Kovács János (KOJQAAB.ELTE)

Mitanni, Egyiptom és a Hettita Birodalom az i.e. 15 – 13-dik században; A középasszír felemelkedés

Ahhoz, hogy a területén elhelyezkedő birodalmakat kellő tisztánlátással, következetesen tárgyaljuk, szem előtt kell tartanunk, hogy az ókori Közel-Kelet etnikailag és kulturálisan igen sokoldalú. Ez a színesség megnyilvánul a külpolitikai kapcsolatok intenzív ápolásában éppúgy, mint a kereskedelemben, vagy éppen az egyes országok kultúrájának „exportálásában, importálásában”. Horst Klengel emiatt egyenesen a „diplomácia bölcsőjének” nevezi az ókori Közel-Kelet térségét.

Hogy az élet milyen területein volt jelentős ez a heterogenitás, arról legfőképpen az országok közötti kapcsolattartás, a gyakran igen nagyméretű korabeli levéltárak alapján tudunk képet formálni. Az egyik leghíresebb levelezést Tell-el-Amarnában , az egyiptomi Ehnaton fáraó rezidenciája mellett tárták fel. Számos, az akkád nyelv óbabiloni dialektusában írt agyagtábla tanúskodik az egyiptomiak kiterjedt kapcsolatrendszeréről. De a legfontosabbak Egyiptomnak a korszak többi nagyhatalmával, a Mitanni és a Hettita Birodalommal, valamint a 14-dik század végére komoly politikai fajsúlyhoz jutó Asszíriával cserélt agyagtáblák.

A külpolitika élénksége nem maradhat magyarázat nélkül: e nagyhatalmak mindegyike különböző nyersanyagokból hiányt szenvedett, ugyanakkor – részben roppant méretük, részben kedvező fekvésük folytán – számos nyersanyagokból eladható fölösleggel rendelkezett. A kereskedelmi híd a térségben Szíria volt; aki birtokolta egészen, vagy legalábbis jelentős részben, az vele együtt az ekkori világ minden javát és magáénak tudhatta, az áruforgalom ellenőrzéséből származó haszonról nem is beszélve.

Szíria

De mit is értünk Szíria alatt 1500 és 1300 között időszámításunk előtt? A terület magába foglalja a mai Szíriát, Libanont, Irak északnyugati részét és délkelet Törökországot (vagyis Észak-Nyugat-Kurdisztánt), valamint Levantét is. Jelentős városok helyezkedtek el ezen a területen: északon Karkemis, Alalah és Aleppó, keleten Palmyra, délen Damaszkusz és Petra – ezek szerepe rendkívül fontos volt, ugyanis amellett, hogy rajtuk keresztül futott a legtöbb nagy kereskedelmi út, a birodalom, ami épp hatalma alatt tartotta, ellenőrizhette az egész környékét.

Szíria volt az, ahol a fent említett nagyhatalmak legtöbbször találkoztak egymással, s mely hadszíntérül – és gyakran alapul – szolgált a konfliktusaikhoz.

Az itt szerzett hatalom gyakorlását azonban néhány dolog súlyosan akadályozta. A sivatagos-félsivatagos területen nagyon komoly feladat hárult a hadvezérekre, ha meg akarták szervezni az utánpótlást, hiszen a seregeknek messzi utakat kellett megtenniük, olyan környezetben, amitől ritkán remélhettek alapvető dolgokat, mint a víz.

Szíriát ráadásul nagyszámú nomád népesség lakta, amurruk, arámik, szutúk, akik csak elvétve, de leginkább egyáltalán nem mutattak tiszteletet a mindenkori hatalommal. S bár nyílt ütközetekben majdnem mindig a letelepedettek katonái arattak győzelmet, a nomádok kiirtására egészen Szaddam Huszein koráig oly sok ország megannyi királya hiába törekedett. Igaz, a nomádok elpusztítására tett kísérletek, bár egyszer sem hoztak eredményt, általában igen kegyetlenek voltak.

Egy jó példa erre a 16-os számú amarnai levél (EA 16), melyben I. Aššur-uballit írja a fáraónak, hogy szutú útonállók feltartóztatták az egyiptomi követséget. Ő nem hagyta ennyiben, kiküldte embereit és azok elhárították a veszélyt – ez minden, amit a levélből megtudunk. Más forrásokból azonban arra következtethetünk, hogy nem sokkal az eset után egy asszír-babiloni büntetőhadjárat indult a szutúk ellen, akik nemes egyszerűséggel – megöltek mindenkit, akit ott találtak.

