127
J e g y z ő k ö n y v Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről (2019/XIV. ülés) Az ülés helye: Városháza 1. sz. tanácskozóterem (Karcag, Kossuth tér 1. sz.) Jelen vannak: Dobos László polgármester, Gyurcsek János alpolgármester, Dr. Kanász-Nagy László, Nagyné László Erzsébet, Karcagi-Nagy Zoltán, Szepesi Tibor, Pánti Ildikó, Andrási András, Lengyel János, Kozma Dániel képviselők Rózsa Sándor jegyző, Dr. Czap Enikő aljegyző, Dr. Bukács Annamária irodavezető, Szabóné Bóka Réka költségvetési csoportvezető, Kósáné Bene Hajnalka kistérségi csoportvezető, Nyester Ferenc önkormányzati tanácsadó, Nagyné Major Mária intézményi és civil kapcsolatok ügyintéző, Dr. Kovács László jogtanácsos, Gulyás Ferencné a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetője, Andrási István a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője, Karcag TV, FM Rádió, Donkó Gábor informatikus, Bene Julianna szervezési ügyintéző, Kompanekné Sánta Mária szervezési ügyintéző, jegyzőkönyvvezető, a lakosság és a pártok képviseletében 20-25 Távolmaradt: Molnár Pál képviselő, Sári Kovács Szilvia alpolgármester Dobos László polgármester: Köszöntötte a képviselő-testület tagjait, a meghívottakat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy 10 fő megjelent, az ülés határozatképes, s azt megnyitotta. Indítványozta, hogy a képviselő-testület a kiküldött meghívóban foglaltaknak megfelelően tárgyalja meg a napirendet.

Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

J e g y z ő k ö n y v

Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről (2019/XIV. ülés)

Az ülés helye: Városháza 1. sz. tanácskozóterem (Karcag, Kossuth tér 1. sz.)

Jelen vannak: Dobos László polgármester, Gyurcsek János alpolgármester, Dr. Kanász-Nagy László, Nagyné László Erzsébet, Karcagi-Nagy Zoltán, Szepesi Tibor, Pánti Ildikó, Andrási András, Lengyel János, Kozma Dániel képviselők

Rózsa Sándor jegyző, Dr. Czap Enikő aljegyző, Dr. Bukács Annamária irodavezető, Szabóné Bóka Réka költségvetési csoportvezető, Kósáné Bene Hajnalka kistérségi csoportvezető, Nyester Ferenc önkormányzati tanácsadó, Nagyné Major Mária intézményi és civil kapcsolatok ügyintéző, Dr. Kovács László jogtanácsos, Gulyás Ferencné a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetője, Andrási István a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője, Karcag TV, FM Rádió, Donkó Gábor informatikus, Bene Julianna szervezési ügyintéző, Kompanekné Sánta Mária szervezési ügyintéző, jegyzőkönyvvezető, a lakosság és a pártok képviseletében 20-25 fő

Távolmaradt: Molnár Pál képviselő, Sári Kovács Szilvia alpolgármester

Dobos László polgármester: Köszöntötte a képviselő-testület tagjait, a meghívottakat.

A jelenléti ív alapján megállapította, hogy 10 fő megjelent, az ülés határozatképes, s azt megnyitotta.

Indítványozta, hogy a képviselő-testület a kiküldött meghívóban foglaltaknak megfelelően tárgyalja meg a napirendet. Dobos László polgármester: Van-e további napirendi javaslat?

További napirendi javaslat nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Ismertette a napirendet.

N a p i r e n d : E l ő a d ó :

1. Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról

Dobos László

2. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítására

Dobos László

Page 2: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

2

3. Javaslat Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X.16.) önkormányzati rendelet módosítására

Rózsa Sándor

4. Javaslat az egyes haszonbérbe adott termőföldek 2020. évi haszonbérleti díjának mértékére

Dobos László polgármester

5. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi munkatervéről szóló 325/2018. (XII.13.) "kt." sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

6. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága létrehozásáról szóló 236/2019. (X.24.) "kt." sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

7. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodás felülvizsgálatára

Dobos László polgármester

8. Javaslat Karcag Város Településrendezési eszközei 2019. évi 2. módosításának 8. módosítási céljához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségességére

Dobos László polgármester

9. Javaslat Karcag Város településrendezési eszközeinek 2019. évi 2. módosításához kapcsolódó véleményezési szakasz zárására

Dobos László polgármester

10. Javaslat a karcagi általános iskolák felvételi körzeteire a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részére

Dobos László polgármester

11. Javaslat a MEDICOPTER Alapítvány támogatására Dobos László polgármester

12. Javaslat az Emergency Service Kft. által ellátott központi orvosi ügyeleti ellátás kiegészítő finanszírozására, valamint az ellátási időszak meghosszabbítására

Dobos László polgármester

13. Javaslat a Karcag, Horváth F. u. 3-5. fsz. 1. sz.alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról szóló 173/2012 (VI.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

14. Javaslat a Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatti épület egyik helyiségében Városi Bíróság részére történő helyiségbiztosításról szóló 405/1994. (IX.27.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

Page 3: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

3

15. Javaslat a Karcag, Baross u. 44. szám alatti helyiség Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete részére történő használatba adásáról szóló236/2011. (V. 25.) „kt.” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

16. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 43 m2 alapterületű 56 m2alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Feretrum Temetkezési Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 368/2011. (VI.30.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

17. Javaslat a Karcag, Dózsa Gy. út 2. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló 37,9 m2 és 24,28 m2

alapterületű helyiségek Kerekes Bt. részére történő további bérbeadásáról,és a Kerekes Bt. által bérelt 37,9 m2 és 24,28 m2 alapterületű helyiségek bérleti díj csökkentéséről szóló 125/2015. (V.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

18. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló 148,73 m2 alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 96/1997. (IV.29.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

19. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló 90 m2 alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 236/2006. (V.30.) „kt.” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

20. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségből nyíló, belső udvari raktár bérbeadásáról szóló 15/1998. (I.27.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

21. Javaslat a Karcag, Ohio tér 2. szám alatti 20,88 m2

alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Full Autóklinika Kft. részére történő bérbeadására

Dobos László polgármester

22. Javaslat a karcagi 545 hrsz.-ú ingatlanból 84 m2

területre földhasználati jog Magyar Telekom Nyrt. részére történő bejegyzésére

Dobos László polgármester

23. Javaslat a Karcagi Laktanyában található 5376/16 hrsz-ú ingatlanból 800 m2 nagyságú terület MultiTec Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 203/2018. (VI.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

Page 4: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

4

24. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Rózsa Sándor jegyzőDr. Czap Enikő aljegyzőSzabóné Bóka Réka költségvetési csoportvezetőDr. Bukács Annamária irodavezetőDr. Kovács László jogtanácsos

25. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterének PH/7191-4/2019. számú határozata ellen Csombordi Istvánné 5300 Karcag, Kátai Gábor utca 52. szám alatti lakos által benyújtott fellebbezés elbírálására

Dobos László polgármester

26. Javaslat a „Karbantartó műhely kiépítése” című pályázat saját forrás kiegészítésére

Dobos László polgármester

27. Javaslat a Szolnok, Tenyőszigeten található egyes önkormányzati tulajdonú ingatlanok KVG Kft. részére történő értékesítésére

Dobos László polgármester

28. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 12 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Molnár-Brehó Mónika részére történő bérbeadásáról szóló 300/2017. (XI.29.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

29. Javaslat a Karcag, Kossuth tér 5. szám alatti, 29,39 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Csanádi Zoltán Lőrinc részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról szóló 115/2016. (IV.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

30. Javaslat a Karcag, Ohio téri üzlethelyiségekhez tartozó földterület részbeni bérbeadásáról szóló határozatok módosítására

Dobos László polgármester

31. Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 24 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Szabó Gábor részére történő bérbeadásáról szóló 126/2018. (IV.26.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester

32. Javaslat a Karcag, Kisújszállási u. 47. sz. alatti 15 m2

alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Varga Zsuzsanna részére történő pályázaton kívüli bérbeadására

Dobos László polgármester

Page 5: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

5

33. Javaslat a Karcag, Kisújszállási út 47. szám alatt található 6. számú önkormányzati bérlakás bérbeadására

Dobos László polgármester

Szavazásra tette fel a napirendet. Aki azzal egyetért, jelezze.

A képviselő-testület döntése: 10 igen szavazat, nemleges szavazat, tartózkodás nem volt

255/2019. (XI.28.) „kt.” sz. h a t á r o z a ta Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. november 28-ai ülése napirendjének elfogadásáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az ismertetett napirendet

e l f o g a d j a .

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai, lakóhelyeiken 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Aljegyzői Iroda, helyben

Dobos László polgármester: Javasolta, hogy a 25-től 33-ig terjedő napirendi pontokat – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 46. § (2) bekezdés a) és c) pontja értelmében – zárt ülés keretében tárgyalja meg a képviselő-testület.

Aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 10 igen szavazat, nemleges szavazat, tartózkodás nem volt.

256/2019. (XI.28.) „kt.” sz. h a t á r o z a tzárt ülés megtartásáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 25-től 33-ig terjedő napirendi pontokat – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) és c) pontja értelmében – zárt ülés keretében tárgyalja meg.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai, lakóhelyeiken 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Aljegyzői Iroda, helyben

Page 6: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

6

Dobos László polgármester: Kérte, hogy jegyző úr a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről adjon tájékoztatást.

Rózsa Sándor jegyző:

"November 2-án került megrendezésre a II. világháborús hadtörténeti kiállítás megnyitója a Civilházban. A megnyitón Pánti Ildikó képviselő vett részt.

Szintén november 2-án, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényén Pánti Ildikó képviselte az önkormányzatot.

November 7-től 12-ig a Swarzheide-ban tartott testvérvárosi rendezvényeken Kovács Szilvia alpolgármester képviselte városunkat.

November 6-án Dr. Ötvös László református lelkész ajánlotta legújabb köteteit az érdeklődők figyelmébe a Csokonai Könyvtárban.

November 8-án koszorúzási ünnepséggel és ünnepi hangversennyel emlékeztek Erkel Ferencre az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye növendékei és tanárai. A műsorban közreműködött Czébely Beáta zongoraművész-tanár, az MMA ösztöndíjasa és Bacsi János zongoraművész-tanár. Az Önkormányzat képviseletében Szepesi Tibor vett részt az eseményen.

November 4-én megalakult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei közgyűlés, melynek ismét tagja lett Dobos László polgármester úr.

November 14-én megalakult a Karcagi Többcélú Kistérségi Tanács, mely szervezet elnökének, immáron 3. alkalommal Dobos László polgármester urat választották.

November 14-én az Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ a cukorbetegek világnapja alkalmából előadásokat és egészségi állapotfelmérést végzett a Déryné Kulturális Központban.

November 16-án 16. alkalommal rendezte meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda OVI-GÁLA című programját a Déryné Kulturális Központban. A rendezvényt Molnár Pál képviselő nyitotta meg, jelen volt Pánti Ildikó képviselő.

November 17-én Rákász Gergely orgonaművész Lords of Organ című koncertjére várták az érdeklődőket a református templomba.

November 19-én a Szent Erzsébet Búcsú alkalmából műsorral egybekötött szentmise volt az Erzsébet Kápolnában. Jelen voltak Kovács Szilvia alpolgármester és Pánti Ildikó képviselő.

November 21-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság komplex védelmi igazgatási felkészítésén Dobos László polgármester vett részt.

November 22-én a Világjárók sorozat vendégeként Fazekas Róbert mesélt jordániai útjáról az Ifjúsági Házban.

November 23-án jótékonysági műsoros estre várták az érdeklődőket a Kiskulcsosi Általános Iskolába. A rendezvény bevételét az iskola járdájának felújítására fordítják a szervezők. A rendezvényen Szepesi Tibor képviselte városunk önkormányzatát.

Page 7: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

7

November 25-én az Arany János úti Általános Iskola tájékoztató fórumán az Intézményi Tanács tagjaként részt vett Pánti Ildikó képviselő.

November 26-án a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület közszféra tagozatának ülésén, majd az azt követő közgyűlésen Dobos László polgármester képviselte városunkat.

November 27-én a 8. számú választókörzet képviselője, Pánti Ildikó lakossági fórumot tartott a Kádas György EGYMI Karcagi Tagintézményében."

Dobos László polgármester: Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, hozzászólás nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatás elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 10 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

257/2019. (XI.28.) „kt.” sz. h a t á r o z a ta két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a két testületi ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót e l f o g a d j a .

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai, lakóhelyeiken 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Aljegyzői Iroda, helyben

Dobos László polgármester: A napirendi pontok tárgyalása előtt köszöntötte Nagy Katalint, a Karcagi Járási Hivatal, Foglalkoztatási Osztály, aktív eszköz szakügyintézőjét, aki – október 23. alkalmából – Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.

A kitüntetéshez az önkormányzat nevében szívből gratulált, további munkájához jó erőt, egészséget kívánt.

Felkérte, hogy legyen szíves kifáradni és a virágcsokrot átvenni!

– Nagy Katalin köszöntése, virágcsokor átadása –

Dobos László polgármester: Köszöntötte továbbá Takácsné Csikós Anikót, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola igazgatóhelyettesét, aki – a Tiszántúli Református Egyházkerület által alapított – Református Közoktatásért-díjban részesült.

Page 8: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

8

A méltó elismeréshez az önkormányzat nevében szívből gratulált, további munkájához jó erőt, egészséget kívánt!

Felkérte, hogy legyen szíves kifáradni és a virágcsokrot átvenni!

– Takácsné Csikós Anikó köszöntése, virágcsokor átadása –

Dobos László polgármester: Köszöntötte Jobbágy Ildikó Máriát, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola pedagógusát, aki – Dr. Fekete Károly püspök úr és Koncz Tibor esperes úr által átadott – Református Nagykunságért Pedagógiai-díjban részesült.

A rangos elismeréshez az önkormányzat nevében szívből gratulált, további munkájához jó erőt, egészséget kívánt!

Felkérte, hogy legyen szíves kifáradni és a virágcsokrot átvenni!

– Jobbágy Ildikó Mária köszöntése, virágcsokor átadása –

Dobos László polgármester: Köszöntötte

Tasiné Fajkuczius Ivett r. százados asszonyt, a Karcagi Rendőrkapitányság, Kunhegyesi Rendőrőrs, Bűnügyi Alosztály, alosztályvezetőjét és

Babócsi László r. őrmester urat, a Karcagi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Járőr- és Őrszolgálati Alosztály, járőrvezetőjét

akik, Nemzeti Ünnepünk alkalmából megyei főkapitányi elismerésben és jutalomban részesültek.

Az elismeréshez az önkormányzat nevében szívből gratulált, további munkájukhoz kitartást, jó erőt, egészséget kívánok!

Bejelentette, hogy Tasiné Fajkuczius Ivett sajnos nem tudott részt venni az ülésen.

Felkérte Babócsi László r. őrmester urat, hogy legyen szíves kifáradni és az ajándékot átvenni!

– Babócsi László köszöntése, ajándék átadása –

Dobos László polgármester: Köszöntötte Kardos Péter Márton tű. századost, a karcagi hivatásos tűzoltóparancsnokság műszaki biztonsági tisztjét, aki október 23. alkalmából főigazgatói elismerésben részesült.

Az elismeréshez az önkormányzat nevében szívből gratulált, további munkájához kitartást, jó erőt, egészséget kívánt!

Felkérte, hogy legyen szíves kifáradni és az ajándékot átvenni!

– Kardos Péter Márton köszöntése, ajándék átadása –

Page 9: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

9

Dobos László polgármester: Bejelentette, hogy a szabadságolási tervtől eltért, a két ülés között eltelt időszakban október 31-én vett ki szabadságot.

Ismertette, hogy napirend előtti kérdések feltevésére van lehetőség. A kérdések megválaszolására a napirendek megtárgyalását követően kerül sor.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Szepesi Tibor képviselő: Nehezményezte, hogy a gyors elérésű internet hálózat készítése során a járdákat, átereszeket, kábeleket, útalapokat megrongálják. Kérte, hogy mérjék fel és az ott végzett munkákat vizsgálják meg, tegyék meg a szükséges lépeseket.

Dobos László polgármester: Öröm számukra az, ha a város fejlődik, ilyen a gyors internet hálózat kiépítése is. Nyilvánvaló, hogy a kiépítése rombolással jár, de az utómunkálatokat olyan szinten kell elvégezni, mintha mi sem történt volna. Kérte jegyző urat és a hivatal azon munkatársait, akik ezért felelősek, hogy a helyreállítás történjen meg olyan szinten, hogy semmit észre ne lehessen venni. Nyomatékosan kérte, hogy csak abban az esetben vegyék át a munkát, ha az tökéletes helyreállítással párosult.

Lengyel János képviselő: Több, mint félévvel ezelőtt kezdődött jogellenes helyzetre hívta fel a figyelmet és kérte az önkormányzatot, hogy a lehető leghatározottabban lépjen fel a jogsértéssel szemben. Az érintett gazdák türelme elfogyott, rengeteg kárt és kellemetlenséget okozott számukra ez az állapot, ami nem más, minthogy a Karcagpusztáról induló és majdnem a Bucsai-híd lábához és a Gyarmati útba torkolló, szilárd burkolatú önkormányzati fenntartásban lévő mezőgazdasági utat, a Sebeséri sertéstelep tulajdonosa önkényesen, jogtalanul lezárta a közforgalom elől.

Most, hogy beállt az esős idő a földutak járhatatlanná váltak, így nagyon nagy szükség van erre az útra. A mentő sem tud eljutni a betegekhez, emberéleteket veszélyeztet. Járványveszélyre hivatkozva záratta le a telep tulajdonosa, de ez nem így van, ez nem így működik. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének engedélye szükséges a lezáráshoz, de ő ilyen engedélyt nem adott ki.Tudomása szerint már Hubai Imre a gazdák képviseletében is kérte polgármester urat, hogy szolgalmi jogot gyakoroljon a város erre a 100 m-es szakaszra. Véleménye szerint is ez lenne a legjobb, mivel a szolgalmi jog hosszú távra biztosítaná az út használatot a gazdák számára. Kérte polgármester urat, hogy erélyesen, határozottan lépjen fel, hogy a gazdák tudják használni az utat.

Dobos László polgármester: Nyilvánvaló, hogy a környéken lakóknak ez komoly kellemetlenséget jelent. Az a földbirtokos, akinek sertéstelepe van, az megvásárolta azt az útszakaszt is, – nem az önkormányzattól – amely ehhez a telephez tartozik, ez egy magántulajdonú terület, semmiképpen nem közterület. Annak a vizsgálata folyik, hogy ezt az utat mások is használhatják-e, vagy sem. Ha jogszerűtlen is a lezárás, az önkormányzatnak erre semmilyen hatásköre nincsen, de mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ez a helyzet valamilyen megoldást találjon, orvoslásra kerüljön. Csak jogi, legális eszközökkel tehetik ezt meg.Kérte jegyző urat, tájékoztassa a jelenlévőket a jelenlegi helyzetről.

Page 10: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

10

Rózsa Sándor jegyző: Jelen pillanatban hatósági ügy van folyamatban ezzel kapcsolatosan, ezt mindenképpen meg kell várni. A felmerült útszolgalom keletkeztetése az önkormányzattól, csak ezután következhet. Addig nem tudnak az ügyben semmit tenni. Ahogy polgármester úr is mondta, az önkormányzat mindenképpen megoldást akar találni.

Andrási András képviselő: Van egy csatornahálózat a városban, ami felújításra szorul, amely szép lassan talán meg is oldódik. Kérdése, hogy mikorra várható, mivel a munkatempó igen lassú. Mikorra fog a felújítás befejeződni, mit tesz ebben az ügyben a TRV? Budapesten van olyan cég, amely két hét alatt megoldotta és nem ilyen forgalmi viszonyok mellett. Valószínű Bakondi Patrik vezérigazgató úr Karcag városát nem viseli a szívén, mint ahogyan azt a karcagiak szeretnék. Kérte polgármester urat, hogy jelezze, elvárják a gyors, pontos és precíz munkát a városban, valamint azt is, hogy minél előbb fejeződjön be a munka, az útfelülete is olyan legyen, ami elvárható. Ez igazából a Közúthoz tartozik, melynek a vezetője szintén nem Karcag centrikus. Időközben a Dózsa György út állapota is elromlott, valamint a Szent István sgt. állapota is hasonló, komoly felújítást igényel. Kérte polgármester urat, hogy ebben a kérdésben is szorgalmazza a közútkezelőt.

Itt ragadta meg az alkalmat és indítványozta, hogy évente két alkalommal hívják meg képviselő-testületi ülésre az érintett cégek vezetőit, Bakondi Patrik és Vántsa Zoltán vezérigazgató urakat. Javasolta, hogy áprilisban, majd ősszel is hívják meg őket és számoljanak be, hogy mit sikerült végrehajtani az ígéretekből. Jó lenne ha, a cégek vezetői személyesen jönnének el és számolnának be a munkálatokról.

Javasolta továbbá, hogy a postánál lévő parkolót fel kellene újítani, a lánckorlátot véleménye szerint meg kellene szüntetni, mert balesetveszélyes. Vagy a másik megoldás, hogy meg kell tiltani ott a parkolást. Át kellene gondolni, szintén a közútkezelőt is bevonni a kérdésbe és közösen megoldást találni.

A piac környékén lakók sérelmezik, hogy a társasházi lakóközösség szeméttárolóit a piacon üzemelő boltok töltik fel, így a saját szemetük nem fér bele a kukába, amire szinten kellene valamilyen megoldást találni.

Megkérdezte, hogy mi lesz az Arany János Általános Iskolával? Sérelmezte, hogy képviselő-testületi ülésen nem esett szó az iskoláról, az interneten, illetve a sajtóból értesült a hírről.Arról van tudomásuk, hogy folyamatosan csökkenni fog a tanulói létszám az iskolában, a jövő tanévtől 1-2. osztály nem indul, 2024-re teljes mértékben megszűnik a tanítás, bezárják az iskolát. Szeretne arra választ kapni, hogy az odajáró gyerekekkel mi lesz? Üresen marad az iskola, vagy mi lesz az épület sorsa?

Dobos László polgármester: Válaszában őszintén megmondta, hogy a TRV és Közút Kht. munkájával nem elégedett, nagyon sokat kell vesződni velük. Arra választ nem tudott adni, hogy mikor lesznek kész a csatorna felújítási munkálatok, sajnos sok mindent nem tudnak tenni. Szakmai javaslatot tettek és tesznek a munka gyorsítása érdekében, pontosan azért, hogy elsősorban az ott lakók normális körülmények között tudjanak közlekedni és élni. Itt a városban nagyon mélyen, 4-5 méterre vannak a csatornák elhelyezve, ez is gátolja a gyorsaságot. Budapesten sehol nincsenek ilyen mélyen a csatornák, azért tudnak gyorsabban haladni a munkálatokkal.

Page 11: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

11

Természetesen a Közút Kht-nál mind azon útfelületek felújítását szorgalmazni fogja, amelyeket Andrási képviselő úr említett, sőt még azon túl is, majd meglátják, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre a megyei közútnál. A jövő héten a Megyei Közgyűlésnek fogja a közút vezetője a beszámolóját tartani, ahol lesz egy néhány kellemetlen kérdésben része. Szívesen meghívja mind a két érintett személyt a képviselő-testületi ülésre, de kevés az esélye, hogy személyesen jönnek el.

A postai parkoló területe nem az önkormányzaté, ha annak felújításáról valamilyen szinten gondoskodik az önkormányzat – amely már meg is történt – saját költségen lehet. Tulajdonképpen a Postának kellene gondoskodni a megfelelő parkolási lehetőségről.

A szemétlerakással kapcsolatosan elmondta, azon vannak, a közterület-felügyelőket jegyző úron keresztül megkérte, hogy figyeljék, az ottani boltosok ne oda tegyék a szemetet.

Nem az iskola fogja bezárni az Arany János Általános Iskolát, a tájékoztatás a fenntartó kötelessége, nem az önkormányzathoz tartozik. Egy civil szervezet évekkel ezelőtt megtámadta az Arany János Általános Iskolát a szegregáció miatt, a bíróságok most jutottak el oda, hogy bezárásra ítélték felmenő rendszerben. Az odatartozó gyerekek bármelyik, megmaradó öt iskolába mehetnek. Az, hogy az épülettel mi lesz? Azon még addig ráérnek gondolkodni, van idő. Senki nem kapott értesítést a változásról, olyan stádiumban van a dolog, hogy a fenntartó KLIK sem érezhette azt, hogy értesíteni kell bárkit is erről.

További kérdés, hozzászólás van-e?

További kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Bejelentette, hogy általános közmeghallgatásra kerül sor, melynek során az állampolgárok és a helyben érdekelt szervek közérdekű kérdést, javaslatot tehetnek 5 perces időkorlátozással.

– általános közmeghallgatás –

Elek Sándor állampolgár: Elégedett a város rendezettségével, a parkokkal, járdákkal. Hiányolja viszont a kulturális programokat. Szeretné, ha több nóta műsor lenne, például lehívnák a Dankó rádiót. Régebben hajnalig tartó bálokat rendeztek a Sportcsarnokban, ahol mindig nagyon jól érezte magát. Úgy gondolja, hogy ilyen és hasonló rendezvényekre szüksége lenne a város lakosságának.

Hiányolta, hogy a Tesco gyógyszertárban többször előfordult, hogy nem lehet megkapni a kiírt gyógyszert, nem azért mert hiánycikk, hanem azért mert nem rendelnek elegendő mennyiséget. Szombaton nincs nyitva csak ez az egy patika, azért megy oda, mert szombaton jár magánrendelésre és akkor írja fel neki az orvos a receptet.

Megkérdezte, hogy a Völgyes II. kertben lesz-e kövesút?

További kérdése, hogy hány lovat lehet tartani kertes házban? Mivel van négy lova, és ezért a szomszédja nagyon neheztel rá.

Page 12: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

12

Dobos László polgármester: Megköszönve a felvetéseket, válaszában elmondta, hogy nagyon becsülendő dolog, aki lóval foglalkozik, kifejezetten örül neki.

A következő héten kerül sor a város programjának összeállítására és természetesen azon vannak, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten, minden korosztálynak megfelelő számú és minőségű műsorral álljanak rendelkezésre.

A gyógyszertárak mind magánkézben vannak, de megkérte a munkatársakat, hogy hívják fel a figyelmet erre a problémára.

A kerteknek úttal történő ellátását folyamatosan pályázati forrásból növelik, az idén is sor került ilyen útépítésre, és reméli, hogy lesz lehetőség a továbbiakban is.

Király Ferenc állampolgár: Minden évben jelezte már, hogy a városban sok háztartásban szilárdtüzelés van. A televíziónézőket szólította meg, hogy mindenki figyeljen oda, hogy a lehető legkörnyezetbarátabb fűtőanyagot vásárolja meg, amivel a legkevesebb káros anyag kibocsátást lehet elérni. Véleménye szerint így mindenki tudna helyileg is tenni valamit. Ehhez kapcsolódik, hogy mióta a kéményseprő vállalatot ellehetetlenítették, úgy kell rendelni az embernek kéményseprőt, ezért ezt nagyon kevesen teszik meg. Megjegyezte, ha már mindenféle kedvezményeket ad a Kormány, erre a fűtésre is jobban oda lehetne figyelni ebben a néhány hónapban.

Dobos László polgármester: Megköszönte, hogy ismét felvetette a témát, ez most aktuális is, jön a fűtési szezon. Megerősítette azt, hogy mindenki olyan anyagot használjon fűtésre, ami a lehető legkörnyezetbarátabb, hiszen olyan a földrajzi elhelyezkedés, hogy megül a füst és ez nagyon káros az egészségre. Kérte, hogy mindenki olyan anyaggal fűtsön, ami a legártalmatlanabb. Támogatta és egyetértett a felvetéssel, és kérte, hogy a Hírmondóban is egy külön cikk jelenjen meg, hogy lehetőség szerint mindenki a környezetére, lakótársaira való tekintettel, a legjobb anyaggal fűtsön.

Tóth Jánosné állampolgár: Beszámolt arról, hogy a napokban a Kisújszállási úton talált egy földön fekvő férfit, rengetegen elmentek mellette. Igyekezett segítséget keríteni, majd kiderült, hogy a férfi nem volt részeg csak ittas, valamint hajléktalan. Tanácstalanok voltak, nem akarták a hidegben az út szélén hagyni, így felhívták a segélyszolgálatot. Megérkezett a mentő és nagyon elmarasztalták őket, hogy ez nem a mentő feladata, miért hívták ilyen esethez. Kérdése az volt, hogy ilyen esetben kihez forduljanak, egyáltalán mi a teendő? Ismerősei között próbált érdeklődni, de senki nem tudott választ adni.

Dobos László polgármester: Megköszönte a figyelemfelhívó hozzászólást. Nagyon kért mindenkit, ha látnak bármikor magatehetetlen embert a földön feküdni, ne menjenek el mellette szó nélkül! Ne gondolják azt, hogy rossz életű, lehet, hogy olyan rosszul léte van, amit percek alatt kell orvosolni! Felhívta a figyelmet, hogy senki ne menjen el ilyen magatehetetlen ember mellett! Kérte, személyét hívják fel telefonon és megfelelő helyre fog szólni!

