3
Kitárul a világ 124 2013 éva UI. A nyaralással egybekötött nyelvtanfolyamra még azokat a diákokat is rá lehet venni, akik a szünetben még csak gondolni sem akarnak tanulásra. Segítünk eligazodni a nyelvi utaztatók kínálatában, és azt is megmutatjuk, hogyan kerülhet mindez kevesebbe. KÁDÁR TÍMEA ÍRÁSA NYáRI TANFOLYAMOK Egy anyanyelvi környezetben zajló intenzív kurzus remek kiegészítője az egész éven át tartó nyelvóráknak, és nagy lendületet adhat a nyelvtudásban. Középiskolás korban már óriási jelentősége van az idegen nyelv magas szintű elsajátításának és a nyelvvizsgának, hiszen ez sokat segít a továbbtanulásban, külföldi ösztöndíjak elnyerésében, munkagyakorlatban. Ha van módunk így is segíteni gyere- künk nyelvtanulását, válasszunk folyamatosan ellenőrzött is- kolákkal dolgozó, megbízható utaztatót. A Katedra Travel, az Inside Word vagy a Master Class partneriskolái jól felszereltek és a különböző korosztályoknak megfelelő, modern okta- tási módszereket alkalmaznak. Amiatt sem kell aggódnunk, hogy nem találja fel magát a gyerek, a középiskolásoknak kínált iúsági táborok ugyanis a tanfolyamon kívül a szál- lást, a teljes ellátást, a kirándulásokat, a programokat, a reptéri vagy vasúti transzfert is tartalmazzák. A 12–15 fős csoportok beosztásánál figyelnek arra, hogy két magyar diák ne kerüljön össze, hacsak a szülők kifejezetten nem ezt kérik. Így a gyerek egész nap, minden tevékenységében, az órákon túl az egyéb programokon is rákényszerül az idegen nyelv használatára. Az iúsági nyelvi táborok 2 és 4 hetesek: a napi 4-5 nyelvórát délutáni elfoglaltságok egészítik ki. Már kéthetes kurzuson is sokat fejlődhet gyerekünk szókincse, beszédértése, kifejezőkészsége – bár azért csodát sem sza- bad várni. A négyhetes kurzus alatt viszont akár egy egész szintet ugorhat a nyelvtudás. Ha helyi családnál szállásolják el a gyerekünket, az ő életük- be illeszkedik be, így a nyelv mellett egy sor helyi szokást is megismer. A másik lehetőség a bentlakásos kollégium, ahol a nyelviskolától gyalogtávra együtt lakik a többi diákkal, így este is közösségben van. A délutáni és hétvégi programok között szerepel színjátszás, kézműves órák, karaoke, kirándulás, sportolási lehetőségek, vetélkedők, diszkó és buli. Nagy megnyugvás a szülőknek a szervezők 24 órás segítség- nyújtása, hiszen így a gyereknek mindig van kihez fordulnia, ha kérdése, esetleg problémája támadna. travel.katedra.hu, insideword.hu, masterclass.hu ANGOL NYELV ANGLIA Az angliai táboroknál már 30 ezer forintból kijön oda-vissza, illetékekkel együtt a repülőjegy, ha a Ryanairrel vagy más diszkont légitársasággal utazunk és jó előre lefoglaljuk a je- gyet. Vonattal a repterekről 1-2 óra alatt jutnak el a gyerekek a nyelviskolákba 30–40 fontért. (A kiskorúak repülős utazásá- ról lásd keretes írásunkat.) A tanfolyam, a helyi utazás és az esetleges egyéb egyéni költségek viszont magasabbak, mint máshol. Melyik országban ingyenes a felsőoktatás? Olvasd el cikkünket online.

Nyelvtanulás külföldön

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Hol és mennyiért tanulhat nyelveket nyáron kamasz gyerekünk. És hogyan lehet mindez olcsóbb. Kádár Tímea írása.

Citation preview

Page 1: Nyelvtanulás külföldön

Kitárul a világ

124 2013 éva

ui.

