25
I. APOLÓGIA I. 1. Titus Aelius Hadrianus Antonius Pius Caesar Augustusznak, fiának Verissimus filozófusnak és Lucius filozófusnak, a Caesar vérszerinti fiának és Pius fogadott fiának, a műveltség pártfogójának és a Szent Szenátusnak meg az egész római népnek, a különféle tartományokból származó, jogtalanul gyűlölt és üldözött emberek védelmében, én Jusztinosz, a Bakkhaiosztól származó Priszkosz fia, a Szíriához tartozó Palesztína Flávia Neápolisz városából, és aki egy közülük, írtam ezt a védőbeszédet és kérvényt. II. 1. Maga az értelem kívánja meg, hogy minden igazán vallásos ember és a bölcselet barátja, csak az igazságot tisztelje és szeresse; és ha a régiek véleménye tévesnek bizonyulna, elvesse azt. Nemcsak a helyes értelem kötelez bennünket arra, hogy ne kövessük azokat, akik az igazságosság ellen tettek vagy tanítottak; hanem az igazság barátaira minden körülmények között kötelező – a lélek igazság-szeretete folytán még a halálveszély ellenére is, – hogy az igazságnak megfelelően válasszon mind a beszédben mind a cselekedetben. 2. Ti azt halljátok, hogy mindenütt vallásosaknak, bölcseknek, az igazságosság őreinek, a műveltség barátainak neveznek benneteket, de hogy valóban azok is vagytok, most ki fog derülni. 3. Ezen beadványunkban nektek sem hízelegni, vagy tőletek kegyet kieszközölni nem akarunk, hanem érvelésünkkel a helyes értelemnek megfelelő ítéletet elnyerni; nehogy előítéletek alapján, babonás emberek kedvében járva, az értelmetlen haragnak és a régóta elhintett rosszindulatú rágalmaknak engedve hozzatok ítéletet, mert ezzel éppen magatok ellen döntötök. 4. Meggyőződésünk, hogy helytálló vádat senki sem hoz-hat fel ellenünk, mivel gaztett elkövetése nem terhel bennünket, annak beismerése képtelenség lenne részünkről. Megölni bennünket módotokban áll, de ártani nekünk valójában nem tudtok. III. 1. Szavaink senki előtt ne tűnjenek meggondolatlanoknak és vakmerőeknek, ezért mi magunk kérjük az ellenünk felhozott vádakkal való szembesítést; ha ezek helytállóaknak bizonyulnak, büntessenek meg bennünket úgy, ahogy azt a törvény előírja, de ha nem tudnak semmit sem ránkbizonyítani, maga a józan értelem sem tűrheti, hogy üres szóbeszéd alapján ítéljenek el bennünket, ártatlan embereket; még kevésbé azt, hogy magatokra mondjátok ki az elmarasztaló ítéletet azzal, hogy nem a méltányosság, ha-nem az érzelmek alapján hozzátok meg az ítéletet. 2. Minden józan embernek csupán ez az igazságos és tisztességes óhaja: az alattvalók feddhetetlen életükről és elmarasztalhatatlan tanításról adhassanak számot, a vezetők pedig ne az erőszak és zsarnokoskodás, hanem a vallásosság és bölcselet alapján hozzanak ítéletet. Így mind az alattvalók, mind az uralkodók a közjót mozdítják elő. 3. A régiek közül valakis ezt mondotta: Ha az uralkodók és az alattvalók nem követik a bölcsességet, nem fogják előmozdítani az állam jólétét. 4. A mi feladatunk az, hogy mindenki elé tárjuk életmódunkat és tanításunkat; nehogy így az ügyünket nem ismerő bíráink részéről az ő vakságuk miatt – sújtson bennünket elmarasztaló ítélet, melynek előidézésében nekünk is részünk volna így; a tiétek pedig az – amit a józan értelem is megkövetel tőletek –, hogy bennünket meghallgatva igazságos bíráknak bizonyuljatok. 5. A következőkben megismerhetitek ügyünket, és ha nem az igazságnak megfelelően jártok el, Isten előtt sem lesz mentség számotokra. IV. 1. Magából az elnevezésből sem jó, sem elmarasztaló ítélet nem hozható anélkül, hogy ne ismernénk a név viselőjének cselekedeteit; ami pedig a mi nevünket illeti, eszerint „hasznosak"-nak kellene elfogadni bennünket? 2. Pusztán a nevünk után, minden bizonyítás nélkül nem lehetünk jók, ha kiderülne gonoszságunk, nem kérhetnénk bocsánatot; de ismétlem, sem nevünk, sem életformánk szerint nem vagyunk bűnösek, és csak arra van szükségünk, hogy ti legyetek azon, hogy az igazságtalanul büntetetteket igazságos eljárástok útján felmentsétek. 3. A helyes értelem szerint magából az elnevezésből sem kitüntetés, sem elmarasztalás nem következhet, ha a tettek alapján a jót vagy a rosszat bizonyítani nem lehet. 4. A vádlottak közül ti magatok sem büntettek meg senkit, hogyha nem látjátok bizonyítottnak

Jusztinosz I. Apológia

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Jusztinosz I. Apológia

Citation preview

I. APOLGIA I.1.TitusAeliusHadrianusAntoniusPiusCaesarAugustusznak,finakVerissimus filozfusnaksLuciusfilozfusnak,aCaesarvrszerintifinaksPiusfogadottfinak,a mveltsgprtfogjnaksaSzentSzentusnakmegazegszrmainpnek,aklnfle tartomnyokbl szrmaz, jogtalanul gyllt s ldztt emberek vdelmben, n Jusztinosz, aBakkhaiosztlszrmazPriszkoszfia,aSzrihoztartozPalesztnaFlviaNepolisz vrosbl, s aki egy kzlk, rtam ezt a vdbeszdet s krvnyt. II. 1. Maga az rtelem kvnja meg, hogy minden igazn vallsos ember s a blcselet bartja, csak az igazsgot tisztelje s szeresse; s ha a rgiek vlemnye tvesnek bizonyulna, elvesse azt. Nemcsak a helyes rtelem ktelez bennnket arra, hogy ne kvessk azokat, akik az igazsgossg ellen tettek vagy tantottak; hanem az igazsg bartaira minden krlmnyek kzttktelezallekigazsg-szeretetefolytnmgahallveszlyellenreis,hogyaz igazsgnakmegfelelenvlasszonmindabeszdbenmindacselekedetben.2.Tiazt halljtok,hogymindenttvallsosaknak,blcseknek,azigazsgossgreinek,amveltsg bartainakneveznekbenneteket,dehogyvalbanazokisvagytok,mostkifogderlni.3. Ezenbeadvnyunkbannekteksemhzelegni,vagytletekkegyetkieszkzlninemakarunk, hanemrvelsnkkelahelyesrtelemnekmegfeleltletetelnyerni;nehogyeltletek alapjn,babonsemberekkedvbenjrva,azrtelmetlenharagnaksargtaelhintett rosszindulatrgalmaknakengedvehozzatoktletet,mertezzelppenmagatokellen dnttk.4.Meggyzdsnk,hogyhelytllvdatsenkisemhoz-hatfelellennk,mivel gaztettelkvetsenemterhelbennnket,annakbeismersekptelensglennersznkrl. Meglni bennnket mdotokban ll, de rtani neknk valjban nem tudtok. III. 1. Szavaink senki eltt ne tnjenek meggondolatlanoknak s vakmereknek, ezrt mimagunkkrjkazellennkfelhozottvdakkalvalszembestst;haezekhelytllaknak bizonyulnak, bntessenek meg bennnket gy, ahogy azt a trvny elrja, de ha nem tudnak semmit sem rnkbizonytani, maga a jzan rtelem sem trheti, hogy res szbeszd alapjn tljenek el bennnket, rtatlan embereket; mg kevsb azt, hogy magatokra mondjtok ki az elmarasztaltletetazzal,hogynemamltnyossg,ha-nemazrzelmekalapjnhozztok megaztletet.2.Mindenjzanembernekcsupnezazigazsgosstisztessgeshaja:az alattvalkfeddhetetlenletkrlselmarasztalhatatlantantsrladhassanakszmot,a vezetkpedigneazerszakszsarnokoskods,hanemavallsossgsblcseletalapjn hozzanaktletet.gymindazalattvalk,mindazuralkodkakzjtmozdtjkel.3.A rgiekkzlvalakiseztmondotta:Haazuralkodksazalattvalknemkvetika blcsessget, nem fogjk elmozdtani az llam jltt. 4. A mi feladatunk az, hogy mindenki el trjuk letmdunkat s tantsunkat; nehogy gy az gynket nem ismer brink rszrl az vaksguk miatt sjtson bennnket elmarasztal tlet, melynek elidzsben neknk isrsznkvolnagy;atitekpedigazamitajzanrtelemismegkveteltletek,hogy bennnketmeghallgatvaigazsgosbrknakbizonyuljatok.5.Akvetkezkben megismerhetitekgynket,shanemazigazsgnakmegfelelenjrtokel,Istenelttsem lesz mentsg szmotokra.IV. 1. Magbl az elnevezsbl sem j, sem elmarasztal tlet nem hozhat anlkl, hogyneismernnkanvviseljnekcselekedeteit;amipedigaminevnketilleti,eszerint hasznosak"-nakkelleneelfogadnibennnket?2.Pusztnanevnkutn,mindenbizonyts nlklnemlehetnkjk,hakiderlnegonoszsgunk,nemkrhetnnkbocsnatot;de ismtlem,semnevnk,semletformnkszerintnemvagyunkbnsek,scsakarravan szksgnk,hogytilegyetekazon,hogyazigazsgtalanulbntetetteketigazsgoseljrstok tjn felmentstek. 3.Ahelyes rtelem szerint magbl azelnevezsbl sem kitntets, sem elmarasztals nem kvetkezhet, ha a tettek alapjn a jt vagy a rosszat bizonytani nem lehet. 4. A vdlottak kzl ti magatok sem bntettek meg senkit, hogyha nem ltjtok bizonytottnak abnssget;nlunkpedigpusztnazelnevezstismrvdnaktekintitek,brnevnkutn inkbb azokat kellene megbntetnetek, akik a vdat emeltk. 5. Mint keresztnyeket tlnek el bennnket,ahasznosakatgyllnipedignemigazsgos.6.Ezenfell,havalakiavdlottak kzl nem vallja be keresztny voltt, mint rtatlant szabadon bocstjtok, m ha annak vallja magt, pusztn a beismers alapjn tlitek el, br mind a beismers, mind a tagads esetben azletketkellenemegvizsglnotok,mivelatetteibltnikazki,hogykimilyen.7. Krisztust, a tantt kvetve egyesek nem tagadjk, s pldsan viselkednek, mg msok bns lettelmegterheltenvdaskodnakakeresztnyekreklnfleistentelensgekkels igazsgtalansgokkal.8.Mindeznemigaz,snemishelynval.Szmosanvannakolyanok is, akik filozfusnak ltzkdve annak tartjk magukat, de egsz magatartsukkal mltatlanok erre;nagyonjltudjtokaztis,hogyargiekmindegyikket,nohaegymssalellenttes llspontotkpviseltekstantottak,mgisfilozfusnakneveztk.Voltakkzttk,akik ateizmusthirdettek,akltkgyrtakZeuszrl,hogyfikkalfajtalankodik,detantsuk kvetikzlmgsenkitsemldztetek,inkbbjutalmakbanrszestetttekstisztelettel vezttek azokat, akik az kesszlsban kitntek. V.1.Mirthozzukfelezt?Mertamirdeknkben,no-hanemismerhetnkbe semmiflebncselekmnyt,vagyazelbbihezhasonlateizmust,brsgieljrstnem tartotok,hanemesztelenszenvedllyelazrtdmonoksztnzsrensemmitkinem vizsglva,meggondolatlanultltekelbennnket.2.Mondjukcsakkiazigazsgot! Valamikorrgenmegjelentekazrtdmonok,kikasszonyokonerszakotkvettekels fikatgyalztakmeg,azemberekkzttflelmetesltvnyossgokatmveltek,hogyigy magukmelllltskket,flegazokat,kiknemjzansszeltltkmegatrtnteket,sa megflelemltetteknemismertkfelazrtdmonokat,ezrtisteneiknekneveztkazokat,s olyannvvelillettkket,amitadmonokmaguknakakartak.3.Aksbbiidkben Szkratsz igaz beszdeivel s kritikjval megksrelte ellltani s eltrteni az embereket a dmonoktl,deadmonokagonoszsgbanelmerltemberekkzremkdsvelppent irtottkkies,mintateistt,sazistenekgyalzjaknttltkel,mertmintmondottk,j dmontakartbevezetni.Velnkishasonlmdontesznek.4.Nemcsakagrgkkztt cfoltamegmindezeketahelyesgondolkodsSzkratszltal,hanemigytettabarbrok kzttis,stottmagaazrtelemtettemegezt,akialakotltttsemberrlett,Jzus Krisztusnakneveztk,azkvetilennnkmi,stleindttatvaazilyenflekppen munklkod dmonokat nem csupn helytelenl cselekvknek mondjuk, hanem gonoszoknak stiszteletnkremltatlanoknak,mivelkmgazernyekretrekvemberekhezhasonl tetteket sem vittek vgbe. VI.1.Inntvanavd,hogyminketateistknaktartanak,mertmiazilyenflekppen munklkodistenekkelszembenbevalljuk,hogyateistkvagyunk;denemgyazIstennel kapcsolatban,kivalbanigaz,azigazsgossgnak,amegtartztatsnaksmindenms ernynekazatyja,kimindenbntlmentes.2.timdjukstiszteljkmi,megatlejtt Fit, ki megtantotta. velnk mindezeket, s a ksretben lev angyalok seregt, s a prftai Lelket; llekben s igazsgban hdolunk elttk, s mindenkit erre akarunk megtantani, ahogy ezt mi is tanultuk, mindezeket irigysg nlkl oktatjuk. VII.1.Valakikzbevethetn,hogyakeresztnyekkzttisakadnakbnsk.2.Igaz, sokszor sokakat eltlhetntek, mikor a vdlottak lett vizsgljtok, de nem a fentebb emltett dolgokmiatttlhetntekel.3.Felhozhatjukittmgaztis,ahogyanagrgkkztt mindazokat, kik az ernyes letre tantottak mgha tantsukban egy-mssal szembenllan isbeszltek,kzselnevezsselfilozfusoknakmondjuk,gyabarbrokkztt,akiket blcseknektartottak,akeresztnykifejezsselillettk.4.Ezrtkrjkazellennkemelt vdakkalkapcsolatbantetteinkkivizsglst,hogyavizsglatlezrdsvalmintbnst tljenek el valakit, s ne gy, mint keresztnyt; ha pedig valakit tisztznak a vdak all, gy kapjonfelmentstmintkeresztny,akinemkvetettelbncselekmnyt.5.Bevdlink megbntetstmrnemkrjk,mertnyilvnvalrosszindulatuksajfellitudatlansguk ppen elg vd szmukra. VIII.1.Fontoljtokmegjl,mertmindeztatirdeketekbenmondjuk,mert megtagadhatnnkavlaszadst.2.Minemakarunkhazugsgbanlni,miegytiszta, rkktartletretreksznk,azIsten,amindensgatyjasmegteremtjemellettiletre vgyunk, ezrt vagyunk kszek mindig a hitvallsra, mivel elfogadtuk s hisznk abban, hogy mindebben azokat kvetjk, kikIstenrl tetteikkel tettek tansgot; mert ezek-azzal, hogy t kvettk,eljutottakavelevalletre,melybenarossznemfrkzhethozzjuk.3.Rviden ebbenllamiremnysgnk,amitmiKrisztustltanultunk,samitmitantunk.4. Hasonlkppen tantott Platn is azzal, hogy Radamanthsz s Minosz fogjk megbntetni az eljklltottgonoszokat;smiisvalljuk,hogyezmegtrtnik,csakhogy.Krisztusltal;a llekjraegybekapcsoldikatesttelsgyleszrkbntetsretlve,denemcsupn egyetlenvezredre,ahogyPlatnlltotta.5.Nehogyvalakilehetetlennekshihetetlennek gondolja ezt, akr neknk, akr msoknak tulajdontva a tvedst, amg a tnyekben meg nem gyzdik arrl, hogy mi valtlant lltunk. IX.1.Semrendszeresldozatbemutatssal,semvirgkoszorkka1nemhdolunk emberi alkotsok eltt, melyeket a templomokban fellltottak s isteneknek neveznek, ezeket miletteleneknekshalottaknaktartjuk;isteniformjuknincsensnemhinnnk,hogyaz Istennekilyenflealakjalenne,ahogyegyesekeztlltjk,hogyilyenkppenkelltisztelni, hanem az igy megjelen gonosz dmonok neve s alakzata ez.2. Mi szksg van arra, hogy elmondjuknektekazt,amitgyistudtok,hogymindezeknlamvszekazanyag megmunkli,mintziskivsi,kintiscizellli!Nemegyesetbenodanemill ednyekbl, mvszetk rvn ezek alakjt megvltoztatva formzzk meg azokat, melyeket isteneknekneveznek.3.Ezrtmindeztnemcsakholmiesztelensgnektartjuk,hanemaz istensgmeggyalzsnakis,ugyanisalakbansemberiszavakkalkinemfejezhets mgigyneveznekelromlanddolgokat,melyekgondozsraszorulnak.4.Amvszeik mindenfleocsmnysgotzerklcstelensgt,mitkrlennerszleteznem,ti isnagyonjl ismeritek; hogyalkotsuk kzben hogyan rontjk meg a lnyokat. 