Már Öt év telt el azóta, hogy az akkor főiskolás Caroline-t Martin

Forbes, az ismert rögbijátékos visszautasította. A lány érzelmei az évek

során semmit sem változtak. Még mindig rajong a férfiért. Forbes

tiszteletére estélyt adnak, amelyre Caroline is meghívják. Azt reméli, ott

majd találkozik szerelmével.

Éjfél felé csalódottan hagyja ott a partit. A véletlen azonban mégis

összehozza szerelmével, Martin Forbesszel, akivel egy szenvedélyes

éjszakát tölt el, és aki nem ismeri, vagy csak nem akarja felismerni a lányt.

Hajnaltájban súlyos szavakkal illetik egymást és haragosan válnak el.

Egy hét múlva megdöbbentő hírt olvas a férfiról, akit hamarosan

bíróság elé állítanak. Caroline rádöbben, az egyetlen koronatanú ő maga.

Mary Mclean

Bár a szívét megkeményítette, és elhatározta, távol tartja magától Martint,

ennek ellenére mégis úgy tűnt, jelentkezik tanúkihallgatásra...

2

Hajnali suttogás

Caroline apró kortyokban szürcsölte italát, miközben kíváncsian

tekintett körül. De azt az embert, akire várva várt még mindig, nem látta

sehol. Hol lehet? - tűnődött. Emiatt kénytelen mindenféle alakokkal szóba

elegyedni, mi több, végighallgatni a szűnni nem akaró idétlen bókokat,

melyek még elviselhetetlenebbé teszik számára ezt az estét. Barátai, akikkel

érkezett, szépen beleolvadtak a tömegbe. Most ki tudja, merre lehetnek!

Estély! Kellett ez nekem!? - füstölgött magában. Most tessék: itt áll

egyedül, és a második tolakodó pasastól próbál megszabadulni, aki már

több mint szalonspicces, s ráadásul intelligenciahányadosa messze nem éri

el az átlagot. Ha ez még a beképzeltséggel is párosul, az kész katasztrófa.

Ez már túl sok volt Caroline-nak. Már nem tett úgy, mintha érdekelné a

parti, s az a férfi, aki tolakodóan viselkedik és rettenetes bókokkal halmozza

el. Anélkül, hogy mosolyt küldött volna felé, szórakozottan nézett körül a

teremben, és vaktában elindult a táncoló tömegben a kijáratot keresve,

csodálkozó partnerét magára hagyva. Míg a kijárat felé nyomult, szüntelen

belekötöttek, vagy éppen tapogatták. Ezt a ruhájának köszönhette, mely

többet mutatott testéből, mint amennyit takart.

A rozsdavörös selyemruha feszesen simult testére. Az est fényei

szivárványként verődtek vissza ruháján. Az „elöl mély dekoltázs, hátul

semmi" vonzotta a férfi-szemeket. Barna, rövid haja arcát lazán fogta közre.

Szája leheletfinoman kihúzva. Egyszóval, ahogy édesanyja jellemezte: az

érzékiség sugárzott belőle. Nyugtalanul tekintett körbe élénken fénylő,

fekete szemével, hátha megtalálja az ajtót, s megszabadul végre az éhes

szemű férfinéptől. Váratlanul az egyik pasas magához rántotta, s fülébe

duruzsolta:

- Ne siess úgy, kislány! Nem töltenéd velem az estét?

3

Mary Mclean

- Eltaláltad! - hárította el, és amilyen gyorsan csak tudott, kiszabadult

karjai közül.

A jókedv, amellyel érkezett, már kezdett elpárologni ilyen alakok s

tapasztalatok láttán. Felfedezett végre egy ajtót. Igaz ugyan, hogy a kertre

nyílott, de így legalább kijuthatott a zsúfolt teremből.

Nesze neked, érzékiség! - sóhajtotta. - Most aztán sütheted! Mindenki

észrevesz, csak éppen Ő nem. Saját magamnak köszönhetem ezt a lehetetlen

helyzetet, mert meggondolatlanul, kíváncsi természetemnek engedve

ugrottam neki az estének - dühöngött.

Kockáztatott azért, hogy lássa, hogy észrevegye őt Martin Forbes, az

országos hírű rögbijátékos, aki hosszú idő után visszatért szülővárosába,

Cantonba. Az ő tiszteletére adják ezt az estélyt. Csak éppenséggel ő nincs

sehol! Lehet, hogy meg sem tiszteli jelenlétével a partit, s még az sem

izgatja, hogy miatta jöttek el ennyien az estélyre. Eddig is latolgatta már, de

most végleg eldöntötte, hogy megszabadul innen, úgysem fogja hiányolni

senki a társaságát. Még egyszer szemügyre vette a közelben álló embereket,

de semmi figyelemre méltót nem talált bennük. Rosszkedvét egy csábosnak

szánt mosoly mögé rejtette, és elindult a kertbe vezető lépcső felé. Ez

mutatkozott a legközelebbi „vészkijáratnak”.

Megkerülte a medence körül elszórtan álldogáló és élénk beszélgetésbe

merülő csoportokat. Keresztülvágott a pázsiton, majd hirtelen megtorpant.

Furcsa, suttogó beszédfoszlányok ütötték meg a fülét.

- Nem fog sikerülni, Bessy!

- Nekem? - nevetett fel kéjesen a Bessynek szólított nő. - Csak bízd rám,

tudom, mit kell tenni, hogy felfigyeljen rám! - folytatta nagyképűen. -

Sikerülni fog.

- Martin Forbes nehéz eset, még senkit sem vett komolyan.

4

Hajnali suttogás

Caroline-t nem hagyták nyugodni a hallottak, közelebb merészkedett,

egészen a ciprusbokorig. A férfi neve felkeltette kíváncsiságát, tudni akarta,

kik és mit terveznek. Széthajtotta az ágakat, és döbbenten ismerte fel a

beszélőket. Bessy Field, a szőke alvósbaba-típus, ismert volt férfifaló

híréről. Fiatal volt, és máris özvegy. Idős férjéhez a pénze miatt ment hozzá

annak idején. Ez nyílt titok volt a környéken. Férje kényeztette, s még a

félrelépéseit is elnézte, amit Bessy ki is használt. Amikor aztán az egyik

botrány a másikat érte, az idős férj felháborodott neje zűrös életvitelén, és

erkölcstelen viselkedése miatt. Hiába. Felesége csak nevetett rajta, és

folytatta tovább kisded játékait. Most, hogy megözvegyült, már nem ismer

határt, legfőbb gondja: kit s hogyan szerezzen meg magának.

Mivel már eleget hallott, előjött rejtekhelyéről, és a kocsijához futott.

Kezdett fázni, fedetlen vállára nem hozott kendőt, és most borzongva

rázkódott össze a lehűlt levegőtől. A parkolóban két Ford állt, ő gyorsan és

fázósan bevágódott az egyikbe, s már indított is.

Nem messze tőle egy lámpa fényénél két férfi beszélgetett. Az egyik

már az előbb felfigyelt arra a fiatal nőre, aki gyors léptekkel igyekezett

eltűnni valaki vagy valami elől. Szemével követte minden mozdulatát, s

egyszer csak hirtelen felkiáltott:

- Megőrült ez a nő!? Hová viszi a kocsimat?

- Úgy tűnik, elmegy vele - nyugtázta barátja.

- Istenemre, ez a tyúk nem normális! Hé, álljon meg! - futott utána pár

lépést, majd kétségbeesve nézett körül, nem tudta, hogy mit tegyen.

- Ott a másik fehér, menj utána azzal! - szólt barátja.

- Igazad van! - azzal felrántotta az ajtót és vészes iramban hajtott az

elviharzott kocsi után.

Caroline élvezte a sebességet, s teljesen átadta magát a gyorshajtásnak.

Nem volt különösebb célja, csak száguldani akart. Most kipróbálhatja a

5

Mary Mclean

nevelőapjától kölcsön kapott autót. A tükörbe nézett, s nem messze egy

kocsi villogó lámpáját fedezte fel. Hát ez meg mit akar? Téved, ha azt hiszi,

megállok neki. Még jobban beletaposott a gázba, a kocsi kilőtt. A

sebességmérő óramutatója rohamosan emelkedett.

Ez a nő teljesen megbuggyant!? - dühöngött magában a férfi. - Hova a

fenében megy ilyen iramban? Már elhagytuk a várost is. S én még azt

hittem, nyugalmas napoknak nézek elébe, ha hazajövök. Nem mondom,

elég nagyot tévedtem! Mindjárt az első este elviszik a kocsimat!

Caroline rémülten vette észre, hogy a várost elhagyva, az egykori

birtokukhoz vezető útra tért. Lehúzódott a zöld juharral szegélyezett út

mellé. A telehold magasan járt fenn az égen, s fényesen, tisztán ragyogtak a

csillagok. Caroline mélyet szippantott a tiszta, friss levegőből. Egy

pillanatra úgy érezte, otthon van, s e gondolatra szívét átjárta a melegség.

Visszavágyott. Bizonyára ezért hajtott erre. Reflexei ösztönösen működtek.

Szíve visszahúzta.

Hirtelen eszeveszett csikorgással megállt mellette egy autó. Vezetője

magából kikelve támadt neki:

- Mondja, hölgyem, nem szokott a tükörbe nézni? - Caroline értetlenül

nézett rá. - Nem látta, hogy villogtam? Miért nem állt meg?

Mi a csoda ütött ebbe a férfiba? Mint egy bősz tigris, úgy esik nekem.

- Eszemben sem volt megállni!

A férfi kapkodta a levegőt idegességében. Caroline attól félt, hogy

bármelyik pillanatban a torkának ugrik, ösztönösen hátrált egy lépést.

- Hát ez jó! Mit képzel, hogy én örömömben száguldók egy őrült nő

után?! - S becsmérlően nézett végig rajta. - Az éjszaka kellős közepén! Jobb

dolgom is van, mint hogy magát kergessem végig a városon!

- Azt elhiszem! - csúszott ki a lány száján meggondolatlanul. - Nem

kértem rá, hogy utánam jöjjön!

6

Hajnali suttogás

A férfi most közelebb ment, és Caroline kocsiját járta körül, mintha azt

kutatná, nincs-e rajta karcolás. Ahogy megszólalt, hangján érezhető volt a

gúny.

- Legyen nyugodt, hölgyem, nem maga miatt jöttem. Ha szükségem van

nőre, közelebb is találok. Felesleges lenne ennyit rohannom utána.

Hogy ez milyen beképzelt! - ötlött fel a lányban.

- Mégis, elárulná miért van itt?

A hold most megvilágította a férfi arcát, aki a kocsi tetejére

támaszkodott. Caroline-ba belehasított a felismerés. Martin - suttogta

döbbenten. Martin Forbes áll itt előtte, teljes életnagyságban! Azt álmában

sem hitte volna, hogy még ma találkozik vele, ráadásul itt, a város

határában, távol a zajos estétől.

- A kocsimért jöttem, drága hölgyem, amelyet elhozott! - veregette meg

az autó tetejét a férfi.

- Hogy? - zökkent ki gondolataiból Caroline. - Én nem hoztam el a

kocsiját! - A férfi továbbra is gúnyos mosollyal méregette a lányt. Caroline-

nak ekkor eszébe jutott, hogy még csak meg sem nézte a rendszámot,

egyszerűen csak beszállt. Igaza lenne Martinnak? Két fehér Ford állt ott.

Közelebb ment, és megszemlélte a rendszámot.

- Ó! - nyögött fel keservesen. - Ez nem lehet igaz!

- Na végre! Már azt hittem, sosem szánja rá magát!

- Ne haragudjon, én... igazán azt hittem, hogy...

- Rosszul hitte! - vágott szavába a férfi élesen. - Ha pedig kocsikázni

van kedve, inkább szóljon nekem, talán még rá is állok! Nem szívesen

száguldozom egy nő után az éjszakában.

Sokatmondó pillantása világossá tette Caroline számára, hogy mire

céloz. A lány úgy állt, mint akit leforráztak. Vitába sem szállhatott, mert a

férfinak teljesen igaza volt.

7

Mary Mclean

- Köszönöm, hogy utánam hozta a kocsimat - mondta alig hallhatóan.

- Tisztázzunk valamit, hölgyem, nem maga után jöttem, hanem a kocsim

után! Mert ezt az autót sokkal nehezebben szereztem meg magamnak, mint

bármelyik nőt. Ezért aztán féltem is!

A lenéző hang sértette Caroline-t.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy magának egy nő sem ér annyit, mint ez

a kocsi?! - mutatott megrökönyödve a fehér Fordra.

- Csak azt mondtam, hogy egy nőt könnyebben lehet szerezni, mint egy

kocsit.

- Milyen beképzelt és öntelt alak maga! - a férfi fölényes mosolya

bosszantotta. - Istenemre mondom, az ilyen alakok, mint maga,

megérdemelnék, hogy csőbe húzzák őket! Legalább megtanulnák becsülni a

nőt!

- Ennyire ostobának tart?

- Kiveszem a táskámat, és tűnjön el innen!

Caroline félig behajolt a táskájáért, ezalatt a férfi közelebb ment hozzá, s

gyönyörködve nézte.

Ennél formásabb hátsót már rég látott. Gömbölyű volt és arányos. A

selyemruha, mely rásimult melléré, formás, csinos combjára, teljes

pompájában látni engedte karcsú alakját. A férfi érezte, amint szétáradnak

testében a vágy hullámai. Első pillanatra feltűnt neki, hogy milyen csinos a

lány, de most, így közelebbről, ellenállhatatlanul kívánatos volt. Ahogyan a

kocsiból kihátrált, egyenesen a férfi ölelő karjaiban találta magát. Erőtlenül

tiltakozni próbált, mire a férfi még erősebben szorította magához, és a

következő pillanatban lázas szenvedéllyel megcsókolta. Caroline felhagyott

az ellenállással, és belekapaszkodott a férfiba, mert attól félt, elveszíti

egyensúlyát a hirtelen rátörő szenvedélytől. Martint meglepte a lány

reakciója, de a sajátja is. Izgatónak találta a lány csókját. Testét forróság

8

Hajnali suttogás

töltötte el, és korábban nem tapasztalt vágyódás vett erőt rajta. Bátrabban

simultak egymáshoz. A lány érezte a férfi vágyát, s boldogság töltötte el,

hogy kívánja őt a férfi. Ezért ölével kéjesen a férfi öléhez simult, és

vágyakozva mozgatta csípőjét.

- Egek, te lány! - nyögött fel szaggatottan Martin, majd ahol csak érte,

csókokkal halmozta el, s kezével simogatta a lány testét. Caroline

megremegett, s halkan felnyögött. Martin letolta ruhájának pántját, és

némán gyönyörködött Caroline testében. - Gyere! - felkapta, és a puha,

selymes fűre fektette. A lány még mindig a nyakát ölelte, Martin pedig a

combját, csípőjét simogatta, s közben ruhájától szabadította meg. Végül ő is

levetkőzött. Martin Caroline fölé hajolt, és szájával becézgette ágaskodó

melleit, míg keze végigkalandozott a lány egész testén. Caroline felnyögött

az elragadtatástól; a férfi csodálatos érzéseket váltott ki belőle.

Szenvedélyes vágy ébredt benne. Ösztönösen megérezte, mekkora hatalma

van a férfi fölött. - Megőrjítesz! - nyögte a férfi, s mélyen beszívta a lány

testének mennyei illatát. Caroline leplezetlen örömmel fedezte fel a férfi

kemény, izmos testének minden zugát. Minden porcikájuk valósággal izzott

a szenvedélytől, amit egymás iránt éreztek. Mikor már úgy vélte, kész

befogadni a férfit, hívogatóan tárta szét combjait a lány. A férfi egészen

lassan, kéjes felindultságában is kíméletesen hatolt belé. Caroline halkan

sikoltott, és teste egy pillanatra megmerevedett. Martin döbbenten nézett rá.

- Ne hagyd abba! - kérte Caroline. A férfi mélyet sóhajtott, és elkezdett

óvatosan mozogni. A fájdalom abbamaradt, és összeolvadt az egyre

növekvő gyönyörrel. Caroline a férfi hátába kapaszkodott a beteljesülés

pillanatában, és szorosan fonódtak össze, míg a mindent elsöprő gyönyör

csúcsára nem jutottak. Martin ezután sem engedte el, hanem lágy csókokkal

borította arcát, szemét, orra hegyét. Azután óvatosan lefordult a lányról,

kezével az arcát simogatta.

9

Mary Mclean

- Ha esetleg fájdalmat okoztam volna...

- Jól vagyok, semmi baj.

Felemelte fejét, és megcsókolta a férfi mellét, majd ujjai érzéki játékba

kezdtek, érezte izmai játékát, hevesen verő szívét. Caroline szemében új

vágyat látott megcsillanni, hirtelen átölelte a lány derekát, szorosan

magához húzta, és szenvedélyes csókkal zárta le az ajkát. Martin jól értett

hozzá, hogyan fokozza a lány vágyát, s minél tovább tartott az erotikus

játék, Caroline annál jobban kívánta a férfit. Elveszítette minden érzékét a

külvilággal szemben. Csak érzései voltak, és csak az számított, amit Martin

jelentett neki ebben a pillanatban. Úgy érezte, már nem tudja elviselni ezt a

feszültséget. Érezte a férfi erősen dobogó szívét, egyre ziháló lélegzetét.

Önkívületi mámorban érték el a csúcsot, és édesen csodálatos érzés töltötte

el mindkettőjüket. A lány remegve feküdt a férfi karjában, testük szorosan

simult egymáshoz. A hűs levegő meztelen bőrüket simogatta, a felhevült

testüket fokozatosan hűtötte a hajnali szél. Hosszú ideig feküdtek

összesimulva, szótlanul. Martin megmozdult, de csak azért, hogy zakójával

betakarja.

- Olyan finom vagy és édes - súgta fülébe. - Mindjárt világos lesz, addig

pihenj egy kicsit! - Átölelte és magához szorította.

Caroline szunnyadhatott egy keveset a fenomenális éjszaka után, mert

arra ébredt, hogy óvatosan rázzák a vállát.

- Ébredj kislány, világosodik, nem szeretném, ha így látna bennünket

valaki. Nesze, itt a ruhád - nyújtotta oda neki, aztán ő is öltözködni kezdett.

- Rég volt ilyen különleges éjszakában részem! - ismerte be Martin,

miközben a ruháit szedegette magára.

- Nem tudom, mi ütött belém, még sosem viselkedtem így -

mentegetődzött a lány.

10

Hajnali suttogás

- Látod, ezt elhiszem! - nevetett a férfi. - Mivel ártatlanságod a

bizonyíték. Még a nevedet sem tudom, kislány.

- Caroline.

- Caroline, mi?

- Miért akarsz többet tudni?

Martin ránézett.

- Azért nem akarsz válaszolni, mert én sem mondtam semmit? Na jó!

Azt hiszem, ez az éjszaka megér annyit, hogy jobban megismerjük egymást.

A nevem...

- Tudom ki vagy, Martin!

- Tudod? - lepődött meg. - Szóval mindenáron egy kellemes estét akartál

szerezni Martin Forbesszel, és attól sem riadtál vissza, hogy ellopd a

kocsimat!? Tudtad, úgyis utánad jövök! Itt aztán majd kikezdesz velem! - a

férfi egyre dühösebb lett.

- Egy pillanat! Eszem ágában sem volt kikezdeni veled! Kettőn áll a

vásár, Martin! Ha jól emlékszem, te kezdeményeztél, én csak belementem.

És nem bántam meg. Te is éppúgy kívántál engem, mint én tégedet. Nincs

mit egymás szemére vetnünk.

- Hát persze! Hogy ez nekem előbb nem jutott eszembe! - ütött a

homlokára. - Én ostoba, már azt hittem, semmilyen meglepetés nem érhet!

A szüzességeddel akarsz csőbe húzni, hogy milyen rafinált vagy?

Mintha csak kést döftek volna Caroline szívébe, annyira fájtak a férfi

szavai.

Martin odaugrott a lányhoz, és vállánál fogva jól megrázta. Szája a

dühtől vékony vonallá keskenyedett.

- Kár a furfangért, Caroline, nem tudsz rávenni semmire!

A lány értetlenül nézte, majd megértette, mire gondol a férfi, és heves

mozdulattal arrább taszította.

11

Mary Mclean

- Ha azt hiszed, te felfuvalkodott hólyag, hogy apaságit adok be ellened,

akkor megnyugodhatsz! Ne izgulj, nem felejtettem el, mennyit ér neked egy

nő! Csupán egy cikk a szériából!

- Úgy van, látom, tisztában vagy az értékeddel.

Ez már tűl sok volt Caroline-nak, a következő pillanatban már csattant is

a pofon Martin arcán. A férfi meglepődött a nem várt támadástól, de egy

perc múlva már szitkozódott, és szemében düh villant.

- Te buta kis liba! Csak nem képzeled, hogy bedőlök neked!?

- Milyen undorító vagy! Miközben azt szajkózod, hogy egy nő semmit

sem ér számodra, kihasználsz minden kedvező alkalmat!. Megvetlek ezért,

Martin Forbes! - Undorodva nézte azt a férfit, akivel nem is olyan rég még

szeretkezett. Hirtelen sarkon fordult, és gyors léptekkel megindult a

kocsijához.

Nem töltötte az időt azzal, hogy megforduljon, rükvercbe kapcsolt, és

elindult az autópálya felé. Amikor visszanézett, látta, hogy a férfi az autója

mellett áll, és a tovatűnő hajnalt nézi. Hát azon van is mit nézni! Hogyan

változhat meg egy férfi ennyire? - morfondírozott magában Caroline. Egy

ilyen szenvedélyes éjszaka után! Önkéntelenül is a hasára tette a kezét. Ha

mégis lesz következménye? Hiszen nem vigyáztak! Eh! Nem kell mindjárt

rosszra gondolni! Különben sem ijedek meg egy gyerektől! Egy egészséges

kisbaba Martintól... Erre a gondolatra vibrálni kezdett a teste, és érezni vélte

a férfi simogató kezét, amint bejárja selymes bőrét.

Egy éles kürtszó térítette magához. Nem vette észre, hogy az úttest

közepén halad, és az utána jövő kocsi nem tud előzni. Caroline lejjebb

húzódott, s a következő percben villámsebesen száguldott el mellette egy

autó.

12

Hajnali suttogás

Ezután a lány már csak a vezetésre összpontosította figyelmét, hosszú út

állt még előtte Cantonig. Egyszer csak erőset kordult a gyomra. Ideje enni

valamit. Útközben majd megáll valahol, és bevásárol.

Fél óra múlva talált is egy szupermarketet, ahol mindent beszerezhetett,

amire szüksége volt. Elhatározta, hogy a kocsiban eszik, ezzel is telik az

idő, és elvonja figyelmét Martinról. Az út rövidebb, de nehezebb részét már

megtette, innen valamivel már könnyebb lesz, de hosszabb és unalmasabb.

Mennyivel gyorsabban telt az idő idejövet! Valósággal röpítette az a tudat,

hogy hamarosan Martinnal találkozik. Csalódottan húzta el a száját. - Meg

sem ismert, neki csak egy nő voltam a sok közül. - Keserű féltékenység

mart szívébe. Csak úgy dúskál a nőkben! Azt sem tudja, kit válasszon

barátnőnek! Jóképű, sportos alakkal, országos hírnévvel... A kis fruskák

meg örülhetnek, ha az ifjú Adonisz épp csak rájuk mosolyog! Mint én is! -

Gondolataiban öt évvel ezelőtti találkozásuk képei elevenedtek meg.

Üdülőtelepük volt a Muskingum-tó partján. Mivel egyedüli lány volt,

apja mindent megadott neki, amit csak kívánt. Édesanyja sokat mondogatta

férjének: - Túlságosan elkényezteted ezt a lányt, Harold Warren! - Apja

pedig jót nevetett a felesége aggodalmán. S mit tehetett ilyenkor egy

jólnevelt kislány? - Egy-egy csókot nyomott szülei arcára. Imádta őket.

Rengeteg munkájuk volt az üdülő fenntartásával. Hacsak tehette, kint volt

apjával a tavas dombvidéken, és gyönyörködött a csodálatos fennsíkban.

Akkoriban nagy felfordulás volt a parkerdő kialakítása körüli munkálatok

miatt. Apja úgy tervezte, sétahajózást indít a Muskingum folyón le egészen

az Ohióig. A terv végrehajtásában már segített Caroline unokatestvére is,

Bobby Warren, aki négy évvel volt idősebb nála. Bobby szülei Cantonban

13

Mary Mclean

laktak, a fiú csak a nyári szünetet töltötte náluk. A szünidő már vége felé

járt, mikor Bobby egy kéréssel állt nagybátyja, Caroline édesapja elé.

- Bácsikám, elhoznám egy barátomat, ha megengeded. Túlhajszolta

magát, ezért most pihenésre és kikapcsolódásra van szüksége. Úgy

gondoltam, hogy a friss levegő jót tenne neki. Persze csak akkor, ha

beleegyezel. Egy hétről lenne szó csupán, aztán edzése van.

- Nem bánom. Természetesen csak abban az esetben, ha nem valami

elkényeztetett, beképzelt fiúcska.

- Egyáltalán nem elkényeztetett. Az edzői úgy hajtják, hogy levegőt is

alig tud venni! A rögbi nagy reménysége.

- Csak nem arról a fekete hajú fiúról beszélsz, aki a...

- De arról, bácsikám! - nevetett fel jóízűen Bobby, nagybátyja döbbent

arcát látva.

- Azt hiszed, kijönne ide?

- Már említettem neki, és örömmel jönne, ha jóváhagynád.

- Ha nem gondolta meg magát, tőlem jöhet, de itt nehéz a munka!

- Tudja, és azt mondta, nem lehet nehezebb, mint az állandó tréning és a

kemény küzdelmek.

- Hát lehet, hogy én azt nem is bírnám! - állapította meg Mr. Warren

elismerően.

Caroline nagyon jól emlékezett a vékony, koromfekete hajú, sötétkék

szemű fiúra. A lányok másról sem beszéltek, csak róla. Az újságból kivágott

képeit magukkal hordták, szobáik falát a plakátjaival ragasztgatták tele.

Természetesen neki is tetszett a fiú, de nem volt belezúgva, mint a társnői.

Barátnőinek viszont nem árulta el, hogy őket tiszteli meg jelenlétével a híres

huszonhét éves játékos. Féltékenyen őrizte a titkot. Nem akart osztozkodni

rajta senkivel. Különben is nyugalomra van szüksége - hessegette el

bűntudatát.

14

Hajnali suttogás

Alig győzte már várni a fiúkat; legalább ötvenszer megnézte magát a

tükörben. Édesanyjának is feltűnt izgatottsága, de nem szólt semmit, csak

mosolygott magában. Később apja kiküldte a vízfolyáshoz, nézzen utána,

hogy halad a munka. Kelletlenül, de engedelmeskedett. Beült az ütött-

kopott terepjáróba, és végig járta az erdő szélét. Később jött csak rá, szülei

azért küldték el, hogy feszültségét levezesse. Felment a magas dombra, és

gyönyörködött a tovarohanó csermelyben. Caroline mindig csodálta a táj

természetes szépségét, s fájt a szíve, ha bármivel megbolygatták. Például

fakivágással, hogy bungalót húzzanak az erdő helyére. Nagyon szeretett ide

feljárni, sokat időzött a kilátóban, mert innen láthatta a környék számos

kisebb-nagyobb tavait, erdőségeit. És amit innen nem láthatott, az a vidék

barlangrendszere, amely a tó alatt, vagy mellett húzódik. Még sétált egy

keveset, aztán hazaindult.

Házuk egy domboldalon épült, juhar- és fenyőfák vették körül. Innen rá

lehetett látni a tóra és a környező házakra.

Azonnal észrevette az udvaron a piros Fiatot. Megérkeztek a fiúk, míg ő

kint járt. Mielőtt leállt volna a Fiat mellé, végignézett magán. Remek, úgy

nézhetek ki, mint egy cowboy a westernfilmekből. Kopott farmer, kockás

ing volt rajta, barna hosszú haja, a széltől borzas.

- Végre, kislányom, minden rendben kint? - érdeklődött apja, amint

belépett.

- Rendben, igen.

Caroline végignézett a fiúkon. Nemrég jöhettek, mert a csomagok még

lábuknál hevertek. A szőke, deltás, barna szemű Bobby mellett valóságos

ellentéte állt. Szemtől szemben is eszeveszetten jól nézett ki a fekete, magas

fiú.

- Húgom, ő Martin Forbes, a lányok ideálja...

- Nem mindenkié - vágott közbe.

15

Mary Mclean

- Örülök, kisasszony, hogy megismerhetem - szólt Martin mély bariton

hangon, s közben kék szemével áthatóan végigmérte. - Bobby már beszélt

magáról.

Caroline gyilkos pillantásokat lövellt Bobby felé, de a fiú mit sem

törődve vérfagyasztó tekintetével, önelégülten kacsintott rá. Caroline

fitymálóan húzta el a száját.

- Akkor érezze jól magát!

- Kislányom, mutasd meg a fiúknak a szobájukat! - fordult hozzá anyja.

- Minek? Bobby is tudja, hol van!

Apja kíváncsian és aggódva kérdezte.

- Valami baj van, Caroline?

- Semmi, apa.

- Mindenesetre mi nagy megtiszteltetésnek vennénk, ha egy ilyen kócos,

csinos kislány mutatná meg a szobánkat - csipkelődött vele Bobby, mert

Martin jelenlétére alapozta húga ingerültségét.

Mi a csoda ütött Bobbyba, hogy ilyen nagy figyelmet tanúsít irántam? -

zsörtölődött gondolatban Caroline. Igaz, mindig jó viszonyban voltak,

tréfálkoztak, nevetgéltek együtt, de most úgy tűnik, mintha rá akarná

tukmálni Martint.

- Hogy megtudd, milyen szófogadó kishúgod vagyok, megmutatom a

szobákat.

Ezalatt a vendég csendben figyelte a két unokatestvér szópárbaját.

- Menjetek, fiúk, fél óra múlva ebédelünk, addig pihenjetek kicsit!

Caroline kelletlenül megindult a fiúk előtt, fel a lépcsőn.

- Ez Bobby szobája - mutatott az egyik ajtóra. - Az a másik ott a magáé.

- Az ott a folyosó végén Caroline-é, csak hogy tudd, ha el akarsz

köszönni tőle.

Zavartan nézett a két fiúra, majd hirtelen fivéréhez fordult.

16

Hajnali suttogás

- Bobby! Nem kell tőlem elköszönni, ezt te is tudod! - később vette

észre a fiú kaján mosolyán, hogy csak ugratta. Ez végképp kihozta a

sodrából Caroline-t. - Jó lesz, ha vigyázol magadra, bátyuskám! Mihelyt

kettesben maradsz velem, istenemre, kitépem a szőke fürtjeidet!