Más nomádok a szutúknál szerencsésebbek voltak. Az amurruk például agresszív, de céltudatos politizálással helyet vágtak maguknak a nemzetközi diplomáciában; a kádesi csatában, mint hettita segédhad jelennek meg.

De lássuk a Szíriáért folytatott harc résztvevőit! A térségben uralkodó nehézségeket, s egyáltalán, a terjeszkedést az egyes nagyhatalmak különböző politikával próbálták megoldani, s bár nem voltak egyformák, expanziós módszereik legtöbbször hatékonyak voltak.

A hettiták

A Hettita Birodalmat társadalma igen heterogén volt. Ennek megfelelően a különböző népeket, a más etnikumú lakók kultúráját nagyfokú toleranciával fogadták.

A hettita állam nyelvileg sem volt homogén: hivatalos nyelvnek számított az akkád nyelv óbabiloni dialektusa, mely e korszakban az egész Közel-Keleten jellemző volt, valamint a hettita, a hurri, az ősind, a hatti, a balai és a luwai nyelv is. Ezek rögzítésére ékírást használtak, de kialakult egy hettita hieroglif írás is.

Politeista vallásuk nem sokban különbözött a korszakban megszokottól. Antropomorf istenekből álló pantheonjuk feje Tešup volt.

Jogrendszerük a környező országokéhoz képest liberális volt. Nem alkalmazták a Talio-elvet, a hangsúly inkább a kárpótláson, mint a megtorláson volt. Fontos megjegyezni, hogy a kevés itt tartott rabszolgának elidegeníthetetlen jogai voltak, többek közt az, hogy szabadon örökíthették ingóságaikat.

Társadalmukat a ránk maradt tekintélyes mennyiségű írásos anyagból jól ismerjük. Élén természetesen a király állt, rangban utána a fegyveres arisztokrácia következett, akik szolgálatukért a királytól földet kaptak. A szabad hettita társadalom széles alsó rétegét a hapšuk képzeték, akik eladósodott, földnélküli katonák, vagy bérmunkások voltak.

A Hettita Birodalom fővárosa Hattušaš volt, ami a mai Közép-Anatóliában található. A birodalmi központ körül az ország magterülete volt található, ahol a kormányzás feudális alapokon nyugodott, a királyi család feladata volt. Az ezen kívül eső területeket a hettiták nem csatolták magukhoz – a meghódított államokat vazallusi státuszba kényszerítették. Meghagyták posztján a helyi uralkodót, ha közreműködést tanúsított, s ha nem, őt eltávolítva megbízható helyi származású királyt ültettek a helyére. Így a hódítások fenntartására fordítandó erőforrásokat sikerült némileg csökkenteni.

Kiterjedt forrásaink vannak a hettiták diplomáciai gyakorlatairól. Ezek között a házassági szerződések a leginkább említésre méltók, amik önmagukban is egyfajta biztosítékként szolgáltak a vazallus király hűségére (amennyiben gyermeke Hattušašban volt, azért, amennyiben hettita hercegnőt vett el, az apósával kellett volna hadat viselnie). Ugyanakkor jól bevált szerződési formulákat dolgoztak ki, melyeket tulajdonképpen előre megírva a hatalom fejében nem volt nehéz elfogadtatni a vazallusokkal. Ezek komoly átkokkal fenyegettek szerződésszegés esetén, s egyúttal írásba foglalták mindazt, amivel a vazallus urának, a hettita királynak tartozott. Ez többek között az önálló külpolitikáról való lemondást, az évenkénti adót és a háborúkban való segítségnyújtást jelentette.

Hanigalbat

A Mitanni Birodalom (akkádul Hanibalbat, egyiptomiul Naharin) a Kr. e. II. évezred közepén, Egyiptom meggyengülését kihasználva szerzett magának fajsülyt a Közel-Kelet politikai színterén. Hurrik lakták, de elitje indoárja származású volt, amire személyneveik alapján következtetnek a kutatók. Babiloni ékírással írtak. Sajnos kevés forrás áll rendelkezésünkre, s ez megnehezíti történelmük megismerését. A korszak elején Asszíria is hurri fennhatóság alatt állt.

