Csiki Annabella

1 Pol Pot Saloth Sar (1925. május 19. – 1998. április 16.), vagy ismertebb nevén Pol Pot (a Politique

Potentielle francia kifejezés rövidítése) kambodzsai kommunista politikus, 1975-1979 között

Kambodzsa vezetője volt.

Életrajza

A későbbi miniszterelnök 1925-ben született Saloth

Sar néven egy gazdag parasztcsaládban, részben

khmer, részben kínai származású

volt. Phnompenben végezte tanulmányait, majd Ho Si

Minh Indokínai Kommunista Pártjának lett tagja.

1949-ben Párizsba ment elektrotechnikát tanulni.

Miután 1953-ban visszatért, rövid ideig részt vett a

franciák ellen vívott indokínai háborúban.1960-ban

az újonnan alakított Kambodzsai Kommunista

Párt központi bizottságának tagja, 1963-ban a

főtitkára lett. (63-81 Kambodzsai Komm. Párt 2. főtitkára, elődje: Tou Samouth)

Északra ment, hogy megszervezze a gerillaharcot Sihanouk rendszere ellen, a Lon

Nol rendszere elleni polgárháborúban pedig vörös khmercsapatait vezette.

Miután hatalomra jutott 1975. május 13-án (amit hivatalosan 1976-ig nem ismertek

el), Vietnammal, mely eddig támogatta gerillaharcát, hamarosan megromlott a

viszonya, mivel saját hatalmát függetleníteni akarta Vietnamtól, és Kína felé

orientálódott.

Hihetetlen brutalitással kezdett neki az „igazi kommunista társadalom”

megalakításának. Minden ellenállást le akart törni, így nemcsak a „rendszeridegen”

városi polgári lakosságot valamint a buddhista szerzeteseket tekintette ellenségének,

hanem a Vörös Khmer mozgalmon belüli ellenfeleivel is leszámolt. Négy évi

uralkodása alatt legalább egy-másfél millió ember esett áldozatul a terrornak. A halál

okai a kivégzések, a bebörtönzések, a betegségek és az összeomlott gazdaság által

okozott éhezések voltak. Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt

vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is.

Csiki Annabella

2 Kambodzsát a világ legnagyobb rizstermelő országává akarta tenni és szinte minden

polgári lakost rizstermesztő földekre küldött munkatáborokba, ahol nyomorúságos

körülmények között, napi 12-15 óra munkát végezve ezrével haltak meg.

A városok lakossága a kitelepítések miatt a töredékére esett vissza, a polgári lakosság

nagy része vagy külföldre menekült, vagy börtönökben végezték ki, vagy

munkatáborokban halt meg; az

infrastruktúrát (vasútvonalak, hidak, postai

szolgáltatás) tudatosan felszámolta.

1979-ben a Kambodzsába bevonuló

vietnami hadsereg távolította el a

hatalomból. Ezután visszavonult az ország

nyugati, Thaifölddel határos erdős vidékére,

de a környék (Pailin) egy részét továbbra is

uralma alatt tartotta, és évekig támadásokat

intézett csapataival a vietnamiak által

felügyelt Kambodzsa ellen.

A Kambodzsai Népköztársaság távollétében ítélte halálra népirtásért. Bár az ország kis

részét felügyelte és egészségi állapota is megromlott (daganat, stroke), Pol Pot 1989-ig

komoly politikai hatalmat képviselt. Ennek elsődleges oka, hogy

uralmát Kína és Thaiföld is támogatta Vietnammal szemben. Vietnam kambodzsai

kivonulása után elvesztette politikai súlyát, azonban csak 1998-as halála után sikerült

teljesen felszámolni a Vörös Khmer uralmat az ország nyugati részén.