5. Milyen elvakult llekre vallmgarrlbeszlniis,hogykicsapongemberekmintzzkmegsformljkkiaz imdottisteneket,staszentlyekbe,ahovaezeketelhelyezik,rketlltanak,snem fontoljk meg azt, hogy akr rgondolni vagy kimondani is szentsgtrs: emberek az istenek rei lettek! X.1.VelkszembenmiolyanIstentfogadtunkel,akinekanyagildozatotnemkell bemutatni, mert mi gy tartjuk, hogy az, aki mindent adomnyoz. Mi gy tanultuk, fogadtuk elshisszk,hogyazokatismerimagnak,akiktkvetvejt_cselekednek, mrtkletesen,igazsgossgbansemberszeretetbenlnek,megIstennkms tulajdonsgainak megfelelen, kit semmifle tlnk szrmaz nvvel nem szltunk. 2. Mi azt tantjuk,hogykezdetben,azalaktalananyagbljsgbansazemberrtformltmeg mindent,fkntazokrt,akikcselekedeteikbenazszndknakmegfelelenmltnak mutatkoznakarrasezamihitnk,hogyveleegyttljenekhalhatatlansgban, szenvedseiktlmegszabadultan.3.Ahogyankezdetbenmegalkottaazokat,amelyeknem lteztekaddig,gytettelehetvaztis,hogymi,haahozzmltdolgokatvlasztjuk, kirdemeljkahalhatatlansgotsazegyttltetvele.4.Amikezdetbenvolt,aznemllt hatalmunkban,viszontgyakarta,hogyanekimegfeleltvlasszuk,ezrtruhzottfel bennnketrtelmikpessggel,sezenaztonjrvaelvezetbennnket_ahitre.5.Mivel ezeketmindenemberrdekbenmondjuk,nemcsakhogynemtilosmegismerni,stinkbb buzdtunkmindenkitezekmegismersre.6.Amitugyanisazemberitrvnyeknemtudtak megtenni, azt megtette az isteni Ige, noha a gonosz dmonok sokfle hamis s istentelen vdat terjesztettek ellennk ezekbl ugyan egyet semkvettnk el, ket mindenbengonosz, s termszetk szerint klnbz szenvedlyek vezetik. XI.1.Tipedigamikorarrlhallotok,hogymiegyorszgravrunk,minden mrlegels nlkl gy tekintetek rnk, mintha valami emberek ltal megszervezett kirlysgra gondolnnk, holott mi arrl beszlnk, hogyIsten kzelben pl fel az; s hogy ez gy van, abbl a tnybl is kitnik, hogy krdseitekre bevalljuk: keresztnyek vagyunk, noha tudjuk, hogyhallbntetstszabtokkiarra,akieztbeismeri.2.Hamivalamifleemberektl megszervezettorszgravrnnk,akkorbizonyratagadnnkis,nehogyelpusztthassanak bennnket, s igyekeznnk rejtekben meghzdni, hogy gy terveink megvalsulst elrjk; demivelnemajelenlvkbenvanremnynk,nemtrdnkhhrainkkal,mertahallis csak nyeresg lehet szmunkra. XII.1.Minde4nkinlinkbbhallgatunkrtok,segyttkszkdnkveletekabke megteremtsn, mivelhogy mi azt tantjuk,Istennk ell nem rejtzhet el sem agonosz-tev vagyafsvny,azerszakoskodvagyazernyeslet,mertmindenki,tetteinek megfelelen, vagy az rk bntets vagy-az rk boldogsgfel halad.2. Ha minden ember tudatban lenne ennek, egy pillanatra sem vlasztan a rosszat, ismerve azt, hogy ezzel a tz ltalikrhozatrajut;hanemmindentettvelinkbbajratrekednesazernyekben keskedne, hogy Isten kzelbe jutva lvezhesse a boldogsgot, megmeneklve a knoktl. 3. Agonosztevkpedigelrejtzniigyekeznekatletekkiszabotttrvnyeksbntetsekell, nem azrt, mintha trvnyeitek nem lennnek helynvalak, hanem mert jl tudjk azt, hogy bncselekmnyekelkvetseutnelletekelfuthatnak,miveltiiscsakemberekvagytok;de hafelfognkazt,selhinnk,hogyIstenellmrnemtudnakelrejtznisemtetteikbensem gondolataikban, s csak magrt a meghirdetett bntetsek miatt, minden krlmnyek kztt megtartank a rendet, amit ti magatok is szeretntek elrni. 4. Ha pedig azt kellene mondani, hogy ti magatok is fltek attl, hogy mindenki az igazsg szerint jrjon el, s ezzel nem lenne tbbalkalmatokarra,hogyvalakitismegbntessetek,akkorvalbanhhroknaktnntek, snemj-akaraturalkodknak.5.Meggyzdsnkaz,hogymindezeredendenagonosz dmonok mve, akik ldozatbemutatst s imdst hajtanak be azokon, kik esztelenl lnek mintmrutaltunkerre,derlatok,akiktrekedtekahelyesistentiszteletre,sa blcsessgbenvalelmlyedsre,nemttelezzkfel,hogyesztelenlcselekedntek.6.m ha ti az esztelen emberekhez hasonlan , a szoksokat az igazsg el helyezitek, jrjatok el gy, ahogy hatalmatok lehetv teszi, de gy mg a fejedelmek is, akik az igazsggal szemben aszbeszdnekadnakhitelt,olyanok,mintasivatagirablk.7.Hogyszerencst-lensgne rjenigybenneteket,azrtelemisrmutaterre,kinljobburalkodtsigazsgosabb kormnyztIstenutn,kitszlte,minemismernk.8.Ahogyanmindenkielutastjaazt, hogy az atyk szegnysgt,gonosztetteit, vagygyalzatt a fiak nem rklik; ugyangy, ha valakinek vlemnyt az rtelem nem fogadja el, azt az rtelmes ember nem vlasztja. 9. De hogy mindez be is fog kvetkezni mint utaltam erre, ami tantnk megmondotta elre, ki a mindensgatyjnaksuralkodIstennekafiaskldtte,JzusKrisztus,kirlmia keresztnyelnevezstnyertk.10.Mibiztosakvagyunkabban,amittantott,mertaz szavaimegvalsulstlttuk,amiketannakidejnajvrevonatkozanmegmondott;mert istenimajvenddolgokelzetesmeghirdetsesazis,hogyatnyekmutatjk,gy trtntek,amintelremegmondta.11.Ezenapontonleiszrhatnnkbeszdnket,semmit semszksgeshozzfzni,miveligyisarramltathatntok,hogyigazaknaks igazsgosaknaktljetekmegbennnket;detudatbanvagyunkannak,hogynemisolyan egyszerrvididnbellmegvltoztatniatudatlansgltalfogvatartottlelket,azrthogy meggyzzkazigazsgbartait,n-hnydolgotmgszeretnnkhozzfzniabbana hiszemben, hogy az igazsg szembelltsval a tudatlansg eloszlik. XIII.1.Minemtartjukmagunkatistenteleneknek(ateistknak),mertmegadjuka tiszteletetavilgmindensgalkotjnak,nekiugyanisnemvresvagyillatldozatravan szksge,2.hanemahogymiismerjk,amindengynkbenvgzettimdsshlaads szavaivalamennyirecsakernkbltelik,magasztaljukt,merthozzegyedlazmlt, hogynememsztjkeltzben,amittpllkulteremtett,mivelezekamijavunkatsa szegnyeketszolgljk;nekipedignnepiszavakkaladunkhlt,himnuszokatzengnka teremtsrt,hogymindentboldogulsunkraalkotott:adolgoksokflesgt,azid-szakok vltakozst; s arra krjk t, hogy jra a halhatatlansgban lhessnk a bel vetett hit ltal ki ne is-mern el mindezt az rtelmes emberhez illnek ? 3. Most eltek fogjuk trni azt, hogy misszerentiszteljkJzusKrisztust,mindezendolgoknaktantjt,kiezrtszletett kznk, kit Judeban, Tibrius csszr prokurtora, Poncius Piltus alatt fesztettek keresztre, t valban Isten Finak ismerjk, s hogy a msodik helyet foglalja el, harmadsorban pedig a prftai Lelket. 4. Azrt vdolnak minket rltsggel, mert a msodik helyet a vltozatlan s rkIstenutn,amindensgszljeutn,mintvlik,miegymegfesztettembernekadjuk, merthogyknemismerikennekmisztriumt,mimegarraintnktiteket,figyeljetekrnk, amikor azt elmagyarzzuk. XIV.1.Mindenekelttvatossgraintnkbenneteket,vigyzzatok,nehogyazoka dmonok,kiketazelbbiekbenmrelggfelingereltnk,titeketmostelmtsanaks elfordtsanakattl,hogyegyltalnfigyelemmelksrjteksmegrtstekszavainkatmert kazonvannak,hogybenneteketrabszolgiknaksintziknekmegtartsanak, lomjelenseikkelsmgikuszelmeikkellncontartjkazokat,akiknemkzdenek megszabadulsukrt,ahogyanmielhagytukketgy,hogymiutnazrtelem(Ige)hvei lettnk,azegyetlensszletetlenIstentkvetjkFialtal;2.mi,akikkzlsokanegykor erklcstelensgbentobzdtak,mostmindenmstkizrvaaznmegtartztatshoz ragaszkodnak;akikkzlsokanegykormgitztek,aj,aszletetlenIstennekszentelik magukat;akikkzlsokanegykorapnztsavagyonszerzstmindenmsnlinkbb svrogtk,mostvagyonukatodaadjkakzssgneksmegosztjkaztaszksget szenvedkkel;3.mi,akikkzlsokanegykorgylltkegymst,stmeglteegyika msikat,sokattrdtekazzal,hogykinemtartozottnpnkhzszoksaivagyletfelfogsa rvn,mostKrisztuseljveteleutnkzssgbenlnkvelk,ste1-lensgeinkrt imdkozunk, s azokat, kik igazsgtalanul gyllnek bennnket, igyeksznk meggyzni, mert Krisztusnak helyes parancsai szerint lvn tudjuk csak remlni azt, hogy megnyerjk Istentl mindazt,amijavunkravlik.4.Denehogyolyanoknaktnjnk,mintakikmegakarnak tvesztenibenneteket,mgamagunkgynekfel-trsaelttjnakltjuk,hogymagnak Krisztusnak tantsbl valamit idzznk; nektek, a hatalom birtokban lev kirlyoknak lesz ktelessgemegtlni,hogymivalbanezekettanultukstantjuk.5.Beszdeirvideks tmrek_voltak, nem volt szofista, mivel az Isten ereje volt az szava._ XV.1.Aznmegtartztatssalkapcsolatbanaztmondotta:Akiegyasszonyra kvnkozva nz, az mr hzassg-trst is kvetett el szvben az Isten eltt (v: Mt 5, 28). 2. Vagy: Ha a jobb szemed megbotrnkoztat, vjd ki, mert jobb neked egy szemmel bejutnod a mennyek orszgba, mint kettvel az rk tzre kerlni (v: Mt 5, 29.18.9). 3. Tovbb: Aki elbocstottntveszfelesgl,hzassgottr(Mt5,32).4.-s:Vannak,akiketemberek tesznek kptelenn a hzasletre, vannak, akik gy szletnek, de van-nak, akik magukat teszik ilyennazIstenorszgrt,snemmindenkitudjaeztfelfogni(v:Mt19,11.12).5.gy azok, akik az emberi trvnyeknek megfelelen msodik hzassgot ktnek, a mi Mesternk szembenmrbnsk,smrazokis,akikmsasszonyrakvnkozvanznek;nemcsak azokat veti el magtl, akik tettkben kvettek el hzassgtrst, hanem azokat is, akiknek ez szndkbanllt:mertnemcsupnatetteknyilvnvalakIsteneltt,hanemavgyakis.6. Sokanvannakmgazokahatvanshetvenvkrlifrfiaksnk,akikgyermekkoruktl fogva Krisztus tantvnyai, mindmig romlatlanok maradtak, s minden emberfajtbl tudnk mutatni ilyeneket. 7.Beszlhetnnk most azoknak megszmllhatatlan sokasgrl is,akik a zaboltlansgtlelfordulvaennekmegfelelenltekstantottak.Krisztusugyanisnemaz igazakatsamegtartztatleteketszltottafellet-mdjukmegvltoztatsra,hanemaz istenteleneket,azaboltlanokatsazigazsgtalanokat.8.igybeszlt:Nemazrtjttem, hogyazigazakat,hanemabnskethvjamamegtrsre(v:Lk5,32).AmennyeiAtya ugyanisinkbbakarjaabnsmegtrst,mintmegbntetst.9.Arrlpedig,hogy mindenkivel kell trdnnk, ezeket tantotta: Ha azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, mi tbbettesztek,igytesznekaparznkis.npedigmondom:Imdkozzatokellensgeitekrt, sszeresstek_azokat,akikgyllnekbenneteket,ldjtoktkozitokat,simdkozzatok ldzitekrt(v:Mt5,II16;Lk6,27).10.Arrlpedig,hogyjavainkataszksget szenvedkkelmegkellosztanunk,shogysemmitsetegynkdicssg-vgybl,ezeket mondotta: Aki csak kr tletek, adjatok neki; ha valaki klcsnt akar tletek, ne utaststok el (v:Mt5,42).Hacsakazoknakadtokklcsnt,akiktlaztvisszaisvrjtok,ugyanmi tbbet tesztek, igy tesznek a vmosok is (v: Lk 6, 34). 11. Ti pedig ne gyjtsetek kincseket a fldn,holamolysarozsdamegemsztivagytolvajokellopjk;gyjtsetekinkbb kincseket magatoknak a mennyben, ahol sem a moly sem a rozsda nem emszti el (v: Mt 6, 19-20). 12. Mit hasznl az embernek, ha az egsz vilgot megnyeri, de a lelkt elveszti? mert mitisadnakrtecserbe?(v:Mt16,26).Gyjtsetekinkbbmagatoknakkincseketa mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emszti el (v: Mt 6, 20). 13. Vagy: Legyetek msokjavrasirgalmasak,ahogyAtytokisjavatokravansirgalmas,sfelkeltinapjt bnskre,igazakrasgonoszokra(v:Mt5,45).14.Neaggodalmaskodjatokazon,mit egyetek s mibe ltzzetek. Nemde tbbek vagytok ti a madaraknl vagya mezei vadaknl? Ezekrl az Isten gondoskodik (v: Mt 6, 25k). 