290
AZÓTA, HOGY KÁDÁR LACI túlesett az évzáró vizs- gán, minden reggel izgatottan ugrott ki az ágyból. Első mozdulatával az ablakfüggönyt rántotta félre, s aggódva tekintett ki: vajon nem borult-e be, nem esik-e. És ami- kor látta, hogy se nem esik, se nem borul, még izgatot- tabbá vált. Siető kapkodással felöltözött, öltözhetett volna szép nyugodtan is, hiszen senki sem kergette. Alhatott volna akár délig is, mert senki sem zaklatta. Édesanyja ilyenkor már nem volt otthon. Háromnegyed hatkor rendszerint munkába sietett. Testvérek sem lár- máztak körülötte: Laci egyetlen gyereke volt özvegy édesanyjának, s még csak különösen fontos dolgai sem akadtak, amik sürgették volna. Ő hat órakor mégis fölkelt, s úgy kapkodott, mintha kergetnék. Minden pillanatot sajnált, amit nem kint a napfényen vagy a szomszéd fiúknál és a réten töltött. Ó, mert csudaszép volt ez az idei nyár, szebb az összes előbbi nyaraknál. Ez volt a tizenharmadik, amit Laci megért, de egyik- kel sem hasonlíthatta össze a mostanit. Hogy miért? Arról bajosan adhatott volna számot. Egyszerűen ez volt a legszebb. Lehet, hogy csak azért, mert állandóan izgult 7

Nagy István - Réz Mihályék kostólója

  • Upload
    1mru5

  • View
    165

  • Download
    10

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

AZÓTA, HOGY KÁDÁR LACI túlesett az évzáró vizs-gán, minden reggel izgatottan ugrott ki az ágyból. Elsőmozdulatával az ablakfüggönyt rántotta félre, s aggódvatekintett ki: vajon nem borult-e be, nem esik-e. És ami-kor látta, hogy se nem esik, se nem borul, még izgatot-tabbá vált. Siető kapkodással felöltözött, öltözhetettvolna szép nyugodtan is, hiszen senki sem kergette.Alhatott volna akár délig is, mert senki sem zaklatta.Édesanyja ilyenkor már nem volt otthon. Háromnegyedhatkor rendszerint munkába sietett. Testvérek sem lár-máztak körülötte: Laci egyetlen gyereke volt özvegyédesanyjának, s még csak különösen fontos dolgai semakadtak, amik sürgették volna.

Ő hat órakor mégis fölkelt, s úgy kapkodott, minthakergetnék. Minden pillanatot sajnált, amit nem kint anapfényen vagy a szomszéd fiúknál és a réten töltött.Ó, mert csudaszép volt ez az idei nyár, szebb az összeselőbbi nyaraknál.

Ez volt a tizenharmadik, amit Laci megért, de egyik-kel sem hasonlíthatta össze a mostanit. Hogy miért?Arról bajosan adhatott volna számot. Egyszerűen ez volta legszebb. Lehet, hogy csak azért, mert állandóan izgult

7

Page 2: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

valamiért. Néha csak azért, hogy a szomszédok padlásainkalandozhassék. Máskor meg azért, hogy az édesanyjarejtélyes fiókjaiban kotorászhasson.

Egyszerűen és megfoghatatlanul nem bírt magával.Lélegzetállító ötletek cikáztak keresztül rajta. Borzon-gató sejtelmek ragadták torkon. Ha útjába kő esett, felkellett kapnia és eldobnia. Máskor úgy érezte: rögtön,de rögtön kirázza a hideg, ha menten fel nem ugrik azasztal tetejére. Egyszóval nem fért a bőrében. Különösenszűknek érezte azt ma reggel. Ki kellett ugrania az ágy-ból, hogy nyomban, de igazán nyomban kiszaladjon arétre, és elordítsa magát. Különben is hat órára gyüle-kezőt beszéltek meg a fiúkkal. Azután… azután övékaz egész Kajántó telep, övék a szép nyári nap. Gyönyörűdolgok történhetnek estig, tehát sietni, sietni! Még meg-mosakodni sem fontos… Csak öltözni, minél gyorsab-ban felöltözni.

Hopp – jutott eszébe –, az este kigondolt ő vala-mit! Leesik a fiúk álla, ha meglátják. S hirtelen magárarántotta kis fürdőnadrágját. Ing helyett pedig egy ócskanyakkendőt akasztott a nyakába. Fityegő végeit befűzteébresztőórájuk fogantyújába, s összekötözte. Az óra csa-varjai szúrták a mellét, de ez most nem számított. Főa meglepetés. Ennek érdekében kiráncigált az édesanyjafiókjából egy zsinóron függő vasutasfütyülőt, szájábakapta s – ki az utcára.

Itt aztán elcsodálkozva vissza is hőkölt. A helyébenbárki is megtorpant volna, hiszen olyan utcát se sokatlátni, mint amilyenre Laci kilépett. Neve: Köves, tulaj-donsága: nyáron poros, télen nyakig sáros, s egyáltalánsosem kövezett. Az egyik felén ütött-kopott házsor, amásikon jó nagy libalegelő, azon túl pedig kukoricás,még azon is túl a városi szemétdomb és a Szamos partja.Az utca eleje téglagyárak közül indul, keresztutcából.Olyan, mint egy hanyatt esett napszámos, aki karját két-

8

Page 3: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

felé csapva, szipka helyett gyárkéményből pöfékel füstötaz égre.

De Lacit nem ez a hasonlóság hökkentette vissza.Mégcsak az sem, hogy a felkelő nap felhőpamaccsalhabot látszott kenni az arcára, hanem az, hogy a rétenegy fia lelket sem látott. Várakozása szerint hemzseg-niök kellett volna itt a telepi gyerekeknek, s főként meg-lepődniök az ő fura öltözékén. Ám nem sokat tűnődöttmost ezen, hanem a mellére csüngő órát kézbe fogta, snekiiramodott. A rét közepén haját borzoló kőrisfátderékon kapta, s macskaként felkapaszkodott a legalsóágára, onnan meg fel a kontya legtetejére.

A lombok közül áradó harmatos levegőből mélyetszippantott. Aztán egy röpke pillantást vetett a távolibelváros aranyosan megcsillanó templomkeresztjeire, egymásikat a téglagyár mögött púposodó agyagdomb kivájtoldalára, ahol derékig meztelen napszámosok vágták asárga földet. A domb lábánál fölfelé igyekvő Kajántóúton végre egy fiút vett észre. Kecskét vagy mit legelte-tett az árok partján. Laci megismerte, s teljes erejébőlbelefújt a sípjába, majd torkaszakadtából ordítanikezdett:

– Hó, hahóóóó, jer ide, Szent Mihály!…Aztán ismét elő a sípot, majd újra teljes tüdővel:– Hé, hahóóóó!…

Az utcabeli udvarok egyikén ijedt tyúkok kezdtekkotkodácsolni. Piros kakasuk mérgesen felrepült a léc-kerítés tetejére, s úgy tekintett szerteszét, mintha márisvalami csendőrcsákón teljesítene szolgálatot. Nyombanezután az utcára ugrott Setét Jani. Ő is csak egy kisfürdőnadrágban, s akkora fejjel, hogy még egy tudósnakis túl nagy lett volna. Idétlenül le-fel nézett: merről jönaz az éles sípszó meg a hahógatás. A szomszéd kapunugyanekkor egy kislány hajolt ki, a Kerekesek Sárikája,fehér blúzban s mezítláb persze, de hullámos gesztenyehaját hálóba szorítva.

9

Page 4: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Ide-ide, rózsám! – üvöltötte Laci a lombok közül,s kuncogott gyönyörűségében, mert már mind többenés többen gyűltek a kapuik elé. Borzas fejüket forgatvahiába keresték a kiáltozás eredetét. Jöttek már a Kajántóútiak is. Elöl Réz Mihály, akit Laci az imént SzentMihálynak nevezett, s nem kecskét, hanem egy tízhetesmalacot vezetett. Jó hosszú ruhaszárító kötelet hurkolta lábára, akkorát, hogy a falánk cuguca keresztül-kasulfutkoshatott előtte az úton. Minden pillanatban ide-odarángatta kis gazdáját.

Laci leugrott a fáról, s elébük szaladt. Futtában kor-holta őket: miért mozognak tetű módra. Miért jönnekily későn, este nem így egyeztek. És hol a szertáros? Haigyekeznek, délig lejátszhatják a bajnokságit is; délbenfürdés; délután aztán jöhet a döntő,

A fiúk közben észrevették a mellére csüngő órát, éscsodálkozva vallatták: mire jó az.

– Jó vicc – fölényeskedett Laci. – Ezután nemmérkőzünk hasból.

Réz Mihály pufók képe megnyúlt. Az este abbanegyezték meg, hogy a mai mérkőzést ő vezeti le, deLaci biztosan nem adja ki a kezéből az órát, mint ahogyeddig a sípot sem adta ki a szájából. Avval a kifogással,hogy nem akar száj- és körömfájást terjeszteni, Mihálytmindig elütötte a bíráskodástól. Mára kerített hát sípot,most meg ideáll ez a Laci az órával, de nem csak áll,hanem sürgeti, hogy válasszon kaput.

– Ma nem én vagyok a kapitány – ellenkezett Mi-hály.

– Ne törődj vele – türelmetlenkedett Laci.– De törődöm. Kimondtuk, hogy mindennap más lesz

a vezér.– Úgy van, úgy van – tolakodott elő Máthé Feri

csíkos párnahuzatból varrt fürdőnadrágjában, s erősít-gette, hogy ma rajta a sor. Előállt Kerekes Sárika is aKöves utcaiak részéről, hogy ma csakugyan ők kettenválasztanak kaput. Mihály ezalatt a körbefutkosó mala-

10

Page 5: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

11

Page 6: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

cot a kőrisfához kötözte. Elővette sípját, s máris bírókéntrendelkezett. Követelte, hogy az „idegenek” takarod-janak le a „pályáról”. Ezek az idegenek a telepi apró-ságok lettek volna, ha magukra veszik a megbélyegzőfelszólítást, de nem vették, úgyhogy Mihály egy-egyhátbavágással volt kénytelen nógatni őket. Laci mér-gesre pirulva kérdezte az erélyes bírótól: vajon óráthozott-e, hogy így rendelkezik.

– Majd ideadod a tiédet – vágta rá Mihály nyersen.– Arról nem mondhatod, hogy körömfájást terjeszt.

– És ha elromlik, meg fogod fizetni? – szorítottasarokba Laci.

Mihályt a felgyülemlő méreg elsápasztotta. Egyszerremindenféle tiltakozás kívánkozott ki belőle. Mindebbőlazonban csak annyi robbant ki a száján, hogy nem kellóra. Jó lesz anélkül is, eddig is jó volt. De nem így aKöves utcai futballisták. Kiabáltak, hogy nem lesz jó.Eddig óra nélkül kifutották a lelküket. Sosem tudták,mikor van félidő. A májusi bajnokságit is fél napig ját-szották. Ezért győzött a Kajántó. Rendes idővel öt––kettő lett volna az eredmény a Köves utcaiak javára.

Laci diadalmasan nézett Mihályra. Azt a düh nemengedte szóhoz jutni. Csak nézte meredten a kőrisfakörül keringő malacot. Ezt a nyavalyás jószágot, amely-től egy lépést sem tehet szabadon. Úgy kell vigyázniará, mint másnak a kistestvérére. Most is el kellene men-nie innen vele, hiszen a fa körül semmi gyep sincs, s amalac éhen marad. És miért ne menne, miért ugráljonennek a Kádár Lacinak a parancsára malacostul? Hamég le tudná pipálni valahogy az óráját… Hirtelenmerészet gondolt, s beleegyezően szólt a kapuválasztásrakészülődök csoportjához: nem bánja, ma még legyenLaci a bíró, de holnap az édesapja zsebórájával jön,este kicseni a szekrényből, s ezután ő bíráskodik.

Laci nagyot nyelt. Neki nemhogy zsebórája nem volt,de édesapja sem. Elvitte a tüdőgyulladás, zsebórája meg

12

Page 7: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ráment a temetési költségekre. Ez a Mihály minden jóötletét elrontja örökös ellenzésével. Kedve lett volna be-árulni az anyjánál: vigyázzanak a Réz bácsi órájára.Ne eresszék Mihályt a szekrényhez. A szerecsia bírás-kodni akar, pedig még egyetlen igazi mérkőzést semlátott. Tőle, Lacitól tanulta el a szabályokat is.

Ezalatt megérkezett Sándor Petyi, akit egyébkéntPéterkének szólított az anyja, de a Kajántó telepieknekjobban esett a Petyikézés. Hiszen olyan volt ez a törpenövésű fekete fiú, mint egy cigányleányka. Különbenmérges, mint egy marék paprika, dohogós, mint a vén-emberek. Ő volt a csapat szertárosa. Könnyű dolga volt;abban a szertárban, amit ő gondozott, nemigen volt mitőrizni. Íratlan leltárukban csupán egy engedelmes lab-dát és egy levitézlett ferencjóskás bronzérmet tartottakszámon. Ezt a kitüntetésül szánt tárgyat a dicstelen sze-métdombon lelték tavaly nyáron. A szemét között tur-káló ravaszdi cigányasszonyok tanácsára annak idejénkiadósan megköpdösték: ,,pü-pü, apád-anyád ide jöjjön!”.De mivel Ferenc Jóska fenséges szülei egyébbel lehettekelfoglalva a másvilágon, hiába várták idejöttüket, hogyújabb szerencsét hozzanak nekik. Ezért aztán az érmetbesorozták a labdarúgó sport eszközei közé. A mérkőzé-sek kezdetén más pénzdarab híján ezt az érmet dobtákfel, hogy a „fej vagy írás” alapján döntse el: kié legyena jobbik kapu. A buzgó Kádár Laci most is kikaptaPetyike kezéből, s a magasba perdítette.

– Fej! – kiáltott a csinos Kerekes Sárika izgatottan.A megcsillanó érem a „fejre” esett: Ferenc József fe-

jére. Réz Mihály apja szerint nem is lehetett egyebetvárni egy megboldogult osztrák császártól, minthogyéremkorában is fejére essék, vagyis hogy ügyetlenségé-vel a Kajántó útiak csapatának kedvezzen. Máthé Feri ekedvezés alapján, no meg kapitányi minőségében is, rög-tön az előnyös kőrisfát választotta a maguk kapujául.Kerekes Sárika is azt választotta volna, hiszen a kőrisfa

13

Page 8: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

sok más egyéb jó tulajdonsága mellett kitűnő kapufélfá-nak is bizonyult. A kőrisfa törzsén kívül rúgott labdáranem foghatta rá az ellencsapat, hogy gól, mint a másikkapufélfául szolgáló sapkák vagy levetett nadrágok fölöttelsuhanó lövedékekre, s a magasra rúgott labdákra semlehetett ráfogni, hogy „dugó”, mert a kőrisfának azegyik alacsonyra nőtt ága vitán felül bevált kaputetőgyanánt is. Ezenkívül a kapus számára hűsítő árnyékotvetett, s ennek oltalmában sokkal biztosabban fogta ela lövéseket, mint a perzselő napfényben süllögő ellen-kapus.

Ma különösen tikkasztó hőség volt. Kiszárította a pa-takokat, s megárasztotta a gyerekek verejtékforrásait. AKajántó útiak kapusa sietett minél előbb elfoglalni akőrisfa alját. Sándor Petyike ellenben dühösen állt be arét túlsó felén levetett nadrágok közé. Ő a Köves utcai-aknak védett. Kitűnően tudott vetődni, de csak jobbra,a gólokat mégis örökké a jobb alsó sarokba kapta. Öltemeg a méreg. Most Kerekes Sárikára mérgelődött. Miértkellett annak épp a fejet választani. De ilyenek ezek alányok! Ha őket teszi meg az ember csapatkapitánynak,nyomban császárfej kell nekik. Aztán legalább ne lobog-tatná a szoknyáját örökké a kapu előtt. Miatta kapja bea gólokat a jobb alsó sarokba. Kézzel kapkod a csámpáslabda után, s rögvest kész a büntetőrúgás. Nemegyszerkitört emiatt. Követelte, hogy a szabadrúgást a Sárikahátulja kapja… Ó, miért is nem születik a Kajántótelepen több fiú, hogy ezeket a balkezes lányokat kilehessen hagyni a csapatból! Ki látott még ilyen, leá-nyokkal kevert futballcsapatot, mint az övék! A Kajántóútiak csapatában meg éppenséggel kettő ügyetlenkedett.Petyike mérgére Sárika ráadásul balhátvédnek állt fel.És még nagyobb mérgére, a Kajántó útiak középcsatáraPetkes Zsuzsa lett. Jaj, ha ez a létralábú szoknya gólt lőneki, letagadja, le ő! Neki egy leány se lőjön dugót.

14

Page 9: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Menjen legyeket hajtani. Annyi van náluk, hogy sokvolna egy falunak is.

De hiába izgult, a két csapat már felállt hét-hét játé-kossal – tizenegyet sosem tudtak előteremteni. KádárLaci sípjába fújt, ébresztőóráját magasra tartva mutattaaz időt. Az idétlen fejű Setét Jani meg már rohant is alabdával a Kajántó útiak kapujára. Gyönyörű lefutásvolt, de a Réz Mihály fához kötött malaca kilábatlanko-dott az ötös vonalra, a csatárok lába közé, s le kellettfújni az egészet.

– Vidd ezt a dögöt másfelé – rontott Setét JaniMihályra. – Ez minden lefutásunkat elrontja.

– Hová vigyem? – vigyorgott Mihály boldogan. –Elfut, ha nem kötöm a fához.

Ekkor derült ki, mit ér Kádár Laci órája. Amíg a kétcsapat összefutott megvitatni: mi legyen a sportszerűtlenmalaccal, addig ő az időt szépen szemmel tartotta, s aveszteglést leszámította a mérkőzés idejéből. Petyikedühöngött a kárba ment gólhelyzet miatt, s ráparancsoltlegkisebb húgára: vegye ölbe a malacot a mérkőzésidejére, de az megtagadta a malacpesztraságot. Ekkorkét kisebb Köves utcai fiú felkérte magához a cugucáta «tribün-páholy»-ba. Mert ilyen is volt ám a Kajántótelepi sportpályán. Éspedig – a kőrisfa legalsó ágain.A «közönség» egy része ugyanis ide kúszott fel, s innennézte végig az izgalmas mérkőzéseket. A felső ágakon– karzati közönség gyanánt – verebek tollászkodtak,s amint az már történni szokott a karzati közönséggel,ők is leejtettek néha valamit a földszintre. A malacveszettül sivalkodott a szokatlanul előkelő helyen. A kislurkók majd lepotyogtak vele. Tépték neki a falevelet, sbékítően kínálták. Persze hiába.

Kádár Laci ezalatt bölcsen szabadrúgást ítélt aKajántó útiaknak. Mihály malaca miatt tulajdonképpenfel kellett volna dobnia a labdát, de látta, hogy Mihálymajd kibújik a bőréből örömében, hogy a malac meg-

15

Page 10: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mentette csapatát a biztos góltól, a Köves utcaiak meglázongnak, így aztán tizenegyest ítélt, hadd pukkadozzékMihály. Az csakugyan repedezett is a méregtől, tiltako-zott, és előrángatta a kapitányukat, Máthé Ferit: paran-csolja ki a kapuból Kiss Ámálit, s lőjék üres kapura atizenegyest. Kiss Ámáli, a gömböc kislány azonban mód-fölött szeretett védeni, különösen tizenegyest.

– Máskor ne hozz ide malacot… – támadt ő isRéz Mihályra.

– Hát hová vigyem? – csapkodta földhöz sapkájátMihály. – Nekem nincs testvérem, hogy rábízzam.Édesapám lelakatolta a disznóólat, hogy ne zárhassambe egy percre se…

Laci könyörtelenül intett, Setét Jani meg suttolt,mezítláb persze, de Ámáli elkapta a nehéz röptű labdát.El, mert Jani éppen nekirúgta, ördöngős szeme voltÁmálinak. Valósággal meghipnotizálta a Setét Jani lábát.A Kajántó útiak üvöltöztek örömükben. MegrohantákKiss Ámálit, s meztelen karját összevissza csipkedték.Jókat lehetett csípni ezen a kövér kislányon. Szegénymajdnem hogy sírva fakadt… Minden irányban göm-bölyű formáin kék foltok tarkállottak.

Mihály vigyorogva ment, hogy a kapukirúgást elfogja.Űzték a labdát le-fél, Sándor Petyi égett a napon, s

mérgelődött a csatárokra, mért nem passzolnak azokegymásnak, s miért akar mindegyik egyedül kapurafutni! Mikor meg szép összjáték kezdődött volna, Kere-kes Sári kézzel kapta el a nekirúgott labdát. Márpedigennél nagyobb bűn a futballjátékban el sem képzelhető.Szerencsére a pálya közepe felé történt, s Mihály bün-tetőrúgását Setét Jani elcsípte.

– Hátrakötjük a kezedet, mint a gyilkosokét, ha mégegyszer kézzel kapkodsz – kiáltotta Sándor PetyiKerekes Sárikának.

Sárika elpirult. Pirította a mind tüzesebben alátűzőnap is, meg a szégyen is. Valami affélét motyogott: nem

16

Page 11: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

érti, miért érzi úgy, mintha karok helyett lábak lenné-nek a vállán. Közben a csatárok le-fel hajkurászták alabdát, s többnyire egy csomóba gomolyogtak. A Kövesutcaiak Sándor Petyi mérges kifakadásaira azzal mente-getőztek, hogy nappal szemben játszanak, és a szél isarról fúj, azért nem mennek semmire. Pedig hát az őlabdájuknak édesmindegy volt, hogy szellő vagy orkánseper-e végig a pályán; szélcsendes időben épp oly nehe-zen repült vagy gurult, mint szélviharban. Sándor Petyiszertárosi minőségben rongyból varratta és szénávaltömette. Gyertyázni vagy fejeselni egyáltalán nem lehe-tett vele. Egy méternél magasabbra legfeljebb kapu-kirúgáskor emelkedett, vagyis sosem kellett a napbanézni miatta. Ha leesett a földre, nem pattant, és nemfalcsolt félre a kapu elől. Egyszóval igen derék, mezít-lábra való, gyalogos labdaegyéniség volt.

A két csapatról csurgott a verejték a nagy munkában.Ezzel a labdával igazán nem volt gyerekjáték a kapukigvergődni. Már az első félidő vége felé jártak, de gól mégnem esett. A közönség lázongani kezdett a fa tetején, nomeg a rét szélén húzódó árokparton. Azok a leánykákugyanis, akik kistestvéreiket is magukkal hurcolták, azárokpartra ültek, s lábukat az árok fenekére lógatták.Lehettek vagy ötvenen, s a kicsik sírtak; fájt a fejük aheves napon. Unták a mérkőzést szörnyen, pedig a kétcsapat igazán életre-halálra küzdött. Az ide-oda nyarga-lászó Kádár Laci mellét már véresre horzsolták azébresztőóra csavarjai. A kőrisfán rugdalózó malac megegyre hevesebben sivalkodott. Sehogyan sem tetszettneki az emeletes legelő, nem ízlett a kőrisfalevél sem.Iszonyodva nézett a mélységbe: minek hiszik őt ezek avad kölykök, hogy macska módra mászatják?!

Időközben loholva megjött a Köves utcaiak tartalék-játékosa – a Kerekes Sáriék lompos kutyája. Amolyanlezüllött úri kutya volt. Kerekes bácsi adósság fejébekapta a Központi Kávéházban, ahol pincéreskedett.

17

Page 12: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Valami elszegényedett földbirtokos a bécsi diktátum örö-mére többet ivott, mint amennyi pénze volt, s tartozásafedezetéül a kutyát csapta zálogba Kerekes bácsinál,hogy majd kiváltja, amikor visszakapja kisajátított földi-jeit. Többet aztán senki sem látta. Kerekes bácsi dühébenRipacsnak nevezte el a kutyát. A Kajántó útiak viszont,a Laciék bosszantására, tartalékosnak hívták. Ismeretes,hogy minden futballcsapatban lenni kell tartalékjátékos-nak is: legyen kit beállítani, ha valamelyiket harcképte-lenné rúgják. Ilyen lerúgás azonban az itteni mezítlábasmérkőzéseken sosem fordult elő. Ripacs szerepe tehátarra zsugorodott, hogy a határvonalon kívül esett labdá-kat hozta vissza. Ezért aztán taccsbírónak is elnevezték.Határbírói zászlócska helyett hűségesen ugatott, vagypiros nyelvét kiöltve nyargalászott a rét szélén.

Most a szemétdomb felől ügetett ide fekete bundá-jában, a hőség miatt nyelvét lógatva. A Kajántó útiakkapujánál hátsó lábaira ült, s érdeklődve szaglászott fela fán sivalkodó malac felé. Majd izgulva figyelte azeredménytelen mérkőzést. Szenvedélyes futballista volt.Ide-oda kaszáló izmos farkával jelezte, mennyire izgula csapatért. Szüntelenül a Sárika fehér blúzát tartottaszemmel. A kifulladt kislány most a Kajántó útiak előttkapálózott. Sándor Petyi ugyanis előrekergette a hát-védből csatárnak. Már kétszer is kapura rúgott, de alabda egy méterrel mindig kívül ment el a kapufélfán,amelyet ezúttal a Kiss Ámáli levetett szoknyája alkotott.

Ripacs megsajnálta a hiába erőlködő Sárikát. Azthitte, hogy Sárika lövései azért sikerülnek kapu mellé,mert a Kajántó útiak kapuja nem elég széles. Felpattanthát, szájába kapta a Kiss Amáli pirosbabos szoknyáját, selrohant vele. Kiss Ámáli észre sem vette volna, ha afeje fölött lógó tribün közönsége torkaszakadtából ordí-tani nem kezd:

– Fúj, bíró, fúj bíró! Viszi Ripacs a kapufélfát!Kádár Laci lefújta a mérkőzést. Kiss Amáli és az

18

Page 13: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

árokparti közönség, de még a Kajántó útiak is kiál-tozva vetették magukat a szoknyával nyargaló kutyaután. Hamarosan el is érték, mert a kutya lábai bele-gabalyodtak a földön húzott szoknyába, s Ripacs egy-szerre csak keresztülbukfencezett a fején. Ám alig ültel a lárma, s alig kezdték újra a játékot, Ripacs ismétbenyargalt a pályára, s ezúttal a lefutó Sárika lábaelől kapta fel a rongylabdát, s uzsgyi, segített neki akapura lőni, illetőleg egyszerűen gólba szaladt vele, denem a Kajántó útiak kapujába, ahová Sárika igyeke-zett, hanem Sándor Petyi kapujába.

– Öngól, öngól! – ordítoztak a fa tetejéről…Sándor Petyi tátogott a méregtől, Ripacs meg fark-

csóválva tette le lába elé a labdát, s felnézett rá hűsé-ges pofájával, mintha mondaná: „Ugye, milyen jóKöves utcai drukker vagyok én?” A kacagás majd szét-vetette a Kajántó útiakat, különösen Mihályt. De anevetés és ordítozás egyszerre elhalt, mintha csak kés-sel vágták volna el. Valami puffanó nyikkanás némí-totta meg. Az történt ugyanis, hogy a nevetéstől puk-kadozó gyerekek leejtették a malacot a fáról. Azpuffant és nyikkant akkorát. Elnyúlt szegény a földöns tátogott, négy lábával meg rúgott, egyre rúgott. Félakart állni, de nem bírta a farát. Valami rémes gur-gulázó hang hörgött a torkában.

Mihály elsárgulva rohant oda. Kádár Laci órájaugyanakkor nagy lármával csörögni kezdett, az elsőfélidő végét lett volna hivatva jelezni, de valami bajaeshetett annak is, mert egyszerre csak hangos katta-nással megakadt. De Laci ezt most nem vette észre. Amalac köré sereglettek valamennyien. A kőrisfán ülőkmajom módra csüngtek.

– Jaj, a malacom, mit csináltatok a malacommal –sírta el magát Mihály. – Hozzatok vizet, ha megdög-lik, agyonüt édesapám. Jaj, Istenem… Cugucám!…

A tátogó «cuguca» mellől a leányok félretaszították

19

Page 14: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a fiúkat, s melléguggolva négy lábra próbálták állítani,Sándor Petyi meg szaladt vízért. A kicsik füvet tép-tek az árok szélén, s hozták a cugucának, de a cugucahátsó fele csak eldőlt, mint egy törött kerekű szekér-far. Eldőlt, és magával rántotta a malac elejét is. Azorrát belenyomták a tányérba, amit Petyi tele hozottvízzel. A vízben bugyborékokat vetett a belészuszogottmalaclevegő.

– Jaj, jaj, agyonver édesapám!… – kapta ölbeRéz Mihály a hörgő jószágot, és ide-oda nézett csorgókönnyekkel a szemében. Mitévő legyen most?

– Pálinkát kéne itatni vele – vélte izgatottan Ke-rekes Sári.

– Hívd haza apádat, az lesz a legjobb – ajánlottaPetyike.

– Az neked a legjobb – bömbölte Mihály –, hi-szen agyonüt, az neked a legjobb? Nézzétek, szuszogmég. Mert már meg sem mozdul. Az Isten hogy verjemeg a kutyádat, Sári. Az csinálta az egészet. Veledfizettetjük meg a kárt, ha megdöglik.

– Mondom, hogy eredj apád után – makacskodottSándor Petyi. – Legalább szúrja le, hogy megehessé-tek, úgyis megdöglene. Hozz nékünk is kóstolót belőle!

Az izgalom majd szétvetette a gyerekeket.Kádár Laci, aki ilyen esetekben mindig okos fiú-

nak bizonyult, s ki tudott volna valamit gondolni, mostcsodamód hallgatott. Mikor körülnéztek, hol van, ésmiért nem szól, látják ám, hogy a fa alatt ül, és sápa-dozik, rázza az órát, zötyögteti, hallgatja, húzza fel acsergőjét, húzza a másikat, forgatja a mánusokat. Öregóra volt az már, nagyapjuktól örökölték. Számlapjáratölcséres kéményt rajzolt a tervező. Maguk között haj-csárnak nevezték. Mostanában sokszor csak úgy jártmár, ha hanyatt fektették. Mondhatni, valósággal kotyo-gott a fáradtságtól. Úgy pötyögtette a másodperceket,mintha tízkilós vasdarabokat ejtene le.

20

Page 15: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Laci mind fehérebbé vált. Nem ment az óra már sefekve, se állva, se fejre fordítva.

– Na, ennek lefújták a második félidőt, Laci.Máthé Feri volt a bölcsködő. Ez a fiú hajlott a hu-

morra, de most senki sem méltányolta kedélyeskedését.Szörnyen beijedt mindenki. Réz Mihály vitte a malacothazafelé, a gömböc Kiss Ámáli meg a többi Kajántó útiúgy kullogott utána, mintha temetnének. A Köves ut-caiak nem ismerték Réz bácsi természetét, nem tudták,milyen verés vár Mihályra, de hogy Laci ugyancsak szo-rulni fog az óráért, azt már sejtették. Azért nagyobbrészvéttel néztek rá, mint Mihályra. Tudták: lesz dolgaeste a laskanyújtónak. Mert Kádár néni avval verteLacit. A tavasszal, amíg még iskolába jártak, s a májusibajnokságért küzdöttek a Kajántó útiakkal, Kádár néniesténként sokszor szétverte a két csapatot közönségestülegyütt: menjenek a lecke mellé. Lacit külön is eldön-gette a cipő meg a síp miatt. A síp vasutas-apjukról ma-radt rájuk örök emlékül, s Kádár néni nagyon féltette,hisz egyéb sem maradt rájuk az urától.

Laci ezalatt szétszedte az órát, s piszkálta a ketyegő-jét fűszálakkal. Piszkálhatta azt százegyig! Kerekes Sáriremegve guggolt mellette, ő féltette Lacit a legjobban.Valami okból örökké nagyon tetszeni kívánt neki, külö-nösen a futballjátéknál. Laci küzdötte ki, hogy őt is fel-vegyék a csapatba. S ha ügyetlenkedett a játékban,mindig Lacit nézte: mint bíró, mit szól hozzá. Most Ri-pacs miatt restelkedett, nem volt biztos benne, vajon akutya miatt öngóljuk van-e csakugyan, s azért bátorta-lanul megkérdezte:

– Mi az eredmény, Laci?Laci szomorúan tekintett fel, és mutatta az órát:

– Egy óra és a malac.Kerekes Sári pirulva sütötte le a szemét. Nagylábuj-

jával megturkálta egy fűcsomó gyökerét.– Én a… én a félidőt kérdem…

21

Page 16: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Az – null–null! A Kajántó útiak javára…– Mi-i? – fortyant fel Setét Jani és Sándor Petyi

egyszerre. – Olyan nincs, hogy null–null az ő ja-vukra!

– Pedig az így van – állt fel Laci elkeseredve. –Azért null–null az ő javukra, mert Sárika megint kéz-zel fogta el a passzt. – Majd látva a leányka elszontyo-lodását, engedékeny hangon tette hozzá: – Legalábbennyi örömet hagyjatok Mihálynak, ha már a malacukmegnyivadt.

Vette az órát, s hazakullogott. A kredenc poharaiközé állította, szokott helyére. Este kapja ott az anyja,ha jön a gyárból. Higgye, hogy magától állt meg. Ez aravaszkodás azonban sehogyan se tudta megnyugtatni.Mi lesz reggel? Ki ébreszti fel az anyját öt órakor, hanem csörget a vekker? Leste szorongva, hátha kipihenimagát és újra megindul. De bizony az meg sem kety-tyent többé. Laci körülnézett a szobában: az ágyak szét-dúlva, úgy, ahogy kikeltek belőlük. Mosatlan edények akemence alatt. A látvány eszébe juttatta az anyja pa-rancsát: vesse be az ágyakat, hajtsa ki a legyeket, acsebret hordja tele vízzel, seperjen ki… Mióta levizs-gázott a hatodik elemiből, mindennap ez lett volna adolga, de ő naponta megfeledkezett róla.

Most egyszerre elfogta a buzgóság. Hogy az órahaláltmár jó előre levezekelje, nekiesett a rendezésnek. Ve-tette az ágyakat, hajtotta kifelé a legyeket. De amit ki-hajtott az ajtón, az bejött a nyitott ablakon. Laci cso-dálta: honnét ez a sok légy, mikor annyit kihajtottmár? Az arra settenkedő Kerekes Sárika térítette ész-hez. Jött a kislány, és újságolta: Réz Mihály hazaért amalaccal, ül a küszöbön, tartja az ölében, mint valamipólyásbabát. Kapja úgy az apja, lássa, milyen féltve vi-gyáz ő a cugucára.

Mindezt Kerekes Sári egyszuszra mondta el, azután,mert nem nézhette hogy mutujkodik Laci avval a sep-

22

Page 17: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

23

Page 18: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

rűvel, segített neki. Nemcsak kisöpörtek, de még azedényeket is felmosták kettesben, felsúrolták a padlótis. És lám, ez lett a Laci veszte.

Édesanyja este a gyárból hazajőve, nem győzte cso-dálni: mi ütött ebbe a fiúba, hogy ilyen rendet terem-tett! Nem tudta, örüljön-e, vagy gyanakodjék. Csaknem törte fel talán ez a csibész a kredencajtót, nemnyalta fel azt a kis cukrát, amit jegyre kapott és félre-spórolt, hogy befőzzön valami ízet?… A cukor érintet-len volt, s mégis valami szokatlan dolog ingerelte Ká-dár nénit. Nem tudta magyarázatát adni, hogy miért,de valami hiányt érzett. Nézelődött jobbra-balra: miilyen szokatlan ebben a szobában? Elhalt ura képére te-kintett, de a szépen pödört bajuszú embert hiába néztetanácskérően, ura kifürkészhetetlen maradt.

Sóhajtva készült a vacsorafőzéshez. Amíg ki-bejárt anyári konyhának berendezett fáskamrába, Laci szokat-lanul rendes gyereknek mutatkozott. Bent ült a szobá-ban, nem ment ki a rétre, mint más estéken. Tettepedig ezt nem más okból, csak az óra miatt. Valahány-szor anyja kiment a szobából, fogta az órát, s öt perccelelőrevitte a mánust. Kerekes Sári meg ott állt a szom-széd udvar tornácán, s halkan átkiáltotta, hogy az órá-juk mennyit mutat, s a fiú aszerint igazította előre azidőt. Ámde Sárikát hamarosan bekergették a tornácrólkrumplit hámozni. Laci ettől kezdve már csak találomraigazította előre a mánusokat, s Kádár néni egyszer csakijedten pillantott az öreg szerszámra:

– Hogy jár ez az óra? Az imént még csak negyedkilenc volt, hogy ugrott ez háromnegyedre!

– Bolond óra ez, édesanyám – sietett Laci meg-nyugtatni. – Napközben sokszor visszafelé jár.

– Micsoda-a! – ütődött meg Kádár néni. – Késnikéshet, de hogy visszafelé járjon, olyat nekem nemondj! – És most kezdte figyelni az órát, s egyszeri-ben rájött, mi olyan szokatlan itt. – Te Laci! Sze ez

24

Page 19: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nem ketyeg. Ez már ekkor se ketyegett, amikor haza-jöttem. Hogy ment mégis előre? Te, ezt te igazgattadeddig. Hát ezért ültél itthon. Mit csináltál az órával,lókötő?

Laci hátrálni kezdett az ajtó felé, s mekegett. Már-már sikerült is volna kiugrania az előkerülő laskanyújtóelől, ha éppen ekkor be nem toppan Réz bácsi. Jókorafekete bajusszal s akkora vállal, amekkora egy ajtóke-retet majdnem betölt. Megállt a küszöbön, s rátekintetta laskanyújtóra.

– Maga csak most kezdi, Kádárné? Egy kicsit vas-tag lesz az a nyújtófa. Az óra mégsem malac. Az, haelfutballozták ezek a zsiványok, más rugót kap az órás-nál, de én hiába megyek malacgerincért a henteshez.

– Te – eszmélkedett Kádár néni –, csak nem azórával labdáztatok?!

– Csak az első félidőt, édesanyám, szívem, igazán,csak az első félidőt, a másodikra igazán nem került sor.

– Nem? Na, gyere! – ragadta meg Lacit a nyakánálfogva. – A másodikat majd lejátsszak ketten. A rongy-labda már nem is jó nektek, óra kell nektek. Na, neszeóra…

Ez a mérkőzés bizony nem a Laci javára dőlt el. Sze-rencsére ez alkalommal Réz bácsi bíráskodott, s mikormár öt–null volt az eredmény a laskanyújtó javára,lefújta a meccset.

– Megálljon, Kádárné asszony! Ettől még nem leszmagának más órája, se nekem más malacom. Én azenyémet reggel világgá kergetem. Nem verem én. Vi-lággá űzöm, addig haza ne jöjjön, míg malacot nem hozmalac helyett. Ajánlom magának is. Másképp ezeknem tudják megbecsülni a keserves szerzeményt…Küldje ki ezt a jómagot, volna egy pár szavam ma-gával.

Lacit nem nagyon kellett küldeni. Szinte az udvarközepére ugrott, ahogy félreállt előle Réz bácsi. Ki-

25

Page 20: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hordta magát ijedtében a kapu elé, s onnan fülelt be,de azok becsukták az ajtót. Közben besötétedett. A kő-risfa földig érő, fekete hálóinget öltött magára, s nyu-govóra tért. Állva aludt, mint a lovak. Minden árok ésgödör megtelt a réten éjszakával és tücsökcirpeléssel: aszomszédok ablaka lámpavilággal, az ég csillagokkal,Laci szíve meg bánattal. Mi lesz, ha őt is világgá ker-getik? Mi lesz, ha már otthon sem alhatik? Hol szerez-zen ő másik órát, hát az a szegény Mihály másik mala-cot? Ilyen vad ember az apja; s még az ő anyját ismegvadítja! A laskanyújtó mégis jobb! Mit beszélhet-nek azok odabent? Ó, ha most élne az édesapja, halegalább kiszólna a képrámából: ne esküdjenek össze afia ellen…

Bizony, Laci majdnem hogy sírva fakadt. Később akapufélfának dőlve csak arra eszmélt fel, hogy valakiáll mellette, meg szól is:

– Eredj be, Laci. Anyád vár…Réz bácsi volt, s még csak nem is haragos. Apahangja

volt. De azért ijedten futott be előle. Anyja lámpátgyújtott, elnézett mellette. Talán könnyes volt a szeme,talán nem, de hangja az kemény, amint így szólt:

– Hát én nem kergetlek világgá. De óra helyett énis órát követelek. Azt könnyebb megszerezni, mint amalacot. Mihály a ti lelketeken szárad, ha eltéved vala-merre a nagyvilágban …

Laci kicsire güzsörödve bújt a pokróc alá. És márisszáradt a lelke Mihályért. Virrasztott óra helyett óramódra, nehogy elkéssen az anyja a munkából. Felkupo-rodott a sötétben, s figyelte, mint ketyeg a szíve. Cso-dálta, milyen nagyszerű gépezet az ember. Ásítottnagyokat s tűnődött: vajon a mozdonyok szoktak-e ásí-tani, azok is el szoktak-e álmosodni? Közben besütöttablakukon a telihold. Kilátott a rétre, ilyen csodaszép-nek sem látta mostanáig. A kőrisfa árnyékfelesége szé-pen leheveredett a gyepre. Nappali világosság volt, de

26

Page 21: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

az Lacit jobban megijesztette, mint a korábbi sötétség.Hogyan válassza ki ebből a világosságból a virradatot?Egyszer aztán jó későre a kőrisfa magához ölelte a lá-bánál heverésző árnyékféleségét, s amint Laci bódultanfigyelt-figyelt az ablakra, csak hallja ám, hogy óra ber-reg valahol. Talán a padláson, vagy az apja csörget atúlvilágról? Fáradt kábultságában eszébe sem jutott,nem is gyanította, hogy Kerekes Sárika az ő kedvéértaz este kicsempészte órájukat a virágcserepek közé, ésaz csörget most.

Nem, egyáltalán nem gondolt erre, hanem már azthitte, hogy benne szól valami csörgető. Édesanyja ágyá-hoz botorkált, s halkan költögette.

– Ki az? – riadt fel Kádár néni ijedten.– Ne tessék megijedni, csak én vagyok… az óra…

Ezzel aztán beroskadt az ágyba, s úgy elaludt hirtele-nében, hogy összedőlhetett volna tőle a világ is.

ÚGY DÉL FELÉ KEREKES SÁRIKA húzta le róla apokrócot. Ijedt volt a kislány nagyon. Hozta a fiú nad-rágját a székről, és sürgette: jöjjön hamar, nagy baj van,csinálni kell valamit, mert Réz Mihály kora reggeltőlott ül a kőrisfa alatt, s mind kéri, hozzanak neki köte-let, hogy felakaszthassa magát. Úgy sír, hogy SándorPetyi hozná is már a kötelet, de a többiek nem hagy-ják… Laci szeméből egyszerre kiment az álom.

– Hát igazán elűzte az apja? – meredt Sárikáraijedten.

– Honnan tudod? – képedt el a kislány.– Itt járt az este. Hergelte anyámat, kergessen vi-

lággá engem is.– Téged is? – riadozott Sárika.– Bizony… Úgy nézz rám, hogy amíg nem kerítek

más órát, addig engem húznak fel esténként. Az éjjel isén ketyegtem, azért vagyok most álmos.

Sárika csodálkozva fürkészte Lacit, milyen lehet egy

27

Page 22: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

fiú, mikor ketyeg! Nem tudta, vajon tréfál-e, de hogymás órát kell szereznie a régi helyett, azt biztosra vette.Megmondja-e, hogy nem muszáj virrasztania, mert más-kor is az ablakba teszi az órát? De vajon tudja-e egyál-talán, hogy már az este is kitette? És ha megkér-di, miért gondol rá, mit mondjon neki? Megmondja,hogy…

– Na, gyere – ugrott ki Laci a pokróc alól, aholfürdőnadrágját húzta magára. – Lássuk azt a híres Mi-hályt. Nem kéne, hogy sajnáljam, mert örökké legény-kedik.

Szép napsütés fogadta a réten. A nagy melegben her-vadozott minden. Az ég már nem is kék volt, hanemolyan, mint a mosástól szürkére fakuló munkásing. Lacibarnára égett háta fénylett a napsütésben. Járás közbenminden ín és izom ugrált a bőre alatt. Ment sebesen akőrisfához. Tele volt az alja gyerekekkel. Többen vol-tak, mint a legizgalmasabb Kajántó telepi mérkőzése-ken. Csóré lábukat maguk alá szedve, mind egyetlenpontra bámultak, Réz Mihályra. Az szegény a kőrisfá-nak támaszkodva a térdére borulva búsult. Lábai köztegy tömött hátizsák terpeszkedett, előtte Ripacs hasaltfeketén, akár egy zömök mosómedve. Izmos farka ide-gesen kaszálta a letaposott gyepet. Tompa orrát oda-odanyomta a Mihály hátizsákjához, s halkan nyüszített.Olykor morgott is hozzá, s néha megnyalta a világgákergetett fiú meztelen talpát. Bújt volna hozzá. Valamifontos mondanivalója lehetett a hátizsákot illetően. Mi-hály térdére hajlott fejjel mindezt észre sem vette.

A Köves utcai Máthé Feri, izgatott pajtásai lábát ke-resztülugrálva, Laci elé jött.

– Mit szólsz ehhez, bíró? – kiáltotta jó messziről. –Mihályt kitagadták az örökségből.

Laci felé fordult minden szem. Kiss Ámáli arcánolyan kövér kis könnycseppek gurultak alá, mint ami-lyen ő maga. Szipogott Petkes Zsuzska is. A vízfejű

28

Page 23: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Setét Jani csíkos párnahuzatból varrt fürdőnadrágjamessze kirikított a társaság közül. Sándor Petyi hónaalatt szorongatta a rongylabdát, s szokása szerint mér-gelődött. Ezúttal a legyek miatt ette a méreg: miért kellezeknek pont a háta közepét csípniök, ahová nem ér ela keze? Irigyelte a tehenektől a farkukat, mert azzal ahátuk közepéről is elhajthatják a legyeket.

Laci megállt Mihály előtt, s faggatni kezdte: igazánelcsapták-e hazulról.

– Még a jussomat is kiadták – nézett fel Mihálybánatosan. – Én most már mehetek, akár a világ vé-gére is.

– És mész?– Már meg is érkeztem.– A kőrisfát nézed annak?– Én csak az egyik ágát, ha adnátok egy kötelet,

meglátnátok ti is, de még apám is… Holnap jöhetnea gyászkocsi… Te, még csak meg se ütött. Csak szóltanyámnak, tegyen tiszta inget meg nadrágot a háti-zsákba, süsse meg a malac egyik sonkáját, adja ki a ke-nyérjegyemet meg a cukorét és a zsírra valót, mind azegészet, aztán menjek, míg a szememmel látok. Malacnélkül haza ne merjek jönni. Hol aludjak én, hol ve-gyek pénzt malacra? Majdnem száz pengő kellene.

És ismét ráborult a térdére, hadd lássák, hogy búsul.Kiss Ámálinak potyogtak a könnyei, a kőrisfa só-

hajtozott, Ripacs meg szaglászta a hátizsákot, nyalta aszáját, csóválta a farkát, nyújtózott, s akkorát ásított,mint egy kapu, mikor kinyílik.

– Valamit csinálni kéne – hüppögött Kiss Ámáli –,megszakad a szívem.

– Lássuk előbb a malacsonkát – dünnyögött közbeSetét Jani. – Mert ha igazán odatették, akkor biza ko-moly dolog. Az én anyám akkor haragszik torkig, mi-kor mind kérek egy kis kenyeret, oszt ő mind nem akaradni, aztán hogy én nem hallgatok, csak elém teszi a

29

Page 24: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nagy fazék zöldpaszulyt. Na, egyél, edd meg a feje-met is.

A gyerekek vigyorogva néztek össze.– És ha meglátod a sonkát, mit mondasz? – puha-

tolódzott Laci, aki irigyelni kezdte Mihálytól a KissÁmáli könnyeit s általában ezt az egész nagy sajnálko-zást, ami körülvette.

– Hogy mit mond? – szólt most Máthé Feri vigyo-rogva. – Azt, hogy kóstoljuk meg …

– Nem szégyelled magad!? – kiáltozták minden ol-dalról. – Mit eszik a világ végéig, ha felzabálod azútravalóját? Inkább törd a fejed, honnan lehetne kerí-teni malacra való száz pengőt.

– Hát Lacinak egy másik órára valót? – csattantközbe Kerekes Sári kipirulva. – Ne csak Mihályragondoljatok. Lacit is majdnem elcsapták. Ha nem viszmás órát, el is csapják. Most ő virraszt óra helyett.Aszongya, hogy ébren ketyegett egész éjszaka… Mihálymár volt próbainas, menjen most is annak. Inaskodjaössze a malacravalót.

– Nem inaskodom össze – ugrott fel Mihály indu-latosan. – Engem ne pofozzon egy csiszlik mester. Mertegyébnek nem vesznek fel polgári nélkül. Aztán nekemne legyen egy kis szabadságom? Alig tettem ki a láboma vizsgáról, Grujz úr elcsípett a kapuban, hogy álljakneki sorba csirizért… Ha én csak egy órát kellenehogy kerítsek, meg se mukkannék. Lacit senki semkérte, hogy kihozza azt az órát. De engem ti hívtatok,hogy legyen kivel mérkőzzetek. Sose jöttem volna ide amalaccal, ha nem hívtok. Nem is megyek innét most se-hová. Itt fogok ülni a nyakatokon. Adjatok enni-inniés szállást vagy kötelet…

– Én mondtam, hogy adjunk, én eleget mondtam –gurult méregbe Sándor Petyi. – Én mindig jókat mon-dok, de sose hallgattok rám. Lehetne már igazi futbal-lunk is, meg trikónk is, ha megkerestük volna a kincset

30

Page 25: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a szemétdomb fenekén. Egy igazi labdával senki semrúgna nekem gólt a jobb sarokba.

Laci lenézően fordult el Petyikétől.Setét Jani meg Petkes Zsuzska odajöttek hozzá, s fag-

gatták: igazán beállt órának éjszakára?A nagyobb fiúk tapogatták Mihály hátizsákját, nézték

a kenyérjegyeit, a saját zsírjában kisütött malacsonkát.Sándor Petyi Kiss Ámálinak magyarázta, hogy ahol azérmet kapták a szemétdombon, kell ott aranynak is len-nie. Mondják a cigánynék is, akik régebben gyűrűt ta-láltak. A kincsből vehetnének malacot is meg órát is.Még maradna futballdresszre is…

Közben Máthé Feri súgott valamit a melléje kerülőSetét Janinak. Mikor komoly volt, akkor is gunyorosnevetés ült az arcán, ráadásul most vigyorogva intege-tett Mihály felé. Csíkos párnahuzatból varrt fürdőnad-rágjában Setét Jani olyan volt mellette, mint egy komorbohóc az örök vidám mellett. A sutyimutyinak az letta vége, hogy Jani hazaszaladt, s hozta az édesanyjaruhaszárító kötelét. Mihály vette észre elsőnek. Elsá-padt nagyon, s mielőtt a többiek megtudták volna, hogymi készül, hirtelen felkapta a hátizsákját, s elszántannekieredt a rét szélén tikkadozó kukoricásnak.

– Szervusztok – kiáltotta hátra –, megyek, mertrossz szívvel vagytok hozzám.

– Megállj, te – röhögött Máthé Feri –, hozzukmár a kötelet…

– Most már süssétek meg. Mikor kértem, nem hoz-tátok. Jó lesz nekem a Szamosban is.

– Ne menj, Mihály – eredt utána Kiss Ámáli. –Hová mész, bolond! – Futtában szétnyílt rajta a lengekis pongyola. Fürdőtrikós barna lábszára elővillant. Mi-hály azonban nem nézett hátra. Meg volt ijedve, amiértcsak Kiss Ámáli hívja. Csak az ő kedvéért nem mertmegállni. Pedig már elérte a kukoricást, s azon túl csaka szemétdomb választja el a Szamostól. Miért is emle-

31

Page 26: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gette azt a kötelet, és minek ráadásul a Szamost? Mond-hatta volna a Dunát is. Odáig biztosan nem jönnénekutána Laciék, hogy lássák, igazán bele meri-e ölni ma-gát a folyóba.

A kukoricás zöldjéből hátrasandított.A kőrisfa tájékáról felkerekedett az egész telep, s a

nyomába szegődött. Kiss Ámáli ellenben lehuppant agyepre, talpába tüske ment, s ő jajgatott. Történt mégegyéb is, de azt már Mihály nem láthatta. Ugyanis az-alatt, míg ő előrenézve haladt, Kerekes Sári csattanóspofont adott Máthé Ferinek a kötél miatt. Az visszaadtavolna, de Laci lefogta a kezeit. Verekedéssé mégsem fa-jult a dolog. Észrevették, hogy Mihály messzire jutottmár, s megszeppentek valamennyien.

– Siessünk utána – rémüldözött Petkes Zsuzska, sahogy nagyokat lépkedett a fehér szoknyája alól ki-nyúló hosszú fekete lábaival, gólyához hasonlított.

– Siessünk – ismételte –, mert még igazán a Sza-mosba öli magát.

– Amerre ő megy, ott térdig sem ér – nyugtattameg Laci. – Mókázik a fiú. Hagyni kell, hadd érjen avízhez. Nincs benne kurázsi az iváshoz.

Igazában azonban ő is aggódott, hiszen voltaképpentényleg ő biztatta fel Mihályt csapatalakításra. Gondolnisem mert rá, hogy mit tenne vele Réz bácsi avval anagy kezével, ha megtudná, hogy a fia érte nyivad beléa Szamosba. Mindamellett mégsem sietett, hogy ettőlmegóvja. Amilyen jólesett neki az imént, hogy KerekesSárika az ő pártjára kelt, most éppen annyira nem tet-szett, hogy mégis Mihályért pofozkodott össze. A töb-biek izgulása sem volt ínyére. Szeretett volna kitalálnivalami világraszólót; valamit, amivel Mihálynak mala-cot, saját magának pedig már estére órát szerezhetne.Igen, estére, mert még mindig ásítozott, nem aludta kimagát. Hogy fog ő virrasztani minden éjjel? Pedig mostvirrasztania kell, ha eldicsekedett a szándékával.

32

Page 27: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Sándor Petyi ezalatt egyiknek is, másiknak is mindmérgesebben magyarázta a szemétdombban rejtőzködőkincs valóságát. De senki sem figyelt rá. A kukoricászöldjében eltűnő Mihály után nézegettek. Petyi, mikorlátta, hogy hiába magyaráz ezeknek, előreiramodott.Bevetette magát a zsenge kukoricásba, átvágott rajtagyorsan, s elébe került Mihálynak, ő már a szemét-domb közepén bukdácsolt. A Szamos ott csillámlott aligszáz méternyire tőle. Bizony az itt lábat mosni se volttúlságosan mély. A vízből kiálló nagy köveken akár ci-pőben is a túlsó part fűzfái közé érhetett volna. De mirenem képes egy elszánt ember!…

– Megállj – fújtatott Mihály mellé Petyi. – Leg-alább neked legyen eszed.

Mihály, látva, milyen sekély a Szamos vize, egyszerreigen elszántnak mutatkozott. Kirántotta karját Petyikezéből, eressze, megy ő a közepébe, mit ér neki az életmalac nélkül.

– Ha rám hallgatsz, lesz malac. Gyere, ássuk fel ezta szemétdombot mindenfelé. Itt találtuk az érmet Fe-renc Jóskával. A kincsből akár egy disznócsordát is ve-hetünk. Édesapád majd eltátja a száját.

Mihálynak erre derülni kezdett a pufók arca. Nemazért, mintha nagyon hitt volna a szemétdombi kincs-ben, hanem mert a Petyikének való szófogadással egy-szerre úgy tűnhetne fel, mint aki nem gyávaságból,hanem csak a szerencsepróba kedvéért tér vissza a haláltorkából. Megpillantva a kukoricásból egyenként ki-bukkanó Laciékat és a sántikáló Kiss Ámálit, jó hango-san válaszolt az izguló Petyinek:

– Hát én nem bánom, még nem ölöm belé magam.De csak a te kedvedért, igazán csak a te kedvedért. Deha nem találjuk meg a kincset, akkor én éjszakára aSzamosnak megyek. Úgy sincs, hol háljak. Holnap márennivalóm se lesz. Mi az a kis malacsonka kettőnknek?Mert neked adok kóstolót belőle, Petyi.

33

Page 28: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Hát akkor ásni kezdünk? – gyúlt örömre SándorPetyi arca, s diadalmasan tekintett az időközben köré-jük gyülekezett Laciékra. – Várj meg itten, Mihály.Hozom a lapátunkat, van egy tűzpiszkálónk is. Azokkallehet áskálni.

– Segítek én is! – sántikált hozzájuk Kiss Ámáli,bal lábujja hegyén lépkedve.

– Leány nem kell! – fortyant fel Petyi azon nyom-ban. – Elég volt belőletek a futballnál. Ha igazi fut-ballunk lesz, abba egy leány se rúg belé.

És hátat fordított a fülig sértett Kiss Amálinak. Ro-hant a lapátért meg a tűzpiszkálóért. Mihály meg La-ciéktól fordult el. Komolyan haragudott most rájuk,különösen Kerekes Sárira, merthogy inasnak küldené.Arra nem is gondol, hogy egy inasnak nem adnak fi-zetést. Menne ő szívesen, de csak motorszerelőnek, csaktudná, kinek kell hat elemivel motorszerelőinas…Nem, a lányokat ő se engedi többé a futballjátékhoz.Még akkor se, ha ezután is rongylabdával kell rúgni.De a kincskeresésbe se üssék az orrukat. Hogyne, talánhogy osztozkodjanak velük! Miből vesz ő akkor disznó-csordát? Mert azt vesz, hogy lakjék jól az apja disznó-hússal. Nem várta volna tőle, hogy egy rongy malacértkiátkozza a családból.

A Kajántó útiak kiváltak a Köves utcaiak közül, sMihály mellé somfordáltak. Kiss Ámáli meg PetkesZsuzska zavartan ácsorgott közöttük. Zsuzska nem bírtaszó nélkül sokáig, s Mihály elé merészkedett:

– Te se akarod, hogy segítsünk, Mihály?– Nem! Menjetek haza a kicsik mellé.– Szép fiú vagy, mondhatom – siránkozott Kiss

Ámáli. – Tövis ment érted a lábamba, mégis MáthéFeri a kedves neked. Pedig ő hozta a kötelet.

– Nem igaz, mert Setét Jani – ugrott elő sunyiarccal a bevádolt fiú. – Én igazán csak viccből vettem

34

Page 29: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

el tőle. Tudjátok, hogy én bohóc vagyok. Laci egyszerMisikónak nevezett.

Laciék a Köves utcából szintén csoportba verődtek. Akukoricás szélére kuporodtak tanakodni. Setét Janimorcosan nézte az árulkodót. Kerekes Sári aggodalmas-kodva kergette húgait, akik a közelben ácsorogtak öcs-csüket kézen fogva: takarodjatok haza, a ház nyitvamaradt, még be talál menni valami tolvaj. Erre aztánaggódni kezdtek a többiek is. Mentek is volna haza megnem is. A kincskeresés szörnyen izgatta őket. KádárLaci pedig idegeskedett. Úgy érezte, hogy Sándor Petyialaposan lefőzte őt. Mert ha kincset nem is talál, de Mi-hálynak kibúvót adott, egy kicsike kis reményt. De ezcsak estig elegendő – vigasztalódott meg nyomban.Mert hova megy az a Mihály aludni? Erre biztosan nemtud felelni Petyike. Erre ő, Kádár Laci fog válaszolni.Édesanyját megkérheti: engedje Mihályt náluk aludni.Elalhatnak ketten is abban a vacak ágyban. Igaz, nem-igen szeret mással aludni. Tavaly alig bírta ki, mikorPestről látogatóba jött kicsi fiával a nagynénje. Ez atestes Mihály biztosan kiszorítja őt az ágyból. Cserébeviszont vállalhatná a virrasztás felét.

– Ez jó lesz – örvendezett a gondolatnak. – Deenni is kell ám ennek a nagybélűnek. Miből etethet-né?… Amíg ezen töprengett, azalatt a Szamos partjánegy tömzsi ember haladt el térdig feltűrt nadrágban.Vállán halászóvesszőt vitt, bal kezében meg kicsi hálót.Elég nagyocska halak ficánkoltak benne. Pikkelyükönmegcsillant a napfény. Laci eleinte közömbösen, majdvalami izgalmas ötlettől tüzelve nézte. A Szamos-partilátókör összeszűkült előtte. Minden egyéb kiesett a sze-méből, csak a halakat meg a vesszőt látta.

– Megvan! Kitaláltam! – szökött fel a helyéről, sKerekes Sárikát majdnem feldöntötte, amint Mihályhozugrott. – Te – állt Mihály elé ujjongva –, ne féljsemmitől. Nálunk alszol. Az ételed kikerül a Szamosból.

35

Page 30: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Amennyi papírt, ócskavasat és rongyot találunk itt,azt mind összeszedjük, otthon is gyűjtünk, és eladjuk,most nagyon veszik az effélét. Ezzel akarják megnyerniaz urak azt a piszok háborút. Az ócskaságok árából ha-lászószerszámot veszünk. Leszünk rá vagy húszan. Hacsak kettőt fog mindegyik, az akkor is kitesz napontavagy három kilót. Édesanyám mondja, hogy a hal kilójamilyen méregdrága. Két hét alatt együtt lesz a malacára, még órát is vehetünk az ószerestől. Hátha kapunkott malacot is, ócskán talán félannyiba se kerül. Azutánmagunknak halászunk. Lesz hús bőven, fütyülünk ahúsjegyre. A kőrisfa alatt tábori konyhát csinálnak alányok. Mi meg járjuk a Szamost – a tengerig.

Úgy beszélt, hogy valamennyiük arcára kiült a gyö-nyörűség. Máthé Feri máris nyalta a szája szélét, és amiigaz, igaz, összefutott a nyál valamennyiök szájában.Ritkán láttak húst mostanában a Kajántó telepen. An-nak is elfeketézték a javát a mészárosok. Réz bácsi isazért szerezte ezt a kis malacot, hogy legalább télen jus-son nekik néhány jó falat. De az igazi gyönyörűség va-lójában csak arra a lehetőségre gyúlt ki képzeletükben,hogy halászhatnak! Járhatják a vizek szép partjait, samellett még szüleiken is segíthetnek. Nem mondhatjákőket többé ingyenélőknek… Mikor Laci mindezt meg-csillantotta előttük, olyan éljenzésben törtek ki, ami-lyent még a fővárosi koronázási domb körül is ritkánhallhattak, hát még itt a szemétdombon.

Kiáltásukra Ripacs ijedtében futásnak eredt, s jómessziről nézett vissza, mi történt ezekkel az ordítozógyerekekkel. Csak nem őt akarják elűzni valamiért? Ol-talmat keresve sompolygott Sándor Petyi lába mellé.Petyi vállára vett lapáttal épp a Laci utolsó szavairaérkezett közelükbe, s most a kukoricás szélén egy pilla-natig földbe gyökereztek a lábai. Belesápadva látta, ho-gyan rebbennek szét az ordítozok ásóeszköz után. Epe-

36

Page 31: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tartalékai kifakadásra készen álltak, ahogy Laci elélépett, s megkérdezte:

– Mi az, már ti is a kincsre éheztetek?– De még milyen kincsre! A csontokra, rongyokra,

mindenre, ami található a szemétdombon.– És az aranygyűrűk?– Azokat neked hagyjuk, Petyike..– Azt akarod mondani, hogy gyűrűket nem talá-

lunk? – pukkadozott Petyike. – Hát ti nem is talál-hattok, mert aki nem hisz benne, az elől elrejtőzik.Mondta apám elégszer. No, gyere Mihály, kaparjonki-ki magának…

Mihály eleddig szomorú ábrázata most teljesen meg-enyhült. Hátizsákját bevitte a kukoricás szélére, kiol-dozta, s hívta Petyiéket: jöjjenek, egyék meg a malac-sonkát közösen. Jöhet Laci is, hármójuknak éppen eléglesz, de ha nem sietnek, és a többiek visszatérnek, ak-kor aztán annyinak még egy falat sem jut.

Laci készségesen telepedett mellé, s megjegyezte,hogy legalább Sárikának kellene juttatni egy kis kósto-lót, mert az jó embere neki.

– Akkor Kiss Ámálinak is hagyni kéne – tiltako-zott Mihály. – Az értem sírogat.

– Követ a lányok hasába, nem kóstolót – torkoltale őket Petyike. – Élni sem hagyják az embert. Soha-sem csinálnának otthon egy szikra rendet, ha nem haj-tom őket. Értük engem is megrekcumoz édesapám.

– Te csak azért haragszol rájuk, mert egy se szerel-mes beléd – legyintett Laci fölényesen.

– Belém ne szeressen egy se! – fortyant fel Pe-tyike szíve legmélyéről. – Azt hiszi Sári, hogy törődömvele.

– Ne is törődj – nevetett Mihály. – Igen kicsirenőttél te hozzá. Már még Kiss Ámáli is elhagy.

– Nem igaz – csapta földhöz Petyike a megmar-kolt sonkabokát. Ripacs azonban nyomban felragadta, s

37

Page 32: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

futott be vele a kukoricásba. – Esküszöm, hogy a múlthéten is nőttem egy ujjnyit. Láttam az édesanyám sep-rűjén, az kisebb lett, mint én – fogadkozott Petyikerákvörösen.

– Igen, mert közben elkopott – ugratta Laci ne-vetve.

Petyi felragadta a lapátot, hogy Lacit megüsse vele,de meggondolta magát, s hátat fordított a fiúknak. Jótávol tőlük az egyenesre állított lapát hosszához mértemagát. Felemelt egy rozsdás bádogdarabot, s fejmagas-ságát belékarcolta a lapát nyelébe, azon majd számontartja a növést. Most egy arasznyival volt alacsonyabbannál. Hátra-hátratekintett: lesik-e Mihályék. De a kétfiú belemerült a falatozás gyönyöreibe. A sonka melléjókora darab kenyér volt téve Mihály batyujába. Nembolti kenyér, nem jegyre vásárolt, hanem tepsiben sültotthoni fekete kenyér. Kétszeresen is fekete, mert «fe-ketepiacon» vették hozzá háromszoros áron a búzalisz-tet, és mert a liszt egyszeri őrlés volt.

Mire végeztek vele, a lapátokért szaladó fiúk is visz-szaérkeztek. A Kajántó telepen kevés háznál akadtilyen hasznos szerszám. Setét Jani csak egy kihegyezettseprűnyéllel tért vissza. Máthé Feriéknél ellenbentörött fogú gereblye került elő. Kerekes Sárika rozsdáspecsenyeforgató villával felfegyverkezve libegett ki akukoricásból. Laci nyomban elvette tőle a pecsenyefor-gatót. Neki való az, nem Sárikának – mondta szemte-lenül.

Kiss Ámáli és Petkes Zsuzska üres kézzel tért vissza.Sopánkodtak: mi lesz velünk, hogyan turkáljunk pusztakézzel az utálatos szemétben? Sándor Petyi rájuk tá-madt volna, hogy takarodjanak innen, nincs szükségrájuk, de eszébe jutott Mihály és Laci csúfolódása, shirtelen elerőtlenedett. Méregette Kiss Ámáli alakját.Ez a lányka egy évvel kisebb volt nála, csak most vizs-gázott az ötödik osztályból, s mi tagadás, bizony máris

38

Page 33: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

olyan magasnak látszott csakugyan, mint ő. PetkesZsuzska meg éppenséggel zsiráfnak tűnt hozzá képest.Kerekes Sárika fél fejjel nőtt magasabbra nála. Meg-figyelte, mily olvadékonyan bámul Lacira, s mily jószívvel adja át annak a pecsenyeforgatót. Miért is ha-ragszik erre a kislányra? – csodálkozott él saját indu-latain Petyike, hiszen ez a Sárika rá is nézhetne ilyennyájasan.

Laci körültekintett az üres kézzel visszatérő leányokés a szájtátó kisebbek között.

– Ti hazamehettek – parancsolt rájuk. – őrizzé-tek a házakat. Keressétek elé otthon az ócskavasakat ésa lerágott csontokat.

Petyi e parancsok hallatára megharagudott. Miértrendelkezik úgy velük ez a Laci, mintha az ő kedvéértjöttek volna ide, és miért fordul ez a Sárika olyan en-gedelmesen rögtön hazafelé? Na, majd neki fog ezutántérülgetni.

– Várjatok! – kiáltott indulatosan. – KerekesSárika itt maradhat. Ő gyűjti a papírokat.

– Az a fiúk dolga – intette le őt Laci. – Sárikahazamegy a lányokkal, ő lesz a vezérük. Gondoljon kivalami kemencét a kőrisfa alá. Kelleni fog a halsütés-hez.

Most már Mihály is bosszankodva pillantott Lacira.Tiltakozott a Sári vezérré való kinevezése ellen.

– Mi vagy te – förmedt Lacira –, király talán?Édesapám megmondta: nálunk vagy mindenki vezér,vagy egy sem…

– De ez nem futball – torkolta le Laci türelmetle-nül. – Ide ész kell, nem láb. Sárinak a futballban lábasem volt. De a halsütéshez jó lesz.

– Jól van – akaratoskodott Mihály –, de akkora mi utcánk leány vezére Kiss Ámáli lesz.

Laci végigmérte, s otthagyta Mihályt. Megunta a vi-

39

Page 34: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tatkozást. Intett Setét Janinak meg a többi utcabelifiúnak.

– Dologra, fiúk, itt kezdjük a kukoricásnál. Úgyhaladunk egészen a Szamosig, mint a kapások. Onnanmeg vissza. A kicsik menjenek előttünk, minden szikrapapírt, fadarabot szedjenek össze. A lányok süssék kimaguktól, hogy csinálják az otthoni dolgot.

Kerekes Sári nyakig pirulva indult haza. Neki mertemondani Laci, hogy nem volt még esze sem? És elűzimaga mellől? Képes lesz kihagyni a csapatból is, haigazi futballt kerítenek.

– Zsuzsi, Málika – intette közelebb a lányokat.Ezek még nála is jobban duzzogtak. – Disznóság –mondta nekik –, amit ezek a Laciék csinálnak. Meget-ték a malacsonkát nélkülünk, most meg hazakergetnek.Azért is külön csapatot csinálunk. Amíg ők halásznimennek, úgy megtanulunk futballozni, hogy bedugóz-zuk őket tíz–nullra.

A lányoknak tetszett az ötlet, csupán Kiss Ámáli aka-dékoskodott, hogy ő nem akar «rosszban» lenni Mihály-lyal. Segítsenek inkább a malacravaló ócskavasat össze-gyűjteni… De Kerekes Sárinak már azon járt az esze,hogy olyan labdát varr lószőrből, ami ugrani is fog egykicsikét. Hazaérve gondolt azért Lacira is. Szétnézetta házuk táján, miféle ócskavas vagy eladható rongykerülne itt. Kiderült, hogy se ócskavas, se fölöslegesrongy vagy csont nem hányódik náluk. Édesanyja min-dent eltüzelt, ami eltüzelhető volt: fölösleges rongyaitmeg szőnyeggé szövette Józsánéval, egy székely asszony-nyal, aki értett a háziszövéshez, s a Kajántó úton lakott.

A szemétdombon Laciék se arattak valami túlságosbőséggel. Meglátszott itt is a háborús szűkösség; amigyúlékony dolog kikerült ide a belvárosból, azt a ci-gánynék már letarolták. Akárhányszor kijöttek ide méga Köves utcai szülők is a tél folyamán valami tűzreva-lót szerezni. Szinte tűzifa nélkül teleltek ki, akkora volt

40

Page 35: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a fahiány. Hazahordtak papírt, szalmát, mindent, amitlehetett. Az idén meg már a városból is alig ürítettékide a szalmazsákok törmelékét. A fa- és rongydarabo-kat a cigánynék kiválogatták a szemétből, mielőtt még avárosi szemeteskocsikba borították volna. Elviselt rosszcipők vagy lyukas fazekak meg egyáltalán nem voltaktalálhatók ezen a szemétdombon. Az elviselt cipőszára-kat talp hiányában viselt cipőikre szegeztették az embe-rek, hogy annál később kopjék a régi. A jobb cipőszá-rakból szandálokat szabtak. A gazdagabbak meg azócskapiacra küldték elviselt lábbelijüket. Ami krumpli-héj, hulladék káposztalapu idekerült, azt kora hajnalbanösszeszedték a cigánynék, s házaltak vele azoknál a kül-városi szerencséseknél, akik még egy kis malackáraszert tehettek.

Híre-nyoma se volt itt a régi, jó, békebeli szemét-dombnak. Ez egy teljesen pucérra szegényedett, gidres--gödrös földkupac volt csupán. Itt csak törött üvegekcsillogtak a napfényben. Fonnyadt hagymaszárak, kéklőkaralábéhéjak s fehérlő cigarettacsutkák, vagyis a kávé-házak hamutálcái ürültek ide. Imitt-amott egy-egy új-ságpapírdarab sárgult, ablaküvegtörmelék annál több.Hamisan csillámlottak a szemétdomb kopott kabátján,mint üveggyöngyök a gyémántjaikból kiszegényedettöreg mágnásnékon, akik sokat adnak a látszatra. Vas-darab, hordóabroncs vagy rozsdás görbeszeg hírmondó-nak sem akadt.

Légy – az volt annyi, hogy a fiúk meztelen felső-teste és lábszára fekete volt tőlük. Még ezek is éhenha-lással küszködtek ezen a szemétdombon. Máthé Ferilátta társai elkámpicsorodását, s nem tudta megállni,hogy bohóckodó fintorok közben fel ne kiáltson:

– Úgy látszik, hogy tisztességes szemetet is csak afeketepiacon lehet kapni…

– Jegyre, fiú, jegyre – sóhajtott Laci elszontyo-lodva –, jegyre és sorban…

41

Page 36: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

MINDÖSSZE Petyi maradt bizakodó. Minél le-forrázottabb volt Kádár Laci, annál vigyorgósabbá váltő. Mind önérzetesebben emlegette: ugye, hogy meg-mondta ő, ásni kell itt, ha kincset akarnak lelni. A régiszemét fenekén bujkál az efféle. És csakugyan: amintáskálni kezdett egy darabon, diadalmasan vetett fel-színre egy ép cserépkancsót. Ép volt az, nagyon ép, csaka feneke volt kiütve.

Turkálni kezdtek valamennyien a lapátokkal meg atűzpiszkálókkal. De minél mélyebbről kavargatták fela sok-sok évi szemétrétegeket, lábuk körül annál többüvegcserép meredezett szuronyt szegezve. Valahányszorkoccanva hozzáért a lapát éle egy nagyobb sörösüveg-darabhoz, mindannyiszor megremegtek a gyönyörtelisejtelemtől: most, most kerül elő a kincs!… Már jólebédidő után voltak, de még semmiféle hasznavehetőtárgy nem került elő. Ellenben Mihály üvegcserépbelépett, Lacinak a sarkát hasította fel egy hegyes pléh-darab, Setét Jani hátát meg valami légy úgy megcsípte,hogy mind nagyobbra pirosodott a környéke. Leszalad-tak a Szamos-partra, s meghengergőztek a sekély víz-ben. Azután vissza azért is a szemétdombra!

A kitartást a konok hitű Petyike öntötte beléjük. Eza kis fekete fiú valósággal remegett az izgalmas kép-zelgéstől. Körülmutatott a Szamos mentén elnyúló giz-gazos terepen: nem kell búsulni, még száz métert semtúrtak fel belőle. Kell itt kincsnek lenni. Az édesanyjamondta, hogy mikor cseléd volt, az urak úgy elhagytáka gyűrűt meg az ezüst cigarettatárcát a fürdőkád szélénés a konyhaasztalon, mint más a levágott körmét. El-tűnt, elhányódott, a szemétbe került… Előadásávaltisztára megvadította a többiek képzeletét.