- Fölkészülök rá, Kiskócos - vágott vissza, s nevetve húzott egyet

Caroline haján. A lány indulatosan Bobby felé fordult, hogy most aztán

betelt a pohár, de ahogy önelégült, nevető arcába nézett, rá kellett jönnie, a

fiú jót mulat rajta.

- Lehetetlen vagy, Bobby! - s azzal otthagyta a két fiút az ajtó előtt. Igaz

ugyan, hogy Bobby az unokabátyja volt, de édestestvérként szerették s

becézték egymást. Talán ez abból adódott, hogy a fiú sűrűn vendégeskedett

Caroline szüleinél. E látogatások szinte már megszokottá váltak Bobby és a

Warren család részéről egyaránt. Mrs. Warren éppolyan izgatottan várta a

fiú érkezését, mint a lánya hazatérését. Az unokatestvérek sűrűn

összekaptak egymással, de ez a civakodás sosem volt tartós. Bobby, a víg

kedélyű, atlétatermetű fiú sokszor cukkolta unokahúgát hosszú, dús,

selymes hajának rakoncátlansága miatt. Szófogadatlan tincsei másodpercek

alatt kicsúsztak a feltűzött csat alól, vagy elszabadultak az összekötözött

szalagból. Ezért fivére gyakran Kiskócosnak hívta, s Caroline hiábavaló

hadakozásának ellenére, becenévként ráragasztotta. Mivel a szeretet és az

egymás iránti megbecsülés köteléke szoros volt közöttük, így Caroline

végül beletörődött abba, hogy fivére e titulussal illeti.

- Tényleg túl messzire mentél, Bobby - jegyezte meg Martin.

- Ah! - legyintett a fiú. - Tudja, hogy cukkolom. Tetszik, ha dühös.

- Nem hiszem, hogy neki is ez a véleménye.

Ebédig édesanyjának segédkezett a konyhában, később étkezéshez

terített. A vendég tiszteletére anyja almás pitét is sütött. Míg a nők

mosogattak és takarítottak, a férfiak a házzal és a környékkel ismerkedtek.

17

Mary Mclean

Másnap Bobby hívta Caroline-t, hogy tartson velük, kirándulnak egyet

Martin kocsijával. A lánynak sem kellett kétszer mondani. Nemcsak hogy

ment, egyenest repült a boldogságtól. Meg fognak pukkadni a lányok,

gondolta, ha meglátják benne, ráadásul Martinnal. Farmert és selyemblúzt

vett, haját csak lazán kötötte össze, és máris útra kész volt. Először a falu

nevezetességeit tekintették meg, majd a környéket barangolták be, végül

már majdnem dél volt, mire a kilátóhoz értek. Martin felment, hogy

felülnézetből is lássa a tájat, mely olyan lenyűgöző volt, hogy a férfi nem

akart lejönni. Ők lenn maradtak Bobbyval, és a puha fűre ültek. Egyszer

csak megszólalt a fiú.

- Hogy tetszik Martin?

- Tessék? - lepődött meg a kérdéstől.

- Nem zúgtál még bele? A többi lány nem hagyná ilyen sokáig magára.

- Én nem vagyok többi lány, Bobby. És nem tudom, mi a csudának

kellene belezúgnom!

- Hát a lányok többsége odavan érte.

- Lehet, de mindez a rögbi miatt van. Olyan férfi te is vagy, mint ő!

Martin ezalatt mindent hallott a kilátó tetején. Az idő csendes volt, s a

szél a hangot felfelé vitte, amiről a lentieknek tudomásuk sem volt. Tetszett

neki Caroline. Értelmes és leplezetlenül őszinte. Más, mint az eddig ismert

lányok többsége.

- Igen? És mégis ki akarod tépni a fürtjeimet?

- Természetesen, ha továbbra is ilyen ostoba kérdéseket teszel fel.

- Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam, Kiskócos! - mondta, s

játékosan meghuzigálta hosszú haját.

- Na megállj, Bobby, ezt megbánod! Most kamatostul visszakapod, te

piszok alak! - Azzal nekiesett a fiú hajának és elkezdte rángatni, de semmit

se ért vele. A fiú csak nevetett a lány tehetetlenségén, hisz alig tudta elérni a

18

Hajnali suttogás

magas férfi haját, helyette izmos mellét püfölte. Martin ezalatt lejött

hozzájuk, és tisztes távolságból, mosolyogva figyelte a testvérek harcát.

Bobby hirtelen lehajolt és vállára kapta a húgát, mint egy zsák burgonyát. A

lány rémülten sikoltott.

- Bobby, mit csinálsz? Azonnal tegyél le! - és elkezdte verni a fiú hátát.

Annak eszében se volt letenni; helyette pörögve, forogva megindult vele

lefelé a lejtőn, miközben nevetésétől, kiabálásától visszhangzott a környék.

- Sót vegyenek! Sót vegyenek! - kiabálta oda a fiúnak.

- Látod, neki sem kellesz, így kénytelen vagyok tovább cipelni a zsákot.

- Azonnal hagyd abba, hallod? - És ahogy csak tudott, kapálódzott a fiú

vállán. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a fiú megbotlott, és a lány úgy

zuhant le a válláról, mint egy zsák. Éles fájdalmat érzett, és elsötétült előtte

a világ. Martin azonnal ott termett és élesztgetni kezdte. Mire felfogta, mi

történt, Bobby is rohant.

- Istenem, Caroline, térj magadhoz! - könyörgött a fiú.

- Neked elment az eszed, Bobby, ha azt hiszed, hogy Caroline még

mindig az a kislány, aki egykor a hátadon lovagolt.

- Persze, hogy nem, de annyira boldog vagyok, amiért ilyen szeretetre

méltó húgom van, hogy hülye ötleteim támadnak.

- Nézd, Bobby, magához tért!

Caroline kinyitotta a szemét, és pillantása két rémült arcba ütközött. A

lánynak majdhogynem lelkiismeret-furdalása lett, amiért ennyire

megijesztette őket.

- Hogy érzed magad? - kérdezték szinte egyszerre.

- Nem tudom... - megpróbált felülni. - A fejem... - nyögött fel hirtelen.

Bobbynak más sem kellett, azonnal átvizsgálta a lány fejét.

- Vérzik a halántékod! Jaj nekem, mit tettem!? - esett kétségbe a fiú.

- Ne rémülj meg ennyire, nem haldoklom, csak egy kis karcolás.

19

Mary Mclean

- Mindig ezt mondod, de én nem hiszem. A karomban viszlek a kocsiig!

- Hogyne, hogy megint elejts!

- Akkor én viszlek.

Caroline-nak tiltakozni sem maradt ideje, mert máris Martin karjában

találta magát.

- Kapaszkodj a nyakamba!

Caroline két okból is szót fogadott: először, mert nagyon szédült és

zúgott a feje, de ezt semmi pénzért el nem árulta volna a fiúknak, hisz így is

túlságosan aggódtak érte; másodszor pedig, mert jól érezte magát Martin

karjában. Vállára hajtotta fejét és átadta magát annak a bódító érzésnek,

amit Martin ölelő karja és férfias illata váltott ki belőle. Csak a feje

túlságosan zúgott ahhoz, hogy mindezt sokáig élvezhesse. Homályosan

emlékezett rá, amint Bobby mellettük kocogott, s könyörgő tekintettel így

szólt hozzá:

- Csak most az egyszer bocsáss meg, Caroline, soha többet nem csinálok

hülyeséget! - A lány nem válaszolt, mert éjfekete sötétség vette körül, és

ájulásba zuhant.

- Nem válaszol! Hallod, Martin, semmit sem válaszol!

- Hallom, nyisd ki a kocsit!

Martin összeszorított foggal nézte a lány falfehér arcát. Gyengéden

megpofozta, ettől lassan magához tért.

- Mi történt?

- Elájultál.

- Nem tudsz becsapni, kis húgom, pocsékul nézel ki. Orvoshoz viszünk.

- Nem kell, Bobby. El fog múlni.

- Gondolod? - nézett rá kutatva.

- Persze, nyugodj meg végre.

20

Hajnali suttogás

- Nem akartam, Caroline, istenemre, nem! Mit tegyek, hogy

megbocsáss?

A lány fájdalmasan nevetett. Jól ismerte a fivérét, míg nem kér tőle

valamit, nem hiszi el, hogy megbocsájtott neki.

- Csak egyvalamivel tudsz kiengesztelni.

- Mondd, mi az?

- A helyedben én nem kérdezném, hanem máris cselekednék.

Bobby egy darabig gondolkodott, majd felragyogott a szeme.

- Arra gondolsz, ami neked egy ékszernél is többet ér?

Caroline bólintott.

- Indulj, Martin!

Indult, és bizony útközben sűrűn a tükörbe nézett, mert sehogy sem

tetszett a lány fakó arca. Érezte, hogy nagyon rosszul van. Látta, mekkorát

zuhant. Más lány már nyafogna, sírna vagy jajgatna ilyen esés után, de ő

nem. Bobbynak igaza volt, mikor azt állította, hogy rendkívüli lány.

Valóban az.

- Állj meg! - szólt hirtelen Bobby.

- Mi van? - gyorsan hátrafordult, mert azt hitte, Caroline-nal történt

valami, de nem. Megnyugodott. Most vette észre, barátja kiszállt. - Hová

mész?

- Várj meg, azonnal jövök! - s eltűnt a bokrok között.

A lány időközben kinyitotta szemét. Elmosolyodott, tudta miért álltak

meg. Rövid idő múlva a testvére megjelent egy nagy csokor mezei virággal

a kezében.

- Tessék, hugi - nyújtotta át Bobby bűnbánó képpel, és homlokon

csókolta a lányt. - Most már mehetünk!

Kis idő múlva újra megszólalt.

- Pat ki fogja tekerni a nyakamat, és meg is érdemlem.

21

Mary Mclean

- Na végre, csakhogy megjöttetek! Mossatok kezet és gyertek

vacsorázni. - Mrs. Warren hirtelen a lányához fordult. - Sápadt vagy,

kislányom, jól vagy? - Igen, mama.

Caroline jól ismerte anyját; éles szemét, amely mindent észrevesz, és jól

tudta, ha egyszer gyanús neki valami, nem lehet egykönnyen lerázni. Most

is kutatva nézett végig lányán. Végül felfedezte véres hajtincsét.

- Ez mitől van, Caroline?

- Megbotlottam, mama, és bevertem a fejem.

Közben nem mert Bobbyra nézni, nehogy elárulja tekintetével.

Ha valaki, hát Pat jól ismerte a lányát. Mindig megérezte, mikor védi

unokatestvérét, mikor vállalja magára az ő bűnét. Örült, hogy a két gyerek

ennyire szereti egymást. Ő is szerette Bobbyt, de a fiú néha túlzásba vitte

ragaszkodását a lánya iránt. Mégsem tudott rá igazán haragudni. Férje

bátyjának egyetlen fia, s neki egyetlen lánya volt. Bobby legtöbbet náluk

tartózkodott, hacsak tehette, szünidőn kívül is. Így a két gyerek szinte együtt

nőtt fel. Ha lányát valamelyik osztálytársa bántotta, akár egy rossz szóval is,

a fiú azonnal harcba szállt érte.

- Te szedted a virágot, Bobby? - A fiú bólintott. - Szóval, mi történt,

fiam, mert hogy most nem lóra ültetted, mint tizenkét éves korában, azt

sejtem.

- Mama, tényleg csak megbotlottam.

- Nem tudsz jól hazudni, Caroline, sosem tudtál.

Mivel érezte, nem tud többet tenni a fivéréért, felment a szobájába

addig, míg még tudott. Szédült, és hányinger fogta el. Sietnie kellett.

- Bobby, felnőtt férfi vagy. Ha nem vetted volna észre, a lányom sem az

kislány már, akit focizni tanítottál, mert nem volt kivel rúgnod a labdát.

22

Hajnali suttogás

Fára mászattad, mert azt akartad, olyan legyen, mint egy fiú. Aztán birkózni

tanítottad, hogy meg tudja magát védeni, végül a legvadabb lóra ültetted,

hogy bátor legyen. Ez alkalommal mit találtál ki, mondd?

A fiú szemlesütve hallgatta Pat vádló szavait, zavarában egyik lábáról a

másikra állt. Martint meglepte Mrs. Warren higgadt hangja, aki nyilván

tisztában volt Bobby bűnösségével. Martin is felelősnek érezte magát a

történtek miatt, közbeavatkozhatott volna, de nem tette, s ez bántotta a fiút.

- Vállamra vettem, Pat, aztán elkezdtem futni és elestem vele.

- Jaj, Bobby, hát sosem nő be a fejed lágya!

- Caroline elájult, Pat... és... és aggódom érte.

Az emeletre nézett, amerre a lány távozott.

- Nézz rá, Martin, ez a te barátod! Egy nagy gyerek! Megyek,

megnézem a lányomat, aztán vacsorázunk, addig megjön Harold is.

Caroline az ágyon feküdt, és rettenetesen érezte magát. Ha

megmozdította a fejét, úgy érezte, menten szétesik.

- Hogy vagy, kislányom?

- Borzalmasan... De ne mondd a fiúknak, annyira megijedtek.

- Remélem is, hiszen csak egy lányom van. - Gyengéden simogatta meg

az arcát. - Tartok tőle, megint agyrázkódásod van.

- Segítesz átöltözni, anya?

Pat beleegyezően intett a szemével. Hálóinget adott lányára és ágyba

fektette.

- Nagyon haragszol rájuk?

- Haragudnom kellene - sóhajtotta -, de olyan vagyok, mint te,

elpárologj minden mérgem, ha Bobby bűnbánó arcába nézek. Így hát, ha a

csibészek látni akarnak, felengedem őket. De előbb orvost hívok.

Ahogy a nappaliba ért, Martin érdeklődött tőle a lány hogyléte felől.

23

Mary Mclean

- Nyugodtabb leszek, ha orvos is látja. Szinte biztos vagyok benne, hogy

agyrázkódása van.

- Ez az én kötelességem! - jelentette ki Bobby és már tárcsázta is az

orvos számát.

- Természetesen felmehettek hozzá, fiúk.

- Kösz, Pat, nagyon rendes vagy! - és egy csókot nyomott az asszony

arcára. - Jössz, Martin?

Naná, hogy ment! Kettesével szedte a lépcsőt. Pat Warren mosolyogva

nézett utánuk.

- Hé, ne vágjatok már ilyen fancsali képet! - kérte Caroline a fiúkat. -

Csak a fejem fáj.

- Olyan fehér vagy, Caroline - suttogta fivére.

- Ez is miattatok van, mert ha rátok nézek, megijedek. Úgy érzem,

haldoklom, és ebbe belesápadok.

Az aggodalom csak nem tűnt el a fiúk arcáról.

- Nyugodjatok már meg végre, és menjetek vacsorázni, apa is biztosan

megjött már!

Az orvos pihenést és pár nap fekvést írt elő a lánynak. Caroline ha akart

volna, sem tehetett volna mást, mert a két férfi szigorúan gondoskodott

kényelméről és pihenéséről. Ha netalán mégis ellenkezni próbált velük, a

válaszuk ez volt: „Az orvos utasítására tesszük." Két nap múlva felkelhetett.

Martin és Bobby felváltva őrködött felette. Szülei csak nevettek a fiúk

segítőkészsége láttán. Caroline-nak kínos volt már ez a nagy figyelmesség,

de nem merte szóvá tenni, nehogy megsértse a férfiakat.

A hétvége egyre közeledett, így Martin búcsúja is. Napközben felváltva

dolgoztak kinn apjával az üdülőn, mert egyikőjük mindig Caroline-t

helyettesítette, míg a lány teljesen rendbe nem jött. Így esténként voltak a

24

Hajnali suttogás

közös nagy beszélgetések, és mindig úgy rendezték, hogy Caroline is

köztük legyen.

Az utolsó előtti napon gyönyörű idő volt, valósággal kihúzta a friss

levegő a lányt a szobából. Mivel úgy gondolta, már eléggé megerősödött,

elhatározta, egyedül megy sétálni. Már az ajtóban volt, mikor Martin utána

szólt.

- Hová mész, Caroline?

- Sétálok egyet.

- Akkor ketten sétálunk!

- De...

- Semmi de, veled tartok!

Így történt, hogy kéz a kézben sétáltak, s közben beszélgettek. Nem

vették észre, hogy fejük felett egy sötét felhő takarja el a napot, s hirtelen

egy nyári zápor zúdult nyakukba. Rohanva mentek a közeli bungalóig, de

addigra már hajuk elázott, ruhájuk vizesen tapadt testükre. Martin átázott

inge izgatóan tapadt férfias, izmos testére. Caroline vágyakozva felejtette

rajta szemét. Martin megérezhette, mert hirtelen ránézett, és érzéki

mosollyal mérte végig.

- Te sem nézel ki másképp, Caroline - mondta, mintha csak olvasott

volna gondolataiban.

A lány zavartan sütötte le szemét, s nézett végig magán. Nyári ruhája

rátapadt testére, formás alakját megmutatva. Kemény melle úgy feszítette

ruháját, hogy nem volt kétsége afelől, mire gondolt Martin. Érezte a férfi

közelségét, ahogy egyre közeledett hozzá, ujja hegyét, amint simogató

játékba kezdett mellével, s amint azok engedelmesen simultak Martin

tenyerébe. Gyorsabban szedte a levegőt, szeme a férfi szemét kereste.

Caroline tagjaiból kiszállt az erő, ahogy Martin kék tekintetébe nézett,

melyet elhomályosított a fellobbant szenvedély.

25

Mary Mclean

- Martin... - suttogta vágyakozva a nevét, aztán hívogatóan nyitotta szét

száját, amire Martin azonnal le is csapott.

Vadul és szenvedélyesen csókolták egymást. Tér és idő megszűnt létezni

számukra. Testük hevesen reagált minden egyes érintésre. Martin

szétnyitotta Caroline ruháját. Élvezte a látványt, csodálóan nézte, majd a

következő pillanatban szájába vette és nyelvével ingerelte a lány mellét.

Caroline-nak elakadt a lélegzete, teste érzékeny hangszerként válaszolt a

férfi érintésére. Szorosabban simult a férfihoz, csípőjével érezte a férfi

vágyát. Ez arra ösztönözte, hogy játékos mozgásba kezdjen. Vágyuk már

szinte elviselhetetlenné nőtt. Egyszerre nyögtek fel. Erre a férfi kijózanodott

és eltolta magától a lányt. Pihegve, zihálva szedte a levegőt. Hangja

azonban ridegen csengett.

- Azt hittem, egy nőnek mindig több esze van, mint egy férfinak, de

látom, te nem vagy nő. Gyerek vagy, és én nem tudok mit kezdeni egy

gyerekkel.

- Martin - nyögött keservesen Caroline, mert nem tudta mire vélni bántó

szavait.

- Egy szót se, Caroline! Úgy látom, már túlságosan jól vagy! Haza

találsz egyedül is!

A lány úgy állt ott megdöbbent arccal, mint akit leforráztak. A férfi az

ajtóból még visszafordult és gúnyosan megjegyezte:

- És ha már visszanyerted a józan eszedet, tedd rendbe magadat, mielőtt

elhagyod ezt a helyet!

- Martin! - kiáltott utána szívébe hasító fájdalommal.

De a férfi nagy léptekkel távolodott a bungalótól. Vissza se nézett, úgy

ment, mint akit üldöznek. Caroline most döbbent rá, örökre elveszítette őt.

Zokogva csuklott össze. Végtelenül vágyott a férfira, ellenállás nélkül az

övé lett volna, csak Martinon múlott. Nem tudta, meddig ült ott felhúzott

26

Hajnali suttogás

térdekkel. Mikor már úgy érezte, teste lehűlt és zakatoló szíve

megnyugodott, hazaindult.

Édesanyja közölte vele, hogy Martin elment. Természetesen észrevette

kisírt szemét, de tapintatosan nem kérdezett tőle semmit. Caroline este nem

ment le a közös vacsorához. Bobby később bejött hozzá, és kérte, egyen

valamit. Ő azonban a nyakába borulva zokogott.

- Szóval mégiscsak belezúgtál.

- Elment! Örökre elment, Bobby!

Fivére nyugodt hangon vigasztalta:

- Bizony, mi gyarló férfiak, már csak ilyenek vagyunk! Ha

megszeretünk egy nőt, hanyatt-homlok menekülünk, mert félünk a

következményektől. Nem akarjuk lekötni magunkat.

- Nem Bobby, te ha megszeretsz valakit, nem fogod elhagyni.

- Hát, ha te mondod... De én nem vagyok ebben olyan biztos.

Fivére még mellette maradt, míg teljesen meg nem nyugodott. Később

édesanyjának elmondott mindent, ami köztük történt. Ő megértően hallgatta

végig. Ezután szülei igyekeztek nem beszélni Martinról, és ehhez Bobby is

tartotta magát. Igaz ugyan, hogy nem nagyon beszéltek róla, de nem is

titkoltak előle semmit. Mindig mindent tudott a férfiról. Az újságok tele

voltak a képeivel és bravúros játékáról szóló cikkekkel. Nem beszélve a

rádióban és televízióban sugárzott meccsekről. Ezeket ő is végignézte, és

szívébe mindannyiszor belehasított a féltékenység, főleg ha látta, hogy

Martint nők hada veszi körül, és ő egyiket-másikat arcon is csókolta. Azóta

a bizonyos nap óta nem találkozott vele, egészen mostanáig.

Nem vette észre, mikor eredtek el a könnyei, de most patakokban

folytak végig arcán. Szerette Martint, annak ellenére, hogy az nagyon

megbántotta őt. Azért is jött el a rendezvényre, hogy találkozhasson a

férfival, és legalább tisztában legyen érzéseivel, hogy megtudja, mit érez a

27

Mary Mclean

férfi iránt, és mennyit jelent ő a férfi számára. Most már tudja. Bár ne tudta

volna meg! Érzéseit sosem tudta jól titkolni. Az öröm éppúgy kiült arcára,

mint a fájdalom. Az elmúlt öt évben inkább ez utóbbiban volt része.

Három évvel ezelőtt apja, Harold Warren összeesett és meghalt.

Nyakukba zúdult minden baj. Sok volt a munka az üdülővel és a

szállóvendégekkel. Az örökség után fizetendő illeték olyan magasra rúgott,

hogy nem tudták előteremteni. A beosztott kamatot meg nem tudták volna

törleszteni. Ráadásul azelőtt vettek fel egy nagy összegű kölcsönt, melyet

törleszteniük kellett. Édesanyjával hosszabb tanácskozás után úgy

döntöttek, eladják a birtokot, és elköltöznek Cantonba. Mindkettőjüknek

fájdalmas volt megválni attól a földtől, ahol annyit dolgoztak. Hisz a

következő tulajdonosoknak valóságos kis paradicsomot adnak át. Mire

élvezni tudták volna a kényelmet és a szépséget, egyikőjük belerokkant.

Néha rettenetesen el voltak csüggedve. Ilyenkor felváltva bátorították

egymást. Édesanyjával eddig is nagyon jó barátságban voltak, de a fájdalom

még közelebb hozta őket egymáshoz: édesanyja megengedte, hogy Patnak

hívja.

Sikerült ügyvédjük közvetítésével eladni a birtokot, és Cantonban házat

vásárolniuk. A nyári szünetekben, míg főiskolára járt, a város kultúr- és

helytörténeti múzeumában dolgozott kisegítőként. Itt csatlakozott a

barlangkutatók köréhez. Később, mikor archeológusként végzett, minden

gondolkodás nélkül ide jött dolgozni. Ekkor már nagy volt az ismeretségi

köre, speleológus kollégái sűrűn magukkal vitték, egy-egy barlangfeltáró

útjukra. Caroline nagyon szerette ezt a fajta kutatómunkát, így lett tagja a

barlangkutató csoportnak, amelyet Arnold Fless, az ismert muzeológus

vezetett. A későbbiekben már csak ezzel foglalkozott, bejárta a csoporttal

egész Észak-Amerikát, és hírnevet szerzett magának. Már csak úgy

28

Hajnali suttogás

emlegették: a legjobb barlangász. Közben anyagot gyűjtött készülő

könyvéhez, hogy egy szép napon kiadhassa.

Pat is megtalálta boldogságát egy másik férfi oldalán. Caroline is

megkedvelte a férfit, aki mindent elkövetett, hogy anyjának boldog és

harmonikus életet biztosítson. Egyik nap Caroline bejelentette, hogy

elköltözik. Elég nagy már ahhoz, hogy önálló életet éljen, és így őket sem

zavarja majd hazahozott munkájával. Mostohaapja hallani sem akart róla.

Ezért nagyobb házat vásárolt, két bejárattal. - így külön is leszel - mondta -,

és mégis együtt leszünk. Ha szükségünk lesz egymásra, csak a folyosót kell

igénybe venni.

Caroline nagyon hálás volt a férfinak ezért a gesztusért. Nem is tudja,

mennyit jelent neki Pat. Vagy nagyon is tisztában van vele? Ezért is

határozott így? És mert neki nem volt gyermeke, örült, hogy a közelben

tudhatta Caroline-t, aki az első percben megkedvelte Leo Cartert, a

vegyészmérnököt.

Késő délután lett, mire hazaérkezett. Hullafáradtan esett be az ajtón.

Most érezte csak, mennyire kimerült. Az elmúlt éjszaka szinte semmit sem

aludt, végig szeretkeztek, aztán meg indult vissza. Kiment a konyhába, hogy

megnézze, Pat üzent-e valamit. Nem, az asztal üres volt. A fürdőszobába

ment és lezuhanyozott. Hagyta, hadd áztassa a víz, sokáig állt alatta. Nézte,

amint folyt le a haján, végig a testén és örvényként kavargott a lefolyó felé.

Egyszerre nagyon elszomorodott, mert találkozásukkal semmi sem oldódott

meg, sőt még zűrzavarosabb lett minden. Csak az a biztos, hogy itt áll

huszonnégy évesen és nagyon magányosan. Kilépett a zuhany alól, testét

szárazra törölte, és hálószobájába ment. Azon nyomban elaludt.

Amikor Pat megnézte lányát, már aludt. Sokáig állt mellette, figyelte

elgyötört arcát. Bántotta, hogy Caroline boldogtalan. Szeme is elvesztette

korábbi fényét Martin távozása óta. Pat legjobban azt fájlalta, hogy segíteni

29

Mary Mclean

sem tudott lányán, mert ezt a problémát csak egyedül ő tudja megoldani.

Csendben betette maga után az ajtót, és visszament a lakásába.

Caroline az irodában átnézte a neki szóló leveleket. Az egyik borítékban

megtalálta azokat az előhívott fotókat, melyeket könyvéhez készíttetett

egyik kollégájával. Az asztalon ott tornyosultak azok a jegyzetek, melyeket

gépelnie kellett. Még egy üzenet is várta, Arnold Fless professzortól:

„Azonnal jöjjön a szobámba!" Ha így hívta főnöke, akkor nagyon sürgős és

fontos dologról van szó. Ezért azonnal hozzá sietett.

Mivel a Kultúrtörténeti Bizottság tagja is volt, minden fontos

eseményről tájékoztatták. Két barlangtannal foglalkozó kollégája már ott

volt. Ők négyen a professzorral általában együtt szoktak dolgozni. Most is

erről lehet szó, ha összehívta őket,

- Nos, gyerekek - ez volt Mr. Fless szavajárása, holott csak ötven felé

járhatott -, azért hívtalak benneteket össze, mert Utah államban beomlás

történt.

- Ezután röviden ismertette velük a helyszíni adatokat.

- Mikor kell indulnunk? - tette fel a kérdést Richy, a csoport vezetője.

- Holnap. Már várnak benneteket, és mindenben a segítségetekre

lesznek. Kérdés? Nincs? Mindenről tájékoztatást kérek, ne izguljak

feleslegesen értetek! Sok sikert!

Ők pedig már az elkövetkező napokra gondoltak.

Két hét múlva tértek vissza útjukról. Pat már türelmetlenül várta lányát,

s egy újságot nyomott a kezébe:

- Olvasd!

Caroline széthajtotta az újságot, mindjárt az első oldalon Martin

fényképe volt látható vastagon szedett címmel: „FORBES TITKOS ÚTJA".

30

Hajnali suttogás

Caroline izgatottan olvasta és egyre jobban belesápadt. Muszáj volt

leülnie... „A fiatal özvegy lopással vádolja a neves rögbijátékost, akihez

érzelmi szálak is fűzik. Vajon..."

Képtelen volt tovább olvasni.

- Ez nem lehet igaz! Ugye csak rémálom? - bánatos, esdeklő szemekkel

nézett anyjára. - Nem csalódhattam ekkorát benne!

Fájó könnyek gördültek végig szomorú arcán.

- Még nincs vége, kislányom. - Pat lánya mellé ült, és együtt érzően

simogatta meg. Úgy érezte, hiába mondana bármit is, fájdalmán nem tud

segíteni, de az együttérzés könnyebbé teszi a terheket. - Itt egy másik újság,

ebből többet tudsz meg!

Már így is túl sokat tudok, nem gondolod?

- Azért csak olvasd!

Kelletlenül nyúlt az újságért. Itt is az első oldalon hozták a szenzációt.

HOL AZ ELTŰNT ÉKSZER ?

Drága mulatságnak bizonyult Bessy Field számára az országos hírű

játékos, Martin Forbes tiszteletére rendezett estély. Az eltűnt családi ékszer

eltulajdonításával a neves rögbijátékost gyanúsítják.

A férji tagad, azt állítja, hogy sohasem látta az ékszereket. A nő pedig

kitart amellett, hogy csak ő lehetett, hiszen senki más nem tartózkodott a

szobájában azon az éjszakán.

Martin Forbes hallgat. Azon az éjszakán senki sem látta, hol és merre

járt. Reméljük, a jövő hétre kitűzött tárgyaláson kiderül az igazság.

- De hát ez nem igaz! - kiáltott fel Caroline.

- Én is így gondolom, ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy elolvasd. Nem

hiszem, hogy Martin ilyesmire vetemedett volna. Persze először én is

elhittem, míg az estély éjszakájáról nem olvastam. Martin sohasem fogja a

nevedet ilyen ügybe belekeverni. Ezért hallgat.

31

Mary Mclean

- És hallgatása miatt elítélik, mert nem tud bizonyítani.

- Annyi nő között válogathatott, nem értem, miért pont ezt... lehet, hogy

csak egy kis flört. Téged is elhagyott annak idején. Pedig te... - lányára

nézett, aki kifejezéstelen arccal nézett anyjára - ...ne haragudj, csak

hangosan gondolkodtam. Butaság, de...

- Nem butaság. - Mély levegőt vett, mert úgy érezte, megfullad. - Ő nem

tudja, hogy én voltam az... nem láthatta jól az arcomat... vagy mégis?

- Ne gyötörd magad!

- Nemcsak ez bánt. Ez az egész... hazugság! - Nem vette észre, hogy

izgatottságában egyre hangosabban beszélt. Pat türelmesen hallgatta.