Vallásuk leginkább protoindiai elemekkel bírt, egy szerződésben Mitra, Indra, és Varuna isteneket vonultatják fel tanúként. Isteneiket a politikai életbe is bevonták, Tušratta király halálát ugyanis Tešup isten művének tulajdonították, mondván, a feldühödött isten rendet tett, végzett a bűnös uralkodóval (a valóság ettől igencsak távol állt, ugyanis Tušrattát saját fia ölte meg).

A birodalom magterülete a Habur völgyében volt, Waššukanni és Taidu fővárosokkal. A mitanniak városszövetségbe tömörültek, amit i.e. 1480 körül Parattarna király fogott egységbe.

A lakók földbirtokai vérségi alapon öröklődtek, eladásukat törvény tiltotta. Ezért az örökbefogadás sajátos mitanni jelenség volt, az eladósodott emberek ugyanis kénytelenek voltak örökbe fogadni hitelezőjüket.

Az állam vezető rétegét az indoárja származású, fegyverforgató maryannuk alkották. Az eladósodott földművesek, a hupšuk nagybirtokokon dolgozva találtak kenyérkereseti forrást.

Diplomáciájuk a hettitákhoz – és tulajdonképpen az összes közel-keleti országhoz – hasonlóan javarészt a házassági szerződésekre épült, a fentebb leírt indokok miatt. Ha elfoglaltak egy várost, azt a mitanni városszövetség részévé tették, így vált a birodalom alattvalójává.

Egyiptom

Egyiptom a fenti két birodalomtól sokban különbözik. A Hettita Birodalommal szemben etnikailag, de főleg kulturálisan egységes volt, még Núbia fekete bőrű lakossága is asszimilálódva teljes részévé vált az egyiptomi kultúrának. Mitannival ellentétben pedig nagy múltra tekintett vissza, mind az államiság, mind az expanzió szempontjából.

Az egyiptomi vallás körülbelül i.e. 3000-től meghatározta a lakosság életének menetét, gondolatvilágát, a középbirodalomtól kezdve az Amon-papság még a politikai hatalomba is nagy beleszólást nyert. Pantheonjuk főbb istenei a teljesség igénye nélkül a thébai Ámon, a heliopoliszi Atum, a memphiszi Ptah és a hermupoliszi Ré voltak. Mint a felsorolásból látszik, az istenek szoros kapcsolatban álltak a várossal, ahol székeltek (ahol templomuk volt), s évente egyszer egy nagy ünnepség keretében ki is vették a részüket otthonuk életéből (amikor az egész országból zarándokok érkeztek a városba, és körbehordozták az isten szobrát).

Ha katonailag nem is mindig egyenlő súllyal, de kultúrálisan teljes mértékben ránehezedett Szíriára, ahol divat volt az egyiptomi művészetet, öltözködést utánozni végig a történelme folyamán. A XVIII. dinasztia alatt eleinte nőtt, azonban a külpolitikailag passzív Ehnaton miatt rengeteget csökkent Egyiptom befolyása a térségben. De a XIX. dinasztia ambíciózus uralkodói, I. Széthi és II. Ramszesz hadjárataikkal visszaállították az egyiptomi tekintélyt a nyelvükön Retenunak nevezett Szíriában.

Mivel viszont Retenu viszonyai az Egyiptomban megszokottakétól nagyban eltértek – gondolok itt nyelvi, kulturális és politikai fragmentáltságára és ősi civilizációira – a Nílus mentén alkalmazott expanziós technika, ami Núbiában tökéletesen működött, itt nem volt megfelelő.

Az új módszer elvei leginkább a hettiták terjeszkedésére hasonlítottak. A meghódított országban meghagyták az eredeti rezsimet, s ha lázadás tört ki, bár az egyiptomellenes uralkodót eltávolították, de utódját az ő családjából választották, ily módon erősítve a lakosság önállóságérzetét. Ezeket a kis uralkodókat a fáraók leveleikben mindig „Hatalmasnak” szólították, azok pedig magukat a város felyeként, vagy a város „embereként” (akkádul awilu) aposztrofálták. Bevett gyakorlat volt továbbá az uralkodó családok gyermekeinek Egyiptomba szállítása, ahol a lányok a fáraó háremébe, míg a fiúk egyiptomi nevelők, iskolák keze alá kerültek, hogy ott szinte egyiptomivá válva a fáraóhoz hűen térjenek vissza régi hazájukba, Egyiptom érdekeit szem előtt tartva uralkodni.

