ΚUΝOS IGNÁC dr.

PÁLYÁM EMLÉKEZETE.TÖRÖK NÉPÉLET VIRÁGOS KERTJÉBEN

Est meminsse voluptas.

BUDAPEST1935

KÜLÖNLENYOMATAZ IZR. MAGYAR IRODALMI TÁRSULAT

1935. ÉVKÖNYVÉBŐL

«PÁLYÁM EMLÉKEZETE».

A török népélet virágos kertjében.

Messze múltaknak elevenednek elém már-már hunyóban levő emlékezései. Mintha a Mester szavait hallánám újból, a török nép- és nyelvtudomány legendássá lett magyar halhatatlanját. Mintha azok a gyöngyként pergő sorok kelnének ismét életre, melyekkel eis-török mesekötetemet, a magyar turkológia színes ircdalmába bevezette.

Mert elsőnek hirdette volt e kötet, hogy az oszmántörökség népi életének is megvan a maga színtisztnépnyelve, hol derengő, hol borongó dalköltése és, leltélete megnyilatkozásakép, dúsan termő mesekincseJavarészükben arab ezerésegy éjszakák kései visszahangzásai, sirázi berkek perzsás utórezgésén keresztüfakadozott, török népi életen átszűrődött népies nyelvűnemzeti zamatú meseköltészete, a türk népközössé|maszalja. A Mester szavai pedig, a mesekötet előljárósorai emígy hangzanak:

— Akár az uccára szórt gyöngyök, gyémántok éegyéb drágakövek, úgy hevernek szanaszét a törölnépköltészet kincsei, a nélkül, hogy összegyűjtőjükakadt volna, a nélkül, hogy az őket megillető figyelmefelébresztették volna. Amaz élénk politikai és gazdasági érintkezés alatt, mely köztünk és a hozzánk ol·közel álló kelet közt már évszázadok óta fennállpusztán a Porta nyelve, az efendi-világ gondolatkör·és az arab-perzsás elemek tarka-barka cafrángjaitól

141

rikító irodalmi termékek voltak azok, melyek keletkutatóját érdekelték.

Mint török irodalmi mutatványok, csakis ilyenek ter-jedtek el a Nyugaton. De hogy maga a nép, az idegenszellemi termékektől meg nem betegesített törökség,hogyan gondolkozik, hogyan érez és álmodozik, milye-nek a mondái és dalai, legendái és meséi, mindezekrőlvajmi keveset tudtunk ezidáig. Hiszen maga a türkszó egyértelmű volt a «paraszt, durva, bárdolatlan»kifejezésekkel, és az a hamis szégyenpír, mely ez epithe-tonok kiejtésekor az oszmanli arcát elborította, minthahalavány fényét egész Európáig vetette volna.

Igen érdemes munkára vállalkozott tehát a mese-kötet szerzője, amidőn figyelmét az eddig teljesen elha-nyagolt irodalmi kincsre fordította és e szerteszétheverő drágaságokat összeszedegetve , gyönyörű nép-mesék díszes koszorújával ajándékozta meg az európaiolvasó közönséget. Ε mesék jobbára népmesélők ajkai-ról vannak ellesve, akik gőzölgő mokka-nedv és szor-tyogó nargilé mellett heverészve, kávéházi kényelem-ben töltik idejüket és a boldog nyugalmat kifejező kejfélvezetébe merülvék. Legnagyobb részük azonban ahárem derült és kedélyes lakónőitől származnak, akikestéken át a tandir köré guggolva, örömest kalandozzákbe képzeletükkel a földöntúli világ tündéreklaktalevegőjét. Rideg téli éjszakáknak derült enyhe költé-szete. Egy részük ismét a keleti képzelődés ama gaz-dag forrásaiból eredezett, melyek főleg a hosszú ramazániéjjeleken szoktak fel-felbugyogni, amidőn a szigorúbőjtidőt vidám lakmározás váltja fel és amidőn a fá-rasztó terávih-imára gyenge bágyadtság és áhítozott

142

nyugalom következik. Ez érzéseket, mi nyugot emberei,nem is ismerjük.

A keleti ember fantáziája mindig is tevékenyebb éselevenebb, mint a gondolkozó ereje. Mert míg ez utóbbia földi bajlódások és küszködések fáradtságos voltátjuttatja eszébe, addig az előbbi, mintegy üdülőülszolgálva, enyhíti és gyönyörködteti és boldogságánakvoltaképpeni alapfeltétele. A meseköltészet múzsájamindig is elevenebb volt keleten, mint nyugaton, min-den rang- és állásbéli egyforma buzgalommal ápolta.És csak alig négy évtizede annak, hogy maga egytörök diplomata, tehát egy egészen modernizált török,meseköltés sugaraival ragyogtatta be berlini missziójaidejét és «Muhájjeláti Aziz efendi» (Aziz efendi kép-zelődései) címén egy kötet csinos mesét küldött akomoly német északból a Boszporusz lanyhább fövé-nyére.

Ami az előttünk levő mesekötet őseredetét illeti,úgy azt azon ethnológiai érintkezésekben kereshetni,melyeknek a mai oszmánok keletkezésüket is köszön-hetik. És amint a szeldzsuk-turkomán hódítók köréévszázadokon át gyülekeztek a különböző népek:görögök, örmények, arabok, kurdok, kaukázusiak, szlávok,és albánok és együttesen alkották az oszmán nemzetet,éppúgy a török mesék eredetét is a keleti költészet amamesteri hálózatában kell keresnünk, mely Indiátóla Tigris partjáig, innen meg egész Európáig is eljutott.

Az Ezeregyéj bizonyára már a kisázsiai szeldzsukokközt erősen el volt terjedve, mert hisz a legelső, spe-ciális oszmánli jellegű irodalmi kísérletek is, egy «Elferedsbaad es-sidde» című ismeretes mesegyűjtemény után

143

vannak megalkotva. Ε gyűjtemény, mely a HidsraVII. és VIII. századában keletkezett, voltaképpen arabmesék utánzata és nem is tekintve a roppant érdekesnyelvanyagot, úgyszólván első szellemi kapcsa lett amanagy népegyvelegnek, melyet összességében oszmánli-nak neveznek. Később e mesék éppoly mértékbenalakultak át, mint amilyen mértékben növekedett akeleti szellemtől merőben különböző szláv-görög és kau-kázusi befolyás, a nélkül azonban, hogy a költészetalaphangját lényegében megváltoztatta volna, melymindig megőrizte a keleti fantázia tiszta bélyegét ésamely előszeretettel kalandozgatott ázsiai erkölcs- ésgondolatvilágokban.

Mert csakis így érthető, hogy e török mesék, melye-ket tanítványom hűen és mintaszerűen gyűjtött és for-dított, éppoly mértékben beszél fadisákról és dervisek-ről, dev (ördög) és peri-tündérről, ankáról és dzsinről,boszorkányról meg varázslókról, mint akár a messzeIndia és a még messzebb mongol sivatag hasonló ter-mékei. Tekintetbe véve azt a nagy szellemi rokonságot,melyet a világ összes népeinek meséi közt már többszörkimutattak, nem igen fog meglepőleg hatni, ha azelőttünk levő kötetben nem egy frappáns párjára buk-kanunk azoknak a meséknek, melyeket Frere kis-asszony «Old Deccan Days» c. csinos könyvében közölt,avagy amelyeket «Sziddhi-Khür» c. gyűjteményébenJülg nyújtott a német közönségnek. Hisz ily jelentékenyhasonlóságok a magyar és délszláv meseköltészetbenis ugyancsak kimutathatók.

