8

Írok néhány sort magamról, magunk-ról. 1984-ben végeztem Miskolcon az Építőipai Szakközépiskolában, mint út- és hídépítő. Érettségi után két évet dol-goztam a miskolci SZÜV-ben, mint szá-mítógép kezelő operátor az R-35-ös és IBM nagy teljesítményű számítógépeken. A katonaság után Isten elhívásának en-gedve jelentkeztem a Baptista Teológiá-ra. 1989-ben kötöttem házasságot (Szom-mer Annamáriával) és 1991 óta élünk Törökszentmiklóson.

Négy gyermekünk van: Glória 23 éves és Miskolcon dolgozik egy cukrászdában. Klaudia 22 éves és a Debreceni Egyete-men tanul környezetmérnöki szakon. Sámuel 19 éves, a Bercsényi Gimnázium-ban végzős. Titusz 13 éves és 7. osztá-lyos tanulója szeptembertől a baptista fenntartású Kölcsey Ferenc Általános Iskolának. Feleségem utánam kap ápolási díjat. Jómagam pedig 2002 óta rokkant nyugdíjas vagyok. Tíz évig szolgáltam főállásban, mint baptista lelkipásztor. Csak közbe jött ez a betegség. Az aktív lelkipásztori szolgálatom letétele után – felkérésre – havonta általában egyszer prédikálok helyben Törökszentmiklóson.

1994 januárjában írták egy leletemre először a Szolnok Megyei Kórházban:

„SM (?).” Sokáig nem akartam elfogadni a betegség tényét. Közben elküldtek iszappakolásos kezelésre. Ettől lezsibbadt a bal oldalam, amely fizikoterápiás keze-lésekre elmúlt; és utána az elöljáróim javaslatára átkértem magam a Szegedi Neurológiai Klinikára. Ott kimondták a diagnózist: Sclerosis multiplex (relapsus-remissio kórforma). 2002 óta szúrom magam naponta a Copaxone injekcióval. Tüneteim: térdfájás, bicegés, egyensúly-zavar, skandáló beszéd, fáradékonyság.

A betegségem elfogadását nem egy pszichológus, hanem Jézus Krisztus adta (és adja) meg. Ő az igazi barát, aki az én betegségemet viselte, az én fájdalmaimat hordozta. Azt gondoltam, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig az én vétkeim miatt kapott sebeket, bűneim miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekem békességem legyen, az ő sebei által gyógyultam meg. Igen, ő a betegsé-gem igazi ismerője. Gyógyítja lelkem a betegség elviselésében, és ha úgy gondol-ja, testem állapotát is. Hiszek „én vagyok a te gyógyítód” (2Móz 15:26.) ige rám

vonatkozó kijelentésében. Mióta leszáza-lékoltak, azóta romlott az állapotom, és amíg nincs gyógyszer (csak szinten tar-tásra napi egy injekció) erre a betegségre, ez az állapot folytatódhat. Kisebb-nagyobb kilengéssel nagyjából stagnál az állapotom. Hála az Úrnak! De hiszek az imádság erejében és a gyógykezelések segítségének. Látom néhány sorstársa-mon, milyen rossz változást idézhet elő ez a betegség.

Ami engem bátorít az „attól függ mi-hez képest” állapotban az, hogy hálás vagyok Istennek és Testvéreimnek, ami-kor felkérnek egyéb szolgálatokra. Meg-köszönöm, hogy elfogadhatónak tartják pl. írásaimat akár az Áhítatba, akár a Baptista Rádióba. Ez gyógyít, mert ér-zem, valahol szükség lehet rám. Hálás vagyok Istennek, mert így is akar hasz-nálni engem. Tudom minden kegyelem, ami engem érint.

Több tanfolyamot elvégeztem már, amikről azt gondoltam, fel tudom majd használni, hogy másoknak szolgáljak azokon keresztül.

Számomra is igaz a régi mondás: „Ha Isten bezár egy ajtót, nyit helyette egy ablakot.”.

Majnár Zsolt lelkipásztor

FÜLE LAJOS

HA CSENDBEN LENNÉL...

Ha csendben lennél, lenne rá okod, tán felfigyelnél, mint a pásztorok. Ők hallottak és láttak, mert lehet az éjszakában angyaléneket hallani, csak a lélek csendje kell hozzá, mikor nem ember énekel, mikor felülről jön az üzenet, mikor VALAKI nyitja füledet, s az Ég, a Föld, a Lélek s az anyag beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad. Ha csendben lennél, szinte hallanád a molekulák termikus zaját, sőt hallanál – a földi zaj helyett – égi Igét és angyaléneket, szívig elérőt és csodálatost, s véget nem érő ünnep jönne most! „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.”

(Tit 2:11)

Krisztus visszajövetele – Advent

Scifiként akarták eladni a Bibliát egy dél-kaliforniai üzletben, akik „fikció” címkével látták el az egyik üzletükben kapható Bibliát – írja az American Daily News. Később az amerikai online áruház bocsánatot kért, amiért fikciós iroda-lomként hirdette a Bibliát. Karácsonyra Bibliát ajándékozni jó dolog, de nem mindegy milyen áron tesszük azt.

Hogyan tegyük rendbe életünk tévedéseit? Jézus élete és visszajövetele nem kitalált, a valóságban nem létező, elképzelt dolog. Ő valóságosan megváltoztatja életünket. Általa megismerjük az életünk értelmét. Ő célt és reményt ad a kereső emberek számára. Szükség esetén próbál segíteni az összetört szívű embereknek, akik elfogadják azt.

„Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.” (ApCsel 14:16–17.) Jézus megvédi az embereket az igazság lelkes félre-magyarázóitól. Bennünk is legyen elhatárolódás azoktól, akik Jézus életét ko-molytalannak veszik. Ne torpanjunk meg, ha akadályokba ütközünk hívő életünk-ben. Gondoljuk meg, milyen hatással van az életünkre egy-egy esemény. Így „tartsunk terepszemlét” életvitelünkben. Gondoljuk meg, min kell változtatni, hogy készüljünk a Jézussal való találkozásra. Ha benne bízunk, semmi sem válto-zik a vele való kapcsolatunkban. Egy mondás szerint „nem lesz kolbászból a kerí-tés”, jöhetnek gondok és nehézségek keresztyén életünkben; ezért szükségünk van egymásra. Sose nyúljunk piszkos eszközökhöz érdekeink elérése érdekében. Készüljünk a reményteljes találkozásra Jézussal.