15. Ne aggodalmaskodjatok, hogy mit egyetek smibeltzzetek,tudjaatimennyeiAtytok,hogymindezekreszksgetekvan.16. Keresstek a mennyek orszgt, s mindezek hozz adatnak. Ahol ugyanis a kincse van, ott az emberrtelmeis(v:Mt6,21).17.s:Netegytekezeketgy,hogyazazemberekeltt legyen lthatv, mert akkor nem lesz jutalmatok Atytoknl, ki a mennyekben van (v: Mt 6, 1). XVI.1.Azzalkapcsolatban,hogyarosszattrnikell,smindenkitharagnlkl szolglni,zektmondotta:Akimegtijobbarcodat,tartsdodanekiabaltis;akielveszia tunikdat, ne vond meg tle kpenyedet (v:Lk6, 29). 2. Aki haragra lobban, mlt a tzre (v:Mt5,22).Mind-azzal,akitgedezerlpsreknyszert,menjktezret(v:Mt5,41). Jtetteitek gy fnyeskednek az emberek eltt, hogy aki ltja, csodlkozzon el Atytokon, ki a mennyekbenvan(v:Mt5,16).3.Azzal,hogyarosszatneviszonozzukrosszal,nemazt akarta,hogyagonoszokatutnozzuk,hanemazt,hogytrelemmelsszernysggeltrtsk visszamindazokat,akikagonoszkvnsgokbansgyalzatbanhaladnakelbbre.4.Ezt ppenazokpldjvaligazolhatnm,akikegykorkztektartoztak:erszakosselnyom jellemkmegvltozott,vagyszomszdaiktrelmesletegyztemegket,vagytitrsaik hallatlanszeldsgrefigyeltekfel,vagyazalaktottatket,hogymindezt megtapasztalhattk azoknl, akikkel kereskedtek. 5. Hogy mi semmifle krlmnyek kztt se eskdzznk, hanem mindenkor csak az igazat mondjuk, igy rendelkezett: Semmikppen seeskdjl,legyenszavatokigen-igen,nem-nem,amiezeknltbb,azagonosztlvan(v: Mt5,34.37).6.shogyegyedlcsakIstentkellimdnunk,eztmondotta:Alegnagyobb parancsolatez:Uradat,Istenedetimdjadsegyedlcsaknekiszolgljteljesszvedbls teljeselmdbl(v:Mt22,37),Uradat,Istenedet,akimegalkototttged!7.Amikorpedig odamenthozzvalakiseztmondotta:Jmester!gyfeleltmeg:Senkisemj,csak egyedlazIsten,akimindentteremtett(v:Mk10,17).8.Azokatpedig,akiknemtantsa szerintlnek,nemislehetkeresztnyeknektartani,mghaszjjalKrisztustantstis vallank, mivel nem azok, akik csupn csak hirdetik, hanem azok dvzlnek, akik azt meg is teszik mint mondotta. 9. Mert ezt mondta: Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek orszgba, hanem aki megteszi az n mennyei Atym akaratt (v: Mt 7, 21). 10. Aki hallgat rm s megteszi azt amit mondok, azt hallgatja, aki engem kldtt (v:Lk10,16).11.Sokanfogjkaztmondnnekem:Uram,Uram,htnematenevedben ettnk s ittunk, s mveltnk hatalmas dolgokat? Akkor n gy szlok hozzjuk: Tvozzatok tlem,trvnytelensgeketmveltetek(v:Mt7.22s).12.Ottmajdsrsleszs fogcsikorgats,akkorazigazakgyragyognakmintanap,agonoszokpedigazrktzre jutnak(v:13,42s).13.Sokanjnnekugyanisaznnevembenkvlrlabrnyokbrbe ltztten,debellrlragadozfarkasok.Gymlcseikrlismeritekmegket.Mertminden ft, mely nem terem j gymlcst, kivgnak s tzre vetnek (v: Mt 7, 15s). 14. Bntesstek tehtazokat,akiknemlnekaztantsaszerint,csupncsakkeresztnyeknekmondjk magukat; s mi ezt krjk is tletek! XVII.1.Miazonvagyunk,hogymindenttmindenkitmegelzznk,mikor megbzottaitoknakkifizetjkazadkatsajrandsgokat,ahogyanezttletanultuk.2. Abbanazidbenugyanisjttekhozznhnyansmegkrdeztktle:Kell-eacsszrnak adtfizetni?gyfelelt:Mondjtokmegnekem,kinekakpevanapnzen?Azokazt mondottk: A csszr. Erre gy vlaszolt meg nekik: Adjtok meg teht a csszrnak, ami a csszr, Istennek pedig, ami az Isten (v: Mt 22, 17k). 3. Mindezek folytn mi egyedl csak az Istent imdjuk, benneteket pedig minden ms dologban kszsgesen szolglunk; kirlyokat sazemberekvezetitelismerjk,simdkozunk,hogyakirlyihatalommalegytt megfontoltgondolkodstistalljunkbennetek.4.Lehet,hogytimegvetitekimdsgainkat, hogy mindent nyltan beismernk, m semmi vd nem rhet bennnket, akik azt hisszk, vagy inkbbazameggyzdsnk,hogymindenkiatetteirdemeszerintjutazrktz bntetsre,smindenkinekszmotkelladniaszerint,hogymilyenkpessgeketkapottaz Istentl,Krisztusfigyelmeztetsealapjn:AkinekazIstentbbetadott,attltbbetiskr szmon (v: Lk 12, 48). XVIII. 1. Gondoljatok csak az elttetek elhunyt uralkodkra, olyan halllal haltak meg k is, mint mindenki; s ha ez egy rzkektl megfosztott llapotba vezetne, akkor az jutalom lennemindenigazsgtalanembernek.2.11xpedigmindenkibenmegmarad_azrzkels,s azrkbntetsisltezik,elnemulassztok,hogyerrlmeggyzdjetek,selhiggytek, hogymindezigaz.3.Ahalottidzssazrtatlangyermekekbelsrszeinekmegtekintse ltalvgzettjslsok,azemberilelkekmegidzse,tovbbazokis,amiketamgusoks ezeksegdeiamegidzettlelkektlkldttlmoknakneveznek,sazoknakazzelmei,kik az ilyesmikben jrtasak, meggyznek titeket arrl, hogy a hall utn is rzkel a llek, s hogy ahalottaklelkeiemberekettartanakfogvavagydoblnak,ezeketdmonoktl megszllottaknakvagyrdngseknekmondjamindenki,megazis,amitnlatok Amphilkhosz, Dodona vagy Pthn jslatnak neveznek, s megannyi ms ezekhez hasonl, lejegyzett mondsok, akr Empedoklsztl, Pthagrasztl vagy Platntl s Szkratsztl, s aHomroszltalemlegetettreg,megOdsszeuszalszllsaezenmeghasonlmstitkok kifrkszsre.6.Minketisgyfogadjatokel,mertmi,nemkevsbmintk,hittnkaz Istennek, st mg jobban, mert abban is remnykednk, hogy halott, fldbe temetett testnket egykor visszanyerjk, mivel lltjuk, hogy Istennl semmi sem lehetetlen. XIX.1.Gondoljukmegjl,mitistarthatnnkhihetetlenebbnek,azt,hogynem lesznktestben,vagyhogyazemberimagnakabblacseppjblcsont,idegshs formldik,minttapasztaljuk?2.Csakfelttelezskppenmondjuk:Hatrtnetesennem lenntek ilyenek, s nem ilyen mdon szlettetek volna, valaki nektek megmutatn az emberi magvat,smelltennamegfestett(emberi)kpmst,vajonelhinntek-e,hogyazilyenn vltozik,hamegtrtnninemltntok?Nem!Dehtkimerneztktsgbevonni?!3. Ugyangy,mivelmgsenkitsemlttatokfeltmadniahallbl,nemishisztekbenne.4.De mgis,ahogyanazakezdetbenkiscseppilyenntudalakulni,mghaazlehetetlennekis tnikelttetek,megvalsulstmgisltjtok,ugyangygondolkodjatokerrlis,hogy brmennyire hihetetlen, a fldbe elhintett, fel-boml s oszlsnak indul emberi testek vetse amagaidejben,Istenrendeletrefeltmad,smagraltiahalhatatlansgot.5.Hogyanis beszlhetnekIstenhezmlthatalomrlazok,akikaztmondjk,mindenvisszatrabba, amiblkeletkezett,ezenkvlsemmimstnemllthatunk,mgIstenrlsem,eztminem mondhatjuk;aztazonbanlegalbbbelthatjuk,hogylehetetlennekkelltartaniokazoknaka dolgoknak a ltrejttt, melyekrl tudjk, hogy ilyen dolgokbl keletkeztek, st nmagukat s azegszvilgotis.6.Jobbinkbbhinniazokban,melyekamitermszetnknek,vagyaz emberekelttlehetetlennektnnek,semhogyatbbiekhezhasonlanahitetlenekkz soroljanakbennnket,mivelegykoramitantnk,JzusKrisztusminttudjuk,azt mondotta: Ami az embereknek lehetetlen, az Istennl lehetsges (v: Mt 19, 26). 7. s azt is mondotta:Nefljetekazoktl,akikmeglnektiteket,mertezentlsemmitsemtehetnek; fljetek inkbb,attl, aki el tud puszttani, s a testet a llekkel egytt a Gehennra veti" (v: Lk12,4).8.AGehennapedigazahely,aholbntetsvrmindazokra,kikigazsgtalanul ltek s nem hittek mindannak bekvetkeztben, amit az Isten Krisztus ltal tantott. XX 1. Szibilla s Hsztaszpsz2 egyformn hirdettk, hogy a muland dolgok tz ltal pusztulnak el. 2. A sztoikusoknak nevezett filozfusok azt tantjk, hogy mg maga az Isten is tzben enyszik el, s azt is hirdettk, hogy ezentvltozs utn a vilg kezddik; mi ugyan valami tbbnek, a vltozsok felett llnak gondoljuk az Istent, a mindensg megalkotjt. 3. Hapedigmianlatokolymegbecsltkltkhzsfilozfusokhozhasonlantantunk valamit,stnemegyesetbentbbet,Istenhezmltbbat,segyedlcsakmihozunkfel bizonytkotismellette,akkormirthogysenkimsranem,csakrnkzduljogtalanula gyllet?4.Haaztmondjuk,hogyIstentleredmindensrendezelmindent,gytnik, minthaPlatntteltlltannk;haavilggsrlbeszlnk,asztoikusokt,hapediga gonoszoklelknekrzkeikbenvalmegbnhdstahallutn,megajknaka szenvedsektltvolegyboldogletbenvalmegszabadulsthirdetjk,gytnik,mintha azt tantannk, amit a kltk s a filozfusok. 5. Menanderrel a komikussal, meg a tbbiekkel, akikhasonlantantottak,miisazthirdetjk,hogyazemberikezekalkotsaielttnemkell leborulni, mert k is nagyobbnak mondottk a trgyak elksztit. XXI1.Azzal,hogytantunkazIgtl,akiazIstenelsszlttje,saztislltjuk rla, hogy t egyeslsnlkl szlte neknk, vagyis Jzus Krisztusrl, a mi tantnkrl, akit megfesztettek, meghalt, feltmadott, felment az gbe , nem mondunk semmi jat, hiszen ti is beszltek Zeusz fiairl. A nlatok oly megbecslt rk Zeusznak megannyi firl beszlnek; jlismeritekezeket:Hermszt,atolmcsotsmindennektantjt;Aszklpioszt,azorvost, akit villm sjtott s az gbe szllt; Dionszioszt, a sztmarcangoltat; Hraklszt, aki a knok ellmeneklveatzbevetettemagt;aLdtlszletettDioszkroszokat,vagyaDana szltePerszeuszt,azemberektlszrmaz,Pegazus-lraszlltBellerofontszt.3.Mit mondjunkAriadnrl,megatbbiekrl,akikhozzhasonlancsillagokkvltoztakt? Beszljnktalnelhunytcsszraitokrl,kiketahalhatatlanokkzttiletremltattatok; eskre vezettetek el valakit, aki ltta a mglyrl az gbe szllni az elhamvad Caesart. 4. s miketmond-hatnnkelkln-klnazokcselekedeteirl,akiketZeuszfiainakmondtok;ki ismeriezeket,annaknemszksgeselismtelni,csakaztjegyzemmeg,hogyplsres nevelsicllalrtkleezeket,dehelyesencselekszikaz,kiazisteneketutnozza?!5.A megfontoltllektltvolllazistenekkelkapcsolatbanilyenekregondolni,gyazistenek atyjrlsvezrrlgybeszlni,hogyazazapagyilkosZeusz,szintnapagyilkos szrmazka, aki gonosz s szgyenletes szerelmi vgyban rabolta el Ganmdszt, meg azt a sok hzassgtr asszonyt, akiktl hasonl cselekedeteket elkvet fiai szlettek. 6. De ahogy mrmondottuk,agonoszdmonokcselekedtkezeket;smiazttanultuk,hogyegyedlmi kapjuk meg a halhatatlansgot, akik Isten kzelsgben szentl s ernyesen lnk s hisszk aztis,hogyavelnkszembenigazsgtalanok,akiknemtrnekmeg,azrktzbenfognak bnhdni. XXII. 1. Az Isten fit, akit mi Jzusnak neveznk, br egszen ember volt, blcsessge ltal lehet Isten Finak mondani, merthogy istenek, emberek atyjnak" nevezi minden r az Istent. 2. A mi hitnk szerint pedig egy sajtos mdon, a szokvnyos szletsi formtl eltr mdonszletett,azIstenIgjeazIstentl,mintazelbbiekbenmondottuk,smintilyen, hasonl a ti Hermsztekhez, akirl azt mondjtok, hogy az Istentl hrt hoz Ige. 3, Ha valaki trtnetesenazellenemelnekifogst,hogykeresztrefesztettk,ebbenhasonlZeusz fentebbemltett,szerintetekisszenvedfiaihoz.4.Hallukrligaznemegyez,hanem igenklnbzdolgokatmesltek,amipedigaszenvedstmagtilleti,Krisztussemtnik kevesebbnek,stkimutatjuk,hogynagyobbvolt,mintahogygrtk,vagymg nagyobbnaktarthatjtok,miveltetteialapjnmindenkibelthatja,hogyvoltanagyobb.5. Hahirdetjk,hogyszztlszletett,ezzelolyasmitmondunk,minttiPerszeuszrl.6.Ha pedig arrl beszlnk, hogy szletsktl fogva sntkat s bnkat gygytott meg, valamint halottakattmasztottfel,gytnhet,hogymiisolyasmirlbeszlnk,mintamikorti Aszklpiosz tetteit mondjtok el. XXIII 1. De hogy ti is vilgosan lsstok azt, amirl azt lltjuk, hogy Krisztustl s az elttelprftktltanultuk,meghogytantsunkegyedligaz,smindenrsbafoglalt tannl sibb, s benne mi is ugyanazt mondjuk, mint k; de ezzel nem azt krjk, hogyvlk egyttbennnketiselfogadjatok,hanemcsakannakelismerst,hogyigazatbeszlnk.2. Egyedlcsak,JzusKrisztusszletettsajtosrtelembenIstentlFiknt,IstenIgjeknt, Elsszlttjeknt s Erejeknt, az akaratbl lett emberr s bennnketmegtantott ezekre, hogyazemberinemetmegvltoztassasfelemelje.3.Demielttmgazemberekkztt emberr lett volna, azok ezzel a fentebb emltett gonosz dmonokra utalok , rluk a kltk tudstottak, s kitallt mesiket valsgnak adtk ki, kiagyaltak egsz sereg gyalzatossgot sistentelensget,amivelmostminketrgalmaznak,brezeketsemtanstani,semigazolni nem tudjk. Most szmbavesszk valamennyit. XXIV1.Elszris,nohaagrgkhezhasonldolgokrlbeszlnk,egyedl bennnketgyllnekKrisztusnevrt;nohasemmivelsemvdolhatnak,mgismint bnsketlnekmegminket,amikorklnbzhelyekenfkat,folykat,egereket, macskkatmegmsesztelenllatokatimdnak,smivelezenkultuszokmvelisem egyeznekmegegymssal,hanemklnbzhelyekenmstsmstrszestenekistennek kijrtiszteletben,ezrtegy-mistisistentelennektartjk,mertnemugyanazokattisztelik.2. Csakaztazegyetvethetitekszemnkre,hogynemimdjukatiisteneiteket,sahalottak srjra nem visznk ital-, illat- s telldozatokat, meg koszorkat. 