Csiki Annabella

3 Kim Ir Szen Kim Ir Szen (Mangjongde, 1912. április 15. – Phenjan, 1994. július 8.) észak-koreai politikus,

az ország diktátora 1948. szeptember 9-étől élete végéig. 1946. június 30-tól haláláig a Koreai

Munkáspárt főtitkára, 1948. szeptember 9-e és 1972. december 28-a között

miniszterelnök, 1972. december 28-ától elnök.

Halála után eltörölték az elnöki tisztséget és a köztársaság

örökös elnökének nevezték ki. Országában a marxista-

leninista politika helyett bevezette a saját maga által

megalkotott, önellátáson alapuló dzsucse ideológiát.

Élete során személyi kultusz alakult ki körülötte. Az észak-

koreaiak Nagy Vezérként emlegetik. Születésének és

halálának napja munkaszüneti nap Észak-Koreában. Ő volt

a Kim-dinasztia megalapítója.

Észak-Korea vezére

1945-benaz észak-koreai kommunisták vezetőjének Kim Ir Szent tették meg, aki addig

a Szovjetunióban élt, és a Vörös Hadsereg tisztjeként is harcolt. 1945 szeptemberében

vitték vissza Koreába, ahol a kormányként szolgáló Ideiglenes Népi Bizottság vezetője

és az Észak-Koreai Kommunista Párt főtitkára lett.

1946 július-augusztusában az Észak-Koreai Kommunista Párt egyesült több más

párttal, s létrejött az Észak-Koreai Munkapárt. 1949 júniusában ez egyesült a dél-

koreai kommunistákat tömörítő Dél-Koreai Munkapárttal, így alakult meg a Koreai

Munkapárt, élén főtitkárként Kim Ir Szennel. Ezt a posztot haláláig töltötte be.

1948 szeptemberétől Kimet az ekkor kikiáltott KNDK miniszterelnökének

választották meg, és ezt a tisztséget 1972-ig töltötte be, amikor elnökké választották.

Mivel a második világháború után az eltérő ideológiájú kormányzatok

miatt Korea politikai alapú egyesítése már nem volt lehetséges, Kim a hadsereg

fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. Szovjet segítséggel és kedvező gazdasági háttérnek

köszönhetően Észak-Korea sokkal ütőképesebb haderőre tett szert, mint déli

szomszédja.

Csiki Annabella

4 Kim ezután Sztálint környékezte meg saját, Dél-Korea megszállására vonatkozó

terveivel. 1949 márciusában, moszkvai látogatása alkalmával, Kim felvetette Korea

katonai úton történő egyesítését, a szovjet iratok tanúsága alapján azonban Sztálin

ekkor még elutasította a javaslatot.

Sztálin valójában azt a feltételt szabta, hogy Kim szerezze meg Mao Ce-

tung támogatását. 1950 májusában aztán az észak-koreai vezető találkozott Maóval.

Mao beleegyezett. Sztálin csak ezután adott végleges engedélyt.

Hosszú előkészületek után az észak-koreai csapatok 1950. június 25-én hajnalban Kim

parancsára megindították az inváziót. Észak-Koreában csak egy maréknyian tudták,

hogy valójában ők kezdték a háborút; a lakosság nagy része tévesen azt hitte, hogy

a Koreai Néphadsereg csak visszaverte a

déliek és az amerikaiak támadását.

Az északi csapatok elfoglalták Szöult és

megszállták a félsziget nagy részét, ám

hamarosan az Egyesült Államok és

szövetségesei visszaszorították őket.

Októberre az ENSZ zászlaja alatt harcoló

csapatok visszafoglalták Szöult, október

19-én pedig Phenjan is elesett. Kim és

kormánya előbb a kínai határon

fekvő Szinidzsuba, majd Kínába menekült.

Kim ekkora már erősítést kért a

szovjetektől. Szeptember 29-én Sztálinhoz

fordult, hogy a Szovjetunió lépjen be a háborúba és szólítsa fel Kínát is a támogatásra.

