1
v rfartttd SSo&yidőhem kifuthassanak Müvdsdési otthon temettek el tc«»ap ^ ^ * n. i. | , - , , Csikorognak a fékek, kat- I app Islvan elvtársát togriBk a váltók. Elektromos * * I hegesztő kék fénye csap Hetién, a kora délutata érákban Mindszenten nagy részvét mellett temették el Pa pp István elvtársat, a hód- mezővásárhelyi KISZ-iskola közelmúltban elhunyt előadó- ját. A temetésen — amelyen megjelentek Ágoston József elvtárs, a megyei pártbizott- ság osztályvezetője, a megye jíU-áíi -városí KISZ-bizottsá- gainak, a községi pártbizott- ságnak. a helyi tanácsnak és más társadalmi szerveknek képviselőt — Bíró Lajos, a megyei KISZ-bizottaúg első titkára, valamint Dóezl Lász- ló. a hódmezővásárhelyi KISZ-iskola igazgatója mon- dott búcsúztatót A temeté- sen az elhunyt feleségének átadták a KISZ Központi Bi- zottságának kitüntetését, a a tetőre. A csarnok közepén nyílt kályha. Mellette olaj- tól fényes ruhájú emberek állnak meg. egy-két percre, szakánkent? A lángok pirosra festik ar- A nyári a villamosok Hányan dolgoznak időben ban van-e elég fákhomok. éj- Az 54 kocsi ellenőrzésére mindössze három órájuk 5 G van, hiszen 2 óra után újra , , t • . - " - val'. z Olcí uwiij cukat. & ha egy któ mtíe- fős karbantartó csoport el- intlulnak a villamosok. Most tódulnak len . 01 £ a , X , í kít : már a forgalmisták is gyor- 1 get már magukba szívtak a 'mvtéfh V S d k ' a rostó Wőj ? rás miaU , , bb sabban dolgoznak. CSopor- tm»hLnk « Wh? a hiba ' s ezért két ™K-la- tositják a kocsikat, hogy mi- SJSw* ' 3 3aVÍtü " ^ ^ sf ' gít ;1 mk6taan - lyen irányban induljanak. l óífa^u V ,1-UoHó IV41 ~ Melyi,c kocsikkal van a s nemsokára bővül a ko- k t ó ^ l f i i ^ l" legtöbb baj? faiparit. Jövő héten próbal- lalat munkasai ők. akik nap _ A rPg i kocsik okoznak mint .nap azért dolgoznak. legtöbb gondot. Az Öreg irtó- ts j D árt hogy hogy reggel kifuthassanak a to rok hamar felmondják a küpcsoiódjon a forgalomba, villamosok. szolgálatot. Nem is csoda. A karbantartók mellett a hiszen először 1903-ben szál- javítók sem tétlenkednek, lítottak az utasokat, s azóta Lebontják az öreg kocsik el- is megállás nélkül futnak. avult szekrényét, fa ú.lj.i va- — Mi az oka annak, hogy rúzsolják őket. sok esetben reggel nem ér- keznek meg időben a kocsik a vonalakra? A bor kannában rnég meleg a tea A délutáni műszak- ban dolgozók befejeztek a munkát. Csoportvezetőjük — Fekete Mihály — gyors, pat- togó szavakkal adja át a szolgálatot: — A 602-es csuklósnak az elsó ajtója nem múködtk, a 4t6-os kocsi motorboritója meat tüntették ki Fapp Ist- ván elvtársát. A friss sírhan- tot elbontották a megemléke- zés koszovói. Igaz, hogy ebben a negyedévben érke- zik meg három új csuklós is. de mellettük szükség van még több főjavftott kocsi- cstra Is. hogy g.vorsuljon n szegedi villamosközlekedés. A múlt emlékét idézi az az öreg villamos, amelyik még most is Szeged utcáit 'kocsik már csak mosásra nl akarnak a kocsik, elöfor- járja. Az ütött-kopott kocsi i várnak a javítóműhelyben, dul, hogy Irén a kábel, s ak- mellett áramvonalas csuklós Az 601-es motorját kijavítat- kor, míg el nem vontatjuk in sít ív- tuk, csak ki kell próbálni. a rossz kocsit, a többi sem „T? £ ' 3?®°" „T — nyugdíjasoknak Szegeden a Kossuth La- hont, művelődési lehetösé- jos sugárúti volt Építők Mú- get biztosít uz SZMT u velődfai Otthonában jelen- nyugdíjasoknak, hanem a leg nagy a felfordulás. Ta- szervezeti élet feltételeit is. tarozzák. festik az épületet. Eddig ugyanis helyiség hiu- titána pedig változik a mű- nya miatt probléma volt velődési otthon jellege is. egy-egy taggyűlés megszer- Nagy Lászlóné. az SZMT vezésc. A művelődési otl- kulturális bizottságának ve- hon nagyterme mindig a zetöje közölte, hogy a Szak- nyugdíjasok rendelkezésére szervezetek Csongrád Me- áll. gyei Tanácsa elnökségének A művelődési otthon idei határozata szerint alakítják költségvetése 90 ezer fo- k ják kl az új főjavítött ko-i át a Kossuth Lajos sugár- rint,' ebből biztosítanak új csipárt hogy aztán az is be- i úti volt Építők Művelődé- berendezi st. s egyéb kiadá- si Otthonát. Négy szakma sóikat fedezik. A Dugonics — az építők, a HVDSZ. a textil és a vasas nyug- díjasai részére rendeznek be kényelmes művelődést ott- hont, és „Szegedi nyugdija- látogathatja az. előadásokat Három óra alatt 54 korai Ennek több oka is le- kilyukodt. be kell hegeszte- het. Télen, ha kijavítjuk a KI9Z Érdemérmet, amellyel! ni. az f>(J9-es fa