16
www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap Alapítva: 1992 XX. évf. 13. szám • 2011. április 13. • Terjesztői ára: 75 Ft A Portugáliát támogató pénzügyi cso- mag májusban készülhet el, amiről az Európai Bizottság, az Európai Köz- ponti Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői azonnal megkezdik a tárgyalásokat a lissza- boni kormánnyal – mondta Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasá- gi ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa. A portugál segélycso- mag mintegy kétharmadát az EU, egyharmadát pedig az IMF vállalja. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénz- ügyminisztereket tömörítő eurócso- port (Eurogroup) elnöke ismertette: a portugál program három pilléren áll majd. Az első egy költségvetési kiigazító intézkedéscsomag, a második a gaz- dasági növekedést megalapozó lépé- sek sorozata, a harmadik pedig a pénzügyi szektor likviditását szolgáló alprogram. Az Ecofin tanács- kozásán részt vett Jean-Claude Tri- chet, az EKB elnö- ke is, aki bejelen- tette: az Európai Központi Bank ké- szen áll az azon- nali segítségnyúj- tásra, és az Európai Bizottsággal együttműködve megkezdi a portu- gál program rész- leteinek kidolgo- zását. Trichet szólt arról is, hogy a há- rom pillérű programhoz vélhetően egy ambiciózus privatizációs prog- ram is társul majd. Az EKB-elnök ki- emelte: minden portugál pártnak együtt kell dolgoznia a reformprogra- mon, aminek egy pártokon átívelő csomagnak kell lennie. Az Ecofin ülésén a spanyol pénzügy- miniszter, Elena Salgado Mendez azt mondta: kizárt, hogy országa pénzügyi segítségért forduljon az EU-hoz. Azt mondta: erre nincs szük- ség, mivel Spanyolország reformcso- magjának megvalósítása sikeresen halad. Reményei szerint Portugália lesz az utolsó az EU-tagállamok kö- zül, amelyik külső pénzügyi segítség- re szorul. José Sócrates ügyvezető portugál kormányfő – akinek kisebbségi kor- mánya március 23-án nem tudta át- vinni a stabilizációs csomagot a par- lamenten, ezért lemondott – szerda este jelentette be, hogy országa nem- zetközi segítségre szorul. Brüsszellel várhatóan még az ő ügyvezető kor- mánya kezd tárgyalni, miután az előrehozott választásokat június 5-én tartják. (Folytatás a 3. oldalon) Gazdasági és pénzügyi csúcs: A válság még nem ért véget! Gödöllő nevét megjegyzik Portugáliában Várhatóan 80-85 milliárd eurós nemzetközi segít- séget kap a súlyos helyzetben lévő Portugália – döntöttek a múlt héten Gödöllőn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (Ecofin) találkozóján. Amint a pénzügyi csomag összeáll, az EKB, az Európai Bizottság és az IMF képviselői nyomban tárgyalásokat kezdenek Lissza- bonnal, bár az ország élén a június 5-i választásokig – és egy ideig még utána is – ügyvezető kormány áll. Megkezdődtek a munkák az Alsópark- ban, ahol a Norvég program keretében újul meg a sétány és a park egy része. (2. oldal) Az Isaszegi csata hőseire emlékeztek április 7-én a Dózsa György úti teme- tőben a Tavaszi Hadjárat útvonalát végig járók. (6. oldal) Bajnok lett, ezzel ismét az NB I-es futsal bajnokságba jutott a Gödöllői Bikák együttese. (8. oldal) Óriási érdeklődés kísérte a VI. Országos Népzenei Versenyt, amit a hét végén rendeztek meg városunkban. A Frédéric Chopin Zeneiskola szervezé- sében zajló fesztiválnak ezút- tal az uniós elnökségi esemé- nyek miatt a Damjanich János Általános Iskola színházterme adott otthont. A megmérettetésen a gödöllői ver- senyzők kimagasló eredményeket ér- tek el: a Cilibri és a Cibri énekegyüt- tes (képünkön) kategóriájában első, a Kalapos és a Sercli második, a Kiscib- ri pedig harmadik díjjal térhetett haza. A zsűri az együttesek mellett felké- szítő tanáraikat is díjazta. A rendezvényt Fábián Zsolt alpol- gármester, dr. Halmos Béla népzeneku- tató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és Ella Attila, a Chopin zeneiskola igazgatója nyitották meg, majd a „Besnyői Botorkálók” műsora köszöntötte a több mint száz ének és ze- nei produkció résztvevőit, akik pénte- ken és szombaton mutatták be tudásu- kat. (Folytatás az 5. oldalon) Országos népzenei verseny Díjeső Figyelemre méltó részletek Új Kia Sportage 4 999 000 Ft-tól Üzemanyag fogyasztás (kombinált): 5,5–8,2 l/100 km CO2 kibocsátás (kombinált): 147–195 g/km. Minden üzemanyag-fogyasztási adat a BO/1268/ EGK EU irányelveivel összhangban elvégzett, hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesz- tadatok nem tartalmaznak semmilyen garanciát az adott gépjármű valós üzemanyag-fogyasztását illetően. * 7 év/150 000 km teljes körű garancia. Érvényes az EU tagállamokra (+Norvégia, Svájc, Izland, Gibraltár.) Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. A kép illusztráció. KIA GÖDÖLLŐ 2100 Gödöllő, Blaháné út 2. Telefon: 06 (28) 416-205, e-mail: [email protected], www.kiagodollo.hu Fotó: Kovács András

Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

www.szolgalat.com Lokálpatrióta hetilap • Alapítva: 1992XX. évf. 13. szám • 2011. április 13. • Terjesztői ára: 75 Ft

A Portugáliát támogató pénzügyi cso-mag májusban készülhet el, amiről azEurópai Bizottság, az Európai Köz-ponti Bank (EKB) és a NemzetköziValutaalap (IMF) képviselői azonnalmegkezdik a tárgyalásokat a lissza-boni kormánnyal – mondta OlliRehn, az Európai Bizottság gazdasá-gi ügyekért és monetáris politikáértfelelős biztosa. A portugál segélycso-mag mintegy kétharmadát az EU,egyharmadát pedig az IMF vállalja.

Jean-Claude Juncker luxemburgiminiszterelnök, az euróövezeti pénz-ügyminisztereket tömörítő eurócso-port (Eurogroup) elnöke ismertette: aportugál program három pilléren állmajd. Az első egy költségvetési kiigazítóintézkedéscsomag, a második a gaz-dasági növekedést megalapozó lépé-sek sorozata, a harmadik pedig apénzügyi szektor likviditását szolgálóalprogram.

Az Ecofin tanács-kozásán részt vettJean-Claude Tri-chet, az EKB elnö-ke is, aki bejelen-tette: az EurópaiKözponti Bank ké-szen áll az azon-nali segítségnyúj-tásra, és az EurópaiB i z o t t s á g g a legyü t tműködvemegkezdi a portu-gál program rész-leteinek kidolgo-zását. Trichet szólt arról is, hogy a há-rom pillérű programhoz vélhetőenegy ambiciózus privatizációs prog-ram is társul majd. Az EKB-elnök ki-emelte: minden portugál pártnakegyütt kell dolgoznia a reformprogra-mon, aminek egy pártokon átívelőcsomagnak kell lennie.Az Ecofin ülésén a spanyol pénzügy-miniszter, Elena Salgado Mendez

azt mondta: kizárt, hogy országapénzügyi segítségért forduljon azEU-hoz. Azt mondta: erre nincs szük-ség, mivel Spanyolország reformcso-magjának megvalósítása sikeresenhalad. Reményei szerint Portugálialesz az utolsó az EU-tagállamok kö-zül, amelyik külső pénzügyi segítség-re szorul.José Sócrates ügyvezető portugál

kormányfő – akinek kisebbségi kor-mánya március 23-án nem tudta át-vinni a stabilizációs csomagot a par-lamenten, ezért lemondott – szerdaeste jelentette be, hogy országa nem-zetközi segítségre szorul. Brüsszellelvárhatóan még az ő ügyvezető kor-mánya kezd tárgyalni, miután azelőrehozott választásokat június 5-éntartják. (Folytatás a 3. oldalon)

Gazdasági és pénzügyi csúcs: A válság még nem ért véget!

Gödöllő nevét megjegyzik PortugáliábanVárhatóan 80-85 milliárd eurós nemzetközi segít-séget kap a súlyos helyzetben lévő Portugália –döntöttek a múlt héten Gödöllőn, az Európai Uniógazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának(Ecofin) találkozóján. Amint a pénzügyi csomagösszeáll, az EKB, az Európai Bizottság és az IMFképviselői nyomban tárgyalásokat kezdenek Lissza-bonnal, bár az ország élén a június 5-i választásokig– és egy ideig még utána is – ügyvezető kormányáll.

Megkezdődtek a munkák az Alsópark-ban, ahol a Norvég program keretébenújul meg a sétány és a park egy része.

(2. oldal)

Az Isaszegi csata hőseire emlékeztekáprilis 7-én a Dózsa György úti teme-tőben a Tavaszi Hadjárat útvonalát végigjárók. (6. oldal)

Bajnok lett, ezzel ismét az NB I-es futsalbajnokságba jutott a Gödöllői Bikákegyüttese.

(8. oldal)

Óriási érdeklődés kísérte a VI.Országos Népzenei Versenyt,amit a hét végén rendeztekmeg városunkban. A FrédéricChopin Zeneiskola szervezé-sében zajló fesztiválnak ezút-tal az uniós elnökségi esemé-nyek miatt a Damjanich JánosÁltalános Iskola színháztermeadott otthont.

A megmérettetésen a gödöllői ver-senyzők kimagasló eredményeket ér-tek el: a Cilibri és a Cibri énekegyüt-tes (képünkön) kategóriájában első, a

Kalapos és a Sercli második, a Kiscib-ri pedig harmadik díjjal térhetett haza.A zsűri az együttesek mellett felké-szítő tanáraikat is díjazta.

A rendezvényt Fábián Zsolt alpol-gármester, dr. Halmos Béla népzeneku-tató, a Liszt Ferenc ZeneművészetiEgyetem tanára és Ella Attila, a Chopinzeneiskola igazgatója nyitották meg,majd a „Besnyői Botorkálók” műsoraköszöntötte a több mint száz ének és ze-nei produkció résztvevőit, akik pénte-ken és szombaton mutatták be tudásu-kat. (Folytatás az 5. oldalon)

Országos népzenei verseny

Díjeső

Figyelemre méltó részletek

Új Kia Sportage

4 999 000Ft-tólÜzemanyag fogyasztás (kombinált): 5,5–8,2 l/100 km CO2 kibocsátás (kombinált): 147–195 g/km. Minden üzemanyag-fogyasztási adat a BO/1268/EGK EU irányelveivel összhangban elvégzett, hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesz-tadatok nem tartalmaznak semmilyen garanciát az adott gépjármű valós üzemanyag-fogyasztását illetően. * 7 év/150 000 km teljes körű garancia. Érvényes az EU tagállamokra (+Norvégia, Svájc, Izland, Gibraltár.) Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. A kép illusztráció.

KIA GÖDÖLLŐ 2100 Gödöllő, Blaháné út 2.

Telefon: 06 (28) 416-205, e-mail: [email protected], www.kiagodollo.hu

Fotó: Kovács András

Page 2: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

2 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.Közélet

13

Az Alsóparkban és az Erzsé-bet-parkban egyszerre kezdőd-tek meg a Norvég-projekt park-felújítási munkálatai hétfőn.Emiatt mindkét területen lezá-rásra kell számítani a követke-ző hetekben. A felújítás április29-ig tart.

Megkezdődött a munka az Alsópark-ban, s ennek keretében lezárták a sé-tányt a Rákos-patak és a vasútállomásközötti szakaszon. A Norvég Alap tá-mogatásával megvalósuló fejlesztéssorán a sétány ezen részét újítják fel.Hétfőn a vasút állomás előtt kezdő-dött meg a burkolat bontása. A gyalo-gosok számára a palotakerti lakótelepfelé ajánlott kerülni.

Ezzel egyidőben a vasútállomássalszemközti részen, az Ady sétány mel-letti területen kialakításra kerülő vá-rakozók parkja területrendezése is el-indult. Ennek során többek között ki-tisztítják az aljnövényzetet, megújít-ják a faállományt, padokat és hulla-dékgyűjtőket helyeznek ki. A mármeglévő fák közül csak a kiszárad-

takat vágják ki – tájékoztatta lapunkatEverling Balázs, a kivitelezést végzőEverling Kft. vezetője.

Új, szép színfoltja lesz az Alsó-parknak a palotakerti lakóteleptől asétányig vezető hársfasor. Ehhez ti-zenhét darab hársfát ültetnek el, a te-lepítés várhatóan a jövő héten kezdő-dik.

Megszépül a Rákos-patak, a Világ-fa és a sétány által határolt terület is.A parknak ezen a részét is területren-dezés lesz, ami az aljnövényzet és afák rendbetételét jelenti. A tervek sze-rint a munkát a jövő héten kezdik.

Teljes lezárásra nem, a gyalogos-forgalom szakaszos korlátozásáraazonban fel kell készülni az Erzsébet-parkban is. A parkrendezés során

megújul a fősétány, és azErzsébet-sziklához vezető út:gyöngykavicsos burkolatot te-rítenek szét. A park növényál-lománya is megújul a követ-kező hetekben: tizenháromezerúj tövet ültetnek ki. Cserjék-kel, évelőkkel, kúszónövé-nyekkel, páfrányokkal és ró-zsákkal újítják meg a park alj-növényzetét. A fák közül itt iscsak a balesetveszélyes, kiszá-radt példányokat távolítják el.

Jó hír a pihenni vágyóknak, hogyúj ivókutakat helyeznek ki, felújítjáka padokat, az érdeklődőket pedig,akik a megszépült főbejáraton léphet-nek a parkba információs tábla segítimajd a tájékozódásban. A munkák ittis április 29-ig tartanak.

Megkezdődtek a parkosítási mun-kálatok Máriabesnyőn is, ahol a ter-

vek szerint halad a Grassalkovich-fi-lagória felállítása. A bazilika melletti,korábban sokak által parkolásra hasz-nált terület ezzel méltó kialakítástkap, a parkosítás során új növények,padok kerülnek kihelyezésre. A terü-letet lezárták, s ezzel véglegesen

megszűnt a behajtás és a parkolás.Információink szerint a közeljövőbena bazilika területének közlekedésirendjét is újragondolják.

A kertészeti munkák mellett folyta-tódott a filagória helyreállítása is. Amúlt héten visszaépítették a pillére-ket, s a héten, a tervek szerint, azezekre kerülő koszorút is a helyéreemelik. (ny.f.)

Városunk környékén a levegőt tisztí-tó, a nyári meleget enyhítő, szívün-ket-lelkünket gyönyörködtető erdők-ben nincs hiány. Ezek jelentős részeállami tulajdonban áll, és a PilisiParkerdő Zrt. a kezelője. Örömtelihír, a társaság 266 millió forintos eu-rópai uniós támogatással tovább foly-tatja a tavaly sikerrel zárult „Parkerdőtermészetesen” programját. Jövőnyárra nyolc erdészetben, köztük avalkóiban, ahová a gödöllő környékierdők java is tartozik, további védetterdőterületek szerkezetét alakítják átőshonos társulások telepítésével ésszámos más munkát is elvégeznek.

A hazai erdőgazdálkodók évtize-dek óta kezelnek eredményesen ter-mészetvédelmi területeket, ezért örü-lünk, hogy erre való szakmai, szerve-zeti és pénzügyi alkalmasságunkatmár a tavaly sikerrel zárult uniósprogram keretében mi is megmutat-hattuk. A támogatás elmúlt évtizedek-ben kimunkált és alkalmazott termé-szet közeli gazdálkodásunk eredmé-nyeinek elismerését jelenti – mondtaZambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt.vezérigazgatója pénteken a programnyitórendezvényén az isaszegi va-dászházban.

A pályázati eredmények hosszú tá-vú megőrzése, fenntartása jelentősmértékben gazdasági érdek is, ezért atermészetkárosító hulladéklerakás, afalopás és az extrém sportok gyakor-lása elleni védekezés elemi kívána-lom. A védett erdőterületekre beveze-tő utak elején sorompókat, útelzárókarókat helyez ki az erdészet. A pá-lyázat nem csak a megelőzésre kon-centrál; ahol az szükséges, az illegá-lisan elhelyezett hulladék eltakarítá-sára is sor kerül. A tervek szerint

mintegy 200 m3 ilyen jellegű hulladé-kot gyűjtenek össze és szállítanak el.

A megvalósítás közel két éve alatt31 települést érintően összesen 201erdőrészletben zajlanak a munkálatoka Pilis, a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság és aKiskunsági homokhát (Dabas) terüle-tén. Az uniós támogatás az első lépésmegtételéhez nyújt nagy segítséget, aszülető új erdők ápolását a Pilisi Par-kerdő biztosítja.

A tájidegen és idegenhonos erdő-állományokat 100 hektáron alakítjákát több mint egymillió őshonos cse-mete elültetésével. (E munka kiszéle-

sítésétére remélhetően további forrá-sokat sikerül majd szerezni, hiszen azigény ennél nagyobb.) A gyorsan ter-jedő fajok (akác, bálványfa, zöldju-har) az őshonos állományoknál szeré-nyebb termőhelyi igényük, sarjadzó

képességük miatt egyre több problé-mát okoznak. Ezeket több mint 80hektár területről szorítják vissza. Har-minc kilométer hosszban távolítanakel funkcióját vesztett, természetide-gen és tájkép romboló hatású egykorivadkárvédelmi kerítést, ugyanakkoregy kilométer kerítést építenek a Gö-döllői Tájvédelmi Körzet részét képe-ző fokozottan védett erdőterületnagyvad és ember elleni védelmeérdekében. Az élőhelyvédelmi célúbeavatkozás szükségességét elsősor-ban a mesterségesen magas létszá-mon nevelt vadállomány indokolja.

A pénteki program során az érdek-lődők megtekintették a dányi határ-ban már zajló munkát. Egy erdőrész-letben a korán pusztulásnak indult,ökológiai szempontból jellegtelen, te-lepített szlavón tölgyest váltják felmezei juhar elegyes tölgyessel; ko-csányos és kocsánytalan tölgy, mezeijuhar és szürke nyár csemetéket ültet-nek el. Az eredeti elterjedési területén– vízben gazdag környezetben – kivá-ló növekedést produkáló szlavón töl-gyes a homokos talajon csak termő-helyidegen állományként sínylődik.A rendezvény vállalkozó kedvű részt-vevői itt bekapcsolódhattak a cseme-teültetésbe.

Örvendetes, hogy a Pilisi ParkerdőZrt. mellett a Gödöllői-dombság tájiértékeinek megerősítését további pá-lyázati támogatások is segítik. Nem-rég készült el az egyetemi botanikuskert átalakítása, amelynek keretébenmegerősítették az ottani erdőrészletőshonos növényállományát. Babat-völgyben a tórendszer rekonstrukció-ja mellett irtják az invazív fajokat,telepítik a cserje és védőerdősávokat.

(l.t.)

Az év végéig ki kell fizetni atűzoltók 2004. május 1. és2007. december 31. közöttiidőszakra vonatkozó elmaradttúlóradíját – jelentette be Kont-rát Károly, a Belügyminisztéri-um parlamenti államtitkára ésBakondi György, az OrszágosKatasztrófavédelmi Főigazga-tóság vezetője hétfőn.

A Belügyminisztérium számításaiszerint ez mintegy 6,5 milliárd forintkörüli összeg. A szakszervezetekkelpedig már meg is állapodtak a számí-tás módjában. A pénzből az államitűzoltóságok munkatársainak körül-belül 72 millió forint jár, ezt az államfizeti. A pénz nagy részét azonban azönkormányzatoknak kell majd kifi-zetniük, mert ők tartják fenn ugyanisa tűzoltóságok legtöbbjét – hangzottel a sajtótájékoztatón.

Egy uniós irányelv alapján, 2004.május 1-jétől – Magyarország csatla-kozásától – itthon is 48 órára csökken-tették a tűzoltók addig 54 órás hetimunkaidejét, túlórákkal együtt. Azon-ban 2008. január 1-jéig az ezen felülimunkaórákat nem túlmunkadíjként fi-zették ki. Több száz pert indítottak tűz-oltók a pénzükért és a Legfelsőbb Bí-róság elvi állásfoglalásában megálla-pította, hogy követelésük jogos.

Aki a teljes vonatkozó időszakbantűzoltóként dolgozott, az érdekkép-viseletek adatai szerint 350-400 ezerforintra, illetve annak kamataira szá-míthat. Bakondi György elmondta: atárca számításai szerint 6,5 milliárdforintot kell kifizetni. Várhatóan (áp-rilis 22-ig) több érintettel egyenkéntis meg kell állapodni a pénzössze-gekről. Tűzoltóságonként 10 millió és60 millió forint között mozog az ösz-

szeg, a fővárosban azonban 823 mil-lió felett van, mert itt több mint 1700tűzoltó dolgozik.