Csermák József állampolgár: Megkérdezte, hogy a Magyarkai bekötő út, – a Kisújszállási úttól a 4. sz. főútig – az önkormányzathoz tartozik-e? A magyarkai lakosok nevében szólt, hogy ez az út nagyon elkátyúsodott, – igaz a nyáron a felét kikátyúzták – el van hanyagolva a környezete is, az út mentét benőtte a gaz, a cserje. Mi lesz a télen, ha lesz egy nagy hóvihar, hiszen ez az út ellehetetlenül?

Page 13: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

13

A magyarkai központ felé vezető út is megint nagyon rossz állapotban van, pedig egy éve az önkormányzat segítségével megjavították, zúzottkővel terítették le, de ez már ugyanolyan rossz állapotban van, mintha semmi nem történt volna. A teherautók annyira porrá zúzták a köveket rajta, hogy nyáron annyira porol az út, hogy az ott lakók se ablakot nyitni, se ruhát teregetni nem tudnak. Kérésük az lenne, olyan megoldást találjanak, hogy ez az út legalább pormentes legyen. Véleménye szerint erre az útra csak rá kellene húzni a bitument, az alapja meg van.

Dobos László polgármester: Valóban nincs jó állapotban a Magyarkai út, de használható, csak lassan, kerülgetni kell a kátyúkat. Ígérte, hogy összeülnek a szakemberekkel és valamilyen megoldást találnak arra, hogy ezt az utat, valamint az ott lakó közösségek életét is megpróbálják jobbá tenni.

Mivel további kérdés, felvetés nem volt, megköszönte az érdeklődést, majd a közmeghallgatást bezárta és szünetet rendelt el.

– Szünet –

Szünet után rátértek a napirendek tárgyalására.

– Molnár Pál képviselő úr megérkezett –

1. napirendi pont: Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról

Dobos László polgármester: A terveknek megfelelőn történt meg a bevételek és kiadások viszonylatában. Továbbra is komoly takarékosságra van szükség az év hátralévő részében.

Karcagi Nagy Zoltán képviselő, a Pénzügyi, Fejlesztési és Mezőgazdasági Bizottság elnöke: Az önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtását a bizottság megtárgyalta és megállapította, hogy az I-III. negyedévben a költségvetés megfelelő ütemben, a fedezet folyamatos biztosításával valósult meg. A bevételek kb. 90 %-osan, a kiadások kb. 53 %-osan teljesültek. Viszont a költségvetési egyensúly, és a mindenkori fizetőképesség megőrzése érdekében mindenképpen szükséges a költségvetés végrehajtásának folyamatos felülvizsgálata és ellenőrzése. Az önkormányzatnak és az önkormányzati cégeknek kötelessége a takarékos gazdálkodás folytatása. A bizottság támogatta a napirendet és a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 8 igen, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás.

Page 14: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

14

258/2019. (XI.28.) „kt” sz. h a t á r o z a ta Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdésének b) és f) pontjaiban biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet előírásaira az alábbiak szerint dönt:

1. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról szóló beszámolót – az 1-8. sz. mellékletekben meghatározott számszaki tartalommal – jóváhagyja.

2. Az Önkormányzat 2019. évi költségvetési bevételének I-III. negyedévi teljesítését 7.711.733.449,- Ft összegben, 90,06 %-os teljesítéssel elfogadja.

3. Az Önkormányzat 2019. évi költségvetési kiadásának I-III. negyedévi teljesítését 4.524.470.034,- Ft összegben, 52,84 %-os teljesítéssel elfogadja.

Erről értesülnek: 1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

helyben5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben

258/2019. (XI.28.) "kt." sz. határozat melléklete e jegyzőkönyvhöz 1. sz. mellékletként csatolva

2. napirendi pont: Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítására Előadó: Dobos László polgármester

Dobos László polgármester: Egy új bizottság alakult a képviselő-testület alakuló ülésén és ez tette szükségessé az SZMSZ módosítását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a rendelet-tervezet elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 9 igen szavazat. 2 tartózkodás. Nemleges szavazat nem volt.

Page 15: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

15

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2019. (XI.29.) önkormányzati rendelete

a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (X. 31.) önkormányzati rendelet

módosításáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és d) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében meghatározott jogkörében és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 1-2. pontjában, valamint 43. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

1. § A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (X.31.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: R.) 30. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „30. § (1) A képviselő-testület állandó bizottságai és tagjainak száma:

a) Idegenforgalmi, Társadalmi és Külkapcsolati Bizottság 5 főb) Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 5 főc) Ügyrendi és Jogi Bizottság 4 főd) Pénzügyi, Fejlesztési és Mezőgazdasági Bizottság 4 főe) Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 főf) Fenntartható Fejlődés Bizottsága 5 fő”

2. § A R. 3. számú melléklete az alábbiakkal egészül ki:„VI. Fenntartható Fejlődés Bizottsága

1. A Képviselő-testület döntése előtt megtárgyalja és véleményezi a) a szegénység felszámolásával és az éhezés megszüntetésével b) az egészséggel és jóléttel c) a minőségi oktatással és az élethosszig való tanulássald) a nemek közötti egyenlőséggel e) a tiszta vízzel és alapvető köztisztasággal f) a megfizethető és fenntartható energiaszolgáltatással g) a tisztességes munkával és gazdasági növekedésselh) az iparral, innovációval és infrastruktúrávali) az egyenlőtlenségek csökkentésévelj) a fenntartható városokkal és közösségekkelk) a felelős fogyasztással és termeléssell) az éghajlatváltozás elleni fellépésselm) a szárazföldi ökoszisztémák védelmével kapcsolatos előterjesztéseket

2. Minden egyéb, a Képviselő-testület által a Fenntartható Fejlődés Bizottsága feladat- és hatáskörébe utalt ügy

Page 16: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

16

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.

K a r c a g, 2019. november 20.

(: Dobos László :) (: Rózsa Sándor :)polgármester jegyző

Á L T A L Á N O S I N D O K O L Á S

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 53. § (1) bekezdése alapján a képviselő-testület a működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében határozza meg.A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (X. 31.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: SZMSZ) a 2014. október 30-ai ülésén megalkotta.

A Mötv. 43. § (3) bekezdése értelmében a képviselő-testület az alakuló vagy az azt követő ülésen e törvény szabályai szerint megalkotja vagy felülvizsgálja szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét.

2019. október 13-án került sor a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, ezt követően október 24-én a Képviselő-testület megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztotta bizottságait. A korábbi 5 bizottság mellett a Karcag Városi Önkormányzat Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnökének, tagjainak megválasztásáról szóló 235/2019. (X.24.) „kt.” sz. határozatával létrehozott egy új bizottságot, amelynek meg kell állapítani feladat-és hatáskörét és ezt rögzíteni kell az SZMSZ-ben.

Page 17: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

17

R É S Z L E T E S I N D O K O L Á S

1. §-hozAz állandó bizottságokat és tagjaiknak létszámát határozza meg.

2. §-hozA Fenntartható Fejlődés Bizottsága feladat-és hatáskörének megállapításáról rendelkezik.

3. §-hozA rendelet hatályba lépéséről és hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.

3. napirendi pont: Javaslat Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X.16.) önkormányzati rendelet módosítására

Dobos László polgármester: A piaci és egyes vagyonelemekben bekövetkezett változások átvezetése teszi szükségessé a rendelet módosítását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a rendelet-tervezet elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

Page 18: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

18

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2019. (XI.29.)önkormányzati rendelete

Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X. 16.)

önkormányzati rendelet módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. § (2) bekezdés b-c) pontjában, (4) bekezdésében, 6. § (5) bekezdésében, 11. § (16) bekezdésében, 13. § (1) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. § és 143. § (4) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és (2) bekezdésében megállapított feladatkörében a következőt rendeli el:

1. § Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X. 16.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

9. § (1) Önkormányzati vagyont hasznosítani nettó 15 millió Ft értékhatár felett csak versenyeztetés útján lehet az Nvtv.-ben meghatározottak szerint. A versenyeztetést a rendelet 3. sz. mellékletét képező szabályzat előírásai alapján kell lebonyolítani.

(2) A nettó 15 millió Ft értékhatárt elérő vagy az alatti vagyon hasznosítása a képviselő-testület döntése szerint pályázati eljárás lefolytatásával vagy annak mellőzésével történhet. Pályázati eljárás lefolytatása esetén a pályázatot a rendelet 3. sz. melléklete szerinti versenyeztetési szabályzat előírásai szerint kell lebonyolítani.

2. § A Rendelet 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

13. § (1) Önkormányzati vagyont értékesíteni nettó 15 millió Ft értékhatár felett csak versenyeztetés útján lehet az Nvtv.-ben meghatározottak szerint. A versenyeztetést a rendelet 3. sz. mellékletét képező szabályzat előírásai alapján kell lebonyolítani.(2) A nettó 15 millió Ft értékhatárt elérő vagy az alatti vagyon értékesítése a képviselő-testület döntése szerint pályázati eljárás lefolytatásával vagy annak mellőzésével városérdekből történhet. A pályázatot a rendelet 3. sz. melléklete szerinti versenyeztetési szabályzat előírásai szerint kell lebonyolítani.

Page 19: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

19

(3) Az önkormányzat vagyonát ingyenesen átruházni az Nvtv.-ben meghatározottak szerint lehet.

3. § A Rendelet 1. sz. melléklete helyébe e rendelet 1. sz. melléklete lép.

4. § A Rendelet 2. sz. melléklete helyébe e rendelet 2. sz. melléklete lép.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

Karcag, 2019. november 20.

(: Dobos László :) (: Rózsa Sándor :)polgármester jegyző

Á L T A L Á N O S I N D O K O L Á S

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény tartalmazza az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos általános előírásokat.

Page 20: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

20

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. §-a határozza meg az önkormányzati törzsvagyon és üzleti vagyon körét.

Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2012. (X. 16.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: vagyonrendelet) szabályozza a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő vagyon hasznosításának és értékesítésének rendjét.

A vagyonrendelet legutolsó módosítása óta eltelt időszakban piaci és egyes vagyonelemekben bekövetkezett változások átvezetése szükségessé tette a rendelet módosítását.

Fentiek figyelembevételével az önkormányzati rendelet módosítása szükséges.

R É S Z L E T E S I N D O K O L Á S

1. § -hozAz önkormányzati vagyon hasznosítására vonatkozó szabályokról rendelkezik.

2. § -hozAz önkormányzati vagyon elidegenítésére vonatkozó szabályokról rendelkezik.

3. § -hozA Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati törzsvagyon forgalomképtelen vagyonelemeit tartalmazó 1. sz. melléklet módosításáról rendelkezik.

4. § -hozA Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati törzsvagyon korlátozottan forgalomképes vagyonelemeit tartalmazó 2. sz. melléklet módosításáról rendelkezik.

5. § -hozA rendelet hatályba lépéséről, valamint hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.

Page 21: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

21

1 . sz. melléklet Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2019. (XI.29.) rendeletéhez

Település Helyr.szám Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) Ön% Önk.tul(m2)----------- ---------------- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- -----------Karcag 2/ 2/ / 1 Közpark KOSSUTH 2549 100 2549Karcag 5/ / / 1 Közterület KOSSUTH 626 100 626Karcag 6/ / / 1 Közterület KOSSUTH 9052 100 9052Karcag 8/ 3/ / 1 Járda és térburkolat PÜSPÖKLADáNYI 0 100 0Karcag 9/ / / 1 Közterület BAJCSY ZS. 2683 100 2683Karcag 10/ 1/ / 1 Közpark KOSSUTH 5791 100 5791Karcag 10/ 3/ / 1 Közpark KOSSUTH 14188 100 14188Karcag 11/ 1/ / 1 Közterület KáLVIN 772 100 772Karcag 11/ 3/ / 1 Közterület KáLVIN 708 100 708Karcag 21/ / / 1 Közterület VARRó 7893 100 7893Karcag 22/ / / 1 Közterület VARRó 784 100 784Karcag 46/ 1/ / 1 Közterület MADARASI 0 100 0Karcag 48/ 1/ / 1 Közterület HORVáTH 670 100 670Karcag 48/ 5/ / 1 Közterület EÖTVÖS 3075 100 3075Karcag 48/ 7/ / 1 Közterület EÖTVÖS 1926 100 1926Karcag 51/ 1/ / 1 Autóbuszpályaudvar k SZéCHENYI TéR 1. 0 100 0Karcag 65/ 13/ / 1 Közterület MADARASI 133 100 133Karcag 65/ 15/ / 1 Közterület MADARASI 1331 100 1331Karcag 66/ / / 1 Közterület EÖTVÖS 1964 100 1964Karcag 67/ / / 1 Betonjárda EÖTVÖS 0 100 0Karcag 76/ 8/ / 1 Közterület TáNCSICS KRT. 9595 100 9595Karcag 91/ / / 1 Közterület TáNCSICS KRT. 4274 100 4274Karcag 113/ / / 1 Közterület MADARASI 826 100 826Karcag 137/ 1/ / 1 Közterület RáKóCZI 8755 100 8755Karcag 137/ 2/ / 1 Közterület TáNCSICS KRT. 8590 100 8590Karcag 138/ / / 1 Közterület HORVáTH 1825 100 1825Karcag 141/ 35/ / 1 Közterület VáROSUDVAR 5887 100 5887Karcag 147/ / / 1 Közterület KOSSUTH 199 100 199Karcag 158/ / / 1 JÁRDA (TÉRBURKOLAT) DóZSA GYÖRGY 0 100 0Karcag 158/ 3/ / 1 DÓZSA GY. ÚT - DÉRYN DóZSA GYÖRGY 0 100 0Karcag 164/ 1/ / 1 Közterület DóZSA GYÖRGY 419 100 419Karcag 165/ / / 1 Vízműtelep Dózsa Gy. DóZSA GYÖRGY 1488 100 1488Karcag 174/ 3/ / 1 Közterület DéRYNé 984 100 984Karcag 183/ / / 1 Közterület KERTéSZ JóZSEF 2342 100 2342Karcag 184/ 5/ / 1 Közterület SZENT ISTVáN SGT. 7584 100 7584Karcag 196/ / / 1 Közterület KACSOH 4443 100 4443Karcag 210/ / / 1 Közterület JUHáSZ GY. 903 100 903Karcag 219/ / / 1 Közterület KERTéSZ JóZSEF 944 100 944Karcag 234/ / / 1 Közterület KOSSUTH 4528 100 4528Karcag 235/ / / 1 Közterület SZT. ISTVáN 10271 100 10271Karcag 236/ / / 1 Közterület KOSSUTH 8318 100 8318Karcag 258/ / / 1 Közterület KUTHEN U 3223 100 3223Karcag 275/ / / 1 Közterület HARMAT 1082 100 1082Karcag 279/ 1/ / 1 Közterület HARMAT 54 100 54Karcag 294/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 621 100 621Karcag 301/ / / 1 Közterület KUNGáT 1743 100 1743Karcag 327/ / / 1 Közterület KACSOH 15793 100 15793Karcag 328/ / / 1 Közterület KUNGáT 2434 100 2434Karcag 338/ / / 1 Közterület ADY ENDRE 367 100 367Karcag 341/ 2/ / 1 Közterület NINCS ADAT 1183 100 1183Karcag 358/ / / 1 Közterület ADY ENDRE 219 100 219Karcag 366/ / / 1 Közterület HAJNAL 1506 100 1506Karcag 378/ / / 1 Közterület KACSOH 815 100 815Karcag 401/ / / 1 Közterület KACSOH 323 100 323Karcag 410/ / / 1 Közterület SZíV 1058 100 1058Karcag 441/ / / 1 Közterület SZíV 1757 100 1757Karcag 471/ / / 1 Közterület KOSSUTH 10929 100 10929Karcag 503/ / / 1 Közterület RéT U 1456 100 1456Karcag 504/ 1/ / 1 Közterület ASZTAG U 929 100 929Karcag 506/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1500 100 1500Karcag 508/ / / 1 Csatorna KELETI 1562 100 1562Karcag 509/ / / 1 Közút SZT. LáSZLó 4784 100 4784Karcag 512/ / / 1 Közterület KELETI 209 100 209Karcag 514/ / / 1 Katolikus temetőben KATOLIKUS TEMETő 0 100 0Karcag 523/ / / 1 PARKOLÓ KATOLIKUS ÓTEMETŐ 0 100 0Karcag 524/ / / 1 Ó-KATOLIKUS TEMETŐBE Ó-KATOLIKUS TEMETŐ 0 100 0Karcag 530/ / / 1 Közút VáGóHíD U 3853 100 3853Karcag 531/ 2/ / 1 DÖGTÉR, GYEPMESTERI VáGóHíD U 16498 100 16498Karcag 532/ / / 1 Közterület VáGóHíD U 1942 100 1942Karcag 535/ / / 1 Közterület VáGóHíD U 748 100 748Karcag 536/ 1/ / 1 Közterület VáGóHíD U 257 100 257Karcag 540/ / / 1 Közút SZT. ISTVáN 5418 100 5418Karcag 542/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1522 100 1522Karcag 544/ 1/ / 1 Parkoló SZT. ISTVáN 0 100 0Karcag 545/ 1/ / 1 Kivett közterület SZT. ISTVáN 84 100 84Karcag 545/ 2/ / 1 Kivett közterület SZT. ISTVáN 3428 100 3428Karcag 547/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 797 100 797Karcag 549/ / / 1 Közút NINCS ADAT 1292 100 1292Karcag 551/ / / 1 Közút NINCS ADAT 3077 100 3077Karcag 552/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 4514 100 4514

Page 22: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

22

Karcag 553/ 1/ / 1 Anyaggödör TEMETő U 37875 100 37875Karcag 553/ 12/ / 1 Közterület KUTHEN U 3112 100 3112Karcag 554/ / / 1 Közterület TEMETő U 6511 100 6511Karcag 578/ / / 1 Közterület KáPOLNA 5891 100 5891Karcag 615/ / / 1 Közterület KUTHEN U 987 100 987Karcag 633/ / / 1 Közterület KUTHEN U 5068 100 5068Karcag 640/ / / 1 Közterület EGYETéRTéS 3052 100 3052Karcag 703/ / / 1 Közterület KUNGáT 6609 100 6609Karcag 734/ / / 1 Közterület KOPPáNY 5161 100 5161Karcag 762/ / / 1 Közterület KETEL 5751 100 5751Karcag 802/ / / 1 Közterület HAJNAL 7443 100 7443Karcag 821/ / / 1 Közterület KELETI 2170 100 2170Karcag 837/ 1/ / 1 Közterület KELETI 9774 100 9774Karcag 838/ / / 1 Közterület SZT. LáSZLó 10742 100 10742Karcag 839/ 11/ / 1 Közterület KELETI 5302 100 5302Karcag 847/ / / 1 Közterület HAJNAL 4678 100 4678Karcag 863/ / / 1 Közterület KETEL 1929 100 1929Karcag 878/ / / 1 Közterület KOPPáNY 1909 100 1909Karcag 893/ / / 1 Közterület KUNGáT 2561 100 2561Karcag 912/ / / 1 Közterület KUTHEN U 2409 100 2409Karcag 930/ / / 1 Közterület SZT. ISTVáN 17543 100 17543Karcag 947/ / / 1 Közterület áGOTA 1856 100 1856Karcag 962/ / / 1 Közterület SZT. LáSZLó 3200 100 3200Karcag 1000/ / / 1 Közterület KáPOLNA 946 100 946Karcag 1025/ / / 1 Közterület TEMETő U 1708 100 1708Karcag 1037/ / / 1 Közterület AGYAG 6734 100 6734Karcag 1038/ / / 1 Közterület áGOTA 10388 100 10388Karcag 1052/ / / 1 Közterület TEMETő U 2640 100 2640Karcag 1066/ / / 1 Közterület KáPOLNA 1604 100 1604Karcag 1106/ / / 1 Közterület ALKOTMáNY 4082 100 4082Karcag 1155/ / / 1 Közterület ZáDOR 14924 100 14924Karcag 1169/ / / 1 Közterület TEMETő U 1162 100 1162Karcag 1179/ / / 1 Közterület HALOM 5257 100 5257Karcag 1197/ / / 1 Közterület HORTOBáGYI 2205 100 2205Karcag 1212/ / / 1 Közterület TEMETő U 2014 100 2014Karcag 1217/ / / 1 Közterület TEMETő U 2804 100 2804Karcag 1223/ / / 1 Közterület KáLVáRIA 2269 100 2269Karcag 1270/ / / 1 Betonjárda DóZSA GYÖRGY 0 100 0Karcag 1270/ 1/ / 1 Dózsa Gy. út - Táncs DóZSA GYÖRGY 0 100 0Karcag 1286/ / / 1 Közterület DóZSA GYÖRGY 620 100 620Karcag 1291/ / / 1 Közterület DóZSA GYÖRGY 731 100 731Karcag 1302/ / / 1 Közterület RáKóCZI KÖZ 527 100 527Karcag 1316/ / / 1 Közterület KIGYó 2591 100 2591Karcag 1321/ / / 1 Közterület KIGYó 138 100 138Karcag 1329/ 4/ / 1 Közterület CSILLAG 221 100 221Karcag 1342/ 2/ / 1 Közterület CSILLAG 640 100 640Karcag 1342/ 3/ / 1 Közterület áROK 1458 100 1458Karcag 1354/ / / 1 Közterület LEHEL 1336 100 1336Karcag 1365/ / / 1 Közterület DóZSA GYÖRGY 223 100 223Karcag 1374/ / / 1 Közterület RIMASZOMBATI 1107 100 1107Karcag 1410/ / / 1 Közterület KÁTAI G. U. 13740 100 13740Karcag 1445/ / / 1 Közterület RIMASZOMBATI 1871 100 1871Karcag 1458/ / / 1 Közterület RIMASZOMBATI 585 100 585Karcag 1475/ / / 1 Közterület(szennyvíz LEHEL 1760 100 1760Karcag 1513/ / / 1 árok NINCS ADAT 78 100 78Karcag 1528/ / / 1 Közterület NEFELEJCS 1739 100 1739Karcag 1533/ / / 1 Közterület ERDEI 3543 100 3543Karcag 1561/ / / 1 Közterület FÜREDI 13795 100 13795Karcag 1572/ / / 1 Közterület ZÖLDFA 404 100 404Karcag 1606/ / / 1 Közterület áG 698 100 698Karcag 1607/ / / 1 Közterület SZEGFű 3368 100 3368Karcag 1650/ / / 1 Közterület BéKE 1007 100 1007Karcag 1663/ / / 1 Közterület TőKéS 12555 100 12555Karcag 1688/ / / 1 Közterület HUSZáR 989 100 989Karcag 1709/ / / 1 Közterület MESTER 351 100 351Karcag 1713/ / / 1 Közterület BEM 2479 100 2479Karcag 1741/ / / 1 Közterület MESTER 3039 100 3039Karcag 1754/ / / 1 Közterület SZELES 247 100 247Karcag 1758/ / / 1 Közterület SZELES 348 100 348Karcag 1775/ / / 1 Közterület SZELES 2800 100 2800Karcag 1778/ 1/ / 1 Közterület OHIó TéR 13751 100 13751Karcag 1790/ / / 1 árok NINCS ADAT 425 100 425Karcag 1807/ / / 1 Közterület áCS 3138 100 3138Karcag 1843/ / / 1 Közterület SáNDOR 6002 100 6002Karcag 1854/ / / 1 Közterület SOóS I.U. 6666 100 6666Karcag 1876/ / / 1 Közterület MAGYAR KÖZ 805 100 805Karcag 1886/ / / 1 Közterület GYÖRFFY I. U. 7281 100 7281Karcag 1934/ 1/ / 1 Közterület ZÖLDFA 1805 100 1805Karcag 1942/ / / 1 Közterület MAGYAR KÖZ 1715 100 1715Karcag 1961/ 2/ / 1 Közterület SELYEM 2052 100 2052Karcag 1980/ 1/ / 1 Közterület ZÖLDFA 16999 100 16999Karcag 1980/ 2/ / 1 Közterület ZÖLDFA 8070 100 8070Karcag 2026/ / / 1 Közterület GYÖRFFY I. U. 1798 100 1798Karcag 2055/ / / 1 Közterület FÜREDI 2645 100 2645Karcag 2083/ / / 1 Közterület KáTAI G. U. 2146 100 2146Karcag 2099/ / / 1 Közút DóZSA GYÖRGY 1915 100 1915Karcag 2144/ / / 1 JÁRDA VáGóHíD U 0 100 0Karcag 2147/ / / 1 Közút CSEREPES 3691 100 3691Karcag 2156/ 1/ / 1 Közút DARU 1515 100 1515

Page 23: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

23

Karcag 2156/ 2/ / 1 Közút GYEP 6354 100 6354Karcag 2159/ 1/ / 1 Anyaggödör éSZAK 7387 100 7387Karcag 2200/ / / 1 Közterület éSZAKI 3692 100 3692Karcag 2220/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 400 100 400Karcag 2247/ / / 1 Közterület CSEREPES 6836 100 6836Karcag 2283/ / / 1 Közterület PACSIRTA 5428 100 5428Karcag 2296/ 10/ / 1 Közterület SZéLMALOM 2133 100 2133Karcag 2297/ / / 1 Közterület DóZSA GYÖRGY 2318 100 2318Karcag 2303/ / / 1 Közterület KÁTAI G. U. 1691 100 1691Karcag 2304/ / / 1 Közterület HIDEG 3256 100 3256Karcag 2332/ / / 1 Közterület DAMJANICH 18636 100 18636Karcag 2346/ / / 1 Közterület GYÖRFFY I. U. 888 100 888Karcag 2347/ / / 1 Közterület HIDEG 9307 100 9307Karcag 2361/ 6/ / 1 Közterület HIDEG 3662 100 3662Karcag 2362/ / / 1 Közterület KORHáZ U 6276 100 6276Karcag 2363/ / / 1 Közterület HIDEG 3653 100 3653Karcag 2364/ / / 1 Közterület HIDEG 259 100 259Karcag 2366/ / / 1 éSZAKI TEMETŐBEN ÚTA ÉSZAKI TEMETŐ 0 100 0Karcag 2370/ / / 1 Közterület GYÖRFFY I. U. 2690 100 2690Karcag 2371/ / / 1 Közterület HIDEG 2242 100 2242Karcag 2374/ 2/ / 1 Közterület NINCS ADAT 527 100 527Karcag 2375/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 14053 100 14053Karcag 2387/ / / 1 Közterület FÜREDI 4381 100 4381Karcag 2393/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 3652 100 3652Karcag 2394/ 11/ / 1 Közterület NAPSUGáR 2707 100 2707Karcag 2396/ / / 1 Töltés NINCS ADAT 5873 100 5873Karcag 2397/ / / 1 Anyaggödör NINCS ADAT 132388 100 132388Karcag 2399/ / / 1 Töltés NINCS ADAT 1806 100 1806Karcag 2400/ / / 1 Töltés NINCS ADAT 8610 100 8610Karcag 2402/ / / 1 Viztároló NINCS ADAT 127824 100 127824Karcag 2403/ / / 1 Töltés NINCS ADAT 6401 100 6401Karcag 2404/ 2/ / 1 Közterület NINCS ADAT 7622 100 7622Karcag 2405/ / / 1 árok NINCS ADAT 1555 100 1555Karcag 2407/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 1900 100 1900Karcag 2408/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 5859 100 5859Karcag 2410/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 3780 100 3780Karcag 2411/ 21/ / 1 Közterület CSATó 3864 100 3864Karcag 2411/ 35/ / 1 közterület CARCEUS M. 1971 100 1971Karcag 2411/ 51/ / 1 Közterület KEMéNY PáL U. 1935 100 1935Karcag 2411/ 67/ / 1 Közterület IV. BéLA KIRáLY 4934 100 4934Karcag 2411/ 68/ / 1 Közterület NAGYVéNKERTI 11070 100 11070Karcag 2411/ 83/ / 1 Közterület NINCS ADAT 7104 100 7104Karcag 2425/ 4/ / 1 Közterület KáNTOR SáNDOR 6523 100 6523Karcag 2461/ 2/ / 1 Átemelő Kórház u. KORHáZ U 100 100 100Karcag 2487/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 2248 100 2248Karcag 2488/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 1393 100 1393Karcag 2490/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1421 100 1421Karcag 2533/ 17/ / 1 Közterület NINCS ADAT 4253 100 4253Karcag 2566/ 6/ / 1 Közterület NINCS ADAT 1137 100 1137Karcag 2566/ 15/ / 1 Közterület NINCS ADAT 171 100 171Karcag 2566/ 24/ / 1 Közterület SZÖVETKEZET 3744 100 3744Karcag 2566/ 31/ / 1 Közterület NINCS ADAT 560 100 560Karcag 2566/ 50/ / 1 Közterület NINCS ADAT 3827 100 3827Karcag 2566/ 57/ / 1 Közterület NINCS ADAT 560 100 560Karcag 2627/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 710 100 710Karcag 2734/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 2536 100 2536Karcag 2735/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 7976 100 7976Karcag 2736/ / / 1 Kivett vízmű NAGYVéNKERT 18134 100 18134Karcag 2848/ 2/ / 1 Közterület ZÖLDFA 10436 100 10436Karcag 2852/ 1/ / 1 Hévízkútnál útépítés KÜLTERÜLET 0 100 0Karcag 2862/ / / 1 JÁRDA FÜRDő 0 100 0Karcag 2863/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 41 100 41Karcag 2909/ / / 1 Közterület SPORT 6939 100 6939Karcag 2932/ 1/ / 1 Közút NINCS ADAT 5873 100 5873Karcag 2934/ 1/ / 1 ERZSÉBET LIGET LIGET U 47756 100 47756Karcag 2937/ / / 1 Közterület ZUGLóGERI 7503 100 7503Karcag 2942/ 4/ / 1 út NINCS ADAT 4247 100 4247Karcag 2943/ / / 1 Közút NINCS ADAT 4292 100 4292Karcag 2944/ / / 1 Közút NINCS ADAT 12947 100 12947Karcag 2945/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2730 100 2730Karcag 2946/ 5/ / 1 Közút LIGET U 220 100 220Karcag 2949/ 2/ / 1 Közút NINCS ADAT 5457 100 5457Karcag 2952/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 2877 100 2877Karcag 2953/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 9599 100 9599Karcag 2955/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5555 100 5555Karcag 2956/ / / 1 Közterület LIGET U 11760 100 11760Karcag 2964/ / / 1 Közterület LILIOM U 10781 100 10781Karcag 2973/ / / 1 Közterület HUNYADI 672 100 672Karcag 2979/ 14/ / 1 Közút MéNTELEP úT 4653 100 4653Karcag 2984/ / / 1 Közút CSOKONAI 1776 100 1776Karcag 2985/ / / 1 Közterület AKáCOS 15105 100 15105Karcag 2999/ / / 1 Közterület CSOKONAI 8382 100 8382Karcag 3030/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 1276 100 1276Karcag 3042/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 872 100 872Karcag 3063/ / / 1 Közterület FUTÓ I. U. 15047 100 15047Karcag 3075/ / / 1 Közterület BOCSKAI 1805 100 1805Karcag 3088/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 995 100 995Karcag 3147/ / / 1 Közterület FUTÓ I. U. 4170 100 4170Karcag 3149/ / / 1 Közterület HUNYADI 2864 100 2864

