16
Szatmár megyében 317 578 szavazót várnak az urnák elé Pénteken délelõttõl vehették át a vidéki települések polgármesterei a szavazólapokat. Természetesen nem egyedül érkeztek az értékes szállítmány átvételére, minden esetben elkísérte õket településük rendõrfõnöke és a szavazóház elnöke is, és közösen vették át a település nevével feliratozott zsákokba csomagolt szavazólapokat. Szatmár megyében összesen 317 578 szavazót várnak az urnák elé vasárnap reggel 7 órától este 21 óráig. A megyében található 334 szavazóház biztonságának õrzését de- cember 8-án 18 órától a belügyminisz- térium dolgozói veszik át, összesen 320 rendõr, 141 csendõr, 83 tûzoltó és 94 határrendész van kivezényelve. Folytatás a 2. oldalon Napi jegyzet Elõre volt az a kupa! Sike Lajos Mivel más szabadidõs elfoglaltságom van (például szõlészet), csak ritkábban olvasom az újságok sportbeszámolóit. A vívással kapcso- latosakat azonban gyakran átfutom.(Mint például a Hírlap összefoglalóját a December 1 kupá- ról).Érzelmi okok késztetnek erre, mert közöm van a szatmári víváshoz! Némi nagyképûséggel azt is mondhatnám: nem is pici, jóllehet a gyer- mekkori fakardon kívül más alig járt kezemben. Csiszár Ferenc, Lengyel Éva, Pop Adrian és mások tudják ám mire célzok: a December 1 Kupa elõdjét három évtizede egy magyar újság, az akkori országos napilap, az Elõre két munkatársa, magam és Bencze Cs. Attila hozta létre! Méghozzá jóval a rendszerváltás elõtt, vagyis 32 éve! Nehéz idõkben, amikor virágzott Ceauºescu személyi kultusza, s vele az önkény és a nemzeti kizárólagosság, amikor semmiféle magyar kezdeményezést nem vettek szívesen. Folytatás a 2. oldalon Elõadás a pipa történetérõl A nagykárolyi Pipaklub és a Platán Egyesület közös szervezésében december 14-én, 18.30-tól elõadásra kerül sor a Headbangers nevû szórakozóhelyen. A rendezvényen Kádár János nagyváradi pipaszakértõ tart elõadást a magyar pipa történetérõl. Lászlóffy Csaba, a pipaklub egyik tagja elmondta, hogy minden olyan személyt szeretettel várnak az elõadásra, akik pipáznak, esetleg a pipa érdekében lemondanának a cigarettázásról, és végül, de nem utolsósorban olyanokat, akik érdeklõdnek a magyar pipa története iránt. SZATMARI MAGYAR HIRLAP 2012. december 8. szombat VIII. (XXX.) évf. 290. (2222.) szám 16 oldal ára: 1 lej Konyhamûvészet A legnépszerûbb déligyümölcs, tele antioxidánssal és C-vitaminnal, és legalább annyira sokoldalúan felhasználható, mint a citrom.  Két csoportját különböztetjük meg: az édes narancsfajtákat (pl. Navel, Valencia), melyeket nyersen is fogyaszthatunk, illetve a keserû fajtákat (pl. Sevilla, Bergamott), melyek csak valamilyen módon elkészítve válnak fogyaszthatóvá. A narancsot magában ehetjük, gyümölcssalátába keverhetjük, dzsemet készíthetünk belõle. Frissen facsart levét megihatjuk, süteményeket ízesíthetünk vele, csakúgy, mint a lereszelt héjával. A narancs kitûnõen illik egyes húsokhoz is. Részletek a 9. oldalon www www www www www www www Újra Online!!! . Megújult honlapunkon is olvashat minket, ahol akár hozzá is szólhat cikkeinkhez! www.magyar-hirlap.ro Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro - Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti Galériájában az immár hagyományosnak számító Téli Fesztivál. Az esemény most is a Szatmári Képzõmûvészek Egyesülete és a szatmári Mûvészeti Iskolána közös szervezése jóvoltából valósulhatott meg. Folytatás a 11. oldalon Élményszerzés Szent Miklós alkalmából Fehér Imola tanárnõ beszámolója egy rendhagyó Mikulás- ünnepségrõl: a nagyobb, végzõs diákok szerveztek meglepetés- ajándékosztást és elõadást a kisdiákok számára. Történt mindez december 5-én, a XII. F osztály kezdeményezésének eredménye- ként. Részletek a 16. oldalon Hóviharok lesznek országszerte a választások napján Az Országos Meteorológiai Szolgálat havazásra és szélre figyelmeztetõ sárga jelzést bocsátott ki a szombat 18 és vasárnap 21 óra közötti idõszakra. Szombat délután nyugat-délnyugat fe- lõl megnövekszik a felhõzet, éjszaka országszerte csapadékosra fordul az idõjárás, délen havas esõ, esõ, máshol havazás várható. A hõmérsékleti érté- kek -5 és 5 fok között alakulnak. Vasár- nap tovább folytatódik a csapadékos idõjárás, jelentõs csapadékmennyiség- re kell számítani. Az ország egész terü- letén heves szél várható, amely az ország déli, keleti és középsõ részén, valamint a hegyvidéken viharossá foko- zódhat. A tél érkezése óta péntek reg- gel mérték a legalacsonyabb hõmérsékletet országszerte: Alfaluban, Hargita megyében, ahol mínusz 22 fokra hûlt le az idõ hajnali 6 és 7 óra között. Tankó Károly, a Csíkszeredai Meteorológiai Állomás meteorológusa elmondta, a hõmérséklet már csütörtö- kön este 21 óra után fagypont alá süllyedt, és az éjszaka folyamán tovább hûlt az idõ. Így reggelre az elõzõ naphoz képest 18 fokkal alacsonyabb hõmérsékletet is mérhettek reggel. Hargita megye több településén is az al- falvi hõmérséklethez hasonlóan ala- csony értékeket mértek: a Bucsin-tetõn és Maroshévízen -14, Székely- udvarhelyen -6 fokos lehûlést regisztráltak. Csíkszeredában -20 fokot mértek reggel 7 órakor, ekkor Alfalu- ban már -19 fokos volt a hõmérséklet. Ami Szatmár megyét illeti, a meteorológus szerint a nappali hõmér- séklet pénteken nem haladta meg a 4 fokot, az idõ a következõ napokban is kimondottan hûvös lesz. A szombat sem hoz a péntekinél enyhébb idõjá- rást Szatmár megyében.

MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

Szatmár megyében 317 578szavazót várnak az urnák elé

Pénteken délelõttõl vehették át avidéki települések polgármesterei aszavazólapokat.

Természetesen nem egyedülérkeztek az értékes szállítmány

átvételére, minden esetben elkísérteõket településük rendõrfõnöke és aszavazóház elnöke is, és közösen vettékát a település nevével feliratozottzsákokba csomagolt szavazólapokat.

Szatmár megyében összesen 317 578szavazót várnak az urnák elé vasárnapreggel 7 órától este 21 óráig.

A megyében található 334szavazóház biztonságának õrzését de-

cember 8-án 18 órától a belügyminisz-térium dolgozói veszik át, összesen 320rendõr, 141 csendõr, 83 tûzoltó és 94határrendész van kivezényelve.

Folytatás a 2. oldalon

Napi jegyzet

Elõre volt az a kupa!Sike Lajos

Mivel más szabadidõs elfoglaltságom van(például szõlészet), csak ritkábban olvasom azújságok sportbeszámolóit. A vívással kap cso -latosakat azonban gyakran átfutom.(Mint példáula Hírlap összefoglalóját a December 1 ku pá -ról).Érzelmi okok késztetnek erre, mert közömvan a szatmári víváshoz! Némi nagyképûséggelazt is mondhatnám: nem is pici, jóllehet a gyer-mekkori fakardon kívül más alig járt kezemben.

Csiszár Ferenc, Lengyel Éva, Pop Adrian ésmások tudják ám mire célzok: a December 1Kupa elõdjét három évtizede egy magyar újság,az akkori országos napilap, az Elõre kétmunkatársa, magam és Bencze Cs. Attila hoztalétre! Méghozzá jóval a rendszerváltás elõtt,vagyis 32 éve! Nehéz idõkben, amikor virágzottCeauºescu személyi kultusza, s vele az önkényés a nemzeti kizárólagosság, amikor semmifélemagyar kezdeményezést nem vettek szívesen.

Folytatás a 2. oldalon

Elõadás a pipatörténetérõl

A nagykárolyi Pipaklub és a Platán Egyesületközös szervezésében december 14-én, 18.30-tólelõadásra kerül sor a Headbangers nevûszórakozóhelyen. A rendezvényen Kádár Jánosnagyváradi pipaszakértõ tart elõadást a magyarpipa történetérõl. Lászlóffy Csaba, a pipaklubegyik tagja elmondta, hogy minden olyanszemélyt szeretettel várnak az elõadásra, akikpipáznak, esetleg a pipa érdekébenlemondanának a cigarettázásról, és végül, denem utolsósorban olyanokat, akik érdeklõdneka magyar pipa története iránt.

SZATMARI MAGYAR HIRLAP2012. december 8. szombat VIII. (XXX.) évf. 290. (2222.) szám 16 oldal ára: 1 lej

KonyhamûvészetA legnépszerûbb déligyümölcs, tele antioxidánssal és C-vitaminnal, és legalább

annyira sokoldalúan felhasználható, mint a citrom.    Két csoportjátkülönböztetjük meg: az édes narancsfajtákat (pl. Navel, Valencia), melyeketnyersen is fogyaszthatunk, illetve a keserû fajtákat (pl. Sevilla, Bergamott),melyek csak valamilyen módon elkészítve válnak fogyaszthatóvá. A narancsotmagában ehetjük, gyümölcssalátába keverhetjük, dzsemet készíthetünk belõle.Frissen facsart levét megihatjuk, süteményeket ízesíthetünk vele, csakúgy, minta lereszelt héjával. A narancs kitûnõen illik egyes húsokhoz is.

Részletek a 9. oldalon

wwwwww

www wwwwwwwww

www

Újra Online!!! .Megújult honlapunkon is olvashat minket,

ahol akár hozzá is szólhat cikkeinkhez!www.magyar-hirlap.ro

Ne felejtsen el Like-olni facebookon is!

www. .ro-

Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál

December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács KépzõmûvészetiGalériájában az immár hagyományosnak számító Téli Fesztivál.

Az esemény most is a Szatmári Képzõmûvészek Egyesülete és aszatmári Mûvészeti Iskolána közös szervezése jóvoltából valósulhatottmeg.

Folytatás a 11. oldalon

Élményszerzés Szent Miklós alkalmából

Fehér Imola tanárnõ beszámolója egy rendhagyó Mikulás-ünnepségrõl: a nagyobb, végzõs diákok szerveztek meglepetés-ajándékosztást és elõadást a kisdiákok számára. Történt mindezdecember 5-én, a XII. F osztály kezdeményezésének eredménye-ként.

Részletek a 16. oldalon

Hóviharok lesznek országszerte a választások napjánAz Országos Meteorológiai Szolgálat

havazásra és szélre figyelmeztetõ sárgajelzést bocsátott ki a szombat 18 ésvasárnap 21 óra közötti idõszakra.Szom bat délután nyugat-délnyugat fe -lõl megnövekszik a felhõzet, éjszakaországszerte csapadékosra fordul azidõjárás, délen havas esõ, esõ, másholhavazás várható. A hõmérsékleti érté -kek -5 és 5 fok között alakulnak. Va sár -nap tovább folytatódik a csapadékos

idõ járás, jelentõs csapadékmennyiség -re kell számítani. Az ország egész te rü -letén heves szél várható, amely azor szág déli, keleti és középsõ részén,valamint a hegyvidéken viharossá foko-zódhat. A tél érkezése óta péntek reg -gel mérték a legalacsonyabbhõmérsékletet országszerte: Alfaluban,Hargita megyében, ahol mínusz 22fokra hûlt le az idõ hajnali 6 és 7 óraközött. Tankó Károly, a Csíkszeredai

Meteorológiai Állomás meteorológusaelmondta, a hõmérséklet már csütörtö-kön este 21 óra után fagypont alásüllyedt, és az éjszaka folyamán továbbhûlt az idõ. Így reggelre az elõzõnaphoz képest 18 fokkal alacsonyabbhõmérsékletet is mérhettek reggel.Hargita megye több településén is az al-falvi hõmérséklethez hasonlóan ala-csony értékeket mértek: a Bucsin-tetõnés Maroshévízen -14, Székely -

udvarhelyen -6 fokos lehûléstregisztráltak. Csíkszeredában -20 fokotmértek reggel 7 órakor, ekkor Alfalu-ban már -19 fokos volt a hõmérséklet.

Ami Szatmár megyét illeti, ameteorológus szerint a nappali hõmér-séklet pénteken nem haladta meg a 4fokot, az idõ a következõ napokban iskimondottan hûvös lesz. A szombatsem hoz a péntekinél enyhébb idõjá-rást Szatmár megyében.

Page 2: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

2 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatKülföld-belföld

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAPISSN: 1841 - 4648

Alapító: Szilágyi Ferenc Szerkesztõség: 440012, Szatmár németi, Mircea cel Bãt-rân u. 15. szám Tel./Fax.: Titkárság, információk - 0261-767-312 e-mail:[email protected] internet: www.hirlap.ro Kiadó: Solpress Kft., Ügyvezetõ igaz-gató: Dumitru Pãcuraru Felelõs szerkesztõ: Szabad Mária A terjesztési osztály telefonszáma: 0261-767-310.

Napi jegyzet

Elõre volt az a kupa!Folytatás az 1. oldalról

Constantin Stanca elvtárs (nekünk csakSzikla Szilárd) megyei párttitkár is fenn-tartásokkal fogadta ötletünket, de végülmégis belement, hisz többször iskihangsúlyoztuk: a hazai vívósportutánpótlás-nevelését szeretnénk veleösztönözni, a testvériség jegyében! Amiaz adott esetben azt is jelentette: a gyõz-tesek többsége román lesz! Másként anyugati imperialisták azt gondolhattákvolna, hogy Erdélyben a magyarokvannak túlsúlyban! Mi ilyen reakciósgondolatokat még álmunkban semtámogathattunk. De az élet felülírta azideológiát, mert már az elsõ nap többmagyar fiatal állhatott a dobogóra, mintromán. Szakemberek szerint egyszerûenazért, mert a szatmári, váradi és bányaimagyarok körében a hagyományok miattnépszerûbb a vívás.

Sebaj, mondtuk, jövõre meghívjuk abesztercei és brassói vívópalántákat is!Meghívtuk, hogy aztán még inkábbmagyar nacionalizmussal vádoljanak ben-nünket. A brassói Szabó Réka és Papp At-tila annyira sziporkázott, hogy háromszoris Elõre Kupát nyertek, késõbb nevüketmegismerte a fél világ. Szikla Szilárd elv-társ üzent, hogy nem kellene Brassóbólis a ...s mellesleg megtiltotta, hogy a

rendezvény megnyitóján a román utánmagyar beszéd is legyen. Erre úgyválaszoltunk, hogy többé semmiféle be-széd nem volt, elvégre legszebb „beszéd”a páston zajló csörte! S a nemzetiségiösszetételt javítandó, meghívtuk a bákói,bukaresti és a krajovai vívóremény -ségeket is. Az olvasó már sejti mi történt:úgy van, Bákóból Kiss Tibor, KrajovárólPálffy Attila lett a nyerõ! Elõbbi egyszékely származású katonatiszt, utóbbiegy kolozsvári tervezõmérnök fia.Mindkét szülõ külön üzente: helyesenírjuk le fiúk nevét!

Aztán 1988-ban betiltották országosrangúvá nõtt rendezvényünket. Mindenindoklás nélkül, de mi tudjuk az okokat.Az említettek mellett például azt: az elv-társakat zavarta, hogy bukaresti, bákói,krajovai versenyzõk a vonat ablakábólElõre Kupa feliratú zászlócskákatlengetnek.

De ekkor már olyan sikere volt, hogymás néven tovább kellett vinni. Atisztesség és a sportbecsület nevébeninnen is kérjük a mai versenyszervezõket,hogy az Elõre Kupát ne hallgassák el! El-ismerést senkitõl nem várunk, aztmegkaptuk annak a sok-sok gyermekneka mosolyából, akik mindig örömmel jöt-tek kupatornánkra!

Sike Lajos

Sífelvonó és 20 kilométernyi felújított útszakaszSzatmár megye legnagyobb turisztikai

projektjének, a Luna-forrási sípályánakaz ötlete már több mint húsz éve meg -született, ám a munkálatok csigalassú-ságú haladása miatt kétszer isversenytárgyalást írtak ki, kivitelezõ cégetkeresendõ.

A munkálatok igazán 2012 februárjá-ban kezdõdtek el, október elején áta -dásra került a villanyhálózat, december5-én pedig a sífelvonót is átadták. A fel-vonó központi része 650 méteres ma gas -sági ponttól indul, végállomása pedig az 1 201 méter magasságban található Köves-csúcson van. 45 darab négyszemélyesszék szállítja a sízni vágyókat és 8 percalatt juttatja majd el õket a hegycsúcsra.Majd, ugyanis a sípálya, a kivitelezõ cégminden erõfeszítése ellenére csak jövõrekészül el. Végleges kiépítéséhez ugyanisszükséges még egy kormányhatározat,amely 6,5 hektárnyi erdõnek szüntetimeg az erdõ minõségét, s ezzellehetõséget ad a fák kiírtására, mivel csakígy lehet a sípálya végleges nyomvonalátkialakítani, amely 2 400 méter hosszúlesz. Szintén jövõre szerzik be a hóágyútés alakítják ki az éjszakai kivilágítást is,mellyel lehetõvé teszik, hogy a teljessíszezonban akár éjjel is síelhessenek asport szerelmesei.

A Szatmár Megyei Tanács és az Avasfel-sõfalui Polgármesteri Hivatal által felka-rolt, 60 millió lej összértékû turisztikai

projekt keretében szerzõdést kötöttek aSalvamont közszolgálat mentõalaku -latával, amelynek 14 tagja biztosítja majda mentési szolgálatot szükség esetén.

Szintén december 5-én adták át amegye vezetõi a 20 kilométernyi,korszerûsített megyei rangú útszakaszt,melynek felújítási munkálataira 12 000 000 lejt fordítottak. Az Avasújvá-ros—Nagyhegy—Máramaros megyehatárközötti 4,8 kilométeres szakaszon az utatfeltöltötték, leaszfaltozták és azútszegélyeket is elegyengették, mintahogy az 5,2 kilométer hosszúságú, Bu-

jánháza – Tartolc – Komorzán szakaszonis. Adrian ªtef kihangsúlyozta, hogy amegyei tanács célja a megyei utakkorszerûsítése, mely nem áll le az Avas-vidéki utak korszerûsítésével, hanem jö-võre a megye más részein is dolgozniszeretnének. A jövõ évi tervben vantöbbek között a Szatmárpálfalva—Barla-falu és Nagymadarász—Tasnád közöttiútszakasz korszerûsítése, valamint aSárközújlak – Avasfelsõfalu és az Avasfel-sõfalu – Máramarossziget közötti utak fel-újítása is.

Sz. K. M.

Esztétikai- ésplasztikaisebészeti

magánklinikaÚJ!!! Videodermatoszkópia - rosszindulatú daganatok felismerése• arcszépítési technikák sebészeti beavatkozások nélkül: kollagénes injekciók

(ajakfeltöltés is), dysport, bõrradírozás, peeling• a szemhéjak, az orr, a fülkagylók esztétikai sebészete• arcfeszesítés • hajátültetés• mellplasztika (nagyobbítás, kisebbítés)• zsírleszívás • sebészeti vagy lézeres visszérkezelés.Elisestet: Szatmárnémeti, Szigetlanka utca 2. szám (Titulescu tér).

Naponta 13 - 18 óra közötttelefon/fax: 40261-763111, 40361-424242mobil: 40743046737e-mail: [email protected] www.elisestet.ro

Kiutasítottak Romániából kétterrorizmussal gyanúsított külföldit

Kiutasítottak Romániából két külföldiállampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak,hogy az al-Kaida terrorszervezetneksegítettek egy karácsonyi ünnepekre idõ-zített romániai merénylet elõkészítésében- közölte csütörtökön a Mediafax hírügy-nökséggel Sorin Sava, a Román HírszerzõSzolgálat (SRI) szóvivõje.

A két gyanúsítottat õrizetbe vették ésszerdán a bukaresti táblabíróság 15 évrenem kívánatos személyeknek nyilvá nította

õket Romániában - tette hozzá Sava. A SRIegy ideje megfigyelés alatt tartotta a kétgyanúsítottat, és megálla pította, hogykülföldi irányítással romániai rejtekhelyetkészítettek elõ, illetve további támo -gatókat próbáltak beszervezni egy ro -mániai terrorista cselekmény vég re-haj tásához. Mind ketten egy meg nemnevezett közel-keleti országból szár -maznak, egyikük járatos házilagos gyár-tású robbanó szerkezetek elõállításában.

A budapesti Gozsdu-vagyon helyzetérõl készítenek jelentéstA román ortodox egyház alapítványa

által követelt budapesti Gozsdu-vagyon je-lenlegi helyzetérõl készít jelentést aromán külügyminisztérium. A dokumen-tumot a bukaresti kormány szerdai ülé sénmutatják be - közölte pénteken a Me -diafax hírügynökség Victor Ponta

miniszterelnök egy televízió-mûsorban el-hangzott bejelentését idézve. Pontaszerint a jelentést nyilvánosságra hozzák,és késõbb döntenek arról, hogy par la -menti különbizottságra, a minisz ter elnökihivatal vizsgálati fõosztályára vagy más in-tézményre bízzák-e az ügy ki vizs gálását. A

román kormánypárti média lejára tó -kampányt indított a jobbközép ellenzékegyik vezérlakja, Mihai Rãzvan Ungureanuvolt külügyminiszter ellen, azt sugallva,hogy 2005-ben „lemondott“ Magyarországjavára a Gozsdu-vagyon ként ismert, egy-milliárd euróra becsült örökségrõl.

Minden szavazóházban leszpótlista is

A Megyei Választási Iroda elnöke,Remus Nemeº és Eugeniu Avramprefektus közös sajtótájékoztatójukon is-mertették még egyszer mindazt, amit aszavazásról tudni kell. Külön felhívták afigyelmet arra: szavazni mindenki csak otttud, ahol hivatalosan bejelentett lakó -helye van! Szavazati joggal rendelkezikminden 18 évnél idõsebb románállampolgár – az is, aki épp december 9-én tölti be 18. életévét. Mindenkinéllegyen személyi igazolvány! A választásiiroda elnöke elmagyarázta, hogy azértelmi fogyatékosok mellett azok nemrendelkeznek szavazati joggal, akiktõl ezt

a bíróság valamilyen bûncselekménymiatt megvonta. Minden szavazóházbanlesz pótlista is, ezekre viszont csak akivételes esetek kerülhetnek fel. Ilyen aza személy, aki személyi igazolványávaligazolni tudja, hogy az illetõ körzetbenlakik, valamilyen oknál fogva azonbanmégis lemaradt az állandó listáról; azoka biztosok, akik nem a körzetben, hanema szomszédos körzetben laknak. A jelöl-tek bármely olyan szavazóházbanszavazhatnak, amely a képviselõi vagyszenátori körzetük területén található.

A prefektus elmondta, hogy vala -mennyi polgármesteri hivatal megkapta

a szavazáshoz szükséges tárgyakat(szavazólapok, pecsét, tus, stb.),kijelölték a szavazóházak elnökeit, a biz-tosok átestek a kötelezõ képzésen.Szatmár megyében összesen 700 000szavazólapot nyomtattak, a választásokteljes költsége a megyében 1 480 000 lej- ebbõl a biztosok fizetése 380 000 lej.