az 510-es motort éjjel, s reggel Indul- ' 1 _ . .. ! . rtl • , .L- n tírt o l •- o I - . .. i 1 • nl Aerxa Fél 10 múlt öt perccel, tud kifutni. Nem akarom a csövei fehér fényt szórnak Tavaszi szünet: március 31 -április 7 A Művelődésügyi Minisz- tériumban hétfőn hivatalo- san közölték, ho®}~ az által a- noe Iskolákban és a közép- iskolákban — a korábbi tá- jékoztatástól eltérően a tavaszi szünet március 3l-től április T-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 28. a szünet utáni elsó tanítási nap április 8. (MTT) : Még egy pár szót beszélget- javítókat mentegetni, de sok öreg társért. I nek a brigádtagok, aztán in- esetben egy-egy utas miatt dúlnak, ki-ki a maga mun- nem érkez.ik meg reggel pon- ] kajára. "Hfltontts Mátyás és tosan a villamos, mert gyak- Pa-pdi Ferenc felkapaszkodik ran csengő, vagv ajtókllines az 501-es kocsira. Kitárják nélkül érkeznek lx> a kocsik ! a hataLmas remizajtót és el- a rémizbe, s ezeket a hiá- I indulnak próbaútra a Szé- nyokat az éjszakai karban- chen.vi térig és vissza. tartás mellett csak késéssel Hamarosan elkészül a tudjuk megszüntetni, csuklós ajtaja is. A ren- Tizenegy óra. Az utcák dező jön be. s viszi a meg- csendesednek a városban, de javított kocsi! a műhelyből a kocsiszínben most kezdő- a parkírozóhelyre. Most, még dik az élet Egymás után van ideje, mert a kocsik futnak be a villamosok. A nagy része még a várost javítócsoport tagjai gyorsan, járja, srállítja az embereket, pontosan, megadás nélkül Sokszor ajtókilincs dolgoznak. Ellenőrzik a ké- néi tó;/ rekenet az ellenállásokat, s """ a kábeleket, kipróbálják a 'Az éjszakás csoportvezető fékeket, a légsűrítőket, meg- kalauzol végig I remizben. nézik, hogy a homoktároló- Kováes Attila Mozi továbbra ls helyet kap a művelődési otthonban, nemcsak a nyugdíjasok, ha- nem a környék lakossága is sok szakmaközt művelődési otthona" elnevezést kapja a kultúrház. Egyelőre hetenként két al- kalommal, szombaton fa va- sárnap van filmvetítés, de Február elején megalakult ha igény mutatkozik, ugy a klubtanács, tagjait, a hétköznapokon is vetítenek nyugdíjas szakszervezetek majd filmet, delegálták. A tanács kidől- Az elképzelések szerint a gozta az új művelődési ott- belső felújítási munka rövi- hon programját. Az clképze- desen befejeződik, s a S/ak- lések szerint. rendszeresen szervezetek Csongrád Me- tartanak politikai előadáso- gyei Tanácsa ünnepdyesen, kat, s o szakszervezeti mú- március 21-én. n Tanács- vészegyüttesek ls bemutat- köztársaság évfordulóján ják legújabb műsoraikat az rendeltetésének a Idus szakszervezeti tagok- ' . ...... nak- nyugdíjas muvelodesi ott- Nemcsak a kultúrált ott- hont. Vidám műsoros est a DÁV-nál A Dél-magyarországi Áram- szolgáltató Vallalat művésze- ti csoportja nagy Sikerrel ad- ta elő A certaldól vásár cí- mű kétrészes zenés Vígjáté- kot a DAV kultúrtermében. A műsort Gál Sándor né-p- szjerú operetttek és operák zenéjére irt operuparédlúju egészítette ki. A jól sike- rült előadás után a Dél-ma* C (írországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozói, hozzátarto- zóik és a meghívott vendé- gek családias hangulatú far- sangi mulatságon szórakoz- tak tovább. r ÁT Állami Biztosító országos konferenciája Szegeden Az Állami Biztosító Főigaz- magánosoknak. Ezenkívül csaknem soo millió forintra becsülik azt az összeget, me- lyet az állami vállalatoknak fizettek ki. A továbbképző tanfolyam hallgatói, a kárszakértők na- gyobbrészt mezőgazdasági mérnökök. Éppen ezért a tan- folyam anyagát ügy állították össze, hogy az időszerű kár- rendezési kérdéseken kívül foglalkoznak az Állami Biz- tosító 1964. évi terveivel, a korszerű agi'o- és zootechnl- kat módszerek alkalmazású- val és bevezetésével, vala- mint u növényvédelem kér- déseivel, mert a kárszakér- tőknek többek között felada- tuk h kár megelőzése, B en- nek érdekében felvilágosító tanácsokkal kell ellátni a biztosítottakat. A tanfolyam vezetője Hetényi András, az Állami Biztosító Fölgazgató- ságunak főfelügyelője. gatósága a kárszakértők ré- szére ötnapos továbbképző tanfolyamot rendezett Sze- geden. Az ünnepélyes meg- nyitó tegnap délben volt a Tisza Szálló tükörtermében. A tanfolyam mintegy TO rész- vevőjét — Búcs. Békés, Szol- nok, Csongrád. Zala. Baranya é« Fejér megye kárszakértőit — Nóvák Imre. az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgatója üdvözölte fa a biz- tosítás Jelentősegéről, elő- nyeiről beszélt. Többek