Ismerte lányát, tudta, hogy előbb-utóbb elmondja, mi bántja. Nem képes

sokáig magában tartani, ha úgy érzi, igazságtalanság érte, s főleg nem bírja

elviselni a hazugságot.

- Azon az éjszakán egy beszélgetést is hallottam! Ez a nő - mutatott az

újságcikkre - odavan Martinért, ezért kitervelte, hogy megszerzi magának.

- Caroline! - jajdult fel Mrs. Warren.

- Nem tudom, mit csináljak.

Lerogyott a fotelba, arcát két kezébe temette és átadta magát a

kétségbeesett önmarcangolásnak.

- Ha arra gondolsz, hogy vallomást teszel, fel kell készülnöd rá, hogy

tele lesznek az újságok a képeiddel és vallomásaiddal. Nem beszélve arról,

hogy a magánéleted is ki lesz teregetve.

- Tudom, Pat, és ha tudnád, hogy érzem most magam!

- El tudom képzelni! Mindenekelőtt pihenned kell. Ha kipihented

magad, eldöntőd, hogy mit akarsz.

Caroline az éjszaka közepén felébredt. Baljóslatú álmok gyötörték.

Lement a konyhába, tejet melegített magának. Miután megitta, sejtette,

hogy aludni már nem fog tovább, így hát feltett egy nagy adag kávét főni.

32

Hajnali suttogás

Míg lefolyt, letusolt és felöltözött. Hogy feszültségét levezesse és az idő is

múljon, nekiállt takarítani. Porszívózott, magába öntött egy csésze kávét,

majd folytatta a munkát. Mire dolgozni kellett mennie, végzett a

takarítással. Mrs. Warren egészen elképedt, amikor reggel átment a

lányához, és ablaktisztítás közben találta. Rosszallóan megcsóválta a fejét

és visszafordult.

Az ezután következő napok Caroline számára a legszörnyűségesebbek

voltak. Egy pillanatra sem oldódott benne a feszültség, a torkában gombóc

keletkezett. Munkájára nem tudott odafigyelni, állandóan Martint látta maga

előtt. Éjszakánként nem tudott aludni, mert rémálmok gyötörték.

Minduntalan a férfit látta megbilincselve a börtönben. Reggelenként,

amikor egy-egy álmatlan éjszaka után kínzottan fölkelt és belenézett a

tükörbe, megijedt saját képmásától. Hihetetlen volt számára, hogy az a

sápadt, meggyötört arc, sötét karikákkal a szeme alatt, övé. Mindhiába a

smink, hasztalan édesanyja nyugtató szava; sehogy sem tudott

megnyugodni.

Már a főnöke sem bírta nézni kínlódását:

- Menjen haza, Caroline, pocsékul néz ki! Hétfőig legalább kipiheni

magát.

Caroline sóhajtva szedte össze a holmiját, hiszen igaza van főnökének,

munkájával semmit sem halad. Talán ha pihenne. De ez lehetetlen volt.

Otthon állandóan az újságot bújta, hátha megtud valamit Martinról. De

semmi új, amit ne tudna. Persze róla egy szó sem esik. A férfi csökönyösen

hallgat. Ez jólesett Caroline-nak; mégis van benne tisztesség, és talán

jelentett neki valamit az az éjszaka. Ugyanakkor attól félt, talán fogalma

sincs róla, kivel volt együtt azon az éjjelen. Lehet, hogy ő is csak egy a sok

közül. Hasító fájdalom nyilallott belé. Lehunyta szemét, gondolataiba

mélyedt, újra maga előtt látta azt a napot...

33

Mary Mclean

- Caroline! Kislányom, miért ülsz itt a sötétben?

Összerezzent. Valóban, észre sem vette, hogy időközben beesteledett.

Pat felgyújtotta a villanyt, és leült a lánya mellé.

- Nem akarod elmondani, mire jutottál? Elszánt tekinteted arról

árulkodik, hogy alaposan megfontoltál mindent.

Caroline fáradtan bólintott.

- Jelentkezem vallomástételre - közölte határozottan.

Pat együttérzően fogta meg lánya kezét.

- Bármi is adódjon, rám számíthatsz.

- Köszönöm, Pat.

Mrs. Warren felállt, és odavitte lányának a telefonkönyvet.

- Behajtottam, és aláhúztam az ügyvédje nevét.

Caroline nem csodálkozott azon, hogy anyja ennyire előrelátó, s azon

sem, hogy ennyire olvas a gondolataiban. Anya és lánya nagyon hasonlított

egymásra, nemcsak alakra, hanem természetre is. Apja valósággal

ragyogott, mikor rájuk nézett, s olyankor büszkén nyilatkozott róluk: „Hálát

adok istennek, hogy Pat a feleségem, mert olyan lánnyal áldott meg az ég,

aki hasonlít rá, s így két egyformán elragadó teremtést szerethetek."

Caroline a telefonhoz lépett és tárcsázta Irving Lay-man számát.

Idegesen dobolt ujjaival az asztallapon, míg a kapcsolásra várt.

Egy férfihang jelentkezett.

- Mr. Layman?

- Igen.

- Ön képviseli Martin Forbest?

- Igen, kivel beszélek? - emelte meg türelmetlenül hangját a férfi.

Caroline egyre idegesebb lett.

- Találkoznunk kell, ügyvéd úr!

34

Hajnali suttogás

- Hölgyem, még mindig nem tudom, kivel beszélek! - szólt rá most már

erélyesen az ügyvéd.

- Nem telefontéma, de nagyon fontos... - A lány gondolkodott, hogyan

folytassa, hogy ne említse egyikőjük nevét sem, viszont meggyőzze az

ügyvédet. - A nevem nem mondana semmit. Ott voltam az estélyen. Az a nő

vagyok, aki elvitte a fehér Fordot.

- Egek! - hallotta a férfi döbbent hangját. - Mondja meg, hol és mikor

találkozhatunk.

- Mondjuk egy semleges helyen, lehetne egy faluban. Cambridge-ben

megfelel? A templom előtti téren, délelőtt tízkor.

- Ott leszek!

- Hogyan ismerem meg?

- Én ismerem magát!

- Ismer? - lepődött meg Caroline.

- Ott voltam a rendezvényen.

- Hát... akkor... a holnapi viszontlátásra!

Caroline elgondolkodva tette le a kagylót, s azon tűnődött, hogyan fogja

túlélni a következő napokat. Vajon más lány is megtette volna ezt a

helyében? De én nem vagyok más lány! - figyelmeztette magát. S meg volt

róla győződve, hogy helyesen cselekedett, még akkor is, ha a férfit

megvetette egykori viselkedése miatt.

- Fel a fejjel, kislányom!

Csengettek. Pat ment ajtót nyitni és sugárzó arccal tért vissza.

- Bobby! - kiáltott örömmel Caroline.

- Ide hamar a karomba, Hugi!

A lány boldogan simult fivére erős karjába és sóhajtva mondta:

- Végre valami öröm is ér!

35

Mary Mclean

- Azért jöttem, hogy segítsek, Kiskócos. - Játékosan megrángatta a lány

haját. - Olvastam Martinról, és veled érzek.

A férfi tisztában volt vele, mit érez Caroline immár öt éve.

- Velem, igazán? Holnap ezt bebizonyíthatod, sőt holnapután is.

Bobby összeráncolt homlokkal figyelt húgára.

- Jól értem, történt valami?

- Holnap találkozom Martin ügyvédjével, hogy tanúvallomásra

jelentkezzem.

- Tanú... te... - hebegte. - Caroline!! - Ebben a pillanatban értette meg,

miféle tanú lesz húga. - Elkísérlek! - jelentette ki, miután magához tért a

meglepetéstől. - Cserébe most mindent azonnal elmondasz! - A heverőhöz

vezette, majd maga mellé húzta. - Na, hadd halljam!

Caroline nem tehetett mást, elejétől fogva mindent elmondott fivérének.

Bobby a hallottaktól néha felhördült, de megállta, hogy ne szóljon közbe.

- Még mindig meg tudsz lepni, Kiskócos! - mondta végül.

Pár hete most először mosolyodott el Caroline. Jólesett neki, hogy

Bobby megértette őt. Természetesen a fiú hallgatott arról, hogy

keserűségében Martin felhívta és tanácsot kért tőle, hiszen évek óta közeli

barátságban voltak. Sejtelme sem volt arról, hogy húga lesz az a nő, akiről

barátja beszélt. Tulajdonképpen azért jött, hogy a húga mellett legyen, erre

egyébként Martin is kérte. Mindketten érezték: a történtek megviselik majd

a lányt.

- Jó lesz, ha lefekszünk! - tanácsolta Bobby. - Mozgalmas két napnak

nézünk elébe.

A hosszú és gyötrelmes, álmatlan éjszakák végül engedelmességre

kényszerítették Caroline idegrendszerét: mély álomba zuhant.

Másnap pihentebben ébredt, mint eddig, de a szeme alatt lévő sötét

karikák nem tűntek el, arca beesett volt, teste vékonyabbnak tetszett. Mégis

36

Hajnali suttogás

úgy érezte, lesz ereje kitartani. Még egyszer belenézett a tükörbe. Bobby

mosolyogva figyelte.

- Csinos vagy, Kiskócos. Mehetünk?

Sarkig tárta az ajtót, miközben tetőtől talpig végignézett a lányon, s

előreengedte. Korán indultak, hogy időben a találkozóhelyre érjenek. Fivére

Mercedesével mentek. Útközben mindenféléről csevegtek, pontosabban a

fiú. Kínosan ügyelt arra, hogy szóval tartsa Caroline-t, s ezzel is elterelje

figyelmét gondolatairól. Már majdnem megérkeztek, mikor a lánynak

különös szavak jutottak el a tudatáig, s jobban odafigyelt Bobbyra.

- Addig nem nősülök meg, míg ilyen feleséget nem találok magamnak,

mint amilyen te vagy.

- Viccelsz?

- Egyáltalán nem! Ritka az olyan nő, mint te, Caroline. Öt évet vársz egy

férfira, akiről azt sem tudod, szeret-e; és amikor a férfi bajba kerül, te

kiállsz mellette, vállalva a nyilvánosságot, és azt, hogy a magánéletedben

vájkáljanak. Egy férfit is nehéz napok elé állít egy ilyen per, nemhogy egy

nőt!

- Azt hiszem, megérkeztünk. Ott kanyarodj be! - utasította Bobbyt a

lány.

- Itt megállok, de még ne szállj ki, hadd nézzek körül.

Caroline megnézte az időt karóráján. Tíz óra öt perc volt. Nem késtek

sokat, gondolta, s idegesen fészkelődni kezdett.

- Nyugalom, én itt várlak, és ha kell, csak hívj! - biztatta Bobby a lányt.

Caroline lassan elindult a templom előtti tér felé. Kutatva nézett körül,

de nem látott semmi feltűnőt. Emberek jöttek-mentek körülötte. Csalódottan

állt meg. Lépések zaját hallotta, de nem fordult meg. Azt mondta, ismer.

Meg fog szólítani. És ha nem? - harcolt önmagával. Egyszer csak egy mély

hangot hallott a háta mögött.

37

Mary Mclean

- Kisasszony!

Caroline a hang irányába fordult, és tekintete egy fekete szempáréval

találkozott.

- Egek! Tudja, hogy alig ismertem meg?

- Én nem is reméltem, hogy megismer.

- Jöjjön - mondta barátságosan az ügyvéd üljünk le, gondolom, magára

fér. De előbb, hogy megnyugtassam, itt az igazolványom, ebből

megtudhatja, hogy valóban Irving Lavman vagyok.

- Fölösleges, ügyvéd úr, megismertem a hangjáról - mivel a férfi

felhúzott szemöldöke arról árulkodott, nem érti, hogy lehet ez, a lány

folytatta -, a hanghordozásáról, bizonyos szavak kiejtéséről. Azt hiszem,

most rajtam a sor, hogy bemutatkozzam: Caroline Warren vagyok.

- Ez nem lehet igaz! - képedt el az ügyvéd, és nagy szemeket meresztett

a lányra.

- Higgye el, tudom ki vagyok,

- Nem úgy értettem, kisasszony. Martintól hallottam már önről, sokat

mesélt magáról.

- El tudom képzelni! - keserves fintort vágott.

Az ügyvéd nem értette, miért ez a keserű íz a lány hangjában.

- Martin sosem keverte volna bele ebbe a piszkos ügybe, higgye el

nekem.

Azt meg sem említette, hogy esélye a győzelemre édeskevés, s ezért

kapva kapott az alkalmon, hogy találkozzon a lánnyal. Persze halvány

fogalma sem volt róla, kiről van szó.

- Tudom, ezért vagyok itt, és arra kérem, segítsen hozzá, hogy vallomást

tegyek a tárgyaláson.

- Meggondolta jól? - végignézett a lány sápadt, törékeny alakján.

Caroline bólintott.

38

Hajnali suttogás

- Most számoljak be önnek mindenről?

- Martinnak nemcsak ügyvédje, de barátja is vagyok. Mikor azt

állítottam, hogy ismerem önt, nem hazudtam. Martin említette, hogy azzal a

lánnyal töltötte az éjszakát, aki elvitte a kocsiját. Láttam, hogy egy nagyon

csinos lány szállt be az autóba. Épp együtt beszélgettünk. A kisasszony

nagyon rohant...

- Vajon hányan vették ezt észre?

- Akik ott álltak, mindannyian, feltűnően csinos jelenség volt.

- Még sosem voltam tárgyaláson - mondta, mintha meg sem hallotta

volna a bókot.

- Mindig arra feleljen csak, amit kérdeznek. Készüljön fel arra, hogy a

felperes ügyvédje kellemetlen kérdéseket tehet fel.

- Mikor lesz a tárgyalás?

- Holnap tizenegykor.

- Szeretném megkérni valamire! Martinnak ne mondja el, hogy

beszélgettünk, és hogy ott leszek. Szeretnék a háttérben maradni.

Lehetséges?

- Titokban akar maradni Martin előtt? Miért? Pe...

- Ne! Kérem, ne mondja meg neki!

- Nagyon megbántotta, igaz? - Ezt a lány arcáról olvasta le, mely

mindent elárult, ami a lelkében végbement.

Caroline mélyen hallgatott. Az ügyvéd ebből azt a következtetést vonta

le, hogy jobb, ha ezt most nem bolygatja.

- Ahogy kívánja, Miss Warren. Az utóbbi kívánságát könnyen tudom

teljesíteni. Én sem szeretném, ha bárki tudomást venne az ön jelenlétéről.

Van egy ismerősöm a bíróságon, törvényszolga. Ő fogja várni magát.

- Honnan fog rám ismerni?

- Azt nyugodtan bízza rám!

39

Mary Mclean

- Hát... akkor a holnapi viszontlátásra!

Az ügyvéd még sokáig nézett a lány után. Végül ő is elindult.

- Hogy ment? - érdeklődött Bobby.

- Csak a holnapi nap is ilyen simán menne!

- Túl fogod élni!

- Tényleg? - nézett a fiúra. - Ha nem ülök majd itt, keresheted a

hullámat.

- Hohó, Kiskócos, én is ott leszek ám! Aki bántani mer, arra lesújtok! -

kezével is mutatta, hogyan gondolja.

Caroline önfeledten kacagott.

- Végre nevetsz, jó hallani!

- Mi lenne velem nélküled!? Még nevetni is képes vagyok.

- Mert ellenállhatatlan vagyok - húzta ki magát büszkén.

- Bobby, Bobby - csóválta meg fejét mosolyogva a húga.

Fél óra múlva hazaértek, és Patnak mindenről beszámoltak. A nap

hátralevő részében a család csak a tárgyalásra koncentrált. Elsütöttek egy-

két poént a hangulat kedvéért. Jó tanáccsal látták el Caroline-t, akinek már

zúgott a feje az egésztől. Elbúcsúzott a többiektől, és fölment a szobájába

lefeküdni.

Másnap Caroline sokáig időzött a tükör előtt. Eltartott egy darabig, míg

kiválasztotta ruháját. Hosszas gondolkodás után egy préseltmintás, fűzöld

selyem felsőrész és egy vajszínű szoknya mellett döntött. Kevés rúzson és

arcpúderen kívül nem használt más szépítőszert. Púdert is csak azért, hogy

eltüntesse a fáradtság nyomait.

- Kész vagy, Hugi? Indulhatunk? - kiáltott be hozzá Bobby.

- Máris megyek!

Még egy utolsó simítás a haján, és lement fivéréhez, hogy induljanak a

tárgyalásra.

40

Hajnali suttogás

- Felkészültél a kínvallatásra?

- Remélem.

- No akkor gázt neki. hadd menjen!

A bíróság épülete előtt parkoltak. A kocsiból Bobby segítette ki

Caroline-t, majd belekarolt, mert sejtette, szüksége van támaszra.

- Nyugalom, Kiskócos! - Érezte, a lány minden ízében remeg.

- Nem hittem volna, hogy ilyen ideges leszek.

Egy egyenruhás férfi jött feléjük.

- Caroline Warren?

- Ö az - válaszolta helyette Bobby.

- Jöjjenek kérem, azonnal kezdődik a tárgyalás. A bíró úr szereti a

pontosságot.

- Hát akkor harcra fel! - mondta Caroline.

- Pocsékul nézel ki, Hugi, nem fogod túlélni a tárgyalást - súgta fülébe.

- Még jó, hogy bátorítasz.

A tárgyalóterem rideg és barátságtalan volt. Zsúfolásig a sajtó

embereivel, kíváncsi és rámenős riporterekkel, további botrányt szimatoló

szemfüles fotósokkal. Az utolsó padsorban foglaltak helyet Bobbyval. Elöl

jobb és bal oldalon a peres felek. Egyik oldalon Martin, akit csak profilból

láthatott, de így is észrevette, megviselték az elmúlt napok eseményei,

mellette ügyvédje. Vele szemben a másik fél, a babaarcú Bessy Field,

tanácsadóval, ügyvéddel. Középen a bírósági asztal, mellette egy szék a

tanúkihallgatáshoz. Hamarosan bevonult a törvényszolga kíséretében a

bíróság. Mielőtt leültek volna, mindkét fél felé ridegen bólintottak. A bíró

kopogott, jelezte, hogy a tárgyalás kezdetét veszi.

- A bizonyítási eljárást Mrs. Field és Mr. Forbes ügyében megkezdjük! -

jelentette be a piros arcú, köpcös, fekete taláros bíró. - Ön, Bessy Field, pert

indított Martin Forbes ellen! - nézett rá várakozóan.

41

Mary Mclean

- Igen.

- Kérem az ügyvéd urak hozzászólását!

A két fél jogi képviselői szócsatába kezdtek. Vádakról és védelemről

számoltak be. Caroline egyre izgatottabb lett, a moraj egyre erősebb, ennyi

rágalom hallatán. A bíró szigorúan rendet tartott, és energikusan az asztalra

koppintott. A zaj elült.

- Tehát a felperes továbbra is fenntartja állítását, miszerint az alperes

eltulajdonította öntől a családi ékszereket, miután együtt töltötték az

éjszakát. - Felnézett az iratból. - Így van?

- Igen.

- Elmondaná, hogyan történt?

A felperes ügyvédje szólásra emelkedett.

- Tőle magától akarom hallani, ügyvéd úr. Úgy gondolom, a felperes is

tud beszélni - közölte a bíró.

- Kérem, fáradjon ki ide! Nos? - Megvárta, míg a nő helyet foglalt a

székben. - Kérem, mondja el nekünk az elejétől, hogyan történt.

- Hát... az estélyen, tudja hogy van az olyankor... - kezdett bele zavartan.

- Nagyon sokan megjelennek, sokat isznak. Magasra csap a jókedv...

szóval... jól szórakoztunk. Később összefutottam Martinnal. Mindketten

ittasok voltunk. A szobámban kötöttünk ki - zavartan elhallgatott.

- Folytassa, kérem! - szólította fel a bíró.

- Reggelre eltűnt Martin, és az ékszerem.

A teremben halk moraj hallatszott.

- Csendet kérek! - koppintott a pultra a bíró. - Vádlott, mit tud felhozni

mentségére?

- Ez az egész szemenszedett hazugság, rágalom! - állt fel Martin.

- Ez nem mentség, Mr. Forbes!

42

Hajnali suttogás

- Azt a bizonyos éjszakát egy másik hölgy társaságában töltöttem, akit

nem kívánok megnevezni - mondta, s ezzel leült.

A vádló szemében győzedelmes fény villant, amit Martin éles szemű

ügyvédje azonnal észrevett, és szólni kívánt.

- Tisztelt Bíróság! Pár kérdést szeretnék intézni a felpereshez.

- Tessék, ügyvéd úr!

- Mirs. Field, ön az előbb azt állította, védencemmel töltötte az éjszakát.

Ezt úgy kell érteni, az egész éjszakát?

- Igen.

- Honnan olyan biztos benne, ha egyszer ittasak voltak?

- Tiltakozom! Az ügyvéd úr...

- Tiltakozását elutasítom! Folytassa ügyvéd úr!

- Nem lehetséges, hogy elaludt, és ezt az egészet csak álmodta?

- Nem, nem álmodtam. Többször felébredtem az éjszaka folyamán.

- Reggel voltak még vendégei? Úgy értem, amikor észrevette az ékszer

eltűnését.

- Igen.

- Azonnal elmondta valakinek a történetet?

- Nem.

- Nem? Miért, ha olyan biztos volt benne, hogy a védencem volt?

- Nem tudom. Nem akartam nagydobra verni. Előbb beszélni akartam

vele.

- És beszélt?

- Igen.

- Mit mondott neki?

- Hogy adja vissza az ékszereket, vagy feljelentem.

- Biztos benne, hogy ezt mondta? Figyelmeztetem, eskü alatt vall!

- Persze, hogy ezt, de ő - intett Martin felé - nemet mondott.

43

Mary Mclean

- Az ön zsarolására mondott nemet - csapott le rá az ügyvéd.

- Na de... - hápogott a nő. - Ez nem igaz!

- Tehát nem zsarolta meg?

- Nem.

- Említette Mr. Forbes, hogy valaha is feleségül veszi önt?

- Nem.

- Ön viszont reménykedett, hogy megkéri a kezét. Igaz?

- Hááát... igen. Olyan régóta ismerem.

- Mint mindenki - jegyezte meg Layman ügyvéd. - Hitegette önt valaha

házassággal védencem?

- Nem.

- Ezért elhatározta, nyilvánosság előtt megrágalmazza, így kénytelen

lesz felfigyelni önre, és nem lesz más választása, feleségül kell vennie önt.

- Ez nem igaz!

- Tiltakozom, az ügyvéd úr eltér a tárgytól!

- Szorítkozzon a tárgyra, ügyvéd úr!

- A tárgynál vagyok, tisztelt Bíróság! Bebizonyítom, hogy azon az

éjszakán még látni sem látta védencem az asszonyt, nemhogy ékszert lopott

volna tőle.

A teremben izgatott sugdolózás támadt

- Ha nincs további kérdése az asszonyhoz, akkor helyre mehet.

A bíró várakozva tekintett Layman ügyvédre.

- Mrs. Fieldhez nincs, mivel továbbra is kitart állítása mellett. Nos, én

bizonyítani fogom, hogy rágalmazás és zsarolás történt. Tisztelt Bíróság!

Szeretnék egy tanút beidézni, akinek a vallomása birtokomban van. - Felvett

asztaláról egy iratot, és átnyújtotta a bírónak. - Hadd tegyem hozzá, hogy a

tanú önként jelentkezett vallomástételre.

A bíró belelapozott a periratba.

44

Hajnali suttogás

- Kérem a tanút! - szólt határozottan.

Layman ügyvéd fürkészve nézett a teremben ülőkre.

- Kérem Caroline Warren kisasszonyt!

Martin amint meghallotta ezt a nevet, felugrott helyéről és halottsápadt

lett. Mindenki idegesen mozgolódni kezdett, és kíváncsian tekergették

fejüket, hogy felfedezzék a hívott tanút. Ezalatt Caroline, hogy feszült

izgatottságát levezesse, kíméletlenül szorította Bobby csuklóját.

- Rajta! Légy erős, Hugi! - súgta fülébe Bobby bátorítóan. Caroline

összeszedte minden erejét. Felállt. Lába még reszketett, de büszke

testtartással megindult az emelvény felé. Egy pillanatra megtorpant, mert

Martin döbbent hangja megállította.

- Caroline! - a lány belenézett elgyötört, barázdált arcába és

továbbindult. - Uram isten! - nyögött fel Martin keservesen és lerogyott a

székre.

- Ön Caroline Warren kisasszony?

- Igen.

- És vallomást kíván tenni?

- Igen - jelentette ki ismét.

A bíró barátságosan tekintett a lányra; s hangját is lágyabbra vette.

- Eskessék meg a tanút! - Várt, míg a formalitás befejeződött. -

Foglaljon helyet, Miss Warren! - Caroline elfoglalta helyét a székben,

szemben a zsúfolásig telt teremmel. A bíró most Martin ügyvédjéhez

fordult. - Ügyvéd úr, kezdje el a tanú kihallgatását!

A férfi odalépett hozzá, és felhangzott ismerős mély hangja.

- Miss Warren, kérem, mondja el mindazt, amit nekem is elmondott,

miután felkeresett. Szorítkozzon kizárólag a tényekre, egyszerűen és

érthetően adja elő vallomását.

Az ügyvéd hangjából keménység csendült, szeméből bátorítás sugárzott.

45

Mary Mclean

Hú! - nézett maga elé a lány. - Hogy ez milyen nehéz! Hogy a fenébe

mondjam el egyszerűen? Az csak egy mondat, de itt az nem elég! Vett egy

mély levegőt és belekezdett.

- Ha leegyszerűsítve fogalmaznék, akkor így hangzana: Martin Forbes

nem lehetett Field asszonnyal - nézett felé -, mert az egész éjszakát velem

töltötte.

- Nem igaz! Hazudik! - kiáltott fel Bessy Field.

- Csendet kérek!

- Folytassa, Miss Warren!

- A kisasszony nagyon jól tudja, hogy nem hazudok, és azt is, hogy ez

előre kitervelt, aljas rágalom.

- Nem igaz! Nem igaz! - sipítozta most már erőtlenül a szőke nő.

- Kérem, ne szóljon közbe! - intette rendre a bíró újból.

A teremben mindenki kíváncsian várta a fejleményeket. Élénk tekintettel

hallgatták a lány szavát.

- Az elején kezdem. Mrs. Field estélyére én is elmentem, de nem

éreztem jól magam. Elhatároztam, hogy hazamegyek. Nem volt kedvem a

zsúfolt termen keresztülvágni, ezért a kert felé vettem az irányt. A kertben

elszórtan csoportok beszélgettek szinte a kert minden részén. Egy

ciprusbokor mellett haladtam el, mikor Martin Forbes neve ütötte meg a

fülem. Ez kíváncsivá tett és közelebb mentem. Két ismerős hölgyet láttam

meg, akik Martinról beszélgettek.

- Miss Warren, tudná szó szerint idézni a beszélgetést? - szólt közbe a

bíró.

- Igen, így hangzott:

„- Még nem kérte meg a kezedet, Bessy?

- Nem, de hamarosan meg fogja.

46

Hajnali suttogás

- Mitől vagy ilyen biztos benne? Martin Forbes nehéz eset, még senkit

sem vett komolyan.

- Kitaláltam valamit. Választás elé állítom, még ha hírbe hozom is

magam.

- Te teljesen megőrültél! Ne csinálj ostobaságot!"

- Ezután széthajtottam a bokor ágait, és megbizonyosodtam róla, hogy

kik beszélgettek. Az egyikőjük, Mrs. Field, itt ül - intett a felperes felé. -

Kate Leone kérésemre eljött, most itt foglal helyet a teremben. Ő az, akivel

beszélgetett Mrs. Field.

- Ezt az egészet most találta ki, hogy mentse a szeretőjét! - kiabált

magából kikelve Bessy Field. - Nem is beszélgettem senkivel! Követelem

az ékszeremet vissza!

- Nincs is ékszered, Bessy!

- Mi történik ott? Kicsoda ön, kisasszony?

- Kate Leone vagyok, akit Miss Warren említett. Ez az egész ügy

rágalom!

Teljes volt a káosz. A kalapács egyre sűrűbben kopogott. Végre csend

lett.

- Kérem, Warren kisasszony, fáradjon a helyére.

Caroline megkönnyebbülten állt fel, és ment a helyére. Mindvégig

magán érezte Martin simogató szemét. Kábultan roskadt Bobby mellé, aki

azonnal átölelte.

- Kérem, kisasszony, elmondaná, mi történt valójában?

- Igen! - Kate bátran és dühösen vágtatott az emelvényre. Miután végzett

az eskü szövegével, belekezdett:

- Minden úgy történt, ahogy azt Warren kisasszony elmondta. Bár én azt

hittem, Bessy blöfföl, és az ital beszél belőle. Nem gondoltam, hogy ilyen

túlzásba viszi, csakhogy megszerezzen magának egy férfit. Mr. Forbes

47

Mary Mclean

kikosarazta Bessyt, ezért ő megfogadta, hogy tönkreteszi. Eddig ő minden

férfit megkapott, akire szemet vetett, csak Forbes urat nem tudta. Dühében

ráfogta, hogy ellopta a nem létező ékszerét. Én is láttam, amint elhajtott a

kocsival Martin Forbes. Nem is volt látható az est folyamán.

Bessy Field megsemmisülten ült a helyén.

- Van még valami, kisasszony?

- Nincs.

- A kihallgatást befejeztem! Az ügyvéd uraknak van valami kérdésük? -

nézett érdeklődve körbe a bíró. - Helyére mehet, kisasszony! A bíróság öt

perc szünetet rendel el.

- Ó, bárcsak vége lenne már! - sóhajtott nagyot Caroline.

- Hamarosan, csak még egy kicsit bírj ki - biztatta Bobby Martinnak sem

könnyű, állítom, öt évet öregedett a mai napon.

Caroline a férfira nézett, látta rajta, hogy megviselte ez a rágalmazási

per. Martin megérezhette, hogy nézik, mert hirtelen hátrafordult, és elkapta

a lány tekintetét. Nem is vette le róla a szemét, míg az ügyvédje nem

figyelmeztette. Caroline zavartan fordította el a fejét, mint akit rajtakaptak.

Újabb kalapácsütés hallatszott és a bíróság kihirdette az ítéletet. Bessy

Field elvesztette a pert. Martin Forbes felmentve. A továbbiakat már nem is

lehetett hallani, akkora volt a hangzavar. A „Field kompánia"

megszégyenülten kullogott ki a teremből. Martin és ügyvédje embergyűrű

közepén. Gratuláltak a szerencsés kimenetelű tárgyaláshoz. Caroline

felnézett Bob-byra.

- Ha felkészültél, mehetünk - súgta fülébe. Mintha csak erre vártak volna

a tudósítók. Caroline-t fotósok és riporterek hada vette körül. A feléje

záporozó kérdésektől már zúgott a feje. Hol ide, hol oda kapkodta fejét. Ha

fivére erős karja szorosan nem tartja, rég összecsuklott volna. De hál

48

Hajnali suttogás

istennek, Bobby ott volt, s rá tudott támaszkodni. Az épületből csak lassan

jutottak ki.