Pintér Sándor belügyminiszterfelkéri az önkormányzatokat, hogy évvégéig fizessenek! Kontrát Károlyés Bakondi György sem beszélt arról– újságírói kérdésre sem – hogy a ne-héz helyzetben lévő önkormányzatokmiből fogják kigazdálkodni ezt.Kontrát Károly annyit hozzátett: a ki-fizetések elmaradásáért nem tehetőkfelelőssé az önkormányzatok, mert atűzoltók igényének jogosságát az elő-ző kormányok vitatták és azt mond-ták, nem kell fizetni.

Dr. Gémesi György polgármester,a Magyar Önkormányzatok Szövetsé-gének elnöke szerint ez további sú-lyos terheket ró az amúgy már most isigen „kivéreztetett” állapotban lévőönkormányzatokra.

„A tűzoltóságok finanszírozása va-lóban az önkormányzatokon keresz-tül valósul meg, de az államtól erre acélra kapott összeget egy az egybentovábbítjuk is a tűzoltóságokhoz” –mondta Gémesi György. „Abba azönkormányzat nem szólhat bele, hogya tűzoltóság hogyan osztja be ezt apénzösszeget. Amihez egyedül kö-zünk van, az ingatlanok és ingóságokfenntartása és karbantartása. Hiábaminden jó szándék, de év közbennincs mód kigazdálkodni ezt az ösz-szeget. Ha mégis jogszabállyal köte-leznék az önkormányzatokat, akkorcsak abban az esetben lehet ezt elfo-gadni, ha az ellátási területhez tartozóönkormányzatok arányos mértékbenhozzájárulnának ennek az összegneka kifizetéséhez.”

Ez Gödöllő esetében 27 településtés mintegy 180.000 lakost jelent.

(t.a.)

Gyújtogatók a temetőben

Időről-időre visszatérő probléma, hogy városunk különböző helyszínein rongálókokoznak jelentős károkat. Az elmúlt hetekben a Dózsa György úti temetőben tény-kedek ismeretlenek, akik az éjszaka leple alatt a hulladékgyűjtőket gyújtották fel.A temető kezelését végző VÜSZI kéri a lakosságot, hogy, amennyiben a zárásután gyanús mozgást, esetleg füstöt, tüzet észlelnek a temető területén, jelezzékazt a VÜSZI-nek, vagy a rendőrségnek.

VÁROSTAKARÍTÁSA Gödöllői Lokálpatrióta Klub, folytatva a korábbi évek hagyományait,húsvét váró tavaszi városi takarítási napot szervez 2011. ÁPRILIS 16-ÁN, SZOMBATON 9-TŐL 12 ÓRÁIG. Ennek keretében közterületikommunális és zöldhulladék gyűjtésére várják a lakosságot az alábbihelyszíneken, 9 órakor:1. választókörzet: Klapka utcai buszforduló, Besnyő utcai tüzép előtt;2-3. vk: Vasvári Pál utca autópálya felőli vége, 13.30: Csanaki játszótér 4. vk: Ambrus közi játszótér5. vk: A Kazinczy körút nagyparkolója6. vk: Szent István tér, Erzsébet királyné körút 5. sz. előtt7. vk: Szent János utca 2. sz. mögötti játszótér, Paál L. köz – Munkácsy M. útközötti terület, Rönkvár játszótér, Szent János u. 25. mögötti terület8. vk: Palotakert 1. sz. előtt (9 órától), 14 órától: Arany János utcai bolt előtt.9. vk: Egyetemi boltok előtt, Kikerics–Búzavirág utca sarok10. vk: Faiskola téri játszótér

További információ: www.lokalpatriotaklub.hu

Megújulás a Norvég Alap segítségével

Megkezdődtek a parkfelújtásokÚjabb nagy teher az önkormányzatoknak

Fizetni kell a tűzoltóknak

Nagyvad ellen is védik az erdőt

Őshonos társulásokat állítanak vissza

Page 3: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

Gödöllői Szolgálat 32011. április 13. Közélet

(folytatás az 1. oldalról)A portugál gazdaság a 2008-ban ki-

robbant gazdasági válság óta nem tudmagára találni, de az ország költség-vetési egyensúlyi problémái régebbrenyúlnak vissza. Az euróövezethez1999-ben csatlakozó Portugália voltaz első, amely ellen – már 2002-ben –úgynevezett túlzottdeficit-eljárás in-dult (persze a görögök valószínűlegcsak a később kiderült statisztikaitrükkökkel úszták meg, hogy ők ve-zessék a listát). Néhány konszolidál-tabb év után 2006-ban ismét kiugróanmagas, 6 százalék fölötti volt a hiány,ekkoriban a 2004-es labdarúgó Euró-pa-bajnoksághoz kapcsolódó infra-strukturális beruházások is megter-helték a lisszaboni büdzsét.

Bírálta viszont a svéd pénzügymi-niszter Portugália politikáját, szerinteaz ország válságos pénzügyi helyzetétmár hónapokkal ezelőtt kezelni kel-lett volna, és úgy vélte, hogy a késle-kedés több ezer munkahely elveszté-sébe került „Hónapok óta nyilvánva-ló, hogy Portugáliának segélyprog-ramra van szüksége, és sokkal jobblett volna, ha ezzel normális körülmé-nyek között lehetett volna foglalkoz-ni” – mondta Anders Borg pénteken,Gödöllőn. Ő volt az első olyan pénz-ügyminiszter, aki bírálta Portugáliát.

Valamennyi uniós tagállam beszállPortugália megsegítésbe, beleértve azeuróövezeten kívüli országokat is,cserébe „legitim elvárásokat” tá-maszthatnak – jelentette ki AndersBorg.

Erős euróra, erős eurózónára, ésehhez hatékony európai pénzügyi fel-ügyeleti hatóságokra van szükség, va-lamint ennek eléréséhez kemény ban-ki stressztesztekre – mondta Matol-csy György nemzetgazdasági minisz-ter Gödöllőn, szombaton.

Az Ecofin második napi tanácsko-zását követő sajtótájékoztatón OlliRehn hangsúlyozta: az európai reál-gazdaság talpraállása stabilizálódott,

az exportvezéreltnövekedés után abelső fogyasztás isbővülésnek indult;szerinte az a cél,hogy mielőbb hely-reálljon az európaipénzügyi rendszer,és ezzel kapcsolat-ban meg kell oldaniaz államadósságokproblémáját. An-nak érdekében,hogy a banki ága-zat egyéb gyenge-ségeit is kezelni tudják, újratőkésítésesetére megfelelő források szüksége-sek, a sérülékeny bankokat vagy sza-nálni kell, vagy újratőkésíteni, ezeketaz érintett államoknak kell vállalniuk.Az uniós biztos emlékeztetett arra,hogy az eurózóna sérülékeny tagálla-mai, főleg Portugália esetében a koc-kázati felárak emelkednek, emiatt ké-sedelem nélkül hozzáfog az eurózónaa segélyfolyamat beindításához. Utaltarra, hogy az államadósságok prob-lémája összefonódott a pénzügyi ága-zat gondjaival, ezért a jövőben szigo-rúbb követelményeket, normákat ír-nak elő a banki stressztesztek folya-mán.

Michel Barnier, az EU belső pi-acért és szolgáltatásokért felelős biz-tosa szerint különböző jogszabályok-kal is meg kell erősíteni az eurózónátés az Európai Uniót. Kifejtette, jelen-leg olyan jogalkotási javaslatokat tár-gyalnak, amelyek szabályozzák töb-bek között a betétgaranciát, a befek-tetők védelmét, a derivatívákat, és abankok újratőkésítését.

Jean-Claude Trichet, az EurópaiKözponti Bank elnöke úgy véleke-dett, hogy az EU fenntartható növeke-dési pályára állt, és bár vannak kocká-zatok – például a nyersanyagárak ala-kulása és ennek hatására az infláció –de ezek kezelhetők. Az EKB elnökeés Olli Rehn is egyetértett abban,hogy a folyó fizetési mérleg gondok-kal küzdő országoknak lépniük kell,és gazdasági reformokat kell végre-hajtaniuk.

A gazdasági reformokat és az ezzelegyüttjáró megszorításokat az euró-pai pénzügyminiszterek az Európa-szerte tapasztalható lakossági tiltako-zások ellenére is keresztül kívánjákvinni. Az elszabadult költségvetésihiánnyal terhelt országokban a múlt-ban is sor került tiltakozó megmozdu-lásokra, például Görögországban,Portugáliában, de még az unió köz-pontjában, Brüsszelben, illetve Buda-pesten is.

Wolfgang Schäuble német szövet-ségi pénzügyminiszter megértésénekadott hangot a lakossági tiltakozáso-kat illetően, de védelmébe vette amegszorításokat: „Amit teszünk, az a

fenntartható gazdasági növekedésalapjainak a megvetése. Ennek előfel-tétele a közös deviza stabilitásánakbiztosítása. Magas költségvetési hi-ánnyal gazdálkodni felelőtlenség len-ne az elkövetkező generációkkalszemben.”

A tagállamoknak végre kell hajta-niuk a strukturális reformokat a fenn-tartható fejlődés érdekében, ezek utánlehet erős Európa, lehetnek erősek abankok, növekedhet a gazdaság, és újmunkahelyek jöhetnek létre – mondtaMatolcsy György, az Ecofin-ülés el-nöke. Szerinte a gödöllői tanácskozásegyik fontos üzenete, hogy a válságmég nem ért teljesen véget, illetvehogy minden tagállamnak végre kellhajtania a strukturális reformokat,amit azt az ülés meghívott előadója,Ángel Gurría OECD-főtitkár ishangsúlyozta.

John Lipsky, az IMF vezérigazga-tó-helyettese arról szólt, hogy a ban-kok kulcsszerepet töltenek be a gaz-dasági életben, s ezért veszélyes,hogy egyes bankok helyzete gyenge.Matolcsy György, tolmácsolva JohnLipsky véleményét, elmondta: erősbanki stresszteszten kell majd vizs-gázniuk a bankoknak.

Elvándorlással és szak-emberhiánnyal küzd azegészségügy

Nagy kockázatot jelenthet a bete-geknek, hogy az egészségügyi szak-emberek jelenlegi hiánya várhatóantovább súlyosbodik, és ez egyenlőt-lenséghez vezet az ellátásban. Az el-vándorlás általában kelet-nyugati irá-nyú – állapították meg az EU egész-ségügyi szakminiszterei április 5-ei,gödöllői informális ülésükön.

Egymillió munkahely maradhatbetöltetlenül 2020-ra az egészségügy-ben az Európai Unió tagországaiban,ami ez komoly kockázatot jelenthet abetegeknek, és egyenlőtlenséghez ve-zethet az ellátásban – mondta a JohnDalli, az Európai Bizottság egészség-ügyért és fogyasztópolitikáért felelősbiztosa. A fiatalokat ösztönözni kell,hogy az egészségügyben vállaljanakmunkát, emellett hatékonyabban kellfelhasználni a meglévő emberi erő-forrást.

A szakemberhiány egyenlőtlenüloszlik meg a tagországok között, azegészségügyi szakemberek elvándor-lása általában „egyirányú”, keletrőlnyugatra vezet – mondta RéthelyiMiklós nemzeti erőforrás miniszter.Szócska Miklós egészségügyi állam-titkár szerint az egészségügyi dolgo-zók migrációja visszafordítható fo-lyamata, ez azonban nem kizárólagpénzkérdés: vonzóvá kell tenni amunkakörülményeket. Ide tartozikpéldául, hogy az önkormányzat köny-nyítse meg a fiatal egészségügyi dol-gozóknak a letelepedést, vagy hogyne adminisztratív feladatokat bízza-nak a fiatal orvosokra.

A tanácskozás résztvevői szerintmeg kell változtatni Európában a kór-házközpontú szemléletet; az ellátásimodell radikális átalakítására vanszükség, erősíteni kell az öngondos-kodást, jobban be kell vonni az em-bereket az egészségmegőrzésbe. Fon-tos lenne a kórházon kívüli szakem-berhálózat kiépítése, mert sok beteg-ség, például az időskori demenciaesetében a gondozás, az otthoni ápo-lás kiválthatná a kórházi ellátást –mondta Réthelyi Miklós.

A tanácskozáson bemutattak egy,az egészségügyi dolgozók mobilitá-sáról szóló tanulmányt. Ebből többekközt kiderül, hogy a migráció még ne-hezebben tervezhetővé, bizonytala-nabbá és kiszámíthatatlanabbá teszi ahelyzetet azokon a területeken, aholeddig sem volt elegendő egészség-ügyi szakember – mondta MatthiasWismar vezető egészségpolitikaielemző. A kutatásban 17 országotvizsgáltak, ezek között nyolc régi éshét új tagállam volt, továbbá Törökor-szág és Szerbia helyzetét tekintettékát. A mobilitás különösen jelentősolyan országok, például Ausztria ésSzlovákia vagy Magyarország között,amelyek szoros kapcsolatban állnakegymással. Az elvándorlás iránya ál-talában kelet-nyugati, így aszimmet-rikus helyzet alakul ki: a keleti orszá-gok elveszítik a szakembereiket,akikkel a nyugatiak gazdagodnak.

Néhány ország a többinél jelentő-sebb mértékben támaszkodik a kül-földről érkező egészségügyi szakem-berekre a munkaerő növekvő hiányá-nak kezelésében, így például 2008-asadatok szerint a külföldi orvosok ará-nya tíz százalék fölött volt Belgium-ban, Ausztriában, Szlovéniában ésNagy-Britanniában, ahol csaknem 37százalékos ez az arány.

Egészségügyi kockázata is van azillegális migrációnak. Görögország,Olaszország, Málta és Ciprus egész-ségügyi minisztere közös állásfogla-lásban jelezte aggodalmát az illegálismigráció jelentette egészségügyi koc-kázatok miatt. Az észak-afrikai vál-sághelyzet miatt az utóbbi hónapok-ban egyre több bevándorló próbáltmeg törvényellenes módon bejutni aközösség területére, ez a helyzet azelkövetkező hónapokban várhatóansúlyosbodni fog. A görög-olasz-mál-tai-ciprusi közös nyilatkozat szerintaz uniós államok társadalmánakegészségére az illegális migráció ked-vezőtlenül hat; egymástól nagy mér-tékben eltérő járványtani helyzetekrőlés különböző egészségi állapotú né-pességről van szó.

Az unió egészségügyért és fo-gyasztópolitikáért felelős biztosa a ta-nácskozás alkalmával a fukusimaiatomerőműben bekövetkezett ka-tasztrófára is kitért. Az Európai Uniómérlegeli, hogy szükség van-e az im-portált japán élelmiszerekre vonatko-zó korlátozások módosítására. A biz-tos elmondta, egy tudósokból állócsoport elemzi, megfelelőek-e az ér-vényben lévő uniós intézkedések,vagy szükség van arra, hogy ezekethozzáigazítsák a nukleáris katasztrófamiatt kialakult helyzethez. Dalli meg-ígérte: ha bármilyen jelzés arra utal,hogy változtatni kell, az unió azonnalcselekszik. Jelenleg azonban az ellen-őrzési rendszer megfelelő, az impor-tált élelmiszereket uniószerte folyam-atosan átvizsgálják, hogy garantálnilehessen: nincs radioaktív szennyező-dés bennük.

(t.a.)

Gazdasági és pénzügyminiszteri csúcs: A válság még nem ért véget!

Gödöllő nevét megjegyzik Portugáliában

DÁTUM ESEMÉNY LEZÁRÁS

Április 14. EU–USA találkozó

Kiemelten védett esemény,kordon a Művészetek Háza

körül, az Ady sétányt aHonvéd utcánál zárják le

Április 19‐20. ASEM előkészítő találkozó–

Április 28‐29.

„Modernizált EU szociális biz‐tonsági koordináció – az elsőév tapasztalatai – hogyan to‐vább?” c. konferencia

A Magyar ÖnkormányzatokSzövetsége értetlenül és sajná-lattal állapítja meg, hogy az Al-kotmány tervezetéből kima-radt a települések önkormány-záshoz fűződő alapjoga – áll aMÖSZ április 5-én, kedden ki-adott közleményében.

A MÖSZ véleménye szerint mindentelepülésnek joga van az önkormány-záshoz; ennek hiánya sérti a Magyar-ország által is aláírt ÖnkormányzatiCharta alapjogait, mindemellett nagy-ban csorbítja az önkormányzatok ön-állóságát.

Dr. Gémesi György, a MÖSZ el-nöke szerint „a tervezett alaptörvényilyen formában való elfogadása vég-legesen megindít-ja az utat a tanács-rendszerből ismert– és oly sokszorelutasított – tele-pülések összevo-nása irányába,melynek követ-kezménye elsősor-ban a tradicionális

értékeket is hordozó falvak felszámo-lása lehet”.

Gémesi György a közleménybenemlékeztette a Fidesz önkormányzatipolitikusait, hogy a kormányváltáselőtt, az általuk szervezett Kossuth té-ri tüntetésen többek között a magyarvidék bázisát képező falvakért és kisközségekért álltak ki.

A Magyar Önkormányzatok Szö-vetsége felkérte a Parlamentben isdolgozó polgármestereket és önkor-mányzati politikusokat: a kormány-váltást megelőzőekhez hasonlóan te-gyenek meg mindent azért, hogy a te-lepülések önkormányzáshoz alkotmá-nyos alapjoga a továbbiakban is fenn-maradjon!

(t.)

Új Alkotmány: tiltakozik a MÖSZ

Tiltakozik a MÖSZ

Jean-Claude Juncker ésOlli Rehn

a sajtóközpontban

Olli Rehn, Matolcsy György ésJean-Claude Trichet sajtótájékoztatója

Page 4: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

4 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.Civil

MEGHÍVÓ

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub nevében PintérZoltán és Tóth Tibor önkormányzati képviselőksok szeretettel meghívnak minden kedves érdek-lődőt 2011. április 15-én (pénteken) 18 óraikezdettel a „Volt egyszer egy kismuki“ c. film be-mutatójára.Helyszín: Petőfi Sándor Általános Iskola tor-naterme (Munkácsy M. u. 1.)A belépés díjtalan!

A zsűrizés, javítás ide-je alatt Gödöllőt, „Eu-rópa fővárosát“ is-merték meg a verseny-zők és kísérőik: az alsótagozatosok megláto-gatták a Szenthárom-ság-templomot, a Kál-váriát és az Erzsébet-parkot, mindezt egyhelyismereti totóvalegybekötve; míg a fel-ső tagozatos diákok a királyi kastélyparkjában tettek látogatást. A versenygyőztesei gravírozott aranyszínű tol-lat kaptak „Aranytoll Díj 2011” fel-irattal, továbbá értékes könyvjuta-lomban részesült a verseny első há-rom helyezettje. Közösen megfogalmazott vélemé-nyünk, hogy ez bizony egy hiány-pótló verseny volt, hiszen anyanyel-vünk helyesírásából tanulóinknak

nem kínálkozott eddig lehetőség amegmérettetésre.Gödöllői eredmények:2. évfolyam: 3. Varga Veronika4. évfolyam: 1. Léber Lilien 5. évfolyam: 1. Szutor Karina; 2. Kő-műves Júlia6. évfolyam: 3. Rónai Viktória7. évfolyam: 1. Cserven Blanka

A verseny szervezői: Dugántsyné BedőBoglárka és Weidl Beatrix

Szent Imre Katolikus Általános Iskola

Aranytoll helyesírási verseny2011. március 31-én Aranytoll egyházmegyei helyesírási versenyhelyszíne volt a Szent Imre Katolikus Általános Iskola, ahol egy-házmegyénk 8 iskolája képviseltette magát: Vác, Szolnok, Nó-grádsipek, Albertirsa, Cegléd, Pécel, Dabas-Sári és Gödöllő. Azsűriben oktatási intézményünk tanárai, pedagógusszülők és azérkező iskolák pedagógusai vettek részt. A versenyen 100 tanulóbirkózott meg a feladatokkal, évfolyamonkénti bontásban.

Felhívás – Csíksomlyói búcsú

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub 2011. június 8-12. közöttautóbuszos utazást szervez a Csíksomlyói búcsúba. A kirándulás első két napján a résztvevők ellátogatnakArad, Déva és Vajdahunyad városába, valamint Csernake-resztúron a helyi néptánccsoport előadásának lehetnek részesei. InnenNagyszeben és Brassó érintésével, a Nyerges-tetőn lévő emlékhely megte-kintésével történik a továbbutazás Csíkszeredába. A csoport június 11-énrészt vesz az ünnepi szentmisén.Bővebb információ és jelentkezés: Pelyhe József (+36/20-823-1408)

Érezhető minőségi fejlődésenés szemléletváltozáson megyát a magyar gasztronómia,amely változás már régen idő-szerű lett volna. Annak apro-póján, hogy újabb budapestiétterem kapott Michelin csilla-got, amely a egyik legnagyobbszakmai elismerés, felmerült akérdés, hogy mi a helyzet a vi-déki éttermekkel. Szoljár Csa-bával beszélgettünk a vidékigasztronómia alakulásáról.

– Érezhetően javul a magyar ven-déglátás színvonala, de a fővárosiéttermek sokkal nagyobb figyelmetkapnak, a vendéglátásban is erősenfővároscentrikus Magyarországon!Hogyan értékelik ezt?

