetőlemezen. A herceg szinte észre sem vette. Túlságosan lefoglaltak „

azok a változások, amelyek krieghundái tették.

Tycho megmozdult.

Olyan gyorsan mozgott, hogy a tető szinte elhomályosult, mikóz-,

ben elérte a férfi által elejtett kardot, felkapta, majd azt a pózt vette fekj5

amit Leopold herceg korábban alkalmazott. Széttett lábakkal, katdjátj

magasan a feje fölé tartva.

- Készen állsz a halálra? - kérdezte.

2 7 6

A krieghund szeme fellángolt, miközben leguggolt és felpattant.

Tychón magasan átugorva a kiugróban megfordult, és karmai végig

söpörtek Tycho gerincén. A vér feketén és ragacsosan fakadt fel a fel

szakadt bőrön, de a fajdalom csak egy pillanattal később érte el Tychót.

Annyira megrendítette, hogy térdre esett.

A vörös ég megreszketett.

Egy másodperccel később Tycho is rájött, hogy elejtette a kardot.

A bestia még őelőtte elérte.

Ráállt Tycho kardjára, és olyan szélesre tárta az állkapcsát, hogy a

nyelve kilógott az egyik oldalon. Tycho a saját vére tócsájában állva

szembenézett a vicsorgó szörnyeteggel. Oldalra lépett, és látta, hogy a

krieghund ugyanezt teszi.

így lépett még egyet és még egyet.

Mind közelebb mozdult Leopold herceg kardjához. Míg végül olyan

közel jutott, hogy megragadta a lábánál csillogó fémet. A teremtmény

ordítva felnevetett, amikor Tycho ujjait Összezárva elengedte a fegyvert.

A kardot valahogy megbabonázták.

Tychónak már csak a varázslat hiányzott.

Sajgó ujjakkal ismét a kardért nyúlt. A herceg felmérte a távolságot,

és Tycho éppen időben bukott le, hogy kikerülje a torka felé kapó kar

mokat. Már azon volt, hogy visszavonuljon, amikor a sistergő sötétség

eltakarta a holdat, és Leopold herceg magasra ugrott, hogy ingerekhez

jusson a levegőből.

: Ebben a pillanatban a vörös ég elnyugodott.

- Légy önmagad - mondta a denevér.

Ehhez Tychónak minden, önuralma megőrzéséhez szükséges sza-

- bályt mellőznie kellett, amire Atilo tanította. De Tycho mindenképpen

engedelmeskedett, és magába fogadta a holdfényt. A hátán egyszerre

gyógyulni kezdtek a vágások. Eltűnt az ujjaiból a fájdalom. A város

olyan tiszta lett, mint a nap. Megrendítő tisztasággal nyújtózott ki

körülötte. A fény éles vonalakat rajzolt az épületek köré. Egy pillanat

alatt övé volt a város minden titka és illata.

2 7 7

•

Rájött, hogy honnan tudta Leopold zum Bas Friedland és az Aíexariit

riai őrkutyája, hogy érkezik. A csizmája bűzlött. Nem lett volna olyatf

aki észre nem veszi. Tycho azonosította az érzékeit tompító kábítós—-£

a vérében, és érezte, hogy a hatása elhalványul, mert akárki tette s

ami, gyorsan elsöpörte.

Tycho Leopold herceg kardjára állt, kettétörte, majd meglendítet,

fogantyút és markolatot, és látta, amint az lehántja a farkaslény pofáját'

A pengéje lehetett varázserejű. A markolata egyszerű fém volt. Tych*

hátralépve egyetlen pillantással felmérte a tető szerkezetét. Úgy érezte..

Jói van, villant be valahonnan.

Jól van, és összpontosít. Itt és most. Életében először érezte magát a Í

bőrében. Az ujjaira nézve ismerte fel, hogy hosszabbak lettek. A1 -

fehérebb. Amikor a szája elé emelte ujjait, véresen vette el. A szemfí

megnőttek. De nem úgy, mint az előtte álló teremtményé. Az arca i

torzult el, nem vált állativá, inkább kifinomult.

Ezt jelenti hát bukottnak lenni.

A sebessége és ereje csak mellékesen létezett. Mindkettő előny volt, de?

csak mellékes tényező, olyan biztos pontok az életében, mint a napfén

iránti gyűlölete.

- Most meghalsz - mondta Tycho.

És a krieghund félt tőle.

Egy ugrás közepén találkoztak. Olyan keményen csaptak össze, h

az emberi csontok eltörtek volna. Tycho háromlépésnyire ért fol

oldalra pördülve, miközben a krieghund a korláttól rugaszkodott el, -

azonnal visszaugrott. Tycho egyik lábát a földet érő teremrmény alái

lendítette, és rúgása gurulva a sarokba küldte. ^ v

Miközben elkapta a szörny csípőjét, hogy a lenti csatornába ha/ít"

az megrándult, Tycho vállába mélyesztette a körmét, és közelebb rán|

totta. Tycho érezte a krieghund bűzös leheletét. Kutyaszerű forré

áradt a testéből.

A küzdelemmel csak még mélyebbre vájta volna karmait Ty

testében. Ha elrántja, nem szabadul meg. Ha közelebb megy, ak

278

aj állkapcsa eléri. A krieghund erős volt, de Tycho gyorsabb. Ennek

számítani kellett valamit.

Ösztönösen, térddel rúgta meg a krieghundoi, és hallotta, amint a

reremtmény levegő után kapkod. így megrúgta még egyszer, és amint

a szorítása enyhült, a torkára könyökölt.

t A vadállat megbotlott. Karmos kezek markolták meg a nyakát, ahogy

térdre esett, előre-hátra ringatózva. Mintha csendben siratott volna

valamit. Talán így is tett, gondolta Tycho, de nem igazán törődött vele.

46.

Ezúttal tisztán látta a mágikus hullámokat a kardpengéje mentén.

Tűzszikrák ragyogtak fel, ahogyan megközelítette a célpontját. Crow

egyetlen célra tervezte a fegyvert. Krieghundók ölesére.

- MÍ az utolsó szavad? - firtatta Tycho.

Leopold herceg tompán nézett fel.

- A z t hiszem, nem. - Tycho a kardját visszahúzva egyensúlyt keresett.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy az utóbbi...

- Ne. Kérlek, ne.

A szavak a háta mögül érkeztek.

Tycho ledermedt. Nem volt hajlandó megfordulni. Nem volt haj

landó elismerni, amit az érzékei súgtak neki. Ehelyett azt látta, hogy

: a farkasember szemei mögé fókuszálnak, és valami emberi tér vissza

beléjük'. Leopold herceg kissé megrázta a fejét.

- Bármit — ígérte a hang már közelebbről. - Megadunk bármit. Leo-

poldnak vannak birtokai. Váltságdíjat fizet. Kérlek.

Öld meg Friedlandot. Öld meg a húgát. Tychónak csak engedelmes

kednie kell ezeknek a parancsoknak, és az Assassini végül az övé lesz.

Nem mert megfordulni.

Parancsnak engedelmeskedem.

2 7 9

Bebizonyíthatja, hogy érdemes a bérgyilkos névre. Az Assassini:

ölt több gondolattal vagy lelkiismerettel, mint egy tőr. Azért léte

hogy a herceg vagy a Tanács kezelje őket. Az, hogy kit ölnek meg,

az ő dolguk volt.

- Maradj - figyelmeztette.

Miközben Tycho kardja elérte a csúcspontot, egy fiatal nő zokc 4

A krieghund már változott. A tagjai kiegyenesedtek. Vér futott vég '

arcán, amint az állkapcsa a helyére került. Majdnem emberi fej fo %

a tetőn át. J|

Kiválasztott a herceg koponyáján egy pontot.

Ahogyan Tycho kardja felkészült a gyilkosságra, egy fiatal nő ve j

magát Leopold herceg meztelen testére. Az ég egy fekete darabja lesza \

és gyorsan zuhant. Tycho csak az ütését tudta visszahúzni, és inl

a denevért kaszabolta össze. Az állat odébb vergődve a sárba hullor

Egy könnyes arc nézett Tychóra.

A lány nagy szemei kikerekedtek, amikor felismerte Tychót. Az

telén volt levegőt venni, képtelen volt bármi másra, mint visszabám

Egy évig vadászott, hogy megtalálja, és most a lány találta meg ő§

A lány a bazilikából.

- Nem ölöd meg Leopoldot?

Tycho némán megrázta a fejét.

A kardját letéve visszahőkölt a kísértéstől. Megtehetné, hogy

engedi el a herceget? Giulietta látványától odalett a cse!ekvőkés7

Érezte a hajác a karján, amint az a szélben repkedett. Az illata j _ J j

erősebb volt annál a kábítószernél, amit Iacopo használt. Aranyo ' " |

párája táncolt körülötte. Tycho ámulatot érzett. Olyan ámulatot, 1 |

szinte megkövült. ,.

- Mi az ára? - suttogta.

Tycho ujjaival a lány ajkát érintve végigsimított az arcán, majd V "

nyedén a torkán állapodott meg, verőere lüktetését kitapintva. A

elpirult, aztán összeszedte magát, és Tycho szemeibe nézett.

- En? - kérdezte.

- Igen - mondta Tycho. - Te.

2 8 0

Tycho felsegítette a lányt, majd mélyen a szemébe nézett, és a saját,

éjszakai ég előtt kirajzolódó sziluettjét látta benne. A lány szeme kék volt,

ésTycho olyan dolgokat látott benne, amit más nem. Ezernyi fénypetty

rendeződött el a sötétség körül. Hajófíotilla haladt egy sziget felé.

_ A bazilikában - suttogta. — Én majdnem...

_Tudom.

Soha nem halványult el a tőrt a mellére helyező lány emléke. A legki

sebb sebből származó egyetlen csepp vér változtatta meg örökre Tychót.

A lány láncolta ehhez az abszurd városhoz.

- Engeded felkelni Leopoldot?

Tycho hagyta, hogy a lány talpra segítse a német hercegecskét. Ha a

férfi támad, Tycho megöli. De Leopold csak szédelegve állt. A pillantása

találkozott Tychóéval, de aztán Leopold zum Bas Friedland Giuliettára

nézett, és beszélni próbált. Egy szó sem jött ki sebzett torkából.

- Rendben - ígérte a lány.

A herceg ellenezte, hogy a lány magát ajánlja fel. A szemében meg

csillanó szenvedésből mindhárman tudták ezt.

Giulierta úrhölgynek volt saját szobája. A harmadik emeleten, a piano

nobiíe felett a Rio di San Felicére néző szoba. Sóval volt körülszórva,

elég sóval, hogy sima nyomot hagyjon a szoba fala mentén. Minden

átjárót sóval szórtak végig, még a lépcsőket is. A Ca Friedlandban

minden szobában volt só a falak mentén,

- Leopold ötlete volt - mondta Giulietta. - Hogy biztonságban legyek.

- Mitől?

- T Ő l e d - mondta a lány, és szeme megtelt könnyel.

A behajtott spalettájú ablakok egy keskeny és szűk erkélyre vezettek,

amelynek cserepes, kiugró részét elegáns oszlopok tartották. Tycho

lassan nyitotta ki az ablakot, mert tudta, hogy odakinn nem vár ellenség.

Idővel megtanul bízni az Ösztöneiben. De akkot még beképzeltségnek

tűnt egyszerűen abban hinni, hogy igaza van.

Az óvatosság tette, hogy bezárja a lány ajtaját, és ráhúzza a tolózárat,

mielőtt kinn körülnézett volna. A lány erkélyének eléréséhez a csa-

281

tornából kellett felmászni a külső falak repedéseinek és az ablakívek

boltíveinek segítségével. Az Atilo kiképezte csoportból bárki képes le t t '

volna rá. Ettől Tycho ideges lett.

- M i t művelsz? f

Tycho félbehagyta a régi vasrács rángatását. ^

- Eltorlaszolom - mutatott az erkélyajtókra. A lány némán bólintott/

lefüggönyzött ágya szélére telepedett, csak ott volt felkötve a függöny,,

ahol korábban felkötötte.

- Nem fog bejönni.

- Nem Leopold miatt aggódom.

Giulietta szemei elkerekedtek a sötétben. Az a lány volt, akit Tycho

a bazilikában látott. De valahogy másként festett. Mintha az élet nem'

lett volna kegyes.

- Bánt téged?

Giulietta dühösen elpítult.

- Soha. Egyszer sem.

Tycho határozott ujjakkal húzta le a lány ingét, hogy láthassa melleit.

Duzzadtak voltak, duzzadtabbak, mint várta. Hegyükön sötét, vér

nek látszó bimbók. Tycho tovább csúsztatta a ruháját, le is engedte,

megrántotta a lány kezét, hogy jelezze, lépjen ki belőle.

Apró, de duzzadt mellek, keskeny csípő, lángvörös fanszőrzet.

- Mi ez? - Egy sebhely húzódott a hasán, és a lány megremeg

ahogyan Tycho végighúzta az ujját rajta, egészen a végéig.

- Látsz a sötétben?

Tycho bólintott, rájött, hogy nem sok értelme van, és azt mondt

- Igen, de a fényben nem. Ma tisztább a látásom, mint bármikor

Miért mondja neki ezt?

- A sebhely - mondta Tycho.

Válasz helyett Giulietta kicsúszott a kezei közül, és egy lefüggönyöz

boltívhez ment. Amikor visszatért, egy baba volt a kezében, aki í

be volt pólyálva, hogy alig tudott mozogni. Tycho rá sem tudott né;

- A tiéd?

Giulietta dacosan bólintott.

2 8 2

- Valaki kivágta belőled a gyermeket?

- Egy szaracén sebész - mondta. - Kivágta Leót, hogy megmentse

az életemet. Egy fehér csődör farkából vett szőrszállal varrta össze. Azt

mondta, tudta, hogy egyszer szükség lesz rá. - Ámulat volt Giulietta

hangjában. Mindennap haltak meg nők szülésben, még egy jó szülés

is kockázattal járt és fájdalmat hozott.

- Ez Leopold herceg gyermeke?

- Leo nem ez - mondta a lány dühösen. - Ő egy fiú. A fiam... A fiunk.

- Meztelenül állt. Keskeny csípő és puha has. A tej úgy szivárgott a mell

bimbóiból, mint a könny, és a melle alatti mélyedésből csorgott végig.

- Etesd meg.

- Most nem alkalmas.

Giulietta próbált Tycho szemébe nézni, de szobájára majdnem teljes

sötétség borult, és a fiú volt előnyben. Tychót Giulietta a Pio Tera dei

Assassini szűzanyára emlékeztette, amit e pokoli városban töltött első

éjszakáján látott. Az, akihez a nő imádkozott.

- Feküdj le - mondta neki. - És csináld.

Mivel a lány továbbra is ott állt, Tycho az ágy felé taszigálta, az

oldalára fordította, mondta, hogy maradjon ott, fogta a gyermeket,

kipólyázta, aztán a mellére tette. Majd levetette a zekéjét, csizmáját és

térd nadrágját. A fegyverét a sarokba dobta.

Egyetlen tőr kerülr a lány párnája alá.

Tycho lefeküdt a lány mellé, egyik karját áthajtotta a hasán, és a

feneke domborulatához, a háta vonalához és a háta ívéhez simult. Az

ezt követő csendben meghallotta, hogy a lány sír.

- Olyan rossz? - Már akkor tudta, hogy ostoba kérdés, amikor feltette.

A lány megfeszült attól, hogy a fiú mellé gömbölyödött. A gyermek

egyszerűen csak szopott.

- Fiatal vagy - mondta végül.

- Te még fiatalabb.

- Csak években. Tudod, hogy utána meg fog ölni?

- Leopold?

Giulietta sóhajtott.

I 2 8 3

- A nagybátyám.

- Nem azért vagyok itt, hogy megöljelek. Azért vagyok itt, ho

megöljem a szeretődet, csak felfogod? Amúgy miért ölnélek meg tég<

Honnan tudtam volna egyáltalán, hogy itt vagy?

A lány kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán újra becsül

- Leopold krieghund-mondta Tycho. - Láttad, mivé változott.

- Ez egy átok - tiltakozott Giulietta. - Nem róhatod fel neki, hogy m

átkozták. A kezdet kezdetén elmondott mindent. Semmit sem titkolt

- Kérdezhetek valamit?

- Majdnem megölted Leopoldot. Meztelenül fekszel az ágyamb

A gyermekem védtelenül fekszik mellettem. Gondolod, hogy kock

tatnám, hogy visszautasítalak?

- Nem tudom. Kockáztatnád?

- Attól függ - mondta a lány.

- Miért nem mégy haza? - Nyilvánvaló kérdésnek tűnt. Legalábl

nyilvánvaló annak, akinek nem volt otthona. Aki rabszolgának s

letett, rabszolgaként nőtt fel és valószínűleg rabszolgaként hal m

feltehetőleg hamarosan.

- Ez az otthonom - mondta Gitdietta. - Legalábbis ez volt. A (

Ducale csupán az a hely, ahol Alonzo bácsi és Alexa néni él. Meg;

unokatestvérem. Szegény Marco, mindig arra kárhoztatják, hogy ui

sónak említsék.

- Őrült?

- M i n d őrültek. Velük maradhattam. Vagy eljöhettem.

- Ezt hiszed?

- ó igen. Ki gondolta volna, hogy szerencsés fordulat, ha elrabolnak;

elrablóimtól? - A keserűség és lemondás keveréke bujkált Giulietta hai

jában. Értette az iróniát. - Engedd el Leopoldot, és vidd a kisbabát.;*

meg engem, ha valakinek meg kell halnia. Elég lesz a nagybátyámn;

- Hová megy?

Giulietta vállat vont.

- Franciaország ki van zárva, ott nincs biztonságban. A bizánci

minden titokért megkínoznák, amit csak tud.

2 8 4

- Mi lesz, ha magadra maradsz?

- Talán Cathay. Hosszú távon.

- És rövid távon?

- Ciprus. Ha Janus befogad minket.

- Nem fogja bánni, hogy eredetileg hozzá kellett volna menned?

. Giulietta sóhajtott.

- Ez az idegek miatt van? Mindig ilyen sokat beszélsz... amikor egy

nőre erőlteted magad?

- Első alkalom.

- Első erőszakod. Milyen bájos.

- Minden tekintetben első.

- Olyan vagy, mint Leopold - mondta Giulietta Tychóval szembefor

dulva és a mellét a csecsemővel takarva. - Emberben rejtőző szörnyeteg.

Szörnyetegben rejtőző ember.

- Nem — figyelmeztette Tycho. - Semmiben sem hasonlítok rá.

A fiú az egyik kezével a lány hajába markolt, és hátrahajtotta a fejét,

egészen addig, amíg a torka meg nem mutatkozott.

- De igen - suttogta.

Tycho vadul megharapta a lány nyakát, a vér bőven ömlött a cse

csemő feje felett a lepedőre. Miközben a lány sikított, Leopold herceg

pedig dörömbölni kezdett az ajtón, Tycho egyre mélyebben harapott

az édességet ízlelgetve, amit a lány élete kínálhat neki.

Megtette, amit tett. Tycho a csecsemő ordítása és Leopold herceg ko

pogása közepette egészen a halál küszöbéig vitte Giuliettát. A krieghund

tudta, "még ha Tycho nem is, hogy mit jelent az, hogy a lányt magáévá

teszi.

Amikor Tycho kinyitotta az ajtót, a német meg akarta ölni. Csakhogy

Leopold gyenge volt és sebesült, Tycho pedig elevenebb, mint valaha.

Tudatában volt a kinti város minden pillanatának. Leopold herceg

haragjának más oka is volt. Az egyiket Tycho akkor tudta meg, amikor

a férfi dühe, őrjöngő vádaskodása, könnyekig és bűntudatig apadtak.

Inkább maga halt volna meg a tetőn.. .

285

Tycho fajtája többé nem.. . Nephiíim volt...

- Mentsd meg - követelte.

- Hogyan? - kérdezte Tycho.

- Ne gúnyolódj.

- Dehogyis teszem.

Könnyek gördültek le a krieghund arcán, a hangja reszelős suttogá

halkult.

- A véredet - könyörgött - kend a sebeire. Tiéd lehet ez a palota,

aranyam. Bármi, amit akarsz. Csak mentsd meg.

Tycho a csuklójába harapott - közben Leopold folyton figyelte,

kintete sohasem hagyta el a szeretője mellén heverő gyermeket

vért cseppentett Giulietta szájába és kiharapott nyakára, ami gyógyu

kezdett, szinte mintha egy szent érintette volna meg.

Tycho éhségének helyébe nyugalom lépett. A telihold megidézte vad

visszahúzódott, mint a hullámverés a tengerparton, miután a vihar vé

ér. Amikor Tycho végigsimított Giulietta arcán, és nézte, hogy elken

dett szemekkel, csendesen sír a véráztatta ágyon, már tudta, hogy szei

Ahogyan Leopold zum Bas Friedland is szerette, a Farkasfivérek i

és a német császár küldötte a Serenissimában. Szerelme olyan eszte

volt, hogy mindkettőjük családja egyaránt megölte volna, ha megtui

- Eredj - mondta Tycho a lánynak. — Menj innen. Vedd a péi

fegyvereket, ami csak nem hiányzik a szeretődnek. - Tycho meg

pánt, eszébe jutott valami. - Hol van Leopold húga? Atilo azt mom

nekem, hogy a húgával él.

- Atilo il Mauros? - kérdezte Giulietta. - Mi köze van neki ehhe

- Tizenöt emberét öltem meg. - Leopold herceg egyszerűen állapító

meg. - Másfél évvel ezelőtt. Can na regióban. Vadásztunk valakire,

végül az ő emberei vadásztak ránk. Vérfürdő lett belőle. Megölte

embereimet, ő pedig az enyémeket.

- Leopold, az...

- Igen - mondta. - Rád vadásztunk.

- Meg akartál ölni? - Giulietta úrhölgy suttogott.

- Elkapni. És akkor még nem ismertelek.

2 8 6

- Ez nem válasz. - Giulietta felkönyökölve észrevette, hogy még min

dig félmeztelen, és szorosabban csavarta a takarót maga köré, teljesen

eltakarva a gyermeket. - Dobd ide - rendelkezett egy ruhára mutatva.

Mindkét férfi felállt. Leopold herceg felkapta a takarót, és ujjai köny-

nyedén érintették a lányt, amikor átadta a ruhát. Giulietta úgy tett,

mintha észre sem venné. A holnap félelmet, haragot és szorongást hoz.

A jelenben úgy látszott, mintha járás közben is csak vonszolná magát.

- Mondd el neki, miért harcoltál.

Leopold herceg ellenséges tekintetet vetett Tychóra. Azt akarta mon

dani, hogy ez nem tartozik rá. A végén vállat vont.

- Atilo az Assassini feje.

- Tévedsz. Dolphino uraság az.

- Nem — mondta Tycho. - Nem ő.

- Marco főherceg ölette meg az apámat - mondta Leopold nehézkesen.

- Az unokatestvérem?

- A néhai nagybátyád. Amikor felajánlották nekem Velencét, ho

gyan utasíthattam vissza? Nappal a német császár küldötte. Éjjel a

Farkasfivérek vezére. Azért voltunk, hogy úgy megfélemlítsünk ben

neteket, hogy szeressetek minket. Megfélemlítsünk benneteket, hogy

aláírjátok a barátsági szerződést. - Leopold elszánt képet vágott. - K ö

nyörögtem a feladatért.

- Azért, hogy foglyul ejts?

- Nem ismertelek téged - mondta Leopold herceg kétségbeesetten.

- Amikor megtudtam, hogy elszöktél a Ca Dúcaiéból, nem hittem a

szerencsémnek. A város minden Farkasfivére téged keresett. Amikor

rájöttünk, hogy Atilo ránk állította az Assassinit, túl késő volt vissza

kozni. A barátaim úgy haltak meg, hogy a nyomodban voltak.

- Hogy fogjuí ejtsenek?

- Vagy megöljenek, ha azt nem tudjuk megtenni. - Leopold hamu

szürkének látszott a gyertyafényben. - Örülök, hogy kudarcot vallottunk

•- mondta. - Nem tudtam volna elviselni...

- Nem találkoztál volna velem. Soha nem ismertél volna meg.

- Nem — mondta - soha.

2 8 7

47.

Atilo csendben állt a kora reggeli homályban, pillantása nem hat<

tovább a palota erkélyén, a lagúna felett gomolygó ködön. Az azna

köd olyan sűrű volt, hogy alig látta a San Giorgio kolostorát.

- Kudarcot vallottál... - A régens hangja jeges volt, arca haragi

fehér. A dühe hideg lángja jóval veszélyesebb, mint a szokásos vör

arccal előadott dühroham. Alonzo herceg félt.

Azt hitte, hogy Leopold herceg él.

A krieghund gyorsan felgyógyult. Leopold zum Bas Friedland 1

rabban rettenthetetlen ellenség volt. A német császár küldötteké

- legalábbis látszólag - diplomáciai kellemkedésekre kényszerült. Mc

minden efféle tartózkodás odavan.

- Van mentséged?

Atilo fejében Desdaio szavai jártak.

Ha szeretsz engem, megmented. Mennyire szereti őt Atilo? Eléggé h^i.

a nő felszarvazza. Eléggé, hogy együtt éljen azzal a ténnyel, hogy i

igazat beszélt, később tagadta. Desdaiót Tycho cellájából látta k

Atilo kezdte hinni.

- Semmi mondanivalód?

- Uram?

- Ne urazz nekem. Azt mondtad, hogy az készen áll. Hogy m

nak a szükséges képességei, hogy... - Alonzo herceg elutasítóan

A mór pontosan tudta, mit akar. Ezt jelentette az intése.

- Hibáztam, uram.

- Igen, hibáztál. Hát nem?

Az csendesen térdelt a trón lábánál. Vér ragasztotta a haját a ko

jához. Atilo kegyetlenül megverte a fiút, eddig a legkegyetlenebb

öreg nem értette, hogy az ostobaság, tudatlanság vagy bátorság v

a fiút, hogy visszatérjen és bejelentse kudarcát. Ennyit mondott

Hogy kudarcot vallott.

A térdelő fiú mögött állt Roderigo kapitány, vizenyős szén

dühösen. A Ca' Friedlandban járt, és várt, hogy megtegye a jele

2 8 8

- A fekete kereszteseknek adjuk át kínvallatásra.

- Alonzo - mondta egy hang az ajtóból. Alexa hangja meglepően

nyhe volt. Nyilvánvalóan felismerte, milyen közel jár ahhoz a régens,

hogy valami ostobaságot tegyen.

- Mi az? - kérdezte Alonzo herceg.

Mindent elárult, hogy Alexa szó nélkül hagyta a durvaságát. Egy

herceg figyelmét a szolgák előtt felhívni a nyilvánvalóra, amit maga is

felismerhetett volna, kényes feladat volt. - Talán nem kellene.

- Miért nem?

- Fiatal.

- M i köze ennek...?

Gyakran kínoztak gyerekeket. Fiúk kérték, hogy tegyék próbára

apjukat. Lányok az anyjukat...

- Ah - mondta Alonzo, amint maga botlott meg a válaszban.

Tycho kora nem számított. Alexa pusztán azt szerette volna, ha Alonzo

ííég időre megáll, hogy elgondolkodjon. A kínzó Tycho képzésének

minden részletét megtudja. Megismeri Leopold herceg igazi természetét.

Ki tudja, miféle komplikációkkal járhat ez?

- Bort - rendelkezett a régens.

Az intéző szeme Alexára ugrott. A kis ember nem merte elutasítani

Uonzót, de azt megtehette, hogy személyzetével felhígíttatja a bort.

Kiszolgálta az öreg főherceget, és jól szolgálta. Ugyanezt tette volna az

üj főhercegnek, ha a fiatalember nem ült volna a lagúna fölött lassan

gomolygó ködöt figyelve.

A hercegnő bólintott. Alonzo könnyebben kezelhető.

: - Azt mondtad, készen van - erősködött a régens, egy kelyhet mar

kolva és egyetlen korttyal kiürítve. - Azt mondtad, felnőtt a feladathoz.

Roderigo is hűséges volt. Az öreg főherceg idején nem beszélték meg

nyíltan az Assassini ügyeit. Aztán III . Marco idején amúgy is minden

"döntést a főherceg hozott, aki nem hagyott alkalmat megbeszélésre.

Kivéve alkalmanként a főhercegnővel. Atilo csak azért mondta, mert

lexa elmondta neki. Akkor az ágyban voltak. Oldalra tekintve Alonzo a 2 t látta, hogy Alexa figyeli.

- Na? - kérdezte Alonzo. - Válaszolni fogsz?

- Sajnálom, uram.

- A sajnálkozás nem elég. Jobban kellene kiválasztani az embereidé

- A z é n hibám.

- Örülök, hogy elismered. Nem szerettük volna, ha lerázod magadn

a felelősséget. Ugye, Alexa? Roderigo, mondd el, mit találtál.

- Vért a palota tetején. Elhajított fegyvereket. Egy törött kardc

- Kinyitotta a jobb kezét, és széthajtott egy tuhát, amelyen égések m

tatkoztak. - Meg van igézve. Dr. Crow kellett hozzá, hogy biztonságb

helyezzük. A nő kamrája a harmadik szinten van.

- A húga? - kérdezte Alexa hercegnő elszorult torokkal.

Atilo nem is tudott róla, hogy Leopold hercegnek húga van. Alex

hangja túl izgatott volt egy magafajta nő finomságához képest. Moí

hogy belegondolt, ő Alonzónál kevésbé volt megrendülve Tycho h

darcán. Bár gondoskodott róla, hogy ádáz pillantással figyelje a fiút.

- Úgy képzelem, hölgyem - mondta Roderigo.

- Mi van a szolgáival?

- Nyoma sincs szolgáknak, uram.

- Ellenőrizted?

- Igen. Ellenőriztem. A padlás üres. - A padláson aludtak a sz

Nyáron meleg volt, télen hideg, és egerekkel, patkányokkal, galamb

és régi bútorokkal kellett osztozkodni rajta.

- Leopold zum Bas Friedland és a húga, kettesben. Ez gyai

hangzik. - Alonzo herceg szeme felragyogott a gondolatra. \

intett a kelyhével, egy nő sietett elő. Vágyakozó pillantással fij

amint tölt. - írd le a nő szobájának állapotát.

