19
Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon Készítette: Czitán Gabriella II. Trefort Ágoston Szakmai Tanárképzési Konferencia Budapest, 2012. november 20.

Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Előadó: Czitán GabriellaSzerző bemutatkozása:Az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjában dolgozom tanársegédként. Szociológiát, mentálhigiénét és kutatásmódszertant tanítok. Az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti programjának keretein belül írom a diszertációmat. Kutatási területem a reformpedagógiai és alternatív iskolák hatékonysága Magyarországon. Előadás absztrakt:A rendszerváltozás után, 1989-ben jelentek meg Magyarországon alternatív és reformpedagógiai iskolák. Mára a Waldorf és a Montessori iskoláknak van intézményes, míg néhány alternatív iskolának belső tanárképzése.A Waldorf Pedagógiai Intézet a witten-anneni Waldorf Pedagógiai Intézettel közösen 1991-ben, Solymáron indította el a 4 éves osztálytanítói képzését. Eleinte 1 évet itthon, majd 3 évet Németországban tanultak a diákok. A képzés évfolyamai folyamatosan épültek ki itthon, az 1998/99-es tanévtől már mind a 4 évfolyam Magyarországon működött.1998-ban indult a 2 éves posztgraduális nappali képzés, de a kevés érdeklődő miatt (magas tandíj) a 2009/10-es tanévben már nem indult.2003-ban indult a 3 éves (1 év alapozó + 2 év továbbképző) posztgraduális képzés, ahol 5 specializációból lehet választani: középiskolai tanár, osztálytanító, nyelvtanár, kézimunkatanár, kézművestanár.Ezek mellett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara indított 480 órás levelező képzést, illetve a Waldorf Szövetséghez tartozó Waldorf Ház rövid, 120 órás képzést.A Budapesti Montessori Társaság a 90-es években kereste meg az ELTE Pedagógiai Karát és szorosan együttműködve dolgozták ki a Montessori tanárképzést, melyet 1998-ban akkreditáltak, mint szakirányú képzést. A képzést 2 évente indították, de 2006-ban már nem volt elég jelentkező (pénzhiány), azért azóta nem indítottak évfolyamot.A Magyarországi Montessori Egyesület indít folyamatosan 120 órás, emelt szintű Montessori pedagógiai képzést, de ez főleg óvópedagógiára vonatkozik.Az alternatív iskolák, nem intézményes kereteken belül folyó tanárképzését a Lauder Javne Iskolán keresztül mutatom be. A Lauder, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) és a Politechnikum amerikai mintára folyamatosan kapcsolatban van egymással és egy alapítvány áll mögöttük. A tanterv, tanmenet és struktúra a tanároktól, diákoktól és szülőktől függ. A tanításban a folyamat a hangsúlyos. A tananyagot a tanárok és a diákok közösen fejlesztik (Lauderpedia). Bármilyen probléma esetén az iskolák felveszik egymással a kapcsolatot, hogy náluk volt e már hasonló probléma és azt hogyan oldották meg.Minden tantárgyhoz tartozik egy elektromos kollégium.Az új belépő tanár kap 1 GPS, aki segíti őt mindenben, kérdések esetén hozzá tud fordulni az új kolléga.A tanároknak KÖD-öt (kutatási ösztöndíjat) kell évente leadni az általuk vállalt 1 területtel kapcsolatban (10-50o).

Citation preview

Page 1: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Készítette: Czitán GabriellaII. Trefort Ágoston Szakmai

Tanárképzési Konferencia Budapest, 2012. november 20.

Page 2: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

I. Intézményes tanárképzés

- Montessori

- Waldorf

II. Iskolán belüli tanárképzés

- Lauder Javne Közösségi Iskola

2/18

Page 3: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

1990: Budapest

• ELTE Bárczi Gusztáv

Gyógypedagógiai Kar

• Solymári Waldorf

Pedagógiai Intézet

• Waldorf ház

3/18

Page 4: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Bothmer képzés• Bothmer Movement

International• négy éves levelező

képzés• 60 órás

továbbképzés• gyermekoktatói

diploma • felnőttoktatói

diploma 4/18

Page 5: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Extra Lesson képzés• Vadvirág Egyesület• 540 órás, államilag

elismert továbbképzés

• fejlődési, viselkedési- és tanulási zavarok

• mozgás, festés- és rajzterápia

5/18

Page 6: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Euritmia• Magyar Euritmia-

Mozgásművészeti Társaság

• 4 éves, nappali posztgraduális tanárképzés

• 5 éves levelező, posztgraduális tanárképzés

• 30 órás akkreditált továbbképzés 6/18

Page 7: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Montessori

1998: Budapest

• Magyarországi

Montessori Egyesület

• Budapesti Montessori

Társaság – ELTE

7/18

Page 8: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

KÉPZÉSEK

Waldorf• 480 órás, akkreditált

posztgraduális képzés - Bárczi• 4 éves, nappali - 1991• 2 éves, nappali posztgraduális

– 1998• 3 éves, posztgraduális

levelező – 2003• 2 éves, esti posztgraduális -

2010• 30 órás akkreditált

továbbképzés• 44 órás posztgraduális

továbbképzés – Waldorf Ház

Montessori• 120 órás továbbképzés (MME)• 480 órás, esti szakmai

továbbképzés (BMT)

8/18

Page 9: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

KÉPZÉSEK

Waldorf• 480 órás, akkreditált

posztgraduális képzés - Bárczi• 4 éves, nappali - 1991• 2 éves, nappali posztgraduális

– 1998• 3 éves, posztgraduális

levelező – 2003• 2 éves, esti posztgraduális -

2010• 30 órás akkreditált

továbbképzés• 44 órás posztgraduális

továbbképzés – Waldorf Ház

Montessori• 120 órás továbbképzés (MME)• 480 órás, esti szakmai

továbbképzés (BMT)

8/18

Page 10: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Montessori

3 fő képzési terület:

• matematika

• idegen nyelvek

• természettudományok

9/18

Page 11: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Képzési formák:

• előadás

• szeminárium

• gyakorlat

• óvóda és iskolalátogatás

10/18

Page 12: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

Tantárgycsoportok:• művészeti tantárgyak• bölcsészettudományi

tantárgyak• természettudományi

tantárgyak• matematika• általános pedagógia• tanításmódszertan

11/18

Page 13: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Waldorf

4 képzési modul:

• osztálytanító

• idegennyelv tanár

• középiskolai tanár

• kézművestanár

12/18

Page 14: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Képzési formák:

• előadás

• szeminárium

• gyakorlat

• hospitálás

13/18

Page 15: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Intézményes tanárképzés nélküli alternatív iskolák

Lauder Javne Közösségi Iskola

Alternatív Közgazdasági Gimnázium

Politechnikum

14/18

Page 16: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Lauder Javne Közösségi Óvóda, Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

alapítvány GPS program (gondos pedagógiai segítő) KÖD program (kutatási ösztöndíj) „Mindenki mindenkinek a főnőke!” - hierarchia nélküliség

15/18

Page 17: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

a tanterv, a képzés menete és strukturája a tanároktól, diákoktól és szülőktől függ

a folyamat lényege Lauderpedia

16/18

Page 18: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

ÖSSZEFOGLALÁS

államilag elismert alternatív tanárképzés ma nem működik

önköltséges egyre kevesebben tudnak részt venni iskolák egyre kevésbé tudnak támogatást

adni A törvényváltozások milyen irányba viszik el

az alternatív és reformpedagógiai iskolák életét?

17/18

Page 19: Reformpedagógiai és alternatív tanárképzés Magyarországon

Köszönöm a [email protected]

18/18