Upload
lukzoltan
View
21
Download
0
Embed Size (px)
DESCRIPTION
Harmadik tipusu igazsagok
Citation preview
me f i f l i t z í Géza
H W « TÍPUSÚ I G f l Z S Í O O K
J
Kozmikus fi lozófiatörténet
Kornétás Kiadó
© Mermező Géza, Kornétás Kiadó 2000
Illusztrációk: Mermező Géza, Török József
ISBN: 963 7843 92 2
Kornétás Kiadó
A kiadásért felel:Pusztay Sándor ügyvezető igazgató
Műszaki szerkesztő:Kiss Zsuzsanna
Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. - 200863
Felelős vezető':Pogány Zoltán igazgató
Tartalom
Előszó .............................................7A filozófia útjai ...............................11
Mitikus magyarázatok................... 18Vallásos magyarázatok.................. 20Filozófiai magyarázatok................. 22
Ókori filozófia .................................25A középkor és az újkor
filozófiája .................................... 51A tudomány korának
filozófiája .................................... 93Napjaink filozófiája ....................... 112A filozófia mezsgyéjén ....................123A jövő filozófiája............................ 133
A kozmikus filozófia ....................137Hit vagy tudás?........................... 141
Utószó .........................................145Szó- és
fogalommagyarázat .....................149Felhasznált irodalom .....................163A közölt idézetek
fordítói ...................................... 167
Előszó
A filozófia, a sci-fi és a jövő- vagy para- kutatás - amennyiben megfelelő szinten művelik - egy hangsúlyos ponton kapcsolódnak egymáshoz, és ez a pont az alapvető célkitűzésük. Bár sokszor éppen művelőik tiltakoznak a legjobban e testvéri kötelék ellen, nem lehet nem észrevenni, hogy mindhárom témakör vezető képviselői gondolkodásukat és alkotásukat az emberiség örök és alapvető kérdései megválaszolásának szentelik. Ezek azok a kérdések, amelyeket a létfenntartás problémáin túllépő, az őskorából kitekintő Emberiség tett föl magának először, és azóta változatlan formában és tartalommal teszik próbára az emberi faj legkiválóbb elméit. Az egymást feltételező kérdések a következők:
Hogyan és mi vagy ki által jött létre a világegyetem és az emberiség?
Mi létünk célja és értelme?Milyen sorsot tartogat a jövő?
7
A különböző korok gondolkodói legjobb tudásuk szerint megválaszolták e kérdéseket, és nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy nem hangzottak már el az alapvetően helyes válaszok.
A filozófiának és a bölcseleti gondolkodásnak van egy hallatlan előnye a tudományos gondolkodással szemben, mégpedig az, hogy kevésbé „romlékony”. Amíg a fizikában vagy a ve- gyészetben 30-40 év - manapság már1-2 év - használhatatlanná, elavulttá teszi a legzseniálisabb felfedezést is, addig egy bölcseleti eszme évszázadok múltán is „állja a sarat”, nem sokat veszít igazságtartalmából. (Hogy egy közismert példát hozzak, vegyük Einstein relativitás-elméletét. Vajon há- nyan tudják, hogy néhány évvel a publikálása után jó része már nem bizonyult helytállónak? A köztudatban ma is mint hibátlan és tökéletes felfedezést tartják nyilván. És itt jön az érdekesség! Miért tud ez a tévedés már hatvan éve fennmaradni? Véleményem szerint azért, mert általános, filozófiai érvényű tartalmakat is hordoz, és így, a bölcseletbe beépülve élheti a halhatatlan igazságok fényévekkel mérhető sorsát.)
8
Ezzel a gondolattal elérkeztünk a lényeghez, a kozmikus filozófiatörténethez. Mit takar ez az új fogalom? ítéletem szerint a sci-fi (a továbbiakban: SF) és a Földönkívüli Intelligencia (a továbbiakban: FKI) kutatásával foglalkozó irodalom, valamint a paratu- dományok és a jövőkutatás legjobb teljesítményei alapján kinőtt a gyermekcipőből, és megérett rá, hogy helyet foglaljon a szellemtudományok virtuális csarnokában. Ennek adhat ideológiai támogatást, és - ahol szükséges - bizonyítékokat is egy új szempontból levezetett bölcselettörténeti áttekintés. Tanulmányommal azt a feltételezést kívánom bizonyítani, hogy az emberiség története legmagasabb szintű intellektuális teljesítményeinek szférájában mindig is jelen volt a Földönkívüli Intelligencia és a velük való kapcsolat teoretikus megközelítése. A bizonyításon túl ez a szemlélet alkalmas lehet az ember univerzumra vonatkozó elgondolásainak egy emberiségen kívüli nézőpont(!) számára való megjelenítésére.
9
Ismeretlen filozófus
10
A filozófia útjai
Sokan úgy vélik, hogy amióta filozófiai igényű elgondolásokat fogalmaznak meg az emberek az univerzum szerkezetére vonatkozóan, azóta egyfajta harc is dúl két gyűjtő eszmerendszer között. Ahhoz, hogy megérthessük és a helyes irányba dönthessük el a kérdést, vissza kell nyúlnunk a filozófiai gondolkodást megelőző korokba, a vallási gondolkodás korszakába.
Feltételezhető, hogy a különböző vallások ugyanúgy egy közös ősvallásból, az emberi psziché kialakulásakor keletkezett mitikus alapélményből származnak, mint ahogy az ember fizikai megjelenését egy genetikus alappontra vezetik vissza. A lélek kialakulásának ebben a feltételezett kezdeti állapotában már valószínűleg elvált az azóta is észlelhető két alaptípus. Ezeket a különböző pszichológiai iskolák különböző módon nevezik el, de lényegében arról van szó, hogy valaki
11
alapvetően extravertált (kifelé forduló, szociábilis, önzetlen vagy tudatosan csoportérdekelt), vagy alapvetően int- rovertált (befelé forduló, aszociális, önző vagy tudatosan egyénérdekelt).
Ezt a két típust fundamentális létérdekeik alakították ki. A gyengébb és helyhez kötött egyedek (pl. a nők többsége) az egységben, az összefogásban és a stabilitásban voltak érdekeltek, míg az erősebb és kötetlen egyedek (pl. a férfiak többsége) az egyéni létben, a harcban és a változásban. Az emberi faj mitikus alapélménye (a felettük álló ismeretlen hatalom érzékelése) feldolgozásának korszakában ez a két lélektani kategória már típusjegyeinek megfelelően reagált, és ezt a felettes hatalmat egy részük egylényegűnek és egységben megnyilvánulónak akarta látni, más részük megosztottnak és harcban megnyilvánulónak. Az előbbiekből lettek a monista világfelfogás hívei, az utóbbiakból a dualisták. A hivatalos álláspont szerint a sokistenhittől az egyistenhitig egyenesívű fejlődés vezet, ám a lélektani evolúció és egyéb közvetett bizonyítékok, véleményem szerint, megengedik ennek a párhuzamos fejlődésnek a feltételezését is.
12
EMBEREK
CSELEK VES
GONDOLAT
DUALIZMUS
í
OJ
@ oMONIZMUS
A létmagyarázatok az alapvető lélektani kategóriáknak megfelelően alakultak
és alakulnak ma is
És itt jutunk vissza eredeti kérdésünkhöz. Mikor a vallásos gondolkodás mellett megjelent a bölcseleti gondolkodás (kb. Kr. e. II. évezred), a kérdések új megközelítése nem változtatott a lélektani alapállás beidegződésein, és a filozófia ugyanúgy két irányba fejlődött: az egylényegű és a dualista szerkezeti irányba.
Tehát a materializmus-idealizmus szembeállítás válójában nem két ellentétes filozófiai rendszer harca, hanem ugyanannak a típusú létmagyarázatnak a dualista megközelítésére tett kísérlet A valódi dualista rendszerekkel
13
(kínai taoizmus, iráni zoroasztrizmus, görög ősdialektika) az eredeti idealista tanok a valódi egylényegűség elvét helyezték szembe, és a jóval később és csak rendszertelenül fel-feltámadó materializmus kapcsán kelnek életre dualista beállításra vonatkozó érdekek. Valójában ez a kettősség nem létezik. Az anyag és a szellem eddig csak hipotetikusan, de lassan már bizonyítottan is ugyanattól az eredőtől származtatható. Az erről való meggyőződésünkhöz a négydimenziós rendszer falai mögé kell pillantanunk.
A materializmus és az idealizmus szembeállítása álprobléma
I
14
Ha ezt az álláspontot el tudjuk fogadni, máris egy problémával kevesebb terheli az amúgy is bonyolult téma megértését.
Ha szeretnénk magunkat kiismerni a filozófiai gondolatok erdejében, valamilyen felosztásra, megkülönböztetésre, megbízható kategóriarendszerre van szükségünk. Mint az előbb tapasztalhattuk, az eddigi kategóriák megtévesztőek lehetnek. A bölcselők által használt címkék (egzisztencializmus, hylozoizmus, skolasztika, tradi- cionalizmus, ontologizmus, panpszic- hizmus, fenomenológia, stukturaliz- mus és így tovább a végtelenségig), bár igazak, de túlságosan szerteágazók, folyvást szaporodnak és nem rendezhetők egyértelműen alapkategóriákba.
A dualista-monista felosztás - vagyis, hogy a világ és működése eredendően egylényegű, vagy pedig két ellentétes hatású erőnek a harca - már lényegre törőbb, de még mindig nem optimális.
Javaslom, hogy amíg jobbat nem találnak, használják a cirkulációs és lineáris megkülönböztetést, melyek a legalapvetőbb pontjaikon vizsgálják az elméleteket. Minden olyan elgondolás, mely szerint a Világegyetem és anya
15
gának változásai körforgásban nyilvánulnak meg, tehát bármilyen szerveződés, új konstrukció vagy életforma jön is létre, az előbb-utóbb visszatér kiindulási pontjára, vagyis lenullázódik és kezdődik minden elölről: cirkulációsnak mondható. Ilyen a filozófiai és természettudományi elméletek többsége. Eredője a természet primér megfigyelése, az élet és halál öröknek tetsző libikókájának a szubjektum identitását legelőször megrendítő élménye lehetett. Pszichologikusan szemlélve az ösztön átszivárgásának tekinthetjük a tudati szférába. Ez a hitvallás „Nincs új a Nap alatt” formában vált szállóigévé.
Azon elméletek, melyek a változásokban az egymásra épülő fejlődés, a mennyiségi összeadódás és minőségi haladás, továbbá egy tisztán kirajzolódó cél törvényszerűségét vélik felfedezni: lineárisnak mondhatók. Ezek az elgondolások alkotják a kisebbséget, és mint ilyenek, támadásoknak is sűrűbben vannak kitéve. Alapjuk inkább a transzcendentális élményekben található. Egy több tízezred generációs intellektus számára elfogadhatatlan a cél nélküli körforgás, az elért eredményeknek a semmiben való érték-nivellálódása. Pszichológiai meg
16
felelője az ego viszonya a szuper- egóhoz.
E két elmélet ellentétének kiegyenlítésére szánt spirális fejlődési elméletek, melyeknek lényege, hogy a részfolyamatok visszatérését egy magasabb szintről való újrakezdés követi, nem oldották fel az ellentmondást, hiszen lényegükben lineárisnak tekinthetők.
Anélkül, hogy kritikai megállapításokat tennék, vagy részletesebb ismertetésbe fognék, mely nem célja e könyvnek, jelezném, hogy a kozmikus filozófiai elgondolásoknak kizárólag a lineáris elméletek felelnek meg.
FILOZÓFIAI RENDSZEREK
OOOO-CIRKULÁRIS
LINEARIS
DUALISTA MONISTA
A filozófiai rendszerek ésszerűbb felosztása
17
M itikus m agyarázatok
A mítoszteremtés az emberi értelem és tudat kialakulásának első fázisára jellemző módszer. Ebben az állapotban az absztrakciós és spekulatív képességekkel már rendelkező, de a fizikai valóság megismerésében még kezdeti szinten leledző emberi elme a környezetében megjelenő valóságról szóló tapasztalatait a rendelkezésére álló szegényes eszközrendszer segítségével értelmezi, az ennek megfelelő törvény- szerű torzítások és félremagyarázások létrejöttével.
Ez a korszak két nagyon fontos tanulságot és bizonyítékot hordoz. Az első az, hogy az egymástól függetlenül és különböző földi időszakokban kifejlődő mitikus világmagyarázatok alapvető azonosságokat mutatnak. Az afrikai, indiai, távol-keleti, görög, germán vagy indián mitológia ugyanazt az alapmotívumot variálja. Nevezetesen: az emberi nem származását egy Földön kívüli létezőtől eredezteti (esetleg egy földi anyag és az anyagon kívül álló szellemi erő kombinációjaként), és ezt a Földön kívüli létezőt (illetve az anyagon kívül álló szellemi erőt) mint felette álló hatalmat és törvényalkotót jelöli meg.
18
A második pedig az, hogy ezek a torzítások és félremagyarázások végtelenül fontosak a számunkra, mert e lelki folyamatok mechanizmusát megismerve vissza tudunk következtetni a torzított végeredményből a valóságos élményre, és reprodukálni tudjuk az emberiség kollektív tudatalattijába kódolt információkat az emberiség kezdetéről, eredetéről és a világegyetem más létezési formáihoz fűződő esetleges kapcsolatáról.
Feltételezésem szerint, és a kozmikus filozófia egyre nagyobb számban gyűlő bizonyíték erejű érvei szerint az univerzumban több, a mienknél fejlettebb létezési forma található, melyek bizonyos
A valóságos jelenségek félremagyarázása (ösztön/mítosz állapot)
19
időszakokban kapcsolatot létesítenek a nem kizárhatóan közreműködésükkel keletkezett Jöldi bioszférával.
A mitikus magyarázatok Freud klasszikus pszichéfelosztásának (ösztön-én, felettes-én, én) kategóriarendszerében az ösztön-én-működéseknek feleltethető meg. (Tehát az emberiség kollektív tudatában a mitikus magyarázatok ugyanazt a helyet foglalják el, mint a személyes én esetében az ösz- tön-én-tevékenységek.)
Vallásos m agyarázatok
A kozmikus filozófia álláspontja, ha nem is egyeztethető össze a különböző vallások dogma szerinti tételeivel, semmiképpen nem szándékozik azok ellenében fellépni. A vallásos gondolkodásnak kezdettől fogva megvolt és a mai napig meg is van az a pótolhatatlanul fontos szerepe és feladata, hogy erkölcsi útmutatást és lelki támogatást nyújtson az emberiség mentális bizonytalanságban szenvedő többsége számára.
A vallások sajnálatos szereptévesztése akkor kezdődik, amikor totális hatalmi pozícióba igyekeznek emelni magukat, és az emberi élet fizikai, in-
20
A valóságos jelenségek külső vezérlő erőktől váló származtatása (felettes-én/vallási állapot)
tellektuális és spirituális teljességének kormányzására törekszenek. Mindnyájunknak fel kell fedeznünk, hogy a kozmosz alárendelő struktúrájában túlélésünk és szintézisünk egyetlen lehetősége, ha kognitív tevékenységünket kitágítva és az ösztön- és egyéb prekognitív funkcióink rovására megnövelve működtetjük.
A vallásos világmagyarázatok a mítoszokra épülve azok vezérlő funkcióit emelik ki és abszolutizálják. A külső erő és hatalom által programozott embernek éppen a legfontosabb és a „legemberibb” tulajdonságát sorvasztják el: az alkotóképességét. Bármilyen
21
nagyvonalúan fogalmazódjon is meg, a távolságtartó és agnosztikus istenképek az ember kozmikus fejlődését gátolják.
A vallásos magyarázatok a felettesén működésének feleltethetők meg.
Filozófiai m agyarázatok
A filozófiai gondolkodás kialakulása az emberi psziché fejlődésének egyik legfontosabb állomása. Megjelenése azt az állapotot dokumentálja, amikor az evolúciós őseinktől eredő ösztön- funkciók és a kozmikus származásunkból következő felettes-én-funkci- ók megfelelő szintre hozzák és működtetik az előbbi két összetevő szintézisét, a „személyes én”-t, vagy latinul elhíresült nevén: az egót.
Az öntudatra és cselekvő akaratra ébredt ego az ösztönök és a felettes-én kormányzásától független önkifejezésre törekszik, aminek leglátványosabb eredménye a filozófiai gondolkodás megjelenése. Az ember tudati működésének ezen fokán az isteni privilégiumnak tartott teremtésaktusnak megfelelő önálló alkotás erős motivációja találkozik a valóság összefüggéseit feldolgozni képes logikával mint in-
22
lellektuális eszközzel, aminek eredménye a világegyetem teljes megértésének végső pontyáig spontán fejlődést produkáló interaktív szellemi tevékenység.
Ezért az emberi történelem egyenlő a filozófia és társtudományainak fejlődési történetével, mégpedig alárendeltségi, ok-okozati viszony formájában, ahol a filozófiai gondolkodás kreatív, alkotó formája határozza meg a történések irányát. Ez koronként változó módon, hol a tudati, hol a tudatalatti szférában lelhető fel.
A filozófiai világmagyarázatok a személyes-én működésének feleltethetők meg.
A valóságos jelenségek helyes magyarázata (én/tudati állapot)
23
A különböző tudományágak mind a filozófiából fejlődtek ki, és az emberi kollektívumnak ugyanazon pszichés jellemzőit mutatják.
A természettudomány képes feltárni az univerzum működésének mechanikai szabályait, de önmagában nem képes komplex magyarázatot adni annak teljes mibenlétére. Ehhez a magyarázathoz szükség van a többi tudomány, sőt a vallásos és a mitikus gondolkodás egyes elemeire is. Ilyen ösz- szefüggésekben egyedül a filozófia képes működni, ezért feltételezhető, hogy a régóta várt végső megoldást is a paratudományos törekvések hullámain újra feltámadó filozófiai gondolkodás fogja adni.
Ó kori filozófia
India bölcseletét tartják a transzcendens gondolkodás és a metafizika bölcsőjének, valamint az agnosztikus felfogás (a megismerés lehetetlensége) eredőpontjának. Ezzel mi is egyetérthetünk, bár bizonyítható a kölcsönhatás a korabeli indiai, kínai és görög idealisták között (Buddha, Lao-ce és Pythagórasz kortársak voltak!). Számunkra a lényeg az alapkoncepcióban van: az indiai bölcselet háromezer évvel ezelőtt megelevenítette a világegyetemet, és megfogalmazta a Földönkívüli Intelligencia alapegységét, az abszolútumot (az univerzum szellemiségének a koncentrátumát) és a dinamikus viszonyt (lélekvándorlás), ami az immateriális és materiális, a földi és földön kívüli világ között folyik. E gondolatrendszer lényegét a szellemi mozgások képezik, mert az indiai felfogás a fizikai létet és az azt megismerni törekvő tudományt egyáltalá-
25
Az Abszolútum az univerzum szellemiségének a koncentrátuma
bán nem tartotta fontosnak. Mivel a szellem tulajdonságaihoz tartozik, nézetük szerint, a materializáció és a végtelen tér fölötti uralom is, az FKI- val való kapcsolat és a földi létformáktól eltérő megnyilvánulások már ebben az időben sem számítottak elutasítandó és különös jelenségeknek.
A kínai bölcseleti hagyományok is nagyjából ezt az időszakot ölelik fel, és hasonló következtetésekre jutottak, de a hangsúly itt nem a dolgok közti különbségeken, hanem a szükségszerű egységen van. A földi és a Földön kívüli lét két véglet, amelyek csak együtt tudják alkotni a működő világ
26
egyetemet. Ez a mellérendelő viszony sok szempontból fejlettebbnek tűnik, inint a buddhista-keresztény alárendelő konstrukció, és jobban megfelel mind a természet törvényeinek, mind az univerzális létben (a világegyetemben) gondolkodó kollektív emberiségnek. A jin és jang ugyanúgy jelent kvantumfizikai fázisperiódusokat, mint „fönt”-öt és „lent”-et, hím-jelle- gűt és nő-jellegűt, szellemit és fizikait, földit és Földön kívülit. Értelmezése minden nehézség nélkül kitágítható abba az irányba, hogy az FKI nem lehetséges, hanem szükséges velejárója a földi életnek.
I *t • *
I , ' 1* # • » * ” '
Az Univerzális Lét alapkategóriái mellérendelő viszonyban vannak
27
Az antik görög filozófusok korát minden gondolkodó ember erős nosztalgiával szemléli. A világtörténelemben eddig a leghosszabban tartó korlátlan szólás- és gondolatszabadságnak a talaján gazdag és eleven szellemi élet bontakozott ki. A bölcselet és a tudomány éppúgy közügy volt, mint a gabona ára. Ha mondanivalója akadt, a legegyszerűbb mesterember is bekapcsolódhatott a világ szerkezetéről vagy az emberi lélek természetéről szóló vitába, és ez a gyakorlat erősítette és magasba emelte a gondolkodás művészetét. Miután ez megszűnt, jött
A gondolatszabadság nyitotta a legtágabbra a filozófia lehetőségeit
28
a tudományos és politikai klikkek 1 öbb ezer éves uralma...
Thalész (Kr. e. 624-546) hylozoiz- musával érdemelheti ki érdeklődésünket. Az anyagot is élőnek tekintő felfogás látszólagos primitivizmusa ellenére jelentős gondolati távlatokat takar. Az, hogy a világegyetem bármely pontja élő, és e létben való rokonságunk révén szabadon kommunikálhatunk vele, nagyon is ízlésünk szerinti gondolat. A hylozoizmus felszínes alkalmazóit a szintén felszínes bírálók azóta is többször letorkolták, de a részecskefizika mostanság készül szembesülni olyan konklúziókkal, amelyek megváltoztathatják az élő és élettelen anyagról alkotott véleményünket.
Anaximandrosz (Kr. e. 610-546) és Anaximenész (Kr. e. 585-528) folyamatos körforgásokban látta az élet lényegét. És ezt nem valami elvont, érzékeken túli működésnek gondolták, hanem nagyon is materiális valónak. Az égitestek és az emberek születése, halála és újraszületése ugyanannak a kozmikus körutazásnak a része, a földi élet és a Földön kívüli élet természetes egységére utal. Anaximenész mindezt tetézte azzal az SF-ekben is megjelenő elmélettel, hogy a világ- egyetem szerkezete hasonlatos lehet
29
A világegyetem bármely pontya élő
30
az emberi organizmushoz, amiből az a már többször levont következtetés származhat, hogy a kozmikus utazásoknál olcsóbb, eredményesebb és ugyanoda vezető lehet a mikrokozmosz beutazása.
