MEG EGYSZER

A

CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL

SZÉKFOGLALÓ ÉRTEKEZÉS

Dfí SZADECZKY LAJOSR. TAGTÓL

(Felolvasta az 1910. márcz. 6-iki ülésen.)

BUDAPESTKIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

1911

18346. — Budapest, az Athenaeum r.-t, könyvnyomdája.

Még egyszer a csíki székely krónikáról.

Tekintetes Akadémia!

Mindenekelőtt mélyen érzett hálás köszönetet mondokrendes taggá megválasztásomért, a mely 21 év múlva követtelevelező tagságomat.

Nagy kitüntetésnek vettem, én azt akkor, mert ifjú szív-vel sem ismertem magam számára nemesebb ambitiót, mint a ,történetkutatás terén szolgálni a hazai kÖzmívelődést.

Nagy kitüntetésnek tekintem most több mint két évtizedmúltán, deresedő fővel, a rendes taggá előléptetést is, mertéletein alkonyán sem ismerek szebb hivatást, mint a tudo-mány terén a haza szolgálatát.

Fokozza lelki örömömet és hálás érzelmeimet az a tapasz-talás, hogy az Akadémia nagybeesű kitüntetését nemcsak akkorvoltam szerencsés megnyerhetni, midőn én is a központban, azország fővárosában éltem és dolgozgattam; hanem, hogy mostis megtisztelt újabb kitüntetésével, midőn a magyar tudo-mányos élet központi tűzhelyétől immár két évtized óta tárol,a keleti végeken ápolgatom azt a Vesta-tüzet, melyet a magyartörténetírás 30 évrel ezelőtt vezérkedő nagymesterei a M. Tud.Akadémia közelében gyújtottak meg lelkemben.

Kegyeletes érzelmekkel eltelt szívvel az ő emlékeik iránt,hálás érzelmekkel a buzdító, majd szárnyra bocsátó és atávolban is mindig lelkesítő és támogató M. TudományosAkadémia iránt, mondok meleg köszönetet a rendes taggáválasztás nagyrabecsült kitüntetéséért.

M, TCD. AKAD. ÉRTEK. A TÖKT.-TÜD. KÖR. XXIII. K. 1. SZ,

A csíki székely krónikáról.

Ezelőtt hat esztendővel (1905-ben) kútfőkritikai tanul-mányt írtam »A csíki székely krónikáról^. Összefoglaltamebben a krónika pályafutását, eredetét; felfedtem, hogy kicsoda,mi czélból és alkalomból hamisította; megállapítottam össze-függését a Sándor-család »tatár-perével«, a család genealó-giájával és kókuszdió poharával. Végeredményben megállapí-tottam, hogy a krónikát Sándor Zsigmond hamisította 1796-ban,beteges családi hiúságból és perdöntő czélból, anyagi érdekelőmozdítására. Azt hittem, hogy a kétségbe nem vonhatótörténeti adatok fölhasználásával és a történelmi kritika szi-gorúan tárgyilagos érvei alkalmazásával véglegesen eldöntöttema kérdést — legalább is lényegében — s hogy nem fog akad-hatni józan ítéletü ember, a ki a tények logikája ellen mégfelemelhetné szayát s védelmébe vehetné s vitathatná a krónikahitelességét.

Csalódtam.A komoly történetírók tisztes gárdájában igaz, hogy öt

év alatt nem akadt ilyen kritikus: de a mi megteremtette acsíki krónikát — a családi hiúság beteges ambitiója <— létre-hozta az ellenvéleményt is. Gyönge szárnypróbálgatás ugyan azegész, de mert nagy zajjal jött a világra s a büszke'szülő ésnemzetsége a székely bérezek aljában, s itt-ott másutt is ahírlapok hasábjain, igazabb ügyhöz méltó buzgalommal íroga-tott sűrű czíkkelyekben mint űj megváltót hirdeti, a ki meg-védi a székely becsületet (melyet nem bántott senki sem): nemzárkózhatom el attól, hogy még egyszer ne foglalkozzam afamosus krónikával.

Nem az íróért teszem és érdektársaiért, a kik az ér-vek és bizonyítékok elől elzárkóznak (mint struczinadár aSahara sivatagjának homokjába), hanem a kérdés iránt érdek-lődő olvasóközönség és főként a székely nemzetért, melyetaz igazság megismerésétől félrevezetni igyekeznek. »Ignotosfallit, notis est derisui«. Xem á beavatottak, de a félreve-zetni megkísérlett érdeklődő közönség felvilágosítása czéljasoraimnak.

4

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁBÓL. 5

A művelt ember ma már nem hisz a babonában, a haza-járó szellemekben; de a babonás nép kiássa a kísértet sírjátés addig meg nem nyugszik, míg szíven nem szúrja a rosszszellemet, hogy nyugodalma legyen. Ugy kell tennünk a márelhantolt, de kísérteiül felidézett csíki krónikával is.

Térjünk a dologra.Szamosi!jvárt 1910. őszén megjelent egy 60 oldalas fűzet

»A csíki székely krónikáról. Irta: Cs. Jósa János áll. főgym-nasiumi tanár. Különlenyomat szerzőnek A Cs. Jósa család-története ez. munkájából*.

A munka a tudományos irodalomban szokatlan, fen-héjázó és sértegető hangon tárgyalja, vagyis inkább kerülgetia kérdést.

Alig tudnám magyarázatát adni ennnek a tudományoskérdések vitatásánál szokatlan és kihívó hangnak, ha nemolvasnám a czímlapon a családtörténeti vonatkozást. így semértem ugyan, mert a székely históriákban járatos alig hallotteddigelé a Jósak történeti szerepléséről; még a magyar histó-riában is alig tudunk más Józsáról, mint a magyar anekdotákhíres Józsa Gyurijáról, a ki azonban magyar nábob s nemszékely lófö*) volt. Mégis itt kell keresnem az érzékenységforrását s ha felütöm az székely krónikát, megtalálom a dolognyitját ott, a hol egy, a bessenyőket kiűző András nevűszékely vezérről van szó, »ki Ambor Yida Jósa fia vala«.2)Ezért kell tehát a székely krónikát megvédelmezni, hogy ez aháromnevü vitéz megvédhető legyen a családtörténet számára!Ezért a nagy hang és müharag, ezért kell a székely nemzetnevében szónokolva képzelt sérelmeket megtorolni, megvédenia székely nemzet becsületét és ínindenekfelett megvédelmezni aszékely krónika hitelességét. Elismeri ugyan Jósa János, hogya krónikát Sándor Zsigmond meghamisította, ele nem ;tzegészet, hanem csak egy részét. Xeki, úgy látszik, csak aJósa-rész fontos, csak az legyen hiteles, a többivel nem sokattörődik.

•) Székely Oklevéltár VII. 150. 1.E) Lásd Szádeczky Lajos: A csíki székely krónika 1905. akad.

kiadása 117., 155. és 171. 11. és a 202. 1. után a Sándor-családzedékrendjében.

5

6 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

Igaz ugyan, hogy Jósa munkáját a komoly történelmiirodalom számba sem vette s a komolyabb hírlapok is inkábbgúnyosan foglalkoztak vele. mintsem komolyan; de egy családiérdekszövetség, főkép a székely hírlapokban, hónapok óta mes-terségesen felszínen tartja a kérdést s az ellenkező hírlapikritikák daczára, mint valami areanumot hirdeti s harsonnázzaa nagy fölfedezést: a székely krónika hitelességének bebizonyí-tását.1) A szakértő tudományos körök számára talán fölöslegesis a kérdéssel még egyszer foglalkozni; de a könnyen félre-vezethető nagyközönség felvilágosítása érdekében (melyet esetlega nagy hang tévedésbe ejthet) szükségesnek látszik a Jósakmegjegyzéseit és ellenérveiket kritika alá vetvén, azoknak érték-telenségét, a dolog lényegére nem tartozását s teljesen hiába-való voltát kimutatni.

*) A füzet megjelenését hirdető azonos reclam-kÖzlemény ékben azerdélyi, főként székelyföldi lapokban egyebek közt ez áll :

»Cs. Jósa János okiratokkal és nyomós bizonyítékokkal támogatjaa munkájában foglalt nagyértékü állításait, polemizál dr. Sz. L. egy.tanárral és történeti adatok alapján mutatja ki a csíki székely krónikahitelességét ( ? ! ) . . . Dr. Sz. L.-sal szemben eredeti álláspontra helyezkedika szerző a eddig fel nem használt forrásmunkákat (váljon melyeket í '.)is megjelöl dr. Sz. L. azon állításával szemben, hogy a székely krónikaegészében csak koholmány. Cs. Jósa János határozottan beigazolja ezenmunkájában a cs. sz. k. hitelességét (? !1 és igen helyesen reámutat Sz. L.tévedésére.* stb. (Lásd a Szamosujvári Hírlap 1910. szept. 21. ésokt. 19., a Csíkvármegye szept. 23.. a Székelyudvarhely szept. ? stb.stb. számait.)

Ezekkel szemben egyes hírlapok már eredetileg sem ültek fel abeküldött Önreclámoknak, hanem kritikával fogadták, mint pl. a bp.Újság 1910. okt. 7. számában A székely délibáb ez. a. (Arcturus). amarosvásárhelyi Székely Napló szept. ? sz., a Kolozsvári Hírlap nov. 6.és 8. sz. (^Kavarodás egy krónika körül*), a kolozsvári ErdélyiÚjság okt. 2. sz. (Szádeczky és a csíki székely krónika. Zsidók voltak-eszékelyek ? Főrabbi-rabrebán ez. a.); a gyulafehérvári Közművelődés1910. 42., 44. és 45. számaiban stb. stb.

Ez a széleskörű érdeklődés késztet arra. hogy most már én ishozzászóljak a kérdéshez, nem a hírlapokban, hanem a tudományoskérdésekben legilletékesebb fórum: a M. Tud. Akadémia előtt, a mely-nek kiadásában szóban forgó müvem, A csíki székely krónika. 1905-ben252 lapon megjelent. A lapidézetek vagy erre, vagy Jósa füzetérevonatkoznak.

6

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELV KRÓNIKÁRÓL. 7

Igyekezni fogok lehető röviden tömöríteni s minthogyJósa hét pontban foglalja össze a ő érvelését: a tárgyalássorrendjéül ezt a hét pontot veszem vezérfonáhíl én is, és azoksorrendjében válaszolok. *)

I.

A hamisítás és a hamisító.

Az I. pontban Jósa a hamisítás és hamisító kérdésévelfoglalkozik és zűrzavaros okoskodásának egész 1 abyrintimsáttárja elénk. Sándor Zsigmondot el is fogadja hamisítónak,meg nem is. Úgy körülbelül 5O°/o-ban akar kiegyezni. Aztmondja, hogy nem hamisított, mert ahhoz nem volt elég esze;csak toldozott-foldozott, mert ahhoz már volt elég esze. Okos-kodása az, hogy 1795-ben, mikor Sándor Zsigmond előszörCsíkban járt, akadhatott rá a már akkor meglévő Krónikáras azt formálta át a maga czéljaira s ilyen átalakított formá-ban került napfényre a Krónika. Bizonyítéka erre semmi sincs.

Hát ez az erőltetett és zavaros okoskodás nem egyéb,mint az én megállapításaim felének elfogadása és a másikfele helyéhe hajánál fogva előrántott, józan észszel ellenkezőönkényes föltevés. Mert mily alapon állítható az, hogy SándorZsigmond 1795-ben megtalált egy oly krónikát, a melyetsem azelőtt, sem azóta emberi szein nem látott; s nem csakmegtalálta, hanem mindjárt úgy el is nyelte, hogy azótasemmi ija-fia nem található a legszorgosabb kutatásra sem.Aztán a helyett becsempészett a közforgalomba egy olyanátformált, toldozott-foldozott krónikát, melynek egy része ÍIfeltételezett régi eredeti lenne, más része a Sándor Zsigmondáltal compilált betoldások. Ebből aztán fenmaradt vagy tízmásólat.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést közelebbről s látni fogjuk,milyen absurdumokra vezet az eredmény.

1) Azzal a különbséggel mégis, hogy míg Jósa 60 1. füzete egy-folytában letárgyalja az összes fölvetett kérdéseket: addig én az áttekint-hetőség és irodalmi forma kedvéért fejezetekre és czímekre osztottam az5 legfölebb számjegyekkel elválasztott vitapontjait.

7

8 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

Jósa szerint tehát :i mostani Krónika két fóalkatrészbőlált: az eredetiből és a Sándor Zsigmond-féle pótlásokból. Kár,hogy Jósa nem mondja meg egyenesen, hogy mi az eredeti ésmi a pótlás, mert ha megmondaná, az olvasó mindjárt tisztábalenne azzal, hogy milyen értelmetlen okoskodás ez. De ő magaellentmond magának, s kirántja a talapzatot okoskodása alól,midőn a Krónika rövid tartalmát összegezi. Munkája 3-ik lapjánelmondja a Krónika rövid tartalmát egy oldalon, odáig, ameddig Árpád Zándirhámmal találkozik, s utána így folytatja:Innen, Jcezdve a krónika Zándirhám és fiai leszármazásátismerteti.

Kérdem már most én, hugy ha a Krónika, mint tudva-levő, jóformán magával Zándirhámmal kezdődik s utánamindjárt Zándirhám iiai leszármazásával folytatódik, hol vanaz az eredeti rész, a melyet Sándor Zsigmond megtalált s amelyhez a Zándirhám-ivadékok históriáit hozzá toldozgatta ?

A Krónika tehát magának Jósának tartalomkivonataszerint sem egyéb, mint olyan toldozás-foldozás, a melyen folthátán folt, de eredeti szöveg semmi sincs.