A megyében található 334 szavazóházbiztonságának õrzését december 8-án 18órától a belügyminisztérium dolgozóiveszik át, összesen 320 rendõr, 141 csen-dõr, 83 tûzoltó és 94 határrendész vankivezényelve.

Sz. K. M.

Változó pénzügyekA banki elemzések szerint a lakosság

takarékosabb és kerüli a hûtõre,tévékészülékekre felvett fogyasztási hite-leket. Továbbá egyre többen vesznek felkölcsönt lejben euró, dollár, illetve svájcifrank helyett.

Erdélyben ezek a tendenciák

látványosabban jelennek meg, mint azország más vidékein. A tanulmányból azis kiderült, hogy a kedvezõtlenül alakulóárfolyamok miatt a devizahiteleseknekakár 20%-kal több fizetnivalójuk van,mint azt a szerzõdés megkötésekor elõrelehetett látni.

Page 3: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 32012. december 8., szombat Események

Fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte a Szatmárnémeti Repülõtér

Szatmárnémeti repülõtere egyike Ro -má nia legrégebbi légikikötõinek. 1936.október 15-én alapították Királyi Határo-zat alapján egy 600 x 600 méteres te rü -le ten, a jelenlegi Samus repülõklubhe lyén. Egy évvel késõbb elkészült a han-gár és a repülõtér fõépülete, 1938-banpedig sor került a hivatalos megnyitórais. Az elsõ repülõgép, amelyik az új légi -ki kötõben landolt, egy Junkers 34-es volt,amely Kolozsvár – Szatmárnémeti –Nagyvárad - Kolozsvár útvonalon repült.

1940-ig a LARES Társaság (RománÁllami Légijárat) járatai biztosították napirendszerességgel a légiutasforgalmat,áru- és postaszállítást. A szolgáltatásokatvégzõ gépek a kor legmodernebblégijármûvei voltak, többek között: Jun-kers 13, Junkers 34, Avia-Fokker,Lockheed Electra típusok.

1946-ban a repülõtér mûködésehárom évre újraindult, hogy aztán kilencévre ismét bezárják. A TAROM társaságmegalakításakor indul újra, rendszeresoda-vissza Bukarest-Szatmárnémeti jára-tokkal, melyeket Li 2 és IL 14-esrepülõgépekkel bonyolítanak.

1973-ban megkezdték a 2500×60méteres kifutó lebetonozását, amelynekfelavatására 1975-ben került sor.

Az új légikikötõbõl rendszeres járatokközlekednek Szatmárnémeti – Bukarestés Szatmárnémeti – Konstancaútvonalon, AN24, IL 18 és BAC 1-11-es

géptípusokkal.Utasszállítás mellettpostai, katonai és teherszállítási felada-tokat is végrehajtottak. Külföldrõl érkezõcharter járatokat is fogadtak, fõleg anyári idõszakban Félix fürdõt felkeresõ,észak-európai országokból érkezõ

vendégeket szállító modern gépeket: IL18, BAC 1-11, TU 154.

1996-ban nemzetközi repülõtérrényílvánítják, 1997. június 1-jétõl pedig aSzatmárnémeti Nemzetközi Repülõtérállandó tagként csatlakozik a Genfben

székelõ világszervezethez, a RepülõterekNemzetközi Tanácsához.

1998 júniusában, miután a légikikötõ7 és 19 óra között engedélyt kapnemzetközi járatok lebonyolítására, be-indul a Bukarest-Szatmárnémeti-New-

York rendszeres oda-vissza járat, amitAirbus A 310-es gépekkel biztosítanak,1999 áprilisában pedig megindulnak aBukarest-Szatmárnémeti-Chicago oda-vissza járatok, amsterdami leszállással,júniustól pedig montreali leszálással.Ezeken felül 2000 május-novemberközötti idõszakban a GRIVCO cég YAK40-es gépekkel kétszer hetente oda-vissza járatokat üzemeltet Nagyszeben-Szatmárnémeti-Brescia (Olaszország)útvonalon is.

2011 nyarán felszáll az elsõSzatmárnémeti – Antalya járat, majd2012-ben a Velencébe, illetve Torinobainduló járatok is beindulnak. A reptéregyre nagyobb forgalmat bonyolít le, hi-szen míg 2009-ben 11 000 utas vetteigénybe, addig 2011-ben már 24 000-enfordultak meg itt.

A repülõtér vezetõsége, illetve amegyei tanács jövõbeni tervei közöttszerepel a kifutópályák felújítása és areptér épületének modernizálása is,melyet 15 millió euró értékû, unióspályázatokból szeretnénekmegvalósítani, valamint a majdanmegépülõ Nyíregyháza – Nagybányagyorsforgalmi úttal való összekötése.Ennek apropóját az adja, hogy aszomszédos Szabolcs-Szatmár-Beregmegye utazóközönségét is egyre jobbanvonzza a szatmárnémeti repülõtér.

Sz. K. M.

„Zöldbusz“ járt Szatmárnémetiben Az újrahasznosítás nagyon nagy

szerepet játszik a mindennapjainkban, hi-szen egyre jobban döbbennek rá az em-berek, hogy a 21. században tudatosankell óvnunk a környezetünket, illetve aFöldet. Szerencsére egyre több akezdeményezés úgy a civil, mint az államiszférában. Szatmárnémetiben is szinteminden lakónegyedben van már szelektívhulladékgyûjtõ, bár a legtöbb ember mégmindig hanyag a szemetét szelektívengyûjteni. Ezért is jött létre az Ecoromtámogatásával és a Nevelési, Kutatási, If-júsági és Sportminisztérium finanszírozá-sával egy mozgó, az újrahasznosításfolyamatát bemutató laboratórium egybuszba építve. A „Zöldbusz” Bukaresbõlindult és majdnem egész Romániátvégigjárja, pontosabban azon iskolákhozmegy el, akik pályáztak erre a projektre.Szatmárnémetiben tegnap délelõtt aConstantin Brâncoveanu Általános Isko-lához látogatott el. Ionela Macoveitõl, azöld program egyik koordinátorátólmegtudtuk, hogy ezen a pályázaton csakharmadik osztályosok vehetnek részt,akiknek bemutatót tartanak azújrahasznosítással kapcsolatban. A busz

nagyon jól felszerelt, megannyi kütyüvel,egy kicsi vetítõ helyiséggel, ahol akisiskolások egy 3D-s rövidfilmet ismegnézhetnek, majd pedig interaktív já-tékon vesznek részt. Továbbá van egyújrahasznosító szerkezet is a buszon,amely segítségével a diákok végig néz -hetik az újrahasznosítás folyamatát. Eddigközel 40 iskolában tartottak már bemuta-

tót, az ország különbözõ pontjain,minden városban 3-4 órát idõznek. Io-nela Macovei elmondta még, hogynagyon fontos már ebben a korban elkez-deni a környezettudatos nevelést a gyer-mekeknél, mert ez beépül amindennapjaikba, így a környezet vé -delem természetessé válik számukra.

B. G.

Új szív- és érsebészeti osztály nyílt

Csütörtökön újabb fejezet nyílt aszatmári egészségügyben, hiszenünnepélyes keretek között adták át aSzatmár Megyei Sürgõsségi Kórház újszív- és érsebészeti osztályát, amely aszintén felújított kardiológiai osztálymellett kapott helyet. Az új szív- ésérsebészeti osztály keretében komplexérsebészeti és szívmûtéteket is el tudnakmár végezni, és ezzel Szatmárnémeti isfeliratkozott azon hat (Kolozsvár,Temesvár, Arad, Marosvásárhely, Bukarestés Iaºi) romániai város közé, ahol ilyenbeavatkozásokat is meg lehet valósítani.

Az osztály létrehozásának egyik kez de -ményezõje, Csehi Árpád, a megyei tanácsalelnöke beszédében elmondta: Szatmármegyében országos viszony latban is na -gyon magas a szív-érrendszeri betegsé-gekben szenvedõk aránya és ez tetteindokolttá egy szív- és érsebészeti osztálylétrehozását. „A legnagyobb prob lé mátnem is az infrastruktúra kialakítása, a be-rendezések beszerzése jelentette és je-lenti, hanem a megfelelõen képzettsze mélyzet rekrutálása. Nem szeretnénkúgy járni, mint a konstancai kórház, aholvan ugyan érsebészeti osztály, de a

megfelelõ személyzet hiánya miatt évekóta nem mûködik” – jelentette ki Csehi.Majd gratulált kollégájának, a megyeitanács jelenlegi elnökének, amiért „ezt aprojektemet is továbbvitte”, utalva ezzelarra, hogy már 2011 nyarán tárgyalt RitliLászló akkori egészségügyi miniszterrelaz osztály létrehozásáról. A szív- ésérsebészeti osztály megvaló sításában köz -ponti szerepet játszott – és játszik to -vábbra is - dr. Galajda Zoltán szív-ér se -bész professzor, aki a debreceni ésnémetországi operációi mellett vállalta,hogy Szatmárnémetiben is elvégezze azéletmentõ beavatkozásokat. „Amikor el-indultunk, tudtuk, hogy nehéz út lesz.Amikor nekem valaki azt mondja, hogyvalamit nem lehet megvalósítani, azengem még inkább motivál. Örülök, hogynekem volt igazam és be tudtuk bizonyí-tani: mégis lehet” - fogalmazott Galajda,aki már el is végezte az elsõ életmentõ be-avatkozást az új osztályon. Újdonság ésországszerte ritkaságnak számító: a be-avatkozás minden Szatmár megyei lakosszámára ingyenes lesz! Pontosabban amegyei tanács fedezi majd a költségeket.

Sz. K. M.

Dr. Galajda Zoltán szív-érsebész professzor

Megnyílt a Szatmár Megyei Tanfelügyelõség általlétrehozott kiválósági központ

A Szatmár Megyei Tanfelügyelõségkezdeményezésére megalakult kiválóságiközpont székhelye a Mihai Eminescu Fõ-gimnáziumban lesz. A tehetséges és ered-ményes diákok továbbképzésének céljáraindított központ ünnepi megnyitójánrészt vett Stelian Fedorca tanügyiállamtitkár, Mariana Roman Szatmármegyei fõtanfelügyelõ és Viorel Solschifõtanfelügyelõ-helyettes is, akik mindazon véleményüknek adtak hangot, hogyaz oktatásba való befektetés csakis hasz-not jelent.

A tehetséges diákokkal vakációban isfoglalkozni fognak

A központban 12, egyenként 8-15 di-ákból álló csoport alakul, akik hétterületen – matematika, fizika és asztro-nómia, román nyelv, kémia, biológia,történelem és magyar nyelv –mélyíthetik el tudásukat a 37 tanár általösszeállított tevékenységek során. Atehetséges diákokkal mind iskolaidõben,mind vakációban foglalkozni fognak,természetesen az iskolákban folyó

tevékenységek zavarása nélkül, ami azt je-lenti, hogy heti hat és tíz óra közötti leszaz itteni felkészülés idõtartama.

A 220 jelentkezõ diák közül,különbözõ tudásszint-felmérõ tesztek el-végzése után 149-en kezdhetik el atanulást a kiválósági központban, arostán kiesettek pedig szintén résztvehetnek a központban tartotttevékenységeken, anélkül azonban,hogy be lennének jegyezve annaknaplójába.

Sz. K. M.

Page 4: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

4 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatKözelkép

Csak óvatosan a házalókkal!Az ünnepek közeledtével egyre több

házról házra járó személy próbál pénztkicsalni a gyanútlan és jóhiszemû lakos -ságtól. Az adományt gyûjtõ személyekáltalában különbözõ alapítványoknakvagy jótékony egyesületeknek szeret -nének pénzt gyûjteni, többnyire szo ciá -lisan hátrányos és fogyatékkal élõsze mélyek megsegítésére. De tudniillikSzatmárnémetiben idén egyetlen enge-délyt sem adtak ki házról házra járó ado-mánygyûjtõknek. Marcela Papici,Szatmárnémeti alpolgármester asszonyafelszólította a város lakosságát, hogy fi-gyeljenek oda, hogy kiknek nyitnak ajtót,ugyanis most a kampány ideje alatt doorto door-ozókon kívül sok esetbenkopogtatnak be házaló, úgy szólvánkolduló adománygyûjtõk. Idén egyeltenilyen jellegû engedélyt sem bocsátottakki Szatmárnémetiben, ugyanis nemszeretnék támogatni a kolduló adomány-

gyûjtést. Akik jótékonykodni és adomá-nyozni szeretnének, nem csak most,ünnepek elõtt, hanem általában az év fo-lyamán mindig megtehetik a különbözõalapítványok és szervezetek kifejezettenerre a célra rendezett eseményein. Így azünnepek közeledtével pedig egyre többaz ilyen jellegû rendezvény.

Az elmúlt évek során lapunk nem egycsaló adománygyûjtõrõl szerzett tudo -mást, ugyanis voltak olyan esetek is, ami-kor az adományokat nem létezõsze mélyek megsegítésére gyûjtötték, sõt,olyan esetrõl is értesültünk, hogy az ado-mánygyûjtõ illetõ olyan beteg gyerekekdokumentumait felmutatva próbáltpénzt gyûjteni, akik már korábban elha-láloztak. Éppen ezért a kellemetlentapasztalatok miatt mindenképpen foko-zott figyelemmel kell kezelni ezeket a há-zalókat.

Bajnai Botond

Negyedmillióan szenvednek Alzheimer-kórban

A gondolkodás képességének hanyat-lása az életkor elõrehaladtával egyre gya-koribb. A gondolkodászavarleghamarabb a memória gyengeségébenés tanulási nehézségekben mutatkozikmeg, melyek súlyos esetben demenciá-hoz (elbutuláshoz) vezethetnek.

A központi idegrendszer elsõdlegesszervi elváltozásai miatt kialakuló de-menciák között leggyakoribb az Alzhei-mer-kór, amely a szakértõk szerintnegyedmillió romániai életét keserítimeg.

Nem lehet elkerülni?

Egyes vélemények szerint az Alzhei-mer-betegség kialakulásának esélye iscsökkenthetõ. A megelõzés egyik irányáta helyes táplálkozás, fõként a mediterrándiéta jelentheti, a teljes kiõrlésû gabona-félék, az olívaolaj, a tengeri halak, illetvea vörösbor dominanciája révén. Fontosa megfelelõ mennyiségû B-vitamin, il-letve egyes források szerint jótékony ha-tású lehet a curryben található kurkumais. A másik fontos prevenciós faktor aminél erõteljesebb mentális aktivitás. Azakár idõsebb korban is ûzhetõszabadidõs tevékenységek közül atársasjátékok, a keresztrejtvény, a sakkegyértelmûen az edzés, akondíciómegtartás szellemi megfelelõi,de a szintén védõ faktorként leírt zenélésés szociális aktivitás már arra utal, hogykomplexebb folyamatról, a psziché teljeskarbantartásáról van szó.

Mit érzékel a beteg és a hozzátartozó?

Az Alzheimer-kór lassú lefolyású,krónikus betegség, ebbõl következõen atünetek is lassan, fokozatosan alakulnakki. Az elsõ jel általában a memóriaromlása. Ez fõként az újonnan szerzettismeretek beépítésének képtelenségét,illetve az absztrakciós készség romlásátjelenti, a korábbról õrzött emlékek,tanult képességek kezdetbenérintetlenek. Mivel bizonyos fokúmemóriavesztést általában az öregedésvelejárójaként könyvelünk el, ezek akezdeti, enyhe tünetek gyakran évek ótafennállnak már, mire a specifikusabbjelek elvezetnek a betegség felismerésé-hez, a diagnózishoz. A memóriazavarmellett elsõként legtöbbször akülvilágból érkezõ ingerek feldolgozásá-nak bizonyos zavarai jelentkeznek: abeteg érzékel (hall, lát) valamit, de úgytûnik, mintha nem venne róla tudomást,mivel az érzékszerven beérkezõ informá-cióhoz nem kapcsolódik a megfelelõtartalom. Egy példával megvilágítva ahelyzetet: a beteg tisztában van valamely

hétköznapi tárgy fogalmával, látja is azt,ha ránéz, adott esetben mégsem ismerifel. Romlik a beszédkészség, mind a fo-lyékonyságot, mind a szókincset ille-tõen, majd nehezítetté válnak azösszetett vagy finom koordinációtigénylõ mozgások, például azöltözködés vagy az írás.

Az eddigiek fokozatos romlása melletta továbbiakban apránként a személyiségis megváltozik. Kezdetben legtöbbszöraz apátia, majd az erõs hangulati ingado-zások, esetleg az agresszió uralja a képet.A betegek egyre kevésbé vannaktisztában az õket körülvevõ világgal, atér-idõ relációival, a valós és nem valóskülönbségeivel, így ebben a stádiumbanfordul elõ legtöbbször, hogy akárotthonukból, akár a kórházból,rehabilitációs intézetbõl elvándorolnak.

A pszichés tünetekkel párhuzamosana fizikai állapot is fokozatosan romlik, abeteg végül már a legalapvetõbb testifunkciói ellátására sem képes, végül fo-lyamatosan ágyhoz kötötté válik. Azebbõl adódó kísérõ betegségek, példáula tüdõgyulladás vagy a keringési elégte-lenség vezetnek végül a halálhoz, a be-tegség felfedezését követõ 7-10 év alatt.

A betegek tehát eleinte sokszempontból önállóak lehetnek, azon-ban egyre több helyzetben szorulhatnaksegítségre, felügyeletre, a késõbbiekbenegy gondozó személy folyamatos jelen-létére. Legtöbbször ez a személy a betegvalamely közeli családtagja, házastársa,gyermeke, akinek akár a munkáját fel-adva kell az ápolásnak szentelniemindennapjait. Adott tehát egy teljeskörû ellátásra szoruló, krónikus beteg,és egy munkából kiesõ, adott esetbenpszichés támogatást igénylõ, aktív korú,de nem dolgozó hozzátartozó. A fentiekfényében érthetõ, hogy a fejlett világbanez az egyik legnagyobb egészségügyi,szociális kiadást követelõ megbetegedés,különösen a fokozatosan növekvõvárható élettartam mellett.

Hogyan lehet kezelni?

Az Alzheimer-betegség oki terápiájamég nem áll rendelkezésre, az ok, azidegrendszerben végbemenõ változásviszont már ismert: az agy bizonyospontjain lerakódások jönnek létre, ezekhelyi atrófiát okoznak, azaz idegsejtek bi-zonyos típusának pusztulásáhozvezetnek. Ennek megfelelõen létezikgyógyszeres kezelés is, amely azonbanegyelõre csak a progresszió üteménekcsökkentésére, a tünetek enyhítésére al-kalmas, kiegészítve a megfelelõpszichoterápiás támogatással.

B. K.

Hancúrszobábankapcsolódnak ki a rabokÖt éve, 2007 óta töretlen sikernek örvend a szatmári börtön intimszobája. Igaz,csak azok a fogvatartottak tölthetnek el itt néhány pásztorórát a feleségükkel, akik-nek ezt engedélyezik.

A Szatmárnémeti BüntetésvégrehajtóIntézet fõ célkitûzése a fogvatartottaktársadalomba való visszailleszkedéséneksegítése. Van már könyvtára az intéz-ménynek ennek érdekében, de tanfo -lyamokat is szerveznek a foglyok számára,sporttermet is kialakítottak, sõt, iskolábais járhatnak. A szatmári börtönben a ta -nulás és a kikapcsolódás mellett ugyan -akkor még egy dologhoz joga van azelítélteknek: az intim kapcsolathoz. Az in-tézet ezért lehetõvé teszi azt is, hogy arabok, maximum háromhavonta egy al-kalommal, ellenõrzés nélkül találkozhas -sanak hozzátartozóikkal. Ehhez mindenadott, hiszen 2007 óta a zavartalanegyüttlétet biztosító intimszobával is

rendelkezik az intézet. A speciálislátogatási forma lényege, hogy figyelõõrök nélkül elvonulhat az elítélt egykülön helyiségbe közeli rokonával, házas-társával, élettár sával alkalmanként né -hány órára. Ahhoz viszont, hogy egyszatmári elítélt valóban használhassa aszobát, börtön lévén, egy sor feltételnekkell meg felelnie. Az elítéltnek házasnakkell lennie vagy legálisan elismert„vadházasságban”, élettársi viszonybankell állnia a látogatójával. A fogvatartott-nak a kérelmezéstõl visszamenõleg hathónapra nem lehetnek szankciói,ugyanakkor részt kell vennie a börtön fa-lain belül a különbözõ szociális-kulturálisés oktató jellegû programokban.

15 házasságkötés a rácsok mögött

Csak az idei évben 241-en igényelték ahancúrszobát. A kéréseket a börtön általfelállított bizottság bírálta el, a felsoroltszabályoknak pedig a kérelmezõk közülsokan megfeleltek.

Emellett az év eleje óta 15 házasságotkötöttek a rácsok mögött – ez pedig aztjelentette, hogy a friss házasok nemkevesebb mint 48 órát tölthettek elközösen, mintegy nászajándékként az in-timszobában. Tavaly egyébként összesen118 intim randit engedélyeztek a bünte-tésvégrehajtó intézetben és két alkalom-mal kötöttek itt házasságot.

B. K.

Minden kedves elõfizetõnk nyereményjátékon vesz részt:

• az EGY ÉVRE elõfizetõk (180 lej) között egy DISZNÓT sorsolunk ki

a Crypton és a Bovagro Kft.-k jóvoltából

• a HAT HÓNAPRA elõfizetõk (90 lej) között: 25 liter Ardealul olajat Kinetic Center fizioterápiás-bérletet MB Europa- gépkocsibiztosítástkülönleges, ünnepi Daniel-tortát sorsolunk ki

• a HÁROM HÓNAPRA elõfizetõk (45 lej) közöttegyhónapos, ingyenes Hírlap-elõfizetést sorsolunk ki.

Az Informaþia Zilei elõfizetõi szinténnyereményjátékon vesznek részt:

• az EGY ÉVRE elõfizetõk (216 lej) között egy DISZNÓT sorsolunk ki

a Mezõpetri Mezõgazdasági Társulás jóvoltából

• a HAT HÓNAPRA elõfizetõk (108 lej) között:30 kg cukrot a SuperAlimente üzlet jóvoltából,MB Europa- gépkocsibiztosítástKinetic Center fizioterápiás-bérletet különleges, ünnepi Daniel-tortát sorsolunk ki

• a HÁROM HÓNAPRA elõfizetõk (54 lej) között:100 lejes vásárlási utalványt a Santec Kft. jóvoltábólvásárlási utalványt a Belmont Kft. jóvoltábólHypericum-termékeket 100 lej értékig sorsolunk ki.

Sorsolás: 2013. január 15.

2013-ban is olvassa minden nap a Szatmári Magyar Hírlapot és nyerjen!

Erdélyi Magyar MatematikaversenyAz Erdélyi Magyar Matematikaverseny

a IX-XII. osztályok számára immár 23 évefolyamatosan mûködik. Ezen versenymintájára az idén megalakult az ErdélyiMagyar Matematikaverseny az V-VIII.osztályok számára. A verseny tervezetételfogadta a tanügyminisztérium, és elké-szült a verseny szabályzata is. A versenymegyei szakaszát 2012. december 14 –

én, pénteken 13.30 órai kezdettel tartjáka Szatmárnémeti és környéke iskoláibólbejelentkezett tanulók számára. Aszervezõk nevében Kovács Bélamatematikatanár kér minden V-VIII.osztályban tanuló diákot, aki részt akarvenni a Matematikaverseny megyeiszakaszán, jelentkezzen az iskolájában amatematikatanáránál. Jelentkezési határ-

idõ: december 7-e. A benevezett tanulóknévsorát iskolánként december 10-én, 14óráig várják a Hám János Iskolaközponttitkárságára vagy a [email protected] e-mail címre. Érdeklõdni a0261/717180-as telefonszámon, vagy [email protected] e-mail címenlehet.

