30
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Terhelés élettani ismeretek, egészségtudatos magatartás Tantárgy kódja PSJ1117 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Félévi kontakt óraszám 15 Félévi követelmény K Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Olajos Judit PhD, főiskolai docens Tantárgyfelelős intézet kódja TSI 1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy terhelés élettani blokkjának célja megismertetni a hallgatókat az emberi szervezet működésének legfontosabb élettani alapjaival, és azok testmozgással, terheléssel kapcsolatos sportélettani vonatkozásaival. Az egészségtudatos magatartás rész az egészségtan speciális kurzusa, amely az egészséggel, valamint az azt meghatározó tényezőkkel, és azok sportbeli jelentőségével foglalkozik. A tantárgy alapvető célkitűzése a terhelés élettan és az egészséges életmód alapjainak tanulmányozása, a gyakorlatban is alkalmazható ismeretanyag átadása és elsajátítása, amely segítséget nyújt a napi rendszeres sporttevékenységet végzők magas szintű egészségkultúrájának és egészségvédő magatartásának motiválására. A kurzus olyan kulcsfontosságú információk birtokába juttatja a testnevelőket, amelyek meghatározó részét képezik több, a testnevelés és sporttudomány témakörébe tartozó kurzus elsajátításának. 2. Tantárgyi program A kurzus során kiemelt hangsúlyt kap a mozgás szervrendszere sportélettani folyamatainak tanulmányozása, az izomműködést kísérő és kiszolgáló egyéb szervrendszeri történések, életfolyamatok megismerése. Az emberi szervezet alapvető élettani működésének sportélettani adaptálása. A szervek, szervrendszerek integrált működésének tanulmányozása, az életkori felépítési jellemzőknek, és ezeknek a testneveléssel és sporttal összekapcsolható − és elvárható – változásai. A vér, a keringés-, a légzés-, az emésztőrendszer, a kiválasztás szervrendszere, a neuroendokrin rendszer és az idegrendszer alapvető, terheléssel összefüggő sportélettani folyamatainak tanulmányozása. A kurzus folyamán a pedagógusok az egészségmegőrzés prevenciós aspektusaival is megismerkednek. DVD használatával kapnak ízelítőt az egészséges táplálkozás (energia, vitaminok, antioxidánsok, víz), a testsúlykontroll, és az erőfejlesztés témaköreiből, amelyek feldolgozásával az elhízás és a sportos életmód alapjait rakják le. Foglalkoznak multimédiás tananyag segítségével a negatív egészségmagatartási attitűdök elkerülése érdekében a szenvedélybetegségek (alkohol, dohányzás, drog) prevenciójával. Megismerik az iskolai elsősegélynyújtás alapjait, valamint a stresszkezelés módszereit. A rendszeres sporttevékenységet végzők egészséges életmódjának tanulmányozása közben alkalmassá válnak olyan egészség-megőrzési programok modellezésére, amelyeket mindennapi munkájuk során alkalmazni tudnak. 3. Évközi tanulmányi követelmények Ellenőrző dolgozatok (zárthelyik) − elfogadható szintű (min. 60%-os) megírása.

PSJ1117 3. 4 15 K - nyf.hu · PDF fileTANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Autogén tréning, mentális egészség a sportban Tantárgy kódja PSJ1218 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont

Embed Size (px)

Citation preview

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Terhelés élettani ismeretek, egészségtudatos

magatartás

Tantárgy kódja PSJ1117

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 15

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Olajos Judit PhD, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A tantárgy terhelés élettani blokkjának célja megismertetni a hallgatókat az emberi szervezet

működésének legfontosabb élettani alapjaival, és azok testmozgással, terheléssel kapcsolatos

sportélettani vonatkozásaival. Az egészségtudatos magatartás rész az egészségtan speciális

kurzusa, amely az egészséggel, valamint az azt meghatározó tényezőkkel, és azok sportbeli

jelentőségével foglalkozik.

A tantárgy alapvető célkitűzése a terhelés élettan és az egészséges életmód alapjainak

tanulmányozása, a gyakorlatban is alkalmazható ismeretanyag átadása és elsajátítása, amely

segítséget nyújt a napi rendszeres sporttevékenységet végzők magas szintű

egészségkultúrájának és egészségvédő magatartásának motiválására.

A kurzus olyan kulcsfontosságú információk birtokába juttatja a testnevelőket, amelyek

meghatározó részét képezik több, a testnevelés és sporttudomány témakörébe tartozó kurzus

elsajátításának.

2. Tantárgyi program

A kurzus során kiemelt hangsúlyt kap a mozgás szervrendszere sportélettani folyamatainak

tanulmányozása, az izomműködést kísérő és kiszolgáló egyéb szervrendszeri történések,

életfolyamatok megismerése. Az emberi szervezet alapvető élettani működésének

sportélettani adaptálása. A szervek, szervrendszerek integrált működésének tanulmányozása,

az életkori felépítési jellemzőknek, és ezeknek a testneveléssel és sporttal összekapcsolható −

és elvárható – változásai. A vér, a keringés-, a légzés-, az emésztőrendszer, a kiválasztás

szervrendszere, a neuroendokrin rendszer és az idegrendszer alapvető, terheléssel összefüggő

sportélettani folyamatainak tanulmányozása.

A kurzus folyamán a pedagógusok az egészségmegőrzés prevenciós aspektusaival is

megismerkednek. DVD használatával kapnak ízelítőt az egészséges táplálkozás (energia,

vitaminok, antioxidánsok, víz), a testsúlykontroll, és az erőfejlesztés témaköreiből, amelyek

feldolgozásával az elhízás és a sportos életmód alapjait rakják le. Foglalkoznak multimédiás

tananyag segítségével a negatív egészségmagatartási attitűdök elkerülése érdekében a

szenvedélybetegségek (alkohol, dohányzás, drog) prevenciójával. Megismerik az iskolai

elsősegélynyújtás alapjait, valamint a stresszkezelés módszereit. A rendszeres

sporttevékenységet végzők egészséges életmódjának tanulmányozása közben alkalmassá

válnak olyan egészség-megőrzési programok modellezésére, amelyeket mindennapi

munkájuk során alkalmazni tudnak.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Ellenőrző dolgozatok (zárthelyik) − elfogadható szintű (min. 60%-os) megírása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Ellenőrző dolgozatok megírása. Kollokvium a félév végén.

5. Az értékelés módszere

Kollokvium (értékelés 1-től 5-ig).