Pythagórasz (Kr. e. 500 k.) és tanítványai, a pythagoreusok a kozmikus kibernetika megalkotói és a mai napig követő nélküli gyakorlói voltak. Leválasztották az anyagról a mennyiséget és önálló lényeget és létformáló erőt tulajdonítottak neki - vagyis a kozmikus rend irányítóit a számokban vélték felfedezni. Ennek az elméletnek a hétköznapokra alkalmazott változata lett a számmisztika, de a valós cél az univerzum feletti hatalom megszerzése és az időutazásoknál is magasabb rendű állapot: az időtlenségben való utazás elsajátítása volt. Ezzel tulajdonképpen messzebb mentek a meta-
«MU
w
Leválasztották az anyagról a mennyiséget
31
fizikai felismerésekben, mint bármelyik gondolkodó a későbbiekben. így ők is a XXI. század „bedolgozóinak” látszanak, bár úgy tűnik, hogy a ki- bertérutazók nem látják szükségét az öreg varázslóról megemlékezni.
Herakleitosz (Kr. e. 500 k.) nevét a legízesebb csontként szájba kapva szoktak diadalköröket futni a materialisták. A baj csak az, hogy a Herakleitosz által feltételezett mozgás és változás mint a világ lényege nem ok, hanem okozat. És mielőtt megsemmisítő kritikák érnének, jelzem, hogy a tűz mint őselv és irányító erő szintén következmény. Herakleitosz valószínűleg egy taoista epi- gon volt, aki éppen a tan transzcendentális lényegét nem értette meg. Mindezt, a látszólag nem ideillő bekezdést mint a bölcseleti gondolkodásban szokásos tévútra jutás modelljét iktattam be.
De engesztelésül álljon itt egy idézet, amely valóban arra utal, hogy ő is részese lehetett a létezés mögötti titkok ezoterikus tudásának: ,JKz emberekre az vár haláluk után, amit nem sejtenek s nem is vélnek. ” A világ és a létezés lényege tehát alapvetően más, mint amit kezdetleges logikánkkal próbálunk papírízű törvényekbe foglalni.
32
Parmenidész (Kr. e. 500 k.) és tanítványa, eleai Zénón (Kr. e. 460 k.) egy végtelenül fontos dologra jöttek rá, de a fizika és a csillagászat akkori szintje nem tette lehetővé a feltárt ismeretektől való olyan mérvű elszakadást, hogy felismerésüket következetesen végigvihessék, így azután zsákutcába jutottak. Parmenidész szerint a lét és a gondolkodás azonos, mégpedig egy a teret egységesen és oszthatatlanul betöltő gömb formájában, amely mentes minden mozgással és változással járó megnyilvánulástól. Zénón, továbbfűzve a gondolatot, híres apóriáiban rámutatott a tér, az idő és a mozgás le-
A Lét és gondolkodás egy, a teret betöltő gömb egysége
he tétlenségére. Ezekkel a később formailag megcáfolt állításokkal a két filozófus a lét metafizikai mélységeit felismerve azt szándékozott kifejezni, hogy ellentmondás van a létezés rendkívül összetett tulajdonságokat mutató volta és az ezeket négy dimenzióba bezárni igyekvő emberi okoskodás között. Bár nem tudták elméleteiket végigvinni, nyugodtan tekinthetjük őket a négy dimenzión túli gondolkodás előfutárainak.
Demokritosz (Kr. e. 460-370) atomelméletével az univerzum szerkezetének alapvetéseiben örök érvényű magyarázatát adja. Következtetései során eljut a végtelen számú világ létezéséhez, amellyel egyértelműen kimondja az akkoriban nem túl nagy meglepetést kiváltó gondolatot, hogy a Földön kívüli élet és a Földönkívüli Intelligencia számtalan variációja lehetséges.
Az eddigieket bizonyító tétel Szimp- likiosz írásaiból maradt ránk, mely szerint Demokritosz és mestere, Leu- kipposz úgy vélekedett, hogy „a határtalan űrben határtalan számú atomokból határtalan számú világok tevődnek össze”. Ezzel amúgy az erősen vitatható, de a tudatunkban baljósan megrögzült „végtelenség”-fogalom illúzióját is ránk hagyományozták.
34
Üdítő oázis a tudás e sivatagában (értsd: nagy kiterjedésű valójában!) Gorgiász (Kr. e. 483-375) „nem tudása”. Totális nihilizmusának („semmi nem létezik, ha létezne, sem lenne megismerhető, ha megismerhető lenne, sem lenne közölhető”) egy momentumát ajánlanám figyelmükbe: a vég- t elenről szóló tanítást. E szerint a vég- lelen nem létezhet önmagában, sem másban, tehát sehol sincs. Őszintén támogatom a nézetet, mert a végtelen fogalmát szerintem is a lusta fizikusok és filozófusok találták ki, hogy egy |ó csomó problémát lerázhassanak magukról. A végtelen fogalma a legügyesebb intellektuális trükk a kerék feltalálása óta. Vizsgálata nem e könyvnek a tárgya, de annyi elmondható róla előzetesként, hogy az értelmezése körüli problémák szintén a négy dimenzióba szorított lét önellentmondásaiból fakadnak, és mint ilyen, összefügg a Földönkíuüli Intelligencia kutatásával
Platón (Kr. e. 427-348) elméleteivel nagyon óvatosan kell bánni. Viszonylagos ismertsége és gondolatainak „közszájon forgása” a félreértések halmozódásának lehetőségét hordozza. Már az általános iskolában is tudni vélik az ideatan lényegét, és valami
35
nagyon elvont, tárgyiasulatlan álomképpel azonosítják. Valójában Platón a legszigorúbban a valóság megismerésének igényével dolgozott, és ha hajlandóak vagyunk szembenézni azzal a paradoxonnal, hogy az idealizmus állításait rendre a materialista kutatások igazolják, talán nyerhetünk is valamit az ügyön. Lássuk, miket állított Platón.
1. Elismerte az anyagi világ létezését. (Ehhez nincs mit hozzáfűzni.)
2. Az anyagi működéseket egy nem emberi származású, de azzal koegzisz- tens célszerű értelem hatja át. (Viták itt is csak az elnevezéseken folynak, az eszmei bürokratizmus megnyilvánulásaiként. Az eddig legelterjedtebb címkék: Dzsudzsu, Ősvalami, az Egy, Isten, a Természet, Fizikai Törvények, Transzcendens Valóság stb.)
3. Az igazi tudás az érzék feletti, változatlan lényegben található. (Ez csak annak a megállapítása, hogy az emberi érzékelés határai nem esnek egybe a valóság határaival. Ha ez ostoba idealizmus, akkor Leeuwenhoek is ostoba idealista volt, amikor megalkotta a mikroszkópot.)
4. Az ember kettős felépítésű - anyagi és nem anyagi - lény, és ez utóbbi része egylényegű az univerzum szá-
36
Az ember egylényegű az Univerzum meghatározó részével
inunkra ismeretlen, de meghatározó részével, aminek következtében bizonyos létfázisaiban azoknak a törvényeknek is engedelmeskedik. (Jelenlegi tudásunk szerint ez nem bizonyítható, viszont következik az előző három pontból. Ha elfogadjuk, hogy az értelem - amely tartalmaz előrelátást, hipotetikus képességet és elvont logikai érzéket is - több, mint a tudás, akkor van remény.)
A Szofista című párbeszédéből valók a következő idézetek: ,A lét tehát saját természetéből kifolyólag se nem nyugszik, se nem mozog.”
37
„...aminek bármilyen képessége is van akár arra, hogy hatást gyakoroljon bármi másra, akár, hogy a legkisebb hatást is elszenvedje ... valósággal létezik ... a lét nem egyéb, mint képesség.” Ezek a konklúziók a számunkra pillanatnyilag érzékelhető fizikai valóságon túli létezők bizonyítási kísérletének eredményei. A mindenkori korlátolt és dogmatikus gondolkodás és a féktelen fantáziálás közti kívánatos állapotot határozza meg. Értelme, hogy az áltálunk érzékelt dimenziókon túli létezés is létezés, és a tudatunkon keresztül gyakorolt hatás ennek a létezésnek a bizonyítéka.
A Szókratész szájába adott szavak a Föld ideájáról egy Földön kívüli kolónia leírása: „...az ott az igazi ég és az igazi fény és az igazi Föld ... élőlény pedig sok másféle is van rajta, és emberek is ...eszméletük és minden ilyesmi annyival magasabb rendű a mienknél, amennyivel ... az éteré a levegőnél...” (Phaidón, 109-111.)
Számomra Platón filozófiája példája az FKI megismerésére tett legkorrektebb és legintenzívebb kísérletnek.Arisztotelésznek (Kr. e. 384-322)
elsősorban a metafizika elnevezést köszönhetjük, hiszen az ő filozófiai rendszerére alkalmazták ezt először. Nagy
38
ságának forrása inkább a gondolkodás módszerének, a logikának a kifejlesztésében található meg, mint a világról alkotott új és érdekes megállapításokban. Számunkra egyébként laikus kozmológiájának az a része lehet érdekes, amelyben azt a konkrét meggyőződését írja le (Metaphysika XII. 8.), hogy a csillagok és a szférák világában az emberinél magasabb intelligenciájú szellemi lények élnek (amelyek semmiképpen nem azonosíthatók Isten fogalmával!), és a kozmosznak ezt az örökkévalóság törvényei közt mozgó részét ők kormányozzák. Tekintve Arisztotelész filozófiájának időben is jelentősen kiterjedő hatását és ismertségét, ismét erős bizonyítékát láthatjuk annak, hogy az emberiség kezdettől fogva nem furcsának és idegennek, hanem természetesnek és normálisnak tartotta a Földönkívüli Intelligencia létezését.
A sztoicizmus - alapítója Zénón (Kr. e. 334-262) - emberközpontúbb világ- szemléletre hangolódva már-már a Teremtő Őselv társává emeli az embert azzal, hogy a testi valósága mellé az ér- telmes erő (logos) és az értelmes létcsí- iák (logoi spermatikoi) befogadójának véli. Ez annyiból érdekes, hogy fejlődési távlatában és irányában korlátlan
lehetőségeket tulajdonít neki - tehát a kozmikus fejlődés lehetőségét is.
Másik érdekes elméletük, Herak- leitosz nyomán, a „világperiódusok” elmélete, mely szerint minden periódus egy teljes pusztulással járó világégéssel ér véget (a világanyag visszatér a Teremtő Őselvhez), majd egy új világ keletkezik. A két elgondolás összekapcsolása egybevág számos modern elmélettel, például az emberiség eredetét más bolygókon kereső verzióval. (Számos SF-alkotás és ufóeredet- elemzés járja körül ezt a témát!)
Epikurosz (Kr. e. 341-270) és hívei a bolygók közti térben élő, fénytestű, ember alakú(!U), de az emberiséggel nem törődő isteni lényekről beszélnek. Ez a megközelítés szintén közelebb áll a mai fogalmak szerinti Földön kívüli Létezőkhöz, mint egy babonás kor istenvallásos előképeihez. Párhuzamként ajánlom figyelmükbe az ufóészlelések alkalmával leírt „fénylények”-et.
Szó szerinti megfogalmazása akár egy XXV. századi űrflottaparancsnok beszámolója is lehetne: „végtelen számú világ van, s közülük némelyek hasonlóak ehhez a mi világunkhoz, mások nem hasonlóak...” ... hinnünkkell továbbá, hogy minden világban
40
vannak élőlények, növények és más dolgok..."
A szkeptikusok vagy „fontolgatók” Pyrrhon (Kr. e. 360-270) által alapított iskolája tagadja a természet ismert fényeiből levezethető Isten, tér, Idő és mozgás fogalmait. Itt most megint szembe kell helyezkednem a filozófiatörténet hagyományos álláspontjával, amely szerint a szkeptikusok ezen fogalmak létezését tagadták. ( ík csak a megismerés lehetetlenségéről beszéltek, ami messze nem ugyanaz, és ezáltal kapcsolódnak az eleai
A bolygóközi térben fény lények élhetnek
Zénón tanításaihoz, így a konklúzió is megegyezik: ha a négydimenziós világképünk ellentmondásba kerül bizonyos jelenségekkel, akkor a dimenziók lényege nem úgy igaz, ahogy hittük, vagy újabb dimenziók létezése feltételezhető.
Philon (Kr. e. 25-Kr. u. 50) intellektuálisan hellenisztikus kötődésű zsidó filozófus és az emberiség egyik nagy sorsfordulójának kulcsembere volt. Mindez, persze, csak utólag derült ki, és azóta sem mindenki számára. „Bűne” olyan mérvű, hogy minden - akár „hit”-re, akár „tudás”-ra alapozott - tábor legszívesebben törölné személyét a teremtésből, amit az elhallgatás technikájával igyekeznek is kivitelezni.
Mivel a leghatározottabban távol akarom tartani magam a valláskritika veszélyes vizeitől, tevékenységének bölcseleti elemeit ismertetném csak. Philon a zsidó vallás alapját képező ószövetségi eszmerendszert szimbolikusan és transzcendentális elvonatkoztatásokkal értelmezve igyekezett a görög idealista filozófia eszmerendszerének megfeleltetni, azzal a talán soha ki nem mondott végkövetkeztetéssel, hogy a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz. Ennek eredménye egy az univerzum szerkezetéről alkotott kép
42
A Szellem az Ige és az Anyag körforgása a teremtésben
lett, amelyben a Teremtő Szellem (nem négydimenziós téridőszerkezethez tartozó létező) létrehozza az Igét (Logos - amely minden dimenzióban életképes), ami megtestesül (anyaggá válik!), és közvetítő lesz a Teremtő Szellem és az emberiség között. A Logos tartalmazza a világ minden létezőjének eszmei szubsztanciáját, melyek az anyaggal való egyesülés során válnak valóra. Akadhat, aki felismerni véli ebben az elméletben a katolicizmus Szentháromság-tanát, vagy az SF-alkotók dimenzióváltós történeteit,
43
esetleg a modern kozmológia téridősz- erkezet-magyarázatait. Valószínűleg mindegyiküknek igaza van...
(A mai magyar gondolkodók közül Kisfaludy György szentel fokozott figyelmet ezen elmélet kozmikus vonatkozásainak.)
(Szent) Jusztinosz-t (Kr. u. 89-163) lefejezték a rómaiak, mint oly sok keresztény kortársát, és ettől életét visz- szamenőleg a vallás szolgálatában állónak ítélik, holott vérbeli filozófus volt. Végigbotladozta az összes fellelhető iskolát, meghallgatta az összes önjelölt bölcset a sztoikusoktól a platoniku- sokig, míg végül egy félhülye öreg koldus mellékesen odavetett szavaiból hámozta ki a világról szóló igazságot.
Odáig követi kora bölcseleti divatját, hogy átveszi a testet öltő Ige metafizikus szimbólumrendszerét, de kibővíti ezt a Logos spermaticos eszméjével, a kozmosz minden pontyán jelenlévő és mindenütt ható igazságcsíra dimenziókon átsuhanó létével. Ha ezt hétköznapi nyelvre visszafordítjuk, még fan- tasztikusabb eredményt kapunk: egy lényt, aki számtalan alakban, anyagi és nem anyagi valóban azt az egyedülállóan fontos feladatot látja el, hogy puszta megjelenésével biztosítja a kozmosz rendjét.
44
Figyelemre méltó momentummal bővíti ki a Krisztus-mondát. Azt állítja, hogy amikor Jézus alámerült a Jordán folyóban, annak vize felforrt, és lángba borult a felszíne. Az ilyen leírásokban az az elgondolkodtató, hogy egy hétköznapi eseményt összeköt egy olyan fizikai jelenséggel, amellyel rendes körülmények között nem találkozhatott, és semmilyen profetikus sablon vagy korabeli vallásgyakorlati elvárás nem kényszeríti rá. A fenti jelenség két esetben jöhet létre: ha nagyobb mennyiségű antianyag találkozik az anyaggal, vagy ha egy a földi légkört átszelő nagyobb tömegű tárgy csapódik a vízbe. A többit az Önök fantáziájára bízom.
„/az Istentől/ jött Fiút ... s a kíséretében levő angyalok seregét” - írja I. Apológiájában a kozmoszt lakó nagy számú emberfölötti lény jelenlétére és tiszteletére utalva.Arisztidész (Kr. u. kb. 100-150)
egyetlen techno-prófétikus elszólásával érdemelte ki itteni szereplését:... észrevettem, hogy ezt a világot ésmindazt, ami ebben van, egy másik világ ereje mozgatja...” Talányos megfogalmazás egy hívőtől. A párhuzamos világegyetem, a világanyaggal szembenálló antianyag, a három dimenzi
ós
Város a Föld atmoszféráján kiuűl
ón túli térdimenziók lehetősége mind huszadik századi eszmények - vagy mégsem?
Tertullianusz (Kr. u. 160-230) már az ókorban hozzájárult az ufómítosz kialakulásához azon véleményével, hogy a Föld atmoszféráján kívül egy nagy város épül, ahol emberek vagy az emberekhez hasonló lények élnek és dolgoznak. Noha ő Új-Jeruzsálemre és Krisztus égi királyságának alattvalóira gondolt, a sci-fik és a lassan megvalósuló tervek űrállomásaihoz való hasonlatossága elég feltűnő.
46
Origenész (Kr. u. 186-255) kibővített formában megismétli Philon elméletét, amely most már beágyazódik az új világvallást létrehozó kor szellemi vajúdásába. Itt még hangsúlyos elem a Teremtő Szellem létbőségéből eredő folyamatos emanáció, a lelkek (teremtmények) szünet nélküli kiáramlása, amely az egész univerzum benépesítésére utál. Az emanálódott lelki egységek érdekeltek a visszatérésben, amely egyszerre anyagi és nem anyagi feltételekhez kötött okozati jelenség. A folyamat fizikai megjelenítése a Földönkívüli Intelligencia kisugárzásáról, hatásáról és céljáról szól. Annyiban kapcsolódik korunk SF- és FKI- kutatásaihoz, hogy egy tipikus ener- gia-anyag-energia átalakulásról szól, amely kisugárzó jellegű (tehát nem egy pontra, pl. a Földre, koncentrálódik).
A gnosztikusok (Kr. u. II—III. sz.) az egyház által támadott bölcseleti rendszere a ma egyre nagyobb tért nyerő ezoterika (titkos tanok) révén kap új hangsúlyokat. Itt a gonosz erő keletkezésének és a világban való megjelenésének náluk központi helyet elfoglaló kérdését emelném ki. A dualisztikus világképek archetípusai (a kínai )in-jang, az iráni zoroasztrizmus jó és
47
rossz harca és a görög ősdialektiku- sok egymást űző elemei) ütköznek itt meg az egységes és oszthatatlan Egy elméletével. Ez utóbbi veszített, és az eredeti judaista-keresztény vallásbölcselet univerzum-szemlélete eltérítődött. A mindig és mindenhol megjelenő Ellenpólus, az elsősorban az anyaggal azonosított Gonosz itt már nem puszta kiegyenlítő és harmonizáló feladatot lát el, mint a kínai és iráni filozófiában, hanem a sors kétesélyes, kedvezőtlen kimenetelű lehetőségeit is valóságszámba véteti. (Később Kierkegaard, Schopenhauer és Nietzsche a döntés és az akarat abszolutizálásával kívánta ellensúlyozni a fentiek romboló hatását.) Az univerzum folyamatai, a tér és idő lineáris fizikája szenved minőségi változásokat, és a lét valóság-dimenziói való- színűség-dimenziókká szorzódnak fel az elmélet logikája szerint. Mai megje-
„Jang-fogyatkozás” - egyensúly helyett pusztulás?
lenési formája a Földönkívüli Intelli- (¡éneid pusztító erőként való felléptetése (az SF-irodalom nagyobb részét ez hatja át, de az ufóirodalomban is jelen van), valamint a fizikában és filozófiában az entrópia-elmélet és az információ- és káosz-elmélet megfelelő vonatkozásai.
Plotinosz (Kr. u. 205-270) és Proklosz (Kr. u. 412-485) az új platonizmus vezető képviselőiként talán utolsó bástyái a kozmoszt betöltő vi- láglélek elméletének. E korban az emberek és a filozófusok még hajlamosak voltak a globális gondolkodásra, ami saját magukat és a földi létet a kozmikus lét részeként értelmezte, és nem mint kizárólagos egyediséget. A kereszténység előretörésével alakul át ez a szemlélet ego-, ember- és földcentrikussá, amiben a teremtés egyedüli célja az ember, és mindezek középpontja a Föld. Az újplatonikus filozófia kozmikus filozófia, mely szerint a tökéletességben végtelen abszolútum- ból árad ki a világlélek, amely megsokszorozódva és számtalan fokozatban jelenik meg a kozmoszban. E folyamat célja az anyag megtisztítása és a visszatérés az eredőhöz. Mint minden ésszerű gondolatmenet, ez sem tartalmaz kizárólagosságokat. Nem
49
tudható, de feltételezhető, hogy a vi- láglélek számtalan része számtalan más formában keresi a feladat megoldásának módjait.
Hermesz Triszmegisztosz (Kr. u.II—III. sz.) elmélete a XX. század okkult gondolkodóinak tevékenysegével került ismét reflektorfénybe. A szinkretizmus úgy magyarázza a világot, mint az anyagi és anyagon túli tulajdonságok és események a világegyetem szerkezete különböző síkjainak megfelelő, de azonos és egymásra hangolt sorozatát. Az „ami lent, az fent” formában elhíresült filozófiai szlogen a felettünk álló fizikai és intellektuális létezéssel való feltétlen együttműködésünkre utal.
