PINCÉREKKÉK KÖNYVE

A SZÁLLODAI ETTEEMI ÉSKÁVÉHÁZI ALKALMAZOTTAK

PANASZAI

ÍRTÄK:

BRAUNSTEIN ZOLTÁN ÉS KISS SÁNDOR

BUDAPEST, 1938

Felelős kiadó: Kiss Sándor.Neuwald Illés Utódai könyvnyomda, Bpest, VIIL, Üllői-út 48.

ElőszóTöbb mint száz esztendeje folyik a harc és nem

tud végetérni. Hiába a szakmai dolgozók minden pana-sza és siráma, hiába tör a több tízezer vendégipari mun-kás fáradhatatlanul a felszabadulás felé, nem tud célhozérni. Λ láthatatlan akadályok halmaza tornyosul arohanók elé és amikor a cél közeinek látszik, a titkoshatalmak elbuktatnak minden jószándékú törekvést.

A magyar pincér és vendégipari munkásság sok-szor volt már nagyon közel az álmainak megvalósulá-sához, sokszor csak egy lépés hiányzott a beteljesedés-hez és ezt az egy lépést sohasem tudta megtenni. Ennektudható be a vendégipari munkásság nagy tragédiája.

100 esztendő mérhetetlenül nagy idő. 100 év seholsem múlhatik el nyomtalanul. Van azonban egy terület,a vendéglátóipar, ahol a 100 esztendő úgy múlott el,hogy semmivel sem javította páriáinak sorsát. Maugyanazok a kívánalmak és követelések dominálnak,mint 100 esztendővel ezelőtt.

Az egész világ átformálódott az elmúlt évszázadalatt. A technika mérhetetlen arányokban fejlődött Azirodalom új síkon mozog. A művészetben új színek,új hangok és új akarások érvényesülnek. A munkaüteme is megváltozott. A gépi munka kiszorította azemberi munkaerő nagy részét a termelésből. Mindenütt

4

érvényesült a gépesítés, csak ebben az iparban nem,bár részben vannak gépek, amelyek az embert pótolják,ezek azonban csak segédeszközök. Miért hát a nagymunkanélküliség a vendéglátóiparban? Miért nincs ke-nyere a vendéglátóipar dolgozóinak? Miért kénytelena nagy munkanélküliség mellett is két munkanapnakmegfelelő időt dolgozni egyszer 24 órában. Miért?Miért? Miért?

A nagy kérdőjelre kívánunk felelni könyvünkben!Őszintén fogjuk könyvünkben feltárni a helyze-

tünket. Bevilágítunk az üzemekben lakók lakásviszo-nyaiba, ismertetni fogjuk a bánásmódot, amelyben ré-szesítenek bennünket. Felfedjük az élelmezési viszo-nyainkat és ismertetni fogjuk az élelmezésünk módjátés az élelmezésünkre szolgáló anyagokat. Bemutatjuka feneketlen pincérgulyás lábast, amelyben sohasemfőznek és amelyből mégsem fogy ki soha a gulyás.Elmondjuk, hogy mikortól meddig dolgoztatnak, ho-gyan osztják és lopják el a vendégektől kapott száza-lékunkat, mit művelnek a forgalmi és egyéb adókkal,hogyan, történik az alkalmazottakkal és az adóhivatallalvaló elszámolás, hogyan tiporják lábbal a szociálpoli-tikai törvényeket és rendeleteket, hogyan teszik tönkrefiatalságunkat, egészségünket, hogyan fosztanak megbennünket szabadságunktól és miként válik ebben aziparban a vendég és az alkalmazott a szállodások, ven-déglősök és kávésok szabad kizsákmányolási prédájává.

Egész életünkön át a közönség kényelmét szolgál-juk, magunk pedig embertelen életviszonyok közöttélünk. (Nem a közönség hibájából, mert egyedüli ke-nyéradónknak mindaddig, amíg a béreinket nem amunkáltató fizeti, csak a közönséget ismerjük el.) Miteremtjük, készítjük és szolgáljuk fel a finom ételeket,

5

magunk mégis csak hulladékokon élünk. Mi tisztítjuk aszállodai szobákat, magunk pedig bűzös, piszkos, szűkés minden másra hasznavehetetlen odúkban lakunk.Foglalkozásunk a mások kényelméről, jólétéről és szó-rakozásáról való gondoskodás, magunk ellenben siral-mas helyzetben tengődünk.

Ennek a könyvnek keretében lerántjuk mindazok-nak az álarcát, akiknek minden igyekezetük arra irá-nyul, hogy a vendégipari munkásság emberibb sorbane kerülhessen. A könyv megmutatja, hogy kik aziszákosság, a prostitúció, a tüdő és gyomorbaj terjesz-tői és védelmezői. Ez a kékkönyv egyben kiáltványazokhoz, kikben az emberek iránti szeretetnek mégnémi szikrája lappang, hogy társadalmi mozgalommalés közös szolidaritással segítsék megváltoztatni ember-telen helyzetünket.

A szerzők.

A pincér

A pincér nem író, (legfeljebb csak annyiban, hogyfelírja a rendelést, vagy adott esetben a ki nem fizetettszámlát) így nem tud regényt írni, de nem is az a célja.Ha mégis arra kényszerült, hogy tollat vegyen a kezébe,ez nem az írói siker érdekében történik, hanem a fáj-dalom és a szakmaszeretet készteti az írásra. Miért afájdalom és miért a szakmaszeretet?

A fájdalom azért: mert látja, hogy minden szak-mának, minden iparnak és minden foglalkozási ágnaka munkása vagy alkalmazottja megbecsült tagja a tár-sadalomnak, míglen a pincér lenézett, megvetett éskiközösített tagja a társadalomnak. A sok megaláztatás,amelyben része van, sok esetben még a fizikai fájda-lomnál is elviselhetetlenebb és sok esetben hallhatóegyik-másik pincértől, hogy inkább elviselt volna kétpofont, mint ezeket a szavakat.

A szakmaszeretet azért: mert látja, hogy ez aszakmla a mai vezetés mellett teljes gőzzel halad a meg-semmisülés felé. Milyen jövő várhat egy olyan iparra,amely a legmesszebbmenő engedményekre képes min-denkivel szemben, de a saját munkásait, akik tudásuk-kal, igyekezetükkel tették naggyá ezt az ipart, nemhajlandók megfizetni. A pincér, aki valóban szeretia szakmáját, féltő aggodalommal látja, hogy milyenkörülmények között szűnik meg az üzem és fájlalja,ha nem nyílik helyette egy másik. Tudja, hogy nemmindég a gazdasági helyzet az oka az üzem megszűné-sének, hanem egyéb okok, amelyek eredhetnek emberigyöngeségből, vagy hibából, vagy káros szenvedélyek-

7

nek a kiéléséből, de a legtöbbször a helyzethez való»nem« alkalmazkodásból, a megbocsáthatatlan rövid-látásból. Ezt azonban nagyon sok tulajdonos csak ak-kor veszi észre, amikor már a tulajdonos jelző felcse-rélődik a nincstelen-nel, amikor már nem lehet a meg-történteken változtatni. Vannak azonban munkaadók,akik tisztán látják a helyzetet, akik percnyi pontosság-gal megtudják állapítani, hogy mikor következik be avég, azonban feltétel nélkül alávetik magukat az ipar-testületi politikának és jobb meggyőződésük ellenérekényszerítve vannak az elvérzésre.

*

Az egyik oldalon a rövidlátás, a másik oldalon ahatalmasra megduzzadt profitéhség akadályozza már év-tizedek óta, hogy a pincér és a vendégipari munkásságszolgálati viszonya rendezésre kerüljön. Miért? Mertegy évszázad óta beidegződött a munkaadókba az in-gyen való dolgozás érzete és erről nem hajlandók le-mondani. Nem akarnak lépést tartani az idővel.

Ez persze csak a fizetésre vonatkozik, az egyébterületeben azonban már 50 esztendővel előbbre van-nak a má-nál. A munka teljesítmény terén sokkal töb-bet kívánnak ma egy embertől, mint a háborút meg-előző időben kettőtől. A munkabérek ma azonban aháborút megelőző időkbeni béreknek csak fele, desok esetben még attól is kevesebb, de a legtöbb esetbena pincérek minden fizetés nélkül dolgoznak.

Ez azonban még nem minden. Hogy bebizonyít-suk azon állításunkat, hogy mennyire rosszabbak let-tek a munka és bérviszonyok a szakmában, azt szem-léltetjük elsősorban is a szakmai sajtó egyes közlemé-nyeivel. Ha az olvasó tárgyilagos akar és tud lenni, ak-kor látja, hogy ugyanazok a kérdések és követe-lések hangzanak el az alkalmazottak részéről most is,mint harminc esztendővel ezelőtt. A tárgyilagos olvasómegállapíthatja azt is, hogy a pincérmunkások és avendéglátóipar alkalmazottai a legtürelmesebb emberek

8

közé tartoznak. Harminc esztendő óta nem javult ahelyzetük és ki csodálkozhatik azon, hogy most úton-útfélen, azt hangoztatják az alkalmazottak, hogy »apohár betelt«. A türelem pohara valóban betelt!

*

1835. év április hó 5-én alakult meg a »Pest-budai pincér betegsegélyző és temetkezési egylet«, hogya szükséget szenvedő pincéreknek betegség esetén se-gítséget nyújtson. A jelszó »egy mindnyájáért és mind-nyájan egyért« hamar megtette a hatását és egymásután léptek be az úgynevezett »Ladeoberkellnerek ésHaus-Knechtek« az újonnan megalakult egyletbe. Azegyletnek ebben az időben nem is volt más célja, minta beteg és a magát kellően igazolni tudó átutazó pincér-legények támogatása, valamint az egylet tagjainak elte-metése. Ebben az időben az egyleti vezetők kivételnélkül mind munkaadók voltak és ez az állapot eltartott1876-ig, amikor is az egyleti vezetők már kizárólagpincérekből állottak.

Bár az egylet kitűzött célja csak a tagok segélye-zése, valamint eltemetése volt, mégis kibővültek ezek atörekvések abban a pillanatban, amikor a szabadságszele kezdett fújdogálni az országban.. 1848-ban apincérek akciót indítottak a tegező viszony eltörlésére.Ez sikerre is vezetett, azonban a szabadságharc leveréseután újra visszaállott a régi állapot. Ezt követőleg akcióindult a bentlakó rendszer megszüntetésére.

1876-ban az egylet erőteljes akciót indított azoknakaz akadályoknak az elhárítására, amelyek a pincérek ipa-rossegédi minősítésének útjában állottak. Ez az akció ak-kor sikerült is és lehetővé tétetett, hogy az a méltány-talan állapot, amely a cselédeket és a pincéreket egyosztályba sorozta, megszűnjön. Igaz, hogy ez a törekvéscsak 1884-ben vezetett sikerre, amikor is az új ipar-törvény életbelépett.

1885. év április 5-én ünnepelte az egylet 50 esz-tendős fennállását, amikor is mint már Budapesti Pincér

9

Egylet volt ismeretes. Az egylet akkori elnöke ünnepibeszédében a következőket mondotta:

»Most midőn a budapesti pincér egylet fennállá-sának második félszázadába lép, örömmel constatálhat-juk, hogy fáradozásaink és szüntelen törekvéseink cél-ját elértük. Nem vagyunk többé — mint eddig vol-tunk — páriák, nem állunk többé az ipartörvény kor-látain kivül, hanem ma már más iparos segédekkelegyenrangúak vagyunk. (Ma nem mernék ezt mondani.A szerző.)

Ugyanekkor az elnök azt is mondotta: A budapestipincéregylet ez alkalommal teljes önérzettel constatálja,hogy 50 évi fennállása óta egyetlen egy eset sem for-dult elő, melyben 'egyleti tag valamely akár politikai,akár szocialisztikus természetű lázítás vagy bármi máspolitikai vétség miatt bíróság előtt állott volna.

Amikor az egyesület fennállásának a harmadikfélszázadába lépett, az egyesület vezetői nem dicseked-hetnek azzal, hogy a harmadfél évszázados szüntelenfáradozásuk és törekvésük elérte volna a célját. De azegyesület vezetői azzal sem dicsekedhetnek, hogy amásodik félszázadban vagy a harmadik félszázad elejénegyetlen tagja sem állott szocialisztikus természetű moz-galom miatt a bíróság előtt.

Hogyan lehetne most azt mondani, hogy az egye-sületi törekvés elérte a célját, amikor ugyanazok a se-bek fájnak most is, mint 1835-ben, ugyanazok a mun-kaviszonyok vannak érvényben mint 100 esztendővelezelőtt, ugyanúgy nem fizetnek bérekét most sem, mi-ként akkor sem fizettek. De ha az akkori és mai viszo-nyok közötti különbséget lemérjük, azt is megállapít-hatjuk, hogy az akkori bánásmód emberségesebb volta mainál, mert akkor a munkáltatók arra is vigyáztak,hogy az alkalmazottaik legalább eleget egyenek, merthiszen az erőre nekik szükségük volt a munkánál, aztépségben kellett tartani. Ma már ezek a nagyon kevésemberiességről tanúskodó jószándékok is hiányzanak,mert az elhasznált erejű munkást félreállítják, helyettükolyanokat alkalmaznak, akik erejüknek teljében vannak

10

és ha egy idő múlva észreveszik, hogy az alkalmazottfizikuma gyöngült, ismétlik ezt a műveletet mindaddig,amig a hatalmasan felduzzadt munkanélküli reziervoáraz utánpótlást biztosítani tudja.

A szállodai, éttermi és kávéházi alkalmazottakhelyzet és bérjavító törekvései során, amikor sok eset-ben csak a napi egy falat kenyérért volt kénytelen harc-baszállani, a munkáltatók állandóan azt hangoztatták,hogy az alkalmazottaknak semmilyen szükségük nincs,sem bérjavításra, sem mtmkaidőcsökkentésre, sem jobbbánásmódra, mert a munkáltatók atyailag gondoskod-nak az alkalmazottaikról. Volt idő, amikor az alkal-mazottak fizetését leszállították, heti két pengővel ésakkor az ipartestület elnöke úgy nyilatkozott, hogya bérleszállítás az alkalmazottak érdekében történt.

Az alkalmazottak munkaidejét rendező törekvésekellen is állást foglalnak a munkaadók. Azt mondják,semmi szükség az alkalmazottak munkaidejének ren-dezésére. Megértjük a munkaadók kifogásait. Nekikjobb ha az alkalmazottak 14—18 órát dolgoznak na-ponta, mintha csak 8 órát dolgoznának. De döntse elaz olvasó, hogy szükség van-e a munkaidő rende-zésére a vendéglátóiparban, emberséges cselekedet-e,emberekkel naponta ennyi ideig munkát végeztetni.

*

Az örökös körbefutás megkezdődik akkor, amikora serdületlen pincércsemete az első lépést megtette afehérkabátjában vagy frakkjában. Ameddig minden ipar-ban azt nézik, hogy a tanuló testileg, szellemileg fejlettlegyen, addig ez a vendéglátóiparban csak harmad-rendű kérdés. Itt nem számít az erő, itt ügyesnek kelllenni, kedvében kell járni mindenkinek, aki arra érde-mesíti a tanoncot, hogy parancsot ad neki. Az alkal-maztatásnál a tanonc hozzátartozója nyugodtan veszitudomásul, hogy a »gyerek« jó helyre került, lesz enni-valója, lakása és keresete és ha ügyeskedik, még pénztis tud félretenni a tanulóévekben. A csalódások azon-

11

ban egymásután érik a tanoncot. Keresetről szó sem le-het, mert a tanoncot nem azért alkalmazzák, hogy ke-ressen, hanem azért, hogy dolgozzon. A fiatalkorúakmunkaidejét szabályozó rendelkezések ugyan érvénybenvannak, de nincs aki a rendelkezéseket betartsa, se akiellenőrizze a rendeletek betartását, így aztán a fiatal-korúnak rendelet ide vagy oda, addig kell dolgozniameddig a munkaadó vagy az elöljáró segédek akarják.Ha a hosszú munkaidő alatt a gyerek elfárad, vagy pil-lanatokra eltűnik, hogy fáradtságát kipihenje, fülcibálásvagy pofonok jönnek az elöljárók részéről. (Tiszteleta kivételnek, azért vannak munkaadók és elöljárók,akik nem élnek ilyen nevelési módszerrel.) Számtalan-szor előfordul, hogy a 14—15—16 éves tanoncok amellékhelyiségben ülve vagy állva elalszanak a nagy fá-radtságtól. Az ilyen eseteket egyes munkáltatók vagyelöljárók amerikázásnak veszik és nem a szívük szólalmeg, hanem a kezük jön mozgásba a fiatalkornak arcá-val kapcsolatban. Vannak munkáltatók, akik kiélik ma-gukat abban, hogy a gyerekekkel komiszkodnak ésbántalmazzák őket. Vannak főpincérek, akik ok nélkülvagy okkal, de mindennap megverik a serdületlengyerekeket, mert miként mondják, rendes pincér nemlehet abból a tanoncból, akit naponta legalább három-szor nem pofoznak meg. Ez a nevelés egyik fajtája.Van azonban másféle is.

Vannak munkahelyek, ahol a tanoncok alaposabbkiképzése érdekében a tanoncoknak a főnök úr vagya főpincér úr lakását kell takarítani, de vannak olyanesetek is, amikor egyes elöljárók még a barátnők ügyes-bajos dolgát is a tanoncokkal végeztetik el. Nem tar-tozik a ritkaságok közé, hogy tanoncokat a tanulóide-jük harmadik évében gyerekkocsit tologatni küldenekés arra is volt már példa, hogy a szakmai életben na-gyon előkelő helyet elfoglaló munkaadó a 18 esztendősmeglett tanoncát küldte a belvárosba az unokáját meg-kocsikáztatni. Vannak tanoncok, akik zokszó nélküleleget tesznek mindennek, de elkeseredésüket már 17éves korukban az alkoholba fojtják és ez a káros szen-

12

vedély felkíséri őket a sírig.Vannak azonban olyan esetek is, amikor a tanonco-

kat már zsenge korukban beoltják a kártyázás szenve-délyével és megmételyezik fiatal lelküket annyira, hogynem törődnek többé sem szülővel, sem testvérrel, ha-nem csak ennek az átkos szenvedélynek hódolnak. Min-den könnyelműséget és hibát megtudnak a fiatalko-ruaknak (az idősebbeknek is) bocsátani, csak azt azegyet nem, ha szervezkednek. Miért? Mert ameddig aa tanonc vagy a fiatal munkás szervezetlen, addig nincsfogalma arról, hogy nem feltétlenül szükséges, hogyeltűrje a verést, hogy naponta 18—20 órát köteles, hogydolgozzon, hogy a szakmán kívüleső munkákat elvé-gezze. Hogy a szeme a munkásnak és munkásnőnek,de különösen az ifjúmunkásoknak ki ne nyílhasson,hogy ne láthassák, hogy az üzemen kívül is van élet,hogy van más ipar is, ahol dolgoznak fiatalkorúak ésnők és rendes munkafeltételek mellett, bevezették abentlakás rendszerét és ezzel vették elejét annak, hogya levegőtől is elzárt munkás más hasonlókorúakkalössze ne jöjjön, hogy ne vegyen tudomást arról, hogyannak a bánásmódnak, amelyben őt részesítik, semmi-lyen emberi alapja nincsen. Ezt a veszedelmet, amelya bentlakásban rejlik, már 100 évvel ezelőtt is felis-merték, azonban akkor az alkalmazottak még nem vol-tak sem elég öntudatosak, sem eléggé megszervezet-tek ahhoz, hogy ellene fellépjenek. Die a bentlakó rend-szerhez más okból is ragaszkodnak a munkáltatók.Ebben a kérdésben ugyanaz az álláspontjuk most is,mint akkor volt, vagyis az, hogy ha az alkalmazott bentlakik az üzemben, állandóan kéznél van és akkor lehetkirángatni az ágyból és munkára fogni, amikor nekiktetszik. A bentlakórendszer tehát arra is szolgál, hogyirányítsa a fiatal még felvilágosulatlan munkás vagymunkásnő gondolkodását.

*

Az ilyen életviszonyok között felnőtt pincér sohasem lehet hasznos tagja a társadalomnak. Ennek ugyan

13

nem ő az oka, hanem az a nevelési, vagy mondjukinkább elkorcsosító rendszer, amely megköveteli tőle,hogy úgy éljen parancsszóra, ahogy mások akarják.Azok a kiskorúak, akik bekerülnek a fényes tükröshelyiségbe, nagyon rövid idő alatt jelentős változásonmennek át. Nem előnyükre. A falusi ember vagy városikisiparos előszeretettel adja a fiát pincértanoncnak. Eb-ben szerepe van az önzésnek is. Azt gondolja, hogy hajó helyre adja a fiát tanoncnak, hamar urat nevelnekbelőle, sok pénzt fog keresni, nem kell majd nekiapró-cseprő krajcáros gondokkal küzdeni, mert a pincér»rém« sok pénzt keres. Amilyen szépen felépítik ma-gukban az önző álmukat, olyan keserűen tapasztaljákrövid idő után, hogy súlyosan csalódtak.

Az a pincérgyerek, aki olyan helyen tanul, aholtöbb a tanonc, hamarább elromlik, mint az olyan, akiegyedül van. Az olyan két-hároméves tanoncot, akiszülői felügyelet nélkül marad magára, hamar meg-szédíti a nagyváros forgataga. A fiatal lélek nagyonfogékony és természetes, hogy a rossz szokások feléhajlik legjobban, mert nincs aki gátat vessen elé. Magakörül látja a fényt, látja, hogy egyesek milyen könnyűszívvel költenek, látja a mondain életet és rögtön fel-csillan a szeme, megérlelődik benne a majmolási vágyés lesi az alkalmat és a módot, hogy hogy tudná mind-azt véghezvinni kicsiben, amit a munkahelyén látott.A rossz szokások kiéléséhez hamar kapnak segítő társatazokban a fiatalokban, vagy akár az idősebbekben is,akik már valamilyen káros szenvedélynek hódolnak,így kerülnek ezek a serdületlen emberpalánták első-sorban is a sötét külvárosi utcák kéteshírű találkahe-lyeire. Ha ezeket a kiruccanásokat minden komolyabbutókövetkezmény nélkül megússzák, úgy szerencséjükvan. A külvárosi sikátorok után következnek azok alebujok, ahol női kiszolgálás van, ahol megismerkedik aszeparé fogalmával és ahol sikerül neki kevéske meg-takarított pénzét hamar elkölteni. Közben megfeled-kezik a szüleiről vagy a testvéreiről és különböző ürü-gyekkel hozakodik elő akkor, ha reklamálják a meg-

14

szokott pénzküldeményt. Számtalanszor láttuk, hogy anagyon rendes vidéki szülők örömtől sugárzó arccaljöttek gyermeküket meglátogatni, de a pár szavas be-szélgetés után eltűnt arcukról a derű és mély gond-terhes barázdák ülték meg tekintetüket. Ezek a szülőkfelismerték hamar a helyzetet és megértették, hogygyermekük elveszett a számukra.

A mindennap elköltött pénz visszaszerzése felkeltibenne a könnyű pénzszerzés gondolatát. Hogyan lehetkönnyen pénzhez jutni? Felépíti magában, hogy kár-tyázni fog és elnyeri barátjának vagy akárkinek apénzét. Megpróbálja! Csalódik! Csalódik, mert azokona helyeken, ahol a fiatal serdületlen gyermekeknekkártyát adnak a kezébe, ott vannak a rutinírozott játé-kosok, akik elnyerik a pénzét. A lejtőn azonban nincsmegállás. A kártya szenvedélyé válik és a kártyaéhségmellett, a munka rendes elvégzése, a szülői szeretetvagy az egyéb családi kapcsolat másodrendű kérdésséválik. így a munkahely kerül veszélybe. Elvesz az állásés a lassan férfikorba szökkenő ember egyik napról amásikra elveszti a feje felől a fedelet és a lába alól atalajt. Az első napokra talán még akad valamilyen ru-hadarab, amit áruba lehet bocsátani, aztán megkezdő-dik a »tarha«. Felkeresi az egyik-másik ismerősét és»levágja« 20—50 fillér erejéig. Ezt a műveletet ismétlimindaddig, amíg a »Jószívű« barát meg nem unja agyakori látogatást. Arra persze ezeknek az ifjaknaknincs gondjuk, hogy talán dolgozni is kéne és úgymegkeresni a mindennapi kenyérre valót. Ezek márnem ambicionálják az állandó munkát, türelmetlenekkéválnak, nem testhezálló nekik az esetleg kevés kereset,egyszerre gazdagok akarnak lenni, mert úgy érzik, nincsértelme arra várni, hogy a naponta elért keresetbőlhozzanak össze annyit, amennyivel esetleg kezdeni le-het valamit, avagy amit félre lehet tenni arra az időre,amikor ismét ráköszönt a szükség, vagy a munkanél-küliség.

Így kerülnek napról-napra lejebb és lejebb a lejtőn

15

mindaddig, amíg valamelyik éjjeli menedékhelyen nemkötnek ki.

*

A nevelési rendszerben van tehát a hiba és részbena bentlakórendszerben. A tanonciskolákban, illetve aszakiskolákban megismertetik egyes tantárgyakkal,elemi ismeretekkel, esetleg a szakmához tartozó tudni-valókkal, de nem ismertetik meg velük az élet mé-lyebb értelmét. Hozzájárul ehhez az is, hogy nagyonsok üzemben a felnőtt munkások ugyanezen az állomá-sokon mentek keresztül és hagyják, hogy a fiatalok aszemük előtt menjenek tönkre, gondolván, ők is ugyan-így tették meg az utat.

A fiatal munkást egész útján a könnyű pénzkeresésilehetőség kísérti. Ez teszi meggondolatlanná, mert tudja,hogy másnap újra keresni fog, minek tehát takarékos-kodni. A munkáltatók (tisztelet a kivételnek) elnézikezeket a kisiklásokat, nem törődnek vele, nagyon sokanmondják; nem az ón pénzemet költi el. De vannak he-lyek, ahol bár mód volna mindezeket a gátlásokat meg-akadályozni, nem teszik, mert nagyon sok munkaadó-nak és főpincérnek is sokkal kedvesebb, ha a züllésfelé rohan a fiatal munkás, mintha olyan helyre jár,ahol könyvet adnak a kezébe, igényességre nevelik,felvilágosítják arról, hogy a munkáért fizetés jár, meg-magyarázzák nekik, hogy a fiatalkorúakat védi a tör-vény, hogy nem kötelességük egész éjszaka a munka-helyükön tartózkodni. A szakszervezetet úgy festik leelőttük mint az összeesküvők vagy bombadobók társa-ságát, elriasztják onnan, nehogy kinyíljon a szemük,nehogy kifejlődjön a szépérzékük, nehogy megtudják,hogy a könyv és az olvasás milyen nagy szerepet játszikaz ember életében. Mindent megengednek a fiatal mun-kásnak, ami felvilágosodását hátráltatja, csak azt nem,hogy saját egyéni jelentőségével tisztába jöjjön és fel-ismerje osztályhelyzetét.

Minden bajnak a kútforrása a borravalós rendszervolt. Ez ellen a rendszer ellen küzdött a pincérmunkás-

16

ság évtizedeken keresztül, természetesen hiába. Nemtérhetünk ki a több évtizedre visszamenő eseményekre,csak a háborút közvetlenül megelőző és követő időkre.A pincérmunkásság az 1910-es években többször lé-pett sztrájkba. Követelte, hogy rendezzék szolgálativiszonyát és rendezzék a béreit. Követelte, hogy az egy-séges munkaruhát vezessék be az egész vonalon és kö-vetelte, hogy a heti pihenőnapokat rendszeresen adjákmeg. A szociálpolitikai követelések kivívásához csat-lakozott minden esetben a kávéfőző és konyhai mun-kásság is, mert felismerték egymásra utaltságukat éstudták, hogy csak úgy tudnak eredményeket elérni,ha közös erővel lépnek fel a céljaik megvalósításáért.

A legnagyobb harcok mindenkor a munkaközve-títés kérdésének a rendezése körül folytak, mert azipartestületek (különösen a kávésok) hatalmi eszköznektekintették a munkaközvetítést. Ha az alkalmazottakpanasszal éltek valamelyik üzlet ellen, akár a fizetéselégtelensége, akár a szabadnapok elvonása tekinteté-ben, rögtön felszínre került a szakmai munkásság sa-lakja és felajánlkozott az ipartestületeknek a szervezetiegység megbontására. Ezért az árulásért soha semmimást nem kértek, csak hogy az ipartestületek nekik isjuttassanak a közvetítésből, avagy ha lehet, úgy azegész munkásszükségletüket tőlük szerezzék be. A ká-vésok ipartársulata több esetben tett is engedményeketezeknek az egységbontó alakulatoknak, azonban látva,hogy a közvetítés kérdése így sem rendeződött, fel-állította a saját munkaközvetítőjét. Ugyanígy jártaklel a vendéglősök is, azonban a vendéglősök látták, hogyaz ipartestületi közvetítés amellett, hogy költséges, mégnem is kielégítő, megszüntették az ipartestületi köz-vetítést. A vendéglős ipartestület vezetői amikor a mun-kaközvetítést megszüntették, azt a kijelentést tették:kétszer örültünk az ipartestületi közvetítőnek, előszöramikor megalkottuk, másodszor pedig amikor meg-szüntettük.

*

17

Azóta a közvetítés újra nyitott kérdés. A kávésokmunkaközvetítője ugyan megvan, de éppen az ipar-testület tagjai veszik legkevésbé igénybe. A közvetítésma leginkább kéz alatt történik, ami azt jelenti, hogyvagy a pénzért közvetítő irodáknál szerzik be munkás-szükségletüket, vagy a vendégek ajánlanak be alkalma-zottakat, azonban a Legtöbb munkást a zugközvetítőkhelyezik el.

Ezek a zugközvetítők rendszerint mint vendégekjelennek meg egyik-másik üzletben és pár napi vagyheti vendégeskedés után beajánlanak a tulajdonosnakelőször egy, majd azután még egy pincért és így lassanaz egész üzemben kezükbe kaparintják a közvetítést.Ez a zugközvetítés azt jelenti, hogy a pincérek egyjelentős összeget fizetnek le a közvetítőnek, sokszorkétheti keresetüket is és azonkívül ki vannak téve an-nak, hogy a közvetítő állandóan zsarolja őket. Ezzelazonban a zugügynök még nem elégszik meg, hanemegy bizonyos idő után ki is dobatja azt a pincért, akitelközvetített, mert új kereseti lehetőségre van szüksége.A zugközvetítők azonban nem állanak meg a pincérköz-vetítésnél, hanem lassan az összes alkalmazottak közve-títése a kezükbe kerül és egyformán zsarolják meg afőpincértől kezdve az illemhely takarítóig az összesalkalmazottakat.

Ezek az emberiek valamikor a szakmából kerültekki, valamikor pincérek majd főpincérek voltak, vanközöttük, akinek nagyon jólmenő üzlete volt, azonbanamikor az üzeme csődöt mondott, felcsapott zugügy-nöknek. Közvetítésre nincs ugyan jogosítványuk, leg-feljebb csak adásvételi ügylet lebonyolítására, de ezek-nek az embereknek mindegy, hogy élő vagy holt tár-gyakkal kereskednek és miután a pincérnek kevesebbaz értéke mint valamilyen berendezési tárgynak, hát in-kább ezzel kereskednek.

