16

Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Célja nem más, mint hogy felkészítsük az Állásbörzére kilátogatókat, az álláskereséssel, munkahelyválasztással, állásinterjúkkal kapcsolatos nehézségekre. A napjainkra kialakult munkaerő-piaci versenyre nem lehet kellőképpen felkészülni az iskolapadban, ezért nagy szükség van arra, hogy a felsőoktatásból kikerülők olyan ismeretekre és tapasztalatokra is szert tehessenek, melyek birtokában előnnyel indulnak az „átlag” pályakezdőkhöz képest.

Citation preview

Page 1: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014
Page 2: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

2 Óbudai Egyetem Állásbörze

Köszöntő

Az előző évekhez hasonlóan ismét két napon, két helyszínen kerül megren-dezésre a 16. Óbudai Egyetem Állásbörze.

Szeretnénk minden segítséget megadni az érdeklődőknek, hogy naprakész tudással látogathassanak el az év első állásbörzéjére. Ennek érdeké-ben rendezzük meg a Felkésztő Napokat február 11-13 között.

Az ezévben három napos rendez-vény első két napja a Bánki karon, az utolsó nap pedig az egyetem óbudai telephelyén kerül megrendezésre.

A Felkésztő Napok célja, hogy segítsük a végzős, illetve alsóbbéves hall-gatókat az álláskereséssel, munkahely-választással és állásinterjúkkal kapcsolat-ban felmerülő nehézségekkel. Napjaink aktuális piaci verseny nem teszi lehetővé, hogy felkészületlenül vágjunk bele az álláskeresésbe.

A sikeres álláskereséshez elenged-hetetlen, hogy a jelentkező kellő önis-merettel, magabiztossággal rendelkezzen,

ezen kívül szükséges, hogy bizonyos formai követelményekkel is ismeretében legyen, hogy megfelelő önéletrajzzal tudjuk bér-be adni tehetségünk. Rendezvényünkön kiemelt hangsúlyt fektetünk az idegen nyelv ismeretének fontosságára is. A rész-tvevőknek lehetőségük nyílik angol nyelvű próbainterjún, illetve próbanyelvizsgán kipróbálni magukat.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt programunkon, akik szeretnék fejleszteni ilyen jellegű képességeiket, szélesítenék ismereteiket a hatékony álláskeresés-sel kapcsolatban. Tapasztalt előadóink segítségével, nem csak egy interjúra in-dulhatnak a résztvevők előnnyel, hanem az élet különféle területeihez biztosíthat fontos kiegészítő tudást. Ezek tudatában bárki képessé válhat saját határainak kitágítására és képessé válhat bármelyik cég képviselőinek lenyűgözésére.

A Felkészítő Napok alkalmával fel-halmozott tudást a 16. Óbudai Egyetem Állásbörzén a rákövetkező héten már ka-matoztathatják is a résztvevők.

Atkári Tamás

Page 3: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

3allasborze.uni-obuda.hu

Programok, időpontok

Február 11. (kedd), Népszínház utca 8.252-es terem

8:55 - Frissdiplomás: Pályakezdő 1*1, Tudatos karrierépítés9:50 - Dr. Suplicz Sándor: Önismereti útmutató10:45 - Dr. Kőrösi Mária: Tárgyalástech-nika felsőfokon (műszakiaknak)11:40 - Duktus kft. - Hajnácsné Fábián Éva: Dióhéjban a grafológiáról

Február 12. (szerda), Népszínház utca 8.252-es terem

8:55 - Schall Krisztina, a CATRO ügyvezetője: Légy olyan, akikre vadászunk! Egy fejvadász tanácsai pályakezdéshez9:50 - Godsave Krisztina, az LCCI Hun-gary ügyvezetője: LCCI – Do you speak business?10:45 - Dr. Sinkó Erika, a Self Train-ing Consulting Kft tulajdonosa, coach: Mesterhármas: Önértékelés, önbizalom, önismeret11:40 - Bartha Andrea, fotós és Somogyi Mária, az angoltrening.com ügyvezető-je: Önéletrajt12:35 - Somogyi Mária, az angoltrening.com ügyvezetője: A kommunikáció, ami elad téged