Rohadt szalmacsomókat, macskacsontvázakat, zomán-cos főzőfazék-maradványokat bolygattak felszínre. Elő-került egy törött állványkapocs is, de már az efféléreügyet sem vetettek. A kincs, a sosem rozsdásodó drága

42

Page 37: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

arany meg gyémánt érdekelte őket. Még Ripacs is velükásott első lábaival. Megugatta a férgeket. Olykor oda-loholt a macskacsontvázhoz, s morogva rúgta rá a föl-det. Estefelé ő kapart ki egy tízliteres nagyságú hasadtércfazekat, ami piros volt a rozsdától. Az ugatására oda-szaladó fiúk a rozsdát réznek nézték. Petyi esküdözött,hogy arannyal kevert bronz az. Alighogy ezt megvitat-ták, Setét Jani szinte egyszerre ordított fel Máthé Feri-vel. Az ércfazéktól mindnyájan hozzájuk rohantak.Setét Jani kezében egy gyöngyház nyelű zsebkés fehér-lett. Egyik feléről le volt pattanva a gyöngyház, a pengeazonban alig rozsdás, rugója meg elég feszes.

– Ezt nem adjuk el – kaparintotta hirtelen magá-hoz Laci. – Ez lesz a vezérbicska.

– De én ástam ki – szikrázott a veres hajú SetétJani.

– De én láttam meg először – kapkodott a zsebkésután Máthé Feri.

– Ne marhuljatok – rázta le magáról őket Laci. –Evvel fogjuk pucolni a halakat. Erre a bicskára fogunkfelesküdni, s a vezér fogja őrizni…

– És a vezér persze te leszel – morogta Mihálykedvetlenül.

Petyike a háta mögött állt. Száját elhúzva, szintemegvetően nézte a marakodásukat. Tudta, hogy egye-dül ő illetékes a bicska megőrzésére. Mert ő a szertáros.De most nem hozakodott elő ezzel. Majd rájönnekLaciék erre maguktól is. Fő az, hogy kedvet kaptak akincskereséshez. Reményében nem is csalódott. MáthéFeri látva Laci erőszakoskodását s ugyanakkor Petyikegúnyos fintorait, ugrató kedvében azt ajánlotta, hogyőrizze a bicskát a kincstáros, mármint Petyi. Úgyszokás az a királyoknál is: ők viselik a koronát, de akincstáros vigyáz rá. Laci csak a csapattanácson hordjaa bicskát.

Mihályban forrt a méreg Laci basáskodása miatt.

43

Page 38: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Már csak egy királyné hiányzik innét – mondtagúnyolódva. – De határozottan nem mert ellenkezniLacival.

Ment a nap már lefelé, a Szamos tükrét már hosszá-ban sütötte. A bőrgyári kémények közül tűzött ide.Mihály arra gondolt, hogyha felbosszantja Lacit, nemhívja majd magához éjszakára, s mi lesz akkor vele.Hagyja hát, hadd változzék Laci a szeme láttára király-lyá; Petyi meg futballszertárosból egyenesen Kajántótelepi királyi kincstárnokká. De csak kerüljön ki ebbőla pácból, amibe a malac rántotta, majd elcsapatja őkirályostul együtt. Az apja a kormányzókat sem áll-hatja, királyokról pedig hallani se akar…

Lacinak roppant tetszett a fordulat, nemkülönbenPetyinek is. Kincstárnok? Szép szó. Meg is érdemli.Eddig is ő tartotta számon a kincseket a szemétdombban.Miért ne tartaná akkor is, ha kiássák. A nehézfejű SetétJani azonban nem bírt oly egyszerűen beletörődni agyöngyháznyelű bicska sorsába. Esküt követelt Lacitólis meg Petyitől is, hogy nem adják el a gyöngyháznyelűt.

– Úgy van, úgy van, esküdjetek fel… – helyeseltéka kisebbek.

– Jó – egyezett bele Laci –, de ti is leteszitek azesküt. Az ujjatokat ráteszitek a bicskára, s úgy fogad-játok meg, hogy életünket és vérünket...

– Nana – vigyorgott Máthé Feri. – Nem vagy teMária Terézia. Ennyit te is tudhatnál a történelemből.

– Udvari bolondnak téged nevezlek ki – vágottvissza Laci felszisszenve, mert ő bizony az iskolábanleggyengébben történelemórán felelt. Máthé Feri ellen-ben lepipálta az egész osztályt. Úgy tudta a királyokszületését, mintha ő ringatta volna az Árpád-házbeliekbölcsőjét.

– Éljen, legyen ő az udvari bolond – kiáltoztáknevetve.

– Vállalom! – ugrott nagyot Máthé Feri. És fel-

44

Page 39: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kapta a repedt ércfazekat, s a meghökkent Laci fejébehúzta. – A nemzet nevében megkoronázom, felségeskirályom, evvel az aranyfazékkal. ÉLJEN ELSŐKÁDÁR LACI!

Harsogó kacagásban tört ki az egész „nemzet”, leg-kivált Mihály. Sándor Petyi azonban hamarosan éppúgyméregzacskóvá vált, akárcsak Laci, mert Máthé Ferilekapva Laci fejéről a fazekat, ezzel kínálta oda neki:

– Fogja, kincstárnok úr, az államkasszát. Gyűjtsebelé a lyukas fazekakat. Cipelje haza saját kezűleg,amit a haza földjéből kiturkáltunk. Gyerünk hamar,mert esteledik. Elcsapnak hazulról minket is, ha sokatvacakolunk.

A fiúk nevetve hordták az ércfazékba, a kiásott lyu-kas edényeket meg az állványkapcsot. Ekkor derült ki,hogy vagy tíz kiló limlom mégiscsak kikerült a szemét-dombból. Ezért már lehet valami kevés pénzt kapni azószeren is. Laci biztatta ezzel a vonakodó Petyit, mertaz csak az ércfazekat szándékozott hazavinni. A halászó-szerszámokra valót kiárulják belőle, hiszen míg előkerüla valódi kincs, Mihálynak élni kell ám.

Így történt aztán, hogy „király és kincstárnoka” afiúk nevetésétől kísérve, akarva, nem akarva, saját„felséges” kezükkel cipelték haza az ócskavasat. Azútjukba eső kőrisfa alatt is várt rájuk egy halom csontés rozsdás bádogdarab. Ennyit tudtak összeszedni a kétutca hazakergetett leányai. Behordták ezeket is a SándorPetyiék udvarába.

Cipelkedés közben azután szokatlan dolgot láttak aréten. Egy új labda repkedett ide-oda Ripacs nagygyönyörűségére –, a Kerekes Sárika labdája. Laci, defőképpen Petyi, elhűlve látta, hogy a lányok összeverőd-tek vagy tizenhatan, s két kapura mérkőznek. Harisnya-szárba varrt labdájuk kisebb volt az övékénél, de ruga-nyosabb, pattanósabb. És bírájuk is akadt: a nyakiglábPetkes Zsuzska. Még sípja is volt az istenadtának. Komo-

45

Page 40: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

lyak voltak mindahányan, mintha éppenséggel az éle-tüket tették volna fel erre a meccsre.

Jócskán esteledett már, s ahogy sápadozott az ég,Mihály mindjobban elszontyolodott. Mi lesz vele, haKádár néni nem ad szállást éjszakára? Laci megfeled-kezni látszott róla. Betört Kerekes Sárikáék csapatába,és elrúgta előlük a labdát; csipkedte Kiss Ámálit; meg-ríkatta Petkes Zsuzskát; egyáltalán eszébe sem jutott,hogy ízibe itt lesz az anyja, s eszébe juttatja az órát.A szülők jöttek már hazafelé, s hazakiáltozták gyerekei-ket a rétről, hogy számon kérjék a ki nem hajtott legye-ket, az üres vizesvedreket, az ágy alá besepert szemetet.Sándor Petyiéknél már kórusban sírtak a gyerekek.Setét Janit az anyja döngette valamiért. Kerekes Sáriék-nál Ripacs vonított. Oldalba rúgás adta tudtára, hogyőt is a családhoz számítják.

Milyen jó ezeknek – kesergett Mihály –, elveriőket az apjuk, aztán mehetnek. De őrá sosem emel kezetaz apja, nem káromkodik, csak küldi a világba: malachelyett, malacot! Úgy beszél a fiával, mintha barátjalenne. De azért, egy rongyos malacért elcsapja…

A réten már csak ő és Laci maradt. Ők még ráértekhazamenni. Laci tudni vélte, hogy az édesanyját isméttúlórára fogták be, mert nagyon szeret túlórázni. Éppen-csak mérgesebben szokott hazajönni ilyenkor, s aztánnem lehet vele okosan beszélni. Laci most hívni kezdteMihályt; jöjjön, dugják el otthon valahová a laska-nyújtót, ne legyen kéznél. Anélkül az édesanyja nemtud ütni, pofozkodni meg nem szeret.

Mihály szorongva követte pajtását a sötét lakásba.Laci azt ismét rendetlenül hagyta. A szomszédból kihaj-tott legyek mind ide gyűltek a nyitva felejtett ablakonát. Lámpagyújtásra egyszerre dongani kezdtek. Egy zsákmegtelt volna velük, annyi repdesett, kavargott idebent.Laci törülközővel próbálta kihajtani őket.

– Hadd el, Laci – kérlelte Mihály –, jobb, ha

46

Page 41: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

leülnek, mert még kiverik az anyád szemét, ha sokatzavarod őket, a laskanyújtót pedig tedd vissza a helyére,me’ ha nem kapja, még mérgesebb lesz, s elűz engem.

– Persze, te csak magadra gondolsz – ült le Laciteljesen elkeseredve a legyek makacssága miatt. –Eredj haza, kérj bocsánatot az öregtől, ha így félsz.

– Te tán táncolnál? Tudnál te másra gondolni, haígy lennél, mint én? Nem ismered te az apámat. Aztmondja, hogy ő nem Isten. Ne kérjen tőle bocsánatotsenki se. Azt mondja, hogy megette a fene az olyanembert, aki minden percben térdre esik valaki előtt.Én nem tudnék ilyen apa lenni.

Laci elnevette magát. Hát lesz ez a mamlasz egyszermég apa is? Ez ilyesmikre gondol, hogy ő apa lesz?! –S úgy erőt vett rajta a kacagás, hogy észre sem vette aközeledő lépteket. A nyitott ajtónak háttal ült, s csakahogy a hirtelen ijedtté meredő Mihályra s a szemköztifalra hulló árnyékra pillantott, fordult hátra. Édes-anyja mindenféle holmival megterhelten lépett be.

– Kezit csókolom – szepegett elébe Mihály.– Inkább vedd el ezt a szatyrot a fával.Mihály készségesen ugrott, vette a szatyrot, s vitte a

kemence alá. Nézte a legyeket a falon, fel ne szálljanak,az istenért. Azok – belepve a négy falat és a mennye-zetet –, egyelőre elég nyugodtan mászkáltak. Laci kel-letlenül állt fel, s az asztal túlsó széléhez került, szembeaz anyjával. Az szó nélkül lerakta a kenyeret, krumplits egy darab húst.

– Gyújts tüzet! – szólt rá Lacira, de helyette nagykészségesen Mihály kuporodott a kemence elé.

– Te mért nem mégy haza? – támadt rá Kádárnéni.

– Mert kitagadták – felelte helyette Laci. – Mígmalacot kerítünk, idefogadjuk magunkhoz.

– Mik vagyunk mi? – csattant fel Kádárné. – El-csapottak szállodája?

47

Page 42: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Mihály keze bennrekedt a kemence torkában. Nemmert felnézni, mintha a mennyezet készülne rája omlani.Csak fülelt dermedten, miket mond anyja szavára Laci.Jaj, csak valami szelídet mondjon, mert ha nem… Laciazonban se szelídet, se vadat nem mondott, hanem ültmegszeppenten sokáig. Végül is az anyja unta meg ahallgatást, és azt kérdezte:

– Hát a kosztja?– Az kikerül a Szamosból – jött meg a hangja

egyszeriben Lacinak.Kádár néni nagyot nézett, s jobb válasz híján Laci

után visszhangozta:– A Szamosból?!– És a szemétből – így Laci magabiztosan.– Csak nem akar a más hulladékán élni? – ijedt

meg az anyja, s aggódva nézett Mihályra. Ez ekkormár megkönnyebbülten rakta a tüzet. Tudta: rendbenvan minden, ha Kádár néni a koszt felől tudakozódik;akkor itt hálhat; nem kell szégyenszemre már első estehazakunyerálnia magát. Mert az imént már arra gondoltkétségbeesésében, hogy hazamegy, s az édesanyja lábaelé borul könyörögni. De most megmutatja: megél őnélkülük is, ha volt szívük útra tenni. Micsoda diadallesz, mikor hazaállít a malaccal! Szinte jó, hogy így tör-tént a cugucával.

Laci ezalatt tudtára adta az anyjának, hogy Mihálybizony a mások hulladékából fog megélni. Úgy, ahogya csontot-rongyot, ócskavasat szedegető cigánynék. Elő-adta halászati tervét s mindent, úgy ahogy kigondolták.Az édesanyja arca felderült. Asztalkendőt kötött magaelé, s vacsorakészítéshez látott.

– Jól van, na – sóhajtott kiengesztelődve, s felpil-lantott elhalt ura fényképére. – Látom, mégsem vagy-tok olyan élhetetlenek. Amíg sor kerül a nyerészkedésrea halakkal, jut itt valami Mihálynak is. Hadd itt, fiam,az élelmiszerjegyeket. Beváltom őket, s a pénzt majd

48

Page 43: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

megadod a halak árából. De jól gondold meg a dolgot.Keveset keresek. Ha elsejére nem adod vissza, amit rádköltök, fuccs a házbérünknek.

Mihály készségesen nyúlt a jegyek után, de az utolsószavakra habozva húzta vissza a kezét. RápillantottLacira, igazán hiszi-e, hogy sok pénzt keresnek majd ahalakkal. Laci sugárzott a hittől. Lerítt róla a fölény:csak akad abban a görbe Szamosban annyi hal, ameny-nyi nekik kell! – Mikor az anyja kilépett valamiértaz udvarra, odafordult Mihályhoz:

– Ne félj, amíg engem látsz. De készülj rá, hogy azéjjel te is ketyegni fogsz. Szépen bebújunk a pokróc alá,hagyjuk, hogy édesanyám nyugodtan elaludjék, mert haészreveszi, hogy virrasztani akarunk, megsajdul a szíve.Képes lesz elaltatni minket. Mert az én anyám olyan,hogy képes agyonverni, de a szíve közben majd meg-hasad… Éjfélig te őrködsz, aztán felköltesz engem.

ÍGY IS TÖRTÉNT. Kádárné gyanútlanul elszende-rült. Mihály pedig virrasztott nagy csendben. Mindeddigsosem maradt fenn este tíz óra után. Szeme majd lera-gadt, de vigyázott éberül: tudta, ez hozzátartozik amalacszerzéshez. Látnia kellene őt most az apjának. Biz-tosan nem nevezné pipogyának, akinek még a készenhozott kenyér is kiesik a szájából. Ült csendben, s a dia-dal óráira gondolt meg az édesanyjára, aki nem olyankegyetlenül jó, mint az apja. Vajon tud-e aludni, nemsír-e, hogy hová bujdosott el a fia? Anyjának se lehetjó, az biztos. De ha nem jó, mért hagyta elmenni? Azthiszi, hogy jobb fiú lesz ő ezután, amiért szívtelenülelkergették? Dehogy lesz. Azért se! De ők biztosan meg-javulnak, ha látják, hogy kiteszi magát az éjszakaiveszedelmeknek; ha jól megfacsargatja a szívüket abánat.

Igen, valami efféléket remélt Mihály, miközben sem-miképpen se mert az ablak felé tekinteni, nehogy valami

49

Page 44: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

bolond szellemet pillantson meg. Azok éppen éjfélkorszokták felbőszíteni a kutyákat –, ha igaz. Éjfélre gon-dolva megdermedt a rémülettől. Óra nélkül, honnantudja meg, mikor lesz éjfél? Mégiscsak ravasz ez a Laci.Mindig rosszban töri a fejét. Kiszolgáltatja magát, vezér-kedik, örökké vezérkedik. De most nem babrál ki, nemváratja meg vele a virradatot, ahogy biztosan kitervelte.

Kádár nénire való tekintettel azonban nem nyúltdurván Lacihoz. Óvatosan rázta fel, mondván, hogy máréjfél… No most beleejti Lacit a saját vermébe. Vir-rasszon reggelig egymaga. Laci mötyögve ébredt fel, sásított nagyokat. Mihály meg azon nyomban elaludt. Laciegy darabig sikeresen küzdött az álommal, de mert amúlt éjjel sem aludta ki magát, a fáradtság mihamarvisszahúzta a párnára. Bizony reggel el is aludtak volnamind a hárman, ha öt órakor fel nem csergeti őketugyanaz a hang, ami tegnap reggel segítségére jöttLacinak.

Elsőnek Kádár néni ült fel csodálkozva. Odapislogottálmosan a kredencre, a megboldogult vekkerre: csaknem az jár vissza kísérteni? De az bizony békésen nyu-godott, s lám, mégis szaporán szól valahol a csergető,mintha sohasem készülne lejárni.

– Kész csoda! – kelt fel Kádár néni borzongva.

EZEN A SZÉP NYÁRI REGGELEN a Köves utcaimeg a Kajántó úti nagyobb fiúk és leányok kivételesenrendes ruháikba öltöztek. Fürdőnadrágjuk fölé inget vet-tek, s valamennyien Sándor Petyiék kapuja előtt verőd-tek össze. A szemétből előkotort ócskaságokat kihordtáka tornácról, hogy az ószerre vigyék. Petyike nélkül azon-ban nem indulhattak. Neki kellett a „kincs” értékesítésekörül a kincstárnoki felügyeletet gyakorolnia. Petyiazonban a húgai miatt nem mehetett. Azok egyszerűenfellázadtak ellene. Nem akartak a lakásban takarítani,a másnapi nagymosáshoz vizet hordani, a legkisebb

50

Page 45: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Sándorkára vigyázni, nem akarták az udvart össze-seperni, sem a vizet a két árva tyúkjuk elé tölteni – haPetyi nem segít nekik.

Petyi rájuk zárta az ajtót, kimásztak az ablakon.Rájuk zárta a kaput, kimásztak a kerítésen. Mennek őkis Petyivel az ószerre, ha nem segít takarítani! Petyine uraskodjék, amiért fiú, hanem segítsen. Hiába lettkincstárnok, este megint olyan verést kap, mint tegnap,ha apjuk ismét rendetlenül találja a házat… Petyiék-nél apa tartotta számon a legyeket és a főzőfazekakat.Sándor Péter bácsit az utcában „anyapótlék”-nak csúfol-ták, mert talán még gyerekszülésre is vállalkozott volna,ha lehetett volna. Olyan törpe növésű emberke volt,mint amilyennek Petyike készülődött, mégis majdnemakkora feleséget választott magának, mint egy tűzoltó-létra. Úgy dirigálta nagydarab féleségét, ahogy akarta.Ugyanezt akarta húgaival Petyike, neki azonban seho-gyan se sikerült ez. Petyike a keresztlevél szerint báty-juk volt, növésre azonban öcsikének látszott mellettük.Miattuk lett olyan méregzacskó is: egyáltalán nemakarta követni apja példáját főzésben és takarításban.Mindenáron bizonyítani kívánta, hogy testvérei között őa legnagyobb.

Most azonban teljesen tehetetlenül állt a kapu elégyülekezett pajtások közt. Ráadásul Kerekes Sári is ahúgai pártjára állt, pedig ahová ő állt, onnan nem hiá-nyozhatott Kiss Ámáli sem. Petkes Zsuzska meg anyakiglábával árnyéka volt ennek a kettőnek.

Kéregették Petyikét, segítsen a húgainak. Mutassameg, hogy igenis apja fia.

– Úgy-úgy, Petyi – szólt a vitába Máthé Feriröhögve –, mutasd meg; jó felesége leszel Petkes Zsuzsi-kának, ha elvesz. Remélem, te se keresel kisebb asszonyt,mint apád.

Petyi úgy szökött neki, mint a veszett macska. A leá-nyok közül Petkes Zsuzskát állhatta legkevésbé. Nem

51

Page 46: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ez volt az első eset, hogy ezt a hosszú leányt kínáltákneki a fiúk feleségül. Ezért ugrott teljes dühvel Ferire.A megtámadott fiú négykézlábra vetette magát, shagyta, hogy Petyi kedvére püfölje, s közben még job-ban ingerelgette:

– Hiába prüszkölsz, Petyi. Az isten is neked szántaZsuzsikát. Kötsz a lábodra két kicsi széket, úgy mészsétálni vele.

Petkes Zsuzsi lángolt szégyenében. Réz Mihály megrángatta Kádár Laci inge ujját, csináljon már valamit,hogy legyen rend. Sosem adják el az ócskaságokat, haennyit vacakolnak. Ő már ma halászni akar, hogy egyhét alatt megvehessek a malacot. Laci nem kérette magátsokáig. Intett Mihálynak és Petyinek, kapják ölbe azárut, s gyerünk, a lányokat meg rázza ki a hideg!

Kerekes Sári szemmel tartotta őket. A repedt érc-fazékba hányt holmi elé állt, s így tiltakozott:

– Nem oda Buda! Laci, ebben mi is segítettünk,segítsetek ti is a lányok dolgában. Kinéztek a csapatból,nem akarjátok, hogy mi is halásszunk, tegnap a szemét-ről kergettetek haza. Azt mondtad, hogy eszem sincselég a futballhoz, hát ezt tovább nem tűrjük…

– Nem bizony – nyelvelt Kiss Ámáli. – Legyenegyenlőség, ahogy Réz bácsi mondja.

– Marhaság! – kiáltotta Laci. – A házat őrizni kellvalakinek. A kicsikre is vigyázni kell. Én vigyázzak?Talán nekem lesz kicsim, ha megnövök? Ez a ti mester-ségetek. Mikor tanultok belé, ha nem most kezditek?

A lányok pipacsvörösre gyúlva egytől egyig azt kiál-tották, hogy ők sosem mennek férjhez.

– Esküdjetek meg – rontott nekik Laci.A leányok tanácstalanul néztek egymásra. Kiss Ámáli

tudta Kerekes Sáriról, hogy a Laci kedvéért éjjelre kite-szi az ébresztőórát az ablakba. Kerekes Sári meg a KissÁmáli titkát ismerte, vagyis hogy Réz Mihályt nagyonsajnálja. Petkes Zsuzsa meg azt szeretné, ha Máthé Feri

52

Page 47: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kevesebbet bohóckodna. – Ilyen lenne vajon a férjhezkívánkozás? – Egyszóval, nem mertek megesküdni. Samíg így tanácstalankodtak, azalatt Máthé Feri össze-beszélt Setét Janival, s a vitatkozók háta mögé kerülveelemelte az ószerre szánt kincset. Mihály észrevette csí-nyüket, s álnokul eloldalgott a társaságtól. Petyi ezalattkiegyezett a húgaival: az udvarseprést magára vállalja,ha hazajön… Kiss Ámáliék ugyanakkor Kádár Lacitrávették, hogy Kerekes Sárika velük mehessen, vigyáz-nak helyette a házra és a kistestvérére: legyen tanúja avásárnak, ne csaphassák be őket.

Sárika füleskosarat vett magához, hogy krumplitvásároljon, ha kapni lehet a piacon jegy nélkül. A cipe-kedésben egymást felváltva értek a Vágóhíd téri ócska-piacra. Hétköznap lévén, a könyökszerűen elterülőócskasoron nem volt akkora tolongás, mint máskor.Asszonynép hullámzott itt többnyire, s a legtöbb a gya-núsan jóképűre tajkolt cipőket nézegették. Volt ittszentkép és ruhanemű elég, de ez ért a legkevesebbet.Békebeli szövetből készült viseltes ruhákat hírmondónakis alig lehetett látni, annál több műrostot meg ócskaszerszámot, teknőt s mindenféle ringy-rongy könyvet.Laciék figyelmét legjobban egy cigányasszony kirako-dása ragadta meg. Utcáról és kávéházakból összegyűjtöttcigarettavégeket árult. Kicsomózta maroknyi halmocs-kákba, mint tavasszal a cseresznyét. Egy szempillantásalatt szétkapkodták a napszámosféle emberek.

Kerekes Sári szeme izgatottan csillogott a színes nőirongyok láttán. Meg-megemelgette ezt is, azt is, minthavenni készülne. Kebléhez simított egyet-egyet, lássa,hogy állna neki, mint blúz. Faggatta Kádár Lacit, de afiú rá se hederített. Ő az ócskavasak árát puhatolta.Petyi viszont a bronz kilójának árát szerette volna meg-tudni. Most is szentül hitte, hogy a repedt ércfazék leg-alábbis bronz, ha nem arany. Makacskodott, hogy előbb

53

Page 48: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

valami aranyművesnél kellene érdeklődni, mert azócskavasas becsapja őket.

– Ne félj, te, attól – biztatta Setét Jani –, azócskavasasok manapság már nem csalnak, jó emberekmind egy szálig.

Meg is álltak az egyik ilyen ócskás nyitott kapujaelőtt. Az udvar zsúfolva volt mindenféle kerekekkel,szivattyús kutakkal, fényesre mázolt főzőkemencékkel,síndarabokkal, girbegörbe csövekkel, fürdőkádakkal smindennel, ami csak pléhből, vasból készült valaha.Valamennyien elszontyolodtak. Kell-e vajon az ő repedtércfazekuk, mikor ennyi jobb dolog rozsdásodik itt egyrakáson? – Félszegen óvakodtak be ebbe a rozsdásbazárba. Néhány kovács külsejű falusi ember kotorá-szott a vasak között. Egy közülük, egy barna köpenyes,rájuk ripakodott: mi rosszban sántikálnak itt?!

– Eladni jöttünk – emberelte meg magát Petyike.– Eladni? Ismerem én az effélét! Az egyik hoz egy

marék vasat, a többi meg elemel ezalatt egy mázsát.Csorda kifelé, a kondással majd megkötöm a vásárt.

Kádár Laciék megszeppenve néztek össze és körül: őklennének az a csorda?! Réz Mihály sápadtabb volt azócskás barna köpenyénél, összeomlani látta mindenreményét. Nem lesz itt vásár –, úgy érezte. Nem leszhalászószerszám, nem lesz hal, oda a malac örökre.

– Na, mozgás! – förmedt rájuk az ócskás. – Mértnem szolgáltattátok be ezt a dolgot a vasnapkor a leven-téknek? Így gondoltok ti a hazára? Rajta volt a plaká-ton, hogy aki eldugja a vasat a gyűjtők elől, szorulnifog. Csodálom, hogy nem kapott el titeket valamelyikrendőr…

– Nem vagyunk mi tolvajok – dadogta Setét Jani,s igen-igen vizsgálta az ócskást: jó ember-e vagy nemjó ember.

Ezalatt az ócskás egészen közel jött hozzájuk, cipőjeorrával megbökdöste a fazekat:

54

Page 49: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

55

Page 50: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Kaptok öt pengőt a csontokkal együtt…– Legalább húszat, bácsi – riadozott Petyike.–Mi? – háborodott fel az ócskás. – Többet kérsz

a szabott árnál? Tudjátok, hogy mennyi dutyi jár ezért?Kaptok öt ötvenet, s takarodjatok, mert…

– Tizenötért, bácsi – szólt most Laci is.– Téged senki se kérdezett. Csak eggyel alkuszom.

A csorda ne beszéljen! Ha én ezért többet adok, minthat pengő, engem is becsuknak.

– Senkinek se mondjuk meg, ha tízet tetszik adni– tolakodott előre Kerekes Sári. – Ha akarja a bácsi,meg is esküszünk.

– Nekem ne esküdjetek. Engem nem fogtok cin-kosságra venni. Minek néztek? Vigyétek a vasatokat afenébe. Az utcán majd nyakon csípnek vele…

És elfordult, ment a falusiakhoz, Laciék meg ké-külve-zöldülve topogtak egy helyben. Nézegettek kifelé,nem áll-e máris rendőr a kapuban. Hogy vigyék mosttovább ezt az ércfazekat? Hiszen tényleg az állt a pla-káton, amit ez az ember mondott.

– Mi az? – kiáltott rájuk hátrafordulva az ócskás.– Miért nem takarodtok?– Hétért tessék megvenni, bácsi – rebegte Petyike

szédelegve. – Nagyon kell nekünk a pénz. Rettentőnagy bajban vagyunk. Egy fiú életét tetszik megmentenivele. Aztán csak a fazék nyom vagy öt kilót…

Erre aztán a pedert bajuszú ócskás szó nélkül fel-kapta a nehéz vasfazekat, odavetette a többi lom közé,majd pengőket nyomott a Petyi markába, s kitaszigáltaőket az udvarról. A fiúk csak künn vették észre, hogyPetyike csupán hat pengőt szorongat a markában. Tana-kodtak, mitévők legyenek: szóljanak-e az ócskásnak,vagy ne szóljanak? Hátha azt fogja mondani, hogy őhetet adott. Végül is Setét Janira támadtak: ezt azembert nézte ő jó embernek, ezt a csalót pártolta?!

– Ezt hát – kiáltotta Jani mérgesen –, még a fir-

56

Page 51: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

máján is az áll, hogy: Tüzes Mihály jogos tulajdona –mutatott fel diadalmasan a frissen festett cégtáblára. –Nem beszélt volna a hazáról se, ha nem igazi jó ember.

– Csak azért beszélt, mert a saját hasznát nézi –mondta Mihály. – Édesapámban mindig felforr améreg, amikor az ilyenek a hazát emlegetik.

– Örvendj, hogy nem hívta a rendőrt – makacsko-dott Setét Jani.

– De eleget emlegette – fortyant fel Petyike. –Hagytuk, hogy ránk ijesszen, pedig nem dugdostunk misemmit se. Mi ezt a sok vackot keserves munkávalszereztük. Marhák voltunk. Laci nem kellett volna, hogytizenötöt mondjon, mikor én húszat kértem, ő az oka.

– Nem igaz – jött méregbe Laci is. – Tizenöt eléglett volna, de Sárika közbekotyogott.

– Hát persze! – kapott észbe Petyike, s most márteljes mérgével a hüledező Sárika ellen fordult –,mindenütt a lányok csinálják a bajt. Maradt volna ott-hon a fenébe. Minek az ilyen tyúkeszűnek egyenlőség!

A vérvörösre szégyenített Sárika tátogott, mint egypiros jércike. Kínjában próbálta visszahárítani az egészhibát a Petyi fejére, mondván, hogy Petyike tíz pengő-ről egyszerre hétre alázkodott az alkunál. De Petyikévelmár nem lehetett bírni. Ő csak azért jött alá ennyire –mondta ellentmondást nem tűrően –, mert Sárikaelrontotta a dolgot. Félős volt, hogy teljesen ingyért kellhogy otthagyják a portékát…

Kerekes Sárika nagy bánatára még Kádár Laci iskitartott amellett, hogy ő, a leány az oka mindennek.Sárika szégyenében és szörnyű csalódásában faképnélhagyta a fiúkat. Keresztülvergődött az ószeri tolongá-son, anélkül, hogy ezúttal legalább egyszer is ránézettvolna a blúznak való, csábítóan szép rongyokra.

A piacra bujdosott, újkrumplit keresni. Közben elha-tározta, hogy többé nem teszi ki a szívét az ablakbaébresztőórának. Nem cibáltatja meg frufruját az any-

57

Page 52: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

jával Laci miatt, mint ma reggel is, amikor ötre cser-getett az óra, hiszen ráért volna arra fél hatkor is. Igen,most már igazán meg merne esküdni, hogy sosem megyférjhez…

LACIÉK EZALATT kiadták mérgüket az ószeren.Miután végleg megegyeztek abban, hogy rossz vásártcsináltak, számadást vetettek: – hány horgot meg hányméter zsineget vásárolhatnának a hat pengőből. Hogymiből, hányat szerezzenek, azzal hamar elkészültek, dehogy futja-e a pénzből, azt addig nem süthetik ki, amígmeg nem tudják a szükséges dolgok árát. Esküdöztekégre-földre, most aztán nem hagyják magukat becsapni.Ha kell, lealkudják a csillagokat is az égről. Szétnéztekaz ószeren, beszerezhető-e halászó holmi a sok vacakközött. Kiderült, hogy akadt itt minden, éppen csakhorog nem. Zsineg került volna, de nem merték meg-venni. Vásott zsineggel nem lesz jó halászni, hátha lesza-kad a nehezebb hallal.

A piac felé kerültek, s beállítottak egy szemüvegeskötélgyártóhoz. Okulva az ócskásnál történt fogadtatá-son, ezúttal csak Petyi meg Laci nyitott be a boltba.A szemüveges mester hosszú volt, mint egy száraz kötél,s hozzá még vékony is, vén is. Talán gőgös is egy kicsit,ami nem csoda, hiszen rajta kívül talán nem is létezetttöbb kötélverő kisiparos a városban. Kihalóban volt eza mesterfajta. A gyári kötélverés kiverte őket a piacról.Laciék jámborul előadták kérésüket: jó erős zsineg kel-lene, vagy két gombolyaggal.

– Mire való legyen? – mordult rájuk a kötélverő.– Halászni.– Ha-lász-ni?! – taszította homlokára szemüvegét

csodálkozva. – Van nektek időtök erre a naplopásra?Halászásra prédáljátok a drága időtöket, mikor én nemkapok egy jóravaló inast? Nekem pont két ilyen teker-gőre volna szükségem, mint ti.

58

Page 53: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– De mi, csak… csak zsinegért jöttünk – dado-gott Petyike, s ijedten pislogott Lacira. Ez már oldalgottis kifelé, mert ki tudja, hátha kisül, hogy van valamiolyan plakát is, ami nem csak az ócskavasak, hanem azilyen inasnak való fiúk beszolgáltatását is elrendeli.

A kötélverő mester azonban nem említett semmiféleplakátot, ellenben áradozva dicsérte a szakmát a fiúkelőtt. – Gondolják meg a dolgot, legalább az egyikszegődjék be hozzá. Olyan békebeli zsineget ad a másik-nak, hogy avval akár egy cápát is kiránthatnak. Nagyelőadásba kezdett arról, hogy a kisipari kötélverésnek,szemben a gyáriparival, csak ezután jön fel a csillaga.A háború végén annyi hitlerista gazember, hadiuzsorás,élelmiszerhamisító, fekete kufár kerül akasztófára, hogycsak győzzék istránggal. Márpedig erre a papírból fontgyári madzag nem lesz jó. Erre csakis a kisipari reme-kelés lesz elég megbízható.

– Tessék várni, mester úr – jutott eszébe valamiLacinak. – Vár kint minket egy fiú, Réz Mihály, behí-vom, hátha ő beszegődik. Az már volt egy hétig próba-inas. – S választ sem várva, kiugrott az ajtón.

Petyi pityergésre álló szájjal hebegett valamit utána.Azt szerette volna odakiáltani, hogy ne hagyja ennek amesternek a markában. Laci azonban örvendett, hogykívül kerülhetett. Majd csak kivágja magát Petyike isvalahogy. A mester most elővett egy nagy gombolyagot,mert bár inasra vadászott, azért a zsineget is el akartaadni. Petyi elé tette, erősítve, hogy van azon kétszázméter is, s megszámítja Petyikének négy pengőért, s azárát be is vasalta rajta rögtön. Petyi dehogyis mert al-kudni, csak azt nézegette, hogyan lépjen meg innen. Kín-jában mentőötlete támadt, azt mondta:

– Én is szívesen beállnak inasnak a bácsihoz, de né,milyen kicsi vagyok. Alig múltam tízéves – hazudtamerészen.

– Hát ez igaz – nézett végig rajta a kötélverő. –

59

Page 54: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Te igen apró maradtál. Neked még iskolába kell járnod.Eredj, küldd a barátod avval a Réz Mihállyal.

Petyi soha ilyen serényen nem ugrott. Életében mostelőször örvendett kicsike voltának. Az utcasarkon vi-gyorogva lestek rá Laciék.

– Mi a’, sikerült neked is?– Sikerült hát, még zsineget is kaptam. Azt mond-

tam neki, hogy küldelek titeket, csak eresszen.Arról persze egy kukkot se szólt, hogyan használta fel

szégyellt kicsiségét mentségül; minek azt Laciéknaktudni. Büszkén elővette a zsineget: íme, micsoda fájindologra tett szert négy pengőért…

– Mi-csod-a-a! – szörnyedtek el a fiúk –, te négypengőt adtál ezért?!

– Igen, de tízet kért – találta fel magát Petyikeegy igazi kincstárnak fölényével. – Ez békebeli spárga.Ideadta, mert azt ígértem, hogy Mihály beáll hozzá.

– Mi? – ijedt meg Mihály –, te odaígértél engem?Egy marók zsinegért legyek én kötélverő...

És neki a futásnak, nehogy nyakon fogja őt a mes-ter. Laciék a nyomába eredtek: – álljon meg, hovaszalad, mint a bolond. Az emberek utánuk fordultak, smár-már majdnem tolvajt kiáltottak. Szerencsére rövidvolt az utca, s a másik sarkon hirtelen befordultak. Ottaztán lassítva vették az irányt a vaskereskedésbe. Amaradék két pengőből éppen húsz darab szakállashorogra futotta. Ezt a bevásárlást minden baj nélkülfejezték be. A piacon aztán rábukkantak Sárikára, akikis kosarát krumplival vásárolta tele. Laciék láttárakipirosodva fordított hátat. Sietve indult hazafelé. Afiúk mindenütt a nyomában, kötekedtek vele: Hovámegy, kisasszony? Nehéz-e a krumpli? Ne segítsünk?

Sárika tűrt egy darabig, aztán lecsapta a kosarat aföldre, s otthagyta az utca kellős közepén. Laciék meg-rökönyödve álltak, s néztek az elsiető leányka után.Laci végül rándított egyet magán, s otthagyta a kosarat.

60

Page 55: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Azt hiszi – mondta megvetően Máthé Ferinek –,hogy én szamár leszek.

Setét Jani se kívánt az lenni, csupán Petyike tétová-zott a kosár mellett. Úgy okoskodott magában, ha őezt a pityókát most hazacipeli, nyomban megnő vagyegy méterrel a Sárika szemében, Laci meg ugyanakkorátkurtul. Miért ne legyen szerelmes belé is legalább egy-szer Sárika? Ó, mert nem feledte el, mivel ugrattáktegnap Laciék a szemétdombon. Azóta mind az rágta aszívét. Igaz, hogy az ő méretéhez inkább Kiss Amálipászolna. De hát az csak Mihályt bámulja.

Felkapta a kosarat, s cipelte, hogy szakadt meg belé.Laci mérgelődve állt elébe. Miért alázza meg magát,pont egy lány előtt? Hagyja itt a fenébe azt a kosarat,majd visszajő érte a kisasszony. Épp ő, a leánygyűlölőhízeleg Sárikának? Petyikének szörnyen tetszett aleánygyűlölő rang, de a kosarától azért nem tágított.Túlságosan magára képzelte már azt a bizonyos egyméter növekedést, olyannyira, hogy nem jutott eszébe,mennyivel kurtulhat a fiúk előtt, ha most gőgösen lenem csapja a kosarat. Védte azért jó hírnevét is, mond-ván, hogy ő nem Sárikának cipekedik. Majd jó nagytüzet csinálnak a kőrisfa alatt, és sült krumplit eszik azegész telep. – Így mondta, de közben remélte, majdkezére játssza valahogy Sárikának a krumplit. Lacimegvetően ráhagyta, csináljon, ami tetszik. Mentek egydarabig szótlanul, s azalatt Laci is gondolhatott valamit,mert egyszer csak elkérte Petyitől a kosarat: viszi ő is,nehogy megszakadjon Petyike. Petyike nem adta átvalami jó szívvel, bár a déli napsütés ugyancsak per-zselte. A külvárosi házfalak meg ablakok vakítóan ver-ték vissza a napfényt. Hervadoztak a léckerítések mögézárt gyümölcsfák. Még kétszáz métert se haladhattak –máris féltékenyen kérte vissza Lacitól a kosarat, de aznem adta. Hazáig vitte, s Petyi legnagyobb mérgére

61

Page 56: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

betette a Kerekes Sáriék nyitott kapuján az udvarra.Sárika az ablakban bágyadozó virágok közül leste őket.

– Mi a’ – támadt Petyike felfortyanó méreggelLacira –, mégis a szamara lettél?

– Igen – vágta vissza hevesen Laci –, mert énszamárnak is különb vagyok, mint te paripának.

Petyinek nem jutott ideje magyarázatot követelni,hogy ebben az esetben miért különb állat a kereszteshátú szamár a paripánál –, mert a kőrisfa alól márismegrohanta őket a rájuk várakozó gyermeknépség. Szó-ról szóra hallani kívánták az ócskaság értékesítésének akörülményeit. De ugyancsak lehervadt a kedvük, mikoraz eredményt megtudták. A horog és a zsineg mit semér vessző nélkül. Honnan szerezzenek húsz darabot? Őkúgy képzelték el a dolgot, hogy Laciék készen felsze-relve hozzák a horgászó szerszámokat.

– Ez már gyerekjáték – vigasztalta őket MáthéFeri –, összeszedjük az éjszaka a paszulykarókat a hós-tátiak földjéről.

– De az lopás! – ellenkezett Setét Jani a csíkospárnahuzatból készült fürdőnadrágban. – Ezért fel-akasztanak. Eleget írja az újság, hogy aki elsötétítésalatt lop, annak kötél jár.

– Mostanában süt a holdvilág, te vízfejű – kiáltottaMáthé Feri bölcsen. – Mi bajunk lehetne? A hold-világot se írja fel a rendőr, pedig az sosem sötétít elkék papírral.

– Igen, de világosságnál se szabad lopni – adtatudtukra Mihály. – Aztán, ha elvisszük a paszulykaró-kat, a hóstátiak megint drágítani fogják a zöldpaszulyt.Azoknak minden jó ürügy a drágításra. Ha süt a nap,akkor azért. Ha egy kicsit beborul, másnap már felviszika pityóka árát.

Laci időközben hazaszaladt levetkőzni, s most a rövidklottnadrágjában furakodott a tanácskozók közé. Rög-tön fölöslegessé tett minden szóbeszédet. Tudtukra adta,

62

Page 57: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hogy kimennek a csereerdőre mogyorófavesszőt vágni.A paszulykaró nem való halászni. Hoznak egyúttal egyhát száraz ágat is. Úgyis eleget sírnak az anyák, hogynincs mivel tüzelniök.

Az erdő említése ujjongó kiáltásokat váltott ki mind-nyájukból. Nagyszerű! – hoznak madártojást, s ha sze-rencséjük lesz, nyulat is fognak! Megszelídítik majd, spároztatják, és egy év alatt annyi nyuluk lesz, hogy nemszorulnak húsért a mészárosra.

Az általános örömből csak a lányok maradtak ki.Nekik ismét otthon kell kuksolniok, ezt tudták anélkülis, hogy a fiúk eszükbe juttatták volna. Csupán KissÁmáli meg Petkes Zsuzska mehetett volna velük. Nekikkettőjüknek nem volt se kistestvérük, se nagy. Házőrzéscímén se foghatták őket otthon. Egyiknek a nagyanyja,másiknak meg az édesanyja ült a háznál. Azok elegetszidták ugyan őket a csavargásért, de otthon fogni még-sem bírták. Kiss Ámáli anyja elhízott nőszemély volt,s nem bírt utána futkosni, Petkes Zsuzska meg rá sehederített süket nagyanyjára. Persze, akadt volna dol-guk bőven, de ők ide jöttek, s a Köves utcai leánykák-nak segítettek takarítani, mosogatni, súrolni. TöbbnyireKerekes Sárikánál időztek. Ez meg is látszott a Sári-káék lakásán. Sehol sem volt olyan tisztaság, mintnáluk. Ha a kicsikkel nem történt volna valami örökké,Sárika sosem szorongott volna esténként az anyja előtt.Most a két hűséges barátnőnek ellenállhatatlanul erdőremehetnékje támadt. Ők is nyulat kívántak fogni. Ezúttalazonban leánypajtásaik szegültek szembe velük. Acigányszínű Sándor-lányok keltek ki ellenük legheve-sebben. Ha nem mehet mind, akkor egy lány se menjen.Ez az igazság, így kívánja a leánycsapat. Kimondták azeste az összetartást a fiúk ellen, most ne szegje meg aztegy sem.

Kiss Ámáli megszeppenve nézett egyikről a másikra.

63

Page 58: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Tegnap este valóban így határoztak, de ki láthatta aztelőre, hogy ma erdőmenésre kerül a sor?

Akkora volt a mehetnékvágya, de még hűségszereteteis, hogy szemében gyülekezni kezdtek a kövér könny-cseppek. Petkes Zsuzska keményebbnek és eszesebbnekbizonyult, mint ő. Szemére vetette a lázongó Sándor-lányoknak, hogy azzal csak örömet szereznek a fiúknak,ha egy lány se tart velük az erdőre. Az ő részükrebiztosan nem vágnak vesszőket. Akkor aztán a zsinegbőlés a horgokból rájuk eső részt sem kérhetik el tőlük.

Észbe kapott erre rögtön Kerekes Sárika is, de aSándor-lányok is. Menjen hát Kiss Ámáli és PetkesZsuzska Laciékkal, vágjanak mogyorófavesszőt a leá-nyoknak.

– Ez férfidolog – kiáltatta közbe Laci türelmétvesztve.

– Ó, te férfi! – csípett vissza Sárika merészen. –Hasítok úgy fát, mint te. Egy mogyorófavesszőt én islenyesek, és hazahozok úgy, mint te.

– De most úgy illenék, hogy mi menjünk – tört kiPetyike legnagyobb húga, Bözse. – Én Jucival örökkéitthon kotoljak? Maradjon itthon helyettünk Kiss Ámáli.Etesse meg a kicsikét, és vigyázzon rá… Mindennapmás kislány menjen a fiúkkal halászni és mindenhová.Mély lélegzetet vett a ravaszdi képű, s elébevágott aközbeszólni akaró Petyikének. – Lehetne úgy is, hogyreggel korán vegyük sorra a házakat. Takarítsunk kigyorsan mindenhol; vagy öt lány azután maradjon a ki-csikkél, így a többi nyugodtan mehet a fiúkkal.

Addig-addig csacsogtak, egyezkedtek a kőrisfa árnyé-kában, míg Kiss Ámáli fájó szívvel beletörődött, hogySándor Bözse menjen helyette Petkes Zsuzskával aLomberdőre. Holnap aztán kipróbálják a közös takarí-tást és a napos felvigyázást.

Mire azonban teljesen megegyeztek a részletekben is,s a két kiszemelt kislány indult volna, Laciék alattomos

64

Page 59: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

észrevétlenséggel elpárologtak hazulról. Egyszerűenfaképnél hagyták a lányokat. A kajántói dombok közöttcsörtettek már a csereerdő felé.

Minél magasabbra hágtak az aratásra érő búzatáblákés kapálatlan kukoricások között, annál hevesebben sü-tötte őket a nap. Meztelen hátuk bőrét repedezni érez-ték. Közben szúrós kaszálón kellett keresztülvágniok.Talpuk eléggé edzett és kemény volt a mezítlábasjárástól, de itt mégis sziszegve álltak meg. Sehogyansem tudták, hogyan lépegessenek. Olyan volt ez a le-kaszált mező, mintha tűvel ültették volna tele. Végülis Laci kitalálta, hogyan kell menniök; úgy, mint asíelők szoktak; csúsztatni kell a talpukat, hogy a fűszá-lak lelapuljanak.

Ő szerencsésen át is vergődött a túlsó partra. A síelőjárást a múlt télen tanulta el unokabátyjától, akit akatonaságnál fogtak sítalpra, de a többiek lába megtelttövissel, úgy, hogy az utolsó métereket az erdő széléignégykézláb mászták keresztül. Patakzott róluk az iz-zadság. Réz Mihály elkeseredetten szidta a malacot,szidta Lacit, miért csalta futballozni, most nem kelleneígy kínlódnia.

ALANT A VÖLGYBEN szelesen elterülve a szem-közti Feleki-hegy lábáig terjedt a város ég felé bökő,picike tornyaival és gyárkéményeivel. A közeli Felleg-vári-hegy úgy ékelődött a házfedelek közé, mint egyszép, zöld sziget. A város körülfolyta, mint egy tó; azépítkezés hullámverései az oldalába is házakat s utca-sorokat sodortak körös-körül. Tova, messze, nyugaton,a Szamos kanyargó, ezüst szalagjából lobogott egy da-rabocska, míg keleten hosszasan kanyargott Apahidafelé.

A meggyötört fiúk nem gyönyörködhettek e szép tájváltozatosságaiban. Egymás talpából piszkálgatták ki ahajszálvékony mezei tüskéket. Hátuk mögött zöldellt az

65

Page 60: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

erdő. Fiatal cserfáin mindenfelé madarak pityegtek,csivogtak. Imitt-amott felrepült a bokrokból egy-egysárgarigó. A fiúk sántikálva hatoltak be a sűrűbe. Alombok hűvös árnyéka apránként felüdítette őket. Lacimár a rigókat utánozva fütyölte, hogy fityeg a bíró, sMáthé Feri jókedvre derülve felkúszott egy fára, s alombok közül rikoltozva az erdőt meg a szabadságot él-jenezte.

A többiek is elfeledkeztek a sántikálásról, s nekiáll-tak közös erővel lerázni Ferkót a fáról. Rikkantásaik ésfüttyeik riadt menekülésre késztették a madarakat. Tü-zes gyíkok iszkoltak zörögve az avar között. A fiúk tör-ték a száraz ágakat. A magukkal hozott kisfejszékkelhamarosan leterítették a kiszemelt mogyorófavesszőket.A legegyenesebbeket választották ki, s láttukra mégMihály is felderült. Már visszafelé cipekedtek egy-egyöl összekötözött, száraz gallyal, amikor az egyik bokormögül szalmakalapos erdőőr ugrott elő ütésre emelt fo-kossal. Haragtól eltorzult arcát mintha fából faragtákvolna.

–Ide a fejszéket, az anyátok! Adok én nektek sza-badságot…

A FIÚK DERMEDTEN BÁMULTAK a félelmetesemberre, és amikor az ismét lépett egyet feléjük, veszettfutásnak eredtek: ki erre, ki arra. A száraz gallyakkirázódtak a kötelek hurkából. Az erdőőr ide-oda ug-rált, hogy elcsípje valamelyiket. A rémült fiúk úgyérezték, hogy megindult az egész erdő, hogy a földbőlkilépő tuskólábú fák szökdelnek utánuk, hogy erőnekerejével visszavegyék mogyorófagyereküket. Meztelenlábuk szárát, karjukat, hátukat felkarmolták az össze-csapódó bokrok. Lába, karja és karma lett itt egyszerremindennek, még talán a gyíkok is utánuk haraptak.Földhöz lapuló gyökerek púposodtak eléjük, hogy orrabuktassák őket, de mindennél félelmetesebben csörtetett

66

Page 61: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

utánuk a szakadatlanul káromkodó ember: a bakancsoserdőpásztor. Most nem nézték a hirtelen eléjük táruló,kaszáló, szúrós veszedelmet. Nyargaltak lefelé rajta inukszakadtáig, a kukoricásokon át, belé a hajladozó búzába.A kisfej szék és a mogyorófavesszők kivételével mindentelhullattak már. Amelyik sapkát hozott, az a sapkáját;a nadrágosok zsebbéli holmijaikat veszítették el. Minthaüldözőjük pártjára szegődött volna minden, de minden:göröngyök, szétcsapott karú madárijesztők, guruló kö-vek. A nap meg mintha alább süllyedt volna. Torkukkiszáradt, szúrt. Egész testük sajgott. Égett a lábuk ésa tüdejük. Dombon lefelé futni kétszeresen veszélyes.A gyönge tüdejű Petyike keresztül is bucskázott a fején,nyomban utána a nagy fejével Setét Jani is kidűlt.

Lelövöldözött harcosokként, mint szétszórt sebesültekfetrengtek már mindnyájan a csatatéren. Hörögve, zi-hálva dolgozó tüdejük kétségbeesetten fújtatott. Kidül-ledő szemekkel meredtek az elhagyott erdő felé. Mostitt foghatta volna őket az erdőpásztor egy rakáson. Deaz elmaradt valahol. Úgylehet megelégedett az elhulla-tott sapkákkal és kötelekkel. Petyike is a károsultakközé tartozott. Hogy törpességét megtoldja, állandóanhetyke diáksapkát viselt. Apja akárhányszor lekapta afejéről, s a földhöz csapta, mert Petyi képes volt ebéd-hez is sapkában ülni. Ő ezt a sapkát, Setét Jani az apjakacoros bicskáját veszítette el, Máthé Feri meg a ruha-szárító kötelet hagyta el az ész nélküli futásban.

Véres karmolásokkal a testükön, letörve, és veréstőlfélve, vánszorogtak haza. A lányoknak, akik duzzogvajöttek eléjük, és szemrehányással akarták illetni őket,csak annyit mondtak: szerencséjük, hogy megszöktekelőlük, ami velük történt, az nem leányoknak való eset.

– A fene egye meg! – heppent le remegő lábakkala kőrisfa alá Máthé Feri. – Hát az erdő is valakié? Sze-

67

Page 62: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gény halak, most már kereshetnek sapkára valót is, haKifogjuk őket.

– Hát az apám kacorjára? – siránkozott Setét Jani.Laci aki egy szál fürdőnadrágban volt velük, csak

vérveszteségre hivatkozhatott. Mély karcolások vérezteka hátán, oldalán és a combjain. Réz Mihálynak a balorcája volt felkarmolva. Szomorúan lógatta térde közéa fejét, amint a gyepre ült. A kis Petyike meg köhögött,egyre köhögött. És tapogatta kopaszra nyírt fejét, skérte a húgait: ne mondják meg az apjának, hogy el-hagyta a sapkáját. Vesz ő másikat, ha megtalálják akincset.

– Még jó, hogy nem dobta belénk a fokosát – tű-nődött Setét Jani elrévedezve.

– Pisztoly is volt nála – lódította Máthé Feri. –Most vakarózhatnánk, ha belénk eresztett volna egymarék sót. Mert sóra töltik a pásztorpisztolyokat.

A leányokat e rejtélyes párbeszédek megborzongat-ták, de mindhiába kérdezősködtek, hogy mi történt tu-lajdonképpen, a fiúk ösztönösen megérezték, jobb ha alányok képzeletére bízzák a dolgot. Most láthatják, nemolyan könnyű fiúnak lenni. Petyike húgai meg a lágy-szívű Kiss Ámáli meg is hatódtak szívük mélyéig. Hoz-ták a vizes zsebkendőket, s törölgették a harcosok se-beit. Ámálka, persze, Mihályt ápolgatta. Petyi köhögésközben irigykedve nézte őket, a véle bajlódó húgaitpedig ellökte magától: – hagyjanak neki békét, mi aza kis karmolás!

A lányok közül egyedül Kerekes Sárika állt ajakbigy-gyesztve. Ő most haragot tartott. Laci sebei helyett in-kább a kőrisfa ágának támasztott mogyorófavesszőketszemlélte. Kiszemelt négyet a lányok számára, a négyleghosszabbat, s azokat ezekkel a szavakkal adta át KissÁmálinak:

– Erre te vigyázol. Anyád el ne törje a hátadon!

68

Page 63: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Mi? – ugrott fel Petyike indulatosan. – Ki akincstárnok, ő vagy én?

– A leányok részére Málikát választottuk. Add kia horgokat is meg a zsineget is. Te őrizd majd a kin-cseket… Nékünk elég a szertáros is.

Petyi tátogva nézett Lacira és a többi fiúra: belé-egyeznek-e ebbe az arcátlanságba?! Laci mulatott adolgon, neki most minden, ami a malac halála óta epercig történt, a legvidámabb, a legszórakoztatóbb já-téknak tűnt. Így még a múlt nyáron se mulatott, pedigakkor két hétre falun volt a nagyszüleinél. Most a Petyikétségbeesett arcát látva, mind azon tűnődött, hogy leszérdekesebb: úgy-e, ha ellenkezik Sárikával, vagy úgy,ha nem? Végül is intett Petyinek.

– Hogyne – jajdult fel Réz Mihály –, ők biztosannem pótolnak a malacba.

– Add ki a részüket, Petyikém, lássuk, mire men-nek vele.

– De pótolunk – torkolta le azon nyomban KissÁmáli, s jóváhagyást sürgető tekintetet vetett a kőris-fának támaszkodó Kerekes Sárira. Az kegyes mosollyalintett: – rendben van, pótolnak. De csak a malacba,a Laci órájába nem.

– Hát az én sapkámba? – toporzékolt Petyike.– Azt megveszed te a kincsekből.Petyi elsápadt, hebegett. Igaz, igaz, a kincsekből, de

rémülten nyilallott belé: mi lesz, ha mégsem talál kin-cset. Aggodalmát azonban ki nem mondta volna se-mennyiért. Majd Mihályra hivatkozott. Megmondta an-nak az apja, hogy ne vezérkedjenek, tartsanak össze,fiú-leány, de ha két szertáros lesz, az már nem össze-tartás.

– Ugye, Mihály, apád is így mondaná?Mihály buzgón bólogatott. Neki csak egyetlen gondo-

lata volt: a malac. Közelgett az este, s ő ma is idegenben

69

Page 64: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

háljon?! Ma még nem lakott jól kedvére. Kádár néniszűken mérte ki kettőjüknek az ebédre hagyott mákoslaskát. Reggelire meg csak teát adott. Az ő anyja min-dennapra előteremtette a tejet. Aztán ezután is virrasz-szon az óra helyett? Elég volt a bujdosásból. Azon rágó-dőlt, hogyan találkozhatna az anyjával úgy, hogy azapja ne lássa meg. Kérné, hogy hívassa haza. Most mára malac úgyis meglesz. Miért ne mehetne ő haza?

Évődéséből Petyike zavarta fel. Nem akart beletö-rődni semmiképpen sem, hogy rajta kívül még egy szer-táros legyen. Mindenféle kifogást hozott elő Lacinak ésa többieknek. De még a nehézfejű Setét Jani is aztmondta, hogy a leányok részében nem parancsolhatnak.Kádár Laci meg egyenesen kijelentette, hogy a leányok-nak jogukban áll a maguk halászószerszámait ott és av-val őriztetni, ahol és akivel nekik tetszik.Petyike ájuldozva meredt Lacira.

Te mondod ezt, Laci, éppen te? Tegnap még nemígy beszéltél. Tegnap a szemétről is elkergetted őket.Most, most csak a szerelem beszél belőled. Igen, kimon-dom: sze-re-ted Sárikát, és azért… Érte pártolsz el azösszetartástól. Ilyen vezér nem kell nekünk. Maholnapbebújtatsz minket még a lányok ágya alá is…

– Féltékeny vagy, Petyi, az vagy… – nevetettLaci. – Irigyled, hogy Sárika csak engem néz.

– Nem igaz, én nem is nézlek! Mit nézzek rajtad?– pattant elő Sárika vérvörösre gyulladva.

– Még tagadod, te, tagadod? – rontott neki Pe-tyike. – Azt hiszed, nem tudom, hogy az órát az esteis az ablakba tetted?!… Laci pedig hülyén azt hiszi,hogy angyalok csergetnek neki. Te vagy az a híres an-gyal, mondta nekem a testvérem…

Laci boldogan ámuldozott, Sárika azonban hazaszaladtszégyenében. De Petyike mégsem érte el a célját. Kikellett adnia a négy horgot s a négy horogra való zsine-

70

Page 65: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

get. A fiúk egyszerűen leszavazták, mert árulkodott, ésmert okosabbnak vélték, ha nem veszekednek folytona leányokkal.

MIHÁLY AZNAP ESTE addig törte a fejét, hogy smint férkőzhetne az anyja közelébe, anélkül, hogy afiúk előtt szégyenben maradna, míg kitalált valamit.Szürkületkor a kőrisfa alatt nyögdösni kezdett, hogy őnagybeteg, fáj mindene, neki láza van. Már járni is aligtud. És bújt le a fa tövéhez. Azután így tett Laciéknális, amikor Kádár néni hazajött. A fáradt asszony csó-válta a fejét, tapogatta Mihály homlokát, és megje-gyezte, hogy egy szikrányit se forró.

– Igen, mert hideglázam van – nyögdécselteMihály.

Kádár néni furcsállotta ezt a hideglázt. Nemigenhitt Mihálynak, de azért nem szerette volna, hogy anyakára betegedjék, s Laci elkapjon tőle valami ragályosnyavalyát. Vette hát a szatyrát, s azt mondta: megy aboltba, holott Réz bácsiékhoz indult, hírül vinni Mihálybetegségét. Megígérte akkor este Réznek, mikor az ná-luk járt, hogy mindenről tudatja, ami a fiával történik.Réz bácsi meg pénzt hagyott a fiú kosztjára, próbáraakarta tenni: lám, mire képes szorultságában. Kikérdez-tette feleségével az utcabeli gyerekeket is, mit művelegész nap az ő fia.

Kádár nénit a rossz hírrel már megelőzte Kiss Ámálimeg Petkes Zsuzska. A két lányka, mondhatni önkéntesküldöttségbe ment Réz bácsihoz. Málika kérlelte: fo-gadja haza Mihályt, nem lehet kívánni, hogy valakihideglázzal menjen a világ végére malacot keresni…

– Áhá mondta Réz bácsi –, szóval hidegláz?Volt már neki egy párszor hidegláza. – És mosolyogvaelküldte a kislányokat.

Nyomban utánuk érkezett Kádárné. Beültek hármana konyhaasztal mellé, a villanylámpa fényköre alá. Ká-

71

Page 66: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dár nénivel szemben Réz bácsi ült. Feltűrt ingujjávalés vastag bajuszával parasztembernek látszott. Az asz-tal végén Rézné szelíd, kék szemével s pufók arcávalegészen olyan volt, mint Mihály. Folyton az urát nézte,s aggodalom rítt le róla.

– Nem gondolja, szomszéd – kezdte komolyan Ká-dárné –, hogy elég lesz már ez a tűzpróba? Mihálykáékeléggé beijedtek a fiammal. Törik magukat a többivelegyütt, hogy jóvátegyék a kárt…

– Én is mondtam már – szólt szemrehányóan Réz-né. – Meggyűlöl minket, ha tovább sanyargatjuk.

Réz bácsi hátradőlt a székében, az asztalon heverőrozsdás dózniból dohányt csípett ki, és megsodorta.

– Az lehet – bólintott hátrafésült, konok fejével –,de inkább most gyűlöljön meg, mint később átkozzon.Én erős akaratú embert szeretnék belőle, aki a jég há-tán is megél. Az effélét pedig csak tapasztalattal lehetelérni.

– Lesz arra alkalma elég, ha nagyobb lesz.– Csakhogy akkor már késő lehet, Kádárné. A gye-

rek egész életében olyan, amilyenné gyermekkorábanlesz. És bizony a mi fiunk most még nem valami ke-mény szikla. A feleségemre üt, az ő természete.

– Megszégyenítesz – borult tűzbe a blúza kivágá-sáig az asszony. – Láthattad, ki vagyok, mikor utánammászkáltál, miért vettél el?

Réz bácsi élvezettel fújta ki a füstöt.– Azért vettelek el, mert, ha olyan kovakővel ke-

rültem volna össze, mint én, csupa szikra meg tűz lettvolna az életünk. Nekem olyan kellet, akit én csiholokéletre. De hagyjuk ezt. Se leszólni, se magasztalni nemakarlak. A gyerekkel te voltál többet, a te szokásaidattanulta el. Ezután kóstoljon mástól is valamit.

– De a szomszédok lelketlennek mondanak bennün-ket.

72

Page 67: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Hát persze, mert nem verem, mint a lovat, úgy,mint ők. Sokra mennek vele.

Kádárné zavartan félrenézett, úgy érezte, hogy az őlaskanyújtós nevelését gúnyolja, s indulatosan mondta:

– Azt hiszem, maga nagyobb kárt tesz így a gyere-kében, mint a veréssel. Miért engedte, hogy otthagyjaa cipészmestert? Az ráncba szedte volna. Most össze-vissza csatangolnak. Ahelyett, hogy a kárt jóvátennék,most már még a kurta Sándor fia is elhagyta a sapkáját,a többi is elveszített valamit. Ha így folytatják, mind-egyre nagyobb bajba keverik magukat. Én azt hittem,mikor maga útra tette a magáét, én meg az enyémetijesztgettem, hogy valami komoly munkát mennek ke-resni. Azt hiszi, eszükbe jutott? Fenét! Kincsek utánturkálnak a szemétdombon. Holnap majd a kártya-szerencse jut eszükbe.

A szemben ülő férfi szeme megrebbent, előbb felesé-gére pillantott, aki kitartóan nézett reá, aztán Kádár-néra.

– Igaza lehet, de a halászás már komolyabb dolog. – Az igen – veszítette el türelmét a felesége –,

minden tekergő azzal búvik ki a becsületes munka alól.Hogy aludjak én nyugodtan, amíg ő ilyesmiken töri afejét? És hogy viseljem el, hogy a saját gyerekem szív-telennek tartson?

Ezeket a szavakat már könnyezve mondta.– És most beteg is – verte tovább a vasat Kádárné.

Ezt jobb, ha nem említi, Kádárné – állt fel Rézbácsi bosszúsan. – Ismerem már az ő hideglázát. Amígerről beszél, nem jöhet haza. Hadd epedezzék mégnéhány napig.

De a szomszédok, Mihály! – szipogott a felesége.Mi nem a mai szomszédoknak nevelünk gyereket.

A Mihály szomszédai mostani pajtásai lesznek. Ha em-ber lesz belőle, akkor azok tisztelettel gondolnak majd

73

Page 68: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

az apjára is. Más világ lesz nemsokára. Én annak az újvilágnak nevelek gyermeket, amit ők hoznak.

Ezzel bement a szobába, s a konyhából beszűrődő vil-lanyfény félhomályában úgy piszmogott az ágylámpá-val, mintha fontos dolga lenne. Igazában alkalmat akartadni a feleségének, hogy odadugjon valamit a Kádárnészatyrába Mihályka részére. Réz néni át is adott együveg tejet, és sugdolódzott.

MIHÁLY ezalatt a másik utcában sóvárogva leste azajtót. El-elfeledkezett a nyögdicsélésről, s folyton re-mélte, egyszer csak betoppannak a szülei, s aggódvahazaviszik… Rápillantott Lacira. Az buzgón fogdostaa legyeket csaléteknek. Képzeletében ő már a Szamosmentét járta. Valami tutajfélén törte a fejét, amellyelleúsztathatnának egészen a tengerig. Egyszer-egyszerszakértő pillantást vetett az ajtóra: – mi lenne, ha le-akasztaná a sarkáról; fenn bírná-e tartani őket a vízen?Rábeszélné azt a mutuj Setét Janit, hozza el ő is azajtójukat, a kettőt egymás mellé toldanák, s akkor re-mekül tutajozhatnának. És miért ne? Esténként szépenvisszatennék az ajtókat a helyükre, s a kutya sem tudnámeg a dolgot… – Kérdőn fürkészte Mihályt: vajonmit szólna, ha elmondaná neki a tervét.

A Mihály arcáról lerítt, hogy nem gondol most halá-szásra. Ő egyre csak fülelt, fülelt, mikor hallja már aszülői lépteket. Törődne is ő aztán a Laci agyafúrtságai-val! Semmi kedvet sem érzett a horgászáshoz. Eleintevalahogy úgy képzelte, hogy vízbe vetik a horgot, s amásik pillanatban már kihúznak egy élő malacot, Laci-nak pedig egy ketyegő órát. De az, hogy csak a szer-számok megszerzése miatt is annyi viszontagságon kel-lett ma keresztülesnie, ugyancsak kedvét szegte.

Szíve nagyot dobbant, mert végre nyikordult az utca-ajtó. De midőn az udvarra vetülő lámpa fényében meg-

74

Page 69: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

pillantotta Kádár néni szikár alakját, s látta, hogy egye-dül tér vissza, úgy elkámpicsorodott, hogy őszinte nyö-gés hagyta el a száját.

– Mi az? – nézett rá szigorúan a belépő Kádárné.– Tán csak nem melegedett fel az a hidegláz? Hoztamegy üveg tejet, attól jobban leszel. Te, mi a fenét kap-kodsz azon a falon? – szólt a legyet fogdosó Lacira.

– Hát csak egyenként összefogdosom a legyeket.Nappal hiába hajtom kifelé, nem mennek a szentneksem.

– Hagyd a fenébe, ne dörzsöld le a meszelést.Mihály közben felismerte az asztalra helyezett tejes-

üveget. Ilyen patent porcelándugó üvegjük csak nekikvolt a környéken. Így hát Kádár néni csakugyan nálukjárt, és mégsem mond semmit sem! Elhírelte otthon ahidegrázást, mégsem jöttek utána. Hagyják őt meghalni,még csak az anyja sem üzent… Jaj, jaj jaj!

– Na, csak ne jajgass! Öntök szenesvizet! Reggelrekutya bajod se lesz. De ne is legyen! A tejet nem adtákingyen, az árát teremtsd elő a föld alól is.

Kádár néni mindezt nem valami jóságosan mondta.Mihály meg is gyógyult reggelre, de a nyögdicsélésselazért annyit mégis elért, hogy Laci egyedül virrasztottezen az éjjelen. Illetőleg nem is virrasztott, hanem ötórakor felébredt magától. Alig bírta kivárni az anyjatávozását. Rájuk virradt a nagy nap, mennek halászni.Most már igazándiból van miért izgulni. Szerencsére atutajozásról már megfeledkezett, s békét hagyott azajtónak.

Mihály kedvetlenül követte a rétre. Együtt volt a kő-risfa alatt mindenki. Petyiék már fel is szerelték a ha-lászóvesszőket. Nagyban tanakodtak a csalétekről. Őkis összefogdostak néhány marék legyet, de a szakállas-horgok túl vastagoknak bizonyultak a karcsú derekúlegyecskék felnyársalására. Laci is nyugodtan elszór-hatta a magáét. Sok fejtörés után végre kisütötték, hogy

75

Page 70: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hurkaderekú földigiliszta kellene. De hol találni ebbena szárazságban ilyen derék és nyers férgeket?

– Csirkebél is jó volna – dünnyögött Setét Janináthásan.

– Na hiszen, te, nagyokos – gúnyolódott MáthéFerkó –, ezt jól kieszelted. Nem sült el a fejed, amígkitaláltad? Ki öl mifelénk csirkét, amióta kitört a há-ború? Ha a hóstátiak kertjében mélyre ásunk, lesz ottgiliszta. Arra senki sem mondhatja, hogy lopás. A gi-lisztát nem ültetik, mint a paszulykarót.

Ez az érv még Petyikének is módfelett tetszett. Fel-kerekedtek hát, s a Kajántó úton bebújtak a szögesdrót-sövények között egy óriási hóstáti kertbe. A káposzta-ágyasok végében egy-egy hasas vizeshordó állt. Este éshajnalban azokból öntözték meg a veteményeket. Itt aföld belseje jó nyirkos volt. Nekiálltak hát a kerítedmentén áskálni. Negyedórai fárasztó próbálkozás utánásójuk végre napvilágra fordított néhány vékony gilisz-tát. Amolyan igazi „gilisztabélű” giliszták voltak ezek.A salétromos kútvíz nem bizonyult számukra jó hízó-kúrának. A fiúk kissé fintorogva nyúltak a nyálkásantekeredő, nyers férgekhez, hogy a magukkal hozott pléh-dobozba gyűjtsék. Undorukat azonban legyőzte az a tu-dat, hogy csak ezen az áron juthatnak a drága halak-hoz. Bosszankodtak, mert igen keveset találtak egy-egyhelyen. Sokáig és mélyre kellett turkálni utánuk. Ahordók környékén kísérletezve, a vizesebb földben dú-sabbnak ígérkezett a zsákmány. Igen ám, de a kert ár-nyékosabb feléből váratlanul az ösvényre lebbent egytarka hóstáti szoknya, s a szoknyában egy kontyosasszony. Kiskapát tartott a kezében, s harciasan riká-csolva szaladt feléjük.

– Az apátok árgyélusát, tekergő bitangjai, hát ti lop-kodjátok a krumplimat?! Hogy merészeltetek betörniide?

Ez a nem várt támadás Laciékat felbőszítette. Mi-

76

Page 71: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

csoda-a-a? Hogy ők krumplit lopnának? Ráadásul azapjukat emlegetik? Ezeket próbálta Petyike az asszony-ság szemére vetni, de közben már Máthé Feri akkorátkapott a kiskapával, hogy a krumplibokrok közé henge-redett. És már kapta volna Setét Jani is a magáét, hanem ugrik. Szöcskeként pattant Petyike is, és utána atöbbi. Ész nélkül bújtak ki a szögesdrótok alatt. Nemjutott idejük megértetni a bősz asszonysággal, hogy kikültetik a gilisztákat.

Ép bőrrel tehát itt sem szabadultak. A szögesdrótsö-vény belemart csóré karjukba és foltozott nadrágjukba.Setét Jani éppenséggel az ülepére panaszkodott: hogyfog ülni rajta, amíg begyógyul az odavésett emlék?Máthé Feri a kapaütéstől feldühödve hívta őket: jöjje-nek, tud ő még egy sor hóstáti kertet… Elszántan kö-vették, de az újabb kísérleteknél is pórul jártak. KádárLaci türelmét veszítve förmedt Máthé Ferire: nehogymég egyszer előhozakodjék a hóstátiakkal, mert kiüti afogát… Az utolsó hóstáti kertben a pléhdobozzalegyütt elhagyták azt a néhány gilisztát is, amelyet alegelsőben sikerült szerezniök. Elkedvetlenedve tanács-koztak a téglagyárak árnyékában, merre vegyék az utat.Szárazság, kiskapa, szögesdrótsövény, vagyis minden, deminden összeesküdött ellenük. Ezeken a nyomorult gi-lisztákon most felborul minden! Legalább azok a piszoklegyek nőhettek volna nagyobbra. Az ember egyszerszeretné valami hasznukat venni, és tessék, kiderül, hogynem tartoznak a hasznos háziállatok közé. MindeztMáthé Feri keseregte el, a többi meg letörve helyeseltneki. A háborús építkezés miatt fél üzemmel zümmögőtéglagyárak közül hazavánszorogtak az örökké sugdosókőrisfa alá. Elszontyolodva ülték körül az öreget, s hall-gattak. A lányok labdázására rá se hederítettek, pedigKerekes Sári újítást vezetett be a futball játékba. Ki-mondták Petkes Zsuzskával és Kiss Ámálival, hogy ez-után nemcsak hogy nem bűn, de csakis úgy érdekes

77

Page 72: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

igazán a játék, ha a csapat kézzel-lábbal gólt igyekszikrúgni. Egyszóval erénnyé törvényesítették a lányok le-küzdhetetlen ügyefogyottságát. A fiúk füle hallatárabeszéltek erről, de még Petyike se méltatta őket figye-lemre.

KI GONDOLT MOST A FUTBALL régi és jól beváltszabályaira, mikor Petyi akkora félelmet állt ki az el-veszett sapka miatt. Az este minden percben attól ret-tegett: feltűnik az apjának, miért nincs a fején, mikorazelőtt folyton látta. A Petyike mérge most a leányokhelyett mindinkább Laci ellen irányult. Ez a híres bele-vitte őket a halászó dologba, tisztára haszontalanul…Hangosan azonban nem mert lázongani ellene, félt, hogyismét úgy jár, mint az este: leszavazzák. Várta, háthavalamelyik elkezdi helyette a lazítást. És el is kezdte.Réz Mihály volt ez a vakmerő. Már reggel lázadoznikezdett Laci ellen. Kádár néni ugyanis Lacinak töltötteannak a tejnek a felét, amit az anyja küldött! És ő nemszólhatott, hogy azt egyedül neki küldték. Nem hazud-tolhatta meg Kádár nénit. És most ráadásul mégis veleakarják megfizettetni a tej árát, vagyis a halakkal, ami-ket sosem fognak ki a Szamosból.

