1

Debreceni Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Pszichológiai Intézet

AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS FOGALMA

ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI SZEMPONTBÓL

Készítette:

Végvári Edit

IV. évf. levelezős pszichológia szakos hallgató

Konzulens:

Király Zoltán

ösztöndíjas

Debrecen

2008

2

Tartalomjegyzék

Bevezetés __________________________________________________________________ 4

1. Önmegvalósítás elméletben _______________________________________________ 5

1.1 Az önmegvalósítás fogalmának létjogosultsága ___________________________________ 6

1.2 Ön- azaz Én-megvalósítás ____________________________________________________ 6

1.3 Önmegvalósítás, mint identitás ________________________________________________ 8

1.4 Önmegvalósítás, mint motiváció _______________________________________________ 9

1.5 Önmegvalósítás, mint életcél _________________________________________________ 13

1.6 Önmegvalósítás, mint út _____________________________________________________ 14

1.7 Önmegvalósítás, mint tudatos munka __________________________________________ 15

1.8 Önmegvalósítás, mint csúcsélmény ____________________________________________ 17

1.9 Önmegvalósítás, mint személyiségfejlődés ______________________________________ 19

1.10 Önmegvalósítás, mint a potenciális lehetőségek megvalósítása ____________________ 20

1.11 Spirituális önmegvalósítás __________________________________________________ 22

1.12 Világi önmegvalósítás ______________________________________________________ 25

1.13 Ön/nő megvalósítás ________________________________________________________ 26

1.14 Önmegvalósítás, mint önzés _________________________________________________ 27

1.15 Önmegvalósítás, mint egészség ______________________________________________ 29

1.16 Az önmegvalósítást befolyásoló társas tényezők ________________________________ 31

2. Önmegvalósítás a gyakorlatban ___________________________________________ 32

2.1 Hipotézisek az önmegvalósítás gyakorlati vonatkozásaival kapcsolatban _____________ 32

2.2 Az önmegvalósítás fogalmának értelmezése a hétköznapokban _____________________ 33 2.2.1 A kvalitatív interjú eredményei ___________________________________________________ 37

2.2.1.1 Hipotézis 1 _______________________________________________________________ 37 2.2.1.2 Hipotézis 2 _______________________________________________________________ 38

2.3 Az önmegvalósítás kérdőíves vizsgálata ________________________________________ 38 2.3.1 A kérdőív létrehozása ___________________________________________________________ 39 2.3.2 Az önmegvalósítás dimenziói _____________________________________________________ 39

2.3.2.1 Proaktivitás ______________________________________________________________ 39 2.3.2.2 Kongruencia ______________________________________________________________ 40 2.3.2.3 Transzperszonalitás ________________________________________________________ 41 2.3.2.4 Pontos valóságészlelés _____________________________________________________ 41 2.3.2.5 Önkifejezés _______________________________________________________________ 41 2.3.2.6 Szabadság _______________________________________________________________ 42

2.3.3 A vizsgálati minta ______________________________________________________________ 43 2.3.4 A kérdőív érvényessége _________________________________________________________ 44

2.3.4.1 Kritérium tesztek __________________________________________________________ 44 2.3.4.2 TCI _____________________________________________________________________ 45 2.3.4.2 EPQ érzelmi stabilitás-labilitás _______________________________________________ 49 2.3.4.3 CPI _____________________________________________________________________ 51 2.3.4.4 A kritériumtesztek és az önmegvalósítás kapcsolata ______________________________ 55

3

2.3.4.5 Elégedettség ______________________________________________________________ 56 2.3.4.6 Tudatosság _______________________________________________________________ 57

2.3.5 Az eredmények értékelése - összefoglalás ___________________________________________ 58 2.3.5.1 Hipotézis 2 _______________________________________________________________ 58 2.3.5.2 Hipotézis 3 _______________________________________________________________ 60 2.3.5.3 Hipotézis 4 _______________________________________________________________ 61 2.3.5.4 Hipotézis 5 és 6 ___________________________________________________________ 62

Az önmegvalósítás fogalma – összefoglalás _____________________________________ 63

Irodalomjegyzék ___________________________________________________________ 65

Mellékletek _______________________________________________________________ 68

4

Bevezetés

Egy olyan fogalmat választottam vizsgálatom tárgyául, amely nemes egyszerűséggel választ

adhat arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme – ha Jung, Maslow és Rogers gondolatainak

hitelt adunk.

Természetesen, ennyire ambiciózus kizárólag nagyon összetett jelenség lehet – ennek

feltérképezésére vállalkoztam szakdolgozatomban. A téma fontossága és kiterjedése e munka

keretei között nem tette lehetővé, hogy továbblépjek a szó konnotációinak, szakirodalmi

értelmezésének és ezek gyakorlati implikációinak meghatározásán.

Az önmegvalósítás fogalma nagyon komplex. Kapcsolatban van egyrészt azzal, amit az „ön”

előtag alatt értünk: jelentheti a személyiség azon rétegét, amelyet az én-nel azonosítunk.

Másrészt egy dinamikus jellemzővel is bír e hívószó, hisz a „megvalósítás” célvezérelt

folyamatot takar, mely személyiségfejlődési, motivációs folyamatok mentén valamilyen

megfogható, megnyilvánuló történést tükröz.

Hogy a jelenség mennyire összetett, az abból is látszik, amennyire ellentmondásos az

önmegvalósítással kapcsolatos kollektív kognitív reprezentáció. A mai kultúra egyrészt

nyíltan önmegvalósításra szólít fel: „Elég csak betérni egy könyvesboltba és elhaladni a

pszichológiai könyvekkel megrakott polcok mellett, s máris bátorítva érezhetjük magunkat

arra, hogy Becsüljük meg önmagunkat, Hozzuk ki a legtöbbet önmagunkból, Ismerjük meg

önmagunkat, vagy fejlesszük képességeinket.” (SMITH és MACKIE, 2001, 189. o.) Ezzel

egy időben a társadalmi értékrend, mely a kifelé irányultságot helyezi előtérbe, nem kedvez az

igazi önmegvalósításnak, ahogy ezt Müller Péter egy interjújában ezt megfogalmazza: „A mai

korban is tudunk realizálni, főleg ha motorkerékpárt, autót, rakétát kell fejleszteni, ott a mai

embernek soha nem látott megvalósító- teremtőképessége nyilvánul meg. Csodákat tudunk

csinálni, hallatlan nagy képzelettel és tudással. Egy ősi világban fordítva történt, ott

megmaradtak a tárgyak a maguk egyszerűségében, nem arra törekedtek, hogy technikát

teremtsenek, hanem arra, hogy saját magukat valósítsák meg, tehát ugyanaz a teremtő erő a

lélek felé irányult, az önmagukon való munkálkodásra.” (CSÖRGŐ, 2006)

A fenti ellentmondás feloldása úgy érthető el, hogy megértjük, mit kell igazán e fogalom alatt

érteni. Dolgozatom célja tehát az önmegvalósítás fogalmának meghatározása oly módon,

hogy áttekintem, mit értettek az egyes szerzők önmegvalósítás, vagy ehhez hasonló fogalmak

alatt.

5

Mindez nem könnyű vállalkozás, hiszen Maslow, aki talán a legtöbbet foglalkozott a témával

(A lét pszichológiája felé (2003) című könyvét, szinte teljes egészében az önmegvalósításnak

szenteli), maga is problémásnak tartotta a fogalom meghatározását:

… Fromm, Horney, Jung, Ch. Bühler, Angyal, Rogers, G. Allport, Sachstel,

Lynd, és nemrégiben néhány katolikus pszichológus számára a növekedés,

az individuáció, az autonómia, az önmegvalósítás, az önfejlesztés, a

termékenység, az önkiteljesítés kifejezései mindegyike nagyjából szinonim,

és inkább egy ködösen észlelt terület semmint egy jól meghatározott

fogalom leírására szolgál. Véleményem szerint jelenleg nem lehet élesen

meghatározni ezt a területet. De nem is kell, hiszen az a meghatározás, ami

nem emelkedik könnyen és természetesen a jól ismert tényekből, inkább

gátló és torzító hatású ahelyett, hogy segítene mivel nagyon valószínű, hogy

hibás vagy téves akarattal a priori alapon hozzák létre. Egyszerűen nem

tudunk még eleget ahhoz, hogy képesek legyünk megfelelően definiálni.

Jelentését inkább jelezni lehet, mint definiálni. Részben pozitív

rámutatással, részben negatív kontraszttal. Vagyis hogy mi nem.

(MASLOW, 2003, 90.o.)

Munkám megírásakor választhattam volna a kontrasztképzést, én azonban a szinonimák

körbejárása mellett döntöttem, hiszen ez a megoldás - bár kevésbé pontos, jóval bővebb és

színesebb képet nyújt.

1. Önmegvalósítás elméletben

Bár az elnevezést Goldstein használta először, az önmegvalósítás fogalmát Maslow neve

fémjelzi. (LOWRY, 2003) Rajtuk kívül az „emberi természetben rejlő etikai összetevők és

vallásos tendenciák jelentőségét s értékét hangsúlyozza” Allport, Angyal, Frankl, Fromm,

Jung is: Kutatásaik nagyban hozzájárultak az emberi természet magasabb rendű kreatív

lehetőségeinek kibontakozásáról alkotott tudásunkhoz. (ASSAGIOLI, 2006, 96.o.)

Célom nem e szerzők önmegvalósításról szóló elképzeléseinek felsorolása volt, hanem az

önmegvalósítás különböző aspektusainak végiggondolása elképzeléseik figyelembevételével.

6

1.1 Az önmegvalósítás fogalmának létjogosultsága

Önmegvalósításra (mint magasabb rendű funkcióra) márpedig szükség van – vallja ezt sok

személyiség-teoretikus, ugyanis ez az egyik alapköve egy pozitívabb emberképnek. A 20.

század közepére ugyanis - ilyen-olyan köntösben bár, de - sokan fellázadtak a pszichoanalízis

redukcionista látásmódja ellen. Frankl megfogalmazásában: „Mintha az embernek valóban

csak annyi lenne a feladata, hogy megszabaduljon a feszültségektől úgy, hogy kielégíti az

ösztöneit, és kompromisszumokat köt az ego (én), az id és a szuperego (felettes én) között.”

(FRANKLc, 1988, 101. o.)

A személyiségelméletek fejlődésében lineáris jellegű az a folyamat, ahogyan a pszichológiai

vizsgálódás tárgya egyre szélesebb spektrumot ölel fel, egy jóval komplexebb emberképet

alkotva. A biológiai megközelítés alapvető fiziológiai szükségletekre, a pszichodinamikai

nézőpont szexuális ösztönkésztetésekre vezet vissza mindent. A humanisztikus pszichológia

az, amely kiegészíti ezt a humánspecifikus szükségletekkel, mígnem „a harmadik

pszichológia lassan utat enged a negyediknek, a „transzhumanisztikus pszichológiának”,

hiszen a szeretet, önkiteljesítés, önbecsülés megvalósítását követően is kell még valami, ami

motiválja az embereket. (MASLOW, 2006, 13. o.) Az önmegvalósítás a harmadik és negyedik

erő határmezsgyéjén mozog – nem feltétlenül ellentmondás, hogy az önmegvalósítás képes az

„ön” (azaz én) határait átlépni, ezáltal vizsgálata a transzperszonális pszichológia számára is

releváns lesz. Kikerülhetetlen téma, amit Maslow így magyaráz: „szükségessé váltak olyan

pozitív elméletek és fogalmak, amelyek jobban szolgálják a régi értékrendszerek összeomlása

nyomán kialakuló új humanisztikus értékrendszereket. (MASLOW, 2003, 90.o.)

1.2 Ön- azaz Én-megvalósítás

„Azok és csakis azok a motivációk bizonyulnak humánspecifikusnak,

amelyek működéséhez valamilyen módon szükséges,

hogy az illető élőlénynek legyen valamiféle énfogalma.”

(Mérő, 2006, 99.o.)

Az önmegvalósítás fogalmának pontosításakor elengedhetetlen tisztázni azt, hogy minek a

megvalósításáról beszélünk. Mit értünk „Ön”, vagyis „Én” alatt?

A számos szinonima (Én, ego, self, selbst, stb.) jelzi az értelmezések sokféleségét, de

megközelítéstől függetlenül egy alapvető kettős megkülönböztetés mindenhol megtalálható: a

7

személyes/tudatos/társadalmilag determinált ÉN és a transzcendentális/tudattalan/spirituális

ÉN között.

Az Én tekinthető kognitív reprezentációnak, amely az önértékelésen kívül az önmagunkról

való ismereteinket tartalmazza, ez a szociálpszichológiai értelemben vett énfogalom (Self).

(SMITH és MACKIE, 2001) Ez az én tudatos oldala, amely többek között a mások ránk adott

reakciói alapján (vö. Cooley „reflektív én” fogalma), illetve a másokkal való interakció során

alakul ki (James és Mead „me” fogalma) (PATAKI, 1982). A személyiségelméletek közül ez

leginkább a jungi Personára, szerepszemélyiségre hasonlít, amely közvetít személyiségünk

belső rétegei és a külvilág között. Ennek kialakulásában a külvilág elvárásai játszanak

szerepet. (SZAKÁCS és KULCSÁR, 2001) Erikson is az én (vagy ahogy ő nevezi: identitás)

társadalmi meghatározottságát hangsúlyozza pszichoszociális fejlődés-elméletében, ahol a

társadalmi intézményes környezet, illetve a kulturális tradíciók adják azt a fejlődési keretet,

amelyhez az én fejlődése során adaptálódik, formálódva ezáltal. (ERIKSON, 1991)

A szociálpszichológusok közül a társas környezet jelentőségét hangsúlyozza Festinger „társas

összehasonlítás” elmélete, melynek értelmében „az önmagunkról kialakított gondolatok és

érzelmeink gyakran abból származnak, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal.” (SMITH

és MACKIE, 2001, 196. o.)

A tárgykapcsolat-elmélet kiindulási alapja is az, hogy az ember önmagát csak másoktól

(először is az anyától) való megkülönböztetés révén tudja meghatározni. A self és a tárgy

elkülönítésének hosszú és zökkenőmentes folyamata több elméletalkotó (pl. Kernberg,

Mahler) szerint is előfeltétele egy egészséges, integrált én-nek. (KULCSÁR, 1992) Az így

kialakult „Self” a saját személyre vonatkozó tudatos és tudattalan lelki reprezentációkra is

vonatkozik. (HAMILTON, 1996) A személyiség tudattalan, illetve tudatos tartományokra,

különböző strukturális szerveződésekre való osztása a self-pszichológusoknál is jelen van,

hiszen a fenti értelemben vett Selftől megkülönböztetik az „ego”-t, amely pusztán mentális

funkciók összessége, „melynek feladata a differenciálás, integrálás, egyensúlyteremtés és

szervezés a percepció, memória, kognitív működés, érzelmek, cselekvések és a tudatos

elvárások birodalmában.” (HAMILTON, 1996, 26.o.) Ez az ego-fogalom összhangban van

Freud elképzelésével a személyiség tagolódásáról, akinél a személyiség dinamikája a

biológiai ösztöntörekvések és a kulturális elvárások harcára van redukálva.

Jung és nyomában a transzperszonális és humanisztikus pszichológusok azonban - sokkal

árnyaltabb személyiségstruktúrát feltételezve - a hangsúlyt a valódi Én megvalósítására

helyezik. A transzperszonális terapeuta, Barbara Somers ezt így fogalmazta meg:

„Mindenkinek van egy sajátos belső magja... Ha almamag vagyok, nincs a földön olyan

8

hatalom, amely nadragulyává vagy galambvirággá növesztene. Minden erőmmel a

természetem belső „almasága” felé fogok törekedni.” (SOMERS, 2007) Talán Maslow-tól

vette a „belső mag” elnevezést, akinek az önmegvalósítással kapcsolatos egyik legfontosabb

alapfeltevése az, hogy rendelkezünk egy olyan alapvető belső természettel, melynek

kibontakoztatása – és a külvilág elnyomó hatásától szembeni megvédése – az önmegvalósítás

alapvető feladata. (MASLOW, 2003) Ezt a belső magot nevezte Jung mély-énnek vagy

Selbstnek. Hogy ennek a tudatos és tudattalan, személyes és kollektív tartományt is felölelő

valódi központnak mi a viszonya a személyiség tudatos részével az önmegvalósítás során, azt

Süle fogalmazta meg nagyon szemléletesen: „Az ego azon az úton zarándokol, ami a Selbst

felé vezet.” (SÜLE, 1992, 94.o.)

A különböző személyiségelméletek nagyrészt közösek abban, hogy a feltételezik a

„személyiségen belül létező autonóm vagy félautonóm rendszerek gondolatát” (KULCSÁR,

1992, 249.o.). Ez lehetővé teszi, hogy az önmegvalósítást akár csak bizonyos területen

megvalósulónak tekintsük. Bár Adler ezzel vitába száll, mert szerinte az ember egy és

oszthatatlan egység és a személyiségfejlődés a tudatos és tudattalan szféra egységében jön

létre (ADLER, 1998), Assagioli is megjegyzi, hogy „az Énmegvalósítást különböző szinteken

érhetjük el, és nem feltétlenül jutunk el vele az ún. spirituális szintig”. (ASSAGIOLI, 2006,

98.o.)

A fogalmi megosztottság gyakorlati feloldása azáltal lehetséges, hogy ha azt az ideális

helyzetet képzeljük el, amelyben a Persona-szintű önmegvalósítás segíti, előkészíti a Selbst-

féle önmegvalósítást, azaz az ember tudatosan olyan szerepet vállal a külvilágban, amely

legbelső lényegével összhangban van. Ez már csak azért is lehetséges, mivel Assagioli is „a

spirituális Én tükröződéseként, kivetüléseként” értelmezi a személyes ént (ASSAGIOLI,

2006, 98.o.). Így – bár sok esetben megtörténik a különbségtétel az én különböző aspektusai

között – lehetséges ezek egységes felfogása oly módon, hogy ne kelljen a különböző

énstruktúrák között ellentmondást feltételezve többféle önmegvalósításról beszélni.

1.3 Önmegvalósítás, mint identitás

Az önmegvalósítás fogalma azt jelenti, hogy azzá leszek, aki valójában vagyok. Ez nem más,

mint egy egyedi identitás megteremtése, beépítve azt a családi-környezeti mintát, amit

kaptam, mégis ebből egy egyéni konstellációt létrehozva.

Ez történhet tudatos(nak látszó döntések) eredményeképpen, egy adleri életstílus keretében,

vagy kevésbé tudatosan, egy Berne-i sorskönyv szerint; elutasítva az örökséget egy

ellensorskönyvvel vagy egy eriksoni negatív identitás kialakításával… Az biztos, hogy

9

önmegvalósításról akkor beszélhetünk ebben az értelemben, ha sikerül egy autonóm létezés

kereteit kialakítani, ideális esetben a kapott mintákat tudatosítva és ennek megfelelően

elutasítva vagy elfogadva.

Ez azonban nem olyan egyszerű. Hogy mennyire nem, arra Bert Hellinger mutatott rá

szisztematikus családterápiájával. A morfogenetikus mezőhöz hasonlítva a család

energiarendszerét, felismerte, hogy egy családban több generáción keresztül hasonló sorsok

fordulnak elő. Ez olyan erőt jelent, ami az önmegvalósítást lehetetlenné tesz. Hellinger

családkonstellációs módszerének célja ebbe a zártláncú tehetetlenségbe beavatkozni, hogy a

kliens végre saját életét élhesse és nem az ősei által ráhagyományozott mintát kövesse

(tudattalanul). (HELLINGER és HÖVEL, 2002)

1.4 Önmegvalósítás, mint motiváció

A pszichológia egyik legnagyobb kérdése az, hogy mi készteti az embert cselekvésre, mi

irányítja érzelmeit és gondolatait. Számos szerző próbálta feltérképezni, hogy a

megnyilvánuló viselkedés milyen motívumra vagy motívumokra vezethető vissza. Közülük

Goldstein és Rogers azt feltételezték, hogy az egyént egyetlen önálló hajtóerő motiválja, az

önmegvalósítás (self-actualization) vagy önkiteljesítés (self-realization), azaz a belső

lehetőségek megvalósítása. (OLÁH és BUGÁN, 2001)

Hogy kizárólagos-e a szerepe, vagy több motivációs tényező egyike-e, az elméleti konstrukció

kérdése, az azonban bizonyos, hogy az önmegvalósítás felfogható belső szükségletként, mely

cselekvésre sarkall minket, irányítja és célirányosan fenntartja a viselkedésünket. Különösen

Maslow munkássága nyomán, hiszen a pszichológiai diskurzusban az önmegvalósítás

figuratív magjához szükséglet-hierarchiája nagyon szorosan hozzátartozik. A humanisztikus

pszichológus ezzel olyan motivációs elméletet hozott létre, amely hűen tükrözte az emberi

jóságról alkotott képét. Míg Freud biológiailag meghatározott ösztöntörekvésekkel

magyarázta- így elkerülhetetlennek tartotta - a gonoszságot, addig Maslow szerint „amikor az

emberek másnak tűnnek, mint jónak és tisztességesnek, az csak azért van, mert a

feszültségekre, a fájdalmakra és az olyan emberi szükségletek elvesztésére reagálnak, mint a

biztonság, a szeretet és az önbecsülés.” (LOWRY, 2003, 9.o.)