50
A középkor és az újkor filozófiája
Az Aurelius Augustinus (Szent Ágoston - Kr. u. 354-430) vallásbölcseletéből kiemelhető általános bölcseleti érték egyben a kozmikus korszakába érkezett filozófiatörténet alapdilemmája is: az idő kérdése. Augustinus szerint az idő csak a lélekben jelenik meg - tehát szellemi szubsztancia mégpedig úgy, hogy „rajta halad át a múltba az, ami a jövő volt”. Ha helyesen értelmezzük, ez azt jelenti, hogy az idő minden (szellemi) létezés alapegysége. Valójában oszthatatlan és kiterjedés nélküli, mértéke az 1 egység, ami egyenlő a mindenkori jelennel. A fizikai „mérhető” idő valójában csak egy viszony szám, gyakorlati elvonatkoztatás, ami nem egyezik meg magával az Idővel. Az univerzum létezéslényege nem az időben zajlik (ez a sokszor jelzett négy dimenzión túli létezés): a „mi ... időink Isten örökös jelenén haladnak át”. Szent Ágoston elgondolásai
51
A „mi... időink Isten örökös jelenén haladnak át“
szerint választ találhatunk néhány fel nem tett kérdésre Is. Például, hogy elképzelhető-e időutazás? Természetesen, de csak a négy dimenzión túli létezés számára. A további elemzések képesek feloldani a Földön túli létformákkal kapcsolatot kereső ember állandó ellenmondásokba gubancolódott időszemléletét Az ezt követő évszázadokban az em
beri gondolkodás az egyház felügyelete alatt zajlott, amely nem látta szükségesnek új elképzelések támogatását.
Az első nagyon finom elmozdulást - ha az arab Averroas (1125-98) megalkuvás által motivált „kettős igazság” elnevezésű filozófiai kategóriáját nem számítjuk - Aquinói (Szent) Tamásnál (1225-74) tapasztalhatjuk. Híres istenérvei, melyek évszázadokon keresztül voltak a keresztény
teológia alappillérei, valójában távolabb mutatnak a FKI-k lehetséges hierarchialáncolatában egy dogmatikusan értelmezett Isten-képnél. Ennél azonban még tovább megy. Summa Contra Gentiles c. munkájában kijelenti, hogy az Időben és Térben nem szemlélhető Teremtő Szellemnek igen sok véges dolog megalkotására van szüksége saját jellegének kifejezéséhez (II. 45.). (Tehát ezek száma minden bizonnyal nagyobb, mint amit az emberi érzékelés át tud fogni.) Továb-
A teremtményi rangsor tetején tiszta szellemi lények állnak
53
bá szó sincs arról, hogy a földi megjelenésében egzisztáló ember lenne a Teremtés csúcsa. A Teremtő Szellem és az ember tulajdonságai közti hatalmas különbség okozta űrt ugyanolyan hierarchikus fokozatokkal kell kitölteni, mint mondjuk egy kődarab és az ember közti átmenetet. A teremtményt rangsor tetején, szerinte, tiszta szellemi lények állnak, melyek különböző feladatokat látnak el az univerzum működtetése terén. Más írásaiban is utal a Földön kívüli Intelligenciának az univerzumban való je lenlétére, sőt, lehetségesnek tart más, eddig még fe l nem ismert megoldásokat is(!ü).
Remélem, senkinek az érzékenységét nem sértem azzal, hogy eszméi alapján Aquinói Szent Tamás egyházán kívül az FKI kutatásának az apostola is lehetne.
Kálvin János (Johannes Cauvin, Calvin) (1509-1564) annyiban illik a filozófusok sorába, hogy noha gondolkodásának tárgya teologikus, de az egyházi dogmáktól való eltérés filozófusi kvalitásokat feltételez.
Rendkívül érdekes és egy egész évezrednyit előremutat időelmélete, amivel Isten predesztinációját (eleve elrendelését) magyarázza..... az ő tudása szá
54
mára nincs jövő vagy múlt, hanem minden jelen... úgy látja és szemléli a dolgokat.” Tehát: a négydimenziós, időfolyamatban lévő világegyetem foglalataként egy négy dimenzió fölötti, konstans idejű, az összes létező tér- és időkiteijedést egészlegesen megélő és érzékelő szupervalóságot határoz meg.
Majd burkoltan ugyan, de félrema- gyarázhatatlanul a Föld-középpontú - ság és az ember egyedülvalósága ellenfogalmaz: ... ez az előre tudás kiterjedaz egész világegyetemre és minden teremtményére.” (De Praedestinatione, XXI. 5.) Ugye nem kell bizonygatni, hogy ez a mondat nem csak a Földre és pár millió lakosára utalt?!
(Itt szeretném elejét venni a későbbi kioktatásoknak és vitáknak a leírt szövegekbe való belemagyarázásokat illetően. Úgy gondolom, hogy feltételezhetjük arról a pár száz géniuszról, akik az emberiség történetének szellemi értékeit létrehozták, hogy igen pontosan, megfontoltan és akkurátusán fogalmaztak és leírt szavaikat hosszas elmélkedés előzte meg. Ha a nekünk tetsző helyeken ragaszkodunk szó szerinti megfogalmazásaikhoz, úgy kell tennünk akkor is, ha az nem pontosan a mi véleményünket tükrözi. Jelen esetben, ha Kálvin Já-
Nincs jövő vagy múlt, csak a mindig jelen idejű szupervalóság
nos csak a Földre gondolt volna, nem „világegyetemet” ír, és ha csak az emberekre gondolt volna, nem „minden teremtményt” ír.)
Az egyháztól különvált filozófia zászlaját először Giordano Bruno (1548-1600) lengeti meg. Nyílt panteista elvei (Istennek a természettel való azonosítása) - melyek bajba is sodorják - az atomista hagyományokkal párosulva vezetik ahhoz a meggyőződéséhez, hogy a végtelen térben végtelen sok világ létezik. Következésképpen végtelen sok intellektussal rendelkező lakóval...
A csillagzatokat „nagy élőlényeknek” tartja, melyeket átjár a mindenhol je
56
len lévő „világegyetem lelke”, mely „különböző módokon és különböző fo kozatok szerint tölti be és tartja össze a világmindenséget”.
E „módok”, „fokozatok” könnyen lehetnek az intelligens lények hierarchiájának tagjai.
Noha a végtelen tér mellett foglal állást, elmélete egybecseng a fizikusok közt legújabban terjedő „buborék-vi- lágegyetemek” elméletével, „...a tér többi része, ahol nincs világ... nem képzelhető el ama képesség nélkül, hogy magába foglaljon olyan világokat, amelyek a mieinknél nem silányabbak. ”
És végül egy a lakott világegyetem mellett voksoló idézetfüzér: „...az ég ama képzelt határvonalán túl... világtestek... földek és napok vannak, valamennyien érzékelhetők... azok számára, akik rajtuk vagy közelükben vannak”, „...ugyanúgy látszik azoknak is, akik a Holdban és ama többi csillagban laknak...’’, „...ez a csillag is a más csillagokban lakók számára csakis ama fény révén látható...”, ... mert egy logikus és némileg is józan szellem semmiképpen sem tudja elképzelni, hogy a számtalan világnak... ne legyenek ilyen vagy még különb lakói."
57
Kepler (1571-1630), Galilei (1564-1641) és Newton (1643-1727) megalkotják ugyan a világegyetem mechanikus modelljét, de egy pillanatig sem gondolják, hogy a Föld volna ennek a rendszernek az intellektuális központya. Ez ugyanolyan nevetséges, geocentrikus elképzelés volna, mint amit a fizika terén éppen ők gyűrtek le.
Vanina Vanini (?) kivégzett nápolyi pap és apostoli sorsot kereső bölcselő egy platóni gondolat megerősítésének okán kerül ide. Állandó vitáinak és kudarcainak egyik fő tárgya az a tétel volt, hogy a Teremtés különböző fe jlettségi szintű lények hierarchikus láncolata, melyből következően a feltételezett Teremtő és az ember között is helyet kell foglaljon néhány teremtmény, akik nyilvánvalóan nem a Földön élnek.
René Descartes (1596-1650), a materialisták által is nagyrabecsült racionalista gondolatmenete is megérdemel egy bekezdést. Úgy vélte, hogy ha az ember csak önmagában, önmaga által létezne, akkor a legtökéletesebb lényként a tökéletességek fogalmában foglalt tulajdonságokkal kellene rendelkeznie. De mivel ezekkel nem rendelkezik, szükségszerűen létezik nála tökéletesebb...
58
Blaise Pascal (1623-1662) zseniális matematikusként kora természettudományának vezető elméi közé tartozott. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - meggyőződéssel vallotta, hogy az ember által megismert tér-idő rendszeren túli létezéseket is tartalmaz a világ.A filozófiatörténet tántorithatatlanul
hívő keresztényként tartja nyilván, de szorgos kutató munkával ki lehet ásni az orákulum előtt hozsannázó bölcs kevésbé elfogult és általánosabb érvényű megnyilatkozásait is. Például a „csodára nincs többé szükség, mert már vannak” megállapítás a szükséges absztrakciók elvégzése után a lét különböző formáinak metamorfózisára és azok megismerhetőségére utal.
Ugyanezt a megközelíthetetlennek vélt transzcendeltális valóságot írja le a következőkben: „Isten metafizikai bizonyítékai olyan messze esnek az emberi gondolkodástól, oly bonyolultak, hogy nem nagyon hatnak ránk...” Illetve, hogy vegyem a bátorságot Pascalt kiigazítani, nagyon is hatnak ránk, csak évezredek óta számtalan és egyre újabb félreértelmezései születnek ugyanannak a Földön kívüli erőnek a megnyilvánulásai magyarázatára.
59
„Az ember nem tudja, hol a helye” - úja a Gondolatok 427. passzusában. -„Nyilvánvaló, hogy eltévedt, hogy lebukott, de képtelen újra meglelni igazi helyét, ezért most mindenütt szorongva és eredménytelenül keresi.. ” Ezzel a megállapítással egyrészt akarata ellenére minősíti a vallásos magyarázatokba tévedt saját helyzetét is, másrészt meg egyértelműen megfogalmazza, hogy ha valahonnan lebuktunk, illetve valahonnan eltévedtünk, akkor léteznie kell egy másfajta, az ember számára is megközelíthető, a Földön kívüli Intelligenciának is teret biztosító létformának.
Baruch Spinoza (1632-77) panteiz- musnak álcázott ateizmusa számos gondolati circulus vitiosus-hoz vezetett, ám ezeknél sokkal érdekesebb, amikoregyértelműen fogalmaz:... a természetjoga addig terjed, amíg hatalma... (és benne) nemcsak az emberi ész törvényei hatnak..., hanem végtelenül sok más törvény is...” No comment.
John Locke (1632-1704) a higgadt értelem és a szellemi kalandorság minden gyanújától mentes gondolkodó megelevenedett szobra. Ha szabad ezt a fordulatot alkalmaznom, ettől a sótlanságtól csak még értékesebbek témánkba vágó mondatai. A végtelen
60
ség, illetve az arról alkotható pozitív ideák lehetetlenségéről hosszasan értekezik, noha ő maga sem tudja a teret és az időt másmilyennek gondolni.
Nagyon izgalmas távlatokat nyit Istenről szóló elmélkedése: „Saját lényegében... Isten egyszerű, és nem részekből áll.” Általánosítva és a mai kor szóhasználatára lefordítva a szentenciát, ez azt jelenti, hogy a létezők hierarchiájában az egyik létezési sík nem tartalmazza okvetlenül a másik létezési sík kategóriáit. Vagyis Locke tudtán kívül rájött arra, ami a XXI. század fizikusainak már sokkal kevésbé misztikus talány, hogy dtmen- zionális határaink átlépésével teljesen más és újszerű létezések világára lelhetünk, amelyek ugyanakkor a mi világunkban nem mutatják létezésük sokféleségét.
Az idő és a tér mértékegységeiről elmélkedve kijelenti, hogy ezek könnyedén alkalmazhatók a „világ határán túl levő távolságokra, ahol már testek egyáltalán nincsenek”. Úgy vélem, hogy a materializmus és a racionalizmus érvei azonnal és mindenestől megdőlnek, ha egy gondolkodó bevallja, hogy az univerzumnak léteznek olyan részei, melyek nem az általa fennen hirdetett törvények hatálya alá tartoznak.
61
Isaac Newton (1643-1727) sokak számára a minden körülmények között matematikai egzaktsággal megszólaló természettudós, a nagybetűs FIZIKUS. A gravitációs erő hatásai és a belőle levont következtetések mai világfelfogásunk alapjává váltak, bár éppen arra szeretnék példákat hozni, hogy ez ügyben milyen óvatosan és alternatív filozófiai magyarázatoknak is utat hagyva fogalmazott írásaiban.
„Azt azonban, hogy az anyag hogyan válhatik szét két különböző fajtára, hogy ...alkossa a Napot..., a többi része pedig... sok kisebb tömeggé álljon össze (bolygók)... nem lehet pusztán természetes okokkal megmagyarázni... egy bölcs és találékony Akarat működésének tulajdonítsam őket.” Ez a megfogalmazás iskolapéldája az Isten kategóriájával nem azonosított FKI-ról való vélekedésnek. Máshol is elejt hasonló tartalmú véleményt: „...több más okból is arra jutottam, hogy Rendszerünk megszerkesztését egy értelmes Lénynek tulajdonítsam. ”
Az, hogy mi volt a véleménye saját felfedezésének filozófiai következményeiről, sokakat meg fog lepni. „Hogy a gravitáció az anyag vele született, inherens és lényegi tulajdonsága...
62
számomra... nagy képtelenségnek tűnik... A gravitációt egy állandó és törvényszerűen ható tényező kell, hogy okozza: mármost hogy ez a tényező anyagi-e vagy sem, azt olvasóim megfontolására bíztam. ”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Newton ugyanúgy használta az „Isten” kifejezést is, ami még talányosabbá teszi valódi álláspontját. Nem hiába, okos ember volt: a felfedezés dicsőségét learatta, a veszekedést meghagyta másoknak.
Bemard le Bovier de Fontenelle (1657-1757) személye és élete különleges és káprázatos. Már maga a számszerű adat, hogy egy hónap híján egy kerek évszázadot élt meg: példaértékű. Rendkívül tevékeny és érdeklődő ember volt. Mint afféle francia, vonzódott az utópiák iránt, de elmélyedt és műveket alkotott történészként, drámaíróként, matematikusként, költőként, fizikusként, filozófusként és akadémikusként.
Könnyed eszmefuttatásaiban próbára teszi képzeletét a Vénusz, a Merkúr, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz bolygókon élő lények emberekhez viszonyított tulajdonságait illetőleg. 1680 körül megjósolja az emberek közeli Hold-utazását!
63
Fölismeri azt a pszichológiai igazságot, hogy az emberiséget önző és infantilis érdekei fűzik csupán a geocentrikus, illetve az emberközpontú világkép fenntartásához. Hiszen, ha nem kizárólag az emberért történt a Teremtés, úgy kiesik kivételezett helyzetéből (és kiesik az ezt a nézetet hirdető egyház is), kénytelen a jól megszokott gondoskodáson és atyai figyelem fényén megosztozni, Isten szeretetéért sorban állni. Mennyivel másabb a Teremtés királyának lenni, mint egynek a többi között. Itt válik kozmikus példázattá Káin és Ábel története: az emberiség az univerzum Káinja, aki gondolatban már megölte kozmikus testvérét, csak hogy minden figyelem őreá irányuljon. El lehet gondolkodni, hogy milyen érdekek társulnak a mai napig is eme kizárólagosság érzetének a fenntartásához!
Más bolygók lakóiról úgy beszél, hogy bár azok értelmes lények lehetnek, de nem emberek. Háromszáz év távlatából nehéz eldönteni, hogy a Szent Szék rosszallását igyekezett-e elkerülni ilyen ügyes trükkel - tudniillik ebben az esetben nem vádolhatták meg szentségtöréssel -, vagy látnoki képességei működtek ismét.
64
96. életévében (!) könyvet ír kora legfejlettebb kozmofizikai elméletéről, az örvényelméletről. Kevesen állnák meg, hogy ennyi szellemi erő és különleges képesség láttán ne gondoljanak „bizonyos külső erők” esetleges segítségére.
George Berkeley (1685-1753) ahhoz képest, hogy a tér és anyag absztrakciójának lehetetlensége miatt elutasítja az anyag létezését, és csak az észlelésben megjelenő szellemi létet ismeri el, az anglikán püspökségig vitte. Elméleti rendszerét a semmihez sem köthető illuzionizmustól csak a szellemi szubsztanciák elismerése választotta el. Szubjektív idealizmusának
T é r és idő m e n tes
n e m l é t e z é s
T é r b e n és i d ő b e n v a l ó
lé t e z és
0 - f á z i s o s á l l a p o t
Létezés-archeológia
65
egyetlen kimutatható előnye, hogy érzékletesen modellezi a Teremtő Szellem, az Őselv vagy az Egy nullafázisos tudatállapotát. Magyarul, egy olyan tudatállapotról közvetít információkat, amely csak az univerzum létezés és nem létezés közti időmentes anti- kvalikvantumát (egyesített minőségi és mennyiségi jellemzőket nem tartalmazó létállapot) jellemezhette. A Földönkívüli Intelligencia megismeréséhez annyiban van köze, hogy egy speciális, de a mi valóságunktól nagyon távoli vonatkozását, a létezésarcheológiát érinti.
Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) töredezett életműve és bizonytalan személyisége nem szokta lázba hozni a filozófia iránt érdeklődőket. Ki hinné, hogy köze lehet az univerzumról szerzett tudásunk talán utolsó nagy fordulatához? És mégis. Leibniz egyszer azt gondolta, hogy ha a valóságot végső alkotóelemeire akarjuk bontani, akkor nem atomokat vagy szellemi kategóriákként viselkedő szubsztanciákat kapunk, hanem monaszokat. A monaszok anyagtalan, oszthatatlan, kiterjedés nélküli metafizikai pontok, metafizikai erőegységek{l). A monaszok mikrokozmoszként viselkednek, azaz mindegyik összefüggésben van
66
A monaszok mikrokozmoszként viselkednek
az egész univerzummal, ugyanakkor önm agában is képviseli a z t Ezt gondolta Leibniz, és hasonlókat gondol ma már sok fizikus, amikor az energiává vált anyagot, vagy az anyaggá vált energiát szemléli. De, hogy mi vezette Leibnizet az előzmények és következmények nélküli elméletéhez - megérzés, zsenialitás vagy külső segítség...? sohasem fogjuk megtudni.
Francois Marié Voltaire (1694-1778) is azok közé az elmék közé tartozik, akiknek érdemes a soraik, lábjegyzeteik, odavetett aforizmáik között kutakodni, mert sokszor érdekesebb és jellemzőbb gondolatokat találunk, mint hivatalosan deklarált főműveikben.
„(Az anyag)... ha egyszer szükségszerűen rendelkezik valamilyen alakkal, miért volna lehetetlen, hogy alakjához más létmódok is tartozzanak?” - írja mindjárt Filozófiai ábécéje elején, ami
vei - tán akaratlanul is - a kozmoszt betöltő élet sokszínűségének lehetősége mellett voksol.
Ugyanez más variációban: „...az emberiség is kis dolog: ha a világmindenség valamennyi lényéhez hasonlítjuk, egy hangyabolynál is kevesebb. Nem képtelen őrültség-e arra gondolni, hogy a Végtelen Lény pár száz hangya kedvéért ezen sártekén megbolygassa ama hatalmas rugók örökké tartó játékát...?”
A későbbiek során még egyértelműbben fogalmaz: „Most nem is beszélek arról... a sok millió égi lényről... sem arról, hogy az égitestek hány lakója jelent meg a bírák előtt." Ugyanitt Voltaire megszemélyesített istene „százezer milliószor milliárd világ minden lakójá”-ról beszél.
Sűrűn találhatunk olyan részleteket is, ahol egyáltalán nem hipotetikusan, hanem komoly meggyőződéssel szól Földön kívüli életről és a Földön kívüli Intelligenciáról. „Lehetséges, hogy más bolygókon olyan érzékszervek is vannak, amelyekről nekünk képzetünk sincs, lehetséges, hogy az érzékek száma bolygóról bolygóra növekszik, s hogy minden lények közül a megszámlálhatatlanul sok és tökéletes érzékszervvel rendelkező lény a legmagasabb rendű. ”
68
Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, hogyhogy nem fedezték fel az SF- teoretikusok és az FKI-kutatók Voltaire nyilvánvaló szellemi rokonságát?
Denis Diderot (1703-1784) nevét az elsők között szokták emlegetni, akik az eszmetörténelmet az ateizmus és a materializmus diadalmeneteként értelmezik. Ebből persze csak annyi igaz, hogy Diderot kiállt a tudományos gondolkodás prioritása és a racionalizmus mellett a primitív és babonás vallásossággal szemben, és a változások szükségszerűsége mellett a dogmatizmussal szemben.
Az 1754-ben kiadott Gondolatok a természet értelmezéséről című tanulmányában írja: „...az elemekből csíra keletkezett s ez számtalan szervezeti formán és fejlődési állapoton ment keresztül... millió és millió év telhetett el a fejlődés ilyen fokozatai között, és a fejlődés talán még most sincs lezárva ...lehet, hogy...talán örökre eltűnik a természetből, vagy más alakban folytatya létét.. ”
Érdekes ambivalenciát sugall materialista hitvallása is: „Lehetetlenség feltételezni, hogy bármiféle lény létezhessék valahol az anyagi mindensé- gen kívül.” A látszólag egyértelmű, konkrét megfogalmazás a nem anyagi
69
világtól való elhatárolódásával kaput nyit az anyagi világ szélesebb értelmezése számaira. Néhány sorral lejjebb igazolódhat is ezen érzésünk: ,A létezés nem feltételezi sem a nyugalmat, sem a mozgást, viszont nem is a létezés a test egyetlen tulajdonsága. ”
Legkevesebbet idézett és legtöbbet vitatott írása az Ima. Lássuk, miért!? „A Természeten kezdem, melyet a te művednek neveznek és veled végzem, kinek a földön Isten a neve.
Ó, Isten! azt sem tudom, vagy-e, de úgy akarok gondolkozni, mintha a lel- kembe látnál és úgy akarok cselekedni, mintha ott állnék színed előtt.
