Nyelvtörténet I.

1. A nyelv állandóságának és változásának jellemzői, szükségszerűségük. A változások

indítékai. A nyelvi változás és a nyelvi rendszer kapcsolatai.

• …

A nyelv változandósága

A nyelvre általánosan jellemző a változandóság (virtualitás).

Mivel a nyelv dinamikus jellegű, emiatt benne van a változás lehetősége.

(Vagyis a nyelvhasználó társadalom igényei szerint bővülhet, szűkülhet.)

Pl. a jövevényszavakból (névszókból) tudunk igét képezni az –l igeképző segítségével.

A változatosság szerepe

A nyelvi változást a beszélőközösség nyelvhasználatában az egyidejű változatosság hordozza magában.

A „versengő” nyelvi változatok elfogadását vagy elutasítását (~megmaradását vagy eltűnését) társadalmi hatóerők szabályozzák, szabják meg.

A nyelvi változás tudattalan: a nyelvi változás folyamata a közösségen belül együtt élő

változatokon alapul, ezért nagyrészt kívül esik a beszélők tudatán.

A nyelvi változás megvalósulásai

A nyelvben minden megváltozhat (de: nem egy időben!)

Az egyes nyelvi elemek formája és jelentése;a nyelvi elemek állománya és funkciója;a nyelvváltozatbeli helyük;a gyakoriságuk;a szófajuk; szerkesztésmódjaik;a stílusértékük stb.(De: az egyes szinkrón állapotokban a nyelv állandó

egységei, szerkezetei, részlegei stb. a meghatározók.)

A nyelvi rendszernek csak nagyon kis töredéke változik egy nyelvállapotban a hagyományozódó állandóval szemben.

Pl. a Balassi vagy Heltai nyelvét a mai olvasó viszonylag jól megérti.

A nyelvi változás tehát (általában) zökkenőmentes folyamat, amely megszakítások, nagy ugrások nélkül, folyamatosan zajlik.

A nyelvi változás fokozatosságaAz átalakulásnak vannak fokozatai. 1. A megjelenő új nyelvi elemek, szabályok nem a semmiből nőnek ki,

hanem általában a meglévő régiekből alakulnak ki.2. A nyelvi új mindig a régi változataként tűnik fel. A beszélő számára a réginek egy apró módosulataként mutatkozik az új

változat. Pl. az új fonéma: a régi hang fonetikai variánsaként jelenik meg, arra alkalmas

hangkörnyezetben.A -c: lát-szik, ját-szik: egy bizonyos fonetikai helyzethez kötötten (a t+sz hangkapcsolatot intervokális

helyzetben c-nek ejtették. Ekkor még nem fonéma!)A -zs: az s hang egyik változataként jelent meg, pl. mos-dik, es-dekel (s + zöngés msh). Még ekkor nem fonéma, mert kötve volt egy fonetikai helyzethez. Ekkor az s-nek fonetikai helyzethez kötött variánsa. [Innen átterjedve más fonetikai helyzetre: fonologizálódik]

Hogy a fejlődés evolutív (lassú, fokozatos), az másban is megnyilvánul.

3. Amikor a régi (előzmény) mellé az új (a következmény) kialakul, a következmény nem szorítja ki mindjárt az előzményt.

Kialakul az új, és hosszabb-rövidebb ideig együtt él az előzményével.

Együtt használják egy vagy több nyelvállapoton át.

Ok: a kommunikáció. Amíg az újat megszokják a beszélők, szükség van a régire.

A folyamat további részében több megoldás lehet.

— Az új (a következmény) kiszorítja a régit (az előzményt).

Ez utóbbi visszaszorul, elhal.

— Előfordul, hogy mindkettő megmarad.

A közösség mindkettőt felhasználja. Különböző értékeket rendel hozzájuk.

A nyelv ily módon is gazdagodik, differenciálódik.

A kezdődő nyelvi változás helye és ideje

A nyelvi változás általában bizonyos területe(ke)n, egyes emberektől (egyénektől), embercsoportoktól indul el.

Az ő nyelvhasználatukból, először az egyéni nyelvhasználatból.