Így fortyogott magában Mihályka, egészen addig,amíg Laci egyszer csak fel nem állt, hogy Kerekes Sári-káékhoz menjen kapura rúgni. Ekkor ő is felugrott, smérgesen Laci elébe állt:

– Maradj itt! – kiáltott rá. – Ne menj rugdosódni,mikor mi búsulunk. Süsd ki, hogy mi legyen. Miből ve-gyem a malacot? Érted cseppentünk a bajba. Megvétet-ted velünk a horgokat, dolgoztattál a vesszőkért, hitelbevertél, anyádnál, és most meglógsz előlünk! Hogy leszígy giliszta meg hal és malac? Ilyen vezér vagy te?! Mégannyit sem tudtál, hogy szárazságban nincs giliszta? El-csaltál Petyitől rongyot szedni, pedig lehet, hogy azótamegtaláltuk volna a kincset.

78

Page 73: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A lomha fiú kiabálás közben teljesen megváltozott.Arca gyűlölettől sápadozott. Petyike „úgy van”-ozvapattant melléje:

– Úgy van, lecsapjuk az ilyen királyt. Nyelje le ahorgokat giliszta nélkül. Megyünk kincset keresni.

– Éljen Petyi király – röhögött Máthé Ferkó. –Kár, hogy eladtuk a koronázási vasfazekat…

– Te ne ugass! – mordult rá Mihály. – Nekünknem kell udvari bolond.

A kisebb gyerekek Laci körül tolongtak. A lányokabbahagyva újmódi mérkőzésüket, riadtan szaladtakössze a fa alatt.

– Miért tolakodtok? – támadt rájuk a sarokba szo-rított Laci. – Petyi úgysem visz titeket kincset keresni,örökké én álltam ki értetek…

Petyike azonban közbekiáltott, s intett a leányoknak:jöjjenek csak, keressék ők is a kincset. Mától fogva igaziösszetartás lesz itt, ha Laci nem zavarja a vizet.

A megbántott fiú sápadtan dőlt neki a fának.– Jól van, eredjetek kincset keresni, legalább kitö-

rik a nyaka Petyikének még ma.– De te is jössz – tolakodott elébe Mihály. – Mi

veled turkáltunk tiszta hiába. Nem hagyunk lustál-kodni. Ha igazi király lennél, még fel is akaszthatnánk,mert bajba vitted a népet.

– Jól van – gőgösködött Laci –, veletek megyek.Legalább tanúja leszek, mikor Petyi kénytelen lesz fél-ekkorára güzsörödni szégyenében. Mert kincs nem ke-rül – azt én mondom.

– Velünk ne jöjjön – acsarkodott Petyi. – A hi-tetlenek miatt eltűnik a kincs előlünk.

– Nekem így még jobb – ült le Laci nyugodtan –,legalább nem lesz bűnbakja Petyinek…

Petyi arcára az aggodalom árnyéka ült ki, amintLaci magabiztos nyugalmát látta. De csak egy pillanatigtartott az egész, mert a hozzápártolt gyerekek sürgették:

79

Page 74: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

menjenek már, és szóljon, hogy hozzák-e az áskálókat.Petyinek rendelkeznie kellett. Laci számba vehettemegmaradt híveit. Setét Jani maradt vele egymaga. Eza nagy fejű s kissé bárgyú fiú amolyan hűséges minde-nes gyerek volt. Rövidre nyírt haja közt örökké verej-ték gyöngyözött, mintha a fölösleges észt izzadná kimagából. Dünnyögve ült le Laci mellé:

– Én mondtam nekik, hogy jó lesz a csirkebél is.Ugyi, hogy mondtam, Laci? Ha akarod, én megfogoma Petyiék jércéjét a horogra.

– Ülj nyugton, Jani – legyintett Laci bosszúsan. Selkeseredve nézett a szemétdomb felé távozó csapatután. Kerekes Sárika is Petyihez pártolt. Jó alkalomvolt ez Sárikának arra, hogy bebizonyítsa: dehogyis néziő folyton Lacit.

A SZEMÉTDOMBRA MENET Petyin ismét erőt vetta nyugtalanság. Mi lesz, ó mi lesz, ha most sem lelikmeg a kincset? Bánta már, miért nem hagyta Lacit ve-lük jönni. Bizony, hogy rá lehetne fogni: ő az oka, hanem találnak kincset… Milyen jó itt látni maga körülezt a sok gyereket, s milyen rossz lesz, ha szégyenbenmarad előttük. Legalább csak ez a Réz Mihály menneel már inasnak. Mit szédíti azt a gömböc Ámálkát. Ke-rekes Sári már nem érdekelte. Ne nézze őt olyan leány,aki más fiú kedvéért tesz órát az ablakba. Nem, ez aSári nem pártolhatott igaziból őmelléje. Ez biztosancsak Lacinak leskelődik itt. Biztosan ő sem hisz a kincs-ben.

És most hirtelen valami remek dolog jutott eszébe:majd kiugratja ő a nyulat a bokorból! Közben kiérteka szemétdomb tetejére, s a fiúk sürgették: hol kezdjéka kutatást.

– Várjatok – mondta Petyi, és magához intetteőket. Zsebéből elővette, majd kinyitotta a tegnapelőtttalált gyöngyház nyelű zsebkést, aztán így szólt: – Ez

80

Page 75: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a bicsak és ez az érem a tanú, hogy van itt kincs dögi-vei. Aki hisz ebben, az ráteszi ujját a bicskára, és fel-esküszik. Amelyik nem hisz a kincsben, jobb, ha el-megy. Mert ha itt marad, hiába turkálunk.

– Hm! – tekintettek a fiúk végig Petyin. Ez ígykezdi? De azért rátették ujjukat a bicska rozsdás élére,és felesküdtek, hogy életre-halálra hisznek a kincsben.Néhányan persze vigyorogtak, közöttük Sárika is, és-pedig elég alattomosan. Ez jó alkalom volt Petyinek,hogy ilyen szavakkal fejezze be a vezéri szertartást:

– A ti bajotok, ha valamelyik hamisan esküdött.Engem aztán ne hibáztassatok, ha mégsem találjuk mega gyűrűket, mert azt csak a hamis tanúknak köszön-hetjük.

– Kezdjük már – mordult rá Mihály türelmetle-nül. – Ne mentegetőzz jó előre.

Petyi elsápadt, hogy így belelátott ez a fiú. De nemállt elő kimagyarázkodással, hanem előreindult, s intett,hogy kezdjék most a Szamos partja felől a kutatást, ottaz árok mentén felfelé… Ez az árok az ő utcájukbóltorkollt a Szamosba. Itt valami poshadt békalé zöldülta fenekén. A Szamos kiöntése rekedt meg benne. Apart beomlott, s a szemétdomb odalejtősödött egészena víz színéig. A fiúk szétszóródva estek neki a gizgaz-nak. Türelmetlen kapkodással áskáltak, képzeletüket is-mét felzaklatta a törött üvegek csillogása. Ide-oda ug-ráltak, egyik helyről a másikra. Mindegyik azt szerettevolna, hogy ő kiálthatna fel elsőnek: itt van, megvan akincs! Kincs azonban egyelőre ismét csak tányércsere-pek alakjában került eléjük. A nap perzselően sütötteőket, de a hátuk már föl se vette. Megszűnt fölöttük éskörülöttük minden. Nézték mohón a szerszámok nyo-mában kiforduló törmeléket. Gondolatban pedig a tá-voli belváros fényes kirakatai előtt jártak, amelyek mö-gött még most, a háborús szűkösségben is finom tészták

81

Page 76: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kívántatják magukat. Fehér és sárga krómbőr futballok,színes sportingek, turistasapkák, sípok, fényképezőgé-pek, rádiók, szikratávírók, sátorponyvák és mindenféleegyebek ingerlik hasztalanul őket. Hogy megrohannákezeket a dolgokat, ha megtalálnák a kincset!

Igazi futballt vásárolnának s igazi csapatot toboroz-nának. Olyat, mint az úri fiúk, akik hármas sorokbanfütty jelre menetelnek, s egész nyáron a hegyek közötttáboroznak, morzéznak, sütnek-főznek. Nem lóg rajtuka kistestvérük, nem küldi őket az anyjuk a krumpli-sorba, nem ejtik le a fáról a rájuk bízott malacot, ésnem kell kihajtaniok a legyeket, nem kell vizet horda-niok a szomszéd utcákból. Azok lehetnek igazi gyere-kek.

Mindez legszínesebben a Petyike vágyai közül merültfel, és bukkant alá ismét a kétely legsötétebb örvé-nyébe. Hiszen múltak a negyedórák, és kincs helyettegyre csak üvegcserepek, rozsdától szétmart konzerv-doboz-maradványok kerültek napvilágra. A közeli gyá-rakban délre dudáltak, de a Petyike serege ásott tovább.Nem gondoltak az ebédre, mindegyik megette azt mártíz órakor. Éppen csak mind szótlanabbá váltak, mindgyászosabbá fancsalodtak. Erőt vett rajtuk a legvigasz-talanabb csüggedés. Petyike szepegve figyelte társai,különösebben pedig a Mihály zúgolódásra komorodó ar-cát. Már-már ki is tört, mikor Máthé Feriből felszaba-dító diadalordítás szakadt ki:

– Éljen! Ide, fiúk! Nyakláncot találtam…És az ásáshoz kihegyezett seprőnyél végén egy le-

csüngő hosszú valamit tartott az ész nélkül feléje ro-hanó, szerszámaikat eldobáló izgatott gyerekek orra elé.

– Itt ássatok – mutatott le –, a másik fele besza-kadt. Lesz itt dögivel…

– Eresszetek! – lökdöste félre az útjába esőket alegkésőbb érkező Petyike. De a hirtelen feléje fordulóseprőnyél hegye elől sápadtan hőkölt hátra. – Te, ’sze

82

Page 77: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ez gi-giliszta – hebegte szinte sírva. – Ezt nézted tenyakláncnak?

A többiek csak ekkor eszméltek rá, hogy hiszen ez anyaklánc vonaglik, él, tompa végei kunkorodnak, hogy:tényleg giliszta. Iszonyú csalódásukban nekiestek MáthéFerinek, ennek az örökké csúfolódó fiúnak, hogy kiüs-sék ferdén kiagyarosodó szemfogát, de Ferkónak ez al-kalommal őszinte öröm virult az arcán.

– Halászhatunk – ordította. – Nézzétek – muta-tott le ismét az árokpart zsírosan nedves földjére –,valóságos gilisztaország ez. Ássatok itt tovább, ahol énmegkezdtem.

A fiúk ütésre lendült ökle lelankadt. Szaladtak szer-számaikért. Csak Mihály és Petyike meredt továbbra isletörten és dühösen a feltúrt árokpartra. Tudták: ha ezitt valóban népes gilisztaország, akkor ismét Laci kerülfölül. A csapat – fiúk és leányok – úgy esett neki agilisztabánya kiaknázásának, mintha igazán csupagyöngysorokat meg karpereceket leltek volna. A csapá-saik alatt leomló árokpart környékén ásójuk nyománmindenütt előtekeredett a zsíros göröngyök alól a nyers-hússzínű, vastag féreg. De milyen vastag! Még a leg-kisebbről is lerítt, hogy jómódú gilisztaszülők cseme-téje.

Láttukra Kerekes Sári elfeledkezett a haragjáról. Elarról, hogy dehogyis szokta ő Lacit nézni. Nekiiramo-dott a kukoricásnak, s Laci nevét kiáltozva lelkendezetta kőrisfa alá, és talpra rángatta a csodálkozva rámeredőfiút meg a vízfejű Setét Janit.

– Hozzátok a halászókat, van giliszta…De ekkor már lélekszakadva jött a halászó vesszők

után a többi. Követelték Lacitól: rögtön vezesse őket aSzamosra. Estig még sok halat foghatnak. Petyi és Mi-hály kullogva jött mögöttük. Szegény Petyike fakónnézte izgatottan kapkodó seregét, mint veszi kezébe ahalászóvesszőket, tekergeti le a zsineget, szaggatja rövid

83

Page 78: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

darabokra, és nyársalja a horogra a gilisztákat. Eszükbesem jutott tovább kutatni a kincs után, mintha nem isők esküdtek volna fel életre-halálra. Még Mihály sebírta sokáig hűséggel. Egy darabig morcoskodott Petyimellett a kukoricás szélén, azután mind közelebb-köze-lebb óvakodott a kőrisfához, végül is a horgokkal se-rénykedő csapat közé vegyült, és ő is magához kaparin-tott egy horgot.

Laci jól megnézte.– Nekem is jogom van itt lenni – védekezett kive-

resedve Mihály.– Hát jogod, az igen, de becsületed kevés…Mihály fejét leszegve sandított vissza Lacira. Még

visszakapod ezt, híres, gondolta dühösen.– Jer ide, Petyi – vette észre Laci a kukoricás szé-

lén szomorkodó törpét. – Gyere, rád nem haragszom.A te kincsed nélkül sosem találtunk volna gilisztát. Eznekem elég kincs…

Petyi arca kissé felderült, de azért félrekapta a fejét.– Gyere, ha mondom, jó leszel szertárosnak ezután

is. A kincseket azért kereshetitek.Látva, hogy Petyi erre sem mozdul, intett Kerekes

Sárinak és Kiss Amálinak, hozzák ide. A leányoknakegyéb se kellett. Szaladtak Petyiért, de az belemarkoltkétfelől a fűbe, s erősködött, hogy ő aztán nem megy.Erre Sárika a háta mögé került, átkarolta a hóna alatt;a húsos Ámáli meg a két lábát kapta fel, és most – vi-gyed! Petyinek tetszett a dolog szörnyen. De azért vo-naglott-rángatózott, igaz, nem túl erősen, nehogy le-szottyantsák. Lihegve érkeztek meg vele, s a harsogvanevető gyerekek közé heppentették a kőrisfa alá.

– Egyem a szíved, Petyi – rikoltott Máthé Ferkó –,ezt jól kicsináltad leánygyűlölő létedre.

Petyi mérgesnek akart mutatkozni, de a méreg va-lami édességgé változva elgörbítette a száját. Orvul rá-törő zokogás fojtogatta, miközben fogadkozott:

84

Page 79: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Azért is megtalálom az igazi kincset, azért is! Az-után meglátjátok, ki vagyok én…

Kiss Ámáli a kukoricás szélén maradt lapátot Petyimellé hozta. A fiú szemeit dörzsölve magához ölelte aszerszámot, s pillantása a nyelébe karcolt jelre esett. Azcsak a homlokáig ért most. Petyi szorongva nézte: eny-nyit nőtt volna ő két nap alatt? De hiába nézte, a jelbizony jó két centivel alacsonyabb volt nála. Hogy alóla lapát éle ugyanennyit behatolt a földbe, azt Petyikenem vette észre, azért azután valamennyiök között őment a legboldogabban halászni.

Az indulás percében Lacinak minden tekintélyét előkellett vennie, hogy az apróbb gyerekeket s a fölöslegesleányokat visszakergethesse. Felkerekedett kicsi s nagy,hogy a halászni indulókkal tartson. Laci a rablókat em-legette, akik kifosztják a házakat, ha mindenki eljönhazulról. Leghatásosabb érve azonban mégis az volt,hogy a bőgő kicsik sírása elijeszti a halakat, s akkorhiába egész eddigi kínlódásuk. A leányokat pedig azzalnyugtatta meg, hogy mindennap más-más négy leánytvisznek magukkal. Maguk között döntsék el: ki legyenaz a négy. Petkes Zsuzska máris önként vállalkozott azotthonmaradásra…

VÉGRE OTT ÁLLHATTAK a fűzfabokrokkal cifrál-kodó Szamos partján. Húsz halászóvessző hajlott enge-delmesen a csendes folyású kanyar fölé. Egész délutánizgulva tartották szemmel a lefelé úszkáló pallókákat. Ahorgászás azonban korántsem ment olyan vígan, mintahogy azt előre elképzelték. A nap hevén kívül ezermás, apró kis kellemetlenség tette próbára türelmüket.Meg kellett szokniok a felvert szúnyogok csípéseit.Szinte úgy tűnt, hogy ezeket a muzsikáló szuronyosokata halak állították a partra őrség gyanánt. Mert amikorvalamelyik pallóka izgatottabban kezdett billegni, egy-szerre csak rájuk szállt egy szúnyog, s lábukba döfte

85

Page 80: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dárdáját. Ilyenkor muszály volt csapkodni, s erre a hor-got pedző hal kiejtette szájából a csalétket. Úgy látszik,megsejtette a csalafintasságot, s eliramodott más zsák-mány után. De meggyűlt a bajuk a vízbe ugráló Ripacs-csal is. Vagy kétszer majdnem ő nyelte le a horgokat.

A szemtelen legyek is sok megpróbáltatásnak tettékki őket. Arcukra repültek, s vakmerően orrlyukaikbaigyekeztek bújni. Nem, ezt sem lehetett kibírni: tüsz-szenteniök kellett, s a halacska erre ismét megugrott.Ezenkívül nem minden hely volt alkalmas horgászásra.Mikor a mohó és türelmetlen Mihály első ízben vetettevízbe a horgot, a másik pillanatban már el is merült apallóka, s a fiú diadalordítással rángatta kifelé. Hívta atöbbieket: segítsenek, mert alig bírja, csoda nagy harcsakaphatta be a horgát. A többiek szeme majd kiugrott akíváncsiságtól. A zsineg vége kiemelkedett végre a víz-ből, s Mihály szája tátva maradt a fogás láttán. Ilyenfogást még ő sem remélt. A horgon ugyanis, a többiekpukkadozó kacagására – egy hajdani tiroli bakancsszétmálló darabjai fityegtek.

Más esetben Kerekes Sárika akkora békát rántott ki,hogy majd elájult ijedtében. A három másik leány isvisítva dobta el a vesszőt, s futásnak eredt, mert a két-ségbeesett béka a Sári horgával épp feléjük ugrált…Három horguk ily módon már az első félórában vízbeszakadt.

A két első nap egyetlenegy halat sem fogtak. Seho-gyan sem bírtak rábukkanni a haljárta vizekre. Le-felvándoroltak kétségbeesésükben a partokon.

Egy ízben, alkalmas helyet keresve, egészen ott ha-ladtak el, ahol a türelmetlenkedő Mihály a bakancshul-lát fogta. A méregtől folyton fortyogó Petyike megve-tőleg köpött a vízbe, s egyszer csak arra lettekfigyelmesek, hogy a sercintés után halak bökik ki azorrukat a víz mélyéről. Rögtön bevetették horgaikat, sfogtak is itt három darab arasznyi márnát.

86

Page 81: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

87

Page 82: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Rájöttek, hogy a köpködés máskor is bevált, s így aztbesorozták a halászómesterség tudománya közé. Petyikea távsercintésben főtanárnak bizonyult. Öt küldték ki-kémlelni a vizeket. Némelykor három-négy méternyitávolságra is becélzott a partról. Majdnem minden alka-lommal újabb rekordot pökött. A nehézfejű Setét Janinem győzte eléggé csodálni, s orra alá dünnyögve mon-dogatta:

– Nemsokára te leszel a világbajnok, Petyi.Rávette, hogy szárazföldi viszonyok között is próbálja

ki tudományát, s Petyi valamennyit lepipálta szárazföl-dön is. Becsülete általában toronymagasságra ugrott acsapat előtt. Elvégre az ő révén váltak rendes halá-szokká. A negyedik nap már élvezettel leshettek a sokatígérő víz színén tutajozó pallókákat. Micsoda diadalér-zés járta át őket, amikor valamelyik pallóka hirtelenelmerült, s a horogra nem rongy, nem rossz cipő vagybéka, hanem csillogó hátú eleven halacska akadt! Ép-pen csak annyi volt a csüggesztő, hogy – halacska, ésnem valami jól megtermett csuka boldogította őket!

Az ujjnyi hosszú zsákmányt nem vihették eladni.Még ha kilószámra fogták volna. Ám a napi eredménysokszor a negyed kilót sem nyomta le a boltos mérlegén.De azért mentek nap mint nap, sokszor Szamosfalváigis elkódorogtak. Szép volt a vízparti táj. Néhol árnyaslombsátorrá értek össze a kurta törzsű fűzfák ágai. Azilyen helyeket kedvelték a legjobban. Esténként voltsürgés-forgás, mikor tizenöt-húsz hallal tértek haza. Azapróbbakat a lányok megsütötték a kőrisfa alá eszká-bált tűzhely vaslapján. A tűzgyújtással nagy füstötcsaptak, szinte csoda, hogy a sok viszontagságot látottkőrisfa kibírta. Bár a halak inkább megégtek, mintmegsültek, azért mégis jó étvággyal csipegették le hú-sukat a szúrós csontokról. A nagyobbakat a boltos vettemeg tőlük. De bizony ily módon ötnapi halászás után iscsak öt pengőt sikerült kiárulniok Vedres úrnál. Mihály

88

Page 83: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

morogva számítgatta, hogy csak a malaca megszerzé-séhez is száz nap kellene. Unta már a dolgot Kádárnéniéknél, de meg a Szamos partján sem szeretett bo-lyongani.

A többiek ellenben napról napra jobban megkedvel-ték a kalandozást. Mindig azzal a reménnyel indultakel, hátha ma lesz a nagy fogás! Petyike ösztökélésérereggelenként át-átkutatták a szemétdomb egy-egy ki-szemelt darabját kincs és giliszta után. Giliszta akadtbőven az árok torkolata körül, kincs azonban egy gyű-szűnyi sem.

Réz Mihály végül is türelmét veszítve, egyik estemegleste a munkából hazatérő anyját, és hazakönyö-rögte magát. Segített neki rimánkodni Kiss Ámáli ismeg Petkes Zsuzska is, és a pártjára keltek Laciék is. Ahamar ellágyuló Réz néni meghatódva hívta őket: jöj-jenek, és beszéljenek Réz bácsival.

– Jól van – egyezett belé Réz bácsi vonakodva,mikor a gyerekek körülfogták. – Visszafogadom Mi-hályt, de csak úgy, ha kezességet vállaltok, hogy előte-remti a malacot. Azért segítsen nektek is, hogy Laciék-nak órát szerezzetek. Amíg ezt el nem éritek, Mihálymos magára, az ágyát is meg kell vetnie. És még vala-mit, fiúk: törjétek a fejeteket szaporább pénzkeresésimódon. A halászás csak a Tiszán vagy a tengeren fize-tődik ki. Itt a Kis-Szamoson olyan az, mint a lutri…

Na, hiszen Laciék épp ezt tartották a legérdekesebb-nek és a legizgalmasabbnak benne. Azért Réz bácsinakhűségesen megígérték, hogy majd kisütnek valami oko-sabbat. Ígéretükről azonban hamar elfeledkeztek. Anyár szép volt, s a Szamos vize langyos. Jó volt lubic-kolni meg halászni benne. Mulattató volt a lányokkalévődni: mikor melyik jöjjön velük horgászni. A lányokennek érdekében csakugyan megvalósították a regge-lenkénti rohamtakarításokat. Szomszédról szomszédrajártak, hajtották kifelé a legyeket, sepertek, poroltak. A

89

Page 84: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

fiúkat meg vizet hordani zavarták, s cserében Laciéknális beágyaztak. A kicsinosított szobákat beárnyékolták,s a legyeket még a tornácokról is világgá űzték.

ÖZVEGY KÁDÁRNÉ esténként boldogan nézett kö-rül, s dicsekedett Kerekesnének: megjavult a fia. Kere-kesné és a többi asszony is hasonló jókat tudott mon-dani a saját gyerekéről. Módfelett csodálkoztak, vajonmi lehet ennek a jótékony változásnak az oka.

Így ment ez egy hétig is talán. Petyike reggelenkéntkiadta, esténként meg beszedte a halászószerszámokat.Féltékenyen őrizte a reábízott öt pengőt meg a gyöngy-ház nyelű zsebkést. Igazi kincstárnoknak érezte magát,amióta pénzt őrizhetett. A csapat egyetlen reggel semmulasztotta el megnézni az öt pengőt. Különösen Mi-hály gyanakodott örökké: megvan-e még hiánytalanul.El ne vesszen a közvagyon. Ezt a szót az édesapjátólhozta forgalomba. Tetszett valamennyiöknek. Különö-sen büszkén emlegették a szép summát, amikor egy-szerre két pengővel szaporodott. Napról napra mindjobb fogás került a horgukra. Igaz, húsz horgukból hatmár beszakadt. Szinte éjfélig vitatkoztak az elszende-rült kőrisfa alatt: hozzányúljanak-e a hét pengőhöz,hogy a hiányzó horgok helyett mást vegyenek.

Mivel a szűkkeblű Mihály kézzel-lábbal tiltakozott, akérdés eldöntetlen maradt. A szülők hazakergették őketaludni. Másnap az előbbi napok jó fogásainál is dúsabbvolt az eredmény. Minden horog kirántott néhány sü-tőcskét. Összesen harmincöt darabot fűztek fel két erő-sebb zsinegre. Legalább két kilóra becsülték a pénzzétehető darabokat. A bő fogás mellett még gilisztájuk ismaradt jócskán. A kifogott halak aznap nagyon ki le-hettek éhezve. Nemigen finnyáskodtak, egykettőre meg-ebédelték a fiúk horgait. Most meredtszeműen ott fi-tyegtek a két közös zsineg végén.

90

Page 85: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A FIÚK ÉS LEÁNYOK boldogan tekergették föl anedves zsinegeket. Hazafelé készülődtek. Ügyet sem ve-tettek arra a tömzsi férfira, aki a túlsó parton halász-gatva, szemmel tartotta őket. Készülődésüket látva, hir-telen feltűrte nadrágszárát, cipőjét meg az összekötöttfűzőnél fogva vállára vetette, és a vízből kiálló kövekensietve átgázolt az innenső partra

Laciék semmi rosszat sem gyanítva fogadták. De alig-hogy észrevették, a bokrok közül váratlanul még egyférfi, egy sárga ceignadrágos, nyurga ember is közéjüktoppant. A korábban jött tömzsi gyanakodva méregettea tolakodót.

– Szép fogást csináltatok – lépett közelebb, szélesábrázatába mélyedő malacszemei hol a gyerekekre, hola nyurga férfira villantak. Halászbotját letéve meg-emelte a fiúk zsákmányát. – Ez igen, ez már döfi –sandított kutatóan a másik férfira. Annak hegyes, elő-reugró álla, ha lehet, még előbbre ugrott, amint magais a fiúk másik zsákmányrésze után nyúlt. Elvette, smagasra tartva gusztálta:

– Értik a dolgot a kölykök…– Kár, hogy ilyen nagy horoggal dolgoznak – nyúlt

most a tömzsi a Laci vesszője után, anélkül, hogy a ha-lakat visszaadta volna. Megnézte a fiú horgát, s átadtaa sötét arcú hegyes állúnak, hogy az is véleménytmondjon. Ő pedig a Petyiét nézte meg, s így folytatta:– Szerezzetek kisebb horgot, fiúk. Ezeket nehezen bír-ják bekapni az apróbb halak. Csodálom, hogy mégisilyen jó fogásotok volt.

– Tessék mondani, bácsi – lépett közelebb gyanút-lanul Kerekes Sári –, az enyém is nagy? – És odaadtaa szerszámját.

A tömzsi férfi vigyorogva vette el a Ferkóét, Mihá-lyét is, és rendre mindegyikét, s miután megnézte hor-gaikat, egyenként átadogatta azokat a hegyes állúnak,hogy szóljon hozzá. A hegyes állú szigorúan csemcse-

91

Page 86: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gett, csóválta a fejét. A köréje gyülekező gyerekeknekfel se tűnt, hogy a hozzákerülő halászóvesszőket nemadja vissza, hanem begörbített karjának támasztja, amásikkal meg a következők után nyúlt.

– Látom, gilisztával halásztok – mondta elismerőena tömzsi, s közben kutatóan fürkészte a hegyes állút.– Kész csoda, hogy tesztek szert rá ebben a rekkenőhőségben.

Laciéknak jólesett a dicséret, s egymás szavába vágvadicsekedtek el, hogy milyen valóságos gilisztaországrabukkantak ők, s ismerik már a halak járását is. Erre atömzsi is eldicsekedett saját fogásaival, amik, szerinte,különösen éjszaka igen szerencsések. Akkor járnak anagy halak, szeretik a holdvilágot és csendet.

– Megpróbálhatnátok egyszer ti is, fiúk. Igaz, hogyéjjel csak fenékhoroggal lehet boldogulni, ötkilós már-nát fogtam avval a múltkor…

Laciék elhitték, fogalmuk se volt, hogy a márnákmekkorára nőnek meg a Szamosban. A gyors ered-ményre sóvárgó Mihály mohón leste a tömzsi szavait, shebehurgyán fogadkozott, hogy egy éjszaka kijön egy-szer.

– Hát ez mind szép, gyerekek – szólt közbe a he-gyes állú érdes hangon, s állát még hegyesebbre tolvafolytatta –, mondom, ez szép munka, de van-e hozzáhalászengedélyetek?

– A’ bizony, fiúk – nyelt egy nagyot a tömzsi, sdühös pillantással mérte végig a hegyes állút –, az en-gedély fontos ám…

– Miféle enge-dély?? – kezdett hebegni Mihály.A két férfi egyszerre nyúlt a zsebébe.– Ilyen ni – előzte meg a tömzsi a másikat. Ke-

mény kartonlapocskát tartott a hüledező gyerekek orraalá. – Ehun a pecsét rajta, amott meg azt írja, köteles-ségünk mindenkitől engedélyt kérni, akit halászni lá-tunk…

92

Page 87: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– És améknek nincs – tolta félre a tömzsit a he-gyes állú –, attól elvehetjük a zsákmányt, el a horgo-kat is mindenestül.

Laciék dermedten álltak egy csomóban. Egyszeribeemlékezni kezdtek. Látták ők ezt a két embert mártöbbször is a túlsó parton halászni. Hol itt, hol ott tűn-tek fel külön-külön. Miért nem szóltak eddig? Mostmeg miért ront rájuk egyszerre mind a kettő? Ijesztővoltuk most tűnt fel nekik első ízben. A hegyes állú ar-cán szúrós tüskék meredeztek. Orra, hegyesen kiszö-gellő ádámcsutkája, fülcimpája és minden vonása úgyugrott előre, mintha születésekor valaki szándékosanferdére nyomta volna a fejét. A másik, a zömök, barát-ságos hangja ellenére most szintén ijesztő volt szokatla-nul göndör hajával, iszonyúan vastag karjaival s a szájaszélén száradó pörsenésekkel. Mindketten úgy állták ela parton kanyargó keskeny ösvényt, hogy csak a víz fo-lyása irányában szaladhattak volna el. Balra szögesdrót-tal font kerítés, jobbra meg a sebes folyású Szamos. Denem is gondoltak futásra a szerszámok nélkül. Azokpedig egytől egyig vagy a hegyes állúnál, vagy a töm-zsinél voltak.

A nap már fáradtan ereszkedett le a Gyalui-havasokmögé. Emitt meg rajtuk kívül senki, aki segítségükrejöhetne. Jó messze, a város határán túl lehettek. Lacihátán mind hidegebb borzongás futkározott. Száját két-szer is megnedvesítette, míg szólni bírt. Szólni kellett,mert a pajtások szeme rajta függött. Rémület és dühfojtogatta, mégis szelíden kellett hogy szóljon. Bácsiz-nia kellett ezeket az álnok embereket, s végül szépenkérni is őket:

– Ne tessék haragudni, ha tudtuk volna, hogy en-gedély kell…

– Hogy? – mordult fel a hegyes állú. – Egyneksincs?!

93

Page 88: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Egynek se – esett ki a keserves vallomás Petyi-kéből.

– Hát akkor…– Ne tessék elvenni, bácsi – előzte meg Sárika a

szörnyű végzést –, annyit kínlódtunk, amíg horgotvehettünk. Kérem szépen visszaadni…

– Vissza-adni?! – fortyant fel a hegyes állú. –Majd a rendőrségen! A javítóban büdösödtök meg egyrakáson. Kifogjátok a halakat előlünk, csak úgy sutyi-ban, mi meg fizessünk a drága engedélyért! Gyerünk…

– Igazán ne tessék haragudni, tessék a horgunkatvisszaadni – tolakodtak előre valamennyien, és igye-keztek megfogni a halászóvesszőket, de a hegyes állúfeléjük rúgott. Közben előre-hátra kémlelt, nem jön-evalaki. Azt szerette volna, ha a gyerekek ijedtükbenelszaladnak, hogy minden különösebb fáradság nélkülneki maradjanak az elkobzott dolgok. Evvel a tömzsi-vel tanúk nélkül hamar tisztába jönne, hogy kiféle-mi-féle szerzet. Legszívesebben belökte volna a vízbe, hogyvigye el az útból. Mi lesz, ha tényleg komolyan veszi arendőrséget?

A tömzsi egyelőre jámborul vigyorgott, majd álnokmosollyal fordult szembe Kerekes Sárikával, aki őtkezdte kérlelni.

– Legalább a bácsi legyen jobb szívű. Mért nemtetszett szólni, amikor először látott, hogy nem szabadengedély nélkül halászni?! Akkor kértünk volna enge-délyt… Igazán, bácsi, tessék mondani a másiknak,hogy…

– Van-e szép nénéd? – vigyorgott a tömzsi mégUtálatosabban. – Van olyan szép, mint te? Mit adsz,ha jószívű leszek, te kis piszok?

– Ne mondjon neki ilyet – jött dühbe Laci.– Te ne pofázz! – keményedett meg a tömzsi

hangja hirtelenében. – Én csak egyezkedni szeretnék,nem úgy, mint ez a másik – lépett közelebb, és súgni

94

Page 89: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kezdett. – Látjátok, ez a piszok mokány képű rendőr-séget emleget. Én is megtehetném, de én megbocsátok.Igaz, a halakat és a horgokat én sem adhatom vissza.Ez a szemét beárulna. Én sosem kértem volna enge-délyt, ha ez ide nem pottyan…

– Mit trafikál maga velük? – kiáltott rá a hegyesállú. – Itt én nem tűrök trafikálást…

– Én csak azt mondtam nekik – fordult feléje en-gedékenyen a tömzsi –, hogy amért megtartjuk a hor-gokat, azért halászhatnának velünk, ha minden háromhal után kettőt nekünk adnának …

A hegyes állú meghökkenve tekintett rá, tetszett nekia gondolat, de tudni szerette volna, vajon nem valamibeugratóval van-e dolga, s ezért ismét csak fújni kezdtea magáét.

– Gyerünk előbb a rendőrségre.A tömzsi közelebb hajolt a fiúkhoz.– Halljátok, mit ugat ez a román? De én megpuhí-

tom, csak fogadjatok szót nekem.S ezzel odament tanakodni a hegyes állúhoz. Laciék

is összedugták a fejüket, s úgy vélték, hogy a tömzsivalamivel jobb ember lehet, mint a hegyes állú. SetétJani ezalatt folyton ezt az utóbbi nézte. Fénytelen sze-mében hirtelen fellobbant valami.

– Hallottad, Laci, a másik aszondta, hogy ez ro-mán…

– Fogd be a szád, marha – pisszegték le ijedten.Ismerték jól Jani haragját a románok iránt. A két elsőosztályt Jani is román iskolában kínlódta végig a ki-rályi diktatúra idején. Tanítója nem ismerte fel nehézfelfogóképességét, s azt hitte, hogy makacsságból nemakarja megtanulni a leckéket. Gyakran elverte, meg-buktatta kétszer is. Emiatt a Jani apjának kellemetlen-sége támadt, mert összekapott a román tanítóval, s vé-gül nemzetgyalázási per lett a viszályból… Tehát

95

Page 90: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tudták, hogyha most Jani rákezdi, nem egykönnyenhallgattathatják el. Jani nem is hagyta magát.

– Miért fogjam be a szám? – dunnyogta elszán-tan. – Még most is én fogjam be? Azért fogjam be,mert elveszi a halunkat!? Eleget vertek engem az isko-lában. Ne hagyjuk magunkat.

– Mondták, hogy hallgass, te vízfejű! A Szamosbalöklek, ha elrontod a dolgunkat – súgta Mihály re-kedten a dühtől. Ő félt a legjobban, hogy ha ez a he-gyes állú tényleg román, és meghallja, miket beszél eza hülye, akkor még megkutyálja magát, s valóban rend-őrkézre adja őket.

A hegyes állú nem volt román, magyar volt, de azértmakacskodott nagyon. Az izgatott fiúk jól hallották,hogy a tömzsi mily nehezen puhítja.

– Mit ér maga a rendőrséggel? – kérdezte tőle in-dulatosan. – Egyezzen belé. Magának tán nem jön jól,ha minden három hal után kettőt kapunk? Veszünk ne-kik kisebb horgokat, és annyit foghatnak, amennyit ed-dig soha.

– Nem bánom, na – lett engedékenyebb végre ahegyes állú –, de csak úgy, ha a srácok mai fogása azutolsó halig az enyém lesz. – S máris kinyújtotta inaskezét a tömzsinél lévő halak után.

– Ebből aztán nem eszik! – lökte el a tömzsi. –Elégedjen meg azzal, ami magánál van. Utóvégre éncsíptem el a kölyköket.

– De én már egy hónapja lestem rájuk – kezdettkáromkodni a hegyes állú förtelmesen, a tömzsi megocsmány szavakkal viszonozta. Szinte ököllel mentekegymásnak. A tömzsi valósággal elragadta tőle a halá-szóvesszők felét, mert a másik azokon sem akart egyen-lően osztozkodni. Végre azonban meghátrált a zömökember erejétől, s dühös fenyegetőzéssel állt odébb. Hívtaa fiúkat, amelyiknek a vesszője nála maradt, az jöjjönvele, az neki fog halászni. A többi meg maradjon a

96

Page 91: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dróthajúnál, majd ellátja annak a baját egyszer. Azthiszi, nem látta, hogy az engedélye már lejárt…

A Laci vesszője véletlenül a tömzsinek jutott, s ígyővele maradt. Mire Kerekes Sári is hozzácsatlakozott.A többi Köves utcai sem akart Lacitól elszakadni. Ígyaztán Mihály a Kajántó útiakkal a hegyes állút kelletthogy kövesse, ha nem akart halászóvessző nélkül ma-radni. A még mindig káromkodó hegyes állú előrementvelük a parti ösvényen, és szidta a tömzsit. Ha ez agazember nincs vele, ő el sem vette volna a vesszőket,nem venné el a halakat sem, de az egy ronda besúgó.

– Ő azt mondta – szólalt meg Mihály gyanakvóan–, hogy maga árulkodik.

– Azt mondta? – állt meg szemét forgatva a he-gyes állú.

– És még azt, hogy vadember tetszik lenni – újsá-golta Kiss Ámáli szepegve.

– Hát ő mi? Ő egy piszok cigánypofa. Hát nemolyan a haja? Ezért pártoltak hozzá azok a tekergők.Ha velem jöttek volna, nekik is szereztem volna halá-szót. Ha jót akartok, ne engedjétek ezután, hogy ottássanak gilisztát, ahol ti. Zavarjuk el valahogy ezt acigány szemetet, hogy ne jöjjön ide halászni. Vissza-adom a halászótokat, ha ezt elmarjuk innen. Nincserrefelé annyi hal, hogy neki is jusson. Menjen a fe-nébe, ne zavarja a mi vizünket. Ha nem megy, majdrájár a rúd a lejárt engedélyért…

Addig-addig beszélt, hogy Mihály már érdeklődvehallgatta. Tetszetős terv fogant meg a fejében. Miért nekülönülhetnének ők el a Köves utcaiaktól? Laci elegeturalkodott már felette. Most visszaadhatná neki azt asok gombócot, amit lenyelt tőle. Ezzel a hegyes állúvalbiztosan több halat foghat ezután; biztosan hamarabbegybegyűjthetné a malacravalót, mint Laciékkal. Ha adróthajúhoz pártolnának, ismét bajuk esne, mert nem jóa tömzsi engedélye. Igen, még szerencse, hogy a hegyes

97

Page 92: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

állúhoz került a vesszeje. Csak az a közvagyon lennenála, amit Petyike őriz, akkor többet rá se pökne La-ciékra. Hogy is gondolta az a híres, hogy engedély nél-kül halászni lehessen. Ilyen vezér volt ez mindig. Majdbánhatja, ha egyszer elviszi a rendőr a göndör hajúvalegyütt. Lejár a becsülete mindenki előtt. Igen, azért ismegmutatja az apjának, hogy Laciék nélkül teremti előazt a koszos malacot. Laci meg szerezzen órát, ahogytud, ha egyáltalán tud.

Ezeket gondolva, jóleső káröröm járta át a szívét.Időközben a sintérek hídjához értek. Elnyomorított fejűpártfogójuk a hídra lépett, s újra intette Mihályékat,meg ne tudja, hogy avval a másikkal szóba állnak, vagya hozzápártolt bandával ezután is együtt gilisztáznak.Nem engedi őket halászni, ha nem fogadnak szót. Velenem járnak rosszul. Reggel hatkor itt lesz a hídon. Tesző minden zsinegre két kis horgot a nagyok helyett. Leszfogás bőven, csak meg ne mondják a másik bandának.

– Hallottátok? – kérdezte Mihály elszontyolodottpajtásaitól, mikor a hegyes állú eltávozott. – Többénem állunk szóba Laciékkal…

Kiss Ámáli szemét könnyek lepték el, s szipogva ke-sergett: hogy állja ő meg, hogy ne barátkozzék KerekesSárikáékkal. Hiszen olyan jóba voltak eddig. Mihályletorkolta. Ne bőgjön. A malacról van szó. Hallhatta,hogy milyen sok halat foghatnak ezután. A hegyes állúérti a dolgát, az a dróthajú csak bajt hozna rájuk.

Az örökké mókás Máthé Ferkó elszomorodva gondoltLaciékra, de belátta, hogy igaza van Mihálynak. Azutánmeg ő egy ruhaszárító kötelet kell hogy szerezzen arégi helyett. Ha nem tart Mihállyal, miből vegye aztmeg? De meg sajnálta volna a hegyes állúnál vesznihagyni halászóvesszőjét is. Már olyan szép kis halakattudott kirántani vele, amilyent egyik sem. Nem, egyet-len szóval sem ellenkezett Mihállyal. A másik négy Ka-jántó úti gyerek pedig nem számított. Egy-két évvel

98

Page 93: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kisebbek voltak Mihálynál meg Ferinél, örvendtek, havelük járhattak halászni.

Így történt azután, hogy – bár kissé fájt a szívük –aznap este messziről elkerülték a kőrisfát, el a Kövesutcát is. A szemétdomb és a Szamos partja közt fehérlőösvényen kullogtak haza.

Laciék nem kevésbé búsan váltak el a sintérek híd-jánál a bőbeszédű, zömök embertől. Az is megfogad-tatta, hogy nem állnak szóba a hegyes állú bandájával.Meglepetésükre megfelezte velük az elkobzott halász-zsákmányt. Azután vállára kapta a neki jutott halász-vesszőket, összesen hét darabot, s elköszönt. Lassú lép-tekkel dobogott át a döngő fahídon.

BIZONY, AZNAP ESTE Petyikének nem volt mitberaktároznia a fáskamrájukba. Nem volt miért odakö-tözni a fáskamra ajtajához a Kerekes Sárikáék Ripacsát– kincstárt őrizni. A kőrisfa alatt, a kicsiktől elkülö-nülve, megtanácskozták a rájuk szakadt szerencsétlen-ség következményeit. Végül is abban állapodtak meg,hogy sem a kisebb gyerekeknek, sem a szüleiknek nemárulják el a velük történteket, nehogy eltiltsák őket ahalászástól. Utóvégre a tömzsi megígérte, hogy ha ki-tartanak mellette hűségesen, és ha nagyon jó fogásokatcsinálnak, akkor nemcsak visszaadja a halászóvesszőket,hanem még engedélyt is vált nekik. Van neki protek-ciója elég.

Míg ők bizakodva hazaszéledtek vacsorázni, addig ahegyes állú, a sintérek hídján túl, betért az útjába esőlegelső kocsmába. Morcosan rendelt magának egy üvegsört, s fáradtan telepedett az egyik sarokasztalhoz. Azsákmányolt halászóvesszőket a sarokba támasztotta. Ateletöltött poharat egyetlen hajtásra kiitta. A jéghidegital felüdítette. Azután azon tűnődött, vajon kivel ké-szíttethetne magának a halakból jó vacsorát. Senkijesem volt, rendes szállása sem, nemhogy felesége vagy

99

Page 94: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gyerekei. Estéi örökké a kocsmákban teltek. Unta ezt azéletet szörnyen, s mindig sok pénz után sóvárgott, va-lami egészen könnyű kereset után, hogy egyszerre jólélhessen. Minden este elfogta valami szomorú tűnődés,hogy talán sosem is lesz neki sok pénze, rendes felesége,de azért semmire sem bírta elszánni magát. Gondolt őmár rablásra is, sorsjegyre is, de kitervelni, cselekedniképtelen volt. Most is elvette ezeket a halakat a gyere-kektől, de tudta, hogy ha valaki meg nem kérdezi: nemeladók-e, ő ugyan vevőt nem keres rájuk, sem mást, akivacsorát készítsen belőlük. Halászásra is csak azért adtaa fejét, mert egy piacilégy barátja ráhagyta halászenge-délyét s horgászóeszközeit, mikor harctéri szolgálatrabehívták katonának. Voltaképpen csak azért vette el agyerekek halászóvesszőjét, mert azt a tömzsit rájukmenni látta. Jólesett a saját engedélye birtokában elron-tani a másik kedvét. De azt már nem tudta, vajon hol-nap lesz-e kedve halásztatni a gyerekekkel, ahogy fo-gadkozott. Néhány üveg sörért legszívesebben odaadtavolna most a kocsmárosnak az egész halászóverkcajgothalastól együtt. Felkínálni azonban már nem érzett erőtmagában. Hagyta, hadd vegye észre a kocsmáros, éskezdje ő a vásárt, ha halra van gusztusa. Ezért aztán azsinegre fűzött halakat feltűnően odavetette az üvegmellé az asztalra. Ilyen furcsa ember volt ő. Egyszernemrégiben csak azért érték lopáson, mert egy ismerőse,afféle csirkefogó, lopni hívta. Unta magát, és vele tar-tott, becsukták egy fél évre, s még nem is bánta, mert abehívó a fogházban érte. Nem kellett neki a háborúbamennie. Semmi kedve sem volt meghalni. Volt neki ta-nult mestersége is: cipész, s dolgozott volna is szívesen,ha a mesterek csakúgy, egyszerűen dolgozni hívtákvolna. Eldolgozott volna egy helyben akár tíz évig is,akár haláláig is, de ha egyszer elküldték a munkából,akkor ő sosem keresett másikat. Nem szeretett kilin-cselni, furcsa, de szégyellt munkát vagy bármi egyebet

100

Page 95: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

is kérni. Sokszor eltűnődött azon, hogy is tudott ő ígymegélni harmincöt évig! Most is eszébe jutott ez, s ja-vában csodálkozott önmagán, hogy miféle szerzet lehető, amikor váratlanul az ivóba toppant a tömzsi.

Meghökkenve tekintettek egymásra. A tömzsi végülelvigyorodott, s kéretlenül az asztalához telepedett.

– Nézze – szólt rá békítően –, mi a fenéért fújtafel magát, és miért néz úgy? Nekem is erre vitt azutam, én is megszomjaztam. Nincs ebben semmi vélet-len, semmi tolakodás. Egyezzünk ki. Ne zavarjuk egy-más vizeit.

Közben sört rendelt, s megtöltötte a hegyes állú po-harát is. Az nem tiltakozott, de koccintás nélkül haj-totta fel a habzó italt. A tömzsi ezt vehette úgy is, hogysajnálja koccintással kifutni hagyni a sört, de vehetteneveletlen gőgösségnek, elutasításnak is; ő azonban egy-szerűen nem vette tudomásul, ehelyett megkérdezte:

– No, hát egyezünk?– Mért egyeznénk?– Na, na – röhögött a tömzsi –, maga se lehet

sokkal különb halász, mint én. Talán még engedélyesincs. Nem úgy fest, mint aki engedélyek után szokottfutkosni. Ha megegyezünk, ezek a gyerekek szép kisgubát összehorgászhatnak nekünk, de ha nem tartunkössze, egy szép napon még rendőrt hoznak reánk.

– Ezek… rendőrt? – vonta el a száját megve-tően a hegyes állú. – Jobban félnek ezek a zsaruktól,mint én vagy maga. Én közülük való vagyok, ismeremőket. Halálra dolgozzák magukat a becsületért, de hameglátnak egy postássapkát, rögtön zsarunak nézik, súgy beijednek, mintha raboltak volna. Én különben sefélek, véletlenül rendes engedélyem van. Nem futottamutána, nem kértem, nem loptam, egyszerűen a nya-kamba szakadt. Érti, életemben először én is nyugodtanrendőrért kiálthatnék, hogy magát lefülelje avval a lejártengedéllyel. Tudja a fene, hogy miért nem teszem meg.

101

Page 96: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Ha… ha… – nevetett a tömzsi, és ismét meg-töltötte a másik poharát. – Nem teszi, mert nem igazihalász. Ezért fog kiegyezni velem. Miért ne csaphat-nánk fel mi nagyvállalkozóknak? Maga adná az érvé-nyes engedélyt a dologhoz, én adnám a tippeket. Ebbena húsjegyes világban jó áron adhatnánk el a halakat.Nekünk maradna a haszon, a kölyköknek meg az élve-zet. Én még a halak eladását is magamra vállalom…

A hegyes állú most a saját üvegéből töltött magának,de a tömzsi poharát üresen hagyta. Tűrte, hogy a másikbeszéljen. Az bőbeszédűen kifejtette, hogy mi mindentremélhetnek a társulástól. Az ő dolguk csak az volna,hogy az összecsapott gyerekeket szép ígéretekkel a mar-kukba tartsák… Látva a másik konok hallgatását, elő-vette legcsábítóbbnak hitt érvét.

– Gondolja meg, nem mindennap kínálkozik ilyenkönnyű alkalom hogy belőlünk is törvényesen védett,tisztességes vállalkozó lehessen.

– Miért fontos ez magának? – tekintett fel a he-gyes állú ellenségesen.

– Meghülyült maga, hogy efféléket kérdez?– Eszemnél vagyok, ne féljen, de nekem egyáltalán

nem fontos a társulás, sem a nagyvállalkozás. Ha ked-vem szottyan, maga nélkül is pártomra csalom a köly-keit. Miért ne halásszanak azok a gyerekek csak nekem?

– Mert én adtam a tippet – ugrott fel kiáltva atömzsi –, csak nem lesz tipptolvaj!

A hegyes állú ásítva legyintett:– Mért nem hallgatott vele!– Elfogadta a sörömet, s van pofája így beszélni.– Ki kérte, hogy ide üljön és töltsön? Söréért cseré-

ben meghallgattam, tehát kvittek vagyunk. És hogy nezokogjon, vegye ezeket a halakat – vetette eléje amaga zsákmányát. – A kölykeire pedig vigyázzon. Énazon leszek, hogy hozzám pártoljanak. Nem azért, mertnagy kedvem van hozzájuk, hanem csak azért, mert

102

Page 97: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

maga mindenáron társulni szeretne velem. Eddig nemvoltam válogatós az emberekben, ártani sem kívántamnekik, de maga olyan pasas, akit az ember jóízűenutálni tud, akinek jólesik ártani.

A tömzsi keze már átmarkolta az üveg nyakát, hogyüssön, de a szóváltásra előjövő kocsmáros vette a he-gyesállú halászbotját, kezébe nyomta, és kivezette azutcára.

– A hal nekem marad a sör árában – szólt utána,amint az ajtón kívül tuszkolta.

A hegyes állú egyáltalán nem volt mérges, sőt elmo-solyodott, mikor nekivágott a sötét utcának, hogy távoliszállására menjen. Elégedett volt, túladott a halakon,anélkül, hogy egy szót is szólt volna értük. Jó tippet iskapott, s két pohár potyasört; hát nem szerencsés em-ber ő?! Az a nagyvállalkozás igazán nem rossz dolog.Jó indító ez a dróthajú, de tényleg utálatos portéka. Azilyen vigyori hízelgőket érdemes agyoncsapni.

RÉZ MIHÁLY MÁSNAP ugyancsak nagyot nézett,mikor a hegyes állú a Laciék átcsábítását kívánta tőle.Ez a kívánság egyáltalán nem tetszett neki. Ő már any-nyira beleélte magát abba a gondolatba, hogy ezutánLaciék nélkül boldogulhat, hogy csak vonakodva ígértemeg a hegyes állú kívánságának teljesítését. Megígérte,de esze ágában sem volt Laciékat rábeszélni az átcsá-bulásra. A hegyes állúnak azt hazudta, hogy Laciékkalbeszélt, de azok nem akarják cserbenhagyni a tömzsihalászt. Elhallgatta a hegyes állú szándékát még MáthéFeri előtt is. Kiss Ámálinak meg éppen nem szólt volna.Az örömmel szaladt volna Laciékhoz. A hozzájuk valóközeledés helyett reggelenként igyekezett megelőzni aKöves utcaiakat. Azoknál jóval korábban kelve, több-nyire sikerült összeszednie előlük a gilisztákat az utolsófiókáig. Felére sem volt szükségük a napi halászásnál,de azért mind elvitte, amit találtak. Közben a kincs sem

103

Page 98: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hagyta őt nyugton. A szemétdomb egy-egy darabjátminden reggel feltúratta Máthé Ferivel és Kiss Ámáliék-kal. A kövérkés kislány azzal csitította lázongó lelki-ismeretét, hogy úgyis osztozni fognak Petyiékkel a sze-rencsén, ha véletlenül rábukkannak, s akkor nemmennek többé szolgálni a hegyes állúhoz. Mert az bi-zony keserves szolgálattá züllött hamar. Néhány napijó fogás után a hegyes állú ugyancsak kedvet kapottdolgoztatásukra. Különösen azután, hogy Mihály méga halak értékesítését is magára vállalta, és hűségesenelszámolt a pénzzel. A tömzsi bosszantására módszere-sen kezdte halásztatni Mihályékat.

Megtiltotta nekik a fürdést, hogy ne ijesszék el ahalakat. Elkalandozni sem engedte őket, és nem csupána partról halásztatta a társaságot, hanem bevitte őketsokszor csípőig érő vízbe is, s ott vettette be velük ahorgokat. Fél napig is hagyta, hogy a sebes sodrásúhullámok közt ázzanak. Az első napokban még ő isvelük horgászott, de azután fürdőnadrágra vetkőzvekifeküdt a partra sütkérezni, vagy le-fel sétált néze-lődve. Olykor egészen váratlanul kikergette őket apartra, halászóvesszőiket meg elmerítette a sekély víz-ben, köveket rakott rájuk, s maga kezdett horgászni.

– Ti csak nézzetek engem – parancsolt rájuk izga-tottan.

Mihályék nem értették viselkedését, s bámulták némaelkeseredéssel, míg csak ugyanolyan váratlanul, mintahogy félbehagyatta velük a horgászást, ismét kezükbenem parancsolta a vesszőket. Ha Laciék feltűntek atömzsi emberrel valamelyik parton, akkor méregbe jött,s szidta Mihályt. Miért hagy azok részére gilisztát!Sosem adhatja vissza a szerszámokat, ha a másik kifog-dossa előlük a halakat.

Mihály fogadkozott; ő mindent elkövet, hogy ne ma-radjon Laciéknak csalétek, de a földbe nem láthat.be…

104

Page 99: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Verjétek el őket onnan! Mit gondoltok – mondtaharagosan a hegyes állú –, meddig fogok a ti kedve-tekért ide járni? Nem éri meg ez a pár hal, amit ti fog-tok, hogy itt töltsem a napot. Elmegyek le, Désre, aholnagyobb a víz, s bőviben van hal… És elviszem a vesz-szőtöket is .. .

Mihály ettől rettegett a legjobban, hogy elmegy, hogyegy reggel hiába várják a sintérek hídjánál. Valame-lyes pénzt az ő révén naponta kiárultak a részükre jutóhalakból, összegyűlt már vagy négy pengőjük. Ezt akeresetet féltette Mihály. Úgy féltette, hogy a begyültpénz részére nem választott kincstárost, mint Laciék,hanem ő őrizte a közvagyont. Máthé Feri és a két na-gyobb lány, Ámáli és Petkes Zsuzska elvárta volna,hogy mindennap más őrizze a pénzt. Úgy, ahogy aztMihály követelte Laciéktól, mikor még együtt voltak.Bizony megkeseredett a szájuk íze mellette.

Laciék táborában is odalett a jókedv. Petyi örökösrettegésben élt a kincsek miatt. Minden reggel azt hitte,hogy Mihályék megtalálták, s elvitték a szemét aljánrejtőző karpereceket meg nyakláncokat. Laci a feldúltgilisztatelepek kifosztottsága miatt kesergett. Tömzsijüklusta ember volt, reggel hét órára, nyolcra adott nekiktalálkozót a sintérek hídjánál, azért Laciék nem igye-keztek a szemétdombra korábban. A tömzsi az elsőperctől kezdve csupán csak velük halásztatott. A fiúkhűségében annyira megbízott, hogy akárhányszor befe-küdt valamelyik bokor alá, s átaludta az egész délutánt.Ő bizony nem cserélte ki apróbb horgokra a nagyokat,de nem is volt olyan bőséges fogásuk, mint a hegyesállúék társaságának. Ez a körülmény utóbb fel is bosz-szantotta. Rosszkedvűen csóválta a fejét, mikor Laciegy reggel előállt, hogy nincs gilisztájuk, mert valakielszedi előlük.

– Valaki? – kiáltott mérgesen. – Nem valaki,hanem azok ott, né – mutatott a folyó kanyarulatában

105

Page 100: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

halászó Mihályékra. – Azok korábban kelnek, és annaka büdösnek hordják el előletek a gilisztát. Ilyen pajtá-sotok az a Mihály?… Ruházzátok meg a kis piszkot!Verjétek el a gilisztáktól! Mit gondoltok, majd mégcsalétket is én hozok? Eszetekbe juthatna korábbankelni. Ilyeneknek járjam én ki a halászengedélyt? Nemkoptatom el értetek a protekciómat, erre mérget ve-hettek.

Kivált akkor lett indulatos az a golyófejű ember,mikor esténként szét kellett osztania a fiúk halrészét.A legkisebbeket adta nekik. Laciék sokszor csak három-négy kis kövihallal tértek haza. Utóbb a tömzsi arra islusta volt, hogy magával cipelje a fiúk elkobzott halászó-vesszőit. Rájuk bízta, őrizzék ők, de nehogy eszükbejusson tudta nélkül halászni! A hegyes állú bosszújábanrögtön rájuk hozza a zsarukat.

Petyi tehát ismét berakhatta a vesszőket a fáskamrá-jukba, őriztethette azokat Ripaccsal, de már semmiöröme se telt benne. Együtt lázongott a többiekkel akőrisfa alatt: – hogy lehet ez, ők vágták, ők szereltékfel a vesszőket, ők szenvedtek érte, s most mégsemhasználhatják szabadon?! Csúfságból még rájuk is bízzaa tömzsi, hogy őrizzék saját maguk ellen!

– Ő csak jót akar, Petyi – dünnyögte Setét Janitompán. – Mondta, hogy a másiktól fél… Ha az nemlenne, nem csinálna így.

– Te csak ne okoskodj, Jani – intette le Petyi adünnyögőt. – Előbb izzadd ki a vizet a fejedből.

– Igen, mindig ezt mondjátok – békétlenkedettSetét Jani morogva. – Amért nagy egy kicsit a fejem,azért én is tudok valamit.

Ráhagyták, hadd mondja a magáét, különben is haza-szólították őket a szülők, akik a történtekről mit semsejtve, elkedvetlenedve észlelték, hogy a házuk tájaismét elrendetlenedett a gyerekek kezén. Ismét szidniokkellett őket a ki nem hajtott legyek és az üres vizes-

106

Page 101: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

edények miatt. Különösen Sárikáék édesanyja esett két-ségbe. Fel sem foghatta, mi történhetett leányával,mikor azelőtt a legrendesebb leánykának bizonyultvalamennyi között.

– Elrontja őket az utca – kesergett Kádárné, sszaladt Réz bácsihoz szemrehányást tenni. Ráhallgatott,nem verte meg Lacit már egy hónapja. Az első napok-ban javult is valamit, törődött a házzal, de most hanya-gabb lett, mint azelőtt, az esze folyton a halakon mega horgokon jár. Nem lehet ezeket bot nélkül nevelni…

Réz bácsi tanácstalanul sodorgatta vastag bajuszát.Tudott a megkezdett s abbamaradt rohamtakarításról,amit a két utca gyerekei művelnek, de hogy miérthagyták abba, az nem derült ki előtte sem. Fiát hiábafaggatta napközben viselt dolgairól. Mihály titkolta előlea Laciékkal való szakítást. Csak annyit mondott, hogyhalászni járnak, s rossz a fogás. Kiss Ámáli meg PetkesZsuzska a Mihály kedvéért szintén titkolta a velük tör-ténteket. Majd ha megszerzik a malacot Mihálynak,akkor megmondják, hogy egyedül jutott ennyire a fiú.Így beszélték meg maguk között.

Réz bácsi csitította Kádárnét. Szánják rá ezt a nyarat,hátha mégis jó sül ki a halászásból… A következő reg-gelek egyikén azonban Réz bácsi olyasminek lehetettvolna tanúja a szemétdombon, ami ugyancsak elgondol-koztatta volna. Az történt ugyanis, hogy Laciék is jókorreggel mentek gilisztát ásni. Egyszer-kétszer sikerültmegelőzniük Mihályékat, s minden gilisztát ők vittekel. Erre Mihályék még korábban mentek ki, mint aze-lőtt, mert a hegyes állú megpofozta őket, mikor gilisztanélkül jöttek horgászni. Mihály dühös volt Laciékra. deazok is a Kajántó útiakra, hiszen már hajnalban leta-rolták a gilisztatartományt. A nagy szárazság amúgy iskikezdte nedves tanyájukat. A feltúrt árokpartot ke-ményre égette a nap, még az árok fenekéről is kifőztea békalevet. Egyszóval kiveszőben volt a nyers kincs. A

107

Page 102: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kétfelé szakadt csapat rablógazdálkodást űzött vele,pedig ha a felásott helyeket ismét letakargatták volnafölddel, s vízzel locsolgatták volna, dúskálódhattak volnabelőle talán egész nyáron. Így azonban egy kora reg-gel a versengés folytán véletlenül egyszerre érkezett aszemétdombra mind a két csapat.

A NAP MÉG VALAHOL a szamosfalvi dombok mö-gött igyekezett fölfelé. A szerteszét szórt gizgazokon,nagyra nőtt keserűlapikon meg a szamártövises bokro-kon harmat csillogott. A Szamos túlsó partján elterülőBolgár telep fölött s beljebb a városban áttetsző finomködfüggöny foszladozott. A folyó tükrét fecskék ver-desték a szárnyuk hegyével, a távoli mezők magassá-gában pacsirta szólt. Szép, békés nyári reggel volt ez,de az árok innenső és túlsó partján a két csapat hara-gos ijedséggel meredt egymásra. Attól az emlékezetesestétől fogva, amikor elkülönültek, csak távolról láttákegymást. Az ijedtségen túl azonban kissé meg is hatód-tak, különösen a lányok, hiszen oly jól megértettékegymást azelőtt. Oly sok mulatságos eset fordult elő,míg együtt voltak, hogy a kis Petyiből önkéntelenül iskikívánkozott a megbékélési szándék, s átköszönt aszembelévőknek:

– Szervusztok, fiúk…Mihály mogorva pillantást vetett rá és társaira, de a

köszönést nem viszonozta. Lacin most is fürdőnadrágvolt, kabátját csak meztelen hátára vetette. Azt mostkigombolta, s egyenesen Mihály szeme közé nézett:

– Ezt nem vártuk volna tőled, Mihály. Nem hagy-tuk, hogy felakaszd magad, vagy hogy a víznek menj,mégis elviszed előlünk a gilisztákat?

– Nem igaz, mert ti raboljátok el – horkant felMihály.

– Jó vicc – dünnyögte Setét Jani –, minket rab-lóz, mikor ő rabol annak a stricinek.

108

Page 103: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Te ne ugass, hülye…– És te mi vagy, nyálas… – jött méregbe Setét

Jani.Mihály keresztülugrott az árkon, s a nagy fejű gyerek

arcába öklözött. Az felüvöltött, s vakon támolygottide-oda. Megeredő orra vérét maga elé kapott tenyerébecsurgatva ismét üvöltött:

– Mért hagyod ezt, Laci, mért hagyod?Laci már e nélkül is rajta volt Mihályon, s az árokba

lökte. A négykézlábra eső fiú száraz göröngyöt raga-dott, s találomra a Köves utcaiak közé vágta. KerekesSári sikoltva kapott a gyomrához, Petyikének meg anagylábujjára esett az egyik kőkeményre száradt gö-röngy. Vakító fájdalmában és hirtelen felfortyanó mér-gében esztelenül dobálni kezdte a keze ügyébe eső föld-doroncsokat. Mihály kievickélt az árokból, s egyenesena sintérek hídja felé rohant. Futtában köveket kapdo-sott föl. Nem nézte sem az utána szaladó Máthé Ferit,sem a kisebbeket, csak dobott. Kiss Ámáli sikítva me-nekült a híd alá, Petkes Zsuzsa meg be a gólyalábávala kukoricásba. Laci hasra vetette magát, maga mellérántotta Setét Janit is, s az ordító fiút behengerítetteaz árokba.

– Ide, mellém, Petyi, Sári, ti is mind, be az árokba!A kisebbek szaladtak, ahogy bírta a lábuk, a szemét-

domb mögötti kukoricásba. Kiss Ámáli a híd alatt bősé-gesen csorgatta kövérkés könnyeit. A csata iszonyúantombolt. Göröngyök röpködtek az árokból a hídig, onnanmeg öklömnyi kövek potyogtak az árok elé és mögé.Dühödten hajigált Máthé Ferkó is. Szegénynek egysúlyos doroncs épp a hátán mállott szét. Megdühödteka fiúk egyenként mind. Az időnként teljesen elmutu-jodó Setét Jani tele torokból vonított az árok fenekén.Le kellett fogni, ki ne másszék a zuhanó kövek elé. Ke-rekes Sári alig bírt vele, pedig még két kisebb gyerekis segített neki.

109

Page 104: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Petyike felbátorodva a Mihály rosszul célzott kövei-nek ártalmatlanságán, fel-felugrott az árokból, elröpí-tett göröngyeivel egy-egy sértő szódorongot is Mihályfelé küldött:

– Nesze, te mamlasz. Bújj elő, te pufók hörcsög…Kiszolgálod a hegyes állút… Fáj a fogatok a kincsre.Ez az összetartás, te nyavalyás?

Mihályt a fullánkos szavak egytől egyig szíven talál-ták. A göröngyök nem sok kárt tettek benne, de a sértőszavak célba értek. Azokkal szemben hiába dobott kilósköveket. Szóval szemben mérgezett szókat vágott a Pe-tyike fejéhez ő is.

– Ti szolgáltok, héttörpe. Azt a göndör cigányt, azta rühest. Azért nem kapjuk vissza a szerszámokat.

– Hazudsz, te puffancs. A miénk jó ember. Vissza-adta nekünk a horgokat. Ha ti nem pártolnátok azt agémnyakút, egészen visszaadná. Szerez nekünk enge-délyt. Pártoljatok hozzánk attól a tetvestől…

Csatájuknak a hídon megjelenő hegyes állú vetettvéget. Petyi sértő szavait meghallotta. Dühbe jött, shosszú lábaival egyenesen odarohant az árokhoz. Petyikekezéből kiesett a göröngy, s odakiáltott Laciéknak:meneküljetek… Bizony, futva engedték át a csata-teret Mihályéknak. Azok aztán valósággal kiraboltákaz árok gilisztatelepeit. Laci sántikálva érkezett a kőrisfaalá. A magukkal vonszolt Setét Jani arcán a vér szét-mázolódott, mintha lemészárolták volna. A holtra ijedtSárika kezéből kitépte magát – mert főként az ránci-gálta idáig –, s legénykedve fordult a vezérhez.

– Ugyi, Laci, adtunk nekik gilisztát?Petyike menekülés közben üvegcserépbe lépett, s

vérző lábát tapogatva fogadkozott:– Csak ne jött volna az a lunguj segítségükre, meg-

mutattam volna Mihálynak a belit. De még az üveg-cserepek is a pártjukra álltak. Né, hogy felhasították asarkamat.

110

Page 105: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A kisebbek szent tisztelettel tekintették meg vérzősebét, amire a szemtelen legyek rászálltak. Az előkerülőRipacs szintén a Petyi lábát szaglászta körül. Ízlelte akiserkedt vér szagát, és morgott, mindig csak morgott.Ő értette a legkevésbé, ami mostanában a gyerekekkeltörténik. Miért nem játszanak ezek úgy, mint régen, ésmiért az a nagy kőlabdázás az imént? Ő is ott volt anagy csatánál, s eleinte azt hitte, hogy a kedvéért haji-gálják a göröngyöket meg a köveket. Kezdetben ide-odanyargalt, hogy szokása szerint visszahozza azokat, éskét lábon szolgáljon velük, de mikor egy hegyes kavicsépp az orrára koppant, vonítva iszkolt félre, s messzi-ről nézte, hogy mit művelnek az egykori barátok egy-mással.

Nyüszítve tartotta szemmel a kövek ívelését, olykorreménykedve odafutott Mihályhoz, és csóválta a farkát,hátha mégis az ő ugatására kapkod kövek után, háthatévedés minden. Azután rohant Lacihoz, s annak hízel-gett, de sem az egyik, sem a másik nem törődött vele.A harc hevétől eltorzult arcokat látva, végül megsejtette,hogy emberpajtásai olyan harcot vívnak most, mint téliéjszakákon kutyatársai. A fiúk vicsorgó fogait azonbanmesszire kiugrani látta a szájukból. Úgy ütötték belé azellenség testébe, távolról. Ezt a harcmodort magáhozméltatlan, gyáva harcmodornak ítélte.

A messzire kiugró emberagyaraktól ütött sebeket ottlátta Laci betört fején, Petyike vérző sarkán s annak aszegény nagy fejű Setét Janinak a képén. Aggódva szag-lászta körül Kerekes Sárikát, de hogy azon nem érződötta kiontott vér dühítő illata, kissé megnyugodva hevere-dett le a gyerekek közé. Örvendett, hogy ismét itt lehetvelük a kőrisfa alatt, hogy ma nem zárják be a fás-kamrába unatkozni.

Amióta pajtásai halászni jártak, ilyen sértőn bántakvele, hogy ne mehessen utánuk, mint az első napokban,amikor még velük tarthatott, s a vízbe tett pallókák

111

Page 106: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

után lubickolva elűzte a halakat. Most már, hogy ismétmaguk közé engedik, nem haragszik rájuk. Csak vennékelő azt a rongylabdát, s játszanák már le a másik fél-időt a malac miatt abbamaradt mérkőzésből. Azonbana gyerekek, bánatára, kedvetlen szótlansággal bámultakmaguk elé. Kutyaidőszámítás szerint rettentő sok időtelhetett el, míg Laci végre így szólt:

– Többé nem megyünk halászni! A giliszták kiszá-radtak a földből.

– És az órát miből veszed meg? – aggodalmasko-dott Sárika.

– Keresek valami más munkát.– Hát ez munka volt, Laci? – Laci fölényesen vont

vállat.– Talán játék volt, azt hiszed? Amiért úgy megűzik

az embert, az már munka. Az a játék, mikor kedvedrerakhatsz egy szép házat… Játék volt vesszőket vágniaz erdőn? Olyan lehet az igazi favágás. Azután játékvolt gilisztát ásni? – Elgondolkozva tette hozzá: –Ilyen lehet az igazi bányászat.

– Hát kincset keresni, Laci? – sóhajtott Pityikeelbúsultan.

– Az is játék, de buta játék – állt fel Laci nyúj-tózkodva –, hasonlít a robothoz. Ahogy édesanyámmondja, sokat keresel, és keveset találsz. Ha nem állnaa téglagyár, betétetném magam agyagot csillézni.A háború előtt dolgoztak ott akkora fiúk, mint én.Szombaton fizetést kapnék. Egyszeriben megvehetnémaz órát.

– Ugye, engem is felvennének? – izgult Petyike. –Ugye, Laci, én is csillézhetnék?

SÁRIKA KÖZBEN MEGPILLANTOTT valakit a cse-nevész kukoricásban. Amint jobban odanézett, elsápadt.Az a valaki – az ő jóemberük volt, a tömzsi. Szokásaellenére ezúttal nem rövid ujjú tornaingben és kabát

112

Page 107: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

113

Page 108: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nélkül jött, hanem nyakkendősen, szűk kabátba szorulva.Úgy feszült rajta minden, hogy repedt szét, s úgy kém-lelődött mindenfelé, mintha lopáson érhetnék. A jó orrúRipacs iziben felpattant, s morogva jelezte az ellenszen-ves szag érkezését. A tömzsi magához intette Laciékat.

– Miért nem jöttök halászni?– Mert nincs gilisztánk, kiszáradt – felelte Laci kel-

letlenül.– Hazudtok! – fortyant fel a tömzsi, s a vastag ér

megduzzadt a nyakán a szoros inggallér fölött. – Mi-hályéknak miért van? Azért, ugye, mert hagytátok el-verni magatokat a gilisztabányától? Az a pocsék pasieldicsekedett a maga hőseivel. Sosem hittem volna, hogyilyen gyáva bitangok legyetek.

Laci szeme párássá vált ettől a goromba sértéstől.Kerekes Sári és Petyi önkéntelenül hátrább húzódott.Csak Setét Jani lépett merészen közelebb, s a többiekelszörnyedésére megkérdezte:

– Igaz, hogy maga cigány?A szó végét elnyújtotta, s egyenesen a tömzsi húsos

szájába bámult.– Ki mondta neked ezt, te dilinyó? – emelte fel sú-

lyos öklét a tömzsi.– Na, azért ne tessék ezt mondani. Amiért egy ki-

csit nagy a fejem, azért…– Azért eredj te az… – és olyan ocsmányságot

mondott, amilyent a Köves utcaiak krétával szoktak akerítésekre írni. Azután meg Lacira förmedt:

– Ha dolgozni akartok, jertek velem. Megnézem agilisztabányát. Ha lustálkodni akartok, ide a vessző-ket, kerül elég tekergő, aki örömmel halászik nekem.Azok majd nem futnak el Mihályék elől.

Laci mogorván intett Petyinek. Hozza a vesszőket, akutyát pedig zárja be a kamrába. Ripacs megérthette,miről van szó, mert az iménti morgása nyüszítéssé véko-nyodott. Lelapult a gyepre, s könyörgően kúszott

114

Page 109: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Kerekes Sárika lábához. Mindig hozzá fellebbezett aLaci véghatározata ellen. Egyébként úgy a földhöz ta-padt, hogy erőszakkal is bajosan hurcolták volna el. Sáriismerte már ezt a szokását, s bár ezúttal nehezebb szív-vel mint máskor, hirtelen futásnak eredt, és izgatottanhívta:

– Gyere, Ripacs, fogjunk macskát, né, hol szalad.Ripacs egyszeriben talpon termett. Az ilyen hívásnak

sosem bírt ellenállni. Követte Sárikát ész nélkül, ret-tentő magasan lobogott benne a macskák elleni kutya-sovinizmus. Ezért aztán egész nap vonítva tűnődhetett azüres fáskamrában, hogy ilyen galádul visszaélnek fajiöntudatával.