6.Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Aktuális előadások anyagainak jegyzet jellegű változata. Vizuális segédanyagok, DVD,

PC, kivetítő.

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

IHÁSZ F. (2013): Egészségmegőrzés, Prevenció, Terhelésélettani alapismeretek, Magyar

Sporttudományi Társaság, Budapest

JÁKÓ P. (szerk.) (2003): A sportorvoslás alapjai, Országos Sportegészségügyi Intézet,

Budapest

PAVLIK G. (2011): Élettan-Sportélettan, Medicina Könyvkiadó ZRT, Budapest

SZATHMÁRI Z. (szerk.) (2008): Sport, életmód, egészség, Akadémia, Budapest

VÍZVÁRI L. (2006): Egészségtan, Műszaki Könyvkiadó, Budapest

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Autogén tréning, mentális egészség a sportban

Tantárgy kódja PSJ1218

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Pásztorné dr. Batta Klára, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1.A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató ismerkedjen meg az autogén trénig elméleti alapjaival és tudományos

vizsgálatokkal, amelyek az autogén tréning hatását vizsgálják.

Ismerje fel az egészséges életmódban és a sportban betöltött szerepét.

Sajátítson el olyan autogén tréning módszert, amelyet az általános iskolában is alkalmazhat.

2. Tantárgyi program

Szorongásoldó pszichoterápiás módszerek elmélete.

Autószuggesztív relaxációs módszer

– Schultz-féle autogén tréning,

– Progresszív relaxáció

Heteroszuggesztív módszer

Bio-feedback módszer

Az AT elméleti és gyakorlati hátterének ismertetése.

Az AT alkalmazási területei.

Az AT-gyakorlat az edzettségi állapotnak megfelelő bioritmus fenntartására, verseny előtti

periódusban.

A célzott AT és a sportoktatás.

Az AT-gyakorlat végrehajtásának módja, feltételei, elsajátítása.

Progresszív relaxáció gyakorlati elsajátítása

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat (1 alkalom)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat értékelése százalékosan

Gyakorlati jeggyel 1-5-ig

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozatok nyílt kérdésekkel 1-5-ig

Gyakorlati beszámoló 1-5-ig

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV, videofelvétel, cd, PowerPoint-

segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok), sporteszközök, kéziszerek

7. Kötelező, ajánlott irodalom

BAGDY E., KORONKAI, B. /1988/: Relaxációs módszerek/második, bővített

kiadás/Medicina, Bp. 195. p.

BIERMANN G. /1976/:Autogenes Training mit Kindern und Jugendlichen. Reinhardt Verlag.

München, magyar fordítás: Erdélyi P. In: Autogén tréning. MPT Bp. 1983. 130-196. p.

GÁSPÁRNÉ dr. ZAUNER É. /1969/: Személyiségfejlesztés pszichológiai gyakorlatokkal.

Magyar Pszichológiai Szemle. XXVI. 3-4. 492-502. p.

HAMZ I., SIPOS K., LEHOCZKI L./1989/: Relaxációs gyakorlat óvodásoknak

/magnó kazetta/ Ikarus Művelődési Központ

KORONKAI B., SIPOS K., ARATÓ O. /1970/: Az autogén tréning alkalmazása a sportban.

In: Nádori L. /szerk./ Sport és testnevelés időszerűkérdései70/2. Medicina Kiadó, Bp. 17-54. p.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve A gimnasztika újszerű megközelítése a funkcionális

tréning tükrében

Tantárgy kódja PSJ1119

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 14

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Pásztorné dr. Batta Klára, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató ismerkedjen a funkcionális tréning alapelveivel anatómia, élettani hétterével,

sérülés megelőző szerepével.

Képesek legyenek szintetizálni a funkcionális tréning alapelveit a gimnasztika

gyakorlatanyagával. Sajátítsák el az SMR henger gyakorlati anyagát, és legyenek tisztában

annak preventív hatásával a sportsérülések területén.

2. Tantárgyi program

Az idegrendszer-izomerő összefüggés tudományos magyarázata és a funkcionális fejlesztés

hatékonyságának ismeretei.

Az ízületi stabilizáció, a törzsstabilizáció és a globális stabilizáció jelentősége a dinamikus

sportmozgásokban.

Az SMR használatának jelentősége a bemelegítésben és a sérülés megelőzésében.

Funkcionális tesztelés formái.

A funkcionális tréning alapelveinek beépítése gimnasztika gyakorlatainak összeállításába.

A gimnasztika gyakorlatanyagával történő bemelegítés korszerű megközelítése a funkcionális

tréning alapelvein keresztül, a prevenció tükrében.

Az SMR henger használatának előnyei a sérülések megelőzésében.

Az ízületi stabilizáció, a törzsstabilizáció és a globális stabilizáció gyakorlati beillesztése a

dinamikus gimnasztikai szabad- és kéziszergyakorlatokba.

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat (1 alkalom)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat értékelése százalékosan

Gyakorlati jeggyel 1-5-ig

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozatok nyílt kérdésekkel 1-5-ig

Kollokvium 1-5-ig

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV, videofelvétel, cd, PowerPoint-

segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok), sporteszközök, kéziszerek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom

METZING M. (2010): Gimnasztika. SE Testnevelés és Sporttudományi Kar, Budapest, 233.

DERZSY B. (2001): A gimnasztika alapjai. Chasecar Kft., Budapest,108.

GRAY COOK (2010): Movement: Functional Movement Systems: Screening, Assessment,

Corrective Strategies 316 p.

THOMAS W. MAYERS (2009): Anatomy Trains: Myofascial Meridians for Manual and

Movement Therapists 289 p.

STERNAD, D. (2004): Streching. Cser Kiadó, Budapest, 125 p.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Inklúzió a testnevelés és népi játékok oktatásában

alternatív körülmények között

Tantárgy kódja PSJ1120

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vajda Ildikó, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgató legyen tisztában a játékok tartalmi és formai jegyeivel, fajtáival és a hozzá tartozó

szabályok fontosságával. Ismerje a játék nevelő erejét, amely kapcsán a korszerű oktatási-nevelési

célok messzemenően megvalósíthatók.

A hallgató a félév során szerezzen ismereteket a tantervben szereplő, játékos gyakorlatok szerepéről,

nevelő hatásáról. Szerezzen jártasságot az eltérő képességű gyerekek igényeinek megfelelő játékos

gyakorlatok és játékok kreatív tervezésére és vezetésére.