Október 1-jén Kim személyesen Maónak írt csapatokért esedezve. Október 24-én Mao

kijelentette, hogy Korea amerikai megszállása veszélyt jelent Kína biztonságára, ezért

másnap kínai katonák ezrei lépték át a kínai-koreai határt belépve ezzel a háborúba.

Kim ezen a ponton vesztette el a háború feletti uralmát: a Koreai Néphadsereg

támogató pozícióba kényszerült és a keleti frontra szorult vissza, míg a kínai erők

önálló hadműveletekbe kezdtek a középső fronton.

1953. július 27-én aztán az ENSZ, Kína és Észak-Korea Panmindzsonban aláírta a

fegyverszüneti egyezményt, véget vetve a háborúnak.

Csiki Annabella

5 Az 1950-es években Kim kíméletlenül leszámolt pártbeli ellenfeleivel, s

egyeduralomra tett szert a párton és az országon belül. Ugyanekkor végbement a párt

totális hatalmának kiépítése és a gazdaság kollektivizálása.

Az 1960-as évek szovjet-kínai vitáit kihasználva a KMP függetlenítette magát a

testvérpártoktól, s fokozatosan eltávolodva szövetségeseitől, a Szovjetuniótól és

Kínától, a KNDK szinte teljesen elszigetelődött a világ többi részétől. Ettől az időktől

a KMP ideológiája a marxizmus–leninizmusnál magasabb rendűnek tartott

ún. dzsucse eszmerendszer, mely a konfucianizmus, a sztálinizmus, a maoizmus és a

családi-személyi vezérkultusz keveréke.

Az 1960-as évek közepétől Észak-Korea egyre többször szegült szembe az Egyesült

Államokkal és Dél-Koreával. A határ menti hadgyakorlatok egyre sűrűbbé váltak,

északi katonák gyakran lépték át a demilitarizált övezetet és keveredtek tűzharcba

amerikai alakulatokkal.

Kim Ir Szen a KNDK-n belül példa nélküli személyi kultuszt épített ki. Az 1972-es új

alkotmány alapján a KNDK elnökévé választották. Az 1980-as pártkongresszus Kim

fiát, Kim Dzsongilt nevezte meg Kim Ir Szen utódjának.

Csiki Annabella

6 Suharto Haji Mohammad Soeharto (Kemusuk,

Yogyakarta, 1921. június 8. – 2008. január 27.),

röviden Suharto, magyar kiejtéssel Szuhartó,

az Indonéz Köztársaság volt katonai és politikai

vezetője. Katonatisztként szolgált az Indonéz

Nemzeti Forradalom idején, de ismertségét annak

köszönheti, hogy az ország második elnöke

volt 1967 és 1998 között.

Suharto külföldi és hazai zavargásokra

hivatkozva, néhol erőszakkal vegyített politikai

manőverekkel szerezte meg a hatalmat

elődjétől, Sukarno-tól. Az általa bevezetett és

három évtizeden át működő New Order (Új Rend) rezsim során Suharto

erős,militarista jellegű központi kormányzatot alakított ki. Mivel fenntartotta az ország

politikai stabilitását és kíméletlenül antikommunista volt, a hidegháború időszakában

jó néhány nyugati hatalom szimpátiáját és támogatását sikerült elnyernie. Három

évtizedes országlása alatt Indonézia folyamatosan iparosodott, gazdasága gyors

ütemben növekedett.

A hidegháború elmúlásával a Suharto-rezsim autokrata és korrupt jellege miatt hamar

népszerűtlenné vált azoknál a nyugati országoknál, amelyek korábban szimpatizáltak

vele. Indonézia fölött gyakorolt megkérdőjelezhetetlen hatalma gyors ütemben omlott

össze, amikor az általános ázsiai pénzügyi krízis lecsökkentette az ország lakóinak

életszínvonalát és megtépázta hatalmát az ország katonai, politikai és társadalmi

intézményeinek szemében. A kialakuló belső zavargások és a diplomáciai

elszigeteltség teljesen aláásták támogatottságát az 1990-es években, és a fejlemények

Suhartót végül 1998-ban lemondásra kényszerítették.