3. Nagyon jl tudjtok ti is, hogyugyanazondologlehetazegyikszmraisten,amsiknlmrllataz,aharmadiknl pedig ldozat. XXV1.Msodszor,mi,akikazemberisgmindenfaj-tjblvagyunk,egykormiis tiszteltkBakkhoszt,SzemelfitsApollnt,Ltfit,akikfrfiszerelemtlhajtva annyiszortettekolyasmit,amitmgemlteniisszgyen;vagyPerszephontsAphroditt, akikAdniszutnbolondultak,stimgezeknekamisztriumtnneplitek;vagy Aszklpioszt,megmstkzlk,kiketisteneknektartanak;deJzusKrisztusmegismerse ta mg ha halllal fenyegetnek is elvetjk ezeket; 2. magunkat pedig a nem szletett s a szenvedsektlmentesIstennekszenteljk,kirlnemhisszk,hogyAntiophoz,vagya nemhez hasonl tbbiekhez, st Ganmdszhez rzki szerelem hevben kzeledett volna, s hogy t a bilincsekbl Thetisz kzben-jrsra a szzkeznek kellett volna kiszabadtani, s hogyezrttmogattavolnaThetiszfit,Akhilleuszt,akigyasa,Briszeiszkedvrtsok grgtpuszttottel.3.Igaznsajnljukazt,akiezekbenhisz,merttudjukjl,hogymind-ezek a gonosz dmonok tallmnyai. XXVI1.Harmadszorpedig;miutnKrisztusamenny-beflment,admonokegyes embereket arra indtottak, hogy magukat isteneknek mondjk, akiket nemcsak nem ldztk, hanemmgtisztelnekis.gySimont30,akiszamariaivolt,Gittnvidkrlszrmazott, Claudiuscsszruralkodsaalatt,abennemkdgonoszdmonokltal,mgikuserben csodlatosdolgokatmvelt,fvrostokbanistennektartottk,szobrtmintistenttiszteltk, sezaszoboraTiberisfolykthdjakzttll,ezzelalatinfelirattal:SIMONIDEO SANCTO. Majdnem minden szamriai, st nhny ms nemzetbl val is a legfbb istenknt imdtat;egybizonyosHelntpedig,akivndorlsaibantrsavolt,annakelttepedig bordlyhzin,gytiszteltk,mintatleszrmazelsElgondolst.4.Ugyanigy Menandrosz,akiszintnszamriai,Simontantvnya,Kapparetaiavidkrlszrmazott,s ugyanazondmonoktartottkhatalmukban,Antikhiaitartzkodsaalattminttudjuk sokakatmegtvesztettmgikusmvszetvel,aztlltotta,hogykvetivelegytt halhatatlan;mgmaisvannak,akikltalamegtvesztveeztvalljk.5.sazabizonyos pontusziMarkion,kimgmaistantjakvetinek,hogyismerjenekelegy,aTeremtnl nagyobb Istent, a dmonoktl megszllottan a legklnflbb npek kzl sokakat kromsba visz,hogytagadjkmegamindensgteremtIstent,sismerjenekelegymsik,nlnl nagyobbshatalmasabbdolgokatmvelIstent.6.Ezeketmind,akikatantvnyaik, keresztnyekneknevezik,valamikppengy,mintafilozfusokkzttismindet,nohanem egyvlemnytvallanak,kzsenafilozfiaelnevezsseljellik.7.Miazokatavdakat, melyekbenmtoszokbaillrgalmakathresztelnekrlunkalmpkfelforgatsrl,a fajtalan szeretkezsekrl, az emberi hs lakmrozsrl nem ismerjk el magunkrl s hogy csupncsakarlunkkialakultvlemnyekmiattldzzetekbennnket,stmegisljetek, hatrozottanvisszautastjuk.8.Vanabirtokunkbanegysszellts,melyazsszestves irnyzatot felsorakoztatja, ha ltni akarjtok, tadhatjuk nektek XXVII.1.Mi,akiksemmifleigazsgtalantvagyistentelentnemmvelnk,azt tanultuk,hogyacsecsemkkittelebn;elszrisazrt,mertgyltjuk,hogymajdnem mindegyiketparznaclokraviszikel,nemcsakalnyokat,hanemafikatis;smint beszlik,ahogyanargiekmarhkat,kecskket,juhokatslovakattartottak,gymost gyermekeketnevelnekparznasgra,gyanknek,hermafroditknakmegms ocsmnykodsranevelteknekegszhadallkszenafajtalankodsramindennpnl.Brt, vmot,adkatszedtekutnuk,brezeketkellenekiirtanibirodalmatokbl.3.Vannak kzttkmgolyanokis,akiknemcsakbellklnekistentelenl,gonoszulstiszttalanul, de fiaikkal, rokonaikkal s testvreikkel is ocsmnysgot znek. 4. Akadnak olyanok is, akik felesgketsgyermekeiketprostituljk,vagykztudottankj-vgyblfrfiatlantanak msokat,hogyezekaztnaz.istenekAnyjnakmisztriumaitvgezzk;stazltalatokoly igen tisztelt istenek majd mindegyiknek nagy jell a kgyt teszitek oda. Mg ti nyilvnosan teszitekstisztelitekagonoszsgokat,addigezeketellennkvdkntfel-.hozztok,hogy attlazistenivilgossgtlelfordulvatesznkilyeneket;sneknk,mivelazilyen cselekedetektltartzkodunk,rtaninemtudtok,dertanakazok,akikmindeztteszik, msokat mg hamisan is vdolnak. XXVIII.1.Miagonoszdmonokfejedelmtnevezzkkgynak,vagystnnaks rdgnek,ahogyeztiratainktanulmnyozsaltalmegtudhatjtok,seregvelsazt kvetemberekkelegyttatzbenfogbnhdnimind-rkre,ahogyeztKrisztuselvre megmondotta.2.AzemberinemirntiszeretetbenIsteneltekintettattl,hogyeza hatrozata egszen igy beteljesedjen, mert elre tudta azt, hogy lesznek majd olyanok, akik ekkor mg meg sem szlettek a bnbnat ltal az dvssget akarjk. 3. A kezdet kezdetn azemberinemetrtelmesnek,sazzalakpessggelfelruhzvateremtettemeg,hogyaz igazat vlassza s a jt tegye, gy egyetlen ember szmra sem lehet kifogs Isten eltt; mert rtelemmelfelruhzvasadolgokmegismersrealkalmaskpessggelszletik.4.Mgis vannak,akikmindezeketnemfogadjkelIstennelkapcsolatban,nemltezsthirdetik gondolkodsiformkbanvaljrtassguknakfelhasznlsval,vagyelfogadjkltezst,de belemerlnekagonoszsgokba,vagy-gyvlik,hogykbelehettzrni,vagytantjk, hogynincsenernysbn,mertmindenembersajtszempontjbltlvalamitjnakvagy rossznak, s mindez igen nagy istentelensg, az igazsgtl tvol ll. XXIX1.Acsecsemketmiazrtnemtesszkki,mert-azokgondozsnlkl meghalnnak,sezzelmiisgyilkosokkvlnnk;ppenazrtktnkhzassgot,hogya gyermekeketfelneveljk;shanemlpnkhzassgra,akkorteljesnmegtartztatsban lnk.2.Ezrtkzlnkegyvalaki,mertmegakartgyznibenneteketarrl,hogy vallsunkbannincssemmifleszgyenletesegytt-hls,Flixprefektusnakegykrvnyt nyjtottbeAlexandriban,melybenengedlytakartnyerniarra,hogyegyorvossal kasztrltathassamagt,merthogyeztazorvosoknemmertkmegtenniakormnyz engedlyenlkl.3.Flixsemmikppensemakartaalrni,igyazifjlelkiismeretesen kitartottelhatrozsamellettazokkalegytt,akikugyangygondolkodtak.4.Nemtartom alkalmatlannak,hogyppenittemlkezznkmegAntinoouszrl,akinemrgmgszinte kortrsunk volt, t mindenki flelembl istenknt tisztelni kezdte, noha tudtk, ki volt, honnan val. XXX1.Dehavalakiazthoznfelellenvetsknt,hogyannaknincssemmifle akadlya,HogyazltalunkKrisztusnaknevezettembervoltazemberekkzl,smgikus tudomnyval tette azokat a hatalmas dolgokat, amelyekrl mi beszlnk, s ezrt tnhetett az Istenfinak,ezzelkapcsolatbanneneknkhiggyenek,akikrlabeszlnk,hanemaz eljveteleelttiprftkszavainakkellhiteltadni,mertajvendlseketmiszemnkkel lttuksltjukbeteljesedni;ppenezrtgygondoljuk,hogyszmotokraalegnagyobbs legigazibb bizonytk ezeknek bemutatsa. XXXI.1.Azsidkkzttvoltakbizonyosfrfiak,azIstenprfti,akikltala prftaiLlekmegtrtntkelttmeghirdetettdolgokat,sjvendlseiketazabbanaz idbenljudeaikirlyok,amikorazokataprftkelmondtk,amagukhbernyelvna prftkltalrsbafoglaltattk,knyvekberendeztk,gyriztk.2.Ptolemaiosz,az egyiptomiak kirlya, amikor megalaptotta knyvtrt, abban ssze akarta gyjteni az sszes, klnfleszerzktlszrmazrsokat,igytudomstszerzettaprftkrlis,sazzala krsselfordultazabbanazidbenljudeaikirlyhoz,Herdszhez37,hogykldjemeg neki a prftk knyveit. 3. Herdsz kirly pedig az emltett hber nyelven megrt knyveket kldteel.4.Mivelpedigabennkmegittakazegyiptomiakszmrarthetetlenekvoltak, ezrtismteltenkrteakirlyt,hogykld-jnhozzolyanembereket,akikazokatgrg nyelvrefordtjk.5.Miveleztrtnt,ezekaknyvekmindmigmegmaradhattakaz egyiptomiaknl,smindentt,aholcsakzsidkvannakakikugyanfelolvasskezeket,de nemr-tikmeg,bennnketpedigidegenekneksellensgeiknektartanak,shozztok hasonlan, amennyire csak erejkbl telik, minket puszttani s bntetni akarnak, ahogy errl tiismeggyzdhettek.6.MertanemrgibenlezajlottzsidhborbanBarkhkhebasz,a zsid felkels vezre, csupn a keresztnyeket bntette meg kemnyen, hogy tagadjk meg, s kromoljkJzust,aKrisztust.7.Aprftkknyveibentehtmegtallhatjukeljvetelnek elzetesbejelentst,sazt,hogyszztlfogszletni,frfikorbajutvameggygytminden betegsget, s halottakat tmaszt fel, meg hogy irigykedni fognak r, s hogy nem ismerik fel s keresztre fogjk feszteni Jzust, a mi Krisztusunkat, aki halla s feltmadsa utn felment a mennyekbe, hogy t Isten Finak nevezik, s valban az is, hogy majd hrvivket kld szt azemberekmindencsoportjhozhirdetnimindezt,meghogyapognyokkzltbben fognakhinnibenne.8.Jvendltekrlat-,hrom-,kettezer,megezer,megnyolcszz esztendvel a megjelense eltt, emberi nemzedkek sorn t ms s ms prftk. XXXII.1.gymrMzesis,azelsprfta,szszerinteztmondotta:Nemsznik megafejedelemJudbl,savezrazgykbl,mgelnemjnaz,akinekazakezbe tartozik,rvrnakanemzetek,aszlthzktimegszamrcsikjt,saszlvrben megmossa ruhjt (v: Ter. 49, 10). 2. Kikutathatjtok s megtudhatjtok, hogy a zsidknak meddigvoltsajtfejedelmkvagykirlyuk:egszenKrisztus,amitantnkmegjelensig, aki_ a meg nem rtett jvendlseket megvilgtotta, mert elre meghirdette az isteni, prftai LlekMzesltal,hogyafejedelemnemsznikmegazsidkkztt,amgelnemjnaz, akinekfennvantartvaazuralom.3.Judaazsidksatyjavolt,rlakaptkaiudaioi (zsidk)nevet;sazmegjelenseutnmrtiuralkodtokazsidkfelett,sel-foglalttok fldjket. 4. Az pedig, hogy r vrnak a nemzetek, azt jelenti: minden nemzetbl vannak olyanok,akikmsodikeljvetelrevrnak,mertmajdszemetekkelfogjtokltni megjelenst;hamindezeknekutnajrtok,meggyzdhettekrla,mertaklnbz nemzetekkzttvrjkmrannakajudeaimegfesztettnekmegjelenst,kinekhallautn nemsokkalazsidkfldjefegyvereservelakezetekbejutott.5.Azpedig,hogya szlthz kti meg szamrcsikjt s a szl vrben megmossa ruhjt, annak nyilvnval jelkpe, hogy Krisztussal mi fog trtnni, s hogy mit fog majd tenni.G.Mert az egyik falu szlnaszlthzszamrcsikvoltktve,meghagytaapostolainak,hogyvezesskoda hozz, aztn fel-lt r, s bevonult Jeruzslembe, ahol a zsidk hatalmas temploma volt, amit ksbbtileromboltatok,majdezutnkeresztrefesztettk,hogyarlaszljvendlsek mindbeteljesedjenek.7.Azzalmeg,hogyaszlvrbenmegmossaruhjt,szenvedst hirdettk meg, amit valban elviselt, s ezltal tiszttotta meg azokat, akik benne hisznek: 8. mert amit az isteni Llek a prfta ltal ruhnak nevezett, az a benne hiv embereket jelenti, akikbenottlakikazIstentlvalmag,azIge.9.Amitpedigaszlvrnekmondott,az bennelevvrtjelenti,amelynemazemberimagbllett,hanemistenierbl.Mertazels er, a mindensg Atyja s uralkod Istene utn, a Fi, az Ige, aki klnleges mdon testeslt megslettemberr,deerrlaksbbiekbenmgrszletesebbenfogunkbeszlni.11. Ahogyan a szl vrt sem ember, hanem az Isten alkotta meg, gy az vre sem az emberi magbl lett, hanem az Isten erejbl, mint mr mondottuk. 12. Izais is egy msik prfta , ugyanezthirdettemegmsszavakkal:CsillagklfelJkobbl,Jesszegykerblvirg sarjad, az karjban remnykednek a nemzetek (v: Iz 11, 1.10). 13. A csillag, mely valban tndkl,felkelt,savirgkihajtottJesszegykerbl,aKrisztus.14.Istenerejervn szletettaszzltalJkobmagjbl,akiatyjavoltDudnak,Judapedigamremltett zsidkatyja;Jesszeissatyjavoltvalbanajvendlsekkelegybehangzan,mertis Jkobnak s Judnak a leszrmazottja a nemzedkek sorban. XXXIII.1.Mosthalljatokarrlis,hogymikntjvendltemegIzaisprftaltal, aki ezt mondotta, hogy szztl fog szletni me a szz mhben fogan s fit szl, akit gy fognaknevezni:VelnkazIsten"(v.Iz7,14).Aminekmegtrtnttazemberek hihetetlennekvagylehetetlennekgondoljk,aztabekvetkezesemnytaprftaiLlek elremeghirdette,hogyamikormajdmegtrtnik,nelegyenhihetetlen,hanemajvendls miatthiggyenekbenne.3.Denehogyazok,akikelttnemvilgosaszmukramegvilgtott jvendls,gyelutastsanakbennnket,mivelhogymiiselutastjukakltket,akikannyit beszltekaszerelmikegyvelasszonyokhozkzeledZeuszrl,megksreljkszavaink rtelmt megadni. 4. Az me a szz mhben fogan" azt jelenti, hogy a szz nem a szerelmi egyeslsbenfogan,merthavalakiveleszerelembenegyesltvolna,akkornemlennemr szz;azIstenerejeszlltleaszzre,bebortottarnykval,degy,hogymegmaradt szznek.5.AbbanazidbenehhezaszzhzeljttazIstenangyala,rmhrthozottnekie szavakkal:me,mhedbenfoganszaSzentllektlsfitszlsz,amagassgbelifinak nevezikt,aJzusnevetadodmajdneki,mertszabadtjamegnptbneibl(v:Lk1, 31s).Ahogyeztneknk,abennehivknekJzusKrisztussalkapcsolatbanlejegyeztk, merthogyajvendlIzaisltaladtahrlaprftaiLlekszletst,mintahogymr mondottuk.6.AzIstentlvalLleksErnemjelentmst,mintazIgt,akiIstennek elsszlttje, Mzes a fentebb mr emltett prfta is gy beszlt rla; voltaz, aki leszllott a szzre, rnykval bebortotta, de nem szerelmi egyeslsben, hanemeltlttte t erejvel, s igy fogant. 