10
Végéhez közeledik a Tóth Árpád sétány felújí- tása, a rekonstrukció utolsó ütemében a Nõ- egylet utca és a Hadtörténeti Múzeum között zajlanak a munkálatok. Elkészült a járda díszkövezése, jelenleg a növények telepítése zaj- lik, míg a Savanyúleves rondellán befejezõdött a korhû pavilon visszaépítése. Még 2005-ben kezdte meg az egyébként fõvárosi tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá- cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke- retében díszburkolattal látták el a sétány rossz ál- lapotú járdáit, pótolták a kivágott beteg fákat, új zöldfelületeket alakítottak ki, valamint kiépítet- ték az automata öntözõrendszert. Jelenleg a munkálatok utolsó fázisában a sétány Nõegylet utca és a Hadtörténeti Múzeum közötti részének rekonstrukciója zajlik. A június elsõ felében be- fejezõdõ munkálatok keretében már elkészült a járdaszakaszok többszínû térkövezése, a bástyák gyalogos felületének újraburkolása, helyükre ke- rültek az automata öntözõrendszer berendezé- sei, egységesítették az újonnan kihelyezett Buda- vár típusú padok alatti kövezetet és visszaépítet- ték a hatvanas években elbontott pavilont a Savanyúleves rondellán. A törökül Eksi as Kuleszi-nek, magyarul sava- nyú lének nevezett bástyát a XVII. században ala- kították ki, itt kapott helyet a várvédõ ágyúk egy része. Buda visszafoglalása után egészen a XIX. századig a védmû része maradt, majd az 1800-as évek elején a sétányhoz csatolták. A századfordu- lón ezen a ponton építették fel azt a nyolcszögle- tû kioszkot, amelyben vasárnaponként térzenét, illetve jótékonysági programokat rendeztek. Öt- ven évvel ezelõtt a kioszkot egy modern pavilon váltotta fel, ami már vendéglátó helyként mûkö- dött. Bár 1980-ban az akkori tanácsa elhatározta a felújítását, ez végül elmaradt, így az építményt elbontották. A Budavári Önkormányzat most az eredeti, XIX. században megismert faszerkezetû pavilont építtette újjá. Maga az építmény már el- nyerte végleges alakját, a közmûvek összekötése május végéig befejezõdik. Júniusig a sétány növényzetének telepítésével is végeznek, az épületek elõtt füvesítenek, míg a mellvédek oldalára több mint ötszáz négyzetmé- ternyi gyepszõnyeg kerül. Már elültették a het- venegy új facsemetét, a Hadtörténeti Múzeum elé rózsaszín virágú amerikai gesztenyéket, míg a múzeum és a Nõegylet utca közötti szakaszon több tucat díszcseresznyét és díszkörtét telepítet- tek. Lesznek virágos területek is, az ágyásokat sár- ga, bordó, piros és narancsszínû egynyári palán- ták díszítik. A júniusban lezáródó munkák kere- tében a Dísz tér és a Hadtörténeti Múzeum kö- zött a teljes Tóth Árpád sétány megújul. V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR . HU l XVI. ÉVFOLYAM , 10. SZÁM , 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád sétány Elkészült a pavilon a Savanyúleves rondellán Az eredeti faszerkezetû pavilon korhû mását építtette vissza az Önkormányzat a Savanyúleves rondellán Május 22: idõközi képviselõ-választás Május 22-én, vasárnap idõközi helyi önkor- mányzati képviselõ-választás lesz Budapest I. kerület 06. számú egyéni választókerületében. Az idõközi választáson kizárólag a 06. számú egyéni választókerületben bejelentett lakó- hellyel vagy ennek hiányában bejelentett (lak- címkártyán feltüntetett) tartózkodási hellyel rendelkezõ választópolgárok szavazhatnak. Szavazni csak személyesen 2011. május 22- én, vasárnap reggel 6 órától este 19 óráig le- het, a lakóhely szerint kijelölt, az értesítõn fel- tüntetett szavazókörben. Az idõközi választás- ban érintett szavazókörök címe: 11. számú szavazókör: Szociális Szolgáltatási Központ – 1012 Attila út 89. 12. számú szavazókör: Petõfi Gimnázium – 1013 Attila út 43. A Helyi Választási Iroda a szavazás napján az Attila út 12. szám alatti Okmányirodán mûkö- dik, telefonszámai: 489-4441, 489-4443. Lapunk következõ száma 2011. június 10-én, pénteken jelenik meg! Vegyen részt Ön is! Fórum a közterületi viselkedés rendjérõl Új helyi rendelet készül a közterületen való viselkedés szabályairól. A ren- deletalkotás folyamatába az itt élõk is bekapcsolódhatnak: május 27-én, 16 órától lakossági fórumot tart a Budavári Önkormányzat a Városhá- zán, ahol mindenki elmondhatja véleményét, javaslatát a tervezetrõl. Figyelem! Utcanév-változás! A fõvárosi Közgyûlés a 2011. április 27-én megtar- tott ülésén a közterületek elnevezésével kapcso- latban az alábbi döntést hozta. A Budapest I. kerület Petermann bíró utca neve – Nádor utcára változik. A Budapest II. kerület Moszkva tér neve – Széll Kálmán térre változik. Az új utcanevek a Fõvárosi Közlönyben való ki- hirdetés napjától érvényesek. Az érintett utcák- ban lakók részére az okmányok cseréje illeték- mentes. A lakcímkártyán és a forgalmi engedé- lyen kell átvezettetni a lakcímváltozást, az ügyin- tézés az Okmányirodán történik ügyfélfogadási idõben (Budapest, I. ker., Attila út 12.). A lakcím- változás a vári forgalmi engedélyeket nem érinti. A forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügyintézéshez célszerû idõpontot kérni az önkormányzat hon- lapján www.budavar.hu vagy telefonon a 489- 4440, illetve a 458-3025-ös számon. A Budavári Önkormányzat is csat- lakozott a Szomszédünnephez. Vá- runk mindenkit 2011. május 28- án szombaton 16.00 órától a Cza- kó utcai Sport és Szabadidõköz- pontban egy vidám délutánra. Tervezett programok: ugrálóvár a gyerekeknek - Arcfestés és kézmûves foglalkozások -Bogrács-party - Néptáncbemutató - Jótékonysági süteményvásár. Mindenkit várunk! A belépés ingyenes! Gyermeknap a budai Várban 2011. május 29-én, vasárnap Tervezett programok: A Kapisztrán téri szabadtéri színpadon 11.00 A rendezvény megnyitása. 11.05-11.25 A Csillagszemû Gyermek-táncegyüttes fellépése. 11.30-12.30 Suli show – Zsurzs Kati gyermekmûsora. 12.30-12.40 A védnökök üdvözlõ szavai, majd tombolasorsolás. 12.45-13.45 A kis hableány – A Fogi Színház elõadása. 13.45-14.45 Hol terem a görbe pörge körte – Detre Annamária meseszínháza. A Kapisztrán téren és a Városháza aulájában 11.00-15.00 Pónifogat, lovaglás pónilovon. 11.00-14.00 az aulában arcfestés, csuhébaba készítés. Fõvédnök: Schmitt Pál köztársasági elnök. Védnökök: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester, Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Mindenkit szeretettel várunk, a rendezvény ingyenes! A közterületen való viselkedés normáira vonatkozóan több különbözõ kerületi rendeletben is találhatunk elõírásokat. Ilyen például a zajvédelemrõl, az állattar- tásról, a játszótereken történõ dohányzás, illetve a közterületi szeszesital-fogyasztás tilalmáról szóló helyi szabályozás. A meg- lévõ elõírásokat most egy rendeletben foglalja össze a Budavári Önkormányzat, így átláthatóbbá válik, mit szabad és mit nem. Emellett az önkormányzat az eddigi elõírásokat kiegészítené olyan elemekkel, amelyek bevezetésére a lakossági jelzések, a tapasztalatok alapján igény lenne. Az önkormányzat célja, hogy olyan norma- rendszer alakuljon ki, amely illeszkedik a valós élethelyzetekhez, az itt élõk, az ide látogatók érdekében ésszerû szabályokat és szankciókat tartalmaz. Például a készü- lõ rendeletben részletesen szabályoznák, hol és hogyan lehet pórázzal, vagy éppen anélkül kutyát sétál- tatni, illetve mely kutyafajták esetében lenne kötelezõ a száj- kosár használata. Új elemként jelenne meg a mûemlékeken, mûtárgyakon való gördeszkázás, kerékpározás tilalma és szankcionálhatósága. Bekerül a rendeletbe az életveszélyes helyekre való kimászás is, hiszen a figyelmeztetõ táblák, a kihelyezett korlátok ellenére is kiülnek a fiatalok, a turisták az Alagút tetejére. Sajnos, már többen is lezuhantak onnan és életüket vesztették. A sokakat zavaró házi tûzijátékok használatát is ésszerû kor- látok közé szorítanák. A pirotechnikai termékeket csak engedély beszerzését kö- vetõen, meghatározott napszakban és idõtartamban lehetne felhasználni. Az Önkormányzat a rendeletrõl, a tilal- mak, korlátozások kialakításáról szeretné meghallgatni az érintettek, azaz az itt élõk véleményét, javaslatát is. Ennek érdeké- ben május 27-én, 16 órától lakossági fó- rumot tartanak a Városházán, ahol min- denki elmondhatja véleményét, javasla- tát, ötleteit. Elõzetesen is várjuk az észre- vételeket akár e-mailen a beruhazas@bu- davar.hu címen, akár faxon a (06-1) 458 3008-as számon. Vegyen részt Ön is a ren- deletalkotás folyamatában.

Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

Végéhez közeledik a Tóth Árpád sétány felújí-tása, a rekonstrukció utolsó ütemében a Nõ-egylet utca és a Hadtörténeti Múzeum közöttzajlanak a munkálatok. Elkészült a járdadíszkövezése, jelenleg a növények telepítése zaj-lik, míg a Savanyúleves rondellán befejezõdötta korhû pavilon visszaépítése.

Még 2005-ben kezdte meg az egyébként fõvárositulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében díszburkolattal látták el a sétány rossz ál-lapotú járdáit, pótolták a kivágott beteg fákat, újzöldfelületeket alakítottak ki, valamint kiépítet-ték az automata öntözõrendszert. Jelenleg amunkálatok utolsó fázisában a sétány Nõegyletutca és a Hadtörténeti Múzeum közötti részénekrekonstrukciója zajlik. A június elsõ felében be-fejezõdõ munkálatok keretében már elkészült ajárdaszakaszok többszínû térkövezése, a bástyákgyalogos felületének újraburkolása, helyükre ke-rültek az automata öntözõrendszer berendezé-sei, egységesítették az újonnan kihelyezett Buda-vár típusú padok alatti kövezetet és visszaépítet-ték a hatvanas években elbontott pavilont aSavanyúleves rondellán.

A törökül Eksi as Kuleszi-nek, magyarul sava-nyú lének nevezett bástyát a XVII. században ala-kították ki, itt kapott helyet a várvédõ ágyúk egyrésze. Buda visszafoglalása után egészen a XIX.századig a védmû része maradt, majd az 1800-asévek elején a sétányhoz csatolták. A századfordu-lón ezen a ponton építették fel azt a nyolcszögle-tû kioszkot, amelyben vasárnaponként térzenét,illetve jótékonysági programokat rendeztek. Öt-ven évvel ezelõtt a kioszkot egy modern pavilonváltotta fel, ami már vendéglátó helyként mûkö-

dött. Bár 1980-ban az akkori tanácsa elhatároztaa felújítását, ez végül elmaradt, így az építménytelbontották. A Budavári Önkormányzat most azeredeti, XIX. században megismert faszerkezetûpavilont építtette újjá. Maga az építmény már el-nyerte végleges alakját, a közmûvek összekötésemájus végéig befejezõdik.

Júniusig a sétány növényzetének telepítésévelis végeznek, az épületek elõtt füvesítenek, míg amellvédek oldalára több mint ötszáz négyzetmé-

ternyi gyepszõnyeg kerül. Már elültették a het-venegy új facsemetét, a Hadtörténeti Múzeumelé rózsaszín virágú amerikai gesztenyéket, míg amúzeum és a Nõegylet utca közötti szakaszontöbb tucat díszcseresznyét és díszkörtét telepítet-tek. Lesznek virágos területek is, az ágyásokat sár-ga, bordó, piros és narancsszínû egynyári palán-ták díszítik. A júniusban lezáródó munkák kere-tében a Dísz tér és a Hadtörténeti Múzeum kö-zött a teljes Tóth Árpád sétány megújul.

V I Z I V Á R O S tt V Á R tt K R I S Z T I N A V Á R O S tt N A P H E G Y tt T A B Á N tt G E L L É R T H E G Y

A BU DA P E S T I . K E R Ü L E T BU D AVÁ R I Ö N K O R M Á N Y Z AT L A P J A l W W W. B U DAVA R . H U l XVI . É V F O L YA M , 10 . S Z Á M , 2011 . M Á J U S 20 . , P É N T E K

Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád sétány

Elkészült a pavilon a Savanyúleves rondellán

Az eredeti faszerkezetû pavilon korhû mását építtette vissza az Önkormányzat a Savanyúleves rondellán

Május 22: idõközi képviselõ-választásMájus 22-én, vasárnap idõközi helyi önkor-mányzati képviselõ-választás lesz Budapest I.kerület 06. számú egyéni választókerületében.Az idõközi választáson kizárólag a 06. számúegyéni választókerületben bejelentett lakó-hellyel vagy ennek hiányában bejelentett (lak-címkártyán feltüntetett) tartózkodási hellyelrendelkezõ választópolgárok szavazhatnak.

Szavazni csak személyesen 2011. május 22-én, vasárnap reggel 6 órától este 19 óráig le-het, a lakóhely szerint kijelölt, az értesítõn fel-tüntetett szavazókörben. Az idõközi választás-ban érintett szavazókörök címe:

11. számú szavazókör: Szociális SzolgáltatásiKözpont – 1012 Attila út 89.

12. számú szavazókör: Petõfi Gimnázium –1013 Attila út 43.

A Helyi Választási Iroda a szavazás napján azAttila út 12. szám alatti Okmányirodán mûkö-dik, telefonszámai: 489-4441, 489-4443.

Lapunk következõ száma 2011. június 10-én, pénteken jelenik meg!

Vegyen részt Ön is!

Fórum a közterületiviselkedés rendjérõl

Új helyi rendelet készül a közterületen való viselkedés szabályairól. A ren-deletalkotás folyamatába az itt élõk is bekapcsolódhatnak: május 27-én, 16 órától lakossági fórumot tart a Budavári Önkormányzat a Városhá-zán, ahol mindenki elmondhatja véleményét, javaslatát a tervezetrõl.

FFiiggyyeelleemm!! Utcanév-változás!A fõvárosi Közgyûlés a 2011. április 27-én megtar-tott ülésén a közterületek elnevezésével kapcso-latban az alábbi döntést hozta.

A Budapest I. kerület Petermann bíró utca neve– Nádor utcára változik.

A Budapest II. kerület Moszkva tér neve – SzéllKálmán térre változik.

Az új utcanevek a Fõvárosi Közlönyben való ki-hirdetés napjától érvényesek. Az érintett utcák-ban lakók részére az okmányok cseréje illeték-mentes. A lakcímkártyán és a forgalmi engedé-lyen kell átvezettetni a lakcímváltozást, az ügyin-tézés az Okmányirodán történik ügyfélfogadásiidõben (Budapest, I. ker., Attila út 12.). A lakcím-változás a vári forgalmi engedélyeket nem érinti.A forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügyintézéshezcélszerû idõpontot kérni az önkormányzat hon-lapján www.budavar.hu vagy telefonon a 489-4440, illetve a 458-3025-ös számon.

A Budavári Önkormányzat is csat-lakozott a Szomszédünnephez. Vá-runk mindenkit 2011. május 28-án szombaton 16.00 órától a Cza-kó utcai Sport és Szabadidõköz-pontban egy vidám délutánra. Tervezett programok: ugrálóvár a

gyerekeknek - Arcfestés és kézmûves foglalkozások -Bogrács-party -Néptáncbemutató - Jótékonysági süteményvásár.

Mindenkit várunk! A belépés ingyenes!

GGyyeerrmmeekknnaapp aa bbuuddaaii VVáárrbbaann2011. május 29-én, vasárnapTervezett programok:A Kapisztrán téri szabadtéri színpadon11.00 A rendezvény megnyitása.11.05-11.25 A Csillagszemû Gyermek-táncegyüttes fellépése.11.30-12.30 Suli show – Zsurzs Kati gyermekmûsora.12.30-12.40 A védnökök üdvözlõ szavai, majd tombolasorsolás.12.45-13.45 A kis hableány – A Fogi Színház elõadása.13.45-14.45 Hol terem a görbe pörge körte

– Detre Annamária meseszínháza. A Kapisztrán téren és a Városháza aulájában11.00-15.00 Pónifogat, lovaglás pónilovon.11.00-14.00 az aulában arcfestés, csuhébaba készítés.

Fõvédnök: Schmitt Pál köztársasági elnök.Védnökök: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester,

Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Mindenkit szeretettel várunk, a rendezvény ingyenes!

A közterületen való viselkedés normáiravonatkozóan több különbözõ kerületirendeletben is találhatunk elõírásokat.Ilyen például a zajvédelemrõl, az állattar-tásról, a játszótereken történõ dohányzás,illetve a közterületi szeszesital-fogyasztástilalmáról szóló helyi szabályozás. A meg-lévõ elõírásokat most egy rendeletbenfoglalja össze a Budavári Önkormányzat,így átláthatóbbá válik, mit szabad és mitnem. Emellett az önkormányzat az eddigielõírásokat kiegészítené olyan elemekkel,amelyek bevezetésére a lakossági jelzések,a tapasztalatok alapján igény lenne. Azönkormányzat célja, hogy olyan norma-rendszer alakuljon ki, amely illeszkedik avalós élethelyzetekhez, az itt élõk, az idelátogatók érdekében ésszerû szabályokatés szankciókat tartalmaz. Például a készü-lõ rendeletben részletesen szabályoznák,

hol és hogyan lehet pórázzal,vagy éppen anélkül kutyát sétál-tatni, illetve mely kutyafajtákesetében lenne kötelezõ a száj-kosár használata.