Asszíria felemelkedése – Mitanni bukása

Aššur városának felemelkedése nem volt könnyű, ha figyelembe vesszük, hogy a XIV. század elején még csak független sem volt Mitannitól! I. Aššur-uballit (nevének jelentése, „Aššur feltámadott” egyben uralkodói programját is kifejezi) a Tušratta halálakor bekövetkező hanigalbati hanyatlást ügyesen kihasználva nemcsak, hogy leveti magáról a hurri igát, de területeket is szerez.

Mitanni trónjáért ekkor két jelölt szállt síkra: Šattiwazza és III. Šuttarna, akik külső segítséggel törtek hatalomra. I. Aššur-uballit beszállt a csatározásokba III. Šuttarna oldalán, annak ellenére, hogy Asszíria a nemzetközi politikában addig nem játszott szerepet. A hettiták Šattiwazza oldalára álltak, királyuk, Piyašili és a mitanni Šattiwazza Asszíriára támadt – hogy mi lett ennek a háborúnak az eredménye, arról a források nem szólnak.

Asszíria és a hettiták azonban a későbbi időkben is összetűzésbe kerültek egymással, tudunk egy esetről, amikor I. Aššur-uballi katonái Karkemišt ostromolták (tehát egész odáig eljutottak), de Mursili, a fiatal hettita uralkodó megvédte azt.

I. Aššur-uballit nem csak nyugat felé terjeszkedett, elfoglalta Araffa királyságát, és délen, Babilóniában beleszólt a kaššu trónviszályba, II. Kurigalzut a trónra segítette, ezáltal alárendelve őt Asszíriának. Komoly hódítás volt Nuzi, a Mitanni Birodalom peremterületen fekvő, de fontos városának elfoglalása, igaz, ez lehet, hogy I. Eriba-adad alatt történt.

Az I. Aššur-uballitot követő I. Enlil-narari alatt nem volt komoly hadjárat. Utódja, Arik-din-ili elfoglalta Turukkut és Nigimhut, a gutik északi földjét és az ahlamu nomádokat. Ez utóbbi három győzelem azonban az asszír királyfeliratok nomádokról szóló részeit nézve nem biztos, hogy valós, a gutik, az ahlamuk leigázása királyi toposszá vált, ha úgy tetszik, az idők folyamán, mint az Aššur isten rendjének barbár megtagadói felett aratott győzelem. E két uralkodó alatt inkább a defenzív politika volt jellemző, az ország területére ugyanis többször hanigalbatiak támadtak.

I. Adad-nirari alatt újra megindult az asszír terjeszkedés, Mitanni felé, aki Asszíria adófizetője lesz, ezt a király trónjának alapzata is ábrázolja. A lassan igazi birodalommá váló ország súlya a külpolitikában is növekedett, a hettitákkal folytatott levelezéséből kitűnik, a Hettita Birodalom tiszteletben tartotta Asszíria status quo-ját. I. Adad-nirari egy mitanni lázadás megtorlásaként ledombolta Taidut és a királyi családot deportálta. Ettől kezdve Mitanni már nemcsak adófizető volt, hanem provincia, melynek élére asszír šakkanakku, Qibi-Aššur került. I. Adad-nirari uralkodásának végén Asszíria határa keleten kiterjedt a Felső-Eufráteszig.

I. Šulmanu-asaridu követte elődje expanziós politikáját. Amikor trónra került, a hettiták Hanigalbatra törtek, ám legyőzte őket. Helyzetét az is nehezítette, hogy Mitanni és Urartu