Azok után, hogy 30 éven át az ország meghatározó figurája volt, a korábbi elnök élete

végén elszigeteltségben élt, többször szorult kórházi kezelésre, volt, hogy csak sokk-

beavatkozással lehetett megmenteni életét.

Csiki Annabella

7 Ho Si Minh 1890. május 19-én született a vietnámi

(akkor francia-indokínai gyarmat) Hoang

Tru-ban, Nguyen Tat Thanh néven.

1911-től 1914-ig szakács volt egy francia

hajón, 1915-ben pedig Londonba ment,

ahol két évig élt, majd hamarosan

Franciaországba költözött, hogy

kertészként, takarítóként, pincérként, és

kazánfűtőként dolgozzon.

Franciaországban élő vietnámiakból

szervezetet alakított, és 1919-ben

nyolcpontos petíciót nyújtott be a

nagyhatalmak, a versailles-i

békekonferencián részt vevő képviselőihez. Ebben a franciákéval egyenlő jogokat

követelt az indokínai állampolgároknak. Kérvényére ugyan nem reagáltak, de a

vietnámiak szemében mégis valóságos hős lett. 1920 decemberében csatlakozott a

francia kommunistákhoz, amikor azok kiléptek a Szocialista Pártból.

1924 decemberében, Ly Thuy álnéven a kínai Kantonba ment, és itt gyűjtötte maga

köré a vietnámi nemzeti mozgalom első pártembereit, akikkel megalapította a

Vietnámi Forradalmi Ifjúsági Szövetséget.

Vietnámban heves ellenállási mozgalom bontakozott ki. A francia elnyomás egyre

erősödött; távollétében magát Hót is halálra ítélték forradalmi tevékenységéért, barátai

segítségével azonban Sanghajon át eljutott Moszkvába.

Franciaország nem volt hajlandó elismerni Vietnám függetlenségét, és megpróbálta

visszaszerezni a Francia - Indokína fölötti hatalmát (amely Vietnám mellett magába

foglalta a mai Laoszt és Kambodzsát is). Jacques Leclerc francia tábornok vezetésével

1945. októberében egy nagyobb páncélos hadtest rohanta le Vietnámot – három

hónapon belül ellenőrzésük alá vonták egész Dél-Vietnámot. Hó tárgyalásosokat

kezdeményezett a francia vezetőkkel, de felkészült az esetleges offenzívára is.

A béketárgyalásra 1954 nyarán került sor Genfben, nyolc ország képviselőinek

részvételével. Vietnámot két küldöttség is képviselte: Ho Si Minh, ill. Bao Dai hívei.

Csiki Annabella

8 A végül megkötött szerződés értelmében Vietnámot a 17. északi szélességi kör mentén

két részre osztották az 1956. évi választásig, amely után alakulhat meg az egységes

vietnámi kormány. Ekkor lett független ország Laosz és Kambodzsa is.

Észak-Vietnám, amit a békeszerződés Hónak és követőinek juttatott, szegény ország

volt, elvágva a kiterjedt déli mezőgazdasági területektől. Vezetői kénytelenek voltak

nagy kommunista szövetségeseikhez, Kínához és a Szovjetunióhoz fordulni

segítségért. A kedvezőtlen viszonyok között Ho Si Minh rendszere egyre merevebb és

zsarnokibb lett.

Észak-Vietnám 1959-től újra háborúba sodródott. Az általában vietkongoknak

nevezett gerillák fegyveres felkelést kezdtek Dél-Vietnámban, az amerikaiak

támogatta Ngo Dinh Diem-rezsim ellen. Vezetőik, a Viet Minh veteránjai Észak-

Vietnámhoz fordultak segítségért.

