16
Közélet Kultúra Mindennapok 2010. január 10. 120 forint Elõször csak gondolatként fogalmazódott meg bennem: milyen jó lenne, ha az adven- ti idõszakot még szebbé téve, városunk lakóinak és az ide- látogatóknak meghittséget, örömöt szerezhetnénk. Ötle- temet másokkal is megosz- tottam, és a beszélgetések során kapcsolódott a megva- lósításhoz Lendvainé Pesti Emese , valamint férje Misi, aki bevállalta, hogy össze- rakja az építményt. Ezek után azonnal beindult a gé- pezet! Bethlen Gábor faanyagot biztosított, a Pesti és Lendvai Látszerész Bt a nád egy részét finanszírozta, míg családom- mal szénát, világítást, díszeket és további szükséges eszközö- ket szereztünk be és raktuk össze. December 12-én Lendvai Mihály, Legény Péter keze munkája által elkészült a bet- lehemi körülményeket jelké- pezõ építmény. Mi pedig Kellner Antalné Györgyivel összefogva megteremtettük a megfelelõ hangulatot. Miköz- ben a jászol, és baba (kisded) a helyére kerültek, rátaláltam egy tehetséges emberre, Antal Mártikára, aki Rákóczi úti há- zában igen nagy gondossággal az ember nagyságú bábúkat készítette. Szûz Máriát, Józse- fet , és a három királyokat készségesen rendelkezésünk- re bocsájtotta. Ügyes keze munkája és szeretete, segítõ- készsége felülmúlta minden elképzelésemet! Számomra eddig ismeretlenül találkoz- tam egy olyan emberrel, akit értékei miatt nagyon meg kell becsülnünk! Mindemellett életét az egészségileg rászoru- ló és hátrányos helyzetben lévõ gyermekek, illetve fel- nõttek megsegítésére, támoga- tására tette fel. Köszönet Neki! És köszönet Molnár Évikének, Lénárdné Terinek és Kati lányának - Andrész Grétinek - és a mûvelõdési ház dolgozóinak, akik a rendez- vény napján tüsténkedtek kö- rülöttünk. folytatás a 4. oldalon Karácsonyi készülõdés Betlehem a Fõ téren, december 12. “Ha összekapcsoljuk többek életét és munkáját, együttesen mindnyájan messzebbre jutunk, mint különhaladva bárki is eljuthatna." (SHAKESPEARE) Újévi köszöntõ Kedves Nagymarosiak! Az újesztendõ kezdete jó alkalom az elgondolkodásra, az elõzõ év értékelésére, a jövõ céljainak meghatározására. Tudom, van bennünk annyi el- szántság, hogy miután elbú- csúztattuk a tavalyi évet, az új feladatokra, az új lehetõségek- re figyeljünk. De az új eszten- dõ az értékelés ideje is. Néz- zük meg, mit terveztünk, és mit értünk el. Szerencsére sokmindent sorolhatnék fel: épületek, utak felújítását, ren- dezvényeket, ünnepségeket, sporteredményeket. Ezekbõl választottam ki a legjelentõsebbeket: végre sike- rült elõrelépnünk a termál- és szálloda program végrehajtásá- ban. Sikeres pályázónk volt az elmúlt évben kiírt pályázatunk- ra, és már hatóságunkhoz be- adott tervek birtokában mond- hatjuk, ez tényleg jelentõs fej- lõdést hozhat Nagymaros éle- tében! Az árvízvédelmi tervezés részletes megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, ennek értékelése folyik. Az önkormányzat és a hiva- tal tevékenysége nyomán to- vábbra is sikerült stabilan tar- tani az önkormányzati intéz- mények költségvetését és mû- ködését! 2009-ben közel 40 millió forint többletbevételt si- került produkálnunk az erede- ti költségvetéshez képest, mely azt jelenti, hogy a 100 milliós hiányból szerencsére nem lett semmi. folytatás a 3. oldalon A pestistõl napjainkig Még január 14-ig látható a nagyma- rosi mûvelõdési házban A pestistõl napjainkig címû kiállítás, amely az in- tézmény nyitva tartás idejében meg- tekinthetõ.

(SHAKESPEARE Újévi köszöntõ...Közélet Kultúra Mindennapok 2010. január 10. 120 forint Elõször csak gondolatként fogalmazódott meg bennem: milyen jó lenne, ha az adven-ti

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • KözéletKultúraMindennapok

    2010. január 10.120 forint

    Elõször csak gondolatkéntfogalmazódott meg bennem:milyen jó lenne, ha az adven-ti idõszakot még szebbé téve,városunk lakóinak és az ide-látogatóknak meghittséget,örömöt szerezhetnénk. Ötle-temet másokkal is megosz-tottam, és a beszélgetéseksorán kapcsolódott a megva-lósításhoz Lendvainé PestiEmese, valamint férje Misi,aki bevállalta, hogy össze-

    rakja az építményt. Ezekután azonnal beindult a gé-pezet!

    Bethlen Gábor faanyagotbiztosított, a Pesti és LendvaiLátszerész Bt a nád egy részétfinanszírozta, míg családom-mal szénát, világítást, díszeketés további szükséges eszközö-ket szereztünk be és raktukössze.

    December 12-én LendvaiMihály, Legény Péter kezemunkája által elkészült a bet-lehemi körülményeket jelké-pezõ építmény. Mi pedigKellner Antalné Györgyivelösszefogva megteremtettük a

    megfelelõ hangulatot. Miköz-ben a jászol, és baba (kisded)a helyére kerültek, rátaláltamegy tehetséges emberre, AntalMártikára, aki Rákóczi úti há-zában igen nagy gondossággalaz ember nagyságú bábúkatkészítette. Szûz Máriát, Józse-fet, és a három királyokatkészségesen rendelkezésünk-re bocsájtotta. Ügyes kezemunkája és szeretete, segítõ-készsége felülmúlta minden

    elképzelésemet! Számomraeddig ismeretlenül találkoz-tam egy olyan emberrel, akitértékei miatt nagyon meg kellbecsülnünk! Mindemellettéletét az egészségileg rászoru-ló és hátrányos helyzetbenlévõ gyermekek, illetve fel-nõttek megsegítésére, támoga-tására tette fel. KöszönetNeki! És köszönet MolnárÉvikének, Lénárdné Terinekés Kati lányának - AndrészGrétinek - és a mûvelõdési házdolgozóinak, akik a rendez-vény napján tüsténkedtek kö-rülöttünk.

    folytatás a 4. oldalon

    Karácsonyi készülõdésBetlehem a Fõ téren, december 12.