Petyi szepegve hozta a halászóvesszőket. A feszesreöltözött tömzsi maga előtt hajtotta őket a gilisztalelőhely-hez. Valamennyien elbúsúltak arra a lehetőségre, hogytalán most látják utoljára kínos-keservesen szerzett szer-számaikat. Néma esdekléssel nézték Lacit. Nehogy elő-álljon most azzal, hogy más munkát megy keresni, ne-hogy magukra hagyja őket evvel a dagadtra tömöttgunyával. Megkönnyebbülésükre Laci szó nélkül tartottvelük. De már ő is alig remélte, hogy valamikor újra azövék lehet a Szamos – vizestől, halastól és min-denestől.

Megérkeztek a csalánokkal, keserűlapikkal és szamár-kórókkal meg mindenféle legyekkel belepett gizgazosgilisztaországba. Kedvetlenül kezdtek áskálni a kiszáradtárokfenék mentén éppúgy, mint a torkolatnál. Az ered-ménytelenség láttára a tömzsi mind csömörtkeltőbbenkáromkodott. Petyi kezéből kiragadta a lapátot, s maganyomta a földbe.

Hiába. A meddővé száradt föld többé nem termettgilisztahúst. A tömzsi lihegve dobta el a szerszámot:öldöklő pillantással tekintett Lacira.

– Honnan van Mihályéknak ma is gilisztájuk?

115

Page 110: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Abból van, amit tegnap és azelőtt összeharácsol-tak.

– Ti miért nem harácsoltatok?– Mert mi nem vagyunk olyanok…– Na, ha nem vagytok, egyen meg akkor a fene –,

s kiragadta Petyi kezéből a halászóvesszőket, vállravette, hogy elmenjen, de gondolt még valamit, és asápadt gyerekekhez fordult: – Egy utolsó próbát teszekveletek. Keríttek csalétket, vagy ha nektek jobban tet-szik, vegyetek ti, készpénzért. A mészárosoknál kaptokhulladékhúst eleget. Ha így sem tetszik, kerítek máskölyköket.

Elhallgatva fürkészte Laciékat. A kisebbek Lacitólvárták a döntést. Nem izgultak már a halászásért: amita tömzsi kívánt, az végképp elvette a kedvüket. Sajnál-ták a kincstárba gyűlt kicsi pénzt csalétekre költeni.Ahhoz sem éreztek kedvet, hogy ezután egy halért ránt-sanak ki négyet. Laci ugyanúgy gondolkodott, mint ők.De őt a felháborodás is emésztette. Nyilvánvaló voltelőtte, hogy ennek a ravasz embernek sohasem is állha-tott komolyan szándékában visszaadni a halászóvessző-ket. És ők ráadásul ostobán őrizték is, most meg gyá-ván kieresztették a kezükből mindörökre. Holott inkábbössze kellett volna hogy törjék. De meg halászhattakvolna maguk is vele… Míg az engedélyre való pénztkikeresték volna, őröket állíthattak volna a lányokból:fütyöljenek, ha jönni látnak ilyen csalókat… És miértne tehetnének így, miért ne vétetnének a tömzsivel csa-létket, hadd költse rá a pénzt ő, s mikor a halászóbotokismét a kezükben lesznek, egy füttyjelre egyszerre elsza-ladnak velük.

– Na, mi lesz? – mordult rájuk a tömzsi türelmet-lenül. Akarjátok-e, ahogy én mondtam?

Laci kipirulva nézett a kerek arcú ember malacsze-mébe.

– Akarjuk – dadogta elváltozott hangon –, csak

116

Page 111: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tessék venni csalétket. Holnap vagy holnapután keresnifogjuk a… a bácsit.

A bácsi gyanakvóan hegyezte fülét; volt valami aLaci hangjában, ami nem tetszett neki. No, de eddig elégnagy maflának bizonyultak ezek a kölykök. Nem jár-hatnak túl az eszén ezután sem. Helyeselt hát Lacinak:jöjjenek csak. Szerezzenek az anyjuktól pénzt. Majd vesző rajta horogra való húst; nem jó akármilyen. Kényes-belűek a szamosi halak. Hozzanak vagy tíz pengőt, atöbbire lesz neki gondja.

Maga elé somolyogva eltávozott. Mikor a feszes ruhá-ban dagadozó alakja eltűnt a Szamos-parti fűzfabokrokzöldje között, Sárika és Petyike szinte egyszerre támadtLacira:

– Hogy gondolod ezt, Laci? Neki vigyük már a pén-zünket is? Tíz pengőért majdnem másfél kiló húst lehetkapni. Ennyi hús elég a halaknak egy esztendőre.

Laci hagyta őket zúgolódni. Maga elé nézve kerül-gette a szemétdombi üvegcserepeket, nehogy belelépjenvalamelyikbe. Ilyen óvatosan lépdelt át a kukoricásbarázdáin is, s a kőrisfa alá vezető réten is, minthamerész gondolatai a lába elé hulltak volna. Tétovázott:elmondja-e a csapatnak, hogy milyen cselt eszelt ki?Hátha nem sikerül, hátha még nagyobb bajba dönti acsapatot? Mi lesz, ha a tömzsi rájuk hozza a rendőröket?összeborzongott, de a másik pillanatban forróság ömlöttvégig rajta.

Micsoda híre lenne, ha legyőzhetné ezt a két felnőttembert. Ha visszakerítené a halászóvesszőket, ha meg-mutatná, hogy nem lehet túljárni az eszükön, hagyőzne?!

– Miért nem szólsz már? – rázta meg Petyike mér-gesen. – Igazán odaadnád a kincstárunkat annak adisznónak?

– Nem – rázkódott össze Laci. – Nem, én csaklázadásra gondolok.

117

Page 112: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

HIRTELEN FELUGROTT, és a téglagyár elé szaladt.Tudta, hogy az ebédelni hazajáró Réz bácsi ott szokottelhaladni. Elhatározta, hogy bevárja, és tanácsot kértőle.

Jött is Mihály bácsi nemsokára, éppen visszatérőbenvolt az ebédről. A melléje szegődő fiút érdeklődve hall-gatta. Laci röviden elmondta neki, milyen pórul jártakazzal a két orvhalásszal, s hogyan akarják azok ezutánis fosztogatni őket, vajon lehetne-e lázadni ellenük.

– Miért nem szóltatok hamarabb? – állt meg Rézbácsi, s komoran vonta össze a szemöldökét. – Nemlett volna szabad ilyen sokáig tűrni.

– De mit tehetnénk, Mihály bácsi?– Mit? Vagytok elegen! Beszéljetek össze. Rohan-

játok meg őket egyszerre, s vegyétek vissza a szerszá-mokat.

– És ha nem bírunk velük?– Eszeljetek ki valami cselfogást. Tegyetek úgy,

mintha halászni akarnátok, s fussatok el a szerszá-mokkal.

– És ha úgy sem megy, mit tegyünk, ha verni talál-nak bennünket?

– Nektek is van kezetek, kő is akad a Szamos part-ján elég.

– És ha rendőrt hívnak?– Az igazság erősebb a rendőröknél is.– Azokkal is kikezdjünk?– Ha másképp nem megy, nem árt, ha ehhez is hoz-

zászoktok.Laci tűnődve ment egy darabig az oldalán, aztán

megköszönte a tanácsot, s rohant vissza a rétre. A cso-móban gubbasztó gyerekeknek elmondta, hogy s mintszerezhetnék vissza kincstárukba, amit elvettek tőlük.Fellelkesülve közölte, mint beszélnének össze Mihályék-kal, mint kaparintanák kezükbe ismét a halászókat, smint rohannának el egyszerre azokkal. Zsebükben

118

Page 113: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

köveket vinnének, s üldözőjüket azzal vernék vissza.Igazi Kajántó telepi háború lenne. Azután béke lenneismét, halászhatnának, mint azelőtt, a leányok őrköd-nének, nehogy rajtuk üssenek a halászengedélyes teker-gők.

Petyike meg Sárika eleinte kipirulva hallgatták, deattól kezdve, hogy Laci a háborút említette meg az en-gedélyt, kedvük lehervadt. Otthon gyakran hallottákszüleiket szitkozódni és rettegni a háború miatt. Demegérezték ők is a háború ínségét: sosem lakhattak jólkedvükre. Kirongyolódtak ruháikból, már még foltnak-valót sem találtak nadrágjukra. Az utcájukból kétember is odavolt katonának. Mátyás János bácsi megZágoni István bácsi. Kicsi gyermekük itt hányódottvelük a kőrisfa alatt, mert más nem volt, aki vigyázzonrájuk. Nem, nem volt kedvük háborúsdihoz… Sárikameg is mondta.

– Egyebet találj ki, Laci. Baj lesz ebből. Az enge-délyesek megbüntetnek.

– Minek egyebet? – kiáltott közbe Petyike indu-latosan. Ott a kincs a szemétdombban. Örökké mástcsinálunk, mint amit kellene. Hallgassatok egyszer márrám is. A kincshez nem kell engedély, azért nem visz-nek javítóba.

– Igaz, igaz – helyeseltek a kisebbek egytől egyig.Laci haragosan nézett végig rajtuk. Szemükre vetettegyávaságukat. Igazi kölykök, ha nem érzik, micsodadisznóság történt velük.

Otthagyták a szerszámokat annak a két harácsoló-nak, hogy másokkal halásztassanak velük? Ezért tur-káltak ócskavas után, ezért űzették meg magukat azerdőn, ezért tépették meg a húsukat a tövisekkel, szö-gesdrótokkal meg hóstáti kiskapákkal? Hát csakúgyfutni hagyják ezt a tömzsit, mikor még ráadásul be iscsapta őket?!

Sárikáék elnémultak, restellkedtek. Érezték, igaza

119

Page 114: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

van Lacinak, de féltek a tervétől. Idegenkedve fürkész-ték, vajon ő nem fél, vagy csak eltitkolja? Mutatja ahőst, tudja, hogy ők úgyis ellenkezni fognak, hogyúgysem mernek kikezdeni a nagyokkal; arra számít,hogy így ő sem maradna szégyenben? Mindezt azon-ban nem merték megkérdezni. Érezték, valami több istörtént itt, mint a horgok elvesztése: Mihályék különmentek, hetek óta nem labdáznak, nincs nevetés, jó-kedv, titkolóznak a szüleik előtt, s most már még Lacielőtt is.

– Ne féljetek – próbált lelket önteni beléjük Laci.– Kigondolok én jól mindent. Semmi baj nem lesz,

győzni fogunk.– Gondolj vagy egyszer az órátokra is, Laci – kér-

lelte Sárika komolyan. – Így sosem lesz órátok. Rézbácsinak is megígérted, hogy hamar meglesz a malac.Amit te akarsz, annál igazán jobb, ha valami munkátkeresünk, hogy igazi fizetést kapjunk.

– Látom, te is beállhatnál már egy zsémbes anyá-nak – gúnyolódott Laci. – Az igazság már neked iskutya. Pedig igazság nélkül nem lesz se óra, se malac.

Itt azután végképp elakadt a tanácskozás. Petyi nemmert újra előhozakodni a kincskereséssel, de magábanelégedetlenül fortyogott. Setét Jani nehéz fejét csen-desen ingatva, hol az egyikre, hol a másikra bámult.Petyiék fáskamrájában a bezárt Ripacs vonítozott.Orrát kidugta az ajtó nyílása alatt, és rábeszélően uga-tott. Kilátott a rétre a fiúkhoz, és közéjük kívánkozott.Éhes is volt. Elfeledték a pajtások, hogy az olyan kutya,mint ő, akinek a közellátási hivatal nem ad se kenyér-,se húsjegyet, illetve csontjegyet, saját maga kellhogy megkeresse a mindennapiját. Amíg Kerekes bácsiéttermi pincér volt, egy-egy csontot hozott számára, deamióta kávéházi „főúrrá” léptették elő, elmaradtak acsontok. Kevés lötty került a táljába Sárikáéktól. A sze-métdomb meg csak akkor hozott valamit, ha félnapos

120

Page 115: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

lesállásból leteríthetett vagy egy verebet, vagy egy csó-kát, de ez mostanában ritkán sikerült… A varjak el-vándoroltak a harcterekre, a verebek meg elbíztákmagukat, s amióta aratásra érett a búza, nemigen röp-ködtek a szemétdombon. Tudja isten, hogy mi lett azegerekkel is. Egy-egy patkány meg kész csodaszámbamegy ezen a környéken. Légy, az volna elég, de márelvásott a foga, annyit kapkodott utánuk hiába… Ittebben a nyomorult fáskamrában meg éppen semmi, desemmi sem akadt.

Ez a sok panasz benne rezgett a Ripacs vonításában,de azok ott a kőrisfa alatt még csak feléje sem néznek.Ülnek mozdulatlanul, mint az útszéli kövek. Talán óráktelhettek így el, míg egyszer aztán felugrálni látta őketRipacs… Erre ő is ugrálni kezdett az ajtóra. Zörgöttaz úgy, hogy a Petyiék kakasa a tornácgerendán nemgyőzte kurrogatásokkal rendre inteni.

LACIÉK VÁRATLAN FELUGRÁLÁSÁT egy pana-szos hang okozta. Nem is annyira a hang, hanem inkábbaz a szó, ami ebben a hangban kesergett. Ez a szó azédesapára emlékeztetett. Valahol valami gyerek hívtaaz édesapját, hívta vágyakozva, valami rémületes fáj-dalommal, s mégis valami bosszantó szokatlansággal. Eza hívás hol ,,apukám”-nak, hol meg „apu”-nak szólí-totta azt az embert, akit itt Kajántó telepen édesapám-nak vagy csak egyszerűen apámnak szoktak nevezni.Laci, Petyi, Sári és a többiek elképedve nézelődtek min-den irányba, merről hallják ezt az apukázó hangot. Éskinek a gyereke lehet az, aki így urizál. Elsőnek SetétJani pillantotta meg ezt a furán siránkozó gyereket.Bukdácsolva lépegetett a téglagyárak előtt vivő úton.Három-négyéves szőke fiúcska volt. Setét Jani csodá-jára, kicsi létére fekete keretes szemüveget viselt. Sárgaceigruhája volt és szandálja. Két-három lépést futott,megállt, s forgott mindenfelé.

121

Page 116: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Apukám, vigyél haza, apukám…Setét Jani nehéz fejének sok volt egyszerre az apu-

kám is meg a szemüveg is, ráadásul még a szép ruha is,és megragadta a Laci csóré karját.

– Ni, Laci, egy idegen pasas a mi utcánkban.Laciék csodálkozva mentek a rét szélére. Keresztül-

ugráltak az árkon. A megszeppent gyereket körbefog-ták, nézték a ruháját meg a szemüvegét. Sosem láttákezt a gyereket a környéken. Könnyek potyogtak a szem-üvege alól. Tejszínű arcán úgy gurultak lefelé, mint aharmatcseppek a tisztára mosott ablaküvegen… SetétJani fenyegetően állt elébe.

– Mit keresel a mi utcánkban?– Apukám, hol vagy, apukám? – hátrált ijedten a

kicsi kifelé a körből…– Hogy hívnak? – taszította félre Setét Janit az

előlépő Laci. – Beszélj, kicsi, mi történt veled, miértjársz erre?

– Elvesztem… – szepegett a kicsi ártatlanul.– Hogy vesztél volna el, itt állsz előttünk – bölcs-

ködött Petyi csodálkozva.– Elvesztem hazulról… Nem találom apukámat.

Nem látták erre menni?– Hogy hívják? – kérdezték a Köves utcai apró-

ságok megrökönyödve. Hiszen az édesanyjuk mindigazzal rémítgette őket, hogy ha messzebb mennek akapu elől játszani, akkor elvesznek hazulról. Most tes-sék, itt áll előttük egy elveszett gyermek. Szemüvegevan és szandálja, mégis elveszett. Megilletődve bámul-ták szép ruháját, amin nem volt egy folt sem, mégpecsét sem. Petyi merész képzelete rögtön elszabadult, smindenféle izgalmas eseteket gondolt a kicsiről. Bizto-san valami nagy úrnak a gyereke, s elveszítették, mintegy zsebkendőt. Faggatni kezdte:

– Hallod, te, kicsi, ki az apád, hol laktok?Szegény kicsi azt se tudta, merre kapja a fejét, me-

122

Page 117: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

lyiknek válaszoljon. Ennyi félpurdé gyereket sosemlátott egy csomóban. Setét Jani nagy fejétől félt. ön-kéntelenül Laci felé húzódott, felelni azonban Petyi-kének felelt. Valahogy megmondta, hogy Sanyikánakhívják.

– Hát apád?– Sanyika…– Ő is Sanyika? – mérgelődött fel Petyi. – Gaz-

dagok vagytok?– Gazdagok…– Szegények vagytok? – szólt közbe most Laci

keresztkérdéssel. Úgy érezte, hogy ez a gyerek min-denre igent mond. Nem is tévedett, mert Sanyika rá-bólintott, hogy igen: szegények…

– Hazudik – tiltakozott Petyi –, az elébb aszonta,hogy nagy úr az apja. Ugyi, nagy úr az apád, Sanyika?

– Nagyúr…– És hol lakik?– A görögbe…– Micsoda görögbe, te?– A görög templomban.És hiába forgatták akármerre. Sanyika ennél többet

nem tudott mondani, pedig Petyikének káprázatos dol-gok jártak az eszében. Hazaviszik ezt az elveszett úri-kölyköt, s kapnak egy csomó pénzt jutalmul. Kezdte ismagyarázni Lacinak, a nagyurak nemcsak a kincseiketveszítik el és juttatják a szemétdombra, hanem még agyerekeiket is. Sanyika is épp a szemétdomb felé igye-kezett. Szavaival sikerült felgyújtania a többiek képze-letét. Ujjongtak, s vitték a szepegő Sanyikát a kőrisfaalá. El ne szökjek, az istenért. Nagy pénz üti a marku-kat, ha megkerítik az apját. Laci ne búsuljon, nem kellmár szembeszállniuk a tömzsivel, lesz keresetük halá-szás nélkül is. Ez a lehetőség még Lacit is meghökken-tette, s egyre a szemüveges Sanyikát nézte. Igazán va-lami nagy úr gyereke lenne? Hallotta a nagyoktól

123

Page 118: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

otthon eleget, hogy még nagyemberek is el szoktaktűnni. Az újság is írta egyszer, hogy Pesten diákokvesztek el, s az apjuk nagy jutalmat ígért a nyomra-vezetőnek. Újra elővette a kicsit, s megpróbálta kiszednibelőle: merre lehet az a görög templom, van-e olyanebben a városban egyáltalán. Sanyika azonban annáltöbbet nem tudott mondani, mint amennyit eddig elá-rult. Bizonytalan irányokba mutogatott, s végül keservessírásra fakadt. Szívszorító hangon hívta apukáját. Úgyhívta, hogy a Köves utcaiak torka összeszorult. Egyik-másik kislány még el is pityeredett, pedig ők igazánrégóta apa és anya nélkül tengődtek napközben. Még aLaci nyeldeklőjében is reszelt valami.

Ő és a nagyobbak azonban hamar megkeményítettéka szívüket. Utóvégre csak az imént vívták meg azt aszívedző nagy csatát a szemétdombon. Sárika, Petyikemeg a húgai félrehúzódtak Lacival a kisebbek mellől, shalkan tanakodni kezdtek. Mihez fogjanak evvel aSanyikával? Annyiszor említette azt a görög templomot,hogy lennie kell abban valami nyomravezetőnek. Csak-hogy tudomásuk szerint városukban nem volt egyetlengörög templom sem.

– Valami úri templom lesz az – tolakodott közéjükSetét Jani. – Akkor pedig ne keressük. Biztosan valamipapfiú. Hagyni kell, hogy menjen a fenébe.

Sári nyomban letorkolta a vízfejűt avval, hogy nekihogy esne, ha elveszne, és nem segítenének rajta.

– Aztán gondolj a pénzre, amit érte kapunk, temutuj – igyekezett Petyike felébreszteni Setét Janinehéz fejében a hasznos gondolatokat.

– De értem nem fizetnek, ha elveszek – ellenke-zett Jani konokul. – Apám eccer aszonta: ha tudná,hogy valaki megtartana magának, húszpengőst tűzne amellemre. Kitenne az utcára, hogy vigyenek. Mindenkisokallja a fejemet, pedig nem is olyan nagy. Ugye,Laci?…

124

Page 119: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Laci komolyabban vette a Jani kotyogását. A töm-zsivel való esete is óvatossá tette. Hátha úgy járnak aSanyika apjával is, ha megkeresik, s kiderül felőle, hogytényleg valami fösvény alak. Elővette hát Sanyikátismét, s mindenféle furfanggal igyekezett kivallatni,miféle ember az édesapja.

Sanyika ismét csak a Jani fejére meredt, s elölrőlkezdte a sírást.

– Hagyj békét neki, Laci – szánta meg a szepegőgyereket Kerekes Sárika. – Nem ő választott magánakapát. Nem tehet róla szegény, ha véletlenül rosszféle.

– De potyára nyomozzunk? – pattant fel Petyikeingerülten. – Akkor inkább ismét a göndörhajúhozmegyek halászni.

– És evvel mit csinálsz? – támadt rá Sárika. –Elkergeted, hogy a Szamosba forduljon, vagy hazavi-szed magadhoz, adsz neki enni-inni, ha nem jön érte azapja?

– Vigyük a rendőrségre – kiáltott közbe Setét Jani.– Hogyisne – lázadtak fel Petyike fekete húgai. –

Azok javítóba dugják, vagy ők vágják zsebre a jutalmat.– Hagyd el, Bözse – fogta karon Sárika a Petyike

húgát. – Ne feleselj ezekkel. Ha ők nem akarják meg-keresni azt az embert, majd mi megkeressük. Van nekemtavalyelőttről egy várostérképem. Megnézzük a görögtemplomot azon.

Petyikében erre aztán felfortyant a hetek óta lanka-dozó leánygyűlölet és féltékenység, de a mérge is, amiértújra mások készülnek kihasználni az ötletét. Meg-előzte volna Sárikát a térképolvasásban, de az ő város-térképe még tavaly szétrongyolódott. Tehetetlenül bá-mult a hazairamodó leány után, s csak Lacit ösztökélte:

– Hagyjuk ezt, Laci? Hagyjuk, hogy a lányok ebbeis beleüssék az orrukat?

Laci ekkor már el is döntötte magában, hogy megke-resik a Sanyika rejtélyes apukáját. Egy-két napi nyo-

125

Page 120: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mozásba nem halnak bele, hátha igazán szerencséjüklesz. Hátha tényleg akkora jutalmat kapnak, hogy egycsapásra malacot, órát szerezhetnek belőle. Közben rá-jött arra is, hogy ez a keresgélés csuda érdekes szóra-kozás lesz. Érdekesebb a halászásnál. Ez már amúgy isízét vesztette, amióta az a két csaló beléütötte az orráta dologba. Abban már csak az lesz az érdekes, ha túl-járnak majd a csalók eszén, s a vesszőket visszacseleziktőlük. Azután fütyöl a Szamosra és a halakra. Keresvalami munkát egy gyárban, hogy lásson valami nagygépeket.

Petyi unszolására azonban nem válaszolt. Ellenben,ahogy Sárika visszatért a térképpel, se szó, se beszéd,kivette kezéből, a gyepre terítette, s fölé hasalt. Sárikakipirult mérgében. Mert még Petyike is arcátlanul atérkép fölé hajolt, mintha neki jutott volna eszébe, hogyazon keressék a Sanyika apját. Odaguggolt melléjükSetét Jani is. A nagy kiterjedésű várost néhány percalatt összekuszálták ujjaikkal a térképen, s elégedetlenüllökték félre.

– Nincs azon egy görög templom se.Sárika csak arra várt, hogy megbosszúlja magát a

Laci fölényeskedése miatt. Maga vette kezébe a térké-pet, s ujját a város déli szélén ráhelyezte egy kis zsák-utcára, ami a házsongárdi kertek közé ékelődött.

– Ez itt a Görögtemplom utca, és itt a templom. Énrögtön megtaláltam, ahogy a névmutató-jegyzékre néz-tem.

– Hű – ámult el Petyi –, ’sze az egy igazi úri utca.Én jártam arra édesapámmal. Ott csupa nagyurak lak-nak: lesz ott pénz dögivel. Hát onnan bódorgott ez akicsi idáig? Gyere ide, Sanyika…

Sanyika időközben némileg összebarátkozott a hozzáhasonló kicsikkel. Azok elkérték a szemüvegét, s orrukratéve ide-oda tántorogtak vele. A föld közelebb kerültaz arcukhoz. A kis lyukacskák gödrökké mélyültek a

126

Page 121: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

lábuk alatt, majd felbuktak. Elképedésükre rosszabbulláttak szemüveggel, mint anélkül. Csodálták Sanyikát,miért hordja ezt az üveget. Sanyika a Köves utcaiakjátékát csodálta meg. Volt azoknak rossz óraszerkeze-tük, tintaceruzával pingált bajuszos angyaluk, cipőkré-mes dobozból készült zörgőjük. Nem szívesen vált megtőlük, de Petyi nyaggatta.

– Miért jöttél el hazulról? …– Mentem nézni egy autót.– Régen?– A múlt héten, tegnap…A gyerekek hangos nevetésben törtek ki a furcsa

válaszon.– Anyád van? – türelmetlenkedett Petyi.– Van.– Hol dolgozik?– Az ágyban…– Micsoda?! – képedtek el a gyerekek, s gyanak-

vón fürkészték a szemüveg nélkül, vaksin hunyorgóSanyikát. Megpróbálták kivenni belőle, vajon mit dol-gozik az anyja az ágyban. Sanyika azonban teljesenösszezavarta a dolgokat. Mötyögött valamit a kórházrólés egy bizonyos Biri néni nevezetű nőszemélyről. Végülpedig váratlanul elsírta magát, hogy éhes.

Többet aztán nem is kérdezhettek tőle, mert csakegyre azt fújta, hogy éhes és éhes. Tanácstalanul dug-ták össze a fejüket. Mit adjanak enni neki? Estefelé jártaz idő, s ilyenkor nem volt ennivaló egyik háznál sem.A maguk részét már a délelőtt felfalták. Tartalékkenyérpedig egyiküknél sem volt. Amióta jegyre kapták azt,szüleik mindig csak egy napra váltották ki a részüket,nehogy felfalják a másnapra valót is. Próbából azérthazaszaladtak néhányan, hátha találnak valahol valamieldugott élelmet. Felforgatták az ágyakat, csapkodták akredencajtókat. Békevilágban édesanyjuk ágyba, párnákközé és leborított fazekak alá dugdosta el a kenyeret.

127

Page 122: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Manapság, ha szert tehettek feketelisztre, s abból ott-hon sütöttek, minden furfangjukat előszedték fel nemfedhető dugóhelyek kitalálására.

Kutathattak a gyerekek kedvükre. A háború kitöréseés a drágaság ijesztő fokozódása óta felnőtt ember nemvolt otthon. Este hat óra lehetett már, de még vala-mennyit bennfogta a város a gyárakban és a gőzölgőmosókonyhákban. Izzadtak a csattogva zörgő gépekmellett és a lúggőzös mosóteknők fölött. Az öreg embe-rek is odavoltak örökké, hogy kikeressék a magukkrumplijára való pénzt. A felforgató kutatás csupán egydarabka száraz kenyeret eredményezett Kerekes Sári-káéknál. Tiszta csoda, hogyan maradt meg ez náluk.Sárika vízbe mártotta, s behintette kristálycukorral. Sa-nyika mohón kapott utána. A rábámuló nagyobb gye-rekek attól tartottak, hogy úrfi létére nem ízlik neki azilyen szegényes eledel. De ízlett, jó sokáig rágta, oly so-káig, hogy közben el is álmosodott. Az utolsó morzsák-nál elejtette a fejét. Kifárasztotta a sírás. Ki tudja, mi-kor bódorgott el hazulról. Nem lehetett kicsi dolog idáigtévedni a város túlsó feléről.

A Sárika ölében elalvó gyerek egyebet is eszébe jut-tatott a Köves utcaiaknak. Kihez vigyék be éjszakára,és ki adjon neki enni, amíg előkerítik az apját? Kineka jegyére éljen, amikor azok a jegyek oly kicsire szab-ják az adagot? Sárika megriadt erre a sok kérdésre, hi-szen Sanyika az ő ölébe hajtott fejjel aludt, s mégráhagyják a többiek, hogy az anyja nyakára vigye,óvatosan kicsúszott a gyerek feje alól. Setét Janiról le-húzta a kabátot, és Sanyika alá terítette. Laciék körbenültek a kőrisfa alatt, s gondolkoztak: nem kellene-emáris a Görögtemplom utcába menniök.

De ki menjen? Szüleik nemsokára itthon lesznek. Ve-rést kapnak, ha nem találják őket otthon. Aztán háthanem találják meg a Görögtemplom utcában a Sanyika

128

Page 123: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

apját? Petyike azt sem helyeselte, hogy a szüleik meg-lássák az elveszett gyereket. Azok rögtön a rendőrségreszaladnak. Elrontják a nyomozásukat, mert ha a rend-őrség viszi haza Sanyikát, lőttek a jutalomnak.

Ezt mindnyájan biztosra vették, de hogy azontúl milegyen Sanyikával, azt már egyik sem tudta. Egyik semajánlkozott, hogy náluk ellehetne legalább reggelig.Nagy későre most is Laci eszelt ki valamit. Úgy vélte,hogy ahhoz a házhoz kell beszállásolni Sanyikát, ahola legtöbb gyerek van. Be kell dugni az ágyba. A soktestvér között észre sem veszik a nagyok, hogy eggyeltöbben feküsznek a takaró alatt.

Erre a tanácsra Petyi szörnyen megijedt. Mindenkifeléje nézett. Az utcában ők voltak a legszaporábbaktestvérek dolgában. Eggyel többen, mint a gonoszok.Kifakadt mérgében.

– Édesapám minden este raportra állít minket – ki-áltotta izgatottan. – Számba vesz, hogy megvagyunk-e.Azután mi nem alszunk az ágyban. Amióta nagy melegvan, felmegyünk a padlásra aludni.

– Apátok is? – szólt közbe Laci felugorva.– Nem – felelt Petyike vonakodva, mert már sej-

tette, hogy hova fog kilyukadni Laci. – Ő lent alszikanyámmal és a két kicsivel a szobában.

– Éljen! – kiáltoztak megkönnyebbülten mindenirányból. De Lacinak eszébe jutott valami, és leintetteaz éljenzőket. Petyi nagyobb húgát félrehívta, intett Sá-rikának is. Súgott nekik valamit, mire Sárika kiváltcsoportjukból, s úgy tekintett a téglagyár felé, minthahirtelen megpillantott volna valakit, aztán felkiáltott:

– Né, Petyi, jönnek apádék, Setét bácsiékat is jönnilátom…

Alighogy kimondta ezeket, uzsgyi, neki a kisebbek,nyargaltak a téglagyárak felé. Minden este így iramod-tak hazatérő szüleik elé. Akárhányszor a boltosig is ki-szaladtak. Sárika elküldte az öccseit is. Setét Jani is

129

Page 124: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

bedőlt a trükknek, s a szaladok nyomába eredt. Lacifecsegő tanúk nélkül foghatott a kifőzött terv megva-lósításához, ölébe vette az alvó gyereket, Petyi a hú-gával előreszaladt, s fel a padlásukra. Megigazították apokrócokkal leterített fekvőhelyüket. Ide fektették Sa-nyikát a már jócskán sötétedő padlásgerendák alá. Le-gombolták a szandálját, lehúzták ruháját, hogy kényel-mesen aludjék. Kissé zavarba jöttek a szemüvege fölött.Avval mi legyen: vajon Sanyika aludni is csak szem-üveggel tud? Ki tudja, hogy szoktatják az ilyen kényes,úri gyereket? Ha fel talál ébredni, s nem lesz rajta azokuláré, még majd nyafogni kezd, s a Petyi szülei rá-jönnek a turpisságra.

Laci azonban levétette az orráról. Úgy vélte, el ta-lálja törni, ha forgolódni kezd, s megvágja magát, attólaztán holtbiztosan bömbölni kezd… Sanyika egyelőrejóízűen aludt. Olykor-olykor összerándult a szája, mint-ha zokogni készülne álmában. Rácsukták a padlásajtót,s megkönnyebbülten ereszkedtek le a grádicsokon. Kistanakodás után megegyeztek a Sanyika kosztolásáranézve is. Mindegyik félretesz valamicskét a vacsorájábólmeg a reggelijéből, másnap majd összegyűjtik a kőrisfaalatt. Felvidulva tértek vissza a rétre, s onnan magukis a téglagyárakhoz siettek a szüleiket várni.

A becsapott kicsik zúgolódva fogadták Sárit, miértmondta, hogy látta az édesapjukat, hiszen senki semjött. Sárika öccsei Sanyika felől kezdtek kérdezősködni.

– Az jól becsapott minket – legyintett Petyi. –Mikor ti elszaladtatok, egy asszony jött a sintérek híd-járól. Elvitte Sanyikát, hogy az ő fia. Nem is volt gaz-dag, csak boltosné.

A KICSIK MEGRÖKÖNYÖDVE FOGADTÁK ezt aváratlan bejelentést. Akadozva bevallották, hogy azimént Réz Mihályékat látták. Beszéltek Kiss Ámálivalés Máthé Ferkóval. Eldicsekedtek vele, hogy egy úri-

130

Page 125: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gyereket találtak a szemétdombon, és sok pénzt kapnakaz apjától. És hogy még holnap megveszik Petyinek adiáksapkát, Lacinak pedig az ébresztőórát.

– Igen, biza – bizonygatta a hüledező LacinakSetét Jani. – Azt is elárultuk Mihálynak, hogy malacrais jutna, ha nem pártolt volna el tőlünk a románhoz.

– Hogy? – jött méregbe Laci. – Te szóba álltálvele? Az orrodat szinte szétmázolta reggel, és mostmégis szóba álltál Mihállyal!!! Na, hiszen, látszik, hogymégis nagyobb a te fejed, mint amekkora kellene…

Setét Jani tátogva hebegett kínjában. Ő csak aztakarta, hogy egye az irigység Mihályt. De ha most el-vitték Sanyikát…

Laci hátat fordított neki. A sarki kerítés mögül bele-sett a Kajántó utcába. Figyelte Mihályékat. Azok akapu előtt tanakodtak valamin. Szerette volna kihall-gatni őket, de nem férkőzhetett közelükbe. A deszka-kerítések mentén egyetlenegy beugrás sem kínálkozott,ami mögött odáig óvakodhatott volna.

De amennyit látott, abból könnyen sejthette, hogyRéz Mihályt nagyon felizgatta a Setét Jani dicsekvése.Ma annak különben is rossz napja volt. Két horgotbeszakított, s a hegyes állú megverte. Ráadásul egyet-lenegy halat sem juttatott neki az aznapi fogásból; visz-szatartotta a beszakított horgok fejében… Elkeseredvejöttek haza. Kiss Ámáli követelte, hogy béküljenek kiLaciékkal, nem tud Sárika nélkül élni. A szíve repedmeg, úgy fáj a reggeli verekedés miatt. Máthé Feri ismorgott. Mókázó kedve egészen odalett. Az erdőn el-veszített ruhaszárító kötélért az édesanyja naponta el-verte. És elverte összerepedezett lába miatt is. A szélkifújta, mikor vizesen mászott ki a szamosi halászásból.A háta meg leégett a napon, hámlott a bőre, kin voltszámára a halászás. Kérte hát Mihályt ő is, kössenekbékét a Köves utcaiakkal. Azok most nagy szerencsét

131

Page 126: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

csinálnak a talált gyerekkel. Nem mennek többé szol-gálni a dróthajúhoz.

Mihály pufók arca az utóbbi hetekben megnyúlt. Arosszkedv és a keserű irigység, amit Laciék szerencséjemiatt érzett, a szája körül mélyebbre húzta azt a finomvonalat, ami vénségére aláfut majd egészen a szájaszögletéig. Szívesen megbékélt volna már Laciékkal, detudta, hogy azok után, ami ma történt a giliszták miatt,nem lehet csakúgy odaállni a Köves utcaiak elé, hogyosztozkodjanak az elveszett gyerekért várható jutalmon.Amellett pedig a kielégítetlen bosszúvágy is tüzelte. Hátne mondhassa az apjának, hogy azért is Laci nélkül, asaját ügyességével szerzett malac helyett malacot?

Dühös volt most erre az emberre is, akit neki apjáulrendeltek: aki őt ilyen pácba taszította… Úgy érezte,hogy valami erős kötél húzza valamerre, mindinkábbvalami ijesztő dolog felé… Milyen jó volt azelőtt! Reg-gel felkelt, megitta a nagy csupor kávét, s mehetett ját-szani. De most?… Holnap ismét menni kell annak agöcsös nyakú soványnak halászni. Másnak halászni, mi-kor Laciék sok pénzt kapnak a megtalált gyerekért! Okismét vígan játszhatnak, futballozhatnak, és fürödhet-nek kedvükre… Jaj, ha mégis lefőzhetné azt a Lacitvalahogy! Olyan erős volt benne ez a vágy, hogy kiál-tásban tört ki:

– Nem! – ragadta vállon Ferkót. – Azért se bé-külünk. – S hirtelen támadt ötlettől hajtva rekedtreváló hangon folytatta: – Laciéktól elvesszük a kicsi úr-fit. Mi visszük haza az apjához. Miénk lesz a jutalom.Laci kirepedhet. Reggel meglessük a gyereket, és ami-kor nem veszik észre…

– Abból még nagyobb baj lesz, Mihály! – kiáltottrá Kiss Ámáli kétségbeesetten. – Azt akarod, hogy márén se szeresselek?

– Hát ne szeress – vadult meg Mihály egészen. –

132

Page 127: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

És ha elárulod Laciéknak, hogy mit akarok, ne kerülj akezem ügyébe…

Kiss Ámáli rémülten hátrált, kedves kis arcára kiülta felháborodás. Azt hiszi… ez a Mihály azt hiszi, hogytudna árulkodni? Oly rosszul esett neki ez a gyanúsítás,hogy még a lélegzete is elállt egy pillanatra. Azutáncsak hazafutott, s beült az árnyékszékbe sírni.

Odakint az utca sarkáról ezalatt Laciék hazaszéledteka fáradtan érkező szülőkkel. Hűségesen cipelték any-juk szatyrait, hogy lopva beléjük kotorászhassanak,megtudni, hoztak-e valami nekik való falnivalót. A ki-sebbek ebbeli igyekezetükben úgy elfeledkeztek a szem-üveges Sanyikáról, mintha sosem is látták volna. El-végre nemegyszer fordult már elő, hogy idetévedtekhazulról elbódorgó más utcabeli gyerekek. Igaz, azokcsak olyan kis koszosak, borzasok voltak, mint ők, shamar utánuk jött a nagyobb testvér. Sanyika már csakazért sem maradt az eszükben, mert éhesek voltak; nya-fogva dongták körül vacsorát készítő édesanyjukat. Pe-tyiéknél szokás szerint a kicsik bőgtek torkuk szakad-tából. Pöttömnyi apjuk rekcumozta őket, ahogy Petyikemondani szokta.

Petyi a két legnagyobb húgával ezen az estén mindigcsak a padlásra fülelt: fel ne riadjon az a kicsi ott fenn,mert még ki talál esni a padlásajtón. Sanyika azonbanegyelőre nyugodtan aludt, de ha fel is ébredt volna,odalent olyan lárma támadt, hogy neszezése fel semtűnt volna. Sándor Petyi bácsi Petyit nevelgette a nad-rágszíjával. Most a fáskamrába zárt Ripacs miatt szedteráncba. A kutya ugyanis addig ugrált a vékony deszka-ajtóra, hogy az kitört, s a mindent meglátó kicsi apa-ember észrevette a kárt.

– Fene a fejed – kente Petyit derekasan –, ígyvigyázol a kincstárra? Majd adok én neked kincstárt…

A vacsoránál mindnyájan megbékéltek, éppen csak azesett nehezére Petyinek meg a két húgának, hogy a va-

133

Page 128: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

csorarészükből miként dugjanak félre valamit. Apjukszámon tartott minden befalásra szánt morzsaszemet,az étvágyuk is tiltakozott a megrövidítés ellen. Csakazzal bírták jobb belátásra, hogy cukrásztésztát ígértekneki holnapra a jutalomból.

Laci és Sári szintén izgult odahaza a vacsoránál. Ki-kisurrantak a sötétedő utcára. A Petyiék kerítésénélsugdosódtak a hasonlóan kilopódzó fiúval: nincs-e va-lami baj Sanyikával. Vigyázzanak rá, mint a szemükre.

Egy ilyen kisurranás alkalmával az utca elejérőlvidám fütyörészéssel közeledett valaki. Hirtelen Sárikaelé toppant, s ekkor ismerték fel. Setét Károly volt, aJani újságárus bátyja. Amolyan tizenöt éves nagyle-gény. Setét Jani minden ellenségét, akivel egymaganem bírt, vele ijesztgette. Károly kapható is lett volnaaz ijesztgetésre, de sokszor egy hétig sem került haza.Állítólag bent aludt ilyenkor a viceházmester nagybáty-juknál a belvárosban. Ha azonban attól megkérdezték,hogy igazán náluk töltötte-e az éjszakát, akkor a nagy-bácsi úgy tudta, hogy Károly hazament aludni. Egyszó-val Károly akkor jött haza, amikor neki jólesett. Azapja már el sem verte. Különben se volt valami erősakaratú ember. Olyan vallásos volt, hogy örökké atemplomot bújta. Beletörődve mondogatta: – ha azisten egyik fiát tekergőnek, a másikat meg hülyénekteremtette, nincs értelme sokat kapálódzni. Majd észheztérnek egyszer maguktól is.

Károly időnként észhez is tért, jobban mondva –hazatért. Rendszerint olyankor, mikor „kiesett a ke-nyérből”, ahogy ő szokta mondani. És szinte kétheten-ként kiesett. Volt már gyári munkás, borbélyinas, ka-binnyitogató a gőzfürdőben, azután lakatosinas, s őtudja, hogy még mi minden. Az újságárulás mellett tar-tott ki a leghuzamosabb ideig. Most azzal csípte elLacit:

– Na, te, Kádárka, mi van avval a kinccsel? Kell-e

134

Page 129: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

egy ügyes halászlegény? Úgy nézz rám, hogy felszámol-tak.

– Hát ez meg mi a csoda? – hökkent meg Laci.Károly minden egyes megtéréskor meglepte őket va-lami újdonsággal.

– Ez az, hogy kivágtak az újságtól, mint a huszon-egyet. Más kenyér után kell nézzek… Gondoltam, be-állok hozzátok halászni. Gyertek csak ide a rétre. Be-széljük meg a dolgot…

Laci nem szívesen követte. Ennek a nagyfiúnak afénye mellett ő csak pislogott, mint a petróleumlámpa anapvilágnál. A csapat ilyenkor csak Károlyt hallgatta;érdekesen tudott mesélni. Mégcsak Kerekes Sárika iskitett magáért, amint az árok szélén elnyúlt. Az aligderengő holdvilágnál rejtélyes tartalmú zsebeiből ciga-rettavégeket rázott ki, s káprázatos ügyességgel sodortmagának. A füstöt kötekedőén fújta Sárika orra alá.

– Igazán kirúgtak? – kérdezte Laci nem valaminagy érdeklődéssel.

– Engem nem szoktak kirúgni, öcskös. Csak kivág-tak, és az egészen más. Valami bestia pasas tegnap estehúszpengős helyett egy régi húszlejes bankót sózott anyakamba. Sötét volt, nem láttam jól, felváltottam neki.Tőlem azután nem fogadták el az elszámolásnál. Pedigpont ennyi volt a bevételem. A kiadóban engem akartakmegkárosítani. De kinyitottam a csőrömet, csipogtam azuraknak, mit gondolnak, mi vagyok én, pénzügyi szak-értő, hogy csakúgy megszagoljam a rossz pénzt. Tes-sék csak elfogadni, nem döglik belé se a kiadó, se a fő-szerkesztő. Keres ő eleget, amiért a lap tetejére írják anevét, mert az újságot most a minisztériumokban írjákhelyette…

Felült, az égő cigarettavéget elhajította, s szaporántovább bölcsködött:

– Ez a mondás pont a főszerkesztő úr közepébe ta-lált. Azt mondta nekem mérges pofával, hogy: uram.

135

Page 130: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Csak láttátok volna, hogy röhögtek a kiadóban… Elégaz hozzá, hogy azt mondta: uram, ne legyen többé mun-katársunk, pucoljon innen, amilyen gyorsan csak tud,mert kirúgom…

– Na látod, hogy mégiscsak kirúgtak – jegyezte megLaci kárörvendőn.

– Ne szólj közbe – türelmetlenkedett Sárika. –Mondd tovább, Károly, mi lett a hamis húszpengőssel?

– Azt nekem adták – kesergett Károly. – És mégvan pofájuk azt kívánni, hogy becsületes legyek. Mostén is be kell hogy csapjak valakit elsötétítés után. Vagytán fussak a húszassal a rendőrségre?

– Adnak helyette igazit – izgult Sárika.– Azok igen, egy ötöst a képemre. Azután jegyző-

könyvet írnak a csalásról, és örvendjek, ha nem kérnekrá tízpengős okmánybélyeget. Volt szerencsém ehhez,mikor fényképes rikkancsigazolványt kértek. Három-heti keresetet szipkáztak ki a zsebemből. Most meg ittvagyok egy régi húszassal a nyakamon, kenyér nél-kül…

– Nagyapám is így járt a nyugdíjjal – kiáltottközbe Sárika élénken. – Annyi keresztlevelet kértektőle, hogy belehalt a bánat miatt. Az öcséd mégis aztakarja, hogy jelentsük fel a talált gyermeket…Laci hirtelen belecsípett Sárika karjába, hogy ne ko-tyogja el a titkukat, de már késő volt. Károly felkaptaa fejét, s Sárika másik karját csípte el. Miféle gyerekettaláltak? Ki vele, de gyorsan! És Laci mérgére, aprán-ként kiszedte Sárikából a titkukat. Elmondta az előz-ményeket is; el a szemétdombi gilisztaháborút meg ahegyes állú és a tömzsi álnokságát; egyszóval mindent.Károly az elbeszélés alatt izgett-mozgott, s végül fel-ugorva kijelentette, hogy Laciék istentelen nagy mar-hák, ha így felültek annak a két pasasnak. Miért hagy-ták magukat kisajtolni, hiszen egyszerűen elfuthattak

136

Page 131: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

137

Page 132: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

volna a vesszőkkel, mikor kézhez kapták. Mit gondol-nak: rég kipusztult volna már az emberkukac a földről,ha mindenki csak engedélyre mert volna élni. Mire valóa csapatuk, ha még egy ilyen engedélyes bandával semtud elbánni?

– Tiszta szerencse, hogy hazajöttem – kiáltott felvégül izgatottan. – Amennyi eszetek van, elbutáskod-nátok ezt a talált gyereket is. De most már nem leszbaj. Kiírjuk Sanyikát az újságba, s ráhúzzuk a vizes-lepedőt arra a két pasasra is.

Laci hüledezve hallgatta Károly szavait. Dühösen né-zett Sárikára, miért kotyogta ki titkukat. Ez a Károlymost biztosan feje tetejére állít mindent. Kiírja az új-ságba?!

– Milyen újságba? Abba talán, amelyiktől kirúg-tak? – támadt Károlyra.

– Mi? – sértődött meg Károly. – Mit gondolsz terólam? Ha nem babráltak volna ki velem, talán odavinném a szenzációt, de így?… így mi csinálunk újsá-got… Én leszek a főszerkesztő…

– Főszerkesztő? – ájuldozott Laci dühében.– De még milyen, ti meg belső munkatársak lesztek!

Rikkancs lesz minden kicsi, aki itt nyüzsög...A magasra emelkedő holdvilágnál jól láthatták a ké-

pét, s Laci bármilyen kétkedve és féltékenyen fürkészteis, Károly sovány arcáról lerítt az önbizalom. És miértne hitte volna, hogy ő is tud újságot szerkeszteni? Na-ponta elolvasta az elsötétítés alatt elkövetett lopásokhíreit és a világháború fejleményeit. Viceházmester-nagybátyjának sort állt télen a húsért, ráért, fülelte azelégedetlenkedők kifakadásait, a várótermek harmadikosztályú utasainak beszédeit. Kávéházi vendégektől kü-lönböző véleményeket lesett el, tudott a gyárimunkásokmeg a kisiparosok életéről. Ezenkívül sok-sok éjszakáttöltött a napilapok szedő- és nyomótermeiben, lábatlan-kodott füstös szerkesztőségekben. Most Laci gúnyos két-

138

Page 133: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kedését és a Sárika csodálattal elnyúlt piros száját látvamagabiztos jólelkűséggel mondhatta:

– Megtanítlak titeket is szerkeszteni. Esküszöm,hogy különb újságot csinálunk, mint a főszerkesztő úrgárdája. A múltkor nekiment egy autóbusz a villanyfá-nak, hát nem azt írták, hogy borzalmas szerencsétlen-ség?… Ez nekik borzalmas! Azt nézzék meg, amit éncsinálok veletek.

Laci nem bírta tovább ezt a mértéktelen dicsekvést,és teljhatalmat igénylő fogadkozást; sürgős szükségétérezte, hogy leintse Károlyt: – ne felejtse, hogy itt ő,Laci a vezér, de azért még ő sem tudja elképzelni, ho-gyan akar újságot csinálni nyomda nélkül. Károlynakazonban erre is volt válasza. Bőbeszédűen előadta: nehiggye Laci, hogy a vezérek mind okos emberek. Nézzemeg az ő volt főszerkesztőjét, az mozdulni sem tud asegédei nélkül. A riporter urak írják tele a lapot bagó-ért. Siránkoznak maguk között eleget, és szidják a ve-zér urat, mikor nem hallja, de előtte kussolnak, mint akutyák. Itt másképp lesz minden, itt nem fontos anyomda. Itt olyan újságot csinálnak, hogy több lesz arikkancs, mint a lap. A híreket be fogják tanulni, s azemberek fülébe ordítják. Így a lapot még el sem lehetkobozni, a hekusok legfeljebb a rikkancsokat cenzúráz-hatják le a szabadlábukról.

– Na, de most elég a dumából – fejezte be nagyotszusszanva. – Gyerünk haza. Legyen öröme apámnakis. – Közben átugrott az árkon, s belebotlott egy kőbe.Mezítlábas nagylábujját marokra kapta, s sziszegvekezdett fél lábon ugrálni. – Bitangság – kiáltotta –,hogy ebbe az utcába még mindig nem vezették be azaszfaltot. De nem baj, ezt is kiírjuk a mi lapunkba,egye a méreg a városi tanácsot…

Miután ismét két lábra állt, s letörölte a fájdalommiatt kiszökő könnyét, intett Laciéknak: most már jö-hetnek. Éjfélig elkészítik az újságot. De az apjának ne

139

Page 134: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mondják meg, hogy őt kivágták a kenyérből, mert egészéjjel sóhajtozni fog a szentképek előtt, s az rosszabb averésnél. Erre egyébként fölösleges volt kérni társait.Laci meg Sárika már régen megtanulták, hogy mit ér-demes és mit nem a szülők tudtára adni. Laci kissé megis sértődött, amért ez a világjárt Károly olyan kölyök-nek nézi őt, akit külön figyelmeztetni kell ilyenekre. Deazért sietve követte a nagyfiút. A fellegvári tüzérka-szárnyában, a szép nyáresti csöndben a kürtösök éppfújták a bús takarodót. Azért Sárika is meg Laci is ta-nácsosabbnak vélte beszólni otthon, hogy átmennek egykicsit Setét bácsiékhoz barátkozni. Az anyjuk nem el-lenkezett. Setét bácsiékról azt tartották, hogy oda bár-mikor nyugodtan betelepedhetnek a gyerekek. Nem ta-nulnak ott rosszat. Igaz, Károly nem valami jó firma,de hát minden jó családban kell egy rossznak lenni,vallották az elcsépelt közmondást. Setét bácsi igazánnem tehet róla, ha a szentek nem vigyáznak jobbanKárolyra. Ő a maga részéről naponta lemorzsolt ötvenhiszekegyet és tíz üdvözlégyet. Azontúl pedig mindenidejét, feleségestől együtt, munkában tölti. Mikor és mi-vel nevelje rendesebben a gyerekeit?

Világi nevelőnőre bizony nem futotta a keresetükből,A tornác falára ellenben kiakasztották védőnőnek aSzent Teréz képét, a konyhába a Szűz Anyát, szobájuk-ba a Szent Családét; ezenkívül a jobb hatás kedvéért,kint és bent egyaránt, hol egy Páduai Szent Antalt, holegy Utolsó Vacsorát, hol pedig valami más ájtatos képetfüggesztettek ki. Setét bácsi ugyanis ilyen szentképek-kel házalt. Hetekig járta velük a falvakat.

Károlynak szerencséje volt, az apja ezúttal is valaholCsíkban faluzott. Édesanyja szigorát meg igen könnye-dén le tudta szerelni. Kedvenc fia volt az anyjának, demeg a testvérei is pártjára keltek, különösen az öccse.Most is, ahogy belépett a nyitott ajtón, Setét Jani azágyból ugrott a bátyja nyakéba, ölelgette, csókolgatta,

140

Page 135: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

s dünnyögött örömében. Nagy feje tündökölt, fénylett.Szorongatta Károly koszos kezét. Az elnyűtt, fakó arcúSetét néni viszont mindjárt fakóbbá vált egy árnyalat-tal, amint fiát megpillantotta. Éppen egy nagy fazékkrumplilevest eresztett fel az olajban pirított rántással.Látva, hogy Sárikán és Lacin kívül váratlanul SándorPetyike is betoppan, csöndesen dorgálni kezdte Károlyt:– nem szégyelli magát, hetenként csak egyszer jő haza,akkor is éjfélkor, és egy csorda baráttal ront be.

Károly lerázta magáról öccse karjait, s hirtelen azanyját ölelte át. Szerető hangon vigasztalta, közben megis csókolgatta. Mert szeretet dolgában majd kicsordultaz egész Setét család. Minden kicsi örömért vagy bána-tért egymás nyakába estek. Károly e szavakkal engesz-telgette elérzékenyült édesanyját:

– Ne ijedezzen, édesanyám, jó gyerekek ezek…– Ők igen – hárította el Setét néni –, de te hol

jártál az elmúlt héten? Csak nem lész már egészen te-kergő? Volna egy jó mester, elmehetnél hozzá inasnak.Próbálkozhatnál Ilonoknál is a sílécgyárban. Azt hiszed,hogy az egész életedet csavargással töltheted el? Folyikle rólad a rongy, s biztosan nem ettél már egy hete,olyan sovány vagy.

– Mondom, hogy ne ijedezzék – mondta Károly, ésismét megölelte anyját. – Nem azért jöttem, hogy fel-ruházzanak. Enni sem kérek.

– Ugyan, Károly, nem félsz Istentől? – tekintett rászemrehányóan Setét néni. – Azt hiszed, sajnálom azta kis pityókalöttyöt. Felruházni meg nem tudlak. Deegy lavor vizet odatehetek melegedni. Tisztálkodj lega-lább…

– Sose tegyen, szentanya – szólt, s közben megö-lelte sápadt húgát is. – Az a kis kosz helyettesit rajtamegy jó inget. – Most a Lacival sugdolódzó hüvelyk-matyira esett a tekintete. – Szervusz, Petyike – for-dult felé –, jó nagyra nőttél, amióta nem láttalak.

141

Page 136: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Igazán mondod? – pirult el Petyike boldogan.Károly jólelkűen intett: – de még milyen igazán.

Különben az se lenne csoda, ha nem nőtt volna. A há-ború eleszi a kicsik elől a növesztő dolgokat. Ezt írtamár az újság is… S Károly most megígérte, hogy őkmég különbül is kiírják a Kajántó telepi újságba. Jó,hogy jött Petyi, legalább megírja a kincstári híreket.

– A túlórákról is írhatnátok – nézett fel a haris-nyáját varrogató húga. – Én már nem bírom, annyittúlóráztatnak. Legalább fizethetnék a százalékot.

Mindnyájan feléje fordultak. A sápadt leány haris-nyáját fürkészte: nincs-e valahol felszaladt szem. Így,elkomolyodva, szinte olyan vénnek és fakónak látszottmint az édesanyja.

– Ne búsulj, Ilon – vigasztalta Károly. – Kezembeveszem a csapat dolgát. Belépsz a bandánkba. Együttfogunk küzdeni a túlóráztatok bandája ellen. Az enge-délyes bandától meg visszavesszük a horgokat – for-dult a vendéggyerekek felé, majd az öccsének adott uta-sítást. Add elő az irkádat, Jani, kezdjünk hozzá azíráshoz.

Setét Jani készségesen ugrott. Károlyért ugrott volnaa tűzbe is. Hozta tavalyi irkáját meg tolltartóját. Abátyja meg rakta félre az asztalról a számára odakészí-tett tányért. Hívta a vendégeket, üljenek le mindnyá-jan. Irkalapokat szakított ki számukra. Édesanyja el-ámulva nézte készülődésüket. Mit akar ez a haszontalanfiú az irkával? Még a négy elemit se végezte el egészen.Nem lehetett iskolában tartani se erővel, se szép szóval.A harmadik osztályt kétszer járta.

– Tudsz te még, Károly, egyáltalán írni? – kér-dezte a fiát. – Amíg iskolába jártatok, bottal se bír-tunk leckeírásra hajtani benneteket.

– Csakhogy ez nem lecke, szentanyám – vont vál-lat Károly, s közben Janira pillantott, aki éppen a kre-denc sarkára tálalt krumplilevest kanalazta. Hörpölt,

142

Page 137: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mint felhőszakadáskor a bedugult kanálisok. A lecse-pegő levest tenyerével törölte le a bútor lapjáról.

– Ne a kezeddel, Jani – szólt rá az anyja. –Hányszor mondjam, hogy ott a törlőrongy. Jaj, micsodafiú vagy… – Majd a leánya felé fordult: – Gyere,Ilon, mossuk el az edényt.

Károly leintette az anyját: hagyja most a törlőron-gyot meg a mosogatást, kell az asztal a szerkesztéshez.Sápadt húga örömmel húzódott be a szentképekkel te-leaggatott szobába, megágyazott, s hamar le is feküdt,nehogy valami foltoznivalót adjon neki az anyja. El-aludni azért nem tudott. Kifülelt a Károlyék tanako-dására. Irigyelte játékukat, csodaszép dolognak képzelte,amire azok készülődtek. Szeretett volna ő is közéjükállani s velük csavarogni. Tizennégy évét még be semtöltötte, mikor a sílécgyárba adták, hónapok óta naprólnapra sítalpakat dörzsölt be olajjal. A hadsereg részéregyártották azokat szakadatlanul, s ő elképzelte az utat,amit a sítalpak tesznek majd meg; olyan utakat a szép,behavazott hegyek között meg a végeláthatatlan lapá-lyokon, amilyeneket ő sosem láthat, amelyeken ő sosemjárhat.

Hogy azok az utak holttestekkel lehetnek borítva,szép, erős, irigyelt legények szétlőtt tetemeivel, az nemjutott eszébe, csak arról ábrándozott, ha ő fiú volna,úgy élhetne, mint Károly, aki senkitől sem fél, s odamegy, ahova neki tetszik, még síelőnek is beállhatna,hogy a sítalpakon becsúszkáljon egy nagydarab világot.Mindebből neki csak a túlóra jut meg a gyantagőz és akipárolgó firniszolaj nehéz illata.

A konyhában a társaság ezalatt a leendő újság címéntörte a fejét. Kádár Laci nem valami nagy kedvvel se-gített Károlynak. Nem látta értelmét ennek az újsá-gosdinak. Petyike szaporán ásítozott. Ellenben SetétJani meg a helyes Kerekes Sári ugyancsak találgatta,mi lehetne az ő újságjuk keresztneve.

143

Page 138: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Szemétdomb – vélte Setét Jani dünnyögve…Egyhangúlag leszavazták. Laci különben is el volt tö-kélve, hogy mindent leszavaz.

Hogy Károly újságírásának komolytalanságát érez-tesse, azt ajánlotta, hogy kereszteljék el a leendő lapotHápogásnak. Károly nem vette észre a gúnyt, s egy pil-lanatig azon tűnődött, ne fogadja-e el Laci indítványát.Elképzelte, milyen derültséget és kíváncsiságot kelteneaz emberekben, ha egy ilyen nevű újságot kínálna ne-kik ordítozva.

Petyi azonban eltérítette ettől az ötlettől. A törpe fiú,a szemétdombon rejtőzködő kincseire gondolva azt aján-lotta, hogy legjobb újságcím a Reménység.

– Eredj már, Petyike – intette le Károly egy kéz-mozdulattal. – Az emberek nem dőlnek be az effélék-nek. Olyan cím kell, amit ha kiáltani hallanak, sorbaálljanak a rikkancs előtt, és felverjék az újság árát.

– Hát akkor legyen Fekete Hírek – kiáltott közbeKerekes Sári ragyogó arccal.

Károly erre akkorát füttyentett, hogy Setét néni, akiidőközben szintén aludni ment, megbotránkozva szólt kia szobából: nem szégyelli magát, ennyi szentkép közöttfütyülni. A másik ágyban Ilona kezdett zsémbelődni:aludni akar, ne zúgjanak, reggel nem tud felkelni, neverjék ki az álmot a szeméből. Azután meg játékból seadjanak az újságuknak olyan rémes címet. A gyárbanúgy haragszanak a feketepiacra, hogy összetépnék azújságot, ha már azt is feketén kellene hogy vegyék. Ke-reszteljék inkább Békeharangnak. Békét vár mindenki.

Ehhez azután az édesanyja is izgatottan helyeselt.Károly tétovázni kezdett. Végül azonban becsukta aszobaajtót azzal, hogy ne ajánljanak neki ilyen templo-mos címeket. A fekete hírek között írnak majd a béké-ről is, arról úgyis csak feketén mernek beszélni az em-berek.

144

Page 139: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Ebben meg is egyeztek az asztal körül, s ezután márnekifoghattak az írásnak. Odabent az ágyban izgatot-tan hánykolódott a sápadt leányzó. Képzelődni próbálta békéről: vajon mi lenne vele akkor? A sílécgyár biz-tosan becsukna, s ő elmehetne valamerre, valami szépés változatos munkát keresni. De mielőtt kigondolhattavolna, milyen is lehetne az, színtelen álomba szédült.Elszenderült Setét néni is rózsafűzérrel a markában.Így aludt el minden este. Az olvasó azután rendszerinta dereka alá került a markából. A kemény gyöngyökkék lyukakat nyomtak a húsába, reggel sajgott min-dene, de azzal vigasztalta magát, hogy a gyöngyökönlegalább levezekelt valamit nagy bűneiből.

Károly végleg a FEKETE HÍREK mellett döntött.Kerekes Sári roppant büszke volt az ötletére. De megarra is, hogy Károly vele íratta az újságot. Megdicsérteszépen olvasható betűiért, s diktálta neki a cikkeket.Éjfél felé négy irkalapon elkészültek újságjukkal. Ká-roly kijelentette, hogy lapzárta van, a szerkesztő urakhazamehetnek.

Laci száját lebiggyesztve köszönt el, sosem hittevolna, hogy egy ilyen nagy fiú, mint Károly, ennyiregyerekes legyen, ennyire komolyan vegye a maga játé-kát. Mit akar avval a teleírt négy irkalappal? Már nemféltette a maga vezéri tekintélyét, sőt azon gondolkozott,ne hagyja-e Károlyra az egész csapatot mindenestől, nemenjen-e kínálkozni Setét Ilonékhoz a sílécgyárba, vagyvalami kifutófiúnak a belvárosi üzletekbe. Már igazánideje volna azt az órát megszerezni az édesanyjának.Minden este elfogta Lacit ez a buzgóság, mert mindigaggódott, hogy egy reggel az anyja mégis elkésik amunkából miatta. Reggelenként azonban, hogy az anyjaóra nélkül is idejében felébredt, és hogy ismét szépnyári nap virradt rá, újra meg újra megfeledkezett azesti komolykodásról.

145

Page 140: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ÍGY TÖRTÉNT EZ a mostani megbeszélést követőreggel is. Hajnalban üdítő eső permetezett. Tisztáramosta a porlepte gyümölcsfák leveleit. A kőrisfa meg-fiatalodva, felfrissülve rázogatta le magáról a csillogóvízcseppeket. Lombjai között tollászkodó verebek tere-feréltek. A fa törzsén sárga foltokkal tarkított, soványkandúrmacska óvakodott fölfelé.

Zöldes szemét az ugrándozó verebekre függesztve,igyekezett megbűvölni őket, s megbénítani szárnyaikat.Farka hegyén ideges rángásokba futott össze a roppantizgalom. Egyszer azután a legalsó ágról villámként pat-tant a lombok közé. A verebek idejében észrevették atámadást, s mintha vezényszóra tennék, egyetlen szem-pillantás alatt felröppentek. A vékony gallyakban ka-paszkodó macska mindössze néhány, gúnyként keringőtollat, illetőleg leszakadt falevelet zsákmányolt. Hogykudarca teljes legyen, a kis gallyak leszakadtak a súlyaalatt, s ő keresztül-kasul bucskázva lezuhant a földre.Felpillantott a vele sodródó levelek közé, jobb első lábátmegrázta, azután más reggeli után nézett. Közben afelhőturbános nap a föld pereme fölé emelkedett. Aszemétdombon hosszú ládájú szemeteskocsik öntöttékmagukból a belváros hulladékát. Az eléjük fogott óriásistájerlovak vastag sörényüket rázták, éhes legyek reg-geliztek rajtuk. Zsákkötényes fuvarosok kétágú vasvil-lákkal kotorták le a kocsikról a töméntelen gizgazt,majd ostoraikkal pattogtatva elhajtottak a napfénybenfürdő belváros felé.

Felkerekedtek a környékbeli utcák munkásai is, asz-szony, férfi, vén és fiatal. Munkába igyekeztek, gyere-keik meg nyomban ellepték a házak elejét. A Kövesutcaiak Setét Janiék háza előtt verődtek össze. A Ka-jántó útiak ellenben ma reggel is egyenesen a szemét-dombra igyekeztek. A Szamos-parti ösvényre kerültek,s onnan kezdve tartózták végig a friss szemetet. Manem érdekelte őket különösebben a kincs, sem a giliszta.

146

Page 141: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Kétrét görnyedve belopakodtak a kukoricásba, s a rétszéléig merészkedtek. A nedves barázdákba lapulva iz-gatottan lestek a Köves utcaiakat. Látni szerették volnaaz elveszett úrigyereket, hogy azután egy alkalmas pil-lanatban elrabolják.

Mihály pufók arcán félelem és izgatottság váltako-zott. Tegnap esti elszántsága elpárolgott. Ma már újraszívesen kibékült volna Kádár Laciékkal. A mellettehasaló Máthé Feri sugdolózva adta neki a jó tanácso-kat. Ajánlkozott, hogy elmegy Lacihoz békekövetségbe.Mihály azonban azt szerette volna, ha Laciék kezdika békét. Attól tartott, hogy Kiss Ámáli meg PetkesZsuzska már elárulta szándékát Laciéknak. A kislányokugyanis megtagadták az engedelmességet. Nyíltan kije-lentették, hogy többé nem jönnek halászni velök, ésnem segédkeznek az úrigyerek elragadásánál. Így az őcsapatuk leolvadt négyre. Mihály aggódva fürkészte aSetét Janiék előtt gyülekező gyerekeket: vajon csak-ugyan visszapártoltak-e már Lacihoz az ő hűtlenjei. Haigen, akkor nem kér békét, akkor Laci mindent tud, éső nem alázkodhatik meg előtte. Csak mutatkozna máraz a Sanyika, hogy megismerje.

Telt az idő, a nap mind magasabbra hágott, a turbánmár elfoszlott a fejéről, s csapzott hajként zihálódottszét az arca előtt, míg végül teljesen szétfoszlott. Ide-lent a Setét Janiék zöldre meszelt háza előtt még semmisem történt. Nem is történhetett. Károly még javábanaludt. Hírhedt álomszuszék volt, ha egyszer leejtette afejét, nem bírta életre rázni még a villámcsapás sem.Petyike repedt ki mérgében, annyit költögette hiába.Indult volna már a Sanyika apja után, hogy estig elő-kerítsék. Nem kívánta Sanyikát még egy éjszakára apadlásra szállásolni.

Hajnal felé felébredt a kis árva, és kereste az anyját,hívta az apját, kérte a „bilikót”. Annyit nyafogott,hogy Petyike anyjának egy ízben fülébe jutott a nya-

147

Page 142: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

fogás, s felkiabált a padlásra: tán csak nem kölykezettott meg valamelyik?!… Kész csoda, hogy fel nem jöttmegnézni, mi történik odafent. Szerencsére Sanyikamegijedt a durva hangtól, s többé meg sem nyikkant, dehogy a nadrágja hogyan adta meg az árát, arról csakSándor Böske mesélhetett volna. De nem mesélt, ha-nem egyszerűen kimosta a Sanyika nadrágját, és buz-gón szárítgatta a szalmából gyújtott tűz mellett. Sa-nyika pucéran majszolta a számára gyűjtött eleséget.Minden harapás után egy-egy keserves „apuka” esettki a száján. Nyelte a vizet, de a szemén meg csur-gott ki.

Petyikének már igazán elég volt a lelenckedésből.Már-már Lacival és Kerekes Sárikával készült neki-vágni a városnak a gyerek apukája után, mikor Ká-rolyt az öccse valahogy mégiscsak életre keltette.

Károly tetőtől talpig végigvakarta magát, mind dőltvolna vissza, de Petyi kirángatta az ágyból, s Janivalközösen belebújtatták rongyaiba. És ez igazán nem voltkönnyű dolog. Károly kabátján kettő helyett négy ujjfityegett, ujjabélése ugyanis fel volt bomolva s kifor-dult. S mikor végre valahogy minden végtagját bele-rázták a ruhába, hosszadalmas evésbe kezdett…

– Biza, én egy hete alig ettem – dünnyögte mégmindig álmosan. – A szentanyának jó szeme van.

Fél fazék krumplilevest kanalazott ki a merítőkanál-lal. A fiúk megrökönyödésére affelől tudakolódzott, mitjelent a Reuter, s lapzárta után nem jött-e valami ri-portanyag.

– Gyere már – toporzékolt Petyike –, délire nemakarom itt látni Sanyikát.

Károly leintette. Nem érdemes úgy drukkolni. Előbbszét kell osztani a ,,Fekete Hírek”-et a rikkancsok kö-zött. Előszedte irkalapjait, s a dühöngő Petyikével mitsem törődve, kivonult a kőrisfa alá. Réz Mihály megMáthé Ferkó sápadtan lapult a barázdák közé. Azt hit-

148

Page 143: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ték, hogy a Károly nyomába eredő gyereksereg felfe-dezte ottlétüket. De azok mit sem sejtve fogták körbeKárolyt, aki éppen fölhágott a kőrisfa alá összeeszkábálttűzhelyre, s beszédet tartott a szabadsajtó hivatásáról.

Fekete szeme jókedvűen csillogott egyik arcról a má-sikra. Mosolygása közben hiányzó két foga elcsúfítottaamúgy sem szép száját, de ő annál érdekesebben ejtetteki a szavakat. Bizonyára valamelyik egykori főszerkesz-tőjét utánozva szónokolt. Elmondta lapja alapításánaktörténetét. Réz Mihály erre kissé megnyugodva emeltefel kopasz fejét, s érdeklődve leskelődött ki a krumpli-bokor mellől. Károly már a „Fekete Hírek” cikkeitolvasta fel a Köves utcaiaknak:

FEKETE HÍREK

Független politikai napilap, megjelenik, amikor lehet.Szerkesztőség és kiadóhivatal a kőrisfa tövében.

BORZALMASAN ELVESZETT GYEREK.

Keresünk egy gondatlan apát,aki eltévedt a fiától, Sanyikaszemüveget visel. A becsületesmegtaláló jelentkezzen a szer-kesztőségben. Ismertetőjel, hogyaz apja úr.

Felszólítunk minden becsüle-

tes fiút és kislányt, hogy se-gítsenek előkeríteni ezt az urat.Sanyika már annyit sírt, hogyegy csepp víz se maradt a fejé-ben. Azt mondja, hogy a görög-templomban lakik.

Elmondta: Kádár LaciVEZÉRCIKK A POLITIKÁRÓL.

Íratta: Setét KárolyAlattomos gilisztaháború a

szemétdombon. A háborút kétpocsék halász kezdte. Ránk uszí-tották a Kajántó útiakat. Elhap-polták a horgokat és a szegénygilisztákat. Azt mondják, hogyvan engedélyük, pedig senkisem volt rá kíváncsi. Ők kíváncsis-kodtak. A hozzájuk pártoltMihályék tegnap megtámadtákhíres öcsémet és a csapatot. Acsata után véres veszteséget érez-

tek. Mi felszólítjuk Őket, hogyfeltétel nélkül adják meg magu-kat. Pártoljanak át hozzánk. Ve-gyük vissza a halászrudakatközerővel. Halásszunk úgy, mintrégen. Ezeréves történelmünk jo-got ad erre. Nekünk nem kellengedély. Nincs rá pénzünk. Ahalakat nem ültetik, mint afuszujkát. A szabad halászokadnak nekik enni gilisztát a hor-gon. Kiáltsuk ki; éljen a szabad-ság...

149

Page 144: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

SPORTHÍREK

Tudatjuk, hogy Petyi új re-kordot sercintett. Ezért ő lett avilágbajnok. Ripacsot megóvatol-tuk, mert meccs közbe öngólbafutott. A lányok ezután se nyúl-hatnak kézzel a labdához. A ve-rekedésben kézzel-lábbal résztvehetnek. A tribünre ezután ma-lacot nem engedünk fel. A kö-zönség tegye az effélét a ruha-tárba. A júniusi bajnokságmásodik félidejét egy igazi foci-val játsszuk le.

Setét Jani,a Köves utcaiak csatárja

A TÚLÓRÁZÁSRÓL

Setét Ilont, lapunk olvasóját,meg fogjuk menteni a túlórázta-tók bandájától. Mert már olyansovány, mint a szék lába. Akiketilyenre kínoznak, jelentkezzeneka kőrisfánál.

Jelszó: azért se.Üzeni: S. K.

KÖZGAZDASÁG.

A kincset még nem találtukmeg. Keresünk egy jó embert,hogy egy zseb aranyat dobjonszemétbe. Lehet egy marék gyé-mánt is. Ha nem akad jelent-kező, nem biztos, hogy van jóember. A csapat kimondta, hogya Mihály részét a közvagyonbólnem adjuk ki, mert elárulta ahazát.

Kigondolta: Sándor Petyiszertáros és kincs-tárnok, segített neki a többi is.

APRÓHIRDETÉSEK

Réz Mihály keres egy jóra-való motorszerelő mestert, aki felvenné inasnak. A pofozkodókne jelentkezzenek. Keresünk egygazdátlan malacot, egy ébresz-tőórát és egy békeharangot. Anemesszívű adakozók kellő ju-talomban részesülnek. – A szer-kesztőség lapterjesztés érdekébenkeres egy nyomdát, hozzávalópapírral. Rikkancsok már van-nak dögivel.

Tisztelettela szerkesztőség.

Felelős szerkesztő: Setét Károly, arcképes igazolványosmunkanélküli rikkancs.

A sajtóhibákért Kerekes Sári gépírónőt lehet kicsúfolni.Lehet, de nem muszáj!