ellenségessé váltak Asszíriával. A helyzet azonban mégsem volt annyira válságos, ugyanis a két ország nem működött együtt. Így I. Šulmanu-asaridu először Urartu lázadását verte le, majd Mitanni ellen ment, ahol időközben létrejött egy asszírellenes koalíció, melynek tagja volt a Hettita Birodalom, és az ahlamu nomádok is. A sorsdöntő ütközetre Tur-’Abdin-nél került sor, ahol az asszíroknak igen nehéz dolga volt, ugyanis a száraz terület összes kútját elfoglalta az ellenség. Néhány kutat mégis sikerült megszerezniük, a csata végül I. Šulmanu-asaridu győzelmével ért véget. A megtorlás sem maradt el: amellett, hogy a források szerint 14 400 harcost megöltek, a túlélőket megvakították (egyes elméletek szerint csak az egyik szemüket szúrták ki a borzalomkeltés miatt, hogy rabszolgaként még hasznukat vehessék azután), és Asszíriába hurcolták. Az asszír király birodalma legnagyobb kiterjedése idején elérte Karkemišt, keleti határa pedig az Eufrátesz volt. Ekkor már Asszíriáról is mint a Szíriai területekben érdekelt nagyhatalomról beszélünk. IV. Tudhalija hettita király alatt az asszír-hettita kapcsolat konszolidálódott. Mindössze egyetlen konfliktusról tudunk, de ezt gyors békekötés követte.

I. Tukulti-ninurta alatt már nem történt lázadás Hanigalbatban. Csak néhány kisebb hurri állam lázadozott, de azokat a király függetlenségük elvételével büntette. I. Tukulti-ninurta alatt megnő a deportálások száma Asszíriába, és a források nagy építkezésekről tudósítanak, új fővárost alapított, Kar-Tukulti-Ninurtát. Katonai sikereket ért el kaššu Babilonnal szemben, IV. Kaštiliaš királyt ő maga ejtette foglyul. Birodalma délen kiterjedt a Perzsa-öbölig. Egyesek szerint expedíciót indított a Hettita Birodalom ellen, de ez nem bizonyított, mert nem tudjuk, mikor, melyik király ellen ment a hadjárat, és a deportálásoknál sem tünteti fel, honnan történtek az áttelepítések. Az áttelepítettek száma ráadásul szimbolikusan megegyezik az I. Šulmanu-asaridu által deportáltakéval, és a hettitákkal különben is baráti viszony volt jellemző ekkor.

Asszíria ekkorra már mindenki által elismert és félt nagyhatalom volt. Uralma alatt tartotta a Folyóközt egészen a déli tengerig, keleten a Zagrosz-hegység nyugati lejtőit, nyugaton pedig az Eufráteszt környező városokat. Későbbi felemelkedését az ekkor kifejlesztett, tanult módszerek segítették, az I. évezredben elért nagyságot, bár akkor már más volt a birodalmi szemlélet, alapozta meg ez a néhány uralkodó.

E korszak politikai irányultsága jól példázza az expanzív politika módjait – volt, aki házasságokkal, volt, aki szerződésekkel, volt, aki szövetségi rendszerek létrehozásával igyekezett nagyobbra növelni birodalmát, de sohasem pusztán a nyers erőre támaszkodva. Igaz, nincsen diplomáciai hatalom katonai háttér nélkül.

Felhasznált irodalom

HORST KLENGEL, Az ókori Szíria története és kultúrája, Budapest, Gondolat. 1977.HORST KLENGEL, Nomádok az ókori előázsiában; Budapest, Gondolat. 1985.ARTZI, P., „Assur-uballit I and the Sutians. A Small Chapter from the Theme: Prolegomena to Assyrian Empire”, in Cogan, M. – Eph’al, Israel, Eds., Ah, Assyria…, Studies in Assyrian History and Ancient Near Eastern Historiography presented to Hayim Tadmor, (Scripta Hierosolymitana, 33), Jerusalem: 1991, 254-257ARTZI, P., „The Rise of the Middle Assyrian Kingdom According to El-Amarna Letters 15&16”, Bar-Ilan Studies in History. 1978, 25 - 41DROVER, M.S., „Syria 1550 – 1400 B.C.” in Edwards, I.E.S. – Gadd, C.J. – Hammond, N.G.L. – Sollberger, E., eds., „The Cambridbe Ancient History, II/1: History of the Middle East and the Aegean Region c. 1800 – 1380 B.C., Cambridge, 1973, 417-524

GOETZE, A., „The Struggle for the Domination of Syria” in Edwards, I.E.S. – Gadd, C.J. – Hammond, N.G.L. – Sollberger, E., eds., „The Cambridbe Ancient History, II/1: History of the Middle East and the Aegean Region c. 1800 – 1380 B.C., Cambridge, 1973, 252 – 273HARRAK, A., Assyria and Hanigalbat, (Texte und Sturien zur Orientalistik 4), Hildesheim, 1987.