    “Ha összekapcsoljuk többek életét és munkáját,együttesen mindnyájan messzebbre jutunk,mint különhaladva bárki is eljuthatna."

    (SHAKESPEARE)

    Újévi köszöntõKedves Nagymarosiak!

    Az újesztendõ kezdete jóalkalom az elgondolkodásra,az elõzõ év értékelésére, a jövõcéljainak meghatározására.Tudom, van bennünk annyi el-szántság, hogy miután elbú-csúztattuk a tavalyi évet, az újfeladatokra, az új lehetõségek-re figyeljünk. De az új eszten-dõ az értékelés ideje is. Néz-zük meg, mit terveztünk, és mitértünk el. Szerencséresokmindent sorolhatnék fel:épületek, utak felújítását, ren-dezvényeket, ünnepségeket,sporteredményeket.

    Ezekbõl választottam ki alegjelentõsebbeket: végre sike-rült elõrelépnünk a termál- ésszálloda program végrehajtásá-ban. Sikeres pályázónk volt azelmúlt évben kiírt pályázatunk-ra, és már hatóságunkhoz be-adott tervek birtokában mond-hatjuk, ez tényleg jelentõs fej-lõdést hozhat Nagymaros éle-tében!

    Az árvízvédelmi tervezésrészletes megvalósíthatóságitanulmánya elkészült, ennekértékelése folyik.

    Az önkormányzat és a hiva-tal tevékenysége nyomán to-vábbra is sikerült stabilan tar-tani az önkormányzati intéz-mények költségvetését és mû-ködését! 2009-ben közel 40millió forint többletbevételt si-került produkálnunk az erede-ti költségvetéshez képest, melyazt jelenti, hogy a 100 millióshiányból szerencsére nem lettsemmi.

    folytatás a 3. oldalon

    A pestistõl napjainkigMég január 14-ig látható a nagyma-rosi mûvelõdési házban A pestistõlnapjainkig címû kiállítás, amely az in-tézmény nyitva tartás idejében meg-tekinthetõ.

  • 2 Nagymaros

    Felhívás!Nagymaros Város Önkormányzatának 21/2003. (XII. 16.)számú Köztisztaságról szóló többször módosított rendelete2. §-ában írja elõ, hogy minden

    a.) ingatlan elõtti járdaszakasz (járda hiányában két mé-ter széles területsáv)

    b.) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek mûtárgyaic.) zöldsáv (és az ott lévõ növényzet)közterület folyamatos tisztántartásra a tulajdonos, vagy

    használója kötelezettsége.Ez a téli évszakban a hó eltakarítását, illetve síkosság-

    mentesítést jelenti.Az akadályok és balesetek elkerülése érdekében a Ka-

    tasztrófavédelem és a Tûzoltóság fokozott figyelemre hívtafel önkormányzatunkat.

    Ezért felkérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a beköszön-tött téli idõjárásra tekintettel fokozott figyelemmel gondos-kodjanak az ingatlanaik elõtti közterületek hóeltakarításáról,síkosságmentesítésérõl (különösen igaz ez a forgalmas út-szakaszokra, például Rákóczi út).

    Polgártársaink testi épségének megóvása érdekében ezenkötelezettség betartását folyamatosan ellenõrizni fogjuk, ésa megszegõit szabálysértési bírsággal fogjuk sújtani.

    DR. HORVÁTH BÉLA JEGYZÕ

    Az önkormányzat 2010. évimunkaterve

    Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselõ-testü-lete 2010. évi munkatervét a Szervezeti és Mûködési Sza-bályzatáról szóló 3/2007. (IV. 3.) számú önkormányzatirendelet (SZMSZ) 7. §-a alapján határozta meg. A mun-katervet a képviselõ-testület 383/2009. (XII. 21.) számúhatározatával elfogadta.A 2010. év fõ feladatait a következõkben határozták meg:

    Gazdálkodás- Vállalkozás-ösztönzési tevékenység fejlesztése a civil szfé-rával együttmûködve;- A folyamatosan romló finanszírozási rendszerben talponmaradni, a likviditás stabilitását továbbra is biztosítani;

    - ÖNHIKI (önhibájukon kívül hátrányos helyzetû tele-pülések kiegészítõ támogatásának) igénybevétele;- Mûködésképtelen önkormányzatok támogatását igénybe-vétele;- Vagyongazdálkodási rendszer kialakítása és mûködteté-se;- Belsõ ellenõrzési rendszer hatékony mûködtetése.

    Településfejlesztés-üzemeltetés- A regionális operatív programokhoz kapcsolódó projek-tek összeállítása és pályázatok elõkészítése, benyújtása a2010-2011 idõszakra vonatkozóan. A város 2006-2013 idõ-szakra elfogadott fejlesztési koncepciójának aktualizálása.- Közterületek szisztematikus felújítási- és karbantartásirendszerének kidolgozása.- A város tulajdonában levõ ingatlanok szisztematikus fel-újítási- és karbantartási rendszerét kidolgozása. Ingatlanok-kal történõ gazdálkodás kialakítása (értékesítés, hasznosí-tás).- Településrendezési tervben kijelölt fejlesztési területekmegvalósításának elõkészítése- Latorvölgy;- Önkormányzati területek;- Árvízvédelmi projekt II. ütemének lebonyolítása;- Közlekedési rend felülvizsgálata;- Magyar utca és Hunyadi sétány környezetrendezése;- Széchenyi sétány környezetrendezése;- Helytörténeti Múzeum kialakítása;- Gyermekjóléti Szolgálat elhelyezése (Durisz rekonstruk-ció);- Duna-parti napozó elõkészítése, kialakítása;- Az óvoda-rekonstrukció folytatása;- Az iskola felújításának folytatása;- Nagymarosi gesztenyések megmentése program folytatása;- Váci út 49. szám alatti ingatlan (csónakház) állagmegóvá-sa, lehetõség szerinti felújítása.