Page 24: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

24

Karcag 3167/ / / 1 Közterület JáNDI 1842 100 1842Karcag 3188/ / / 1 Közterület HUNYADI 10532 100 10532Karcag 3225/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 1108 100 1108Karcag 3236/ / / 1 Közterület BOCSKAI 4923 100 4923Karcag 3275/ / / 1 Közterület VÖRÖSMARTY 6427 100 6427Karcag 3276/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 1325 100 1325Karcag 3303/ / / 1 Közterület VÖRÖSMARTY 375 100 375Karcag 3320/ / / 1 Közterület DEáK F. KRT. 21888 100 21888Karcag 3329/ / / 1 Közterület VIDA 1570 100 1570Karcag 3359/ / / 1 Közterület TOLDI 2285 100 2285Karcag 3380/ / / 1 Közterület CSOKONAI 529 100 529Karcag 3384/ / / 1 Közterület CSOKONAI 8950 100 8950Karcag 3397/ / / 1 árok NINCS ADAT 260 100 260Karcag 3406/ / / 1 Közterület MUNKáCSY 1785 100 1785Karcag 3414/ / / 1 Közterület MUNKáCSY 186 100 186Karcag 3420/ / / 1 Közterület DEáK F. KRT. 714 100 714Karcag 3437/ / / 1 Közterület CSEND 1226 100 1226Karcag 3461/ / / 1 Közterület CSEND 273 100 273Karcag 3464/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 3851 100 3851Karcag 3491/ / / 1 Közterület BIMBó 1920 100 1920Karcag 3502/ / / 1 Közterület BAJZA 2967 100 2967Karcag 3536/ / / 1 Közterület ERZSéBET 1341 100 1341Karcag 3552/ / / 1 Közterület LILIOM U 1777 100 1777Karcag 3572/ / / 1 Közterület LIGET U 8651 100 8651Karcag 3583/ / / 1 Közterület VIRáG 197 100 197Karcag 3594/ / / 1 Közterület DEáK F. KRT. 830 100 830Karcag 3602/ / / 1 Közterület VIRáG 1495 100 1495Karcag 3611/ / / 1 Közterület MUNKáS 4458 100 4458Karcag 3614/ / / 1 Közterület DEáK F. KRT. 584 100 584Karcag 3639/ / / 1 Közterület EPRESKERT 2110 100 2110Karcag 3663/ / / 1 Közterület KISFALUDY 1934 100 1934Karcag 3695/ / / 1 Közterület VIRáG 828 100 828Karcag 3725/ / / 1 Közterület VARRó 457 100 457Karcag 3731/ / / 1 Közterület LIGET U 325 100 325Karcag 3748/ / / 1 Közterület NAP 2285 100 2285Karcag 3781/ / / 1 Közterület ERKEL 127 100 127Karcag 3786/ / / 1 Közterület BERCSéNYI 2473 100 2473Karcag 3787/ / / 1 Közterület ERKEL 4450 100 4450Karcag 3813/ / / 1 Közterület úJ 1929 100 1929Karcag 3833/ / / 1 Közterület ERKEL 2640 100 2640Karcag 3843/ / / 1 Közterület PERNYéS 1107 100 1107Karcag 3853/ / / 1 Közterület SóLYOM 1311 100 1311Karcag 3878/ / / 1 Közterület FORINT 3905 100 3905Karcag 3901/ / / 1 Közterület áRPáD 1803 100 1803Karcag 3917/ / / 1 JÁRDA KáLVIN 0 100 0Karcag 3918/ 2/ / 1 Közpark JóZSEF A. 4443 100 4443Karcag 3919/ 3/ / 1 Közterület KáLVIN 11 100 11Karcag 3919/ 4/ / 1 Kivett víztorony KáLVIN 676 100 676Karcag 3919/ 5/ / 1 Közpark és játszótér KáLVIN 3530 100 3530Karcag 3924/ / / 1 Közterület KáLMáN 2287 100 2287Karcag 3946/ / / 1 Közterület KISS ANTAL 2917 100 2917Karcag 3971/ / / 1 Közterület JóZSEF A. 4932 100 4932Karcag 3992/ / / 1 Közterület SZABó J. 4321 100 4321Karcag 4016/ 1/ / 1 Közterület KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4023/ / / 1 Közterület MADARÁSZ I. U. 1899 100 1899Karcag 4036/ / / 1 Közterület MADARáSZ ISTVáN 4251 100 4251Karcag 4061/ / / 1 Közterület PETőFI 4374 100 4374Karcag 4084/ 1/ / 1 Közterület JóKAI 3 100 3Karcag 4084/ 2/ / 1 Közterület JóKAI 165 100 165Karcag 4084/ 3/ / 1 Közterület JóKAI 12330 100 12330Karcag 4085/ / / 1 Közterület PETőFI 2336 100 2336Karcag 4098/ / / 1 Közterület TAKáCS P. 3517 100 3517Karcag 4124/ / / 1 Közterület TAKáCS P. 4301 100 4301Karcag 4150/ / / 1 Közterület KEREKES ISTVáN 4349 100 4349Karcag 4184/ / / 1 Közterület KEREKES ISTVáN 4578 100 4578Karcag 4206/ / / 1 Közterület BETHLEN 4999 100 4999Karcag 4208/ / / 1 Üzemviteli épület + KISúJSZáLLáSI U. 24 2233 100 2233Karcag 4236/ / / 1 Közterület BETHLEN 4386 100 4386Karcag 4259/ / / 1 Közterület VASúT 9689 100 9689Karcag 4314/ / / 1 Utasváró KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4315/ / / 1 Közterület KINIZSI 6042 100 6042Karcag 4354/ / / 1 Közterület JóKAI 9695 100 9695Karcag 4386/ / / 1 Közterület KINIZSI 4392 100 4392Karcag 4390/ / / 1 Közterület VILLAMOS 4973 100 4973Karcag 4444/ / / 1 Közterület VILLAMOS 7021 100 7021Karcag 4445/ / / 1 Járda VILLAMOS 180 100 180Karcag 4450/ / / 1 Közterület DéLIBáB 4711 100 4711Karcag 4460/ / / 1 Közterület NYáR 1270 100 1270Karcag 4473/ / / 1 Közterület DéLIBáB 4402 100 4402Karcag 4496/ / / 1 Közterület NYáR 4818 100 4818Karcag 4518/ / / 1 Közterület NYáR 1965 100 1965Karcag 4520/ / / 1 Közterület DANKó 4743 100 4743Karcag 4539/ 18/ / 1 Közterület DéLI 3206 100 3206Karcag 4540/ 1/ / 1 Vizállás NINCS ADAT 65241 100 65241Karcag 4541/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 2091 100 2091Karcag 4544/ 1/ / 1 Közterület KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4546/ / / 1 Közterület KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4549/ 43/ / 1 út KISúJSZáLLáSI U. 6518 100 6518Karcag 4551/ 3/ / 1 út MéNTELEP úT 705 100 705

Page 25: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

25

Karcag 4552/ / / 1 Közút PARTOSKERT 18793 100 18793Karcag 4555/ / / 1 Közút HATVANMALOM 6158 100 6158Karcag 4556/ / / 1 Közút KISúJSZáLLáSI U. 3766 100 3766Karcag 4587/ / / 1 Közterület TISZA 10000 100 10000Karcag 4601/ / / 1 Közterület SZűCS S. 1664 100 1664Karcag 4618/ 5/ / 1 Közterület MáNDOKI KONGUR 1531 100 1531Karcag 4622/ / / 1 Anyaggödör TISZA 98 100 98Karcag 4623/ 5/ / 1 Anyaggödör TISZA 11419 50 5710Karcag 4626/ / / 1 Anyaggödör SZAMOS 14997 50 7499Karcag 4665/ / / 1 Közút BóCSAI 946 100 946Karcag 4681/ / / 1 Közterület SZAMOS 12146 100 12146Karcag 4720/ / / 1 Közterület BóCSAI 832 100 832Karcag 4744/ / / 1 Közterület SZűCS S. 986 100 986Karcag 4775/ / / 1 Közterület MáNDOKI KONGUR 1030 100 1030Karcag 4806/ / / 1 Parkoló, buszváró KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4807/ / / 1 Déli temetőben aszfa KISúJSZáLLáSI U. 0 100 0Karcag 4810/ 2/ / 1 Közút KISúJSZáLLáSI U. 5844 100 5844Karcag 4812/ 32/ / 1 Közterület NINCS ADAT 252 100 252Karcag 4812/ 37/ / 1 Közterület NINCS ADAT 2704 100 2704Karcag 4812/ 38/ / 1 Közterület MóRICZ ZS. U. 2635 100 2635Karcag 4812/ 39/ / 1 Közterület ISKOLA 1778 100 1778Karcag 4812/ 50/ / 1 Közterület KALáSZ 2109 100 2109Karcag 4812/ 81/ / 1 Közterület PIPACS U. 3139 100 3139Karcag 4812/ 82/ / 1 Közterület KERT 4345 100 4345Karcag 4816/ 1/ / 1 Saját használatú út NINCS ADAT 688 100 688Karcag 4816/ 2/ / 1 Saját használatú út SZENTANNAI S. U 4687 100 4687Karcag 4817/ 6/ / 1 Közterület NINCS ADAT 418 100 418Karcag 4817/ 18/ / 1 Közterület BúZAVIRáG 3666 100 3666Karcag 4817/ 32/ / 1 Közterület MóRICZ ZS. U. 3780 100 3780Karcag 4819/ / / 1 Saját használatú út NINCS ADAT 1740 100 1740Karcag 4820/ / / 1 Közút NINCS ADAT 4641 100 4641Karcag 4836/ / / 1 Közterület BODROG 2647 100 2647Karcag 4866/ / / 1 Közterület KODáLY Z. 3517 100 3517Karcag 4897/ / / 1 Közterület KÖLCSEY 3702 100 3702Karcag 4925/ / / 1 Közterület MIKSZáTH K. 3409 100 3409Karcag 4951/ / / 1 Közterület MóRICZ ZS. U. 3419 100 3419Karcag 4952/ / / 1 Közút NINCS ADAT 1571 100 1571Karcag 4955/ / / 1 Közterület SAJó 10258 100 10258Karcag 4958/ 1/ / 1 Közterület KISúJSZáLLáSI U. 237 100 237Karcag 5019/ / / 1 Közterület DRáVA 5370 100 5370Karcag 5020/ 2/ / 1 Közterület DRáVA 79 100 79Karcag 5026/ 3/ / 1 Közterület DRáVA 199 100 199Karcag 5059/ 1/ / 1 Közterület DRáVA 18 100 18Karcag 5060/ 1/ / 1 Közterület DRáVA 388 100 388Karcag 5109/ / / 1 Közterület KÖRÖS U 7619 100 7619Karcag 5152/ / / 1 Közterület DUNA 6571 100 6571Karcag 5201/ / / 1 Közterület GéPGYáR 7186 100 7186Karcag 5204/ 1/ / 1 Közterület KISúJSZáLLáSI U. 321 100 321Karcag 5206/ / / 1 Közterület RáBA U. 392 100 392Karcag 5210/ 2/ / 1 Közterület NINCS ADAT 739 100 739Karcag 5215/ / / 1 Közterület RáBA U. 7083 100 7083Karcag 5240/ 1/ / 1 Közterület RáBA U. 486 100 486Karcag 5260/ 2/ / 1 Közterület NINCS ADAT 26 100 26Karcag 5263/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2909 100 2909Karcag 5307/ / / 1 Közterület SAJó 2374 100 2374Karcag 5308/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 2385 100 2385Karcag 5311/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2821 100 2821Karcag 5312/ / / 1 Közút KERTVáROSI DÜLő 5595 100 5595Karcag 5315/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 895 100 895Karcag 5316/ / / 1 árok NINCS ADAT 282 100 282Karcag 5317/ / / 1 Közút NINCS ADAT 335 100 335Karcag 5318/ 1/ / 1 Saját használatú út BELTERÜLET 102 100 102Karcag 5318/ 2/ / 1 Beépítetlen terület BELTERÜLET 4043 100 4043Karcag 5320/ / / 1 árok NINCS ADAT 1266 100 1266Karcag 5327/ / / 1 Közút NINCS ADAT 11731 100 11731Karcag 5358/ 2/ / 1 Közút NINCS ADAT 1322 100 1322Karcag 5380/ / / 1 Vasútállomásnál VASúT 0 100 0Karcag 5382/ 18/ / 1 árok NINCS ADAT 445 100 445Karcag 5390/ / / 1 Közút NINCS ADAT 472 100 472Karcag 5410/ 1/ / 1 Közút Tó U 8274 100 8274Karcag 5411/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1112 100 1112Karcag 5413/ / / 1 Közterület NYáR 3520 100 3520Karcag 5420/ / / 1 Közterület VAJDA U 3306 100 3306Karcag 5443/ / / 1 Közterület HALADAS 1830 100 1830Karcag 5457/ / / 1 Közterület RIGó J. 622 100 622Karcag 5466/ / / 1 Közterület BURA S. U. 498 100 498Karcag 5476/ 1/ / 1 Közterület TISZTA 1850 100 1850Karcag 5496/ / / 1 Közterület BIRO 1798 100 1798Karcag 5537/ 6/ / 1 Közterület JóNáS B. U 1777 100 1777Karcag 5537/ 29/ / 1 Közterület PáLYA U. 727 100 727Karcag 5545/ / / 1 Közterület PáLYA U. 2829 100 2829Karcag 5583/ / / 1 Közterület ALBERT U 2658 100 2658Karcag 5617/ / / 1 Közterület JóNáS B. U 2211 100 2211Karcag 5638/ / / 1 Közterület BIHARI 2225 100 2225Karcag 5660/ / / 1 Közterület BIRO 2014 100 2014Karcag 5696/ / / 1 Közterület TISZTA 2014 100 2014Karcag 5727/ / / 1 Közterület BáTHORI 4029 100 4029Karcag 5744/ / / 1 Közterület ALBERT U 456 100 456Karcag 5749/ 13/ / 1 Közterület SZéCHENYI SUGáRúT 5427 100 5427

Page 26: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

26

Karcag 5750/ / / 1 Közterület HALADAS 6393 100 6393Karcag 5751/ / / 1 Közterület HALADAS 535 100 535Karcag 5752/ / / 1 Közterület ARANY J. 8825 100 8825Karcag 5765/ / / 1 Közterület NYáR 4774 100 4774Karcag 5766/ / / 1 Közterület SZéCHENYI SUGáRúT 14006 100 14006Karcag 5791/ / / 1 Közterület DéLIBáB 4333 100 4333Karcag 5816/ / / 1 Közterület VILLAMOS 5425 100 5425Karcag 5849/ / / 1 Közterület KINIZSI 4359 100 4359Karcag 5877/ / / 1 JÁRDA VASúT 0 100 0Karcag 5906/ / / 1 Közterület BETHLEN 4303 100 4303Karcag 5932/ / / 1 Közterület KEREKES ISTVáN 4285 100 4285Karcag 5963/ / / 1 Közterület TAKáCS P. 4252 100 4252Karcag 5973/ / / 1 Járda SZéCHENYI SUGáRúT 0 100 0Karcag 5986/ / / 1 Közterület PETőFI 4312 100 4312Karcag 6015/ / / 1 Közterület MADARáSZ ISTVáN 4264 100 4264Karcag 6042/ / / 1 Közterület SZABó J. 4331 100 4331Karcag 6070/ / / 1 Közterület ARANY J. 14554 100 14554Karcag 6078/ / / 1 Közterület SZABó J. 1682 100 1682Karcag 6094/ / / 1 Közterület MADARáSZ ISTVáN 2440 100 2440Karcag 6115/ / / 1 Közterület PETőFI 2870 100 2870Karcag 6137/ / / 1 Közterület TAKáCS P. 3942 100 3942Karcag 6164/ / / 1 Közterület KEREKES ISTVáN 4540 100 4540Karcag 6195/ / / 1 Közterület BETHLEN 4915 100 4915Karcag 6265/ / / 1 Közterület KINIZSI 5317 100 5317Karcag 6302/ / / 1 Közterület VILLAMOS 7116 100 7116Karcag 6339/ / / 1 Közterület DéLIBáB 5534 100 5534Karcag 6349/ 1/ / 1 Közterület DéLIBáB 179 100 179Karcag 6354/ / / 1 Járda GYARMATI úT 0 100 0Karcag 6358/ / / 1 Közterület VILLAMOS 1923 100 1923Karcag 6370/ / / 1 Közterület KINIZSI 2414 100 2414Karcag 6371/ / / 1 Közterület FáS 2243 100 2243Karcag 6407/ / / 1 Közterület PAP BéLA 1901 100 1901Karcag 6408/ / / 1 Közterület BAROSS 13857 100 13857Karcag 6431/ / / 1 Közterület ZRINYI 5092 100 5092Karcag 6445/ / / 1 Közterület PAP BéLA 1704 100 1704Karcag 6468/ / / 1 Közterület SZONDI 4650 100 4650Karcag 6491/ / / 1 Közterület PAP BéLA 2085 100 2085Karcag 6509/ 5/ / 1 Közterület SZIVáRVáNY U 183 100 183Karcag 6510/ 1/ / 1 Közterület SZIVáRVáNY U 16976 100 16976Karcag 6512/ / / 1 Töltés NINCS ADAT 553 100 553Karcag 6513/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1883 100 1883Karcag 6515/ 3/ / 1 Közút NINCS ADAT 3717 100 3717Karcag 6522/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 1850 100 1850Karcag 6524/ / / 1 JÁRDA PÜSPÖKLADáNYI 0 100 0Karcag 6537/ / / 1 Közterület MADáCH 1014 100 1014Karcag 6557/ / / 1 Közterület FÜRJ 868 100 868Karcag 6558/ / / 1 Közterület FÜRJ 181 100 181Karcag 6564/ / / 1 Közterület FÜRJ 325 100 325Karcag 6579/ / / 1 Közterület MéSZáROS L. 8146 100 8146Karcag 6580/ / / 1 Közterület HONVéD 8067 100 8067Karcag 6600/ / / 1 Közterület TúZOK 834 100 834Karcag 6613/ / / 1 Közterület SARKANTYúS 3265 100 3265Karcag 6633/ / / 1 Közterület SARKANTYúS 346 100 346Karcag 6646/ / / 1 Közterület MéSZáROS L. 622 100 622Karcag 6659/ / / 1 Közterület MéSZáROS L. 617 100 617Karcag 6664/ / / 1 Közterület MéSZáROS L. 384 100 384Karcag 6667/ / / 1 Közterület MéSZáROS L. 748 100 748Karcag 6685/ / / 1 Közterület TOMPA 279 100 279Karcag 6687/ / / 1 Közterület MADáCH 3479 100 3479Karcag 6715/ / / 1 Közterület TOMPA 6482 100 6482Karcag 6728/ / / 1 Közterület MAROS 423 100 423Karcag 6745/ / / 1 Közterület PILLANGó 1255 100 1255Karcag 6756/ / / 1 Közterület TOMPA 184 100 184Karcag 6771/ / / 1 Közterület BAROSS 1008 100 1008Karcag 6779/ 2/ / 1 Közterület BAROSS 283 100 283Karcag 6791/ / / 1 Közterület MAROS 5776 100 5776Karcag 6792/ / / 1 Közterület SALLAI 1640 100 1640Karcag 6795/ / / 1 Közterület JóZSEF A. 4513 100 4513Karcag 6815/ / / 1 Közterület FECSKE 4365 100 4365Karcag 6831/ / / 1 Közterület HOLD 2223 100 2223Karcag 6852/ / / 1 Közterület PÜSPÖKLADáNYI 327 100 327Karcag 6878/ / / 1 Közterület SALLAI 1838 100 1838Karcag 6902/ / / 1 Közterület KAZINCZY 4826 100 4826Karcag 6926/ 1/ / 1 Közterület SZéCHENYI SUGáRúT 3191 100 3191Karcag 6926/ 3/ / 1 Járda és parkoló SZéCHENYI SUGáRúT 0 100 0Karcag 6927/ 3/ / 1 Közterület SZéCHENYI SUGáRúT 4518 100 4518Karcag 6931/ 2/ / 1 Közterület PÜSPÜKLADáNYI 829 100 829Karcag 6932/ 4/ / 1 Közterület BAJCSY ZS. 760 100 760Karcag 6947/ / / 1 Közterület KAZINCZY 1968 100 1968Karcag 6967/ / / 1 Közterület SALLAI 1473 100 1473Karcag 6977/ / / 1 Közterület PÜSPÖKLADáNYI 463 100 463Karcag 6996/ / / 1 Közterület RÖVID 1520 100 1520Karcag 7019/ / / 1 Közterület RóZSA 3039 100 3039Karcag 7023/ / / 1 Közterüleet RóZSA 360 100 360Karcag 7027/ / / 1 Közterület RóZSA 332 100 332Karcag 7035/ / / 1 Közterület RóZSA 395 100 395Karcag 7056/ / / 1 Közterület TAVASZ 236 100 236Karcag 7061/ / / 1 Közterület GÖRBE 1035 100 1035Karcag 7084/ / / 1 Közterület REGGEL U 481 100 481

Page 27: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

27

Karcag 7095/ / / 1 Közterület TAVASZ 3744 100 3744Karcag 7128/ / / 1 Közterület REGGEL U 8453 100 8453Karcag 7178/ / / 1 Közterület ATTILA 8684 100 8684Karcag 7216/ / / 1 Közterület ADY ENDRE 19330 100 19330Karcag 7217/ / / 1 Közterület ASZTAG U 2640 100 2640Karcag 7218/ / / 1 Közterület KUN 6473 100 6473Karcag 7255/ / / 1 Közterület APAVáR úT 5243 100 5243Karcag 7274/ / / 1 Közterület TELEP 4809 100 4809Karcag 7277/ 10/ / 1 Közterület NINCS ADAT 2499 100 2499Karcag 7279/ 1/ / 1 Anyagöddör NINCS ADAT 90094 100 90094Karcag 7280/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 7432 100 7432Karcag 7281/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 2339 100 2339Karcag 7286/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 69 100 69Karcag 7289/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 5996 100 5996Karcag 7290/ / / 1 Közterület RéT U 3102 100 3102Karcag 7293/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 1530 100 1530Karcag 7294/ / / 1 út GéPGYáR 13030 100 13030Karcag 7297/ 4/ / 1 Közterület GéPGYáR 208 100 208Karcag 7298/ / / 1 Közterület GéPGYáR 4216 100 4216Karcag 7314/ / / 1 Közút NINCS ADAT 1451 100 1451Karcag 7319/ / / 1 út NINCS ADAT 1569 100 1569Karcag 7329/ / / 1 Földgázfogadó KISúJSZáLLáSI U. 329 100 329Karcag 12001/ / / 1 árok NINCS ADAT 3196 100 3196Karcag 12002/ / / 1 árok NINCS ADAT 4623 100 4623Karcag 12009/ / / 1 Közút KURTAKERTI 3623 100 3623Karcag 12052/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2056 100 2056Karcag 12096/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2497 100 2497Karcag 12154/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2716 100 2716Karcag 12188/ / / 1 árok NINCS ADAT 4141 100 4141Karcag 12189/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5386 100 5386Karcag 12190/ / / 1 árok NINCS ADAT 3647 100 3647Karcag 12225/ / / 1 Közút NINCS ADAT 1920 100 1920Karcag 12240/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 3788 100 3788Karcag 12241/ / / 1 árok NINCS ADAT 4025 100 4025Karcag 12290/ 1/ / 1 árok NINCS ADAT 1244 100 1244Karcag 12355/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 4647 100 4647Karcag 12419/ / / 1 árok NINCS ADAT 1666 100 1666Karcag 12487/ / / 1 árok NINCS ADAT 4066 100 4066Karcag 12488/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 4360 100 4360Karcag 12557/ / / 1 árok NINCS ADAT 1558 100 1558Karcag 12628/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 4619 100 4619Karcag 12701/ / / 1 árok NINCS ADAT 4409 100 4409Karcag 12702/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 12512 100 12512Karcag 12703/ / / 1 árok 4. SZ. FŐÚT 5328 100 5328Karcag 12796/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 5753 100 5753Karcag 12797/ / / 1 árok NINCS ADAT 5223 100 5223Karcag 12877/ / / 1 árok NINCS ADAT 1760 100 1760Karcag 12964/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 5978 100 5978Karcag 13054/ / / 1 árok NINCS ADAT 1316 100 1316Karcag 13055/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 5200 100 5200Karcag 13088/ 1/ / 1 Közterület NINCS ADAT 919 100 919Karcag 13090/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 2719 100 2719Karcag 13133/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2940 100 2940Karcag 13221/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2217 100 2217Karcag 13222/ / / 1 Közút NINCS ADAT 4372 100 4372Karcag 13226/ / / 1 árok NINCS ADAT 685 100 685Karcag 13298/ / / 1 árok NINCS ADAT 3670 100 3670Karcag 13299/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5412 100 5412Karcag 13382/ / / 1 árok NINCS ADAT 901 100 901Karcag 13451/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5548 100 5548Karcag 13516/ / / 1 árok NINCS ADAT 5226 100 5226Karcag 13517/ / / 1 Közút NINCS ADAT 6762 100 6762Karcag 13519/ / / 1 árok NINCS ADAT 3760 100 3760Karcag 13589/ / / 1 árok NINCS ADAT 838 100 838Karcag 13590/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5194 100 5194Karcag 13591/ / / 1 árok NINCS ADAT 693 100 693Karcag 13745/ / / 1 Közút NINCS ADAT 990 100 990Karcag 13747/ / / 1 Közút NINCS ADAT 5715 100 5715Karcag 13836/ / / 1 árok NINCS ADAT 6168 100 6168Karcag 13837/ / / 1 árok NINCS ADAT 2197 100 2197Karcag 13838/ / / 1 árok NINCS ADAT 897 100 897Karcag 13895/ / / 1 árok NINCS ADAT 172 100 172Karcag 13896/ / / 1 Közút CSERESZNYéS 3734 100 3734Karcag 13897/ / / 1 árok NINCS ADAT 53 100 53Karcag 13902/ 1/ / 1 Közút NINCS ADAT 1551 100 1551Karcag 13944/ / / 1 árok NINCS ADAT 1619 100 1619Karcag 13988/ / / 1 Közút KéKVIRáG 3665 100 3665Karcag 14040/ / / 1 árok NINCS ADAT 546 100 546Karcag 14041/ / / 1 Közút BARACKOS 3040 100 3040Karcag 14042/ / / 1 árok NINCS ADAT 1256 100 1256Karcag 14079/ / / 1 Közút NINCS ADAT 10293 100 10293Karcag 14080/ / / 1 árok NINCS ADAT 3532 100 3532Karcag 14081/ / / 1 árok NINCS ADAT 3714 100 3714Karcag 14131/ / / 1 Közút NINCS ADAT 2676 100 2676Karcag 14132/ / / 1 árok NINCS ADAT 1416 100 1416Karcag 14207/ / / 1 Közút NINCS ADAT 1842 100 1842Karcag 14208/ / / 1 árok NINCS ADAT 951 100 951Karcag 14245/ / / 1 árok NINCS ADAT 1500 100 1500Karcag 999999/ / / 1 Viziközmű vagyon egy KARCAG 0 100 0