Sokszor felfoghatatlan és titokzatos, amit tőle kapunk. Életünk stabil és kiszá-mítható lesz akkor is, ha mások életkörülményében „áll a bál”. Számunkra ő biz-tonsági rés, ahova mindig mehetünk megerősödni. Így a különböző történésekre reakciónk, hozzáállásunk pozitív lesz. Töltsön be az őszinte várakozás és annál örömtelibb lesz ennek beteljesülése.

Majnár Zsolt

Még bőven nyár volt, fullasztó meleg. Állandóan a hirte-len előjött sérvemet tapogattam. Kerestem a leggyorsabb lehe-tőséget egy ambuláns műtétre. A kezelést és a gyógyulásom várható időtartamát beleterveztem a jövőmbe. Isten is ugyanezt tette, csakhogy Ő a valódi betegségemet tervezte be, és kezelé-sének normaidejénél is egészen másképpen kalkulált.

Rosszindulatú daganatok támadták meg keresztben hosz-szában szinte a teljes nyirokrendszeremet. A sérvnek képzelt daganat csak a testem felszínre küldött segélykiáltása volt a belsőmben már korábban kialakult káosznak. A betegséget Isten vagy küldte, vagy csak megengedte? Van egy saját meg-látásom ezzel kapcsolatosan, ami azonban egy elég sok aláza-tot követelő másik bizonyságtételem témája lehetne. Most azt szeretném elmondani nektek, hogyan segített át az Úr a beteg-ségem sóhajtozva történő elfogadásától addig a békességig, amellyel a szívemben most bátoríthatom azokat a testvéreimet (és leendő testvéreimet) akik a megnyugvás útját éppen most keresik. Éppen most? Micsoda időzítés! A Békesség Fejedel-mének a születésnapján békességet keresni?! Akik ezt teszik, azoknak nem is kell már tovább keresniük, hiszen megtalálták. Csupán el kell fogadniuk! Isten adventi ajándéka egy ilyen kegyelmi élmény volt számomra, amit most meg szeretnék osztani veletek.

A vizsgálatok egymásutánja sorozatosan diagnosztizálta, hogy olyan betegségem van, amit a legkevésbé akartam, a ke-zelésem pedig olyan módszerrel fog történni, amitől már előre rémüldöztem. Igyekeztem pániktól mentesen feldolgozni ma-gamban mindent, ami eddig történt velem, és belenyugodni abba, ami ezután fog történni. Ezt a megnyugvásomat a kör-nyezetem felé a keresztyéni viselkedésnorma elvárható hig-gadtságával igyekeztem képviselni. Ami már elmúlt, azt köny-nyebb volt megharcolnom, mint a jövőt elképzelnem és elfo-gadnom. Ilyenkor könny csillant meg a szemem sarkában. Amikor kedves feleségem észrevette, lágy hangsúllyal rákér-dezett. – Semmi, semmi csak... És soha nem tudtam befejezni a válaszomat. Csak szégyelltem magam, hogy férfi létemre képtelen vagyok titkolni az érzelmeimet. Erre fejemet megsi-mogatta, amivel jelezte, hogy a könnyeimet jobban érti, mint a szavaimat értené. Milyen jó is az, amikor valaki mellett ott van ilyenkor egy Istentől kirendelt Társ. Még jobb annak, aki felett pedig ott őrködik a Társat kirendelő Isten is személyesen. Bol-dog vagyok, mert énrám mindkettő igaz.

Az első kemoterápiás kezelés után már megkaptam a gyógyszereimet, amiket elkezdtem szedni. A gyógyszeres do-bozokat nyitva hagytam, a kezelési utasításokat hosszában félbehajtva beleszúrtam, hogy azok minél jobban kiálljanak. Sorba állítottam őket az asztal szélén. Mellé tettem az ambu-láns lapok és leletek kötetnyi halmazát. Legfelül hagytam azt a beleegyező nyilatkozatomat, aminek aláírásánál a kórház fo-lyosóján újra átéltem a múltamat, jelenemet és várható jövő-met. Hoztam a vércukormérőt, amelyik olyan hisztériásan tesz-telt újabb és újabb csúcsmagasságokat. Természetesen itt volt a helye a vérnyomásmérőnek is, amelyik 12 órán belül letesz-telte életem maximum és minimum adatait. Odakerült a lázmé-rő, ami hűségesen csupán annyit mutatott, amennyit tőle elvár-tam. Egy helyen akartam látni mindent, ami a betegségemre emlékeztetett. Lovagiasan meg akartam engedni a betegségem bizonyítékainak, hogy együttes látványukkal még egyszer utol-jára stresszeljenek. Mert most élethalálharc következik. Nem csupán az első vérig, hanem a teljes győzelemig. Ezt követően

odatettem a jobb oldalon előre kihagyott helyre a kinyitott bibliámat: „...betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá... és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézsaiás 53:4–5.)

Felülről nyert hittel elkezdtem imádkozni: Istenem, kö-szönöm neked külön-külön Jézus Krisztus mind az öt sebét, elhiszem, hogy ezzel az én teljes gyógyulásom ára ki van fizetve. Ez az én mennyei érvényes tajkártyám, amelynek alapján szeretnék most azonnal kapni a kemoterápiás kezelés mellé egy szeretetterápiás gyógykezelést, sokkoló mellékha-tások nélkül a te mennyei klinikádon. Ámen.

Pillanatokig vártam csak. Tudtam, hogy a lelki gyó-gyulás, ami nekem nagyon fontos, az Istennek még fonto-sabb, ami nekem sürgős, az neki még sürgősebb. Nem tett várólistára, hanem azonnal megkezdte a gyógykezelést. Sür-gősségi ellátást kaptam. Szeretetének puha erőtérkarjaival kétoldalról és felülről egyszerre hirtelen körbeölelt. Kaptam egy szeretet infúziót is, amitől azonnal teljesen megnyugod-tam. Templom az én testem, a Szentlélek temploma. Isten szuverén tulajdona. Helyrajzi száma van a mennyben. Tulaj-doni lapjára az élő Isten számára elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve. Ez a templom nem eladó, nem örö-kölhető, nem cserélhető. Nem vagyok holmi cserebere porté-ka. Ha Isten ennyire ragaszkodik a tulajdonához, akkor Ő biztosan vigyáz is rá, mint a szeme fényére.