Ügy vagyunk a Jósa okoskodásával, mint az egyszerigazdasszony macskájával, a mely két font húst megevett sa kételkedő gazda fontra tévén a macskát, a mely éppenkét fontot nyomott, így kiáltott fel; a két font hús csakmegvolna, de hol van most már a macska?! Mi is felkiált-hatunk a Jósa okoskodása és tartalmi kivonata nyomán, hogya Sándor Zsigmond toldozásai csak megvannak a Króniká-ban, de hol van az eredeti Krónika szövege maga?!

Ebben az I. pontban tehát Jósa semmivel sem bizo-nyítja a székely krónika egykori létezését, sőt a visszafeléelsült okoskodás épen ellenkezőleg azt bizonyítja, hogy aKrónika szövege nem egyéb, mint a Sándor Zsigmond zagy-valékos compilatiója.

II.

lí alton bán. Zándirhám.

Jósa második vádpontjában először is a rabonbán szóvalbíbelődik s az én tagadásommal szemben azt állítja, hogy ez.a szó és intézmény megvolt a székelyek között, tehát SándorZsigmondnak nem kellett azt koholnia. Azt várná ;tz olvasó, hogybizonyságul valamely történeti dokumentumra, oklevélre vagytörténetíróra hivatkozik: de ilyen adat nem áll rendelkezésére^Okoskodással igyekszik tehát pótolni, azt mondván, hogya székelyek kabarok voltak, a kabarok kazárok voltak, a kazá-rok zsidók voltak, tehát u székelyek fejét hívhatták rabreban-nak (héberül nagyúrnak), magyarosan rabonbánnak.

Ehhez a kucskaringós érveléshez nagyon sok szó férne,de messze vezetne. Meglepő újdonság benne csak egy, hogya székelyek zsidó vallásnak voltak, azért kellett förabbimistik-nak lenniök. Ez a fölfedezés valóban eredeti s Jósától elvi-tatni alig fogja valaki s valószínűleg a székely nemzet az ebbőlfolyó egész dicsőséget át fogja engedni a Jósak rabonbán-nem zetségének, i l i csak • azt teszszük hozzá, hogy az ilyenképtelen hypothesisnek semmi bizonyító ereje nincs egy másikhypothesis (a székely krónika rabonbánja) támogatására.

Ha a székelyeknek rabonbánjaik lettek volna, arról hite-les oklevelek s történetírók bizonyságai szólanán;ik, de mertilyenek nem szólanak, kétségbe kell vonnunk azoknak valahalétezését is. Nem arra alapítjuk következtetésünket (a mit Jósapróbálgat ránk fogni), hogy a székely nép hagyományai nemszólnak a rabonbánokról, hanem arra, hogy egyetlenegy okle-vél és történetíró sem szól róluk s a név maga sem fordulelő sem középkori krónikákban, sem a székelyeket jól ismerő-XVI. századi íróknál, mint Werbőczy, Oláh Miklós, Szamos-kÖzy, sem a XVIII. századi három nagynevű székely történet-író: Cserei, Apor és Benkő műveiben.1) Amiről mindezek nemtudtak: lehetséges-é, hogy annak az ősi intézménynek és név-

') Már Aranka fa ki hitt a krónikában) azt írta, hogy ennek aszónak Rabonbán sobolt nyomában nem akadok. (A csíki székely kró-nika 138 \.)

9

1 0 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

nek emlékét XVI. századi egy ügy ü, részben írástudatlan com-pilatorok tartsák fönn egy Összetákolt krónikában, a melyetharmadfélszáz esztendei lappangás után egyetlenegy emberlásson s többet senki se és csak ennek toldozás-foldozásai révénértesüljünk róla. Nem egyszerűbb következtetés-e az, hogy eztJL megfejthetetlen rejtélyt egyszerűen az találta ki, ;t ki ntöbbit is hamisította s a kinek erre szüksége volt.

Kimutattam a székely krónikáról írt munkámban, hogySándor Zsigmond nagy birtokpert folytatott családja nevébenis az Aporokkal, a melynek aktái között erre a krónikáratöbbször történik hivatkozás. A krónika szorosan összefügg-azzal a kókuszdió serleggel is, melyet Sándor Zsigmond léptet•elő nemzeti áldozópohárrá. Ehhez a serleghez valami főpapiméltóságot is ki kellett eszelni, hogy azok a szép históriákmegírhatók legyenek, a melyek a pohár körűi lejátszódnak,ss melyek a gyártott székely krónika első lemásolóját, azöreg Farkas N. Jánost ezekre az áhitatos szavakra bírták apohárról: »melynek ragadozása által imitt-amott való lételevalaha sok vért ontatott eleinkkel«.

A főpapi méltóság mellett a fővezérit is egy kézbe köz-pontosítván a krónika, olyan nevet kellett kitalálnia, melymindakettőt egyesíti magában. A rabonbán első részét énis a rabinus után gyártott szónak tartom ; a bán végzet a világiismert méltóságnak felel meg, a mely rokon a székelyek isjMíija•etymologiájával és jelentésével egyaránt.1)

A rabonbán szót tehát az intézménynyel egyetemben én a'Sándor Zsigmond compilatiójának tartom, s nem tartom a komolytörténelmi okoskodással megegyeztethetönek, hogy a rabonbán szó-értelmezhetése végett megtegyük a székelyeket zsidó kazároknak.

A székelyek állítólagos első rabonbánja, Zándirhámnevének magyárazásául hosszú litániát ír Jósa János. Egyebekközt azt mondja, hogy a krónikában eredetileg Ultzindur for-mában állhatott, a mely név tudvalevőleg szerepel az Attilaívadékai között. A hosszas okoskodás üres szál macsépe lése ugyan-.arra az eredményre jut, a mit én felállítottam, hogy a Zán-

') Sombori László: >A hajdani nemes székely nemzet áldozópoha-ráról* Tud. Gyűjtemény 1825. évf.

10

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 1 1

dirhám formát Sándor Zsigmond compouálta. hogy közelebbhozza a hasonlatosságot saját családi nevükhöz.

Üres szóforgatás helyett csak annyit constatálhatok ismé-telten, hogy a Zándirhám név Sándor Zsigmond találmánya,akár ismerte az Ultzindur nevet (mint a hogy ismerhette Bonfi-nius és mások után), akár nem. és hogy előtte a szó első(Zándir) részében a Sándor névhez való hasonlatosság lebe-gett; a hám szóban pedig egyenesen a tatár-pernek a hatásátvélem feltalálni. Elég logikus és világos jele ennek az, hogyZándirhámnak az unokáját már egyenesen Sándour-nak nevezi.

Remélem, annyi naivságot nem tételez fel rólunk vagyolvasójáról Jósa úr, hogy elhigyjük neki azt, hogy miveliiz V. század végén élt egy Ultzindur nevű hűn vezér, azértmár a IX. század végén is kellett lenni ilyen nevű székelyrabonbánnak s hogy ezt a nevet hamisította volna át SándorZsigmond Zándirhámra. Mert ez már Jósa szerint is »gyanús,hogy (Zándirhám unokája, az) Upolet fia: Upor Sándor; aki-nek ivadékai a Sándorok.« (12. 1.) Sándor Zsigmond — úgy-mond tovább Jósa — »az Uzandur átalakításával közelebbhozni vélte, Upor Sándorral pedig odacsatolta családját arabonbánokhoz, meg az Arpádokhoz«. (13. 1.)

Különbség a kettőnk felfogása között csak az, hogy mígén az egész rabonbánságot Zándirhámostól együtt a SándorZsigmond koholmányának tartom (akármilyen alapon vagynevek után koholta légyen is), addig Jósa hiszi a rabonbáno-kat, hiszi Uzandur rabonbánt is, csak a Zándirhám elferdítésttartja megengedhetőnek. Mégis tőlem vár bizonyítást a rabon-bánok nem-létezéséről, pedig minden logika szerint neki kellA rabonbánok és Uzandur rabonbán létezését bizonyítania,a ki hisz bennök s más által is elhitetni akarja. Ha azt akarja,hogy higyjünk neki: ne szavak és nevek csavargatásával s négy-Ötszáz esztendők átugrásával bizonyítson, hanem elő azzala csíki krónikával, a melyet Sándor Zsigmond szerinte is úgyát meg áthamzsított, hogy ő sem tudja, mi lehet benne azeredeti s mi nem az. Szerintem semmi sem eredeti, mindenhamisítás; Sándor Zsigmond nem talált semmi krónikát, hanemhamisította az egészet, innen-onnan összeszedegetett adatokbólés saját fantáziája szüleményeiből.

11

III.

A krónika szerkesztése és hitelesítése.

Harmadik pontjában Jósa János a krónika szerkeszté-sének és hitelesítésének módjával foglalkozik, Összehordvántüesküt-bogarat és beszélvén de omnibus aliquid et quibusdamaliis. Az egésznek veleje az, hogy ő nagyon meg van elégedvea krónika szerkesztésének azzal a módjával ' és formájával,a melylyél állítólag ezt a krónikát vagy kivonatot részintírástudó, részint írástudatlan emberek kivonatolták, összeállí-tottak és hitelesítették 1533-ban, Sándor Menyhárd vacsárcsiivárában. Es itt Jósa János felvilágosít bennünket arról, hogymik voltak a »fogott bírák*, hogy szerkesztettek végrendele-teket, szerződéseket, egyezségeket stb. Hogy egyik írta, másokhitelesítették stb. Aztán elmondja, hogy a székely krónikaelején és végén felsorolt személyek is csak ilyen megerősítöklehettek, nem tulajdonképeni szerkesztők, annak valami tudóspapnak kellett lennie, a ki magát meg sem nevezte.

Erre a sok hiábavaló üres szófecsérlésre csak az a vála-szunk, hogy azzal minden litteratus ember tisztában van, hogymiként írtak régebben és írnak mainap is végrendeleteket,szerződéseket, egyezségeket, adásvételről, cselédfogadásról, mun-kaszerződésről stb.; de azt is tudja minden művelt ember,hogy történetet másképen írnak, tudományos munkát másképszerkesztenek és ilyeneknek a hitelesítését nem bízzák ahhoznem is konyító »deáktalan«, sőt írástudatlan emberekre. Ilyenszerkesztési mód és ilyen krónika csak egyetlenegy van amagyar irodalomban, a Jósa úr által .glóriával Övezett székelykrónika; a többi sok ezer történeti munkát mind másképenírták századokon át, Anonymustol mélyen le — egészen JósaJánosig.

Mentségére e szokatlan és képtelen (de Jósánál a század-nak teljesen megfelelő) szerkesztésnek, azt hozza még fel, hogybizonyára a feje is elkopott, a záradéka is elkopott, megcson-kúlt a krónikának, itt is, ott is pótolgatták, helyettesítgettéks Jósa is pótolgatja, egészítgeti, hogy miként is kellene nekilennie. Mindebből csak egyet látunk világosan, hogy nem jól

12

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL, 1 3

van úgy, ahogy van, valahogy másképen kellene lennie. Legyennyugodt Jósa űr, nem főtt a feje azért a krónikáért semSándor Menyhértnek, sem András Mátyásnak, sem a többi(szerinte) ordinator, arbiter, fogott bírák, hitelesítők díszesgárdájának, nem kopott az se felül, se alól másfél századonát: csak Wándor Zsigmondnak volt szüksége rá, hogy ilyennagy gárdával szerkesztéssé és hitelesíttesse azt, amit ö egy^magában kifundált és hamisított. A sok álszerkesztő helyetttöbbet érne egy igazi s a kaeskaringós szerkesztési mód helyetthitelesebb lenne az egyszerű szokásos szerkesztési mód. A mirőlazonban itt szó sem lehetvén, Jósa úr ferde okoskodásainem fogják életre galvanizúlni ezt a halvaszületett históriaimonstrumot.

Hogy Hunyadi János nem tudott írni, az igaz; de nemis írt, hanem csinált históriát. Az 1491-iki pozsonyi békekortés követei sem tudtak mind írni, de azért tudták igazolni,hogy mit szerzöfltek. Az 1533-iki »deáktalan« emberek azon-ban nem tudhatták igazolni a »deák« oklevelek latin kivo-natait, sem az írástudatlanok az írott kivonatokat. Ám azértJósa úr hisz bennök; de azt ne kívánja, hogy mi is elhigy-jük, midőn olyanokat bizonyít, a miket maga sem tud, s a mirenézve semmi elfogadható bizonyítéka nines.

A mi a hitelesítési záradéknál felsorolt neveket illeti,arra nézve kételyemet fejeztem ki, hogy hasonló nevű egyénekéltek 1533-ban Vacsárcsiban és környékén, mert az össze-írásokban, oklevelekben ilyen nevek ott nem szerepelnek. Ezzelszemben Jósa lapokon át sorol föl más falukban szerepeltAndrás-okat, Veres-eket, István-okat, Győrfii-eket, melyeknekkeresztnevei azonban nem egyeznek a krónikában lévőkkel.Ezzel megint hiábavaló szófecsérlést követ el, mert azt min-denki tudja, hogy hasonló családnevek százával hemzsegnek aSzékelyföldön. A krónika alatt megnevezett személyek létezésétazonban, a mit én csak kétségesnek jeleztem, Ö ilyen nagyapparátus mozgatásával sem tudja igazolni, a mi által az énkétségemet nem hogy eloszlatta volna, hanem inkább megerő-sítette. De feltéve, hogy ilyen nevű egyéneket ott a helyszínénés abból az időből (1533.) kimutathatna is: még ez sem vinnéelőre a székely krónika hitelességének igazolását, mert tudva-

13

1 4 DR. SZÁDEC'ZSY LAJOS.

levő dolog, hogy nem csak századokkal előbb élt egyének,hanem egykorúan élők nevére is lehet valamit hamisítani.A dolog lényegére tehát ennek a kérdésnek feszegetése nemtartozik, s kár volt rá annyi szót vesztegetni.

