7
ERDŐ TELEK TELEK UTCA JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 1. helyszínrajz Élő feladat. Dozmat kis Vas-megyei település, Árpád-kori templommal, kis lélekszámmal, de ennek ellenére tele vitalitással. Az osztrák határ közelsége munkalehetőséget teremt, jó minőségű élet reményével kecsegtet, minek következményeként a falu folyamatosan fejlesztési területeket jelöl ki a történeti mag perifériáin. Ilyen új parcellázású területen fekszik a tervezési terület, melyet déli irányból intenzív erdőterület határol. Szülők, három pici gyermek, biztos ausztriai egzisztencia. Alapvetés volt a jól elkülöníthető generációs területek kialakítása, ami a szülők részére alkalom adtán nyugodt, rekreációs lehetőséget kínál, s a későbbiekben a felnőtt gyermekek önálló élettere is zavartalanul biztosítható. A két izolált szárnyat a lakótér köti össze, amely olyan diffúz tér, ami az Alpok irányába gyönyörű panorámát kínál, az erdő irányába pedig egy differenciált térsort nyit meg. A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappalinak a meghosszabbítása, esőnapokon is megfelelő védelmet nyújt, továbbá erős nyári napokon hűs, átszellőzött élettér. Az épület egésze passzív-ház minőségű thermo-burokkal rendelkezik, de hangsúlyozottan nem passzív-ház. Szellőztetni kell! A nyitható ablakfelületek léte kulcskérdés a külső-belső életterek minél gazdagabb használata szempontjából. A ház teljes energetikai rendszere megújuló energia forrásokra tervezett.

JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

ERDŐ TELEK TELEK UTCA

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 1.

helyszínrajz

Élő feladat. Dozmat kis Vas-megyei település, Árpád-kori templommal, kis lélekszámmal, de ennek ellenére tele vitalitással. Az osztrák határ közelsége munkalehetőséget teremt, jó minőségű élet reményével kecsegtet, minek következményeként a falu folyamatosan fejlesztési területeket jelöl ki a történeti mag perifériáin. Ilyen új parcellázású területen fekszik a tervezési terület, melyet déli irányból intenzív erdőterület határol. Szülők, három pici gyermek, biztos ausztriai egzisztencia. Alapvetés volt a jól elkülöníthető generációs területek kialakítása, ami a szülők részére alkalom adtán nyugodt, rekreációs lehetőséget kínál, s a későbbiekben a felnőtt gyermekek önálló élettere is zavartalanul biztosítható. A két izolált szárnyat a lakótér köti össze, amely olyan diffúz tér, ami az Alpok irányába gyönyörű panorámát kínál, az erdő irányába pedig egy differenciált térsort nyit meg. A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappalinak a meghosszabbítása, esőnapokon is megfelelő védelmet nyújt, továbbá erős nyári napokon hűs, átszellőzött élettér.Az épület egésze passzív-ház minőségű thermo-burokkal rendelkezik, de hangsúlyozottan nem passzív-ház. Szellőztetni kell! A nyitható ablakfelületek léte kulcskérdés a külső-belső életterek minél gazdagabb használata szempontjából. A ház teljes energetikai rendszere megújuló energia forrásokra tervezett.

Page 2: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

gépészet

mosókonyha

gard.

szülői háló

könyvtár szobagyerekháló I.

gyerekháló II.

gyerekháló III.

gyerek nappalifedett terasz

átrium

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 2.

földszinti alaprajz emeleti alaprajz

Page 3: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 3.

a-a metszet északi homlokzat

déli homlokzat

b-b metszet

Page 4: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,
Page 5: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

ERDŐ TELEK TELEK UTCA

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 1.

helyszínrajz

Élő feladat. Dozmat kis Vas-megyei település, Árpád-kori templommal, kis lélekszámmal, de ennek ellenére tele vitalitással. Az osztrák határ közelsége munkalehetőséget teremt, jó minőségű élet reményével kecsegtet, minek következményeként a falu folyamatosan fejlesztési területeket jelöl ki a történeti mag perifériáin. Ilyen új parcellázású területen fekszik a tervezési terület, melyet déli irányból intenzív erdőterület határol. Szülők, három pici gyermek, biztos ausztriai egzisztencia. Alapvetés volt a jól elkülöníthető generációs területek kialakítása, ami a szülők részére alkalom adtán nyugodt, rekreációs lehetőséget kínál, s a későbbiekben a felnőtt gyermekek önálló élettere is zavartalanul biztosítható. A két izolált szárnyat a lakótér köti össze, amely olyan diffúz tér, ami az Alpok irányába gyönyörű panorámát kínál, az erdő irányába pedig egy differenciált térsort nyit meg. A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappalinak a meghosszabbítása, esőnapokon is megfelelő védelmet nyújt, továbbá erős nyári napokon hűs, átszellőzött élettér.Az épület egésze passzív-ház minőségű thermo-burokkal rendelkezik, de hangsúlyozottan nem passzív-ház. Szellőztetni kell! A nyitható ablakfelületek léte kulcskérdés a külső-belső életterek minél gazdagabb használata szempontjából. A ház teljes energetikai rendszere megújuló energia forrásokra tervezett.

Page 6: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

gépészet

mosókonyha

gard.

szülői háló

könyvtár szobagyerekháló I.

gyerekháló II.

gyerekháló III.

gyerek nappalifedett terasz

átrium

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 2.

földszinti alaprajz emeleti alaprajz

Page 7: JÖVŐ OTTHONA · 2019. 1. 21. · A differenciált térsor első eleme az átrium, mely véd a „sötét erdő rémeitől”, a fedett-nyitott tér a gyermek nappali nak a meghosszabbítása,

JÖVŐ OTTHONA építészeti ötletpályázat_I. kategória_családiház, Dozmat 3.

a-a metszet északi homlokzat

déli homlokzat

b-b metszet