7. A Jzus nv hber sz, grg nyelven annyit jelent mint Megvlt. S. Ezrt azangyalgyszltaszzhz:aJzusnevetadodmajdneki,mertszabadtjamegnpt bneibl.9.Aprftkisteniihletsjvendlseisemszrmaztakmstl,mintazisteni Igtl, s ezt mg ti is ahogy n felttelezem elismeritek. XXXIV.1. Szletsi helyvel kapcsolatban hallgasstok meg, hogy hogyan beszlt egy msik prfta, Mikes, aki ezt mondotta: Te Betlehem, Juda fldje, nem vagy te a legkisebb Juda fejedelemsgben, belled szrmazik majd a vezr, aki npemet kormnyozza (v: Mik 5,2).2.Ezafaluazsidkfldjntallhat,Jeruzslemtlmint-egyharminctstdiumnyira, itt szletett Jzus Krisztus, ahogy ezt megtudhatjtok Quirinus sszersbl is, volt az els prokurtorotok Judeban XXXV 1. Most hallgasstok meg azt a jvendlst, amely azt hirdette, ami aztn be is kvetkezett, hogy Krisztus szletstl frfiv rsig rejtekben marad az emberek kztt. 2. gyszl:Gyermekszletettneknk,ifjadatottneknk,azvllnvanazuralom(v:Iz 9,6);akereszterejremutatrez,amelyrefelszegezvevllaikifeszlnek,deeztbeszdnk folyamnmgjobbanmegfogjukvilgtani.3.VagyegymshelyenugyancsakIzais prftaaprftaiLlektlindtvahoztaazistenizenetet:npedigkitromkezemeta hitetlenslzadnpfl,azokfl,kiknemahelyestonjrnak.4.Akiktletetkrnek mosttlem,sazIsteneljrulnimerszelnek(v:Iz65,2;58,2).5.Ismtmsuttms szavakkalsmsprftaltalmondja:tlyuggattkkezemetslbamat,skntsmre sorsot vetettek (Zsolt 21,17.19). s Dvid, a prfta s kirly, aki ezt mondotta, ebbl semmit semszenvedettel,JzusKrisztustpedigszttrtkezekkelfesztettkmegazsidk,mert elutastottkt,saztmondottk,hogynemaKrisztus;pedigazttettk,amitaprfta mondott:kignyoltkt,aztlszkbeltettksgyfordultakhozz:tlkezzfelettnk.7. Annak, hogy tlyuggattk kezemet s lbamat az a magyarzata, hogy a kereszten kezbe s lbba belevertk a szegeket. 8. Miutn t felszegeztk a keresztre, ruhjra sorsot vetettek s megfesztielosztottkegymskztt.9.Hogymindezvalbangytrtnt,azt megtudhatjtokaPoscxusPiltusidejblvalaktkban.10.Mgaztiselremeghirdette, hogy majd szamrcsik htn lve fog Jeruzslembe bevonulni. Szofonis, egy msik prfta volt,akipontosanmegmondottaezt.11.gyszl:UjjongjSionlenya,hirdesdJeruzslem lenya, me kirlyod rkezik egyszersgben, szamr htn l, igavon llat csikajn (v: Zak 9, 9). XXXVI1.Amikoraprftkltalkimondottszavakathalljtok,gyfogadjtok, minthaaztazszemlytlhallantok,mertnehogyaztgondoljtok,hogyezekazoktl valk, akik a Llek sugalmazst megkaptk, hanem magtl az isteni Igtl, aki ket ezekre indtotta.2.Volt,amikorajvbenbekvetkezdolgokathirdettemeg;volt,amikoraz Atyaisten,amindensgUralkodjnakszemlybenbeszlt;volt,amikorKrisztus szemlybenbeszlt;volt,amikoranpekszemlyben,akikazrnak,azAtyjnak vlaszoltak;gyvanez,ahogyatiritoknlislthatjuk,egyvalakirtlemindent,detbb beszlgetszemlytszerepeltet.3.Azsidkaprftaiknyvekbirtokosaivoltak,denem rtettkmegazokat,gynemisismertkfelKrisztusteljvetelekor,stmgminketis gyllnek,akikaztlltjuk,hogyeljtt,srmutatunkarraisahogyanajvendlsek mondjk , hogy k fesztettk keresztre 6t. XXXVII.1.shogyezelttetekisegszenvilgoslegyen,afentebbemltettIzais prftaltalazAtyaszemlybeneztismondotta:Mgazkrismegismerigazdjt,a szamr is urnak jszolt, de Izrael nem ismer meg' engem, az n npem nem rt meg engem. 2. Jajj a bns npsgnek, a bnkkel teli npnek, a gonosz magnak, a trvnytelen fiaknak; elhagyttokazUrat(v:Iz1,3s).3.Vagyegymsikhelyen,aholmagaaprftabeszlaz Atya szemlyben hasonl formban: Milyen hzat ptetek nekem? mondja az r. 4. Az g az n trnusom, a fld zsmoly lbaim alatt. 5. Vagy megint egy msik helyen: jholdjaitokat s szombatjaitokat gylli a lelkem, a bjt hossz napjt s a nyugalom napjt nem fogadom el;hasznemeljrultok,nemhallgatlakmegbenneteket.6.Kezetekcsupavr.7.Ha lisztlngot hoztok, vagy ldozataitokat, utlatosak ezek nekem. A juhok hjt s a bikk vrt nemakarom.8.Kikriezeketkezetekbl?Inkbboldjmegmindenigazsgtalanbilincset, trdsszeazer-szakkalfelrakottigkat,ahajlktalannaksameztelennekadjtakart,az hezknektrdmegkenyeredet(v:Iz1,3-4).9.Ezeklennnek,amitaprftaltalIsten maga tantott; megrthetttek tartalmt! XXXVIII. 1. Amikor pedig a prftai Llek Krisztus szemlyben beszl, gy teszi: n pedig kitrom kezemet a hitetlen s lzad np fl, azok fl, akik nem a helyes ton jrnak. 2.Vagymsutt:Htamatodaadtamazostorozsnak,arcomataztlegelsnek,nem fordtottamelalekpdssgyalzattl.3.Azrvoltaznsegtsgem,ezrtmegnem inogtam,hanemolyanntettemarcomat,mintakemnyszikla,merttudtam,megnem szgyenlk, mivel jn mr az, aki igazsgot szolgltat nekem (v: Zsolt 21, 19). 4. Vagy egy ms helyen, amikor azt mondja: Kntsmre sorsot vetettek, tlyuggattk kezemet s lbamat (v:Zsolt21,17).5.npedigelaludtamslombamerltem,majdfelkeltem,mertazr felemelt engem (v: Zsolt 3, 6). 6. Vagy egy msik helyen azt mondja: Ajkukkal mondogattk fejketingatva:Szabadtsamegmagt(v:Zsolt21,8s).7.Hogymindeztmegistettka zsidkKrisztussal,mdotokbanllmegismerni.8.Keresztrefesztsekorugyanisezek fejket ingatva ajkukat erre mozdtottk: Aki halottakat tmasztott fel, most magt szabadtsa meg! (v: Mt 27, 39s). XXXIX.1.sahogyanaprftaiLlekazutnabekvetkezettesemnyekethirdette, gy szlt: Sionbl jn a trvny, Jeruzslembl az r igje; tletet tart a nemzetek kztt, s elmarasztalsoknpet.Kardjaikatekevasskovcsoljk,lndzsikatsarlkk,nemzet nemzetrenemtmadkardjval,snemtanulnaktbbhborskodst(v:Iz2,3s).2.Mert hogyezbekvetkezett,arrltiismeggyzdhettek.3.Jeruzslemblugyanistizenktfrfi mentelavilgba,akiktudatlanokvoltak,mganyelvetsemismertk,deIstenerejvel hirdettk minden embernek, hogy Krisztus kldetsben jrva tantjk Isten igjt; s mi, akik egykoregymstldstk,mostnemcsakhogyellensgeinkkelnemhadakozunk,hanem mivelsemhazudninemakarunk,semabennnketkikrdezketmegtveszteni,Krisztust btran megvallva megynk a hallba. 4. Valban ll, amit mondottak egykor: tl a nyelv, de nemtlaszv,smiisehheztartjukmagunkat.5.Nevetsgesislenne,haanektek feleskdttsltalatokjegyzkbevettkatonk,kikneksemmiflehalhatatlansgotnem tudtokbiztostani,tbbretartjkleteteketsajtjuknl,rokonaiknl,hazjuknl,mipedig, akikahalhatatlansgratrnk,neviselnnkelmindenbntetstazrt,hogyvgyunkat,a halhatatlansgot elnyerjk attl, akinek hatalma van megadni azt. XL.1.Mostpedighallgassatokmeg,hogyanjvendlttantsnakhirdetirl,mit beszltelreeljvetelnekhrnkeirlaz,akirlmrmegjegyeztk,hogyprftavolts kirly, aki a prftai Llek ltal gy beszlt: Nap napnak adja t a szt, jszaka az jszaknak adja hrl a tudst. 2. Nem beszdben s nem is szavakban, melyeknek hangjt hallani lehet. 3. De az egsz fldre elhat hangjuk, s a vilg hatrig szzatuk. 4. A Napban veri le stort, s miknt a vlegny lp le nszgyrl, ujjong mint gigsz, hogy megfutja plyjt (v: Zsolt 18,3-6).5.Dvidtlmagtlezekenkvlmg_msprfcikatisalkalmasnaksjnak tartunkmegemlteni,melyekblmegtudhatjtok,hogyanbuzdtjaazembereketaprftai Llekahelyesletre,shogyanhirdetimegaztazegyezsget,melyHerdsz,azsidk kirlya,azsidsgsPiltus,atiottaniprokurtorotokkzttltrejtt,hogykatonkkal lpnekfelKrisztusellen;shogymindenemberinemzetblhinnifognakbenne,hogyaz Istenfinaknevezikt,shogynekialvetmajdmindenellensget,meghogyhogyan prblnakmeneklniadmonok,mramennyiretudnak,amindensgAtyjnaksuralkod IstenneksmagnakKrisztusnakahatalmaell,shogyhogyanszltfelmindenkit megtrsre azIsten, mieltt mg az tlet napja elkzeleg. 8. Ezeket mondotta: Boldog az az ember,akinemindulagonoszoktancsautn,akinemjrabnsktjn,akinemllea gonoszokkatedrjra,hanemakarataazrtrvnybenvan,aztrvnyrlelmlkedik nappal s jszaka. 9. Olyan lesz , mint a vzpartra ltetett fa, amely kell idben gymlcst terem,sleveleinemfonnyadnakel;sikerkoronzzamindentettt.10.Nemgyaz istentelenek,nemigy.Porhozhasonlak,amelyetelsodoraszlafldsznrl.Ezrtaz istenteleneknemllnakmegaztletkor,semabnskazigazaktancsban,mertazr ismeriazigazaktjt;azistentelenektjaapusztulsbavisz(v:Zsolt1,1-6).11.Mirt hborognakanemzetek,sanpekmirtforgatnakjatfejkben?Afldkirlyaiflkelnek, nagyjai sszeeskdnek az r ellen s Flkentje ellen, mondjk: Trjk ssze bilincsnket, s dobjuk le magunkrl igjukat! 12. Aki az egekben lakik, csak mosolyog rajtuk, az r kineveti ket; egyszer majd haragjban szl hozzjuk, flhborodsban sszezavarja ket. 13. Engem fogmajdkirlynakmegtenniSionon,szenthegyn,skihirdetemazrrendelkezseit.14. gy szl hozzm az r: Fiam vagy te, ma szltelek tged. 15. Krd tlem, s a npeket neked adom rksgl, s birtokodul a fld hatrait. Uralkodjl felettk vasvesszvel, mint a fazekas ednytsztzzodket.16.Nos,kirlyok,trjetekszre,tanuljatokebbl,kiktlkezteka fldn. 17. Szolgljatok az rnak flelemben, ujjongjatok eltte remegve. 18. Fogadjtok el a tantst,nehogyvalamikorharagralobbanjonazr,mertelvesztekazigaztrl,ami-kor rvid idre fellngol dhe. 19. Boldogok mindazok, akik benne bznak (v: Zsolt 2, 1-12). XLI.1.Vagymsutt,ugyancsakDvidltalegymsikjvendlsbengybeszlta prftaiLelekarrl,hogyKrisztuskeresztrefesztseutnfoguralkodni:Mindenfld dicstseazUrat,hirdessteknap-naputndvssgt,mertnagyazrsszerfltt dicsretremlt,flelmetesazsszesistenfelett.Mertapognyokisteneidmonoknak blvnykpei,azrpedigmegalkottaazegeket.2.Dicssgsdicstsszneeltt,ers magasztalsszentsgnekhelyn.3.Nyerjetekkegyet,sjruljatokszneel,boruljatokle szent udvaraiban. Szne eltt rettenjen meg az egsz fld, dolgait hozza rendbe, ne remegjen. 4. Legyen rvendezs a nemzetek kztt: uralkodik az r (v: Zsolt 96, 110) a fr1. XLII.1.MikoraprftaiLlekajvendrlgybeszl,mintmrmegtrtnt esemnyrl,erremrmutattunkpldtafentebbemltettjvendlsben,mostaztakarjuk megvilgtani,hogyezeknekolvasimirtnemennekmegfelelenrtettk.2.Ajvben biztosan bekvetkez esemnyeket gy mondotta el, mint mr megtrtnteket; s hogy ezeket ilyenrtelembenkellelfogadnunk,ksrjtekfigyelemmelszavainkat!3.Krisztusemberr vlsa s keresztre fesztse eltt mintegy ezertven esztendvel mondotta el Dvid a fentebb emltettjvendlseit;azelttesazutnalkkzlkeresztrenemfesztetteksenkit,s senkisemvittrmhrt apognyoknak.4.Deami JzusKrisztusunk,keresztrefesztses hallautn,fel-tmadt,felmentamennybe,suralkodik;ezeknekmeg-trtntvelatle kldtt apostolok prdikcija ltal tantsnak rmhre eljutott azokhoz, akik azta is vrjk az ltala meghirdetett halhatatlansgot. XLIII.1.Denehogyvalakiisabbl,amitmondottunk,arrakvetkeztessen,hogymi valamiflekikerlhetetlenvgzetrlbeszlnkabekvetkezettesemnyekkapcsn,meg hogyelreeltervezettdolgokathirdetnk,ezrtakvetkezmagyarzatotadom:2.A prftktlgytanultuk,sigaznakismerjkazt,hogyazegyescselekedetekrtknek megfelelen vagy szenvedsben s bnhdsben, vagy jutalomban lesz rsze mindenkinek; s ha ez nem igy lenne, hanem minden a sorsnak megfelelen trtnne, akkor semmi sem fggne tlnk.Haasorsnakmeg-felelenlenneazegyikj,amsikpedigrossz,azelbbirtgy nem jrna elismers, az utbbi miatt meg elmarasztals. 3. Ha pedig az emberi nem szmra nincsmegaszabadvlasztskpessgearra,hogykerljeagyalzatost,sajtvlassza, semmiflecselekedetvelnemvonnatletetmagra.4.Debebizonytjuk,hogya szabadvlasztsalapjncselekednekhelyesenvagyhelytelenl.5.Staztislthatjuk,hogy egysugyanazazemberellenttekenmegyt.6.Hapedigsorsszerenlennevalami helytelenvagyhelyes,akkorsohasemlehetneazellenttesoldalratmenni,semaktoldal kzttingadozni;snemlennnekolyanok,kikahelyestonjrnaksolyanoksem,kika helytelenen,hanemmagaasorslenneazokajnaksrossznak,deezzelugyanarrla dologrl lltannk, hogy ellenttesen cselekszik: vagy a fentebb emltett elgondolst fogadjuk el igaznak, hogy semmi sem lenne erny vagy bn, hanem csupn a vlekedsnktl fggen j vagy rossz valami; ez pedig, mint azt a jzan sz is sugallja, a legnagyobb istentelensg s igazsgtalansg lenne. 7. Mi viszont azt nevezzk kikerlhetetlen sorsnak, hogy azok, akik jt tettek,megrdemeltjutalmukat,akikpedigellenkezkppencselekedtek,azrtekijr bntetstkapjk.8.Istenazembertmsnakteremtette,mintafkatvagyangylbakat, melyekkzlegysemkpesvlasztsnakmegfelelencselekedni;gyazembersem rdemelneelismerst,dicsretet,hanemmagtlvlasztanajt,hanemilyenlenne;ha pedigrosszlenne,akkorabntetssemlennejogos,mertgynemazoka,mivelpedig semmi ms nem tud lenni, csak olyan, mint termszete. XLIV.1.MindezeketaszentprftaiLlektantottamegvelnk,Mzesnlmaradt rnk,hogyazelsembermegalkotsautnIstengyszlt:meelttedllajsarossz, vlaszd a jt (MTrv 30, 15.19). 2. Vagy msutt, egy msik prfta, Izais ltal a mindensg AtyjasuralkodIsteneszemlybenerrlgybeszlt:Mosdjatokmeg,legyetektisztk, vesstekkilelketekblagonoszsgot,tanuljatokmegjttenni,tljetekazrvajavra, szolgltassatok igazsgot az zvegynek, akkor jjjetek s perlekedjnk mondja az r , mg habneitekolyanokislennnek,mintabbor,olyanfehrrteszemmintagyapjt,mgha olyanok is lennnek mint a skarlt, olyanfehrr teszem mint a havat. 