2
A nyugodt csoda Tudom, semmi, de semmi közötök hozzám, butuska tücskök a fű között, mégis jólesik azt képzelni, hogy mikor, így este, ablakot nyitok, nekem üzentek, sok hű kis barát, lelkendezve, hogy csak szép a világ - és hogy amiként szobámba a rét vigasznak lengeti be fűszerét, a hömpölygő, meleg szénaszagot s benne az ezer szikra csillagot s a parázs holdat, ti is úgy külditek, olyan lélekkel, köszöntésetek, úgy építitek, hangokból, puha zenéből, ide, az ágyam köré, az izgatott nap romjai fölé, azt, ami örömünk volt valaha, közös örömünk: a nyugodt csodát, a zengő, boldog, nyári éjszakát. MOZART HALLGATÁSA KÖZBEN „Csak a derű óráit számolom” mondta pár szó s egy vasrúd a falon, a napóráé. Láttam én is a latin szöveget, s lelkem bánata irigyelte a vidám öreget, aki oly bölcs betűket vésetett a buta kőbe… Bár ki tudja, nem rögtönzés volt-e csak, szellemesen dacos sugallat az a gondolat. Dac és sugallat, bennem is akadt egykor, de az árny mindig súlyosabb maradt a fénynél… A felhők fölött kellett volna elfogni az örök tündöklést! a nap arany árvízét, tengerét! az édes könnyelműség lepkeszárnycsókú pillanatait, s főképp azt, melyben a mámor lakik, az ifjú gyönyört, melynek kései mása most annyi váddal van teli: a szeszként libbenőt a legvadabb, a villámgyors tigris-szitakötőt a kékzománc tüzet, a zizzenőt, ki kedvesével a kéj nyolcasát gyűrűzve libben láng-deleken át s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak szittyói közt, szikrázó ég alatt ma is szállok én… csak testben öreg… Nono!–mordulbennem a szörnyeteg igazság)… Igen, azt a testtelen úszást, a könnyűt, úgy, amint a gyermekkor csinálta, most megint a sellőként a vízben, szúnyogét fátyolködében, csak a z örök ég örök hajósa lenni, ahogyan ma is visz a képzeletem-agyam, valahányszor párologtat-emel a kép, mint karmestert a pálca, mely fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt! Óh, igen, a fényt, napot, a derűt, illatok táncát, szélhalk őzikét, s fent a kékben a habos gőzökét, azt kellene most visszahozni, hogy átjárjanak új, forró áramok, nem a grönlandi szörnyek, nem ezek a jegesmedve s rozmár hidegek, melyektől annyit szenved a szegény, hogy a pokolba vágyik, s annyit én; - kinti rémüktől félve hallgatom Mozartot, s tűnődöm a tavaszon vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig az is vén volt már, ötvenötödik!): és felsóhajtok: Gyógyíts meg, Zene, Te, Mindenségé, édes üteme a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, Te, tündér mámora hitnek, reménynek: árnycsík a falon a nagy fényben, s a szívben nyugalom s üvegparázsként égő sugarak az élő lomb tengerzöldje alatt, s bölcsesség, a vidám öregeké, amilyen azé lehetett, azé a napórásé, ki – „Non numero horas nisi serenas” – drága jó intelmét adja, még most is tanácsul: „Csak derűs órát veszek tudomásul! Hasonlatok Olyan vagy, mint egy suttogó faág, ha rámhajolsz,

Poems

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Szabo Lorinc and Radnoti Miklos

Citation preview

A nyugodt csodaTudom, semmi, de semmi kztkhozzm, butuska tcskk a f kztt,mgis jlesik azt kpzelni, hogymikor, gy este, ablakot nyitok,nekem zentek, sok h kis bart,lelkendezve, hogy csak szp a vilg -s hogy amiknt szobmba a rtvigasznak lengeti be fszert,a hmplyg, meleg sznaszagots benne az ezer szikra csillagots a parzs holdat, ti is gy klditek,olyan llekkel, kszntsetek,gy ptitek, hangokbl, puhazenbl, ide, az gyam kr,az izgatott nap romjai fl,azt, ami rmnk volt valaha,kzs rmnk: a nyugodt csodt,a zeng, boldog, nyri jszakt.