Ami azonban az előttünk levő mesekötet költészetétlegjobban jellemzi, az amaz egyszerű és mégis erőteljes

144

nyelvezet, az a mesterkéletlen és itt-ott mégis merészgondolatmenet. Egyszóval Kunos meséi egy darab kelet-nek a képviselői, egyszerű ruházatában a természetesnépnyelvnek. Egy drágakő, melynek tiszta és nemes afoglalatja és mint ilyet nem ajánlhatjuk eléggé a mű-velt közönségnek. De ugyancsak ideje is volt már, hogya fiatal magyar turkológus összegyűjtse a rég parlagonheverő kincset, mert nemsokára vasút szeldeli át Ana-tolia klasszikus földjét és azzal együtt idegen emberekjelennek meg, idegen mesékkel és varázsszerű közle-kedéseink változtató hatása alatt sok enyészik majdel az ó-világ jellemzetességeiből. —

*

Ezeket a bevezető sorokat néhai való mesterem,Vámbéry Ármin írta volt, majdnem öt évtizednyi időelőtt, a Kisfaludy-Τársaság kiadásában «Török nép-mesék» néven megjelent első mesekötetem elé. Oly távol-múlt időben, amikor tudományosságra törekvő pálya-futásom legkezdetén állottam, a török nép- és nyelv-tudomány művelése pedig még csak megindulóban. Éshogy kellő időben és kellő módon indulhattam bizony-talan utam végtelenjének, és hogy török-keleti tanul-mányaim tudományos célját és feladatát valóra vált-hattam, első sorban a pesti izraelita hitközség erkölcsiés anyagi támogatásának köszönhetem. Elég megemlí-tenem, hogy a pesti hitközség akkori elnöke (1889-ben)a felejthetetlen emlékezetű Wahrmann Mór, főtitkárapedig keleti tudományunknak örök büszkesége, Gold-ziher Ignác volt. Bensőséges szeretettel, igaz barátiérzéssel kell e helyütt is megemlékeznem tudós Mun-

145

kácsi Bernátról, tanulóéveim kenyeres pajtásáról, kineklelkes buzdítása, magával ragadó példaadása bátorító-lag és ösztönzőleg hatottak turkológiai pályafutásomkialakulására.

Ifjúságom öt teljes esztendején át (1885 tavaszától1900 nyaráig) ragyogott rám a világszép Sztambul nap-sütéses égboltja. Ez öt év ugyanannyi nyaratszakáttették emlékezetessé a török Kisázsiának hol siváransivatagos, hol buján tenyésző vadonjai, népi és nyelviérdekességű területei. És e hosszú, de mesebeli gyorsa-sággal tovaillanó időszaknak alig volt napnyi nappala,hogy fogalommá nőtt feladatomnak, az eleddig merő-ben ismeretlen török népnyelv és népirodalom felkuta-tásának, lelkes igyekezettel és kitartó szorgalommal urane lettem volna. Az oszmán-törökségnek, melynekakkori lélekszáma a tizenkét milliót is meghaladta,belső és külső életét, nyelvi és népéleti megnyilatkozásaitkellőkép nem ismertük és társadalmi zártságánál fogvalelki sajátosságait, hitéleti különösségeit csak nagyjá-ban ha tudhattuk. Hiszen maga a török ismeretekakkori atyamestere, a közel és távol kelet bicegő der-vise és híres-neves világlátottja is csak félfüllel hahallhatott, csak félszemmel ha láthatott meg egyet-mást benne. Ám így is jelentékenyen többet, mint azőt megelőző kutatók. A nép nyelvét valósággal durvá-nak, póriasnak és bárdolatlannak gúnyolta az írni ésolvasni tudók rendje, az alig iskolázottak, a félművel-tek tömege és a köznép csacska szólásait, paraszti ver-seit, nyelvi életének bármelyes megnyilatkozását közön-ségessé alacsonyították. Egyes-egyedül azért, mert atörök nyelv szellemétől, szerkezetétől, hang- és alak-

146

tani sajátosságaitól, szó- és mondatfűzésétől olyannyiraeltérő arab és perzsa szóelemek és mondatbeli különös-ségek nem tarkították. Holott az iszlámság e két nyel-vét, a sémi nyelvcsaládbeli arabot és az indo-európaiperzsát is, csak az írás közössége terelte egymáshoz ésmindkettőt az ural-altáji törökséghez. Az iszlám hités világfelfogás egyesítő ereje révén pedig hova-továbbannyi arab és perzsa nyelvelem keveredett a töröknyelv vallási, társadalmi, főkép pedig irodalmi életébe,hogy az elegyessé vált oszmán nyelv három-egy-nyelvvé, a török nép egyetemességének immár féligérthetetlen idiómájává változott. A perzsa szóelemek-kel lágyabban hangzóvá, érdekesebben folyóvá akar-ták nyelvüket átvarázsolni és csak cikornyássá tarkí-tották. Az arab szókkal és szerkezetekkel erőteljesebbé,gazdagabbá akarták tömöríteni és csak választékosanmesterkéltté torzították.

A törökség hamisítatlan népnyelve pedig, a turánieredetű, elszigetelődött az ő nép-nemzeti kitaszított-ságában, az ő népköltésekbeli hamupipőkeségében.Színesen csapongó dalai, a népélet meghittségének árvánkóválygó bülbül-madarai, immár rejtekutakon kóvá-lyognak és csak bujókás háremi közösségekben ha meg-ered a «Hol volt, hol nem volt» kezdetű, Óperenciásélemények tündéri káprázata. Oszmánlivá, három-egy-nyelv természetellenes keverékévé lett az irodalom, ahírlapírás, a hivatalok, a közigazgatás és az úri rend-béliek nyelve.

Ennek a megalázott és félig-meddig kiközösítettnyelvnek lettem én egyik rajongó kutatója és a magáramaradt népnyelv lelki világának megfigyelője. Hány

147

felém emelkedő akadályt, mily megrögzött elfogult-ságokat kellett szinte nap-nap után legyőznöm, hogymegbirkózhassak feladatommal, mely egyben hazaitudományosságunk törekvéseinek is szolgált. Milysajátosabb ismeretekre, török népszokásoknak és isz-lám népéleti különösségeknek mily bennfentességérevolt úton-útfélen szükségem, hogy az egyéb világbéliek-től elzárkózó népi élet családi és hitéleti rejtelmességeibeis, ha csak futólag is, valamelyes belepillantást nyer-hessek. Nem is szólva a női elzárkózottság tilalomfájá-ról, mely még a legszerényebbre korlátozott érintkezé-seknek is útját állotta.

A népélet tavaszában éledező dalokat és versikéket,négy- és nyolcsoros énekeket, egyébként is a hárem-élet kadin-asszonyai, lengén fátyolozott és serdülőbenlevő hajadonjai és a hárem-világ szolgálatában állórableányai, a halajik-ok és a belsőbb szolgálatban levőodaliszk-ok (törökül = odalik) tartják legélénkebb ésajkról ajkra szálló emlékezetben. Népmeséiket, legen-dás emlékeiket ugyancsak asszonyi megőrzések és el-mondások rejtegetik és szájról szájra szállván, nép-költési hagyományokká, népirodalmi termékekké kris-tályosodnak. Kelet fátyolkendős asszonyai, főleg anagyobb községbeliek, ha kifelé nem is, annál nyugal-masabb életet élnek, ha szűkebbre szabott határolt-ságokban, befelé. Az ő bensőségesebb életmódjukban,családi együttesükben korlátlanok, házi elfoglaltságukügyes-bajosságaiban szabadabbak és nagyobb lelki-élmények híjával, a népköltés virágfakasztó illatár-jában keresik szellemi táplálékuk szóló szőlőjét, csengőbarackját és mosolygó almáját. Szellemi és társadalmi

148

életük, egészen a legújabb időkig, a férfiakétól telje-sen elkülönödött és főleg vallási okokból, külön életrevolt rákényszeredve.

Ε magukra maradottságukból született a török nép-szellemi termékeknek oly egyedülálló sajátossága, melya népnyelv természetes fejlődését színesebbé, gazda-gabbá és lágyabban hangzóvá elevenítette. A nőiegyetemesség, az ő elkülönödött együttesében, nemegy oly kifejezést, nem egy oly mondatfűző sajátos-ságot és hangsúlybeli eltérést tett az ő nyelvi éle-tük megszokottjává, mely tereferélgetéseik, meghit-tes beszélgetéseik alkalmával került nyelvhegyre. Apactisa szerájában élő nők százai meg százainak, azúgynevezett szerájli, vagyis palotabéliek élete még el-zártabb, még körülhatároltabb. És szinte színesebben,illatosabban virítanak benne oly szók többszín virágai,oly szólások csipkerózsái, melyek a szerajon kívülrenem is juthatnak. Aminthogy külön szavaik mellettkülön danáik is vannak, melyek velük élnek és velükvirítanak is el.

Az átlagos feminin szók és szólások észrevétlenülszivárognak át dalaikba, meséikbe és sajátos hangzá-sukkal, rövidebbre fogott szófűzéseikkel, eltérő hang-súlyozásukkal szinte gazdagították a török népnyelvarabeszkes szépségét. Ha pedig ünnepi vagy családidáridók adódnak és kézbe kerül a def, a csengőkkelkicifrázott féldob, pattannak álltukból, ugranak ültük-ből és a ritmusosan tompa pengésbe lágyszavú énekekezüstös hangjai elegyülnek. És ha zártabb együttesbeszilajodik a fiatalság, nemek szerint választódván elegymástól, sóhajos szók kísérik a hajladozó derekak

149

kígyózásait. Még a tánclejtések ritmusában is nyilván-valóvá élesedik a két nem közötti különbözőség. Mása férfi tánca, más a nőé.