Új elemként jelenne meg amûemlékeken, mûtárgyakonvaló gördeszkázás, kerékpározástilalma és szankcionálhatósága. Bekerül arendeletbe az életveszélyes helyekre valókimászás is, hiszen a figyelmeztetõ táblák,a kihelyezett korlátok ellenére is kiülneka fiatalok, a turisták az Alagút tetejére.Sajnos, már többen is lezuhantak onnanés életüket vesztették. A sokakat zavaróházi tûzijátékok használatát is ésszerû kor-látok közé szorítanák. A pirotechnikaitermékeket csak engedély beszerzését kö-vetõen, meghatározott napszakban ésidõtartamban lehetne felhasználni.

Az Önkormányzat a rendeletrõl, a tilal-mak, korlátozások kialakításáról szeretnémeghallgatni az érintettek, azaz az itt élõkvéleményét, javaslatát is. Ennek érdeké-ben május 27-én, 16 órától lakossági fó-rumot tartanak a Városházán, ahol min-denki elmondhatja véleményét, javasla-tát, ötleteit. Elõzetesen is várjuk az észre-vételeket akár e-mailen a [email protected] címen, akár faxon a (06-1) 4583008-as számon. Vegyen részt Ön is a ren-deletalkotás folyamatában.

Page 2: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

2 Várnegyed XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

Beszámoló a Budapest I. kerületi Közbiztonsági Közhasznú Közalapítvány 2010. évi tevékenységérõl

A közalapítvány célja változatlanul a bûnmegelõzés javítása, a közbiztonság megszilárdítása Budapest I.kerületében. Döntései e céloknak megfelelõen születnek.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Kuzma József, A kuratórium tagjai: dr. Nagy Gábor Tamás, dr.Hegedûs György, dr. Czirják Róbert, dr. Séllyei Gábor, dr. Kesztyûs Rudolf és Nyulászi András.

Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke Gecse Gábor, tagjai: dr. Tamási Róbert, dr. Szegõ Krisztina, Bonafert Ro-zália és Vecsey András.

Az alapítvány 2010-ben vállalkozóktól 500 ezer, az alapítótól 5 millió forint támogatást kapott. Bank-kamatokból 110 ezer forint bevételre tett szert. A közalapítvány tevékenysége elsõdlegesen az I. kerületközbiztonságának javítására és a közrend védelmét ellátó I. kerületi Rendõrkapitányság támogatására irá-nyult. Ennek megfelelõen az alapítvány az I. kerületi rendõri állomány jutalmazására 2010-ben bruttó 5,2millió forintot fordított. A rendõrségi munka hatékonyságának növelése érdekében az alapítvány 2010. év-ben is vállalta a rendõrkapitányság használatában lévõ mobiltelefonok költségeit, viseli a rendõrkapitányhasználatában lévõ gépkocsi biztosítási költségeit és az elsõ negyedévben üzemanyag hozzájárulást is biz-tosított. Ezek összesen 991 ezer forintot tettek ki. Mindezen túlmenõen az alapítvány 250.000 forinttal tá-mogatta a rendõrségi rendezvények lebonyolítását, valamint 100.000 forintot biztosított sporteszközvá-sárlásra a rendõrség részére. Az I. kerületi Készenléti Polgárõr Egyesület részére 200 ezer forintot biztosí-tott az alapítvány jutalmazási célokra. A mûködési költségek összesen 1,7 millió forintot tettek ki. Ez az ösz-szeg tartalmazza a telefonkészülékek és autók után fizetendõ adókat és járulékokat, a könyvvezetési éskönyvvizsgálói díjat, az adminisztrációs munkáért kifizetésre kerülõ megbízási díjat, az ezután fizetendõbérjárulékokat és a bankköltséget. A közalapítvány határidõre benyújtotta az Adó- és Pénzügyi EllenõrzésiHivatalhoz az államháztartással szemben fennálló adó- és járulékfizetési kötelezettségekrõl szóló bevallá-sát. A közalapítvány mérlege és eredmény-kimutatása egyezõséget mutat a fõkönyvi kivonat adataival.

Kuzma József, a kuratórium elnöke

* * *Beszámoló a Márai Sándor Kulturális Közalapítvány

2010. évi tevékenységérõlA közalapítvány célja elsõdlegesen Márai Sándor emlékének ápolása, irodalmi, mûvészeti értékek megõr-zése, megismertetésére, közkinccsé tétele. Tevékenysége ennek megfelelõen irodalmi alkotások kiadásá-nak segítésére és kulturális programok megvalósításának támogatására irányul.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Szakály Sándor, tagjai: dr. Nagy Gábor Tamás, Sediánszky János,Hergár Jenõné Stróbl Krisztina, dr. Falvy Zoltán, Kelemen László, Szalóky Károly.

Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke Legény Kinga, tagjai: Kovács György, dr. Réthy Endre, Kibédi Tamás ésIványi Tibor.

Támogatásként az alapítótól 6 millió forint érkezett az alapítvány számlájára 2010-ben. A közalapítvány2010. évben is elkülönítette a Márai Sándor nevével fémjelzett, rendkívül sikeres irodalmi rendezvényso-rozat megrendezéséhez szükséges 3 millió forintos összeget, amelyet teljes egészében a rendezvény költ-ségeire fordított. Az Írott Szó Alapítvány és a Márai Sándor Közalapítvány közös szervezésében 2010-benis megrendezésre került az ún. „Magyar Napló hajóút”, amelynek költségeihez 300 ezer forinttal járult hoz-zá az alapítvány. A Kortárs Kiadó gondozásában megjelent Sárközi Mátyás Vérbeli Várbeliek címû kötetbõl150 darabot vásárolt az alapítvány ajándékozási célra, hozzájárulva ezzel a könyv sikeréhez. A mûködésiköltségek 607 ezer forintot tettek ki. Ez az összeg tartalmazza a könyvvezetési és könyvvizsgálati díjat, azadminisztrációs munkákért kifizetett megbízási díjat és járulékait valamint a bankköltséget. A Nagy-papához utazunk… – az I. kerület régi képeslapokon címû kötet kiadásához szükséges elsõ lépéseket2010-ben tette meg az alapítvány. Ennek értelmében 200 ezer forint kerül kifizetésre a szerkesztési mun-kákért. A közalapítvány mérlege és eredmény-kimutatása egyezõséget mutat a fõkönyvi kivonat adataival.A közalapítvány határidõre benyújtotta az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalhoz az államháztartássalszemben fennálló adó- és járulékfizetési kötelezettségekrõl szóló bevallását.

dr. Szakály Sándor, a kuratórium elnöke

* * *Beszámoló a Budapest I. kerületi Népjóléti Közhasznú Közalapítvány

2010. évi tevékenységérõlA Népjóléti Közalapítvány kuratóriuma 2010-ben is folytatta a korábban elkezdett tevékenységét, melyneksorán a kerületben élõk szociális helyzetének javítását, az egészségmegõrzés elõsegítését tartotta szem elõtt.

A Népjóléti Közalapítvány mûködése az Alapító Okiratban meghatározott céloknak megfelel, a mûködéssorán szabálytalanság, törvénysértés nem történt.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Balicza Iván. Tagjai: Pusztainé Berényi Katalin, Zalányi Kinga,Kiáltossy Emília, Frankó András, dr. Nagy Gábor Tamás és Madár Csaba.

Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke Völgyesi Levente, tagjai: Velich Katalin, dr. Nemere Gyuláné, Lovász Lászlóés Deák Zoltánné.

2010-ben az alapítvány számlájára vállalkozóktól összesen 710 ezer forint, APEH 1%-os felajánlások-ból 700 ezer forint érkezett. Az összeg egy részét az I. kerületi Bölcsõdék támogatására fordította a kura-tórium. A fennmaradó összeggel, 77 ezer forinttal pedig a 2010. évi vári gyermeknap megrendezését segí-tette az alapítvány. A kerületi bölcsõdék támogatására mindösszesen 1 380 ezer forintot fordított az alapít-vány 2010-ben. 2010. decemberében – az elõzõ évekhez hasonlóan - az alapítvány közel 15 millió forintoscéltámogatást fogadott a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzattól – mint alapítótól -, mely összegeta kuratórium teljes egészében a kerületben élõ 80 év feletti idõs, rászoruló emberek támogatására fordí-totta. Ennek értelmében a kerületi idõsek 6.000 forintos készpénzutalványt vehettek át a Magyar Postaközvetítésével. A 80 év felettiek 2009. évi támogatásainak kiutalása sikeresen lezajlott. 2009-ben a pénz-összegeket futárszolgálattal juttattuk el a címzettekhez, ennek a költségét az alapítvány 2010 elején fizet-te ki. E szerint az alapítvány a City-Futi Futárszolgálatnak 443 ezer forintot utalt át. A mûködési költségek470 ezer forintot tettek ki. Ez az összeg tartalmazza a könyvvezetési és könyvvizsgálói díjat, az adminiszt-rációs munkáért kifizetésre kerülõ megbízási díjat és bérjárulékait továbbá a bankköltséget. A közalapít-vány vezetõ tisztségviselõi a közalapítvány részérõl juttatásban nem részesültek. A közalapítvány határ-idõre benyújtotta az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalhoz az államháztartással szemben fennálló adó-és járulékfizetési kötelezettségekrõl szóló bevallását. A közalapítvány mérlege és eredmény-kimutatásaegyezõséget mutat a fõkönyvi kivonat adataival. Balicza Iván, a kuratórium elnöke

* * *Beszámoló a Budai Vároltalmazó Közalapítvány 2010. évi tevékenységérõl

A Közalapítvány célja változatlanul a Budai Várnegyed épületeinek védelme, az I. kerület történelmi hangula-tának visszaállítása, illetve megõrzése. A kuratórium döntései e célok érvényesítése érdekében születnek.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Schulek János, tagjai: dr. Nagy Gábor Tamás, Sebestyén József,Mödlné Roskovenszky Éva, dr. Müller Ferenc, dr. Janotti Judit és Szepesfalvyné Bodócsi Eszter.

Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke Rotyis József, tagjai: Horváth Orsolya, Pálffy László, Wehner Géza és KardAladár.

2010. évben vállalkozóktól 100 ezer forint, bankkamatokból 45 ezer forint bevétele volt az alapítvány-nak. Ezévben az alapítvány tervpályázatot hirdetett a Fehérvári kapu rekonstrukciójára. A beérkezett pá-lyamûveket tervezõnként 200 ezer forinttal jutalmazta, így összesen 400 ezer forint került kifizetésre ecélra. A mûködési költségek összesen 484 ezer forintot tettek ki. Ez az összeg magában foglalja a könyv-vezetési és könyvvizsgálati díjat, az adminisztrációs munkáért kifizetésre kerülõ megbízási díjat, annakbérjárulékait és a bankköltséget. A közalapítvány vezetõ tisztségviselõi a közalapítvány részérõl juttatás-ban nem részesültek. A közalapítvány határidõre benyújtotta az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalhoz azállamháztartással szemben fennálló adó- és járulékfizetési kötelezettségekrõl szóló bevallását. A közala-pítvány mérlege és eredmény-kimutatása egyezõséget mutat a fõkönyvi kivonat adataival.

Schulek János, a kuratórium elnöke

AAllaappííttvváánnyyii bbeesszzáámmoollóókk

Internet: www.budavar.hu

Bölcsõdék a kerületben

Sokan gondolják úgy, hogy a bölcsõde a II. világ-háborút követõ idõszak szülötte, holott gyökereisokkal régebbiek; az elmúlt évszázadokra visszate-kintve árvaház, szeretetotthon, dajkaság és a tar-tásba adás intézménye volt ismert. Az elsõ bölcsõ-de 1844-ben, Franciaországban nyílt meg, aholpár év múlva már négyszáz hasonló kisdedóvómûködött. A francia példát rövid idõn belülBelgium, Dánia, Olaszország, Németország ésAusztria is követte.

Pusztainé Berényi Katalin a Bölcsõdék Napjaalkalmából tartott elõadásában felidézte, hogy aziparosodás útjára lépett Pest-Budán is szükséges-sé vált a kisebb gyermekek intézményes ellátása.A külföldi minták nyomán 1852. április 21-én, abelvárosi Kalap utcában (a mai Irányi utcában)nyílt meg a Pesti Elsõ Bölcsõde Egylet legelsõ ha-zai intézménye – egy évvel ezelõtt ennek évfordu-lóját jelölték ki Magyarországon a BölcsõdékNapjának. A pesti bölcsõde létrejöttében fontos

szerepe volt az óvodaalapító Brunswick Terézunokahúgának, Brunswick Júliának, aki az elnö-ki tisztet tizenkét évig töltötte be.

A Pesti Elsõ Bölcsõde Egylet a Tabánban, a Rácfürdõvel szemközt egy ingyen kapott telken épít-tette fel az elsõ budai kisdedóvóját. Az 1884-benelkészült – ma már nem látható – bölcsõde a ko-rabeli leírások szerint szép, magasföldszintes házvolt, melynek homlokzatát klasszicista stílusje-gyekkel ruházták fel. Az épület hasonlított az egy

idõben alapított pesti, Nagytemplom utcai böl-csõdére, mely a mai napig gyermekintézmény-ként mûködik; ennek alagsorában nyílt meg né-hány éve a Bölcsõdei Múzeum.

A Budavári Önkormányzat Egyesített Bölcsõ-déjének vezetõje beszélt arról is, az Iskola utca22-24. szám alatt ma a fõváros egyik legkorsze-rûbb, 76 férõhelyes bölcsõdéje mûködik. Ez az I.kerület Módszertani Bölcsõdéje, ahol a kezde-tektõl fogva lehetõséget biztosítanak a szakisko-lák hallgatóinak, hogy megismerjék és megsze-ressék azt a szakterületet, amit élethivatásul vá-lasztottak.

Az Iskola utcán kívül ma két helyszínen mû-ködtet bölcsõdét a kerület. Az egyik a Lovas út 3.szám alatti, melynek épülete 1945 elõtt a Rima-Murányi Vasútépítõ Részvénytársaság tulajdo-nosáé, Bíró Leóé és feleségéé volt. Az államosításután az Állami Nyomda és a Földalatti VillamosVasútépítõ Vállalat kapta meg az ingatlant. Ezutóbbi társaság nyitott itt elõször bölcsõdét,amit késõbb a kerület vett át – jelenleg negyvengyermek jár ide. A másik, ötven férõhelyes bölcsia Tigris utca 45/a szám alatti villában üzemel1980 óta. - d -

Elismerés a dolgozóknakA Bölcsõdék Napján, a Czakó utcai szabadidõ-központban rendezett ünnepségen gyermekekmûsorával köszöntötték az intézményi dolgozó-kat: a Farkas Ferenc Zeneiskola 1-3. osztályos nö-vendékei léptek fel Balogh Anikó igazgató vezeté-sével. Az Intézményvezetõi Dicséretek átadásárais az ünnepségen került sor. Farkas Anita és Haj-nalné Kiss Enikõ, az Iskola utcai Bölcsõde kétgondozója, továbbá Németh Lajos, a Tigris utcaiBölcsõde karbantartója vehette át Pusztainé Be-rényi Katalintól az elismerõ okleveleket.

Az elsõ budai kisdedóvó megnyitása, 1884 óta sokat fejlõdött a bölcsõdei ellátás a kerületben. ABölcsõdék Napja alkalmából rendezett kerületi ünnepségen Pusztainé Berényi Katalin, azEgyesített Bölcsõde vezetõje mutatta be történelmi távlatokban tevékenységük hátterét.

Nemzeti emléknap lehet a nándorfehérvári diadal napja

Az Országgyûlés nyilvánítsa az 555. évforduló tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári dia-dal emléknapjává - kezdeményezték a parlamentnek benyújtott javaslatukban kormánypártiképviselõk, köztük dr. Nagy Gábor Tamás polgármester.

A nándorfehérvári diadal emléknapjának meg-ünneplésérõl szóló elõterjesztés elfogadásával aparlament felkérné a kormányt, hogy a történel-mi esemény napját, július 22-ét nyilvánítsa ki-emelkedõ fontosságú rendezvény napjának; fel-hívná a kabinetet és az önkormányzatokat, továb-bá felkérné a civil és kulturális szervezeteket, vala-mint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenekmeg az évfordulóról. ,,Ez a nap nem csupán anemzetnek, hanem a keresztény Európának és amai keresztény világ összességének az emléknap-ja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, em-beri helytállásnak, az európaiságnak, európai ösz-szefogásnak és a kereszténységnek máig élõ példa-képe. Erre a gyõzelemre emlékezik azóta mindenkeresztény templom déli harangszója” - olvashatóa határozati javaslatban.

Dr. Nagy Gábor Tamás országgyûlési képvise-lõként tavaly, egy parlamenti felszólalásában márkezdeményezte a nándorfehérvári gyõzelem nap-jának nemzeti emléknappá nyilvánítását. Felve-tésére akkor dr. Simicskó István, a HonvédelmiMinisztérium államtitkára elismerte, hogy ez azünnepnap valóban nincsen méltó helyen a ma-gyar társadalom emlékezetében, s reményét feje-zete ki, hogy idén, az 555. évforduló már nemzeti

ünnepünk lesz. Simicskó István keresztényde-mokrata képviselõként Nagy Gábor Tamás, Le-zsák Sándor és Kõszegi Zoltán fideszes képvise-lõkkel együtt május elején nyújtott be önálló in-dítványt az évforduló nemzeti emléknappá nyil-vánítása érdekében.

Július 22-én az 1456-ban kivívott nándorfehér-vári gyõzelmet ünnepeljük, amikor a magyar és acsatlakozott európai keresztes seregeknek sike-rült megállítani a kontinens elözönlésére készülõtörök hadsereget. Az Európa ellen hadjáratra in-duló II. Mehmed szultán és serege a nándorfe-hérvári – mai belgrádi – várban szenvedett veresé-get, ahol Hunyadi János vezetésével Szilágyi Mi-hály várkapitány és katonái hõsiesen ellenálltakés megállították a törököket, megvédve hazánkatés Európát a terjeszkedõ oszmán uralomtól.Kiemelkedõ alakja a diadalnak Kapisztrán Jánositáliai ferences szerzetes, aki imáival buzdította ahelyszínen harcoló keresztény sereget. Ennek adiadalnak az emlékére rendelte el VI. Sándor ró-mai pápa, hogy minden délben, a kereszténytemplomokban harangszó emlékeztessen erre adiadalra. A Budavári Önkormányzatnál már ha-gyomány, hogy a gyõzelem napján megemléke-zést tartanak Hunyadi János és Kapisztrán Jánoskerületi szobránál.

