Kövér György

Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és családja

Szerencsésebb csillagzat alatt született tör ténet í rásokban a családtörténet már rég emancipá l ­ta magá t függő helyzetéből . Nem pusztán „segédtudomány" lett (genealógia) , s nem is egy­szerűen a történeti demográfia egyik ága. Lawrence Stone egyik i rányadó t anu lmányában - többek közt - egyenesen a családtörténettől várta a tá rsada lomtudományos történetírás meg­újulását . 1 Saját folyóiratai jelennek meg (Journal o f Family History, 1976-; History o f the Family, 1996-). Önál ló historiográfiai-módszertani kompendiumai, nemzetközi összehasonl í ­tó tanulmányköte te i , összefoglaló szintézisei láttak napv i l ágo t . 2 Egy-egy család több generá­ciós tör ténetének megí rása is létjogosultnak számít . S nem csak a „királyok, hercegek, grófo­ké", s nem is csak a „burzsoáké"^, hanem nominál is vizsgálatok tárgyai lehetnek ma már, a mikrohistór ia korában a régebben „ ismeretlennek" vagy „jelentéktelennek" tekintett történel­m i szereplők i s . 4

A családtörténet biográfiai megalapozása mellett szeretnék érvelni az alábbi ese t tanulmány­nyal. Egy alig t izennégy éves falusi leány életútjának, családtörténetének felvázolásával, akit épp eltűnése emelt k i a történelmi ismeret lenség homályábó l . A tiszaeszlári Solymosi Eszter és családja történetéről van szó.

A Solymosi család

A z 1773-as investigatio Tiszaeszláron báró Bánffy Mihá ly szabadmenetelű jobbágya i közöt t ezzel a családnévvel egyedül Solymosi István colonust regisztrálta féltelkesként. A sessióhoz akkor 24 pozsonyi mérő szántó és 7 kaszás rét tartozott. 5

A z 1828-as regnicolaris összeírás má r hat Soljmosi (sic!) nevű adózót talált a faluban: Han­nibál Christophorus soproni táblabíró, Szabolcsba kiküldöt t conscriptor tolla szerint öten zsel­lér (inquilinus) jogá l lásúak , s egyikük telkes j o b b á g y (colonus) vo l t . 6

Hogy miként lehetett Solymosi János házas zsel lérnek két lova és egy tehene, miközben Solymosi Andrásnak csak telke volt , minden ál la tá l lomány nélkül, azt eddig nem tudtuk meg­fejteni. Ne tán külön házban éltek, de közösen gazdálkodtak? Solymosi András pozícióját min­denesetre az is nyomatékosí t ja , hogy neve az 1825-ös consistorialis személyek között a refor­mátus anyakönyvben első helyen került eml í tés re . 7

1 STONE, 1987. 25. 2 ANDERSON, 1980.; MITTERAUER, 1982.; BURGIÉRE, 1986. 3 GALL, 1989. Egy német polgárcsalád kilenc generációjának története. 4 CORBIN, 1998. 5 SZSZBML, IV. A. l /g. Úrbéri iratok (Urbarialia), 1772-1785. Fasc. 12. No. 1. 1773. 6 MOL, N 26. Szabolcs megye, 134. Tiszaeszlár. 7 MOL, A 2568. 3. köt. 1833-1853. 183.

1. sz. táblázat

Solymosi családnevűek az 1828-as összeírásban

Adózó neve Együtt élő személyek Jogállás Fia Ház Szántó

(pozs. mérő) Rét

(kaszás) Tehén Ló

Soljmosi József Inquilinus 1

Soljmosi György 2 Inquilinus 1

Soljmosi András Inquilinus 1

Soljmosi István Inquilinus 1

Soljmosi János 2 Inquilinus 1 1 2

Soljmosi András 1 Colonus 1 1 16 4

Egy 1846-os, az ínség veszélyét felmérő összeírásból viszont már nemcsak a családfők jogá l ­lásáról, szántójáról, rétjéről és ál latál lományáról alkothatunk képet , hanem a háztar tás nagy­ságáról , fogyasztási szükségleteikről és szokásaikról i s . 8

2. sz. táblázat

Szükséget szenvedő Solymosi családfők, 1846

Név Háznép Életmódja

Idei gabona­termés

Hiány Idegen segélyre szorul

Termett (köböl)

(köböl) hamar később tengeri krumpli

Sojmosi György 1 kézmunka 3 X

Sojmosi Gábor 3 kézmunka 9 X 5 7

Sojmosi József 5 kézmunka 15 X 9

Sojmosi János 8 szántóvető 12 24 X 9 5

A z „úrbéri mennyiségről" készített 1855 eleji k imutatás ugyan megint a j og i státusról tudó­sít, ám ismét ugyanazt a négy Sojmosy (sic!) nevű családfőt említ i , mint az 1846-os. H á r m ó ­juk zsellér, a falu földesurai közü l a báró Bánffy családnak, illetve közbir tokos Ó n o d y Pálnak jobbágyaiként érték meg az emancipációt . Egyedül János , Kál lay Istvánné úrbérese számított 1/2 telkesnek és ekként szabadult f e l . 9 О egyébként az 1848­as választói névjegyzékben szintén 1/2 te lkesként szerepelt, s választó­bir tokos gyanánt egyedül képvisel te a Solymosi nemzetséget a l i s t á n . 1 0

Az anyakönyvek alapján a jobbágyfelszabadí tás tájékán regisztrált Solymosi nevű család­fők kü lönböző szülőpárok gyermekei: Gábor (1820-1875) Solymosi Józsefé és Borsós I lonáé, Solymosi György (1818-1872) hasonnevű apa és Vass Zsuzsanna házasságából született.

8 SZSZBML, V. 429. 3. d. „A " Az összeírás datálásában Benda Gyula volt segítségemre. 9 SZSZBML, IV. B. 154. 1. cs.

1 0 SZSZBML, IV. B. 105. l . d .

Solymosi József néven egyszer minden valószínűség szerint Solymosi Is tván és Liszkai Er­zsébet fia (1813-1848) szerepel, másszor pedig Solymosi József és Borsós Ilona gyermeke (1824-1849), azaz a fent idézett Gábo r öccse.

A nagyapa: Solymosi János (1787-1857) Nem tudjuk itt nyomon követni , mikén t lett az összeírásokból előbb házas zsellérként e lőbuk­kanó Solymosi Jánosból a jobbágyfelszabadí tás előestéjére féltelkes jobbágy , majd földesgaz­da. Tény azonban, hogy nevezett 1857 tavaszán, 70 éves korában Eszláron hunyt el, s a szá­zad közepén regisztrált Solymosiak közöt t egy idősebb generáció képviselője . A halál okaként „elerőtlenedést" megjelölő református lelkész az elhalt családi ál lapotáról azt jegyezte fel: „ özvegy négyik ízben ".11

Ha ki indulásként hitelt adunk a halálozáskori élet tar tam megjelölésének, akkor idősebb Solymosi Jánost (Solymosi Eszter nagyapját) Solymosi István 1787. február 6-án anyaköny­vezett János nevű fiával azonosíthatjuk. De nem vethetjük el rögtön a Solymosi András tól va­ló, 1783. augusztus 26-ai leszármazást sem. 1 2 Min t m é g látni fogjuk a per során tett rokoni val lomásokból , az 1787-es születés valószínűsége mellett további érvek is szólnak, feltéve, ha abból indulunk k i , hogy a családok pontosan számon tartották a rokonságot .

A négy házasságból három feleségtől összesen tizenegy gyermeket gyűjtöttünk k i a matri-kulákból . (A családfát lásd a függelékben.) A feleségek közül az első Czellát Katalin, he lybé­l i j o b b á g y család sarja. A második és harmadik házasság a lokális nemes Hor i család lányai­val köttetett, közelebbről előbb néhai Hor i András árva leányával , majd nagy valószínűséggel Hor i György gyermekével (innen ered a Hori-Solymosi rokonság) . Igazán produkt ív ez a har­madik frigy lett. Végül , ismét e lözvegyülve , negyedjére a nagyfalusi születésű Lakatos Már i ­át vette nőül.

Tanulságos megfigyelni 1811 és 1840 között idősb Solymosi János komaválasztásai t : a l l keresztelésből az első két esetben az Ungvár i György - Kováts Kata úrbéres jobbágy pár tar­totta víz alá a gyereket, u tánuk hatszor a szintén úrbéres Hutsi Mihá ly volt a keresztapa (1818—1829-ig és 1838-1840-ben), mindannyiszor Rácz Katalinnal együtt . Érdekes - bár csak átmenet i fordulat - , hogy a másod ik Hor i leánnyal kötött házasság után, Zsófia (* 1832) és Já­nos (* 1835) születésekor egy olyan házaspárt kértek fel, ahol a feleség ugyanúgy taksás ne­mes családból való volt (Gyányi) , mint a Horiak.

Visszatérve az 1846-os ínségösszeíráshoz: ekkor Solymosi János háznépé t már nyolc főben adták meg. S bár „életmódját" (maga a forrás fogalmazott így) a „szántóvető" minősí tés je ­lezte, az általa az évben elvetett 5 köböl terményből 12 köblöt takarított be, s helyi normaként 1 főre 3 köblös gabonaszükséglete t számítva a háztartás saját fogyasztásához nélkülözhetet­len 24 köbölből m é g 12 hibádzott . Ezért érthető, ha azok között írták össze , akik „idegen se­gélyre" „újig" (új termésig) hamarabb szorulnak. Pedig 9 köböl tengeri és 5 köböl krumpl i megtermelésével a gazda próbált m a g á n seg í t en i . 1 3

1 1 MOL, A 2568. 4. köt. 1 2 MOL, A 2567. 1. köt. 1764-1799. Sajnos a korai anyakönyvek az anya nevét nem rögzítették. A halálozáskor

megadott életkor pedig inkább élettartamra utal, s távolról sem mindig pontos. Jelen esetben nagyjából plusz-mí­nusz öt éves hibahatárral számolva még két - más-más apától született - János is szóba jöhet: mint láttuk Soly­mosi András 1783. augusztus 26-án keresztelt fia is elképzelhető, az azonban kizártnak tűnik, hogy Solymosi Já­nos 1794. december 15-én keresztelt János nevü gyermekével lett volna az általunk keresett személy azonos, hi­szen az 1857-ben elhunyt János első feleségétől származó legidősebb leánya 1811-ben már megszületett.

1 3 SZSZBML, V. 429. 3. d. „A ".

Egy másik, nagyjából egyidejű forrásban az 1843^14-es tűzkárbiztosí tási összeírásban idő­sebb Solymosi János házát 60 ezüst forintra, istállóját és sertésólját pedig 40 pengő forintra becsül ték. Az érték a nagy lé tszámú háznéphez illő mére tű jobbágyház ra és számosabb állat­á l lományra u t a l . 1 4

A Kál lay-bir tokok 1847-es vagyonfelméréséből (a j egyzék összeál l í tásának célja a Kál lay-adósság konszolidációjára egy parciál is obligációs szerződés megkö tése volt) az eszlári úrbé­resek között regisztrált Sojmós (sic!) János fél telke 1 pozsonyi mérő belső fundusból, 14 (nyi lván magyar) hold külső szántóból és 5 embervágó kaszálóból tevődött össze. A háztar­tásfő lábas jószágaként há rom lovat, egy tehenet és egy sertést vett számba a földesúr gaz­datisztje. 1 5

A z 1852-es val lomány- és te lekkönyv adataiból az is kiderül, hogy a neoabszolutizmus újí­tásaként bevezetett számozás szerint háza a belfaluban a 194. számot viselte, s egy lakrészből állt , amihez 3 kaszás kert (1 kaszás = 1200 négyszögöl) , a Csomaré ten 4 és fél, a Mézesmájon 9 magyar hold szántó, valamint a Bodzáshá ton 5 kaszás rét tartozott . 1 6 Ezek a dűlők a határ j ó közepes te rmékenységü földjeinek számítottak.