A keleti, illetve török táncnak és népi énekszónakszinte jelképessé vált két kifejezője a csengi és köcseknevű néptáncos és népénekes. A népies mulatozások ekét testetöltője középázsiai eredetre nyúlik vissza.A köcsek lehet legény is, lány is, jobbára népdalok ésnépi dallamok megszemélyesítője; míg a csengi, a lengeöltözetű és erkölcsű lányzó a léhább nótázásoknak ésérzéki táncoknak vált hivatásos szószólójává. Mind-ketteje vagy rabsorból kiszabadult, vagy cigány eredetűvadvirág, kiknek kenyérkereső foglalkozása a táncolóés éneklő igrickedés. Bármilyes népmulatságot, menyeg-zői vigadalmat, pénteki és más ünnepnapi szórakoz-tatókat, főkép a békebeli boldog időkben, ő nélkülökmég csak elképzelni se lehetett. Szinte a népi életetnikumához, lelki sajátosságaihoz tartoztak és lelkiszükségletet töltöttek be. Költői képességükből, nóta-fakasztó rátermettségükből nem egy népdal, nem egymelódia vált a népszellem közkincsévé. Az arany -ragyogású Boszporuszon, az európai édesvizeknek neve-zett ligetekben és virágnyitó völgyekben, a kjádháneipartok lankás domboldalain, az Aranyszarv-menti nép-mulatókban költői ünnepet ült a népélet derűs múzsája,az iszlám népszellem hagyományos kejfje.

*

Rokon, de magánosabb utakon haladt a török nép-költés legkedveltebb és magábamélyedőbb terméke,a maszalnak mondott népmese. A törökök mesekincse,

150

a maga hétréteges földön aluli és hétréteges égfelettibirodalmával, kakaslábon forgó szerájaival és köskjei-vel, drágaköves trónusokon ülő padisájaival, szultán-asszonyaival, világgá induló sezáde-ifjaival, szerelemreváró szultán-lánykáival, vízben, tűzben és levegőbenlakó dev-ördögeivel, tüzet szóró, három, hét és negyven-fejű ezsderha-sárkányaival, galamb alakjában szállongóés márvány medencékre, tavi patakokra ereszkedőperi-tündereivel, félelmes hatalmú és fiatal életekre törődzsadi-boszorkányaival, (dzsin-szellemeivel és pir-aggas-tyánok révüléseivel, jövőbe látó és varázsló erejű dervisei-vel, bűvös talizmánjaival, életrekelő gül-rózsáknak százszínt sziporkázó gülisztán-kertjeivel, táltos lovakontovanyargalászó szellemekkel, láthatatlanná tevő va-rázssüvegével, varázskorbácsával és varázsszőnyegével,mindemez elképzelődései a török mesekincs tündérivilágának, jobbára iszlám előtti, mohammedán koron kí-vüli, messze Ázsiákig vezető meseanyagok összeszűrő-déséből, távol és közel keleti mese-elemek egybevegyü-léséből keletkeztek. Főkép erős hatása alatt az arab-indus ezeregy éjszakák bűvöletének és a zoroaszteriperzsa szellem színes képzeletének. Pogány felfogásiszlámosodott át törökké, távol népek hitéleti kez-detlegessége közelföldi felfogásokhoz alkalmazkodott.Sivatagok emésztő lehellete édeni pompázattá enyhüls eget verő hegyóriások rengetege vége-láthatatlansíkságokká szélesedik. Es hömpölyög a mesefolyamatés élénkül a népi képzelet tobzódása. Mennybéli ször-nyetegek földalatti mélységekbe csuszamlanak alá;kapuőrző fenevadak, megannyi elvarázsolt égi erő, rej-tett talizmánok bűvöletét vigyázzák. A smaragd-anka-

151

madár, az ő mórföldes szárnyain nyílként suhan a bajba-jutottak segedelmére és esztendők hosszú sorozata pilla-natok időközévé zsugorodik. Szellemszörnyek imbolyog-nak levegőszerte és rusnya állatokká varázsolt bűnösöka megpróbáltatás tüzén át tisztulnak ismét emberekké.A vajákos Kelet rejtelmes lelkivilága sűrűsödik a világ-szép város bűvöletében és a köddé homályosult gangesimesebirodalom, arab és perzsa képzelődéseken keresz-tül, balkáni vaskapuzatokig eregeti tüneményes sugarait.Világgá szórván, ami elgondolásával ellentétes, és ma-gába olvasztván, ami lelkéhez és felfogó világáhozközelebb álló.

Azok az elbeszélő történetkék pedig, arab-török nevü-kön hikjáje, melyek a halandó világ emberi ferdeségeités szemetszúró furcsaságait foglalják egybe, valójuk-ban pedig a keleti világfelfogás oktató intelmeit pél-dázzák, elsősorban iszlám-arab hagyományokból kelet-keztek és vándorútra kelve, tanulságos, példázatos nép-mesei formákba burkolóztak. Nem egyszer, hogy hatá-rolják egymást, elvétve egymásba is olvadnak. Eztpéldázza a tatárság, melynek ázsiai meseanyagát azégeri tatár foglyok táborában gyűjtögettem. Nem istriászainak, hanem a hikjáje szóból áttatárosított ekjei-nek nevezi az ő kissé ridegebb, kissé hűvösebb levegőjűnépmeséit. A török népélet eme törtónetkéi, melyek-nek egyik ősi formája a «Kirk vezir» (Negyven vezér),a «Dudu-náme» (Papagálykönyv) és egyéb arab-perzsanépkönyvekben vannak összefoglalva, nemcsak a töröknépies költészetnek váltak irodalmilag is értékes részeivé,hanem keleti határokon túl is folytatták világirodalmivándorútjukat. Egy részük a híressé lett olasz Deka-

152

merőn kalandos eseményei közé ékelődött, egyike-másika pedig a brit szellemóriás lángelméjét is megtudta termékenyíteni. A homszi bölcs bíró esete a«velencei kalmár» tragikumává érlelődött és a költőiigazságszolgáltatásnak, emberi gyarlóságok bűnhődésé-nek lett példázója.

A téli esték melegítő mangálja pedig s a feléje kere-kedő asztalka, a tandir, meghitt tanyájává lett a mese-kedvelő és mesemondó hárem-bélieknek, a török családbensőségének. Idősebbjei a szóvivők, a beszédesebbek;ők a mesefolyamat megindítói. De meg bonyolultabbis, művészibb is a mesemondás, mint a hejehujázónótázás, meg az illegető tánclejtés. A népdal, a türkü,ha hosszabb, ha rövidebb, állandó szótagszámhoz vankötve, változtatni csak a percnyi ihlettség ha tudhatrajta. A meséléshez ellenben jókora elbeszélőképesség,éles emlékezőtehetség és a se vége, se hossza mese-anyagnak oly eleven ismerete szükséges, melyet csakmúló esztendők gyakorlata és veleszületett rátermett-ség tud előteremteni. A háremi bensőség szokásos meg-hittjei pedig, egész a közelmúltakig, az egy vagy többfeleség, a szülő anya, nagyanya és mindkét nembeliivadék. Másodsorban, ha egyébként is megvan rá amód, az abesszíniai, avagy az egyiptomi eredetű höle,a pénzen vásárolt rabnő, az arab vagy néger eredetűhalajik, aki a házi teendőket látja el, és a kifinomo-dott cserkesz-lány, az előkelőbb és módosabb házakodaliszkja. Itt-ott még tatárterületek idetévedtjei ésbizánci bűnök leszármazottjai. És mind ez idegen vér-beliek, nem egyszer idegen nyelvűek is, évek és nemze-dékek múltával a török családi élet megszokottjaivá

153

lesznek, noha gyermekkori múltjuk fel-felvillanó emlé-kezései, szellemi tudatuk kezdetlegessége, faji és ég-hajlati sajátosságaik eltérősége nem egy új színnelrikítóba boruló árnyalattal teszi hol gazdagabbá, holköltőibbé, de mindenkép változatosabbá a háremeiétnépirodalmi megnyilatkozását. Innen a török mese-anyag színeleven tarkaság a közel és távol kelettovasuhanó lépteinek egységessé illeszkedése. És mind eterületi és éghajlati távolságokat, nyelvi és faji külön-féleségeket az iszlám hit közös világfelfogása és ki-egyenlítő ereje teszi egységessé. így alakult ki az atörökvilági mesetípus, mely keleti népeknek egybelán-colódó sorozatán keresztül nemzetiesedett át törökké.Az ezeregy éjszakák keretes elbeszélései, jobbáratündér- és szellemmesék, mintha részeikre bomlanánakés külön mesetípusokká gömbölyödnének. Az arabmesék szertecsapongóbbak, a törökéi egységesebbek.Az arab Allah egyedülvalósága ellen szellemi erők áll-nak örökös és örökletes harcban és az arab mesevilágnagy kalifájának, Harun-al-Rasidnak tüneményes palo-táiból indul meg az a káprázatosan színes mesefolyamat,mely Allah és az ő kalifája mindenhatóságát jelké-pezi. A török mesék padisája mintha közelebb állanaa halandó élethez és valamennyire távolodnék az isz-lám élet eszmei világától. Az arab mese elbeszélőbb,a török leíróbb. Amannak nyelvi és képzelődő erejeszinte a tobzódásig hömpölyögteti színekben izzó for-rását, emennek nyugodtabb és szinte józanabb a gon-dolkodó és megértő ereje.