Ezek közül a zugközvetítők közül az ismertebbeka következők: K i s z e l József, akinek valamikor vi-rágzó üzlete volt a Kossuth Lajos-utcában. Ennek atársa egy Braun Farkas nevű volt pincér és ezeket

18

a szakmában úgy ismerik és nevezik Kiszel ésBraun kettesfogat. Soron következik utánuk egykis Ballá néven ismert zugügynök, akinek már több-ször gyűlt meg a baja a büntető hatóságokkal. A kö-zelmúltban egy büntetőtörvényszéki tárgyaláson talál-koztunk ezzel a zugügynökkel, persze állami daróc-ruhában és szuronyos őrökkel a hátamögött. Amikor atanácselnök megkérdezte, hogy miért van beöltözve azállami ruhába, összevágta a bakancsa sarkát és jelen-tette, hogy négy hónapi szabadságvesztés büntetéséttölti. A legfájóbb a dologban az, hogy akadnak, sőtelég sokan olyan tulajdonosok, akik alkalmazottaikatezektől az emberektől szerzik be. Van azonban egy-kétdoktor úr is, aki a közvetítésből él, persze zugban.Hogy mennyi közük van a doktori címhez, azt arendőrségnek kellene megállapítani, a tény azonban az,hogy szigorúan doktor úrnak tituláltatják magukat, sőtha valakinek bemutatkoznak, aláhúzva hangsúlyozzákki a doktorságukat. Az egyik úgynevezett Kaplonyd ο k t ο r, a másik K o l a c s k o v s z k y d o k t o r . AKolacskovszky nevű zugügynök már több közvetítőirodában is volt alkalmazva, sőt a közelmúltban egy»Jövő« nevű pénzért közvetítő iroda levelezőlapokonértesítette a szakmai köröket Kolacskovszky doktor úrügyvezetői működéséről.

Nem kis forgalmat bonyolít le a kis Brucknersem, akinek megvannak a körúton és a citiben a házai,ahová a pincérek csak rajta keresztül jöhetnek be. Je-lentős szerepet játszik egy S c h ő n nevű (szemüvegesSchőn) zugügynök is a pinclérközvetítés terén és ez mégafrról is hires, hogy erőszakos is és nemcsak elközve-títi a pincéreket és főpincéreket és elveszi tőlük aszázpengőket, hanem még arra is kényszeríti őket,hogy lépjenek ki az üzletből, mert »kell a hely« másnak,ő nem élhet a levegőből.

Vannak kávéházak, ahol nem engedik ezeket ahiénákat garázdálkodni. Igaz, hogy nagyon kevés ezek-nek a száma, de mégis van. A közelmúltban a»VENDÉGIPARI MUNKÁS« hozott egy cikket a Ki-

19

szel—Braun kettesfogatról. Ezt a cikket az Emke ká-véház tulajdonosa kivágta az újságból, majd egy nagyezüst tálra szépen felszerviroztatta, mindenféle zöldség-gel és salátával körülrakatta és az egyik pincérrel fel-szolgáltatta a Kiszel és Braun kettesfogatnak.

A »VENDÉGIPARI MUNKÁS« ugyancsak hozottegy közleményt a kis B a l l á r ó l . A közlemény aM e t e o r kávéházban közkézen forgott és amikorK a n c z l i e r káνés elolvasta a közleményt, felszólí-totta a kis Ballát, hogy azonnal hagyja el a kávé-ház helyiségét. Balla fizetett és távozott és azóta azegyik Rákóczi-úti kávéházat boldogítja jelenlétével.

Vannak azonban névtelen hősök is a zugközvetítőifronton. Ezek a Nagydiófa-utca és Kazinczy-utcia közöttelterülő Rákóczi-úti szakaszon folytatják áldásdús te-vékenységüket. Ezt az útszakaszt »h i d e g ρ 1 a t z n a k«vagy »viharsaroknak« nevezi a szakmai közvéle-mény. Itt garázdálkodik a felirók siserehada. Ezek aszemétemberek megszerzik az egyes nagyobb házaknála »felírói« funkciót és a hidegplaccon szedik össze akisegítő pincéreket. Azok a pincérek, akik a hideg-placcon keresnek egy-egy alkalmi munkát, a legna-gyobb nyomorban tengődnek, éppen azért járnak ahidegplatzra, mert még annyi pénzük sincsen, hogy akávéházakba bejárjanak. Ezek a nyomorúság általagyonhajszoltak a legszabadabb prédái a »felíróknak«.Ezekkel a szerencsétlen emberekkel azt tehetnek a fel-írok, amit akarnak. Ha a felírónak munkaalkalom áll arendelkezésre kimegy a hidegvágányra és megkezdikörsétáját. A szerencsétlen nincstelenek csapatostul sza-ladnak utána, dörgölődznek hozzájuk és túllicitáljákegymást a leadandó »sáp« nagyságában. Számtalanszormegtörtént az, hogy a már amúgy is nagyon alacso-nyan megállapított kisegítési díjat teljes egészében afelíró vette fel és akik dogoztak, kénytelenek voltakmegelégedni azzal, amit kerestek. Ha kerestek. Mertnagyon gyakran megtörtént az is, hogy pengőn alulvolt a kereset Ez azonban nem térítette jobb belátásra

20

a lelketlen felírókat és a legnagyobb nyugalommal ka-szírozták a kisegítési díjat a saját zsebükbe.

A rendőrség naponta több esetben is szétzavarja azácsorgókat, sőt sok esetben történtek előállítások is,azonban az előállításoknál mindég azok a szerencsétlenszenvedők estek bele a körbe, akiknek megváltás lettvolna a kisegítés. A felíró azonban mindenkoron ki-vülmaradt a körön és a másik oldalon kezdte megáldásdús működését.

Ezeken a bajokon és visszaéléseken nagyon köny-nyen és nagyon hamar lehetne segíteni. Az első teendőaz volna, ha a hatóság megtiltaná a szakmunkásoknakpénzért való közvetítését. A második teendő pedig azkellene hogy legyen, hogy a szakmai érdekeltségek fel-állítsák a paritásos munkaközvetítőt. Addig is, amígez megtörténnie, a munkaadóknak és különösen a kávé-soknak kötelességük volna, hogy a saját munkaközvetí-tőjükhöz forduljanak és onnan szerezzék be a szükségesmunkaerőt. Ezzel elérnék azt is, hogy alkalmazottaiknem változnának olyan gyakran, de elérnék azt is, hogyaz alkalmazottakat tehermentesítenék a közvetítési di-jak fizetése alól.

Kérdés, hogy miért nem járnak a munkáltatókezen az úton, noha bebizonyíthatólag ez az ut a leg-jobban járható.

Mi a magunk részéről lélektani okait látjuk enneka kérdésnek és szerintünk ez az akadálya a rendezés-nek. A munkáltatók nem szeretnék az alkalmazottaikatsemmilyen formában felszabaditani a függőség alól.A munkaadók azt szeretik, ha az alkalmazott mennéltöbb embertől függ, így több bennük az alázat és ameghunyászkodás. A munkaadóknak talán előnyös isa közvetítés rendszertelensége, mert a gyakori válto-zások anyagi megterhelést jelentenek az alkalma-zottaknak és így az alkalmazottak soha sincsenek abbana helyzetben, hogy valami kis pénzt félremehessenek,abból eléldegéljenek addig, amíg esetleg egy rende-sebben fizetett munkahelyet találnak. Sokszor hallottuköntudatlan munkások szájából azt a téves megállapítást,

21

hogy mennél nagyobb a nyomor, annál jobban növek-szik az elkeseredés, vagyis hogy a nyomor forradalma-sít. Ezt kénytelenek vagyunk megcáfolni és azt a he-lyes megállapítást tenni, hogy a nyomor elaljasítja azemberebet.

De térjünk át a pincérek életének megvilágítására,úgy ahogy az napjainkban lejátszódik.

*

Tudott dolog, hogy egyetlen szakma munkásságá-nak sincs olyan sok alkalma az embertársainak megis-merésére mint a pincéreknek. Vonatkozik ez nemcsaka közvetlen munkatársaira, hanem mindazokra, akikkela pincér foglalkozásával kapcsolatban érintkezik. Apincérség nagy része éppen kereseti és alkalmaztatás!viszonyánál fogva, minden egyénnel, akivel érintkezik,függő viszonyban van. Függ a pincér a munkaadótól,a viele együtt dolgozó alkalmazottaktól, az elöljárójátólés főképpen a vendégektől így válik érthetővé,hogy a pincér minden zavaros elgondoláshoz társulszegődik. Ha valamilyen gazdasági vagy politikai moz-galom kezdődik, az első aki ennek behódol, a pincér.Miért? Mert éppen szolgálati viszonyánál fogva és attólfüggően, kénytelen mindennek helyeselni, amit másokmondanak. A pincértől egyenesen megkövetelik, hogyne legyen önálló véleménye, ne legyen önálló világ-szemlélete. Mindég az elöljárónak vagy a vendégnekvan igaza. Ezt verik bele a pincérek agyába már abbanaz időben, amikor még fogékony arra, hogy mindentelhigyen. Így nő fel a pincérrel együtt a függőségénekaz érzése. így alakul ki benne kisebbrendűségi érzés.Ha egy új alkalmazott lép be egy munkahelyre, az elöl-járó vagy a munkaadó sohasem felejti el az alkalma-zottal tudatni, (ha nem is ezekkel a szavakkal), hogya vendégnek mindég igaza van.

És ha a vendégnek igaza van, akkor igaza van afőpincérnek, a szakácsnak, a munkaadónak vagy a

22

munkaadó hozzátartozóinak és barátainak, ellenbensoha nincs igaza a pincérnek.

Ezért nem tudott a pincér ellenállóképességre szerttenni még azokban a kérdésekben sem, amikor a sajátlétéről volt szó. A munkás, illetve a pincér panaszko-dott, hogy igazságtalanság történik vele akkor, ha nemkap fizetést. Erre jött a munkaadó és azt mondotta:minek magának fizetés, hisz eleget keres. A másikmunkaadó azt mondotta; hát még mit nem, borravalótis, meg fizetést is? Ha maga mind a kettőt akarja,akkor menjen oda, ahol azt kapja, mert tőlem ezt biz-tosan nem kapja, de magának nincs igaza akkor, ha a»Jó« kereset mellett még fizetést is akar. Mit tehetett apincér, megtanulta, hogy a vendégnek lehet igaza, agazdának lehet, sőt kell is hogy igaza legyen, ellenbenúgy hallotta és tanulta, hogy a pincérnek sohasem le-het igaza, valószínű tehát, hogy most is a főnöknek vanigaza és nem firtatta tovább ezt a kérdést. Ment továbbazon az úton, amelyen örökösen egy hajszálon függöttaz állása, a léte.

*

A fentebb vázoltakból kifolyóan honosuk meg avendéglátóiparban, de különösen a kávésiparban és amulatóhelyeken, nemkülönben a kávézókban és étkez-dékben az ingyenmunka rendszere. A kávéházak jelen-tős részében a pincérmunkások még azt a heti 6 pengőfizetést sem kapták meg, amit az ipartestület elöljáró-sága mint iránybért állapított meg. Nagyon sok kávé-házban aláírattak a pincérekkel egy nyilatkozatot, hogya rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel a fizeté-sükről lemondanak.

De ennek van más eredendője is. A háborút meg-előző időkben általában a vidéken, ingyen dolgoztattaka pincérekkel. A munkaközvetítés lebonyolítását leg-inkább az úgynevezett pincérügynökök intézték és apincérnek rendszerint fényes keresetet helyeztek kilá-tásba, azonban a fizetésről sohasem beszéltek. A pincér

23

ha megérkezett egy vidéki üzletbe, úgy a főnök rend-szerint azzal fogadta, hogy az ő üzlete egy aranybánya,a pincér annyit fog keresni, amennyit csak akar. Ha apincér a fizetés után érdeklődött, úgy a főnök rendsze-rint azzal hozakodott elő, hogy tisztán az »ügyességén«múlik, hogy mennyit fog keresni. Ez ugyan elég tágmeghatározás és a laikus azt hiheti, hogy az »ügyesség«abból állott, hogy a pincér hogyan tud kiszolgálni,hogyan tudja a vendégeit mennél jobban kielégíteni.Itt van azonban a nagy tévedés. A kiszolgálás körüliügyesség csak mellékszempont volt, annak semmi jelien-tősége sem volt és az »ügyesség« inkább abban nyil-vánult, illetve kellett hogy megnyilvánuljon, hogy apincér hogyan tudja a vendéget megfőzni. Ez alattviszont azt kell, hogy értsük, hogy a vendéget hogyantudja cehheltetni, hogyan tudja erre a célra alkalmazottkonzumnőkkel összeházasítani, hogyan tudja vele apénzét elköltetni, hány üveget tud az asztal alá síbolni,hogyan lehet a feketekávéval festett vizet eredeti »fran-cia« likőrként eladni. Nagyon sok jó »pali« fejezte kicsodálkozását afelett, hogy egy nő hogyan tud két-három óra alatt 50—60 pohár francia likőrt elfogyasz-tani anélkül, hogy részeg lenne. Volt a palikközött úgynevezett »okos« pali is, aki néha a »hölgy«likőrje után nyúlt, megakarván az eredeti francia likőrtismerni. Ilyenkor aztán a pincér vagy a hölgy köteles-sége volt az asztalt úgy meglökni, hogy a likőröspohárfeldűljön, vagy az abroszt egy hirtelen jött indulattallerántani az asztalról, hogy a vendég hozzá ne juthassonaz általa drágán megfizetett italhoz.

Ebből és ehhez hasonló trükkökből állott a pincérügyessége. Számtalan olyan pincér volt, aki ezzel azügyességgel nem tudott, de nem is kívánt élni. Ezeknekaztán a vidéki munkalehetőség befellegzett.

A fővárosban az ilyen munkálkodások ritkák vol-tak. De azért voltak. Ma már ezek nemigen fordulnakelő. Ha előfordulnak, úgy leginkább olyan helyen,ahová az utcai nők hordják be áldozataikat és hasonlómódon »vágják el a nyakát«. Itt a bedűtő munkát nem

24

a pincérnek kell elvégezni, hanem erre a célra van egykülön markos ember, akinek az a kötelessége, hogy»letarhálja« a vendéget egy-egy italra, de az is a kö-telességei közé tartozik, hogy ha a »pali« a pénzét elköl-tötte, kidobja.

Pár esztendővel ezelőtt jelentkezett egy pincér aszakszervezetben és előadta a következőket:

X. Y. kávéházban áll alkalmazásban mint felszol-gáló. 30-án éjjel, amikor a közalkalmazottak a fizeté-süket kapják bejött a kávéházba egy vendég és rendeltegy feketét, amit nyomban ki is fizetett. A fizetésnél atulaj meglátta, hogy 10—20 pengős bankjegyek van-nak a vendég pénztárcájában, ráment a pincérre, le-hordta a sárga földig azért hogy miért ad el a vendég-nek feketét akkor, amikor annyi pénze van. Ilyenkormondta a főnök bort vagy pezsgőt kell a vendégnekeladni. A pincér, aki elég önérzetes volt ahhoz, hogyaz ilyen görbe dologban ne vegyen részt, azt mondottaa főnöknek, hogy ő felszolgálónak jött az üzletbe ésnem bedűtőnek. Különben is a vendégen látja, hogy azegy rendes családapa, aki csak véletlenségből esett beaz üzletbe egy feketére. A főnök felcserélte a pincérplaccát és egy másik pincért küldött rá a vendégre, akiaztán ki is végezte a vendéget, úgy, hogy a száz pengőtmegközelítő pénzből egy fillér sem maradt a zsebében.A lelkiismeretes pincér amikor hazament munkahelyé-ről, az egyik budai kávéház teraszán találta meg a ven-dégét sírásközben, amikor is arról morfondírozott ma-gában, hogy hogyan álljon a családja elé, amikor azegész havi keresetét elköltötte egy éjszaka.

Az ilyen és ehhez hasonló ügyesség az, amit egyesmunkaadók gondolnak és értelmeznek.

Hogy a mulatóhelyeken is történnek ilyen esetek,sőt elég gyakran, arról éppen az elmúlt hónapokbanés hetekben kapott a közvélemény megfelelő tájékoz-tatót, amikor is egyes nagyvállalatok sikkasztó alkal-mazottai, vagy közfunkcionáriusok kerültek a bíróságelé és számoltak be arról, hogy hol költötték el a ke-zükre bízott összegeket.

25

Hogy a pincérek ilyen lelketlen munkához adjákmagukat, annak az az oka, hogy a pincérnek nincsrendezve a fizetése. Ezeknél a trükköknél látszik leg-jobban, hogy mit jelent a nevelés helytelensége éshiánya.

Tudunk olyan esetet is, hogy amikor egy pincér,aki életében legalább 20 évet töltött el olyan éjjeliüzletekben, ahol a vendégre »rá kell menni«, amikoregy másik üzletbe került, ahol nem volt mód arra, hogya vendégtől különböző italokat udvaroljon ki vagycehheltesse, de miután a vérében volt már az ilyeneljárás, az egyik nyári üzletben egy idős hölgyhöz mentés arra kérte, hogy engedje meg a nagyságos asszony,hogy a kedves egészségére egy joghurtot elfogyasszon.

Nagyon sok mindenféle eset adódik elő a pincéréletében. Az egyik nagyon szomorú jelenség, a mási-kon viszont nevetni kell. Ennek azonban mindnek vanmagyarázata, a szomorúnak éppen úgy, mint a vígnak.

A munkaadók nem szeretik, ha az alkalmazottaknagyon jól megférnek egymással. Ha a személyzetközött teljes az összhang, akkor a munkaadó mindégmegcsalatva érzi magát, mert azt hiszi, ha az egyik al-kalmazott nem árulkodik a másikra, akkor valaminincsen az üzemben rendben. Vannak emberek, akikszinte művészei annak, hogy hogyan lehet az alkalma-zottakat egymásnak rugasztani és ezzel elérni azt, hogyegymásra árulkodjanak.

Ha a pincérek azután összehúznak, akár hogyszámít a munkaadó, mindég vagy a vendég, vagya gazda jön ki rosszabbul. A munkaadón kívül ter-mészetesen szerepet játszik az alkalmazottak egymás-közti viszonyában az irigység, a kenyéri éltes is. ígynagyon sokszor megtörténik az is, hogy a pincér el-csalja a másik pincér vendégét. Ez áll különösen ott,ahol az alkalmazottak az egyéni teljesítmény után kap-ják a borravalót vagy a százalékot,

26

A közelmúltban megtörtént, hogy Tihanyban, egykiránduló társaság miközben megrendelte a fogyasztanivalóját az egyik pincérnél, megkérdezte a másik pin-cért, hogy szembe velük melyik fürdő van. A pincérerre egész egyszerűen azt felelte; nem tudom kérem-alássan, mert ez nem az én placcom.

Ugyanebben az üzletben, fordított esetben a másikpincér arra a kérdésre, hogy hol hallatszik legjobban avisszhang, azt felelte; hogy kérdezzék meg a piacaikonszolgálatot teljesítő pincértől. Ez a két pincér haragbanvolt egymással. Az olvasó döntse el, hogy jó üzletitaktika-e az, ha haragos vagy megelégedetlen alkalma-zottak dolgoznak egy munkahelyien.

Más esetben; adva van egy nagyüzem, ahol az al-kalmazottak fogják a vendégeket. Akit fog, övé.Ebben az üzletben minden pincér haragban van azzal,aki tőle jobbra vagy balra dolgozik. Ebben az üzembenha keresetről van szó, minden pincér felvágott, vagyissokkal több keresetet mondott be mint a másik. Azegyik ilyen trióban dolgozó pincérnek meghalt a fele-sége, de a pincér a legnagyobb lelkinyugalommal be-ment dolgozni az üzembe. Amikor megkérdeztük, hogymiért ment be dolgozni, azt a feleletet adta, hogy nekinincs annyi pénze, hogy egy napot munkanélkül töltsönel, mert gyermekei vannak. Lehet, hogy így is volt, ésbár mi megértjük, hogy vannak esetek, hogy még azilyen tragikus esetek is a munkahelyhez kötik a pincért,die a mi véleményünk szerint azért ment be a pincér afelesége temetése napján is dolgozni, nehogy a mellettedolgozó kollégája esetleg elcsalja egy vendégét, vagyesetleg meg ne tudja, hogy a valóságban mennyi akeresete.

Más szakmában, más munkásoknál ilyen eseteknem fordulhatnának elő, mert más munkások nemállanak vetélytársként egymással szemben. A pincérek,tisztelet a kivételnek, nem munkatársak, hanem vetély-társak. Szolgáljon mentségükül, hogy nem ők honosí-tották meg azt a rendszert, hanem beléjük lett oltva.Nagyon gyakori eset az is, hogy az alkalmazottak, ha

27

egymással összetűznek, a munkaadóhoz fordulnak igaz-ságtevésért. Természetes, hogy a munkaadó ítéletébennem tud mindkettőnek igazságot szolgáltatni, úgy, hogymindkettő meglegyen elégedve. Habár volt már ilyeneset is, azonban az alkalmazottaknak ebből nem voltörömük.

Egy példa sok közül: x. y. kávéházában dolgozottkét pincér, akik hosszú idő óta haragban voltak egy-mással és ahol lehetett megcsipkedték egymást. Egyalkalommal egy vendég A-nak a rajonjában fogyasztottegy feketét, majd felfedezte egyik ismerősét a Β rajon-jában és átült hozzá. Pár órai diskurzus után mindkétvendég egyszerre fizetett és elment. A főpincér annakrendje és módja szerint letette a két borravalót arra azasztalra, ahol a fizetés történt. A pincér meglátta afizetést és átnyúlt a B-asztalára és elvette az egyik bor-ravalót. Β a fizetés alkalmával el volt foglalva, későbbjött be és miután látta, hogy csak egy borravaló van azasztalon, megkérdezte a főpincért, hogy miért nem adtaneki mind a kettőt.

A főpincér azt felelte, hogy letette és rögtön fele-lősségre vonta A-pincért, aki azt válaszolta, hogy avendéget ő szolgálta ki. Hiába volt Β minden érvelése,hogy 10 tálca vizet hozott, hogy az asztala egész éjjelel volt foglalva, nem használt. A lárma olyan nagy lett,hogy előkerült a főnök is, aki megkérdezte, hogy mirőlis van szó. Miután a két pincér egyszerre kezdett be-szélni és mindkettő a saját igazát állította, egyenkéntbehívta mindkettőt az irodába igazságot tenni. Az igaz-ság valóban salamoni volt.

A pincér előadta, hogy a vendég az ő rajonjábanült, ő szolgálta ki, de azért mert átült a másik oldalraés ott fizetett, a borravaló még neki jár. A főnök úrnagyon helyeselt az érvelésnek és megerősítette a pin-cért az igazában. És hogy az igazságának nagyobbnyomatékot adjon, átadta a panaszosnak a B-pincérmunkakönyvét, hogy másnap menjen az elöljáróságrakijelenteni, persze az egész dologról egy szót se a má-siknak. Következett a B-pincér kihallgatása. B-pincér

28

elmondotta, hogy bár igaz, hogy a vendéget A szolgáltaki, azonban ő 10 tálca vizet hozott neki és három órahosszat elfoglalta az asztalát, szerinte a borravaló őtilleti meg. A főnök úr nagyon élénken helyeselt ésigazat is adott B-nek. Itt természetesen újra jött anagyobb nyomaték, Β megkapta az A munkakönyvétazzal, hogy másnap az elöljáróságon jelentse ki, perszeaz egészről egy szót se a másiknak.

Az audencia titán mindkét pincér mosolyogva vé-gezte a dolgát, mindkettő megvolt az ítélettel elégedveés türelmetlenül várta, hogy másnap kijelentse a másikmunkakönyvét. A főpincérnek nagyon gyanús volt amosolygás és azt hitte, hogy a két ellenség a munkaadószívhezszóló prédikációja után mosolyogva keresi, hogybéke jobbot nyújthasson egymásnak.

A finálé aztán másnap délelőtt az elöljáróságonjátszódott le, amikor a két nevet egyszerre kiáltotta azaltiszt, aki a kijelentéseket intézte és mindegyiknekkezébe adta a saját munkakönyvét.

*

De ahány ház, annyi szokás. Minden munkahelyenés minden pincérnek más és más a beosztása, más ésmás rendelkezéseknek kell magát alávetnie.

A pincér minden nap utoljára megy be az üzletbe.Ha sikerül neki még egy napot dolgozni, az az ő sze-rencséje. A pincér a legjobban kiszolgáltatott lény. Nemvédi az ipartörvény, nem ismeri a kölcsönös megálla-podást, amit elétesznek, azt aláírja anélkül, hogy elol-vashatná. Ebből adódik, hogy a pincér csak nagyrit-kán jut ahhoz, hogy felmondjon, vagy hogy a felmon-dási idejét letöltse.

Ha a pincér belép egy munkahelyre, már útközbenaláírja, hogy a kölcsönös felmondási idő »három« nap.Nézzük meg, hogy hogyan is áll ez a kölcsönösség.Ha a kávésok ipartestülete munkaközvetítő hivatalaelküld egy alkalmazottat valahová dolgozni, a közvetítő-céduláját sajátkezűleg aláírja, azaz már a közvetítés-

29

nél elismertetik az alkalmazottal, hogy a felmondásiidő három nap. Kérdezheti bárki, hogy miért írja aláa munkátkereső a háromnapi felmondást, mikor aztmeg is tagadhatja. Erre egyszerű a válasz; van azipartörvénynek egy rendelkezése, mely szerint a mun-kaadó és munkás szabad egyezkedő felek és ha más-képpen nem egyeznek, úgy a felmondási idő 14. nap.A munkaadók avval érvelnek állandóan, hogy az alkal-mazottal a háromnapi felmondásban »kölcsönösen«megegyeztek. A valóság az, hogy a munkaadó nagyonsok esetben nem is látja azt az alkalmazottat, akit azüzlete részére a főpincér vagy az üzletvezető felvesz.

De hogyan is tagadhatná meg az alkalmazott a há-romnapi felmondásnak az aláírását, amikor végre sike-rült neki a hosszú munkanélküliség után elhelyezkedni.Egyébként is az alkalmaztatási, illetve a közvetítőcédulahátára rá van nyomtatva az is, hogy három napig nincsfelmondás, három nap után azonban három nap. Vol-tak esetek, amikor a bíróság ezeket az aláírásokat nemfogadta el, mert a joggyakorlat nem ismeri el a munka-közvetítőnek azt a jogát, hogy az ipartörvényekkel el-lentétes megállapodásokat kössön ki. Egyébként is abíróság szerint a munkaközvetítő nem szerződtető, ha-nem közvetítő szerv, feladata tehát csak a közvetítés.

Hogy valami hiba ne csússzon a három napi fel-mondásba, ezért ha az alkalmazott a munkahelyén aháromnapi próbaidőt ledolgozta, azonnal aláíratják velea »kölcsönös« három napi felmondást. Szükségtelenújra kihangsúlyozni azt, hogy a kölcsönösség csak any-nyiból áll, hogy a munkaadó az alkalmazott elé teszivagy teteti az előre elkészített borítékot, az alkalmazottviszont aláírja anélkül, hogy olvasná, vagy elolvashatná.

Az alkalmazottak munkakönyvét egy borítékbanhelyezik el az üzemekben és a borítékot újra aláíratjákaz alkalmazottakkal. A borítékon szerepelnek a mun-kafeltételek is, amit az alkalmazottak rendszerint el semtudnak olvasni. Íme egy boríték:

30

Munkafeltételek:

1. Tudomásul veszem és az 1884: XVII. t.-c. 92.§-a értelmében magamra nézve kötelezőnek ismeremel azt a megállapodást, hogy a budapesti kávésiparbanévszázados szokás szerint a munkásoknak az alkal-maztatás első 3 napján felmondási idejük nincsen;, anegyedik naptól kezdve pedig a kölcsönös felmon-dási idő h á r o m nap. Amennyiben a felmondási időnem töltetik ki, a fizetés megfelelő része — élelmezésiés kiszolgálási dijváltság nélkül — jár.

2. A kiszolgálási díjból részesedés a vállalat min-denkori elosztási rendje és kulcsa szerint illet meg.

3. A kiszolgálási díj elosztása ellen kifogás azösszeg felvételétől számított 3 napon túl nem emelhető.

4. Borravalót kérni, vagy ilyen magatartást tanúsí-tani azonnali elbocsátás terhe mellett tilos.

Megértettem és elfogadom:

aláírás.

Nagyon furcsán fest az a körülmény, hogy a mun-kafeltételek között egyvonalban történik hivatkozás az1884: évi XVII. t.-c. 92. §-ára és ezt a paragrafust meg-erősíti a kávésok ipartestülete az é v s z á z a d o s szo-kással. Mindazokban a dolgokban, ahol a munkaadó-nak előnyös helyzet biztosítható, hivatkozás történik azévszázados szokásra, vagy a szokásjogra felépített gya-korlatra. Ahol az alkalmazottak jogai éppen azokbólaz évszázados szokásokból kifolyóan csorbíttattak, ottviszont arra történik hivatkozás, hogy hja, az évszáza-dokkal ezelőtt volt.

Szerintünk furcsa nagyon, hogy egy ipar, amelyévszázadok óta annyit fejlődött mint a kávésipar, min-denben ragaszkodik a fejlődéshez és szakít az évszá-zados gyakorlattal, csak éppen a munkásokkal valóbánásmódban nem.

Mi volt a kávéház évszázadokkal ezelőtt és mi ma.Évszázadokkal ezelőtt a kávéház és a vendéglő házi-

31

ipar volt, mert hiszen a munkáltatók bevallása sze-rint is onnan indult ki. Ma már nem háziipar, hanemmondhatni nagyipar. A háziipar minden vonatkozásátés szokását levetette magáról a vendéglátóipar. Beren-dezkedett nagyüzemmé, részben megmaradt kisüzem-nek is, egyet azonban általánosságban megtartott, aszemélyzettel való nem éppen kifogásnélküli bánás-módot.

De addig, ameddig a vendéglátóipar a saját fej-lesztésére mérhetetlen összegeket áldozott, addig amunkások életszínvonalának emelésére nemcsak hogysemmit sem áldozott, de még azt is, ami »é v s z á z a-dokon. át k i a l a k u l t « , a h e t i b éreket, tel-jesen lemorzsolta. Οtt tehát, ahol az alkal-mazottak fizetéséről volt szó, már nem érvényesült azévszázados gyakorlat, ott már a »modernizálás« követ-kezett be, mert hiszen ma a modern felfogások közzétartozik az is, hogy mindenki önállósítja magát a meg-élhetés tekintetében. Ezt a vendéglátóiparosok nagy-része úgy értelmezi, hogy a pincér gondja az, hogyhogyan és miből éljen meg. A munkaadó gondja csakaz, hogy a pincér zokszó nélkül végezze kötelességét,azért fizetést ne kérjen, semmilyen kilengést el nekövessen.