A nyaralással egybekötött nyelvtanfolyamra még azokat a diákokat is rá lehet venni, akik a szünetben még csak gondolni sem akarnak tanulásra. Segítünk eligazodni a nyelvi utaztatók kínálatában, és azt is megmutatjuk, hogyan kerülhet mindez kevesebbe. Kádár Tímea írása

Nyári taNfolyamoKEgy anyanyelvi környezetben zajló intenzív kurzus remek kiegészítője az egész éven át tartó nyelvóráknak, és nagy lendületet adhat a nyelvtudásban. Középiskolás korban már óriási jelentősége van az idegen nyelv magas szintű el sajátításának és a nyelvvizsgának, hiszen ez sokat segít a továbbtanulásban, külföldi ösztöndíjak elnyerésében, mun kagyakorlatban. Ha van módunk így is segíteni gyere­künk nyelvtanulását, válasszunk folyamatosan ellenőrzött is­kolákkal dolgozó, megbízható utaztatót. A Katedra Travel, az inside Word vagy a Master Class partneriskolái jól felszerel tek és a különböző korosztályoknak megfelelő, modern okta­tási módszereket alkalmaznak. Amiatt sem kell aggódnunk, hogy nem találja fel magát a gyerek, a középiskolásoknak kínált ifjúsági táborok ugyanis a tanfolyamon kívül a szál­lást, a teljes ellátást, a kirándulásokat, a programokat, a rep téri vagy vasúti transzfert is tartalmazzák. A 12–15 fős csoportok beosztásánál figyelnek arra, hogy két magyar diák ne kerüljön össze, hacsak a szülők kifejezetten nem ezt kérik. Így a gyerek egész nap, minden tevékenységében, az órákon túl az egyéb programokon is rákényszerül az idegen nyelv használatára. Az ifjúsági nyelvi táborok 2 és 4 hetesek: a napi 4­5 nyelvórát délutáni elfoglaltságok egészítik ki. Már kéthetes kurzuson is sokat fejlődhet gyerekünk szókincse, beszédértése, kifejezőkészsége – bár azért csodát sem sza­

bad várni. A négyhetes kurzus alatt viszont akár egy egész szintet ugorhat a nyelvtudás.Ha helyi családnál szállásolják el a gyerekünket, az ő életük­be illeszkedik be, így a nyelv mellett egy sor helyi szokást is megismer. A másik lehetőség a bentlakásos kollégium, ahol a nyelviskolától gyalogtávra együtt lakik a többi diákkal, így este is közösségben van.A délutáni és hétvégi programok között szerepel színjátszás, kézműves órák, karaoke, kirándulás, sportolási lehetőségek, vetélkedők, diszkó és buli.Nagy megnyugvás a szülőknek a szervezők 24 órás segítség­nyújtása, hiszen így a gyereknek mindig van kihez fordulnia, ha kérdése, esetleg problémája támadna.travel.katedra.hu, insideword.hu, masterclass.hu

aNgol NyelvANGLIAAz angliai táboroknál már 30 ezer forintból kijön oda­vissza, illetékekkel együtt a repülőjegy, ha a Ryanairrel vagy más diszkont légitársasággal utazunk és jó előre lefoglaljuk a je­gyet. Vonattal a repterekről 1­2 óra alatt jutnak el a gye rekek a nyelviskolákba 30–40 fontért. (A kiskorúak repülős utazásá­ról lásd keretes írásunkat.) A tanfolyam, a helyi utazás és az eset leges egyéb egyéni költségek viszont magasabbak, mint máshol.

Melyik országban ingyenes a felsőoktatás?

Olvasd el cikkünket online.

Page 2: Nyelvtanulás külföldön

éva 2013 125

ui.

Fotó

: Eu

ro

prEs

s/g

Etty

ima

gEs

Árak: A kéthetes kurzus családoknál 375 ezer Ft­tól, kollégiumban 425 ezer Ft­tól indul.

CambridgeNépszerű helyszín a Cam folyóra épült egyetemváros. Kamaszoknak is izgalmas látnivaló a Mountfitchet komplexum, mely 900 évet visz vissza az időben egy teljesen rekonstruált normann várba és faluba. A Linton állatkertben állatbarát körülmények között tartott, ritka és kihalófélben lévő állatokat lehet megcsodálni. Az árban benne lévő kirándulások többek között Londonba, Shakespeare szülőhelyére: Stratford­upon­Avonbe és a Pleasurewood Hills vidámparkjába viszik el a gyerekeket.