*

154

Nekem pedig, a török néphagyományok felkutatójá-nak, népmesék, népdalok és népi színjátékok egybe-gyűjtésének, nemcsak hogy mindennapos megszoká-saimban, nyugatias életmódomban, hanem, főkép kis-ázsiai barangolásaim alkalmából, még külsőbeli visele-tekben is át kellett formálódnom, hogy a családi éstársadalmi tilalmasság zártságait, hacsak libbenetnyireis, megszellőztessem. Első időkben az ismeretlen kezdetnehézségeivel, szokatlanok megszokásával küszködve,szinte zárt ajtók mögül, hol baráti, hol rokoni közvetí-téssel ha sikerült megszólalásra bátorodott női hangokritmusos verssorait, mesélő ajkak szófiázását ellesnemés az enyészettől megmentenem.

Mert enyészőben a daluk, a népmeséjük és lelkükösszes szellemi megnyilatkozásai. A háremlakók puhafészkeiben riadozva indult meg a meseszók csendesduruzsolása, az énekszó elhalkított trillázása. A háremszomszédságában pedig, az úgynevezett szelámlikban,ahol a férfiak tanyáznak és amelyet egy forgószekrény(dönme-dolab) választ el a nők lakosztályától, hogy adél- és estebéd ételes tálait azon keresztül juttassákát hozzájuk, hűséges baráti megértők, férfiúi család-tagok társaságában találtam meg segítőtársaimat,gyűjtő és feljegyző igyekezetem lelkes istápolóit. Asztambuli főiskolás Iszmet bej volt egyik meghitt bará-tom és segítőtársam. Testvérkéi, serdülőben levő kéthúga, szolgálattevő dzsariéjuk (rablány), nem egyszertulajdon édesanyja és szomszédbeli kíváncsiak, akár akeleti hímzésű mendil-kendők aranyfonálkáit, úgyszövögették számomra a népmesék és legendák szerte-bogozódó szálacskáit. Amíg egy mese-szőnyeggé nem

155

színesedtek, keleti arabeszkek és virág-mintázatokbűvös térítőjévé.

Az apró Hüsszejn efendi egy magyar negyvennyolcasemigránsnak, néhai Szilágyi Dániel bátyánknak voltügyeskezű íródeákja (kjatib), nekem pedig legbuzgóbbés legserényebb segítőtársam. Mennyi fáradságunkba éskedveskedő ajándékunkba került, míg meseismerő anyó-sát és énekléshez értő feleségét, a cingár Latife asszonyt,szólásra meg nótázásra rá tudtuk bírni. Fátyollal takar-tan, feredzsébe burkoltan gubbasztottak előttem, és hó-napokon, több éven át jegyezgettem el nem fogyó nép-dalaikat, lágyan ömlő meséiket. Az örmény leányzó,az éjfekete szemű Áznif, főkép a négysoros máni-daloknak és a bilmedzse nevű találós meséknek voltszinte ki nem meríthető forrása. Utoljára hagyván, delegelsőnek tudván, a magyar eredetű (Farkas) Oszmánpasának szépséges asszony lány át, az újabb török költőiirodalom bülbül-szavú poétáját, Nigjárt. Vendéglátóházukban nem egy rejtekben viruló népdalt mondotttollba és énekbe, és az ő megértő igyekezete tette lehe-tővé, hogy szólásra bírta kisázsiai születésű anyját, a jóöreg Väkize asszonyt, aki a mesetudás és mesemondásművészi mesterének bizonyult.1 Boszporuszi igézetektündéri látványossága csillogott át ablakunkon s minthacsak az ellesett mesék Óperenciás jelenségei ejtettek volnabennünket, áhítattal hallgatókat, varázsos bűvöletbe.

1 Emlékezetes művészi-irodalmi estét töltöttünk Nigjárék konuk-jában, ahol Münif pasán, az akkori török közoktatásügyi minisz-teren és a nagy poétán, Ε krém bejen kívül, a török főváros-ban hangversenyző Hubay, Popper és Thomán is részt vettek, az1887—90 körüli években.

156

Hosszú esztendők és lelkes igyekezetek eredménye-kép pedig, akárcsak mesebeli varázsszóra, a magakeleties színességében tárult ki előttem a török nép-költészet káprázatos portája. Es úttalan útjainak virág-illatos szövevényében, rejtőzködő ligetjeinek sejtelmessűrűjében, ott nyíltak-nyitottak a dalfakasztó rózsák,a néplélek fájó és vágyakozó sóhajtásai, csengtek-csattogtak a cserjék-csalitok bölbül-madarai és kris-tályos patakként csörgedezett a legendás Csinimácsinmesefolyamata, regéket és mondákat ágaztatva, köd-ből fakadó és ködbe vesző álomképeket bogoztatva.

Kifeszített fellegvásznakra libbennek a karagözi nép-játékoknak, holdvilágos ramazáni estéknek esetlenkedőbábalakjai, iszlám-szerte hirdetve a keleti népképzeletszínjátszó erejét és utánzóképességét. Torzító képétadva e mellett a török társadalmi élet bohókás fonák-ságainak és az emberi természetben rejlő gyarlóságok-nak. Ünnepi népjátékok versszóró zsivajgása veri fela népköltészet rejtett berkeinek áhítatos csendjét, ésa keleti népkönyveknek karddal és lanttal övezett hőseiköltői versengésre késztik az ásik-rend lantoló lovagjait.Hevenyészett küzdőtereken pedig éleseket rikkant abajvívó pehliwán és nekilendített karjaival nyaktörőbirokra kényszeríti a testi erejével szembehelyezkedőellenfelét.

Közben pedig tétova szemmel szemlélem és botorkálóléptekkel járom a török népléleknek hol irdatlan, holragyogásos útvesztőit és feszülő figyelemmel lesem atovaröppenő szóáradatot, az ég kékségébe szálló sóhaj-tásokat, a tovasuhanó gondolat-szellőket, a szerte-illanó történések sziluettes rezzenéseit, hogy a rejte-

157

kes álmok ködös világából a való életnek mentsem,hogy rajzokká rój jam, hogy megírottakká örökítsemmeg ó'ket.

*

A török népművészet, ezúttal népi zene, néptánc ésa népies színjátszás, messze ázsiai és iszlám vonat-kozásai mellett, főkép helyi hagyományosságon ésbizánci megszokottságokon épült. Főleg a rumi hon-foglalás első századaiban, a világostromló padisákdicsőséges korában. Az egykorú török lélek egyéb-ként is hajlott a lelki élet művészi megnyilatkozásafelé, mely a bizánci tespedtségek idejében érzéki tévely-gésekké fajult. A hebdomoni görög paloták szultániszerájokká ékesedtek és Bizánc megszokottságai, itt-ottművészi kedvtelései is, iszlám szokásokká intézménye-sedtek. A kellő készségek, a lelki szükségletek testet-öltött formái szinte önként kínálkoztak. Főkép aboszporuszi éden tarkánál tarkább nemzetiségei, kik-nek nyelvi és világfelfogásbeli eltérőségei hova-továbba mimoszok (mimelők) utánzóművészetévé fejlődött,így lett a messze Kelet árnyékjátékaiból a ramazániéjjelek Karagöz-játéka, az indus eredetű bajadér-kultuszpedig a török zenélés és tánclejtés formáját öltöttemagára.