1959. júliusában a Vietnámi Dolgozók Pártjának, a Lao Dongnak központi bizottsága

úgy határozott, hogy a szocializmus észak-vietnámi megteremtéséhez elengedhetetlen

az újraegyesítés Déllel. Ezt a politikai irányvonalat a Lao Dong röviddel ezután

Hanoiban megtartott III. kongresszusa is elfogadta. Ho Si Minh ezen a kongresszuson

adta át pártfőtitkári helyét Le Duannak. Továbbra is ő maradt az államfő, de

tevékenysége ezután már főként a színfalak mögött folyt.

Ő jelképezte a megosztott Vietnám megbonthatatlan egységét.

Az amerikaiak 1965-től kezdve légicsapásokat intéztek Észak-Vietnám ellen. Ho

álláspontja a következő volt: „Bombázással sohasem vesznek rá bennünket a

tárgyalásra.”

Az amerikaiak Ho Si Minhrről neveztek el egy vietkong hadiösvényt. A “Ho Si Minh-

ösvény” egy Észak-Vietnámból Dél-Vietnámba, a szomszédos Laoszon és

Kambodzsán keresztül teherautók, kerékpárok, illetve gyalogosok számára a dzsungel

mélyén kiépített úthálózat volt, amely az észak-vietnámi hadsereg és a dél-vietnámi

Nemzeti Felszabadítási Front (amerikai elnevezéssel Viet Cong) logisztikai

utánpótlását biztosította a vietnámi háború idején.

Ho az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott hosszú tárgyalási folyamat elejét

érhette csak meg, mivel 1969. szeptember 2-án Hanoiban utolérte a halál. Tiszteletére

átkeresztelték a Mekong folyó deltájánál fekvő Saigont, így a város új neve Ho Si

Minh lett.

Csiki Annabella

9 Radzsiv Gandhi Rádzsív Gándhí (Mumbai, 1944. augusztus 20. –

Sriperumbudur,1991. május 21.) India miniszterelnöke.

Édesanyja, Indira Gandhi meggyilkolását követően 1984

októberében vette át az ország irányítását és 1989

decemberéig töltötte be a miniszterelnöki posztot.

Hivatalba lépésével India addigi legfiatalabb

miniszterelnöke lett. Két évvel a kormányfői posztról

való leköszönése után 1991-ben a Tamil Eelam

Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű Srí Lanka-

i terrorszervezet bombamerényletének áldozatává vált.

Pályafutása

Rádzsív Indira Gandhi és Feroze Gandhi legidősebb fia volt. Cambridge-ben tanult,

ahol megismerte az olasz-amerikai származású Edvige Antonia Albina Maino-t,

aki Sonia Gandhi néven felesége és szintén indiai politkus lett. Az egyetem elvégzése

után az Indian Airlines légitársaság pilótája lett.

Családja politikai elkötelezettsége ellenére távol maradt a politikai élettől egészen

öccse, Sanjay Gandhi 1980-ban repülőgép szerencsétlenségben bekövetezett haláláig.

Miután anyját 1984-ben saját szikh testőrei meggyilkolták, pártja, az Indiai Nemzeti

Kongresszus Rádzsiv-or jelölte miniszterelnöknek. Nem sokkal ezután pártját addigi

legnagyobb győzelmére vezette: az 542-ből 411 helyet szereztek meg az indiai

parlamentben.

Miniszterelnöksége idején a gazdaság modernizálásába kezdett. Fejlesztette a

távközlést, az oktatási rendszert, növelte az oktatási és tudományos célú

támogatásokat és a kapcsolatok fejlesztésére törekedett az Egyesült Államokkal.

1988-ban megbuktatta a Maldív-szigeteken kibontakozó és tamil szeparatisták

támogatását élvező államcsínyt, majd békefenntartó csapatokat küldött Sri Lankára,

ami nyílt katonai konfliktushoz vezetett a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei nevet

viselő szeparatista szervezettel.