Az apa: Solymosi János (1835-1873) A harmadik házasságból született ifjabb János mint legidősebb fiú húsz éves korában 1855-ben földesgazdaként nősült . A menyasszony, Jakab Már ia egy belfalusi napszámosnak, Jakab Jánosnak vol t az idősebbik leánya. Az após, Jakab János (1807-1881) 1828-ban vette nőül néhai Bai János leányát, Erzsébetet , akivel 24 évet éltek együtt , amíg felesége 1852 no­vemberében elhalálozott. A 48 évesnek írt (valójában csak 46) özvegy napszámos már a kö­vetkező esztendő januárjában újranősült, s a 30 éves Tóth Juliannát , néhai Szabó József özve­gyét vette el, akinek még újabb gyermeket nemzett.

Jakab János a már idézett 1846-os ínségösszeírásban a többi Solymosi családfőhöz hason­lóan „kézmunkásként" bukkant elő, saját termése nem volt, még i s - nyi lván há rom fős ház­népe miatt - csak a másodsorban szorul segélyre kategóriába sorolták. A Bánffy család zsel­léreként szabadult fel a jobbágy i köte lékekből . Háza a 10. számot viselte, egy lakrészből állt és az Ofalu északi részén közvet lenül a Tisza-part közelében feküdt. A beltelekhez 1852-ben mindössze 75 négyszögöl be lső kert, valamint a Holt-Tisza kanyarula tában, a túlparton fekvő Nagytö lgyesben 300 négyszögölnyi rét, legelő tartozott . 1 7

A Solymosi és Jakab család között nem ez lett az egyetlen rokoni kötelék. A fent má r emlí­tett Solymosi Gábor (1820-1875) első, 21 évig tartó házasságából 1865-ben elözvegyülve, Solymosi Jánosné Jakab Már ia húgát , az akkor 26 éves, a vőlegénynél csaknem húsz évvel fiatalabb Jakab Erzsébetet vette feleségül, aki akkor a BánfYy-birtokok bérlőjénél, az úgynevezet t Lichtmann- tanyán lakott. Az Ófaluban lakó Solymosi Gábor t a jobbágyfelszaba­dítás után gyermekei születésekor vagy temetésekor, új raházasodásakor rendszeresen napszá­mosként (egyszer zsellérként) j egyez ték be a matr ikulába, á m amikor 1875 nyarán a Tiszába fúlt, akkor hozzátartozói révészként adták meg a fog la lkozásá t . 1 8 A z 1882-83-as vizsgálat,

1 4 SZSZBML, X. 204. 15. d. 134. Tiszaeszlár 1 5 SZSZBML, IV. A. 1. 1210. d. Fasc. 47. No. 639. 1847. l l v . Egy 1867-ből származó kimutatás szerint Eszláron

egy egész úrbéri telek „járandósága" 30 (nyilván magyar) hold szántó, 10 hold kaszáló, s a legelő és erdőrész „osztatlan állapotban". SZSZBML, V. 429. Körrendeletek, körözvények jegyzőkönyve, 1860-1869, 1867. szept. 19.

1 6 MOL, S 79. 758. cs. 947. Tiszaeszlár 17 Uo. 1 8 MOL, A 2568. 3. köt.

illetve a per során még egy Solymosi rokon bukkant fel a kihallgatásokkor, mégpedig egy m á ­sik Solymosi János (1844-1885), aki Solymosi József (1813-1848) és Tóth Zsuzsanna (1817 k.-1848) fiaként látta meg a napvilágot . A perbeli kihal lgatásakor azt vallotta: „nagy­apánk volt egy testvér",19 ami Solymosi Eszter nagyapjának Solymosi Istvántól való szárma­zását látszik megerősí teni .

Solymosi János és Jakab Mária első fiai (András és János) , valamint az első, korán elhalt le­ány, Zsófia m é g az ófalusi Solymosi házba érkeztek. Keresz tszülőnek ekkoriban háromszor is ugyanazt a belfalusi napszámos házaspárt kérték meg. A z ifjú pár 1863-ban már újfalusi la­kosként bukkant fel a matr ikulában. A z Újfalu az 1855-ös árvíz pusztí tása után települt, t ávo­labb a Tiszától. ( A mai falunak ez a rész adja a templomoktó l északra eső téglalap alakú mag­vát.) Ekkor változott a komaválasztás i stratégia: Solymosi Zsófiának, a legidősebb életben maradt leánynak például az a Hori András - Olajos Jul ianna-pár lett a keresztszülője, akik nemcsak rokonsági , hanem közeli szomszédsági viszonyban is voltak Solymosiékkal . Eszter­hez az anyával rokonságban álló belfalusi napszámos férjet és feleségét vá l a sz to t t ak . 2 0 A z utolsó két gyermeknek megint egyazon, egy utcával arrébb lakó újfalusi napszámospár lett a keresztszülője. A keresztszülők tehát e lőbb a belfalusi napszámos ismerősökből , később a ro­koni -szomszédsági hálóból , végül azonban az újfalusi zsel lérek közül kerül tek k i . 2 1

A z ifjú családfő 399-es újfalusi házszámmal szerepelt az 1863-64-es adójegyzékben is: 50,8 pengő forintnyi kataszteri tiszta jövede lmet mutatva k i , a parasztgazdák j o b b m ó d ú réte­géhez t a r tozo t t 2 2 É rdemes ez a lkalomból m é g egy pil lantást vetni a Solymosi nemzetség töb­bi tagjainak ekkori viszonyaira:

3. sz. táblázat

A Solymosi családfők kataszteri tiszta jövedelme és az általuk fizetett adók, 1863-1864

Név Házszám Kat. tiszta jövedelem Telekadó Házadó Keresetadó

Sojmosi József (Lackó Józsefné)

13 0,15 0,40 0,26 -

Sojmosi György 68 4,40 0,68 0,26 1,50

Sojmosi Gábor 94 2,20 0,34 0,26 0,70

Sojmossi János 399 50,80 8,42 0,26 1,57

A differenciálódás a jobbágyfelszabadí tás körüli viszonyokhoz képest erőteljesen tovább n ö ­vekedett. Figyelemre mél tó ugyanakkor, hogy Solymosi János neve sem az 1865-ös, sem az

1 9 VÉGTÁRGYALÁS, Solymosi János kihallgatása (1883. júl. 7.). A vizsgálati anyagból megtudhatjuk róla, hogy napszámos, „több évi távollét után" 1882. január l-jén „költözött vissza" a községbe és Grosz Márton bérlő cse­lédjeként dolgozott. OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/ I . Tanúvallomási jegyzőkönyv (1882. máj. 21.); Hivatalos bizo­nyítvány (1882. máj. 22.) 4 3 ^ 4 .

2 0 Mint kihallgatásakor Eszter keresztanyja, Jakab Andrásné Vámos Julianna mondta, ő Huriné „ iskolatársa, leány­pajtása volt" és két éve lett „ tőszomszédja ". OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/1. ad 267. sz. A pajtásság és a komaság tehát láthatóan szomszédságszervező erőként is hatott.

2 1 A komaság történeti alakulására lásd MORVAY, 1984. 281-292.; BENDA, 2002. 3-31. 2 2 SZSZBML, V. 429. Tiszaeszlár fő adószámoló könyve az 1864k évre.

1869-es eszlári választói névjegyzékben nem szerepelt. 2 3 Nem tudjuk ennek a h iánynak a konkré t magyarázatá t az összeírásokból k ihámozn i , tény mindenesetre, hogy az 1870-es ka­taszterben a Lapos halom dűlőben fekvő 3 holdas rétet István testvérével osztatlanul közösen b i r t o k o l t á k . 2 4 Ennek a résznek a felével s zámolva Solymosi Jánosnak 1870-ben az alábbi mű­velési ághoz tar tozó földjei voltak, s akárhogy is számoljuk, 1/4 telekkel akár választó is le­hetett volna.

4. sz. táblázat

Solymosi János birtokai, 1870

Név Művelési ág Terület Dűlő neve

Solymosi János

Lakház, udvar 73 négyszögöl Újfalu

Solymosi János Kert 1207 négyszögöl Újfalu

Solymosi János Szántó 5 hold 426 négyszögöl Szögvölgy, Darócdomb, Mézesmáj

Solymosi János

Rét 1 hold 1514 négyszögöl Lapos halom

Összesen: 8 hold 20 négyszögöl

A z újfalusi házhoz tartozó 1200 négyszögöles kertrész a térképen jó l k ivehetően a telepí tvény tengelyében, a gazdasoron feküdt. S nemcsak az udvar mögött i 567 négyszögöles kertrészt mondhatta magáénak , hanem átellenben, az ú t túloldalán is hozzá tartozott m é g 640 négy­szögöl .

H á n y a n leírták a szalmafedelű újfalusi házikót 1882 nyarán, amikor az írni tudó látogatók szinte egymás kezébe adták a kilincset. Közü lük a legnevesebbet s a szobabelsőre is figyel­met fordító gróf Teleki Sándort idézzük: „A szoba szegényesen van bebútorozva, de tiszta mint a kiöblített pohár, a sarokban a két kis ablak közt falóca támasz háttal, mellette tulipános lá­da, pár kancsó a falon, magosra vetett ágy, bakkecskéken nyugvó szalmazsákos fekhely, fehér­re meszelt, sárga színnel keretezett bogjakemence (sic!), lépcsőzetén, mely ülőhelyül szolgál, Zsófi alvóhelye. Solymosiné ágya, mely sötét színházi szőttel letakarva; egy tölgyfa asztal, a mestergerendán házi és evő eszközök, két faszék. " 2 5

A telekjárandósághoz tartozó, Nagyfalu és Ny í regyháza felé eső földeket - a dű lőnevek vál­tozásai miatt - é rdemes az 1876-os határleírás alapján m é g egyszer szemügyre venni: Szög­völgy „homokos vegyületű szántóföld" volt , he lyenként „repülő homokkal", mely silány ter­més t adott, Da rócdomb „kétharmada közép termékenységű, egyharmada általában silány, rozzsal árpával vettetik, trágyázott ugar mellett", a Mézesmáj viszont „ kétharmad részben jó

2 3 SZSZBML, IV. B. 254. 1. d.; IV. B. 254. 6. köt. 2 4 MOL, S 79. István nevű testvére ugyanekkor mintegy 7 és fél holddal bírt. Az öcs, István egyébként szabadságolt

katonaként 1865-ben nősült és a Tótfaluban lakó Kováts István árva leányát vette felségül. Bátyja halála után Solymosi István - telke révén - 1875-ben felbukkant a választói névjegyzékben, az 1882-esben viszont már nem találjuk. Az 1894-es kataszterben pedig már csak csekély szőlővel és szántóval rendelkezett, melyeknek összterü­lete - házzal, udvarral együtt - sem érte el az 1 holdat.

2 5 Teleki, 1882. Teleki Sándor gróf (1821-1892) a beszámoló szerint 1882. június 28-án járt Tiszaeszláron.