A Köves utcaiak bosszankodva hallgatták végig Ká-roly akadozó felolvasását. Amellett, hogy akadozott,nevetett is. Mulatott saját eszességén, s azt hitte, hogya gyerekek is felette humoros újságnak tarthatják a„Fekete Hírek”-et. Mikor befejezte a felolvasást, cso-dálkozva nézett körül, miért nem éljeneznek. E helyett

150

Page 145: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mindegyik gyerek kérdőleg nézett rá. A nagyobbik Sán-dor lány, a Bözse, aki a pucér fenekű Sanyikát kézen-fogva vezette idáig, elégedetlenül kiáltott oda neki:miért kell azt leírni, amit úgyis tud mindenki. Nincs azújságjában egyetlen „fekete” hír sem. Bezzeg felhördül-tek erre a szerkesztők, kiváltképp Kerekes Sári, akinekfelette tetszett, hogy Károly tegnapról mára gépírónőtvarázsolt belőle. Miközben Sándor Bözsével nyelvelt,a kőről leszálló Károlynak bizalmasan vállára tette akezét. Kádár Lacit bántotta ez a hűtlen mozdulat. Ezértaztán nem is kelt az újság védelmére, de nem is lettvolna alkalma erre. Petyike ugyanis türelmetlenül no-szogatta a felsült főszerkesztőt, menjenek már, ne ve-szekedjenek, mert a Sanyika apja még idetalál magátólis, s akkor aztán lőttek a jutalomnak, hiába dugdostákegész éjjel a fiút, s hiába mosták ki csúffá tett nadrág-ját.

Észbe kapott erre Sándor Bözse is, hirtelen dicsérnikezdte az újságot: szép volt, jó volt, csak menjenekmár gyorsan. Kérjenek előleget a Sanyika apukájától ajutalomra. Hozzanak neki egy zacskó diákmogyorót. Ezneki jár a nadrág kimosásáért. Ez a cigányképű leánykaugyancsak ravasz volt ám. Elég gyakran volt fültanújaaz édesanyja mondásának, hogy mindenkit a maga levé-ben kell főzni, hogy megpuhuljon. Észrevette, hogy Ká-roly az újság levében főzhető. Károlynak nyomban felis derült az arca, amikor Bözse a „Fekete Hírek”-etelkérte, hogy majd még egyszer elolvassa, és terjesztenifogja.

Az izgatott Petyike azonban még így is alig bírtaKárolyt elindítani. Ez a nagyfiú mindenáron meg akartaértetni a Sándor lányokkal, hol és melyik részénél kellnevetni az újságnak. Petyikének Kádár Lacit is rángat-nia kellett, a kicsiket meg visszakergetni. Velük mentvolna az egész utca nyomozni. Éppen csak a legarra-valóbbak mozdultak úgy, mint az útszéli kövek.

151

Page 146: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

TŐLÜK ALIG HÚSZ MÉTERRE, a kukoricásbanhasaló Mihály már alig bírt magával. A Köves utcaiakújságjának minden sora úgy égette, mint a vöröshan-gyák csípése. Az ő csapatáról merték azt írni, hogy „vé-res veszteséget szenvedett”, meg hogy „elárulta a ha-zát”, és kitagadják a közvagyonból? Csúfot űztek amalacból is, hogy tegye ruhatárba. És most mennek aSanyika apukája után, kapják a rettentő nagy jutalmat,és abból neki nem jut, nem adnak a malacra, mégis aztírják, hogy feltétel nélkül tegye le a fegyvert. Amit er-ről írt az újság, mindazt jól hallotta, de ami Sanyika la-kásáról volt benne, azt nem olvasta elég hangosan az atekergő-király. De majd kivallatja Sanyikát, autóbuszraül vele, és egyenesen az apjához viszi. Egyedül viszi.Egye meg a fene Máthé Ferkót, vele sem osztozik ajutalmon. Menjen, és béküljön Laciékkal. Csorog anyála, úgy kívánkozik közéjük… Jaj, csak magukkalne vigyék ezek Sanyikát…

És figyelt merőn, pufók arca majd kigyúlt izgalmá-ban. Amazok a kőrisfa alatt éppen Sanyika felől tana-kodtak. Nem tudták eldönteni, vigyék-e magukkal, vagyaz apját hozzák ide. Sándor Bözse sajnálta a vizesnadrágba öltöztetni a kicsikét. Pucéran meg nem vihe-tik, megharagudnék az apja, ha így vinnék keresztül avároson. Végül is Károly leintette a vitázókat, hagyjákitt Sanyikát száradni, Sáriék meg vigyáznak rá, mint aszemükre, el ne bódorogjon, amíg érte jönnek.

Elindultak végre-valahára. Mihály szíve összeszorult.Most kellene felugrani, Laciék után szaladni, megbékélniés velük menni. Most még nem volna késő, Még csakmost értek ki az útra, az utcabeliek körüldongják őket,mint Kádár néni legyei a leveses fazekat. Most érnek atéglagyár deszkakerítéséhez… Még mindig velük me-hetne. Mégsem bírt felugrani, mintha ő is gyökereteresztett volna a barázdába.

Sütött a nap hevesen, híre-nyoma sem volt már an-

152

Page 147: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

153

Page 148: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nak a kis esőnek, ami fényesre mosta a cserépfedeleket,zöldre a rétet s édeshűsre a levegőt. Mihály úgy érezte,hogy felforrósodik az agyveleje. Felállt mérges dühösen.Most már bánta, hogy nem szaladt Laciék után. Mostmár csak a Máthé Feri kedvéért is el kell hogy ragadjaSanyikát. Folyton-folyvást ezt ígérte az este óta. Hanem teszi meg, odalesz a becsülete örökre. Miért ismond ő ki mindent olyan hamar, miért kell mindig hős-nek látszani az emberek előtt, még az apja előtt is?

Máthé Feri meg a másik Kajántó úti elszontyolodvanézett rá. Feri bánatosan mondta:

– Látod, Mihály, minket is kitúrtak miattad a köz-vagyonból. Pedig együtt szereztük. Biztosan jutna reánkfejenként egy-egy pengő.

Mihály haragra lobbant, s ismét hamarabb kimondta,ami az eszébe ötlött, mielőtt jól meggondolta volna, neféljenek, ő visszaszerzi a részüket, ö tudja, hol van el-rejtve a Petyi kincstára… Odapillantott a Sándor Pe-tyiék elhagyatott udvarára. A Petyiéket kísérő Sándorgyerekek a kaput nyitva feledték. A fáskamra reteszé-hez kötött Ripacs vinnyogva ugrándozott a nyakábahurkolt ruhaszárító kötélen. Mihály most merészet gon-dolt. A téglagyárak felé fordította tekintetét. Egy gye-rek se látszott már.

– Várjatok meg itt – mondta izgatottan Ferkóék-nak. – Bújjatok el. Ha jönnek a Köves utcaiak, fütyöl-jetek.

Lomhaságát legyőzve, sebesen keresztülfutott a réten,be egyenesen a Petyiék udvarára. Ripacs ujjongva nyü-szített, farkát örömzászlóként lengette. Ismerte Mihálytjól, szabadítót üdvözölt benne, de Mihály nem engedteel. Kirántotta a reteszt, mindössze egy fadarab volt be-dugva. A fáskamra teljesen üres volt. Mihály odaugrottahhoz a sarokhoz, ahol Petyi a vezéri bicskát, a ferenc-jóskás érmet és a pénzt laza homokba temetve őrizte.Feltúrta a homokot, kiemelte azt a kislábosnyi cipőkré-

154

Page 149: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mes dobozt, amit Petyi merészen Wertheim-kasszánaknevezett. Fedelét fölpattintva, markába szórta a csapattízpengőnyi vagyonát. Ebből öt pengő a Kajántó úti-akat illeti meg, Mihály csak ezt szándékozott elvinni.Már tette is vissza a pénz felét, közben figyelt, fülébeösszpontosult minden érzéke. És hogy a riasztó füttyjelmég mindig nem hívta, keze reszketni kezdett. Ha őezt a pénzt is elvinné, éppen húsz pengője lenne a Ka-jántó útiakéval együtt. Ahhoz már csak nyolcvan pengőkell, és együtt a malac ára. Úgyis az lenne az igazság,hogy a Köves utcaiak vegyék meg a malacot. Ők csal-ták futballozni, ők vitték fel a fára a malacot. Mindezúgy villant keresztül Mihályon, hogy egyszerre a leg-természetesebb dolognak vélte: zsebre vágni az egészösszeget. Ahogy kiugrott a kamrából, tekintete a földetkaparó kutyára esett. Egyszerre eszébe villant valami:Petyike biztosan azt hiszi majd, hogy Ripacs ásta ki ésszórta szét a kincstárát. A réten szélsebesen futott áta kukoricásba. Mire társához ért, és lihegve MáthéFerkó mellé vágódott, már kész volt a hazugsággal:

– Nem találtam semmit – mondta társainak. –Úgy látszik, másfelé dugták a pénzt…

Máthé Feri, aki egész idő alatt szorongva lapult he-lyén megkönnyebbülten sóhajtott fel:

– Hála Istennek, Mihály. Legalább nem lettél tol-vaj…

– Miért lettem volna? – bőszült fel Mihály. – Ne-künk is jogunk van a pénzhez. Ti is azt mondtátok azelőbb. Csak találtam volna meg…

– Jönnek, Mihály, jönnek – súgta a két kisebb.Sándor Bözséék valóban jöttek visszafelé. Károlyék

egyetlenegy kisebb gyereket vagy leányt sem voltak haj-landók magukkal vinni. Kerekes Sári a Sanyika kezétfogta egyik felől, Sándor Bözsi meg a másik felől. Nyo-mukban kisebb-nagyobb apróságok, ki egy ingben, kicsak egy kis nadrágban. Sanyika sírt, egyre csak sírt.

155

Page 150: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Most már nemcsak az apukáját meg az anyukáját kö-vetelte, hanem a nadrágját is. Bözse bosszúsan kergetteJolán húgát a vizes nadrágért:

– Hozd ide, itt a napon majd megszárad.Letelepedtek a fa hosszan elnyúló árnyékában, s ta-

nakodni kezdtek: vajon mekkora jutalmat kapnak aSanyika apjától, s mennyi jut egyre-egyre belőle! Kere-kes Sári úgy vélte, hogy előbb tudni kellene, mennyitér egy ilyen úri gyerek. A becsületes megtalálónak leg-alább egy negyedet szoktak adni az elveszett pénzből.Nézték Sanyikát elölről-hátulról, s bosszankodtak, mértnincs az embernek ára, mint a tyúknak vagy a cipőtalp-nak. Hogy Sanyika biztosan drágább, mint egy Kövesutcai gyerek, abban hamar megegyeztek, sőt gyanítanikezdték, hogy az ilyen Sanyika-féléket az urak biztosan„feketén” szerzik.

Mihály mérgelődve leste őket a kukoricásból. Micsodahülyeségeket tudnak összebeszélni ezek a leányok! Men-nének inkább a fenébe takarítani Sanyika mellől. Addignem érzett bátorságot előugrani és Sanyikát elragadni,amíg ez az erős Sárika meg a verekedős Sándor-lányokel nem mennek a kicsik közül. Már kész terve volt azelragadásra: Sanyikát a hátára kapja, és egyenesen azautóbuszhoz szalad vele. Közben megkérdezi tőle, hollaknak, és mire Laciék odagyalogolnak, addigra ő márzsebre is vágja a jutalmat. S azután megy egyenesen adisznópiacra, s este már a malaccal áll az apja elé. Amellette lapuló Máthé Feri már eszébe sem jutott.

SÁRIÉK ezalatt egyre fecsegtek, tervezgettek, s bi-zony Mihályt akár estig is csíphették volna még a ku-koricásba tévedt vereshangyák, ha Sanyika vizes nad-rágjáért hazaszalasztott Sándor Jolán meg nem látja,hogy a fáskamra ajtaja nyitva áll, és hogy Ripacs azajtót rángatva dühösen ugrándozik. Az erős, zömökkutya már-már szinte kitörte a vékony deszkaajtót a

156

Page 151: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

sarkaiból. Este lesz kapsz megint – ijedt meg Jolán –,ha az apjuk meglátja a megrongált ajtót. Csukta hátbe, és ekkor megpillantotta a feldúlt kincstár helyétmeg az üres Wertheim-kasszát. A vizes gyereknadrágotmaga után húzva, rémült kiáltozásokkal nyargalt ki arétre:

– Gyertek ide, Sári, jaj, Istenem, kirabolták a kincs-tárunkat!… Jertek hamar!…

A fiúcska nadrágját a kőrisfa árnyékából felugrálóSáriék mellé ejtette, s rohant vissza nővérével meg Sá-rikával az udvarukra. Nyomukban természetesen a ki-sebbek is egytől egyig. Sanyikával csak egy pöttömnyikis fiúcska maradt, aki szemeteslovasdit próbált velejátszani. Mindenáron szájába erőltette a hámnak hasz-nált zsineget. Sanyika azonban igen ügyetlen szemüve-ges csikónak bizonyult. A vele egyidős fekete lurkópukkadozott mérgében:

– Gyí nye, az anyád – ordított elégedetlenül. –Szamár vagy te, nem ló – s dühösen maga kapta szájbaa zablának használt kötőt. – Nézz meg engem, te hí-res, így kell lovacskázni…

Szurtos fejét lecsapta, jobb lábával pedig hátrarú-gott, nyihogott, toporzékolt, hogy csak úgy porzott belé.Sanyika szájtátva bámulta ezt a valóságos ősparipate-hetséget. Ő inkább az autópöfögéshez érzett némi haj-lamot. A kis Köves utcai lurkót viszont ez nem érde-kelte. Az ő szemében az ide kijáró szemeteskocsiktűntek a legcsodálatosabb járműveknek… Mihály mostmegelégelte a játékukat; felkapta a réten heverő nadrá-got, a megszeppent gyereket hátára kapta s léleksza-kadva elfutott vele.

– Ne sírj – kiáltotta a visító fiúcskának –, apád-hoz viszlek. Mondd meg gyorsan, melyik utcában lak-tok!

Bevetette magát a kukoricásba, s útjában mindent le-gázolva csörtetett ki a Szamos-partra. A kanyargó ös-

157

Page 152: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

vényen lihegve futott a téglagyár raktárszínei melletta külvárosi házak közé. Néha-néha hátrapillantott, smegkönnyebbülten tapasztalta, hogy senki sem követi.Még Máthé Ferkóék sem. Ez jó – örvendezett –, leg-alább nem ragadnak a nyomába. Nem kell osztozzékvelük a jutalmon...

Egy hóstáti gazda háza előtt leült a galambdúcos kapuelé eszkábált padra, és csitítgatta Sanyikát. Ne sírjon,rögtön az apja elé viszi. Közben ráadta a nadrágot, smost már kézen fogva vezette az autóbusz végállomásafelé. Előhúzott egy pengőt a Petyike kincstárából szer-zett pénzből, és vallatta Sanyikát, mondja meg gyorsan,hol laknak, hogy oda autózzanak egykettőre.

Nagy rémületére azonban Sanyika most már annyitsem tudott mondani, mint amennyit Laciéknak mon-dott. A poros úton megforduló autóbuszt bámulta, shúzta a nagyfiú kezét, sietett, mielőbb fel kívánt szállnia kocsira, és fecsegett összevissza. Mihály meg húztavissza, nem akart már felszállni, sem az autóbuszra vá-rakozók közé vegyülni. Hogyne, még kérdezősködnitalálnak, és elveszik tőle a gyereket. Rémület és düh sá-pasztotta: Sanyikának sehogyan sem jutott eszébe, hogyhol laknak. Már a második autóbusz fordult meg és haj-tott el anélkül, hogy ő valamit is megtudott volna tőle.A kis maflát visszaráncigálta hát a névtelen hóstáti há-zak közé, s ígért neki mindent: cukrot, fütyölőt, csakemlékezzék vissza, hol laknak.

Sanyika összevissza csacsogott mindenféle badarságot.Tíz utcát is emlegetett egyszerre.

Mihály kétségbeesett gyűlölködéssel nézett a gye-rekre. Most aztán mit kezdjen vele? Hova-merre men-jen, hol keresse az apját? Amíg ő itt vacakol, Laciékbiztosan odaérnek gyalog is. És ha jönnek a kicsi apjá-val, és nem találják ott a gyereket? Jaj – jutott eszébemost Máthé Feri meg a másik két Kajántó úti gyerek –,azok biztosan átpártoltak Kerekes Sáriékhoz, és meg-

158

Page 153: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mondták, hogy ő rabolta el Sanyikát. Jaj, és hátha meg-mondják, hogy a kincstárt is ő…

„Jaj, Istenem – nyilallott belé egyszerre – ’sze énigazán rabló lettem.” – Jön majd a Sanyika nagyúrapja, és kihívja a rendőröket. Az nem kegyelmez, nemazért úr, hogy kegyelmezzen. Beviteti a tömlöcbe, a ja-vítóba. Mit csináljon, mit csináljon? Hogy is történt ez?Reggel ő még csak egyszerű Mihály volt, most megmár rabló. Ilyenek a rablók, így lesznek az emberekrablókká? Pedig ő most is csak olyannak érzi magát,mint azelőtt.

Nem, nem, az nem is lehet, hogy ő rabló. MegkeresiMáthé Feriéket, és ad nekik a pénzből, hogy hallgassa-nak. Biztosan hazamentek már, és nem szóltak Sárikáék-nak. Miért szóltak volna? Máthé Feri nem rossz fiú…Nem is tudja, hogy nem akart adni nekik a jutalombólmeg a közvagyonból. Ezt a Sanyikát pedig elereszti,menjen, amerre lát, valaki majd előkeríti az apját. El iseresztette a gyerek kezét, s szaladt hazafelé, hogy MáthéFerivel találkozzék. Közben aztán eszébe jutott, hogySanyikának baja eshetik. Amilyen közel folyik a Sza-mos, még belefordul, akkor aztán már rablógyilkosnakis fogják nézni.

Dühösen szaladt vissza a magára hagyott gyerekhez,s durván elkapta a kezét.

– Gyere, te piszok. Érted van mindez, tört volna ela lábad, mikor ellógtál hazulról. Hogy lehetsz ilyenmarha, hogy még azt sem tudod, hol laktok.

És futásra kényszerítette a gyereket, valósággal von-szolta magával. Sanyika rémületében már sírni semmert. Csak nézett előre kétségbeesetten, nem jönnek-evalamerről a többi fiúk és azok a jó kislányok. De atéglagyár környéke néptelen volt. Az itt lakó hóstátiföldészek elszéledtek hazulról, ki a piacra kofáskodni,ki a földekre kapálni a kis eső után. A munkások megodabent a gyárakban izzadtak asszonyostól. Épp ily

159

Page 154: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

néptelen volt a dombra kanyargó Kajántó út is. Azapró házak jobbra-balra szerteszéledve kapaszkodtak azagyagbánya fölé. Sütötte vakítófehér oldalukat a naphevesen. Emberi mozgás semerre: aki innen nem jártmunkába, az a csereerdőre szokott menni száraz gallyak-ért. Nem látta Mihály Máthé Ferkóékat sem semerre.Kapujuk bezárva, ablakuk lefüggönyözve. Kereste KissÁmáliékat, Petkes Zsuzskát, hogy valamelyiket a Kövesutcába küldje kémlelődni, de egyiket sem találta.

A mellette botladozó Sanyika már rogyott össze. Leg-egyszerűbb lett volna, ha visszaviszi a gyereket KerekesSárikáékhoz. Elég lett volna, ha csak a téglagyár rétfelőli sarkáig vezeti, s ott elengedi, Sárikáék onnan biz-tosan meglátják a gyereket. Mindez azonban Mihálynakeszébe sem ötlött. Nem azért, mintha nem tette volnameg, ha eszébe jut, hiszen szabadulni szeretett volnatőle, de ijedsége oly nagy volt, mikor Máthé Ferkót nemtalálta otthon, hogy már azt sem tudta mit művel…Sosem volt eszes gyerek, sosem támadtak épkézláb öt-letei. Ő mindig abba ragadt belé fülig, amibe éppenbelekeveredett. Ha bajba csöppent, nem a gázlót kereste,hanem a bajt látta mind nagyobbnak, s mind hátbor-zongatóbb veszélyeket képzelt. Most is azt hitte, hogyLaciék már jönnek a Sanyika apjával, Kerekes Sáriéktalán már eléjük is mentek Máthé Ferivel. Elújságoltáka rablást, és már rendőr jön velük… Félelmében fel-mászott a padlásukra, ahonnan jól leláthatott a Kövesutcára, de ott sem a házak előtt, sem a réten, sem akőrisfa alatt nem mozdult egy fia gyerek sem. Az ud-varon leroskadt egy nagy kőre, és a holtra ijedt Sanyikaámulatára így jajgatott:

– Jaj, hát igazán rabló lettem…

MÍG Ő IDÁIG JUTOTT, azalatt a Köves utcábanKerekes Sáriék meg a Sándor lányok a kirabolt kincs-tár fölött óbégattak. Nem sokáig, mert közéjük rontott

160

Page 155: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

az a kisfiú, aki Sanyikával hasztalan próbált szemetes-lovasdit játszani. Kis tüdeje majd kiszakadt, úgy ordí-totta, jöjjenek, mert a kőrisfáról leugrott Réz Mihály,és elvitte Sanyikát, befutott vele a kukoricásba.

Sárikáék csak ekkor eszméltek rá, hogy a talált gye-reket künt felejtették a réten. Szaladtak utána ész nél-kül, és nem találták semerre. A Sándor-lányok iszo-nyúan felmérgelődtek. Elővették a lovasdis kisfiút, sösszevissza dumézták: nem tudott segítségért kiáltaniidejében? Miatta most elüti őket Mihály a jutalomtól.A fiúk mehetnek ismét a gömböchöz halászni. A meg-fontoltabb Kerekes Sári kikérdezte a bőgő gyereket, segyszerre tudta, mit kell tenniök.

– Gyerünk a kukoricásba, Mihály biztosan a sinté-rek hídján vitte el Sanyikát.

Erre kicsi-nagy, elfeledkezve a nyitva hagyott házak-ról, elözönlötte a kukoricást. Majdnem átbucskáztak abarázdák közt lapuló Máthé Ferkón. Ez két társávala Mihály tettétől megdermedve ült ott, mozdulni sembírtak, de nem is akartak. Az a hír, hogy a Petyikekincstárát kirabolták, egyszerre világossá tette előttük,hogy Mihály hazudott, és hogy csakis ő lehetett a rabló.Lám, Sanyikát is anélkül ragadta el, hogy hívta volnaőket. Feri biztosra vette azt is, hogy Mihály nem szán-dékozott hívni őket. Nem mozdult hát a kukoricásból,nehogy Mihálynak végül mégis eszébe jusson az ő se-gítségét kérni.

Máthé Ferkó szeretett legénykedni, hogy ő így nemfél, úgy nem fél „elcsórni” a hóstátiak kertjéből egy-egykaralábét, de most, amikor egy igazi „csórás”-ban se-gédkezhetett volna, megijedt. Dehogyis akart ő a Mihálydolgába ártakozni! Még az elől is elfutott volna, amiteddig látott, a kukoricásba özönlő gyerekek azonban olyhirtelen ottlepték és körülvették, hogy még felállásrasem igen jutott ideje.

161

Page 156: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Ti mit leskelődtök itt? – rontott neki SándorBözse dühösen.

– Kutassátok ki a zsebét – furakodott előre Sán-dor Jolán –, biztosan ők rabolták ki a kincstárun-kat…

– Nem igaz – jajdult fel Ferkó. – Mi csak Mi-hállyal jöttünk ide. Ő parancsolta. Mert ő a mi vezé-rünk. De most lecsapjuk. Becsapott minket.

– Hogy csapott be? – került elébe Kerekes Sári.– Valljatok be mindent, Feri, mert nagy baj lesz…

Bizony most Ferkónak eszébe sem jutott mókáznivagy csűrni-csavarni a dolgot. Hebegve elmondott min-dent: mint határozta el Mihály, hogy Sanyikát ő kapa-rintja meg, mint lopódzott be a Petyiék fáskamrájába,s hogyan jött vissza azzal, hogy sehol sem találta akincstárt. Sárikáék arcára kiült a csodálkozó felhábo-rodás. Sosem hitték volna, hogy Mihály tolvaj legyen.Sárika most sem hitte, hogy komolyan tolvajkodottvolna. Biztosan csak játékból tette. Utána kell mennigyorsan, ha visszaadja Sanyikát meg a pénzt, Laciék-nak nem is érdemes szólni. Nem kell árulkodni Rézbácsinál se, elég bánatot okozott már nekik a malaccal.

Ferkó és a két kisebb névtelen, Kajántó úti gyerekarca felderült: jólelkűen tartottak Sárikáékkal. Hamarátvágtak a kukoricáson, a szemétdombon keresztül, ésa sintérek fahídján át a Bolgár telepre értek, azonbanMihálynak nyomát sem lelték. Ez a telep jóval népesebbvolt, mint a téglagyár környéke. Minden sarkon fűsze-res vagy kocsmáros, s ha nem kocsmáros, akkor borbélyhirdette magát. Itt-ott a gyalogjáró ki volt kövezve. Azutcai vízvezetékre iparos asszonyok és itthon dolgozóvarrónők jöttek a vizes vedrekkel. Sárikáék kérdezős-ködtek Mihály felől: nem látták-e egy szemüveges fiúcs-kával erre menni.

De senki sem látta. A nyomukba szegődött Bolgár

162

Page 157: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

telepi gyerekek kíváncsian tudakolták: miről is van szó.A kisebb Köves utcaiak készségesen elújságolták miminden történt náluk a Szamoson túl. Elmondták a Ká-roly lapalapítását és a beleírt cikkeket. A Bolgár tele-pieknek tetszett a dolog, s csúfondáros komolysággalkiabálni kezdték:

– Megjelent a „Fekete Hírek!” Kitört a háborúgilisztaországban. – A zaj mind hangosabbá erősödött,a gyerekek mind több utcából csődültek a Köves utcaiakköré. Ruházat dolgában ők sem festettek különbül aKöves utcaiaknál. Fedetlen volt a fejük, barnára sültaz arcuk, s mind forróbb lelkesedéssel csatlakoztak Sá-rikáékhoz. Ordítozták a „Fekete Hírek”-et. Fülsiketítőkiáltozásuktól felizgultak a láncon tartott kutyák, voní-tozásukkal pokolivá fokozták a ricsajt. Az utcaajtókbaegyre több asszony meg itthon dolgozó férfi sietett kivagy hágott fel a kerítésekre. Csodák csodájára még atyúkok is kotkodácsoltak valahol. Egy nyugdíjas rendőra napra kiülve éppen tyúkszemeit irtotta kaszányi be-retvával. Ám a mind növekedőbb lármától felidegesítvemegvágta a lábát. Dühösen morgott szürkülő bajuszaalá, s tanácstalanul vakargatta bibircsókos orrát. Haj-dani szolgálati ösztönétől hajtva úgy érezte, illő volnakirohanni, és helyreállítani a rendet. De már erősebbvolt benne a nyugdíjas nemtörődömség, s rosszallásátvégül is csak aggasztó homlokráncolással fejezte ki.

Odakünt az utcán egyébként már a kapuja előtt zú-gott a gyermeklárma. Megjelent a „Fekete Hírek”…„Ki látott egy szemüveges úrfit egy nagyfiúval?” „Bor-zalmas gilisztaháború”… „Hadüzenet Kajántónak”…Az utca túlsó végén kicsődülő asszonyok még nem tud-ták kivenni a feléjük közeledő lármából, mi történt vol-taképpen, csak a hadüzenet szó ütötte meg a fülüket.Sápítozva bújtak össze:

– Na tessék, ahelyett, hogy békét kötnének, már

163

Page 158: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

megint berántottak valakit… Aztán legyen jó világ…Az Isten hogy szakassza meg a nyakát, aki kezdte…

Sárikáék, a gyerekcsődület közepette, sokallták mára ricsajt. Restelkedve sütötték le a szemüket. SándorBözse próbálta leinteni a túlbuzgó Bolgár telepieket.Majdnem hogy összekapott egy hozzá hasonló korú fiú-val: miért csinálnak olyan cigányvásárt! Kerekes Sáriközben arra gondolt, hogy a fiúk előtt oda a leány-becsület. Nem tudtak vigyázni Sanyikára. Hiába hozzákle az apját az isten háta mögötti téglagyárakhoz.

Már kiértek a cipőgyárakhoz. Tehervagonokat tolat-tak itt, autók jöttek-mentek, sok volt a gyalogjáró is,de Mihálynak nyomát sem találták.

Sárikának a nyitva felejtett ház jutott eszébe: Istencsodája lesz, ha ki nem rabolják. Az a két undok halászmég a keresésükre talál jönni: miért nem mentek mahalászni, s ott lel mindent záratlanul…

Összekiabálta a Köves utcaiakat, emlékeztette őketőrizetlenül hagyott hajlékaikra, és tanácsolta: fordulja-nak vissza. Mihályt már úgysem érik utol, minek legyennagyobb a baj, mint amekkora. Sándor Bözséék bele-sápadva helyeseltek, s letörten kullogtak a porcelángyárkeskeny hídja felé. Most aztán oda a reménység min-denestől. Sándor Bözse sírt dühében, szidta Máthé Fer-két, miért nem árulta el Mihályt idejében. Tolvaj, rablóaz, fel kell jelenteni.

– Téged is lefognak – ijesztett rá az amúgy is sze-pegő Ferkóra –, le, mert tudtad, hogy mit tervez, ésmégis hagytad…

Kerekes Sárika szánakozva tekintett a begyúlt Máthé-fiúra, Sándor Bözse gyűlölködő arcába pedig idegen-kedve. El volt rá szánva, hogy szembeszáll mindegyik-kel, amelyik a rendőrségre akarná vitetni Mihálythiszen csak játék, ami velük történt. De azért elszo-morodva gondolt rá, mit szólnak majd Laciék, ha meg-tudják Mihály rémtettét.

164

Page 159: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

LACIÉK KÖRÜLBELÜL EKKOR ÉRKEZTEK a Pe-tőfi utca sarkára, a diákmenza ötemeletes épülete elé.Laci és Petyi kivételével vidáman tekingettek az átellen-ben nyíló Görögtemplom utca felé. A toprongyos Károlyidáig jövet teleszedte zsebeit cigarettavégekkel. Közbenfecsegett, mesélt, és kikezdett a szembejövő cseléd-lányokkal. Nagy fejű öccse el volt ragadtatva tőle. Segí-tett neki „csikkeket” szedni, s az utcai szemétládák tar-talmát kifordítani. Laci szégyellte magát miattuk,mérges volt rájuk. Nem elég feltűnőek enélkül is, azegyik a dézsafejével, a másik meg a rongyaival, s mégpimaszkodnak is! Ki hinné, hogy ezek szentképekkelmintázzák otthon a falakat. A legszívesebben előresie-tett volna a hasonlóképpen dühös Petyikével, ne lássáka jövő-menők, hogy Károlyékhoz tartoznak. Petyikeazonban, mint az élő lelkiismeret, folyton sarkallta akéslekedő fiúkat. Különösen Setét Janival gyűlt meg abaja. Janinak a bátyja már leventeköteles ifjú volt, srongyait elég rendes leventesapkával ékesítette, ígyazután Jani a bagóvégeken kívül szüntelenül a csillagoskatonákat ügyelte, mert Károly mit sem törődött velük.De Jani, ha látott egy-egy közeledő honvédet, izgatottanrontott a bátyjához.

– Tisztelegj, Károly, né, egy tábornok…Károly néha tisztelgett, néha nem. Fontosabbnak tar-

totta kövér szivarvégek után hajlongani. Hajlongásközben sapkája hol keresztbe fordult a fején, hol meghátracsúszott a tarkójára, sehogyan sem akart tisztel-gésre állni. Setét Jani nem bírta nézni, s mind korholtaa bátyját. Károly végül is felbosszankodott, és sapkátcserélt Janival: tisztelegjen helyette ő. Petyike ettőlkezdve már egyáltalán nem boldogult a vízfejűvel.Annak annyira megtetszett a reá ruházott tisztelgés,hogy a főtéren kívánt maradni. Szalutálásával örömetakart szerezni minden arra haladó egyenruhás egyetemiszolgának és minden kutyamosó csicskásnak. Laci és

165

Page 160: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Petyi kimérgelődte már a lelkét is, mire valahogy aGörögtemplom utcába értek.

Keskeny és meredek utca ez, a várostérképen aligfélcenti hosszú, a valóságban azonban lehet pár százméter. Zsákutca, deszkakerítés rekeszti el a végét. Agyümölcsfák földjei között csinos kis villák és ősi pol-gári házak rejtőzködnek. Kapujuk egytől egyig zárva.Miközben a kilincseket nyomogatták, Károly is meg-komolyodott már. Hol kezdjék a tudakozódást, az utcaelején vagy a végén? Ha az elején kezdik, még kisül,hogy Sanyikáék a végén laknak. Márpedig ők rögtönrájuk szerettek volna nyitni. Az idő dél felé csalogattaa napot, éhesek voltak, s jó lett volna a jutalombólminél előbb bevásárolni a cukrászdákban.

Petyinek eszébe jutott, hogy Sanyika mit motyogotta templomról, ezért egyenesen arra vette az irányt.Nem látott rajta görögös vonásokat, hacsak az ósdiságnem számít annak. Ők egy ócska kis dísztelen falusitemplomnak nézték. A kert végéből eléjük jött a gond-nok vagy mi. Kérdezősködésükre egyáltalán nem tudottfelvilágosítást adni semmiféle Sanyikáról.

Fancsali képpel kerültek ki az utcára, s találomrabecsöngettek az egyik villába. Nagy későre papucsosférfiszemély csoszogott elő, s megrökönyödésükre aztfelelte, hogy nem tudja, ki lakik náluk.

– Hű – bőszült fel Károly –, ezek saját magukatse ismerik.

De azért nem tágítottak. Kétfelé oszoltak. Károly azöccsével a jobb oldalon, Laci meg Petyike a bal olda-lon vették sorra a házakat. Rengeteg idő telt el a be-csengetésekkel. Néhol egyáltalán nem jöttek kaputnyitni, vagy csak egy-egy óvatos arc jelent meg azablakfüggönyök mögött, azután hirtelen az is eltűnt.Több helyen dühösen kikiáltottak, hogy takarodjanak, akoldusoknak valót a városi tanács kezébe fizetik.

166

Page 161: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Fene a fejed, atyuskám – morgott ilyenkor Ká-roly békétlenül.

Egy világosszürke rácsoskapunál meg éppen azt kiál-tották ki nekik: ne merjenek még egyszer becsengetniavval a Sanyikával, mert rendőrt hívnak. Ismerik azilyen besurranó tolvajtrükköket. Laci méltatlankodvanézett végig magán. Erre az alkalomra vasárnapi ruhá-jába öltözött, cipőt húzott. Igaz, kabát nélkül jött, dekék nadrágjának még éle is volt, szellős, rövid ujjúingén meg zseb. Feje rendesen kopaszra nyírva, nemúgy, mint a Petyikéé, aki teste helyett haját növesztetteés kukra fésülte, hogy magasítsa vele magát. Tarka ingebizony nem volt valami habtiszta, nadrágja ülepén megegy „lovaglófolt”. Tudniillik így becézte ez a foltot.Amazok, ott a kulcslyukon belül mégis tolvajfoltnaknézték.

Egyre kedvetlenebbül házaltak az utcán fölfelé. Adéli nap heve ellen semmi árnyék sem védte őket.Mind idegesítőbb félsszel nyomták meg a csengőgom-bokat. Közel az utca végéhez egy sárga ház előtti kertkapuját megkönnyebbülésükre velük egyidősnek látszóúrifiú nyitotta ki. Valahogy úgy volt öltözve, mint Laci.Éppen csak nem az ó-szeren szabták rá az inget ésnadrágot. Még a szabónál sem úgy varrták, hogy legyenmibe nőjön, hanem szép testhez állón. Látszott a frizu-ráján is, hogy borbély fésüli a választékot. De azértremélték, hogy evvel a fiúval talán mégis többre men-nek, mint a nagyokkal.

És csakugyan, az úrifiú, bár egy kicsit hátraszeppenta Károly rongyaitól meg a Setét Jani nagy fejétől, ren-desen szóba állt velük. Sőt igen érdeklődővé vált, ami-kor megtudta, hogy mi járatban vannak.

– Kérdezzük meg a keresztanyámat – tárta ki előt-tük a kaput. – Lehet, hogy ő is tud valamit. Én csaknyaralni vagyok itt, Pestről…

Ez a hír lehűtötte Laciékat. Jobban esett volna azt

167

Page 162: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hallani, hogy idevalósi fiú, mert akkor ő is tudna vala-mit Sanyikáról. Nem kellemes a ki tudja milyen termé-szetű keresztanyja elé állni. Gyanakvón méregettékvégig. Amióta megtudták, hogy olyan messziről jött idenyaralni, nagyon úrinak nézték. Gyorsan szemügyrevették az eléjük tárulkozó árnyas udvart is. Minthaborbélyhoz járna ez is, olyan kifésültnek látszott a bor-sónyi kavicsokkal hintett út. A meszelt törzsű fák megmintha térdig érő fehér harisnyát húztak volna, éppencsak sárga félcipő hiányzott a lábukról. Ágaikon nyárialma piroslott. Setét Jani vágyakozva pislogott a lom-bok közé, Károly is fel-felsandított a finom csemegére.Csak Petyike nem törődött sem az almákkal, sem a házverandájára felfutó szőlőindák éretlen fürtjeivel. Ő azta lengeruhás hölgyet tartotta szemmel, aki e kertnekegy kis napos térségében olvasott a heverőszék vásznaközé süppedve. Csodálkozva tekintett fel a ropogókavicsszemek zörgésére. Finom ívelésű szemöldökeösszerándult, könyvét hirtelen összecsukta, mintha csakegy szemérmetes kislány szemét takarná el a Károlyrongyai elől.

– Mit akarnak ezek? – tekintett keresztfiára.– Valami szemüveges Sanyikának keresik az apját.

A hölgy felült, s a rendesebb külsejű Lacira szegezteszemét. Laci kivált a fiúk csoportjából s zavartan, deilledelmesen adta elő Sanyika esetét. A hölgy hirtelenmozdulattal félbeszakította.

– Csak nem Pintér Sándort keresitek? Annak voltegy olyan kisfia. De még a tavasz elején elköltöztekinnen…

– Az nem lehet, kérem – ijedt közbe Petyikeizgatottan –, Sanyika azt mondta, hogy most itt lak-nak a görögbe…

– Ne mondd! – állt fel a hölgy érdeklődve. – Ígyészbe tart minket az a gyerek? Igazán kedves… Dehogy veszhetett el hazulról?– vált aggódóvá a hangja.

168

Page 163: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A fiúk szíve hevesen kezdett dobogni, s még Laci isdadogóssá vált, amint megkérdezte, hová költöztek innenSanyikáék. A hölgy erre már nem emlékezett. Annakidején mondták, de ő már elfelejtette. Petyikét e nyu-godt, hűvös válasz miatt elöntötte a sárga epe. Hogylehet elfelejteni az effélét! Náluk a szomszédok még évekmúlva is számon tartják, ki hová költözött. Micsoda nép-ség ez a Görögtemplom utcai!

– Most azután mit csináltok? – tekintett rájuk ahölgy tanácstalanul.

A fiúk sápadtan néztek össze. Petyike elkeseredve álltegyik lábáról a másikra. Mi a fenéért kellett annak aPintér úrnak elköltöznie egy ilyen szép helyről! Lát-szik, hogy nagyon nagy úr lehet, ha még ilyen helyensem tud megmaradni. Ki kap ilyen háborús világban aszegények közül üres lakást?

A pesti fiú eddig a nyírfaasztalra könyökölve szem-lélte tanácstalanságukat. Magabiztos mosoly bujkált azajka körül. Laci felé fordulva megkérdezte: mit adnakneki, ha ő negyedóra alatt előkeríti Pintér Sándor címét,ha mindjárt az ország túlsó felébe költözött is. Laci ki-pirosodva kapta fel a fejét. Hogy ez a pesti, aki itt senkitsem ismer, ez tudna egy negyedóra alatt előkerítenivalakit? Petyike ugyanakkor megijedt: jaj, ez osztoz-kodni akar a jutalmon. Szemezni kezdett Károlyékkal:el innét, de gyorsan. Csakhogy a pesti fiú keresztanyjakíváncsi lett, s rászólt a kérkedőre:

– Ki vele, Béluska, hogy csinálod, lám, milyen cser-kész vagy.

– Megkérdezném a főkapitányság népesedési hiva-talát. Ott két perc alatt kinézik, hogy hova van beje-lentve az a Pintér Sándor.

– Igazad van, Béluska – kiáltotta a hölgy elisme-rően. – Nem is kell odamenni. Telefonálok Feri bá-csiéknak, kinézik ők rögtön…

Na tessék, hűlt el most Károly is. Hogy nem jutott az

169

Page 164: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

eszébe neki. Igaz, nemigen szeret ő a főkapitányságrajárni, még a kapuja előtt is mindig borsódzik valamiérta háta. De ezeknek – nézett a tornácra lépő hölgy után– mindenütt kéznél van egy Feri bácsijuk. És nemközlegények, az biztos. A mellette álló Petyi közbenmár azért drukkolt: jaj, ha leüti kezükről a jutalmat aza Feri bácsi... Odabent a finom szobák árnyékoscsendjében csörrent a telefon… Laci Setét Janit tartottaszemmel. Az a pofátlan, semmivel sem törődve, az alma-fák alját fürkészte, nincs-e a gyér fűben hullott gyü-mölcs. Még Károlyra is átragadt a rossz példa. Ide-odahajladoztak. Laci fülig elveresedve fordult el. A pestifiú igen-igen nézegette Janiékat, közben Lacit is megPetyit is végigfürkészte. Esze ágában se volt más jutal-mat is kapni a dicséreten kívül, amiért segítségére jötta fiúknak. Neki, mint cserkésznek, úgyis kötelessége asegítés. Beírja naplójába az esetet, s a csapat odalesz azirigységtől. Ehhez a naplóhoz azonban tudni szeretettvolna egyet-mást az előtte topogó fiúkról. Laci felé for-dulva tudakolta: kifélék, mifélék. Károly abbahagyta azalmakeresést, és önérzetesen jelentette ki, hogy a fiúkaz ő bandájába tartoznak.

– Mi nem vagyunk banda – csattant fel Laci eré-lyesen. – Bandába csak a tolvajok és az engedélyeshalászok szoktak állni. Mi csapat vagyunk, szabad cser-készcsapat.

A pesti fiú ismét végigfürkészte őket, majd mindenhátsó szándék nélkül az iránt érdeklődött, hogy ilyenportyázások alkalmával nem szoktak-e cserkészruhátölteni.

Laci még jobban elpirult, s rázta a fejét: nem, ők nemszoktak…

– És milyen nevű egységbe vagytok beosztva? – tu-dakozódott a pesti fiú gyanút fogva. – Én a HunyadiJános csapatban vagyok.

Hát ez vajon ki? – döbbent meg Laci. Mintha tör-

170

Page 165: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ténelemórán hallotta volna ezt a nevet. És milyen nevetmondjon ő? Hátha tud ez a pesti fiú minden „egység-ről”. Legyen, ami lesz, mond ő egy olyan híres nevet,akit mindenki ismer, s kivágta, hogy az ő csapatukPetőfi Sándorról van elnevezve. Feltette magában, hogyettől kezdve tényleg így fogják magukat nevezni. A pestifiú észrevette erőlködését, Károly gonoszkodó vigyor-gása is Lacira árulkodott, nem bírta hát megállni, hogymeg ne kérdezze:

– Remélem, legalább a cserkészliliomot magatokkalhoztátok?

– Nem… a-az sincs velünk – válaszolta Laci foj-tottan.

– Finn diákokkal leveleztek-e? A mi csapatunksűrűn levelez.

– Minek az nekünk? Mi közünk nekünk a finnekhez?– Na nézz oda! Ha cserkészek vagytok, tudnotok

kell, hogy a finnek a magyarok rokonai. Épp olyan árvanép, mint mi. Ápolni kell a rokonságot. Tudnék adniegy helsinki címet nektek is…

– Nekünk ne adjon, nem tudunk mi finnül. Mirománul tanultunk a negyedik osztályig. Románokkaltudnánk levelezni. Van ismerősünk Brassóban: a Gîr-bovan fiúk… Mi már írtunk nekik egyszer...

– Micsoda – pattant fel a pesti fiú –, tán csak nemleveleztek a románokkal?! A finnekkel ápoljátok a test-vériséget!

– Azok messze vannak – ellenkezett Laci most márazért is. – Mi nagyon jóba voltunk Gîrbovánékkal. Azapjuk épp olyan jó vasutas volt, mint édesapám...

Itt a beszélgetés elakadt. A pesti diák Janira pillan-tott, aki már a fára nyúlkált. Ez a szemtelenség nem tet-szett neki. Komoly cserkész ilyet nem tesz. Felbosszan-totta az is, hogy Laci lebecsüli a finneket. Hogy merilyet, mikor minden cserkész tudja, mit jelentenek amessze szakadt magyaroknak az északi testvérek. Ez a

171

Page 166: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Laci eddig elég rendes diáknak látszott. Próbaképpenmeg is kérdi, hogy áll latinból, ő ugyanis pótvizsgárakell hogy készüljön. Várta, hogy Laci kivágja: színjeles,s már előre mérgelődött rá. Laci azonban azt felelte igenharapósan, hogy sehogyan sem áll latinból, nem készülpatikusnak.

– Hogyan – döbbent meg Béluska –, ti talán nemis vagytok gimnazisták?

– Nem is leszünk – szólt közbe Petyike élesen.A pesti fiú bosszúsan fordult félre. A habfehér abrosz-

szal leterített asztal szélét kezdte babrálni. Most márbiztosra vette, hogy semmi közük sincs ezeknek a cser-készethez. Sosem hallotta, hogy olyanok is lehetnek ren-des cserkészek, akik nem gimnazisták. Látva, hogy SetétJani arcátlanabbul nyúlkál az ágon csüngő almák után,csípősen szólt rá.

– Én azt hiszem, hogy ti csak afféle vagánycserké-szek vagytok.

Laciék elsápadtak. Setét Jani zavartan eresztette el alehúzott ágat, s a többiek közé sompolygott. Egyik előttsem volt egészen világos a „vagány” szó ténylegesértelme, de hogy rájuk alkalmazva a pesti fiú sértésnekszánta, azt kiérezték a hangjából. Károly valami hará-csolókat sejtett a vagány szó mögött, ezért hirtelentámadt elszánással kiszedte a Jani zsebéből az almákat,és az asztalra rakta.

A pesti fiú elvörösödött, s kis habozás után mente-getőzve mondta, hogy ő igazán nem az almákért emleget-te a vagányokat, csak mert úgy jött a szájára. Vegyék visz-sza az almákat, ha kell, többet is, van ott elég az asztalikosárban. Az legalább érett… De Laciéknak nem kellettmár sem éretten, sem éretlenül. Megmeredve néztek averanda ajtajára, miért nem jön az a nagysága…

– Szerencsénk van, gyerekek – kiáltotta a pesti fiúkeresztanyja már az ajtóból. – Pintér Sándorék a Zsig-mond király utcába költöztek. Azt mondják a nyilván-

172

Page 167: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tartóban, hogy az az utca a Kerekdomb környékéntalálható. Jertek vissza, és tudassátok, milyen szerencsé-vel jártatok. Te is velük mehetnél, Béluska – fordultkeresztfiához –, ebédre még vissza is térhetnél.

– Ne tessék fárasztani – ijedt közbe Petyike. –Nagyon messze van a Kerekdomb. Estére sem érne haza.

A szép hölgy a karórájára pillantott, s mivel a nagy-templom harangja épp akkor délre kondult, nem eről-tette a dolgot. Laciék pedig sietve oldalogtak kifelé,mentek, amilyen gyorsan csak tudtak, meg ne gondoljavalahogy magát ez a szép nagysága. A pesti fiú gúnyosrabiggyedt ajakkal követte őket, és csukta be mögöttüka kaput. A fiúk az utcán futásnak eredtek. Szempillan-tás alatt eltűntek szem elől. Az aljban Károly lassítanikezdett, és lihegve korholta Lacit:

Miért pöffeszkedett annyira a pesti fiú előtt? Barát-ságra léphettek volna vele, ha nem áll elő avval aPetőfi-csapattal meg a Gîrbovánék barátságával. Tudnikell ezeknek a nyelvén. El kellett volna kérni azt ahelsinki címet, mit ártana nekik a finn rokonság. Azu-tán legalább Petyi ne marháskodta volna el a dolgot,hagyni kellett volna a pestit, hogy velük jöjjön. Az ilyenúrifiú mindig teli van zsebpénzzel. Segíthettek volna el-költeni. Ennyi hasznuk lett volna a finnekből…

E felett azután összekaptak. Laci is meg Petyi is védtea maga igazát. Petyi a jutalmat emlegette, azon ő nemosztozik még a pestivel is. Laci meg azt erősítette, hogyő nem cserélné el Gîrbovanékat száz ilyen Béluskávalsem. Fütyül a zsebpénzére az olyanoknak, akik hama-rább írnak levelet a finneknek, mint a Köves utcaiak-nak. A Petőfi-csapat pedig meglesz, már meg is van…Így vitázva azután valamennyien Setét Janinak estek,mért hozza rossz hírbe őket a pofátlankodásaival. Haő nem nyúlkál az almák után, nem romlott volna el azismerkedés.

173

Page 168: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Szegény Setét Jani bűnbánóan ingatta nagy fejét,hiszen még imádott bátyja is szidta… Általában foly-ton a pesti fiú meg a keresztanyja járt az eszükben,amint keresztülvágtak a déli rekkenőség miatt néptelenfőtéren. Felkapaszkodtak a bőrgyár arra robogó teher-autójára, s így hamar keresztülszáguldottak a városon.A teherautó szinte behajtott velük a bőrgyár nyitottkapuján. Alig tudtak leugrálni. Puffanva terültek el,Laci egyenesen egy olaj pocsolyába heppent kék nadrág-jával. Lesz este haddelhadd, ha meglátja az anyja –keseredett el a fiú. Áthaladtak a porcelángyárhoz vezetőkeskeny hídon a Szamos túlsó partjára. A bőbeszédűKároly még mindig a Görögtemplom utcai szép hölgy-ről beszélt. Azt szívesen örökbe fogadná pótanyául.Kirakatba tenné, és úgy mutogatná. Hej, ha a mostaniszentanyja olyan szép asszony lenne! De ledolgozott azmár minden húst magáról, lepattogzott az arcáról a mázis. Ha ettől a Pintér úrtól valami egészen nagy jutalmatkapnának, vagy ha valami jó fizetésű kenyérbe tenné,elküldené szentanyját üdülni Szamosfalvára, hogy egésznap szítassa a tyúkszemeit… Megkérdezte Lacitól,vajon az ő anyjának is annyi tyúkszeme van-e.

A nadrágja miatt bánkódó Laci szomorúan legyintett,az ő édesanyja a hátát fájtatja. Este még erősebben fogjafájtatni, ha meglátja az olajfoltos nadrágot.

– Őt is meggyógyítaná a Szamos-víz – vigasztaltaKároly. – Azt mondom én, hogy ezeket a rozoga anyá-kat egyszer össze kellene terelni egy csomóba, és elvinniőket üdülni. Ne nézzék örökké az ember nadrágját.

Petyike bosszúsan hallgatta fecsegésüket. Hogy tud-nak ezek most az anyákról beszélni, mikor mindjárt aSanyika apukája elé kell állniok! Hiszen már a Kajántóút elején jártak. A Zsigmond király út ide torkollik aKerekdomb alól jövet. Ilyen hülye ez a Sanyika: itt lak-nak a szomszédba, s mégsem tudja. Felbolondította őketa város túlsó felére… Azután ez a Zsigmond király út

174

Page 169: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nem olyan út, ahova a milliomosok szoktak költözni.Mindenféle munkásnépek, vasutasok, városi szolgák,rendőrök meg más efféle népség lakja.

Igaz, akad ebben az utcában szép, úri ház is. Láttaazt Petyike a húsvéti öntözéskor, mikor a koma bácsiékleánykáját voltak meglocsolni… Miért ne lakhatnánakSanyikáék egy olyan szép, úri házban? De ha olyanbanlaknak, az a szép nagysága ott a Görögtemplom utcá-ban miért beszélt úgy a Sanyika apjáról, hogy: PintérSándor, s miért nem mondta, hogy: Pintér úr?

Nem, sehogyan sem tetszettek Petyikének ezek a gya-nús körülmények. Egyre izgatottabbá vált, amint a tég-lagyárak felé közeledtek. De akkor vált valóban ide-gessé, midőn megpillantotta az arra járó autóbuszvégállomását. Seregnyi gyermek hemzsegett a kerítésárnyékában és a girhes villanyfa tövében. Az üres autó-busz éppen indulóban volt. Színes leányszoknyák tarkul-tak ki mögüle. Ezek a gyerekek Petyiékre várakoztak.Amint megpillantották őket, nyomban futásnak eredtek.A nagyobb lányok lassú léptekkel követték őket.

Petyinek rögtön feltűnt, hogy húgai között nem látniSanyikát. Ellenben ott látni Kiss Ámálit, Petkes Zsuzs-kát és Máthé Ferit, s azt is észrevette, hogy emitt elöl,a nyargaló kisebbek közé szintén sok Kajántó úti gyerekvegyült.

– Kitört a béke, éljen a béke! – újságolták lélek-szakadva.

– Miféle béke? – torpantak meg Laciék izzadtan.A köréjük sereglő gyerekek azután egymást túlkiáltvamesélték el, hogy a két csapat békét kötött. Mihálytpedig lecsapták, mert rabló lett. Mihamar megtudtakLaciék a legrosszabbat is, azt tudniillik, hogy Mihálynyomtalanul eltűnt az elrabolt Sanyikával. Kerekes Sáriés a Sándor-lányok lehorgasztott fővel álltak Laciékelé. Máthé Feri viszont igyekezett minél távolabb ma-radni a Károly kezétől. Ő és a Kajántó útiak békét

175

Page 170: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kötöttek ugyan a Köves utcai leányvezérekkel, de a fiú-vezérek aligha szentesítik azt néhány jókora pofon nél-kül. A meglepődésük azonban jóval nagyobb volt annál,hogysem pofozkodásra bírt volna rándulni a kezük. Aleányok különben is olyan szánalmas bűnbánattal néz-ték a földet, hogy még Petyike is csak annyit kérdezetttőlük mérhetetlen lenézéssel.

– Most azután mit tegyünk veletek?Rosszabb egy ilyen kérdés száz hátbavágásnál. Olyan

ez, mint amikor a halálraítélttel ásatják meg a sajátsírját. Petyike hangjában ráadásul még bizonyos diadalis rezgett, hiszen kezdettől fogva ő becsülte a leányokképességét a legkevesebbre, és íme – neki volt igaza.

Mindamellett Petyike kissé túl drágának érezte ezt azelégtételt… Ebből az erkölcsi diadalból még nem leszneki új sapkája, sem Lacinak ébresztőórája, az olajfoltosnadrágra meg jobb, ha nem is gondolnak. Laci anyja eztbiztosan nem tudná megbocsátani még akkor sem, hakiderülne, hogy a fia csakugyan egy elveszett gyerekbőséges jutalmat szóró édesapjának az előkerítésénélesett bűnbe, illetve olaj pocsolyába. De hol van már azelveszett gyerek, és hová tűnt a mindenre bocsánatotígérő jutalom reménye?

Ez a remény most már nemcsak a hazatérő fiúk, ha-nem a leányok tudatában is foszladozni kezdett. Mosta-nig abban bizakodtak, hogy hátha mégis korábbanérkeznek meg Laciék a Sanyika apukájához, mintMihály, s még idejében előadhatják: kik a fiacskája igazimegmentői, így mégis nekik marad a jutalom, s annakbőséget árasztó fényében nekik is hamarabb megbocsáta-nak a fiúk. Azonban látva a letört kedvű vezéreket,mindjárt tudták, hogy Laciéknál is valami öreg hibacsúszott a számításba. Halotthalványan várták, hogyLaci is tudassa velük a történteket. Különösen KerekesSárika izgult. Hiszen Sanyikát az ő gondjára bízták,s ha minden rosszra fordul, akár örökre is eltűnhet Laci

176

Page 171: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

szeme elől. Kérdezősködni azonban nem mert. KissÁmáli szerencsére nem érezte magát részesnek sem aMihály elrablásában, sem a Sáriék gondatlanságában, sígy nyilván megkérdezhette tőlük, megelőzte-e őketMihály. Meg hogy igazán nagy úr-e a Sanyika apukája.

– Most már megsüthetjük – vont vállat Károly.– Mihály biztosan megtudta attól a maflától, hogy csakitt laknak a Zsigmond királyban, és egyenesen odavitte.

Most azután a leányokon volt a megdöbbenés sora. ASándor-lányok nyelve azonban hamar feloldódott, segymást taszigálva élesztették Petyike és a magukkihunyó reményeit. Elmondták, hogy Mihály nem aZsigmond király út felé szökött Sanyikával. De megkülönben is: miért mondott volna Sanyika többetMihálynak, mint amennyit nekik mondott? Bárhogy le-gyen is, bármi történjék is, el kell menniök a Zsigmondkirály útra… Ott azután kitudódik minden. Menjenekmindnyájan, és tanúskodjanak, milyen álnok rabló ez aMihály.

Míg Sándor Böske ezeket mondta, Petyike már útnakis eredt, szedte a lábát gyorsan, a többiek pedig, mintegy szétszórt hangyaboly, utána. Valamerről Ripacs iselőkerült a Sándor Petyi bácsi ruhaszárító kötelével anyakában, amit csirkebélként húzott maga után. Pirosnyelvével sorra végignyalta a fiúk kezét. Egyik-másikgyerek olykor rálépett az utána húzódó kötélre, s ilyen-kor szegénynek összeszorult a gégéje. Sárika figyelmeslett rá, s leoldotta róla a kötelet.

Mentek sebesen és izgatottan. Kiderült, hogy a Zsig-mond király út számozása itt végződik a Kajántó útnál,éspedig százon jóval felül. Több kilométer hosszú voltez az út. A gyér házsorokat egy-egy beépítetlen gyü-mölcsöstelek szakította meg. Az utca közepe felé szépül-tek és tekintélyesedtek a házak, azután megint eltörpül-tek. Petyike reményei e folytonos változás közben holmegdagadtak, hol meg lelohadtak. Ha arra gondolt,

177

Page 172: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hogy Mihály már rátalált a Sanyika apjára, akkor aztkívánta: bárcsak valami koldusszegény ember lenne,hogy járjon pórul az a gyalázatos rabló. Ha meg abbanbizakodott, hogy ők viszik az első jó hírt, akkor nyaralókastélyt és jutalombő szívet kívánt a Sanyika apuká-jának.

Túlhaladtak már a bútorgyáron is, s itt a házak sűrű-södtek, beépítetlen telkek már egyáltalán nem csorbí-tották az út képét. A páratlan oldalon egymást érték aföldszintes új házak. Pontosan két ilyen bizalomkeltőház közé szorultan előtűnt végre a keresve keresett házis. Nem volt az se kastély, se kunyhó, hanem egy össze-töpörödött deszkafedeles hóstáti földészhajlék. Léckerí-tése középen kihajlott, mintha a szomszédos polgárhá-zak pöffeszkedése feletti dühében görbülne előre.

– Na, szervusz, jutalom – torpant meg Károly ked-vetlenül. Petyikére nem is volt jó ránézni ebben a pil-lanatban. Minden keserűsége és csalódása sápadtság for-májában ült ki sovány arcára. Ideértek lassan azútközben lemaradozók is, és ezek szintén leírhatatlancsalódással meredtek a deszkazsalus öreg házra. Hogyantudnak ilyen falusi zsalu mögött szemüvegesre nevelniegy gyereket? S hogy meri apukámnak becézni az apját?És miért adnak egy ilyen putriban lakó kölyökre úriruhát?… Haragosan pislogtak Petyikére is. Miért keresez a Babszem Jankó minden szemétdombon kincset,miért támaszt szép reményeket mindenféle jött-mentSanyikával?!

Petyi sovány nyakán le-fel járt a nyelőcsutka. Jóllátta, hogy mi izzik társai szemében. Tudta: most örökreelvész a tekintélye. Önmagát mentendő, kínos-keservesvigyort erőltetett az arcára. Úgy tett, mintha nemigenlepné meg a felsülés, mintha még tetszene is neki a for-dulat.

– Nesze neked, Réz Mihály – mondta rekedten –,te ugyancsak megjártad Sanyikával… Rabló lett –

178

Page 173: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

tiszta potyára. Képzelem, hogy leégett, mikor Sanyi-kát idehozta…

– De hátha nem hozta… – fordult Károly a léc-kapunak. Merészen hatolt be a keskeny udvarra. Utánaaz egész gyerekcsorda. Petyi középen lapult, akár egymegvert kis pulikutya. A ház végénél a szűk udvar ki-szélesedett, de itt virágágyak és öreg szilvafák álltákútjukat. Kerülték a veteményest, már amennyire ennyigyerek kerülhette. Egyszerre csak az egyik ribiszkebokormögül váratlanul felemelkedett egy szokatlanul kövérvénasszony: kövér és olyan kurta, hogy szélessége tűnthosszának. Az eléje özönlő gyerekcsorda iszonyúan meg-rémítette, kivörösödve kapkodott levegő után. Siralmaslátványt nyújtott rövidre nyírt őszülő hajával, tarka-barka pongyolájával és rengeteg kövérségével. Károly-nak pajzánul az jutott az eszébe, hogyha ezt az asz-szonyságot most megüti a guta, akkor egy jókoraboroshordóban kell hogy eltemessék.

A tátogó vénasszony szóhoz jutott végre:– Miféle sáskajárás ez? – tört ki rikácsoló hangon.

– Mit akartok? Jóságos Atyaúristen, ne tapossátokössze az ágyásokat! Uram Atyám, takarodjatok innen!Még éretlen a szilva. Jaj, jaj – kiáltozott fulladozva.

Károly alig bírta megnyugtatni, ne féljen, nem sáskaitt egyik sem. Mindössze Pintér Sándor urat keresik,hogy megtudják tőle: hazakerült-e már a fia.

A néni most megint szavak után kezdett kapkodni.Tokás arcán az érzelmek gyors hurcolkodást vittek vég-hez a rémülettől az örömig.

– Mi… mi, mit mondasz, jaj Istenem! Jaj, jaj, édesdrága kölykeim, tudtok valamit Sanyikáról, az unokám-ról?… Ó, Istenem, és én azt hittem, szilvát lopni jöt-tetek…

És fújt, mint a mozdony, mosolygott és riadozott.Nem lehetett kivenni, miféle vízcseppek gördülnek le-felé az arcán: könnyek-e avagy verejtékcseppek. Te-

179

Page 174: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mérdek vastag karját dombnyi kebelére szorította, nerengedezzék olyan nagyon, s visszarogyott arra a székre,amelyről a ribiszkebokor mögül az imént felemelkedett.Károly ezalatt bőbeszédűen előadta, hogy ők már teg-nap megtalálták Sanyikát, s a Görögtemplom utcábólküldték ide őket. Kiderült erre, hogy a kövér nénikeott szakácsnősködött Sanyikával, amíg a veje le nemszerelt a katonaságtól.

A néni közben több ízben is a veje nevét kiáltotta,megpróbált felállni, de izgalmában mindegyre visszaros-kadt.

– Menjetek – sírta el magát –, költsétek fel. Sze-gény feje egész éjjel futkosott, mint a bolond. Mostazután nem bírta tovább… összeesett a fáradtságtól.Menjetek ahhoz a hátsó ajtóhoz, és rázzátok fel. Csakaz imént aludt el.

Mindnyájan a jelzett ajtóhoz tódultak. A nyitott ab-lak függönyét félrevonták, s borzas fejüket bedugták avirágcserepek közt a beárnyékolt szobába. Laci, Károlyés Petyike az ajtón nyomult be a barátságos kis szobába.A falakon néhány fénykép, jobbra világos kőrisfaágy,mellette ugyanolyan politúros szekrény. Az ablak alattfényezett asztal és három szék. A szobában támadt hu-zattal a közeli gyümölcskertek lehelete megduzzasztottaa vékony függönyt. A férfi az asztalra borulva aludt,és horkolt. Petyike utolsó reménysége is odalett, mikorfeltűrt munkásingét megpillantotta izmos karján. Szétzi-lált haja tincsenként lógott az abroszra, bakancscipőjeés fényesre viselt nadrágja fehér volt a portól. Nyilvánlátszott, hogy ez az ember egész éjjel a külvárosi utcákporában futkosott. Károly két ujjal rángatta az ingét.

– Keljen fel egy kicsit, Pintér úr. Keljen fel, haPintér úrnak tetszik lenni…

Előbb csak a hortyogás szűnt meg, azután megmoz-dult, s oldalt fordult, majd egy beesett, karikás szem

180

Page 175: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

181

Page 176: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nyílt a gyerekekre, végül láthatóvá vált az egész cson-tos és tüskés arc is.

– Engem kerestek? – ugrott hirtelen talpra Pintérúr.

– Igen, ha maga a Sanyika apja.– Sanyika! – kiáltott fájdalmas rezdüléssel a hang-

jában. – Tudtok felőle valamit? Beszéljetek, fiúk! Meg-találtátok, hol van? Él még? Ugye él?

Károly csak bólintani tudott, szólni nem. Ki tudja,mi derül még ki Sanyikáról, s miért maradjon akkorhazugságban. De a valóságot sem merte neki megmon-dani. Nem szólt a többi sem. Látták ennek az erős fia-tal férfinak az arcán az örömöt, a hirtelen kigyúlt re-ményt, de látták a kétkedést is; minek ijesszenek rá arablás hírével. Valami megmagyarázhatatlan érzés visz-szatartotta őket attól is, hogy Mihályra árulkodjanak.Pedig a kabátja után kapkodó ember sürgette őket: be-széljenek, hol kapták meg Sanyikát, mert megkapták,ugye, különben nem jöttek volna ide…

– Tessék velünk jönni – emberelte meg magát avalamennyinél komolyabb Laci. – A Kajántó úton vanSanyika egy… egyik barátunknál.

Az utolsó szót csak habozva ejtette ki, de a kapkodóPintér úr ezt nem vette észre. Csak ígérte, megy ő,rohan iziben, s fejét nyakig belemártotta a mosdótálvizébe, de nyomban ki is kapta. Hajából számtalan kispatakocska csurgott. Megtörülközött, de már a fésülkö-déshez nem volt türelme.

– Rohanjunk, fiúk – nyomta fejébe kopott kalap-ját, kilógó tincseit az ujjával dugdosta alája. Az udva-ron nagy nehezen eléje totyogott a nyugdíjas szakácsnő,és siránkozó kérdezősködéseivel megostromolta vejét, deaz lerázta magáról a vénasszonyt, s egyik kezével aKároly karját, másikkal Laciét markolta meg, és sie-tett velük. Setét Jani, Máthé Feri, Kerekes Sári, a göm-böc Kiss Ámáli és a többiek szorosan mögéje és melléje

182

Page 177: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

furakodtak. Rosszkedvűen fürkészték az izgatott apát.Pintér úr töviről hegyire igyekezett kivallatni Károlyé-kat Sanyikáról. A felelgetés azon a ponton túl, aholMihály szerepe is belevegyült a históriába, meglehetősennehezükre esett a fiúknak. Végül is Károly úgy tért ki atovábbi kérdezősködés elől, hogy ő vette vallatóra aférfit:

– Hát maga hogy lógott meg Sanyikától?Pintér megütődve tekintett rá.– Én dolgozni voltam, fiúk. Nem vagyok lógós fajta.

Sanyikára anyósom vigyázott. Tegnap aztán a gyerekvalahogy kikerült az utcára, és amire a nagyanyja észre-vette, kámforrá vált.

– Hát az anyja miért nem vigyáz rá?Pintér úr arca elsötétült.– Az, fiam, a nőgyógyászaton fekszik. Már egy éve

betegeskedik.– És miért mondja magának Sanyika, hogy apuka

– kotyogott közbe Setét Jani. Úgy nem volna elég,hogy: édesapám?

– A nagyanyja tanította így. Majmolja a Görög-templom utcaiakat.

– A szemüveget is majmolja?– Sajnos, az igazán kell neki – felelt készségesen

Pintér úr. – A rövidlátás nemcsak úri szokás… Dehogy tudott ez a kölyök ilyen messzire bódorogni? –tért vissza ismét a kényes kérdésre. Közben pedig olyangyorsan lépdelt, hogy a Kajántó telepi apróságok elma-radoztak mögöttük. Ripacs a hosszúra nyúlt menet kö-rül fel s alá futkosott. Károlyék sebesen haladtak, ésmind kényelmetlenebbül érezték magukat. Tudtak márPintér úrról mindent. Tudták, hogy kazánfűtő az egyikgyárban; tudták, hogy keveset keres, s azt is kórházrakölti; meg hogy a kövér nénitől Sanyika fogja örökölniazt az ócska hóstáti házat. Éppen csak azt nem tudták,hogy mit mondanak, ha Kajántóra érnek. Pedig már

183

Page 178: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

elhagyták az Írisz telepi nagytemplomot is. A téglagyá-rak poros épületei mind közelebb-közelebb jöttek. Lát-szott már a végállomáson megforduló autóbusz is. El-érték, és elhagyták az utca végét. Balra kanyargott föla dombra a Kajántó út, jobbra meg az ő utcájuk.

– Pihenjünk egy cseppet – állt meg Károly této-vázva, körülnézelődött, és azon töprengett: most aztánhová, merre menjenek, és mit mondjanak. Aztán csakúgy vaktában rávágta – Gyerünk Mihályékhoz.

Ez alatt a kis tétovázás alatt a hátrább jövők is utol-érték őket. Az egész sereg fölfelé tartott a poros úton.Nem szólt már egyik sem, elcsendesedtek, ahogy csakbírtak. Tudták, hogy ha most valamilyen csoda folytánSanyika hirtelen közéjük nem pottyan, pár perc múlvamindent el kell mondaniuk ennek az apaembernek,akkor aztán meg sem áll a rendőrségig. Kerekes Sárikaettől való félelmében észrevétlenül elmaradt a menet-től. Ezt tették Sándor Bözsiék is. Összebújtak sugdo-sódni. Pintér előtt röstellték volna bevallani, hogy az őkezük alól rabolta el Sanyikát.

És akkor megtörtént a csoda, amiben pedig alig-aligreménykedtek. Valahol kinyílt egy kapu, s rajta hirte-len az utcára botlott egy gyerek. Előbb fölfelé nézett,aztán lefelé, s a szeme élesen villant. Sanyika volt, aszemüvegére hullott napfény sugarai villámlottak a kö-zeledő arcába.

– Sanyika, Sanyikám!… – eredt futásnak az édes-apja nagyot kiáltva. Szaladt a gyerek is, és egyenesenaz apja nyakába repült. Károlynak nem volt sok érzékea mások családi jelenetei iránt, elfordult hát, és elfor-dultak Laciék is a látványtól, összebújtak tanakodni:hogy s mint történhetett ez a váratlan fordulat.

NOS, ENNEK IGEN EGYSZERŰ ELŐZMÉNYEI vol-tak. A rablással pórul járt Mihály, amióta Sanyikát ma-gukhoz hurcolta, egyebet sem tett, mint hol felmászott

184

Page 179: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a padlásra kémlelődni, hol meg lefutott Sanyikához azudvarra, hogy megpróbálja lebeszélni a sírásról. Közbenazonban ő maga is igen közel állt ahhoz, hogy elsírjamagát. Miután Sanyikát nem bírta elhallgattatni, ma-gukra zárta a kaput, s gyötrődött kétségbeesésében. Apadlásablakból látta benépesedni a kőrisfa környékét,látta a Kajántó út elején hazatérő Kerekes Sárikáékats velük Máthé Feriéket. Látta, hogy ezek a hűtlenekelőkerítik az erdőről hazatérő Kiss Ámálit meg PetkesZsuzskát, s együtt mennek vissza Sárikáékhoz, akik avégállomáson telepedtek le. Rémüldözve látta hazatérniLaciékat is, és látta valamennyit eltávozni a Zsigmondkirály úton. Végül látta visszatérni őket a Sanyika apu-kájával. Megdermedve nézte, hogy veszik az iránytegyenesen a házuk felé.

Iszonyú félelmében s az utolsó pillanatban támadt azaz ötlete, hogy Sanyikát kiteszi az utcára, ő pedig ro-hant vissza a padlásra, levágta az édesanyja ruhaszárítókötelét, gyorsan hurkot készített, és a nyakába vetette.El volt tökélve, hogyha az utcán felfelé jövő csapat aSanyika édesapjával azután is a keresésére jő, leugrikarról a gerendáról, amire felhágva kikémlelődött a pad-lásablakon. Ezúttal nemcsak színlelni akarta az öngyil-kosságot, mint akkor, amikor az apja világgá kergette.Most gyűlölködő bosszúérzés ingerelte az önakasztásra.Lássák meg Laciék, hová juttatták az örökös fölényes-kedésükkel.

Sohasem engedték, hogy bíráskodjék a mérkőzéseken;mindig és mindent jobban akartak tudni, mint ő. So-hasem hagytak neki időt, hogy ő is kitaláljon valamiokos dolgot. De lássa meg az apja is, mire ment vele,hogy teljesen ezeknek a tekergőknek a hatalmába adta.Lássa meg, hogy nem lehet úgy élni, hogy az ember soseakarjon vezér lenni… Már szinte kívánta: jöjjenek ideaz emberrel Laciék; jöjjenek és lássanak egy fiút, aki

185

Page 180: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

úgy utálja őket, hogy a haláltól sem fél; inkább meghal,csakhogy ne kelljen nekik örömet okoznia.

De amazok odalent az utcán nem jöttek errefelé. Pin-tér úr Sanyikát lehámozta a nyakáról, s a földre tette.Fáradt, álmatlan arcán meglágyultak a vonások. Körül-nézett, és égett az arca a sok rászegeződő szem tüzében.Furcsa sóvárgást s amellett kíváncsiságot fejeztek kiezek a szemek. Pintér érezte, hogy ezek a gyerekek vár-nak tőle valamit. Tanácstalanul fordult Laci felé.

– Kinek köszönjem meg Sanyikát, fiúk? Azt hittem,többé sosem látom viszont. Nem bírtam volna az anyjaelé állni a kórházban. Kimentem volna önként a harc-térre, hogy sose hallják híremet. Az anyja is belehaltvolna, amilyen nagybeteg… Hármunk életét mentetté-tek meg. Mit adhatnék cserébe és hálába, gyerekek?

– Ne tessék izélni – felelt Károly kedvetlenül. –Mi nem háláért tettük. Tessék szétosztani köztünk vagykét marék izét… – s észrevéve Sanyika apukájánakmeghökkenését, sietve nyugtatta meg. – Ne tessék félni,nem pengősökre gondoltam, dehogyis gondoltunk, jól-esik nekünk egy marék kézszorítás is. Ha még valamiszemüveges milliomos tetszene lenni, nem mondjuk,hogy nem fogadnánk el egy-egy ezer pengős borravalót.De így én megelégszem egy pohár snapsszal is. De Laci-éknak még ennyi sem kell, ők, kérem, tetszik tudni,cserkészek a Petőfi-rajban. Ők álmukban sem gondoltakköszönömre vagy valami más jutalomra. Ők csak a di-csőséget szeretik; élnek-halnak az elveszett gyerekekért.Laci még a nadrágját sem bánja, pedig jó nagy olaj-pocsolyába esett vele, mikor magát kerestük…

A Sanyika apukája zavartan pislogott a szapora szavúKárolyra, aki így egy szuszra adta tudtára nagylelkű-ségét, ugyanakkor azt is, hogy mi mindent reméltek tőle,s mi mindent áldoztak Sanyikáért. Ami azt illeti, a kéz-szorítások valóban kitelnének a tenyeréből marékszámra,pengősök azonban alig lézengtek a zsebében. Vagy

186

Page 181: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

negyven-ötven kisebb-nagyobb gyerek állta körül. Hahúsz-harminc kisebbtől eltekint, még akkor sem futjapengőseiből mindegyiknek.