kö- zött elmondta, hogy csupán tavaly az Állami Biztosító 483 ezer esetben 700 millió forint értékben fizetett kárt a termelőszövetkezeteknek fa ötfelvonásos dráma — középiskolás színjátszók előadásában Komoly feladatot vállalt öer. gyilkos, hanem mint hős. el a tanév kezdeten a Sagvá- hazája bátor védelmezője, fi gimnázium önképzőköre, harcosa mutatkozik be, Xi- A lelkes színjátszók húrom ména kezét megérdemli, mert év alatt hat darabot mutat- kötelességtudó, hazájának hú tak be, s az idén merészen fia. úgy határoztak, hogy Cor- Az előadás szereplói na- neiile Cid című ötfelvonásos gyon ügyesen juttatták el a drámáját adják elő. Az ön- nézőkig azokat az építőkoc- k< pzoköri tagok fáradságos ltükat. amelyekből felépül a munkával készültek a batttti- öorneillei atmoszféra, a nosz- latóra. melyet dr. Kordé lm- talgiák, látomások, romanti- re tanár irányított. Ennek az ka. s az emberek előtt való igen komoly munkának az Határtalan kitárulkozás. a eredményét vasárnap este a szerző halhatatlan varázsa, bemutatón a.z iskola nagytér- A szereplök közül a Xi- mében lelkesedéssel fa . taps- ménát (Jobba Gabi), Don sál jutalmazta a nagyszá- Rodrlgót (Ábrahám István) mú közönség. és Don Diegót (Földeák Sán- Az emberi érzések között a dor) alakító tehetséges szln- s-.orelem vagy n bosszú az Játszókat emeljük ki, akik erfaebb? — teszi fel a kér- felfogásban megközelítették, dóst a.17. században élt Cor- Játékukkal hangsúlyoBták a neille, és drámája végén mondanivalóját. A töb- biek: Simon, Márta. Ssáss Nyoles&áx személyes konyha — nyolcvan férőhelyes éílereni Enyhíteni kell a diákmenzák zsúfoltságát Tizenkettőt kongat a Foga- talrrl&zó könyvecskét a telep segítség. Itt ugyanis a 80U dainil templom órája. A vezetője. — A legtöbb diák személyre íözö konyhához környéken megjelennek az ebédelni jár hozzánk, s így mindössze 20 darab asztal áll ételhordós emberek és az ak- az öt étteremben pontosán rendelkezésre, s így egyszer- tatáskás. ebédelni igyekvő 41E8-en ebédelnek. A legna- re nyolcvanan ebédelhetnek, diákok. Sietnek, hiszen a reg- gyobb gondot az okozza, Sajnos, bővítésre itt. sincs geli utáfl már megéheztek, s hogy a hallgatók többnyire hely. Olyan elképzelések is ebben a korban még szinté egy időpontban jönnék ebé- vannak, hog.v jó lenne nic.;- farkas étvággyal fogyasztják detni. Az órarendtől függően oldani turnusokban az eí,< - a jóízű ételeket A Bemmel- vagy 12 órakor, vágj- I, fél deltetést, például úgy, hogy a wels önkiszolgáló étterem- 2-kor intéznek -rohamot* az bölcsészek 12—1 között ebé- ben már minden asztalnál ételekért . Ezt viszont a még delhetnének, a jogászok 1-2- ülnek. Az ételek hiába van- oly jól felszerelt éttermek \a de eddig ez az elképzc- nak a tányérokon ízlésesen sem bírják. . ' előkészítve, a hallga lóknak Valamit tenni kellene. Ezt les . 15 ai:g,,ua ü01t - várni kell. Várni, várni, fa mondják az egyetemi hallgu- Újra várni... Megvárni, tók, a telep vezetője, s min- amíg az asztalnál ülő nyolc- den ki. aki ismeri vagy akár van ember megebédel, s a „ „ . , ,. várakozók is asztalhoz Jut- ^ szei 18 t a n u i a volt az em ' nak. 1<tett csúcsforgalomnak. De A kialakult helyzeten mincl — Nemcsak a Semmelweis vajon mit? A telepvezető előbb segíteni kell. Jó lenne, menzaja túlzsúfolt — tájé- szerint a Semmelweis Ette- ha ezen gondolkodnának az koztat bennünket Budi Lász- re mnél kellene a legnagyobb illetékesek is. Az erűfeszítések ellenére tehát csörömpölnek az edé- nyek, zúgolódnak a diákok, idegeskednek a felszolgálók. Ióné. ar. Alföldi üzemélel mezésl Vállalat 5. számú te- lepének vezetője, — Sajnos mind uz öt éttermünk túlter- helt már. A múlt évben pe- dig csaknem mindegyiket korszerűsítettük, ahol lehe- tett bővítettünk, a diákok száma azonban a műit év- ben megjelent új ösztöndíj- rendszer kapcsain több, mint ezerrel növekedett. Megt/szte/ő meghívás Móré Ottllia bócei színházi élményeiről Mérő Ottílio, a Szegedi egj premier, n lazasagnak a Nemzeti Színház operuegyüt- legkisebb nyomát sem te- tősének tagja nemrég tért ha- pusztultam. Az ls meglepett, —• Jelenleg — még klmon- m Bécsből, hegy nagyon komoly képzett- dani is sok — az egyetemig- ~ Bartók ós Kodály dala- segü operaénekesek énekel- taknnk nyolc fa fél ezer adag i é n e k e l t e m az osztrák ra- tek ebben az operettben, reggelit, ebédet, vacsorát Ité- í dióban — mondja. — A tel- — Legnagyobb színházi él- szítünk és szolgaiunk ki — szabadulás óta