Az iskolai testnevelési és népi játékok helyes kiválasztásával segítse elő a különböző

sportágak oktatását és a tanórán kívüli tevékenységek változatosabbá, színesebbé tételét.

2. Tantárgyi program

Futó- és fogójátékok, egyéni, sor- és váltóversenyek (futással, ugrásfeladatokkal,

dobásfeladatokkal), dobójátékok (kidobós, kiszorítós játékok), összetett játékok (labdás

fogók, akadályversenyek) kreatív változatai. A csapatsportágak előkészítő játékai. Speciális

mozgásfejlesztő játékok: bocsa, ülőröplabda, görlabda, csörgőlabda.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozat (1 alkalom)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat értékelése százalékosan

Gyakorlati jeggyel 1-5-ig

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozatok nyílt kérdésekkel 1-5-ig

Gyakorlati beszámoló 1-5-ig

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV, videofelvétel, cd, PowerPoint

segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok), sporteszközök, kéziszerek

7. Kötelező, ajánlott irodalom

BENCZÚR M.-né ( szerk. 2003): Adaptált testnevelés és sport I.-II. FONESZ, Budapest. FEKETÉNÉ G. A. (2007): Testnevelési játékok gyűjteménye. Ovimező Alapítvány, Mezőkovácsháza, 44.

PÁSZTORI A.-RÁKOS E. (1992): Iskolai és népi játékok. Sportjátékok I. Nemzeti

tankönyvkiadó Budapest.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Korszerű mozgásfejlesztés: zenés – táncos

mozgásformák alkalmazásával

Tantárgy kódja PSJ1221

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 15

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Rajna Beatrix, testnevelő tanár, óraadó

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató ismerje meg a játékos mozgásfejlesztés alapelveit, jelentőségét, és alkalmazási

lehetőségeit a legalapvetőbb testmozgások segítségével.

Elméleti és gyakorlati tapasztalatszerzés után olyan korszerű szakmódszertani képzésben

részesüljön, melynek birtokában korszerű, változatos és alternatív lehetőségeket teremthet a

mindennapos testnevelésben is.

Zenés – táncos mozgásformák alkalmazásával (énekes-táncos gyermekjátékok, népi

sportjátékok, néptánc, esztétikus testképzés, történelmi társastánc, táncos aerobic irányzatok)

élményszerű mozgástanulás.

.

2. Tantárgyi program A játék szerepe a gyermek mozgástanulásában, pszichés és testi fejlődésében.

Mozgástípusok: lépés, ugrás, forgás, gesztus, testsúlyáthelyezések.

Ugrásfajták támasztékszerkezet alapján.

Játéktípusok, játékgyűjtemények és elemzések.

Népi gyermekjátékok módszertana

A tradicionális mozgáskultúra helye a mozgásfejlesztésben, alkalmazása a korszerű oktató-

nevelő munkában.

Az esztétikus testképzés alapelvei, jelentősége és szerepe a mozgástanulás folyamatában.

A kondicionális és koordinációs képességfejlesztés – testtudat kialakítása zenés- táncos

mozgásformák segítségével.

A mozdulat művészi értéke, az esztétikai tényezők összehangolása a tanult sportmozgásokra

építve.

A tradicionális mozgáskultúra helye a mozgásfejlesztésben, alkalmazása történelmi

társastáncok során.

Népszerű aerobic mozgásformák – táncos irányzatok a mindennapokban.

Figyelemfejlesztő tényezők és módszerek játékos formában.

Emlékezetfejlesztő módszerek a mozgástanulásban.

Koordinációs képességfejlesztés ugróiskolák alkalmazásával.

Játékgyűjtemény a gyakorlatban.

Régi stílusú táncok: ugrós

Esztétikus testképzés a gyakorlatban (helyes testtartás, lábgyakorlatok, törzsgyakorlatok,

kargyakorlatok)

Történelmi társastáncok a gyakorlatban: reneszánsz táncok

Mozgástanulás az aerobic táncos alapelemeinek felhasználásával:dance aerobic, step aerobic,

zumba)

3. Évközi tanulmányi követelmények

Zárthelyi dolgozat (1 alkalom)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, gyakorlati jegy)

Zárthelyi dolgozat értékelése százalékosan gyakorlati jeggyel 1-5-ig.

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozatok nyílt kérdésekkel 1-5-ig, gyakorlati beszámoló a tanult mozdulatokból

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV, videofelvétel, CD/DVD, PowerPoint

segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok, hospitálási lehetőség gyakorlóiskolai

csoportoknál), kéziszerek, step padok. Táncterem, tükörfal, balett rúd/bordásfal.

7. Kötelező, ajánlott irodalom PÁSZTORY A. – RÁKOS E. (1992) :Sportjátékok I. - Iskolai és népi játékok

Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 220 p.

LÁZÁR K.(1997) : Népi játékok Planétás Kiadó, Bp. 234 p.

DANCS L. (1982.) : Kör, kör ki játszik? MVMK, Nyíregyháza. 119 p.

ESZTERGÁLYOS J. : Oktatójátékok kisiskolásoknak Zalai Nyomda Rt, Zalaegerszeg 308 p.

BERCZIK S.(1992): Mozgásfejlesztő és Tartásjavító Gimnasztika

(Módszertani útmutató a 3 - 10 éves korosztály testi neveléséhez)Bp. 95 p.

KOVÁCS G.: (1997) Reneszánsz táncok Garabonciás Alapítvány, Bp. 309 p.

WOLFGANG M.(2005.): Aerobik CSER Kiadó, Bp. 127 p.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Korosztályos képzés és versenyeztetés

labdajátékokban I. (kosárlabda, labdarúgás)

Tantárgy kódja PSJ1122

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Hegedűs Ferenc, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók sajátítsák el a játékelemek magasabb szintű technikai-taktikai változatait, azok

oktatásmódszertanát. Alkalmazzák az adott labdajáték térben, időben, létszámban manipulált

formáit. Szerezzenek jártasságot versenyek, mérkőzések szervezésében, vezetésében és

alapvető edzői feladatok ellátásában, mérkőzés protokollban. Ismerjék meg a szabadidős

sporttevékenységben (street-ball, stradfoci), valamint a parasportban (kerekes székes

kosárlabda) használt sajátságos megoldásokat. Legyenek képesek felismerni, kiválasztani, és

fejleszteni a tehetséges labdajátékosokat.