Page 3: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

Pedagógus Nap a VárosházánA Budavári Önkormányzat június 3-án, 14 órakortartja Pedagógus Napi ünnepségét a Városháza au-lájában (Budapest, I., Kapisztrán tér 1.). A képviselõ-testület döntése értelmében ekkor adják át a VirágBenedek-díjakat, és a színes diplomákat az 50, 60,70 évvel ezelõtt pedagógus diplomát szerzett taní-tóknak, tanároknak.

Századik születésnapSzázadik születésnapját ünnepelte május 7-énPalotás Mihály. A Budavári Önkormányzat nevébendr. Nagy Gábor Tamás polgármester köszöntötte ke-rületünk idõs lakóját a jeles évfordulón.

Palotás Mihály 1911. május 7-én született Csong-rádon, egy földmûves család hetedik gyermekeként.Az 1928-1932-es gazdasági világválság a családját issújtotta, így katonának állt Békéscsabán. Osztályel-sõként végezte el a tartalékos tisztiiskolát és karpa-szományos hadapród õrmester lett. 1939-ban átvet-ték a tényleges katonai állományba és bekerült a Ma-gyar Királyi Tisztikarba. 1942-ben kikerült az oroszfrontra, végigharcolta a Doni háborút, a háború vé-gén orosz hadifogságba esett, ahonnan 1947-bentért haza. Polgári tisztviselõ lett, 1972-ben ment nyu-gdíjba a Pénzügyminisztérium Hivatalának revizora-ként. A rendszerváltás után rehabilitálták, alezredesirendfokozatot kapott, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö-vetségének alapító tagja és vezetõje. Megkapta a Ka-tonai Szolgálati Emlékérem legmagasabb fokozatát.Gratulálunk és jó egészséget kívánunk!

KözmeghallgatásA Budapest, I. kerület Budavári Önkormányzat Kép-viselõ-testülete 2011. június 16-án, csütörtökön 17órai kezdettel tartja éves közmeghallgatását aBudavári Mûvelõdési Házban (Budapest, I., Bemrkp. 6.). Az írásban feltett kérdéseket, javaslatokatszemélyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgá-lati Irodáin (Budapest, I., Kapisztrán tér 1., Attila út12., illetve Iskola u. 16.) 2011. június 10-én, 12 óráiglehet leadni, illetve postán és e-mailen ([email protected]) elküldeni.

Májusi Márai SzalonA Márai Sándor Kulturális Közalapítvány tisztelettelés szeretettel vár minden érdeklõdõt 2011. május31-én 17 órakor az I. kerületi Házasságkötõ Terem-ben (I., Úri u. 58.) Pünkösd elõtt - Kultúráról, borról,muzsikáról és politikáról címû rendezvényére. Ven-dégek: Kulcsár Edit, a Vármegye Galéria vezetõje, aTokaji Borbarátnõk Társaságának elnöke, Böször-ményi Gergely hanglemezkiadó, fesztivál szervezõ,Demeter Ervin országgyûlési képviselõ, és Hein-czinger Miklós zeneszerzõ, muzsikus, énekes. Házi-gazda: Szigethy Gábor.

„A mi kiállításunk”- Zórád Ernõ képeit keressükA népszerû, sikeres, mindannyiunk által szeretettZórád Ernõ festõmûvész, grafikus pontosan 100 év-vel ezelõtt született. A Budavári Önkormányzat többmódon is meg kíván emlékezni díszpolgáráról, aTabán festõjérõl. Októbertõl emléktábla jelöli majd aCsap utcai házát, elõadást hallhatunk róla a TabánMúzeumban és emlékkiállítást rendez a VárnegyedGaléria. Az õszi, egy hónapos kiállításhoz keresünkeredeti Zórád Ernõ alkotásokat - stílustól függetle-nül mindenféle munkát. Kérjük a kerület polgárait,akinek birtokában van bármilyen Zórád-alkotás, ad-ja kölcsön a Várnegyed Galériának e különleges al-kalomra. Jelentkezés és további felvilágosítás: InczeIldikó rendezvényi referens, tel.: (06-1)-458-3007.Így létrejöhet a mi kiállításunk Zórád Ernõrõl.Várjuk jelentkezését!

Vecsey András Incze Ildikó önkormányzati képviselõ Várnegyed Galéria

Csípõszúnyogirtást végeznek a kerületbenMájus 30-án éjszaka 21.00-02.00 óra között csípõ-szúnyogirtást végeznek a kerületben. Az irtás helye:Gellérthegy, Tabán, Vérmezõ és a Vár alatti zöld terü-letek.

Mozgássérültek klubnapjaA mozgássérültek következõ klubnapjukat június 7-én, kedden 15-tõl 17 óráig tartják a Budavári Mûve-lõdési Házban (Budapest, I., Bem rkp. 6.). Önkénte-seket,barátokat várnak programjaikra az Önkénte-sek Évében.

Segélycsomag Martonyiba BudavárrólAz I. kerületi Brunszvik Teréz Óvoda szülõi munkakö-zösségének elnöke Erdélyi Mónika és GalántaiKatalin óvodavezetõ azzal a kéréssel fordult a szü-lõkhöz, hogy adományok gyûjtésével segítsenek anehéz sorsú gyermekeken. A felhívásban élelmisze-rek, tisztálkodó szerek, ruhák és gyerekjátékok fel-ajánlását kérték. Az óvodába járó gyerekek szüleitõlrengeteg adomány érkezett, amit április 20-án sze-mélyesen adtak át két Martonyiban élõ család részé-re. A családokban négy, illetve hat kiskorú gyermeknevelkedik. Ezt követõen Vécsei István, a BorsodAbaúj Zemplén megyei kis település polgármesteremegköszönte a támogatást, majd megtekintették afalu nevezetességét a pálos rendi kolostor romjait.

RRöövviiddeenn

3VárnegyedXVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

Jól halad a Horváth-kert átépítése

Bojár Iván szerint: Csak a Tabán szó stimmel, a többi rémhír!

A Borpiknikrõl az ötletgazda

A Kerület Napján, május 21-én, 16órakor a Városházán avatják Buda-vár díszpolgárává gróf Edelsheim-Gyulai Ilonát. Az 1918. január 14-én, Budapesten született grófnõgyermekkorát és fiatal kora javarész-ét a Csehszlovákiához csatolt Felvi-déken töltötte, idilli körülményekközött: három nõvérével együtt egyhatalmas családi kastélyban élt Nyit-ra közelében, ahol angol, francia,német és magyar nevelõnõ gondos-kodott a testvérek tanításáról. Éven-te többször is feljött családjával Bu-dapestre, Várbeli házukba.

Önfeledt élete akkor változottmeg gyökeresen, amikor egy jóté-konysági rendezvényen, mesébe illõkörülmények között megismerke-dett Horthy Istvánnal, Horthy Miklós kormány-zó fiával. 22 évesen, 1940. április 27-én, egy ve-rõfényes tavaszi szombaton, a Szilágyi Dezsõ térireformátus templomban fogadtak egymásnakörök hûséget. Egy fiuk született 1941-ben. 1942augusztusában férje tragikus repülõszerencsét-

lenség áldozata lett, s ettõl fogva afiatal özvegy a kormányzó bizalma-saként, szerényen a háttérben ma-radva egyre fontosabb szerepet ját-szott: józansága, példás lelki erejeés kivételes érzékenysége nagy ha-tással volt mindenkire, akivel kap-csolatba került.

1942 elejétõl a nyilas hatalomát-vételig ápolónõként dolgozott,nem csak alkalmi jótékonykodás-ként, hanem mûtétekben is közre-mûködõ, kiképzett vöröskeresztesnõvérként. Török Sándor írón ke-resztül a zsidómenekítésekben isszerepe volt. 1944 októberébenközremûködött a kiugrási kísérlet-ben, amelynek kudarca megpecsé-telte a Horthy-család sorsát. A kor-

mányzói párt, szeretett apósát és anyósát követtea német fogságba, majd az emigrációba. A honta-lanság hosszú évtizedei alatt õ volt a család gond-viselõje. Emlékiratai tíz évvel ezelõtt Becsület éskötelesség címen jelentek meg. NapjainkbanLondonban él.

Budavár díszpolgára lesz gróf Edelsheim-Gyulai Ilona

Ahogyan elõrehalad az építkezés, egyre több részlet válik láthatóvá akor elvárásai szerint megújuló, egyúttal régi arculatát visszanyerõHorváth-kertbõl. Elkészült a szökõkút, a növényzet telepítése is a ter-veknek megfelelõen zajlik, míg a látványos üvegfalu pavilon már szer-kezetkész állapotban van. A terület átadása nyár közepén várható.

Tavaly kezdte meg az egyébként fõvárosi kezelésû Horváth-kert északi olda-lának rendezését az önkormányzat azzal a céllal, hogy a terület visszanyerjeegykori fényét és a kerületiek örömére valódi pihenõparkként mûköd-jön tovább. Korábban számos lakossági panasz érkezett ugyanis az ittkolduló, a padokon és a bokrok között élõ hajléktalanok miatt, aho-gyan sokan kifogásolták a park általános állapotát, a közvilágítás és álta-lában a közösségi funkciók hiányát. Ezért döntött úgy az önkormány-zat, hogy orvosolja a panaszokat és az itt élõk elvárásai szerint elvégzi aszükséges felújításokat és átalakításokat.

A munkálatok tavaly nyáron kezdõdtek el, alig néhány hónappal ké-sõbb szeptemberben, a Magyar Dráma Napján avatták fel az 1945-benelpusztult, Dérynét ábrázoló szobor tökéletes másolatát. Azóta elké-szült az emlékmû környezetét díszítõ mészkõlépcsõsor, valamint he-lyükre kerültek a sétányt megvilágító Budavár típusú kandeláberek.Befejezõdött a formájában is átalakult medence felújítása, a fagyállóburkolatok beépítése mellett kicserélték a gépészetet, valamint hama-rosan sor kerül a díszvilágítás kiépítésére is. Kikerültek a közterületre aparkban sétálók pihenését szolgáló egyszemélyes, valamint a középenkönyöktámasszal ellátott kényelmes utcabútorok. Díszkövezést kapotta Déryné szobor környezete, néhány hete pedig új nyomvonalon halad-hatnak az Alagút utcai keresztezõdéshez igyekvõ biciklisek. A kerékpár-út utolsó kanyarjának átépítésére a biciklis szervezetek ajánlásai alap-ján a még biztonságosabb közlekedés megteremtése érdekében került sor.

A Budapest Galéria segítségével tisztult meg az Ülõ nõ szobra, az alkotástgraffiti ellenes bevonattal is ellátják, míg a rossz állapotú kõtalapzatot kicse-rélik. Néhány hetes csúszást szenvedett el a beruházás egy BKV oszlop mi-att, a pavilonsort felváltó épület földmunkái alatt derült ki, hogy a villamos

felsõvezetéket tartó konzol alapozása az elõzetes felmérésekhez képest gyen-gébb. Az önkormányzat ezért úgy döntött, hogy a járókelõk biztonságátszem elõtt tartva saját költségén megerõsíti az oszlopalapot. Csak ezt köve-tõen folytatódhatott az új, ívelt alaprajzú, acél és üveg kombinációjú elegánsépület kialakítása. A szerkezetépítéssel már végeztek, a következõ lépés azüvegelemek beemelése, hamarosan megkezdõdik. Az épületben újságos ésegy kávézó kap majd helyet, az alagsorban kerekesszékkel is használhatónyilvános illemhelyeket alakítanak ki.

Még tartanak a kertészeti munkák, a terület több pontján a Déryné szo-bor mellett már látható virágágyásokat hoznak létre, folytatódik a füvesítés,valamint a cserjék, fenyõfélék, különbözõ kúszónövények és többször isko-lázott facsemeték telepítése. A megújuló Horváth-kert várhatóan nyár kö-zepétõl várja a kerületi polgárokat.

Rendezvények a Kerület NapjánMájus 21-én ünnepeljük a Kerület Napját. Ezen anapon, Budavár visszafoglalásának 162. évfordu-lója alkalmából a Budavári Önkormányzat meg-emlékezést tart 16.00 órakor a Városházán (Buda-pest, I. Kapisztrán tér 1.). Ünnepi beszédet mondHende Csaba honvédelmi miniszter. A képviselõ-testület döntése alapján minden évben ekkor ad-ják át a díszpolgári elismeréseket. Az idén grófEdelsheim-Gyulai Ilona részesül e kitüntetésben.

1992-tõl május 21-e a Magyar HonvédelemNapja, mely napon Buda várának 1849-es bevéte-lére emlékezünk. Ünnepi programok május 21-én, szombaton:

10.00 órakor: Megemlékezés és koszorúzás aDísz téren a Honvéd emlékmûnél.

10.30 órakor: Koszorúzás a Fehérvári rondellána Görgei szobornál.

11.00 órakor: Ünnepélyes zászlófelvonás éságyúlövés az Esztergomi rondellán. Az eseménye-ken Hende Csaba honvédelmi miniszter is résztvesz.

A Magyar Hagyományõr Világszövetség és aMagyar Huszár és Katonai Hagyományõrzõ Szö-vetség az idén 23. alkalommal rendezi meg a Ta-vaszi Emlékhadjáratot.Ennek részeként május 22-én, vasárnap zenés felvonulást, történelmi elõ-adást, koszorúzási ünnepségeket, valamint a Ka-pisztrán téren élõ huszártábort, huszárkonyha fõ-zõbemutatót és fotókiállítást rendeznek.

Lapunkhoz eljuttatott levelében Bojár Iván min-denekelõtt arról ír, hogy családja 1949 óta él aVárban, õ maga pedig 47 éve, így elkötelezett akerület sorsának jobbítása érdekében. Hangsú-lyozza, hogy az idézett olvasói levelek állításaivalszemben nem építész, vállalkozók sem állnak mö-götte, a Fõvárosnak pedig mint a terület tulajdo-nosának semmiféle álláspontja sincs a SzeBuTabánt érintõ elképzelésérõl.

Mirõl is van tehát szó: a SzeBu „Borpiknik a vá-ros közepén” címû anyaga a Zöld Budapest belvá-ros-fejlesztési stratégiának pusztán egyik láncsze-me. Budapestnek nincs átfogó városstratégiája,aminek révén új vonzerõt kínálhatna az itt élõk, aturisták, és a gazdasági élet szereplõi számára.Bécset, Prágát, Varsót, Pozsonyt figyelve nyilván-való: a 22 évnyi tétlenség minden ponton drámailemaradásba szorította a várost. Ma Budapest akontinens második leglégszennyezettebb fõváro-sa. Ezért egyértelmûen a zöld városfejlesztésé a jö-võ, amelyben a Tabánnak is kulcsszerep jut.

A fõvárosnál évrõl évre kevesebb pénz jut a par-kok ellátására, miközben számos külföldi példabizonyítja, hogy máshol van gazdája a parkoknak.

Csak ahol van gazda, ott biztosítható, hogy holjátszanak a gyerekek, hol van köz-wc, hol futhat-nak a kutyák, merre vezet a kerékpárút, hol van-nak a sörpavilonok. Ennek szellemében az lennea legjobb, ha a Tabánt jövedelemtermelõ céllal aFõkert valamely nonprofit cége üzemeltetné. Azebbõl származó bevétel garantálhatná a karban-tartást és a fejlesztést. Ha már a Tabánt teljesenfölöslegesen lebontották, és a helyén fákkal teli li-getes zöld hegyoldal jött létre, akkor éljünk en-nek az adottságaival. A SzeBu elképzelése szerinta beépítés két egységbõl állhat: csak a megközelí-tõleg 100 négyzetméteres borospincék épülné-nek meg, méghozzá szigorúan a föld, a fû alatt,ahogyan az rendes pincéktõl elvárható. Ameny-nyiben a szolgáltató épület is megvalósulna, ak-kor az további 3-400 négyzetmétert foglalna el aparkból, természetesen ez is földdel, fûvel borí-tott tetõ alá kerülne. Összesen tehát 2500-2600négyzetméternyi beépítésrõl lenne szó, miköz-ben a park területe 174.000 nm. Ez azt jelenti,hogy a park 1,5 föld alatti százalékáról beszélünk.A fejlesztés bevétele biztosítaná a parkõr és a tér-figyelõ rendszer költségét, lenne elegendõ számú

wc, nyugágybérlés, több új játszótér, kerékpár-szervíz, biciklibérlés, gyermekmegõrzõ vagy télenkorcsolyapálya, szánkóbérlés és sok minden más.

A magyar tájegységeket reprezentáló borpin-cék nem kocsmák – hangsúlyozza Bojár Iván -,hanem éppen ellenkezõleg: olyan, a tabáni ha-gyományokból táplálkozó borpincék, amelyek-ben az egy-egy borvidék borait független, éven-ként váltott szakértõ zsûri válogatná össze. Ezek aborok természetesen már az árszintjükkel is meg-szûrik a közönséget. A szõlõ, a bor újbóli jelenlé-te Budán alkalmat teremthet arra, hogy feléledje-nek a régi-új tabáni hagyományok. Magától érte-tõdõ, hogy ahol ma fa áll, vagy annak gyökérzetekiterjed, oda semmi nem kerülhet, és mindencsakis a már meglévõ sétautak mentén helyezked-hetne el. Semmi hangszóró, semmi tombolás. ATabán ma falusias atmoszférát kínál, ezt nemtönkretenni kell, hanem megéltetni a városla-kókkal. Bojár Iván emlékeztet: a Borpiknik a vá-ros közepén elgondolással kapcsolatban néhányóra leforgása alatt tizenegyezer ember nyilvání-tott tetszést az interneten, miközben a helyi kö-zösségek (kutyások, gyerekesek, sportolni vágyókörnyékbeliek) is világossá tették érdekeiket.Úgy látja, hogy ez mindenképpen pozitív fejle-mény, hiszen most már vannak, lehetnek olyanérdemi partnerek, akikkel folytatható az együtt-gondolkodás.

A Várnegyed elõzõ lapszámában írtunk a Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) a kerületi-ek körében nagy vihart kavaró tabáni elképzeléseirõl. Akkor lapunk nyomdába adása miatt aSzeBu és a civil szervezetet vezetõ Bojár Iván álláspontját, illetve a lakossági panaszokkal kap-csolatos észrevételeit nem tudtuk ismertetni, most ezt közöljük.