- A z ágyban már aludtak, uram. A lepedők... mosást igényelt

- Arra gondolsz, amire én?

- Feltehetőleg, uram.

- Akkor mondd ki világosan.

- Az ágynemű szennyezett volt uram. Vérrel, vizelettel és szék

Vagy megölte a...

- Bátyja?

2 9 0

Roderigo kapitány megrándult.

- Vagy Atilo tanonca először megbecstelenítette.

. Alonzo herceg megújult érdeklődéssel tekintett Tychóra. Szeme Atilo

szenvtelen arcát pásztázta.

- Roderigo, szerinted meghaltak?

A kapitány vállat vont. Hiba volt.

- A matrac vérben ázott - mondta sietve. - A tetőn szintén vértó

csák voltak, valamint közdelem jelei és törött kard... De sehol egy

test. Elvihettek Őket. - Vagy életben maradtak. Minél többet ivott a

régens, annál könnyebb volt követni, és Roderigo tudta, hogy a gazdája

jgyszerre fél és haragszik.

- Halál - mondta Alonzo. - Ez az ítéletem. - Amikor Alexa főher

cegnő kinyitotta a száját, rápirított: - Nem értesz egyet?

- Ez megbeszélést igényel.

- Nem, dehogy... Hadd gyötörjön ki belőle minden titkot a fekete

mester. Bár majd én gondoskodom róla. - Egy pillanatra úgy látszott,

mintha a régens komolyan beszélne. - Eredj - mondta Roderigóra

íaragos pillantást vetve. - Vidd innen.

- Hová, uram?

- Nyilvánvalóan a keresztesek gödrébe.

48.

- Vetkőztesd le.. .

Tycho némi erőfeszítést tett, hogy betájolja a beszélőt. A börtönőrei

bekötötték a szemét, a kezét pedig olyan szorosan csavarták hátra, hogy

ujjaiban távoli emlékek ébredtek. Lába meg volt bilincselve. A száját

nem pöckölték ki. Talán elvárták, hogy könyörögjön.

- Le vele.

Durva kezek rángatták a zekéjét; amikor a gombok nem engedtek,

'alaki behúzott Tychónak, ő pedig a földre esett.

291

-Elég.

Ezúttal más hang. Mögötte.

- Talán szeretnéd, ha elmondanám neked, mi folyik itt? - Simas

volt a szavakban, amitől Tycho szinte vicsorgott. Az ésszerűség sértet

- Uram, felkészítjük.

- Milyen nap van?

- Szombat, uram. - A férfi hangjában félelem volt.

- Miért rossz ötlet így felkészíteni?

- Nem kínozzuk meg, uram. Csak le kell vennünk a ruháit. Ne

olyan... - A hang gurgulázásba fulladt, amit egy puffanás követe

Tycho, lábát oldalra tolva, amennyire csak a bilincse engedte, egy más

testet érzett.

- Vegye fel.

Kezek rántották talpra Tychót.

- Rendben - mondta a hang. - Szabadítsátok ki a kezét, gombol

tok ki rendesen a zekéjét, dobjátok meztelenül a gödörbe. Hagyjátok

bilincset. Hétfőn kezdjük kínozni. Értetted? ,

- Igen, uram. Sajnálom, uram.

- Uram. - Tycho torka kiszáradt. Részben félelemből, részben azé

mert az előző éjszaka óta nem ivott, és a feje sajgott Atilo verésétől.?

- Te beszélsz.

- A napsütés, uram. E z . . . ;

- Éget. Legalábbis mondják. Érdekes tény, nem gondolod? Mifé,

bűnöst éget Isten fénye? Azt gyanítom, hogy csak a Iegrosszabbí

A régens arra utasított, hogy magam kérdezzelek ki. Kellemetlen fi

adat, de olyan, amelyet a legjobb képességeim szerint fogok végező

A helyedben nem aggódnék. Ahová most mész, ott nincs fényí*é

többnyire semmi más sem.

Lépések kopogtak a lépcsőn.

- Én is ki tudom nyitni - mondta a férfi.

Egy pillanattal később megcsikordult a sarokvas, aztán az ajtó uji

becsukódott. Minden börtönőr fülelt, hogy ellenőrizze, hogy a fé|

tényleg elment-e. Aztán egy vesére mért ütés a földre vitte Tychót* E

2 9 2

gonosz rúgás kinyomta a levegőt a tüdejéből, és epével töltötte meg a

torkát. — Egy emberbe került nekem - vicsorgott egy hang.

- Főnök. . .

- M i ?

- Ha visszajön és meglátja ezt, mind bajba kerülünk.

t - Félsz? '

- Természetesen borzasztóan félek. Majdnem összevizelem magam,

akárhányszor a fekete mester belép. Ha fel akarja dühíteni, rendben.

Én élni akarok. - Suttogva megegyeztek.

- A k k o r dobjátok a gödörbe - mondta a főnök.

A börtönőrök kiszabadították Tycho kezeit, de a szemét bekötözve

hagyták, a lábát pedig egy rövid lánccal kötözték meg, ami két durva

acélbéklyót kapcsolt össze, egyetlen ezüstdrótot kovácsoltak a belsejükbe.

A. béklyók törték a bokáját, éppen ez volt a lényeg. Ahová tartott, ott

nem volt hely lépkedni.

- Túl csinos - nevetett a börtönőr. - Dé jön, aztán Kék. Azután

Federico. A többiek később.

- Csak két napig van itt.

- Az elég - mondta a hang. Egy ököl kapta el Tychót hátulról, és

megbotlott égő bokával, amint három gyors lépést tett, hogy vissza

nyerje az egyensúlyát.

- így ni.

Egy csattanás tudatta Tychóval, hogy nyílik az ajtó.

- Ne küzdj ellene — motyogott egy hang, szinte már rokonszenvesen.

- Mindenképpen megtörténik. Szedd össze magad, és később találd ki,

hogy kin'állhatsz bosszút.

- Mit mondasz neki?

- Hogy visszakapja a kardját.

- Kurvára. Csupa édes hús. Az a kár, hogy csak a lyukra bukom...

- Ez olyan édes - mondta egy másik hang. - Adj rá női ruhát, és

nem mondod meg a különbséget. - A férfi hahotázott. - Szeretném

kipróbálni. Dé arra jó lesz, hogy aranyhoz jussunk. - Megtorpant, rájött,

hogy mit mondott. Várt az elkerülhetetlen kérdésre.

293

- Azt mondod, Dének még van pénze?

- Barátai vannak. Van pénzük.

Kezek ragadták meg Tycho vállát, és félrehúzták. A börtönőr íetépt

a szemkötőjét, Tycho pedig megpördült, hogy kikerüljön egy oldala

irányuló aljas döfést. Látta, hogy valakinek a májába ütnek. Ha a

ember csak hányt, magára ürített és gyorsan kidőlt, akkor jól teljesíié

- Agyafúrt alak, mi?

- Ja - mondta Tycho a számokba belezavarodva. Három börtönei

itt, négy őr a lépcső tetején, két szint és három ajtó közte és a szabadsT

között. Elfogadható esélyek, ha át tud változni. Ezzel szemben ezüs

dróttal volt megbilincselve, anyaszült meztelenül állt és nappal volt, rhá'

amennyiben ki tudna jutni.

Megérdemelte, hogy ott legyen. Ugyanakkor az esélyek kiegyenlítésé

mérlegelte. A börtönőr Övéből kihúzta a rozsdásodó tőrt, hátralépetté

a pokolba hullott, két másodpercre elesett, mielőtt valami puhát ütö

meg, ami átkozódott és kicsavarodott.

- Bassza meg - vicsorgott.

Tycho egy várbörtönben ért földet.

Egy apró szigettől eltekintve, amelyen három ember zsúfolódott öss r

eláraszrotta a víz. A meglévő rabok fele a bűzlő vízben guggolt* némeíyi

derékig, a többiek nyakig. A fallal szemben egy hatalmas taposómalmo.

hajrottak a többiek, akik átkozódtak és nyöszörögtek munka közbe

Egyetlen fáklya világította meg a bűzhödt odút a magasan, fent íév

rostély túlsó végéből. Az volt a csapóajtó.

- Melyikőtök Dé? - kérdezte Tycho.

- Én vagyok, rohadj meg. Te pedig szörnyű halált halsz.

Ha Alonzo herceg akarata érvényesül, Tycho halála kétségtelen'

szörnyű lesz. Mivel a fiú gyorsan gyógyult és lassan halt, szörnyűk

lett volna, mint a régens képzelte. Mindenesetté a kificamodott

ember akart először odaérni...

- És Kék?

- Mi közöd hozzá? - kérdezte egy ember Dé mögött, így válás,

meg Tycho kérdését.

294

- Akkor te vagy Federico?

A harmadik ember mérgesen elíintotodott a félhomályban, ö s z t ö

nösen felvette az utcai harcos pózát. Fiatalabb volt, mint Dé és Kék, az

jzmai kevésbé sorvadtak, a bőre egészséges.

:. - Tekerjétek a malmot, rohadékok...

A Dé parancsa újra forgásba hozta a szivattyút. A rabok lépésről lépésre

másztak, a láncaik csörögtek, miközben a kerék nem engedte, hogy a

K víz ismét felemelkedjen, és a sziget elsüllyedjen.

I - Helyrehozom a vállad, főnök — mondta Kék Dének. - Aztán pi

henhetnél. Adj esélyt az izmaidnak a gyógyulásra.

;.. - Ha azt hiszed - mondta Dé -, hogy bedőlök ennek. Te alszol egy

. kicsit, én meg betöröm neked. Azt hiszed, idióta vagyok?

f - Egyáltalán nem gondolom, hogy idióta vagy, főnök.

- Nem - mondta Federico. - Nem gondoljuk azt. - A hangja ravasz-

\ sága azt sugallta, hogy mások azt gondolták.

- Baszd meg ezt. - Dé tenyerével a kificamodott vállára csapott, és

felhördült, amikor a karja a helyére ugrott. - így már jobb. Most hozd

ide. Megmutatom neked, ki az idióta.

; A bucintorói, Marco ünnepi bárkáját letisztogatták, kifestették és

iújraaranyozták. A hajótestre nem tapadtak kagylók és a tömítéseket

átkátrányozták. Újonnan font kötelek irányították a háromszög ala-

l kú vitorlát, és a Serenissima oroszlános zászlaja magasan fenn lengett.

K zászló olyan magas volt, mint egy férfi, Szent Márk szárnyas oroszlánját

ábrázolta arannyal kihímezve, fehér háttér előtt.

j^>- Amikor a zászló nem a bucintoro felett lengett, akkor egy díszes lá

dában pihent a Szent Márk oltára mögött. A főherceg tengerrel kötött

^'jegyzése vagy egy hadsereg csatába vezetése volt az egyetlen ok, hogy

elővegyék.

f ! A Millionik fekete trónján IV. Marco főherceg dudorászott, és nézte

Ijbárkáját követő sirályokat. A sirályok azokra a hulladékokra és halbel

sőségekre éheztek, amelyek egy ilyen méretű flottáról a vízbe hullottak.

l ' ! ^z egyszer a régens nem foglalt el központi helyet.

2 9 5

Nem volt joga eljegyezni a tengert. Alexának nőként szintén nerrí

IV. Marco jegyzi el helyettük, az egész város és az egész birodalom helyett

Az anyja kételkedett benne, hogy a fia egyáltalán észrevette a gyűrűt

a kisujján, az, amit az anyja intésére az Adriai-tengerbe taszít, hamis.

Persze egy jó hamisítvány.

A lapis igazi volt, az arany tiszta. A megmintázás pontos. Még az

ódivatú bizánci foglalaton és az íven látható karcolásokat is gondosán

reprodukálták. Csak annyi volt hamis benne, hogy nem volt eredeti

Alexa sajnálta, hogy meg kellett ölnie Velence legjobb aranyművesét

de úgy vélte, megéri az árat. Csak azon aggódott, hogy ha a tökéletes

másolatot ajánlja fel a tengernek, a tenger esetleg elutasítja.

A nyugatiakkal az volt a baj, hogy gondosan teljesítették rituáléikat

de nem értették a mögöttük rejlő okokat. A nemesek fele ezt a napot

ostoba babonának gondolta. A másik felük harsány magamutogatás

nak tekintette, ami a cittadinok ámulatba ejtésére és az Arsenalottiak

megfegyelmezésére szolgál. Egyikük sem gondolta végig, mit jelenrene

ha a tenger elutasítaná az eljegyzést... Legkevesebb is vad vihar

Tengeren elvesztett hajókat és üres hálóval visszatérő halászokat.

A lagúna torkolatánál az őket körülvevő fiotilla lelassította a Í

ségét és megállt, az evezősök helyben tartották a hullám húzásán

nyomásával szemben. Csak a bucintoro haladt tovább.

- Megvan a foglyok listája? - kérdezte Alonzo.

- Igen, uram. - Roderigo hangja tisztán csengett a fedélzeten..

gyomány megkövetelte, hogy Marco szabadul engedjen egy fogl

házasság tiszteletére. Hatalmas összegek cseréltek gazdát a csal

tészéről, akik kétségbeesetten szerettek volna szabadságot vásái

szerettüknek. Néha a pénz olyasvalakihez jutott, aki valóban bel

solni tudta a kiválasztást. Többnyire azonban nem jelentett semr

- Akkor olvasd fel.

A kapitány bólintott. A régens kegyencének lenni kétélű kan

néha még a markolatát is veszélyes volt tartani.

- Federico, tapasztalt hamisító és gyilkos. Állítása szerint ol

támogatást nyújtott a városnak... - Ezzel a lehető legközelebb j'

2 9 6

annak megvallásához, hogy kémkedett. - Giovanni Cisco, sókereskedŐ.

Megölte a feleségét, tévedésből. Az nem szarvazta fel, ahogyan a férj

gyanította. Gandolfo uraság, ellenségei hamis tanúskodással vádolták.

Roderigo kapitány pénze Gandolfón volt.

Nem konkrétan. Túl közel állt a régenshez, hogy bárki hajlandó

lett volna fogadni vele. Még a régi barátai is azt gyanították, hogy tud

valamit, amit Ők nem.

- Ezek, a nevek?

A hagyomány hármat követelt meg. így hármat kaptak. A hagyo

mány ezt a kérdést is megkövetelte. És azt, hogy Roderigo kapitány

megválaszolja:

- Ezek a nevek, uram.

- Akkor hadd tegyen igazságot a főhercegünk.

Roderigo azon gondolkodott, milyen nehéznek találja kimondani

azokat a szavakat, elismerve velük unokaöccse hatalmát. Azon tűnődött,

hogy Marco képes lesz-e elismételni a nevet, amit az anyja éppen most

súgott a fülébe, amikor zokogás törte meg a kínos csendet.

- Van valami mondanivalód?

Mindenki megrendülten nézett Marco főhercegre. Egy másodperccel

később a pillantások a hüppögő Desdaióra ugrottak. Senki sem nyug

tázta az érkezését, noha mind felismerték Atilót. A Tízek egyike volt.

Ráadásul feltehetően Alexa szeretője. Ez a tény segített megmagyarázni

az Atilo és a mellette álló nő közötti merevséget.

- Igen? - kérdezett vissza Alexa.

- Tychónak is ott kellene lennie.

Alonzo herceg felhúzta egyik szemöldökét.

- Kinek? - kérdezte.

- A fiúnak, akit elküldtél...

- Mit? Hová küldtük? - Alexa pillantása Atilón nyugodott. O fino

man megrázta a fejét.

- Nem tudom.

- Atilo rabszolgáját árulással vádolják. - Alonzo határozottan beszélt.

~ Az árulás büntetése halál. Nem lehet visszavonni.

297

- Rabszolgák nem követhetnek el árulást.

Valakinek elállt a lélegzete. Elvileg igaz volt. A rabszolgák gyilkos

got, eröszakot és lopást követhettek el. Ezek számítottak gazdájuk

szemben elkövetett árulásnak. De nem követhettek el árulást az álla

ellen. Ez szabad emberek cselekedete volt. ilyen cselekedetek a gazdáile

ra vonatkoztak.

- Érted, amit mondasz? - kérdezte Alexa.

Ha az árulás bebizonyosodott és a büntetés halál volt, és Atilo raft

szolgáját nem lehetett felelősségre vonni, akkor az egyetlen személy

akit lehetett, Atilo volt.

- Igen - mondta Desdaio.

Ahogyan Federico és Kék közeledtek, Tycho maga mögé nézett, és ee

tömzsi embert látott, aki a bokájáért kap. Hátrarúgva a törpe orrát c

lálta el és csobbanást hallott. Amikor legközelebb megkockáztatott é*

pillantást, két fiú tartotta a törpét a víz alatt, és buborékok fodrozr

a víz sötét felszínét.

- Nézd — mondta Dé ha küzdesz, csak még nehezebb lesz.

- Attól függ, milyen jól küzdesz. - Tycho egy kardot előhúzva a hátai

mögül, átvágta Kék torkát, gyomron szúrta Fedencót és Dé felé dob

egyetlen pillanat leforgása alatt. Dé a szeméhez kapta a kezét, és térdi

ereszkedett, amikor Tycho előrelépett, és visszahúzta a tőrt.

A hatás kedvéért Dé arcába törölte a kardját, bár a rossz világítás miat

kételkedett benne, hogy sokan látták. Lábujját Dé teste alá akasztva*

begötdítette a hullát a vízbe. A másik kettőt egyszerűen felkapta, éá

elhajította. A legsekélyebb vízben állók nyilvánvalóan erősebbek vag

aljasabbak voltak, mint a mögöttük lévők. így azok jelentették a legnai

gyobb fenyegetést. Egyszerű józan ész sugallta, hogy kimutassa nekik-

megvetését.

- A k a r még valaki verekedni?

Dühös üvöltések és vicsorgó fenyegetések hangzottak el, d e . s " " u

sem állt ki a kihívásra.

- Na? - kérdezte Tycho.

2 9 8

A sekélyesben nem küzdött tovább a törpe. Az öreget, aki segíteni

próbált neki, mélyebb vízbe lökték, és fiúk léptek a helyére.

- Várj, amíg megéhezel - motyogta valaki.

Tycho a hang felé fordult.

- És akkor?

- Meglátjuk, mennyire keménykedsz.

Egy medveszerű, csapzott szakállú, hajóorrszerűen kiálló hasú ma

meluk volt az. A melle mélyen a vízben merült, de csak mert leguggolt.

- Kése van.

A mameluk felhorkant.

- Valamikor aludnia is kell. Mind kemények lennénk, ha lenne késünk.

- Anélkül is kemény, elhiheted. - A fiú hangja a mély vízből érkezett.

- Soha nem láttál még ilyet. Úgy mozog, mint a villám. Ugyanolyan

gyorsan Öl.

- Te - mondta Tycho -, gyere ide.

- Csak egy kölyök - sziszegett egy hang.

- Mintha ez valaha megállította volna Déc és Kéket - válaszolt valaki

más.

Kezek préselték a fiút a sziget felé. O t t állt meztelenül, ökölbe szorí

tott kezekkel, kiálló bordákkal. A félhomályban le sem vette a szemét

Tycho arcáról.

- Te vagy az - mondta Tycho.

Pietro bólintott.

- Sajnálom... - Kényszerítette ki magából Tycho. - Sajnálom, ami

a nővéreddel történt.

- Nem a te hibád - mondta Pietro egyszerűen.

Tycho azt kívánra, bárcsak egyet tudna érteni vele.

- Ide - mondta. - Tartsd nekem a kést.

A kisfiú elképedt, aztán megragadta a tőrt a markolatánál, és visz-

szalépett. Meglendítette a kardot az első ember felé, aki érte kapott.

- Akárki próbálja ezt elvenni Pietrótól, velem gyűlik meg a baja.

A sötétségben fejek fordultak Tycho felé. A hordómelíű mamelukra

mutatott, és magához intette. - A sziget az Övé, ha be tudja venni.

2 9 9

Elegendő kihívás volt. A taposómalom leállt. Csak akkor indult m<

amikor az emberek kiabálni kezdtek.

- Ideje váltani - súgta Pietro. - Csak Dé halt meg. Talán jobb leni

ha elmondanád nekik? - Az utóbbit kérdéssé alakította. Nehogy Tycí

megharagudjon.

- Csere - rendelkezett Tycho.

, A kerék egy szivattyút működtetett, ami megakadályozta, hogy

gödör lakói megfulladjanak. Ameddig az emberek minden nap mmdi

órájában működtették a kereket, a szint alacsonyan maradt. Legalább

elég alacsonyan, hogy a sziget látható maradjon, a mélyedések pedig el

alacsonyak legyenek, hogy a többség álljon, néhányan pedig térdeljen*

- Rendben - mondta Tycho. - Ki akarod próbálni a szerencsédet

- Enyém lesz az a kés - figyelmeztette a mameluk Pietrót. - Ha VÍ

egy csöpp eszed, minden ellenkezés nélkül átadod.

Tycho előrelépett, és a férfi mogyoróiba rúgott.

Semmi finomság nem volt a mozdulatában. Kivárta, amíg a mam

luk a szigetre ért, előrelépett, és nagyot rúgott. A lábát övező békly

összezúzta a férfi golyóit. Tycho mindkét bokája megroppant, amh

a kettőt összekapcsoló lánc visszacsapott. A káromkodását elnyelte

mameluk üvöltése.

A férfi nyakát egy mozdulattal tőrre el, és a sekélyesbe rúgta a testt

- A kés - könyörgött valaki. - Add kölcsön a késedet.

- Miért?

- Hogy gyorsan kicsontozhassam. Kérlek. Ebben a hőségben holnapi

megrohad. Higgy nekem, én tudom. Mészáros voltam.

- Mióta? ~ kérdezte Tycho.

- Hónapok óta - mondta a férfi. - Évek, évtizedek óta. Hogyai

érezném az időt a pokolban? Kölcsönadod a késedet?

- Nem - mondta Tycho.

A férfi sóhajtott, a mamelukot a sekélyesbe húzta, majd begyűjtött''

Dét, Kéket és Federicót. A törpét lebegni hagyta.

- Hát akkor együk, amit tudunk.

Mindenki evett.

3 0 0

A bucintoro fedélzetén csend volt a vitorlák nyikorgásától, a hajókötél

morgásától és a hullámok csapkodásától eltekintve. Még Marco főher

ceg sem dobolt tovább a sarkaival, mert annyira megbabonázta Atilo

arckifejezése.

Az urak, akik egy éve nem néztek a szemébe, és hölgyeik, akik át-

aéztek rajta,'most nyíltan bámulták Desdaiót. A fiatal nő pedig ott

állt széles arccal és ártatlanul, puha testével, nehéz melleivel és kedves

mosolyával. De a pillantása acélos volt.

Alexa hercegnőt lenyűgözte.

- Hadd tegyem ezt helyre. - A régens pillantása olyan volt, mint a

macskának, aki a tejszínt és a kanárit egyaránt megkapta, és mindezt az

imént fedezte fel. Jól ismerték Atilo iránt érzett gyűlöletét. - Árulással

vádolod a szererődet?

- Nem a szeretőm - vágott vissza Desdaio.

Atilo a lábát bámulta.

- Igazán?

- össze fogunk házasodni. Valamikor. - Keserűség érződött Desdaio

utolsó szavában, és a szeme megtelt könnyel. Tudomást sem vett róla,

és felvetette az állát. - Addig szűz maradok. Esküszöm.

A hercegnő mosolygott a fátyla mögött.

- Ha - mondta - árulással vádolod a szerelmedet, akkor kétlem, hogy

ebből esküvő vagy elhalás lesz.

- Nem teszem, hölgyem.

- Mégis úgy hangzik.

- Nem azt mondom, hogy Atilo uraság bűnös. Azt mondom, hogy

a rabszolgája ártatlan. Tycho ugyanúgy nem követne el árulást, mint a

gazdája. Valami tévedés van. Mit tehetett, ami ilyen rossz?

A nemesek a feleségeiket kezdték nézegetni.

Mindenki tudta, hogy a patrícius nők néha viszonyba keverednek a

szolgákkal. Az öreg férjek fiatal feleségeinek is vigaszt kellett találniuk

valahol. Ahogyan azoknak a férjezett nőknek is, akiknek férje férfiak

iránt érdeklődött. Néha a feleségek pusztán unatkoztak vagy gyenge

férfiakhoz mentek, akik elfogadták mindezt. Kevés nőt mérgeztek meg,

301

küldtek vissza az apjához vagy zártak be a szobájába. Többnyire a szo

gálókra találtak elvágott torokkal a vízen lebegve.

De ez a nő nyilvánosan esküdött, hogy szűz.

- Nem hiszed, hogy bűnös, ugye?

Iacopo toporgott, nyilvánvalóan meghökkent, hogy Desdaio kérdés*

az oroszlánok elé vetette. Csupán ő volt jelen Atilo testőreként. Talái

húsvét van, a béke és ünneplés napja, de a nemesek mégis bölcs előv

gyázatossággal járnak el.

- Hölgyem - mondta. - Aligha vagyok abban a helyzetben...

- De igen. - Atiío mély hangon és lassan beszélt. Azok, akik ismertél

tudhatták, hogy harcos hangulatba került. Arca elkomorult, szemei nen.

ugráltak. - Engem érdekel a válasz. Mondd meg. Te elhiszed, hogy a

rabszolgám bármiféle árulást követett el?

Talán csak Alexa képzelte, hogy megnyomta a bármifélét.

- Hogyan tehetném... - Iacopo megtorpant. - Szolga vagyok. Ha-

nemet mondok, az urak azt hiszik, hazudok. Ha igent mondok, az urak

arra is azt gondolják, hogy hazudok. Ezek a dolgok jóval felettem..

- Fenség - szakította félbe Desdaio hangja a mentegetőzést. - Elme

hetek, hogy négyszemközt szót válthassak Atilo urasággal? - Alexának

egy másodpercbe telt, hogy ráébredjen, a nő a herceghez beszél. Maico

elvette a tekintetét a sirályokról.

- Nem tatom, miért ne - mondta.

Nicolö Dolphino lélegzete elakadt, és elpirult Alexa pillantása alatt.

Nem számított, hogy a főhercegnő fátyolt viselt, nyilvánvalóan ellen

ségesen bámult. Az sem számított, hogy M a r c o főherceg többnyin

alig tudott két szót összerakni. Mindenki úgy tett, mintha ő uralkc

dott volna. Mégsem szabadott meglepetést kifejezni, hogy egy nap ke

mondatot is összerakott.

Desdaio a buántoro tatjára ment Autóval. Előtte potrohos fakerubín

- inkább arannyal festve, mint aranyozva - szökdécseltek és henteregi

mutogatták apró nemi szerveiket és még valószínűtlenebb szárnyai!

Egyetlen fintorral intézte el a faragómester erre szánt évét.

- Szeretsz engem?

3 0 2

Kemény tekintet szegeződött rá. Soha nem látta még ezt az arcot

ilyen hidegnek és komornak. Korát és tapasztalatát páncélként viselte

Atilo. Desdaio ostobán fiatalnak és a férfihoz méltatlannak érezte magát.

-Válaszolj - firtatta dühösen.

Atilo a kegyetlenség határáig engedte nyúlni a csendet.

- Én szeretlek - mondta, és érezte, hogy szemét elöntik a könnyek.

Haragudott magára, haragudott rá. Haragudott, hogy az az ötven ember,

aki egy évig tudomást sem vett róla, most nyíltan bámulja. — Jobban

szeretlek, mint az életemet.

- Újra megkérdezlek - mondta Atilo. - Bementél a szobájába?

- Erről szól az egész? Azzal vádolsz, hogy... — Desdaio ellenséges

arccal nézett vissza rá, - Mivel vádolsz?

Atilo csak nézte.

A válasza a hallgatásában és a pillantása mozdulatlanságában rejlett.

Desdaio tudta, hogy kitartó. Kisebb dolgokban is képes volt már rá.

Jelentéktelen ügyekben. Amelyek nem voltak olyan fontosak, mint ez.

Bár akkor fontosaknak tűntek.

- Nos? - kérdezte.

- Nem - mondta Desdaio. - Nem tettem.

Kételkedést látott a férfi szemeiben, és megragadta a kezét, mielőtt az

nagyobbra nőhetne. Erősebb volt, mint valaha, tapasztaltabb a csatában

és a világ dolgaiban. Atilo könnyen kiszabadíthatta volna magát. De

Desdaio olyan szorosan markolta és olyan rémültnek látszott a jelen

helyzetétől, hogy a férfi nem törte meg a szorítását.

Ehelyett azt várta, mondjon még valamit.

Desdaio megkönnyebbülten sóhajtott. Nem tudta megmondani, hogy

miért, de kissé elmosolyodott, és némi melegség tért vissza a szemeibe.

- Egy kis bűn - mondta. - De csak egy kicsi. Megítéltem az em

bereket - tette hozzá, mintha a nő nem tudná. - Az emberek attól a

megítéléstől függenek, hogy én ártatlannak vagy bűnösnek tartom őket.

Ezt Desdaio nem tudta.

El akarta mondani neki az igazat, és azt akarta, hogy a férfi tisztelje.

Nem lehetett mindkettőt, és gyáva volt. Ezt tudta. Mindent kockára

tesz az igazság kijelentéséért. Bementem, nem történt semmi. Hiány?

belőle a bátorság, a bizonyosság, hogy a férfi eléggé szereti, hogy)

és megbocsát neki. Az élete tele volt kis igazságokkal, amelyeket s

nem tudott elmondani. Hogyan kezdhetné ilyen nagy igazsággal.

Ráébredt, hogy Atilo bámulja.

Mondd el, mi történt.

- Beléptem a szobájába. Semmi sem történt.

Atilo pillantása szúrós lett.

- Miért? - firtatta.

- Megkérdeztem Ameliát, hogy felszabadítod-e. Azt mondta, tá

Egyeseket felszabadítottál. Másokat eladtál. A próbától függ... N

- mondta Desdaio a férfi fintorát látva. - ...Azt nem mondta el, n

próba. Megkérdeztem, nem válaszolt.

- Visszatérünk a miérthez.

- Kedvelem - mondta Desdaio egy apró igazságot megkockázta

Talán nem kellett volna mondania. De Atilo egyszerűen csak bólint

- Iacopót ugyanúgy kedveled?