Jósa János másfél oldalon magyarázza a törvényéé-ember szó értelmét, a mit András Mátyás neve után énhomályosnak jeleztem, s arra az eredményre jut, hogy bárilyen formában nem maradt ránk okleveles emléke e kifeje-zésnek, de nem jelenthet mást, mint »törvényes (széket ülő)embert«, t. i. juratus assessor-t.

Hát erre én azt mondom, hogy ha András Mátyás tör-vényes »székülő« lett volna, ö is kiírta volna az ő hivatalát —a mi akkor méltóság számba is ment — határozottan és vilá-gosan, sőt még azt is, a mint szokásban volt, hogy Csíkszék-nek (és pedig Al- vagy Felcsíknak) juratus assessora s nemkerülgette volna az ő határozott hivatala megnevezését hatá-rozatlan, homályos kifejezéssel. Ezért és nem egyébért gúnyo-lódom én munkámban a törvényes szó felett, mert azt nem-csak szabatosnak nem tartom, de egyenesen gyanúsnak ítélem.

Ha azt látom egy névaláírás alatt, hogy »egy. tan.«;mindjárt tudom, hogy nem egyetemi tanárt, legfeljebb egyetemitanúlót jelent az ilyen félszeg rövidítés, bár »törvényes« kife-jezéssel szólva helyesen egyetemi hallgató volna. Ha azt látomegy név alatt, hogy ^egyetemi tiszt«: mindjárt tudom, hogynem egyetemi tisztviselőről van szó (mert ilyen hivatalnoknincs), hanem legfeljebb egy nagyralátó pedellusról, a kinekaltiszti rangja van, »a ki az egyetemre gondot visel« (merttakarítja a termeket), a ki »fizeti a tanárait* (mert ő hozzaa fizetéseket az adóhivataltól). Az ilyen homályos kifejezésekés czímek inkább takargatni igyekeznek valamit, mintsemmegjelölni.

Ilyennek látom az András Mátyás »törvényes ember«-ihivatalát is, a mely bennem nem tiszteletet, de inkább gúnytébreszt. Ennek a gúnynak azonban komoly kritikai éle van,a mi Jósa urat ugyan nem megértésre, hanem hosszas, fölös-leges magyarázatokra hangolja. Engem azonban és a székelykrónika komoly kritikusait méltán felháborít s legalább isgúnyra ingerel az a körülmény, hogy ebben a krónikában

14

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. íí>

minden olyan rejtélyes, homályos, csonka, józan észszel ért-hetetlen. Itt a kivonatszerkesztő nem nevezi meg magát, hanemtanúkkal igazol. Ezek egyike törvényszéki ülnök (Jósa szerint),ÍV? magát szerényen csak »tÖrvényes ember«-nek nevezL.A latin mondatok benne csonkák, alany, állítmány hiányzik,a görö'g nevek el vannak ferdítve, a szöveg kipontozott ésdagályos, szóval minden olyan sejtelmes, rejtelmes. Keletkezésihelye sincs határozottan megjelölve, hanem három falu közöttlebeg az a kérdéses vár, vagy ház, mint Mohamed koporsója.Végűi maga az egész krónika is olyan szokatlan tünemény,melynek eredetijét senki sem látta, csak a másolat másolatánaka másolatait ismerjük.

Ennyit a »törvényes ember« rejtélyéről.A Deák és Literatus nevezet mindenki által tudott

synonim jelentését is két oldalon tárgyalja és példákkal ma-gyarázza Jósa János. A végén arra az eredményre jut, hogylatin szövegnél Literatus-nak, magyar szövegnél Deák-naknevezték magukat az írástudó emberek. Maga rájött tehátarra, a mire én czéloztam azzal a mellékes megjegyzésemmel,hogy »a Deák is inkább Literatus volt akkor«, t. i. midőnmég latinul írtak krónikákat. (18. 1.) Értvén alatta, hogy latinszövegű kivonat hitelesítéséhez latin záradék és a Deák jelzÖhelyett Literatus illik inkább és felel meg a kor jellegének.

Jósa János meg akar felelni arra a megjegyzésemre is,,hogy »az ő urukhoz való viszonyát sem képzeljük ezekneka csíki nemes embereknek, mert hisz a székely nemes emberurat nem ismert maga felett. (18. 1.) Jósa erre azt feleli, hogy»a XVL és a következő századokbeli oklevelekben előfordulóUrunk, Uram czímezés tiszteleti czím csupán, és semmialárendeltségi viszonyt nem jelent (27. 1.) és számos példávaligazolja állítását.

Különböztessünk egy kissé, Jósa János uram! Qui benedistinguit, bene docet. Az uram, urunk czímzés, midőntulajdonnevek mellett áll, tökéletesen igaz, hogy csak tisztelet-adási, mondjuk udvariassági formula, melynek semmi különösjelentősége nincs. A Jósa által felhozott példák mind ilyenek.Hozhatott volna föl akár dupla urazást is, pl. »az úrnakTeleki Mihály uramnak*. Egészen más dolog azonban, ha az

15

1 6 DB. SZÁDECZKY LAJOS.

3>urunk* név nélkül, birtokos névmással, többször ismételve,mint a csíki krónikában, fordul elő (in aedibus Domini nostri),a mely esetben jogosan kutatjuk azt a viszonyt, a mi a beszé-lők és az ő witk között fennállott, a mi az úr és cseléd(vagy legalább is alárendelt) között lévő viszonyra emlékeztet.Ez ismét ama szokott homályossága ennek a famosus knínikának.

A tekintetes eV nemzetet (speetahilis ae generosus) czím-_zés gyanús voltára czélzó megjegyzésemmel is bővebben foglal-kozik Jósa s felhozott példákkal igazolja, hogy az ténylegszokatlan volt a XVI. században és nem illette meg SándorMenyhértet. De keres is s minthogy nem talál, hát csinálmentséget, azt mondván, hogy csak egyszer s csak a szövegvégén fordul elő (megjegyzem azonban, hogy még benn a•szövegben), tehát lehet későbbi betoldás is, mely a későbbimásolóktól származik.

Ilyen mentséget mindenre lehet találni, illetőleg csinálni;«le ilyen okoskodással vitatkozni nem érdemes.

IV.

A vacsárcsii várkastélyról.

Jósa könyve hosszasan foglalkozik Sándor Menyhértállítólagos vacsárcsii várának, vagy házának rumjaival s sze-retné azt a gyepréteg alól valamiképen elővarázsolni, hogytanúságot tegyen mellette, illetőleg a székely krónika mellett,melyet ott 1533-ban görög, latin és más oklevelekből Írástudó«ís írástudatlan emberek összeállítottak, vagy szerinte Össze-iíllítását tanúsították.

A helyrajzi ismételt vizsgálatokra, falkutatásokra, vas-<;sákánynyal ásatásukra s méregetésekre az indította, mert én

Jinunkámban Sándor Menyhért ottani várának létezését kétségbeTontam, kimutatván, hogy legfeljebb egyszerű curiáról, desemmiként sem várról lehet ott szó.

Magának a helynek megnevezése is olyan homályos éstekervényes körűlírással történik a krónikában, hogy ez mármagában gyanút kelthet. A vacsárcsii falu végen állott házatugyanis, a hol a krónikát szerkesztették, így határozza meg:

16

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 1 7

y> Ali-Szeg falu földjén (vagy földje mellett: ad terram pagiAli Szeg) Csíkszékben, Vacsárk (!) és Csíkfalva között«. (18. 1.)

EJferdítés a Yacsárk szó Vacsárcsi helyett; elhomályo-sítás Szent-Mihály falu neve helyett annak egyes részei, Mszeg4$ Csíkfalva (ez is Csigafalva helyett) használata. Kimutattamkönyvemben, hogy a két utóbbi helynév, a XVI. században ismár Szent-Mihálynak nevezett falu egyes részeit jelenti, melyek1533-ban önálló falvak nem lehettek, emlegetésük tehát, mintfalvaknak, anachronismus. Ezt a homályos körülírást Jósaszokott methodusával megint csak mondatszerkezeti csonka-ságnak akarja feltüntetni és önkényes kitoklásokkal akarjavilágosabbá tenni, mintha a szövegből kimaradt volna a »pagi«és »Alszeg« szavak között a Tacsárcs-i versus szó és Alszegután a pagi Szentmihály szó.

Ilyen önkényes toldozgatásokra semmi sem jogosít fel, dekülönben sem teszi a körülményes meghatározást egyszerűbbé,hanem még hossz ad almásabbá.

Továbbá kimutattam azt is, hogy a vacsárcsii falu-végen látható falmaradványok kisebb épületeknek a romjai,nem várkastélyé. Azt is történeti adatokkal igazoltam, hogya Sándor család itt (t. i. Vacsárcsin) nem nagybirtokos, csakegyszerű adót fizető; volt nálánál kétszerte, hétszerte és ötven-szerte nagyobb adót fizető birtokos; tehát ha vár lett volnaott, az sem az övé lett volna. Végűi kimutattam, hogy SándorMenyhért egykor létezése is nagyon kétséges, semmiféle isme-retes hiteles okirat nem igazolja, csupán a székely krónikaemlegeti.

Mit tesz ezekkel a megállapított tényekkel szemben JósaJános ? Kimegy a helyszínére kétszer is, összecsődíti a falunépét, falak után kutat a föld alatt s a föld színén s annyitörmeléket, pinezét, kutat fürkész ki a domboldalon, hogyannak képzeletben megalkotott (de semmivel sem igazolt)Összekötésé bűi akár egy várkastély is kikerülhet. Csak nagyépületet keres ugyan, mert a krónika több helyen csak épü-letet ir, s engem megvádol, hogy én ezélzatosan emlegetekvárkastélyt, pedig a krónikában csak egyszer van annak ne-vezve, a mely szerinte csak el másolás (37. I.). A végén mégis

M. TDD. AKAD. ÉRTEK. A TÖRT.-TCD. KÖB. XXHI. K. I . SZ.

17 2

1 8 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

annyira elkapja a kutatás képzeletben kiegészített eredménye,,hogy még rám licitál és egész várkastélyt reconstruál, ezeketírván: »Azonban a hagyomány és a régebbi szemtanúk elő-adása szerint is, a kastély kőfallal volt bekerítve s a közöltrajz is azt igazolja, hogy itt egy várkastély romjaival vai>dolgunk, melyet várnak is neveztek, s így méltán írhatták akivonatkészítők azt is, hogy uruk várában készültek a kivo-natok (azaz a csíki krónika)*. (37. 1.)

Ezekre a légvárakra rövid válaszom a következő:Ha Jósa János úr jobban tudná a székelyek históriáját,,

tudná azt is, hogy a székelyek magtik között nem tűrtekvárakat. Midőn János Zsigmond a székelyek fölkelését levertes fékentartásukra a Székelyföldön két várat építtetett. Udvar-helyen és a háromszéki Várhegyen: Székely-támadt és Székely-bánja várakat, ez a két vár örökös szálka volt a székelyekszemében. S midőn a háromszéki székelyek elkeseredésükben] 599-ben az Erdélybe törő Mihály oláh vajdához csatlakoztak,legelső dolguk volt megrohanni és szétrombolni a háromszékivárhegyi várat.

A székely szabad intézmények nem tűrték a várakat,,még leigázásuk után sem, annál kevésbbé a XVI. század elejénr

midőn még szabadságaik teljes birtokában voltak. SándurMenyhértnek egyébb okokon kivűl már csak ezért sem lehetett»várkastélya* 1533-ban Vacsárcsi falu végén.

De a dolog lényegéhez mindez nem tartozik és kár reáoly sok szót vesztegetni. Ha olyan nagy várkastélya lett volnais Sándor Menyhértnek, mint Budavára: a fökérdés mindigcsak az marad, csináltak-e nála oklevélkivonutokból székelykrónikát, avagy nem? Hiába lappanganak a gyepréteg alattbármiféle kőfaltörmelékek, ha krónika nem volt és nincs:olyat semmiféle ásatások napfényre hozni nem fognak. Kárminden szófecsérlés, mindenféle méregetés, ásogatás; kutassafel Jósa úr a krónikát s hagyjunk békét a sohasem létezettvárfalaknak. Mellékkérdések feszegetésével a fődolog lényegételütni nem lehet.

18

V.

A székelyek áldozó poharáról.

Veiiio nuuc ad fortissimum! Jósa János erőfeszítése ítszékely krónika hitelességének megmentésére az áldozópohárrólszóló fejezetében éri el a tetőfokot. A mi eddigelé a százesz-tendős vitában senkinek még eszeágában sem volt, olyan újfelfedezéssel próbálkozik, új kérdést vet föl. illetőleg akarbeleerőltetni a vitába, az én ítéletem szerint teljesen alap-talanul, igen erőltetett, erőszakos szófacsargatással.

Azt szeretné ugyanis elhitetni a jámbor olvasóval, hogya- székely krónika általa föltételezett eredeti szövegében nema Sándor család áldozó poharáról volt szó, hanem más, vala-mely ősrégi áldozó kehelyről, a mely már 1533-ban is másáltal kicserélve (megváltoztatva) vult meg s a mely másodiknakhelyébe Sándor Zsigmond önkényesen csempészte be a harma-dikat : az ő kókuszdió családi poharukat.