- Milyen érzés kiteregetni intim ügyeit? - hallotta az újabb kíméletlen

kérdést.

- Na most már elég! - mordult rájuk Bobby. - Teregesse ki és megtudja!

Tűnjenek el végre! - intett kezével a fiú.

Ezalatt Martin utat próbált törni a tömegben Caroline felé, de sűrűn

megállították. Őt sem kímélték az érdekfeszítő riport érdekében.

Megnyugodva tapasztalta, Bobby egy percre sem tágít Caroline mellől.

Legalább ő vigyáz rá! - gondolta.

- Jaj, Bobby! - vett mély levegőt Caroline -, nem bírom tovább, menten

elbőgöm magam, ha nem megyünk innen azonnal.

- Még egy kicsit várj vele, aztán bőghetsz. Újabb csata vár rád.

- Már megint? - Egy elszabadult könnycsepp gördült végig arcán.

- Ez a harc már könnyebb lesz - mondta fivére s megtörölte arcát.

Martin figyelmét természetesen semmi sem kerülte el, az sem, hogy a

lány alig áll a lábán. Nagy lépéssel mellettük termett.

- Caroline, beszélnünk kell! Szervusz, Bobby!

A fiú udvariasan félrevonult az ügyvéddel, aki Martinnal együtt érkezett.

Caroline zavartan nézett az előtte álló férfira. Martin büszke tartása kissé

megtört, arca megnyúlt, de rajta is sötét karikák tükrözték a fáradtság

nyomait, ennek ellenére égszínkék szeme hálásan tekintett Caroline-ra. Ő

azonban szerette volna elkerülni, hogy Martin hálát érezzen iránta, s ezzel

olyan szavak hagyják el az ajkát, melyeket nem gondol komolyan.

Tisztában volt vele, a férfi nem érez iránta semmit sem; csupán kaland volt

számára, kihasznált pillanat. Nem ügy neki, de ezt nem sejtheti meg Martin.

Ha erejéből még futja, a látszatát is elkerüli annak, mit érez iránta.

Összeszedte maradék bátorságát, igyekezett uralkodni arcvonásain, melyek

49

Mary Mclean

könnyen árulóivá lehettek. Hangja így is megremegett kissé, de hamarosan

uralkodni tudott felette.

- Már mindent megbeszéltünk, s tudunk egymásról mindent. Nem elég

ez neked?

- Nem! - mondta határozottan.

- Hát nekem elég! Túl sok is!

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, minden nő a lábad előtt hever, s akkor

nyúlhatsz értük, mikor kedved tartja, és dobhatod őket, ha jónak látod.

- Az istenért! - szorította meg a lány karját erősen. - Ha ilyen

véleményed van rólam, miért vagy itt?

- Képzeld, csak azért, mert nem vagyok az a „tucat-nő", akinek te

képzelsz, még akkor sem, ha figyelmeztettél „értékem valódiságára".

- Úristen, Caroline! - égnek emelte szemét. - Már akkor megbántam,

amit mondtam. Biztos voltam abban, hogy arcomba vágod jó párszor, ha

találkozunk.

- Nem fogom többet. Martin - a férfira emelte szomorú tekintetét - mert

nem találkozunk többet!

- Ezt nem mondhatod komolyan!! - vállánál fogva ragadta meg a lányt. -

Caroline! Muszáj találkoznunk!

Caroline nem értette ezt a hirtelen felindulást. Miért ragaszkodik a

találkozáshoz ennyire, ha oly sok évig eszébe sem jutott? Hálát érez iránta?

Vagy valami mástól fél? Hirtelen belehasított a felismerés, és elsápadt a

gondolatra. Zavartan nézett a férfira.

- Nem, Martin, tőlem ne tarts! Nem fogok követelőzni, és nem fogom a

magánéletedet sem megzavarni. Nyugodtan élhetsz, mint eddig.

- Nem lehet igaz! Eltaszítasz magadtól? - Ezalatt a férfi erősen szorította

a lányt, majd összetörte, s közben szeme szemét kereste, hogy abból olvassa

50

Hajnali suttogás

ki az igazságot. Amit felfedezett, megdöbbentette. Szeme írisze elvesztette

fényét, nem csillogott úgy, mint régen, helyét mélységes mély szomorúság

váltotta föl. - Hol van az a kislány, Caroline, akit megismertem, s az a nő,

akit öleltem?

Caroline keserűen nevetett. Meghaltak, mondta volna legszívesebben.

- Már nincsenek. A kislányból időközben nő lett, s megtanult egyet s

mást. A nőből pedig asszony. Ne keresd hát őket, Martin!

A férfi hirtelen engedte el a lányt, az a nem várt lendülettől kissé

elvesztette egyensúlyát. Martin ijedten kapott utána, s zárta karjába.

- Jó vagy? - kérdezte aggódva.

Caroline csak bólogatni tudott, ajkába harapott, mert érezte, hogy

megint előtörnek a könnyei. Csak nagy erőfeszítéssel tudta visszatartani

őket. Ha nem siet, elárulja gyengeségét, és örökre elveszett. Gyorsan

kiszabadította magát a férfi karjából. Anélkül, hogy ránézett volna,

kíméletlenül vetette oda:

- Látni sem akarlak, Martin Forbes! - hanyatt-homlok rohant le a

lépcsőn.

Bobby és az ügyvéd riadtan kapták fel a fejüket, a mellettük elrohanó

Caroline-ra meredtek, s kérdőn tekintettek Martinra. A férfi arcáról

mérhetetlen fájdalom sugárzott.

- Mi történt? - kérdezték egyszerre.

- Gyűlöl engem.

- Ezen te még csodálkozol? - hördült fel Bobby. - Tudod, mit csinálnék

legszívesebben, mihez lenne kedvem?

Mindkét férfinak csak a szeme tette fel a kérdést.

- Beverni a pofádat, Martin! - ijesztően közelített a férfi felé. - Csak a

barátságunk véd meg ettől és a húgomnak tett ígéretem. Ne okozz neki több

51

Mary Mclean

fájdalmat, mert semmi sem ment meg az öklömtől! - Ezzel otthagyta a

magába roskadt férfit, nagy léptekkel igyekezett Caroline után.

A lány a kocsiban ült és hevesen rázta a zokogás.

- Ugye... most már... szabad - szipogta, ahogy meglátta fivérét. -

Legszívesebben üvöltenék...

- Azt is lehet, ha kiértünk a városból.

A várostól már messze jártak, Caroline-t már nem rázta a zokogás, arcán

csendben gördültek végig a könnyek. Bobby némán figyelte egy ideig.

- Jobban vagy?

A sírástól kicsit megkönnyebbülten válaszolt.

- Csak fáradtnak érzem magam. Rettenetesen fáradtnak, pedig egypár

napja nem is dolgozom.

- Az idegességtől van. Aludj egy kicsit!

Caroline úgy érezte, a fáradtság ólomként nehezedik rá. Fejét a

fejtámlára hajtotta, behunyta szemét, és hamarosan mély álomba merült.

- Ébresztő! - rázta meg a vállát Bobby. - Megérkeztünk!

Caroline felriadt, először nem fogta fel, hol van. Aztán magához tért.

Házuk előtt álltak. Anyja futott eléjük.

- Végre! Simán ment minden? - ölelte meg lányát,

- Fáradt vagyok, anya, kérdezd Bobbyt!

- Az egész utat végigaludta - közölte a fiú. Caroline felment a szobájába,

és nem is jött ki onnan másnap délig. Addig aludt. Pat sűrűn benézett hozzá.

A lány nyugodt arccal, mélyen aludt.

Pat újra átnézte az asztalon sorakozó összes újságot, mindegyikben ott

látta lánya kinagyított képét. Keserves sóhaj tört föl melléből. Mit meg nem

kell érnie egy anyának! - ráncolta össze homlokát, Keserűséget érez lánya

kiteregetett magánügyei miatt. Szégyenében szeretne ordítani. Semmi esetre

52

Hajnali suttogás

sem mutathatja lánya előtt, mert annak szüksége lesz a segítségre. A

szomszédok, ismerősök ujjal fognak mutogatni rá. Mindenfajta megjegyzést

fognak tenni lánya viselkedésére. Nem is szólva a munkahelyén a kollégák

fagyos, megvető tekintetéről.

- Helló, anya! - jött le lánya, s beleszippantott a levegőbe. - Friss

kávéillatot érzek - egyenesen a konyhába ment és kávét töltött magának.

- Kipihented magad?

- Aha! - nagyot kortyolt a kávéból. - Mi újság?

- Csak ez, ami itt van! - mutatott anyja a lapokra.

Caroline beletúrt, szeme kikerekedett. Egymás után olvasta a címeket:

ELŐRE KITERVELT RÁGALOM, LELEPLEZVE A RÁGALMAZÓ, A

BARÁTNŐ JELENTKEZETT...

- Ez szörnyű! - jajdult fel Caroline.

- A sajtó kitett magáért, az újságokat kapkodják. Figyeld csak! HARC

EGY FÉRFIÉRT! KIÉ A SPORTOLÓ? - Ha most nem ugrik nagyot az

eladási példányszám, akkor soha. Mi több, te is felkapott lettél. Reggel óta

csörög a telefon. Kész bolondok háza! És ez nem minden! Az utcán a

szomszédok összesúgnak a hátam mögött. Caroline rég hallotta anyját így

kifakadni. Szemrehányó szavait szemlesütve hallgatta, és rettenetesen

szégyellte magát tettéért, holott tisztában volt vele, Pat is így cselekedett

volna a helyében. Ez már csak utórezgése a pernek, gondolta.

- Bocsáss meg, anya, amiért téged is kellemetlen helyzetbe hoztalak!

- Ah! - legyintett. - Nem erről van szó. Rémesek az emberek.

Tapasztalni fogod, mihelyt köztük leszel! Eddig csak a jó oldalukat

ismerted, most megismerheted a rosszat is. Kevesen fognak melletted állni.

De szerencsére minden csoda három napig tart. Remélem, azután elfelejtik a

botrányt - s az újságokra mutatott. A beszélgetést telefoncsörgés zavarta

meg. Mindketten összerezzentek.

53

Mary Mclean

- Na látod? Nyugalomról szó sem lehet.

- Mi újság nálatok, Pat? Caroline?

- Bobby! Végre, normális hangot hallok!

- Hogyhogy?

- Már azon voltam, kikapcsolom a telefont. A sok molesztálás az

idegeimre megy. Caroline jól van.

- Tégy úgy! Ha szükség lesz rám, hívjatok! Szervusz.

Caroline felment a szobájába. Kikapcsolódásképpen berakott egy

kazettát. Richárd Cleyderman szép zongorajátéka rózsaszín felhők közé

repítette gondolatait. Képzeletében csakhamar megjelent Martin, amint

szerelmes szavakat suttog fülébe. Ajka az ajkára simult. A levegő

feszültséggel telt meg körülöttük, aztán Martin kegyetlenül kijózanította, és

eldobta magától. Ez az ijesztő gondolat hozta vissza Caroline-t a földre. A

kazetta rég lejárt, az álmodozásnak vége. A valósággal kell szembenézni.

Tehetetlenül felsóhajtott. Mert mi a valóság? Ha egy kicsit is józanul és

tisztán gondolkodik, egyszerű a magyarázat.

Martin kétszer kezdeményezett, ő mindkét alkalommal belement a

játékba. Vágyott a férfira, csókjaira, szenvedélyes szerelmére. De mindezt

csak ő adta teljes szívvel. Martin csak az alkalommal élt. Mind a kétszer

utólag jött rá, mikor Martin könyörtelenül eltaszította magától. Az

emlékezéstől fájdalmas könnycsepp jelent meg szemében. Nem történhet

meg vele harmadszor is, nem engedheti a férfit közel magához, még egy

megaláztatást nem bírna elviselni. Távol kell tartania magától Martint.

Távol! Hiszen eddig ő tartott távol engem! Miért lenne most fordítva? Én

rohantam utána! Hogy én milyen ökör voltam! Kellett ez nekem? Most itt

vagyok a botrány kellős közepén, csak azért, hogy megmutassam, tisztesség

is van a világon. Na meg, hogy nemcsak „egy áru vagyok a sorozatból",

ahogy arra Martin kegyesen felhívta a figyelmemet. Vajon csak ezért? -

54

Hajnali suttogás

tette fel magának a kérdést, bár jelen pillanatban nem tudta, mi erősebb

benne: megvetése a férfi iránt, vagy a szerelme. Vajon melyik fog majd

győzedelmeskedni? Döntött: Martint ki kell törölni gondolataiból és el kell

űzni a szívéből. Mert mit ér a szerelmével, ha egyedül lesz vele és csak

álmodozhat róla üres óráiban! Könnyű ezt elhatározni - töprengett tovább

megvalósítani nehéz. De végre fogom hajtani!

Másnap reggel borús időre ébredtek. Az eső minden pillanatban

eleredhetett. Caroline ernyőt vett magához, és elindult munkahelyére. Az

utat gyalog tette meg.

Az asztalon rend és tisztaság. Ez meg hogy lehet? - lepődött meg.

Felvette köpenyét és a retusálóterembe indult. A terembe lépve észrevette,

hogy kollégái úgy tesznek, mintha a legnagyobb elfoglaltságban lennének,

csakhogy őt figyelmen kívül hagyják. Caroline nem volt olyan ostoba, hogy

ne fogja fel, miről van szó. Megfordult, és az irodájába ment. Ott dühösen

tette be maga után az ajtót. Ez mindennek a teteje! - füstölgött, és közben

őrült tempóban rótta a helyiséget. Hirtelen elhatározással kirohant az ajtón

és meg sem állt főnöke irodájáig. Az már várta.

- Őrülök, hogy nem nekem kellett hívnom. Üljön le! - mutatott a

szemben lévő székre.

- Mit követtem el, hogy a kollégák elfordulnak tőlem?

- Ezt! - dobott elé egy rakás újságot főnöke.

- Csak ennyi? Ebből is látszik, hogy nem vagyok sem gyilkos, sem

rabló.

- Viszont a magánéletét kiteregette, s erre a legkényesebbek az emberek.

- A magánéletemet és a munkámat sosem kevertem össze! A munkámat

elismerték, és ezután...

- Megjegyzem - folytatta főnöke -, bátorsága előtt kalapot emelek, de

gondolnom kell a munkatársainkra és a múzeum jó hírére.

55

Mary Mclean

- Ez úgy hangzik, mintha én egy céda lennék.

- Biztosíthatom, nem erre gondoltam. Több pletykalaptól keresték még

mindig valami szenzációt várva. Nos, én jobb szeretném, ha a munkája

miatt vernének fel ekkora port, s nem a magánélete miatt.

- Sajnálom, én sem így gondoltam.

- Látja, ebben biztos vagyok. Úgy döntöttem, elküldöm egy időre.

- Hogyan? - kapta fel a fejét Caroline.

- Magának is jót tesz a távolság. Nekem meg nem kell hazudnom, ha

nincs itt. Idővel megfeledkeznek magáról az emberek. Legközelebb már a

munkájáról fognak írni.

- Hova fogok menni?

- Oregon államba.

- Ho... hová? Az nagyon messze van.

- Ma már semmi sincs messze, és csak addig marad ott, míg elcsitulnak

a viharok maga körül.

Caroline maga elé meredt, s úgy mondta:

- Mit fogok ott dolgozni?

- A főváros múzeumában fog dolgozni, ugyanúgy, mint itt. Ne aggódjon

- nevetett -, az igazgató jó barátom, ezért is küldöm oda.

- Mikor induljak?

- Holnap várják magát. Természetesen ha nem tud elkészülni...

- Elkészülök - s felállt, hogy távozzon. - Van még Valami?

- Menjen haza, készüljön el, és telefonáljon, ha megérkezett.

Hogyan jött ki a főnökétől, s támolygott el az irodájáig, nem emlékezett

rá. Bénultan ült a székben és maga elé bámult. Hogy meddig, nem tudja.

Kopogásra riadt. Kis idő múltán egy bodros fej jelent meg az ajtónyílásban.

- Kávét hoztam, biztos jót fog tenni! - a titkárnő volt a szomszéd

irodából.

56

Hajnali suttogás

- Köszönöm, jól fog esni! - közben kiürítette a fiókokat, hogy átadja

helyét másnak.

- Sajnálom, hogy elmegy.

- Én is - rándított egyet a vállán. - Ez van! Viszlát!

- Viszlát legközelebb! - szólt utána a lány.

Vajon lesz-e legközelebb és mikor? - keserűen húzta el a száját. Az

utcán még egyszer visszanézett munkahelyére, és elindult, maga sem tudta

még, merre. Haza még nem akart menni. Egy darabig céltalanul bolyongott.

Később már tudta, mit tegyen, hova menjen. Még egy kellemetlen dolognak

akart utánanézni, amely már napok óta foglalkoztatta.

Az eső már szemerkélt, de az ernyőt nem vette elő. Egy fának

támaszkodott, és a távolban játszó gyerekcsoportot figyelte. Arca

kifejezéstelenül komoly, csak szeme árulkodott szomorúságról. Azt sem

vette észre, hogy közben eleredt az eső. Magányosan állt a fa alatt,

mindenki más védett helyre húzódott. Minderről ő nem vett tudomást, míg

egy erős kar meg nem ragadta, és rohanva nem húzta maga után.

- Megőrültél, Martin? Hová viszel?

- Haza! - szeme hosszasan időzött a lányon. - Régóta figyellek, Caroline.

Mi baj van?

A lány megütközve nézett rá.

- Mi ez a hirtelen érdeklődés irántam?

- Mindig is érdekeltél.

- Jól tudtad titkolni!

- Szóval - fogta meg a lány kezét -, mi a baj, mi bánt?

- Semmi! - válaszolta meglepően gyorsan, ami a férfinak is feltűnt.

- Nem tudsz jól hazudni, Caroline - mosolygott Martin. - Sosem tudtál!

Az arcod sok mindent elárul.

57

Mary Mclean

Ezt ő is tudta, és azt is, hogy valamit mondani kell a férfinak, különben

nem szabadul tőle.

- Semmi bajom, csak túl mozgalmas volt a mai nap.

- A tárgyalás viselt meg, ugye? Sejtettem, hogy így lesz! Mától kezdve

vigyázni fogok rád!

- Vigyázni! - döbbent meg a lány. - És hogy akarod végrehajtani? Te

Columbusban, én Cantonban.

- Ezt csak bízd rám! - öntelten mosolygott.

- Nem! - szólt Caroline élesen. - Ha jól emlékszem, nem kértem tőled

semmit.

- És ha jól sejtem, én sem ígértem semmit eddig.

- Látod, ezt eltaláltad!

- Mindjárt gondoltam, ezért vagyok itt!

- Jó! Akkor légy szíves, vigyél haza! De mégse, jobban szeretnék

egyedül lenni.

Kinyitotta a kocsi ajtaját. Martin karjánál fogva tartotta vissza.

- Várj, Caroline! Légy a feleségem! - kérte a férfi.

- Hogy mi... mi legyek? - lepődött meg a lány.

- A feleségem!

Úgy látszik, komolyan beszél. Vagy mégsem? - morfondírozott

Caroline. Csak próbára akar tenni, hogy aztán jót nevessen ostoba

hiszékenységemen. Hisz mindig tudta, hogy vonzódom hozzá!

- Nem! És nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy a nyakadba ugrom

örömömben!

- Ez azt jelenti, hogy nem jössz hozzám?

- Azt jelenti! Sok időbe telt, míg erre a következtetésre jutottál? Azt már

meg sem kérdezem, miért ez az elhatározás.

- Mert vonzódom hozzád, és te is hozzám.

58

Hajnali suttogás

- Ezért nem kell mindjárt házasságot kötni.

- Jó, ha úgy gondolod, várjunk még.

- Martin, úgy látszik, elkerülte a figyelmedet valami szembefordult a

férfival, úgy folytatta -, én nemet mondtam! Nem leszek a feleséged, sem

most, sem később! És a jövőben szeretném, ha nem találkoznánk!

A lány sejtése beigazolódni látszott. Martint lelkiismeret furdalás

gyötörte, csupán ezért ez a házassági ajánlat.

- Az ördögbe is, Caroline, ezt nem teheted!

„Csak ezt tehetem" - gondolta a lány.

- Valaha úgy éreztem, szeretted volna, ha mi ketten összetartozunk.

- Valaha! - sóhajtotta keserűen. - Valaha álmodtam... Álmokat

kergettem, mert buta liba voltam. De az álmoknak vége!

- Ne légy ilyen kiábrándult! Az álmodat valóra válthatod, ha hozzám

jössz!

„De milyen áron?" - gondolta Caroline.

- Az álomból felébredtem, Martin. Már nem álmodozom, valóságban

élek. És ezentúl nem vagyok kíváncsi sem rád, sem a magánügyeidre. Légy

szíves, kímélj mindkettőtől.

Martin arcizmai megrándultak. A következő pillanatban magához

rántotta a lányt, és vadul megcsókolta. Caroline a döbbenettől bénultan

tűrte, s keze önkéntelenül átölelte Martin nyakát, majd beletúrt dús hajába.

A férfi észrevette a lány gyengeségét, teste simulékony válaszát. A csók

rövid volt, gyors és erőszakos.

- Úgy! Szóval még mindig azt állítod, hogy ne találkozzunk? - A lány

bólintott. A férfi szeme dühösen villant. - Mert a kisasszony mindent

megkapott, amire szüksége volt, és dobhatja Martin Forbest, igaz!? Teljes

erőből megrázta a lányt.

59

Mary Mclean

„Mert nem azt kapom, amit szeretnék!" - üvöltötte volna legszívesebben

Caroline, de hangja erőtlenül csengett.

- Engedj el! Eddig megvoltál nélkülem, ezután is megleszel!

Kiugrott a kocsiból és igyekezett Martintól megszabadulni. A következő

pillanatban a férfi mellette termett és karjánál fogva a kocsi felé húzta.

- Szállj be, hazaviszlek!

Caroline meg sem hallotta. Fájt neki a szakítás, de nem tehetett mást.

Martint el kell felejtenie.

- Caroline! Most azonnal beszállsz, vagy én raklak be! - hangja

parancsoló volt, mint aki nem tűr ellentmondást. A lány jobbnak látta

beszállni, mert képes, és még beváltja fenyegetését. Duzzogva ült be.

- Rendben - szólt sokára a férfi -, nem akarsz látni, bár fel nem

foghatom, miért. Ennek ellenére nem kell félned tőlem.

- Nem félek tőled.

Végignézett a lányon, és halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.

Caroline ugyanis kihúzódott az ülés szélére, fejét az ablak felé fordította,

szeme a semmibe meredt. Keze idegesen babrált táskájával.

- Akkor jó.

Hangja sejtelmesen szólt, és a lány ettől kissé megremegett.

Valószínűleg ez is volt a Martin szándéka.

Mivel Caroline hallgatásba burkolódzott, a férfi nem erőltette a

beszélgetést. A kocsiból udvariasan kisegítette, mintha mi sem történt

volna. Martin igyekezett elrejteni csalódottságát, nem hitte, hogy ilyen

fordulatot vesz beszélgetésük. Azt remélte a lány mást is érez iránta a

megvetésén kívül, de tévedett. Úgy tűnik, Caroline makacsul kitart

elhatározása mellett, miszerint szakít vele, szakít azzal a férfival, aki annyi

keserűséget és fájdalmat okozott neki. Nem, Martin Forbes, nem vagy igazi

férfi - figyelmeztette magát -, ha ezt a harcot ilyen könnyen feladod!

60

Hajnali suttogás

Caroline megrémült. Ezek szerint hiába beszélt? Falra hányt borsó volt

az egész? Martin közvetlenül mögötte haladt, ettől ideges lett, keze remegni

kezdett.

- Majd én! - vette ki kezéből a lakáskulcsot Martin.

Na, még csak ez hiányzott! - bosszankodott.

Martin kitárta az ajtót, és előreengedte. Érezte, hogy mondania kellene

valamit a férfinak, de mit?

- Kö... köszönöm, hogy hazahoztál - nyögte ki végül -, de bocsáss meg,

fáradt vagyok. Hagyj magamra! Szeretnék pihenni!

- Azonnal, csak van egy kis dolgom.

- Dolgod? - fordult szembe csodálkozva a férfival. Megbocsáthatatlan

hiba volt, mert Martin hirtelen átölelte és szenvedélyesen megcsókolta.

Közben olyan hevesen szorította magához, hogy Caroline alig kapott

levegőt. Tehetetlenül vergődött Martin karjaiban, míg teste lassan

engedelmeskedni kezdett a becéző simogatásnak, a vágytól fűtött

csókoknak. Gyámoltalanul nyöszörgött, agya tompán, távolról

figyelmeztette: „Ne tedd, nem szabad! El fog taszítani újra!" De nem tudott

parancsolni testének. Martin forró csókja s izgató közelsége édes

mámorként kerítette hatalmába. Gondolatait jóleső kábultság tompította.

Martin tenyerébe vette a lány mellét s izgató simogatásba kezdett. Halkan

felnyögött. Izgatottan fejtette le a lányról a blúzt, s közben csókolta, ahol

érte. Egyik karja még erősen tartotta Caroline-t, míg másik a testével

játszadozott. A lány erősen belekapaszkodott a férfiba, mert egész teste

remegett a forró vágytól. Martin tudta, minden pillanat fokozza a lány

izgalmát, s elégedetten mosolygott. Győzedelmeskedni látta tervét. Caroline

észrevette ezt az önelégült mosolyt a férfi arcán, s kétségbeesetten próbált

szabadulni öleléséből. Uralkodni próbált sóvárgásán.

- Hagyd abba! - nyöszörgött remegő hangon. - Nincs semmi értelme!

61

Mary Mclean

- Ugyan! Hiszen te is akarod! - dörmögte a férfi.

Caroline szégyellte, hogy teste így elárulta.

- Nem akarom! - kiáltotta rémülten, és heves mozdulattal tépte ki magát.

Reszketve fogta össze blúzát és szoknyájába gyűrte. Martin gúnyosan nézett

végig a minden ízében reszkető lányon.

- Na, jobb így? - kérdezte megvetően s elindult a lány felé. Ő hirtelen

hátralépett. - Az istenit, nem foglak megerőszakolni! Még soha nem éltem

ezzel a módszerrel! - hangja eltorzult a dühtől.

- Menj, tűnj el az életemből! Látni sem akarlak! - mondta erőtlenül a

lány.

Martin elképedve nézte Caroline-t, szavai értelmét próbálta felfogni.

Vajon jól hallotta? A lány elküldi azok után, ami történt köztük?

- És ha nem?

A lány nem válaszolt, háttal állt a férfinak.

- Szóval még te sem tudod, mit akarsz! - csapott le éles gúnnyal

Caroline-ra.

A lány lassan szembefordult a férfival és fáradtan megszólalt.

- Tévedsz, Martin! Tudom, hogy soha többet nem akarok veled

találkozni, és felejtsd el azt is, hogy valaha ismertél.

- Tudod te, mit beszélsz? - hördült fel a férfi.

- Volt időm végiggondolni!

Martin szeme elsötétült, arcvonásai a haragtól megkeményedtek.

- Caroline!

- Elég, Martin! Hagyj békén, és kímélj meg a jelenetektől!

A férfit majd szétvetette a düh, alig tudott uralkodni magán.

- Úgy lesz minden, ahogy kívánja, kisasszony - cinikussága mögött erős

indulat rejtőzött. - Nem fogsz többet látni, megígérem!

62

Hajnali suttogás

Azzal sarkon fordult és döngő léptekkel hagyta ott a minden ízében

remegő Caroline-t. Az ajtó hangos csattanással kísérte távozását. A motor

kíméletlen bőgése, majd egyre távolodó hangja jelezte, a férfi elment.

- Elment! - rogyott le Caroline erőtlenül a heverőre. Most örülnie

kellene, de ehelyett ürességet érzett szívében. - Soha többet nem fogom

látni! - jajdult fel keservesen. Végigdőlt a heverőn, fejét a párnába fúrta,

lábát felhúzta, és hangtalanul sírt.

Édesanyja ébresztette fel. Vacsorához hívta. Kábultan ült egy ideig,

majd lassan magához tért. Észre sem vette, mikor aludt el. Szörnyű napja

volt, elmondani is sok, nemhogy átélni! És még itt van Pat, meg a holnapi

utazás. Fáradtan sóhajtott és lement az ebédlőbe. Pat és Leo már az asztalnál

ültek.

- Szervusztok - köszöntötte őket.

- Na, hogy telt a napod? - érdeklődött Leo.

- Kibírtam - sóhajtott egy nagyot.

Mindketten egyszerre néztek rá, végül a férfi szólalt meg:

- Mindenesetre megnyugtató, hogy épségben látlak.

Vacsora végéig közömbös dolgokról beszélgettek. Caroline minduntalan

azon vette észre magát, hogy gondolatai messze járnak. Váratlanul

megkérdezte:

- Nem gondoltatok még arra, hogy egyszer nagyszülők lesztek?

A két ember megütközve nézett rá.

- De... természetesen - dadogta Leo.

Caroline kérdőn nézett anyjára, elsősorban tőle várta a választ.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy...

- ...hogy útban van az unokátok.

- Biztos vagy benne? - érdeklődött Pat.

63

Mary Mclean

- Miután főnököm udvariasan közölte velem, hogy itteni munkámat

másnak adja át és bizonytalan időre Oregonba helyez át...

- Mi? Ez nem lehet!

- Elhelyeznek? - szörnyülködtek mind a ketten.

Caroline anélkül, hogy választ adott volna, folytatta:

- Az orvoshoz mentem, hogy megtudjam, valóban állapotos vagyok-e?

Az orvos megerősítette gyanúmat. Terhes vagyok.

- Mihez akarsz most kezdeni? - tette fel a kérdést Pat. - Ah - legyintett -,

felejtsd el! Felesleges is volt kérdeznem!

- De ez még nem minden! Martin várt rám. Megkérte a kezemet, és én

nemet mondtam.

Leo elhűlten bámult rá, aztán harsány kacagásba kezdett.

- Melletted aztán nem unatkozik az ember! Mindig történik veled

valami!

- Köszönöm szépen! Úgy látszik, vonzom a bajt - vetette oda Caroline.

- Komolyra fordítva a szót - állt fel Leo, és enyhítőleg átkarolta a lány

vállát -, rám és anyádra mindig számíthatsz! Most pedig erre iszunk! - Még

az italtöltés közben is kacagott. - Itt az ital, lányok! Egészségünkre! Az új

munkádra, na meg a kis jövevényre! - elgondolkodott. - Mi van még?