2. Tantárgyi program

A játékvezetés sajátosságai, aktuális szabályváltozások, nemzetközi jegyzőkönyv

(kosárlabda), viselkedés a pályán, protokoll. A korosztályos versenyeztetés hazai

vonatkozásai. Edző feladatai mérkőzés előtt, közben, után. Az elsajátításra kerülő,

alaptechnikákra épülő, magasabb szintű technikai-taktikai változatok, azok

oktatásmódszertana, játék közbeni alkalmazásának (játékrendszer) vonatkozásai, az életkori

sajátosságok és a csapatjáték fejlődési követelményeivel összhangban. Játékrendszerek

támadásban, védekezésben. A labdajátékosok életkori és játéktudásbeli fejlődésével

összefüggő nevelési kérdések. A Grassroots gyakorlatának és elméletének bemutatása.

A tipikus labdamenet lefolytatásához szükséges magasabb szintű technikai-taktikai

változatok, és azok oktatásmódszertanának elsajátítása. Koordinációs gyakorlatok szerepe az

oktatásban. Játékrendszerek alkalmazása és annak tudatos változtatása a saját csapatunk

erősségeinek, valamint az ellenfél gyengeségeinek felismerésével mérkőzésszituációban.

Mérkőzés-statisztika megismerése (Fullcourt).

Magasabb osztályú-, illetve korosztályos mérkőzések, edzések látogatása.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1-1 magasabb osztályú mérkőzés (kosárlabda, labdarúgás) látogatása, statisztika készítése.

2-2 különböző korosztályú csapat (kosárlabda, labdarúgás) edzéseinek (2) látogatása,

hospitálási napló elkészítése adott szempontok alapján.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Gyakorlati jegy (1-5)

5. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Oktató film, a Fullcourt statisztikai program megismerése, kezelése

7. Kötelező, ajánlott irodalom

BICSKEI B. (1997): Utánpótláskorú labdarúgók felkészítése. Aréna 2000 – Sportfutár,

Budapest

BOTH J. (1999). A futball egy nagy játék I-II. Both és társa Kiadó, Budapest- Herminamező

BRUGGMANN, B. (szerk.) (2003): 1020 gyermekfutball játék és gyakorlat. Dialóg Campus

Kiadó, Budapest-Pécs Nemzetközi kosárlabda játékszabályok és hivatalos szabálymagyarázatok 2013. MKOSZ, Budapest.

PETER, V.:(szerk.) (2001): 1006 játék és gyakorlatforma a kosárlabdában. Dialóg Campus Kiadó,

Budapest-Pécs.

RÁNKY M.(1999): Játék a kosárlabda - a kosárlabda játék. Pauz - Westermann Könyvkiadó KFT,

Celldömölk.

SOMODI L. (2003): Mozgáskoordináció- és gyorsaságfejlesztő gyakorlatok óvodától felnőtt

korig. Baráti Bőrlabda Futball Klub, Budapest

A labdarúgás játékszabályai. MLSZ

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Korosztályos képzés és versenyeztetés

labdajátékokban II. (röplabda, kézilabda)

Tantárgy kódja PSJ1223

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Veress Gyula, testnevelő tanár

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgatók sajátítsák el a játékelemek magasabb szintű technikai-taktikai változatait, azok

oktatásmódszertanát. Alkalmazzák az adott labdajáték térben, időben, létszámban manipulált

formáit. Szerezzenek jártasságot versenyek, mérkőzések szervezésében, vezetésében és

alapvető edzői feladatok ellátásában, mérkőzés protokollban. Ismerjék meg a szabadidős

sporttevékenységben (mix-, strand röplabda, strand kézilabda, szivacs kézilabda), valamint a

para-sportban (ülőröplabda) használt sajátságos megoldásokat. Legyenek képesek felismerni,

kiválasztani, és fejleszteni a tehetséges labdajátékosokat.

2. Tantárgyi program

A játékvezetés sajátosságai, aktuális szabályváltozások, nemzetközi jegyzőkönyv (röplabda)

viselkedés a pályán, protokoll. A korosztályos versenyeztetés hazai vonatkozásai. Edző

feladatai mérkőzés előtt, közben, után. Az elsajátításra kerülő, alaptechnikákra épülő,

magasabb szintű technikai-taktikai változatok, azok oktatásmódszertana, játék közbeni

alkalmazásának (játékrendszer) vonatkozásai, az életkori sajátosságok és a csapatjáték

fejlődési követelményeivel összhangban. Játékrendszerek támadásban, védekezésben. A

labdajátékosok életkori és játék tudásbeli fejlődésével összefüggő nevelési kérdései.

A tipikus labdamenet lefolytatásához szükséges magasabb szintű technikai-taktikai

változatok, és azok oktatásmódszertanának elsajátítása. Játékrendszer alkalmazása és annak

tudatos változtatása a saját csapatunk erősségeinek, valamint az ellenfél gyengeségeinek

felismerésével mérkőzésszituációban. Magasabb osztályú, ill. korosztályos mérkőzések,

edzések látogatása. Mérkőzés-statisztika.

3. Évközi tanulmányi követelmények

1-1 magasabb osztályú mérkőzés (kézilabda, röplabda) látogatása, statisztika készítése.

2-2 különböző korosztályú csapat (kézilabda, röplabda) edzéseinek (2) látogatása, hospitálási

napló elkészítése adott szempontok alapján.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Kollokviumi jegy (1-5)

5. Az értékelés módszere Szóbeli felelet.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Oktatófilm.

7. Kötelező, ajánlott irodalom

GARAMVÖLGYI MÁTYÁS: A röplabdázás technikája. (MTE. Budapest, 1996.)

GARAMVÖLGYI MÁTYÁS: A röplabdázás technikája és taktikája. (MTE. Budapest,

1997.)

RIGLER E. – KOLTAI M.: Gyakorlatgyűjtemény a röplabda iskolai oktatásához. (TF.

Budapest. 2001.)

V.HANCIK – J. BELAJ – I.MACURA – L.HORSKY: Röplabdaedzés. (Hungária Sport.

Bp.,1990.)

MAGYAR RÖPLABDA SZÖVETSÉG: Röplabdázás szabálykönyve BAUMBERGER, J. (szerk.) (2001): 704 kézilabda játék és gyakorlat. Dialóg Campus Kiadó,

Budapest-Pécs, 173. ISBN: 9789639123 HORVÁTH J., JUHÁSZ I., MOCSAI L., NÉMETH A. (2004): Kézilabda. Papirusz Duola Kiadó,

Budapest, 173. ISBN: 9789638634078.