BrightonNyáron nagy itt az élet, számos rendezvényt és fesztivált tartanak. A dél­angliai nyaralóhely hangulatos történelmi belvárosa gyalog is bejárható. Az órák utáni szabad időben érdemes felkeresni az egykori nyári királyi rezidenciát, a Royal Paviliont, a hatalmas iparművészeti kollekcióval

is büszkélkedő Művészeti Galériát, a halakat, teknősöket és egyéb látványos tengeri élőlényeket bemutató Sealife Centert és természetesen a különböző hullámvasutakat a Palace Pieren.

LondonHa szereti és bírja a gyerek a nagyvárosi nyüzsgést és forgatagot, akkor a főváros is jó választás, és ide a repterekről is hamarabb be lehet érni. A nyelviskolák London különböző kerületeiben találhatók, a pezsgő kulturális élet, a színvonalas és sokszor ingyenes múzeumok, látnivalók pedig bizonyosan nagy élményt nyújtanak majd.

MÁLTAOlcsóbb megoldást kínál a korábbi angol gyarmat, ráadásul a helyi költségek is alacsonyabbak. A mediterrán sziget igazi nyaralóhangulattal fogad, sok nyelviskola vízi sportokat, búvárkodást kombinál a nyelvtanulással. A főváros, Valletta szűk utcácskái és középkori palotái, Sliema hosszú tengerparti sétányai, St. Julians pezsgő éjszakai élete, a kék lagúna és

Page 3: Nyelvtanulás külföldön

126 2013 éva

ui.

Gozo szigete elegendő elfoglaltságot kínálnak a szabadidő eltöltésére is. A sziget könnyen bejárható tömegközlekedés­sel (a menetrendet ugyan nem nagyon tartják be, de legalább nem kerül sokba). A strandok néhány kivételtől el­tekintve sziklásak, és a hely igazi búvárparadicsom.Árak: A kéthetes tábor családoknál 250 ezer Ft­tól, kollé­giumban 262 ezer Ft­tól indul.

Német NyelvAuszTrIANagy előnye, hogy az útiköltség kevesebb, hiszen mehetünk akár autóval is, így talán egy hosszabb tábor is belefér. Bécsben a nyelviskolák a belvárosban találhatók, rövid sétára a fő látnivalóktól, és 15–25 percnyire a kollégiumoktól, de itt is van lehetőség családoknál elhelyezkedni.

NéMeTorszÁGA dél­német városokba autóval is kivihetjük a gyerekünket, a fapados Air Berlinnel pedig sok városba eljuthatunk repü lővel is. A nyelvi utaztatókon kívül a Goethe intézet is szervez táborokat az ország egész területén (például Ber linben, Nürnbergben, Augsburgban, Bonnban és Lip­csében). Mindegyik gyönyörű helyen fekszik, jól felszerelt kampuszokon. A korábbi goethés táborokról a blog.goethe.de/jugendkurse blogon olvashatunk, itt lehet egyébként élő ben követni gyerekünk aktuális táborát is.

Árak: A Katedra és az inside Word kéthetes osztrák és német táborai 898 eurótól indulnak, a Goethe háromhetes táborai 2370 euróba kerülnek.

egyéb NyelveKFrancia: Nizza, utazás: airfrance.hu, swiss.hu, volanbusz.huolasz: Lignano, odautazás: volanbusz.hu (csak pénteken­ként), autóval kb. 6 óra

spanyol: Barcelona, Madrid, Granada, Sevilla, utazás: ryanair.hu, wizz.huÁrak: A kéthetes táborok költsége 1448 eurótól indul.