Szerkezetkész az új pavilon

Önkéntes nõvérként a II. világháborúban

Page 4: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

4 Várnegyed XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

Május 12-én ismét megtelt a Zenetudományi In-tézet Bartók terme, és immár határozottan lát-szott, hogy a Budavári Zenei Szalon ötlete nagy si-kert aratott a kultúrakedvelõk körében.

Szilasi Alex ezúttal az európai zenetörténet cso-dagyerekeirõl mesélt, könnyed zongorajátékkalillusztrálva az elmondottakat. A közönség meg-tudhatta, hogy Wolfgang Amadeus Mozart szín-re lépése elõtt senki nem foglalkozott a csodagye-rekekkel, sõt a zenei pálya a felnõtteknek sem kí-nált perspektívát. Példaként Johann SebastianBach esetét említette, aki annak idején csupánazért lehetett a Tamás templom karnagya, mertTelemann – akit eredetileg felkértek a posztra –egy jobb ajánlat miatt nemet mondott. A máso-dik jelölt Händl nem ért rá, így érkeztek el Bach-hoz, ám alkalmazásakor megjegyezték, hogy: „hanem tudjuk megszerezni a legjobbat, be kell ér-nünk a középszerrel”. A zenészek megítélése egé-szen a 19. század közepéig ellentmondásos ma-radt. Feltûnõ, hogy még maga Liszt is olyan cik-ket közöl, amiben védenie kell a mûvészeket.

Magyarországon Mozartot – aki nem csupánzeneszerzõként, hanem fortepiano-mûvészkéntis zseniális volt – az 1920-as évekig szinte kizáró-lag operaszerzõként ismerték. A ZeneakadémiánDohnányi Ernõ vállalta fel elsõként, hogy mûsor-ra tûzi a zongoradarabjait. Mozart apja elismertudvari zenészként olyan kiváló tankönyvet írt ahegedûsöknek, amelyet ma is használunk. Négyéves fiának hangszert adott a kezébe, és a gyerek aszülõi házban zeneközelben nõtt fel. Tévedés,hogy Leopold öncélúan mutogatta a fiát, sokkalinkább igaz, hogy a gyerek jövõjét illetõen fölis-

merte: érdemes koncertezni vele. Csodaként em-legették, hogy a kisfiú bekötött szemmel játszott.Szilasi Alex a zongoránál mutatta be, hogy mind-ez könnyûszerrel teljesíthetõ. A nyolcéves Mozartönálló fuvola–zongora szonátát komponált, éskiskamaszként a halálról is írt zongoradarabot.

A csodagyerek-kultusz valójában a szalonok ki-rálya, Frederich Chopin körül alakult ki. Rólamár fiatal korában is újságcikkek jelentek meg.Feljegyezték, hogy pólyás korában fölsírt, ha ze-nét hallott, és tény, hogy, ha megszólalt a muzsi-ka, idõs korában is könnybe lábadt a szeme. Agyerek Chopin 8-10 évesen Mozarthoz hasonló

tehetséget mutatott. Otthon édesanyja gyönyö-rûen énekelt, zongorázott, és nõvérei, húgai is ta-nultak zenét. Friedrich Ludwikától leste el a for-télyokat, de öt és fél évesen jobban játszott, minta három évvel idõsebb nõvére. Egy varsói szalon-ban lépett fel elõször, ahol játékától mindenki elvolt ragadtatva. Otthoni beszámolójából azon-ban az derült ki, hogy mindezt nem vette észre,mert maximálisan megpróbált megfelelni az elvá-rásoknak. Annak ellenére, hogy nyolc évesen

már megírta az I. polonézt, húsz éves koráig csu-pán kedvtelésbõl zongorázott, mert tanulnia kel-lett. 12 éves korában zenetanára, Wojciech Zyw-ny közölte a családdal, hogy a fiút nem tudja to-vább tanítani, mert túlszárnyalta õt. Az ifjú Cho-pin B-moll polonézét ez alkalommal a 14 évesSzilasi Dávid játszotta a közönségnek.

Chopin nagy riválisának, Liszt Ferencnek gye-rekszoba helyet egy hintó jutott, ezzel közleked-tek egyik városból a másikba, ott pihent és aludta fiú, ha volt rá idõ. Apja, Liszt Ádám az Ester-házyak hivatalnoka volt, egyben a házi zenekarvonósa, aki idõben felismerte fia tehetségét. AzEsterházyaktól azonban nem kapott támogatást,ezért egy évre fizetés nélküli szabadságot kért,hogy Bécsbe utazhassanak. A kis Liszt már 6–8

évesen készül a pályára. Az elsõ tanárjelöltjeHummel volt (Mozart egykori tanítványa), aki 1Lajos aranyat kért 1 óráért. (Akkoriban ez az ösz-szeg egy napszámos számára egy évi bevételt jelen-tett). Bejelentkeztek Cerny-hez, aki feljegyezteLisztrõl, hogy a vézna, sápadt, hosszú hajú, 9 évesgyerek „számos hibát ejtett, de lenyûgözõ volt azátütõ erõ, amivel zongorázott”. Három évvel ké-sõbb az apa Pozsony, Bécs és Pest érintésével kon-certkörútra indult fiával, aki alkalmanként adotttémára improvizált a hangversenyeken.

Szikszai Alex e derûs délutánon többször iszongorához ült, hogy felidézze a csodagyerekekkülönleges mûveit. A szalon szervezõi záráskéntuzsonnával lepték meg a közönséget.

r. a.

Muzsikáló csodagyerekek

Szilasi Alex az ifjú Mozart, Chopin és Liszt életérõl mesélt a Budavári Zenei Szalonban

Híres Chopin-szalonokJúnius 14-én, délután 5 órakor ismét kinyit aBudavári Zenei Szalon, ahol Szilasi Alex zon-goramûvész–zenetörténész Chopin fellépéseirõlmesél. Ez alkalommal a lengyel és francia szalo-nok világa elevenedik meg számos történettel,anekdotával és zenei illusztrációval.

A bukovinai székelyek Bácskába ván-dorlásának történetét mesélik el azokaz archív fotográfiák, melyekbõl aVárnegyed Galéria rendezett kiállí-tást. „A fotók arra a hetven évvel ez-elõtti, hosszú vándorútra emlékeztet-nek, amelynek köve sok fájdalommalvolt kirakva” – fogalmazott a Hazaté-rés Bukovinából címû tárlat megnyi-tóján dr. Nagy Gábor Tamás polgár-mester, aki az exodus képeit látva aztkívánta: soha többé ne legyen szükséglakosság-áttelepítésekre, ne jöjjenekvissza olyan történelmi korszakok,amikor embereket ûznek el szülõföld-jükrõl.

A polgármester köszöntõjét követõ-en Kóka Rozália mesemondó és nép-dalénekes, a kiállítás rendezõje mutat-ta be a bukovinai székelyek történetét,amely az osztrák csapatok mádéfalvaivérengzését követõ meneküléssel kez-dõdött 1764 januárjában. Elõadásá-ból kiderült: a Moldvába menekültszékelyeket az újonnan kinevezett ki-rályi biztos és fõhadparancsnok, HadikAndrás gróf hívta vissza Bukovinába, hogynépesítsék be a moldvai fejedelemtõl visz-szaszerzett területet, s mûveljék meg a föl-

deket. Így jött létre 1777-ben elsõ bukovi-nai falujuk, Istensegíts, majd röviddel ez-után Fogadjisten. 1785-ben – a gróf tiszte-letére – Andrásfalva és Hadikfalva is fel-épült, egy évvel késõbb pedig, II. József em-lékét õrizve Józseffalva.

Az itt élõk helyzete a népesség növekedé-sével s a földterületek elaprózódásával egyrenehezebbé vált, keserves életkörülményeikmiatt a 19. század második felétõl nagyszámban vándoroltak el innen. Tömegesen

települtek át szervezett keretek közt az Al-Dunához, ahol a folyamszabályozási mun-kákhoz kerestek embereket, illetve a husza-dik század elején Kanadába is sokan kiköl-

töztek a jobb élet reményében. A bukovina-iak helyzete azt követõen vált tarthatatlan-ná, hogy az I. világháború után Romániá-hoz csatolták területüket: a román fennha-tóság alatt a magyar tannyelvû oktatás ismegszûnt az iskolákban. Józseffalva feren-cesrendi szerzetese, dr. Németh Kálmán aII. világháború idején, 1940-ben kezdte elszervezni a bukovinai székelyek Magyaror-szágra telepítését, amire végül 1941 tava-szán került sor.

A visszafoglalt Bácskába költöztették át azöt bukovinai magyar falu teljes lakosságát –a „hazatérés” várakozással teli pillanatai lát-hatóak a Várnegyed Galériában kiállított,dr. Bognóczky Géza andrásfalvi reformátustiszteletes által készített képeken. KókaRozália elõadásában felidézte, hogy csak párévig tartott a bukovinai székelyek remény-teljes bácskai élete: 1944 októberében min-den vagyonukat hátra hagyva a Dunántúlramenekültek, visszatértek ugyanis Bácskábaaz otthonaikból elûzött szerbek. - d -

A Várnegyed Galériában (I. Batthány utca67.) nyílt kiállítás 2011. június 4-ig, keddtõlszombatig, 11-18 óra között látogatható.

Megemlékezés Hadik András szobra elõtt

Ünnepi programok a hazatérés napján

A bukovinai székelyek hazatérésének hetvenedik évfordulóján aBudai Vár több pontján szervezett ünnepi programokat a Bukovi-nai Székelyek Országos Szövetsége. Hadik András várbeli lovasszobra elõtt Hende Csaba honvédelmi miniszter a nemzeti összetar-tozást kifejezõ közös nyelv és történelem megtartásának fontosságá-ra hívta fel a figyelmet.

Egész napos kulturális programsorozattal emlékezett a bukovi-nai székelyek hetven évvel ezelõtti hazatérésére a BukovinaiSzékelyek Országos Szövetsége. A Mátyás templomban hálaadószentmise, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában fotókiállí-tás és emlékülés, Szent István szobra elõtt koncertek és folklór-

bemutatók várták az érdeklõdõket, akik a Litea Könyvsza-lonban a bukovinai székelyekkel kapcsolatos kötetekkel is meg-ismerkedhettek. Sokakat vonzott a Hadik András szobra elõttmegtartott ünnepi megemlékezés, ahol a jelenlévõket köszöntõHende Csaba elmondta: a hetven évvel ezelõtt végleg hazatérõbukovinai székelyek példája ékes bizonyítéka annak, hogy ne-künk magyaroknak közös a sorsunk: egybeforrasztanak minketaz anyanyelv és a közösen megélt évszázadok még akkor is, hasokszor nem egy helyen, nem egy országban éltük meg ezeket. Abukovinai székelyek sorsáért felelõsséget vállaló Hadik Andrásemberi nagysága elõtt fejet hajtó honvédelmi miniszter rámuta-tott: a hazatérés napja arra is felhívja a figyelmet, hogy valójábanmit jelent magyarnak lenni, mi az ára összetartozásunknak.

A tárcavezetõ Hadik András alakját felelevenítve elmondta,hogy bár az egyik legnagyobb magyar katonai vezetõ volt, csele-kedeteit mégsem értékeli kellõképpen az utókor. Pedig õ voltaz, aki egy káprázatos huszárcsínnyel bevette Nagy Frigyes fõvá-rosát és ezzel történelmet írt. Oly annyira, hogy ezt a hadicselt avilág számos országában a mai napig tanítják a katonai iskolák-ban. Hadik Andrásnak jutott a feladat, hogy a madéfalvi vesze-delem után megbékítse a bujdosó székelyeket, helyet adjon ne-kik Bukovinában, ahol felépíthették otthonaikat és megõriz-hették hagyományaikat.

A bukovinai székelyek sorsa arra figyelmeztet mindnyájun-kat, hogy érdemes hitet tenni nemzeti összetartozásunk mel-lett és nem szabad felednünk azokat a névtelen õseinket, akiknélkül ma nem lehetne saját hazánk – hívta fel a figyelmetHende Csaba.

A bukovinai székelyek hazatérését bemutató kiállítást dr. Nagy Gábor Tamás polgármester nyitotta meg

Nagyszabású folklórmûsorral ünnepelték meg a hazatérés napját a hagyományõrzõ bukovinai néptánc- ésnépdalcsoportok a Szent István szobor mellett felállított szabadtéri színpadon

Archív fotókból nyílt kiállítás a Várnegyed Galériában

Bukovinai székelyek Bácskában

További programok a Várnegyed GalériábanRendhagyó történelemóra

Május 24-én 11 órakor a kiállítás szerve-zõje, Kóka Rozália rendhagyó történelem-órát tart a gyerekeknek a bukovinai székelyekkitelepítésérõl. A különleges foglalkozásraszeretettel várják az iskolai csoportokat.Önálló est

Május 30-án 18 órakor Édes hazám, mitvétettem címmel Kóka Rozália elõadómû-vész, mesemondó önálló estjét hallgathatjákmeg az érdeklõdõk a Várnegyed Galériában,(Budapest, I., Batthyány u. 67.) Az elõadás-ra a belépés ingyenes.A Bánsághi mûvészcsalád festményei

Június 9-én 17 órakor a Bánsághi mû-vészcsalád és Akiram festményeibõl nyí-lik kiállítás a Várnegyed Galériában.

A székelymentõ Hadik András szobrát virágokkal halmozták el

Page 5: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

5VárnegyedXVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

Régizene klub(Budapest, I., Szilágyi Dezsõ téri templom)A Tabulatúra Régizene Együttes évzáró klubja2011. június 3-án pénteken 18 órakor kezdõdik aBudai Református Egyházközség templomában.Vendég: Lovász Irén. A belépés ingyenes. Adomá-nyokat az erdélyi Marosbogát község reformátusgyülekezete által üzemeltett Emmaus gyermek-otthon és árvaház javára köszönettel elfogadnak. Arendezvény a VII. Református Zenei Fesztivál kere-tén belül kerül megszervezésre. Egyéb informáci-ók: www.tabulatura.hu.

Felsõvízivárosi Szent Anna templom(Budapest, I., Batthyány tér 7.)

A párizsi Sainte Madeleine templom orgonaze-néje címmel ad orgonaestet Balasi Barnabás, aSzent Anna templom orgonistája 2011. június 3-án,pénteken 19 órakor Magyarország egyik legkivá-lóbb orgonáján. Mûsoron: Saint-Saens (1835-1921), Eugene Gigout (1844-1925), ThéodoreDubois (1837-1924) mûvei, valamint improvizáci-ók. Közremûködik Pálmai Árpád, ének. Konferan-szié: Szalai András cimbalommûvész, zeneszerzõ. Abelépés díjtalan! További információ: www.szentan-nazene.hu.

Hubay Jenõ Zeneterem (Budapest, Bem rkp. 11., Hotel Victoria)

Május 23., hétfõ, 19.30 óra: Szilvásy Júlia hárfa-mûvész és barátainak koncertje. A Magyar Opera-ház és a Filharmóniai Társaság tagjainak estje: Bo-tos Vera, Fekete Veronika, Haffner Andrea, RönkösIldikó. Mûsor: Boccherini, Saint-Saens, Debussy, F.Kreisler, Wolf Péter, Lajtha László mûvei. Jegyár:2.800 Ft. www.jegymester.hu, www.hubayzenete-rem.hu.

Május 27., péntek, 19.30 óra: Matuska Réka hege-dûs, végzõs Zeneakadémista diploma koncertje.Mûsor: J. S. Bach d.moll szólópartita Chaconne, W. A.Mozart e-moll hegedû zongora szonáta K. 304, J.Brahms D-dúr hegedûverseny. Közremûködik BogárZsófia tanárnõ. Jegyek 1000 ft-os áron kaphatók.

Hagyományok Háza(Budapest, I., Corvin tér 8.)

Elõadás a Lánchíd Körben. Május 25. (szerda) 17óra: Magyar-román kapcsolatok. Elõadó: dr. Borsi-Kálmán Béla történész. Beszámoló közgyûlés.

Magyar Emlékekért a Világban Egyesület(Magyar Kultúra Alapítvány székháza, Budapest, I., Szentháromság tér 6.)

Május 24. (kedd) 18.00 óra: Magyarok Afriká-ban (II.) Kongó - Torday Emil nyomában. Vetítettbeszámoló és dedikálással egybekötött könyvbe-mutató Szilasi Ildikó Hermina Afrika-kutató, antro-pológus, a Torday-expedíció vezetõje, és LórántAttila fotográfus elõadása a Deák teremben. Ven-dégünk: az Afrikai Magyar Egyesület.

Június 7. (kedd) 18 óra: Magyarok Kínában (II.)Széchenyi Bélától - Gubányi Károlyig. Gáspár Jánosaz MKKA ügyvezetõje, egyesületi tag vetített elõ-adása.

Meghosszabbították a Munkácsy kiállítástTöbb mint százhúszezren tekintették meg Mun-kácsy Krisztus trilógiáját a kiállítás nyitva tartásá-nak elsõ öt hónapja alatt. A nagy sikerre való tekin-tettel a Magyar Nemzeti Galéria és a MunkácsyAlapítvány a tárlatot 2011. augusztus 31-ig meg-hosszabbította. 2010. november 23. óta elsõ alka-lommal látható együtt a 19. századi magyar festõ-óriás, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája Buda-pesten. A kiállítás különlegességét az adja, hogy ahárom óriási méretû festményt olyan, a MagyarNemzeti Galériában õrzött, saját kezû kisebb válto-zatok, valamint más olaj- és grafikai vázlatok kísé-rik, melyek eddig még soha nem szerepeltek a nyil-vánosság elõtt.

PPrrooggrraammookk

A Beethoven Budán fesztivált május 6-án Föld-vári Gergely – mûvésznevén Grego – nemzetkö-zileg elismert dzsessz zongorista szólóhangverse-nye nyitotta meg a Városházán. A mûvésszel azintim hangulatú koncert után beszélgettünk.s Érezhetõen meglepetést okozott, amikor feketeöltönyben és kalapban afféle pantomimmûvész-ként néma jelekkel köszöntötte a közönséget.Mindenkit rá tudott venni arra, hogy az ujjával, majdtenyerével üsse a ritmust. Az elsõ pillanattól tudtuk,hogy formabontó koncerten vagyunk.