14.30-16:00 - Próbainterjú angol nyel-ven és középfokú üzleti próbanyelvvizs-ga, írásbeli és szóbeli

A délutáni programokra előregisztráció szükséges, melyet az előadások közöt személyesen tehettek meg a helyszínen. Február 13. (csütörtök),Bécsi út 96/b.F 09-es terem

8:55 - Frissdiplomás: Útmutató önéle-trajz írásához9:50 - Aarenson Consulting: Interjúk élesben10:45 - Evosoft: Útmutatás pályakezdéshez11:40 - Duktus kft. - Hajnácsné Fábián Éva: Dióhéjban a grafológiáról

A programokra nem szükséges regisztrálni, a kedd délutáni próbainterjúk, illetve próbanyelvvizsga kivételével, de a termek befogadóképessége korlátozott.

Az angoltrening.com regisz-trációköteles foglalkozásaira az az nap délelőtti előadások között tudtok a he-lyszínen regisztrálni személyesen.

Page 4: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

4 Óbudai Egyetem Állásbörze

Page 5: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

5allasborze.uni-obuda.hu

Belefáradt a nyelvtanfolyamokba?

Végre használható nyelvtudásra van szüksége?

Eredménytelen a hagyományos nyelvtanulási módszer?

Az angoltrening.com a Unity Holding cégcsoport része, a franciatrening.com és a nemettrening.com partnere.Unity Holding Kft. · 1138 Budapest, Turóc u. 5. · Nyilvántartási szám: 00630-2012 · Cégjegyzékszám: 01-09-967983

Iroda:1132 Bp., Victor Hugo u. 11-15.Információ és időpont egyeztetés: +36 70 334 5649 : angoltrening · [email protected]

®

német ®

®

®

német ®

®

aktív · kommunikáció · tréning

Csak 2 perc a Lehel tértől!

50x70.indd 1 2014.01.27. 11:42:17

Page 6: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

6 Óbudai Egyetem Állásbörze

Hogyan írjunk önéletrajzot?

Az önéletrajz írás szabályaiA legfontosabb szabály, amit feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a megfelelő

információkat, a megfelelő helyen hangsúlyozzuk. Az önéletrajz ugyanis az első lépés a tanácsadó, vagy munkaadó cég felé, amikor lehetőséget kap a jelentkező arra, hogy nyílvánvalóvá tegye: Ő a keresett személy.

Testre szabniA CV-t mindig az adott cég igényeihez és a megcélzott pozícióhoz igazítva kell

összeállítani. A pályázónak minden cég, illetve pozíció felé másként kell prezentálnia magát, mert minden állás más és más készségeket, képességeket, tapasztalatokat, speciális elvárásokat igényel.

A hazugság nem kifizetődőBármilyen csábító is a gondolat, ne építsünk az önéletrajzunkba valótlan in-

formációkat. A képzeletbeli előny nagyon gyorsan válik hátránnyá, mert a hozzácsapott iskola, vagy munkahely egy pillanat alatt lelepleződhet és akkor egy kapu végleg bezárul előttünk.

Ne regényt, tényeketA szakmai önéletrajz tényeket tartalmaz! A helyes stílus és a megfelelő hangvétel

kiválasztásánál érdemes figyelembe venni az önéletrajz célját. Tartózkodjunk a terjengős mondatoktól, inkább szorítkozzunk a távirati keretekhez: rövid, tömör mondatokban fo-galmazzunk.

A külalakAz első benyomás lényeges szempont lehet a végső döntésnél. Az önéletrajz külalak-

ja olyan, mint a pályázó ruhája. Az igénytelen önéletrajz igénytelen munkakeresőre utal. A cél nem más, mint értelmes, precíz, tanult embernek látszani.

A helyes sorrend perdöntőAz önéletrajz felső sarkát a képünk díszíti. Ez után egy, a személyes adatokat tartal-

mazó összesítő következik, melynek tartalmaznia kell a jelentkező nevét, születési ide-jét, állandó (ha van tartózkodási) lakcímét és elérhetőségeit, ebben a sorrendben egymás alatt. A megfelelő CV egy névjegykártyaként rögzül.