/. sz. térkép

Solymosi János újfalusi háza, udvara és kertje

és közép minőségű, egy harmadban futó homok". A Lapos halom (másként Lyukas halom) szántóföldje „szikes vegyületű nehéz művelésű", ki téve a Tisza á r a d á s a i n a k . 2 6

A vizsgálat idején keletkezett visszatekintő elbeszélésekből úgy tűnik, hogy Solymosi János családjára m á r a hatvanas években is rájárt a rúd. Solymosiné azt mesél te Teleki Sándornak, hogy ifjú házas férje helyett annak öccse, István ment el katonának, ám amikor ez ki tudódott , Solymosi Jánost bebörtönözték, s több mint egy évet töltött a nyíregyházi és a debreceni töm­löcben. Szabadulása után pedig hamarosan betegeskedni kezdett . 2 7 Pedig amíg az öcs kato­náskodot t helyette, nyilván vinnie kellett az osztatlanul használt atyai gazdaságot is.

2 6 MOL, S 79. Kataszteri iratok, 758. cs. 947. Tiszaeszlár, 1876. máj. 25. 2 7 Teleki, 1882.

A családot végül az apa 1873 elején, kolerában bekövetkezet t halála hozta igazán súlyos helyzetbe. 2 8 A legidősebb fiú, András ekkor m é g csak 18 éves volt . 1877-ben a szintén újfalusi Gu lyás Bálint leányát vette feleségül, a zsellérsorról. Ez a fiú azonban fiatalon, 1881 végén v ízkórban elhalt. A sorban köve tkező fiú pedig, az 1858-ban született János csak 1884 elején alapított családot, amikor a szintén Újfaluban lakó néhai Hegedűs Mihály leányát vette nőül . Gyermekágyas feleségét elveszítve, másodjára, 1888-ban néhai Kovács István leányának es­küdöt t örök hűséget .

A m i k o r tehát Eötvös Károly özvegy Solymosi Jánosnét „vagyontalan, szegény napszámos­asszony" gyanánt írta l e , 2 9 elvonatkoztatott néhány fontos társadalomtörténet i körülménytől . S most nem is e lsősorban a féltelkes múltra, vagy a negyedtelkes gazda - zsellér leány házas ­ságára gondolunk. Sokkal inkább arra, hogy az 1876-os nagy árvizet követő segélyosztáskor Solymosi Jánosné legelőhányada után 1 forint 68 krajcárt kapott (pontosan a dupláját annak, amit húga, az özvegy zsel lérnő Solymosi G á b o m é ) . Viszont vol t férje, Is tván nevű öccsének, - az egyetlen legelőbir tokos felnőtt férfi háztartásfő ekkor a Solymosi nemzetségben - ugyan­ekkor 2 forint 94 krajcár kártalanítás j u t o t t . 3 0 Tehát az özvegy legelőhányada valamivel több mint fele volt a legelőelkülönítéskor nyi lván szintén negyedte lkesként legeltetési jogot szer­zett sógorénak.

A z 1870-es és az 1894-es kataszter két metszete közöt t az átmenetet - hagyatéki iratok hí­j á n - nehéz áthidalni. Az 1876-os árvízi segély legelőhányadra való utalása legfeljebb csak j e l zé s lehet, hiszen ekkor a két nagy fiú m é g nem volt nagykorú . Külön nehézséget okoz, hogy 1894-ben, a Bel- és a Tótfalu áttelepítése miatt megvál tozot t a házak számozása . Ekkor siet­nek azonban segí tségünkre a térképek, térképvázlatok. Innen tudhatjuk, hogy a régi újfalusi ház m é g 1894-ben is özvegy Solymosiné nevén áll, igaz ekkor már 187-es házszámmal . S a helyükről el nem mozdí tha tó szántóföldek a térképen talán m é g könnyebben azonosíthatók. A z új kataszter e lőkészí tésekor a régebbi térképlapokat használ ták fel vázlatként, s ezen p i ­rossal jelölték be a közben végbement változásokat . Szemernyi történetiség két állókép k ö ­zött . A S[z]ögvölgyet ábrázoló 11. résztérképlap parcel lájában feketével m é g Solymosi János neve szerepelt, 399-es házszámmal , a régi házszámot pirossal áthúzta a m é r n ö k (a kitelepítés utáni újra), „ 187"-re javí tot ta , a névhez pedig szintén pirossal egyszerűen hozzátoldotta: „ -né özv. " 3 1 S az 1894-es kataszteri i rományokból a terüle tnagyság is t isztán kivehető: a férj több mint egy holdas hajdani szög völgyi szántója immár So lymos iné nevén állt.

Amikor tehát özvegy Solymosiné a vizsgálat és a tárgyalás idején, 1882-83-ban vagyonta­lannak mondta magát , akkor azt legfeljebb azért tehette, mert a férje jogán szerzett vagyon egy részét a gyermekei örökölhették. De ha így is történt, ezek továbbra is az anya - mint haszon­élvező - kezén maradtak. A z 1881 telén elhalt legidősebb fiú a halotti anyakönyv lakc ímbe­j egyzése szerint anyjánál lakott, s a vol t meny a tárgyaláson szintén azt vallotta, hogy onnan ismeri jól Esztert, hogy „mint sógornő négy évig együtt laktak" férje halála e l ő t t . 3 2 A szülei által közösen épített lakházat és a legnagyobb szántóparcel lát a kisebbik fiú, az 1884-ben

2 8 MOL, A 2568. Tiszaeszlár, ref. anyakönyvek, 5. köt. 1873. jan. 27. 2 9 EÖTVÖS, 1968. 1. köt. 69. Az OSZK Kézirattárában Fol. Hung. 1384. jelzet alatt Eötvös Károly: A Nagy Per ira­

tai között a vizsgálati jegyzőkönyvekről készített kivonatban szintén ez a minősítés szerepel. 3 0 SZSZBML, IV. B. 411. 49. d. 6182/ 1876. 3 1 MOL, S 79. Kataszteri iratok, 759. cs. 947. 3 2 MOL, A2568. Tiszaeszlár, ref. anyakönyvek, 5. köt. (1881. dec. 18.); i l l . VÉGTÁRGYALÁS, Tanyi Józsefné Gu­

lyás Eszter tanúvallomása (1883. júl. 6.). Gulyás Eszter - három nappal Solymosi Eszter eltűnése előtt - 1882. március 29-én kötött újabb házasságot Tanyi József földművessel.

nősült legifjabb János még 1894-ben sem kapta meg. Ez még ekkor is az özvegy anya nevén állt. Hogy az özvegy közben, 1883-ban sem lehetett nincstelen, igazolni látszik az is, hogy amikor 1883 őszén Lápossy János tiszteletes listát állított össze az eszlári nincstelen reformá­tus szegényekről , akik vagyoni helyzetük miatt képte lenek a református közalap számára ada­kozni, ebből a névsorból özv. Solymosi Jánosné neve h i á n y z o t t . 3 3 Az anya vitathatatlan sze­génysége tehát m é g ekkor sem lépte át a szegénység és a nincstelenség között i markáns ha­tárvonalat .

Nagyjából ez az, amit a strukturális társadalomtör ténet forrásaiból - a perbeli narrat ívakkal kiegészí tve - egy szorosabb családtörténethez össze tudtunk szedni. De tovább léphetünk-e innen egy gyermeklány individuali tása felé?

Solymosi Eszter

Azokról a korai éveiről, amelyek általában megha tá rozzák egy személyiség kialakulását , j ó ­formán semmit sem tudunk. N e m érdemes spekulációkba bocsá tkoznunk arra nézve , hogy mit jelenthetett számára apja korai elvesztése. Többe t nem érthetnénk meg, mint amit anyja mon­dott a tárgyaláson Eötvös meglehetősen átlátszó pszichologizáló kérdésére: „jókedvű volt-e a leány vagy néha búslakodott? " - Solymosiné keserűen ezt válaszolta: „Hatod magammal ma­radtam tíz éve apja halála után, négy éves volt mikor az apja meghalt. Hát ha szomorú lett volna is, lett volna oka. " 3 4

Iskoláztatás A z 1867 decemberében született Solymosi Eszter az Eötvös-féle népiskolai törvény szerint 1874-ben lépett az iskolaköteles korba. Ezt mege lőzően az iskoláztatás szempontjából megle­hetősen áldatlan ál lapotok uralkodtak Szabolcsban, de bátran mondhatjuk, országszer te is. Magyarországon a törvény bevezetése idején a tanköteleseknek mintegy fele jár t csak i s k o l á b a . 3 5 Szabolcsban még pár évvel később , a hetvenes évek elején ennél is rosszabb volt a helyzet . 3 6

A m i Tiszaeszlárt i l le t i : a reformkorban m é g külön fiú- és leányiskolát működte te t t a falu­ban a református egyház (még egyet külön a katolikus), ám a leányiskola épülete egyre rosz-szabb ál lapotba kerülvén, ott beszüntet ték a tanítást, s egyazon tanító elé jár tak a református fiúk és leányok vegyesen. A z 1869-es népszámlá lás szerint mindenesetre a falu férfi népessé­gének 55%-a, a nőknek 63%-a teljesen analfabéta vol t , tehát sem írni, sem olvasni nem tu­do t t . 3 7

A z újfalusi telepítés után hamarosan ott külön „szegényes oskolaházat" emeltek, amely 1866-ra bevakolatlanul üresen állt, de m é g a bele való tanító javada lmazására is h iányzot t a p é n z a l a p . 3 8 Végü l , többszöri neki rugaszkodás és halasztás után az újfalusi iskola 1871. május

3 3 TtREL, I . 28. j . Körlevelek. 16. d. (1883. nov. 21.) 3 4 VÉGTÁRGYALÁS, özv. Solymosi Jánosné tanúvallomása (1883. jún. 21.). A lényegen semmit nem változtat,

csak az akkurátusság kedvéért jegyezzük meg, hogy apja halálakor Eszter már betöltötte ötödik életévét. 35 LÁNG, 1886. 30-31. 3 6 HEBENY, 1982. 208. A szerző legkorábbi adata szerint Szabolcsban 1872-ben (6-15 éves korra) 45%-os beisko­

lázottsággal számolhatunk. 3 7 ÓNODY, 1871. 20-21. Érdemes megjegyezni, hogy míg a nők között magasabb volt a csak olvasni tudók száma,

addig az írni és olvasni tudók rovatában a férfiak vezettek. 3 8 TtREL, I . 28. c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 22. 1864-1866.

l - jén nyitotta meg kapuit a növendékek előtt. Elvégezték a két református iskola „illetékessé­gi körének" kijelölését is: az újfalusi tanodához az újfalusi és tótfalusi tankötelesek tartoztak, „ úgy azonban, hogy a szülőknek jogukban álljon a két iskola közzül tetszésük szerint bárme­lyikbe küldhetni gyermekeiket". „A négy évi tanfolyamot elvégzetteket illetőleg a magasabb hitoktatásra nézve" viszont az határoztatott , „hogy azok a belfaluba - a rector elibe jár­janak. " 3 9 Az eszlári tanítói állást e lnyerők eleinte gyorsan váltogatták egymást . S az iskolalá­togatási kedv sem vol t erősnek mondha tó : 1868/69-ben például a 173 református iskolaköte­lesből mindössze 73 jár t az i n t é z m é n y b e . 4 0 A hetvenes évek közepére azonban, mire Solymosi Eszter iskoláskorba lépett, rendeződni látszott a helyzet. Új tanítók kerül tek mind az ófalusi , mind az újfalusi református népiskolába: az 1839-es születésű Várkonyi Ferenc a belfaluban, az 1847-es születésű F. Kovács István a „ külső iskolában " nemcsak okleveles tanítók voltak, de hosszabb időn keresztül a faluban is maradtak. A z 1875-ös egyházlátogatási j egyzőkönyv m á r elismeréssel szól „a tanszobák" „ virágzó beléletéről": „Szerencsés Egyház! Mely két oly okleveles tanítóval bír, kik a mértéket akár képességre, akár ügyességre, akár szorgalomra nézve bár hol megütik. A tanügy barátra valódi élvezet tanításaikat, ügyes kérdéseiket, értel­mes fejtegetéseiket hallgatni. " 4 1