– Egyfajta gasztro-forradalom zaj-lik Magyarországon. Amíg a hazaiborászati rendszerváltás 90-es évek-beli kezdetei óta mára egy minőségiborpiac alakult ki, addig sajnos ez arendszer- és szemléletváltás a magyarvendéglátásban csak néhány éve kez-dett beindulni. Azonban már rövid

időn belül tapasztalni,ennek az előnyös hatá-sait, amit mi sem bizo-nyít jobban, minthogy aMichelin inspektorai is

felfigyeltek a magyar gasztronómiazászlóshajóira, és csillagokkal ismer-ték el a teljesítményüket. Ez óriásielőrelépés! A néhány csúcsgasztro-nómiai étterem pozitív példáján ke-resztül húzóerőt, inspirációt jelenthetvalamennyi vendéglátósnak, így a fi-gyelem központjában kevésbé lévő,vidéki éttermeknek is. Úgy gondo-lom, a dagállyal valamennyi hajóemelkedni fog.

– Mennyire érvényesíthető ez aminőségi koncepció egy vidéki étte-remben?

– A mi koncepciónk meglehetősenegyszerű: Jó minőségű alapanyagok-ból értéket teremteni a vendégeinkörömére. A jó minőségű, szezonálisés lehetőség szerint helyi alapanya-gok képezik a konyhánk alapjait.Magyaros ételeket készítünk a jó ha-gyományokra építve, egy kicsit meg-újítva, korszerű technológiákkal éstálalással, és a legnagyobb örömünk-re, egyre többen vannak, akik ezt ér-tékelik is! Amíg egy fővárosi étterem egy szű-kebb réspiac igényeit kielégítve is

életképes tud lenni, addig egy vidékiétteremben sokkal szélesebb vendég-kör igényeit kell figyelembe venni.Ezért mi is úgy állítjuk össze a válasz-tékunkat, hogy a különleges és a ha-gyományos ételeket kedvelő vendé-geink, egyaránt megtalálják a ked-vükre valót.

– Kikből áll a vendégkörük?– Összefoglalva, a minőségre fo-

gékony, igényes vendégek, akik sze-retik a hagyományos ízeket, de nyi-tottak az újdonságokra is.

– Hogyan látja a magyar gasztro-nómia jövőjét?

– Fényesnek……Úgy gondolom –és ebben maximálisan hiszek is –,hogy csak a minőségi vendéglátásnaklehet jövője, ahol a vendég áll a közép-pontban…….de a magyar nyelv rend-kívül kifejező; Vendéglátás. (Cs.T.)

Csehországba látogatott már-ciusban a Gödöllői Nyugadíja-sok Egyesülete. A 39 fős cso-port ötnapos kiránduláson is-merkedett meg Prága és test-vérvárosunk, Brandys nad La-bem-Stara Boleslav nevezetes-ségeivel.

Az egyesület tagjai a kikapcsolódásés a városnézés mellett a kapcsolat-ápolásra is nagy hangsúlyt helyeztek,a városházán és a helyi nyugdíjas ott-honban is látogatást tettek. A város-vezetés részéről dr. Ivana CiernáPeterová alpolgármester asszony fo-gadta a gödöllői vendégeket. A helyi nyugdíjas otthonban is nagy

szeretettel fogadták a csoportot,melynek tagjai megtekintették az in-tézményt, megismerkedtek annakszolgáltatásaival, tapasztalatot cserél-

tek az ott élőkkel, akiket egyúttalmeginvitáltak városunkba. A kirándu-lás során Greman Zsuzsanna tolmá-csolással segítette nyugdíjasainkat.Mint azt Szatmáry Béláné, Terike

néni, a kirándulás főszervezője el-mondta, programjuk során mindenholnagy szeretettel fogadták őket. A város

kastélyában például személyesen azigazgató, dr. Milan Novák kalauzoltaa csoportot. A látogatás során Brandysnad Labem-Stara Boleslav híres temp-lomát is megtekintették. jb

A 2003 óta megrendezésre ke-rülő országos Születés Heterendezvénysorozat idei mottó-ja: „Család és hivatás”. Ennekjegyében minden eddiginél tar-talmasabb kínálattal várják azérdeklődőket a szervezők.

A programok széleskörű civil össze-fogással, a Socius Kör Egyesület, azOtthon Segítünk Alapítvány, a Védő-női Szolgálat, a Regina Alapítvány, aGödöllői Fészek Nagycsaládos Egye-sület és a Megújult NemzedékekértAlapítvány együttműködésével, vala-mint bagi, isaszegi, kistarcsai, szadai,valkói, vácszentlászlói és veresegy-házi kismamák és nagycsaládosokbekapcsolódásával valósulnak meg.

A Születés Hete első hivatalos ren-dezvénynapja május elseje, amiAnyák napja is egyben, amin egész-napos (10-től 16 óráig) babamama éscsaládi majális lesz a piactéren.Többek között babaruhabörze, kéz-műves foglalkozás, főzőshow, biobü-fé, bábelőadás, süteménysütő versenyés néhány meglepetés is várja az ér-deklődőket.

16 órakor a Világbéke-gongnál kö-szöntik az édesanyákat a Gödöllői Ci-vil Kerekasztal szervezésében, majd16.30-tól kezdődik a már hagyomá-nyos Anyák napi nyitóünnepség a Pé-

csi Ildikó-Szűcs Lajos házaspár köz-reműködésével a Városháza nagyter-mében.

Május 2-án hétfőn, 9.00-18 óráigszintén a Városháza galériájában ésnagytermében bemutatók, foglalko-zások várják az érdeklődőket többekközött a várandósságról, a szülésrőlés a meddőségkutatás legújabb ered-ményeiről.

Május 3-án, kedden a Gödöllői Vá-rosi Könyvtár és Információs Központ-ban lesznek programok 10-től 16 óráig.„Szülni vagy nem szülni” című kerek-asztal beszélgetésre kerül sor a ReginaAlapítvány szervezésében a munka éscsalád összeegyeztetéséről, majd a szé-kesfehérvári Bocs Alapítvány „Anyáknapja–Anyák éjszakája” programjárakerül sor, ezt követően pedig előadá-sokat hallhatnak az „AnyaBaba-barát”szülésprogramról, az Anyatejmisszió-ról és a babamamás kórházi elhelye-zésről.

Május 5-én és 6-án, ugyancsak agödöllői könyvtárban többek között ababaelsősegélyről és életmentésről, ésa családállításról esik majd szó.

A részletes programok megtalálhatóka rendezvény weboldalán, awww.szuleteshete.hu/godollo címen.További információk: Socius KörEgyesület: 70/634-5680

Tisztelt Gödöllőiek, KedvesLeendő Támogatóink!

Köszönjük az eddigi példátlanmértékű támogatásukat, ven-dégszeretetüket! A GödöllőiÉrtékvédő Közhasznú Egyesü-let ezen a nyáron is szeretnévendégül látni a moldvai csán-gó iskolások 25 fős csoportját.

Márton Attila tanár úr vezetésével,Lészpedről immár ötödik alkalommalkészülünk megszervezni a csángó-magyar gyerekek gödöllői és balaton-lellei táborozását, ugyanis jelenlegmár több mint kétszáz kisdiák tanuljaa magyar nyelvet a faluban.

A továbbiakhoz is kérjük az Önöktámogatását! Terveink szerint 2011.június 22-én az esti órákban érkezné-nek Gödöllőre és 27-én, a reggeliórákban indulnának a Balatonra. Abefogadó családoktól azt kérnénk,hogy 5 éjszakára vállalják a kisdiáko-kat, és gondoskodjanak az ellátásuk-ról (általános iskolás lányokról és

fiúkról van szó, akik otthon nagyonnehéz körülmények között élnek).

A magyarországi tartózkodásukalatt a legfontosabb célkitűzésünk,

hogy minél többet gyakorolják a ma-gyar nyelvet. Azt szeretnénk, haolyan családok jelentkeznének első-sorban a gyerekekért, ahol általánosiskolás gyermek is van.

Az ittlétük alatt a tanulók számosvárosi rendezvényen vesznek majdrészt, de lehetőség nyílik családi prog-ramok szervezésére is!

Akik nem tudnak gyermeket fogadni,de szeretnék támogatni kezdeménye-zésünket, kérem, hogy adományaik-kal segítsék programunk megvalósí-

tását! Pénzbeli támogatásukat,amire minden eddiginél na-gyobb szükségünk van, egyesüle-tünk bankszámlaszámára küldhe-tik el: 65600168-11058186 „Csángógyerekek nyaraltatása” megjegy-zéssel!Pénzbeli adomány átadására a Dam-janich János Általános Iskola portáján

is van lehetőség (Gö-döllő, Batthyány L.u. 32.), átvételi elis-mervény ellenében,munkanapokon 7-18óra között. A gyerme-keket vállaló csalá-dok Büttner Sarol-tánál jelentkezhet-nek!

Telefon: 30-609-5022, 28-421-235.E-mail: [email protected]

Várjuk azon segítőkész emberektámogatását, akik felelősséget érez-nek a határon túli magyarok sorsáért!Köszönettel fogadunk bármily cse-kély adományt is, mert azok össze-adódva segíthetnek tervünk megvaló-sításában!A Gödöllői Értékvédő KözhasznúEgyesület nevében:

Szűcs Józsefné, az Egyesület elnökeBüttner Sarolta programfelelős

Vendéglátás: Csak igényesen

Íz – Világ…

Gödöllői töltött csirkecomb

Csehországban jártak a gödöllői nyugdíjasok

Testvérvárosi látogatás Gödöllői programok

Születés hete 2011

Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület

Segítség a csángóknak!

Kéklámpás- és harckocsi modellek a Városháza galériájában

Kéklámpás autó-és harckocsi modelleket csodálhatnak meg az érdeklődöka városháza földszinti galériájában 2011. április 18-19-én. A kiállítást hétfőn 8-18 óra között, kedden 8-16.15 között tekinthetik megaz érdeklődök.A kiállításon a világ különböző kéklámpás autóinak kicsinyített másai mel-lett harckocsi modelleket is láthatnak majd az érdeklődök.

Page 5: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

2011. április 13. Gödöllői Szolgálat 5Kultúra

Azt hihetjük, a mai gyerekekmár úgy születnek, hogy isme-rik a számítógépet, az interne-tet, miközben olvassuk FejősÉva legújabb, Dalma című re-gényét. Hősnője, Havasi Dal-ma, akit hároméves korában„hagy el a boldogság”, az írónőmegelőző könyvének, a CubaLibrének is főszereplője volt.Honnét jött, milyen volt kisko-rában, most az derülhet ki azolvasók számára.

Sajátos gondolkodású, bűbájos kis-lányt ismerhetünk meg, akinek meg-lepő, de feltétlenül gyerekre vallómegállapításai, elhatározásai vannak.Már egészen fiatalon, ugye, három-évesen, próbára teszi az élet. Meg kelltudnia, hogy neki, más gyerekekkelellentétben nincs apukája, illetve van,csak sose találkozhatott vele, mertmég mielőtt ő megszületett volna,megszökött az apai örömök elől. Rá-adásul Kubába. Minthogy kubai. Mikor Dalma iskolába kerül, a többi

gyerek csúfolja rendhagyó családi ál-lapota miatt. A kubaiság is szálka aszemükben. Majd megsötétedik a bő-re, egészen feketévé válik, fenyegetika kislányt. De más veszély is felüti afejét bizonyos Zoli képében. Zoli ud-varol Dalma anyukájának.

És itt lép be az internet a törté-netbe. Dalmának sikerül megnyitniaaz édesanyja levelezését. Mindenféleleveleket ír Zolinak, az anyja nevé-ben, a magáéban, de hiába, nem sike-rül ezt az ellenszenves bácsit eltávolí-tania a közelükből.

Az internet nyújtotta egyéb lehe-tőségeket is kipróbálja, vásárol ezt-azt. On-line. Meg segít egy szegény,fogságban sínylődő nigériain, elküldineki az összes spórolt pénzét. Úgy ta-lálja, jó befektetést csinált, hiszen apénze busásan megtérül a kincsből,amihez hozzájuthatnak majd, csak le-gyen a pártfogoltja szabadlábon.

Közben olyan dolog történik, ami-re rémálmaiban sem számított: azanyukája és Zoli összeházasodnak.

Szörnyű gyanú ébred benne: anyu le-fekszik Zolival!

És a gyanú hamar igazolást is nyer.Mert gyerekük lesz. Dani. Akit igyek-szik utálni. Mégis vigyáz, ne történ-jék baja, mikor rábízzák, hogy vigyeel szánkózni. Persze, a többi szánkó-zó gyerek, ahogy már meg is szokhat-ta, csúfolja az apátlansága miatt. Ésakkor megjelenik Zoli. És azt mond-ja, hogy… kislányom. (Fejős Éva: Dalma) -nád-

A Bagoly könyvesbolt ajánlata

„Ketves Zoli!!...”

Döbbenetes, szívbe markoló,fantasztikus szín- és formavilágústációk sorára jut el az, aki felke-resi Bada Márta festőművész Hit-ben-reménységben című kiállí-tását a Szentháromság temp-lomban.

Április 25-éig marad Gödöllőn a külön-leges kiállítás – a hét minden napján dél-után 5 és 6 óra között látogatható –,azután vándorútra kel. A szombat délutáni ünnepélyes megnyi-tón Petróczki Károly, a templom egy-házközségének világi elnöke töltötte bea házigazda tisztét. Bozsik Fruzsinaénekével működött közre. Kyriet, majda nagyböjti időszakhoz, a nagyheti jele-netek ábrázolásaihoz illő népi vallásosénekeket adott elő: „Siralmas ez világnékünk, bűnösöknek…”, „Lehullott aJézus vére a szent keresztfa tövébe…”Csák András, a templom káplánja kö-szöntötte az egybegyűlteket, a kiállítóművésznőt, aki egyszerű és szerény voltmost is, mint mindig, nem könnyű életesorán. Az ezután szóló Dragonits Márta, azArs Sacra Alapítvány elnöke felhívta ráa figyelmünket, hogy a Madách Szín-házban is látható frissen nyílt kiállításaBada Mártának. A körülöttünk lévőképeket pedig az alapítványuk számára

készítette. Mozgó templomot létesíte-nek, mindig újabb és újabb cigány kö-zösségekhez viszik el azt. Székely Já-nos esztergomi segédpüspök, a MagyarKatolikus Püspöki Kar cigánypasztorá-cióért felelős referense felkérésére a Ka-lyi Jag együttes vezetője, Varga Gusz-táv mostanra cigány misét alkotott,melynek méltó keretét jelentik majd avándorló templomban Bada Mártaképei. Az elnöknő beszélt róla, hogy aművésznő korántsem művé-szetből tartotta el magát és csa-ládját hosszú évtizedeken át,hanem kemény fizikai munká-ból. Idézte, Bada Márta hogyannyilvánul meg, ha a festői tevé-kenységéről kérdezik: „Olyanváratlanul jönnek a fejembe aképek… Nem ismerem, mégisle kell festenem… Örömöt tud-jak szerezni másoknak és ma-gamnak…”Szekeres Erzsébet iparművész, grafi-kusművész tudomásunkra hozta a kiállí-tás megszületésének történetét. Másfélévvel ezelőtt ő kérdezte meg: Márta,

lennél szíves a stációk gondo-latával foglalkozni? S aztánnem is a szokásos 14, de 16kép készült el röpke idő alatt.Amikor meglátták, csak rácso-dálkoztak. Gondolkozni kezd-tek, hol is lehetne bemutatniezt az anyagot Gödöllőn, mi-előtt még elvinnék innét. Ja-nuár 2-án keresték fel Szecső-

di Péter atyát, a templom plébánosát,aki rögtön igent mondott azon kérésük-re, hogy náluk mutathassák be a ké-peket. Születésnapja alkalmából is köszöntöt-ték Bada Mártát. Virággal, mosollyal –és könnyel. Bozsik Fruzsina énekelt me-gint, feltámadási halleluját, születésnapiköszöntőt. Végül még akkora megtiszteltetés érteaz eseményt, amilyenre talán senki sem

számított: megjelent körünkben BeerMiklós váci megyéspüspök. Megállapí-totta: tükrözik ezek a képek a találkozástaz élet titkával. A Jóisten áldását kérte azalkotójukra. N. A.

Sajátságos nap volt ahétfő a Török IgnácGimnázium több di-ákja számára. Kedvükszerint választott ver-seket olvastak fel aGödöllői VárosiKönyvtár és Informá-ciós Központ mara-toni versolvasásán,amit a Költészet Nap-ja alkalmából hirdet-tek meg mindenkiszámára. Amikor ott jártunk, a kilencedik évfolyam néhány tanulója ülte körüla kerekasztalt. Ők többnyire Ady Endre és Petőfi Sándor költeményeit válasz-tották, míg tanáruk Kosztolányi Dezső összegyűjtött verseinek kötetébe lapo-zott. A könyvtár igazgatója, Fülöp Attiláné Szabó Lőrinc verset választott, egyolvasó Reményik Sándor és Sík Sándor műveit tolmácsolta. Díszletként a Vers-fal szolgált, melyre bárki feltűzhette kedvenc költeményét. Frissítőként teát lehetett kortyolgatni. Este, lapzártánk után, a Költészet Napiműsorban ismertették a versíró verseny eredményét. it

A nyitást követően péntekenként „szi-getelhetnek” az érdeklődők, akikneka jóízű beszélgetések mellett zene-hallgatásra, filmnézésre, pingpongo-zásra is lehetőségük nyílik.

Míg a diákoknak a szabadidő hasz-nos eltöltésére kínál lehetőséget, afelnőtteknek a továbbképzésben segíta Művészetek Háza kínálata. Május-ban folytatódnak a felnőttképzési prog-ramban meghirdetett térítésmentes

képzések. Továbbra is hátrányoshelyzetűek jelentkezését várják a web-animátor és a házi időszakos gyermek-gondozó tanfolyamra. A korábbanmeghirdetett ECDL tanfolyamotmind a 15 résztvevő befejezte, és meg-kapta a bizonyítványt. Meghosszabbí-tott határidővel 2011. április 25-ig vár-ják a jelentkezéseket a következő elér-hetőségeken: Lattner Ildikó: 70-977-2361, [email protected]

Rendhagyó kiállítás megnyitóra várják az érdeklődőket a LevendulaGalériába április 17-én, vasárnap. Már az időpont is különleges: 19.36perc. Ekkor nyugszik le a nap, s ekkortól láthatóak Lőrincz Ferenc szak-rális kiállításának képei: Jézus hét szava a kereszten címmel.

A lenyugvó nappal jelképesen veszi kezdetét a nagyhét, s ehhez kapcso-lódóan Galambos Ádám teológushallgató, az Asztali Beszélgetések Kul-turális Alapítványának kuratóriumi elnöke fog a festmények előtt elmélkedni.Csendes, az ünnepre való felkészülésre nyújt lehetőséget a megnyitó, amely-re minden érdeklődőt szeretettel várnak.

(Folytatás az 1. oldalról)

Az érdeklődők énekes és zenés produk-ciókban gyönyörködhettek; citera, he-gedű és dudaszó töltötte be a színházter-met, ami többször is kicsinek bizonyult.Nem voltak könnyű helyzetben a zsűritagjai, hiszen, mint ahogy dr. HalmosBéla népzenekutató, a Liszt Ferenc Ze-neművészeti Egyetem tanára, a zsűri el-nöke a vasárnapi díjátadón fogalmazott,valamennyi döntőbe jutott produkciómagas színvonalú volt, minden ver-senyzőre büszke lehetett az általa kép-viselt intézmény. A zsűriben dr. HalmosBéla mellett Juhász Erika népdaléne-kes, a Nyíregyházi Főiskola adjunktusa,Balogh Sándor és Eredics Gábor, aLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtanárai, Vavrinecz András népzeneku-tató és Buka Enikő, a Frédéric ChopinZeneiskola igazgatóhelyettese, a zsűrititkára bírálta el a versenyzőket, akiknégy korosztályban mutatták be tudá-

sukat. A legfiatalabbakközött városunkat a Ci-libri énekegyüttes kép-viselte. Dezső Piroskatanítványai palócföldi ka-

rikázót mutattak be, amit a zsűri I. díjjal,valamint szép megjelenésükért külön-díjjal jutalmazott.

A II. korcsoportban három gödöllőiprodukció mérettetett meg. A Kiscib-rik (felkészítő tanár: Dezső Piroska)moldvai népdalcsokor összeállítássalmutatkoztak be, amivel III. díjat érde-meltek ki. Két fiú csapatunk a Kala-pos Együttes, Benedek Krisztina ésPál Lajos tanítványai, valamint a Sercli énekkettős (f.t.: Benedek Kriszti-

na) egy-egy II. díjjal gyarapította a gö-döllői elismerések sorát. Míg az előb-biek székelyudvarhelyi muzsikávalálltak színpadra, a Serclik somogyiborosnótákat mutattak be. A III. kor-csoportban mutatkozott be a Cibriénekegyüttes, akik magyarbődi és ka-lotaszegi dalokat adtak elő. Benedek

Krisztina és De-zső Piroska ta-nítványai I. díj-jal térhettek ha-za a vasárnapidíjkiosztóról ,ahol a győztesversenyzők is-mét színpadraléptek. A versenyzőkmellett azonban

a felkészítő tanároknak is kijutott azelismerésből. Különdíjjal jutalmaztákazokat (Benedek Krisztinát és DezsőPiroskát), akiknek több növendékükeredményesen szerepelt.