...ha nem létezel, a dolgok rendje eredendően szükségszerű, és akaratod folytán az, ha létezel.”
Diderot valóban nem misztikus idealista, de hogy ateista vagy a marxista értelemben vett materialista lenne, azt tagadom. Túllátott a világegyetem összetettségének dogmatikus magyarázatán, csak éppen kézzelfogható bizonyítékokat nem talált a feltételezhető kozmikus élet sokféleségére.
Julién Offray de La Mettrie-t (1709-1751) a katona-orvosok vér- szagú valóságon nevelkedett materializmusán átütő kételyei teszik érdekessé. „A világmindenség... rendje...
70
nélkül az ezeket alkotó anyag létre tudná-e... a különféle jelenségekethozni ...?” S a válasz: ... az anyagtermészetét... alkotó tulajdonságok ...egy teljesen ismeretlen lényegből származnak. ” Ezek a kijelentések akkor válnak igazán izgalmassá, ha figyelembe vesszük, hogy írójukat az egyház kérlelhetetlen ellenségeként és elkötelezett materialistaként tartja számon a filozófiatörténet. Számos munkáját máglyán égették el, és élete végéig egyik országból a másikba menekült az elvei miatt feldühödött hivatalok elől. Életművét „Az Embergép” című tanulmány koronázza meg, melyről nem nehéz kitalálni, írója milyen véleménnyel van a Teremtésről.
Botrányos hülyeségek vagy zseniális meglátások, ki tudja?
írt még az embertől származó embereket megelőző, a Föld méhéből mint kozmikus uterusból születő emberekről is. Ez az utópisztikus gondolat, bizony, az univerzum más bolygóin is létrejöhető értelmes életre utal.
„...amikor a Mindenség majdnem néma volt, a Lélek úgy állott a tárgyakkal szemben, mint egy Gyermek..., nem tudott semmit megkülönböztetni...” Mi ez, ha nem a kozmoge-
71
nezís víziója? A dimenziók nélküli világban fejlődő szubsztancia?
A halálról elmélkedve ismét szembekerül materialista elveivel, „...az átmenet az életből a halálba, a létből a nemlétbe talán felfoghatatlanabb, mint az átmenet a semmiből a valamibe, a nemlétből a létbe...” „...csak az vagyunk, ami a jelen. Annyi éves halottak, ahány esztendősek vagyunk...” Ki mondja ezt? A kiábrándult hedonista, vagy az anyagi világ rejtelmei mögé látó misztikus?
Élete konklúzióját főműve végén fogalmazza meg..... az Ember egy Gépezet, és... az egész világmindenségben csupán egy, de különbözőképpen módosult szubsztancia létezik.” Azt hiszem, ez belemagyarázások nélkül is rokonítható a kozmikus értelem hierarchikusan sokszínű felépítésének elvével.
Paul Henry Thierry d’Holbach (1723-1789) valószínűleg minden idők leggazdagabb filozófusa volt. A fanyalgók szerint pénze nem állt arányban tudásával, de mecénási tevékenysége és írói szorgalma a szellem embereivel is feledtette hatalmas örökölt vagyonának hátrányait. Materializmusát kortársai sokallták, a marxisták kevesellték. Ritka pillanat,
72
amikor egyet kell értenünk valamiben Leninnel: Holbach alapvető hibája a nem „végigvitt” gondolkodás. Elméletei csiszolatlan igazsággyémántok, formálásra váró márványtömbök.
Azon kevés filozófus közé tartozik, akik konkrétan említik írásaikban a Földön kívüli élet lehetőségét. „Ezeknek az észrevételeknek... ellentmondanak..., akik azt akarták következtetni, hogy a többi bolygón... hozzánk hasonló lények laknak. De ha (két ember különbözik egymástól)... mekkora különbséget kell feltételeznünk a mi bolygónk és a Szaturnusz vagy a Vénusz egy-egy lakója között?”
Olcsó fanzinok és állami költségvetésű jövőkutató intézetek titkos lapjain köszön vissza a humanoid lények modulációjának elmélete. „Ha pedig ez a szoros összefüggés megszűnik (a Föld és az ember léte között), ...akkor az emberi nem megváltoznék, hogy más új lényeknek adjon helyet.” Más megközelítésben is visszatér e gondolatához: „...a rendellenesség egy lényben... átmenet új rendjéhez. (...) Ami az embert a halálba viszi, az számára a legnagyobb rendellenesség. Mindamellett a halál csak átmenet számára új létezési módjához." (Hangsúlyozom: Holbach csökönyösen antikleri-
73
kális és materialista volt, egy ilyen kijelentés tőle semmiképpen nem azonosítható az egyházi dogmák szerinti túlvilági élet tanításával!!!)
Szintén visszatérő gondolata a kozmoszban potenciálisan bennerejlő képesség az élet minden formájának létrehozására. Ezzel egyrészt szembehelyezkedik a kereszténység emberközpontú világnézetével, másrészt előképét adja e lehetőség korlátlan fantáziájú kihasználásának. „A testek... folytonos változásnak vannak alávetve lényegükben, tulajdonságaikban, erőikben, tömegükben, létmódjukban, minőségükben.” „...létrehozza, fenntartja, majd megsemmisíti a mozgás a világegyetem egyik részét a másik után, miközben a létezés mennyiségének az összege mindig azonos marad. ” (E gondolat immanens futurisztikus tartalma, hogy az emberiség esetleges pusztulásának arányában máshol és más létformák jelenhetnek meg, valamint, hogy a földi élet is akár egy az ezt megelőző létformák megújult változata lehet!!!)
Megfogalmazza a kozmikus filozófia alaptételét is: „... nem léteznek független energiák, elszigetelt o k o k . Az előbbiekkel összekapcsolva ez azt jelenti, hogy az ember minden létezett,
74
létező, létezendő és létezhető létforma egyenrangú társa a kozmoszban a közös feladat és cél véghezvitelében.
Immánuel Kant (1724-1804) mint az emberiség egyik legjelentősebb gondolkodója, annyira általános és átfogó módon ragadta meg a filozófia kérdéseit, hogy még a legszélsőségesebb ellenfélnek számító dialektikus történelmi materialisták (Marx, Engels, Lenin) is elismerték bizonyos nézeteinek a helyességét. Például a Naprendszer kialakulására vonatkozó elmélete a mai kozmológia alapja és élő része.
A valódi (tökéletes, kozmikus) tudás forrását az a priori, a tapasztalat előtti állapotban találta meg, amely a fö ldi intelligencia számára a Földön kívüli Intelligenciának csak a jelenség szintjén és nem a lényegi megismerés szintjén való megismerését teszi lehetővé. Ez az elmélet minősítés nélkül ugyan, de arra utal, hogy a Földön kívüli létezések világa az ember számára kódolt módon tartalmazza a világ- egyetem lényegét. Bár Kant eltökélt agnoszticizmusa nem teszi lehetővé az FKI-ról szóló további elmélkedést, de nem is zárja ki az innét eredő információk megnövekedésének a lehetőségéi- vagyis, ha a transzcendens FKI-terü-
75
Kozmikus valóság (a priori)
I
Emberi tapasztalás
Az emberi és a kozmikus tudás
let belső törvényeinek változása számunkra kedvező módon nagyobb betekintési lehetőséget nyújt!
Elgondolkodtató „kiszólást” idéznék A tiszta ész kritikája Transzcendentális módszertana 2. főrészének 3. fejezetéből:
„Ha lehetséges volna valamely tapasztalattal a dolgot eldönteni, akkor egész vagyonomat föltenném rá, hogy legalább valamelyik bolygóban, melyet látunk, lakók vannak. Ezért, mondom..., hogy más világoknak is vannak lakói. ”
Megfontolásra ajánlott a Kant által bevezetett „transzcendentális” műszó tartalmi átértékelése, jelentésének di
76
namikusabb értelmezése. Ez az érzéki és tudati megismerésen túli terület ugyanis a kozmikus filozófiai elgondolások szerint haladó kozmikus evolúció értelmében fokozatosan csökken, egészen addig a pontig, amikor kialakul az „incendentális” állapot, vagyis az emberi tudat által teljes mértékben kontrollált univerzum.
Johann Gottfried Herder (1744-1803) nevéhez két negatív előítélet is tapad. Hazánk fiai nehezen bocsátják meg neki a magyar nyelv és a magyar nép eltűnéséről szóló jóslatát, és a náci ideológusok iránta való érdeklődése is nehezen oszló árnyékot vet rá. Ám, ha elolvassák a főmüvének számító „Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról” című könyvének első oldalait, filozófustól szokatlan költőiséggel megrendítő sorokat találhatnak.
„Az emberi faj történetéről szóló filozófiánknak ... az Éggel kell kezdenie.”
„A Természet jelölte ki a Térnek és a Létnek azokat a pontjait, ahol Világok jönnek létre, és e pontok mindegyikében a hatalomnak, a bölcsességnek és a jóságnak ugyanazt a megbonthatatlan teljességét nyilvánítja meg...”
„Meglehet, hogy (a Földnek) nővérei, a többi Földek, más és talán pompá- sabb teremtményekkel dicsekednek...”
77
„Egy utazás a Jupiterre, a Venusra vagy akár Holdunkra némi felvilágosítással szolgálna Földünk kialakulásáról ... a földi fajok viszonyulásáról más világtestek magasabb vagy alacsonyabb rendű organizációihoz, vagy éppenséggel saját jövőbeni rendeltetésünkről...”
„Még kevésbé ismeretes előttünk, hogy meddigjutott egy-egy bolygó a fe jlődésben, és lakóinak organizációjáról és sorsáról tudjuk a legkevesebbet. ”
„...miután bolygónk az organizáció tetőpontjára jutott..., az a... sors lesz osztályrészünk, hogy átlendülhetünk akár több csillagra is, vagy végül talán egyenesen az lesz a rendeltetésünk, hogy számos különböző testvéri világnak az érettség fokára emelkedett teremtményeivel közösségre léphetünk. ”
„Valószínűleg... a Természetnek itt is az lesz a célja, hogy egyesítse a sokfajta teremtmény legnemesebb törekvéseit, és minden világok virágait egyetlen kertbe gyűjtse.’’
Herder gondolatai nagyon szép példáját adják annak, hogy a különböző korok legjelentősebb gondolkodói milyen magától értetődő könnyedséggel vállaltak közösséget a Földönkívüli Intelligencia bármilyen irányú lehetséges megnyilvánulásaival anélkül, hogy
78
ezért bárki megrótta vagy eszement fantasztának tartotta volna őket.
Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) igazi lázadó, forradalmár alkat volt, aki a társadalmi elégedetlenségét gyakorlatiasság hiányában nem utcakövek felszedésével és a hatalom elleni harccal, hanem elméletek szétszedésével és a konvencionális gondolkodás elleni harccal fejezte ki. „Elvadultsá- gát” mindennél jobban jellemzi az az anekdotikusan elhíresült mondása, hogy „amennyiben a tények nem felelnek meg a filozófia elvárásainak, akkor az a tények baja”. Gondolati rendszerét Kant elméleteire építette fel, és ez az elkötelezettsége személyes kapcsolatuk alatt még jobban elmélyült. Önálló elméleteiben a szubjektív idealizmus legvégső pontjáig elmegy: az abszolút tudat működésével magyarázza a valóságot.
Kevésbé ismert, de fontos tétele, hogy „létezik a természetben eredendő gondolkodó erő”, ami nem mást jelent, mint az isten fogalmával nem azonosított kozmikus, Földönkívüli Intelligencia felismerését, s mint ilyen, a kozmikus filozófia elgondolásainak is megfelel.
Másik szélsőséges, vitát kavaró tétele, hogy „ha létezik valahol valamilyen képzet, úgy léteznie kell a neki megfe
79
lelő létnek is”(!ü). Ami témánkra lefordítva azt jelenti, hogy ha Jelmerülhet a Földönkívüli Intelligencia és az ehhez kapcsolódó különböző létformák gondolata, úgy ezeknek okvetlenül létezniük is kell!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szubjektív idealizmus rendszeréből következően Fichte el is határolódik a saját létezésén kívüli létezés megismerhetőségétől. Sommásan fogalmaz: „más egzisztencia számára semminemű szervvel nem rendelkezem”.
Végül Fichte is eljut a minden bölcseletet megmérgező szkepszishez, amennyiben úgy véli, hogy minden tudat valamilyen másik tudatnak a tudata, és ennek a lépcsőzetességnek nincs végső foka. Ezt a problémát oldja fel az emberi psziché úgy, hogy ahol véget ér a tudás, ott elkezdődik a hit. (Ami egyébként hibás gondolatmenet, hiszen a hit is tudati tevékenység, és mint ilyen, a tudás egy formája lenne.)
Ám úgy látszik, ő sem nyugszik bele a már elkönyvelt vereségbe, mert később leír egy költészettel és drámai katarzissal átitatott mondatot: „Lennie kell valaminek, ami van... s ennek a maradandónak a múlandó átalakulásaiban kell megteremtenie önmagát (!!!) ...és sértetlenül tovavitetnie az idő
80
hullámain.” Ebben a gondolatmenetben kétségtelenül benne van a kozmikus filozófia zanzásított alaptétele, amivel a könyv végén találkozhatnak, nevezetesen, hogy „Isten nem volt, hanem lesz”.
És most jön a nagy fordulat! Végső következtetéseiben hedonistákat megszégyenítő életöröm és optimizmus jelenik meg: „Nem az ész van a létezésért, hanem a létezés van az észért. (...) Nyilvánvalóan nem a földi világ szolgálatában áll, tehát léteznie kell valamilyen Földön túli világnak, s ennek célját kell szolgálnia. (...) Nemcsak akkor nyerek majd bebocsátást a Földön túli világba, amikor már kiszakít- tattam a földi világból, már most benne vagyok ... sokkal valóságosabban, mint a földiben... ”(!!!) Talán unalmas újból és újból elmondani, hogy ezekben a megfogalmazásokban sohasem a vallásos értelemben vett túlvilágról vagy istenképről van szó!
Ahol Fichte is eljut Istenig mint a kozmikus Akarat összegzőjéig, egy banális logikai hibát vét, és megismétli a kozmikus filozófia alaptételét: „Ebben áll a láthatatlan világ nagy titka és alaptörvénye, amennyiben ama világ több egyes akaratnak a világa vagy rendszere: több önálló és független
81
akarat egyesítése.” Vagyis: az időben haladva fejlődik és növekszik a létrejövő szubjektumok akaratmegnyilvánulásainak összegződése által. Tehát úgy létezik (Isten), hogy minél inkább lesz, annál inkább van!
Itt is felismerhető az a lehetőség, hogy ha végre a filozófusok, a vallási gondolkodók, a természettudósok, a jövőkutatók, az ufológusok és SF-teo- retikusok egymás megértésének szándékával ülnének le egy beszélgetésre, akkor kiderülhetne, hogy mindnyájan ugyanarról beszélünk.
Friedrich Wilhelm Schelling (1775-1854) kora romantikus hevületében újrahangszereli az FKI iránti elragadtatás érzését, és megszólaltatja az emberi transzcendentális gondolatok legerősebbjét: az Abszolútumot. Az Abszolútum a legmagasabb szintű Földönkívüli Létező, amely szintetizálja magában az objektív (tárgyi) és a szubjektív (alanyi) világot, sőt, a kettő benne azonos. Az Abszolútum megnyilvánulásaiban szemléli önmagát, és az elmélet immanens igazságaként következik, hogy mivel ezek a megnyilvánulások nem korlátozottak, az anyagi és a szellemi lét minden lehetőségét ki fogják használni. Következésképpen minden létező (földi és földön
ül
Az objektív és a szubjektív világ
kívüli) egylényegű, másrészt nincsenek „beépített” korlátok, melyek predesztinálnának egy bizonyos (pl csak földi) tárgyi megjelenülést (életformát).
Auguste Comte-ot (1798-1857) előszeretettel emlegetik a pozitivizmus elméletének kidolgozása kapcsán mint higgadt, józan gondolkodót, aki határozottan kiáll a misztikus és homályos gondolatok beszivárogtatása ellen az egzakt, kizárólag tapasztalati tényeken alapuló tudományos gondolatvilágba. Lássuk csak tételes megállapításait: „képtelenek vagyunk mindent egyetlen pozitív törvényre visszavezetni, e tökéletlenség elkerülhetetlen következménye emberi mivoltunknak, amely arra késztet bennünket, hogy igen csekély értelem segítségével tárjunk fel egy rendkívül bonyolult vilá-
got.” És: „minden valóságos kutatásunk szükségképpen csak a saját világunkra korlátozódik, s ez mégiscsak csupán kicsiny eleme a világmindenségnek, amelynek feltárásáról egyszer és mindenkorra le kell mondanunk”. Ha ez így volna, az indirekt módon bizonyítaná egy fejlettebb, sokrétűbb Földönkívüli Intelligencia létét, hiszen feltételezi egy számunkra átláthatatlan és megélhetetlen szervezettségű világhányad létezését. Az emberi értelem született igénye azonban a Világ- egyetem teljességének a megértése. E két állítás közti ellentmondás feloldását megint csak a kozmikus evolúció elméletének bevezetése teheti meg, amely az intellektuális fejlődés határát nem szabja meg, és így értékazonosságot teremt minden létezhető értelem között.
Ám a tények higgadt vizsgálata a maga által állított igen szűk keretek között, úgy tűnik, nem elégítette ki Comte-ot. Ehhez talán Saint Simonhoz fűződő többéves munkatársi kapcsolata is hozzájárult. Mindenesetre később átsodródik az általa eredetileg meglehetősen elítélt vallási gondolkodás szférájába és azon vélekedésének ad hangot, hogy a kapitalizmussal lezárult az emberi történelem evolúciós
84
folyamata, és a személyes Isten kultuszát egy új vallás fogja felváltani, egy elvont legfelsőbb lény kultusza. Ez a „Nagy Lény” (Grand Étre) szinte érzékelhetően lebeg a világűrben - amit később szintén bevon a mitikus tisztelet körébe (a Nagy Tér) -, és egyoldalú, illetve részlegesen kétoldalú kommunikációjával számtalan tulajdonságát mutatja korunk Földönkívüli Intelligenciákról alkotott elképzeléseinek. Comte elgondolása szerint a Nagy Lény minden létezett, most és a jövőben létező embert is tartalmaz. Azzal, hogy a jövő felé is kiterjesztette ezt az elvet, valójában a minden létezhető tudat (tehát egy általánosabban értelmezett FKI) irányába mozdította el az elgondolását.
Arthur Schopenhauert (1788-1860) a pesszimizmus prófétájának és inkább művésznek, mint filozófusnak szokták tartani. Mindegyik minőségében különlegesen érzékeny és speciális meglátásokra hivatott ember volt, mondhatnánk bölcselő extraszensz. Vi- tathatósága ellenére továbbgondolásra érdemes az akaratnak mint a teremtés motivációjának minden létezőre való kiteij esztése. Az értelmetlen és céltalan vak akarat örökkévaló működése a létezés ifjabb és újabb síkjait hozhatja va
85
lóra a teizmustól (egy célszerű istenségbe vetett hit) vagy a materiális okságtól való függés nélkül. Schopenhauer megírta a teremtés legmagasabb szintű pszichothrillerét, de eddig még a legelszántabb plagizátorok sem merítettek a gondolataiból. Úgy látszik, ez az aktus is a jövőre vár...
A Kant nyomdokaiban járó elmélkedései során tett megállapításai közt alapvető a „világ mint képzet... mindenképpen az első szem támlásával kezdődik, s az ismeretszerzés e médiuma nélkül nem is létezhet, tehát előtte sem létezett”. Bár később feloldja e megállapítás merevségét a világ kettős voltának: egy külső, objektív való (melyre az előbbi megállapítás vonatkozhat) és egy belső lényeg, a magánvaló létével (amelyre más törvény- szerűségek vonatkoznak). A vizsgáló objektum nélkül nem létező világ teóriájában azonban benne foglaltatik az ellentmondásosságának olyatén feloldási lehetősége, hogy a Föld és a Földhöz tartozó szerves élet előtt vagy azzal párhuzamosan létezhetőnek feltételezhető egy más típusú intellektuális szemlélő, azaz egy Földönkívüli Intelligencia. (Ugyanis, Schopenhauer belső logikáját követve, ha a földi szerves élet előtt is létezett az objektív vi
86
lág, akkor léteznie kell egy ezt a létezést lehetővé tevő szemlélő objektumnak is.) A világ magánvaló, belső lényegének, a szubjektumnak a definiálása is ebbe az irányba mutat: „...nem leledzik térben és időben: mert egész és osztatlan minden elképzelő lényben, ezért ebből egyetlen egy is, ugyanolyan tökéletesen, mint a meglévő millió, kiegészíti a világot mint képzetet az objektummal...” Vagyis: a tér és idő általunk ismert létezési síkjain kívül kell lennie minimum egy további létezési síknak is!
További meghatározása szerint: „Közvetlenül határolják egymást, ahol az objektum kezdődik, a szubjektum megszűnik. Ennek a határnak a közös mivolta mutatkozik meg éppen abban, hogy... a priori (Kant) léteznek tudatunkban.”
Ezen elmélet hibájául csak a dialektika hiánya róható fel. Ha a fentieket a fejlődés lehetőségében vizsgáljuk, az az egy lehetőség kínálkozik, hogy ez a határ megszűnni törekszik, ahogy azt manapság magunkon is tapasztalhatjuk. Az emberi psziché tudatalatti területei úgy mosódnak össze a tudatos szférával, ahogy a világ fizikailag megdönthetetlennek vélt határain megindul a „kishatár-forgalom”.
87
Nagyon izgalmas okfejtést olvashatunk a tér és az idő kitágított tartalmáról is: „a minden anyagit egybefoglaló »valóság« ...léte és hatása... csak saját határain belül érvényes reláció szerint (van) ...épp, mint az idő...(és) tér. Az idő és a tér azonban... anyag nélkül is... elképzelhető. ...a kauzalitás egyesíti a teret az idővel. (így) idézi elő az anyag a létegyidejűséget.” Éppen ez, az anyag kauzalitása nélkül elképzelhető tér és idő, amit jobb híján és egy nyelvfilozófiai tévedéshez csökönyösen ragaszkodva a „végtelen” szóval jellemez az ebben a problémában minduntalan elbotló emberi értelem, éppen ez utal a létezés eddig meg nem ismert síkjaira.