    Oktatás, mûvelõdés, sport, turizmus- Óvodai mini csoport indításának vizsgálata;- Közmûvelõdés feltételeinek javítása;- Kittenberger múzeum megvalósításának befejezése;- Dunapart-környezetrendezésének folytatása a projekt- éspályázati elõkészítéssel;- Helytörténeti gyûjtemény bemutatásának elõkészítése: épü-let rekonstrukció;- Turisztikai vonzerõ fejlesztése;- Honlap-fejlesztés,- Iskolaigazgató kinevezése,- Hajózási múzeum megvalósítása.A képviselõ-testület a munkatervében erre az évre tíz ren-des ülést tervezett, a közmeghallgatásra szeptember 10-énkerülne sor.

    Az önkormányzatok 2010-benvárható még nehezebb gazdasá-gi helyzete, a normatív államihozzájárulások jelentõs csök-kentése miatt (amely esetünkbentöbb tízmilliós bevételkieséstokoz) a képviselõ-testület a he-lyi adók mértékének emelésérõlvolt kénytelen dönteni.

    2010. január 1-tõl a követke-zõ adótételeket kell alkalmazni:

    Nem lakásként nyilvántar-tott épületek esetében 900 Ft/m2;

    Garázs esetében 270 Ft/m2;Lakás (lakóház) vagy a tu-

    lajdonos lakóhelyeként bejegy-zett épület esetében 150 Ft/m2;

    Vállalkozás céljára szolgálóépület, épületrész, helyiség ese-tén egységesen 150 Ft/m2;

    Telekadó 30 Ft/m2.Idegenforgalmi adó 330 Ft/

    fõ/vendégéjszaka.Tekintettel arra, hogy az ál-

    landó lakosok esetében az ön-kormányzattól függetlenül, agépjármûadóról szóló törvénymódosítása következtében agépjármûadó, továbbá a szemét-szállítási díj is emelkedik, ezértKépviselõ-testület döntése alap-ján a lakások, vállalkozási helyi-ségek után fizetendõ építmény-adó mértéke nem változik.

    A megváltozott adótételekalapján fizetendõ adó összegérõlminden adózót határozatban fo-

    Tájékoztató a 2010. éviépítményadó mértékérõl

    gunk értesíteni.2010. évi szemétszállítási dí-

    jakTekintettel arra, hogy a

    márianosztrai lerakó hatóságibezárása miatt a kommunálishulladékot a gyáli lerakóba (csö-rögi átrakással) tudja a szolgál-tató Maros Kft szállítani, ezért akorábban alacsonyabb mértékentartott szemétszállítási díjat amegnövekedett költségek miattszükséges emelni.

    A 2010-ben fizetendõ díjak akövetkezõk:

    - 110 literes edényzet lakó-ház esetén 19600 Ft/év/edényzet

    - 110 literes edényzet hétvé-gi ház esetén 9800 Ft/év/edényzet/6 hónap szállítással

    - 120 literes edényzet lakó-ház esetén 21000 Ft/év/edényzet

    - 120 literes edényzet hétvé-gi ház esetén 10500 Ft/év/edényzet/6 hónap szállítással

    - 240 literes edényzet lakó-ház esetén 40000 Ft/év/edényzet

    - 50 literes edényzet lakóházesetén 9800 Ft/év/edényzet

    - Mûanyag zsák 400 Ft/zsákA díjakat továbbra is két rész-

    letben, március 15-ig, illetve szep-tember 15-ig kell a szolgáltatóMaros Kft részére megfizetni.

    A befizetni elmulasztott díjadók módjára behajtandó köz-tartozásnak minõsül.

    DR. HORVÁTH BÉLA JEGYZÕ

  • Nagymaros 3

    folytatás az 1. oldalrólFolyamatosan növekszik a

    bejelentett lakosok száma, már4820 fõ felett vagyunk! Ez isazt bizonyítja, hogy jó itt élni,az emberek jó érzik itt magu-kat!

    A legfontosabb mégis azemberi tényezõ: az összefogásés a közös erõfeszítés ereje.Gondoljunk csak a tavaszi vi-rágosításra, a mûvelõdési házfelújítására, a szálloda mellettisportpálya kitakarítására, vagya számtalan rendezvényre,melyet civil szervezeteink jó-voltából élvezhettünk. A svábközösség, az iskola, a nyugdí-jasok, a polgárõrök, a cserké-szek, a mûvészek, a sportolókés még sorolhatnám, hogy kimindenki tesz azért, hogy él-hetõ és élvezhetõ legyen Nagy-maroson az élet. Nagyon jóváros a miénk!

    Ezért vagyok optimista, ésezért nézek nyugodt lelkiisme-rettel a jövõbe. Az egyetértõés együtt gondolkodó képvise-lõ-testület számomra meg-nyugtató hátteret biztosít azelõre haladáshoz. Még szám-talan feladatunk és tervünk

    “Ha összekapcsoljuk többek életét és munkáját,együttesen mindnyájan messzebbre jutunk,mint különhaladva bárki is eljuthatna."

    (SHAKESPEARE)

    Újévi köszöntõvan, melyeket Önökkel együttszeretnénk és tudunk megvaló-sítani. Ezekhez terveket készí-tünk, pályázatokat, partnereketés finanszírozást keresünk.

    Végeredményben mindenesélyünk megvan a továbbibékés, nyugodt, de felgyorsu-ló fejlõdésre, a biztonságos,kiszámítható életre.

    2010-re is kívánom, hogylegalább ennyire összefogva,együtt élvezhessük az eddigmegszokott és az újabb rendez-vényeket, együtt örülhessünk afejlesztéseknek és ezekkelegyütt boldogan élhessünk te-lepülésünkön!

    Legnagyobb elhatározá-sunk az legyen az új esztendõ-re, hogy együttmûködünk,együtt cselekszünk városunkés a benne élõk boldogulásá-ért!

    Nagymaros Város Képvise-lõ-testülete nevében, közössé-günk minden tagjának nagyonboldog újévet, sikereket, vi-dámságot és minden közös cé-lunk mielõbbi megvalósításátkívánom!