Sz. K. M.

Page 5: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 52012. december 8., szombat Sport

Laza mérkõzés lesza Rapid ellenKOSÁRLABDA

Utolsó hazai bajnoki mérkõzését játsz-sza ma 12 órától a Szatmárnémeti VSKnõi kosárlabda csapata, amely aSportlíceum Ady Endre utcai termében aBukaresti Rapid együttesét fogadja. Atalálkozó kimenetele nem lehet kétséges,a szatmáriak számára egy edzõmeccsnekis tekinthetõ a mérkõzés, hiszen a fõváro-siak eddig mindössze három gyõzelmetaratva a 12. helyen állnak a 15 csapatosbajnokságban, a VSK pedig egyvereséggel és 11 gyõzelemmel a harma-dik, a szintén hasonló mutatóvalrendelkezõ Târgoviºte és az ugyancsakegy vereséget jegyzõ, de két meccseltöbbet játszó Arad után. Ebben a helyzet-ben Dan Fleºeriu vezetõedzõ valószí -nûleg több lehetõséget biztosít azoknak,akik eddig keveset játszottak. A VSK a baj-nokság õszi idényének utolsó fordulójá-ban a jövõ hét végén Sepsiszentgyörgyönlép pályára. Az még nem az utolsó meccslesz az évben, ugyanis december 20-án,csütörtökön 18 órától a szatmáriak azAradot fogadják a Román Kupa negyed -döntõjének vissza vágóján, melyen márcsak matematikai esély lesz a továbbjutáskiharcolására, tekintve, hogy az elsõ,aradi meccsen a BC ICIM 81:51-re nyert.

Nemzeti Liga, 14. forduló: Szatmárné -meti VSK–Bukaresti Rapid, Brassói Olim -pia–Temesvári BCM Danzio, BukarestiCSM Sportul Studenþesc–AlexandriaiCSB Teleorman, Gyulafehérvári CSU–Ko -lozsvári U, Craiovai SCM–MarosvásárhelyiNova Vita, Târgoviºtei CSM–Sepsi -szentgyörgyi Sepsi SIC. Az Aradi BCICIM–Bukaresti Olimpia mérkõzést márkorábban lejátszották (78:33).

Fradi–Újpest lesz a búcsúmérkõzésLABDARÚGÁS

A tervek szerint a márciusi Ferencvá-ros–Újpest bajnoki mérkõzéssel zár be azÜllõi úti Albert Stadion. Az új arénátmagyar építészek tervezik, s lehetõlegmagyar cégekkel építtetnék meg, a befe-jezést pedig 2014 õszére prognosztizálják– többek között errõl beszélt pénteken aberuházást vezénylõ kormánybiztos, Für-jes Balázs. Elmondta, hogy öt körül lehetaz építésre pályázók száma, így aközbeszerzésnek több vesztese lesz, akikmegtámadhatják a döntést és a jogorvos-lat hónapos csúszásokat okozhat. „Deezen nem töprengek, azon dolgozunk,hogy a 2014-es õszt az új arénábankezdhesse a Ferencváros“ – fogalmazotta kormánybiztos, aki Kubatov Gáborklubelnökkel arról is egyeztetett, hogymárciusban a Fradi még a régi AlbertStadionban játszhassa meccsét azÚjpesttel.

Azt már korábban nyilvánosságra hoz-ták, hogy a gyõztes kivitelezõnek vállalniakell a jelenlegi létesítmény lebontását,valamint az új, legalább 22 ezer, de bel-földi meccsek esetén a vendég és a hazaiszektor állóhelyeivel 23 700 férõhelyes,fedett lelátójú stadion felépítését. A kiírásszerint az új létesítményt 90 fokkal elfor-gatják, ezáltal az épület tájolása ideálislesz, s a projekthez tartozik egy, aklubirodákat és a sportmúzeumot befo-gadó négyemeletes fejépület felépítése is,ez alatt háromszintes, 352 autó befogadá-sára alkalmas mélygarázs lesz. Az ajánlat-tételi határidõ december 13., a gyõztescégnek pedig a szerzõdéskötéstõlszámítva 18 hónapja lesz a kivitelezésre.

Az oldalt szerkesztetteRomász János

Kézdivásárhelyen dzsúdóznak a Szatmárnémeti Unio gyerekeiCSELGÁNCS

Öt cselgáncsozóval indult el tegnap dé-lelõtt Kézdivásárhelyre Terely Mihály, aSzatmárnémeti Unio vezetõedzõje, akinektanítványai immár tizedik alkalommalvesznek részt szombaton a szé kely - földi városban megrendezendõ korosz -

tályos megmérettetésen. A viadalt az U9,U10, U11 és az U13-as korcsoportokbanbonyolítják le, a szatmáriak a 13, illetve a11 éven aluliak között lépnek tatamira. Az

idõsebbek között Czerlau Jennifer (52 kg),Takács Atlanta (36 kg) és Domuþa Norbert(30 kg) indul, míg a fiatalabbak között StanDominic (30 kg) és Kincses Tamás (34 kg)méri össze tudását az ellenfelekkel.

A szatmári klubbal kapcsolatos hírmég, hogy az Unio két másik dzsúdósa, a21 éves Sámel Lóránd és a 19 éves ªereºCristian jelenleg a felnõtt válogatott buº-teni-i edzõtáborában készül, majd a jövõhéttõl Csíkszeredában, egészen a kará -csonyi ünnepekig. A fiúk a válogatott

élére nemrég kinevezett új vezetõedzõ, acsíkszeredai Dániel Albert irányításávalgyakorolnak, aki egyelõre három hóna-pos próbaidõre vállalta el a tisztséget. „Énmár vagy jó 15 éve ismerem Albertet,mielõtt elvállalta volna a kapitányi posz t -ot, az én véleményemet is kikérte. El-mondta, hogy szabadkezet kapott aszövetségtõl, de mindenesetre a fiata-lokra szeretne alapozni, mivel a szö vet -ségnél hosszú távra terveznek. Azel kép zelései jók, és mi, klubedzõk tá mo -

gat juk is a munkájában, amelyet ter mé -sze tesen majd az eredmények mi nõ-sítenek” – nyilatkozta lapunknak Terely.

A szakember egy volt másik tanítványa,az egyetemi tanulmányai miatt aKolozsvári CSM-hez igazolt Pándi Karolais a válogatottal készül Florin Berceanvezetésével, de amint Terely elmondta, ajövõ év elsõ felétõl nagyon valószínû,hogy nemcsak a kolozsvári egyesületénekfog versenyezni, hanem kettõs igazolású-ként volt klubjának, az Uniónak is.

A Steaua továbbjutott, a Vidi kiesettLABDARÚGÁS

Két román csapat is érdekelt lesz az Eu-rópa Liga jövõ évi kieséses szakaszában,miután a Bajnokok Ligájából átkerültKolozsvári CFR mellett csütörtök este aSteaua is bejutott a sorozat legjobb 32csapata közé. Lurenþiu Reghecampfegyüttesének az utolsó csoportmeccsenegy döntetlen is elég lett volna Koppen -hágában, és a csapat meg is sze rezte azegy pontot, így csoportelsõként jutotttovább, mivel a másik meccsen a Stuttgarthazai pályán kapott ki a Moldétól. A dá-niai meccsen a Steaua találatát a hazaibajnokság jelenlegi gólkirálya, Rusescuszerezte (73. perc), a hazaiak két perccela vége elõtt egyenlítettek Vetokele révén.

Magyar csapat nem lesz ott a legjobb32 között, mert bár a Videoton a nagy esõmiatt csak péntek este játszotta lelisszaboni mérkõzését, de mivel a másikmeccsen a Basel pontot szerzett a Genkotthonában, a belgák mellett a svájci csa-pat jutott tovább. A mezõnyben Né -metország képviselteti magát a legtöbbcsapattal, néggyel, az angoloknak és azolaszoknak három-három csapata lesz.

Európa Liga, 6. (utolsó) forduló: A cso-port: Young Boys–Anzsi Mahacskala 3-1,Udinese–FC Liverpool 0-1. A csoportvégeredménye: 1. Liverpool 10 pont, 2.Anzsi 10, 3. Young Boys 10, 4. Udinese 4.

B csoport: Hapoel Tel-Aviv–Academica2-0, Plzen–Atletico Madrid 1-0. A csoportvégeredménye: 1. Plzen 13 pont, 2. Atle-tico 12, 3. Academica 5, 4. Hapoel Tel-Aviv 4.

C csoport: AEL Limasszol–OlympiqueMarseille 3-0, Fenerbahce–Borussia Mön -chen gladbach 0-3. A csoport vége red -ménye: 1. Fenerbahce 13 pont, 2.Mönchengladbach 11, 3. Marseille 5, 4.Limasszol 4.

D csoport: Maritimo–FC Bruges 2-1, Gi-rondins Bordeaux–Newcastle United 2-0.

A csoport végeredménye: 1. Bordeaux 13pont, 2. Newcastle 9, 3. Maritimo 6, 4.Bruges 4.

E csoport: VfB Stuttgart–Molde 0-1, FCKöbenhavn–Steaua 1-1. A csoportvégeredménye: 1. Steaua 11 pont, 2.Stuttgart 8, 3. Köbenhavn 8, 4. Molde 6.

F csoport: Dnyipro Dnyiptropetrovszk–AIK Stockholm 4-0, Napoli–PSV Eindho-ven 1-3. A csoport végeredménye: 1.Dnyi pro 15 pont, 2. Napoli 9, 3. Eindho-ven 7, 4. AIK 4.

G csoport: Genk–Basel 0-0. A SportingLisszabon–Videoton mérkõzést tegnapeste játszották. A csoport állása: 1. Genk12 pont, 2. Basel 9, 3. Videoton 6, 4.Sporting 2.

H csoport: Internazionale–Neftci 2-2,Partizan Belgrad–Rubin Kazany 1-1. A cso-port végeredménye: 1. Rubin 14 pont, 2.Internazionale 11, 3. Partizan 3, 4. Neftci 3.

I csoport: Olympique Lyon–HapoelKiryat Shmona 2-0, Athletic Bilbao–SpartaPrága 0-0. A csoport végeredménye: 1.Lyon 16 pont, 2. Sparta 9, 3. Bilbao 5, 4.Hapoel 2.

J csoport: Maribor–Lazio 1-4, Totten -ham Hotspur–Panathinaikosz 3-1. A cso-port végeredménye: 1. Lazio 12 pont, 2.Tottenham 10, 3. Panathinaikosz 5, 4.Maribor 4.

K csoport: Rapid Wien–Metaliszt Harkiv1-0, Bayer Leverkusen–Rosenborg 1-0. Acsoport végeredménye: 1. Metaliszt 13

pont, 2. Leverkusen 13, 3. Rosenborg 6, 4.Rapid 3.

L csoport: Levante–Hannover 2-2,Twente–Helsingborg 1-3. A csoportvégeredménye: 1. Hannover 12 pont, 2.Levante 11, 3. Helsingborg 4, 4. Twente 4.

A legjobb 32 mezõnye: Liverpool, Anzsi,Plzen, Atletico Madrid, Fenerbahce, Mön -chen gladbach, Bordeaux, Newcastle,Steaua, Stuttgart, Dnyipro, Napoli, Genk,Basel, Rubin Kazany, Internazionale, Lyon,Sparta Prága, Lazio, Tottenham, Harkiv,Leverkusen, Hannover, Levante, DinamoKijev, Olimpiakosz, Zenit, Ajax, Chelsea,BATE Boriszov, Benfica, Kolozsvári CFR. Asorsolást december 20-án, a svájciNyonban tartják.

A párbajtõrözõk is pástra lépnekVÍVÁS

A tõrözõk múlt heti viadala utánszombaton és vasárnap a párbajtõrözõkszámára is megrendezik a December 1Kupát, amelyet az egykori Elõre Kupautódaként immár 35. alkalommalszerveznek meg Szatmárnémetiben.„Valamikor az ország egyetlenkorosztályos versenye volt, most márországos bajnokságok is léteznek. Jövõrea jelenlegi három korosztály melletttervezzük egy negyedik programba ikta-tását is, a 10 évesek korosztályát” –mondta Csiszár Ferenc mesteredzõ.

A Sportklubnál a Csiszár és Nagy Leheláltal felkészített gyerekek közül mindenkiindul, aki már fogott fegyvert, ez számszerint több mint 30 párbajtõrözõt jelent.A hazaiak mellett jönnek még vívók Cra-iováról, Marosvásárhelyrõl, Nagybányárólés Nagyváradról, külföldrõl pedigMagyarországról, Szlovákiából és

Ukrajnából, az összlétszám több mint 100fõ lesz. Szombaton a 12 és 16 éves fiúk,valamint a 14 éves lányok lépnek pástra,vasárnap pedig a 12 és 16 éves lányok,valamint a 14 éves fiúk mérik összetudásukat. A 16 éves korosztályküzdelmeit a szatmári vívóiskola atyjánakaz emléke elõtt tisztelegve, a CsiplerSándor Emlékverseny keretébenrendezik meg.

Csiszár Ferenc számára egyébként méglesz egy verseny ebben az esztendõben,ugyanis jövõ csütörtökön tanítványával,Amalia Tãtãrannal együtt a németországiLaupheimbe utazik, ahol szombaton azév utolsó ifjúsági Világkupa-versenyétrendezik meg. A júliusban 18. életévét be-töltõ lány legutóbb a spanyolországi Bur-gosban lépett pástra ifi Világkupán, ott jólszerepelt, hiszen a 90 fõs mezõnyben ahetedik helyen végzett, bár ugyanezen aviadalon tavaly a dobogó harmadik fokáraállhatott fel.

Eldõlt: 2020-ban városokban az EbLABDARÚGÁS

Gianni Infantino, az EurópaiLabdarúgó Szövetség (UEFA) fõtitkáracsütörtök este bejelentette, hogy a 2020-as kontinensviadalt szerte Európában,különbözõ nagyvárosokban rendezikmeg.

A sportvezetõ közlése szerint a nyolcesztendõ múlva rendezendõ eseményrea városok kiválasztásának folyamata jövõév elején kezdõdik és több mint egy évmúlva, 2014 tavaszán születik döntés ahelyszínekrõl. Hozzátette, ez a döntéscsak 2020-ra vonatkozik. A Michel Platinielnöktõl származó javaslat, amelyet júni-usban a lengyel-ukrán közös rendezésûEb-n osztott meg a nyilvánossággal, azUEFA közlése szerint a nemzetiszövetségekkel folytatott konzultációksorán különösen pozitív fogadtatástkapott. A háromszoros aranylabdás fran-cia UEFA-vezér akkor azzal érvelt ötlete

mellett, hogy ez gazdaságilag kevésbémegterhelõ a rendezõk számára, ugyanisegy adott országnak nem kell tízrepülõteret vagy stadiont építenie. BárInfantino nem említett konkrétumokat,de a szaksajtó már tudni véli, hogy 13ország 13 városa lesz a házigazda, aMundo Deportivo spanyol lap szerint akövetkezõ városok: Isztambul, London,Párizs, Madrid, Róma, Berlin, Athén,Moszkva, Kijev, Amszterdam, Brüsszel,Basel és Zagreb.

Mostanáig egy vagy közösen két országadott otthont a négyévenkénti futballtor-nának. A következõ, 16-ról 24 csapatosranövelt Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban. A 2020-as Eb iránt Törökországérdeklõdött, illetve Skócia, Wales ésÍrország tervezett közös pályázatot. Atörökök azonban csak akkor kandidáltakvolna, ha Isztambul alulmarad a 2020-asnyári olimpia rendezéséért folyóversenyben.

Rusescu gólja a továbbjutást jelentette a Steaua számára Koppenhágában

Page 6: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

6 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatVidéki panoráma

Komoly büntetések járnak a lovak okmányainakszabálytalan kezeléséért A hét folyamán Bohonyi Jánossal, az Állattenyésztési és Szaporodástani Hivatal megyei igazgatójával beszélgettünk és kértük, hogyszámoljon be nekünk az újonnan törvénybe iktatott fajtanemesítési és beazonosítási szigorlatok jelenlegi formájáról.

Októberben hagyták jóvá azt asürgõsségi kormányrendeletet, amely aháziállatok (lovak, szarvasmarhák,sertések, juhok és kecskék) beazonosítá-sát és az országos adatbázisba történõ be-vezetését szabályozza, illetve ezekelmulasztása esetén a magán gaz -daságokra és bejegyzett gazdaságokrakiszabható pénzbüntetéseknek mértékétis szabályozza.

A 2012/191-es számú kormányrendeletértelmében a magángazdaságokbantartott lovak, szarvasmarhák, sertések,juhok és kecskék beazonosítását a körzetiállatorvosok végzik, kivételt képeznek afajlovak. A lovak esetében az országosadatbázisba bevezetett lóútlevelekkiállítását és az adatkezelést az OrszágosFajtanemesítési és SzaporodásbiológiaiHatóság megyei kirendeltségei, míg atöbbi háziállat esetében ezt a feladatot akörzeti állatorvosok végzik. Amennyibenváltozás történik az állatok tulajdonjogátilletõen (adásvétel, örökösödés, eltûnés,elhullás), a tulajdonos köteles azonnal je-lezni annál a hatóságnál, amely az illetõállat törzskönyvét vagy útlevelétkibocsátotta – mondta el Bohonyi János.

Pénzbüntetések az okmányokszabálytalan kezelése esetén

Továbbá a Fajtanemesítési ésSzaporodásbiológiai Hatóság különbözõkategóriájú büntetéseket szabhat ki azok-ban az esetekben, ha az állattulajdonosokszállítási okmányok nélkül vagy hamisútlevéllel szállítják állataikat, vagy ha azilletõ állatok beazonosítatlanok, vagy azáruba bocsátott állatok azonosítómikrochipje eltávolításra került. Ezekértelmében a következõ pénzbüntetések

szabhatóak ki: abban az esetben, ha alótulajdonos elmulasztja a ló beazonosí-tásának kérelmezését és az országos adat-bázisba való iktatását, valamint az adatokfrissítését, 500 lejtõl 1 000 lejig terjedõbüntetés szabható ki, ugyanígy büntetikaz eladott vagy elhullott ló útlevelénekmaximum hét napon belüli leadásánakelmulasztását is.

A ló tartása, eladása vagy tulajdonbavétele az útlevél adatainak frissítésénekelmulasztásával, illetve adásvétel eseténaz útlevél visszatartása 800 lejtõl 1 200lejig terjedõ büntetést von maga után.

1 000 lejtõl 1 400 lejig terjedõ büntetésszabható ki abban az esetben, amikor aló útlevelének bemutatását megtagadja agazda.

1 200 lejtõl 1 600 lejig terjedõ bünte-tést szabhatnak ki, amikor a ló beazono-sítására beültetett mikrochipetmegron gálják vagy eltávolítják, a lólevágásának kivételével.

1 600 lejtõl 2 000 lejig terjedõ bírságilleti azokat, akik hátráltatják a hatóságokmunkáját a ló beazonosításának ellenõr-zése során.

A legsúlyosabb pénzbeli büntetéseket

azokban az esetekben róják ki, amikor ahiányos dokumentumokkal rendelkezõlovakat vágóhídra viszik, illetve ha alevágott ló útlevelének 48 órán belülivisszajuttatását a szakhatóságokhoz elmu-lasztják. Ez a büntetés 3 000 lejtõl 6 000 lejig terjedõ összegben szabható ki– tájékoztatta lapunkat Bohonyi János.

A szabálysértések tényének meg -állapítása és a pénzkifizetések mérté ké -nek kiszabása az Állategészségügyi ésÉlelmiszerbiztonsági Hatóság orvosainakhatáskörébe tartozik a szarvasmarha-,sertés-, juh- és kecskegazdák, illetve gaz-

daságok esetében, míg a fajlovaknál ez aFajtanemesítési és SzaporodásbiológiaiSzakhatóság megyei kirendeltségeszakfelügyelõinek a feladata. A kiszabottpénzbüntetésnek a felét kell kifizetniabban az esetben, ha a kifizetés helybentörténik, illetve a jegyzõkönyvkiállításától vagy kézbesítésétõl számítottidõ nem haladja meg a 48 órát – egészí-tette ki beszámolóját Bohonyi.

Hobbyszférába szorul a lovak tartása

Továbbá azt is megtudtuk, hogymegyénkben is egyre inkább a hobbyszfé-rába szorul a lovakkal való foglalkozás,ugyanis egyre kevesebben dolgoznaklóval vontatott munkagépekkel a mezõ -gazdaságban. Sokan már csak lovaglásravagy kedvtelésbõl tartanak lovakat, fõkéntazért, mert tartásuk és gondozásuk iskomolyabb anyagi háttérre szorul.

Az õsz folyamán megyénkbenlovasbemutatót rendeztek, egészenpontosan Oroszfaluban, így ezen alkalomlehetõséget nyújtott arra, hogy azérdeklõdõk megcsodálhassák a megyelóállományának legszebb példányait, ésbetekintést nyerhessenek ennek avilágnak a szépségeibe is. Ez a lovaskiállítás a Szatmárpálfalvai PolgármesteriHivatal, valamint az oroszfalui ortodoxlelkész, Breban David Ioan támogatásávaljött létre. Megyénkben egyre kevesebbentartanak fajlovakat, viszont érdemesmegemlítenünk a csanálosi Jakab urat,akinek nagyon szép sportlovai vannak,vagy az oroszfalui lelkészt, Breban DavidIoant, akinek félnehéz fajlovai vannak –egészítette ki beszámolóját BohonyiJános.

Bajnai Botond

Az APIA fizeti az utolsó részletet A Mezõgazdasági Vidékfejlesztési és

Halászati Kifizetési Ügynökség (APIA) márfolyósítja a gazdálkodók, illetve farmerekszámára a területalapú támogatás utolsórészletét. Pintea Viorel, a MezõgazdaságiVidékfejlesztési és Halászati KifizetésiÜgynökség igazgatója felhívta korábbana figyelmet arra, hogy azok a gazdálko-dók, akik támogatást igényelnek, nagyonfigyeljenek arra, hogy pontos, arealitásnak megfelelõ adatokat adjanakle, továbbá nem szabad semmiféle adós-sággal rendelkezzenek az állam felé. AzAPIA európai uniós pénzekbõl finanszí-

rozza a támogatásokat, összesen 1 mil li -árd 40 millió euróról van szó, ami 8, 7millió hektár támogatását fedezi. A gaz-dálkodók az októberi hónap végénkapták meg a támogatás elsõ részletét. Azutolsó részletet sokkal hamarabb tudtákfolyósítani, mivel az elsõdleges terv az azvolt, hogy csak december elsõ heteibenlesz erre lehetõség, de ehhez képest akifizetések már november 28-án elkez-dõdtek. Összesen 22 457 gazdálkodónak,22 820 millió lejt utalnak át, továbbá 74 000 mezõgazdász 72 millió lej támo -ga tást kap. Azok a gazdálkodók, illetve

mezõ gazdászok is megkapják a támo -gatást, akik 2009. december 31-ig beru-házási szerzõdést írtak alá vagy esetlegbérbe adták földjüket. Emellett megka -pják a 2011-es évre szóló életjáradékotazok a mezõgazdászok, akiknek rendbenvoltak a papírjaik 2012. március 1. és au-gusztus 31. között. Az ügynökség átutaljaa szárnyas- és sertéstenyésztõknek járóállami támogatást is. A támogatásokatmegpróbálják majd a mezõgazdaságiterületek szempontjából növelni, ez 700-tól 1 200 lejig terjedhet ki.