A 19-századtól az 50-es évekig közepéig uralkodó ortodox motivációs-elméletekkel is

ellentétes, új nézőpontot vet fel az önmegvalósítás fogalma: szemben a biológiailag kódolt,

evolúciósan adaptív primér motívumokkal (amelyek a faj egészében megjelennek és alapjául

10

szolgálnak a származékos, szekundér motívumoknak), a drive-redukciós hipotézissel (mely

erős ingerek ellensúlyozásával magyarázza az aktivációs folyamatot egy homeosztatikus

állapot elérése érdekében), illetve a deficit szükségletekkel (melyek hiányállapot

megszüntetését célozzák) egy aktívabb, növekedési dimenziót vázolt fel. Maslow

megfogalmazásában ezt „az egyén lehetőségeinek, képességeinek és tehetségeinek folyamatos

megvalósulásaként, a küldetés (vagy elhivatottság, sors, végzet vagy hivatás)

végrehajtásaként, az ember saját belső természetének teljesebb tudásaként és elfogadásaként

az egység, az integráció és a szinergia felé tartó, lankadatlan törekvésként definiálunk.”

(MASLOW, 2003, 91.o)

A lankadatlan jelzőnek szeretnék egy gondolatot szentelni, ugyanis Maslow elméletének

kiindulási alapja az volt, hogy nincs motivációs csönd: „szinte minden éber pillanatunkban

van valamilyen motivációnk.” (LOWRY, 2003, 11.o.) Ennek értelmében az önmegvalósítás

áthathatja egész életünket, feltéve, ha – Maslow második forradalmi gondolatának

megfelelően – a szükségletpiramis alsóbb fokain álló motívumok kielégülése ezt lehetővé

teszi. Láthatjuk tehát, hogy Maslow nem egy-az-egyben vetette el elődei elképzeléseit – a

biológiai szükségletek létjogosultságát nem tagadva hierarchikus rendeződést fedezett fel a

motívumok között azok sürgősségét (vagy „prepotenciájukat”, előbbrevalóságukat) illetően.

(LOWRY, 2003, 11.o.)

Az ortodox motivációelméletek is elismerték magasabb rendű motívumok létét, azonban csak

korlátolt létjogosultsággal: akkor és csak akkor jelentek meg, ha ezzel elősegítették valamely

elsődleges motívum kielégülését. Ennek értelmében tehát az alkotó tevékenység csak az éhség

csillapításának eszközeként fogható fel. A humanisztikus pszichológusok azonban másképpen

gondolták, Frankl kirohanása így hangzik: „Az emberben elsődleges motiváció az élet

értelmének, céljának kutatása, nem pedig az ösztönös hajtóerők „másodlagos racionalizálása”

(FRANKL b., 1988, 120. o.)

Maslow önálló rangra emelte az önmegvalósítást, mint legmagasabb rendű motívumot - azt

azonban ő is hangsúlyozta, hogy ez nem jelenik meg mindig, minden körülmények között.

Bár általánosan és mindenkinél létezőnek feltételezte az önbecsülést, szeretetet, esztétikai

érzéket, tudásvágyat és önmegvalósítást (ezért illette őket humánspecifikus jelzővel),

megjelenésük előfeltételeként olyan fiziológiai szükségletek kielégülését jelölte meg, melyek

az életben maradáshoz szükségesek (mint az éhség, biztonság). A motivációelméletek csak azt

tekintik emberi motívumnak, amely törekvés mindenkinél megjelenik. Maslow magyarázata

az előfeltételek teljesülésének szükségességéről lehetővé tette, hogy az emberiség egészére

11

kiterjessze a fent említett pozitív értékeket hordozó és a fejlődés irányába mutató

motívumokat, azzal a korlátozással, hogy ez nem feltétlenül jelenik meg manifeszt módon.

Az önmegvalósítás tehát, mint motívum, egy az éhséghez, szomjúsághoz, fizikai-érzelmi

stabilitáshoz hasonló hajtóerő, csak magasabb szinten. Persze ez olyan magasságokban

értendő, hogy nem is mindenki képes azt elérni, mivel Maslow az alacsonyabb rendű

szükségletek kielégítését előfeltételnek tekinti a magasabbrendű szükségletek

megjelenéséhez. Így fogalmaz: „Az önmegvalósító ember eddigi elméleti és klinikai

tanulmányozása egyértelműen jelzi az alapvető szükségletek különleges helyzetét. Ezeknek és

csakis ezeknek a szükségleteknek a kielégítése feltétele az egészséges életnek.” (MASLOW,

2001, 259.o.) Ennek értelmében, annál az embernél, aki az egzisztenciális ellátottság és

biztonság alapelemeivel nem rendelkezik, aki nem tartozik olyan társas közegbe, ahol

szeretetet és tiszteletet kaphat, illetve nem lelhető fel benne vágy a körülötte lévő világ és

saját magának megismerés iránt, nem beszélhetünk önmegvalósításról. Ahogy azt a szerző

saját kutatása igazolta, a Maslow-piramist valóban nagyon kevesen másszák meg, a vizsgálati

személyek mintegy 1%-t találta önmegvalósító embernek. Hogy milyen szigorúak voltak

osztályozási kritériumai, azt az is bizonyítja, hogy még Freudot sem tekintette közéjük

tartozónak. (Igaz később, fogalmi finomodását követően elismerte, hogy „lehetővé válik,

hogy újra meghatározzuk az önmegvalósítást és megszabadítsuk statikus és tipológiai

hátrányaitól és kevésbé csináljunk belőle egyfajta mindent vagy semmit pantheont, amelybe

hatvan éves korába néhány kivételes ember beléphet”.) (MASLOW, 2003, 174. o.)

Néhány kivételes alkotó életrajzának tanulmányozása megkérdőjelezi, hogy valóban

szükséges-e a fiziológiai szükségletek, biztonság iránti vágy kielégülése az önmegvalósítás

élményének átéléséhez. Gondoljunk Faludy György recski munkatáborban (és többnyire

magánzárkában) töltött napjaira, amelyet versírással és műalkotások felelevenítésével élt túl.

Visszaemlékezéseiben a szellem erejét hangsúlyozta, amely képes volt a fizikai testet

összetartani. (FALUDY, 1998)

A pszichológia területéről is lehet számos példát említeni, olyanokét, akik elméletüket arra a

feltételezésre alapozták, hogy az ember képes a nehézségek pszichológiai meghaladására, sőt

éppen ebben áll emberi mivoltunk lényege.

Alfred Adler szerint a legfontosabb mozgatórugónk a kisebbrendűségi érzés leküzdése és a

fölényre törekvés: „Nagyon sok híres ember, aki rendkívül sokat tett kultúránk gazdagításáért,

szervi rendellenességgel született, néhányan közülük sokat betegeskedtek, és voltak, akik

korán meghaltak. A haladás előmozdítását és a nagy vívmányokat főleg olyan embereknek

12

köszönhetjük, akik keményen harcoltak – mind testi gyengeségeik, mind a külső körülmények

ellen. A harc megedzette őket, és ők haladtak tovább előre.” (ADLER, 1997, 17.o.)

Victor Frankl koncentrációs tapasztalatai is –amelyben azt élte át, hogy a teljes fizikai

pusztulás közepette is meg lehet élni boldog pillanatokat és azt, hogy az ember ura életének –

egy új, értelem és célközpontú pszichológiát eredményezett. Logoterápiája feltételezi, hogy az

ember folytonosan az értelem-keresés állapotában van – és ebben a szenvedés nem hogy nem

akadályozó, hanem éppen katalizáló tényező. Ezáltal az önmegvalósítás önmagunk fizikai

korlátainak meghaladását fogja jelenteni. (FRANKL b, 1988)

Az ellentmondás a között, hogy Maslow-i értelemben nem beszélhetünk önmegvalósításról

csak egy utopisztikusan tökéletes világban, ahol nincs éhség, fájdalom és félelem, illetve a

Frankl-i kataklizmában megélt transzcendentális csúcsélmény, mint ellenpont között a

szubjektív belső világ bevonásával oldható fel. Az önmegvalósítást akkor akadályozzák a

hiányszükségletek, ha az egyén ezeken nem tud felülemelkedni és minden pszichikus

energiáját erre fordítja. Nem az éhezés fiziológiai élménye, hanem ennek szubjektív megélése

hozza létre azt a tudatállapotot, amelyben magasabb célokra törhet az egyén, vagy ebben

akadályoztatva van. Maslow ezt az alábbi hasonlattal érzékeltette: „A hiánymotívumok hatása

alatt ténykedni olyan, mintha a világot homályos lencsén keresztül néznénk…” (LOWRY,

2003, 13.o.) Tehát nem a valóságot látjuk, hanem saját félelmeink és vágyaink, saját

fantáziáink uralják azt a világot, amelyben élünk.

Ha az önmegvalósítás független a külső körülményektől, akkor a külső megerősítéstől is- az

egyén egyfajta belső világot hoz létre, kint akár halál és pusztulás is várhatja. Ennek

megfelelően az önmegvalósítás az intrinzic motiváció kritériumainak felel meg. Azaz maga a

folyamat jutalmazó értékű, ahogy megtalálom életem értelmét, feltárom fokozatosan belső

képességeimet, megismerem önmagam és kiteljesítem potenciálomat. Az extrinzic motiváció

kategóriájába való sorolás ellen szól az is, hogy az önmegvalósítás eredménye sok esetben

kevéssé tárgyiasítható vagy időben távoli, tehát nélkülözi a külső jutalmazó tényezőt.

Természetesen hiba lenne teljesen tagadni azt, hogy az önmegvalósítás nélkülözi a jutalmazó

értéket. Még a spirituális értelemben vett önmegvalósítás (és az afelé vezető út) is jár olyan

kellemes transzcendens tapasztalatokkal vagy megnyugtató érzésekkel, hogy felfogható

legyen egyfajta „répaként”. Arról nem is beszélve, hogy az önmegvalósításnak nagyon

gyakori értelmezése az, amelyben világi sikerek eléréseként azonosíthatjuk, így

megfeleltethetjük az öndeterminációs elméletben azonosított három extrinzic motivációnak is,

úgymint gazdagság, hírnév, imázs. (V. KOMLÓSI, 2006)

13

1.5 Önmegvalósítás, mint életcél

Az önmegvalósítás értelmezhető úgy is, mint saját céljaink megvalósítása – interjúalanyaim

nagy része ezzel definiálta a fogalmat. Ennek kapcsán fontos megvizsgálnunk az egyik

legalapvetőbb filozófiai kérdés „a mi az élet célja?” relevanciáját az önmegvalósítás

szempontjából.

Rogers szerint a terápia alapkérdése, hogy a kliens választ keressen arra, hogy „Mi az

életcélom?” (ROGERS, 2006, 213. o.) A Frankl-féle logoterápia, azaz az értelem-orientált

pszichológia „az embert alapjában véve olyan lénynek tartja, amely folytonosan az értelem

keresésének állapotában van.” (FRANKL c, 1988, 99. o.)

Persze lehet, hogy ez a megközelítés nem segít ki minket, hiszen az önmegvalósítás fogalma

éppúgy ködös marad, mint ahogy a logoterápia sem ad receptet arra vonatkozóan, mi az élet

értelme:

„Az élet értelme emberenként változik, napról napra, és óráról órára. Ezért nem az élet

általánosságban vett értelme, hanem inkább az egyén életének egy adott pillanatban

jelentkező specifikus értelme számít. (…) Ne keressük az élet elvont értelmét.

Mindenkinek megvan a saját meghatározott hivatása vagy küldetése az életben, hogy

egy konkrét, betöltést igénylő feladatot végezzen el. Ezen a téren az illető nem

helyettesíthető, az élete sem ismételhető meg. (…) Mivel az életben minden helyzet

kihívást jelent az ember számára és egy-egy megoldandó feladatot állít elébe, az élet

értelmének kérdését tulajdonképpen meg is lehet fordítani. Végső soron az embernek

nem azt kellene megkérdezni, hogy mi az élet értelme, hanem inkább azt kellene

felismernie, hogy ő az, akit kérdeznek. Egyszóval minden egyes embert megkérdez az

élet; és csak a saját életéért felelve válaszolhat az életnek; az életnek csak

felelősségteljesen válaszolhat. A logoterápia tehát a felelősségvállalásban látja az

emberi lét alapvető lényegét.” (FRANKL c, 1988, 128. o.)

Ha mégis sikerül definiálnunk, hogy mi az a cél, ami önmegvalósításnak tekinthető, sem

biztos, hogy el lehet érni. Kérdés, hogy az önmegvalósítás megfogható-e konkrét

eredményként vagy be kell-e érnünk az úton levés tényének megállapításával.

Vizsgálatomban arra kis kitértem (a proaktivitás skálával), hogy ki lehet-e szűrni azokat az

embereket, akik cselekedeteik mozgatórugójaként inkább az aktívabb, exploratívabb és nem a

tehetetlenséggel és lustasággal jellemezhető megoldásmódokat választják, és ezáltal

önmegvalósítónak tekinthetők?

14

Számos személyiségteoretikus helyezte elméletének középpontjába azt a „titokzatos, alkotó

életerőt”, amely a „fejlődés, az erőfeszítés és a teljesítmény utáni vágyban fejeződik ki”.

(ADLER, 1998, 5.o.) Különbségek abban adódhatnak, hogy a fejlődés irányát hogyan

határozzák meg: míg Adlernél ez a fejlődés egy bizonyos célra irányul, Rogersnél az énkép

kongruitására. Az adleri fejlődés ekképpen torz irányba is vihet, hiszen önkényesen kijelölt,

az ego szükségleteit kielégítő cél elérése nem biztos, hogy a valódi Önmegvalósítással esik

egybe. Adler gondolatai éppen ezért inspirálóak: Hol tévedhetünk el a valódi önmagunk felé

vezető úton? Mert bár a végső célt ő is a tökéletesség idealitásában fejezi ki „Egy cél végső

soron azt jelentheti, hogy az ember igyekszik olyanná válni, mint az Isten. Ez persze a végső

cél, úgyszólván a célok célja.” (ADLER, 1998, 7.o.), az életutat magát konkrét, megfogható

szakaszokra bontja, ahol konkrét, közelibb célok a fejlődés útjelzői. „Az élet értelméről annyi

elképzelés van, ahány ember, és, mint már sejtettük, valamennyi elképzelés többé-kevésbé

hibás.” (ADLER, 1997, 8. o.)

1.6 Önmegvalósítás, mint út

Muszáj önmegvalósítani?

Fromm szerint igen. Az embernek belső kötelessége értelme kiteljesítése annak érdekében,

hogy megszabaduljon függésétől és elérje azt a szabadságot, amely emberré teszi. (FROMM,

1995) Buddhára hivatkozva így fogalmaz: „Miután az ember megtette az első lépést az

igazság megpillantása felé, erőfeszítéseket kell tennie, hogy olyan életet éljen, amelyben

kiteljesíti értelmi képességeit és embertársai iránti szeretetét.” (FROMM, 1995, 35.o.) Frankl

is egyetért ezzel: „Az embernek minden pillanatban jól-rosszul el kell döntenie, mivel állítson

emlékművet létének.” (FRANKL a, 1988, 58.o.)

Maslow több területen azonosította az önmegvalósítás kikerülhetetlenségét (MASLOW,

2003): Egyrészt a pszichoterápiás gyakorlatban azáltal, hogy a terápiát az egészségre való

törekvés teszi lehetővé. Ebben Rogers is egyetértett Maslow-val: a terápiás munka és a

spontán személyiségfejlődés is óhatatlanul az önmegvalósítás felé vezet. (ROGERS, 2006)

Egyes analitikusok, különösen Fromm és Horney lehetetlennek tartották a neurózisok

megértését annak feltételezése nélkül, hogy azok a növekedés, a fejlődés tökéletessége, az

ember lehetőségeinek megvalósítása felé irányuló késztetések torzulásai.

15

Egyéb terápiás terület is fontos az önmegvalósítás szempontjából, Goldstein azon

megfigyelése például, hogy az agysérültek milyen csodálatos módon szervezik újra

képességeiket sebesülés után. (LOWRY, 2003) Az önmegvalósítás érhető tetten a

kreativitásban is Maslow szerint, aki az emberi természet inherens részének tartotta az alkotás

szükségszerűségét. Hasonlóképpen Angyalhoz, aki szerint ez az egyik módja a környezet

heteronóm hatásai közepette autonómiára szert tenni, mely alapvető mozgatórugója az

embernek, illetve Frommhoz, aki az alkotó munkát látta a szeretet mellett az egyetlen

üdvözítő módnak arra, hogy pozitívan kapcsolódjon a világhoz, és aki a hatékonyság-élményt

olyan humánspecifikus szükségletnek tartotta, amely az embernek létezése értelmét képes

igazolni. A gyermeklélektani megfigyelések is az önmegvalósítás létét bizonyítják: a

gyermekek élvezik a növekedést és a haladást, az új készségek, képességek és erők

elsajátítását. E szerint ontogenetikus szempontból is létjogosultsága van egy olyan

hajtóerőnek, amely az én kibontakoztatását célozza meg: a fejlődő gyermek explorációs

tevékenysége, amely az 1-2 évesek omnipotenciájától a 7-10 évesek teljesítményén át a

serdülők identitásáig ível, elengedhetetlen a normális fejlődéshez. Az Mahler-féle

újraközeledési szakaszra jellemző ambivalencia az autonómia megvalósítása és az anyától

való szeparáció elkerülése között fontos dinamikai elem a felnőtt személyiségnél is. : a

homonómia (hogy önmagunkat egy nagyobb rendszer részeként élhessük meg) mellett jelen

van az autonómia vágya is (hogy környezetünkre hatást gyakoroljunk). Hasonlít ez Piaget

asszimiláció-akkomodáció fogalmához annyiban, hogy egyszerre vágyok eggyé a

környezettel és teszem azt olyanná, mint én vagyok. (KULCSÁR, 1992) Az így megvalósított

énkiterjesztés tehát az önmegvalósítás filogenetikusan rögzített, evolúciósan

prediszpozicionált formája.

Bár Maslow veleszületett hajlamot feltételezett a növekedésre és fejlődésre, amelyet csak a

környezeti akadályok hiúsíthatnak meg, ezzel nem minden elméletalkotó értett egyet. Jung

például úgy tartotta, hogy az individuáció véghezvitele a mély-én kibontakoztatása által kevés

kiváltságosnak adatik meg. Hogy miért, annak nagyon egyszerű oka van: mert ez egy

fáradságos munka, amely nagy intellektuális, szellemi felkészültséget és elkötelezettséget

igényel.

1.7 Önmegvalósítás, mint tudatos munka

A tudatos munka már csak azért is szükségesnek tűnik, mivel az emberi természet nem csak a

növekedés és fejlődés irányába ható törekvésekkel lett ellátva: „alapvető konfliktusforrásunk

16

egyrészről a tehetetlenség, a lustaság, a megtartás hajlama, a (konformitásban kifejeződő)

biztonság utáni sóvárgás, másrészről a növekedés, az önérvényesítés és a kaland vágya

között”. (ASSAGIOLI, 2006, 97.o.)

Ha ezt a dilemmát meg is oldjuk, még mindig fennáll a kérdés, hogy lehet-e törekedni az

önmegvalósításra. Vagy bizonyos emberekkel megtörténik spontán, míg mások egy

„alantasabb” élet béklyóinak foglyai maradnak?

Freud determinizmusából kiindulva a válasz kiábrándító lenne. Szerinte cselekedeteink

tudattalan impulzusaink eredményei, és a legtöbb, amit tehetünk személyiségfejlesztésünk

érdekében, az az, hogy némileg csökkentjük azt a káoszt, ami lelkünk mélyén kavarog, és

szembenézünk egy-két olyan élménnyel, amelynek mi teljesen passzív elszenvedői voltunk,

valamikor, egy távoli életkorban. A pszichoanalízis módszerei ugyan a tudatosítás irányába

hatnak, és ezáltal a személyiség gátoltságát csökkentve az önfelszabadítás, tehát

önmegvalósítás irányába hoznak létre elmozdulást, azonban a tudattalan szféra aránya a

valaha is tudatosíthatóval szemben olyan nagy, hogy soha nem célzott meg többet elérni

Freud, mint a patológiás állapotból a hétköznapi életre képessé tenni pácienseit. Az

önmegvalósítás azonban mindenképpen többet céloz meg ennél.