Szándékos volt a meghökkentés, hiszen dzsessz-muzsikusként nem arra helyeztem a hangsúlyt,hogy Beethoven dallamokat játsszak, számomrainkább a zenei örökség a fontos. Kisgyerek-korom óta foglalkozom zeneszerzéssel, és ebbõl atudományból szereztem diplomát a bostoniBerklee College of Music egyetemen. Természe-tesen elhangzott néhány eredeti szonáta és zon-

goradarab, de több, általam átdolgozott változa-tot is játszottam. A mûsor – mint minden kon-certemen – a nézõk és a saját hangulatom szerintalakult. Szeretem a spontaneitást. s Hogyan hatott a zenei pályájára Beethoven?

Annak idején az elsõ zongoratanárom, VadászErnõné is Beethovent tanított nekem. Megmu-tattam a budavári közönségnek azt a bizonyosgyerekkori kottát, amelyben ott láthatók Bözsinéni ceruzás jelei. Ezt a szonátát eredetileg zene-tanárnõm mestere, Weiner Leó tette közzé, s mi-vel Weiner valaha Beethoven egyik tanítványá-nál tanult, ily módon közvetetten magam isBeethoven-tanítvány vagyok. Félretéve a tréfát,ezek az elsõ zenei élmények olyan mélyen hatot-tak rám, hogy Beethoven mûveinek interpretálá-sához ma is éretlennek érzem magam. Ihletõ for-rásként azonban bennem élnek, és több átiratotis készítettem ezekbõl a klasszikus darabokból.

s Az eredeti Skót táncot „vendégmûvészként” egyiktanítványa adta elõ, majd ön következett a dzsessz-változattal.

A muzsikálás és zeneszerzés mellett tanítok is, aBudapesten élõ izraeli kisfiú, a 11 éves JotamBenjamin is a tanítványaim közé tartozik. Jotameljátszotta az eredeti Beethoven darabot, én pe-dig az abból készült bossa novát. s Elárulná, hogyan találtak önre a Beethoven Bu-dán rendezvénysorozat szervezõi?

Tavaly Regensburgban a Duna Fesztivál kereté-ben szólóestet tartottam. Az I. kerületi küldött-ség a magyar képzõmûvészek kiállítására érke-zett Budavár testvérvárosába. A koncerten többátdolgozást is zongoráztam, ott hallottak játszania budavári Beethoven-ünnep szervezõi. Szá-momra nagy megtiszteltetés, hogy az idén meghí-vást kaptam erre a különleges koncertsorozatra.

Rojkó A.

A Beethoven Budán rendezvénysorozat záró-hangversenyével egyben az Európa-napot is kö-szöntötte a Budavári Önkormányzat. A KlukonEdit – Ránki Dezsõ zongoramûvész házaspárBeethoven 9. szimfóniájának Liszt Ferenc által

készített két zongorás átiratát játszotta május 8-án, az MTA Társadalomkutató KözpontjánakOrszágház utcai Kongresszusi termében. A kon-cert után Klukon Edittel beszélgettünk.s A hangversenytermekben mennyire gyakoriak akétzongorás koncertek?

Számunkra a felkészülésben és a színpadon semjelent különleges kihívást ez az elõadásmód, hi-

szen külföldi és magyarországi koncertjeinkenhuszonöt éve rendszeresen adunk elõ kétzongo-rás és négykezes mûveket. A szólamok megosztá-sa általában akkor dõl el, amikor megismerke-dünk a darabbal, leblattoljuk a mûvet. Attól a pil-

lanattól kezdve kettõnk zongorajátéka harmoni-kus egységet alkot.s Az átirat mennyire azonos az eredetivel, illetvemennyire õrzi Liszt világát?

Liszt nagyon szerette Beethovent, gyakran vezé-nyelte a mûveit, köztük a „kilencediket” is. An-nak idején valamennyi Beethoven-szimfóniá-ból készített zongoraátiratot, de a 9. szimfóniá-

ból egy kétzongorás változatot is írt. Sikerült ateljes zenemûvet maradéktalanul áttennie ahangszerre. Ez persze nem jelenti azt, hogy he-lyettesítheti azt, de mindenképpen érdemes ígyis elõadni. Minden benne van, ami ennek a mû-nek a lényege, sõt, sok minden így világosabb,áttekinthetõbb és érthetõbb, mint az eredeti ze-nekari változatban. Csodálatosan megírt mû,amely sokkal inkább szonáta, mint a szimfóniakivonata. Az eredeti és a parafrázis kapcsolata ki-csit olyan, mint egy regény, és a belõle készültvers viszonya.s Mikor játszották elõször a Liszt-féle változatot?

Ismertük a mûvet, de sokáig úgy gondoltuk, any-nyi eredeti zenei alkotás létezik, hogy az átiratok-kal nem foglalkozunk. Nagyon hálásak vagyunkForrai Miklósnak, mert a Régi Zeneakadémiánegy alkalommal õ ajánlotta a figyelmünkbe a 9.szimfóniát. Újabb nyolc évnek kellett eltelnie,mire megpróbáltuk, és rá kellett jönnünk, a ta-nár úrnak igaza volt. 1998 óta a világ számos kon-certtermében játszottuk már. s Vannak-e a Várnegyedhez kötõdõ, személyes em-lékei?

Nemcsak a Várnegyedhez, hanem hangverse-nyünk helyszínéhez, az MTA kutótközpontjáhozis egészen közeliek az emlékek, hiszen az épülettelszemben, az Országház u. 11.-ben laktunk másféléves koromtól öt éves koromig. Négyen éltünk amásfélszobás lakásban. Ma is emlékszem, ahogyotthon az édesapám a fordításain dolgozott.Nagyon sokszor sétált velem a Várban, beszélget-tünk és együtt simogattuk a szobrokat. A helyszû-ke miatt késõbb muszáj volt elcserélnünk a la-kást, de apukám évekkel késõbb is visszavágyott aVárba. - na

A budaváriak számára május 7-e egyike a szép ha-gyományú ünnepnapoknak. Beethoven 1800-ban ezen a napon adott hangversenyt József ná-dor és ifjú felesége, Alexandra Pavlovna Roma-nova tiszteletére az akkori Várszínház színpa-dán. A hajdani hangversernyre, immár többmint egy évtized óta, koncertekkel emlékezik aBudavári Önkormányzat. Ez alkalommal – affé-le bónusz programként – a Zenetudományi Inté-zet Bartók-termében Beethoven-teadélutánra isvárták a közönséget. A zenei szalon megszokotthelyszínén Somlai Petra Hollandiában élõ forte-pianista mûvésztársaival (Kertész Ágnessel ésMaróth Bálinttal) mutatott be korai Beethovendarabokat a múzeum által megõrzött korabeliBroadwood fortepianón. A beszélgetõs koncer-ten Mácsai János zenekritikus és hangszerrestau-rátor ezúttal mûsorvezetõként társalgott a JuniorPrima-díjas mûvésszel.

Az esti koncert kezdete elõtt a Nemzeti Tánc-színház homlokzatán elhelyezett emléktáblánáldr. Nagy Gábor Tamás köszöntötte az érdeklõdõközönséget. A polgármester beszédében az évrõlévre ismétlõdõ ünnepek és a hangulatok egyedi-ségét emelte ki, és annak a véleményének adotthangot, hogy az emlékezés nem csupán tisztelet-adó találkozás. - Egy-egy ilyen alkalommal újra fel-fedezhetjük, ami számunkra fontos. A budaváriemlékünnep immár több napos kis fesztivállánõtte ki magát – mondta, majd röviden ismertet-te a rendezvénysorozat programjait.

– Liszt kora gyermekkorától Beethoven bûvö-letében nõtt fel. „A Beethoven név szent a mûvé-szetben” – fogalmazott 1840-ben a német mesterV. szimfóniájából készített zongorapartitúrájá-nak elõszavában. A Liszt által terjesztett legendaszerint Liszt egyik elsõ bécsi hangversenyén 1823-ban Beethoven is jelen volt, és a koncert után

megölelte, megcsókolta az ifjú, mindössze tizen-egy éves magyar zongoramûvészt. Szellemi érte-lemben így lett Liszt Beethoven örököse. LisztFerenc Beethoven kultuszt teremtett, amelynekszellemében nemcsak támogatta az elõdjérõl ké-szülõ bonni szobor felállítását, de 1846-ban meg-szerezte és ereklyeként õrizte Beethoven zongorá-ját, majd õ indította el a Beethoven Fesztivált is.

Mi budaiak évrõl évre megidézzük Beethovent.Számunkra fontos, hogyan értelmezik és adjákelõ a mûveit napjainkban. Kívánom önöknek isa mûvek újrafelfedezését – zárta beszédét dr.Nagy Gábor Tamás, majd koszorút helyezett elBeethoven emléktábláján.

A Nagy-Britanniából érkezett Salomon Quartet

az úgynevezett régizene avatott elõadója. A világhí-rû együttes két Haydn és két Beethoven vonósné-gyest tûzött mûsorára. Mester és tanítványa kölcsö-nösen hatottak egymásra, ez különösen az 1799-ben komponált, egymás után eljátszott mûveket(Haydn: op. 77 nr 1 – G-dúr és Beethoven: op. 18nr 1 – F-dúr vonósnégyeseket) hallgatva vált egyér-telmûvé. A második részben Haydn befejezetlenmûvét (op. 103 – d-moll vonósnégyes) és Beet-hoven „Melankólia” (op. 18 nr 6 – B-dúr) vonósné-gyesét adták elõ. Ezt a mûvét Beethoven abban azévben írta, amikor Budán járt és koncertet adott.A hangverseny közönsége nagy lelkesedéssel fo-gadta, és mûsor végén visszatapsolta a SalomonQuartet mûvészeit. r. a.

Beethoven bûvöletében

Grego: Komolytól a jazz-ig

Két zongorán szólalt meg a 9. szimfónia

A régizene hívei a Salomon Quartetnek tapsolhattak a Nemzeti Táncszínházban

Klukon Edit és Ránki Dezsõ Liszt átiratában adta elõ Beethoven IX. szimfóniáját

Grego formabontó koncerttel lepte meg a közönséget

Page 6: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

Ellenõrzik a mozgássérült kártyákatAz elsõ kerületben is megkezdõdött a mozgáskorlátozottaknak kiállított par-kolási igazolványt használók ellenõrzése. A rendõrség arra kíváncsi, hogy azautóvezetõk jogosan veszik-e igénybe az ingyenes parkolásra jogosító enge-délyt. A BRFK indította el az akciót, elsõsorban a luxuskocsik vezetõit ellenõr-zik. Méghozzá eredményesen, alig néhány nap alatt közel százan akadtak fenta rostán: a többség ugyan érvényes igazolvánnyal parkolt, azonban nem hasz-nálhatta volna az engedélyt. Hasonló a helyzet az elsõ kerületben is. Megdöb-bentõ, hogy a tízmilliós autók tulajdonosai szemrebbenés nélkül használjákidõs szüleik, vagy akár a szomszédasszony nevére kiállított igazolványokat, ho-lott ezzel közokirat-hamisítást követnek el, amelynek büntetési tétele háromévig terjedõ szabadságvesztés. Mozgáskorlátozott parkolási igazolványt a sú-lyosan mozgáskorlátozott, látási-, értelmi-, vagy mozgásszervi fogyatékkalélõk kaphatnak.

Megerõszakolták a fiatal lányt – Elkapták õketFilmekbe illõ jelenetek zajlottak le nemrégiben a Blaha Lujza téren, ahol két fér-fi autójukba kényszerített egy fiatal lányt. Ezt követõen egy elsõ kerületi lakás-ba mentek, ahol a lányt megerõszakolták. Az elkövetõket a kerületi rendõrök el-fogták, egyiküket a bíróság letartóztatta, társa szabadlábon védekezhet.

Rendõrkézen a pincefeltörõkA Gellérthegy csendes mellékutcáiban található garázsokat és pincéket foszto-gatta egy banda, a sorozatos betöréseknek nemrégiben vetett véget a kerüle-ti rendõrség. A kapitányság embereinek sikerült felkutatni az elkövetõket, akikbíróság elõtt felelnek a bûncselekményekért.

Csalót fogtak – Várják a károsultak jelentkezésétAkár több tucat csalást is elkövethetett az a harmincnégy éves férfi, akit né-hány hetes nyomozati munka eredményeképpen május elején fogtak el kerü-leti rendõrök. A több néven futó elkövetõ kisebb, néhány tízezer forintos csalá-sokra specializálta magát, megkárosított futárszolgálatokat, számítógép szer-vizeket, ahogyan albérleteit sem fizette ki. A város több pontján „dolgozott”,legutoljára a Logodi utcában vett ki lakásokat. Bár álneveket használt, kereszt-névnek a Tamást mindig megtartotta. A kerületi kapitányság arra kéri a lakos-ságot, hogy akitõl az utóbbi hónapokban bármilyen módon pénzt csaltak ki, je-lentkezzen a rendõrségen.

KKéékk hhíírreekk

Adótanácsok társasházaknakHogyan adózik a társasház, mire kell figyelni aszámlák átvételekor, mikor érdemes belépni azÁFA körbe – ilyen és ehhez hasonló, a társasházakgazdálkodásával kapcsolatos kérdések kerülteknapirendre Budapesti Társasházi Közös Képvi-selõk Egyesületének legutóbbi elõadásán. Kide-rült az is, hogy a lakóközösségek számára mégmindig az önkormányzati támogatás és az álla-milag támogatott lakástakarék jelenti a felújítá-sok legfontosabb forrását.

Évek óta támogatja a lakóépületek felújítását a Bu-davári Önkormányzat. A társasházi pályázat idén el-sõsorban a közös tulajdonú utcai homlokzatok, azépület tetõ- és bádogos szerkezetének felújítására,valamint a kémény újraépítéséhez nyújt segítséget alakóközösségek számára. A meghatározott munkákelvégzéséhez felvett pénzintézeti hitel visszafizetésé-hez is hozzájárul az önkormányzat, a támogatásmértéke a már jóváhagyott hitelösszeg húsz százalé-káig terjedõ óvadéki betét, maximum ötmillió Ft, va-lamint a hitelösszeget terhelõ banki kamat harmincszázaléka a hitel futamidejének elsõ öt évében, hat-vanöt százaléka pedig a hitel futamidejének továbbiöt évében.

Mint az ismertetõn elhangzott, a társasházaknaka Fundamenta elõtakarékosság programban is érde-mes részt venniük, hiszen a megtakarítást az államkipótolja, ráadásul az elsõ öt évben a pluszban felvetthitel kamatának hetven százalékát jóváírják. Nemelég azonban biztosítani a felújításhoz, fejlesztéshezszükséges forrásokat, arra is ügyelni kell, hogy az el-számoláskor valamennyi számla rendben legyen. Aközös-képviselõk tulajdonképpen elsõ ellenõrzõpontként mûködnek, hiszen õk döntik el, hogy befo-gadják-e a vállalkozótól kapott számlát. Készpénzesszámlán húsz százalékos ÁFA tartalmat kell feltün-tetni, és nem huszonöt százalékot mint az utalásosszámlákon. Jó tudni, hogy a társasház nem jogi sze-mélyiségû gazdálkodó szervezet, így alapesetbennem köteles számlát kibocsátani, ráadásul bevalláskészítésére is kizárólag akkor van szükség, ha a házéletében valamilyen adóköteles esemény történt.Ilyen a közös tulajdon eladása, helyiség vagy falfelü-let bérbeadása, nem számlaképes magánszemélyekmegbízásos alkalmazása, illetve a bérjellegû kifize-tés. Fontos, hogy a lakástakarék számla mellé járó ál-lami támogatás igénybevételéhez – bár nem minõsüladóköteles bevételnek - ki kell váltani az adószámot,majd a következõ évben adóbevallást kell tenni. Vala-menynyi esetre igaz, hogy az adókötelezettség kez-detét követõ tizenöt napon belül a ház köteles beje-lentkezni a területileg illetékes adóhatóságnál. Sokmás mellett azt is rögzíteni kell, hogy ki fogja elkészí-teni a jövõben az adóbevallásokat.

Amennyiben a társasház ingóságot értékesít, pél-dául eladja a már nem használt kazán alkatrészeit,csak akkor adózik, ha éves összbevétele – a közösköltségen kívül – meghaladja a 200 ezer forintot. Azezen felüli rész általánosan 16 százalékos adókulcsbakerül. Némileg bonyolultabb az ügymenet a közöstulajdonú ingatlanok eladásakor. Ebben az esetbenlehetõség van arra, hogy a tulajdonosok egyenkéntadják el saját tulajdoni hányadukat. Ez annak elõ-nyös, aki már több mint tíz éve rendelkezik a tulaj-donjoggal, hiszen neki nem kell adót fizetnie. Min-denképpen adóköteles a nem természetes személytulajdonos, a cégek 16 százalékos adóját az eladásbólszármazó bevételük huszonöt százaléka után szá-mítják ki. Ugyanez az adószabály vonatkozik arra azesetre is, ha a közös tulajdont a ház értékesíti.

Nem számlaképes magánszemély foglalkoztatása-kor, illetve megbízásakor a ház feladata a járulékokbefizetése. Teljes állású alkalmazotti jogviszonybanvalamennyi adó és járulékteher elõzetesen levonásrakerül, nyugdíjas esetében azonban érdemes némielõzetes számítást végezni: ha az egy napra esõ kifi-zetés több mint a minimálbér egy napra számítottösszegének harminc százaléka, akkor az egy hónap-ra számított személyi jövedelemadón kívül a 27 szá-zalékos egészségbiztosítási hozzájárulást is le kellvonni a bérbõl.

Az adózás körébe tartozik az ÁFA alanyiság kérdé-se, amit a társasház az adószám kiváltásakor szaba-don meghatározhat. Akkor érdemes az áfás rend-szerbe belépni, ha az állandó bevételek – ilyen a bér-beadás – meghaladják az évi ötmillió forintot.

* * *OTP Társasházi PályázatJúnius 11. az idei OTP Társasházi Pályázat leadási határide-je. A pénzintézet márciusban hirdette meg pályázatát,amelynek keretében bármely hazai lakóközösség ver-senybe szállhat az összesen nettó 6.000.000 forint visszanem térítendõ támogatásért. A pályamunkákat idén is há-rom kategóriában, Környezetvédelem, Közösségépítés ésÉletminõség-javítás témakörökben várja a szakmai zsûri.Kategóriánként 3-3 gyõztes osztozhat majd a nyeremé-nyen, a gyõztesek kategóriánként 1,2 millió, a második he-lyezettek 600 ezer, míg a harmadikok 200 ezer forintotvonhatnak be beruházásukba.