MOZART HALLGATSA KZBENCsak a der rit szmolommondta pr sz s egy vasrd a falon,a napr. Lttam n is alatin szveget, s lelkem bnatairigyelte a vidm reget,aki oly blcs betket vsetetta buta kbe Br ki tudja, nemrgtnzs volt-e csak, szellemesendacos sugallat az a gondolat.Dac s sugallat, bennem is akadtegykor, de az rny mindig slyosabbmaradt a fnynl A felhk flttkellett volna elfogni az rktndklst! a nap arany rvzt,tengert! az des knnyelmsglepkeszrnycsk pillanatait,s fkpp azt, melyben a mmor lakik,az ifj gynyrt, melynek kseimsa most annyi vddal van teli:a szeszknt libbent a legvadabb,a villmgyors tigris-szitaktta kkzomnc tzet, a zizzent,ki kedvesvel a kj nyolcastgyrzve libben lng-deleken ts alkonyi csndn! Tavak, mocsarakszittyi kzt, szikrz g alattma is szllok n csak testben regNono!mordulbennem a szrnyeteg igazsg) Igen, azt a testtelenszst, a knnyt, gy, aminta gyermekkor csinlta, most meginta sellknt a vzben, sznyogtftyolkdben, csak a z rk grk hajsa lenni, ahogyanma is visz a kpzeletem-agyam,valahnyszor prologtat-emela kp, mint karmestert a plca, melyfuvolt zendt s krtt s hegedt!h, igen, a fnyt, napot, a dert,illatok tnct, szlhalk zikt,s fent a kkben a habos gzkt,azt kellene most visszahozni, hogytjrjanak j, forr ramok,nem a grnlandi szrnyek, nem ezeka jegesmedve s rozmr hidegek,melyektl annyit szenved a szegny,hogy a pokolba vgyik, s annyit n; -kinti rmktl flve hallgatomMozartot, s tndm a tavaszonvagy akrcsak a mlt nyron (pedigaz is vn volt mr, tventdik!):s felshajtok: Gygyts meg, Zene,Te, Mindensg, des temea fjdalomnak, Varzsfuvola,varzsjtk, Te, tndr mmorahitnek, remnynek: rnycsk a falona nagy fnyben, s a szvben nyugaloms vegparzsknt g sugarakaz l lomb tengerzldje alatt,s blcsessg, a vidm regek,amilyen az lehetett, aza naprs, ki Non numerohoras nisi serenas drga jintelmt adja, mg most is tancsul:Csak ders rt veszek tudomsul!

HasonlatokOlyan vagy, mint egy suttog fag,ha rmhajolsz,s rejtelmes z vagy,olyan vagy, mint a mk,s akr a folyton gyrz id,oly izgat vagy,s olyan megnyugtat,mint sr felett a k,olyan vagy, mint egy vlem ntt bart,s nem ismerem ma semegszen mgnehz hajadnak illatt,s kk vagy olykor s flek, el ne hagyj,csavarg, nyurga fst s nha flek tled n,ha villmszn vagy,s mint napsttte gihbor:sttarany,-ha megharagszol,p oly vagy, mint az,mlyhangu, hosszan zeng s stt,s ilyenkor nmosolybl fnyes hurkokatrajzolgatok krd.

Mint a bikagy ltem letem mostanig, mint fiatal bika, aki esett tehenek kzt unja magt a dli melegben s erejt hirdetni krberohangat s jtka mell nylbl ereszt habos lobogt. s rzza fejt s fordul, szarvn a sr, reped levegvel s dobbantsa nyomn gytrtt f s fld frccsen a rmlt legeln szt. S gy lek mostan is, mint a bika, de mint bika, aki megtorpan a tcsks rt kzepn s flszagol a levegbe. rzi, hogy hegyi erdkn az zbak megll; flel s elpattan a szllel, mely farkascsorda szagt hozza sziszegve, flszagol s nem melenl, mint meneklnek az zek; elgondolja, ha megjn az ra, kzd s elesik s csontjait szthordja a tjon a horda s lassan, szomorn bg a kvr levegben. gy kzdk n is s gy esem el majd, s okulsul ks koroknak, csontjaim rzi a tj.(1933)