4. s ha akarjtok, s hameghallgattokengem,afldjavteszitek,dehanemhallgattokrm,kardemsztel benneteket;azrszjamondjaezeket(v:Iz1,1620).5.Azemltettkardemsztel benneteketnemaztakarjamondani,hogykardgyilkoljaleazokat,akiknemhallgatnakr, merthogy a tz az Isten kardja, mely azokbl tpllkozik, akik a hamisat vlasztottk. 6. Ezrt mondotta, kard emszt el benneteket, az r szja mondja. 7. Ha arrl a kardrl beszlne, mely hast s kettvlaszt, akkor nem azt mondta volna, hogy emszt el. 8. Ahogyan Platn ismondotta:Abnaz,akivlasztotta,Istennemvdolhat,Mzesprfttlvetteezt, Mzesugyaniselbbltbrkinl,akivalahaisrtagrgkkztt.9.smindent,amita llek halhatatlansgrl,a hall utni bntetsrl, a mennyei dolgok szemllsrl, meg ms hasonlnzeteket,amelyekrlafilozfusoksakltkbeszltek,alapjbanvveminda prftktlvettk,amitkcsakmegfogalmaznistovbbadnivoltakkpesek.10.Azrt mindegyikknlmegmutatkoznakazigazsgmagvai;viszontnemrtettkmegazokat teljesen, merthogy k egymssal is ellenttes dolgokat lltottak. 11. Ilyenkppen amikor mi a jvend dolgokelre meghirdetsrl beszlnk, ezzel nem azt lltjuk, hogya sors vgzse szerinttrtntek,hanemennekazazoka,hogyIstenelreismeriazemberekjvben bekvetkez cselekedeteit, a prftai Llek ltal elre meg-hirdette, hogy az emberek kztt mindenkittetteinekrdemeiszerintjutalmaz,vagyazelleneelkvetettcselekedeteinek mrtkeszerintbntetmeg,hogyazembereketennekmegrtsrevezesse,erre emlkezzenek,azrttrtafel,hogyezgondolataikbanottlegyensgyajratrekedjenek. 12.Agonoszdmonokszorgalmazsrahallostletethoztakazokellenis,akikaSzibilla vagyaprftkknyveitolvassk,megflemltvetrtettkelazembereketattl,hogya javukatszolgldolgokrlvalamitudomstszerezzenek,hogygyketszolglatukban megtartsk;csakhogyeztnemtudtkelrnimindenesetben.13.ppenezrtminemcsak hogyflelemnlklolvassukezeketaknyveket,hanemmintlthatjtok,figyelmetekbe ajnljuk, tanulmnyozztok, abban a hitben, hogy ezzel mindenki egyetrt, de ha csak nhny embertissikerlmeggyznnk,azzalisigensokatnyernk,mertjfld-mvesekknt Urunktl megkapjuk brnket. XLV. 1. Halljtok most azt, hogy mit mondott Dvid prfta ltal arrl, hogy az Isten, a mindensg Atyja, Krisztust a halottak kzl val feltmadsa utn az gbe felvezette, s ott tartja t, amg meg nem bnteti ellensgeit, a dmonokat, s mg be nem tlti a jknak szmt, kiketeleveismertselttekedvesekvoltak,smiattuknemvalstottamegmga vilggst.2.Eztmondotta:gyszltazraznUramhoz,ljaznjobbomra,amg ellensgeidetlbadhozzsmolyulnemteszemle.3.Erejnekplcjtkibocstottaazr nekedJeruzslembl,uralkodjlellensgeidfelett.4.Nladazuralomerdneknapjn szenteidnek fnyessgben, a mh(em)bl szltelek a hajnalcsillag eltt' (v: Zsolt 109, 1-3). 5.Azemltettkifejezs,erejnekplcjtkibocstjanekedazrJeruzslembl,ezaz hathatsigjnekelremeghirdetsevolt,amitapostolaiJeruzslemetelhagyva mindentthirdettek,sbrtantitsKrisztusnevnekmegvallithalllalbntetik,miis mindenttragszkodnifogunkhozz,stantjuk.6.Mgakkoris,hatiellenszenvvel fogadjtok ezeket a szavakat, tbbet azonban nem tudtok tenni mint azt mr mondottuk , csak meglhettek minket, ti azonban, meg mindazok, akik gyllkdve ldznek bennnket, s meg nem trnek, az rk tz bntetst ksztetik magatoknak. XLVI. 1. De nehogy valaki is esztelenl, mrcsak azrt is, hogy tantsunkat lerontsa, aztazellenvetsttegye:abbl,amittantottunk,hogyszztvenvvelezeltt,Quirinus idejbenszletettKrisztuskirlmgaztislltjuk,hogynemsokkalksbb,Poncius Piltusalatttantott;mgnemlehetarrakvetkeztetni,hogyazokazemberekakikazeltt ltek,nemvonhatkfelelssgre;ezrtrvilgtokennekazellegezettellenvetsnek megoldsra.2.Miazttanultuk,hogyKrisztusazIstenelsszlttje,akirlazelbbiekben mraztmondottuk,hogyazIstenIgje,rtelme,bennerszesedettazemberisgminden nemzedke. 3. Akik ltek ezzel az rtelemmel, azok a keresztnyek, mgha istenteleneknek is tartottk ket, minta grgk kztt Szkratszt vagy Hrakleitoszt s a hozzjuk hasonlkat; vagyabarbrokkzttbrahmot,Ananist,AzaristsMikhalt,Illstmegsokmst, akiknek tetteit, vagycsupn nevket felsorolni is hosszadalmas lenne, ezrt most mellzzk. 4. gy azok, akik br korbban szlettek, de nem az rtelem szerint ltek, hasznavehetetlenek voltak,Krisztusnakellensgei,sazrtelemszerintlknekgyilkosai;mgazok,akikaz rtelmetkvetveltek,keresztnymdonltekrendletlenl,flelmetmegvetve.5. MindezekmiattazIgeerejbl,amindensgAtyasuralkodIstennekakarataszerinta Szztl embernek szletett s a Jzus nevet viselte, keresztre fesztettk, meg-halt, feltmadt sfelmentazgbe;ennyiblismegrthetimindenrtelmesember,amitmostszavakkal elmondottunk.6.Mostpedig,mivelflslegesennekfolytatsa,ttrnkarra,aminek megismertetse jelenleg fontosabb. XLVII.I. Hallgasstok meg azt, hogy a prftaiLlek hogyan hirdette elre a zsidk fldjnek pusztulst; gy beszli el, mintha azt a bekvetkezett esemnyek felett csodlkoz np egyiktagja mondan 2. Ezek lennnek: PusztalettSion,mintapusztasgolyanJeruzslem,elhagyatotthza,amiszentlynk, kessge, mit atyink magasztaltak, tz martalka lett, minden dsztmnye romhalmazz lett. 3.Mindezekirntrzketlenvoltl,hallgattl,rettenetesenmegalztlbennnket(v:Iz64, 10-12). 4. Hogy Jeruzslem valban pusztasgg lett, amint azt elre meghirdette, nagyon jl tudjtok!5.AvrospusztulsamellettaztiselremegmondottaIzaisprftaltal,hogy senkineksemleszszabadodavisszatrnisbennelakni,lyenkppen:Fldjkpusztasg, szemk lttra emszti el azt ellensgk, s nem lakhat benne senki kzlk (v: Iz 1, 7). G. stivalbangyisrzitek,hogybennesenkiselakhasson,merthalltszabtatokkiarraa zsidra, aki lbt oda betenn s elfogntok, mint ezt nagyon jl tudjtok. XLVIII.1.Aztpedig,hogyamiKrisztusunkmindenflebetegsgetmeggygyt,s halottakat fog feltmasz-tani, halljtok, hogyan hirdette elre. 2. gy: Kzelben a snta ugrl, mint a szarvas, a nma nyelve megolddik, a vakok ltni fognak, a leprsok megtisztulnak, a halottak feltmadnak s jrnak (v: Iz 35, 5s). 3. Hogy gy is cselekedett, azt Poncius Piltus alattsszelltottaktkblmegtudhatjtok.4.shogyaprftaiLlekhogyanjvendlte megaz_sabenneremnykedemberekmegletst,ismerjtekmegabbl,amitIzais mondott.5.Ezeklennnek:Lm,hogyanpusztulelazigaz,ssenkisemfontoljameg szvben;igazfrfiakatlnekmeg,desenkisemgondolkodikelrajta.6.Azigazsgtalan szne ell elveszik az igazat, s az bkre tall. Elvtetik kzprl (v: Iz 57, Is). XLVIII.1.VagymsutthogyanhirdetteugyancsakIzaisltal,hogyazokanpek, akiknemvrtakr,imdnifogjkt,saztmindenkorvrzsidkpedigeljveteleutn nemismerikfel;aszavakgyhangzanak,minthamagaKrisztusszemlyemondan.2.gy szlnak: Megjelentem azoknak, akik nem krtek engem, rm talltak azok, akik nem kerestek engem.Aztmondottam:meittvagyokanpnl,melynevemetnemszltotta.3.Ki-trtam kezemet a hitetlen s lzad np fl, azok fl, akik nem a helyes ton jrnak, hanem bneik utn. 4. A np, amely sznem eltt haragra ingerel engem (v: 1z 65, 13). 5. A zsidk pedig, akiknekottvoltakajvendlsek,smindenkorvrtkKrisztuseljvetelt,demgsem ismertk fl, amikor elrkezett, st gonoszul elbntak vele; mg a pognyok kzl senki soha nem hallott Krisztusrl, egszen addig amg az apostolok el nem hagytk Jeruzslemet, hogy hirdessktantstselmondjkajvendlseketis,ezekakkormgiselteltekrmmels hittel,elhagytkblvnyaikat,sKrisztusltalaszletetlenIstennekszenteltkmagukat.6. Elre ismertt lett az is, hogy ezeket a vdakat fogjk emelni a Krisztust megvallk ellen, s hogymennyireszerencstlenekazok,akikcsroljktsaztlltjk,hogyjobbargi szoksokat megrizni hallgasstok meg, mit mondott Izais ltal tmren: Jaj azoknak, akik az dest kesernek mondjk, a kesert pedig desnek (v: Iz 5, 20). L.1.Hogypedigrtnkemberrlesz,salvetimagtaszenvedsnekmega gyalzatnak, s jra el fog jnni dicssgben, errl is jvendltek, hallgasstok meg: 2. Ezek akvetkezk:Mertlelkthallraadta,smiveltatrvnyszegkkzszmtottk,sokak vtktmagravette,satrvnyszegknekkegyelmetfognyerni(v:Iz5312).3.Mert szolgm megrti ezt, igen felmagasztaldik s szerfltt nagy dicssgre jut. Ahogyan sokan csodlkoznakrajtad,hogyazemberekhogyanelcsftjkarcodatsdicssgedet;gyfog majdelcsodlkozniasoknp,kirlyokszjaelnmul,mertakikneknemhirdettkt,ltni fogjl,akiknemhallottkrla,ismernifogjk.5.Uram,kihittevolna,kibennnket hallgatott,sazrkarjakinekmutatkozottmeg?gybeszltnkeltte,mintagyermekrl, mint a szomjas fldben ntt gykrrl. Nem volt sem formja sem kessge, mi lttuk t, nem voltalakjastetszetsformja,lebecsltkt,megvetettvoltazemberekkztt.7. Csapsokkalsjtottember,akieltudtaviselniagyengesget,merthogyelfordultakarctl, megvetettksnemtrdtekvele.8.hordoztabneinket,miattunkszenvedett,mipedig nemtrdtnkvele,hogygytrds,csapssgonoszsgvezi.9.Amitrvnyszegseink miatthordtaasebeket,bneinkmiattgytrtk,rajtavoltbknkfenytke,zzdsai gygytottak meg minket. 10. Mindnyjan mint a juhok tvelyegtnk, az ember a maga tjn kborolt, s t szolgltattk ki bneink miatt, de a fjdalmak kzepette nem nyitotta ki szjt. Mint brny, kit lelsre vezetnek, mint a juh nyrja eltt nmn megllt, nem nyitotta kia szjt.11.Megalzsaibantltkelt(v:Iz52,13-53,8).12.Miutntfelszegeztk,s kvetiismindotthagytksmegtagadtk,srviddelezutn,hogyfeltmadtahalottak kzl, megjelent kzttk, s megtantotta ket arra, hogy hogyan olvassk a jvendlseket, melyekben mindezt elre meghirdetik; majd pedig lttk, hogy a mennybe felmegy, s hittek benne,kldetskhztleertnyertek,elmentekazemberisgmindennemzethezs tantottk ket, s ezrt hvjk ket apostoloknak. LI.1.AprftaiLlekneknkmrelremeghirdette,hogyakiezeketelszenvedi, annaknemzedktmajdnemlehetmindelbeszlni,suralkodnifogellensgeifelett.gy mondotta:Nemzedktugyankibeszlhetiel?Mivelafldrlelvtetettlete,smsok trvnyszegseimiattjutottahallba,2.gonoszokatadoktemetsrt,sgazdagokat hallrt, mert trvnyszegst nem kvetett el, s lnoksg sem volt ajkn, a csapsoktl az r akarta megtiszttani t. 3. Ha bneitekrt odaadjtok, lelketek ltni fogja magvatok hossz nemzedkt.4.Azrkiakartaragadnilelktagytrelembl,megakartamutatninekia fnyt, rtelemmel akarta felruhzni, igazsgot kvnt szolgltatni az igaznak, aki sokakrt jl szolglt,samibneinkethordozta.5.Ezrtsokakatkaprksgl,sztosztjaazersek zskmnyt,mivelhogylelktahallraadtk,satrvnyszegkkzszmtottk,s sokakbnthordozta,azoktrvnyszegseirttszolgltattkki(v:Iz53,8-12).6. Hallgasstokmegittaztis,hogymikntjvendltemegmennybemenetelt.7:gyhirdette: Truljatokfelegekkapui,nyljatokmeg,hogybevonuljonadicssgkirlya.Kicsoda,a dicssgkirlya?Azersr,ahatalmasr!(v:Zsolt23,7).8.shogyaz,egekbl dicssgesenfogeljnni,hallgasstokmeg,mitmondotterrlJeremisprfta.9.Ezek szavai: me, mint Emberfia rkezik az g felhin, s vele angyalai (Dn 7,13). LII.1.Bebizonytottukteht,hogya.prftkezeketmegtrtntkelttelre megmondtk,smindbeteljesedtek,sugyangyhiteltkelladnunkazoknak-a jvendlseknekis,melyekmajdajvbenegszenbiztosanbefognakteljesedni.2. Ahogyanazelrehirdetettesemnyekisgymentekvgbe,hogynemismertekrjuk, ugyangy lesz a tbbi is, noha beteljesedik, nem fogjk felismerni, s nem is hisznek benne. 3. A prftk kt eljvetelrl beszltek, az egyik, mely mr megtrtnt, amikor meg-vetett sszenvedembervolt;deamsikazlesz,amikordicssgbenjnelamennybl,egytt angyali seregvel, mint jvendltk, akkor majd minden valaha lt ember testt feltmasztja, sazarramltkatahalhatatlansgbaltzteti;mgagonoszoktestt,mindrkre megmarad rzkelssel a gonosz dmonokkal egytt rk tzre veti. 4. Megmondjuk azt is, hogyezhogyanfogbekvetkezni,mivelelremegmondta.5.Ezekielprftaltalgy beszlte el: A megfelel rsz a megfelel rszhez kapcsoldik, csont a csonthoz, s a hs n rajtuk (v: Ez 37, 7). 6. Minden trd hajoljon meg az r eltt, s minden nyelv vallja meg t! (v: Iz 45, 23). 7. Hogy a gonoszokra milyen szenveds s bnhds vr a jvben, halljtok, azelzhzhasonlan,gymondtamegelre:Frgknempusztulel,tzkkinemalszik (v: Iz 66, 24). 9. s ha csak ekkor trnek meg, az mr mit sem hasznl nekik. 10. Meg hogy azsidsgmitfogmondanismitfogtenniekkor,mikorteljnniltjadicssgben,a Zakarisltaladottjvendlsben,igybeszliel:Megparancsolomangyszlnek,hogy gyjtsksszesztszrtgyermekeimet,megparancsolomazszakiszlnek,hogyhozzael ket, a dlinek, hogy ne kzdjn ellene. 