- Nem - rázta meg Desdaio a fejét. - Nem bízom benne - mon<

- Iacopótól kiráz a hideg. Mindig figyel. Mindig olyan udvarias, mintha

gúnyolna. É s . . . Amelíára vágyakozik. - Elpirult saját szavaitól.

Aztán attól is elpirult, amit Atilo arcán látott.

Atilo azt akarta mohdani, hogy mindenki vágyakozott Amelia urán.

Hosszú lábaival, keskeny csípőjével és fekete bőrével olyan volt, mint

egy egzotikus gazella. Vagy akár egy tigris. Olyan ádáz, mint bármelyik

vadállat a herceg állatkertjében. Ha Amelia tigris, Desdaio nem akart

belegondolni, milyen állatra hasonlít ő.

- Az életemre esküszöm, semmi sem történt.

- Kellene aggódnom azért, hogy kedveled?

Desdaio habozott.

- Én tudom, ő micsoda - mondta. - Soha nem mondta. De kitalál

tam. És olyan szomorú lehet... - Közelebb lépve Atilo fülébe suttogott.

A férfi felszisszent a meglepetéstől.

- Desdaio.

3 0 4

|_ Mi az? Tévedek?

k_ £gy bukott angyal a pokolból... Mert az ellenségei vörösre festik

Ragukat? És a háza leégett? És fél a napvilágtól?

;i_ Ne nevess ki.

• - Dehogy. - Atilo kezébe fogra a nő állát, és arcához emelte, hogy

, ámosolyogjón. - Szép vagy - mondta. - Ritkább, mint az arany. Éde-

ébb, mint a méz. Sajnálom, ahogy a dolgok alakultak - Alexa felé

lillantott. - Bonyolult... Összeházasodunk ezen a nyáron, esküszöm.

- Akkor megmented?

Atilo mosolya kissé elhalványult.

- Hiszel nekem? Hogy nem vagyok gonosz? Hogy semmi sem történt?

íogy soha nem tenném azt veled?

- Igen - mondta Atilo. - Azt hiszem.

- Akkor bizonyítsd be. Mentsd meg Tychót.

Atilo arca megkeményedett. Mint a csata előtt az esélyeket latolgató

tábornoknak. A2t gondolta végig, milyen árat kész fizetni a győzelemért.

Miután Desdaio eldöntötte, hogy túl sokat kérdezett, hogy nem tudja

.isszaszívni a szavait, Atilo bólintott...

- Ez érdekes lesz - jegyezte meg Alexa.

49.

Száz test melegének gőze csapódott le a börtön kőfalain, és a lagúna

ödének' paródiájaként emelkedett fel a víz mocskos felszínén. A ma-

)m rothadó lapátjai körül kavargott és zavarta a kerék mozgását. Csak

kkor ült el, amikor váltás volt, és friss lökésekben indult meg, amikor

a kerék ismer forogni kezdett.

A körülötte lévő arcok szintén paródiák voltak. Fénytől megfosztott,

ködtől kifakult arcok. Az évekig tartó ázástól Összeaszott, megránco

sodott és megrohadt a bőr.

305

Valamivel később a rácson át látható villódzó fáklya kialudt,

tétségben hagyta a gödröt. Későre járhatott, mert a börtönőrök a'

zavartatták magukat, hogy megrázzák a rácsot, amint távoztak. M ;

gedtek azzal, hogy átvizeltek rajta vagy rászartak és az ürüléket ler'

az odalenn lévő foglyoknak.

Tycho éber, ötperces szendergésekben aludt.

Ezt a képességet gyermekkorában fejlesztette ki, amikor, ha

rohant Eric uraság hívására, akkor az verést és még kevesebb él

jelentett. Szendergéséből egy pillanat alatt teljesen éber állapotba tü

kerülni.

- Miért tettek ide? - kérdezte Tycho Pietrótól.

- Gondolhatod, hogy nem akarták, hogy eljárjon a szám arró

éjszakáról - felelte egy nyolcéves magabiztosságával, aki végiggonr1

mindezt.

- Amikor Rosalyn meghalt?

Tycho a vállainál fogva tartotta Píetrót, miközben a kisfiú a k<

könnyek ellen harcolt, és nyert. Szégyellte vigasztalni a fiút. T

csak ezért nyúlt valakihez, hogy megölje. De a fiú a nővérét gyás

Az, hogy Tycho megölte Rosalyn gyilkosát, nem jelentett kárpó

Közel sem.

- Találtál magadnak baiátot?

Tycho megpördült, és egy rongyokba öltözött, vörös hajú lányt lárot

Arial néhány évvel idősebb voít, mint Pietro. A haját esetlen kon*

ba tűzte fel egy hollócsonttal. Úgy bűzlött, mint egy róka. Lila fén

ragyogta körül. Amikor Pietro keresztet vetett, Ő fehéren ragyogód

gakkal elvigyorodott.

- Senki sem láthat minket - mondta.

Mindenesetre átlátszó fény vette körül hármukat, és a szivatcy

zúgása elhalkult. ;<t

- Ajánlattal érkeztem.

- Számomra vagy számára? - kérdezte Tycho a fiú felé biccentve.-,

- Természetesen számodra... A hercegnő tudja.

3 0 6

1

ÍKomolytalansága elkeseríti A'rialt. Ezért torpant meg ott, és hagyta,

|gy elképzelje, mit tud Alexa. Hogy Leopold herceg életben van? Hogy

ícho szökni hagyta? Hogy Giulietta szintén él...?

3- Igen - mondta A'rial. - Azt.

^Pietro az A'rial varázslatán kívül eső várbörtönt bámulta. Olyan

[esszire távolodott tőle, amennyire az őket tartalmazó csillogó buborék

[egérintése nélkül csak tudott.

r Eredj - mondta A'rial, és rést tépett a ködön.

Tycho megragadta a gyereket.

- Itt marad.

- Kedvenceket gyűjtögetsz?

- Ezt teszi a hercegnő?

Tycho csapása célt ért, mert szikra pattant A'rial szemében. Az elvé

konyodó ködben a könyörtelen kerékre és a várbörtön csöpögő falaira

mutatott.

- Itt akarsz maradni?

Még a varázslaton belül is poshadt, forró és bűzös volt a levegő.

- Csak nem teheted, ugye? - mondta A'rial. - Egy perccel éjfél után

érkezik a fekete mester, és személyesen kérdez ki.

Pietro lélegzete elakadt.

- Öld meg magad, amíg teheted. Használd a kést.

- Miféle kést? - A'rial pillantása szúrós lett.

- Ezt - mondta Tycho, és a pengét a lány nyakához tette. Pietro Tycho

egyik irányba forduló arcát látta, azcán szembekerült a másik felével.

De Tycho tudta, hogy úgy mozog, mint egy normális ember, csak

gyorsabban. Sokkal gyorsabban. A'rial ujjbegyei kigyúltak, Tychónak

megrándult a keze. - Gyorsabban lecsapok, mint te.

- Lehetetlen.

- A z t kockáztatod, hogy tévedsz?

A feszültség elillant A'rial testéből, és a lány elmosolyodott. Tycho

kivárta, hogy hátha csapdába akarja ejteni, de a lány csak mosolygott,

Ugy nézett ki, mintha egy rizenegy éves akarná átadni anyja vagy úr

nője üzenetét.

3 0 7

- A hercegnő látta, amikor Leopold herceggel küzdöttek Azt moi

lenyűgöző voltál. De még ennél több is lehetsz. Tedd magadévá az i

természetedet. Teljesítsd ki.. .

Tycho nem figyelt. Egy másik kérdés kötötte le. Hogyan figyelne fi

volna a hercegnő? Felkavarodott a gyomra. Mit látott? A csata kezd<

Az még nem nyugtalanítaná. Giulietta hirtelen megjelenését? An

a lány felajánlkozott Leopold herceg életéért cserébe?

- Igen - mondta Arial.

- Hagyd abba. - Tycho felemelte a kardját.

Arial vállat vont.

- Megpróbálom, de erőt kell vennem magamon. Ugyanezt csins

nem? Mindig ugyanezt teszed.

- Érintésre van szükségem, hogy megérezzem a gondolatokat.

- Nem. Csak azt hiszed, hogy azt teszed - mondta a lány dühe

- Te vagy önmagad legnagyobb ellensége. Az úrnőm megmenthet

életed.

- És cserébe?

A kislány sóhajtott. Pietróért nyúlt, a karját a válla köré fonta

közelebb húzta. Egy pillanatra a kisfiú feje nekitámaszkodott a testé

mert azt hitte, hogy az ölelés valódi. De a lány Tychónak mutatott;

távoli és idegen volt.

- Toborozz sereget Alexának halhatatlanokból.

- Nem - mondta Tycho visszalépve.

Pietro értetlen arccal nézett kettőjük közé.

- Amúgy is meg fog halni. Miután elmentél, megölik, egyszerűen^

csak azért, mert a te kegyelted. Mi a különbség? Értsd meg, minek,

ez a felhajtás az evéssel. Már megtetted. És a koldusgyerekek? Mifls

den héten tucatnyi hal meg a hidegtől vagy az éhségtől. Megpróbálod

megmenteni őket?

- A z más.

- Nem - mondta A m i . - Nem az. Követeld. Mentsd meg magad.

A Giuliettán való csendes táplálkozás emléke fakulni kezdett, és

Tycho éhsége úgy keresett utat a gondolataiban, mint kavargó fustkarír

3 0 8

kák- Arial szavaiból rájört, hogy a mostaninál egy szinttel magasabbra is

léphetne. Mindig lesz egy újabb lépés, amíg már nem lesz többé ember.

Már ha valaha ember volt.

Tycho felidézte, ahogyan Leopold herceg izmai repedtek, és inak

szakadtak, miközben farkassá változott, majd megjegyezte:

- Nem teszem.

Ha lehunyta a szemét, látta maga előtt. Meghasadt a bőr, hús szakadt,

és láthatatlan kezek által vettek fel új alakot a csontok. Elég rossz, hogy

a fekete keresztesek fogják megkínozni. Miért tenné ezt Tycho magával?

- Ez már a második - mondta az A'rial. - Harmadjára nem fogom

felajánlani. De ha hívsz, én megyek hozzád.

- Soha. ~ Tycho határozott volt.

- Ne számíts rá - mondta A'rial.

Két ár volt egy nap. Apály és dagály. Az első nem sokat számított a gö

dörben lakóknak, akik Velence peremének rothadó homokpadjairól és a

poshadt víz bűzétől kerültek el, mivel a hátsó utca csatornáiban minden

apállyal szemét, pocsolyák és alkalmanként holttestek maradtak hátra.

A második rájuk is hatással volt.

Dagálykor a lagúna vize percekig vagy akár egy órán át végigfolyt az

árkokon, és a lenti várbörtönbe áradt. Az egyik nap hulláma a középső

sziget felét meghagyta. Két nap dagálya elfedte, de a foglyok legalább

állni tudtak. Három nap dagálya megölte azokat, akik nem tudtak

úszni. Csak a szivattyú állandó működtetésével maradhatott mindenki

életben. Kivételes kegyetlenség. Miatta kemény munka. Ráadásul nem

engedett teret a foglyok szökési próbálkozásainak. A fogoly a malmot

működtette: aludt, felébredt és újra dolgozott. Senki sem henyélhetett.

A várbörtön önhatalmú, önirányító volt.

Ebben Tycho a Serenissímát látta.

A különféle tanácsok, a kúriákon belüli kúriák, az Arsenalottiakkal

háborúzó'Nicolettiak, a patríciusokra féltékeny chtadinó\, a régi és új,

gazdag és szegény házak között megosztott patríciusok.

Velencében senki sem hagyhatta ott a malomkereket.

3 0 9

A városon túl a Serenissima gyarmatai táplálták a fővárost, a vele

flotta a mameluk kalózokkal harcolt, a mórok pedig azokkal álltak Ö

akikkel a mamelukok szemben álltak. A németek támogatást ajánlott

azt állítva, hogy a Serenissimát leginkább Bizánc fenyegeti. A bizánc*

azt állították, hogy a német császár nagyobb fenyegetésre törekszik^

cserébe támogatást kínáltak. T i m u r mongoljai a világ egyre nagyö

részét hódították meg és Dzsingisz kán terjeszkedő birodalmának B1

vítésével fenyegetőztek.

A kerék egyre csak körbejárt...

- Mit ért alatta, hogy mentsd meg magad? - kérdezte Pietro. Eze

voltak az első szavak, amelyeket A'ríal eltűnése óta kiejtett a száján.

- Nem számít.

A fiú zavarba jött, hogy kérdezésen kapták. De továbbra is érdeklődve

figyelte Tychót. Jóval felettük őrök érkeztek új fáklyákkal. - Ha m

tudod menteni magad, meg kellene tenned. - Pietro koránál idŐsebbh*-

méltóan beszélt.

- Hogyan kerültél bele amúgy az egészbe?

Pietro elmondta.

Szörnyen hangzott, hogy valakire a Farkasfivérek vadásznak. Tyd

a fiú utcai pletykákból és nyilvánvaló hazugságokból szőtt történei

hallgatva ráébredt, hogy ez egy régi csata, ami jóval azelőtt vette k

detét, hogy elérte a várost. Talán még azelőtt, hogy Atilo az Assassí

élére került.

- El kellett volna rejtőznünk - ismerte el Pietro.

Ezt mondták neki. És így is tett, ahogyan barátai is, amíg a csa

majdnem véget nem ért. Csak a végét látták. Ennek beismerésé\

követték el a hibát Tycho elfogása után.

- Tycho. . . - üvöltötte az őr.

Pietro megragadta.

- Ez a fekete mester - súgta. - A vízbe. Bújj el!

A rács csattant, ahogy visszahúzták, Nyilasok szegezték fegy véreiket;;

a gödör felé, és egy hosszú faíétrát eresztettek le - a sátba cuppant, és

süllyedt pár hüvelyket. Ez elég volt ahhoz, hogy a keréknél dolgozók;

310

^Ujának. Egy pillanatra teljes csend töltötte meg a gödröt, aztán egy

hang kiáltott:

-Tycho, mozdulj!

Roderigo kapitány állt a fáklya fényében. A kezét az orrára helyez

te, hogy megvédje a felcsapó bűztől, amelynek létezéséről Tycho már

megfeledkezett.

- Nemet mondtam - tiltakozott Tycho.

- Mire nemet? - üvöltötte le Roderigo.

Tycho nem emlékezett a stregoi nevére. Egyszer tudta, de elfelejtette;

talán ez is a varázslat része volt.

- A hercegnő... lánykája - fejezte be tétován. - Az a vörös hajú. Azt

kérdezte... Azt mondta... - Nem tudta, hogyan fejezze be a mondatot.

- Fel, de most - vakkantott Roderigo. - Ne vesztegesd az időmet.

Tycho maga elé tolta Pietrót gúnykacajok és megjegyzések közepette.

Pietro nem volt hajlandó mászni. Tycho kényszerítette. Mivel lenn a

fegyveres Tychóval, fenn a nyilasokkal nézett szembe, Pietro azt vá

lasztotta, hogy kikerüli, ami itt és most vár rá. Tycho biztos volt benne,

hogy Atilo kikúrálja ebből a gyengeségből.

Roderigo a fekete mester mellett állt, aki hálóruhát viselt.

Ajka elvékonyodott dühében. Mögötte egy börtönőr és egy porkoláb

várt piszkos és rongyos selyem egyenruhában, amelyek mellére szomorú

arcú szárnyas oroszlánt hímeztek.

- Ki ez? - firtatta Roderigo,

-Ar i lo új tanonca.

- Uram... - mondta a porkoláb. - A parancsod csak egy személyre szól.

Egészen addig Roderigo vissza akarta lökni a fiút. Most fellázadt a

büszkesége. A porkoláb kinyitotta a száját, hogy erősködjön, de aztán

becsukta a fekete mesrer morgására.

- A főherceg vár.

311

50.

312

IV. Marco a fekete trónján ült és úgy markolta a karfáját, ahogyan

matróz fogja félelmében a korlátot, hogy a viharban vízbe ne zuhanj

A szorítástól elfehéredtek az ujjpercei. A Tycho előtt toporgó, megbj

cseletlen gyerekről tudomást sem véve megjegyezte:

- Nézd csak, az Ártalmas Angyal.

A béklyó esetlenné tette Tycho meghajtását.

Az oldalt álló Atilo látta, hogy a hercegnő mosolyog a fián. A rég

pusztán sóhajtott.

- Nem jutot t eszedbe, hogy először megmosdasd? - kérde

Roderigótól, hogy valami célt találjon a haragjának.

- Azt a parancsot kaptam, hogy egyenesen hozzam ide.

- Mindig a levélnek engedelmeskedsz?

A kapitány bólintott.

- Milyen imádni való. - Alonzo hangjának csípősségéből mindéi

kihallotta, hogy az ellenkezőjét érti alatta.

- Te - mondta a régens. - Lépj előre.

Tycho megtette. Egy pillanattal később Pietro is ugyanezt tette.

Tycho a trón egyik oldalán állt. Desdaio apja és egy maroknyi 1

tanácstag a másikon. A lámpák fellobbantak és csöpögtek, az éjsza

levegő az égő halolaj szagától volt nehéz, és a teremben lévők tóbbsi

meglepettnek, ingerültnek vagy kissé rémültnek látszott, amiért kirán

gatták őket az ágyukból.

Ez a Tízek Tanácsa, ébredt rá Tycho.

Végigszámolta a trón két oldalán állókat, és rájött, hogy Hightown

Crow ís közöttük van, és eltűnődött, hogy a Tízeken kívül ki tudja, hogy

egy alkimista is a belső tanács tagja. Egy kislány félig Alexa széke mögé

rejtőzött. Amikor szeme Tycho pillantásával találkozott, elmosolyodott.

Hideg, kegyetlen és ragyogó mosollyal.

- Tudod, miért vagy itt? - kérdezte Alonzo.

- Nem, uram.

- Én sem - mondta a régens.

_ Alonzo... - dorgálta Alexa gyengéden.

_ Ez nevetséges — mondta Alonzo. - A Tízeket olyan ügy miatt hívták

össze, amit négyszemközt keltene eldönteni.

Alexa hangja megkeményedett kissé.

- Uram, Atilónak joga van, hogy végighallgassák... Tehát - szólt,

Atilóra nézve -, mondd el a magadét.

Atilo előrelépett, és térdre esett a trón előtt.

- A város fidelis noster cívissé nyilvánított. Velence hűséges szolgájává.

Adományozz egy életet — mondta. - Az elvégzett szolgálataimért.

IV. Marco az orrát piszkálta.

- Az apádat a barátaim közé számoltam...

Atilo gondosan válogatta meg szavait, mély és komoly hangon be

szélt. Egy hallgató sem kételkedett a gondolatban, amit a könyörgésébe

csomagolt.

- Jól szolgáltam Velencét. Egyszerre voltam tengernagy és irányítottam

a szárazföldi csapataidat. És más - habozott - feladatokat is végeztem

a város biztonságáért.

- Igazából mit akarsz? - kérdezte Marco.

Atilo hunyorgott.

Alexa és Alonzo rendszerint egymás között döntött az ügyekről.

De senki sem beszélhetett, amikor a főherceg beszélt, és az ő döntései

jelentették a törvényt. Az anyja és a nagybátyja ezekre az alapokra

építették hatalmukat. De a herceg ép megnyilvánulása megzavarta ezt

az egyensúlyt.

- Nos? - firtatta.

- Add nekem a fogoly életét. Kérlek.

- Kettő van belőlük - Marco főherceg ésszerűen jelezte ujjával. - Arra

gondolsz, aki megrémít? Arra, aki a gyanúd szerint felcsinálta a szerel

medet? Vagy akiről tudod, hogy hazudott Giulietta úrhölgy elrablásáról?

A terem már elcsendesült. De a herceg kérdését követően halotti

csönd lett. Desdaio pedig előrelépett vörös arccal, idegesen rebbenő

szeméből csorgó könnyeivel.

- Soha nem tenném...

313

- De igen - mondta Marco. - Egyszerűen nem tudod. Te is i

tőle. Ezért kedveled.

- Mi ez az egész Giulietta úrhölggyel?

A herceg szembefordult a nagybátyjával, aki elpirult és mentej

zött a közbevágás miatt. így a herceg azt mondta, semmi baj, csa! -

tegye meg többet.

- Mondd meg nekik az igazat - rendelte Marco főherceg Atilón«nr

- Akkor első alkalommal. Egyszerűen elszökött.

- Te pedig egyszerűen visszahoztad? - kérdezte Alonzo. - És elfelé

tetted megemlíteni a kotülményeket?

- Igen, uram.

- Ez azon az éjszakán...

- Alonzo - szólt közbe Alexa hercegnő.

- A régensnek igaza van - mondta Marco bájosan mosolyogva. - Azon*

az éjszakán törték meg a bérgyilkosainkat. - Az Atilo arcából kifutó*

vért látva elmosolyodott. - Legalábbis megroppantották. Elismere

hogy megroppant? *

A térdelő ember bólintott.

- Az anyámnak is igaza van. Krieghund, mágusok, halvajárók, most.

meg ez. - IV. Marco körbenézett a teremben, a Tízek minden tagjána*'

egyesével biccentve, mielőtt csókot dobott volna Desdaiónak. - Jobb*

ha diszkrétek leszünk. Olyan sok ellenségünk van, hogy az ember sohaí

nem tudja, ki figyel. *

Felállva leereszkedett a trónjához vezető lépcsőn, és felrántotta Atilótí

térdeléséből. Kiegyenesítette.

- Tudod, mi menti meg?

- N e m , fenség.

- Nem kísértem a mennyet. Nem kockáztatom azr sem, hogy a pokol-

haragját kihívjam. Tycho élete megmarad. A következő tanoncodé

is. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a nagybátyám engedi, hogy

megtartsd a démont.

314

Ezek voltak az utolsó koherens szavak, amelyeket IV. Marco főherceg

a következő három hónapban kiejtett. Akkor természetesen még senki

sem tudta. Kivéve talán Hightown Crow-t, aki odasietett, hogy vissza

s e g í t trónjára a főherceget.

Marco úgy ragadta meg a karfáját, mintha az élete függene tőle. Má

sodpercekkel később elernyedt, és a sarkait csapkodta az emelvényhez.

Egy kicsivel aztán abba feledkezett bele, hogy egy pille kering a lámpa

körül. Amikor Atilo megbizonyosodott róla, hogy a herceg figyelme

máshol jár, Alonzóról Alexára nézett.

- Bírom a trón engedélyét, hogy visszavonjam?

- Nem - mondta Alonzo. - Nem bírod.

Alexa átnézett.

- Marco megadta nekik az életüket.

- A z életüket - mondta a régens nehézkesen. - Semmit sem mondott

a rabszolga szabadságáról. A kolduskölyök nem jelent semmit. Atilo

megtarthatja. De a másik tabszolga. Most a városhoz tartozik. A város

megszabadul tőle.

- Hadd vásároljam meg ~ mondta Desdaio.

A régens elvigyorodott.

- Biztos vagyok benne, hogy a szerelmednek kedvére lenne. Nem, a

rabszolgát délre küldjük és eladjuk. Ezzel a külsővel...

Ezzel a külsővel különleges elbánásra számíthat Konstantinápoly,

Alexandria és Ciprus rabszolgapiacain. A ruházata, a nappali fénytől

való félelme és a bőre fehérsége csak hozzátesz az egzotikumához, és

növeli az árát. Ha meghal, ki hibáztathatja Velencét? Ha pedig nem,

akkor valószínűleg arra jut, hogy bárcsak meghalt volna.

- Hány gálya hagyja el holnap a kikötőt?

- Egy tucat, uram.

- Hová tart az első?

- Dalmáciába, Szicíliába, aztán Ciprusra.

- Gondoskodj róla, hogy rajta legyen. Mint gályarabszolga. Parancsold

meg, hogy az út végén eladják, és a pénzt elküldjék az ügynökünknek.

Viselheti a nevetséges ruháit. Kenjék be akármi vízlepergető krémmel,

315

amit az alkimista ajánl. És egy ponyvát is használhatnak, hogy az áruna

nehogy baja essen. Amúgy pedig kezeljék úgy, mint bármelyik rabszolga

51.

A kopogás hallatán Giulietta felkapta a tekintetét a mellén tartott cs

csemőről.

Mivel nem nyitott ajtót, az lassan kinyílt, és Leopold herceg dugta

be a fejét.

- Bejöhetek, hölgyem?

- Már mondtam - felelte a lány. - Nem kell kopognod.

- És ha éppen eteted Leót?

- Azt tettem - mondta. Mosolyogva visszahajtotta a ruháját, és megsi

mogatta a gyermek arcát, amíg az visszatért éhes odabújásához. Amikot

Giulietta ismét Leopoldra emelte a tekintetét, az jelentőségteljesen

bámult ki az ablakon a vörös földü ciprusi mezőkre.

- Van valami érdekes?

- Parasztok aratják az árpát a fenti lejtőkön.

Barátságuk néha törékenynek bizonyult. Most sok minden kimon

datlan maradt.

Leopolddal egy ágyon osztoztak, együtt aludtak, már amikor a kisba

ba hagyta őker aludni, ami mostanában gyakrabban történt meg, mint a

születését követő első hónapokban. Giulietta fogadhatott volna szoptatós

dajkát; igazából Leopold felajánlott egyet. Rezignáltán nyugodott bele,

amikor a lány elutasította. Mégis kopogott az ajtón, mielőtt belépett,

és elfordult, amikor Giulietta táplálta gyermekét.

Ez a tapintatos férfi szöges ellentétben állt azzal az elátkozott lénnyel,

amivé a Ca' Friedland tetején változott. Szöges ellentétben a csata ke

gyetlenségével, amelynek Giulietta Cannaregióban volt tanúja.

Az Assassinivel folytatott csata már több mint egy éve történt, de

Giulietta még mindig megremegett az emlékére.

316

- Min jár az eszed?

- Semmin - fogadkozott a lány.

- Azon a fiún - mondta Leopold szomorúan.

- Leopold.., esküszöm. Még csak eszembe sem jut.

Hazudott. Voltak pillanatok, rendszerint éjfél után, amikor a lány

aría ébredt, hogy egy bizonyos ezüsthajú fiú a bazilikából a szobájában

van, és nézi alvás közben. Persze az nem járt ott.

- Láttam, hogy néztél rá.

- Ez nem igaz.

- De - mondta Leopold. - Az. Azt is láttam, Ő hogy nézett rád. Azt

hiszed, miattam engedett el minket? Ha nem jelensz meg, már halott

lennék. Téged engedett el, és engedte, hogy veled menjek.

-Szeretlek.

Giulietta szemébe könnyek gyűltek.

- Én is szeretlek - mondta a herceg. - A magam módján. De te róla

álmodozol. Mintha egy lelketek lenne, és valaki elvágta volna a közepén.

Emlékezz, hogy elmondtad, hogy a gyermek nem Marcóé. . .

- Leo, kérlek, hagyd abba.

- Övé a kicsi?

Giulietta kínjában összezárta a száját.

Leopold herceg aznap este egy máltai csipkesállal, egy tucat korai

fügével és egy tál sörbettel - citromlével és jégkásával kevert fehérbor -

tért vissza, mintha békeáldozatot és bocsánatkérést hozna.

- Sajnálom - mondta ajándékait az asztalra téve és sarkon fordulva.

- Maradhatsz.

- Csak valami ostobaságot mondok.

- Akkor is... - Giulietta a mellette lévő ülőhelyet paskolta meg.

- Tudod - mondta -, a velencei udvarban az ezüstnyelvedről beszéltek.

A nagynéném haragudott, hogy milyen sok udvarhölgye...

- Fejét csavartam el? - mondta Leopold egy fügét kínálva a lánynak.

- Bár talán más miatt haragudott - ismerte el Giulietta. - De akkor

még nem tudta, hogy krieghund vagy. De a híred...

317

- Ha veled vagyok, megakad bennem a szó. ;

Giulietta elmosolyodott.

- Nem mindig. - Fejét a vállára hajtva engedte, hogy a férfi köi

fonja a karját. Nyájas csendjük elrartott addig, amíg egy gyertya \ti

Aztán, amikor Leopold felállt, hogy újat gyújtson az első leégett beléb<

Giulietta újrarendezte a ruháját.

- Igaz, hogy a mameluk S2ultán flottát gyűjt?

- Mi mondatja ezt veled?

- Az árpa. A közelgő támadás elöl aratják le.

- Lehetséges.

- Leopold, honnan szerezted a jeget a sörbethez?

- A király saját készletének maradékából.

- Pontosan - mondta Giulietta. - Azt hallom, hogy megissza a k

jobb borait és szétosztja a rendes körülmények között ünnepségek:

félretett készleteket.

- Mit mondasz? - kérdezte Leopold a gyertyát a tartójába igazít'

és a lány felé fordulva.

- Mi történik, ha a szultán támad?

- Harcolunk.

- És győzünk?

Amikor a férfi leült mellé, karját a válla köré fonta, és gyengédí

homlokon csókolta, tudta, hogy nemleges a válasz. Ahelyett, h o |

tiltakozott, vagy Leopoldot hazugságra kérte volna, hozzábújt és mt

próbálta megfogalmazni a kérdést, amit fel akart tenni. A tény, hoj

semmit sem mondott, azt jelentette, hogy tudja... Ha nem is azt, hof

a kérdésen tűnődik, akkor azt, hogy gondolkodik.

Ritkán gondolkodhat el az, akinek kicsi gyermeke van.

Már amennyiben az UletŐ ragaszkodik hozzá, hogy maga szoptas:

a gyermekét, és egy szobában aludjon vele. Ez olyan különös dönt<*-«

volt, hogy Giulietta tudta, ezzel az udvar hölgyeinek beszédtémájába

vált. Ha korábban nem lett volna az.

- Leopold.

- Igen? - felelte ez, készen állva bármire, amir a lány mondani akart.

318

Giulietta ráébredt, hogy a férfi tényleg ismeri őt. Az itt együtt töltött

idő azt jelentette, hogy jobban ismerte, mint bármelyik férfi. Talán job

ban, mint bárki fogja. Leopold ismerte a gyengeségeit. Azon erősködött,

hogy kevesebb van belőlük, minr a lány képzeli. És olyan erősségei, ame

lyeket a lány alulbecsült, de ő naponta elismételt. Olyan jól ismerte őt,

hogy a lány eltűnődött azon, vajon azt is tudja-e, mi jár most a fejében.