Page 28: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

28

Karcag 05/ / / 1 árok NINCS ADAT 14939 100 14939Karcag 06/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9747 100 9747Karcag 08/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 52839 100 52839Karcag 010/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11148 100 11148Karcag 011/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10555 100 10555Karcag 012/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6102 100 6102Karcag 012/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 943 100 943Karcag 012/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2946 100 2946Karcag 012/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6462 100 6462Karcag 013/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12818 100 12818Karcag 014/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 14904 100 14904Karcag 015/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11805 100 11805Karcag 016/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11840 100 11840Karcag 017/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18886 100 18886Karcag 023/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11036 100 11036Karcag 024/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3442 100 3442Karcag 025/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13802 100 13802Karcag 028/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3962 100 3962Karcag 030/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3742 100 3742Karcag 031/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12547 100 12547Karcag 032/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4906 100 4906Karcag 033/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1999 100 1999Karcag 034/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4865 100 4865Karcag 036/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16300 100 16300Karcag 038/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2958 100 2958Karcag 050/ 16/ / 1 Tilalmasi útjav. TILALMAS 0 100 0Karcag 051/ / / 1 Közút TILALMAS 6627 100 6627Karcag 053/ / / 1 Közút TILALMAS 2129 100 2129Karcag 055/ / / 1 Közút TILALMAS 2631 100 2631Karcag 057/ 1/ / 1 UTASVÁRÓ TILALMASON TILALMAS 0 100 0Karcag 062/ / / 1 Tilalm.buszmegálló m TILALMAS 0 100 0Karcag 080/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6731 100 6731Karcag 083/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7737 100 7737Karcag 085/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4458 100 4458Karcag 0129/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17476 100 17476Karcag 0131/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13328 100 13328Karcag 0132/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12264 100 12264Karcag 0134/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18836 100 18836Karcag 0135/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 21247 100 21247Karcag 0136/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 26493 100 26493Karcag 0138/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5669 100 5669Karcag 0139/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11199 100 11199Karcag 0167/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 24244 100 24244Karcag 0168/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11834 100 11834Karcag 0170/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16503 100 16503Karcag 0172/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 38008 100 38008Karcag 0174/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3717 100 3717Karcag 0177/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4607 100 4607Karcag 0178/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14492 100 14492Karcag 0178/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5333 100 5333Karcag 0180/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7208 100 7208Karcag 0182/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15599 100 15599Karcag 0183/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9145 100 9145Karcag 0184/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12214 100 12214Karcag 0184/ 59/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3952 100 3952Karcag 0184/ 60/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 435 100 435Karcag 0184/105/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3707 100 3707Karcag 0184/108/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 553 100 553Karcag 0186/ 14/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1089 100 1089Karcag 0186/ 27/ / 1 árok KÜLTERÜLET 4504 100 4504Karcag 0188/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15056 100 15056Karcag 0191/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8455 100 8455Karcag 0191/ 68/ / 1 Kerékpárút MADARASI 24893 100 24893Karcag 0192/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13597 100 13597Karcag 0193/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 21928 100 21928Karcag 0194/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 389 100 389Karcag 0194/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 127 100 127Karcag 0194/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 344 100 344Karcag 0196/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6909 100 6909Karcag 0196/ 73/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1542 100 1542Karcag 0197/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13660 100 13660Karcag 0199/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2513 100 2513Karcag 0202/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8301 100 8301Karcag 0203/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 15502 100 15502Karcag 0204/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 89 100 89Karcag 0205/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2166 100 2166Karcag 0205/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1379 100 1379Karcag 0206/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14701 100 14701Karcag 0207/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9748 100 9748Karcag 0208/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4602 100 4602Karcag 0209/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9871 100 9871Karcag 0210/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11827 100 11827Karcag 0211/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12225 100 12225Karcag 0212/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3819 100 3819Karcag 0213/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 26450 100 26450Karcag 0214/ 43/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13617 100 13617Karcag 0218/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8934 100 8934Karcag 0258/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4634 100 4634Karcag 0267/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9796 100 9796

Page 29: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

29

Karcag 0269/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2767 100 2767Karcag 0272/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 24132 100 24132Karcag 0278/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4327 100 4327Karcag 0278/ 9/ / 1 Mélyfúrású kút KÜLTERÜLET 3444 100 3444Karcag 0278/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 876 100 876Karcag 0279/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 6330 100 6330Karcag 0283/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7917 100 7917Karcag 0284/ 4/ / 1 Kút, medence, gépház KÜLTERÜLET 1573 100 1573Karcag 0284/ 19/ / 1 MÉLYFÚRÁSÚ KÚT KÜLTERÜLET 735 100 735Karcag 0284/ 27/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1188 100 1188Karcag 0285/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 20430 100 20430Karcag 0288/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7887 100 7887Karcag 0289/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 42791 100 42791Karcag 0290/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13126 100 13126Karcag 0292/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8845 100 8845Karcag 0293/ 58/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 780 100 780Karcag 0293/ 80/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8230 100 8230Karcag 0295/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 353 100 353Karcag 0295/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 158 100 158Karcag 0298/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1514 100 1514Karcag 0298/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 775 100 775Karcag 0298/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1291 100 1291Karcag 0301/ 2/ / 1 Kerékpárút Kg-Bf. I. MADARASI 6376 36 2302Karcag 0311/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 476 100 476Karcag 0311/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 427 100 427Karcag 0311/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17201 100 17201Karcag 0311/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 193 100 193Karcag 0311/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11604 100 11604Karcag 0311/ 32/ / 1 árok KÜLTERÜLET 1061 100 1061Karcag 0314/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 939 100 939Karcag 0325/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4307 100 4307Karcag 0325/ 14/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3893 100 3893Karcag 0326/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18261 100 18261Karcag 0327/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 20670 100 20670Karcag 0329/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6910 100 6910Karcag 0329/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1850 100 1850Karcag 0329/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10732 100 10732Karcag 0329/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2579 100 2579Karcag 0330/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9610 100 9610Karcag 0331/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7408 100 7408Karcag 0332/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 21092 100 21092Karcag 0333/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1599 100 1599Karcag 0333/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15959 100 15959Karcag 0334/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6898 100 6898Karcag 0336/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7507 100 7507Karcag 0336/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 603 100 603Karcag 0337/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10039 100 10039Karcag 0338/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 33609 100 33609Karcag 0339/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17979 100 17979Karcag 0340/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 39284 100 39284Karcag 0341/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5507 100 5507Karcag 0342/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3320 100 3320Karcag 0346/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9146 100 9146Karcag 0347/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14203 100 14203Karcag 0348/ 90/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18093 100 18093Karcag 0351/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 23176 100 23176Karcag 0352/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9799 100 9799Karcag 0353/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13019 100 13019Karcag 0354/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7757 100 7757Karcag 0356/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 550 100 550Karcag 0356/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1658 100 1658Karcag 0357/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5765 100 5765Karcag 0357/ 4/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5470 100 5470Karcag 0359/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3182 100 3182Karcag 0359/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 653 100 653Karcag 0363/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7045 100 7045Karcag 0366/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7754 100 7754Karcag 0367/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1813 100 1813Karcag 0368/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6931 100 6931Karcag 0371/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 31470 100 31470Karcag 0374/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10094 100 10094Karcag 0375/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9486 100 9486Karcag 0376/ 15/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1575 100 1575Karcag 0381/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8915 100 8915Karcag 0384/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6707 100 6707Karcag 0385/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4554 100 4554Karcag 0391/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4959 100 4959Karcag 0392/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8556 100 8556Karcag 0396/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2433 100 2433Karcag 0398/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 49512 100 49512Karcag 0400/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1261 100 1261Karcag 0400/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 14907 100 14907Karcag 0401/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 17162 100 17162Karcag 0403/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3795 100 3795Karcag 0405/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4580 100 4580Karcag 0408/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1255 100 1255Karcag 0421/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4377 100 4377Karcag 0422/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 782 100 782Karcag 0423/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4007 100 4007

Page 30: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

30

Karcag 0425/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8312 100 8312Karcag 0429/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11122 100 11122Karcag 0437/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12985 100 12985Karcag 0437/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 549 100 549Karcag 0437/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3721 100 3721Karcag 0438/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4713 100 4713Karcag 0439/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16903 100 16903Karcag 0442/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16933 100 16933Karcag 0444/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2702 100 2702Karcag 0446/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14321 100 14321Karcag 0449/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6639 100 6639Karcag 0451/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11834 100 11834Karcag 0453/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 2299 100 2299Karcag 0453/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2296 100 2296Karcag 0454/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4729 100 4729Karcag 0456/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2202 100 2202Karcag 0458/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6089 100 6089Karcag 0459/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7036 100 7036Karcag 0461/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 34044 100 34044Karcag 0462/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2999 100 2999Karcag 0464/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3452 100 3452Karcag 0466/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2155 100 2155Karcag 0467/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3241 100 3241Karcag 0469/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1887 100 1887Karcag 0470/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3976 100 3976Karcag 0472/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2177 100 2177Karcag 0473/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4073 100 4073Karcag 0475/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1553 100 1553Karcag 0476/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4173 100 4173Karcag 0477/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1398 100 1398Karcag 0478/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1907 100 1907Karcag 0479/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4114 100 4114Karcag 0480/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4116 100 4116Karcag 0481/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12960 100 12960Karcag 0483/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3568 100 3568Karcag 0485/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3428 100 3428Karcag 0487/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1690 100 1690Karcag 0488/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4244 100 4244Karcag 0490/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2792 100 2792Karcag 0491/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3473 100 3473Karcag 0493/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2240 100 2240Karcag 0494/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5251 100 5251Karcag 0496/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3442 100 3442Karcag 0498/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10999 100 10999Karcag 0499/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6762 100 6762Karcag 0500/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14564 100 14564Karcag 0502/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1768 100 1768Karcag 0504/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2387 100 2387Karcag 0505/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7713 100 7713Karcag 0506/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11266 100 11266Karcag 0507/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6775 100 6775Karcag 0509/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 16375 100 16375Karcag 0511/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2113 100 2113Karcag 0512/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3806 100 3806Karcag 0514/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8318 100 8318Karcag 0520/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4885 100 4885Karcag 0521/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3517 100 3517Karcag 0522/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6105 100 6105Karcag 0524/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3111 100 3111Karcag 0525/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11738 100 11738Karcag 0527/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4511 100 4511Karcag 0527/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4409 100 4409Karcag 0529/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 20420 100 20420Karcag 0530/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4048 100 4048Karcag 0535/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 937 100 937Karcag 0537/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 48881 100 48881Karcag 0538/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6877 100 6877Karcag 0539/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3091 100 3091Karcag 0543/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1423 100 1423Karcag 0544/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 518 100 518Karcag 0544/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13495 100 13495Karcag 0545/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4258 100 4258Karcag 0546/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12696 100 12696Karcag 0547/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11473 100 11473Karcag 0548/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 21028 100 21028Karcag 0549/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11015 100 11015Karcag 0550/ 16/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4087 100 4087Karcag 0550/ 44/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7930 100 7930Karcag 0551/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11577 100 11577Karcag 0552/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12115 100 12115Karcag 0553/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11559 100 11559Karcag 0555/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7466 100 7466Karcag 0557/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2648 100 2648Karcag 0558/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4947 100 4947Karcag 0559/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4732 100 4732Karcag 0560/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2638 100 2638Karcag 0563/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11483 100 11483Karcag 0564/ 9/ / 1 Szántó KÜLTERÜLET 70952 100 70952Karcag 0569/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2199 100 2199

Page 31: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

31

Karcag 0570/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12699 100 12699Karcag 0571/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13462 100 13462Karcag 0572/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2007 100 2007Karcag 0572/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2311 100 2311Karcag 0573/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4031 100 4031Karcag 0574/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1600 100 1600Karcag 0575/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7329 100 7329Karcag 0576/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2053 100 2053Karcag 0577/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3655 100 3655Karcag 0578/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5972 100 5972Karcag 0579/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1790 100 1790Karcag 0580/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4989 100 4989Karcag 0581/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1369 100 1369Karcag 0583/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 27361 100 27361Karcag 0585/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 14682 100 14682Karcag 0586/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10278 100 10278Karcag 0588/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 30945 100 30945Karcag 0589/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 33038 100 33038Karcag 0590/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 8026 100 8026Karcag 0590/ 26/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4606 100 4606Karcag 0591/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2013 100 2013Karcag 0592/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3740 100 3740Karcag 0593/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2013 100 2013Karcag 0594/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11004 100 11004Karcag 0595/ 13/ / 1 Kültrületi út KÜLTERÜLET 6580 100 6580Karcag 0596/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2385 100 2385Karcag 0597/ 11/ / 1 árok KÜLTERÜLET 2952 100 2952Karcag 0598/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5420 100 5420Karcag 0599/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2136 100 2136Karcag 0600/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5802 100 5802Karcag 0601/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3383 100 3383Karcag 0602/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9579 100 9579Karcag 0603/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5265 100 5265Karcag 0604/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3256 100 3256Karcag 0605/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7209 100 7209Karcag 0606/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2970 100 2970Karcag 0607/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3300 100 3300Karcag 0608/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4546 100 4546Karcag 0609/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4324 100 4324Karcag 0610/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1225 100 1225Karcag 0611/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8174 100 8174Karcag 0612/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1170 100 1170Karcag 0612/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 674 100 674Karcag 0613/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2538 100 2538Karcag 0614/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2624 100 2624Karcag 0615/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10732 100 10732Karcag 0616/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1262 100 1262Karcag 0616/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1301 100 1301Karcag 0617/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12790 100 12790Karcag 0618/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1136 100 1136Karcag 0618/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 742 100 742Karcag 0619/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6871 100 6871Karcag 0620/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 657 100 657Karcag 0620/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1189 100 1189Karcag 0621/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6477 100 6477Karcag 0622/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7715 100 7715Karcag 0623/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3867 100 3867Karcag 0624/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 743 100 743Karcag 0624/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1200 100 1200Karcag 0624/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1303 100 1303Karcag 0625/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4298 100 4298Karcag 0626/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6803 100 6803Karcag 0628/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3631 100 3631Karcag 0629/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 62387 100 62387Karcag 0630/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 948 100 948Karcag 0631/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6910 100 6910Karcag 0632/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8831 100 8831Karcag 0633/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 763 100 763Karcag 0634/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6465 100 6465Karcag 0635/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 769 100 769Karcag 0636/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6950 100 6950Karcag 0637/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1061 100 1061Karcag 0637/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1021 100 1021Karcag 0638/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6390 100 6390Karcag 0639/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8017 100 8017Karcag 0640/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1074 100 1074Karcag 0641/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3986 100 3986Karcag 0642/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4680 100 4680Karcag 0643/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7143 100 7143Karcag 0644/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2112 100 2112Karcag 0645/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8356 100 8356Karcag 0646/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4788 100 4788Karcag 0647/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3874 100 3874Karcag 0648/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4191 100 4191Karcag 0649/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1136 100 1136Karcag 0650/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5714 100 5714Karcag 0651/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 797 100 797Karcag 0651/ 5/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4304 100 4304Karcag 0652/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4447 100 4447

Page 32: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

32

Karcag 0653/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3951 100 3951Karcag 0654/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1065 100 1065Karcag 0655/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6455 100 6455Karcag 0656/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 935 100 935Karcag 0657/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3495 100 3495Karcag 0658/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4367 100 4367Karcag 0659/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3911 100 3911Karcag 0660/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1109 100 1109Karcag 0661/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7247 100 7247Karcag 0662/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1065 100 1065Karcag 0663/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3874 100 3874Karcag 0664/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4594 100 4594Karcag 0665/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10043 100 10043Karcag 0666/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5576 100 5576Karcag 0667/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4363 100 4363Karcag 0668/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11904 100 11904Karcag 0669/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1948 100 1948Karcag 0669/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4673 100 4673Karcag 0671/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7062 100 7062Karcag 0672/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3496 100 3496Karcag 0673/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4491 100 4491Karcag 0674/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11477 100 11477Karcag 0674/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9188 100 9188Karcag 0676/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2585 100 2585Karcag 0678/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 71472 100 71472Karcag 0680/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5240 100 5240Karcag 0681/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 17503 100 17503Karcag 0682/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9568 100 9568Karcag 0684/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10482 100 10482Karcag 0685/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5951 100 5951Karcag 0685/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6376 100 6376Karcag 0686/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8152 100 8152Karcag 0687/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22788 100 22788Karcag 0688/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16043 100 16043Karcag 0689/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8554 100 8554Karcag 0690/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14070 100 14070Karcag 0691/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 22204 100 22204Karcag 0692/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13234 100 13234Karcag 0693/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7599 100 7599Karcag 0695/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4846 100 4846Karcag 0696/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7822 100 7822Karcag 0697/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 54930 100 54930Karcag 0698/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8323 100 8323Karcag 0699/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3537 100 3537Karcag 0702/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12883 100 12883Karcag 0703/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9231 100 9231Karcag 0704/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5408 100 5408Karcag 0705/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3998 100 3998Karcag 0705/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5916 100 5916Karcag 0707/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1918 100 1918Karcag 0707/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4131 100 4131Karcag 0707/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3879 100 3879Karcag 0707/ 15/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1647 100 1647Karcag 0709/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 19406 100 19406Karcag 0711/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4503 100 4503Karcag 0712/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 22779 100 22779Karcag 0713/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 30333 100 30333Karcag 0714/ 2/ / 1 Külterületi út és ár KÜLTERÜLET 12523 100 12523Karcag 0715/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9391 100 9391Karcag 0719/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14088 100 14088Karcag 0722/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 17662 100 17662Karcag 0723/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 865 100 865Karcag 0723/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2600 100 2600Karcag 0724/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7330 100 7330Karcag 0725/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6742 100 6742Karcag 0726/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 958 100 958Karcag 0727/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5576 100 5576Karcag 0728/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8295 100 8295Karcag 0732/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 24752 100 24752Karcag 0733/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22092 100 22092Karcag 0734/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9158 100 9158Karcag 0740/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13029 100 13029Karcag 0741/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1828 100 1828Karcag 0742/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8870 100 8870Karcag 0743/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1160 100 1160Karcag 0743/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1136 100 1136Karcag 0744/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6532 100 6532Karcag 0745/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8737 100 8737Karcag 0746/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 666 100 666Karcag 0748/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1308 100 1308Karcag 0749/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 788 100 788Karcag 0750/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2545 100 2545Karcag 0754/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2164 100 2164Karcag 0754/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1689 100 1689Karcag 0755/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2467 100 2467Karcag 0756/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6032 100 6032Karcag 0757/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1631 100 1631Karcag 0758/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1624 100 1624Karcag 0759/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4651 100 4651

Page 33: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

33

Karcag 0760/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 26323 100 26323Karcag 0761/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6128 100 6128Karcag 0762/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2657 100 2657Karcag 0763/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1316 100 1316Karcag 0764/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1234 100 1234Karcag 0764/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2060 100 2060Karcag 0764/ 7/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4508 100 4508Karcag 0764/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2548 100 2548Karcag 0765/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4866 100 4866Karcag 0766/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4712 100 4712Karcag 0767/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4623 100 4623Karcag 0768/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4271 100 4271Karcag 0780/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4503 100 4503Karcag 0781/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2330 100 2330Karcag 0781/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1154 100 1154Karcag 0781/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 665 100 665Karcag 0782/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5838 100 5838Karcag 0783/ / / 1 Catorna és töltés KÜLTERÜLET 5305 100 5305Karcag 0784/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5657 100 5657Karcag 0785/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2531 100 2531Karcag 0786/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18474 100 18474Karcag 0787/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16941 100 16941Karcag 0788/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 17200 100 17200Karcag 0789/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22213 100 22213Karcag 0790/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 633 100 633Karcag 0790/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2782 100 2782Karcag 0791/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3353 100 3353Karcag 0792/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2756 100 2756Karcag 0793/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3316 100 3316Karcag 0794/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3987 100 3987Karcag 0795/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3714 100 3714Karcag 0796/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 975 100 975Karcag 0796/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 539 100 539Karcag 0797/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6107 100 6107Karcag 0798/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 14367 100 14367Karcag 0799/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1969 100 1969Karcag 0799/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1792 100 1792Karcag 0799/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1366 100 1366Karcag 0800/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4518 100 4518Karcag 0801/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5995 100 5995Karcag 0802/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6276 100 6276Karcag 0803/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 5917 100 5917Karcag 0804/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1072 100 1072Karcag 0805/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4887 100 4887Karcag 0806/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 5743 100 5743Karcag 0807/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 996 100 996Karcag 0807/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2444 100 2444Karcag 0807/ 14/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2575 100 2575Karcag 0808/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4615 100 4615Karcag 0809/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5346 100 5346Karcag 0810/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5637 100 5637Karcag 0811/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5122 100 5122Karcag 0819/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5355 100 5355Karcag 0820/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18206 100 18206Karcag 0821/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1146 100 1146Karcag 0822/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4415 100 4415Karcag 0823/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3020 100 3020Karcag 0824/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1326 100 1326Karcag 0825/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3713 100 3713Karcag 0826/ / / 1 út és csatorna KÜLTERÜLET 4765 100 4765Karcag 0827/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3584 100 3584Karcag 0828/ 19/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 963 100 963Karcag 0828/ 20/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2202 100 2202Karcag 0829/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4336 100 4336Karcag 0830/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5213 100 5213Karcag 0831/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2886 100 2886Karcag 0833/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4845 100 4845Karcag 0834/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3409 100 3409Karcag 0835/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3146 100 3146Karcag 0836/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5264 100 5264Karcag 0838/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5174 100 5174Karcag 0839/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7877 100 7877Karcag 0841/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 55173 100 55173Karcag 0841/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5462 100 5462Karcag 0841/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4052 100 4052Karcag 0842/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3941 100 3941Karcag 0843/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 37578 100 37578Karcag 0844/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6106 100 6106Karcag 0844/ 4/ / 1 árok KÜLTERÜLET 986 100 986Karcag 0844/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2548 100 2548Karcag 0844/ 17/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6129 100 6129Karcag 0844/ 19/ / 1 árok KÜLTERÜLET 379 100 379Karcag 0844/ 45/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1474 100 1474Karcag 0845/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6601 100 6601Karcag 0848/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 309 100 309Karcag 0850/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1433 100 1433Karcag 0850/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4938 100 4938Karcag 0851/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2325 100 2325Karcag 0851/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10373 100 10373

Page 34: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

34

Karcag 0852/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4294 100 4294Karcag 0853/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13494 100 13494Karcag 0854/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 4602 100 4602Karcag 0857/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3206 100 3206Karcag 0860/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3474 100 3474Karcag 0860/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8135 100 8135Karcag 0862/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2453 100 2453Karcag 0895/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3408 100 3408Karcag 0898/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3261 100 3261Karcag 0900/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2864 100 2864Karcag 0914/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10949 100 10949Karcag 0915/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3547 100 3547Karcag 0917/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5415 100 5415Karcag 0918/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7082 100 7082Karcag 0919/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1566 100 1566Karcag 0920/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5011 100 5011Karcag 0921/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4156 100 4156Karcag 0922/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 646 100 646Karcag 0923/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 17994 100 17994Karcag 0924/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2778 100 2778Karcag 0924/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11058 100 11058Karcag 0925/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12535 100 12535Karcag 0926/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8352 100 8352Karcag 0927/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13259 100 13259Karcag 0928/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1354 100 1354Karcag 0928/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3667 100 3667Karcag 0931/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18201 100 18201Karcag 0932/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13361 100 13361Karcag 0933/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7297 100 7297Karcag 0934/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18979 100 18979Karcag 0935/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7538 100 7538Karcag 0936/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13688 100 13688Karcag 0940/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 12904 100 12904Karcag 0942/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3636 100 3636Karcag 0943/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4957 100 4957Karcag 0945/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12981 100 12981Karcag 0946/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4863 100 4863Karcag 0947/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4259 100 4259Karcag 0947/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6118 100 6118Karcag 0948/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2965 100 2965Karcag 0952/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3065 100 3065Karcag 0953/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 233 100 233Karcag 0972/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3249 100 3249Karcag 0974/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5498 100 5498Karcag 0975/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10542 100 10542Karcag 0976/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7100 100 7100Karcag 0977/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1530 100 1530Karcag 0977/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1446 100 1446Karcag 0977/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 809 100 809Karcag 0977/ 8/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1442 100 1442Karcag 0977/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 791 100 791Karcag 0977/ 11/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1193 100 1193Karcag 0977/ 14/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1403 100 1403Karcag 0977/ 16/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1279 100 1279Karcag 0977/ 18/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1445 100 1445Karcag 0977/ 20/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1400 100 1400Karcag 0977/ 23/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1317 100 1317Karcag 0978/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3322 100 3322Karcag 0979/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6368 100 6368Karcag 0980/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8371 100 8371Karcag 0981/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4923 100 4923Karcag 0982/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1821 100 1821Karcag 0982/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2168 100 2168Karcag 0982/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1379 100 1379Karcag 0982/ 8/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1288 100 1288Karcag 0982/ 11/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1805 100 1805Karcag 0982/ 13/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1689 100 1689Karcag 0982/ 15/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1733 100 1733Karcag 0982/ 17/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1724 100 1724Karcag 0982/ 19/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4537 100 4537Karcag 0983/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4976 100 4976Karcag 0984/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1975 100 1975Karcag 0984/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2788 100 2788Karcag 0984/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1126 100 1126Karcag 0984/ 8/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET , 1357 100 1357Karcag 0984/ 10/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1155 100 1155Karcag 0985/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3987 100 3987Karcag 0986/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6317 100 6317Karcag 0987/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7102 100 7102Karcag 0988/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7425 100 7425Karcag 0989/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3730 100 3730Karcag 0990/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4791 100 4791Karcag 0991/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1254 100 1254Karcag 0991/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1139 100 1139Karcag 0991/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1448 100 1448Karcag 0992/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6441 100 6441Karcag 0993/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1240 100 1240Karcag 0993/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1096 100 1096Karcag 0993/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1396 100 1396

Page 35: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

35

Karcag 0994/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6714 100 6714Karcag 0995/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7558 100 7558Karcag 0996/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6923 100 6923Karcag 0997/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 981 100 981Karcag 0997/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 983 100 983Karcag 0997/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1612 100 1612Karcag 0997/ 8/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5454 100 5454Karcag 0997/ 10/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 936 100 936Karcag 0997/ 12/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1117 100 1117Karcag 0997/ 14/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1394 100 1394Karcag 0998/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7342 100 7342Karcag 0999/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4983 100 4983Karcag 01038/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4068 100 4068Karcag 01039/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3747 100 3747Karcag 01046/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8536 100 8536Karcag 01047/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2631 100 2631Karcag 01048/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3446 100 3446Karcag 01049/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9749 100 9749Karcag 01050/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4180 100 4180Karcag 01053/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8356 100 8356Karcag 01054/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5699 100 5699Karcag 01057/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4973 100 4973Karcag 01058/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7211 100 7211Karcag 01059/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13334 100 13334Karcag 01060/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13397 100 13397Karcag 01061/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17122 100 17122Karcag 01062/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5292 100 5292Karcag 01064/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13205 100 13205Karcag 01065/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7450 100 7450Karcag 01067/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 19158 100 19158Karcag 01068/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1882 100 1882Karcag 01069/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5675 100 5675Karcag 01070/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4520 100 4520Karcag 01072/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11617 100 11617Karcag 01073/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9516 100 9516Karcag 01075/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 10793 100 10793Karcag 01076/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8164 100 8164Karcag 01077/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5081 100 5081Karcag 01078/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6517 100 6517Karcag 01079/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3767 100 3767Karcag 01079/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7902 100 7902Karcag 01082/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2509 100 2509Karcag 01082/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2323 100 2323Karcag 01082/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7856 100 7856Karcag 01082/ 16/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10052 100 10052Karcag 01083/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 31773 100 31773Karcag 01084/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 19662 100 19662Karcag 01090/ / / 1 Külterületi út MAGYARKAI úT 12606 100 12606Karcag 01109/ 7/ / 1 Közterület NINCS ADAT 2445 100 2445Karcag 01109/ 9/ / 1 Közterület NINCS ADAT 1258 100 1258Karcag 01110/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 1301 100 1301Karcag 01112/ / / 1 CSATORNA NINCS ADAT 1030 100 1030Karcag 01114/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 2406 100 2406Karcag 01115/ / / 1 Csatorna NINCS ADAT 6487 100 6487Karcag 01121/ / / 1 Halastó NINCS ADAT 62122 100 62122Karcag 01132/ / / 1 Külterületi út MAGYARKAI VASúTáTJáRó 5704 100 5704Karcag 01144/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2262 100 2262Karcag 01146/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3293 100 3293Karcag 01148/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6807 100 6807Karcag 01150/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1536 100 1536Karcag 01152/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7063 100 7063Karcag 01155/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17476 100 17476Karcag 01160/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5780 100 5780Karcag 01161/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 20522 100 20522Karcag 01162/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1139 100 1139Karcag 01163/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4248 100 4248Karcag 01164/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1191 100 1191Karcag 01165/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2903 100 2903Karcag 01166/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3751 100 3751Karcag 01167/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3362 100 3362Karcag 01168/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6227 100 6227Karcag 01169/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4007 100 4007Karcag 01169/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3590 100 3590Karcag 01171/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6724 100 6724Karcag 01172/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 884 100 884Karcag 01173/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 15172 100 15172Karcag 01174/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1877 100 1877Karcag 01175/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 18504 100 18504Karcag 01176/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3620 100 3620Karcag 01177/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1077 100 1077Karcag 01178/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1234 100 1234Karcag 01180/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6367 100 6367Karcag 01181/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3361 100 3361Karcag 01182/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3839 100 3839Karcag 01183/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2262 100 2262Karcag 01183/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2030 100 2030Karcag 01183/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 961 100 961Karcag 01184/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2018 100 2018Karcag 01185/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5083 100 5083