11. Akkor Jeruzslemben nagy sirnkozs lesz, nem azajkakvagyaszjsrnkozsa,hanemaszvsirnkozsa,nemruhjukatszaggatjkmeg, hanembensjket.12.Egyiktrzsamsikhozfordulvajajgat,sakkormegltjkazt,akit tszegeztek,seztmondjk:MirtUram,mirthagytad,hogyutadrleltvelyegjnk?A dicssg, amelyet atyink magasztaltak, neknk gyalzat lett (v: Zak 2, 6; 12, 1012; Joel 2, 13; Iz 63, 17; 64, 11).LIII.1.Mgsokmsjvendlsisvanabirtokunkban,detbbetnememltnkitt, mertezeketiselegendnektartjukazokmeggyzsre,akiknekflevanahallsras megrtsre, hogy elgondolkozzanak ezeken, s mint rtelmes emberek arra a kvetkeztetsre jussanak,hogyminemgybeszlnkrla,mintamiketamtoszkltkZeuszfiairl sszehordanak, mert ezeket fogadhatjuk el. 2. Mi ms meggondolsok alapjn ismerjk el azt a megfesztett embert a szletetlen Isten elsszlttjnek, aki minden ember felett tletet fog tartani, mint azon tanbizonysgok alapjn, melyeket mg emberr levse eltt hirdettek meg rla,sezekbeteljesedstlttuk,saztis,hogymindenemberfajtblvannakolyanok belertvemagunkatis,akikazapostolitantstkvetik,elhagyvargiszoksokat, melyekbentvelygseikfolytnltek,smertapognyokkzltbbenlettekkeresztnyek, st mg igazibb keresztnyek, mint a zsidk vagy a szamriaiak kzl? 4. Mert rajtuk kvl a prftaiLlekmindenmsemberinemzetetpognynpekneknevez;deazsidnpetsa szamriaiakat Izraelnek s Jkob hznak hvja. 5. Idzzk most azt a jvendlst, amelyben elremeghirdette,hogyapognyokkzltbbenfognakhinni,mintazsidksa szamriaiakkzl.6.Eztmondotta:rvendezzltemagtalan,akinemszltl,tapsoljs ujjongjte,akinemvajudtl,mertatermketlenneksokkaltbbgyermekelesz,mintannak, akinek frje van (v: Iz 54, 1). 6. Az sszes nemzetek pusztasg voltak az igaz Isten szmra, mivel kezek alkotsait imdtk, a zsidknak sa szamriaiaknak azonban ott volt a prftk ltalnekikadott,IstentlszrmazIge,smindenkorvrtkKrisztust,deigenkevs kivtelveltmegjelensekornemismertkfel,akevesekrlpedigaszentprftaiLlek Izais prfta ltal elre megmondotta, hogy dvzlnek. 7. Mintegy ket szlaltatja meg: Ha azrnemhagyottvolnamagvatneknk,olyanoklettnkvolna,mintSzodomasGomorra (v:Iz1,9).8.SzodomasGomorrapedigistentelenemberekvrosaivoltak,melyekrl Mzesmondotta,hogytzsknltalfelgetvepuszttjaelIsten,senkisemmeneklmeg ott, kivve az idegen szrmazs, a kldeusok kzl val nv szerint Lt, kivel lnyai is megmenekltek.9.Egszvidkkpusztasgskigettfldlett,termketlenmaradtmind-mig, aki akarja, megnzheti. 10. Azt, hogy a pogny npek kzl inkbb hinni fognak benne, sezekigazabbakislesznek,Izaisprftaltalmondottameg.11.gyhirdette:Izrael szvbenkrlmetletlen,anpekpedigtestkben(v:Jer9,26).Ezekblamitmimost eltektrtunk,elegetadtunkahhoz,hogyazigazsgratrekvketmeggyzzksnluk hitelre talljon, mert nem a vlemnyeket kedvelik, nem a szenvedlyek irnytjk ket. LIV.1.Azok,akikakltkltalkitalltmtoszokattantjkatanulifjsgnak, semmifleigazolstsemtudnakmellettkfelhozni,mertezeketazemberinemzetmeg-tvesztsresflrevezetsreagonoszdmonoksugallatrabeszltkel,minterremr rmutattunk. 2. Amikor ugyanis hallottk, hogy a prftk Krisztus eljvetelt hirdetik, s azt, hogyaz istentelen embereket tzben fogja megbntetni, azzal lltak el, hogyZeusz szmos gyermekrl beszltek, s gy vltk, hogy csodlatos trtnetek terjesztsvel flrevezetik az embereket,hogyaKrisztuscsodstrtneteitakltkelbeszlseihezhasonlknaktalljk. 3.Ezeketaztnelterjesztettkagrgksmindenmsnpkztt,mertadmonoktudtak mindarrl, amit a prftk Krisztusrl elre meghirdettek. 4. De a dmonok nem rtettk meg jl, amit a prftk szavaibl megtudtak, s tvesen mmeltk Krisztus tetteit, amint ezt most megvilgtjuk. 5. Mzes prfta mr emltettk , minden ms rnl sibb, s tle idztk is ezt a jvendlst: Nem sznik meg a fejedelem Judbl, s a vezr az gykbl, mg el nem jn, akinek az fenn van tartva, r vrnak a nemzetek, a szlthz kti meg csikjt, s megmossa ruhjt a szl vrben (ld: Ter 19,10k 32, 1;). 6. Amikor a dmonok meghallottk ezeketaprftaiszavakat,elhozakodtakDionszosszal,Zeuszfinakmondottk,sazt terjesztettk,hogyaszlfeltallja,misztriumaibanszerepeltettkaszamarat,sazt hirdettk,hogymiutnszttptk,azgbeszllt.7.MivelMzesjvendlsbennem mondott el mindent, csak azt, hogy az Isten Fia el fog jnni, de hogy szamrcsik htn lve jr-e a fldn vagy az gbe szll-e, tovbb a csik a szamrt s a lt is egyarnt jelenti, s ezt a jelet sem hatrozza meg, hogy az ltala mondott szamr vagy l csikjn megy-e, mikor megjelenik,saztsem,hogyIstenfia,vagyazembermirlmrbeszltnk;ezrtazok Bellerofontszrl is beszltek, aki embertl szletett ember volt, sa Pegazus-lovon az gbe szllt.8.Mikorpedigmeghallottkazt,amitIzaisprftaltalhirdetettmeg,hogyszztl fog szletni, s maga megy fel az gbe, elhozakodtak azzal, hogy Perszeusznak nevezik t. 9.Hallvaafentebbisemltettjvendlst,azersmintgigsz,hogymegfussaplyjt (Zsolt18,5),azersHraklszrlkezdtekbeszlni,akiazegszfldetbejrta.10.Vagy amikor a jvendlsekbl megtudtk, hogy minden betegsget meggygyt, halottakat tmaszt fel, Aszklpiosszal hozakodtak el. LV. 1. De Zeusz nevezett fiai kzl soha egyetlen eggyel kapcsolatban sern beszltek arrl, hogy a keresztre fesztsben kvette volna, mivel mint mr mondtuk nem tudtk, mi az, aminek jelkpes jelentse van abbl, amit erre vonatkozan mondtak. 2. Pedig ez, ahogy a prftaismegjvendlte,erejnekshatalmnakigennagyjelevolt,amintaztszemmel lthatdolgokmutatjk.Vegytekcsakszemgyremindazt,amiavilgbanvan;ezenjel nlkl nem ll fenn s nem kapcsoldik ssze semmi. 3. A tengert nem hastja kett ms, mint ez a gyzelmi jel, amit itt vitorlnak neveznek, mely a hajn biztosan ll, a fldet sem tudjk felszntaninlkle,abnyszoksamester-emberekilyenformraksztettszerszmok nlkl nem tudnak semmit sem megmunklni. 5. Az ember alakja sem klnbzik msban az rtelmetlen vadaktl, csak abban, hogy felegyenesedve szttrja kezeit; az arcn kiemelkedik azorra,mellyelazletfenntartshozllegeznitud,ezpedigahomlokalatthelyezkedikel, gy nem mutat mst, mint a kereszt formjt. 5. A prfta ltal ugyanis ezt mondotta: A Llek arcunk eltt az r Krisztus (v: Siral 4, 20). 6. Ez az alakzat mg szmotokra is az er jelnek szmt,zszlitoksgyzelmijelvnyeitekformjragondolokitt,melyeketottvisztek mindendiadal-menetetekln,uralmatokshatalmatoknakjeltebbenazalakzatban mutatjtokfel,brnemtudjtok,hogyvaljbanmittesztekezzel.7.Elhunytcsszraitok kpmstisebbenazalakbanbrzoljtok,safeliratokbanketistenekneknevezitek.8. Eddigifejtegetseinkkel,sennekajelnekmagyarzatval,amennyireernkbltelt,ms beltsraakartunkbrnibenneteket,gygondoljuk,hogyatovbbiakbannincsmr szksgnkvdekezsremgakkorsem,hatitovbbraishitetlenekmaradntok; mindenesetre mi megtettk, ami rajtunk mlt. LVI.1.Agonoszdmonokazonbannemelgedtekmegazzal,hogycs.kKrisztus eljveteleelttbeszljenekazokrl,kiketZeuszfiainakmondanakkikrlfentebb trgyaltunk,hanemazutnis,miutnmegjelentsazemberekkzttlt,smivel hallottk a prftai jvendlseket, melyek szerint az emberisg minden fajbl lesz-nek, akik hinnifognakbennesvrnakr,ezrtjbltevkenykednikezdtek,sekkormrmsokat vonultattakfelahogymrezeketisemltettk,fellptettkSimontsMenandroszt Szamribl,akikmgikushatalmkkalsokakatrabulejtettek,sezeketmgmostis fogsgukbanrzik.2.gynlatokis,mintmrmondottuk,afvrostokban,Rmban, ClaudiuscsszridejbenltSimon,saszentszentustsarmainpetgyelkprztatta, hogy istennek tartottk, s szobra fellltsval tiszteltk meg, amilyen a nlatok tisztelt tbbi istennekvan.3.ppenezrtaztkrjktletek,hogyaszentszentussalsarmainppel ismertesstekmegkrvnynktartalmt,merthavalakimegismeribelleatantst,az megtudja az igazsgot, s megszabadulhat a tvedstl. 4. Azt a szobrot pedig, ha ti is jnak ltjtok, tvoltstok e1. LVIII. 1. A gonosz dmonok nem tudtk semmiss tenni azt a meggyzdst, hogy az istentelenek bntetse lesz a vilggs, ugyangy nem tudtk Krisztust sem meg-jelensekor eltitkolni,csupnannyitrtekel,hogyakikesztelenllnek,szenvedlyeknekhdolnak, rossz erklcsek, dicssghajhszk, azok lnek s gyllnek bennnket, de mi nemcsakhogy nemgylljkket,hanemahogymrhangslyoztukazirgalmassgtlindttatvaazon vagyunk,hogymegprbljukketmegvltoztatni.2.Ahalltlnemflnk,mivelvalljuk, hogy egyszer_ mindenkppen meg kell halni, ebben a vilgban nincs semmi j, minden ebben az llapotban ltezik, aki csak egyetlen esztendeig is rvendhetett neki, benne nem tallt meg mindent,ezrtamitantsunknlkellkiktnie,haaztakarja,hogyaszenvedsektl megmenekljn s zavartalanul ljen.3. Ha valaki nem hinne a hall utni letben, vagyazt gondoln,hogyazelhunytaknemrzkelnek,velnkkcsakjttennnek,mert megszabadtannak az itteni let szenvedseitl s szksgeitl, m k gy tnnnek fel, mint gonoszok, embergyllk, hi nzetek meg-szllottjai, mert nem azrt lnek meg bennnket, hogy megszabadtsanak, hanem hogy az lettl s az rmktl megfosszanak bennnket. LVIII.1.ApontusziMarkiont,kitfentebbmremltettnk,agonoszdmonok kldtk, s most azt tantja, hogy tagadjuk meg az sszes mennyei s fldi lny Terem-tjt, a prftkltalelremeghirdetettKrisztustis,azFit,mertegy,amindensgetmegalkot Istenen kvl ms valakit hirdet, ugyangy egy msodik fit is. 2. Sokan hittek neki, s mint azigazsgkizrlagostantjakinevetbennnket,detantstsemmivelsemtudjaigazolni; esztelenl,mintafarkasoktlelragadottbrnyok,azistentelennzeteksadmonok martalkvlesznekkve-ti.3.Mivelazemltettdmonoksemmimsranemtrekednek, minthogyazembereketeltrtskateremtIstentlsazEgyszlttjtl,aKrisztustl; azokat,akiknemtudnakelszakadniafldrl,fldiesdolgokhozskzmvesalkotsokhoz ragaszkodnakmostis;mgazokat,akikazistenidolgokszemllsretrekednek,letrtika helyes trl, ha nincs jzan tlkpessgk, ha letk nem tiszta, szenvedlyektl mentes, s az istentelensgbe tasztjk ket. LIX.1.Hogyamitantinktl,vagyisaprftktlhagyomnyozotttantsblvette Platn is azt, amit mondott, hogy a formtlan anyag talaktsval alkotta meg Isten a vilgot; hallgasstokmegMzeselbeszlst,migymutattukbet,mintelsprfttsminden grg rnl sibbet, ltala hirdette a prftai Llek, hogy kezdetben az Isten hogyan s mibl teremtette a vilgot, s ezeket mondotta: 2. Kezdetben alkotta meg Isten az eget s a fldet, 3. afldpediglthatatlansmegformlatlanvolt,ssttsgvoltamlysgfelett,sazIsten Lelke ott lebegett a vizek felett. 4. s gy szlt az Isten: Legyen vilgossg. s gy lett. (v: Tr1,1-3).5.IlyenkppentehtazIstenIgjeltalameglevanyagbllettazegszvilg, mintMzesrmutatott,sPlatn,megmindazok,akikgytantjk,amirltiis meggyzdhettek. 6. s amit a kltk Erebosznak (sttsgnek) mondanak, arrlgy tudjuk, hogy Mzes elbb beszlt. LX.1.PlatnTimaioszban,amikoratermszetrlbeszl,eztmondjaIstenFirl: Khi alakzatban helyezte el t a mindensgben, Mzestl vette, s hozz hasonlan beszlt. 2. Mzes knyveiben ugyanis meg van rva,hogyabban az idben, amikor a zsidk kijttek Egyiptomblsapusztbanvoltak,mrgesvadllatokkaltalltkszembemagukat, viperkkal,spissalsakgykmindenfajtjval,melyhallthozottanpre.3.Akkoraz Istentl jtt sugallatra, s az rendeletre Mzes vette a rezet s kereszt formt nttt belle, seztfellltottaaszentstorfl,majdgyszltanphez:Hartekintetekerreajelre,s hisztekbenne,megmenekltk(Szmok21,8).4.Mintlerja,ettlakgykelpusztultak,a np pedig, mint rnk hagyta, megmeneklt a halltl. 5. Platn olvasta ezt, de nem rtette meg pontosan,mertnemakeresztjelre,hanemakhi-regondolt,azIstenutnielsernek mondja azt, aki khi alakzatban helyeztetett a mindensgbe. 6. s amit harmadiknak mond mintmremltettk,aztisaMzesnlolvasottakblismerhette,azakiavizekfelett lebegett, az Isten Lelke. 7. Tantsban a msodik helyre teszi az Istentl val gt, akirl azt lltja,hogykhialakbanottvanmindenben,aharmadikhelyentehtavizekfelettlebeg Lelketemlti,mintmondja:aharmadikaharmadikkrl.8.Hogypedigvilggslesz, Mzes ltal hirdette meg a prftai Llek, halljtok. 9. gy mondotta: Alszll az rkk g tz, s megemszt mindent egszen az als mlysgig (v: Mtr 32, 22). 