Freudot követően azonban egy fokozatos váltás következik be: arra a kérdésre, hogy az ember

mennyire ura önmagának, mennyire kontrollálhatja szubjektív világát, optimistább válaszok

kezdenek formálódni. Ez az új gondolat már közvetlen tanítványánál megjelenik: Adler arról

beszél, hogy életünk tudatos terv része (életterv), cselekedeteink pedig választások, amelyek

bár adott körülmények (és ezáltal korlátozások) között jöhetnek csak létre, lehetőségünk és

felelősségünk van kompenzálni a hiányosságokat és magunkból a legtöbbet kihozni. „Nem

találunk teljesen hibátlan megoldást, amely egyszer s mindenkorra érvényes; mindazonáltal

latba kell vetnünk minden képességünket, hogy eljussunk egy megközelítő, lehető legjobb

megoldáshoz. (ADLER, 1997, 9.o.) Assagioli is lehetségesnek tartja a tudatos munkát:

„amikor felismerjük és hasznosítjuk az Én egyik konkrét funkcióját, az akaratot, akkor

szabályozó és irányító ereje révén az is nagyon hatékony segítséget nyújthat a harmonikus

integráció elérésében, az egész ember bio-pszichoszintézisében.” (ASSAGIOLI, 2006, 115.o.)

A jungi értelemben vett integrációs folyamat – bár lehetősége mindenkiben jelen van – sem

történik meg spontán, tudatos munka nélkül.

Csíkszentmihályi „flow”-élménye - amely, mint a következő fejezetben erről szó lesz,

párhuzamba vonható az önmegvalósítással - sem a véletlen eredménye, hanem a gondolatok

és a cselekvés olyan koncentrációjáé, amely meghatározott feltételek mellett jön csak létre.

Ahhoz, hogy ez az önmagában jutalmazó értékű és önmagán túlmutató tudatállapot

17

létrejöjjön, felkészültnek kell lenni a feladatra (ami akár hosszas előzetes erőfeszítés

eredménye), és pontos célkitűzés kell, ami azonnali visszajelzést tud adni. Egy önmegvalósító

élmény létrejöttéhez tehát nem kevés körülménynek kell egybevágnia, ami spontán ritkán,

tudatos erőfeszítés révén azonban nagyobb eséllyel alakul ki.

Nem biztos azonban az sem, hogy az eltökélt tudatosság mindig célravezető. Bár a tudatos

munka előkészítheti a terepet az önmegvalósításnak, a bekövetkeztét nem mindig

befolyásolhatja: ilyen a meditáció, ami a megvilágosodáshoz vezető technika lehet, de

semmiképpen nem garantálja az eredményt. Másik érdekes példa lehet erre a nők

önmegvalósításának azon sajátos formája, amikor a nőiesség elfogadó, nem mindenáron

kontrolláló oldala kerül kibontakozásra. (GRANT, 1990)

Figyelembe véve a „megvalósít” ige aktivitást sugalló jelentését, az önmegvalósítás

paradoxona lehet, hogy passzivitással elérhető el. Ez nem feltétlenül baj, hiszen Assagioli

veszélyesnek tartja, ha „az ember túlságosan fel akarja gyorsítani a magasabb szintek

elérésének folyamatát; ilyenkor erőszakosan gátolja és elfojtja szexuális és agresszív

késztetéseket. Ez a próbálkozása azonban csak felerősíti a konfliktust, aminek következtében

fokozódik a feszültség és erősödnek a neurotikus tünetek”. (ASSAGIOLI, 2006, 115.o.)

Ha a tudatosságot felelősségvállalásként értelmezzük, akkor egyértelműnek tűnik, hogy az

önmegvalósításban helye van. Frankl így fogalmaz: „Embernek lenni először is azt jelenti,

hogy el kell döntenem, milyenné váljak, azután pedig vállalnom kell a felelősséget azért, amit

önmagamtól csináltam.” (FRANKL c, 1988, 113. o.)

1.8 Önmegvalósítás, mint csúcsélmény

Az önmegvalósításnak vannak olyan spontán bekövetkező pillanatai Maslow szerint, amikor

bárki megtapasztalhatja azt a látásmódot, amely az önmegvalósított embereké. (LOWRY,

2003) A hinduista tanok szerint is létezik a legfelsőbb tudatállapot elérésének olyan formája,

amely akár öntudatlanul is végbemehet, tudatos erőfeszítés vagy munka nélkül (ezt nevezik

Laya Samdhinak). (MAHESWARANANDA, 2006) És bár maga az élmény, illetve

személyiségformáló hatása ennek sem tartós, lehet előképe a tényleges megvilágosodásnak. A

nem teljesen önmegvalósított ember számára is szolgálhatnak ezek az élmények tehát a „cél

látomásaként”: „Az embernek így könnyű megéreznie és egyre jobban előre megízlelnie az

Énjét megvalósított ember tudatállapotát. Olyan tudatállapot ez, amelyet az öröm, a derű, a

belső biztonságérzet, a nyugodt erő érzete, a világos megértés és a sugárzó szeretet jellemez.

18

Legmagasabb rendű aspektusaiban nem más ez, mint a lényegi Létezés megvalósítása, az

Egyetemes Élettel való egyesülés és azonosulás.” (ASSAGIOLI, 2006, 118-119.o.)

Ez a leírás egybevág Csíkszentmihályi „flow” fogalmával, amelynek átélése „más szintre

emel egy életet. Az elidegenedés átadja a helyét az elkötelezettségnek, az unalmat felváltja az

öröm, a tehetetlenség átváltozik az uralom érzetévé, és a pszichikai energia nem vész el külső

cél szolgálatában, ehelyett az Én-érzetet erősíti.” (CSÍKSZENTMIHÁLYI, 1997, 109.o.) Ez

az az élmény, amelyet saját interjúalanyaim úgy fogalmaztak meg, hogy összhangban vannak

önmagukkal. Angyal homonómia-élményei (olyan esztétikai vagy vallásos élmények,

amelyek lehetővé teszik, hogy az autonóm egyén feloldódva érezze magát egy nagyobb

egységben) is elengedhetetlen részét képezik egy egészséges személyiségdinamikának az

önkiterjesztésre vonatkozó autonómia mellett.

Csíkszentmihályi szerint ezek a pillanatok az alábbi módon jönnek létre: „amikor egy

tevékenység teljesen leköt minket, akkor nem marad elég tere a figyelemnek arra, hogy a

múlttal, a jövővel, vagy bármilyen, pillanatnyilag jelentéktelen ingerrel foglalkozzon”.

(CSÍKSZENTMIHÁLYI, 1997, 101.o.)

Az áramlat-élmény annyiban segíti elő az önmegvalósítást, hogy egy teljesen szokatlan én-

élményt képes nyújtani. Eleve csak olyan körülmények között jöhet létre, ahol „nincs olyan

fenyegetés, amellyel szemben az Énnek meg kellene védenie magát”

(CSÍKSZENTMIHÁLYI, 1997, 71.o.) – ami összhangban van Maslow önmegvalósítás

fogalmával, azaz azzal a jelenséggel, hogy az inherens belső mag hallathatja a hangját

anélkül, hogy azt ego védelmében elfojtanánk. Eredményében is az önmegvalósítást segíti elő

egy ilyen pillanat átélése: „az, aki megszerezte az irányítást a tudatosan megválasztott célok

érdekében saját lelki és szellemi energiája fölött, óhatatlanul is teljesebb ember lesz.”

(CSÍKSZENTMIHÁLYI, 1997, 26.o.)

Fontos azonban leszögezni, hogy az önmegvalósító csúcsélmények nem feltétlenül jelentenek

tartós önmegvalósítást. Assagioli ezt így fogalmazta meg:

„Olyan, mintha egy csodálatos repülőúton felvitték volna egy napsütötte hegycsúcsra,

felismerte volna a nagyszerűségét és az alant elterülő gyönyörű panorámát, de akarata ellenére

levitték volna oda, ahonnan indult, s ahol azt kell felismernie, hogy ha vissza akar jutni,

akkora csúcshoz vezető meredek utat lépésről lépésre neki magának kell megtennie.”

(ASSAGIOLI, 2006, 112-113.o.)

19

1.9 Önmegvalósítás, mint személyiségfejlődés

Bár néhány modell az önmegvalósítást diszkrét pillanatokban vagy eseményekben értelmezi,

ennél a fogalomnál mégis feltételeznünk kell egyfajta fejlődést – ez pedig magának a

személyiségnek a fejlődése lesz.

Wilber elképzelése összeolvasztja a pillanat versus folyamat megosztottságot, mégpedig úgy,

hogy szerinte az énfejlődés szakaszai közötti átmenetek járnak olyan transzperszonális

élményekkel, amik önmegvalósító csúcsélményekként foghatók fel. (KULCSÁR, 1992)

Sokan, köztük Maslow, szinte szinonim fogalmaknak tekintették az önmegvalósítást és a

személyiségfejlődést: „önmegvalósítást inkább a személyiség fejlődéseként ragadnám meg,

amely megszabadítja az embert a növekedés hiányproblémáitól és a neurotikus (vagy

infantilis, fantáziából eredő, szükségtelen, „a valóságtól elrugaszkodott”) élet- problémáktól,

hogy képes legyen szembenézni az élet „valódi” problémáival. (MASLOW, 1959, 24. oldal,

idézi ASSAGIOLI, 2006, 100.o.)

Jung analitikus pszichológiájának is az az egyik alapgondolata, hogy az élet célja a self

kiteljesedése – azaz az önmegvalósítás. Mindezt egy olyan fejlődési folyamatként vázolja fel

– ezt nevezi individuációnak -, amelyben integráljuk személyiségünk különböző aspektusait,

még ha ennek tökéletes megvalósítása elérhetetlen ideál is. (JUNG, 1990)

Assagioli is úgy gondolja, hogy az önmegvalósítás nem más, mint a személyiség gyökeres

átalakítása. Ennek során „a szunnyadó vagy fejletlen magasabb rendű funkciók fejlesztése”

által (ASSAGIOLI, 2006, 113.o.). „a magasabb belső központ körül szerveződik újra a

személyisége, és ezzel eléri a spirituális pszichoszintézist”. (ASSAGIOLI, 2006,121.o.)

Figyelmeztet ugyanakkor arra is, hogy az ilyen irányú fejlődés látszólag visszafejlődésnek

tűnhet, hiszen a hétköznapi élet másodlagos fontosságúvá válik egy ilyen nagyszabású feladat

végrehajtása közben. Megszűnik a régi, és az új megszilárdulása előtt ez egy rendkívül

sebezhető időszak. A személyiségfejlődés és önmegvalósítás Assagioli-féle megközelítése

alapfeltevésnek tekinti, hogy a személyiségfejlődés épp azért célozhatja meg az egységet és

harmóniát, mivel a személyiség a legritkább esetben egységes és harmonikus. (ASSAGIOLI,

2006)

Míg a transzperszonális pszichológusok az én-aspektusok integrációjára helyezik a hangsúlyt,

nagyon sok képviselője van az életkori szakaszokkal járó feladatok megoldását a

személyiségfejlődés mozgatórugójának tekintő modelleknek is. Eriksont emelném ki, ahol az

én folyamatos gazdagodása figyelhető meg egy időbeli kontinuum mellett, melyhez változó

érési, szociális és pszichológiai állapotok teremtik meg a körülményeket. Az önmegvalósítás

20

kérdését nem lehet életkorhoz kötni, mivel minden szakaszban épülnek az önmegvalósítás

összetevői: az orálszenzoros szakaszban az én, mint szuverén entitás, az anál-muszkuláris

szakaszban az autonómia és akarat, látencia szakaszban a teljesítmény, fiatal felnőttkorban az

önátadás énvesztés nélkül, felnőttkorban az alkotás, idős korban pedig az énintegritás, tehát a

tapasztalatok bölcs és felelősségvállalással teljes rendezése. Az eriksoni önmegvalósító ember

sikeresen oldja meg ezen kihívásokat egy élethossziglan tartó fejlődési folyamat során.

(ERIKSON, 1991)

A Fromm-i személyiségfejlődési modell az autonómia megteremtését célozza meg, amely

szintén tekinthető az önmegvalósítás szinonimájának. Épp úgy, ahogy a gyermek és kénytelen

leválni édesanyjáról (ezt tekinti az elsődleges köteléktől való megszabadulásnak), az

individuum kialakulásának folyamata is elkezdődik - elkerülhetetlenül. Az, hogy ez

megfelelően végbemegy-e, az attól függ, hogy az egyén megretten-e a változással járó

szorongással, az elkülönültséggel járó magánnyal. Az individuáció folyamata nem

megfordítható, de pozitív kifutása (azaz a világgal való pozitív kapcsolódás a szeretet és az

alkotó tevékenység révén) helyett lemondhat az énjéről az autoritásnak való behódolás,

automata konformitás, szadomazochisztikus szimbiózis vagy az alkoholizmusba való

menekülés révén. (FROMM, 2002)

Hasonló dinamika –elkülönülés és egyesülés – mentén zajlik a személyiségfejlődés Angyal

elméletében is, ahol önmegvalósítás alatt önkiterjesztést értünk, ahogy a személy alkotás

révén befolyásolja környezetét (autonómia-heteronómia). Ezt azonban kiegészíti a

környezettel való harmóniára való törekvés (homonómia).

A jungi személyiségfejlődés-modell is a kiválás-egybeolvadás dinamikáján alapszik. A

„folyamatnak két, ellentétes irányú áramlata van: az egyik az ego kiválása, elkülönülése a

személyiség más részeitől, az egyéniséggé, karakterré válás, a másik a kapcsolattartás, az

időszakos összeolvadás, a belemerülés abba, amiből kivált.” (SÜLE, 1992, 63.o.)

1.10 Önmegvalósítás, mint a potenciális lehetőségek megvalósítása

A személyiségfejlődéstől nem független az önmegvalósítás azon, igen gyakori értelmezése,

mely a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására vonatkozik. Kierkegaard szerint az élet

célja az, „hogy azzá lehessünk, akik valóban vagyunk.” (idézi ROGERS, 2006, 216. o.)

Rogers kliens vagy személyközpontú terápiáiban meleg, elfogadó, támogató légkörrel

támogatta azt, hogy kliensei valóban közelebb kerülhessenek ahhoz, akik ők valójában.

21

(ROGERS, 2006) A humanisztikus pszichológia is erre helyezi a hangsúlyt: „Az

önmegvalósításnak (self-realization) leggyakrabban azt a jelentést tulajdonítják, hogy az

egyfajta lelki növekedés és érés, melynek során az ember szunnyadó lehetőségei felébrednek

és megnyilvánulnak — például etikai, esztétikai és vallásos élményekben és

tevékenységekben.” (ASSAGIOLI, 2006)

Ezen potenciál tárháza Jung szerint a tudattalanban rejtezik: miután Freud alaposan

feltérképezte a tudattalan sötét oldalát, ő vetette fel, hogy ott nem csak negatív, de pozitív

jelenségekkel is találkozhatunk. Assagioli pszichoszintézis elméletének is ez az egyik

alapfeltevése, mely alapján így képzelte el a személyiség szerkezetét:

A személyiség felépítése („tojásdiagram”):

1. Alsó tudattalan

2. Középső tudattalan

3. Felső tudattalan (tudatfeletti)

4. Tudat

5. Tudatos én vagy ego

6. A magasabb én

7. Kollektív tudattalan

1. ábra (ASSAGIOLI, 2006, 71.o.)

A felső tudattalanból származik a művészi, filozófiai vagy tudományos, etikai inspiráció és

késztetések, az elkötelezettség és a humanitárius és hősies cselekedetek, az altruista szeretet, a

zsenialitás és az elmélkedés, a megvilágosodás és az önkívület állapotai.

Hogy ez a gyakorlatban hogy néz ki, arról Fromm így ír:

„Szükségszerűen igaz, hogy a bennünk rejlő lehetőségeket csupán részben

teljesíthetjük ki. Számos más képességet ki kell rekesztenünk, mivel rövid és

korlátozott életünket nem élhetnénk le ilyen szűkítések nélkül. Az én sajátos

szerveződésének határain kívül ott van bennünk azonban minden lehetőség, valójában

az emberiesség egésze. Amikor kapcsolatba lépünk a leválasztott résszel, megőrizzük

én-struktúránk egyediségét, ugyanakkor ezt az egyedülálló, individualizált ént csupán

az élet végtelen lehetőségeinek egyetlen változataként éljük meg – ahogy az óceán

1

2

3

4

5

6

7

7

7

22

egyetlen cseppje különbözik a többitől, de egyben azonos is velük, lévén egyazon

óceán sajátságos módosulásai.” (FROMM, 1995, 76. o.)

Az önmegvalósítás akkor jöhet létre, ha az ember pszichikus energiáit nem az alsó tudattalan

primitív késztetései és komplexusai nyelik el, hanem lehetségessé válik, hogy az én

konstruktív kapcsolatba a felsőbb tudattalan tartalmaival. Jung és Assagioli hasonlóképpen

hangsúlyozták az integráció fontosságát, melynek segítségével eddig fel nem fedezett

képességekre, igazi hivatásunkra derülhet fény, illetve felfedezhetjük azt a differenciálatlan

pszichés energiát is, ami határtalan kapacitást biztosít a tanuláshoz és az alkotáshoz.

Assagioli felsőbb-, illetve Jung kollektív tudattalan fogalma kilép a szigorúan vett személyes

keretekből és kapcsolatba lép valami nagyobb dimenzióval. Ez az, amit többen

transzperszonális síknak neveztek. Ezen elképzelés alapján lehetséges az, hogy Wilbernél az

önmegvalósított személyiséget –tehát a személyes korlátozásokat a végső pontig feszítő

individuumot - még követi a fejlődésben a „transzperszonális self” kibontakoztatása.

(Kulcsár, 1992) Ez a szemlélet tovább tágítja az önmegvalósítás értelmezését.

1.11 Spirituális önmegvalósítás

Ahogy a transzperszonális pszichológia is hidat képez az érdeklődés határát a személyesnél

meghúzó hagyományos pszichológia és a transzcendentálist szem előtt tartó spiritualitás

között, éppúgy releváns az önmegvalósítás szempontjából az a gondolat, hogy a tudatosság

elérése, a kibontakozás minden szinten meg kell, hogy történjen - a perszonális és

transzperszonális síkon egyaránt. „Amíg az individuáció az elkülönült egyén erejének,

teljesítményének, és kontrollképességének a növelésére irányul, addig a spiritualitás éppen az

emberi izoláltságot, magányosságot oldja fel, visszavezetve az egyént a minden emberben

közös értékek, biztonság iránti vágy és morális érzék világába.” (KELEMEN, 1992, 12. o.)

Az önmegvalósítás ilyen értelmezésben túllép az én határain altruista, humanitárius,

felelősségvállaló értékeivel. Ez azáltal lehetséges, hogy a megvalósítás tárgyát képező én nem

az „egyéni Én”, hanem az „egyetemes Én”, „amit lényünk Forrásának, Központjának mélyebb

Létének” és „Csúcspontjának” neveznek”. (ASSAGIOLI, 2006, 107.o.)

Assagioli a spirituális fejlődést az önmegvalósításhoz hasonló terminológiával írja le, mintegy

egyenlőségjelet téve a kettő közé (de megkülönböztetve az Én tudatos felismerésétől):

23

„Beletartozik a személyiség „normál” elemeinek gyökeres átalakítása, az eleddig szunnyadó

lehetőségek felébredése, a tudatosság új területekre emelése, valamint az Új dimenzió mentén

történő újfajta működésmód kialakulása.” (ASSAGIOLI, 2006, 107.o.)

A személyiségteoretikusok közül Frommtól származik az egyik legalaposabb elemzés arra

vonatkozóan, hogy a vallások hogyan segítik elő az ember személyiségfejlődését és

képességeinek kibontakoztatását. E tekintetben megkülönbözteti egymástól a humanisztikus

és tekintélyelvű vallásokat, ahol az előbbiek körébe tartozó buddhizmus, taoizmus, a

miszticizmus körébe tartozó kereszténység szerint „az ember célja képességeinek

kiteljesítése”, Isten pedig „az ember által élete során kiteljesítendő saját képességek (…)

jelképe. (FROMM, 1995, 35.o.) A Nirvánaként ismert tudatállapotban a teljesen felébredett

ember nem az erőtlenségét és alárendeltségét éli meg, hanem annak ellentétét, az ember által

birtokolt legmagasabbrendű képességek kiteljesedését.” (FROMM, 1995, 36. o.)