A z ófalusi i skolába hat, az újfalusiba előbb négy, majd öt osztály járt . Je l lemzően alakult az egyes osztályok közöt t a nemek és korcsoportok szerinti megosz lás az újfalusi iskolában:

5. sz. táblázat

Az újfalusi iskola korosztályai

Osztály 1873/1874 1877/1878 1883/1884

Osztály - fiúk leányok fiúk leányok

V. - --

2 1

IV. 4 1 3 1 -

III . 6 2 1 5 7

II. 6 1 6 11 8

I. 28 9 11 8 8

3 9 TEREI, Tiszaeszlár helv. hitv. egyház tanácskozási és határozati jegyzőkönyve, I . köt. (1871. máj. 6.) Ezen a gyű­lésen „ mind a két iskolában bármely keresztyén hitfelekezetű gyermekre nézve egy ugyanazon tandíj " állapíttatott meg. Korábban, a hatvanas évek közepén a kezdők számára a tandíj alacsonyabb volt, mint a már írni és olvasni tudóké. Ezt először 1868. májusában egységesítették.; TtREL, I . 28. c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 25. köt. Előterjesztés a h. h. T. eszlári egyház állapotjáról a főtiszteletű egyházkerület által kiadott kérdések értelmében (Csiszár Soma, ref. lelkész, Tiszaeszlár, 1869. jan. 15.)

40 Uo. 4 1 TtREL I . 28. c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 49. d. Jegyzőkönyv a szentmihályi, tiszadobi, tiszadadai, eszlári,

halmaz magyar és német újvárosi, hajdúböszörményi egyházak és iskolák szabályszerű megvizsgálásáról. Pákoz-di Lajos egyházmegyei tanácsbíró és Katona Endre hajdúnánási lelkésze, esperesi megbízottak (Eszlár, 1875. jún. 14.)

4 2 Uo. 30. köt.; 49. d.; 31. köt.

A kezdő osztály magas arányát m é g magyarázha tnánk az új telepítvény fiatalos korszerke­zetével , vagy feltételezhetnénk, hogy a nagyobb gyerekeket a szülők inkább a messzebb eső belfalusi iskolába járat ták. Ez utóbbinak - a je lenséget teljesen nem kizárva - mégis ellene mond az ottani nagyon is hasonló korpiramis . 4 3

6. sz. táblázat

Az ófalusi iskola korszerkezete 1877-1878-ban

osztály V I . V. IV. I I I . I I . I

fiúk 1 2 5 5 8 12

lányok 2 2 4 5 9 8

A felsőbb osztályok lé tszámának általános apadása inkább m á s tényezőkre mutat. A társada­lom részéről megnyi lvánuló közönyre a kortársak sokat panaszkodtak, s Velkey Pál , Szabolcs megye frissen kinevezett tanfelügyelője 1879-ben ékes szavakkal ostorozta is első je len tésé­ben: „Népünk minden rétegében sokkal nagyobb még a közöny ma is az iskola s a közoktatás ügye iránt, mint a sokszor elhangoztatott lelkes szavak s szépen kikent frázisok után, a felüle­tes vizsgáló gondolhatná. Az értelmiség, a míveltebbek restellenek foglalkozni vele, a kevésbé míveltek nem értik becsét, nem érzik szükségét.',44

Ennek tudható be, hogy Tiszaeszláron 1877-ben is a 234 fős 6-15 éves korosz tá lyoknak (mindennapi- és ismétlőiskola-kötelesek együttesen) alig fele (49,6%-a) jár t i s k o l á b a . 4 5 S az iskolába já rásnak is kü lönböző fokozatai voltak: Szabolcs megyében a 32 916 tankötelesből 23 115 számított iskolába já rónak , de közülük 5490 gyerek csak télen látogatta az oktatási i n t é z m é n y e k e t . 4 6 Ezt a tényezőt mindenképpen tekintetbe kell vennünk, ha - főként a min ­dennapos iskola terén - a megyei beiskolázottság országos arányt némileg megha ladó mér té ­két olvassuk k i a nyolcvanas évekre a statisztikai a d a t o k b ó l . 4 7

Solymosi Eszter tehát ugyan egy konszol idálódó népiskolai rendszer növendéke lett, m é g ­sem valószínű, hogy élni tudott a meglévő lehetőségekkel . Ráadásul a hetvenes évek végére , az új falusi iskolában ismét rosszabbra fordult a helyzet. A z 1879-es vizitáció Kovács István iskolájáról már azt állapította meg, hogy „betegeskedése miatt elhanyagolt állapotban talál­tatott. Ezért is utasíttatott, hogy eszközölvén orvosoltatását, meggyógyulásáig segédtanítót ve­gyen maga mellé. " 4 8 A vál tozó helyzet megér téséhez azonban hozzátartozik, hogy közben botrányokkal tarkított lelkészváltás történt a faluban, és az új prédikátor, Lápossy János , az espereshez írott magánte rmésze tű levelében már szolgálata kezdetén leszögezte, hogy „az

4 3 Uo. 49. d. 4 4 SZSZBML, IV. B. 404. 34. d. 415/1880. Tanfelügyelői jelentés Szabolcs megye népoktatásának 1878/79. iskolai

évi állapotáról. Nyíregyháza, 1879. dec. 11. Pontosabban is megjelöli, hogy „a munkerő hiánya" az az akadály, amely „ a szülőket és gazdákat gyakran arra csábítja, néha szinte kényszeríti, hogy az iskolás gyermekek munka­képességét a törvény rovására is értékesítsék... "

4 5 Uo. 30.d. 245/1878. Tankerületi népoktatás állapotának táblás kimutatása (1877) 4 6 Uo. 1878. ápr. 11. 4 7 HEBENY, 1982. 209. 4 8 TtREL I . 28. c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 49. d. Látogatási jegyzőkönyv az Alsószabolcs-hajdúvidéki ref.

egyházmegye déli és északi részén 1879. június 12. - július 10. napjáig teljesített szabályszerű látogatásról, Ba-koss Gábor körlátogató (Tiszaeszlár, 1879. júl. 1.) A szöveg idevágó részében - tévesen - Kovács Imre tanító név szerepel.

újfalusi iskolában, ha nem tetemes is, de a belső iskolához viszonyítva sok a mulasztók szá­ma", s hogy miért nem tud ezzel szemben ha tékonyan fellépni, azt hozza fel magyaráza tu l : „ mert az újfalusi tanító úr minden fellépés és megtámadás ellenében jó mentséget talál foly­tonos lábfájási betegeskedésében".49 S a gondok az idő múlásával nem oldódtak.

Hogy milyen tárgyakat tanultak a nebu lók ekkoriban, azt már maga a törvény, majd az 1869-es tanterv nagy vonásokban m e g h a t á r o z t a . 5 0 A református népiskolai tananyagban első helyen a hit- és erkölcstan szerepelt. Az ófalusi oskolában, Várkonyi Ferenc t anmene tében az e lső osztályban például „ egy pár ószövetségi történet", illetve „ könyörgés " mellett „ írás, ol­vasás, szám észből 10-ig" vol t a lecke. Ehhez másod ikban „újszövetségi szent történetek, Jé­zus születése, megkeresztelése, tanítványok választása" stb. jöt t , valamint „beszédértelem gyakorlatok, nyelvtan, szám észből 50-ig, írás olvasás, könyörgések, ének". Harmadik tó l be­jö t t a tör ténelem, földrajz, illetve a természetrajz és a növénytan, a számtan m á r „észből 100-ig" és így tovább. Eszter ugyan nem Várkonyi elé járt , s az eszlári tanmenet is csak az 1883-84-es tanévre áll rendelkezésünkre , á m mivel Várkonyi a hetvenes évek közepétő l rek­tor vol t a belfaluban, feltételezzük, hogy az újfalusi tanító sem oktathatott nagyon m á s szel­lemben. Bár az új lelkész és az újfalusi tanító közöt t e lmérgesedő konfliktus azt sugallja, hogy itt azért másról is szó volt, mint a betegeskedésről . Egy 1881 tavaszán tartott presbiteri gyű­lésen már egyenesen az hangzott el, hogy nevezett tanító „ többszöri figyelmeztetés dacára is iskolájára semmi felügyeletet nem gyakorol, hanem azt egészen a tanításban még járatlan se­gédekre bízza, s e mellett, mivel azon egyháziatlanságot tanúsító magaviselete, miszerint templomban, különösen pedig a szentasztalnál többszöri megintés dacára évek óta soha meg

jelent, már általánosan botránkoztatóvá és tűrhetetlenné vált." így aztán K o v á c s Is tvánnak nem maradt más választása, minthogy 1881 november l-jétől nyugdíjazását kérje és megvál ­j o n ka tedrá já tó l . 5 1 1881 őszén aztán új taní tó került Újfaluba, aki azonban Esztert má r nem ta­n í t h a t t a . 5 2

A k i persze valaha oktatott iskolában, az tudja, hogy egy dolog a tanmenet, s m á s maga a ta­ní tás tényleges menete. De az utóbbit aligha van esélyünk Eszláron Eszter életére nézve re­konstruálni . Marad tehát számunkra a lehetséges vi lágok behatárolása.

A z t tehát nem tudjuk, hogy Eszter mennyi évet, napot töltött a mindennapi iskolában, való­sz ínű azonban, hogy ha nem is mindig a saját hibájából, sokat hiányozhatot t . Az t viszont egé­szen biztosan állíthatjuk, hogy 1880-ban egy-másfél hónapot Várkonyihoz jár t át az ófalusi is­kolába az „agendát tanulni", hogy előkészül jenek az „ úr asztalához"'.53 Ekkoriban legfeljebb az ismétlő iskolában kellett volna megjelennie, de itt 1880 őszétől már alig bukkant fel, hiszen közben dolgozni szegődött . Az ismétlőiskoláról - egy esperesi körlevél hatására - a

4 9 TtREL I . 28. j . Körlevelek. 16. d. Lápossy János ref. lelkész - Pápay Imre esperes (Tiszaeszlár, 1878. jan. 31.). A levélváltás apropója az volt, hogy januárban tüzelőhiány miatt egy hétig az újfalusi iskola bezárt, s erről az espe­res bejelentést kapott.