A verseny legfőbb nyertese azon-ban a közönség volt, aki három naponkeresztül csodálhatta a magyar nép-zene sokszínűségét. jb

IV. Országos Népzenei Verseny

Gödöllői sikerek

Bada Márta kiállítása

Jézus véreDragonits Márta és Bada Márta

Beer Miklós

Költészet napja – egész nap

Maratoni versolvasás

Diákoknak szabadidő, felnőtteknek továbbképzés

Művészetek Háza2011. április 15-én, pénteken 14 órakor megnyílik a Diáksziget,más néven Ifjúsági Klub, a Művészetek Háza Gödöllő szervezé-sében. A klub az uniós események miatt a volt Forrás épületébenkapott helyet. 2010. decemberétől aktív diákok segítségével folyta berendezés, a hely karakterének és programjainak kialakítása.

Lőrincz Ferenc kiállítása a Levendula Galériában

Húsvétra készülve

Page 6: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

6 Gödöllői Szolgálat Város-Kép 2011. április 13.

Gödöllő számtalan kiemelkedő sze-mélyiséggel gazdagította a magyarművészeti életet. Közéjük tartozikOlajos Béla festőművész, aki a tör-ténelem viharai miatt messze kerültszülővárosától. Erdélyben telepedett le, és Gödöllőjelenlegi testvérvárosa, Csíkszeredanyújt számára végső nyughelyet.

Olajos Béla 1910. december 2-ánszületett Gödöllőn, polgári értelmi-ségi családban.

Iskoláit szülőfalujában végezte,majd 1929-ben érettségizett a hely-beli római katolikus gimnáziumban.

1931-től négy tanéven át filozófiáthallgatott Veszprémben. 1934-1939

között a budapesti KépzőművészetiFőiskolán festészetet tanult SzőnyiIstván osztályában, aki már hallgató-ként tanársegédi teendőkkel bíztameg. Tanárai közé tartozott MegyerMeyer Antal, Kandó László, BoryJenő és Aba Novák Vilmos.

1939-ben festőművészi és rajzta-nári diplomát szerzett. Az 1940-es,második bécsi döntést követően amagyar állam számos jól képzett ta-nárt, mérnököt és más szakértelmi-ségit küldött a visszacsatolt terüle-tekre, így 1941-ben kinevezték he-lyettes tanárnak a hajdani rangos,technikum jellegű szatmári Fém-és

Faipari Szakiskolába.1942-ben behívták katonának, azorosz fronton teljesített szolgálatotVoronyezs, Minszk, Kijev, Cser-nyigov körzetében. Még frontszol-gálata előtt ismerkedett meg VáczyMagda újságírónővel. 1944-ben ösz-szeházasodtak, a párizsi békét köve-tően sem tértek vissza Magyaror-szágra, hanem végleg Szatmárné-metiben telepedtek le. Házasságuk-ból született meg Zsuzsanna leá-nyuk.

1945-ben ő is részt vett a néhányegyéni kiállításból összeálló kollek-tív tárlaton, a második világháborúbefejezése utáni első szatmári kép-zőművészeti eseményen, amelyet aszakszervezetek rendeznek a FőtériFehérházban; mivel ismeretlen tette-sek három festményét eltulajdonítot-ták, életében többé sem itt, sem más-hol nem vállalkozott egyéni bemu-tatkozásra; csoportos tartományi,megyei vagy tematikus tárlatokonazonban rendszeresen jelen volt.Művészetében az impresszionizmus-tól, a szecesszión és az avantgárdonkeresztül eljutott a szürrealizmusig,de megtalálható benne az expresz-szionizmus is.

A háború után újabb nehézsé-gekkel kellett szembenéznie. A fel-sőfokú faipari szakiskolát tanonc-

iskolává degradálták, s mivel a ro-mán nyelvet nem beszélte, ettőlkezdve különböző általános iskolák-ban tanított. Amíg azonban magyarállampolgársága helyett nem kapottromán állampolgárságot, címzetestanári kinevezéshez nem juthatott,ezért különböző más tantárgyakbeteg oktatóit is helyettesítette, acsalád megélhetése végett sokfajtaalkalmi munkákat vállalt.

Különleges tehetségére a Képző-művészeti Alap is felfigyelt s a tör-vényes múzeumi ügyintézés csator-náján keresztül számos festménye

került svájci, német éssvéd tulajdonosokhoz.Szatmár város területétmég az 50-es évekbenévekben sem hagyhat-ta el magyar állampol-gársága miatt, viszontI. osztályú sakkmes-terként különböző baj-nokságokon kellett sze-repelnie, utazásairaminden alkalommalkülön engedélyt bo-

csátott ki a rendőrség.A fronton töltött két esztendő és a

hideg következtében az egészségemegrendült és a hatvanas évektől azállapota állandóan romlott, műtéte-ken esett át, de tanári tevékenységétodaadással végezte; az 1977-es árvízidején pedig ő is részt vett az em-

berek és javak mentésében. Egyregyakrabban járt lányáékhoz Csíksze-redába egészsége helyreállítása és aHargita környéki hegyi tájak meg-örökítése végett.

1975-ben a Megyei MűvelődésiBizottság és a Képzőművészek Szö-vetsége közös kiadásában megjelent11 szatmári képzőművész albuma,köztük Olajos Bélával.

81 éves korában, 1991. április 18-án hunyt el a csíkszeredai VárosiKórházban.

jk

Gödöllő városához számtalan kiváló személyiség neve kötő-dik. Akár az irodalom, a képző- vagy előadóművészet, a tudo-mányos élet vagy a politika területén nézünk szét, mindenholtalálunk olyan ismert személyeket, akik Gödöllőhöz kötődnek.Vannak, akik országos hírnévnek örvendenek, mások emlékétvárosunk lakói ápolják nagy tisztelettel. Sorozatunkban velükszeretnénk megismertetni kedves Olvasóinkat!

AKIKRE EMLÉKEZÜNK

Olajos Béla festőművész (1910. december 2., Gö-döllő – 1991. április 18., Csíkszereda)

Az Isaszegi-csata hőseire em-lékeztek Gödöllőn április 7-én.Az ünnepséget az idén a szo-kásoktól eltérően, az uniós el-nökségi rendezvények miattnem a királyi kastélyban, ha-nem a Dózsa György úti te-metőben tartották meg. A ka-tonai hagyományőrző lovaso-kat az Alsóparkban, a Világ-fánál fogadták a Tarsolyos Lo-vasegyelet tagjai, ahonnan aparancsátadást követőenegyütt indultak el, hogy tiszte-legjenek a Dózsa György úti te-metőben lévő Isaszegi-csataemlékműnél, és a honvéd sí-roknál.

A megemlékezésen Pintér Zoltán al-polgármester köszöntötte a megjelen-teket, majd Kerékgyártó László, aGörgey Kör elnöke elevenítette fel1849 tavaszának eseményeit, s mél-tatta Aulich Lajost, akinek bra-vúros katonai teljesítményenagyban hozzájárult a tavaszihadjárat sikeréhez. Arról, hogya szabadságharc végül mégiselbukott, úgy fogalmazott: Eu-rópa csodált, de nem segítettbennünket, mert gyengének tar-tott ahhoz, hogy ütközőállamlegyünk Oroszország és Európaközött. Az ünnepi műsort követően a

résztvevők megkoszorúzták az em-lékművet, valamint a mellette találha-tó honvédsírokat. Mivel a sírokról akorábban rajtuk lévő vaskeresztek el-tűntek, a Történelmi Vitézi Rend akatonai sírokra jellemző formájú,egységes vörösmárvány táblát állítta-tott valamennyi fejfa helyébe. A táb-lákat a Varga és fiai Kft. készítette.

Ezt követően a megemlékezés areformátus temetőben folytatódott. Itttalálható ugyanis egy az 1848-1849-es Szabadságharc hőseinek tisztele-tére még 1861-ben felállított emlék-mű, amely a civil szervezetek és aMadách Imre Szakközépiskola ésSzakiskola diákjainak összefogásávalújult meg az elmúlt hetekben.

A faragott babér füzérrel díszítettobeliszken eredetileg márványtáblahirdette: „Az 1848-49-iki viharosidőben a hazáért dicsőn/elvérzett hon-védek e sírban porlanak s kiknek öröktisztelet/jelé e sírkövet emelteté/Hor-váth Ferenc/Gedellőn, szeptember23-án 1861.” Az idők során az emlékű állapotamegromlott, a tábla is leesőfélbenvolt (Most is egy öntöttvas tábla vanrajta, évszám nélküli szöveggel: „Át-alakították/ a gödöllői/ iparos ifjak.”),ezért dr. Ripka Ferenc vezetésével újemlékmű felállítását kezdeményez-ték. Ennek eredményeként valósultmeg a jelenleg ismert isaszegi csataemlékmű.

Az 1861-es obeliszketaz elmúlt hetekben aGödöllői VárosvédőEgyesület, a GödöllőiKirályi Kastély Ba-rátainak Egyesülete, aGödöllői ÉrtékvédőKözhasznú Egyesü-let, a Madách ImreS z a k k ö z é p i s k o l a szakoktatói és diákjai,az IPOSZ, a VÜSZI,valamint ifj. VargaÁrpád kőszobrász ésVarga Attila európaikőfaragó mester tá-mogatásával tettékrendbe, és helyreállí-tották a körülötte lévőegykori lánckorlátotis. Ez azonban a fel-újításnak csak az elsőfázisa. A tervek sze-rint a második sza-kaszban a márvány-tábla visszaállítására,majd befejezésként a

kőoszlop teljes restaurálására is sorkerül.

Az ünnepségen az emlékmű törté-netét Keményfi Róbert, a Madáchszakiskola nyugalmazott tanára is-

mertette, majd a résztvevőkelhelyezték a megemlékezéskoszorúit az obeliszk tövében.

Ezt követően néma főhajtás-sal tisztelegtek Ambrus Jó-zsef egykori ’48-as honvéd(Ambrus Zoltán író édesapja)emléke előtt, majd SzlávikJánosné, a megemlékezés fő-szervezője vezetésével néhá-nyan ellátogattak sírjához is,ami ma a katolikus temetőirészben található, s ahol szin-tén virágot helyeztek el. bj

Emlékezés az Isaszegi-csata hőseire

Tisztelgés és hagyományőrzés

A NAGYHÉT PROGRAMJAI AMÁRIABESNYŐI

NAGYBOLDOGASSZONY BAZILIKÁBAN

VIRÁGVASÁRNAP (Április 17.)10.30: Ünnepi főmise, barkaszen-telés, Passió éneklés16.00: Besnyői Passió előadás NAGYCSÜTÖRTÖK (Április 21.)07.00: Jeremiás siralmai, vezeklőkvisszafogadása10.00: Krizma szentelési mise Vá-cott18.00: Esti mise az utolsó vacsoraemlékére19.30: Virrasztás a BazilikábanMise után Agapé, búcsúbeszéd, éj-szakai keresztútNAGYPÉNTEK (Április 22.)09.00: Jeremiás siralmai17.00: Keresztút18.00: Az Úr szenvedésének ünnep-lése (csonkamise)NAGYSZOMBAT (Április 23.)09.00: Jeremiás siralmaiEgész nap Szentsír látogatás –őrzés.20.30: A húsvéti vigília szertartásaHÚSVÉTVASÁRNAP és HÚS-VÉTHÉTFŐ (Április 24., 25.)A szentmisék rendje: 9.00, 10.30,18.00.

Hétfőn, 25-én az engesztelő napHúsvét ünnepe miatt elmarad!

Page 7: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

Gödöllői Szolgálat 7Élő-Világ2011. április 13.

Április 16-17., szombatonés vasárnap 9-11-óráig.

Kovavet Kisállatrendelő

Gödöllő, Szőlő u. 20-22.

dr. Varga Ferenc állatorvos

Tel.: 20-482-3058.

Hétvégén is nyitva tartóállatorvosi rendelő:

Április van, lassan ébred a termé-szet, rajtunk erőt vesz a tavaszifáradság, a növények még félikaz esetleges éjszakai fagyokat,az időjárás pedig néha-néhamintha hű lenne a hagyomá-nyokhoz, a bolondját járatja ve-lünk. Nagykabát, aztán pulcsi,másnap elég a póló, majd hirte-len megint csak kabát. Nemcsakaz idő kedveli a tréfákat. Van egyjómadár, aki szintén nagy szerel-mese a bolondozásnak, beval-lom, engem is sokszor átvertmár.

Nemrég, mikor kertemben tettem-vet-tem, felfigyeltem egy hangra, kinek gaz-dáját mindig megcsodálom, lehet azért,mert ő volt az első, akire gyerekként fel-figyeltem: az egerészölyv. Már messzi-ről megismerni jellegzetes vijjogásáról.E napon is erre a hangra lettem figyel-

mes, közelről szólt, viszont sehol nemláttam berepülni. Se a szántóföld felől,ahonnan általában élelemmel érkezik,se az erdő felől, vadászatra indulva. Ahangra hirtelen másik válaszolt. Amikornem közeledett egyik se, gyanússá vált.Az ég helyett a bokrokat, a fákat kezd-tem el fürkészni. Vártam a szokásos el-szólást, amivel felfedi e kis „humorista”a kilétét, de nem jött. Egyik fa alsó ágánviszont megpillantottam a szemben lévődomb oldalában. Nem messze tőle pe-dig társát, akivel együtt gyakorolták faj-társuk „beszédét”. Nos igen: mi is tanu-

lunk más nyelveket, mért ne tanulhatná-nak a madarak is egymástól? Persze,csak ha a viccelődés esetét kizárjuk. Vij-jogás, ami persze nem tökéletes raga-dozó kiejtéssel történik, kisebb termet,aztán pár perc múlva a krákogó elszólás:„Hát, már megint átvertelek?” Mutat-kozott be újfent a szajkó.Aki nem jártas a madárvilág hangjai-

ban, tényleg könnyen összetéveszthetiaz ölyvvel. Szép napos időben, amikor afények kedvezőek, sokszor nagyon jólmegfigyelhetjük őt, hisz nem félős, ígyközel merészkedik, mondhatni kifeje-zetten társas lény. Talán még az emberközelsége is kedves neki, de hogy nem

zavarja, az biztos. Gyűrűzők-nek okoz sokszor kellemetlen-séget rövid, de erős csőrével,mellyel erősen bele tud ka-paszkodni az ember ujjába.Tollazata egyszerűen elegáns:rózsaszínes világosbarna. Far-ka fekete, míg farkcsíkja és al-só farkfedői fehérek. Feketésszárnyán a széles fehér foltonkívül szembetűnő bélyeg afekete vonalas égszínkék

szárnytükör, ami gyönyörűen csil-log a ráeső sugarakban. A szép fedőtol-lak gyakran díszítik a vadászok kalapjátis. Ha figyelmesen járja az erdőt, a par-kokat, a kertet, Ön is rálelhet ezekre atollakra, amiről biztosan felismerhetiazt, aki elhagyta.

Izgalmi állapotban gyakran felbor-zolja fekete-fehér vonalkázású fejtollait.Szeme világoskék. Hangja messzehangzó, éles „sksék”. Hangjára a kör-nyék minden állata felfigyel, mintha atermészet riasztója lenne. Nemcsak amár említett egerészölyv hangját, de a

holló mély korrogását, a varjak károgá-sát és a fácánkakas kakatolását, a sze-kérnyikorgást, a kutyaugatást is művé-szien utánozza. Táplálkozását tekintve mindenevő.Nyáron főként rovarokkal táplálkozik,de a fészekrablástól sem riad vissza. El-kapja a gyíkokat, békákat, apró rágcsá-lókat. Ősszel és télen táplálkozásában anövényi eredetű anyagok játszzák a leg-nagyobb szerepet. Ilyenkor „elővesziéléskamráiból” az ősszel szorgalmasanbegyűjtött és eldugdosott, főleg makk-ból álló csemegéit. Bár a rejtekhelyeket– ami lehet fatuskó, avar – nem mindigtalálja meg, s ezzel mintegy erdőgazda-sági tevékenységet folytatva, biztosítjatudta nélkül a magok kikelését, ily mó-don elősegítve a természetes erdőfelújí-tást. Mondhatni tiszteletbeli erdész. Tölgymakk, bükkmakk, kukorica, ga-bonafélék magvai, dió, mandula, alma,szőlő, erdei gyümölcsök egyaránt szere-pelnek az étlapján.

Májusban rakja le 5-6 tojását. 16-17napig kotlik. A kikelés után a fiókák,még 19-21 napot töltenek a fészekben,és azt gyakran még teljes röpképessé-

gük elérése előtt elhagyják. Hazánkbanrendszeres fészkelő. A költési időt kivé-ve szívesen tartózkodik csapatokba ve-rődve, ilyenkor elhagyja az erdőt is. Avadászok nemigen szeretik, hisz hangjá-val felveri a bujkáló vadat, jelezve neki:Pajtás, most fuss, amerre látsz!

Hazánkban nem élvez védettséget,sőt, számlájára legyen írva, hogy sokvédett énekes madár az étlapján szere-pel, ezért vadászható is.

Juhász Tamás tanítóMME Gödöllői Csoportja

Április hónap madara

A szajkó

Újabb érdekes állatfajjal gyarapodott aFővárosi Állat- és Növénykert tengeriakváriuma. A pettyes gyökérszájú me-dúza eredetileg a Csendes-óceán dél-nyugati felében, az ausztrál partok kö-zelében honos, bár az elmúlt tíz évben aMexikói-öbölben is megfigyelték. Ezekaz állatok meglehetősen nagy-ra nőnek, úszóharangjuk át-mérője az 50 cm-t is elérheti.Ennek megfelelően más akvá-riumi medúzafajokhoz képestegységnyi űrtartalmú meden-cében viszonylag kevesebbegyedet lehet elhelyezni. Eh-hez hozzájárul az is, hogy azállatok planktonszűréssel táp-lálkoznak. Természetesen avízben sodródó nagyobb, sza-bad szemmel is látható szervezeteket isképesek elkapni tapogatóikkal és a ben-nük található csalánsejtekkel. A legtöbbtáplálékhoz mégis úgy jutnak, hogy fo-lyamatosan átszűrik a vizet, kivonva be-lőle az állati planktont alkotó, szabadszemmel láthatatlan élőlényeket; na-ponta akár több ezer liternyi vizet is át-szűrnek. A tengeri akváriumban láthatógyökérszájú medúzák még viszonylagfiatal állatok, úszóharangjuk átmérője

mintegy 15 cm. Viszonylag gyorsan nő-nek, ami azért is szükségszerű, mert amedúzák nem élnek sokáig. A Budapes-ten látható faj egyedeinek átlagos élet-tartama 12-16 hónap, bár néhány állatakár 3 évig is élhet. Ennek legfőbb oka,hogy ezek az állatok rendkívül töréke-

nyek, sérülékenyek, hiszen testük 95százaléka vízből áll. Akár egy felszállólégbuborék is átszakíthatja leheletfinomszöveteiket, az pedig egyenesen végze-tes lenne a számukra, ha a medencesarkában rekednének. Ezeket az állato-kat ún. keringetődobos medencében le-het tartani, ahol a medúzák számárahozzáférhető víztérben semmiféle ve-szélyes tereptárgy nincs, és nincsenekpangó vizet előidéző sarkok sem. pts

Április elején már virágzik az évvadvirága, a leánykökörcsin az egye-tem botanikus kertjében, illetve ro-kona, a szintén védett tátogó kökör-csin is bontogatja szirmait.A liliomfa (Magnolia) fajok szinténnyitják kehelyszerű, látványos virá-gaikat. Egy kellemes séta során afentiek mellett több színpompás ta-vaszi növény is megtekinthető aSZIE botanikus kertjében.A kert hétköznapokon munkaidőbenlátogatható, míg hétvégén előzetes egyeztetés alapján lehet megtekinteni.Elérhetőség: [email protected], tel.: 28/522-000/1761-es mellék. it

Arthur Conan Doyle könyve, Azelveszett világ gerinces állatokolyan közösségét mutatja be,amely nagyon keveset változottazóta, hogy a Tyrannosaurusokés a Triceratopsok sétálgattak aFöld felszínén. Ez az elképzelt te-rület egy dél-amerikai magasla-ton rejtőzködött.