Az individuális keretek meghaladását Fromm a természetből kiemelkedett ember ős-

harmóniába való visszatalálási törekvéseként értelmezi. Szerinte a vallás egy olyan világkép

kialakítása, melyben az ember és természet közti egység helyreállítására törekszünk. Állítása

szerint fizikai szükségleteink meghaladása immanens emberi tulajdonság, az emberi lét

lényege éppen az a transzcendens idealizmus, mely igazodási keretet és odaadásának tárgyat

biztosít. A vallás lehetőség (mód, eszköz) arra, hogy individuális függetlenségünket feladva

feloldódjunk egy egységélményben egy nagyobb hatalomnak való behódolás révén (az ún.

tekintélyelvű vallások esetében) vagy „a gondolatokon és szereteten keresztül érzékelt

világgal való kapcsolat alapján” (az ún. humanisztikus vallások esetében). (FROMM, 1995,

35. o.)

A keresztény vallásos élmények elemzése kapcsán James is leír olyan jelenségeket, amelyek

arra mutatnak, hogy az istenivel való egységélményt az önmegvalósítás egyik formájának

tekinthetjük. Ezt támasztja alá az is, hogy nem lehet nem észrevenni a Maslow-féle

önmegvalósító ember és a James-i vallásos ember közti párhuzamot: jellemzi őket a pozitív

életszemlélet, a spontán öröm. (JAMES, 1996).

Érdekes párhuzamot lehet vonni továbbá Maslow szükségletpiramisa és a csakrák rendszere

között – nem csak tartalmukat, hanem a fejlődési implikációit tekintve is: mindkét esetben

szükséges a biológiai adottságok meghaladása egy szellemibb minőség irányába. Az

önmegvalósításhoz vezető út macskakövei így a következők: A fizikai kötelékeket és

fiziológiai szükségleteket szabályozó gyökércsakrát az emberi viszonyokat érzelmek szintjén

szabályozó szexcsakra követi. A tudatos én központja a köldökcsakra, míg a szeretet

képességére a szív csakrában lelünk. A külvilággal való kapcsolatban játszik közvetítő

24

szerepet a torok-csakra, míg a spirituális tisztánlátást a harmadik szemként funkcionáló

homlokcsakra teszi lehetővé. Az istenihez való kapcsolódás a koronacsakra megnyitásával

lehetséges. Az önmegvalósítás ilyen értelemben – az energiaközpontok megtisztítását és

harmonizálást követően – szintén az Isteni Tudattal való egységbe lépést jelenti. A

hinduizmusban Nirvikalpa samádhinak nevezett állapot, amelyben a személyes azonosulás

megszűnik és önmagunkat isteniként tapasztaljuk meg, hosszú fejlődési folyamat eredménye.

(MAHESWARANANDA, 2006)

Paradoxonnak tűnhet, hogy a magasabb rendű önmegvalósítás szempontjából az önfeladás

kívánatos, azonban ezt a szükségszerűséget a transzperszonális pszichológia is

alapfeltevésként kezeli. Az önmegvalósítás célja az én felszabadítása – ez esetben attól a

kontextustól való függetlenedés, amit egy adott mentális tartalommal való azonosulás hoz

létre, ugyanis ez óhatatlanul korlátozást jelent és útjában ál a valódi én felismerésének.

(WALSH és VAUGHN)

Az önmegvalósítás és az önfeladás paradox viszonyát másik szempontból a Flow-élmény

magyarázata kapcsán érthetjük meg legjobban.

„Nagyon fontos, és első látásra paradoxnak tűnik, hogy az áramlat-élmény során az

ember elveszti Én-érzetét, és utána az Én megerősödve kerül ki a tapasztalatból. Úgy

tűnik, mintha éntudatunk időnkénti feladása egyenesen szükséges lenne ahhoz, hogy

erős énképet tudjunk felépíteni magunkban. Ennek oka meglehetősen világos. Az

áramlat-élmény során lehetőségünk adódik, hogy a legjobbat nyújtsuk, ami tőlünk

telik, és folyamatosan egyre magasabb szintre kell emelnünk készségeinket. Az

élmény átélésekor nincs szükségünk arra, hogy elgondolkodjunk azon, mit is jelent ez

az Énünk számára – ha mégis tudatosak vagyunk, akkor élményünk nem lehetett túl

mély. Utána azonban, mikor magának a tevékenységnek vége és az Én-tudat visszatér,

az Én már nem ugyanaz, mint az áramlat-élmény előtt volt: új készségekkel és

teljesítményekkel lett gazdagabb. (CSÍKSZENTMIHÁLYI, 1997, 105.o.)

Az áramlat-élmény tehát a gyakorlati megvalósítását adhatja annak, amire a különböző

vallások szólítanak fel: „A kereszténység, a judaizmus, a mohamedanizmus (…) mind

hangsúlyt helyeznek arra, hogy hagyd el az egot, és ismerd fel az igazi valóságot, valódi

önmagad.” (OSHO, 1997, 23.o.)

25

1.12 Világi önmegvalósítás

Assagioli (2006) egyértelműen megkülönbözteti az önmegvalósítás spirituális és világi

módját: míg az első az „Mély-én” megvalósítása Jung-i értelemben, addig a másik az „én”

megvalósítása, a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatása Maslow-i értelemben, vagy a

Jungi terminológinál maradva a Persona kialakítása, azaz a társadalomban élő és azáltal

formálódó én kibontakoztatása.

Az önmegvalósítás szó laikus értelmezése - interjúim tanúsága szerint - a horizontális síkon

történik: önmegvalósításnak az én mások általi elismerését tekintik.

Hogy ez milyen formában történik, arra mintákat kapunk embertársainktól a társas

befolyásolás mechanizmusai alapján: Sherif autokinetikus kísérlete, Asch vonalbecsléses és

Milgram engedelmességi vizsgálata óta (hogy csak a leghíresebb eredményeket említsük)

tudjuk, mennyire meghatározó környezetünk normarendszere attitűdjeink és viselkedésünk

kialakításában. A csoport-tagság akkor is meghatározza attitűdjeinket, amikor egyedül

vagyunk. (SMITH és MACKIE, 2001). A tágabb értelemben vett kulturális környezet is

meghatározó: míg a nyugati rendszerben az önmegvalósítás aktív, dinamikus módja lesz

elfogadott, addig a keleti rendszer a kontemplatív, passzív megoldást helyezi előtérbe.

Vannak azonban egyetemes emberi értékek, amik a hétköznapi élet gyakorlati tapasztalatai

alapján kultúrától függetlenül leszűrődtek és útmutatót adnak arra, hogyan is kell élni. Rogers

beszámol Morris 6 eltérő kultúrájú (így igencsak eltérő értékrendű) nemzete körében végzett

kutatásáról arra vonatkozóan, hogy fiatalok hogyan képzelik el életük ideális alakulását.

(ROGERS, 2006, 215.o.) Az alábbi értékdimenziókat kapta:

1. Morális értelemben szigorúan megalapozott, önkorlátozó életvitel, megőrizve az

emberi kultúra eddigi fejleményeit.

2. Örömet lelni aktív tevékenységben a problémák megoldása során. Aktív,

önbizalommal teli kezdeményezés.

3. Önmagában kielégítő lelki élet fontossága, fokozott és gazdag éntudat. A külvilág

feletti kontroll helyett saját énjének és mások személyiségének mély és együttérző

megismerése.

4. Inspiráció más személyek és a természet befogadásán keresztül. Szoros kapcsolat az

énjén kívül álló forrással.

5. Élet apró, egyszerű örömeinek értékelése, élet érzéki élvezete, saját énünk feletti

öröm, az élet dolgai iránti nyitottság, a jelen pillanat élvezete.

26

Hogy mi okoz örömet, az egyéni. Még a jólét is lehet szubjektív (MÉRŐ, 2003) - ahogy saját

anyagi helyzetünket is másokéhoz viszonyítjuk, úgy ítéljük meg saját eredményeinket is a

másokkal való összehasonlítás alapján (SMITH és MACKIE, 2001).

Ennek alapján érthető, hogy a fogyasztói társadalom, amelyben élünk, sokszor miért az anyagi

javakban való kiteljesedést tekinti az önmegvalósítás fokmérőjének, hisz önmegvalósítás alatt

sokan „világi” sikereket: státuszt, pénzt, vagyontárgyakat értenek. Ennek – a társadalmi

értékrendszeren túl - az lehet a pszichológiai magyarázata, hogy a vagyont az én kiterjesztett

részének tekintik. (F. LASSÚ és LISZNYAI, 2003) A gondolat nem új, már William James

self-definíciójának is része „mindaz, ami az enyém”. (JAMES, 1890) Az „én kiterjesztése”

fogalom ilyen értelemben való használata pedig Allport nevéhez fűződik. (Allport,

1961/1985) A pszichoanalízis terminológiájával ugyanezt megfogalmazva katexis történik: az

ego energiája tárgymegszállást hajt végre – „az énérzés kiterjesztését a tárgyra”. (Kulcsár,

1992, 244. o.)

PRELINGER (1959) ennek az elméleti felvetésnek gyakorlati vizsgálataiban azt az eredményt

kapta, hogy az emberek testrészeik, testi folyamataik és nevük után birtoktárgyaikat tekintik

az énük részének. GORDON (1968) a „Ki vagy te?” kérdést feltéve kapott hasonló

eredményeket.

Hogy a birtoklásnak milyen nagy szerepe van az önmegvalósításban, azt fejlődéslélektani

megfigyelések is alátámasztják: „A birtokos névmások és más birtoklást kifejező nyelvi

elemek megjelenése nem csak az énérvényesítést (self-assertion) szolgálja, hanem az én és a

másik elkülönítését, az én-definíciót.” (F. LASSÚ és LISZNYAI, 2003, 394. o.) A gyerekek

önismeretének vizsgálata szintén azt mutatja, hogy az önmagukról adott leírásnak a fizikai

jellemzőkön, képességeken és preferenciákon kívül az általuk birtokolt dolgok

elmaradhatatlan részei. (COLE és COLE, 2003) Ideális esetben, az énhatárok

megszilárdulásával csökken az a tendencia, hogy az enyém-tied dichotómia mentén nyerjük el

önazonosságunkat. Tehát mindenképpen jogos az a kritika, hogy az identitás definiálása nem

merülhet ki egy fogyasztói attitűdben, hisz az egyfajta megrekedést sejtet a

személyiségfejlődésben. Az önmegvalósítás világi értelmezésének azonban nem ez az

egyetlen negatív mellékzöngéje.

1.13 Ön/nő megvalósítás

Amikor GRANT (1990) így szól: „az önmegvalósítás s a hivatás kedvéért sok nő otthagyta a

férjét és gyermekeit, elutasította az egész házasság- és családfelfogást” (GRANT, 1990,

27

17.o.), az lehet az érzésünk, hogy az önmegvalósítás, mint pozitív hívószó csak a férfiakra

vonatkozik. A feminizmus égisze alatt zajló egyenjogúsítás azt érte el, hogy a nők számára is

lehetővé vált minden, ami addig csak a férfiak kiváltsága volt: anyagi függetlenség,

előmenetel a munkahelyen, társadalmi elismerés. Biztos azonban, hogy a nőknek erre volt

szüksége? A nő hajlamos – sokkal inkább, mint a férfi – feladni önmagát, a férfihoz, annak

világához alkalmazkodni. Grant ezt így fogalmazza meg: „A nő második természete, hogy a

szerelmet helyezi minden elé.” (GRANT, 1990, 22.o.) V. Komlósi Annamária és munkatársai

(2006) is azt találták Aspirációs Index-szel kapcsolatos vizsgálatukban, hogy a nők a társas

kapcsolatokat fontosabbnak értékelik, mint a férfiak. A kérdés tehát az, hogy a szerelem vagy

család kedvéért a nők lemondanak-e az önmegvalósításról? Az igaz, hogy a férfi-társadalom

értékeinek megfelelő, karrierben, élethivatásban megvalósuló önmegvalósítás-forma nem

feltétlenül jelent tökéletes megoldást egy nő számára, de akkor is rossz nyomon járunk, ha a

klasszikusan női szerepet, és ennek kiteljesítését tekintjük az önmegvalósításnak: a passzív,

befogadó, adó anya-feleség túlhaladottnak tűnik egy ilyen komplex világban.

A hétköznapi élet gyakorlati megoldása erre a dilemmára az is-is helyzet: a dolgozó anya

idejét és energiáját megosztva próbál két fronton helyt állni. Hogy milyen sikerrel, arról

családos interjúalanyaim szkeptikusan nyilatkoztak: PhD fokozattal rendelkező 2

kisgyermeket nevelő női beszélgetőtársam csak így legyintett: „Karrier? Ez már csak egy kis

munka lesz, maximum.”

Lélektani értelemben épp ezáltal vannak a nő helyzeti előnyben önmaguk kibontakoztatása

szempontjából: a külső körülmények kényszerítő ereje hoz létre egy olyan helyzetet, melyben

megélik saját férfi oldalukat (az animus-aspektust), ami személyiségük gazdagodásához vezet.

1.14 Önmegvalósítás, mint önzés

Sokszor éri az önmegvalósítás fogalmát az a vád, hogy önzést vagy egoizmust jelent – az

önmegvalósítás fogalmának értelmezésétől függ, hogy ez valóban így van-e. A világi

értelemben vett önmegvalósítást, amely az anyagi javak szerzésében, karrierépítésben (és

ezzel asszociált túlzott ambiciózusságban) valóban joggal érheti ez a vád, hiszen a személyes

célok megvalósítása feltételezi az önérdek előnyben részesítését. A pszichológiai értelemben

vett önmegvalósításról azonban teljesen más megközelítések születtek. „A transzperszonális

pszichológia megközelítéséről Bagdy például így beszél: „az ember spirituális, intuitív,

28

kreatív, dinamikus erőit az önaktualizáció (MASLOW, 1980) énközpontúsága fölé emelt,

öntranszcendáló irányba szabadította fel. Az egoitiszes énnövelést a magasabb értékek és

perspektíva kedvéért lemondó, felelősségvállaló tudatosság mértéktartásává szelídítette.”

(BAGDY, 1992, 80.o.)

Az önmegvalósítást, mint önmagamra való koncentrálást az egyik transzperszonális irányzat,

a logoterápia elvetendőnek tartja, hiszen Frankl szerint egész embernek lenni azt jelenti, hogy

Valamit vagy Valakit tartok szem előtt, azaz az öntranszcendentálást hangsúlyozza. Egész

pontosan így fogalmaz:

„Az élet igazi értelmét inkább a világban kell felfedezni, mint az emberben, vagy

annak lelkében, mintha ez egy zárt rendszer lenne. Ezt a lényeges jellegzetességet „Az

emberi élet önmagán túlmutatásá”-nak neveztem el. Ez azt a tényt jelenti, hogy

embernek lenni mindig valami vagy valaki felé mutat és irányul – legyen az egy

beteljesítendő életcél vagy egy megismerendő másik ember. Minél jobban

elfeledkezünk önmagunkról – azzal, hogy átadjuk magunkat egy szolgálni való

ügynek vagy egy szeretni való másik embernek – annál emberibbek vagyunk, és annál

inkább megvalósítjuk magunkat. Amit önmegvalósításnak hívnak, az egyáltalán nem

érhető el, azon egyszerű oknál fogva, hogy minél inkább törekszünk rá, annál inkább

elszalasztjuk. Más szóval, az önmegvalósítás csak az önmagunkon túlmutatás

melléktermékeként lehetséges.” (FRANKL, c, 1988, 129-131. o.)

Rogers kliensei azon félelmével foglalkozott, hogy amennyiben fel merjük vállalni, hogy

önmaguk legyünk, „ez vajon azt jelenti-e, hogy gonoszok legyünk?” (ROGERS, 2006, 229.o.)

Természetesen nem. A negatív, önző, destruktív, agresszív késztetések tudatba engedése nem

a negatívvá, önzővé, destruktívvá, agresszívvé válást segítik elő, hanem azt, hogy ezek az

érzések harmonikus egységeket alkothassanak egyéb érzéseinkkel, megtalálva helyüket egy

felvállalt személyiségben, „ahelyett, hogy kontrollálhatatlanul gonosz pályára vezérelnének”.

Summázva tehát így fogalmaz: „Semmiképpen nem nevezhető rossznak, amikor az ember

teljesen a saját egyedi énje lehet.” (ROGERS, 2006, 230. o.) Ez Jung elképzeléseinek is

megfelelt, hiszen tökéletesen van összhangban az árnyék integrálásának szükségszerűségével

az egészséges és érett személyiség kialakulásához.

29

1.15 Önmegvalósítás, mint egészség

Pszichológiai értelemben az önmegvalósítás nem egyszerűen a kiváltságosok hobbija, hanem

a testi-lelki egészség előfeltétele.

Maslow szellemi örökségének egyik legfontosabb eleme a szükségletek kényszerítő ereje – ki

nem elégítésük betegséghez vezet. Ezt szemléletesen így magyarázza: „jelek szerint akkor

lesz valaki neurotikus, ha megfosztjuk őt bizonyos kielégülésektől, amelyet én-szükségletnek

neveztem el, ugyanabban az értelemben, ahogy a vízre, az aminosavakra és a kalciumra és is

szükségünk van, ami azt jelenti, hogy a hiánya betegséget okoz.” (MASLOW, 2003, 86.) Nem

csak az alapszükségletek frusztrációját tekinti zavar forrásának, hanem mindazon tényezőét,

amely az egészséges személyiségfejlődés részét képezi, úgymint az egyénre jellemző

lehetőségek, a belső én kifejeződésének akadályoztatását és annak a frusztrációját, hogy a

személy a saját stílusában és tempójában fejlődhessen. (MASLOW, 2003)

A belső mag elnyomása szerinte személyiségzavarok kialakulásához vezet, melyeket sokkal

súlyosabbnak tart a neurózisnál és pszichózisnál is. Így fogalmaz: „A személyiség fő

betegségének azt tekintjük, ha nem sikerül a növekedés vagy nem érhető el az

önmegvalósítás, vagy a teljes emberség.” (MASLOW, 2003, 289.o.) Más szerzők is

hangsúlyozzák humanisztikus értékek szerepét a lelki egészség fennmaradásában, Fromm a

neurózist magyarázza eképpen: „Ha valaki nem képes magasabb rendű énjének szolgálatába

állítani energiáit, alacsonyabbrendű célokra irányulnak.” (FROMM, 1995, 29. o.)

A manifeszt önmegvalósítás nem csak előfeltétel, hanem a pszichés jólét mutatója maga:

Maslow szükséglet-hierarchia modelljéből az is következik, hogy az önmegvalósítás az

egészség jele – tehát a személy sikeresen „felküzdötte” magát a piramis csúcsára, azaz

előteremtette a kibontakozáshoz szükséges elsődleges erőforrásokat maga számára, úgymint

fizikai ellátás, biztonság, szeretet és elfogadás, és a körülötte lévő világ kiismerése. Rogers

inkongruenciának - a lehetőségek és a valóság közötti eltérésnek - nevezte azt az állapotot,

amely az egészséges fejlődés meghiúsulása esetén lép fel. Ennek megfelelően pedig az

önmegvalósítás kudarca mindenképpen a lelki egészség hiányát jelenti. Angyal szerint akkor

kerekedik felül a neurotikus személyiségszerveződési mintázat az egészséges felett, ha

sérülnek az autonómia és homonómia létrehozására vonatkozó törekvések, azaz

elszigeteltséget, szeretetlenséget és tehetetlenséget él meg az egyén, bizonytalanságot azzal

kapcsolatban, hogy képes-e befolyásolni környezetét. (ANGYAL, 1985) Goldstein is számol

30

azzal a lehetőséggel, hogy a környezeti fenyegetés olyan szorongást kelt, amely

megakadályozza a környezet feletti uralom elérését. Ennek eredményeképpen az organizmus

összeomlik, de legalábbis kénytelen önmegvalósítást szolgáló egyéni céljait feladni.

(SZAKÁCS és KULCSÁR, 2001) A gyerekkori hosszan tartó környezeti traumatizáltság

önmegvalósításra gyakorolt hatásának érzékletes példáját olvashatjuk egy

visszaemlékezésben: „Az az igazság, hogy nem csak gondolkodni féltem, féltem érezni, sőt

még mozogni is. Önmagam kifejezésének minden megnyilvánulásától féltem. Ezért mindent

megtettem, hogy lakat alatt maradjanak elrejtve. Idővel azonban olyan jó lettem az

elrejtésben, hogy a kulcsot is elvesztettem. Ettől pedig még elveszettebbnek éreztem magam.”