A munkaadók maguknak vindikálták azt a jogotis, hogy a borravaló vagy a százalékos részesedés el-osztásába is beleszóljanak. Így ők állapítják meg aelszámítási és elosztási kulcsot is. Ez is eléggé érthe-tetlen, mert ilyen esetben illene az alkalmazottakat ismegkérdezni, hogy legalább a színezetét kerüljék el azönkényes eljárásuknak. A munkaadók ezt sem kér-dezték meg, úgy gyakorolják az elosztást, ahogy aznekik jól esik. Az ipartestületek elhatározták, hogy aszázalékból a főpincérnek 4/10-ed, a pincéreknek 6/10-edrész jár. Ez a határozat egyöntetű. Van azonban enneka határozatnak egy mellékzöngéje is, az azonban márnem mondható egyöntetűnek. Ugyanis nem mindenmunkaadó csinál lelkiismereti kérdést abból, hogy aztaz összeget, amit a fogyasztók a pincérek részére meg-

32

fizetnek, a pincérek teljes egészében megkapják..Garmadával tudjuk felsorolni azokat az üzleteket,

ahol a munkaadók nagyobb részt kapnak a százalékbólmint a pincének. Van kávéház Budapesten, ahol a fő-pincér a reá eső százalékából a felét kénytelen leadnia munkaadónak. Miért? Mert a munkaadója nemrégenmég főpincér volt és tudja, hogy a főpincéri részesedéselég jelentős, miért ne kapja ő is annak az 50%-át. Amegmaradó 50 százalékból pedig a főpincérnek fize-tőt kellett tartani és fizetni, újságot venni, a leltárértfelelősséget vállalni és az esetleges dublozt is viselni.

Ez a mai munkaadó amikor még főpincér volt, amunkaadójától külön részesedést kapott a százalékonfelül. Így változnak az emberek és így igyekszenek azé v s z á z a d o s s z o k á s o k a t a saját javukra érvé-nyesíteni.

*

A munkafeltételek között szerepel az is, hogy akiszolgálási díj elosztása ellen három nappal az Összegfelvétele után kifogás nem emelhető. Ez a klauzula ért-hető volna akkor, ha az alkalmazott megnézhetné ésellenőrizhetné is, hogy az összeg nemcsak jól van-eelosztva, hanem hogy az az egész összeg elosztásra ke-rült-e, ami százalék címén befolyt. Nagyon szórványo-sak azok az üzletek, ahol erre lehetőség van. Az alkal-mazottak legfeljebb csak annyiban ellenőrizhetik azelosztást, hogy utánaszámolják, hogy a nekik mondottösszeg valóban jól van-e elosztva, de hogy az egészösszeg el van e osztva, arról már nem szerezhetnekmeggyőződést, legalább is csak nagyon ritkán.

Van Budapesten olyan üzem is, ahol az alkalma-zottak egyáltalában nem is blokkolnak, így halványsejtelmük, sincs arról, hogy mennyi volt a bevétel ésmennyi a százalék. A főpincér, aki egyben a tulajdo-nosnak a rokona, vagy társa, vagy a jó ég tudja, hogymije, a munka bevégezte titán mond egy kapuszámotés az alkalmazottaknak ezzel meg kell elégedni. Ez el-

33

len fellebbezésnek helye nincs, aki szólni mer, az kapjaa háromnapi felmondást, vagy az azonnali elbocsátást.

Ha az alkalmazottat azonnal elbocsátják, úgy azalkalmazott csak a háromnapi fizetését kapja meg.

Ott, ahol az alkalmazottak semmilyen fizetést nemkapnak, ott a felmondási időre semmit sem kapnak,mert hiszen a munkafeltételek között az is szerepel,hogy az azonnali elbocsátás esetén az alkalmazott sema százalék megváltást, sem az élelmezést nem köve-telheti.

Ez is évszázados gyakorlat? Ha a kávésiparban egymosogatónőt, vagy egy háziszolgát elküldenek, annaka teljes járandóságát meg kell fizetni. Ha pincért kül-denek el, annak csak a semmi fizetés egy hányadát,vagyis semmit sem kell fizetni. A pincértől megköve-telik, hogy kereskedő legyen, diplomata legyen, ideg-nélküli ember legyen, magas vagy alacsony legyen,szőke vagy barna legyen, figyelmes legyen, nyelveketbeszéljen, jó munkás legyen, mindenhez hozzátudjonszólni, élő lexikon legyen, szíves legyen mindenkivelszemben, de a saját szempontjából szívtelen legyen, nekérjen és ne követeljen a saját részére semmit. Még afelmondási időre járó járandóságát sem. A munka-adók állandóan azt hangoztatják, hogy a pincérekneka fő jövedelmük a százalék vagy az évszázados borra-való, de csak addig, ameddig a pincér alkalmazásbanáll. Ha a pincér kilépett és követelésében a járandó-ságai közzé sorozza a százalékot is, ami őt jog és álta-lános emberi szempont szerint meg is illeti, úgy vagy azipartestület hivatkozik arra, hogy az aláírása szerint ezneki nem jár, vagy a munkaadója nagy kegyesen meg-engedi neki, hogy három napon keresztül várja megaz utcán a vendégeket és kérje el a borravalót, mert hi-szen azt úgyis a vendég adja és nem a munkaadó.

■ *

De van más évszázados gyakorlat is. Vonatkozik ezkülönösen a kávésiparra. A kávésok állandóan arra

34

hivatkoznak:, hogy a pincérnek a fizetésén felül kétkávé is jár naponta, mert ez is a keresetének egy ki-egészítő része. Van a fővárosban elég kávéház, ahol azalkalmazottaknak csak akkor, vagyis úgy jár két kávénaponta, hogy éppen csak beszámítják a fizetésébe,de meg nem kapja. A közelmúltban a PÁTRIA kávé-ház alkalmazottai indítottak keresetet a kávéház tulaj-donos, vagyis hogy úgy mondjuk »családi r. t. Igazga-tója«, Majtényi István ellen a második kávéért. A bé-kéltető bizottsági tárgyaláson megjelent az üzem igaz-gató-könyvelője, Weiszberger úr és azt mondotta., hogyők csak annyit adnak amennyit akarnak, rájuk a kávés-ipartestület határozata kötelezőleg nem szól. Ők nemfizetik ki a második kávé árát, mert akkor precedenstteremtenek és mindazok a pincének, akik hosszú eszten-dőkig nem kapták meg a kávéjukat, perelni fogják acéget. A békéltetőbizottság természetesen megítélte akávék árát, más lapra tartozik, hogy a Majtényi Istvánr. t. belenyugszik-e vagy sem.

A Pátria kávéház a közelmúltban is szerepelt máregy botrányos dologban. Ebben a kávéházban történtmeg az, hogy az alkalmazottak észrevették, hogy el-tűnik a százalékuk, illetve a blokkönyvből a nagyobblapok. Feljelentették a főpincért a kávésok ipartestüle-ténél, azonban az ipartestület vezetősége nem a békél-tető bizottság elé vitte az ügyet, hanem saját hatásköré-ben úgy határozott, hogy a főpincér adjon 500.— pen-gőt a pincéreknek az igényük kielégítéséül. A főpincérennek eleget is tett és kijelentette, hogy bár nem érzimagát bűnösnek, de a békesség kedvéért kifizeti az500.— pengőt. Ez meg is történt.

Az alkalmazottak nagyrésze azonban ebbe nemnyugodott bele és a szakszervezethez fordult jogi ta-nácsért, ahol azt tanácsolták nekik, hogy pereljék úgya céget mint a főpincért, de a kerületi rendőri büntető-bíróságon is tegyenek feljelentést úgy a főpincér minta tulajdonos ellen. A tulajdonos, illetve a kávéházmegbízottja kijelentette az eljárás folyamán, hogy alegnagyobb részletességgel rendelkezésre bocsátja az

35

üzleti adatait és könyveit az alkalmazottak megbízottai-nak, hogy megállapíthassák, hogy mennyi károsodásérte az alkalmazottakat. Tették ezt azért, mert az alkal-mazottak megbízottai azt a kívánságukat terjesztettékaz eljáró bíró elé, hogy hites könyvszakértővel vizsgál-tassa meg a kávéház könyveit.

Mi sem magától értetődőbb, minthogy a Pátriakávéház igazgatósága a saját felajánlott ígéretének nemtett eleget és az adatok rendelkezésre bocsátása csakannyiból állott, hogy a munkavállalók képviselőinekküldött egy darab papírt, amelyen az volt feljegyezve,hogy megállapításuk szerint 122.— pengő az az összegamely az elszámolások körül mutatkozik, de ennek a40 %-a úgyis a főpincére, tehát az okozott kár csakannyi, amennyi ennek az összegnek a levonásával meg-marad. Természetes, hogy a munkavállalók ezt nemfogadták el és az ügy végül úgy nyert befejezést, hogya munkavállalók megbízottjának a közvetítésével egyegyesség jött létre, mely szerint a pincérek a már ka-pott 500.— pengőhöz, még 1500.— pengőt kaptak.

Az olvasóra bízzuk annak a megállapítását, hogyhol volt a hiba.

De hogy milyen nagy szerepet játszik egyes üzle-tekben az árulkodás, arra éppen eléggé fényt vet aPátria kávéház konyhájában kifüggesztett rendelkezés,amely az alkalmazottakat egyenesen felhívta az egymásellen való denunciálásra és azt elbocsátás terhe alattkötelezővé tette. Ezt a figyelmeztetést az alkalmazottakhelyi STATÁRIUM-nak nevezték el és hangzik a kö-vetkezőképpen:

Figyelmeztetés mindenkihez!

Állásából elbocsátom azt aki:1. a vendéget bármily vonatkozásban megsérti;2. aki felületességet és rendetlenséget tanúsít; *3. aki modorával és viselkedésével a vendég vagy

a kávéház érdekeit sérti;4. aki ilyen esetet tud, de azt elhallgatja!

(Leközölve a Vendégipari Munkás 1933. évi 3-ik számában.)

36

Hogy az állásából elbocsátják azt, aki a vendégetmegsérti, az érthető. De annyit illene tudni a Pártiakávéház Igazgatóságának, hogy a pincér sohasem sza-lad rá a vendégre azért, hogy megsértse. Viszont, haa vendég türelmetlen, vagy ingerült, vagy a pincérakaratán kívül nem azt adja neki, amit rendelt, ezértmég nem jár a pincért sem megsérteni. Itt a pincér(és ez is nagyon szórványos eset) legfeljebb elvesztia türelmét és visszasért, vagy legalább is a vendég azthiszi, hogy sértés történt, ezért azonban még nem jár azalkalmazott azonnali lenyakazása. Ha már valaki kávéslett, vagy egy nagykávéház igazgatója, akkor illenéktudnia azt is, hogy nagyon sok esetben a felületességés a hanyagság nem az alkalmazott hibájából történik,hanem vannak olyan körülmények, amelyek arra rá-kényszerítik. Ha tehát valaki az alkalmazottaival szem-ben megtorló rendszabályokat helyez kilátásban vagyalkalmaz, illenék, hogy a »szándékosság« esetére te-gye azt.

Az azonban, hogy az alkalmazottaktól elbocsátásterhe mellett megkövetelik a denunciálást, már a lelki-ismereti szabadságba való belegázolást jelenti. Illenékegy munkaadónak (és különösen annak, aki ilyen fel·tételeket szab az alkalmazottainak) tudni, hagy nincsolyan üzem, ahol valami kisiklás ne történnék, amelyneknyilvánosságra hozatala a,z üzem szempontjából nemelőnyös és amelyet az az alkalmazott, aki a saját mun-katársa ellen denunciál, egész biztos kivisz a nyilvános-ság elé.

Nem az a valódi jótékonykodás, ha nyilvános he-lyen »snóderolunk« jótékony célra egy bizonyos ösz-szeget, hanem az, hogy az alkalmazottakkal ember-ségesen bánjunk és az alkalmazottak megkapják azt,ami nekik jár.

*

Vegyünk elő egy másik üzemet:A Belvárosi kávéházban a pincérek hetenként 50fillér fizetést kaptak. A kávés ipartestület 6.— pengőt

37

állapít meg és ebből a hat pengőből vesz kézhezösszesen 50 fillért a pincér. A közelmúltban meg-indult a lavina a Belvárosi kávéház ellen, mert a pin-cérek úgy gondolták, hogy nekik több jár mint 50fillér és a békéltető bizottság útján érvényesítettékkövetelésüket. Az egyik pincér megkapta a követelésétés erre nyomban jelentkezett több pincér, aki ugyan-csak követeli az elmaradt járandóságát. A cég képvise-lője arra hivatkozott, hogy a pincérek hetibére 4.20pengő. Hogy ez a szám hogyan jön ki, azt senki nemismeri. A pincérek állítják, hogy amikor 50 fillér fize-tést kaptak kézhez, akkor aláíratták velük, hogy 1.80pengő fizetést vettek fel. A cég állítólag nem tudta,hogy hol tűnt el az —.50—1.80 közötti különbözet.Valószínű, hogy valahol hiba volt, mert mióta az egyikpincér megkapta a különbözetet, azóta 3.64 fillért kapkézhez minden felszolgáló. Igaz viszont, hogy azóta aszázalékból lesz levonva minden pincérnek heti 1.30pengő pohármosás és törés címén.

Ezt a különbözetet eddig a kávéház Boznovits nevűfőpincére vonta el a pincérek elől, aki a leltárfelelős-ségért nem a neki juttatott 40%-ból kárpótolja magát,hanem a pincérek keresetéből. 1.30 kiadás 1.30 ak-kor is, ha azt nem a fizetésből, hanem a százalékbólvonják is le. A pincérek most sem kapnak többet mintaddig, legfeljebb más helyről vonják le azt, amit eddiga fizetésből vontak le. Miután az alkalmazotti fizeté-seket a cég egy összegben adja a főpincér kezéhez ki-fizetés végett, így elfogadható a munkaadó azon vé-dekezése, hogy nem tudott a levonásokról. Arról azon-ban a munkaadónak feltétlenül tudnia kellett, hogymiért kapnak a pincérek 4.20 pengő fizetést a hatpengő helyett.

A Belvárosi kávéházban a pincéreknek, ha nincsszabadnapjuk, nemhogy egy nappal több fizetést kap-nának, hanem a fizetéshez még 30 fillért rá kell fizet-niök ΟΤΙ járandóság címén.

A Belvárosi kávéház testvérüzeme a Hangli kioszk.Itt az alkalmazottak rendesen megkapják a hetibérü-

38

ket, a panaszok azonban más oldalról elég sűrűn for-dulnak elő. A Hangli kioszknak van egy Bürger nevűfőpincérje, aki olyan dolgokat követel meg a pincérek-től, amihez egyáltalán nincs joga, de amit meg semlehet valósítani. Így nem valósítható meg az, hogy aszél ne borzolja fel a pincérek haját, de ha már a szélfelborzolja, nem hinnénk, hogy a Hangli vendégeiszívesen vennék, ha a pincérek feje illetve haja kocsi-kenőccsel lenne bekenve. Lehet, hogy a Bürger úrelőbbi szolgálati helyén ezt megtették a pincérek, azazonban bajosan képzelhető el, hogy a Hangli pincéreiszívesen tennék ezt.

A Bürger főpincér hatáskörébe tartozik az is, hogyha a VIGADÓ-ban valamilyen banket vagy ünnepségvan, ő, illetve az ő táskáján belül történik a számolásés így az alkalmazottak felvétele is. Nem könnyű akisegítő pincér helyzete, nem irigylésre méltó kenyéra kisegítő kenyér, de különösen nem a Bürger úrnál.Bürger úr már az előtte való napon berendeli a kisegí-tőket »műszaki« munkára. Ezért természetesen nemkapnak a kisegítők semmit. Még kosztot sem. Igaz vi-szont, hogy amikor dolgoznak, akkor sem kapnak va-lami bőséges kosztot. Ezt sem rójuk fel a cég bűnéül,mert a Bürger úr teljhatalmú főpincére a cégnek, ővesz fel és küld el embereket. Bürger úrnál megtörténtmár az is, hogy 5 perc késés miatt leváltotta az em-bereit. De viszont az is megtörtént a Bürger úrnál,hogy a pincéreknek egy zóna pörköltet adatott egész-napi munka után. De az is megtörtént, hogy azt apincért, aki este a munka végezte után kérte a kisegítő-díját, mert mint mondotta siet enni, mert nagyon éhes,a Bürger úr lázítónak kiáltotta ki és természetes, hogysoron kívül kifizette.

Bürger úr az embereit egy »felíró« útján szerzi be.Ez a felíró kapja a részét a százalékból, azonkívülminden ember fizet ruhatári illetéket a felírónak,amiért a ruhákat bezárják egy helyiségbe, an-nak a kulcsát a GOMBOR nevű felíró teszi zsebre ésezért kap minden pincértől 10—20 fillért. Mondanunk

39

sem kell, hogy a kocsmában, ahol ez a Gombor nevűfelíró az alkalmi munkásokat felírja, még külön italjutalékban is részesül. Egyetlen esetben fanyalodott aBürger úr arra, hogy a szakszervezettől vett 10 pincértkisegítő munkára. Ezeket a pincéreket egy olyan he-lyiségbe osztotta be, ahol a számolást végzőnek sohanem stimmelt a kasszája. Csodák csodája, amikor szer-vezett munkások dolgoztak, stimmelt a kassza, sőt ezenfelül meglehetős ügynevezett »táskapénz« is maradt.Nem tesznek jó szolgálatot az üzemnek a Bürger urakelviselhetetlen hepciáskodásukkal. Olyan nagy hatal-mat mégsem szabad adni a Bürger főpincérnek, hogyélet-halál ura legyen, de ezt még akkor sem szabadmegengedni, ha a főpincérnek bármennyi sok óvadékjais van. Ezek az alkalmazottakkal szemben használt ki-lengések rendszerint az üzleten bosszulják meg ma-gukat.

A Róna Testvérek cég harmadik üzlete a Hanglisöröző. Erről az üzletről nem sokat tudunk írni, deamit írhatunk az sem valami jó. Itt csak idézzük aVendégipari Munkás 1937. január havi számából akövetkező cikket:

Jó reggelt kívánok!

Így köszönt egy pincér az egyik híres belvárosisörözőben reggel, amikor a munkahelyére megérkezett.A konyhában, ahol a köszönés elhangzott, véletlenülott tartózkodott a gazdaasszony őfélkegyelmessége is,aki azonnal visszautasította a köszöntést, mondván, nekiegy pincér csak kezitcsókolommal köszönhet. És mi-után a szakmában az ilyen magas állást betöltő sze-mélyek pallosjoggal rendelkeznek, érvényesítette is ezta jogát és a pincér azonnal az utcára került.

Nyugati kultúrát követelnek a pincértől és ha többnyelvet nem beszél, akkor nem is alkalmazzák, ott afényes Dunaparton. Miért alkalmaznak vele szembenbalkáni módszereket? Vagy talán a Dunaparton visz-

40

szaállították a jobbágyságot? Hát ez is jogcím, hosszúévek óta becsületesen dolgozó munkást télvíz idején azutcára lökni?

Rettenetes undorral vettük tudomásul ezt az esetet,szinte hányingert kaptunk tőle.

Ugyan miről is gondolkozhatott a kidobott pincér,amikor hazafelé ment a hideg decemberi utcákon, zse-bében a munkakönyvvel?

Mindez azt mutatja, hogy ezekben a házakban iséppen elég hiba van és nem ártana, ha a Rónai Test-vérek úgyis mint munkáltatók, de úgyis mint emberekigyekeznének rendet teremteni a Βoznovits-Bürger és ahős gazdaasszony frontján.

*

De nemcsak a fizetések elvonása van napirenden,hanem olyan jelenségeket is tapasztalunk, amely egye-nesen megdöbbentő. Így az egyes üzemekben bünteté-seket szabnak ki az alkalmazottakra, nagy összegetvonnak le az egészen csekély fizetésű alkalmazottaktólés senki sem tudja, hogy ezeket az összegeket milyencélra fordítják.

A büntető hadjáratban a pálma a Metropole ká-véház étterem igazgatóságát illeti meg. Ebben a házbannyakra-főre büntették, sőt büntetik meg még ma is azalkalmazottakat. Nem kell sokáig keresni az okot abüntetésre, jön az magától. Hogy miért büntetik megaz alkalmazottakat a Metropoleban, arra szolgáltatunkegypár adatot, amit annak idején a kereskedelmi mi-nisztériumhoz is felterjesztettünk.

Zsöllei Teréz kézilány heti 12.— pengő fizetéstkapott a Metropole étteremben. Egy alkalommal a»VERŐNÉ« (tulajdonosnő) állítása szerint, egy ven-dég arról panaszkodott, hogy a túróscsusza össze voltragadva. A tulajdonosnő kiment a konyhába és fele-lősségre vonta a kézilányt, hogy miért ragadt össze atészta. Majd kiszabta az általa méltányosnak tartottbüntetést! Ugyancsak megbüntette az üzem Molnár

41

nevű igazgatója az egyik pincért azért, mert szabad-napján nem ment be az üzletbe poharat törölni.

Fenti üggyel foglalkozott a Vendégipari Munkás isés a következőket írta 1936. május havi számában:

Metropole.

Egyszer már megemlékeztünk erről a nagyon nagy-múltú házról, nem is annyira a múltjáról, mint inkábba jelenéről volt szó. Arról volt szó ugyanis, hogy aVerőné őnagysága pénzbüntetésre ítélte a futólányt,mert a túrósnudli tésztája el volt főve. Ugyancsak meg-említettük, hogy Bartha Pál pincért MOLNÁR vezér-igazgató megbüntette, mert szabadnapján nem mentbe az üzletbe tányért törölni.

Ezek a büntetések nem is annyira viccbüntetések,mert ha azt az alkalmazottat, akinek a hetibére 3.—pengő, két pengőre megbüntetik, a munkabére 66%-ának elvesztésére ítélik. De ettől továbbmenve min-den lehetetlen ürügyet felhasználnak a Metropoléban,hogy jogcímet találjanak az alkalmazottak megbün-tetésére.

Így a közelmúltban megbüntették az egyik alkal-mazottat, mert záróra után szivarra gyújtott, a má-sikat azért, mert a munkaszerszámából egyet eltört, aharmadikat azért, amiért a W. C-ben dohányzott ésígy tovább.

Az elmúlt büntetések két pengős összegűek voltakés azoknak, akik nem voltak hajlandók ezt megfizetni,három nap múlva vagy azonnal ki kellett lépniök. Apanaszosokkal felvett jegyzőkönyvet annakidején elkül-döttük a kereskedelmi miniszter úrhoz, most újra eztfogjuk tenni, de ettől tovább is fogunk menni, mertmegengedhetetlennek és embertelennek is tartjuk, hogymunkaadók kényre-kedvre bírságolják az alkalmazot-takat.

Egyébként kíváncsiak vagyunk arra, hogy az igentisztelt Verő úr és hajcsárjai, hol szerezték meg a birói

42

képesítésüket. Tudtunkkal a Verő úr békés harisnyake-reskedő volt a Rákóczi-úton, de nem jogász, plánenem büntető jogász. És ha a sors jóvoltából sikerültneki szállodásnak lenni, akkor legyen csak szállodás ésnem büntetőbíró. Milyen jogcímen meri a Metropoleigazgatósága az amúgy is siralmas hetifizetéseket ön-kényesen megnyirbálni? Ki hatalmazta fel erre? éskinek számol el a Metropole igazgatósága, hogy hováteszi az alkalmazottaktól jogtalanul elharácsolt pengő-ket? Mert erről számadással tartozik, azt ne felejtse ela Verő úr és a mindenható vezérigazgatója, a Molnárúr se.

Nem vagyunk a Bakonyban, hogy azt tegyen aVerő úr, amit akar. Vannak itt büntetőhatóságok, akikha valaki bűnt követ el, megbüntetik. De sem Verőúrnak, sem megbízottainak ehhez nincs joguk. És haVerő azért jött be a vendéglátó iparba, hogy ezt a rend-szert meghonosítsa, úgy ajánlhatjuk neki, hogy menjenvissza harisnyát árulni. Mert bár voltak ezideig is visz-szásságok a vendégiparban, de erre az eljárásra mégsenki sem merészkedett a Verő cégen kívül. Elvégre azalkalmazott dolgozik a béréért és az alkalmazott még-sem harisnya, amit a Verő cég úgy tesz a talpa alá,ahogy az neki jól esik.

Mindez azonban mitsem használt és a Metropole-ban továbbra is büntetgetik az alkalmazottakat és von-ják el az amúgy is silány bérek nagy hányadát, (sőtsokszor még nagyobb összegeket is mint a teljes heti-bér) az alkalmazottak elől.

A panaszok özöne érkezik a Szakszervezethez azegyes üzemekben meghonosított túlkapásokról. Ahányüzem, annyiféle a panasz. Ha hire szalad az egyik üzem-ből a másikba, hogy ebben vagy abban az üzembenilyen és ilyen új bevezetéseket eszközöltek az alkalma-zottak kárára és az alkalmazottak azt zokszó nélkültűrik, úgy a másik üzem rögtön lemásolja a példát.

43

Mondani sem kell, hogy ezek a példák mindig az al-kalmazottak kárára történnek.

Üzemekben a fizetést nem hat, hanem hét napraszámolják el az alkalmazottakkal. Ha az alkalmazottszabadnapot tart vagy akar tartani, akkor a fizetésébőlnem az egy napra eső részt vonja le a munkaadó, ha-nem annyit von le amennyi a kisegítő bére. Érdekesjelenség, hogy ha a munkaadó a saját szükségérealkalmaz kisegítőt, akkor elkívánja, hogy a kisegítőingyen dolgozzon. Ha azonban az alkalmazott terhérealkalmaz kisegítőt, akkor a legmagasabb kisegítő-díjat számolja el az alkalmazottal. Így adódnak előazok az esetek, hogy az alkalmazottnak még rá is kellfizetni a fizetésére.

Íme egy eset: Megjelent a Vendégipari Munkás1936. évi VIII. számában.

Gráf úr félremagyarázza az ipartörvényt!

Gráf úr a Kéményseprő vendéglő bérlője egy egé-szen új rendszer meghonosítása val kísérletezik. A mi-nap kilépett üzletéből egy szakács és miután csakhét napig volt ott és mert ez a szakács jobban ismeriaz ipartörvényeket mint Gráf úr, így tudta azt, hogyaz alkalmazás csak egy heti próbaidő után válik ál-landó jellegűvé, hát egy hét után kilépett, amit annakrendje és módja szerint Gráf úr tudomására hozott.Amikor azonban a fizetését kérte, Gráf úr azt nemadta ki azzal a megokolással, hogy kisegítőt vesz felés a járandóságából a kisegítődijat lefogja vonni. (Aközelmúltban ugyanezt akarta egy felirónővel is meg-tenni.) Minthogy a szakács azt mondotta, hogy a bí-róság ellőtt fogja érvényesíteni a követelését, Gráf úra következő elszámolást küldte a pénzzel együtt utána.

7 napi fizetés à 3.87 = 27.09Ο ti és adó 2.70

24.39Ebből levonva: kisegítő két napra 14.00

postautalvány —.2014.20

44

Postán elküldött tehát 27.09 helyett 10.19 pengőt.Hát megnyugtatjuk a Gráf urat, hogy így nem

lehet elszámolni. Először is azért, mert hét naponbelül az alkalmazottnak joga van felmondás nélküléppen úgy kilépni, mint ahogy önnek is joga van el-küldeni. Az alkalmazott terhére kisegítőt az alkalmazottbeleegyezése nélkül még Gráf urnák sincs joga be-állítani. Másodszor, ha Gráf úr ilyen jól tud számolni,úgy nem szabad olyan goromba hibát elkövetni, hogybár az alkalmazottól két napi kisegítői díjat levon, deviszont az alkalmazottat csak 7 napra fizeti ki. Any-nyit illene tudni Gráf úrnak is, hogy ha már megpró-bálja az alkalmazottjától a kisegítő díjat levonni, ak-kor az alkalmazottnak azokra a napokra a rendesfizetését is ki kell fizetni. Mert vagy kilépett az alkal-mazott és akkor levonásnak helye nincs, vagy nemlépett ki és ez esetben nem hét, hanem kilenc naprajár az alkalmazott fizetése. Egy rókáról két bőrt?hát ez kicsit sok lenne.

Egy másik eset. Színhelye a Raposa vendéglő azAkácfa -utcában.

A pincérnek fizetése nincs. Ha a pincér szabad-napot tart, úgy a munkaadó 2.50 P. kisegítődíjat hozlevonásba a pincérnek. Az elszámolás az ív szerinttörténik, blokkolni nem lehet, (nem tudni milyen ok-ból) de megtörténik számtalan esetben, hogy az el-számolási ív szerint a vendéglős 5—6, néha több pen-gőt is követel a pincérektől áruhiány címén. A pincér-nek indigós blokkal kell számolni. A munkanap utána blokkot le kell adni a tulajdonosnak, az elszámolásazonban nem azonnal történik meg, hanem másnap,a pincérnek azonban azt az összeget, amit a blokkjafeltüntet, az üzletzárás előtt le kell fizetni. A vendég-lős csak à contót ad a pincéreknek, végleges elszá-molás azonban nem történik.

Hogy milyen alapon és milyen címen kell érteniazt, hogy a munkaadó áruhiány címén eszközöl le-vonásokat a pincéreknek, erre a vendéglős tudna csak

45

felvilágosítást adni. A munkaadó kétféleképpen is el-lenőrzi a pincért. A régimódi »strigula« rendszer sze-rint van vezetve az iv, ez az egyik, a másik a pincérszámolóblokkja, mert mindent számlázni kell. Hogylehetséges az, hogy a munkaadó részéről alkalmazottkétféle ellenőrzés mellett is áruhiányt számít fel apincéreknek.

*

Mielőtt a százalékrendszer megvalósult, a munka-adóknak az volt a legfőbb érvük a százalékrendszerellen, hogy nem lehet ellenőrzést gyakorolni a pincérekfelett. Most az tűnik ki, hogy kétféle ellenőrzés mellettis áruhiányt kell fizetni a pincérnek.

A munkaadók nem annyira az ellenőrzési lehető-ségtől féltek, mint inkább attól, hogy talán az adó-hatóságok fognak tudni ellenőrzést gyakorolni az adó-zás szempontjából. Miért lehetséges az, hogy egy ke-reskedésben, legyen az akármilyen kicsi vagy nagy, azalkalmazottak nemcsak hogy tudják, hogy mennyi abevétel, de kötelességük egyéni blokkokat vezetni azáltaluk eladott árukról. A kereskedő tehát nem félattól, hogy az alkalmazottja megtudja, hogy mennyivolt a bevétel, sőt attól sem fél, hogy az alkalma-zottja tudja, hogy mennyi volt az elért haszna, mertaz alkalmazottak a gyárból érkezett árukat számlaszerint veszik át és minden darabra rávezetik annakönköltségi árát.

Miért kell tehát a kávésnak vagy a vendéglősnekattól félni, hogy az alkalmazott megtudja, hogy meny-nyi volt a bevétele, hiszen az alkalmazott a kávéhá-zakban azt sem tudja, hogy az egyes cikkeknek mia beszerzési ára. Nyilván van ennek a kérdésnek ahátamögött olyasmi, aminek a titokbanmaradása ér-dek. Ha nem is az alkalmazottnak érdeke, de a mun-kaadónak mindenesetre érdeke.

De ha már az ellenőrzésnél tartunk, felvetjük akérdést, hogy miért ez a mesterségesen összebonyolí-

46

tott rendszer, hogy a pincérnek a főpincéri blokkután kell megkapni a százalékot, noha az üzemben vankasszagép, amely mutatja, hogy mennyi az elért for-forgalom? Miért kell a pincéreknek reszketniök azért,hogy vájjon a főpincér nem felejti-e el letenni a»poént« akkor, ha a pincéreknek a konyhában vanelfoglaltságuk ?