Esküvőt nem mondtál, igaz? - egyszerre rázták meg a fejüket. - Akkor

ennyi! - Caroline torkát kaparta az ital, hiszen ritkán és keveset ivott. - Most

már tudom, miért vettem feleségül anyádat. Azelőtt üres és eseménytelen

volt az életem. Mióta azonban közétek kerültem, bőven van részem

izgalomban, erről gondoskodik Caroline lányom, akinek mindig van valami

rendkívüli bejelentése.

Szeme szeretettel pihent meg a lányon.

- Ne haragudj, Leo! Soha nem volt szándékom bonyodalmat okozni

nektek! Úgy látszik, rossz csillagzat alatt születtem.

64

Hajnali suttogás

- Nekünk így vagy jó, ahogy vagy! De mi lesz velünk ezután nélküled?

- A történtek után nem mondhattam igent Martinnak. Nem akarom, hogy

úgy érezze „csőbe húztam"! Részvétházasságra pedig egyáltalán nincs

szükségem!

- Miből gondolod, hogy sajnálatból kérte meg a kezedet, és nem valami

másért?

- Ugyan, Leo, mi másért? Lefeküdtem vele, s ezt nemcsak ő, hanem az

egész világ tudja. Együtt hurcolták meg a nevünket, s ezért törleszteni

szeretne azzal, hogy feleségül kér. És el akarja kerülni, hogy egy újabb per

szakadjon a nyakába, mégpedig egy apasági per.

- Martin tud a gyerekről, kislányom?

- Nem, és nem is tudhatja meg!

- Eltitkolod előle? Meddig? - kérdezte Leo. Pat mélyen hallgatott.

- Amíg tudom. Így nem lesz lelkiismeret furdalása.

- És neked?

- Nekem? Nekem mindig az lesz. Azt az éjszakát sosem fogom

elfelejteni, rá emlékeztet majd a gyerekem is. S ezentúl majd csak neki és

érte élek.

Pat észrevette lánya szemében a könnycseppet.

- Természetesen, döntésedbe nem szólunk bele. Rád bízzuk, majd

elmondod, ha jónak látod. De hogyan fogsz megbirkózni mindezzel? Értem

ezen a munkát, terhességet, a szülést - érdeklődött izgatottan anyja. - S

mindennek tetejébe, az ország másik végében leszel.

- Nyugodj meg, anya, nem én leszek sem az első, sem az utolsó

egyedülálló nő, aki szülni fog.

- Ígérd meg nekem, mindenről tudatni fogsz.

- Megígérem.

- Mikor indulsz?

65

Mary Mclean

- Holnap délelőtt.

- Már? - rémüldözött Pat. - Még el sem csomagoltál!

- Nem tart sokáig.

Hajnalig beszélgettek. Tudták, sokáig nem fogják látni egymást.

Caroline összecsomagolt, és kikészített egy könnyű ruhát az utazáshoz.

Csak ekkor értette meg, mi is történik valójában. Itthagyja szüleit, hogy új

környezetben új életet kezdjen.

Nem szeretett búcsúzkodni, most is nehezen viselte. Valósággal

menekült a repülőgépre, hogy elrejtse érzékenységét Pat elől, akit szintén

fájdalmasan érintett az elválás. Hamarosan felszállt a gép, hogy a felhőtlen

kék ég csendjét megzavarja. Pat sokáig nézett utána könnyes szemmel, míg

a gép piciny, fénylő ponttá nem vált.

- Nem a világ végére ment, csak a szomszéd államba - vigasztalta Leo a

feleségét. - Gyere, menjünk!

Az út nagy részét hallgatagon tették meg.

- Egy anya számára megnyugtató érzés, ha a gyereke egészséges és

boldog. Ha pedig szomorúnak látja, az neki is nagyon fáj. Rettenetesen

bánt, hogy Caroline boldogtalan. Láttad volna régen a szemét! Mint a fekete

gyémánt, úgy csillogott. Most megfakult, elvesztette fényét. Mindez Martin

miatt. Legszívesebben felpofoznám!

- Kívánságod máris teljesülhet!

- Miről beszélsz?

- Martinról. Ott vár minket! - bökött előre Leo.

Martin meglátta a beforduló kocsit, a szülők elé ment és üdvözölte őket.

- Gondolom, Caroline-t várod - mondta Pat.

- Igen, őt. Megvárhatom?

- Ne várd, nem jön haza! Talán hónapok vagy évek múlva.

66

Hajnali suttogás

- Nem értem... hogy... - nézett rájuk döbbenten.

- Áthelyezték! Nemrég szállt fel vele a gép. De gyere be, beszédem van

veled! - szólt rá erélyesen Pat.

Martin mozdulatlanul állt ott, míg Leo be nem tuszkolta a házba.

Caroline nemrég ért haza munkájából. Jóleső érzés töltötte el, mint

mindig, ha hazajött. Kertjében a több színben pompázó tarka, nyári virágok

anyja gondosságát dicsérik. Valóságos kis paradicsomot varázsolt a háza

elé. Kellemes, pihentető látványt nyújtanak a szemnek. Végre itthon, három

év után! Két hete jött végleg haza. Régi munkahelyén dolgozik, most már

mint régészeti vezető. Jó ég! - mosolyodott el. Mennyi minden történt vele

azóta! Csupa jó és szép dolog. Megszületett a kisfia, Matt. Megjelent két

könyve, a barlangkutatás és a régészet szépségeiről. Mindemellett remek

hangulatú kollektívában dolgozhatott. Nem szívesen engedték el, de ő jött

az első hívó szóra, hogy szerettei körében lehessen. Nem egyedül jött,

hanem egy kollégával, Harry Clinnal. Már két hete, hogy szinte mindennap

elmennek valahová. A férfit érdekli a város és Caroline jó idegenvezető.

Annak idején Harry volt az, aki segített átvészelni neki a nehéz napokat.

Mellette Caroline valósággal kivirult és jókedvre derült. Nemsokára jön

érte, hogy elvigye a városban megrendezésre kerülő rögbimérkőzésre.

Kinézett az ablakon. Ebben a pillanatban érkezett meg Pat az

unokájával, aki lelkesen mutogatott és beszélt. Caroline valahányszor ránéz

a kisfiára, Martin kicsinyített mását látja maga előtt. S ez nyugtalanítja,

mióta hazajött. Ha a férfi meglátja a gyereket, egyből rájön, hogy az övé, s

magának fogja követelni.

- Mama! Mama! - szólította kisfia, amint meglátta, s apró lábaival rohant

felé. Belecsimpaszkodott anyja nyakába. Caroline szeme ragyogott a

boldogságtól, ahogy magához ölelte fiát.

67

Mary Mclean

- No kincsem, mesélj! Megint kifárasztottad a nagyit?

- Ó, hát persze! - nyugtázta Pat. - Mint mindig: az örökös miértek és

hogyanok. Csak győzzek rájuk válaszolni!

- Olyan jó, hogy nekem is van nagyim, mint a többi kisgyereknek! -

ujjongott Matt csillogó szemmel. - Mondd mami, miért nem költöztünk

hamarabb ide? Ugye most már itt maradunk?

- Elég, elég - kacagott Caroline. - Mindenre választ kap az én kíváncsi

kisfiam. Először is a mama nem hagyhatta ott a munkahelyét, másodszor

pedig itt maradunk a nagyiéknál. Most menj, moss kezet és uzsonnázz!

- De előbb puszit adok!

- Mi lenne velem nélküled?! - mosolygott Caroline.

- Ugye nem szeretnéd, ha unalmas gyerek lennék, mama? - Caroline

először nagy szemeket meresztett Mattre, aztán kitört belőle a nevetés.

- Hát unalmasnak nem vagy nevezhető, az már biztos!

Fia kiviharzott a konyhába.

- Még mindig meglepődöm Matt éles felfogásán. A legbonyolultabb

szavakat is képes elraktározni a kicsike agyába. Hol hallhatta ezt az

„unalmas" szöveget?! - csodálkozott Caroline.

- A játszótéren! Két gyerek beszélgetett, és az egyik unalmasnak titulálta

a másikat - mesélte Pat.

- És Matt azonnal megjegyezte.

- Tudod, lányom, a fiad valóságos kis kincs! Nincsenek üres és unalmas

óráink, mióta itthon vagytok.

- Nekem mondod? Ő tölti ki minden percemet, és ő adott értelmet az

életemnek.

- Ez mind nagyon szép és helyes, lányom, de egy férfi is kellene melléd.

Előbb-utóbb Mattnek szüksége lesz apára!

Caroline-ból keserű sóhaj tört fel.

68

Hajnali suttogás

- Igazad van, mint mindig, de nem tudok magam mellett elképzelni egy

férjet.

- És ha Matt megkérdezi, miért nincs apja? Amilyen értelmes, nem

hiszem, hogy sokáig kellene várnod erre a kérdésre.

- Erre én is gondoltam... nincs szándékomban félrevezetni őt.

- Uzsonnáztam! - jött be Matt.

- Gyere! - hívta Caroline, és a kisfiú az ölébe telepedett. Szívesen

simogatta Matt sűrű fekete haját. Fia olyan volt, mint a legtöbb kisgyerek,

csak gondolkodásmódja volt talán más, mint hasonló társaié. Caroline

rajongott érte. Néha rossz érzések kerítették hatalmába. Ha valami történne

vele, gondolta, már ki tudja hányadszor, nem élném túl. Caroline

belecsókolt fia hajába.

- Hamarosan elmegy a mama, kisfiam. Legyél jó fiú!

- Harry bácsi jön érted?

- Igen.

- Oké, mama, jó leszek! Te is jó leszel?

- Megpróbálok jó lenni, kicsim.

Csengettek.

- Ez Harry bácsi! - ugrott fel Matt és rohant az ajtóhoz.

- Majd én nyitok ajtót! - szólt Pat.

- Mi újság, te kis gézengúz? - túrt Harry a gyerek hajába.

- Kifárasztottam a nagyit, annyit sétáltunk. Most hová mentek?

- Egy mérkőzést nézünk meg.

- És én miért nem mehetek?

- Jaj, Matt, állítsd le magad! - szólt fiára Caroline.

- Kicsi vagy még, gézengúz! - hajolt le hozzá, és simogatta meg arcát a

férfi.

69

Mary Mclean

Caroline összeszorult szívvel nézte a jelenetet. Harry nagyon közel

került a fiához, s úgy látszik, az is elfogadta a férfit. Mi lesz, ha Harry

többet akar, mint barátságot? - kérdezte magától gyakran. Sokat köszönhet a

férfinak. Mellette volt terhessége alatt, vagy ha beteg volt a fia; mindig, ha

segítségre volt szüksége. Mindent tudtak egymásról, Caroline mégis távol

tartotta magától a férfit. Nem tudta őt elfogadni sem férjnek, sem apának.

Harry nem erőltette a dolgot, és ezért hálás volt neki. Harryben minden

megvolt, ami egy nő számára ideális lehet: barna hajú, sötét szemű, vékony

testalkatú, kifogástalan modorú, jó megjelenésű férfi volt. Sok nő irigyelte

érte Caroline-t, de ő mindig, mindenütt Martint kereste. Nem tudta őt

elfelejteni, még ennyi év után sem. Mintha ma történt volna minden. Arcát

enyhe pír öntötte el, ha az utolsó találkozásukra gondolt. Elkapta Pat

tekintetét. Vajon anyja most mire gondol? Nem tudott tovább töprengeni,

mert Harry szólt hozzá.

- Kész vagy? Mehetünk?

- Persze, induljunk! - jelentette ki határozottan. Habár legszívesebben el

sem ment volna erre a rangadóra, de nem akarta Harryt megsérteni.

Szorongva és kétségek közt vergődve ült be a kocsiba, és érezte,

elkerülhetetlen lesz a találkozás Martinnal. Két nagy csapat mérkőzik meg

egymással: a Canton Blue Boys és a Columbus Rovers. Az utóbbinak

Martin az edzője. Csak ezt a napot ússzam meg! - fohászkodott magában.

- Szeretném, ha beszélnél Matt apjáról.

Caroline riadtan rezzent össze.

- Hogy jutott ez eszedbe éppen most?

- Most? Dehogy, már régóta foglalkoztat ez a kérdés, de mindig úgy

éreztem, korai erről faggatnom téged.

A lány elsápadt. „Úristen! Most fogja megkérni a kezem!"

- Nagyon megbántott, igaz? - hallotta a férfi hangját.

70

Hajnali suttogás

- Miből gondolod?

- Caroline, jól ismerlek!

Na még csak ez hiányzott, gondolta.

- Sosem beszélsz róla, és a férfiakat is távol tartod magadtól.

- És... és te... te hogy kerülsz akkor ide?

- Mint barát vagyok jelen, ha férfiként lennék, rég eltaszítottál volna

magadtól.

Caroline meglepetten nézett a férfira. Szörnyű, hogy így lehet olvasni a

gondolataiban.

- Bevallom, volt olyan pillanat, mikor nehéz volt barátként viselkednem.

Ha nem egy csónakban eveznénk, nem értettelek volna meg. Rég

elveszítettem volna a fejem egy ilyen észbontó, csinos nő mellett. - Sokat

sejtetően mérte végig Caroline-t, s közben hamiskásan mosolygott,

- Köszönöm - mondta fancsali képpel Caroline.

- Most mit köszönsz?

- Hogy nem veszítettem el egy jó barátot.

- Szóval még mindig azt a gazembert szereted! Sejtettem! - fakadt ki a

férfi váratlanul. - Szeretném látni egyszer! - tette hozzá már sokkal

higgadtabban. - Matt hasonlít rá, igaz?

- Igen. Különben látni fogod hamarosan.

Most a férfin volt a sor, hogy csodálkozzon.

- Tréfálsz?

- Épp olyan eseményre megyünk, ahol ő az edző. Híres rögbijátékos

volt.

- Martin Forbes! - ütött nagyot a kormányra Harry, amitől a kürt

hangosan megszólalt. A váratlan hangtól Caroline ijedten nézett a férfira. -

Hát persze, az őrületes hasonlóság! Hogy nem jöttem rá azonnal! Mint két

71

Mary Mclean

tojás, úgy hasonlítanak egymásra. Két ostoba, felnőtt gyerek! - és hangos

kacagásba kezdett.

- Tudhatnám, mi olyan mulatságos ezen? - duzzogott Caroline.

- Te és Martin! Hát ez jó! - kuncogott tovább.

- Ismered Martint? - gyanús volt, ahogy a férfiról beszélt.

- Iszogattunk együtt jó párszor!

- Jellemző! - dünnyögte a lány.

- Nem tévedek ugye, ha azt gondolom, hogy most kínosan érzed magad?

- Nem tévedsz! Most boldog vagy?

- Bízd rám magad, barátnőm, ha meglát velem, elsárgul majd a

féltékenységtől! Az is lehet, hogy behúz nekem egyet-kettőt.

- Szép kilátások, nem mondom!

- Nekem mondod? - kuncogott tovább Harry. - Az én képem veri be!

Hát ebbe a férfiba meg mi ütött? Sosem szólította barátnőjének, és

milyen jókat nevetgél, de min? - morfondírozott Caroline. Jól mondta

Harry, hogy egy csónakban eveznek, hiszen ő is reménytelenül szeret egy

lányt, akivel elszakadtak egymástól a szülők miatt. Caroline-nal a kölcsönös

csalódás hozta őket össze. Egymásba kapaszkodtak, mint két fuldokló.

Harry mindent elmondott a lányról Caroline-nak, de ő nem tudott Martinról

beszélni, túlságosan fájtak a sebek.

A stadion megtelt szurkolókkal, üres padot szinte látni sem lehetett. Ők

az első sorban ültek, közvetlenül az öltöző mellett. Caroline-nak olyan

érzése támadt, mintha készakarva rendezték volna így a dolgokat. A

hangosbeszélő bemutatta a pályára lépő Rovers vendégcsapatot, érkezési

sorrendben ismertette a nevüket. Ezután következtek a Blue Boys játékosok.

Caroline türelmetlenül mozgott a padon, szeme Martint kereste. Egyszer

csak Harry odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:

72

Hajnali suttogás

- Ott van, nézd!

Először nem értette, mit mutat Harry, de követve keze irányát, Martint

fedezte fel nem messze a kispadon. Caroline minden ízében remegett.

Szemét alig tudta levenni róla. Azon vette észre magát, hogy a mellette ülő

Harryról megfeledkezett. Zavartan kért tőle bocsánatot.

- Most kinevetsz, ugye?

- Nem - ingatta fejét részvéttel, és közben mosolygott -, ezért most

eljátszom a szerelmes férfit.

- Hogy mit csinálsz? - ütközött meg Harry szavain.

- Ezt! - és leheletfinoman megcsókolta. Caroline bénultan nézett rá. A

férfi harsányan kacagott a lány döbbenetén. - Ennyire lenyűgözött a

csókom, vagy ilyen szörnyű volt?

Caroline arca hol fehér, hol piros színt váltott. A férfi meg csak nevetett.

- Harry, ez... mi... miért - dadogta.

- Ez egy csók volt. Á, szóval meg kell ismételnem! - ezzel elkapta a

lányt és szenvedélyesen megcsókolta.

- Na, most már magadhoz tértél? - még mindig ölelte a lányt. - Na végre,

észrevett! - suttogta a lány fülébe.

- Nem értem, Harry, mi ez az egész?

- Remélem, ezek után Martin beveri a képemet!

Végre Caroline is felfogta, miben mesterkedik Harry.

- Nyugodt lehetsz, ő nem veri be a képedet.

- Dehogynem! - erősködött továbbra is Harry. - Ha egy férfi nagyon

szeret egy nőt, és azt egy másik férfi karjában látja, akkor a féltékenység

majd szétveti, mindenre képes.

- Ha nagyon szereti! De ő nem tesz ilyet, ne reménykedj - mondta

fájdalmasan.

73

Mary Mclean

- Én jobban ismerem a férfiakat! Különben Martin felém küldött gyilkos

pillantása sok mindent elárult.

- Képes volnál beveretni a fejedet?

- A boldogságodért mindent!

- Ó, Harry, ezt igazán nem várhatom tőled!

- Sok minden mást is elvárhatsz! De most nézzük a meccset!

Az elkövetkező percekben mindketten a játékra összpontosították

figyelmüket. Izgalmas és lendületes labdajáték vette kezdetét. Caroline-t

annyira lekötötték a pályán történtek, hogy egy időre megfeledkezett a

kispadon ülő Martinról. A lány arca teljesen kipirult, keze izzadt. A

szurkolók hangos üdvrivalgása őt is magával ragadta, s hangos kiabálással

buzdították a játékosokat Harryval együtt. Ha a columbusiak elveszítették a

pontot, Caroline csalódott arcot vágott. Ilyenkor Harry jót mulatott rajta.

Már nem sok lehet hátra a játékidőből - idegeskedett Caroline. Csak

kitartsanak! A hazaiak nem adták fel. Egyre többet és jobban támadtak, de a

vendégcsapatot nem tudták megverni. A játékvezető sípolt. A mérkőzésnek

vége! A hangosbeszélő bemondta a végeredményt. Hangorkán zúgott a

stadionban. Caroline-t is magával ragadta a győzelmi mámor. Örömében

Harry nyakába ugrott és összevissza csókolta.

- Győztek, Harry! - próbálta túlkiabálni a hangzavart. - Győztek!

A pálya felé nézett, Martint kereste, akit „fiai" közrefogtak.

- Mehetünk? - kérdezte Harry, és átölelte a lányt.

A nagy tolakodásban alig tudtak előrehaladni. Caroline minduntalan

lemaradt Harrytől. Szemével jelezte, hogy menjen, majd a kocsinál

találkoznak. De már a kijáratnál összefutottak. A férfi ott várt rá.

- Egészben vagy? - karolt bele.

- A kék foltokat és a szakadt harisnyámat leszámítva.

74

Hajnali suttogás

- Hát, tudod! - csóválta Harry a fejét. - Igazán elbűvölő, lelkes szurkoló

vagy!

Közben a kocsihoz értek. Indulás előtt még Harry odafordult a lányhoz.

- Tulajdonképpen kinek szurkoltál? - érdeklődött kuncogva.

- Kíváncsi vagy, mi?

- Ühüm! - bólintott színlelt komolysággal.

- Voltaképpen most köszönetet kellene mondanom.

- De nem teszed, igaz? - sejtette, mire gondol a lány.

- Túlságosan szokványos lenne.

- Mondj valami szokatlant! Azt is elfogadom.

Caroline gondolkodott, vajon mivel köszönhetné meg a férfi megértő

viselkedését. Más már visszaélt volna a helyzettel, míg Harry önzetlenül

felajánlotta segítségét. Persze Harry más nőbe szerelmes.

- Szólj, ha szükséged lesz rám! - mondta végül. - Például, ha féltékennyé

kell tenni a barátnődet. Hátha nekem is megmarad a hajam!

- Nyugi, kislány! Ami késik, nem múlik!

Házuk előtt egy idegen kocsi állt.

- Úgy látom, vendégetek van, nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz, ez a fivérem kocsija.

- Természetesen akkor üdvözlöm Bobbyt!

A nappaliban hatalmas felfordulás fogadta őket. Az asztal és a fotelek

eltolva. A szőnyegen játékok szanaszéjjel, a rumli kellős közepén Bobby

négykézláb lovagoltatja Mattét a hátán.

- Bobby, te mit művelsz a földön?

- Látod, lovagolunk!

Hóna alá kapta a gyereket mint valami csomagot, és üdvözölte Caroline-

t.

75

Mary Mclean

- Helló, Kiskócos! - és mint mindig, most is rántott egyet a lány haján. -

Szebb vagy, mint valaha! Jobban áll neked a hosszú haj.

- Bele tudsz ragadni, igaz?

Míg a férfiak üdvözölték egymást, Caroline összeszedte a széjjel szórt

játékokat.

- Meddig maradsz, Bobby? - fordult a fiú felé, és abban a pillanatban

kirobbant belőle a nevetés. Matt ugyanis kézzel-lábbal kapálódzott a

kényelmetlen helyzete miatt, de a férfit ez egyáltalán nem zavarta.

- Jaj, Bobby, tedd már le szegényt! - kacagott tovább a lány. - El tudom

képzelni, hogy érzi magát a hónod alatt! Nekem is volt benne részem,

emlékszel?

- Miért, hogy érzi magát? - kérdezte ártatlan arccal a nagydarab férfi, s

óvatosan tette le a csöpp gyereket, aki azonnal az anyjához szaladt.

- Téged is felvett Bobby bácsi, mama?

- Ajjaj! - bólogatott Caroline.

- Arról árulkodtak a kék foltjai és az agyrázkódásai! - szólt közbe Pat.

- Olyan rossz voltál, mama? - lepődött meg a kisfiú.

Mindenkiből kitört a nevetés,

- Milyen volt a mérkőzés, Harry? - érdeklődött Leo. - Sajnálom, hogy

nem tudtam ott lenni.

- Sajnálhatja is!

- Ezt hogy érted?

- Én mindent megteszek, hogy lelkesítsem a hazai csapatot, s kiderül,

hogy ellenséget vittem magammal.

- És mivel túlerőben voltak, győztek, ha jól értem - ismerte fel a

helyzetet Bobby. - Szóval ellenség lettél. Hugi? - barátságosan simogatta

meg arcát.

- Na, ha befejeztétek az élcelődést, menjünk vacsorázni!

76

Hajnali suttogás

- Remek ötlet! - helyeselt fivére, mert az evésnek sosem tudott

ellenállni.

A vacsora vidám hangulatban telt el. Pat is boldog volt. Végre tele a

lakás jókedvű emberekkel! Igazi családias hangulat uralkodott. A férfiak

vitatkoztak és bort ittak. A nők csendben beszélgettek, míg Matt a Bobby-

tól kapott szirénázó autójával játszott.

Caroline rég találkozott fivérével, hazatérte óta most látta először. A

férfi időközben megnősült, feleségét azért nem hozta magával, mert

várandós, az utolsó hónapban van.

Caroline lefektette kisfiát, s mire leért, a férfiak már szedelőzködtek.

- Már mentek? - kérdezte csalódottan és az ajtóig kísérte őket.

- Holnap találkozunk - búcsúzott Harry.

- Engem meg hívj, ha szükség lesz rám! Különben a fiad stramm kis

lurkó, tudod?

- Persze hogy tudom! - felágaskodott, és megcsókolta Bobbyt, - Úgy

örülök, hogy láttalak, Bobby! Add át üdvözletem Eva-nek!

Búcsút intett a távozó férfiaknak, majd bement a házba. Rendet rakott,

mielőtt lefeküdt volna. Sokáig forgolódott az ágyban, gondolatai Martin

körül jártak. Vajon hogy van a férfi, gondol-e még rá? Vagy megnősült?

Három éve semmit sem hallott róla. Nyugtalanul forgolódott, gyötörték

ezek a gondolatok. Ha lehunyta szemét, maga előtt látta Martint, érezte

csókját, simogató kezét. Milyen hiszékeny és álmodozó volt akkor!

Sokára jött álom a szemére, végül mégis sikerült elaludnia.

Eltelt egy újabb hét. Caroline ki sem látszott a munkából. Kiállításra

készültek. A tárgyak kiválasztása körültekintő figyelmet igényelt. Mióta

Harry Európába utazott, hiányzott neki a társasága. De legalább Harry-nek

sikerült révbe érnie! Kedvese levelet írt, hogy azonnal utazzon, s ő ment.

77

Mary Mclean

- Látod - szólt a lányhoz félredobta büszkeségét, és írt nekem. Én pedig

megyek. Mit megyek?! Röpülök! - jókedvűen fütyörészett. - Te is

felhívhatnád Martint! - vetette oda a lánynak.

- És ha felhívom, s megkérdezi, miért? És ha megnősült közben, ha

elutasít? Ha... ha...! Látod, mennyi kérdés, mennyi feltételes mód! Ő nem

olyan, mint te, aki nem tesz fel kérdéseket, hanem rohan a szerelméhez.

Látod, hogy reagált a csókolózásunkra is! Füle botját sem mozdította!

- Kockázat nélkül nincs siker, ezt ne feledd!

- Csakhogy én nem rulettezem!

- Caroline, nem maradhatsz örökké egyedül, próbáld meg! Főleg ne légy

ennyire csökönyös. Adhatnál egy esélyt Martinnak!

Harry nem hagyta nyugton addig, míg meg nem ígérte neki, felhívja

Martint, és aztán tájékoztatni fogja őt, hogy mire ment vele. Ennek már

négy napja, és Caroline-nak halvány fogalma sincs róla, hogy kezdjen

hozzá. Mit mondjon neki? Elgondolkodva simította végig ujjával barna,

hosszú haját, melyet megnövesztett olyan hosszúra, mint régen volt, csak

most fodrásszal hullámosíttatta. Adott magára. Divatosan járt, haját

gondosan ápolta, enyhe sminket használt. Puha bőrű arca nem igényelt sok

festéket, szabályos alakját szülés után is megtartotta. Órájára nézett; fél

négy. Megint túlórázni fog. Kiszólt a titkárnőjének:

- Kérem, hozzon nekem egy kávét, de előbb a kiállításra vonatkozó

dossziét kérem!

Amint behozta a titkárnő az anyagot, Caroline azonnal belevetette magát

a múzeumi tárgyakra vonatkozó adatok tanulmányozásába. Még a felénél

sem járt, amikor megszólalt a telefon. Pat izgatott hangját hallotta.

- Mi történt, anya, miért vagy ilyen ideges? - közben a titkárnő csendben

letette a kávét és várakozott.

78

Hajnali suttogás

- Jaj, kislányom! - zokogott anyja a vonal végén. - Szörnyű dolog

történt! Matt... Matt elveszett, eltűnt, sehol sem találom!

- Micsodaaa??!! - sikoltotta Caroline és ájultan zuhant le a székről.

Lassan magához tért, felismerte a körülötte állókat.

- A fiam! - nyögte. - Haza kell mennem!

- Mindent tudunk, a titkárnője elmondta, mi történt - szólt a főnöke. -

Először is szedje össze magát, szüksége lesz az erejére. Azután pedig

maradjon otthon, míg a fia elő nem kerül. A munkája miatt ne

nyugtalankodjon!

Miért vagyok ilyen szerencsétlen!? - tépelődött, miközben hazafelé

száguldott kocsijával. Ha a sorsom kicsit jobbra fordul, és megnyugszom,

máris közbejön valami, amitől ismét „padlón vagyok", és kezdhetem

újraépíteni az életem. Gyomra az idegességtől kavarogni kezdett. Szíve

vadul kalapált. Hol van Matt, mi lehet vele? Őrült iramban kanyarodott be a

házuk elé. Felrántotta az ajtót és a nappaliba rohant.

- Anya! Anya! Hol van Matt?

Pat sírva ült a kanapén. Caroline érkezésére felriadt.

- Nem tudom,... nem vigyáztam rá... Elveszett!... Én vagyok az oka... -

zokogta teljesen kiborulva.

- Elveszett?! - rogyott a fotelba Caroline elhűlten. - Nem lehet! - nyögte,

- Pat, igaz, amit telefonon mondtál? - rontott be Leo. Felesége bólintott

és ismét zokogásban tört ki. - Jöttem, ahogy tudtam, mikor és hogy történt?

- hadarta Leo.

- Ebéd után... sétálni mentünk - szipogta Pat. - Matt egyedül

játszadozott... vagyis... szaladgált...

Leo átölelte feleségét s próbálta nyugtatni.

- Pat, szedd össze magad, és mondj el mindent lassan, nyugodtan. Tehát

Matt szaladgált. Folytasd!

79

Mary Mclean

Pat alig tudta összeszedni gondolatait. Teljesen kikészült.

- Anya, kérlek, beszélj! Te mit csináltál ezalatt?

- Én... én beszélgettem egy ismerős asszonnyal. Én vagyok az oka! -

kiáltotta sírva. - Ha odafigyeltem volna rá és nem beszélgettem volna, akkor

nem történt volna semmi.

- Ez igaz - helyeselt Leo -, de már nem tudunk rajta változtatni. Meddig

beszélgettél?

- Nem tudom. Tíz perc, negyed óra. Mire felfigyeltem, már nem láttam

sehol! Elkezdtem keresni, mint az őrült, kiabáltam, de hiába. Körbenéztem a

környéken, érdeklődtem. Minden hiába. Matt nem volt sehol. Senki sem

látta. Eltűnt!

- Hány órakor történt, anya?

- Nem sokkal egy óra után.

- Értesíteni kell a rendőrséget! - állt föl Caroline.

- Már bejelentettem az eltűnését. Azt ígérték, a járőr kocsik figyelni

fognak minden két év körüli gyereket, de körözést még nem adnak ki. hátha

előkerül estig. Nyolc órakor kijönnek, ha addig nem jelentkeznénk.

- Tehát várnunk kell! - állapította meg Leo.

- Nem értem - mormolta maga elé fejcsóválva Caroline hogy tűnhetett

így el negyed óra alatt! Nem ismer itt senkit.

- Matt értelmes gyerek, soha nem ment messzire tőlem, nem is értem!

Sohasem fogom magamnak megbocsájtani! Erre nincs bocsánat.