Kevesebb péNzbőlHa nem fér bele a költségvetésbe a külföldi nyári tábor, keressünk ösztöndíjas lehetőséget vagy külföldi önkéntes munkát. Ez utóbbinál nincs formális tanfolyam, de a he­lyiekkel való folyamatos kapcsolat sokat lendít a nyelv tu­dáson és a helyi kultúra ismeretén. A helpx.net és a work away.info honlapokon többek között olyan hosteleket találunk, ahol pár órás segítségért cserébe ingyenes szállást, ellátást adnak, természetesen nemzetközi diákkörnyezetben. Kínaiul tanulóknak érdekes lehetőség az ELTE Konfuciusz intézeté­nek ösztöndíja, amelynek jóvoltából 10 középiskolás tölthet el 10 napot Pekingben. Az AFS Magyarország Nem zetközi Csereprogram Alapítványnál szociális alapon kaphatnak ösztöndíjat a nyári táboraikban tanuló diákok. 18 éves kortól lehet a szervezésükben külföldön önkénteskedni, s a szállást, étkezést, de még az utazást is kifizetik. Az AFS segítségé­vel egy teljes évre fogadhatunk mi is külföldi diákot, aki a családdal együtt él. Ennek a gyerekünk számára is óriási lehet mind a nyelvi, mind az érzelmi hozadéka. A diák étkezésének egy részét az alapítvány átvállalja.konfuciuszintezet.hu, afs.hu

itthon is van lehetőség arra, hogy középiskolás gyerekeink anyanyelvi környezetben fejlesszék nyelvtudásukat. Július­ban Keszthelyen, a Speak Out ötnapos táboraiban a diákok amerikai fiatalokkal beszélgetnek, sportolnak, játszanak, éne­kelnek, és nemcsak a nyelvhez, de az amerikai kultúrához is közelebb kerülnek. A hat éjszaka teljes ellátással 28 ezer Ft­ba kerül. A szervezők keresztény fiatalok, de hang súlyozzák, hogy a részvételnek nem feltétele a vallási elkötelezettség!speakout.hu

egy teljes taNévreHatékony nyelvtanulási és kapcsolatépítési lehetőséget ad hatunk gyerekünknek, ha egy teljes tanévet külföldön tölt és idegen nyelven tanulja az iskolai tantárgyakat. Álla­mi iskoláknál a partneriskola tanulmányi eredmény és nyelvtudás alapján osztja be a diákot. Magániskoláknál na­gyobb a választási lehetőség, ám a program költsége is ma­gasabb. Az országtól és iskolától is függő díj 9200 eurótól indul, ez tartalmazza a tandíjat, az ellátást, az elhelyezést családoknál vagy kollégiumban, a felkészítést az utazás előtt, valamint a 24 órás telefonszolgálatot a célországban.travel.katedra.hu, masterclass.hu, insideword.hu, afs.hu

Készülődés• Fontos, hogy a gyerekünk is akarja a nyári nyelvtanulást, és tudatában legyen annak, hogy ez nem csak nyaralás és buli. Vele együtt válasszuk ki a helyszínt és az iskolát.• Akár az első középiskolás év utáni szünetben is mehet ilyen táborba, ha elég érett, feltalálja magát egyedül, volt már esetleg velünk együtt külföldön, és legalább alapfokon ismeri a nyelvet.• Akkor a leghatékonyabb a tábor, ha ő az egyedüli magyar és nem baráttal együtt utazik.• A tábor időpontja nyilván a család egyéb nyári elfoglaltságaitól is függ, de érdemes a nyár második felére időzíteni. Így előtte

tud pihenni a kamasz, és az iskolakezdéshez is közelebb van. Jelentkezni viszont minél hamarabb érdemes.• számoljunk vele, hogy a ryanairnél a 16 év alatti, a Wizzairnél a 14 év alatti gyerek csak egy 16 év feletti utas kíséretében utazhat, akivel együtt foglalta le a repülőjegyét. A hagyományos légitársaságoknál lehet kísérőszemélyzetet kérni 50 dollár körüli áron, erről az adott társaságnál kell érdeklődni.• Az a tapasztalat, hogy a kamaszok nagyon jól feltalálják magukat a külföldi tartózkodás alatt, nem érdemes a biztonság kedvéért a közelben nyaralnunk.

„a négyhetes kurzus alatt akár egy egész szintet ugorhat a nyelvtudás.”