A bizánci Sztambulnak emez örökletes népművé-szetében nem utolsó helyet töltöttek be a zsidónemzetiséghez tartozó művészek. Részben a spanyolotthon számkiűzöttjei, részben pedig arab területekrőlidáig vetődött jahudik. Kívülük még, nem is csekélyszámmal, a zsidó ál-prófétának, a ruméliai eredetű

158

Szabatáj-Szevi hívői és hívei, akik színből Allah, szívbőlpedig Jehova alázatosai voltak és akik egész napjainkigdönme, vagyis «átpártolt, áttért» néven váltak ismer-tekké. Legnagyobb számban Szalonikiben, Sztambulbanés a kisázsiai Szmirnában ütöttek tanyát. Ε dönmékleszármazottjaival nem egy ízben és nem egy városbanvolt alkalmam összekerülni, egy-kettővel barátságot iskötni. Hol sztambuli kormányépületek hivatalaiban,hol Szaloniki jogi főiskolájának tanári környezetében,hol pedig előkelő kereskedőcsaládok meghitt társa-ságában. A számosak egyike újságíróból lett egyetemitanár, másika a szultáni uralom legutóbbi és legragyo-góbb képességű pénzügyminisztere, Dzsávid-pasa volt,aki a török forradalom idejében vértanúságot szenve-dett. Külsőleg megannyian iszlám hitet vallók, belső-leg pedig prófétájuk, Szabatájnak zsidó vallású hívei.Főleg a születés, házasságkötés és a temetkezés idejekorvoltak titokban tartott szertartásaik, melyekhez aziszlám hiten levők is görcsösen ragaszkodtak.

Mennyire eltérő ez a zsidó szekta attól a másik,ugyancsak zsidó, ugyancsak keleti szektától, melyetkaraim és karaita néven ismerünk. Az előbbi, a dönme,spanyolzsidó eredetű és spanyol meg török anyanyelvű;az utóbbi pedig, a karaita zsidó, a maga bevallása sze-rint is kazár-utód, tatárfajú és krimi-tatár anyanyelvű.Mindkét rendbélivel nem egyízben hozott össze sorsom.Az előbbiekkel Törökország majdnem minden jelentő-sebb városában, az utóbbiakkal a háború utáni Isztam-bulban, ahová krimi hazájukból menekültek volt el.Sem ők nem bírták el az orosz forrongókat, sem a forron-gok őket. Több ezrével jártak-keltek a török Isztam-

159

búiban és esztendők hosszú nyomorúsága után a világ-háború diaszpórájaként szóródtak szét. Legtöbbenfrank földön, jelentősebb számmal lengyel területeken,ahol tatárnyelvű fajrokonaik egyébként is száz esz-tendők óta éltek. Az én hűséges és buzgó hallgatóm,Sapsal efendi, akivel sztambuli egyetemi előadásaimalkalmából ismerkedtem és barátkoztam össze, krimikastély volt birtokosa, perzsa trónörökösnek békebelinevelője, a karaita nyelv és néphagyomány fel-jegyzője, a vilnai karaita közösségnek lett egyháziés világi feje. Eredetük, az ő hiedelme szerint is, régihomályokba burkolódzik, de megható kegyelettel őrzikfaji és vallási együvétartozásuknak immár legendássávált kegyeletét.

*

Százados feljegyzésekből, főleg pedig a híressé váltvilágjáró és történetíró Evlijá cselebi krónikájából tud-juk, hogy az oszmán birodalom hódításai idejébenmekkora megbecsülése volt a mások szavait és moz-dulatait utánzó művészeteknek. Eredetét így mondjael a hagyomány.

Amikor Káin meggyilkolta Ábelt, két csoportraszakadt volt a későbbi emberiség. Az egyik cso-port Káin hívének vallotta magát, a másik megÁbel sorsán kesergett el. Vér választotta el őket egy-mástól és gyűlölködés vont közöttük falat. Egymásmozdulatait, beszédjük módját kezdték ki és gúnytűztek belőlük. Egyiptomi földön történt, hogy egyHemám nevű ember a Fáraó és kísérete jelenlétébenMózest és az ő dadogó beszéde módját kezdte utánozni

160

és kigúnyolni. Fáraó és egész udvara jókat nevetettrajta. Mózes azonban felháborodott és amikor néhánynappal később, a szináji hegy Jehovája előtt megjelent,így könyörgött hozzá:

— Adónaj, Hemám nevű szolgád a Fáraó és egészudvara jelenlétében kigúnyolta szavaimat és utánoztabeszédemet. Büntesd meg őt, hogy okuljanak rajta.

A világ jóságos megteremtője így szólt:— Legyen áldott az az ember és hosszú életű a

földön, aki a te beszédedet utánozta és a te szavaidatmímelte. Méltóvá lett ezzel, hogy halála után az énÉdenem örök kertjébe kerüljön.

Evlijá cselebi, midőn kora leghíresebb mímelő-művé-szeiről beszél, sorra vonultatja elénk az összes játékosok-nak hol (kar) nevű csoportjait. Névszerint is meg-említi azokat a kiválóbb művészeket, akik a töröktársadalom különböző rétegeiben váltak népszerűekkéés kedveltekké, akik szultáni ünnepségekről sohasehiányoztak és nem egyszer hogy magát a padisát isámulatba ejtették. Idővel oly ismertekké és kedvel-tekké lettek, hogy még a rúmih földjére induló követségdíszes kíséretében is ott voltak, sőt egyes hadjáratok-ban, főkép a magyarországiakban, a padisa szűkebbköréhez tartoztak, hogy mímelő játékaikkal kedvrederítsék és hadi gondjai közepett felvidítsák.

Szulejmán szultán egyik legkedveltebb játékosaDervis-Ömer volt, aki urát a szigetvári hadjáratra iselkísérte. Többszáz tagból állott egy-egy hol; kizáró-lag görög, örmény és zsidó ifjak, akik közül Evlijamég külön is kiemeli Szervi csoportját, melynek főrészezsidó mímelőkből állott; Patak-oglu csapatját, melynek

161

háromszáz tagja zsidó énekes volt; Hasmune legényeit,kétszáz zsidó táncost. A zsidó Szamur-kas, Düsenko ésSzinjor Szakoval egyetemben, kora legkiválóbbjai vol-tak és a kol valamennyi zsidó tagja egyaránt jeleskedettzenében, táncban és egyéb előadóművészetben. Izraelnem egy lelkét ejtették rabul — jegyzi meg a töröktörténetíró. Aminthogy ezek a bizánci levegőben felnőttifjak, selyembe-bársonyba burkoltan, arany-ezüst suj-tásosan jelentek meg uraik, nem egyszer szultáni szeráj-beliek előtt, hogy táncaikat ellejtsék, hogy énekeiket el-énekeljék és hogy mindazokkal az ügyeskedéseikkelkedveskedjenek, melyekkel országszerte bámulatot kel-tettek. Igricek is voltak, szemfényvesztők is, kik akrónikaíró szavai szerint a mennyég hetven körzeténis átszűrődött ifjak voltak és hetven hálózatot is át-szakítottak.1

Én már csak, majdnem öt évtizeddel ezelőtt, a régeltűnt játékok csökevényeit, a mímelő és mókázóművészet elkorcsosodott mását ha láthattam abbana két pojácaszerű megjelenésben, mely Sztambul egy-két közterén nagy ritkán ha tanyát ütött. Hokka-bázjátéknak nevezték ez együttesek mókázásait, a tréfa-csináló t és az agyontréfáltat. Hol szókkal és szójáté-kokkal gúnyolódtak, hol kezük ügyességével kalimpál-tak, hol torzított arcukkal nevettettek, hol meg bűvész-kedő ügyességükkel mulattattak. Rég ideje, hogydivatjukat múlták és csak spanyol zsidós nevük ha

1 Lásd: Das türkische Volksschauspiel. Gesammelt, mit Ein-leitung versehen, ins deutsche übertragen. Von Dr. Ignaz Kunos.Leipzig. Verlag Rudolf Haupt. 1908.

162

megmaradt későbbi korok emlékezetében. A törökés egyben zsidó közművelődésnek egyik foszlánnyá letthártyalapja.