Page 7: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

7allasborze.uni-obuda.hu

Hogyan írjunk önéletrajzot?

A tanulmányokA második részben a jelentkező iskolai végzettségei szerepelnek, időrendi sorrend-

ben fordítva, tehát az utolsó végzettséggel kezdve. Itt fel lehet tüntetni a specializációkat, a szakokat, de akár a tanulmányi versenyeken elért eredményeket, vagy a diákszervezetek-ben végzett tevékenységet és a fontosabb továbbképzéseket is. Természetesen csak tömören, tőszavakba sűrítve. Az általános iskolát szükségtelen az önéletrajzban említe-ni, kivéve ha az elemi iskolai tanulmányok különleges helyzetben, vagy tartósan idegen nyelvi közegben zajlottak.

Tanultam, de nem tudomTipikus hiba, hogy a pályázók többsége be nem fejezett iskolákkal, képzésekkel, kur-

zusokkal, tanfolyamokkal tömik meg a CV-jüket. Ha ebben a szellemben írjuk meg a bemutatkozó anyagunkat, akkor azt kockáztatjuk, hogy megbízhatatlannak, felületesnek gondolnak a munkaadók. A befejezett tanulmányok jó fényt vetnek a jelentkezőkre, aki-ket komolynak, megbízhatónak képzelnek el a döntéshozók.

CsinálgattamPályakezdő esetében, ebbe a csoportba a szakmai gyakorlatokat, az alkalmi

munkákat, az iskolában végzett hallgatói tevékenységeket is fel lehet sorolni. Viszont, ha egy tapasztalt álláskereső készít listát, óvakodjon az olyan próbálkozások taglalásától, ahonnan semmilyen használható tapasztalatot, tudást sem szerzett.

Tudom, használomA sorban következő fejezet a pályázó egyéb képességeiről szól. Ebben a csoportban

szerepel a nyelvtudás, a számítástechnikai ismeretek és a különböző tanfolyamokon szer-zett képesítések. Itt az önéletrajz végén érdemes röviden beszámolni a személyes tulaj-donságainkról.Hasznos azokról a képességeinkről számot adnunk, amelyek a megpályázandó állás szem-pontjából előnyt jelenthetnek. Összegezzük az ambíciókat és a szakmai célokat.

A múlt homályba vészA CV olvasójának a figyelme lankad az olvasás előrehaladtával, ezért ajánlott a fordí-

tott időrendi sorrend: a jelentkező legfrissebb tapasztalataival kezdődik a felsorolás és a legrégebbi eseményekkel fejeződik be. Napjainkban ez az elterjedtebb, ezért olvasóink számára is ezt javasoljuk. Viszont fontos, hogy bármelyik típust választjuk is, azt követ-kezetesen, mindvégig az előre elhatározott időrendet figyelembe véve tegyük.

Forrás: Hajós Dániel

Page 8: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

8 Óbudai Egyetem Állásbörze

Page 9: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

9allasborze.uni-obuda.hu

Page 10: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

10 Óbudai Egyetem Állásbörze

A motivációs, más szóval kísérő levél sokfajta célt szolgál. Először is, hogy felkeltse a jövendőbeli főnökünk érdeklődését, és arra késztesse, hogy figyelmesen olvassa végig önéletrajzunkat.

Másodszor, hogy a CV-t kiegészítve még több információt mondjunk el magunk-ról: milyen képességekkel rendelkezünk a megpályázott pozícióhoz, mi a legfőbb mo-tivációnk, mik a céljaink. A lényeg, hogy a levélből kiderüljön, mi vagyunk a legalkal-masabbak a posztra.

Harmadszor pedig, hogy megcsillantsunk valamit saját egyéniségünkből. A mo-tivációs levél írásának szigorú szabályai vannak. A legfontosabb, hogy a levél ne legyen terjengős! Az ideális terjedelme fél, maximum egy oldal. A szöveget 4-5 bekezdésre tagol-juk, és ne feledkezzünk meg a köszönő és búcsú formuláról. A kísérőlevélnek tehát valódi levél alakja és nyomtatott formája legyen.