5 0 KÖTE, 1975. 61-63. 5 1 TEREI, Egyháztanácskozási és határozati jegyzőkönyv, I . köt. (1881. márc. 20.) 5 2 TtREL I . 28 c. Egyházlátogatási jegyzőkönyvek. 31. köt. Az új újfalusi tanító, Pásztor József az 1813-1884-es

tanmenet szerint láthatóan nagyobb léptekkel haladt, mint a belfalusi rektor: már elsőben 1-20 ig tartó számkör­ben tanított, másodikban már 100-ig, harmadikban 1000-ig stb. Nála pillantást vethetünk a történelem csak rész­ben kronologikus szerkezetére is: I I I . о. I . Lajos, Hunyadi János, Mátyás; IV. о. I . József, Mária Terézia, Kossuth Lajos, Deák Ferenc; V. o. Habsburg család I . Ferdinándtól V. Ferdinándig.; Más szabolcsi népiskolák korabeli tan­

menetével összevetendő lásd KISS, 1991. 31-33. 5 3 VÉGTÁRGYALÁS, Várkonyi Ferenc tanúvallomása szerint 6 hétig tartott a felkészítés (1883. júl. 6.), az Eszter­

rel ide együtt járó Farkas Eszter szerint csak 1 hónapig. (1883. júl. 21.)

presbyterium először 1873-ban hozott határozatot: eszerint a fiúk szerdán 4-6- ig , a leányok viszont vasárnap 4-6- ig voltak a taní tóhoz rendelve. 5 4 A források nem szólnak a megvalósul t gyakorlatról , de a vasárnapi iskolára még i s biztosan vonatkoztathatjuk Kaposi Nagy József­nek, a falu kisbírájának tanúval lomását , aki a perben azt állította, onnan ismerte Solymosi Esztert, hogy iskolakötelesként sok felszólítást vi t t hozzájuk. Vagy ahogy „ a község cselédje " kifejezte magát : „sokat hajkurásztam szegény fejét. " 5 5

Szolgálatba szegődtetés Eszter korai dologra fogásáról kivételesen pontos ér tesüléseink vannak a vizsgálat és a per j ó ­vol tából . Másként aligha tudnánk bármit is a szegény félárva iskola utáni éveiről. De ez ak­koriban és ott így lehetett szokásos.

Először 1880 őszén há rom hónapra Pap Alber tékhez szegődöt t el, akik akkor Tótfalu észa­k i részén gazdálkodtak, a zsinagógával szemközti oldalon, ami „mindössze nyolc házból állt".56 Pappékat azért hallgatta k i Bary József vizsgálóbíró a nyomozás során, hogy kiderít­se, hogy ismerhet ték-e a zs idó templomszolga, Scharf József és felesége a leányt e lőzetesen, ezt ugyanis tagadták a vallatáskor. Bennünket azonban most az érdekel, hogy Eszter első mun­kába állásakor Pappéknál mint „mindenes szolgáló lakott", s „jóviseletű, szófogadó, fürge, eleven volt akármerre küldték. " 5 1 M é g s e m maradt tovább h á r o m hónapnál .

1881-ben, immár egész évre, Olajos Bál intékhoz került , Szilvásiné tanyájára, s ezzel vég­képp kiesett az ismétlő iskola látószögéből. Özv. Szilvási Jánosné Rohács Anna két leányával a Sóstó-tanya bérlője volt , ami Kállay Istvánné révén Kál lay Béninek, a közös pénzügymi ­niszternek volt az eszlári birtoka. A „ tanya ", a tu la jdonképpen bir tokközpont a belfalutól mintegy fél órányi j á rás ra keletre, a nagyfalu-debreceni országút közelében állt, s az eredeti bér lő , a férj 1874-ben hunyt el, 61 éves k o r á b a n . 5 8 Olajos Bálintot, Szilvásiné kocsisát és fe­leségét, Szakolczai Erzsébete t Solymosi Eszter ruháira nézve hallgatta k i 1882 szeptemberé­ben a vizsgálóbíró. S itt a szálak összeérnek: Olajos Bálint Hur inénak volt a rokona, a Szakol-czaiak pedig Solymosiék (és Huriék) közelében laktak Újfaluban. A gazdaválasztásban tehát a szomszédsági - rokonsági szál összefonódott . Olajosné kihal lgatásakor arra is emlékezet t , hogy az el tűnésekor viselt nagykendőt és a kék szoknyát „azon idő alatt vette Solymosi Esz­ternek az anyja, míg Olajosoknál szolgált", tehát a s zegődmény a nagylány kistafírozására szolgált. Ugyanakkor az alul viselt „veres szoknya már ócska volt, midőn Olajoséktól eltávo­zott, s azt már ottani szolgálata idejében foltozgatta".59 Kü lön faggatták Olajosnét a tárgya­láson arról a bizonyos tehéntaposásról , amely sérülést Eszter a sóstói szolgálat alatt szenve­dett. Olajosné úgy emlékezet t , hogy amikor Eszter lábfejét a tehén 1881 őszén megtaposta, há rom hétig sántikált vele, a seb „veres" volt , a lába be volt dagadva, de csak „úti laput, meg hagymát" tettek rá, azzal g y ó g y í t o t t á k . 6 0 Sem a Sóstón, sem Eszláron nem volt orvos.

A Sóstón kitelvén a szolgálat 1882 elején, két hónapot Eszter otthon töltött és csak márc ius l-jétől lépett be a másod ik szomszédba, a szintén rokon Hur i Andrásokhoz. Huriné szerint

5 4 TEREI, Egyháztanácskozási és határozati jegyzőkönyv, I . köt. (1873. dec. 11.) 55 VÉGTÁRGYALÁS, Kaposi József (1883. júl. 9.) 56 OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/1. 594. Papp Albert tanúvallatási jegyzőkönyve (1882. szept. 11.) Papp Albertek 1882

őszén már Újfaluban laktak. 57 VÉGTÁRGYALÁS, Papp Albertné tanúvallomása. (1883. jún. 24.) 5 8 MOL, A 900. Tiszaeszlár, r. kat. anyakönyvek. 31. (1874. júl. 6.) 59 OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/ I . 590v. A ruházat kérdésével itt nem foglalkozunk. Erre lásd KÖVÉR, 2005.

139-151. 6 0 VÉGTÁRGYALÁS, Olajos Bálintné Szakolczai Erzsébet tanúvallomása. (1883. júl. 6.)

Hur i András apja és Eszter nagyanyja voltak testvérek. A rokonság fokát i l letőleg azonban - ú g y tűnik - a menyek nem voltak kel lően tá jékozot tak . 6 1 A tárgyaláson Solymos iné legin­kább „komaasszonyaként" említette Hurinét , aki Zsófi lányának keresztanyja v o l t . 6 2 A müro -konság láthatóan fontosabb köteléknek számított , mint a nem pontosan, inkább névleg számon tartott leszármazási rokonság. A beszegődés mot ívumát egyik asszony sem gazdasági szük­séggel indokolta. Solymosiné szerint „ nem muszáj volt szolgálni, a csak jókedvében tette, mi­vel neki atyjafia és másik leányomnak keresztanyja és úgy tartotta mint saját gyermekét, mert csak egyetlen fia van ". Hur iné a szolgálatba hívás történetét a rá je l lemző bőbeszédűségge l adta elő: „A kis fiam, aki elhalt épen annyi éves volt ezzel a kis leánnyal. Én máskor is baj­lódtam kis leánygyermekekkel, de azokat sem terheltem, készebb vagyok magam tenni min­dent, csakhogy jól töltsék fiatal napjaikat. Ezzel a kis leánnyal is így bántam. Nem maradt mint csak egy 7 éves fiam. Ez azt mondta: hívja el édesanyám ezt a kis leányt hozzánk s azt a kis bért inkább egy atyafinak adja. Igen szép, ügyes gyermek volt, járt az ismétlőiskolába. Én megígértem fiamnak, hogy majd elkérem édesanyjától, de mielőtt ez megtörtént, eljött maga a gyermek hozzánk. Lelkem Eszter, mondtam neki, eleresztene-e édes anyád hozzánk szolgálni? Ezt sem mondtam volna, de mikor elmenőben volt, fiam az istálló ajtajában állott és intett, hogy szólítsam meg. Én tehát megszólítottam, mond meg a komaaszonynak, hogy eleresztene-e hozzánk lakni. " 6 3 Abban a két tanúval lomás egyezett, hogy Eszter dolga a kialkudott (15 fo­rint meg egy pár csizma) bérér t az volt, hogy ételt vigyen k i a tanyára, s mosogasson, sepre-gessen a ház körül . Hur i András ugyanis, aki eszlári taksás nemes családból származot t , több mint tíz éve a volt Вánffy-birtokot bérlő Lichtmann Jakab „béresgazdája" volt . Hur iné egyik megjegyzéséből feltételezhetően a Jeges tanyán szolgált , amely Eszlártól mintegy másfél órá­n y i gyalogjárásra, dél felé esett. Huri „ nem is igen járt haza, csak szombaton este és vasár­nap, vagy hétfőn este megint kiment".64 Hur iné tehát egész héten egyedül vol t otthon, fogla­latoskodott a jószággal , a háztartással , j ó l jöt t tehát neki egy kis segítség. Különösen , ha

6 1 VÉGTÁRGYALÁS, Huri Andrásné Olajos Julianna tanúvallomása (1883. jún. 22.). Huri Andrásnak legfeljebb a nagyapja, Hori József (akkor még így írták!) volt a testvére idősebb Solymosi János második feleségének, Hori Erzsébetnek, ez utóbbi azonban nem Solymosi Eszter nagyanyja. Solymosi Eszter nagyanyját, Hori Juliannát há­zasságkötésekor ugyan szintén Hori András árva leányaként írta be a pap az esketési anyakönyvbe, mint pár év­vel korábban Erzsébetet, de anyakönyvi kutatásunk szerint Julianna valójában nem biztos, hogy Hori András (*1802), hanem valószínűleg Hori György leánya (*1811) lehetett. MOL, A 2567. 2. köt. Mindez természetesen nem zárja ki , hogy az apákat (tulajdonképpen dédapákat) további közös ősre lehessen visszavezetni, ám a refor­mátus anyakönyvek sorozata Eszláron 1764-gyel kezdődik.

62 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 21.). Solymosiné ekkor szintén emlegette az „atyafiságot", de meglehetősen ösz-szekeverve a felmenőket, Solymosi apját és Huri nagyanyját mondta testvérnek(!?)

6 3 VÉGTÁRGYALÁS, Huriné (1883. jún. 22.). A Huri család történetéhez hozzátartozik, hogy a született leánygyer­mekeit (Zsófia, 1861; Julianna, 1864) korán elveszette, az Eszterrel kortárs 14 éves fia, Sámuel pedig 1882. feb­ruár 3-án sorvadásban halt el. Az egyetlen életben maradt fiú, akit ki is hallgattak a perben, József (* 1865) tehát nem hét, mint a gyorsírásos jegyzőkönyvben tévesen szerepel, hanem 17 éves volt. MOL, A 2568.4. köt. Huri Jó­zsef tanúvallomásában elismerte, hogy gyermekkorából, még az iskolából ismerte Esztert, viszont tagadta, hogy „ kedvelte " volna, s csak azért mondta anyjának, hogy fogadja fel a leányt, mert „ nekünk semmifélén nincs zárunk és ha valami bitangot fogadunk, elvihetne mindent a házból. " VÉGTÁRGYALÁS, Huri József (1883. jún. 28.).