B. G.

Éjszakai ragadozó a városbanNémely állatfajok megszokták és alkal-

mazkodtak az ember jelenlétéhez és avárosok sürgés-forgásához. Tökéletespélda az ilyen állatokra az erdei fülesba-goly, tudományos nevén Asio otus.Közép-Európa egyik legelterjedtebb ba-golyfaja, mindemellett szigorúan védettfaj.

Az erdei fülesbagoly, nevéhez hûen fõ-képp az erdõk lakója, de a városizöldövezetekben is gyakran elõfordul.Költésre más madaraktól, fõleg vetésivarjútól foglalt fészket használ. A tél el-jöttével a környékrõl több példánya isbeköltözik a városokba, ugyanis a városikörnyezet jobb életfeltételeket biztosítszámukra. Így a településekenkönnyebben találnak élelmet (aprórágcsálókat, énekes madarakat) és avárosi klíma néhány fokkal melegebb. Atél végéig, március elejéig maradnak,majd visszatérnek az erdõkbe. Avárosokban a fák ágain húzódnak megszinte észrevétlenül.

Szatmárnémetiben évente több százpéldányát figyelték meg az ErdélyiKárpát Egyesület – Szatmárnémetiszakértõi. Elõfordul a Kossuth-kertben,a strand fáin, de az eldugottabbutcácskákban és kertekben is, ahol nemzavarják õket.

Amint azt Kiss István, az Erdélyi KárpátEgyesület – Szatmárnémeti madarászszakértõje elmondta: „a fülesbaglyottekinthetjük a városok egyik jótevõjénekis, hiszen fõ táplálékát rágcsálók képezik.

Természetes módon tisztítják városunkata kártevõktõl, így nem szükséges az em-berre is veszélyes vegyi anyagok haszná-lata ezek irtására.” Prédáját kitûnõ látásaés hallása segítségével ejti el.

A már megragadott táplálékot a hor-gas, hegyes és éles csõre, valamintkarmai segítségével öli meg és fogyasztjael. Az emberhez hasonlóan társas lény.Ameddig a nõstény költ, addig a hímszerzi meg a szükséges táplálékotmindkettõjük számára. Rendszerint anõstény 4 – 6 tojást rak le. A fiókákategyütt nevelik, ezek önállósulásáig.

Öt trichinellával fertõzött sertést találtakA Szatmár Megyei Állategészségügyi és

Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság(DSVSA) munkatársai november 30. ésdecember 6. között több kereskedelmiés háztáji gazdaságot ellenõriztek, számszerint 57-et. Ismét ellenõrizték azélelmiszeripari lerakatokat, boltokat, azétkezdéket, az óvodákat, a cukrászdákat,a pékségeket, a tej- és húsfeldolgozó üze -meket, állatpatikákat, valamint vásárokat,piacokat. Meggyõzõdtek arról, hogy meg -vannak-e a bejegyzési iratok, illetve amegfelelõ higiéniai körülmények, to váb -bá az állatok egészségügyi papírjai. Azélelmiszerek ügyében pedig a csomago-lást, a címkézést, a szállítási körül mé nye -ket, valamint minden esetben a mun -kavédelmi eszközöket is ellenõrizték.

Sok esetben nem tartották be az elõírtkörülményeket, ezért az igazgatóságmun katársai a héten összesen 2 200 lejbüntetést szabtak ki. Ebben a pe rió dus -ban összesen öt trichinellával fertõzöttsertést találtak a megyében, Batizon, Bör-velyben, Mezõpetriben és kettõt Szat már -ud variban. Összesen 900 kilogrammfer tõzött húst foglaltak le az igazgatóságmunkatársai, 8 550 lej értékben. Atrichinellára vonatkozó vizsgálati díj11,16 lej plusz áfa. A Szatmár MegyeiÁllategészségügyi és ÉlelmiszerbiztonságiIgazgatóság munka tár sai külön felhívjákaz állattartók figyelmét, hogy az egészsé-ges állattartás ér dekében tartsák be azelõírt sza bá lyo kat, máskülönben nemtudnak ré szesülni semmilyen állami

támo ga tásban. Ter mé szetesen az ellenõr-zések folytatódnak majd a továbbiakbanis annak érdekében, hogy megóvják alakosság és nem utolsósorban az állatokegészségét is. A hétvégén trichinellózisvizsgálatra vihetnek húst a SzatmárMegyei Állategészségügyi és Élel miszer -biztonsági Igazgatóság több körzetébe is.Szatmárnémetiben az 1-es számú kör -zethez, a nagypiac mellé, a Martirilor De-portaþi utcába, a 3-as szá mú körzethez akispiac mellé, a Párizs ut cába, továbbá azigazgatóság 2-es számú körzete is igénybevehetõ, ami a volt Someºana tejgyár be-járatánál talál ható. Ma 8-15 óra között,vasárnap pedig 8-14 óra között vihetnekhúst trichinellózis vizsgálatra a felsoroltkörzetek bármelyikéhez.

Page 7: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 72012. december 8., szombat Egészségvilág

Bizonyára Ön is gyakran érzi, hogy ahétfõ reggel súlyosan károsítja az egés-zségét. Hogy ez mennyire igaz, mártudományos kutatások is alátámasztják.Szakértõk szerint hétfõn 20%-kalnagyobb az esély a szívinfarktusra, minta hét többi napján. Egy, a Tokiói NõiOrvos tudományi Egyetemen végzetttanulmány szerint az emberek jelentõsrészénél vérnyomás-emelkedés figyelhetõmeg a hétfõi napon. A kutatás során 175nõt és férfit vizsgáltak egy héten át. Azeredmények azt mutatták, hogy a nemdolgozó kontrollcsoport esetébenvérnyomás-emelkedés nem voltmegfigyelhetõ, míg azoknál az alanyok-nál, akik munkába jártak, egyértelmûenkimutatható volt a különbség a hét többi

napjához képest. Amint a BritSzívalapítvány képviselõje elmondta, ahét más napjaihoz képest valóban többszívroham fordul elõ hétfõn - mindezpedig vélhetõen a munkahelyi stresszszámlájára írható. Ám hozzátette, hogy atovábbi eredmények érdekében nagyobbés jobban kontrollált vizsgálatok ra vanmég szükség. Egy másik tanulmányszerint azonban nem a hétfõ, sokkal in-kább a szerda a hét legsötétebb napja. AKaliforniai Egyetem szociológus professzora szerint az öngyilkosságok25%-a szerdán történik, 14-14%-uk pedighétfõn, illetve szombaton. A professzoráltal végzett tanulmány megállapította,hogy szerda elmúltával az öngyilkosságkockázata felére esik vissza, ugyanis

statisztikai adatok szerint csütörtökönvan rá legkisebb esély – mindössze 11%.Korábban valóban a hétfõi napokontetõzött az öngyilkosság, ám napjainkbanaz emberek az internetnek köszönhetõenjóval kevésbé vannak elzárva a külvilágtóla hétvégéken. Így sokak számára márnem a hétvégi magány adja meg az utolsólökést az öngyilkossághoz, sokkal inkábba munkahelyi stressz. Ez pedig avizsgálatok szerint a hét közepe tájántetõzik. Nem nehéz kitalálni, hogyszombaton-vasárnap az alkoholmérgezésrizikója fokozódik. A hétvégén, illetveünnepnapokon sokan stressz oldáskéntjóval nagyobb mennyi ségû alkoholt fo-gyasztanak, mint amennyit szervezetükképes lenne lebontani.

A hét napjainak kockázataHa szépségápolásról van szó, igen

könnyû túlzásba esni, hiszen az emberszeretné a legjobb formáját hozni,különösen, ha fontos eseményrõl vanszó, és különlegesnek szeretne tûnni. Atökéletesség hajszolása azonban néhateljesen felesleges, az ellenkezõ nemugyanis sokszor többre értékeli akevesebbet és a természeteset. Mi az, amiinkább taszítja a férfit, mint vonzza, alegnagyobb igyekezet ellenére is? Bár-mennyire is szeretné valakikihangsúlyozni elõnyös oldalait, ebbõlbõven elég egyet elõtérbe helyezni, és aztis diszkrétebben.

A túl erõs smink TV-stúdióba való.Szuper, ha valaki megtalálta a rá jellemzõillatot, melyrõl könnyen beazonosíthatjáka barátai, de a túl nagy mennyiségbenhasznált parfüm közelében nem lehetmegmaradni. A hosszú és túl díszesmûköröm nagyon közönséges, ráadásulnehéz elképzelni, hogy bármit is lehessenvele csinálni.

Bárcsak ne kellene szót ejteni a tetováltszemöldökrõl, de sajnos még mindigsokan mászkálnak vele az utcán. Hiábaszép a vonal, nagyon természetellenes

lesz a hatása. A jó frizura fontos, de csakakkor, ha a férfi beletúrhat. Egyikõjüksem szereti a túlzselézett vagy -waxozotthajat.

Mitõl menekül egy férfi?

A megtermékenyített petesejt osztó -dásáról készülõ gyorsított felvételeksegíthetik az orvosokat annak eldöntésé-ben, hogy melyik embriókat ültethetik bea vetélés kisebb kockázatával a mes -terséges megtermékenyítés során. Ame-rikai kutatóknak a Nature tudo mányosfolyóiratban közzétett eredménye szerinta sejtosztódás videón való nyomonkövetése lehetõvé teszi, hogy megállapít -sák, melyek az egészséges genetikaiállományú sejtek, és melyek hordoznakabnormális számú kromoszómát. Örökítõanyagunk, a hosszú DNS-mole kula kom -pakt csomagokba szervezõdve van jelena sejtekben, ezek a kromo szómák. Az em-bernek normális esetben 23 párkromoszómája van, ám genetikai balesetkövetkeztében elõfordul, hogy valamelyikkromoszómából több van (például aDown-kór esetében), de lehet kevesebbis. Vannak olyan kromoszó maszám- vá -ltozások is, amelyek össze egyeztethetet -lenek az élettel, ilyenkor vetélés vagyhalvaszületés következik be. A kutatókszerint a többlet vagy hiányzókromoszómák meglepõen nagy arányban

fordulnak elõ, akár az embriók háromne-gyedét is érintheti ilyen rendellenesség.Ez lehet az oka annak, hogy a terhességek50-75 százaléka nem valódi, hanemúgynevezett kémiai terhesség, ami azt je-

lenti, hogy az embrió abortálódikközvetlenül a méhfalba való beágyazó-dása után. Sok nõ ilyenkor nem is szereztudomást arról, hogy egyáltalán teherbeesett.

A természetes megtermé kenyülés ese-tében ezzel nincs mit tenni, ám amesterséges megtermékenyítésnél igenfontos lenne, hogy genetikailag egészsé-ges embriókat ültessenek be az anyaméhébe, hogy minél kisebbre csökkent-

sék a vetélés kockázatát. Renne ReijoPera, a Stanford Egyetem õssejtkutatójacsoportjával 75 korábban egysejtesállapotban le fa gyasz tott embrióosztódását fotózta négy napon át. Amikroszkóp segítségével készült felvéte-leket 5 percenként kattintották el, majdebbõl állították össze a time-lapse videót.A 75 megter mé kenyített petesejt közül 53élte túl a négy napnyi osztódást, amelyvége a zigóta állapotot jelenti az embrio-nális fejlõdésben. Ezek közül 45 zigótáttudtak genetikai elemzésnek alávetni, éskiderült, hogy 75 százalékukban (34zigóta) hibás volt a kromoszómák száma.A videó megmu tatta, hogy az egészségessejtek nagyjából azonos ütembenosztódtak, míg az abnormális sejteknél azosztódás hol gyorsabb volt, hol lassabb.Az osztódás idõzését nyomon követve,majd a kapott adatokat összevetve más,ab normalitásra utaló jelekkel meg -bízhatóan meg lehet állapítani, hogy melysejtekben tér el a kromoszómák száma anormálistól - idézte a kutatókat aLiveScience címû tudományos ismeret-terjesztõ portál.

Az embrió viselkedése jelzi a vetélés kockázatát

Sikeresen diagnosztizálta a páciensekleheletébõl a bélrákot egy új típusú szûrõteszt. A vizsgálati eljárásban a mû -szer olyan vegyületeket észlel, amelyeketa daganat aktivitása nyomán lehelnek kiaz érintett betegek. A British Journal ofSurgery címû szakfolyóiratban ismerte-tett tanulmány szerzõi szerint 76 szá za -lékos biztonsággal állapította meg a teszt,hogy van-e a vizsgált személynek béltu-morja. Légzésteszten más betegségek ese-

tében is dolgoznak a kutatók, használataszóba jöhet például a tuberkulózis, a cu-korbetegség és különbözõ típusúrákbetegségek diagnózisánál is. Jelenlegszékletvizsgálattal tesztelik a bélrákot, áma vér jelenléte a székletben nagyon sokesetben nem jelent valójában rák be -tegséget, ezért ilyenkor további, invazívvizsgálatokat végeznek el. A lehelettesztazon alapul, hogy daganat jelenlétébenspecifikus szerves vegyületek keletkeznek

a szervezetben, amelyek egészséges em-bereknél kis valószí nû séggel vannakjelen. A dél-olasz Bari városánakkórházában a kutatók 37 bélrákospáciens, valamint kontrollként 41 egész -séges ember leheletét elemezték az újmódszerrel. Az elsõ tesztek 85 százalékosbiztonsággal azonosították a rákbetegembereket, a késõbbi követéses tesz tek -kel együtt pedig átlagosan 76 százalékospontosságú volt a módszer.

Leheletbõl diagnosztizálható a bélrák

Számos ponton megváltoztatta az Ame-rikai Pszichiátriai Társaság a mentálisrendellenességekrõl szóló referencia -könyvét a hétvégén megtartott éveskonferenciáján. Kikerült az autizmusenyhe változata, az Asperger-szindrómamint önálló kórkép, valamint nem számíttöbbé betegségnek a transznemûség,ugyanakkor bekerült például az evésro-ham és a kényszeres felhalmozás. Amentális zavarok diagnosztikai ésstatisztikai kézikönyve címû alapmû -amelynek idáig érvényes kiadását DSM-IVnéven ismerték a szakemberek - 1994-ben esett át legutóbb komolyabbváltoztatásokon.

A könyv változtatásait a szakmábanrendszeresen hosszas, éles viták övezik.Az Asperger-szindróma nem a kötetbõlkerült ki, csak az autizmus spektrumzavarcímszava alá sorolták. Bekerült arendellenességek közé a rohamszerûevés, a kényszeres felhalmozás és az akuthangulatkontroll-zavar, amelyet olyangyerekek esetében diagnosztizálnak, akiklegalább egy éven keresztül, hetentelegalább háromszor súlyosan hisztiznek.Ezt, a röviden DMDD-nek emlegetettállapotot korábban már számosankritikával illették, mivel az olyan zsáklehet, amelybe számos viselkedéstípusbelegyömöszölhetõ, akár például az is, ha

egy gyerek kiborul egy elvesztett tárgymiatt, ha nem írta meg a házifeladatát,vagy ha dühös, mert szétbomlott a copfja.A depresszió meghatározása szélesebbértelmezést nyert, mivel a közeli hozzá-tartozó elhunyta immár nem kizárótényezõ. Bekerült a DSM-V-be egyrendkívül ritka jelenség, a bõrcsipkedés- vagyis a bõr kényszeres tépkedése, amiszövetkárosodással jár.

Az ennél sokkal gyakoribbtrichotillomania, vagyis hajtépés márrégen szerepel a listákon. Annak ellenére,hogy a pszichiátriai kamara tagjainaknagy része szorgalmazta, mégsem lettönálló kórkép a hiperszexuális zavarból,vagyis a szexfüggõségbõl. A mostaniváltoztatásnak hosszú távú hatásailesznek: az a kérdés ugyanis, hogy miszámít mentális betegsének, sok millióember - elsõsorban amerikai - életét be-folyásolhatja. David Kupfer pszichiáter, aDSM-V szerkesztõbizottságának elnökemegállapította, hogy a jelenlegikézikönyv szám szerint ugyanannyi zavartlistáz, mint eddig. Ezzel cáfolta a korábbikritikákat, amelyek szerint a pszichiátriaa DSM-5-tel növekvõ számban megjelenõszemélyiségtulajdonságot és viselkedéstpatologizál, és ezzel szükségtelenülgyógyszeres kezelésre ítéli ezeket azállapotokat.

Megváltozott a pszichiátria bibliája

Az amerikai Betegségellenõrzési ésMegelõzési Központ (CDC) adataiszerint az amerikaiak mintegy 10százaléka állítja, hogy krónikus álmat -lanságban szenved.

A piacon most is léteznek készít -mények a rendel lenes ség ellen, ezekazonban nem mindenki esetében válnakbe, ráadásul olyan mellékhatásokkal isjárhatnak, mint az alvajárás, nappaliálmosság vagy zavaro dottság.

Az orexin receptor antagonista gyógy-szer másképp hat, mint ezek a gyógysze-rek. A kutatást vezetõ orvos elmondta, akísérleti gyógyszer az alvási képességetbefolyásoló agyi vegyületeket célozza. Akísérletben 254 egészséges felnõtt vettrészt, akik elsõdleges álmatlanságbanszenvedtek, vagyis inszomniájukat nemvalamilyen alap testi, illetve mentálisrendellenesség okozza. A páciensek négy

hétig szedték az említett új gyógyszernégy különbözõ dózisának valamelyikét,majd további négy hétig placebót kaptak.Alvásukat alváslaboratóriumbanvizsgálták.

A kutató csoport azt mutatta ki, hogy azalanyok valamivel jobban aludtak agyógyszernek köszönhetõen, bár a javu-lás nem számít drámai mértékûnek. Akísérleti gyógyszer hatásának mértéke ahagyományos álmatlanság elleni gyógy-szerekéhez hasonlítható, azonban vanegy jelentõs fejlemény.

A gyógyszer az ébrenlétért felelõsorexin agyi vegyületeket célozza. Mivel atöbbi álmatlanság elleni gyógyszerszélesebb körben hat az agyra, számosmellékhatással járhatnak. Az orexinreceptor antagonista viszont a kísérletsorán nem okozott súlyos mellékha -tásokat a résztvevõkben.

Ígéretes az álmatlanság ellenikísérleti gyógyszer

Page 8: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

8 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatGyereksarok

Mikulás idén is eljött a Szatmári Magyar Hírlap szerkesztőségébe,

miután kihúzta a három szerencsés nyertest, levette válláról nehéz

puttonyát, leült megpihenni és közben hosszasan elgyönyörködött a

beérkező, sok szép rajzos képeslapban. Rengeteg képeslap érkezett,

ezért csak annyit tudott kiválasztani – azt is a szerencsére bízva,

találomra! – amennyi a mai gyerekoldalba belefért.

Az alábbi gyermekek rajzai díszítik az oldalt: Erdődi Petra (9), He-vele Hunor (6), Ádámkó Bence (7,5), André Dániel (6), BaranyaiBarbara (7,5), Csendes Evelin Rebeka (10), Dani Alexandra (10),Dolhai Rebeka (10), Jetkó Petra (12), Kaplony Bence (8), KeizerPatrik (8), Kétszem Dóra Rebeka (7), Király Edgárd (9), KissAntónia Jázmin (4), Kovács Dolores Vivien (7), Kovács Norbert(12), Magdas Hanna (8), Magyar Ábel (7), Máté Nyíri Tamás(10), Moroz Arni (10), Oláh Júlia (6), Pató Brigitta (7), Pató Re-beka (4), Reskó Eszter Abigél (9), Schmutz Patrícia (10), SzabóBoglárka (9), Szilágyi Csongor (6), Tüzes Blanka (7), TüzesLaura (9).

Page 9: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 92012. december 8., szombat Konyha

KonyhamûvészetNarancs

A legnépszerûbb déligyümölcs, tele antioxidánssal és C-vitaminnal, és legalább annyira sokoldalúan felhasználható, mint a cit-

rom.  Két csoportját különböztetjük meg: az édes narancsfajtákat (pl. Navel, Valencia), melyeket nyersen is fogyaszthatunk, illetve

a keserû fajtákat (pl. Sevilla, Bergamott), melyek csak valamilyen módon elkészítve válnak fogyaszthatóvá. A narancsot magában

ehetjük, gyümölcssalátába keverhetjük, dzsemet készíthetünk belõle. Frissen facsart levét megihatjuk, süteményeket ízesíthetünk

vele, csakúgy, mint a lereszelt héjával. A narancs kitûnõen illik egyes húsokhoz is (pl. csirkéhez, kacsához, halhoz).

Néhány szó a héjról: a narancs héját két részre osztják. A külsõ, narancsszínû réteg, amit általában lereszlenek, tartalmaz illóolajat,

ezért is olyan illatos. A másik, az ez alatt lévõ fehér rész, amirõl mindenkinek az jut eszébe, hogy keserû és tanácsos eltávolítani.

Viszont gyomorerõsítõ, emésztést serkentõ, étvágyjavító és vértisztító hatású. Egy különleges, nyugat-indiai szigeteteken termõ

fajta héja a kürasszó kéreg, amelybõl a “Curaçao” néven ismert likõrt készítik. Közepes pektintartalma miatt sûrûbb dzsem, lekvár

csak hosszabb fõzési idõvel, más magas pektintartalmú gyümölcs vagy zselésítõ anyag hozzáadásával fõzhetõ.

Narancstorta:

Hozzávalók (8 fõ)A tésztához: 4 tojás; 3 ek liszt; 1 ek

kukorica keményítõ; 5 ek cukor; 2 ekkakaó; 1 ek instant kávé; 3 ek durváravágott dióbél; 1 citrom reszelt héja; 1narancs reszelt héja; 5 dkg vaj.

A krémhez: 1 citrom reszelt héja; 1narancs reszelt héja; 2 narancs leve; félcitrom leve; 2 tojás; 15 dkg cukor; 1 ekkukorica keményítõ; 10 dkg vaj.

Díszítéshez: 1 narancs.A tészta elkészítése: A tojások habját

pár csepp citromlével és a cukorralkemény habbá verjük. Hozzáadjuk atojások sárgáját, majd kanalanként lazánhozzákeverjük a lisztet és a keményítõt.Hozzáadjuk a kakaót és a kávét. Hozzáre-szeljük a narancs és a citrom héját,valamint hozzáadjuk a diót. Legvégülhozzáadjuk az olvasztott vajat is. Kiva -jazott, zsemlemorzsával szórt torta -formába öntjük. Forró sütõbe tesszük, 5perc után takarékra kapcsolunk és készresütjük a tésztát. A formában hagyjukkihûlni, közben elkészítjük a krémet. Atésztát hidegen kettészeljük, bele- ésrákenjük a krémet. Hûtõszekrényben 2órán át pihentetjük, mielõtt tálaljuk.Narancsszeletekkel díszítjük.

A krém elkészítése: Lereszeljük anarancs és a citrom héját, kifacsarjuk alevüket. Kis lábasba teszünk mindent: hé-jakat, leveket és a cukrot. Ráütjük atojásokat, hozzáadjuk a keményítõt éskisrugóssal kevergetve, egy percre semotthagyva sûrûre fõzzük. A tûzrõl levévehûlni hagyjuk, eközben is néhamegkeverjük. Amikor kihûlt, hozzákever-jük a vajat.

Narancsos-csokis-márványos muffin

Hozzávalók: 16-18 darabhoz: 30 dkgliszt; 2-3 teáskanál sütõpor; 20 dkg Ramamargarin; 20 dkg cukor; 4 tojás; 2 evõka-nál kakaópor; 1 narancs reszelt héja + 1evõkanálnyi a levébõl.