Elővette hát kopott pénztárcáját, s átnyújtotta Ká-rolynak, fogadják el mindenestől, vegyék inkább emlé-kül, mint jutalmul. Ha majd beérik anyósánál a ringló-szilva, üzenni fog értük: jöjjenek vagy két kosárral,aztán fogadjanak örök barátságot.

Mihály szegény, odafent a padlás rettentő hőségébenmindebből semmit sem hallhatott. Kötéllel a nyakábancsak a pénztárcát látta, de a távolság eltakarta előle an-nak elnyűtt ócskaságát, s mit sem mutatott meg a lapos-ságából, hogy legfeljebb ha tíz-tizenkét pengő húzódikmeg benne. Ő százasokat képzelt bele, s a szíve össze-facsarodott. Szemét elfutotta a könny, és a homlokáróllecsorgó verejték. A cserépfedél legalább negyven fokrahevülve ontotta magából a forrón tűző nap melegét. Aztsem látta már, hogy Laci hirtelen elvette Károlytól alapos erszényt, s a többség helyeslése közben visszaadtaSanyika apukájának.

– Nem fogadhatjuk el az utolsó pénzét olyan bácsi-nak, akinek a felesége kórházban fekszik. Inkább vegyenvalami jót belőle a beteg néninek.

Igen, így vált néhány perc alatt Pintér úr bácsivá,a felesége meg nagyságából nénivé. Laci ezzel a nagylel-kűséggel annyira zavarba hozta Sanyika apukáját, hogybúcsúzáskor már azt sem osztogatta szét közöttük, ami-vel valóban gazdagon megajándékozhatta volna őket:elfelejtett kezet szorítani velük. Pedig Setét Jani ugyan-csak dörzsölte koszos tenyerét a nadrágja ülepéhez,nehogy odaragadjon Pintér bácsi kezéhez, amikor pa-roláznak.

Így, ilyen sután ért véget ez a szépen indult kaland-juk is. Egy csomóba verődve, szomorúan bámultak atéglagyár sarkánál a Zsigmond király úton távolodóPintér bácsi s a kezét fogó Sanyika alakja után.

187

Page 182: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Na csak az kell még – sóhajtott Petyike letör-ten –, hogy a ringlószilváját is elverje a jég…

Ő nem helyeselte Laci nagylelkűségét, duzzogtak ahúgai is. Legalább a bugyelárisát tehették volna be akincstárba avval a pár pengővel. Legalább az elraboltközvagyont téríthette volna vissza Pintér úr. Károlymeg éppen elégedetlen volt. A kőrisfa alá való vissza-tértükben hülyének nevezte Lacit. Mi a fenéért avatko-zott bele, mikor ő olyan szépen kibeszélte a „gubát”a zsebéből. Vele nem megy többé közös „melóra”. Lát-szik, hogy igazi gyerek még, beveszi a pesti fiúk cser-készmaszlagját.

– Mi? – fortyant fel Laci. – Én veszem be? Kihitte volna, hogy Pintér úr olyan könnyen visszavesziés tovább nem erőlteti már ránk azt a rongyos buk-szát? Én csak meg akartam mutatni, hogy nem vagyunkolyan kiéhezettek.

Kerekes Sári és két barátnője pártjára kelt Lacinak.Sárika még korholta is őt, amiért máris megbánta tet-tét. A jószívűséget ne csak mutassa, hanem érezze is,mert különben… Mert különben nem szereti – akartamondani, de még idejében lenyelte a végét, közben az-tán Setét Jani közbeszólása is másfelé terelte a bánkó-dást. A kézfogással felsült nagyfejű sem bánta, hogyvisszaadták a jutalmat, de a zsebre vágott kézfogástnem bocsátja meg neki.

– Ne dohogj, öcsikém – intette le Károly –, aguba lett volna a fontos. De most már hagyjuk ezt.Lássunk valami egyéb után.

– Úgy van! – kiáltotta a duzzogó Sándor Bözse.– Réz Mihályt vegyétek elé. Ö az oka mindennek…

Ő vitte el még azt is, ami már a mienk volt. Én azt mon-dom, jelentsük fel a rablót.

– Na de aztán ti is levizsgáztatok az egyenlőségből– támadt rá Petyike. – Veletek se kezdünk több kö-zös dolgot…

188

Page 183: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Sándor Bözse előre látta, hogy Petyike kihasználjamajd ellenük a rablást. Tudta, hogy ezután még inkábba lányok nyakába sózza a házőrzést, vízhordást meg atakarítást és minden egyebet. Azért mérgelődött ésuszított jó előre Mihály ellen, hogy elterelje sajáthebehurgyaságukról a figyelmet. Kerekes Sárika hasonlószándékkal, de jóval okosabban törekedett elfeledtetniügyetlenségüket. Ő Lacit környékezte meg, aki éppen anadrágján sötétlő hatalmas olajfolt sorsán töprengett.Azt ajánlotta neki, hogy Kiss Ámálival meg PetkesZsuzskával kimossák és kivasalják, s estére már nyomasem marad a foltnak. Laci készségesen bízta gondjaikra.Ő egyébként e szolgálat nélkül sem hagyta volna a lá-nyokat Petyi prédájára.

Hamar értésére adta Petyinek, hogy a lányok helyé-ben bizony ő is megfeledkezett volna Sanyikáról, és akirabolt kincstárhoz szaladt volna. De még ebből semkell nagy dolgot csinálni. Elég büntetés lesz az Mihály-nak, hogy mindenki elhagyja. Kiss Ámáli és PetkesZsuzska menjen, és a Petőfi-csapat nevében – ígymondta – követelje vissza tőle a közvagyont. Havisszaadja, még az apjánál se kell feljelenteni. Egysze-rűen rá sem kell nézni többé. De ha nem adja, akkormajd eldöntik, hogy mitévők legyenek.

A maga részéről még ennyire sem törődött volnaMihály csínyjeivel. Mióta Károly közéjük vegyült, éskiderült, hogy milyen gyerekségekben tudnak bizakodni:elment a kedve a csapat dolgától. Komolytalannak éreztea sok hűhót. Mit szégyenkezzék ő Károly cigányosviselkedése miatt, s miért bosszankodjék Setét Jani po-fátlan hülyeségei fölött? Petyike is javíthatatlan. Alányok? Azok futnak a maguk esze után. Valami igazihőstett után vágyott. Olyan után, amit egyedül csak ővihet véghez. Olyan után, aminek elkövetése közbennem kell a nadrágjáért rettegnie, s nem kell egy nyomo-rult ébresztőóráért örökké drukkolnia.

189

Page 184: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A Görögtemplom utcai pesti fiú hozta ilyen zajgásbaa lelkét. Szégyellte magát a hazudozásokért. Szabadcserkészcsapatnak mondta a fiúkat, pedig hát igazáncsak – banda. Vagánybanda. Ez… ez a jelző égette aszívét. Így gondolkoznak ezek ott, az aszfaltos utcákbanés Pesten felőlük?

Mért nézik azok csak Setét Janit, a legkirívóbbatközülük? Miért nem ítélik meg a kajántóiakat olyanokután, mint amilyen ő, Laci, és mondjuk, Petyi? És miérthencegnek a finnjeikkel; a szegényebb rokon nem is jónekik? És hogy merte lenézni őt az a pesti – Gîrbová-nékért? Azok csak úgy véletlenül jutottak eszébe, észsupsz, mindjárt lecsapott rá. Hol találkozhatott volna őmásokkal, mint Gîrbovánékkal? Igen, ezen kellene segí-teni valami nagy hőstettel, hogy többé ne kérdezzenek aBéluska-félék olyan hazugságokba kergető dolgokat,mint a latin meg a cserkészliliom és a finnek.

Míg Laci ezeken évődött, Petyiék bizony egyre csakMihályt rágták. A húgai sehogyan sem akartak bele-törődni, hogy ezt a gézengúzt olyan olcsón futni hagy-ják, mindenképpen rendőrért kiáltottak volna. Közbenugyanis Kiss Ámáli és Petkes Zsuzska oda-vissza sza-ladva felkereste Mihályt a Laci üzenetével. KülönösenÁmáli buzgólkodott a dologban. Vonzódott ahhoz a fiú-hoz most is, bármilyen rosszat tett is. Mihály kevésbéérezte vonzónak Ámálit, s minden rábeszélése ellenéresem volt hajlandó visszaadni a közvagyont, övé az amegölt malacért – üzente vissza a kőrisfa alatt vára-kozó csapatnak.

Laci, amilyen fennkölt hangulatban volt, beletörődöttvolna ebbe is. Utóvégre tényleg a malacra gyűjtöttékazt a pénzt. Miért akadékoskodnak Petyiék? Gondolja-nak inkább a finnekre meg Gîrbovánékra. Az ő csapa-tukhoz ezután csak az ilyen gondolatok méltók igazán.

Erre aztán még Károly is felbőszült. Egészen meghü-lyültnek nevezte Lacit, olyannak, akiből a cserkész-

190

Page 185: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

maszlag elöl is, hátul is kifityeg már. Mert hát valamirendnek, becsületnek itt a Kajántó telepen is kell ámlennie, habár nem is áll minden kapu előtt egy-egyrendőr. A kincstárba a nagyoknál sem lehet ám mindenadófizetőnek csak úgy belemarkolni. Márpedig akinekeltűrik, hogy Mihályka korában belémarkolásszon, aznagy korában se veszi komolyan a többieket. De Petyikese kutya: ha egyszer kincstárost csináltak belőle, vegyékkomolyan. Hogy legyen majd kedve százhetven centiskorában vállalni a pénzügyminisztériumot, ha minden-féle Réz Mihályok elcsórhatják tőle az államkasszát.

– Én azt mondom – fejezte be Károly hosszú köz-jogi felháborodását –, fel kell jelenteni Mihályt azelsőfokú vádhatóságnál: az apjánál. Ha az újságokbólnemcsak a gyilkosságokat olvasnátok ki, akkor tudná-tok, hogy mi ezeréves jogállam vagyunk. Nem kezd-hetünk pont a Mihály kedvéért egy egészen új ezeresztendőt. Vagy talán tiszta potyára rikkancsoltam eddigezekkel a miniszteri maszlagokkal?…

Ezt a tanácskozást Károlyék a kőrisfa ágaira kapasz-kodva végezték. A vezérfiúk mindig is ide telepedvekülönültek el az apróbb népségtől. Károly szónoklásközben hol úgy csüngött az ágon, mint egy lajhár, holmeg két ág közé dőlve idegesítette a fa alatt ácsorgókat,hogy a nyakuk közé zuhan. Laci a legalsó ágra kupo-rodva hátát a fa törzsének vetette, s bosszankodott aKároly bőbeszédűségén. Többször is rákezdett igen el-keseredve: mikor jár már le a csergetője. Ne beszéljenlyukat a hasukba. És ha sokat piszkálják a Mihály dol-gát, szégyenbe hozzák Réz bácsit. Az anyák úgyis orrol-nak rá, amiért azt hirdeti, hogy verés nélkül is lehetgyereket nevelni. Ha az anyák fülébe jut, hogy épp aRéz bácsi fia romlott rablóvá, mindjárt azt mondják:na, ugyi, idejutnak ezek a verés nélkül.

– Anyám lesz az első, aki ezt mondja – ült át Lacia szomszéd ágra. – S nehogy belőlem is rabló legyen,

191

Page 186: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

biztosan előveszi majd a laskanyújtót. Már egy hónapjaviszket a tenyere… El kell simítani ezt a dolgot Mi-hállyal kéz alatt. Legyen igaza Réz bácsinak.

A fa alatt tanyázó Máthé Feriék helyeselve ugráltakfel, Károly közéjük szökkent a fáról.

– Hülyék vagytok – kiáltotta –, a verés is azezeréves hagyományok közé tartozik.

– Hohó – fortyant fel Petyike a lombok között –,akkor te mért lógsz meg, mikor veszik a nadrágszíjat?

– Azért, mert ez is hagyomány. Ha adnak, vedd el,ha ütnek, fuss el, mondja a magyar közmondás. Aztánnem kezdhetjük a második ezer évet a Mihály rablásá-val.

– Azt mi sem akarjuk – veszítette el a türelmétLaci. – Én inkább úgy látom, hogy az ő disznóságávalér véget a régi. Ide kell hívni a szűkeszűt, szájába kellrágni, hogy az apja becsületéről van szó. – Ebbe Ká-roly is beleegyezett, zavarta Kiss Ámálit és PetkesZsuzskát: tartóztassák le, és vezessék ide Mihályt aPetőfi-raj nevében. És röhögött hozzá csúfondárosan.De a két kislánynak esze ágában sem volt, hogy Mihályta Károly parancsa szerint vezesse ide. Idecsalni – aztigen. S máris rohantak az udvaron jövő-menő fiúhoz.Mihály nem mert kimenni az utcára, de bent sem voltmaradása; arra meg éppenséggel nem volt hajlandó,hogy Laciék elé álljon. Hiába árulta el a két barátnő,hogy Laciék az apja becsületét féltik, és azt akarják,hogy a verekedős szülőkkel szemben Réz bácsinak le-gyen igaza.

– De én nem akarom, hogy igaza legyen – felelteMihály sötéten. – Én azt akarom, hogy agyonüssön.Titeket pedig utállak, érted, Ámáli? – mindenkit utá-lok. Inkább beállok csiszlikinasnak teljes ellátásra, csaktiteket ne lássalak…

A leánykák letörten kullogtak vissza a rétre. Csakannyit mertek közölni Károlyékkal a Mihály üzeneté-

192

Page 187: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ből, hogy nem jön a szentnek sem. Kímélni próbáltáka fiút, nehogy megvaduljanak a Köves utcaiak, s árul-kodni menjenek Réz bácsihoz vagy éppen a rendőrségre.Hiába, ők sosem olvastak az „ezeréves jogállamról”,mint Károly. Az ő szemükben megvetendő árulko-dásnak tűnne, ha Laciék Réz bácsi elé állnának. Denem így Sándor Petyike. És különösen nem így – a hú-gai. Hiszen azok titokban a kincstárt teljesen a maguké-nak érezték már, és csakis magukat tekintették a ki-raboltnak, megtorlást követeltek tehát. Setét Jani velüktartott. Sürgette, hogy adják ki a részét a kincstárból.Mire a szentatyus hazajő a faluról, az erdőn elveszítettkacros bicska helyett másat akar venni.

Laci csitította őket: várjanak még holnapig, háthameggondolja magát Mihály. Ha addig egyik sem állszóba vele, rájön, hogy nem lehet barát nélkül élni…Így valahogy sikerült lecsendesítenie a lázadókat. Csak-hogy ekkor meg Kiss Ámáliék kezdtek ellenkezni. Hogybírják ők is szó nélkül Mihály előtt, mikor az ő kút-jukra járnak vízért!?

– Hát ne járjatok – másnak is van kútja az utcá-tokban.

– Van, de nem olyan jóízű…– Az igazságért lenyeli az ember a békalevet is…A letorkolt lányok s egyáltalán a Kajántó útiak rossz-

kedvűen szállingóztak hazafelé. Hogy menjenek el Mi-hály mellett szó nélkül, mikor nem is mérgesek rá? Igaz,hogy rabló lett, pontosan úgy lett rabló, ahogy egyszeraz újság írt egy emberről, de ők mégsem éreztek sem-mi haragot sem. Az igaz, hogy az elrabolt kincstárbólnekik is járna egy részecske, de ha nem kapják meg, azsem olyan mérgesítő. Mégis úgy tegyenek, mintha ret-tentően haragudnának? Aztán ha Mihály holnap semengedelmeskedik, jelentsék fel az apjánál, és ha ez semhasznál, hívják a rendőrséget? De annak Mihály annyitsem ártott, mint nekik. Hogy zárja be a rendőrség a

193

Page 188: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

sötét tömlöcbe Mihályt, egy csepp méreg nélkül? Vajona hóhér szokott-e haragudni, mikor felakasztja a rabló-gyilkosokat?

Furcsa, igen furcsa dolog ez a büntetősdi. Senki semharagszik, közben mégis bezárják, akasztják, lövik,szúrják a szegény, megtévedt embereket.

A KÉT UTCA GYEREKEI este sötétig ezen évődteka kapuk előtt meg a kőrisfa aljában. És ha csak egy kisméregre volt szükségük ahhoz, hogy a Mihály baját el-lássák, került az nemsokára. Került előbb csak egy csepp,aztán abból a cseppből tenger lett. Ez pedig úgy történt,hogy Sárikáéknak sem sikerült kimosni Laci nadrágjá-ból az olajfoltot, ráadásul amikor vasalgatták, a tüzesszerszámból kihullott egy kis parázs, s kétszer akkoralyukat égetett a szövetbe, mint amekorra ő maga volt.De még ez sem lett volna olyan nagy baj, ha Laci szépenvisszateszi a nadrágot a szekrénybe, mint ahogy azt el-tervezte. Azonban künt feledte a széken, s az édesanyjatúlórázástól fáradt szeme s ingerült kedve rögtön anadrágon akadt meg, amikor hazajött a gyárból.

Előbb csak azért jött dühbe, hogy miért vette elő afiú a nadrágot, mi keresnivalója volt a szekrényben;aztán megpillantotta az olajfoltot, végül a szövetbe ége-tett lyukat is, amiről még Lacinak sem volt tudomása.Ekkor már nem is csepp volt a méreg Kádár néniben,minden újabb felfedezés után megháromszorozódott az.Hazakiáltotta Lacit a szomszédból, és elővette, mértvolt rajta a jó nadrág, és hol esett belé az olajfolt, háta szikra, tán csak nem cigarettázik már! Tán csak nemvette rá erre az átokra az a tekergő Károly? Mindjártmeg is akadt Kádár néni ennél a vádnál. Laci meg csaknézte a lyukat, azt a fillérnyi nagyságú szerencsétlensé-get, s kétségbeesetten tiltakozott: dehogyis cigarettázottő. Szájába se tudná venni, lehet, hogy Sárikáék vasal-ták belé a lyukat…

194

Page 189: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Szorongatottságában szaladt ki belőle az áruló szó.Meg is bánta nyomban, de már késő volt. Édesanyjatudni kívánta, miért került vasaló alá a nadrágja. Erreaztán Laci kénytelen volt kivallani az olajfolt történetétis, meg az elveszett gyereket és a Sanyika apukáját.Kádár néninek azonban koronatanúk is kellettek.

Lacit a fülénél fogva vitte Kerekesékhez. Sárika ijed-ten tagadta az égetett lyukat. Nem olyan ügyetlen leányő, hogy még egy nadrágot se tudjon hiba nélkül kiva-salni, édesapjának is rendszerint ő vasalja, pedig azépincérnadrág… Hogy Laciék cigarettáztak-e a város-ban, azt ő nem tudhatja. Petyi inkább megmondhatja.

Gyerünk hát Petyiékhez: cigarettázott-e Laci, vagynem cigarettázott?

Kádár néni nem bánta már az olajfoltot sem. Csak alyuk, az égetett lyuk kínozta úgy, mintha az a Lacilelkiismeretén tátongott volna. Sándor Petyi bácsiéknálaztán kitudódott minden: a padláson rejtegetett Sa-nyika, a kirabolt kincstár, az erdőn elveszett diáksapka,az elkobzott halászószerszámok és sok más egyéb is.

– Hű – esett neki Petyi bácsi előbb Petyikének,aztán a leányainak. – Ti máris latrokkal háltok apadláson, szemüveges latrokat dugdostok! – És Bözsedőlt jobbra, Petyike esett balra a kis ember rettentőnagy pofonjai alatt, az egyik az asztal alá, a másik azágyra. Sándor néni meg sikoltott akkorákat, mint amozdonyok az alagutak előtt. Védte gyerekeit hosszúkarjaival, s neki Kádárnénak a nagy szájával, hogy:Petyiék nem hibásak, Laci rontja el őket. Ő eszel kimindenféléket, ő találta ki a halászást is…

Erre Kádárné Petyikét kezdte ócsárolni, mert ő iz-gatja az egész utcát a kincsekkel. De a legeslegrosszabbgyerek mégiscsak a Réz Mihályé. Lám, már rablásravetemedett. De lehet-e olyan apának jó gyereke, akimindent elnéz, aki soha egy pofont le nem rittyent? Hol-nap rablásra csábíthatja valamennyit… És most bekö-

195

Page 190: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

vetkezett, amit Laci előre látott: édesanyja kikapta aSándor néni sistergő rántásából a fakanalat, és agyusz-tálni kezdte vele a nyaka közét. Kiveri ő jó előre Laci-ból a tolvajkodást. Erre Sándor néni sem akart rosszabbanyának látszani Kádár néninél, s tépni kezdte a gyere-kei haját.

A Sándor-lányok bömböltek, egyik erre, a másik megamarra, de sírt már a harmadik szomszédban KerekesSárika is, onnan meg Setét néniékhez csapott át a vesze-kedés. Kerekesné megfeledkezett a Setét család szent-képeiről, s megvádolta Károlyt, hogy ő terjeszti a rosz-szat a gyerekek között. Csak egy napra jön haza, smáris feje tetején áll az utca.

Setét néni nem hagyta magát, és mindent áthárítottRéz bácsira. Ő a rákfenéje mindennek, mert ő egy is-tentelen – jó ég tudja – micsoda. Nem kíván az semáldást, sem istenverést a fiára, nem neveli se alázatra,se büszkeségre… Az ilyenekből lesznek a senkiházise ilyenek, se olyanok és a cudar pogányok.

Miután Setét néni ily alaposan kifejtette nézeteit,eldöngette kéznél levő nagyfejű fiát, s így Setét Janiszenvedte el a Károly ellen lendülő nagy pofonokat is.Károly tudniillik, mikor a Kádár néniektől kiloccsanóméreg átcsapott Kerekes Sárikáékhoz, tudta már, hogyjó lesz eltakarodni hazulról. Eddig örökké benne keres-ték és találták meg a szomszédok a bűnbakot. Azt hitte,így lesz ez most is. Az est szürkületében felkapaszkodotta kőrisfa lombjai közé, s annak biztos rejtekéből tar-totta számon a fejleményeket. Látta is, hogy SándorPéter bácsi ugyancsak siet valahova. Ez az emberkenemegyszer szerette volna már ellátni az ő baját is.Váltig ígérte: kemény furkósbottal vállalja fölötte agyámságot, amíg az apja falun házal a szentképekkel.Sándor bácsinak ebben az esetben azonban eszébe semjutott Károlyt keresni. Réz Mihályékhoz igyekezett.

Ő volt az utca „tizedese”. Azt ugyan nem tudta senki,

196

Page 191: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ki bízta meg ezzel a tisztséggel. Állítólag a Tízes Szer-vezet. A szomszédok elnézték fontoskodását, hiszenhébe-korba az egész utca számára kihozta az élelmiszer-jegyeket a Közellátási Hivatalból, s vigyázott az abla-kokra, sötétek legyenek lámpagyújtáskor. De az elsöté-títésen kívül Sándor bácsi semmit sem tudott elérni aszomszédoknál. Egy tagot sem bírt fogni a Tízeseknek.Ennek a legfőbb akadályát a Kajántó úton lakó RézMihályban látta. Örökké vitatkoztak egymással a Tíze-sek fölött, Réz Mihály fasiszta úri maszlagnak nevezte aTízesek mozgalmát, s a szomszédok a vitákban RézMihályhoz húztak. De most a buzgó emberke úgy érezte,markában tartja a nagy darab parkettgyári gépmun-kást. Most aztán elszakítja tőle a telep népét. Vagy meg-rekcumozza a fiát, vagy ő látja el a baját.

Réz bácsi tartózkodva fogadta. Mit sem tudott méga gyerekek viszálykodásáról. Fiát ma ugyan szokatlanulmorcosnak látta, de Petyi bácsi látogatásáig nemigentörődött vele. Vacsorát főző feleségének hangosan fel-olvasta az újság főbb cikkeit, s egy-két csípős véleménytfűzött a világháború politikai és harctéri híreihez. Olyanvéleményt, amelynek hallatára Petyi bácsi dühbe gu-rult volna. Petyi bácsi politikai véleménye ugyanisrendszerint pontosan egyezett a hivatalos felfogással,a Réz bácsié homlokegyenest ellenkezett avval. Petyibácsi jöttére az újságot félretette. Mihály meg, aki ed-dig az asztalon babot szemelt, vízhúzás ürügyévelrögtön kisomfordált a konyhából. Réz bácsi észrevettea fiú összerezzenését, s ahogy eltűnt szem elől, rögtönavval a kérdéssel fordult a helyet foglaló tizedeshez,hogy csak nem a gyerekek között történt valami.

Petyi bácsi bosszúsan tekintett félre. Látogatása oká-nak nagy feneket akart keríteni. Tizedesi kötelességeitszámította felsorolni, hogy: neki őrködnie kell az utca-beli magyarság sorsa fölött, hogy résen kell lennie min-den rendetlenséggel szemben, mert a haza sorsa a ren-

197

Page 192: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

den áll vagy bukik és több más efféle, amelyeket egyet-len szomszéd sem bírt türelemmel végighallgatni. RézMihály meg éppen mindig elébe szokott vágni a mondó-káinak: – Csak a közepébe, Sándor úr, egyenesen aközepébe. – A „Sándor úr” mindenkor jólesett Petyibácsinak, mert a gyárban mindenki csak „hallja maga,Péter”-nek szólította, igazgatótól kezdve a munkaveze-tőig, lévén növésre is meg munkarangra is a legkisebb.A Réz Mihály részéről soha el nem mulasztott tisztelet-adás örökké meglágyította, ezért azután mindig is alul-maradt a köztük támadó vitában. Ezúttal azonban Rézszomszéd elmulasztotta az urazást.

– Hát jó – morgott ingerülten –, kezdjük egye-nesen a közepén. – És egyenesen a legvégénél fogtameg a kérdés nyelét. – Tudja-e Réz úr, hogy a fia be-törő lett?

– Tessék? – sápadt el Réz bácsi.– Igen, betörő és sikkasztó, gyermekrabló és egy-

ségbontó. Én itt most nemcsak mint tizedes, de mintapa is beszélek. És nemcsak a magam nevében, hanemaz egész telep nevében…

– Sok lesz ez egyszerre, Sándor úr – nyerte visszanyugalmát Réz Mihály. – Mondom, ez oly sok, hogynem vehetem komolyan. Ezért aztán most az egyszerkezdje az egészet elölről, de a magyar kötelességek em-legetése nélkül.

A csupa bors emberke felingerelődött e semmibeve-vés miatt. Bosszúságában zűrzavarosan adta elő, ami agyerekek között történt a halászás, a két táborra szaka-dás, majd a gyermekrablás és a kincstár kifosztása kö-rül. Persze, nem bírta megállani, hogy a gyerekek kétcsapatra való szakadását ismét ne „a magyar egységmegtöréseként” emlegesse. Fáskamrájának a kinyitásá-val a betörés vádját bizonyította. A sikkasztás vádjátviszont azzal támasztotta alá, hogy amikor a Kajántóútiak elkülönültek a Köves utcaiaktól, Mihály a közös

198

Page 193: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kereseten sosem osztozott. Petyi bácsi nemcsak zavaro-san, de eltúlozva ismertette a Sanyika elragadásának és„fogságban tartásának” meg a kincstár kiürítésének kö-rülményeit. Elhallgatta vagy nem tudta az olyan fontosrészleteket, mint az, hogy a Kajántó útiak kereseténeka megőrzésével Mihályt bízták meg, és hogy a Kövesutcaiak közvagyonának a felére a Kajántó útiak is jogottarthattak.

Ezek nélkül az apró, de igen fontos részletek nélkülMihály teljesen elvetemült fosztogatónak tűnt még azapja előtt is. Ahogy ezt Petyi bácsi ismétlésekkel ki-élezte, attól a Mihály édesanyja kiáltozásban tört ki:ő egy szót sem hisz az egészből. És sírva omlott azasztalra.

– Márpedig ezt minden gyerek bizonyíthatja – ültegyenesebbre Petyi bácsi az elért hatástól elégedetten.– Képzeljék el, odáig fajultak ezek a kölykök, hogy azén megkérdezésem nélkül rejtegették a talált gyereket.Aztán meg a maguk fia ide zárta be magukhoz, innenszabadították ki… Hová juthatnak ezek így? Egy-kétév és zsiványtanyát csinálnak a házunk tájából. És amiborzasztó, mindezt hetek óta úgy csinálják, hogy mi mégcsak nem is szagoltuk. És miért? Azért, mert vannak ittolyan családok, akik azt mondják a gyerekek füle hal-latára, hogy a verés vadítja őket.

Helyben vagyunk már – gondolta keserűen Réz bá-csi, s a fiát kereste. Mihály künt lapult a kerekeskútárnyékában. Mindent látott és hallott, ami a konyhábantörtént. A villany fénykörében ültek amazok, de őt nemláthatták. Fekete este volt, és hűvösöcske, az ég esőreborult. Mihály folyton az édesapja jól megvilágított ar-cát nézte, és nem sajnálta. Petyi bácsi vádaskodásaitólpedig nem félt. Amióta a padláson nyakába hurkolta akötelet, úgy érezte, hogy valami nagy hatalomra tettszert: erőre. Evvel az erővel tehet valamit, akkor hagyja

199

Page 194: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

itt ezeket, amikor tetszik. Olyasmit tehet, amit senkisem tilthat meg, se meg nem akadályozhat. Olyat mert,amilyet egy gyerek sem a Kajántón…

– Mihály, gyere be! – szólította odabentről az édes-apja. Hangja rideg volt és parancsoló. Mihályon lúdbő-rözni kezdett minden.

Most megver – nyilallott belé a rémület, de az örömis –, megver, mint más apák szoktak. Ütni fog, de az-tán minden rendben lesz… Petyi bácsi visszaveszi aközvagyont, s holnap már senki sem gondol rá. …Azajtóban azért ijedten torpant meg. Édesapja szomorúszeme szögezte oda.

– Hallgatóztál?– I-igen…– És úgy volt minden?– Ú-úgy… Maga azt kívánta – tette hozzá kiful-

ladva –, hogy kemény legyek. Hát az lettem – rabló-kemény, csaló és minden!…

És nézte az apját, hogy még most sem ugrik neki;hagyja, hogy magára vállalja ezeket a borzasztó bűnöket.Azt akarja, hogy ismét világgá menjen, hogy most be-csületet keressen becsület helyett, mint múltkor mala-cot…? Nem, az apja még most sem emeli az öklét,csak egyre szomorúbb lesz a szeme. És amint megszó-lal, az borzasztó: egyazon mondatával védi is, meg tá-madja is.

– Hazudsz, hazudsz, hogy te is engem vádolhass!Azt mered mondani, hogy miattam lettél rabló? Jó. Deén egyébre is kíváncsi vagyok. Miért hoztad ide hoz-zánk a talált gyereket; mikor elragadtad, miért nemvitted egyenesen az apjához, hogy pénzt kapj érte, haezt akartál? Csak erre az egyre felelj őszintén, akkor énis elhiszem, hogy rablókemény lettél…

Gúnyosan nyomta meg az utolsó szavakat. Mihály le-soványodott arca egyszerre lángvörösre gyúlt. Ezt…

200

Page 195: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

éppen ezt kérdi az apja? Hát ő épp ezt árulja el előtte,hogy még annyit sem tudott kitalálni, hol kereshetné aSanyika apját? Épp azt vallja be, hogy minden azért tör-tént, mert Laciék örökké okosabbak voltak, mint ő?Nem… akármit, de ezt, Petyi bácsi előtt, soha!

– Hallgatsz, ugye – mondta az apja keserűen, ésodafordult az elégedett arcú Sándor bácsihoz, aki idő-közben felállt. – A többit bízza ránk, tizedes úr. Reánkés a gyerekekre – tette még hozzá olyan hangon, ami-től Mihálynak menten összébb szorult a szíve. SándorPetyi bácsi káromkodásban tört ki, majd magából ki-kelve kiáltotta:

– Hallja, szomszéd, ha maga ismét elölről kezdi aköztársaságosdit, és ha el nem veri ezt a tekergőt úgy,hogy belekéküljön, én a rendőrségre megyek. És felje-lentem magát, hogy csukják be fiastul együtt.

– Várja meg a végét, tizedes úr – intett türelmet-lenül Réz bácsi. – Úgylehet, nekünk is lehetnek nyo-moztatni valóink.

Petyi bácsi elképedt erre a kijelentésre, sietve vettegyűrött napszámos-kalapját, és csak az ajtóból kiáltottavissza: ő csak a kötelességét teljesítette, a többi valóbana szomszédék baja – majd gyorsan elhordta magát. RézMihály becsukta utána a kaput. Míg odakünt járt, Mi-hályon erőt vett a félelem. Igazán olyan nagy rablás voltaz övé? Hát igazán betörés lett volna az, hogy kivettePetyi bácsiék rongyos fáskamraajtajából a retesz pec-két? Hiszen olyan az az ajtó, hogy a szél is kinyitja.

Édesapja visszatérőben megállt a küszöbön, és nézte afiút, nézte sokáig szótlanul. Mihály anyja főzte a vacso-rát, könnyei belecsorogtak a leveses fazékba. Réz bácsivégre egészen bejött, a konyhaasztal mellé ült, és mé-lyet sóhajtva fordult a fia felé:

– Hát ezt gyönyörűen elintézted. Most aztán mitcsinálsz?

201

Page 196: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ETTŐL A HANGTÓL FÉLT MIHÁLY kezdettől fog-va. Attól, hogy ismét úgy szól majd hozzá, mint baráta barátjához, olyanhoz, aki előre tudja, mihez kezdhet,sőt, akitől esetleg még tanácsot is lehet kérni. Az volt alegfájdalmasabb számára, hogy régebben még jól is esettneki ez a bizalom, bár sosem tudta, mit kezdjen vele.Sohasem tudta előre, mikor mit fog cselekedni. BezzegKádár Laci tudja mindig, sőt talán még Petyike is. Ezek-nek az apjuk mégsem mulasztja el egyszer sem meg-mondani nekik, mit és hogyan tegyenek. Sosem veszikészre, hogy Laciék magukra maradva is tudnának élni.Őróla viszont régen tudja az édesapja, hogy élhetetlen,mégis szüntelenül elölről kezdi: „most aztán mit csi-nálsz?… Azt szokta mondogatni neki: – Ne kívánja mások vezére lenni, de úgy vezesd magad, hogy má-sok is követhessenek… Úgy tanácsolja ezt, mintha ezlenne a legkönnyebben követhető dolog a világon. Jaj,mennyit kínlódott ő ezeken, amióta a malac megdöglött.Amióta az apja úgy meglökte, hogy azt se tudja, hol állmost.

Kínos hallgatásukat édesanyja hirtelen kitörő zoko-gása szakította félbe. Lecsapta a rántáskeverőt, a szobábarohant, s ráborult az ágyra.

– Nem bírom én ezt tovább, nem bírom! – kiáltottaa takarót marcangolva. – Nem bírom ezt, Mihály…Üss agyon mindkettőnket, de ne kínozz, hagyj minketúgy élni, ahogy mások élnek. Mindenre kérünk, paran-csolj nekünk, ahogy másoknak parancsolnak. Vedd lerólunk a felelősséget… Én sem bírom ezt, hát akkorhogy bírja egy gyermek, hogy bírják a rabszolga-lelkűek!?

Ó, hogy összefacsarodott erre a Mihály lelke. Ki-mondta az anyja, kimondta végre hangosan, amit ő nemtudott, nem mert, csak érzett, sokszor úgy, hogy majdmegfulladt tőle. Most már tudhatja az apja, most márláthatja, hogy így nem lehet csinálni tovább! Hogy ne-

202

Page 197: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

kik parancsolni kell. Úgy parancsolni, hogy azért ne es-sen rosszul.

Édesapja bement a szobába, s az anyját csitította.Halkan s rábeszélően mondott valamit. Mihály nemértette, mit, de attól az édesanyja lassan megnyugodott,vagy csak erőszakkal magába fojtotta a sírást, mert to-vábbra is az ágyra borultan maradt. Az apja meg kijött,s elgondolkozva leült, egy darabig maga elé nézett, majdanélkül, hogy Mihály felé fordult volna, így szólt hozzá:

– Lehet, hogy igazatok van. Lehet, hogy a szabadságeleinte nehezebb lesz a szolgaságnál. De csak a szabadéletnek van értelme. Készülődni kell arra kicsinek, nagy-nak. Ha ebben a háborúban legyőzzük az urak rendjét,mi fogjuk vezetni az országot, a gyárakat, az iskolákat,a szomszédokat és magunkat, a kicsik és nagyok dolgát.Rátok, felnövő gyerekekre is számíthatunk. Gondolj erre,Mihály. Meg kell mutatnunk a szomszédoknak már most,hogy lehet szabadon élni. Tudunk a saját dolgunkbanhatározni és helyesen viselkedni. Ha egyébre nem, lega-lább arra gondolj: egyszer szülők nélkül is élned kell.És akkor igazán is rabló lennél, csak úgy tudnál élninélkülünk, Mihály?… Anyád, persze – tette hozzágyorsan, mintha attól tartana, hogy rögtön ellenvetésthall a szobából – erre azt mondhatná, hogy előbb-utóbb mindenki elárvul, s a többség mégsem lesz rabló.Ez igaz, de szerintem nem kell az embereknek feltétlenülbetörniök és rabolniuk ahhoz, hogy rablók legyenek.Elég, ha él bennük a szándék, ha olykor megmozdul ben-nük a vágy. Az ilyeneknek a lelkük zsiványkodik, mertörök sóvárgásban tartja őket, hogy ott kaparintsanak,ahol büntetés nélkül lehet, és attól, aki a legügyetlenebb,a legvédtelenebb. Hogy óvjalak meg titeket ettől? Vagytalán ne próbáljak rajtatok segíteni? Én ne segítsek, akitudom, hogy csak egy kis erőfeszítésbe kerül az egész?Elhiggyem, hogy rajtad már nem lehet segíteni? Felel-hetsz erre könnyen. Elég, ha számba veszed, kik szeret-

203

Page 198: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nek a telepen. Ha mindenki utál, vagy ha már senki semszeret, akkor igazán nagy bajba jutottál, Mihály, akkorte gyengébb vagy, mint gondoltam…

Ezúttal feléje fordult, s szomorú szemét kérdőn füg-gesztette rá. Mihály görcsösen kapaszkodott az asztalszélébe, hiába próbált ellenállni apja mindent kimon-dásra késztető okosságának, a torkában fuldokló vallo-más kiáltásban tört ki.

– Költözzünk el innét, édesapám! Költözzünk el, énutálok itt mindenkit. Itt mindenki okosabb, mint én.Hogy szeressenek így engem? Költözzünk el valahová,ahol nem ismernek. Én ott vigyázni fogok magamra. Énott csak akkorába kapaszkodom, amekkorát elbírok. Ésott maga se kívánjon nehezebbet! Akkor nem kell, hogybután hősködjek.

Sírt már, sírt bőségesen és keserűn, amiért így kicsi-karták gyöngeségének a nyílt bevallását. De ha az édes-anyja, a nagy és erős anyaasszony se bírja titkolni, ak-kor ő miért szégyellje? Most már legalább az apja istudja, hogy nem kergetheti el hazulról ismét, hogy azelveszett becsület helyett másat szerezzen.

Réz bácsi azonban, amint tovább gondolkozott a hely-zeten s a fia kitörésén, úgy érezte, hogy mégsem voltéppen haszontalan az a kis megpróbáltatás, amely eléMihályt és pajtásait a döglött malaccal állította. Hiszenezek az utóbbi hetekben folyton a hibájukat igyekeztél!jóvátenni. Mégiscsak verés nélkül ébredt fel Mihálybana felelősségtudat. Igen, voltaképpen elégedettnek mond-hatná magát, ha ez a súlyos kisiklás nem történt volnameg éppen az ő fiával. Azt is tudni vélte, hogy miért.Sándor Péter elejtett egy-két szót azokról a zsaroló, fel-nőtt halászokról, akik a gyerekeket egymásnak uszítot-ták. Ha azok meg nem háborítják őket, a malacot ismegszerezték volna már, s így látható eredménye volnaigyekezetüknek. Márpedig az roppant fontos, hogy ma-guk előtt a gyerekek előtt is kiderüljön a próbálkozásuk

204

Page 199: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

haszna. De végül is, hogy lábaltassa ki Mihályt ebből amostani pácból?

Ha jól meggondoljuk, a rablásért tulajdonképpen má-ris bűnhődik, vezekel. Igaz, a további felelősség előlszökni szeretne: „elköltözne”… Csakhogy Sándor Pé-ter és más szülők, de még a pajtások is bizonyára kemé-nyebb büntetést kívánnak ellene…

Két-három lépést tett a konyhában, majd a nyitottajtó keretébe állt. Felnézett a felhős égre. Háta mögötta fiú szipogott az asztalra borulva. A szomszédék kerí-téséhez valami súrlódott a sötétben, a deszka megrop-pant. Nem figyelt fel rá, elgondolkozva bámult a mesz-szeségbe. Nem is sejtette, hogy a szemközti kerítésmögül a deszkák nyílásain át két szempár szorongva fi-gyeli őt. Az egyik szempár a Máthé Ferié, a másik a KissÁmálié volt. Látták idejönni Sándor Petyi bácsit, akkorlopództak a kerítés mögé, s azóta is itt kémlelődnek: ve-rik-e Mihályt, vagy nem verik, viszik-e a rendőrségre,vagy nem viszik? A két gyerek egyiket sem kívánta.Kiss Ámáli azért, mert sajnálta Mihályt. Feri pedig azért,mert félt, hogy Mihály rávall: ő is tudott a készülő gyer-mekrablásról, és beleegyezett a közvagyon elorzásába is.Ha Mihály mindezt elárulja, akkor ő is szorul majd.

Szörnyülködve hallották, hogy Mihály mindent ma-gára vállal. Oda szerették volna kiáltani: nem is olyannagy rabló! Ó, nem irigységből, hanem mert Ferkó sej-tette: minél elszántabb zsiványnak vallja magát Mihály,annál bűnösebb cinkostársnak nézik majd őt.

Most az ajtó keretében feketéllő Réz bácsit figyelték.Mire gondolhat, mire szánja el magát?

Réz bácsi a felhők mögül elő-előragyogó csillagokatnézte. Apránként maga is belátta: Mihállyal bizony aszomszédok előtt elrettentő példát kellene mutatni. Aző részéről biztosan megelégednének egy jó veréssel, megha visszavitetné a közvagyont, és bocsánatot kéretnevele. Ebben nemcsak a fia, hanem az ő megjavulását is

205

Page 200: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

látnák. Ehhez viszont a történtek után még kevesebbhajlamot érzett, mint azelőtt. Túl azon, hogy semmi ér-telmét sem látta ennek az eljárásnak, egyáltalán semmisem gerjesztette verekedésre. Valaha inas korában sokatverték, s akkoriban vad bosszúindulatok forrongtakbenne, de azóta megtanították őt más, okosabb, harcosmunkások helyesen verekedni, azokat verni, akik a né-pet ütik. Azóta az elnyomottak verése elleni tiltakozá-sával mindenütt felháborított az ütlegeléssel nevelő ha-talmasokat.

Mi tagadás, ez a körülmény legalább annyi örömetszerzett neki, mintha sorra verte volna mindazokat, akikvalamikor oly sokszor és oly kegyetlenül eldöngették.Ez az öröm, olvasmányai és tapasztalatai hatása alattkésőbb abban az értelmi belátásban oldódott fel, hogyaz elnyomottak mindaddig nem lehetnek teljesen szaba-dok, amíg erőszak nélkül is be nem látják: miként kellhelyesen és magukhoz méltóan cselekedni, ha egyszermagukhoz ragadják a hatalmat.

Mindezt most újra meghányva-vetve, kedvére valóaz lett volna, ha a fiú ismét összemelegszik a pajtásai-val. Erre a lehetőségre próbálta rávezetni Mihályt, amintvégre szemközt fordult vele, s a lényeget kerülgetve ígyszólt:

– Nézd, alkalomadtán innen valóban elköltözünk…Majd a háború után, ha üres lakást kapunk. Te máignagyon jóban voltál a pajtásokkal. Na mármost, amígmás lakást kapunk, addig ki kell bírnod valahogy velük.Nem térhetsz ki előlük… Mit gondolsz, hogyan tudnádmegbékíteni őket?

Mihály a kiadós sírás után megkönnyebbülten éreztemagát. Biztosra vette, hogy az apja most már nélküleis elintézi a szomszédokat. Most mégis tőle vár tanácsot,elölről kezd mindent!

Kétségbeesett elszántsággal ugrott föl.– Ne kérdezze ezt tőlem, édesapám. Küldje vissza

206

Page 201: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Kiss Ámálival a közvagyont, de engem ne kérdezzen.Ha én olyan tudós volnék, mint édesapám, én nem kér-dezném!

– Csakhogy most én sem tudom kisütni, hogy mittegyünk – felelte kissé ingerülten az apja. – Minden-féle jó és rossz példák jutnak eszembe… Tudok esete-ket, amikor ilyen helyzetben, mint te, némely gyávaemberek, ha megbánták hibájukat, szégyenükben öngyil-kosok lettek. Mások meg bátran odaálltak felebarátaikelé, s azt mondták: ítéljenek, megérdemlem. Mások vi-szont külföldre szöktek, vagy más városba költöztek.Letagadták régi nevüket, jámborságot mímeltek. Addigbujkáltak így, míg aztán újra rajtaérték őket valamidisznóságon, és elcsípték. Kiderült, hogy nem bántákmeg őszintén első hibájukat…

Mihály rémülete nőttön-nőtt: édesapja egyik példájátriasztóbbnak látta a másiknál… Még az öngyilkosságis Laciéknak szerezne örömet! Azok még ebben is gyá-vaságot látnának, nem pedig erőt, hősiességet, ahogy aztő elképzelte. Az elköltözésre is azt mondanák: né, meg-futott előlünk a híres! Arra pedig még gondolni se akart,hogy önként álljon ki eléjük, és azt mondja nekik: ítél-jetek. Ez a legborzasztóbb valamennyi példája között.Gyanakvóan nézett az apjára, talán csak nem ezt várjatőle.

Az apja látta már, hányadán áll Mihállyal. De nemadta fel a reményt. Hangja melegebben, de még szilár-dabban csengett:

– Magamat nem vonnám ki a legnehezebb próba alólsem. Téged se akarlak. Mert igazán féltelek. Mert iga-zán szeretnélek megkímélni a bajtól. Én a te helyedbenodaállnék a csapat elé bátran, én magam vinném visszaa közvagyont. Azt mondanám: megtévedtem, ítéljetek.Tegyetek próbára, és ha kiállóm, fogadjatok ismét ma-gatok közé. Azt mondanám, szerezzük vissza az elrabolthalászószerszámokat. Engem küldjetek a harcba legelöl.

207

Page 202: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

… Így, fiam, nem csak a rablókat, hanem Petyi bácsiékhelytelen gondolkozását is legyőznénk.

Elhallgatva fürkészte a fiú riadt arcát, s miután látta,hogy még ez sem használ, sóhajtva tette hozzá:

– Jobb tanácsot nem adhatok. Ha reggelig nem tu-dod rászánni magad, hogy így tegyél, nincs más hátra:Sándor Péter reánk küldi a rendőrséget. Te kiskorú vagy,én felelek érted. Mivel javítóba dugni nem hagylak,magamra vállalok mindent. Pedig tudod, hogy gyűlö-löm a rendőrséget meg a bíróságot…

Ezzel magára hagyta Mihályt. Elbotorkált a sötétbenKádár Laciékhoz, s ott sokáig tárgyalt valamit előbb aLaci anyjával, azután Lacival magával. Hazafelé jövetpedig belebotlott a hazalopakodó Setét Károlyba, s veleis hosszasan elbeszélgetett, s valamit erősen megígérte-tett a fiúval. Jó másfél óra is belételt, míg újra hazatért.Mihályt úgy kapta, ahogy hagyta. Ijedten, de mélyenelgondolkozva. Bátorító pillantást vetett rá, azután be-ment a szobába, s ruhástól végigdőlt az ágyon. A má-sikon már a felesége aludt a bánatnál is nehezebb fá-radtságtól. Mihály megkövülten bámult be hozzájuk. Aző híres apja, aki mindenkinél okosabbnak látszott ad-dig, most egyszerűen nézi a plafont, és várja a rendőr-séget, hogy őmiatta elvigyék. Most már végre teljesenmegértette: egyáltalán nem valami játékos csíny, amitma elkövetett. Igen, most már látja: ha ki nem találvalamit, holnap rendőr lépked az apja háta mögött. Aző okos apja háta mögött.

Úgy érezte, hogy minden csontján fagyos szél sivítkeresztül. Lerogyott a konyhaszékre, s úgy nézett magaelé, mintha megvakult volna. Ilyenformán hiába akasz-taná fel magát, hiába szökne el valahová, az apját ígysem, úgy sem tudná megmenteni attól, hogy rendőr neálljon a háta mögé. De hát akkor mit tegyen? És néztesokáig a fekete semmiséget a konyhaajtón kívül elte-rülő sötét éjszakában.

208

Page 203: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A kemencében lassan kihunyt a parázs, a fövésébenmegálló bableves színe bebőrödzött. A szomszédok ke-rítése mögött Máthé Feri és Kiss Ámáli régen eluntamár a leskelődést. Hazamentek virrasztani.

Ezen az éjszakán a Köves utcában is nyugtalanul for-golódtak a gyerekek. Lefekvés előtt megtudta minde-gyik, hogy Petyi édesapja mivel fenyegette meg Rézbácsit. Emitt meg Mihály csak ült, ült a konyhában, mígcsak rá nem eszmélt a ráereszkedő nagy csendre. Édes-apja odabent az ágyon ruhástól elaludt, s amint Mihályelnézte fáradt, szomorú arcát, egyszerre nagyon meg-szánta, s valami forró elszántság ömlött végig rajta:megmenti az apját. Már tudja is, mit fog csinálni reg-gel.

Ebben a nekibuzdulásban arra is ráeszmélt, hogy márrégen elmúlt az elsötétítés ideje, s lám, a nyitott ajtóteljes szélességével ontja kifelé a villanyfényt. Becsuktahát nagy csendesen, s aztán bement a szobába. Óvato-san kifűzte és lehúzta apja lábáról a bakancsot, ne szo-rítsa álmában, ő maga is lefeküdt a díványra. Egy da-rabig ide-oda hányta magát, s holnapi nagy tetténekrészleteit tervezgetve szépen elaludt.

BÁR ÉJJEL rémeseket álmodott, s újra meg újra fel-ébredt, reggel mégis ő ugrott talpra a legkorábban. Mégfél öt sem volt, mikor készen felöltözve nyitott ajtót abekéredzkedő friss levegőnek. Szedelőzködtek odabentmár a szülei is. Azzal köszöntött rájuk, hogy már tudja,mit kell tennie. Ne féljenek, estére már minden jó lesz.Az apja kíváncsian fürkészte arcát, de egy szóval semérdeklődött tervei felől. Búcsúzóul csak ennyit mondottneki:

– Hát csak ügyesen, Mihály.A fiú gyorsan lenyelte a csésze tejet, s elköszönt ha-

zulról. Majd felfutott a padlásra, az ereszgerendák rej-tekéből előhúzta a két utca zacskóba kötött közvagyonát,

209

Page 204: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

összesen húszegynéhány pengőt, azt magához vette, snehéz szívvel bár, de elég frissen és elszántan sietett aKöves utcába, a réten borzongó kőrisfa alá. Még egy fialélek sem dugta ki az orrát a kapukon. Edényzörgés,kerekeskút-kattogás s más tompa zajok jelezték, hogy aházakban készülődnek már a munkába igyekvő szülők.Mihály leült, a fa törzsének vetette a hátát. Izgatottantartotta szemmel az egy oldalú utcát. A házak ablakairendre kitárultak a rájuk tűzött kék papírokkal. Egy-egy borzas fej bukkant ki a cserepes virágok közül. Né-melyik csodálkozva meredt a kőrisfa alatt ülő fiúra. Egy-egy kisebb gyerek csak lenyelte a csésze tejet, s elkö-szönt hazulról. Majd riadtan megállt bámészkodni, aztánrohant vissza, ahonnan jött. A szülők közben egyenkéntsiettek el hazulról, fél szemmel oda-odanéztek Mihályra:vajon mire várhat ott egyedül! Legutoljára Sándor Pé-ter bácsi ment el hazulról, mellette hosszú feleségével.Mihály sápadtan szaladt a csizmás, fuvaros külsejű törpeember elé.

– Tizedes úr – lihegte már messziről –, édesapá-mat ne tessék feljelenteni. Én vagyok a hibás… Engemtessék…

Petyi bácsi egy helybe meredt, mint a földbe vertcövek. Füle, elméje latolgatta a megszólításban csengőhangot, nincs-e annak is olyan gúnyos mellékzöngése,mint amikor Mihály apja szokta ezzel a titulussal illetni.Nem, ebben egy riadt fiúhang könyörgése reszketett.Ugyanakkor arra is ráeszmélt Petyi bácsi, hogy ma ké-sőbben ébredtek egy félórával, s még majd az orra előttfogják becsapni az üzem kapuját. Ráförmedt hát Mi-hályra:

–Eredj az utamból, most nincs időm…– Gyere már – rántott egyet rajta hosszú karú

felesége…Mihály ott maradt egyedül és megkönnyebbülten.

Tudta, hogy Sándor Petyi bácsi estig nem tizedes, ha-

210

Page 205: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nem csak raktári napszámos, akit ide-oda hajkurásznak.Nincs mit félnie tőle. Visszatért hát a kőrisfa alá, ésvárta azokat – akiktől csakugyan félt. De azok csaknem akartak mutatkozni. Mindössze a kisebb gyerekekfutkostak egyik szomszédból a másikba. Vitték a hírt.Nem zajongtak, nem kiáltoztak, csak rejtélyesen sug-dolóztak. Mind többen jöttek a rétre, s állták félkörbea sápadt Mihályt. Nem merték megközelíteni, olyanijesztően elszántnak látszott.

– Verekedés lesz – súgtak össze riadtan. – Né, akeze markol valamit…

– Biztosan bicskát…Mihály ügyet sem vetett rájuk. Laciékat várta, már

majd felrobbant a türelmetlenségtől és az izgalomtól.Attól félt, hogy ha még sokáig váratják, elfelejti a ki-gondolt mondókát, amellyel fogadni készült őket. Ó,nem bocsánatért jött ő esdekelni: küzdeni jött, védenimagát és vélt igazát – életre-halálra. Aztán ha győz,egye meg a fene őket, elmegy suszterinasnak, még hálnisem jön haza, csak ne kelljen találkoznia velük.

A kisebb gyerekek beszóltak már Kádár Lacihoz megSetét Károlyékhoz és Sándor Petyiékhez is. Azok teháttudták, hogy ő itt van, miért nem jönnek hát? Nembírta tovább, s rákiáltott a szájtátókra: küldjék ki a ve-zérüket. Közben megérkeztek a Kajántó útiak MáthéFerivel és Kiss Ámálival az élen. Laciék, mintha csakrájuk vártak volna, rögtön kiléptek az utcára. Jött márPetyike is Bözse húgával, Setét Károly repülő rongyai-val vidáman ugrott ki a kapun, Jani öccse viszont annálszomorúbbnak látszott. Kerekes Sárikáék kapuja előttazután csomóba verődtek, s amikor Sárika is közéjükérkezett, lassan megindultak a réten Mihály felé.

A szemükbe tűző erős napfénytől hunyorogtak, úgypislogtak Mihályra, mintha ő volna a nap. Sehogy sebírtak ránézni. Még a hányaveti Károly is zavartnaklátszott. Ő jött legelöl, mögötte az elcsúfított Laci, to-

211

Page 206: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

jásnyi kék dudorral a halántékán. Édesanyja a Sándornéni fakanalával sikerítette oda az este ezt a homlok-díszt. Setét Jani nagy fejét az anyja szintén dagadtrapofozta. Bözse egy-két kitépett hajtincset panaszolhatottvolna fel, Petyikének csak a kedélyén hagytak nyomotaz apja „ötujjasai”. Egy-egy kék folttal Kerekes Sárikais eldicsekedhetett volna, ha azok nem a szemérmesebbrészén lettek volna.

Bizony, a Köves utcai szülők az este ugyancsak helyreigyekeztek hozni azt a mulasztást a nevelés körül, ame-lyet Réz bácsi rábeszélése miatt hanyagoltak el. Nem,egyáltalán nem volt valami jó kedvük a Köves utcaiak-nak. Hitetlenkedve fürkészték Mihályt. Máthé Feri márelújságolta nekik, hogy mit láttak az este a kerítés hasa-dékán át. Vagyis hogy semmit sem láttak: se pofont, serúgást, se dumézást: semmit, de semmit, amit verésnektekinthettek volna. Réz bácsi még csak nem is károm-kodott, egyszerűen csak megbeszélte Mihállyal a bűnö-ket. Mégis: mi hozta ide ezt a Mihályt? Nem fél a nya-valyás, hogy ellátják a baját, mikor az övékét miatta úgyellátták?

Odaértek végre a kőrisfához, de nem léptek annakcsipkés lombú árnyékába, hanem megálltak azon kívül,s várakozva néztek Mihályra. Az meg csak állt a fa tör-zséhez tapadva, úgy, ahogy a vadnyugati regények ké-pein látta a fához kötözött büszke indiánt. Most a kiseb-bek is közelebb merészkedtek, minden percben készenarra, hogy futásnak eredjenek.

– Itt vagyunk, kezdheted – vált ki Sándor Petyifenyegetően a többiek közül.

Mihály most már valóban elkezdhette volna, csakhogyő nem így képzelte el ezt a találkozást. Arra számított,hogy megrohanják, szidalmazzák, vádolják, és most tes-sék, előállnak, hogy: „kezdheted”. Most biztosan valaminagyon okosat, találót kellene odavetni nekik, de hiábaerőltette magát, mert csak dühbe jött, s előkészített mon-

212

Page 207: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dókájának a legvége, mondhatni a csattanója szaladt kia száján. Vele egyidőben kirántotta zsebéből a zacskó-ban őrizett közvagyont, s megvetően a Károly lába elévetette:

– Nesztek – kiáltotta rekedten –, egy fillér se kellbelőle. Számoljátok meg, aztán ítéljetek…

Erre a fordulatra viszont Petyiék nem voltak elkészül-ve. Ők a kicsik rémhírei alapján valami hosszú pengéjű,nyitott bicska elővillanására számítottak, s e helyettmost ideveti ezt a zacskót. Hát ez zacskóban őrzi a köz-vagyont, mint valami falusi bába? Ez még egy rühesWertheim-kasszát sem tudott kigondolni, legalább egyszardíniásdobozból? Különösen Petyike biggyesztette ela száját: ilyen kincstáros volt ez a Mihály! A melletteálló Kiss Ámáli szeméből viszont örömkönnyek bugy-gyantak ki. Ujjongott, hogy nem lesz verekedés. De azértMihály legutolsó szava kissé aggasztotta. Nem bírta meg-állni, hogy meg ne kérdezze tőle:

– Hogy képzeled azt az ítélést, Mihály?Károly a Réz bácsinak tett ígéretére emlékezve fölé-

nyesen visszalökte Kiss Ámálit a többiek közé, hogy nekotyogjon, mert zártkörű tárgyalást rendel el. Mit gon-dol: a bírók nem a vádlottól szokták megkérdezni, hogyfelakasszák-e, vagy megkegyelmezzenek neki. Hajaj,látta ő, hogy megy a törvényszéken. A múlt télen nem-egyszer beült a tárgyalóterembe az újságokkal mele-gedni. A perrendtartás értelmében Mihályt most előszöris vizsgálati fogságba kell dugni. Erre a célra pedig jólesz a Petyiék fáskamrája. Ripacsot meg kinevezi bör-tönőrnek a tizenkettedik fizetési osztályba.

– Azt már nem – tiltakozott Petyike –, a mi fás-kamránkat többé nem adjuk se kincstárnak, se börtön-nek. Édesapám megmondta, hogy agyonveri a kutyát ismeg minket is, ha még egyszer idegent hozunk be azudvarra vagy a házba.

213

Page 208: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Hasonló tilalmakat emlegettek a többiek is, különbensem volt kedvük ehhez a nagyképű büntetősdihez. Ká-roly azonban makacskodott, hivatkozott Mihályra: ő kí-vánja, hogy ítéljenek. Azt hiszik, eszébe jutna neki ilyenhülye játékot játszani, ha nem volna komoly a dolog?Az persze enyhítő körülmény, hogy Mihály kéri az íté-lést.

– Igen, de nem fáskamrába – kiáltott közbe Mihály,aki mindeddig utálkozó félelemmel figyelte a történte-ket. – Üssetek agyon, vagy akasszatok fel, nem bánom,de a fáskamrát szétrúgom… Egy olyan nagy rablót,mint én, nem lehet fáskamrával meggyalázni.

– Na, na… nem is vagy te olyan nagy rabló –avatkozott közbe Máthé Feri jószívűen.

– Én is azt mondom, nem kell felfújni a dolgot –segített Ferinek Kádár Laci. Hűvös, csendes viselkedé-séről senki sem gyanította, hogy az összefügg Réz bácsitegnap esti látogatásával. Lacinak inkább a kiégett nad-rágján járt az esze, s Kerekes Sárikát nézegette harago-san, miért tagadta le a lyukat. Az anyja még ma reggel isfolyton cigarettázásra gyanakodott. Sárika állhatatosankerülte Laci tekintetét, de nyomban pártjára kelt, mi-helyt lehetett: igaza van, nem kell olyan nagyfiút csi-nálni Mihályból.

Mihály előbb csak elképedt, aztán már kékült-zöldültmérgében. Tessék, idejön, hogy ítéljenek, kiállta a teg-nap azt a nagy drukkot, kötéllel a nyakában; halálrakeseredett az anyja, fenékig felfordult az apja kedve, ésezek most letagadják a nagyrablót, és nem akarnakítélni! Irigyelik tőle még ezt is. Dühösen emlékeztetteLaciékat: mi más, amit ő csinált, ha nem betörés, ha nemrablás? Ugyan ki merte volna ezt megtenni közülük?Ha nem nagy a dolog, akkor Petyi bácsi miért fenyege-tőzött a rendőrséggel, miért emlegette az egységet és amagyarokat? Gondoljanak arra, hogy milyen nagy ve-rést kaptak az este, nézzék Laci homlokán a dagadt ci-

214

Page 209: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

pót. Gondoljanak arra, hogy őket is rablásra csábíthatja,ha nem büntetik meg. Ő ide jószántából jött, verés nél-kül. Lássák meg a szülők, hogy lehet verés nélkül isbecsületes a csapat.

– Ne papolj annyit – förmedt rá Laci –, vége ajátéknak. Szép volt, izgalmas volt, de elég volt.

– De én azt akarom, hogy ítéljetek, nem játékból,komolyan. Mindent kiállók, amit rám szabtok.

– Csak a fáskamrát nem, ugye? – szólt közbe meg-vetően Károly, akit untatni kezdett ez az egész cécó, slenézése jeléül feltornászta magát a kőrisfára.

– Ha akarjátok, még a fáskamrát is kibírom –szánta el magát Mihály. És hogy minden gyanút kizár-jon, kijelentette, hogy az ő fáskamrájukba nyugodtan be-zárhatják, az apja nem haragszik meg érte.

Laci csodálkozva tekintett rá, mi ütött ebbe: igazánennyire megjavult volna? Elfogta a kíváncsiság s meg-kérdezte: becsületszavát adja-e, hogy mindent kiáll,akármire is ítéljék? Ne féljen, nem gondol ő se fáskam-rára, se agyonverésre, se más efféle marhaságra, hanemegészen halálos komoly dologra. Ahogy eddig csinálták,abból kár és felsülés származott. A malac megdöglött, azóra elromlott, a nadrág kiégett, a halászószerszámok el-vesztek, kincsnek se híre se hamva a szemétdombon, saz is kiderült, hogy a gazdag gyerekek nem szoktak el-veszni. Ezért olyan ítélet kell, amiből az anyák is lássák,hogy most már vége a játéknak.

Szegény Petyi nyelt nagyokat, de már nem merte vé-delmébe venni a szemétdombi kincseket, a gazdag gye-rekek elveszéséről pedig már neki is lesújtó véleményevolt. Mihály laposakat pislantott: Laci miféle ravaszsá-gon töri a fejét, csak nem ítéli valami olyanra, amit iga-zán nehéz lesz kiállani? Habozott a becsületszó kimondá-sával, de a gyerekek már egészen szoros kört fontakköréje, s kíváncsian várták a válaszát. Mit volt mit ten-nie, kimondta a becsületszót.

215

Page 210: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Laci kezet nyújtott neki, így vette szavát, azutánintett Petyinek, Setét Janinak, Kerekes Sárinak: fel afára, tanácskozni. Mihály pedig menjen és üljön az árokszélére, ne hallja, miről lesz szó a fa tetején. Egyáltalánmindenki menjen el a fa alól, amíg a tárgyalások tar-tanak.

Mihály nehéz szívvel engedelmeskedett. Elmenőbenemlékeztette Laciékat: ne felejtsék, neki sohasem jutottvolna eszébe a rablás, ha a közvagyonból kiadták volnaa Kajántó útiak részét, de mikor Károly azt írta a „Fe-kete Hírek”-ben, hogy a részüket nem adják ki, akkorezt igazságtalanságnak érezte. És nem a saját jószántá-ból pártolt át a hegyes állú halászhoz se.

– Ki gondol már ezekre? – legyintett Laci. – Értsdmeg már, hogy ez mind csak játék volt!

S ezzel fenntermett a fán, amelyet Károly erre azalkalomra „igazságügyi kabinetnek” nevezett ki. Felhúz-ták Sárikát is. Máthé Feri búsan ácsorgott a rét közepén:vajon őt miért nem hívták meg a „kabinetbe”? Még an-nak a nagy fejű Setét Janinak is több becsülete van,mint neki. Aztán senki sem kíváncsi a Kajántó útiakvéleményére, hogy egyet sem hívtak meg közülük, hiszenegy Kajántó úti felett ítélnek?

Odahúzódott a rét szélén Mihály mellé, s bátorítanipróbálta, de Mihály arrább ült. Kerülte Kiss Ámáli te-kintetét is. Ne dörgölőzzenek ezek úgy hozzá, minthategnap nem ők hagyták volna cserben. Különben is rá-jött már, hogy ezek a Kajántó útiak sem ész, sem ügyes-ség dolgában nem versenyezhetnek Laciékkal. Hogy sze-retett volna most ott lenni közöttük a fa tetején! Csodakomolyak voltak, egy szó sem jutott idáig, oly halkantanakodtak. Mi a csodáért is kellett azoknak a fáramászni, ha igazán vége a játéknak. Még mindig komo-lyan veszik Károly mondását, aki azt mondta egyszer

216

Page 211: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

régebben, hogy a fennkölt gondolatokért mindenki fel-mászik valami ugorkafára.

A fa alatt Ripacs őrködött, mintha küldöncként tar-tották volna ott. Fel-fellesett a tanácskozókhoz. Mikormég nem volt kenyérjegyes világ, a gyerekek azzal szó-rakoztak, hogy kenyérhéjakat ejtettek le a magasból, sigyekeztek Ripacs orrát megcélozni. De erről is leszok-tak már. Általában egészen leszoktak arról, hogy Ripacs-nak enni adjanak. Szegény állatnak minden csontja éle-sen kinyomta már szép fekete kutyakosztümjét, de azértegyre csak fellesett a fára, farkával meg integetett: tes-sék csak célozni, legalább egy barátságos pillantással.Azzal is megelégszik a ti szegény, öreg Ripacsotok.

Az ítélkezők tanácskozása sokáig tartott, Károly ésLaci nehezen tudtak megegyezni a kiszabandó ítélet ter-mészetét illetően. Laci azt kívánta, hogy Mihályt küld-jék el inasnak vagy ahhoz a cipészmesterhez, aki az év-záró vizsga után felvette volna, vagy ahhoz a kötélverő-höz, akitől a zsineget Petyi olyan rettentő olcsón vette.Ez olyan ítélet lenne, amivel mindenki megelégedne. HaMihály betartja, akkor még Sándor Petyi bácsi se mo-roghatna. Réz bácsi is láthatná, hogy nemhiába bízotta csapat becsületében. Ez már komoly pénzszerző mun-ka lenne. Ha az idén már nem is, de jövőre a malacotis megszerezhetné Mihály.

Károly kézzel-lábbal ellenezte ezt a „kényszermun-kára” ítélést. Kioktatta Laciékat a pénzkereső munkaáldatlansága felől. Nézze meg őt, mit szerzett ő eddigmunkával? Az inasoknak meg éppen ingyen kell kutyás-kodniok vagy három évig. Egy év múlva Mihályról épp-úgy fog fityegni a rongy, mint róla. Ellenben a halászás,az igazi szép foglalkozás. Csak vissza kell szerezni aszerszámokat. Arra kell ítélni Mihályt, hogy jelentkez-zék az engedélyes halászoknál, s valami furfanggal ka-parintsa vissza tőlük a szerszámokat, a közvagyonbólpedig alapítsanak egy Halkirántó Szövetkezetet, később

217

Page 212: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a begyűlt pénzből hálókat vesznek. Akkor aztán olyangyönyörű munkát végeznek, hogy dagadtra keresi ma-gát Kajántón mindenki.

Laci, őszintén szólva hülyeségnek nevezte ezt a tervet.Emlékeztette a lelkesedni kezdő Setét Janiékat Réz bácsifigyelmeztetésére, hogy a halászás a Kis-Szamoson nemfizetődik ki. Nem helyesli a halászást az édesanyja sem,és senki sem az utcából. Ezután is tekergőnek néznéőket mindenki. Mert ami a tengerparti vagy Duna-partifiúknak komoly munka, az itt a Szamos-partiaknak csaktekergő naplopás, a kicsiknek meg játék. Márpedig seMihály, se ő, Laci, se Petyi nem kicsik már. Leányokatmeg ki a csoda látott a Szamoson halászni?

Petyit roppantul fellelkesítette Laci érvelése. Végrebelátta, hogy ő nem olyan kicsi már. Igen, ő Laci mellettszavaz, de ne csak Mihály menjen el dolgozni, hanemítéljék magukat is munkára. Laci mellé pártolt Sárikais…

– Könnyű nektek – dühöngött Károly –, de mitszóljak én? Én sosem voltam kicsi, én mindjárt azzalkezdtem, hogy dolgoztam, mint egy ló. Én már másodikelemista koromban perecet árultam a moziban. Harma-dikos koromban a csúszdában nyaraltam, dobtam a tűzi-fát a vagonokból. Negyedikes koromban hordtam a fű-részport a parkettgyárban és a téglát a kőműveseknél.Miért ne legyen most olyan munkám, ami játék is egyszikrát meg nyaralás is egy kicsikét. Segítsen nekemMihály: szerezzük vissza a szerszámokat attól a két pa-sastól. Ha nem árulja el a tervünket, akkor tudni fog-juk, hogy igazán megtért. Ez lesz az ő igazi próbaköve.Inasnak az apja is elkergetheti.

Laci hajlott már az áthidaló javaslat felé, hiszen teg-napelőtt még ő mérgelődött Petyikére, amiért vesznihagyták a halászószerszámokat, vagyis az igazságot. Márcsak azért aggódott, hogy hátha elárulja őket Mihály

218

Page 213: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

akkor aztán a két halász bosszújában még le is találjahúzni róluk a ruhát, elveszi a sapkájukat is.

– Ne félj – kiáltotta Károly oly lendülettel, hogymajdnem leesett a fáról –, olyan csurdén megyünk ha-lászni, mint a porcelán, csak egy kis gatyában. Nem lesz,mit letépjenek rólunk. És aztán ha tépnek is: micsodaPetőfi-raj ez, ha egy kis kopasztást nem mer vállalni aszabadságért! Ne hozzatok szégyent Petőfire, ő a szabad-ságért élt-halt. Miért ne maradjon a halászószerszám akicsiknek? Keressék meg ők is a kenyerüket valamivel.Ők sem inasnak nem mehetnek, sem más pénzkeresőmelóra.

Lacit ez az érvelés leszedte a lábáról. Jól van: ítéljékarra Mihályt, amire Károly akarja. Menjen és vezessefélre az ellenséget, ígérje meg, hogy ezután egy hallal ismegelégednek naponta, csak halászhassanak. Mikor pe-dig kezükben lesz a szerszám, egyszerre el fognak sza-ladni. A kicsik aztán boldoguljanak a Szamoson, ahogytudnak, Mihály menjen inasnak, a többiek pedig keres-senek munkát ott, ahol találnak.

Károly örömében felugrott, két vastag ágon keresztbeállva szájába kapott ujjaival éleset füttyentett. A rétszélén izgatottan várakozó „közönség” odanyargalt. Ri-pacs a futók elé száguldott, onnan meg vissza. Azt hittea jámbor, mérkőzésre fütyöltek, s mind csak a magasbakémlelt, nem látja-e a felrúgott labdát, majd fellesettPetyihez a fára, hátha a szertáros dobja fel a feketerongy gombócot.

Mihály a futók háta mögött lépésben és igen lassanjött. A fáról leugráló „ítélők” arcát fürkészte, s bizonylibabőrödzött a háta. Laciék bevárták, míg a fa alá érs a kisebbek utat nyitnak előtte, akkor aztán kihirdet-ték a döntést. Ripacs Laci és Károly között állt, kukkracsapott farka csendre intett. Károly szemtelen szándé-kossággal az orrára pökött, de Ripacs nem sértődött meg,

219

Page 214: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nyelvével egykettőre megtörölközött s figyelt, minthaértené Laci ítéletkihirdetését.

A fiú egyáltalán nem volt szertartásos, csak egysze-rűen elmondta, mit határoztak. A kicsik ujjongásbantörtek ki, mikor meghallották, hogy a csapat vissza-szerzi részükre a halászószerszámokat, de nyomban elis némultak, mert rögtön megértették, milyen nehézszerepet szántak Mihálynak e vakmerő vállalkozásban.

Valamennyien őt kémlelték. Kiss Ámálinak könnyekgyülekeztek a szemében. Előtte borzasztóbbnak tűnt eza büntetés minden fáskamránál és agyonverésnél.

Mihály falfehérre sápadt.Ő önként, a csapat iránti megvetése jeléül készült

inasnak szegődni, és ezek most büntetésként sózzák rá.Az ítélet másik felét meg éppen kegyetlennek érezte.Éppen őt küldik a hegyes állúhoz. És még azt is hozzá-teszik, hogy azért szabták ki rá ezt, mert annyira buz-gón kiszolgálta a hegyes állút, hogy képes volt vele ártania Köves utcaiaknak.

Ez az indoklás fájt a legjobban, de nem mert tilta-kozni, hiszen szavát vették. Ujjonganak, tehát senki semellenzi. Még a Kajántó útiak közül sem áll elő egy sem.Kiss Ámáli könnyeit meg nem vette észre, sem MáthéFeri és Petkes Zuzska megrendülését, ő csak a szemeelé tolakodott cigányképű Sándor lányok rosszindulatúszemezését látta, és Lacit, ezt az örök ellenséget! De nembaj! Majd megmutatja nekik, hogy ő most már egészenmás Mihály! Igen, más Mihály… De azért hebegvekérdezte az izgatott kíváncsisággal várakozó csapattól:

– Mikor menjek a hegyes állúhoz?– Rögtön – hangzott a kegyetlen válasz a Sándor-

leányok csoportjából. Ezt még az sem enyhítette, hogyKároly bátorítóan kezdte oktatni, mondván: jobb, haminél hamarabb túlesik rajta. Laciék holnap már ko-moly munkát mennek keresni. Laci nyíltan Mihály

220

Page 215: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

szeme közé nézett. Tudni szerette volna, vajon elárulja-eőket? Mihály már gyanította, hogy a küldetésnek tulaj-donképpen az a célja, hogy kifürkésszék hűségét. Csakazon csodálkozott, honnan jutott ezeknek az eszébe ép-pen az, amit az édesapja tanácsolt neki. De elszántanelindult.