Ezt a merész képzelődéssel kieszelt kicserélgetési műve-letet nyelvészeti alapon, szómagyarázással igyekszik elhitetnia naiv olvasóval. Azt mondja ugyanis:

"Hogy a székelyeknek az ős pogány korban volt valamilyesáldozati edényük, mondjuk kelyhük, azt talán kétségbe sem vonhat-juk. Ilyen áldozó edényről, v. pohárról bizonyára volt szó a krónikaeredetijében és 1695-iki másolatában. És sem a krónika, sem az eztegyes részeiben meghamisító Sándor Zs. nem mondja, hogy a kérdésespohár ősrégiség, sőt ellenkezőleg, azt mondja (krón. 95. 1.), magaSzádeczky is idézi tanulmánya 57. l.-ján, hogy az a pohár nem ős-régiség, a midőn így szól :

A rabonbáuok tiszte vala . . . a törvényeket a község rendel-kezésére kiadni, ama kókuszdióhéjból készült keryhe-pohár haszná-lata mellett, melyet még Anacharsis, a scytha bölcs talált s azóta,bár változtatva, megmaradt.

Aranka Gy. fordítása szerint : A rabonbánt választották a végre,hogy a »megtalált szerecsendió kelyhe pohár által, inely változtatva,de most is megvagyon . . .« (i. m. 139. 1.).

A latin szöveg szerint: » . . . per calicem poculum . . . modoquevariatuin exstantem . . .« {i. ni. 94., 95. 1.). Ennek szabatosabb ma-gyar fordítása ez : >>A rabonbánok tiszte v a l a . . . a törvényeketkiadni . . . a mostan csak változtatva meglévő kelyhe-pohár használa-ta vaU.

19 2*

20 DR. SZJÍDECZKY LAJOS.

Már most a : <>bár változtatva, megmaradt«, >>mely változtatva, demost is megvagyom, és : "mostan csak változtatva meglévő* kifejezése-ket, vagy csak a »változtatva<t szót akár közhasználati, akár nyelv-tani vagy nyelvtörténeti szempontból vizsgáljuk, mind azt jelenti,hogy »mással kicserélve*.

Vagyis, a krónika szerint, az Anarcharsis bölcs találta pohárvolt a székelyeknek első áldozó pohara, s azóta, hogy ezt a poharata rabonbábok a vallási és más ténykedésüknél használni kezdették,azóta mindig volt a székelyeknek áldozó poharuk ; bár idővel a régit,az első poharat mással cserélték ki, de az az új pohár a régivel törvé-nyes rend gyanánt függött össze, a székely nemzet maga fogadta ela réginek pótlója gyanánt. Ezért nem írja a krónika, hogy egy másáldozó pohara van a székelyeknek, hanem csak változott, változtatvavau meg az áldozó pohár.« (41. 1.)

Alább inég így folytatja:»Egy ilyen »változtatott«, kicserélt áldozópohár, mint már emlék,

meglehetett még 1533-ban is ; de a mely bizonyára nem volt már mega XVIII. sz. végén.

Sándor Zs. aztán, mikor 1795-ben Csíkban járt és ottan kutatásaiközben a krónika 1695-iki másolata kezébe került, a családja birto-kában levő kókuszdió-poharat, igen könnyen, beleszőtte a krónikaszövegébe, mintha az volna a »változtatva megmaradt«, tehát a régihelyébe került, azt pótló, azt helyettesítő áldozó pohár. S bármiféleanyagból való volt is a krónika 1695-iki másolatában fölemlítettszékely áldozó pohár, mivel a Sándor-család birtokában lévő kókusz-dióhéjból készült, Sándor Zs. .czéljának megfelelően, kénytelen volta krónikában emlegetett áldozó poharat kókuszdióhéjból, vagyahogy akkor valószínűleg a kókuszdiót hívták : szerecsendióhéjbólkészültnek írni.« (42. 1.).

Hosszasan kellett idéznünk Jósa saját szavait, hogy azolvasó maga is megítélhesse azt a facsaros észjárást és erő-szakos szómagyarázást, mely a femiebbi sorokban nyilvánul.Jósa szerint tehát 3 kehely szerepel a krónikában: egy ősrégi,egy kicserélt (»megváltoztatott*) s a Sándor Zs. által becsem-pészett kókuszdió-pohár. Lássuk, ezzel szemben mit mond akrónika, a melyben elejétől fogva végig a legnagyobb hatá-rozottsággal s a legszigorúbb következetességgel mindig csakegy és pedig kókuszdióhéjból készült kehelyről van szó.

A krónika szerint ugyanis: »a rabonbánok tiszte vala atörvényeket kiadni ama kókussdióhéjbóí készült kehely-pohárhasználata mellett, melyet még Anacharsis, a scytha bölcstalált $ azóta, bár változtatva, megmaradt.«

20

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 2 1

A hangsúly itt határozottan azon van. hogy a pohármég Anacharsis óta megmaradt s mellékes megjegyzés a bármegváltoztatva, melynek igazi értelme alább nyilván kitűnik.

Ezt a poharat használta a krónika szerint TTpolet rabon-bán. Ennek fia TJpor Sándor keresztyén hitre térvén át, akelyhet nem engedte többé pogány áldozásra használni »és akehely tetejébe arany keresztet tétetett*. (102. 1.)

Ennek fia, Sándor István, a kelyhet »mint örökséget vég-legesen elvivé Budvárából 1039-ben, a tribusok akarata elle-nére, mely (t. i. a kehely) máig is meycagyon« (t. i. a Sándorcsaládnál). (115. 1.) Ott ivott belőle László király is egylakodalmon áldomást.

Utoljára szerepel a krónikában a pohár Stibor vajdaidejében, a ki a krónika szerint egyszer »megrészegedvén, aszerecsendióhajból csinált kelyhének, mely ma is megvagyon,a talpára ezt íratá: Petrus Sándor 1412. A melyért a vajdaa vezértől (t. i. a székelyek állítólagos vezérétől, Sándor Péter-tói) kiüzeték a Székelyföldről*. (165. 1.)

Mindezekből nyilvánvaló és kétségtelen, hogy a króniká-ban kizárólag egyetlenegy kehelyről van szó: az Anacharsis-féle kókuszdió-kehelyről, melyet a rabonbánok használtak,mely Örökségül szállt át a Sándor család tagjaira, melyről1039-iki, majd 1412-iki események feljegyzésénél határozottanmeg van mondva, hogy ma is megvagyon.

A krónika világos szavai tehát semmiféle kicserélést éssemmiféle utólagos becsempészést nem engednek meg s eleitőlvégig mindig az Anacharsis-, később rabonbán-, majd Sándor-féle kókuszdió-kehelyről szólanak.

Megmagyarázza a krónika szövege, a pohár viszontagsá-gairól szólva, azt is, hogy mit kell érteni a megváltoztatvamegvagyon kifejezés alatt, a mi a krónika elején említve van, sii mire Jósa oly messzemenő következtetések légvárát építi,föl, erőszakos nyelvészkedéssel, nyelvtörténeti szótári magya-rázatokkal, népies szólásmódok értelmezésével s más terjengősapparátussal. A megváltoztatva (variatum) szó ugyanis egy-szerűen azt jelenti, hogy többé nem egészen abban a formá-ban van meg a pohár, a hogy Anacharsistól, a rabonbánok-tól származva máig fennmaradt, hanem megváltozott azzal,

21

2 2 DR. SZÍDECZKÍ LAJOS.

hogy a keresztyénné lett Upor Sándor a kelyhe felibe arani/-keresztet tétete.1) Továbbá megváltozott azzal, hogy a talpárarávésetett Pefrns Sándor 1412. Csakis ezekre vonatkozhatika variatum kifejezés, a mely után ott áll (mintegy élő til-takozásul a kieserélhetésre magyarázhat ás ellen), hogy demost is meg vagyon.

Xem kell tehát semmiféle erőszakos nyelvészkedés kozzá,hogy a változtatást megmagyarázzuk: megmagyarázza azt magaa krónika a változtatások eme felsorolásával.

^Munkámban a rabonbánok áldozópoharáról szóló leve-lekből azt is kimutattam, hogy ez az a pohár, melyet a XVIII.században a Sándorok magokénak vallanak. Sándor Péter1756-iki végrendeletében úgy emlegeti »a szerecsendió kupát«,»mint régi eleinktől ránk maradottat, melyet 1412 esztendőtőlfogva megtartott az Isten famíliánknál «.a) Kimutattam azt is,hogy a család nem tartotta ezt székely nemzeti áldozó pohár-nak, csak Sándor Zsigmond léptette elő ezt azzá 1796-ban,midőn a nemzedékrendet összeállítja, midőn a .székely krónikátgyártja, melynek eseményeit a pohár viszontagságai köré cso-portosítja, s midőn bátyjától, Ignácztól a poharat ravaszfondorlattal a maga kezéhez kaparintja s azt csak évek múlvíi,hosszas perlekedés után adja vissza.

Annak is meg van a nyoma, hogy hová lett a kehelyarany keresztes fedele. Aranka azt írja a krónika fordításában,jegyzetben, hogy »a Sándor nemes ház azt erősíti, hogy azáldozókehely ma is nálok vagyon és a fedele edgyik atyafitólzállogban vagyon vetve«.3) A kehely fedele (ha ugyan volt?) úgytudom, manap is hiányzik.4)

A Jósa János hosszas okoskodásai tehát a három pohár-ról, a megváltoztatásról, a kicserélésről, a becsempészésről mindhiábavaló, alaptalan, légbőlkapott feltevéseken épülnek, amelyek a krónika könnyen érthető, egyszerű, világos elbeszé-léseivel szemben mint üres kártyavár magoktól összeomlanak.

') L. A csíki székely krónika 147. 1.*} Munkám 228. lapján.•) Ld munkám 139. lapján.*) Orbán Balázs : Székelyföld leírása ez. m. I I . k. 58. 1. fedél

nélkül van ábrázolva.22

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 23

Jósa János okoskodásai ezzel szemben annyira erőlte-tettek és mesterkéltek, hogy ha nem sérteném meg velő, azzaltisztelném meg, hogy nem teszem fel róla, hogy maga is hinné.a miket a pohár viszontagságairól összeírt. Azt kell hinnem,hogy annyira elragadta a krónika védelmének túlbuzgó heve,hogy még ilyen körmönfont okoskodásoktól sem riadt vissza,csakhogy ezáltal is védelmezni látszassék az (5 kedves, családiereklyeként is féltett székely krónikáját.

TI.

Az 1695-iki hitelesítők.

Jósa János történetkritikai felfogását érdekesen jellemziaz, mily nagy fontosságot tulajdonít a krónika hitelesítőzáradékainak és az azokban emlegetett állítólagos hitelesítők-nek. Fennebb láttuk, mekkora buzgalommal és utánjárássalkereste az 1533-iki állítólagos tanúkat (András Mátyást éstársait) ne-mcsak Vacsárcsin és a szomszéd községekben, deaz egész Csíkszékben, s bár nem találta őket meg, de hiszi,hogy éltek, mert lmsonlónevü családok voltak és vannak aSzékelyföldön bőviben. Én azt tartom, hogy ha száz AndrásMátyást talált volna is, a csíki krónika hitelességének kérdésétegy lépéssel sem vitte volna előre. Mert nem az a kérdés:éltek-e ilyen nevű emberek 1533-ban, hanem az, hogy szer-kesztettek-é, illetőleg hitelesítettek-e székely krónikát ?!

Jósa János épp oly buzgalommal, de nagyobb ered-ménynyel kutatott az 1695-iki állítólagos hitelesítők után, ;ikiket a maga vélt igazsága mellett erkölcsi tanukul idéz-hessen.

Előttem már magában az a körülmény is nagyon gya-nús, hogy ezt a székely krónikát minden században űj megúj tanúkkal kell igazolni. Más történeti kútfőnk hitelességemegáll és megél a maga emberségéből; ezt a krónikát mind-egyre tanúkkal kell bizonyítani. Erősen emlékeztet ez akörülmény arra a Barcsay-adomára, hogy beállít hozzá egy-szer egy gyanús nevű és képű üzletember s valami adás-vételi ajánlatot tesz s egyúttal a maga becsületességét nem is

23

24 DK. SZÍDECZKY LAJOS.

egy, de több erkölcsi bizonyítványnyal akarja igazolni. Mire a.»fejedeleni« szerényen azt válaszolja, hogy: »Barátom, én.magával szégyenlek üzletet kötni, mert nekem egyetlenegyerkölcsi bizonyítványom sincs.«

A székely krónikának ilyen második erkölcsi bizonyít-ványa akar lenni az a második záradék, melyben Veres Péterés Bors István csíkszéki assessorok igazolják, hogy a krónikát»szóról-szóra maga originalissából leírták igaz hitük szeréntIö95 raárcz. 14-én Csíkszeredán.«

Munkámban megjegyeztem, hogy »ez a másolat is isme-retlen s kétlem, hogy valaha" létezett volna, sőt kétséges az is,hogy ily nevű székülök lettek volna 1095-ben.«

Jegyzetben hozzátettem, hogy egy Veres Pétert ismerek1701-ból Szentsimonról és egy csíkszentkirályi Bors Istvánt,mint csíki országos követet 1701-ből, de »kogy ezek székülök(asse^sorok) lettek volna, arról nem tudok; még ktívésbbéarról, hogy a székely krónikát leírták volna«. (25. I.)

Jósa objectivitását és igazmondását jellemzi, hogy eztezekkel a szavakkal tálalja fel olvasóinak: »Szádee-zky L. aztírja, hogy 10 évi kutatása után sem talált ilyen nevű. szék-ülőkre^ (51. 1.)