*

Félszázados idő hirdeti immár az életté elevenedetttörök folklór nyilvánvalóságát, kötetek sorozata atörök népköltés keleti színpompáját és költői tartal-masságát. A távol Keletjéből kiinduló lépteivel és aközel Nyugot felé tekintő szemeivel. Az oszmánoktöbbszáz éves birodalma pedig, mely a fergeteges időkelvonultával és a nemzeti eszmevilág beköszöntésévela néhai való impériumnak jóval szűkebb területéreszorított, de nép-nemzeti országává sűrűsödött, mostmár, annyi századok elmúltával, nemzeti nyelvévé,nyelvének irodalmi kifejezőjévé fogadta az eleddigszámba se vett népnyelvet. Az iszlám közösség tudataa nemzeti közösség megérzésének ad hova-továbbhelyet. Tudatára ébred a népi hagyományok irodalmiés nemzeti jelentőségének és szinte lázas buzgalommalkezd hozzá a magyar igyekezet megindította nyelvianyag lehető kiegészítéséhez és minél teljesebbé tételé-hez. Kutatása körébe fogadván immár a még mindiglappangva gunnyasztó népies zenekincset is, melyeddigelé jobbára idegen, főkép arab és perzsa zene-elemek hatása folytán már-már kiveszőnek indult.A nemzetivé nemesedett népnyelvhez, népdalaihoz ésegyéb verses strófáihoz a nemzetivé vált népzenét ishozzá kellett illeszteni és művészibbé emelni.

Mert éppoly lenézetté süllyedt volt a népies török zeneis, akár a nép nyelve, és a művészibb fejlettségű és mé-

163

lyebb múltú arab és perzsa zene könnyűszerrel tudta azta parlagi török zenét kiszorítani, mely magára mara-dottan és szűkebb népi keretek közé szorítva élte éstengette a maga póriassá kiáltott életét. Az egykorondicsőséges és főkép iszlám-államiságát élő «oszmán» biro-dalmat a «türk» nép országa váltotta fel, és míg a régibbnyelv türk szava parasztot, bárdolatlant, durvát jelen-tővé süllyedt, az új államalakulatban ugyanaz a szófejezi ki a török egyetemesség nemzeti fogalmát és vissza-hódított hazáját. És míg a régibb, a mesterkélt iro-dalmi nyelv zenei kifejezője a sarkinak (keletinek)nevezett műnépdal volt, addig a megújhodóban levőirodalmi nyelv a népnyelvi türkü (törökös) szót fogadtael a népies és irodalmi dalok nemzeti kifejezőjének.

Az idők viharos járása pedig egyre erősebben baráz-dálta a török Kelet megifjodott életének egyenetlenútjait. Egy kiáltó szó, és porrá omlott a padisáhi méltó-ság, egy forradalmi felhördülés, és rommá korhadt aziszlám egyetemesség kalifátusi szentsége. A moszlimvilágeszme nyugotvilági áramlatok forgatagába sodró-dott. A napkeleti népek megnyugvásos világfelfogásaés álmatagos vallásossága, a józanabbul szemlélődőeszmékhez közeledve, egyre veszít erejében és egyreernyedez gyengülő akaratában. A török félhold arany-sarlója homályosul és hunyó pislákolással rezzenteticsillagát. Messzebb kelet felé húzódozik a jelképes kaf-tan, a hit dacosságát hirdető turbán, és sorra csenevé-szednek a vallási élet elévülő és elavuló intézményei.Müszülmáni kezekből kihullóban az igazhívők olvasója,Allah mindenhatóságát és kilencvenkilenc tulajdon-ságát számláló teszpik. Gyérül a zöld turbánú hádzsi-

164

rendnek zarándok múltú raja, mely a mekkai út fára-dalmas szentségein és a Zemzem-forrás csodatévő csepp-jein át jutott iszlám lelkülete kielégültségéhez. Nép-telenednek a koráni magyarázatokat fejtegető medresze-iskolák és világgá szóródnak az egyházi intézményekfekete kaftános, fehér turbános növendékei, a szofták.Hitéleti hagyományok vértelenné halaványulnak és aziszlám élet százados megszokottságai divatjukat múlják.Mintha a keleti gondolatvilágnak fordítanának hátatés a csábító Nyugat eszmevilágától várnák testiekbenés lelkiekben való megújhodásukat.

Forradalmi átalakulások országszerte. Forrongó korá-hoz jut el a köztársasági törökség nyelve is, a nemzetivéfinomodott köznyelv. Faji megérzések mámorát bódít-ják a szépírók prózai és verses kötetei, faji tudatosságottüzelnek a nemzetivé vált színpad újabbkeletű szín-játékai. Hírlapok hasábjai lelkesítő szózatokat harsog-tatnak, s miközben erősbödik s érlelődik a szellemiélet s nekilendülve izmosodik az irodalmi előretörés,szinte hirtelen, váratlan tétovázóvá lesz az írói toll,akadozóvá az írás folyamatossága. Mintha némi gát-lások esnének a mélyebb érzések és nemesebb indulatokírói tolmácsolása körül. Mintha hol itt, hol amott, kissészűkösnek, szinte szegényesnek bizonyulna a népi szó-kincs és némi híjával lennének főleg elvontabb fogalmikörökbe vágó kifejezéseknek. Mintha egyes arab ésperzsa kifejezések helyébe nem mindig találnák meg amegfelelő törököt. Pedig most már, az újjáébredés korá-ban, úgy akarnának írni, hogy mindenki, a nép fia is,megértse őket. És tudatára ébredtek a valóságnak, amegújhodó török nyelv kevésbbé pallérozott voltának.

165

Új munkakör előtt állottak, új feladatok várnak meg-oldásra. A nyelvfejlesztés, a nyelvtisztítás, egy szóbankifejezve, a török nyelvújítás kérdése. Szinte lázasgyorsasággal, majdnem forradalmi lendülettel vetik rámagukat e kérdés felelősséges megoldására. És akár-csak annak idejében minálunk magyaroknál, ők isnémi felszínes tudákossággal, kellő nyelvészi felkészült-ség híjával látnak hozzá korszakos jelentőségű mun-kájukhoz. Részben, hogy megint csak arab és perzsaszóelemeket fonetizálnak törökösebb hangzásúvá, rész-ben pedig, hogy merőben új szókat és kifejezéseketeszelnek ki, idegenből fordítván a pótlásra szorulóvagy hiányzónak látszó fogalmakat. Ε mellett, mindiga nemzeti gondolat jegyében, hol egyes tájszókat ésnépies szólásokat vesznek irodalmi használat alá, a nél-kül, hogy nyelvjárásbeli meghittségükre ráeszmélnének,hol pedig a régibb keveréknyelvhez térnek vissza, anélkül, hogy a klasszikus múltú, régibb irodalmi nyelv-nek stílusbeli műszépségeit figyelmükre méltatnák.Pusztán a formának, külső tetszetősségeknek hódolva,nem pedig nyelvük turáni géniuszának. Holt anyaggáválik az élő nyelv, mellyel kényükre-kedvükre bánhat-nak. De meg nemcsak saját nyelvükből, a türkből éstöbb nyelvjárásából igyekeznek meríteni, hanem ázsiaitörök, illetve tatár szójárásokhoz és szótárakhoz isfordulnak szópótló és fogalomkiegészítő anyagért.Mintha egyazon hangtörvények és a fejlődés azonosfokozatai kötnék őket egymással össze.

Mindezekhez járul, hogy a hagyományossá érlelődöttsokszázéves arab betűs írásmódot, az iszlám műveltségjelképezőjét, szinte máról holnapra szóló rendeletre,

166

latin betűkkel cserélték fel és megint csak kellő nyel-vészi hozzáértés híjával, hol fonetikai, hol meg szófejtőalapon iktatták törvénybe a megújhodott nyelvnekhelyesírási és egyben átírási szabályait. Nehézkessétévén az arab írásmódról való eltérés ingatag és nemmindig következetes útjait.

Noha másfelől tagadhatatlan, hogy az ural-altájitörök nyelv alkalmasabbnak látszik a latin betűkkelvaló átírásra, mint a sémi eredetű arab nyelv, melynekhiányos hangrendszerét a nyelvtani formák törvényes-sége pótolja. A tatár nyelvek, melyekben jóval keve-sebb idegen, vagyis arab és perzsa elem volt, alkalma-sabbaknak látszottak a latin betűs átírásra.

A nyelvújító mozgalommal és az értelmi közéletfokozatos átalakulásával majdnem egyidőben, a népiélet irodalmi hagyományainak valamelyes színefogyott-sága kezd mutatkozni. Főleg a folklór külső és belsőjelenségeiben. A török nemzeti irodalom újabb keltűfejlődésével ellentétben, mely a nyugoti művelődésvilágszemlélete alá helyezkedett, a török népköltés,szinte magától értetődőleg, továbbra is iszlám vonat-kozások és mohamedán népéleti ráhatások alatt ma-radt.