Ludwig Feuerbach (1804-1872) szigorú és száraz valláskritikai és filozófia-tisztogatói munkássága meglehetősen távol áll mindenféle hatásvadász fantáziajátéktól, az olvasók kegyeit kereső sziporkáktól. Annál érdekesebb az isten fogalmáról szóló hosz- szas elmélkedései közepette megbúvó hasonlat, melyben arra szólít fel, hogy „képzeld el, hogy egy másik bolygón... egy gondolkodó lény ráakadna... dogmatikának... néhány szakaszára, amely Isten lényegéről szól.” Megállapítja, hogy Isten fogalmánál nincs kü
88
lönbség a magában való és az ember számára mutatkozó tulajdonságok között, hiszen „ez a megkülönböztetés csak egy közvetlenül érzéki és éppen ezért az emberen kívül még más lények számára is adott tárgy esetében helyénvaló.” Különösebb ünneplés nélkül nyugtázhatjuk, hogy a nagy ateistát és prekommunistát is megérintette egy gyorsan múló pillanatig az FKI létezésének gondolata.
Sörén Kierkegaardról (1813-1855) több mint egy évszázada mondogatják tisztelő elemzői, hogy a „jövő filozófusa”. A helyzet az, hogy noha már többször gondolták, hogy megérkezett értő korába, még mindig fenntartható róla az aposztrofált minősítés, és mint ilyen, kitüntetett figyelmünkre érdemes. Életművét nagyrészt fölélte és bekebelezte a teológia, az esztétika és a filozófiatörténet, ám az a tétele, melyben az objektív világtól független választásról mint az egyén abszolút szabadságának létrehozójáról ír, a gyakorlati metafizika (ha van ilyen) magasiskolája. A XXII-XXIII. század- körül létrejöhető transzuniverzális pszichoteleportációk (világegyetemszintű, nem anyagi részecskék igény- bevételével történő helyváltoztatás) alaptechnikája lehet ez a dánból koz-
89
Transzuniverzális pszichoteleportáció
mikus értelműre fordított gondolat: az individuum kapcsolata minden a Semmivel és az emberi individuummal nem azonos Létezővel csak a Valamitől (anyag, objektív lét) és az emberi individuumtól abszolút független állapotban jöhet létre... (Azt hiszem, jobb, ha még egyszer elolvassák!) Ha van igazság, róla nevezik majd el ezt az utazást. Gyakorlatilag a Földönkívüli Intelligenciával felvehető kapcsolat egyik lehetséges módját adta meg.
Az agnosztikusok (Gorgiász, Hume, Kant, Spencer stb.) látszólag egyszerű megoldása a „megismerhetetlen” kategóriájának bevezetésével valójában szándékukon kívül egy új és tökéletes világot teremtett, amelyben az ismert
90
világunkhoz képest más rend uralkodik (hiszen, ha hasonló volna, megismerhető lenne!). Eltekintve attól, hogy ezzel a gondolattal máris eljutottunk a „megismerhetetlen” megismerésének egy fokára, ez a világ itt lebeg körülöttünk, immateriális valóságában koor- dinálhatatlan mozgásokat végezve és nem létező energiákat kibocsátva magából. Nem ismerős ez a jelenség? Én el is neveztem Azonosíthatatlan Sza- badonmozgó Objektivizálhatatlanság- nak (angolul: üiiidentificaly Freemo- ving Objectivitiless). Ha más nem is, a Földönkívüli Intelligenciák érzete átsu- gárzik rajta.
Friedrich Nietzsche (1844-1900) Schopenhauer és Kierkegaard sorstársa. A jövőből ittfelejtett személye és művészi ambíciói örökös vergődés és kielégíthetetlen nosztalgia előidézői. „Übermensch”-elmélete számtalan értelmi torzuláson esett át, mire beépült a köztudatba. Valójában ez a kozmikus filozófiával igen rokon elgondolás az emberben rejlő beláthatatlan fejlődés szinonimája. A különböző mentális technikákkal az eddig „isteni”-nek tulajdonított univerzális tudás lehívható az emberi tudatból (a párhuzamokat lásd még a freudi pszichéfelosztás szuperegójánál!) és az Akarat
91
mozgósítása révén világformáló erővé válik. Nietzsche inkább érezte, mint tudta, hogy a kozmikus jövő tartalmazza ezeket a lényeket. Legismertebb művében így ír erről az érzésről:
„Túlságosan messze repülék a jövőbe s borzadás szállá meg. (...)
így hát még csak gyermekeim földjét szeretem, a fölfedezetlent...
Gyermekeimen akarom jóvá tenni, hogy apáim gyermeke vagyok: és minden jövőn jóvá tenni - ezt a jelenkort!
ím-igyen szóla Zarathustra.”
92
A tudom ány korának filozófiája
Henri Bergson (1859-1941) központi fogalma a „tiszta”,,, immateriális, az időtől különböző „tartam”. Ez minden létezőnek az ősalapja, és csak az intuíció számára hozzáférhető. Elméleteiben egy olyan világról szerzett érzeteit fejti ki, amely természetszerűleg nem írható le hagyományos fogalmainkkal, ezért azután sokan félreértik, és még többen nem is értik. A létezés egy anyagon kívüli lényeg szétsugárzásá- ból táplálkozik, melyet saját egyedi lényegünk az időn való átfolyásával tapasztalhatunk meg. Henri Bergson tudata valószínűleg egy olyan dimenzióba nyúlik át, amelyről idáig csak a clairvoyance-ok rendelkeztek tapasztalatokkal. A fizikai világ térbeliségéből vett mennyiségi meghatározásaink hamisítják meg és teszik lehetetlenné a tiszta minőségek nem anyagi világából származó információink értelmezését. Az egyik átléphetetlennek látszó aka
93
dály az a tér- és területérzékelésből fakadó beidegződés, hogy a „nagyobbik” tartalmazhatja csak a „kisebbiket”. Ezzel szemben itt az lehet a tudat számára nehezen befogadható igazság, hogy ez éppen fordítva van. Az FKI kutatása terén dolgozók fényév ezrekben és Naprendszer tucatokban gondolkodóinak is meglepetést okozhat, ha a Földönkívüli Intelligencia nem „onnét" fog jönni, ahonnan várják.
Sigmund Freud (1856-1939) által a pszichológiába bevezetett fogalomrendszernek, az emberi psziché felosztásának (Ösztön-én, Én, Felettes-én) tá- gabb értelmezése lehetőséget nyújt olyan feltételezésre, mely szerint az emberi tudat nem kizárólagos, illetve nem konstans része a „Világtudat”-nak. Ha a világegyetemei mint különböző lehetséges létformák - szervetlen, szerves, tudatos - együttesét tekintjük, kézenfekvő analógiának látszik a tudatos rész hasonló hármas tagozódását feltételezni. Ebben az esetben az emberi tudatszint reális értékelése mellett léteznie kell vagy létezésének be kell következnie egy „univerzális szuperego”-nak, egy Világ-Felettes-énnek. Freud megfogalmazása szerint a Felettes-én az Én fejlődése során a rajta kívül álló és még meg nem ismert törvényszerűségek ob
94
jektív hatásából keletkezik. Úgy érzem, hogy aki a freudizmus fenti tételét elfogadja, az automatikusan elfog adja az FKI létezését is.
Rudolf Steiner (1861-1925) nevét és személyét sokan nem tartják „szalonképesnek” a filozófusok fennkölt társaságában. Ennek legvalószínűbb oka, hogy már munkásságéinak elején elkötelezte magát az ezoterikus eszmék mellett. A keleti vallásfilozófiai tanok adaptálásával létrehozza és hirdeti az antropozójiát, amely lényegében a re- inkarnációs és karmaelméletek global- izálása és a nyugati emberek számára való elfogadtatási kísérlete. Rendszere, amely az ember testi és lelki felépítéséről és kozmikus útjáról szól, egyrészt bonyolult, másrészt nyíltan vállalt tételeivel hatalmas támadási felületet ad ellenfeleinek.
Steiner nem beszél monászokról, dimenziók lehetséges kiterjedéséről, idősíkok eltolódásáról, létformák feltételezhető változatosságáról, hanem nyíltan kimondja, hogy az emberi élet színtere nem kizárólag a Föld, valamint hogy a világegyetem különböző, nem emberi létformák által is lakott.
„...földfejlődésünket megelőzte a holdfejlődés, azt a napfejlődés, azt pedig a szaturnuszfejlődés."
95
„Amikor az ember a halál küszöbét átlépi, egy másfajta tudat lép fe l, amely független az agytól, és lényegesen eltérő feltételekhez kötődik.”
„...az is előfordult, hogy sok emberelőd szellemi-lelki része búcsút vett a Földtől, és egy időre más, de a mi Naprendszerünkhöz tartozó bolygón keresett megélhetést. ”
„Semmi sincs az anyagi létben, ami valami más lenne, mint egy formába sűrített fény.”
Elméleteinek számtalan vitatható és azóta bizonyíthatóan megcáfolt része ellenére - pl. fordított fejlődéselmélete, mely szerint ugyanúgy a Földből vált ki a Hold, a Nap és a bolygók, mint ahogy az emberből váltak ki a növények, állatok és ásványok - hiba volna mindenestől elvetnünk gondolatait.
Nicolai Hartmann (1882-1950) „új” ontológiája (a szubjektum tevékenységétől független létről szóló tanítás) a materializmus és az idealizmus szintézisére törekvő eszmerendszerek jeles példája. A lét réteges struktúrájáról és ezen rétegek autonóm kategóriáiról szóló tanítása az emberi tudatot mint a tértől független „kiterjedés nélküli materiális”, de a többi réteggel egyenértékű realitást értékeli, amivel azt kozmikus szintre emeli. Ez az álla
96
pót magában hordja a lehetőségét, hogy a tudat minden közvetítő nélkül (tér és kognitív gondolkodás) kapcsolatba kerüljön a (kozmikus) lét bármely formájával.
Kari Jaspers (1883-1969) „határszi- tuáció”-elmélete szerint a lét igazi értelme csak a határszituációkban, súlyos megpróbáltatások alkalmával (betegség, halál, jóvátehetetlen bűn) tárul fel az ember előtt, és ekkor lesz részese a transzcendens valóságnak. Ha az elmélet szokásos kiterjesztését alkalmazzuk, amelyben az individuum (egyes személy) helyére az egységes, kollektív tudatával és tudatalattijával megnyilvánuló emberiséget helyezzük, és elfogadjuk azt az egyre több helyről alátámasztott elemzést, hogy az emberiség mind fizikai, mind szellemi léte szempontjából minden eddiginél jelentősebb fordulat előtt áll, úgy indokoltnak, sőt törvényszerűnek látszik a transzcendens élmények, ismeretlen dimenziók létező valóságának egyre nagyobb arányú megnyílása, amelyről az SF- és parairodalom következetesen tudósít. További következmény lehet, hogy ez a ma már a pszichológiában is elfogadott és gyakorolt elmélet a lét többrétegűségét igazolja, amennyiben a rétegek közti
97
átfolyások és információáramlások csak két réteg határzónáiban valósulhatnak meg.Az egzisztencialisták bonyolult lét
megközelítése már Jaspersnál is jelentkezik. „Mint egzisztenciák a transzcendencia felé orientálódunk... (az isteni vagy transzcendens lét) számunkra csak mint egzisztenciák számára lehet realitás. Egészen más dimenzióba tartozik, mely nem azonos az empirikusan érzékelhető tárgyak dimenziójával.” Végre ezt is kimondták! Csak hát ő filozófus volt, neki szabad. Egy SF- vagy egy paratu- dományos írót még ma is megköveznek érte.
Nála is létrejött a törvényszerű találkozás a keleti filozófiával. Úgy látszik, a kereszténység a századfordulóra végképp elvesztette szellemi inspiratív jellegét.......megszabadulunk a bennünket a tárgyakhoz kötöző béklyóktól - nem tévesztve többé össze őket magával a léttel ...át lehet lépni az alanyi-tárgyi dichotómiát, el lehet érni az alany és a tárgy teljes egyesülését ...s az én is kialszik.” Az ego kioltásának technikája az emberi lét következő lépcsőfokának elérése miatt szükséges. Nem pusztán öncélú filozofálga- tás, hanem nagyon fontos gyakorlati
98
eredmény ez. A kozmikus lét, az FKI, az újabb dimenziók felfedezése elérhetetlen maradna az ember számára ezek nélkül a technikák nélkül.
„...ami súlyosbítja a dolgot, az a világ befejezetlensége. A világ nem kész. (!!!) ...a világ nem érthető meg önmagából.” Ez a meglátás indította el a kozmikus evolúció gondolatsorát, amely folytatódik majd Teilhard de Chardinnél, és remélhetőleg célt nyer a kozmikus filozófiában. Ám ebbe a különleges fejlődésbe vetett hit ekkor még csak utópia. Jaspersen is felülkerekedik a tudás határait alulbecsülőszkepticizmus: ... a tudomány titkoscélja eljutni... a határig, amelynél a legvilágosabb tudás számára is a nem tudás területe kezdődik. Mert csak a tökéletes tudás juttathat el bennünket a tökéletes nem tudásig.”... a lét... olyan, mint valami min
den irányba szóródó fénysugárzás” - írja le egy helyütt a varázsigét, amely oly gyakran visszatérő motívum lesz az FKI kutatásai során. A fény különleges fizikai tulajdonságai és máig nem teljesen megfejtett titkai arra indítják a gondolkodókat, hogy ösz- szefüggéseket keressenek a Fény és a kozmikus létezés lehetséges módozatai közt.
99
Az emberi létezés nem csak a fizikai világban zajlik
Jaspers szinte a végsőkig elmegy következtetéseiben. Határozottan állítja, hogy az emberi létezés jelentős hányadában nem e valós, fizikai világnak felfogott közegben zajlik, hanem abban a pontosan meg nem határozható, di- menziótlan és rejtélyes valóságvetü- letben, amit a filozófusok évezredek óta abszolútumként emlegetnek. „... (az ember) csak az abszolútumban talál megoldást..., (csak ott) van otthon. Nem távozhat belőle.”
Az egzisztencializmus filozófiai rendszere érdekes momentum vizsgálatunk szempontjából, hiszen abból az életérzésből indul ki, hogy valamilyen ismeretlen okból megszűnt az FKI-nak az emberiség irányába ható működése („Isten meghalt”). Azzal a tétellel, hogy emiatt az emberi élet is értelmetlenné
és abszurddá válik, még nagyobb hangsúlyt adott az emberiség FKI-tól való függőségének és a köztük fennálló kommunikációs kapcsolat fontosságának. Elgondolásaikban talán minden más eszmerendszernél tisztábban jelentkeznek a napjainkban kiteljesedő SF-elméletek, jövőkutató és paratu- dományos tendenciák alapelemei, az emberiség attribútumainak (tér, idő, lét) kötetlen kezelése és merész újrafogalmazása. Sehol nem ennyire nyilvánvaló a különböző eszmerendszerek közötti információátszivárgás, illetve az azonos gondolatok paralel megjelenése. A döbbenetes és szuggesztív példák sorát Martin Heidegger (1889-1976) nyitja meg, aki szerint - egy itt terjedelmi okokból nem vázolható okfejtés konklúziójaként - az idő iránya éppen fordított, „a jövő felől telik”(!ü). Bergson megfogalmazásában az idő szinte egy külön életet élő lény. Jaspers is jelentős igazságot talál az idő értékeléséhez, mikor azt mondja, hogy nem az egyéni létben váló örökkévalóság a fontos, hanem az örökkévalóság az időben.
Peter Wust (1884-1940) találmánya a „dialektikus szituáció”, az emberi lét kockázatban való lebegése, amely bizonyos szempontból bonyolultabb, mint egy feltételezett isteni létforma. A
101
le nem vont következtetés az emberi létet egy Földönkíuüli Lét számára történő tapasztalatszerzés alanyává emeli.
Gábriel Marcel (1889-1973), Sartre vitapartnere kifejezetten FKI-ideoló- gusnak számíthat Isten és az Abszolú- tum kategorikus szétválasztásával (Isten az „abszolút Te”, amely nem azonos a fogalmilag kimeríthetően meghatározható Abszolútummal!). Ez főképp arra a gyakori tévedésre lehet válasz, hogy az SF és paratudomá- nyos gondolkodók „Földönkívüli Intelligencia” kategóriája egyszerűen egy új Isten-fogalom.
Az egzisztencialisták másik izgalmas elgondolása, mely az emberi lét célját a Semmiben (filozófiai értelmezésben: a Valami hiányában, a minden létezőtől való mentességben) jelöli meg, melyhez egy transzcendentális folyamaton keresztül juthat el. Ez valójában megegyezik az SF- és paratu- dományos írásokban szintén sokszor felvetett lehetőséggel: a dimenzióváltás elméletével. (Vagyis, hogy az emberi tudat az általa pillanatnyilag befogadható négy dimenzión túli dimenziódban is egzisztálhat!)
Jean Paul Sartre (1905-1980) a filozófiatörténet talán legzavarbaejtőbb
102
gondolkodója. Értelmezése szerint az individuum teljes elidegenedését a „Lét fellazulásában” és a Semmiben való szabadságkeresése okozza és oldhatja (mindkettő igaz lehet!). Testével az ember az önmagában létező léthez kötött, de a létezés és a semmi együtteseként megjelenő tudata révén önmagáért létező is, és mint ilyen, létezése megelőzi lényegét. (Ennek az intellektuális feladatnak a megoldása a nyugati kultúrában még nem kidolgozott, eredményt a legteljesebb zen-meditációk révén feltáruló „létezés-mag” élménye adhat.)
Sartre és az egzisztencialisták általában mindenki másnál mélyebbre hatoltak a Létezésben, és élményeik értelmezési nehézségeit az adja, hogy a még nem térben és időben zajló történéseket akarják megfeleltetni ezeknek a dimenzióknak. Témánkkal negatív összej'üggésben vannak annyiban, hogy az emberi létezésben tapasztalt hiányt az univerzum létére extrapolál- ják és így az FKI és a Semmi azonos kategóriába kerülnek. A Lét és a Semmi viszonyának ilyen mélységű vizsgálata emberi dimenziókban csak az abszurditás eredményét hozhatja, és azt a további keserű tapasztalatot, hogy az FKI számára az emberi lét va-
103
A létezés és a semmi együttese
lószínűleg zsákutca. Kissé ironikusan azt is mondhatnánk, hogy Sartre az univerzum létében mindenki másnál messzebbre lát, így azután több mindent nem ért, mint más bölcselők...
Pierre Teilhard de Chardin (1881-1955), a Kínába, majd az USA- ba száműzött jezsuita szerzetes (túl) merészen folytatja Aquinói Tamásnak a hitet a tudománnyal összeegyeztetni szándékozó munkáját. Kozmikus evolúciós elmélete egyre több hívet szerez, és éppen a sokat szidott és lenézett fikciós és paratudományos irodalmon keresztül szivárog be az emberiség
104
kollektív tudatába. Minden esélye megvan rá, hogy a XXI. század egyik vezető eszméje legyen.
Röviden összegezve: a kozmikus fejlődés Alfa-ponttól indul, és minőségi ugrásokkal (élettelenből az élőbe, élőből a tudatosba, tudatosból a transzcendentális vagy emberen túli létbe) bővített egyenes vonalú fejlődés soránjut el az Omega-pontig, amely tulajdonképpen a kozmosz minden létezője szellemi erejének egyesülése. Ő az első filozófus, aki szemantikailag is bevezeti a nem okvetlenül Istennel azonosított kozmikus és az emberi intelligencia kapcsolatát a költőien gyönyörű és tudományosan hatásos Nooszféra (tudatszféra) fogalmával. Az elmélet óriási előnye, hogy már eredeti megfogalmazásában is tág helyet hagy a különböző lét- és tudatformák számára, és így mintegy belső sugárzásként hatja át a kozmikus tudat, vagyis a Földönkívüli Intelligenciák és az emberi szellem kapcsolatának törvényszerű szüksége. Minden várható tiltakozás ellenére ki merem jelenteni, hogy itt már tapintható, élő, lüktető szellemi azonosság van a filozófus spekulatív világmegközelítése és az SF- és ufóelméletek teoretikusai között.
105
„Az Emberben nyilvánvalóan jelentkezik a tudat, tehát ebben az egy villanásában tekintve kozmikus kiterjedésű, s mint ilyennek, végtelen tér- és időbeli folytatódásai vannak. ”
„Egyszeri esemény a protoplazma (élővé alakulása), ...mint ahogy egyszer keletkeztek a kozmoszban atommagok és elektronok..., ennek az egyedülálló hullámnak a terjedését kell követnünk az emberig, s ha lehet, az Emberen túl is.”
„Vajon a gondolkodás pontja felett arra irányulna a fejlődés minden érdeke, hogy az Életet elszigetelt élők sokaságába oltsa?” - teszi fel a legfontosabb költői kérdést, amire, ha nem is írná le, akkor is tudnánk a választ. Az evolúció logikája szerint a tudat minden létező helyet ki fog tölteni, ahogyan tapasztalataink szerint a Földön is tette. Tehát: ha - ad abszurdum - nem is létezne Földönkívüli Intelligencia, akkor rövidesen lesz, és ha- ami valószínűbb - a világegyetem több pontján különböző fejlettségi fokokban létezik, akkor ezek törvény- szerű sorsa az összekapcsolódás és a teljes kiterjedés.
A kozmikus filozófia hitvallásának újabb és újabb megfogalmazásával találkozhatunk: „A lények megoszlása,
106
egymásutánja és szolidaritása közös genezisből származó, együttes növekedést tételez fel. Az Idő és a Tér szerves kapcsolatban... építik fel a Világ- egyetem Szövetét...” És: „»Modernné« az teszi az Embert... hogy biológiai Tér-Időben is képes látni, ...legfőképpen önmagát másként szemlélni. Ez az utolsó lépés visz bennünket a metamorfózis szívébe.”