Az „igazi elveszett világ“ azonban egytengerszint alá süllyedt hegyen találha-tó, az Antarktisz partjaitól nem messze.Ebben a környezetben a dinoszauruszokhelyett olyan tengeri liliomok (Crino-idea) nyüzsögnek, amelyek a földtörté-neti óidő (paleozoikum) és középidő(mezozoikum) során élték virágkorukat,helyenként kőzetalkotó mennyiségben(a Bakonyban és a Gerecsében is van-nak ilyen, úgynevezett krinoideás mész-

kövek). A tengeri liliomok ma már – el-sősorban a mezozoikum óta elszaporo-dott ragadozó élőlények miatt – csak kismennyiségben fordulnak elő, elsősor-ban a mélytengerekben. A tüskésbőrűekközé tartozó állatok a tengeri csillagokés a tengeri sünök rokonai, és többnyirea tenger aljzatához rögzülve élnek.Az új-zélandi David Bowden (NationalInstitute of Water and Atmospheric Re-

search, Auckland) és kollégái az elmúltévekben Új-Zélandtól délre, a Ross-ten-gertől észak-északnyugatra végeztektengerbiológiai vizsgálatokat. Eközbenaz Admiralty névre hallgató tenger alattimagaslaton ezerszámra találták megegy olyan tengeri liliom faj egyedeit,amely eddig ismeretlen volt a tudományelőtt. A kutatókat már csak azért is meg-lepte ez a nagyon népes populáció, merta szomszédos Scott-sziget tengeralattimagaslatán alig kéttucatnyi példányt ta-láltak ugyanabból a fajból. A nagymé-retű, mintegy 50 centiméter magas ten-geri liliom a Hyocrinoidea családba tar-tozik. Ezek – más száras tengeri lilio-mokkal szemben – állandóan az aljzat-hoz rögzülve élnek.Szintén nagy egyedsűrűségben találtakezen a területen kígyókarú tengeri csil-lagokat (Ophiocamax gigas), melyekszintén a tüskésbőrűek közé tartoznak.Ugyanakkor feltűnően hiányoznak azolyan ragadozó csoportok, mint a rákokvagy a halak. Ezzel szemben több he-lyen megfigyelték, amint tengeri csilla-gok vagy tengeri sünök támadták meg atengeri liliomokat. A biológusok szerintez a „paleozoós típusú“ élőközösség,amely a tengeri liliomok dominanciájá-val és a modern ragadozó csoportok hiá-nyával jellemezhető, óceanográfiai okokmiatt alakulhatott ki az Admiralty terü-letén. Az Antarktisz partjairól ugyanistápanyagban szegény vizek érkeznekide, ezért a ragadozók nem tudnak meg-élni a területen. Ezzel szemben a Scott-szigetet az északról származó, táp-anyagban gazdag vizek érik el, aholemiatt a ragadozók is jóval gyakoribbak.Az élő példányok mellett a tenger aljza-tát borító köveken mindenhol jól láthatóa korábban élt tengeri liliomok rögzülé-

sének a helye. A Crinoidea-példányokátlagosan 20 éves élettartama és a ten-geraljzaton felhalmozódott vázak mennyisége alapján a kutatók szerint ezaz életközösség már legalább 25 ezeréve virágzik az Admiralty magaslat te-rületén. Habár maga a közösség vi-szonylag fiatal, a példányok annyira ha-sonlóak a földtörténeti középidőben éltőseikhez, hogy a táplálkozási szokásaikés a megjelenésük valószínűleg semmitnem változott az eltelt évmilliók alatt.

Ez az életmód azonban eltűnt a tengeralatti környezetek nagy részéből, így érthető volt a biológusok csodálkozása,amikor egykori pompájuk teljes fényé-ben látták őket viszont. Beszámolóik szerint szerencséseknek mondhatjákmagukat, mert ténylegesen átélhettékazt a meglepetést, amit Conan Doylehősei éreztek, amikor meglátták az élőőshüllőket a regényben. pts

Tavaszi virágdíszben a botanikus kert

Elveszett macska

5 éves szelíd, fekete félhosz-szú szőrű nőstény cica „Sári-ka”, szerető gazdi nélkül ma-radt! Főleg kinti cica és új, szeretőgazdit keres. Tel.: 06-20-996-7608.

Elveszett világot fedeztek fel egy tenger alá süllyedt hegyenFővárosi Állat- és Növénykert

A medúzák a legújabb lakók

Tengeri csillag

Tengeri liliom

Page 8: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

8 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.Sport

Focizz velünk –– Tagtoborzó a BikáknálA Gödöllői Sport Klub utánpótlás labdarúgó-szakosztálya várja 5-16éves kor közötti, focizni vágyó gyerekek jelentkezését. Érdeklődni,valamint jelentkezni a +36/70-60-44-388-as telefonszámon lehet!

Rendelkezzen adója 1%-ról és kér-

juk, támogassa a Gödöllői Sport Klubgyere-keit!! Adószám: 18699090-1 -13

Támogassa a Jövőt!

A Bike Zone Gödöllő KerékpárosSportegyesület megújult küllem-mel, számos új taggal bővülvevág neki az idei, 2011-es ver-senyszezonnak. Az egyesületversenyzőinek felkészülése el-kezdődött hegyi kerékpár -CrossCountry /XCO/-, Maraton /XCM/és Tereptriatlon kategóriában.

Újult erővel, de a régi lendülettel dol-goznak azon, hogy országszerte sikere-

ket elérve hirdessék és öregbítsék azegyesület és Gödöllő városának hírne-vét.További információ az egyesület-ről, a versenyekről, a klub tevé-kenységéről, tagjairól az alábbiweboldalon olvashatnak: www.bikezone.hu

Kérjük, támogassa adója 1%-nak felajánlásával egyesületünketidén is, köszönjük!

Kerékpársport – Bike Zone Gödöllő

Megújuló küllem, régi lendületBIKE ZONE Gödöllő Kerékpáros

SportegyesületSzámlaszám: 65600168-11034294

Adószám: 18690228-1-13Cím: 2100, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 1-3.

Az elmúlt hétfőn a papírformá-nak megfelelően nyerni tudott aGödöllői Bikák futsal csapata azNB II. keleti csoportjában a Kar-tal elleni bajnoki mérkőzésen,ezzel eldőlt, hogy bajnoki cím-nek örülhet a gárda.

Baranyai Pál együttese 12–3-ra nyertés három mérkőzéssel a vége előtt, márbehozhatatlan előnyre tett szert az Új-szegedi TC előtt.

A találkozó első félidejé-ben még jól tartotta magát avendégcsapat, de végül ér-vényesült a nagyobb tudás-különbség és egy tucat gól-lal ünnepelte meg a bajnokiaranyat a Gödöllői SportKlub teremlabdarúgó csa-pata.Futsal NB II. keleti cso-port, 21. fordulóból előre-hozott mérkőzés:

Gödöllői Bikák – Kartal FSE 12–3(2–1)Gól: Schrancz Balázs (5), Vidák Balázs(3), Nagy Roland (2), Lovrencsics Ba-lázs, Baranyai Pál

-li-

Futsal – Egy tucattal az NB I-be

Bajnok a Gödöllői BikákA bajnokcsapat

Március végén rendezték Buda-pesten az Újlak utcai Általános Is-kola tornatermében a tavasziküzdősport viadalt több kategó-riában. A Muay Thai, MMA, va-lamint K-1 kategóriákba több,mint 500 versenyző nevezett.

A magyar harcosok mellett egyiptomi-ak, olaszok, szerbek, ukránok, oroszokés még számtalan nemzet fiai képvisel-tették magukat különböző sportágakbanés szabályrendszerekben.A bajnokságon a gödöllői Muay Thai ésBoksz Egyesület (Crow-Gym) tagjai ismegmérettették magukat. Varjú Lászlóés Ócsai Zsolt versenyzői közül első-ként a gyerekek léptek ringbe. A két, 12éves, muay thai kategóriában indulóversenyző éremmel térhetett haza: a -42kg-os mezőnyében Ádám Balázs szer-

zett ezüstérmet, két súlycsoporttal fel-jebb, pedig Borsos Roland állhatott fela dobogó legfelső fokára. Az MMA ka-tegóriában is debütált az egyesület ver-senyzője, történetesen KiscsatáriMárk, aki a második helyen zárt a -86kg-ban.

A K-1 kategória bírt a legnagyobb ér-deklődéssel, ebben a szabályrendszer-ben álltak ki városunk versenyzői közüla legtöbben. Az első ízben szorítóba lé-pő lányok mindketten látványos, adok-kapok küzdelmeket vívtak, és egészenaz elődöntőig meneteltek. Kovács Zsó-fia és Kerekes Dalma is bronzéremmelgazdagodhatott első versenyén, előbbi a-60 kg-os, utóbbi a -55 kg-os súlycso-portban.

Rajtuk kívül még a -71 kg-ban indulóDemetrovics Ádám volt újonc, de ő isremekül szerepelt, egy nagyon szoros

döntőben maradt alul pontozással, s ígyaz ezüstérmet szerezte meg.

A legutóbbi, bajai érmesek közül a -67 kg-osok között ismét Deme Bálintdiadalmaskodott, aki megismételte no-vemberi teljesítményét, és a döntőbenkiütéssel győzte le termetes orosz ellen-felét. A -81 kg-os súlycsoportban SeregiDávid derekasan küzdött nála egy fejjelmagasabb ellenfelével szemben, azon-ban a második menet végén felszakadt aszeme egy térdelést követően és a bíró,valamint az orvos nem engedélyezteszámára a verseny folytatását. VerébImre a második helyezésig vitte a -91kg-os óriások között, a döntőben tisz-tességesen helytállva rutinos ellenfelév-el szemben.

Ha Te is ki akarod próbálni magadéles küzdelemben, és Te is szeretnél ér-meket szerezni versenyeken, akkor Té-ged is szeretettel várnak Gödöllőn, azIpartestületi Székházban az edzéseken!További információk az alábbi webol-dalon: www.crowgym.hu

-ll-

Küzdősport – WTKA interkontinentális bajnokság

Két arany, négy ezüst, két bronz

Március utolsó szerdáján rendez-ték a gödöllői repülőtér területéna tanévi Diákolimpia megyei me-zei futóversenyét. A gödöllői is-kolákat összesen 134 diákkalképviseltették magukat. Az or-szágos döntőre egyéniben az el-ső hat, míg csapatban az első há-rom csapat jutott el.

A II. korcsoportban a fiúknál SalamonAndrás (Hajós) volt a legjobb a maga 4.helyével, míg a lányoknál a szintén Ha-jósos Bucsai Anna volt a legjobb gö-döllői diák. Ő a 3. helyen végzett. Csa-patban a Hajós fiú csapata a 3. (SalamonA., Mányai Kristóf Kassai Levente, Ba-lázs Bence), a Hajós leány csapata,pedig az első helyen végzett (Bucsai A.,Varga Vivien, Bajnóczi Fruzsina, Szik-szai Rebeka Fanni). A III. korcsoportosfiúknál a Szent Imre tanulója, BencsikGergely 4. lett (az itt nyerő Pápai Be-nedek Aszódra jár, de a GEAC ver-

senyzője), míg a lányoknál az ErkelesMadácsi Réka megnyerte korcsoport-ját, míg Simon Kinga (Hajós) a máso-dik lett. Csapatban a Hajós fiú csapata a4. lett (Fekete Ábel, Szecsei Szilárd, Ma-gyari Domonkos, Fekszi Roderik), a lá-nyoknál szintén a Hajós csapata végzetta legjobban, a 2. helyen (Simon K.,Vargha Rebeka Réka, Aranyos Eszter,Szakály Borbála).

A IV. korcsoportban a fiúk mezőnyé-ben a Damjanich tanulója, Jenes ZoltánJános a 3. helyen ért célba, míg a lá-nyoknál magabiztosan nyerte a versenytFerencz Anna (Premontrei). Fiú csa-patban bronzérmes lett a Hajós (SimonGergő, Tóth-Velez Valentin, EperjesyBenjamin, Mundrusz Máté), míg lánycsapatban nyerni tudott a PremontreiGimnázium (Ferencz A., Nagy Katalin,Juhász Réka, Roszik Csenge). V. kor-csoportban a fiúknál a szintén Premint-rei-s Pápai Márton nyert, míg a lá-nyoknál az 5. helyen végző Szűcs Bo-

róka volt a legjobb gödöllői (Líceum).Csapatban a fiúknál a Gödöllői Refor-mátus Líceum lett az első (Győri Barna-bás, Hamar Gergely, Detzky Ádám, Da-rázs Marcell), megelőzve a Premontreicsapatát. A lányoknál a Líceum a 4. he-lyen végzett (Szűcs B., Mészáros Anna,Dányi Leonetta, Héthársi Fanni). A VI.korcsoportos fiúk mezőnyében PápaiGergely (Premontrei) a 4. helyen értcélba, míg a lányoknál Molnár Sára(Premontrei) 5. helye volt a legjobb.Csapatban a fiúknál a 4. (Pápai G, CsehTamás, Sánta Attila, Ficsór Máté), a lá-nyoknál, pedig a 3. helyen végzett a Pre-montrei (Molnár S., Oswald Réka,Laczkovszki Krisztina, Kenderfi Anna).Eredmények: www. pmdszfoci.atw.hu

-tl-

Diákolimpia – Megyei mezei a reptéren

Számos gödöllői siker

Vácott rendezték meg az idei tan-évben a III. korcsoportos leánykézilabda Diákolimpia megyeidöntőjét.

A Hajós Alfréd Általános Iskola tanulóia négycsapatos küzdelemből a 2. helyenvégeztek úgy, hogy nem szenvedtek ve-reséget egyik ellenféllel szemben sem.Az Abony és a Vác csapataival remizett,míg az Érd csapatát magabiztosan le-győzte a Hajós, így selejtezőt játszik azországos elődöntőbe jutásért. A csapattagjai: Hornyák Bernadett, Botyik Alex-andra, Horuczi Fédra, Kroneraff Orsi,Györe Fanni, Csenteri Anna, Tóth Niko-letta, Stefkó Boglárka, Takács Dorottya,testnevelő: Zsembery Tamásné.

Úszás – Jól úsztak a Hajósosok

Április 2-án, a Hódmezővásárhelyenrendezték meg az országos DiákolimpiaÚszóversenyét. A III. és IV. korcsoport-ban is volt gödöllői diák, pontosabbanHajós sportoló a mezőnyben. A III. kor-csoportban Takács Dorottya az 50 mmell (B kategória) 9. helyén végzett,míg Lakatos Dávid 50 m gyorsban (Akategória) ért célba a 12. helyen.

A IV. korcsoportban a 6x50m gyorsfiúváltó (A kategória) a 6. helyen vég-zett (csapattagok: Eperjesy Benjamin,Gyurcsánszky Ádám, Kovács Márk,Palkovics Áron, Simon Gergő, TakácsAttila) -hé-

Az elmúlt hétvégén kezdte mega bajnoki bronzért a párharcot aTEVA-Gödöllői RC, valamint azÚjpesti TE csapata.

A gödöllői hölgyek küzdőszellemükrőltanúbizonyságot téve, 2:1-es hátrány-ból fordítva, 3:2-re nyerték a mindigfontos első találkozót. Deme Gábor lá-nyai megszenvedtek a Lilák ellen, deezúttal a könnyek az öröm miatt csor-dultak ki a meccs végén. Az egyik fél

harmadik győzelméig tartó párharc lap-zártánk után, hétfőn Újpesten folytató-dott. A harmadik, gödöllői párharcraáprilis 13-án kerül sor.Extraliga, nők, a 3. helyért, 1. mér-kőzés:TEVA-Gödöllői RC – Újpesti TE 3:2(23, –17, –24, 15, 13)Következik:Április 13., szerda 18 óra, egyetemicsarnok:TEVA-Gödöllői RC – Újpesti TE -li-

Az elmúlt hétvégén a sereghajtóotthonában folytathatta volna re-mek tavaszi szereplését a Gödöl-lői SK csapata. Kritikán aluli já-tékvezetés, gyámoltalan gödöllőihelyzetkihasználás és egy sze-rencsés hazai csapat. Nagyvonalakban így lehetne összefog-lalni a hazai győzelemmel véget ért ta-lálkozót, amelyen a hajrában szerzett11-es góllal nyertek a vendéglátók.Az U19-es együttes Koczeth Zsolt ta-lálatával tudott nyerni idegenben.Pest megyei I. osztály, 21. forduló:Erdőkertes – Gödöllői SK 1–0 (0–0)Pest megyei I. osztály U19, 21. fordulóErdőkertes – Gödöllői SK 0–1 (0–0)Gól: Koczeth Zsolt

Következik:Április 16., szombat 16 óra (Ifi: 14óra), Táncsics M. u. Sporttelep:Gödöllői SK – Halásztelek

Megyei I/B osztály – LenullázottGEAC

Pest megyei I/B osztály, 21. forduló:Budakalász – Gödöllői EAC 4–0 (2–0)

Megyei III. osztály – Már másodika Gödöllő kettő

Pest megyei III. osztály keleti csoport,17. forduló:Gödöllői SK II. – Tápióbicske 2–0(1–0) Gól: Sánta András (2) -tt-

Diákolimpia – Kézilabda

Megyei 2. helyezett a Hajós

Labdarúgás – Ismét dobogón a Gödöllő kettő

Keserű vasárnapi vizit

Röplabda – Győztes nyitány

Kiizzadt TEVA-GRC siker

Page 9: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

Gödöllői Szolgálat 92011. április 13. Közérdek

18-08 óra között és hétvégén. Tel.: 28/430-655.

Április 11-17-ig: Sanitas Gyógyszertár, Thegze L. u. 2. Tel.: 545-585.Április 18-24-ig: Egyetemi Gyógyszertár, Egyetem tér 1. Tel.: 420-243.

M. Szabó és Társai Kegyeleti Bt., Gödöllő, Dózsa György út 38. Tel.: 28/410-302, 06-20/937-6375. PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856,06-30/634-3723.D&B Delubrum Kft, Gödöllő, Dózsa Gy. út 160. Tel.: 28/525-212, 06-70/550-3377

ÜGYELETEK

TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

ORVOSI ÜGYELET

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉG BALATONLELLÉN

2011. június 18-tól augusztus 26-ig az önkormányzat Balatonlellei Gyer-meküdülőjében üdülési lehetőséget ajánlunk fel gödöllői családok ré-szére 2, 4, 5 ágyas fürdőszobás szobákban.

Üdülési díjak 8 napos turnusokra (szombattól-szombatig), 7 nap teljes ellá-tással:

Óvodás korú gyermek: 13.328 Ft/fő

Általános- és középiskolás tanuló: 28.581 Ft/fő

Felnőtt: 45.234 Ft/fő

Nagycsaládos felnőtt és nyugdíjas: 38.360 Ft/fő

Nem gödöllői gyermek: 34.965 Ft/fő

Nem gödöllői felnőtt: 54.663 Ft/fő

Üdülési csekket is elfogadunk !

Tájékoztatást kérni és időpontot egyeztetni személyesen a Polgármesteri Hivatal Közoktatási Irodáján (222-es szoba), az 529-192-es telefonszámon

vagy [email protected] e-mail címen lehet.FELHÍVÁS ISKOLAIBEIRATKOZÁSRA

Értesítem a tisztelt szülőket, hogy atanköteles korú, leendő első

osztályos gyermekük beíratására akövetkező időpontban kerül sor:

2011. ÁPRILIS 15. (PÉNTEK) 8 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG

2011. ÁPRILIS 16. (SZOMBAT)8 ÓRÁTÓL 12 ÓRÁIG

A beírás a lakóhely vagytartózkodási hely körzetében található általános iskolába

történik.A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: a gyermek

születési anyakönyvi kivonata, aziskolaérettségről szóló

szakvélemény, a gyermek lakcímés TAJ kártyája.

Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző

FELHÍVÁSGödöllő Város Polgármesteri Hivatala munkatársakat keres az alábbi munkakörökre:

1. Beruházó – beruházások előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatok.Közigazgatási szervnél beruházói munkakörben szerzett gyakorlat előnyt jelent.Képesítési előírás: egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnök, építőmérnök, vagy egyéb műszaki szakképzettségés a beruházások szervezésével, bonyolításával, felügyeletével összefüggő szakképesítés.2. Mérlegképes könyvelő Képesítési előírás: felsőfokú pénzügyi szakképesítés. Államháztartási szakos mérlegképes szakképesítés előnyt je-lent.A jelentkezéseket az önéletrajz megküldésével személyesen, vagy postai úton kell benyújtani Gödöllő városjegyzőjének címezve (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.) Jelentkezési határidő: 2011. április 15.

Dr. Nánási Éva sk. címzetes főjegyző

FELHÍVÁS2011. évi Városi Pedagógus Napon ismételtenátadásra kerül aGÖDÖLLŐ GYERMEKEIÉRT, IFJÚSÁGÁÉRTDÍJ

Az önkormányzati rendelet értelmében a díj azoknak a személyeknekadományozható, akik

a). „kiemelkedő eredményeket értek el a nevelő-oktató munkában, illetveazoknak szervezésében, irányításában,”

b). „magas fokú pedagógiai, szakmai felkészültségük alapján, élen járnakaz újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában és alkalma-zásában.”

c). „színvonalas és eredményes munkájukkal szolgálták a gödöllői gyer-mekek, a gödöllői ifjúság gondozását, nevelését,”

Tisztelettel kérem, tegyenek javaslatot – részletes indoklással – olyanszemélyre, akit méltónak tartanak e kitüntető cím elnyerésére. A javaslatot aPolgármesteri Hivatal Közoktatási, Művelődési és Sport Irodájáraszíveskedjenek megküldeni (2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.)

HATÁRIDŐ: 2011. ÁPRILIS 29.Guba Lajos

Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke sk.