Ezen kívül elhiszem és elfogadom, hogy ő irányított a kezelőorvosaimhoz, akik tudják, hogyan kell vigyázni egy mennyei tulajdonra. Bízom bennük, elfogadom a kezelési módszereiket, és pontosan betartom a kezelési utasításaikat. Most már meggyógyult lélekkel nyugodtan várom ki a testi gyógyulásomat is, amit hitben már elfogadtam. Mindezek figyelembevételével felállított öndiagnózisom szerint én már 50%-ig meggyógyultam. Félig már egészséges vagyok, a betegségből már kifelé tartok, a kezelésemet csupán be kell fejezni.

A gyógyulásomat elősegítő további bónuszaim: Van egy szeretve gondoskodó feleségem. Vannak hitben lévő és értem imádkozó gyermekeim. Van egy gyülekezetem. Van egy ve-lem imádkozó és sorsomat kísérő lelkipásztorom.

Hálás vagyok, mert a betegségemet még kezelhető álla-potban fedezték fel az orvosok. Hálás vagyok, mert nincs 11 cm-nél nagyobb daganatom, és abból is csak egy van. Hálás vagyok, mert Jézus Krisztus előre elhordozta a mellékhatások esetleges fájdalmait. Hálás vagyok, hogy a környezetem el fogja viselni az esetlegesen várható sokkoló külső mellékha-tásokat. Hálás vagyok, hogy el tudtam fogadni azt a váratlan tényt is, hogy mostantól fogva nem csak rákos beteg vagyok, hanem cukorbeteg is. Hálás vagyok, hogy van egy gyülekezet mögöttem, ahonnan ez úton keresek hálaadó társakat mind-azért, amiket most felsoroltam. Aki ezt megteszi, annak azt javaslom, hogy csendességében keresse meg először a saját hálavirágait, és kösse azokat csokorba. Kössön rá laza mas-nit, és mielőtt azt szorosra húzná, tűzzön hozzá néhány hála-virágot az én csokromból is.

Végül hadd fejezzem be bizonyságtételemet a gyógyulás evangéliumával. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek jár a „mennyei tajkártyája” alapján a Teremtő Istennél egy szere-tetterápiás gyógykezelés. A kezelés olyan költséges, hogy még az életünk feláldozásával sem tudnánk megfizetni. Ke-gyelemből mégis ingyen kapjuk, mert Valaki már megfizette az árát önmaga feláldozásával. Jézus Krisztus volt az, akinek a földre jöttét ünnepeljük. Én éppen most jövök a mennyei klinikáról lelkileg meggyógyultan. A kezelést mindenkinek karácsonyi ajándékképpen szeretettel ajánlom. Nagy Ernő

9

10

November második felében Ócsán voltunk evangelizációs héten, a hónap utolsó vasárnap délutánját pedig Orgoványban töltöttük. Érdekes és hasznos dolog az ilyen „szomszédo-lás”, különösen, ha nyitott szemmel, füllel és szívvel megy az ember. Ter-mészetesen igazi mélységében csak lakva ismeri meg az ember a másikat, legyen az férj-feleség, kollégiumi szo-batárs, munkatárs, vagy akár gyüleke-zet, de azért az elkapott szavak, meg-hallgatott imádságok, bizonyságtételek, rövid beszélgetések sok mindent elárul-nak egy-egy közösségről.

A teljesség igénye nélkül következ-zen ezekből az összeszedett informáci-ókból egy csokorra való, mégpedig időrendi sorrendben.

Ócsa. Egész hetes evangelizáció rohanó világunkban? Van erre igény, lehetőség? Nem túlhaladott? Nem gon-dolnám, s a visszajelzések is erre en-gednek következtetni. Szervezett alkal-mak, estéről-estére különféle szolgáló csoportok közreműködésével, s a gyü-lekezet létszámához képest a látogatott-ság is kielégítőnek mondható, legalább is külső szemlélő számára. Figyelmes, igére szomjas hallgatóság várta az üze-netet a padokban, s a készülékek előtt. (On-line közvetítés volt.) S mindezt honnan tudom? Onnan, hogy volt, aki a hét elején beteg volt, vagy dolgozott, de a hétvégén visszatért a korábban elhangzottakra, mondván, azért mindet megnéztem ám! Az igehirdetés után élmény volt részt venni a gyülekezet imaközösségében. Sokan imádkoztak, s a legfőképpen személyesen, s az el-hangzott üzenethez. Élt a gyülekezet az Úr előtt, s ezt átélni, mindig öröm.

Tetszett, hogy a technika szinte észrevétlen maradt. Működött, de diszkréten, a háttérben, ahogy kell.

A lakóparkban élőkről, az ott folyó munkáról többször is szó esett, ugyanis

Ócsa mellett létesítettek egy olyan la-kóparkot, ahová a végzetesen eladóso-dott embereket költöztetik. Testvéreink mindezt missziós feladatként élik meg, s keresik az alkalmat a segítségnyújtás-ra. Gyerekalkalmakat szerveznek, sze-retnének összejöveteleket is tartani, mégpedig helyszínen, talán valamilyen sátorban, hiszen a terület kívül esik a település központjától, s akiknek sem-mijük nem maradt, azoktól nem várha-tó el, hogy a nem létező kocsiba hup-panjanak, s beguruljanak az imaház parkolójába...

A segíteni akarásnak egészen gya-korlati példájával is szembesültünk va-sárnap este, hiszen keresték azt a test-vért, aki másnap reggel eljuttat egy édesanyát gyermekével együtt a Be-thesda kórházba.

Rövid beszámolót hallhattunk az egyik este a Bugyin működő gyüleke-zetplántáló házikör munkájáról, s arról, hogy a jövőben szükségesnek látszik heti rendszerességgel tartani az alkal-makat. Az istentisztelet után azt is megtudtam, hogy a munkát szívén vi-selő testvér nem olyan régen tagja a közösségnek.