Page 36: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

36

Karcag 01186/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2638 100 2638Karcag 01186/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1609 100 1609Karcag 01187/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1570 100 1570Karcag 01188/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2213 100 2213Karcag 01188/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4167 100 4167Karcag 01190/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 991 100 991Karcag 01192/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 44518 100 44518Karcag 01193/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11250 100 11250Karcag 01194/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13202 100 13202Karcag 01195/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14247 100 14247Karcag 01196/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2331 100 2331Karcag 01197/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5360 100 5360Karcag 01197/ 3/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1680 100 1680Karcag 01197/ 5/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1277 100 1277Karcag 01197/ 7/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1568 100 1568Karcag 01197/ 9/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 815 100 815Karcag 01199/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 963 100 963Karcag 01199/ 5/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 814 100 814Karcag 01199/ 6/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1104 100 1104Karcag 01199/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4325 100 4325Karcag 01200/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2408 100 2408Karcag 01202/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 41134 100 41134Karcag 01203/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5497 100 5497Karcag 01203/ 4/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1203 100 1203Karcag 01205/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 970 100 970Karcag 01205/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4377 100 4377Karcag 01205/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 936 100 936Karcag 01206/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4427 100 4427Karcag 01209/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3868 100 3868Karcag 01210/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3962 100 3962Karcag 01211/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11336 100 11336Karcag 01212/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3835 100 3835Karcag 01213/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7253 100 7253Karcag 01215/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7438 100 7438Karcag 01216/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11878 100 11878Karcag 01217/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5804 100 5804Karcag 01218/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8877 100 8877Karcag 01219/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15852 100 15852Karcag 01220/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6481 100 6481Karcag 01221/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3856 100 3856Karcag 01222/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11161 100 11161Karcag 01223/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3624 100 3624Karcag 01224/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6085 100 6085Karcag 01226/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8709 100 8709Karcag 01226/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7609 100 7609Karcag 01227/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11740 100 11740Karcag 01228/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5817 100 5817Karcag 01229/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12433 100 12433Karcag 01231/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3871 100 3871Karcag 01232/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1935 100 1935Karcag 01233/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2903 100 2903Karcag 01234/ 2/ / 1 Töltés KÜLTERÜLET 2933 100 2933Karcag 01234/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1962 100 1962Karcag 01235/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5985 100 5985Karcag 01237/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4114 100 4114Karcag 01238/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15916 100 15916Karcag 01239/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11476 100 11476Karcag 01240/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 19023 100 19023Karcag 01241/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5049 100 5049Karcag 01242/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7630 100 7630Karcag 01243/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 12878 100 12878Karcag 01244/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7231 100 7231Karcag 01245/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8361 100 8361Karcag 01245/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 19572 100 19572Karcag 01246/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 42989 100 42989Karcag 01247/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3458 100 3458Karcag 01248/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1552 100 1552Karcag 01249/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6909 100 6909Karcag 01250/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 7161 100 7161Karcag 01251/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9155 100 9155Karcag 01252/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 64630 100 64630Karcag 01253/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6908 100 6908Karcag 01254/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4656 100 4656Karcag 01255/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6306 100 6306Karcag 01256/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2632 100 2632Karcag 01257/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3069 100 3069Karcag 01258/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4299 100 4299Karcag 01259/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4372 100 4372Karcag 01261/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4698 100 4698Karcag 01262/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6488 100 6488Karcag 01265/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6566 100 6566Karcag 01266/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6166 100 6166Karcag 01267/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 4664 100 4664Karcag 01268/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5196 100 5196Karcag 01269/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6524 100 6524Karcag 01270/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 25146 100 25146Karcag 01273/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1259 100 1259Karcag 01275/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3262 100 3262Karcag 01276/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8026 100 8026

Page 37: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

37

Karcag 01278/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2689 100 2689Karcag 01281/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 2536 100 2536Karcag 01284/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 665 100 665Karcag 01286/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2633 100 2633Karcag 01288/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 14333 100 14333Karcag 01289/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1429 100 1429Karcag 01290/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3149 100 3149Karcag 01291/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1609 100 1609Karcag 01292/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1881 100 1881Karcag 01293/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2790 100 2790Karcag 01294/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6653 100 6653Karcag 01295/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9359 100 9359Karcag 01298/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12337 100 12337Karcag 01300/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 17758 100 17758Karcag 01301/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4273 100 4273Karcag 01302/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1392 100 1392Karcag 01304/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4730 100 4730Karcag 01305/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 6130 100 6130Karcag 01306/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 17788 100 17788Karcag 01307/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7766 100 7766Karcag 01308/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5542 100 5542Karcag 01309/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 16580 100 16580Karcag 01310/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7396 100 7396Karcag 01311/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 18870 100 18870Karcag 01312/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2634 100 2634Karcag 01313/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5182 100 5182Karcag 01314/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8447 100 8447Karcag 01315/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2070 100 2070Karcag 01316/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8850 100 8850Karcag 01317/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6020 100 6020Karcag 01319/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5404 100 5404Karcag 01320/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 2694 100 2694Karcag 01323/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2863 100 2863Karcag 01323/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5992 100 5992Karcag 01324/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2706 100 2706Karcag 01325/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 26406 100 26406Karcag 01326/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8167 100 8167Karcag 01329/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 2586 100 2586Karcag 01330/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5065 100 5065Karcag 01331/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3724 100 3724Karcag 01332/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2227 100 2227Karcag 01334/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2475 100 2475Karcag 01335/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2480 100 2480Karcag 01337/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7305 100 7305Karcag 01340/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9369 100 9369Karcag 01341/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8822 100 8822Karcag 01343/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10305 100 10305Karcag 01344/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12144 100 12144Karcag 01346/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8962 100 8962Karcag 01347/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 26010 100 26010Karcag 01348/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3051 100 3051Karcag 01350/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3817 100 3817Karcag 01351/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4315 100 4315Karcag 01353/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 17205 100 17205Karcag 01354/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13254 100 13254Karcag 01355/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5281 100 5281Karcag 01356/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 2158 100 2158Karcag 01357/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13809 100 13809Karcag 01358/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5293 100 5293Karcag 01359/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2393 100 2393Karcag 01360/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4577 100 4577Karcag 01362/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 8826 100 8826Karcag 01363/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 14830 100 14830Karcag 01364/ / / 1 Csatorna és út KÜLTERÜLET 36145 100 36145Karcag 01365/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 51842 100 51842Karcag 01366/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6925 100 6925Karcag 01366/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4660 100 4660Karcag 01366/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3556 100 3556Karcag 01366/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3213 100 3213Karcag 01367/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5467 100 5467Karcag 01368/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3039 100 3039Karcag 01369/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5155 100 5155Karcag 01370/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6660 100 6660Karcag 01371/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4767 100 4767Karcag 01372/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2983 100 2983Karcag 01373/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5893 100 5893Karcag 01374/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5275 100 5275Karcag 01375/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5760 100 5760Karcag 01376/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1198 100 1198Karcag 01376/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2732 100 2732Karcag 01377/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4847 100 4847Karcag 01378/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6871 100 6871Karcag 01379/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1633 100 1633Karcag 01379/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1194 100 1194Karcag 01380/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4879 100 4879Karcag 01381/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5769 100 5769Karcag 01383/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8700 100 8700Karcag 01384/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3045 100 3045Karcag 01385/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5940 100 5940

Page 38: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

38

Karcag 01386/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11346 100 11346Karcag 01387/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4850 100 4850Karcag 01388/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1831 100 1831Karcag 01389/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6918 100 6918Karcag 01390/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 4452 100 4452Karcag 01392/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1918 100 1918Karcag 01393/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1840 100 1840Karcag 01394/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3588 100 3588Karcag 01395/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 906 100 906Karcag 01397/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3296 100 3296Karcag 01399/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1079 100 1079Karcag 01400/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13409 100 13409Karcag 01402/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5692 100 5692Karcag 01404/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7344 100 7344Karcag 01405/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4059 100 4059Karcag 01406/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4397 100 4397Karcag 01407/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 42952 100 42952Karcag 01408/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3279 100 3279Karcag 01410/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11298 100 11298Karcag 01411/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4818 100 4818Karcag 01412/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 14004 100 14004Karcag 01414/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 22660 100 22660Karcag 01439/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10295 100 10295Karcag 01442/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2794 100 2794Karcag 01444/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1911 100 1911Karcag 01446/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15800 100 15800Karcag 01448/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8252 100 8252Karcag 01453/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8684 100 8684Karcag 01457/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 31752 100 31752Karcag 01457/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 20059 100 20059Karcag 01458/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 9149 100 9149Karcag 01461/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7730 100 7730Karcag 01464/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1709 100 1709Karcag 01468/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 584 100 584Karcag 01470/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 780 100 780Karcag 01472/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4133 100 4133Karcag 01473/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4992 100 4992Karcag 01474/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1313 100 1313Karcag 01476/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3985 100 3985Karcag 01478/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 460 100 460Karcag 01480/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2753 100 2753Karcag 01481/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11514 100 11514Karcag 01482/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18923 100 18923Karcag 01483/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8939 100 8939Karcag 01485/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1497 100 1497Karcag 01486/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1028 100 1028Karcag 01488/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1878 100 1878Karcag 01490/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10046 100 10046Karcag 01491/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4817 100 4817Karcag 01495/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1008 100 1008Karcag 01496/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 756 100 756Karcag 01498/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4629 100 4629Karcag 01500/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3971 100 3971Karcag 01502/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 2126 100 2126Karcag 01504/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 1488 100 1488Karcag 01506/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 7045 100 7045Karcag 01509/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 627 100 627Karcag 01511/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1134 100 1134Karcag 01512/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3072 100 3072Karcag 01514/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2897 100 2897Karcag 01515/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2701 100 2701Karcag 01517/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 4019 100 4019Karcag 01517/ 2/ / 1 árok KÜLTERÜLET 3073 100 3073Karcag 01519/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18797 100 18797Karcag 01521/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2724 100 2724Karcag 01522/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3046 100 3046Karcag 01523/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1458 100 1458Karcag 01524/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3077 100 3077Karcag 01525/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10862 100 10862Karcag 01526/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5332 100 5332Karcag 01527/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 647 100 647Karcag 01528/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 527 100 527Karcag 01529/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1298 100 1298Karcag 01530/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 529 100 529Karcag 01531/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 938 100 938Karcag 01532/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6451 100 6451Karcag 01533/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1927 100 1927Karcag 01535/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2882 100 2882Karcag 01536/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6468 100 6468Karcag 01537/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 418 100 418Karcag 01539/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 645 100 645Karcag 01541/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 640 100 640Karcag 01543/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 709 100 709Karcag 01544/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 572 100 572Karcag 01546/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1920 100 1920Karcag 01547/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3790 100 3790Karcag 01549/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5100 100 5100Karcag 01550/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 637 100 637Karcag 01550/ 2/ / 1 árok KÜLTERÜLET 639 100 639

Page 39: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

39

Karcag 01550/ 3/ / 1 árok KÜLTERÜLET 648 100 648Karcag 01551/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6356 100 6356Karcag 01551/ 2/ / 1 árok KÜLTERÜLET 3154 100 3154Karcag 01552/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 23568 100 23568Karcag 01553/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3217 100 3217Karcag 01554/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 6782 100 6782Karcag 01555/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7319 100 7319Karcag 01555/ 4/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6113 100 6113Karcag 01556/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 19162 100 19162Karcag 01557/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3910 100 3910Karcag 01558/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3772 100 3772Karcag 01559/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7863 100 7863Karcag 01560/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5815 100 5815Karcag 01561/ / / 1 út és árok KÜLTERÜLET 3872 100 3872Karcag 01562/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1796 100 1796Karcag 01563/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9857 100 9857Karcag 01564/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 19398 100 19398Karcag 01565/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10769 100 10769Karcag 01566/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8594 100 8594Karcag 01567/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7259 100 7259Karcag 01568/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2599 100 2599Karcag 01569/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6494 100 6494Karcag 01569/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4355 100 4355Karcag 01570/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5186 100 5186Karcag 01572/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4490 100 4490Karcag 01575/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10083 100 10083Karcag 01576/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 212 100 212Karcag 01577/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3144 100 3144Karcag 01579/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5685 100 5685Karcag 01580/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3557 100 3557Karcag 01582/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6250 100 6250Karcag 01583/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6951 100 6951Karcag 01585/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2026 100 2026Karcag 01586/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4295 100 4295Karcag 01587/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4484 100 4484Karcag 01588/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11462 100 11462Karcag 01589/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3849 100 3849Karcag 01590/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16581 100 16581Karcag 01592/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8805 100 8805Karcag 01594/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4619 100 4619Karcag 01595/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8997 100 8997Karcag 01596/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6943 100 6943Karcag 01597/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5420 100 5420Karcag 01599/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 22467 100 22467Karcag 01600/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16855 100 16855Karcag 01602/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3451 100 3451Karcag 01603/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6347 100 6347Karcag 01605/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4321 100 4321Karcag 01607/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 26050 100 26050Karcag 01608/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3936 100 3936Karcag 01608/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12613 100 12613Karcag 01610/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9682 100 9682Karcag 01611/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 19334 100 19334Karcag 01613/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4542 100 4542Karcag 01614/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3908 100 3908Karcag 01615/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3452 100 3452Karcag 01618/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6690 100 6690Karcag 01620/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3844 100 3844Karcag 01624/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9399 100 9399Karcag 01626/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 14717 100 14717Karcag 01628/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1770 100 1770Karcag 01629/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6464 100 6464Karcag 01630/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11715 100 11715Karcag 01632/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9819 100 9819Karcag 01634/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7590 100 7590Karcag 01635/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5693 100 5693Karcag 01636/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 45261 100 45261Karcag 01637/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 12343 100 12343Karcag 01639/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8531 100 8531Karcag 01640/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 23520 100 23520Karcag 01641/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 16550 100 16550Karcag 01643/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4812 100 4812Karcag 01644/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7076 100 7076Karcag 01645/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3694 100 3694Karcag 01647/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2644 100 2644Karcag 01648/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13762 100 13762Karcag 01649/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9849 100 9849Karcag 01650/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3616 100 3616Karcag 01651/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 31944 100 31944Karcag 01654/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2991 100 2991Karcag 01655/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2442 100 2442Karcag 01656/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3457 100 3457Karcag 01660/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2850 100 2850Karcag 01662/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3770 100 3770Karcag 01664/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4913 100 4913Karcag 01664/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3806 100 3806Karcag 01665/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5933 100 5933Karcag 01669/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4071 100 4071Karcag 01672/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6040 100 6040

Page 40: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

40

Karcag 01673/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 8677 100 8677Karcag 01674/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4823 100 4823Karcag 01675/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3560 100 3560Karcag 01676/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2660 100 2660Karcag 01678/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1602 100 1602Karcag 01680/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5362 100 5362Karcag 01681/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6026 100 6026Karcag 01682/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6223 100 6223Karcag 01684/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3217 100 3217Karcag 01686/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5655 100 5655Karcag 01687/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9270 100 9270Karcag 01688/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4302 100 4302Karcag 01690/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7280 100 7280Karcag 01691/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 10472 100 10472Karcag 01692/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11103 100 11103Karcag 01693/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9840 100 9840Karcag 01695/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2407 100 2407Karcag 01696/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3036 100 3036Karcag 01697/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 10046 100 10046Karcag 01699/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2044 100 2044Karcag 01705/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5556 100 5556Karcag 01706/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7259 100 7259Karcag 01708/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6865 100 6865Karcag 01708/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1808 100 1808Karcag 01709/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7658 100 7658Karcag 01710/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 282 100 282Karcag 01710/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 186 100 186Karcag 01716/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9204 100 9204Karcag 01720/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11396 100 11396Karcag 01721/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13891 100 13891Karcag 01723/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2654 100 2654Karcag 01724/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5837 100 5837Karcag 01725/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5953 100 5953Karcag 01726/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13363 100 13363Karcag 01728/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2761 100 2761Karcag 01730/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2563 100 2563Karcag 01732/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4611 100 4611Karcag 01733/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3758 100 3758Karcag 01736/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8555 100 8555Karcag 01739/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 31438 100 31438Karcag 01740/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13183 100 13183Karcag 01744/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3555 100 3555Karcag 01745/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4482 100 4482Karcag 01747/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6153 100 6153Karcag 01750/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3771 100 3771Karcag 01755/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 22226 100 22226Karcag 01756/ 20/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 974 100 974Karcag 01760/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 4355 100 4355Karcag 01761/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1932 100 1932Karcag 01763/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13017 100 13017Karcag 01764/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 120949 100 120949Karcag 01765/ 26/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6964 100 6964Karcag 01766/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6125 100 6125Karcag 01768/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 20927 100 20927Karcag 01769/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5003 100 5003Karcag 01770/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3619 100 3619Karcag 01771/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5814 100 5814Karcag 01772/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3926 100 3926Karcag 01773/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4578 100 4578Karcag 01774/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4528 100 4528Karcag 01776/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9384 100 9384Karcag 01777/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12996 100 12996Karcag 01779/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1770 100 1770Karcag 01780/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 9991 100 9991Karcag 01790/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4226 100 4226Karcag 01791/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2223 100 2223Karcag 01791/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7604 100 7604Karcag 01792/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10706 100 10706Karcag 01792/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4097 100 4097Karcag 01793/ / / 1 Külterületi út és ár KÜLTERÜLET 7979 100 7979Karcag 01794/ 2/ / 1 árok KÜLTERÜLET 2860 100 2860Karcag 01794/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6792 100 6792Karcag 01797/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2960 100 2960Karcag 01798/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 35086 100 35086Karcag 01800/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 8418 100 8418Karcag 01801/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3567 100 3567Karcag 01802/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4698 100 4698Karcag 01803/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12594 100 12594Karcag 01804/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12874 100 12874Karcag 01805/ / / 1 Külterületi út és ár KÜLTERÜLET 34437 100 34437Karcag 01806/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3751 100 3751Karcag 01806/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2381 100 2381Karcag 01806/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3740 100 3740Karcag 01807/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4127 100 4127Karcag 01809/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 1677 100 1677Karcag 01809/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3323 100 3323Karcag 01811/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1780 100 1780Karcag 01812/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9003 100 9003Karcag 01813/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 57761 100 57761

Page 41: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

41

Karcag 01814/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3101 100 3101Karcag 01816/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6055 100 6055Karcag 01818/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6020 100 6020Karcag 01820/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1866 100 1866Karcag 01821/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4024 100 4024Karcag 01822/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4670 100 4670Karcag 01823/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 43704 100 43704Karcag 01826/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3354 100 3354Karcag 01826/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 433 100 433Karcag 01829/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12614 100 12614Karcag 01831/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11055 100 11055Karcag 01833/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5198 100 5198Karcag 01834/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2606 100 2606Karcag 01835/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7578 100 7578Karcag 01836/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7789 100 7789Karcag 01838/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 27476 100 27476Karcag 01839/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 14720 100 14720Karcag 01841/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1038 100 1038Karcag 01842/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 20040 100 20040Karcag 01843/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 7703 100 7703Karcag 01845/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3188 100 3188Karcag 01846/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 53325 100 53325Karcag 01847/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6767 100 6767Karcag 01848/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11088 100 11088Karcag 01850/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7191 100 7191Karcag 01852/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7230 100 7230Karcag 01854/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2488 100 2488Karcag 01856/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9329 100 9329Karcag 01857/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 19504 100 19504Karcag 01859/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 15087 100 15087Karcag 01861/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 15502 100 15502Karcag 01862/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8334 100 8334Karcag 01863/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13444 100 13444Karcag 01865/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10169 100 10169Karcag 01867/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5915 100 5915Karcag 01868/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6264 100 6264Karcag 01869/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6793 100 6793Karcag 01870/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 27107 100 27107Karcag 01872/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 20085 100 20085Karcag 01874/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 16874 100 16874Karcag 01875/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13571 100 13571Karcag 01876/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 15433 100 15433Karcag 01878/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 19620 100 19620Karcag 01880/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7864 100 7864Karcag 01881/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11928 100 11928Karcag 01882/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 1873 100 1873Karcag 01884/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4955 100 4955Karcag 01885/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9292 100 9292Karcag 01886/ / / 1 Töltés KÜLTERÜLET 3171 100 3171Karcag 01887/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6553 100 6553Karcag 01888/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5116 100 5116Karcag 01889/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5558 100 5558Karcag 01891/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 16248 100 16248Karcag 01894/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10856 100 10856Karcag 01896/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4178 100 4178Karcag 01897/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 26591 100 26591Karcag 01899/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4371 100 4371Karcag 01903/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 30626 100 30626Karcag 01904/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12858 100 12858Karcag 01905/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4456 100 4456Karcag 01906/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7819 100 7819Karcag 01907/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6211 100 6211Karcag 01909/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8708 100 8708Karcag 01910/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5508 100 5508Karcag 01914/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4370 100 4370Karcag 01917/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4930 100 4930Karcag 01918/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1476 100 1476Karcag 01920/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9050 100 9050Karcag 01921/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 2987 100 2987Karcag 01922/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2674 100 2674Karcag 01923/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7286 100 7286Karcag 01925/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10303 100 10303Karcag 01926/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 27922 100 27922Karcag 01927/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4923 100 4923Karcag 01927/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1298 100 1298Karcag 01927/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1349 100 1349Karcag 01927/ 18/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6056 100 6056Karcag 01928/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9369 100 9369Karcag 01929/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 16017 100 16017Karcag 01930/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9501 100 9501Karcag 01930/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3274 100 3274Karcag 01930/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1614 100 1614Karcag 01930/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1460 100 1460Karcag 01931/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22262 100 22262Karcag 01932/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2585 100 2585Karcag 01932/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3030 100 3030Karcag 01932/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2340 100 2340Karcag 01932/ 16/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1657 100 1657Karcag 01932/ 24/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7497 100 7497

Page 42: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

42

Karcag 01933/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 18512 100 18512Karcag 01934/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 21431 100 21431Karcag 01935/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 8612 100 8612Karcag 01936/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4646 100 4646Karcag 01938/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4438 100 4438Karcag 01940/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4781 100 4781Karcag 01940/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4604 100 4604Karcag 01942/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5063 100 5063Karcag 01943/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8442 100 8442Karcag 01943/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7773 100 7773Karcag 01945/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2055 100 2055Karcag 01946/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 21103 100 21103Karcag 01947/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7201 100 7201Karcag 01948/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13113 100 13113Karcag 01949/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8531 100 8531Karcag 01950/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 17455 100 17455Karcag 01951/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 38338 100 38338Karcag 01955/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 10331 100 10331Karcag 01956/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2030 100 2030Karcag 01957/ 17/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1301 100 1301Karcag 01958/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3743 100 3743Karcag 01961/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 33604 100 33604Karcag 01962/ 2/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9745 100 9745Karcag 01964/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2400 100 2400Karcag 01965/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4798 100 4798Karcag 01965/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 817 100 817Karcag 01966/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4387 100 4387Karcag 01969/ 2/ / 1 árok KÜLTERÜLET 692 100 692Karcag 01970/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2458 100 2458Karcag 01972/ / / 1 Külterületi út és ár KÜLTERÜLET 31714 100 31714Karcag 01973/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7180 100 7180Karcag 01974/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5838 100 5838Karcag 01975/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10202 100 10202Karcag 01976/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4693 100 4693Karcag 01977/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4354 100 4354Karcag 01981/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 832 100 832Karcag 01982/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3777 100 3777Karcag 01983/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6025 100 6025Karcag 01985/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9255 100 9255Karcag 01986/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 578 100 578Karcag 01990/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 29081 100 29081Karcag 01991/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 23091 100 23091Karcag 01992/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2524 100 2524Karcag 01992/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2535 100 2535Karcag 01992/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4605 100 4605Karcag 01992/ 18/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7508 100 7508Karcag 01993/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4863 100 4863Karcag 01994/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 18638 100 18638Karcag 01995/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16354 100 16354Karcag 01996/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 29096 100 29096Karcag 01997/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4623 100 4623Karcag 01998/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4452 100 4452Karcag 01999/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 11064 100 11064Karcag 02000/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2079 100 2079Karcag 02003/ 1/ / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 57742 100 57742Karcag 02004/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4508 100 4508Karcag 02005/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1869 100 1869Karcag 02005/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2368 100 2368Karcag 02006/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7752 100 7752Karcag 02007/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 599 100 599Karcag 02007/ 4/ / 1 árok KÜLTERÜLET 1346 100 1346Karcag 02007/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1427 100 1427Karcag 02007/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2481 100 2481Karcag 02008/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7312 100 7312Karcag 02009/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5796 100 5796Karcag 02010/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11867 100 11867Karcag 02011/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2799 100 2799Karcag 02012/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3308 100 3308Karcag 02016/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4444 100 4444Karcag 02017/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4538 100 4538Karcag 02020/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5200 100 5200Karcag 02020/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3393 100 3393Karcag 02022/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7426 100 7426Karcag 02038/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13610 100 13610Karcag 02041/ 1/ / 1 Catorna KÜLTERÜLET 6844 100 6844Karcag 02041/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7076 100 7076Karcag 02043/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10413 100 10413Karcag 02047/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9096 100 9096Karcag 02047/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6829 100 6829Karcag 02049/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6074 100 6074Karcag 02050/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8857 100 8857Karcag 02052/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3058 100 3058Karcag 02053/ / / 1 Közterület NINCS ADAT 24183 100 24183Karcag 02063/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4480 100 4480Karcag 02064/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8416 100 8416Karcag 02066/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7506 100 7506Karcag 02068/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 36267 100 36267Karcag 02069/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 14799 100 14799Karcag 02071/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6247 100 6247

Page 43: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

43

Karcag 02072/ 20/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1990 100 1990Karcag 02074/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7359 100 7359Karcag 02075/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1879 100 1879Karcag 02075/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1036 100 1036Karcag 02075/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2072 100 2072Karcag 02075/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4988 100 4988Karcag 02076/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2516 100 2516Karcag 02077/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2332 100 2332Karcag 02078/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2512 100 2512Karcag 02079/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2351 100 2351Karcag 02080/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6592 100 6592Karcag 02081/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5042 100 5042Karcag 02082/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 488 100 488Karcag 02083/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9869 100 9869Karcag 02088/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9352 100 9352Karcag 02088/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1404 100 1404Karcag 02091/ 16/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3549 100 3549Karcag 02092/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13049 100 13049Karcag 02093/ 8/ / 1 árok KÜLTERÜLET 2835 100 2835Karcag 02093/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3247 100 3247Karcag 02101/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 26044 100 26044Karcag 02102/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 30038 100 30038Karcag 02103/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9234 100 9234Karcag 02104/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4504 100 4504Karcag 02105/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15071 100 15071Karcag 02106/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7341 100 7341Karcag 02107/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13786 100 13786Karcag 02109/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13375 100 13375Karcag 02110/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4762 100 4762Karcag 02111/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5745 100 5745Karcag 02112/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3657 100 3657Karcag 02113/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6719 100 6719Karcag 02114/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3126 100 3126Karcag 02115/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5404 100 5404Karcag 02116/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2402 100 2402Karcag 02117/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 12329 100 12329Karcag 02121/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 28887 100 28887Karcag 02122/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 11361 100 11361Karcag 02123/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5545 100 5545Karcag 02125/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 14016 100 14016Karcag 02126/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4903 100 4903Karcag 02126/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4396 100 4396Karcag 02127/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12330 100 12330Karcag 02128/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6359 100 6359Karcag 02129/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7579 100 7579Karcag 02130/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2224 100 2224Karcag 02131/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6119 100 6119Karcag 02132/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9284 100 9284Karcag 02133/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 9015 100 9015Karcag 02134/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1718 100 1718Karcag 02135/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4293 100 4293Karcag 02136/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6291 100 6291Karcag 02137/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6433 100 6433Karcag 02138/ 2/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6937 100 6937Karcag 02138/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2610 100 2610Karcag 02138/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12085 100 12085Karcag 02138/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2695 100 2695Karcag 02139/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5915 100 5915Karcag 02140/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2895 100 2895Karcag 02141/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 18616 100 18616Karcag 02142/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5904 100 5904Karcag 02143/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 42587 100 42587Karcag 02144/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 12277 100 12277Karcag 02145/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3131 100 3131Karcag 02146/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4311 100 4311Karcag 02147/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4988 100 4988Karcag 02148/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1487 100 1487Karcag 02148/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6014 100 6014Karcag 02148/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1934 100 1934Karcag 02149/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7150 100 7150Karcag 02150/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1601 100 1601Karcag 02152/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22377 100 22377Karcag 02153/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 27617 100 27617Karcag 02154/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1619 100 1619Karcag 02154/ 14/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5316 100 5316Karcag 02155/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 4399 100 4399Karcag 02156/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 22177 100 22177Karcag 02157/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5092 100 5092Karcag 02158/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4226 100 4226Karcag 02159/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 3336 100 3336Karcag 02160/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6616 100 6616Karcag 02161/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8857 100 8857Karcag 02162/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 30455 100 30455Karcag 02163/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11124 100 11124Karcag 02164/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8437 100 8437Karcag 02166/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9884 100 9884Karcag 02167/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 6485 100 6485Karcag 02168/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13621 100 13621Karcag 02169/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2448 100 2448