Tájékoztató

alpolgármesteri fogadónap

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot,hogy

Pintér Zoltán alpolgármesteráprilisi fogadónapját a húsvét

ünnepek miatt

2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTJA

a polgármesteri hivatalban 10-12, 14-16 óra között.

FELHÍVÁS ÓVODAIBEIRATKOZÁSRA

Értesítjük a gödöllői állandólakóhellyel vagy tartózkodási

hellyel rendelkező tisztelt szülőket, hogy a város óvodáiba történő

jelentkezés időpontja

2011. MÁJUS 2 - 6-IGMUNKANAPOKON

8 - 17 ÓRÁIG

Kérjük, hogy a harmadik életévétbetöltött gyermekük óvodaifelvételét a körzetük szerinti

óvodába kérjék.

A beiratkozáshoz az alábbi doku-mentumokat szíveskedjenek

magukkal vinni:A gyermek születési anyakönyvi

kivonata, egészségügyi kiskönyve,TAJ kártyája és lakcímkártyája.

A szülő vagy gondviselő személyazonosító igazolványa és

lakcímkártyája.

Dr. Nánási Évacímzetes főjegyző

Az alapítvány a törvényi előírásoknak megfe-lelően a közhasznúsági jelentéskészítési kö-telezettségének az alábbiak szerint tesz ele-get.Az alapítvány célja:– Gödöllőn és környékén védje a műemlé-keket, támogassa és finanszírozza azok fel-újítását – Csángó gyermekek üdülésének segítése

AZ EGYESÜLET 2009. ÉVI BEVÉTELEI:Önkormányzati támogatás 2 025 000 FtAdományok 225 500 FtFolyószámla kamat 1 692 FtBevételek összesen: 2 252 192 Ft

AZ ALAPÍTVÁNY 2009. ÉVI KIADÁSAI:Adott támogatások:Ivánka kripta felújítására 2 162 984 FtZsidó temető karbantartására 250 000 FtKönyvkiadás támogatására 10 000 FtCsángó gyerekek üdülés támogatás25 055 FtÖsszesen 2 448 039 Ft

EGYÉB KÖLTSÉGEK:Banki költségek jutalékok 12 540 Ft

Hatósági díjjak illetékek 10 000 FtPostaköltség 425 FtIrodaeszközök 18 430 FtKiadások összesen: 2 489 434 Ft

PÉNZESZKÖZÖK:Pénztár nyitó állománya 7 946 FtPénztár záró állománya 64 011 FtBank nyitó állománya 546 455 FtBank záró állománya 253 148 Ft

Az alapítvány 2009 évben sem pénzbeli, semtermészetbeli juttatást nem nyújtott vezetőtisztségviselői részére.Az alapítvány 2009 évben nem részesült költ-ségvetési támogatásban.Ezen jelentés melléklete még a 224/2000.(XII. 19.) Korm. rendelet szerinti egyéb szerve-zetek 2009. évről készült közhasznú, egysze-rűsített beszámolója.

Ezen közhasznúsági jelentés felügyelő bizott-sági és kuratóriumi elfogadás után teljes terje-delmében az alapítvány székhelyén megte-kinthető.

Szűcs Józsefné, az egyesület elnöke

A Gödöllői Szimfonikus Zenekar színvonalas munká-jával, értékteremtő hangversenyeivel járul hozzá a ma-

gyar zenei kultúra és kulturális örökség közvetítéséhez, ápolásához, terjesz-téséhez. Folyamatosan jelen van Gödöllő város és vonzáskörzete kulturáliséletében.Tisztelettel kérjük, támogassa A GÖDÖLLŐI SZIMFONIKUS ZENE-KAR ALAPÍTVÁNYT személyi jövedelemadója 1%-ával!Adószámunk: 18700190-2-13.

Az Alapítvány Kuratóriuma és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar tagsága

1 százalék

A GÖDÖLLŐI ÉRTÉKVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2009. ÉVRŐL

Page 10: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

10 Gödöllői Szolgálat Ajánló 2011. április 13.

BAROKK KIÁLLÍTÁS

„Birodalmam alatt…”(Gróf Grassalkovich Antal) –

Gödöllő mezőváros élete a XVIII. században

Szakmai tárlatvezetésmuzeológusokkal

Gödöllő mezőváros élete a XVIII.században a kiállított tárgyakon

keresztül (45-60 perc)A tárlatvezetés díja:

1.500 Ft/csoportBejelentkezés munkaidőben:

Fábián Balázs: 20/64518402 vagy28/419-068.

Múzeumpedagógiai fogalkozások

Óvoda, általános iskola alsó tagozat:

Mesélő tárgyak(legyező, doboz, szentkép stb.)

Az én házam, az én váram (barokk építészet)Munkák és napok

(hétköznapok és ünnepek a barokkkorban)

Felső tagozat, gimnázium:“Mostan színes tintákról

álmodom…”: a barokk írásbeliség“Máriát imádni hívek jöjjetek”:

vallásosság a barokk korbanIdőpont egyeztetése:

Kerényi B. Eszter (28) 419-068 [email protected]

A foglalkozások ára: 200 Ft/fő

GÖDÖLLŐI VÁROSIMÚZEUM

GÖDÖLLŐI IPARMŰVÉSZETI MŰHELY

MŰHELYNAP A GIM-HÁZBAN

Gödöllői Új Művészet Közalapítvány és a Gödöllői Iparmű-vészeti Műhely tisztelettel meghívja Önt

2011. április 17-én (vasárnap) 16 óráraVendégünk: ZELNIK JÓZSEF etnográfus, íróBemutatja A nagy szertartás - A bor csodája, a mitikus időktőlDionüszoszon keresztül az Eucharisztiáig című könyvét.

A könyv szellemi zarándoklatra hívja olvasóit. Zarándoklatra a borhoz, amely egyszerre égi ésföldi jelenség, vagy ahogy Ady Endre nevezte: mámor és malaszt. A nagy kultúrákban általábanaz istenek itala volt, az istenit jelenítette meg a Földön egészen addig, míg az Eucharisztiában Is-ten vérévé, a megváltás misztikus italává nem vált.A könyv kiadói áron, a helyszínen, korlátozott példányszámban megvásárolható.

Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festőművész kiállítása megtekinthető: 2011. április 17-ig szom-bat, vasárnap 14 órától 18 óráig, illetve előzetes bejelentkezés alapján más napokon isA kiállítás a „Barokk Év Gödöllőn 2011” programsorozat része.

GIM-HÁZ (Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóháza) Gödöllő, Körösfői utca 15-17.Telefon/fax 28-419-660 e-mail [email protected] www.gimhaz.hu

Április 13. szerda 17.00Juniki Spartakus (hegedű) növen-dékeinek hangversenye

Április 18. hétfő 18.00A fúvós tanszak kiemelt hangver-senye

Április 19. kedd 17.00Deákné Ella Beatrix és SivadónéBenyus Hedvig (fuvola) növendé-keinek hangversenye

Április 19. kedd 18.30A rézfúvós tanszak hangversenye(Botrágyi Károly, Ella Attila és Lá-zár Attila növendékei)

A Frédéric ChopinZeneiskola programjai

KINCSKERESŐ VASÁRNAPOK AKASTÉLYBANFedezd fel velünk a GödöllőiKirályi Kastély barokk és királyiemlékeit egy izgalmasidőutazáson, ahol ügyességedet „kincsekkel” jutalmazzuk, hogyékes koronává varázsolhasd fejdíszedet!TALÁLKOZZUNK A JÁTÉKOS FOGLALKOZÁSON 2011. április 17-én, május 8-án és 29-én, június 26-án

vasárnap a Gödöllői KirályiKastélyban!A foglalkozások 11:10-kor és14 órakor (május 8-án 13:50-kor) kezdődnek a kastély állandó kiállításaiban.A csoportok maximált létszáma (30 fő) miatt ajánljukaz előzetes bejelentkezést.

Ára: óvodásoknak: 600.-Ft, iskolásoknak: 1200.-Ft, felnőtteknek(kísérők): 1800.-Ft, családi jegy: 4500.- Ft.

[email protected] Tel.:+36 28 410 124www.kiralyikastely.hu

Kérjük, támogassa adója 1%-val a Gödöllői Királyi Kastélyt!

Egy különösen értékes és védett bútordarab került magántulajdonból aKirályi Kastély Múzeum gyűjteményébe, ami az egyik fiók aljába égetettleltári jelzés: egy magyar koronával díszített E betű tanúsága szerint egykorErzsébet királyné tulajdonában volt. Kérjük, segítse személyi jövedelem-adója 1%-ával ennek a gyönyörű Erzsébet-relikviának a mielőbbi restaurá-lását és bemutatását! Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.Adószáma: 18665161-2-13

Page 11: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

Gödöllői Szolgálat 11Mozaik2011. április 13.

NYITVA TARTÁS:Étterem: 12–22 Kávéház: 7–22

Asztalfoglalás: 28/816-819, szobafoglalás és információ: 28/[email protected]

Elfogadjuk üdülési csekkjét, Sodexho, Accor Ticket és Cheque Déjeuner utalványát!

Kávéházunkban hétvégenként gyermeksarok várja a családos vendégeinket.

ÚJ SZOLGÁLTATÁS!

EGYEDÜLÁLLÓ HALPEDIKŰR és GYÓGYMASSZÁZS!

Érdeklődni: 06-30/397-2363

RENDKÍVÜLI AKCIÓ!Aki április hónap végéig 50% előleg befizetésével nálunk rendeli

meg lakodalma lebonyolítását, az a grátisz nászutas lakosztálymellé a végösszegből 10% kedvezményt kap!

Segítünk esküvője megszervezésében és lebonyolításában.Várjuk a házasulandó párokat!

HÚSVÉTI VÁSÁR AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLODA UDVARÁN

2011. ÁPRILIS 20-21-22., 9 ÓRÁTÓL

KÉZM VES VÁSÁR, KÜRT SKALÁCS, CUKORKA, VATTACUKOR, KUKORICA, BOR,

LEKVÁR-, SAJT-, MÉZKÜLÖNLEGESSÉGEK

KÉZM VES- FOGLALKOZTATÓ

NYUSZISIMOGATÓ

ARCFESTÉS

2100 Gödöll , Dózsa György út 2.

Page 12: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

GYÁSZKÖZLEMÉNY *MÉLY FÁJDALOMMAL TUDATJUK, HOGY ÖZVEGY PÁLFALVI JÁNOSNÉÉLETÉNEK 96.ÉVÉBEN ELTÁVOZOTT KÖZÜLÜNK. HAMVASZTÁS UTÁNIBÚCSÚZTATÓJA, A GÖDÖLLŐI TEMETŐBEN, 2011 ÁPRILIS 15.-ÉNPÉNTEKEN 14-ÓRAKOR LESZ. GYÁSZOLÓ CSALÁD

INGATLAN*Elcserélhető Őrbottyán külterület 260 nm2-es lakóházas major +2-6 Haföldterület budapesti, gödöllői, veresi stb ingatlanra. Tel.: 70/701-5617*GÖDÖLLŐ INGATLANKÖZPONT Kft. A KÉNYELMESEBBÜGYFÉLKISZOLGÁLÁS ÉRDEKÉBEN TÁGASABB IRODÁBA KÖLTÖZÖTT,DÓZSA GYÖRGY ÚT 18. SZÁM ALÁ – POSTÁVAL SZEMBEN, AHOL AMEGSZOKOTT SZOLGÁLTATÁSOKKAL VÁRJUK TISZTELTÜGYFELEINKET ! WWW.GODOLLOIHAZ.HU*AKCIÓ! Belvárosban 3szoba +nappalis, 2 fürdőszobás, teraszos, mediter-rán stílusú újépítésű gyönyörű ikerház 200nm-es telekkel eladó. Iár:18,5MFt, 320nm-es telekkel rendelkező ikerház 21,5MFt 20-772-2429 *Jó vétel! Palotakerten 2 szobás, parkra néző lakás eladó.I.ár:8MFt. 20-772-2429 *Fenyvesi részen építési telkek eladók 11,5MFt és 14MFt 20-9447025*ÁR ALATT, Szadán 2010-ben épült 3szoba +nappalis, 1 szintes dryvitszigetelt családi ház 1300nm-es telekkel eladó. I.ár: 22,5MFt 20-772-2429 *Központban két szobás lakás 8.5 M Ft-ért eladó 20-804-2102 *Palotakerten 1 szobás lakás, alacsony rezsivel. 6,99 MFt 20-804-2102*Kiváló áron, Ambrus közben, I.emeleti, erkélyes, nappali +1 hálós-zobás 50nm-es, jó beosztású lakás eladó Iár: 9,9MFt 20-772-2429www.godolloihaz.hu*Nagyfenyvesben természetközeli helyen, 3szoba +nappalis, étkezősfelújított cirkós ház eladó költözés miatt. Iár: 17,9 MFt 20-772-2429 *Új építésű 1+2félszobás lakások kertrésszel, autóbeállóval, nagyterasszal eladók 14,9MFt-tól 20-804-2102*Eladó Gödöllőn, tégla építésű, cirkós, jó állapotú 2szobás, 53nm-eslakás a Kazinczy krt. Iár:9,5 MFt 20-8042102*Kertvárosban panorámás 110nm-es családi ház eladó 24,9MFt 20-9447025*Új építésű társasházban, nappali+2 szobás lakás Gödöllő közpon-tjában 16,4MFt Ugyanitt egyedi penthouse lakás 16,7MFt. Lakások300.000Ft/m2 alatt 20-9447025*Kastély mögött jó állapotú családi ház, két nappalival, négy szobá-val, 1254m2-es telken eladó! Iár:27.9Mft! 20-539-1988*Gödöllő panorámás részén, 15%-os beépíthetőséggel 720M-es telek,8.8Mft-ért eladó! 21m-es utcafront, víz, villany a telken! 20-539-1988*Szabadka u-ban 3.em-i, erkélyes, konvektoros lakás eladó!Iár:9.9Mft! 20-539-1988*Gödöllő belvárosi részén, a központtól néhány percnyire, eladó egy 75m2 alapterületű, jó elosztású, teljes körűen felújított 2 szobás társasháziöröklakás, új beépített minőségi konyhabútorral és fürdőszoba bútorzat-tal. A lakáshoz örökzöldekkel beültetett, parkosított kertrész és fedettterasz tartozik. A kertet kültéri kemence, kerti szauna (zuhanyozóval) ésborospince teszi hangulatossá. Iá: 22 mFt. Érd.: 20/4177-687*ALKALMI VÉTEL! Gödöllőn az Alma utcában 75 nm-es, nappali + 2szobás, 2 fürdőszobás, ÚJ ÉPÍTÉSŰ beköltözhető, kétszintes ikerház-fél, 300 nm-es saját telekrésszel eladó. Iá: 17 mFt. Érd: 28/411-086vagy 0620/9194-870*Akár 1 millió Ft kedvezményben részesülhet! Gödöllő Belvárosában 2011.Decemberi átadással épülő 18 lakásból (30-92 m2), 5 üzletből (36-67 m2),1 irodából (30 m2) álló társasházban lakások, iroda és üzletek eladók. Árak:9,9 – 27,4 mFt (280 eFt/ m2-től). Érdeklődni: FŐNIX Ingatlaniroda 2100Gödöllő, Szabadság tér 14., Tel.: 20/9194-870; 28/411-086*Gödöllő belvárosi részén, eladó egy 105 m2 alapterületű nappali+2szobás társasházi öröklakás, örökzöldes kertrésszel, garázzsal. A kertbenszaletli található. Iá: 24 mFt. Érd.: 20-9194-870 *Vácszentlászlón 80 nm alapterületű, 2+ fél szobás családi ház, 1200 nm-es telekkel. Iá: 8 mFt. Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870

*Gödöllőn a Kertvárosban 110 nm alapterületű, 3 szobás, nagyon jóállapotban lévő családi ház, 100 m2-es szuterénnel, mely vállalkozáskialakítására is alkalmas (víz, villany, ipari áram bevezetve) 540 nm-esörökzöldekkel beültetett telekkel. Iá: 23,9 mFt. Érd: 28/411-086vagy 0620/9194-870*Gödöllőn az Egyetem téren eladó egy kifogástalan állapotú, felújítottnappalival, 2 szobával, konyhával, fürdőszobával, WC-vel rendelkezőlakás. Iá: 13,2 mFt. Érd.:20/9194-870*Gödöllőn Kertvárosban 500 m2-es parkosított, panorámás telken eladó110 m2 lakóterű, nappali + 2 szobás szinteltolásos családi ház kertkapcso-latos terasszal. Iá: 25,5 mFt. Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086; 20/9194-870*Gödöllőn AKCIÓS ház! Blahán 2 lakásos családi ház, 3-3 szoba, 2 fürdős-zoba, 2 konyha, egész ház alatt szuterénnel. Telek 1200 nm-es, 2 utcáranyíló. Iá. 36 mFt. Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*Gödöllőn Kétszintes társasházi öröklakás (73+30 m2), nappalival,konyhával, két szobával, kamrával, fürdőszobával és külön wc-vel.Ponyvagarázs tartozik a lakáshoz. Iá.:19,9mFt. Érd: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870*Gödöllőn, a Kertvárosban eladó egy 750 nm-es saroktelekre épült110 nm-es, bővíthető családi ház 3 szobával, konyhával, kamrával,fürdőszobával, wc-vel, tárolóval, garázzsal. Iá: 33 mFt. Érd: FŐNIX Iro-da 28/411-086 vagy 20/9194-870*Erdőkertesen, 150 nm alapterületű, csodálatos kerttel rendelkező2000-ben épült, kandallós, nappali+3 szobás családi ház eladó. Iá: 32,8 m.Ft Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*Gödöllőn a Kertvárosban eladó egy 170 nm-es, kétszintes családi ház.Fsz: nappali, 2 szoba, konyha, fürdősz., wc, gardrób; tetőtér: nappali-étkező, 1 szoba, fürdősz., wc, erkély. Pince, garázs van. Iá: 37 m. Ft Érd:FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*ALKALMI ÁRON, Szilasligeten (Széphegy) sürgősen eladó saroktelken80 nm-es rönkház, alatta lakható szuterén. Iá: 16,5 mFt Érd: FŐNIX Iroda28/411-086 vagy 20/9194-870*Gödöllőn, 100 m2 lakóterű, 2 nappali+3 szobás, teraszos szinteltolásoscsaládi ház+90 m2-es, különálló épület eladó. A telken található egy, amelyvállalkozás kialakítására is alkalmas, vagy akár lakás céljára is kialakítható.Iá: 32 m. Ft Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*Gödöllőn, zöldövezeti zárt lakóparkban 2006-ban épült, 124 nm-es föld-szinti társasházi lakás eladó. A lakáshoz tartozik egy 16 m2-es terem-garázs, 20 m2-es felszíni gépkocsi parkoló és 10 m2-es tárolóhelyiség. Iá:28 mFt. Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*Eladó Isaszegen, emeletes CSALÁDI HÁZ, teljes berendezéssel (műsza-ki felszerelés, háztartási gépek, bútorok stb). Fszt. 90nm: előszoba,közlekedő, 2szoba, nappali, étkező, konyha (egybe) fürdő. Em. 80nm:gyerekszoba, egy légterű óriási nappali, gardróbszobák, fürdősz.Lépcsőfeljáró kívül belül, akár 2család részére is megoldható lakhatás.300nm rendezett telek. I.ár: 30MFt 30/579-0545, 20/404-2383 *Gödöllőn, Erzsébet park közelében eladó egy MAGASFÖLDSZINTI,64 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes felújítandó LAKÁS zöld környezetben.Iár: 9,6MFt. Érd: 30/491-5020 *Gödöllőn, Erzsébet park közelében eladó egy 60 nm-es, 1+2fél-szobás, III.em. jó állapotú LAKÁS. Iár: 11,4MFt Érd: 30/491-5020*PALOTAKERTEN négyemeletesben, parkra néző 2 szobás, 64nm-eseredeti állapotú LAKÁS végrehajtás miatt sürgősen, ár alatt eladó.7,99M Ft. Tel: 20/9621-024*Gödöllőn a Zombor utcában jó állapotú parkettázott, I.emeleti egys-zobás összkomfortos konvektoros LAKÁS tulajdonostól eladó. Iár: 7,2millió. Tel: 06-30-949-2028 *Gödöllő belvárosában, Kőrösfői utcában eladó két utcára nyílóCSALÁDI HÁZ, kellemes hangulatú belső udvarral. (3szoba, pince,garázs.) Érd: 0628-430-348 *Eladó Szt. János utcai földszinti teljesen felújított 1,5 szobás LAKÁS(tégla), tárolóval. Iár: 9,5MFt. Érd: 06-20-3289-666 *Örökpanorámás 1000nm-es telken 250nm-es többgenerációs CSALÁDIHÁZ 3külön bejáratú lakrésszel, parkolóhelyekkel Szilasligeten, Sasutcában családi okok miatt eladó. 49,5M Ft. 06-20-9420-434 *Gödöllőn, Kossuth L.utcában eladó 36nm-es, Ny fekvésű, Erzsébet parkirányába néző, 3.em. igényesen kialakított (kövezett, átalakított fürdőszo-ba, irodának is alkalmas, klímás) LAKÁS. Iár:8,1MFt. 06-30-221-5203 *Gödöllőn János utcában, téglaépületben 1. emeleti 2008-ban felújított,74nm-es, 3szobás, egyedi fűtésű LAKÁS eladó. 20/223-3892

12 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.