A nevezéseket online (a www.hazforum.hu weboldalonkeresztül), vagy postai úton (OTP Bank Társasházi Pá-lyázat 2011., 1550 Budapest Pf. 195. címen) lehet benyúj-tani. A pályamunkák beküldéséhez nem szükséges hatósá-gi iratok és engedélyek beszerzése, elég csupán egy oldal-ban bemutatni, hogy a fejlesztés mennyiben segíti majd aközösség életét.

6 Várnegyed XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nnyyiillvváánnooss ppáállyyáázzaattoott hhiirrddeett aa ttuullaajj--ddoonnáátt kkééppeezzõõ iinnggaattllaann éérrttéékkeessííttéésséérree, amelyek címe: BBuuddaappeesstt II.. kkeerrüülleett,, KKuunnyyDD.. uu.. 66..,, hheellyyrraajjzzii sszzáámmaa:: 77558822. A pályázatok beadási határideje: 22001111.. jjúúnniiuuss 1166..1100..0000 óórraa. Az ingatlan hasznosításával kapcsolatos összefoglaló megtekinthetõ awww.budavar.hu internet címen, a Pályázatok hasáb Vagyoni Iroda hivatkozásaalatt, valamint a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat ÜgyfélszolgálatiIrodáján. A pályázat részletes feltételeit a pályázati dokumentáció tartalmazza,amely megvásárolható a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgár-mesteri Hivatal Kapisztrán téri Ügyfélszolgálati Irodáján. Budapest I. kerület,Kapisztrán tér 1. Tel.: (1) 458-3000, 458-3030.

* * *A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nnyyiillvváánnooss ppáállyyáázzaattoott hhiirrddeett aa ttuu--llaajjddoonnáábbaann lléévvõõ,, vveennddééggllááttóó hheellyyiisséégg bbéérrbbeeaaddáássáárraa. A részletes pályázati kiírásátvehetõ a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáján.Budapest I. kerület, Kapisztrán tér 1. Tel.: (1) 458-3000, 458-3030, vagy meg-tekinthetõ az Önkormányzat honlapján, a www.budavar.hu internetcímen, aPÁLYÁZATOK/Vagyoni Iroda menüpont alatt.

* * *A Budapest I. kerület BBuuddaavváárrii ÖÖnnkkoorrmmáánnyyzzaatt nnyyiillvváánnooss ppáállyyáázzaattoott hhiirrddeett aBBuuddaappeesstt II.. kkeerrüülleett,, HHoorrvváátthh kkeerrttbbeenn ééppüüllõõ ppaavviilloonn kkáávvéézzóójjáánnaakk ééss úújjssáággáárruuss hhee--llyyiissééggéénneekk bbéérrbbeeaaddáássáárraa. A pályázat beadási határideje: 22001111.. jjúúnniiuuss 99--éénn 1100..0000óórraa. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó kiírás megtekinthetõ a www.buda-var.hu internet címen, a Pályázatok hasáb Vagyoni Iroda hivatkozása alatt, vala-mint a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáján.Budapest I. kerület, Kapisztrán tér 1. Tel.: (1) 458-3000, 458-3030.

ÖÖnnkkoorrmmáánnyyzzaattii ppáállyyáázzaattookk

Díszvendégünk Mészöly Kálmán

I. Kerületi Egyházak Labdarúgó BajnokságaImmár 18. alkalommal szervezzük meg eztaz egyedülálló rendezvényt az I. kerületben.A bajnokságra az I. kerületi egyházakathívtuk meg, hogy a különbözõ egyházi csa-patok labdarúgásban mérjék össze erejüket.

A focicsapatok összetételénél nem feltétlenülcsak egyházi vagy egyházhoz közel álló személy-ben gondolkodtunk (plébános, lelkész, minist-ráns). Bárki, aki játékával erõsíteni kívánta va-lamelyik csapatot, jelentkezhetett játszani. 8éve, a jubileumra való tekintettel mind a 100focista csapatnévre kiállított színes focimezt ka-pott ajándékba. Tehát nemcsak a játékuk lettszínes…

Káromkodásért 2 perces kiállítás jár! A bírókmérkõzésenként pontozzák a sportszerûséget.Kupával díjazzuk a legsportszerûbb csapatot.Fegyelmi bizottságot nem állítunk fel, mertnem számítunk bundára.

Idén a reformátusok, evangélikusok, a kato-likus Krisztinaváros és a Szent Katalin Plébániais két csapatot indít. Ez évben, a 18. bajnoksá-

gon 13 csapat indul, ezért nagy csata várható. Akorábbi meghívott neves vendégek után(Puskás Ferenc, Buzinkai Jenõ, Albert Flórián,Dalnoki Jenõ, Grosics Gyula, Illovszky Rudolf,Sándor Csikar, dr. Fenyvesi Máté, Varga Zol-tán) az idei védnök dr. Orbán Viktor miniszter-elnök, aki a 3 éve elkelt vándorkupa után újatajánlott fel, a különdíjakkal egyetemben. Dísz-vendégünk Mészöly Kálmán (Szõke Szikla), aválogatott és a Vasas volt labdarúgója.

A rendezvény helye: I. ker. Czakó utcai Sport-és Szabadidõközpont (I., ker. Czakó u. 2-4.).

Ideje: 2011. május 28. szombat.Megnyitó: 8.45 órakor.A rendezvényt dr. Nagy Gábor Tamás polgár-

mester nyitja meg.A bajnokságon induló csapatok: Budai Ka-

pucinus Templom, Budavári Mátyás-templom,Tabáni Szent Kereszt Plébánia, Tabáni SzentSasok, Szent Anna Sördögök, Szent Anna Plé-bánia II., Krisztinavárosi Plébánia, Krisztina-városi Plébánia Szent Gellért, Szent FlóriánGörög Katolikus templom, Bécsi Kapu téri

Evangélikus templom I., Bécsi Kapu téri Evan-gélikus templom II., Szilágyi Dezsõ téri refor-mátus templom I., Szilágyi Dezsõ téri reformá-tus templom II.

Díjak: az I.-III. helyezett kupát és minden csa-pat érmet, az I-VI. helyezett oklevelet kap, agyõztes a vándorkupát 1 évig megõrizheti (3gyõzelem után tulajdonossá válik). Különdíjatkap a gólkirály, a legjobb kapus és a legjobb me-zõnyjátékos is.

Támogatóink segítségével (Budavári Önkor-mányzat, Római Katolikus Egyház, TabánértAlapítvány, Tabáni Spartacus Sport és Környe-zetvédõ Egyesület, Czakó utcai Sport és Sza-badidõközpont, Arsenal Pékség, Tabán ABC,I. ker. KSE, Tabáni Terasz Étterem) a résztve-võk délben – térítésmentesen – vörösborosmarhapörköltet kapnak tarhonyával és mise-borral vagy (mise)sörrel.

Bármennyire is sztárokból állnak a csapatok,a belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel vá-runk és látunk!

Vecsey András

Fõvárosi kerületek foci tornájaMájus 28-án, szombaton reggel fél 9-tõl rendezik meg a budapesti kerüle-tek III. foci tornáját, amelyre mind a 23 kerület, valamint a Fõváros válo-gatottja is benevezett. A fõváros most már „jegyzett” sporteseményénekfõvédnöke Tarlós István, Budapest Fõpolgármestere, védnöke és házi-gazdája pedig Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer Polgármestere.

Az önkormányzati sportesemény forgatókönyve az elõzõ két esztendõ

jól bevált menetrendjét követi, és változatlan a színhely is, a III. kerületiTUE Sportközpont. A tornán csak azok léphetnek a pályára, akik közal-kalmazottak, vagy köztisztviselõk és 2011-ben betöltik a 25. életévüket.

A kerületek foci tornáját ingyenesen tekinthetik meg az érdeklõdõk,köztük a résztvevõ csapatokat a III. kerületbe elkísérõ szurkolók és család-tagjaik. Bõvebb információ: www.promosport.hu

Május 27-én és 28-án már nyolcadik alkalommal rendezik meg a NagySportágválasztót a Merkapt Maraton Sportközpontban (Budapest,Maglódi út 12/B).

A rendezvény célja: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy hely-színen lehetõséget adva közel 100 sportág kipróbálására.

A legnépszerûbb csapatsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda,jégkorong) mellett a küzdõsportok (brazilian jiu jitsu, canne de com-bat, capoeira, hapkido, judo, kendo, savate, szablyavívás, wtf taekwon-do) széles választéka is megtalálható lesz a rendezvényen, és a tavalynagy népszerûségnek örvendõ Rippel Brothers mozgásmûvészeti aka-démia idén is kitelepül a Nagy Sportágválasztóra. A látogatók emellettmegismerkedhetnek többek között a cheerleading, a darts, a freestylefoci, a golf, a gyeplabda, a gyorstollaslabda, a krikett, a lacrosse, az öttu-sa, a rögbi, a sportlövészet, a tamburello, a táncsport, a teke és a tollas-labda rejtelmeivel is.

A tavaly nagy sikert aratott autósport részleg most kibõvül és techni-kai sportszigetté alakul, hiszen a Talmácsi Motoros iskola egy kis tanpá-lyával jelenik meg és további meglepetésekre is lehet számítani.

A rendezvény nagy újdonsága lesz egy igazi négyszemélyes verseny-bob megjelenése, melyet nem csak nézni lehet majd, hanem a rajtolást

ki is lehet próbálni, hiszen a szervezõk egy kis sínpályát építenek, me-lyen a kerekekkel felszerelt bob tud „siklani”, persze csak akkor, ha a raj-toltatóknak elég erejük van a beindításhoz. Hiába lesz tûzõ napsütés ésremélhetõleg majdnem nyári hangulat a téli sportok is felvonulnak arendezvényen, így lesz májuSÍ, sífutás, síugrás, biatlon, snowboard, jég-korong és curling is.

A fogyatékkal élõket is várják! A Magyar Látássérültek és Mozgáskor-látozottak Szövetségének, a Magyar Parasport Szövetségnek, valamint aMagyar Speciális Olimpia Szövetségnek köszönhetõen – lehetõség nyí-lik a fogyatékossággal élõk sportjainak megismerésére, kipróbálására is.

A rendezvényrõl most sem hiányozhatnak az élsportolók, olimpiko-nok sem, a látogatók találkozhatnak többek között Talmácsi Gáborral,Kovács Koko Istvánnal, Csabai Edvinnel, Mohamed Aidával, Mészá-ros Anettel, Rapport Richárddal és Gyulai Mártonnal is.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az elõre bejelentke-zett, pedagógus kísérettel érkezõ óvodai, iskolai gyerekcsoportoknakvan fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk,a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.Nyitva tartás: 9 és17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatárnélkül látogatható. További információ: www.sportagvalaszto.hu.

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Gyalogoljunk együtt! Folytatódnak a gyalogtúrák a Tabáni GyaloglókKöre szervezésében. Tekintettel a hétvégi nagy kerékpárforgalomra, a túranapo-kat - közkívánatra - péntekre /!/ helyeztük át, hétköznap ugyanis csendesebb azerdõ, békésebben kirándulhatnak a túrázók. Találkozó pénteken háromnegyed ki-lenc órakor, indulás öt perccel késõbb, tehát 8.50 órakor. Találkozó: Moszkva tér,61-es villamos megállója. A túra útvonala igény szerint a helyszínen kerül kiválasz-tásra, a gyaloglásra szánt idõ kb. 3 óra terjedelmû. A tavaszi idõszak elõrelátható-lag március 25-tõl júniusig tart. A túrákon továbbra is mindenki saját felelõsségérevesz részt. Az esetleges balesetért a túravezetõ felelõsséget nem vállal. A progra-mon a részvétel ingyenes. Túravezetõ: dr. Szentiday Klára, telefon: 375-8467.

Page 7: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

7XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

A Várgondnokság Nonprofit Kft. a 3161/2010 sz. szerzõdésmódosí-tással egységes szerkezetbe fogalt 5.3.-50-1/2001 számú közhasznúszerzõdésben foglaltak szerint látta el feladatait.

2010. évre az OKM 149.500.000 Ft támogatást biztosított a Társa-ság közhasznú feladataira.

A szûkös mûködési támogatás miatt MNV Zrt. a hidegenergiaszolgáltatás biztonságos mûködtetéséhez 2010. május hónapban20.000.000 Ft eseti támogatást biztosított. A 2010. szeptember hóbanaláírt szerzõdéssel a Nemzeti Erõforrás Minisztérium 20.000.000 Ftösszegû támogatást biztosított a hidegenergia szolgáltatás áramkölt-ségeire.

Így Társaságunk 2010. évben 189.500 eFt támogatással rendelke-zett feladatainak ellátásához.

A gazdálkodására egész évben a szigorú költségtakarékosság voltjellemzõ, mely érvényesítésével a Társaság - a kapott mûködési tá-mogatást a 20-20 millió forintos támogatásokkal kiegészítve, illetvesaját bevételeibõl - a közhasznú szerzõdésben vállalt alapfeladataitteljesítette.

Részletesen a fenntartási, üzemeltetési feladatainkról:1. A parkok, közterületek karbantartását, az évszakoknak megfelelõ,

változatos virágos színfoltok kialakítását továbbra is kiemelt feladatkéntkezeljük.

Idõnként azonban rajtunk kívül álló okok nehezítik munkánk mara-déktalan ellátását, pl. a Munkácsy képek beemelését végzõ tûzoltóautófelborulása miatt olajszennyezés történt a Hunyadi udvar virágparter-jében. Megsérült egy kandeláber vas- és kõszerkezete és a virágparterkõszegélye is. Ezek helyreállítása 2010. évben nem történt meg, bár fo-lyamatos konzultáció, egyeztetés folyik társaságunk, a tûzoltóság, azMNG és a Munkácsy képek szállítását megrendelõ alapítvány között.

A kezelésünkben lévõ felületek, építmények javítási, felújítási munká-

ira a rendelkezésre álló források csökkenése miatt egyre kevesebbet tu-dunk fordítani.

2010. évben a rendkívüli csapadékos idõjárás miatt több helyen várfal-omlás történt, melyek miatt területeket kellett lezárnunk. Ezek közüllegjelentõsebb a Karmelita kolostor épülete elõtti, Dunára nézõ terasz,az ún. Ellyps sétányt érintõ omlás volt, ahol 2010. május végén - júniuselején elõállt katasztrófa veszélyes állapotot az MNV Zrt. által utófinan-szírozott azonnali beavatkozás révén lehetett megszüntetni. Bruttó59.824.229 Ft forrás felhasználásával a várfalat kifelé nyomó, több ezerm3 átázott földtömeg régészeti felügyelet mellett eltávolításra került, azígy kialakuló mélyedés fölé nagy kiterjedésû ideiglenes védõtetõ épült,amely a helyreállítás módjának kidolgozásáig védi a további ázástól a te-rületet.

22.. A Clark Ádám téri hûtõközpontban elõállított hidegenergiát – a ka-pott 20-20 millió forintos többlet forrásokkal - fennakadás nélkül szolgál-tattuk. A szükséges karbantartási feladatokat az üzemelés kezdõ idõ-pontjára befejeztük.

3. A 24 órás ügyeleti rend szerint mûködõ diszpécser központ vala-mennyi vezetékes (épületfelügyeleti, díszvilágítási, területõrzõ) hálózat,illetve rendszer biztonságos mûködését biztosította. A 2002-ben aktiváltrendszer technikai és informatikai szempontból is elavult. A frissítés ha-laszthatatlan, az ehhez szükséges forrással nem rendelkezünk. A mûsza-ki csoport hatékonyan végezte az épületgépészeti, villamossági és disz-pécseri feladatokat egyaránt.

4. A Társaság által kezelt irodaépület (a volt Karmelita kolostor) ki-használtsága a bekövetkezett gazdasági válság, a parkolás megoldatlan-sága valamint az MNV Zrt. rendelkezés miatt (csak 1 hónapos felmondásidõvel, és mindenfajta költségmegtérítés nélkül lehet új szerzõdéseketkötni) továbbra is stagnál, inkább romlik. Nem sikerült a megüresedettirodákat újra hasznosítani, így bérbeadásból származó bevételünk nemérte el a tervezett szintet.

5. A Társaság minden tõle telhetõt megtett a rendelkezésére álló kul-turális-turisztikai célra hasznosítható területeinek hasznosítása érdeké-ben. A csapadékos idõjárás, valamint a várfalomlások miatti területlezárá-sok következtében a realizált bevételek nem érték el a tervezett mértéket.

IInnggaattllaannffeejjlleesszzttééssii tteevvéékkeennyyssééggüünnkkrrõõll::1. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 40.000.000 Ft beruházási tá-

mogatást nyújtott a Budai Vár Kilátó-terasz helyreállítási munkáihoz, va-lamint a volt HM- Honvéd Fõparancsnokság épületének déli oldalán be-következett súlyos beázások miatt szükségessé vált vízszigetelési és hely-reállítási munkák elvégzésére. Az úgynevezett Kilátó teraszon a Nemes ésTársai Kft. által megvalósított rekonstrukció eredményeként megtörténtközel 50m2 mészkõ burkolat és aljzatbeton bontását követõen 48m2 alj-zatbeton készítés és felület szivárgó lemez elhelyezése. Továbbá 46m2

Porphyr kõburkolat készítése 39 fm tömbkõ fedkõsor bontása és ugyan-azon helyre visszaépítése, tisztítása, több mint 80 m3 vegyes falazat bon-tása valamint 3 db meglévõ kõ vízköpõ bontása és újra elhelyezése és 3 dbúj kõ vízköpõ gyártása és elhelyezése; 12 db falba süllyesztett lámpatest el-helyezése 80 fm vezetékezéssel. A felhasznált összeg 39.928.143 Ft volt, afel nem használt 71.857 Ft visszautalásra került.