(CARDELLE, 2004, 31. o.)

Assagioli elmélete teljesen más szemszögbe helyezi az önmegvalósítás és az egészség

kapcsolatát: az ő szlogenje az, hogy sebesülés nélkül nem lehet csatát nyerni, magyarul az

önmegvalósítás óhatatlan velejárójának tartja a pszichés szenvedést.

A fejlődés krízissel jár, amely megnyilvánulásában hasonlít a hétköznapi neurotikus vagy

pszichotikus tünetekhez - azonban célja és eredete az önmegvalósítással függ össze.

(ASSAGIOLI, 2006) A Jung-i értelemben vett individuummá válás sem „egyenes vonalú

növekedés, hanem egy bifázisos, sok válsággal terhes történés, mely a vágyak, örömök és

szenvedések, küzdelmek élményein át bontakozik ki.” (SÜLE, 1992, 64. o.) Az

önmegvalósítást az önálló egyéniséggé válásnak tekintve Fromm is foglalkozik az

individuáció nehéz és fáradságos útjával. Menekülés a szabadság elől című könyve arra mutat

rá, hogy a fenyegető és veszélyes világtól való elkülönültség szorongást kelt. (FROMM,

2002) A transzperszonális pszichológia másik képviselője, GROF (2007) is hangsúlyozza,

hogy a belső fejlődés válsággal jár, amely különféle érzelmi, érzékelési és pszichoszomatikus

tüneteket okozhat. Ennek a kezelésben van jelentősége, hiszen a megváltozott tudatállapotban

átélt misztikus vagy transzperszonális élmény nem feltétlenül patologikus, hanem egyenesen

gyógyító erejű lehet. A pszichotikusnak tűnő tünetek nyugtatókkal való elnyomása a

személyiség elsivárosodásához vezet – ami az önmegvalósítás felé vezető fejlődés zsákutcája

lesz így. Assagioli is fontosnak tartotta az ilyen élmények hétköznapi neurózistól vagy

pszichózistól való megkülönböztetését, mivel teljesen más dinamikával bírnak az ilyen

zavarok. A differenciáldiagnózist az is segíti, hogy „morális, vallási vagy spirituális jellegű új

hajlamok, törekvések és érdeklődések” jönnek létre. (ASSAGIOLI, 2006, 105.o.)

31

1.16 Az önmegvalósítást befolyásoló társas tényezők

Ha az önmegvalósítás egy általános motiváló erő önmagunk kiteljesítésére, annak kulturálisan

elfogadott manifesztációja analóg Freud libidójának szublimálásával. Várható, hogy az

önmegvalósításnak olyan formáját fogjuk választani, ami egybeesik az adott társadalom

értékrendszerével, olyan tevékenységet választunk, melynek űzése elismerést és sikert jelent.

Goldstein ezt a kérdést úgy közelíti meg, hogy az egyén tudatosan összehangolódik

környezetével, megkeresve ott azokat a lehetőségeket és erőforrásokat, amelyek

önmegvalósításának manifeszt kivitelezését lehetővé teszik. A veleszületett tendencia az

önmegvalósításra nem garancia a sikeres kivitelezésre: a társadalom hatása gátló is lehet.

Ebből következik, hogy az önmegvalósítás az organizmus-környezet interakciójának

eredménye. (SZAKÁCS és KULCSÁR, 2001) Ezt a dinamikus interakciót hangsúlyozza

Angyal, amelyben az egyén önkiterjesztésre törekvő autonómia-tendenciája szembesül a

környezet heteronóm befolyásával, melynek figyelembevétele nélkül lehetetlen elérni a

tényleges önmegvalósítást. Ez nem csak a társadalom gátló hatásainak leküzdését jelenti, a

környezet szerepe nem merül ki erőforrások biztosításában: az egyén önmegvalósítása mások

elismerése és értelmezése által válik jelentés-, és érték-telivé. Ez a gondolat pedig arra mutat

rá, hogy az önmegvalósítás nem csak társadalmilag, de szociálisan is túlmutat az én-határain.

Hogy az egyén manifeszt önmegvalósítási törekvései hogyan jelennek meg ténylegesen, azt a

következő fejezetekben részletezett módon vizsgáltam.

32

2. Önmegvalósítás a gyakorlatban

Az önmegvalósítás fogalmára vonatkozó áttekintésem nem lenne teljes, ha nem térne ki a

gyakorlati megvalósításra. Egyrészt azért fontos ez, mert minden fogalomnak valós

manifesztációjával is számolnunk kell annak pontos megértéséhez. Másrészt az

önmegvalósítás gyakorlatias megközelítése lehetővé teszi, hogy reális célként tűzzük ki

magunk elé. Maslow így fogalmaz: „Végül is az önmegvalósítás a növekedés és a belső én

mind nagyon elvont fogalom. Közelebb kell kerülnünk a tényleges folyamatokhoz, a

közvetlen adatokhoz. A konkrét, élő történésekhez.” (MASLOW, 2003, 114.o)

Vizsgálatai során a következő kérdésekre kerestem választ:

2.1 Hipotézisek az önmegvalósítás gyakorlati vonatkozásaival kapcsolatban

1. Feltételeztem, hogy a pszichológiai diskurzus, illetve a laikus szóhasználat értelmezése

között markáns különbség van. Míg a pszichológiai önmegvalósítás az egyénben rejlő

potenciálok kibontakoztatását úgy értékeli, hogy az a személyiség belső lényegének a

nyilvános személyiséggel való összhangját hozza létre, addig a hétköznapi

szóhasználat az individualista társadalom sikerorientált értékeit asszociálja ezzel a

szóval. Ennek vizsgálatát kvalitatív interjúval végeztem el.

2. Feltételeztem, hogy a kulturális és társadalmi hatások nagy befolyást gyakorolnak az

önmegvalósítás gyakorlati kivitelezésére. Erre a kérdésre mind a kvalitatív

interjúkban, mind a kérdőíves vizsgálatban találtam választ.

3. Feltételeztem, hogy az önmegvalósítás teljesen eltérő én-re vonatkozhat, azaz

elkülöníthető az önmegvalósítás „spirituális” és „világi” formája. Ezt a különbségtételt

egy kérdőív létrehozásával kíséreltem meg.

4. Feltételeztem továbbá azt is, hogy az önmegvalósítás olyan felettes cél, amely áthatja

az egyén életét, ezáltal nagyobb elégedettséggel jár együtt. Ezt a kérdőívvel

egyidejűleg megválaszolt validáló itemek mérték.

5. Feltételeztem, hogy az önmegvalósítás az egészséges fejlődés részét képezi, tehát a

neurózis bármilyen formájának megléte kizáró ok.

33

6. Megkérdőjeleztem Maslow szükséglet-piramisát arra vonatkozóan, hogy valóban

előfeltétele-e az egzisztenciális igények kielégítése az önmegvalósításnak. Erre

vonatkozóan mind a kérdőív, mint az interjú szolgált adatokkal.

2.2 Az önmegvalósítás fogalmának értelmezése a hétköznapokban

A kvalitatív interjú megfelelő módszernek tűnt az önmegvalósítás, mint társadalmi

konstrukció holisztikus megközelítésére. (BABBIE, 2003) Az önmegvalósítás figuratív

magjának feltárására, hétköznapi értelmezésére 22 személy körében végeztem kvalitatív

interjút előre rögzített kérdésekkel.

A szakmai és laikus értelmezés esetleges különbségének feltárásán kívül célom volt az is,

hogy az önmegvalósítással kapcsolatban olyan összefüggések vagy szempontok merüljenek

fel, amelyekre magamtól korábban nem gondoltam, ezzel tágítva az önmegvalósítás

definícióját.

Ennek érdekében a kérdések megfogalmazásánál az egyetemességre törekedtem, az interjú

végrehajtásánál a nem-beavatkozó szemléletet tartottam szem előtt, azaz a kérdések

megfogalmazásával nem szerettem volna semmilyen választ sugallni. A válaszok rögzítése

diktafonra történt, néhány esettől eltekintve, ahol írásos jegyzetek készültek.

Célom a minél szélesebb körű adatnyerés volt a mintavétel során, életkor, foglalkozás, illetve

iskolai végzettség szempontjából széles spektrumot szerettem volna felölelni. Ennek

érdekében randomizációra törekedtem, így nem csak saját ismerőseimet kérdeztem meg,

hanem ismeretlen embereket is. A vizsgálatban a nemek aránya egyenlő volt (11 férfi, 11 nő).

Az átlagéletkor 36 év volt. A többség (15 fő) felsőfokú végzettséggel rendelkezett.

Az interjú félig zárt volt annyiban, hogy a beszélgetésekben a kérdések sorrendjétől sok

esetben eltértem, illetve néhány esetben további kérdésekre volt szükség pontosítás, vagy

esetleg újabb ötletek felmerülése miatt.

A kérdések a következők voltak:

1. Mit értesz önmegvalósítás alatt? Mi jut eszedbe erről a szóról?

2. Tudnál szinonimát mondani erre a szóra?

3. Hogyan valósítod vagy valósíthatnád meg önmagad?

4. Ötös skálán: mennyire tartod fontosnak az önmegvalósítást?

5. Nevezz meg egy dolgot, amit fontosabbnak tartasz az önmegvalósításnál!

6. Nevezz meg egy dolgot, amit kevésbé tartasz fontosnak az önmegvalósításnál!

34

7. Milyen mintát kaptál a társadalomban arra vonatkozóan, hogyan valósítsd meg

önmagad?

Az első két kérdés az önmegvalósítás fogalmának pontosítását szolgálta. A válaszok az

alábbi tartalmi kategóriákba voltak sorolhatók (2. ábra):

Önmegvalósítás tartalma Említések száma

Személyes célok megvalósítása: 11

Olyan tevékenység végzése, amely örömet okoz: 10

Megfelelő munka megtalálása: 6

Nyugalom, harmónia megteremtése/megtalálása: 5

Erkölcsi kiteljesedés: 4

Fejlődés, képességfejlesztés, önismeret: 4

Egoizmus: 3

Siker, anyagi javak szerzése: 3

Létezni önmagunkban, külső máz nélkül: 2

3. ábra

Szinonimaként az alábbi fogalmak merültek fel:

teljesség

kibontakozás

kiteljesedés

életcél

boldogság

kiegyensúlyozottság

nyugalom

karrier

feladatvégzés

kihívás

problémafelvetés

35

Az önmegvalósítás fogalmának meghatározását segítheti azon jelenségek azonosítása,

amelyek NEM tartoznak bele – ezt a célt szolgálta az (5. és 6.) rangsorolási kérdés. Ennek

eredménye a következő:

Az önmegvalósítás egyértelműen az énnel kapcsolatos – ezt bizonyítja, hogy az „Ön”-

megvalósításával szemben a válaszadók szembehelyezték a társadalmi felelősségvállalással,

társas kapcsolatokkal, családdal kapcsolatos tényezőket. Az 5. kérdésre adott válaszok fele, 14

válasz hangsúlyozta a „Másokkal” kapcsolatos szemszög figyelembevételét.

Ezek megoszlását tartalmazza a következő táblázat (3. ábra):

Az önmegvalósításnál fontosabb szociális tényezők Említések száma (N=26)

Család, párkapcsolat fontossága az önmegvalósítással szemben: 8

Mások érdekeinek a figyelembevétele és nem a saját érvényesítése: 3

Kötelezettségvállalás a saját igények megvalósításával szemben: 2

Mások segítése, támogatása, gondoskodás: 1

4. ábra

Maslow szükséglet-hierarchiaelmélete annyiban mindenképpen igazolódva látszik, hogy a

válaszadók közt is volt, aki az egzisztenciális feltételek megteremtését hangsúlyozta az alábbi

megoszlás szerint (4. ábra):

Az önmegvalósításnál fontosabb egzisztenciális tényezők Említések száma (N=26)

A „realitás” (a körülmények kényszerítő ereje): 2

Egészség, fizikai jóllét: 2

Tanulás: 1

4. ábra

Voltak viszont, akik épp a szociális és egzisztenciális szempontokat tekintik másodlagosnak a

6. kérdésre adott válaszok alapján, összhangban V. Komlósi Annamária és munkatársai

(2006) vizsgálati eredményeivel is, amely szerint az Aspirációs Index kategóriái közül az

egészség, személyes növekedés és a társas kapcsolatok megelőzik a hírnév, imázs és

gazdagság extrinzic aspirációit. Saját interjúimban a társadalmi elvárások, mások véleménye a

válaszadók 1/3-nál nem számított, ha az önmegvalósításról van szó. A pénz vagy vagyon-

szerzés volt a második legkevésbé fontos tényező az önmegvalósítással szembeállítva: a

válaszok 1/5-e vonatkozott erre (5. ábra).

36

Az önmegvalósításnál kevésbé fontos tényezők Említések száma (N=18)

Mások véleménye: 6

Pénz: 4

Semmi nem fontosabb ennél: 3

Siker: 1

5 ábra

A kérdés jelentőségét jelzi, hogy az önmegvalósítás fontosságát 1-5-ig pontozva 4,59-es

átlagra értékelték a válaszolók. Egyfajta felső kategóriaként kezelték, amely szem előtt tartása

alapvető irányt szab az életnek.

Bár az önmegvalósítás általában vett fontosságához nem fűződött kétség, ahhoz igen,

mennyire képesek önmegvalósításra: a válaszadók harmada (7 fő) hangsúlyozta a külső

akadályok korlátozó voltát az önmegvalósításban.

Ennek a laikus feltételezésnek ellentmondott a később ismertetett kérdőíves vizsgálatom

eredménye, melyben arra az eredményre jutottam, hogy az önmegvalósítás egy inherens belső

tényező, amely nem függ olyan külső körülményektől, mint hogy valaki milyen családi

körülmények között él, vagy milyen munkát végez.

Az önmegvalósításnak teljesen különböző formái lehetnek, olyan értelemben, ahogy Adler

különböző életstílusokról beszél: a célt különböző módon lehet elérni (ADLER, 1998).

Goldstein is - míg az önmegvalósítást egyetemes jelenségnek tartotta -, elismerte, hogy a

konkrét célok egyénenként eltérnek. (SZAKÁCS és KULCSÁR, 2001) Ennek megfelelően a

3. kérdéssel vizsgáltam, hogy milyen módon történik az önmegvalósítás.

Azt az eredményt kaptam, hogy gyakorlati kivitelezése vagy a hétköznapi tevékenységek (3),

vagy alkotómunka (2) révén történik. Lényeges szempont a tudatosság (5), az önismeret (2) és

a kitartás (5) az önmegvalósításhoz. Van, aki az ideális tevékenység megtalálásával

(megfelelő állás 2 fő, tanulás 2 fő) vagy éppen monoton tevékenység végzésével próbálja

elérni az önmegvalósítást (1).

Az interjú firtatta azt is, hogy milyen hatásra választják az önmegvalósításnak azt a módját a

válaszadók, amiben úgy érzik, ki tudják teljesíteni önmagukat. A primér családból, illetve a

kortárscsoportból származó szocializációnak jut legnagyobb szerep, ahogyan azt a lenti

adatok is mutatják.

Az önmegvalósítás formájának alapjául szolgáló minta Említések száma (N=37)

37

Primér szocializáció (család, gyermekkor): 10

Társas kapcsolatok (kortárscsoport, család): 10

Belső, saját maga: 8

Negatív családi identitás: 2

Másodlagos szocializáció (iskola, tanárok): 2

Írásos információ: 2

Média: 1

Isten: 1

6. ábra

A válaszokból az is kiderült, hogy az önmegvalósítás figuratív magjához szorosan

hozzátartozik az önmagunk előtérbe állítása. Ennek megítélése és megközelítése különbözött:

volt, akinél ez indirekt módon derült ki, azáltal, hogy a mások segítését az önmegvalósítás elé

helyezte, vagy a másokon átgázolást az önmegvalósítás után rangsorolta. Az altruizmus és

egoizmus két végpontja között helyezkedik el az önmegvalósítás. Fontos változó lehet ebben

a család, ugyanis a családosoktól kapott válaszokban jobban tükröződött az, hogy a mások

érdekeit tartják szem előtt. Ennek vizsgálata azonban nem fért be jelen dolgozat keretei közé.

Az iskolai végzettség csak a válaszadás módját határozta meg, érdemi tartalmi különbségek

nem voltak. Az iskolai végzettség helyett sokkal inkább a vallásosság tűnt fontos változónak,

ennek a kérdőíves vizsgálatban további figyelmet szenteltem.

2.2.1 A kvalitatív interjú eredményei

2.2.1.1 Hipotézis 1

Alapfeltevésem, miszerint az önmegvalósítás alatt mást értünk a hétköznapi szóhasználatban,

mint „terminus technicus”-ként, csak részben igazolódott be. Míg első hallásra sokakban

negatív asszociációkat kelt, mivel az önmegvalósítást a manapság oly divatos

ambiciózussággal (netán törtetéssel) és az ehhez szükséges egoizmussal társítják, a

beszélgetések előre-haladtával az önmegvalósítás fejlődést, kibontakozást jelentő értelmezése

is felsejlett – ahogy ezt a fontosságára adott magas pontszám, és az a tény jelezte, hogy olyan

összefoglaló kategóriaként értelmezték, amely az egyéni boldogság elérésének összetevőit

tartalmazta. Az önmegvalósítás olyan fogalmi kategóriának tűnik, amelyről mindenki tudja,

38

mi az – de szakmai műveltség kérdése, hogy mibenlétét valaki hogyan tudja megfogalmazni,

vagy milyen gyorsan tudja annak tartalmát előhívni.

2.2.1.2 Hipotézis 2

Másik hipotézisem az önmegvalósítás mikéntjére vonatkozott. Az interjúk eredményei szerint

a mintaadás sokkal kevésbé származik a médiából, mint azt feltételeztem. Azt gondoltam,

hogy a lehetséges viselkedésfajták előfordulási gyakoriságát a tömegtájékoztatás fogja

befolyásolni, ahogy Aronson ennek mechanizmusáról szólva így fogalmaz: „az események

szelektív kiemelése a tömegkommunikációnak olyan pozíciót biztosít, amelynek révén nem

csupán beszámol az eseményekről, hanem meg is határozza azokat.” (Aronson, 2002, 2003,

79.o.) Ezzel szemben a primér családból, illetve a kortárscsoportból származó

szocializációnak jut legnagyobb szerep, ahogyan azt a 6. ábra adatai mutatják. Tehát a

társadalmi értékrendszer a személyes kapcsolatok révén jut kifejeződésre a válaszadók saját

bevallása szerint. Tudattalan szinten továbbra sem zárható ki a média attitűdformáló hatása,

ennek igazolása azonban egy másik vizsgálatot igényel.

2.3 Az önmegvalósítás kérdőíves vizsgálata

Sajnos nem áll rendelkezésre standardizált teszt az önmegvalósítás mértékének mérésére –

amelynek talán a fogalom sokrétű értelmezése lehet az oka. Célom, az önmegvalósítás

fogalmának megragadása elképzelhetetlen volt egy olyan kérdőív nélkül, amely ne tükrözné

megbízhatóan a fogalom hátterében rejtező tartalmakat. Ennek megfelelően - a pszichológiai

szakirodalom definíciói és a kvalitatív interjúkban elhangzott megfogalmazások alapján – egy

42 itemből álló kérdőívet hoztam létre.

Az önmegvalósítás kérdőíves definíciója azt a célt szolgálja, hogy elkülöníthetők legyenek

egymástól az önmegvalósítás különböző fokán álló személyek és értelmezhető legyen, hogy

ez milyen attitűdök különbségén alapszik. Ahhoz, hogy mérőeszközökkel megbízhatóan

azonosítsuk az önmegvalósító embereket, azonosítani kellett azokat a jellemzőket, amelyek

összefüggésben állnak az önmegvalósítás komplex fogalmával. Mindez az elméleti háttér,

illetve a kvalitatív interjúk alapján történt.

A kérdőív alkalmazhatósága a pozitív pszichológia területére esik, ugyanis –bár a mentális

egészség bizonyos mértékig előfeltétele az önmegvalósításnak – nem megbízható

39

mérőeszköze patologikus eltéréseknek és célcsoportját sem pszichiátriai betegek vagy a

pszichés zavarok valamely formájában szenvedő egyének alkotják. A kérdőív felnőtt

lakosságra lett kidolgozva, feltételezve, hogy ahhoz, hogy önmegvalósításról beszéljünk, a

személyiségnek bizonyos érettségre kell szert tennie.