Csiki Annabella

10 1987 közepén egy állítólagos korrupciós ügy, a Bofors-botrány kikezdte a róla

kialakult őszinte, korrupció-mentes politikus képet, és ez 1989-ben pártja bukásához

vezetett. Az 1991-es választásokig a párt vezetőjeként tevékenykedett.

Az öngyilkos tamil merénylő egy Tamil Nadu államban tartott kampányeseményen

végzett vele. Halála után megkapta a legmagasabb indiai állami kitüntetést (Bharat

Ratna).

Özvegye a párt vezetője lett és győzelemre vezette azt a 2004-es választásokon. Fia,

Rahul Gandhi a párt egyik vezetője és az Indiai Parlament tagja.

Csiki Annabella

11 Indira Gandhi Indira Gandhi (1917. november 19. –

1984.október 31.) Indiai politikus, az Indiai

Nemzeti Kongresszus Párt (INC) tagja. Nem

rokona Mahátma Gandhinak, India

legjelentősebb politikai és spirituális

vezetőjének, édesapja az a Dzsaváharlál Nehru,

aki korábban elsőként töltötte be – és mintegy

17 éven át meg is tartotta – india kormányfői

tisztét. A Gandhi nevet Feroze Gandhi, azaz a

férje után viselte, aki szintén nem rokona

Mahátma Gandhinak.

Indira Gandhi két cikluson keresztül volt India

miniszterelnöke. Első ízben 1966. január 19. –

1977. március 24-éig. Majd 1980. január 15-től újra elnökölt 1984. október 31-éig.

Ragyogó stratéga és politikusi elme volt, megfelelt a közösség feletti személyes

hatalom elvárásának. Bár nő lévén azt hihették, hogy a legfőbb állami méltóságba

kerülve passzív szerepet fog betölteni, szereplései ennek gyakorlati cáfolatai.

1984-ben két szikh testőre gyilkolta meg, halálát követően etnikai zavargások törtek

ki, melynek során India sok ezer szikh lakója halt meg. Halálának közvetlen oka volt,

hogy amikor a szikhek függetlenedni akartak, Gandhi utasítást adott központjuknak –

mely szent helyük volt –, elfoglalására. Szikh testőreiben ez szörnyű felháborodást

keltett.

Gandhi halála után fia, Radzsiv Gandhi töltötte be a kormányfői pozíciót.

Csiki Annabella

12 Dzsavaharlal Nehru Dzsaváharlál Nehru (1889.november 14. – 1964. május

27.) a független India első miniszterelnöke, az indiai

függetlenségi mozgalom, az Indiai Nemzeti

Kongresszus vezetője volt. Az el nem kötelezett

országok csoportjának alapítójaként fontos szerepet

játszott a világpolitikában is a második

világháborút követő évtizedekben. A 20. századi indiai

történelem politikai értelemben legbefolyásosabb

családja, a Nehru–Gandhi család tagja. Mahátma

Gandhi támogatásával karizmatikus, radikális

politikussá érett, aki a Brit Birodalomtól való teljes

indiai függetlenség kivívását tűzte ki céljának. A

fiatalok közt nagy népszerűséget vívott ki, amiben az is szerepet játszott, hogy a

szocializmusban a régi nemzeti problémák megoldása felé vezető utat látta. A Kongresszus

elnökeként 1947. augusztus 15-én ő emelte fel a független India zászlaját Újdelhiben, majd

miniszterelnök lett, ahogy később lánya, Indira és unokája Radzsiv is.

Pályafutása

India egyik legtekintélyesebb és legműveltebb családjából származott, apja Mahátma

Gandhi baráti körébe tartozott, húga, Vidzsaja Laksmi Pandit 1953-ban az ENSZ-

közgyűlés első női elnöke lett. Az angol etikett szerint nevelték, de megismerkedett az

indiai klasszikusokkal is. 1905-től Angliában tanult, elvégezte a cambridge-i egyetem

természettudományi szakát, majd jogi diplomát szerzett.