JUHÁSZ I., KOVÁCS L., MOCSAI L. (2004): Kézilabda II. kötet. Papirusz Duola Kiadó, Budapest,

194. ISBN: 963 497 061 3.

SZABÓ J. (2004): Kézilabdázás. Technika. Taktika. Oktatás. JGYF Kiadó, Szeged, 266. ISBN: 963-

9167-82-7.

NEMZETKÖZI KÉZILABDA SZÖVETSÉG (2011): Kézilabda játékszabályok

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Atlétika oktatásának új szemléletű megközelítése

Tantárgy kódja PSJ1124

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 14

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Vas László, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja: Az atlétikai mozgások (futások, ugrások, dobások) oktatás-módszertani szerveződésének a

megismerése, gyakorlati megvalósítása. A Kölyökatlétikai program megismertetése, melynek

célja, hogy izgalmassá tegye az atlétikát a gyerekek számára. Az innovatív szervezés és az új

élmények, az atlétikai játékok által a gyerekek felfedezzék az alapvető mozgásformákat,

melyek kivitelezhetősége gyakorlatilag bárhol (stadion, játszótér, tornaterem, vagy bárhol a

szabadban) megoldható.

2. Tantárgyi program: A Kölyökatlétika program mozgásanyagának kreatív használata, eredeti mozgások,

mozgásfolyamatok, játékok alkotása a tananyag tartalmától függően valósuljon meg. Az új és bevált

nemzetközi módszertan és gyakorlat naprakész ismerete és alkalmazása. Az oktatási folyamattal, a

program versenyrendszerével kapcsolatos tervezési, szervezési feladatok, dokumentumok megismerése,

elkészítése.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Egy zárthelyi dolgozat megírása.

Önálló óraterv elkészítése a program elemeinek beépítésével (egyéni írásbeli feladat).

A program gyakorlati tevékenységének teljesítése

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat

Egyéni írásbeli feladat

Gyakorlati tevékenység jártasságának bemutatása

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozat, önálló otthoni feladatok, értékelése: 1 – 5-ig.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tanterem, szemléltetést segítő audiovizuális technikai berendezések, eszközök, a program

gyakorlati megvalósításához szükséges eszközök.

7. Kötelező, ajánlott irodalom

CHALES Gozzoli – JAMES Simohamed – ABDEL Maled EL-Hebil: (2012) Kölyökatlétika.

Magyar Atlétikai Szövetség, Budapest KOLTAI J., OROS F. (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása. Plantin - Print Bt., Budapest, 326.

KOLTAI J., SZÉCSÉNYI J. (szerk.) (1998): Az atlétikai versenyszámok technikája. Dobások. Magyar

Testnevelési Egyetem, Budapest, 161.

MURER, K. (szerk.) (2000): 1003 atlétika játék és gyakorlat. Dialóg Campus Kiadó, Budapest- Pécs,

279. ISBN: 963 9136 53 0.

OROS F. (szerk.) (2005): Az atlétikai versenyszámok technikája. Futások és gyaloglás. SE.

Testnevelés és Sporttudományi Kar, Budapest, 221.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Torna oktatásának új szemléletű megközelítése

Tantárgy kódja PSJ1125

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 4

Félévi kontakt óraszám 14

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Regős József, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása

A hallgató ismerje meg a sporttorna elméleti és gyakorlati mozgásanyagának, oktatásának és

módszertanának új szemléletű megközelítését. Biztosítson olyan elméleti és gyakorlati

ismeretet, tudást, amelynek birtokában a hallgatók tanári munkájuk során eredményesen

eleget tudnak tenni az iskolai tornaoktatás cél- és feladatrendszerében megfogalmazott

követelményeknek. Nyújtson kiindulási alapot a sporttorna korszerű, specifikus,

kondicionális, koordinációs képességeinek és ízületi mozgékonyságának fejlesztéséhez.

2. Az elsajátítandó ismeretanyag

A sporttorna alapvető szaknyelvi ismereteinek és mozgásanyagának elsajátítása; a tartásos

(statikus) és mozgásos (dinamikus) elemek segítségadásának alkalmazása; sportágspecifikus

képességek kialakítása, fejlesztése; a sporttorna általános szabályainak ismertetése,

értelmezése, elsajátítása. Kiegészítő eszközök alkalmazása: kiegészítő tornakészlet és body-

roll mozgásanyaga, módszertana, a minitrampolin ugrások alapjai, technikája, csoportosítása

és csoportos ugrásbemutatók elsajátítása, újszerű kéziszerek alkalmazása - gumiszalag,

medicinroller.

A sporttorna általános iskolai tantervi torna sportági mozgásanyagának követelményeinek

elsajátítása, oktatásmódszertana és segítségadása talaj, szekrényugrás, alacsony és magas

gyűrű, valamint alacsony és magas gerenda szereken.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Zárthelyi dolgozat (1 alkalom) írása.

Évközi gyakorlati beszámolók

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy):

Gyakorlati jegy a dolgozat és a gyakorlati bemutató alapján.

Kollokvium

5. Az értékelés módszere:

A dolgozat és a gyakorlati beszámoló értékelése 1-5-ig skálán.

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok:

A megadott szakirodalom, tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV,

videofelvétel, cd, PowerPoint-segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok), sporteszközök,

kéziszerek.

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

DONÁTH F. – HAMZA I. – MOLNÁR F. – VÍGH L. (1996): Torna az iskolában. MTE.

Budapest. 208 p.

HAMAR P. – SZAKÁLY E. (1997): Minitrampolin – ugrások – ugrásbemutatók. TFTI.

Budapest. 65 p.

HAMZA I. – KARÁCSONY I. – MOLNÁR F. – VÍGH L. – GYULAI G. (2000): Torna 1x1.

Budapest. 240 p.

HONFI L. – SZATMÁRI Z. (2011): A sporttorna elmélete és gyakorlata. Dialóg Campus

Kiadó. Pécs-Budapest Digitális könyvfejezet. 144 p.

KEREZSI E. (1971): Torna IV. Sport. Budapest. 732 p.