- H a veszítünk...

- Igen - mondta. - ígérem.

Giulietta arcon csókolta. Nem tudván, mi a megfelelő válasz annak a

férfinak, akit az imént kért meg, hogy inkább öíje meg, csak ne engedje,

hogy foglyul ejtsék. Amikor az ígéretet tevő férfi szereti, annak ellenére,

hogy a no mást szeret, ha igazán őszinte akar lenni.

5 2 .

A távoli horizontot viharfelhők borították. A fény komor szürke volt,

mintha rosszindulatú angyalok a lemenő nap és a duzzadó tenger közé

repültek volna, hogy árnyat vessenek mindenre odalenn. Tycho hányni

tudott volna, de semmi sem jöhetett fel.

így hát olajos selyemzekéjében kuporgott egy sárral töltött zsákban,

és azt remélte, hogy a botcsinálta sátor rohadt ponyvája megvédi, mi

közben a parancsokra vár.

A Tengeri csikó apró gálya volt. Egy kapitány, a tulajdonos fia, egy

dobos, egy rabszolgahajcsár és tizennégy sor rabszolga. Tycho nem tudta

biztosra, mit szállított a hajó. A ringatózásából ítélve semmi nehezet.

A szél erősödött. Vészjósló hidegséggel.

Más körülmények között örömmel fogadta volna és felfrissül tőle.

De megtudta, mit hoz, amikor Adif, a mellette ülő mameluk elkezdte

számolni a villámlás és mennydörgés közötti másodperceket. A vihar

közel járt, és egyre közelebb csapkodott.

319

Egy esőfal tartott feléjük, elrejtve a tenger, a föld és az ég kö:

távoli vonalakat. Mögöttük már megérkezett az éjszaka, a csillagfa

láthatóvá váltak, és az óceán elsötétült és ellaposodott ott, ahol az éjsza

peremével találkozott.

- Északra kell fordulnunk.

- Uram, ez lehetetlen. í| s

A gályatulajdonos toppantott a lábával. Fiatal volt, gazdag és rémü

Ha az apja ott van, hogy megregulázza, másként lett volna. A fiüf

földön akart lenni. Vihar esetén az volt a parancs, hogy a legközelebl

kikötőbe menjenek. : |

De éppen a vihar állt közéjük és a dalmát partvonal közé, a ma-

szikláival, végtelen szigetecskéivel és kavicsos homokpadjaival. Olas-

ország saját partja egy nap hajózásra volt a másik irányban, ha jó szélül

és szerencséjük van, és sokkal messzebb, ha nincs szerencséjük és a szél

ellenük fordul.

Malo kapitány két eshetőséget ajánlott.

Leengedni az árbocot és kivárni a vihart, vagy elmenekülni előle. Ez

azelőtt történt, mielőtt újabb pillantást vetett az esőfalra, és kijelentette^

hogy az elsőre már nincs idő, így a másodikat javasolta. :•;

A nagy hasú, Öreg és fáradt görög lemondóan rángatta le-fel a hajóját

olyan tengeri útvonalakon, amelyet gyorsabb járművek naponta használ

tak. A Tengeri csikó egykor modern jármű volt. Most már csak kicseréli

deszkák tákolmánya. A tömítéseit fel kellett volna újítani, új faszögekei

igényelt, olyan vékony facsapokat, amelyek az oldalát tartották a helyén

Csoda volt, hogy a hajó még vízen maradt.

Azt szerette volna, ha kitart.

Minden vihar után akadtak elpusztult gályák. Akárcsak halott rab

szolgák. Evezőikhez láncolva és lebegve vagy tengerpartokra sodródva

hajók uszadék fái és deszkadarabjai között, amelyeken szolgáltak.

A dalmát tengerpartról való menekülés a vihar előli menekülést je

lentette, valamint az erőszakos és aljas tengerek kiterjesztését a Tengeri

csikó és a sziklaszirtek között. Nem voltak jók az esélyeik, de jobbak

voltak, mintha kikötni próbáltak volna.

3 2 0

- Találj földet - mondta a fiú. - Ez parancs.

- Én vagyok a kapitány.

- Nem sokáig, ha nem teszed azt, amit mondok. - A fiú szavai egy

•[cis szélcsendben hangzottak el. - Most visszatérünk a kikötőbe.

Tycho mellett a mameluk a fedélzeten köhécselt és saját nyelvén

Jcöpkodött szavakat. Tychónak nem volt szüksége tolmácsra, hogy értse,

ez egy átkozódás.

- Ez rossz?

- Ez az ember megölet minket, hódzsinn.

Adif az első naptól kezdve így hívta. Miután Tycho az éjszaka beáll

tával lebontotta a botcsinálta sátrat, leengedte a zekéjét a válláról, hogy

felfedje hófehér bőrét.

- Ha eloldják láncaikat, ragadj meg egy evezőt, és irány a föld.

-A víz megöl.

A mameluk felszisszent, aztán bólintott. Mintha dühös lett volna

magára, amiért másvalamit várt.

- Akkor gyors halált kívánok.

Tycho és Adif egy folyosó két oldalán ültek a legutolsó sorban. Más

rabszolgák ültek előttük. Közvetlenül mögöttük egy fakeretre tett nyitott

ponyvatákolmányban aludt Malo kapitány és a tulajdonos fia.

Mint mindenki más a hajón, ők is oldalt ürítettek.

A különbség az volt, hogy szándékosan tették. Adif és Tycho arra

kényszerültek, hogy ott vizeljenek, ahol ültek, és minden reggel ürítsék

székletüket, amikor rövid időre leoldották láncukat. Nem minden

rabszolga várt addig.

- Arnaud, csináld.

A rabszolgahajcsár korban a fiú és a kapitány között járt. Arca egykor

jóképű volt, de a szeme kemény, természete brutális.

- Hallottad a főnököt - mondta.

- Nem Ő a fonok - mondta Malo kapitány. - Én vagyok.

A hajó megroppant, és Tycho hallotta, amint a kapitány hátratánto

rodik, fájdalmában és felháborodásában sziszegve.

- Vissza a kikötőbe - rendelkezett a rabszolgahajcsár.

321

- Ha megpróbáljuk, meghalunk.

- Akkor mí a terved? — követelte a fiú.

- Lehagyni - mondta Malo kapitány. - Amíg megtehetjük. H;

tehetjük. - Dühösen köpött. — Amit most már kétlek. Talán mehetu

dél felé. Meglátjuk, eloldalazhatunk-e mellette. De a sötétben...

- A vihar túl nagy - mondta Tycho gondolkodás nélkül.

- Ki kérdezett?

Egy korbács csattanását hallotta, és egy másodperc törtrésze

fájdalom hasított végig a vállán az olajozott selymen és bőrön át. Aztaíi

Arnaud a hídon állt, ami a folyosó mentén haladt, és a csizmája Tycho

arcát érintette.

Az előtte lévő sorban ülő rabszolga megfordult, hogy megnézze, ml

történik, így ő részesült a rabszolga hajcsár haragjának maradékából.

- Elég — csattant fel Malo kapitány.

A rabszolga hajcsár felemelte a korbácsát, és elakadt a lélegzete, amint/

Adíf hirtelen Arnaud térdébe csapta a lánc nélküli kézér. Ügyetlen ütéí

volt, de szerencsésen talált, és a férfi térdre esett. Amikor felegyenesedet

kés volt a kezében.

- Itt halsz meg.

Adif arcán méltóság tükröződön, amint szembefordult a pengévé

Tycho hirtelen megértette, hogy a férfi ki kényszerítette a vitát, hogy

fulladás helyett gyors halált keressen.

- Jó választás - mondta.

- V á r j .

A harag vívott az engedelmességgel, miközben Arnaud habozott

fiú parancsa hallatán.

- Csak szarságban volt részünk, amióta azt a fedélzetre vettul

-A tulajdonos fia Tychóra gondolt. - Ezután Öld meg azt is.

A rabszolgahajcsár előkészítette a kardját, Adi f továbbra is várt, és

nem volt hajlandó félelmet mutatni. Malo kapitány arca azt mutatta*

ő tudja, hogy itt a vég.

- Halj meg jó ! - mondta Adif.

- Nem - mondta Tycho. - Ez nem úgy működik.

3 2 2

Megragadta az ezüsthegy ü cöveket, ami az evezőjéhez szögezte, és

felordított, miközben kitépte, mert érezte, amint serceg a hús. Utána

felállt, felkarjával védte ki Arnaud tőrét, és a cöveket a férfi álla alá

nyomta. Égő keze egyetlen csapásával ütötte bele a koponyájába.

A rabszolgahajcsár oldalt bukott a víz alá.

Miközben a szemben lévő rabszolga az egyik bokájánál ragadta meg

a tulajdonos fiát, Malo kapitány keményen torkon vágta, és utasította

a rabszolgát, hogy engedje el, és a fiút kihajította a fedélzetről, hogy

vízbe fulladjon.

- Idióta ~ mondta.

- Rendben - ordította Tycho. - Fordítsd a viharnak.

- Azt hiszed, most már tengerész vagy? - vicsorgott Malo kapitány.

- Élni akarok - mondta Tycho, és magát is meglepte vele, amikor

ráébredt, hogy igaz. - Legalábbis nem fulladásos halálra vágyom. Egy

szer már próbáltam. Soha többet.

- Ez egy dzsinn. Hallgass rá.

- Nos - mondta Malo kapitány -, az halálbiztos, hogy ez nem ember.

Atilo uraság figyelmeztetett tá.

. Tycho érezte, hogy összeszorul a gyomra. Azt remélte, hogy Atilo

némi kötődést érez iránta. Valamit az arca hidegsége mögött, miközben

személyesen a helyére ütötte az ezüsthegyű cöveket.

- Fordítsd meg. Aztán ki az evezőkkel.

- Micsoda?

- Ki az evezőkkel.

- Felhúzhatjuk őket— tiltakozott Malo kapitány. A két oldalon lévő

fémráfnasztékok lehetővé tették, hogy felhúzzák az evezőket, amikor

a gálya vitorlával ment.

Nem lesz elég.

A tenger megrémítette Tychót. A fulladás gondolata elviselhetetlen

volt. Meghalt, és mégis túlélte a velencei csatornát. Mi van, ha elsüllyed,

meghal, és újra életre kel? A víz elvette az erejét. Csak az odalenn lévő

földeszsák tartotta észnél. Vízi félélet csapdájába esik örökre.

323

- Meg akarsz halni? - ordította. Az ezüstfejű szeg még mindig kiál

Arnaud koponyájából, de Tychónál volt a férfi tőte.

Malo kapitány megrázta a fejét.

- Hozom a kulcsot.

- Nincs idő.

Az evezőket csak a kikötőben vették le, hogy a rabszolgák neho

elevezzenek, amikor a legénység kiköt. A tengeren az evezőket a

lyükre láncolták.

- Fordulj a viharnak - rendelkezett Tycho.

- Csináld - ordította Malo kapitány. 3^

A rabszolgák evezőikkel csapkodták a súlyos hullámokat. Az eg

oldalon lévők előre eveztek. A másikon pedig hátra, amíg a Tengeri esi

a szélnek fordult, éppen amikor az eső gyorsan haladó fal formájábm ^

megérkezett.

- F o g j u k le. . . ^

Tycho megragadta Adi f evezőjének láncát, kirántotta, és az eve:

kilökte a gálya oldalán. Sikerült a Tengeri csikó hosszának kétharma<

megtisztítani, mielőtt egy hatalmas hullám lesújtott, és áttört rajt

Azonnal lecsapott, félig felemelte a gályát, de elkapta az orrban ul

még mindig megláncolt evezőjét.

A Tengeri csikó csikorgott, a fabordák kicsavarodtak, a faszeg

nyikorogtak, ahogyan kiugrottak a lyukakból. A tölgyfa szilánkosra t

és elhasadt. Elviselhetetlen volt a lárma, ahogyan a hajó azért harc

hogy egy darabban maradjon.

A csata a már halott hajóácsok és a tenger között folyt, és a háboi

víz azt akarta, hogy a kezük munkája is kövesse a mesteteket. A tengec;

dühének, a szél üvöltésének és az eső dobolásának zajába törött tagjaikat;

sirató vagy hangosan imádkozó rabszolgák hangja vegyült.

Egyerlen isten sem ereszkedik le, hogy megmentse őket a vihartól;

Végtelen ígéreteket tettek. Adósságok gyűltek fel. Semmit sem jelentett;

A Tengeri csikót csupán a vakszerencse és a régóta halottak képességei-

menthették volna meg.

- Átveszem — mondta Tycho.

3 2 4

Malo kapitány a kormánykeréktől az előtte álló különös fiatalem

berre pillantott.

Az eső Tycho koponyájához tapasztotta a fürtjeit. Kísérteteket idé-

•6 húsa minden alkalommal felragyogott, amikor a villám felvillant,

{szeme... Tycho a kapitány arcán látta, hogy a szemében valami meg-

émítette áz embert.

Nem volt ideje kideríteni, mi az.

Tycho előrelépett és megragadta a kormányt.

Küszködött, de a Tengeri csikó a szélben maradt. Az izmok megme-

evedtek, az Ínak kifeszültek. Eldöntetlen volt, hogy a kormány vagy a

isuklója törik el először. Rosszabbul érezte magát, mint valaha, zsibbadt

.olt a sokktól, ahogyan egy Szent Márk magasságú esőfal tartott felé.

Akkor viszont lecsapott a második hullám.

53.

- Hallottad a híreket Ciprusról?

- Hogyan hallhatnám... - Amikor olyan friss a hír, hogy az össze

tekert tekercs az íróasztalodban van, a feltört pecsét viasza pedig még

rundig a kesztyűdhöz tapad?

- Nem, uram - mondta Atilo. - Még nem.

Alonzo sóhajtott, nagyobbat, mint kellett volna.

- Te vagy a városunkban a kémmester. A nélkülözhetetlen bérgyilkos.

Rád kellene támaszkodnunk egy ehhez hasonló értesülésért.

- Bocsáss meg.

- Tudom - mondta Alonzo hogy az életed mostanában nem volt

• gyszerű. A kudarcod a tanítványoddal. Leopold herceg testének eltűné

s e . Azok az emberek, akiket elvesztettél tavaly. Már ha nem tavalyelőtt

olt. Ha úgy érzed, a munkád terhe túl nehéz. Hogy talán az öregkor...

- Uram.

A régens várakozóan elhallgatott.

325

- Éjjel-nappal ezért a városért dolgozom. Minden energiám ellensc^

felkutatására megy el; annak kinyomozására, ami az utcákon folyik;

formációk gyűjtéseié azokról, akik nem azok, akiknek tettetik maguk-

Atilo azon átkozódva torpant meg, hogy egyenesen éppen egy ilye'r

ütközött.

- Bizonyára fáradt is vagy - mondta Alonzo. - Joggal merített

a rerhed. Ezért mennek el melletted a fontos hírek. Amint mondta*

ha előrehaladott korod miatt szeretnéd könnyebben venni az életet..;

- Csak azt kívánom, uram, hogy folytathassam.

Jól emlékezett rá, amit apja, az őrült csillagász mondott. Az örej -

a halált félik és fiatalságról ábrándoznak. Atilo ezt felháborodott

utasította el, aztán már nem is olyan felháborodottan, egészen add] *

napig, amikor rájött, hogy igaz. Sóhajtott.

- Biztos vagy benne? Hogy egyszerűen végezni akarod a kötele

gedet?

- Egészen biztos.

A régens boldogan mosolygott.

- El sem tudom mondani, milyen örömmel hallom. Az az új

beilleszkedett?

Egy kis csapda. Éppen elég ahhoz, hogy Alonzo tudassa Atiló

nem tervezi, hogy Tycho kegyelmét említés nélkül hagyja.

- Van benne lehetőség.

- Az előzőről is ezt mondtad.

- Uram, akármiben is vallottam kudarcot, továbbra is állítom, hc

volt benne lehetőség.

- Hogy minden idők legnagyobb bérgyilkosa legyen. Hogy a 1

ceg bérgyilkosaként legyen a választott utódod. Igen, hallottam azzal;

a fiatal bajkeverővel kapcsolatos terveidről. El kell ismernem, hogy

meglepődtem.

Kitol hallotta? A főhercegnőtől... ?

Bizonyára nem. Alexa kirakhatta Atílót az ágyából, de annyira neirn

tagadhatta meg tőle a kegyeit, hogy gyűlölt sógorával ossza meg a tit;

3 2 6

kait- Kell, hogy legyen egy kém Atilo házában. Amelia lehetséges jelölt,

Iacopo? Ezt aligha tartotta valószínűnek.

Uram, megkérdezhetem, honnan tudod?

- Természetesen - válaszolt Alonzo. Nyilvánvalóan örömet okozott

rieki a gondolat, hogy Atilo, a Serenissima kéme és fő bérgyilkosa kérdezi,

(jogy hogyan fedezett fel ilyen titkokat.

- Desdaio úrhölgy mondta nekem.

Atilo becsukta a száját, és azon tűnődött el, hol van Alexa és miért

maradt ő magára a régenssel, anélkül, hogy a főherceg lógázná a lábát

vagy dudorászna, hogy jogalapot biztosítson a találkozónak.

- Nem ilyen bőven - tette hozzá Alonzo. - Azt mondta, hogy ma

gadhoz képest meglepően megkedvelted. Egyszerűen ezt vettem ki a

szavaiból. Bár a válaszod megerősíti. - A régens ragyogott, elégedett

volt a saját ravaszságával.

.• - Uram.. . Ez az oka, hogy itt vagyok?

- Mindent a maga idejében — mondta Alonzo, és felvett egy mézzel

bevont mazsolát egy muranói üvegtálcáról, és kiszívta édességét. - A her

cegnő szomorú lenne, ha nélküle kezdeném el.

Odakinn, szinte végszóra, alabárdok csattantak a márványon, amint

az Őrök tisztelegtek, és az ajtó kivágódott. Alexa hercegnő vetett egy

pillantást az ajtó mögött álló Alonzóra és az előtte álló Atilóra, majd

haragos képet vágott.

- Azt hittem, hatkor van a találkozó.

- Ezt mondtuk? - A régens meglepettnek látszott. - Bevallom, én azt

gondoltaim, hogy egy fél órával korábban. Ekkor érkezett Atilo uraság.

- Az Őreid hívására.

Alonzo herceg elmosolyodott.

- Talán kezdhetnénk - mondta. - Most, hogy végre itt vagy.

A régens úgy tett, mintha nem venné észre Alexa vállainak merevségét,

és azt sem, hogy a nő is észleli, hogy az íróasztal mögött elhelyezkedve

állni hagyta, és a kisebb székek egyikén ülhetett csak le.

- Hölgyem.

327

Alexa elfoglalta a felkínált széket.

Természetesen akadtak szolgák. Mindig akadtak szolgák. A

mány megkívánta, hogy úgy bánjanak velük, mintha láthata

lennének, csak akkor engedelmeskedjenek vagy reagáljanak, h

szólítják őket. Semmit sem adhattak tovább, ami elhangzott. V

ládjuk, feleségek, gyerekek, szülők tartoztak hozzájuk... A ha

biztosítva volt.

- Atilo azt mondta, alig várja, hogy segíthessen, ahogyan cs;

Bármivel szeretnénk megbízni, nincs szándékában visszautasítan

A hercegnő megnyugodott.

-At i lo?

A régens csapdába csalogatja. Nem, Atilo megrázta a fejét. Mé

rosszabb. Máris csapdában van, és nem hagyott menekülési útvonala

Csak annyit tehetett, hogy felméri, mennyire veszélyes, és mennyi hely

van manőverezni.

Könnyű megfeledkezni róla, hogy Alonzo condottiero volt. Neti

még ez is tévedés. Könnyű volt felidézni, mert folytonosan felemlegett

Könnyű arról volt megfeledkezni, hogy kiérdemelte a hírnevét. Mielői

Alonzo az ivásba süppedt, Ö volt a legjobb stratéga Itáliában. Atilóna

tudnia kellett volna, hogy a régens pillanatnyi józanságának nagy

jelentősége.

- Természetesen— mondta Atilo. - Megteszem, amit parancsolsz. B:

Alonzo uram aggodalmait fogalmazta meg a korom kapcsán... - Tudt

hogy a régens nem hagyja annyiban, és igaza volt.

- Az aggodalmaim megnyugtatást nyertek - mondta Alonzo könny

dén. — Atilo szilárd a meggyőződésében, hogy ő erre a legalkalmasab

A legalkalmasabb mire, az ördög vigye?

A Földközi-tenger a három mameluk kikötő piros kereszttel jeíö

térképét kitekerve, Alonzo hozzátett még egyet a Nílus torkolatán;

Alexandria közelében és egy végső keresztet az afrikai partvonal köz

pén, Tuniszt vagy Trípolit jelölendő. Gyorsan felvázolt nyilak követték

Ciprus felé mutatva.

Atilo szíve elszorult.

3 2 8

_ A szultán?

- A flottái egy hete kötöttek ki. - Most az egyszer Alonzo hangja

határozott volt, hangütése tényszerű. - Azzal vádol minket, hogy fel

gyújtottunk egy mameluk hajót a lagúnában. Nem hajlandó mást hinni.

Ha beveszi Ciprust...

A régensnek nem kellett befejeznie ezt a mondatot.

Ha a szultán beveszi Ciprust, Velence elveszít egy jelentős szövetségest,

a Nílus és Európa közötti állomáshelyet, és kegyvesztett lesz.

Ráadásul, ha Ciprus elesik, a keresztesek rendje gyökértelen lesz.

Sajnos Velencében van a követségük. A gondolat, hogy az egész rendnek

új bázisra lesz szüksége...

- Ciprust meg kell menteni - Alexa hangja rideg volt.

- Hölgyem?

- A kegyem függ ettől. Ami Ciprusban van, az.. .

Ha Atilo nem tudta volna, akár meg is esküszik, hogy sír a fátyla alatt.

- Az felbecsülhetetlen. Halálig védeni kell.

Alonzo meglepettnek látszott.

- Egyetértesz? - firtatta.

Vállat vont.

- Nem tudtam, hogy ilyen erősen átérzed.

- Uram, hölgyem... össze tudunk rakni egy flottát időben?

- Megvan — mondta Alonzo. - Ahogyan kell. Minden hajót Ciprusra

rendeltek. És az új év óta egy kis flottát tarrottunk ott. Egyszerűen nem

számítottunk rá, hogy a szultán flottája ilyen méretű lesz.

- Hány hajója van?

- Kétszáz háborús gálya.

- Nekünk mennyi van? - Atilo nem volt benne biztos, hogy tudni

akarja a választ. Kétszáz háborús gálya jelentős erő. Több, mint ameny-

nyit a szultán korábban Összegyűjtött. Atilór meglepte, hogy milyen sok

mameluk gálya létezik a világon.

- Ötven - mondta Alonzo herceg.

Tiszteletre méltó flotta. Egészen tiszteletreméltó flotta, csak az el

lenség négyszeres túlereje a sok. Atilo keveset várt a régenstől, hiszen

3 2 9

nem a bizalmasa. De megrendítette, hogy Alexa nem mondta nek

mindezt korábban.

- Tudtuk, hogy gyülekezik a flotta?

- Egy flotta, igen - mondta Alonzo. - Kétszáz háborús gálya, köztü1

kipróbált alexandriai és tuniszi kalózok, és gilmán elitalakulata, mini

Ciprus felé tart, nem.. .

- Dolphino nagykövet kudatcot vallott - mondta Alexa. - Az észal

afrikai kémeink kudarcot vallottak. Ezeket majd később megbeszéljül

Azonnal távoznod kell. - Alexa Alonzóra nézett, és biccentett kicsit.

- J a n u s beleegyezett, hogy te vezesd a flottáját.

- Hogyan? - Egyetlen küldönc sem járja meg Ciprust a rendelkezése

álló idő alatt.

- Az téged ne zavarjon.

Atilo ajka összeszorult. Akkor tehát Hightown Crow. Hacsak a keres

tesek nem tudnak átbeszélni nagy távolságokat. Az lehetséges. Az egyi

keresztes a másikhoz? Ha igen, képesek a bizánci mágusok meghallan

az éteti suttogást? Ha igen, az uralkodójuk segíti vagy akadályozza maj<

Velence törekvéseit? Bizánc gyűlölte a mamelukokat. De a Serenissimá

sem szerette.

- Hol áll a déli császár?

Haragos kifejezés futott át Alonzo arcán.

- Manuel Palaüogos a győztessel van. Legalábbis Alexa hercegnő íg

hiszi. Nehezemre esik elképzelni, hogy eretnekeket támogat.

- Ti is eretnekek vagytok neki - mondta Alexa.

A régens vállat vont, és Atilóra mosolygott.

- A leggyorsabb gályáink várnak. Vételezz aranyat a kincstárból. Válo

gasd ki a legénységedet, búcsúzkodj, küldd vissza Desdaiót az apjához.

- Uram.

- Nem maradhat a Ca ' il Maurosban egyedül.

- Nem megy, uram. Elidegenedtek egymástól.

Amikor Alonzo herceg ajka gúnyos mosolyra rándult, Atilo ráébred

hogy újabb csapdába sétált be. Ez egy órán belül kettő. A régens játsz;

dozik vele. Talán a férfinak igaza volt. Atilo öregszik.

3 3 0

- Nos - mondta Alonzo -, nem maradhat ott, ahol van. És szemlá

tomást haza sem térhet. - A hercegnőre nézett. — Felteszem, akár ide

js jöhetne.

. - Csatlakozhat az udvarhölgyeimhez — helyeselt Alexa kelletlenül.

- ó , nem hinném, hogy hivatalos státuszra lenne szüksége. Legalábbis

egyelőre nem. Lássuk, hogyan megy,

A régens nem gondolta, hogy Atilo visszatér. Nem volt nyilvánva

ló, arra számít-e, hogy kudarcot vall és meghal, győz és meghal vagy

egyszerűen csak meghal. Atilo csak azt tudta biztosan, hogy Alonzo

nyilvánosan jelentette be igényét Velence leggazdagabb nőjére. A férfi

előtt, akinek szándékában állt feleségül venni Őc.

A jelenlegi főherceg anyja előtt.

Marcót pedig elűzi a trónról. Ha Alonzo ráteszi a kezét Desdaio

Bribanzo úrhölgy vagyonára, az év vége előtt Velence uralkodója lesz.

Egy egykori condottiero nagyon nagy hadsereget vehet abból a pénzből.

54.

Amint a széí és a huííámok egymással küzdöttek, Adif érezte a sós per

metet. Érezte, hogy a Tengeri csikó megrázkódik meztelen talpa alatt,

amint a hajógerinc karcolta a sziklákat. Megrázkódik a meggyötört

szerkezetéből felszakadó sikoly hallatán. A mameluk hallott, ízlelt és

félt. De nem láthatta a szicíliai sziklákat vagy a közöttük húzódó szűk

hasadékokat.

Tycho viszont igen.

- Fogd szorosan - mondta Tycho.

Tycho tengeribetegségtől szédelegve és imbolyogva a kötélbe ka

paszkodva tudta, hogy ereje úgy fogy, mint a homokórában lepergő

homokszemek. Az erő és bizonyosság, amit Giulietta véréből nyert,

szinte odalett. Akárcsak a botcsinálta sátor és a foldeszsák. De látott egy

hasadékot a földnyelvek között, ami a mögöttük húzódó öbölbe vezetett.

331

Ez olyan erőt adott neki, amire nem számított.

A hasadék felett látható ég azonban megrémítette. Egy vékony vö

ahol a sötétség elhalványult. Ez keretezte a sziklákat, mintha egy i

vész sötétkéket és lapiskéket kevert volna össze, és egy kevéske bit

is hozzátett.

A halála íródott az égre.

Elragadta a kormányt Adiftól, és maga felé rángatta, mett érezte, hi

a kereszráramlatok próbálják eltéríteni a Tengeri csikót a helyes úti

- Imádkoznunk kellene - javasolta Malo kapitány.

Adif bólintott.

- A magam részéről - köpött Tycho — kimaradnék belőle.

Mindkét férfi megragadta a korlátot. A kapitány már belenyugod

hogy a gályája fölötti hatalmat rabszolgák vették át. Ahogyan egy áz

de gondosan leszíjazott hálózsákra pillogott, abból más aggodalmakra

is következtetni lehetett. Még ha a bejövő hullám be is vinné a hajójár

a földnyelv sziklái közé, az lesz a legkevesebb, hogy hogyan magyarázza

meg a tulajdonos eltűnését.

Adifnak volt tapasztalata a gályák kormányzásában.

Tíz évig volt matróz, majd három évig fedélzetmester és két évig

kapitány. Azután Öt évet töltött rabszolgaként, mert fogságba ejtették.

Soknak számít Öt évet túlélni a gályarabok között. A legtöbbjük az első

évben meghalt. A maradék nagy része a következő évben. Elismerte,

hogy a kapitányuk nem olyan rossz, mint a mocskos hitetlenek általában.

- A fiú a viharban halt meg - mondta Tycho.

- Micsoda? - nézett rá Malo kapitány meglepetten.

- Miért ne? A hajód a szétesés határán. Csoda, hogy túlélrük.

A törött árbocra mutatva Tycho még emlékezett rá, hogy Malo ka

pitány nem láthatta a villámlás dúlásának borzalmát. Sem a halott

rabszolgák számát, akiket még le kellett lökdösni a fedélzetről. A többi

rabszolga ázottan, dühösen és sebesülten kuporodott össze.

- Higgy nekem - mondta. - Ocsmány dolog.

Közelebb érve kiderült, a sziklák közötti hasadék szélesebb volt, mint

amilyennek látszott.

332

Egy perccel korábban Tycho azon tűnődött, hogy befér-e a Tengeri

csikó, most tudta, hogy két hajó jut át, ha nem bánják, hogy összekoc

cannak és megkarcolódik az oldaluk.

- T a r t s d szorosan - ordította.