A keleti néplélek ösztönös megérzéssel termelinéprajzi sajátosságait és a keleti felfogás mély vizűpatakjába ereszti gyökereit. Ám az idők mindent fel-borító teljessége bekövetkezett. A társadalom régirendje felborult, részben mássá alakult. Új eszmék, újfelfogások kapnak erőre és egy merőben új rend alakulki, mely bomlasztja az eddigi közélet megszokott benső-ségeit és örökletesnek hitt hagyományait. A török Kelet

167

egy elmúlt korszak ósdi gondolatvilágává legendásodott,a közel Nyugot pedig az újabb jövő reménykedésévé.Eddigelé az iszlám hit eszmevilágában virított a törökállamiság ideálja. Ehhez az eszméhez tapadt volt amoszlim társadalom teljessége, népi és hitéleti vonat-kozásaival egyetemben.

Közeledőben az előretörő új államalakulat, a diadal-mas hadverő és fürkésző tekintetét a csábító Nyugatfelé vetvén, háttal fordult a hol dicsőséges, hol dics-telen múltaknak és e múltak összes velejáróinak. Szi-lárd akarattal és túlfűtött bizakodással lát korszakosmunkájához. Mindenekelőtt az eleddig szent imádatúmoszlim közösséget választja el magától, külső jelen-ségeivel és benső intézményeivel egyetemben. Az isz-lám hitélet meglazul, gyökerében rendül meg az erkölcsivilágszemlélet mohammedi erőssége. Halaványul anéprajzi különösségek napkeleti káprázata és talajátveszti a török népélet csodás virágzáséi tündérkertje.x\ török folklór napsütéses berkeiben hervasztó szelekfújnak és komor felhők ereszkednek alá.

Keletiesen színes múltját vesztette a török népéletjelenje. Nem trónol többé a tréfamondó és bohókáseseményeket eljátszó mettah a nagy nyilvánosság emel-vényes ülőhelyén. Páros beszédű mókáival és szem-fényvesztő fogásaival nem nevettet többé a zsidó szár-mazású hokka-báz, a pénteknapi és ünnepi sokadalmaknépszerű pojácája. Még emlékezete is elmosódott az«Orta ojunu» nevű népies színjátéknak, az iszlám nép-élet körbenforgó színterének, mely színes ruhájú sze-mélyzetével, levántei viseletével és eljátszott mese-anyagának bizarrságával oly erősen emlékeztet az olasz

168

Commedia dell arte különösségeire.1 Szabadabb fejlődésesetén a török nemzeti színjátszásnak lehetett volnamisztériumos megalapozója és a népi élet eseményeitfeltáró forrása. A karagöz-játékok pislákoló mécsesenem világít rá többé arra a vászonlepelre, melyen teve-bó'rbó'l faragott és többszínűre festett bábuk torzítjáka sztambuli és vidéki népélet derűs furcsaságait.2 Négy-soros máni- vagyis gondolat-versikék, lángralobbanószívek tovasuhanó epekedései immár némákká halkul-tak és a boszporuszi meg kjádhánei csónak-séták versetöltött és énekszókká finomított enyelgései, évődései, anyugotvilági divatosság léhaságaivá süllyedtek. A kö-csek zengő szavai elnémultak, a csengi tánclejtései el-merevültek. Nem csapong többé a türkü danája, dervi-sek ritmusos desztánja. A moszlim gyermekember legelsőiskolai útján, társai ünneplő kíséretében, nem szólnaktöbbé az ilahi nevű, részben vallási, részben világigyermekdalok. A circumcisió ünnepét sem ülik azzalaz áhítatos kedvteléssel, mely az iszlám tudatosságravaló ébredést szimbolizálja. Egyik rokonünnepe annaka családi napnak, amikor a hajadonná serdült lánykaarcára előszörre borul a nőiség fátyolkendője, az át-tetsző jasmak, és előszörre festik be körmeit a rózsásszínű hennával.

Hová rejtőzött a bilmedzse nevű találós meséktársasjátéka, mely vidáman hangossá és költői derült-

1 Lásd: Orta-ojunu. Török népszínjáték. Följegyezte, fordítás-sal és jegyzetekkel ellátta dr. Kunos Ignác. Budapest, M. T. Aka-démia 1888.

2 Három karagöz-játék. Följegyezte, fordította és jegyzetekkelellátta dr. Kunos Ignác. Budapest, M. T. Akadémia, 1886,

169

ségűvé varázsolta a hárem-élet sejtelmességét. Mivésilányodott a festői Hidreliz (Szent Illés) tavaszi ünnep-napja, melyet a görög kereszt hívői egyazon naponünnepeltek az iszlám híveivel, Illés prófétának hagyo-mányos rózsaünnepét. Hová maradt a lokma-nevű fánk-estéknek versikékkel fűszerezett lakomája, szeretőszívek megáhított találkái és szerelmi enyelgéseknekköltői kerettel körülvett alkalmatosságai. A jádesz-játék leleményes évődései, zálogosdit játszó hamisko-dásai immár a népélet múltjának lettek vissza nemtérő emlékezései, és a női korlátozottság eltűntével anépköltészet virágszóró kertjének egyre hervadoznakezerszín levélkéi.

A török néphumor éltető derűje és meghittesvidámsága ragyogta valamikor körül azokat a ráma-záni négysoros versikéket, melyekkel az ünnep beáll-tát hirdető bekcsik, házról házra, kapuról kapura jár-ván, mulattatták az iszlám ünneplő híveit. A bekcsi-dalok immár elnémultak, a ramazáni esték lélekemelő ésbensőséges vidámkodásai elhallgattak és csak emlékezetezete ha maradt az éjjeli őrt állónak és a hozzája fűződőnépéleti és népköltési megnyilatkozásoknak. Többnyirenégysoros versekből állottak és saját melódiákra énekel-ték őket; az éneklő a bekcsi volt, kisegítő társa pediga dobos, aki az énekszókat dobja pergetésével kísérte.A kisázsiai kertes falvak, csiflik nevű majorságok éskietlen utak ásikjainak, verses énekeiket rögtönző ván-dordalosoknak immár örök némaságra kárhozottak aző húros kobzaik. Népies desztánoknak, a krónikás ese-mények versbe foglalt rigmusait az új idők ridegebbszele hervasztotta halálossá, és a régi mese-asztalkák

170

mécseseinek kihunyta, a bájrámi ünnepnapok áhítatosmeghittségeit múltak emlékeivé zsugorította.

Eltérő világszemlélet ingoványába sodródott a hagyo-mányok népgondolata, feledésbe merülőben a népszel-lem nyelvi és költői átszűremlődései, megannyi hajtásaés költői terméke az iszlám népélet halódó lelkületének.Napkeleti színekkel lett szegényebbé az Isztambullánépiesedett Sztambul, és a török népköltés keletvilágimúzsája zordabb levegő fuvallatába sodródott. Szerte-foszlóban a lírai szenvedelmek hárem-életi varázsa,szabadabbá világiasodott a rejtett szépségek imádata.

*

Mindezekkel együtt pedig eltűnőben a török anyafölddervise, a keletvilági hétköznapok sajátos bölcselője,aki a török néplélek televény es talajában nőtt naggyá,rejtelmessé és szimbólumos hatalmúvá.

Titkos és titokzatos rítusa, testet sanyargató aszkéta-sága, Allah imádatának misztikus módja, messze mul-takba merülő hagyományossága, a természeti jelen-ségek panteista szemlélete a keleti szúfizmus útvesztőfelfogásába és különködő hitéletébe sodorta őket, adervis-rendbéliek majdnem valamennyijét. És akárünnepi tánclejtésük forgatagos ritmusában, akár a —lâ-ilâhi-ill-Allah — őrjöngéses révületében, akár pedighalkszavú énekeik suttogásos lázában mindig és min-denütt az istenség eszméjébe való beolvadásuk, aföldöntúlival való egyesülésük vágyódását juttattákkifejezésre. Testi énjük szinte lelki énjükbe olvadt smindketteje kielégültségében keresték az Isten eszme-világához vezető utat. Időszakonként, többnyire heten-

171

ként megismétlődő rítusaikat teke-nevű. klastromaikmagánosságában ünneplik, mely hova-tovább a testi éslelki betegek zarándokhelyévé dicsőült. A népi életfanatizáltjai odaadóan hisznek az ihletettség szülteszókban és bízván bizakodnak a beteljesülésükben.

A dervis fogalma a cselekvő hatalom varázsos fogal-mával vált eggyé. Biesen fürkésző szemük szúró pillan-tása, imádságos szókat rebegő ajkuk vajákos mormolásavakon hívőkké kényszeríti a test és lélek megviseltjeit.Az igazhívő néplélek csodatévőt, egyben varázsló mes-tert lát bennük, akiknek lelki szemei előtt áttetszővéválik a régelmúltak vakhomályossága és az eljöven-dők látomásos megsejtése. Ujjaik érintésére heged-nek a fájó sebek, lehelletükre pedig megenyhülnek afájdalmak.