    PETROVICS LÁSZLÓPOLGÁRMESTER

    Elismeréseket adott át PetrovicsLászló polgármester a város ki-emelkedõ sportolóinak, civil szer-vezeteinek, egyesületeinek a de-cember 21-én tartott képviselõ-tes-tületi ülés elején. Elismerésbenrészesült a kajakosok közül SzlávikTamás, Jeszenszky Petra, MüllerBettina, Bergmann Dániel, GuzsikDániel, Tar Bálint, MaurerMorvai Botond, Szántói SzabóMárk, Maricza Katalin és TarBence. A Nagymarosi FutballClub vezetõsége - Kocsis Norbert,Valentin László, Mester György,Kiss Tamás és Major László - iskapott oklevelet. Elismerést vehe-tett még át Melts Andráshegyikerékpáros, Wohner Farkasvízilabdázó, Nieberl Károly kajak-edzõ, Trieb Antal, a polgárõrségvezetõje, Heincz Sándor kajakos,a Nagymarosi Férfikórus nevébenHamvas József, a DunakanyarFúvósegyüttes képviseletében,Ujvári Gábor és Matus László ésa Nagymarosi Dunai Svábok Kö-zössége nevében Ivor Andrásnéalpolgármester.

    Az év utolsó testületi ülésénnem volt jelen Flamich Gáborképviselõ és Zoller Csaba alpol-gármester. Mindketten betegségmiatt maradtak távol.

    A polgármester beszámolóját alejárt határidejû határozatok vég-rehajtásáról elfogadta a testület,ugyanúgy, mint a KittenbergerKálmán Általános és MûvészetiIskola beszámolóját is. Döntöttekarról is, hogy a magas önrész elle-nére Nagymaros is részt vesz a vá-ros-rehabilitációs pályázaton. Anapirendi ponthoz kapcsolódóanPetrovics László polgármester ésHeininger Ferenc képviselõ is azthangsúlyozta: ha a város fejlõdé-sét akarjuk, akkor támogatni kella pályázatot.

    A testület a kormány 70 milli-árdos önkormányzati elvonásamiatt kénytelen volt kismértékûadóemelést végrehajtani, mert kü-lönben nem tudná fenntartani azintézményeit. Bár a döntés nemvolt teljesen egyhangú, de 7 igen,2 nem és egy tartózkodással elfo-gadták. Így 800 forintról 900 fo-rintra emelkedett január 1-tõl azingatlan-nyilvántartásban nem la-kásként nyilvántartott épület, ki-vétel ez alól a garázs és a gépjár-mûtároló. Még egy adónemért kell10 százalékkal többet fizetnünk ajövõben, ez pedig az idegenforgal-mi adó, amely 300 forintról 330-ra nõtt.

    Megemelték a hulladékszállí-tási díjat is, amely a márianosztrai

    szeméttelep bezárása, és a hulla-dékkezelés szabályainak szigorítá-sa miatt történt. Nem a képviselõ-testület döntésén múlt, hogy a la-kossági hulladékot máshová kellhordani. Nagymaros részt vesz egyönkormányzati társulásban, a ZöldHíd programban, amely uniós tá-mogatással Kerepesen új hulladék-kezelõ központot hoz létre. A ZöldHíd Program keretében az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Re-gionális Hulladékgazdálkodási ésKörnyezetvédelmi Önkormányza-ti Társulás kilenc hulladékudvart,két hulladékkezelõ központot, egyátrakó állomást és 486 szelektívhulladékgyûjtõ szigetet épít a prog-ramban résztvevõ 106 település -köztük Nagymaros - számára. Eza korszerû központ a hulladékártal-matlanítás mai módszereivel, gyer-mekeink és unokáink életének mi-nõségét fogja meghatározni. A hul-ladékártalmatlanítás is egy szolgál-tatás, amely sajnos pénzbe kerül.Azonban minden egyes embernekfelelõsséggel kell lennie a környe-zete iránt, és ezzel a felelõsséggelkell a jövõ nemzedékének életterétkialakítani. Az új központ idén kez-di meg mûködését

    A képviselõk az ülésen elfo-gadták a 2010. évi munkatervet(melynek fõbb irányelveit lapunk-ban is közzé tesszük) és azeseménynaptárat is. Legközelebbvárhatóan január 25-én ül összeismét a testület.

    Elismeréseket adtakát a testületi ülésen

    Kismértékben növekszik két adónem

  • 4 Nagymaros

    folytatás az 1. oldalrólUgyan több kört futva, de

    végül sikerrel, a Kóka Bt - KissKároly vállalkozó - jóvoltábólfenyõfánk is lett. Bár az erdé-szet szintén nagyon készségesvolt, de csak igen nagyméretû

    fenyõt tudott volna biztosítani,aminek a felállítása a Fõ térennem volt megvalósítható.

    A szervezéshez csatlakozottaz Elsõvölgyi óvoda szülõi mun-kaközössége, valamint az óvo-dák vezetõi és dolgozói is. Újkezdeményezésként karitatívvásárt szerveztek a téren, mely-nek bevételét az óvodák játéka-inak bõvítésére szánták. Az óvó-nõk felügyeletével az oviban ki-csiny kezek mézeskalácsot ké-szítettek, üvegfestettek, míg aszülõk összegyûjtötték, válogat-ták, szortírozták az értékesítésrefelajánlott játékokat, könyveket,a nagymamák és anyukák általsütött süteményeket. A mûvelõ-dési házban készült a forralt bor- Hollósi Géza, ifj. MészárosAndrás, Ivor András által bizto-sítva a hozzávalót - sült alma, éskürtöskalács illata vegyült a ka-rácsonyváró zene hangulatához.Több nagymarosi, és szomszédtelepülés néhány kézmûvese iskínálta portékáját. A metszõ hi-degben este nyolc óráig árusítószülõk kitartása várakozáson fe-lüli eredményt hozott, - de né-

    hányan az árusok közül is fel-ajánlották az óvoda részére be-vételük egy részét.

    Ezek után már csak az volta kérdés, maradhat-e nyílt he-lyen bántatlanul a betlehem?Többen óva intettek, romboló

    kezekre hivatkozva!Azonban Nagymaroson

    megint csak meg kellett tapasz-talni, hogy tisztességes, másokmunkáját, értékeit megbecsü-lõ közösségben élünk, ahol a

    Karácsonyi készülõdésBetlehem a Fõ téren, december 12.