„Jó nektek – kezdte az egyik test-vér a beszélgetést –, ti olyan sokan vagytok, de nálunk annyi a munka, s kevés a munkás kéz.” „Tudod – felel-tem – Jézus szavai nálunk is igazak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”

A hét folyamán többször szóba jött az imaházépítés kérdése is. A szomszé-dos telkek már a gyülekezet tulajdoná-ban vannak, de e mellett egy nagyobb területtel is rendelkezik a közösség a mostani, centrumban levő területtől tá-volabb. Hol álljon az új imaház, ez a kérdés, mert az nem kérdés, hogy kell-e vagy sem. A gyülekezetnek van jövő-je ugyanis. Jók a belső adottságai, van-

nak fiatal családok, gyerekek szép számmal, és jó a misszióhoz való hoz-záállása is. Akarnak élni, s ha egy kö-zösség élni akar, számíthat Isten segít-ségére.

Orgovány. Korábban még nem jár-tam itt, térképről néztem ki az utat: M5, majd Soltvadkert irány, s aztán Or-govány. Amolyan jellegzetes, vidéki gyülekezet kívülről, s belülről egy-aránt. De, mégse: nincs férfitestvér, még a gyülekezetvezetői feladatokat is nőtestvér látja el. Kevesen vannak, de élni akarnak. Ezt mutatja a teremben elég fegyelmezetten ülő gyereksereg látványa is, akik közül többen nemzeti-ségi családból származnak. A gyüleke-zet felnőtt tagjai közül néhányan köz-tük ülnek, ölbe veszik a kisebbeket, szóval szeretik őket. Jó látni, s megér-teni, hogy Isten miért gyerekekkel kap-csolatos élményeket, megtapasztaláso-kat helyezett a szívemre, mint bizony-ságtételt.

Zenészek is hangolnak, a szomszé-dos Csengődről érkeztek. Ott sincsenek sokan, tudjuk meg a végén tőlük, de vasárnap délutánonként átjárnak segíte-ni oda, ahol még kevesebben vannak, mint ők. Örömmel, hálás szívvel teszik: énekelnek, bizonyságot tesznek, ha kell, igével szolgálnak.

A településen nincs középiskola, ezért vasárnap délután 3-kor a 14 éven felüliek elmennek. Maradnak a gyere-kek, meg az öregek. Mi a tanulság mindebből? A gyerekeket kell megcé-lozni a misszióval, mégpedig úgy, hogy mire kollégisták lesznek, ők is, meg a szüleik is „megfertőződjenek” az igé-vel. Intenzív gyerekmissziót folytatnak hát: gyerekalkalmakat, iskolai hitokta-tást, nyári napközis tábort tartanak. Anyagilag is próbálják segíteni a na-gyon nehéz helyzetben levőket.

Egy hajlott hátú nagymamát igye-keznek néhányan a helyére segíteni. Az alkalom után megtudjuk, hogy egyedül él, de a gyerekei közül minden vasár-nap egy hazalátogat, hogy imaházba kísérje a mamát, annak ellenére, hogy ők még nem Isten gyermekei. Most maradtak. Az Úr tudja mit végzett a szívükben.

Az alkalom után szeretetvendég-ség. Mindenkinek. Idősnek, fiatalnak, romának és magyarnak, majd a messze lakó gyerekek hazaszállítása, kocsival, mert a szeretet nem személyválogató.

Adná Isten, hogy megerősödne a misszió ezek által az élni vágyó gyüle-kezetek által. S bárcsak nekünk is ré-szünk lehetne ebben!

Kulcsár Anikó

VENDÉGESKEDÜNK

Ádvent első vasárnapján vendégünk volt az Ócsai Gyülekezet, Horváth Zsolt lelkipásztor vezetésével

„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében. Akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől szület-tek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő di-csőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János evangéliuma 1:9–14.

Az, hogy az Ige testté lett, az örök Isten a mi érdekünkben em-

berré lett, mutatja, hogy Isten kész volt egészen azonosulni velünk, akik pedig fellázadtunk ellene. Egyben a testté létel csodája és szük-ségessége mutatja minden emberi önmegváltó erőlködés totális csődjét is.

Nem tudtunk és nem tudunk magunkon segíteni, csak az Isten segíthet a tőle elszakadt emberen. Csak ez az egy módja volt annak, hogy Ő maga hajolt utánunk Jézusban. Jézus azt hozta vissza, amit elveszítettünk az Isten elleni lázadásunk, a bűneset során. Amit soha semmi módon nem tudtunk volna visszaszerezni. Az értelmes, em-beri boldog életet, mert benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Anélkül a világosság nélkül, aki Jézus, ami belőle árad, csak tévelyegnünk lehet. Anélkül sötétben tapogatózunk, összetörjük magunkat, összetörjük az értékeinket, neki megyünk szakadatlanul egymásnak, és összetörjük egymást.

Egyedül Jézus világosságánál tud tájékozódni az ember. Az igazi világosság nem bálványból, ember kitalálta, úgynevezett isten-ből árad, de még csak nem is az emberi értelemből, még csak nem is a vallásos jó szándékból, hanem egyedül az Isten emberré lett Fiá-ból, a testté lett Igéből, a mi megváltó Jézusunkból. János a maga karácsonyi történetében, pontosan ezt, és csak ezt akarja leírni. A lényeget fogalmazza meg azonnal.

Jézusra mutat, és azokra az ajándékokra, amiket Őbenne kapha-tunk meg, amiket elveszítettünk. Jánost csak a lényeg érdekli. Erről tesz bizonyságot, és arra bátorítja az olvasót, hogy ezt higgye. Ezzel kezdi gyönyörű, hosszú evangéliumát és ezzel fejezi be.

„Ezek azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében.” János 20:31.

Az a világ is ugyanolyan volt, mint ez a mai, a mienk. Annak a világnak sem kellett Krisztus. Akkor sem hitték az emberek, hogy benne maga Isten hajolt közel hozzánk, hogy az Ő kereszthalála az egyetlen érvényes elégtétel mindannyiunk bűneiért, és hogy Őbenne jelent meg az igazi világosság. Akkor is bújtak, menekültek sokan a világosság elől, mert voltak rejtegetnivalóik, és az ilyen ember job-ban érzi magát a sötétben. Ugyanúgy, mint ma.

Van azonban ebben a bibliai szakaszban egy hangsúlyos „azonban”. „Akik azonban befogadták Őt, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten fiaivá legyenek.” Akik befogadták a testté lett Igét, vagyis összekötötték az életüket Jézussal a hit által, azokat befogadta Isten a maga családjába, beleértve azt is, hogy a teljes örökséget visszakapták.

Isten örököseiként, Krisztus örököstársai lettek. Erre utal ez a két szó: kegyelemmel és igazsággal teljes.