A tengervíz megemelkedett, felkapta a gályát, és egy rohammal átvitte

i a dagadó vízen. Aztán elcsitult a hullámzás. Mögöttük a tenger még

mindig a nyugodt Öbölbe hatolásért harcolt. Előttük sekély tengerpart

terült el, ahol a tucatnyi kunyhó előtt tűz égett. Egy düledező móló

ereszkedett a tengerbe.

- Ez egy halászfalu.

A mameluk megveregette Tycho vállát.

- Lát a sötétben? így hozott el minket ide?

- Igen - ismerte el Adif.

- Vigyél ki a szárazföldre - mondta Tycho. - Takarj be virradat előtt.

- Micsoda? - kérdezte Malo kapitány.

- Ez az ára, hogy megmentettelek benneteket.

- Szabadságot ad neked - mondta Adif. - Megmentetted a Tengeri

csikót, megmentetted az életünket. Ha te nem vagy, meghaltunk volna.

Szabadságot ad neked.

- Nem. Nem fog.

Tycho a kapitány arcára nézve tudta, hogy igaza van. A tulajdonos

fia meghalt. Malo kapitány hajóját ki kell javítani. Annyi esélye volt

annak, hogy Malo kapitány Tycho felszabadításával kockáztatja Velence

haragját, mint hogy Tycho elrepül. A ciprusi rabszolgapiacra kerül majd,

és Alonzo parancsa szerint eladják.

55.

Limassol rabszolga piaca négy oldalról nyitott, omladozó agyagcseréppel

fedett, ídomtalan homokkő oszlopokkal megtámasztott épület. Az

333

árusító alapzat elkopott és megsüllyedt a hosszú évek óta a vásári

dé vezetett áruktól.

Az emelvény egyszerre Öt embert tartott meg. A kiemelkedő ajáh „

tokra egyenként lehetett licitálni. A fivéreket és nővéreket rendszerint5

együtt adták el, a többit hármas vagy ötös csoportokban. Senki sem

emlékezett, hogy korábban egyetlen árut adtak el.

Semmiképpen sem úgy, hogy éjfélkor kezdték volna az árusítást.

Talán a különös óra vagy az, hogy egyetlen rabszolgát kínáltak, nag^

tömeget vonzott abba a negyedbe, amelyben patríciusok nemigen mi

tatkoztak. Megjegyzendő, a patríciusok többsége, a királyt is beleértve,

igyekezett messze elkerülni Limassolt. Nappal koszos volt, éjjel zajos;

állatoktól és rabszolgáktól bűzlött, így csupán kereskedőknek volt való

Talán, gondolta Sír Richárd Glanvilíe, a megszállásról szóló pletyka

csaptak ilyen ünnepi hangulatot. Ez volt a válasz mindenki természetes

aggodalmára. Velencéből való visszatérése és a király küldötteként valói

fellépése óta a fehér keresztesek második embere lett. Néha kényes

helyzet az ilyen.

Sir Richárd nem talált örömet a rabszolga kiárusításában.

A fiú koszos volt, ruhája mocskos zeke, haja befonva, és részegei

ingadozott, miközben botladozott és motyogott, próbált nem elesni a,

béklyóiban. Sir Richárd megalázónak érezte volna a feladatát, ha ne

a prior bízza meg vele.

Sir Richárd az áruért jelentéktelen összeget kapott.

Az számított, hogy a rabszolgát az érkezését követő egy napon bel

eladják. Így, miután a fiút múlt éjjel szállították a fehér keresztesi

rendházába, nappalra bebörtönözték, este egy vödörből megetették, •

öt fegyveres ember kíséretében egy ökrös szekéren Limassolba hozta

Sír Richárd jobban érezte volna magát, ha a fiú megpróbál elszök:

- Itt vagyunk - mondta az őrmestere.

— Látom.

A férfi arca megfeszült.

Ciprust kellene felkészíteniük a mamelukok ellen. A kecskenyájafc

a hegyekbe kellene hajtani, vagy leölni és besózni a fenyegető támad

* 4

>4

3 3 4

elől- A kardokat kiélesíteni. Az Isten verje meg, el kell végezni. Sir Ri

chárd Ötszáz katona felett parancsolt. Mit művel éjfélkor valami csinos

'iúrabszolgával, akiből végül egy kereskedő fiúszeretője lesz?

Hacsak nem a királynak kell.

Sir Richárd ebbe bele sem gondolt. Janus király ízlése bonyolult volt.

Keringett egy bizonyára alaptalan pletyka, amely a főpriorral hozta

össze, amikor még mindketten fiatalabbak voltak. Ha a királynak kell

JZ a fiú, az mindent más fényben mutat.

Mennyire kifinomult Velence?

Elég kifinomult, hogy szép rabszolgafiú képében küldjön bérgyilkost,

iki felkelti a király figyelmét, akit meg kell gyilkolnia. Sir Richárd nem

árra ki ezt. De miért gyengítené meg Velence Ciprust ilyen időkben?

Újabb pillantást vetett az ezüstszürke hajú fiúra.

- Hé, te - mondta.

A szolga megfordult, amint Sir Richárd ütött.

Egy katona káromkodott, Sir Richárd őrmestere pedig a tőrére ejtette

i kezét, azon gondolkodva, mit hagyott ki, de Sir Richárd a fiúra Össz

pontosította a figyelmét. Aki úgy védte ki az ütést, hogy rá sem gondolt,

majd hátralépett, félkészük egy válaszütésre, de nem indította el azt.

Sir Richárd körbenézett, és rájött, hogy a tömegből elegen látták,

hogy a pletyka tovább emelje a fiú árát.

- Nem - mondta a fiú. - Nem azérr.

Sir Richárd kék szeme összeszűkült.

- Nem azért vagyok itt, hogy bárkit megöljek. Ezen jár az eszed,

ugyebár? Hogy azért vagyok itt, hogy meggyilkoljak valakit? - A fiú

hangja elgyötört volt. A szeme végigpásztázta a tömeget, mintha ismerős

ircot keresne.

- Essünk rajta túl - mondta Sír Richárd.

A rabszolgát a lépcsőkig vezette, és átadta a rabszolgahajcsárnak.

Isak, a kövér, arany fülbevalós, büszkén domborodó hasú és a mellét

ilig takaró, elnyűtt aranymellényt viselő núbiai régi kéziratokat gyűj

tött, elefántcsontot faragott, három nyelven olvasoct és Ötön beszélt.

335

Aranykarika fülbevalója, akárcsak mellénye és olajozott hasa, csak pi

napokon volt látható.

- Szép kis tömeg — mondta Isak.

- A hírverésedet tekintve nem vagyok meglepve.

Az olvasni tudók ajtajára hirdetményt tűztek ki. Mindenki más

felolvastatta vagy a tavernákban szedte össze a pletykát.

„Egy kivételes szépségű férfi rabszolga, olyan ritka, hogy tejfehér bőre

nem állja a napot, kerül eladásra jövő kedden éjfélkor. A nap egyetlen

eladása. Hitel nem adható."

- Tudod, hogy gyilkolásra képezték ki?

Isak elfintorodott.

- Igazán? Ez a mai alkudozók felénél megkétszerezi az árát, a többinél

megfelezi. El kell döntenem, mit mondjak erről.

Az eseményen nem említette meg.

Egyszerűen átvette az ifjoncot Sir Richárdtól, a homokkő emelvény

hez kísérte, és átvágta a fiút borító rongyos zekét.

- Hogy tudjátok, mit vesztek - mondta -, íme.

Isak a félmeztelen fiút a négy oldalról körülvevő tömeg felé fordította,

és lámpát közelített a testéhez, hogy megnézhessék bőre fehérségét,

vonása finomságát, a különös ezüsthaját.

- Az alku ötszáz dukáttól kezdődik.

Meghökkent csend követte, hiszen némely vásárló gondolatban ni.

húzta a szintet, ameddig végső ajánlata elmehet, mások pedig felismert..

hogy az aukció túl drága nekik, de azért maradtak, hogy végignézzék,

- Itt - mondta egy férfi, kezét kissé megemelve.

Isak pontosan tőle várta, hogy az első ajánlatot megteszi. Egy ale

xandriai selyemkereskedő. Nem engedhette meg magának a fiút, u>-

arról volt ismert, hogy benne van az alkudozásban.

- Ki ajánl ötszáz felett?

Egy kéz emelkedett fel, egy férfi bólintott, egy második kéz len

dült, aztán a harmadik és a negyedik; valaki az orrát vakarta a hát

só sorokban. Amikor az ajánlattételi láz enyhült, az alku ezerötszáz

aranydukátnál állt meg, és az alexandriai kereskedő sajnálkozva rázta a

3 3 6

fejét. Az ácsorgók szánakoztak, és azt mondogatták, hogy bölcs dolog

lenne itt megállni.

A férfinak anyagi gondjai voltak, és nem tudta tovább növelni a

hitelét. Ha azt látják, hogy aranyban alkuszik egyetlen rabszolgára,

könnyebben kap hitelt. Egy pénztelen ember nem megy ilyen messze

taz alkudozásban, nem?

Isak elmosolyodott az élet dolgain.

- Ki ajánl ezerötszáz felett?

Egy kereskedő egy ellenségével alkudozott kétezerig, aztán kiesett, és

otthagyta az ellenségét, aki kétszáz dukáttal feljebb dőlt ki. Egy keresztes

lovag rándította meg a kezét, hátul pedig egy fiatal nő emelte fel a karját,

tudomást sem véve a szabályokról, hogy az ajánlkozásnak diszkrétnek

kell lennie. Frissen érkezett, és csak most kezdett alkudni. Isak megje

gyezte azokat, akik már licitáltak. Azonosított egy maroknyi embert,

akik azt várták, hogy az árverés csupán a komoly ajánlatokról szóljon.

A nő hullámos gesztenyebarna haja, bájosan kerek arca és dús keble

amúgy is felhívta magára a figyelmet.

Az előző licitáló maga mögé nézett, és próbálta felmérni, ki alkuszik

ellene. De a nő már leengedte a kezét. Nyilván zavarba jött attól, hogy

a körülötte állók felfigyeltek rá.

- Rajtad a sor, uram.

A férfi egyszerű lovag volt, de Isak mindig úgy találta, hogy ha

megnöveli a licitáló fontosságát, akkor az az ajánlat megnövelésében is

segít. Ez az ember mindazonáltal nem magának licitált. Egy tisztaságra,

szegénységre és jótékonyságra esküdött keresztesnek nem lehetett ennyi

pénze. Vagy ha igen, akkor lazán veszi esküjét.

- Háromezer aranydukát.

A tömeg lélegzete elakadt az ámulattól, ahogyan a férfi kétezer-ötszáz

dukátról háromezerre ugrott, anélkül, hogy végiglépegetett volna a

közöttük lévő százasokon. Ebből a pénzből már egy gályát is ki lehetett

állítani. Kiállítani egy gályát vagy felszerelni egy bordélyt a legszebb

" ibszolganőkkel, vagy akár egy kisebb palotát venni.

- Négyezer - mondta a nő.

337

A keresztes lovag megfordult, hogy odanézzen. A nő elpirult, de nem

vonta vissza a licitjét, bár lenézett a földre, mielőrt felemelte volna a

tekintetét, hogy a lovag haragos pillantásával szembesüljön, aztán újra

fülig pirult.

- Uram, rajtad a sor.

A lovag körül álló tömeg visszatartotta a lélegzetét.

Ki fizetne ennyit egyetlen rabszolgáért? Isak tudta, hogy itt ért véget.

Látta a lovag arcán. Vagy elérte a legtöbbet, amennyiért licitálhat, vagy

magának vásárolt, ami a szemében látható dühét elnézve lehetségesnek

tűnt. Ha igen, elérte azt, amit tiltott tárcája még kibír.

- Négyezer-ötszáz dukát.

Isak eltűnődött, hogy a tömegen eszelősen átnyomakodó nő vajon

tudja-e, hogy maga ellen licitál. A lovagra nézett, aki megrázta a fejét.

A rabszolga ugyanezt tette. A fiatal nőre bámult, és a fejét rázta, ahogyan

az a homokkő emelvény és a megvásárolt holmi felé tartott.

A nő, Isak mellett elnyomakodva, felkapott egy takarót a piszokból, és

a rabszolga válla köré tekerte, hogy eltakarja annak meztelen felsőtes

tét. A rabszolga hajcsár észrevette, hogy igyekezett nem úgy nézni a fiú

testére, ahogy tette.

- Hölgyem - mondta a fiú -, tudja ezt Atilo uraság?

A nő a fejét rázta.

- Miért vagy itt egyáltalán? - firtatta. - Miért nem vagy otthon?

- Hol az otthon? - felelte a nő, szemében könnyekkel. - Az apám

nál, aki nem áll szóba velem? Vagy a Ca ' Dúcaiéban, ahol a testem és

vagyonom a régens kegyétől függ, mert nem engedik, hogy egyedül

maradjak a Ca' il Maurosban?

- És Pietro? - kérdezte a fiú.

A nő értetlen arcot vágott.

- Az új tanítvány?

- Biztonságban van Velencében, Iacopóval és Ameliával. Ok feltehe

tőleg a Ca il Maurosban maradhatnak. - Elég hangosan beszélt ahhoz,

hogy mások is hallják, és azok, akik hallották, elmondják azoknak, akik

3 3 8

nem. Reggelre egész Limassoí tudja majd. Bár amit tudnak, annak nem

sok köze lesz a valósághoz. Isaknak fogalma sem volt róla, ki lehet ez

a nő, de kezdett aggódni.

- Hölgyem, talán máshol, négyszemközt kellene megejteni ezt a

beszélgetést. Helyezkedjünk el, és magaddal viheted a vásárolt árut.

A tömeget pásztázta, hogy megkeresse a nő kíséretét. Az udvarmestert

kereste, vagy aki az erszényét hozza.

- Egyedül vagyok - mondta a nő.

Isak mosolya megdermedt. A fizetés helyben, nincs hitel és az árut

nem lehet elvinni fizetség nélkül szabályát követte. A lovag háromezer

aranya jobb volt, most fizetve, és határozottan több, mint ha valamikor

a jövőben fizetnék ki, már ha valamikor...

- Desdaio Bribanzo vagyok - mondta. - Ő pedig Tycho.

A rabszolga szomorúan bólintott.

Egy díszes karkötőt húzott le a kezéről, és azt mondta: - Vedd ezt el

fizetségképpen. Ötezer dukátba került.

Valóban nagyon szép. Kámeákkal, karneollal, gyöngyökkel, sma

ragdokkal és rubintokkal kirakott filigrán arany. Isak már a súlyától

gondolkodóba esete, hogy a nő nem fáradt-e bele a viselésébe.

- Velencében készült?

- Milánóban. A herceg ajándéka.

- A milánóié? - kérdezte Isak, megőrizve arca rezzenéstelenségét.

- Arra gondolsz, hogy nem a velenceinek?

Isak megfordította a karkötőt, és bólintott. Igen, pontosan erre gon

dolt. És valóban nagyon szép ékszer volt. Elgondolkodott, hogy mit

kellett a nőnek tennie, hogy kiérdemelje.

- Marco is el akart venni. De Alexa nem engedte. Legalábbis mondták,

hogy eí akart venni. Azt gyanítom, Alonzo ötlete volt.

Ezen a ponton Isak úgy döntött, hogy gyorsan pontot kell tenni a

társalgás végére. A karkötő értékes volt, és egy herceg számára készük.

Ez eladáskor csak megnöveli az értékét. Ugyanakkor léteznek szabályok.

Ha ezúttal megszegné őket.. .

3 3 9

Megjegyzendő, hogy a mameluk flotta közeledtével ki tudja, mi fö

történni? A mamelukoknak ugyanolyan szükségük van rabszoigák-

mint a következőknek. De nem bíztak a núbiaiakban, és isak halío

ta, hogy Bizánc remek hely a rabszolga-kereskedelemre. Talán rem

hely a visszavonulásra is. A nő karkötője pedig hordozható. Haszn

amennyiben sietősen kellene távoznia. Ameddig ezt Isak végiggondolt

Desdaio kirángatta a fülbevalóit.

- Fogd ezeket is.

Aztán egy brossot is hozzátett a gyűjteményhez. Isak először am

tisztnek gondolta a drágaköveket. Aztán rájött, hogy sápadt és hibátl

rubintok.

- Szintén a milánói hercegtől?

- Dolphíno uraságról.

Isak hunyorgott.

Szeretett volna messzire kerülni ettől a tekintélyes keblű és na

szemű nőtől, aki kimeríthetetlen készlettel rendelkezik felbecsülheted

értékű ékszerekből. Attól a nőtől, aki úgy dobálózott tengernagy

condottierók, főhercegek és hercegek nevével, mintha a legkÖzelet

szomszédai lennének.

- Azt tanácsolom, vidd a rabszolgádat és menekülj.

- Miért? - kérdezte Desdaio.

- A mamelukok még ezen a héten itt lesznek.

- Valószínűleg holnap. Talán holnapután. De Ciprus biztonságb

van.

- Hogyan lehetne? - kérdezte Isak a nő magabiztosságán megh

kenve.

- Mert a jövendő férjem, Atilo il Mauros vezeti a flottát ellenük.

3 4 0

56.

- Odaadtad az anyád brossát? Dolphino fülbevalóit? A karkötőt, amit

Gian Maria küldött...?— Atilo szája vékony vonallá húzódott. Az egyik

kezét a tőrére tette, bár ez Tycho miatt volt, aki az egyik oldalon állt.

A rendház felső szobájában voltak.

A komor és ridegen berendezett szobát Atilo haragja és a füstös, zöld-

? fűszer-illatú éjszakai szél forrósította fel. Kint a gödrök fölött bárányt

sütöttek. Élelmet a kereszteseknek, akik a másnapi csatában harcolnak

:majd.

; A ciprusi flotta minden hajója gályarabokat és szabad matrózokat

szállított, ugyanakkor keresztes lovagok, nyilasok, katonák és dárdások

:is voltak rajta. A mágustüzet hordozó vízi járműveken pedig olyan mes

teremberek, akik értettek a tűz táplálásához, a fújtató működtetéséhez,

: és hogy a halálos gépezet ne ölje meg azokat, akiket megvédeni hivatott.

A mágustűz csatákat nyert meg.

: A keresztesek lestek el a titkát Bizáncból. Ezt a kettőjük között élő

gyűlöletet is megmagyarázta. A mágustűz csatákat nyert meg és vesztett

el. Hajók pusztultak el a tűzben, amelyek korábban maguk hordozták.

Ez ismét megtörténhet.

Ez most nem érdekelte Atilót.

- Hogyan tehetted? - A hangjában megcsendülő fájdalom olyan

eleven volt, hogy Desdaio pillogott, könnyek töltötték meg a szemét

és az alsó ajka remegett. Atilo szinte észre sem vette. - Azt mondtam,

majd én elintézem. Miután beszéltem Janus királlyal.

-Árusították.. .

- Visszavásárolhattam volna. Egyedül mentél el a rabszolgapiacra.

A saját ékszereidet adtad egy kegyvesztett rabszolgáért. - Gonosz pil

lantást vetett Tychóra, aki csendben maradt.

- Fogalmad sincs róla.

- Miről?

: - Hogy milyen érzés árunak lenni.

- Neked van?

341

- Természetesen igen. - Desdaio feldühödött. Atilo egy pillanai

attól félt, hogy megüti. Vajon engedné neki? Vagy elkapná a csuklój

Milyen erős legyen a szorítása?

- Ide figyelj - kiáltotta a nő. - Ne tedd ezt az arcoddal. Nem akart

tudni, mit gondolsz. Azt akarom tudni, hogy figyelsz rám...

Könnyek gördültek végig az arcán.

- Bementéi a szobájába - mondta Atilo ténybejelentésképpen.

- Igen - mondta. - Bementem a szobájába. Hogy figyelmeztessen

próbára. Semmi sem történt. Azt mondta, hogy távozzak.

- Miért nem mondtad nekem?

- Nézz magadra - mondta Desdaio. - Itt állsz, a kezedet a tŐröc

helyezve. Szerinted miért nem mondtam el?

Tycho elkapta a pillanatot, amikor a mór pillantása Desdaióról o

siklott, ahol ő állt, néhány lépéssel mögötte. Mezítláb, kiéhezve, ab

az ócska takaróba burkolózva, amit a nő a piacon tekert rá.

- Csak erre vagy jó? - sziszegte Atilo. - Hogy egy lány mögött

tőzködj?

- Adj egy kést, öreg. Majd meglátjuk.

Atilo álla leesett.

- Még ilyen gyengén is - mondta Tycho. - Meg tudnálak ölni.

- Hogy merészeled...?

- Túl vagy tajta. - Tycho hangja hidegen csengett. - Elvesztetted

erődet, idegeidet, reflexeidet. Csak készségeid maradtak, és már n<

úgy állnak, ahogy régen, ugye? - Látta az igazságot Atilo szemeib

A férfi nem hitte el, hogy mindez igaz. De aggasztotta, hogy az lehi

- Nem állsz még készen a halálra?

Tycho régi mesterének hátat fordítva a kinti sötétségbe bámult. IJ

egy órával múlt éjfél. Két órája volt, talán három, mielőtt védenie kell

volna magát a napsütéstől.

Tychót az gyötörte, azért volt mélységesen szomorú, mert hiányo

a napot. Hiányolta melegét és ragyogását, a melegét a vízen és azt

illatot, amit a fedetlen bőrnek adott. A napsütés emléke azt a fiút jutta

eszébe, aki egykor volt... Minden alkalommal, amikor átváltozott, eg;

3 4 2

inkább megrémítette a nap. A zekéje és dr. Crow balzsama nélkül nem

volt más választása, mint elrejtőzni.

- Nézz rám - mondta Atilo.

- Miért venném a faradságot?

Atilo a távolságot három lépéssel áthidalva, pofon vágta a fiút.

. Tycho nevetett. így Atilo visszakézből megpofozta, nyilvánvalóan

azt várta, hogy a fiú elessen. De Tycho állta a sarat és mosolygott véres

ajkaival.

- Ez a legjobb, amit tehetsz?

Amikor Atilo harmadjára is lecsapott, Tycho elkapta a kezét, rövid

időre megfogta, félrelökte, mintha szemetet dobna el.

- Ne gúnyolódj — sziszegte Atilo.

- Valakinek muszáj.

Atilo egyetlen mozdulattal előhúzta a tőrét, és Tycho állához tette a

hegyét, ahol a penge izmon, nyelven és szájpadláson hatolhatott volna

keresztül, az orr mögötti szájüregbe hatolva, az agyat súrolva.

- Csináld csak.

A tor hegye mélyebben szúrt.

- Nem engeded te azt.

- Biztos vagy benne? - A kérdés hatására a tőr hegye áthatolt a bőrén,

amíg a vér lomhán és feketén végig nem futott a torkán.

- Érzed? - kérdezte Tycho.

Atilo pedig érezte. Tycho látta az öreg mozdulatlanságából és elke

rekedő szemeiből. Atilo tartalék tőre az Öreg golyóin volt. Tycho úgy

emelte el az Övéből, hogy a férfi észre sem vette.

- Működnek még?

- Hagyd abba - üvöltötte Desdaio.

Tychónak fogalma sem volt róla, hogy melyikükhöz beszél. Arcából

ítélve Atílo sem. Ez a gondolat csak még inkább feldühítette. A mór

szeme hideg volt, szája keményen összezárult hegyes szakálla felett.

Bántani akarta Tychót. Bele akarta vágni a kardját Tycho agyába. De

az ágyékához feszülő tőrt íedermesztette bátorságát. Desdaio jelenléte

védte meg.

3 4 3

- Félbeszakítok valamit? - mondta egy hang az ajtóból.

- T e . . . Itt?

Tycho akkor megölhette volna Atilót. Ehelyett visszalépett, és kény

szeredetten a jövevényre vigyorgott. Miközben Atilo még bámult, széles

mozdulattal visszatette a tört, és meghajolt a vendég előtt.

Leopold herceg nevetett.

- Te bizonyára Desdaio úrhölgy vagy. Olyan szép, mint ahogy a;

szóbeszéd mondja...

Az Tychóról Atilóra, majd az elegánsan öltözött idegenre bámult,

azon gondolkodva, kJ az, és a férfi, akihez férjhez menni remélt, miért

gyűlöli jobban, mint a fiút, akit most akart megölni.

- Mondd, mi folyik itt - követelte Desdaio.

Leopold zum Bas Friedland mélyen meghajolva bemutatkozott neki,

egykori lakhelyeként Velencét, jelenlegiként Ciprust megjelölve.

- Három gyilkos, egy ártatlan. Hacsak, van valami, amit nem tud<

rólad...?

Leopold herceg elmosolyodott.

- Nem? Nem gondoltam.

- A t i l o katona - tiltakozott Desdaio.

- Egyes háborúk tiszteletre méltóak - mondta Leopold hercej -

Mások kevésbé. O egy sötétebb háborút vív. Ahogyan én teszem. Ha

másfajtát vívnánk, az csak véletlen. Ami őt illeti... - Tycho felé biccen

tett. - Az Ő háborúja olyan sötét, hogy aligha tudja, mi az.

- ő a rabszolgám - mondta Atilo megvetően.

Leopold herceg felhúzta a szemöldökét. A pillantása Desdaióra sikli -

aki Összeszorította az ajkát. - Azt hiszem, a szerelmed nem ért egyet.

Úgy hallom, az anyja ékszerét adta, hogy megvásárolhassa.

- Többek közt — mondta Atilo. — Visszavásárolom.

Desdaio arcára olyan kifejezés ült ki, amilyet Tycho soha nem íát<

Valahol a harag, csökönyösség és ingerültség között. Bár testhelyz<

olyan módon szétterpesztett lába, mintha most lépett volna fel a je

a punta di Puglián, szintén elszántságot sugárzott. Amikor tekintet

összeakadt, Leopold herceg elvigyorodott.

3 4 4

- Tycho senkié - mondta dühösen. - Én vettem meg. Felszabadí

tottam.

- Ezt majd később megbeszéljük.

Senki sem látta Tychót mozdulni. Az egyik pillanatban szemben

volt Atilóval, a következőben a férfi mögött állt, ujjával vonalat húzva

a nyaka előtt. Mosolyogva visszalépett, és újabb meghajlást mímelt.

- Veszítesz - mondta.

- Nem - mondta Leopold. - Ö nyer. Azt mondta Alonzónak, hogy

van benne lehetőség. Alexának is megmondta... — A herceg mentege

tőzve vállat vont. Feltehetőleg azért, mert a szerelme előtt említette

meg Atilo szeretőjét.

57.

A megvilágosodás és csoda éjszakája. Az a fajta, ami egy jelentős csata

vagy ostrom előtt következik el. Amikor mindenki, aki ismeri a járványt,

tűzvészt és éhínséget, az nyergeli a lovát, és az emberi élet törvényei nem

érvényesek többé. Feltehetőleg ilyen érzés lehet a világvége.

Bár Bjornvin leégését, ami legutóbbi világának véget vetett, más

hogyan tapasztalta meg, Tycho még nem tudta, mi következik, amíg

el nem jött. Most valaki más volt. Most megérezte a vér ízét a szélben,

mielőtt kiontották volna. A vért és a saját vágyakozását. Ha Leopold

herceg Cipruson van, akkor Giulietta úrhölgy is. Tycho a gondolatába

is beleremegett.

Azt gondolta, soha nem látja viszont. így a szükséglet tompa sajgássá,

fagyássá változott az elméjében, ami apránként falta fel a reményt és

mindent jéggé fagyasztott. Amíg a lány viszontlátásának reménye meg

nem roppantotta a jeget.

Az első meglepetést az jelentette, hogy Janus király érte küldött.

Janus, akit Jánosnak is neveztek, egy sietősen berendezett szobában

várta, ami korábban toronyszoba volt, míg nagyobb szabású feladato-

345

kat nem kapott. Egy gobelinnel letakart szék szolgált trónul. A fehér

keresztesek priora állt mellette. A király sovány volt, és simára borotvált.

Prior Ignacio magasabb, még soványabb, és fehér ruhát viselt. Egykor

mindkét férfi jóképű lehetett. Janus Desdaio ékszereit visszaszolgáltai va

megerősítette Tycho szabadságát, dicsérte bátorságát és utasította, hogy

térdeljen le, majd előhúzta a kardját, hogy lovaggá üsse.

- De felség! - tiltakozott Atilo.

- Meg fogja menteni Ciprust - magyarázta prior Ignacio.

Atilo zavarodottnak látszott.

- Láttad ezt, uram?

- Gyűlöljük a jóslást, ahogyan gyűlöljük a mágia minden formáját

- mondta a prior határozottan. Ez nem adott választ a kérdésre. A to

ronyszobában mindenki tudta, hogy ez az álláspontja. Egy percig sem

hitt benne senki. A keresztes hatalomról szóló pletykák túl nyilvánvalóak

és közhelyesek voltak.

- Én mondtam nekik — jegyezte meg Leopold herceg.

- Akkor ez csapda — emelte meg Atilo a hangját. — A rabszolgám

őmiatta árult el engem. A herceg tucatnyi... szolgámat ölte meg - I -

jezte be, ráébredve, hogy a tanítványaim kényes kérdéseket ébresztene.

- Te pedig tucatnyit az övéi közül - mondta janus király.

- ó igen - mondta a prior. - Mindannyian tudunk róla. Leopold h<

ceg a király meghívására érkezett. Keresztes védelem alatt áll. - Aki nem

tudta volna, azt már figyelmeztették. Atilo savanyú arckifejezése arról

árulkodott, hogy megértette. Tudta, hogy ő volt az, akit figyelmeztette

- Ez a fiú - mondta Janus király — máris szolgálatot tett nekem.

Tycho pillantását elkapva Leopold herceg elmosolyodott, szemét

a fenti galériára vetve, ahonnan nők figyeltek diszkréten egy rácsos

paraván mögül.

- Mi az igaz neved? - kérdezte Janus.

- Nem tudom, felség.

- Velencében találtak? — Az udvar néhány tagja felhúzta szemöldökét

a kérdés hallatán. Janus király híres volt arról, hogy mennyire nei

érdekelték a nemesség megkövetelte szabályok. Mindazonáltal...

3 4 6

- Velencétől távol. Az igazi nevemet egy kőbe vésték, amit Bjornvin

legmélyebb tavába dobtak, hogy elrejtsék.