Caroline sajnálta anyját, szörnyen nézett ki. El tudta képzelni, mit

érezhetett, mikor felfedezte Matt eltűnését. Egyedül volt órákon keresztül a

szörnyű valósággal. Mindent elkövetett, hogy megtalálja unokáját, mielőtt

megrémítette volna lányát. Csak a rendőrségen tett bejelentés után hívta őt,

s mondta el neki a szörnyű hírt. Jó, hogy így észnél volt. - „Nem

hibáztathatom őt, nem tudom, én mit tettem volna a helyében! Egy biztos,

80

Hajnali suttogás

nem ülhetek itt ölbe tett kézzel" - gondolta. Ránézett anyjára, aki az

idegkimerültség határán volt.

- Ne hibáztasd magad, velem is megtörténhetett volna. Pihenj le, addigra

talán előkerül Matt is. Kísérd fel, Leo!

Míg Leo lefektette anyját, ő a háziorvosukat hívta ki hozzá. Megvárta,

míg mostohaapja visszajön, hogy beszéljen vele, mielőtt elmegy. Nagyot

sóhajtva ült le a fotelba, fejét hátrahajtotta, szemét behunyta, de mielőtt

bármire is gondolhatott volna, már hallotta Leo lépteit.

- Most nagyon haragszol Patre?

Caroline lassan megmozdult, először csak fejével intett.

- Nem, dehogy! - mondta végül. - Hívtam hozzá orvost, hamarosan itt

lesz. Maradj vele!

- Elmész?

- Valamit tennem kell! Szétnézek a környéken.

- Fel nem foghatom, hogy történhetett meg, hisz anyád úgy vigyázott rá,

mint a szeme világára!

- Tudom, és ha valóban csak elcsavargott, már rég haza kellett volna

jönnie. A park nincs messze, a nevét és a címünket tudja. Megyek, Leo,

nem tudok itthon maradni.

Kilépett az utcára, és a közeli park felé indult. A város esti szürkületbe

borult, talán épp ezért már kevesen sétáltak, azok is fiatalok voltak.

Caroline megnézett minden bokrot, padot, játszóteret - mindhiába. A

környékbeli üzletek következtek. Az eladóknak megmutatta a Mattről

készült fényképet, és úgy tudakozódott.

- Nem látta ezt a kisfiút? - Nemleges volt a válasz.

- A környéken sem?

- Nem érek én rá holmi gyerekeket figyelni! - fortyant fel az eladó.

81

Mary Mclean

- Mi az, hogy holmi? - dühöngött Caroline. - És talán csukott szemmel

jár?

Mérgesen jött ki az üzletből. A többi helyen is hasonló választ kapott.

Volt, ahol sajnálattal néztek rá. Nincs más választásom, végig kell járnom a

sörözőket is. Lehet, hogy elcsalta valami részeg alak, és most bent ül

valahol vele. Elindult, de egy mulató előtt megtorpant. „Ez képtelenség!

Egy kisgyerek ilyen helyen!" Mégis meg kell próbálni! Nagy levegőt vett,

és belépett a füstös, zajos helyiségbe. Idegesen ment végig az asztalok

között. A férfiak italtól elbódult, véreres szemekkel bámultak rá. A pultostól

érdeklődött Matt után, de az csak a fejét rázta. így járt mindenütt. Hol

lehetsz, kisfiam? - kérdezte magától félhangosan, s mivel szavára senki sem

felelt, elindult, amerre a lába vitte.

A városban kigyúltak az esti fények: lámpák, reklámtáblák. Az égen

csillagok ragyogtak. Caroline még nem ment haza. Tehetetlenül bolyongott

a városban, minden lehetséges helyet végignézett. Tehetetlenségében sírva

fakadt. Már alig vitte a lába. Több kilométert gyalogolhatott. Szeme

fáradhatatlanul kutatta a kapualjakat, lépcsőházakat. Csalódottan állt meg.

És ha Matt már otthon van? Meggyorsította lépteit. Szorongó érzés vett rajta

erőt, mely rohanásra késztette. Kapkodva szedte a levegőt, tüdeje majd

szétrepedt. Házuk előtt rendőrautó állt. Már nyolc óra? - lepődött meg, s

órájára nézett. - Tíz! - kiáltott fel. - Úgy tűnik, mintha csak most mentem

volna el, s közben órák óta járom az utcákat. Nem csoda, ha nem érzem a

lábam. Izgatottan nyitott be.

- Ez a lányom! - hallotta Leo hangját a nappaliból.

- Igen, én vagyok. - Két férfi volt még nevelőapján kívül a szobában,

szemmel láthatólag rá vártak.

- Jó estét, uraim! - kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak. Caroline

restellte ugyan, de rögtön ki is ment fejéből a nevük. Arra emlékezett csak,

82

Hajnali suttogás

hogy a civil ruhás a nyomozóosztály vezetője; magas, őszes hajú,

középkorú, csontos férfi. Caroline fáradtan és kimerülten roskadt a fotelba.

- Sehol sem találtam, mintha csak a föld nyelte volna el - mondta.

- Nem is találhatja - szólt csendesen a civil ruhás.

- Tessék!? Hogy érti ezt? - kapta fel a fejét Caroline.

- Ez volt a postaládában. - Egy nagy borítékot nyújtott át neki Leo.

- Nincs rajta cím! Ez biz... - torkára forrt a szó, mert mindhárman

csendben, várakozva tekintettek rá. Borzalmas gyanúja támadt. Idegesen,

kapkodva nyúlt a borítékba. Hatalmas, fehér lap volt benne, melyre

kivágott, színes betűket ragasztottak. Fennhangon olvasta, a szobában

vészjósló csend honolt.

NE PRÓBÁLD A RENDŐRSÉGET RIASZTANI, MERT A FIAD

MEGHAL!

VÁRD A TELEFONT! MAJD JELENTKEZÜNK!

Caroline halottsápadt lett.

- Hát ez nem igaz! Mint a moziban! - mondta rémült suttogással. - De

hát ki és miért? - nézett körül válaszra várva.

- Ezt a kérdést szerettem volna én is feltenni önnek. Nincs ellensége?

- Ellenségem?! Nekem? Három hete érkeztünk haza a fiammal!

Caroline-on jeges borzongás futott végig.

- Azért kérdezem, mert a levélben tegezik. Persze ez lehet véletlen is. Az

elkövetők tudtak az önök szokásairól - állapította meg a nyomozó.

- A szokásainkról? - szörnyülködött Caroline.

- Az ebéd utáni séta. Lehet, hogy régóta figyelik a házat.

Caroline egyre értetlenebbül hallgatta.

- Felfoghatatlan! Még mindig nem értem, kinek fűződik érdeke ahhoz,

hogy elrabolja a fiamat. Nem lehet, hogy véletlen az egész?

83

Mary Mclean

- Nem hiszem - ellenkezett a nyomozó -, erre bizonyíték a levél. Kérdés,

hogy mikor tették a ládába? Délelőtt vagy közvetlen a rablás után? Bárhogy

is történt, itt őgyeleghettek a ház körül, és a kedvező alkalomra vártak.

- Szörnyű, amit mond! - jajdult fel Caroline. Felállt, és idegesen járkálni

kezdett. - Jézusom! A rendőrautó! - torpant meg hirtelen. - Ha figyelik a

házat, bizonyára azt is észrevették! A fiam, meg fogják ölni a fiamat! -

sikoltotta. - Tegyenek valamit!

- Nyugalom, asszonyom! Valamit akarnak öntől, tehát nem ölik meg a

fiát. - Bár ebben a nyomozó sem volt százszázalékosan biztos. - Ha

megölik, nem érnek el vele semmit. Várni kell!

- Mire?

- A jelentkezésükre. Így vagy úgy, de jelentkezni fognak. Mi a szándéka

ezek után, asszonyom?

Caroline megütközve nézett a nyomozóra.

- Hogyhogy mi a szándékom?

- Tesz feljelentést emberrablás miatt?

- Igen! - vágta rá habozás nélkül. - Nem! Ha a rendőrséghez fordulok...

Kész téboly! Hogyan keressem a fiamat egyedül, hiszen fogalmam sincs,

hol van! - mondta kétségbeesetten. Szomorúan nézett a két rendőrre. -

Megteszem a feljelentést, de feltételeim a következők: semmiféle rendőrt

nem akarok a ház körül látni. Hogyan oldja meg, a maga gondja.

- Én is így képzeltem, asszonyom.

- Ki fogja vezetni a nyomozást?

- Én és Shory hadnagy. Legyen nyugodt, jól érti a dolgát. Majd felváltva

leszünk itt.

Már az ajtónál járt, mikor megtorpant.

- Gondolkozzon, hátha eszébe jut valami! Reggel korán jövök! Jó

éjszakát!

84

Hajnali suttogás

Caroline szorongó szívvel csukta be az ajtót a rendőrök után. Lelke

nyugtalanul háborgott, gondolatai szüntelenül fia körül jártak. Újra és újra

kezébe vette a levelet, számtalanszor elolvasta.

- Leo, én beleőrülök, ha történik valami Matt-tel! - Tanácstalanul kezébe

temette arcát. - Mihez kezdhetnek egy ilyen kisgyerekkel?

- Ez már nekem is magas, Caroline. Komoly beosztásunk nincs,

politikusok nem vagyunk, pénzünk nincs. Akkor hát mi a fenét akarhatnak!?

- fakadt ki Leo, ami Caroline-t is meglepte, mert még sosem hallotta így

beszélni.

Leót is megviselte ez a gyerekrablás, de igyekezett uralkodni magán.

Sötét ráncok az arcán, remegő kezei nyugtalanságról árulkodtak. Leónak ők

jelentik a családot, és a kis Mattét egyenesen imádta születése óta.

- Feküdj le, Leo, ma már nem hiszem, hogy történik bármi is!

- Jó, de előbb igyunk valamit! Azt hiszem, neked is jót tesz majd egy

korty ital. Aztán pihenj le, holnap emberfölötti erőre lesz szükséged.

Mindketten egy szuszra hajtották föl a pohár tartalmát, anélkül hogy

érezték volna az ízét.

Caroline felment a szobájába és lefeküdt, de az álom messze elkerülte.

Nyugtalanul forgolódott az ágyban, s ha mégis elszunnyadt, kísérteties

álomképek jelentek meg előtte, s mindegyikben kisfiát látta megkínozva,

megcsonkítva. Ilyenkor sikoltva ébredt tudatára, hogy mindez csak álom,

képzeletének szüleménye.

A nappaliban lévő állóóra kettőt ütött. Sohasem lesz reggel! - sóhajtotta

kimerülten. Szeme a nyitott ablakon keresztül a hold útját figyelte. Az egyik

felhő mögül előbújt a hold, és Caroline arcába világított. Mintha boldogan

nevetne, mert legyőzte a sötét felhőt, mely minduntalan eltakarta előle a

Földet. Győztél - suttogta Caroline -, utadat gondtalanul folytathatod a

magas égbolton. Vajon nekem milyen akadállyal kell holnap

85

Mary Mclean

szembenéznem? - tépelődött, s szeme nehéz ólomként csukódott le. Még

hallotta a következő óraütést: hajnalodik - motyogta félálomban és

elszenderedett.

Reggel kialvatlanul, fáradtan ébredt. Zuhany után, mely kissé

felfrissítette, a konyhába ment, hogy kávét főzzön. Míg lefolyt, meleg

szendvicset készített. Három csészét tett a tálcára, és kiöntötte a kávét.

Kopogására Pat szólt ki.

- Gyere be!

- Gondoltam, hogy fenn vagytok már. Kávét hoztam, nincs kedvem

egyedül meginni. A reggeli is kész van.

- Nem sokat aludtál, ugye? - kérdezte anyja.

Caroline könnyes szemmel rázta meg a fejét.

- De ti sem!

- Én aludtam, az injekció megtette a hatását - sóhajtott Pat.

- Én nem mondhatnám el ugyanezt. Az ital semminek bizonyult az

éjszaka, csak a fejem fájdult meg tőle - panaszkodott Leo.

- Attól az egy pohártól?! - csodálkozott a lány.

- Ettől a fél üvegtől - s felemelte az ágya mellől az üres üveget.

Megszólalt a csengő.

- Ki lehet ilyen korán? - lepődött meg Pat.

- Megyek, megnézem! - állt fel a lány.

Az ajtóban a civil ruhás nyomozó állt.

- Jó reggelt! Bemehetek?

- Persze, jöjjön csak!

- Van valami újság, rájött valamire? - kérdezte a férfi.

Caroline tanácstalanul rázta meg a fejét.

86

Hajnali suttogás

- Most mit csinál? - kérdezte a lány kíváncsian, mert a nyomozó

elkezdett pakolni a szobában, a sakkasztalra valamilyen műszereket szerelt

fel, majd a telefonnal babrált.

- Így ni - mondta végül. - Ezzel felvesszük a telefonbeszélgetéseket.

Igaz, nem kértem a beleegyezését, de remélem, hogy nem ellenzi a dolgot.

Talán így megtudjuk, honnan hívják, s a tettesnek is a nyomára akadunk.

Ezért is jöttem ilyen korán, minden beszélgetés fontos lehet. - Végignézett a

lányon. - Nem aludt, igaz?

- Ennyire látszik rajtam?

- Ühüm - bólintót, s leült a fel vevőkészülék mögé. - Ha telefonálnak,

húzza az időt, ahogy csak tudja! Ez a készülék a rendőrséggel van

összeköttetésben. Ott az ügyeletes kolléga azonnal munkához lát, de idő kell

neki, míg egyeztetni tudja a telefonáló számát - oktatta a lányt.

- Rendben!

- Reggelizzen velünk - invitálta Pat.

- Köszönöm, még nem reggeliztem. Az előbb elhangzottak

természetesen mindannyijukra vonatkoznak.

Pat, hogy jobban teljen az idő, a konyhában ügyködött, ebédet készített.

Leo és a nyomozó sakkoztak. Caroline az ablak előtt állt, a semmibe

meredt. Gondolatai az elmúlt évek emlékeinél időztek. Türelmetlenül várta

fia születését. Nehezen viselte a terhességet, ideges volt és

aggodalmaskodó. Mindezt a család hiányával magyarázta, hisz nem volt

kihez fordulnia. Pat vele lakott terhessége utolsó hetében, ez enyhített

feszültségén, de szülése nehéz volt. Mikor végre megszületett a pici,

boldogságtól könnyes arccal szorította magához a vörös, ráncos, fekete hajú

csöppséget. Aztán heves zokogásban tört ki. Senki sem tudta, miért, csak

találgattak. Azt hitték, a megkönnyebbülés könnyei. Egyedül ő tudta az

igazat. Martin hiányától szenvedett. Mennyire teljes lett volna öröme, ha ő

87

Mary Mclean

is ott van, és együtt örül vele a babának! De nem volt ott, és ez nagy csapás

volt számára. Erről persze egyedül ő tehet, hisz ő döntött úgy, hogy titokban

tartja előtte a gyerek születését. Ezután már csak a fiának élt, és dolgozott

érte, mint a megszállott. Nem bízta senkire. Olyan lakást vett ki, ahol

napközben nyugodtan dolgozhatott. Ekkor kezdte írni könyvét. Kiadták és

sikere volt. Ezután már minden olyan jól ment, pályája szépen ívelt felfelé.

Nyugalomban, békességben teltek napjai... máig.

- Asszonyom, telefon! - hallotta a nyomozó hangját.

- Vegye fel! Talán ők lesznek!

Mindenki feszülten figyelt.

- Tessék! - szólt bele. - Halló! - türelmetlenkedett.

- Van ott valaki?

- Maga Caroline Warren?

- Az vagyok. És ott ki beszél?

- Az nem fontos, tegye amit mondok! - vált erélyessé a hang.

- Magánál van a fiam?

- Itt bizony, és addig nem is kapod vissza, míg egymillió dollárt nem

fizetsz éjfélig!

- Ez... lehetetlen... ho... honnan vegyek., ennyi pénzt? - dadogta teljesen

lesújtva.

- A te gondod! De a rendőrséget hagyd ki, különben a kölyöknek vége!

- Beszélni akarok vele.

- Azt már nem! Este hétkor újra hívlak!

Néma csend, a vonal megszakadt. Caroline bénultan állt s a kagylóra

meredt, melyet sokáig szorított. A nyomozó vette ki kezéből.

- Reméljük, elég volt a beszélgetés, és megtudjuk, honnan jött a hívás.

- Ennyi pénz nincs is a világon, és a fiam meg fog halni! - Caroline

kilátástalannak látta a helyzetet.

88

Hajnali suttogás

- Ha beledöglök is, szerzek pénzt! - esküdözött Leo.

- Pénzszerzésben nem tudok segíteni. De lehet, hogy csak blöff!

Várnunk kell estig - mondta a nyomozó.

- Persze, mindenféleképpen várunk, mást nem tehetünk! És aztán, aztán

mi lesz? Honnan a csodából vegyek ennyi pénzt? - fakadt ki a lány.

- Mondja, asszonyom, nem volt ismerős a hang? Tudniillik a nevén

szólította.

- Nem - tűnődött Caroline. - Nem ismerem, sajnálom, de most hallottam

először.

- Én elindulok - határozta el magát Leo. - Szerzek valahonnan pénzt.

- Várj! - szólt utána a lány. - A bankba mész, ugye? Veled megyek! Te

maradj itthon, Pat, jó lesz, ha telefonközelben leszel!

- Nos, én is megyek. Egyelőre itt nincs szükség rám. Este jön Shory

hadnagy, lehetséges, hogy addigra már tudunk majd valami lényegeset.

Caroline kivette megtakarított pénzét, és átadta Leónak, hogy vigye

haza. Telefonfülkét keresett és felhívta Bobbyt. A férfi nehezen fogta fel a

lány zaklatott szavait. Sokára értette meg, mi történt. Éteren keresztül

bátorította húgát, és ígérte, megtesz minden tőle telhetőt. A lehető

leggyorsabban indul.

És most? - tette fel magának a kérdést. - Ezt is megéltem: pénzt

koldulok idegenektől.

Összeszedte bátorságát, bement a munkahelyére és azonnali beszélgetést

kért a főnökétől. Az szótlanul hallgatta meg Caroline-t, akinek minden

erejére szüksége volt, hogy ne törjön ki hangos zokogásban.

- Tud segíteni?... kérem!

Főnöke sokára szólalt meg.

89

Mary Mclean

- Kegyetlen dolog, ami magával történt. Egyelőre nem tudom, mit

mondjak, csak a magam nevében beszélhetek. Utánanézek, mit tehetek

önért. Amint tudok valamiben segíteni, jelentkezem.

Caroline kifogyott minden ötletből, ezek után már csak hazafelé

indulhatott. Nem értette, miért követelnek tőle ennyi pénzt, kinek áll

érdekében, hogy anyagi csődbe juttassa? Napok óta figyelhetik, ahogy

mondta is a nyomozó, de ki és miért? Ezen gondolkodik tegnap óta, s mégse

ment vele semmire. Nem tud sem ellenségről, sem irigyről. Majd szétpattan

a feje, és nem jut eszébe semmi.

Leo már otthon volt, előtte az asztalon egy aktatáska, benne pénz.

- Csak a fele van meg, Leo. Honnan szerezzem meg a hiányzó összeget?

Nem tudom kiváltani a fiamat! - jajdult fel keservesen Caroline.

- Fogalmam sincs - tárta szét kezét tehetetlenül Leo.

- Anya, neked sincs valami ötleted?

Pat sokáig hallgatott, majd így szólt:

- Éppenséggel volna, de neked az nem fog tetszeni, pontosabban ki

fogsz akadni a javaslatomtól.

- Mondd már, az istenért, ne csigázz!

- Martin,.. Martintól kérj pénzt!

Pat szavait döbbent csend fogadta.

- Hogy Martintól kérjek...?

- Neki van pénze, és biztosan segít - bizonygatta anyja.

- Pat, nem fordulhatok hozzá!

- Már miért ne fordulhatnál?

Caroline idegesen ugrott fel.

- Anya, az istenért! Elfelejtetted, hogy én voltam, aki elküldtem őt? Én

titkoltam el a gyereket is előtte és...

- Azzal még az ö gyereke! - szólt közbe anyja.

90

Hajnali suttogás

- Most arra kérsz, hogy pofátlanul álljak elé, mondjam azt: Martin

szükségem van rád, vagyis a pénzedre?!

- A fiának kell, ami nagy különbség.

- Jaj anya, ezt nem gondolhatod komolyan! - Caroline izgatottan járkált

a szobában.

- Tudtam, hogy akadékoskodni fogsz. Martin gazdag, ki tudja

egyenlíteni az összeget, és annak idején te is segítettél neki.

- Éppen ez az! Nem akarom, hogy azt higgye, zsarolom, és törlesztenie

kell a múltban történtek miatt.

- Igazán ezt feltételezed Martinról? Vagy valamiféle kibúvó ez a

részedről?

Caroline-nak nehéz volt a döntés. Pat még soha nem szólt bele a

magánéletébe, hanem elfogadta a dolgokat mindig olyannak, amilyenek.

Érezte anyja igazát. Éveken át nem volt képes öt elfelejteni. Viszont

eltaszította, mikor az közeledett hozzá, csak azért, hogy megleckéztesse és

bosszút álljon rajta, mert korábban megsértette és lekezelően bánt vele, mint

„holmi nöcskével". De ez a büntetés visszafelé sült el. Ő ment száműzetésbe

három évre. Titokban várta jelentkezését, hátha érdeklődik iránta, de

semmi. Lehet, hogy elfelejtette őt mindörökre.

- Kislányom - szólt hozzá újra anyja -, dobd félre büszkeségedet, felejtsd

el a múltat, gondolj a mára!

Caroline arca fájdalmasat rándult. „A múltat! Hogyan is feledhetném el,

hisz Matt minden percben rá emlékeztet."

- És ha megnősült?

Bár ez - ő is tudta - gyönge kifogás. A pénzt meg kell szereznie, és ha

Martin valóban olyan jól áll anyagilag, mint Pat mondja... „Kérnem kell

tőle, Matt miatt!"

91

Mary Mclean

- Caroline, még nem mondtam el neked, de azt hiszem, itt az ideje.

Martin itt volt azon a napon három évvel ezelőtt, mikor te elutaztál.

Nagyon-nagyon sokáig beszélgettünk. Később még keresett, és tudja azt is,

hogy van egy fiad. - Caroline tiltakozni próbált, de anyja leintette. - Nem,

nem tudja, kié. Azt gyanítja, férjhez mentél.

Martin kereste, érdeklődött utána. Jólesett ezt tudni, de mit ér vele.

- Ez régen volt, azóta megváltozhatott, mint ahogy én is megváltoztam.

- Igaz, nem vagy már tizenkilenc éves. Komolyabb lettél. Egyébként

semmit sem változtál.

- Ha nem lennék kényszerhelyzetben - sóhajtotta. - Kénytelen vagyok

hozzá fordulni. Gondolom, tudod a számát.

Pat megmondta a telefonszámot. Caroline kedvetlenül tárcsázott. Semmi

jót nem várt ettől a beszélgetéstől, nem volt olyan bizakodó, mint anyja. A

kényszer vitte rá, és ez volt az utolsó lehetősége. A telefon kicsörgött.

Caroline egyre izgatottabb lett. „Istenem, most segíts!" - fohászkodott.

Szíve majd kiugrott a helyéről.

- Halló, tessék! - szólt bele egy női hang.

- Martin Forbest keresem.

Közben azon tűnődött, ki lehet ez a nő Martin házában.

- Mr. Forbes bármikor megérkezhet, Mr. Layman is őt várja.

- Layman ügyvéd? Adná őt, kérem?

- Azonnal - maga sem tudta, mit akar az ügyvédtől, talán időt akart

nyerni, vagy Martinról akart megtudni valamit.

- Tessék, Layman vagyok, mit óhajt tőlem, hölgyem?

- Caroline... - nem fejezhette be.

- ...Warren kisasszony? Örülök, hogy hallom. Mi újság, meséljen! Végre

valakivel beszélhetek! Ebben az őrült nagy házban dögunalmas egyedül.

- Nem tudja, hol van Martin?

92

Hajnali suttogás

- A birtokra ment, de azonnal itt lesz. Segíthetek valamiben?

- Csak Martin segíthet! Ha tudná, milyen nehéz volt rászánnom magam!

- hangja remegett az izgatottságtól.

- De hát mi történt? Hallom a hangján, hogy valami baj van!

- Elrabolták a fiamat. Egymillió dollárt követelnek cserébe - sírását alig

tudta leplezni, s beszélni is nehezen tudott a torkában lévő gombóc miatt.

- Egek! Ez nem lehet igaz! Várjon csak, úgy hallom, megjött Martin.

Tartsa a vonalat!

Caroline messziről jövő hangokat hallott, majd Martin hangját.

- Forbes vagyok - szólt a telefonba.

- Martin, segíts kérlek, elrabolták a fiamat, és ötszázezer dollárra van

szükségem - hadarta el egy szuszra.

- Miféle vicc ez? Nem dőlök be semmiféle zsarolásnak!

- Ez nem vicc! A felét össze tudtam szedni, de a másik fele hiányzik, és

ha nem lesz meg a pénz...

- Nem lesz meg! Tőlem ugyan nem! Mi közöm hozzá? - mondta durván.

- Martin, te vagy az utolsó reménységem - esdekelt könyörgő hangon. -

Megölik a fiamat, ha nem tudom összeszedni a pénzt.

- Ha azt hiszi, beveszem ezt a mesét, nagyon téved!

- Martin, kérlek... sosem fordultam volna hozzád, ha...

- Most is kár volt!

- Martin… Martin, kérlek!

- Nem! És ha még egyszer zaklatni mer, hívom a rendőrséget! - dühösen

csapta le a készüléket.

Az ügyvéd döbbenten hallgatta távolból a beszélgetést, és fel nem

foghatta, mi történt Martinnal.

- Nem értelek. Martin. Egyszer végre hozzád fordul segítségért, és akkor

te elküldöd.

93

Mary Mclean

Martin az ablakon bámult ki, s egyáltalán nem reagált barátja

zsörtölődésére.

- Ő bezzeg segített neked anélkül, hogy kérted volna rá! - jött tűzbe az

ügyvéd.

- Nem tudom, kiről beszélsz, Irving, de nincs is kedvem találgatni. Elég

volt mára már ez a zsaroló telefon.

- Zsaroló? Ezek szerint nincs is szándékodban segíteni?

- Képzeld, nincs! - dühösen fordult barátja felé, és mint aki lezártnak

tekinti a témát, újra az ablakon nézett kifelé.

- És még te vagy a barátom?! Hát tudd meg, én összeszedem neki azt a

pénzt, nem hagyom azt a szerencsétlen asszonyt kétségek között vergődni! -

elindult az ajtó felé.

- Csak menj, kedves barátom, ha minden zokogó zsarolónak fölülsz...

Az ügyvéd már nem bírta tovább és teljesen kikelt magából.

- Még hogy te szereted Caroline-t! Mese! Ezentúl nem hiszek neked!

Caroline mint zsaroló! Legszívesebben felképelnélek! De inkább letagadom

a barátságunkat, mert egy ilyen önző, fafejű alakot nem akarok a

barátomnak tudni! - a következő percben rácsapta Martinra az ajtót.

Martin nem értette a körülötte folyó zűrzavart. Azt sem fogta fel

teljesen, Irving mitől ilyen dühös és miért emlegeti Caroline-t. Egyről

beszélnek ők egyáltalán? Vagy nem? Nem mutatkozott be a telefonáló.

Szörnyű sejtése támadt. Az udvaron utolérte barátját és hirtelen mozdulattal

megállásra bírta.

- Irving, mi ez az egész? Miért emlegeted Caroline-t és a zsarolót

együtt?

- Nem én, hanem te emlegeted!

- Én? - lepődött meg Martin. - Én a telefonálóról beszélek!

- Én is!

94

Hajnali suttogás

- Azt... azt akarod mondani, hogy Caroline telefonált?

- Nem ismerted meg?

- Nem mutatkozott be... - sápadt el a férfi. - És Caroline még soha nem

telefonált nekem.

- Ez vagy te, Martin! Ahelyett, hogy megkérdezted volna a nevét,

letámadod és zsarolónak nevezed. Nem csoda, ha elfelejtett bemutatkozni!

- Elveszítettem őt örökre! - jajdult fel a férfi. - Most mit tegyek! Jóvá

tenni sem tudom!

- Mindenesetre én a bankba megyek.

- Miért pont te? - kapta fel a fejét Martin.

- Mert te nem segítesz rajta! Majd segítek én!

- Caroline-on? Megőrültél, miért ne segítenék?

- Rajtad aztán igazodjon ki az ember! Jaj annak a nőnek, aki a feleséged

lesz!

- Gyerünk, Irving, nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel! - És gyors,

határozott mozdulattal beült az autóba. - Indíts, mire vársz!

- Mi lelt, hova sietsz ennyire? - kérdezte színlelt értetlenséggel.

- Azt mondta, én vagyok az utolsó reménye.

- Csak voltál, kedves barátom, csak voltál.

- Ha belegondolok, mit tettem! - idegesen túrt hajába.

- Vajon miért az ő fiát rabolták el? - töprengett az ügyvéd.

- Talán Caroline kutatásai miatt.

- Természetkutatás miatt még senkit sem raboltak el!

- Most mégis megtették.

- Most módod lesz találkozni a férjjel.

Martin arcizma idegesen megrándult erre a kijelentésre. Szívesen

elkerülte volna ezt a találkozást.

- Milyen apa az ilyen, aki így vigyáz a gyerekére!

95

Mary Mclean

- Martin, a féltékenység beszél belőled. Tudod, hogy nem ezen múlik!

- Persze, már hülye is vagyok, bocs! - keserűen gondolt a bajnoki

mérkőzésre. Caroline boldog volt a férjével. Minden jel arra utalt, hogy jól

megértik egymást nélküle is. Kissé meglepődött, hogy ott látta. Nem tudott

a hazatéréséről. „Érdekes - tűnődött tovább -, Pat soha nem említette a vejét.

Nézeteltérés van közöttük? Az unokájáról beszélt, hogy milyen aranyos kis

lurkó." Gyomra hirtelen összeszorult. „Az enyém is lehetett volna és akkor

nem történik meg ez az egész szörnyűség." Eszeveszett düh kerítette

hatalmába, gyűlöletet érzett a férj iránt. Hogy indulatát elrejtse, hátrahajtotta

fejét és alvást színlelt.

- Szedd össze magad! El tudom képzelni, mit érezhetsz.

Martin keserűen felnevetett.

- El, tényleg?

Caroline-t szíven ütötte Martin durva hangja, elutasító könyörtelensége

már sok volt neki. A beszélgetés minden reménytől megfosztotta. „Vége,

nincs tovább" - gondolta, s szeme előtt kisfia könyörgő arca jelent meg.

Teste elernyedt és ájultan csuklott össze.