Elkészítés: Keverõgéppel habosrakeverjük az egész tojásokat, a cukrot és amargarint, majd hozzáadjuk a sütõporralelkevert lisztet, és a masszát két részreosztjuk. A kakaóport kevés vízzel elkever-jük, hogy sûrû, krémes állaga legyen. Azegyik masszához ezt keverjük hozzá, míga tészta másik felébe a narancs héja ésleve kerül. Ezután a két masszát óvatosanösszekeverjük, de csak épp, nem egy-színû tésztát kell kapnunk, hanemmárványosat, ettõl lesz különleges a süte -ményünk. A tésztát ezután a muffin -sütõbe kanalazzuk óvatosan, hogy meg ma rad jon a márványossága. 180fokon kb. 15-20 percig sütjük.

Megjegyzés: Feldobhatjuk még a sütitaz zal is, hogy a kakaós masszába darabká-kat is keverünk! Nagyon finom!

Narancsos sütemények Narancs mint dísz

Katalán narancsoscsirkecomb

Hozzávalók: 4 nagyobb csirkecomb; 1csomó húsleveshez való zöldség; só;néhány szem fekete bors; 1 vöröshagyma;2 gerezd fokhagyma; 1 mokkáskanálparadicsompüré; 2 narancs leve; 2 evõ-kanál méz; 5 dkg vaj; a héjában sült bur-gonyához: 4 közepes burgonya; só;néhány szál metélõhagyma; 1 mok káskanál mustár; 3 dl tejföl; asalátához: 1 fej saláta; arasznyi darabkígyóuborka; 16–20 szem paprikávaltöltött olajbogyó; 1 narancs leve; félmokkáskanál õrölt bors; 2-3 evõkanálolívaolaj.

Elkészítés: A csirkecombokatmegmossuk, fazékba rakjuk és kb. 2 literhideg vizet öntünk rá. Bezöldségeljük,

megsózzuk, a borssal, a hámozatlan, demegmosott vöröshagymával, a fokhagy-mával és a paradicsompürével ízesítjük.Gyöngyözõ forralással kb. 1 órán át fõz-zük, majd a húst óvatosan kiemeljük be-lõle. Közben elkészítjük a köretet. Aburgonyát jól megmossuk és egy sóvalvastagon behintett tepsire rakjuk.Sütõben, közepes lánggal (180 °C;légkeveréses sütõben 165 °C) kb. 1 óránát sütjük. A salátát is elkészítjük. Ehhez afejes salátát leveleire tépve megmossuk,leszárogatjuk, majd ujjnyi széles csíkokravágjuk. Az uborkát hosszában elfelezzük,utána felszeleteljük. Az olajbogyókat fél-bevágjuk. Az így elõkészített anyagokattálba töltjük, a narancs levévelmeglocsoljuk, megborsozzuk, azolívaolajjal meglocsoljuk, óvatosanátforgatjuk. Az idõközben megpuhultcsirkecombokat tepsire rakjuk. Anarancsok levét kifacsarjuk, a mézzel megaz olvasztott vajjal összekeverjük, a hústmeglocsoljuk vele. A burgonya helyére asütõbe toljuk és nagy lánggal (220 °C;légkeveréses sütõben 200 °C) kb. 15 percalatt ropogós pirosra sütjük, közbenlevével gyakorta meglocsoljuk. Tálaláskorminden tányérra egy-egy csirkecombotrakunk, és a salátát mellé halmozzuk,ahogyan a héjában sült burgonyát is, ami-nek a tetejét kereszt alakban bevágjuk,alul kissé megnyomjuk, így rózsaszerûenkinyílik, majd a fölaprított

metélõhagymával meg a mustárralízesített tejföllel meglocsoljuk. Ne feled-jük, mielõtt az ételt tálalnánk, a zöldségeshúslevest is adjuk asztalra, amelybevalamilyen fõtt tészta is kerülhet.

Borjúlábszárnarancsmártásban

Hozzávalók (4 fõ): 4 szelet borjúláb-szár (csonttal együtt); 1 narancs; 1 fejvöröshagyma; 2 gerezd fokhagyma; 1közepes sárgarépa; 3 evõkanál olaj; 2evõkanál citromlé; 4 szegfûbors; 1 babér-levél; 1 dl fehérbor; 1 húsleveskocka; 1evõkanál vágott petrezselyem.

Elkészítés: A borjúlábszárat már a bolt-ban a hentessel felszeleteltetjük, otthonvastagon bedörzsöljük õrölt borssal. Anarancsot forró vízben megmossuk,vékonyan meghámozzuk, a héját apróravágjuk. Meghámozzuk a hagymát, a fok-

hagymát. A hagymát lereszeljük, a fok-hagymát összenyomjuk. A sárgarépátmegtisztítjuk, megmossuk, lereszeljük. 2evõkanál olajat összekeverünk a reszelthagymával, a fokhagymával, asárgarépával, a citromlével, a narancs hé-jával és levével meg a szegfûborssal. Azelõkészített húst beletesszük ebbe apácba, mellédobjuk a babérlevelet, ésmásnapig hûtõszekrénybe tesszük.Másnap kivesszük a húst a páclébõl, aráragadt zöldségeket lekaparjuk, félre-tesszük. Serpenyõben 1 evõkanál olajatforrósítunk, a szeleteket hirtelenátsütjük, sóval, borssal ízesítjük, felöntjüka páclével és lefedve kb. 1,5 órán átpároljuk. Amikor megpuhult a hús,kivesszük, tálra tesszük és melegentartjuk. A serpenyõben visszamaradtlébõl kidobjuk a babérlevelet, belemor-zsoljuk a húsleveskockát, a pácoláshozhasznált zöldségekkel felforraljuk, majdha kissé kihûlt, összeturmixoljuk. A húsmellé tesszük, petrezselyemmelmegszórva tálaljuk.

Halnyársak naran -csos mártásban

Hozzávalók (4 fõ): 50 dkg tengeri hal-filé; 1 citrom leve; 25 dkg gomba; 1 piroshúsú paprika; 1 zöld húsú paprika; 2narancs; 3 evõkanál olaj; 1 dl csirkeleves(kockából); 2 evõkanál édes fehérbor; 1

csipet csípõs pirospaprika.Elkészítés: A halfilét kb. 3 cm-es

kockákra vágjuk, bedörzsöljük sóval éscitromlével megöntözzük. A gombátmegtisztítjuk, ha apró egyben hagyjuk, hanagyobb négyfelé vágjuk. A paprikátmegmossuk, szárazra töröljük,kicsumázzuk és kb. 3 cm-es kockákravágjuk. A narancsok levét kifacsarjuk. Ahalat, a gombát és a kétféle paprikátváltogatva négy nyársra húzzuk. Nagyobbserpenyõben felforrósítjuk az olajat, anyársakat óvatosan belehelyezzük. Lassútûzön gyakran forgatva megsütjük.(Olajjal megkenve faszénparázs fölött issüthetjük.) A narancsok levéhez öntjük alevest, a bort, csípõs piros paprikával,õrölt borssal ízesítjük és beforraljuk. Hasûríteni akarjuk, kevés lisztet vagyétkezési keményítõt adunk hozzá és még2 percig forraljuk. A mártást a nyársakraöntjük, úgy tálaljuk.

A karácsonyi narancs nem csupán mu -tatós és illatos dísz, de a hagyományszerint elûzi a betegségeket az ünnepekalatt. Elkészítése nagyon egyszerû.Kellékek: na ran csok, szegfûszeg, filctoll,kés. El ké szítés: 1. Verzió: A naran csok -ra filctollal min tákat rajzolunk. A mintákmentén szeg fûszegeket szúrunk a húsbaa héjon ke resztül. 2. Verzió: A

narancsokra min tá kat raj zolunk. A vonalmentén kacor kés sel a héjat kifaragjuk,az alsó fehér héjig. 3. Verzió: a narancsfelületét 8 rész re oszt juk. Mintha gerez-dekre vágnánk, egy éles késsel  4 csíkotvágunk a na ran csokba – egé szen ahúsig. A rések között tollal csíkokat hú-zunk, és ezeket szegfûszeggelátnyomjuk.

Page 10: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

10 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatMazsola

Anya, hogy kerülnek az ajándékok a faalá? Honnan tudja a Jézuska, hogy jó vagyrossz gyerek voltam? Minden családnakmegvannak a maga válaszai, hogy cseme-téjének meghagyja a meglepetés örömét,és minél inkább megõrizze a gyermekkorvarázsát. Viszont egy bizonyos kor felettmár egyre kevésbé hihetõ a mese aMikulásról és a Jézuskáról. Vajon a szülõkfeladata, hogy elmondják az igazat, vagymeg kell várni, amíg magától jön rá, hogyhogyan mûködik ez valójában? Mindenszülõ máshogy neveli a gyerekeit, ésebbõl olykor kemény nézeteltérések ala-kulhatnak ki az óvodában. Míg az egyikcsaládnál még mindig a Jézuska hozza azajándékot, addig a másik gyerkõc márpontosan tudja, hogy valójában apa ésanya indul karácsonyi bevásárló túrára,így az õ fülüket kell rágni, hogy milyenajándékot szeretnének. Ezzel nem islenne semmi gond egészen addig, amígaz új információt birtokló kiskölyök nemdönt úgy, hogy felvilágosítja a többitudatlan óvodást. Ezek után megindul akérdésáradat és néhány esetben akönnyzápor is. Lehetetlen megállítani alavinát. Ha az egyik kisgyerek megtudja

az igazat, menten el is kezdi terjeszteni.A legtöbb esetben a véletlen mûve vagy agondatlanságé, esetleg a nagyobb testvéroka, hogy rájön a turpisságra. Alegritkább esetek közé tartozik, hogy aszülõ avatja be a nagy titokba a kicsit.Sérülhet-e a gyermek lelke ettõl a hírtõl?Erre többnyire igazán kicsi az esély. A fel-nõtté válás folyamatába tartozik, hogyévrõl évre egyre több mindennel kellszembesülnie a gyereknek.

Ezzel együtt az õ világnézete és gondol-kodásmódja is fejlõdik. Folyamatosan újdolgok iránt kezd érdeklõdni, és egyretöbb kérdéssel fogja bombázni a szüleit.Természetesen az is számít, hogy hogyantudja meg az igazságot. Más viselkedésteredményez, ha pontról pontra sajátmaga rakja össze az apró jeleket, vagy haaz óvodában kürtöli szét az egyik gyer-kõc. Ilyenkor leg több ször nem akarja el -fogad ni, hogy ez az igazság, és bízikabban, hogy a szülei majd megerõsítikebben. Még ha a család úgy is dönt, hogymegpróbálja fenntartani a lát szatot, iga-zából csak késleltetni tudják a dolgot. Alegtöbb esetben tehát nem fog mara -

dandó sérülést jelenteni egy egészsé-ges lelkivilággal rendelkezõ gyer - mek számára, ha szembesül a té -nyekkel, miszerint a fehér sza kál las,nagy pocakos öregúr nem az Északi

sarkról, hanem a szom széd ból jöttát. Még ha egy rövid ideig csaló-dottnak is tûnnek, akkor sem

kell aggódni, mivel közel semélik meg olyan dráma-ian, ahogy a legtöbbfilm ábrázolja.

Ki mondja meg, hogy nemlétezik?Tényleg trauma a gyerekeknek, ha kiderül az igazság? Ki mondja el és mikor, hogya Jézuska nem valódi?

A hideg idõjárás hatására idõsebbeknélhirtelen vérnyomás emelkedés ta pasz -talható - derül ki egy francia kutatásból,mely 65 év felettieknél vizsgálta az idõjá-rás és vérnyomás közötti összefüggést.

A téli alacsony hõmérséklet,nagymértékben hozzájárul az idõsebbembereknél tapasztalható hirtelenvérnyomás-emelkedéshez – állapítottameg egy új kutatás, mely az alacsony hõ-mérséklet és a vérnyomás közöttiösszefüggést vizsgálta. Már korábban iskimutatták, hogy a vérnyomás értékeévszakonként változik, ám eddig csakkevesen foglalkoztak a hõmérsékletiváltozások idõsekre gyakorolt hatásával.Egy új, francia kutatás most kimutatta,hogy az idõseknél tapasztalható magasvérnyomások aránya a nyári hónapokbanmért 23.8 százalékról, télen 33.4százalélkra emelkedik. Ez az emelkedésmind a szisztolés (felsõ) és diasztolés(alsó) értékben tetten érhetõ volt.Kutatók szerint, a hideg idõjárás ilyen jel-legû hatása, többek között annak a

szimpatikus idegrendszerre gyakorolt ha-tásával magyarázható (mely többekközött szervezetünknek a stresszhelyzetekre adott válaszáért fele-lõs), illetve a katekolamin nevezetû hor-mon kibocsátásával, mely a szívverésgyorsítása által emeli a vérnyomást ígycsökkentve a vérerek érzékenységét. Afelmérés során a kutatók, mintegy 8 801,65 év feletti francia felnõtt vérnyomás-

értékében bekövetkezõ évszakonkéntiváltozást követték figyelemmel, két évenkeresztül. Azt tapasztalták, hogy az idõjá-rás változásával mind a szisztolés, mind adiasztolés érték változik. Összességébena szisztolés vérnyomás 5 ponttal voltmagasabb télen, mint nyáron. A kutatókazt is kiemelik, hogy a hõmérséklet-emel-kedéshez köthetõ vérnyomás-változás, alegmagasabb a 80 éveseknél, vagy azannál idõsebb korosztályban voltmegfigyelhetõ. „Noha kutatásunk nemmutat ki okozati összefüggést avérnyomás és az idõjárási hõmérsékletközött, a kimutatott kapcsolatnak jelen-tõs potenciális következménye lehet azidõskori vérnyomás-kezelésben” – állítjáka tanulmány szerzõi. Emellett remélik,hogy kutatásuk eredménye segít azévszakokhoz köthetõ betegségek, strokeés érrendszeri betegségek kezelésében isazzal, hogy mostantól talán nagyobb fi-gyelmet fordítanak a hideg beálltávaljelentkez õ, vérnyomás-értékben bekövet-kezõ változásoknak.

Csak 18 felülieknek árulja egyik ham-burgerfajtáját egy gyorsétterem Bristol-ban, mert az étek a méregnél iserõsebben van fûszerezve.

Ha valakinek mégis fáj rá a foga, annak– mielõtt megkapná – igazolnia kell,hogy már nagykorú, továbbá alá kell írniaegy nyilatkozatot, amely szerint saját fe-lelõsségére eszi a „marburgert”, és utánanem követel semmilyen kártérítést a bris-

toli étteremtõl. A hamburger erõsségét ajolokia nevû csili adja, amelynek csípõs-sége a paprikaerõsséget mutató Scoville-skálán eléri az 1 milliós értéket – adtahírül a brit Metro újság. A hamburgernemcsak szemkönnyeztetõn erõs, hanemkalóriában is gazdag, mert tripla húspo-gácsa és jókora adag sajt lapul kétpizzatészta között. Ára 25 font, azaz csak-nem 9000 forint. Neve Atomic FalloutPizza Burger, azaz atomhamu-pizzaburger, amelynek pizzaságát csak azalsó és felsõ borítás adja, a lényeg, a tölteteredeti.

Aki túléli az ételt, arra a száj-, torok-,gége- és gyomorégésen túl dicsõség isvár. Az étterem kiírja nevét a „lángfalók”falára, a Top 100 Wall of Flame-re, amelya zenei nagyságokat dicsõítõ Hall ofFame-nek – a Hírességek Csarnokának –a szóferdítése.

Korhatáros film után, hamburger csak felnõtteknek

Télen magasabb az idõsebbek vérnyomása

A világûr meg se kottyant neki, ámWashington levegõje megölte  – tudó sított a Neffinek becézett, Nefertitinevû pók haláláról a Yahoo hírportál.Neffi volt az elsõ Johnson ugrópók (Phi -dippus johnsoni), ami fajtájának úttörõ -jeként járhatott a világûrben, és vissza istért onnan. Az állat nem egyedül, hanemKleopátra nevû partnerével indult útnak,de Kleopátra nem élte túl a visszatérést aFöldre. Kleopátrával ellentétben Neffikibírta a több mint 67 millió kilométeresutazást, majd száz napnyi súlytalanságbanis életben maradt a Nemzetközi Ûr -állomáson. Az állatnak a Földre valóvisszatérés sem ártott meg: Neffi október3-án landolt a Csendes-óceánon, aSpaceX Dragon ûrkap szu lájával. Az élel -mes pók az ûrben is maga gondos kodotta táplálkozásáról; útravalóként musli -cákat csomagoltak neki, amiket rendre el-ejtett. Az ûrutazás befejeztével Neffit nem

engedték szabadon, hanem a washing -toni Ter mészet történeti Múze um ban fi-gyelték az állat viselkedését, ahol avisszatérése után kiállították. Az ûrutazópókot azonban négy nap után holtan

találták. Nem kizárt, hogy Neffi termé - szetes halállal hunyt el, mivel már tíz hó-napos volt, ami a fajánál idõs kornakszá mít: a Johnson ugrópókok általábanegy évig élnek.

Nincs ember a világon, aki még nemha ragudott volna meg valami miatt.Abban különbözünk, hogy hogyan ke zel -jük dühünket. Vannak olyanok, akik egylegyintéssel elintézik a problémát, másokviszont egy apróság miatt is a falat pü fö -lik. Képzeld el, hogy éppen hazaérsz, ésalig várod, hogy fellépj a Facebookra. Márnagyon szeretnél beszélgetni, játszani.Nehéz napod volt, úgy érzed, hogy meg -ér demelsz egy kis pihenést. Azonban agéped nem engedelmeskedik, nincs in-ternet. Lehet, hogy a szüleid kapcsoltákki. Hogyan reagálnak az emberek ilyenhelyzetben? Nyilván nem a billentyûzetfogja megoldani a problémát, azonban havalaki nagyon tehetetlennek érzi magátés a belsõ feszültéséggel nem tud mittenni, akkor nyers erõvel próbálja leve -zet ni azt. A billentyûzet püfölésével nemérjük el, hogy újra legyen net, viszontplusz költségekbe vered magad, ha szét -vered a gépedet. Ha azért nincs net, merta szüleid mondjuk kikapcsolták vagy nemfizették be a számlát, a haragodat szó vál -tás útján is kifejezheted. Esetleg vesze -kedsz velük, hogy miért kellett, mitör tént stb. Természetesen ennek a ki me -netele sem lesz túl jó, ha a másik fél nemkezeli jól a helyzetet, a vége sértõdés lesz.Szerencséd akkor van, ha a szüleid tudjákaz ilyen helyzetet kezelni és meg nyug -tatnak. A veszekedés sajátos formája atomboló düh, amikor elszalad az ember-rel a ló, és már nem is tudja igazán, hogymit mond. A verekedés, a bántalmazássemmi esetre sem oldja meg a problémát,csak további bajokat szül. Ha mondjuk afeszültséget a kutyádon vezeted le, elkép-zelhetõ, hogy ez a kutya tartani vagy félnifog tõled, esetleg megharap. Ugyanezigaz az emberi kapcsolatokra is. Vannakolyanok, akik azt tanulták meg, hogy haharagszanak, akkor azt nem lehet ki mu -tatni, helyette sírásban törnek ki. Akönnyek meglágyítják a szülõi szívet ésvisszakapcsoltatják a netet. Ha viszontvalaki nagyon sokszor így reagál a tör té -nésekre, az haragot válthat ki. A szüleidlehet, hogy mérgesek lesznek, mert

megint engedtek, ez a harag pedigmegint rajtad csapódik le. Ebben az eset-ben már nem is igazán fontos a cél, márnem is érdekel az internet, csak megszeretnéd torolni azt, hogy a szüleid el-vették a netet, anélkül, hogy megkér dez -tek volna. Ennek egyik útja a büntetés.Lehet, hogy nem is látszik szándékosnak;mondjuk elfelejtesz elmosogatni, vagyszándékosan széthagyod a dolgaidat. Abüntetés komolyabb formája a  távol ság -tartás. „Csak azért sem szólok hozzád,puk kadj meg akkor.” Megoldja a prob lé -mát? Lesz neted? Nyilván nem. Helyetteviszont megbántjuk a másik embert. Elõ-ször is fel kell ismerned a tényt, hogy ha-ragszol. Az az érzés, ami átjárja a testedet,a gyomorgörcs, az idegesség, mind-minda harag jele. Ha ezt felismerted, idejemegállni egy kicsit. Ha kell, számolj eltízig, ezzel idõt nyersz arra, hogykitisztuljon a fejed. Ekkor tedd fel akérdést: miért is haragszol? Mi a baj? Az,hogy „azért mert nincs net”, még nem ateljes igazság. Megsértõdtél, mert szüleidnélküled döntöttek? Az fáj, hogy nemszóltak? Vagy az, hogy a barátokkalszerettél volna beszélgetni, de nincs rálehetõséged? Ha megvan a valódi ok,akkor el lehet gondolkodni a megol dá -son is. Képzeld el, hogy rajz órán ültök,hármótoknak kell egy olyan vázátlerajzolni, aminek egyik oldala teljesensárga, a másik pedig teljesen kék. Két ba-rátod egymással szemben ül, a vázánakcsak az egyik oldalát látják. Ahogy egymásrajzát figyelik, hirtelen veszekedés támadköztük: egyikük szerint a váza teljesenkék, a másik szerint teljesen sárga. Hoz-zád fordulnak segítségért: kinek vanigaza? Te középen ülve pontosan látod,hogy egyszerre van igaza mind -kettõjüknek és egyszerre tévednek mind -ketten.

Így kívülállóként egészen pontosanlátod a probléma okát. Ugyanezt a külsõnézõpontot kellene használni akkor is,amikor te ülsz a váza másik oldalán. Ezbizony nem egyszerû feladat, sok gyakor-lást igényel.

Emészt a düh és a harag?

Elpusztult a világûrt is megjárt Neffertiti

Page 11: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 112012. december 8., szombat Kultúra

Ma este beáll a hanuka

Idén december 8-án, azaz ma estekezdõdik a legmeghittebb zsidó ünnep,a hanuka, ami nyolc napig tart. Annak agyõzelemnek állít emléket, amelyet aMakkabeusok három évig tartószabadságharc után arattak az Izraelt el-foglaló szíriai görögök felett, éslegyõzték a görögök hellenista zsidótámogatóit is, akik változtatásokat akar-tak bevezetni a zsidóvallásgyakorlatban.

A polgári harc i. e. 165-ben, a Jeru-zsálemi Templom visszafoglalásával értvéget. A gyõzelemmel helyreállt Izraelszuverenitása is. A chánuká szó azt je-lenti: „felavatás”, s arra utal, hogy újraIsten oltalmába ajánlották a templomot,

amelyet a pogány bálványok és praktikákbeszennyeztek. A hanuka a fényünnepe.

Miután a Makkabeusok megtisztítottáka szentélyt, csupán egy napra elegendõkóser olajat találtak, amellyelmeggyújthatták a szent gyertyatartót, amenórát. Új olaj elõállítására nyolc napravolt szükség, de ekkor a hagyományszerint csoda történt: az egy napra ele-gendõ olaj nyolc napon át égett. Ennekemlékére a hanuka elsõ napjától kezdveminden este eggyel több gyertyát gyújta-nak meg a zsidó családok, és olyan helyreteszik õket, ahol hirdethetik az isteni cso-dát.

K. E.

Hétfõn ismét néptáncoktatásHétfõn újból néptáncoktatásra várja a

szatmárnémeti MADISZ a gyermekeketés felnõtteket a Kölcsey Ferenc Fõgimná-ziumba. Az óvodásokat, illetve az elsõ ésmásodik osztályosokat 17.30-tól várják ahelyszínre, majd 18.15-re a nagyobb gye-rekeket.