- Bjornvin? - kérdezte Janus király.

~ Az otthonom.

~ Hallottál már róla?

Prior ígnacio a fejét rázta.

~ Soha, felség.

- És hol van ez az otthon? — kérdezte a király. - Hogyan kerültél

a Serenissimába? Hajóval? Vagy északról a szárazföldön? A türkmén

sivatagokon át egy karavánnal?

- Tűzön át.

A prior elfehéredett. Janusra pillantott, aki elgondolkodva körbené

zett a toronyszobában. Egy maréknyi lovag, egy német herceg, Atilo

jl Mauros. A fenti galérián nők álltak, Desdaio pedig odalenn. Végül

pedig a lábánál térdelő egykori rabszolga. A történet szükség esetén

titokban tartható.

Janus király még erősebben szorította a kardját.

- Tűzön át? - mondta könnyedén.

Tycho bólintott.

- Bjornvin leégett. O t t voltam, aztán nem. A lángok közé hullottam,

és utána semmire sem emlékszem...

- Egyáltalán semmire?

- Az ébredésemről rémlik valami. Egy mameluk hajó gyomrába

befalazva éheztem a sötétben, amíg Roderigo kapitány kiszabadított,

és az őrmesterei és emberei felgyújtották a hajót.

- Ez igaz? - firtatta Janus király.

Atilo szája kinyik, de nem jött belőle hang.

- Nos? — erősködött a király.

- Felség, semmit sem tudok erről.

- M i é r t nem mondta el a kapitány senkinek? Bizonyára elmondhatta

volna...

- Nem tehette - hazudta Tycho. — Megbűvöltem, hogy ne beszéljen.

3 4 7

A keresztesek egyike keresztet vetett. Most már Roderigo tartozik

nekem, gondolta Tycho. Bár kételkedett benne, hogy valaha behajthatja

tartozását. Janus király arcán a meglepetést felváltotta a felismerés, hogy

a mamelukoknak is megvolt az igazsága.

- Ez nem jó - mondta Janus.

- Az a hajó? — kérdezte a prior.

Szemlátomást a szulránnak minden joga megvolt, hogy egyik hajója

felgyújtásával vádolja Velencét, de a tudat semmin sem változtatott.

A hiba elismerése nem fordítja vissza a mameluk flottát.

- Bjornvinben herceg voltál?

- Rabszolga voltam.

Janus király nevetett.

- Azt kellene mondanod, hogy királyi vérből származol. Legalább

nemességet állítani. Ez kötelező.

- Rabszolga voltam - ismételte Tycho. - Anyám száműzött volt.

- Hogy hívták a népét?

- A bukottak.

- Felség. - Leopold herceg előrelépett. A királyhoz és a priorhoz közel

állva olyan halkan beszélt, hogy csak az a két ember és Tycho hallja

meg, és Tychónak nem kellett volna. - Erről nem lehet nyíltan beszélni.

Kezeskedem a vérvonaláért. Az életemet köszönhetem neki.

- Ahogyan én meg neked köszönhetem az életemet - mondta Janus

király. - Ha nem rabolod el Giuliettát, összeházasodunk, és megmér

geztek volna, ha igaz a története.

- Én elhiszem - mondta Leopold herceg.

- Igen - mondta Janus király. - Én is.

A király lovaggá ütötte, majd talpra állította Tychót, és utasította a ka

marást, hogy a fiúnak új státuszához illőbb zekét találjon. Janus már azon

volt, hogy visszavonuljon, amikor Leopold herceg is előállt a kérésével.

Tycho az egyik oldalon állt, Desdaio a másikon. Középen állt Leopold

herceg és mellette a menyasszonya. Giulietta úrhölgy és Tycho még

nem néztek egymásra.

3 4 8

Atilo megrendülése Giulietta láttán semmi volt ahhoz képest, mikor

ráébredt, hogy miért van itt. Egy Millioni hercegnő házassága egy né

met herceggel mindennek ellene szólt, amit Velence jelképezett. Tudta,

hogy Leopold herceg miféle. Egy rövid, brutális, de elsuttogott szóváltás

alkalmával Giulietta elárulta Aűlónak, hogy tudja ő is.

Azt is tudta,'hogy azon a nyáron Leopold próbálta elrabolni. De ez

más volt. Megmentette őt.

Atilo csak Janus király közvetlen parancsára maradt a szobában.

Egy másik parancsra pedig elfogadta, hogy Desdaio legyen Giulietta

koszorúslánya. Az, hogy egy másik velenceit választott, nem lepett meg

senkit. Az, hogy Leopold zum Bas Friedland egy frissen lovaggá ütött

rabszolgát választott, mindenkit sértett, aki hajlamos volt sértődésre, a

többieket pedig meghökkentette.

- I g e n . . .

Giulietta boldogsága megtöltötte a Miasszonyunk kápolnáját. A Szűz

anyára vetett kényszeredett mosolya majdnem olyan bájos volt, mint

ahogyan a keblén nyugvó gyermekre nézett. A kisbabát és a mellet egy

máltai kendő takarta. A szoptatás bizonyult az egyetlen lehetőségnek,

hogy Leo csendben maradjon, amíg a pár megesküszik.

- Igen - mondta Leopold herceg.

Aztán fel kellett állnia, vörös arccal, mert prior Ignacio ragaszkodott

hozzá, hogy még egyszer feltegye a kérdést, amit a herceg az imént

sietősen megválaszolt.

A prior hangja végigáradt a termen. Hozzáedződött a nyilvános be

szédhez, és parancsoláshoz szokott. Az elején arra kérre a gyülekezetet,

hogy Semmi másra ne gondoljanak, csak a házasulandókra.

A mameluk flotta nem létezik.

A parasztok sem terelik a birkákat és kecskéket levágásra. A gyalo

gos katonák sem a falakat erősítik és készítenek rőzsekötegeket, hogy

kátrányt égessenek és szurkot olvasszanak, amit a lőrésekből öntenek ki.

Egy kovács sem készít új kardokat, egy hajóács sem alakítja át a ciprusi

gályákat tengeri hajókká. Egyetlen keresztes sem élesíti a csatabárdját.

Mindezek nem léteznek.

3 4 9

Tycho azon tűnődött, vajon a gyülekezetből hányan döbbennek rá,

hogy éppen most közölték velük, mi következik. Hogy mit tesznek a

keresztesek, hogy felvegyék a harcot az ellenséggel. Miközben úgy tettek,

mintha azt mondanák, ne tanúsítsanak figyelmet neki.

- Most már mondhatom...?

Prior Ignacio engedélyezett magának egy mosolyt Leopold herceg

heve és amiatt, hogy kevesebb mint egy perc alatt másodjára tesz esküt.

Kimondta a szavakat, és hozzátette:

- Van még valami más.

Prior Ignacio el fintorodon. Várta, mi következik.

- A gyermeket sajátomnak ismerem el. - A csecsemőre mutatott.

- Szeretném törvényesíteni.

- Leopold...

- Hadd mondjam el.

Giulietta becsukta szemét. Ez nem járt együtt a házassággal. Könnyes

szemekkel bámult a mellette álló férfira.

- O az örökösöm.

Leopold herceg lehúzta a máltai csipkét. Miközben Giulietta sietősen

letakarta a keblét, újdonsült férje elvette tőle a csecsemőt, jelentőség

teljesen Tychóra bámult, majd felhúzta a baba ruháját, és megmutatta

a mellén lévő karcolást.

- Minden tekintetben az örökösöm.

- Ez nem szokás - tiltakozott Atilo.

- Ezek szokatlan idők. - A király hangja szelíd volt, mosolya kedves.

De azért volt rendreutasítás benne.

- Igenis, felség.

Prior Ignacio elvette a kisbabát, és feltartotta. Talán létezett egy

ceremónia a fattyúk tÖrvényesítésére, bár Tycho azt gyanította, a prior

közben találja ki.

- Az állítod, hogy ez a fiú a törvényes örökösöd?

- Igen - mondta Leopold határozottan.

- Te vagy a fiú anyja? Amiképpen Leopold zum Bas Friedland az apja?

Giulietta úrhölgy beharapta az ajkát.

3 5 0

- Gyerekem. Szükségünk van a válaszodra.

A fiú az enyém. Szűzen mentem a férjem ágyába. Senkivel sem hál

tam előtte. - Szeme Tychóra siklott. - Azóta senkivel sem osztottam

meg az ágyamat.

- Mondd, hogy ez igaz - mondta Janus.

A prior elvette a gyereket Leopoldtól, és a távolba bámult. Az Öreg

eleinte kifejezéstelen arca egyre tanácstalanabb lett.

- Nos? — firtatta a király.

- Millioni-vért érzek az ereiben.

Janus király türelmetlenül várt rá, hogy mi következik. Aztán rájött,

hogy semmi. A prior Millioni-vért érzett. Ez a lényeg. A király megújult

érdeklődéssel tekintett Leopoldra.

- Esküszöm, hogy az igazat mondom — mondta Giulietta sietősen.

Némi latin körítéssel, ami a körben álló lovagoknak elegendőnek

bizonyult, prior Ignacío kinevezte a fiút Leopold örökösének, meg

erősítette a szülők házasságát, elnevezte Leo di Millioni de zum Bas

Friedlandnak, és imát ajánlott a jövőjéért.

58.

- Tudtad? - kérdezte Atilo.

Egy órával hajnal előtt. A többieknek még mindig sötét volt. Tycho

számára régóta világos lett. Figyelte, amint a horizont színt vált. A he

gyek körvonala kiemelkedett a sötét árnyai előtt. A síkon magányosan

álló szélmalmok. Ez a széles vitorlájú, zömök kőtornyok országa volt,

amelyek olyan kopár lejtőkön álltak, hogy annyi föld volt, mint cserje.

Szívesen lakott volna itt.

Atilót nyilvánvalóan sértette, hogy utolsó tanítványát kell megkör

nyékeznie.

Az öregember hangja éppen olyan merev volt, mint vállai, kérdése

olyan kurta, mint a haja. Tudta, hogy a távolból a fél udvar őket figyeli.

351

- Tudtam - mondta Tycho.

- O t t volt a Ca' Friedlandban?

- Leopold ágyában, a gyermekét szoptatva. - Az utóbbi hazugság voli

Giulietta a saját szobájában volt, amíg a fenti csata meg nem zavarta.

De semmi szükség nem volt rá, hogy az öreg megtudja.

- Miért nem mondtad el?

- Hogy elvágassam a torkom? Egy Millioni hercegnő egy ágyban a

család ellenségének fattyával? Azért küldtél, hogy öljem meg a hercege -

Úgy állt a helyzet, hogy ha kudarcot vallok, megölsz. De ezzel térjek

vissza? Akár meztelenül is kiállhattam volna a napra...

- Azt hiszed, nem futott át az agyamon a gondolat?

- Talán, de te tetted volna velem. Azzal, hogy meséltem Giuíiettáról

és Leopoldról, én vállaltam a terhet.

- Leopold...? Tényleg a barátod?

Amennyire akárki más. Tycho nem vette a fáradságot, hogy elma

gyarázza ezt a részletet. Ráadásul Leopold és ő minden más értelmes

világban ellenfelek lettek volna. Giulietta szereti a férjét. Tycho szeret

Giuliettát. Létezik jobb ok egy férfi gyűlöletére, hogy csak a feleségén

gondolva is összeszorul a gyomra a vágyakozástól?

- Mit jelent ez nekünk? - mondta Atilo.

- Nincs mi. Megölhetnélek, de Janus nem örülne. így inkább a ma-

melukokkal öletlek meg. Hősként halhatsz meg...

Hátat fordított, és átnyomakodott a keresztes lovagok és ciprusi

udvaroncok között. Végül egy beugróba ért, ahol Leopold herceg áll

újdonsült feleségébe karolva.

- Vigyázz Leopoldra - mondta Giulietta.

- H ö l g y e m . . .

- Komolyan mondom. Védd meg, ha teheted.

- Két dolog - mondta Tycho mosolyogva. - Az egyik, hogy olyan

férfinak néz ki Leopold, aki hagyja, hogy mások gondoskodjanak róla

A másik... - A közelgő hajnalra mutatott. - A csata véget ér, mielőtt

csatlakozhatnék.

- A szemeid nem javulnak?

352

- Csak rosszabbodnak - mondta Tycho.

- Változol - mondta Leopold herceg. - Most, ha megbocsátasz ne

künk.. .

Giulietta grimaszt vágott, de hagyta magát az ajtóhoz terelni, és

ahogy elhaladt, az udvaroncok félreálltak és meghajoltak. Ahogyan

egy boltív alatt eltűnt, Leopold a fenekére csapott, és nevetett a felesége

méltatlankodásán.

- A családja ékessége.

Tycho megfordulva Janus királyt találta az oldalán.

- Nem hinném, felség.

- Hidd el nekem. Az oldalán harcolsz?

- Ha szerencsém van.

- És ha a csata estig tart?

- Tudsz róla?

Janus vállat vont.

- Túl kifinomult, hogy elbírja a napfényt. Isak ezzel büszkélkedett a

hirdetményein. Nem a kifinomult szót választanám. - Szürke szemei

Tycho arcát keresték. - Varázslatos módon képtelen elbírni a napfényt,

talán. Hogyan találkoztatok Leopoíddal?

- Csatában, felség.

- Harcoltatok már együtt?

- Engem azért küldtek, hogy öljem meg. Giulietta kérte az életét.

Megadtam.

Janus király körbenézett, hogy ellenőrizze, hányan hallhatták a választ.

Az udvaroncai visszahúzódtak. A fehér prior figyelt szakálla mögül

kioívashatatlan arckifejezéssel.

~ Sétáljunk.

A lőrések megteltek. A levegő még hideg, de a nap közeledtével fel

melegedni kész. Egy rozsdásodó vértet viselő Őrmester megfordult,

hogy káromkodjon, amiért mellette nyomakodnak el, aztán hirtelen

megtorpant, és mentegetőzött. Öreg volt, félszemű, és lába ott görbült,

ahol egyszer csúnyán eltörött.

353

Janus vállon veregette és továbbhaladt a sarki lötorony felé. Egy ha

talmas katapultot vonszoltak a helyére, sodrott kötelét pedig a lőtoror

padlóján található hatalmas acélgyűrűbe hurkolták.

- A fonat felveszi a rázkódást?

Janus király elismerően bólintott Tycho sejtésére.

- Megvered Leopold herceget. Aki híres párbajhős. Aztán meghagyod

az életét, mert egy nő arra kért. Szemlátomást elűztek azért, mert így tett

A király talán Tychóhoz beszélt. Talán magához. Amikor Janus

bólintott, aztán ismét bólintott, Tycho tudta, hogy második felveté:.

volt a helyes, és jól tette, hogy csendben maradt.

- Holnap - mondta a király. - Minden eldől.

- Minden, felség?

- A következő pontig. Természetesen, ha a holnap rosszul alakul, nem

lesz következő pont. Nincs Ciprus. Nincs keresztes erőd. Nyilván én sej

vagyok. Nincs Giulietta vagy Desdaio, legfeljebb csak mint rabszolga'*

- Leopold magával viszi Giulíettát. Ügy képzelem, Atilo ugyané:-

szándékozik tenni.. .

- A csatába? - Janus király döbbent képet vágott.

- Hagynád, hogy az asszonyodat beszennyezzék? Ha tudod, hogy a

vereség bizonyos? Leopold nem. És kétlem, hogy Atilo igen.

- A feleségemet megmétgezték.

- Fenség!

- Egy éve halt meg. Nem, most már kettő.

A király a semmibe nézett. Olyan kifejezéstelenség árasztotta el az arcát,

mintha egy görög maszk lenne a szemeknek kivágott lyukakkal és a száj

vonalával együtt. Csak egy könny árulta el, hogy ez a maszk egy férfi)

- Olyan, mintha tegnap lett volna.

A derengő hajnalban álltak. A sietősen megerősített lőréseknél. A tá

volban, valahol a sötét horizonton túl, egy mameluk flotta közeledel

A fegyveresek visszahúzódtak, elbizonytalanodva, hogy Tychónak vag

csupán az általános helyzetnek van-e köze a király bánatához. A várban

kevesen számítottak rá, hogy a következő hónapban is életben leszne

A parasztok más oldalra kerülnek.

3 5 4

Miért ne? Senki sem kérdezte őket, hogy szeretnék-e, ha kormányoz

nák őket. Bárki is tette, nekik ugyanazzal a költséggel járt. Adók és dézs-

mák, elrabolt lányok, besorozott fiúk. Egy erős, de durva uralkodó jobb

volt, mint a kegyes, de gyenge. Az erős uralkodók stabilitást jelentenek.

- Tényleg jelent majd valamit a jelenléted holnap?

- Nekem is van kérdésem.

Janus király a fogát szívta.

- Talán a priornak igaza van. Kivégeztethettelek volna, és akkor vége.

- A kérdésemre válaszolni egyszerűbb lehet.

- Akárcsak Atilo - mondta a király. - Talán ez a gond. A mór túl jól

képzett ki téged. így nincs oka a létezésre.

- Korábban megpróbált megölni.

- Ha meg akarna ölni, már halott lennél. - Janus elkapta Tycho arc

kifejezését. - És talán az is leszel. Talán nem gondolta, hogy érdemes

az életét áldoznia azért, hogy elvegye a tiédet. Mi a kérdésed?

- Miért voltál olyan zavart, amikor a tüzet említettem?

- O, igen - mondta Janus király -, prior Ignacio részben ezért gon

dolja, hogy ki kellene téged végezni. Egyik felem attól fél, igaza van.

Janus elmondta, hogy így küldött Nagy Károly, a frank uralkodók

legnagyobbika erősítést a Rajnától Roncevaux-ba. Bár a loup garou túl

későn érkezett, hogy megmentse Roland gróf életét. Prior Ignacio pedig

azt mondta Janus királynak, hogy az apokalipszis négy lovasa érkezne egy

ilyen tűzkörön keresztül. Tycho megértette, mennyire aggódhat a prior.

- Ez azonnali? - kérdezte Tycho.

- Nem vagyok benne biztos, hogy értem a kérdésed.

- Az'egyik helyen belépsz a tűzbe, és a másikon azonnal megérkezel?

A király a borostáját vakarta, és sóhajtott.

- Eretnekségről beszélünk - mondta. - Méghozzá veszélyes eretnek

ségről. De igen, úgy képzelem, gyorsan megy. Miért?

- Azon tűnődtem, hogy egyes esetekben eltarthat-e tovább.

- Mennyivel?

- Száz évvel - mondta Tycho, és aztán vállat vont a király arckifejezése

láttán. - Ez csak egy ötlet volt.

355

59. - Leopold herceg azt mondja, elérkezett az alkalmas idő, Tycho lovag.

Ujjpercek doboltak a ládatetőn, aztán egy katona mentegetőzött >

durvaságáért, önmagát átkozva gyávasága miatt, és még keményebben

kopogott.

- Ha végeztél az alvással, Leopold herceg azt mondja... - Atilo vezette

a flottát, de Leopold herceg képviselte a királyt. A katona hangjában

megcsendülő keserűségből Tycho úgy ítélte, hogy a csata rosszul áll.

Hogy milyen rosszul, azt csak akkor fedezte fel, amikor a fedélzetre ért,

és egy megroppant flotta vette körül az elsötétülő ég alatt.

A matrózok éppen Leopold hajóját, az Oroszlánszívet erősítették

Atilóéhoz.

A nekicsapódó mameluk gálya meghajlította az Oroszlánszív deszkáit,

és annyira kitágította a tömítéseit, hogy a hajófeneket elárasztotta a \ :

A nyilasok ahelyett, hogy harcoltak volna, a vizet meregették. Csak

épp nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne süllyedjen el, hacsak nem kötik

a másikhoz.

A távoli horizont alá süllyedő komor nap vörösét kéttucatnyi tűz

tükrözte vissza a környező borsötét tengeren. Mameluk hajók égtt. *

ahogy ciprusi és velencei hajók is. Mindenütt megbilincselt rabszolgák

kiáltozása hallatszott.

- J ó l aludtál?

Leopold hangja feszültnek hangzott.

Tréfálkozása erőltetett volt, szinte sértő. Arckifejezése komor, arcát

pernye, szakállát vér szennyezte. A könyöke felett felkötött karján lévő,

nyíl ütötte sebből még vér szivárgott. A sötét szemekben, amelyek m -

lágyították Giulietta szívét, kétségbeesés ült.

- Hol van? - kérdezte Tycho.

- Szereted őt, ugye?

- Igen - válaszolta Tycho egyszerűen.

- Odalenn van. Talán meg kellene ölnöm téged, de.. . - Leopold

herceg a füstre és lángokra mutatott, amelyek a tenger sima felszíne

3 5 6

alatt eltűnő süllyedő hajókból csaptak fel. - Nem sok értelme van. De

még mindig őszinte választ várok.

- Mire?

-A kérdésemre. Te már ismerted ama bizonyos éjszaka előtt is, nem?

A Ca' Friedland tetején felismerted valahonnan máshonnan...

Tycho bólintott.

- A gyerek a tiéd?

- Micsoda?

Elegendő válasz. Már a kérdés is sajátos utóízt hagyott Leopold szá

jában, mert ismét a körülötte égő roncsok felé fordult.

- Állj elő valamivel - mondta. - De gyorsan állj elo vele. Nem en

gedhetünk meg magunknak ilyen veszteségeket.

Brutális veszteségeket szenvedtek. A mamelukok Atilo hajóját, a

San Marcót akarták elsüllyeszteni vagy elfogni. Az árbocáról lehulló

Nagy Oroszlán meglehetős pályadíj volt, hogy a szegényét gazdaggá, a

közkatonát tisztté, a tisztet nemesemberré tegye.

A mameluk kopjazászlónak ugyanilyen értéke volt.

A szultánok fiaiktól féltek, a tábornokok az embereiktől.

A tengernagy második helyettese jó lenne az intézkedésre, de haszon

talan a csatában. A közvetlen parancsnoka által gyűlölt, a tengernagy

által gyanakvással szemlélt harmadik helyettes jó harcos lenne. Az

tartja vissza az árulástól, hogy a tengernagy unokaöccse, másod-uno

katestvére vagy fattya.

Bár kockázatos dolog fattyúkkal kezdeni.

Legalább annyira gyűlölték az apjukat, mint törvényes testvéreik.

A mameluk admirális zászlóshajójának elpusztítása meggyengítené

a flottáját.

Halála híre erőt adna azoknak a kereszteseknek, akik Ciprus védel

mében ott maradtak. A lovagok, ha túlélnék az ostromot, címekhez

juthatnának, a kapitányok lovagok, az őrmesterek kapitányok lehetnének,

ha jól harcolnak. A csata kezdetén négy az egyhez. Most hat az egyhez

álltak Atilo esélyei. Mindkét oldal húsz hajót vesztett.

Az esélyek csak romolhatnak.

357

- Itt jönnek újra. — Leopold herceg hangja kimerült volt.

Egy hatalmas mameluk gálya, orra akár egy kastély, rézzel borítóit

testével a sötét vízen kanyarogva fordult feléjük, és egy dob hangjára

emelkedtek és süllyedtek az evezők az oldalán.

- A tengernagyuk - mutatta Tycho.

A díszes gálya tengernagyjának célja az voltf hogy az egyik, jóval na

gyobb gályájával roppantja meg az Oroszlánszívet és a San Marcót - az

egyiket már amúgy is a másikhoz kötözték. Nyilvánvalóan kockázati

volt, hiszen a mameluk gálya akár csapdába is eshet. De ha az ellens< z

jól céloz, deszkákra apríthatja Leopold lovag hajóit, anélkül, hogy ba .

esne. Mágustűznek remek.

Leopold herceg intésére egy köpcös férfi megpofozott egy fiút, majd

egy hatalmas fújtatóhoz küldte. Azt egy másik bőrkötényes fiú követte

gyorsan. A két segéd egy fogantyút működtetett, hogy levegőt pum

páljon egy rézhengerbe, ahol egy szelep akadályozta meg az eliílanását.

Amikor elég nagy volt a nyomás, a tűzmester előrelépett, Leopold herceg

pedig hátrahúzódott.

- Gyerünk, rejtsd el - rendelkezett a herceg.

- Igenis, uram.

A Tengeri csikó tatja felett egy vékony tűzcsík izzott fel, mielőtt

elérte a hullámokat és ragacsos tűzgömbökre hullott. Bár az Atilo túlsó

oldalán lévő mameluk tengernagy látta ezt, a Leopold herceg hajója fe „•

tartó gálya előtt rejtve maradt a mágustűz.

- A tűz kész, uram.

- T a r t s d . . . tartsd... tartsd.

Az ellenség hajóorra falként zúdult feléjük.

Ahogyan a dobverés felgyorsult, a hajótest egyre több vizet h a j

tott. Hul lámok magas és fehér taraja tűnt fel Tycho előtt a felhős

éjszakában.

- Uram.. .

- Várj - vakkantott Leopold.

A tűzmester - kesztyűs kezében rézfúvókával, fején sisakkal, felső

testét védelmező bőrmellényben - várt. A mellény alatt megpörkölt

358

és kátrányos kötény árulkodott alig elvétett találatokról és megtanult

leckékről. Léteztek öreg tűzmesterek és rossz tűzmesterek; öreg és rossz

tűzmesterek nem léteztek.

- Gyorsan, szélesen, magasan. Most.

A férfi a lángot fel- és végighúzva kioldotta a szelepet, és a tűz a

t levegőbe hasított, esővé fejlődve, ami beterítette az ellenséget. Semmi

sem állítaná meg a mameluk hajót, de abban a pillanatban - amint a

mágustűz lehullott - a rabszolgái pánikba esrek, az evezésük elvesztette

a ritmusát, és kiabálni kezdtek.

- Jóságos istenek. - Köpenybe burkolózva Giulietta úrhölgy állt Tycho

mellett. Az egyik kezével tőrt markolt.

- Honnan szerezted?

- Leopoldtól.

A fegyveréről odapillantott, ahol a férje állt, minden figyelmét a

feléjük közelgő gályára szegezve.

Szinte fájdalmas volt látni a lány büszkeségét.

- Tartsd ki — ordította Leopold herceg.

Az idő lelassult. A megnyúlt másodpercek alatt Tycho megfordult,

elvette a kardot Giulietta kezéből, félredobta, és megmozdult, hogy

estében elkapja a lányt.

Giulietta nagyot esett, és még a lélegzetét is visszafojtotta. Annyira

megdöbbent, hogy meg sem lepődött azon, hogy Tychóra esett. Észre

sem vette, hogy ijedtében maga alá pisilt, amint azt is alig, hogy Tycho

átkarolta, és magába szívta az illatát.

Ahogyan a fa megroppant, a mameluk hajótest kiürített evezőpadokat

szétcsapva és a fenti fedélzetet felhasítva nyársalta fel az Oroszlánszívet.

A lényeg az volt most, hogy ne szökhessen el.

- Csáklyákat - rendelkezett Leopold.

Két horgony görbült a mameluk hajótest felé az első gyorsan beakadt,

a másik visszaesett. A matrózok megragadták az első kötelét, és a kötél

végét az Orosziánszív főárboca köré hurkolták és szorosra köröttek.

- Fenség.

359

A csáklyavasak láncait összesodorták a kötéllel, hogy az ellenség

oldaláról nehéz legyen elvágni. Jó magasan mameluk fejszések kezdtek

csapkodni azon a ponton, ahol a kötél a lánchoz csatlakozott.

- Intézd el - rendelkezett Leopold.

Egy ciprusi nyilas lőtt, de nem talált.

Amikor Tycho megragadta a nyílpuskát, látta, hogy a férfi sokkja

haragba fordul, aztán óvatosságba, amint nyugtázta Tycho új zekéjének

dús díszítését.

- Vissza fogja adni - ígérte Giulietta.

Tycho kivett egy nyilat a férfi tegezéből, az ember szeme közé lőtt a

sisakja résein át, és hallotta, amint az leesik. A második pillanatokkal

később követte az elsőt, majd egy harmadik zuhant le.

Válaszul a mamelukok acéldárdái záporoztak a hajóorr mögötti híd

felől. Az egyik a tűzmester segédjét Ölte meg, a másik megsebzett egy

nyilast, néhány a fedélzetet roppantotta be leestében.

- Tycho, hol van Giulietta?

- Velem. Kellő biztonságban.

Leopold nevetett. Öblös és hangos nevetéssel.

- Vidd egy biztonságosabb helyre ~ mondta. - Értetted? - A herceg

megígérte a feleségének, hogy az oldalán maradhat. Most éppen az

ígéretét szegte meg, és Tycho tudta ezt.

- Ez parancs, Tycho lovag.

Leopold herceg vigyorgott a sötétbén, foga fehéren, szakálla bíbor

vörösen ragyogott a körülöttük lobogó lángokban. A pillantása addig

pásztázta a fedélzetet, amíg meg nem találta Giuliettát. Amikor az

ránézett, egy csókot küldött neki.

A férfi a halálra készült.

Mielőtt megtenné, a felesége miatti felelősséget átadja a férfinak, aki

megverte a csatában, nekiesett az asszonyának és száműzetésbe kénysze

rítette. .. Tycho kíváncsi volt, hogy Giulietta értette-e, hogy mi történik.

- És vidd a gyereket - ordította Leopold.

- Én hozom— mondta Tycho Giuliettának. - Te tölts Leopoldba

bátorságot.

3 6 0

- Hogyan hiheti, hogy elhagyom a... ?

- Nem is teszi, a szavai nekem szóltak. Azt mondja, hogy gondoskod

jam rólad és Leóról a csata végéig. - És utána, gondolta Tycho zordul.

A vasrudak zápora megszűnt, láng nyaldosta a mameluk hajóorrot

és a még mindig akadó csáklyákat. Tycho körül lovagok és fegyveresek

tartották vissza a lélegzetüket az igazi csatára készülődve. Ami aztán

jön, még rosszabb lesz.

- Eredj - rendelkezett Tycho Giuliettát megtaszítva.

Felismerte a hibáját, amikor a lány megpördült és egy csoport nyilas

bámulta meg.

- Kérlek - mondta. - Tudasd Leopold herceggel, hogy mindenkinél

jobban szeteted. Hogy soha senkit nem fogsz úgy szeretni, mint őt.

Giulietta a kezével takarta el a száját.