A sötétség lassan ritkulni kezdett, és gyenge világosságnak adta át

helyét, hogy tiszta fénnyé változzon. Egy kéz simogatta a lány arcát, a melle

egy mély sóhajtól megemelkedett, szeme bágyadtan kinyílt, és egy hatalmas

férfialakot vélt felfedezni, aki aggódó arccal hajolt fölé.

- Meg vagyunk mentve, kishúgom! - fivére úgy mondta ezt, mintha

legalábbis vele történt volna meg mindez.

Caroline még kába volt, nem fogta fel azonnal bátyja szavait.

- Bobby... Meg fog halni! - suttogta erőtlenül -, ...nem tudok segíteni

rajta. Érted? Nem tudok! - könnyek öntötték el a szemét.

- Ne sírj, Kiskócos, megvan a pénz! Ki tudjuk váltani Mattét!

96

Hajnali suttogás

- Jaj, Bobby, bárcsak igazad lenne!

- Higgy nekem! - simogatta meg húga arcát. - A pénz lenn van a

nappaliban.

- Bizonyára valami csoda történt.

- Mindenesetre jó lesz, ha erőt gyűjtesz a rád váró meglepetésekhez.

Lent többen várnak rád. Ezenkívül hamarosan hét óra lesz.

- Jaj nekem, ennyit aludtam!? - hirtelen mozdulattal ült fel, fejéhez

kapott. - Még ez is! - Pihenten ébredt, de kellemetlen fájdalom hasított a

fejébe. Ismerte ezt az érzést, nem múlik el egyhamar. Felkelt, és bevett egy

fájdalomcsillapítót.

- Készen vagy? - érdeklődött Bobby.

Caroline bólintott, és fivére oldalán elhagyta a szobát. A

lépcsőfordulóban több férfi beszélgetését hallotta, kérdőn nézett bátyjára.

- Majd meglátod - súgta Bobby sejtelmes mosoly kíséretében.

Az egyik hang egyre ismerősebb lett, s a lány szíve szaporán vert.

Elbizonytalanodva állt meg. „Nem lehet - gondolta -, képzelődöm." Bobby

bátorítóan karolt bele, s határozottan vezette le a lépcsőn.

Caroline hosszú haja kontyba volt tűzve. Sötét pamutruhája még

vékonyabbá, törékenyebbé tette alakját. A gondok arcát sem kímélték, a

karikák ott éktelenkedtek fénytelen szeme alatt. Mikor Martin meglátta,

döbbenten kiáltott fel.

- Caroline! - s egy hatalmas lépéssel mellette termett.

A lány megtorpant.

- Martin - szólt gyönge hangon -, hogy kerülsz te ide?

- Te hívtál, elfelejtetted?

- Megvan a pénz, asszonyom! - mutatott az egyik férfi az asztalon

heverő táskára. - Most már csak a férje hiányzik.

97

Mary Mclean

- A férjem? - fordult Caroline a hang irányába. Aztán zavartan nézett

anyjára, majd újra a kérdezőre. Most mit feleljen - hazudni képtelen. És

éppen Martin előtt!

- A gyerek apja - hallotta újra. - Vagy őt nem érdekli a fia sorsa?

- Nem vagyok férjnél, így hát én vagyok a gyerek apja is. De kicsoda

ön, hogy ilyen kérdéseket tesz fél nekem?

- Shory hadnagy vagyok.

- Á, persze, említették magát. Tud valamit?

- Telefonfülkéből jött a hívás, mire kimentünk, üres volt.

- Értem - mondta csalódottan. Érdeklődését most a türelmesen várakozó

ügyvéd felé fordította: - Mr. Layman, örülök, hogy itt van! Ugye, magának

köszönhetem? - szemével a táskára nézett.

- Nem - rázta meg fejét az ügyvéd.

- Kislányom, nem eszel valamit? Mi már vacsoráztunk.

- Nem, Pat, köszönöm - kimerülten ült le a székre, kezével végigsimított

tarkóján, fejfájása cseppet sem enyhült.

- Miss Warren, mutatna a fiáról egy képet, hogy felismerjem, ha arra

kerülne a sor?

- Rendben - bólintott.

Bobby azonnal felrohant, és azt a Caroline szobájában lévő bekeretezett

képet hozta, melyen a kisfiú átöleli anyját pici karjával, s önfeledten

kacagnak egymásra. Ez volt Caroline legkedvesebb fotója fiáról. Fivére

fényképezte le őket titokban, mikor vidáman játszadoztak egymással.

- Ha ismerné, tudná, milyen okos kis gézengúz - lelkendezett Bobby. -

Pedig még csak kétéves.

Caroline nem bírta hallgatni a fiáról szóló dicséretet anélkül, hogy ne

telt volna meg a szeme könnyekkel. Mielőtt lefolytak volna arcán, felállt, és

98

Hajnali suttogás

a konyhába ment. Nekidőlt a szekrénynek, s hangtalanul rázta a sírás, válla

olykor-olykor rándult egyet.

Kint ezalatt a fotó körbejárt, először az ügyvéd kezébe került. Az

ránézett, némán nyújtotta oda Martinnak. A férfi úgy érezte, egy percre

megállt a szívverése, és döbbenten meredt a képre. Vádlón nézett Bobbyra,

de azok nem törődtek vele. Martinnak le kellett ülnie. Megbabonázva

bámult a képre, nem tudta levenni róla a szemét. Barátja részvéttel nézte.

Vaknak kellett lenni ahhoz, hogy valaki ne fedezze fel a döbbenetes

hasonlóságot.

Caroline ezalatt összeszedte kissé magát, letörölte könnyeit, és a

nappaliba lépett. Egyetlen pillanat elég volt, hogy felmérje a helyzetet:

Martin rájött az igazságra. A férfi hol őt nézte, hol meg a képet. Caroline

nyugodtan állta tekintetét. A szobában a nyomozón kívül, aki mit sem vett

észre az egészből, mindenki érezte a kitörni készülő vihart. Kitört volna-e

vagy sem, nem tudni, mert megcsörrent a telefon. Caroline ijedten rezzent

össze. A hadnagy csak szemével intett neki, hogy vegye fel. Reszkető

kézzel nyúlt a kagylóért. A légyzümmögést is meg lehetett volna hallani a

hirtelen beállt csendben.

- Halló? - szólt bele a telefonba.

- A kölyök anyjával akarok beszélni! - követelőzött egy érdes női hang.

Caroline szíve vadul kalapált, arca az idegességtől elsápadt.

- Én vagyok az - igyekezett magabiztos hangot megütni.

- Végre, Caroline Warren, a markomban vagy! - gúnyos nevetés

hallatszott. Caroline hátán hideg borzongás futott végig.

- Hol van a fiam? Látni akarom!

- Csak hallhatod! „Hé, te kölyök, gyere ide" - hallotta, amint a nő

odahívta fiát. - Beszélhetsz anyáddal!

- Matt, jól vagy?

99

Mary Mclean

- Mama! Mama! Úgy szeretnék veled lenni! - elpityeredett.

Caroline fájdalmas szúrást érzett szívében. Mivel biztassa kisfiát?

Minden a fogva tartóitól függ.

- Hogy bánnak veled, kincsem?

- Játszanak... a néni... - szipogta.

- Na, most már elég! - vette vissza a kagylót az idegen. - Hallottad a

fiadat!

- Adja vissza Mattét! Megvan a pénz. Mondja meg, hol és mikor

találkozzunk!

- Ezt nevezem! Gyors munka volt, Caroline Warren! - mondta gúnyos

hangon, majd kárörvendő nevetés követte. - Látod, látod, én mindig

megszerzem magamnak, amit akarok!

- Mondja meg a találkozót! - sürgette türelmetlenül Caroline. Újabb

csúfondáros nevetés hallatszott.

- Nyugalom - nyújtotta el a szavakat -, éjfélre megmondom, mit csinálj.

- Éjfélre?! Halló! Halló! - de már senki sem volt a vonalban.

- Letette - szólalt meg a nyomozó.

A szobában lévőkből egyszerre tört föl a megnyugtató sóhaj.

- Legalább azt megtudtuk, hogy jól van a gyerek - szólt csendesen Pat.

- Éjfél - úgy ejtette ki Caroline ezt a szót, mintha kivégzőosztag elé

vinnék. - Nem fogom kibírni, megőrülök addig - hangja remegett.

Pat aggódva nézett lányára: érezte, idegei pattanásig feszültek. A

falfehér arca, a fakó, olykor megremegő ajkak elfojtott indulatról

árulkodtak, melyet a kétnapi kialvatlanság még elviselhetetlenebbé tett.

Caroline Bobbyhoz támolygott és lerogyott mellé. Arcát a kezébe temette.

- Miért pont éjfélkor? Miért nem kell nekik a pénz? - kérdezte.

- Ez az, Warren kisasszony! Húzzák az időt, de miért? Gondolkodjék!

100

Hajnali suttogás

- Gondolkodjam? - pattant fel indulatosan a helyéről. - Mást se teszek!

Tudtommal ön a nyomozó, csináljon valamit!

- A fiúk dolgoznak a híváson. Várnunk kell!

A hadnagy bekapcsolta a hangrögzítő készüléket és Caroline újra

hallhatta fiát és a nő kárörvendő nevetését. Ólomsúlyként nehezedett rá a

megalázó tehetetlenség, s ugyanakkor rejtélyes izgatottság kerítette

hatalmába. Idegesen járkált fel s alá a szobában, majd a fotelba rogyott. Egy

idő után újra kezdte. Ó maga sem értette, mi készteti erre, de valami egyre

űzte, hajtotta.

Közben megállt és gondolkodott. Mint egy eszelős, rótta a szobát.

Eközben a nyomozó kérdéseket tett fel. De mindre Bobby válaszolt

helyette. Caroline megtorpant és fürkésző tekintetekbe nézett.

- Ne haragudjatok, azt hiszem, az agyatokra megyek. Fölmegyek inkább

a szobámba.

Szobájába érve hasra vágódott az ágyon. Hajából a csat kihullt, barna,

hosszú tincsei szétterültek a hátán. Csendben peregtek arcán a könnyek.

Nehéz léptek közeledtek ágyához, majd valaki leült az ágy szélére. Caroline

nem fordult meg, úgy mondta.

- Jaj, Bobby, miért nem láthatom a fiamat?

A férfi lassan simította ki arcából a haját. Caroline-t ez a mozdulat

áramütésként érte. Hirtelen megfordult.

- Martin, te?! - a férfi nem hagyta abba a simogatást, az arcán folytatta,

aztán a szája szélét rajzolta körül mutatóujjával s szomorúan kérdezte:

- Eltitkoltad a fiamat, miért? - hangja elfojtott feszültségről árulkodott.

A lány hol a hidegtől, hol a melegtől remegett. Még mindig nagy

hatással volt rá a férfi. De most valami más jobban foglalkoztatta: a fia.

Válasz nélkül hagyta a kérdést, ehelyett két kézzel kapaszkodott bele a

férfiba, mintha védelmet és biztonságot remélhetne tőle. Arcuk közel került

101

Mary Mclean

egymáshoz, Caroline aggódástól vibráló szemmel, sápadt arccal nézett

Martin szemébe, s remegve kérdezte:

- Miért nem adják vissza a fiamat, Martin? Miért nem kell nekik az az

átkozott pénz? - egyre erősebben szorította a férfit. - Miért, miért?! -

sikoltotta, s meggyötörten borult Martin mellére. Martin egyik kezével

szorosan ölelte, a másikkal gyöngéden simogatta a hátát.

- Nyugodj meg! - csókolt bele a hajába. - Nyugi! - csitította a minden

ízében reszkető Caroline-t. Leheletfinom csókkal borította a lány arcát,

fülét, tarkóját. És Caroline nem tudta eldönteni, remegése a fiáért való

aggódásért, vagy a Martin iránt érzett vonzalomnak szól-e? Valószínűleg

mindkettőnek.

- Minden rendben lesz - hallotta a férfi biztató hangját. - Nyugalom!

- A HANG!!! - tolta el magától a férfit hirtelen. Martin kutatva nézett a

lány rémült arcába, s nem tudta mire vélni azt a hirtelen változást; Caroline

valósággal lázas izgalomba jött.

- Martin!... Hát persze!.,. Engedj! - felugrott az ágyból és rohant le a

többiekhez. Martin semmit sem értett az egészből, de követte a lányt.

- A HANG! - kiabálta már messziről. A lent ülők egyszerre kapták fel a

fejüket, s kíváncsian, értetlenül bámultak Caroline-ra.

- A HANG az, ami nem hagy nyugodni! - magyarázta izgatottan, -

Kapcsolja be! - szólt a nyomozóra.

Az nem mozdult, úgy gondolta, a lányt elhagyta a józan esze.

- Kapcsolja már be azt a vacakot, hallani akarom! - förmedt a

nyomozóra.

Végre teljesítette a lány kérését. Feszült, várakozással teli csend

telepedett rájuk. A választ mindenki Caroline-tól várta, aki egyre sápadtabb

lett. - Kapcsolja vissza! Még egyszer!

„Mindig megszerzem magamnak, amit akarok" - hallották újra és újra.

102

Hajnali suttogás

Iszonyatos felismerés hasított belé. Szeme a rémülettől kitágult.

- Ne... ne... - suttogta s erőtlenül mutatott a hang irányába. - Martin... -

szája reszketett, torkából alig tudott hangot kipréselni. - Martin..., - a

következő pillanatban ájultan zuhant Martin karjába, aki a háta mögött állt,

így felfogta az esést erős karjával.

A heverőre fektette és aggódó arccal hajolt fölé. A lány arcába nehezen

tért vissza a vér. Végre kinyitotta szemét. A szobában ülők szánakozva

nézték a megviselt anyát.

- Martin - lehelte még kábán.

- Itt vagyok, Caroline - nyugtatta meg a férfi.

A férfiba kapaszkodva ült fel.

- Tudom... kinél... van Matt – nyögdécselte.

- Kinél? - kérdezték egyszerre.

Pat hozzá lépett és leguggolt elé.

- Kinél van, kislányom?

- Neki nem kell a pénz... nincs rászorulva - anyjára nézett, de nem látta.

Szeme megtelt könnyel, úgy meredt a messzeségbe. Összehúzott szemmel,

erősen figyelték a lány alig hallható motyogását - ...én kellettem... engem

akart... bosszút állt... azt akarta, hogy szenvedjek. Sikerült neki... - lehunyta

könnytől áztatott szemét. - Hát sohasem lesz már vége?! - jajdult nagyot.

- Ki az, lányom, ne csigázz!

- Ki akarhat rajtad bosszút állni? - érdeklődött fivére is.

- Martin... - remegett meg a hangja Caroline-nak, s bágyadtan nézett a

férfira.

- Én? Caroline! - kiáltott fel meglepetten a férfi.

- Martin... a tárgyalásodon az a szőke nő! Emlékszel? Ellene vallottam.

- Bessy Field! - bökte ki az ügyvéd.

Martin haragtól eltorzult arccal nézett a lány szemébe.

103

Mary Mclean

- Ha ő volt, Caroline, esküszöm, hogy kitekerem annak a bestiának a

nyakát.

- Csak nyugalom, Martín - intette óvatosságra barátja.

- Elmondanák végre, mi folyik itt? Mi ez az egész? - avatkozott a

beszélgetésbe türelmetlenül a hadnagy.

- Majd én! - jelentkezett az ügyvéd, és röviden elmondta neki a lényeget.

A hadnagy türelmesen hallgatta végig, aztán a lányhoz fordult

- Biztos benne, hogy ő az, Warren kisasszony?

- Igen, ő az! Eltorzította ugyan a hangját, de felismertem. Ugyanazok a

szavak, ugyanaz a hanglejtés. Ő az!

- Remek, már csak egy feladatunk van, megtudni, hol tartózkodik. - A

hadnagy az ügyeletes tisztet hívta, és különböző utasításokat adott ki. -

Kérem, nézzen utána egy bizonyos Bessy Fieldnek, derítse fel a környéket

és jelentkezzen nálam!

A percek iszonyú lassan múltak, most már mindannyian közel érezték a

megoldást. Izgatottan ültek le és álltak fel. Caroline körbejártatta szemét az

ott lévőkön. Szomorúságát enyhítette, hogy ezek az emberek miatta vannak

itt, a kisfiáért aggódnak. Pat, Leo, Bobby, Martin, Layman ügyvéd és a

hadnagy mindannyian tenni szeretnének érte valamit. Martin még mindig

mellette ült, és szemével követte minden mozdulatát. Caroline lassan feléje

fordult, s arcát fürkészte. Martin biztatóan kacsintott rá. Ez a könnyed

gesztus halvány mosolyt csalt a lány arcára. Csengettek. Egy egyenruhás

tiszt volt. Röviden beszélt a hadnaggyal, s távozott. A nyomozó elégedetten

dörzsölte kezét.

- Nos, Warren kisasszony, gondolom, velem tart, azt javaslom, hogy a

szülők maradjanak itthon a pénzzel.

- Veled tartok, Caroline - jelentette ki Martin ellentmondást nem tűrő

hangon.

104

Hajnali suttogás

Bobby és Layman összenézett.

- Mi is ott leszünk - közölték.

- Na jó, soha nem lehet tudni. Akkor induljunk!

Az utcát hamar megtalálták, a telefonfülkét is a ház előtt. Kocsijukat pár

házzal előbb állították le. A férfiak kiszálltak és előrementek.

- Ön maradjon itt, kisasszony előrehajolt, a műszerfalon babrált valamit,

ezt egy halk kattanás követte. - így, ezen hallhat minket.

Visszafojtott lélegzettel várt és figyelt.

A ház ki volt világítva, így ránézésre semmi különöset nem lehetett

felfedezni. De egy gyakorlott figyelőnek feltűnhettek a ház környékét ellepő

civil ruhás egyének. Istenem, add, hogy minden simán menjen! -

fohászkodott újra és újra Caroline.

- Mit óhajtanak? - Caroline összerezzent és ijedten nézett körül, aztán

észbe kapott, hogy nem neki szóltak. Az adó-vevőből jött a hang. Erősen

figyelt. - Megszökött egy veszélyes bűnöző, s könnyen lehet, hogy itt a

környéken ment be az egyik házba. Ezért kollégáimmal - mutatott a fiúkra -,

át kell kutatnunk minden házat. Shory hadnagy vagyok - mutatta fel az

igazolványát. - A hölgy, bárki volt is, akadály nélkül engedte be Őket. - Ki

tartózkodik a házban?

- Field kisasszony, a barátnője és annak unokaöccse.

- Hozzájuk vezetne? Szeretnénk beszélni velük, lehetséges, hogy tudnak

valamit.

- Kövessenek! - a hölgy bizonyára kopogni akart, de a hadnagy

megakadályozta ebben.

- Majd én! - hirtelen lökte be az ajtót, mert hangos sikoltozás volt

hallható.

- Ön Bessy Field? Ki ez a kisfiú?

- A barátnőm öccse.

105

Mary Mclean

- Ez igaz? - fordult az idegen nő felé, aki csak bólintott. - Gondolom,

csak két napja.

- Hogy merészeli ezt! - hallatszott Bessy hangja.

- Mi a neved, kis barátom? Matt Warren? Nézd csak, ki van itt?

- Bobby bácsi! - sikoltotta a kisfiú.

- Jól vagy, gézengúz?

- Hol a mama?

- Kinn vár minket.

A következő percben Martin izgatott hangját hallotta.

- Te elkényeztetett, nyomorult kis fruska, hogy merted elrabolni a

fiamat? - s két kézzel rázta meg vállánál fogva.

- A ma... magáé... nem tudtam... - dadogta ijedten.

- Elrabolsz egy ártatlan gyereket, fájdalmat okozol a feleségemnek. Hát

neked már semmi sem szent? - Martinból valósággal áradt a gyűlölet.

- Én csak bosszút akartam állni rajta.

- Ezúttal messzire mentél! Tönkre foglak tenni, egy nyomorult senki

leszel!

- Ne! - sikoltotta a nő. - Nem bántottam a kisfiút, és a pénz sem kellett

volna. Soha többet nem bántom magukat. Kérem, bocsásson meg!

- Megbocsájtani? Mit képzelsz, te bestia! Ahhoz te túlságosan nagy

hibát követtél el. Legszívesebben kicsavarnám a nyakad!

- Martin, hagyd! - szólt rá Bobby.

- Bessy Field, letartóztatom emberrablás és zsarolás vádjával. Önt,

kisasszony, társ tettesként elkövetett bűnrészesség miatt. Ön is velünk jön,

hölgyem! - mondta a nőnek, aki beengedte őket.

- Istenem, mibe keveredtem! Mit vétettem!? - jajgatott a nő.

Caroline, amint meglátta őket a házból kijönni, kiugrott a kocsiból és

rohant feléjük. Martin hozta a gyereket, s valamit magyarázhatott fiának,

106

Hajnali suttogás

mert az érdeklődve figyelt rá. A lánynak, hogy így együtt látta őket,

örömmel telt meg a szíve, és felragyogott a szeme.

- Matt, Martin! - boldogan ölelte át őket, szeretettel csókolta fiát és

annak apját is. A férfi védelmezően ölelte magához mindkettőjüket.

Caroline arcát örömkönnyek lepték el. Martin együtt érzően csókolta le

ezeket. A többiek a háttérből figyelték a megható jelenetet.

- Menjünk, a nagyiék várnak minket! - bontakozott ki az ölelésből.

Layman ügyvéd kocsijával mentek vissza. Elöl ült Bobby, hátul Martin,

az ölében Matt. Caroline megkönnyebbülten dőlt hátra az ülésen, szeme a

hold alakján pihent meg. Az égen sok-sok csillag ragyogott. Eszébe jutott a

holdfényes éjszaka. Milyen boldog volt akkor! Legalább olyan boldog, mint

most. Bár tudta, ez nem a teljes boldogság. Egyelőre azonban megnyugtatta

az a tény, hogy Martin itt van mellette, kisfiával az ölében.

- Úgy hiányoztál, mama - szólalt meg fia.

- Nekem is hiányoztál, kicsim.

- Többet nem szabad elmennem idegen nénikkel, igaz mama?

- Matt, soha többet nem tehetsz ilyet, mindig a közelünkben kell lenned.

Megígéred?

- Megígérem. Mondd, mama, az én apukám hol van, miért nem jött

értem? Nem szeret?

Na, nesze neked Caroline! Ebből vágd ki magad, ha tudod! Íme, a

kérdés, melytől annyira féltél. Egyszerű lenne rá a válasz, ha nem ülne itt

Martin. De itt van, és könnyen azt hiheti, hogy szépíti a helyzetet.

- Hogy jutott ez eszedbe, kisfiam?

- A néni azt mondta, nekem nincs apukám, mert nem szeret és nem fog

értem jönni - pityeredett el a kisfiú.

- Miért is nem tekertem ki a nyakát annak a némbernek!? - dühöngött

villámló szemekkel Martin.

107

Mary Mclean

- Matt, kicsikém, emlékszel arra, mit mondtam én neked az apukádról?

A kicsi gondolkodott egy ideig, azalatt Martin idegesen mozgolódni

kezdett.

- Azt mondtad, a papa szeret engem, csak nagyon messze dolgozik, azért

nem láthatom. Nálad is jobban szeret, mama?

- Igen, kicsikém, és ezt vésd jól a kis buksi fejedbe! - mutatott ujjával a

gyerek homlokára.

- És nem baj, ha jobban szeret? És miért szeret jobban?

Caroline feje már zúgott a sok miérttől.

- Mert... mert ő az apukád, és férfi, mint te és...

- ...és a férfiak megvédik azt a nőt, akit szeretnek - avatkozott közbe

Bobby. - De te elbitangoltál, kis gézengúz, ahelyett, hogy vigyáztál volna a

mamádra.

Caroline hálásan nézett fivérére, amiért megmentette a további

kellemetlen kérdésektől. Matt csendben is maradt egy darabig.

Halk szipogás hallatszott.

- Ugye nem haragszol rám, mama? Én nagyon szeretlek téged.

- Én is nagyon szeretlek, kicsim - szeretettel csókolta meg, s kezével

beletúrt sűrű, fekete hajába és simogatta arcát.

- Nagyon fáradt vagyok.

- Azonnal hazaérünk, tarts ki! Nézd azokat a fényeket, ott vár a nagyi

minket - mutatott előre.

Pat és Leo fél füllel az utca zaját figyelhették, mert ahogy leállt a kocsi,

feltárult a bejárati ajtó és előbb Pat rohant ki rajta, majd Leo.

- Szaladj, kincsem - súgta fia fülébe.

Pat könnyek között ölelte magához elveszettnek hitt, de megtalált

egyetlen unokáját. Nagy volt az öröm! Matt állandóan csacsogott. Bobby

felkapta a fiút, s úgy ment be vele a házba.

108

Hajnali suttogás

- Mama! - kapálódzott kisfia. - Bobby bácsi már megint a hóna alatt

visz, mint egy csomagot.

Caroline hangosan nevetett. Végre! Két napja először.

- Mert rossz voltál, kölyök! Ez a büntetésed - szólt rá Bobby

mosolyogva.

Caroline is indulni akart, de Martin visszatartotta.

- Caroline, nem gondolod, hogy beszélnünk kell?

- Ne, Martin, túl sok volt ez nekem mára.

- Jó kifogás! - belenézett a lány megviselt arcába. - Na jó, most tényleg

sok volt, de nem úszód meg a beszélgetést. És főleg ezt nem! - Két karjába

zárta a lányt, egyik kezével megfogta a tarkóját és lágyan beletúrt puha,

barna hajába. Caroline átölelte a férfi nyakát és ölébe simult, s nem tudta

eldönteni, vajon melyikük tette meg a döntő lépést. Egyszerre csak a férfi

ajka az övén volt, nyelve behatolt szájába. Martin édes csókja

kristályvízként oltotta szomját. Caroline nem tudott többé uralkodni régóta

titkolt érzésein. Kitörő szenvedéllyel viszonozta Martin nyelvének izgató

játékát. Martin még közelebb vonta magához Caroline-t. Érezték egymás

hevesen verő szívét, egymás felhevült testét. Azzal is tisztában voltak, abba

kell hagyni, míg lehet. Ők azonban képtelenek voltak erre. - Finom, nagyon

finom vagy - súgta Martin. Ismét megcsókolta. - Jó lesz, ha abbahagyjuk,

különben itt teszlek magamévá, pedig ennél jobb helyet is tudok.

- Régebben nem voltál ilyen válogatós, vagy már elfelejtetted?

Mi a fene ütött belém, miért kellett most erre emlékeztetnem?

- Nem felejtettem el, és azt is tudom, hogy csak mi ketten léteztünk a

holdfényben, rajtunk kívül senki más. Nem ügy, mint itt. Na gyere! - két

kezébe fogta arcát és apró csókokat lehelt szájára. - Menjünk be!

Amint beért, kisfia elébe szaladt.

109

Mary Mclean

- Mama, szeretnék lefeküdni, már mindenkitől elköszöntem, csak tőled

és a bácsitól nem.

Caroline el tudta képzelni, mit érezhet most Martin, de úgy kell neki!

Akkoriban neki is fájt nagyon, ahogy a férfi vele beszélt. Caroline látta,

amint a férfi arca megkeményedik, szája megrándul. Végül beletúrt a kisfiú

fürtjeibe. - Aludj jól, kicsim! Most menj! - mondta. Matt belekapaszkodott

anyja nyakába, aki sugárzó arccal vitte és fektette ágyba. Ott maradt

mellette, míg el nem aludt, míg fekete szempillái lágyan meg nem pihentek

kipirult arcán.

Caroline is a szobájába vonult és hamarosan ő is mély álomba merült.

Végre nyugodtan aludta végig az éjszakát.

Reggel frissen és jó hangulatban ébredt. Kint napfényes, tiszta idő

mutatkozott. Gyorsan lezuhanyozott. Szűk szoknyát és pólót vett fel.

Átment a gyerekszobába, de fiának hűlt helyét találta. Ágya szépen bevetve.

Rohant a nappaliba. Martin és Matt a legnagyobb egyetértésben

rakosgatták az építőkockákat.

- Szia, mami! - fordult felé fia, de nem mozdult, hogy üdvözölje anyját,

hanem komoly szakértelemmel fordult az összerakható játék felé, egyetlen

pillanatot sem hagyva ki. - Siess mama reggelizni, mert nyaralni mész!

- Nyaralni! Én? - lepődött meg Caroline. - Tréfálsz, kisfiam?

- Nem én! - ingatta fejét. - A barátod csak rád vár! - mutatott felnőttes

komolysággal Martinra. - És tudd meg mama, nemcsak a te barátod, hanem

az enyém is!

Caroline tágra nyitott szemmel bámult rájuk. De furcsa mód a férfi

felvillanó mosolya most nem dühítette.

- Mit terveltetek ki a hátam mögött? Martin, mit jelentsen ez?

- Tedd, amit a fiad mondott! - és hamiskásan rákacsintott Mattre, az meg

vissza rá.

110

Hajnali suttogás

- Miféle összeesküvés folyik itt? - nézett szét segélykérően, de szülei is

csak somolyogtak és szemlesütve tértek ki kérdése elől. Így nem maradt

más hátra, nekiállt reggelizni. Édesanyja ment oda hozzá és félve tette fel a

következő kérdést.

- Ugye, rám bízod az unokámat?

- Persze, miért ne bíznám rád!

- Hát azok után, ami történt, gondoltam...

- Jaj, anya! - ölelte át Pat nyakát nálad jobban senki sem vigyázhatna rá.

- Ne félj mama, nem fogok elcsatangolni - kiáltotta Matt.

- Ajánlom is, különben ki lesz porolva a feneked! Na és most, hogy

reggeliztem, mi a következő utasítás?

- Köszönj el a fiadtól - állt fel Martin.

- Tessék!? - hökkent meg Caroline.

- Igen, mama. Mondtam, hogy elmész!

Caroline dermedten állt. Mit karattyol itt Matt össze-vissza?

- Jó, hát ha semmi puszi, akkor mehetünk is! - Martin elkapta Caroline

csuklóját, és elindult az ajtó felé.

Caroline hol a fiára nézett, hol vissza a férfira.

- Martin, várj! Nem hagyhatom itt a fiamat! Ezt te sem akarhatod!

- Csak egy napról van szó, Caroline.

- Hová akarsz vinni?

- Majd megtudod - felelte titokzatosan.

- De ruhám sincs!

- Á, mama - legyintett a fia -, mi már mindent elkészítettünk, míg

aludtál.

- Na, szépen vagyunk, mondhatom! Ezek szerint nincs más választásom,

muszáj mennem, mert az urak összefogtak ellenem. Hát akkor szervusz,

111

Mary Mclean

kicsikém! - sóhajtott fel, és megcsókolta Mattét. - Legyél jó fiú, és ne hozz

szégyent a mamára!

Már maguk mögött hagyták a várost, amikor Caroline nem bírta tovább

ezt a nagy titkolózást.

- Hová megyünk tulajdonképpen?

- Hozzám.

- Értem, ezután már csak azt kell elárulnod, hol van az a hozzád.