A felcsíki és moldvai táncokon kívülmost táncos mozgásfejlesztésre is sorkerül majd és természetesen nemmaradhatnak el a már elsajátított népi já-tékok és népdalok listájának bõvítésesem, Kása Melinda és Kása Zsoltvezetésével, illetve a Röpike

néptánccsoport közremûködésével.Szintén õk oktatják a felnõtt kezdõket is19 órától, akik a múlt évben elsajátítottszatmári táncok ismétlése utánritmusgyakorlatokat is végezhetnek. 20órától Jankó Szép István, a kolozsváriZurboló néptáncegyüttes volt tagjatanítja a felnõtt haladó csoportotkalotaszegi táncokra. A táncokat ingyene-sen oktatják a Szatmár Megyei Tanács, aNemzeti Kulturális Alap és a CommunitasAlapítvány támogatásával. A szervezõkminden érdeklõdõt szeretettel várnak.

Kovács E.

Jelentõs ösztöndíjakrapályázhatnak

Petõ Árpád ausztráliai üzletember, aPartiumi Keresztény Egyetem (PKE) egyikjelentõs támogatója jóvoltából évi 500 és1 000 amerikai dollár közötti értékûösztöndíjakban részesülhetnek azok azegyetemi hallgatók, akik kiemelkedõszakmai és közösségi munkát végeznek– jelentették be a felsõoktatási intéz-mény vezetõi 2012. december 3-ánmegtartott sajtótájékoztatójukon.

Az ösztöndíj formájában folyósítotttámogatásban a tehetséggondozást,valamint a hallgatók tudományos ésközéleti tevékenységének bátorítását fel-vállaló Janus Pannonius Szakkollégiumtagjai pályázhatnak. A pályázatok elbírá-lását meghatározott pontrendszer alap-ján egy öttagú kuratórium végzi majd el– tájékoztatott Balogh Brigitta egyetemitudományos titkár a sajtótájékoztatón.Elmondta: ennek nyomán mintegy 15-20tehetséges diák részesülhet azösztöndíjban, elsõsorban olyan fiatalok,akikre az erdélyi magyar közösség hosszútávon számíthat.

János Szatmári Szabolcs rektor az egye-tem idõszerû kérdéseirõl tájékoztatta asajtó képviselõit. Rámutatott arra, hogymozgalmas évet tud maga mögött azegyetem, és hasonlóan tartalmas lesz a

következõ tanév is. A romániai egyetemek jövõre esedé-

kes felmérése és a külföldi szakembereklátogatása alkalmat teremt arra, hogy atanintézmény hangsúlyosabban síkraszálljon a román állami támogatásért. Arektor elmondta: a tanügyi törvény is-mételt módosulása – a kétszintûtanárképzési modell bevezetése –pozitívan érintette a PartiumiKeresztény Egyetemet, hiszen ezáltallehetõvé vált a pedagógusok egyetemiszintû képzése a tanintézményben.János Szatmári Szabolcs örömmel tettemlítést arról, hogy az Erasmusprogram beindulásával az egyetem többkülföldi cserediákot is fogadott, melyegy többnyelvû közeget teremtett az in-tézmény keretében.

Hallagtóik többek közöttLengyelországban, Spanyolországban,Hollandiában és Svájcban tanulhattak aprogramnak köszönhetõen. Végezetül arektor abbéli reményét fejezte ki, hogy apartneri kapcsolatok további bõvítésévelmég több fiatalnak adódik lehetõsége akülföldi egyetemek látogatására és az ottszerzett ismeretek itthoni kamatoztatá -sára.

Sz. K. M.

Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál

December 6-án, csütörtökön 15 órátólnyílt meg a Szatmár Megyei TanácsKépzõmûvészeti Galériájában az immárhagyományosnak számító Téli Fesztivál.Az esemény most is a Szatmári Képzõ -mûvészek Egyesületének és a szatmáriMûvészeti Iskolának közös szervezése jó-voltából valósulhatott meg.

A tárlaton összesen huszonkét alkotóhatvanhárom munkája lett kiállítva,többségben a Szatmári KépzõmûvészekEgyesületének tagjainak mûvészi alkotá-sai. Ezek között megtekinthetõk festmé-nyek, rajzok, grafikák és fotók egyaránt,valamint egyéb kézzel készített alkotások.

A kiállítást zongorajáték nyitotta meg,az egybegyûltek egy Händel darabot hall-

gathattak meg, a Mûvészeti Iskola egyikdiákjának elõadásában.

A megnyitón Deac Mircea, a szatmáriMûvészeti Iskola igazgatója köszöntöttea vendégeket, és elmondta, hogy ez re -mek alkalom arra, hogy ünnepi hangula-tunkat fokozhassuk, hiszen itt a tél,közelegnek az ünnepek, túl vagyunk aMikuláson, és most ez a fesztivál is hoz-zájárulhat a jókedvhez. Gratulált mind -azok nak, akik kiállított munkáikkalbüsz kélkedhetnek, felhívta a figyelmet afesztivál mûvészeti programjaira, ésvégezetül kellemes ünnepeket kívánt azegybegyûlteknek.

A Szatmári Képzõmûvészek Egyesüle-tének elnöke, Gergely Csaba is magához

ragadta a szót, elmondta, hogy mennyireörül, amiért már öt éve együttmûködik azegyesület a Mûvészeti Iskolával, ésminden alkalommal színvonalas esemé-nyeket szervezhetnek.

A továbbiakban a vendégek megte kint -hették a Piroska és a farkas balettelõadást,Gabriela Tãnase tanárnõ két kisdiákja elõ-adásában. Ezt román és magyar nyelvûversek és énekek követték, valamint aMûvészeti Iskola egyik diákjának gitárelõ-adása.

A mûvészi produkciókat követõen atárlatot is megnyitották, így az érdek -lõdõk megtekinthették a kiállított alkotá-sokat.

Bajnai Botond

Több mint 3 000 lej gyûlt összeA Szatmár Egyházmegyei Caritas

Szervezet idén is megrendezte hagyomá-nyos Mikulás Bazárját az újfõtéren, aholkét sátorban jelképes összegekértlehetetett megvásárolni a szervezetkedvezményezettjei által készítettkarácsonyi ajándékokat, díszeket és játé-kokat, egy harmadik sátorban pedig aszervezõk forralt bort és meleg teátárultak az átfázott járókelõk számára. Ahetedik alkalommal megrendezettMikulás Bazár december 2. és 6. közöttvolt látogatható, és mint minden évben,az idei akciójuk során összegyûltpénzösszeget is, azaz 3 038 lejt aszervezet különbözõ tevékenységeibeforgatnak majd vissza, idén az idõsgon-dozási programjaikhoz kapcsolódóan.

K. E.

John Lennonra emlékeznek NagykárolybanA Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és

a Mûvelõdési Központ 2012. december17-én 18 órától John Lennon-emlékestettart a Károlyi-kastély lovagtermében Ima-gine… 2012 címmel.

John Lennon az Egyesült Királyságbanszületett, Liverpoolban 1940. október 9-én. A 20. század egyik legnagyobb ésleghíresebb énekese, zeneszerzõje,költõje és a The Beatles együttes gitárosavolt.

John Lennon zenei világábanmegtalálható volt úgy a vidámság, az eu-

fória, mint a komoly és mély hangvétel,olykor kritikus politikai üzenetet hor-dozva. A zenei pályafutása mellett író,színész és festõ, valamint békeaktivistavolt. Hevesen tiltakozott a vietnámi há-ború ellen.

New Yorkban aztán 1980. december 8-án tragikusan meghalt, Mark David Chap-man meggyilkolta. A BBC általösszeállított 100 legnagyobb brit névsoráttartalmazó listán Lennon a 8. helyet fog-lalta el 2002-ben.

Ez alkalomból a Nagykárolyi Kulturális

Igazgatóság és a Mûvelõdési Központ fel-kéri a tanintézményeket, hogy vegyenekrészt egy-egy kollázzsal, mely tartal -mazhat fényképeket, rajzokat és legalábbegy verset vagy esszét a Képzelj el egyvilágot közöny és erõszak nélkültémában.

A kollázsokat a helyszínen kiállítják,továbbá a résztvevõk felolvashatjákírásaikat, illetve bemutathatják az alkotá-saikat. Érdeklõdni pedig a következõtelefonszámon lehet: 0261-861 481.

B. G.

Hanukára készülnek Jeruzsálemben

Page 12: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

12 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombatBulvár

Kos

Bika

Ikrek

Rák

Oroszlán

Szûz

Mérleg

Skorpió

Nyilas

Bak

Vízöntõ

Halak

Ezen a napon olyan nagylelkierõvel rendelkezik, amelyképessé teszi bármire, amit el-

tervezett. Most minden feladatátsikerrel hajtja végre.

A párkapcsolatában felbuk-kanhat egy olyan probléma,

amellyel egyedül nem tud meg bir -kózni. Most a barátai a segítségérelesznek, segítenek a megoldásban.

A munkája során akadá-lyokba ütközhet ma, de ez ne

tántorítsa el a céljától. Ne kapkod -jon, próbáljon magabiztos lenni, ígymegoldhatja a problémákat.

A munkában ezzel anappal egy változás indul el.

Készüljön fel erre, hiszen elég lassúfolyamat lesz, de most bírja energi-ával. Legyen aktív és sikeres lesz.

Ma az anyagi hely zetenagy mozgást mu tat. Ne ijed-

jen meg ettõl, hiszen ez pozitív irá-nyú és kizárólag az Ön fejlõdésétszolgálja. Éljen az alkalommal!

Ha most valamilyen változ -tatást tervez az otthonával

kapcsolatban, ma érdemes belekez de -nie, hiszen minden akadályt könnye -dén vesz. Kellemes nap vár Önre.

A munkájával kapcsolatbanma egy váratlan lehetõség adó-

dik. Régen várt már erre, ezért mostjó lenne, ha megragadná az alkalmat.

A szerelem és a munka iselkényezteti, hiszen mindkét

területen a legjobb formáját tudjahozni most , ez pedig nem várt ered-ményeket hoz Önnek. Legyen aktív!

Ezen a napon nagyon filo-zofikus hangulatban lesz, de

legyen óvatos, ne rugaszkodjon elteljesen a realitás talajáról, mertkönnyen becsapva érezheti magát!

Ezen a napon nem lenne szerencsés, ha anyagi

ügyekben a barátai tanácsaira hall-gatna. Fontos, hogy most kizárólaga saját ötleteit valósítsa meg!

Ma sajnos nem mennekvarázsütésre a dolgok, egy kis

elakadást tapasztalhat többéletterületen is. Ne tulajdonítsonennek túl nagy jelentõséget!

Ezen a napon a fáradozása-inak végre megérkezik az anyagieredménye is. Most újra a régi for-máját tudja hozni, akin csak tud,segít.

Sudoku 1024 – megfejtés

Humor– Mondja már meg biztos úr, Budán

vagyok vagy Pesten ? – kérdi az öreg pa -raszt bácsi az utcasarkon posztoló rendõrt.

– Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni ?– Mit tegyek, hisz csak maga van itt.

*A Jótündér találkozik a rendõrrel:– Rendõr, neked ma van a 40. szüle tés -

napod, ezért teljesítem egy kívánságodat.Mit kérsz?

– Kérem a személyi igazolványát.*

A rendõrfeleségek beszélgetnek.– Mondd, láttad már a férjed arcát

szeretkezés közben ?– Igen, szörnyû volt. Éppen benézett

az ablakon.*

Két rendõr beszélget:– Van villanyírógéped?– Nincs. De ha lenne villám, akkor sem

kellene nyírni.

Ige „Monda pedig az Ő tanítványainak: An-

nakokáért mondom néktek, ne aggodal-maskodjatok a ti éltetek felõl, mitegye tek; se a ti testetek felõl, mibe öltöz -ködjetek.”

( Lk 12,22)

A HARAG GYÖRGY TÁRSULATdecemberi mûsorterve

8-án, szombaton 19 órakor - Kurázsi mama és gyermekei - Diószeghy Iván füstmen-tes bérlet

9-én, vasárnap 19 órakor - Kurázsi mama és gyermekei - Szilágyi Domokos bérlet11-én, kedden 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri-piciri bérlet,

Pódiumterem12-én, szerdán 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri-piciri bérlet,

Pódiumterem

PárpercesPetõfi verseiVízszintes: 1. A költemény címe (zárt

betû: O). 8. Egy, angolul. 9. A jediktanítómestere a Csillagok háborújában.10. Holgesson személyneve. 11. Afro-amerikai táncstílus. 12. Magyarszappanmárka volt. 13. Olaszországi tó.14. Javaslatot tesz.

Függõleges: Vasúti szerelvény. 2. Lélek,latinul. 3. Francia filmszínész (Alain). 4.Nagy Mária. 5. Szeszes italt tartalmazó. 6.Olasz-belga énekes (Salvatore). 7. Ha-laszt. 13. Római kétszáz.

Debreczeni Éva

Elege lett a ricsajból

Elege lett a látogatókból, a folytonosjövés-menésbõl, ricsajból egy indonézorangutánnak és bedugta a fülét. A fel-vétel alapján legalábbis erre lehet gon-dolni. A fotó után nehéz elhinni, hogygénjei alapján az orangután az embertõllegtávolabb álló emberszabású faj. Azviszont a kép alapján is biztos lehet, hogya majmok között nekik a legjobb amegfigyelõ képes ségük és kiemelkedõ azintelligenciájuk is.

– Hihetetlenül intelligens állatnaknézett ki, tudtam, hogy meg fog lepnivalamivel – mondta a képet készítõ fotós,aki a Surabaya állatkertben kapta el a nemmindennapi pillanatot.

– Nem lehetett eldönteni, ténylegzavarta-e a zaj, vagy csak „majomkodott”.Eleinte ko mó tosan méregette az egybe-gyûlteket, majd egyszer csak a fülébedugta mindkét ujját és igencsak élvezteaz ezután kitörõ ovációt. A végénmegtapsolta magát, majd eltûnt az egyiknyugalmas sarokban.

A közeljövõben Erdélyben turnézikSzinetár Dóra és Bereczki Zoltán, ámnagy meglepetésre nem kértek különszobát. A koncertsorozatot a maros -vásárhelyi Defender mûsoriroda szervezi.

– Bereczki Zoltánnal és menedzserévelrégi barátok vagyunk, még márciusbancsináltunk egy kilencállomásos turnét Er-délyben, ezzel az ünnepi koncert -sorozattal pedig azokba a városokbalátogatunk, amelyek kimaradtak –mondta a mûsoriroda tulajdonosa, akiúgy látja, azzal, hogy kiderült: Bereczkiés Szinetár válik, egy cseppet sem csök-kent az érdeklõdés irántuk.

– Nagyon szeretik õket, dupla teltházas koncerteket adnak, két hét alatt el-fogynak a jegyek az elõadásaikra – tettehozzá a tulajdonos, akit arról is kér dez -tek, hogy úgy tudni, Szinetár Dóra és Be-reczki Zoltán nem kért külön szobát azelszállásolásnál.

– Errõl nem szeretnék beszélni, eznem az én dolgom. Annyit elmondhatok,hogy hotelekben szállásoljuk el õket, és

nekik semmilyen extra elvárásuk vagyúgynevezett sztárallûrjük nincsen az er-délyi tartózkodásuk alatt – mondta amûsoriroda tulajdonosa. A közös szobaazt is jelentheti, hogy a válófélben lévõházaspár talán újra közeledik egymáshoz.Ám az is köztudott: Dóra és Zoli olyan jóés baráti viszonyban maradt, hogy úgyélnek már egymás mellett, mint két test -vér. Csakhogy kérdés, mit szól mind -ehhez Szinetár Dóra új párja, MakrancziZalán színész, aki egy házasságot felrúgvakezdett viszonyt a színésznõvel.

Válnak, de együtt alszanak

Az ausztrál Mezõgazdasági Minisz tériumSunshine Coast-i kutató központjában többmint egy évtizeden át kísérleteztek egyfinom, szaftos és ízletes ananászfajta elõál-lításával. A kísér letsorozat meglepõ ered-ményt hozott, ugyanis a gyümölcsnekvégül inkább a kókuszra, mint az ana-nászra emlékeztetõ íze lett. A kutatásvezetõje szerint a mostani eredményekennek ellenére ígéretesek, és a gyümölcsfejlesztése már az utolsó fázisban tart. Atudós reméli, hogy az új gyümölcsízt a fo-gyasztók is vonzónak fogják találni. Az Aus-festival nevû ananásszal már több kóstolásitesztet is végeztek és a kutató szerint agyümölcs nagy sikert aratott. A

kutatásvezetõ lelkes beszámolója szerintaz Ausfestivalnak sikerült olyan sajátos,kókuszos ízt adni, ami egyetlen, Ausztráli-ában termõ ananászra sem jellemzõ. Agyümölcs állítólag édes, alacsonysavtartalmú és nagyon lédús. A kutatásvezetõje arról is beszámolt, hogy nemszándékosan hozták létre a kókuszízû ana-nászt. A termesztés során a kutatók nemfordítanak figyelmet arra, hogy a gyü-mölcsnek különleges íze legyen, csupánarra törekednek, hogy a termés édeskés,alacsony savtartalmú és aromás legyen. Akókuszízû ananász min den esetre szépkarriert futhat be egzotikumként, ha két évmúlva a boltokba kerül.

Ha az ember hazudik, az orra és aszem belsõ, orrnyereghez közeli izmaifelmelegszenek – derítették ki aUniversity of Granada spanyol kutatói,akik a hõkamerás kísérletekkel dokumen-tált jelenséget Pinokkió-effektnek ne -vezték el. A hõtérképek elemzése azt ismegmutatta, hogy komoly mentális erõ-feszítés és magas koncentráció hatásáraaz arc lehûl, ha pedig az ember ideges,felmelegszik. A jelenség hátterében az in-sula nevû agyterület áll, ami a test hõmér-sékletének szabályozásásért felel ésszintén fokozott aktivitást mutat, amikora kísérleti alany nem mond igazat. Azérzékeny hõkamerák sok más tudatalattireakciót is kimutattak, például a nõikísérleti alanyok bõrének hõmérsékleteaz arcon és a mellkason megemelkedett,amikor a férfi kísérletvezetõ megérintetteõket, illetve egyes kísérleti alanyoknálkimutatták, hogy a jobb karjuk hõmérsék-lete megemelkedik, amikor egy olyan fil-met mutatnak nekik, ahol egy emberelektromos sokkot kap a jobb karján. Eztfõként olyan embereken tudtákkimutatni, akik különösen empatikusnak

bizonyultak más tesztek során. A kutatóka felfedezésüket azért tartják fontosnak,mert az eredményeikre építve egy sor in-vazív, kényelmetlen és akár veszélyesorvosi vizsgálati módszert válthatnak kiegyszerû hõkamerás megfigyeléssel. Egyhasonló kísérletben egy görögkutatócsoport azt mutatta ki, hogy a hõ-kamera nagy biztonsággal képes arészegséget megállapítani. Kísérletükbena 29 tesztalanynak 20 percenként kellettmeginnia egy-egy doboz sört, miközbeninfrakamerás felvételeket készítettekróluk. A képek elemzése megmutatta,hogy az orr és a homlok bõre közti hõ-mérsékletkülönbség csalhatatlanulmegmutatja a részegség szintjét, ez pedigaz alkoholszondáknál sokkal hatéko-nyabb és tömegben is alkalmazható,gyors alkoholtesztek kifejlesztéséhez je-lenthet alapot.

Elárul az orrunk, ha hazudunk

Véletlenül feltalálták a kókuszízûananászt

1 2 3 4 5 6 7

8 9

01 11

21 31

41

Page 13: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 132012. december 8., szombat Hirdetés

Sárközújlakra, RIPSZKI ERIKNEK, 5.születésnapja alkalmából boldog gyer-mekkort, erõt, egészséget kíván

Erzsi mama és Gyuri tata.„Légy olyan boldog, mint amilyen szépvagy, / Legyen életedben százmillió szépnap. / Ne tudd meg soha mi az a bánat, /Kerüljön el téged minden, ami fájhat. /Kacagj, nevess csillogó szemekkel, / Ezértimádkozunk összetett kezekkel. / Kísérjékutadat fényes szerencsecsillagok, / Szívbõlkívánunk boldog születésnapot.”

Sárközújlakra, RIPSZKI ERIKNEK, 5.születésnapja alkalmából sok boldogsá-got kívánnak

szülei: Erika és Attila.„ Annyi szívünkben a sok jókívánság, /Hogy kitelne abból egy szép imádság, /De minden fohásznak egy legyen a vége,/ Legyen neked még sok-sok boldog éved./ Érd meg sokszor születésed napját, /Isten áldása kísérjen és ragyogja be életedminden napját.”

Sárközújlakra, RIPSZKI ERIKNEK, 5.születésnapja alkalmából minden elkép-zelhetõ szépet és jót, örömteljes, hosszúéletet, álmai és vágyai valóra válásátkívánja nagyon sok szeretettel

Melánia és Attila.

Szatmárhegyre, SZULCZER ANNABELLAORSOLYÁNAK, születésnapja alkalmábóljó egészséget, sok boldogságot kívánanya, apa, testvére, Angéla és bátyja, Anti.„Mikor megszülettél, olyan boldogokvoltunk, / Ölünkbe vettünk, gyönyörköd-tünk benned, / Istent arra kértük, hogytartson meg nekünk. / Növekedtélszépen, fogtuk két kis kezed, / Boldogannéztük elsõ lépteidet. / Féltõn ügyeltünkrád, nehogy elessél, / Gyönge kistestednek baja ne essék. / Gyönyörûrózsaszál lettél, / Mely szirmaiból jó illatárad, / A szeretet illata, mely felénk árad./ Tartson meg az Isten békében tégedet, /Adjon egészséget, sok boldog évet. /Bánat lelked soha ne gyötörje, /Örömkönny ragyogjon mindig kétszemedben. / Istentõl áldott legyenminden napod, / Adjon az Úr neked sokboldog születésnapot.”

Szatmárhegyre, SZULCZERORSOLYÁNAK, születésnapja alkalmábólminden szépet és jót, álmai és vágyai be-teljesülését kívánja

keresztanyu és keresztapu.„Az élet útján, amerre jársz, / Teljesüljönminden, amit kívánsz. / A Jóisten sokáigéltessen, / Minden utadon az Ő áldásakísérjen. / Egészség, szeretet, szerencseés béke, / Ez legyen életed állandóvendége.”

Szatmárhegyre, özv. SZABÓ BÉLÁNAK,születésnapja alkalmából erõt, egészségetkívánnak

lányai, vejei és unokái.„Nincsen a gyermeknek olyan erõs vára,/ Mint mikor az anyja õt karjaiba zárja. /Nincsen õrzõbb angyal az édesanyánál, /

Éberebb csillag sincs szeme sugaránál. /Nincs is annyi áldás, amennyi sok lenne,/ Amennyit az anyameg ne érdemelne. / De minden fohász-nak egy legyen a vége, / Legyen még sok-sok boldog éve, / Isten áldása ragyogja beéletét.”

B ö r v e l y b e ,VESZPRÉMI MAR -TIN NAK, 2. szü le -t é s n a p j aal kal mából nagyonsok boldogságot,egészséget ésörömteli, felhõt-

len gyermekkort kívánédesanyja, testvére, Zsombor, Juci

mama és Józsi tata.„ Egészség, szeretet, szerencse és béke, /Ez legyen életed állandó vendége. /Szíved sose féljen, bánat sose érjen, /Minden utadon a szerencse kísérjen.”

Kálmándra, LETÉNYI GERGELYNEK,10. születésnapja alkalmából sok boldog-ságot kívánnak

szülei, testvére, Johanna, nagyszülei,dédszülei, keresztanyja és családja.