Onnan, ahol; és akkor, amikor használják a nyelvet.

Ha egyetlen helyről származik, egygócúnak nevezik.

Ha azonos időben (egymástól függetlenül) több helyről is elindul, többgócúnak mondhatjuk.

A nyelvi változások típusai

1. Az állománybeli változások folyamatának iránya szerint

a) Neologizálódás: a nyelvhasználatban és -rendszerben új elemek, jelenségek, funkciók,

szabályok jönnek létre vagy kerülnek át más nyelvekből, nyelvváltozatokból, s terjednek el.

Ennek produktumai a neologizmusok. Ezeknek két akadályt kell legyőzniük: — a nyelvi rendszerét (ami nem illik a rendszerbe,

az nem épülhet bele); — a beszélőközösségét (ha nem hajlandók

használni, szintén nem fog változni).

b) Archaizálódás: az előzővel ellentett folyamat.

A használatból, a rendszerből való vissza- és kiszorulás, a térvesztés, kiveszés, eltűnés.

Produktumai: az archaizmusok (maradvány jellegű változatok).

Pl. ma: látnók, kérnők; a régi gazdálkodás lexémái.

2. A nyelvváltoztatók tudatossága szerint

a) Tudatos (mesterséges):

a nyelv életébe való szándékos beavatkozás.

Felülről jövő.

Nyelvfejlesztés, nyelvújítás.

b) Spontán (természetes): tudattalan.

Alulról jövő. Pl. az ősmagyar kori hangváltozások, a névutók kialakulása stb.

3. A változási viszony elemeinek a variációi szerint

A nyelvi rendszerben a változási viszony két pólusán (előzményként és következményként) jelentkező kombinációk.

Ezek lehetnek alaki (formai, realizációbeli) és funkcióbeli (tartalmi, jelentésbeli) változások.

a) X¹ > X²: +előzmény > +következmény (az új a réginek a módosulása).

Pl. idnap > ünnep, kazdag > gazdag; hodu > had; -at/-et ‘-ás/-és’> -ás/-és ’-ás/-és’; trágya ‘fűszer’ > ‘ganaj’.

E típusban a folyamat kétféle eredményre vezet.

— Az új jelenség teljesen túlhaladja a régit.

Az utóbbi kivész, elhal, elmúlik.

= Új minőségű nyelvi jelenségek keletkezése, régi minőségek kihalása. [A fenti példák.]

— A változás eredményeként a régi és új egyaránt megmaradhat. Pl. hová > hova; e helyen > ezen a helyen; toll ‘szárnyas tolla’ > ‘írótoll’.

b) X > Ø: +előzmény > —következmény. Egy nyelvi jelenség nyomtalanul kihal,

kivész a nyelvből. Pl. igric ‘énekmondó, mulattató’ > Ø.c) Ø > X: — előzmény > + következmény. Nincs közvetlen előzmény. Teljesen új elem lép be a nyelvbe. Pl.

csalamádé (XIX. sz.), internet stb.

4. A nyelvi elem összetevőinek oldaláról

A nyelvi elemek, szerkezetek alakja és funkciója változhat külön-külön is, és mindkettő is.

a) Alaki változás:

a jelentés-funkció változása nélkül, csupán az alak (forma) módosul.

Pl. valamennyi fonológiai szintű hangváltozás: ürdüng > ördög, fil > fül, harmu > három stb.

b) Funkcionális változás: alaki változatlanság mellett csupán az adott nyelvi

jelenség funkciójában (jelentésében) történik módosulás.

Pl. ravasz fn. ‘róka’ > mn. ‘csalafinta’; nyelv ‘testrész’ > ‘közlési eszköz’ stb.c) Alaki és funkcionális változás: előbb alaki módosulás (>változatpárok), majd funkcióelkülönülés.

Ilyen szóhasadások

pl.: gondatalan > gondatlan ~ gondtalan; éberen > éberen ~ ébren;

vacok ‘rongyos ruha, rendetlen fekvőhely’ > vacak ‘értéktelen, lim-lom-féle’;

nevel > nevel ~ növel stb.