És hosszú évszázadok történeti folyamatán, válta-kozó sorsoknak hol jobbra, hol rosszabbra fordultán,a dervisi fogalomban és szentségében való hagyományoshiedelem, a népmesék tündéri világában is helyet köve-telt magának. A népmesék dervisének, amilyen hirtelen-váratlan a megjelenése, éppoly hirtelen-váratlan azeltűnése. Márvány szerájokból nyomorúságok viskójáig,padisáhi személyektől halászgató szegényekig halad elútja, szólal meg szava. Látomássá lett, Isten ujjávászentesedett, aki segít a rászorultakon és támogatója agyámoltalannak. íme néhány példa.

Szultáni turbánját, hatalma kaftánját veti le magáróla mesevilág egyszeri padisája, hogy kietlenek bús magá-nosságában enyhüljön meg lelke, lelkének mély bánkó-dása. Úttalan útjában egy forrás vize mellett áll megpihenőre, elvégzi abdeszt-imáját, áhítatoskodik, és ami-

172

kor indulóra készül, egy fehér szakállú, hosszú turbánú,bőkaftánú dervis közeledik feléje.

— Esz-szelám alejküm ipadisa uram — köszön nagyalázattal.

— Ve alejküm szelám — hangzik rá a válasz. — Ámha padisa voltomat tudod, bánatom okát is tudhatod.

Szó nélkül nyúl zsebébe a dervis, egy almát húz kibelőle és ezekkel a szókkal nyújtja oda a padisának:

— Az a te mély bánatod, hogy nincs ivadékod,szultáni székedre arravaló utódod. Térj vissza gangos,rangos szerájodba, vedd elő almádat, szeld ketté, egyikfelét magad edd meg, másik felét feleségeddel, a szultán-asszonnyal etesd meg. Idő teltével, kellő hónapokmúltával, megszületik egy fiad. Húszéves koráig a tiéd,azontúl az enyém, eljövök érte — s azzal köd előtte,köd utána, zizegő szél lágy fuvalma kél nyomába.

Lebetegedőben egy földhöz ragadt, szegény halászfelesége. Am sem arravaló helyük, se hozzávaló pén-zük. Imám kezében volt a helység fürdője, a hamam.Nagy kérésre-könyörgésre megengedték az asszonynak,hogy Allah áldását ott hozhassa világra. Amint letelő-ben a kellő idő kellő pillanata, olyan egy gyermek-lányka mosolyog rá szülőanyjára, hogy még a napis mosolygósat süt rá. S amint fényességben úszik afürdő, egyszerre csak kettényílik a hamam fala s háromdervis lépeget ki rajta. Odamennek a gyermek elé,áldóra emelik karjaikat s egymásután mondják. Szólaz egyik:

— Dilber legyen az ő neve, valahányszor mosolygóraáll a szája, piros rózsát hullasson orcája.

Szól a másik:

173

— Dilber legyen az ő neve, valahányszor síróra állszeme, igaz gyönggyé váljék hulldogáló könnye.

A harmadik:— Dilber legyen az ő neve, valahányszor lába libben,

lépte nyomán fű zöldeljen — s megint csak ködelőttük, köd utánuk, semmi nyomuk.

És megindul a dervis-lelkek mesefolyamata és halandósorsok végzetévé, a keleti gondolkozás kiszmetévé alakula rejtekek meglátóinak, a jövendő megjósolóinakigézete.

Sokat fordultam meg dervisek között, megértő bará-tokra, szíves szókra, szókimondó segítőkre akadtambennük. Akárhány olyanra is, aki borongós téli estékbizalmasságában, pislákoló mécsesek alvadozó fényemellett, melengető tandir-fűtők parázstüzénél, dervis-mesét, legendákat mondogatott dervis-lelkek földön-túli világáról, imádatos szavak bűvös varázsáról. Holitt hallották, hol ott betűzgették, hol meg lelkük mélyé-ből, álmaik bűvös világából fakadoztak elő. A nép-mesei képzelet pedig szárnyra vette őket, világgáröpítette, hetedhétországon túl, dzsinnek világába,fírek, férik tündérhazájába. És megmaradtak dervisekmeséjének. Részben olyanoknak, melyekben dervis-eszmék keringenek, dervis-igék éledeznek; részbenpedig, melyek dervisek közt járatosak s lelkük világá-hoz közelebb férkőztek. S annál inkább kellett tollraszedni őket, annál sürgetőbben, mert a törökföldi der-visek misztikus rendje, a táncolók és üvöltők fanatikusai,a szultáni kard felövezői, a hódító nyugoti világrendjegyében, máról holnapra érték megsemmisülésüket.Szertesodródtak, szétszóródtak, forgatagok semmisé-

174

gébé hanyatlottak alá. Rendházaik pedig, a szerzetesiotthonokra emlékeztető tekék, lakatlanokká lettek és akegyelet készségei, múzeumi látványosságokká törpül-tek. A végső elenyészés borult rá a törökföldi iszlám-élet sokszáz éves, hajdan híres dervisi múltjára.

*

Tűnő éveim derűs-borús alkonyatán pedig, mikor amultak emlékezései már-már feledésbe borulnak és ajövő reménykedései talajukat vesztik, még egy-kétkötettel óhajtanám keleti mesekönyveim színes soroza-tát befejezni. És miközben keresvén kutatgatom tarkatöbbféleségük egybekívánkozó rendjét és tartalmukátabotaságában dúskálkodom, mintha keletvilági álom-látások áfiomos bódulatába sodródnának egybegyűlendőképzelgéseim.

Félszázados múltak ifjonti gyűjtésének és jegyezgetőkészségének kincsestára elevendik előttem valóvá.Emlékezések ködfátyolba borult képei sorjáznak elelőttem. Kalifái káprázatok, padisáhi pompázatokhódító bűvösségei, halkszavú hodzsák, vajákos dervisekmélybölcseségű varázsigéi, lengő lebernyegek, fuvalla-tos fátyolkendők tündéri meglibbenései, iszlám különös-ségek, népéleti furcsaságok tovatűnő sziluettjei tarkán-barkán rajzanak, zsibonganak lelki mivoltom ezer ésegy éjjes képzeletében.

Miközben pedig látomásos szemmel és imbolygó lép-tekkel rovogatom mesebeli világéletem aranyderengésű,ezüstfényességű álomútjait, nem egyszer hogy boszpo-ruszi képzelődéseken és vágyó megérzéseken keresztül,a legendás múltú és keleties kísértésű Budin vára

175

rózsás lankái és dombjai fele tétovázgat el-elrévedezőtekintetem. Ahol a magyar-török kapcsolatok legendásfogalmává finomodott Gülbabának porladoznak meg-dicsőült hamvai. És akár az iszlám igazhívők áhítatosvágyakozásakép, az ő mecsetes türbe-sírjához, ősiBudin-várunk moszlim Mekkájához sóvárog el zarándok-utam szent kegyelete. Egyben pedig, vele testvérieskapcsolatban, ama tudósi múlthoz, mellyel a mi magyardervisünk tette világemlékezetessé magyar dicsőség-számba menő nevét.

Az ő fogalommá nőtt nevükkel, Vámbéryéval és Gül-babáéval váljék kapcsolatossá, az ő legendás múltjuk-hoz fűződjék egyik legújabb mesekötetem, a «Mese-mondó Gülbabá»-nak nevezett dervismeséim sorozata.A közel és távol Kelet néplelkének, szellemi életének,eleddig ismeretlen nyelviségének lobbanó lelkű és termé-keny tollú feltárója az egyik, az álruhás és Besid efendivélett magyar dervis. Prófétai szentségűvé kristályosodottés török hagyománnyá személyesedéit a másik dervis,a török eredetű, a budai rózsák halhatatlan atyja.

Vámbéry nevével kezdődjék el a dervismeséketelmesélgető könyvem, az ő szavai vezessék be keletimeseirodalmunk növekedőben levő sorozatába. Gülbabaemlékével ékesedjék e kötetem. Annak a nevével, akinektörténelmi emléke a legendák álmatagos világában nőttszentté és akinek több évszázados emlékét mondák éslegendák népies hagyományai őrzik. Egyazon eszmének,a keleti világszemléletnek a megtestesülői mind a ket-ten. Egyazon gondolatnak, a török-magyar történetiés művelődésben kapcsolatok kifejezői.

Felelős kiadó: Kunos Ignác. — Franklin-Társulat nyomdája.