én voltam uz menyem azonban a Hoff- lapoaso fel az adatokat tar- Siker a dzsessz-klub első hangversenyén első magyar énekesnő, akit maiin mesél előadása volt. a bécsi rádió vendégszerep- Az operát, teljesen újszerű lésre meghívott. A megtisz- felfogásban mutatták be. Az telő felkérésnek igyekeztem az alapgondolat vmiult végig minden tekintetben jól meg- az előadáson, hogy a főszc- íelelnl. Vaszy Viktor, a szín- replö Hoffmann majdnem uz ház Igazgatója és Imrich Go- őrületig eljutott. Nem realls- din, az énekmesterem, a po- ta játékot láttunk tehát, ha- zsonyi zeneművészeti főis- nem fantasztikus víziót, kola docense segített a mú- amelyben nagy súllyal sze- Vasárnap délelőtt a Sza- a gitár elektromos erűHÍtő- j sor összeállításában és a fel- repeltck félelmetesen gro- badsag Filmszínházban MÚ- je. Ettől eltekintve a tőlük ) készülésben. teszk elemek. Ezt az Irreális folt nézőtér élótt tartották megszokott teljesítményt i — A felvételre több próba világot éreztette az opera el- meg a Móra Ferenc Műve- nyújtották, mind darabok jután került sor és meglepő- ső jelenete és ez a fogalma- lődési Otthon és a városi választásában. mind elő- en könnyen zajlott le. Nem zás következetesen végig meg KISZ-bizottság ifjúsági adásban. A Zágotn quíntett, ! kellett Ismételnem. A felvé- ls niaordi. véleményem sze- dzsessz klubjának elsó nyíl- a Major trió és a Swing j felvezetőnek és asszisztensé- rint jobban kifejezve a da- vános hangversenyét. Az ér- combo méltó vetélytársa j nek annyira tetszettek Ko- rab. a mondanivaló lénye- deklödők nagy U.bbsége vált a D+C-nek és a pécsi ! dály dalai.' hogy ott. mind- gét, mint a hagyományos egyetemista és főiskolás zenekarnak. 'járt, helyben megtanulták megoldások szerinti előadás, volt A budapesti vendégzenc- őket. a szövegüket le kellett Különlegesebb éneke- Az a feltételezés, hogy kar nem nyújtotta a várt j fordítanom. Bartók dalait si teljesítményt nem hallót- színvonalas hangversenyt teljesítóiényi. Inkább ruti- azonban egy kissé idegenül tam. A produkció mégis hallhatunk, beigazolódott. A nos, semmint lelkes pro- j fogadták. Mint elmondották, nagy élmény volt. A külön zenekarok különösen a dukclót hallottunk tőlük. la szerző merész disszonanciái, leges rendezői értelmezésen pérélek fa a szegediek Egészében véve azonban újszerű kifejezési eszközei felül elsősorban a rendkívül teljesítményt nyújtottak, a pesti zenekar gyengébb miatt. fejlett színpadtechnikai esz- mindjárt felel is probléma- Éva< odry Károly, fa Káko- jarü. A bosszúvágy nem tar- nyi György mint ügyesen tozik az erénj'ek közé, el- tóozgó szereplők mutatkoz- lenszenvessé teszi az embert, ták be a közönségnek, még altkor is, ha a fiatal A már-már megszokott szereplése ellenére is kelle- tünettöl eltérően valódi, ha- mes fa hasznos vasárnapi misítatlan ' dzsessz-zenét él- szórakozásban volt részünk, vezbettünk. Osztatlan sikert Bebizonyosodott, hogy a aratott a vendégszereplő dzsessz, nagy érdeklődésre pécsi dzsessz-kvintett, mely- tarthat számot. Helyes vol- , | nek játékán érződött az ösz- na, ha a mostani — inkább A modern, díszlet nélküli, j sz , :s2D koirtág és az átélés A nyugati számokból összoál- lnny, Xiména apját elleiife- csupán körfüggönnyel ellá- i zenekar mértéktartóan adta lított műsor után — a leg- lc, illetve szerelmese. Dón t»tt színpad, a jelmezek, s a oiő jól hangszerelt számait, közelebbi hangversenyen Rodrigo ölte meg. A szer. nagy rutinra valló rendezői : ^ ^ ^ ^ ^ffl SSSSj'SgS* dzsesszt lem legj'ozhetetlén. De Rod- fogasok mind hozzásegítettek ke ilemeüeir múszkai hiba kultúrájával is, rigó nemcsak lelketlen em- az előadás sikeréhez. 'zavarta meg, mert elromlott K. A. — A felvétett március ele- közök alkalmazása miatt. A jén sugározza először a bé- nyíltszíni változások szinte esi rádió, azután pedig — varázslatosan zökkenőmen- szerzűdésünk szerint — is- tesek voltak. métlfaként még néhányszor. — Bé*sb«?n a srinhá~ 4 »fa'ek — Néhánv rendkívül iz- em-éhként n+.'on d-'"ák. gelmas. érdekes sztóházl elő- F-ry kö-eoes heti-re szótő le- adást is láttam Bécsben. A gvért 175 schillinget flzet- Vólksoper-ben a Szfimbut tem. S ha nem is ajnáloVn rózsáját néztem meg. Leg- a pénzt értük, de nálunk, azt jobban a Színészek fegyel- hiszem legalább 10 színházi mezeusége tetszett ezen az előadást láthattam volna előadáson. Az 54. előadást ennyiért. láttam, de olyan völt, mint 0. L. Kedd, 1964. március 3. DÉL-MAGYhRQRSZAG 5