„Napfényes álmaid váljanak valóra, /Legyen ünnep szívedben minden perc ésóra. / Könny sose érje csillogó szemed, /Bú sose takarja vidám szívedet! / Legyenaz életed boldog és vidám, / Ezt kívánjukneked születésed napján / Kerüljön elörökre a bánat, / Érjen annyi boldogág,amit ember csak kívánhat. / Mosolyogjonfeléd a jövõ szép angyala, / Útjaidontündököljön a boldogság csillaga.”

Eladó a Carpaþi II. negyedben, a piacmellett, az udvarban garázs. Telefon:0770639765.Eladó a Ganea utcában negyedik emeleti,kétszobás, termopán ablakos-ajtós,központi fûtéses blokklakás 28 000 euró-ért. Telefon: 0723609978.Eladó Szatmárnémetiben, a Basarabia u.36. szám alatt sarokház raktárral. Telefon:0261861974.Eladó garzonlakás az Ostrovului utcában.Telefon: 0740705020 vagy 0754489913.Eladó háromszobás földszinti blokklakása 16-os lakónegyedben, felújítva, hõköz-ponttal ellátva. Irányár: 35 000 euró.Telefon: 0764743423.Eladó a József Attila utcában két családrészére is alkalmas emeletes ház garázs-zsal. Telefon: 0746235846.Eladó háromszobás, kétkonyhás, fürdõ-szobás családi ház, 10 ár telekkel, 20 mutcafronttal, a Siretului utca 6. szám alatt.Telefon: 0770796854.Eladó háromszobás lakás a Károlyi útonés 5,5 ár lanka a Pirosberekben. Telefon:0741686773.Eladó háromszobás ház a Grigore Urecheutcában, 427 nm-es telekkel, 58 800 eu-róért. Telefon: 0261877158.Eladó a Batizi úton egy második emeletikétszobás blokklakás. Telefon:0770440364, 0740678643.Eladó garázs a Traian sugárúton. Telefon:0361402632, 0261750964.Eladó ház és telek a Toamnei utca 41.szám alatt. Telefon: 0361405221,0770375779.Eladó sürgõsen két család részére nagyház, az udvarban emeletes nyárikonyhával. Telefon: 0770907066,0361809976.Eladó az Alexiu Berinde (volt Abatorului)utca 13. szám alatt egy 115 nm területûház 13 ár telekkel + három fázis beve-zetve (14kW), 100 nm mûhely. Telefon:0758330681.Eladó Nagykárolyban, az Igniºuluiutcában, a 3. Számú Általános Iskolamellett, harmadik emeleti, kétszobásblokklakás. Irányár: 15 000 euró. Telefon:0741913808.

Eladó jutányos áron 18 ár szõlõ, házzalegyütt, Nagykárolyban. Telefon:0740260183.Eladó Nagykárolyban kilencedik emeleti,kétszobás tömbházlakás, mûködõ lifttel.Irányár: 17 000 euró. Telefon:0744570598.Eladó Nagykároly központjábannégyszobás blokklakás, elõnyös áron.Telefon: 0757748178. Eladó Nagykárolyban 22 ár szõlõ, a ian-culeºti-i oldalban, kétszobás, konyhás,elõszobás házzal, valamint pincével ésborházzal. Telefon: 0735845228,0261861598.Eladó Nagykárolyban 20 ár építkezésrealkalmas telek, a Teremi úton, az aszfaltmellett. Telefon: 0361418614,0771567569.Eladó ház egy hektár földdel. Telefon:0753776224, 0757630037, 0745927705.Eladó Egriben 400 nm felületû magtár.Telefon: 0744372353.Eladó Pusztadarócon egy 7,5 ár, egy 15 árés egy 7 ár telek. Érdeklõdni a 380-asszám alatt lehet, vagy a 0788401872-stelefonszámon.Eladó Túrterebesen, a 615. szám alatt ház50 ár kerttel. Telefon:0261836050,0740585242.Eladó Börvelyben az 52-es házszám alattkétszobás, konyhás ház, 10 ár telekkel.Telefon: 0261872125, 0769454073.Eladó ház Börvelyben, a Vasút utca 69-esszám alatt. Telefon: 0261872153.Eladó a túrterebesi szõlõhegyen, azÚrvölgyben 40 ár szõlõ. Telefon:0744431746Eladó Erdõdön, az Eroilor utcában 23 árépítkezésre alkalmas terület, 14 mutcafronttal. Irányár: 20 000 euró.Telefon: 0361889589, este 8 óra után. Eladó vagy bérbe adó Gencsen, a fõútmellett 20 ár építkezésre alkalmas telek.Telefon: 0743210453.Eladó Gencsen, a 248. szám alatt, közel afõúthoz 1 ha terület házzal. Telefon:0361887791.Eladó 0,40 ha a meggyesi hegyen: 0,10 haszõlõs+0,30 ha szilvás; építkezésilehetõség, villany a közelben. Telefon:0261840505.Eladó Lázáriban, az új lakónegyedvégében 50 ár földterület. Telefon:0743211721.Eladó Pusztadarócon, a 189. szám alattkétszobás, konyhás, fürdõszobás ház 20ár kerttel. Telefon: 0742077247.Eladó Krasznaterebesen a Mare u. 56.szám alatt felújított ház 0,64 ha telekkel,40 000 euróért. Telefon: 0261841947,0756759623.Eladó Pálfalván lakható régi ház kétutcafronttal, régi fenyõbútor: kredenc,sifony, dupla ágy, egy asztal, két szék ésegy régi íróasztal (100 év). Telefon:0752780685.Eladó Börvelyben elsõ emeleti, kétszobásblokklakás, termopán ablakkal,szalagparkettával, csempével és vas bejá-rati ajtóval. Irányár: 9200 euró. Telefon:0751509111.Eladó Kálmándon, a fõúton, ház, 33 árterülettel. Telefon: 0742465079,0261712041.Eladó 1,8 ha tölgy- és cserfaerdõ a tasnádistrandtól 5 km-re, köves út mellett, hiva-talos papírokkal, kétszeri kivágási enge-déllyel. Telefon: 0753072245,0742238441.Eladó kétszobás elsõ emeleti blokklakásSárközújlakon, az Unirii negyedben.Telefon: 0261840672, 0753027310.Eladó Tasnádon, a Câmpului utca 90.szám alatti kétszobás ház, 7 ár területen.Irányár: 20 000 euró. Telefon:0744504635.Eladó Kökényesden, a Fõút 205. számalatti új építésû, 245 nm-es, központi fû-téses, tetõteres családi ház: 4 szoba,konyha, ebédlõ, elõszoba, 2 fürdõszoba,

gardrób, 2 balkon, garázs; teljes berende-zéssel vagy anélkül, 10 ár udvarral és 13ár kerttel. Telefon: 0747639361.Eladó a petei Peco mellett 86 ár házhely.Telefon: 0361882395.Eladó 37 ár föld Kökényesden (a Dobo-séban). Telefon: 0753758711.Eladó vagy elcserélhetõ ház Peleskén, afõúton. Telefon: 0747472874.Eladó Tasnádon családi ház és hozzátartozó építkezési telek, a strandhozközel, fõúton, Tudor Vladimirescu u. 19-es szám alatt. Irányár: 63 000 euró.Telefon: 0743831842, 0361429822 – 20óra után.Eladó Szatmárhegyen, a Csillag (Stelelor)utcában 50 ár belterület. Telefon:0755248287.Eladó Kökényesden két parcellaszántóföld (58 és 43 ár). Telefon:0771298167, 0744221075.

Eladó 2000-es évjáratú Ford Focus 1,6 -16V, Euró IV-es, nemrég behozvaNémetországból, sérülésmentes, kitûnõállapotban, 79 000 km-ben. Telefon:0728067870.Eladó 1986-os John Deere 3140-estraktor, 28 méter széles gyomirtózó, TeeJets technológiával, gyártási év 2000.Telefon: 0749046008.Eladó egy U–650-es traktor, jó állapotbanés 300 bála szalma Kálmándon. Telefon:0748978018.Eladó 1990-es kilencszemélyes Fiat Du-cato. Telefon: 0744634035.Eladó 1992-es Fiat Panda rendezettpapírokkal; 1996-os Nisan Mikrarendezett papírokkal. Telefon:0751187018.Eladó új, 49 köbcentis robogó. Telefon:0751048970. Eladó 2001-es ezüstmetál színû Audi A4Limuzin, 1,6 benzines, 2007-ben beíratva,elsõ tulajdonostól Romániában, klíma,távirányí tós küzponti zár, 6 légzsák,elektromos tükör és ablakok, alufelni.Irányár: 3800 euró. Telefon: 0740012397.Eladó 3 VW Passat Variant TDI, 116 LE,2000, klíma, centrál, horog, Csanálos.Telefon: 0741700529.

Eladók: bejegyzetlen 7 személyes, bille-nõplatós Iveco 3,5T és két Ford Transit(platós és kisbusz), 1998–1999-esévjáratúak. Telefon: 0744897711. Eladó 1995-ös, 1,6 benzines, sérült FordEscort, motor és kapcsolószekrénykitûnõ állapotban. Telefon: 0745646204.Eladó Csomaközön 1998-as Dacia 1310,mûszaki vizsga 2014-ig, irányár 500 euró.Telefon: 0742165363.Eladó 1986-os John Deere 3140-estraktor és 2527-es gyomirtó gép, 28méteres karral, TeeJet, gyártási év 2000.Telefon: 0261866385, 0741114088.Eladók tárcsák és ekék minden méretben,részletre is. Telefon: 0761627095Eladó 445-ös traktor, eke, tárcsa ésutánfutó. Telefon: 0752095462,0261820264.Eladó 1996-os évjáratú VW Passat 1,9TDI, klíma, alufelni, forgalomba beíratva.Ára: 2690 euró. Telefon: 0728838219.Eladó Belarus 55-ös traktor. Telefon:0766473501.Eladó 1997-es Dacia novemberigérvényes mûszakival, márciusig érvényesbiztosítással, irányár: 750 euró. Telefon:0731259415.Eladó Class kombájn, 1992-es Ford Tran -sit, Java kettes, mind kitûnõ állapotban.Telefon: 0740691162, 0745966703.Eladó 2001-es nyolcszemélyes VWTransporter 2004-es dízelmotorral, 3850euróért. Telefon: 0768532424.Eladó egy kétfejes forgatható eke,valamint egy szénaforgató gép. Telefon:0784760579.Eladó 2003-as Skoda Octavia 1.9 TDIkitûnõ állapotban, 235 000 km-ben, ABS,AC, ESP, ülésfûtés, alufelni. Irányár 5000euró. Telefon: 0743771218. Eladó 2 tonnás utánfutó. Telefon:0758509894.Eladó VW Golf 2-es. Telefon:0361414387.Eladó 2000-es Daewoo Tico. Telefon:0744684959.Eladó jó állapotban lévõ, beíratott OpelAstra Caravan 1.7-es TDI motorral. Gyár-tási év 2001. Mûszaki vizsga 2014-ig ér vé -nyes. Ár: 3150 euró. Telefon:0745990146.

Ingatlaneladás

Rézmûves Manuela GiuliaLeleczi AlexandraAsztalos LauraAsztalos AnettKrauter Rebeka Erdei Adina RozáliaMezei Ovidiu IulianKanalas Mihály Santiago

Újszülöttek

Sánta Róbert és Bõr Kinga AnnaKocsis Benkõ Szabolcs és Tar EnikõGyerman János Sorin és Gnandt Er-

zsébet

Házasságkötések

Apróhirdetési szelvény

Az elõfizetést igazoló nyugta 5 nap ingyenes hirdetésrejogosítja fel az elõfizetõt.

1 LEJ

Szöveg:..........................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

Pénzváltó–Exchange1 euró vétel 4,525eladás 4,535USA-dollár vétel 3,490eladás 3,510100 forint vétel 1,600eladás 1,610

csak magánszemélyeknek20 szavas hirdetés

A SZATMÁRI

MAGYAR HÍRLAPa magyar helyesírást kitûnõen is-

merõ

munkatársakat alkalmaz újságírói munkakörbe.

További információk a 0261-767312-es, 0261-712090-ás

és a 0756-043250-ástelefonszámokon.

Jókívánság

Gépjármû

Page 14: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

2012. december 8., szombat14 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP HirdetésEladó 1995-ös Opel Vectra 1,7 TD 1500euróért. Telefon: 0745360629.Eladó 2004-es Dacia Logan 1,6 i megütve,83 000 km-ben. Telefon: 0741787884.Eladó 1995-ös metálkék Golf 3-as kitûnõállapotban, rendezett iratokkal. Irányár:1900 euró. Telefon: 0743156839.Eladó 2002-es ezüstmetál Opel Astra TD3100 euróért. Telefon: 0745360629.Eladó 2004-es kombi Dacia 1400-as 58 000 km-ben, 2014-ig érvényesmûszakival és biztosítással. Irányár: 6000lej. Telefon: 0740131490.Eladó 1987-es Dacia 1310-es. Telefon:0743088386, 0261840436.Eladó Dacia 1310-es vagy elcserélnémkétszemélyes motorra, robogóra.Szamosdob 30. szám, Kopeczky Zsolt.Eladó kitûnõ állapotban lévõ, 2000-esgyártmányú, ezüstszínû, beíratott, 2014-ig mûszakival rendelkezõ VolkswagenPassat. Irányár: 4150 euró, alkudható.Telefon: 0723597414.Eladó Yamaha Virago 535 köbcentis chop-per motorkerékpár, kitûnõ állapotban, 24 000 km-ben (3000 futott csakRomániában) saját részre hozvaNémetországból, extrákkal, bõroldaltáskákkal, eredeti színében,rendezett papírokkal, megvigyázottállapotban. Irányár: 1850 euró, vagy el-cserélem VW Golf IV-es TDI-re +különbözet. Telefon: 0745850850,0770913495.Eladó kínai kistraktor 18-as tárcsával ésekével együtt. Irányár: 2200 euró.Telefon: 0725382824.Eladó 2008-as, beíratott, fehér, motorinásMercedes Sprinter 315 CDI, 2148köbméteres, 110 kW, 290 000 km (valósérték), légkondis, elsõ tulajdonostól.Irányár: 12 900 euró. Telefon:0745358686, 0261711511.Eladó 1997-es Honda Shadow 750Cchopper motorkerékpár, nagyon jóállapotban, lila, 50 000 km-ben. Irányár:3300 euró. Telefon: 0744504635.Eladó fehérorosz MTZ–80 jó állapotban11 000 lejért, tárcsa 4200 lejért, sínes eke1800 lejért. Telefon: 0743158707.Eladó háromköldökös csöves román ekeés kétköldökös Lemken forgóeke.Telefon: 0740017976.Eladó MZ motorkerékpár, kitûnõállapotban. Telefon: 0745554434.Eladó 2007-es Opel Combo 1.3 CDTI, 5literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5tonnás áruszállítóra. Irányár: 3500 euró.Telefon: 0740506267.Eladó 2008 októberi Daewoo Matiz,magánszemélyre bejegyezve, kitûnõállapotban, 16 000 km-ben. Telefon:0751521922. Eladó 2001-es benzines, full extrás, 1,6-os Skoda Octavia 4600 euróért. Telefon:0746848074.Eladó 2008-as áruszállító Dacia Logan

75 000 km-ben. Telefon: 0744894268.Eladó 2001-es Alfa Romeo 156, 140 LE,103kW, 1,8 benzines, manuális klíma,elektromos ablakemelõ, szürke szín.Irányár 2900 euró. Telefon: 0745009778.Eladó román bálázó sok pótalkatrésszel,ára 2000 lej. Telefon: 0728954404.Eladó 1996-os VW Transporter T4, 2.4dízel, 7 literes fogyasztás vagy elcserélem3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3300euró. Telefon: 0740506267.Eladó bontott VW Touran Caddy fény-szóró, hibátlan, karcmentes állapotban.Telefon: 0745531566.Eladó egy 80 lóerõs szimpla meghajtásúInternational traktor, kétfejes, forgathatóekével és szénagyûjtõvel – 5000 euró.Telefon: 0745307042Eladó 2002-es klímás, ötajtós Fiat Punto– 2199 euró. Telefon: 0743941576.Eladó 2004-es Dacia Combi 1310-es, 5sebességes, téli-nyári külsõkkel, injekto-ros motorral, jó állapotban. Ára 5000 lej.Telefon: 0745208419.Eladó 2001-es benzines Opel Agila sokextrával. Irányár: 2550 euró. Telefon:0744432470.Eladó 1999-es évjáratú, gázzal és benzin-nel mûködõ Dacia 1310-es. Telefon:0743066266.Eladó Steyr traktor ekével, tárcsával,kaszálógéppel, két pótgumival. Irányár:4300 euró. Telefon: 0743635453.Eladó bejegyzetlen 1999-es Ford Transit2,5 D, billenõplatós, dupla kabinos,dupla kerekû, 3,5 tonnás kisteherautó, jóállapotban. Telefon: 0744265672.Eladó U650-es traktor, jó állapotban éskombájn. Telefon: 0752527239.Eladó 2000-es Dacia 1310-es 2013 de-cemberéig érvényes mûszakival, jóállapotban, irányár: 1000 euró. Telefon:0766567752.Eladó Belarus T25-ös, 28 lóerõs traktorekével. Telefon: 0746829023.Eladó 2005-ös metálszürke, kétajtós VWGolf V, klíma, ABS, ESP, elektromos abla-kok és tükrök, 10 légzsák stb. Irányár:4760 euró. Telefon: 0761935755. Eladó 1993-as VW Vento 1,8 benzines.Irányár: 1800 euró. Telefon: 0744107600.Eladó két U–650-es traktor és egy eke.Telefon: 0752527239.Eladó gardályos Pannónia motoros kertikistraktor, jó állapotban. Irányár: 1200lej. Telefon: 0749611548.Eladó 2008-as Ford Transit Diesel, 7személyes, rakteres, ponyvázva 2,10 x3,30 m. Irányár: 12 200 euró. Telefon:0742261161.Eladó 2005-ös Skoda Fabia. Telefon:0361419177, 0740588538.Eladó 2 db Sachs lengéscsillapító, kódja310-950, megfelelõ VW Golf 5-öshöz ésSkoda Octaviához. Telefon: 0740657228,Mikola.

Sürgõsen eladó Yamaha XV 535 Virago,kitûnõ állapotban, érvényes mûszakival.Irányár: 1700 euró.Telefon: 0731710065,0261872166.Eladó 14-es alufelniszett Mazdára.Telefon: 0742640797.Eladó VW Vento 1,9 Diesel. Telefon:0740684869.Eladó SPC mûtrágyaszóróval. Telefon:0752527239.Eladó Staier traktor forgatható ekével.Telefon: 0755773771.

Eladó Pusztadarócon 40 db 100-180 kgközötti disznó. Telefon: 0747916832.Eladó 140-190 kg közötti disznó. Telefon:0754805165.Eladó széna és szalma. Telefon:0757166078.Eladó Luceafãr bútor, hatszemélyes asz-tal, négy szék. Telefon: 0361410821,0748301180.Eladó házipálinka, valamint fehér ésvörösbor. Telefon: 0752032916.Eladó szemes kukorica, krumpli éshagyma. Telefon: 0749265170.Eladók Kispeleskén 100-140 kg-os disz-nók, szemes málé, zab. Telefon:0751216973.Eladó Csanáloson hízó. Telefon:0740985783.Eladók Pusztadarócon 120 kg körüli hús-disznók. Telefon: 0728233466,0261751228.Eladó Zanussi hûtõláda kitûnõállapotban. Telefon: 0744634035.Eladó 2 hízó, egy egysoros rázóskrumpliszedõ gép és egy lóhám. Telefon:0751844983.Eladó kétéves angol agár (greyhound).Telefon: 0754257163.Eladó álló gázkazán, hõkimélõ pumpa,szemestakarmány-daráló, cserépkályha aj-tóval. Telefon: 0744123697.Eladók 130 – 150 kg-os disznókSzamosdarán. Telefon: 0757367807.Eladó Pusztadarócon, a 425. szám alattegy 120-130 kg közötti disznó. Telefon:0753523091.Eladó 3 és fél éves gyönyörû kancacsikó.Telefon: 0749035728.

Eladó Szatmárnémetiben 90-130 kgközötti disznó. Telefon: 0743658626.Eladó szén házhoz szállítássalNagykárolyban és környékén. Telefon:0752608750, 0748605281.Eladó egy bakkecske vagy elcserélem fe-jõsre, valamint egy kandalló és egy gye-rekágy. Telefon: 0374938790,Szamosdobon, a Magyar utcábanKopeczkynél.Eladó új fûtõtest. Telefon: 0760293999.Eladó tehén és malac Gencsen. Telefon:0766460854.Eladók 130 – 180 kg-os hízók, Biankafehér- és vörösbor és kukorica, Csanálo-son. Telefon: 0755534151.Eladó Kálmándon 3 öthetestacskókölyök. Telefon: 0744919074.Eladó takarmányrépa. Telefon:0745563374.Eladó Nagykárolyban jutányos áron 18ár szõlõ házzal együtt, egy db 3 szárnyasablak, 170 x 155cm, 2 db 2 szárnyaskisablak, 70 x 90 cm, egy bejárati ajtó,100 x 210 cm, háromkarikás gáztûzhely,butéliák, ötfiókos fagyasztó és Ileanavarrógép. Telefon: 0740260183.Eladó nemes tuja, 50-120 cm, bukszus,élõsövények és hibiszkusz. Telefon:0261754289.Eladó C1-es búzavetõmag, Renen és Arle-quin fajták, kezelve vagy kezelés nélkül .Telefon: 0742549542.Eladó egyszemélyes ágy. Telefon:0742252072.Eladó egy inox szõlõdaráló és 80 literesprés. Telefon: 0741656127.Eladó kenyérbúza. Telefon: 0742546970.

Eladó 2 t szemes málé. Telefon:0747236351.Eladó Kaplonyban málé. Telefon:0752092994. Eladó: szõlõprés, daráló, boroshordók,kétszemélyes, új gyapjúpaplan,élelmiszeripari szakkönyvek románnyelven. Telefon: 0261750695.Eladó 50 m 4x6-os MCG elektromoskábel és egy 25 literes alumínium kanna.Telefon: 0755289724.Eladó egy tízéves kanca, kiváló hámos,valamint egy herélt, egyéves csikó.Telefon: 0784760579.Eladó boxer kiskutya 100 euróért.Telefon: 0743840706.Eladó Lázáriban egy 140 kg-os húsdisznó.Telefon: 0745325648, 0745325626,0261753402.Eladó tölgyfa sózókád és két tölgyfaszõlõskád. Telefon: 0746848074.Eladó daru fejõstehén és egy kétéves elsõelõhasú piros-tarka tehén. Telefon:0749936805.Eladó kétéves kancacsikó és egyéves agár.Telefon: 0753516656, 0761761188.Eladók Túrterebesen használt bútorok.Telefon: 0756933904, 0744182720,0261836155.Eladó 400 liter vörösbor. Telefon:0755534151Eladók fiatal tehenek, 4-5 hónapos bor-jak. Telefon: 0740533292.Eladó két turbókonvektor és egyturbóbojler. Telefon: 0749533347.Eladó Gencsen, a 396. szám alatt 4 mhosszú, 3 méter magas, 1,20 méter szélesvasgóré. Telefon: 0261868098.

MC DANIELS — Napi rendszeres járat Szat-

márnémeti—Nagykárolyés

Szatmárnémeti—Újberekközött.

Telefon: 0745042818.

Rendszeres járat Szatmár németi—Udvari;

Szat már németi—Ara nyos meggyes;Szatmárnémeti—Szamoskrassó–

Szamoslippó, Szatmárnémeti—Avas fel -sõ falu között.

Telefon: 0761128385.