5. A változások lefolyásának a módja szerint

a) Folyamatos változások— Rövidebb lefolyásúak: pl. bizonyos asszociációs hangváltozások a korai

ómagyar kor elején: d+j > dzs’; n+j> nny; l+j>lly. — Hosszú lefolyásúak: pl. — β eltűnése az ómagyar kor folyamán. — A tővéghangzók lekopása az ősmagyar kor 2.

felétől az ómagyar kor közepéig.

b) Ugrásszerű változások:

lexikálisak.

— Lexémák megjelenése és elterjedése.

Pl. rádió, televízió, számítógép…

— Lexémák funkciójának a változása.

Pl. egér ‘apró rágcsáló’ > ‘a számítógép tartozéka’.

6. A nyelvi változások hatóköre szerint

A nyelvi változások elterjedése nyelvrendszertani és pragmatikai (tér, idő) viszonylatban különböző lehet.

a) Szűk hatókörűek: elterjedtségük csekély a nyelvben, a térben és időben.

Pl. a nyelvben az ún. sporadikus hangváltozások.

A -lag/-leg, -lan/-len határozóragok.

b) Széles hatókörűek:

— a nyelvben az elemek tömegében jelentkezik,

— térben szinte az egész magyar nyelvterületen elterjed.

Pl. az előbbire: a szabályos hangváltozások (nyíltabbá válás, labializáció: majdnem az egész magánhangzórendszert érintette).

Térben ma: a szleng alkotta szavak terjedése.

A nyelvi elemek változás iránti érzékenysége

A rendszerelemeknek a változásra való hajlandósága, érzékenysége nem egyforma:

— egyes elemek jobban ellenállnak a változásoknak,

— mások viszont könnyebben kimozdulnak eredetibb állapotukból.

Mitől függ mindez?

Elsősorban a nyelvrendszerben betöltött helyzetüktől.

1. Minél zártabb, strukturáltabb egy nyelvi részleg, annál kevésbé hajlamos a változásra.

Pl. a fonéma- és morfémarendszere;

a szintaktikai és mondatszerkesztési szabályok.

Minél nyitottabb, minél kevésbé strukturált, annál hajlamosabb rá.

Elsősorban a lexémarendszer ilyen. (De: pl. alapszókincs.)

Rendkívül változékony a szójelentés.

2. Befolyásolja a változási hajlandóságot az egyes nyelvi elemeknek a magasabb nyelvi egységekben elfoglalt pozíciója, környezete, másokkal való társulása.

Pl. a hangsúlyos helyzetű mgh. ellenállóbb a változással szemben.

A zárt szótagú védettebb, mint a nyílt szótagú. Pl. árpá ~ árpát > árpa ~ árpát.

3. A közlésbeli értéktöbblet szintén változás ellen ható tényező.

Egyazon fonéma morfológiai értékben jóval kevésbé hajlamos a változásra,

mint magában, morfológiai érték nélkül. Pl. ma is alá, mellé, tóvá; de: apá > apa, almá > alma, eké > eke. Vagy asszon > asszony, szegén > szegény; de falon, szépen, nézzen.

4. A nyelvi változás iránti érzékenység függ a használati gyakoriságtól is.

A gyakoriság véd, erősít, szilárdabbá tesz. Pl. a tud ige alaki szilárdsága < az alapszókincs

tagja (gyakori), + tudás, tudat, tudós, tudomány, tudakol, tudálékos stb.

A ritka használat, jelentéktelenebb szerep > gyengíti, elbizonytalanítja a használatát, így a helyzetét is.

Pl. ómagyar kori kiveszett.

5. A (belső nyelvtípusba való) nyelvváltozatba tartozás is befolyásoló tényező.

A nagy szociális elterjedtség, a kodifikáltság védelmet nyújt a változásokkal szemben.

A köznyelvi, a presztízses státus széles társadalmi elterjedtséget, szilárdságot, stabilitást biztosít.

A nem köznyelvi vagy stigmatizált státus (argó, nyelvjárások) ellenkezőleg.