A gépnek szerintünk kölcsönös és kettős célt kel-lene szolgálni. A munkaadó ellenőrizze a géppel, hogyaz alkalmazottak mindent le blokkoltak-e, de ezen-kívül az alkalmazottaknak ellenőrizniök kellene a gép-pel, hogy a forgalom után megkapták-e teljes egé-szében az őket megillető százalékot.

Csehszlovákiában a forgalmiadóhivatal kiküldi azellenőreit a kávéház vagy a vendéglőüzemekbe és meg-kérdezteti a pincéreket, hogy előtte való napon meny-nyi volt a reájuk eső százalék. Ennek megtörténte után el-lenőrzi, hogy a százaléknak megfelelő bevétel felvan-e tüntetve a bevételi ívén. Ettől függetlenül a fel-írónőknek és a pincéreknek még külön és napontaalá kell írni a bevételi íveket.

A munkaadók mondhatják esetleg azt, hogy ná-lunk erre azért nincs szükség, mert itt adóközösségvan. A munkavállalók meg gondolhatnak amit akar-nak, mint ahogy gondolnak is.

Ott ahol az ellenőrzésre csak egyoldalú lehetőségvan, valami nincs rendben.

Van üzem ahol a főpincér csak éppen elvégzi aszámolást, a keresethez azonban már semmi köze sin-csen. A kereset a munkaadóé. A munkaadó a százalék-elosztásnál levonatja a főpincérnél a 40% főpincéri ré-szesedést, azonban a főpincérnek csak egy bizonyosösszeget ad abból. A százalékrendelet kimondja, hogya munkaadó kötelessége a százalékot maradéktalanulelosztani, azonban nagyon sok munkaadó van, aki errea rendelkezésre fütyül és ő maga csinálja és gyako-rolja a törvényt.

De felmerül az a kérdés is, hogy az így elért ré-szesedés minek számít az adózás szempontjából? A

47

munkaadó a bevételi ívre nem vezeti be a főpincér-tiől elvont százalékrészesedést. Viszont ez mégis csakjövedelemnek számít, ami után kétségkívül adózni kell,hiszen a pincérek is fizetnek kereseti adót. Az a mun-kaadó, aki a főpincéri százalékból részesedik, még-pedig nagyrészben, nem olyan bolond, hogy a bevé-teli ivre feljegyezze a« százalékbevételt, mert ez egybirói .eljárásnál ellene tanúskodna. Viszont adót semfizet utána. Itt volna az ideje annak, hogy az adóható-ságok egy kicsit jobban utánanézzenek a dolognak.

Ez a rendszer még a borravalós éra alatt meg-honosult és erről egy konkrét esetből kifolyólag 1935.év augusztusában a következőket írta a VendégipariMunkás.

Le a táskával!

Hála a gazdasági fellendülésnek, van már olyanüzem is, ahol nincs főpincér! Igaz viszont, hogy vanegy szalonruhás — ember — akit ügy szólítanak,hogy főúr! Ezt azonban nem kell komolyan venni,mert ez csak egy cím. Az azonban tény, hogy ha a ven-dég fizet, ez az »ember« elveszi úgy a pénzt, mint aborravalót. A szemlélő a dologgal nem tud tisztábajönni, hogy az üzemben milyen rendszer van. Azonbanha kivárja a zárórát, úgy magától megoldódik a rej-tély. Ez a címzetes főpincérség addig tart, amíg avendégek elmennek és ha már nincs vendég, a fő-pincér leteszi az apró és nagypénz táskát, elbúcsúzikazoktól a pengőktől, amit borravalóként neki adtakés jön a főnök úr, aki az egészet — elteszi. Termé-szetesen ad valami kis fixfizetést annak a hűséges sza-márnak, aki a főpincért csinálta egész éjjel és ezzela borravaló nagyobb dicsőségére az ügy el is vanintézve. Ez is egy oka a borravalóhoz való ragaszko-dásnak és itt is azt látjuk, hogy a borravalót elfogadninem lealázó, nem szégyen, nem lealázó pláne akkor,ha azt mások kaszírozzák a főnöknek be. A borra-

48

való kell a lokálgazdáknak is! Aki a borravalót sze-reti, az jó ember!

A közleményt elküldöttük a kereskedelmi minisztériumnak is, azonban válasz nélkül maradt.

*

A jó borravalós rendszerben volt olyan munka-adó is, aki nemcsak a főpincérnél osztozott a borra-valón, hanem a pincérrel is. Miért ne tette volna, hi-szen arra nem lehetett ráfizetni. Amit a pincértől el-vett, az tiszta haszon volt. Hogy a pincér abból a kismaradékból, amit a jószívű munkaadó meghagyottneki, nem tudott megélni, az már a pincér gondja volt.

Az Aréna-úton valamikor virágzó és jólmenő ká-véház volt az Andrássy kávéház, ennek volt a tulaj-donosa Blüh úr. Hogy miért ment tönkre ez a kávé-ház, azt nem kutatjuk, de semmi esetre sem azért, mertBlüh úr túl sokat fizetett az alkalmazottainak. Blühúr aztán átköltözött a szomszédos volt Aréna kávé-házba és okulva az előbbi üzleten való elvérzésen, be-vezette a pincérrel való osztozkodást.

A Vendégipari Munkás 1935. augusztusi számá-ban a következő közlemény jelent meg Blüh úrról, aborravalón való osztozkodással kapcsolatban.

Éljen a borravaló!

Mindenki akarja a borravalót, ezt szokták mondaniazok, akik valóban nem tudnak elszakadni a borra-valótól. Igaz, hogy ezeket nem a pincérek soraibankell keresnünk és ha eddig voltak akik ezt kétségbe-vonták, úgy az alábbi sorok szolgáljanak bizonyítékuligazunkhoz.

Kell a borravaló, mondják a munkaadók, mi isezt mondjuk a jelen esetben, csakhogy nem a robotospincéreknek, hanem a főnök urnák!

Íme a bizonyíték: János Pista felszolgáló volt azAréna-úti Liget-kávéházban Blüh úr igazgatása alatt.Valóban ideálisabb főnököt, mint Blüh úr, elképzelni

49

sem lehet. A pincérrel olyan jó viszonyban van, hogymég a borravalót is megosztotta a pincérrel. Szol-gáljon mentségére, hogy nem a sajátját, hanem azt,amit a pincér kapott a vendégtől. Ezt a testvériesviszonyt hat hónapig tartotta fel a pincérjével és ta-lán még ma sem unta volna meg, ha a pincér nemmondotta volna, hogy elég a jóból. A pincér panaszttett a kávésipari békéltető bizottságnál és a bizottságkénytelen volt a pincér követelését részben megítélni.(Azért részben, mert a leadott borravaló háromfeléosztódott volna.) Nem úgy ám Blüh úr, ő nem advissza semmit. Ő már van olyan fiú, hogy ha ő á-tmondott, b-t is mond és a munkaügyi bíróság fogjaa döntő szót kimondani az ügyben.

Íme a borravaló! Mindenki akarja, még csak a fő-nök akarja igazában. Na igen, sajnálja a szegény pin-cért, fél, hogy éhen talál halni! A borravaló Blüh úrszerint nem lealázó, az ő részére semmi esetre sem az!

Blüh úr akkor nemcsak hogy nem tagadta, hogyosztozott a borravalón, hanem következetesen kijelen-tette, hogy ahhoz, hogy ő kivel osztozkodik, senkineksemmi köze sincsen. Ezért kellett tehát valójában aborravalós rendszert olyan hosszú ideig fenntartani éskörömszakadtáig védelmezni.

*

A borravaló üzérkedések már az 1933-as évbenodáig fajultak, hogy az alkalmazottak minden ere-jükkel a borravalórendszer megszüntetésére törtek. Az1933. évben a pincérmunkásság, de különösen a ká-véházi pincérek helyzete kétségbeejtő volt. Ebben azesztendőben kezdték meg a kávéházakban bevezetniaz 5—-5 filléres levonásokat. Nagyon sok kávéház ki-rakatában jelentek meg táblák, amelyek hirdették,hogy egy kávé a borravalókkal együtt 50—60 fillér.A közönség persze nem volt tisztában avval, hogy miértlettek az árak olcsóbbak. Ezt természetesen nem is

50

magyarázták meg a közönségnek. Valójában nem isvolt semmi olcsóbb, hanem a kávésok egyrésze ha-talmi szóval úgy intézkedett, hogy a pincérek borra-valójának az egyik felével tette olcsóbbá az árakat.Ez az olcsósági hullám aztán elnyelte a kávéházi pin-cérek keresetének az 50%-át.

Ezt az önkénykedést az egyébként nagyon nagytürelemmel rendelkező pincérmunkásság sem tudta el-tűrni szó nélkül és naponta foglalt állást ellene. Mind-ez azonban nem használt semmit. A kávésok merevenragaszkodtak ahhoz, hogy az általuk életrehívott újí-tás megmaradjon.

A pincérmunkások egyik nagygyűlést a másik utántartották és követelték, hogy rendezzék a bérkérdést,töröljék el a borravalórendszert és ezen kívül vezessékbe az egypincéres rendszert is, mert a munkaadók üz-leti tőkéjét képező óvadékok után a pincérmunkásoknem hajlandók tovább a kamatot fizetni.

A gyűléseknek visszhangja támadt a közönségsoraiban is. A napilapok naponta foglalkoztak a pin-cérkérdéssel, kivétel nélkül a pincérek igazát han-goztatták. A munkaadókat azonban ez nem tudta arendezés fontosságáról és sürgősségéről meggyőzni. Amunkaadók kijelentették, hogy egyáltalában nincsenszázalékkérdés és az egész borravalóellenes akció csakarra való, hogy a pincérmunkások vezetői elmondhas-sák a megszokott agitációs beszédeiket. Ezek a min-den tavasszal jelentkező borravalóellenes megmozdu-lások már úgy hozzátartoznak a szakmai élethez, minta fához a levél.

A közönségnek és a pincérmunkásoknak azon-ban egész más véleményük volt erről a kérdésről. Aközönség köréből naponta tömeges megnyilatkozásokláttak napvilágot a napilapok hasábjain. Széles körbentárgyalták a kérdést és számszerűleg húszan nyilatkoz-tak a borravaló ellen addig, amíg egy megnyilatkozástörtént mellette.

A nyilatkozatok hatása alatt a Székesfőváros tör-vényhatósági bizottságában a városatyák napirendre

51

tűzték a kérdést és követelték, hogy a polgármesterszabályrendelettel törölje el a főváros területén a bor-ravalórendszert.

A törvényhatósági bizottságban elhangzott beszé-dek nem maradtak hatás nélkül, amennyiben a polgár-mester nyilatkozott és nyilatkozatában kijelentette,hogy szükségét érzi annak hogy a kérdést rendezzeés bele is fog nyúlni a borravalós darázsfészekbe, mertezt nemcsak az alkalmazottak, hanem a főváros és azállam idegenforgalmi szempontjai is megkövetelik.

A polgármesteri nyilatkozat kellemetlenül érin-tette a vendéglátó iparosokat (különösen a kávésokat)és arról kezdtek vitatkozni, hogy vájjon a polgármes-ternek egyáltalában van-e joga ahhoz, hogy a borra-valót a főváros területén fővárosi szabályrendeletteltörölje el.

Ezt követőleg a kávésok a New-York kávéházkülöntermében egy sajtótájékoztató gyűlést hívtakegybe, ahol felsorakoztattak minden érvet a borravalóvédelmére. A sajtó meghívott képviselőinek egy ela-borátumot nyújtottak át, amely a pincérek keresetétnagyon előnyösen tünteti fel és azt a kérdést intézia polgármesterhez, hogy vájjon nincsen-e sokkal sür-gősebb megvalósításra váró kérdés, mint a borravaló-kérdés. Nevezetesen, a vízumok eltörlése, az autóvá-mok megszüntetése, a devizakorlátozás megszünte-tése stb.

Mind olyan kérdések, amelyek kívülesnek a pol-gármester hatáskörén, de amelyek nem is érintikközvetlenül a vendéglátóipart. A sajtótájékoztató ér-tekezletre természetesen a főpincéreket is meghívták,azonban a pincérmunkásságot már nem hívták meg, ne-hogy a felhozott érveket megcáfolhassák.

A munkáltatók borravalótmentő érveire a pincér-munkások ugyancsak egy terjedelmes elaborátummalválaszoltak, amelyet eljuttattak a napisajtóhoz és a ke-reskedelmi minisztériumhoz, a kávésok érveléseit meg-cáfolva.

Ezt követőleg a Pincérmunkások Szakszervezete

52

1933 Julius hó 4-éről 5-éne virradó éjjel nagygyűlésthívott össze a Tivoli Mozgóba, ahová meghívta az ösz-saes fővárosi lapok tudósítóit és a legteljesebb nyílt-sággal lett a kávésok elaborátuma megtárgyalva. Anagygyűlésre felsorakozott a főváros pincérmunkás-sága úgyannyira, hogy a mozgó helyiségéből kiszo-rult pincérmunkások ellepték a Nagymező-uccának aKirály-uccától az Andrássy-útig terjedő szakaszát.

A nagygyűlésről beszámolt minden újság 03 a be-számolókban a sajtó osztatlanul a pincérmunkásságmellett és a borravaló ellen foglalt állást.

A nagygyűlésről a Vendégipari Munkás a követ-kező tudósítást hozta:

Tudósítás a nagygyűlésről.

Julius 4-éről 5-ére virradóra tartotta nagygyűlé-sét a budapesti vendégipari munkásság, hogy a nagy-gyűlés keretében tiltakozzon a borravalós rendszer el-len és követelje a százalékos rendszer bevezetését.Ha még voltak kételyek aziránt, vájjon a pincérmun-kásság tényleg nem akarná a százalékos rendszert, úgyezen az éjszakán minden kétely eloszlott. Szokatlanulélénk volt ezen az éjszakán a pesti tutca, a lecsökkentettvilágítása kávéházak és éttermek ontották magukból afrakkos és fehérkabátos pincérmunkásokat és egy óraután a Nagymező-uccába torkollott be minden for-galom. Találgatások az egész vonalon, meglesz-e a bor-ravaló eltörlése! Bizakodó válaszok, meg kell lennie,elég volt a koldusfillérekből! Nem kell tovább a kö-nyöradomány! Becsületes munkások vagyunk, becsü-letes munkabért kívánunk! Nem igaz az, hogy mi aborravalót akarjuk! Nem kell nekünk további Csak amunkaaadók akarják, hogy ezáltal az alkalmazottaikata közönség fizesse meg. Minden kávéház előtt csopor-tosulás, egyik üzem munkássága várja a másikat, min-den ucca külön tárgyalja meg az eseményeket, min-

53

den ucca egyöntetű állásfoglalásra határozza magát ésmire a menet a Teréz-templomhoz ér, már az összeskörúti üzemek egységesek, le a borraavalóval! hang-zik minden pillanatban, de a főpincéri rendszerrel is,jön rá rögtön a válasz, éljen a revir-rendszer! — hang-zik egyszerre és komolyan indulnak a gyűlés helyéreabban a tudatban, hogy ez az éjszaka történelem lesza pincérmunkásság életében. Ezen az éjszakán kell azerőpróbát megejteni, hogy vájjon elég erős-e a pin-cérmunkásság, hogy ettől a szégyenteljes rendszertől,melyet jobb meggyőződése ellenére erőszakoltak rá,megszabadulhasson! És rajzik az ucca tovább, mindenpillanatban előbújik pár ember a sötét mellékuccák-ból és mire a Tivoli-mozgó első lámpája felgyúl, mártódul be az áradat, szempillantás alatt minden ülőhelyfoglalt, oszlopsorokban állva szoronganak az emberek,a páholyokban 10—12 ember szorong s százakra tehetőa száma azoknak, akik percenként közelharcot vívnakegy-egy jobb helyért az ajtó közelében, majd kórus-ban felhangzik a kintrekedtek felkiáltása, szónokotkérünk ki is, mire lent megkezdődik az összébbhuzó-dás, minden ülőhely mellé egy álló kerül, az oszlop-sorokban már mozogni sem lehet, mire a gyűléstaz elnök, Fekete Lőrinc megnyitja, már mozogni semlehet a mozgó nézőterén.

Fekete ismerteti a gyűlés napirendjét, valamintaz előadók neveit, csendre és fegyelemre inti a meg-jelenteket, megemlíti, hogy a mai nagygyűlésnek mesz-szemenő kihatása lesz a szakmai életre, ma el kelldőlnie annak, hogy mit akar a pincérmunkásság, meg-alázó könyöradományt-e és ezzel továbbra is viselnia társadalomból való kivetettség ódiumát, avagy em-berhez méltó munkabért és mint becsületes munkás-embereket megillető helyet a társadalomban (le a bor-ravalóval! le a főpincéri rendszerrel! nem kell a kol-dusfillér!) — hangzik egyszerre, ha azt akarjuk, hogymint élő emberek komolyan emberszámba is legyünkvéve, úgy nemcsak a mai nagygyűlésen kell a borra-való ellen tiltakozni, de úton-útfélen minden lépésünk-

54

kel és minden szavunkkal kell, hogy azt a célt szolgál-juk, melynek érdekében a mai nagygyűlést tartjuk!

Majd egyes felszólalások után Braunstein Zoltánszólal fel a következőikben:

A mai nagygyűlésre hárul annak a kérdésnek azeldöntése, hogy mit akar Budapest pinncérmunkás-sága és bármit is akarjon, azt nyíltan és férfiasan ittkell, hogy nyilvánítsa és ezért a mai nagygyűlés vá-laszút elé kell, hogy állítsa a szaktársakat, hogy mind-azok a mendemondák, amelyeket rebesgetnek, egyszerés mindenkorra eltűnjenek. A mai gyűlésen megjelen-tek száma igazolja azon állításunkat, hogy a főváros,valamint az ország pincérmunkássága undorral for-dul el a borravalótól. Akkor, amikor ilyen nagy tömegpincérmunkás gyűl egybe egy éjszakai gyűlésre a napi14—16 órai robot után, hub kifejezője akaratának éscélkitűzésének, mint minden a túloldalról jövő meg-nyilatkozás. Ma rengeteg szív dobban itt meg a száza-lékos rendszer bevezetésének izgalmában, de otthon,a külvárosi nyomortanyákon és tömeglakásokban,ahol a pincérmunkásság meghúzódik, álmatlanul fet-reng az ágyán az itt magjelent szaktársaknak a hozzá-tartozói, feleség, gyermek, szülő és elfojtott lélekzettellesi hozzátartozója hazajövetelét és a kíváncsiság, arég elfojtott keserűség izgalmában várja, hogy az ittegybetevődött erő megnyilatkozik-e olyan hatalmasarányban, hogy lehetővé tegye a pincércsaládnak atöbbi munkáscsaládokkal hasonló emberséges meg-élhetési rendszer kivívását. Odahaza régóta elfojtottsóhajok törnek elő a hosszú esztendőkön keresztül el-viselt gyötrő fájdalmak nyomán, fájdalmak, melyeketszavakban kifejezni nem lehet, de azok a sóhajok, ame-lyek ezen az éjszakán a mi tanácskozásunkat kísérik,kell, hogy. utat mutasson a szaktársaknak is, hogymegérezzék, hogy az eddig követeit úton haladni nemlehet. A mai nagygyűlésre hámul az a feladat is, hogyegy hatalmas, egész masszává dagassza a szaktársakatés hogy megtanuljuk azt is, hogy jogainkat és köve-telésünket különböző utakon nem kereshetjük,

55

A mai nagygyűlés egy állomása a pincérmun-kásság 100 éves küzdelmeinek, azonban ezen az ál-lomáson már nem vesztegelhet, a minket vivő vonatsokáig anélkül, hogy irányt ne változtasson. Olyanirányt kell most választanunk és megszabnunk, hogy neismeretien és gyűlölt tájakon cammogjunk tovább, ha-nem a világosságon, minden törekvésünknek oda kellirányulni, hogy mennél hamarább kiszabaduljunk aborravalós hínárból.

Amikor az idegenforgalom fellendítéséről esik szó,akkor a mi munkáltatóink mindig a magyar ven-déglátóipar kultúrfölényben lévő beállítottságárólbeszélnek, de amikor arról esik szó, hogy az ország-ban 30 ezer vendégipari munkás a borravalós sö-tétségben él és tengődik, máról-holnapra való lététcsak az alamizsnakenyérből, a koldusfillérekből tudjatengetni, akkor egyszerre csend lesz az egész vonalon.Avagy talán a vendéglátó iparok kulturáltságához nemtartozik az is hozzá, hogy a munkások rendes életle-hetőségek közé kerülhessenek?

Bár az utóbbi években voltak borravalóellenesmegmozdulások, azonban a mai mértéket még soha-sem ütötték meg, ez nyilvánvalóvá válik abból is,hogy amíg az előző években egy kézlegyintéssel in-tézték el az ipartestületi urak ezt a kérdést, addig mosta sajtó, valamint a polgármester úr állásfoglalása arrakésztette őket, hogy komolyan számoljanak azzal akérdéssel, hogy Európa szívében ezen a téren is megkell szüntetni ezt a szégyenteljes rendszert. Ez a fel-szólítás aztán arra késztette a kávésipartestület elnök-ségét, hogy elaborátum formájában adja meg a vá-laszt a polgármesteri felszólításra. Ezt a választ asajtó képviselői előtt is ismertették, azonban mi mégnem foglalkoztunk ezzel a mesterművei, tehát ezen ahelyár; kell, hogy azokkal szembeszálljunk és a való-ságnak megfelelő érveket állítsunk szembe ezzel az egy-oldalú szerkesztvénnyel.

56

A borravaló.

A kávésipartestület által kiadott elaborátum azzalkezdi, hogy vájjon az idegenforgalomnak nincsen-esürgősebb és égetőbb problémája, mint a borravaló-kérdés? Itt meg kell, hogy kérdezzük a kávésok ipar-testületét, hogy vájjon az utak rendezése, közlekedésieszközök gyorsítása, olcsóbbá tétele és szaporítása, va-lamint a deviza, valuta stb. kérdések rendezése meny-nyiben van összekötve a borravaló kérdésével, vagymennyiben hivatott a pincérség, hogy ezeket a kérdé-seket szóvátegye és vájjon ezek a kérdések beleesnek-ea polgármesteri ügykörbe, de egyáltalán vonatkozásbahozhatók-e ezek a borravaló kérdésével. Mert az ela-borátumból az vehető ki, hogy a kavésipartestület ne-hezményezi azt, hogy a pincérség nem a fentnevezettkérdések rendezéséért indult harcba, hanem a száza-lékért. Vagyis mindent szabad kívánnunk, csak aztnem, hogy a munkánkért munkabért kapjunk. Ha aztkívánnánk, hogy a kávéházak állami támogatást kap-janak, az talán a munkáltatók nézőpontjából helyesvolna, de ha azt merjük mondani, bogy mi a sajátsorsunkon is segíteni akarunk, ez már helytelen, mertamit mi akarunk kapni, azért nekik kell a zsebükbenyúlni, ez pedig az, amit ők nem akarnak!

Azt mondják a munkáltatók, hogy a külföldiek,akik ide utaznak, tudatában vannak annak, hogy ittborravalós szokások vannak, lehet, hogy ez úgy isvan, azonban azt nem tudják a külföldiek, hogy 3—6felé kell borravalót adni és azt sem tudják, hogy az aborravaló, amit a főpincér kap, csak egyedül a fő-pincér zsebét duzzasztja meg. Mert azokban az or-szágokban, ahol borravaló van is még, főpincéresrendszer nincsen, hanem az a pincér szedi a pénzt, akikiszolgál. Ott tehát indokolt, hogy az kapja a borravalót.Azonban nálunk, ha egy külföldi fizet, úgy a főpincérelteszi a borravalót, a pincér pedig nézhet a vendégután, arról azonban nem tesznek említést a munka-

57

adók, hogy vájjon a borravalós rendszertől való visz-szatetszés nem-e sokkal több külföldit tart vissza azidejöveteltől, mint amennyien mégis eljönnek.

A közönség.

De azt is mondják a munkáltatók, hogy ha a bor-ravaló eltörlése valamilyen szempontból figyelembe ve-hető, úgy itt csak egy szempont van. és ez pedig akávéházak rendes törzsközönsége. Azonban a mun-káltatók azt is megállapítják mindjárt, hogy a nagy-közönség nem akarja a borravaló eltörlését. Nekünktudnunk kell azt, hogy ha valaki önvédelmet folytatvalakivel szemben, úgy nem feltétlenül szükséges azis, hogy a védekező a valóságnak megfelelően adjaelő védekezéséi, hanem szabadságában áll a szavakatúgy csoportosítani, hogy ezáltal kedvezőbb helyzet-ben tüntesse fel azt, ami védekezésre készteti. Ugyaneza helyzetük a munkálta toknak a borravalónál is, aztmondják, hogy a közönség nem akarja a százalékot,a valóság pedig ettől nagyon is messzire esik, merta közönség akarja a százalékot. Ezt bizonyítják a na-pilapokban megjelent tömeges hozzászólások a borra-való kérdéshez, mert még véletlenül sem akadt olyanhozzászólás, amely védelmére kelt volna a borravaló-nak. Azonban nem is az a lényeges ebben a kérdés-ben (kávés részről), hogy mit akar a vendég, a sajtó,a munkás, hanem az, hogy mit nem akarnak a kávésok,az pedig, hogy ők mit nem akarnak, nyílt titok, fizetninem akarnak a munkásaiknak és azért ragaszkodnaka borravalóhoz. Mert azt a borravalót, amit a vendégad a pincérnek, ők betudják fizetésként és ezáltal amunkások nekik ingyen dolgoznak, az igazság ebbena kérdésben tehát az, hogy ők görcsösen ragaszkod-nak a borravalóhoz, ahhoz a borravalóhoz, amely te-hermentesíti őket az alkalmazottak fizetésétől.

58

Átmenet.

Azt mondják a munkáltatók, hogy: nem látjákindokoltnak azt a felfogást sem, hogy amíg egy tö-kéletes rendszer bevezetése lehetségessé válik, megvál-toztassák a mai rendszert. Mit pedig azt kell hogymondjuk: ha arra kell majd várnia a munkásságnak,hogy a tökéletes rendszer idejét a munkáltatók fogjákmeghatározni, úgy legalább még 2000 évnek kell el-telni, ha nem többnek. De tekintettel arra, hogy miezt az életkort egész bizonyosan megérni nem fogjuk,arra az álláspontra kell, hogy helyezkedjünk, hogyamig egy abszolút tökéletes rendszer bevezethető nemlesz, jöjjön a kielégítő átmeneti rendszer.

Borravaló vagy könyöradomány.

Azt is mondják a munkaadók, hogy a borravalóneve nem szerencsésen lett megválasztva, azért neve-zik azt az alkalmazottak könyöradománynak. Nem! Amunkásság nem azért nevezi a borravalót könyörado-mánynak, mert annak borravaló a neve, hanem azért,mert a munkáltatók az ingyen végeztetett munkáért,a munkások megélhetéséről való gondoskodást a ven-dégek könyörületességére bízzák. Ez a magyarázata akönyöradomány elnevezésének, hiába mondják azt amunkáltatók, hogy a pincérek a vendégnek teljesí-tenek személyes szolgálatot, mert ezt nekik senki el-hinni nem fogja, miként ők maguk is megvannakarról győződve, hogy az nem úgy van. A pincéreka munkáltatóknak teljesítenek szolgálatot, mert a ven-dégtől a borravaló adása semmilyen körülmények kö-zött meg nem követelhető. De hiszen erről nem iskell sokat magyarázni, mert az mindenki előtt tu-dott dolog, hogy a vendég kényelme, a kiszolgálásaaz árakba már be van kalkulálva, sőt bátran állít-hatjuk azt is, hogy az árak megállapításánál az el-

59

fogyasztott élvezeti cikk csak egy kis hányadát tesziki értékben annak az árnak, amit a vendég fizet. Te-hát először jön a kényelem és a személyes szolgálta-tások felszámítása és csak azután a fogyasztott cikkek.De ugyanakkor, amikor a munkáltatók azt mondják,hogy a pincérek a vendégnek teljesítenek személyesszolgálatot, azt is felemlítik, hogy ezeknek a személyesszolgálatoknak az igénybevétele nem kötelező. Nemtudjuk, hogy hogyan értik ezt a munkáltatók? Jóllehet úgy, hogy a vendégnek szabadságában áll kiszol-gálni magát. Viszont akkor, hogy hozakodhatnak előazzal, hogy a vendégnek minden kényelme biztosítvavan? De ettől még messzebb is mennek és azt mond-ják: hogy ezeknek a személyes szolgálatoknak a hono-rálására sincsen semmilyen kényszer és a vendégnekszabadságában áll azt megfizetni vagy meg nem fi-zetni. Szóval a pincérnek van egy névleges fizetése,heti hat pengő. Ennyire értékeli az ipartársulat a pin-cérek munkáját heti 90—110 órán keresztül. Ezzelszemben a vendég nem köteles borravalót adni, deazért ha akar, úgy a kávésok megengedik a vendég-nek, hogy adjon, valamint a pincérnek, hogy elfo-gadja azt (itt is látszik, hogy ők milyen jó emberek).Itt meg kell, hogy kérdezzük, komolyan gon-dolják-e azt az urak, hogy a vendég csak úgy ad bor-ravalót, ha akar? Mert mi nem tudjuk megértenihogy hogyan tudják az ipartesületi urak olyan nagyraértékelni azt a hitvány kis fizetést, amit csak imitt-amott adnak, hogy abból a pincér, ha nem kapnaborravalót is, meg tudna élni. Megértenénk azt, hacsak védekeznének a százalék ellen, annak dacára,hogy nem ők adják azt, azonban az mégis érthetetlen,hogy ilyen lehetetlen és meg nem érthető érveketsorakoztatnak fel a könyöradományok védelmében.Meg kell, hogy mondjuk az igazat! És aki ellenkezőtállit, az tudatosan ferdíti el a valóságot! A pincérnem teljesít a vendégnek személyes szolgálatot, ha-nem a munkaadónak és az egész védelmi harc csakazt célozza, hogy a közönséget nem akarják megszaba-dítani a borravalós felesleges terhektől.

60

Tantïém stb.

Azt mondják a munkáltatók, hogy a borravalóellenes hangulat csak a tetszetős propagandámnak tud-ható be, mert egyébként egész társadalmi rendszerünkát meg át van szőve hasonló rendeltetésű adakozá-sokkal, sőt felemlítik azt is, hogy magasállású és te-kintélyes egyéniségek is kapnak borravalót, csak an-nak nem borravaló a neve, hanem borítékpénz, dug-segély, tantiém, tiszteletdíj, forgalmi jutalék stb. és ezeka borravalók élnek és virulnak ha kevesebb jogosult-sággal is, mint a vendéglátó üzemekben a borravaló.Hát itt arra kell, hogy figyelmeztessük az igen tiszteltmunkáltató urakat, hogy olyan messzire talán még-sem szabad eldobni a sulykot, hogy a remunerációkatmeg más juttatásokat a borravalóhoz hasonlítsák. Mertazoknak a magas állású és tekintélyes egyéniségeknek,akik ezeket a juttatásokat kapják, van rendes fizeté-sük is azonkívül, van törvényben szabályozott mun-kaidejük, van törvényesen rendezett felmondási ide-jük is, sőt van minden héten pihenő napjuk is, vagyisaz életkörülményeik rendezve vannak, a fizetésüketminden hónap utolsó napján megkapják és ha azon-kívül kapnak valamilyen címen fizetésen kívüli jutta-tásokat, hát elfogadják, de ha ezek a juttatások el-maradnának esetleg, akkor sem történne semmi hiba,mert a törzsfizetésüket megkapják rendesen. Azon-ban mi van a pincérnek a borravalón kívül, soroljákfel az urak, hogy mit adnak önök a pincéreknek, mertazt, hogy a vendég mit ad: azt mi úgyis tudjuk,könyöradományt! Arról is beszél jenek az urak máregyszer, hogy önök mit adnak! azonban erre válaszidőtlen-időkig nem fog jönni, mert nem jöhet!