Útközben azonban mind dermesztőbb dolgok jutot-tak eszébe, amint a kukoricás felé indult. Nem nézettegyikre sem, pedig egy darabon elkísérték és bátorí-tották. Kiss Ámáli meg éppen ajánlkozott, hogy velemegy, segít neki.

– Nekem ne segíts, egyik se segítsen! – kiáltottaa haragtól pirosan, úgyhogy a kisleány megszégyenültenrogyott le a gyepre.

Igen, most egyedül kívánt maradni. Ne lássák, haösszevacog a foga. Ó, csak ezen essék túl szerencsé-sen…

Még vasárnap sem látogat haza. Bánja is ő, beállkötélverőnek vagy suszternek, édesmindegy neki ez is,ha motorszerelő nem lehet.

Ment-ment, lehorgasztott fővel, át a szárazságtólsenyvedező kukoricáson, keresztül a szemétdombon. Em-bermagasságnyira nőtt szamárkórók és bokornyira te-rebélyesedő keserűlapuk között. Azután végig a Szamospartján, el a sintérek fahídja mellett. Onnan már pú-pos, girbe-gurba, nyomorék törzsű fűzfák alatt vitt azútja. A túlsó parton elmaradoztak a legkülső Bolgártelepi házak is, és ő csak ment. Már csak a Szamos kí-sérte halk loccsanásokkal. Néhol a víz csendesebb fo-lyásúvá lassult, medre összeszűkült. Az ilyen helyekena víz valami borzasztót susogott.

Sokáig állt egy-egy ilyen helyen, mind nehezebben bírtatávoltartani magától a víz erős vonzását. A csendesenkavargó örvények elszédítették. Nem is gyanította,hogy alig tíz lépésnyire mögötte a fűzfabokrok között

221

Page 216: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Károly lapul, önként szegődött a nyomába, hogy ki-kémlelje. Hogyha elárulná őket, akkor meg se kíséreljéka halászóvesszők visszaszerzését. Akkor vesszenek odaörökre Mihállyal együtt. Károly meghökkenve észleltea Réz fiú zavaros viselkedését. Jól emlékezett rá, hány-szor fenyegetődzött már ez a gyerek öngyilkossággal.Ezért aztán mind ijedtebben tartotta szemmel. Arcáróleltűnt a hányavetiség. Nem tudott úszni. Ha Mihály avízbe szédül, mit tegyen?

Már többször azon volt, hogy előugrik, és Mihálykarjába kapaszkodik, de Mihály ilyenkor mindig odább-vánszorgott a víz partján. Azok a kis örvények mégis-csak elengedték. Nem kavarogtak olyan mélyről és olyanállhatatosan a Mihály lelkében, hogy egészen erőt tudtakvolna venni rajta. Valahogy megérezte talán, hogy mégsincs annyira egyedül! Amint bódultan továbbhaladt,egyszerre csak halk férfihangok csapódtak a fülébe. ASzamos medre itt ismét szétterült, a víz nagy kövek kö-zött bukdácsol tova, a partot pedig, amely itt lapos me-zővel folyik össze, számtalan törpe fűzfa és bokor tar-kítja. Az egyik ilyen bokor mögül kék füst szállt fölfelé.Onnan verődtek szét a férfihangok. A bokrok zöldje kö-zül fehér ing villant a szemébe, majd egy meztelen, vas-tag férfitörzs vált láthatóvá. Ezt követőleg az egyik férfi-hang hangos nevetésbe csattant:

– Haha, csak látta volna…Mihály ráismert a hahotázó hangjára, a tömzsi ha-

lászé volt. Már az arcát is megpillantotta meg a hegyesállúét is… Önkéntelenül is egy bokor mögé hasalt le.Onnan jól látta, hogy a két ember kövek közé rakotttűz fölött egy nagy lábosban főz valamit. A levegőbenolajban sült hal szaga terjengett. A két halász, úgy lát-szik, ebédet főzött, és ami Mihályt módfelett meglepte:olyan barátian társalogtak egymással, mintha sosemellenségeskedtek volna. Ez a barátkozás azonban felette

222

Page 217: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

223

Page 218: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

egyoldalú volt a valóságban, mert a hegyes állú éppencsak hogy megtűrte a tömzsi közelségét. Undorral hall-gatta, mikor a mellé tolakodó tömzsi azt kezdte hány-torgatni: hülyeség volt hagyni a dolgok elfajulását. Hamindjárt a kezdet kezdetén összetársultak volna, nemestek volna egymásnak a két táborra szakadt kölykök.Ma is nagyszerűen halásznának nekik. Így mindkettenelestek a jó keresettől.

Ennek haszontalanságát most a hegyes állú is belátta.Az utóbbi hetekben egészen jól beleélte magát a „mun-kaadó” szerepébe – ahogy a tömzsi mondogatta.Sosem ízlelt kellemes érzés volt naponta zsebre vágni agyerekek keresetét, s lusta bizakodással tekinteni aholnapokra. Ilyen jó dolga sosem volt eddig. Hagytahát a tömzsit tolakodni, hiszen olyan jól jött kiszol-gáló felkínálkozása. Két olyan dologtól szabadítottameg, amelyet eddig Mihályék végeztek helyette: a ha-lak értékesítésétől és az ebéd főzésétől. Cserébe mogor-ván osztozott vele a gilisztákon, és nem bánta meg.

A tömzsinél egy kis üvegben étolaj volt, s olyanpompás rántott halat készített vele, hogy a hegyes állúigazán megnyalhatta a száját utána. Ezenkívül a töm-zsi érdekes történetekkel is traktálta.

Mihály érkezésekor éppen holmi gyanús történetetmesélt neki igen förtelmes modorban. A hegyes állúmindezek ellenére változatlanul utálta, s egyre csak atüzet piszkálva, helyeslésnek alig mondható morgássaljutalmazta a tömzsi buzgóságát.

– Hát arra a tavalyira emlékszik-e? – kezdett újelbeszélésbe a tömzsi, mialatt a hegyes állú újabb halatemelt ki bicskája hegyével a rotyogó olajból.

A hegyes állú – Mihály csodálkozására – emléke-zett. Minél tovább hallgatta őket, annál inkább kide-rült, hogy a hegyes állú még tavalyelőtti közös lebúj-élményekre is emlékszik. Akárcsak a tömzsi, ő is jólismerte a rossz hírű utcák valamennyi hírhedt személyét

224

Page 219: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

és tolvaját. Mindkettőjüknek volt valami bizalmasangyanús viszonya ezekkel. Szóba került közöttük a ha-lászás is. A tömzsi ismét felhánytorgatta a hegyes állúoktalanságát, s Mihály füle hallatára röhögött: meny-nyire sikerült beugratniok a gyerekeket azzal az el-avult engedéllyel. És hogy hamarosan válthattak volnaérvényes engedélyt is, ha a marakodással szét nem ug-rasztják őket.

Mihály hovatovább borzadva eszmélt rá, hogy ez akét férfi milyen romlott ember lehet. Ez a felismerés mégfélelmetesebbé tette őket szemében, de ahelyett, hogyjobban félt volna tőlük, mint azelőtt, inkább valami hidegjózansággal kezdte szemlélni őket. Megsejtette, hogyezeknek több okuk lehet a rendőrségtől és az emberekmegvetésétől tartani, mint neki vagy az engedély nél-kül halászó csapatnak. Érezte, hogy az igazság inkábbaz ő oldalukon állhat, mintsem ezen a kettőén. Ez atudat megerősítette Mihályt.

Csak a régi félelem némi utóborzongása volt az, amimégis görcsbe rántotta hajgyökereit, amikor a bokormögül felállt, s elszántan indult a tűz mellett heverészőkfelé. Az a hegyes állú csontváz merte őt megverni an-nak idején a beszakított horgok miatt? – sandítottutálkozva a fürdőnadrágra vetkezett ember girhes mez-telenségére. Ez merte őt megütni, őt, akit az apja so-sem bántott egy ujjal sem?

Feléjük közeledve szándékos zajt vert az ösvénymenti bokrok cibálásával. Átnézett a folyó túlsó part-jára, mintha ott keresne valakit. Mintha sejtelme semvolna a két ember jelenlétéről. Már csaknem túl is ha-ladt rajtuk, csak a hirtelen felugró hegyes állú hívó ki-áltására fordult meg.

– Né – mímelte kissé remegve a csodálkozást –,itt tetszenek lenni? Azt hittem, hogy már ki sem jöttek.– Megállt a tűzhelyük előtt, s örömöt színlelve kér-

225

Page 220: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dezte: – Kibékülnek egymással a fiúk, örvendeni fog-nak, ha megtudják. Legalább nem lesz több verekedésa gilisztákért… Ugye, nem fogadtak fel más fiúkathelyettünk? Ezután elég lesz nekünk egy hal is fejen-ként naponta, csak halászhassunk!

A tömzsi domború mellét süttette a nappal, s előbbgyanakvóan fürkészte az izgatottságtól remegő fiútaztán egy álnok vigyor mögül kivillantotta hibás fogait.

– Hallja – fordult a hegyes állúhoz, aki haragosanméregette Mihályt –, megengedjük nekik, hogy ismétvelünk halászhassanak?

– Csak úgy, ha semmit sem kívánnak – felelt ahegyes állú vonakodva. – Kárt okoztak a kétnapi ló-gassál. Tegnap csalétket vettem és a nyakamra büdö-södött. Mikor a kárt ledolgozzák, beszélhetünk a fize-tésről is.

– Ledolgozzuk – ígérte Mihály könnyű szívvel.– Azért küldtek, hogy megkérjem a-a… bácsikat.– Hol vannak? – nézett körül mohón a tömzsi.– Szaladj értük. Estig még jó fogást csinálhatunk. Sosem

jártak ilyen jól a halak, mint ma. Eredj utánuk, mi itmegvárunk.

Mihály most igazi örömmel ugrott. Ígérte: egy óránbelül itt lesznek, lehet, hogy még hamarabb is. Ezzelfutásnak eredt a visszafelé kanyargó parti ösvényen.Nem figyelt arra a gúnyos kacagásra, ami a tömzsibőlröffent ki, mikor hátat fordított nekik. Arra sem fülelt,mit is mond a gyanakvó természetű hegyes állúnak.

– Hallja, megbékültünk. Ehhez tartsa magát. Mostaztán igazán nyélbe üthetjük a nagyvállalkozást.Haha… hogy micsoda kis piszkok ezek! Egészen bele-hülyültek a halászásba… Ezt a hatökör külvárosi mun-kásbandát! Hahaha! Erre már igazán elszívhatjuk a bé-kepipát.

226

Page 221: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Cigarettával kínálta meg a még mindig morcostársát.

De Mihálynak már nem is volt szüksége ezekre azáruló szavakra. Éppen eleget tudott abból, amit ész-revétlenül kihallgatott. Szinte teljesen felszabadult szív-vel loholt Laciék tanyája felé.

Amióta ki bírta mondani azt a néhány félrevezetőszót a tömzsiék előtt, azóta már egyáltalán nem félt.Csak azon csodálkozott, hogy váltott az esze olyan für-gén előttük, hogyan tudta olyan természetesen színlelniaz örömöt, hogy azok rögtön bedőltek. Két ekkoragazembernek ő, a játékrabló, micsoda könnyűszerreltúljárt az eszén. Szinte el sem akarta hinni magá-nak…

Igen, igen, ezekhez hasonlítva ő bizony csak játék-rabló! Ezek a hamis halászok – az igazi zsiványok.Ezeknek minden egyes pillantása felér egy rablógyilkos-sággal. A lelkük zsiványkodik – jutottak eszébe azapja szavai. Örömmel gondolt most az apjára. Este va-lóban büszkén állhat eléje. Ítéltek – és ő kiáltotta.

KÁROLY VAGY SZÁZ MÉTERREL előtte nyargaltaz ösvényen. Ahol lehetett, rövidítette az utat, nehogyMihály beérje. Átgázolt néhány kukoricáson. Minden-képpen igyekezett mielőbb hírül vinni a kihallgatottdolgokat. Tanúja volt mindennek. De most egyáltalánnem volt már olyan bizakodó, mint kezdetben. Nemkis meglepetésére a tömzsi halászban régi ismerőst fe-dezett fel. A háború előtt ismerkedett meg vele. Mintújságárus gyakran találkozott vele, hol a piacon, hola baromvásártéren. Mindenféle kártyasvindliket muta-tott be a vásárra jövő parasztoknak. Aztán meg va-lami golyócskákkal űzött szerencsejátékot. „Itt a piros,hol a piros” volt a neve ennek a szerencsejátéknak.Nagyobb méretű gyűszűk alá dugdosta és cserélte áta golyócskákat. Aki kitalálta, hogy legutoljára melyik

227

Page 222: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gyűszű alá tette a piros kagylót, az nyert. De a szeren-csepróbálók sosem találták ki, s az előre odaadott pén-zük a tömzsi zsebében maradt. Sokat nyert így, való-sággal harácsolt.

Sokszor rajtaütött a rendőrség. Károly látta egyszerrabruhában is őt, amikor az ügyészségre járt fel az új-ságokkal. Akkor valami késelésért ítélték el. Nemso-kára azután egy komédiásbódéban látta „mázsás” go-lyókat emelni. Akkor Herkulesnek nevezték… Evvelkezdett ő ki? Ettől akarja ő visszaharcoltatni a halászó-vesszőket? – vacogott össze a foga. – Sze’, amilyenvad alak, képes lesz behajigálni őket a Szamosba vagykést dobni beléjük…

Futástól és aggodalomtól kimerülten érkezett mega kőrisfa alá. A csapat már fürdőnadrágra vetkezvekészen várta. A vezérfiúknak tudtára adta, hogy Mi-hály becsületesen és ravaszul elvégezte a reábízott cse-lezést. A felbiztatott kicsik izgultak a legfeltűnőbben amielőbbi indulásért. Szemük előtt az lebegett, hogy ez-után ők lépnek a nagyfiúk helyébe. Ők halásznak majda visszaszerzett szerszámokkal; ők rendeznek ezutánizgalmas futballmérkőzéseket. Már új szertáros is ke-rült Kerekes Sárikáék családjából. Petyike ugyanisnagylelkűen lemondott szertárosi rangjáról, csupán akincstárnokit tartotta meg. A rongylabdát és a ferenc-jóskás érmet már át is adta Sárika öccsének. A kincske-resés hagyományának az ápolását a Petyike kisebbhúga vállalta. Egyszóval rohamosan alakulóban volt aLaciék helyébe lépő új csapat. Rejtélyesen sugdosódócsoportocskák bújtak össze.

Ezek elé Károly ugyan hiába állt, hogy milyen ve-szedelmes gyilkost ismert fel a tömzsi halászban. Azúj csapat tagjai tüzesen fogadkoztak; ők aztán senki-től sem félnek, a két utca új csapata elbánik akárkivel.Károly ezt az „akárkit” most még elrettentőbb s még

228

Page 223: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

elvetemültebb alakként igyekezett megismertetni ve-lük, mint amilyen a valóságban volt.

Laciék, mi tagadás, Károly értesüléseitől kissé bizonymegriadtak, de érezték: nincs kibúvó. Nem maradhat-nak szégyenben az „örökösök” előtt. Így nevezték elmagukat a helyükbe lépő kisebbek. Mihály előtt is szé-gyenlették volna magukat. Hiszen ez már lihegve kö-zeledett. Kihagyó lélegzettel rogyott közéjük, s mondtael ugyanazokat az eseményeket, amelyekről Károlytólmár amúgy is értesültek. Sőt ők akár még ki is egé-szíthették volna azokat, ha nem akarták volna eltit-kolni, hogy kémkedtek utána.

Elhallgatták hát a Károly hátborzongató felfedezé-sét. Mihály pedig mit sem sejtve, sürgette őket: jöj-jenek azonnal, mert a tömzsiék várják őket. Ő magais fürdőnadrágra vetkezett. Ruháját Kerekes Sárikáék-hoz tette be. Általában csak vele váltott szót, a többiek-kel kerülte a beszélgetést. Csak úgy többes számbanszólt hozzájuk, s tett egy-két indítványt a készülő csata-tervre vonatkozólag. Mindegyikük kapkodó sietséggelkészülődött. Károly zsineget kötött a Ripacs nyakára,hogy ráuszíthassa a tömzsire, ha az támadni próbál. Lacihamar észrevette, hogy a „szerkesztő úr” mennyire el-gyávult.

A haditanácsból nyomban ki is hagyta őt. Petyi-kével, Máthé Ferkóval és a nagyobb lányokkal beszéltemeg a haditervet. Ezek minden indítványát helyeselték.Mihály türelmetlenkedett, a kicsiket meg már alig le-hetett visszatartani az idő előtti indulástól. Laci pa-rancsára sapkáikat előbb kövekkel kellett teleszedniök.Petyike most nem tiltakozott a lányok buzgósága ellensem. Jöjjenek csak, gondolta titokban, hátha megijeda két halász, ha látja, mennyien vannak. De azért anyolc éven aluliaknak nem engedte meg, hogy velüktartsanak. Két nagyobb lányt itthon hagytak velük.

229

Page 224: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Ők maguk pedig nehéz szívvel a csata színhelyére vo-nultak. Laci kiválogatta a legjobb futókat, megmagya-rázta nekik, hogy ma ők veszik kézibe a halászóvessző-ket, és az elhangzó füttyjelre, amelyet Károly ad le,fussanak el azonnal. A hátul várakozó leányok a vesz-szőket átveszik tőlük, s rögtön hazáig szaladnak velük.Erre a szerepre Kerekes Sárit, Kiss Ámálit, PetkesZsuzskát és Sándor Bözsét szemelte ki. Miután velükis megérttette a rájuk bízott feladatot, a fiúknak meg-hagyta, hogy kődobálással fedezzék a vesszőkkel elfu-tókat. A kisebbek dolga lesz késlekedés nélkül lőszertadni a nagyok kezébe. A többit majd meglátjuk harcközben.

Tanácskozásaikat befejezve, némán haladtak a Sza-mos partján. Elöl tizenharmadmagával, a legnagyobbfiúkkal Laci, utánuk Károly Ripaccsal, aztán a sapkáik-ban köveket cipelő másodcsapat, legvégén a lányok.Mihály a legelsők között bandukolt. Azóta, hogy kö-zölte a tömzsi üzenetét, s beszámolt értesüléseiről, nemszólt többé egyikhez sem. A feszültség nem engedett felközte és az „ítélők” között. Ezt még a közös veszélytudata sem enyhítette. Amilyen mértékben közeledteka kiszemelt csatatérhez, olyan arányban vett erőt rajtuka félsz. Most már a lelkes másodcsapat, az „örökösök”is megsejtették a rájuk leselkedő veszedelmeket. Bi-zony, némelyik visszafordult volna, ha Laciék jelt ad-nak rá, de nem adtak. Elindította őket a lelkesítő köz-akarat, az igazságukba vetett hit ereje, s most borzongvaérezték, hogy addig visszaút nincs, amíg a célt el nemérik.

Közben a várható veszedelmek „hogyan”-ja foglal-koztatta elméjüket. Hátha megöl valakit közülük atömzsi? Melyikre vár ez a sors? S lopva egymást für-készték, mintha arcukról a jövő titkait olvashattákvolna le. Társaságukban csupán Ripacs volt vidám.

230

Page 225: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Nem tiltakozott a nyakába hurkolt spárga ellen, örven-dett az összebékélt sok gyereknek. A füle mellett el-zúgó dongókat megugatta. Nem kapkodott utánuk, bárjó falatok lettek volna e hússzűk világban. Kitapasz-talta már, hogy a dongók igen-igen szúrós fajták, nemtanácsos őket ínyenckedve, sem egykapásból lenyelni.

Egyébként Károly nem nagyon hagyta most az evésregondolni Ripacsot. Rövidebbre fogta, nehogy elillanjonmellőle. Legyen kéznél, hogy idejében ráuszíthassa atömzsire, ha támadni találna öles karjával… A mindélénkebbé váló csapat irigykedve pislogott Károlynégylábú testőrére. Titokban valamennyien Ripacs élesfogaiban bíztak meg a legjobban, majd azok mentikmeg őket a veszedelmektől. Ezekhez ugyancsak közelvoltak már. Odaértek arra a bokros partrészre, ahol akét halász tanyázott. Elsőnek a hegyes állút pillantottákmeg. Cigarettázva bámult a túlsó partra. A tömzsi el-nyúlva süttette meztelen testét a nappal. A közeledőkzajára felálltak mind a ketten.

A lányok hátul lemaradtak, s a bokrok mögé lapulvaelrejtőztek, ahogy a vezér kívánta tőlük. Laci előrementazokkal a fürdőnadrágos fiúkkal, akiket a halászóvesz-szők elragadására szemelt ki. Mihály is ezek közékerült. Károly viszont, mielőtt még a két halász észreve-hette volna, az egyik vastag törzsű fűzfa mögé húzó-dott. Innen áttekinthette az egész terepet. BosszúságáraRipacs nyugtalankodni kezdett. Finom, pörkölt halsza-got érzett, s mindenáron e szag után vizslatott volna.Alig bírta visszatartani. Csak fél szemmel ügyelt a tá-volodó csapatra.

Laciék ekkor már összetalálkoztak a két halásszal.Mihály mondott valamit, amire a tömzsi hangosanakadékoskodni kezdett. Tudni kívánta, Laciék hoztak-ecsalétekre való pénzt, ahogy ígérték. Szokása szerintegyik fiút orron fricskázta, a másiknak meg a fenekére

231

Page 226: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

vert tréfás gorombasággal. Laci bosszúságára a rohamrakiszemelt fiúk túl feltűnően érdeklődtek a halászóvesszőkholléte felől, mert nem látták őket semerre. Kiderült,hogy azok egytől egyig fenékhoroggal vannak bevetvea folyó különböző részein.

Ez a körülmény máris felborította Laci haditervét. Afiúk szerteszét széledtek a két halásszal, hogy kihúzzáka horgokat. A part mentén, jó ötven-hatvan méteresközökben, itt is, ott is piszmogott egy-egy a rábízottszerszámmal. Mindegyik át-átpillantott a másikhozvajon az futni fog-e, ha Károly füttyentése jelt ad. Aterv szerinti cselekvést megnehezítette az a körülményis, hogy a kutyával vesződő Károly a legtávoliabbak-ról nem tudta biztosan, kezükben-e a vessző, vagy csakanélkül ácsorognak a tömzsi mellett. A legmesszebbrekerült Laci a zsineg felgöngyölítésével piszmogó tömzsimellől körülnézve hamar átlátta, hogy ebben a szétszórthelyzetben oktalanság lenne megkísérelni az elfutást. Aleghátul futók visszavonulásának útját a hegyes állúelvághatja. Hiszen közvetlenül Károly közelében teker-gette fel a zsinegeket Mihályékkal. Remélte tehát, hogyKárolynak lesz annyi sütnivalója, és nem füttyent, be-várja, míg befejezik a mai halászást, s mikor mindnyájanegy csomóba kerültek a szerszámokkal, akkor adja mega jelt.

Károly azonban egyáltalán nem bizonyult jó had-vezérnek. Ő csakis a kapott utasítások szellemébengondolkozott, a spárgából szabadulni próbáló nyugtalankutya különben sem hagyott időt neki a gondolkozásra.Majdnem minden figyelmét az kötötte le, hogy lecsen-desítse és maga mellett tartsa a kutyát. Ezért aztán,mikor úgy vélte, hogy valamennyi kiszemelt fiúnakkezében már a halászóvessző, amilyen éles füttyöt csakki bírt hasítani szája és ujjai segítségével, olyan hegyesetsippantott egymás után háromszor.

232

Page 227: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Rögtön ijesztő zűrzavar támadt. A legközelebb izgulóMihályék hanyatt-homlok kezdtek szaladni a szerszá-mokkal, a távoliabbak ellenben egy helyben meredtekijedtükben, mert Lacit nem látták nekieredni. Mire észbekaptak, a hegyes állú Mihály után vetette magát. Ésazzal máris elvágta a hátul levők menekülési útját. Mi-hály és még négy Kajántó úti fiú elrohant a fűzfa mö-gött lapuló Károly mellett. De túlrohantak már a rájukvárakozó leányokon is. A leányok, látva, hogy a hegyesállú förtelmes káromkodások közben az ő bokraik közészáguld, sikoltozva szerteszét szaladtak. Fejvesztettsé-gükkel némileg zavarba hozták a hegyes állút. Ez hirte-lenében nem tudta mire vélni a lányok feltűnését, nemtudta, melyik után vesse magát a sok közül.

A tömzsi az éles füttyjelek elhangzásakor éppen Laciés Petyi között tevékenykedett, összerázkódva kapta fela fejét. Amikor megpillantotta a szaladókat, s a nyo-mukba üvöltöző társát, előbb csak nagyot bámult, majdmikor észrevette a sikoltozva szétrebbenő lányokat is,rögtön megértette, micsoda összeesküvés hálózta be őket.Ököllel támadt rá Lacira.

– Mit főztetek ki ellenünk, te bitang?Laci gyorsan félreugrott, s rákiáltott a halálra vált

Petyikére, szaladjon, ahogy csak bír, s hívja a többieketis… Ő maga bokrokat szökdelve át, az ellenkező irány-ba menekült a kézbe kaparintott halászóvesszővel, de atömzsi elképesztően fürgének bizonyult. Csak úgy bírtegérutat nyerni előle, hogy habozás nélkül a vízbe sza-ladt. A halászóvesszőt fogai közé harapta, s a hullámokközé hasalt.

Szerencsére jól ismerte itt a víz járását, és elég jólúszott ahhoz, hogy a túlsó partra küzdje magát, viszontnem ismerte a tömzsi elszánt vadságát. Az, amikor látta,hogy Petyikét is elszalasztja, öklömnyi köveket ragadott,s iszonyú dühében Laci fejét célozva dobálni kezdte.

233

Page 228: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Ha e súlyos kövek közül csak egy is eléri Laci fejét,a fiú veszve van, mielőtt partot érne. A kövek bizonyegytől egyig a közelében csobbantak vízbe, szemköztloccsantották, s ettől elveszítette tájékozódó képességét.Egy kő aztán a vállát érte. Laci felordított. Jobb karjamenten erőtlenné vált, érezte, hogy a víz hínárszerűcsavaros karja nagyot ránt rajta, s lehúzza a mélység sö-tétjébe. Szerencsére vaktában ide-oda kapkodó bal kezemegragadott valamit, egy – a túlsó partról vízbe dőlt– fának az ágát. Felszínre húzta magát, s nagyot nyelta száraz levegőből, ugyanakkor Károly hangját hallottafelüvölteni.

– Itt a rendőrség, gyorsabban, rendőrség!…Károlynak kétségbeesett félelmében jutott eszébe ezt

kiáltani. Látta, hogy Laci milyen veszedelembe került,meg hogy a hegyes állúnak az űzőbe vett leányok közülPetkes Zsuzskát sikerült elkapnia. Csak ezzel a kiáltás-sal bírt segítségükre lenni. Az ötlet bizony a legjobbkorjött, és nem is maradt hatástalan.

Ordítása a gyilkolásra kész tömzsit arra bírta,hogy sorsára hagyja Lacit, s nagyokat ugorva szaladjonruháihoz, amelyeket ott hagyott volt, ahol ebédet főztekmaguknak.

A hegyes állú is megijedt. Hirtelen eleresztette a sikol-tozó Zsuzskát, s követte a tömzsi példáját. Ruhájáhozloholt, hiszen mindketten fürdőnadrágban kényelmesked-tek eddig. Sietve kapkodták fel holmijaikat, s gondol-kodás nélkül a túlsó partra készültek menekülni. Útjuképp a Károly rejtekéül szolgáló parti fűzfa irányábavezetett. Közbe-közbe körülnéztek, s mivel sehol semláttak rendőröket előbukkani, rájöttek, hogy beugrattákőket. Ezért most Károlyt próbálták bekeríteni. Károly-nak, amikor az elölről és hátulról is egyszerre közelgőveszedelmet látta, már szinte-szinte a nadrágjába szálltminden bátorsága. Azon törte a fejét, melyikre uszítsamost Ripacsot. A kutya azonban nem várta be, hogy

234

Page 229: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

uszítsák. A lármától és sikoltozástól felborzolódott szőr-rel maga szemelte ki ellenfelét. Kitépte magát Károlykezéből, s fogvicsorítva, ijesztő morgással a tömzsi mez-telen lábszárának ugrott…

A megmart ember káromkodva rúgta el magától akutyát, de a hóna alatt szorongatott ruhát közben elej-tette. Újabb meghökkenésére a leányok szintén a rendőr-ség után kiáltoztak, és most ismét felbukkantak a bok-rok között. A hegyes állú dühödten nézett körül. Merrőljön hát a rendőrség? De sem ő, sem a vérző lábú tömzsinem látott más veszedelmet az újra támadó kutyán kívül.Közös erővel láttak neki, hogy leterítsék.

Ezalatt Petyike és Setét Jani több más fiúval a vízbehajló fűzfabokrok oltalma alatt, részben a vízben gá-zolva, részben az éles homokon hason csúszva odaért aKárolyt fedező fűzfához. Felkapaszkodtak az ösvényre.Megpillantották a remegő fiút, aki se elfutni, sem elő-bújni nem mert, és rettegve nézte a kutyával viaskodóhalászok elvadulását.

– Követ adjatok, követ – súgta rekedten a mögöttefelbukkanó Petyiék felé. – Megölik Ripacsot.

– Ne féltsd aztat – hebegte Setét Jani –, az vértiszik máma.

Egyelőre azonban Ripacs nem férkőzhetett a két ha-lász testéhez. Mert azok felocsúdva az ijedtségből, ameztelen lábukat újra és újra megrohamozó kutyának es-tek. Az egyik a marokra fogott bakanccsal ütötte a fejét,a másik pedig kövekkel bunkózta. Petyiék e látvány bor-zalmától haragra gerjedve, elfeledkeztek félelmükről,hiszen hű pajtásuk már több sebből vérzett. Valósággalhalálos veszedelemben forgott. Kétségbeesett dühükbeneltekintettek minden elővigyázatosságtól, s előugráltak abokrok közül.

A Szamos partjáról köveket kapkodtak össze, s vaktá-ban bombázni kezdték a két vérengzőt. Ordítva hívták

235

Page 230: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Ripacsot. De a harc hevétől s a fájdalmas sebek okoztadühtől a hős kutya se nem látott, se nem hallott már.

Valamikor vadászkutya volt. Földbirtokos gazdájaegykoron még medvét is hajtatott vele. Ezt a két embertmost éppenséggel vérmedvének érezte. Különösen a sűrűszőrzetű tömzsi testének volt őrjítően ellenszenves illata.A hegyes állúval egyáltalán nem törődött. Mindegyre amásikra vetette magát.

A hegyes állú ott is hagyta őket, végezzenek egymás-sal, ha tudnak. Ő Károlyt és Petyit vette űzőbe, hogy jólmegszalasztva őket, ideje jusson végre a túlsó partra gá-zolni. A feléje repülő kövek alól komikus ugrásokkal tértki. Sikerült is sértetlenül közéjük rontani felemelt ba-kanccsal.

Ekkor a kutya fájdalmasan elvonította magát. Mellka-sát irtózatos rúgás érte, a magasba lendült, a levegőbenmeghengeredett, aztán puffanva nyúlt el a füvön. Atömzsi vadul felkapta, s teljes erejéből a folyóbahajította. A fénylő fekete kutyatest hosszan kinyúlva re-pült el a bokrok fölött, s a sekély parti vízbe loccsant,oldalára esett, feje fölött összecsapott a víz. Maradék ere-jével még hasra fordult, fejét kiemelte a vízből, ösztön-szerűen egy szárazon kiálló kőre nyugtatta. A napfényesdélután vakítóan zöld fénybe olvadt össze előtte. Hátsórésze fölött a felzavart víz szép csöndesen tovább foly-dogált.

Odafönt a bokrok között Károly, Petyi, Setét Jani ésmég néhány Kajántó úti fiú életre-halálra védekezett atömzsi és a hegyes állú rohamai ellen. Apránként teljesenleszorultak a vízpartra, egy-egy fagyökér mellé le-le-bukva egyre hátráltak és egyre dobálták a káromkodvaelőretörő orvhalászokat. Azok ide-oda ugrálva összekap-kodták a feléjük hajigált köveket, s gyilkos dühvel dob-ták vissza. A kimerült fiúknak ekkor már szakadékospartrész és mély víz állta útját. Az a veszély fenyegette

236

Page 231: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

őket, hogy a két halász fölülről, a partról veri őketagyon. De váratlanul segítségük érkezett.

Mihályék tértek vissza a kődobálásra kiszemelt gyere-kekkel. Mihály ugyanis, mikor a halászóvesszőkkel ötöd-magával túlnyargalt már a rájuk várakozó leányokon,a veszélytől jó távol észbe kapott, hogy nem tartottákmagukat a haditervhez. Kiszusszanták hát magukat, sazután a kukoricásba menekülő leányokért mentek. Át-adták Sárikáéknak a halászóvesszőket, s kis tanakodásután visszalopóztak a csatatérre. Velük tartottak a zűrza-varban elmenekült lőszerhordók is, s kövekkel bőségesenmegrakodva egyesült erővel hátba támadták a Károlyé-kat szorongató tömzsit és hegyes állút.

A túlsó parton feltűnt Laci is. Kievickélt valahogy avízbe dőlt fa ágain, s a part mentén felfelé futott. Meg-bénult karjába lassanként ismét visszatért az erő. Szem-ben a szakadékos, magas part alá szorult Károlyékkalújra a Szamosba gázolt. A folyó itt medre közepéig egé-szen sekély volt. Lábalva hatolt idáig, itt aztán vízfe-nékről markolt kövekkel ő is beavatkozott a küzdelembe.Többszöri gondos célzás után eltalálta a tömzsit.

Nyomban ezután Mihályék a hegyes állút dobták tar-kón. Mindketten megzavarodtak. Már azt sem tudták ho-va, merre forduljanak a minden irányból repkedő kövekelől. Végül is förtelmes káromkodás közepette futás-nak eredtek. Három tűz közé szorítva örvendtek, haösszekapkodhatták a kutyával való viaskodás alatt szét-hullott ruhadarabjaikat, s nekivághattak a haldokló ku-tya közelében átvivő gázlónak.

Mihály még itt sem tágított a nyomukból. Mindendühe és keserűsége, ami az utóbbi napokban, felgyűlt,most tört ki belőle. Tudatára ébredt, hogy minden meg-szégyenülés, ami érte, ennek a két gazembernek köszön-hető. Menekülésük meg éppenséggel valami ősi vérszom-jat lobbantott fel az ereiben. Ha Károly és Máthé Feri

237

Page 232: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

utána nem megy, s a vízből vissza nem rántja, esztele-nül vesztébe rohan.

Hiszen a hosszú lépésekkel túlérő halászok a túlsó par-ton megállva fogcsikorgatva kiáltozták Mihálynak: jöj-jön, csak jöjjön, itt majd a vízbe nyivasztják, álnok ku-tyafajzat.

Laci sietve úszott előlük a fiúkhoz, s a sekély vízbenhörgő kutya mellé guggolt. Ott álltak már valamennyiena haldokló fölött. Petyike könnyezett. A többiek zihálómellében szintén sírás szorongott. Laci üggyel-bajjal kar-jára emelte a súlyos állatot, s társaitól kísérve szárazracipelte. Ripacsnak iszonyú fájdalmai lehettek. Mindenmozdulatnál felnyögött, akár egy ember. Laci nem bírtaegyedül. Károly vette át, aki a kiállt ijedség után hamarvisszanyerte nagyszájúságát. Emlegette, hogy amikormindenki futott, ő helyt állt, neki köszönhetik a győzel-met és Ripacs életét. Egyszóval megbírált mindenkit ésmindent, elsősorban Laci haditervét, hogy így meg úgykellett volna…

A leányok kivételével innen-onnan összeverődtek mármindannyian, s Károly bírálatait eleresztették fülük mel-lett. Emlékezetükben zűrzavarként kavargott minden.Voltak sebesültek is, de nem tudtak számot adni, holés kitől kapták a sérüléseiket. Volt, amelyiknek mene-külés közben bokor tépte fel az arcát, de azért aztmondta, hogy akkor sérült meg, amikor Károly fellökte.

Laci a maga kalandjával hallgatott. Őt már csak akutya sorsa érdekelte. Mit szól hozzá vajon Kerekes bá-csi, ha megtudja. Aggódva vonultak hazafelé, ki sánti-kálva, ki meg egész testében remegve az utóizgalomtól.Az utóbbiak közé tartozott Mihály is. Csak most tudtameg Károlytól, micsoda veszedelmes gyilkos a tömzsi.Boldog öröm járta át: győztek, győztek!… És az ap-ját is megmentette a rendőrségtől… Hazavonulóbanegyre a túlsó partot tartotta szemmel, nem követi-eőket a két halász. Vajon mit gondolhatnak azok most?

238

Page 233: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

239

Page 234: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Azt igen könnyen megtudhatták volna, ha nem jönnekel oly hamar a csatatérről. A tömzsi és a hegyes állúugyanis visszagázolt oda a túlsó partról. Aznapi fogásukezen az oldalon volt vízbe merítve a tarisznyával, ésottmaradt a halászbotjuk is.

A hegyes állú káromkodott szakadatlanul, hogy mosterről a vidékről is jó lesz elkotródni örökre. Itt mostmár nem tiszta a levegő. Azért a dög kutyáért képes lesza gazdája ránk hozni a rendőrséget. Ismeri ő ezt a rüheskülvárosi bandát. Ha magukért nem is, de egy rongydögért sokszor a királyig is elszaladnak.

Nemcsak az ő fejük, hanem a győztes fiúk feje is fájnikezdett a haldokló Ripacs miatt. Tudták, hogy Kerekesbácsi még mostanában is abban reménykedett, hogy Ri-pacs régi gazdája kiváltja a nála zálogba csapott kutyát.Mi lesz itt este, ha hazajön Kerekes néni? Hiszen, ha nemis adnak enni Ripacsnak rendesen, azért családtagkénttartották számon.

Most aztán már eggyel igazán több okuk van arra,hogy mielőbb komoly munkát menjenek keresni. Visz-szatérve a kőrisfa alá, a drága győzelem részleteinek el-mesélését ráhagyták a kisebbekre. Ezek rögtön birto-kukba vették a visszazsákmányolt halászószerszámokat,összesen tíz darabot. Kerekes Sári sírva ápolta Ripacsot.Tanakodtak, kinél lehetne elrejteni, hogy otthon meg nelássák. Elvégre Ripacs sokszor két-három napra is elcsa-vargott hazulról, most sem tűnne fel különösebben, haKerekes bácsi nem látná szem előtt, amíg felgyógyul. Hapedig megdöglik, titokban eltemetik, s azt mondják majd,hogy a sintérek fogták el.

Így tervezték, de egyetlen gyerek sem mert a saját há-zuknál hajlékot szorítani a nyüszítő állatnak. A szülőknem tartanák titokban, ha észrevennék.

Végül is Laci rábeszélte Sárikát, vigye haza Ripacsot.Holnap dolgozni mennek valahova, s megtérítik a kárta kutyáért is, ha megdöglik. Hazudni pedig nem kell.

240

Page 235: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Mondjon el mindent az anyjának, mi hogyan történt Ri-paccsal. Károly is fogadkozott a kicsikkel, hogy csupánők maguk kihalásznak annyit a Szamosból, amennyitRipacs ér.

Kerekes néni felháborodva tiltakozott. Ripacsot nemlehet megfizetni. Éppúgy nem lehet, mint az ember édes-gyerekét. Ripacs hűségét, szeretetét a világ minden pén-zével sem lehet pótolni. Aztán hogy mertek kikezdeni kétnagy emberrel? Hátha Ripacs mellett őket is halomragyilkolta volna az a két rablógyilkos?

Felháborodástól zúgott az egész Kajántó telep. Ká-roly mérhetetlen dicsekvési vágya csiholta fel ennyire atüzet. Ő nevezte körözött rablógyilkosoknak a legyő-zött halászokat, hogy dicsőségük annál nagyobbnak lás-sék. Csakhogy Petyi bácsi másként vélekedett erről a di-csőségről. Egy jókora fütykössel sarokba szorítottaKárolyt. Tizedesi minőségében a rendőrségre akarta ci-pelni, hogy személyleírást adjon a körözöttekről.

Károly, ijedtében, amennyire csak lehetett, igyekezetttisztábbra mosni a két halászt: hogy hát tényleg körözvevoltak, de már leülték a büntetést.

Kijelentése némileg lecsillapította a szülőket. Kerekesnéni egyenesen bűntársul szegődött a gyerekek mellé.Ígérte, hogy eltitkolja Ripacs esetét ura előtt. És ez nemis volt túlságosan nehéz. Kerekes bácsi rendszerint éjfél-kor került haza a kávéházból, s kora reggel már el isment, hogy azután egész nap talpaljon a vendéglő fehérasztalai között. Különben sem törődött sokat a kutyával.Észre sem vette, hogy Ripacs eltűnt a tornácról, aholrendszerint éjjelezni szokott…

Néhány nap alatt elült az izgalom. Ám annál inkábbszóbeszéd tárgya lett a Réz Mihály fiára kiszabott ítélet.Esténként ezt hányták-vetették mindenütt. A szülők nemakarták elhinni, hogy Réz Mihályka verés nélkül hoztavissza a közvagyont, meg hogy teljesen jószántából álltbűnbánatot tartani a gyerekek elé. Még kevésbé hittek

241

Page 236: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

abban, hogy pusztán haszontalan pajtásainak rendeletéreinasnak szegődjék. Csupán Kádár néniben támadt fel is-mét az aggály: hátha mégis Réz bácsinak lesz igaza agyereknevelés körül.

Lám: az ő Lacija egészen komolyan állítja, hogy nap-közben munkát jár keresni, a fizetésből veszi meg az órátés stoppoltatja meg a kiégett nadrágot. Sándor Petyibácsi erre hüledezve kezdte újságolni, hogy a fia arrakéri őt, vétesse föl a gyárba. Réz Mihály fenekestől fel-forgatja a gyerekek lelkét. Mindegyiket arra biztatja,hogy a maga fejétől döntse el, mikor méltóztatik mun-kásnak állani, s mikor nem.

Ráförmedt hát saját Petyikéjére: mielőtt munkát men-ne keresni, jobb lesz, ha kinő a földből. Amilyen kicsi,legfeljebb a sétatéri virággruppokba lehetne beállítanipipával és álszakállal – héttörpének. A törvény se eresztimunkavállalónak az ilyen kicsiket. Az igaz, hogy eltar-tásukról nem gondoskodik – fejezte be saját merészsé-gétől megijedve. Hiszen ha valaki besúgja a Tízeseknél,hogy mit mondott a törvényről saját kiskorú gyerekeielőtt, még lecsapják elöljárói tisztjéről, akkor pedig nem-csak nappal, hanem este héttől reggel hatig is csak „halljamaga Sándor Péter” lesz ő mindenkinek.

Ráhagyta hát Petyikére, lássuk: hogyan kerít munkátmagának az a hüvelykujj. Titokban tetszett neki a gye-rek nagyravágyása. – Munkás akar lenni a kis atyafi…Általában majdnem minden szülőnek tetszett a gyerekeknekibuzduló elszántsága. Setét néni valósággal lubickolta boldogságban, hiszen nagy fejű fia váltig hajtogatta,hogy ő sem akar dologtalanul élni. Ha egyéb nem kerül,édesapjával megy el szentképeket árulni falura. CsupánKerekes Sárika édesanyja mondott ellent. Teljes határo-zottsággal megtiltotta leányának, hogy a gyárra gondol-jon. Nézze csak a lábán elszáradó Setét Ilont, mivé letta sílécgyárban. Tartsa rendben inkább a házat és a gye-rekeket, ha már igazán megkomolyodott. Sárika azonban

242

Page 237: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nem bírt beletörődni ebbe a helyzetbe. Setét Ilona fony-nyadása nem riasztotta vissza, s azért is Laciék közé ve-gyült. Együtt főzte a terveket a munkát keresőkkel. Min-denképpen tüntetni akart megkomolyodásával. Veleellentétben Setét Károly viszont teljesen elgyerekesedett.A kicsik bosszúságára erőszakkal az új csapat vezérévékiáltotta ki magát. Mérkőzéseket rendezett, és megala-kította a „Kajántó telepi Halkirántó Szövetkezet”-et.A tíz halászóvesszővel szorgalmasan vitte a kicsiket hor-gászni.

A munkát keresgélő Laciékat kinevette. Menjenekcsak, majd sírva jönnének vissza gyereknek. Nézzékmeg a húgát, Ilont, majd eleped a bánattól, amiért ő nemjátszhat többé. Akkor beszéljenek, ha megtudják, mi azélet. A maga részéről fütyöl a munkára. Ennivalója ki-kerül a Szamosból, a ruházkodásból sem csinál nagy dol-got, amíg az édesapjánál akad két cérnaszál, amit magáraöltsön, addig nem kell neki más ruha. Többet ér aszabadság mindennél.

Laciék lehurrogták. Még rajongója, öccse is lenéztemár. A nagy fejű gyerek megvetően azt dünnyögte azorra alatt, hogy a feje biztosan kisebb a kelleténél, azértsikerült az övé olyan nagyra.

Az új csapat szerveződése és a régi munkába készülő-dése közben múlt ki a halállal viaskodó Ripacs. Szegényfeje a fáskamrában kapott betegágyat. Szőnyegdarabo-kon. Ott nyüszölődött egész nap, s már vizet is alig bírtlefetyelni. Egy reggel úgy találták összegüzsörödve,ahogy világrajötte előtt güzsörödött az anyaméh minden-től óvó melegében.

Sárikáéknál sírt mindenki, de sírtak Laciék is. Bárhogyis erősítgették, hogy ők most már többé nem gyerekek,hanem komoly munkások, azért mégiscsak erőt vett raj-tuk az elérzékenyülés. Felsorolták Ripacs összes erényeités hőstetteit: hány macskának látta el a baját, s milyen

243

Page 238: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

nagyszerű futballista volt. És példázta, hogyan kell meg-halni az igazságért.

– És hogy tudott ez éhezni – jegyezte meg MáthéFeri, akinek már visszatérőben volt a mókázó kedve.

Kerekes Sári elpirult szégyenében, s a Közellátási Hi-vatalra hárított minden felelősséget. Azt állította, hogy aközellátás legalább az ilyen hűséges kutyák kedvéért na-gyobbra szabhatná az emberek húsadagját.

– Hogy azt is ti egyétek meg – kontrázott Feri.

NAGY temetést rendeztek Ripacsnak. Persze koszorúés gyászkocsi nélkül. Egyszerűen megfogták a rongyosszőnyegdarab négy sarkát, s úgy vitték addig a gödörig,amelyet a kőrisfa alatt ástak. Szomorúan elföldeltékRipacsot, s a fejfa gyanánt szolgáló kőrisfába igazán nemtudtak jobb szöveget befaragni, hiába törték a fejüket,mint ezt:

„Itt nyugszik Ripacs, meghalt a szabadságért”.Este Petyi bácsi felháborodottan hántotta le a fakéreg

ama részét, ahová ezt a szöveget faragták. Hangoztatta,hogy ez a szöveg vakmerő nemzetgyalázás, és ő mint ti-zedes ezt nem tűrheti, mert őt vonják érte felelősségre,ha valaki besúgja, hogy az utcabeliek nem érzik magukatszabadnak.

Laciék beletörődtek, hogy Ripacs névtelenül, cenzúrá-zott fejfa alatt álmodja örökké tartó hősi álmát. A ke-vésbé kegyeletes izgalmas mérkőzéseik hevében pár napalatt a réttel egyenlővé taposták a sírdombot. De szebbnyugvóhelyet, mint az a mezőny, amely fölött a dicsőcsapat rúgkapáló lábai dobogtak, kívánhatott volna-emagának egy szenvedélyes futballista, mint amilyen Ri-pacs is volt? Hiszen bármikor felmordulhatott a földalól, ha valamelyik ügyetlen csatár kapufélfa mellé rúgtaa dugót.

Egyébként az új izgalmak idején hamar feledésbe me-rült a Ripacs emléke… Mihály szavának állt, és inasnak

244

Page 239: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

szegődött. Nem cipésznek vagy kötélverőnek, hanem ép-penséggel motorszerelőnek. Igaz, nem szerződtették be,négy középiskola nélkül nem vállalta a mester. De Rézbácsi afölötti örömében, hogy a fia végül is az ő igazsá-gát vitte diadalra, kiokoskodta remek fejével, hogy Mi-hály szabad idejében vizsgázzon le a négy polgári osz-tályból. Ügyeskedjék, hogy két év alatt letehesse avizsgákat, s akkor beszegődteti a mérnök, és a próba-inasként eltöltött éveit betudja az inasévekbe.

Mihály bácsi együtt tanult a fiával. Ígérgette, hogyegyütt vizsgáznak le. Petyit, Lacit és Máthé Ferit úgyfellelkesítette Mihály szerencséje, hogy rohantak Rézbácsihoz, tegye be őket is motorszerelőnek, tanuljanakegyütt, ők is levizsgáznak magánúton. Réz bácsi vakartaa fejét, segített volna rajtuk, de a motorszerelőnek többinasra nem volt szüksége. Eleinte még Mihályt semakarta vállalni. Más mestereket kell keresni – ajánlot-ta –, akik szintén hajlandók túljárni az ipartestületeszén.

Ami azt illeti, Mihály nem látta volna szívesen inas-társakul a barátait. Félt, hogy a magánvizsgákon esetleglepipálják őt, és talán még a mesterségben is ügyesebb-nek, okosabbnak bizonyulnak nála. Lerótta a kiszabottbüntetést: inasnak állt, de a fiúkkal összemelegedni többénem tudott. Amolyan hűvös, de állhatatos haragot ér-zett irántuk. Tartott tőle, hogy bármikor szemére lob-banthatják rablással tarkított fájdalmas múltját… Hatalálkozott velük, mindig összerezzent, s kurtán köszönt:

– Szervusztok…– Szervusz – fogadták azok nem kevésbé hűvösen.

Néha megkérdezték, hogy izeg a mozog.– Há’ né, ahogy lehet – dobta feléjük a szót, és

ment tovább.Laciék azt hitték, hogy büszke lett, s irigyelni kezdték.

Nem találtak olyan mestert maguknak, aki polgári nélkül

245

Page 240: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

és a magánvizsgák ígéretére felfogadta volna őket „pró-bainasnak”. Kifutófiúknak ide-oda felvették volna őket,de ahogy Laci mondta: nem lesznek a mások trógerjei.A gyárak tájékán kereskedett a hűséges Petyivel, SetétJanival és Máthé Ferivel. Mindenáron együtt akartakmunkát vállalni. De egyik helyen kevesellték az éveiket,a másik helyen sokallták a Setét Jani nagy fejét, a har-madikon meg lekicsinyelték Petyike termetét. Ó, mennyitkesergett emiatt ez a szegény fiú! Majdnem minden reg-gel hozzámérte magát a lapát nyeléhez, amelybe még aszemétdombon belékarcolta azt a bizonyos jelt, de félcentit se nőtt azóta.

Végre megismerkedtek egy téglagyári munkással. Ezéppen akkor szerelt le egyévi harctéri szolgálat után.Elbeszélgetett velük a szovjet partizánok csodával hatá-ros hőstetteiről és a barbárul lerombolt szovjet városok-ról. Azt erősítette, hogy a téglának most nagy jövőjeígérkezik. Azt kell most gyártani. Csak úgy lesz világ-béke, ha minél több ember adja a fejét erre a munkára,és addig ontják a rettentő sok téglát az agyaghegyekből,amíg csak felül nem múlják a bombák, ágyúgolyók és amindenféle városromboló gyilkos lövedékek mennyiségét.

– Aki ma igazán békét akar, az csak téglát gyártson– fejezte be mondókáját ez a csendes beszédű ember, shívta őket, menjenek vele. Ő akkordban bányássza azagyagot, felveszi őket „partijába”. Amelyik bírja a csá-kányt, az csákányoljon, amelyik embere a lapátnyélnek,az lapátoljon vagy csillézzen agyagot a keverőbe.

Laciék gyanakodva nézték ezt a sovány embert. Arcána szenvedések mély nyomai látszottak. Mátyás Jánosnakolykor fel-fellobbant a szemében lappangó tűz. Cigaret-táját oly erővel szívta, hogy beesett arca teljesen behor-padt… – Ez a Mátyás bácsi akarja lepipálni a bom-bákat? – hánytorgatták magukban a fiúk. – Ez mostakar téglákat, amikor azokat is szétlövik, amelyek már

246

Page 241: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

elkészültek? Ki lesz bolond mostanában városokat épí-teni? – Otthon aztán elmesélték a hallottakat. Petyibácsi bolondnak nevezte Mátyás Jánost. Kerekes bácsiúgy vélte, hogy biztosan légnyomás érte a harctéren. Lacikikérte Réz bácsi véleményét is ebben az ügyben. Kö-zölte vele, hogy a Köves utcai apák minek nézik azt afurcsa embert.

– Hát tényleg furcsa ember – mondta elgondolkoz-va Réz bácsi. – Olyan furcsa, mint az első fecske. Én aztmondom, legyetek ti a fiókái. Legyetek a béke munkásai.Valakiknek egyszer úgyis el kel kezdeniük ezt a dolgot.Szép csendesen „készítsétek a téglákat, aztán ha jön afelszabadulás, beállhattok kőmívesinasnak, hogy házakkárakjátok. A fiam majd a kezetek alá hordja a teherau-tókkal...”

Laci, s vele együtt a többi, lassan megbarátkozott atéglavetés gondolatával. Mátyás bácsi a következő héthétfőjére hívta őket dologba. Öt napjuk volt még addighátra, s ezt az időt még szabad tervezgetésekkel tölt-hették. Károly olykor közéjük jött, s gúnyolódott velük,hogy a téglavetés cigánymesterség. Majd elmegy a kedvüktőle egy rövid hét alatt. Csalta őket, lépjenek be a„Halkirántó Szövetkezet”-be. Úgyis ők kezdték, mostmért hagyják cserben, és éppen akkor, amikor már ha-szon is mutatkozik. Ő egészen jól keres a halakkal.

Laci fölényes biztonsággal hárította el Károly csábítá-sát: – Ez a kereset csak addig tart, amíg ismét rátoknem jönnek az engedélyért. És amíg az emberek rászorul-nak az ujjnyi szamosi halakra. De ha egyszer ismét csor-daszámra fog lógni a sok marha a mészáros fogasán, akutya se ad pénzt szamosi halakért.

– Addig éljem világomat – hencegett Károly. És ott-hagyta a béke munkásait, csak hadd álmodozzanak. Ésazok álmodoztak csakugyan. Büszkék voltak magukra:nem akármilyen munka az ő munkájuk. Több az a

247

Page 242: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

motorszerelésnél is! A motorokat mindig fel lehet hasz-nálni gyilkoló gépekhez, de a téglákat bombának soha. Atégla, az valami igen gyönyörű dolog. Aki a téglát szereti,rossz ember nem lehet! A virágról szóló közmondást mó-dosította így Laci a maguk szája ízére. Türelmetlenülvárták a hétfőt, hogy végre-valahára igazi munkásokkáváljanak. Akkor igazán elmondhatják majd, hogy vége ajátéknak… Mégis úgy gondoltak a munkára, mint va-lamilyen rendkívüli szép játékra, amilyenhez a pesticserkészfiúk sohasem juthatnak hozzá.

Ezt főként Laci gondolta így, mert gyakran eszébejutott az a Görögtemplom utcai vendégfiú. Szerettevolna, ha hétfőn idejön és látja őket, amikor csákányol-ják, lapátolják és csillézik az agyagot. Megkérdezné tőle,tudja-e milyen munka ez. Lehet, hogy erre is azt mon-daná, hogy csak afféle vagánymunka. Erre ő aztánbüszkén azt mondaná… Mit is mondana csak?… Na,majd kigondolja hétfő reggelig.

Volt ideje bőven. Gondolkozni odajárt Setét Janiéktornácára. Most már nem mentek ki a rétre, hogy a fárafelmászva tanácskozzanak. Úgy érezték, hogy oly ko-moly munkásokhoz, amilyenek ők lesznek, nem illik márez a gyerekes szokás. Átengedték a rétet fástól, gyere-kestől, labdástól az új csapatnak. Abban most a Sándorlányok uralkodtak. Mondhatni, teljesen leányuralmat va-lósítottak meg. Kézzel-lábbal rúgták a labdát. A züllésszélére silányították ezt a nemes sportot. Annyira túl-zásba vitték a kéz szabadságát, hogy a lábat egészenelnyomták a futballjátékban. Még a nevét is módosítot-ták „foliballra” vagy micsodára.

Sándor Bözsiéknél nem kellett már kapu sem. A pályaközepén két földbe ásott rúdra, amit nem tudni, honnanszereztek, ruhaszárító kötelet feszítettek ki, mintha kötél-táncosok számára készítették volna. A labdát e fölött akötél fölött ütögették ide-oda a kezükkel. És ha vala-

248

Page 243: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

melyiknek sikerült a kötél túlsó felén levők földjére le-ütni, akkor mondták, hogy gól…

Bár Laciék igen megvetették ezt az elfajult játékot,titokban azért igen szerették volna kipróbálni. De mivelkipróbálni Kerekes Sárika sem merte, csak megvetésükethangoztatták lépten-nyomon. Ültek Setét Janiéknál atornácon a szentképek alatt, és azt hitték, sosem lesz márhétfő, amikor végre tényleg munkába állhatnak. SetétJani naptára azonban még csak csütörtököt mutatott.

Az idő bánatukra esősre fordult estére. A szülők csa-takosan kerültek haza. Bőrig ázva jött Jani nővére is asílécgyárból. Szitáló, hűvös esőben távozott reggel is. Az-tán úgy délután négy óra felé lázasan, kigyúlt arccal bo-torkált haza, ismét jól megázva. Szeme nedves csillogás-sal ragyogott. Laciék ilyen szépnek sosem látták eddig.

Ahogy a tornácra hágott, elsősorban ez a szokatlanszépség tűnt fel rajta. A leány úgy sárosan és vizesennyomban az ágyra szédült. És pihegett, úgy pihegett,akár egy üldözött jércike. Jani gyanakvóan nézegette.Ilon tavasz óta gyakran pihegett így. Reggelenként egyrenehezebben lehetett kiverni az ágyból. Zsémbesen azthajtogatta, hogy belülről szúrja a hátát valami. Jani rá-fogta, hogy kényeskedik. Gyanús pihegését most semvette komolyan. De azért hozzálépett s lehúzta a cipőjét,ó, nem gyöngédségből, hanem hogy ne sározza össze azágyterítőt. Ilon észre sem látszott venni, hogy mit művel.Ehelyett merően fürkészte az ágyhoz jövő fiúkat. Különés sokáig nézte Lacit, majd Petyikét, azután Sárikát svégül Máthé Ferit. Később egészen váratlanul az öccséhezfordult, s akadozó halk hangon suttogta:

– Mit szólsz hozzá, ha én most megdöglök?…– Ne beszélj ződeket – dünnyögte Jani kedvetlenül.– Talán nem hiszed… pedig egészen biztos, nagyon

biztos – kiáltotta Ilon sértődött hangon, s ingerültenfordult el az elképedt Janitól. Most az esőpárás ablak-

249

Page 244: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

üvegre meredt. Az üvegtáblára pergő esőcseppek dobo-lása megriasztotta. – Halljátok? – kérdezte fogvacog-va. – Valaki kopog. Biztosan értem jött. Csukjátok beaz ajtót.

Most már valamennyien megszeppenve meredtek rá.Ilon behunyta a szemét, és sokáig babrálta a keblébencsüngő kis feszületet. Egészen megnyugodni látszott.Mosolyogni kezdett, s természetes hangon újságolta:

– Vasárnap moziba megyek. Rég nem voltam mozi-ban… – Lehunyt pillái felpattantak, s egy pontranézve elárulta, hogy eddig összesen csak kétszer voltmoziban. – Ugye, Jani, csak kétszer?

Jani mérgesen nézegette az összevissza beszélő leányt,s gorombán válaszolt:

– Örülj neki, mert én csak egyszer voltam, akkor isaz iskolával.

Ilon izgatottan könyökölt fel, és suttogva, mintha va-lamilyen összeesküvésre csábítaná Janit, biztatta, hogyvasárnap befizeti. Csak ne mondja meg az anyjuknak.

– Érted, Jani, egyáltalán semmit se szólj édesanyám-nak… Én fizetek be. Érted?…. Nem akarom, hogy őfizessen be… nem. Ő úgyis csak ígéri, csak elveszi a fi-zetést… De azért sok pénzem van. Sok… vagy három-száz… A házigazdának se áruld el… mert elkéri amúlt hónapiba.

Kimerülten hanyatlott vissza, s az ágyterítőt kezdtesimogatni. Janinak most végképp nem tetszett Ilon kü-lönös viselkedése. Tanácstalanul tekintett Laciékra, akikmég tanácstalanabbak voltak, mint ő, végül elrévedezőnővére fölé hajolt, s megkérdezte:

– Megmelegítsem a levest, vacsorázol?Ilon zavaros tekintete ide-oda bolyongott a falakra

aggatott szentképek között.– Ne… igazán ne tessék – szólalt meg siránkozva

–, igazán ne tessék szidni… Ma igazán nem bírok

250

Page 245: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

túlórázni… A csapat felesküdött, hogy megment en-gem… Azért jöttek ezek a fiúk ide. Igazán nem bí-rok… Tessék az oldalamra tenni a kezét.

– Miket beszélsz – kiáltott fel rémülten Jani.Ilon végtelen csodálkozással bámult rá.

– Azt mondod, hogy már öt óra. Az nem lehet, biz-tosan siet. Vidd vissza, Jani, hogy ne siessen. Ugye, Jani,ma igazán nem kések el?…

– Dehogy késel, de ződeket beszélsz, Ilon! Arra felelj,megmelegítsem a levest, vagy ne melegítsem.

– Tedd ide né, tedd az oldalamra – nyúlt Ilon azelképedt Jani keze után, s az oldalához húzta. – Nézdmeg, Jani… nincs ott valami lyuk? Ide valaki lyukatfúr. Csak nem egér rág ott?…

És rémülten rántotta össze magát, s fogta össze alól aszoknyáját, mintha tényleg egér futkározna a testén,Jani kezét meg egyre görcsösebben szorította kiálló bor-dáihoz. A falfehérre sápadó fiú a vékony ruhán keresztülkarjába érezte áramlani azt a perzselő forróságot, amelya testvéréből kiáradt, indulatosan rántotta el, de Ilonezt észre sem vette, az esze már másutt kalandozott, sze-me mind hosszabb időre csukódott le, végül teljesen meg-nyugodva, mély álomba szenderült. Jani az ágyterítőtráhúzta, betakargatta, s Laciéktól kísérve, szótlanul ki-húzódott a tornácra.

Egy darabig kedvetlenül üldögélt a kitett padon. Azimént látottakon rágódtak. Most valahogy nem tudtakolyan bizakodva gondolni a hétfői napra. Hátha tőlükis túlórázást fognak követelni – jutott eszükbe Ilonzűrzavaros beszéde. Petyike szóvá is tette egyik mon-datát.

– A csapattól várja, hogy megmentsék… Erről egé-szen megfeledkeztünk.

– Eh – legyintett Laci –, azt csak Károly ígérte.A mi csapatunk nem szólhatott bele a gyári dolgokba.Játékcsapat volt…

251

Page 246: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– És ezután nekünk egyáltalán nem lesz csapatunk?– kérdezte Petyike bátortalanul.

– Lesz, de munkáscsapat. Abba felvehetjük Ilont is.Ha velünk jönne dolgozni, akkor igazán nem engednénk,hogy túlóráztassák. De a téglagyárból hogy szólhatnaka sílécgyár dolgába?

Ezen a ponton azután fennakadtak, nem ízlett a be-szélgetés. Laci hirtelen gyerekesnek érezte azt is, amiteddig mondott. Szét is széledtek hamarosan, ki-ki a magaodújába.

A kitartóan zuhogó eső szakadatlanul locsogott és csat-togott a házfedeleken meg a csatornák alá kitett cseb-rekben. A Köves utcában bokáig érő sár ragadt a mun-kából hazatérők cipőjére. Káromkodva találgatták, vajonmicsoda csúfondáros ördögnek jutott eszébe kövesnekkeresztelni ezt a nyomorult utcát.

Ilon egész éjjel félrebeszélt, reggelre pedig önkívületiállapotba esett. Az OTI kerületi orvosa csak estefelénézett ki hozzá. Ekkor is csak úgy jött, hogy Károlyaznap harmadszor szaladt utána. Az orvos bosszús volt,részben a sár miatt, részben pedig azért, hogy csak gye-rekeket talált a beteg mellett. Becsődült az utcából majd-nem mindegyik, s folyton Ilont bámulták. Az orvos szit-kozódott. Setét nénit gondatlan anyának nevezte. ErreLaci is meg Kerekes Sári is megmondta neki, hogy Setétnéni kezét tördelve ment el hazulról, semmi szín alattsem maradhatott Ilon mellett. Tegnap este mosásra áz-tatott egy úriháznál, nem akarta elveszíteni ezt a mosó-helyét.

Az orvos valahogy lecsendesedett, Ilont levetkeztette,sokáig kopogtatott rajta. Csóválta a fejét, s mind aztmorogta fogai között:

– Nincs semmi értelme, semmi értelme…Setét Jani figyelte az orvos szikár alakját, vékony

ujjait rendkívül hosszúaknak találta. Az orvos most rá-tette a kezét az ágy fejénél ácsorgó Károly vállára, s

252

Page 247: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

goromba hangon adta tudtára, hogy ő már a tavasszalmegmondta: legalább két évig ne küldjék Ilont dolgozni.Nem való a gyári munka ekkora gyerekeknek.

Laci megriadva nézett össze Petyikével. Tudták, hogyez az üzenet az ő anyjuk fülébe is eljut. Még meggondol-ják magukat, és nem engedik őket hétfőn a téglagyárba.Elvégre Ilonánál jó két évvel fiatalabbak voltak, tizen-harmadik évüket még nem töltötték be. De nem is azévek számítanak itt, hanem az erő, a „béka” a karjuk-ban és az, hogy fiúknak születtek. Aztán Ilon biztosanmeggyógyul. Így vélekedtek, az orvos azonban elmenő-ben megállt az ajtóban, s mintha tanácskozna valakivel,ismét maga elé mormolta:

– Nem, nincs sok értelme…– Minek nincs sok értelme? – jött dühbe Károly,

aki a doktor szavaiban valami borzasztót sejtett.– Hát, hogy kórházba vigyétek – felelt vissza

ugyanolyan élesen az ajtón kilépő doktor. – Micsodautca, micsoda utca! – morgott elégedetlenül, amint ki-lábalt az udvar csúszós sarából.

Este aztán minden szomszédban azon tanakodtak aszülők: vajon igazán nincs értelme Ilont kórházba szál-lítani? Megtudták a Setét néninek szóló üzenetet is. Azapák káromkodtak, könnyű azt mondani, hogy ne küldjeaz ember a gyerekét dolgozni, de azt nem mondják meg,hogy miből tartsák el. Ebben a felfogásban Kádár néniis osztozott, mégpedig Laci füle hallatára. Egyáltalánnem hozta szóba, hogy jó volna, ha nem menne a tégla-gyárba békemunkásnak. Éppen csak aggódó pillantáso-kat vetett rá titokban. És leste egész éjjel, mint ahogymindenki leste, a Setét néniék ablakát.

A kékpapírral elsötétített üvegen átderengett a lám-pavilág. Egy görnyedt hátú, hosszú árnyék összekulcsoltkézzel járkált fel s alá a szobában. Olvasót morzsolgatvavirrasztott. Hol az egyik, hol a másik szentkép elé tér-depelt. Reggel aztán Laciék szívdobogva látták, hogy

253

Page 248: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

minden szomszédasszony átszalad Setét néniékhez, ké-sőbb meg kisírt szemmel jönnek ki tőle s egyenesenmunkába mennek. Sándor néni bekiáltott Laciékhoz anyitott kapun:

– Igazán nem lett volna értelme, Kádárné lelkem…És szipogva elsietett. Laci édesanyja, szintén átszaladt

Setétékhez, s visszajövet búcsúzóul csak ennyit mondottaz öltözködő fiúnak:

– Éjfél előtt ment el szegény…Öt perc múlva Setét néni szörnyen zokogva elrohant

valahova. Úgy tűnt, mintha két asszony lenne: egy ro-hanva siető, sárkerülő asszony, és egy, aki a zokogástólegy lépést sem tud tenni. Amint később Laci Setét Ja-nitól megtudta, táviratozni ment Setét bácsi után: hagyjaa szentképéket, s jöjjön haza a temetésre, ami vasárnaplesz… Híre ment a szomorúságnak a Kajántó úton is.Jött az új és a régi csapat tömegestől halottnézőbe. Meg-telt Setét Janiéknál az egész ház, tornác és udvar, méga kapu elé is jutott halottnéző. A megszeppent gyerekekide-oda nyüzsögtek.

Az égen nagy darab felhők úszkáltak keletről nyugat-ra. Mintha csak azért jöttek volna, hogy elmossák Ilonta telepről. A szemétdombra fekete csókák ereszkedtek,néhány ugrált a réten is. Ripacs sírja fölött is vagdalód-zott a csőrével vagy kettő, onnan felrepültek az ázottkőrisfára, s a felhős égre tekintve károgtak.

A gyerekek kővel űzték el a gyászmadarakat. Seté-téknél Károly a kisebb gyerekeket kiszorította az ud-varra, ne sározzák össze a padlót. Laciékat beeresztettea kinyújtóztatott Ilonhoz. Kiss Ámáli sírt, majd a szíveszakadt belé. Könnyezett az arcán minden kis gödör.Hogy mitől volt a kislány ilyen dundi, azt senki semértette. És jó volt, hogy neki minden részében szív éskönnyzacskó fészkelt. Sírt és vérzett valamennyiök he-lyett. A Sándor lányok hiába dörzsölték a szemüket, egy

254

Page 249: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

könny se hullott ki azon. A többiek álltak, és bámultákmegrendülten a szép, hosszan kinyújtóztatott halottat.

Két keze imára kulcsoltan nyugodott a mellén. Laciéknézték, egyre nézték. Ez volt-e igazán az a kislány, akivasárnap délutánonként szépen kitisztálkodva úgy álltki a kapuba, mintha menne valahova, és mégsem mentsehova? Kék szemével mindig kedvetlenül bámult amesszeségbe. Amint most Janitól kitudódott, minden va-sárnap moziravalót kunyorált az édesanyjuktól, de azörökké a jövő vasárnapra ígérte a jegy árát.

Megfoghatatlan, érthetetlen, hogy most itt fekszik, ésnem mozdult, és nem kell neki több moziravaló. Úgymeghalt, mint az öregek. Hogy lehet ez?… Roppantcsendben álltak a régi csapat egykori tagjai. Csak mostérezték igazán, mennyire vége a játéknak. Ezt a bor-zasztó feleszmélést, ezt az iszonyúan egymásra zsúfoltcsendet és megilletődést váratlanul Károly rekedt hangjatörte darabokra.

– Látjátok – mutatott megbékélt húgára –, ezértleszek én örökre tekergő. Éreztem én kicsi korom óta,hogy én is így járok, ha nem tekergek eleget.

Megrökönyödve fordultak feléje, különösen a munkás-jelöltek. Csak nem őket akarja megrémíteni s éppen mostvisszatántorítani, mikor már nem lehet, mikor már ki-mondották a nagy szót: dolgozni! MegkönnyebbülésükreSetét Jani védelmébe vette a munkát, rápirított a báty-jára.

– Jobb, ha hallgatsz, Károly – szólt rá szemrehá-nyóan. – Ha te kevesebbet tekeregtél volna, nemküldte volna édesanyám Ilont dolgozni. Aztán te aztígérted, hogy megmented a túlóráztatók bandájától.

Károly meghökkent, eszébe jutott, mi mindent össze-irkált a „Fekete Hírek”-ben. Mentegetődzve csak ennyitmondott:

– Nekem se jut időm mindenre…

255

Page 250: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Erre senki sem felelt. Érezték, hogy nem lehet mostfelhánytorgatni Károly felelőtlen nagyszájúságát. Bár-mennyire is lebecsülték ezt a nagy fiút, egy kissé azérteltűnődtek léha bölcsködésén. Vasárnap – bár nem érez-ték Ilont a maguk halottjának – igazi szomorúsággalkísérték ki a temetőbe. Mintha kissé magukból temettekvolna el valamit. Nyomasztó volt az is, hogy Setét bácsitSzékelyföld valamennyi távirdásza sem tudta előkerí-teni a temetésre. Igaz, senki sem bírta elképzelni, hogyhatörténetesen előkerül, ebben az esetben mibe öltöztetikKárolyt a temetésre. Setét néni ugyanis fűhöz-fához fut-kosott a szomszédságban, hogy összekölcsönözzön valamiráillő ruhadarabot, hiszen a temetés előtt egy órávalKároly még a régi rongyaiban idétlenkedett a halottas-ház udvarán. És csak az utolsó percekben jutott eszébe,hogy távollevő ura vasárnapi ruhájába öltözteti Károlyt.A fiú elég nyurga volt, az apja pedig elég nyeszlett, sígy – bár lötyögött rajta minden ruhadarab – tűrhe-tően képviselte a „legidősebb” férfit a gyászszertartáson.

Károly egykedvűen vette a dolgot.– Öltöztethetnek engem akár hercegnek is – mondta

gúnyosan –, akkor is tekergőnek maradok. – Úgygyászolta húgát, hogy szinte kéjelegve emlegette tekergővoltát. Másnap reggel éppoly egykedvűen öltözött visszarégi rongyaiba, mint tegnap az apja ünneplőjébe.

Az idő hétfőre ismét szépre derült, nyárutó bágya-dozott. A hóstátiak kukoricásai életre kaptak a közeliszántóföldeken a háromnapos esőzéstől. Laciék kora reg-gel végre felvonulhattak Mátyás bácsival az agyagbá-nyába.

Tíz órakor már szakadt le a karjuk a csákányok rán-dításaitól. A lapát is mind nehezebbé vált. Petyike megsem próbálkozott vele. Ő egyenesen a csille mögé állt.Hangyácska volt a sáros, nagy kocsi mellett. Délfelé úgypatakzott testükön a verejték, akár a zápor. Minden iz-

256

Page 251: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mukat görcs rántotta össze, minden egyes ízületüket ki-fordulni érezték a helyéről.

– Hát ilyen a munka? – bámultak egymásra csüg-gedezve. Pedig aznapi tevékenységük alig volt több ka-pirgálásnál. Rájöttek erre ők is hamar, s elkeseredvetűnődtek. – Ebből a kapirgálásból fog kisülni majdana világbéke? Ebből, holott egyetlen bomba utcasorokatdönt romba? – Kétkedve fürkészték Mátyás bácsit, hi-szen estefelé már egy lapátnyi agyagot sem bírtak be-hányni a csillébe. Szégyenükre hozzájuk jött a munka-vezető, s bosszankodva élcelődött Mátyás bácsival. Mitkínlódik ezekkel a csecsemőkkel?

Csecsemőnek nézte még Lacit is, a növésre legnagyob-bat közülök.

– Mit mondhat akkor rám? – rémüldözött Petyike.Mátyás bácsi tudta, amit tudott, és csak legyintett. Az őakkordja bánja: ne fájjon a feje a felvigyázó úrnak.Majd meglátja, mire megy ő ezekkel a legényekkel…Jószívű mondása új erőt öntött a fiúkba. Lám, ez legé-nyeket lát bennük …

Így telt el valahogy az első nap. Aznap éjszaka hideg-és melegláz váltakozva verte ki őket. Jobban mondvaizomláz volt ez. Izmaik mintha csupa drótok lettekvolna: tüzes drótok, amiket keresztül-kasul huzigálnaka húsuk között. így érezték, pedig aznap három köbmé-ter agyagot sem ástak ki és toltak le a keverőbe.