2.3.1 A kérdőív létrehozása

A kérdőív megszerkesztése az önmegvalósító emberekről a szakirodalom és a kvalitatív

interjúk segítségével kialakított kép alapján történt. Ennek megfelelően a következő 6 skála

jött létre összesen 42 itemmel:

1. proaktivitás/asszertivitás

2. személyiség-környezet kongruencia

3. transzperszonalitás

4. egészséges valóságérzékelés

5. önkifejezés/kreativitás

6. szabadság/autonómia versus függőség és konformizmus

Az alfaktorok elméleti skálák, melyek intuitív szerkesztési eljárással készültek. Az itemek

által kifejezett attitűdök és vonások nem függetlenek egymástól, így a faktoranalízis nem

bizonyult megfelelő módszernek. Az eredeti kérdőív a validáló, illetve a vizsgálatok során

nem megbízhatónak bizonyult itemekkel együtt eredetileg 87 itemből állt (ld. 1. sz.

melléklet).

Az alskálák megbízhatóságát Cronbach-alphával ellenőriztem (ismertetésüket ld. az alskálák

részletezésénél).

2.3.2 Az önmegvalósítás dimenziói

2.3.2.1 Proaktivitás

asszertív viselkedés és ingerkereső hozzáállás, problémaközpontú megküzdés és

felelősségvállalás jellemzi az ilyen értelemben önmegvalósító személyt, aki bátran

felvállalja és keresi azokat a helyzeteket, amelyek próbára teszik képességeit.

40

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

1. Ha csinálok valamit, azt teljes erőbedobással teszem.

2. Ha eltervezek valamit, azt az akadályok ellenére is végigviszem.

3. Nem fecsérelem az időmet.

4. Motivál a kihívás a munkámban.

5. Igyekszem pozitívan gondolkodni.

6. A változás jó dolog.

7. A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.

8. Az ember a maga szerencséjének kovácsa.

9. Vállalom a felelősséget, ha hibáztam.

10. Ha meg kell ítélnem egy helyzetet, mindig megpróbálom több szempontból

megközelíteni.

11. Úrrá tudok lenni a nehézségeimen, ha szembenézek velük és dolgozom rajtuk.

A skála megbízhatósága jónak mondható (Cronbach-alpha: 0, 8036).

2.3.2.2 Kongruencia

Harmonikus összhang a személyiség és a pszichoszociális tényezők között: az ilyen

értelemben vett önmegvalósító ember képes személyiségének, képességeinek megfelelő

környezetet és körülményeket teremteni önmaga számára, azaz nem a körülmények

áldozata. Nem a munkája, illetve a külvilág elvárásai határozzák meg a személyiségét,

hanem ő határozza meg a munkáját.

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

12. Szeretem a munkámat.

13. Ellenséges légkörben dolgozom.

14. Hétköznapi életem jól tükrözi azokat az értékeket, amikben hiszek.

15. Nem esik nehezemre a munkám.

16. Úgy alakítottam ki környezetemet, hogy az tükrözi a személyiségemet.

17. Gyakran érzek hálát azért, ahogy alakulnak a dolgaim.

18. Olyan munkát végzek, amiben hasznosíthatom a képességeimet.

A skála megbízhatósága jónak mondható (Cronbach-alpha: 0,7323).

41

2.3.2.3 Transzperszonalitás

Az önmegvalósítás a személyes énhatárokat meghaladó felettes célokat és értékek

kibontakoztatását is jelenti. Az önmegvalósítás ezen aspektusa azonosítható spirituális

fejlődéssel, az jungi értelemben vett Isteni önvaló kibontakoztatásával is.

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

19. Hiszek Istenben, vagy valamilyen más felsőbb erőben, amely életünkre hatással bír.

20. Rendszeresen jógázom, meditálok vagy, imádkozom.

21. Olvasok ezoterikus, spirituális vagy pszichológiai tárgyú könyveket, folyóiratokat.

22. Volt olyan pillanat az életemben, amikor úgy éreztem, hogy mindent és mindenkit

szeretek.

23. Szeretek kirándulni – néha csak úgy belefeledkezek a tájba.

A skála megbízhatósága jónak mondható (Cronbach-alpha 0,7089).

2.3.2.4 Pontos valóságészlelés

Mentális egészség: az önmegvalósító ember viszonyát a világhoz nem a saját projekciói,

fantáziái és félelmei határozzák meg, hanem képes a valóságot a maga realitásában

érzékelni.

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

24. Sokat idegeskedek.

25. Apró kellemetlenségek is képesek megmagyarázhatatlan mértékben dühbe hozni.

26. Jó humorom van.

27. Nagyon összezavar, ha valami váratlan dolog történik.

28. Magánemberként teljesen más ember vagyok, mint a munkahelyemen.

29. Néha nem is értem, miért veszekszem.

A skála megbízhatósága jónak mondható (Cronbach-alpha: 0, 6782).

2.3.2.5 Önkifejezés

Az önkifejező ember képes személyes céljait azonosítani és azok elérését tudatosan szem

előtt tartani, kreatív tevékenységekben térképezi fel saját erőforrásait és képességeit, és

42

megragadja a külvilág által nyújtott lehetőségeket és alkalmakat személyes fejlődése

kihasználására.

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

30. Tudom, mit akarok elérni az életben.

31. Rendre emlékeztetem magam rá, hogy mi a legfontosabb és mit miért teszek úgy,

ahogy.

32. Tudom (legalábbis sejtem), hogy mi az, amivel nyomot fogok hagyni a világban.

33. Keresem azokat a helyzeteket, hogy megvalósíthassam az ötleteimet.

34. Érzem, hogy vannak még bennem rejlő lehetőségek, amiket alkalomadtán elő fogok

tudni venni a tarsolyomból.

A skála megbízhatósága elfogadható (Cronbach-alpha: 0,6387).

2.3.2.6 Szabadság

Az önmegvalósító emberre eredeti gondolkodás jellemző, nem jellemző rá a függőség,

illetve konformizmus. Cselekedeteit nem cselekvési rutinok és automatizmusok határozzák

meg, hanem tudatos döntés.

Ezt a dimenziót az alábbi itemek ragadták meg:

35. Képtelen lennék egyedül élni.

36. Mértékletes vagyok az evésben és ivásban.

37. Nem függöm másoktól. A saját lábamon állok.

38. Szabad kezet kaptam abban a családomtól, hogy mivel keressem a kenyerem és hol és

kivel éljek.

39. Sokszor unatkozom.

40. Viselkedésemet a neveltetésem és családi hagyományaink határozzák meg.

41. Többnyire nem azt teszem, amit én szeretnék, mert az csak konfliktushoz vezetne.

42. Nem mások elvárásainak, hanem saját mércéimnek akarok megfelelni.

A skála megbízhatósága elfogadható (Cronbach-alpha: 0, 6229). A vastaggal szedett számok

az elfogadható vagy erős korrelációt jelzik.

43

7. ábra: Az önmegvalósítás-alskálák interkorrelációi 122, 18-55 éves férfi és nő adatai alapján.

Kongruencia Transzpers

zonalitás

Pro-

aktivitás

Pontos

valóságérzékelés

Önkifejezés

Szabadság

Kongruencia - ,260** ,570** ,325** ,438** ,384**

Transz-

perszonalitás

- ,322** ,146 ,325** ,175

Proaktivitás - ,429** ,508** ,517**

Pontos

valóság-

érzékelés

- ,210* ,479**

Önkifejezés - ,208*

Szabadság -

* szignifikáns 0,05 szignifikancia szint mellett

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett

2.3.3 A vizsgálati minta

A vizsgálatot 120 főn végeztem el.

A minta átlagéletkora 33,6 év, az alsó korhatár 18, a felső 55 év volt.

A vizsgálatban több nő vett részt, mint férfi:

NEM

Előfordulás Százalék

Férfi 46 38,3

Nő 74 61,7

Összesen 120 100,0

8. ábra

Az olyan demográfiai adat, mint a családi állapot, szempontjából a minta megoszlása

kiegyensúlyozott volt (N=117) (9. és 10. ábra):

Vizsgálati minta megoszlása

családi állapot szerint

Elvált (12,8%)

Házas (48,5%)

Egyedülálló (37,5%)

Vizsgálati minta megoszlása

gyerek szempontjából

Van gyereke?

54,2%

43,3%

2,5%

Van gyereke

Nincs gyereke

Hiányzó adat

9. ábra 10.ábra

44

A vizsgálatban részt vevők többsége felsőfokú végzettségű volt (11. ábra és 12. ábra):

VÉGZETTSÉG

81,7%

16,7%

1,7%

Felsőfokú

Középfokú

Általános

11. ábra 12. ábra

2.3.4 A kérdőív érvényessége

Bár a kérdőív itemeinek intuitív összeállításánál a „face validity”, tehát a ránézésre történő

érvényesség biztosította azt, hogy az állítások valóban az önmegvalósítással legyenek

kapcsolatban, annak vizsgálatára, hogy az önmegvalósítás általam definiált dimenziói valóban

az adott attitűdöt vagy vonást mérik-e, konkurens validitást is végeztem, azaz összefüggésbe

hoztam őket más kérdőívek hasonló tartalmú skáláival, illetve olyan változókkal, amelyek

megítélésem szerint áttételesen visszaigazolhatják, hogy sikerült-e az önmegvalósítást mérni.

2.3.4.1 Kritérium tesztek

A kapott önmegvalósítás-eredmények érvényességét az alábbi kritérium-tesztekkel

vizsgáltam:

1. Eynsenck-féle Személyiség Kérdőív (EPQ) neuroticitás (érzelmi stabilitást-labilitást,

vagyis neuroticitást) mérő alskálája (Neu)

2. TCI újdonságkeresés skálája (NS)

3. TCI önirányítottság skálája (S)

4. TCI transzcendencia-élmény skálája (ST)

5. CPI dominancia skálája (Do)

6. CPI státusz elérésére való képesség (Cs)

7. CPI teljesítmény függetlenség útján (Ai)

8. CPI teljesítmény konformizmus útján (Ac)

A kritérium-tesztek és az önmegvalósítás között az alábbi összefüggéseket találtam:

Előfordulás (fő)

Végzettség Általános 2

Középfokú 20

Felsőfokú 98

Összesen: 120

45

EPQ

Neu

TCI

ST

TCI

NS

TCI

ON

CPI

Cs

CPI

Ai

CPI

Ac

CPI

Do

Önmegvalósítás -,568** ,388** ,289* ,475** ,299** ,207 ,372** ,340**

* szignifikáns 0,05 szignifikancia szint mellett 13. ábra ** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett

A kritérium-tesztek és vizsgált önmegvalósítási alfaktorok között az alábbi összefüggéseket

találtam (14. ábra):

Önmegvalósítás alskálái Kritérium alfaktorok Korreláció

N=68

Transzperszonalitás TCI transzcendencia: Öntudatos

tapasztalatszerzés

0,478**

Proaktivitás TCI újdonságkeresés: felfedezés versus

rigiditás

0,387**

TCI önirányítottság: viselkedéses kontroll

az ideális self megvalósítása érdekében

0,472**

Eynsenck-féle neuroticitás-skála -0,429**

Pontos valóságészlelés Eynsenck-féle neuroticitás-skála

-0,609**

Önkifejezés TCI önirányítottság viselkedéses kontroll

az ideális self megvalósítása érdekében

0,388**

CPI státusz elérésére való képesség 0,361**

CPI dominancia 0,364**

Szabadság Eynsenck-féle neuroticitás-skála -0,390**

Kongruencia Eynsenck-féle neuroticitás-skála -0,402**

TCI önirányítottság: viselkedéses kontroll

az ideális self megvalóstása érdekében

0,381**

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 14. ábra

A kritérium relevanciáját az önmegvalósítás szempontjából az alábbiakban ismertetem.

2.3.4.2 TCI

A veleszületett temperamentum és a temperamentális alapon a családi szocializáció, illetve

egyéb egyéni élettapasztalatok hatására kialakuló karakter vizsgálatát célul kitűző TCI tetten

46

érheti azokat a stabil személyiségvonásokat, amelyek az én kibontakoztatását gátolják vagy

segítik. (RÓZSA és munkatársai, 2005)

Újdonságkeresés

Hipotézisem az volt, hogy a TCI újdonságkeresés dimenziója (ezen belül is a „a felfedezés

izgalma a rigiditással szemben” alskála) tükrözheti azt az önmegvalósító attitűdöt, amelynek

birtokában a személy feladatok által térképezi fel önmaga lehetőségeit és fejleszti képességeit.

Ennek megfelelően összefüggést vártam a TCI NS és az önmegvalósítás, illetve valamelyik

alskálája között.

A TCI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

1. Gyakran kipróbálok olyan dolgokat is puszta kíváncsiságból vagy szórakozásból,

amiket mások időpocsékolásnak tartanak. 1

2. Sokkal jobban szeretem a régi, jól bevált módszereket, mint az új, modern eljárásokkal

való kísérletezést. 29

3. Sokkal jobban szeretek másokat hallgatni, mint én magam beszélni. 52

4. Jobban szeretek otthon ülni, mint utazni vagy új helyekkel ismerkedni. 70

5. Józan és tárgyilagos ember hírében állok, aki nem cselekszik indulatból. 99

6. Amikor semmi új nem történik, rendszerint keresek magamnak valami izgalmas

elfoglaltságot. 238

Amint az az alábbi korrelációs táblázatból látszik (19. ábra), az újdonságkeresés a

proaktivitással, és némileg a kreatív önkifejezéssel van összefüggésben. Az eredményekből az

is kiderül, hogy nincs összefüggés az újdonságkeresés veleszületett temperamentuma és a

transzperszonalitás, a kongruencia, pontos valóságészlelés és a szabadság között.

Összességében a hipotézisem nem igazolódott be, az újdonságkeresés csak gyenge (r = 0,289)

összefüggésben áll az önmegvalósítással. (Ld. 13. ábra)

47

Proaktivitás Kongruencia Transzperszonalitás Pontos

valóságészlelés

Önkifejezés Szabadság

TCI újdonság-

keresés

(N=65)

,388**

,130

,233

,075

,346**

,063

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 19. ábra

Önirányítottság

A TCI önirányítottság faktora (ezen belül is a „a célra irányultság versus a cél-orientáció

hiánya” alskála) kiegészíti a fenti proaktív magatartást céltudatossággal is, ami az egyéni

célok és a viselkedéses alkalmazkodás ideális egyensúlyát teremti meg.

Hipotézisem az volt, hogy a magas önirányítottsággal rendelkező személy önmegvalósítóbb,

különös tekintettel arra a készségre, hogy megkeresi a számára fejlődési lehetőséget jelentő

kihívásokat, amit a proaktivitás dimenzió fejez ki.

A TCI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

1. Sokszor úgy érzem, hogy az életemnek nincs különösebb célja vagy értelme. 9

2. Többnyire képtelen vagyok a dolgaimat fontossági sorrendben elintézni, mert soha

nincs elég időm. 30

3. Minden nap igyekszem egy lépéssel közelebb kerülni céljaimhoz. 59

4. Nincs időm arra, hogy hosszútávú megoldást keressek problémáimra. 105

5. Viselkedésemet döntően a magam által kitűzött életre szóló céljaim irányítják. 177

6. Pontosan tudom, mit akarok elérni az életben. 223

Hipotézisem beigazolódott, ugyanis az önirányítottság és az önmegvalósítás szignifikánsan

korrelál (r = 0,475**, ld. 13. ábra). Az alábbi korrelációs táblázatból látható (20. ábra), hogy

az önirányítottság egyértelműen összefüggésben van a proaktivitással és gyenge, de

mindenképpen létező kapcsolat van a kongruencia, szabadság, pontos valóságészlelés és az

önkifejezés faktorok, illetve az önirányítottság között. Az eredményekből itt is kiderül, hogy

nincs összefüggés az önirányítottság és a transzperszonalitás között.

Proaktivitás Kongruencia Transzperszonalitás Pontos valóságészlelés Önkifejezés Szabadság

TCI önirányítottság

(N=65)

,482**

,381**

,031

,311*

,388**

,342** ** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 20. ábra

48

Transzcendencia

A TCI transzcendencia dimenziója (és ezen belül is az önmagunkkal szembeni feledékenység

versus öntudatos tapasztalatszerzés) az önmegvalósítás kiterjesztett „ön”-értelmezésével

hozható kapcsolatba. Mivel itt az egyéni selfet meghaladó minőségről szól, azt feltételeztem,

hogy az önmegvalósítás transzperszonális alfaktorához hasonlóan jól szűrheti azokat, akik

tudatában vannak annak, hogy létük értelme csak univerzális értelemben bontakozhat ki,

ennek megfelelően képesek önmaguk feladására is egy nagyobb egésszel való egyesülés

érdekében. (RÓZSA és munkatársai, 2005)

Hipotézisem arra vonatkozott, hogy minél nagyobb értéket ér el valaki a TCI transzcendencia

skáláján, azaz képes belefeledkezni egy nagyobb egészbe, annál inkább képes az

transzperszonalitás skálával kifejezett magasabb perspektíva figyelembevételére.

A TCI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

1. Amikor valami leköti a figyelmemet, könnyen megfeledkezek az idő múlásáról. 8

2. Gyakran szórakozottnak látszom, mert úgy el tudok merülni a dolgaimban, hogy

minden másról megfeledkezem. 23

3. Kikapcsolódás közben sokszor váratlanul megvilágosodnak előttem a dolgok

összefüggései. 45

4. Időnként úgy érzem, mintha része lennék egy térben és időben végtelen valaminek. 76

5. Megtanultam még hosszas töprengés után is jobban bízni megérzésimben, mint a

logikus érvekben. 96

6. Voltak olyan nagyszerű, elragadtatott élményeim, amelyekből világosan megértettem,

hogy mi a dolgom az életben. 173

7. Voltak olyan boldog pillanataim, amikor világosan és tisztán egynek éreztem magam

minden létezővel. 195

8. Sokszor ránézek egy hétköznapi dologra, és mintha csoda történne: úgy érzem, mintha

most látnám életemben először. 215

9. Sokszor, mintha nem is ebben a világban élnék, úgy meg tudok feledkezni a

körülöttem zajló dolgokról. 228

Hipotézisem beigazolódott annyiban, hogy a transzcendencia érték 0,388 értékkel

szignifikánsan korrelál (0,01 szignifikanica) az önmegvalósítással (ld. 13. ábra). Ráadásul a

49

TCI transzcendencia alskálája legerősebben – ahogy azt elvártam – a transzperszonalitással

van összefüggésben (21. ábra). A többi faktorral a korrelációja meglehetősen gyenge, a pontos

valóságészleléssel egyáltalán nincs.

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

TCI

transzcendencia

(N=65)

,300** ,295** ,480** ,056 ,360** ,210

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 21. ábra

2.3.4.2 EPQ érzelmi stabilitás-labilitás

Az Eynsenck-féle skála feltételezi, hogy az emberi személyiség egyik veleszületett

alapdimenziója az érzelmi labilitás – stabilitás. E szerint az érzelmileg labilis személy

„szorongó, aggodalmaskodó, hangulata gyakran változik. Minden ingerre szélsőséges választ

ad és nehezen tud megnyugodni. Erős emocionális reakciója megzavarja

alkalmazkodókészségét, így gyakran irracionálisan viselkedik. (…) A stabil emberek

általában nyugodtak, emocionálisan kontrolláltak. Érzelmileg lassan reagálnak, egyensúlyukat

könnyen visszanyerik.” (Matolcsi, 1988, 272.o.)

Az EPQ érzelmi stabilitást kifejező alskálájának összevetését az önmegvalósítással azért

találtam hasznosnak, mert a Maslow-i értelemben vett önmegvalósító ember hatékony

valóságészlelése, pontos személyészlelése, konvenciómentes gondolkodása, póznélküli,

természetes viselkedése abból adódik, hogy nem fantáziáik, a társadalmi elvárások, a

sztereotípiák és hiedelmek határozzák meg a valósághoz való viszonyukat, hanem személyes

tapasztalataik, amelyet azáltal szereznek, hogy félelmeik nem gátolják őket az újdonság

felfedezésében. Mivel nem a hiánymotívumok kielégítésére kell törekedniük, önmagukért

képesek élvezni az élet örömeit (jókat esznek, alusznak, szeretkeznek lelkiismeret-furdalás

nélkül), és nincs szükségük egojuk védelmére vagy növelésére, amikor feladatot oldanak meg.

(LOWRY, 2003)

Hipotézisem szerint minél inkább önmegvalósító egy személy, annál kevésbé mutat érzelmi

labilitást az EPQ szerint.