Csehszlovákiai példák.

Hivatkoznak a munkáltatók a csehszlovákiai pél-dákra és megemlítik, hogy ott is visszatértek a borra-valóra, sőt felemlítik, hogy Karlsbad, Marienbad, Fran-

61

zensbad stb. világfürdőhelyiek, ahol az idegenek mil-liói fordulnak meg, ugyancsak visszatértek a borra-valóra, ha mi ezt csak szóval akarnánk megcáfolni,úgy nem hinnék el nekünk. Ám beszéljenek helyettünka csehszlovákiai vendégipari munkások szövetségénekés kerületi titkárságainak a levelei, amelyek azt mond-ják: Csehszlovákiában 15 év óta áll fenn a százalé-kos rendszer, azt megszüntetni a munkáltatók márnem egy ízben akarták, azonban nem sikerült nekik.Karlsbad vidékén a közelmúltban is próbálkoztak aszázalék megszüntetésével olyképen, hogy az árakbanmeghagyták beszámítva a százalékot, csak a pincérek-nek nem adták oda. Erre a közigazgatási hatóságokléptek közbe és szigorú rendelettel tiltották meg isméta borravaló adását és elfogadását és hatósági ellen-őrzés alá vették a százalékos rendszer szigorú betartá-sát. Tehát a helyzet az, hogy a munkáltatók a száza-lékot saját céljukra akarták megtartani és nem a mun-.kásoknak odaadni. Prágából azt irják az ottani köz-ponti szövetségtől, hogy a százalékos rendszer ellenvaló munkáltatói kirohanásokat a külügyminisztériumidegenforgalmi osztálya egyszer és mindenkorra visz-szautasitotta azon megállapítással, hogy a borravalósrendszer bevezetése csorbítaná a csehszlovák állam jó-hirét és a borravaló újra való bevezetése a fürdőhelyeklátogatottságát, valamint a szakma munkásságánakaz életszínvonalát is nagyon súlyosan aláásná. Tehát ahivatalok is őrködnek a százalékos rendszer betartásafelett. A mi munkáltatóink pedig azt mondják, hogyazért akarjuk a százalékos rendszer bevezetését, hogytitokban ismét a borravaló után nyújtsuk ki a kezün-ket, ezzel szemben mi most is csak azt mondjuk, amita múltban mondottunk, mi nemcsak a százalékos rend-szer bevezetését akarjuk, hanem azt is, hogy a száza-lékos rendszer bevezetése büntető rendelkezésekhez le-gyen kötve, vagyis azt kívánjuk, hogy a legszigorúb-ban büntessék meg úgy a borravalót adót, mint azelfogadót.

62

Kik akarják a százalékot.

A munkáltatók még azt is mondják, hogy a szá-zalékos rendszer bevezetését csak a munkanélküliekakarják. Ezzel szemben mi már tettünk nem egyszerajánlatot a munkáltatóknak, hogy bocsássák ezt akérdést szavazás alá, azonban ezt nem akarták soha-sem meghallani és a kényelmesebb állas pontot fog-lalták el: nem meggyőződni, de állítani. Ezekutánmindenki előtt nyilvánvalóvá kell, hogy váljon az,hogy mennyi értéket és hitelt érdemelnek ezek a meg-nyilatkozások.

De azt is mondták a munkáltatók, hogyha a mun-kanélkülieket mind állásba tudnák juttatni, úgy azoka szervezetek, akik most a borravaló ellen foglalnakállást, mind a borravaló fenntartásához ragaszkodná-nak. Sőt azt is megemlítik, hogy a vendégipari mun-kásság szervezete ilyen irányú ajánlatot is tett az ipar-testületnek! Erre röviden csak annyit kell, hogy meg-jegyezzünk: az első betűtől az utolsóig valótlanságaz, hogy a pincérszervezet ilyen ajánlatot tett volna azipartestületnek.

Ami nem tökéletes.

Azonban van valami, amit még a kávésok ipar-testülete is megállapít, hogy nem abszolút tökéletes!Ez pedig a borravalós rendszer! Hát ez is egy érde-kes megállapítás, mert eddig minden betűjükben arrahivatkoztak, hogy a borravaló a legtökéletesebb fize-tési rendszer és a kivetkezőkben is nagyon sokszorfogják azt még felemlíteni. Azonban abban az ela-borátumban az egyik ellentmondás nagyon közel vana másikhoz, így tehát nem kell ezen sem csodálkozni.Csak ezután a megállapítás után azt várná el a szakmamunkássága, hogyha már ők is elismerik, hogy nemtökéletes ez a rendszer, igyekeznének elősegíteni azt,

63

hogy bevezethető legyen a tökéletes. Azonban nemez történik. Elismerik ugyan a hibákat, de nem ki-vannak rajta változtatást eszközölni. Hogy miért, aztudott dolog. De azért megpróbálnak egy álokosko-dáshoz folyamodni és azt mondják, hogyha a pénz-ügyminiszter 5 filléres váltópénzt veretne, úgy a ven-dégek nem sokallnák a borravalót. Tehát elismerikazt is, hogy a vendég sokallja a borravalót, azonbanarról nem beszélnek, hogy ők hogyan oldották mega borravalókérdést a közelmúltban. Beharangozták,hogy olcsóbb lett a kávé, de a valóságban a kávémegmaradt azon az áron, amelyen volt, azonban avendégek tudta és beleegyezése nélkül leszállították aborravalót, vagyis elvették a személyzet borravalójá-nak egyik felét a saját részükre. Ezt most megtehet-ték, mert erről a vendégek nem tudtak, sőt a mai na-pig sem tudnak, mert ha tudnának róla, úgy felte-hető, hogy sokkal nagyobb intenzivitással ragaszkod-nának a borravaló eltörléséhez. Mert hiszen az még-sem lehet a vendégre közömbös, hogy azt a könyör-adományt, amit neki a kávéjához felszámítanak a pin-cér részére, a tulajdonos vágja zsebre. De nagyon té-vednek a kávésok, ha azt hiszik, hogy az ötfillérespénzegység megoldaná ezt a kérdést, nem! A borra-való könyöradomány lesz akkor is, ha 10 fillér vagyöt fillér is az és a közönség undorodni fog a borra-valótól akkor is, ha az kisebb lesz vagy nagyobb. Minem kérünk ezekből a nagyon gyenge érvelésekből,mi megmondottuk és megmondjuk most is; emberekvagyunk, jogunk van az élethez, emberileg akarunkélni és a munkánkért munkabért kérünk, nem ala-mizsnát!

A ruhatár.

A kérdéssel kapcsolatban említés történik a ruha-tárakról is és itt azt mondják a munkáltatók, hogy:nekik jogukban állana a ruhatár használatáért fix ösz-szegben őrzési díjat szedni, de ők ezt nem teszik, pe-

64

dig felelősek azért a tárgyért, ami esetleg elvész. Dehogy ezt mégsem teszik, ennek nem az az oka, hogya vendéget kímélik. Ennek az okát elhallgatták. El-mondjuk ennek is az okát. Azért nem vesznek fixösszegben ruhatári díjat, mert az után mint jövedelemután adót kelleme fizetni. De mondjuk, hogy ezt mégelbírnák. De akkor ki fizetné le egy évre előre a ru-határ bérletének a díját? De van egy másik oldalais a dolognak, itt pedig azt mondják a munkáltatók,hogy nem köteles a vendég a ruhatárért fizetni. Hátez az amit mi nem értünk, de mégis meg kell, hogyértsük. Ha a vendég nem akar a ruhatárért fizetni,tekintettel arra, hogy nincs fix tarifa megállapítva,nincs olyan hatóság, amely a vendéget arra rá tudjakényszeríteni, hogy fizessen. Azonban most vegyük azerkölcsi oldalát is ennek a dolognak: hogy lehetségesaz, hogy az illető alvállalkozó évi bért fizet a ruhatárért,felelős minden darabért, amit neki átadnak, fizetésenincs, sőt még ő az, aki fizet. Ha valami elvész,azt is megfizeti és a vendég mégsem köteles haszná-lati díjat fizetni a ruhatárért, hát érthető ez? Hátvan olyan ember, aki csak azért fizet, hogy alkalmazvalehessen, de neki semmilyen jövedelem biztosítva nelegyen? Ez a megállapítás ugyanolyan frázis, mint ami-kor azt mondják, hogy a vendég nem köteles a pin-cérnek sem borravalót adni, de ha akar, hát ad. ígyVan ez a ruhatárban is, hogyha a vendég akar, hát ad.Azonban a kávésok mégis olyan jól tudnak számolni,hogy előre kiszámítják azt, hogy a vendégek egyéven keresztül mennyit akarnak majd borravalót adniés ahhoz szabják a ruhatár bérét.

Azt is mondják a kávésok, hogy az államvasút fixösszeget szed a ruhatár használatáért. Az a ruhatárazonban nem hasonlítható a kávéházi ruhatárhoz, mertaz utas az utazás tartamára a vagonban elhelyezhetia podgyászát díjtalanul, a kávéházban pedig a fogyasz-tás idején kell a vendégnek ruhatári díjat fizetni.

65

A toalett.

Sőt még egy másik példát is fölemlítenek, hogya székesfőváros az utcai toalettek használatáért is di-jat szed, míglen az a kávéházban díjtalan, bár sokkalfényűzőbben van berendezve, mint az utcai. Bölcs meg-állapítás, csak azt felejtették el megjegyezni, hogy akávéházakban a takarítónő ül a toalett mellett, az atakarítónő, aki az egész kávéházat takarítja és mégisa fizetésébe, 7 pengőbe számítják be neki azt a bor-ravalót, amit a vendég nem köteles adni és amit csakkönyörületből ad! Itt tehát megállapítható az, hogyezeknek a személyes szolgálatoknak ára van, termé-szetesen nem a munkás számára, hanem a munkaadószámára, aki azt minden alkalommal túlértékelveigyekszik is a munkások bérébe betudni.

Igen! Nem!

De térjünk most a másik kérdésre, amely a vé-gén ismételten oda fog kilyukadni hogy a borravaló ki-küszöbölhetetlen, természetesen munkaadó szempont-ból. Azt mondják a munkáltatók, hogy a legideálisabbfizetési rendszer az volna, ha át lehetne térni a fix fi-zetésre, azonban erre szerintük mégse lehet áttérnimert ha a munkások keresete biztosítva volna, úgymem törődnének az üzlet menetével, közömbössé válnaa pincér előtt a vendég kényelme és az esetleges ki-vánságokat csak úgy teljesítené, ha külön borravalótkapna, amely (szerintük) nem volna megalázó. Ezaz egyik érv, a másik pedig az, hogy nem lehet aborravalós rendszerről a százalékos rendszerre áttenniazért sem, mert ha százalékot kapna a pincér, úgymindig a drágább ételeket vagy italokat ajánlaná avendégnek. Ha most ezt a két érvelést egymás melléállítjuk, úgy azt látjuk, hogy ezek az érvelések min-den komolyabb meggondolás nélkül lettek kimondvaés megírva, mert hiszen amit az egyik esetben mint

66

nem kívánatosat említenek meg, azt a másik esetbenmint egyenesen kívánatosat tüntetik fel, fezek az érve-lések azt mutatják, hogy a munkáltatóknak mindenidegszálukba berögződött az igazságos munkabér el-leni állásfoglalás és mert helytálló érvekkel nemtudnak kirukkolni, nevetséges dolgokkal hozakodnakfelő.

Az igazi ok.

De vannak még más érvelések is, azt is mondjáka munkáltatók, hogy részükről nem kívánatos, hogya munkás betekintést nyerjen az ő elszámolásukba,mert ez olybá tűnne fel, mintha a pincér társa volnaa munkáltatónak és ez pedig beleütközik az italmé-rési törvénybe! Erre csak azt kell megjegyeznünk, hogy:az italmérési törvényben\ arról nem történik rendel-kezés sem megemlítés, hogy tilos a pincért a kimu-tatható és hitelesnek vehető forgalmi ív szerint fi-zetni akkor, amikor az neki a megállapodás szerintjár. De nem is az a baj, a baj az, hogy a százalékosrendszernél a pincérek tudják, hogy mennyi a bevételés mennyi a haszon, tudják azt is, hogy az általuk el-ért forgalom után mennyi kereseti adót kell nekikfizetniök és ha a munkások napról-napra tudják azt,hogy mennyi a bevétel, úgy a munkáltatók nem sir-hatnának állandóan afelől, hogy mennyire megnyo-morítja őket az a sokféle adó, amit egyébként nemis közvetlen fizetnek. Itt meg kell, hogy említsük aztis, amit a csehszlovákiai pincérek írtak ezzel azüggyel kapcsolatban, hogy a munkáltatók azért elle-nezték ott a százalékot, mert a minden ellenőrzéstnélkülöző vendégipari üzemiekben a legtágabb tér nyi-lik az adóeltitkolásokra, míglen a százalékos rendL

szer bevezetésével ez megszűnne. Ha az adók és egyébterhek olyan nagyon sújtanák a munkaadókat, mintahogy ők azt állandóan emlegetik, úgy egyenesenkívánatos volna a részükre, hogy a munkások bete-kintést nyerjenek a forgalmi könyvekbe, mert a mun-

67

kásság is szívén viseli annyira a munkahelyét, minta munkáltató a profitot: és ha látná azt, hogy a mun-kahelye veszélyeztetve van, úgy a munkásság egy nagymegmozdulással talán hamarább tudna az ipar érdeké-ben könnyítéseket kieszközölni, mint a munkáltatók.Azonban a munkáltatóknak nem ez a fontos, hanemcsak az, hogy a munkásaik ingyen dolgozzanak.

Az egyéni revir.

Tovább menve azt mondják a kávésok, hogy arevirrendszert sem lehet megvalósítani, hogy miért?azt sem hallgatjuk el. Mondják pedig a következőket:hogy volna lehetséges az, hogy az az egy pincér, akiezidőszerint csak kiszolgálja a vendéget, ellássa azt új-sággal, süteménnyel, szódabikarbónával, elvegye a pén-zét is, ez szerintük teljesen képtelenség. Azonban hogybizonyítsuk azt, hogy a technokrácia korában mindenlehetséges, azt ajánljuk az elaborátum szerkesztő urak-nak, hogy tegyenek egy sétát a szomszédjukban lévőközponti tejcsarnok üzemeibe és nézzék meg, hogyvájjon nem-e egy pincér bonyolítja le mindazokat aszolgáltatásokat, a vendégnek, amit más üzemben 4—5 alkalmazott szokott. De nézzenek tovább is azurak és nézzék meg azt is, hogy vájjon az ő üzemük-ben a Szilvesztert kivéve, volt-e már annyi vendégegyidőben, mint a központi tejcsarnok üzemiéiben?úgy-e nem! És ha azt kérdezik, hogy mi ennek az oka,nem kell a szomszédba menni a válaszért. Egész egy-szerűen az, hogy a közönség megvan elégedve azegypincéres rendszerrel, sőt szereti is azt és ebből lát-ható az is, hogy a közönségnél már szerepet játszik akétfelé való borravalóadás. Tehát nem úgy van, mintahogy az egyik körúti üzem főpincérje mondotta asajtótájékoztató ankéton, hogy a főpincér értékes ta-nácsokat tud a közönségnek adni és azért kell a fő-pincéres rendszernek megmaradni. Jól lehet egyik-má-sik főpincér tud a vendégnek tanácsokat és felvilá-

68

gosításokat adni, azonban vannak olyan okos embe-rek a fehérkabátos egyszerű pincérek között is, akik(ezeket a jó tanácsokat ugyancsak tudják a vendégnekszolgáltatni. Azonban a vendégnek nem erre van szük-sége, hanem arra: hogy jól étkezzen és olcsón.

A kettes revir.

De kés alá veszik a kávésok a kétpincéres re-virt is és azt mondják, hogy a kiszolgálás szempont-jából ennek előnye van az egypincéres rendszerrelszemben, de ez esetben viszont dupla személyzetetkell beállítani. Nem tudjuk biztosan, de azt hisszük,hogy ez a szerkesztvény tisztára laikusok műve és lai-kusoknak készült, mert ha nem úgy volna, akkormeg sem kockáztatnának ilyen kijelentést. Nem kelldupla személyzetet beállítani, hanem két revirt egy-bekapcsolni és a kérdés megvan oldva.

Többet számol-e a revir pincér?

Hivatkoznak a kávésok arra is, hogy a százalékosés revir rendszert azért sem lehet bevezetni, mertha nagy a revir, úgy a pincér nem győzi munkávalés ez esetben a közönség kényelme bánja meg. Ha ki-csi a revir, úgy nem tud a pincér eleget keresni.Ezzel szemben pedig kérdést kell, hogy intézzünk amunkaadókhoz, hogy vájjon a borravalós rendszernél,ha a pincér raj ónja nagy, meggyőzi-e azt akadályta-lanul munkával és ha a rajon kicsi, úgy a borravaló-nál talán több a keresete, mint esetleg a százalék mel-lett? De nem is ez a főok a revir és a százalék ellen,hanem az, amit ezután mondanak a kávésok, vagyis:ha a pincér egyedül dolgozik és számol, úgy akaratostévedések útján igyekszik keresetét gyarapítani, ittazt kell, hogy kérdezzük a munkáltató uraktól, hogymeggyőződtek-e ők már arról, hogy ez tényleg így

69

volna a gyakorlatban? Hát azt a magyar pincért, akitaz egész világon szeretnek és megbecsülnek, mert in-telligens, előzékeny, jómódom, kiváló munkást, ép-pen a hazájában becsmérlik le a munkáltató- urak?Hát a bűnügyi krónika talán már sok esetben fog-lalkozott a pincének gaztetteivel, hogy mint közönségestolvajokat igyekszenek bennünket a munkáltatók úgya polgármester úr, mint a sajtó képviselői előtt fel-tüntetni? Vájjon hányszor vitte (el már a pincér abevételt a munkáltatótól csalárd módon? Egy-szer sem! De ha azt kellene keresnünk, hogy amunkáltatók hány esetben nem fizették vissza a mun-kások óvadékját, erről talán a krónika többet tudnamesélni. Itt is láthatjuk azt, hogy a borravaló, amita munkás kap, nem rossz üzlet a munkáltatónak sem,mert ha nem így volna, nem védelmeznék úgy, mégaz alaptalan rágalmak árán is.

Kinek nem érdeke a százalék?

De azt is mondják a munkáltatók, hogy a revirrendszer és a százalékos rendszer nem érdeke sem avendégnek, sem a munkáltatónak, sem a pincérnek.Meg kell, hogy kérdezzük a kávés urakat, hogy váj-jon a sajtó egyetemessége talán nem ért annyit eh-hez a kérdéshez, mint a kávésok? Magunkról munká-sokról nem is kívánunk beszélni, pedig valamelyestmi is érdekelve volnánk ebben a kérdésben. Igaz,hogy hátrányosan. Mert mi kapjuk a borravalót mun-kánkért, viszont a kávésok előnyösen, mert ők pá-holyból nézik a dolgozó pincéreket. Az igazság ked-véért meg kell, hogy jegyezzük, hogy van valami igaz-ság is abban, hogy nem mindenkinek érdeke a revirés százalékos rendszer, ez esetben a kávésoknak nemérdekük, az a közönségnek, a munkásoknak, no megannak a szerintük alig számbajöhető tényezőnek, mely-nek idegenforgalom a neve, annak nagyon is érdekeúgy a százalékos rendszer, mint az egypincéres rend-szer.

70

Adók.

De azt is mondják a munkáltatók, hogy nem kö-zömbös az sem ebben a kérdésben, hogy a közpénz-tárakba továbbra is befolyjanak azok az összegek,amik eddig befolytak. Ez tényleg így van, vagyisígy kellene lennie. Azonban feltételezhető, hogy apincér is volna az államnak olyan jó inkasszánsa, minta munkáltatók és be is fizetné a reá eső ténylegesadót legalább oly mértékben, mint ahogy a munkál-tatók azt teszik. Megemlítik a kávésok az ΟΤΙ. já-rulékok fizetését is, melyet, mint mondják, felerész-ben ők viselnek (igaz, hogy mi tudnánk olyan kávé-házat is megnevezni, ahol annak dacára, hogy a pin-cér nem kap fizetést, még a sajátjából kell az ΟΤΙ.járulékot is fizetnie, de ezt nem tesszük), mi csak aztemlítjük fel, hogy vájjon a közpénztárak szempont-jából nem-e volna kedvezőbb, ha minden dolgozóegyénileg fizetné be az őt terhelő járulékot? És hamegnéznénk a társadalombiztosító intézet hátralékszám-láját, úgy azt állapíthatnánk meg túlzás nélkül, hogyaz egyénenkénti fizetésnél az intézet jobb üzletet csi-nálna, mint amit most csinál.

Ki disztingvál?

A munkáltatók azt is mondják, hogy a pincér aszázalék mellett disztingválna a vendégek között, márpedig ennek nem szabad megtörténnie, mert mindenvendég egyforma kedves kell, hogy legyen. Valóbanígy kellene lenni. Azonban nem így van ez a valóság-ban, mert ha egymás mellé kerül két vendég és azegyik két tojást rendel, a másik egy üveg pezsgőtés véletlenül a pincér hátamögött van a munkáltató,úgy rögtön nyilvánvaló lesz, hogy ki disztingvál avendégek között. Egész biztos, hogy a főnök úr apezsgő hűtőért fog szaladni és nem a tojásos po-hárért és a pincérnek először a pezsgőt kell szervírozni

71

és csak azután a tojást. Ezek tehát mind olyan érve-lések, amelyek a tárgyilagosságot és az őszinteségetteljesen nélkülözik és nem hinnénk, hogy elősegítenéannak az érdeknek a védelmezését, melynek érdekébeníródott.

Hasonlat, amely sánta.

Azt is mondják a kávésok, hogy a százalék követe-lése éppen olyan, mintha a bankpénztáros a kezén ke-resztül ment összeg után kérne százalékot, vagy ha azékszerészsegéd az eladott brilliánsgyűrű ára után kérnefizetést. Itt aztán kibújik a szög a zsákból. A bankpénztárosa tényleg nem kérhet százalékot a kezén ke-resztül ment összeg után, de arról nem beszélnek akávés urak, hogy egy bankpénztárosnak nem is hetihat pengő a fizetése, viszont a bankpénztáros arra sincskötelezve, hogy a betevők vagy kivevők tetszés szerinthonorálják vagy ne honorálják a munkáját, mert abank fizeti az alkalmazottját, nem úgy mint a kávésok!Ami az ékszerészsegédet illeti, hát az is sánta hasonlat,mert az ékszerészsegédet nem az fizeti, aki a gyűrűtmegveszi, hanem az, akinek a gyűrűjét eladja. De nemígy a kávésok, mert bár az ők áruját adja el a pincér,mégis a vendég kénytelen a pincért eltartani. Errőlazonban hallgatnak nagy bölcsen a munkáltató urak.

De térjünk most rá egy kissé az óvadék kérdéséreis, amely, hiába is veszik tagadásba a munkáltatók, alegkényesebb része a kérdésnek. A munkáltatók aztmondják, hogy ők ellene vannak a magas óvadéknak,de nem áll módjukban azt meggátolni. Felemlítik aztis, hogy nagyon sok üzlet van, ahol nincsen óvadék,viszont ahol van, ott sincs több, mint a napi bevételháromszorosa. Azt, hogy a munkáltatók ellene vannaka magas óvadéknak, hát talán még el tudnánk hinni,de nem teljes egészében, vagyis: vannak munkáltatók,akik ellene vannak az óvadéknak, éppúgy, mint amagas óvadéknak, ezek aztán igazi kávésok és ezeknek

72

a kávésoknak az üzletében nincs is óvadék, de ha vanis, az talán annyi sincs, mint amennyi az egynapi be-vétel. Minden tiszteletünk éjeké a kávésoké. De hogya kávésipartestületnek ne volna módjában a magasóvadékok vételét meggátolni, hát ezt higyje el, akiakarja.

Miért kell az óvadék.

Hogy a magas óvadék a bíróság előtt elveszti azóvadék jellegét, azt mi is tudjuk, de viszont azt istudjuk, hogyha egy óvadékper a bíróság elé kerül,úgy egyöntetű a munkaadók érvelése, hogy nem voltóvadék, hanem csak kölcsön, vagy üzleti hozzájárulás.Erről nem akarunk bővebben beszélni, mert csak rész-ben tartozik ránk. Mi tudjuk azt, hogy azért vanóvadék, meg óvadékbank, meg óvadékuzsora, mertborravalós rendszer van. Ha az nem volna, úgy egy-szeribe, megszűnnének ezek a mellékkérdések is, de ezaz, amit a munkaadók nem akarnak. Hogy miért, aztis el tudnánk esetleg mondani, mert akkor egy kávé-házi helyiség leelőlegezett bérletére nem lehetne két,esetleg három óvadékos alkalmazottat felvenni. Pedigaz ipar szempontjából nagyon is fontos volna, hogyezek a gründolások egyszer és mindenkorra megszűn-jenek, mert ez nemcsak a hiszékeny embereknek vankárára, de a kávésiparnak is.

Mit mond az ipartörvény.

Végezetül a munkáltatók azt mondják: kétségbe-vonják a fővárosnak vagy a polgármester urnák azonjogát, hogy ezt a kérdést rendelettel szabályozza, merttudomásuk szerint az 1884. évi XYIL t.-c. azt mondja,hogy: munka- és bérviszonyok megállapítása munka-adó és munkás szabad egyezkedése tárgyát képezi!Valóban így van! Alapos tájékozottság, de nem teljes!

73

Így tehát felkérjük a munkáltató urakat, hogy az idé-zett törvénycikket nézzék át tovább is, mert ott talál-hatók még más kitételek is, pl., hogy a munkaviszony15 napi felmondással felbontható! Azonkívül még mástörvénycikk is, amit már mi nem egy esetben idéztünkés amely a szabadnapról szól, mely szerint a munkás-nak hetenként egy teljes szabadnap jár, de van egy ren-delet, amely módosítva lett és azt mondja, hogy ha-vonta egyszer a szabadnapnak vasárnapra is kell esnie.És miután a munkáltatók az idézett törvénycikket ésrendeleteket, amelyek a munkást némileg védeni vol-nának hivatva, ugyancsak nem tartották be, nincsenekhivatva ebben a kérdésben arra a törvénycikkre hivat-kozni, amelyet ők saját magukra nézve nem tartottakkötelezőnek és egyoldalúan megmásítottak.

Ebben a kérdésben tehát a székesfőváros polgár-mesterének igenis állást kell foglalnia, mert a borravalótovábbi fennmaradása veszélyezteti az idegenforgalmatés elüt sok ezer fővárosi polgárt attól is, hogy adófize-tői kötelezettségének eleget tehessen. De el kell a bor-ravalót törölni azért is, hogy a pincérmunkásság nekitaszítottja legyen a társadalomnak, hanem mindannyimegbecsült tagja legyen.

Ami elmondható volt erről a kérdésről, az igaz-ságnak híven elmondottuk, azonban ez még nem min-den, most tettekre van szükség, a tetteknek pedig ab-ban kell kifejezésre jutni, hogy minden öntudatos pin-cérmunkásnak kötelessége a harci frontba beállani,abba a frontba, amely döntő ütközetre indul a közel-jövőben a borravaló ellen, az ellen a borravaló ellen,amely évtizedeken keresztül közmegvetésnek tette kia vendégipari munkásságot!

Az alkalmazottak ellennyilatkozata megtette a ha-tását és a sajtó, valamint a polgármester újra foglal-kozni kezdett az üggyel. A polgármester magáhozhívatta a munkavállalók érdekeltségeit és kijelentette

74

újra, bogy a borravalórendszer messzemenő idegen-forgalmi érdekeket veszélyezteti és minden igyekeze-tével oda fog hatni, hogy a borravalós rendszer el-tűnjön.

A polgármesteri akcióról annak idején a 8 ÓraiÚjság a következőket írta:

Megszűnik Budapesten a borravaló!

Sipőc polgármester érdekes leirata az érdekképvise-letekhez.

A sokat kifogásolt borravalórendszer végre meg-szűnik Budapesten. Maga Sipőc Jenő polgármestervette kezébe ezt a kérdést. A polgármester leiratotintézett a vendéglősök, kávésok, továbbá az alkalma-zottak érdekképviseleteihez és sürgős véleményt kérta borravalórendszer megreformálására vonatkozóan. Apolgármester utal arra, hogy Budapest idegenforgalmaaz utóbbi hónapokban örvendetesen emelkedett s évekóta fejlődik.

Az idegenek részéről gyakori a panasz a borravaló-rendszer ellen.

Igen sok olyan idegen, aki hosszú időt töltött amagyar fővárosban, elragadtatással beszélt az országfés a főváros szépségéről, nyugalmáról, az itteniek udva-riasságáról, nagy elismeréssel nyilatkozott a magyarintézmények nagyszerűségéről, de csaknem mindenesetben panaszkodott a zaklatásszerű borravalószedésellen.

Világotjárt külföldiek nem értik meg, hogy egé-szen kis összegű vendéglői fogyasztásnál miért kellhárom-négyfajta borravalót adni. A polgármester vé-leménye szerint elsőrendű idegenforgalmi érdek a kér-dés szabályozása.

Az idegenforgalmi érdekeken túl azért is elisme-résre méltó a polgármester akciója, mert az alkalma-

75

zottak érdekképviseletei évek óta harcolnak a meg-alázó borravalórendszer megszüntetéséért, és követelika százalékos rendszer bevezetését. Értesülésünk szerintaz érdekképviseletek írásos véleménye rövidesen meg-érkezik a főváros közgazdasági ügyosztályába, aholBabarczy tanácsnok vezetésével azonnal megkezdik azanyag feldolgozását. Ezt követően új szabályrendeletetkészítenek, amelyben megtiltják a borravalószedést ésbiztosítják az alkalmazottak számára a százalékos ré-szesedést.

A polgármester intenciója az, hogy még ebben azévben életbeléptessék az új rendszert.

♦8 Órai Újság.

A polgármester követeli a százalékos borravalórendszersürgős bevezetését.

Idegenforgalmi érdekek sürgetik a reform megvalósí-tását. A városházán szabályrendelet készül a borravaló-

zás megoldásáról.