Megt/szte/ő meghívás Siker a dzsessz-klub első hangversenyéndigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01964/00052/dm_1964_052_005.pdf · év alat hat darabot mutatt kötelességtudó-

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

v rfartttd SSo&yidőhem kifuthassanak Müvdsdési otthon t e m e t t e k el t c « » a p ^ ^ * n .

i . | , - , , Csikorognak a fékek, kat-I app Islvan elvtársát togriBk a váltók. Elektromos * * I hegesztő kék fénye csap

Hetién, a kora déluta ta érákban Mindszenten nagy részvét mellet t temették el Pa pp István elvtársat, a hód-mezővásárhelyi KISZ-iskola közelmúltban elhunyt előadó-ját. A temetésen — amelyen megjelentek Ágoston József elvtárs, a megyei pártbizott-ság osztályvezetője, a megye jíU-áíi-városí KISZ-bizottsá-gainak, a községi pártbizott-ságnak. a helyi tanácsnak és más társadalmi szerveknek képviselőt — Bíró Lajos, a megyei KISZ-bizottaúg első titkára, va lamint Dóezl Lász-ló. a hódmezővásárhelyi KISZ-iskola igazgatója mon-dott búcsúz ta tó t A temeté-sen az e lhunyt feleségének á tad ták a KISZ Központi Bi-zottságának kitüntetését, a

a tetőre. A csarnok közepén nyílt kályha. Mellette olaj-tól fényes r u h á j ú emberek ál lnak meg. egy-két percre, szakánkent? A lángok pirosra festik ar- A nyári

a villamosok Hányan dolgoznak

időben

ban van-e elég fákhomok. éj- Az 54 kocsi ellenőrzésére

mindössze három órá juk 5—G van, hiszen 2 óra u tán ú j ra , , t • . - " - v a l ' . z Olcí uwiij

cukat. & ha egy któ mt íe - fős karbantar tó csoport el- i n t l u l n a k a villamosok. Most tódulnak l e n . 0 1 £ a, X , í k í t : m á r a forgalmisták is gyor-

1 get m á r magukba szívtak a

'mvté fh V S d k ' a r o s t ó W ő j ? r á s m i a U , t ö , b b sabban dolgoznak. CSopor-t m » h L n k « W h ? a h i b a ' s e z é r t k é t ™ K - l a - tosi t ják a kocsikat, hogy mi-S J S w * ' 3 3 a V Í t ü " ^ ^ s f ' g í t ;1 ™ m k 6 t a a n - lyen i rányban indul janak. l óífa^u V ,1-UoHó IV41 ~ Melyi,c kocsikkal v a n a s nemsokára bővül a ko-k t ó ^ l f i i ^ l " legtöbb ba j? faiparit. Jövő héten próbal-lalat munkasai ők. akik nap _ A r P g i kocsik okoznak mint .nap azért dolgoznak. legtöbb gondot. Az Öreg irtó- t s j D á r t hogy hogy reggel k i futhassanak a t o r o k hamar fe lmondják a küpcsoiódjon a forgalomba, villamosok. szolgálatot. Nem is csoda. A karbantar tók mellett a

hiszen először 1903-ben szál- javítók sem tétlenkednek, l í tottak az utasokat, s azóta Lebont ják az öreg kocsik el-is megállás nélkül fu tnak . avul t szekrényét, fa ú.lj.i va-

— Mi az oka annak, hogy rúzsolják őket. sok esetben reggel nem ér-keznek meg időben a kocsik a vonalakra?

A bor kannában rnég meleg a tea

A délutáni műszak-ban dolgozók befejeztek a munkát . Csoportvezetőjük — Fekete Mihály — gyors, pat-togó szavakkal ad j a á t a szolgálatot:

— A 602-es csuklósnak az elsó a j tó j a nem múködtk, a 4t6-os kocsi motorbori tója

meat tüntet ték ki Fapp Ist-ván elvtársát . A friss sírhan-tot e lbonto t ták a megemléke-zés koszovói.

Igaz, hogy ebben a negyedévben érke-zik meg há rom ú j csuklós is. d e mellet tük szükség van még több főjavf tot t kocsi-cstra Is. hogy g.vorsuljon n szegedi villamosközlekedés.

A múl t emlékét idézi az az öreg villamos, amelyik még most is Szeged utcáit

'kocsik már csak mosásra nl akarnak a kocsik, elöfor- j á r j a . Az ütött-kopott kocsi i vá rnak a javítóműhelyben, dul, hogy Irén a kábel, s ak- mellett á ramvonalas csuklós Az 601-es motor já t k i javí ta t - kor, míg el nem vonta t juk i n sít ív-tuk, csak ki kell próbálni. a rossz kocsit, a többi sem „ T ? £ ' 3?®°" „T

— nyugdíjasoknak Szegeden a Kossuth La- hont, művelődési lehetösé-

jos sugárúti volt Építők Mú- get biztosít uz SZMT u velődfai Otthonában jelen- nyugdíjasoknak, hanem a leg nagy a felfordulás. Ta- szervezeti élet feltételeit is. tarozzák. festik az épületet. Eddig ugyanis helyiség hiu-t i t ána pedig változik a mű- nya miat t probléma volt velődési otthon jellege is. egy-egy taggyűlés megszer-

Nagy Lászlóné. az SZMT vezésc. A művelődési otl-kul turál is bizottságának ve- hon nagyterme mindig a zetöje közölte, hogy a Szak- nyugdíjasok rendelkezésére szervezetek Csongrád Me- áll. gyei Tanácsa elnökségének A művelődési otthon idei határozata szerint a lakí t ják költségvetése 90 ezer fo-

k ják kl az ú j főjaví töt t ko- i á t a Kossuth Lajos sugár- rint,' ebből biztosítanak ú j csipárt hogy aztán az is be- i úti volt Építők Művelődé- berendezi st. s egyéb kiadá-

si Otthonát . Négy szakma sóikat fedezik. A Dugonics — az építők, a HVDSZ. a texti l és a vasas — nyug-díjasai részére rendeznek be kényelmes művelődést ott-hont, és „Szegedi nyugdi ja- lá togathat ja az. előadásokat

Három óra alatt 54 korai

Ennek több oka is le-kilyukodt. be kell hegeszte- het. Télen, ha ki javí t juk a

KI9Z Érdemérmet , amellyel! ni. az f>(J9-es fa az 510-es motort éjjel, s reggel Indul-' 1 _ . . . ! . r t l • , .L- n tírt o l •- o I - . . . i 1 • n l A e r x a