Megnyugtathatom Józsa urat. hogy egy perczíg semkutattam utánuk, mindössze a Székely Oklevéltár kiadottokiratai között kerestem és találtam meg a nevüket, de nemassessorságuk emlékezetét. Ezt a körülményt teljesen lényeg-telennek tartottam a krónika hitelességének kérdésében. Ha.bármi tekintetben jelentősége lett volna, elég leendett Csík-vármegye levéltára aktái között az 1695. évieket átnézni,,azok közt. vagy a jegyzőkönyvekben bizonyosan megvannakaz akkori székülüknek nevei és aláírásai. De, mint mondám,,oly alárendelt jelentőségű ez a kérdés s annyira nincs per-döntő hatása sem jobbra, sem balra, hogy külön kutatástigazán nem érdemelt.

Jósa János Veres Pétert és Bors Istvánt külön kutatás,tárgyává tette és talált Veres Pétert 1687-bŐl Csíkszent-simonon. »aki (szerinte) bizonyára (?) a krónika egyik leírójavala 1695-ben. s a ki a krónika pótzáradéka szerint is alcsíkívolt, de az »alcsíkszéki« szó iitán — szerinte — »itt is-

24

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 2f>

kimaradt (!) a szentsimoni szó, a mi periig kétségtelenülbenne volt (?) az 1695-iki másolatban.« (51. 1.)

Itt megint erőszakos kipótlásokkal és alaptalan okosko-dásokkal dolgozik Józsa János. Mert semmivel sem bizonyítja,hogy ez a Veres Péter »bizonyára« a krónika leírója volfcT

sem azt, hogy az általa betoldott szentsimoni és Felesik-széken szavak benne lettek volna az 1695-iki másolatban^a mely másolatot eddig még senki sem látta. Önkényes ráfo-gás tehát és alaptalan az az állítása Jósának, hogy: kétség-telen (?) tehát, hogy az eredeti szövegben így állott: Alcsík-széki szentsimoni, mostan Felcsíkszéken Taploczán lakó Veres-Péter nobilis. Felcsíkszék hites assessora.« (51. I.)x)

Ez a Veres Péter azonosnak látszik az általam 1701-bőlfelemlített ugyancsak szentsimoni Veres Péterrel; de időrend-ben (1687) még messzebb van a krónika állítólagos lemásolá-sának esztendejétől (1695) mint az én Veres Péterem. De1695-iki assessorságát Jósa sem tudja kimutatni, pedig 5kutatott utána.

Szerencsésebb volt a másik állítólagos tanúval, csíkszent-királyi Bors Istvánnal, a kit hitelesnek látszó oklevélbenmegtalált, mint juratus assessort, bár nem 1695-ből, hanemkésőbb: 1696-ból.

Még mindig kétséges maradt tehát, »hogy ily nevűszékülők lettek volna 1695-ben.«-) De feltéve, hogy az voltBors István 1695-ben is: a krónika hitelessége mellett semmitsem bizonyít, mert nem az a kérdés lényege, hogy Bors Istvánassessor volt-é 1695-ben, hanem az, hogy látott-é, leírt-é shitelesített-é székely krónikát, avagy nem. Ha ezt Jósa úrbizonyítani akarja, úgy a krónika másolatát adja elő vagymutassa fel, ne pedig Bors István assessorságát. A mit, havalaki kíváncsi rá, könnyen megállapíthat Csíkvármegye levél-tára aktáiból.

Az ö létezése mindössze annyit bizonyít, hogy a hami-sító Sándor Zsigmond száz év múlva 1695-ben élt embereknevével akarta megtámogatni a gyártott krónika hitelességét

') A dÖlt betűkkel szedett szavak Jósa önkényes betoldásai.a) A mint munkám 25. lapján mondom.

25

26 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

s nem költött személyekkel, mint azt valószínűleg az 1533-ikikeltezésnél tanúsítani próbálta. Száz év előtti székülők neveitkönnyű volt megtalálnia saját családi levelei között, vagy aszék okiratai között, a mely széknek 1796-ban főlrirálybírája(homorodszentmártoni Bíró ti-yörgy) rokona volt s a melyszéknek ö maga is számfeletti assessora volt.1)

Hamisítani pedig lehet nemcsak régen élt, hanem mégélő emberek nevére is, a mint azt napjainkban a Itamis vál-tók s más hamisítványok bőségesen bizonyítják.

A nagy tanűkeresésnek eredménye tehát az, hogy az1695-iki két hamis tanít közül az egyiknek a hivatalos czímeigazolást nyert, de semmivel sem igazoltatott az, hogy ezekaz állítólagos tanúk a székely krónikát csakugyan látták éslemásolták volna.

Annyit készségesen elismerek, hogy Jósa János munká-jában a Bors István kimutatott assessorsága az egyetlenténybeli új adat, a. mely a székely krónika kérdésével némitávoli, de csak látszólagos 'összefüggésben áll. Ez az a gomb,jt melyet ő megtalált és a melyhez kabátot varrt. Valószínűlegennek az egyetlen adatnak köszöni könyve keletkezése törté-netét. Azt azonban minden józan itéletű ember látni fogja,hogy ezzel a krónika hitelességének az ügyét egy szemernyivelsem vitte előbbre.

Hogy azonban én is támogassam iij adattal a székelykrónika hamisságának bizonyítását: rámutatok arra, hogymiért igyekezett Sándor Zsigmond épen 1695-iki hitelesítésselis igazolni a krónikát.

Kimutattam, hogy Sándor Zsigmond a krónikát az öiatár-perükben bizonyítékul használta és idézgette.

A »tat ár-per« kiindulást pontja az volt, hogy a tatárokSándor János csíki alkapitányt 1694-ben rabul ojtették sellmrezolták Krímbe. Családja 1694. máj. 18. zálogba vetetteJIZ ö felsőtorjai curiáját Apor István kincstartónak, csíkifőkapitánynak, s azon az összegen váltották ki Sándor Jánost,JI ki 169ő-ben szabadult ki a fogságból.

*) Ld munkám 66. 1.

26

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KKÚMKÁBÓL. 27

Ezért látja jónak Sándor Zsigmond az 1533-iki krónikát1694-en innen s épen a kiszabadulás esztendejében (1695.)hitelesíttetem, hogy az a perben használható legyen. Azért tartjaczélszerűnek azt az állítólagos szerkesztésnél és a lemásolásnál»törvényes ember«-ek által hitelesíttetni, úgy hívén, hogya perben ítélkező bíráknak imponálni fog a régi kollegáktanúságtétele. Tényleg használták is a krónikát, mellékelve aperíratok közt egész terjedelmében, és idézve belőle egyesrészeket,1) De a bírákat nem sikerűit felültetni, jobban átláttaka szitán, mint Jósa úr.

Az 1695-iki dátum — azt hiszem — ezért került :\krónika záradékába, épen a tatár-rab Sándor János tisztviselő-társai hamisított bizonyságával s épen a kiszabadulás (a csa-lád történetében nevezetes) esztendejének keltezésével.

VII.

A felcsíki »Uirkok«-ról.

Jósa munkája 7. pontjában a Csíkszékben állítólag meg-telepedett lurkókat veszi védelmébe, a kiknek a földjén akrónika szerint Zándirhám felesége 888-ban »a Hét Erdőkhavassai íaegett, a' havasok szájában, Rákos véginél, nemmessze az Ölttől, Vacsárkban (!) az Oláhok földin túl a'Rabanbán áldozatjához ülő házat építe.*1)

Én munkámban arra hivatkoztam, hogy »ez az egyadat is elegendő volna a csíki krónika hitelességének (azaziiamis voltának!) megállapítására,« t, i. hogy »Arpád idejébentörököket szerepeltet Csíkban.« Megállapítottam azt is, hogyerre az adatra a tatár-perben azért volt szüksége SándorZsigmondnak, hogy a törököktől való foglalás jogán »absohitumjussal bíró örökség« legyen a perben álló birtokokból (n mintazt a peraktákban vitatják is. hivatkozva a krónikára.)

Jósa a következő okoskodással akarja ennek a székely-földi török szigetnek magyar voltát bizonyítani:

') Ld munkám 39. stb. 1.3) Aranka fordításában, munkám 142. lapján.

27

28 DK. SZÁDECZKY LAJOS.

»Tudva van, hogy a X—XII. századi görög írók épen a magya-rokat nevezik »turkoknak« (Toupxoi). A 913. előtt arabul írt Ibn Rosztehés a Kx. U. 1051-ben írt perzsa Gurdezi a magyarokat szintén türk(török) fajú népnek mondják.

A már említett Ibn Boszteh és Konstantin görög császár adataibólaz is tudva van, hogy a székelynek nevezett kiváltságos hun-kabarnemzetségek már Erdélyben voltak, mikor Árpád a többi kazár éssavartoiasfal néppel még Etelkuzu-h&n tanyázott, azaz a harczotkezdő székelyek már elfoglalták volt (úgy a hogy) Oláhországot ésErdélyt Biharig (!). Árpád bejövetelekor concentrálódtak a szé-kelyek a jobbára szláv néptöredékektÖl lakott székely székekbe.

Bizonyosra vehető tehát, hogy a krónika szerkesztője, görögokleveleket is használván, a kétségtelenül azokból átvett terra Tur-corum nevezetet — mint Szabó K. is megjegyzi — Csíkszékbenazon Árpád-kori magyar (türk) települőkre vonatkoztatta, kik ottvendégül megszállhattak ; Árpádnak Pannónia földére történt be-vonulása után pedig onnan eltávozván, a székelyek szállottak meg.Nem igazi törökökről van tehát szó, hanem turkoknak (törököknek)nevezett magyarokról.« (55. 1.)

Jósa lírnak ezt az okoskodását talán elhihetik azok, akiknek a székely krónika nem lévén kezök ügyében, azt gon-dolják, hogy abban Árpád magyarjai szintén turkoknak nevez-tetnek. Mert semmiként sem tartozik ide s nem az a kérdésitt, hogy a görög és perzsa írók turkoknak nevezik a magya-rokat, hanem hogy miként nevezi őket a székely krónika, s-lehet-é az (3 nomenelaturája szerint a turkok alatt itt a ma-gyarokat érteni?

Lássuk tehát:A székely krónikában a legelső mondatban ez áll:

»ejusdem originis ac Hangari Parmones« (94. L). I t t teháta magyarok: Hwngari (és nem Turci)! A harmadik bekezdés-ben »gens Hunnorum altéra* áll (95. 1.). Aranka fordításaszerint az 5. versben így: »Ebben az időben jőve el az Hun-misoknak másik nemzetsége, Árpád, Almos tia vezérlete alatt«.(139. 1.) A magyarok tehát itt hunnok nevezete alatt állanak,mint a nemzeti krónikákban.

Később PanuonföMnek nevezgeti Magyarországot és»Pannon«, »pannonföldi« vagy »Magyar király« név alatt azuralkodót. » Nagyrésze inegharagvék a Székely nemzetnek aPannon királyra« (147.). Uopour Sándor »a Pannon királyhozjeles és űri férriakot kiilde« (148.). Visszaérkezvén a köve-

28

MÉO EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÜXIKÁEÓI,. 29

tek . . . mindnyájan nagy örömük között fogadók a Magyarokkirálya (a latin szövegben: Regis Hungarurum — 108. 1. —t. i. szent István) tetszését« (150. 1.). Ennek fia, István, háromfiai között »felosztá a maga kereste földét. A Törökök földe(terra Turcorum, 111. 1.) Yatsarkoii tűi juta a nagyobb szü-löttnek Istvánnak« (152. 1.).

Mindezek bizonyítják, bog}' teljesen ki van zárva az.mintha a krónika törökök alatt magyarokat értene. Ki vanzárva pedig nemcsak a humi, pannon és magyar nevezet miatt,hanem azért is, mert a Törökök földe említése előtt a kró-nika Árpádot már kivándoroltat]a Erdélyből, azt írván mármegelőzőleg, hogy »Arpád . . . felméne Munkácsra és . . .béméne Pannon földére*.

Felcsíkon tehát »Rákos véginél, nem messze az Gittől.Vacsárkban: a Törökök földin« a székely krónika nem ért-hetett magyarokat, hanem csak törököket. Elég baj az neki,mert ez is egyik bizonysága az ö hamisságának, a mitől JósaJános görög és keleti írók segítségül hívásával sem ment-heti meg.

Ha a fennebbi adatok sem győznék meg Jósa úrékat,nézzék meg a 40. verset (163. 1.); ott' olvashatnak egyvégtiben»a Törölök földe végiben lakó Iván László«-ról s egy Sándor-leány férjhezmeneteléről »egy PannonfÖldin lakó nemes Ma-(/yarhoz«.

Ez csak elég világos megkülönböztetése a Töröknek aMagyartól s elég bizonyság arra, hogy tm'Ök alatt magyar nemérthető a krónikában.

Kétségtelen bizonyíték arra az is, hogy Sándor Zsig-mondnak valódi törökökre volt szüksége a perben, hogyősei idegentől: törököktől foglalták légyen el azt a birtokot,hogy ahhoz nekik foglalás következtében teljhatalmú joguklegyen s ne a székely jog szerint örököljenek benne a leány -ivadékok is.