A 8 Órai Újság évek óta napirenden tartja aborravalórendszer kérdését, amelyben egyre jobban ki-élesedő harc folyik a Nyugateurópában mindenütt be-vált százalékos rendszer mellett és ellen. Az érdekeltek— munkaadók és munkások — sűrűn tanácskoznak amegoldásról és most már a hatóság is érdeklődik akérdés iránt. A városházán hosszabb időn keresztülhatalmas és minden részletre kiterjedő adatgyűjteménytkészítettek, hogy a borravalókérdés revízióját előké-szítsék. A főváros vezetősége ugyanis komoly elhatá-rozásokra készül a borravaló-rendszer megszüntetéseérdekében, amelyről az ipari és közgazdasági ügyosz-tályban a következőket mondották munkatársunknak·

— A polgármester átirattal fordult a vendéglős éskávésipari munkaadók, másrészt ezekben az iparok-ban alkalmazott munkavállalók különböző érdekkép-

76

viseleti testületeihez. Átiratában rámutatott arra, hogyaz utóbbi időben a magyar fővárost örvendetesen nagy-számban felkereső idegenek panasz formájában ismé-telten szóvátették a budapesti szállodákban, vendég-lőkben és kávéházakban, valamint a többi étkező- ésszórakozóhelyeben szokásos borravalórendszert, amelya nyugati államokban követett gyakorlattól eltérően akiszolgálás díjazását esetről-esetre a fogyasztóközönségtetszésére bízza és azt nem a fogyasztás értékének meg-határozott százalékában állapítja meg. A székesfővárostfelkereső idegenek közül számosan annak a nézetüknekadtak kifejezést, hogy a mostani borravaló-rendszernem egyeztethető össze Budapest világvárosi jellegé-vel és kellemetlen helyzetbe hozza az idegeneket.

— Minthogy a székesfőváros súlyos áldozatokathoz az idegenforgalom fellendítésére és mindent el-követ, hogy a nálunk járt idegenek a legkellemesebbemlékekkel távozzanak: a polgármester rendkívül fon-tosnak tartja, hogy a kiszolgálás díjazásának kérdése— a vendéglősök és pincérek érdekét szem előtttartva — közmegelégedésre megoldassék.

A főváros vezetősége tehát a legrövidebb időnbelül rendezi ezt a problémát, ami annál könnyebb,mert a vendéglősök, a kávésok és a pincének jelenté-keny része is a reform mellett foglal állást.

A Kávésok Ipartestülete az alkalmazottak ellen-nyilatkozatára azzal válaszoltak, hogy a borravalórend-szernek nincs más hibája, mint hogy nincs kisebb pénz:-legység, mint 10 fillér. Ha volna 5 filléres pénzegység-,tugy a borravalókérdés meg lenne oldva.

A kávésok gyűléséről, valamint az ipartestületielnök nyilatkozatáról a következőket írja a 8 ÓraiÚjság.

Egypincérrendszer helyett — ötfilléres borravaló.

A borravalókérdés, amelyet a 8 Órai Újság állan-dóan napirenden tart, állandóan foglalkoztatja az érde-keltebet. A közönség és a pincérek, a főpincérek ki-

77

vételével, az egypincéres, százalékos borravaló hívei,mig a vendéglősök, kávésok inkább a mai divatjamúltrendszer fenntartása mellett hadakoznak. A BudapestiKávésok Ipartestületének elnöksége most foglalkozottiá kérdéssel.

Mészáros Győző elnök javaslatára elhatározták,hogy a pénzügyminiszterhez sürgős felterjesztést in-téznek, melyben arra kérik, hogy ötfilléres érméket ve-ressen. Rámutat a felterjesztés arra, hogy a borravaló -kérdés megoldásának legnagyobb akadálya az, hogynincsen olyan kisebb pénzegység, amellyel az ilyen ki-adások teljesíthetők lennének, a több személynek adott10—10 filléres borravaló pedig természetesen nagyonmegdrágítja a fogyasztást.

Az ipartestület elnöke azt hangoztatta, hogy a fo-gyasztók addig is, amíg forgalomba kerülnek az ötfil-léres érmék, tíz fillér helyett a BESZKÁRT kisszakasztantuszait hagyják borravalóként az asztalokon. A kávé-vésok szerint a borravaló-kérdés így megoldható, el-lenben a pincérek erőteljesen tiltakoznak a megoldás-nak e módja ellen. Ők azt mondják, hogy a kávésokne mondjanak le nagylelkűen a közönség javára a pin-cérek jövedelmének ötven százalékáról, hanem ha tény-leg a közönség érdekeit tartják szem előtt, akkor való-sítsák meg az egypincéres, százalékos rendszert. Kérdésaz is, hogy a BESZKÁRT igazgatósága belemenne-eabba, hogy a kisszakasz tantuszokat ne utazásra, hanemborravalóosztogatásra fordítsa a közönség és ezzel ren-deltetésétől elvonva, a BESZKART-ot újabb érmékverésére, tehát újabb kiadásokra kényszerítse.

*

És bár a borravalóellenes hangulat már 1933 nya-rán izzó volt, a kérdés mégsem nyert rendezést. 1934februárjában a pincérek újra akcióba léptek ésennek hatása alatt a kereskedelmi miniszter napirendretűzte a borravaló eltörlését és április 20-ára ankétra

78

hívta meg úgy a munkaadói, mint a munkavállalói ér-dekeltségeket.

Az ankét meglehetősen, izzó hangulatban folyt le.A munkaadók és a főpincérek küldöttei ellenezték aszázalékrendszer bevezetését, nem tartották időszerű-nek. Az alkalmazotti érdekeltségek, az iparkamarákküldöttei (vidékiek) mind a borravalórendszer ellenfoglaltak állást. Az ankéton felszólalt L i 11 k e pécsikávés, aki kijelentette, hogy Pécsen a százalékrend-szer nagyszerűen bevált és azt visszacsinálni már nemis lehetne.

Az ankéton a munkavállalók kívánságait Braun-stein Zoltán szakszervezeti titkár adta elő, aki egybenjavaslatot is tett arravonatkozóan, hogy miként lehetminden zökkenés nélkül a százalékrendszerre áttérni,valamint a fizetéseket is rendezni és az óvadékkér-dést· is szabályozni.

Kihangsúlyozta, hogy a százalékrendszerre való át-térésnél a ma szokásban lévő kétfelé való borravaló-adás megszűnne és az így kieső egyik borravalót azalkalmazottak fizetéseinek a rendezésére lehetne for-dítani.

A javaslat ellen élesen kikeltek a munkaadók kép-viselői és lehetetlennek tartották a munkavállalók ja-vaslatát a gyakorlatba átültetni.

Az értekezlet elnöke dr. Hallá Aurél miniszteritanácsos összefoglalta az ankéton elhangzottakat és ki-jelentette, hogy a felszólalások nyomán a százalékrend-szer ellen csak a kávésok és főpincérek foglaltak ál-lást, a vendéglősök képviselői nem ellenezték a száza-lékrendszer bevezetését, ellenben fakultativ alapon kí-vánták azt megvalósítani. A munkavállalók és a vi-déki kereskedelmi és iparkamarák, valamint a keres-kedelmi utazók és egyéb érdekeltségek, úgyszinténa főváros törvényhatósági bizottságának kiküldötte dr.Babarczy tanácsnok, a százalékrendszer mellett foglal-tak állást.

Ajánlotta a munkaadóknak, hogy a munkaválla-lók képviselője által tett javaslatot fogadják el komoly

79

tárgyalási alapul, mert csakis ezen az úton lehet a kér-dés rendezéséhez eljutni. Megemlítette, hogy ha azérdekeltek egymás között nem tudnak megegyezésrejutni, úgy a minisztérium hatalmi szóval fogja a kér-dést rendezni.

Az ankétot követő éjjelen a munkavállalók kép-viselői a Tivoli-mozgóba összehívott nagygyűlésen szá-moltak be a pincérmunkásoknak az ankét lefolyásá-ról. A gyűlés mindvégig a legizzóbb hangulatban folytle és a pincérmunkások egyhangúlag követelték a.százalékrendszer bevezetését.

A gyűlésről a 8 Órai Újság a következő tudósí-tást hozta:

Viharos nagygyűlésen üzentek hadat a pincéreka borravalónak.

Hajnali pincérparlament.

A mára virradó éjszaka egy műsoronkívüli számfolyt le a Nagymező-utcai Tivoli-moziban. Éjjel fél3 órakor kezdődött és hajnali 5 óráig »zajlott«, a szószoros értelmében. A budapesti pincérek gyűltek ösz-sze, hogy tiltakozzanak a borravalórendszer ellen ésállástfoglaljanak a százalékos rendszer mellett.

Két óra tájban már zsúfolva volt a mozi. Budapestkávéházainak, éttermeinek és mulatóinak összes Pis-tái, Gézái, Ödönjei, Sándorai ott voltak hagyományosegyenruháikban, szmokingban, de az udvarias pincér-mosoly hiányzott az arcukról. Inkább bőszek voltaktés haragosan, elkeseredetten kiabáltak.

Fél három óra volt, amikor Demeter rendőrka-pitány elfoglalta helyett a pódiumon s Fekete Lő-rinc elnök utána nyomban megnyitotta a pincérgyü-lést. Az izgalmak már a megnyitóbeszéd közben je-lentkeztek.

Le a borravalóval! Éljen a százalékos rendszer! —harsogott a nézőtér minden oldaláról és a közbe-

80

szólások pergőtüze szakítja meg többször is az elnökibeszédet. Az elnök arról beszél, hogy a pincérek egy-ségesen harcolnak a borravaló ellen, mert ez nem más,mint könyöradomány.

Külföldön nagyszerűen bevált a százalékos rend-szer, ezt kell nálunk is bevezetni. A főpincérek és afőnökök érdeke csak a borravaló fenntartása.

Le a f őpincérekkel!Mikor kapjuk vissza az óvadékokat?Csukják be az óvadéksikkasztókat! hangzanak az

elkeseredett közbekiáltások, melyek állandóan végig-kísérik az összes beszédeket. Egymás után jelentkez-nek a szónokok, akik a sajtót dicsérik, mert egysé-gesen foglalt állást a pincérek követelése mellett, majdzúgó helyesléstől kísérve azt fejtik ki, hogy a pincé-reket nem kegyelemkenyér, hanem rendes fizetés il-leti meg. A kiszolgálás hozzátartozik a fogyasztáshoz és;már egy nyugati államban sincs meg a borravalórend-szer, csak nálunk.

A felszólalások után két határozati javaslat hang-zik el. Az egyikben a pincérek összessége megálla-pitja, hogy a borravalórendszer tovább nem tarthatófenn, mert ez veszélyezteti az ország idegenforgalmát.A törvényhozás tiltsa el a borravalót.

A másik határozati javaslatban azt kívánják, hogyla kereskedelmi miniszter szüntesse meg a pénzért valópincérközvetítést és a munkaközvetítést helyezzék ál-lami felügyelet alá, a munkát keresőket részesítsékhatósági védelemben. Végül felhívja a naggyűlés aminiszter figyelmét, hogy a vasárnapi munkaszünet-ről szóló törvényt ebben a szakmában nem tartják be.

Hajnali öt óra volt, amikor a pincérek parla-mentje befejezte tanácskozását és a kifáradt részt-vevők egy megnyert csata tudatával hazafelé indultak.

*

A százalékrendszer azonban még mindig váratottmagára, míglen 1936. évi április hó 27-én az egyik

81

esti újság váratlanul közölte a kereskedelmi miniszterrendeletét a borravalórendszer megszüntetéséről és ígya százalékrendszer 1936. május 26-án életbelépett.

A százalékos rendelet kihirdetésének napján a ren-deletről a NÉPSZAVA a következőket írta:

A borravaló halálára.

A borravaló frontján vasárnap rést ütöttek. Hosz-szu évek küzdelme, szociális felvilágosító munkája,agitációja meghozta azt az eredményt, hogy a ven-dégipari szakmában néhány hét múlva tilos a borra-való.

Megszűnik az a rendszer, amely a komoly mun-kást a maga munkájában megalázta és megszégyení-tette. Megszűnik az a helyzet, amely valóságos rab-szolgakapcsolatot teremtett egyfelől a munkás és afogyasztó, másfelől a munkás és a munkáltató között.

A munkás a fogyasztó szolgája volt, mert nem-csak munkáját, kötelességét kellett teljesítenie, ha-nem valósággal haptákban kellett lesnie a fogyasztószeszélyes parancsait. Tíz fillérért minden ripők meg-szerezte magának azt a jogot, hogy szabadon gázol-hasson meglett, nehezen küszködő családapák önér-zetébe. És jaj volt annak, aki elfelejtette, hogy rab-szolga. Jaj volt annak, aki csak egy kicsit is az önér-zet hangján felelt. Elvesztette létalapját, a borravalótés elvesztette a borravaló megkeresésének lehetőségét,a munkahelyet.

De rabszolgasors volt a vendégipari munkás sorsamunkáltatója felé is. Nem volt-e rabszolga az a frak-kos, szmokingos vagy fehérkabátos munkás, aki napi12—14 órai munkájáért heti 2—2,50 pengőt kapott?Nem volt valósággal pária, aki jószerével nemhogyfizetést kapott volna, hanem fizetett a munkahelyért,a borravalószerzés alkalmáért a munkáltatónak?

Most ennek állítólag vége lesz. Állítólag, mondjuk,

82

mert a borravaló eltörlésének rendelete magában nem(jelent csak fél lépést. Fél lépést két okból. Az egyikaz, hogy a borravaló nem szűnik meg, csak norma-lizálódik, csak átváltozik százalékká. Tehát megma-rad lényegében, csak elvész belőle a személyes adás, akénytől, jókedvből, hangulattól függő, minden kávéházilazzaroniból gőgös urat csináló, önérzetduzzasztó ésiá munkás felé önérzetromboló hatása. De fél lépésazért is, mert együtt kell vele járnia a vendégiparimunkabérek megállapításának is.

Vége a borravalónak. Örülünk neki. De meg kell,hogy kezdődjék a tisztességles munkabér korszaka is.így, egymagában a borravaló eltörlése semmit semjelent. Sőt: ha nem követi a minimális munkabérekmegállapítása, mégpedig tisztességes szinten való meg-állapítása, akkor a semminél is kevesebb és csak arrafvaló, hogy néhány hét múltán az »általános fölzúdulás«hatása alatt elejtsék.

Ha azonban hetek, sőt napok alatt megállapítjáka vendégipari szakma minimális munkabéreit és haezek a munkabérek emberhez méltó standardot biz-tosítanak, akkor — de csakis akkor — haladást je-lent a borravaló eltörlése.

*

A százalékrendszer életbelépésével egyidőben vár-ták a pincérmunkások a munkabérek rendezését is,amit a kereskedelmi minisztérium már 1936. ja-nuárjában kilátásba is helyezett, azonban ez akkornem következett be.

A százalékrendelet mint a derült égből jövő villám-csapás érintette a munkaadókat. De meglehetős iz-galmat idézett elő az alkalmazottak körében is, mertidejében nem jelent meg a rendelet végrehajtási utasí-tása. A százalékrendelet nem elégítette ki az alkalma-zottakat, mert a rendelet olyan jogokat biztosít a szá-zalékelosztás tekintetében a munkaadóknak, (ezt máraz előbbiek során ismertettük), amelyek sok vitára és

83

igazságtalanságra adnak alkalmat. Mindazonáltal ázalkalmazottak elfogadták a rendeletet úgy, ahogy volt,rosszul megszerkesztve, mert éltek abban a hitben,hogy a gyakorlati tapasztalatok után a rossz rendeletetmeg lehet majd javítani.

Ma már két esztendő telt el a százalékrendszeréletbelépése óta, azonban a szükséges korrekciót arendeleten még mindig nem végezték el, noha az al-kalmazottak érdekképviselői azt már nem egy esetbenkérték az illetékes minisztériumtól.

A százalékrendszer életbelépését követőleg, 1936.pünkösdjén nagy nyugtalanság volt tapasztalható azalkalmazottak között. Szájról-szájra járt a hir, hogya pincér és általában a vendéglátóipar munkásai pün-kösd előtt be fogják szüntetni a munkát, mert a szá-zalékrendelettel nincsenek megelégedve. A mai napigsem tudni milyen forrásból táplálkozott az elégedet-lenség, .kik voltak akik az elégedetlenséget mestersé-gesen szították, de hogy nem a pincérmunkások ér-dekében való lett volna a sztrájk fegyverével élni, azbebizonyosodott. A munkavállalók szakszervezetébenegyre-másra jelentkeztek a főváros nagyüzemeiből apincérmunkások és bejelentették, hogy ők is csatla-koznak a sztrájkhoz. Nagyon sok pincérmunkás volt,aki azt mondotta, hogy most azért lenne jó és sike-res a sztrájk, mert a munkaadók sem ellenzik. Arraa kérdésre, hogy mi lenne a sztrájk célja, egyik pin-cérmunkás sem tudott válaszolni, mind csak azt mon-dotta, hogy rossz a százalékrendelet.

Nyilvánvaló volt, hogy a pincérmunkásokat fe-lelőtlen izgatók bujtogatják a sztrájkra, mert ebben azesetben semilyen jogcím nem lett volna arra, hogysztrájkoljanak.

Ha a százalékrendelet megjelenését követő egy hó-nap múlva egy pincérsztrájk ütött volna ki, az örökidőre megsemmisítettte volna a százaléknendszert. Le-hetetlenség, hogy egy újítás, ami még nem tudta ma-gát kiforrni, mindenkinek a megelégedésével és tet-szésével találkozzon. Minden újításnak vannak szen-

84

vedői, károsultjai, azonban ha az újítás pillanatnyilagáldozatokat is követel, mégis támogatni és pártolni kellaz olyan újításokat, amely végeredménnyben sokkal na-gyobb tömegnek volt hasznára, mint amennyinek ká-rát okozta.

Ha az 1936. év pünkösdjén egy pincérsztrájk ütöttvolna ki, úgy a munkaadók hatalmas fegyvert kap-tak volna kézbe a százalékrendszer ellen. Rámutatthat-tak volna arra, hogy íme: ezt eredményezte a minisz-ter rendelete és éppen ennek az elkerülhetése céljá-ból foglaltak a munkaadók mindenkor állást a száza-lékrendszer bevezetése ellen.

Mondani sem kell, hogy egy ilyen vad sztrájk,visszacsinálhatta volna az egész százalékrendszert, mertmegcáfolhatatlan lett volna, hogy a pincérmunkásokegy hónap alatt éppen a százalékrendszer ellen lép-tek sztrájkba. Érdekében állhatott ez valakinek, desemmi esetre sem az alkalmazottaknak.

A munkavállalók érdekeltsége felismerte, hogy mi-lyen behozhatatlan károk származhatnak a vendégiparimunkásokra abból, ha egy úgynevezett vad sztrájküt ki. A szakszervezet 100.000 darab röpcédulát nyo-matott, amelyben rendre, fegyelemre és türelemre inti amunkásságot és felhívta őket, hogy azokat, akiksztrájkhíreket terjesztenek az üzemekben ,adják át alegközelebbi rendőrnek. A szakszervezet 5 napon át,egész pünkösdig, naponta juttatta el a pincérmunkások-hoz a kiáltványát. Autókon járták be a város legki-esőbb részeit is, hogy egyetlen vendégipari munkásse dűljön be a felelőtlen akciónak.

A kiáltvány megtette a hatását és minden zök-kenő nélkül múlott el a pünkösd. A pincérmunkásokmegértették, hogy egy felelőtlen akcióval mindent le-hetett volna elveszteni, viszont semmit sem lehetettvolna nyerni. Megértették, hogy a százalékrendszer nemegy napra készült, annak kihatása lehet egy egészéletre, a pillanatnyi előny vagy hangulat kedvéért nemszabad megkockáztatni olyan már elért eredményeket,amelyekért évtizedes harcok folytak.

*

85

A százalékrendelet tehát megvan. Más kérdés,hogy a rendelet jó-e, Megfelelt-e a hozzáfűzött remé-nyeknek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a százalék-rendszer, mint rendszer jó. Bevált. Kielégíti az alkal-mazottakat, de csak erkölcsi tekintetben. Ez is valami.Sőt jelentős valami, mert szakítást jelent az eddigibaksisrendszerrel. A pincérnek nem kell lesni a fo-gyasztó hangulatát. Nem kell örökösen arra vigyáz-nia, hogy a vendég nem-e észrevétlenül távozik. Nemkell arra vigyáznia, hogy vájjon a főpincér leteszi-e abeszámított borravalót. A pincér tudja, hogy ha ki-szolgálta a vendéget, úgy jár neki a százalék, függet-lenül a hangulattól. Ennyiből jó a százalék. Tovább-menően is jó a százalék. Jó mert leváltott egy rend-szert. Egy olyan rendszert, amelytől mindenki undo-rodott.

Tehetnek egyes munkáltatók olyan kijelentéseket,hogy az alkalmazottak visszasírják a borravalót, ezazonban nem fedi a valóságot.

Ami a százalékban rossz, mert van, ami rossz, aznem a rendszerben van, hanem annak ferde magyará-zatában és az elosztásban. Nem ezt várta a pincér-munkásság. Kapta ugyan, de nem ezt várta. A pin-cérmunkásság azt várta, hogy a százalékrendszer meg-szünteti a rossz kinövéseket, amelyeket a borravaló-rendszer meghonosított. Azt várta a pincérmunkás-ság, hogy a százalék valóban »arányosan« lesz elosztva.Azt várta a pincérmunkásság, hogy az eddig a borra-valós rendszernél szokásos előjogok meg fognak szűnni.Sajnos, ez nem következett be.

Azok a visszaélések és túlkapások, amelyek a bor-ravalórendszernél megvoltak, megmaradtak a száza-léknál is. Egyenlőtlen az elosztás. A borravalóból iskellett üzleti terheket viselni, a százalékból is kell.

Azt is várta a pincérmunkásság, hogy a száza-lékkal egyidőben bevezettetnek a legkisebb munka-bérek. Ezek még mindig nem következtek be. PedigMindezekre lett volna már mód is és alkalom is. Sőtettől továbbmenően még fedezet is.

86

Az előbbiekben már elmondottuk, hogy a keres-kedelmi minisztériumban egy ankéton megmutattukaz utat, hogy miképpen lehet a kérdést végérvénye-sen rendezni és nyugvópontra helyezni. Akkor az volta válasz a javaslatunkra, hogy ez az út nem járható.Azt bevezetni nem lehet. Mégis mi történt. Amit amunkásokkal szemtől-szembe kivihetetlennek jelentet-tek ki a munkaadók, azt megcsinálták a munkásokhátamögött. A kieső borravalót nem az alkalmazot-tak fizetésének rendezésére fordították, hanem a sajátjavukra.

És az egyik borravalóval való drágítást a pincé-rekkel indokoltatták meg. Nagyon sok üzemben súgtaa pincér a vendég fülébe, hogy a kávé azért lett drá-gább, mert ebből kapják a pincérek a fizetést. Mégemlékszünk arra, hogy a százalékrendelet második vagyharmadik napján hire kelt annak, hogy a Bucsinszky-kávéház tulajdonosa 18 pengő fizetést ad az alkal-mazottainak hetenként. A pincérmunkások örültek ajó hírnek és egy éjjel a Margitszigetről bejövő pin-cének megjelentek a Bucsinszky-kávéház előtt és na-gyon megéljenezték a jószívű kávést. Mondanunk semkell, hogy a kávés nem tiltakozott az ováció ellen,noha a pincérek írd és mondd, összesen 50 fillér he-tibért kaptak.

Az igazság kedvéért megjegyezzük azt is, hogyKatona István a Savoy-kávéház tulajdonosa is adotta pincéreinek fizetésjavítást, azonban csak egy héten,a másik héten már visszavonta.

De az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk mégegy üzletet, ahol az alkalmazottak fizetésemelést kap-tak. A Balaton-kávéházban a százalékrendeletig egy-általában nem volt fizetése a pincérnek. A százalék-rendelettel egyidőben gazdaváltozás is volt a Balaton-ban és az új gazda kijelentette, hogy mint új embernem tud sok fizetést adni, ellenben azt tudja, hogyeddig semmi fizetést sem kaptak a pincérek, ő nemkívánja, hogy a pincérek ingyen dolgozzanak és ezért

87

heti 8 pengő fizetést fog adni a pincéreknek. Ezt afizetést adja még a mai napig is.

Az új rendszer tehát nemsok hasznot hozott a pin-céreknek. Azok viszont, akik kézzel-lábbal kapálóz-tak az újítás ellen, már az első félórában megtaláltáka számításukat.

Az újítással kapcsolatban a sajtó is foglalkozotta burkolt árdrágítással. A Népszava 1936. május 27. és28-iki számában a következőket írta:

Érdekel mindnyájunkat,

hogyan vált be az új rendszer, amelyet a borravaló el-törléséről szóló rendelet végrehajtásával a kávéházak-ban és vendéglőkben a keddi nappal bevezettek. Ter-mészetes, hogy érdekel. Hiszen az ügy nem egyetlenszakma ügye. S az ügy érdekeltjei nem a vendéglátó-ipar munkásai és munkáltatói csupán, hanem éppenúgy ugyanolyan mértékben a fogyasztók is.

Azt már látjuk, hogy ezzel a rendelettel is az tör-tént, ami itt nálunk a rendeletekkel általában történniszokott. Ha rossz, a végrehajtással még rosszabbá vá-lik, ha véletlenül jó, a végrehajtás akkor is elrontja.

Ez a borravaló-rendelet jó rendelet volt. Ritkakivétel a kormány intézkedései között. Az érdekeltszakma munkásai, a fogyasztóközönséggel egyetem-ben örömmel üdvözölték. S különben is jóságát ésszükségességét mi sem bizonyítja jobban, minthogya vendéglősök és kávésok erősen tiltakoztak ellene,zúgolódtak, kiabáltak, szenvedélyesen kritizálták és kü-lönböző ürügyekkel késleltetni próbálták a végrehaj-tását. Ezen a ponton véletlenül nem volt sikerük. Arendelet itt van, végrehajtva. Mégis itt van. Rend-szer lett belőle, a betűjéből élet. Azonban... máregyetlen nap tapasztalatai s egyetlen nap felhangzópanaszai is — a csalódást jelzik. Máris elmondhat-juk: nem ezt vártuk. Mint fogyasztók, nem ezt vár-tuk. Mint fogyasztók, nem ilyesmit akartunk, Tudni-

88

illik mindenekelőtt drágítás lett a dologból. Nem min-denütt még csak szórványosan egyelőre. De tartunktőle, hogy a rossz példa ragadós lesz s az ezidősze-rint még elszigetelt mohóságból s a szórványos drá-gításból már a közeli napokban általános áremelésfejlődik. Ezt pedig megengedni semmi körülményekközött sem szabad. Könyörtelenül elejét kell vennia merész mohóság sikerének.

S a kávéházi és vendéglői alkalmazottak vájjonezt várták talán? Nem, határozottan nem ezt! Ők isvalami egészen mást vártak.

A százalékos rendszer megfelel érdekeiknek, de aszázalék fölosztásának beállított rendje valósággal fe-lére csökkenti eddigi keresetüket. Ez a kereset eddigis szörnyen csekély volt, a szó legszomorúbb értelmé-ben: nyomorúságos. Hát most mi lesz, amikor ez iserősen lecsökkent? A helyzet az, hogy akiknek a ren-delet készült: a munkások rosszul jártak vele, illető-leg nem úgy, ahogy talán remélték. Viszont akik olyannagyon hadakoztak ellene: a munkáltatókat semmi-vel sem terheli meg, sőt, az árdrágításokkal már errő]is lenyúzzák a jövedelemgyarapítás finom hasznocs-káját.

Sokan sejtették, hogy a végrehajtás elrontja majda rendelet hatását, de hogy ennyi rengeteg panaszennyi joggal támad majd nyomában —: vájjon gon-dolt-e erre is valaki? Részünkről ilyen sejtések su-gallatára írtuk ezeken a hasábokon, még idejekorán,hogy a borravaló-rendelet, ha hatását biztosítani akar-juk, nyomon kell követnie annak a másik rendeletnek,amely a vendéglátóiparban is megállapítja végre amunkások legkisebb munkabérét. Ezt most már nyo-matékosan kell hangsúlyoznunk. Hiszen a rendelet nemjavított a helyzeten és a vendéglátóiparban a fölhábo-rítóan szégyenletes munkabérek is változatlanok ma-radtak. Ahogy az első rendelet törölte a borravalót,a másiknak gyorsan és könyörtelenül meg kell sem-misítenie a hárompengős héti munkabérek arcpirítórendszerét. Végét kell vetni annak az állapotnak, amely-

89

ben a munkáltató semmit sem kockáztat, csak a jö-vedelmet rakja zsebre — és vendégeivel tartatja elalkalmazottait, sőt, odáig is elmegy, hogy alkalmazot-tai keresetének rovására tart magának újságost, taka-ritónőt és kávésleányt az üzemében.

Újra megállapíthatjuk: a miniszter nem vigyázottarra, bogy jó rendeletét jól is hajtsák végre. A hibá-kat tehát orvosolja sürgősen. Ami azonban mindennélsürgősebb: haladéktalanul állapítsa meg, országosanés kötelezően, a vendéglátóipar munkásainak legki-sebb munkabérét.

A bánásmód.

Sok kívánnivalót hagy maga után. Hogy a pincéris ember, azt nagyon kevés munkaadó ismeri el. Lelket-len tárgyként kezelik nagyon sok helyen a pincért. Ér-zésének nem szabad lenni, fájdalmában is vígnak kelllenni. Ha gyásza van a pincérnek, akkor is megkövete-lik tőle, hogy mosolyogjon. Ha a kötelező mosoly egy-szer is eltűnne a pincér arcáról, akkor ezt az üzlettelvaló nemtörődömségnek tudnák be, ami természetesenmaga után vonná az elbocsátást. Nagyon sok munka-adó hangoztatja, hogy nem tűri a morózus arcú pin-cért. Arra nem is gondol egyetlen munkaadó sem,hogy a pincér is érző ember, hogy a pincérnek islehet gondja, fájdalma, baja és ilyenkor nem tud moso-lyogni.

Mindezek azonban nem számítanak. Az üzleti ér-dek megköveteli, hogy a pincér lélektelenül végezzekötelességét. Hogy mi ezért az ellenérték? Ki tudnaarra ebben a pillanatban felelni.

Nem szórványos eset, hogy a pincért azért küldikel, mert a vendég panaszkodik, hogy hideg a leves,vagy odaég a hús, vagy egy árnyalattal sötétebb a kávé,vagy a vendég által kért újság kézben van. De azértis elküldik a pincért, mert kéri a szabadnapját, vagy habeteg és maga helyett kisegítő pincért küldött bedolgozni.

90

Ki kell hangsúlyoznunk, hogy nem a vendég kí-vánja a pincér elküldését, hanem nagyon sok helyena munkaadó, vagy a főpincér, esetleg a köszönőemberezzel kíván a vendégnek kedveskedni.

Volt olyan eset is, hogy azért küldték el a pincért,mert az üzletvezetőnek (az egyik körúti kávéházban)azt a kívánságát, hogy a zöldborsós kappancombbanfehér hús is legyen, a pincér nem tudta teljesíteni.

De küldtek el pincért már azért is, mert nem volthajlandó a hátára venni a permetező-készüléket ésnapjában többször a vendéglő kerthelyiségében meg-permetezni a virágokat.

De elküldik a pincért akkor is, ha a már ledolgo-zott munkanapja után nem hajlandó a késő esti órák-ban túlmunkát végezni.

A pincér nagyon sok üzemben tölti be a bűnbakszerepét. Ha a munkaadónak, vagy hozzátartozójának,vagy rokonának, esetleg barátjának bosszúsága van,akkor a mérgüket a pincéren töltik ki, mert a pincér-nek nem szabad visszabeszélni és mert ez így a leg-olcsóbb és tudatában vannak annak, hogy a pincér,ha az állását meg akarja tartani, nem indít pert becsü-letsértésért.

De van nagyon sok hely, ahol a pincérrel szem-ben a munkaadó tetlegességre is vetemedik.