Az FKI-val való kapcsolat létrehozását és fejlődését már meglévő adottságaink, szellemünk biztosítja, ahogy „finom csúcsa az abszolútumba hatol”, és „az Evolúció ...az Anyag egész akár szervetlen, akár szerves tömegére kiterjesztve ...átfogja a Világ pszichés övezeteit... ”
A kognició és képzelet mint a fizikai valóságban megjelenő alkotó tevékenység nem csupán a mágia birodalma: „A fizika mindinkább rádöbben, hogy a világot elgondolni nem csupán ismeretet jelent, hanem azt is, hogy olyan egységformát adunk neki, amivel megismerésünk előtt még nem rendelkezett.” Tehát az FKI szükségszerűségének és lehetőségeinek feltárásával létezésének esélyeit növeljük!
Teilhard de Chardin mer egészen konkrétan is fogalmazni teóriáiban, amivel egy jelentős gondolkodó és tu
107
dós voksát rakja le a FKI létezése mellett. „...komolyan kérdezhetjük... hogy az Élet nem fogja-e leleményesen szétfeszíteni börtönét - akár más, lakható égitestek meghódításával - akár... szellemi kapcsolatot teremtve más tudatközpontokkal a világűrben... Végül a Tudat planetáris egységek szintézisében szervezné meg magát.”
Ludwig Wittgenstein (1889-1951) osztrák filozófus megszemélyesült határvonal. Számunkra negatív tevékenységével érdemelt itt helyet. Ő vallotta először nyilvánosan, hogy a filozófia visszavonhatatlanul elvált a tudománytól, semmi keresnivalója a számok, képletek, egyenletek, földi és kozmikus kutatások világában. Száműzte önmagát és kollégáit a nyelvi szimbólumok erdejébe, a burjánzó, ám kissé unalmas filológia betű- dzsungelébe. ,A gondolkodás határát a nyelv, a nyelv határát a világos fogalmazás szabja meg. Ami azon túl van, arról nem lehet beszélni” - mondja Kecskés Pál megfogalmazásában Wittgenstein. Én pedig úgy gondolom, hogy csak arról érdemes beszélni... (A gondolkodásnak pontosan az a legfőbb célja, hogy új ismereteket és ezekhez rendelhető új fogalmakat alkosson. Ezt hívják fejlődésnek.)
108
A zen bölcselet a kínai hagyományokra épült japán buddhizmus speciális ága. Ez alkalommal eltekintenék a bölcseleti rendszerbe való besoroláskor szokásos minőségi jelzők használatától, mert a keleti emberek sajátos gondolkodásmódja ledobja magáról a nyugati kategóriák címkéit. Ebben az eszmevilágban a szemlélet a zseniális. A zennek van ugyan története (kb. ezer éves) és vannak ugyan nagy egyéniségei [Dogen, Basho, Desimaru), de sem különböző iskolák kialakulása, sem úgynevezett „ideológiai fejlődés” nem tapasztalható, és ez mind előnyére válik. Figyelmét egy pontra koncentrálja, és ezen nem változtat a világ felszínén zajló aktuális történések áramlása. A zen olyan, mint a ko-do, az ősi dobok megszólaltatásának a művészete: szünet nélkül egy hangon és egy ritmusban szól, akár a szívverés. És egy idő múlva már tényleg nem tudod, hogy ez a hang olyan-e, mint az objektiven meglevő létezés, vagy a létezés maga e hang.
A tiszta, befolyásoktól mentes létbölcselet már a középkorban elérte az élet absztrakciójának mai szintjét. Miután az intuitív megismerést előnyben részesíti a kognitívvei szemben és a
109
kollektívumot az egóval szemben, a Földönkívüli Intelligenciánál jobban érdekli a Földönkívüli Tudatalatti vagy a Kozmikus Transzintellektus. Filozófiájuk túllépi a hagyományos filozófia határait, így a zen-gondolkodók személyükben jelenthetnek értéket a lét kozmikus kiterjedésének különböző szintű kutatásainál.
Illusztrációképpen egy ismeretlen zen-szerzetes gondolatát idézném: „Mindent (a Valamit) tagadunk (kételkedünk), és (tehát) a messzeségben (a Tér nélküliségben) meglátjuk (felfogjuk) Azt (Őt, az Egy-et).” Ebből az egy mondatból (három állítás!) le lehetne vezetni az emberiség egész fantasztikus szépségű és tanulságos eszmetörténetét. A fentieknél többet még senkinek sem sikerült állítania. Tanulsága is ősi. Az értelem korlátai nem a valóság korlátai, és célunk a Földönkívüli Valóság megismerése.
[Kierkegaard az egyén abszolút szabadságáról írva hasonló gondolatokra jutott. Az „abszolút mentesség” fogalma mint az FKI-val való kapcsolatteremtés lehetséges vagy szükséges technikája magyarázat lehet arra, hogy a gyakori, feltételezett ufóészlelések dacára miért olyan ritka a közvetlen kapcsolatfelvétel:
110
mentális hiányosságaink miatt még nem vagyunk „vevők” az FKI hullámhosszára.)
Ám léteznek konkrétabb megfogalmazások is: „Életünk kapcsolatban áll a kozmikus erővel, és egymásrautalt viszonyban van minden létező- vel”(Taiszen Desimaru).
111
N apjaink filozófiája
Az atomkor filozófiáját nagyrészt tudósok űzik. Fizikusok, biológusok, matematikusok, csillagászok vonják le saját tudományos eredményeik általános következtetéseit. Ennek eredményeképpen zseniális tudományos felfedezések társulnak vitatható filozófiai nézetekkel. Úgy tűnik tehát, ez a felállás sem eredményesebb a réginél. Az entrópia-, a káosz- vagy az információelmélet éppúgy nem bírja a valóság végső kritikáját, mint a tisztán spekulatív elméletek nagy része.
Korunk képzett filozófusai ezalatt pedig visszavonulnak a nyelvfilozófia sáncai mögé - ahol a legkevesebb technokrata támadás érheti őket -, és a szavak, fogalmak jelentéstartalmainak ősi, eredeti információhordozó elemeiből próbálják kihámozni az emberiség és az univerzum tudatának eredetét és összefüggéseit.
112
Vigaszunk lehet, hogy egyik irányzat sem határolódik el a Földönkívilli Intelligencia létezésétől.
Példaképpen bemutatnék néhány eredetisége, illetve általánosíthatósága miatt kiemelkedő alkotót.
Erwin Schrödinger német fizikus és természettudós 1944-ben „Mi az élet?’ címmel megjelentetett kis írásával megnyitotta a természettudományos kételkedés kapuit. Az azóta is sokat emlegetett és idézett megállapításai teret engednek a legszélsőségesebbspekulációknak is..... az élő anyag azeddig felállított »fizikai törvényekkel« ugyan nincs ellentmondásban, de valószínűleg eddig még ismeretlen »más fizikai törvényeket« is követ. ”
Jacob Bronowski (1908-1974) Angliában élt matematikus, filozófus és tudománytörténész egy nagyon finom, burkolt paradoxonát tárnám szemük elé. „Formális logikánk egyáltalán nem a természet szülötte, közöttünk és a természet nyelve között... nem uralkodik eleve harmónia...” Kronec- ker egy híres aforizmájá(nak)... „Az egész számok Isten alkotásai - minden egyéb az ember műve” ...az ellenkezője az igaz, az egész számokat kényszerítette rá az ember az Istenre, illetve a természetre mint észlelési és
113
fogalomalkotási módot.” Ennek az eszmefuttatásnak a másodlagos értelme, hogy az egész számokra alapozott matematika csapdájába esett emberi értelem nem képes megbirkózni kozmikus környezetének információival. Az erre épülő tér- és időszemlélet dogmatikus módon elnyomja a metafizikus élményeket, és kizárja alkalmazóit a kozmosz valódi világából. Egyébként Einstein óta már szalonképes gondolatnak számít a matematika végső kérdésekben való meghatározó voltának megkérdőjelezése. (Einstein többször kijelentette, hogy a matematika nem teljesen megbízható alapja a kozmosz vizsgálatának.)
Tóm Stonier professzor az Egyesült Államok különböző egyetemein ad elő fizikát és az általa konstruált információelméletet. Ennek lényege, hogy az információ az emberi agytól függetlenül is létező, önálló entitás, és mint ilyen tömeg és energia nélküli hipotetikus részecskeként értékelendő (lásd még Leibniz monászait!!!). Stonier ezeket a részecskéket infonoknak nevezte el, és egy meghatározást is közöl, mely szerint az atomhéjban egy elektron kilépésekor keletkezett lyuk az információ részecskeformá)át képviseli, azaz egy infont jelent.
114
Az információfizika és az SF élő kölcsönhatását jól példázzák azok a rokon elméletek, melyek szerint „az univerzum gigantikus információgép”, vagy „az információ nem az emberi szellem szülötte, hanem a világegyetem alapvető sajátossága”, vagy „az infonok tetszőleges sebességűek lehetnek” (tehát akár a fénysebességnél is gyorsabbak!!).
Ezek az elméletek elég nyilvánvalóan utalnak az FKI létére.
Arthur Eddington kevésbé közismert, de mégis mitikus és extravagáns alakja a tudománynak. A legenda szerint ő volt az egyike - magát Einsteint is beleértve - annak a három embernek, aki megértette az általános relativitáselméletet.
Számunkra érdekesebb azonban „numerikus alapvető elmélete”, melyben a zárt és véges világegyetem mellett érvel, továbbá egy botránykővé vált megállapítással meghatározza a világegyetem anyagmennyiségét. Eddington szerint az univerzum pontosan 15 747 724 136 275 002 577 605 653 961 181 555 468 044 717 914 527 116 709 366 231 425 076 185 631 031 296 „darab” protont és ugyanennyi elektront tartalmaz. Ezek a megállapítások annyiban függnek
115
össze az FKI létével, hogy a Kozmikus Filozófia által alapelvként helyesnek tartott kozmikus evolúció csak egy racionálisan felfogható, a végtelen tér és idő fogalmát kizáró rendszerben képzelhető el. (További érdekességeket és rejtett tartalmakat hordozhat e tétel számmisztikái vizsgálata. Ez a számsor 80 elemet tartalmaz, ami szimbolikusan a Legfőbb Igazságot, a Megbonthatatlan Törvényt jelképezi. Alapértékeik összeadásával 321-et kapunk, ami számsorként az elemi pusztulás szimbóluma, és összegként 6, amely pedig az univerzum pozitív erőivel szembeforduló negatív erők számjele.)
Stephen W. Hawking, a Lue Gerhig- kórban szenvedő, immár teljes mozdulatlanságában tolószékhez kötött angol fizikus lassan Newtonhoz és Einsteinhez hasonló mitikus alakjává válik az emberiség szellemtörténetének. Kozmológiai kutatásai leginkább a Fekete Lyukakról szóló megállapításai által váltak ismertté. Gondolkodása rendkívül nyitott, előszeretettel dolgozik hipotézisekkel, amelyek egyáltalában nem ássák alá tudományos hírnevét.
A dimenziókkal kapcsolatban váratlan és meglepő kijelentést tesz: „Nem
116
lehet elképzelni a négydimenziós teret. Én magam még a háromdimenziós tér elképzelésével is bajban vagyok!... a Föld felülete nem más, mint egy kétdimenziós görbült tér.” Ez a látszólagos visszalépés egy újabb utalás a dogmatikus tér-elmélet felülvizsgálatára. A kozmosz és benne a mi létünk titkai valószínűleg egy más koordinátarendszer falai mögött rejtőznek.
Heisenberg határozatlansági elvének folyományaként mondja: „...a világ- egyetem jelenlegi állapotát sem határozhatjuk meg pontosan! Továbbra is elképzelhetjük viszont, hogy létezik olyan szabálygyűjtemény, amely az eseményeket valamely természetfölötti lény számára határozza meg...” Ez - ugye - az FKI létezésének a lehetőségét konzerválja?!
„Föltehető, hogy a legkorábbi világ- egyetemben az összes dimenzió erősen görbült volt. Miért simult ki egy idő- és három térdimenzió, mialatt a többiek szorosan összegöngyöltek maradtak? ...Az sincs kizárva, hogy a világegyetemnek más tartományai, sőt más világegyetemek is léteznek (akármit jelentsen is ez)...” Ez szintén egyértelmű állásfoglalás, noha az idézet így folytatódik: ... az ilyen tartományokban viszont nem létezhetnek ér
117
telmes lények...” - ami a fenti megállapítások ismeretében ellentmondásnak tűnik. Lélektani magyarázat lehet, hogy ezzel a gesztussal hárítja el a populáris elméletekkel való „bratyi- zást”.
A Fekete Lyukak valódi természetének megismerése - az eddig elképzelhetetlen tér- és időutazások „hernyójáratokon” való megtétele már átszivárgóit az SF- és parairodalomba - minden eddiginél közelebb vihet minket a végső megoldáshoz.
Martin Rees diák-, majd munkatársa volt Hawkingnak Oxfordban, érdeklődésük és elméletalkotásuk sok ponton közös maradt azóta is. Egyik kedvenc gondolata a multiverzum. Rees szerint „...számtalan más világegyetem létezhet, amelyekben egészen más törvények uralkodnak. ” Ezek a világegyetemek meglehetősen különböző és rendkívül gazdag struktúrával rendelkezhetnek. Keletkezésük ma is, akár a mi Naprendszerünkben is elképzelhető a „csíra-módszerrel”, ahol viszont a szülőuniverzum nem tud információt cserélni az utóduniverzummal. Ez az elmélet a teológiai teremtésteóriákkal összebékíthető lehet!
A multiverzum-elméleteknek újabb és újabb változatai keletkeznek. Dávid
118
Deutsch a párhuzamosan fejlődő végtelen számú világegyetemeket úgy szemléli, mint egyetlen kvantumrendszert. Charles Pantin biológiaprofesz- szor a multiverzum antropikus kiválasztódását taglalja, mely szerint nem meglepő, ha más világegyetemek is lehetővé teszik hozzánk hasonló élőlények létezését.
Freeman Dyson meghatározó alakja volt a princetoni Posztgraduális Tudományos Kutatóintézetnek, amely különleges volta és státusza miatt megérdemelne egy külön fejezetet. Valószínűleg csak az amerikaiak engedhetnek meg maguknak egy olyan kutatóintézetet, ahol szabadjára engedik a kissé deviáns, máshol meg nem értett zseniket, és mindenféle megkötés nélkül a kezükbe nyomnak egy csomó pénzt, hogy „tessék, költsétek, amire akarjátok”. Ennek a pénznek a 90%-a valószínűleg a leghiábavalóbb költség- vetési tétel, 10%-a viszont Amerika és az emberiség jövőjének a szempontjából a legragyogóbb befektetés, csak éppen azt nem lehet még tudni, hogy melyik az a 10%.
Dyson feltevéseiben gyakorlatilag a sci-fi irodalom minden újabban felvázolt motívumát megelőlegezi. Beszél a Föld és a világegyetem lehetséges ha
119
lála utáni intellektuális továbbélésről, a véges(!) és zárt(!) világegyetem minden bizonnyal bekövetkező megsemmisüléséről, a szervetlen intelligencia hoyle-i gondolatának továbbfejlesztéséről.
Van egy szállóigévé vált mondása is, amely igencsak összhangban van minden kozmikus intelligenciát kutató szellemével: „Az univerzum tudta, hogy jövünk. ”
Subrahmanyan Chandrasekhar indiai származású matematikusnak és kozmofizikusnak állított irodalmi emléket Arthur C. Clarke örök érvényű Űrodüsszeia könyveinek Dr. Sivasub- ramanian Csandrasegarampillai alakjában. A valós „Csandra” ugyan nem utazott az űrbe az emberi intelligenciát meghaladó computerét dédelgetni, de annál többet tett a kozmosz megismeréséért a Földön. Számításaival hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy ma már a tudósok nagy része hajlandó a fekete lyukakat - mint az emberi léptékű fizikából egy transzcendens értékeket mutató „fizika” helyszínét, illetve új típusú univerzumok és abban új típusú intelligenciák születésének lehetséges helyét - elméleti lehetőségek helyett a valóság részeiként kezelni.
120
Roger Penrose a fent említett urak professzora volt különféle angol egyetemeken, és a későbbiekben bizonyítást nyert elméletek java része is tőle eredeztethető. A fekete lyukakban létrejöhető, illetőleg elzáródható dimenziók mint az új univerzumok létrehozói is tőle származó gondolat.
Ma még szakadárnak számító véleménye, hogy a kozmológia két legnagyobb rejtélye, a kvantummechanika paradoxonai és a tudat természete között kapcsolatot feltételez. Ez az elgondolás üdítő visszatérés az évszázadok óta gyakorolt távol-keleti mentális technikákhoz, amelyek azt sugallják, hogy az univerzum megismeréséhez saját tudatunk végső és tökéletes megismerése által juthatunk el a leggyorsabban és legeredményesebben. További folyománya az elméletnek, hogy ha igaz a kapcsolat, úgy igaz a hasonlóság is, vagyis: az univerzumnak is tartalmaznia kell tudatosságot.
Lama Anagarika Govinda, vagyis Govinda láma egy Amerikában élő buddhista gondolkodó, aki komoly erőfeszítéseket tett, hogy megfeleltesse egymásnak a nyugati világ tudományos alapokra épülő világmagyará
121
zatait és az Abszolútum transzcen- denciáit szimbolikus megfogalmazásokban leíró keleti filozófiát, természetesen ez utóbbi oldaláról. Alapelve, hogy az univerzumban megjelenő intellektus megnyilvánulásai értelmezhetetlenek az átlagember számára, amiből persze nem az következik, hogy nem is létezik. „A magasabb dimenziót... érzékelhetjük..., (de) ...a meditáció bizonyos élményeit nem lehet leírni a háromdimenziós tudat... keretei között...”
Fritjof Capra elméleti fizikus ugyanezt az utat járja, csak a másik oldalról. „A világegyetem alapvető egysége nem csupán a misztikus élmény legfőbb jellegzetessége, hanem a modern fizika egyik legfontosabb felismerése is” - írja. Felismeri és bizonyítja, hogy a modern fizika tér- és időszemlélete, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a szubatomi szint megfigyelési eredményei szub- sztancionálisan mind jelen vannak a buddhizmus több ezer éves bölcseletében. Innen már csak egy lépés, hogy mindezt tovább gondolva a tudósok is elismerjék a kozmikus létben gondolkodó bölcseleti iskoláknak a Földönkívüli Intelligenciákról szóló tanításait is.
122
A filozófia mezsgyéjén
Mindig is az volt a véleményem, hogy nem szabad az intellektuális tevékenységet korlátok közé szorítani. Ilyen korlátként értelmezhető a szigorú műfaji határok felállítása is. A művészek magasabb kasztjának tagjai mindig is tudták, hogy tevékenységüknek csak az emberiség végső kérdéseinek keresése ad igazi értelmet. A filozófiai tudatosság terén élen járnak a zenészek, amely talán a műfaj eredendő elvontságával magyarázható.
Richard Wagner (1813-1883) filozófiai kötődése közismert. Nietsché-ve\ évekig fenntartott kapcsolata, akivel - saját szóhasználata szerint - „csillagbarátság” fűzte össze, kimutatható nyomot hagyott a megkomponált zenék és szövegkönyvek szellemiségén, akárcsak Herder és Schopenhauer eszmevilága, melyeket olvasmányai alapján épített világnézetébe. Az élet és a művészet kozmikus egységben
123
való szemlélete talán nála jelentkezik először teljes valójában. Saját mítosz- alkotása a helyiérdekű vallások és földhöz kötött filozófiai rendszerek fölött álló kozmikus léptékekben való gondolkodás jegyében zajlott, ami új zeneszerzői technikák kifejlesztésével is együtt járt. Az ő zenei újítása a „végtelen dallam“, amely egyrészt különleges transzcendentális érzeteket kelt a tudatosan a kimondhatatlan tartalmak illusztrálására született szerkezetével, másrészt összeköti a létezés és a zene kozmikus struktúráját.
Krzysztof Penderecki (sz. 1933) lengyel zeneszerző tipikus példája a kozmikus gondolkodású művésznek. Témaválasztásai mutatják a szó klasszikus értelemben vett metafizikai érdeklődését. Ha végigtekintünk művei során, bár többnyire vallásos megközelítésben, de szinte kizárólag egyetemleges kérdések késztetik alkotásra. 1960-ban születik Az idő és a csend dimenziói, amely mindössze nyolc és fél percbe sűríti több ezer oldalnyi vélekedés kvintesszenciáját. Zeneszerzői technikája kísértetiesen emlékeztet a részecskefizika aktuális kutatásaira. A hang nem mint esztétikai megnyilvánulás, hanem mint fizikai jelenség szerepel. A zene határ
124
hangok közti térben folyó akció, amely a világ szerkezetének különböző dimenziói közti párhuzamok megjelenítésére szolgál. 1970-ben írt Kosmogo- nia-ja tetőzi be ezt a gondolatsort, melyben a világegyetem teremtését kívánja ábrázolni Anaximandrosz talányos fogalmának, az Apeironnak (a tér és idő nélküli, határtalan, anyagtalan anyag) megjelenítésével.
A példák sora természetesen tovább folytatható. A pillanatnyi cél a filozófiai gondolkodás kiterjedtségének illusztrálása volt.
A spiritualizmus különböző válfajai és művelői szerencsétlen - de leginkább önhibájukból -, kirekesztett páriák. Feltétel nélkül hisznek Istenben, az egyházak mégis megtagadják őket. Lelkesen bújják a tudományos elméleteket, de a tudósok mégis kinevetik őket. Hajszolják a népszerűséget, az átlagemberek kegyeit, azok mégis elfordulnak tőlük. Én csökönyösen hiszek abban, hogy teljesen, mindenestül elvetendő, esszenciális „rossz” nincs, mint ahogy ugyanilyen „jó” sincs. Egy rövid bekezdés erejéig érdemes megemlékezni elméleteink közös pontjairól.
Emmanuel Swedenborg (1688-1772) lényegében a túlvilág és a valós világ
125
közti átjárhatóságról beszélt. Elméleteiben szerepelnek ellenőrzött és nem ellenőrzött dimenziókapuk, az ezek közötti közlekedés lehetősége, az emberi és isteni létezés között álló lények. Számos leírás szól arról, hogy neki sikerült a fizikai korlátokat átlépni, és a tér-idő különböző pontjain tetszése szerint megjelenni. Elgondolkodtató, hogy minden idők egyik legnagyobb filozófusa, Immánuel Kant is figyelmet szentelt tevékenységének.