„Őérette kaptunk mindnyájan kegyelmet is kegyelemre.” Jn 1:12–16.

Ha szüksége van, újra mehet kegyelemért. Elég nekünk az Ő kegyelme. Ő nekünk adja az Ő igazságát. Nemcsak azt jelenti ez,

hogy elsegít igaz, helyes Isten-ismeretre és önismeretre, hanem azt is, hogy igazakká válunk az igaz Isten előtt.

Akik befogadták Jézust, kegyelmet és igazságot kapnak. Ez a karácsony lényege János evangélista szerint. Mindez a kimondha-tatlan ajándék, személyesen a miénk lehet. Megtörtént, hogy Jézus testté létele kinyitotta előttünk a mennyország kapuját, és ez nem dajkamese, hanem ez az egyetlen életlehetőség mindannyiunk szá-mára. Mert ebbe a mennyországba, vagyis az Istennel való való-ságos közösségbe itt a földön már belép a hívő. Vagy aki itt nem lép be abba, az soha nem lép be. Mert aki halála előtt nem megy át a halálból az életbe, az utána már nem mehet át. De előtte bárki átmehet.

Ez a karácsonyi evangélium. Ezt tette lehetővé Jézus Krisz-tus. Nem kell félelmek között élnünk. Nem kell örökösen valaho-gyan megnyugtatni magunkat, nem kell altatgatni a lelkiismeretet, megszabadulhat minden vádtól. Nem kell sokféle nélkülözést szen-vednünk. Nem kell öntelten vagy kétségbeesetten gondolnunk arra, hogy minek mi lesz a következménye. Nem kell a magunk istente-lenségében elpusztulnunk. Maga Isten jött utánunk karácsonykor a testté lett Igében, Jézusban.

Az emberré lett Isten Fia hozza nekünk az Atya üzenetét: Szeretlek, gyere haza! Ez a karácsony lényege.

A lényeg az, amit Isten tett értünk karácsonykor. A lényeg az, amit Jézus vállalt érettünk, helyettünk és miattunk.

A kérdés ma az, hogy mit teszünk ezzel? Hisszük-e valóban, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az élő Isten

Fia? Ez a Jézus egészen személyesen a mi Megváltókká lett-e már? Erről tudunk-e hitelesen, nagy szeretettel másoknak is beszélni? Meglátszik-e ez az életünkön, a gesztusainkon, a váratlan nehéz

helyzetekben tanúsított magatartásunkon, a gondolatainkon, az éjszakánkon és a nappalunkon, az emberi kapcsolatainkon, az egész életünkön?

Valóban él-e bennünk Krisztus a hit által úgy, hogy a Krisztus jó illatát megérezhetik körülöttünk az emberek?

A karácsony lényege az, hogy ez megtörténhet. A mi felelős-ségünk az, hogy vajon ez, megtörtént-e már? Az, hogy a bölcsek hányan voltak és pontosan mennyi aranyat vittek, meg az, hogy a fenyőfakultusz pogány szokás vagy nem, meg jó-e az, hogy kisebb erdőket kiirtunk december közepén, és ezzel ki ért egyet közülünk és ki nem, ez mind mellékes ahhoz képest, hogy Krisztus ott él-e már a szívedben.

Mert egyszer mindnyájan meg fogunk halni, és akkor az Isten ítélőszéke előtt egyetlen kérdés lesz fontos: ismerjük-e mi Jézust úgy, mint akivel együtt éltünk ebben az életben, és hogy ismer-e Ő minket? Mondhatja-e azt: gyertek, én Atyám áldottjai és örököljé-tek az országot, vagy azt mondja: nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem, ti átkozottak.

A karácsonyi csoda megtörtént. A lényeg az, hogy nekünk ez mit jelent, hogy mi is részesei vagyunk-e már ennek a csodának.

A Biblia arra tanít minket, hogy a Krisztus születése ünnepén is az Ő halálára kell emlékeznünk.

A kettőért együtt kell Őt magasztalnunk, mert Ő már testté lételekor tudta, hogy azért kellett eljönnie a mennyei dicsőségből, hogy gyalázat és kínok között meghaljon helyettünk, érettünk és miattunk. Éppen ezért nekünk már nem kell bűnhődni a bűneinkért.

Ezt a reménységet is megerősíti a karácsony csodája. Az emberré lett Isten Fia ma is hozza nekünk az Atya üzene-

tét: Fiam! Gyermekem! Szeretlek! Gyere haza! Ez a karácsony lényege!

Gyaraki Péter

11

12

November első napjaiban lelki-pásztor értekezlet volt Balatonsze-mesen. Ez a néhány nap a tovább-képzés mellett mindig lehetőséget ad személyes találkozásokra, beszélge-tésekre is. Régóta készültem egy hosszabb beszélgetésre a debreceni HÍD Alapítvány és a Trinity gyüle-kezet vezetőjével, Steiner József lel-kipásztor társammal. Először a hit-ben való elindulás felől faggattam.

Mária Terézia korában hívták be

elődeinket ide Magyarországra és az 1700-as évek óta ismerem a családfámat. Nagyon sok minden feljegyzésre került, sajnos nem tudok róla, hogy hívő embe-rek lettek volna itt a magyarországi szá-lon.

A 70-es években születtem és gyer-mekeskedtem Budakalászon. Néhanap-ján, ünnepekkor jártunk a templomba. Abszolút kulturális vagy nagyon-nagyon felszínes vallásos érzésként vagy élményként éltük át. Ez azt jelenti, hogy az Isten létében valamilyen fokon hit-tünk, de soha nem volt téma, nem is beszéltünk erről a családdal. Elmentünk, részt vettünk egy karácsonyi istentiszte-leten, részt vettünk talán egy húsvéti istentiszteleten. Ennyi.

Befejeztem a középiskolás éveimet Budapesten, utána villamosmérnökséget tanultam. Amikor elkezdtem a tanulmá-nyaimat, akkor a rendszerváltás évét kezdtük élni. Abban az időben a hitnek és a keresztyénségnek – sok minden másnak is – a képviselői megjelentek, vagy aktivizálódtak Magyarországon. Mindez egybe kapcsolódott az én belső, szívbéli Isten-keresésemmel is. Úgy-hogy mint fiatal egyetemista mentem az utcán, valószínűleg a nyitottság is kiült az arcomra, mert mindenféle különleges egyházi csoportosulások és több világ-vallás sokféle funkcionáriusa megtalált engem és órákig beszélgettem ezekkel a sokszor külföldről származó, a magyar nyelvet már megtanult emberekkel. Vagy éppen sokszor – akkor még kezdő angolságommal – hosszú beszélgetések-be elegyedtem Istenről, az élet értelmé-ről.