A Sándorok ügyvéde 1811-iki periratában egyebek köztezt írta: ^Absolutum jussal bíró örökségeit ezen fiűágnak mégduhietasba sem lehet hozni . . . mert ezen tribusnak nagydarab föld Örökségét elhasították s a Törők porta birodalmá-hoz kapcsolták s midőn István vajda independenter bírta

89

30 DR. SZADECZKY LAJOS.

Moldvát, akkor ezen tribus az Olt vizéig nem az erdélyi juris-dictiohoz tartozott^.1)

A »TörÖk porta« már csak eléggé felvilágosíthatja Jósaúrékat, hogy igazi törökökről és nem magyarokról van itt szó.Az itt emlegetett István vajda sem más, mint az a fennebbidézett Sándor István, a ki hasonló nevű atyjától még szentIstván király idejében örökségül kapja a Törökök földétVacsarkon túl, a ki azonban olyan hosszú életű, hogy leányalakodalmában még szent László királyt is vendégelheti. "

De mit és miért vitatkozunk mi a felöl, hogy miféletörököket értett a krónika, illetőleg Sándor Zsigmond, azitteni X— XI. századi törökök alatt? Kérdezzük meg Öt magát,Sándor Zsigmondot, t. i. az általa szerkesztett (névaláírásávalis ellátott) családi genealógiát. Ebben (az 1796 máj. 27-énkelt latinban) ezt mondja: »terra Turconnn post terramVatsareh attigit Stephano« (185. 1.). A magyar egykorú for-dításban így áll: Uopour Sandour fia »Sandour István .. . tiaiközött felosztotta azt a földet és pedig István fiának adta aVatsárchon túli részt, a mely a török földet érintette« (191.1.).*)

Éhez már csakugyan nem kell coniinentár. De ahoz sem,hogy a mely krónika a X—XI. században a Székelyföldön,vagy tőszomszédságában török földet, a törökök földét emle-geti, A/, nem lehet egyéb, mint későbbi hamisítvány.3)

0 Ld munkám 47. 1.s) Úgy értette ezt Aranka is, a ki a székely krónika alapján

készített ú. n. >Rövid króniká*-han így ír : >6. A székelyek még ezután(t. i. Árpád Munkácsra felmenetele után) foglalják el Csíkot. Gyergyót,Kászont és Lokot, mely helyeket addig Törökök s Oláhok bírtak vagypusztán voltak* {170. 1.).

") Az utóbbi időben — úgy látszik —- a Jósak is észrevették, hogyaz ő magyar törökjeikben csizmadiát fogtak. Mert Józsa Sándor ditróítanító (Jósa János testvérbátyja) a Gyergyó-b&n KSlönte Béla tanárralfolytatott terjengős éB üres polémiájában nem ragaszkodik az Árpád turk-jaihoz, hanem új föltevéssel gazdagítja (?) a vitát:

»Ne fogjuk rá (ügj-mond a ><Tyergyói decz. 25. számában) a szegénykrónikára puszta föltevéssel, hogy valódi törökökről beszél, mert Csíkban.Oyergyóban napjainkban is vannak >Törökök« . . . de nem valódi »törükok*,hanem olyan székelyek, mint a makk, hogy makk . . . Vájjon nem egyszékely nemzetségnek neve-e a Török szó ? S vájjon a Törökök földinillő házat épite kifejezés nem azt jelenti-e, hogy egy másik székely nem-

30

vm.Összefoglalás.

Végig mentünk Jósa János védő- és vádlópontjain s igye-keztünk azokra megfelelni s kimutatni, minő lenge kártyaváraka krónika hitelessége támogatására nagy erőfeszítéssel össze-hordott érvei, pótlásai, helyrajzi kutatásai, szómagyarázatai ésokoskodásai. Összegezése sem lehet különb. Lássuk és feleljünkmeg erre is.

Jósa azt mondja munkája végén: »Yilágos tehát, hogy r]. Sándor Zsigmondnak sem tehetsége, de sőt ideje sem voltarra, hogy a székely krónika néven ismert iratot szerkeszteni,,annál kevésbbé. hogy hamisítani, koholni tudja.« (55. 1.)

Munkámban kimutattam, hogy Sándor Zsigmond tehet-séges, jogot végzett, korán érett ifjú ember volt, a ki buzgóntanúi jogot, történelmet, kutatja a levéltárakat s szerkeszti(1796-ban) a Sándor család (hamis) genealógiáját. A kit anyjanagykorúsága előtt önállósít, a szentmihályi ősi birtokot kezéreadja; 22 éves korában számfeletti székülő (asseesor), utazik ahazában s külföldön is (Moldvában); a kinek »szemfényvesztésrevaló tehetségét* ismerősei Aranka előtt is emlegették; a kire-a család nagy értéket képviselő perének vitelét reábizza: azilyen, mondhatni vad-zseninek, bizonyára volt tehetsége és idejeannak a hamis krónikának a gyártására is, a melynek nem-zedékrendi adatai megegyeznek az általa szerkesztett genealó-giával Annak a kónikának szerkesztése leginkább az ő szívénfeküdhetett, a melynek gerinc/ét ÍV/, az áldozó pohár alkotja, amelyet ő ravasz fondorlattal csalt ki bátyjától és hosszas per-lekedés után csak törvényes ítélettel és erőszakos végrehajtásután lehetett visszavenni kezéből. Annak a krónikának koho-lása, a melynek adatait a tatár-perben idézi és perdöntő bizo-

zetség földjére, vagyis kijelölt területére építé a házat V! Xem valódi-törököket kell érteni (alattok), hanem egy (székely) nemzetséget* — jelenti-ki végül apodiktikusan (a »Gyergyó« f. é. jan. 1.) számában.

Éhez a fentebbiek alapján alig mondhatok egyebet, mint hogyilyen szakértelemmel nem érdemes vitatkozni. Risum teneatis amici!

31

32 ER. SZÍDECZKY LAJOS.

nyit ékül igyekszik fölhasználni, első sorban az ö érdeke rolt.tündén jel arra vall, hogy ennek a krónikának értelmi szer-kője más nem lehetett, mint a benne és általa leginkább érde-kelt fél: Sándor Zsigmond.

Lehetséges — magam is kutattam utána, ;t mint munkám-hol látható — hogy volt segítőtársa is. Gyanakodtam egyik-másik rokonára, íróféle emberekre, a tatár-perben szereplő ügy-védekre ; de nincs bizonyítékom arra, hogy más valakit isvádolhatnék, mint éppen Sándor Zsigmondot, a kiről :t kétségtelenbizonyítékoknak hosszá sorozatát számláltam elő munkámban.

Annyira meggyőző érvek ezek. hogy ö év alatt a komolytörténetírás köréből nem hangzott fel egyetlenegy kételkedőhang sem, s csak most a kis rabonbánok egyik, őseiben meg-sértett utódja emeli fel tiltakozó szavát. De ő sem zárkózhatott«1 egészen az adatok és érvek meggyőző ereje elől, mert fennebbmár beismerte, hogy Sándor Zsigmond a szerinte megtaláltkrónikán »toldozott-folclozott s kihagyta az oklevelekből, a mi<Ézéljának meg nem felelt s betoldotta a czéljára szolgálókat akihagyottak helyébe*. Ez már magában fél-beismerés, főkep halátjuk, hogy miképen képzeli Jósa ezt a félig-meddig hamisítást.

»Midőn S. Zs. (úgymond) felcsapott töiténetkutatónak s 1795-benelőször Csíkban járt, minden jel arra mutat, hogy akkor akadt kezébea Csíki krónikának 1695-iki másolata, s mint latinul jól tudó, rögtöntisztába jött azzal, hogy ebben a krónikában aranybánya rejlikhiúsága s egyéb czéljai kielégítésére, csak ki kell azt aknázni. Megis tette, úgy bánván el vele, mint, a Sándor Ignácz levelével: kihagyottbelőle, meg betoldott, mert arra, hogy egy készen kapottat megcson-kítson, czéljai szerint átalakítson, képes volt. Ezért csonka és hibása krónika, mert ismétlem, nem koholta, hanem csak meghamisítottaa készenkapottat, toldozás-foldozásával, kihagyásával meg betoldá-saival. Sándor Zsigmond egész jelleme, működése, törekvése ezt abenyomást és meggyőződést keltette bennem ; Szádeczky tanulmá-nyának át- meg átolvasása ebben csak megerősített.

Hogy ekkor fogamzott meg lelkében a gondolat, hogy család-ját Összeköttetésbe hozza az Árpádokkal, bizonyítja az, hogy a inig1795. mártiusbau még csak Sándor Zsigmondjiak írja magát, Csíkbanjárta s ottani tört. kutatása után, mikor már a krónika, ennek t. í.1695-iki másolata, kezébe került, szúrta vezeték-és keresztneve közéaz U. betűt jogi kéziratában, és így írja magát 1796-ban már UporSándor Zs.-nak. Nem azért írta tehát magát 1795-ben csak SándorZsigmondnak, mivel a krónika nem volt meg, hanem azért, mert

32

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓXIKÍBÓL. 33

akkor még nem ismerte azt ; csak miután kezébe jutott s azt czéljaiszerint átalakítá, azután — utólagosan, mint Szádeczky is írja —szúrta be neve közé az V-t, és írta magát V. S. Zs.-nak. Ez az átala-kított, s mindenesetre újra leírt >>másolat« került aztán Farkas N,János lelkész kezébe, aki ezt újra leírta 1796. nov.-ben.« (9. 1.)

Ez a fél-beismerés még inkább meggyőzhet mindenkitarról, hogy az egész krónikát Sándor Zsigmond hamisította,mert a krónikát semmiként sem lehet kettéválasztani s ha akrónikából kivesszük a Sándor csab'ul genealógiáját s a puhárviszontagságainak történetét, jóformán semmi sem marad, amit ö megtalálhatott és kitoldozhatott volna. Ha Jósa úrnak ezkomoly hite, próbálja, meg szétválasztani s meg fog arról győ-ződni, hogy &z általa képzelt krónika, mint füst és pára el-enyészik s nem marad más mint a hamisítás.

Jósa János összegezésének 2. pontja, hogy »Jordanes,a VI. századi író tanúskodik, hogy az (U)Zandir hám névnektörténeti alapja van és hogy a rabonbán névnek is történetialapja van; egyiket sem koholta a csíki székt'lv krónika* (55.1.).

Ff leietem erre az, hogy Jordanes nem Zííudir/i«?m>t, hanemL'ltzindurt emleget az V. századból; Zámlirhám (a Sándor-kánrégiessé formált alakja) a csíki krónika találmánya. A rokon-ban szó is csak itt fordul elő. sehol másutt, semmiféle törté-neti forrásmunkában.1)

Jósa szerint »3. a krónika szerkesztési és hitelesítésimódjában sincs semmi különös, mert az teljesen megfelel aXVI. századi szokásnak és gyakorlatnak*.

Szerintem krónikát ilyen formában nem szerkesztetteksoha, sem azelőtt, sem azóta: ez a szerkesztési mód a székelykrónika találmánya és specialitás;!.

.Jósa szerint »4. a krónika keletkezési helyének körül-írása, néhány kimaradt szó hélyreillesztésévél (!) teljesen helyes,

') Megjegyzem, hogy a krónikában mindenütt ZándIrkám van,a mi már magában is inkább a hosszú ékezetű Sáudor-névre. mint arövid magánhangzós Ultzindur-névre emlékeztet. A Jósa áltai emlegetettvers kéziratában is Tzándur áll. Ennek a kézirata sohsem vult az AporPéteré: az Ö halála után félszázaddal íratott. A miből nyilvánvaló, hogyJósának erre alapított erőszakos combinatiúja magától megdől.

M. TUD. AKAD. ÉBTEK. A TÖRT.-TDD. KÖR. XXIII. X. 1. SZ.

88 3

34 DR. 5ZA.DECZKT LAJOS.

világos, érthető és pontos és nem »tekervényes« többé; ésYacsárcsi falu földjén jelöli meg a krónika is a helyet, a holegy nagyobb méretű főúri kastély (?) alapjai . . . felismer-hetők . . . Hogy aztán Sándor Menyhárdé, vagy más valakiévolt-e a kastély, azt nem lehet tudni; de ez a krónika hite-lessége szempontjából nem is lényeges* (56. 1.).

Szerintem egy helynek a megjelölése három, az önkényesbetoldással együtt négy helynévnek a körülírásával mindennekinkább nevezhető mint »világos, érthető és pontos«-nak éssokkal inkább illik rá az én »tekervényes« jelzöm. Vacsáresinvárkastélyt találni a XVI. századból merő képtelenség. Külön-ben örvendek, hogy annyit Jósa is elismer, hogy ha lett volnais, nem lehet tudni, kié volt. Ha tehát nem is a Sándor Meny-hérté volt a gyepréteg alatt állítólag lappangó várkastély:hol készült a krónika?! Ebből is csak az a tanulság, hogykár volt annyi szót vesztegetni rá, mert nem gazdátlan, kép-zeleti várkastélyt, de krónikát kell előadni annak, a ki mégmindig hisz benne.

Jósa szerint: »5. helyes a törvényes ember kifejezés^(szerintem homályos és gyanús); »érthető a Deák szó a ma-gyar nyelvű záradékban* (szerintem latin krónikához latinzáradék és Literatus jelző illenék); »helyesen használják az» Urunk, uram czímzést« (szerintem nem helyesen, mert az»uram« csak név mellett használtatott megtisztelésül; névnélkül feljebbvalót jelentett); » valamint az Egregius ésGenerosus czímzést is« (de nem a »speetabilis ac genero-sus«-t, a mely gyanús és anachronismus).

Jósa 6. pontjára, melyben az 1695-iki állítólagos másolókés tamík egyikének assessor voltát kimutatta, fennebb részle-tesen kifejtettem, hogy a tanukul idézett s általam is consta-tált nevek semmit sem bizonyítanak, ha nincs meg a krónika,sem eredetiben, sem abban a másolatban, a mit állítólag őkleírtak és tanúsítanak. Hamisítani létezett és létező nevekreis lehet; a nevek lehetnek igazak, de a hamisítvány azért csakhamisítvány marad. Az állítólagos másolatban a keltezésbenczélzatosan használta a későiibi hamisító az 1695-ik évet, amely évben őst- (Sándor János) kiszabadult a tatár fogságból,hogy ennek tiszttársaival igazoltassa a krónikát, remélvén,

34

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 35

hogy az a tatár-perben ítélkező bírák előtt, ezzel a collegialistanúsítással, hitelre fog találni. Mert a hamisítás főczélja azálogos jószágper megnyerése volt.