TANTÁRGYLEÍRÁS

1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása:

A hallgató legyen tisztában az úszás jelentőségével egészségügyi hatásaival. Ismerje az úszás

életmentő szerepét, ismerje a vízbiztonsági gyakorlatokat. Ismerje és tudja kialakítani az új

közegben gyakorláshoz szükséges magatartási és gyakorlati szabályokat. Ismerje az

úszómozgás tanításának sajátosságait, a vízhez szoktatás szükségességét.

Tudja megszerettetni a vizet tanulóival és érje el tanítványainál a vízben történő biztonságos

tájékozódást. Ismerje az úszás alapvető biomechanikai törvényszerűségeit. Ismerjék meg az

úszás szerepét a személyiségfejlesztésben, a testi-lelki egészség megőrzésében, megtartásában

és az egészségtudatos magatartás kialakításában. Kapjanak széleskörű ismereteket az úszás

prevenciós, rekreációs, rehabilitációs fontosságáról. Ismerjék meg az úszás sajátosságait és

különbségeit más motoros cselekvéshez képest. Tájékozódjanak a legújabb hazai és

nemzetközi úszásoktatási módszerekről és alkalmazzák őket a gyakorlatban.

Ismerje az úszásoktatás színvonalát befolyásoló tényezőket.

Sajátítsa el a vízhez szoktató gyakorlatokat és játékokat ismerje és tudja a négy úszásnem,

valamint a rajtok, fordulók technikájának oktatását. Legyen tisztában a technikai képzés

módszertanával.

2. Az elsajátítandó ismeretanyag:

Vízhez szoktató gyakorlatok és játékok. Vízbiztonsági gyakorlatok. Merülési gyakorlatok,

vízbe ugrások, lebegés, siklás. Légzést szabályozó gyakorlatok. Tudatos levegővétel

megtanulása. Téri tájékozódás, térérzék fejlesztése kis vízben. Siklás hason és háton.

Mélyvízhez szoktatás. A négy úszásnem, szárazföldi és vízi gyakorlatai. Ugrások, taposások

mélyvízben. A fejesugrás előkészítése, gyakorlatai. Fogó játékok, játékos úszó gyakorlatok,

játékos vízi csapatversenyek, vízilabda. A négy úszásnem rajtja, fordulója, célba érkezése.

Koordinációs és kondicionális képességek fejlesztése az úszás mozgásanyagával.

3. Évközi tanulmányi követelmények:

Zárthelyi dolgozat írása. Az úszásnemek technikájának bemutatása.

4. A megszerzett ismeretek értékelése:

Gyakorlati jegy a dolgozat és a gyakorlati bemutató alapján.

5. Az értékelés módszere:

A dolgozat és a gyakorlati beszámoló értékelése 1-5-ig skálán.

Tantárgy neve Alternatív lehetőségek az úszásoktatásban

Tantárgy kódja PSJ1226

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 4

Összes óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vajda Ildikó, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet/intézet kódja TSI

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

Segédanyagok: A megadott szakirodalom valamint az előadások, megbeszélések anyaga.

7. Kötelező, ajánlott irodalom:

TÓTH Á. (2008): Az úszás tankönyve. SE Testnevelés és Sporttudományi Kar, Budapest,

541. ISBN:963 11 1852 5.

TÓTH Á. (2002): Úszásoktatás. SE Testnevelés és Sporttudományi Kar, Budapest, 184.

ISBN: 963 9417 564.

KIRICSI J. (2002): Úszásoktatás kisiskolások számára. SE Testnevelés és Sporttudományi

Kar, Budapest, 116. ISBN: 963 9417 564.

KISS M. (2005): A versenyúszás alapjainak oktatása. Jedlik Oktatási Stúdió, Budapest,

272. ISBN: 963- 86514-8-2.

GRIEHRL J., HAHN M. (2005): Úszás. Cser Kiadó, Budapest, 128. ISBN:963 9350 72 9.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Küzdősportok oktatásának elmélete és módszertana

Tantárgy kódja PSJ1227

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pucsok József Márton, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A küzdősportok mozgásanyagának alkalmazási lehetőségei az iskolai testnevelésben.

Végzett gyakorló pedagógusok módszertani ismereteinek bővítése. Új ismeretek gyakorlati

felhasználásának lehetőségei az iskolai testnevelés területén. Új, korszerű eszközök,

módszerek a küzdősportok oktatásában iskolai körülmények között. A küzdősportok

oktatásának szervezési kérdései, a balesetvédelem jelentősége az oktatási folyamatban.

2. Tantárgyi program

3. Évközi tanulmányi követelmények

Bevezetés. Alapvető fogalmak: harcművészet, budo fogalma. A japán, kínai és koreai

harcművészetek fejlődése alapvető jellemzői.

- A küzdősportok, küzdő jellegű feladatok személyiség-fejlesztő hatása.

- A testnevelés keretein belül történő alkalmazás, a korszerű tervezés szakmai szempontjai.

- Balesetvédelmi szabályok a küzdősportok oktatásánál.

- Küzdőfeladatok és játékok: húzások, tolások párokban és csoportban, páros és csoportos

küzdőjátékok és feladatok

- Grundbirkózás: Szabályrendszere;

Alapállás, alaphelyzetek; fogások, kitolások, kihúzások, emelések

- Judo: Üdvözlések (állásban és térdelésben); felállási módok; mozgásmódok (állásban és

földön)

Tompítási gyakorlatok: Eséstechnikák előre, hátra, oldalt; társon át esések.

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Gyakorlati jegy

5. Az értékelés módszere

Az órákon való aktív részvétel, a tanulmányi és vizsgaszabályzatban előírtak szerint.

- Önálló otthoni feladatok eredményes elkészítése (ezek részletes ismertetésére a

tanév során kerül

- Küzdőjellegű, küzdőfeladatokat-játékokat tartalmazó órarész megtartása, ehhez

kapcsolódó mozgásanyag oktatása

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

7. Kötelező, ajánlott irodalom

FODOR, SZEPESI, NÉMETH, BOGNÁR, HORVÁTH, BARNA (2009): A küzdősportok

alapjai. TF. Budapest.

MORVAY SEY KATA (2011): Küzdősportok, küzdőjátékok (E-tankönyv). Dialóg Campus

Kiadó.

NAGY ERNŐ (2000): Küzdősportok az iskolai testnevelésben. Dialóg Campus. Budapest-

Pécs.