- Hamarosan megtudod, ne izgulj! - könnyed mosollyal mérte végig a

lányt. - Egyébként azt hittem, nehezebb lesz rávenni erre az útra. Pat

említette, hogy még sohasem hagytad egyedül Mattét. Remek kis fickót

faragtál a fiamból! - közölte boldog megelégedéssel.

- Egyelőre az én fiam, Martin, és az is marad, míg én úgy látom jónak!

- Ketten vagyunk, tehát nincs értelme mellébeszélni. El tudod képzelni,

mit éreztem, mikor megláttam a fotót rólatok? Azt hittem, ott helyben

szívinfarktust kapok. Hogy voltál képes eltitkolni előlem?

- Miért tudattam volna? Elég tisztán értésemre adtad, mit várhatok tőled,

és minek tartasz engem!

- Nagyon jól emlékszem rá, mit mondtam, és majd megőrültem a

féltékenységtől, hogy elveszítettelek. Mert az, amit mondtam, nem neked

szólt, Caroline. - Ugye azért nem jöttél feleségül hozzám, mert már tudtad,

hogy terhes vagy,

- Igen, Martin, és nem akartam, hogy azt hidd, rád akaszkodom.

- Sejtettem! Én meg azért kértem meg a kezed, mert reméltem, hogy

gyereket vársz tőlem, és nem lesz más választásod, hozzám jössz.

- Egy gyerek miatt? Hogyan feltételezhetsz rólam ilyesmit?!

112

Hajnali suttogás

- Természetesen azt reméltem, szeretsz, és érzel irántam valamit még a

megvetésen kívül. Ha nem történik ez a szörnyűség, soha nem tudom meg,

hogy van egy fiam, igaz? - Választ várva nézett Caroline-ra.

- Lehetséges - felelte egykedvűen.

- Ezek szerint még hálás is legyek ennek a némbernek! - tajtékzott

Martin. - Még jó, hogy hozzám fordultál segítségért.

- Mert nem volt más választásom. Pat beszélt rá.

- Okos asszony. A csodába is, Caroline, hát kitől kérhettél volna, ha nem

a gyereked apjától?

- Érdekes, nekem úgy tűnik, nem így vélekedtél, mikor hívtalak.

Arca fájdalmasat rándult, amint eszébe jutott a beszélgetés. Még élesen

éltek benne az akkor elhangzottak. Hogy arcának áruló jeleit elrejtse,

elfordította fejét, s a mellettük elsuhanó viruló, zöldellő mezőket nézte.

Martin összeszűkült szemmel, fájdalmas szomorúsággal követte a lány

néma, de számára oly árulkodó mozdulatait. Azóta is pokolian kínlódott,

amióta rájött, hogy megbántotta a lányt. Akarata ellenére, igaz, mert nem is

sejtette, kinek dobálja a sértő szavakat. A hosszú, várakozással eltelt évek

alatt rájött, hogy Caroline mennyire önálló lett, tudja, mit akar, nem lehet

irányítani. Még ő sem irányíthatja. De dönteni fog. ha eljön a pillanat, mint

ahogy eddig is. Talán ezt a pillanatot előbbre hozhatja, ha kicsit elébe vág a

dolgoknak. Szeretné, ha a szeme újra csillogna az örömtől, mint régen.

Szeretné újra boldognak és lelkesnek látni. Mindez talán lehetséges lesz a

birtokon.

Megragadta a lány kezét, szájához emelte, és ujjai hegyét egyenként

megcsókolta.

- Bocsáss meg nekem, Caroline, de nem tudhattam, hogy te vagy. Még

jó, hogy Irvingnek bemutatkoztál. Azonnal rohantam, ahogy csak tudtam.

113

Mary Mclean

Elég büntetés volt számomra, hogy még magamhoz sem ölelhettelek, nem

volt jogom hozzád. Az a tudat, hogy a másé vagy, majd elvette az eszemet.

- És most? Most mihez akarsz kezdeni?

- Nem adlak senkinek, Caroline, ha csak tudom, megakadályozom.

Harryt meg felejtsd el, verd ki a fejedből - közölte hideg zordsággal.

Caroline értetlenül nézett rá, de ideje sem volt Harryról kérdezni, mert

amit látott, ámulatba ejtette. A környék egyre ismerősebbnek tűnt.

Valószínű, hogy a férfi szándékosan erre hozta. A domboldalban megbúvó

csermelyek vékony patakká válva, csörgedezve hulltak alá a tiszta, zöld

fűvel borított, mezei virággal tarkított rétre,

- Martin, nem tévesztetted el az utat?

A férfi jót kacagott Caroline csodálkozásán. Ez az, amire számított.

- Igaz, ritkán tartózkodom a házamban, többnyire Columbusban élek, de

még tudom, hol lakom.

- Martin, biztos vagy benne, hogy jó helyen járunk? - aggodalmaskodott

tovább a lány, mikor a férfi megállt régi házuk előtt.

A ház szépen renoválva, környéke gondosan parkosítva, zöldellő

cserjékkel beültetve. Az erkélyekről, mint régen, sok színben virító

futómuskátli csüngött le.

A férfi boldog mosollyal nyugtázta a lány csodálkozását.

- Miért álltál itt meg? - fordult a férfihoz. Martin kiszállt és kisegítette a

lányt. - Miért hoztál ide? És mit szól majd a tulajdonos? Mit keresünk mi

itt? - kérdezte ismételten. A férfi hangos hahotába kezdett.

- Most épp olyan vagy, mint Matt. Úgy látszik, tőled örökölte a sok

„miért"-et. Gyere csak, kedves, a régi szokás szerint az új asszonyt át kell

emelni a küszöbön! - azzal karjába kapta, s megindult vele sebes léptekkel a

ház felé.

- Milyen új asszonyról beszélsz? Mi ez a...

114

Hajnali suttogás

- Elég! Elég! - nevetett Martin. - Mindent megtudsz időben!

- Remélem is!

Martin nem tette le a házba érve sem, egyenest vitte az emeleti hálóba.

Ott lefektette az ágyra, és apró csókokkal simogatta arcát, míg kezével

finoman végigsimított a lány puha testén. Persze a lány ettől az érintéstől

azonnal remegni kezdett, ami Martin figyelmét nem kerülte el. Önelégült

mosollyal nyugtázta, hogy nem közömbös számára.

- Nem kínozlak, pihenj egy kicsit, míg nem ebédelünk. Én addig

behordom a csomagokat - s távozott.

Pihenjek, könnyű azt mondani! - dünnyögött Caroli-ne. - Hogy pihenjek,

amikor azt sem tudom, hol vagyok? Jó, jó, tudom. A régi házunkban. De

minek és kinél? Ah! - legyintett. - Mit is foglalkozom én vele! Martin itt

van, s ez a lényeg.

Körülnézett. A szoba falán friss, új tapéta, a helyiségben modern

bútorok. Az ablakhoz ment. Virágzó narancsfák alatt fehér kerti székek.

Távolabb a tavon csónakok ringtak, és tőlük nem messze vadonatúj hajó

kötött ki éppen. Emberek szálltak ki belőle. Innen nem láthatta a hajó

oldalán lévő feliratot.

- Ezzel talán jobban megy! - Caroline összerezzent a váratlan hangtól, s

ijedten nézett Martinra. Csak később vette észre a feléje nyújtott

messzelátót. Elvette, és a szeméhez emelte. Meglepetése óriási volt, mert a

hajóra az ő neve volt felfestve.

- Kié az a hajó? - még mindig nem tudott elszakadni a látványtól.

Martin hátulról átfogta a derekát, s úgy súgta a fülébe.

- A tied, Caroline.

- Az enyém? - fordult meg a lány, így éppen a ragyogó kék szemekbe

tudott nézni. Ez utóbbi jobban fogva tartotta, mint a kinti látvány. - Mondd,

115

Mary Mclean

mi történik itt, álmodom az egészet? - de a férfi hozzásimuló meleg teste

rögtön meggyőzte az ellenkezőjéről.

Martin egy gyors puszit nyomott az orrára és beleszántott hosszú hajába.

- Te már bizonyítottad szerelmedet, most rajtam a sor. Igaz, van még

egy kis akadály, de le fogom győzni.

- Egyre rejtélyesebb vagy.

- Most ebédeljünk! Lujza már megterített, csak ránk vár.

- Ki az a Lujza?

- Mindent a maga idejében.

Az ebédlőben egy idős, szikár asszony fogadta őket.

- Ő Lujza, a szakácsnő - súgta Martin.

- Érdekes. A szakácsnőket mindig kövérnek képzeltem - súgta vissza

Caroline.

- Örülök, madame, hogy a ház úrnőjét üdvözölhetem önben. - Caroline

megütközve nézett Martinra, vajon jól hallotta? A férfi arca viszont semmit

sem árult el. - Még jó, hogy Mr. Forbes előre tájékoztatott a felesége

érkezéséről, így tudtam egy kis finomságot készíteni. - Egyre cifrább. A

férfitól várt feleletet, de az mintha nem is hallotta volna. Hellyel kínálta az

asztalnál. A szakácsnő, akár a verkli, egyfolytában mondta.

- Tudja, kedveském - lett bizalmas a hangja -, Mr. Forbes sokat beszélt a

feleségéről, de az életben ön sokkal csinosabb! - váratlanul összecsapta két

kezét. - Hála az égnek! Lesz, aki kordában tartsa az urat! Ha tudná, milyen

kibírhatatlan ember néha!

- Nekem mondja? - kuncogott a lány.

Martin szégyenlősen kezébe temette arcát, s két ujja közül kandikált ki

egyik szemével. Most kacagott csak hangosan Caroline. Hangjától

visszhangzott a ház, mert a mozdulat fiára emlékeztette. Matt is így tett

kezével, ha szégyenlősen vissza akart vonulni valami csínytevés elől.

116

Hajnali suttogás

Ebéd közben a szakácsnő egyre csak beszélt, így sok mindent megtudott

a férfi életéről, hogyan élt az elmúlt években, és mennyi dolga volt a házzal

és a birtokkal.

- Madame, most nem szeretném zavarni, hisz még alig érkezett meg, de

ha valami kívánsága van, kérem, szóljon. Különben a férje leveri a

derekamat. Hála az égnek! - fohászkodott újra. - Nem fog többet dirigálni

nekem!

- Csak ne örüljön korán, Lujza!

- Tudom én! - emelte fel az egyik kezét. - Más az, ha egy asszony is van

a házban! Maga mellé meg már nagyon kellett egy! És ne kímélje,

asszonyom! - hajolt Caroline-hoz közel.

- Bízza csak rám, tudom, hogy kell vele bánni - sejtelmes mosollyal

nézett Martinra.

- Na, ebből elég! Gyere, Caroline!

- Hová?

- Megmutatom a környéket. - A lány nem mozdult. - Te is megmutattad

annak idején, nem emlékszel? Most rajtam a sor, gyere! - kezét nyújtotta.

Beültek a kocsiba, a kapuban Martin megállt.

- Nézz vissza, Caroline.

- Valamit ott felejtettél? - s kérdőn nézett Martinra. Az a szemével intett,

tegye, amit mondott.

- Legszebb s legcsodálatosabb két hetemet töltöttem itt veletek. Olyan

család körébe kerültem, amilyennel legfeljebb csak álmomban találkoztam.

Szüleid egymás iránti szeretete mély benyomást tett rám, és akkor még nem

szóltam a lányukról! - Caroline visszafogott lélegzettel hallgatta, érezte,

most sok mindent megtudhat a férfi furcsa viselkedéséről. - Édesapád halála

nekem is nagy veszteség volt. Még a temetésére sem jöhettem el, mert

Angliában tartózkodtam. Megbíztam az ügyvédemet, Irving Laymant,

117

Mary Mclean

tudjon meg rólatok mindent. Ő értesített arról is, hogy eladó a birtok. Nem

engedhettem, hogy idegen kézbe kerüljön. Összeszedtem minden pénzem,

kölcsönt vettem fel, és Layman segítségével megvásároltam a birtokot. -

Martin indított és a kilátó felé vette az irányt. - Édesapád beszélt a terveiről

nekem annak idején, és én megvalósítottam azokat. Sétahajó viszi a

turistákat a tótól le egész az Ohióig, és onnan vissza. Közben a lányát

elveszítettem. Az apádhoz fűződő érzéseimet már tudtam bizonyítani, de a

lánya kemény diónak ígérkezett, mert nem állhattam elé üres kézzel.

- Martin, mégis hogy feltételezhettél...

Martin leintette.

- Ez már egy másik történet, Caroline. Nézd csak, megérkeztünk a

kilátóhoz. Gyere! - húzta maga után a lányt, fel a toronyba. - Emlékszem

ám, hogy ez volt a kedvenc helyed.

Ámulatba ejtően csodálatos táj tárult Caroline szeme elé. Hány éve is? -

számolt magában. Hat! Hat éve nem járt itt. Tündöklő paradicsommá

változott. Emberek színes kavalkádja nyüzsgött a tó környékén és az erdő

szélén megbúvó faház körül. A sétahajót nem látta. Helyette vitorlások

szelték a kék hullámokat. Caroline-nak akaratlanul is kigördült egy

könnycsepp a szeméből. Milyen boldog lenne az apja, ha ezt látná! Itt volt

boldog valamikor, s nem hitte, hogy még visszatér ide. Martin, aki

mindvégig Caroline-t figyelte, láthatta az arcán az árulkodó, csillogó

könnycseppet. Martin magához vonta a lányt, erős karjával tartotta,

miközben lágy, simogató hangon beszélt hozzá.

- Drága kedvesem, könnyek? Azért ezt nem vártam! Csupán szerettem

volna, ha tudod, hogy soha nem felejtettelek el egy percre sem. Itt voltál

boldog, mint ahogy én is. Itt kacagtál, és nevetett az a szép fekete szemed a

boldogságtól. Mivel én voltam az oka szomorúságodnak, megesküdtem,

visszahozlak ide, ha addig élek is! Nézz körül, Caroline, ez mind a tied! Az

118

Hajnali suttogás

irántad érzett szerelmem adott nekem erőt, hogy megbirkózzak a

lehetetlennel, és létrehozzam azt, amit itt látsz. - Megcsókolta a lány arcát, s

folytatta. - Nyolc évvel ezelőtt el kellett hagynom téged, mert semmim se

volt a nevemen kívül. Tudod te egyáltalán, mi ment végbe bennem? Jaj,

Caroline, dehogy tudod! Ahogy vágyakozva néztél rám, pontosan tudtam,

mit érzel irántam, mert ugyanazt éreztem én is - kínosan mosolygott. - De

nem hitegethettelek, főiskolára jártál, én meg összevissza az országban.

Még biztos jövőt sem tudtam volna ígérni neked! Abban sem voltam

egészen biztos, hogy a szerelmed kitartó. Kétségbeesetten vágyakoztam

utánad! Csak utánad, Caroline!. így, hogy lerázzam a kullancsként rám

akaszkodó nőket, mindnek azt a mesét hadartam el, hogy a kocsim többet

ér, mint egy nő, mert azt nehezebb volt megszereznem. Persze ez nem igaz,

de legalább el tudtam őket riasztani vele. Nagyjából sikerült is, kivéve

egyet: téged. Először nem sejtettem, ki vagy; a mozdulatok és az elbűvölő

alak rád emlékeztettek. Elvesztettem a fejem. Téged szerettelek, közben

mást öleltem. Iszonyatosan éreztem magam, muszáj volt megsértenem azt a

nőt. A pofon után ismertelek fel, a hoki teljes fénnyel világította meg arcod.

Elveszettnek hittem mindent. Összeomlott körülöttem a világ. Mit fogsz

rólam hinni, hogy fogsz bennem bízni? Egy darabig lesújtva álltam, és azon

törtem a fejem, mihez kezdjek most. Két héttel később megjelent rólam a

vád. Ez már nekem is sok volt. A tervem, amit oly szépen felépítettem,

füstbe menni látszott. Irving titokzatoskodott és bizakodott. Egyszer csak

viszontláttalak a tárgyaláson. Azt hittem, vízióim vannak. Legszívesebben

felképeltem volna Irvinget, amiért odarendelt. Ott mindjárt kiderült, hogy

magadtól jöttél. Én meg azon törtem a fejem, hogy fogom neked mindezt

meghálálni, mert hogy látni sem akarsz, azt szinte biztosra vettem.

Megkértem a kezed, hisz tudtam, éreztem, hogy szeretsz, ezt

bebizonyítottad ország-világ előtt. Elutasítottál, és ennek csak egy oka

119

Mary Mclean

lehetett. Gyereket vártál tőlem. Ez a döntés rád vallott. Nem akartál függeni

tőlem. Másnap visszamentem. Pat közölte, hogy elutaztál több évre. Újabb

csapás, még lehetőségem sem volt arra, hogy beszéljek veled.

Természetesen Patnek és Leónak mindent elmondtam, és megígértettem

velük, hogy hívnak, ha szükség lesz rám. - Martin mély levegőt vett, és a

távolba nézett. Caroline várta a folytatást. Csak most értette meg a férfit.

Előrelátóan cselekedett, mindig az a cél vezérelte, hogy biztos jövőt

nyújtson neki. Mennyi évet elpazaroltak hiába! - Bobby közölte velem a

boldog újságot, hogy gyermeked született. Engem meg a féltékenység és a

düh majd elemésztett. Féltékeny voltam a másikra, amiért szerethetett, és

haragudtam magamra, mert hagytalak elmenni. Nem volt más választásom,

le kellett mondanom rólad. Nem jártam ide sem, hogy ne emlékezzek rád,

ha mégis kijöttem, kiállhatatlan voltam.

- Amilyennek Lujza leírt.

- Igen, ő itta meg a levét, vagy Irving, ők voltak a közelemben. A

remény csillaga akkor kezdett fényleni, mikor közölted a nyomozóval, hogy

nem vagy férjnél. Kezdtem világosan érteni Bobby célzásait és apránként

rakosgattam össze az elszórt apró mondatfoszlányokat. Már csak egy

dolgom van, amit rendeznem kell. - Caroline szeme némán kérdezte: mi az?

- Gyere! - Martin a közeli bungalóhoz vezette. A lány azonnal felismerte. Itt

váltak el. Úgy tűnt, érintetlenül áll itt azóta is. Bementek. A szoba

kényelmesen berendezve, a sarokban televízió, mellette kicsi bárszekrény.

Körülnézett.

- Itt laksz?

- Igen, te meg én! Rajtam kívül még senki nem lépte át a küszöböt. És

most - lépett a lányhoz -, végrehajtom az utolsó feladatomat.

- Az utolsó feladatodat? Mi az, megtudhatnám?

120

Hajnali suttogás

Kár volt feltennie ezt a kérdést, mert a férfi vágytól szikrázó szeméből

kiolvashatott mindent. Martin nem váratta sokáig. Mohón birtokba vette

Caroline száját és vágytól űzve csókolta meg. Caroline felnyögött és egész

testével odasimult a férfihoz. Annyira vágyott rá, hogy az már szinte fájt.

Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, szinte eggyé olvadtak. Martin lefejtette

ruháját, és tenyerébe vette apró mellét. Caroline úgy érezte, menten lángra

lobban. Benyúlt a férfi pólója alá, tenyere érezte izmos, erős hátát.

Érintésétől Martin valósággal reszketett. Hálából ráhajolt a lány mellére, és

csókjával, nyelvével cirógatta meredező mellbimbóját. A lányon soha nem

tapasztalt izgalom száguldott végig. Magához húzta a férfi csípőjét és saját

csípőjével izgató játékba kezdett. Érezte a férfi egyre erősödő vágyát, ahogy

hozzádörgölődzött.

- Égek, Caroline - nyögte elfúló hangon. - Mióta várok rád, csak rád! -

Türelmetlenül szedte le a lányról a ruhát, nem várt gyorsasággal szabadult

meg ő is a sajátjától. Karjába kapta Caroline-t, és törékeny porcelánként az

ágyra fektette. Martin szeméből sugárzott a melegség és a gyöngédség.

Forró, érzelmes csókokkal halmozta el a lány puha, bársonyos testét. Ujjai

beletúrtak a férfi hollófekete hajába, teste kéjesen válaszolt Martin minden

érintésére. Testük egymásért remegett, s mikor Martin ráhajolt, vágyuk

egymásért kiáltott. Amikor már úgy érezték, nem bírják elviselni az öröm

érzéseit, Caroline a szerelem hívogató szavával tárulkozott fel a férfinak, s

fogadta magába. Testük szorosan összefonódott, hogy a következő

pillanatban tüzes szenvedély röpítse őket a vulkáni erővel kitörő gyönyör

felé. Erősen kapaszkodtak egymásba, kapkodó légzésük betöltötte a szobát.

Ahogy felhevült testük kezdett csillapodni, ügy tisztult ki fejük is.

- Tényleg tudod, hogy kell bánni velem - ismerte el Martin. - A kérdés

csak az, én is megfelelő vagyok-e a számodra, vagy még mindig Harry

mellett döntesz? Sokat jelent neked? Persze hogy sokat! - válaszolt is

121

Mary Mclean

magának azonnal. - Különben nem csókolt volna olyan szenvedélyesen.

Engem meg a fene evett utánad!

Caroline-t hangtalanul rázta a nevetés, már alig bírta magába fojtani.

- Tulajdonképpen miért nem jöttél oda és húztál be Harrynek?

- A férjednek, Caroline? Akit te szeretsz és gyereket szültél neki?

- A férjemnek? Te azt hitted, Harry a férjem? - kibuggyant belőle a

nevetés. - Szegény Harry, mennyire várta, hogy beverd a fejét! Én egyre

bizonygattam, hogy a feje épségben fog maradni, de ő csak fújta a magáét:

„egy férfi, ha szeret, féltékenységből beveri a másiknak a fejét".

- Ezek szerint... te és Harry... miattam csináltátok?

- Ühüm - kuncogott Caroline. - Kár, hogy nem volt eredménye.

- Hogy nem volt? - ült fel idegesen. - Egyáltalán nem tudtam a meccsre

koncentrálni. Egyfolytában téged láttalak a karjában. Istenem, mit éltem át

akkor! - szántott végig a haján. - Jólesett neked?

- Mi?

- A csókja, az ölelése? - a lány felé fordult s várta a választ.

- Igen, jólesett - és játékosan végigsimított ujjaival a férfi mellén. - Ő

aranyos, figyelmes és olyan... - lehunyta a szemét a nagyobb hatás

kedvéért ...olyan... olyan - nem fejezte be, mert Martin arcára a szenvedés

minden kínja kiült.

- Ne csigázz, Caroline! Többet jelent, mint én? Tudni akarom!

A lány nem kínozta tovább s komolyan válaszolt.

- Nem. Sosem jelentett! Téged szeretlek, Martin. Azt hittem, ezt már

tudod. Igaz, sokat köszönhetek Harrynek. Ő volt mellettem a terhességem

idején is. Ha ő nincs, nehezen bírtam volna ki a három év büntetést, melyre

ítéltem magam.

- Mindenesetre meg fogja tőlem kapni azt a nagyon óhajtott pofont! Így

átverni a fejem!? - Martin ujjára csavart egy hosszú hajfürtöt Caroline

122

Hajnali suttogás

hajából. - Miattam növesztetted meg, ugye? - De nem várt feleletet rá,

helyette végigcsókolta a lány testét. - Te jó ég, milyen csodálatos nő vagy! -

ujjával izgató lassúsággal, körkörös mozdulatokkal simogatta Caroline

hasát, s forró vágyakat ébresztett a lányban. A hasára hajolt és

szenvedélyesen csókolni kezdte. Caroline-ból érzelemmel teli sóhaj tört fel.

- Kislány lesz! - lehelte Martin.

Elég volt egy érintés Martintól, és újra lángolni kezdett a szenvedély

benne. Térdét megemelte és combjával simult a férfihoz, ami remegésre

késztette a férfit.

- Patrícia lesz a neve - mondta zihálva.

- Kiről beszélsz, Martin?

- A lányomról, aki az előbb fogant. Fényes nappal csak lány lehet, de a

következő...

- Állj, állj! - kacagott örömmel Caroline. - Kicsit gyors a tempó,

kedvesem. Az egyiket be sem fejezed, és máris a másikat tervezed? Hé,

most mit csinálsz?

Martin hevesen magához szorította és izgatóan csókolni kezdte.

- Csak biztosra megyek - lihegte. Caroline alig kapott levegőt. Kábultan

és mohón tapadt a férfi szájára, szenvedélyesen kapaszkodott bele és

csókolta mámorosan. Feszültségük egyre nőtt, míg egy bódító pillanat

csúcspontján fel nem oldódtak. Úgy érezték, ég és föld között lebegnek.

Aztán kimerülten, boldogan zuhantak vissza a valóságba. Martin gyengéd

mozdulattal szorította magához Caroline-t, aki csukott szemmel pihent és

mosolygott. Arcán a boldogság fénye ragyogott. A férfi szerelemtől fénylő

szemmel gyönyörködött a lány nyugodt arcában. Hirtelen elsötétült az arca.

Behunyta szemét, hogy izgatottságát leplezze, de megfeszült teste azonnal

elárulta. Caroline érzékelte a férfin végbemenő változást.

- Mi baj, Martin? - nézett a férfi szemébe.

123

Mary Mclean

- Önző vagyok, Caroline, rettenetesen önző. Most jöttem rá, mennyire

hiányzik még valaki.

- Kiről beszélsz megint?

- Arról a kis emberi lényről, aki belőled és belőlem lett. A fiamról.

Végre együtt szeretnélek magamhoz ölelni benneteket. Olyan régóta várok

erre! Most, hogy itt tudlak magam mellett, nem tudok tovább várni. Két

kezébe fogta a lány arcát, ügy kérdezte tőle. - Nagyon önzőnek tartasz,

ugye?

- Nem - keze fejével végigcirógatta a férfi arcélét. - Nem tartalak

önzőnek. Azonnal indulhatunk értük!

Martin belecsókolt a lány tenyerébe és odaadó szeretettel súgta:

- Ők jönnek hozzánk. Egy napot adtam magamnak, hogy meghódítsalak.

Ha estig nem viszlek vissza, akkor ők jöttek volna ide holnap. Ezért most

csak telefonálni kell, és megkérem őket, azonnal induljanak. Felemelő érzés

benneteket együtt látni, amint becézed a fiamat, Caroline! - Ezt olyan

végtelen gyöngédséggel mondta, hogy a lánynak összeszorult a szíve, és

bűntudatot érzett, amiért megfosztotta a férfit ettől a csodálatos érzéstől,

amelyet ő oly gyakran átélt fia közelében. - Szeretnélek magam mellett

tudni benneteket véglegesen. Ezentúl én vigyázok rátok és dolgozom

értetek!

- Siessünk, Martin! - ugrott ki a lány az ágyból. A férfi riadt szemmel

nézte. - Vagy máris meggondoltad magad? Már nincs szándékodban

idehívni őket?

Martin úgy pattant ki, mint akit üldöznek.

- Természetesen a döntést rád bízom, Caroline. Akkor mondod el

Mattnek, ki vagyok, amikor te jónak látod.

- Mondd csak, mihez kezdtél volna, ha nem sikerül meghódítanod?

124

Hajnali suttogás

- Elengedtelek volna - a lány csodálkozva nézett Martinra. - Nem is

érdemeltem volna mást, ha nem tudtam volna bizonyítani szerelmemet.

- Képes lettél volna elengedni?

- Nem, mert szinte biztos voltam a győzelemben és addig nem

engedtelek volna el, míg igent nem mondasz! Nyolc évet vártam rád,

Caroline, nyolc év reménytelenség! Nem szalaszthattam el ezt az egyetlen

lehetőséget.

Ismerős utakon száguldott végig vele Martin. Caroline ismét

gyönyörködhetett a táj szépségében. Egyszer csak azt vette észre, hogy

megállt a kocsi. Martin kiszállt és hamarosan eltűnt a cédrus- és fenyőliget

sűrűjében. Caroline hátrahajtotta fejét s lehunyta szemét. Az elmúlt napra,

órákra és az előbbi percekre gondolt. Valóság ez, vagy álom? - tette fel

magának a kérdést. Ha álom, gyönyörű álom. Virág illatát érezte, majd

szirmok bizsergését arcán.

- Szeretlek - hajolt hozzá Martin és megcsókolta.

Caroline egy hatalmas mezei csokrot tartott ölében.

Arca felragyogott, hangja csodálatról árulkodott.

- Martin ez... ez gyönyörű! - magához húzta a férfi fejét. - Ugye nem

csak álmodom az egészet?

- Ezt az álmot, kedvesem, együtt álmodjuk tovább! - szenvedélyesen

megcsókolta.

Az út hátralevő részét gyorsan tették meg. Martin első dolga volt

tárcsázni Pat számát. Caroline a háttérből odaadóan és jó érzéssel

gyönyörködött Martin férfias alakjában, izgatott arcában, ahogy mond

valamit a telefonba. Martin megérezhette, hogy nézi, mert felé fordult, arca

mosolyra derült és szerelmesen kacsintott rá. Caroline legszívesebben a

nyakába ugrott volna erre a mozdulatra, de csak zavartan lesütötte a szemét,

125

Mary Mclean

mint egy kamasz kislány. Még mindig nehezen fogta fel a teljes valóságot.

Martin lágy, simogató hangjától tért magához.

- Caroline, Matt van a vonalban. Beszélsz vele?

Bólintott. Két lépéssel ott termett és beleszólt a kagylóba.

- Matt, kicsikém, örülsz, hogy jössz a mamához?

- Igen, mama! A nagyi már csomagol!

Caroline-t hatalmába kerítette az izgatottság. Most van itt a kedvező

alkalom. Szemével Martint kereste, hamarosan fel is fedezte a falnak dőlve,

szemével épp hogy fel nem falta alakját. „Most vagy soha!" Mély levegőt

vett.

- Kicsikém, téged nagy meglepetés vár, amelynek nagyon fogsz örülni,

és amelyet már nagyon-nagyon vársz!

„Hova akar Caroline kilyukadni?" - tűnődött Martin.

- Mi az, mama, elárulod? - lett izgatott a kisfia.

- Hát persze, kicsikém - kacagott hangosan. - Emlékszel, mit mondtam

az apukádról? El fog jönni érted, mert nagyon szeret. - Martin ellökte magát

a faltól, izgatottan, összehúzott szemöldökkel kezdett figyelni Caroline-ra. -

Eljött érted kicsikém. Itt van... az édesapád! - A lány Martint nézte és

akaratlanul is könny szökött a szemébe. - Igyekezz hozzá kicsikém, mert

már nagyon-nagyon szeretné magához ölelni a kisfiát!

Martin odament hozzá, átölelte és hálás szavakat suttogott fülébe.

- Kedvesem, végre együtt leszünk! Köszönöm neked! Már kezdek

kételkedni benne, hogy megérdemlek-e ilyen csodálatos nőt mint te.

- Megérdemelsz, Martin.

Boldog csókban találtak ismét egymásra.

VÉGE!

126