    Fõ tér közepén nagyok és ki-csik örömére megalkothattunkegy meghitt, szimbolizált tör-ténetet, - Jézus születését.

    Két hétig állt ott az épít-mény, és mindannyian örül-tünk, hogy megvalósíthattuk,tisztelve minden odalátogatót,aki értékelte igyekezetünket.

    Szenteste, december 24-énZoltai Zsolt az építményt atemplom közelébe, a napközi-

    hez telepítette, mintegy hitele-sítve ennek az estének a törté-netét. A családok, gyermekekörömére élõ csacsi is került ajászolhoz, Kiss István (SzentIstván fogadó) jóvoltából.

    Az általam leírtak csak egyrésze volt a karácsonyváróhangulatnak, hiszen ezen felültöbb civil szervezet is tette adolgát, megteremtve az adventiidõszak hangulatát, egyúttalszínesítve városunk kulturáliséletét. Így december hónapbanminden hétvégére jutott közösösszefogással olyan program,ami a javunkra válhatott.

    Emlékeztetõül: a MÁTÉAlapítvány karitatív programja,a Dunakanyar Fúvósegyütteskarácsonyi koncertje, a Nyugdí-jas Karácsony, a Misztrál Együt-tes adventi mûsora, az ELTEolasz tanszéki kórusának prog-ramja, az ANNA klub Minden-ki Karácsonya, kórustalálkozó-val egybekötve, a Karácsonyvá-ró az önkormányzat szervezésé-ben, Benkó János Nívó-díjasoperaénekes elõadói estje, az is-kolai Csillagváró rendezvény.Több hangversenynek a temp-lom adott helyet, mely lehetõsé-get nagyon szépen köszönjük.

    Kedves Nagymarosiak!Köszönöm, hogy támogat-

    tak elképzelésemben, és közre-mûködtek a megvalósításban.Köszönöm, hogy advent, a sze-retet, a béke és a meghittség idõ-szakában, annak hangulata sze-rint, méltóan tiszteltük egymást.

    Kívánok mindenkinek bé-kés, sikeres, eredményes újesz-tendõt, nagy reményekkel, po-zitív hozzáállással, jó egész-ségben.

    Tisztelettel:IVOR ANDRÁSNÉ

    ALPOLGÁRMESTER

    Több nagymarosi, és szomszéd település néhány kézmûvese kínálta portékáját a metszõ hi-degben a fõtéren (képünkön fent és lent). Fotók: Ivor Andrea

  • Nagymaros 5

    A Vízirendészeti szolgálatszeretné, ha ebben az évbencsökkennének a balesetek,ezért indokoltnak tartja, kellõidõben felhívni a lakosság fi-gyelmét a jégen való tartózko-dás és közlekedés legalapve-tõbb rendelkezéseire.

    A szabad vizek jegén tar-tózkodni csak akkor szabad,ha a jég kellõ szilárdságú, nemolvad, illetve nem mozog.

    A gyakorlati tapasztalatokalapján az állóvizek jege ak-kor tekinthetõ kellõ szilárdsá-gúnak, ha vastagsága elérivagy meghaladja a 10 centi-métert.

    TILOS a szabad vizek je-gén tartózkodni:

    - éjszaka és korlátozott lá-tási viszonyok között,

    - jármûvel, a biztonságosmunkavégzés kivételével,

    - kikötõk és veszteglõhe-lyek területén,

    - folyóvizeken.Teherbírást csökkentõ té-

    nyezõk:- fenékrõl elõtörõ kisebb,

    nagyobb források- csatorna bekötések- áradás, apadás által kiala-

    kított jégmozgás- felmelegedés a jégréteget

    elvékonyítja, ami a jégen tar-tózkodók számára veszélyeslehet.

    Felhívjuk azon gazdálkodóegységek, horgászegyesüle-tek, horgászok és magánsze-mélyek figyelmét, akik vala-mely vízterület tulajdonosai,kezelõi, hogy amennyiben ajégen léket vágnak, jégkiter-melést folytatnak, kötelesek ajégmentessé vált területet tá-volról felismerhetõ módon,egy méter magasságban elhe-lyezett, legalább 10-10 centi-méter széles piros-fehér csíko-zású korláttal megjelölni, kö-rülhatárolni!

    Jégkitermelés, vagy más -jégen történõ - munkavégzésesetén a munkáltató köteles fi-gyelõszolgálatot szervezni, ésmentõeszközt biztosítani.

    Ajánljuk még, hogy azo-kon a területeken, ahol fel-nõttek vagy gyermekek tö-meges megjelenése várható,

    például szabad strandok je-gén, átkelési helyeknél, ajégbõl való mentéshez fel-úszó, nagyfelületû tárgyakat,például falétrát, pallót ésmegfelelõ erõsségû és kar-bantartott kötélzetet tartsa-nak készenlétben.

    Fontos tanács, hogy a je-ges vízbõl, a jégbõl mentettembert azonnal ne vigyük túl-fûtött meleg helyre, dörzsö-léssel próbáljuk a vérkerin-gését beindítani, természete-sen elõzõleg a jeges ruháza-tától meg kell szabadítani. Azilyen személyt minden eset-ben, orvosi elsõsegélyben,orvosi ellátásban kell része-síteni.

    A vízirendészet felhívja afigyelmet, hogy télen is ha-tályban vannak a szabad vízenvaló tartózkodás alapvetõ sza-bályai.

    A Belügyminiszter 46/2001. (XII. 27.) BM rendele-te alapján, a jégen tartózkodásszabályait, a jégbeszakadásokmiatt bekövetkezett balesetekmegelõzése érdekében avízirendészet fokozottan el-lenõrizni fogja!

    Tisztelettel:A DUNAI VÍZIRENDÉSZETI

    RENDÕRKAPITÁNYSÁG

    A Dunai VízirendészetiRendõrkapitányság felhívása

    1. Az egyéni vállalkozó egyénivállalkozói tevékenységét leg-alább egy hónapig és legfeljebböt évig szüneteltetheti. A szüne-telés bejelentésére az e §-banmeghatározott eltérésekkel azegyéni vállalkozói tevékenységmegkezdésnek bejelentésére vo-natkozó szabályokat kell megfe-lelõen alkalmazni.