Címzés: A lap bal felső sarkába kerüljön a címzett neve, beosztása, a cég neve vagy az osztály, ahova küldjük a levelet. A jelentkező neve, címe és telefonszáma a lap aljára kerüljön, alatta pedig a dátum és az aláírás szerepeljen.

A levél főbb részei:• Hivatkozás (Jelentkezés indoklása, hol talált az álláshirdetésre, figyelemfelkelt-

és)• Önéletrajz összefoglalása (Lényegi rész, melyben a munka elnyeréséhez szükség-

es tapasztalatok, tanulmányok, és az elért eredmények találhatók)• Motiváció és célok meghatározása (Miért jelentkezik a jelölt? Miért szeretné

betölteni az állást?)• Személyiségének jellemzése• Elköszönés (Elérhetőséggel)

Melléklet Motivációs levelet csakis az önéletrajzzal együtt szokás elküldeni. Társítha-tunk még bizonyítványok-, diplomák fénymásolatát, erkölcsi bizonyítványt, referencia levelet.

A levél stílusa legyen világos, tömör és lényegretörő! Azt kell sugallnia, képesek vagyunk ellátni a meghirdetett poszttal járó feladatokat. Keltsünk optimista benyomást!

Minden céghez egyedi, a meghirdetett elvárásokhoz igazodó, kissé személyes hangvételű kísérőlevelet küldjünk. A levélnek sugallnia kell, hogy kizárólag a szóban forgó álláshirdetés kapcsán született. Ezért is mindig ellenőrizzük a keltezést a végén, hogy naprakész legyen!

Így írj motivációs levelet!

Page 11: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

11allasborze.uni-obuda.hu

Így írj motivációs levelet!

-Frissdiplomás-

Minta Ferenc Ügyvezető Cég Bt.

Tisztelt Minta Ferenc Úr!

Ezúton szeretnék pályázni az Internetes honlapju-kon meghirdetetett TZ-001 hivatkozási számú „logisz-tikai asszisztens” pozícióra.

1997-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem angol nyelvtanári szakán. Közben felsőfokú irodavezetői képesítést szereztem 1996-ban. Az első munkahelyemen irodavezetői pozícióban dolgoztam a cég megszűnéséig, majd logisztikai területen helyezkedtem el. Bár meg vagyok elégedve jelenlegi feladataimmal, a nyelvtudáso-mat sajnos nem tudom használni.

A jövőben olyan munkahelyen szeretnék dolgo-zni, ahol támogatják logisztikai tanulmányaimat és hasznosíthatom angol nyelvismeretemet. Logiszti-kai munkatársként bebizonyosodott, hogy nagyon jó a kommunikációs készségem, számos vállalattal régóta sikeres és eredményes kapcsolatot tudok fenntartani, elégedettek az ügyfelek, akik forgalmát bonyolítom.

Remélem, a fentiek felkeltették érdeklődését, és személyesen is találkozhatunk a jövőben!

Tisztelettel: Nagy Paula1999 Budapest, Hosszú u. 3.(10) 123-4567 Budapest2009. május 6.

Page 12: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

12 Óbudai Egyetem Állásbörze

aaaarreennssoonn__22001111__116622xx223322__bb..aai 22001111..0033..0044. 2211::2200::11

Aarenson ConsultingSzemélyzeti Tanácsadó Kft.

C

M

Y

CM

MY

CY

CMY

K

Cégünkről rövidenAz Aarenson Consulting Kft. mérnöki és műszaki állások-ra specializálódott munkaerő-közvetítő cég, a szegmens piacvezetőinek egyike. Cégünk alapelve és sikereink egyik forrása, hogy folyamatosan törekszünk kiválogatni azokat a hazai álláslehetőségeket a fiatal, akár pályakez- dő mérnökök számára, amelyek a legnagyobb szakmai karriert kínálják. Mindezt úgy érhetjük el, ha közel teljes rálátásunk van a hazai műszaki munkaerő-kínálatra, és szelektálunk a pozíciók között. Mi ezt megtesszük! Csak olyan állásokra keresünk munkavállalókat, amelyek szakmailag és a karrierépítés szempontjából egyaránt kiemelkedők!