James Redfield amerikai író, aki rendkívüli népszerűségre szert tett könyve (A mennyei prófécia) segítségével próbál egy újabb szemléletű spirituális megközelítést bevezetni. Az elgondolás lényege, hogy egy Földön kívüli erő által támogatottan létrehozott Kézirat kilenc plusz egy Felismerésben fogalmazza meg a kozmikus jövőbe belépni kívánó emberiség elé támasztott követelményeket. Ha a sallangot elhagyjuk, az írás nem más, mint „Isten” Redfield által meghirdetett legújabb evangéliuma a harmadik évezredhez igazított tízparancsolattal. Tisztességes kísérlet, megérdemelné, hogy osztozzon a már hitelesnek elismert előző négy evangélium sorsában.
126
Domokos László vallási indíttatású spirituális munkáiban (pl. A szellem élete I-II.) nem teljesen sikertelenül próbálja összeilleszteni a keresztény dogmatika, az asztrológia, a spiritualizmus, az ufológia és az archeológia erre alkalmas elemeit. Meggyőződése, „ hogy a Földön kívül létező más égitesteken élet van”, az innen származó információink intuitív szellemi működésünkben nyilvánulnak meg, a Hold és a Mars között információcsere zajlik (lásd még A. C. Clarké Űrodisszeáit!) és hogy a Mars és a Jupiter között létezett még egy bolygó.
Félve foglalkozom a magyar filozófiával, hiszen nem lehet olyan körültekintő óvatossággal fogalmazni, hogy bele ne gázoljunk - amúgy mindig is délcegen dagadó - nemzeti büszkeségünkbe. A filozófiatörténeti munkák névmutatóján végigfutva bizony alig találunk magyar nevet. A XX. században látszik valami megmoccanni, ám Lukács György, Ancsel Éva, Marx György és Vajda Mihály munkássága jórészt politikai színezetű bölcselkedés. (A tankönyveket, történeti áttekintéseket, magyarázatokat, átültetéseket, életrajzokat és félepigonisztikus vitairatokat nem tekinthetjük eredeti filozófiai alkotásoknak.) A nyolcvanas
127
évek szellemi nyitása nálunk is eredményre vezetett, és lehetőséget adott olyan vélemények publikálására is, amiket addig a hivatalos vezetés lesöpört minden kiadói íróasztalról.
Szeretnék néhány olyan nevet megemlíteni, akiknek működése érdeklődést váltott ki.
A Wictor Charon írói álnév mögött rejtőző, különleges ezoterikus képességekkel megáldott család e tagjának leleplezésére nem vagyok felhatalmazva - a jól értesültek amúgy is ismerik a nevet. Transzcendentális gondolkodása, alkotó fantáziával megrajzolt univerzum-színterű jövőképei utánozhatatlan stílusban vegyítik a filozófia, a metafizika, az ezoterika, a spiritualizmus, a keleti bölcselet és a sci-fi elemeit.
„Az új tudományokat művelő okkult tudósoknak fontos szerepük van: a nem érzékelhető, de létező világok megismerésére ösztökélnek. ”
„A dimenzióalaktan tanítása szerint ...aJöldi cselekvések magasabb dimenziók jelenségeihez kapcsolódnak...”... a hiperkozmosz széttagolt célsze
rűségi ideái olyan koordinátarendszerekben rejtőznek, melyeket... pontról pontra haladó logikával nem közelíthetünk meg.”
128
„...csupán az emberben lakozó szattwa képes arra, hogy ...megtalálja a kapcsolatot más világrendszerek felé...”
„...az objektiváció folyamatát örökké tartó kombinativ dinamizmus uralja...” Vagyis a létezési lehetőségek mindegyike megvalósul a térben és az időben.
Arról, hogy milyen univerzális jövőképet tár elénk Charon, elég a következő fejezetcímeit értelmeznünk: Hiperkozmosz, Dimenziótranszformátor, Kozmobionták, Lélekpermutáció, Dimenziócsillagászat stb.
Egely György elöl jár abban a harcban, mely a tudományos gondolkodást igyekszik megszabadítani a dog- matizmus bilincseitől. A tér és az energia természetéről szóló elméletei egy olyan világot vázolnak fel, amely szükségszerűen egy a mienknél fejlettebb szellemiség számára nyitott. Kutatásai reményt nyújtanak a mindenkori „másként gondolkodók” cselekvési lehetőségei terén.
Hamvas Béla (1897-1968) az a holisztikus tudású író-filozófus, akiből a magyar nemzet nagy tanítója lehetett volna - betöltve azt a bizonyos, a Nyugat és Kelet filozófiáját egybeolvasztani képes magyar tudós hiánya terem
129
tette űrt akiből ha egy tucat születik, nemzetünk sorsa is más lehetett volna, de akit, a jelentőségét és veszélyét felismerő, a mindenkori külső érdekeket szolgáló hivatalnokelit sikeresen elnyomott, letagadott, elhallgat- (tat)ott és üldözött, hogy ne válhasson azzá, amivé született: szellemi vezérré.
„Az élet... a belső aktivitáson, a pszichológiai tevékenységen... (múlik)... Az egzisztencia középpontja nem a jelenség, hanem az elhatározás.” „Az alvilág... kapuján átmenve ... az ember nem tarthat meg mást, mint önmagát, amíg végül azt is elveszíti - talán...” „...aki a katabázist..., az alvilágot nem élte át, annak tulajdonképpen más ember számára lényeges mondanivalója nincs.” Az egzisztencializmushoz és Kierkegaardhoz közel álló gondolatok lényege, hogy az emberi lét számára legfontosabb információk egy ajelenlegi életterünkön túli dimenzióban találhatók, melyhez a tudatunk által egy univerzális szellemiséghez kapcsolódva közeledhetünk.
„A térnek képlete, a helynek géniusza van.” „Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni.” Ez a fajta kategorizálás a létezők magasabb egységekhez való tartozását sugallja, és lo
130
gikailag feltételez egy ezek felett álló, még általánosabb kategóriát, amelyhez való közeledésünk túlélésünk egyetlen lehetősége, és a kozmikus evolúció természetes módja.
„Az objektív psziché, amelyben... archetípusok élnek. ...az egyén csupán az archetípus invariánsait tudja megvalósítani... Maga az individuum... az infinitezimális szubjektum.” Ez a pszichológiai elmélet az ember egyfajta külső programozottságáról beszél, ahol a „programozó” rejtett módon és évezredekkel előre gondolkodva fejtette ki tevékenységét.
Kisfaludy György népszerűén, ám magasra tett mércével igyekszik megfejteni az univerzum titkait. A tudományos dogmatizmustól nem zavartatva az elméleti fizika hipotetikus felső régióiban tanyázik. Fő témája: az idő fizikája.
„(Az idő) valódi mértékegysége az »egy ismétlődő térciklus«. Ez egy bonyolult 16 (virtuálisan 64) dimenziós tér önismétlő rétegrendszerében fellépő nemtér-nemidő réteg ismétlődésében mérhető.”
„az átviteli szálak, amelyeken keresztül gyakorlatilag végtelen gyorsasággal terjed az információ... Ezeken a hosszanti rezgések egyetlen téris
131
métlődési ciklus ideje alatt haladnak végig. Az időszálak... egy egydimenziós univerzumot alkotnak az időben, az időből.”
„A fény a téridő duálisa, így azután ugyanúgy keltő elemeket, forrásokat illik használni hullámainak keltése során... és ezek a... (dimenzióforrások) nem rendelkez(het)nek semmiféle tömeggel.”
„A dolgok... létezésük okán... árasztják magukból a gravitációs hullámokat (melyek valójában időhullámok). Ezek... univerzumunk legfontosabb alkotói. Maga a téridő is efféle hullámokból áll.”
Véleménye szerint az univerzum zárt, nem létezik végtelen, és az anyagi részecskék és az energiakvantumok folyamatosan keletkeznek benne, amelyek megegyeznek a kozmikus filozófia által támogatott elvekkel.
Kisfaludy hozzáállásában és elveiben is nyíltan támogatja az FKI létezéséhez fűződő elképzeléseket és a kapcsolatfelvétel reális lehetőségeit.
A jövő filozófiája
A legbolondabb és leghálátlanabb szórakozás, aminek viszont mégis nehezen tud egy író ember ellenállni, az a jósolgatás. Üdítő kivétel a sci-fi, ahol mindez meg van engedve, sőt, alapkövetelmény. Szeretném kihasználni e határműfaj lehetőségeit néhány gondolat erejéig.
Mint tudjuk, a végső ponthoz közeledve minden konvergál. Jelen esetben a szellemi tevékenység fog várhatóan homogenizálódni, egybeolvasztva a tudomány, a paratudomány és a vallás időtálló elemeit. A tudomány feldúsul a metafizikával és a holiszti- kával, a vallás pedig lemond előjogairól és dogmatizmusáról egy komplex, aktív pszichikus generálkognitív tudatfejlesztés javára.
Ez volt a jó hír. A rossz pedig az, hogy reménytelenül kettészakad az emberiség. A szociális, intellektuális és anyagi lehetőségek két tábora raké
133
tasebességgel távolodik egymástól, és rövidesen értelmetlen lesz bármiféle hídverésről, kiegyenlítésről vagy nivellálódásról még beszélni is. A kialakuló egységes kultúrájú és gondolatvilá- gú nemzetközi elittel szemben megosztott és egymáshoz is ellenségesen viszonyuló, eszköztelen tömegek foglalnak majd helyet. Már ma is elmondhatjuk, hogy egy huszonöt éves, német származású, amerikai brókercég-tulajdonos férfi és egy hetvenéves távol-keleti ruhagyáros nő jobban megértik egymást, mint ugyanez a férfi és hajléktalan honfitársa.
A racionális korlátozások nélkül emelkedő népesedés és az ennek arányában csökkenő egy főre jutó élelem- és energiaadagok libikókája meg fogja hozni az eredményét: valószínűleg nem lesz mód elkerülni a Nagy Háborút. A frontvonalak mögött már felsorakoztak a potenciális ellenfelek, a computerek mélyén már ott pihennek minden lehetséges ütközetek minden lehetséges változatának modelljei, sőt, talán már a leendő békeszerződések pontjai is meg vannak fogalmazva, igen előrelátóan. A harcászat klasszikus szabályai szerint a támadás megindításának döntő szerepe van. Az ellenfél felkészültségének legalacso
134
nyabb pontját, emberállományának ideológiai szétziláltságát, saját erőik feltöltöttségét és a szövetségi rendszerek harmonizálását kell a legmegfelelőbb módon kombinálni, és mindezek mellett lehetőleg váratlanul lecsapni. Akkor hát melyik lesz az a perc? Holnap, holnapután, egy év múlva, tíz vagy száz év múlva? Vagy talán már meg is történt?
Ne áltassuk magunkat, ez nem az eszmék közötti harc lesz. Az anyagi világ anyagi javaiért a leghatékonyabb anyagi eszközökkel fog folyni. Éppúgy, ahogy az áldozatok is az anyagi világból fognak kikerülni. A Föld, az univerzum bioszférájából. Növények, állatok, emberek, egyszóval élőlények milliárdjai fognak elpusztulni, hogy utat nyissanak egy új típusú generáció új típusú hatalmának. Tudom, sokan hitetlenkedve rázzák a fejüket, elször nyedve tekintenek maguk elé, vagy éppen dühödten csapják le a könyvet, és mivel „józan gondolkodónak” tudják magukat, azt kérdezik: nem lehetne mindezt elkerülni? Előrelátással, alkudozással, ésszel, okos cselekvéssel? Vagy, ha már minden kötél szakad, ha már nem látszik más kiút, némi konc odavetésével? Pár szerencsétlen ember, egy népszerűt
135
len csoport, esetleg egy jelentéktelenebb populáció feláldozásával? Ahogy „humanistáéknál” mondják: kisebb áldozatok árán?
Az ismert emberi történelem több ezer éve alatt még egy esetben sem sikerült. Önök mit gondolnak: most fog?
Az optimista világképek az információrobbanás demokratikus eloszlásáról, a politikai szabadságjogok általános elterjedéséről és a tudományos eredmények bőségre és egészségre váltásáról álmodoznak. Csak azt felejtik el, hogy a mindezeket kimérő hatalom egyre kevesebb kézbe összpontosul, nemsokára talán csak egybe...
A fenti hipotézisek fényében a filozófiának nem sok helye marad. Az amúgy is trónja fosztott bölcselet szolgálójává szegődik egyrészt a természettudományoknak, és a különböző felfedezések várható hatásainak elemzésében segédkezik, másrészt lecsusz- szan az alkalmazott tudományok szintjére, hajdanvolt beosztottjai: a pszichológia és a vallásbölcselet mellé, és segít a nagykereskedőknek mosóport, intimbetétet és politikai nézeteket eladni.
Természetesen marad egy szűk tartomány, ahol az eredeti céljainak élhet, és laboratóriumi körülmények
136
között dolgozhat az emberiség értékeinek egy kozmikus etikának és céloknak megfelelő szintre emelésén, és ennek az eredménynek a saját szétzilált életterünkön túlra való átmentésén. Ezeknek a törekvéseknek a gyűjtőfogalma lehet a kozmikus filozófia.
Hogy a felvázolt lehetőségek közül Önök melyik mellett döntenek, illetve melyiket segítik elő, az most is, mint immár közel 10 000 éve, a személyes, felelős választásukon múlik.
A kozm ikus filozófia
Súlyos logikai hibának tűnhet, hogy többször említem ezt a fogalmat anélkül, hogy tisztáznám eredetét, vagy legalább alátámasztanám létezését. Úgy lehet, adós maradok ezzel még egy darabig.
Azt hiszem, a kozmikus filozófia most születik. A körvonalai már látszanak, de a teste még a jövőben van. Az eszmélő ember első zavaros töprengései óta irtózatosat nőtt körülöttünk a Tér, tágult az Idő és emelkedett maga az Ember is. De ez még mindig csak a kezdet. El kell foglaljuk a helyünket a Világegyetemben, meg kell találni társainkat és véghez kell vinni
137
a feladatot, amely egyenlőre olyan felfoghatatlanul homályos, hogy sokan nem is akarják észrevenni.
A kozmikus evolúció mibennünk is zajlik, és az erre a tényre épülő kozmikus filozófia alapelve - Einstein szó- használatával élve: Isten nem volt, hanem lesz. Vagy ha igy jobban tetszik: Isten együtt születik a Világmindenséggel. Tudományosabban szólva, az istenfogalom transzcendens megvalósulása dinamikus kölcsönhatásban van a fénysebességgel fejlődő tér-időszerke- zetű anyagi és a fénysebesség ismeretlen infon hatványával fejlődő nemtér- nemidőszerkezetű Világegyetemmel.A kozmikus filozófia kategóriájába
tartozhat minden olyan jellegű megfontolás, hipotézis, elméleti alapvetés, művészeti, irodalmi vagy tudományos alkotás, amely az emberi cselekvés hatásának határait az Univerzum határaival azonosítja, illetve fordítva: az adott alkotás létrejöttét és a kozmikus tudat létét összefüggésbe hozza.
A kozmogenezis lezáratlan voltának elméletéből következik, hogy az anyag mint minőség is változik. Az Univerzumban megjelenő és terjedő pro- toanyag(?) úgy viszonyul a szerves anyaghoz, mint a szerves anyag a szervetlenhez. Ez a jelenség is segíthet
138
Isten nem volt, hanem lesz
feloldani az egyre értelmetlenebb materializmus-idealizmus vitát.
Ennek a gondolati folyamatnak a tárgya és eredményei egy következő könyv anyaga lehetnek.
Az értelmes ember célkereső tevékenysége szempontjából egyre inkább kiürülő vallási magyarázatok és az olcsó politikai érdekek motiválta társadalomfilozófiai elméletek helyett egy új és friss erőket felvonultató lehetőség a kozmosz jövőjének létrehozásában való részvétel.
Az ember személyes és kollektív létezése a kozmikus evolúció folyamatának felfedezése és a hozzá való alkotó alkalmazkodás által a „teremtés nyolcadik napjá”-ban (Th. Wilder), az anyag-nemanyag dimenzió korlátait
139
túllépő kollektív kozmikus értelem folyamatos fejlődésében és a tér és idő tetszés szerinti megváltoztatásában kicsúcsosodó szupervalóság megalkotásában nyerhet új értelmet.
Kicsinyes és többségében káros kimenetelű célkitűzéseinket (anyagi javak felhalmozása és rövid távú birtoklása, az egymás feletti fizikai hatalom időleges megszerzése és ezért más létezők megsemmisítésére való törekvés) felválthatja egy minden eddiginél fontosabb és lelkesitőbb feladatcsoport: az élet értelmének kozmikus távlatokban való kiteljesítése és az ezt elősegítő folymatok szolgálatába állítása.
Az Élet nem korlátozódik a Földre. Személyes és kollektív létezésünk egy időben és térben kozmikus méretekben meghúzott pályaív közbülső állomása, amely az adott pillanat számára mindig érzékelhetetlen dimenzióból érkezik és afelé tart. Célja a kozmosz mentális fejlődésének az elősegítése és építése, akkor is, ha mindez - kishitűségből, értetlenségből vagy gyávaságból - nem tudatosul bennünk.
Megjelenésében valószínűleg nem hasonlít a csilingelő angyalokkal, szárnyas szeráfokkal, lenge bájú hurikkal, lángoló trónusokkal vagy ördögökkel,
140
démonokkal, fortyogó katlanokkal, stb. benépesített „túlvilágra“, de nem is a Semmi és a Végtelen egymásnak felelgető üres kongása. Minden vallás és szabadgondolkodási folyamat legfelsőbb szintjén megjelenik az az érzés, az a belső, eredendő tudás, amely ennek a számunkra időtlenségben (értsd: a múltban, a jelenben és a jövőben egyszerre) létező kozmikus intelligenciának a felfedezéséről szól, és a vele való egyesülésre vágyik. Ha hajlandóak vagyunk értelmünket feltornázni idáig, akkor megleltük azt a közös pontot, amely buddhista, hindu, keresztény, mohamedán, zsidó vagy szabadgondolkodó, filozófus, földművelő vagy tudós létünkben - megegyező. És mivel megegyező, alkalmas arra, hogy összefogja és e nagyobb léptékű együttműködést irányítsa.
Ez (van, volt, lesz) a Kozmikus Filozófia.
H it vagy tudás?
A pontos kérdés így hangzik: vannak- e bizonyítékok a Földönkívüli Intelligencia létezésére?
A becsületes válasz pedig a következő: közvetlen, hivatalos szakértők által
141
elismert tárgyi bizonyítékokról nincs tudomásunk. Ha vannak, azokat politikai vagy egyéb megfontolásból nem tárták a közvélemény színe elé.
Közvetett bizonyíték viszont akad. A legfontosabbnak én azt az emberiség kollektív tudalalattijában kezdetektől működő alapmotívumot tartom, amely a legkülönfélébb megnyilvánulási formában hozza tudomásunkra, hogy intellektusunk két végpontja - eredete és célja - nem az egyszeri, szimpla földi lét feladataihoz mért, hanem jóval több, összetettebb és perspektivikusabb. Ezt a bennünk mocorgó információt még nem tanultuk meg helyesen kezelni, ezért bukdácsolunk okozatainak nagy számú csapdái között. Véleményem szerint az összes vallás, tudományos és filozófiai rendszer, ismeretelméleti módszer, paratu- dományos kísérlet és transzcendentális élménymagyarázat ennek a közös tudatalatti információnak a hatására született. Kissé nevetséges, és az emberiség kisstílűségét bizonyítja, hogy nem ismerik fel ezt a lényeges megegyezést, és akár egymás kipusztítása árán is saját részigazságaik prioritására törekednek.
Ez a könyv pontosan ennek a közös tudásnak a kollektív felhasználását
142
elősegítő szándékkal íródott, bizonyítandó, hogy a legjelentősebb vallási gondolkodók és filozófusok mindnyájan foglalkoztak az FKI létezésével és a velük való kapcsolat létrehozásával.
Ezzel a gondolatmenettel való azonosulásukat a legmagasabb, hivatalos tudományos körök is deklarálták, amikor 1972-ben az amerikai Pioneer-10 űrszonda fedélzetén a következő, aranyozott alumíniumlemezbe gravírozott üzenetet küldték a feltételezett Földönkívüli intelligens lények számára:
(Ha valaki nem ismerné fel, a lapocska kettes számrendszerben kódolt információkat tartalmaz a szonda és Naprendszerünk a Galaxishoz és egymáshoz viszonyított helyzetéről, a
143
hidrogénatomról, valamint az ennek a tudásnak birtokában lévő, kozmikus társakat kereső humanoid lényekről.)
Ettől fogva senki sem pellengérezhe- tő ki az FKI-ban való hite miatt.
Kételyeink most már csak a mikorban, a mikéntben és a miértben lehetnek.
144
Utószó
Voltaire szerint: „...a disputa, fájdalom, semmiképp sem járhat szerencsével: az ember annyi engesztelhetetlen ellenséget szerez általa, ahány oly tudósra vagy tudákosra akad, akinek érveit támadja. ”
Félek, ez a kis könyv negatív rekordot fog dönteni az idézetben leírtak megvalósulása által. Gyakorlatilag nincs olyan szellemi csoportosulás, amely ne érezhetné magát támadtatva az egyházaktól a szabadgondolkodókig, a marxistáktól a szubjektív idealistákig. Pedig az alapvető szándék éppen az volt, hogy térben és időben a legmesszebbre széttekintve próbáljak szövetségeseket keresni egy egységes és működő ideológia számára, amely képes lesz átvezetni az emberiséget a harmadik évezredbe, a kozmikus korszakba.