    2. Ha az egyéni vállalkozóegyéni vállalkozói tevékenysé-gét szüneteltetni kívánja, köte-les ezt a Hatóságnál az e célrarendszeresített elektronikus ûrla-pon, nyilvántartási száma feltün-tetésével bejelenteni. Ha a beje-lentõ az ûrlapot megfelelõen töl-tötte ki, a Hatóság a szünetelés-rõl azonnal, elektronikus útonértesíti a nyilvántartást vezetõszervet, aki a szünetelés tényétaz egyéni vállalkozók nyilván-tartásába hivatalból bejegyzi. Anyilvántartást vezetõ szerv a szü-netelésrõl haladéktalanul, elekt-ronikus úton értesíti az adóható-ságot és a Központi StatisztikaiHivatalt.

    3. A szünetelés bejelentésétkövetõen, annak tartama alatt azegyéni vállalkozó egyéni vállal-kozói tevékenységet nem végez-het, egyéni vállalkozói tevé-kenységhez kötõdõ új jogosult-ságot nem szerezhet, új kötele-zettséget nem vállalhat.

    Az egyéni vállalkozó tevé-kenységének folytatása során a

    szünetelésig keletkezett és aztkövetõen esedékessé váló fize-tési kötelezettségeit a szünetelésideje alatt is köteles teljesíteni.

    4. Az egyéni vállalkozó szü-neteltetett egyéni vállalkozói te-vékenységét az e célra rendsze-resített elektronikus ûrlapon be-nyújtott, az egyéni vállalkozói te-vékenység folytatására vonatko-zó bejelentésével bármikor foly-tathatja. A bejelentésben nyilat-kozni kell arról, hogy az egyénivállalkozó az egyéni vállalkozóitevékenység folytatására elõírtfeltételeknek továbbra is megfe-lel. Ha a bejelentõ az ûrlapotmegfelelõen töltötte ki, a Ható-ság a szünetelés megszüntetésé-rõl haladéktalanul, elektronikusúton értesíti a nyilvántartást ve-zetõ szervet, az adóhatóságot ésa Központi Statisztikai Hivatalt.

    5. Az értesítés alapján a nyil-vántartást vezetõ szerv a szüne-telés tényét hivatalból törli azegyéni vállalkozók nyilvántartá-sából.

    6. Igazolvánnyal rendelkezõegyéni vállalkozó tevékenységeszüneteltetésének a feltétele,hogy az egyéni vállalkozó iga-zolványát a Hatóságnak szemé-lyesen vagy postai úton leadja.Az igazolványt a Hatóság az iga-zolvány beérkezésének napjánhatározattal visszavonja, és ha-tározatát közli a nyilvántartástvezetõ szervvel is.

    Az egyéni vállalkozóitevékenység szünetelése

  • 6 Nagymaros

    Sok gyerek örömére2009. december 20-ánismét megrendeztük aKarácsonyváró ren-dezvényünket. Együttkészültünk a kará-csonyra kicsikkel ésnagyokkal. Idén sajnosa nagy hó miatt keve-sebb gyerek jött el, deakik ott voltak: reme-kül szórakoztak.

    A gyerekek kará-csonyfadíszeket készí-tettek, tésztaképeketragasztottak, hûtõmágneseket festettek,csomagoló papírtnyomdáztak, csuhé an-gyalt készítettek vagygyönyörû karácsonyitémájú dolgokat hajto-gattak.

    Csernik Szende láb-bábos népmeséjét hall-gatták, majd Heinczin-ger Miklós csapatávalénekeltek. A programvégére szinte csak ki-festett arcú gyereketláttunk, mert nagy si-kert aratott az arcfes-tés is.

    Mindenki remekülérezte magát! Azon-ban ne feledkezzünkmeg azokról, akikmindezt lehetõvé tet-ték.

    Köszönet RudolfnéBusák Krisztinának, éslányainak: Melittánakés Lillának, HetényiAndreának, HarangozóKárolynénak, Schind-lerné Dajkó Móniká-nak, dr. Balla Réká-nak, Heinczinger Ist-vánné Ágnesnek, Ger-gely Tamásné Ágnes-nek, Gubacsi Hajnal-kának, és a mûvelõdé-si ház dolgozóinak.Továbbá külön kö-szönjük a CBA-nak afinomságokat!

    PETROVICS LÁSZLÓPOLGÁRMESTER,

    MÁNDLI KATALIN ÉSNAGY ESZTER

    SZERVEZÕK

    Az elõzõ évekhez ha-sonlóan 2009-ben is si-került az idõseknek szépkarácsonyi programokatszervezni.

    Az adventi idõszak-ban december 11-én akismarosi kórus adottegy nagyon kedveshangversenyt a nagyma-rosi idõseknek.

    Az otthonba havirendszerességgel láto-gató Ave Maria imakördecember 15-én tartot-ta karácsonyi látogatá-sát.

    Karácsonyi ünnepsé-günk mûsorát a nagyma-rosi iskola 4. a osztályostanulói adták KovácsnéHangrád Katalin ésHamvas Brigitta veze-tésével. A karácsonyiünnepség keretébenmegünnepeltük a nagy-marosi képzõmûvészekáltal alkotott festmény15 éves évfordulóját. Azépületünket ábrázolókép 1994 óta díszíti in-tézményük ebédlõjének

    Karácsonyi készülõdésmesével és énekszóval

    falát. Akkor is karácso-nyi ünnepség keretébenkaptuk.

    Idén is kaptunk ellá-tottaink részére bõségesgyümölcsadományt.

    Itt szeretnénk köszö-netet mondani a telepü-lés lakosságának az évfolyamán akár intézmé-nyünknek akár a Nagy-

    marosi Öregek Otthoná-ért Alapítvány javáratörténõ adományokért.Felsorolásba nem kez-dünk, mert nem is tud-juk számon tartani a sokkedvességet, amikkeltámogatják az idõsek el-látását. Pénzadományokmellett természetbeniadományokat kaptunk.Az önkénteseknek aszemélyes látogatásokatis köszönjük.

    Így a lakosság össze-fogásával idén is szépentelt a karácsony az Ott-honban.