Jósa szerint »7. a kókuszdió-poharat sem a krónika, semSándor Zsigmond nem tette meg a rabonbánok ősi áldozópoharának, hanem S. Zs. megtette a változtatva megmaradt,az ősit pótló áldozó pohárnak, s ezzel ö is beismerte, hogy aza pohár nem ő.srégiség s így a Sándor család birtokában lévőkókuszdió-pohár történetének és viszontagságának semmiköze a krónika lűtelességéhez, bármit is mondjon dr. Szádeczky.«

Erre nézve fennebb részletesen kifejtettem s itt csakröviden ismétlem, hogy a krónikában eleitől-végig mindig egyés ugyanazon kehelyröl van sző. arról a kókuszdió-serlegről,a mely a Sándor-család birtokában, többszörösen hangsúlyozva»máig i? megmaradt*, a melyről a ^változtatva^ jelző nemkicserélést jelent, hanem formájában való megváltoztatást, akereszt rátételével s a »Petrus Sándor 1412.« rávésetésével.Máskülönben a kehelyröl szóló erőszakolt okoskodását magaJósa is lerontja a következő beismerő vallomásával:

»8. Annyit azonban tényként elfogadhatunk, hogy S. Zs. hiúság-ból családját a rabonbánokkal és Árpádokkal rokonságba hozta,s e rokonság erősítésére való volt a kókuszdió-pohár szerepeltetése,mintha az a rabonbánok ősi áldozópoharának pótlója volna, s örök-ségképen szállott volna a rabonbán ősöktől a családjára. Továbbá,érdekből a rabonbán ivadékokra nézve a fiúleányságot el akarta tün-tetni, miközbeu a krónikát megcsonkította, megrontotta a székelytörténelem örök kárára. Mindezek azonban a krónikának a székelyőstörténelemre vonatkozó részét nem érintik.* (57. 1.).

Jósa János tehát itt is félig-meddig beismerésben van,a midőn tényként elfogadja, hogy »Sándor Zs. hiúságból család-ját ;t rabonbánokkal és Árpádokkal rokonságba hozta, s erokonság erősítésére való volt a kókuszdiópohár szerepeltetése«.Quod erat demonstrandum! Az erőltetett combinatió egymegvolt igazi régi áldozópohár, majd ennek elveszésével az eztpótló »változtatott* pohár, végül harmadszor az ennek pótlásáraállítólag becsempészett Sándor-pohár felöl magától összeomlik.

Jósa János szerint »9. az is kétségtelen, hogy a midőna krónika tarkókat emleget Árpád idejében, e tnrkok alatta keleti írók emlegette turkokat, azaz a magyarokat értette;

35 8*

ŐK) DR. SZADECZKY J.AJOS.

ezzel pedig a krónika koholmány volt át ugyancsak nem lehetbizonyítani.« (57. 1.)

Éppen ellenkezőleg, az a kétségtelen, hogy a krónikatnrkok alatt törököket szerepeltet Árpád idejében a Székely-földön s nem az Arpátl magyarjait érti alatta, mert ezeket»a hunok másik nemzetének^ s alább magyaroknak nevezi.Igazi törököket, Törökök-földét emlegeti a hamisító SándorZsigmond az általa a krónikával egyidőben (J 790) készítettés aláírásával megerősített családi genealógiában is, a mely akrónikának ikertestvére. Semmi kétség nem lehet így azértelmezés felől. A tnrkok időelőtti szerepeltetése tehát szinténbizonyítja a krónika koholmány voltát.

Jósa összegezésének 10. pontja Karácsonyi János elmé-letével foglalkozik a székely íiúleányság jogintézményéről. Errea feleletet megadja majd, ha szükségesnek látja, KarácsonyiJános.

11. pontjában »kuriózumként" idézi tanulmányom be-vezető részéből a következőket: »Erdélyben vannak családok,,a melyek versengenek a felett, hogy melyik az igazi rabonbán-ivadék s féltékenyek egymásra, illetőleg a rabonbán rokonságra,$ előfordul, hogy bitorlónak tartják egymást s kizárják egyiketvagy másikat a rabonbán rokonságból*. Erre nézve »tisztelettelkér«, hogy fenti állításomat bárcsak egyetlen adattal bizo-nyítsam ; ellenkező esetben állításomat »a székelyeket bántóráfogásnak kell tekintení«.

Feleletem erre ez :Én nem jelenkori memoire-okat írok, hanem tudományos

czélú kiítfőtanúlmáiiyt írtam. Ehhez élő emberek és családoks nemrég elhunytak megnevezését és nyilatkozatait a vitábabelevonni nem tartom sem illőnek, sem szükségesnek. Mindenelfogulatlan embernek elegendő az, a mire tanulmányom beve-zetésében hivatkoztam, felhozván például egy 1903-ban be-végzödött. évekig tartó pert, melynek alapját az a vád :dkotta,hogy a Sándor-család egyik most élő és előkelő közéleti" sze-repet játszó tagja nem jogosan viseli a csíkszentmihályi elö-nevet. hanem jogtalanul szerezte meg másoktól a ralxmbánleveleket és zászlót s ezek révén kívánta magát a rabonbánokivadékának feltűntetni; s hogy a székelyek áidozöpohará-\\oz

36.

MÉG EGYSZER A CSÍKÍ SZÉKELY KRÓMKÍRÓL. 37

nem egyenes úton jutott s nem ő, hanem mások az igaziralionlián-ivadékok. Sapienti sat. Ha Jósa János úr többetkíván tudni, kérdezősködjék Marosvásárhelyt, Udvarhelyt vagymásutt a székely úri családok között: elég mende-mondát hall-hat még máig is. Ha GTyergyoban a nép nem tud róla, azcsak örvendetes dolog, mert azt mutatja, hogy a csíki krónikameséje a rabonbánokról a nép egészséges és józan gondolko-zását nem infieziálta s az manapság már csak a félmüveit,tudákos elmék fantáziáját izgatja.

Végezetül még azt a vádat olvasom Jósa János könyvé-?ben, hogy »dr. Szádeczky L. tanulmányának majd minden sorá-ból az tűnik ki, hogy ő mindenáron áldozatul kívánja a csíkiszékely krónikát- ileg is ragad mindent, hogy czélját elérhesse;mert a krónika útjában áll neki. 0 ugyanis a székelyektörténetének megírására készül s ezért írja 1. ni. 5. lapján,a bevezetésben, hogy szükségesnek látja végleg leszámolni ezzela krónikával.«

Feleletem erre ez:Én nem »áldozatni kívánom« a csíki székely krónikát,

hanem tisztázni és végleg eldönteni kívántam ezt a százesz-tendős történeti vitát. Sine ira et studio nyúltam a kérdéstanulmányozásához, nem előre megalkotott ítélettel, hanem azigazság kutatásának elfogulatlan tőrekedésévei. Nem az énakaratom, hanem a feltalált történeti bizonyítékok vezettekarra az eredményre, a melyet munkámban előadtam és meg-okoltam, hogy a csíki székely krónikát hamisításnak tartom.Sőt megvallhatom azt is, hogy inkább örvendtem volna, ha akrónikát legalább lényegében igaznak ítélhettem volna, mertezzel a székelyek történetének megírása tetemesen niegkönnyeb-bedett volna.

A székelyek történetének ugyanis a legnehezebb része aszékelyek eredetének és Erdélyben letelepedésének kérdése. Haa csíki krónika hiteles volna, az Árpádkor első századairóltörténettudásunk hézagait némileg kitöltené és áthidalná.

Rá kell mutatnom itt egy nagy tévedésére, vagy tánszándékos megtévesztésére azoknak, a kik azt hirdetik, hogya krónikát a székely nemzet »dicsősége« vagy »becsülete«érdükében védelmezik. Azt mondják ugyanis ezek, hogy ez az

37

38 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

a székely krónika az egyetlen forrás, a mely fentartotta aszékelyek liún eredetének, Attilától származásának emlékéts a krónika hitelességének megdöntésével megdől a hűn eredethitele is, mire a székelység annyira büszke és féltékeny.

Hát ez vagy olyan csalódás, mely a történeti források nem-ismeréséből származik, vagy hangulatkeltésre szánt megtévesztés,mely ellen óvást kell emelni és felvilágosítással kell szolgálni.

Jósa János még elég óvatos, midőn azt mondja, hogy»a csíki székely krónika a székely nemzet eredetét és ős nem-zetségi szerkezetét tárgyalja, E szerint a székelyek hűn ere-detűek (és nem kitelepített magyarok). Ugyanis Attila biro-dalmának elpusztulása után az 6 hunjainak egy része a Székely-földet megszállottá, s ott örökségeiket s a hivatalokat nemzetségekés ágak szerint osztották maguk közt még 1533-ban is». (3 1.)

A krónika meglehetősen zavaros első mondatának ez azönkényes fordítása részben többet mond, mint ott áll, részintelhallgat egy lényeges közbevetést.

Többet mond, mert a székely krónika nem beszél itthunokról, hanem azt mondja, hogy »Havasi Dácia Attilabirodalma bukása után az emberiség legbarcziasabb népe,a székely nemzet által (gente Siculorum) foglaltatott el . . . .s őket a többi nemzetek Attila nemes népe, a scitháktól nevez-ték el székelveknek«.

Elhallgatja pedig a mondatnak azt a részét, hogy »ugyan-olyan eredetűek a pannoniaí magyarok is« (ejusdem originisac Hungari Pannones). A mi közvetetlenűl a székely név magya-rázata előtt áll.

A csíki székely krónika szerűit tehát nemcsak a széke-lyek, hanem a magyarok is hun eredetűek. Még világosabbankifejezi ezt a krónika a harmadik bekezdésben, midőn Árpádnépét »Ö hunok mmík nemzetének* nevezi.1)

A krónika tehát a hűn eredetnek ép úgy hirdetője amagyarok, mint a székelyek számára. Különös jelentősége teháta székelyek eredetére nézve nem lehet.

Nem lehet azért sem, mert a krónika első mondata nem

') >Hoc enim tempore Gens Hunnorum altéra, Duce Arpadadveniente*. (95. 1.)

38

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 39

egyéb, mint a Lipót-féle 1691-iki diploma és Verbőczy Tripar-tituma átírása.

A Lipót-féle diploma 14. pontjában ez áll: »Siculi,genus hominum beUcosissimum«. A csíki krónika így kezdődik:»Dacia Alpestris J) a genere hmnano bellicosissimo gente Sicu-lorum occupata«.

Verbőczy ezt írja (Pars III. titulus IV.): Scituli nobilesprivilegiati, ab Seytieo jwjmlo in primo eorum ingressu inPannoniam propagati . . . rerum belliearum expertissimi, qttiper tribünét generationes atque líneas generationam . . . haere-ditates ae officia inter sese partiuntur, stb.

A csíki székely krónika szerint:Gens Siculorum ... bélliearum expertissima, per Tribün

atque Generationes Halom stb. ae IÁneas OeneratkmumHaereditates ac Offitia inter se partiuntur . . . Siculi nomi-nati a Schitico Popido Attiláé nobili.« 2)

Az eredet kérdésében tehát a krónika nem eredeti tudó-sítást ad, hanem előbbi forrást másol. A magyarokat a nem-zeti krónikák tudvalevőleg a hunoktól származtatják. Ezek,nevezetesen Kézai beszéli el a székelyeknek, mint Attila hunjaitöredékeinek Erdélybe meghúzódását. A csíki székely krónikatehát ebben sem eredeti forrás, csak utánmásolás.

Jósa János tehát ne ezzel a krónikával bizonyítgassa,hogy a »székelyek külön nemzetből valók, azaz nem Árpádmagyarjainak, hanem annak a húnnemzetnek ivadékai, mely-nek főtörzsét, zömét a kazárok képezték s melynek Attilaliánjai is egy részét tették*. (50. 1.)

Ez a krónika még azoknak, u kik hisznek benne, semnyújt eredeti bizonyítékokat arra, hogy Jósa szerint: »a székelynemzetnek oly sok század által megszentelt dicsőséges és —Szádeczky L. szerint is — »lélekemelő és tanűlságos« történeteigazságait, nimbuszát ne engedjük megtépászui«. (59. 1.)

3Iég jobban elveti a sulykot a könyvíró testvérbátyja és

') A >Dacia Alpestris* elnevezés valószínűleg Huszti András1791-ben megjelent »O és Ujj Dacia< ez. művéből (1. I.) vétetett. Ez akét adat is ellentmond az 1533. szerkesztésnek 8 az 1796-Íki hamisításmellett tanúskodik.

IJ) A dűlt betűkkel szedettek mindkét szövegben egyeznek.39

40 DK. SZADECZKY LAJOS.

a székely krónika védelmében fegyvertársa: Jósa Sándor ditrűitanító, a ki bátyja tanai védelmében azt hirdeti, hogy

»Azon fordul meg a kérdés, hogy a székelyek húnerc-detűsége mellett egy bizonyíték akármilyen, de mégis van :ez a Csíki .Székelv Krónika.1)

És a >>kró ni ka «-ellenes könyvbe 2) s >>székfoglalóba«« 3) foglaltérvekkel ezt az egy bizonyító oszlopot akarják elmozdítani az útból.mert a míg a székelyek húneredetüségét bizonyító e tanút — akár-milyen bár — el nem kergetik az útból s össze nem törik, addig nemlehet véglegesen kimondani, hogy a székelyek Árpád népéből be-telepített magyarok.« 4)

Polemikusczikksorozatátazzaladythiranibusszal végzi, hogy»Kik támadták a •>krónikát«, pusztán maradának ;És Ion népe a székelység . . . újra Attilának !« ö)

') Megjegyzendő, hogy a kiemelt és a r i tk í tot t betűk az Ö szöve-géből vaunak így átvéve.