Page 44: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

44

Karcag 02170/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3287 100 3287Karcag 02171/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 4457 100 4457Karcag 02172/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3905 100 3905Karcag 02174/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5435 100 5435Karcag 02175/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5650 100 5650Karcag 02176/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11612 100 11612Karcag 02178/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 22438 100 22438Karcag 02180/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4765 100 4765Karcag 02181/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4707 100 4707Karcag 02182/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 3578 100 3578Karcag 02183/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2530 100 2530Karcag 02184/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2741 100 2741Karcag 02185/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9934 100 9934Karcag 02186/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 30905 100 30905Karcag 02187/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13735 100 13735Karcag 02188/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 16656 100 16656Karcag 02189/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 24536 100 24536Karcag 02190/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3199 100 3199Karcag 02190/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 516 100 516Karcag 02190/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3139 100 3139Karcag 02191/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6887 100 6887Karcag 02192/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6587 100 6587Karcag 02193/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9414 100 9414Karcag 02194/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12437 100 12437Karcag 02195/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5277 100 5277Karcag 02196/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 287 100 287Karcag 02196/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5596 100 5596Karcag 02196/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4330 100 4330Karcag 02199/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12448 100 12448Karcag 02200/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 18848 100 18848Karcag 02201/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6013 100 6013Karcag 02202/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 9323 100 9323Karcag 02203/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2549 100 2549Karcag 02204/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11941 100 11941Karcag 02205/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 5799 100 5799Karcag 02206/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1943 100 1943Karcag 02206/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2297 100 2297Karcag 02207/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7273 100 7273Karcag 02208/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6517 100 6517Karcag 02209/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5004 100 5004Karcag 02210/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 13407 100 13407Karcag 02211/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1946 100 1946Karcag 02212/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 12208 100 12208Karcag 02213/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2245 100 2245Karcag 02214/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7589 100 7589Karcag 02217/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5378 100 5378Karcag 02218/ / / 1 út és árok KÜLTERÜLET 44081 100 44081Karcag 02220/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 7228 100 7228Karcag 02221/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4081 100 4081Karcag 02222/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1198 100 1198Karcag 02223/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 21726 100 21726Karcag 02224/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2307 100 2307Karcag 02225/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8011 100 8011Karcag 02226/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5595 100 5595Karcag 02227/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5634 100 5634Karcag 02228/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4013 100 4013Karcag 02229/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2485 100 2485Karcag 02230/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10248 100 10248Karcag 02231/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2623 100 2623Karcag 02232/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 16041 100 16041Karcag 02233/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8431 100 8431Karcag 02234/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5436 100 5436Karcag 02235/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 28127 100 28127Karcag 02236/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6799 100 6799Karcag 02237/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4335 100 4335Karcag 02238/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3284 100 3284Karcag 02238/ 5/ / 1 árok KÜLTERÜLET 5293 100 5293Karcag 02239/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6894 100 6894Karcag 02241/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7311 100 7311Karcag 02242/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6202 100 6202Karcag 02242/ 5/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4152 100 4152Karcag 02243/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5254 100 5254Karcag 02244/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 13286 100 13286Karcag 02245/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 9614 100 9614Karcag 02246/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8226 100 8226Karcag 02247/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 1022 100 1022Karcag 02248/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 446 100 446Karcag 02248/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1002 100 1002Karcag 02249/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5891 100 5891Karcag 02250/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 31668 100 31668Karcag 02251/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8166 100 8166Karcag 02252/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 6168 100 6168Karcag 02252/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3546 100 3546Karcag 02253/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8635 100 8635Karcag 02254/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4100 100 4100Karcag 02254/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 977 100 977Karcag 02254/ 11/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4863 100 4863Karcag 02254/ 12/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7045 100 7045Karcag 02255/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3288 100 3288

Page 45: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

45

Karcag 02256/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3230 100 3230Karcag 02257/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 19848 100 19848Karcag 02259/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8899 100 8899Karcag 02260/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 7768 100 7768Karcag 02261/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2808 100 2808Karcag 02262/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 23598 100 23598Karcag 02263/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1479 100 1479Karcag 02264/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 27668 100 27668Karcag 02266/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 7716 100 7716Karcag 02267/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3997 100 3997Karcag 02268/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5905 100 5905Karcag 02269/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2806 100 2806Karcag 02270/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3025 100 3025Karcag 02272/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6423 100 6423Karcag 02273/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2286 100 2286Karcag 02274/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8762 100 8762Karcag 02276/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 1581 100 1581Karcag 02277/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1674 100 1674Karcag 02278/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4324 100 4324Karcag 02279/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 2278 100 2278Karcag 02281/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8672 100 8672Karcag 02282/ / / 1 Közterület BENGECSEGI úT 66556 100 66556Karcag 02284/ / / 1 Oszlop, nyíl elhelye KÜLTERÜLET 0 100 0Karcag 02286/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 8287 100 8287Karcag 02287/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 8521 100 8521Karcag 02288/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5203 100 5203Karcag 02289/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4497 100 4497Karcag 02289/ 7/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 925 100 925Karcag 02290/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5480 100 5480Karcag 02292/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 15671 100 15671Karcag 02292/ 8/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2076 100 2076Karcag 02292/ 16/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4237 100 4237Karcag 02293/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 20041 100 20041Karcag 02294/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 19761 100 19761Karcag 02295/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2611 100 2611Karcag 02296/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5615 100 5615Karcag 02298/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 21625 100 21625Karcag 02314/ / / 1 ZÁDOR HÍD saját hasz KÜLTERÜLET107828 100 107828Karcag 02315/ 1/ / 1 DB. ÚTI HÍDFELÚJÍTÁS DEBRECENI 0 100 0Karcag 02317/ / / 1 Esőbeálló, madárles KÜLTERÜLET 17631 100 17631Karcag 02355/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 23724 100 23724Karcag 02356/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3010 100 3010Karcag 02357/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11530 100 11530Karcag 02358/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2456 100 2456Karcag 02358/ 9/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2762 100 2762Karcag 02359/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4506 100 4506Karcag 02360/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 5052 100 5052Karcag 02361/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5875 100 5875Karcag 02362/ 10/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4022 100 4022Karcag 02363/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13036 100 13036Karcag 02364/ 1/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1771 100 1771Karcag 02364/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3160 100 3160Karcag 02365/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 20582 100 20582Karcag 02366/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 19523 100 19523Karcag 02367/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6816 100 6816Karcag 02369/ / / 1 Csatorna és töltés KÜLTERÜLET 10896 100 10896Karcag 02370/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4034 100 4034Karcag 02372/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5849 100 5849Karcag 02373/ / / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4852 100 4852Karcag 02374/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13840 100 13840Karcag 02375/ 13/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3539 100 3539Karcag 02376/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 11272 100 11272Karcag 02377/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 3768 100 3768Karcag 02378/ / / 1 árok KÜLTERÜLET 5992 100 5992Karcag 02380/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5516 100 5516Karcag 02382/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6201 100 6201Karcag 02386/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 13442 100 13442Karcag 02387/ 1/ / 1 árok KÜLTERÜLET 610 100 610Karcag 02387/ 6/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1229 100 1229Karcag 02388/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5248 100 5248Karcag 02389/ 3/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2353 100 2353Karcag 02390/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 19258 100 19258Karcag 02391/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 4261 100 4261Karcag 02392/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 4737 100 4737Karcag 02396/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 6609 100 6609Karcag 02397/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1935 100 1935Karcag 02399/ 2/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 2577 100 2577Karcag 02400/ 1/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 3887 100 3887Karcag 02400/ 3/ / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 10228 100 10228Karcag 02405/ / / 1 Csatorna KÜLTERÜLET 5478 100 5478Karcag 02406/ 4/ / 1 Külterületi út KÜLTERÜLET 1148 100 1148Karcag 02407/ / / 1 út és árok KÜLTERÜLET 18306 100 18306Berekfürdő 463/ / / 1 Szelektív hulladékgy CSEPP U. 0 100 0Berekfürdő 683/ 2/ / 1 Szelektív hulladékgy ORGONA U. 0 100 0Berekfürdő 1099/ / / 1 Szelektív hulladékgy CAMPING U. 0 100 0Berekfürdő 0450/ 1/ / 1 Kerékpárút KÜLTERÜLET 1919 5 98————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Page 46: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

46

2. sz. melléklet Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 22 /2019. (XI.29.) rendeletéhez

Település Helyr.szám Fkép Megnevezés Utca+hsz Tel.ter(m2) Ön% Önk.tul(m2)----------- ---------------- ---- -------------------- ------------------------- ----------- --- -----------Karcag 2/ 1/ / 3 Emlékművek KOSSUTH TéR 0 100 0Karcag 7/ / / 3 Városháza KOSSUTH 1 2875 100 2875Karcag 23/ 1/ / 3 Bölcsöde VARRó 2 3344 100 3344Karcag 61/ / / 3 SPORTPÁLYA MADARASI 5 2699 100 2699Karcag 142/ 1/ / 3 ÓVODA TáNCSICS KRT. 17 1177 100 1177Karcag 144/ / / 3 Szociális Otthon HORVáTH 1 1906 100 1906Karcag 149/ / / 3 ÓVODA TáNCSICS KRT. 19 3443 100 3443Karcag 153/ / / 3 ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH 4 1944 100 1944Karcag 154/ 2/ / 3 BÍRÓSÁG, ÜZLETEK KOSSUTH 5 3515 100 3515Karcag 157/ / / 3 ÁLTALÁNOS ISKOLA DóZSA GYÖRGY 4 1608 100 1608Karcag 166/ / / 3 DÉRYNÉ MŰVELŐDÉSI KÖ DóZSA GYÖRGY 5 2221 100 2221Karcag 184/ 1/ / 3 Vásárcsarnok KACSOH 219 92 202Karcag 184/ 2/ / 3 Vásárcsarnok KACSOH 236 92 217Karcag 238/ / / 3 ÓVODA KUTHEN U 16 1963 100 1963Karcag 539/ 2/ / 3 Szélmalmi fogadóház VáGóHíD U 1 2159 100 2159Karcag 544/ 2/ / 3 Ravatalozó és udvar BORJúDÜLő TEMETő 660 100 660Karcag 1934/ 2/ / 3 ÓVODA ZÖLDFA 30 4839 100 4839Karcag 2123/ / / 3 Szélmalom VáGóHíD U 2085 100 2085Karcag 2846/ 1/ / 3 SZOCIÁLIS OTTHON, LA ZÖLDFA 48 18226 100 18226Karcag 2846/ 2/ / 3 Gyermekotthon ZÖLDFA 48/A 21255 100 21255Karcag 2850/ / / 3 LÉGÓPINCE KORHáZ U 907 100 907Karcag 2852/ 2/ / 3 Közterület MADARASI úT MELLETT 20472 100 20472Karcag 2859/ / / 3 Strandfürdő FÜRDő 3 34771 100 34771Karcag 2942/ 2/ / 3 Lőtér LIGET U 2429 100 2429Karcag 2942/ 3/ / 3 SPORTTELEP NINCS ADAT 71045 100 71045Karcag 2947/ 2/ / 3 SPORTTELEP és büfé LIGET U 23356 100 23356Karcag 3148/ / / 3 általános iskola KISúJSZáLLáSI U. 45 5250 100 5250Karcag 3373/ / / 3 ÓVODA CSOKONAI 24 1735 100 1735Karcag 3788/ / / 3 TÁJHÁZ ERKEL 29 232 100 232Karcag 3835/ 1/ / 3 Kántor Sándor Fazeka ERKEL 1 905 100 905Karcag 3881/ / / 3 VARRÓ ISTVÁN SZAKKÖZ VARRó 8 8028 100 8028Karcag 3883/ / / 3 Csokonai Vitéz Mihál VARRó 2 0 100 0Karcag 3885/ 1/ / 3 ÁLTALÁNOS ISKOLA KáLVIN 9 4791 100 4791Karcag 3891/ / / 3 Sportudvar része FORINT 4 726 100 726Karcag 3918/ 1/ / 3 GYÖRFFY ISTVÁN MÚZEU KáLVIN 4 719 100 719Karcag 3972/ / / 3 Orvosi Rendelő SZéCHENYI SUGáRúT 27 2601 100 2601Karcag 3979/ 1/ / 3 ÁLTALÁNOS ISKOLA JóZSEF A. 1 2635 100 2635Karcag 3979/ 2/ / 3 Sportcsarnok JóZSEF A. 1 4863 100 4863Karcag 3986/ / / 3 Idősek klubja SZABó J. 6 952 100 952Karcag 3988/ / / 3 Lakóház udvar gazd é SZABó J. 10 950 100 950Karcag 4010/ 1/ / 3 Zeneiskola SZABó J. 1/A 945 100 945Karcag 4041/ / / 3 TÁJHÁZ JóKAI 16 900 100 900Karcag 4063/ / / 3 PATIKA MÚZEUM, LAKÁS SZéCHENYI SUGáRúT 45 677 100 677Karcag 4086/ 2/ / 3 óvoda JóKAI 13 1510 100 1510Karcag 4260/ / / 3 Bölcsöde SZéCHENYI SUGáRúT 69 1889 100 1889Karcag 4262/ / / 3 ÓVODA, LAKÁS KINIZSI 46 2257 100 2257Karcag 4815/ 1/ / 3 SZENTANNAI MG. SZAKK SZENTANNAI S. U 18 119304 100 119304Karcag 4815/ 2/ / 3 Beépítetlen terület SZENTANNAI S. U 18/A 3000 100 3000Karcag 4818/ / / 3 SPORTTELEP KISFÖLDEK 14804 100 14804Karcag 4956/ / / 3 KISKULCSOSI ÁLTALÁNO KISúJSZáLLáSI U. 112 8314 100 8314Karcag 5003/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 973 100 973Karcag 5004/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 924 100 924Karcag 5005/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 3546 100 3546Karcag 5016/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 593 100 593Karcag 5017/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 652 100 652Karcag 5018/ / / 3 Beépítetlen terület DRáVA 2715 100 2715Karcag 5111/ / / 3 Ovoda KÖRÖS U 44 2180 100 2180Karcag 5964/ 2/ / 3 ÁLTALÁNOS ISKOLA ARANY J. 15 4834 100 4834Karcag 6129/ / / 3 ÓVODA TAKáCS P. 50 2009 100 2009Karcag 6356/ 1/ / 3 VÁROSGONDNOKSÁG VILLAMOS 109 10026 100 10026Karcag 6873/ / / 3 CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT PÜSPÖKLADáNYI 33 2295 100 2295Karcag 7291/ 1/ / 3 Lőtér NINCS ADAT 34622 100 34622Karcag 7302/ / / 3 Ovoda GéPGYáR 2151 100 2151Karcag 7303/ / / 3 Orvosi rendelő, torn GéPGYáR 1506 100 1506Karcag 7316/ / / 3 Vízmű GéPGYáR 496 100 496Karcag 0286/ 2/ / 3 Vizmű MADARASI 467 100 467Karcag 0306/ / / 3 Külterületi út KÜLTERÜLET 10765 100 10765Karcag 01104/ 31/ / 3 Vízmű RáBA U. 2005 100 2005Karcag 01437/ 5/ / 3 Kun emlékhely NINCS ADAT 9987 100 9987Karcag 01450/ 3/ / 3 Kút és udvar MAGYARKA 1242 100 1242Karcag 01714/ / / 3 Vizmű MADARASI 760 100 760Karcag 02148/ 6/ / 3 VÉDTERÜLET SZILÁRDH. NINCS ADAT 7119 100 7119Karcag 02148/ 18/ / 3 SZILÁRDHULLADÉKLERAK SZT. LáSZLó 106341 100 106341Karcag 02151/ / / 3 Szennyvíztisztító te KÜLTERÜLET 0 100 0Karcag 02154/ 3/ / 3 VÉDTERÜLET SZILÁRDH. NINCS ADAT 4563 100 4563Karcag 02154/ 4/ / 3 VÉDTERÜLET SZILÁRDH. NINCS ADAT 4509 100 4509Kunmadaras 0464/ 20/ / 3 Külterület kivett ví KÜLTERÜLET 1170 100 1170————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Page 47: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

47

Page 48: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

48

4. napirendi pont: Javaslat az egyes haszonbérbe adott termőföldek 2020. évi haszonbérleti díjának mértékére

Dobos László polgármester: A korábbi évekhez hasonlóan 50 ezer Ft/ha/év bérleti díjat javasolt elfogadni, amit a szakbizottság is támogatott. Vitára bocsátotta a napirendet.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

259/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozataz egyes haszonbérbe adott termőföldek 2020. évi haszonbérleti díjának mértékéről

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ban biztosított jogkörében eljárva az alábbiak szerint dönt:

1. A Képviselő-testület a haszonbérleti díj összegét 2020. évben 50.000-Ft/ha/év mértékkel számolva állapítja meg, az alábbi haszonbérbe adott ingatlanok tekintetében:

a) A haszonbérbe adott ingatlanok helye: Karcag b) A haszonbérbe adott ingatlanok helyrajzi száma: (haszonbérlők szerinti

csoportosításban) Hubai és Társai Kft.: 0586/8, 02154/18, 0519/1, 0572/3, 0572/4,

0576/1, 0579/1, 0581/1, 01638/16, 0519/3, 0522/1, 0522/2 hrsz (összesen: 1571,86 AK, 74,1551 ha, szántó, gyep)

Dr. Farkas Béla: 02292/9, 02292/10, 02292/11, 02292/12, 02292/14 hrsz (összesen: 519,72 AK, 25,6261 ha, szántó)

Agro-Bengecseg Kft: 02258/1 hrsz (912,92 AK, 82,9746 ha, szántó) Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium: 01111, 01113, 4810/6,

4810/9, 4810/10 hrsz (688,55 AK, 37,8362 ha, szántó) Németh Imre: 01109/5, 01109/6, 01109/8, 01109/11, 01109/13 hrsz

(összesen: 49,65 AK, 5,1184 ha, gyep) Kele Gábor: 04 hrsz (3,13 AK, 0,8942 ha, gyep) Laboncz Sándor: 0699/9 hrsz (67,88 AK, 1,4473 ha, gyümölcsös) Karcagi Nagykun Vadásztársaság: 0325/3, 0325/8, 01712/2, 02440/12,

0590/23, 0597/8, 0599/5, 0604/2, 0807/4, 0807/5, 01663/4, 01751/3 (234,36AK, 18,3170ha, szántó, gyep)Összesen:4048,07AK 246,3689 ha

Page 49: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

49

2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a jelen határozatban foglaltak alapján elkészített szerződés módosításokat írja alá.

Felelős: Dobos László polgármesterHatáridő: 2020. február 1.

3. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda Hatósági Csoportját a határozat végrehajtásából eredő szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Dr. Czap Enikő aljegyzőD. Kovács László Iván kamarai jogtanácsos

Határidő: 2020. február 1.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön Karcag 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda Hatósági Csoport, helyben5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda Szervezési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

helyben7. Karcagi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Kamarai jogtanácsos, helyben8. Hubai és Társai Kft; Karcag, Liget u. 25. 9. Dr. Farkas Béla, Karcag, Püspökladányi u. 9.

10. AGRO-BENGECSEG Kft; Karcag, Marsi tó 0186/20 hrsz11. Németh Imre, Karcag, Tőkés u. 7.12. Kele Gábor, Karcag, Püspökladányi u. 89. 13. Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium Karcag, Szentannai u. 18.14. Laboncz Sándor 5300 Karcag, Nyár u. 20.15. Karcagi Nagykun Vadásztársaság 5300 Karcag, Kunhegyesi út 6.

5. napirendi pont: Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi munkatervéről szóló 325/2018. (XII.13.) "kt." sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Vitára bocsátotta a napirendet.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

Page 50: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

50

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

260/2019. (XI.28.) "kt." sz. h a t á r o z a ta Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi munkatervéről szóló 325/2018. (XII.13.) "kt." sz. határozat módosításáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 12/2014. (X.31.) önkormányzati rendelete – az SZMSZ – II. fejezet 5. § (3) bekezdése alapján a 2019. évi munkatervét az alábbiak szerint módosítja: a 325/2018. (XII.13.) "kt." sz. határozat melléklete helyébe a jelen határozat melléklete lép

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakóhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Karcagi Polgármesteri Hivatal irodavezetői, Helyben6. Javaslatot készítők, Helyben7. Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai,

lakóhelyükön,

Page 51: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

51

260/2019. (XI.28.) "kt." sz. határozat melléklete

a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi munkatervéhez

j a n u á r 31. (csütörtök)

1. Javaslat a 2019. évi költségvetési kitekintő határozat meghozataláraElőadó: Dobos László polgármester

2. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet-tervezetre (közmeghallgatással egybekötve)Előadó: Dobos László polgármester

3. Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról (2018. I-XII.)Előadók: Dobos László polgármester

illetékes bizottságok elnökei

4. Beszámoló a Karcagi Polgármesteri Hivatal 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Rózsa Sándor jegyző

5. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodás felülvizsgálatáraElőadó: Dobos László polgármester

6. Javaslat Dobos László főállású polgármester szabadságolási tervéreElőadó: Rózsa Sándor jegyző

7. Javaslat Dobos László főállású polgármester cafetéria juttatásáraElőadó: Rózsa Sándor jegyző

8. Javaslat Gyurcsek János főállású alpolgármester cafetéria juttatásáraElőadó: Dobos László polgármester

f e b r u á r 28. (csütörtök)

1. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáraElőadó: Dobos László polgármester

2. Beszámoló a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Szepesi Tibor igazgató

3. Javaslat a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár 2019. évi munkatervének jóváhagyásáraElőadó: Szepesi Tibor igazgató

Page 52: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

52

4. Beszámoló a Györffy István Nagykun Múzeum 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Dr. Nagy Molnár Miklós igazgató

5. Javaslat a Györffy István Nagykun Múzeum 2019. évi munkatervének jóváhagyásáraElőadó: Dr. Nagy Molnár Miklós igazgató

m á r c i u s 28. (csütörtök)

1. Javaslat a települési támogatások rendszeréről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáraElőadó: Rózsa Sándor jegyző

2. Tájékoztató a kül- és belterületi út- és járdajavítások szükségességéről és az elvégzendő feladatok megállapításárólElőadó: Dobos László polgármester

á p r i l i s 25. (csütörtök)

1. Beszámoló a település közrend és közbiztonsági helyzetéről Előadó: Teleki Zoltán kapitányságvezető

2. Tájékoztató az Akácliget Fürdő szezonnyitó felkészüléséről, várható feladatokrólElőadó: Andrási István ügyvezető

3. Javaslat a rászoruló gyermekek intézményen kívüli ingyenes nyári szünidei étkeztetésének időtartamáraElőadó: Dobos László polgármester

4. Beszámoló a helyi hagyományok, néphagyományok, a mese megjelenéséről és hatásairól, feltételekről az óvodai nevelésben a Madarász Imre Egyesített Óvodában Előadó: Gulyás Ferencné intézményvezető

5. Javaslat a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetői állásának pályázati meghirdetéséreElőadó: Dobos László polgármester

m á j u s 23. (csütörtök)

1. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2018. évi zárszámadásáról szóló rendelet-tervezetre Előadó: Dobos László polgármester

Page 53: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

53

2. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2018. évi maradványának felhasználásáról szóló rendelet-tervezetreElőadó: Dobos László polgármester

3. Javaslat a 2018. évi ellenőrzési jelentésre Előadó: Dobos László polgármester

4. Javaslat az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzési jelentései alapján készített éves összefoglaló ellenőrzési jelentésreElőadó: Dobos László polgármester

5. Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásárólElőadók: Rózsa Sándor jegyző

Kun Csilla a KTKT-SZSZK vezetője

6. Javaslat a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetői állásra kiírt Pályázatot Véleményező Bizottság létrehozásáraElőadó: Dobos László polgármester

7. Javaslat a Nagykun Víz-és Csatornamű Kft. 2018. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására Előadó: Andrási István ügyvezető

8. Beszámoló a Nagykun Víz-és Csatornamű Kft. ügyvezetőjének 2018. évi tevékenységéről Előadó: Andrási István ügyvezető

9. Beszámoló a Nagykun Víz-és Csatornamű Kft. Felügyelő Bizottságának 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Molnár Pál a FEB elnöke

10. Javaslat a Karcagi "Erőforrás" Kft. 2018. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadásáraElőadó: Andrási Zoltán ügyvezető

11. Beszámoló a Karcagi "Erőforrás" Kft. ügyvezetőjének 2018. évi tevékenységéről Előadó: Andrási Zoltán ügyvezető

12. Beszámoló a Karcagi "Erőforrás" Kft. Felügyelő Bizottságának 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Kovácsné Kerekes Katalin a FEB elnöke

13. Javaslat a Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének újraválasztásárólElőadó: Dobos László polgármester

14. Javaslat a KVG Kft. 2018. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására Előadó: Lukács Tibor ügyvezető

Page 54: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

54

15. Beszámoló a KVG. Kft. ügyvezetőjének 2018. évi tevékenységéről Előadó: Lukács Tibor ügyvezető

16. Beszámoló a KVG Kft. Felügyelő Bizottságának 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Karcagi-Nagy Zoltán a FEB elnöke

17. Javaslat a KVG Kft. ügyvezetőjének újraválasztásárólElőadó: Dobos László polgármester

18. Javaslat a Nagykunsági Környezetvédelmi Kft. 2018. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására Előadó: Balajti József ügyvezető

19. Beszámoló a Nagykunsági Környezetvédelmi Kft. ügyvezetőjének 2018. évi tevékenységéről Előadó: Balajti József ügyvezető

20. Beszámoló a Nagykunsági Környezetvédelmi Kft. Felügyelő Bizottságának 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Dr. Temesváry Tamás a FEB elnöke

21. Javaslat a Karcag Kincse Nonprofit Kft. 2018. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására Előadó: Polyik Zoltán ügyvezető

22. Beszámoló a Karcag Kincse Nonprofit Kft. ügyvezetőjének 2018. évi tevékenységéről Előadó: Polyik Zoltán ügyvezető

23. Beszámoló a Karcag Kincse Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának 2018. évi tevékenységérőlElőadó: Szepesi Tibor a FEB elnöke

j ú n i u s 27. (csütörtök)

1. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáraElőadó: Dobos László polgármester

2. Tájékoztató a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete által létrehozott alapítványok, illetve közalapítványok tevékenységéről Előadók: Dobos László polgármester

Kuratóriumok elnökei

3. Javaslat a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetőjének megbízásáraElőadó: Dobos László polgármester

Page 55: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

55

4. Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat Bizottságainak tevékenységéről(2014. november-2019. május) Előadó: Bizottságok elnökei

5. Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági Programjának végrehajtásárólElőadó: Dobos László polgármester

s z e p t e m b e r 26. (csütörtök)

1. Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról Előadó: Dobos László polgármester

2. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáraElőadó: Dobos László polgármester

3. Tájékoztató a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás működéséről, eredményeiről és célkitűzéseirőlElőadó: Dobos László polgármester

4. Tájékoztató a Városi Önkormányzat Városgondnoksága tevékenységérőlElőadó: Molnár Pál igazgató

n o v e m b e r 28 (csütörtök)

1. Beszámoló a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásárólElőadó: polgármester

2. Javaslat az egyes haszonbérbe adott termőföldek 2020. évi haszonbérleti díjának mértékére.Előadó: polgármester

d e c e m b e r 19. (csütörtök)

1. Javaslat a 2020. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezetreElőadó: polgármester

2. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáraElőadó: polgármester

Page 56: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

56

3. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. évi munkatervéreElőadó: polgármester

4. Javaslat a Karcag Városi Önkormányzatra vonatkozó 2020. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyásáraElőadó: Rózsa Sándor jegyző

2019. évi k ö z m e g h a l l g a t á s

I. félévKarcag Városi Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet-tervezet

II. félévNapirend nélkül - az állampolgárok és helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek.

6. napirendi pont: Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága létrehozásáról szóló 236/2019. (X.24.) "kt." sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: A bíráló bizottságot jogi szakértővel célszerű kiegészíteni. Javasolta Dr. Kovács László ügyvéd úr bizottságba történő bevételét. Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

261/2019. (XI.28.) „kt.” sz. h a t á r o z a ta Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága létrehozásáról szóló 236/2019. (X.24.) „kt.” sz. határozat módosításáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogkörében eljárva és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27. § (3-4) bekezdéseiben foglaltakra a Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága létrehozásáról szóló 236/2019. (X.24.) „kt.” sz. határozatát (a továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

Page 57: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

57

1. A képviselő-testület a Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottsága tagjává választja Dr. Kovács László ügyvédet. A Határozat 1. pontjában a Karcag Városi Önkormányzat Közbeszerzési Bíráló Bizottság tagjainak névsora kiegészül az alábbival:

„Dr. Kovács László ügyvédet”

2. Ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi 307/2016. (XII.15.) „kt.” sz. határozatát.