6 4 A Jeges tanya távolsága Eszlártól az egri r. kat. schematizmus alapján. SCHEMATISMUS, 1880. 109-110. Huriné utalása a tanyára: „A Jegest is kérem tek. törvényszék annyi volt neki megfutni, hogy nem is álmodtam már itthon volt." VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 22.). Huri és gazdája között szorosabb viszony lehetett, hiszen Huriné azt is elkotyogta, hogy Lichtmann „jót állt a takarékban, most mikor a házat csináltuk". Az utalás egész friss építési kölcsönre vonatkozhatott, hiszen Huriné ugyanaznap már azt is elmesélte, hogy még 1882. április el­sején a szomszédasszonynak úgy nyilatkozott, „a meszelést... csak" „tessék-lássék" teszi, hiszen az „ünnep [értsd: húsvét] után meg a gazda mindjárt elbontja a házat".

l eánygyermek volt az illető. Azér t a fiatal leányokról va ló gondoskodás látványos demons t rá ­lását hal lván nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez már azután történt, hogy Hur inét egy névtelen feljelentés m é g 1882 nyarán megvádol ta azzal, hogy lehet, hogy ő tette el - akár vé ­letlenül - a leányt láb alól. „Miközben a gazdát szelíd jóra való embernek mond [sic!] az egész falu; annál házsáfrjtosabbnak [sic!] mondják feleségét; cselédjeit rendre üti, veri, kí­nozza, sőt verekedik, s békében vele csak nagyon kevesen élnek. " 6 5 S a törvényszéki e lnök kérdésére maga is elismerte, hogy épp 1882. ápril is elsejének reggelén kétszer is leteremtette a leányt:

„Huriné: Haragos akkor annyiban voltam vele, hogy olyan jó gyermek volt és a sertést úgy terengetésével hajtotta és azt szóltam neki, hogy vegyél fel egy fát, mit rimánkodol neki, csak üss rá. A másik, hogy amint az edényt mosta... Az is úgy volt, hogy mondom neki, hogy majd öblítse meg az edényt, de a szappanozó teknőt elfoglaltuk konkollyal, ő meg nem ürítette ki; hanem van egy sütő teknőm olyan, hogy egy köbölt is lehet belőle sütni, és abban akarta a kor­mos edényt mosni. Hát mondtam, hogy ha cseléd leszesz is, akármi sütő edénynek mindig gondját viseld, mert azért az Isten is megver.

Elnök: Ez haragból ment, vagy csak olyan jóakaratú figyelmeztetés? Huriné: csak figyelmeztetés. Igaz, hogy élesen mondtam neki, nem mondom, de hogy komo­

lyan bántottam volna, azt nem mondom. " 6 6 A szerepfelfogásba tehát a cselédéletre neve lés belefért, a raplis, hisztérikus háziasszony fizimiskáját viszont már jobb volt nyíltan nem vál­lalni. Az azért így is kiderült, hogy a hanghordozás minden volt, csak nem gyengéd. De leg­alább az anyagi gondoskodásról mindenáron meg akarta győzni a bírákat. M i n t elbeszél te , az április elsejét, szombatot megelőző héten, még csütör tökön, amikor Huriné hazajött a tokaji vásárból , öt forintot készített k i Eszternek a béréből , s kínálta vele az anyját. So lymos iné - Hur iné e lbeszélése szerint - viszont erre azt felelte: „ hadd legyen majd jövő csütörtökön, ha elereszti Esztert Tisza-Lökre. " 6 7 Solymosiné viszont a tárgyalás előző napján úgy mesé l te , hogy április l - jén reggel látta utoljára Esztert, amikor „avvaljött be, hogy édes anyám, haza hozom majd én is, ide adja majd a Julcsa néném az 5 forintot és az ünnepre majd ruhát fog venni. " 6 8 Eszter nővére a tárgyaláson két nappal később egyenesen úgy emlékezett , hogy áp­ril is elsején szombat déltájban a belfaluban találkozott húgával , aki azzal „dicsekedett, hogy 5 frtot ad Julcsa néni vásárra, csizmát vesz. Azt is mondta, hogy most siet, mert a Julcsa néni bemeszelte a pitvart. " 6 9 Ezek szerint a reggeli szidás nem érvénytelenítet te a korábbi ígéretet, ahhoz azonban haza is kellett (volna) időben érni . S az is ténynek tűnik, hogy Eszter a következő héten Tiszalökre készült a vásárba, hogy ruhát vagy csizmát vegyen magának . A történet azonban nem a szokványos úton folytatódott.

Eltűnés 1882. április elsején ugyanis Solymosi Eszter nyomtalanul e l tűn t Gazdaaszonya a belfalusi boltba küldte el, mive l az új falusi zsidó bolt szombaton nem tartott nyitva. Az út, amelyet töb­ben, többször is lemértek még a későbbiek folyamán, Hur i ék házától, az Újfalu déli végétől

6 5 OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/1. 266-267. (1882. jún. 24.) 6 6 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 22.) 6 7 Uo. 68 Uo. (1883. jún. 21.) Az asszony később azt is hozzátette, hogy az adakozási hajlandóság azért nem buzgott túl

Hurinéban, ugyanis a harmadévi bér helyett végül csak egyötödöt adott ki: „Három forintot adott a maga jószán­tából, mikor már a gyermek eltűnt. " Uo.

69 Uo. (1883. jún. 23.)

Kohlmayer boltjáig az Ófalu északi részéig negyven percig tartott, tehát meglehetősen hosszú v o l t . 7 0 Huriné körü lményes elbeszéléséből úgy tűnik k i , hogy a leány maga ajánlkozott a bolt­ba menni: „A kis leány azt mondta: Van Kohlmayernél, lemegyek, amig maga meszel és ho­zok. О aztán a kis edényt szedte a pitarből [sic!] és megmosta. Aztán kiszólt a végső ablako­mon, hogy adjak neki pénzt. En bementem a szobába és azt mondtam, hogy itt van egy garas, hozz kindruszt, vagy ha úgy nem jut eszedbe: bécsi kormot. így a kis lány 4 kr[ajcár]ral el­ment. Lánczynénak átkiáltottam, hogy nem hozat-e valamit? Dehogy nem! En utánna kiáltot­tam a leánynak, de már akkor anyja kertje szögleténél volt. Egy menyecske, Csordás Gáborné, adott neki patkó-szegre egy garast, úgy aztán ő ezzel a 7 kr[ajcár]ral ment el. " Déltájban, amikor még nem érkezett meg a leány, először arra gondolt, „ hogy beteg talált lenni; mert a kis fiam is hirtelen lett beteg és úgy halt meg. Hát azt gondoltam, hogy talán a früstöktől meg­zabált. " 7 1 Csak később indult a keresésére , e lőször a belfaluban, a nővérénél , Solymosi Z s ó ­finál tudakozódot t , aki akkor Rosenbergnél , a vol t metszőnél , majd boltosnál szolgált , majd értesülve arról, hogy Zsófi Esztert hazafelé sietni látta, visszatért Újfaluba. Csak ekkor érdek­lődött az anyánál , aki e lmondása szerint nem is tudott arról, hogy leánya Ófaluba, a boltba tá­vozott. Az anya ezután kezdte keresni a leányát. Hivatalosan azonban csak harmadikán , hétfő este jelentette be a falu bírájánál e l t űnésé t . 7 2

Az anyja által Vencsellőn, április negyedikén a szolgabírónak diktált személyleírás szerint Eszter „14 éves", „magas volt, de mint nő nem kifejlett", „kerek", „barnapiros" arcú, sze­me színe „fekete", haja „rövid", szintén „fekete", „csendes, szelíd" t e r m é s z e t ű . 7 3 Ezekkel a je lzőkkel rendel ték el körözését .

Nem követjük i t t nyomon a leány keresésének, az eltűnés ügyében indított v izsgála tnak a menetét . Aká rmi is történt, sohasem derült k i , hogy valójában m i lett vele.

A k i k utoljára látták, a belfalu széléig tudták nyomon követni mezí t lábas lépteit. Pontosab­ban még a vizsgálat során Solymosi Zsófi arra emlékezet t , hogy amikor Eszter „ Tótfalu felé " sietett „messze utána nézett, és sem előtte, sem utána nem látott haladni senkit. " 7 4 A tárgya­láson viszont konkret izál ta a dolgot: látta „a Papp József malmáig, míg el nem haladt"?5

Egy év múlva a tárgyaláson már a további ú tvonal ra is kerültek elő szemtanúk. Ekkorra k i ­derült , hogy a szárazmalomban Tanyi Gábor őrölt aznap délelőtt. A lovat hajtva kinézet t az útra és látta Esztert oda- és vissza is m e n n i . 7 6 A tizenhat esz tendős Hajdú József szintén Ófaluból Újfalu felé „látta egész a Lánczi József-féle szögletig menni" Esztert. 7 7 Ugyancsak a tárgyalásra je lentet ték be tanúnak Kaposi József vol t kisbírót, aki „Lánczy József kertjénél találkozott az Ó-Faluból visszatért Eszterrel... Utána nem nézett, mert nem messze az út

7 0 OSZK Kt. Fol. Hung. 1384. 27. Solymosi Eszter bevásárlási útja 7 1 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 22.). A történetet Lánczy Gáborné Kassala Teréz hasonlóan adta elő. Ő 1 kraj­

cárért hozatott gáliczkövet. A harmadik szomszéd, Csordás Gáborné viszont 1883 nyarára meghalt. 7 2 SZSZBML, IV. B. 411. X I I I . 133/1883. Farkas Gábor vizsgálati jegyzőkönyve (1882. máj. 26.) 7 3 OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/1. 23. 7 4 Uo. 436. 7 5 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 23.). Arra a kérdésre, hogy amikor Eszter után nézett, nem látott-e arra embere­

ket, ekkor is azt válaszolta, hogy nem látott. 7 6 Uo. (1883. jún. 28.) Tanyi Gábor 1882 őszétől katonának vonult be, s ekként jelent meg a tárgyaláson. Őt annak

idején Bary nem hallgatta ki . Mint vallomásban elmesélte, Esztert szemrevaló leánynak látta, kérdezte is a ma­lomban vele együtt levőket, „ hogy ki lehet az a szép lány. " Amikor Székely rákérdezett, hogy „ Oly leány volt-e Eszter, kit a legények megnéztek? " már visszakozott: ,JVem az, kis leányka volt, lehetett vagy 14 éves forma. "

7 7 Uo. Hajdú József (1883. júl. 9.). A kérdésre, hogy „ miért nem jelentkezett tavaly tanúságtételre ", azt felelte, hogy azért, mert „16 éven alóli személyeket nem fogadnak el tanúként. "

eltér" (Kiemelés - K . Gy.) Tapasztó Sándor kocsis a tárgyaláson végül azt vallotta, hogy április elsején Papp József kertjében szántott , és a nyeregben ülve látta Esztert az úton, s „ lát­ta a leányt a gátig".19

Solymosi Eszter alakja (Ábrányi Lajos rekonstrukciója nyomán)

7 8 Uo. Kaposi [Nagy] József (1883. júl. 9.) 7 9 Uo. Tapasztó Sándor (1883. júl. 9.). Junger Adolf és Weiszstein Lázár ezzel ellentétben azt állította, hogy „nincs

eset, hogy onnan azon földről a töltésig lehessen látni; mert a fák és a füzes miatt, ha még olyan magas lova vol­na, nem láthat oda. " Uo.

A tárgyaláson tehát nagy igyekezettel próbál ták áthidalni azt a „filmszakadást", ami a vizs­gálat során Papp József ófalusi malma és a tótfalusi zs inagóga között tátongott . Á m az utólag felhajtott, s igen bizonytalan és keveset m o n d ó tanúk sem Eszter eltűnését tapasztal ták. A z el­tűnés maga, amúgy sem könnyen észlelhető je lenség . S elég egy pillantást vetni a kataszteri t é rképre , hogy lássuk: Papp József malma, Lánczy József ófalusi kertje m é g nem Ofalu leg­szé lén terült el. Papp Józsefnek ugyan volt rétje és szántója a Belfalu szélén kívül is, az ún. G ő z m a l o m i kert dűlőrészben, de nem ezt, hanem a jóva l beljebb, lakott helyen elterülő mal­mos kertjét emleget ték a tanúk. Lánczynak is volt szántóföldje a Tótfalu gáttól északra fekvő részén , a tárgyalás során hivatkozott házas kertje azonban szintén a faluban terült el, a kert „szegletére" utalás alapján könnyen azonosí tható a parányi beugró a térképen a Ofaluból k i ­veze tő utcában. (Lásd az 1870-es kataszteri térképmellékletet!)