F é l 10 múl t öt perccel, tud kifutni . Nem akarom a csövei fehér fényt szórnak

Tavaszi szünet: március 31 -április 7

A Művelődésügyi Minisz-tér iumban hétfőn hivatalo-san közölték, ho®}~ az által a-noe Iskolákban és a közép-iskolákban — a korábbi tá-jékoztatástól eltérően — a tavaszi szünet március 3l-től ápril is T-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 28. a szünet utáni elsó tanítási nap április 8. (MTT)

: Még egy pár szót beszélget- javí tókat mentegetni, de sok öreg t á r s é r t . I nek a brigádtagok, aztán in- esetben egy-egy utas miat t

dúlnak, ki-ki a maga mun- nem érkez.ik meg reggel pon-] ka jára . "Hfltontts Mátyás és tosan a villamos, mer t gyak-

Pa-pdi Ferenc felkapaszkodik ran csengő, vagv ajtókll ines az 501-es kocsira. Ki tá r ják nélkül érkeznek lx> a kocsik

! a hataLmas remizaj tót és el- a rémizbe, s ezeket a hiá-I indulnak próbaútra a Szé- nyokat az éjszakai karban-chen.vi térig és vissza. tar tás mellett csak késéssel

Hamarosan elkészül a t u d j u k megszüntetni, csuklós a j t a j a is. A ren - Tizenegy óra. Az utcák dező jön be. s viszi a meg- csendesednek a városban, de javított kocsi! a műhelyből a kocsiszínben most kezdő-a parkírozóhelyre. Most, még dik az é l e t Egymás után van ideje, mer t a kocsik fu tnak be a villamosok. A nagy része még a várost javítócsoport tagjai gyorsan, já r ja , s rá l l í t ja az embereket , pontosan, megadás nélkül Sokszor ajtókilincs dolgoznak. Ellenőrzik a ké-n é i tó;/ r e k e n e t az ellenállásokat, s

" " " a kábeleket, k ipróbál ják a 'Az é jszakás csoportvezető fékeket, a légsűrítőket, meg-

kalauzol végig I remizben. nézik, hogy a homoktároló-

Kováes Atti la

Mozi továbbra ls helyet kap a művelődési ot thonban, nemcsak a nyugdíjasok, ha -nem a környék lakossága is

sok szakmaközt művelődési ot thona" elnevezést kap ja a kul túrház.

Egyelőre hetenként két a l -kalommal, szombaton fa va-sá rnap van filmvetítés, de

Februá r elején megalakult ha igény mutatkozik, ugy a klubtanács, tag ja i t , a hétköznapokon is vet í tenek nyugdí jas szakszervezetek majd filmet, delegálták. A tanács kidől- Az elképzelések szerint a gozta az ú j művelődési ott- belső felújí tási munka rövi-hon programját . Az clképze- desen befejeződik, s a S /ak -lések szerint. rendszeresen szervezetek Csongrád Me-tar tanak politikai előadáso- gyei Tanácsa ünnepdyesen , kat, s o szakszervezeti mú- március 21-én. n Tanács-vészegyüttesek ls bemutat - köztársaság évfordulóján ják legújabb műsoraikat az „ rendeltetésének a Idus szakszervezeti tagok- ' . . . . . . . n a k - nyugdí jas muvelodesi ott-

Nemcsak a kul túrál t ott- hont.

Vidám műsoros e s t a DÁV-nál

A Dél-magyarországi Áram-szolgáltató Vallalat művésze-ti csoportja nagy Sikerrel ad-ta elő A certaldól vásár cí-mű kétrészes zenés Vígjáté-kot a DAV kul túr termében. A műsor t Gál Sándor né-p-szjerú operet t tek és operák zenéjére ir t operuparédlúju egészítette ki. A jól sike-rül t előadás után a Dél-ma* C (írországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozói, hozzátarto-zóik és a meghívott vendé-gek családias hangulatú f a r -sangi mulatságon szórakoz-t ak tovább.

r

ÁT Állami Biztosító országos konferenciája Szegeden

Az Állami Biztosító Főigaz- magánosoknak. Ezenkívül csaknem soo millió for int ra becsülik azt az összeget, me-lyet az ál lami vállalatoknak fizettek ki.

A továbbképző tanfolyam hallgatói, a kárszakértők na-gyobbrészt mezőgazdasági mérnökök. Éppen ezért a t an-folyam anyagát ügy állították össze, hogy az időszerű kár-rendezési kérdéseken kívül foglalkoznak az Állami Biz-tosító 1964. évi terveivel, a korszerű agi'o- és zootechnl-kat módszerek alkalmazású-val és bevezetésével, vala-mint u növényvédelem kér-déseivel, mer t a kárszakér-tőknek többek között felada-tuk h kár megelőzése, B en-nek érdekében felvilágosító jó tanácsokkal kell ellátni a biztosítottakat. A tanfolyam vezetője Hetényi András, az Állami Biztosító Fölgazgató-ságunak főfelügyelője.

gatósága a kárszakértők ré-szére ötnapos továbbképző tanfolyamot rendezett Sze-geden. Az ünnepélyes meg-nyitó tegnap délben volt a Tisza Szálló tükörtermében. A tanfolyam mintegy TO rész-vevőjét — Búcs. Békés, Szol-nok, Csongrád. Zala. Baranya é« Fejér megye kárszakértőit — Nóvák Imre. az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgatója üdvözölte fa a biz-tosítás Jelentősegéről, elő-nyeiről beszélt. Többek kö-zött elmondta, hogy csupán tavaly az Állami Biztosító 483 ezer esetben 700 millió for int értékben fizetett kár t a termelőszövetkezeteknek fa