HHIRDETÉSFELVÉTELIRDETÉSFELVÉTEL!!H irdetési e lérhetőségek:H irdetési e lérhetőségek:

20/5255-36620/5255-366e-mail: [email protected]

internet: www.ujsagok.vella.huCímünk: Gödöllő, Kossuth Lajos u. 1. (a Petőfi térnél)

Telefonon, faxon, levélben, e-mailen apróhirdetést

nem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelent

hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Page 13: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

2011. április 13. Gödöllői Szolgálat 13*Gödöllő központjában 1+3félszobás egyedi fűtésű LAKÁSOMATÉRTÉKEGYEZTETÉSSEL KISEBB egyedi fűtésűre cserélném, vagyeladnám. Tel: 06-30-843-6440 *Kihagyhatatlan ajánlat 2szobás LAKÁS 1szobás árában. EladóGödöllőn, Palotakerten Centrumban 62nm földszinti egyedi szabály-ozható fűtésű, biztonsági ajtós felújított, ápolt LAKÁS tulajdonostól.Iár egyeztetéssel. 30/3900-951*Árzuhanás! Gödöllőn Kertvárosban 1092nm telken 154nm tetőtereslakóház: 3szoba, nappali, étkező, garázs szerelőaknával, pince, udvar, kertterasszal, gáz +vegyestüzelés eladó. Iár:31,9MFt. 30/3900-951*Eladó Gödöllőn a Zengő utcában kb. 800nm-es ÉPÍTÉSI TELEK Iár: 10,8millió Ft. VALAMINT HÍZÓK 400/KG áron. Tel: 06-70-948-2271 *Eladó Gödöllőn az Erzsébet királyné körúton egy magasföldszinti1,5szobás 54nm-es LAKÁS jó állapotban, nyugodt környezetben.Óvoda, iskola 5percre. Iár: 12MFt. 30/461-0292, 30/649-2594 *Gödöllő HARASZT részén, az Erzsébet park környékén CSALÁDI HÁZELADÓ. Tel: 06-30-418-7206, 06-70-619-9079 *ELCSERÉLNÉNK KERTES HÁZUNKAT padlás szobás kertes házra,vagy eladjuk értékegyeztetéssel. Csak komoly vevők érdeklődjenek18h után: 06-70-282-9247 *Gödöllőn, Szt.János utcában 1szobás, 38nm-es téglaépítésű, földsz-inti LAKÁS, egyedi mérőórával, beépített konyhabútorral SÜRGŐSENELADÓ. Iár: 7,8MFt. 06-30-828-5854 *Gödöllőn, BLAHÁN ELADÓ paraszt típusú CSALÁDI HÁZ 1.200 nöl-es telken. 2szoba, nappali, konyha, fürdőszoba, 2WC, teljes közmű,kábeltévé. Érd: 06-30-878-8907 *ELADÓ LAKÁS! Gödöllő, Kazinczy krt. 60nm-es, 1.em. felújított,erkélyes, téglaépítésű. Iár: 12,5MFt. Érd: 20/495-8501 *Kartal központjában 554nm-es telken 100 nm-es hosszúparasztház - 3szoba, konyha, spejz -, melléképületekkel, gyümölcs-fákkal eladó. Iár: 7,8 M Ft. Tel: 06-20/213-7054 *Budapesten a XV. kerületben az M3-s közelében 4emeletes panel-ban 60nm-es 1+2félszobás LAKÁS eladó. Mindhárom szoba különbe-járatú. Iár: 8,9MFt. Tel: 06-20-935-5426 *Eladó Budapesttől 30 km-re 3 szobás CSALÁDI HÁZ parkosítottkerti tóval teljesen felújított. Iár: 19,7MFt. Tel: 0630-6677-031 *Gödöllő központjában 59 nm-es, magasföldszinti, téglaépítésű, felújított,2,5 szobás LAKÁS egyedi mérővel, beépített szekrényekkel, pincetároló-val eladó. Iár: 13,9 MFt. Érd: 0630-575-9256 *Erdőkertesen eladó egy 95 nm-es, nappali +3 szobás, 2010-ben épültCSALÁDI HÁZ 1000 nm-es telekkel. Iár: 18,5 MFt. Tel: 30/619-5654 *Veresegyházon új építésű, termálvízzel fűtött, 33-74 nm-es társasházilakások eladók. Jó infrastruktúra, alacsony rezsi, zöldövezet. 30/619-5654*Veresegyházon a tavak közelében 416 nm-es, összközműves építési teleklakható 36 nm-es kis házikóval eladó. Iár: 7,75 MFt. Tel: 30/619-5654*Veresegyház zöldövezeti területén új építésű 95 nm-es ikerház 450nm-es telekkel eladó. Ár: 24,5 MFt. 30/619-5654*Gödöllőn, Palotakerten sürgősen eladó egy 1+2 szobás LAKÁS. Tel:0630-2013-719 *Kihagyhatatlan ajánlat! Új építésű ikerházi LAKÁSOK rendkívül kedvezőáron leköthetők Gödöllő egyik legelegánsabb övezetében, a Rét utcában.A két külön egységet képező –garázzsal elválasztott- téglaházakhoz kertis tartozik. A belső terek a megrendelő igényeihez alakíthatók. A földszintés a tetőtér össz. hasznos lakótere 100nm (+garázs). Tágas utcafront,szép ligetes környezetben. Ár: 20,99MFt/ház. Tel: 0630-9404-997

ALBÉRLET KIADÓ*Gödöllőn, Palotakerten, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos 58 m2-es lakás KIADÓ 60 eFt+rezsi bérleti díjért. Érd: FŐNIX Iroda 28/411-086 vagy 20/9194-870*Szoba-konyhás, zuhanyzós, fa tüzelésű lakás kiadó! Egy fő részére.Tel: 06-30-609-8707 *Remsey körúton 60 nm-es 1+2félszobás, étkezős, felújított, bútoro-zott LAKÁS mélygarázs beállási lehetőséggel kiadó. 20/9325-415 *Gödöllő központjában berendezett LAKÁS kiadó egyedi fűtéssel,klímával, riasztóval. Ár: 75.000,-Ft/hó. Érd: 20/339-4444 *CSALÁDI HÁZBAN összkomfortos albérlet kiadó külön bejárattalgödöllői vasútállomáshoz, egyetemhez közel 2személy részére.40.000,-Ft +rezsi. Külön víz, villanymérőkkel. 0620-212-7984*Gödöllőn 2szobás, összkomfortos, gázkonvektoros, külön mérőórá-val felszerelt 1.em. LAKÁS kiadó. 45.000,-Ft +rezsi, 2havi kaució.30/502-4148, 30/277-8113, 28/418-005 *Kiadó LAKÁS Palotakerten! 2.emeleti, 1+2 félszobás SZÉP LAKÁSazonnal beköltözhetően kiadó. Akár hosszútávra is. Gyönyörű kilátás-sal a parkra! Érd: 20/945-8340 *Cégeknek és magánszemélyeknek kiadó CSALÁDI HÁZ (3szoba+nappali +2fürdőszoba +konyha +étkező.) Tel: 06-20-432-1572

*80nm-es LAKÁS az Erzsébet park menti házas övezetben –kétszobával, étkezővel, konyhával, zuhanyzós fürdővel, önálló előkerttel-kiadó. Iár: 80EFt/hó. Érd: 20/2251-321 *Gödöllő kertvárosában CSALÁDI HÁZ tetőtéri 80nm-es bútorozottlakása, saját bejárattal kiadó. Panorámás, teraszos, padlófűtéses,2kocsibeállóval. 2fő esetén rezsivel együtt nyáron-100.000,-Ft, télen-120.000,-Ft. Kauciót nem kérek. Tel:0670-200-0752 *Gödöllőn, Palotakerten kétszobás első emeleti vízórás, egyedimérőórás LAKÁS hosszútávra kiadó. Azonnal költözhető. Ár, kauciómegegyezés szerint. Tel: 20/928-0973 *Gödöllőn Alvégben CSALÁDI HÁZNÁL külön bejárattal 1szobaösszkomfortos LAKÁS kiadó 1-2fő részére. 40.000,-Ft +rezsi. 1 havikaució. Önálló víz, villanyórák. 20/388-6176, 30/597-0225

ÜZLET, IRODA, GARÁZS*Gödöllőn a Remsey krt-on ELADÓ, 57 nm-es, 2 szintes üzlethelyiség,mely akár orvosi rendelő, ügyvédi iroda stb. kialakítására is kitűnő. Iá: 14,9mFt. Érd.: 28/411-086; 20/919-4870*Kossuth L. utcában a Tűztorony melletti udvarban 70nm-es irodánakvagy üzletnek is alkalmas helyiség kiadó. 20/9833-338 *Május 1-től Dózsa Gy. úton 20nm-es üzlet kiadó. (Most Görög bolt.)Bérleti díj: 50.000,-Ft +rezsi. 1 havi kaució. Érd: 06-30-500-7028 *GÖDÖLLŐ BELVÁROSÁBAN 38 nm-es ÜZLETHELYISÉG KIADÓ (konyhá-val, riasztóval, ráccsal felszerelve)! Irodának és fodrászatnak is alkalmas.Érd: 30/231-7508*KIADÓ IRODA GÖDÖLLŐN A SZŐLŐ UTCAI IRODAHÁZBAN, 104 nm, elsőemeleti, utcafrontos, klimatizált, igényes. Érd: H-P 8-18-ig 28-430-209 *ÜZLETHELYISÉG KIADÓ. 100nm. Gödöllő, Kőrösfői u. 14. Tel: 30/209-0517 *Gödöllőn a Szt. János utcában GARÁZS hosszútávra kiadó. Tel:30/9285-272 *A Petőfi Sándor Ált. Isk. melletti garázssoron GARÁZS hosszútávrakiadó. Érd: 18h után 70/3316-800

ÁLLÁS*Gödöllői internetkávézóba délutáni munkára egyetemista munkatár-sat keresünk. Érdeklődni (9-16 óráig): 20/3759562*Ingatlanreferenst keresünk az ajánlatokat, fényképes önéletrajzzalaz [email protected] címre várjuk. *Gödöllőn üzemelő étterembe gyakorlattal rendelkező szakács, pizzaszakács jelentkezését várjuk. Érd: 70/333-2133*Gödöllőn üzemelő étterembe gyakorlattal rendelkező fiatal pultos-felszolgáló jelentkezését várjuk.Érd:70/333-2102*Gödöllői KÁVÉZÓBA FELSZOLGÁLÓ /PULTOS munkakörbeKISEGÍTŐ MUNKATÁRSAT KERESÜNK. Érd: 30/400-4762 *VILLAMOSSÁGI és GÉPÉSZETI SZERELŐT KERESÜNK. Gödöllői,mezőgazdasági automatizálással foglalkozó cég munkatársat keresállattartó technológiák villamossági, valamintgépészeti szerelésére,szervizelésére hazai és külföldi projektekhez. A munka esetenkénttartós távollétet igényelhet. Feltételek: kommunikációképesség angolnyelven, vezérléstechnikai és villamos ismeretek, jogosítvány.Jelentkezését szakmai önéletrajz leadásával várjuk [email protected] címre. Bővebb információ: +36(28)510-985 *Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítő hálózata – a Duna House –gödöllői irodájába vállalkozó szemléletű ingatlan értékesítő munkatár-sakat keres. Érd: 06-30-619-5650, [email protected] *SZADAI ELEKTRONIKAI céghez keresünk dolgozókat hosszútávra, jókereseti lehetőséggel. Jelentkezni: 20/772-5029

INGATLANOK FORGAL-MAZÁSA, INGATLANVAGYON

ÉRTÉKELÉS, DIJTALANHITELÜGYINTÉZÉS!

ÁRCSÖKKENÉS:*GÖDÖLLŐN, az M3-as felhajtójáhozközel, a Szadára vezető út mellett, 7495nm-es ipari terület eladó. Beépíthetőség:40 %. Iár: 19 ezer Ft/nm.*GÖDÖLLŐN, az Alsó-parkközelében141 nm-es üzlettéminősített, felújított családi ház, tágasterekkel, saját parkolóval, kiválóközlekedéssel, bejáratott tevé-kenységgel eladó. Iár:39 mFt.KIADÓ INGATLANOK:*A Paál László közben 68 nm-es,2+1 fél szobás, kéterkélyes, egyedifűtésű, alacsony rezsijű, kiválóállapotú lakás hosszútávra bérbeadó.Bérleti díj:75 e. Ft/hó+ rezsi.

*Az Isaszegi úton 4 lakásos tár-sasház földszinti, 49 nm-es, 2 szobáslakása, 150 nm-es telekrésszel, koc-sibeállóval rövidebb távra is kiadó.Bérleti díj:50 e. Ft/hó+ rezsi.*A Petőfi téren 2. emeleti, 39 nm-es,amerikai (bútorozott) konyhás, újlakás hosszútávra bérbeadó. Bérletidíj:65 e. Ft/hó+ rezsi.CSALÁDI HÁZAK GÖDÖLLŐN: *Az Antal-hegyen1850 nm-es,panorámás telken, 2004-ben épült,igényes, 3 szintes családi ház (nappali,2 szoba, amerikai konyha, gardrób,kamra, fürdő, mosókonyha, tárolók,dupla garázs). A tetőtérben egy önállólakás kialakítható. I ár:65 mFt.*Az Antal-hegyen, körpanorámás,800 nm-es telken 2009-ben épült 138nm-es, kétszintes, nappali+ 3 szobás,kiváló minőségű családi ház eladó.Iá.: 69 mFt.*A Blahán, nappali+3 szobás, kétsz-intes, jó állapotú családi ház, garáz-zsal 910 nm-es, panorámás telkeneladó. Irányár: 27,8 mFt. *A Blahán 60 nm-es felújítandó, 2 szobástéglaház, 852 nm-es telken eladó.Cserelakás beszámítható. Iá: 16,5 mFt.

*A Kertvárosban nappali+2 szobás, 95nm-es családi ház, 40 nm-es különállóházzal, fedett autóbeállóval, mel-léképülettel, ásott kúttal 1120 nm-estelken eladó. Két generáció számára iskiválóan alkalmas. Iár: 26,5 mFt.*A Kertvárosban, 120 nm-es, nap-pali+3 szobás, ízlésesen felújított,hangulatos családi ház 605 nm-esparkosított telken, a központközelében eladó. Iá: 38,5 mFt.*A Kertvárosban, közel a közpon-thoz, 715 nm-es parkosított telken360 nm-es, szinteltolásos nappali+3szobás családi ház (garázzsal,borospincével, mosókonyhával,kondi szobával, hatalmas fedettmedencével) eladó. Iá.: 55 mFt.*A Királytelepen 240 nm-es, 3 szintes,kétlakásos, 6 szobás jó állapotú csalá-di ház, szép gondozott, 506 nm-estelken eladó vagy 2 szobás családiházra és 1+2 fél szobás lakásracserélhető. Iár: 26 mFt.*Az Alvégben régi építésű 76 nm-es,2 szobás lakóház 3090 nm-es, ősfástelken (a telek végén patak folyik)eladó. Irányár: 21,9 mFt.*Az Öreghegyi utcában 1976- banépült, kétszintes, 250 nm-es felújí-tandó családi ház 1652 nm-es telkensürgősen eladó. Irányár: 27,5 mFt.

Hogyan válasszunk jónapszemüveget?

A napszemüveg ma már divatcikknek istekinthető, kiegészítője ruházatunknak. Hordha-tunk sportosat, „az idei trendit”, klasszikusat, vagyéppen retro stílusút akár. De nem ez a lényeg!A divat mellett sokkal fontosabb, hogy szemünketmegvédje a káros UV sugárzástól. Intenzív UV sugárzás (magashegység, hó, vízfel-színről visszavert sugárzás) okozhat szaruhártyagyulladást, ami rendkívül fájdalmas, könnyezéssel,fénykerüléssel jár. Szerencsére gyorsan, és jól gyó-gyul, de, ha így jártunk, forduljunk szemészhez, atovábbi szövődmények elkerülése érdekében.. A nap is felelős a szemen kialakuló kúszóhártyamiatt.Anyagcserezavar, és részben a magas UV sug-árzás miatt alakul ki az éles látásunkat adóideghártya rész, a sárga folt elfajulása- a makuladegeneráció. Ez egy lassú, fájdalommentes folya-mat. Egyre gyakoribb kórkép, és sajnos vis-szafordíthatatlanul rontja el a látást. A beteg tér-látása megmarad, de a finom közelitevékenységekhez szükséges jó látása elromlik,szemüveggel sem javítható. Hogy biztosak lehessünk abban, hogy a szemüvegszűrése valóban megfelelő, íme, 3 tipp:1. keressük az UV 400 feliratot2. a CE minősítést, ami a szemüveg szárában vanfeltüntetve. Ez jelenti azt, hogy a szemüvegmegfelel az Európa Uniós szabványoknak.3.és mivel a fenti két jelzést nem nagy ügy „kop-pintani”, így mindenképpen tanácsos optikai sza-küzletben vásárolni, ahol segítséget tudnak nyúj-tani a választásban, be is állítják a szemüveget azÖn arcához, segítenek a megfelelő színű, sötét-ségű szemüveglencse választásában.A lencsék színe sem mindegy. A színek megvál-toztatják a látást, így legjobb, ha kipróbáljuk, szá-munkra melyik a legkellemesebb.Barna: Növeli a kontrasztot, így mindent élesebb-nek, és nem túl sötétnek látunk. A sötét színeketmélyíti, a fehéret megtöri.Szürke: A nagyon fényérzékenyek kedvelik főként.A természet színeit nem változtatja meg, a szembejutó fénymennyiséget jelentősen csökkenti.Zöld: Tompítja az éles fényt, anélkül, hogysötétítené a képet.Ezenfelül olyan szűrők is léteznek, amelyekcsökkentik a káprázást, javítják a különbözőfényviszonyokhoz való alkalmazkodást (árnyék-ból ki-be).A polarizált lencsék megszűrik a szemkáprázástokozó fény visszaverődéseket, tükröződéseket.Viseletük nagyon kellemes vízparton, ésautóvezetés közben.A különböző fényszűrők kaphatók dioptriás vál-tozatban is. Így akinek szemüveg kell, hordhatdioptriás napszemüveget. Eredeti napszemüvegmodelleket is tudunk dioptriás lencsékkelelkészíteni (pl. a Ray Ban napszemüvegeket). Hosszú oldalakat lehetne teleírni szemünkről,sugárzásról, betegségekről. Itt csak pár tanácsotszerettem volna adni, a teljesség igénye nélkül. Amennyiben bővebb felvilágosítást szeretne,szeretettel várjuk üzletünkben, ahol be is mutatjuka különböző szűrőket, és azok előnyeit!

MSE Optika

Page 14: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

*Fodrászt, kozmetikust, manikűr pedikűr műkörmöst keresünkigényes szalonunkba előnyös feltételekkel, vendégkörrel előnyben.Tel: 30/676-4335 *Könnyű fizikai munkára keresünk Gödöllő és vonzáskörzetéből nőiés férfi kollégákat CSOMAGOLÓI munkakörbe. Feltétel: jó szem éskézügyesség. Érd: [email protected] *GÖDÖLLŐI SZÉPSÉGSZALONBA MŰKÖRMÖST, FODRÁSZTFELVESZEK. Tel: 0630-247-6718 *ALKALMI illetve KISEGÍTŐ MUNKÁT VÁLLALOK, szgk és utánfutóvan. Többek között autója belső takarítását is megoldom azotthonában (a mindenes). Érd: +36-20-486-2747*65-70 év közötti nyugdíjas nénit keresünk gyermekfelügyeletcéljából. Napi 3-4 óra munka. Gödöllő belvárosában élők előnyben.Jelentkezni rövid önéletrajz beküldésével az [email protected] email címre, vagy postai úton: 2100 Gödöllő, Kőrösfői u. 2

*EBÉDSZÁLLÍTÓ CÉG üzletkötésben jártas FUTÁRT KERES. Jelentkeznilehet a [email protected] e-mail címen. *IRATRENDEZÉST, ADATRÖGZÍTÉST VÁLLALOK. Pontos, precíz munka,vállalkozói igazolvánnyal rendelkezem. (Pénzügyi területen dolgozom.) Tel:70/403-0732 *Gödöllő belvárosában működő SZÉPSÉGSZALONBA MŰKÖRMÖST,FODRÁSZT, KOZMETIKUST felveszek. Tel: 06-30-9625-194 *Jó megjelenésű, kommunikatív munkatársakat keresünkÜZLETKÖTŐNEK. Tel: 06-70-367-1396, 06-70-367-1788 *Gödöllőn, központhoz közeli, bejáratott SZÉPSÉGSZALONBAKERESEÜNK FODRÁSZT, PEDIKŰR, MANIKŰR MŰKÖRMÖST. A szalonbanvan szolárium, infraszauna, masszázs, kozmetika. 20/200-2725,70/360-9407 *MAGÁNÓVODÁBA szeptemberi kezdéssel ÓVÓNŐKET KERESÜNK.Bérezés megállapodás szerint. Munkavégzés helye Gödöllő. Érd:[email protected] , 0670-234-0900*Gödöllői piacra, ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS reszortra fiatal női ELADÓTFELVESZÜNK. Gyakorlattal rendelkezők, nemdohányzók előnyben! Érd:személyesen, önéletrajzzal 06-20-4531-763, 06-70-282-9247 *KERTGONDOZÁSRA, apróbb javításokra keresek heti 1 napra igényes,precíz EZERMESTERT, saját szerszámokkal leinformálható gödöllői férfiszemélyében. 5.000,-Ft/nap. 20/9621-024 *Gödöllő városközponti klímás, riasztós, biztonsági rácsos üzlethely-iségbe keresünk intelligens manikűr-pedikűröst, kozmetikust, masszőrt,műkörmöst hosszútávra. Érd: 28/414-149, 30/543-7898 *Gödöllőn a János u.44.sz. alatti PANDÓRA SZÉPSÉGSZALONBASZAKKÉPZETT VÁLTÓ FODRÁSZT KERESÜNK. Érd: Rendek Tímea 70-354-0703 *VARRÓNŐKET KERESÜNK budapesti munkahelyre, hosszútávra, jókereseti lehetőséggel. Jelentkezni: 20/922-2151

*Dunántúli munkahelyre keresünk CNC ESZTERGÁLYOST, COHEGESZTŐT és LAKATOST hosszútávra, jó kereseti lehetőséggel.Jelentkezni: 20/922-2151 *Gödöllő belvárosi házhoz rendszeres kerti munkára keresünk tapasztaltkertészt. Díjazás: 500 Ft/óra. Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal e-mailben: [email protected] *Megbízható, leinformálható középkorú nő takarítást vállal. Tel: 20/320-8247 (14h után.)