2. Társaságunk nyílt közbeszerzési eljárást folytatatott le a „BudaváriPalota Cortina köz gyalogos forgalmának biztosítására kétkarú sétányteljes körû megvalósítása a Szent György térrel kapcsolatot adó lépcsõ-ház vasbeton szerkezeti, vízszigetelési és biztonságtechnikai szerkezete-inek építési munkái „ tárgyban. Az eljárás eredményeként kiválasztottReneszánsz Zrt. az érdemi építési munkát külsõ okok miatt még nemtudta megkezdeni (a Csikós udvari mélygarázs építési munkáinak elhú-zódása miatt a nyugati várfalat stabilizáló a mélygarázs munkagödrénekideiglenes térhatárolását adó kihorgonyzott cölöpsor szomszédságában,a horgonyok hatókörnyezetében való munkavégzéshez nem járultakhozzá a mélygarázs felelõs statikusai, így a KÖH nem adhatott engedélyta munkakezdésre a Cortina-közben). A szerzõdés módosítás a határidõkitolására vonatkozóan mindkét fél által aláírásra került, a források fel-használhatóságának átütemezését kértük az illetékes tárcától.

A fent nevezett beruházás részeként a mélygarázsból a Szent Györgytérre vezetõ lépcsõház és lift megépítése munkáira az Oktatási és Kul-turális Minisztérium 84.800.000 Ft összegû beruházási támogatástbiztosított Társaságunk részére. Ez a forrás, a 000646-000002 beruhá-zási jelzõszámon nyilvántartott központi beruházási forrás maradvá-nyával (187.175.715 Ft) együttesen nyújt fedezetet a közbeszerzési eljá-rás során gyõztes kivitelezõvel, a Reneszánsz Zrt-vel megkötött szer-zõdés összegére.

Összefoglalva:A Társaság az elõzõ évekhez hasonlóan a rendelkezésére álló erõfor-

rások felhasználásával mindent megtett a vagyonkezelésében lévõ terü-letek, építmények, épületek üzemeltetése illetve a gondjaira bízott inf-rastrukturális hálózatok biztonságos fenntartása érdekében.

A jövõre nézve elmondható, hogy a közhasznú szerzõdésben megha-tározott feladatok ellátásához a megfelelõ állami szerepvállalás elenged-hetetlen. A vagyonkezelésünkben lévõ, általunk bérbe adható, illetve ese-ti szerzõdésekkel hasznosítható szabadtéri területekbõl származó árbe-vétel, objektív okok miatt korlátozott, annak növekedésével reálisan nemtervezhetünk, így fokozottan szükségünk van a megfelelõ mértékû álla-mi támogatásra, annak érdekében, hogy a kiemelten védett állami érté-kek – Magyar Nemzeti Galéria kincsei, Országos Széchényi Könyvtárbanõrzött páratlan kulturális értékek – megõrzése és bemutatása zavartalanlegyen.

Külön fejlesztési forrás szükséges a Társaság vagyonkezelésében lévõ,a világörökség részét képezõ vagyontárgyak további állapotromlásánakmegakadályozásához nélkülözhetetlen munkák elvégzéséhez.

Matus István ügyvezetõ igazgató

Jelentés a Várgondnokság Nonprofit Korlátolt Felelõsségû Társaság közhasznú tevékenységérõl - 2010. év

A.

B.

Személyi jellegû ráfordítások (1-3)1. Bérköltség

Ebbõl - Megbízási díjak- Tiszteletdíjak

2. Személyi jellegû egyéb kifizetések3. BérjárulékokA Szervezet által nyújtott támogatások

156 768105 326

2 1581 660

17 57933 863

0

147 348104 431

1 41311 88031 037

0

SSoorr--sszzáámm

a

01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. 14.15.16.17.18.19.20.21.22.23.24.25.26.27.28.29.30.31.32.

A. Összes közhasznú tevékenység bevétele1. Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás

a. alapítótólb. központi költségvetésbõlc. helyi önkormányzattóld. egyéb

2. Pályázati úton elnyert támogatás3. Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel4. Tagdíjból származó bevétel5. Egyéb bevétel

B. Vállalkozási tevékenység bevételeC. Összes bevétel (1-7 sor)D. Közhasznú tevékenység ráfordításai (14-19 sorok)Anyagjellegû ráfordításokSzemélyi jellegû ráfordításokÉrtékcsökkenési leírásEgyéb költségekPénzügyi mûveletek

Rendkívüli ráfordításokE. Vállalkozási tevékenység költségei (21-26 sorok)Anyagjellegû ráfordításokSzemélyi jellegû ráfordításokÉrtékcsökkenési leírásEgyéb ráfordításokPénzügyi mûveletek ráfordításai

Rendkívüli ráfordításokF. Összes ráfordítás (D+E)G. Adózás elõtti vállalkozási eredmény (B-E)H. Adófizetési kötelezettségI. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H)I. Tárgyévi közhasznú (A-D)Eredmény

534 081184 500

184 500

175 3030

174 278

534 081533 832188 045156 768183 117

5 902

0

533 832000

249249

404 777189 500

189 500

204 5230

10 754

404 777404 433224 593147 34815 82616 666

0

404 433000

344344

c d eb

AA ttéétteell mmeeggnneevveezzééssee EEllõõzzõõ éévv

Elõzõ év TTáárrggyyéévv

TTáárrggyyéévvEEllõõzzõõ éévv((eekk))mmóóddoossííttáássaaii

TTáájjéékkoozzttaattóó aaddaattookk ((eezzeerr FFtt--bbaann))

Adatok ezer Ft-ban

Várgondnokság Nonprofit Kft. közhasznú beszámoló eredménykimutatása - 2010. év

Támogatást nyújtó szervezet megnevezéseA rendelékezésre bocsátott támogatás összege

A támogatás célja

A felhasználás ütemezéseAz elszámolás határideje

Oktatási és Kulturális Minisztérium és jogutódja: a Magyar Nemzeti Erõforrás Minisztérium.Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ ZrtKözhasznú szerzõdés alapján mûködési támogatás OKMMagyar Nemzeti Vagyonkezelõ ZrtEgyedi döntés alapján támogatási szerzõdés (NEFMI)OKM beruházási támogatás elszámolási határidõ 2010. 08. 31.OKM beruházási támogatás felhasználás meghosszabbítva 2011. 06. 30.Támogatás folyósítás OKM- NEFMI

2010. 01. 13.2010. 02. 02.2010. 03. 05.2010. 05. 06.2010. 07. 22.2010. 09. 29.2010. 10. 04.2010. 11. 04.2010. 05. 09.

Az OKM és a Várgondnokság Nonprofit Kft. által kötött közhasznú szerzõdésben rögzített feladatok.Hidegenergia szolgáltatás zavartalan biztostása.A folyósítással azonos ütemben.NEFMI 20.000 eFt 2011. 01. 31.OKM-NEFMI 149.500 eFt 2011. 02. 28.MNV Zrt. 20.000 eFt 2011. 02. 28.

149.50020.00020.00040.00084.800

169.500

20.00020.00040.00084.80020.00020.00040.00084.80020.000

149.50020.00020.00040.00084.800

169.500

14.94414.94414.94534.88934.88910.00034.88910.000

Adatok ezer Ft-ban

KKiimmuuttaattááss aa kkööllttssééggvveettééssii ttáámmooggaattááss ffeellhhaasszznnáálláássáárróóll -- 22001100.. éévv

Folytatás a 8. oldalon

Page 8: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

8 Várnegyed XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

MMeeggnneevveezzééssBér, prémiumTiszteletdíjKöltségtérítésMegbízási díjFolyósított kölcsön teljes összege

- mérlegkészítésig fennálló tartozás- visszafizetett összeg- a fizetendõ kamat

Természetbeni juttatásEgyéb juttatások (étkezési utalvány)

Összesen

TTáárrggyy éévv2 8801 413

1444 437

Adatok ezer Ft-ban

TTáámmooggaattóó mmeeggnneevveezzééssee

Központi költségvetésiszerv, MNV Zrt.Elkülönített állami pénzalapHelyi önkormányzat és szerveiKözhasznú AlapítványtólÖsszesen

184 500

184 500

169 50020 000

189 500

elõzõ évi tárgyéviTámogatás összege

Adatok ezer Ft-ban

KKiimmuuttaattááss aa vveezzeettõõ ttiisszzttssééggvviisseellõõkknneekk nnyyúújjttootttt jjuuttttaattáássookkrróóll -- 22001100.. éévv

OKM mûködési támogatás, felmerült költségekAnyagköltségIgénybevett szolgáltatásokEgyéb szolgáltatásokKözvetített szolgáltatások. ElábéSzemélyi jellegû ráfordításokÉrtékcsökkenésEgyéb ráfordításokÖsszesen

Összesen25 25379 8031 268

80 778144 83915 82616 666

364 433

Támogatásból7 665

42 191574

099 070

00

149 500

Saját bevételbõl17 58837 612

69480 77845 76915 82616 666

214 933

Összesen

AnyagköltségIgénybevett szolgáltatásokEgyéb szolgáltatásokKözvetített szolgáltatások. ElábéSzemélyi jellegû ráfordításokÉrtékcsökkenésEgyéb ráfordításokÖsszesen

Összesen

61 09381 4541 268

80 778147 34815 82616 666

404 433

Támogatásból

7 66542 191

5740

99 07000

149 500

Saját bevételbõl

53 42839 263

69480 77848 27815 82616 666

254 933

MNV Zrt. támogatása, felmerült költségek

AnyagköltségIgénybevett szolgáltatásokSzemélyi jellegû ráfordításokÖsszesen

Összesen

15 8401 6512 509

20 000

Támogatásból

15 8401 6512 509

20 000

Saját bevételbõl

000

0NEMFI támogatás, felmerült költségek

Anyagköltség

Összesen

Összesen

20 000

20 000

Támogatásból

20 000

20 000

Saját bevételbõl

0

0

Adatok ezer Ft-ban

PPéénnzzüüggyyii kkiimmuuttaattááss aa ttáámmooggaattááss ffeellhhaasszznnáálláássáárróóll -- 22001100.. éévv

MMeeggnneevveezzééss

Pénzbeli támogatás

Nem pénzbeli támogatás

Összesen

EEllttéérrééss ee FFtt--bbaann

-

-

-

EEllõõzzõõ éévv

-

-

-

TTáárrggyyéévv

-

-

-

MMeeggjjeeggyyzzééss aa vváállttoozzáásshhoozz

KKiimmuuttaattááss aa ccééll sszzeerriinnttii jjuuttttaattáássookkrróóll -- 22001100.. éévvAdatok ezer Ft-ban

VVáárrggoonnddnnookkssáágg NNoonnpprrooffiitt KKfftt.. mméérrlleeggee -- 22001100.. éévv ,,,,AA”” vváállttoozzaatt

SSoorr--sszzáámm

aa

01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10.

11.

A. Befektetett eszközök (I+II+III)I. IMMATERIÁLIS JAVAKII. TÁRGYI ESZKÖZÖKIII. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖKB. Forgóeszközök (I+II+III+IV)I. KÉSZLETEKII. KÖVETELÉSEKIII. ÉRTÉKPAPÍROKIV. PÉNZESZKÖZÖKC. Aktív idõbeli elhatárolások

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (A+B+C)

5 323 1691 151

5 322 018

53 795

9 487

44 30831 954

5 408 918

5 382 825650

5 382 175

189 452

13 818

175 6344 120

5 576 397

0

0

0

cc dd eebb

AA ttéétteell mmeeggnneevveezzééssee EEllõõzzõõ éévv TTáárrggyyéévvEEllõõzzõõ éévveekkmmóóddoossííttáássaaii

EEsszzkköözzöökk (aktívák)

SSoorr--sszzáámm

aa

12.13.14.15.16.17.18.19.20.21.22.23.24.25.

26.

D. Saját tõke (I+II+III+IV+V+VI+VII)I. JEGYZETT TÕKEII. JEGYZETT, DE MÉG BE NEM FIZETETT TÕKE (-)III. TÕKETARTALÉKIV. EREDMÉNYTARTALÉKV. LEKÖTÖTT TARTALÉKVI. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉKVII. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNYE. CéltartalékokF. Kötelezettségek I. HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEKII. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEKIII. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEKG. Passzív idõbeli elhatárolások

FORRÁSOK ÖSSZESEN

47 23926 210

20 288492

2496 603

5 346 081

5 320 43025 6518 995

5 408 918

47 58326 210

20 288741

34421 393

5 408 652

5 104 814303 83898 769

5 576 397

0

0

0

cc dd eebb

AA ttéétteell mmeeggnneevveezzééssee EEllõõzzõõ éévv TTáárrggyyéévvEEllõõzzõõ éévveekkmmóóddoossííttáássaaii

FFoorrrráássookk (passzívák)

SSoorr--sszzáámm

aaI. II. III.

IV. V. VI. VII.

A.

VIII.IX. B. C. X. XI. D. E.

XII. F. G.

Értékesítés nettó árbevételeAktivált saját teljesítmények értékeEgyéb bevételekIII. sorból: visszaírt értékvesztés

Anyagjellegû ráfordításokSzemélyi jellegû ráfordításokÉrtékcsökkenési leírásokEgyéb ráfordításokVII. sorból: értékvesztés

ÜZEMI (ÜZLETI TEVÉKENYSÉG) EREDMÉNYE(I+II+III+IV+V+VI+VII)

Pénzügyi mûveletek bevételeiPénzügyi mûveletek ráfordításaiPÉNZÜGYI MÛVELETEK EREDMÉNYE (VIII-IX)SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (+-A+-B)Rendkívüli bevételekRendkívüli ráfordításokRENDKÍVÜLI EREDMÉNY (X-XI)ADÓZÁS ELÕTTI EREDMÉNY (+C+-D)Adófizetõi kötelezettségADÓZOTT EREDMÉNY (+E-XII)MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (+-F+22-23)

0

cc dd eebb

AA ttéétteell mmeeggnneevveezzééssee EEllõõzzõõ éévv TTáárrggyyéévvEEllõõzzõõ éévveekkmmóóddoossííttáássaaii

Ezer Ft-ban

Ezer Ft-ban

Ezer Ft-ban

Adatok ezer Ft-ban

VVáárrggoonnddnnookkssáágg NNoonnpprrooffiitt KKfftt.. öösssszzkkööllttsséégg eelljjáárráássssaall kkéésszzíítteetttt eerreeddmméénnyykkiimmuuttaattáássaa -- 22001100 éévv ,,,,AA”” vváállttoozzaatt

Folytatás a 7. oldalról

MMeeggnneevveezzééss

Saját tõke összesen

TörzstõkeTõkeváltozásEbbõl:Tárgyévi eredmény

EEllõõzzõõ éévv

47 239

26 21021 029

249

TTáárrggyyéévv

47 583

26 21021 373

344

MMeeggjjeeggyyzzééss aa vváállttoozzáásshhoozz

A tárgyévi eredmény növelõ hatása

A tárgyévi eredmény növelõ hatása

VVáállttoozzááss

344

344

KKiimmuuttaattááss aa vvaaggyyoonn ffeellhhaasszznnáálláássáárróóll -- 22001100.. éévv

175 303

357 638305

188 045156 768183 117

5 902282 -891

1 140

1 140249

0249

249249

204 523

197 959

224 593147 34815 82616 666

-1 951

2 295

2 295344

0344

344344

Internet: www.vargondnoksag.hu

KKiimmuuttaattááss aa kkaappootttt ttáámmooggaattáássookkrróóll -- 22001100.. éévv

Page 9: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

9XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

IInnggaattllaann

AA kkeerrüülleettbbeenn 1155 éévvee mmûûkkööddõõ WWáággnneerr ééss TTáárrssaa IInnggaatt--llaanniirrooddaa AAttttiillaa úútt 1122.. ((ookkmmáánnyyiirrooddaa mmeelllleetttt)) ffoollyyaammaa--ttoossaann kkeerreess üüggyyffeelleeii sszzáámmáárraa ELADÓ-KIADÓ LA-KÁSOKAT,, ccssaallááddii hháázzaakkaatt.. TTeelleeffoonn:: 221122--11226611,,221122--22113366,, wwwwww..iinnggaattllaannwwaaggnneerr..hhuu,, ee--mmaaiill:: wwaaggnnee--rraa11@@cchheelllloo..hhuu..oooo

SSzzeenntthháárroommssáágg tér közelében, igényesen felújított 35négyzetméteres földszinti lakást, várban lévõ emeleti, ut-cai lakásra cserélnék, vagy örökbérleti joga átadó. Telefon:0630-251-3800.

SSzzeerreetteettttrree vágyó idõs ember eltartását, gondozását,ápolását vállalom, de elõbb ismerjük meg egymást. Öz-vegy ember vagyok. Szeretet, biztonságot kínálok. Tele-fon: 06-20-971-7297.

IIddõõss haszonélvezõ által lakottan, ingatlant vásárolnék.Telefon: 0630-304-3129.oo

II.. TTiiggrriiss utcában, emeleti, déli fekvésû, 3 szobás lakás,tárolóval, garázzsal, felújított állapotban tulajdonostól el-adó. Telefon: 06-20-382-3473. Ügynökök kíméljenek.

II.. kkeerrüülleett, emeleti, napos, 20 m2-es lakás, liftes, tulajdo-nostól eladó/kiadó. 16 millió Ft. Telefon: 06-20-925-8292.

II.. kkeerrüülleett SSzziirrtteess uu.. 44//AA.. -- kkeettttõõ ggaarráázzss kkiiaaddóó,, vvíízz,, vviill--llaannyy lleehheettõõssééggggeell,, sszzeemmééllyyggééppkkooccssii vvaaggyy rraakkttáárroozzáássccéélljjáárraa.. TTeelleeffoonn:: 00663300--99442244--882233..

BBaallaattoonnffööllddvváárroonn kikötõ mellett vízparti 31 nm-es I.emeleti apartman felújítva, berendezve eladó! Gépkocsi-beálló hellyel, vitorlás tárolási lehetõséggel. Horgászoknakelõnyös. Vasútállomás 100 méterre. Telefon: 3560-438,0630-2307-037.

BBuuddaaii Várban egy házban 2 önkormányzati lakás örö-kölhetõ bérleti joga átadó: Babits sétány felé nyíló panorá-más 72 m2-es 3 szobás (elvi tetõtér beépítési lehetõség-gel) (29,9 M Ft) és 120 m2-es, 2 szintes, 2 fürdõszobás (36M Ft) Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

II.. MMéésszzáárrooss utcában III. legfelsõ emeleti (lift nincs), 40m2-es napfényes, gázkonvektor fûtéses, vízórás, 1 szobás,galériázott öröklakás eladó. A konyha nagyméretû, így alakás 1,5 szobássá is átalakítható. Irányár: 10.5 M Ft.Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

GGyyeerrmmeekkeesseekk, kutyások! Közvetlen kertkapcsolatos,önálló földszinti kertrészes, 52 m2-es, 2 szobás, loggiás,nagy étkezõkonyhás, összkomfortos, jó állapotú öröklakása Vár közelében, a Toldy Ferenc utcában eladó. Irányár:16,9 M Ft. Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

AAttttiillaa úti 2,5 szoba-hallos, 94 m2-es cirkófûtéses lakástulajdonostól eladó. 2. emelet, hívólift, belsõ kert. 23,5 MFt. Képek: www.krisztina.tk. Telefon: 06-20-973-7550.