Otthon kezdett praktizálni, de a politika magával ragadta, s amikor 1919-ben a britek

Amritszárban a békés tüntetők közé lőttek, Nehru úgy döntött: minden idejét a

függetlenségi mozgalomnak szenteli. Gandhi bizalmasaként az erőszakmentesség

mellett tette le voksát, s kisebb-nagyobb megszakításokkal kilenc évet töltött

börtönben. Ezt ő természetesnek tekintette, szavai szerint "India minden útja előbb

vagy utóbb a börtönbe vezet". Időközben megnősült, lánya, a későbbi Indira Ghandi

1966 és 1977 között háromszor volt miniszterelnök. Ő elnökölt a kongresszuspárt

Csiki Annabella

13 1929-es kongresszusán, ahol kimondták, India számára a cél csak a teljes függetlenség

lehet.

1946-ban, amikor a britek tárgyalást kezdtek a hatalom átadásáról, Nehru állt az

átmeneti kormány élére. A muzulmánok azonban önálló államot követeltek, s mivel

Nehru nem tudott megállapodni velük, végül maga is támogatta a gyarmat két részre

(India és Pakisztán) osztását. Gandhihoz hasonlóan ő is tragédiaként élte meg az

egység megszűnését, az erőszakot és a háborút.

1947. augusztus 15-én Nehru lett India első kormányfője, egyben külügyminisztere, s

1964-ig állt a kabinet élén. Külpolitikája eleinte a gyarmatosítás ellen irányult,

vezetése alatt lett India az el nem kötelezettek mozgalmának motorja, a mozgalom a

pozitív semlegesség elvét hirdette, a faji megkülönböztetés és a háborúk ellen emelt

szót. India népe bálványozta Nehrut, noha politikája sokban szemben állt Gandhiéval.

Az inkább a hagyományokra, köztük a vallási tradíciókra épített, míg Nehru

modernizálni akarta az országot, s eszméi a mai napig hatnak hazájában.

A szüntelen munka kimerítette, 1964. május 27-én szívroham következtében halt meg.

Ősi rítusok, a hagyományos vallási szertartások szerint máglyán égették el a szent

Jamuna folyó partján.

Csiki Annabella

14 Csiang Cö-min (Jiang Zemin) Jiang Zemin (született: 1926. aug. 17.), nyugalmazott kínai politikus:

a Kínai Kommunista Párt főtitkáraként szolgált 1989-2002 között;

a Kínai Népköztársaság elnöke volt 1993-2003-ig;

elnöke volt a Központi Katonai Bizottságnak 1989-2005 között.

A hosszú karriere és nagy politikai jelentősége vezetett ahhoz, hogy a kommunista vezetők

közül a „harmadik generáció magjának” hívják.

Jiang Zemin az 1989-es Tienanmen téri

tüntetések után jutott hatalomra, Zhao Ziyang-

et követte a Kínai Kommunista Párt

Főtitkáraként.

A régi és erős párt-és állami vezetők, korábbi

elnökök - Li Xiannian és Chen Yun -

segítségével hatékonyan lett legfelsőbb vezető

a 1990-es években.

Vezetése alatt Kínában jelentős fejlődés és

növekedés volt tapasztalható a reformokkal,

mint például Hong Kong visszacsatolása az

Egyesült Királyságból és Makaóé Portugáliából. Javította kapcsolatait a külvilággal,

miközben a kommunista párt megőrizte a szigorú ellenőrzést a kormány felett.

Jiang-ot kritizálták amiatt, hogy túl sokat aggódik az otthoni személyes képe miatt, és

túl békülékeny Oroszországgal és az Egyesült Államok külföldön.

2002-ben, illetve 2003-ban vált meg legfőbb kínai politikai vezetői tisztségeitől,

2004-ben a katonai bizottság éléről is távozott. A kínai politikai hagyományoknak

megfelelően nyugdíjba vonulása után is befolyásos politikus maradt, s választottjai

jelenleg is a párt legfelsőbb vezetésének tagjai.