Megkönnyebbülésükre másnap már nem fájt annyiraaz izmuk. Harmadnap még kevésbé, a hét végére pedigmár csak fáradtságot éreztek, fájdalmat egyáltalán nem.De a fáradságot aztán olyannyira erősen, hogy este, ahogyleültek, rögtön el is aludtak. Édesanyjuk vetkeztette leés cipelte ágyba őket. Vacsorájukat ott ették meg anél-kül, hogy érezték volna az ízét. Reggel sosem emlékeztekrá, hogy vacsoráztak volna. Farkasétvágyuk támadt.

Az édesanyák rohantak a Közellátási Hivatalba. Amunkaigazolvánnyal nehéz testi munkásoknak járó pót-

257

Page 252: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

jegyeket szereztek kenyérre és húsra. Petyike otthon ti-tokban odamérte magát a lapát nyeléhez, s öncsodálattaldünnyögte:

– Na, te nehéz testi munkás…Közben talán a negyven kilót sem nyomta le a test-

súlya. Szombaton végre kézhez kapták első heti fizeté-süket. Húsz erős pengőt fejenként. Apróban kapták, srettentő soknak tűnt. Petyi ragaszkodott hozzá, hogyjövő szombaton csupa húszfilléresekkel fizessék. Húgaiszinte megvakultak a zacskónyi pénz látványától. Deazért alig-alig futotta belőle új sapkára.

Összevásárolhatták végre az erdőn elveszített apróbbdolgokat.

Laci háromheti fizetéséből végre megvehette az éb-resztőórát. Kádár néni örömében szomszédról szomszéd-ra járt a fia becses szerzeményével. Vadonatúj óra volt,elegáns, kékzománcú, belsejébe rejtett csergetővel. Ott-hon a dicsekvéstől kimerülten hullott a díványra. Vélet-lenül felpillantott elhalt ura arcképére, szemét elöntöttea könny. Az ágyra borult a kép előtt.

– Miért nem érhetted meg ezt az örömöt, édes uram?– zokogott csendesen, nehogy meghallja valaki.

Laci nem tudott így örvendeni vagy bánkódni az órafelett. A háromheti munka lenyűtte róla a ruhát, arcá-ról a húst. Tiszta feketére sült a téglagyári dombon.Bosszúságára az óra csergetőjének semmi hasznát semvették. Felébredt ő már ébresztő nélkül is, mondhatni, őébresztette fel az órát. Az első napi örömök hamar le-hervadtak az édesanyja arcáról is, pedig Laci kezdetbenebben az örömben lelte a magáét. Szóval hamar elfeled-keztek az óra újdonságairól. A Laci munkája nem gya-rapodást hozott nekik, hanem fogyatkozást. Hasonlórólkezdtek panaszkodni a szomszéd szülők is. Szeptember-ben ugyanis végképp elesősödött az idő. Nem lehetettfürdőnadrágra vetkezve dolgozni az agyaggal. Rongyo-

258

Page 253: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

lódott nadrág-kabát; foltozták, amíg lehetett, aztán bi-zony újat kellett venni. Enni meg kétszer, sőt három-szor annyit ettek a munkába járó fiúk. A fizetés bár-mily soknak is látszott apróban, nem futotta teljesellátásukra, pedig még a Réz bácsi malacára is össze kel-lett pótolniuk végre a pénzt.

Ezt most már nem tették oly jó szívvel, mint ahogy anyáron tették volna a halászásból származó keresetből.Az érintett szülők, különösen Petyi bácsi, zúgolódtak.– Mi? – hogy az ő fia más malacára keressen?! Rafiné-rozott az a Réz Mihály, a mások zsebéből fizetteti mega fia kártékonykodását… – De bárhogy akadékosko-dott is Petyi bácsi, s bármint fájt a fiúk szíve, azértcsak összeadták a malacra való összeget. A Petyi kincs-tárában őrzött nyári közvagyon egészen ráment. Rá adolgozók fél heti fizetése is. Ha jó szívvel nem is, deadták becsülettel.

– Adott szavunkért helytállunk – mondotta Laci,s egy vasárnap elvitték a pénzt Réz bácsihoz, leszámol-tak eléje kilencven pengőt azzal, hogy a többit Mihálykell hogy pótolja, az az ő része.

Réz bácsi meglepetésében szólni sem bírt. Régen meg-feledkezett a fiúk ígéretéről. Meleg, nagy darab kezébevette a fiúk vaskos, kicsi kezét, s majdnem megcsókolta.Hívta a feleségét.

– Gyere, anyjuk, gyere, ölelgesd meg ezeket, fogaddőket fiaidul. Ilyen szép napom még sosem volt.

Réz néni petyhüdt arca kiszínesedett, s valamiért igen-igen restellte magát Laciék előtt. Nem bírta megölelniőket, se kezet fogni velük. Egyszerűen csak szétosztottaköztük azt a néhány kőttes palacsintát, amelyet vasár-napi ebédjük mellé sütött. Amíg Laciék az asztal köréülve elfogyasztották, Réz bácsi izgatottan jött-ment. El-mondta, hogy Mihály nem kap fizetést, csak néha borra-valót, amikor lemos a garázsban egy-egy kocsit. Tanul

259

Page 254: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a fiú, majd szétesik a feje. Semmivel sem fürgébb eszűaz apjánál. Így szépen együtt haladnak a tanulásban.Szívesen segítene Laciéknak is, ha esténként átjönné-nek. Az iskola akkor sem árt, ha csak téglagyári mun-kások maradnak. És aztán nem szégyen az, ha tizennyolcéves korukban tanulnak is valami mesterséget.

Addig-addig beszélt, hogy a küldöttségbe jött fiúktávozóban egytől egyig megígérték: átjönnek esténkéntmagánvizsgára készülni. Mire Mihály hazajön a műhely-ből és megvacsorázik, legyúrnak egy leckét… Meghök-kenésükre Réz bácsi kikísérte őket az utca sarkáig, ottkezet adott mindnyájuknak, s így köszönt el tőlük:

– A malacotokra aztán úgy vigyázunk ám, hogy jövőilyenkorra le kell bontsuk róla az ólat, hogy kiférjen.

Petyike otthon azt sem tudta, mivel dicsekedjék elhamarabb: a kézfogással-e vagy Réz bácsi rejtélyes ígé-retével, avagy a magánvizsgákra tett fogadalommal.

– Nahát, én lenyelem azt a Réz Mihályt egészben –fortyogott Petyi bácsi féltékenyen –, ha az egyet islevizsgáztat közületek. Szépen kiszúrta a szemeteket azígérettel.

A KÖVETKEZŐ HÉTEN Réz bácsi megvette a mala-cot, éppolyan fajtát, mint amilyen a nyári volt. Ölbehozta haza, este a lábára kötött spárgával végigsétáltattamind a két utcában, s elmondta, hogy százharminc pen-gőt adott érte – tízet a fia pótolt. Úgy nézze meg min-denki, mint a magáét – biztatta a bosszús szomszédo-kat. Azok nézték, és ha egy kis mosadékmoslék kerülta konyhán, átküldték a gyerekekkel Réz bácsiékhoz.Legalább kóstolót adjon majd, mondogatták egymás közt.

A kóstoló reményében a gyerekek el-elcsentek a hós-tátiak földjéről egy-egy marhatököt, vagy kiástak egyölnyi sárgarépát, s vitték a cugucának. Okos kis állatkagömbölyödött ki abból nemsokára. Petyi bácsi egyre csak

260

Page 255: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

261

Page 256: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

morgott: megeszi ő egy ültében azt a disznót, ha csakegy ujjnyi kóstolót is lát belőle valaki.

Laciék közben dolgozni jártak, kitanulták már mindencsínját-bínját az agyagbányászatnak. Mindegyik a kezé-hez idomított egy lapátnyelet vagy csákányt, s el nemcserélték volna azt egy világért sem. Tudták, hogy aszerszám élő valami. Annak is vannak szokásai, szeszé-lyei, nem lehet azt akárhol megfogni, szinte rúg, hafeljebb vagy lejjebb ragadják meg, mint ahol szokvavan. Esténként hűségesen beállítottak Réz bácsihoz ta-nulni. Otthon szótárt magoltak, verseket szavaltak, srettentő nehéz számtani feladatokkal viaskodtak. Az is-kolakötelesek tanítási idejének megkezdését a háborúmiatt november egyre halasztották az iskolában. A fiúkvidáman ugráltak a réten, bolondul örvendtek a hosszúranyúlt vakációnak.

De Lacinak, Petyinek, Setét Janinak s KajántórólMáthé Ferinek most már szinte egy percnyi szabad idejesem maradt. Versengés támadt köztük és Mihály között.Utol akarták érni. Az erőfeszítéstől csontra soványodtak,megnyúltak. Akárhányszor elnyomta egyiket vagy má-sikat az álom Réz bácsinál. Különösen azután, hogyoktóberben hűvös, nedves idő kezdett járni. Ahogy ki-izzadva abbahagyták az agyagbányászást és csillézést,mindjárt átfáztak, a meleg szobában pedig rögtön be-lepte szemüket az álomcsiriz.

Novemberben Setét Jani és Máthé Feri már kezdettkifulladni az estéli és vasárnapi tanulásban. Nem bírtáka versenyt, hiába erőlködtek, csak Lacinak és Petyineksikerült utolérni Réz Mihályt a tanulásban, de ők csúfullemaradtak. Kétségbeesetten gondoltak a jövőre: belőlüksosem lesz szakmunkás, örökké csak agyaggal vagy másnehéz napszámosmunkával kell hogy megelégedjenek?

Jani felhánytorgatta az anyjának miért hozta őt a vi-lágra ilyen nehézfejűnek. Máthé Feri szűkeszűségét pa-

262

Page 257: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

naszolta fel édesapja előtt. Kádár Laci nem panaszko-dott, de sokszor kétségbeesetten érezte, hogy nem bírjatovább a nehéz testi munkát is meg a tanulást is. A sze-gény Petyike sem panaszkodott, éppen csak sosem hagytacserben az ásítás és a szomorúság. Titokban gyakran né-zett vágyakozva a szemétdomb felé, hátha mégis kincsrejtőzik ott. Bözse hátha mégis rábukkan egyszer.

És ölte meg a méreg, ha arról értesült, hogy Bözse fe-lületesen kutatgat az ígéret földjén. Sóvárgott a csodaután, hogy otthagyhassa a téglagyártást, és polgáribamehessen rendes tanulónak, ne kelljen így gyötörnie ma-gát vadonatúj sapkájával.

De azért nem szólt, nem mert keseregni. Kifelé hűsé-gesen mutatta: túl van már minden gyerekes reményke-désen. Tudja már, hogy rajtuk csak a munka segíthet.Esténként, ha találkozott Réz Mihállyal, áthatóan für-készte macskanadrágos alakját, vajon nagyon erőlködik-ea mesterség tanulásában. Mihály azonban szótlan komor-ságba süppedt. Senki sem tudta, hogy miért rajzolódnakkarikák szeme alá, miként megy a sora a motorszere-lőknél… Sosem mesélt róla. A fiúk pedig gőgösen tar-tózkodtak a kérdezősködéstől.

Ilyen komor hangulatban érte őket egy váratlan ese-mény. Kádár Lacinak vastag levelet hozott a posta. Úgyvolt címezve: Kádár Laci cserkésznek, a Petőfi-csapatparancsnokának. Híre futott az egész telepen. A gyerekekizgatottan csődültek össze Kerekes Sárikáéknál. A cím-zett távollétében ő vette át a levelet, s majd megölte akíváncsiság. Este lélekszakadva sietett a munkából haza-térő Laci elé, s nyomta kezébe a levelet: olvassa fel, derögtön. A köréje csődülő gyerekek közül egyszerre tízenis nyitott bicskát nyújtottak feléje, hogy minél előbbfelhasíthassa a borítékot. A tetőtől talpig agyagos Lacia levél láttára sápadtabb lett egy árnyalattal. A kíván-csiskodók egymást taszigálva ágaskodtak a háta mögött.

263

Page 258: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

LACI SZEME káprázott a meglepetéstől. A levélbena Görögtemplom utcában megismert pesti Béluskárólvolt szó. Nem ő írta, hanem a Hunyadi János cserkész-csapat levelezője. Tudatta, hogy Laci címét PintérSanyika apukájától kérdezték meg levélben. A to-vábbiakban arra kérte a Petőfi-csapat cserkészeit, hogykössenek szorosabb ismeretséget.

Végül arra kérték Lacit, közölje velük, mire volnaszükségük. Az ő csapatuk egyet-mást be tudna szereznirészükre. Cserébe csak annyit kívánnak, hogy sűrűn le-velezzenek egymással, számoljanak be részletesen, hogyélnek, mit olvasnak, milyen érdekes kalandjuk akadt anyár óta.

Lacinak a levél vége felé a szája fanyarul elhúzódott.Befejezve az olvasást, szétnézett a körülötte tolongó fol-tos ruhájú gyerekeken. Ezeknek a „felszerelésén” akar-nak azok a diákok „egyet-mást” kipótolni! Azoknak csak„kaland” az itteniek története?… Látva a gyerekekizgulását, s hallva, hogy tudni akarják, mi van a levél-ben, gúnyosan közölte velük:

– Béluskáék rájöttek, hogy mi is vagyunk olyan ér-dekes finnek, mint a helsinkiek.

És haragosan odavetette a levelet a kicsik közé. Olvas-sák el, és válaszoljanak, ha akarnak. írják meg, hogysosem volt Laci parancsnok, és nem, cserkész, nem isvolt soha. Ő már régen munkás. Írják meg azt is, hogyküldjenek, ha tudnak, az itteni édesanyák arcára örö-möt… Egyszóval írják meg, hogy Laciékat nem érdeklia cserkészmaszlag.

A nevető gyerekek apránként mind elkomolyodtak.Megérezték, hogy amit Laci mond, az több, mint gúnyoscsipkelődés.

Eszükbe se jutott személyesen válaszolni a diákoknak.Bezzeg kapva kapott rajta Károly. Ő mostanában máregyedül csatangolt a Szamos partján. Az esős idők beállta

264

Page 259: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

óta a „Halkirántók Szövetkezete” ugyan szétugrott, deő sokszor a szomszédos községig is elbolyongott a vízmentén. Ennivalóját valahogy csak előteremtette a hor-gászással, jobb ruhára azonban egyáltalán nem futottabelőle, pedig a rongyai miatt már a szomszédok is szé-gyenkeztek.

Károly nem szégyenkezett.Mikor a pesti cserkészek levelét elolvasta, azzal adta

vissza a véleményére kíváncsi Sándor Bözsének, hogyLaciék végképp meghülyültek… Fogadkozott, hogy őmajd a pestiekkel beszerezteti azt a bizonyos „egyet-mást”. Olyan cserkészparancsnoki ruhát és egyebet kül-det magának, hogy leesik az álluk az irigységtől a tiszteltnehéz testi munkásoknak.

Laciéknak a fülébe jutott e csalfa szándék, értesültfelőle Réz bácsi is. Fejcsóválva fogadta Laciékat, mikorleckét jöttek felmondani. Értésükre adta: Károly leve-lezése igazán nem válik majd díszükre. Ne hagyják ezt.Írják meg, hogy nincs szükségük úri fiúk ismeretségéreés könyöradományaira. Ők csak olyan diákokkal cse-resznyéznek egy tálból, akiktől nem választja el őketosztálykülönbség.

Laciék igazat adtak Réz bácsinak; amire figyelmez-tette őket, annak szüksége bennük is élt. Már a Görög-templom utcában elítélték Károly gyanús dörgölődzését.Sándor Bözsétől visszaszerezték a levelet, s valóban szí-vük szerint, őszinte gorombasággal válaszoltak a Bélus-káék levelezőjének.

Postafordultával feleletet is kaptak rá. Béluskáék csa-pata örvendett a levelüknek, de borzongva emlegette,hogy hajmeresztő politika, amit írnak. Márpedig a cser-készeknek nem szabad politizálniuk. De azért jó, hogymegírták, tudatni fogják a Laciék városában működőcserkészdiákokkal. Keressék fel a Kajántó telepieket, ésoktassák ki, milyenek a jó cserkészek.

265

Page 260: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Erre Laciék megírták: mit csináljanak, ha már ők ilyenpolitikus életűek?

Erre már nem kaptak választ. Elakadt valahol a leve-lük, pedig egész télen erről beszéltek… Februárbancsontkeménnyé fagyott a téglagyári agyagdomb. Laciéknem dolgozhattak. Ekkor egy kis húst szedhettek ma-gukra, s nappal tanulhattak. Haladtak szépen, húsvétrakészültek levizsgázni az első polgári osztály tananyagá-ból. De Máthé Feri és Setét Jani végképp feladta a küz-delmet. Baj volt Mihállyal is. A gyerek még morcosabbávált, már a szüleivel is alig váltott szót. A motorszerelőműhelyből mind később engedték haza esténként, ráadá-sul vasárnap is behívták dolgozni. Húsvét felé aztánRéz bácsit behívták katonának. Nem volt aki tanítsaa fiúkat. Bizony, úgy mentek belé a nyárba, hogy nemtehették le az első polgáriból sem a vizsgát. Ismét forróntűző napfényben csákányolták az agyagdomb türelmesoldalát. Gyűlt a rettentő sok béketégla, de az újságokannál több város bombázásáról hoztak hírt.

Mátyás bácsi dühös kitartással lendítette csákányát,s a fogai közül biztatta Laciékat:

– Rajta, fiúk, rajta, meglátjuk, ki bírja tovább…És a háború bírta még ősszel is, belement a télbe is. Rézbácsi csak úgy karácsony felé került haza, őrszolgálatotteljesített valahol. És csak nagyot nézett, mekkorát nőt-tek a fiai, mármint Laciék. De még nagyobbat nőtt afekete malac. Csoda volt. Akkora, mint egy boroshordó.Egész nyáron a telepi gyerekek vigyáztak rá. Az elmúlttélen akkorát nőtt, hogy nem mászhattak fel vele a kő-risfára. Amíg Réz bácsi katonáskodott, szüleik is, ők isúgy gondját viselték, mint egy hadiárvának. Karácsonyraaztán elfogyott az ennivalója, el az étvágya is. Kurta lá-bai nem bírták. Okos állat volt különben, sok kópéságoteltanult a gyerekektől, de már elég volt neki mindenből,szinte maga kérte a kést, olyan életunttá hízott.

266

Page 261: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Réz bácsi az ünnep nagyhetén áment mondott rá.Hívta Máthé Feri apját, végezzen vele. Csakhogy adisznóölésbe egy kis beleszólása Sándor Petyi bácsinakis akadt. Ő felelt az utcában a récék és disznók életéért.Mint tizedes, ő kellett hogy számon tartsa, nehogy valakia közellátás tudta nélkül vágjon le vagy egy hízót. Ke-vés dolga akadt. Réz bácsiékon kívül senki sem hizlaltdisznót. Petyi bácsi, hogy kimutassa hatalmát s egybenjóindulatát Réz bácsi irányában, a disznóölés előtt valónapon meglátogatta, s megkérdezte, hány személy ré-szére lesz ez a disznó levágva.

Réz bácsi a tizedes meghökkenésére igen komolyanszámítgatni kezdett valami képzeletbeli személyeket, smikor a harmincadiknál tartott, Petyi bácsi iszonyúdühbe jött. Kiabált, hogy mer vele csúfolkodni, vigyáz-zon, mert beteszi az ajtaját úgy, hogy egy falatot se fogenni abból a rühes disznóból.

– Ne idegeskedjék, Sándor úr – nevetett Réz bácsiravaszul. – Én csak azt számolom, hogy hánynak kellkóstolót küldenünk, és hányat kell meghívnunk közöslakomára. Mert a gyerekeknek is jussuk van ám ehheza disznóhoz. Engem csak a fele illet meg, amiért felne-veltem. A másik felét megesszük közösen, Sándor úr.Lesz rá vagy tíz család, egy csorda gyerekkel. Nézzükcsak – s az ujjait egyenként kinyitogatta –, a magukutcájából először is kendék, aztán Kádárék, Setétek,Kerekesek, innen a Kajántóról mi, Kiss Ámáliék, Pet-kesék, Máthéék…

Petyi bácsi hüledezve tekintett a bemeszelt disznóólfelé, hiszen azt fogadta, hogy egy ültéből megeszi azt adisznót, amiből Réz Mihály csak egy ujjnyi kóstolót isküld valakinek.

– Hallja maga, Réz Mihály – kérdezte aggódva –,hány kilós az a hízó?

– Van vagy százötven – nevetett a másik kárör-

267

Page 262: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

vendően, hiszen tudott róla, mit fogadott ez a csepp em-ber.

– És komolyan gondolja ezt a prédaságot?– Annyira komolyan, hogy beszéltem Vedressel, adja

kölcsön a vendéglőjét egy estére. Akiket felsoroltam,mind a fiam vendégei lesznek. Kenyeret, savanyúságotés evőeszközt ki-ki hoz magának…

– Hm – bosszankodott Petyi bácsi távozóban –,ez a Réz Mihály tisztára megkámforodott. Milyen üst-ben kavarták ezt az embert?! És vajon szét tudnám-eprédálni egy akkora állat felét, mint ez a hóbortos?Azért a kis mosadékért, amit a szomszédok hordtak adisznójába!

Efölött bosszankodva ment, és intézkedett a közellá-tásnál. Kijárta, hogy ne vegyék el a zsírjegyet attól azeszeveszett embertől. Miért nem lesz az ilyenből tizedesa Tízes Szervezetben? Nem, nem is tizedes, hanem ezre-descsillagot kellene adni neki. De ennek a Réznek nemkell csillag, mondta már elégszer. Azt is gyakran emle-gette, hogy majd ő válogatja meg magának azt a szer-vezetet, ahol rangot fogad el. Milyen szervezetre gon-dol ez? Jaj, ha ez valami olyan kommunista izére szá-mít!

Nem merte végiggondolni, ami eszébe jutott. Miértne essen jól nála ez a kis kóstoló. Miért törődjön azzal,hogy ez az ember valami istentelen… Na, semmi, csakegy sült bolond ez. Ha csak az kell neki, hát ha egyedülnem is, de a telep népével igazán egy ültükben felfaljáka fél disznaját. Csakhogy azon a vacsorán ő mint tize-des, biztosan valami felköszöntővel kell hogy kivonuljon.Talán illenék meghívni a Tízesek körzetvezetőjét is…Á, de minek, attól csak a Réz Mihály étvágya menne el.De a pohárköszöntő nem maradhat el, azzal ki kell vágnia rezet. Hát persze, most a helyénvaló lesz az egységrőlbeszélni. Az igen, az most találni fog. Azzal kezdené,

268

Page 263: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hogy tisztelt magyar testvérek, és azzal végezné, hogyaz egység tovább tartson a kóstolónál…

Hajaj, de mi legyen közbül? – Ezt aztán sehogy sembírta kitalálni, pedig Vedres úr a kiárulandó italok vár-ható nyeresége reményében csakugyan kölcsön adta anagyivóját. Ígérte: „girland” is lesz meg elsötétített„lámpium”.

Végre beköszöntött az a zúzmarás vasárnap is, mikorRéz Mihály leszúrhatta nagy disznaját, s a Szamos jegénakkora lángoló sírdombot gyújtottak a hátára, minthaegy egész falkát pirítanának. Igen, már szép pirosra isvakarták a pörköléstől repedező disznót, de Petyi bácsimég mindig nem tudta, hogy mit mondjon a köszöntőközepén.

Nemcsak ő izgult ennyire, hanem keresztül-kasul azegész telep. A falánkabbak bosszankodva találgatták:mekkora kóstoló jut abból a fél disznóból annyinak, hamég közös vacsorát is terítenek? Azok a gyerekek, akiknem tartottak szorosabb barátságot Mihályékkal, és nemvoltak hivatalosak a közös vacsorára, arra kérték Réznénit, hogy kóstolójukat ők is ott ehessek meg a ven-déglőben. Mindenáron jelen kívántak lenni. Úgy tudták,lesz ott cigány is meg tánc és kugli.

Bizony, Réz Mihályék nem tudtak kitérni az esdeklőgyerekek elől, azok egymásnak adták a kilincset, s ígér-ték, ők is hoznak savanyúságot és „evőcajgot”. És jöt-tek azok hívatlanul is. Úgy ellepték a három sor asztalta nagyivóban, hogy a meghívott szülők egy része kiszo-rult a kicsibe. Réz néni, aki kezdettől fogva butaságnakmondta ezt a potyázó vendégeskedést, aggódva nézte:vajon futja-e majd valamennyinek a kóstolóra szánt pe-csenyéből.

Réz bácsi Mihályt ültette az asztalfőre. Az irigyebbanyák szeme majd kiugrott az ámuldozástól, mert amorcos fiúra kikeményített fehér inget húzott az anyja,

269

Page 264: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

és nyakkendőt biggyesztett a gallérjára. Mihály jobbjánKerekes Sárika bájoskodott hullámosra sütött hajával.Valóságos kisasszonnyá csinosította magát. Vele szem-ben Kádár Laci fészkelődött fényesre nyalt frizurájaalatt. Irigyelte Petyikét, aki Sárika mellett szorított he-lyet magának. – Atyaúristen – bámult megbűvölten aleányra –, hogy tud ez a Sárika egyszer-egyszer ilyenszép lenni? Úgy veszi magára a szépséget, mint más azünneplőruhát.

Lennebb az étvágygerjesztően megterített asztal mel-lett egymás után és egymással szemben Kiss Ámáli, Pet-kes Zsuzska, továbbá Máthé Feri, Sebét Jani és sok, erő-szakkal betolakodott gyerek nyüzsgött körös-körül.Külön asztal mellett idegeskedtek a szülők. Fel-felpattan-tak helyükről, s dühösen mentek neveletlenkedő fiaik-hoz, akik elkapdosták egymás elől a villákat. Pofon visz-ketett a tenyerükben, de tekintettel a mindenütt jelen-levő Réz bácsi sötétkék ruhás alakjára, nem mertékképen törülni a villák felett civakodó haszontalanokat.

A levegő megtelt hurkaszaggal, sült kolbász nyálcsur-gató illatával, a tányérok pecsenyével, friss tepertővel.Kinek-kinek, ami jutott, azzal. Vedres úr serényen ro-hangált a borosüvegekkel. Petyi bácsi nyakalta a bort,veszettül csúszott a disznóhúsra. Ivott Petyi bácsi márcsak azért is, hátha attól eszébe jut a készülő beszédközepe is, de a sűrű poharazás vége az lett, hogy a be-széd elejét is elfelejtette. Nem volt biztos benne, vajon„kedves magyar testvéreket”, vagy pedig „drága test-véreimet” szánt-e a vendégseregnek. Zavarba hozták ajelenlevő gyerekek is, hiszen azokat csak nem testvére-mezheti…

A tányércsörömpölés meg a zsivaj aztán teljesen ösz-szezavarta Petyi bácsit. Bosszúsan nézte Réz Mihályt,nagy gondja okozóját. Az pedig mit sem sejtve, felesé-gestől együtt szakadatlanul hordta a vendéglő konyhá-jából a kóstolóba szánt porciókat. A türelmetlenkedő

270

Page 265: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gyerekek az asztalok végén sírtak, mikor kapják már arészüket, a másik végén, ahol már ettek, Ferkó mókáinnevettek. Kiss Ámáli ugyanis egyre csak Réz Mihálykanyakkendőjét, gallérját, szemét, száját bámulta. Kiráztamár a hideg is, úgy kívánta, bárcsak nézne rá vagy egy-szer az a haragos Mihály. Addig-addig bámulta epeke-dőn, míg Máthé Ferkó elcsente tányérjáról a sült kol-bászt, s egy nagy darab ecetes uborkát tett a helyére.Laciék majd kipukkadtak a visszafojtott nevetéstől, ami-kor az ábrándos dundi szórakozottan beleszúrta villájátaz uborkába, és a szájához emelte. Mikor beleharapott,szörnyülködő megrökönyödéssel meredt a száját csókrarántó ecetes uborkára. És ekkor, éppen ekkor, Mihálykais hirtelen rápillantott. És elnevette magát. Ellenállhatat-lanul tört ki belőle a kacagás, olyan komikus rémülettelbámult Kiss Ámáli a rettentő nagyságú savanyúságra.

Erre aztán Laciékból is kirobbant a kuncogásokba foj-tott nevetés. A hahotázás végigrohant a gyerekek arcán.Az asztal egyik végétől a másikig harsogott a kacagás.A szülők, akik már a borozásnál tartottak, felfigyelteka nevetésre, s észrevéve a komikus jelenetet, maguk iskacagásban törtek ki. Akadtak, akik még akkor semtudták, mi történt, de mert látták, hogy egyik-másikmajd lefordul a székről nevettében, ők is áldozatául es-tek a harsogó jókedvnek. Nem bírtak ellenállni a sod-rásnak még a legsavanyúbb természetű anyák sem. Aközben borért szaladgáló Vedres úr és igen nyájas fele-sége a „kisivóból” csodálkozva nézett be, s mit sem ért-ve a jelenetből, elképedéssel találgatta a falrengető puk-kadozás okát.

Ebben a már-már veszedelmessé zajosodó hangulat-ban szállta meg Petyi bácsit a borral kevert szónoki ih-let. Úgy érezte, hogy ráeszmélt végre, mi az a megszó-lítás, amely mind a szülőkre, mind a gyerekekre egy-aránt ráillik. Hogy a nagyszerű ötletet el ne szalassza,hirtelen felugrott egy székre, két üres üveget felraga-

271

Page 266: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

dott, s hatalmasan csörömpölni kezdett. A nevetőorkánaránylag elég gyorsan kuncogássá szelídült, úgyhogyPetyi bácsi elrikkanthatta magát:

– Kedves, drága, igen tisztelt testvéreimből szakadtgyerekek és szülőtársak…

Itt aztán el is akadt. Most kellett volna a beszéd köz-bülső részével előrukkolnia, de egy sóhajtásnyi nem sok,annyi sem jutott eszébe belőle. Nyekergett, pislogott,végül dühbe jött, s ezt kiáltotta:

– Jó étvágyat a kóstolóhoz! – És vérig sértve lépettle a székről, mert a szomszédok gúnyos kacagásban tör-tek ki, éspedig harsogóbban, mint ahogy abbahagyták.Kiss Ámálinak a villájáról közben Mihály leszedte azarcpirító nagy uborkát, s megosztozott vele saját kolbá-szán, helyét meg elcserélte Sárikával. Kiss Ámáli bol-dogan falatozott egy tálból Mihállyal. Lacinak is teljesülta vágya, mert a helycsere révén Sárika mellé került.A lánynak jól a szeme közé nézett, és elismerő évődés-sel mondta.

– Ilyennek lássalak máskor is, Sárika.– Milyennek? – pirult el Sárika.– Hát-hát – akadozott Laci –, ilyen kóstolósnak…Petyike irigyen figyelte őket, és a szíve sajgott. Min-

denkinek van párja, csak számára nem került itt egysem… Észre sem vette, hogy időközben körülötte to-vább folyt a helycsere. Minden gyerek ahhoz ült, akihezlegjobban vonzódott, úgyhogy amikor Petyike egy ízbenoldalt pillantott, Petkes Zsuzskát látta maga mellett. Ahosszú leányzóhoz senki sem szólt, a helycserélők addigtologatták ide-oda, míg egyszer csak ott találta magátPetyike mellett. Kínos zavarában a körmét rágta. Petyi-két nyomban elfutotta a méreg. Csak nem Máthé Feriravaszkodta ide ezt a meszelőkisasszonyt? Éppen ezt,akit azzal kínált neki feleségül, hogy kössön a lábárakicsi széket, mikor sétálni megy vele.

272

Page 267: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

273

Page 268: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Mérges pillantásai alatt Zsuzska is ráeszmélt, hogymilyen fonákul festenek itt egymás mellett, s szégyené-ben lehunyta a szemét. Csukott pillái alól kicsordult akönny. Petyikének önkéntelenül is megesett a szíve rajta.Lám, ennek sincs párja. Hirtelen támadt elszántsággalfogta karon, s halkan rászólt Zsuzskára:

– Ne búsulj, Zsuzska, utolérlek én nemsokára. –Közben pedig szemmel tartotta Máthé Feri görbe bohóc-orrát. Ha most csúfolódásra fintorul, veszi a tányért, segyenesen a szeme közé teremti.

Szerencsére ez alkalommal Feri nem volt ludas Zsuzs-kának Petyi mellé való rendezésében. Ő most azon mes-terkedett, hogy észrevétlenül Setét Jani zsebébe csem-péssze a Kiss Ámáli villájáról lekerült ecetes uborkát.

Így hát Petyike is meg Zsuzska is felvidulhatott, hi-szen mindenki vidám volt. A viharos nevetés már elült,s a szülők halkan beszélgettek a gyerekek viselt dolgai-ról. A közismertebb fiatalok közül csak Setét Ilon ésKároly hiányzott. Ilon szép csendben nyugodott egy be-havazott sírdomb alatt, Károly pedig ki tudja merrebitangolt rongyaival. Már hetek óta nem volt otthon.Apja egyszer már a rendőrségi fogdából váltotta ki. Éj-jeli razzián fogták be. Nem használt annak az sem. Ren-dületlenül tovább tekergett. Setét néni teljesen meg-keseredett miatta. Itt a vidám, közös vacsorán sem bírtmásra gondolni. Fel is állt nemsokára, és észrevétlenülhazaosont. Saját kóstolóját hazavitte, ha Károly netalánvéletlenül ma hazavetődne, ízlelje meg ő is. Hátha veleis csodát tesz, mint azzal a Réz Mihálykával, aki a va-csora vége felé mégis összebékélt kenyerespajtásaival.Otthon a csöndes szobában Szűz Mária elé térdepelt, sbuzgón, sokáig könyörgött a sok szentkép előtt, térítsékjó útra azt a szerencsétlen Károlyt.

Így ért véget a sokáig emlékezetes nagy vacsora. Agyerekek sokkal többet felettek, mint amennyit Réz néni

274

Page 269: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

a kóstolóra szánt. De nem bánta, mert Mihálykával ezena nagy vacsorán történt valami. Vidáman tért haza, sannyit beszélt egyhuzamban, amennyit soha azelőtt. Akóstoló jó ízét mindenki sokáig emlegette, a gyerekekínyéről sosem múlt el az emléke. Réz bácsinak volt rágondja, hogy soha el ne felejtsék. Másnap este magáhozhívatta Laciékat. Körülülték az asztalt, s mikor Mihály-ka is hazaállított olajos ruhájában, így szólt hozzájuk:

– Ugyebár szép volt, ami eddig történt. Helyrebil-lent ebben a rongyos kis külvárosi világban minden. Azén károm megtérült a malaccal, Kádár néni is új órátkapott a régi helyett. A szomszédok is megkapták amaguk kóstolóját abból, hogy milyen jól élhetnénk mi,ha a magunk feje után mehetnénk, de nem hagyják, ésnekünk mégis tovább kell menni. Így, ahogy van, nemmaradhat. Ti még mindig nem tudjátok, mi is legyenveletek. Derék munkások akartok lenni, valami szép,kedvetekre való mesterséget szeretnétek tanulni, de nemtanulhattok. Beletörődtetek a téglagyári munkába, hi-szen ez sem alábbvaló más munkánál. Szép jövője vanennek az iparnak is. De csak akkor, ha végét vetjük en-nek a galád háborúnak és azoknak, akik ilyen szeren-csétlenségekbe kergetik a népet. Én hiszem, hogy tavasz-ra vagy az őszre nyélbe ütjük ezt a dolgot. Ütögetikmár, gyerekek. Készülnötök kell erre nektek is. A ti dol-gotok az volna, hogy az abbamaradt magántanulást újra-kezdjétek. Gyorsan átrágjuk magunkat azon, amit a ta-valy már bevágtunk, azután megyünk tovább…

Setét Jani és Máthé Feri elszontyolodó ábrázatáratekintve, gyorsan hozzátette:

– Ti se riadjatok vissza, amiért nektek nehezenmegy. Gondoljatok arra, hogyha a mi tavaszunk köszöntreánk, egy szép napon azt mondhatjuk nektek: fiúk,reátok bízzuk a téglagyárat. Vezessétek, igazgassátok.Az egyik legyen mester, a másik meg igazgató, a har-

275

Page 270: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

madik égető meg szortírozó… Csak nem tértek ki előle,hogy hát, kérem, mi csak csákányolni tudunk, tessék arégi urakra bízni a vezetést…

Laciék mind feszültebben figyeltek, szemük kigyúlt,s a két nehezebb felfogású fiú arca is mindinkább fel-derült. A Mihályka arcán meg olyan tudálékos mosolygömbölyödött ki, mintha ő már jóval többet tudna annál,mint amennyit az apja elárult nekik. Csak elbámultak,mert egyszer ki is kottyantotta:

– Ennél még többet is hallhattok édesapámtól, hanem ijedtek vissza. Lesz még itt a csapatnak olyan dolgais, hogy a két halász legyőzése ahhoz képest kismiskavolt.

A fiúk szeme erre még sóvárabban tapadt a Réz bácsiarcára. Beléremegtek, mert a Mihályka édesapja sokatsejtetően hagyta rá a fiára.

– Te csak ne siess, majd mindent a maga idejében.De van egy kikötésem, fiúk. Éspedig az, hogy amirőlitt szó esik, nem kell ám világgá kürtölni. Még édesszülőtöknek se beszéljetek róla, amíg én nem mondom.Tudjátok, hogy milyen akadékoskodok…

És sokatmondóan pillantott Sándor Petyike tágra me-redt szemébe.

– Ha kérdezik, mit csináltok nálunk, hát csak annyitmondjatok, gyakoroljuk az írást, olvasást meg a szám-tant, hogy el ne felejtsük.

– Szót fogadunk, Réz bácsi – kiáltotta Sándor Pe-tyike belepirulva

– Megesküszöl rá? – kérdezte Mihályka elkomo-lyodva.

– Mire esküdjek?! – ugrott fel tüzesen Petyike.De Réz bácsi lenyomta a székre, s az asztal fiókjábólgyűrött könyvet meg füzetet húzott elő…

Még aznap este újrakezdték a tanulást. Bizony, aznehezebb munkának bizonyult a téglagyártásnál is. Mígmás szomszédbeli gyerekek régen aludni tértek, ők ke-

276

Page 271: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gyetlenül törték magukat. Künt nyargalt a szél, sepertea havat, rázta a kőrisfa jégcsapként zörgő ágait. Hegyethordott a szemétdombra és a Ripacs sírjára, hadd aludjahősi álmát, amíg majd újra visszaírhatják vitézségéneklelkesítő történetét a kőrisfa derekára.

Törték a fiúk magukat derekasan, képzeletüket fel-csigázva tartotta az, amire majd ezután kerül sor, amiolyan sokat ígérően csillogott a Réz bácsi szemében.Erősen furdalta az oldalukat, mi lehet az, amire ha sorkerül, kismiskának bizonyul a két halász legyőzése. Fag-gatták is eleget Mihálykát, de az egyre rejtélyesebbenmosolygott.

Lassan kitavaszodott, s a téglagyárban újra munkábaállhattak, de csak félüzemmel dolgoztak. Mátyás bácsitújra behívták, s a hadszíntérre vitték, hogy ne mond-hassa téglakészítés közben: „Rajta, legények, lám, kibírja tovább.” Bizony elakadtak a téglagyártással hamar,és el a tanulással is újra. Hirtelen Réz bácsit is behív-ták katonának valahova hidat őrizni.

Olyan váratlanul vitték el, hogy még hagyogatóznisem volt ideje. Nem mondhatta meg, hogy mit tegyenek,Mihályka pedig, ha faggatták, egyre csak azt hajtogatta,„várni kell, majd az öregem hazatoppan egyszer, s őmegmondja”.

Egy kora nyári délelőtt azonban a szokottnál is vésze-sebben kezdtek üvöltözni a riasztó szirénák. Rá nemso-kára szívet-lelket dermesztő mély bugás szüremlett aláa felhőtlen égből. Majd a szédítő magasságban alig-aliggalamb nagyságú, ezüstszárnyú gyilkos gépmadarakoncsillant meg a napfény. Ezt követően vészes sustorgáshasította szét a levegőt, a csukott ablakok csörömpölvezúzódtak be, azután meg egymást követő robajok ren-gették meg a várost. Mázsás bombák záporoztak a va-súti negyedre. Füst- és porfelhő gomolygott a Nádasvölgye fölött. A Kajántó útiaktól jobbra és balra, nem

277

Page 272: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

is nagyon messze, utcasorok, gyárak, műhelyek, vasútiszerelvények, munkásházak és bérpaloták repültek alevegőbe. Sok-sok évvel ezelőtt összerakott malteros-téglák és cserepek milliói repültek szerteszét, s temettékmaguk alá az emberek százait.

Az amerikai nehézbombázók után gyásszal, könnyeltelt meg a város minden zuga. Bombák estek arra agyufagyárra is, ahol a Laci édesanyja dolgozott. Egy-szerre vált munkanélkülivé a fiával. Mert leállt a tégla-gyár is egészen. Kialudt a tűz a porcelángyár égető-kemencéjében is. És jöttek a behívók egyre-másra. Alégiriadók szinte óránként ismétlődtek. Már alig dolgo-zott valaki. A Laciék munkáscsapata csüggedten futottössze Kerekes Sáriéknál.

Úgy tűnt, hogy ők már se iskolába, sem dolgozni nemjárhatnak többé. Az utcában lakó baptisták végítéletrőlbeszéltek. Elég az egész világ, elpusztul kicsi és nagy.

És mintha igazuk lett volna, mert az utcák sarkánplakátok jelentek meg. A városi nagyurak tanácsa ésa hadtestparancsnokság elrendelte, hogy a férfiak tizen-hat évtől hatvan évig mind vonuljanak be, a többiekpedig meneküljenek, ürítsék ki a várost. A szomszédoknem tudták mitévők legyenek, menjenek-e vagy ne men-jenek. Minek, ha úgyis meg kell halni?

MIKOR AZUTÁN LEGNAGYOBB VOLT a kétségbe-esett tanácstalanság meg a sírás, Kádár Laciékhoz azegyik éjszaka halkan bezörgetett valaki.

Réz Mihály bácsi toppant eléjük a sötétből katona-ruhában és puskával.

– Bátorság – súgta a megriadt Kádár néninek –,nem lesz itt a világvége, csak az uraknak. Jönnek afelszabadítók, együtt jönnek már a román csapatokkal.Augusztus 23 óta a román munkások és parasztok ki-csavarták a fasiszták kezéből a puskát. Torda alá értek

278

Page 273: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

már. Ezért bolondultak meg a mi uraink. Ezért beszél-nek a világ végéről. Faképnél hagytam őket, megszök-tem, Kádárné. Nem lövöldözök én szovjet katonákra.Segítsenek, civilre kell vetkeznem. A puskát el kell dug-nom, beszélnem kell az emberekkel…

Odafordult az ágyból kiugró Lacihoz.– Elhoznád a fiammal a civilruhámat, de gyorsan,

még virradat előtt?A Laci szíve majd kiugrott az örömtől, de az anyja

aggodalmaskodni kezdett. Féltette Lacit, s maga ajánl-kozott, hogy elmegy Réz nénihez, de Réz bácsi ebbe nemegyezett bele. Nem mehet hozzájuk most felnőtt. Hamehetne, ő maga ment volna haza, de az ő utcájuk túl-ságosan szem előtt van, nem akar ott katonaruhában smég anélkül se mutatkozni. Olyan fürge fiú kell neki,mint Laci. A kerteken át surranjon be hozzájuk, hátul-ról másszon be az udvarukra. Úgy jöjjenek Mihályká-val visszafelé is. A ruhacsomót osszák kétfelé magukközött, egynek igen nagy batyu volna.

– Meg mered ezt tenni, Laci?Laci Réz bácsiért mindent mert volna. A hangjában

annyi bizakodás, bátorítás volt, hogy a szívéből mindenfélelem eloszlott. Az édesanyja is felbátorodott, bele-egyezett: menjen. A fiú gyorsan magára kapkodta ru-háit, s fürgén osont el a sötétben. Büszkeségtől daga-dozott a szíve, amiért Réz bácsi éppen hozzájuk jöttezért a segítségért. Fél óra sem telt belé, s az apjánakbolondul örvendő Mihállyal úgy átcsempészték a civilmunkaruháját s a bakancsát, hogy még a kutyák semvakkantották el magukat. Míg Laci odajárt, Réz bácsielrejtette valahova a puskát a sötét udvaron, a levetettkatonaruha-darabokat meg Kádár néni vitte ki valahova.Míg Réz bácsi átöltözött, a két fiút közelebb intette ma-gához.

– Tudtok titkot tartani, fiúk? Ha nem tudnátok,

279

Page 274: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

most tanuljátok meg. Az életem a ti kezetekben van-A menetszázadból szöktem meg. Ha elfognak, agyon-lőnek. – A bejövő Kádár néni felé fordulva folytatta.– Senkinek, még a legjobb szomszédnak vagy barátnakse beszéljetek arról, ami most itt történt. Értitek, gye-rekek?

Miután azok megilletődve mondtak igent, elárulta,hogy mindenkinek azt mondja majd, hogy leszereltékés hazaküldték, mert tüdőbajt fedeztek fel nála.

És valóban, Réz Mihály bácsi másnap s azután úgyviselkedett, mintha köhögés fullasztaná. Házról házrajárt, a férfiakat félrehívta és külön-külön mindegyiketrábeszélte, hogy ne vonuljanak be. Bújjanak el éjszakáraa gyümölcsöskertekben. Senki se hagyja el a várost.

Valamelyik este pedig, mikor már jól besötétedett, amegkomolyodott Mihályka Laciért jött, és súgva mondta:

– Itt az ideje annak, amiről édesapám beszélt ve-lünk. Gyere, tépjük le a plakátokat. Te nézel előre-hátra, én meg tépem. Ha látsz valakit jönni, szólj, éselfutunk. Nagyon ügyesen kell hogy csináljuk…

És amíg az utcák sarkára ragasztott plakátokhoz lopa-kodtak, Mihály súgva árult el egyet-mást abból is, amináluk történik az autójavító-műhelyben.

– Tudod, Laci, van ott két szerelő, azok is úgy be-szélnek, mint az én öregem. Azok is azt mondják min-denkinek, hogy senki se engedelmeskedjék. Nem kellkiüríteni a várost. S tudod – mondta súgva –, eldug-tunk egy egész teherautót a német tisztek orra előtt.Vagy kettőnek az akkumulátorját tüntettük el.

Másnap reggel aztán Laci elcsodálkozott. Más utcáksarkán is leszaggatva fityegtek a város kiürítésére és abevonulásra felszólító plakátok. A Mihályka apja vala-melyik éjszaka újra bekéredzett Laciékhoz, s hajnalignáluk időzött, azután meg eltűnt valamerre.

Laci Mihálytól tudta meg, hogy az éjjel tábori csend-

280

Page 275: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

őrök jöttek az apja után. Kevesen múlt, hogy otthonnem találták. Attól a naptól kezdve Réz bácsi nem mu-tatkozott többé, de hogy valahol a közelben lehetett, aztLaci abból sejtette, hogy a szomszédok már nyíltan, egy-mást bátorítva beszélték.

El kell dugni a szerszámokat a gyárakban. Ne segít-senek leszerelni a gépeket. Ne hagyják kirabolni a vá-rost. Már Kolozsvár határában verik a németeket a fel-szabadítók.

Egy éjszaka Réz néni és Mihályka is Laciéknál húztákmeg magukat. Nem mertek otthon hálni, mert detektí-vek törtek rájuk, azok is Réz bácsit keresték, s Mihály-kát akarták elvinni helyette.

Másnap Mihályka is eltűnt az édesanyjával a kör-nyékről.

Laci napközben többször is ott settenkedett a Rézbácsiék lakása közelében, hátha meglátja Réz nénit vagyMihálykát, egy ízben a kertek felől be is mászott hoz-zájuk, s úgy lopózott az ablakuk alá, de a házuk kihaltvolt, az ajtók bezárva. Senki sem tudta, hova lettek.

Kádár néni aggódott értük. Csak nem fogták meg őketmégis a detektívek? Laci arra is vállalkozott volna, hogybemegy a városba, és az autójavító-műhelyben puha-tolózik Mihályka után, de már lehetetlen volt a város-ban kószálni, az utcák elnéptelenedtek. Ide is, oda iságyúlövedékek csapódtak be. A légiriadók negyedórán-ként a pincékbe kergették a lakosságot.

Laci már az utcájukra sem merészkedett ki. A légi-riadók dermesztő csendjében tompa morajlások hallat-szottak. Éjszakáról éjszakára, azután meg óráról óráramind jobban erősödtek, közeledtek. Szívüket öröm ésrettegés szorongatta egyszerre. Az ezer kilométerekrőlfeléjük görgő front valahol már a város határában ro-bajlott. A Kajántói úton szakadatlanul menekültek aszétvert fasiszta német és horthysta csapategységek. Egy-egy ágyúlövedék közéjük csapott be a Feleki-tető mögül.

281

Page 276: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

És már dörgött az ágyú a kajántói oldalon is. Laci azédesanyjával egyik házból a másikba menekült. Mindazt keresték, hol tartósabb a pince. A Laci ébresztőórá-ját mindenüvé magukkal vitték. Az utóbbi napokbanmár úgyszólván ki sem mozdulhattak a pincékből. Csat-togott, bömbölt minden, mintha az eget hasogatnák, úgyvijjogtak a srapnelek és az aknák.

A külvilágról napok óta semmit sem tudtak. Senkisem mert már kimozdulni, legfeljebb éjszaka vízért.Azon az ágyúdörgéstől remegő éjszakán már vízért semmertek kibújni. Egy ágyú valahol egészen közel böm-bölt, a válaszként érkező becsapódások is mind közelebbértek. Laci az édesanyjával ott szorongott a KerekesSárikáék dohos, földszagú pincéjében. Oda menekültekle Setét bácsiék és Sándor Petyiék is. A négy családgyerekei a lecipelt szalmazsákokon fetrengtek. A többiekegy szál gyertya mellett székeken vagy valami nagykövön gubbasztottak. A sűrű robbanásokat követő föld-rengések miatt a gyertyaláng állandóan reszketett. A föl-des pincefal szárazabb részein homokszerű göröngyökperegtek alá. A talaj néha alig érezhetően, de megingottalattuk. Ilyenkor Kerekes Sárika ijedten kapott a Lacikeze után, s görcsösen megszorította. A fiúnak jólesettez a mozdulat, vajon mit akar ez a kislány, miért kap-kod a keze után, miért éppen az övé után? Azt hiszi,segíthet rajta? Hiszen ha csak egyetlen lövedék is be-csap a rozoga házba, mindnyájuknak vége. Ezt a komorbizonyosságot látta Sándor Péter bácsi fakó arcán is.A nyeszlett kis emberke a szalmazsák egyik csücskénkuporgott, s riadtan bámult a gyertyalángba. A szent-képekkel házaló Setét bácsi a pincébe lemenekített ké-peivel bajlódott. Sándor Petyiné többször felállással pró-bálkozott, de a fejét mindannyiszor beléverte az ala-csony tetőzetbe. Sóhajtozva ült vissza. A Kádárné féltveőrizett ébresztőórája egy pléhfazékba állítva ketyegett.

282

Page 277: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Az egymást követő sűrű robbanások moraja dübörgésséerősödött.

Amit a munkások századokon keresztül hidakkal, vas-utakkal, villanyhuzalokkal és drótnélküli távbeszélőkkel,vízvezeték- és villamossági hálózatokkal összekötöztek,hogy egymáshoz minél közelebb kerülhessenek és hogyösszebarátkozhassanak, az most egyetlen éjszaka mindszétszakadt, levegőbe repült vagy szétesett. A visszavo-nuló fasiszták mindent elkövettek, hogy így legyen.

Laci azon gondolkozott: mi lesz, ha egyszer kibújhat-nak még a pincéből, és rajtuk kívül senkit sem találnakéletben, ha senki sem jön elé a házak alól, és ha mind-egyik ház romja fölé keresztet szúrhatnak? Ki veszifeleségül Sándor Péter öt leányát? Ki szántja fel a föl-deket, ki épít más hidakat a Szamosra, hogy átmehes-senek rajta?

Riadozva figyelte sóhajtozó édesanyját s a két felnőttférfit, de egyiktől sem remélt sokat. Setét bácsi a szent-képeken kívül egyébhez nem értett, Sándor Péter bácsimeg csak szájalni tudott. Most remegtek mindahányan.Közbe-közbe el-elszundítottak.

Gyötrelmesen múltak a percek s az órák. Hajnal feléijedten rezzentek fel félálombeli állapotukból. Minthanagy robaj rázná fel őket, mindnyájan felugráltak éshallgatóztak. A gyertya lángja hosszúra kinyújtózvaégett. A fazék fenekére lecsurgó parafintócsa megfagyó-ban volt. Szívdobogtató várakozás közben jöttek rá,hogy voltaképpen halálos csend veszi őket körül, hogya pince faláról immár nem peregnek alá a sárgás gö-röngyök; hogy a pléhfazékba állított óra rémesen zaka-tolva, visszhangot verve ketyeg. Odakünt nem pukkantöbb lövés, nem dörögnek az ágyúk, nem csattan többémár semmi, és nem csúsznak le a fedélcserepek. Balsej-telmektől terhes süketség fogta őket körül.

Laci beléborzongva gondolta: egyedül csak mi ma-radtunk meg, meghaltak a németek, meg a Feleki-oldal-

283

Page 278: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

ról leereszkedő szovjet katonák? Úgy lehet, mindenkielpusztult. Lehet, hogy most lőtték ki a fagyasztóbom-bákat, amit Hitlerek folyton ígértek. Jéggé dermedt vol-na minden?

Ekkor valaki döngetni kezdte odafent a pinceajtót, saz nyikorogva fel is tárult. A nyíláson egyszerre reggeliszürkület ömlött be. Egy férfi sötét körvonalú alakjahajolt be a nyíláson, s örömteli hangon kiáltotta:

– Kifelé, szomszédok, felszabadultunk…Laci úgy pattant feléje, mintha rugó lökné:– Mihály bácsi, Réz Mihály bácsi!…Egyebet nem bírt szólni, csak a nyakába szökött a

hírhozónak, és csókolta borotválatlan arcát, mintha édes-apja, a korán elhalt vasutas tért volna vissza. Réz bácsikiemelte az udvarra. Sáros, gyűrött télikabátján vöröskarszalag virított.

– Te vagy az, Laci? – nézte meg jobban.– Megmenekültünk, Mihály bácsi?– Meg. A németek és a barátaik Kajántón futnak

már.– A fia is megmenekült, Réz bácsi?Réz bácsi körültekintett, s megpillantotta a ház szög-

lete mögül besárosodott ruhában előrelépő fiát.– Gyere, Mihályka, mutasd meg magad.A Laci szeme majd kiugrott a helyéből. Mihálynak a

karján ugyanolyan vörös karszalag virított, mint az ap-jáén. Lacinak férfiasan nyújtott kezet.

– Látod – mondta önérzetesen –, ezt is túléltük.– Hát Máthé Feriék és Kiss Ámáliék?…– Őket se féltsd, Laci. Ők is kibújtak a sírból. Új

világ virrad reánk, ne búsulj. Csak bánni tudjunk vele.– Közelebb hajolt Lacihoz, és rejtélyeskedve súgta: –Most majd meglátod, kicsoda az én édesapám.

Lacit Mihályka már azelőtt is csodálkozásra késztette.Már akkor feltűnt neki, hogy ez a fiú valahogy egészenkinőtt az utcabeli csapat gyerekei közül, mikor együtt

284

Page 279: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

mentek plakátokat tépni. Már akkor is úgy viselkedettvalahogy, mintha mindent tudna, amit az apja tud. Mostis úgy állt mellette, mintha már egészen olyan volna,mint ő.

Laci nem állhatta meg, hogy kissé gúnyolódva ne kér-dezze meg:

– És te talán bánni tudsz már az új világgal?– Tanulgatom, Laci, figyelj csak…És volt mire. Időközben a szomszédokban is kibújtak

a pincékből. Gyanakvóan tekintettek körül a kora reg-geli szürkületben. Megrongálódott házaikat s a borúseget, majd a távoli belvárost kémlelték. Túl a szilárdanálló bőrgyár kéményein, valahol a templomtornyok ésa bérpaloták fölött az ólmos fellegeknél is sötétebb füstgomolygott az ég felé.

A szomszéd utcából is mind többen szállingóztak elé,és komoran verődtek össze az utca közepén. Azt talál-gatták, mi lesz ezután.

– Megint Románia, megint a régi rabság tér vissza.Ezt a Sándor Petyi bácsi motyogta. Mert ő igen nagy-

ra volt, mikor a bécsi döntéskor Horthy jött be Észak-Erdélybe.

De Réz bácsi résen volt. Egyszeriben élét vette aSándor Péter szavának. Megmondta, hogy új Románialesz itt. Semmi sem marad a régi helyén. Lelkesítette,forrósította a szomszédok szívét, örvendezzenek, nemkell már bujkálni, nem keresik már ezután az urak abehívóval. Meglátják, milyen egészen más világ virradrájuk. Erősen megrázta egyik-másik munkásszomszédkezét. Dicsérte az asszonyokat, amiért nem dőltek be akiürítési rendeletnek, a férfiak meg a katonai behívók-nak. Majd felháborodástól izzó hangon sorolta fel, hogymilyen vadállati pusztítást vittek véghez az elfutó fa-siszták. Nem hagytak a városban épen egy hidat sem,a villany- és a vízvezetékhálózatot is felrobbantották azutcakereszteződéseknél… Elraboltak minden motoros

285

Page 280: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

járművet, nincs egy autóbusz, nincs egyetlenegy teher-gépkocsi. Minden ablak betörve, az üzletek kifosztva.Új hidakat kell verni fából, hogy a szovjet katonáktovábbűzhessék az ellenséget. A gyárakat ki kell tata-rozni, többet kell termelni, mint valaha, hogy a háború-nak mielőbb véget vethessenek, hogy soha többé nedúlhassa a haza szent földjét.

– Gyerünk a gyárakba – hívta nyomban a gyárimunkásokat, a többieket pedig a szakszervezetekbeküldte jelentkezni. Azután a kommunisták pártjárólbeszélt.

A szomszédok összenéztek. Vajon honnan tudja mind-ezt olyan pontosan Réz Mihály? Lám, ezért játszatottő a gyerekekkel mindig köztársaságosdit. Setét bácsihozzáfurakodott, s félszegen megkérdezte, szentképekreszükség lesz-e ezután, ne házaljon-e többé azokkal.

– Jobb, ha maga is szerszámot ragad, elvtárs – ne-vetett Réz Mihály. – Helyre kell tenni előbb a vasutat,ha újra házalni akar a Székelyföldön.

– Hát velem mi lesz? – állt elő Sándor Petyi bácsiidegesen. – Engem felakasztanak?

– Miért akasztanák? – képedt el Réz bácsi.– Amiért maga ellen beszéltem.Mihály bácsi vállat vont.– Jusson eszébe, mit vallok én. Nem lehet gyereket

veréssel nevelni.– Gyereknek tart?! – veresedett el Sándor Péter.– A politikában annak, Sándor úr.Sándor „úr” sértődötten szegte le kicsi madárfejét. Jól

hallotta, hogy az imént Réz bácsi elvtársnak szólítottaSetét bácsit. Így hát neki nem jár ki az elvtárs titulus.És ezt nem is bánta, de hogy ezután szégyenbélyegkéntragassza rá az „urat”, az már fájt neki. És ami még en-nél is rosszabbul esett, az az volt, hogy a szomszédokrögtön szót fogadtak Réz Mihálynak. Mindig is neki en-

286

Page 281: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

gedelmeskedtek. Mikor Réz Mihály nyomában elindultaka gyárak felé, még saját leányai is Kádár Laci után sza-ladtak, s a fiú szavába vágva ők is azt kérdezték:

– Hát a mi csapatunk mit segítsen, Mihály bácsi?'Réz Mihály jólelkű mosollyal állt meg, s gyönyörköd-

ve nézte a köréje rajzó gyerekeket. Aztán előszólítottaa fiát, s vele tárgyalt valamit. Mihályka kihúzta magát,hogy még nagyobbnak látsszék, mint amekkora, s egy-kori pajtásai közé jött:

– Ti egy-két napig maradjatok még itthon. Háthaszaladni kell még az óvóhelyre. Azután majd iskolábajártok.

– De mi dolgozni akarunk – ugrott elő Laci, ésMihálykát kikerülve az apja elé állt. – Mi miért nesegíthetnénk a gyárakban?

Réz Mihály bácsi megvakarta a fejét.– Szükség lesz rátok az iskolában, gyerekek. A ta-

nulás is komoly munka ám. Ezután járhattok gimná-ziumba is.

– De mi a gyárban akarunk segíteni.– Ne erőltessétek ezt most rögtön. Előbb körülné-

zünk Mihálykával. Ő majd törődni fog veletek.Laciék elhűlve bámultak utána. Mihályka vele ment.

Őt nem féltette a szaladástól.Laciék elkeseredve abban állapodtak meg maguk kö-

zött, hogy azért sem ülnek tétlenül. Bemennek a tégla-gyárba, ők ott segítenek, a téglához már ők is értenek.Most már igazán kell a tégla. Ezt tervezték, de SándorPetyi apja mérgesen hazakergette a leányait, Petyit semhagyta. Fenyegetőzött, hetvenkedett: az ő családjábannem fog Réz Mihály vezérkedni. Sárikát meg Kerekesnéni sem hagyta. Nem mertek még felköltözni a pin-cékből. Az anyák szétcipelték a többieket is a régi csa-patból. Bizony még vagy két napig szaladni kellett apincékbe. A téglagyár udvarára szovjet katonák jöttek

287

Page 282: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

és ágyúkat állítottak fel. Lacinak kezébe nyomtak egynagy katonakenyeret, és nevetve küldték haza.

Kézzel-lábbal próbálták megértetni, hogy Lacinakmég nőni kell, egyék sokat, s integetve magyarázták,majd ha ők odább viszik az ágyúkat, akkor lehet dol-gozni a téglagyárban is. A nagyobb nyomaték kedvéértegy húskonzervet is a kezébe nyomtak.

LACI IZGATOTTAN VÁRTA RÉZ BÁCSIT. A ka-tonacipót végigvitte a szomszédságban, mindenütt meg-mutogatta. Itt is letörtek belőle egy darabot meg amottis. Ízlelgették, milyen is a szovjet kenyér. Mire Laci ész-revette volna, csak egy darab héjjal maradt, úgy ízlett acipó mindenkinek. A gyárakból hazatérők a folyóba ros-kadt hidak roncsain vergődtek át az innenső partra. Lacitürelmetlenül faggatta őket, de különösen Mihálykát.Kitaláltak-e már valamit a csapat részére? De bizony,amiről Mihályka beszélhetett, az nem volt éppen szív-derítő. Sok gyár megrongálódott. Minden valamire valógyárból hiányzott valami igen fontos dolog. Az elszök-dösött tulajdonosok és az igazgatók magukkal vittek,amit tudtak. Sok gyárban a munkások vették kézbe azigazgatást, ezután majd a minisztereket is közülük vá-lasztják.

Sándor Péter a felesége oldalán gúnyolódni kezdett:„Sokat ér majd az a munkásminiszterkedés és munkás-igazgatás, mit igazgatnak, az üres raktárakat vagy azüres pékségeket?”

Hosszúra nyúlt, sovány felesége ráduplázott:– Nincs az egész városban egy falat kenyér, nincs

egy maroknyi krumpli s egy dekányi cukor. És nemmaradt a gyári kasszákban egy büdös vas sem. Szép kisfelszabadulás ez… Dolgozhatik ezután az ember fize-tés nélkül, üres hassal, feltéve, ha akad ilyen bolond.

Laci belesápadva figyelte Sándorné rosszindulatú áb-rázatát. Jól látta: minden szót Réz bácsi letörésére szánt.

288

Page 283: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

A szomszédok közül többen elkedvetlenedtek. Minthaazt mondanák: ők sem így képzelték el a felszabadulást.Réz bácsi azonban nem hagyta magát:

– Nézze – emelte fel a hangját Sándorné felé for-dulva –, nincs miért titkoljuk. A várost valóban majd-nem teljesen kirabolták az elmenekült fasiszták. Ki álltaz útjukban, hogy ne fosztogassanak? Mit tettünk, hogyne vihessék el a lisztet, pénzt s a nyersanyagot? És mittett maga, Sándor úr? Hívta talán a népet, hogy álljonellent, védje a közvagyont? Az is csak néhány száz ön-tudatos munkáson múlt, hogy a gyárakat is fel nemrobbantották. Fogjuk meg hát a dolog végét alaposan.Az ép gyárak, az itt maradt földek és a hegyek kincseimajd kiizzadják, ami most hiányzik. Munkáskéz kellhozzá, és ez akad bőven, akarat kell hozzá, és az igazánnem kerül pénzbe.

Lacinak forró lelkesedés izzott a szemében:– Igaza van Réz bácsinak. Itt a mi kezünk is. Ugye-

bár úgy kell a szabadságot érteni, hogy most mind ki-próbálhatjuk az erőnket.

– Gyerek ne kotyogjon közbe – kiáltotta SándorPéter belekékülve, de a szomszédok lehurrogták. Erreaztán feleségestől együtt elkullogott. Mihályka meg oda-jött Lacihoz.

– Jól eltaláltad, Laci, mintha csak édesapám mondtavolna.

Odahívta az édesapját: – Vigyük magunkkal reggelLacit is, édesapám. Minek őrizze egy ilyen fiú az anyjaszoknyáját.

Lacinak fájt egy kicsit a Mihályka fölényesen hangzópártfogása, de az apa mindjárt jóvá is tette egy barát-ságos pillantással, s közben azt mondta:

– Jól van, vigyed. Jó lesz kovásznak a többi közé.Erre aztán mind megrohanták Mihálykát a csapatbeli

289

Page 284: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

fiúk meg lányok. Tudni akarták, mifélék, kifélék azoka „többiek”, akik között Laci kovásznak kell.

– Hát a szervezkedő ifjúmunkások. Azoknak is leszám szövetségük.

Erre aztán többé nem lehetett bírni sem Sárikával,sem Máthé Ferivel, de még Setét Janival sem. Reggelmind felkerekedtek, s a Mihályka nyomába szegődtek.Esküdöztek, hogy bármilyen nehéz munkát is magukravállalnak. Csak éppen ki ne hagyják valahogy őket ab-ból az ifjúmunkás szövetségből.

Mihályka magabiztosan ment elöl. Ismerte az átjáró-kat a beomlott hidakon. A romokban heverő vasútállo-máshoz vezette őket. A pályaudvaron bombatölcsérektátongtak, felszaggatott sínpárak, szerteszét dobált vas-úti talpfák hevertek, amerre csak elláttak. Munkásoknyüzsögtek mindenfelé, a szétroncsolt síneket szedtékfel, a tölcséreket tömték be, szovjet katonamérnökökjöttek-mentek, irányították a vasút újjáépítését.

Mihályka az izguló csapattal egy civilruhás, munkáskülsejű munkavezető elé állt.

– Tessék beosztani valahova a barátaimat is, Csege-zán elvtárs.

Csegezán elvtárs komolyan szemügyre vette az izgulógyerekeket.

– Hm, egy egész brigád. Akartok együtt maradni?– Akarunk.– No, hát akkor Mihályka lesz a vezéretek. Menje-

tek a bombatölcsérekhez, és lapátoljátok belé a szét-hányt földet. Gyógyítgassátok az ország sebeit. Temes-sétek el a háborút. Jól döngöljétek rá a földet, fel netámadhasson még egyszer.

Laciék ujjongva rohanták meg a lapátokat, és egymásután tüntették el a pályaudvart eléktelenítő bombatöl-cséreket. A nehéz döngölők szárát ketten is megragad-ták, s nagyokat, vidámakat kiáltva biztatták egymást.

290

Page 285: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Az első vonat a helyreállított vasúton újév éjszakájánrobogott be az állomásra. A második vonathoz RézMihály bácsi kivitte a csapatot. Csak annyit árultel, hogy egy régi jó szomszédot kell fogadniuk, akitannak idején Horthyék dobtak át a feleki határon. Távi-ratot küldött neki, és a segítségét kéri a hazaköltözés-hez. De teherautót nem lehetett szerezni, hát kézzelsegítenek hazahurcolni a hazatérő szomszéd holmiját.

Ott álltak az állomáson vagy húszan Réz Mihálybácsi körül, s találgatták, vajon ki lehet az, hiszen többromán család is világgá ment a bécsi döntés miatt aKajántó telepről.

De a választ csak a befutó tehervonat mozdonyveze-tőjének a megpillantásakor kapták meg.

Kissé megviselt ember volt, olyan korú körülbelül,mint Réz bácsi, olyan negyvenéves féle. Hátrament azegyik vagonhoz, és félretaszította az ajtaját. Előbb egyhárászkendőbe bugyolált asszonyt segített a földre, az-tán még két kisebb gyereket emelt le, végül pedig egybáránybőr süveges tizenöt éves fiú ugrott ki a vagonból.

– Ők azok, gyerünk oda – kiáltott Mihály bácsi.– Né, hiszen ezek Gîrbovanék… – mondta Laci

elámulva.Erre futásnak eredtek mindannyian. Megrohanták a

vagonból leszálló családot. Egyszerre visszaemlékeztek,mint rakták fel a csendőrök 1940 karácsonyán egy te-herautóra Gîrbovanékat, s minden tiltakozásuk és kéré-sük ellenére a feleki úti vámsorompón túlra kergettékőket. A holmijukat úgy dobálták át utánuk. Setét Janié-kat és Sándor Péteréket kivéve mindenki sajnálta őket.Laci még meg is siratta a Gîrbovan fiút. Jó barátokvoltak. Nagy futballista mind a kettő.

Laci szaladt legelöl, és se szó, se beszéd, a kucsmásfiú nyakába borult.

De az csudálkozva, idegenkedve nézett rá.

291

Page 286: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

– Hát nem ismersz meg, Gábri. Én vagyok KádárLaci.

Erre a nagy, erős, komor fiú halványan, kényszeredet-ten elmosolyodott. Kelletlenül adott kezet Lacinak. De atöbbiek feje fölött elnézett.

Ezalatt Réz Mihály és Gîrbovan némán rázták egymáskezét. Gîrbovanné meg csak nézte az őket körülvevőfiúkat meg lányokat. Mind nagyot nőttek négy esztendőalatt. Lacit kivéve egyiket sem ismerte meg. Kérdőntekintett Réz bácsira. S mikor az értésére adta, hogy avolt szomszédaiknak a gyerekei, s azért jöttek, hogysegítsenek, csak kiesett a könnye.

– Hát nem felejtettek el?– Hogy felejtettük volna, Gîrbovan néni, én még

levelet is írtam… – mondta Laci.– Írtál? – csodálkozott el a fia.– És nem válaszoltál Gábri…– Mire válaszoltam volna! Nem kaptunk mi semmi-

féle levelet.– Pedig írtak – avatkozott közbe Réz bácsi –, én

biztattam fel őket.– És én azt hittem, hogy elfelejtettek bennünket,

hogy biztosan örvendenek, hogy megszabadultak tőlünk– mondta az asszony elképedve.

– Igazán visszavártatok bennünket? – vágott közbea fia, s az arcán meg a szemében már érdeklődés, örömcsillant meg.

– Ne kételkedj, Gábri – szólt rá az apja –, adjkezet ezeknek a fiúknak. Mondtam én, hogy a rend-őrökkel nem lehet összekeverni a munkásnépet. Biztosanazok dugták el a levelet is. Azért nem kaphattuk meg.

– Mérget vehetünk rá, hogy így volt – intett Rézbácsi helybenhagyóan. – De ezután nem így lesz. Nemválasztanak el bennünket többé. Amit ők széttéptek, miösszeforrasztjuk, ahogy ezt a vasutat is újra összekötöt-tük. Tudják maguk, hogy dolgoztak ezek a fiatalok,

292

Page 287: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

hogy ezek a sínek megint egybekössék ezt a szép földet?Felejtsék el a szenvedést és a hányódást, nem mi vol-tunk az okai…

– Semmit se felejtünk, Réz elvtárs – törölte megkormos, fáradt arcát Gîrbovan. – Nem szabad eztelfelejteni, felejteni annyit tesz, mint megbocsátaniazoknak, akik annyi bajt, nyomorúságot zúdítottakreánk. Azok pedig nem maguk és nem mi voltunk. Fel-róttam én mindent a mi urainknak…

– Én is, mi is a mieinknek, Gîrbovan elvtárs –mondta sötéten Réz bácsi. – Azért jöttünk, hogy se-gítsünk…

Ezalatt Laci már a Gîrbovan fiúval tanakodott. Mi-hálykával közrevették, s mesélni kezdték, mi mindentörtént velük az elmúlt négy esztendő alatt. Mesélt atéglagyári rétről, az öreg kőrisfáról, izgalmas halászka-landjaikról a Szamoson, a Mihályka malacáról s a ma-guk órájáról. Mikor a Mihályka leejtett malacáról mesélts az édesanyja laskanyújtójáról, Gábri előbb csak elmo-solyodott, aztán kitört belőle a kacagás. S még jobbannevetett, amikor a Sándor Petyiék padlására elrejtettszemüveges fiúcskáról hallott.

Mikor a vagon kirakodásához kezdtek, már megint arégi barátság melegével évődtek egymással. Csak SetétJani lapított közöttük némán és szégyenkezve. Mindattól tartott, Laci egyszer csak azzal is előáll, hogyanacsarkodott ő az iskola miatt a románokra.

És lelkére is kötötte Lacinak, nehogy beárulja, mertcsak azért beszélt ő úgy akkor, mert igazán vízfejű volt.Most már tudja, hogy kire kell acsarkodni.

Így esett aztán, hogy május 9-én, a győzelem napján,a Laciék csapatja egy új fiúval, Gîrbovan Gábrival fel-szaporodva ment ki a felvonulásra. Lacival együtt sze-gődtek be az újjáépített vasúti főműhelyekbe vaseszter-gályos-tanoncnak is. Kerekes Sárika újra beiratkozott az

293

Page 288: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

iskolába. Kiss Ámáli meg, akinek a szíve Mihálykáértolvadozott, beiratkozott az óvónőképzőbe. Mihálykapedig nemsokára egy rozoga, vízözön előtti teherautókormánya mögött tűnt fel. A minden irányba szétesésrehajlamos tragacsot csak az ő lelkesedése tartotta össze.Váltig ígérte, hogy addig cserélgeti a régi alkatrészeket,amíg egy teljesen új teherkocsi nem születik belőle. Mégfalumunkára is kimerészkedett azzal.

Hát a többivel mi lett? Sok volna azt mind felsorolni,mi minden történt azóta velük. Az egyik faipari szakis-kolába, a másik meg a cipőgyárba került. Máthé Ferkótnemsokára katonaiskolába adta az apja, csak Setét Ká-rolyról nem tudni semmit. A háború fergetege úgy elso-dorta valamerre örökké repülő rongyaival együtt, hogymég máig sem kaptak a szülei hírt felőle.

294

Page 289: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

Szójegyzék

csemcseg rágcsálcsórni elcsenni, engedély nélkül elvennidiákmenza olcsó, közös étkező (lat)dumál sokat beszél, locsogdumézás dögönyözés (népiesen)fancsalodó húzódozó (népiesen)földdoroncs göröngy (népiesen)fuszulyka bab (népiesen)girland virágfüzér, koszorúgunya öltözet, ruha (népiesen)hekus detektív (német)kvitt és ezzel vége! (lat)lunguj magas, hórihorgas embermutujodás ügyetlenkedő (népiesen)portéka (itt) utálatossintér kutyapecérstrici szemtelen, kihívó viselkedésűszerecsia kelekótya, szegény fejetrafikal mesterkedik,zsaru rendőr (német)

295

Page 290: Nagy István - Réz Mihályék kostólója

296