Úgy másfél év alatt kialakult ben-

nem egy nagyon mély meggyőződés, hogy tényleg létezik egy Isten, akit való-színűleg eddig sem tagadtam volna, de nem is értettem és nem is foglalkozta-tott. Rájöttem, hogy létezik Isten, aki a teremtő Isten, s ez az Isten egy szemé-lyes Isten, és ennek az Istennek velem dolga van. Meg talán nekem is dolgom van vele. Mára teljes meggyőződéssel azt mondom, hogy ez a Szentlélek mun-kálkodása volt a szívemben, amit akkor nem tudtam volna így megfogalmazni és erről fogalmam sem volt.

Életemben Isten két keresztyén em-bert használt fel ebben a folyamatban. Az egyik egy olyan fiú, aki az általános iskolában 8 évig osztálytársam volt. Soha nem beszélgettünk – vagy nem többet, mint hogy üdvözöltem. Semmi közös kapcsolat nem volt, mint hogy egy településen éltünk. Aztán elmentünk Budakalászról Budapestre középiskolá-ba, egymástól függetlenül – hiszen nem voltunk barátok – ugyan oda jelentkez-tünk, ugyan abba az osztályba kerültünk. Négy éven át együtt utaztunk reggelen-ként ebbe a középiskolába, bár nem na-gyon beszélgettünk. Mi történt ez után? A mérnöki iskolában tankörtársak let-tünk! Elkezdtem gondolkodni ezen. Hogy van az, hogy valakivel összekap-csolódik az életem ennyi időn keresztül? Ki ez a személy, vagy mi ez? Ez a fiú nem volt bőbeszédű, de egy elkötelezett, hívő keresztyén volt. Az ő családja már a szocializmus évtizedei alatt is hívő volt és sok üldöztetést – édesapja pl. bebörtönzést – szenvedett. Éppen ezért talán félénk volt ez az én keresztyén osztálytársam. Talán ezért nem nyílt meg korábban. De az én kérdéseimre elkezdett sok-sok tanúbizonyságot tenni arról, hogy ő mit él meg Istennel, hogy az az Isten, akit én keresek – vagy már elkezdtem megtalálni – Jézus Krisztus atyja, a Biblia Istene. Ő volt az, aki az első lépésekre rávezetett, hogy ne vala-mi téves úton induljak el, amit ebben az egyre kinyíló társadalomban megtalál-hattam volna.

Aztán volt még egy másik személy, aki a tanárom volt még a középiskolá-ban, és egyszer ő azt mondta, amikor találkoztunk – én akkor már nem a kö-zépiskolába jártam, hanem a felsőfokú tanulmányaimat végeztem –: szeretnélek

meghívni egy nyilvános evangelizációra. A szót sem ismertem. Elmondta, hogy lesz ott egy pop-rock énekes, Cliff Richard, aki hisz Istenben és beszélni akar az Istennel való kapcsolatáról, majd utána lesz valaki, aki az Isten igéjét hir-deti; Louis Palau evangélista volt ez. Sokat gondolkodtam, hogy ez vajon engem előbbre fog-e vinni. Hosszú vívó-dás után végül is elmentem erre az ösz-szejövetelre, mely a sportcsarnokban volt, ami az óta leégett és az óta újjáépít-tetett, a barátnőmmel, aki azóta a felesé-gem lett. Elmentünk ketten, és én a szo-bámban hangosan úgy szóltam, hogy „Isten, ha létezel, akkor ma este mutasd meg magad, elég volt nekem ebből a keresésből”. Már másfél éve tartott a vívódásom, hogy van-e Isten, s ha igen megismerhető-e? „Most már elég, én már nem bírom tovább, szólj hozzám, ha te létezel!” – kiáltottam.

Ott, azon az alkalmon, ahogy szól-tak az énekek, és ahogy szólt Isten igéjé-nek a hirdetése, minden hozzám szólt. Én ott azt éltem át, amit most már a má-sik oldalról tapasztalok néha lelkipász-torként, amikor valaki azt kérdezi: „Valaki beszélt rólam önnek, lelkész úr? Mindent elmondtak rólam, mert itt maga rólam beszél, kiprédikál!”. Én ott el vol-tam hűlve. 10 ezer ember között ülve minden mondat rám illett, én rólam be-széltek. Amikor előrehívás volt, lesza-ladtam, Csillával nem is törődve, hogy találom meg a végén. Letettem a bűnei-met és átadtam az életem irányítását.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen élmény után az egyetemi tanulmányok befejezve, vagy felfüggesztve, elindultál, és lelkipásztor lettél. Nem egészen így esett, ugye?

Befejeztem a tanulmányaimat, amit mindig is szerettem, amikor végeztem mérnökként, akkor egy olyan Budapest belvárosi cég várt rám, ami már akkor, 1991-ben komoly részvénytársaságként indult és országos projektben dolgozott. Ez volt az első munkahelyem, egy év múlva az elnök-vezérigazgatónak a jobb keze lettem, egy speciális mérnök-manageri munkakört kaptam. Nagyon lelkesedtem érte és a mai napig is a mű-szaki, technikai dolgok elképesztenek engem. Édesapám, nagypapám műszaki, elektromos vonalon dolgoztak, ez vala-hogy a véremben volt és nagyon szeret-tem ezt a munkát.

Akkor a hitéletemnek, az Istennel való kapcsolatomnak egy nagy tesztje jött, bár ezt akkor nem tudtam, hogy ez

13

egy próba. Megérkezett a katonai behívó parancsom. Ott vagyunk a '90-es évek elején, félelmetes dolog is volt, hogy be kell vonulni. Ugye akkor nem lesz fize-tés, esetleg elveszítem a munkahelyem, elég sok történetet hallottam, hogy a diplomás embereket rendesen meg fog-ják kergetni. Sok félelemmel és ezzel a behívó paranccsal bementem a főnö-kömhöz és jeleztem, hogy hamarosan be kell vonulnom. El kell mondanom – így név nélkül – hogy ő alternatív megoldást javasolt, a kapcsolataira hivatkozva, hogy meg lehet ezt úszni… „Józsikám, te itt maradsz, keresed a sok pénzt, ezt a dolgot meg elboronáljuk valahogy”. Bennem ez úgy csapódott le – akkor már kb. egy éve az Úrral járó keresztyén voltam –, hogy én ezt nem tehetem meg. Itt egy csalás, egy megvesztegetési do-log van, s ezt el is mondtam a főnököm-nek. Ő azt mondta: „Neked nem kell tenni semmit, ezt én oldom meg. Beléd invesztáltunk, neked is jobb, hát ne le-gyél ostoba”.