A közelmúltban az Andrássy-úton lévő Lidó ká-véház tulajdonosa (Buzási) megpofozta az egyik pin-cérét. Mondani sem kell, hogy a munkaadó óriásierőfölényben volt a pincérrel szemben. A pincér majd-nem 50 kiló súlyú, míglen Buzási úr legalább 100kilót nyom. De azért Buzási úr egy pillanatig semszégyelte magát, hogy a védekezésre képtelen gyengefizikumú pincért megverte.

A Royal szálloda éttermének üzletvezetője is egé-szen egyéni utakon jár a bánásmódot illetően. Azegyik borász véletlenül kiejtette a kezéből amit vitt ésaz üzletvezető úr testileg ugyan nem fenyítette meg aborászt, de az eltörött és kárbament italokat duplán

91

fizettette meg a borászgyerekkel. A Royál étterem üz-letvezetője még a sportolástól is eltiltotta a fiúkat,mert abban a hitben él, hogy ha a borászok sportolnifognak, úgy a sport fogja az erejüknek egyrészét el-vienni és nem tudják majd teljes egészében testi erejü-ket az üzem szolgálatába állítani.

De a Royál étterem főpincérje sem marad el sok-ban az üzletvezetője mellett. Ha az üzletvezető testi-leg nem fenyíti a borászokat, elvégzi ezt Karczag úrúgy, hogy abban hiba nincsen.

Nem öröm tehát a pincér élete. Köteteket lehetneírni arról, hogy mikor és hol milyen bánásmódbanrészesítik a pincérmunkásokat, de általában a vendég-látóipar összes dolgozóit.

Az élelmezés.

Nagyon sokan azt hiszik, hogy azok az emberek,akik a szakácsművészet remekeit felszolgálják, mindéga legjobb falatokat eszik és sohasem maradnak éhesek.Nagyon nagy tévedés.

A pincér sohasem kap abból enni, amiből a ven-dég. De a pincérek ezt nem is kívánták soha. A pin-cér megelégedne annyival, hogy ehető ebédet és va-csorát kapjon, vagy rendes kávét kapjon. De ezt semkapja mindenütt. Nem általánosítunk. Vannak üze-mek, ahol a pincérek nagyon rendes ellátásban része-sülnek. Vannak azonban üzletek, ahol a pincérek olyanellátást kapnak, hogy a jól nevelt disznók is undorralfordulnának el a személyzeti koszttól.

Az élelmezés ellen leginkább azokban az üzletek-ben merül fel panasz, ahol nagy a személyzeti létszám.Ezeken a helyeken a személyzetnek külön »főznek«.Nem kell azonban szószerint értelmezni minden eset-ben ezt a különfőzést, mert ezt nagyon sok helyen csaknevezik »külön főzésnek«.

Valójában azonban abból áll, hogy az egyes éte-lekből megmaradt kevés mennyiséget egy nagy edénybe

92

összegyűjtik, jól felkavarják és kész az ebéd vagy va-csora. Ezt nevezte el a pincér argot »pincérgulyásnak«,miért annyiféle ételből van összetéve, hogy senki semképes azt elemezni.

Ha délidőben kerül az ilyen »pincérgulyás« kiosz-tásra, akkor ehhez hozzájön még valamilyen híg lé,amit levesnek neveznek és kész a komplett ebéd.

Van azonban nagyon sok üzem, ahol bár nincsszemélyzeti koszt, azonban az élelmezés mégis sokkívánnivalót hagy maga után. Ezekben az üzletekbenugyan a koszt ehető, azonban kevés és hetenként több-ször csak leves- és főzelékből áll, sok esetben leves-és tésztából. Igaz viszont, hogy ez legalább ehető.

Nagyon sok helyen, ha megkérdeznék a pincére-ket, hogy mit kívánnak: az ellátást vagy a napi 1.26étkezési pénzt, úgy egész biztos a pénzt kérné (k, mertamit kapnak, az még a negyedét sem éri az ΟΤΙ általmegállapított értéknek.

Vannak azonban üzletek (kávéházak}, ahol a sze-mélyzetnek — papiroson — két kávé jár naponta, merta fizetésükbe be van tudva kávénként 21 fillér önkölt-ségi ár. Azonban ennek ellenére a pincérek és azegyéb alkalmazottak is csak egy kávét kapnak. Ha anekik járó második kávét meg akarják inni, azért máraz önköltségen jóval felüli árat kell fizetni, sőt nagyonsokszor a vendégárat.

Azonban még ez sem minden. Sok üzletben aszemélyzetnek külön »személyzeti kávét« főzetnek. Ezhasonlatos a személyzeti koszthoz. A különbség csakaz, hogy ez legfeljebb háromféle anyag összetételébőladódik: 1. a már egyszer leforrázott kávé újra valófelfőzése, 2. megfelelő mennyiségű pótkávé hozzá-adása és 3. tejből. Azonban még ezt is lehet variálniolyképpen, hogy a tejet is külön veszik a személyzet-nek, illetve lefölözött tejet adnak a személyzeti kávéhoz.

Van azután személyzeti tea is. Ahol még a sze-mélyzeti kávét is drágának tartják, ott személyzeti teátfőzetnek. Miből áll ez? Egy nagy edény vízből, a már

93

egyszer leforrázott tealevélnek a hozzáadásából, meg-felelő mennyiségű borkővel savanyítva és megfelelőmennyiségű szacharinnal édesítve.

Mondanunk sem kell, hogy a személyzeti kosztnem használ az egészségnek. Először azért, mert na-gyon sok emberben undort kelt és ha meg is eszi,tekintve, hogy tápértéke úgy sincs, az elhasznált mun-kaerőt ezekből az ételekből nem tudja visszaszerezni.Másodszor azért, mert a borkő, mesterséges édesítő-szer stb., stb. az amúgy is beteges gyomrokban nemkívánatos savakat fejleszt. Azért látjuk napjainkban,hogy a pincérek, ha már nem tüdőbajosak, akkorgyomorbajosak. Ma már éppen olyan sok a gyomor-fekély a pincéreknél, mint valamikor a tüdőbaj volt.A Visegrádi Horthy telepen állandóan elég nagyszámúpincért lehet találni, akiknek rendszerint gyomorbeteg-ségük van.

Lakásviszonyok.

A lakásviszonyok nem nagyon érintik a pincére-ket, mert ma bentlakást nagyon kis részben kapnak apincérek. A bentlakók inkább a segédszemélyzet és atanoncok sorából kerül ki. Azonban azok a lakások,amelyek ma a vendégipari alkalmazottak rendelkezé-sére állanak, legnagyobbrészt emberi lakásra alkalmat-lanok.

A személyzeti lakások rendszerint vagy a padlás-szobákból, vagy a pincehelyiségekből állanak. Ezek-ben a lakásokban egyik ágy a másik tetején állott,vagyis emeletes ágyak voltak. Levegőjük alig volt.A nyári éjszakákon a tetők a naptól annyira meg-melegedtek, hogy éjszakára ezek a helyiségek emberilakásra alkalmatlanok voltak. Télen viszont annyira hi-degek voltak, hogy azért nem lehetett bennük lakni.Mosdó, fürdő, vagy egyéb egészségügyi berendezé-sek ezekben a helyiségekben nincsenek és az alkalma-zottak a legelemibb szükségletük elvégzésére több eme-

94

let magasságba, vagy mélységbe kényszerültek le-vagyfelmenni, ahol a személyzeti W. C. volt elhelyezve.

A pincehelyiségek sem különbek a padláslakások-tól. A pincehelyiségek ablakai rendszerint az utcákra,vagy az udvarokra nyílnak. Ha eső esik becsurog asárié, ha szél vagy por van, a legkisebb légáramlatmegtölti ezeket a helyiségeket porral, szeméttel. A ven-dégipari alkalmazottak képviselete nem egy esetbentett feljelentést a tisztiorvosi hivatalnál, valamint a pol-gármesternél ezek ellen a helyiségek ellen. A feljelen-téseknek volt is hatásuk. Lebontották sok helyen azemeletes ágyakat és hatóságilag állapították meg, hogymelyik helyiségben hány személynek szabad lakni.

De nagyon sok panasz merült fel a személyzeti la-kások tisztátalansága ellen is. Láttunk helyiségeket,ahol hihetetlen számban voltak emberek összezsúfolvaés a falakon csapatostul jártak a férgek. Ezeknek ahelyiségeknek pusztán a látása is mélységes undort keltaz emberekben. Elképzelhető, hogy hogyan éreztékmagukat azok az emberek, akiknek ezekben a helyi-ségekben kellett lakniok.

Dicséretére legyen mondva a tisztiorvosi hivatal-nak, ezek az állapotok kezdenek megszűnni, azonbanmég éppen elég kívánnivaló van ezen a térien.

Láttunk személyzeti lakást, ahol a lakás előtt tá-tongott egy óriási szemétgödör, után pedig megszám-lálhatatlan mennyiségű moslékoshordó. Elképzelhető,hogy azok az emberek, akik ezekben a helyiségekbenlaknak és személyzeti kosztot kapnak, vagy kaptak, mi-lyen étvággyal fogyasztották el ebédjüket, vagy va-csorájukat és milyen érzéssel tértek pihenőre a 16—18 órás szolgálatuk után.

Törvény intézkedik aziránt, hogy a munkaadóüzemében, vagy telepén megfelelő egészségügyi be-rendezéseket tartozik létesíteni és a szociálhigiénia meg-követelte berendezésekkel felszerelni. De más a tör-vény és más a valóság.

Van azonban a szakmának egy területe, amelyegészen zárt terület és ott egészen más munkafeltételek

95

vannak, mint a kávéház és vendéglő üzemekben. Ezeka penziók és a központi tejcsarnok üzemei.

A penziókban a személyzet a százalékos részese-désből annyit kap, amennyit a tulajdonos éppen ki-van nekik adni. Arról azonban a penziósok nagy része(mert itt is vannak kivételek) nem feledkezik meg,hogy a személyzettől, annak ellenére, hogy fizetéstnem kapnak, hetenként 10 pengőt vonjanak le lakásés ellátás fejében. A penziókban tehát az alkalma-zottak nemcsak hogy ingyen dolgoznak, hanem mégfizetnek is a tulajdonosnak azért, mert megengedi ne-kik, hogy dolgozzanak.

*

A Központi Tejcsarnok üzemei nem mind egy-formák. A pincérek helyzete azonban mindenütt egy-forma. Ott, ahol revir-pincérek vannak, a pincérekkapnak havonta 30 pengő fizetést, viszont legalábba kétszeresét kell visszaadniuk újság és törés címén.Már a legkisebb panasz elegendő arra, hogy a pincérelveszítse a munkahelyét. A központban meg sem hall-gatják az embereket, a határozatot közlik és ez ellenfellebbezésnek helye nincs. A közelmúltban a munka-vállalók képviselete feljelentést tett a Központi Tej-csarnok ellen, mert tudomására jutott, hogy a Kecske-méti uccában lévő üzemében alkalmazott kiszolgáló-nők az OTI-ba kenyereslányoknak vannak bejelentveés így az első napibérosztályba vannak sorozva. Meg-döbbentő, hogy mit enged meg magának egy ilyennagy vállalat. Nem elegendő, hogy ezeknek a szeren-csétlen családanyáknak, akik tíz-húsz éve állanak acég szolgálatában, nem adnak fizetést, de még attól alehetőségtől is elütik őket, hogy ha kiöregednek amunkából, megkapják az őket jogosan megillető öreg-ségi biztosítást.

*

96

De az általánosságokon kívül vannak olyan»egyéni« kilengések is, amiről külön kell szólnunk.Nevezetesen az egyéni bánásmódról. Vannak munka-adók, ahol a fentebb elmondott bánásmódot is túl-lépik és olyan egyéni módszereket alkalmaznak al-kalmazottaikkal, amelyek minden határt felülmúlnak.

Esetek a sok közül:Az egyik nagykávés, aki a szakmai életben elő-

kelő funkciót visel, egy alkalommal annyira megfe-ledkezett magáról, hogy az éppen a kezeügyében lévőcsomag kártyát a felírónő arcába vágta. Mondanunksem kell, hogy a felírónő, ha még hibás is volt vala-miben, de arra semmi esetre sem szolgáltathatott okot,hogy ilyen durva sértésben legyen része, mert ezegyenlő a tettlegességgel.

Van kávés, akinek az a gyöngéje, hogy a tanon-cokat veri. Igaz viszont, hogy ez a kávés már meg-járta, mert egy esetben az újságosfiúja visszapofozta aa főnök urat.

Azonban az alkalmazottakkal való sértő bánás-módban kétségtelenül Katona István a Savoy- és aClub-kávéház tulajdonosa viszi el a pálmát. Katona Ist-ván urat már nem egy esetben pécézték ki az újsá-gok, azonban, mindez nem térítette jobb belátásra.Az elmúlt évben is összeverekedett az egyik tanon-cával, aki természetesen nem maradt a Katona úrnakadósa.

A közelmúltban az egyik felszolgáló kilépett Ka-tona úr alkalmazásából és az egyik újság munkatár-sához ment el panaszával. A hírlapíró annak rendjeés módja szerint elment Katona úrhoz érdeklődni azügyben és természetesen Katona úr tagadásba vettea pincér állítását. Katona úr azonban nem elégedettmeg annyival, hogy az újságíró nem közölte le a pin-cér panaszát, hanem ügyvédhez fordult és felszólítólevelet küldött a pincérnek, hogy nyomban hagyjaabba az ellene indított támadást.

De Katona úr még ennyivel sem elégedett meg,hanem ügyvédi felszólítást küldött a szakszervezet tit-

97

kárának is, akit ugyancsak felszólított, hogy nevezettpincérnek ne adjon ajánlást az újságokhoz és a jogkö-vetkezményekre való hivatkozással felszólítja a szak-szervezet titkárát, hogy tartózkodjon az ügyben valórészvételtől.

Mi sem természetesebb, hogy a titkár nem tar-tózkodik a részvételtől és bármennyire igyekszik Ka-tona úr a jogkövetkezményekre való hivatkozással azügybe való bekapcsolódástól eltéríteni, ezt nem fogjatenni. A vendégipari munkások szakszervezetének tit-kára levelet irt Katona István ügyvédjének, amelybenbejelenti, hogy a panaszos pincér minden tényállításátmagáévá teszi és fenntartja magának a jogot (még â.törvényes következményekre való felhívás ellenére is),hogy az ügybe befolyjon.

De a panaszos pincér is megválaszolta az ügyvédlevelét Katona István úrhoz, amelyben tudomására adjaKatona úrnak, hogy nem hagyja magát megfélemlí-teni és fenntartja állításait, mely szerint csak egy ká-vét kapott naponta, a fizetéséből pedig hetenként 54fillér töréspénzt vontak le és a törést külön megfizet-tették vele, valamint, hogy a szabadságidejére eső já-randóságát a törvény előírása szerint sem kapta meg,hanem a keresetet a pincérek egy résszel többfelé osz-tották és ebből kapott egy osztalékot a szabadság-ideje alatt.

Ezeket a tényállításokat még csak kibírná Ka-tona úr. Nem itt van a baj, hanem ott, hogy ez apincér elmondotta az újságírónak azt is, hogy KatonaIstván úr, akinek két kávéháza, autója és saját házavan Budapesten, amikor útlevelet vett ki az olaszor-szági nyaraláshoz, nem kávéház- és háztulajdonosnakvallotta be magát, hanem egyetemi hallgatónak. Va-lószínűleg ha egy kávés egyetemi hallgatóként kér út-levelet és üdülés helyett tanulmányútra kéri az útleve-lét, úgy feltehető, hogy olcsó, úgynevezett l-es útle-velet szerzett be, melynek ára nem 20, hanem csak4 pengő. És miután ezek a tényállások igazak, ezeketa jogos magán és közérdek védelmében szóvá kell

93

tenni még akkor is, ha Katona István úr bármilyennagy nyomatékkal hivatkozik is a törvényes jogkö-vetkezményekre.

Katona István úr annyira ment az önteltségében,hogy az újságírónak is megmutatta az útlevelét, melyszerint az útlevél megfelelő rovatába Katona Istvánegyetemi hallgatóként szerepel.

De az újságírónak még azzal is kérkedett Katonaúr, hogy méltóságán alulinak tartja, hogy a vendég-ipari munkások szaklapjában megjelent cikkekre vá-laszoljon vagy, hogy helyreigazítást kérjen.

Ennek éppen az ellenkezője igaz, mert KatonaIstván úr egy alkalommal már egy teljes délelőtt vártaa szakszervezet titkárát, valamint a szaklap szerkesz-tőjét, hogy a nyomás alatt lévő szaklapból kiemel-jék azt a cikket, amelyik egy verekedéséről szólott,

De az elmúlt évi tanoncverésével kapcsolatban isintéztetett felhívást az egyik hetilaphoz, hogy a lekö-zölt állításokat cáfolják meg. A cikk írója azonbanennek nem tett eleget és felszólította, hogy forduljona bírósághoz ha elégtételre van szüksége. Persze Ka-tona úr nem fordult a bírósághoz.

Ebből is látszik, hogy Katona úr csak a tanon-cokkal tud »hatalmas« lenni.

*

Ezer oldalas könyvet lehetne írni azokról az ano-máliákról, amelyek a szakmában előfordulnak. Erreazonban nincsen sem idő, sem hely. így csak egyesesetek kiragadására szorítkozunk. Szükséges, hogy ezttegyük azért, hátha azok a munkaadók, akik magukraismernek, jövőbeni magatartásukat megmásítják és tu-domásul veszik, hogy a pincér is ember.

Az elmúlt nyáron az egyik nagyüzem alkalmazottaifelkeresték a szakszervezetet és elpanaszolták, hogynincs megfelelő étkező, vetkőző és tartózkodási he-lyiségük, nincs szabadnapjuk, kevesebb fizetést kap-nak hetenként egy pengővel és az étkezésük is minden

99

kritikán aluli, de a legelemibb szükségletüknek semtudnak eleget tenni, mert nincs sem megfelelő, semelegendő W. C. az üzemben, ahol több mint 100 al-kalmazott dolgozik. De panasz tárgyává tették azt is,hogy az étkezőhelyiségben nem éppen szelíd bárányokis szaladgálnak.

A szakszervezet nem akart hibába esni, tehát el-nökét és titkárát elküldötte az említett üzembe terep-szemlét tartani. Megdöbbentő tapasztalatokat szerez-tek, mert amit az alkalmazottak elmondottak, az mégcsak bevezetésnek is kevés volt ahhoz amit tapasztaltak,

A szakszervezet vezetői levelet írtak az üzem ve-zetőségéhez és feltárták az alkalmazottak panaszát éselmondották a levélben személyes tapasztalataikat is.Másnap reggel az üzem igazgatósága telefonon hívtaa szakszervezet vezetőit megbeszélésre, de a vezetőkennek aznap nem tudtak eleget tenni és másnapra ígér-ték eljövetelüket. Másnap aztán kellemes meglepetés-ben volt részük. Az étkezőhelyiséget kifestették, új W.C. lett felszerelve, új mosdó és még a személyzeti ét-kezőasztalra is új viaszkosvászon huzat került. A bent-lakó személyzet ágyára tiszta huzat került és elfogad-ható állapotba kerültek a lakóhelyiségek. Az igazga-tóság elrendelte, hogy a pincéreknek meg kell adni azőket megillető szabadnapot, valamint a hetibéreket isúgy kell megfizetni, ahogy az Ipartestület megállapí-totta. Az igazgatóság csak azt vette tagadásba, hogya személyzeti helyiségekben nem háziállatok is van-nak. Megállapítjuk, hogy minden tagadás ellenére ezekaz állatkák ott voltak. De azt is megállapítottuk, hogya személyzet, illetve a pincérek a hetibérükhöz hiányzóösszeget nem kapták meg. A helyzetük egyébkénttűrhetővé vált.

*

Egy másik nagyüzemben a munkaadó arra az el-határozásra jutott, hogy a pincérek százalékát 10-ről12-re emeli fel. Amikor az alkalmazottaknak tudtáraadta az elhatározását, az egyik éthordó megköszö-

100

rülte a torkát és keresetlen szavakban fejezte ki kö-szönetét a főnök urnák a nemes cselekedetért. Amikora pincérek már eleget örültek a főnök úr nemes elha-tározásának, akkor megszólalt a főnök úr is és ér-tésére adta a pincéreknek, hogy ezt ugyan nem ellen-szolgáltatás nélkül tette. A pincéreknek leesett az ál-luk és már szerették volna a szép dikciót visszaszívni,azonban a főnök úr erre nem adott időt és egy mi-atyánknyi idő alatt elmondotta, hogy a rossz gazda-sági viszonyokra való tekintettel volt kénytelen arra,hogy a százalékot felemelje, ellenben mától kezdvenincs abban a helyzetben, hogy a fizetéseket továbbrais folyósíthassa és akinek ez nem tetszik, már el ismehet.

A pincérek panaszukkal a szakszervezethez for-dultak és a szakszervezet egy udvarias levélben felhívtaa főnök urat arra, hogy adja vissza a pincérek fi-zetését, hiszen a százalékfelemelés neki nem jelentetttöbletkiadást.

A főnök úr természetesen nem is válaszolt a le-vélre. Méltóságán alulinak tartotta a szakszervezetteltárgyalni, (noha valamikor ő is tagja volt) ellenbenösszehívatta az alkalmazottait és felszólította őket,hogy jelentkezzen az, aki ezt a súlyos »belső üzletiügyet« a szakszervezetben elmondotta. Az egyik pin-cér azonnal jelentkezett. A főnök úr erre felszólította,hogy forduljanak a szakszervezethez azonnal és cáfol-tassák meg a közleményt, mert ha ezt nem teszik, úgyel vannak rövid úton bocsátva. A pincérek megje-lentek a szakszervezetben és a szaklap szerkesztőségé-ben, azonban a szaklap nem vállalkozott arra, hogymegcáfolja az állításokat.

Másnap a pincérek újra eljöttek és egy rövid nyi-latkozatot adtak, mely szerint »az üzemben volt ugyanfizetésrendezés, de ebből az alkalmazottakat nem értekárosodás«. Ezt a nyilatkozatot a szaklap leközölte,mert ebből aki olvasni tud, mindent megérthet, de mégehhez is hozzáfűzte a szerkesztőség, hogy az »ügyremég visszatérünk«. Persze ez a megjegyzés nem tet-

101

szett a főnök úrnak, de kénytelen volt belenyugodniabba, hogy a szakszervezetnek mégsem lehet diktálni.

A közlemény azonban megtette hatását, mert a fő-,nök úr ha nem is nyomban, de rövidesen visszaadta afizetés 25%-át, majd később visszakapták a pincé-inek a teljes fizetésüket is.

A százalékrendszer tehát megvan az összes hibái-val, félremagyarázásával és bár az alkalmazotti érde-keltségek a százalékrendszer harmadik hónapjában fel-tárta a hibák megszüntetésének a lehetőségét, mégmindig nem történt meg a kezdeményező lépés a mi-nisztérium és az ipartestületek részéről.

De ha a százalékrendszerben lévő hibákat mindmegszüntetnénk, még mindig marad elég nyitott kér-dés, amelyeket sürgősen rendezni kell, mert az elosz-tási arány megváltoztatása sem teremt még tiszta hely-zetet.

*

De beszélnünk kell a háló- és étkezőkocsitársa-ságnál alkalmazott pincérek helyzetéről is. Az egészvilágon fizetést kapnak az étkezőkocsin alkalmazottpincérek. Jó fizetést. Sokkal többet, mint a legelő-kelőbb üzletben alkalmazottak. Mert az étkezőkocsinalkalmazott pincéreknek különleges a munkakörük.Nincs reggel, dél vagy este. Nincs pihenő. Mindégszolgálatban vannak. Többszáz kilométert tesznek megnaponta a tengelyen, fejükben az örökös zúgás, zaka-tolás, rohanás. Rohan velük a vonat, rohan az élet,csak ők állnak mindég egyhelyben.

Fizetést nem kapnak. Ha megérkeznek az egyiktöbbszáz kilométeres útról és a szükség úgy kívánja,akkor azonnal átszerelnek egy másik vonatra. Nincsrendezett munkaidejük. Nincs menetközben pihenésük,megállásuk. Mégsem kapnak fizetést.

Pedig az egész világon kapnak. Kaphatnak is. Azétkezőkocsin nem polgári árak vannak, hanem jó ma-gasak. Az árakba beszámítják a kényelmet, az utas-

102

nak azt a kényelmét, amely lehetővé teszi, hogy tit-közben is étkezhessen. A pincér azonban nem kapfizetést. Ha a vonat elhagyja a magyar határt és fel-szállnak a más országok étkezőkocsi pincérei, azokmár kapnak fizetést. Rendes fizetést. Kapnak ruhátés megfelelő tengelypénzt.

Nálunk azonban nincs fizetés és ez ellen még pa-naszkodni sem szabad a pincéreknek. Ha a budapestiközpontnál kérnek a pincérek valamit, akkor Parisrahivatkozik a vezetőség. Mindent Paristól kérdeznekmeg. Nem tudjuk elhinni, hogy a párisi központ olyanutasítást adott volna a budapesti vezetőségnek, hogya magyar pincéreknek nem szabad fizetést adni. Hi-hetetlen.

Az utóbbi időben már zúgolódtak a pincérek azingyenmunka ellen. Már felkeresték újságírók és ér-deklődök az igazgatóságot és érdeklődtek a pincérekfizetései iránt. Választ azonban nem kaptak. De merta pincéreknek fizetésük nincs, a vezetőség megtiltottaa pincéreknek, hogy nyilatkozzanak arról, hogy van-efizetésük vagy nincs. A pincérnek tagadásba kell venni,hogy ingyen dolgozik. Miért? Ezt is a háló- és étkező-kocsitársaság érdekei kívánják így? Avagy talán apárisi igazgatóság.

A munkabérmegállapító bizottság nem feledke-zett meg az étkezőkocsin alkalmazott pincérektől. Fi-zetést állapított meg részükre, mert értékelni tudja azta nehéz munkát, amelyet a háló- és étkezőkocsitársaságeddig nem akart értékelni és megfizetni.

*

Ebben a pillanatban a legfontosabb rendezésreváró kérdés a munkabér és a munkaidő. A munka-bérek rendezését, illetve a legkisebb munkabérek meg-állapítását a Szállodai Éttermi és Kávéházi Alkalma-zottak Országos Egyesülete már 1935 októberébenkérte és a rendezés már 1936 januárjában kilátásbais lett helyezve. A kilátásbahelyezéstől a megállapí-

103

tásig azonban több mint két esztendő telt el. A leg-kisebb munkabéreket megállapító bizottság csak 1938április havában lett kinevezve és a bizottság már májushó 6-án meg is hozta a döntését a munkabéreketilletően.

Április végén megkezdődtek ugyan a tárgyalások,azonban a bizottság elnöke jónak látta ha az érdekel-tek először egymás között próbálkoznak tárgyalni ésesetleg az egyes kategóriákban megegyezni.

A közvetlen tárgyalások részben eredményesekvoltak. A szállodai alkalmazottak munkabéreiben, azéttermi és konyhai alkalmazottak munkabéreiben, azéttermi főpincérek és pincérek munkabéreiben, a pen-zió és a kocsmai alkalmazottak, valamint a kávéhá-zakban a felírónők, kávéfőzők, konyhalegények, taka-rítónők, tanoncok munkabéreiben sikerült is közös ne-vezőre jutni. Nem sikerült megegyezni a kávéházi fő-pincérek, pincérek és szakácsok munkabéreiben ésezekben a kérdésekben a bizottság szavazással döntött,A szavazás eredménye 10:3 a munkavállalók javára.

Bár a kávésipartestület képviselői minden érvetfelsorakoztattak a munkabérek megállapítása ellen ésbár lépésről-lépésre védelmezték a kávésok érdekeit,mégsem sikerült nekik a munkavállalók érveléseitmegcáfolni.

De nem is lehetett azokat az érveket, amelyeketa munkavállalók felhoztak megcáfolni. A legkisebbmunkabérmegállapító bizottság érdektelen tagjai nemtudták megérteni, hogy miért tudnak a vendéglősöka pincéreknek 12 pengő hetibért és ellátást adni ésmiért ne tudnák Ugyanezt a béreket a kávésok is meg-fizetni akkor, amikor a kávésok még helyzeti előny-ben is vannak a vendéglősökkel szemben. Tagadha-tatlan, hogy a vendéglősöknek sokkal nagyobb teher-tételeik vannak (személyzeti terhek), mint a kávé-soknak.

Ezzel azonban a munkabérek kérdése még nincslezárva, mert a bizottság határozatát a kávésok ipar-testülete megfellebbezte. Nem kívánunk jóslásokba bo-

104

csátkozni. Nem tudjuk, hogy mi lesz a fellebbezéseredménye, egy azonban bizonyos, hogy józan emberiszámítás szerint, amikor a szavazási arány ilyen nagymértékben nyilvánult meg az alkalmazottak javára,biztosra vehető, hogy a miniszter a bizottság határo-zatát meg fogja erősíteni.

A mi nézetünk szerint ezzel a kávésok is tisztábanvannak. A kávésok szerint a fellebbezés ha másranem is jó, arra jó, hogy a munkabérek életbelépéséthátráltassa. A kávésok fellebbezése tehát azt is ered-ményezte, hogy a fővárosban legalább 10.000 ven-dégipari dolgozó két vagy három hónappal későbbenfogja a megállapított munkabéreket megkapni, mintkapta volna akkor, ha a kávésok nem fellebbeznek.

Die a kávésok számolnak a változott viszonyokkal,mint ahogy az alkalmazottak is számoltak. Az alkalma-zottak tudatában voltak annak, hogy ha a munkabére-ket megállapítják, a kávésok keresni fogják az utat,hogy az előállott személyzeti terheket hogyan hárítsákát másokra. Azért írjuk, hogy másokra, mert nem egé-szen bizonyos, hogy a közönségre át lehet hárítani aterheket. Van más út és mód is ezenkívül. A kávésokmegtalálták a másik utat és módot és az alkalmazot-takra szeretnék áthárítani a fizetésekkel előálló ter-heket.

Viszont az alkalmazottak előtt sem volt ismeretlenez az út és a múltbani tapasztalatok után erre előrefelkészültek. Amikor a munkabérek megállapításáróla tárgyalások megkezdődtek és amikor a munkavál-lalók előterjesztették összegszerűleg kívánalmaikat, ak-kor kijelentették, hogy azokat a béreket, amelyeketmost kérnek és amelyeket meg fognak állapítani, amost érvényben lévő felszámítás! kulcshoz szabták.

A munkavállalói érdekeltség előadója tisztában voltazzal, hogy nemcsak vám létezik, hanem rév is és amunkavállalók nem szeretnék, hogy azt amit a vámonnyertek, elveszítsék a réven. Az alkalmazottak részére

105

megállapított munkabérek tehát a bérmegállapítás lelőttérvényben lévő százalékfelszámítási kulcshoz állapít-tattak meg.

A kávésok ipartestületének képviselői a munkabér-megállapító bizottság ülésén tiltakoztak az ellen, hogyaz alkalmazottak részére kosztpénzt állapítsanak meg.A kérdés körül zavarosak a fogalmak. A munkaválla-lók képviselői nyíltan és világosan fejtették ki állás-pontjukat a kérdésről. A kávéházi pincérek és főpin-cërek részére nem kimondottan kosztpénzt kértek,hanem azt mondották, hogy nem lehet előnyösebbvagy hátrányosabb helyzetben a vendéglátóipar egyikágazatában dolgozó pincér, mint a másik. Ezt ért-jük úgy, hogy a pincér fizetése egyenlő legyen akárkávéházban dolgozik, akár vendéglőben. Ha tehát avendéglőkben a pincér fizetése hetenként 12 pengőés ellátás, úgy a kávéházban a pincérnek ugyancsakheti 12 pengő fizetést kell kapni és az ellátás érté-kének megfelelő pótdíjat, aszerint, ahogy azt az ΟΤΙ.megállapítja.