ötfelvonásos dráma — középiskolás szín játszók előadásában

Komoly feladatot vállalt öer. gyilkos, hanem mint hős. el a tanév kezdeten a Sagvá- hazája bátor védelmezője, fi gimnázium önképzőköre, harcosa mutatkozik be, Xi-A lelkes színjátszók húrom ména kezét megérdemli, mer t év a la t t ha t darabot muta t - kötelességtudó, hazá jának hú tak be, s az idén merészen fia. úgy határoztak, hogy Cor- Az előadás szereplói na-neiile Cid című ötfelvonásos gyon ügyesen ju t ta t t ák el a d r á m á j á t a d j á k elő. Az ön- nézőkig azokat az építőkoc-k< pzoköri tagok fáradságos ltükat. amelyekből felépül a munkával készültek a batttti- öorneillei atmoszféra, a nosz-latóra. melyet dr. Kordé l m - talgiák, látomások, romanti-re tanár irányított . Ennek az ka. s az emberek előtt való igen komoly munkának az Határtalan kitárulkozás. a eredményét vasárnap este a szerző halhatat lan varázsa, bemutatón a.z iskola nagytér- A szereplök közül a Xi-mében lelkesedéssel fa . taps- ménát (Jobba Gabi), Don sál jutalmazta a nagyszá- Rodrlgót (Ábrahám István) mú közönség. és Don Diegót (Földeák Sán-

Az emberi érzések között a dor) alakító tehetséges szln-s-.orelem vagy n bosszú az Játszókat emel jük ki, akik erfaebb? — teszi fel a kér- felfogásban megközelítették, dóst a.17. században élt Cor- Játékukkal hangsúlyoBták a neille, és d r á m á j a végén m ű mondanivalóját . A töb-

biek: Simon, Márta. Ssáss

Nyoles&áx személyes konyha — nyolcvan f é r ő h e l y e s é í lereni

Enyhíteni kell a diákmenzák zsúfoltságát Tizenkettőt kongat a Foga- talrrl&zó könyvecskét a telep segítség. Itt ugyanis a 80U

dainil templom órája. A vezetője. — A legtöbb diák személyre íözö konyhához környéken megjelennek az ebédelni j á r hozzánk, s így mindössze 20 darab asztal áll ételhordós emberek és az ak- az öt ét teremben pontosán rendelkezésre, s így egyszer-tatáskás. ebédelni igyekvő 41E8-en ebédelnek. A legna- re nyolcvanan ebédelhetnek, diákok. Sietnek, hiszen a reg- gyobb gondot az okozza, Sajnos, bővítésre itt. sincs geli utáfl m á r megéheztek, s hogy a hallgatók többnyire hely. Olyan elképzelések is ebben a korban még szinté egy időpontban jönnék ebé- vannak, hog.v jó lenne nic.;-farkas étvággyal fogyasztják detni. Az órarendtől függően oldani turnusokban az eí,< -a jóízű é te leke t A Bemmel- vagy 12 órakor, vágj- I, fél deltetést, például úgy, hogy a wels önkiszolgáló ét terem- 2-kor intéznek - rohamot* az bölcsészek 12—1 között ebé-ben már minden asztalnál ételekért . Ezt viszont a még delhetnének, a jogászok 1 - 2 -ülnek. Az ételek hiába van- oly jól felszerelt é t termek \a d e eddig ez az elképzc-nak a tányérokon ízlésesen sem bír ják . . ' előkészítve, a hallga lóknak Valamit tenni kellene. Ezt l e s . 1 5 a i : g , , u a ü 0 1 t -várni kell. Várni, várni, fa mondják az egyetemi hallgu-Újra v á r n i . . . Megvárni, tók, a telep vezetője, s min-amíg az asztalnál ülő nyolc- den ki. aki ismeri vagy akár van ember megebédel, s a „ „ . , , . várakozók is asztalhoz Jut- ^ s z e i 18 t a n u i a v o l t a z e m ' nak. 1 < t e t t csúcsforgalomnak. De A kialakult helyzeten mincl

— Nemcsak a Semmelweis vajon mi t? A telepvezető előbb segíteni kell. Jó lenne, menza ja túlzsúfolt — tájé- szerint a Semmelweis Ette- ha ezen gondolkodnának az koztat bennünket Budi Lász- r e m n é l kellene a legnagyobb illetékesek is.

Az erűfeszítések ellenére tehát csörömpölnek az edé-nyek, zúgolódnak a diákok, idegeskednek a felszolgálók.

Ióné. ar. Alföldi üzemé le l mezésl Vállalat 5. számú te-lepének vezetője, — Sajnos mind uz öt é t te rmünk túl ter-helt már . A múl t évben pe-dig csaknem mindegyiket korszerűsítettük, ahol lehe-tett bővítettünk, a diákok száma azonban a műi t év-ben megjelent ú j ösztöndíj-rendszer kapcsain több, mint ezerrel növekedett .