BBuuddaaii Várban reprezentatív épületben 100 m2-es 2 ge-nerációs, 2 fürdõszobás, felújítandó, csendes, napfényes, II.emeleti – elviekben az önkormányzattól megvásárolható- lakás örökölhetõ bérleti joga átadó. Csereirányár: 22,9 MFt Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

LLooggooddii utcában 102 m2-es, vári panorámás, 1 nappali +3 szobás, összkomfortos, 2 WC-vel, 2 garderobe résszel ki-alakított, modern öröklakás + 8 m2 tárolóval és igény sze-rint 1 teremgarázs hellyel (+ 4 M Ft) eladó. Irányár: 49.9 MFt. Wágner iroda, tel.: 212-2136, 0630/488-1933.

TTööbbbb generáció ill. irodák, rendelõk számára kiváló le-hetõség! Eladó kertes társasházban, egy teljes lakószintenlévõ 191 m2-es, 2 lakásként kialakított (126 m2 + 65 m2),reprezentatív belterû 5,5 szobás, 2 fürdõszobás, klasszikuspolgári öröklakás. Irányár: 45 M Ft. Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

II.. NNaapphheeggyyeenn 4 lakásos kertes villaépületben 2 egymásmelletti (40m2 és 42 m2) kertkapcsolatos önkormányzatilakás bérleti joga együtt vagy külön átadó. Csereirányár:7,8 M Ft és 8 M Ft. Wágner Iroda, tel.: 212-2136,0630/488-1933.

OOrrsszzáágghháázz utcában 4 lakásos, nagy belsõ kertes épület-ben lévõ 113 m2-es, (közvetlen tetõszint alatti) reprezen-tatív adottságú, felújítandó önkormányzati lakás örököl-hetõ bérleti joga átadó. A lakószobák az Országház utca fe-lé, a többi helyiség a hangulatos belsõ kert felé nyílik.Csereirányár: 28,9 M Ft. Wágner Iroda, tel.: 212-1261,0630/488-2203.

ÖÖsssszzeekkööllttöözzõõkknneekk!! Budai Várban a Dísz téren repre-zentatív palotaépületben lévõ 2 önkormányzati lakás örö-kölhetõ bérleti joga átadó: 88 m2-es (30 M Ft), 127 m2-es(38 M Ft). Wágner Iroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

GGeelllléérrtthheeggyy kedvelõinek! Egymás közelében eladó 3öröklakás: Mihály utcában 37 m2-es kertkapcsolatos (12,9M Ft), Orom utcában 50 m2-es (19,9 M Ft), Bérc utcábanszuperpanorámás 90 m2 lakás: (56 M Ft+garázs). WágnerIroda, tel.: 212-1261, 0630/488-1933.

IIII.. kkeerr.., Frankel Leó úton, panorámás, kétszobás, étke-zõs, teljesen felújított, különlegesen szép, erkélyes téglala-kás gépkocsibeállóval 24,5 M Ft-ért eladó. Telefon: 06-30-8926-396.

SSzzoollggáállttaattááss

TTáárrssaasshháázzaakk kezelése, közös képviselete nagy gyakor-lattal, teljes mûszaki-, jogi és gazdasági háttérrel. Díjazásépülettõl függõen, megegyezés szerint. Várlaki János, te-lefon: 213-6613, 06-20-931-1832.

ZZáárraakk szerelése, javítása. 0-24 óráig. Megbízható mér-nök. 0630-863-7680.

VViillllaannyysszzeerreellééss aazzoonnnnaall!! Hibaelhárítástól a teljes fel-újításig. Petrás József villanyszerelõ mester. Tel.: 0620-9344-664, 246-9021. ELMÛ által minõsített vállalko-zás.oo

ÜÜVVEEGGEEZZÉÉSS,, TTÜÜKKÖÖRRVVÁÁGGÁÁSS,, ÜÜVVEEGGCCSSIISSZZOOLLÁÁSSAA kkeerrüülleettbbeenn ééss kköörrnnyyéékkéénn hháázzhhoozz mmeeggyyüünnkk..

MMûûhheellyy:: II.. SSzzaabbóó IIlloonnkkaa uu.. 88.. TTeelleeffoonn:: 221144--33661166;; 0066--2200--992299--00889977.. oo

FFIIGGYYEELLEEMM MMEERRTT MMEEGGÉÉRRII AAKKCCIIÓÓNNKK!! Minden gázüze-mû fûtõkészülék felülvizsgálata, tisztítása, javítása kiszál-lási költséggel együtt: összesen bruttó 6600,- Ft. Telefon:212-2949, www.vasuta.hu. Energiát takarít meg és életetment!

RReeddõõnnyy javítás-kerítés, gurtni csere, szúnyogháló, relu-xa, harmónikaajtó. Telefon: 0630-212-9919.

TTÁÁRRSSAASSHHÁÁZZAAKK –– IIRROODDÁÁKK TTAAKKAARRÍÍTTÁÁSSAA.. Megbízható,precíz munkájára igényes takarító vállalkozásunk többéves tapasztalattal irodák, társasházak, egyéb épületekszakszerû takarítását vállalja. Reális árakon. Leinformál-ható, referencia munkákkal. Hívjon bizalommal. Telefon:0620-484-2009, 0620-327-9049.oo

BBuurrkkoollááss!! Fürdõszobák, konyhák, WC-k felújítása. Kõ-mûvesmunkák, csempejavítás. Telefon: 06-30-341-3423, 367-2869.

TTÉÉVVÉÉJJAAVVÍÍTTÁÁSS AAZZOONNNNAALL, helyszínen, garanciával! Tele-fon: 0630-712-2024.

GGUUMMII-- ÉÉSS AAUUTTÓÓSSZZEERRVVÍÍZZ,, MMÛÛSSZZAAKKII VVIIZZSSGGÁÁZZTTAATTÁÁSS,, OOLLAAJJCCSSEERREE,, AA DDÉÉLLII PPÁÁLLYYAAUUDDVVAARR MMÖÖGGÖÖTTTT..

AAUUTTÓÓMMOOSSÁÁSS 22..000000 FFTT--TTÓÓLL.. II.. MMÁÁRRVVÁÁNNYY UU.. 1166.. BBEEJJEELLEENNTTKKEEZZÉÉSS:: 00667700--224477--99222266.. oo

LAKÁSFELÚJÍTÁS!SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST, PARKETTA-

LERAKÁST-, -CSISZOLÁST, -JAVÍTÁST, VÍZ-, GÁZ-,GIPSZKARTON-SZERELÉST, CSEMPÉZÉST,

VILLANYSZERELÉST, KÕMÛVES ÉS ASZTALOSMUNKÁTVÁLLAL KISIPAROS GARANCIÁVAL.

TELEFON: 202-2505, MOBIL: 06-30/251-3800. OO

NNaaggyyttaakkaarrííttáásstt, napi takarítást vállalok, magánszemé-lyeknek és társaságoknak. Tel.: 202-2505, 0630-251-3800.oo

OOkkttaattááss

HHaattéékkoonnyy és gyors tanulás minden tantárgyból egyete-misták, általános és középiskolások részére a MOM Park-nál. Telefon: 0620-777-5126.

KKoorrrreeppeettáállááss és felvételire felkészítés magyarból, tör-ténelembõl, mûvészettörténetbõl, az I. kerületen belül.Telefon: +3630-617-7072.

EEggéésszzsséégg

FFooggssoorrookk,, hhiiddaakk kkéésszzííttééssee,, jjaavvííttáássaa soron kívül, fogsza-bályozó, fogfehérítõ. MMoozzggáásskkoorrllááttoozzoottttaakkhhoozz hháázzhhoozz mmee--ggyyüünnkk!! HHééttvvééggii üüggyyeelleett!! Fogászati háttér biztosított! Tóth-né Hûvös Katalin fogtechnikus mester, 1013 Budapest,Krisztina krt. 51. fszt. 1. Telefon: 0630-222-3016.oo

ÉÉRRSSZZÛÛKKÜÜLLEETT,, ÉÉRREELLMMEESSZZEESSEEDDÉÉSS GGYYÓÓGGYYÍÍTTÁÁSSAA.. TTeelljjeess éérrrreennddsszzeerr ttiisszzttííttáássaa kkaarrddiioollóógguuss sszzaakkoorrvvooss vvee--zzeettéésséévveell.. SSoonnootthheerrááppiiaa.. BBuuddaappeesstt IIIIII.. kkeerr.. ÁÁrrppáádd ffee--jjeeddeelleemm úúttjjaa 5511.. ((SSzzééppvvööllggyyii úúttii HHÉÉVV--mmeeggáállllóó))TTeelleeffoonn:: 222200--44664411,, 0066--2200--334499--44227777..

TTáárrsskkeerreessõõ

BBuuddaaii Társkeresõ a Böszörményin: Mert kell egy Társ!Ha komolyan gondolja, velünk rátalálhat! Várjuk Önt aSzamos Cukrászda szomszédságába: 0630-555-8444.

AAddááss--vvéétteell

BBééllyyeeggeett, papír és fémpénzt, képeslapot, porcelánt,könyveket, régiségeket vásárolunk IV. Andrássy út 16.Telefon: 266-4154.

KKeelleettiisszzõõnnyyeegg és mûtárgybecsüs vásárol régi keletiszõnyegeket, sérült állapotban is. Kiszállás díjtalan. Tele-fon: 0630-456-3938.

LLeeggmmaaggaassaabbbb áárroonn vváássáárroollookk mmiinnddeennnneemmûû rrééggiisséé--ggeett,, hhaaggyyaattéékkoott ddííjjttaallaann kkiisszzáálllláássssaall,, éérrttéékkbbeeccsslléésssseell,,kkéésszzppéénnzzffiizzeettéésssseell.. AArraaddii LLáásszzllóó,, tteelleeffoonn:: 00663300--332288--66118800,, 228855--44880088.. HHíívvjjoonn bbiizzaalloommmmaall!!

TTookkaajjiitt, régit, palackosat méltányos áron venne gyûjtõ.06-203-70-72-21.

Apróhirdetés-felvétel kedden és szerdán 10-15 óráig csak személyesen a szerkesztõségben

VÁRNEGYEDA Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat lapja. Megjelenik havonta kétszer. Kiadó: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. Fõszerkesztõ: Sárvári Pap Gitta. Fotó: Friedreich Tamás.

Levélcím: 1014 Budapest, I. Országház u. 15. Telefon/fax: (06-1) 355-0139, e-mail: [email protected]. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeiket bejelenthetik az ingyenes zöld számon (06-80) 204-275 vagy közvetlenül Széplaki Gábor terjesztési felelõsneka (06-20)-467-9352-ös telefonon, e-mailen a [email protected] címen. Nyomdai elõkészítés: Typo-Art Stúdió Bt. Nyomás: Innova-Print Kft. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! ISSN 2060-6303.

Ingatlan

VÁRNEGYED

Oktatás

TárskeresõSzolgáltatás

Adás-vétel

Egészség

A hirdetések tartalmáért és a hirdetõkért a szerkesztõség nem vállal felelõsséget!

Várnegyed

AABBLLAAKKCCSSEERREE!!EEnneerrggiiaattaannúússííttvváánnnnyyaall iiss!!

MMûûaannyyaagg aabbllaakkookk nnéémmeett pprrooffiillbbóóll,,

ppáállyyáázzaattíírráássssaall iiss,,77 éévv ggaarraanncciiáávvaall,,

kkõõmmûûvveess mmuunnkkáávvaall!!

NNAAGGYYSSZZÉÉNNÁÁSS--ÉÉPPÍÍTTÕÕ KKFFTT..TTeelleeffoonn:: 0066--2266//335555--448811,,

0066--3300//665555--665555--22

AA kkiibboonnttootttt aannyyaaggookk eellsszzáállllííttáássáávvaall..

ÉÉppüülleetteekk hhõõsszziiggeetteellééssee aa lleeggkkoorrsszzeerrûûbbbb

aannyyaaggookkkkaall,, kkoorrrreekktt áárroonn!!

wwwwww..ttrrooffeeaaggrriillll..eeuu1027 Budapest, Margit körút 2.

Asztalfoglalás: 06-1-438-9090, 06-20-999-7708

TAVASZ A TRÓFEA GRILL ÉTTEREMBEN (MARGIT HÍD BUDAI HÍDFÕ)

Szombat-vasárnap frissen facsart grapefruit és narancslé.Minden nap fitness sarok (zöldségek, csírák, krémek, szószok). Minden este élõzene (bárzongoristák elõadásában).

Családi akció! Hétvégén és ünnepnap a gyermekeknek 12 éves korig ingyenes.További akciók a www.trofeagrill.eu/margit oldalon.

s

Kutyatulajdonosok figyelmébe!

Nincs többé elveszett eb!Az önkormányzati állatorvosi rendelõben

az ebek mikrochippel történõ ellátását és regisztrációját önköltségi áron (bruttó 2200 forint) megkezdtük.Cím: Budapest, I. Batthyány u. 48.

Telefon: 213-6874 Kérjük éljen a lehetõséggel!

A Várnegyed újság 2011. évi megjelenéseLapzártaJúnius 1.Június 15.Június 29.

SzünetSzünet

Augusztus 10.Augusztus 24.Szeptember 7.Szeptember 21.

Október 4.Október 26.November 9.November 23.December 7.

MegjelenésJúnius 10.Június 24.Július 8.

JúliusAugusztus

Augusztus 19. Szeptember 2.Szeptember 16.Szeptember 30.

Október 14.November 4.November 18.December 2.December 16.

Lapszám111213--

141516171819202122

HHiirrddeesssseenn aa VVáárrnneeggyyeeddbbeenn!!Üzenete minden I. kerületi családhoz eljut!

Lakossági apróhirdetés (20 szóig): 1000 forint+ÁFA,Közületi apróhirdetés (20 szóig): 1.600 forint+ÁFA,Keretes apróhirdetés (20 szóig): 2.000 forint+ÁFA.

(Csak közületi apróhirdetésnél!)20 szó felett: + 64 forint+ÁFA/szó.

Keretes hirdetések:1/2 oldal274x200 mm,65.000 Ft+ÁFA

1/4 oldal álló136x200 mm,36.000 Ft+ÁFA

1/4 oldal fekvõ 205x136 mm,36.000 Ft+ÁFA

1/8 oldal136x99 mm,

19.200 Ft+ÁFA

1/10 oldal108x99 mm,16.000 Ft+ÁFA

1/16 oldal66x99 mm,

9.600 Ft+ÁFA

1/1 oldal274x403 mm,130.000 Ft+ÁFA

Szalaghirdetés48x274 mm,22.000 Ft+ÁFA

Apróhirdetés-felvétel személyesen: kedden és szerdán 10.00-tõl 15.00 óráig1014 Budapest, I. Országház u.15. Telefon: 355-0139

1/8 oldal álló66x200 mm,18.000 Ft+ÁFA

E-m

ail c

ím

: v

ar

ne

gy

ed

@b

ud

av

ar.h

u

qweqetrwertzrut-zizopoiõ áé lé-áklghkjhjdfsga-síyxcyxvcxcbncvmb n , n , . m . -A S D F S D G D G H F H G H -ZUTNFCXCYCYCVCXBN

Page 10: Május 22: idõközi Díszburkolatot kapott a Tóth Árpád ... · tulajdonú Tóth Árpád sétány átfogó rehabilitá-cióját a Budavári Önkormányzat. A felújítás ke-retében

10 Várnegyed XVI. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, 2011. MÁJUS 20., PÉNTEK

E-mail: [email protected]

AAzz II.. kkeerrüülleettii HHáázzggoonnddnnookkssáággii KKfftt.. vváállllaalljjaa ttáárrssaasshháázzaakk kköözzööss

kkééppvviisseellõõii ffeellaaddaattaaiinnaakk eellllááttáássááttSSzzoollggáállttaattáássookk::

o Teljes körû könyvelés, éves költségvetési javaslat, egyéni elszámolás készítése.

o Közgyûlések összehívása és megtartása, igény esetén közgyûlési termünkben.

o Felújítási munkák koordinálása.o Pályázaton való indulás teljes adminisztrációja.o Mûszaki feladatok szervezése és végrehajtása.o Jogi képviselet.o Társasházi takarítás.o Gyorsszolgálat.o SZMSZ készítés.o Új! Energetikai szakvélemény készítése.

HHaa kköözzööss kkééppvviisseelleett,, aakkkkoorr II.. kkeerrüülleettii HHáázzggoonnddnnookkssáággii KKfftt,, mmeerrtt::õgyorsított eljárás a tartozókkal szemben, õteljes pénzügyi garancia, pénzügyi biztonság,õa tulajdonosok naprakész tájékoztatása a Társasház ügyeirõl,õzavartalan mûködés,õgazdaságos üzemeltetés.

KKöözzööss kkééppvviisseelleettüünnkk BBuuddaappeesstt II.. kkeerrüülleettéébbeenn tteelljjeess kköörrûûeenn kkééppvviisseelliiaazz áállttaallaa kkeezzeelltt ttáárrssaasshháázzaakkaatt,, aa ttuullaajjddoonnoossookk mmeeggeellééggeeddeettttssééggéérree..

KKéérrjjeenn íírráássooss ttáájjéékkoozzttaattóótt ééss áárraajjáánnllaattoott!! AAzz ÖÖnn ttáárrssaasshháázzáárraa vvoonnaattkkoozzóó eeggyyeeddii aajjáánnllaattoott ááttvveehheettii

sszzeemmééllyyeesseenn,, ffaaxxoonn,, ee--mmaaiillbbeenn vvaaggyy lleevvééllbbeenn..

EElléérrhheettõõsséégg:: 11001122 BBuuddaappeesstt,, PPáállyyaa uuttccaa 77..,, ++33662200--446666--55880088

wwwwww..hhaazzggoonnddnnookkssaaggii..hhuu iinnffoo@@hhaazzggaa..hhuu