    Köszönettel:AZ INTÉZMÉNY

    ELLÁTOTTAI ÉS DOLGOZÓI

    Karácsony azIdõsek Otthonában

    A 4. osztályosok szép mûsort adtak

    PalotakoncertA váci püspöki palota dísztermében ja-nuár 17-én, vasárnap 18 órakor palotakon-cert lesz Boccherini, Massnet, Bach,Dubrovay mûveibõl. Közremûködik he-gedûn Telbisz Katalin, ütõ hangszerekenFazekas László.

    Ingyenes belépõk Sátori Lászlónétóligényelhetõk a 06-20/974-2458 telefon-számon.

  • Nagymaros 7

    Iskolánk hagyományos Csillag-váró családi estjére 2009. de-cember 21-én 17 órakor kerültsor a mûvelõdési házban. A gye-rekek és tanáraik hetek óta izga-tottan készültek erre a napra.

    Az est háziasszonya Demeter-né Vitéz Katalin volt. Az iskolaalkalmi kórusa Szigeti-BenedekGabriella karvezetésével ésGyarakiné Márton Magdolnazongorakíséretével három kará-csonyi dallal lepte meg a jelenle-

    võket. Oláh Norbert tanár úr ha-rangjáték kísérete még szebbé, va-rázslatosabbá tette gyermekeinkénekét.

    Magyar és német nyelvenmegismerkedhettünk a betlehe-mi történettel. A Betlehemi kö-szöntõvel kis színházat varázsol-tak elénk a gyerekek. Az áhíta-tot harangjátékkal fokozták a

    zeneiskolások ütõs tanszakánaktanulói. Ízelítõt kaptunk a németkarácsonyi hangulatból is. A fel-sõ tagozatos tanulók német nyel-vû dalcsokra üde színfoltja voltaz estének. Mosolygós, vidám fi-atalok ünnepeltek együttHeinczné Cserni Kati nénivel.

    Tanár és diák együttzenélésemindig örvendetes esemény.Ezen a napon gitár és fuvola tan-szak tanárai és növendékei ka-rácsonyi dalokat adtak elõ.

    A karácsonyi ünnepkör ha-gyományait mutatták be a gye-rekek vidáman, kedvesen.

    Zárótáncuk megmutatta 4 évösszeszokottságát - szépen tán-coltak a gyerekek.

    Az est záró pontja a már na-gyon várt közös zenélés volt. Kétkarácsonyi dalt énekeltek a gye-rekek - Varga Zoltán zongorán,Szalai Zoltán gitáron és BolyánCsaba dobon kísérte a gyerekcsa-pat énekét. Köszönet illeti õketezért. A növendékek örömmelénekeltek, és az elõadás végénkérték, hogy máskor is legyen

    ilyen együtténeklés a zenekarral.Végezetül szeretném meg-

    köszönni pedagógus kollégáim-nak, akik fáradságot nem ismer-ve készítették fel a gyerekeketerre a napra. Továbbá megkö-szönöm a gyerekeknek a szín-vonalas elõadást, valamintScultéty Balázsnak és NeubauerÁkosnak a hangosítást.

    SZLÉPKÁNÉ ÁRVAI ÁGNESSZERVEZÕ

    CsillagváróSzeretünk énekelni, de az, hogy

    zenekarral együtt, azt el sem tud-tuk képzelni. Láttuk, hogy a felnõt-tek is velünk daloltak, és azt el semtudom mondani milyen érzés voltaz, amikor véget ért a mûsor, min-denki dicsérte a gyerekeket és a pe-dagógusokat ezért a szép estéért.

    Köszönjük ezt az élményt:KOVÁCS GEORGINA ÉSRUDNYÁNSZKY HELGA

    4. B OSZTÁLYOS TANULÓK

    Csillagváró családi est

    “A muzsika és a Gyermek: Istenörömteli ajándéka” „Örömömsokszorozódjék a teörömödben”(W.S.)

    Ez a két gondolat volt a mot-tója a Dunakanyar Fúvósegyüt-tes 2009. december 12-én el-

    hangzott karácsonyváró koncert-jének. Ujvári Gábor karnagy ka-rácsonyra újraszervezte a leg-ügyesebb fiatal muzsikusokbólaz ifjúsági kamaraegyüttest. Azõ elõadásukban három, igénye-sen, muzikálisan megformált ze-neszámot hallhattunk. Ezutánmég nagyobb meglepetésként

    családi produkciók következtek,édesapák, édesanyák gyermeke-ikkel, barátaikkal. A Huszti-trombita-trió az Örömódát ját-szotta, majd a Paluch-Tóth-Zsombok- együttesnek tapsolhat-tunk, a Bártfai-Cserni-Szabó

    Családi fellépéseka Fúvós Karácsonyon

    családok tagjai csengettyûkönegy Bach kantátából játszottakkorált, a Ribai-Zeller-Madarász-Sintár család apraja-nagyja pe-dig a tehetséges karnagy által,nekik hangszerelt közismert ka-rácsonyi dalokkkal szereztek él-

    ményt a lelkes közönségnek. Amarosi mûvészeti iskola 4. osz-tályos néptáncosainak sváb tán-cát is hatalmas taps követte.Hangrád Katalin tanárnõ tanít-ványait többször is szívesen lát-nánk a színpadon! A nagyzene-kar önálló mûsorára varázslatoshangulatú régi és új mûveket

    válogatott Ujvári Gábor. Különajándékot kapott egy kisfiú ésegy lelkes szponzor, majd azegész közönség együtt énekel-hette a legismertebb karácsonyidalokat a zenekarral. Köszönjükezt a csodálatos estét!

  • 8 Nagymaros

    Idén igazi téli, havas hangulatban készülõdtünk az év legszebb ünnepére.Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzájárultakahhoz, hogy ez a délután ilyen szép legyen. Köszönjük a nõi- és férfikarnak,hogy minden évben megtisztelnek bennünket szép hangversenyükkel, kö-szönjük, hogy a Serenus kórus tagjai a bizonytalan közlekedés ellenére isvállalták a fellépést, Hamvasné Bohák Máriának, aki Nógrády Laci bácsiversét szavalta, a Nagymarosi Gyermekkórusnak a megható kis mûsorát.Köszönjük a finom bort, melyet a nagymarosi borászoktól kaptunk, RasmanMiklós és a CBA segítségét, valamint köszönjük háziasszonyok finom süte-ményeit, melyekkel kínálatunkat gazdagabbá tették.