Nagy tusakodás volt. Az Istennel való beszélgetéseim után abban marad-tam, hogy én mégis az emberek szemé-ben az ostoba megoldást választom, és nem tudom elfogadni ezt a fajta segítsé-get, bevonulok katonának. Nem tudom, mi történt volna, ha..., de egy nagyon nehéz kiképzés után nagyszerű életbe csöppentem – Isten kegyelméből. Visz-szatartottak, mint villamosmérnököt, hogy tanítsak műszaki tárgyat a katonák-nak. Rengeteg szabadidőm volt és annyit olvastam a Bibliát, meg könyveket, mint még soha előtte és az óta sem, és meg-kaptam Istentől az elhívást a lelkipászto-ri szolgálatra, ott, a katonai éveim alatt! Akkoriban naplót írtam – még erre is volt időm – megvannak ezek az írások. Leírtam, hogy felismerem, ez az Isten akarata, de lehetetlennek látom. Nincse-nek ilyen gyökereim, a gyülekezetben, ahova járok, én tudok legkevesebbet a Bibliából, hogy mit jelent a gyülekezeti szolgálat azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. Szerintem ez nem fog mű-ködni. Katonaidőm maradék részét letöl-töttem, visszatértem a mérnöki munka-körömbe és Isten csak talált olyan utat, módot, eszközöket, emberek személyé-ben, akiket hozzám küldött, bátorítottak, hogy ennek a kedves főnökömnek, akit tisztelek, szeretek, elmondtam, hogy most megint el kell mennem, de most már végleg, mert az Isten engem lelki-pásztornak hívott. Ez az ember nézett rám, nagyon érdekes tekintete volt, és

azt mondta, ismét azt mondom, ezt a legnagyobb ostobaságnak tartom, de mindenben segíteni foglak. A mi fogal-maink szerint nem volt istenfélő ember, talán istenhívő volt. Valóban mindenben segítette az eljövetelemet. Elmentem teológiára, hogy tanuljak. Így indult el az én lelkipásztori szolgálatom.

Közben, azért ha nem is kitérő, de én úgy tudom, hogy volt egy állomás. Egy ideig összekapcsolódott a neved a keresztyén üzletembereknek a csoportjá-val. Jól tudom?

Jól. Nappalira jártam, ami szintén egy nagy kihívás volt nekem, mert ak-korra már feleséggel rendelkező, dolgo-zó házas ember voltam. Iskolapadba kerültem és tanultam 5 éven át a teológi-án. Az fogalmazódott meg bennem a teológiai éveim alatt, hogy az én elhívá-som pásztori elhívással, ajándékkal függ össze, de valamiképpen erős kapcsoló-dással a világ felé. Tudtam, hogy nem azt szánja nekem Isten, mint aki egy szép zöld dombon álló, hófehér temp-lomban a nyájával foglalkozik, szereti és ellátja őket. Ez egy áldott helyzet, de engem Isten arra hív, hogy erős kapcso-lódásom legyen az Istennel még nem járó emberekkel. Vagyis, egyfajta híd a világ és az emberek között.

Egy teológus társam volt az, aki jelezte számomra, hogy létezik egy ilyen társaság, a KEVE: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága. Így magya-rázta nekem, hogy ők azt teszik, amit te próbálsz megvalósítani; a mérnök üzlet-társaidat elérni az Isten evangéliumával. Elmentem közéjük, megismertek és eb-ből hamar egy bátorítás lett, gyere és legyél a magyarországi ügyvezető igaz-gatója ennek. A teológiai képzés után egy évet az Egyesült Államokban vol-tunk a családommal, ahol gyakorlati képzésben volt részem, egy nagy angol nyelvű gyülekezetben. Itt láttam, hogy végzik a missziót. Hazatérésem után néhány évig a KEVE társaság ügyvezető igazgatója voltam, ill. az európai és glo-bális szervezetben is én képviseltem nemzetünket, az értelmiségiek és külö-nösen az üzletemberek között végzett missziót, amikor az üzleti életbe vittük és visszük be most is az Isten jó hírét Jézus Krisztusban.

Köszönöm a beszélgetést.

Kulcsár Tibor (Folytatás következő lapszámunkban.

A beszélgetést lejegyezte: Horváth Márta)

KÜLÖNLEGES KÜLÖNLEGES ALKALMAK ALKALMAK

A GYÜLEKEZETBENA GYÜLEKEZETBEN 2013. december 31. 19 óra Óévi hálaadó istentisztelet

2014. január 1. 17 óra Újévi istentisztelet – úrvacsora ALIANSZ IMAHÉTHEZ KAPCSOLÓDVA:

Január 8. szerda 18. óra Rózsakerti Gyülekezet imaháza Január 10. péntek 18 óra Budafoki Baptista Gyülekezet ima-háza Január 19. vasárnap Délelőtt és délután hitmélyítő alkal-mak Vendég: Hegyi András lelkipásztor ÖKUMENIKUS IMAHÉTHEZ KAPCSOLÓDVA:

Január 23–26 (csütörtök–vasárnap) Részletes program később!

ISTENTISZTELETEK ÉS KÓRHÁZLÁTOGATÓI SZOLGÁLAT

BEOSZTÁSA A BUDAPESTI SZENT IMRE KÓRHÁZBAN 2014-BEN

2014. január–február – Kelenföldi Refor-mátus Egyházközség

2014. március–április – Nagytétényi Re-formátus Egyházközség

2014. május–június – Budafoki Baptista Egyházközség

2014. július–augusztus – Budafoki Evan-gélikus Egyházközség

2014. szeptember–október – Budafoki Református Egyházközség

2014. november–december – Kelenföldi Evangélikus Egyházközség

Az istentiszteletek időpontja és helye:

Péntek 16.00 óra, „B" épület II. emelet, (pszichiátria) társalgója

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN MUNKÁNKON!