Tycho a fedélzetre menet kettesével szedte a lépcsőfokokat, és még

láthatta, hogy Giulietta átkarolja Leopoldot, és a fülébe súg valamit.

Aztán Tycho felé indult, szomorúságtól lebiggyedő szájjal, szeméből

arcára csorgó könnyekkel.

Amikor Tycho megpróbálta vigasztalni Giuliettát, az kitépte magát,

és szomorúságát harag váltotta fel. - Soha nem leszel olyan férfi, mint ő.

- Tudom - mondta Tycho.

- Leopold meg fog halni.

- Dicsőségesen.

- Az jelent valami különbséget?

- Számára jelenteni fog. Érted harcol. A kisgyermekedért. Akárkié is.

- ő mondta?

- Azt akarta tudni, hogy az enyém-e.

- Még csak nem is ismertelek előtte.. . - Giulietta szenvedélyesen

beszélt, az arcát eltorzította a harag, de volt egy botlás, egy kizökkenés.

Az az éjszaka a bazilikában mindkettőjük emlékezetében megmaradt.

- Fordulj meg - mondta Tycho. - Integess neki.

Giulietta megtette.

361

60.

~ Mi a parancsod, felség?

Leopold herceg a keresztes lovagra nézett. Sir Richárd nem volt os

toba. Sápadt kék szemeibe, ráncos, napbarnított, angol arcára íródott

a kérdésre adott válasz. Egyszerűen csak megerősítésre vágyott.

- Halj meg szépen.

Sir Richárd elvigyorodott, felemelte másfél hüvelykes kardját, leel

lenőrizte a csípőjéről lógó harci pörölyt, és felnézett a mameluk hajó

orrának sértetlen falára.

- Mikor kezdünk?

- Türelmetlenül várod a halált?

- Ha megcsináljuk - mondta Sir Richárd -, megtehetjük úgy is, míg

a bátorságunk megvan és az erőnk kitart.

Az emberei fele veszíti el a hólyagja vagy belei feletti uralmát. Nem a

félelem miatt, de mert a testek egyszerre nem bírtak ennyi mindennel.

Egy félvértet viselő ember öt percig tud teljes erőből harcolni, mielőtt

beköszönt a kimerültség. Az életben maradás és az ütések kivédése

megelőzi a természetes funkciókat.

Sir Richárdot vállon veregetvén Leopold herceg körbement a többiek

között, némelyikkel tréfált, másokkal kezet fogott, az egyik segédet

vállon ragadta, és azt mondta neki, hogy ha eljön a pillanat, akkor

megleli a bátorságot is.

A fiú könnyezett, de egyenesebben állt, amikor Leopold megállt

beszélni a mesterével. A beszélgetés rövid és intenzív volt. Nem volt

véleménykülönbség. Theobald egyszerűen ellenőrizni akarta, hogy jól

értette-e, amit a herceg kért.

A Theobald mestertől érkező utasításra a segédek vörösre festett

hordókat kezdtek gurítani a fedélzeten, és az ellenség hajóorra alá hal

mozták. Az ellenség oldala felől kilőtt nyilak özöne ellenére tettek így.

Szerencsére a lökésszerűen érkező szél és a mameluk íjászok félelme a

kezükre játszott.

3 6 2

Amíg a segédek dolgoztak, Leopold herceg nyilasai folyamatosan

lőtték ki a nyilaikat, hogy a mameluk fejszések ki ne tudják szabadítani

a fáklyákat. A hajó ácsa, egy kopaszodó, rossz természetű, zömök, de a

szakmájához értő és a szerencsétlenkedéssel szemben türelmetlen férfi,

egy szöget kezdett verni a mameluk hajóba.

Gyorsan dolgozott, tudomást sem véve a körülötte lévőkről. Sen

kiről sem vett tudomást. Még Sir Richárdról sem, aki odament, hogy

megnézze, mit csinál.

- Kérdezd a herceget.

Sir Richárd úgy döntött, kivárja és megnézi.

Amint az ács rögzítette a szöget, egy hosszú, hasított nyelvű emelő

rúddal kifeszítette, és olyan keményen dolgozott, hogy az izmok kida

gadtak a hátán, az arca kivörösödött, és verejték ütött ki a homlokán.

- Megvan - mondta. A lyukba egy kampót erősített, és az emelőkar

segítségével csavarta szorosra. - itt az idő egy újabbra, uram?

A herceg a fejét rázta. így az ács egy láncot erősített az egyetlen

kampóba, és azt elkezdte az árboc köré csavarni.

Segíts neki - mondta Leopold.

Amint a lánc a helyére került, Leopold biccentett Theobald mesternek,

aki kilazította a szelepfúvókát, és lángot terített a mameluk hajóorra.

- És fölé.

A mágustűz maradéka az ellenségükre hullott.

Emberek kiáltoztak, a fejszés mamelukok megpróbálták elvágni a

csáklyát, nem tudván róla, hogy már a végzethez láncolódtak. A lán

gokba merülve haltak meg, nyilakra tűzött gyertyák felé fordulva, égő

hús bűzével töltve meg a levegőt.

- Most - mondta Leopold.

Theobald, előrelépve, szétzúzott egy vörösre festett hordót, és sűrű,

ragadós fekete kátrány folyta körül a csizmáit. Szétzúzott egy másikat,

aztán egy harmadikat, amíg a fedélzet csúszóssá nem vált. A keverékhez

adott ezüstös fémdarabok először csupán finoman, de füstölni kezdtek.

- El az utamból.

3 6 3

Amikor Leopold herceg Atilo hajója felé kezdett nyomakodni, Sir

Richárd döbbentnek látszott, de amikor találkozott a pillantásuk, ak

kor inkább szégyenkezett. Magától értetődött, hogy a herceg a halni

készülőkkel marad. De valakinek le kellett vágnia az Oroszlánszívet a

San Marcóról. A régi ellenfelek egymásra néztek.

- Segíts nekem, de gyorsan.

- Nem - mondta Atilo. - Mentsd át az embereidet a hajómra.

- Maradnak - mondta Leopold. - Csak így lehet megállítani, hogy

a mamelukok kiszabadítsák magukat. Nem ok nélkül veszejtem el az

Oroszlánszívet... Segíts, hogy a feleségem biztonságban maradjon. És

bízz meg Tycho ösztöneiben.

Az Atilo mellett álló ifjoncra vigyorgott.

- Soha nem lesz visszavágó.

- Légy hálás ezért - mondta Tycho.

Leopold herceg nevetett, felugrott a hajója korlátjára, aztán felemelte

a kardját, hogy elvágja a két gályát összetartó köteleket. Egy másodperc

múlva Tycho is csatlakozott hozzá.

61.

Tycho körül égő hajók pettyezték az óceánt. A flotta, amit Janus király

és Velence állított fel Atilónak, leégett, zátonyra futott és elsüllyedt.

Ami a legénységüket illeti, a szerencséseket a páncéljuk vagy a süíy-

lyedő hájójuk körül támadó örvény rántotta le, a szerencsétlenek jóval

lassabban fulladtak meg.

A mameluk gályák kör alakban lavíroztak.

Csak a Szent Márk, Atilo saját hajója maradt meg. A mamelukok

várakoztak, Tychót ezt elbizonytalanította. Egy egész napot kitevő

kemény csatán voltak túl. A folyamatos létszámcsökkenés lemorzsolta

a keresztény flottát, bár egyesével haltak meg, néha egyszerre többen,

de az eredmény ugyanaz maradt.

3 6 4

Giulietta és Tycho egy sátorponyva árnyéka alól nézte végig mindezt.

Tycho hálát érzett ezért a viharfelhős, napsütést nélkülöző napért. Még

a füstös lencséjű szemüveg viselete sem akadályozta meg, hogy a sze

mét égesse a ragyogás. Még akkor se, ha az Atilo által késve biztosított

balzsammal kente be magát. (Mindkettőt dr. Crow adta az öregnek.

Ha esetleg találkoznál azzal a csinos fiúval. Atilo nem merte megkoc

káztatni az alkimista haragját, hogy eldobja, de csak sokára ajánlotta

fel Tychónak ezt a védelmet.)

Most a menedéket biztosító vastag felhők elvékonyodtak, hogy meg

mutatkozzanak a lemenő nap utolsó sugarai. Tycho a ponyva alól nézte

végig Atilo flottájának pusztulását, és az égő hajógerincek az öregember

hírének pusztulását is magukkal hozták. Nehéz volt elkülöníteni az

általa ismert Atilókat.

Desdaio jegyese. A magister militorum, aki magában hordozza a

megnyert csaták történelmét. Az Assassini feje. Jobban megérthetné

az öregembert, ha rájönne, valójában kihez is lojális.

Az örökbe fogadott városához?

A hercegnőhöz, akit szeretőjének fogadott?

Az Assassini szabályaihoz? Amelyek merevségükkel szinte esengtek

azért, hogy az Alonzo herceghez hasonlók visszaéljenek velük. A régens

nyilvánosan haraggal, bizalmas körben ambivalenciával fogadja majd

a veszteség hírét. A hercegnő szeretője halott, az udvari frakciója meg

aláztatást szenved, a fiatalember, akit ki akar végeztetni, szintén halott.

Csak Giuliettát tagadták meg tőle. Erre ő is meghal.

- Tycho - mondta Giulietta.

Az visszanézett rá.

- Sírsz. - A lány hangja meglepettnek hangzott. Előrehajolt és ujjhe-

gyével megérintette az arcát, és az ujjain olajként ragyogó bizonyítékot

vizsgálgatta.

- Mindenkinek meg kell halnia - mondta.

Az egyik oldalon Desdaio állt, fejét rémülettől rázkódó vállakkal

lehajtva. Az ellen küzdött, hogy a teljes testét elárassza a félelem. A halál

is jobb lenne, mint a fogság. A fogságba esés a legjobb esetben is rabszol-

365

gaságoc jelent, feltehetőleg valamelyik mameluk háremben. Legrosszabb

esetben kínzást és lassú halált.

- ígéretet tettéi Leopoldnak.

- Miről? - kérdezte Tycho, aki máris tudta a választ, és azon tűnődött,

miért kéri a lányt, hogy szavakba foglalja. Talán mert nem akarta azt,

amit a lelkiismerete súgott. Már amennyiben egy magafajtának, egy

olyan valaminek, mint ő, van lelkiismerete.

- A m i k o r itt az idő...

- Micsoda? - kérdezte. - Minek az ideje van itt?

- Nekem kell kimondanom?

Tycho bólintott.

- Ölj meg. Megígéred?

- ígérem. - Akkor vette csak észre, hogy Desdaio már odajött hoz

zájuk, mert előtte állt és vadul rázta a fejét.

- Nem teheted - mondta kétségbeesetten. - Mi lesz a gyermekével?

Giuliettához fordult, és azt mondta:

- Azt akarod, hogy a kisgyermekedet is megölje? Nem helyes. A po

kolba jutsz.

- Már ott vagyunk - mondta Tycho.

Giuletta olyan erősen pofozta fel, hogy megrendülésükben mindhár

man elnémultak, Arilo pedig hátranézett onnan, ahol állt, a hajóorrból.

- Ez eretnekség - sziszegte. - Katarokat égettek meg azért, mert ezt

mondták.

- Szerinted a pokol rosszabb, mint ez?

Giulietta kinyitotta a száját, hogy igent mondjon, aztán ismét be

csukta. Keserűség töltötte meg a tekintetét, azért a férfiért, aki elrabolta,

feleségül vette, és végül cserbenhagyta, csupa magasztos okból. De

mégiscsak cserbenhagyta.

- Ismeri - mondta Desdaio.

Giulietta ránézett.

- A poklot. Tycho járt már ott.

3 6 6

A mameluk tengernagy hajója lassan fordult meg. Akadtak más gályák

közelebb a San Marcóhoz, de bizonyára kijutott egy üzenet, hogy marad

janak le. A szultán tengernagya magának akarta az Atilo elpusztításával

járó megtiszteltetést. Atilo mégiscsak mór áruló és köpönyegforgató

volt. Kivárásra ment a játék. Az idő pedig a mamelukok oldalán állt.

- Szereted őt, nem? - kérdezte Atilo.

Tycho huszonnégy órán belül másodjára kapta ezt a kérdést. Oda

vetett egy pillantást, ahol Giulietta úrhölgy állt háttal, a csecsemővel

a keblén, és válaszolt:

- A t t ó l a pillanattól fogva, hogy megláttam.

- A Ca' Friedlandban?

- Jóval előtte. A bazilikában.

Atilo ránézett.

- Desdaiót is szereted?

- Kedvelem. Fesztelenül... érzem magam vele. De ennyi.

- Nem tudom megtenni.

Olyan kín volt Atilo hangjában, hogy Tycho gyomra összeszorult.

- Én sem - mondta. - Ha neked nem is tetszik, Giulietta az én

felelősségem. És már megkért, hogy vegyem el az életét. Desdaio a te

felelősséged. És ő még nem kért.

- Desdaio nem kerülhet mameluk kézbe.

- Talán váltságdíjat kérnek érte - mondta Tycho. - Ha megmondja,

hogy Bribanzo uraság lánya. Külön fizetne érte, ha érintetlenül adják

vissza.

- Én pedig meghalok. - Atilo hangja száraz volt. - Idővel elfeledkezik

rólam,-és más kérők jelentkeznek. Olyanok, akiket Bribanzo jobban

kedvel. De mégis... Mindent megadnék. Átadnám ezt a hajót, ha azt

hinném, garantálja Desdaio biztonságát.

- Uram.. .

- Komolyan gondoltam, Tycho. Soha nem szerettél így?

A kérdés felbolydította Tycho emlékezetét. A fejében lévő hidegség,

a körülötte lévő óceánon úszó hajószerkezeteket nyaldosó lángok, és a

lemenő nap bíborgömbjétől való maradék félelem sem volt elég, hogy ki-

367

űzze. A nyelvén érezte Atilo kínját, Giulietta természetellenes nyugalmát,

Desdaio kétségbeesését. Akárhogy próbálta, nem tudta távol tartani a

fájdalmukat, hogy úgy tegyen, mintha nem lenne hajlandó cselekedni.

- Mennyi időnk van?

- Meddig?

- Mielőtt az elér minket. - A mameluk gálya megfordult. Mindkét

oldal evezősei együtt dolgoztak, és nem harcoltak többé a mély hajógí

rinc ellenállásával és az erős áramlatokkal, amelyek a Földközi-tenger

ezen részén söpörtek végig.

- Legfeljebb néhány perc.

A mameluk gálya orrán fiúk töltögettek üstöket és olajosüvegeker.

hogy az íjászok abba mártogathassák rongyba csavart nyilaikat, amikor

eljön az alkalom.

- Megyek és megmondom Giuüettának, hogy szeretem.

Atilo vállai megmerevedtek Tycho szavaira.

- Ő egy Millioní hercegnő.

- Lovag vagyok, bár szegény és frissen felavatott. Szükségem van atra

a bátorságra, amelyet ennek megvallása nyújt nekem.

- Mihez?

- Hogy valami más legyek - mondta Tycho szomorúan.

Giulietta elkerekedett szemmel nézett rá. Oldalán a sokktól leder

medt Desdaio állt, a szemében a MHlioni hercegnő megdöbbenéséhez

fogható végtelen sértődéssel.

- Leopoldot szeretted - mondta Tycho. T- Ezt tudom.

A fiatal nő kissé bólintott, tekintete Tycho arcára siklott.

- Miért most mondod nekem, hogy szeretsz?

- Mert - mondta Tycho, tudván, hogy ez semmire nem válasz.

Elfordult Giulietta haragos arcától, és a Desdaio szemében látható,

alig rejtegetett sértődéstől. A hajóorrba sétálva tudomást sem vett az

odatartó hajóról, és kimondta azokat a szavakat, amelyeket A'rialnak

tett ígérete szerint sosem szándékozott kimondani.

- Segíts nekem.

3 6 8

Néhány másodpercig semmi sem történt.

Aztán meghasadt a levegő, és bizalmas kezekkel érintve a testét,

feszültség vette körül, hogy aztán eltűnjön. Gúnyos kacajt hallott a

fejében, aztán egy válaszfal ajtaja nyílt meg mögötte, és Atilót hallotta

káromkodni.

i - Arra gondoltam, diszkrétebb, ha ajtót használok.

Arial mosolyogva haladt egy rövid létrán, hogy mellé érjen. A ruhája

szakadásain át kilátszó vállai olyan csontosak voltak, mint mindig. Haja

piszkos. Lábujja fekete a szennytől. De amikor Tycho megvizsgálta a

zöld szemeit, látta, hogy olyan öregek, mint az óceán, és veszélyesebbek,

mint bármi, ami a mélységekben fellelhető.

- Kérdezz - mondta A'rial.

- Ments meg minket attól. - Tycho a tengernagy hajója és az azt

körülvevő mameluk bárkák felé intett úgy nyíllovésnyire. Mintha Atilo

legénységének maradt volna nyila vagy ereje, hogy lőjön rájuk.

- Azt hiszed, ez olyan egyszerű?

- Hát nem? Azt mondtad, hívni foglak, igazad volt.

- Azt mondod, hogy egy lerombolt hírnév, a mamelukok győzelme,

halálba készülődő katonák, egy halott barát, az imádottaid erőszakra

vagy halálra való készülődése és a remény elvesztése kellett hozzá, hogy

segítséget fogadj el? - A hangja gúnyos volt. - Mondd meg pontosan,

hogy mit akarsz.

- Giuliettát megmenteni.

- Ki tudja, mit jelent ez? Giulietta biztonságba kerüljön vissza Ve

lencébe? A szultán fő feleségeként rejtegessék, örököst szüljön neki,

szeráját irányítsa? Tisztán haljon meg, és meneküljön meg a jövendő

borzalmaktól? Mit akarsz?

- Mondtam már.

- Nem - sziszegett a lány kemény hangon. — Nem mondtad. Szóval

még egyszer, utoljára megkérdezem. Mit akarsz?

- A mameluk flotta pusztulását - válaszolta Tycho gondolkodás

nélkül. - A mameluk hajó pusztulását, a mienk megmenekülését.

3 6 9

Mindannyiunkkal együtt - tette hozzá, azt gyanítva, hogy a stregoi

csapdába csalja, ha nem fogalmazza meg rendesen a kívánságát.

- Mit fizetsz?

- Bármit - mondta Tycho.

A'rial elvigyorodott.

- Jó válasz.

62.

Míg a gályarabok a mameluk dobok egyre hangosodó ritmusára eveztek,

A'rial megragadta Tycho kezét, és satuszerűen megszorította. Körmei

feketék voltak, térde sebes és meztelen. Nyakában egy nagy szemű és

tűéles csőrű madár sárguló koponyája lógott.

- Önként fizeted meg az árat? Ezt ki kell jelentened.

- Még mindig arra várok, hogy megmondd, mi is az - mondta Tycho,

és megrándult, amikor a vörös hajú lánygyermek rátámadt, olyan szúrós

szemekkel, mint a törött üveg.

- Tudod az árat - sziszegte. - Fizetsz vagy nem?

Tycho ránézett.

-Jelentsd ki, hogy kifizeted, vagy hadd menjek haza. Nem hívhatsz

ide, hogy köntörfalazz. - A szavaiban az ordításnál is fenyegetőbb düh

rejtőzött. Tycho nem először gondolkodott el azon, hogy A'rial igazából

mennyi idős lehet.

Vagy hogy egyáltalán ember-e.

De ki volt ő, hogy feltehesse ezeket a kérdéseket? És igaza volt. Is

merte a lány árát. Bár úgy képzelte, hogy Alexa akarja az egészet, Arial

pusztán az Ő eszköze.

- Vidd inkább az életemet - könyörgött neki a fiú.

A'rial megvetően megrázta a fejét.

- Akkor a lelkemet.

Arcát közelebb tolva az övéhez gunyoros arckifejezést vágott: '

370

- Miért gondolod, hogy van neked olyan? Vagy valaha volt? Esküdj

az istennőre, vagy Giulietta meghal.

Emlékeznie kellett volna, hogy telihold lesz.

Sápadt telihold, mint a bőre, hatalmas, horizont felett lebegő. A nap

dicsőségesen lebukhatott, zord sugarakat vetve a horizont utolsó fosz

lányaira, de a hold előtt egy teljes éjszaka állt, és ez a vörös hajú itt

állt a vesztes hajó fedélzetén, hogy mindkét úrnője nevében ígéreteket

gyűjtsön be.

- Toborzok Alexának egy hadsereget - mondta Tycho. - Felvállalom,

aki vagyok.

A'rial Atilo hajójának orrába lépve kiegyenesedett, ökölbe szorított

kezeit különös tisztelgésképpen a homlokára szorította, aztán visszalen

dítette őket, és úgy mozgatta előre-hátra, mintha egy madár szárnyai

volnának.

Szelek sivítottak körülötte.

Villámlás hasította végig a töretlen eget.

A vihar azonnal kitört. A sötét horizonton felhők gyűltek, lehetetlen

sebességgel sorakoztak fel, és indultak a mameluk armada ellen, akár

egy mennybéli lovasság. A mameluk íjászok hunyorogtak a szemükbe

csapó vízpermettŐl. A félhold alakú kopja a tengernagyuk gályája felett

olyan hangosan csapkodott, mintha ágyútűz lenne. Tycho lába alatt

érezte, hogy a San Marco imbolyog, és fenyegetően oldalra dől, ahogyan

a szél felduzzasztja vitorláit.

- Engedjétek le a vitorlákat - ordította.

Atilo rábámult.

- Uram, engedd le a vitorlákat. Ha muszáj, döntsd le az árbocokat.

De engedd le a vásznat, és vitesd le Giuliettát és Desdaiót. . . Kérlek

- Talán a végső szó segített. Atilo parancsokat vakkantott, hogy vágják

le a vitorlákat, a nőket pedig egy nyílásfedél felé menekítette. Csak

akkor tért vissza a posztjára, amikor már lenn voltak.

- Mit tettél?

Mennydörgés hasított át az égen, a villámlás a tenger irányában

csapott le. Egy körülöttük álló hajó elvesztette a főárbocát, amint az

371

itt-ott felcsapó tűz széthasította a fát, és a vitorlák a vízbe estek, mielőtt

leengedhették volna őket.

- Uram, menj le.

- Tycho.

- Meg kell tennem.

- Mit tettél?

- Megfizettem az árat, hogy megmentsem azokat, akiket szeretek.

Könnyek gurultak végig Tycho szélfújta arcán. Sósságukat ízlelte,

és ürességet érzett a bordái alatt, ahol valaki kivágta a mellkasát, és a

szívét jégre cserélte ki.

- Menj - parancsolta.

Atilo döbbentnek látszott.

- Vagy maradj - üvöltötte Tycho. - És halj meg. Ezek a lehetőségeid.

- E z e k . . . ?

- Szerinted különbséget teszünk majd barát és ellenség között, amikor

a gyilkos erők elszabadulnak? - A hajóorrban álló A'rial felé mutatott;

ádáz szelek térítették el a kiterjesztett karral és az ég felé emelt tekintettel

álló lányra irányzott nyilakat.

Kántált magában valamit. Ujjai táncoltak, amint felhőket húzott az

égre, és villámcsapásokkal hajókat hasított ketté. Álla egyetlen moz

dulatával sziklaszirt méretű hullámokat támasztott, amelyek három

hajót zúztak szét, aztán ugyanolyan gyorsan eltűntek. A hullámok és

a mennydörgés kavargásában egyetlen hajóvá csökkentette a mameluk

flottát. Soha nem volt még ehhez fogható vihar. Az egész közepén, lobogó

vörös hajjal egy kis stregoi állt, arcát eső verte, ami megtöltötte a száját

és milliónyi könny módjára gurult lé az állán. Kacagott.

Mire Tycho visszanézett, Atilo eltűnt.

Tycho a mameluk gályán akart szembenézni az ellenséggel, és kitépni

a fattyú belét. Mire belegondolt, már ott is volt. Botladozva lenézett,

és látta az alatta kavargó hullámokat. Félelem töltötte meg a torkát,

miközben nehézkesen egyensúlyozott a korláton.

Nem számított, hogyan került oda.

-Amott... - Egy mameluk íjász figyelmeztető kiáltása hallatszott.

3 7 2

Tycho a levegőben állította meg a nyílvesszőt, köré fonta ujjait, mi

előtt leeshetett volna, majd keményen és gyorsan egy fegyveres nyakába

döfte, aki rövid karddal a kezében közeledett felé. Tycho megcsavarta a

nyilat, érezte, ahogy a horgok meghajolnak, aztán kitépte, és a haldokló

katonát félrelökve a vesszőt visszahajította a kilövŐje mellkasába.

A nyíl olyan gyorsan repült, hogy látni se lehetett.

A nyilas megrendülten bámult a páncélingéből kikandikáló nyélre.

Tycho szinte csak úgy mellékesen ölte meg. Nyakának roppanása elve

szett a szél üvöltésében, a hullámok csapkodásában és a Tycho fejében

üvöltő vér hangzavarában.

Érezte az éhséget: a szemein keresztül bámult kifelé. Eltöltötte az

elméjét. Látása kiélesedett, miközben a nyugati horizont elsötétült, és

a napvilág végső nyomai a hullámokba hullottak. A mameluk hajó gá

lyarabjaival, rabszolgahajcsáraival és tengernagyával együtt vörös frízzé

változott. Amint az idő megakadt, és a tenger zavaros vízzé lassult és

megdermedt, a vadállat a ketrece rácsait próbálgatta.

- Csináld- mondta egy hang a fejében.

A'rial az, döntött Tycho. Hacsak nem magához beszél.

Olyan sok embert kell még megölni. Sok torkot kitépni, sok vért

elfolyatni. Belefojthatta volna magát a vörösségbe, amit csak ezen az egy

hajón fog kiontani. Nyilakat lőttek ki rá. A szél a legtöbbjét elhárította.

Azt a néhányat, amely a közelébe ért, lecsapta, még azzal sem törődve,

hogy visszadobja Őket.

—Azt mondtam, csináld. - Határozottan A'rial az. Ezúttal mérgesebb

volt a hangja.

Meg kellene tennie? Megtehetné és maradhatna az, aki? Tudta, hogy

mit válaszoljon erre. Néhány alkalommal magába fogadta a hold sugarait,

és érezte, hogy jégszilánk hatol a szívébe. Elég volt a szilánkokból és a

, szíve dermedtségéből. Nem tudta elfelejteni a leckét, amire az átváltozás

tanította. Miután újra önmaga lett, vele maradtak előző léte emlékei.

De hogyan menthetné meg Giuliettát anélkül, hogy átváltozna? El kell

fogadnia a végzetét.

Ő lesz az utolsó a bukottak közül. A nemzetsége utolsó tagja.

373

Vagy ralán az első...

Tycho az arcát a teliholdra emelve hagyta, hogy a sugarai átáradja

nak rajta, és érezte, hogy szemfogai megnyúlnak. Inak feszültek meg,

csontok csavarodtak ki, izmok szakadtak, a torka saját vérével telt meg.

Ujját arcához érintve érezte, hogy a fülei összezsugorodnak, és helyükön

csomós lyukak maradnak. Az orra laposabb lett, orrlyukai szélesebbek,

mint egy vadászó állaté. Akármilyen csúf volt a krieghund, ő most jóval

csúfabb lett.

Tycho szíve megdermedt, ő maga pánikba esett. Szíve nem vert, a

tüdeje megállt, légzése eltűnt. Csak a félelem tartotta Össze. Egyszerre

volt élő és halott.

- J ó s á g o s istenek...

Az átváltozás jobban fájt, minr képzelte. Kíméletlen jajszó mosta ki

belőle emberi létének maradékait.

Végül hát ez a rettenetes szörnyeteg lett belőle. Tycho ezt tényként

fogta fel. Nem számít, hányszor változott vissza, így végzi. Szörnyű

és csúf alakban. A világ, amelybe beleszületett, már rég halott. És a

helyébe lépett új világot alig tudja elviselni.

A vadállat szabadon engedésének ára az volt, hogy megkíméli a rab

szolgákat. Mert a kímélettel bizonyítja be Önmagának, hogy maradt

benne valami emberi. Azután Tycho már nem tett úgy, mintha nem

akarná, ami ezután következik, és - amint A'rial elcsendesítette a vi

hart — önmaga lett.

A mameluk gályában mindkét oldalon kettős evezősor volt. A felső sor

nyitott volt; magasított híd húzódott a hajcsár részére. Tycho egyetlen

másodperc alatt szívta magába az információt.

- Halj meg, démon.

A mameluk őrmester bátorságát el kell ismerni. Biztosan tudta, hogy

el fog pusztulni- Tycho a fejét oldalra lendítve a tabszolgakútba rúgta

a férfi testét, és szembe találta magát a mögötte álló katonával. Hegyes

sisak, páncéling, és gonoszul hajló handzsár. Tycho észlelte páncélzatát

és fegyverzetét, de nem törődött vele.

374

A férfi első ütése majdnem célt ért. A második talált, Tycho karját

csontig bevágta és gyorsan szúrt. Tycho megragadta a férfic, és megszo

rította; a torkát védő páncél meghajlott, miközben Tycho elroppantotta

a gégefőjét.

Döbbenet, aztán a fájdalom. Tycho ismerre a sorrendet.

Elvette a handzsárt, a másik férfihoz rohant, és végignézte, amint

hátrarogy, miközben a fegyvert kirántja a testéből. A Tycho karján

látható vágás már csak egy emlék volt. így inkább egy lándzsás ember

nek adta át. Ahogy Tycho az arcához érintette a kezét, annak elakadt

a lélegzete. Hátrarogyva megmarkolta ép karját, és hangosan üvöltött.

Tycho egyszerűen kidobta a hajóból. Ilyen egyszerűen halt meg a dobos.

Tycho továbbhaladt.

Végül egy csapás állította meg.

Egy ezüsthegyű korbács került elő a semmiből, és úgy az arcába

csapott, hogy vér serkent a szájából. O t t érezte a fogát, ahol az arcának

kellett volna lennie. Megpördülve - hogy kivédje a második ütést -

összenyomta arca felső és alsó részét, és addig tartotta össze, amíg a

hús gyógyulni kezdett.

A harmadik ütésre már készen állt.