Állások, amelyeket bátran ajánlunk!Mielőtt elvállaljuk, hogy egy álláslehetőségre megkeres-sük és kiválasztjuk a legalkalmasabb munkavállalót, az első kérdések, amelyeket tanácsadó szakembereink feltesznek önmaguknak, a következők:• Vajon ezt a munkát szívesen végezném én is?• Elvállalnám én is ezt az állást ezekkel a feltételekkel?• Szolgálná ez a döntés a karrierem építését?

Csak abban az esetben vállaljuk egy pozíció betöltését, ha mindhárom kérdésre igen a válaszunk. Ennek köszön- hető az, hogy az általunk közvetített munkatársaknak kevesebb mint három százaléka hagyja el próbaidőn belül az általunk közvetített új munkahelyét.

Jelentkezés, interjúztatás, kiválasztásA legfrissebb állásajánlatainkat folyamatosan közzé-tesszük weboldalunkon, a www.aarenson.hu címen. Érdemes gyakran felkeresni portálunkat, ugyanis szinte naponta kerülnek ki újabb és újabb betöltésre váró pozíciók. A jelentkezőkkel munkatársaink felveszik a kapcsolatot, interjúidőpontot egyeztetnek velük, amely- re budapesti, belvárosi irodánkban kerül sor. Sikeres interjú esetén bemutatjuk a jelöltet a munkaadónak, és ajánlat esetén végigkísérjük őt egészen a munkaszerző- dés aláírásáig.

Aktuális állásajánlatainkatmindig megtalálja weboldalunkon:

Online személyiségtesztAz Aarenson Consulting az elsők között vezette be az onlineszemélyiségtesztet, amelyet a jelentkezők a weboldalunkon keresztül érhetnek el. A teszt részletes képet nyújt a jelöltek személyiségéről, és ezzel jelentősen felgyorsíthatjuk a konkrét pozíciókra történő kiválasztást. A tesztről részletes információ internetes oldalunkon található.

Miért érdemes nálunk kezdeni az álláskeresést? Azért, mert az Aarenson Consulting kiemelt műszaki és mérnöki lehetőségeket kínál. Miért kezdené elölről az álláshirdetések böngészését, ha mi már ezt megtettük Ön helyett, és azonnal a legkiemelkedőbb vállalatok pozícióit ajánljuk? Általános tendencia az is, hogy a kiemelt pozíciók betöltését a munkaadók eleve fejvadász, tanácsadó szakem- berekre, cégekre bízzák, tehát széles körben nem is hirdetik meg őket. A mi pozícióink zömében ilyenek.

Aarenson ConsultingSzemélyzeti Tanácsadó Kft.1143, Budapest, Gizella út 42-44. Telefon: +36-1-225-1079E-mail: [email protected]

www.aarenson.hu

Aarenson Consulting Kft. 1143, Budapest, Gizella út 42-44. Telefon: +36-1-225-1079 E-mail: [email protected] Személyzeti Tanácsadó Kft.

Page 13: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

13allasborze.uni-obuda.hu

aaaarreennssoonn__22001111__116622xx223322__bb..aai 22001111..0033..0044. 2211::2200::11

Aarenson ConsultingSzemélyzeti Tanácsadó Kft.

C

M

Y

CM

MY

CY

CMY

K

Cégünkről rövidenAz Aarenson Consulting Kft. mérnöki és műszaki állások-ra specializálódott munkaerő-közvetítő cég, a szegmens piacvezetőinek egyike. Cégünk alapelve és sikereink egyik forrása, hogy folyamatosan törekszünk kiválogatni azokat a hazai álláslehetőségeket a fiatal, akár pályakez- dő mérnökök számára, amelyek a legnagyobb szakmai karriert kínálják. Mindezt úgy érhetjük el, ha közel teljes rálátásunk van a hazai műszaki munkaerő-kínálatra, és szelektálunk a pozíciók között. Mi ezt megtesszük! Csak olyan állásokra keresünk munkavállalókat, amelyek szakmailag és a karrierépítés szempontjából egyaránt kiemelkedők!