DANISEB— Ren d sze res járat

Szat már né meti ésNagykároly között

Telefon: 0744580126.www.daniseb.ro

Arni Sol Kft.Szatmárnémeti, Lucian Blaga út 66.

Személyszállítás heten te Olasz or -szágba, Spanyolországba, Francia o r -szágba, Portugáliába.Bérbe adunk 17 személyes mikro -buszt, vagy 46–57 személyes kisbuszt.Telefon: 0261/766310, 0745295455,

0744575970, 0744570105.

BOA LINES Rendszeres járat: Szatmár né meti

– Józsefháza és Apa Külföldi és belföldi

kirán du lá sok, mikrobusszal.

Cégek számára: alkalmazottak in-gáztatása, elõnyös áron. Telefon: 0744-507088, 0745-616829

www.boalines.ro

A z EXCLUSIV LV Kft.• bérbe ad autóbuszokat, mikrobuszokat kirándulásokhoz• alkalmazottak munkahelyiutaztatását vállalja.

Telefon: 0749152003; 0741061738.

Bármilyen esemény, a legelegánsabb környezetben: Poesis

Esküvõk, keresztelõk, családi események, 100 fõig

• esküvõi menü - 85 lej/személy alapártól• keresztelõi menü - 65 lej/személy alapártól

• halotti tor - 20 lej/személy alapártólFoglalás és rendelésfelvétel a 0741395575-ös telefonszámon,

illetve a [email protected] e-mail címen.

Hidegtálak 99 lejtõl (4 személy számára)

Megrendeléseket a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a [email protected]

e-mail címre várnak.

Vegyes

Page 15: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 152012. december 8., szombat HirdetésEladó: tömör, belsõ ajtó (208x89) 280lejért; szürke színû Platinium színestelevízió távirányító nélkül 220 lejért;kétrészes, 50-es méretû menyasszonyiruha 400 lejért. Telefon: 0746653668.Eladó: Neumann varrógép; Csajka 3többfázisú varrógép; villanyhegesztõ,oxigénhegesztõ palackkal; elektromos,több funkciójú köszörûgép; kézi ésmotoros fúrógép, kisszekér. Telefon:0361425507.Eladó Gencsen 10 darab 7 hetes malac.Telefon: 0261868067.Eladó malac Szatmárhegyen. Telefon:0735551996.Eladó 100 kg-os húsdisznó Mikolában.Telefon: 0751082661.Eladó jó állapotban lévõ citera. Telefon:0742272538.Eladó raklap. Telefon: 0745554434.Eladó nagybillentyûs, ötoktávos Korg IS50B szintetizátor és 2001-es Dacia.Telefon: 0758371570.Eladó 2 db új pinceajtó: egyik kültéri,üveggel, tömítéssel, 164x138, a másikbeltéri, teli, 170x94. Telefon:0742122255.Eladó egyszemélyes sírhely a vasútireformátus temetõben. Telefon:0752328967.Eladó jó állapotban lévõ, régi típusú Arc-tic hûtõszekrény. Telefon: 0744879847.Eladó Electrolux gázbojler és egy 56-osvõlegényi ruha. Telefon: 0749681079.Eladó egy 5,5-ös háromfázisú motor vagyelcserélem egy 2,2-es monofázisúra.Telefon: 0785595102.Eladó Dacarbazin Lanchema 200.Telefon: 0722698765.Eladók Pusztadarócon 120-130 kg közöttidisznók. Telefon: 0741218651.Eladó Nagykárolyban nõi kerékpár 80 lej,két perzsaszõnyeg és jégdarálókoktélokhoz. Telefon: 0752032812.Eladó menyasszonyi ruha. Telefon:0763350973.Eladó 160 kg-os disznó Lázáriban, a 257.szám alatt. Telefon: 0743782756.Eladó 7 éves pej kanca, Nagykárolyban.Telefon: 0740490221.Eladó 140 kg-os disznóSzamosdarán.Telefon: 0747437043.Eladó Csomaközön, az 540-es házszámalatt 2 tonna étkezési krumpli, tavalyitermés. Telefon: 0745951173.Eladó két, 100 kg-os disznó Mikolában.Telefon: 0761398425.Eladó Börvelyben hófehér, vállpántos,fûzõs menyasszonyi ruha tartozékokkal:kesztyû, fátyol, koszorú. Telefon:0747070556.Eladó kétéves 2 hónapos fejõstehén bika-borjúval. Telefon: 0729947849.Eladó homok, kavics, mosott kavics kistételben. Telefon: 0746238429.Eladó 44-es menyasszonyi ruha. Telefon:0751533808, 0756627426.Eladó felfûrészelt tûzifa, házhoz szállítva.Telefon: 0746238429.Eladó feldarabolt tûzifa, házhoz szállítva.Telefon: 0746848074.Eladó egy kétéves kanca csikó. Telefon:0741406647.Eladó homok, kavics, mosott kavics, ház-hoz szállítva. Telefon: 0746848074.Eladó betonkeverõ, hézagos tégla(rendelésre is). Telefon: 0743867418.Eladók használt, mûködõ HP 1740-es 17colos, 44 cm átmérõjû monitorok, 150lej/db. Telefon: 0361804580.Eladó kukorica és burgonya. Telefon:0740789394.Eladó Szilágypérben nemes fehér- ésvörösbor, 5 lej/ liter. Telefon:0261821736.Eladó Nagykárolyban egy masszív, fábólkészült szekrénysor (2,70 m), egy férfimountain bike és egy kicsi színestelevízió. Telefon: 0754893065

Eladó Nagykárolyban egy kisebb és egynagyobb konvektor, mindkettõ jóállapotban. Telefon: 0261861974.Eladók Pusztadarócon 80-100 kg-os hús-disznók. Telefon: 0743373238.Eladó étkezési burgonya, bálázott szénaés szalma. Telefon: Telefon: 0261753286,0740360640.Eladó Nagykárolyban fürjtojás. Telefon:0743089366.Eladó Gencsen egy 180 kg-os disznó,árpa és tengeri. Telefon: 0766241103.Eladó széna. Telefon: 0723214591.Eladó szép menyasszonyi ruha, két oldaltfûzõvel, méret után lehet igazítani,kedvezõ áron. Telefon: 0261872256,0766343075.Eladó jó minõségû pálinka. Telefon:0741902022.Eladó vetõ- és étkezési burgonya. Telefon:0746554231.Eladó háromfiókos disznóól góréval.Telefon: 0745563374.Eladó 130 kg-os disznó, Gencsen, aTemetõ utca 46 szám alatt.Vásárolunk régi és új tollat. Telefon:0742411415.Felvásárolok étkezési napraforgót nagymennyiségben is. Telefon: 0748938889.Eladó hargitai burgonyamag: Marabel,Sante, Laura. Telefon: 0740287247.Eladó jutányos áron kéményeskonvektor, szõlõprés, 600 literes tölgyfakád és egy 2,5x3,5-ös perzsaszõnyeg.Telefon: 0749064038, 0361402131.Eladó tûzifa. Telefon: 0745143143.Eladók 110-130 kg közötti, háznál neveltvaddisznók, párban, és egy 130 kg-os hús-disznó. Telefon: 0763146609.Eladó étkezési burgonya és szemes bab.Telefon: 0748030845.Eladó disznózsír, 6 lej/kg. Telefon:0768026546.Eladó Yamaha PSR 550 B szintetizátortartozékokkal együtt, magyar használatiutasítás, USB kábel, CD, a szintetizátor 2GB-ig olvas flasht, kitûnõ állapot,méltányos ár. Telefon: 0760762660.Eladó két Fender szólógitár. Telefon:0740412367.Eladó Mikolában, a 315. szám alatt egy130-140 kg közötti ártány húsdisznó, akárlevágási lehetõséggel. Telefon:0261820661, 0760484201.Eladók tuják különbözõ méretben, 50–150 cm között, élõ kerítésnek hibiszkuszés puszpáng, házibor (aranyszín éssötétvörös), valamint gyümölcspálinka.Telefon: 0261754289.Eladó zabszalma. Telefon: 0751844983.Eladó vetõ- és étkezési krumpli: Laura ésMarabel fajták. Szállítás megoldható.Telefon: 0740620011.Eladók német használt bútorok: háló,nappali, ebédlõ, konyha stb. Szállításátbiztosítom. Telefon: 0755516467.Eladók német, használt kerékpárok,nagyon jó állapotban: hagyományos vagyváltós mountain bike, férfi-, nõi, gyermek-bicikli, leszervizelve, útra készen. Telefon:0742648042, 0771376398.Eladó Nagykárolyban Sony kazettásvideokamera, jutányos áron. Telefon:0740895642Eladó Nagykárolyban 500 kg-os mérleg,jó állapotban. Telefon: 0740895642.Eladó biedermeier ebédlõ. Telefon:0754820397.Eladók: osztrák, német fáskazánok( Wiesmann, Buderus, Windhayer stb.).Telefon: 0742932087.Eladó szemes kukorica. Telefon:074582880.Eladó hatfiókos nyúlketrec, kóró, széna.Telefon: 0748794613.Eladó 35 négyzetméter német textiltapéta és energiaspirál könyvvel együtt,olcsón. Telefon: 0261717715, 16-21 óraközött.

Eladó falun három, 100-110 kg közöttidisznó és szemes málé. Telefon:0758541009.Eladó alig használt tolószék és egy járóka.Telefon: 0261872768.Eladó takarmányrépa. Telefon:0743657465.Eladók jutányos áron nagy, kerekes bõ-röndök. Telefon: 0756627426.Eladók Szamosdobon, a 70. szám alatt 10hetes malacok és házi szõttes zsák.Eladó piros krumpli nagy tételben.Telefon: 0752032916.Eladó friss házitej rendelésre,Nagykárolyban, házhoz szállítással,minden nap, 2 lej/liter. Rendelés naponta15 – 18 óra között. Telefon: 0769652140.

Személyszállítás kívánt címre; Olasz -ország-Románia. Telefon: 0762613606,393394274475Személyeket szállítok Magyarország-Ausztria-Németország irányába, háztólházig. Telefon: 0744222138.

Kalapjavítás és –tisztítás. Deltei u. 2.szám, telefon: 0770709938.Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon:0742765284.Lakodalmakra, keresztelõkre fényképe-zést, videózást vállalok, profi felszerelés-sel. Telefon: 0757207006.Vállalom mosógép, hûtõszekrény és máselektromos cikk javítását háznál, egyévesgarancia. Telefon: 0755433810,0744953748.Hangulatos, minõségi, színvonalasélõzenét vagy gépzenét szolgáltatunk,bármilyen alkalomra. Telefon:0758371570.Kútfúrást vállalunk, egy év garanciát biz-tosítunk. Telefon: 0261716179,0743495649.Háznál javítok minden márkájú színestelevíziót olcsón, garanciát vállalok,kiszállás falura is. Telefon: 0743606213.Kõmûvesmunkát, házfelújítást és festéstis vállalok. Telefon: 0261869228,0746864273.Háznál javítok színes televíziót, LCD-t ga-ranciával, vidékre is kiszállok. Telefon:0762054340.Háznál javítok színes televíziót, garanciá-val, vidékre is kiszállok. Telefon:0749918621.Házépítést, külsõ és belsõkõmûvesmunkákat vállalunk cégeknél ésmagánszemélyeknél is. Telefon:0760496567, 0740851524.Idõs, beteg gondozását vállalom a sajátlakásomon, Mogyoróson (Mãriuº).Telefon: 0745015733, 0758356530.Kútfúrás. Telefon: 0740676031.Vezetéstechnika-oktatás, kedvezményesáron, Nagy Lászlóval. Telefon:0728233466, 0261751228.Vállaljuk mosógépek javítását háznál, ga-ranciával, kiszállás falura is. Telefon:0762054340.Gyerekfelügyeletet vállalok Szatmáron.Telefon: 0745254216. Földet, homokot stb. szállítok házhoz, 2,5

köbméterig. Telefon: 0741970523.Fogsor (protézis) javítását vállalom.Telefon: 0744143854, 0770636877.Tapasztalt kõmûves vállal falazást,vakolást, csempe- és padlócsemperakást,valamint különbözõ javításokat, reálisáron. Telefon: 0756437567.Ácsmunkát vállalok (tetõ, terasz, csator-názás). Telefon: 0744195846.Homokot, kavicsot szállítok, kõmûvesmunkát vállalok A-tól Z-ig. Telefon:0743867418.Beteggondozást, fõzést, takarítást,vasalást vagy gyerekfelügyeletet, egyszó-val bármit elvállalok, kérem jelentkezze-nek. Telefon: 0261826050, 0726350188.Gépzene különbözõ rendezvényekre.Telefon: 0754532855.Fiatal pár vállalja idõs hölgy vagy úr gon-dozását (akár ágyban fekvõ betegét is),lakás ellenében. Telefon: 0724619084.Fiatal házaspár ház és kert gondozásátvállalja ott lakás ellenében, falun. Telefon:0726530364.Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon:0742765284.Háznál javítok hûtõszekrényt, garanciá-

val. Telefon: 0742280193.Idõsgondozást vállalok Németországban.Telefon: 0752323508.Élõ fa kivágását és felaprítását vállaljukláncfûrésszel, baltával. Telefon:0743061962.Vállalok hangosítást különbözõrendezvényekre, minõségi felszereléssel,amely igény esetén ki is bérelhetõ.Telefon: 0755031453.Háztartási munkát vállalokNagykárolyban. Telefon: 0770910665.Kavicsot, építkezési anyagot szállítokminden mennyiségben, 2,5 köbmétereskamionnal. Telefon: 0741970523.Vállalunk csempézést, festést, gipszkarto-nozást, építést kulcsra készen. Telefon:0748721145.

Fogászati asszisztenst keresünk meg ha tá -ro zott idõre. Önéletrajzokat az [email protected] e-mail címre várunk.

Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk arra a hét évvel ezelõtti napra,amikor a kegyetlen halál elragadta tõlünk

SZELMENCZI GYÖRGY, volt sárközújlaki lakost.„Elmentem tõletek, nem tudtam búcsúzni, / Nem volt idõ arra, el kellett

indulni. / Búcsúztam volna tõletek, de erõm nem engedett, / Így búcsúnélkül kellett elválnom tõletek. / A fejfa tövében édes a nyugalom, / Ottenyhül minden kín és fájdalom. / Drága szeretteim, õrizzétek meg emlé-kemet, / Úgy szerettem volna még élni köztetek, / De a sors kegyetlenvolt, s ezt nem engedte meg nekem, / Küzdöttem, de erõm már nem en-gedett, / Drága szeretteim, Isten veletek.”

Drága emléked szívünkben él.Szeretõ családja

Szemünkben könnyekkel, szívünkben örökkétartó fájdalommal emlékezünk arra az egy évvelezelõtti napra, amikor a szeretett férj, édesapa,após,

ÉLES JÓZSEF,volt szatmárnémeti lakos örökre itthagyott

bennünket.„Ha egy könnycsepp gördül végig az arcun-

kon, / Az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. / Bennünk él egyarc, egy végtelen szeretet, / Amit tõlünk soha senki el nem vehet. / Tégedelfeledni soha nem lehet, / Csak muszáj megtanulni élni nélküled. / Nemlátjuk arcod, nem halljuk hangod, / Hiába szólítunk, te már azt nem hal-lod. / Virágot viszünk egy néma sírra, / De ezzel téged nem hozhatunkvissza. / Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, / Hazudni a szívnek,hogy ne tudjon fájni.”

Felesége, Julianna, lánya, Andrea és veje, Árpád

Fájó szívvel emlékezünk az egy évvel ezelõtti napra, amikor a szeretetttestvér és sógor,

ÉLES JÓZSEFeltávozott szerettei körébõl.Emléke örökké élni fog szívünkben.

Testvére, Sándor és családja

Pap LajosTódor AttilaSentesi SándorHarkai ZsuzsannaPaul LillaSzabó JózsefKostyuk IlonaHepcal Ilona

Elhalálozás

Álláshirdetés

Újságkihordót keresünk Tasnádon. Telefon:0720532265.

Utazás

Személyszállítás Ausztria-Németország -ba/ból, kívánt címre kétnaponta.Telefon: 0741411387.

EgyébFájó szívvel emlékezünk

SZABÓ BÉLA,volt szatmárhegyi lakosra halálának 7. évfordulóján.„Virágerdõ sûrûjében pihen szíved csendesen. / Rég nem dobban csa-

ládodért, messze vitted, Istenem. / Megpihent két fáradt kezed, melyértünk dolgozott, / Jóságodért a koronát Jézustól megkapod.”

Bánatos felesége, lányai, vejei és unokái

Megemlékezés

Page 16: MAGYAR HIRLAP · Ne felejtsen el Like-olni facebookon is! www. .ro-Kiállítással nyílt meg a Téli Fesztivál December 6-án nyílt meg a Szatmár Megyei Tanács Képzõmûvészeti

16 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 8., szombat

Elvitték a Mikulás-ajándékot

A Szatmári Magyar Hírlap Mikulás-játé-kára idén egy ünnepi képeslapot kelletta gyermekeknek rajzolniuk. Az ügyes ke -

zû, rajzoskedvû játékosok közül két sze -ren csés gyermek a RetroBabam köny ves -bolt jóvoltából egy-egy 40 lej értékû

könyv vásárlási utalvánnyal, illetve egy100 és két 50 lej értékû édességcso mag -gal térhetett haza a szerkesztõ ség- lá to -

gatásból. A 6 éves, túrterebesi Oláh Júlia,a szintén 6 éves, szatmárnémeti SzilágyiCsongor és a 7 éves, mikolai Magyar Ábel

izgatottan, megilletõdötten és nagy-nagyörömmel vették át nyereményt.

Sz. K. M.

Élményszerzés Szent Miklós alkalmából

Óvodától az iskoláig… hosszú az út,amit egy diáknak be kell járnia… a miutunk az iskolától az óvodáig annálrövidebbnek tûnt. Egy öt perces séta volta hóesésben.

December 5-én a XII. F osztály elszán-tan bandukolt, hogy meglepje a kicsiket.Az ötlet hirtelen született: Miért is ne egyvégzõs osztály menjen Szent Miklós alkal-mából élményt szerezni? Nem csak a„kicsiknek”, akik elõször megilletõdvebár, de kíváncsian szemlélték, hogy vajonmi kik vagyunk, hanem a „nagyoknak” is,hisz leírhatatlanul megható volt ez atalálkozás.

A látogatást megelõzõ napokkészülõdéssel teltek. Mit is vigyünk? Mivel

is készüljünk? Lassan összeállt a kép.Nem kell sok, hogy a kicsiknek örömetokozzunk, ének, édesség, apró kis aján-dék hópelyhek, s persze elmaradhatatlanajándék volt a levél, amit maga a Mikulásküldött a kicsiknek, s az óvó néni olvasottfel.

Együtt énekeltünk, táncoltunk, s avégén betekintést nyerhettünk a vilá -gukba is és leültünk mi is közéjük… ját-szani.

Hiszem, hogy mind a kis óvo -dásoknak, mind a gyermekkort, iskolátlassan maga mögött hagyó osztályomnakfelejthetetlen emlék marad az ideiMikulás!

Fehér Imola tanárnõ

Oláh Júlia Szilágyi Csongor Magyar Ábel

Megtartották az elsõ Down Dance DaytElsõ alkalommal került megszervezésre a Down Dance Day nevet viselõ rendezvény, amelyet a LangdonDown Transilvania Egyesület szervezett meg december 6-án délután 5 órai kezdettel.

A Langdon Down Transilvania Egyesü-let Szatmárnémeti Fiókszervezete 2005óta támogatja a Down-szindrómás, illetveértelmi fogyatékos gyermekeket és fiata-lokat, jelenleg pedig 41 olyan gyermekvagy fiatal tagjuk van, akik rendszeresenmegfordulnak az egyesület napközi-tevékenységein, csoportokra osztva,annak függvényében, hogy milyen szintûfogyatékkal rendelkeznek: enyhe,középsúlyos vagy súlyos. Az ÉszakiSzínházban tartott esemény célja az volt,hogy felhívja a társadalom figyelmét aszindrómával élõk problémáira, vágyairaés a bennük rejlõ képességekre is. Atáncgála keretében felléptek az egyesületkedvezményezettjei, akik többek közöttelõadtak egy részletet a Hattyúk tavából,de modern, cigány és néptánc bemutató-val is készültek a közönség számára. Atagok mellett színpadra lépett még a Doamna Stanca Fõgimnázium, a KölcseyFerenc Fõgimnázium és a Traian VuiaMûszaki Líceum tánccsoportja is,

valamint a Dans Club ‘92, a Loga DanceSchool tánciskola és a Maria központtáncosainak bemutatója is szórakoztattaa résztvevõket. Az elsõ Down Dance Daykeretén belül a színház elõcsarnokábanegy kiállítás is megtekinthetõ volt a

Langdon Down Transilvania Egyesületkedvezményezettjeinek munkáiból, ame-lyek között rajzok, origami munkák ésegyéb kézzel készült alkotások voltakláthatóak.

K. E.

Ezüst Ünnepváró a KölcseybenA szatmárnémeti Magyar Demokrata

Ifjak Szövetsége (MADISZ) céljának ajövõ nemzedék nevelését tekinti, ezértrendezvényeik nagy része gyermekeknekszól. Gondos figyelemmel felismerték,hogy értékvesztett világunk egyik túlélésiformája a családi élet újraélesztése. Az el-múlt tizenkét év Karácsonyi Ünnepvárórendezvényeinek létrehívó alapgondolatais ez volt, megismertetni szülõkkel, gyer-mekekkel az ünnep igazi varázsát,ugyanakkor megelégedettséggel tölti el aszervezõket az a tény is, hogy általános is-kolák pedagógusai nem csak ünnepimûsorokat, hanem ünnepvárókat isszerveznek. A szatmárnémeti MADISZ acsaládok lélekbeli méltó felkészüléseérdekében még két egymást követõvasárnap, december 9-én és 16-án délu-tán 4 órától szervezi meg a Bronz és

Ezüst Ünnepváró játszóházait a KölcseyFerenc Fõgimnáziumban. A Bronz Ün -nepváró alkalmával ajtó-, asztal-, ablakdí-szek és mézeskalács díszek készülnek. Amézeskalács tésztát a helyszínen nyújtják,szaggatják és díszítik a gyerekek. Sütésután minden gyerek visszakapja asüteményeit.

A szaloncukrot félkész állapotbanviszik a szervezõk a helyszínre, ahol majdtovább formázzák, hempergetik és cso-magolják az ügyes gyermekkezek. AzEzüst Ünnepváró alkalmávalkarácsonyfadíszek készülnek: csuhéan-gyal, gyöngycsillag, filc-, mézeskalácsdíszés szaloncukor. Az Adventi, Bronz ésEzüst Ünnepváró támogatója a RomániaiMagyar Demokrata Szövetség és a Com-munitas Alapítvány.

K. E.

A Család Nemzetközi Éve

Sógor Csaba RMDSZ-es európai par la -menti (EP) képviselõ december 6-án el-sõként csatlakozott aláírásával a Nem - zetközi Családfejlesztési Szö vet ségnek a2014-es év távlatában ké szült nyilat ko -zatához. A dokumentum célja az EgyesültNemzetek Szövetségének (ENSZ) Gazda-sági és Szociális Ügyek Fõosztálya általkezde ményezett, a Család NemzetköziÉve 20. évfordulója elõtti tiszte -lgés. Napjainkban, amikor a családi élet,a családi életforma, a család erkölcsi, lelkiértékei támadások sortüzével néz farkas-szemet, szükséges, hogy az Isten általtervezett és alapított család természetes,különleges, lelki és erkölcsi segítséget,támogatást kapjon. A család alapvetõ fe-ladata az élet szolgálata.