Tekintettel arra, hogy az ΟΤΙ napi 1.26 pengőre'értékeli az ellátást, így a kávéházi pincérnek ezt kell kapni,amelyből természetesen levonásba hozható a napi kétkávénak az önköltségi ára à 21 fillér, feltéve ha a pin-cérek a valóságban is megkapják a két kávét.

A bérmegállapítás után a kávésok ipartestületerendkívüli ülésre hívta össze tagjait, hogy megvitassáka megállapított béreket, valamint, hogy állástfoglal-janak az elfogadás vagy a fellebbezés tekintetében.A munkavállalók előtt egy pillanatig sem volt két-séges, hogy a kávésok fellebbezni fognak, mert ezt mára bizottsági ülés végén bejelentették, sőt azt is beje-

106

lentették, hogy rövidesen 200 pincérrel és 60 sza-káccsal több lesz a munkanélküli.

Tudjuk, hogy a kávésok szótartó emberek és elvagyunk rá készülve, hogy a kijelentésüket tettek fog-ják követni. Ez azonban nem változtat a helyzetensokat, legfeljebb csak annyit, hogy az elsőrendű mun-kások igyekezni fognak az éttermekben elhelyezkedniés be fog következni az, ami már évekkel ezelőtt be-következett, hogy a kávéházakban nagyon gyönge leszaz utánpótlás.

De a fenyegetés azért sem ijeszti meg a kávéházipincéreket, mert eddig nagyon sok olyan ember he-lyezkedett el a kávéházakban, mint pincér, akiknekhalvány fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelentpincérnek lenni és ezek csak éppen azért nyertek al-kalmazást, mert pénzbe úgysem kerültek, fizetésüknem volt, a százalékból való részesedés viszont nema munkaadókat terhelte. (Erre különben visszatérünkmég.)

A kávésok közgyűlése elég mozgalmas volt éstermészetesen egységes volt a fellebbezés melletti ha-tározathozatal is.

A vita azonban nemcsak a fellebbezés körül for-gott, hanem akörül, hogy a fizetésekkel előálló ki-adásoktól hogyan lehetne mentesülni. Ma már nemnagyon lehet arra gondolni, hogy a terheket a közön-ségre hárítsák át, tehát felmerült a kérdés, hogy mi-képpen lehetne mégis a terhek alól kibújni. A ká-vésok hamar megtalálták az utat, mert más út úgy-sem mutatkozott, tehát ismét arra az elhatározásra ju-tottak, hogy az alkalmazottaktól kell elvenni azt avámon, amit azután kifizetnek a réven.

Elsőnek Szlavek Károly a Gresham-kávéház igaz-gatója szólt a kérdéshez és csodálkozását fejezte kiafelett, hogy hogyan lehetséges az, hogy a szakmá-ban a pincérek részére egyszerre 100 %-os béremeléstállapítsanak meg, amikor erre még az ipar történeté-ben soha nem volt példa. Szlavek úr elismerte, hogy

107

szükség van az alkalmazottak béreinek a rendezésére,valamint azt is elismerte, hogy sok helyen nem adnaka pincéreknek fizetést, de elismerte azt is, hogy sokhelyen még a százalékon is osztozik a gazda.

Szlavek úr szerint tehát való az, hogy a pincéreksiralmas helyzetben vannak és annak dacára, hogy eza valóság, mégis azt ajánlotta, hogy a százalék fel-számítási kulcsot kell 3—5%-kal redukálni és az ígyelőálló kieséssel kell az árakat felemelni és abból fi-zetni a pincéreket.

Ha ezt az indítványt más tette volna, nem is tud-nánk felette csodálkozni. De Szlavek úr valamikorpincér volt, a mi sorainkban harcolt akkor, amikormegindult az a mozgalom, amely csak most 30 évután tudott beteljesedni és mégis Szlavek úr volt azelső aki követ dobott a pincérmunkásokra. Nem tud-juk, hogy vájjon fel-e ismeri a mai Szlavek Károlyazt a régi Vilmos császár bajuszt viselő pincért, akitugyancsak Szlavek Károlynak hívtak és aki a pin-cérmunkások szervező bizottságának nagyon agilistagja volt és azért harcolt, hogy harminc esztendő utánelérjék a pincének, hogy tisztességes fizetést kapjanak.Azonos-e vájjon Szlavek Károly azzal a Szlavek Ká-rollyal, aki amikor Berlinben járt sem feledkezett mega szakszervezetről, állandóan levelezett a szakszerve-zettel és akinek nagyon rosszul esett akkor, hogyakadtak olyan pincérek, akik a szakmai egységet meg-bontották.

Íme egy levél a régi Szlavek Károlytól:

Berlin, 1908. július hó 2-án.

T. Szerkesztő elvtárs!

Mi itt, Berlinben dolgozó magyar kávéházi éséttermi alkalmazottak, számszerint 50—60-an, a Ver-band Deutscher Gastwirthsgehilfe-nek vagyunk tag-jai, amely szövetség nemzetközi szociáldemokrata

108

alapon működik. Amikor mi tudomást szereztünkFarkas János, Vigh, Szlovák és Berezeg névre hal-gató »Jánosok« aljas, gaz merényletéről, értekez-letre jöttünk össze, ahol az alábbi határozatot hoz-tuk:

A Berlinben dolgozó magyar kávéházi és ét-termi alkalmazottak, felháborodva azon az aljassá-gon, hogy Farkas és társai árulói lettek a magyar-országi osztálytharc alapján szervezett kávéházi éséttermi alkalmazottak küzdelmének. Az értekezletminden egyes tagja elitéli és megveti azt a huli-gánbandát, akik gaztettük után nem érdemelnekmást, mint a szervezett munkások soraiból való ki-közösítést, hogy érezzék bűnös cselekedetük súlyos-ságát. Végül arra kérünk benneteket, magyarországiszervezett kávéházi és éttermi alkalmazottak, hogytartsatok ki rendületlenül a nemzetközi szociálde-mokrácia zászlaja alatt, mert csak úgy érhetjük ellegnemesebb céljainkat: felszabadi tani a gazdaságiés politikai jogtalanság alól titeket. Jogot a népnek,jogot és szabadságot a magyarországi kávéházi és ét-termi alkalmazottaknak.

Kérjük ezen határozatunkat a Népszavában isközzétenni.

Az értekezlet megbízásából vagyunk elvtársi üdvözlettel:

Szlávek Károly, Gregorits Α.,a Viktória-szálloda az Imperiál-kávéházíkávéházi fizetője. revue-pincér.

*

Ez volt ezelőtt 30 esztendővel. Változnak az időkváltoznak az emberek.

De ugyancsak a fizetések ellen és a százalékleszál-litás mellett foglalt állást Tihaméry Kálmán is, akijelenleg a Biarritz és Seifert-kávéház tulajdonosa. Ti-haméry úr elismerte azt is, hogy eddig a heti 6 pengősfizetéseket olyanoknak is adták, akik nem feleltek megszáz százalékig a hivatásuknak, valamint olyanoknak is,

109

akiket csak kegyelemből tartottak. Ez a felszólalásélesen megvilágítja azt, hogy miért ragaszkodnak a ká-vésok a jelenlegi állapot fenntartásához. Azért merta jelenben mód van arra, hogy a szakképzetlen ésa kegyelemből tartott pincérekkel azt tegyenek amitakarnak és ezzel háttérbe szorítsák azokat a szakképzettés jó munkaerőket, akik nem akarnak ingyen dol-gozni.

De éppen a Tihaméry úr felszólalásából állapit-ható meg legjobban az is, hogy miért nem akarták apincérmunkások képviselői a garantált heti- vagyhavibéreket elfogadni. A pincérmunkások éppen ügyjogosultak az érdekeiket megvédeni, mint a kávésok,vagy bárki más. És amikor a pincérmunkások a ga-rantált (bár összegszerűleg csak sejtett) munkabéreketnem kívánták elfogadni, akkor az az elv vezette őket,hogy a szakképzetlen munkásoktól és a kegyelembőltartott kedvezményezettektől visszaszerezhessék, a mun-kahelyeiket.

Amikor a pincérnek heti 6 pengős, vagy semmifizetése volt és amikor a százalékelosztásba a munka-adó is beleszólt, akkor könnyű volt a szakképzett pin-cérek hátrányára szakképzetlen, vagy egyéb kedvezmé-nyezett alkalmazottakat tartani. Ez már bajosabb leszakkor, ha a fizetések rendezve lesznek, mert a munka-adó, ha már fizetnie kell, úgy feltétlenül jó munka-erőket fog alkalmazni. így a pincérmunkások a sza-zaiékos részesedésüket is megvédik az' indokolatlanszétfolyás ellen.

Tihaméry úr szerint, ha a pincér fizetést fogkapni, úgy nem fog a jobb pozíció felé törni. Nemtudjuk, hogy a Tihaméry úr honnan vette ezt a meg-állapítását, hiszen a Tihaméry úr annak dacára, hogymár volt egy kávéháza, mégis a jobb anyagi helyzeteléréseért még egy kávéházat vett magának. A pincéris a jobb pozíció felé fog törni, vagy esetleg a na-gyobb darab kenyér elérése felé. Lehetséges, hogy apincér nem fog tudni magának valamelyik klubban

110

még egy állást szerezni, vagy más hasznothajtó jövede-lemre szert tenni, de a pincér nem is ezt akarja. Tisz-tességes megélhetés a »munka« árán és emberségesbánásmód az összes ambíciója a pincérnek.

És a fizetések ellen szólalt fel Reichmann Jó-zsef kávés is, aki pedig még nem is olyan régen pin-cér volt és állandóan a pincérek közé jár magát ün-nepeltetni.

A fizetések ellen szólalt fel egy Holló uccai kiskávéház tulajdonosa is, akinek pedig alig egy-két pin-cérje van és akinek már egyszer a Holló-ucca környé-kén lakók vették vissza a kávéházat a végrehajtótól.

És a fizetések ellen szólalt fel Braun József kávésis, akinek a pincértáskája még mozog a falon, mertnemrégen még főpincér volt, sőt szakszervezeti titkáris volt

A kávésok ipartestülete állandóan azt hangoz-tatja kifelé, hogy nem bírja el azokat a terheket, ame-lyek ránehezednek a kávésokra. A kívülállók azt hiszik,hogy ezek a terhek tényleg elsorvasztják a kávésipartés a közvélemény abban a hitben él, hogy a pincér-munkások a kávésipar ellenségei. A pincérek pedigsemmi mást nem kivannak, mint emberségesebb fize-tést és bánásmódot. Mi megértjük még a Szlavek Ká-roly fájdalmát is, hogy egyszerre 100%-kal lettek abérek felemelve, de viszont a munkáltatóknak is megkell érteni azt, hogy abban az iparban, ahol a munka-bérek legmagasabban heti hat pengőben vannak meg-állapítva, ahol 30 esztendőn keresztül — még a leg-jobb szakmai konjunktúra alatt is — egyszinten ma-radtak a bérek, bármilyen árhullámzások voltak, azalkalmazottaknak nincs már idejük és türelmük, dekitartásuk sem tovább várni. Más iparokban az árhul-lámzások lehetővé tették, hogy az alkalmazotti béreka drágulással lépést tartsanak. A fillérekkel való óra-béremelés egyensúlya hozta a munkáscsaládok háztar-

111

tását, a vendéglátóiparban azonban csak a száz esz-tendős szakmai szokás maradt érintetlen, vagyis a me-rev elzárkózás az alkalmazotti bérek rendezése elől.

*

Még soha nem volt példa arra, hogy az elkesere-dést ujabb elkeseredés felidézésével lehetett volna meg-szüntetni. Már pedig a vendéglátóipari alkalmazottakelkeseredése nem szüntethető meg azzal, ha most aszázalékos kereset egyharmadrészét akarják a munka-adók elvenni. Ez újabb viharokat idézett elő már apuszta bejelentés nyomán is. Könnyelműség volna ezzelkísérletezni már csak azért is, mert először is a fogyasz-tók pénzéről van szó, hiszen a fogyasztók fizetik aszázalékot, másodszor azért is, mert az alkalmazottak alegmesszebbmenő ellenállást tanúsítanák minden ilyenirányú kísérletezés ellen.

A munkáltatók mindenkoron statisztikai adatokatvonultatnak fel az alkalmazottti kívánalmakkal szemben.

Most is ezt tették. Hogy a statisztikai adatok márelavultak, azzal vajmi keveset törődnek, mert azt gon-dolják, hogy a számok számok maradnak még évekmultán is. Ez valóban így is van, azonban az élet-körülmények sohasem maradnak 6—7 esztendeig vál-tozatlanok. Éppen ezért nevetségesen hat, hogy a mun-káltatók 1932. évi statisztikai adatokkal kivannak 1938-ban operálni, holott előttük is világos, hogy ennyi időmultán nemcsak az árak és a bérek mennek nagyonsok és nagy változáson keresztül, hanem országok ésvilágrészek is átformálódnak, termelési rendszerek vál-toznak és változhatnak meg ennyi idő alatt. Hihetet-lenül hangzana, ha a fejlődés törvénye csak éppen avendéglátóiparban maradna meg a 100 esztendős guta-ütöttségi állapotában, holott a vendéglátóipar egyéb-ként nagyon elasztikus.

Ezért tehát nem is lehet a mai viszonyok köze-pette a 6—7 esztendős statisztikai adatokat irányadóulvenni. A vendéglátóiparosok nagyon szeretik kihang-

112

súlyozni az ipar fontosságát. Közgazdaságunkban való-ban jelentős szerepet tölt be a vendéglátóipar, merthiszen idegenforgalmi tekintetben is nagyon fontos,hogy a vendéglátóipar jól állja meg a helyét. A ven-déglátóipar tehát nagyon fontos hivatást tölt be, de ittfigyelembe kell venni azt is, hogy az ipar két tényező-ből áll, vagyis magából az iparból és annak munkásai-ból. Ha tehát az ipar fontossággal bír, úgy felettébbkívánatos, hogy az ipar prosperitása szempontjából aziparnak megelégedett munkásai legyenek.

Azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a mai bér- ésmunkaviszonyok közepette ennek az iparnak a mun-kásai nem megelégedettek. Hogy miért, az kitűnikakkor, ha a munkáltatók által előszeretettel használtstatisztikai adatokat egymás mellé állítjuk, természete-sen nemcsak a munkásbérstatisztikát, hanem a munka-idő- és egyéb statisztikai adatokat is.

*

A munkaadók előszeretettel hivatkoznak a nyom-dai munkásság keresetére, amely szerintük az összesiparágak közül kiemelkedik. De ugyanolyan előszere-tettel hivatkoznak a bányamunkások munkájára, amelya legnehezebb és néha több száz vagy ezer méter mély-ségben végezhető csak.

De most állítsuk a két munkáskategória melléharmadiknak a pincérmunkásokat. A nyomdászok ke-resetét feltüntető statisztikai adat olyan régi, hogyazóta már többször volt béremelés a nyomdaiparban,de volt munkaidőleszállítás is. A nyomdai munkásokátlagos munkabérei akkor heti 48 pengő körül mo-zogtak. Vagyis nem kizárólag szedőmunkások béreittünteti fel a statisztika, hanem a sokszorosító munká-sokét. Tehát a sokszorosítóipar területén dolgozókét.A sokszorosítóiparban a munkaidő kevesebb mint heti48 óra, de a 48 felé soha nem emelkedhetik.

A bányamunkások átlagos munkabére heti 30

113

pengő és a munkaidejük hetenként 48 óra, de van-nak műszakok, amelyekben kevesebb is.

A munkaadók azt mondják, hogy ha a munkás-ság élén álló nyomdászok annyi fizetést kapnak, vagyha a legnehezebb munkát végző bányászok annyi fize-tést kapnak, akkor a pincéreknek, akik kényelmes éstiszta munkát végeznek, elegendő az a kereset, ameny-nyit mostanáig elértek.

Most nézzük meg a pincérek munka- és bérviszo-nyát. A pincérek előtt ismeretlen a rendezett munkaidő.Vannak üzemek, ahol a pincérek csak 60 órát dolgoz-nak hetenként, ezek az üzletek azonban szórványosak.A Legtöbb üzletben a munkaidő heti 72—84—98 óra.De hogy mennyi a valóságos munkaidő, az kitűnik ab-ból, hogy amikor a kereskedelmi és iparkamarábannapirendre került a vendéglátóipari munkások munka-időrendezése, a munkaadók élesen kikeltek a heti 60órás munkaidő ellen. Tehát a munkaadóknak még aheti 60 munkaóra is kevés, noha a rendelet egy csomókivételt is tesz a szabályok alól.

Ez már maga is (a túlhosszú munkaidő) indo-kolttá teszi, hogy a pincéreknek miért kell több fizetés,mint amennyi a jelenben van. Ezenkívül azonban van-nak még elég nyomós okok.

Minden munkás olyan ruhában megy a munka-helyére, amilyenben akar. Annyiszor borotválkozik egyhéten, ahányszor akar. Ha a munka menetében amunkaszerszáma eltörik, azt a munkásnak sohasemkell megfizetni. A pincérnél azonban mindez máskép-pen van. A pincérnek előírják a munkaruha színét,fazonját, hosszát és bőségét. Előírják, hogy tisztán ésfrissen megborotválva kell a munkahelyén megjelenni.Előírják, hogy naponta mennyit kell fizetni törésért ésezenkívül külön meg kell fizetni, amit eltör. De vannaküzemek, ahol a pincéreknek azt is előírják, hogy na-ponta hány süteményt kell megfizetniük, függetlenülattól, hogy ettek-e, vagy akarnak-e enni. Ha tehát apincértől megkövetelik azt, hogy diplomata ruhában

114

járjon, hogy diplomataként viselkedjen, hogy hány kif-lit kell megenni naponta, úgy a pincéreknek is meg-engedhető az, ha azt követelik, hogy azok, akik mind-ezeket a pincérektől megkövetelik, tegyék lehetővé,hogy ezeknek a kiadásoknak költségei fedezve is legye-nek. Ezek a kiadások nem fedezhetők a heti hat pen-gős bérekből, amit a pincér vagy megkap, vagy nem.A pincér munkaruhája, a naponta való borotvál-kozás és az egyéb terhek viselése szűkös számítás sze-rint is 370 pengőt tesz ki egy esztendőben. A nyom-dásznak, a bányásznak ilyen kiadásai nincsenek ésezek a munkások még rendezett munkaidőkeretben isdolgoznak.

A pincértől tehát mindent megkövetelnek, sőt aztis megkövetelik, hogy a pincér ne követeljen semmit.

De a pincérnek azért is kell többet keresni, mintmás munkásnak, mert a pincér sokkal hamarább rok-kan meg mint más munkás. Nyomdász, bányász, kő-műves, tisztviselő, vasmunkás és asztalos még hatvan,sőt hatvanöt, de még ettől öregebb korban is dolgoz-hat. De ki látott már 65 vagy 60 éves pincért? Ezelőttharminc évvel még voltak ilyenek, ma azonban márnincsenek. A pincér, ha betöltötte a 40—45 évet, úgykikerül az élet szemétdombjára. Munkára nem veszik.Ebben az iparban olyan türelmetlenek a munkaadók,hogy nincs sem idejük, sem kedvük, de még idegüksem ahhoz, hogy kísérletezzenek a javakorbeli munká-sokkal. Helyet az ifjúságnak, ez a jelszó.

A pincérnél tehát nemcsak a munkabírást keresikés nézik, hanem a személyt, a kort és a megjelenést.Minden iparban vannak testi hibás munkások, a pin-cérek között nincs sem vak, sem sánta, sem púpos.Akinek ilyen testi fogyatkozása van, az nem is próbálerre a pályára jönni. De ez még nem zárná ki azt,hogy azok, akik a szakma gyakorlása közben valami-lyen fogyatékosságra tettek szert, ne helyezkedhessenekel a szakmában. Ezt azonban az iparűzők lehetetlennéteszik. Itt csak válogatott emberek dolgozhatnak; de

115

azok is csak addig, amíg a gondbarázdák fel nem szán-tották az arcukat, amíg a hajuk nem őszül vagy kopa-szodik, ameddig a »tiszta« munkahelyen való napi 10—:

16 órás állandó szaladgálástól vagy álldogálástól alábuk nem hajlik ki- vagy befelé, avagy a „személyzetikoszt”-tól nem kapnak gyomorbajt. Ha egy pincér akár10 évig is van egy munkahelyen, de a sors jóvoltábólmegbetegszik és két hónapig el van a munkahelyétől,úgy nagyon kétes, hogy visszakerülhet-e a munka-helyére,

A pincérnek tehát 30—35 esztendő alatt annyitkell keresni, hogy ha annyi évi munka után kiesik azállásából, abból meg tudjon élni addig, amíg él. A pincérátlagos munkaélettartama 30 esztendő és ebből önkéntadódik, hogy ennyi idő alatt annyit kell keresnie,mintha 50 évig dolgozott volna, mert nem a saját hibá-jából rokkan meg és nem a saját hibájából nem tudderesedő fejjel elhelyezkedni.

Ezt azonban elmondhatjuk százszor, elmondhatjukezerszer, mindég siket fülekre talál. A. munkaadók aztmondják, hogy ha a pincér megrokkan, úgy ott vanaz ΟΤΙ és ott kap rokkantsági segélyt, ha megöregszik,újra ott van az ΟΤΙ és ott kap öregségi segélyt. Deviszont arra nem felelnek soha a munkaadók, hogymi legyen azzal a pincérrel, aki a vendéglátóiparosokáltal meghonosított munkaütemben, az örökös megál-lásnélküli hajszában 50 esztendős korában megrok-kan, vagy öregnek nyilváníttatik. Tudott dolog,hogy az ΟΤΙ csak baleseti rokkantnak ad segélyt akorra való tekintet nélkül de foglalkozási rokkantak-nak vagy öregeknek csak 65 esztendő betöltése után.

A pincér- és vendégipari munkások helyze-tét Esztergályos János szociáldemokrata országgyű-lési képviselő tette szóvá a parlament 1938. június hó15-iki ülésén és hűen vázolta a pincér- és vendégiparimunkásság helyzetét, egyben kérte a kereskedelmi mi-nisztert, hogy a vendégipari munkásság részére meg-állapított munkabéreket sürgősen hagyja jóvá, mert a

116

vendégipari munkásság a mai szűkös keresletével nemképes arra, hogy a tél elé bizalommal indulhasson,

De szóvá tette Esztergályos János országgyűlésiképviselő a vendégipari munkásság szabadságának akérdését is és ebben a kérdésben is kérte a minisztersürgős közbelépését.

De ebben a kérdésben sürgős szükség is van arra,hogy a miniszter rendet teremtsen. Lehetetlen helyzetadódik az alkalmazottak fizetett szabadsága körül ésegymást érik a visszaélések. A munkaadók hamar meg-találták a módját annak, hogy a törvényt hogyan ját-szák ki.

A törvény világosan kimondja, hogy (3. bekezdés)a szabadság idejére járó illetményt az alkalmazottnaka szabadság megkezdéséig elért rendes illetményei mér-tékében kell megadni. Változó illetmények esetébena szabadságot megelőző évben elért rendes illetményeiátlagát kell alapul venni.

A munkateljesítmény alapján vagy szakmánybandíjazott alkalmazottnak a szabadság idejére járó illet-ményeit a harmadik bekezdés rendelkezéseinek értel-mében kell kiszámítani.

A szabadságidő tartamára járó illetmény kiszá-mításánál a természetben nyújtott szolgáltatások érté-két is számításba kell venni, ha és amennyiben amunkaadó azokat a szabadság tartama alatt természet-ben nem tartja az alkalmazott rendelkezésére.

És ebből világosan érthető, hogy a pincérnek afizetett szabadságidő tartamára a munkaadó tartozikaz előző évben elért keresetnek megfelelő összegetmegfizetni. De tartozik neki mindennemű természetbennyújtott ellátmányt felértékelni és megfizetni.

Miután a törvény úgy intézkedik, hogy a munka-teljesítmény alapján díjazott alkalmazottak illetményeita harmadik bekezdés szerint kell kiszámítani és miután

117

a pincér díjazását a munkateljesítmény után kapja, ígyvilágos, hogy a munkaadónak kell azt megfizetni.

Szerintünk tehát nem tesz a törvény rendelkezései-nek eleget az a munkáltató, aki az alkalmazottainaka fizetését az üzemben dolgozó többi alkalmazottal fi-zetteti meg. Mert ha ez így lehetséges volna, úgy agyárakban, vagy az akkordban dolgozó munkásokmunkabéreit is úgy fizettetnék meg a munkaadók, hogyaz üzemben még munkában lévő alkalmazottakkal le-dolgoztatnák a szabadságon lévők szakmányát, vagyazt a munkát, amit egyébként a szabadságon lévőnekkellene elvégezni.

De a szabadságidő miként való megadásának afeltételeit sem nagyon tartják be a munkaadók (tiszteleta kivételnek), mert számtalan esetet tudunk, hogy mamegmondják a pincéreknek vagy az egyéb munkátvégző alkalmazottaknak, hogy holnap kezdődik a sza-badságuk, így természetesen a pincér vagy az egyébmunkás nem tudja a szabadságidejét úgy felhasználni,ahogy szerette volna. A törvény azért irja elő, hogy aszabadság megadását 15 nappal előbb kell az alkal-mazottakkal tudatni, hogy a 15 nap várakozási időalatt az alkalmazott megfelelőség el tudjon készülni aszabadságra, és hogy azt helyesen tudja felhasználni.

Már megtörtént és még sokszor fog megtörténniaz is, hogy az alkalmazottat akkor bocsátják el alkal-mazásából, amikor a fizetett szabadságideje jogossávált. Pedig a törvény itt is kimondja, hogy az alkalma-zott felmondási idejében is jár a szabadság még ak-kor is, ha a felmondási időt a szabadságidő meg-haladja.

Van tehát ennek az iparnak, illetve az ipar mun-kásainak elég bajuk, jajuk és panaszuk. Nagyon meg-érdemlik és nagyon rászorultak arra, hogy a hatóságok

118

végre komolyan foglalkozzanak a szolgálati és bér-viszonyaik rendezésével.

Csodálkozhatik-e valaki azon, hogy a pincérek elé-gedetlenek a sorsukkal? Csodálkozhatik-e valaki azon,hogy a pincérek és általában a vendégipari munkásokemberséges bánásmódot kérnek ? Mert az a bánásmód,amiben eddig, részesültek, — tisztelet a kivételnek —nem emberi bánásmód.

És ez a bánásmód kihatással van a pincér éle-tére, családjára, jövőjére a munkahelyen kívül is. Azokaz emberek, akik örökös megaláztatásban élnek, örö-kösen tüskét hordanak a szívükben, igyekeznek a sajáttüskéjüket másokba szúrni. Kivel teheti ezt a pincérmással, mint a családjával. Az őt ért megaláztatástotthon számítolja le. Minden sértést igyekszik a csa-ládjával megosztani. Otthon ingerült, mérges, nem so-kat törődik a családi élettel, a családi békességgel, agyermekei nevelésével, mert azt gondolja, hogy úgysincs értelme az életének. Küzködik és vonszolja azélet igáját egyik napról a másikra.

Ha dolgozik, akkor az élete az ágy és a munka-hely között pereg le. Harmadik változat nincs az éle-tében. Ha van, az káros nemcsak rá, hanem a család-jára is. Nem tud örülni az élet örömeinek, mert ehhezsem alkalma, sem anyagi lehetősége nincsen. A tul-hosszu munkaidő kiöli a szépérzékét. Színház, mozi,hangverseny, könyv nem tudja felkelteni az érdeklődé-sét, mert állandóan, a saját nyomorával, a mindennapikenyérgondjával kell foglalkoznia.

Állandóan a szeme előtt lebeg a korai megrokka-nás réme, amikor úgy ő, mint a családja ellátatlanmarad. Ezért igyekszik gyermekeit korán kenyérkeresőmesterségre tanítani, mert fél az élettől, fél a megöre-gedéstől.

De sokszor megtépi az élet más vonatkozásban is.Sokan csodálkoznak azon, hogy a pincérek nagyrészealbérlő vagy ágyrajáró. Pedig ezen sincs semmi cso-dálkoznivaló. Egyszerű ennek a magyarázata. A gya-

119

kori munkanélküliség és a gyakori munkahelyváltoz-nem teszi lehetővé a pincérek nagyrészének, hogy ál-landó lakást vegyen magának. Ha megpróbálja, ha-mar rájön, hogy kárára próbálkozott. A mai kerese-tek és a mai fizetési rendszer mellett örül, ha a min-dennapi megélhetését szűkösen megkeresi. Félretennisemmit sem tud és ha bútort vásárol, akkor csak rész-letre teheti. Talán már meg is próbálná, ha lakástkaphatna. Ez azonban nehezebb, mint a bútorvásárlás.Ha megfelelő lakást talál és megmondja a foglalkozá-sát, akkor vagy nem kap lakást, vagy már nem kiadólakás, vagy annyi lakbérbiztosítékot kérnek tőle, hogyképtelen letenni a megkívánt összeget. Így azután kény-telen lemondani a főbérleti lakásról és megmarad ágy-rajárónak vagy örökös albérlőnek.

A pincérek nagyrészénél is dühöng az egyke, deleginkább az egyse. A változó kereset és a változómunkahely, az örökös gond lehetetlenné teszi a csa-ládalapítást. Talán egyetlen foglalkozási ágban semdivat annyira a »bagóhiten való házasság«, mint ép-pen a pincéreknél. De emiatt senki sem vethet követpincérekre. Megpróbálják a házasságot. Megpróbálnakketten is dolgozni, hogy otthont teremtsenek maguk-nak, egynek sikerül és tíznek nem. A sikertelenségcivakodáshoz vezet. A napirenden lévő veszekedéseknem kovácsolják össze a szenvedő és küzködő embe-reket hanem elhidegíti őket. Elhidegülnek egymástólés miután semmilyen törvényes kapcsolat nem fűziössze őket, új utakra indulnak, új párokat keresnek ma-guknak az élethez és az új úton sem tudnak révbejutni.

Nagyon sok tragédia játszódott és játszódik le aszemünk előtt. De nincs olyan sors, vagy családi tra-gédia, amelynek ne kettőzött számú pincér szereplőjelenne.

120

Ezeken kíván a pincérmunkásság egyetemességeváltoztatni. Ezért pedig senki el nem ítélheti a pincér-munkásságot. Biztosabb alapokra kívánja helyezni ajelenét, a jövőjét. Minden vágya a pincérnek a rendesruha, a harmonikus házasélet és minden pincér sze-retne szerető., gondos családapa lenni. Nemcsak éppenélni akar a pincér, hanem szeretné látni az élet naposoldalát is. Szeretné élvezni is az életet, szeretné elfelej-teni a sok megaláztatást, a sok gondot, a nyomort akeserűséget, az albérleti lakást, a kivetettséget.

Ha pedig ezekért küzdeni, mindezeket elérni, bűn-nek számít, úgy vállaljuk ennek is az ódiumát.