Az emberi gondolkodásnak kétféle kiterjedése van. Az egyik a már meglévő, megtörtént dolgokat és eseménye
i d
két perceptuálja és elemzi. A másik újakat alkot és kijelöli a tevékenységben megnyilvánuló lét útjait. A filozófia ma is a legerősebb történelemformáló erő, csak mivel hatását többnyire az emberiség kollektív tudatalattijában fejti ki, ez nem mindenki számára nyilvánvaló. Tudom, hogy a paratudományok (ezoterika, extra- szenzorális működések, jövőkutatás, paranormális tevékenységek vizsgálata, parapszichológia, radiesztézia, sci- fi-teoretika, telepátia, ufóészlelések stb.) letisztult, esszenciális része a világegyetem bölcseleti történetének értékes eleme, és része lesz a földi és Földönkívüli Intelligencia szintézisének a létrehozásában.
A különböző ideológiák közti harc elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek. Minden ember legelemibb érdeke, hogy ez a harc tisztességes körülmények között folyjon le. A rövid távú politikai és gazdasági érdekek torzító hatása meggátolhatja és eltérítheti az eszmék szabad áramlását és természetes átalakulási fázisaikat. A tét nem kevesebb, mint az emberiség jövője. Ez a jövő pedig annak a tudásnak a megszerzésétől függ, amivel majd lehetőség nyílik kilépni a kozmoszba, és ott bármely más létezővel
146
szemben egyenlő félként megállni. Kozmikus filozófiatörténeti tanulmányom ezt a szemléletet kívánta erősíteni és illusztrálni. Kozmikus jövőnket nem technikai fejlettségünk fogja elsősorban meghatározni, hanem sokkal inkább mentális-intellektuális állapotunk, és az a habitus, hogy az emberiség mint létezési komplexum hogyan tudja magát reprezentálni a világegyetemben.
147
Szó- és fogalom m agyarázat
abszolútum: minden más létezőtől független, önmagát létrehozó, örök, tökéletes és változatlan szubjektum, amely egyben önmaga célja és oka
absztrakció: elvonatkoztatás - a legfontosabb tulajdonságok kiemelése és elkülönítése a tulajdonságok hordozóitól
abszurd: képtelen, lehetetlen, értelmetlen, az emberi léttapasztalatoknak ellentmondó
agnosztikus: az objektív világ megismerhetőségét tagadó
ambivalencia: két ellentétes hatás együttes megnyilvánulása
antropikus: az emberi faj megjelenésével kapcsolatos
antropozójia: tan, mely szerint az ember testében egy éteri és egy aszt- ráltest van, és azok szoros összefüggésben állnak a világmindenség szellemiségével
149
apória: egy kérdés megoldásának látszólagos lehetetlensége
archeológia: régészet archetípus: ősforma, eredeti alak,
szimbólummá vált eredeti tartalom ateizmus: mindenfajta istenség, ter
mészetfeletti erő és vallás tagadása attribútum: egy személlyel vagy tárgy-
gyal elválaszthatatlanul összetartozó tárgy vagy tulajdonság
cirkularitás: önmagába visszatérő, kör alakot bejáró lényegi tulajdonság
circulus uitiosus: körben forgó hibás okoskodás
clairvoyance: a földi objektivitáson túllépő és azt érzékelő, „tisztánlátó” állapot, ill. az ilyen személy
dialektika: a jelenségek lényegét a bennük hajtóerőként rejlő ellentmondásokból magyarázó elmélet
dichotómia: kettősség, kettős felosztás dogmatikus: megváltoztathatatlannak
hirdetett, kötelező erejű hittételekre épülő
dualista: két ellentétes és egymásból nem levezethető alapelv együttes meglétét hirdető
ego: a lélektanban az egyéniséget megtestesítő „én” - Freudnál az ösztönök és a felettes-én együtthatásából megszülető személyiség
150
egzakt: egyértelműen, objektív módon meghatározott
egzisztencializmus: a létezést és körülményeit kizárólag a létező elhatárolt személyiség szemszögéből vizsgáló irányzat
emanáció: kisugárzás, kiáramlás - szűkebb értelemben: az érzék feletti világból kiáramló szellemi erő
entitás: egy adott létező tulajdonságainak összessége - az érzékelhető lényeg teljessége
entrópia: termodinamikai állapotfüggvény, melyből következtetni lehet az energiaátalakulási folyamatok irányára, másrészt: egy rendszerben az információk arányában fellépő, a teljes összeomlás irányába ható bizonytalanság
epigon: tehetségtelen utánzó evolúció: a szüntelen, ugrások nélküli
fokozatokban megnyilvánuló fejlődés általános elve
ezoterika: titkos, csak beavatottaknak szóló tan
extrapoláció: a meglévő adatokból egy jövőbeli állapotra kivetített valószínűségi változó
extraszensz: a hagyományos érzékelésen túli információk felfogásának képességével megáldott személy
151
extraszenzorális: a normál érzékszervi észlelésen túli
fenomenológia: a jelenségek szintjén történő megismerés, mely tartózkodik a mélyebb összefüggések feltárásától mint elvi lehetetlenségtől
filológia: egy népnek a nyelvén keresztül megjelenő kultúráját elemző tudomány
futurisztikus: a jövőbe mutató fikciókkal foglalkozó
generálkognitíu: a tudati tevékenység eddig nem használt, valamennyi lehetséges régióinak összessége (mg)
genetikus: a keletkezéssel, származással, örökléssel kapcsolatos
géniusz: egy közösség védő, vezérlő szelleme/különleges, kimagasló tehetségű ember
geocentrikus: bármilyen szemléleti rendszer, amely a Földet tekinti középpontjának
gnosztikus: a kereszténységet, a görög filozófiát és a miszticizmust egybeolvasztva a tökéletes isteni lényeg megismerésére törekvő vallásfilozófiai áramlat híve
határozatlansági elv: Werner Heisenberg német fizikus 1926-ban leírt tétele, mely szerint - egyszerűsítve- a szubatomi szinten mozgó részecskék helyzete soha, semmilyen
152
módon nem határozható meg teljes pontossággal
hedonista: az élet érzéki örömeinek élvezését a legfőbb jónak tartó személy
hipotetikus: feltételezésen alapuló holisztika: a világegyetem minden ösz-
szetevője egymással való maradéktalan összefüggésének elve
homogenizálódás: egynemíívé, egyöntetűvé, azonos tulajdonságokkal rendelkezővé válás
hylozoizmus: a természet minden tárgyában jelenlévő érzékelést (és tudatot?) bíró élet elmélete
idealizmus: a tudat, a szellem anyaggal szembeni elsődlegességének elve - az anyagot a tudatból származtatja
identitás: önmaga valójával való azonosság
illuzionizmus: itt: a legszélsőségesebb idealista nézet, mely szerint a külvilág csak puszta látszat
immanens: benne rejlő, valódi természetéből eredő
immateriális: anyag nélküli, anyagtól független
incendens: a „transzcendens” fogalom ellenpárja, a tudati és érzéki megismerés által befogadott, az Univerzumra vonatkoztatott információk (mg)
153
indirekt: közvetett, egy logikai láncolat vagy folyamat nem két egymásból következő tagja
individuum: önállóan létező egyed, egyéniség
injinitezimális: végtelenül apró részekre bontott
infon: az információfizika alapegysége: az atomhéjban egy elektron kilépésekor keletkezett lyuk (Stonier)
inherens: valamihez hozzá tartozó, benne rejlő
inspiráció: ihlet, sugallat, külső erő befolyása
interaktív: kölcsönös, kölcsönösen egymásra ható
intuíció: az igazság, a helyes döntés közvetlen bizonyítékok nélküli felismerése
invariáns: bármilyen átalakulás közbeni változatlanul maradó lényeg
káosz: a világegyetem feltételezett létrejöttét megelőző rendezetlen ősállapot, általánosabban: zűrzavar, rendetlenség
karma: a lélekvándorlás során előző életekben elkövetett tettek következménye/kikerülhetetlen sorsesemény
katabázis: túlvilági, életen túli helyire való leszállás)
154
katarzis: a külvilág magasabb lényegi- séget hordozó eseményei hatására létrejövő tisztító erejű felismerés
kauzalitás: a világ jelenségei és eseményei közti közvetlen ok-okozati összefüggés
kibernetika: a számítógépek és egyéb automatikus berendezések vezérlésének és szabályozásának matematikai alapú tudománya
kibertér. virtuális, a valóságban eredetileg nem benne lévő, a számító- gépes mesterséges intelligencia működése során létrejövő térszerkezet
koegzisztens: valamivel együtt - egy helyen, egy időben és egy okból - létező
kognitív: a tudati megismerésre vonatkozó
kollektívum: a szubjektum és az objektum, az ego és a nem ego hipotetikus egysége, minden létezők közösségi tudata (mg)
konklúzió: egy logikai folyamatból adódó, végső, lezáró következtetés
kontrollál: ellenőriz - a megismerési folyamat lezáró fázisa, melyben a megismerés tárgyáról szerezhető információk összessége egységes rendszert alkot a megismerő információs bázisával (mg)
155
konvencionális: a világ haladásából eredő változásokat figyelembe nem vevő szokásokon és hagyományokon alapuló
kozmogenezis: a világmindenség létrejöttének folyamata. Szűkebb értelemben: a nem Teremtés-elvű világmagyarázatok alapvető elgondolása
kozmológia: a világegyetem szerkezetével és létezésének belső törvényeivel foglalkozó tudomány
kvalikvantum: valamely létező minőségi és mennyiségi tulajdonságainak együttese (mg)
kvantum: mennyiség/fizikai részecske kvintesszencia: valaminek az erre a
célra létrehozott eljárással kiemelt lényege
létezésarcheológia: a tudati megismerési törekvések a létezés és nem létezés közti állapotra vonatkozó tudományos igényű megközelítései(mg)
laikus: nem hozzáértő, nem beavatott, az adott területen nem szerzett hivatalos képesítést
linearitÓLS'. egy elképzelt vagy valóságos vonal minden pontját szoros egymásutániságában érintő folyamat
mágia: a természeti jelenségek befolyásolása céljából végzett, tudomá
156
nyosan nem indokolható tevékenység
materializáció: a nem anyagi világ létezőinek érzékelhető formában való megjelenülése
materializmus: az anyag tudattal szembeni elsődlegességének elve - a tudatot az anyagból származtatja
mentális: értelmi/az intellektuális működéssel kapcsolatos
metafizika: a világegyetem érzékekkel fel nem fogható részéről való elmélkedés módszere
metamorfózis: a létezés egyik formájából a másikba való átalakulás
mikrokozmosz: a világegyetem kicsinyített mása - pl.: az univerzumhoz képest az emberé, az emberhez képest az atomoké
misztika: hit a természet-, ill. az érzékfelettiben és a velük való érintkezés lehetőségében
mítosz: a természetfelettinek vélt erők emberléptékű megszemélyesítése, illetve egyes emberi cselekvések természetfölöttivé nagyítása
moduláció: egy tetszőleges rendszerből egy hozzá közel álló másik rendszerbe való átmenet
monasz: minden létező alapját alkotó, oszthatatlan, tökéletes szellemi egység (Leibniz)
157
monista: a világegyetem egylényegűsé- gét valló
nihilizmus: minden szabály és törvény tagadása (a lét és a cselekvés értelmetlenségének elve)
nivellálódás: kiegyenlítődés nooszféra: a világegyetem azon feltéte
lezett része, ahol csak és kizárólag tudati létezés van, ahol a világegyetem minden létező tudata egyesül (Teilhard de Chardin)
nullafázisos tudatállapot: a kozmikus tudati tevékenység nemlét és lét közti hipotetikus fokozata (mg)
objektív: az emberi tudattól függetlenül létező/szubjektív befolyástól mentesen tárgyilagos
okkult: titkos, rejtett tanokhoz kapcsolódó
ontologizmus: a szubjektum tevékenységétől független létről szóló tanítás
orákulum: csalhatatlannak vélt fórum, szaktekintély, megnyilatkozás
organizmus: élő szervezet panpszichizmus: minden létezőnek
lelket tulajdonító felfogás pánteista: az Istent a természettel azo
nosító ideológia paradoxon: olyan látszólagos képte
lenség, ahol több ítélet nem ugyanabban a vonatkozásban áll ellentmondásban egymással
158
parapszichológia: az okkult és para- normális tevékenységek magyarázatával foglalkozó módszer
paratudományok: az okkult és para- normális jelenségeket rendszerező és magyarázó elméletek összessége
páriák: kitaszított, ill. legalsó kasztbeli, tisztátalannak tekintett személy
perceptuál: az objektív valóság tudattal történő észlelése és feldolgozása
permutáció: egy rendszeren belül lévő elemek minden lehetséges sorrendje, ill. az egyik csereállapot
pesszimizmus: az események kedvező végkimenetelének lehetetlenségében való hit
pozitivizmus: minden magyarázat elkerülésével csak a jelenségek leírására és rendszerezésére szorítkozó irányzat
predesztináció: vallásfilozófiai nézet, mely szerint az isteni tudat és akarat előre meghatározza az egyes ember sorsát és életeseményeit
prekognitív: az ösztönszintű és a tudati tevékenység közti, ez utóbbihoz közelítő állapot
primitivizmus: bármely ismeretelméleti módszer olyan megközelítése, amely kizárja a legegyszerűbb megoldásokon és magyarázatokon kívüli lehetőségeket
159
prioritás: elsőbbségi jog protoanyag: a legújabb kozmofizikai
elméletek szerint az univerzumban folyamatosan létrejövő, az anyagi létet megelőző, nem az általunk ismert anyag tulajdonságait mutató ősanyagfajta
psziché: a tudati tevékenység magasabb fokán létrejövő képességegyüttes: a lélek
pszichologizmus: a lelki jelenségeket más tényezők rovására egyoldalúan kiemelő módszer
pszichoteleportáció: az univerzum közvetlen megismerésének és bejárásának a nem anyagi valóságot igénybe vevő hipotetikus módszere (mg)
racionalista: a köznapi értelem korlá- tain nyugvó ismeretelméleti rendszerek - az ún. „ésszerűség” - híve
radiesztézia: a Föld felszín alatti sugárzásait vizsgáló és alkalmazó rendszer
reinkarnáció: a lélek mindig újabb testi alakban való megjelenése
skolasztika: az arisztotelészi tanokon alapuló merev, formalista vallásfilozófia
spekulatív: a tapasztalatoktól független, elméleti megfontolások jelzője
spiritualizmus: a szellem önálló létében, alkotó képességében és vi-
160
lágegyetemet betöltő formájában való hit
strukturalizmus: a dolgokat formájuk és szerkezetük felől megközelítő, azt elsődlegesnek tartó irányzat
szakadár: valamilyen tételes hittől szembenállva elkülönülő csoport
szemantika: a nyelvi formák jelentésével és azok változásaival foglalkozó tudomány
szinkretizmus: a világ több létezési síkjában - egyszerre és egy időben- zajló történések megegyező hasonlóságát valló elmélet. Lásd: Hermesz Triszmegisztosz és Wictor Charon.
szinonima: rokon értelmű gondolat vagy kifejezés
szintetizál: látszólagosan különböző jellegű dolgok magasabb gondolati egységben való egyesítése
szkepticizmus: a megismerésben és a helyes értékelésben való általános kétely
sztoicizmus: a szigorú erkölcsi renden és a szenvedélymentességen alapuló életfilozófia
szubjektív idealizmus: az egyéni tudattól független valóság tagadása
szubjektum: a külső világgal mint a megismerés tárgyával szembenálló megismerő alany
161
szubsztancia: minden létező legáltalánosabb és legbensőbb lényege
szuperego: felettes-én: a freudi terminológiában a hármas felosztású psziché legfelsőbb, a legfontosabb törvényeket tartalmazó és alkalmazó koordináló része
taoizmus: a kínai Lao-ce tanításából kialakult szemlélődő, tűrő, passzív életfilozófia, a világ felszíne mögött rejtőző, ám a taoisták által soha be nem mutatott valósággal
teizmus: egy teremtő és gondviselő személyes Istenről szóló hit
teológia: hittudomány teoretikus: elméletekkel kapcsolatos,
azokkal foglalkozó tradicionalizmus: a hagyományokhoz
való túlzott ragaszkodás transzcendentális: az érzékelés és az
értelmi felfogás határain túli transzintellektus: a tudati működés
pszichés törvényszerűségeinek legáltalánosabb kiterjesztése a tudat létéből és önmagára ismeréséből következő jelenségekre (mg)
univerzum: a világmindenség uterus: anyaméhzoroasztrizmus: a perzsa Zoroaszter
alapította dualisztikus vallás, mely szerint a világ a jó és a rossz erői szüntelen küzdelmének a színtere
162
Felhasznált irodalom
Anzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiába (Herder, 1993)
Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások (Európa, 1988); Organon (Akadémiai, 1979)
Bergson, Henri: Bevezetés a metafizikába (Athenaeum, 1910)
Bronowski, Jacob: A természet logikája (Európa, 1986)
Bruno, Giordano: Két párbeszéd (Magyar Helikon, 1872)
Capra, Fritjof: A fizika taója (Tericum, 1999)
Charon, Wictor: Az új eón tudománya (Rockcity, 1999)
Descartes: Válogatott filozófiai művek (Akadémiai, 1980)
Diderot, Denis: Válogatott filozófiai művei (Akadémiai, 1983)
Dyson, Freeman: A végtelen idő...(Reviews of Modern Physics)
Erhardt, Ludwik: Találkozások Krzysztof Pendereckivel (Zeneműk., 1981)
Feuerbach, Ludwig: Válogatott filozófiai müvei (Akadémiai, 1979): Filozófiai kritikák és alapelvek (Magyar Helikon, 1978)
Fichte, Johann Gottlieb: Az ember rendeltetése (Magyar Helikon, 1976)
163
Filozófiai kislexikon (Kossuth, 1973) Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény (Tan-
könyvkiadó, 1966)Fontenelle, B. le Bovier de: Beszélgetések
a világok sokaságáról (Magyar Helikon, 1979)
Govinda, Lama Anagarika: Logic and Symbol in the Multi-Dimensional Conception of the Universe (The Middle Way, 1962. February)
Hamvas Béla: Szellem és egzisztencia (Pannónia, 1988)
Hamvas Béla: Az öt géniusz (Életünk,1988)
Heidegger, Martin: Lét és idő (Gondolat,1989)
Heisenberg, W.: Physics and Philosophy (Allén and Unwin, 1963)
Hawking, Stephen W.: Az idő rövid története (Maecenas, 1995)
Herder, J. G.: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról (Gondolat, 1978)
Holbach: A természet rendszere (Akadémiai, 1978)
Jaspers, Kari: Bevezetés a filozófiába (Európa, 1989)
Kálvin János: Az eleve elrendelésről (Európa, 1986)
Kant, Immánuel: Az ítélőerő kritikája (Akadémiai, 1979); A tiszta ész kritikája (Akadémiai, 1981)
Kecskés Pál: A bölcselet története (Szt.István T., 1981)
Kierkegaard, Sorén: Vagy-vagy (Gondolat, 1978); Félelem és reszketés (Európa, 1986)
Kínai filozófia (Akadémiai, 1967)
164
Leibniz, G. W.: Újabb vizsgálódások az emberi értelemről (Dunántúl, 1930)
Locke, John: Értekezés az emberi értelemről (Akadémiai, 1979)
Mettrie, Julién Offray de la: Filozófiai Müvek (Akadémiai, 1981)
Newton, Isaac: A világ rendszeréről (Magyar Helikon, 1977)
Nietzsche, Friedrich: Imigyen szóla Zarathustra (Göncöl)
Ókeresztény írók (Szt. István T., 1984) Pascal, Blaise: Gondolatok (Szukits,
1996)Penrose, Roger: A császár új elméje
(Akadémiai, 1993)Platón: Összes művei (Európa, 1984) Redfield, James: A mennyei prófécia (Ma
gyar Könyvklub, 1995)Rees, Martin: A kezdetek kezdete
(Athenaeum, 1999)Russell, Bertrand: Miszticizmus és logika
(Magyar Helikon, 1976)Sartre, Jean-Paul: Módszer, történelem,
egyén (Gondolat, 1976); L’universel singulier (Gallimard, 1960); Egzisztencializmus (Stúdió, 1948)
Schelling, F. W. J.: A transzcendentális idealizmus rendszere (Gondolat, 1983)
Schopenhauer, Arthur: Szerelem, élet, halál (Göncöl); A világ mint akarat és képzet (Európa, 1991)
Schrödinger, Erwin: Was ist leben?(1944) (Piper, 1989)
Spinoza, Baruch: Ifjúkori művek(Akadémiai, 1981); Teológiai-politikai tanulmány (Akadémiai, 1978)
Stonier, Tóm: Információ és az univerzum belső szerkezete (Springer, 1993)
165
Teilhard de Chardin, Pierre: Az emberi jelenség (Gondolat, 1980)
Voltaire, F. M.: Filozófiai ábécé (Európa, 1983)
Watts, A. W.: The Way of Zen (Vintage, 1957)
Whitrow, G. J.: The Nature of Time (Penguin, 1975)
Wittgenstein, Ludwig: A bizonyosságról (Európa, 1989); Logikai-filozófiai értekezés (Akadémiai, 1962)
Wundt, Wilhelm: Bevezetés a pszichológiába (Franklin, 1921)
A közölt idézetek fordítói
Alexander Bernát, Dr. Bánóczi József, Bittei Lajos, Bruckner János, Csatlós János, Dani Tivadar, Dankó Zoltán, Dienes Valéria, Endreffy Zoltán, Esztényi-Lawnik Eszter, Fehér Márta, Gyergyai Albert, Győry János, Hermann István, Horváth Henrik, Imre Katalin, Dr. Kelen Ferenc, Kerényi Grácia, Kis János, Kövendi Dénes, Lakatos Mária, Márkus György, Márkus János, Molnár István, Nagy Géza, Neumer Katalin, Orosz László, Pavlov Anna, Pödör László, Rácz Péter, Révbiró Tamás, Réz Pál, Rónafalvi Ödön, Rónay György, Rozsnyai Ervin, Steiger Kornél, Szabó Miklós, Szabó Piroska, Szathmáry Lajos, Szemere Samu, Szentmihályi János, Tandori Ágnes, Tandori Dezső, Tökei Ferenc, Ungvárai János, Ungvárainé dr. Nagy Zsuzsanna, Vajda Endre, Vajda Mihály, Vanyó László, Dr. Wildner Ödön, Zachár Zsófia, Zigány Miklós
167