Megt/szte/ő meghívás Móré Ottllia bócei színházi élményeiről

Mérő Ottílio, a Szegedi eg j premier, n lazasagnak a Nemzeti Színház operuegyüt- legkisebb nyomát sem te-tősének tagja nemrég tér t ha- pusztultam. Az ls meglepett ,

—• Jelenleg — még klmon- m Bécsből, hegy nagyon komoly képzett-dani is sok — az egyetemig- ~ Bartók ós Kodály dala- segü operaénekesek énekel-taknnk nyolc fa fél ezer adag i é n e k e l t e m az osztrák ra- tek ebben az operettben, reggelit, ebédet, vacsorát Ité- í dióban — mondja . — A tel- — Legnagyobb színházi él-szítünk és szolgaiunk ki — szabadulás óta én voltam uz menyem azonban a Hoff-lapoaso fel az adatokat tar-

Siker a dzsessz-klub első hangversenyén

első magyar énekesnő, aki t maiin mesél előadása volt. a bécsi rádió vendégszerep- Az operát, teljesen újszerű lésre meghívott. A megtisz- felfogásban mutat ták be. Az telő felkérésnek igyekeztem az alapgondolat vmiult végig minden tekintetben jól meg- az előadáson, hogy a főszc-íelelnl. Vaszy Viktor, a szín- replö Hoffmann ma jdnem uz ház Igazgatója és Imrich Go- őrületig eljutott . Nem realls-din, az énekmesterem, a po- ta játékot lát tunk tehát, ha-zsonyi zeneművészeti főis- nem fantaszt ikus víziót, kola docense segített a mú- amelyben nagy súllyal sze-

Vasárnap délelőtt a Sza- a gitár elektromos erűHÍtő- j sor összeállításában és a fel- repeltck félelmetesen gro-badsag Filmszínházban MÚ- je. Ettől e l tekintve a tőlük ) készülésben. teszk elemek. Ezt az Irreális folt nézőtér élótt tartották megszokott jó te l jesí tményt i — A felvételre több próba világot éreztette az opera el-meg a Móra Ferenc Műve- nyúj to t ták , mind darabok jután kerü l t sor és meglepő- ső jelenete és ez a fogalma-lődési Otthon és a városi választásában. mind elő- en könnyen zajlott le. Nem zás következetesen végig meg KISZ-bizottság i f júsági adásban. A Zágotn quíntett , ! kellett Ismételnem. A felvé- ls niaordi. véleményem sze-dzsessz k lub jának elsó nyíl- a Major trió és a Swing j felvezetőnek és asszisztensé- r int jobban kifejezve a da -vános hangversenyét. Az ér- combo méltó vetélytársa j nek annyira tetszettek Ko- rab. a mondanivaló lénye-deklödők nagy U.bbsége vál t a D + C - n e k és a pécsi ! dály dalai. ' hogy ott. mind- gét, mint a hagyományos egyetemista és főiskolás zenekarnak. ' járt , helyben megtanul ták megoldások szerinti előadás, v o l t A budapesti vendégzenc- őket. a szövegüket le kellett — Különlegesebb éneke-

Az a feltételezés, hogy k a r nem nyúj to t ta a várt j fordítanom. Bartók dalait si tel jesí tményt nem hallót-színvonalas hangversenyt teljesítóiényi. Inkább ruti- azonban egy kissé idegenül tam. A produkció mégis hal lhatunk, beigazolódott. A nos, semmint lelkes pro- j fogadták. Mint elmondották, nagy élmény volt. A külön zenekarok — különösen a dukclót hal lot tunk tőlük. la szerző merész disszonanciái, leges rendezői értelmezésen pérélek fa a szegediek — Egészében véve azonban újszerű kifejezési eszközei felül elsősorban a rendkívül jó te l jes í tményt nyúj tot tak, a pesti zenekar gyengébb miatt . fe j le t t színpadtechnikai esz-

mindjár t felel is probléma- É v a < o d r y Károly, fa Káko-jarü. A bosszúvágy nem ta r - nyi György mint ügyesen tozik az erénj 'ek közé, el- tóozgó szereplők mutatkoz-lenszenvessé teszi az embert , ták be a közönségnek, még altkor is, ha a f iatal

A m á r - m á r megszokott szereplése el lenére is kelle-tünettöl eltérően valódi, ha- mes fa hasznos vasárnapi misítat lan ' dzsessz-zenét él- szórakozásban volt részünk, vezbettünk. Osztatlan sikert Bebizonyosodott, hogy a ara tot t a vendégszereplő dzsessz, nagy érdeklődésre pécsi dzsessz-kvintett, mely- tarthat számot. Helyes vol-

, | nek já tékán érződött az ösz- na, ha a mostani — inkább A modern, díszlet nélküli, j s z , : s 2 D koi r t ág és az átélés A nyugati számokból összoál-

lnny, Xiména apját elleiife- csupán körfüggönnyel ellá- i zenekar mértéktartóan adta lított műsor után — a leg-lc, illetve szerelmese. Dón t»tt színpad, a jelmezek, s a oiő jól hangszerelt számait, közelebbi hangversenyen Rodrigo ölte meg. A s z e r . nagy rutinra valló rendezői : ^ ^ ^ ^ ^ f f l S S S S j ' S g S * dzsesszt lem legj'ozhetetlén. De Rod- fogasok mind hozzásegítettek k e i l emeüe i r múszkai hiba ku l tú rá j áva l is, rigó nemcsak lelketlen em- az előadás sikeréhez. 'zavarta meg, mert elromlott K. A.

— A felvétett március ele- közök alkalmazása miatt . A jén sugározza először a bé- nyíltszíni változások szinte esi rádió, azután pedig — varázslatosan zökkenőmen-szerzűdésünk szerint — is- tesek voltak. mét l faként még néhányszor. — Bé*sb«?n a srinhá~4»fa'ek

— Néhánv rendkívül iz- em-éhként n + . ' o n d - ' " á k . gelmas. érdekes sztóházl elő- F-ry kö-eoes heti-re szótő le-adást is lá t tam Bécsben. A gvért 175 schillinget f lzet-Vólksoper-ben a Szf imbut tem. S ha nem is ajnáloVn rózsáját néztem meg. Leg- a pénzt értük, de nálunk, azt jobban a Színészek fegyel- hiszem legalább 10 színházi mezeusége tetszett ezen az előadást lá tha t tam volna előadáson. Az 54. előadást ennyiért . lá t tam, de olyan völt, min t 0 . L.

Kedd, 1964. március 3. DÉL-MAGYhRQRSZAG 5