*) Ez az enyém.3) Ez a Karácsonyié.4) A >Gyergyó* ez. heti lap 1910 decz. 25. számában.6) A >Gryergyó* 1911 jan. 15. számában. Megjegyzendő, hogy

J ó s a Sándor öcsese (Jósa János) könyvének ismertetése végett hosszabbczikket írt a >Gyergyó* 1910 nov. 6. számában *Csíki Székely* álnévaiatt. Ebben egyebek közt ezt í r ja : »L'jabbau Szádeczky Lajos e. tr.a székelyeknek hunoktól származó eredetét elvetette, egy könyvében leis írja, hogy a székelyek hún eredetűek nem lehetnek, mivel azok azadatok, melyek azt bizonyítják, t. í. a Csiki .Székely Krónika, mely aszékelyek eredetét foglalja magában, a X V I I I . századbeli hamisítás.Cs. Jósa János Sz. L. érveit, melylyel a krónikát későbbkori koholmány-nak nevezi, egy általa kiadott füzetben nem hogy meg nem (?!) cáfolja,hanem annak ellenkezőjét világosan, adatokkal beigazolja*. (!)

Ebből látszik, hogy Jósa Sándor az én m u n k á m a t nem ismeri,nem olvasta, mer t én abban egyáltalában nem foglalkozom azzal, hogya székelyek hún (vagy nem hún) eredetiíek-e. csak magával a krónikahitelességével, illetőleg hamisságával. Hogy Jósa János az én megállapí-tásaim >ellenkezőjét világosan, adatokkal* mennyire igazolja be. arról azolvasó eme munkámból hű képet a lkothat magának. Hogy ezt nem sike-rült neki magokkal a tanul t székelyekkel sem elhitetni, mutat ja az, hogyaz ugyancsak (ryergyószentmiklóson megjelenő »Csíkvármegye< ez. lapban1910. okt. lít, B—y J~s aláírással *A székelyek csábos sziréné és ten-geri kígyója* ez. a. szakavatott czáfolat jelent meg. mely k imutat ja Jósaérvei t a r tha ta t lanságá t és azzal végződik, hogy »Sz. L. iskolája missziótteljesít, h a nem tűri . hogy a székelyek tanulságos, lélekemelő tör ténetétidegen tol lakkal. hamis színekkel, festett ábrázattal ékesítsék*.

40

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL,

Mutatja ez a két idézet azt is, hogy mennyire ért JósaSándor a székely kérdéshez, midőn a Csíki Krónikában »aztaz egy bizonyító oszlopot« látja, mely »a székelyek luíneredetü-sége mellett« tanúskodó »egy bizonyíték, akármilyen, de mé"gis«.

Megnyugtathatom Jósa úrékat, hogy ennél különb »bizo-nyíték« is van s hogy én a Csíki Krónika hamisítvány voltát1

«ttöl a kérdéstől függetlenül tárgyaltam és mutattam ki.Emiatt fölösleges félreverni a harangot.

Megjegyzem tehát, hogy azoknak, kik a székely króni-kához a hűn eredet kedvéért ragaszkodnak és ennek fentar-tásáért szeretnék mindenképpen megvédelmezni, fölöslegesebbőla szempontból görcsösen ragaszkodni a krónikához, mert ennekaz elméletnek nem egyedüli és nem legfőbb lűrdetője a székelykrónika; ezt ö maga is régebbi történeti forrásokból vetteát, a melyeknek tudósítása megállhat vagy megdőlhet a székelykrónika támogatása nélkül vagy daczára is. Csak egy dologuz, a mit a székely krónika magával ránt a megsemmisülésörvényébe: a rabonbánság phantomja és az ezzel összekötöttszékely áldozó pohár szereplése.

És ez az, a mi a székely nemzet fennen hangoztatottbecsületét illetéktelenül védelmező áltudósoknak táj, mert ezeka közügy védelmének ürügye alatt rendesen magánérdekeket, —többnyire idétlen családi hiúságaikat védelmezik. Pedig a székely

Ugyancsak a > Csíkvármegye* hasábjain 1910 nov. 13-tól decz. 2-ig-IX közleményben czikksorozat jelent meg Kölönte Béla gyergyószentmiklósipolg. isk. tanár tollából 'Üdvözlet a >Csífci Székelyének.'« ez. a. EbbenKölönte részletesen cáfolja és kifigurázza a Jósak hasztalan erőlködését.

Jósa Sándor sem akart adós maradni s a >Gyergyó< hasábjain(1910decz. 11 — 1911. jan. 15.) hat czikkben válaszol Kölöntének >Yiszo?it-üdvozlet az l'dvözlet a *Csiki Székelyt-nek cz.czikk írójához*, ez. a.A mü nem egyéb, mint Jósa János érveinek forgatása s részben kifor-gatása. mint azt fennebb egy-két idézettel igazolom.

Ezek és a többi erdélyi s részben budapesti lapokban megjelentczikkek indítottak arra. hogy a vitába én is beleszóljak és kimutassam,hogy mennyire alaptalanok a Jósak okoskodásai.

A Csíki Székely Krónikát ilyen érvekkel, de bárminőkkel is, meg-védelmezni és érvényre emelni többé nem lehet. Hiábavaló minden eről-ködés, laaciate ogni speranze!

U. -ÍVD, AKAD. ÉRTÉS. A TÖST.-TLD. KÖR. SXII1. K. 1. SZ,

41 3a

42 DR. SZÁDECZKY LAJOS.

nemzet valódi becsületét az szolgálja és védelmezi igazán, a kiaz igazságot kutatja és hirdeti, nem pedig az, a ki a közérdekrovására hamisítás alapján szeretné magát vagy családját atöbbiek fölé emelni. Erre némelyeknek jobb eszköz hiányábanelég jó a hamisított székely krónika ÍR, ha ennek alapjánrabonbán-ősöket arrogálhatnak magoknak.

Az állítólagos nagy rabonbánok felvilágosult ivadékai márbelátták azt, hogy rabonbánok nem voltak, úgyannyira, hogyaz a jelenkori »forabonbán«, a kit közönségesen ezzel a névvelszoktak volt illetni, midőn azt kérdeztem tőle, hogy mit szól aszékely krónikáról írott munkám megállapít ás ni hoz, azt felelterá, hogy ü sohasem hitt a rabonbánokról szóló ostobaságok-ban.1) S most íme, évek múlva előállanak a képzelt kis rabon-bánok megsértődött állítólagos ivadékai s családi beteges hiú-ságból erőltetett okoskodásokkal életre szeretnék galvanizálnia végelgyengülésben, dicstelenül kimúlt és a történetirodalom-ban immár végleg elföldelt krónikát. Erőlködésük azonban nem-csak a tudományos körökben nem talál visszhangra, hanemhiába verik felre a harangot a józan székely nép között is -itt sem lesz erőlködésüknek más eredménye, mint a nevetsé-gessé válás, a mit meg is érdemelnek mindazok, a kik a meg-állapított igazsággal szembe szálhinak.

Jósa úr legyen meggyőződve arról, hogy bármily fen-hangon szónokol is a székely nép nevelten és »serkenti* aztr

hogy »nimbuszát ne engedje niegtépászni«: a székely népsokkal józanabb annál, hogy az áJpróféták és talmi vezériva-dékok érdekei védelmére köréje sorakozzék.

') Megjegyzem utólagosan, hogy ezt az 1911 jan. 23-án elhunytb. e. Ugrón Gáborra vonatkozó megjegyzést még az ö életében (jau.

ji 17-én) írtam, illetőleg diktáltam Szira Béla tanárjelölt, kegyesremlípapnövendék tanítványom tollába. Ezt azért tartom szükségesnek meg-jegyezni, nehogy az olvasó azt vélje, hogy Ugrón Gábor halála utánhivatkoztam az ő tanúságára. Most már kegyeletből meghagyom, meg-jegyezvén, hogy a »ra&on&án<-nak volt alkalma az én felfogásomat aszékely kérdésben meghallgatni a székely kongresszuson tartott megnyitófelolvasásomban is. Nagy gyönyörűséggel hallgattam és élveztem az ögazdag tapasztalása megfigyelései elbeszélését én is a székelyek egy-mástól itt-ott különböző néprajzi jellegéről, a testalkat, ruházat, kalap-viselet stb. tekintetében. A mire felhívom az érdeklődök figyelmét.

42

MÉG EGYSZER A CSÍKI SZÉKELY KRÓNIKÁRÓL. 4?

Tapasztalhatta azt a munkája megjelenésekor támasztottmíízivatar alkalmával is, midőn munkáját hangos reklám-szólamokkal hirdette a székely lapok hasábjain; tapasztalhatta,mondom, hogy másféle szél fúj már a székely bérezek aljábanis, mint 20—30 évvel ezelőtt, mert a mívelt olvasóközönségköréből olyan visszautasító és giínyos válaszokat és hírlapirzíkkeket kapott visszhangul könyvére, a melyekből meggyő-ződhetett, hogy a tudomány és a kritikai szellem a Székely-földön is olyan tért hódított, hogy azt feltartóztatni semmi-féle erőlködésekkel és áloskodásokkal nem lehet.

Jósji munkáját azzal az Önhitt kijelentéssel végzi, hogyabból »láthatja a szíves olvasó, hogy a székely krónika nemszándékos megtévesztésre szánt koholmány, hanem —• eltekintvehibáitól, fogyatkozásaitól s tévedéseitől — alapjában hiteles-munka. S azt hiszem — így folytatja, — hogy ezzel egyúttal^csekély tehetségem szerint, némi elégtételt is szereztem egykorikedves tanárom: néhai dr. Szabó Károly kolozsvári egyetemitanár szellemének; beigazolván, hogy a midőn ö életében acsíki székely krónikát oly »hevesen védelmezte*: nem »zagyva-lékot« és nem »badarsíígot« védelmezett*. (60. 1.)

Szabó Károly szelleme idézésének Ízléstelenségét másod-szor követi el itt könyvében Jósa János, a mit azért nemhagyhatok szó nélkül, mert fennebb (az 5. lapon) engemmintegy kegyeletlenséggel vádol, hogy Szabó Károly felett aAfagy. Tört. Társulatban, 1894-ben tartott emlékbeszédenibena csíki székely krónikát, melyet tudvalevőleg Szabó Károlyvédelmezett, én már hamisításnak mondottam. A kegyeletlenségvádját nemcsak határozottan visszautasítom, hanem utalokminden érdeklődőt 1894-ben a Századokban és a SzékelyOklevéltár IV. kötetében megjelent emlékbeszédemre, hogygyöződjék meg abból: lehet-e nagyobb tisztelettel, kegyelettelés szeretettel emlékezni előd és atyai jóbarát felől, mint énazt tettem volt. Ez természetesen nem követeli a szolgaihízelgést, s azt, hogy tudományos kérdésekben az ellenkező véle-mény illő formában ki ne fejeztessék.

Biztosíthatom Jósa urat, hogy Szabó Károly szellemenem szorult elégtételszerzésre Jósa tír részéről, a mi ellenmaga Szabó Károly tiltakoznék leginkább, s azt mondaná.

43 *

4 4 • DR. SZÁDECZKY LAJOS.

hogy inkább azzal áldozna az ö szellemének, ha nemcsakhallgatója lett légyen, hanem az ő tanítását s igazságra törekvőszellemét meg is értette, volna és igyekeznék a tanári széken,melynek feladata az igazság hirdetése, valódi történetettanítani. Ha Szabó Károly szellemét nemcsak idézné, demeg is értené: akkor tudná, hogy Szabó Károly nem déli-bábokat kergetett, hanem az igazságot kereste s az előtt,ha bárki találta is meg. tisztelettel hajolt meg. A székelykrónikát ő csak addig kívánta védelmezni, míg abban valóhite »czáfolhatatlan ellenokokkal le nem lesz rontva*. Ha aSándoivlevéltár okiratai s a többi, az ő halála után napvilágrakerült adatok az ő kezébe kerültek volna, bizonyára ugyan-.azokat az eredményeket és következtetéseket vunta vnlna lebelőlük, a miket én.

Ezt annyival inkább hiszem és vallom, mert midőn aMagy. Tud. Akadémiában a csíki krónikáról írt munkámatbemutattam. .Szabó KYu-oIy legjobb barátai úgy nyilatkoztak,hogy ha Szabó Károly ezeket tudja vula. bizonyára nem védel-mezte volna a krónikát.

Az ő védelmezése azonban okos és tartózkodó védelemvolt. (.) ugyanis azt hitte, hogy a krónikának valami hitelesmagva van, — a mit én is hittem eleinte, a míg a hamisí-tásra rá nem jöttem. Most jnár látom, hogy az a hitelesnekképzelt mag a régebbi történetírók egy-két adata, s az oly•csekélységre zsugorodik össze, hogy az külön krónika nemlehetett, hanem csakis a Sándor Zsigmond hamisításainak eléglaza összekötő lánczszemeiül szowfezlírásból van beletéve.

Nekem erős meggyőződésem, hogy a krónika hamisít-vány, e felett napirendre kell térni s minden felette valótovábbi vitatkozás fölösleges időfecsérlés." Az a véleményem-Jósa János könyvéről is. hogy többet ért volna egy facsemetét•elültetni, vagy egy barázdát megszántani a Székelyföldön, minta drága időt ilyetén meddő könyvírá-sra fordítani. Az ilyen üres-szófeesérlés a tudományos kutatás terén nem előrehaladást jelent,•fle a haladás útjába mesterséges akadályok gördítése. A tudomá-nyos haladás szelleme azonban az ilyen gyönge akadályokonnagyobb zökkenés nélkül, könnyen és vígan szokott átrobogni.

44