TANTÁRGYLEÍRÁS

1.A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: Ismerjék a hallgatók a motoros képességek fejlesztésének és mérésének elméleti alapjait, gyakorlati

szempontjait, módszereit. Az oktatás során speciális - kognitív, affektív és motoros -

műveltségtartalmak kerüljenek közvetítésre. Az új és bevált nemzetközi módszertan és gyakorlat

naprakész ismerete és alkalmazása valósuljon meg.

Az ismereteket tudják felhasználni a testnevelő tanári munkájuk eredményességének

ellenőrzésére, a tanári munka tervezésére. Biztosítson olyan tudást, amelyet kreatívan tudnak

alkalmazni pedagógiai munkájuk sikeres végzéséhez Legyen képes a megszerzett ismeretei alapján a testi fejlettség státuszának megállapítására, az egyén

terhelhetőségi programjának elkészítésére, ezzel összefüggésben az ismeretek és készségek motorikus

próbák szervezésére, lebonyolítására, értékelésére és az adatok korszerű tárolására.

2.Az elsajátítandó ismeretanyag:

A hallgatók megismerik az edzés célját, feladatait, eszközeit, foglalkoznak az alkalmazkodás

kérdésével, a terhelés összetevőivel, az elfáradás szakaszával, tüneteivel. Megismerik a

teljesítmény összetevőit, a kondicionális és koordinációs képességeket és a képességek

biológiai hátterét. Elsajátítják a sportolók felkészítéséhez szükséges módszereket, eljárásokat. Európai Uniós elvárás tükrében a legkorszerűbb adatfeldolgozási ismeretek és módszerek

közvetítése, a motoros képességek fejlesztésének és mérhetőségének tárgykörében. A

kondicionális és koordinációs képességek fejlesztésének elmélete és módszertana az egyes korcsoportok sajátosságai, illetve a különböző korcsoportok mozgásigénye, eltérő terhelhetősége.

Motoros képességek, motoros készségek fejlesztésének módszere egymással szerves és

funkcionális kapcsolatban.

3.Évközi tanulmányi követelmények:

Egy motoros próba felmérése iskolájában, annak kiértékelése, majd ismételt mérés után,

önkontrolos vizsgálat elvégzése, értékelése. Zárthelyi dolgozat sikeres megírása.

4.A megszerzett ismeretek értékelése:

A beadandó munka, a zárthelyi dolgozat valamint a szóbeli beszámoló alapján.

5. Az értékelés módszere:

Érdemjegy 1-5-ig skálán.

Tantárgy neve Motoros képességek fejlesztése és

kutatásmódszertana (tehetséggondozás)

Tantárgy kódja PSJ1228

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 4

Összes óraszám 16

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Gyula Sándor, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős intézet/intézet kódja TSI

6.Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok:

A következő pontban felsorolt szakkönyvek és az előadások anyaga.

7.Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db):

DR. HARSÁNYI L. (2002: Edzéstudomány I., II. Dialóg Campus kiadó Bp-Pécs

DUBECZ J. (2009): Általános edzéselmélet és módszertan, Rectus Kft. Budapest

ÁCS P. (2009): Sporttudományi kutatások módszertana. PTE-TTK TSTI, Pécs, 291.

ISBN:978-963-642-275-2.

RIGLER E. (1993-1996-2000): Az általános edzéselmélet és módszertan alapjai I-II-III.

OTSH, Budapest, 89.; 83.; 179.

KATICS L., LŐRINCZY D. (2004): Erőedzés. Pécsi Direkt Kft, Alexandra Kiadója, Pécs,

260. ISBN: 1-4020-2218-2.

PINTÉR J., ÁCS P. (2007): Bevezetés a sportstatisztikába. Dialóg Campus Kiadó, Budapest -

Pécs, 164.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Outdoor sporttevékenységek a mindennapos

testnevelésben

Tantárgy kódja PSJ1129

Meghirdetés féléve 3.

Kreditpont 3

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Seregi Ernő, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

Ismertesse meg a képzésben résztvevőket a XXI. sz. egyik legfontosabb testnevelés elméleti

fogalmából adódó (outdoor sporttevékenységek) szervezési, vezetési és gyakorlati

tennivalókkal, mely a legnagyobb kihívás lesz a jövő testneveléssel foglalkozó tanárai számára.

Életvitel szemléletükben és oktatási metodikájukban jussanak el a természeti környezet, az

egészség és a sport összefüggéseinek elsődlegességéhez – ebből adódóan legyenek tisztában az

outdoor sporttevékenységek régiós lehetőségeivel, feltétel- és eszközrendszerével, gyakorlat-

és mozgásanyagával.

2. Tantárgyi program

A rekreáció outdoor sport oldalának és megjelenése; az outdoor sportok fogalma és fajtái; a

természeti környezet, az egészség és a sport - az életmód, szabadidő az outdoor tevékenységek

tükrében; az outdoor nevelés az iskolában;

Az outdoorsportok régiós elérhetőségének a mozgásanyaga és feltétel- eszközrendszere; az

outdoor sportok helyzetének magyarországi sajátosságai; az outdoorsportok várható

megjelenései és gyakorlati feladatai a mindennapos testnevelés tükrében

3. Évközi tanulmányi követelmények

1 zárthelyi dolgozat megírása.

Önálló outdoor sport program elkészítése (egyéni írásbeli feladat).

Outdoor gyakorlati tevékenységek teljesítése – kalandpark, görkorcsolya, nordic walking,

roller, mountain bike

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat

Egyéni írásbeli feladat

Gyakorlati tevékenység jártasságának bemutatása (–kalandpark, görkorcsolya, nordic

walking, roller, mountain bike

5. Az értékelés módszere

- Gyakorlati beszámoló – outdoor jártassági program teljesítése

- Zárthelyi dolgozat

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tanterem ellátottság megfelelő. Jegyzet –és könyvellátás megfelelő.

„Outdoor Kalandprogram” teljesítési helyszín a Nyíregyházi Főiskolán rendelkezésre áll

Kerékpár, görkorcsolya, roller, nordic walking eszközök rendelkezésre állnak

7. Kötelező, ajánlott irodalom Kötelező irodalom:

BÁNHIDI M. (2011): Sportföldrajz. Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs KOVÁCS T. A. (2004): A rekreáció elmélete és gyakorlata. Fitness Akadémia, Budapest

SZATMÁRI Z. (2009): Sport, életmód, egészség. Akadémiai Kiadó, Budapest

Ajánlott irodalom:

http://tamop412a.ttk.pte.hu/TSI/Nadori-Dancs-Retsagi-Ekler-Gaspar%20-

%20Sportelmeleti%20ismeretek/sportelmelet.html#d5e3683 (2014. március 24.)