14

A francia matematikus és fizikus, Blaise Pascal kétségtelenül az emberi-ség legnagyobb zsenijei közé tartozik. 1623-ban Clermont-Ferrandban szüle-tett, és már 39 éves korában, 1662-ben meghalt Párizsban. Alapvető tudomá-nyos kísérleteinek és felfedezéseinek gazdagsága rendkívüli.

17 éves korában kifejlesztette a később róla elnevezett Pascal tételt, a projektív geometriában fontos felisme-rést a kúpszeletekkel kapcsolatban. Hamarosan egyik felfedezés követi a másikat. Ő a felfedezője az általunk ma olyan jól ismert jelenségeknek, mint a légnyomás csökkentése a magasság növelése által, vagy a közlekedő edé-nyek törvénye. Pascal alapvető művei a kombinatorikával és a valószínűség számítással is foglalkoztak. Még a dif-ferenciálszámítás és az integrálszámítás is az ő meggondolásaira vezethető vissza, amit később a német matemati-kus, Gottfried Wilhelm Leibnitz (1646–1716) fejlesztett tovább.

A tudományok terén máig is nagy tisztelettel őrzik Pascal emlékét. Min-denki, aki ért valamennyit a meteoroló-giához, tudja, hogy a légnyomást világ-szerte hekto-Pascalban mérik. Így tehát minden részletes időjárás-jelentésnél megemlékeznek Pascal nevéről. Ha pedig valaki informatikai szakember, akkor ismeri a róla elnevezett Pascal programnyelvet, vagy a Turbo-Pascal változatot.

Az kevésbé ismert, hogy Blaise Pascal hívő keresztyén volt. Magas szintű adottságai és az összes tudomá-nyos sikerei sem elégítették ki, és nem tették boldoggá. Sok megbízható forrás alapján ismeretes, milyen gondolatai voltak a ragyogó természettudósnak és felfedezőnek a keresztyén hittel kap-csolatban.

A döntő változást Pascal életében 1654. november 23-a hozta meg. Mély-ségesen tudatára ébredt, hogy minden tudományos felismerés – legyenek azok fizikai, matematikai, asztronómiai vagy más jellegűek – végső soron a lélek megrémüléséhez vezetnek, az ember elégtelensége és elveszettsége miatt. Isten Igéjének tanulmányozása által pedig az Úr Jézusba vetett élő hitre jutott.

A „Pensees” (Gondolatok) című részletes művében, s más írásműveiben is átélhetjük a Krisztushoz fordulását. A tudománnyal kapcsolatban így ír:

„Az értelem végső következtetése az, hogy belátja, számtalan dolog léte-zik, amelyet nem képes felfogni. Mit lehet mondani akkor a természetfeletti dolgokról, ha már a természet dolgait sem tudja felfogni?”

Az emberre nézve a következő fel-ismerésre jut:

„Minél több belátás lesz az ember-ben, annál világosabban látja a nagy-ságot és nyomorúságot az emberben. A filozófusok zavarba hozzák az embert, a keresztyének viszont zavarba hozzák a filozófusokat.”

Részletesen foglalkozik Pascal a bibliai próféciák beteljesedésével is. E prófécia ismertetőjele az, hogy bekö-vetkezik. Amit Isten az Ő Igéje által mond, és megjövendöl, azt megtartja, és az meg is történik. Halljuk tehát Pascalt: „A legmeggyőzőbb bizonyíté-kok Jézus Krisztussal kapcsolatban a próféciák. Ezért gondoskodott ezekről Isten, mert az események, amelyek által beteljesedtek, állandó csodák. ...Ha egy bizonyos személy fogalmazott volna meg egy könyvet a kor jövendöléseivel és Jézus Krisztus megjelenésének mód-jával kapcsolatban, és ha Jézus Krisz-tus ezeknek a jövendöléseknek megfele-lően jelent volna meg, az erős meggyő-ző erővel bírna. Itt azonban még több-ről van szó: Négy évezreden keresztül voltak olyan emberek, akik egymást követték, és ugyanarról az eseményről hírt adtak. Egy egész nép az, amely Jézust megjövendöli, és ami négyezer éven keresztül fennmarad, hogy az ígé-retekről, melyeket kapott, egy ember-ként tanúságot tegyen, méghozzá min-

den fenyegetés és üldözés ellenére. Ez összehasonlíthatatlanul sokkal jelentő-sebb.

Én ezen okból elutasítok minden más vallást... Felemelem kezeimet az én Megváltómhoz, Aki – miután négy évezreden át megjövendölték – eljött, hogy szenvedjen és meghaljon értem a Földön, abban az órában és azon a módon, ahogyan az előre kijelentésre került.

Az Ő kegyelme által pedig békes-ségben várom a halált, abban a re-ménységben, hogy örökké vele egyesü-lök.

Addig pedig boldogan és megelége-detten élek azzal, amit Ő kívánt adni nekem. És elégedett vagyok azzal a szenvedéssel is, amit az én üdvössé-gemre küldött, és amelynek elviselésére példájával tanított. – Az Úr Jézusra tekint mindkét szövetség, az Ószövetség a várakozásban, az Újszövetség pedig Őreá tekintve, mint aki az őskép, és mindkettőnek a középpontja.”

A következő rövid versben olyan jól és hatásosan fejezi ki szilárd hitbeli meggyőződését:

Tudom, hogy Te vagy az én Atyám akinek karjaiban jól elrejtve tudom magam Nem akarom kérdezni, hogyan vezetsz engem, csak követni akarlak, minden aggodalom nélkül.

S ha kezembe adnád sorsomat, hogy én magam változtassak rajta, gyermeki bizalommal visszatenném mégis a Te kezedbe, Uram. Nagy hatással vannak ránk az em-

beriség egyik legnagyobb természettu-dósának ezen szavai. Azonban nem az intelligenciahányados magassága dönt a menny vagy a pokol felett. Legyen valaki Nobel-díjas vagy átlagpolgár, a Biblia megmondja mindenkinek sze-mélyválogatás nélkül, mi az, amin az üdvösség múlik. Krisztus maga ezt mondja neked.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28).

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmes-kedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad raj-ta.” (János 3:36).

(Részlet F. König: Másképp mint gondolnánk

című könyvből Evangéliumi Kiadó)