Állások, amelyeket bátran ajánlunk!Mielőtt elvállaljuk, hogy egy álláslehetőségre megkeres-sük és kiválasztjuk a legalkalmasabb munkavállalót, az első kérdések, amelyeket tanácsadó szakembereink feltesznek önmaguknak, a következők:• Vajon ezt a munkát szívesen végezném én is?• Elvállalnám én is ezt az állást ezekkel a feltételekkel?• Szolgálná ez a döntés a karrierem építését?

Csak abban az esetben vállaljuk egy pozíció betöltését, ha mindhárom kérdésre igen a válaszunk. Ennek köszön- hető az, hogy az általunk közvetített munkatársaknak kevesebb mint három százaléka hagyja el próbaidőn belül az általunk közvetített új munkahelyét.

Jelentkezés, interjúztatás, kiválasztásA legfrissebb állásajánlatainkat folyamatosan közzé-tesszük weboldalunkon, a www.aarenson.hu címen. Érdemes gyakran felkeresni portálunkat, ugyanis szinte naponta kerülnek ki újabb és újabb betöltésre váró pozíciók. A jelentkezőkkel munkatársaink felveszik a kapcsolatot, interjúidőpontot egyeztetnek velük, amely- re budapesti, belvárosi irodánkban kerül sor. Sikeres interjú esetén bemutatjuk a jelöltet a munkaadónak, és ajánlat esetén végigkísérjük őt egészen a munkaszerző- dés aláírásáig.

Aktuális állásajánlatainkatmindig megtalálja weboldalunkon:

Online személyiségtesztAz Aarenson Consulting az elsők között vezette be az onlineszemélyiségtesztet, amelyet a jelentkezők a weboldalunkon keresztül érhetnek el. A teszt részletes képet nyújt a jelöltek személyiségéről, és ezzel jelentősen felgyorsíthatjuk a konkrét pozíciókra történő kiválasztást. A tesztről részletes információ internetes oldalunkon található.

Miért érdemes nálunk kezdeni az álláskeresést? Azért, mert az Aarenson Consulting kiemelt műszaki és mérnöki lehetőségeket kínál. Miért kezdené elölről az álláshirdetések böngészését, ha mi már ezt megtettük Ön helyett, és azonnal a legkiemelkedőbb vállalatok pozícióit ajánljuk? Általános tendencia az is, hogy a kiemelt pozíciók betöltését a munkaadók eleve fejvadász, tanácsadó szakem- berekre, cégekre bízzák, tehát széles körben nem is hirdetik meg őket. A mi pozícióink zömében ilyenek.

Aarenson ConsultingSzemélyzeti Tanácsadó Kft.1143, Budapest, Gizella út 42-44. Telefon: +36-1-225-1079E-mail: [email protected]

www.aarenson.hu

Aarenson Consulting Kft. 1143, Budapest, Gizella út 42-44. Telefon: +36-1-225-1079 E-mail: [email protected] Személyzeti Tanácsadó Kft.

Page 14: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

14 Óbudai Egyetem Állásbörze

Gyakran Ismételt Kérdések egy állásinterjún

Mondj néhány olyan dolgot magadról, amely az önéletrajzodból nem derült ki!Ne csak azt ismételgesd, ami a szakmai önéletrajzodban szerepel. Mondd el néhány

olyan tulajdonságodat, képességedet, amely illeszkedik az eddigi pályafutásodba és mégis újdonság, elárul valamit a személyiségedről, tapasztalataidról. Az önéletrajzba csak a nagyon fontos dolgokat kell beleírni, ezért itt elő tudsz rukkolni kevésbé fontos, ám érde-kes dolgokkal.