3. A Határozat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlanok maradnak.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakóhelyeiken,2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Szabóné Fábián Éva humánpolitikai ügyintéző5. Karcagi Polgármesteri Hivatal irodavezetői6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben7. Dr. Kovács László ügyvéd 5300 Karcag, Nap utca 4/A

7. napirendi pont: Javaslat a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodás felülvizsgálatáraElőadó: Dobos László polgármester

Dobos László polgármester: Maradéktalanul teljesültek azok a pontok, amelyek az együttműködési megállapodásban szerepelnek. Nem tartotta szükségesnek a módosítását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

262/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. h a t á r o z a t Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodás felülvizsgálatáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése b) pontjában meghatározott jogkörében és a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiak szerint dönt:

Page 58: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

58

1. A Képviselő-testület a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között kötött 2018. február 03. napjától hatályos együttműködési megállapodást felülvizsgálta és változatlan formában fenntartja.

2. A Képviselő-testület a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodásról szóló 7/2018. (I.25.) ,,kt.” sz. határozatát hatályban tartja.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyeiken 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcag Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke, Karcag, Tiszta u. 6.5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda, helyben 6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben7. Karcagi Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda belső ellenőrök, helyben

8. napirendi pont: Javaslat Karcag Város Településrendezési eszközei 2019. évi 2. módosításának 8. módosítási céljához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségességére

Dobos László polgármester: Kiküldésre kerültek a megkeresések, a válaszadó államigazgatási szervek egyike sem tartotta szükségesnek a környezeti vizsgálat lefolytatását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

263/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. h a t á r o z a tKarcag Város Településrendezési eszközei 2019. évi 2. módosításának 8. módosítási céljához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségességéről

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő – testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontjában biztosított feladatkörében eljárva, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 3. §, 4. §, 5. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az alábbiak szerint dönt:

A Képviselő-testület Karcag Város Településrendezési eszközeinek 2019. évi 2. módosításának 8. módosítási céljához kapcsolódóan környezeti vizsgálat elkészítését nem tartja szükségesnek.

Page 59: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

59

Erről értesül:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Farkas Renáta főépítész, 5000 Szolnok, Dr. SebestényGy. út 24/A II/6 6. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Dr. Kovács László Iván kamarai jogtanácsos, helyben. 7. EX! Építésziroda Kft., 5000Szolnok, Hunyadi út 41.8. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami

Főépítésze, Szolnok9. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya,

Szolnok10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, Szolnok11. JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Osztály, Szolnok12. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, Debrecen

9. napirendi pont: Javaslat Karcag Város településrendezési eszközeinek 2019. évi 2. módosításához kapcsolódó véleményezési szakasz zárására

Dobos László polgármester: A dokumentumok a mellékletben találhatóak meg.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

264/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. h a t á r o z a tKarcag Város településrendezési eszközeinek 2019. évi 2. módosításához kapcsolódóvéleményezési szakasz zárásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő – testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontjában biztosított feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 39 § (2) bekezdése alapján az alábbiak szerint dönt:

Page 60: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

60

1., A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy Karcag Város településrendezési eszközeinek módosítása kapcsán a Korm. rendelet 29/A. §-a alapján, Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületéneka településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 14/2017. (X.27.) önkormányzati rendeletnek megfelelően a partnerségi egyeztetés lefolytatásra került. Megállapította, hogy érdemi partneri észrevétel nem érkezett, ezzel a partnerségi egyeztetést lezárja.

2., A Képviselő-testület a „TERVEZŐI ÉSZREVÉTELEK Karcag Város településrendezési eszközeinek tervezett, 2019. évi 2. módosításával kapcsolatban beérkezett véleményekhez” című dokumentumban nem szereplő véleményeket elfogadja, a dokumentumban szereplő véleményeket a tervező által javasolt indokolással nem fogadja el.

3., A Képviselő-testület a véleményezési szakaszt lezárja.

4., A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Irodáját a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Dr. Czap Enikő aljegyzőHatáridő: azonnal

Erről értesül:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Farkas Renáta főépítész, 5000 Szolnok, Dr. SebestényGy. út 24/A II/6. 6. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Dr. Kovács László Iván kamarai jogtanácsos, helyben. 7. EX! Építésziroda Kft., 5000 Szolnok, Hunyadi út 41.8. Karcag város lakossága közzététel útján

10. napirendi pont: Javaslat a karcagi általános iskolák felvételi körzeteire a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részére

Dobos László polgármester: Kérdés, hozzászólás van-e?

Pánti Ildikó képviselő: Mint az Intézményi Tanács tagja tájékoztatta a jelenlévőket, hogy részt vett a tankerület együttes ülésen. Elmondta, hogy Sági István tankerületi igazgató úr tájékoztatta a jelenlévőket a várható fejleményekről és eseményekről. Szót kért Kissné Soós Ágnes és a Karcagi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is. Kérdések és felvetések hangzottak el. Sági úr hangoztatta, hogy a döntést, amely megfogalmazódott a megoldást megkeresve végre kell hajtani, melyet az ülés végére a jelenlévők egyhangúan tudomásul vettek. Pozitívumként elhangzott, hogy minden dolgozóra továbbra is szükség lesz, mely mindenki számára megnyugtató volt.

További kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Page 61: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

61

Dobos László polgármester: Hangsúlyozta, hogy nagyon bölcsen kell majd gondolkozni a jövőről közösen az intézmény fenntartójával, mert Karcag városának alakulása, hogy ilyen szintre jutott hosszú évszázadok alatt, – olyan embereket adott az országnak, akikre igazán büszkék lehetnek – ez mind az oktatási rendszerének köszönhető.

Ez adja a legnagyobb erőt, a humánerőforrás a legnagyobb érték. Sok minden van, de ez a legfontosabb, ezt tovább kell vinni és ezt az iskolarendszeren lehet. Nagyon okosan kell meghozni azokat a döntéseket, hogy az eddig évszázadokon keresztül jól felépített iskolai rendszer nehogy megtörjön. Úgy gondolja, hogy most a fenntartó egy javaslatot kér tőlük a beiskolázási körzetet érintően. Ennél bölcsebben, minthogy mind a két iskola az egész város területéről iskolázhat be, nem tudnak tenni.

Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

265/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. h a t á r o z a ta karcagi általános iskolák felvételi körzeteiről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részére

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése b) pontjában meghatározott jogkörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 10. § (1) bekezdésében valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 24. § (1) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva az alábbi javaslatot teszi a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal felé a karcagi általános iskolák felvételi körzetének kialakítására.

1. Karcag település utcáia Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye, valamint a Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye között a határozat melléklete szerint kerüljenekmegosztásra.

Felelős: Dobos László polgármesterHatáridő: 2020. február 28.

Erről értesülnek: 1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai, lakóhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben 3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 5000 Szolnok Kossuth L. u. 26. Karcagi Polgármesteri Hivatal

- Nagyné Major Mária, intézményi és civil kapcsolatok ügyintézője helyben

Page 62: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

62

265/2019. (XI.28.) „kt.” sz. határozat melléklete

Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye (5300 Karcag Kisújszállási utca 112.)

Ács utca Dankó Pista utca Jókai utca Ady Endre utca Daru utca Jónás Béla utca Ág utca Deák körút József Attila utca Ágota utca Debreceni út Juhász Gyula utca Ágotai gátőrház gát Déli utca Kacsóh utca Agyag utca Délibáb utca Kalász utca Agyagoskert Déryné utca Kálmán utca Agyagoslóger ház Diófa utca Kálvária utca Akácos utca Dózsa György út Kálvin utca Albert utca Dráva utca Kántor Sándor utca Alkotmány utca Duna utca Kápolna utca Apavár utca Egyetértés utca Kátai Gábor utca Apavára vasúti megálló Eötvös Lóránd utca Kazinczy utca Apavári gátőrház gát Epreskert utca Kékvirág utca Arany János utca Erdei utca Keleti utca Árok utca Erdészház Kemény Pál utca Árpád utca Erdészlak ház Kerekes István utca Asztag utca Erkel Ferenc utca Kertész József utca Attila utca Erzsébet utca Kertváros utca Bajcsy-Zsilinszky utca Északi temető ház Ketel utca Bajza utca Északi újtelep Kígyó utca Barackos utca Északi utca Kinizsi utca Barcsisi gátőrház gát Szűcs Sándor utca Kisfaludy utca Baross utca Fecske utca Kisföldek I. utca Báthori utca Forint utca Kisföldek Mg.Tech telep Béke utca Futó Imre utca Kisföldek SZIM lakás telep Béke-berek telep Fürdő utca Kisföldek Téglagyár telep Bem utca Füredi utca Kisföldek utca Bercsényi utca Fürj utca Kiss Antal utca Bethlen Gábor utca Gátőrház Kisújszállási út Bihari utca Gépgyár utca KisvénkertBikatemető ház Görbe utca Kodály Zoltán utca Bimbó utca Gyarmati út Kolduskert Bíró utca Gyep utca Komiszkert Bocskai utca Györffy István utca Komiszkert 1 utca Bodrog utca Hajnal utca Koppány utca Borjúdűlő temető ház Haladás utca Kórház utca Bura Sándor utca Halom utca Kossuth Lajos utca Carceus Márton utca Harmat utca Kossuth tér Cédulaház Hideg utca Kölcsey utca Csathó utca Hold utca Kőrös utca

Page 63: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

63

Csemetekerti tanya Holló utca Kun utca Csend utca Honvéd utca Kungát utca Cserepes utca Hortobágyi utca Kunhegyesi út Cseresznyés utca Horváth Ferenc utca Kurtakert Cserhát telep Hunyadi utca Kurtakert 1 utca Cserhát vasúti megálló Huszár utca Kurtakert 2 utca Csillag utca Iskolakert Kurtakerti utca Csokonai utca IV. Béla király utca Kuthen utca Damjanich utca Jándi utca Külterület ház LAKTANYA út Rövid utca Új utca Lehel utca Sáfránlóger ház Vágóhíd Liget utca Sajó utca Vágóhíd utca Liliom utca Sallai utca Vajda utca Madách utca Sándor utca Város udvar Madarasi út Sarkantyús utca Varró utca Madarász Imre utca Sebesér telep Vásártéri malom ház Magyar utca Sebeséri gátőrház gát Vásártéri MÁV Áll. vasúti megállóMagyari Imre utca Selyem utca Vasút utca Magyarka tanya Sólyom utca Vasútállomás Magyarka telep Soós István utca Vasúti őrház Maros utca Sport utca Vasvári telep MÁV vasútállomás Sportpálya Vida utca Méntelep ház Sporttelep Villamos utca Méntelepi út Szabad Ifjúság telep Villogói szivattyútelep gát Mester utca Szabó József utca Virág utca Mészáros tanya Szamos utca VölgyeskertMészáros utca Széchenyi István sugárút Völgyeskert 2 utca Mikszáth Kálmán utca Szegfű utca Vörösmarty utca Móricz Zsigmond utca Szeles utca Zádor utca Munkácsy utca Szélmalom utca Zöldfa utca Munkás utca Szent István sugárút Zrínyi utca Nagyvénkert Szent László utca Zugkert Nagyvénkert 1 utca Szentannai Sámuel utca Zugkert 1 utca Nagyvénkerti út Szív utca Zugkert 2 utca Nap utca Szivárvány utca Napsugár utca Szondi utca Nefelejcs utca Szopkó major Nyár utca Szövetkezet utca Pacsirta utca Takács Péter utca Pálya utca Táncsics Mihály körút Pap Béla utca Táncsics Mihály utca Partoskert Tanya Penny utca Tatárülés telep Pernyés utca Tavasz utca Petőfi utca Téglagyár telep Pillangó utca Tégláskert Pipacs utca Tégláskert 1 utca

Page 64: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

64

Püspökladányi út Tégláskert 2 utca Rába utca Telep utca Rácz Laci utca Temető utca Rákóczi utca Tilalmasi Áll. Gazd. telep Reggel utca Tisza utca Rét utca Tiszta utca Rigó Jancsi utca Tó utca Rimaszombathy utca Toldi utca Rokkantkert Tompa utca Rokkantkert 2 utca Tőkés utca Rózsa Ferenc út Túzok utca Rózsa utca Tüdős tér

Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye (5300 Karcag, Kálvin u. 9.)

Ács utca Dankó Pista utca Jókai utca Ady Endre utca Daru utca Jónás Béla utca Ág utca Deák körút József Attila utca Ágota utca Debreceni út Juhász Gyula utca Ágotai gátőrház gát Déli utca Kacsóh utca Agyag utca Délibáb utca Kalász utca Agyagoskert Déryné utca Kálmán utca Agyagoslóger ház Diófa utca Kálvária utca Akácos utca Dózsa György út Kálvin utca Albert utca Dráva utca Kántor Sándor utca Alkotmány utca Duna utca Kápolna utca Apavár utca Egyetértés utca Kátai Gábor utca Apavára vasúti megálló Eötvös Lóránd utca Kazinczy utca Apavári gátőrház gát Epreskert utca Kékvirág utca Arany János utca Erdei utca Keleti utca Árok utca Erdészház Kemény Pál utca Árpád utca Erdészlak ház Kerekes István utca Asztag utca Erkel Ferenc utca Kertész József utca Attila utca Erzsébet utca Kertváros utca Bajcsy-Zsilinszky utca Északi temető ház Ketel utca Bajza utca Északi újtelep Kígyó utca Barackos utca Északi utca Kinizsi utca Barcsisi gátőrház gát Fás utca Kisfaludy utca Baross utca Fecske utca Kisföldek I. utca Báthori utca Forint utca Kisföldek Mg.Tech telep Béke utca Futó Imre utca Kisföldek SZIM lakás telep Béke-berek telep Fürdő utca Kisföldek Téglagyár telep Bem utca Füredi utca Kisföldek utca Bercsényi utca Fürj utca Kiss Antal utca

Page 65: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

65

Bethlen Gábor utca Gátőrház Kisújszállási út Bihari utca Gépgyár utca KisvénkertBikatemető ház Görbe utca Kodály Zoltán utca Bimbó utca Gyarmati út Kolduskert Bíró utca Gyep utca Komiszkert Bocskai utca Györffy István utca Komiszkert 1 utca Bodrog utca Hajnal utca Koppány utca Borjúdűlő temető ház Haladás utca Kórház utca Bura Sándor utca Halom utca Kossuth Lajos utca Carceus Márton utca Harmat utca Kossuth tér Cédulaház Hideg utca Kölcsey utca Csathó utca Hold utca Kőrös utca Csemetekerti tanya Holló utca Kun utca Csend utca Honvéd utca Kungát utca Cserepes utca Hortobágyi utca Kunhegyesi út Cseresznyés utca Horváth Ferenc utca Kurtakert Cserhát telep Hunyadi utca Kurtakert 1 utca Cserhát vasúti megálló Huszár utca Kurtakert 2 utca Csillag utca Iskolakert Kurtakerti utca Csokonai utca IV. Béla király utca Kuthen utca Damjanich utca Jándi utca Külterület ház LAKTANYA út Rövid utca Új utca Lehel utca Sáfránlóger ház Vágóhíd Liget utca Sajó utca Vágóhíd utca Liliom utca Sallai utca Vajda utca Madách utca Sándor utca Város udvar Madarasi út Sarkantyús utca Varró utca Madarász Imre utca Sebesér telep Vásártéri malom ház Magyar utca Sebeséri gátőrház gát Vásártéri MÁV Áll. vasúti megállóMagyari Imre utca Selyem utca Vasút utca Magyarka tanya Sólyom utca Vasútállomás Magyarka telep Soós István utca Vasúti őrház Maros utca Sport utca Vasvári telep MÁV vasútállomás Sportpálya Vida utca Méntelep ház Sporttelep Villamos utca Méntelepi út Szabad Ifjúság telep Villogói szivattyútelep gát Mester utca Szabó József utca Virág utca Mészáros tanya Szamos utca VölgyeskertMészáros utca Széchenyi István sugárút Völgyeskert 2 utca Mikszáth Kálmán utca Szegfű utca Vörösmarty utca Móricz Zsigmond utca Szeles utca Zádor utca Munkácsy utca Szélmalom utca Zöldfa utca Munkás utca Szent István sugárút Zrínyi utca Nagyvénkert Szent László utca Zugkert Nagyvénkert 1 utca Szentannai Sámuel utca Zugkert 1 utca Nagyvénkerti út Szív utca Zugkert 2 utca Nap utca Szivárvány utca

Page 66: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

66

Napsugár utca Szondi utca Nefelejcs utca Szopkó major Nyár utca Szövetkezet utca Pacsirta utca Takács Péter utca Pálya utca Táncsics Mihály körút Pap Béla utca Táncsics Mihály utca Partoskert Tanya Penny utca Tatárülés telep Pernyés utca Tavasz utca Petőfi utca Téglagyár telep Pillangó utca Tégláskert Pipacs utca Tégláskert 1 utca Püspökladányi út Tégláskert 2 utca Rába utca Telep utca Rácz Laci utca Temető utca Rákóczi utca TilalmasiÁll.Gazd. telep Reggel utca Tisza utca Rét utca Tiszta utca Rigó Jancsi utca Tó utca Rimaszombathy utca Toldi utca Rokkantkert Tompa utca Rokkantkert 2 utca Tőkés utca Rózsa Ferenc út Túzok utca Rózsa utca Tüdős tér

Page 67: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

67

11. napirendi pont: Javaslat a MEDICOPTER Alapítvány támogatására

Dobos László polgármester: Egy csekély összeggel támogatták korábban is, most is javasolta a szervezet támogatását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

266/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. h a t á r o z a ta MEDICOPTER Alapítvány támogatásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése b) pontjában meghatározott jogkörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (1) bekezdésében és az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról szóló 21/2015. (XI.27.) önkormányzati rendeletében biztosított feladatkörében eljárva az alábbiak szerint dönt:

1. A Képviselő-testület a sürgősségi betegellátásban alkalmazott eszközök beszerzése érdekében a MEDICOPTER Alapítványt 20.000,- Ft-tal támogatja.

2. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a határozat 1. pontjából eredő feladatok végrehajtására.

Felelős: Szabóné Bóka Réka Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Irodaköltségvetési csoportvezető

Határidő: 2019. december 31.

Erről értesülnek: 1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben 3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben 4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda, helyben6. MEDICOPTER Alapítvány, 1083 Budapest, Rákóczi út 51., 1439 Budapest, Pf. 679.

12. napirendi pont: Javaslat az Emergency Service Kft. által ellátott központi orvosi ügyeleti ellátás kiegészítő finanszírozására, valamint az ellátási időszak meghosszabbítására

Page 68: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

68

Dobos László polgármester: Idáig tudták tartani a kapcsolatot, akik nagyon csekély összegért vállalták el a szolgáltatást, legalább is a környékbeli településekkel összehasonlítva. Most nagyon komoly emelést kértek, de nem tudnak mit tenni, mert egyrészt ez a realitás, másrészt nem tudnak mást azonnal találni. Természetesen egy körbeszerzési eljárást le kell folytatni.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

267/2019. (XI.28.) ,,kt” sz. h a t á r o z a t az Emergency Service Kft. által ellátott központi orvosi ügyeleti ellátás kiegészítő finanszírozásáról, valamint az ellátási időszak meghosszabbításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk. (1) bekezdésének b), f) pontjaiban biztosított jogkörében, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában biztosított feladatkörében eljárva az alábbiak szerint dönt:

1. A Képviselő-testület meghosszabbítja az Emergency Service Kft.-vel 2017-ben kötött szolgáltatási szerződést 2020. január 1. napjától 2020. április 30-ig, vagy a közbeszerzési eljárás lezárásáig.

2. .A Képviselő-testület az 1. pontban meghatározott időszakra az Emergency Service Kft. által ellátott központi orvosi ügyeleti feladatok biztosításához fizetendő kiegészítő díj emelését 65,-Ft/hó/ lakos összegben elfogadja.

3. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Irodáját, hogy a közbeszerzési eljárást bonyolítsa le.

4. A Képviselő-testület felkéri Dobos László polgármestert, az Emergency Service Kft.-vel kötött megbízási szerződés módosításának aláírására.

5. A Képviselő-testület utasítja a Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Irodáját, hogy a közbeszerzéssel járó költségeket, valamint a megemelt szolgáltatási díjat a 2020. évi költségvetési rendelet tervezetébe építse be.

6. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Költségvetési Csoportját, hogy a Képviselő-testület által javasolt támogatási összeget az önkormányzat 2017. évi költségvetési rendeletébe építse be.

Page 69: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

69

Határidő: 2019. december 31.Felelős: Rózsa Sándor jegyző

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, helyben5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda

Kistérségi Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda

Költségvetési Csoport, helyben7. Emergency Service Kft. 1131 Budapest, Topolya u. 4-8.

13. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Horváth F. u. 3-5. fsz. 1. sz.alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról szóló 173/2012 (VI.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Bérleti meghosszabbításról van szó, 2020. december 31-ig javasolta a hosszabbítást. A szakbizottság támogatta a javaslatot. Vitára bocsátotta a napirendet.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

268/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Horváth F. u. 3-5. fsz. 1. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról szóló 173/2012. (VI.28.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2016. (IV. 26.) rendeletének23.§ b) pontjaalapján a Karcag, Horváth F. u. 3-5. fsz. 1. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló helyiség a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról szóló 173/2012. (VI.28.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

Page 70: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

70

1. A Határozat első bekezdésében szereplő „2017.augusztus 01. napjáig” szövegrész helyébe a „2021.december 31. napjáig” szövegrész kerül.

2. A bérleti díj összege 2020. január 1-től 124.630 Ft/hó+Áfa, azaz Egyszázhuszonnégyezer- hatszázharminc forint/hó+Áfa, 2021. január 1-től 128.743, -Ft/hó+ Áfa, azaz Egyszázhuszonnyolcezer-hétszáznegyvenhárom forint/hó + Áfa.

3. A Határozat egyéb részei változatlanok maradnak.

4. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiség-bérleti szerződés módosítástaláírja.

5. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyző

Határidő: 2019.december 31.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth

tér 14. 8. Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. 1138 Budapest, Váci út 193.

/Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által/

14. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatti épület egyik helyiségében Városi Bíróság részére történő helyiségbiztosításról szóló 405/1994. (IX.27.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Egy raktár bérleti idő meghosszabbításáról van szó, melyet 2021. december 31-ig javasolt.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

Page 71: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

71

269/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatti épület egyik helyiségében Városi Bíróság részére történő helyiségbiztosításról szóló 405/1994. (IX.27.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatti épület egyik helyiségében Városi Bíróság részére történő helyiségbiztosításról szóló 405/1994. (IX.27.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

1. A Határozat első felében szereplő „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban a 245. tul.lapon, 154 hrsz. alatt, a természetben a Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatt található, 45 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségrészt, ideiglenes jelleggel, 1995. december 31-ig terjedő időtartamra, raktározás céljára a Karcag Városi Bíróság (Karcag, Kossuth tér 5. képviselője: Dr. Tóth István a Városi Bíróság Elnöke) részére bérbeadja.” szövegrész helyébe a „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban 154/2 hrsz. alatt, a természetben a Karcag, Kossuth tér 5. sz. alatt található, 45 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségrészt, ideiglenes jelleggel, 2021. december 31-ig terjedő időtartamra, raktározás céljára a Karcagi Járásbíróság (Karcag, Kossuth tér 5. képviselője: Dr. Szabó István, a Karcagi Járásbíróság Elnöke) részére bérbe adja.” szövegrész kerül.

2. A Határozat egyéb részei változatlanok maradnak.

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződésmódosítást aláírja.

4. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben

Page 72: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

72

7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth tér 14.

8. Karcagi Járásbíróság5300Karcag, Kossuth tér 5. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

15. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Baross u. 44. szám alatti helyiség Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete részére történő használatba adásáról szóló 236/2011. (V. 25.) „kt.” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Itt 2020. december 31-ig javasolta a meghosszabbítást.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

270/2019. (XI.28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Baross u. 44. szám alatti helyiség Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete részére történő használatba adásáról szóló 236/2011. (V. 25.) „kt.” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e-f) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ában biztosított jogkörében eljárva, a Karcag, Baross u. 44. sz. alatti helyiségnek a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete részére történő használatba adásáról szóló 236/2011. (V. 25.) „kt.” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

1) A Határozat első bekezdésében szereplő „Képviselő: Nagy Ágnes Ildikó, megyei igazgató asszony” szövegrész helyébe a „Képviselő: Juhász Éva, megyei igazgató asszony” szövegrész kerül.

2) A Határozat első bekezdésében szereplő „2014. június 01. napjáig” szövegrész helyébe a „2020december 31. napjáig” szövegrész kerül.

3) A Határozat többi része változatlan marad.

4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a használatba-adásiszerződés módosítását a használatba vevővelkösse meg.

5) A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 15.

Page 73: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

73

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Szervezete, 5000 Szolnok, Mária u. 38.

(Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)8. Karcagi „Erőforrás”Kft., 5300 Karcag, Kossuth tér 14.

16. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 43 m2

alapterületű 56 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Feretrum Temetkezési Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 368/2011. (VI.30.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Lejárt itt is a bérleti időszak, 2021. december 31-ig javasolta a meghosszabbítását.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

271/2019. (XI.28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 43 m2alapterületű 56 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Feretrum Temetkezési Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 368/2011. (VI.30.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, 43 m2és 56 m2alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Feretrum Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 133/2014. (XII.22.) SZEB sz. határozattal módosított,368/2011. (VI.30.) „kt” sz. határozatát, (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

Page 74: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

74

1. A Határozatban szereplő ingatlan adatai az alábbiak szerint egészül ki: „2. Az ingatlan adatai:

Helye: Karcag, Dózsa György u. 2. számHelyrajzi szám: 154/3Megnevezés: kivett lakóház, udvar, kereskedelmi egységAlapterülete: 1050 m2, melyből bérbeadásra kerül 43m2és 56 m2alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség”

2. A Határozatban szereplő szövegrész helyébe „A bérleti időszak: 2019. december 31-ig terjedő időtartam” szövegrész helyébe a „A bérleti időszak: 2020.január 1. napjától2021. december 31. napjáig” szövegrész kerül.

3. A Határozat egyéb részei változatlanok maradnak.

4. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződés módosítást aláírja.

5. a Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármestri Hivatalt a szükséges intézkdések metételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Szatmári Zoltán 5300 Karcag, Szent István sgt. 1-5. 4. em. 37.(Költségvetési,

Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)8. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth

tér 14. 9. Feretrum Kft. 5300KarcagKoppány u. 36. (Költségvetési, Gazdálkodási és

Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

17. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Dózsa Gy. út 2. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló 37,9 m2és 24,28 m2 alapterületű helyiségek Kerekes Bt. részére történő további bérbeadásáról, és a Kerekes Bt. által bérelt 37,9 m2 és 24,28 m2 alapterületű helyiségek bérleti díj csökkentéséről szóló 125/2015. (V.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Elfogadás esetén a hosszabbítás 2021. december 31-ig szól.

Page 75: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

75

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

272/2019. (XI.28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Dózsa Gy. út 2. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló 37,9 m2és 24,28 m2

alapterületű helyiségek Kerekes Bt. részére történő további bérbeadásáról, és a Kerekes Bt. által bérelt 37,9 m2 és 24,28 m2 alapterületű helyiségek bérleti díj csökkentéséről szóló 125/2015. (V.28.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapján a Karcag, Dózsa Gy. út 2. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló 37,9 m2és 24,28 m2 alapterületű helyiségek Kerekes Bt. részére történő további bérbeadásáról, és a Kerekes Bt. által bérelt 37,9 m2 és 24,28 m2 alapterületű helyiségek bérleti díj csökkentéséről szóló 125/2015. (V.28.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

1. A Határozat 2. pontjában szereplő ingatlan adatai az alábbira módosulnak: „2. Az ingatlan adatai:

Helye: Karcag, Dózsa György u. 2. számHelyrajzi szám: 154/3Megnevezés: kivett lakóház, udvar, kereskedelmi egységAlapterülete: 1050 m2, melyből bérbeadásra kerül 62,18m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség”

2. A Határozat 4. pontja helyébe az alábbi 4. pont lép:4. A bérbeadás időtartama: 2015. május 1. – 2021. december 31.

3. A Határozat egyéb módosítással még nem érintett részei változatlanok maradnak.

4. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződés módosítást aláírja.

5. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Page 76: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

76

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth tér 14. 8. Kerekes Bt.5300Karcag, Szegfű u. 3. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda

Gazdálkodási Csoport által)

18. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló 148,73 m2 alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 96/1997. (IV.29.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: A markasbolt.hu Kft. és a Kun-Ker Index Kft. üzemeltet ott egy boltot.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

273/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Dózsa György u. 2. szám alattinem lakás céljára szolgáló 148,73 m2

alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 96/1997. (IV.29.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapjána Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségbérbeadásáról szóló 96/1997. (IV.29.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

Page 77: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

77

1. A Határozat első bekezdésében szereplő „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban 12 hrsz. alatt feltüntetett, Karcag, Dózsa Gy. u. 2. sz. alatti ingatlanból148,73 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségetraktározás céljára ideiglenes jelleggel2002.04.30-ig terjedő időtartamra a Szendrei és Társa Bt. (Képviselője: Szendrei Imre Karcag, Kórház u. 10. sz. alatti lakos) és Kun-Ker Index Bt. (képviselője: Cs. Németh Csaba) részére bérbe adja.” szövegrész helyébe a „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban 154/2 hrsz. alatt feltüntetett, Karcag, Dózsa Gy. u. 2. sz. alatti ingatlanból 148,73 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiséget 2021.12.31-ig terjedő időtartamra a markasbolt.hu Kft. (Képviselője: Szendrei Imre Berekfürdő, Fenyő u. 21. szám alatti lakos), valamint a Kun-Ker Index Kft. (Képviselője: Cs. Németh Csaba) részére bérbe adja.” szövegrész kerül.