10. Mi nem ugyanazt tartjuk,mintatbbiek,csakmindenkiminketutnozvamondtaamagt.11.Kzttnk ezeketazokishallhatjksmegtudhatjk,akiknemismerikmgazrstsem,akik mveletlenekvagybarbrok,deblcsshivrtelmkvan,vannakgyengeltsak,vagy ppen vakok,s megrtettk, hogy ezek nem az emberi blcsessgalapjn trtnnek, hanem Isten erejbl. LXI.1.Mostkifejtjknektekazt,hogyKrisztusltalmegjtvamikntszenteljk magunkatazIstennek,nehogyerrlmegfeledkezve,aztaltszatotkeltsk,tisztessgtelenek vagyunkmagyarzatunkban.2.Mindazokat,akikfogadtkshittk,hogyigazaz,amirl beszlnkstantunk,smegfogadtk,hogyennekmegfelelenlnek,amennyirecsak erejkbltelik,megtantjkimdkozni,megarra,hogybjttelkrjkazIstentlkorbbi bneikbocsnatt,smiisvelkimdkozunksbjtlnk.3.Ezutnelvezetjkodaket, aholavzvan,sahogyanmiisjjszlettnk,ugyangykisjjszletnek,amindensg Atyja, uralkodIstene s a mi megvltnk, Jzus Krisztus, s a Szentllek nevbenelvgzik eztalemosdstavzben.4.Krisztusugyanisaztmondotta:Hanemszlettekjj,nem mentekbeamennyekorszgba(v:Jn3,3s).5.Mertlehetetlenaz,hogyakiegyszermr megszletett, az jra visszatrjen a szlanya mhbe, hisz ez mindenki eltt vilgos. 6. Izais prftaltalhirdettemegerrlelzlegmrirtunk,hogyamegtrbnskhogyan szabadulnakmegbneiktl.7.Eztmondotta:Mosdjatokle,legyetektisztk,vesstekki lelketekblagonoszsgot,tanuljatokmegjttenni,tljetekazrvajavra,szolgltassatok igazsgotazzvegynek,akkorjjjeteksperlekedjnkmondjaazr,mghabneitek olyanokislennnek,mintabbor,olyanfehrrteszem,mintagyapjt,mghaolyanokis lennnek,mintaskarlt,olyanfehrrteszem,mintahavat.9.shanemhallgattokrm, kardemsztelbenneteket,azrajkamondjaezeket(ld44,2sv:Iz1,1620).9.Ennek jelentstmiazapostoloktltanultukmeg.10.Mertelsszletsnketminemismertk,a termszetrendjnekmegfelelkppenanedvesmagbllettnkszleinkegyeslsetjn, rosszszoksokbanssilnynevelsbenvoltrsznk,dehogynemaradjunkmega szksgszersg s a tudatlansg fiainak, hanema vlasztsra, tudsraselzleg elkvetett bneinkbocsnatraeljussunk,avzbenarra,akielhatroztamagtazjjszletsres megbnta bneit, lehvjk a mindensg Atyjnak s uralkod Istennek a nevt s mindssze ezt mondjk a frdbe vezetett felett, amikor azt lemossk. 11. A kimondhatatlan Isten nevt senki sem tudja megmondani, s ha valaki azt merszeln lltani, hogy megmondja, esztelen rltsg rabjnak tartannk az ilyent. 12. Ezt a lemosdst megvilgostsnak is nevezzk, mert megvilgostja azoknak rtelmt, akik ezeket megtanultk. 13. s Jzus Krisztus nevre, akit PonciusPiltusalattmegfesztettek,saSzentlleknevre,akiaprftkltalelre meghirdette mindazt, amit Jzus tett, lemossk a megvilgosodsra felkszltet. LXII. 1. Amikor a dmonok a prftk jvendlseiben hallottak errl a lemosdsrl, elrendeltk,hogymindenki,mielttmgszentlykbelpneldozatbemutatsravagy adomnyafelajnlsra,elbbhintsemegmagt,stmgteljesfrdtiselrtakazoknak, akikszentlyeikbenfel-lltottblvnyokatszolgltk.2.Hasonlkppenaztis megparancsoltk a. papok a szentlyekbe lpknek, akik hdolni akartak elttk, hegy vessk lesaruikat,mertamremltettMzesprftairsaibltanultksutnoztkadmonok-ezeket is- 3. Abban az idben, amikor Mzesnek azt parancsolta meg az r, hogy menjen le Egyiptomba,svezessekionntIzraelnpt,arbiaifldnrizteanyainagybtyjnak juhait, s a csipkebokorbl tz alakjban beszlt hozz a mi Krisztusunk, aki ezeket mondotta: Vesd le saruidat, jjj ide s figyelj rm! (v: Kiv 3, 5). 4 erre levetette sarujt s odament, hallotta a parancsot, hogy menjen le Egyiptomba, s vezesse ki onnt a zsid npet, nagy ert kapottaveletzalakjbanbeszlKrisztustl,majdlementskiisvezettenpt,nagy csodkatmvelt;shaezekettakarjtoktanulmnyozni,rsaiblpontosan megismerhetitek. LXIII.1.Azsidsgmgmaisazttantja,hogyamegnevezhetetlenIstenbeszlt Mzessel. 2. Ezrt a prftai Llek a fentebb emltett Izais prfta ltal meg is fedte ket, a mridzettszavakkal:Mgazkrismegismerigazdjt,aszamrisurnakjszolt,de Izrael nem ismer meg engem, saz n npem nem rt meg engem (v:Iz 1, 3 s) 3. Jzus, a Krisztus is hasonlkppen megfeddte a zsidkat, mivel k nem ismertk fel, mit jelent, hogy Atya, s mit a Fi, ezekben a szavakban: Senki sem ismeri az Atyt csak a Fi, s a Fit sem ismeri ms, csak az Atya, s akinek a Fi azt kinyilatkoztatja (v: Mt 11, 27). Az Isten Igje ugyanisnekiFia,mintaztmrazelbbiekbenmondottuk.5.Angyalnaksapostolnakis nevezi t, mivel hirdette meg mindazt, amit tudni kell, s elkldetett, hogy megmagyarzza mindazt,amithirdetett,ahogyanmagaamiUrunkismondotta:Akihallgatengem,azt hallgatja, aki kldtt engem (v: Mt 10, 40). Mzes rsaibl ez vilgosan kitnik. 7. Ezekben ugyanisaztmondja:gyszltazIstenangyalaacsipkebokortzneklngjban:nvagyok az, aki van, brahm Istene, Izsk Istene, Jkob Istene, atyidnak Istene, menj le Egyiptomba, svezesdkinpemet(v:Kiv3,2-5).Amipedigrsaibanezekutnkvetkezik,ha akarjtok,megismerhetitek,ittnemsorolhatunkelmindent.10.Amitmiittidztnk,annak igazolsrairtukle,hogyazIstenFiasapostola,Jzus,aKrisztus,kielbbIgevolt,s egyszer tz alakjban jelent meg, mskor mega testetlen lnyek alakjban, most pedigIsten akaratbl az emberi nemrt ember lett, vllaltaa szenvedst is, eltrtemindazt, amit csak a gonoszdmonokmveltekelleneatudatlanzsidkfelhasznlsval.11.Vilgosakvoltaka szavakszmukra,melyekMzesknyveibenolvashatk:sigyszltazIstenangyala Mzeshezacsipkebokorbanatzlngjban:nvagyokaz,akivan,brahmIstene,Izsk Istene,JkobIstene;akitamindensgatyjnaksalkotjnakmondanakazok,akikgy beszlnek.12.EzrtkorholtaketaprftaiLlekilyenszavakkal:Izraelnemismertmeg engem,aznnpemnemrtettmegengem(v:Iz1,3).13.VagymsuttJzus,mintmr idztk, gy szlt hozzjuk: Senki sem ismeri az Atyt csak a Fi, s a Fit sem ismeri ms, csak az Atya, s akinek azt a Fi kinyilatkoztatja (v: Mt 11, 27). 14. A zsidk mindig is gy tartottk, hogy a mindensg Atyja beszlt Mzessel, mrpedig az, aki beszlt vele, az az Isten Fiavolt,akitangyalnaksapostolnakisneveznk,sezrtmltnkorholtaketaprftai Llek meg maga Krisztus is, mert sem az Atyt, sem a Fit nem ismertk. 15. Akik ugyanis a Fit Atynak mondjk, azok leleplezdnek, mert nem ismerik az Atyt, s arrl sem tudnak, hogyamindensgAtyjnakvanFia,akiIstenIgjesElsszlttje,sIsten.16.Elszra tz alakjban s testetlen formban beszlt Mzessel, meg a tbbi prftval, most pedig, a ti uralmatok idejn -. mint azt mr fentebb mondottuk, az Atya akarata szerint emberr lett a Szzltalabennehivkdvssgre,skitasztottlettselviselteaszenvedst,hogy hallvalsfeltmadsvallegyzzeahallt.17.AcsipkebokorblMzesugyanisezt hallotta: n vagyok az, aki van, Abrahm Istene, Jkob Istene, Izsk Istene, atyidnak Istene (v: Kiv 3, 25) azt jelenti, hogyezek a meghalt emberek Krisztusi s azok is maradnak; azsszesemberkzttkalegelskknttartottakkillhatatosanIstenkeressben.; Abrahm Izsknak az atyja volt, Izsk pedig Jkob, ahogy azt Mzes lerta. LIV.1.AdmonokpedigfellltottkanevezettKorszobrtavzforgsokfl, Zeuszlenynakmondtkt,deezzelaMzesltalelmondottakatakartkutnozni,saz elbbiekblmegrthetitek,hogymirt.2.Mzesugyanisaztmondotta,amitkorbbanmr idztem:KezdetbenalkottamegIstenazegetsafldet,3.afldpediglthatatlans megformlatlan volt, s az Isten Lelke lebegett a vizek felett (v: Ter 1,13). 4. Hogy a vizek felettlebegIstenLelktutnozzk,Korrl,Zeuszlenyrlbeszltek.5.Agonoszok azonban Athnt is Zeusz lenynak mondottk, aki nem szerelmi egyeslsbl szletett, rla lltottk, hogy a gondolkod isten szava ltal alkotta meg a vilgot, s gy els gondolatnak Athntmondottk,amitmippolyannevetsgesnektartjuk,mintatbbit,hogyaz elgondolsalakjtasszonyiformbanjelentikmeg.6.Zeusztbbiemlegetettfiaitmint apjukat cselekedeteik vdoljk. LXV.1.Mipedig,miutnmegtrtntannaklemosdsa",kielfogadtatantsunkats hozznkcsatlakozott,odavezetjktazokhoz,kikettestvreknekhvunk,aholegybegylve kzsenimdkozunkmagunkrt,amegvilgostottrt,megatbbiekrt,mindenkirtigen buzgn,brholislegyenek;hogymiutnazigazsgotmegtanultuk,ahelyesletre trekedjnk, tetteinkben a jt kvessk, azon legynk, hogy parancsait megtartsuk, s az rk dvssgetelnyerjk2.Iminkbefejezsekorcskkalkszntjkegymst.3.Ezekutna testvrekelljrjhozkenyeretskelyhetvisznekvzzelvegytettborral,akikezbeveszi, dicsretet s dicstst mond a mindensg Atyjnak a Fi s a Szentllek neve ltal, hlt ad nekisldstmondhosszasanazokrt,amiketneknkadott,hogybennnketezekre mltatott.Imishlaadsnakbefejezsekppenazegsznprfeleliazment.4.Az menhbersz,amiannyitjelent:gylegyen.5.Azelljrhlaadsasazegsznp felelete utnaz ltalunkdiknusoknak nevezettek minden jelenlevnek osztanak a hlaads kenyerbl s a vzzel elegytett borbl, visznek belle a tvollevknek is. LXVI.1.Eztatpllkotmieukharisztinaknevezzk,senkikvlllnemrszesedhet belle, csak aki igaznak fogadja el a tlnk kapott tantst, s lemosdott a bnk bocsnatra-az jjszlets frdjben, s gy l, ahogyan azt Krisztus meghagyta. 2. Ezeket mi nem gy vesszk,mintkznsgeskenyeretvagykznsgesitalt,hanemmintamegtestesltJzus Krisztus,MegvltnkazIstenIgjeltalamidvssgnkrtfelvetttestetsvrt,az hlaadimjvalmegldotttpllkot,amiblvrnkstestnkaztvltozsrtelmben tpllkozik, s azt tanultuk, hogy a megtesteslt Jzusnak teste s vre ez. 3. Az apostolok is emlkirataikban, melyeket evangliumoknak neveznk, gy hagyomnyoztk, ahogyan azt k parancsknt kaptk, hogy Jzus fogta a kenyeret, hlt adott s gy szlt: Ezt cselekedjtek az n emlkezetemre. Ez az n testem. Ugyangy fogta a kelyhet is, hlt adott s gy szlt: Ez aznvrem.scsupncsaknekikhagytameg.4.Brahitvnydmonokisutnoztk, amikorMitrszmisztriumaiban,abeavatsiszertartsbankenyeretsegykehelyvizet tesznek le bizonyos szavak elmondsa kzben, mint ezt ti is tudjtok, vagy megtudhatjtok". LXVII.1,Mipedigatovbbiakbanerremindigklcsnsenemlkeznk,skik bennerszeslnk,mindennlklzneksegtsgrevagyunk,smindrkrekzssgben maradunkegymssal.2.Mindenrt,amitcsakmagunkhozvesznk,ldjukamindensg Alkotjt,Fia,JzusKrisztussaSzentllekltal.3.saNaprlelnevezettnapon mindannyian,vrosokbansfalvakbanegyarntsszejvetelttartunk,aholfelolvassukaz apostolokemlkirataitsaprftkrsait,amennyireaztazidengedi.4.Afelolvas elhallgatsa utn az elljr beszdben int s buzdt, hogy ezeket a szp dolgokat tetteinkkel utnozzuk.5.Majdmindannyianfelllunk,kzsenimtmondunk,imnkbefejezsekor kenyeret,bortsvizthoznakoda,sazelljramennyireazerejbltelikimts hlaadstmarad,sanprfeleliazmen-t.Ezutntrtnikazoknaktovbbtsas sztosztsa,amelyekfeletthlaadstmondott,atvollevknekiskldenekbellea diaknusokltal.6.Ajmdak,sakiakar,ki-kiszndknakmegfelelenadakozik,azt amitjnaklt;azsszegyjtttadomnyokatazelljrelteszi,sbellegondoskodikaz rvkrlsazzvegyekrl,azokrlakikbetegsgvagymsoknlfogvaszksget szenvednek, tovbb a bebrtnzttekrl, az tutaz idegenekrl; egyszval mindenkin segt, akiarrarszorul.7.AzrtaNapnapjntartjukmindannyiansszejveteleinket,mertezaz elsnap,mlybenazIstenasttsgsazanyagmegvltoztatsvalalkottaavilgot,s Jzus Krisztus, a mi Megvltnk ezen a napon tmadt fel a halottak kzl, mert a Szaturnusz napjaelttinaponfesztettkkeresztre,saSzaturnusznapjautninapon,vagyisaNap napjnjelentmegapostolainakstantvnyainak,stantottaketezekre,melyeketmost eltek trunk, hogy megfontoljtok. LXVII. 1. Ha gy ltjtok, hogy mindennek rtelme van s igaz, tartstok tiszteletben, de ha mer locsogsnak tnne, mint vnasszonyos fecsegst vesstek el, de ne szabjatok ki r hallostletet,mintellensgeitekre,mertsemmigonoszatnemtesznk.2.Azelbbiekben mr hangslyoztuk, hogy nem tudtok ti sem elfutni Isten jvend tlete ell, ha kitartotok az igazsgtalansgban, mi ugyanisezt kiltjuk: Trtnjen az, ami kedvesaz Istennek. 3. Minta hatalmasskitncsszr,Hadrianus,atytoklevelblkiindulvakrjktletekazt,hogy krsnkreszolgltassatokigazsgot,seztnemcsakHadrianusrendeletrehivatkozva krjk,mintinkbbabblameg-fontolsbl,hogyazigazsgszolgltatshozmindenkinek jogavan,ezrtrtukmegkrvnynket,melybenfeltrtukgynket.4.Csatoljukhozz Hadrianuscsszrlevelnekegymsolatt,ezzelismegakarunkgyznibenneteketarrl, hogymiazigazsgotakarjuk.5.Alevlmsolataez:MINUCIUSFUNDANUSZNAK. Leveledet, amit rtl nekem, tvettem Serenius Granianusztl, a kitn frfitl, kinek te most utdavagy.7.Nincskedvemre,hogyelintzetlengyethagyjakhtra,nehogyazemberek emiatt nyugtalankodjanak, vagy hogy ezzel indtkot adjak a zavartkeltk gonosztetteihez.8. A provincik kormnyzinak krsre (rom), hogy megfontoltan lpjenek fel a keresztnyek gyben,brsgokelttvonjkfelelssgreket,gykbenennekmegfelelenjrjanakel, nemengedveegyesekkveteldzsnekvagyhangoskodsnak.9.Mertinkbbaza mltnyos,hogyvalakinekrgalmazsttekivizsgljad.10.Haafelhozottvdatigazolniis tudjk,abncselekmnnyelarnyosbntetstszabjki,dehavalakicsakargalmazs kedvrttesziezt,Herkulesre,bntesdmeginkbbttlkapsamiatt,jrjelellenegy, ahogy mltnyosnak tallod.