Ha már voltak előző munkahelyeid, mi az oka a váltásnak?Ügyelj rá, hogy ne jöjj zavarba! Légy nyílt és őszinte, akkor nem tud semmi olyan

kiderülni, ami később félreérthető, illetve kellemetlen lehet. Szóval légy őszinte, az min-dig beválik!

Mondj olyan példát, amikor kreativitásoddal oldottál meg egy problémát!Itt arra kell koncentrálnod, hogy hogyan oldottál meg egy problémát a munkatár-

said segítségével, vagy eredeti ötleteddel. Mondd el, hogy milyen másokétól eltérő módon közelítetted meg a problémát, amely végül sikerre vezetett.

Mi motivál téged?Érdemes a fejlődésre helyezni a hangsúlyt, nem feltétlenül kell megpályázni a

vezérigazgató székét. A szakmai fejlődés nem feltétlenül jár kéz a kézben a karrierlétrán való felfelé jutással. Tehát ne azzal indítsunk, hogy „kb. fél év és én leszek a főnök“, vala-mint a pénz említése is kínos lehet: ha mégis szóba kerül, emeld ki, hogy nem a pénz az elsődleges motivációd.

Hol látod magad 3 év múlva?Ennek a kérdésnek az a célja, hogy megnézzék, mennyire lehet Veled hosszú távon

számolni, illetve mennyi benned az előrejutási vágy. Korántsem biztos, hogy a pozíció emelkedése, előrelépés a ranglétrán a megfelelő válasz, sok esetben jóval többet ér a szak-mai tudás bővítése, elmélyítése.

Miért vagy jó választás a cégnek?Itt már érdemes minden ismérvedet összefoglalnod: azokat, amelyek szükségesek az

adott pozíció ellátásához és, hogy miért Te vagy a legmegfelelőbb szakember az állásra. Természetesen a határozottság itt is elengedhetetlen.

Page 15: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014

15allasborze.uni-obuda.hu

Az IAESTE Hungary 1983 óta van jelen Magyarországon. Fennállásunk 30 éve során tevékenységi körünk jelentősen bővült, a Nemzetközi Csereprogramon kívül különböző karrierprogramokat, szakmai konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, kirándulásokat és versenyeket szerveztünk.

Egyesületünk fő célja, hogy áthidalja a hallgatók és a cégek közötti szakadékot, ezzel segítve nemzetünk mérnök társadalmának fejlődését, és hogy javítsa a hallgatók elhely-ezkedési lehetőségét.

MérnökfutamEgy olyan, a felsőoktatásban hall-

gatóknak szóló versenyt indítottunk el 2013 őszén, ahol minden évben két szak-területet felölelő témakörben mérettethe-tik meg magukat a diákok.

A megrendezésre került versenyen az informatika és villamosmérnök területek-en tanuló hallgatók közül négy fős csapa-tok tették próbára tudásukat.

Az októberi online forduló alatt a hallgatók egy, az Óbudai Egyetem tanszékei által összeállított feladatsorral birkóztak meg. Az élő forduló az Óbudai Egyetemen került megrendezésre, ahol a hallgatók a támogató cégek által adott fela-datokon keresztül mérték össze tudásukat.

A verseny összdíjazása 1 millió forint volt.

Nemzetközi Online ÁllásbörzeMinden félévben, idén már 3. alka-

lommal kerül megrendezésre az IAESTE Közép-európai tagszervezetei által létre-hozott Online Career Fair, mely egy online felületen zajló interaktív állásbörze.

Hasonlóan egy hagyományos börzéhez, a résztvevő cégeknek lehetősége nyílik felmérni műszaki vagy természettu-dományi területen frissen végzett, vagy tanulmányaik vége felé járó hallgatók szakmai felkészültségét, tapasztalatát és a munkahellyel szemben támasztott követelményeiket.

A rendezvény egy egyedülálló, online felületen keresztül zajlik, melyen a cégek saját profil oldallal rendelkeznek, tevéke-nységüket prezentációkkal, videókkal színesebbé téve.

Page 16: Óbudai Egyetem Állásbörze Felkészítő Napok 2014