2. sz. térkép

Tiszaeszlár Ofalu és Tótfalu között (1870)

Bary József tehát valótlant állít, amikor azt a látszatot kelti Tapasztó Mik lós (a j egyző­könyvben Sándor!) kocsisra hivatkozva, aki „Papp József kertjében dolgozott", hogy „látta Esztert a zsidótemplom előtti téren átvonuló Tisza-töltésen áthaladni és még köszönt is neki"*0 Ugyancsak megtévesztő Ábrányi Lajos térképe, amely annak idején a Vasárnapi Ú j ­ságban jelent meg. (Lásd a sajtóban megjelent 1883-as térképmellékletet!)*1

3. sz. térkép

Ábrányi Lajos Tiszaeszlár térképe (1883)

BARY, 1933. 33. Bary elmulasztja megemlíteni, hogy a tárgyaláson, a fent említett módon ketten is kétségbe von­ták a Papp József kertjéből láthatás lehetőségét. Ráadásul Papp József „kertjéből" „a gátig" nézni, illetve a „töl­tésen áthaladni látni" nem is ugyanaz. Ha netalán az útra még rá is lehetett látni, köszönni már nem volt olyan könnyű, a zsinagóga előtti részen meg semmiképpen sem, annál csakis sokkal korábban. Itt épp a köszönés általi közelség révén távolodunk el messzire a zsidótemplomtól. Vasárnapi Újság, 1883. aug. 7. 507. Mellesleg nem ez az egyetlen téves ábrázolás Ábrányi térképén.

A z itt berajzolt 24. szám s a felirat „Lánczi kertje O-falu széle és a védgát között, a hol Kaposi kisbíró látta Esztert" - fogalmazzunk finoman és pontosan - csúsztatás . A szám Papp József rétjén áll, Lánczy hivatkozott kertje pedig egy sarokkal beljebb található, ahonnan legfeljebb a belfalu széléig lehetett ellátni. Tótfaluig, a zsinagógáig a l igha . 8 2

Solymosi Eszter történészi eszközökkel megírható életrajza tehát m é g a gát előtt véget ér. Annak, ami ezután következet t , maga Solymosi Eszter csak az apropója lett. De továbbra is hagyjuk rá a folytatás lehetőségét a fikciók bi rodalmának varázslóira?

Vegyük számba mindenesetre azokat a verziókat , amelyekről eleddig tudomást szereztünk:

1. Esztert eltűnése után először a belfalusi kutakban keresték, hátha azok valamelyikébe esett.

2. A gáton hazafelé térve, a zs inagóga előtt még április elsején estefelé ültette el a bogarat Solymosiné fülébe Scharf József, amikor - évezredes ret tegés hirtelen rezdüléseként -azt emlegette fel, hogy az anyjától is hallotta, hogy történt i lyen eset Nánáson , amikor eltűnt egy gyerek, s „azt is a zsidókra fogták" (Kiemelés - K . Gy.). Solymosiné később azt állította, hogy ezután, de még aznap éjszaka fogant meg a lelkében a gyanú, hogy Eszter el tűnéséhez a zs idóknak közük van. S ezért küldte m á s n a p hajnalban a fiát, hogy keresse valahol a Tótfalu környéki gödrök t á j ékán . 8 3

3. Az is felbukkant egy névte len feljelentésben, hogy Hur iné veszejtette el, akár véletlenül valamiképpen.

4. Az t a pletykát, miszerint Tokajban azt beszélték, hogy látták Esztert, amint „ lengyel zsi­dók" vitték Nagyfalu felé szekéren, má r Huriné hallotta Üvegesnétő l .

5. Beszélték azt is, hogy Eszter megesett volna, s szégyenében szökött meg. 6. S végül , de nem utolsó sorban felmerült az öngy i lkos ság -ve rz ió . 8 4

Amikor 1882 májusában megindult a vizsgálat, az a lügyész , Egressy Nagy László május 12-i indí tványa már kijelölte a nyomozás kereteit. Eszerint „tanúk vallomásával azon jogsze­rű gyanúok állapíttatik meg, hogy a kérdéses helyben és időben Solymosi Eszter akár esetleg erőszakos nemi közösülés, akár ellopás és idegen kézre játszás, akár megölés céljából idegen befolyás és erőszak által veszett el, vagy tűnt e/". 8 5 Bary vizsgálóbíró ugyan - mint írja - az első kihal lgatásokkor maga is érdeklődött részben a megszökés , illetve az öngyi lkosság lehe­tősége felől, ám mivel „egyetlen olyan nyomot sem tudtam felfedezni, ami ezt a lehetőséget a legkevésbbé is támogatta volna, így tehát a mindenki által teljesen kizártnak tartott

8 2 Bary is elismerte, hogy „ igaz, hogy későbbi tanúk a vizsgálat folyama alatt nem jelentkeztek kihallgatás végett és csak a végtárgyaláson ötnegyed év múlva tették meg vallomásaikat". Ezt azzal indokolta, hogy „A magyar nép természetében van a tanúskodástól való idegenkedés... nagyon ritka eset, hogy önként jelentkezik tanúnak. Ezeket a tanúkat is a községi bíró idéztette be a végtárgyalásra, mert fülébe jutott, hogy azok látták Esztert az eltűnés napján. " BARY, 1933. 33-34.

8 3 Solymosi Eszter eltűnése (özvegy anyjának elbeszélése után). Függetlenség, 1882. aug. 6. 8 4 Regényének végén Krúdy is felsorolta „ a Solymosi Eszter sorsának kitalálásán " dolgozó tárgyalás utáni fantázi-

álásokat: a) Ónody Géza rejtette el egy tanyán, majd külföldre vitte; b) A Tisza-parti kószálásában „vándorcigá­nyok ellopták, mint valami gyermeket, de ellophatták lengyel zsidó leány kereskedők, akik Galíciába vitték"; c) „A harmadik mendemonda az volt, hogy Eszter leány szégyenletében ment a Tiszának, miután ártatlanságát elveszí­tette." KRÚDY, 2003. 518-519. Ezek a fikciós verziók a fent összefoglalt „megoldási kísérletetek" egy-egy alváltozatának tekinthetők.

8 5 Idézi BARY, 1933. 43-44. Erőszakos nemi közösülésre utaló vallomással eddig nem találkoztunk. Nem tudni, hogy ez a feltételezés konkrétan min alapul.

öngyilkosság nyomait fel sem deríthettem... Megállapítván tehát, hogy Eszter halálának oka sem véletlen szerencsétlenség, sem öngyilkosság nem lehetett, mert erre a legkisebb nyom sem volt és semmi jel nem mutatott, sőt ellenkezőleg kizártnak látszott, kénytelen voltam az egyet­len létező nyom után indulni. Ez az egyetlen nyom: egy ötéves kisgyerek [Scharf József legki­sebb fiának, Samunak április végi, május eleji tótfalusi lányok, asszonyok előtti] fecsegése, bármily megbízhatatlannak és komolytalannak látszott is, mégis egyetlen volt s azt teljesen el­hanyagolni, felette egyszerűen napirendre térni nem lehetett. " 8 6 Bary verziója végül nem er­re, hanem a május 21-én éjjel Scharf Mór icból kikényszerí tet t nagyfalusi val lomásra a lapozó­dott. Eszerint Scharf Móric a zs inagóga ajtajának kulcs lyukán keresztül leste mintegy órán ke­resztül a gyi lkosságot . Móric személye lett a végső kapocs a Lánczy kertje melletti u to lsó szemtanúság és a zs inagóga pi tvarában elkövetett gyi lkosság-verzió között .

Eötvös ezzel szemben az öngyi lkosság teóriájára, mint „ természetes megoldásra " építet te fel a védelmet (és dokumentumregényének koncepciójá t ) . Megállapításai eleve a ládányi csonkaíüzesnél felbukkant holttest és az elveszett leány testének ex post azonosí tásán alapul­tak, amit egyébként - mint ahogy a vádlott zsidók bűnösségé t sem - a nyíregyházi b í róság v é ­gül nem fogadott el bizonyítottnak: „A józan felfogás szerint a Tisza vizébe fúlt. Annak köze­lében járt utoljára, annak vize vetette fel élettelen holttestét. Más természetes megoldás nem lehet, minthogy másra utaló nyom és tárgyi tünet nincs.

De hát miként jutott a vízbe elevenen vagy halottan? Három eset lehető. Vagy véletlenül esett bele. Vagy külső erőszak lökte bele. Vagy öngyilkos szándékkal jutott

bele. A véletlenre nem utal semmi nyom. Útja, mikor a boltba ment, s onnan hazament, egy dara­

big a Tisza közelében volt ugyan, de mégis oly távoli s oly biztos út volt, hogy arról a Tiszába be nem csúszhatott, be nem szédülhetett, s ha megtörtént volna is, a partképződés miatt köny-nyen kimenekülhetett volna. A véletlenre hát semmi sem utal, sőt minden időbeli, helyi és sze­mélyi körülmény kizárja azt.

Külső erőszakra sem utal semmi nyom. Szegény cselédnek, fejletlen lánynak nem lehet bosz-szúálló, életére törő gyilkosa. Vagyoni önzés nem üldözi. Kincset, örökséget senki sem áhít tő­le vagy utána. Őrült nemi szenvedély az egyszerű falusi, egészséges idegű nép közt erőszakos­kodó rajongással nem ostromolhatja őt nyílt utcán, lakott házak között, fényes nappal. S az­tán nyoma maradt volna ennek, zaj támadt volna belőle, s végül előbb vagy utóbb hasonló kí­sérlet jelei mutatkozhattak volna a faluban vagy a környéken.

Bizony nincs itt más természetes megoldás, csupán az, hogy a szegény lányka lelkére egy szempillantásig iszonyú súllyal rányomakodott az élet, közel volt a Tisza csendes folyása; em­ber nem volt, ki szemmel kísérte volna, se közel, se távol, s abban a pillanatban keserű szív­vel, jajszó nélkül, önként átengedte nehéz életét a könnyű halálnak. " 8 7

Maga is érezvén érvelése döntően spekulatív voltát, tovább lendítette fantáziáját. Eszerint Eszter délben mégiscsak hazatért a boltból . Á m asszonya délután újra bezavarta és ekkor tűnt el. S meg sem állt egyenesen a Tiszáig. „ Útja a Tisza közvetlen közelébe ért. A fájdalomnak egyetlen éles fellobbanása, az elszántságnak egyetlen keserű rohama kellett, egyetlen szempil­lantás, s a szegény lány ott volt már a néma folyam szelíden ringó fenekén. " 8 8

8 6 BARY, 1933. 53. Bary vizsgálati jegyzeteiben Huriné, Kohlmayer és Solymosi Zsófi tanúvallomása alapján már elég korán kizárta a szökés-verziót is: „Nem volt oka megszökésre". OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/ 1. 432.

8 7 EÖTVÖS, 1968. 2. köt. 268-269. 8 8 Uo. 285.