Ezt a dimenziót az alábbi dichotóm itemek mérték (zárójelben az eredeti kérdőív item-

sorszámai találhatók):

50

10. Olyan dolgokról is szoktam álmodozni, amelyeket később mégsem valósítok meg. 2

11. Gyakran elégedetlen, rossz a hangulatom. 5

12. Gyakran megtörténik, hogy a gondolataim elkalandoznak, amikor a figyelmemet

összpontosítani akarom. 10

13. Azt gondolom magamról, hogy különösen ideges és feszült vagyok. 13

14. Szívesen álmodozom. 16

15. Előfordul, hogy időnként túlárad bennem az energia, máskor pedig lusta és lassú

vagyok. 18

16. Előfordul, hogy makacsul visszatérő értelmetlen gondolatok kínoznak. 22

17. Érzelmeimben könnyen meg lehet sérteni. 25

18. Időnként nyomorultul érzem magam. 27

19. Könnyen válok lehangolttá. 30

20. Előfordul, hogy ok nélkül hol vidám, hol pedig szomorú vagyok. 33

21. Néha feldobottnak érzem magam, néha még az élettől is elmegy a kedvem. 35

22. Idegesít, ha várakoznom kell. 40

23. Elképzelt bajok miatt is szoktam kínlódni. 42

24. Előfordul, hogy lényegtelen dolgok túl sok gondot okoznak nekem. 45

25. Nagyon ideges vagyok. 47

26. Néha olyan érzésem van, hogy legyőzhetetlen nehézségek előtt állok. 52

27. Néha olyan érzésem van, hogy legyőzhetetlen nehézségek előtt álok. 55

28. Szoktam olyan dolgokra gondolni, amelyeket másokkal nem szívesen közölnék. 57

A kapott korrelációs eredmények igazolják ennek a vonásnak a jelentőségét az

önmegvalósítással kapcsolatban álló dimenziók tekintetében. Az önmegvalósítás és az érzelmi

labilitás korrelációja -0,568 (0,01 szignifikancia mellett), tehát hipotézisem beigazolódott (ld.

13. ábra). Az EPQ neuriticitás skálája legszorosabb kapcsolatban a pontos valóságészleléssel

van, de elég szoros a kapcsolata a proaktivitással, a kongruenciával és a szabadság-faktorral

is. Természetesen, ahogy ez az alábbi korrelációs táblázatból látszik, a kapcsolat fordított

irányú, tehát minél magasabb valaki EPQ-neuriticitás pontszáma, annál kevésbé képes azt

látni, ami van (pontos valóságészlelés), képviselni érdekeit (proaktivitás), megtalálni azokat a

51

helyzeteket az életben, amelyek személyiségéhez illenek (kongruencia) és függőségtől és

sztereotípiáktól mentesen élni (szabadság).

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

TCI

transzcendencia

(N=69)

-,435** -,402** -,234 -,612** -,322** -,390**

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 22. ábra

2.3.4.3 CPI

A Kaliforniai Pszichológiai Kérdőív (CPI) személyiségvonásokat, azaz konzisztens

tulajdonságokat azonosít. Ezek közül néhány olyan tulajdonságra voltam kíváncsi, amelyek

előfeltevésem szerint kapcsolatban lehetnek az önmegvalósítással.

Teljesítmény-elérés függetlenség útján (Ai)

A „Teljesítmény-elérés függetlenség útján” (Ai) a domináns instrinsic motivált személyeket

azonosítja, akiknél a problémák megoldásában autonómia érvényesül, problémaérzékenység,

feladatkereső attitűd, kreatív szemlélet jellemzi őket.

Ezen meghatározás alapján joggal feltételeztem összefüggést az önmegvalósítás akár több

alskálájával is, azonban – ahogy azt a lenti korrelációs táblázat mutatni fogja (23. ábra) – nem

találtam szignifikáns kapcsolatot.

A CPI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

29. Úgy látom, képességek és talpraesettség dolgában nem maradok el másoktól, akiket

ismerek. 50

30. Szeretem a költészetet. 122

31. Apámat ideális embernek tartottam: felnéztem rá. 3

32. Sokkal jobb lenne a gondolkodásmódunk, ha elfelejtenénk az olyan szavakat, mint

„valószínűleg”, körülbelül, vagy „talán”. 5

33. Ismerőseimhez viszonyítva nagyon kevés dologtól félek. 37

52

34. A legtöbb kérdésre csak egyetlen helyes válasz adható, feltéve, ha az ember a teljes

tényállást megismerheti. 41

35. Ha társaságban vagyok, rendszerint aktívan részt veszek a közös szórakozásban. 52

36. Sok emberrel az a baj, hogy nem veszik elég komolyan a dolgokat. 59

Pro-

aktivitás

Kongruencia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

CPI AI (N=69) ,082 ,102 ,293** ,075 ,017 ,153 ** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 23. ábra

A CPI AI önmegvalósítással való korrelációjának hiánya (r = 0,207) jelezheti azt, hogy az

önmegvalósítás mégsem annyira intrinzic motiváció, mint amennyire azt feltételezzük (ld. 13.

ábra). Hogy esetleg extrinzic motívumok állnak-e a háttérben, azt a CPI következő faktorával

lehetett megvizsgálni.

Teljesítmény-elérés konformizmus útján (Ac)

A „teljesítmény-elérés konformizmus útján” (Ac) skála ugyanis az extrinsic motivált

személyeket azonosítja, akiknek főbb tulajdonságai a feladatkeresés, vállalkozó szellem,

becsvágy, igyekvés, kitartás és kiegyensúlyozottság és dinamizmus.

Hipotézisem az volt, hogy a fenti tulajdonságok egy önmegvalósító személyt jellemeznek,

így összefüggés lesz az önmegvalósítási érték, ezen belül is a proaktivitás alskála, illetve az

Ac érték között.

A CPI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

37. Erős vágyat érzek arra, hogy igazán jelentős sikereket érjek el. 6

38. Van valami baj azokkal az emberekkel, akik nem képesek utasításokat követni

bosszankodás és sértődés nélkül. 125

39. Reggelente legtöbbször frissen és kipihenten ébredek. 135

40. Ha alkalmat adnának rá, jól tudnám vezetni az embereket. 202

53

41. Szeretem előre megtervezni, amit csinálok. 246

42. Megpróbálom mindig legalább egy kicsivel jobban csinálni a dolgokat, mint ahogy

elvárják tőlem. 260

43. Annak idején elég gyakran lógtam az iskolából. 36

44. ha valaki igazságtalanul bánik velem, úgy érzem, ezt lehetőleg vissza kell neki

fizetnem, ha módom van rá, már csak az elv kedvéért is. 49

45. Hajlamos vagyok könnyen meghátrálni, amikor nehéz problémákkal találkozom. 145

46. Néha valóban azt hiszem, nem érek semmit. 147

47. Időnként minden különösebb ok nélkül ingerült és rosszkedvű vagyok. 161

Az önmegvalósítással valóban nagyobb (r = 0,372), szignifikáns összefüggésben áll az

extrinzic motivációt mérő CPI AC érték (ld. 13. ábra), azon belül is a pontos valóságészlelés

alskálával mutatja a legerősebb összefüggést. Ez a hatékony alkalmazkodás, adaptív

problémamegoldás jelentőségét emelheti ki az önmegvalósítás kapcsán. A várt korrelációval a

proaktivitással látható, de meglehetősen gyenge. (24. ábra)

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

CPI AC (N=69) ,343** ,246* ,152 ,396** ,269* ,150 * szignifikáns 0,05 szignifikancia szint mellett 24. ábra

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett

Dominancia

A CPI Dominancia (Do) faktora a szociális kezdeményezőkészségre mutat rá.

Hipotézisem az volt, hogy ez fontos előfeltétele a sikeres önmegvalósításnak, így létezik

összefüggés az önmegvalósítás és a dominancia között.

A CPI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

48. Azt hiszem, szívesen irányítanék embereket. 53

49. Megesett, hogy inkább elkerültem valakit, nehogy olyat tegyek, vagy mondjak, amit

később esetleg megbánnék. 57

50. Szívesen lennék több egyesület vagy klub tagja. 167

54

51. Amikor egy bizottságban dolgozom, szeretek felelősséget vállalni a dolgokért. 179

52. Örömmel veszek részt társadalmi munkában. 235

53. Ha nincs arra szükség, hogy az ember másokért aggódjon, elég, ha az ember

önmagára tud vigyázni. 233

54. Be kell vallanom, megpróbálom megtudni, mit gondolnak mások, mielőtt állást

foglalok. 314

55. Az iskolában vagy munkahelyen soha nem voltam a hangadók között. 315

56. Gyakrabban bánok meg valamit, mint mások. 369

Valóban kimutatható egy enyhe összefüggés a dominancia és az önmegvalósítás között 0,340

szignifikáns korrelációval. (ld. 13. ábra)

A lenti korrelációs táblázat tanúsága szerint látható, hogy ez az összefüggés azzal a

képességgel van kapcsolatban, hogy a személy mennyire képes az interperszonális

transzakciók során számára olyan kedvező lehetőségekhez jutni, amelyek segítségével lényét

kifejezheti, elképzeléseit megvalósíthatja.

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

CPI Do (N=69) ,282* ,186 ,195 ,327** ,364** ,113 * szignifikáns 0,05 szignifikancia szint mellett 25. ábra

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett

CPI Státus elérésére való képesség

A CPI Státus elérésére való képesség alskálája annyiban kapcsolható az önmegvalósításhoz,

hogy azonosítja a tudatosan fejlődni, előrehaladni akaró személyeket. Erre alapoztam

hipotézisemet, miszerint releváns az önmegvalósítás és a státusz elérésére való képességet

vizsgálni.

A CPI kérdőív alábbi itemeit használtam föl a kontrollteszt elvégzése során (zárójelben az

eredeti kérdőív item-sorszámai találhatók, a fordított itemeket pedig dőlt betűvel szedtem):

57. Nem jönnék zavarba, ha egy csoportban arra szólítanának fel, hogy hogy valami

általam jól ismert dologról vitát kezdjek, vagy ismertessem nézeteimet. 200

58. nehezen tudok természetesen viselkedni idegen emberek társaságában. 284

55

59. Gyors észjárású, ironikus emberek társaságában kellemetlenül rézem magam. 25

60. A legtöbb ember hajlamos hazudni, ha abból előnye származik. 48

61. Ahogyan jelenleg a dolgok mennek, eléggé nehéz azt remélni, hogy elérünk valamit. 94

62. A siker pusztán szerencse kérdése. 190

63. Inkább lennék középszerű, de megbízható dolgozó, mint tehetséges, de megbízhatatlan.

230

Amint az az alábbi korrelációs táblázatból látszik (26. ábra), a státusz elérésére való képesség

– a dominanciához hasonlóan – azzal a képességgel állhat összefüggésben az önmegvalósítás

szempontjából, hogy az interperszonális helyzetekben mennyire képes észrevenni és

kiaknázni a fejlődésre szolgáló lehetőségeket. Összességében azonban ez nagyon kis szerepet

játszik, ezért olyan gyenge (0,299) a státusz elérésére való képesség és az önmegvalósítás

közötti kapcsolat. (ld. 13. ábra)

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

CPI Do (N=68) ,227 ,125 ,153 ,351** ,361** ,162 ** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 26. ábra

2.3.4.4 A kritériumtesztek és az önmegvalósítás kapcsolata

Az önmegvalósítás skálával legerősebben az érzelmi stabilitás mérő EPQ korrelál, mégpedig

oly módon, hogy minél inkább önmegvalósító valaki, annál kevésbé labilis érzelmileg. (ld. 13.

ábra)

Erősnek mondható a kapcsolat a TCI önirányítottság-skálájával is, ami arra utal, hogy az érhet

el magas önmegvalósítási-értéket, aki képes viselkedését az ideális és koherens self

létrehozásának érdekében megfelelően kontrollálni.

Az önmegvalósítás határai relatívek, ami az énhatárok tudatos feloldásának képességét illeti:

ezt mutatja a TCI transzcendencia-skálájával mutatott viszonylag erős korreláció.

Gyengének, de szignifikánsnak mondható az összefüggés néhány CPI alskálával: a státus

elérésére való képesség és a dominancia mind az interperszonális hatékonyság jelentőségét

jelzik az önmegvalósítás tekintetében.

56

A teljesítményelérés módját illetően a konformizmussal elért teljesítmény nagyon kicsi, a

függetlenség útján elért teljesítmény egyáltalán nem mutat szignifikáns összefüggést az

önmegvalósítással.

2.3.4.5 Elégedettség

A kritérium-teszteken kívül olyan változókat kerestem, amelyek összefüggésbe hozhatóak az

önmegvalósítással, és amelyek ugyanakkor függetlenek attól vagy annak egyéni módjától: ez

az elégedettség lett, amelyre egy újabb elméleti skálát hoztam létre. Az alábbi itemek voltak

hivatottak –a kérdőív többi kérdése közé elrejtve – egy elégedettségi értéket adni (a negatív

itemet itt is dőlt betűvel jeleztem):

Úgy élek, ahogy mindig is terveztem.

Elégedett vagyok az életemmel.

Ha lehetne, visszaforgatnám az idő kerekét, és másképp tennék dolgokat.

Ami történt, megtörtént. Minden jó úgy, ahogy volt.

Álmaimat valóra váltottam vagy úton vagyok feléjük.

A skála megbízhatósága jónak mondható (Cronbach-alpha: 0,7742).

Hipotézis:

Az önmegvalósítás, mint legmagasabb rendű cél elérése számtalan módon történhet – akár

világi sikerek elérése útján, akár spirituális fejlődést elősegítő technikák révén. Feltételezve,

hogy az önmegvalósítás magas foka nagyobb elégedettséggel jár együtt, tekintve, hogy az

önmegvalósító ember megtalálja helyét a világban, jól alkalmazkodik, anélkül, hogy

személyiségét fel kellene adnia, úgy gondoltam, az önmegvalósítás ellenőrzése ezen közvetett

változó segítségével történhet. Az elégedettség-faktor arra is hivatott, hogy a szubjektív jólétet

magába foglalja.

Hipotézisem szignifikánsan beigazolódott (0,01 szignifikancia szint mellett): az elégedettséget

mérő faktor korrelációja az önmegvalósítást összességében megragadó itemekkel 0,477.

Az alfaktorok közül a kongruencia és a proaktivitás itemei is erős korrelációt mutatnak az

elégedettséggel, a transzperszonalitás, a valósághű látásmód és a szabadság, valamint az

elégedettség között viszont nincs markáns kapcsolat. Meglepetés, hogy az önkifejezés

dimenziója, amely épp a kreatív megnyilvánulást és a személyes célok megvalósítását

igyekszik megragadni, semmilyen kapcsolatban nem áll az elégedettséggel. (27. ábra)

57

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

Elégedettség

(N=120)

,394** ,515** ,279** ,337** ,116 ,293**

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 27. ábra

Az alfaktorok közül a kongruencia és a proaktivitás itemei is erős korrelációt mutatnak az

elégedettséggel, a transzperszonalitás, a valósághű látásmód és a szabadság, valamint az

elégedettség között viszont nincs markáns kapcsolat. Meglepetés, hogy az önkifejezés

dimenziója, amely épp a kreatív megnyilvánulást és a személyes célok megvalósítását

igyekszik megragadni, semmilyen kapcsolatban nem áll az elégedettséggel. (27. ábra)

2.3.4.6 Tudatosság

Ezen megfontolások alapján tartottam fontos változónak a tudatosságot. Mivel az

önmegvalósítás célja az ÖN/ÉN megvalósítása, szükséges, hogy a tiszta ént valósítsuk meg:

önismereti munka kell ahhoz, hogy a valóságos énünk kibontakozását élhessük meg.

Feltételezésem a tudatos önfejlesztés és az önmegvalósítás összefüggésében a következő volt:

az a személy, aki tudatosan törekszik képességei fejlesztésére, személyisége

kibontakoztatására és ennek során jó önismeretre tesz szert, nagyobb eséllyel vallhatja magát

önmegvalósítónak. Ez az összefüggés is szignifikánsan igazolódott 0,554 korrelációt mutatva.

A validáló itemek az alábbiak voltak:

Fontosnak tartom, hogy fejlődjek, és ezért teszek is. (60)

Fontosnak tartom az önismeretet és keresem azokat az alkalmakat, amikor többet

tudhatok meg magamról. (77)

Az elméleti skála megbízhatósága Cronbach-alphával kifejezve jó, azaz 0,6938 volt.

Pro-

aktivitás

Kongru-encia Transz-perszonalitás Pontos valóság-

észlelés

Ön-kifejezés Szabad-ság

Tudatosság

(N=120)

,585** ,313** ,405** ,224** ,468** ,289**

** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett 28. ábra

58

A korrelációs táblázatból látható (28. ábra), hogy a proaktivitással van legerősebb kapcsolata

a tudatos fejlődésnek. Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy mindkét változó esetében nagy

szerepe van az aktív, szándékos fejlődésnek. Az is érdekes azonban, hogy minden

önmegvalósítási faktorral szignifikánsan korrelál a tudatosság, még ha a pontos

valóságészleléssel gyengén is (hiszen a komplexus-mentes látásmódnak épp a tudattalanhoz

és nem a tudatoshoz van köze). Ez jelzi a tudatos erőfeszítés jelentőségét az önmegvalósítás

szempontjából.

2.3.5 Az eredmények értékelése - összefoglalás

2.3.5.1 Hipotézis 2

Az önmegvalósítás mértéke nem függ össze olyan demográfiai tényezőkkel, mint nem,

életkor, végzettség. A nemek közötti eltérés hiányát az önmegvalósítás szempontjából az

alábbi táblázat mutatja.

13. ábra Nemek közötti eltérés

Önmegvalósítás

Átlag t df sign

férfi

(N=42)

nő

(N=72)

-0,692

112

0,490

159,2 161,8

A kvalitatív interjúk eredménye alapján azt vártam, hogy a családi állapot (ezen belül is az,

hogy van-e gyereke valakinek) befolyásolja az önmegvalósítást. Ennek ellenkezőjét találtam,

azaz a kérdőív eredményei nem mutatnak szignifikáns összefüggést a családi állapot és a

gyerekkel rendelkezés dimenziói között. Ez a következő táblázat adataiból olvasható le:

14. ábra - Az önmegvalósítás és a gyerekkel rendelkezéssel összefüggése

Önmegvalósítás

Átlag t df sign

nincs gyereke

(N=50)

van gyereke

(N=61)

-0,112

109

0,718

160,8 161,2

59

Az életkorra és végzettségre vonatkozó hiányzó összefüggést az alábbi táblázat mutatja:

15. ábra - Pearson korreláció az Önmegvalósítás szintje és életkorra, illetve végzettségre vonatkozó demográfiai

adatok között.

ÉLETKOR VÉGZETTSÉG

Önmegvalósítás 0,048 0,214*

Elemszám 97 101 * szignifikáns 0,05 szignifikancia szint mellett

Az önmegvalósítás tehát független az életkortól és az iskolai végzettségtől is.

A külső körülmények meghatározó szerepe nem teljesen elhanyagolható annyiban, hogy a

munkájukban sikeres emberek, tehát azok, akik megtalálták a számukra megfelelő állást,

magasabb önmegvalósítási pontszámot mutatnak.

Ez az összefüggés nem a munkavégzés konkrét módjában érhető tetten, ugyanis a válaszadók

közül a legmagasabb pontszámot elérők kreatív, nagy szabadságot adó munkakörökben

dolgoznak (2 fő a médiában, 2 fő a művészetben, 4 fő tanár - közülük 2 fő a felsőoktatásban -,

2 fő a reklámszakmában, 1 fő élsportoló, 1 fő pedig számítástechnikában programozó), de

ugyanez elmondható a legalacsonyabb értéket elérőkről is, azaz kreatív és nagy szabadságot

adó tevékenységet végeznek.

Sokkal inkább számít a munkával való elégedettség, ugyanis a legalacsonyabb pontszámot

elérő tagjai olyan munkát végeznek, amellyel nem elégedettek, míg a magas pontszámot

elérők úgy érzik, a megfelelő munkát végzik (16. ábra).

16. ábra Pearson korreláció az Önmegvalósítás és a megfelelő munka megtalálása között.

MUNKÁVAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG

Önmegvalósítás 0,762**

Elemszám 110 ** szignifikáns 0,01 szignifikancia szint mellett

Erre az összefüggésre az alábbi itemekből álló, 0,8182 Cronbach-alphájú megbízhatósággal

rendelkező skála eredményei alapján lehet rámutatni:

1. Szeretem a munkámat.

2. Motivál a kihívás a munkámban.

3. Ellenséges légkörben dolgozom.

4. Tudom, mit akarok elérni az életben.

5. Olyan munkát végzek, amelyben hasznosíthatom a képességeimet.

6. Munkámat hivatástudatból végzem.

60

7. Nem esik nehezemre a munkám.

8. Hétköznapi életem jól tükrözi azokat az értékeket, amikben hiszek.

9. Tudom, (legalábbis sejtem), hogy mi az, amivel nyomot fogok hagyni a világban.

10. Úgy alakítottam ki környezetemet, hogy az tükrözi személyiségemet.