A kisúlyozott véget elkapva a szíjat az ökle köré tekerte és megrántotta,

hogy térdre kényszerítse az előtte lévő, hídon álló hajcsárt. A mame-

luknak nem volt esélye. Amint Tycho megmozdult, hogy öljön, egy

rabszolga lentről megragadra a hajcsár bokáját. Ujabb kéz siklott fel,

láncait csörgetve.

A rabszolgák lefogták a férfit, míg Tycho a körmével kivájta a szemét,

és a rabszolgák gödrébe lökte.

A korbácsot is utánahajította.

Tycho mögött nyilasok hevertek, akiknek meggyilkolására nem is

emlékezett. Mameluk matrózok, kifordult fejjel, rossz irányba nézve.

A hajó másodkapitánya kitépett torokkal hevert holtan a hídon, szemei

kivájva, belső szervei a térdei közé halmozva. Tycho hüvelykujjából vér

csöpögött, zekéje ragadt. Eddig egyetlenegyszer sem jutott eszébe tőrt

használni. Nem volt szükség rá.

375

Ahogy felismerte ezt, a világ vörös élei is elhomályosultak.

Tycho szíve dobogni kezdett a mellkasában, a tüdeje megborzongott,

és levegőt vett. Csontok csavarodtak ki, izmok húzódtak össze. Ahogyan

a csillagok elvesztették ragyogásukat, a telihold az égen skarlátszínűről

rózsaszínre váltott, és a hullámok normális sebességben kezdtek mozogni.

Tycho hátrapillantott.

O t t állt Atilo hajója. A'rial továbbra is a hajóorrban. De karját már

nem lengette hátra, arcát sem fordította az ég felé. A hajók közé bámult,

és Tycho úgy látta, elmosolyodik, amikor pillantásuk összeakadt.

Roncsok úsztak körülöttük. Letört árbocok, vitorlafák, levegőtől

felfúvódott vitorlák alkotta hatalmas vászonmedúzák. Egy kormány

lapát lebegett, rajta egy nyíllal nyakon lőtt fegyveres. Testek ringatóz

tak felfordult halak módjára az áramlással felemelkedve és elmerülve.

A többségük közönséges katona volt, mameluk, ciprusi vagy velencei.

Akik elég gazdagok voltak ahhoz, hogy saját páncéljuk legyen, már a

tengerfenéken feküdtek.

Tychótól eltekintve csak egyetlen szabad ember maradt élve a ma

meluk hajón.

És talán tényleg ő volt az egyetlen. Mivel Tycho kételkedett benne,

hogy ő maga ember, szabadnak őpedig különösen nem mondhatta

magát. A vágyainak volt a rabszolgája, ha másnak nem is.

A mameluk admirális fiatal, vékony csontú és bátor férfi volt.

Bátornak is kellett lennie, mért kis kabinja ajtajában állt. Elegánsan

szegecselt páncélja ezüstös aranyfénnyel csillogott a holdsugárban, a

kezében markolt kard kiemelte a sisakja aranyvésetét. Díszes sisakot

viselt kiugró orr-résszel, acél álívédővel és a tetején aranyozott csúccsal.

Az ezüst félhold íve a szemében csillant meg. Egy mameluk herceg

páncélja volt.

- Démon - mondta az ember.

Az égő fáklyájának lángja visszatükröződött a kardján, ahogy kivillant

keményre kovácsolt damaszkuszi acélja. Acélból volt a fiatalember lelke

is, ez merevítette meg a gerincét. O t t sugárzott elszánt pillantásában.

Nagy hatással volt Tychóra.

376

r

- Mi vagy te?

A Tychót hatalmuk alá vonó változások fokozatosan visszahúzódtak,

az arca felvette eredeti alakját, füle visszanőtt, orrlyuka bezárult. Áll

kapcsa visszarendeződésével végül a fogai is eltűntek. Olyan szörnyű

fájdalmat okoztak, mint máskor, de legalább kevésbé borzasztó látványt

j nyújtottak. A mameluk visszahőkölt, mert az emberi forma jobban

megrémítette, mint Tycho pár pillanattal korábbi alakja.

- Nem lehetsz te - tiltakozott.

Abban a pillanatban Tycho úgy döntött, hogy meghagyja a férfi

életét. Legalábbis egy időre.

- Ismersz engem? - kérdezte. - Tudod, hogy ki vagyok?

Egy röpke bólintás volt a válasz.

- Akkor többet tudsz, mint én - mondta Tycho. - Mert én nem

ismerlek téged. - A mameluk lassan lehúzta a sisakját.

Most Tychón volt a sor, hogy visszahőköljön. Amikor utoljára látta

ezt az arcot, Temüdzsin őrmester vágta el a torkár, mielőtt felgyújtott

volna egy hajót. Tycho velencei tartózkodásának kezdetén, egy hold-

világtalan éjszakán, egy Dogana-őröktŐl hemzsegő mameluk hajón.

- Most már felismersz?

- Láttalak meghalni - mondta Tycho. - Láttam, amint a hajód a

lángokba merül.

A mameluk behunyta a szemét, a szája imára nyílt. Kezével szívét,

száját és homlokát érintette; mintha búcsúzna valakitől. Aztán meg

mondta Tychónak, kitől.

- Az ikernővérem - mondta. - Ö akarta így.

- Mit akart?

- Elkísérni a hajódat. Ostobaság volt. De az apám kedvence volt, és

elkényeztette. Amíg ki nem mondtad, senki sem tudta biztosan, hogy

meghalt. Én éreztem a szívemben az ürességet, de nem veszíthettem el

a reményt. Apám szomorú lesz.

Ahogyan a fiatal férfi kiejtette ezeket a szavakat, sok minden kimon

datlan maradt.

Sí

3 7 7

A mameluk leoldotta a páncélját, és a lábaihoz eresztette, aligha

észlelve, hogy a lépcsőn koppanva a rabszolgakútba hullik, ahol eve

zősök figyeltek csendben. Egyetlen rántással áthúzta a fején a finom

páncélinget, és azt is eldobta. A handzsárt leengedve először a markolatát

ajánlotta fel, egy kis meghajlással.

- Tisztítsd meg - mondta. - És amikor elérem a paradicsomot, kö

nyörögni fogok, hogy szabadulj meg az átoktól, ami téged sújt.

Tycho próbaképpen suhintott egyet a handzsárral.

A szép fegyver markolatát aranydrót borította, a penge pedig olyan

súlyos volt, hogy sivított, amikor a levegőt hasította.

- Az átok örökre szól - mondta Tycho, a pengét leengedve.

- Örökre?

- Neked viszont élned kell.

- Miért?

- Hogy elvidd a vereség hírét a szultánnak. Hogy rájöjjek, miért volt

a nővéred azon a hajón. És mert elég bátor ember halt meg...

Tycho olyan fáradtnak érezte magát, hogy már a gondolatától is

sajogtak a csontjai. Atilo egyszer megemlítette, hogy a csata után olyan

fáradtság következik, mint a szeretkezés után, csak komorabb. Tycho

nem merte elárulni, hogy eddig egyikről sem tudott. Ez rosszabb volt,

mint gondolta. Ez a sivárság dögízt hordozott magával.

Undorodva belökött egy íjászt a kútba a handzsár hegyével. Az azt

követő puffanás csak még inkább elszomorította. Hol van a felemelő

érzés? Atilo azt mondta, egyesek azt éreznek.

- Tycho lovag vagyok. Egykori bérgyiíkostanonc.

A mameluk meghajolt kissé.

- Oszmán vagyok. Az apám a szultán. A nővérem, becenevén Jázmin,

volt a kedvence. De az örököse én vagyok.

Tycho viszonzásul meghajolt.

- Megölhetsz - mondta Oszmán herceg. - Megtarthatsz váltságdíjért

vagy el is engedhetsz. Vagy akár küldöncként is hasznomat veheted,

hogy én magam jelentsem be apámnak a vereségemet, ha ezt a terhet

akarod rám helyezni. Bár nem fogja elhinni a történetemet.

378

- Miért nem?

- Egy vihart támasztó boszorkány? Egy Őrjöngő, alakváltó démon?

A flottámat a hullámok, a szél és a villámlás pusztította el? Az íjászaim

nyilait kivédik? A velenceieknek nincs ekkora erejük. Az apám azt fogja

hinni, hogy csak kifogásokat keresek.

- Akkor mit mondasz?

- Hogy a rabszolgáim nem voltak hajlandóak evezni. Hogy rossz pa

rancsokat adtam. Hogy az íjászaim íja benedvesedett. Hogy lemondok

a parancsnoki státuszomról, és átadom magam a sorsomnak.

Oszmán herceg tekintete kifejezéstelen volt. Apja hírhedt volt ke

gyetlenségéről. Amúgy is volt elég fia, feleségeitől és kedvelt ágyasaitól

egyaránt, hogy feláldozzon egyet, ha példát kell statuálni.

- Maradj itt - rendelkezett Tycho.

Mintha a mameluk herceg mehetett volna bárhová.

Atilo keresztet vetett, amikor Tycho a mögötte lévő ajtón kilépett.

Mondani akart valamit, de tátva maradt a szája, ahogy Tycho elhaladt

mellette, és csak Áriáihoz érve állt meg.

- Szükségem van valamire.

- A kegyeknek ára van. - Zöld szemei szúrósak voltak. - Tudod.

- Mondd az árat.

- Egy gyilkosság. Én választom ki.

- Azaz az úrnőd?

- Én - mondta a kis stregoi kemény hangon. - Egyszer, amikor legyőz

az éhség, kérek tőled egy gyilkosságot. Kérdés nélkül megteszed.

- Nem Giulietta, nem Desdaio, nem Pietro.

A'rial mosolya gúnyos volt.

- Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz. De amúgy egyetértek.

Hármuk közül egyik sem.

Tycho elmondta, hogy mit kér.

Néhány tucat ember felejtse el, amit látni fognak, és arra emlékezze

nek, amit látni véltek. Amint Tycho hátralépett, Arial kihúzta magát,

és sugárzás vette körül. Amint a két keze között elég erősen ragyogott

3 7 9

a fény, elkezdte a csata igaz töfténetét kántálni. Azt, amire a mameluk

rabszolgák emlékezni fognak.

- Tycho.. .

- Majd később beszélünk - mondta Tycho.

Atilo il Mauros kinyitotta a száját, majd ismét becsukta. Az az ember

volt, aki szívesen mondogatta, hogy a világ több mint amit az ember

felfogni képes. Csak arra nem számított, hogy ezzel a furcsasággal kerül

szembe ezen az éjszakán.

- A hercegnő tudja? ~ bökte ki végül.

Mit tud? Tycho eltűnődött. Az éhségemet? A velejáró átváltozásokat?

- Igen - mondta. - Feltehetően.

Tycho kivette a kormos fáklyát Oszmán herceg kezéből, és egy vörös

szakállú rabszolga arcához nyomta, aki hátrahőkölt a lángjától.

- Senki sem fog bántani - ígérte a herceg. Noha a férfi vállán látható

korbácsnyomok arról árulkodtak, hogy már bántották, többször is, és

brutálisan.

- Mit láttál? - kérdezte Tycho.

A rabszolga ránézett.

- A csata során. Mit láttál?

Az Oszmántól érkező biccentése tudatta a férfival, hogy beszélhet.

- A velencei flottát. Hatalmas volt. Erdőként vettek minket körül az

árbocok. Olyan sok hajó, uram, soha nem láttam ennyit. Azt hittem,

soha nem menekülünk meg.

Tycho testeket és törött dárdákat, felfordult hajókat és úszó törme

lékeket látott a tengeri csata maradványaként. A rabszolga ezt nem

láthatta. De amikor a férfi megreszketett, Tycho tudta, hogy felismerte,

mi van odakinn.

- Mi történt?

A hajából és vörös szakállából ítélve északinak tűnő ember úgy vá

laszok, mintha a mameluk flotta és saját sorsa elválaszthatatlanul Ösz-

szefonódott volna.

Ami persze így is volt.

3 8 0

- Körülvettek minket. Az íjászaik lemészárolták a matrózainkat.

Varázstűz volt náluk. Szétterjedt a fedélzeteinken, és mindent felégetett,

amihez csak hozzáért. — A férfi szeme elkomorult, amint arra emléke

zett, ami soha nem történt meg. - Csak a fenség ügyessége mentett

meg minket. Egy borzalmas vihar közepén visszaverte a velenceieket.

t Szörnyű áron pusztult el a teljes flottájuk.

Oszmán herceg szemei kikerekedtek. A pillantása Tycho és a rabszolga

között ugrált, mert képtelen volt elhinni, amit hallott.

- Kérdezd meg bármelyiküket - mondta Tycho.

- Ő mit fog mondani? - kérdezte Oszmán herceg, fejével Atilo zász

lóshajója felé intve.

- Hogy hazudsz. Mit vársz, mit mondjon?

- Én meg azt mondom, hogy ő hazudik? - bólogatott Oszmán herceg.

Kezdte megérteni, hogyan működik ez az egész.

Tycho elmosolyodott.

- Az ár az, hogy elmondom, honnan ismerlek?

- És egy habozás nélkül megadott szívesség. Ami nem kapcsolatos

a családodban bekövetkező halállal - mondta Tycho az A'rial által

kikényszerített árat felidézve. - Ezen felül nem mondhatok semmit,

mert én sem tudom.

A herceg szúrósan felnézett.

- Azzal kezdd, hogy honnan ismersz...

63.

Az éjszaka gázlóiban, jóval a legsötétebb órák után, amikor a hold kí

sértetként várja, hogy a nap elűzze, Tycho lemászott a szalmazsákjáról,

hogy megmosakodjon a vízzel teli vödrökben, amiket korábban Giulietta

hozatott neki. Oszmán válaszának súlyát cipelte a szívében.

Bár a bőre már tiszta volt, még egyszer, utoljára megmosta magát,

kiöblítette a száját, és visszaköpte a sós vizet a vödörbe, aztán felborí-

381

totta az egészet a fedélzeten. Szakadt zekéje a hajnalt előre jelző szélben

száradt egy kötélen. Már majdnem elég száraz volt ahhoz, hogy viselje.

Atilo a kapitányi kabinban aludt.

Giulietta és Desdaio úrhölgyek a másikban. Saját ágyától megfosztva

a Szent Mátk kapitánya a kormányhoz szorult. Nem volt hajlandó Tycho

szemébe nézni. Nem volt ebben semmi különös. Senki sem vök hajlan

dó Tycho szemébe nézni, ürügyeket kerestek, hogy máshol legyenek.

A'rial elment. M á r nem is emiékeztek rá.

A vihar a semmiből érkezett. Isren csodája, mennyei bizonyítéka

annak, hogy Szent Márk, Velence védőszentje meghallja, ha baj van.

Az egyetlen futcsaság Tycho egyszemélyes csatája volt Oszmán hajója

ellen. Hatalmas ugrás, mondták a matrózok. Hősies bátorság, egy bo

lond szerencséje, színtiszta ostobaság. Alig valaki ismerte el, hogy látott

valamit. Akik igen, azok pedig megtartották maguknak a gondolataikat.

Az új lovag egy szinte lehetetlen távolságot ugrott át, és szerencséje volt.

Mindenki tudta, hogy miért távozhatott Oszmán herceg. Atilo azt

mondta nekik, hogy a vereség hírét kell elvinnie az apjának.

- jó l vagy?

Tycho, megfordulva, Giuliettát találta a háta mögött. A testére ned

vesen tapadó alsóingben nem úgy volt öltözve, ahogyan egy özvegyasz-

szonynak kellene. A ruhadarabot a nyakánál csak egy lazán megkötött

szalag tartotta össze.

- Hallottam, ahogyan a fedélzeten bóklászol.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

Giulietta úrhölgy elpirult.

Az éjszakai látomás teljes valósága titok volt számára, ébredt rá Tycho.

Ti tok mindenki számára, kivéve dr. Crow-t, és talán prior Ignaciót

a fehér keresztesektől. Bár mostanra már Atilo is közel került hozzá,

hogy rájöjjön.

- Csak tippeltem - mondta Giulietta vidáman.

- Rendben.

- Meleg van odalenn.

- És idefenn is - mondta Tycho.

3 8 2

- Itt legalább fúj egy kis szellő - mondta Giulietta az éjszakai széllel

szembefordulva. Az csak még szorosabban tapasztotta az inget a tes

téhez. Ezt észre is vehette, mert elfordult, hogy a nyakánál diszkréten

összehúzza.

- Sajnálom - mondta Tycho félrenézve. - Ami Leopolddal történt.

Szerettem volna rendesen megismerni.

- Beszélhetünk róla később. Most . . . - Giulietta hangja megtört. - . . .

Nem tudok rágondolni... Azt hittem, te is meg fogsz halni.

- Én is azt hittem.

- Igazán? - Giulietta hallhatólag elmélázott.

Nem, nem igazán. Soha nem jutott eszébe a gondolat. Attól a pil

lanattól kezdve, hogy Oszmán hajójának fedélzetén megjelent, tudta,

hogy a legerősebb, leggyorsabb és leghalálosabb teremtmény, aki ott

van. Egészen mostanáig bele sem gondolt, milyen részegítő volt az egész.

Hogyan lehetne megfeledkezni róla.

.- Igen - hazudta. - Igazán.

Giulietta Tycho vállára hajtotta a fejét.

A fiú keze valahogy felemelkedett, hogy megsimogassa a lány haját,

és érezte, hogy az összesimul vele, majd elhúzódik.

- Leo alszik. Desdaio is. Atilo szintén, azt hiszem.

- A szél ott magasabban a legjobb.

Giulietta szomorúan mosolygott.

Az összes háborús gályát a régi minta szerint építették. Néhányan azt

mondták, hogy a rómaiak találták őket ki. Mások szerint már előttük,

a görögök. Régen a gályákban kettő, néha három sor evező volt, az

egyik a másik felett. A hagyomány a velencei gályáknak egyetlen sort

irányzott elő. Bár ez is változhatott.

Ezen a hajón a tatba kerültek a kabinok, felettük a kormánynak

kialakított térséggel és az apró fedélzetre vezető lépcsőkkel, utóbbit a

biztonság kedvéért bekerített kabinok tetején alakították ki. Ide lehetett

elhelyezni a hatalmas számszeríjat, ami az íjpuska egyik változata volt,

és amelynek ereje átütötte az ellenséges hajók oldalát. Ide vezette Tycho

383

is Giuliettár. Bár amikor a lány felért, már nem pontosan tudta, hogy

miért ís jöttek ide.

- Mire gondolsz? — kérdezte Tychótól. Aztán gyorsan megragadta

a korlátot, amint a Szent Márk megbillent egy alattuk lévő hullámon.

Tycho látta, amint a lány a korlát után kap, és megfogta, mielőtt elbo

tolhatott volna.

- Hogy tudsz így egyensúlyozni?

- Egyszerű adottság - mondta Tycho.

Giulietta ellépett tőle.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Most tettem meg.

- Nem. Arra, hogy mire gondolsz.

- A'rialra - mondta Tycho. — O.. . - Habozott. - A nagynénéd egyik

udvarhölgye, gondolom. - Haragos arckifejezéséből ítélve Giulietta

azt gondolta, Tycho habozása többet jelent, mint hogy próbálja leírni a

lányt. - A'rial tizenegy éves. És úgy néz ki, mint egy kiéheztetett macska.

- Egyes férfiak kedvelik...

- Hát én nem.

- Akkor miért gondolsz most rá?

Ez volt a kérdés. Az a fajta, amit egy Millioni hercegnőtől elvárhatott,

aki nemcsak nézett, hanem látott is.

- Mert tartozom neki - mondta Tycho. - És vissza kell fizetnem.

- Micsoda? ~ mondta a lány.

- Semmi fontos. Miért?

- Megremegtél. - Giulietta a fiú vállára hajtotta a fejét. Egy pillanat

múlva, amikor Tycho nem szólt semmit, a lány szorosan átkarolta,

a fiú pedig önkéntelenül simogatni kezdte a haját, miközben a lány

hozzátapadt.

- Ez semmit sem jelent - mormolta Giulietta.

- Szomorú vagy - ismerte el Tycho. És érezte, amint a lány ledermed.

- Komolyan gondolom - tette hozzá sietve. - Ez semmit sem jelent, és

téged elszomorít...

- Ne merd kimondani a nevét.

3 8 4

Az arca nedves lett a fiú ujjai alatt. A lány gondolatait - félelmek,

szomorúság és harag gomolygását - Tycho is érezte, majd elengedte.

Mennyi kétségbeesés. Mennyi üresség. Ezek hozták fel ide Giuliettát.

- Te sokat tudsz - mondta a szalagot kioldva a lány ingének nyakánál.

- Mi van az Al Andalúzon túl?

- A határtalan tenger - súgta a lány. - Messzebbre nyúlik, mint amit

egy hajó bejárhat. Mindenki tudja. Tele van szörnyekkel.

- És azon túl?

Tycho ujjai a lány nyakát simogatták, felnyitották a ruháját és a meleg

bőrén addig csúsztak lefelé, amíg Tycho azt érezte, hogy a megmarkolt

mell bimbója megkeményedik a tenyerében.

- Egyesek azt mondják, hogy a semmi - mondra Giulietta elakadó

hangon. - Hogy a világ egy sziklaszirttel ér véget, az óceán pedig a

semmibe ömlik. Ha túl közel kerülsz, az örvény magával ragad.

Tycho úgy térdelt le a lány elé, mint egy lovag, és tovább nyitotta

a ruháját, majd lágyan az egyik melle oldalába harapott, és hallotta,

amint a lány felnyög.

- Hogyan telnek meg újra a tengerek?

Giulietta olyan feddő tekintettel nézett rá, mintha Tycho gyermek lenne.

- Természetesen a folyókból. Ahogyan a szökőkút újratöltődik a

belefolyó vízből. Nem vagyok benne biztos, hogy a sziklaszirt igaz.

Alexa néni azt mondja, hogy a világ gömbölyű. Itt kezdődik - biccentett

a hajóorr felé -, és itt fejeződik be. . . — A San Marcót követő habzó

hullám mögöttük nyúlt el.

Tycho a lány ruháját a csípőjéig felhúzva megcsókolta a combok

közötti sötétséget; érezte, amint a lány megremeg, majd megízlelte

a nedvességet, ami sós volt, mint bármelyik óceán. Hosszú ideig így

maradtak. Amikor Giulietta végül elvette a kezét Tycho hajáról, zoko

gott, halott szerelméért ejtett könnyei gurultak végig az arcán, Tycho

újabb kérdést tett fel.

- Alexa néni szerint mi van a tengeren túl?

- A kán birodalmának túlsó vége.

Tycho szomorúan bólintott. Azt hitte, hogy talán Bjornvin van ott.

3 8 5

Epilógus

Tycho hircelen ébredt fel. Tudatában volt, hogy a nap arra készült, hogy

áttörjön a horizonton, és dr. Crow balzsama odalenn volt, Atilo kabin

jában. Mióta Tycho kiszabadult a Quaja válaszfala mögül, az kínozta,

hogy nem tudja, miért is volt rabságban.. Fonnyadt Kar tűzkőre után

nem léteztek emlékek, egészen a hajó börtönéig, ahol a hullámoktól

kavargott a gyomra, és ezüstbéklyók égették a csuklóját.

Csak annyit akart tudni, hogy ki ő.

Bárki ezt akarta volna. Miért ne tudhatná? Most tudja. Legalábbis

egy részét, és a tudás minden boldogságot kiűzött a testéből. Nem

nyugodhat, amíg el nem mondja a mellette alvó lánynak.

Átnyúlt, hogy összehúzza Giulietta ruháját, hogy elrejtse halovány

melleit, és finoman megkötötte a szalagot, kisimítva a hajfürtöket az ar

cából. A lány idegenül festett alvás közben, fiatalnak és kevésbé dacosnak

látszott. A haja úgy vette körül, mint egy lángoló glória. Vajon Leopold

is így látta? Ha igen, akkor vajon mit látott, amit ő nem, tűnődött Tycho.

Ok ketten nem voltak szeretők, mondta Giulietta. Sohasem.

Legalábbis nem úgy. Leopold zum Bas Friedland megvédte öt. El

ragadta azokról, akik először elrabolták, a tudta nélkül gondoskodott

biztonságáról, és amikor megszökött, újra elkapta, és bemutatkozott.

Barátok voltak, ahogyan azt Tychónak mondta ádázul.

Az ember sírhat a barátaiért, hiányolhatja és szeretheti őket, és kíván

hatja, hogy bárcsak minden másként lett volna. Alany viszont képtelen

volt válaszolni arra, hogy ki nemzette Leót. Szó szerint képtelen.

Mert amúgy érintetlen volt.

Giuliettának Tycho ujját a hasi sebhelyéhez kellett értetnie, hogy az meg

értse, mire gondol. Soha, és ezt brutális kegyetlenséggel mondta, nem feküdt

össze férfival. És vele sem feküdne Össze. Akivel összefeküdne, már halott.

Tycho pedig a katjában tartotta, felszárította a könnyeit, hagyta,

hogy megnyugodjon, amikor Leopoldért, a nem létező szeretőjéért sírt,

majd annyira kifáradt, hogy a szomorúságtól menekülve álomba merült.

Most Tychónak kellett elmondania a magáét.

A kérdés az, hogy mennyi igazságot tud Giulietta elviselni?

3 8 6

És ő mennyi igazságot képes elmondani neki? A teljes igazságot? Hogy

rongyos, elsorvadt, soha nem alvó, névtelen teremtmény volt, kicsivel

röbb, mint egy alvó csontváz, amikor a keleti sivatagban levadászták?

Hogy továbbra sem emlékezett arra, hogyan került oda, meddig volt a

sivatagban vagy, és hogy ki volt előtte?

Oszmán történetének komorsága nagy súllyal nehezedett Tychóra.

Tycho átváltozásának szörnyűsége csak fokozta annak borzalmát, mi le

hetett egykoron. Gyors volt, erős és bátor. Mindennek megvolt az ára. Tycho

tudta, mert most jobban ismerte magát, hogy ezt az árat fogja megfizetni.

Ezt is el kellett a lánynak mondania.

Ha Oszmán igazat beszélt, Tycho szinte állati sorban élt, amikor

T i m u r kereskedői csapdába ejtették a mameluk birodalom határán.

A szultán vezírének adták el, egy olyan alku során, amelyben egy régi

ellenség üzletelt egy másikkal egy harmadik, Velence nevében. A szultán

mágusai elűzték Tycho fejéből a rémálmokat és emlékképeket. Kiürítet

ték, és csak egy feladatot plántáltak bele. Ha Tycho nem fulladt volna

Velence lagúnájába - vagy majdnem, ha már pontosan kell fogalmazni -,

Bjornvin emlékei soha nem szivárogtak volna vissza.

Aztán hatalmas csúszópénzek cserélhettek gazdát, és határtalanok

lehettek a kitűzött jutalmak. Oszmán herceg húgának birtokában volt a

szó ereje. Azon szó ereje, ami Tychót a parancsának végrehajtása felé tereli.

Alexa főhercegnőt kellett volna megölnie. A férfi, aki ezt a halált kérte,

és a mamelukoknak aranyat és területeket ajánlott, amennyiben herceg

lesz, Alexa sógora, Giulietta úrhölgy nagybátyja volt, Alonzo herceg.

A régens nem tudta, mikor kerül sor a dologra. Egyszerűen csak azt,

hogy megtörténik. Amikor Alonzo rájött, hogy a terve kudarcot vallott,

szörnyű bosszút állt a mamelukfontegón. Ha sikerült volna megöletnie

Alexát, IV. Marco főherceg lett volna a következő. Oszmán herceg ebben

nem kételkedett. Utána feltehetőleg Giulietta úhölgy. Már amennyiben

nem voltak vele más tervei a régensnek.

Tycho feltérdelve megsimogatta a lány arcát, az pedig értetlen és

álmos arccal nyitogatta a szemét.

- Vissza kellene térned a kabinba - mondta. - De eiőször valamit el

kell mondanom neked.

3 8 7

Köszönetnyilvánítások

Az ember tudja, hogy hányadán álljon egy kiadóval, ha az kirángatja a

londoni Maidén Lane-en lévő Porterhouse pubba egy hatórás szerkesztői

értekezlet kedvéért - és türelmesen kivárja, amíg laponként végignézik a

vázlatot. Le a kalappal Darren Nash előtt, aki egy hitehagyott ausztrál,

az Orbit UK vezető szerkesztője és jó barátom...

És nagy kalapemelés az Orbit főnökének, T i m Holmannek is, aki

kajával és piával töltött fel, amikor New Yorkba repültem - lázasan és

izgatottan -, hogy prezentáljam neki a Pusztító angyalt. Miután megkért,

hogy az egyoldalas szinopszist adjam át Devi Pillainak - aki az Orbit

US főszerkesztője és Szauron szeme, megvárta, amíg Devi elolvassa.

Devi jelentőségteljesen bólintott, és ennyi kellett. Az Atlanti-óceán

mindkét oldalán beindult az üzlet.

Köszönet az ügynökömnek, M i c Cheethamnek, aki valódi munkát

végzett azért, hogy ez megtörténhessen. Joanna Kramernek, hogy fenn

tartotta mentális egyensúlyomat a szerkesztési folyamat során. Darren

Nashnek és Devi Pillainak ismételten a gondos és alkalmanként szi

gorú szerkesztői jegyzetekért (ez te vagy, Devi). A könyv miattuk lett

sokkal jobb,.

M i n t mindig, az ebédszünet-kollektívának, változó összetételben:

Paul McAuley-nek, K i m Newmannek, C h i n a Mieville-nek, Chris

Fowlernek, Barry Forshownak, Pat Cadigannek, az italokért, kajáért,

pletykálkodásért, általános csevegésért, mentális egyensúlyért. Ha

lenne igazság, Rob Holdstock még mindig szerepelne a listán (lélek

ben ott van).

A fiamnak, Jamie-nek, aki a fél világot bejárja, de mégis rendszeresen

hív, annak ellenére, hogy nem szokása válaszolni az e-mailekre. Mindig

jó napom van, ha hallok felőled.

Végül pedig Sam Bakernek. Tizennyolc éve házasságban. Húsz éve

együtt. Nem semmi ahhoz képest, hogy eredetileg egy gyors italnak

indult. Köszönöm.

3 8 8