SZOLGÁLTATÁS*GYÓGYTORNÁSZ magánrendelés az Ön otthonában! Gerincferdülés,tartáshibák kezelése Schrott-módszerrel, reumatikus fájdalmak kezelése,műtét utáni rehabilitáció.0670/7015617.www.mobilgyogytornasz.hu*Kertrendezést, fűkaszálást, füvesítést, permetezést és egyéb kertimunkákat vállalok. Tel.: 30/242-9441*Külső és belső ház felújítást, homlokzati hőszigetelést színezéssel is, vál-lalok. Tel.: 30/242-9441*Gyorsszolgálat! 0-24-ig dugulás elhárítás vomával. Csatornakamerázás.Víz-, gáz-, fűtésszerelés. 06-70-2479072, 06-20-9177-555 *Gázkészülék gyorsszerviz. 0-24 óráig. Átfolyó vízmelegítők, cirkók,kazánok szervize 2órán belül. Tel: 06-30-302-4622. *Kaputelefon, riasztó, beléptető, térfigyelő rendszerek, garázskapuszerelés, javítás 2órán belül. 06-20-9-177-555 *KÖLTÖZTETÉS, ÁRUSSZÁLLÍTÁS. RAKTÁROZÁS. Szakszerű cso-magolás, bútorszerelés, dobozok, fóliák árusítása. Lakások irodákingyenes helyszíni felmérése. Bútorlift bérlési lehetősége. Bővebb felvilá-gosítás: +36-20-423-4828, www.interiortrans.hu *FORDÍTÁS, TOLMÁCSOLÁS 50 nyelven, anyanyelvi, diplomás, gyakorlottszakfordítókkal! Kedvezményes árak. I.L.I. Fordítóiroda, Gödöllő, Körösfőiu. 2. Tel.: 28-511-366, 20/556-2653, E-mail:[email protected]

*KONTÉNERES SITT ÉS HULLADÉKSZÁLLÍTÁS. TERMŐFÖLD ÉS GÉPIFÖLDMUNKA RENDELÉSE. +36-20-9-537-537*PILATES TORNA az Isaszegi úton. Szeretettel várunk családias hangu-latú kis csoportunkba, ill. egyéni foglalkozásra. Tel: +36-70-414-1629*Figyelem! Víz, gáz, közp. fűtésszerelés, légtechnikai és csatornázásimunkák rövid határidőre. Tel: +36-30-202-0050 *KERTGONDOZÁS: metszés, permetezés, sövénynyírás, bozótirtás,fűnyírás, gyepszellőztetés, fakivágás, kaszálás és egyéb kerti munkák.Lelkiismeretes, alapos, megbízható munka rendszeresen és alkalmankéntis. Tel: +36-30-528-7777*SZALAGFÜGGÖNYÖZÉS a felméréstől a kivitelezésig. Óriási szín ésanyagválaszték Gödöllőn a Kossuth Lajos u. 14.sz. alatti belsőépítészeti éslakberendezési stúdióban. Tel: 30/202-0045*CSERÉPKÁLYHA, KANDALLÓ TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE, használt berendezésektisztítása, átépítése, javítása. www.kalyhasmester.hu Tel: 20-5231-094*Számítógépes problémája van? Hívjon bizalommal, házhoz megyek.Számítógép szerelés, rendszer és programtelepítés, vírusirtás garanciá-val. Hétvégén is! Tel: +36-30-333-9201

14 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.

Bock Rosé 2010 Ropogós lángos saláta-kavalkáddal, balzsamecet szósszal

Bock Hárslevelü 2010 Harcsafilé feketeszezámmal, rikottás ganelloni házasságával

Bock Portugieser 2009 Füstölt házi sonkával töltött derelye

Bock Ermitage 2009 Szarvas ragu zöldfüszeres, burgonyás rétessel

Bock Cabernet Franc 2008 Konfitált marhapecsenye vörösboros szilvaöntettel, tökmagos

túrógombóccal

Bock Cuvée 2006 Ír kávéhab valódi csokoládéval, meggyöntettel, cherry-s

szilvaforgáccsal

A menüsor ára: 6,800 Ft

BOCK20 11

Fagyöngy étterem

BorvacsoraÁprilis 16.

19:00 tól

2100 Gödöll , Szabadság út 199.Telefon: +36 /28/ 430 434

+36 /20/ 454 2768www.fagyongyetterem.hu

sulidhoz igazodik. Ha

Mind- . tel.: 28/423-002

www.minddiak.hu

Page 15: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

*KÖNYVELÉS, cégalapítás, munkabérszámfejtés, tanácsadás.Gödöllő, Szent István tér 5. Tel: 28/407-122, 06-30/508-1380 *25% ÁRENGEDMÉNNYEL ÉPÍTŐIPARI GENERÁLKIVITELEZÉS!Szobafestés-mázolás, tapétázás, kartonozás, asztalos, ács,lakatos, kőműves munkák. Víz, gáz, fűtésszerelés, szigetelés.Hideg és meleg burkolás, közületeknek is. Ingyenes árajánlat!Tel:20-9-361-233, 28/610-982*SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. Idén rendelje meg, tavalyiáron! Ingyenes árajánlat! Tiszta, rendes munka! Tel: 20-4-359-650*KONTÉNERES sitt szállítás, TERMŐFÖLD, GÉPI FÖLDMUNKÁK, alap,pince, tereprendezés, további kisgép kölcsönzése. Tel: 30-9-362-846*KŐMŰVES, VÍZSZERELŐ, burkoló és tetőjavítási munkákat azonnalikezdéssel vállalok. Tel: 06-70-361-9679 *KERTÉPÍTÉS, -TERVEZÉS, KERTGONDOZÁS. Web:www.kertszabok.hu Tel: 06-20-571-3008 *Víz-, gáz-, központi fűtésszerelés, csatornázás, csatornabekötés, régi rendszerek, fürdőszobák felújítása. Gázkészülékek,konvektorok tisztítása, javítása. Teljes körű épületgépészetimunkák. Tel: +36-20-9527-289, +36-28-476-229 *BÁDOGOSMUNKÁK: ereszcsatornák szerelése, javítása,ablakpárkányok, kéményszegélyek és egyéb szegélyek gyártása,szerelése többféle lemezből. Tel: 20/368-5568 *DÍSZÍTŐ FARAGÁS, FAFARAGÁS, OLAJFESTMÉNYEK RENDELÉSE.Referenciamunkák: www.agama.fw.hu Tel: 20/33-80-422 *ÉP-GÉP INSTALL KFT vállalja családi házak, közületek VÍZ-GÁZ-FŰTÉS – ÖNTÖZŐ rendszerének kivitelezését. Árajánlat azonnal.Rengeteg referencia, kereskedői anyagárak! 06-307-184-384 *VARRÓMŰHELY NYÍLIK Gödöllőn a Kossuth L.u.26.sz alattiFensterm nyílászáró üzletben. Felvarrások, átalakítások, cipzárc-sere, függönyszegés stb. igény esetén helyben vasalást is vállalok.30/42-88-666, 30/398-4815 *LAKÁSSZERVIZ - SZERELÉS, JAVÍTÁS. -Kapuk, ajtók, ablakokjavítása, zárjavítás, zárcsere, betörés utáni javítás. -Lamináltpadlólerakás, fürdőszobai javítások. -Bútorok összeszerelése.–Redőnyjavítás. Tel: 70/201-1292 *TETŐSZERVIZ. AZONNALI HIBAELHÁRÍTÁS, TETŐJAVÍTÁS,BÁDOGOZÁS. Tel: 06-70-949-7007 *FAKIVÁGÁST, FŰNYÍRÁST, BOZÓTIRTÁST vállalok. Minden üzem-módra KÉMÉNY ÉPÍTÉSÉT, szerelését, engedély beszerzését vál-lalom. 0620-212-7984 *HIBAELHÁRÍTÓ SZOLGÁLAT. LAKÁSFELÚJÍTÁS, BURKOLÁS,tetőfelújítás, nonstop hibaelhárítás, KERTGONDOZÁS, stb.GARANCIÁVAL. Tel: 06-20-358-0483*Gyógy pedikűr: tyúkszem, szemölcs, bőrkeményedés, vastaggombás benőtt köröm szakszerű kezelése, ápolása. Talp masszázs.28 év szakmai háttér. Óvakodjon a házaló, kínálkozó kontároktól!Bárándi József 06-20-532-7275 *FOGYASZTÁS, ALAKFORMÁLÁS PROFI SZINTEN. DIÉTÁSTANÁCSADÁS TAVASZI AKCIÓVAL. 30/676-4335 *TAVASZI MEGÚJULÁS! VÁLTOZTASSON FRIZURÁT! Előnyös árakWella termékekkel! MANIKŰR PEDIKŰR MŰKÖRÖM AKCIÓS ÁRON!20/926-4395 *ÉPÜLET ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS (Generál kivitelezés). Vállalunkmindennemű építőipari kivitelezést. Gyors, megbízható munka.Ingyenes árajánlat felmérés alapján. Tel: +36-20-4359-650*Szűcs, vegytisztító, varroda, cipész, szőnyegtisztítás egy helyen!Szőrmebundák, bőrruházat tisztítása, festése, javítása.Vegytisztítás. Bélés, zipzár csere. Ny: H-P-9-12 14-17. Cím:Gödöllő, Ligeti Juliska u.29. Tel: 06-70-2000-752 *FAKIVÁGÁST, GALLYAZÁST VÁLLAL gödöllői cég komoly szakmaitapasztalattal, garanciával. Gödöllőieknek fenyőgally-elszállítási ked-vezményt, és ingyenes gallylerakási lehetőséget kínálunk. Hívjon bizalom-mal a gyors és ingyenes árajánlatért: 20/669-0023, www.favago.hu *Rövid határidővel vállalok szakdolgozatok, házidolgozatok, vagymás jellegű anyagok gépelését. Érd.: 30-851-8763

OKTATÁS*HOGYAN GYŐZD LE AZ 5 LEGGYAKORIBB NYELVTANULÁSI PROB-LÉMÁT? Nézd meg itt: www.oktatars.hu/neked*BESZÉDCENTRIKUS ANGOL tanítás hétfőtől szombatig reggel 9.00 -17-00. Kísérje figyelemmel a folyamatosan induló tanfolyamokat ésakciós óráimat: englishlearning.hupont.hu, tel.: 0630/932-4401*ÁLLÁSKERESÉS ANGOLUL speciális tanfolyam indul március 12-től folyamatosan. Tel.: 0630/932-4401 Honlap: englishlearn-ing.hupont.hu

*HOL RONTJA EL AZ ANGOLUL TANULÓK TÖBBSÉGE? Évek ótatanulsz már angolul, de még mindig nem mersz megszólalni? Vannakszavak, amelyeket újra és újra megtanulsz, mégsem tudod őket megj-egyezni? A nyelvtani feladatok jól mennek, de ha kommunikálnod kell,fogalmad sincs melyik szerkezetet, igeidőt használd? RENGETEDIDŐT, ENERGIÁT ÉS PÉNZT FEKTETTÉL MÁR NYELVTANULÁSODBA,MÉGSEM ÉRZED MAGAD SIKERESNEK? VAN MEGOLDÁS!www.oktatars.hu/edzotabor

*GYERE NYELVET TANULNI! NYELVTANFOLYAMRA JÁRNÁL, DEATTÓL TARTASZ, HOGY NEM OLYAN TANÁRT KAPSZ MAJD, AMILYETSZERETNÉL? VAGY EGYSZERŰEN CSAK FÉLSZ, HOGY NEM JÖSSZMAJD KI A CSOPORTODDAL? EZ TÖBBÉ NEM PROBLÉMA! MINDENCSOPORTOS ÉS EGYÉNI NYELVTANFOLYAMUNKRA 100 SZÁZA-LÉKOS ELÉGEDETTSÉGI ÉS PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIÁT VÁL-LALUNK! NÉZD MEG HONLAPUNKAT ÉS JELENTKEZZ MA!WWW.STUDIOONLINE.HU. TANULJ VELÜNK ANGOLUL, NÉMETÜL,OLASZUL, FRANCIÁUL, SPANYOLUL ÉS OROSZUL CSOPORTBANVAGY EGYÉNI ÓRÁKON. GÖDÖLLŐ, ÁLLOMÁS TÉR 5. - A VASÚTÁL-LOMÁSSAL ÁTELLENBEN - FKNYSZ: 13-0920-04. ESETLEG TELE-FONÁLNOD KÉNYELMESEBB? TELEFON: 0620 216 62 40

*ANGOL, NÉMET, FRANCIA, SPANYOL, OLASZ általános, intenzívés vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamok MINDEN SZINTEN, diplomástanárokkal felnőttek és gyerekek részére egyaránt, 560 Ft/óradíjtól. I.L.I. Nyelviskola, Gödöllő, Kőrösfői 2. Tel: 28/511-366, 2O/543-1775. Az I.L.I. Gödöllő egyik legrégebbi és legjobbnyelviskolája, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete által isAJÁNLOTT nyelviskola! (Ny.sz:13-0295-04)

*MENCELUS Oktatási Bt. ANGOL, OROSZ, JAPÁN nyelvoktatásGödöllő központjában, anyanyelvi tanárok, alap-, közép-, felső-fokon, kedvező áron, egyéni, csoportos. Általános, beszédcen-trikus, üzleti tanfolyamok, érettségi, nyelvvizsga felkészítés. 06-30-374-6545 www.mencelus.com

*Tanulási képességek fejlesztése diákoknak és felnőtt korosztálynak.TANULNI IS MEG KELL TANULNI! Amit fejlesztünk: emlékezetet,figyelmet, gondolkodást. Tel. +36-28-415-998, +36-20-388-4953

*Kineziológia kezdő tanfolyam I. II. (tanulási problémák) indulGödöllőn. -IV. Haladó: június 23-26. -V. Szavaknál is hangosabban:aug.11-14. Előzetes jelentkezés Barna Krisztina: 20/323-1856

*F.H. AUTÓSISKOLA. Tel: 30/309-5598 vagy 30-369-4942,www.fhautosiskola.5mp.eu

*FRANCIA nyelv oktatása Gödöllőn. Felkészítés nyelvvizsgára,érettségire, korrepetálás. Tel: 30/638-4947

*MATEK TANÁRT keres középiskolás gyermekének? Olyat, ahovászívesen jár, ahol akár még a matekot is megszereti? 20/359-1196

*NÉMETTANÁR tanítást, nyelvvizsgára felkészítést, korrepetálástvállal Gödöllő központjában. Tel: (30) 274-1797

ADÁS~VÉTEL*KÖNYVEKET, KÖNYVTÁRAKAT, EXLIBRISEKET,PAPÍRRÉGISÉGEKET VÁSÁROLOK. Tel: 06-28-412-230

*Eladó ágyneműtartós, 2 személyes KANAPÉÁGY megkíméltállapotban. Ár: 35E Ft, 4 részes SZEKRÉNYSOR. Ára: 25E Ft. Tel:06-30-418-7206, 06-70-619-9079

*AKÁCOSZLOP ELADÓ. 2,5-3 méterig. Több db 10cm átmérőtől, akárháncsolva is. 25m-es 1500,-Ft, 3m-es 1900,-Ft. Vashulladékotbeszámítok. Az ár tartalmazza a kiszállítást is. Tel: 20/505-7819

*RATTAN BABAÁGY, kihúzható kanapé. multifunkciós kondigépeladó. 0620-318-4749

*OLCSÓN ELADÓ elektromos motorkerékpár – ROBOGÓ. HasználtFŰNYÍRÓGÉPET VENNÉK. Tel: 20/886-1655, 20/886-1666

*Fél áron eladó 175×70 R13-as 4db téli gumiabroncs 5J ×13-aslemezfelnivel és 1db pótkerék. Ár: 40.000,-Ft Tel: 70/632-0318

EGYÉB*Kedves Hölgyeim és Uraim! Ha még nincs társa, jelentkezzen aZSUZSA Társkereső klubnál, hogy legyen kivel megosztani örömét ésélményeit. Tel: 06-20-571-8369. E-mail: [email protected]

*Ha kikapcsolódásra vágyik, rendkívüli árengedménnyel megte-heti TISZAINOKÁN. Bővebb ismertetést kaphat awww.tiszatanya.hu honlapunkon, s megtekintheti a Tiszazugrólkészített kisfilmünket. Makra Lászlóné és Vinczeffy Zsolt.

*MÉZET közvetlenül a termelőtől, a Ludányi Méhészetből! Akác-,virág-, hárs-, erdei-, aranyvessző-, ámor-, gesztenye-, repce krém-, selyemfű-, lépesméz kapható. 3kg fölött házhoz szállítjuk. 06-30-9891-721

*5 éves szelíd, fekete félhosszú szőrű nőstény cica „Sárika”,szerető gazdi nélkül maradt! Főleg kinti cica és új, szerető gazditkeres. Tel: 06-20-996-7608

*3 hónapos keverék, fekete, fehér mellényes, nyugodt ter-mészetű KISKUTYÁKNAK (2fiú, 2lány) szerető GAZDÁTKERESÜNK. Érd: 20-540-9842

2011. április 13. Gödöllői Szolgálat 15

Page 16: Országos népzenei verseny Gödöllő nevét megjegyzik

16 Gödöllői Szolgálat 2011. április 13.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 20.

A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte:Eiben Istvánné, Szent. János u.16., Gróf Szabolcsné, Iskola u. 4.A Dűlő Borkereskedés 1000 Ft-os vásárlási utalványát nyerte: :Bokor Tibor, Németh L. u. 2.,Czomba József, Szabó P. u. 51.A Happy Box (Petőfi udvar)2000 Ft-os vásárlási utalvá-nyát nyerte: Bernácz Ábel, SíkS. u. 4.A Városi Mozi belépőjét nyerte: Tóth Márk, Csalogányu. 2.A Gödöllői Városi Múzeum ki-állítására belépőt nyert: Stein-binder Norbert, Knézich K. u.32.

Hozzávalók fejenként:1 közepes szál sárgarépa, 10-15 dkg jégsaláta,7-8 szem fekete olíva bogyó, 3-4 szem koktél-paradicsom, 2 keménytojás, 1 szelet (kb. 12dkg) füstölt sonka (házi).Dresszingnek: citromlé, olívaolaj, bors, és fok-hagymás majonéz (1 dl tejföl, dijoni mustár, 2gerezd fokhagyma, só, bors).Elkészítés:A tojásokat keményre főzzük, a jégsalátát csí-kokra vágjuk majd megmossuk, és lecsepeg-tetjük. A sonkát csíkokra vágjuk, és a saját zsírján lepirítjuk, a meghámozott sárgarépát hosszá-ban csíkokra vágjuk, forrásban lévő vízben 3-4 percig blansírozzuk, majd kivesszük és lecsepeg-tetjük. A zöldségeket a felezett koktélparadicsomokkal, és az olívabogyókkal összekeverjük. Fris-sen facsart citromlével és olívaolajjal locsoljuk meg, majd keverjük át. Tegyük a salátát tálakra,díszítsük sült sonkával, negyedelt főtt tojásokkal.A fokhagymás majonézhez: 1 dl sűrű tejfölt, egy mk dijoni mustárt, 2 gerezd reszelt fokhagymát,pici sót, borsot összekeverünk. Ezzel a dresszinggel kínáljuk a salátát.

Recept – Húsvéti saláta