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Tartásjavító és koordinációt fejlesztő mozgásanyag

elmélete és módszertana

Tantárgy kódja PSJ1230

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Félévi kontakt óraszám 12

Félévi követelmény K

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Vajda Ildikó, főiskolai tanár

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja

A hallgató a tantárgy teljesítése után képes lesz olyan prevenciós feladatok és játékok

összeállítására, melyek segítségével megteremthető az egészséges életmód alapja. A

megtervezett gyakorlatokba tudjon beépíteni olyan koordinációt javító tanulási tartalmakat,

amelyek stabilizálják az alapvető mozgáskészségeket, elősegítik a test- és térérzékelést,

valamint az izomtudat kialakítását.

Tudja felismerni a kezdődő és már kialakult mozgásszervi elváltozásokat. Alternatívákat tudjon

javasolni a problémák kezelésére, illetve megoldására. Ismerje az együttműködés lehetőségeit a

szakorvosokkal, gyógytestnevelőkkel, szülőkkel.

Tudja végrehajtani az egészségi állapotukban eltérő minőségű diákok sport iránti igényének és

szeretetének kialakítását. Foglalkozásaival nyújtson sikerélményt, biztosítson örömforrást a gyengébb testi adottságú diákok

számára a képességeiknek megfelelő sporttevékenységben.

Ismerje és alkalmazza az új európai irányelveknek a testi fejlettség státuszának megállapítására, és az

egyéni fejlettség adekvát programjának elkészítésére vonatkozó útmutatásait.

2. Tantárgyi program A prevenció fogalmának tágabb és szűkebb értelemben vett értelmezése.

Mozgásszervi elváltozások prevenciójának longitudinális programja Magyarországon

(Gerincgyógyászati Társaság programja). A biomechanikailag helyes testtartás kialakítása, az ízület- és

gerincvédelem elmélete és gyakorlata.

Preventív és az egészségtudatos szokások fejlesztése. Az iskolatáska-hordás gerinckímélő

módjának megismerése.

A relaxáció alkalmazásának jelentősége. Aktív, mozgásos relaxációs gyakorlatok és az

interaktív relaxáció gyakorlatai.

A térbeli tudatosságot és a testtudatot alakító, koordinációfejlesztő szerepjátékok,

szabályjátékok és feladatjátékok kreatív, kooperatív, valamint versenyjelleggel.

Keringésfokozó és testtartásjavító gyakorlatok, játékok speciális eszközökkel.

3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi dolgozat (1 alkalom)

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)

Zárthelyi dolgozat értékelése százalékosan

Gyakorlati jeggyel 1-5-ig

5. Az értékelés módszere

Zárthelyi dolgozatok nyílt kérdésekkel 1-5-ig

Gyakorlati beszámoló 1-5-ig

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok

Tankönyvek, szakcikkek, audiovizuális eszközök (TV, videofelvétel, cd, PowerPoint-

segédanyagok, 3D-s oktatási segédanyagok), sporteszközök, kéziszerek

7. Kötelező, ajánlott irodalom CSIDER T. (2002): Az iskolai gyógytestnevelés gyakorlati és mozgás elemzése. SE Testnevelési és

Sporttudományi Kar, Budapest, 156.

JÜRGEN, F (2002): 100 jó ötlet Gerincpanaszokkal küszködőknek. Golden Book Kiadó, Budapest, 212.

PAPNÉ G. ZS. (2005): A szék. Tartásjavító gyakorlatok. Flaccus Kiadó, Budapest, 102.

SZENDRŐI M. (szerk.) (2006): Ortopédia. Semmelweis Kiadó, Budapest, 416.

GYÓGYTESTNEVELÉS A GYERMEKEKÉRT ORSZÁGOS EGYESÜLET (2004): Általános

testtartásjavító gyakorlatok gyűjteménye. Flaccus Kiadó, Budapest, 157.

TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgy neve Testnevelés és sport a jelenkori társadalomban

Tantárgy kódja PSJ1231

Meghirdetés féléve 4.

Kreditpont 3

Félévi kontakt óraszám 10

Félévi követelmény G

Előfeltétel (tantárgyi kód) -

Tantárgyfelelős neve és beosztása Seregi Ernő, főiskolai docens

Tantárgyfelelős intézet kódja TSI

1. A tantárgy elsajátításának célja A kurzus célja, hogy a sportban és a testnevelésben az elmúlt évtizedben lezajlott változásokat

nyomon kövesse, azokat megkísérelje értelmezni, a sportmenedzsment és a

sportszociológia legújabb kutatásai eredményeinek segítségével. A kurzus a

sportszociológia és a sportmenedzsment tárgyak oktatási anyagára épül.

2. Tantárgyi program Tárgyalja a hazai sport aktuális szervezeti kereteit, finanszírozását, kapcsolatrendszerét,

modern szervezeti struktúráit. Bemutatja a sport és politika egymásra hatását, a sportipar

működési modelljeit. Segíti az eligazodást a sport nemzetközi szervezeti rendszerében.

A kurzus hallgatói megismerik a mai és a közelmúltbeli nemzetközi és magyar sport

legfontosabb társadalmi jelenségeit, folyamatait, valamint változási tendenciáit, segítve a

sportban észlelhető társadalmi problémák megértését.

3. Évközi tanulmányi követelmények 1 zárthelyi dolgozat megírása.

Egyéni írásbeli feladat

4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Zárthelyi dolgozat megírása.

Egyéni írásbeli feladat

Szóbeli vizsga /kollokvium/

5. Az értékelés módszere Zárthelyi dolgozat

Kollokvium

6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló

segédanyagok Tantermi lehetőségek (projector) megfelelők. A kurzus elméleti ismeretanyagának

elsajátításához a jegyzet – és tankönyv ellátottság biztosított.

7. Kötelező, ajánlott irodalom

STERBENZ,T. - GÉCZI, G. (2012) Szerk., Sportmenedzsment. SE TSTK, Budapest.

FÜLDESINÉ, Sz.Gy.- Gál, A. - DÓCZI, T. (2010) Sportszociológia. SE TSTK, Budapest.

Ajánlott irodalom:

GIDDENS, A.(2003) Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest.

MINTZBERG,H. (2010) A menedzsment művészete. Alinea Kiadó, Budapest.