Ne hagyjuk meg ezt a végkifejletet Eötvös írói munkássága részeként . Hiszen mégiscsak a per egyik védőügyvédjéről lenne szó. A helyzet az, hogy Eötvös verziója mellett semmilyen bizonyí ték nem szól. Hatalovszky András , a szolgalegény Huriék szomszédjában, aki április elsején délután m é g hallotta és látta Esztert Újfaluban, végül júl ius 8-án visszavonta jún ius 22-én tett v a l l o m á s á t . 8 9 De ami fontosabb: Ófaluba délután másodszor menni senki sem látta Esztert, nemhogy a Tiszába ugrani. Az utolsó látás és bizonyítat lanul feltételezett tetthely kö ­zött (mindegy hogy gyilkosság Tótfaluban vagy öngyi lkosság Ófalunál) mindkét esetben át­hidalhatatlan szakadék tátong.

Solymosi Eszter későbbi sorsa ügyében u tó lag egy harmadik „illetékes" is megszólal t . Scharf Móric , a v á d hajdani tanúja, saját nagyfalusi kikényszerí tet t val lomását felülvizsgálva, s egyben saját á ldozat mivoltát bizonygatva, v isszaemlékezéséhez fűzött interjújában ébren tartotta az ötödik, szöktetéses verziót is. M á r tudni i l ik , hogy Eszter Kohlmayerné néven élt volna New Yorkban az 1890-es évek e l e j é n . 9 0 Eszerint Kohlmayer József, a belfalusi keresz­tény boltos vitette volna k i Amerikába .

Gyi lkosság a zs inagógában, öngyi lkosság a Tiszában, avagy kivándorlás Amer ikába : ezek­re egyszerűsí thetők le Solymosi Eszter sorsának „mesternarratívái". Úgy véljük, bár talán szegényesnek, m é g i s sokkal megalapozottabbnak tűnik annak a t izennégy évnek a rekonstruk­ciója, amelyet a róla és családjáról fentebb sikerült a források segítségével összeál l í tanunk. Vagy egy m é g o l y rövid életút nem legalább annyira izgalmas, mint az amúgy is mindig kiis­merhetetlen halá l?

Függelék

A tiszaeszári Solymosi család leszármazása

Solymosi István fia János, TE 9 1 1787. 02. 06. - TE, 1857. 03. 21.

K A A : 9 2 Farkas Mihály, Varga Sára = I . Czellát Kata, 1791 к. ­ TE, 1828. 04. 06.

1. Julianna, TE, 1811. 03. 30. KAA: Ungvári György, Kováts Kata

2. Borbála,JE, 1813. 12. 05. KAA: Ungvári György, Kováts Kata = Ardai Mihály

3. János, TE, 1818. 02. 10. ­ 1835 előtt KAA: Hutsi Mihály, Rátz Katalin

4. Erzsébet, TE, 1820. 02. 30. - 1823 előtt KAA: Hutsi Mihály, Rátz Katalin

8 9 VÉGTÁRGYALÁS (1883. jún. 22., júl. 8.) 9 0 SZABOLCSI, 1927. szept. 3. 6. Megjegyezzük, hogy Scharf Móric tévesen újfalusi boltosként emlegeti Kohl-

mayert, de ezt a tévedést tulajdoníthatjuk a beszélgetést lejegyző, Eszláron nem ismerős interjúkészítőnek. Kohl­mayer József egyébként 1890-ben 63 évesen hunyt el Tiszaeszláron, tüdővészben. MOL, A 901. Tiszaeszlár, r. kat. anyakönyvek. 4. köt.

9 1 Tiszaeszlár 9 2 keresztapa és -anya

5. Erzsébet, TE, 1823. 12. 08. - 1827 előtt KA A: Hutsi Mihály, Rátz Kata

6. Erzsébet, TE, 1827. 09. 26. - 1828. 05. 03. KAA: Liptsei András, Dants Mária

= I I . 1828. Ns. Hori Erzsébet, TE, 1799. 11. 2 5 . - T E , 1830. 12. 10. 7. Erzsébet, TE, 1829. 02. 24. - 1840 előtt

KAA: Hutsi Mihály, Rátz Katalin = I I I . 1832. Ns. Hori Julianna, TE, 1811. 09. 23. - TE, 1851. 04. 18.

8. Sofia, TE, 1832. 08. 26. - TE, 1901. 01. 10. KAA: Tóth Sándor, Ns. Gyányi Erzsébet = 1. 1853. Gergely Ferenc, Ugornya, 1831. k. -= 2. 1878. Liszkai József, 1833. k. -

9. János, TE, 1835. 05. 06. - TE, 1873. 01. 27. KAA: Tóth Sándor, Ns. Gyányi Erzsébet = 1855. Jakab Mária, TE, 1834. 10. 16. - 1909. 08. 21. a. András, TE, 1855. 12. 05. - 1881. 12. 18.

KAA: Szálkai Dániel, Pap Erzsébet = Gulyás Eszter, TE, 1857. 08. 28. -

b. János, TE, 1858. 03. 15. - 1935. 04. 19. KAA: Szálkai Dániel, Pap Erzsébet = 1. 1884. Hegedűs Erzsébet, 1857. 12. 27. - TE,

1887. 08. 12. = 2. 1888. Kovács Zsuzsanna, 1864. 08. 05. -

c. Sofia, TE, 1860. 04. 30. - 1863. 08. 15. K A A : Szálkai Dániel, Pap Erzsébet

d. Mihály, TE, 1863. 01. 1 1 . - 1865. 11.27. KAA: Tanyi Gábor, Balog Zsófia

e. Zsófia, TE, 1865. 07. 15. - TE, 1920. 05. 10. K A A : Hory András, Olajos Julianna = 1884. Vajda Sándor, 1859. 04. 23. -

f. Eszter, TE, 1867. 12. 09 . -? KAA: Jakab András, Vámos Julianna

g. Miklós, TE, 1870. 05. 22. - 1870. 09. 05. KAA: Gönczy Benjamin, Kis Zsuzsanna

h. Julianna, TE, 1871. 08. 21. - 1876. 11. 12. KAA: Gönczy Benjamin, Kis Zsuzsanna

10. István, TE, 1838. 07. 31. - TE, 1902. 02. 28. KAA: Hutsi Mihály, Rátz Katalin = 1. 1865. Kovács Julianna, 1837. k.-TE, 1878. 03. 16. = 2. 1878. Nagy Rákhel

11. Erzsébet, TE, 1840. 12. 21. -KAA: Hutsi Mihály, Rátz Katalin = 1862. Kovács Bálint,

= fV. Lakatos Mária, Nagyfalu, 1794 к. - TE, 1854. 07. 03.

Felhasznált források

Magyar Országos Levéltár Conscriptio regnicolaris Art .VII . 1827. Ordináta Kataszteri iratok. 758-759. cs. 947. Tiszaeszlár Mikrofilmtár, 900-901. Tiszaeszlár r. kat. anyakönyvek; 2567-2568. Tisza­eszlár ref. anyakönyvek. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Eötvös Károly: A Nagy Per iratai Bary József iratai Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szabolcs Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai, 1335-1848. Szabolcs Vármegye Törvényszékének iratai, 1849. Észak-Szabolcs Megye Császári Királyi Úrbéri törvényszékének iratai, 1850-1862 Szabolcs Vármegye Központi Választmányának iratai, 1861-1871. Szabolcs, valamint Szabolcs és Ung k. e. e. Vármegyék Közigazgatási B i ­zottságának iratai, 1876-1950. Szabolcs, valamint Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyék alispánjának iratai, 1872-1950. Tiszaeszlár nagyközség iratai, 1832-1949. Szabolcs Vármegyei Tüzkárbiztosító Egyesület iratai, 1843-1852. Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár, Debrecen, I . 28. Hajdúvidé­ki Egyházmegye iratai, 1769-1980. Tiszaeszlári református egyházközség irattára

Felhasznált irodalom

ANDERSON, 1980. Anderson, Michael: Approaches to the History of the Western Family 1500-1914. London Basingstoke, 1980.

BARY, 1933. A tiszaeszlári bünper. Bary József vizsgálóbíró emlékiratai. Bp. 1933. BENDA, 2002. Benda Gyula: Patrónusok vagy komák - a keresztszülői kapcsolathálók

Keszthelyen 1740-1849. Tabula, 2002. 5 (1). 3-31. BURGIÉRE, 1986. Histoire de la famille. Dir. Burgiére, Andre, Klapisch-Zuber, Christiane,

Segalen, Martine, Zonabend, Francoise. 3. Le choc des modernités, Paris, 1986.

CORBIN, 1998. Corbin, Alain: Le monde retrouvé de Louis-Francois Pinagot. Sur les traces d^uninconnu 1798-1876. Paris, 1998.

EÖTVÖS, 1968. Eötvös Károly: A nagy per mely ezer éve folyik, s még nincs vége. 1-2. köt. Bp., 1968.

GALL, 1989. Gall, Lothar: Bürgertum in Deutschland. Berlin, 1989. HEBENY, 1982. Hebeny Zoltán: A tankötelezettség helyzete Szabolcs megyében 1868-1900

között. In: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, 3-4. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1982. 201-224.

KISS, 1991. Kiss Attila: A közoktatás története Prügyön a kezdetektől napjainkig. Prügy, 1991.

MOL N 26. S 79. A.

OSZK Kt. Fol. Hung. 1384. Fol. Hung. 1847/1.

SZSZBML IV. A. 1. IV. B. 105. IV. B. 154.

IV. B. 254. IV. B. 404.

IV. B. 411.

V. 429. X. 204.

TtREL

TEREI

KOTE, 1975.

KÖVÉR, 2005.

KRÚDY, 2003.

LÁNG, 1886. MITTERAUER, 1982.

MORVAY, 1984.

ÓNODY, 1871.

SCHEMATISMUS, 1880.

STONE, 1987.

SZABOLCSI, 1927.

TELEKI, 1882. VÉGTÁRGYALÁS

Köte Sándor: Közoktatás és pedagógia az abszolutizmus és a dualizmus ko­rában (1849-1918). Bp., 1975. Kövér György: Solymosi Eszter ruhája. In: Évek és színek. Tanulmányok Fábri Anna tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából. Szerk. Steinert Ágota. Bp., 2005. 139-151. Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter. Sajtó alá rend. Fábri Anna. Bp., 2003. Láng Lajos: A népoktatás hazánkban 1869-1884. Bp., 1886. Historische Familienforschung. Hg. Mitterauer, Michael und Sieder, Rein­hard. Frankfurt am Main, 1982. Morvay Judit: A komaválasztás stratégiái Kolozsnémán 1750-1870. In: Tör­téneti antropológia. Szerk. Hofer Tamás. Bp., 1984. 281-292. Szabolcsmegye népszámlálási kimutatása az 1870-ik évben. Összeáll. Óno-dy Bertalan. Nyíregyháza, 1871. Schematismus cleri Archi-diocesis Agriensis ad annum Jesu Christi 1880. Agriae, 1880. Stone, Lawrence: History and the social sciences in the twentieth Century. In: Stone, L.: The past and the present revisited. London-New York, 1987. Szabolcsi Lajos: Megszólal a nagy tanu. Scharf Móric emlékiratai. Egyenlő­ség, 1927. szept. 3. Teleki Sándor: Solymosiné. Debreceni Ellenőr, 1882. júl. 3. Tiszaeszlár (Napi Értesítő) A tisza-eszlári bűnper végtárgyalása alkalmából gyorsírói felvétel nyomán kiadja a Nyírvidék szerkesztősége. Nyíregyháza, 1883. június 19 - augusztus 3.