2. A Határozat egyéb módosítással még nem érintett részei változatlanok maradnak.

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződés módosításokat aláírja.

4. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri HivatalKöltségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth

tér 14. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

8. markasbolt.hu Kft.5300Karcag, Dózsa György u. 2. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

9. Kun-Ker Index Kft., 5300 Karcag, Fecske u. 4/a (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

19. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló 90 m2 alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 236/2006. (V.30.) „kt.” sz. határozat módosítására

Page 78: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

78

Dobos László polgármester: A javaslat elfogadása esetén, 2021. december 31-ig szól a meghosszabbítás.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

274/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Dózsa György u. 2. szám alattinem lakás céljára szolgáló 90 m2 alapterületű helyiség bérbeadásáról szóló 236/2006. (V.30.) „kt.” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapjána Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti, nem lakás céljára szolgáló helyiségbérbeadásáról szóló 236/2006. (V.30.) „kt” sz.határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

1. A Határozat első bekezdésében szereplő „Karcag Város Önkormányzat Képviselő Testülete-a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének a többszörösen módosított 10/2019. (IV.26.) önkormányzati rendeletében foglaltaknak megfelelően – a Karcag Dózsa Gy. u. 2. sz. (hrsz: 154/2) alatti 90 m2 alapterülettel felvett nem lakás céljára szolgáló raktárhelyiséget 2006. június 1. napjától 2021. december 31. napjáig -a markasbolt.hu Kft. (képviselő: Szendrei Imre) és a KUN-KER Index Bt. (Képviselő: Cs. Németh Csaba) részére bérbeadja” szövegrész kerül.

2. A Határozat egyéb módosítással még nem érintett részei változatlanok maradnak.

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződés módosítást aláírja.

4. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Page 79: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

79

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri HivatalKöltségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth tér

14. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)8. markasbolt.hu Kft.5300Karcag, Dózsa György u. 2. (Költségvetési, Gazdálkodási és

Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)9. Kun-Ker Index Kft., 5300 Karcag, Fecske u. 4/a (Költségvetési, Gazdálkodási és

Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

20. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségből nyíló, belső udvari raktár bérbeadásáról szóló 15/1998. (I.27.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

275/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségből nyíló, belső udvari raktár bérbeadásáról szóló 15/1998. (I.27.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV. 26.) önkormányzati rendeletének 2. § (3) bekezdésének b) pontja alapjána Karcag, Dózsa György u. 2. szám alatti nem lakás céljára szolgáló helyiségből nyíló, belső udvari raktár bérbeadásáról szóló 15/1998. (I.27.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

Page 80: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

80

1. A Határozat első felében szereplő „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban 156 hrsz. alatt feltüntetett, Karcag, Dózsa Gy. u. 2. sz. alatti ingatlanból99,25 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségetraktározás céljára ideiglenes jelleggel2002.04.30-ig terjedő időtartamra a Szendrei és Társa Bt. (Képviselője: Szendrei Imre Karcag, Kórház u. 10. sz. alatti lakos) részére bérbe adja.” szövegrész helyébe a „Karcag Városi Önkormányzat a tulajdonában lévő, a karcagi ingatlannyilvántartásban 154/2 hrsz. alatt feltüntetett, Karcag, Dózsa Gy. u. 2. sz. alatti ingatlanból 99,25 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiséget raktározás céljára ideiglenes jelleggel 2021.12.31-ig terjedő időtartamra a markasbolt.hu Kft. (Képviselője: Szendrei Imre Berekfürdő, Fenyő u. 21. szám alatti lakos) részére bérbe adja.” szövegrész kerül.

2. A Határozat egyéb módosítással még nem érintett részei változatlanok maradnak.

3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiségbérleti szerződés módosítást aláírja.

4. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december 31.

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri HivatalKöltségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth

tér 14. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

8. markasbolt.hu Kft.5300Karcag, Dózsa György u. 2. (Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által)

21. napirendi pont: Javaslat a Karcag, Ohio tér 2. szám alatti 20,88 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Full Autóklinika Kft. részére történő bérbeadására

Dobos László polgármester: Ez az ingatlan jelenleg üresen áll, elfogadás esetén 2021. december 31-ig kerülne bérbeadásra.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Page 81: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

81

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

276/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozata Karcag, Ohio tér 2. szám alatti 20,88 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Full Autóklinika Kft. részére történő bérbeadásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 10/2019. (IV.26.) rendeletének23. § b) pontja alapján az alábbiak szerint dönt:

1. A Karcag Városi Önkormányzat (a továbbiakban: Bérbeadó) bérbe adja a tulajdonában lévő 2. pontban meghatározott helyiséget az alábbi feltételekkel:

2. Az ingatlan adatai: Helye: Karcag, Ohio tér 2. számHelyrajzi szám: 1778/2Megnevezés: kivett üzletAlapterülete: 20,88m2

3. A bérlő adatai: Full Autóklinika Kft.(székhelye: 5300 Karcag, Gyarmati u. 6/a., képviseli: Kovács Sándor ügyvezető, adószám: 24826822-2-16) (a továbbiakban: Bérlő).

4. A bérbeadás időtartama: Bérleti időszak: 2019. december1. napjától 2021. december 31. napjáig.

5. A bérleti díjösszege25.000 Ft/hó+ÁFA, azaz huszonötezer forint/hó+ÁFAA bérleti díj évente felülvizsgálatra és a szükséges mértékben megemelésre kerül.

A Bérlő a bérleti díjat havonta előre, minden hónap 15. napjáig köteles megfizetni a Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft. (5300 Karcag, Kossuth tér 14.) által biztosított csekken vagy folyószámlára történő utalással.

6. Egyéb feltételek: A Bérlő köteles a helyiséget rendeltetésszerűen használni. A Bérbeadó a helyiséget rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja át

Bérlőnek. A Bérlő a helyiségeket megtekintett állapotban veszi bérbe, tisztában van a helyiségek műszaki állapotával. A bérlemény rendeltetésszerű használatának módját és jogcímét a Bérbeadó képviselői ellenőrizhetik, melyet a Bérlő tűrni és biztosítani köteles. Az ingatlan üzemeltetője a Karcagi „Erőforrás” Kft. (5300 Karcag, Kossuth tér 14.), a továbbiakban: üzemeltető.

Page 82: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

82

A Bérlő a helyiségekben tűz- és robbanásveszélyes, illetve balesetet okozó anyagokat nem tárolhat. Amennyiben az előírást megszegve ilyen anyagokat tart, vagy rendeltetésellenesen használ, illetve elmulasztja a berendezések szükség szerinti, szakemberrel történő ellenőriztetését és ezzel veszélyhelyzetet idéz elő, kárt okoz a helyiségekben, az okozott kárért felelősséggel tartozik.

A bérleti díj nem tartalmazza a külön szolgáltatások díjait és az üzemeltetés költségeit. Ezekkel kapcsolatban a Bérlő köteles a közüzemi szolgáltatók felé fogyasztóként bejelentkezni, és velük külön megállapodást kötni. Köteles továbbá az üzemeltető részére meghatalmazást adni a szolgáltatókkal való kapcsolattartásra és ügyintézésre. A szolgáltatókkal kötött szerződést és a meghatalmazást a megkötéstől számított 30 napon belül az üzemeltetőnek be kell mutatnia. A bérleti szerződés időtartama alatt a Bérlő a nevére átírt közműszerződések alapján fizetett közüzemi fogyasztás befizetett számláit köteles az üzemeltető illetékes ügyintézőjének havi rendszerességgel bemutatni.

Ha a Bérlő a bérleti díj megfizetésére megállapított időpontig a bérleti díjat nem fizeti meg, a Bérbeadó a Bérlőt a teljesítésre írásban felszólítja. Ha a Bérlő a felszólításnak 8 napon belül nem tesz eleget, a Bérbeadó további 8 napon belül írásban felmondással élhet.

A Bérlő saját költségén vállalja a helyiség rendeltetésszerű használatához szükséges felújítási munkálatok elvégzését.

A Bérlő saját költségén köteles karbantartani és felújítani a helyiségek burkolatait, nyílászáróit, továbbá javítani, pótolni vagy cserélni a helyiségek berendezési tárgyait (elektromos vezetékekhez tartozó kapcsolók és csatlakozóaljak, stb.), illetve a Bérlőnek felróható magatartásból vagy a rendeltetéstől eltérő használat miatt szükségessé váló egyéb berendezések cseréjéről gondoskodni. Bérlő feladata ezenkívül az általa használt épület részek karbantartása, állagmegóvása, valamint az épület felújítási pályázatokban együttműködés a Bérbeadóval.

A Bérbeadó köteles gondoskodni a jelen határozat előző bekezdésében meghatározott karbantartási és felújítási munkálatokon felül az épület karbantartásáról, állandó, üzemképes állapotáról.

A bérlemény hóközi átadásának és leadásának időpontja tekintetében minden hónap 15. napja a fordulópont. Amennyiben a bérlemény Bérlőnek történő átadása a hónap 15. napját megelőzően történik, a Bérlőnek a teljes hónapra vonatkozó bérleti díjat, ha az átadás a hónap 15. napját követően történik, a fél hónapra vonatkozó bérleti díjat kell megfizetnie. Ha a bérlemény Bérlő általi leadása a hónap 15. napját megelőzően történik, a Bérlőnek a teljes hónapra vonatkozó bérleti díjat, ha a hónap 15. napját követően történik, a fél hónapra vonatkozó bérleti díjat kell megfizetnie.

A Bérlő köteles Bérbeadónak 30 nappal korábban, írásban bejelenteni és írásbeli hozzájárulást kérni, ha a helyiségeket átalakítja, bővíti, vagy ott az épület állagára, esztétikai megjelenésére, továbbá a szomszédos ingatlanokra is kiható beruházást kíván végezni. A kérelemhez csatolni kell a beruházási tervet és a költségvetést. A helyiségben végzett felújítás költsége a Bérlőt terheli, a bérleti díjba nem számítható be. A Bérbeadó hozzájárulása nem helyettesíti a jogszabályok által előírt hatósági engedélyek beszerzését. A bérleti szerződés megszűnésekor, a végleges kiköltözéskor a Bérlő az üzemeltetővel előzetesen egyeztetve, jegyzőkönyv alapján magával viheti az általa felszerelt tárgyak közül azokat, amelyek leszerelése a helyiséget nem rongálja.

Page 83: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

83

A Bérlő köteles tűrni a Bérbeadó és üzemeltető által végzett felújítással, karbantartással, javítással összefüggő feladatok elvégzését, és annak megvalósulása érdekében a Bérbeadóval együttműködni. E feladatok elvégzésének időtartamára a Bérlő másik helyiségben való elhelyezésre csak akkor tarthat igényt, ha a tervezett munkavégzés a 60 napot eléri, vagy meghaladja. A Bérlő a Bérbeadóval szemben kártérítési, kártalanítási igényt nem támaszthat. Ezen időtartam alatt a Bérlő bérleti díjfizetési kötelezettsége szünetel.

Amennyiben a Bérlő bérleti jogát bármilyen jogcímen megszűnteti, vagy a Bérlőnek felróható okból a Bérbeadó a Bérlő bérleti jogát felmondja, a Bérlő az egyösszegű bérleti díj befizetéseként elismert és még le nem lakott bérleti díj összegére nem jogosult.

A Bérlő által bérelt helyiségek albérletbe nem adhatóak, a bérleti jog nem cserélhető el, valamint az átruházáshoz hozzájárulás nem adható.

Szerződő felek a szerződést határozott időre kötik, de azt bármelyik fél jogosult a határidő lejárta előtt, 30 nap felmondási időre közölt írásbeli nyilatkozatával felmondani.

A Bérlő bérleti joga megszűnik a bérleti szerződésben megjelölt időpont, vagy feltétel bekövetkezésével, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben. A bérleti szerződés megszűnése után a Bérlő a helyiséget leltár szerint, tisztán és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, a tisztasági meszelés elvégzését követően köteles a Bérbeadónak visszaadni. Amennyiben a Bérlő a tisztasági meszelést a bérlemény leadásának időpontjára nem végzi el, az üzemeltető saját költségén elvégzi azt, és kiszámlázza a Bérlőnek, aki köteles a számlát kiegyenlíteni.

A Bérlő köteles a helyiséget biztonsági kamerával ellátni. Az engedélyezett nyitvatartási idő 06 óra és 20 óra között lehetséges,ettől a Bérlő nem

térhet el.

7. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a helyiség-bérleti szerződést a Bérlővel kösse meg.

8. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december1.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Karcagi „Erőforrás” Vagyonhasznosító és Szolgáltató Kft., 5300 Karcag, Kossuth tér

14. 8. Full Autóklinika Kft., 5300 Karcag, Gyarmati u. 6/a/Költségvetési, Gazdálkodási és

Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által/

Page 84: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

84

22. napirendi pont: Javaslat a karcagi 545 hrsz.-ú ingatlanból 84 m2 területre földhasználati jog Magyar Telekom Nyrt. részére történő bejegyzésére

Dobos László polgármester: Egyösszegű kifizetés történne. A szakbizottság támogatta a napirendet.

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

277/2019. (XI. 28.) „kt.” sz. határozat a karcagi 545 hrsz-ú ingatlanból 84 m2területre földhasználati jog Magyar Telekom Nyrt. részére történő bejegyzéséről

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 107. §-ábanbiztosított jogkörében, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény értelmébenaz alábbiak szerint dönt:

1. Karcag Városi Önkormányzat (a továbbiakban: Használatba adó) a 2. pontban meghatározott ingatlanból, a határozat 1. számú mellékletét képező vázrajzban megjelölt 84 m2 területre földhasználati megállapodást köt a Magyar Telekom Nyrt.-vel (a továbbiakban: Használatba vevő).

2. A Képviselő-testület a Karcag Városi Önkormányzat tulajdonát képező, Karcag belterület 545 hrsz.-ú ingatlan megosztását követően létrejövő Karcag belterület 545/1. hrsz.-ú, 84 m2 területű ingatlan művelési ágát „kivett közterület”-ként, valamint a Karcag belterület 545/2. hrsz.-ú, 3.428 m2 területű ingatlan művelési ágát „kivett közterület”- ként határozza meg.

3. Aföldhasználati joggal terhelt ingatlanmegosztást követő adatai :Helye: Karcag, Szent István sgt. és Agyag u. sarkaHelyrajzi szám: 545/1Megnevezése: Kivett közterületAlapterülete: 84 m²

4. A Képviselő-testület felhatalmazza Dobos László, polgármestert a jelen határozat 1. és 2. pontjaiban meghatározott döntés végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére.

5. Földhasználatijogért fizetendő ellenérték :

Page 85: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

85

Bruttó 10.000.000 Ftegyösszegű kifizetés

6. A földhasználati jog időtartama: A bázisállomás fennállásáig

7. Fizetési feltétel :Az földhasználati díj kiegyenlítése egy összegben történik, átutalással az önkormányzat költségvetési számlájára,a földhasználati megállapodás aláírásakor.

8. Egyéb feltétel :A Használatba adót terheli a vázrajz elkészíttetése és a földhasználati jog földhivatali bejegyzésének költsége.

9. A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy az 1. pontban meghatározott Használatba vevővel, a 3. pontban meghatározott ingatlanra vonatkozó, a határozat 2. mellékletét képezőföldhasználati megállapodást aláírja.

10. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a jelen határozat 2. pontjában meghatározott döntés ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetését követően gondoskodjon a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X.16.) önkormányzati rendelet módosításának előkészítéséről és Képviselő-testület elé terjesztéséről.

11. A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december15.

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben 5. Karcagi Polgármesteri HivatalKöltségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport, helyben7. Magyar Telekom Nyrt., 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. /Költségvetési,

Gazdálkodási és Kistérségi Iroda Gazdálkodási Csoport által/

23. napirendi pont: Javaslat a Karcagi Laktanyában található 5376/16 hrsz-ú ingatlanból 800 m2 nagyságú terület MultiTec Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 203/2018. (VI.28.) „kt” sz. határozat módosítására

Dobos László polgármester: Meghosszabbításról van szó, 2021. december 31-ig.

Page 86: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

86

Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta az előterjesztés és a határozati javaslat elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

278/2019. (XI.28.) „kt.” sz. határozata Karcagi Laktanyában található 5376/16 hrsz-ú ingatlanból 800 m2 nagyságú terület MultiTec Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 203/2018. (VI.28.) „kt” sz. határozat módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) és e) pontjaiban és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ában biztosított jogkörében, valamint a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a Karcag Városi Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 23/2012. (X.26.) önkormányzati rendelet 7. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Karcagi Laktanyában található 5376/16 hrsz-ú ingatlanból 800 m2 nagyságú terület MultiTec Kft. részére történő bérbeadásáról szóló 203/2018. (VI.28.) „kt” sz. határozatát (továbbiakban: Határozat) az alábbiak szerint módosítja:

1) A Határozat 3. pontjának helyébe az alábbi 3. pont kerül: „3. A bérbeadás időtartama:Bérleti időszak: 2018. július 1. napjától 2021. december31. napjáig.”

2) A Határozat egyéb pontjai változatlanok maradnak.

3) A Képviselő-testület felhatalmazza a Karcag Városi Önkormányzat Polgármesterét, hogy a Bérleti szerződés módosítást aláírja.

4) A Képviselő-testület felkéri a Karcagi Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Rózsa Sándor jegyzőHatáridő: 2019. december31.

Erről értesülnek:

1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének tagjai, lakhelyükön2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal Aljegyzői Iroda, Szervezési Csoport helyben 5. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Gazdálkodási Csoport, helyben6. Karcagi Polgármesteri Hivatal Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda,

Költségvetési Csoport, helyben7. Karcagi ,,Erőforrás” Kft. 5300 Karcag, Kossuth tér 14.

Page 87: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

87

8. MultiTec Kft. 5300 Karcag, Kisújszállási u. 181. /Költségvetési, Gazdálkodási és Kistérségi Iroda, Gazdálkodási Csoport által/)

24. napirendi pont: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Dobos László polgármester: Közölte, hogy 20 db jelentés van, összevont vitára és szavazásra kerül sor. Kérdés, hozzászólás van-e?

Kérdés, észrevétel nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Javasolta a jelentések elfogadását. Aki egyetért, kézfeltartással jelezze.

A képviselő-testület döntése: 11 igen szavazat. Nemleges szavazat és tartózkodás nem volt.

279/2019. (XI.28.) „kt” sz. h a t á r o z a t a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentéseket megtárgyalta, azokat elfogadja.

Hatályban tartja:

1. a 238/2018. (IX.06.) „kt.” sz. határozatot – az „Idősek otthona energetikai felújítása” című pályázat kivitelezéséhez kapcsolódó közbeszerzés megindításáról –,

2. a 239/2018. (IX.06.) „kt.” sz. határozatot – a „Nők a családban és a munkahelyen komplex szakmai programok megvalósítása Karcag város térségében” című pályázat szakmai részéhez kapcsolódó közbeszerzés megindításáról –,

3. a 240/2018. (IX.06.) „kt.” sz. határozatot – a „Kerékpárút hálózat kiépítése Karcagon” című pályázat kivitelezéséhez kapcsolódó közbeszerzés megindításáról –,

4. a 159/2019. (VI.27.) „kt.” sz. határozatot – az egyes külterületi termőföldeknek a Karcagi Nagykun Vadásztársaság részére történő haszonbérbe adásáról szóló 61/2015. (III.26.) „kt.” sz. határozat módosításáról –,

5. a 162/2019. (VI.27.) „kt.” sz. határozatot – az önkormányzati ASP rendszerhez kapcsolódó Iratkezelési szabályzat és IT biztonsági szabályzat jóváhagyásáról –,

6. a 164/2019. (VI.27.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kertész József utca 5. 2. lph. 1. em. 5. alatti önkormányzati bérlakás bérbeadásáról –,

7. a 165/2019. (VI.27.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Zöldfa utca 48/B. fsz. 2. alatti önkormányzati bérlakás bérbeadásáról –,

Page 88: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

88

Hatályon kívül helyezi:

8. a 393/1995. (IX.26.) „kt.” sz. határozatot – Balogh Edit Judit (Karcag, Liliom u. 12. szám alatti lakos) városi érdekből történő lakáshoz juttatásáról –,

9. a 532/2011. (XII.21.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kisújszállási u. 47/6. sz. alatti önkormányzati bérlakás Szalóczi Angéla részére történő bérbeadásáról –,

10. a 196/2012. (VIII.22.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kisújszállási u. 47. sz. alatti 15 m2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló helyiség Szalóczi Angéla részére történő pályázaton kívüli bérbeadásáról –,

11. a 176/2015. (VI.25.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Táncsics Mihály körút 1-3. 3. lph. 4. em. 13. alatti önkormányzati bérlakás Jakab Marianna Mária részére történő bérbeadásáról –,

12. a 14/2016. (I.28.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kertész József utca 1. 2. lph. 4. em. 12. szám alatti önkormányzati bérlakás Balogh Anikó részére történő bérbeadásáról –,

13. a 327/2016. (XII.15.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Zöldfa utca 48/b. TT. 6. szám alatti önkormányzati bérlakás Dr. Gáti Sándor részére történő bérbeadásáról –,

14. a 222/2017. (VI.29.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kertész József utca 3. 4. lph. 3. em. 9. szám alatt található önkormányzati bérlakás Szabóné Kiss Juliánna részére történő bérbeadásáról –,

15. a 334/2017. (XII.14.) „kt.” sz. határozatot – a zöld város kialakítására vonatkozó pályázat saját forrásának kiegészítéséről –,

16. a 248/2018. (IX.27.) „kt.” sz. határozatot – a 2019. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról és a pályázathoz költségvetési előirányzat biztosításáról –,

17. a 249/2018. (IX.27.) „kt.” sz. határozatot – az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására”’ kiírt pályázat megvalósításához kapcsolódó közbeszerzés megindításáról –,

18. a 264/2018. (IX.27.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Széchenyi István sugárút 67/C. 1. em. 6. alatti önkormányzati bérlakás Sebők Erika Ilona részére történő bérbeadásáról –,

19. a 268/2018. (IX.27.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Kórház utca 25. fsz. 2. alatt található önkormányzati bérlakás Szűcs András részére történő bérbeadásáról –,

20. a 58/2019. (III.25.) „kt.” sz. határozatot – a Karcag, Zöldfa utca 48/B. TT. 5. alatti önkormányzati bérlakás bérbeadásáról –,

Page 89: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

89

Erről értesülnek:1. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testület tagjai, lakóhelyeiken 2. Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere, helyben3. Karcag Városi Önkormányzat Jegyzője, helyben4. Karcagi Polgármesteri Hivatal, Aljegyzői Iroda, helyben5. Dobos László polgármester 6. Rózsa Sándor jegyző7. Dr. Czap Enikő aljegyző8. Dr. Bukács Annamária irodavezető9. Szabóné Bóka Réka költségvetési csoportvezető

10. Nyester Ferenc önkormányzati tanácsadó11. Molnár Pál igazgató

Dobos László polgármester: Bejelentette, hogy a 25-től 33-ig terjedő napirendi pontok tárgyalásánál zárt ülést rendel el.

Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (3) bekezdése értelmében zárt ülésen a képviselő-testület tagjai, a nem képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármester, jegyző, aljegyző, továbbá meghívása esetén az érintett és a szakértő vehetnek részt. Ezért megkérte a meghívottakat és a vendégeket, hogy a zárt ülés időtartamára a tanácskozótermet szíveskedjenek elhagyni.

Az ügyben érintett személyeknek, az adott napirend tárgyalásánál a hivatal köztisztviselői szólni fognak

Rátértek a zárt ülés napirendjének a megtárgyalására.

– A zárt ülés anyagát külön jegyzőkönyv tartalmazza. –

Dobos László polgármester: Bejelentette, hogy a zárt ülés és egyben a napirendek megtárgyalásának a végére értek, a testület nyilvános ülés keretében folytatja munkáját.

Felkérte Rózsa Sándor jegyző urat, hogy az előzetes programokról adjon tájékoztatást.

Rózsa Sándor jegyző:

" November 29-én tartják a Varró István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium végzős diákjainak szalagavató ünnepségét a Déryné Kulturális Központban.

November 30. és december 1. között kerül megrendezésre városunkban a X. Extractum Pharma Kárpát Kupa Nemzetközi Ifjúsági Férfi Labdarúgó Torna.

December 1-jén a Karcag Városi Önkormányzat és a Nagykunságért Civil Fórum Egyesület várja adventi gyertyagyújtásra az érdeklődőket. A koszorún az első gyertyát Dobos László polgármester gyújtja meg. A műsorban közreműködik a Jókai úti tagóvoda Dúdoló zenei tehetségfejlesztő műhelye, a Karcagi Nagykun Református

Page 90: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

90

Általános Iskola Csillagfény kórusa, a Györffy István Katolikus Általános Iskola Gyermekkara, a Kátai Gábor Kórház Kátai MediSONG kórusa.

December 3-án a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona megalakulásának 30. évfordulója alkalmából kiállítást rendez a Déryné Kulturális Központban. A kiállítás 2019. december 16-ig látogatható.

December 5-én jótékonysági Mikulás-fotózásra várják a kicsiket és nagyokat a Kossuth térre, a Városháza elé. A Mikulásnak átadott ajándékokat a rászoruló családoknak juttatják el a Szociális Szolgáltató Központ munkatársai.

December 6-án a "Karcagi Kultúrház a fiatalokért" című nyertes pályázat keretén belül a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár interaktív előadást szervez. A gyerekek a Fogi Színház "Kalandozások a musicalek világába" című előadását tekinthetik meg.

December 6-án mutatják be Dr. Barta Róbert - Dr. Kerepeszki Róbert – Dr. Pintér Zoltán Árpád „Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása – Konfliktusok és megoldási kísérletek” című tanulmánykötetét a Csokonai Könyvtárban.

December 7-én a "Karcagi Kultúrház a fiatalokért" című nyertes pályázat keretén belül a Déryné Kulturális Központ adventi játszóházat szervez a Városi Sportcsarnokban.  A Bengecseg Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat és a Madarász Imre Egyesített Óvoda kézműves foglalkozásai, mézeskalács sütés és népi játszótér színesítik a programot. Fellépnek a Dalma Dance Club és a Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény karcagi tagozatai.

December 7-én szintén a "Karcagi Kultúrház a fiatalokért" című nyertes pályázat keretén belül a Déryné Kulturális Központban táncházat rendeznek. Közreműködik a Pipás Zenekar.

December 8-án NBI asztalitenisz mérkőzést rendeznek a Városi Sportcsarnokban. Ezen a napon kerül megrendezésre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei asztalitenisz diákolimpiai döntő is a Városi Sportcsarnokban.

December 9-én és 11-én rendezik meg az alsó tagozatosok részére meghirdetett „Jégvirágok” című mesemondó versenyt a Csokonai Könyvtárban. A program a "Karcagi Kultúrház a fiatalokért" című nyertes pályázat keretén belül valósul meg.

December 11-én a Bánfalvy Stúdió társulata Michael Cooney „Nicsak, ki lakik itt?” című darabját adja elő a Déryné Kulturális Központban.

December 13-án „Adventi fények" címmel ünnepi zenés délutánt rendeznek a Kossuth téren, a Városháza előtt.A műsorban közreműködik: a Madarász Imre Egyesített Óvoda Kunrózsa kamarakórusa, a Kátai Gábor Kórház Kátai MediSONG kórusa, a „Márkus Ica” Hagyományőrző Népdal és Nótakör Egyesület, a Karcagi Református Gyülekezet Sola Gratia kórusa és Karcag Város Kamarakórusa. A Bengecseg Alapítvány Élőképet - Betlehemi jászolt mutat be. A rendezvény ideje alatt forró csoki, forralt bor, sült gesztenye, kenyérlángos, sült kolbász vásárolható a helyszínen.

Page 91: Karcag · Web viewJ e g y z ő k ö n y v. Készült: a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. november 28-án megtartott, általános közmeghallgatással

91

December 14-én a Karcagi Szakképzési Centrum CENT-RUMBA című jótékonysági örömzenei koncertjére várják az érdeklődőket a Déryné Kulturális Központba. Az összegyűlt adományt a „Jessi és Társai” Alapítvány részére továbbítják a szervezők.

December 17-én a Fogi Színház társulata „A szörny, aki elrabolta karácsonyt” című zenés mesejátékot mutatja be a Déryné Kulturális Központban.

December 20-án az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai növendékei adnak karácsonyi hangversenyt a Déryné Kulturális Központban.

December 20-21-én rendezi meg a Karcagi Galambtenyésztő Egyesület a Nagykun Galambkiállítást a Városi Sportcsarnokban."

Dobos László polgármester: Ismertette, hogy legközelebb munkatervtől eltérően

2019. december 19-én (csütörtökön) 15 órai kezdettel

ülésezik a képviselő-testület.

Van-e valakinek napirendi javaslata erre az ülésre?

Napirendi javaslat nem hangzott el.

Dobos László polgármester: Megköszönte a képviselő-testület tagjainak, a meghívottaknak a megjelenését, aktivitását, a televíziónézők figyelmét, majd az ülést bezárta.

K. m. f.

(: Dobos László :) (: Rózsa Sándor :)polgármester jegyző