11. Vállalom a felelősséget, ha hibáztam.

A kvalitatív interjúk még egy változó esetében vetették fel a különbség lehetőségét, ez pedig

az Istenhit volt, ugyanis az a benyomásom volt, hogy a vallásos emberek másképpen közelítik

meg az önmegvalósítást. A kérdőív 31. iteme alapján, melyben 1-5-ig kellett jelölni,

mennyivel ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy „Hiszek Istenben, vagy valamilyen más

felsőbb erőben, amely életünkre hatással bír”, arra a megállapításra jutottam, hogy - r =

0,294-es korreláció mellett - nincs szignifikáns összefüggés az önmegvalósítás általam

megragadott dimenziója és a vallásos hit között. (17.ábra)

Istenhit

6543210

Ön

me

gva

lósít

ás

220

200

180

160

140

120

100

17. ábra Az istenhit és az önmegvalósítás összefüggései

Az önmegvalósítás eredményeim szerint tehát személyiségbeli változók függvénye, melyek

pontos mibenléte további vizsgálatokat igényelne.

2.3.5.2 Hipotézis 3

Az általam létrehozott kérdőív az önmegvalósításnak azt az értelmezését képes leginkább

megragadni, amely az önérvényesítés szóval foglalható össze.

Ezt egyrészt az a tény jelzi, hogy az önmegvalósítás-érték magas (r = 0,475) korrelációt mutat

a TCI Önérvényesítés alskálájával (ld. 27. ábra). Ez az értelmezés a hétköznapi

önmegvalósítás fogalmához áll közelebb – annak ellenére, hogy az itemek megfogalmazása

elsősorban a szakirodalom és az elméleti háttér alapján történt és széles spektrumot kívánt

felölelni.

61

Ennek megfelelően a kérdőív által önmegvalósítónak nevezett személy céltudatos, azaz képes

azonosítani személyes céljait és az azok eléréséhez vezető utat, legyen az kreatív tevékenység,

karrierépítés vagy spirituális fejlődés.

Célom, hogy azonosítsam a „világi” önmegvalósítókat, akik a kézzelfogható eredmények

révén, extrinziken motiváltak részben sikerrel járt (ezt a kontrollskálák korrelációja mutatja,

hiszen az intrinzik személyeket azonosító CPI AI skála nem, az extrinzik személyeket

azonosító CPI AC viszont mutat némi összefüggést az önmegvalósítással, ld. 27. ábra).

Előzetes elképzeléseim szerint azonban őket egyértelműen meg lehetett volna különböztetni a

spirituális értelemben vett önmegvalósítástól, ezt a különbséget azonban nem sikerült

kimutatnom. Bár a legfüggetlenebb dimenzió a transzperszonalitás, amit az alskálák

interkorrelációi mutatnak (egyetlen egyéb skálával sem korrelál, ld. 7. ábra), a minta nem

különül el megoszlás szerint ezen dimenzió mentén. Ennek magyarázata az lehet, hogy nem

sikerült olyan itemeket találni, amelyek megbízhatóan kifejezik az emberek azon Selbst-

élményeit, amelyek az önmegvalósítás útján segítik őket.

2.3.5.3 Hipotézis 4

Az önmegvalósítást eredményeim alapján tekinthetjük olyan felettes kategóriának, amely a

boldogsághoz vezető utat jelenti –akármit jelent is ez a személy számára -, tehát a magas

önmegvalósítási szint magas elégedettséggel jár együtt.

Különösen igaz ez abban az értelemben, hogy a személy saját kontrollt élhet meg (ezt jelzi a

proaktivitás és a kongruencia skálákkal alkotott szignifikáns összefüggés, illetve a tudatosság

szerepe az önmegvalósításban). Ha a személy hatékonynak érzi magát azáltal, hogy képes

elébe menni a fejlődését szolgáló helyzeteknek, illetve személyiségével összhangban lévő

tevékenységet, illetve környezetet alakít ki magának, joggal töltheti el az a fajta büszkeség-

érzet és önigazolás, amelyet az elégedettség-faktor ragad meg.

A transzperszonalitás egy látásmód, amely az önmegvalósítás gyakorlati kivitelezését fogja

befolyásolni, magyarul az eltérő TP-értékekkel rendelkező személyek más viszonyítási

rendszerben gondolkoznak, és az elégedettséget ehhez képest relatíven határozzák meg. Ezzel

magyarázható a transzperszonalitással kapcsolatos korreláció hiánya, nem azzal, hogy a

spirituális távlatokban gondolkodó személyek ne lennének elégedettek.

A pontos valóságészlelés és szabadság (tehát függőség- és sztereotípia-mentesség) értékeit az

önreflexió jelentősen befolyásolja, ami újfent az elégedettség-érzés mérésének relatív voltát

jelzi.

62

2.3.5.4 Hipotézis 5 és 6

A kérdőív alátámasztotta Maslow azon alapfeltevését is, hogy az önmegvalósító emberek

egyik legfontosabb tulajdonsága a hatékony valóságészlelés és a valóság torzítatlan

látásmódja (MASLOW, 2003): a kapott önmegvalósítás-értékek és az Eynsenck-féle érzelmi

stabilitás-labilitás skálán elért pontszám között erős fordított összefüggés áll fenn (r = -0,564,

ld. 13. táblázat). Ez azt jelenti, hogy az önmegvalósító személy képes a rendelkezésre álló

erőforrások hatékonyabb kihasználására a környezethez való megfelelő alkalmazkodás révén.

Pszichodinamikus terminológiával szólva, pszichés energiája nem a valóság meghamisítására,

hanem annak formálására fordítódik, mely jobb önmegélést tesz lehetővé – erre a szempontra

leginkább a pontos valóságészleléssel adott erős (r = -0,609) korreláció mutat rá.

Igazat kell adnunk Maslownak tehát abban, hogy a mentális egészség alapfeltétele az

önmegvalósításnak, hiszen az önmegvalósítás össz-értékét kialakító dimenziók két-harmada,

azaz 4 dimenzió korrelál a neuroticitás faktorával (ld. 22. ábra).

A kongruencia alksálát illetően ez azt jelenti (r = -0,398 korrelációval az Eynsenck-féle

neuroticitás alskálához), hogy csak az emocionálisan stabil személy képes sikeresen

összehangolni képességeit és lehetőségeit, személyiségét és környezetét, és megélni ezáltal

azt, hogy ideális és valós énképe között olyan összhang van, amely önmegvalósításnak

nevezhető. A Szabadság-skálával mutatott Eynsenck-neuroticitás korreláció (-0,390) jelzi azt,

hogy csak a neurózis-mentes személy képes autonóm létezésre, tevékenységeit nem

pótcselekvések és cselekvési rutinok, hanem az önkifejezés irányába ható, valóban belülről

fakadó eredeti megnyilvánulások teszik ki. Gátlásai, szorongásai nem tartják vissza attól,

hogy problémaközpontú megküzdési stratégiával keresse azokat a kihívásokat, amelyek

fejlődési lehetőséget nyújtanak számára. Erre a proaktivitás és Eynsenck-féle neuroticitás-

skála -0,429-es korrelációja is rámutat.

Ezen eredmények szimbolikus fényben tüntetik fel Maslow piramis-hasonlatát. Valóban

előfeltételei vannak az önmegvalósításnak, azonban ezeket nem feltétlenül kell szó szerint

érteni. Nem a tényleges fizikai körülmények, hanem azok szubjektív megélése dönti el, hogy

a szükséglet-piramis melyik pontján áll az egyén és képes-e az önmegvalósítás folyamatára

fordítani erőforrásait.

63

Az önmegvalósítás fogalma – összefoglalás

A pszichológiának mára az is feladatává vált, hogy ne csak a betegséget kezelje, hanem az

egészséges kibontakozást is segítse. Az önmegvalósítás az a törekvés, amely emberré tesz

bennünket, amely révén kiteljesíthetjük emberi létünket. Az azonban személyiségbeli

tényezőkön múlik, hogy ennek a késztetésnek milyen mértékben teszünk eleget (a környezeti

tényezők szerepe kisebbnek tűnik vizsgálati eredményeim alapján).

Az önmegvalósító emberek vizsgálata kapcsán kulcskérdés, hogy mi különbözteti meg őket a

nem önmegvalósító emberektől. Élesen elválnak egymástól külön kategóriát alkotva, vagy

fokozati különbségek vannak egy dimenzió végpontjain? Ebben a kérdésben Maslow sem volt

teljesen következetes: „általában szakadékot látott az önmegvalósító és pusztán „átlagos”

emberek között”, azt azonban elismerte, hogy csúcsélményei bárkinek lehetnek. (Lowry,

2003, 24.o.). Ennek a kérdésnek a maradéktalan megválaszolására szakdolgozatom nem

terjedt ki terjedelmi okokból kifolyólag, hiszen csak a fogalom körbejárását tudtam célul

kitűzni.

Önmegvalósítás kapcsán egy nehéz és összetett folyamatról van szó – dolgozatom további

megválaszolatlan kérdései ebből adódnak. Ahogy Assagioli a spirituális fejlődést, úgy mi is

tekinthetjük az önmegvalósítást kihívásnak a „mai emberek fellendülő fejlődése és

személyiségük összetettsége, valamint kritikusabb elméje miatt.” (ASSAGIOLI, 2006, 101.o.)

Milyen nehézségekkel szembesül az egyén az önmegvalósítás folyamatában? Egyrészt azzal,

hogy milyen „én-t” valósít meg. A spirituális értelemben vett valódi énjét, amelynek feltárása

olyan nagy feladat, hogy a különböző vallások szerzetesei akár egész életüket ennek

szentelik? Vagy a jungi „Personát”, ami könnyen elérhető –de lehet, hogy talmi – sikerekkel

kecsegtet (melyet gyakran egy életközepi válság jelez)? Mint azt a kérdőív értékelésénél

kifejtettem, erre sem kaptam egyértelmű választ.

Az én-határok is eltérőek lehetnek, hiszen a spirituális önmegvalósítás nagyobb fogalmi

egységekben gondolkodik. Sőt, Maslow szerint az önmegvalósítóknál is vannak

önmegvalósítóbbak, őket hívta transzcendentálóknak. (MASLOW, 2006) Ez a kérdés

összefügg azzal, hogy az önmegvalósítás önzéssel vagy altruizmussal jár-e együtt –

egyértelmű választ erre csak akkor tudtam volna adni, ha megbízhatóan elkülöníthető

lennének az önmegvalósítók különböző típusai.

Dolgozatom célja az önmegvalósítás absztrakt fogalmának kézzel foghatóvá tétele volt, nem

utolsó sorban azért, hogy gyakorlati szempontból, a terápiás munka számára is kezelhetővé

64

váljon ez a jelenség. Hogyan segíthetjük az önmegvalósítás útján járó klienseket? Leginkább

úgy, ahogy Barbara Somers a terápiás munka céljával kapcsolatban megfogalmazta: „Együtt

hívjuk életre az ő saját belső késztetését, felfedezve, ki ő, merre kell tartania”. (Somers, 2007,

30.) Gondolataim talán hozzájárultak ahhoz, hogy egy árnyaltabb szempontrendszerhez

jusson az a segítő foglalkozású személy, aki ebben a nagyszabású vállalkozásban

támogatóként részt vesz.

65

Irodalomjegyzék

ADLER, ALFRED (1997): Életünk jelentése. Kossuth Kiadó, Budapest

ADLER, ALFRED (1998): Életismeret. Kossuth Kiadó, Budapest

ALLPORT, GORDON W. (1961/1985): A személyiség alakulása. Budapest, Gondolat (idézi

Kulcsár, 1992)

ANGYAL ANDRÁS (1985): Neurózis és kezelése, holisztikus elmélet, In: Szakács-Kulcsár (eds.)

Személyiséglélektan Szöveggyűjtemény II. Tankönyvkiadó, Budapest, 235-250.

ASSAGIOLI, ROBERTO (2006): Dinamikus pszichológia és pszichoszintézis. Bevezetés a

transzperszonális pszichológiába, Válogatás Abraham M. Maslow, Roberto Assagioli, Ken

Wilber írásaiból. Ursus Libris. 65-94.

BABBIE, EARL (2003): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest

BAGDY EMŐKE (1996): A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja. Pszichoterápia,

(1996. március), 79-86.o.

CARDELLE, FRANK D. (2004): A sas szárnyalása – A világra ébredés útja. Bioenergetic,

Budapest

COLE, MICHAEL – COLE, SHEILA (2003): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest

CSÍKSZENTMIHÁLYI MIHÁLY (1997): Flow – Az áramlat, A tökéletes élmény pszichológiája.

Akadémiai Kiadó, Budapest

CSÖRGŐ ZOLTÁN (2006): Meglátni a másik ember szívét - Beszélgetés Müller Péterrel a

Szeretetkönyvről, az élet szeretetéről. Elixir, (XII. évfolyam), 20-23.

ERIKSON, ERIC (1991): Az életciklus: Az identitás epigenezise. In: Erikson: A fiatal Luther és

más írások, Gondolat, Budapest, 437-498.

F. LASSÚ ZSUZSA – LISZNYAI SÁNDOR (2003): A tulajdon és a tulajdonlás pszichológiája. In:

Hunyady Gy. – Székely M. (szerk) (2003): Gazdaságpszichológia. Osiris, Budapest, 383-

417.o.

FALUDY GYÖRGY (1998): Pokolbéli víg napjaim. Magyar Világ Kiadó, Budapest

FRANKL VIKTOR E. (1988): … mégis mondj Igent az életre! Egy pszichológus megéli a

koncentrációs tábort. Pszichoteam Mentálhigiéns Módszertani Központ, Budapest. 11-98.

FRANKL, VIKTOR (1988): A logoterápia dióhéjban. In: …Frankl: mégis mondj Igent az életre!

Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Pszichoteam Mentálhigiéns Módszertani

Központ, Budapest, 119-149.

FRANKL, VIKTOR E. (1988): Érvek a tragikus optimizmus mellett, In: … mégis mondj Igent az

életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Pszichoteam Mentálhigiéns

Módszertani Központ, Budapest, 99-118.

FROMM, ERICH (1995): Pszichoanalízis és vallás. Akadémiai Kiadó, Budapest

FROMM, ERICH (2002): Menekülés a szabadság elől. Napvilág Kiadó, Budapest

GORDON, C. (1968): Self conceptions: Configurations of content. In: Gordon & Gergen (Eds.),

The self in social interaction. Vol.1. New York: John Wiley and Sons, 267-274. (idézi: F.

Lassú-Lisznyai, 2003)

GRANT, TONI (1990): A nőies nő avagy hogyan bánjunk a férfiakkal. Primo, 1990

GROF, STANISLAV - GROF, CHRISTINA (2007): Spirituális válság: A belső fejlődést kísérő krízis

értelmezése. In: Grof, Stanislav - Grof, Christina (Eds.): Spirituális Válság – Krízisek a belső

átalakulás útján, Budapest, pp. 21-42

HAMILTON, N.G. (1996): Tárgykapcsolatelmélet a gyakorlatban. Animula Kiadó, Budapest

HELLINGER, BERT, TEN HÖVEL, CHRISTIANE (2002): Felismerni, ami van – Beszélgetések

oldásról és kötésről. Bioenergetic Kiadó, Budapest

66

JAMES, WILLIAM (1890): The principles of psychology. London, Macmillan (idézi Kulcsár,

1992)

JAMES, WILLIAM (1996): The Varieties of Religious Experience. Etext, Project Gutenberg

JUNG, CARL GUSTAV (1990): Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Európa Kiadó,

Budapest

KELEMEN GÁBOR (1992): A pszichoterápia és az öngyógyítás spirituális dimenziója.

Pszichoterápia, (1992 október) 11-20.o.

KIERKEGAARD (1941): The Sickness unto Death. Princeton University Press, 29. o. idézi:

Rogers: (2006): Valakivé válni, a személyiség születése. Edge 2000 Kiadó, Budapest

KULCSÁR ZSUZSA (1992): Korai személyiségfejlődés és énfunkciók. Tankönyvkiadó, Budapest

LOWRY, RICHARD (2003): Előszó. In Maslow: A lét pszichológiája felé. Ursus Libris,

Budapest. 7-41.

MAHESWARANANDA, PARAMHANS (2006): Az emberben rejlő erők – Csakrák és Kundalini.

Sangam Kiadó, Budapest

MASLOW, ABRAHAM (2001): A holisztikus-dinamikus nézőpont. In: Szakács, F., Kulcsár, Zs.

(Eds.): Személyiségelméletek. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 251-267.

MASLOW, ABRAHAM (2003): A lét pszichológiája felé. Ursus Libris, Budapest

MAHESWARANANDA, PARAMHANS (2006): Az emberben rejlő erők – Csakrák és Kundalini.

Sangam Kiadó, Budapest

MASLOW, ABRAHAM (2001): A holisztikus-dinamikus nézőpont. In: Szakács, F., Kulcsár, Zs.

(Eds.): Személyiségelméletek. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 251-267.

MASLOW, ABRAHAM (2003): A lét pszichológiája felé. Ursus Libris, Budapest

MASLOW, ABRAHAM (2006): Amit eddig nem tudtunk az emberi természetről. In: Bevezetés a

transzperszonális pszichológiába, Válogatás Abraham M. Maslow, Roberto Assagioli, Ken

Wilber írásaiból. Ursus Libris, Budapest. 7-47.

MASLOW, ABRAHAM: Motivation and Personality, Harper and Bros.1954

MATOLCSI ÁGNES (1988): Az Eynsenck-féle személyiség-kérdőív (EPQ) felnőtt változatának

hazai adaptációja In: Mérei Ferenc, Szakács Ferenc (Eds.) (1988): Pszichodiagnosztikai

Vademecum – I. Explorációs és biográfiai módszerek, tünetbecslő skálák, kérdőívek, 2. rész.

Budapest, Tankönyvkiadó, Kézirat, 270-281.old.

MÉRŐ FERENC (2003): Önreferencia és önreprodukció. In: Hunyady, Székely (Eds.):

Gazdaságpszichológia, Osiris, Budapest

OLÁH ATTILA – BUGÁN ANTAL (EDS.) (2001): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből.

ELTE Eötvös Kiadó, Budapest

OLÁH ATTILA (1985): A Kaliforniai Pszichológiai Kérdőív Tesztkönyve. Munkaügyi

Kutatóintézet, Budapest

OSHO (1997): Túl az elme határán. LEELA Alapítvány, Budapest

PATAKI FERENC (1982): Az én és a társadalmi azonosságtudat. Kossuth Kiadó, Budapest, 73-

85.

PRELINGER, E.: (1959): Extension and Structure of the Self. Journal of Psychology, 47, 13-23

(idézi: F. Lassú-Lisznyai, 2003)

ROGERS, CARL (2006): Valakivé válni, a személyiség születése. Edge 2000 Kiadó, Budapest

RÓZSA SÁNDOR - KÁLLAI JÁNOS – OSVÁTH ANIKÓ – BÁNKI M. CSABA (2005):

Temperamentum és karakter Temperamentum és karakter: Cloninger pszichobiológiai

modellje, Medicina, Budapest

SMITH, ELIOT, MACKIE, DIANE (2001): Szociálpszichológia. OSIRIS KIADÓ, BUDAPEST

SOMERS, BARBARA – GORDON-BROWN, IAN (2007): A gyógyító utazás – Transzperszonális

pzsichoterápia. Ursus Libris, Budapest

SÜLE FERENC (1992): Vallás vagy pszichoterápia? Küzdelem a vertikális labirintusban.

Animula, Budapest

67

SZAKÁCS FERENC, KULCSÁR ZSUZSA (EDS.) (2001): Személyiségelméletek. ELTE Eötvös

Kiadó, Budapest

V. KOMLÓSI ANNAMÁRIA, RÓZSA SÁNDOR, BÉRDI MÁRK, MÓRICZ ÉVA, HORVÁTH DÓRA

(2006): Az aspirációs index hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok. Magyar

Pszichológiai Szemle, (61.2.). 237-250.O.

WALSH, ROGER N. -VAUGHAN, FRANCES E.: Összehasonlító modellek – A személy

értelmezése a pszichoterápiában. In: A transzperszonális pszichológia tankönyve, kézirat

WILBER, KEN (2005): Spiritualitás és gyógyulás, Treya Killam Wilber élete és halála. Ursus

Libris, Budapest

68

MELLÉKLETEK