    S végül, de természetesen nem utolsósorban szeretnénk köszönetet mon-dani minden kedves vendégünknek, akik elismeréssel és bíztatással lelkesí-tenek minket abban, hogy a Mindenki Karácsonya valóban mindenkié le-gyen, egy kis idõre együtt megálljunk néhány órára, beszélgessünk, és ígykészüljünk az ünnepekre.

    Kérjük Önöket, hogy továbbra is kövessék figyelemmel programjainkat!ANNA KLUB

    Decemberben az Állatokkarácsonya címmelgyûjtést szerveztünk aziskolában a váci ZöldMenedék állatmenhelyszámára.

    A gyerekek nagyörömmel és lelkesedés-sel hozták a finom fala-tokat, melyekbõl a hely-

    színen két nagy hordóttöltöttünk meg háromhatodik osztályos tanu-ló , Galszter Vivien,Kovács Roberta ésZoller Anna segítségé-vel.

    Úgy tervezzük, hogya jövõben is támogatjukaz állatmenhelyet.

    A gondozók elmond-ták, minden segítségetnagy örömmel fogad-

    nak, és nagy szükségüklenne faforgácsra, pok-rócokra, különösenezekben a hideg téli na-pokban. Aki tud segíte-ni, kérjük, hozza be

    "adományát" az iskolá-ba (az alsó iskolábanCsernõi Ildikó, a felsõiskolában Heinczné

    Cserni Katalin az össze-kötõ), melyet a gyere-kekkel a helyszínre szál-lítunk.

    Végül, de nem utol-só sorban ezúton is sze-retnénk megköszönniminden szülõnek, akitámogatta gyermekétebben a nemes akció-ban.

    HEINCZNÉCSERNI KATALIN

    Állatok karácsonya

    A váci Zöld Menedék állatmenhely

    Mindenki Karácsonya 2009

    A három hatodik osztályos tanuló a helyszínen

  • Nagymaros 9

    Nógrády László:

    Horoszkóp 2010-reVégére értünk megint egy évnek,Voltak benne nem teljesült remények.Rátérünk egy újabb kerek esztendõre,A miniszterek, meg a nép is tanulhat belõle.Lehet, hogy jobb lesz? vagy talán még rosszabb,Mivel nem szökõév, egy nappal sem hosszabb.2010 is januárral kezdi,Minden havát, fagyát a földre ereszti.Lesz malacsivítás, lesznek disznótorok,Elõ is kerülnek a jó nagymarosi borok.Hogy mivel is indul? megjósolni nem kár,Ismét magasabb lesz BKV-nál a jegyár.Megint több autóbusz megy fel a járdára,Akár minden héten megy fel az üzemanyag ára.Minden páros héten emelik a tejet,A melós kereshet magának új munkahelyet.Aki hétfõn gyõz, az kedden veszít,Akinek nincs pénze, elveszti az eszét.Akinek van pénze, az nem ad belõle,Elõlrõl kezdhetjük, megmondom elõre.A parlamentben minden szerdán csata,Csütörtökön béke, ilyen a magyar politika.A tavasz azért eljön, megjósolom néktek,Március derekán éppen beleléptek.Április szeles lesz, a bolondok ideje,A tavaszi munkától fáj mindannyiunk feje.Színét sem látjuk már akkor a hónak,A mezei virágok lassan-lassan nyílnak.Már jó ideje, hogy beléptünk az európai közösségbe,Nem tudni elõre, mi lesz a dolog vége.Kaphatunk a közösségbe a költségvetéshez pótlást,Vagy egy rakás jó tanácsot, pár okos szócskát.Én meg írhatom a jövõ év horoszkópját.Évszázadok óta, bárhova beléptünk,A vesztesek mindig mi lettünk.Törökök, tatárok, Trianon dúlták az országot,A tehetséges magyar nép mindig talpra állott.Most sem lesz másként, a horoszkóp mondja,Ha lesz az országban munka, senkinek nem lesz gondja.

    2010-es évre kívánok Önöknek minden jót,Nem kalácsot, nem diót.Hosszú boldog életet, egészségbõl eleget.Mindenkinek vidámságot, jó kedélyt,Ez mindennél többet ér.Nem titok, hát el is mondom,A kedvüket ezzel el nem rontomLegyen mindenkinek forintja, eurója sok,Csak egy, ne a gond.Még mit kívánjak? elég egyet,Az újévre jobbat, szebbet.Eddig szólt a versem, tán meg is elégelték,Egy jobb esztendõt én is szeretnék.

    A német nyelvoktatástsegítõ támogatás

    Dr. Zoller József mint nagymarosi õslakos, azonosulva a kulturá-lis és német/sváb nyelvápolás elveivel a 150.000 forintot adott át

    2009. november 30-án és Ivor Andrásnénak, a Nagymarosi DunaiSvábok Közössége vezetõjének, alpolgármesternek. A pénzt azáltalános iskolai német nyelvoktatására és az óvodai német nyelvikészségfejlesztõ eszközökre adományozta dr. Zoller József. Azösszeg felhasználását illetékességbõl Ivor Andrásnéra bízta, aki a

    pénzbõl - egyeztetve az iskola és óvoda vezetõivel - az iskolai ok-tatást és az óvodai német nyelvi oktatás fejlesztését segítõ eszkö-zöket vásárolt. Képeink a nyelvi oktató- és segédeszközök átadá-sát örökítik meg.

    Az óvodás gyerekek azonnal birtokba vették az új játékokat

    ZITA KIRÁLYNÉ BOLDOGGÁAVATÁSI PERE. Megnyi-totta Boldog IV. Károly magyar király és osztrák császár fele-ségének, Zita királynénak és császárnénak a boldoggá-avatásieljárását december 10-én a franciaországi Le Mans püspöke,Az utolsó magyar királyné élete végéig számûzetésben élt, asvájci Zizers ferences kolostorában halt meg 1989. március 14-én. Nyolc gyermeke közül az elsõ Habsburg Ottó, az utolsómagyar trónörökös, akit 1993. augusztus 16-án Nagymaros elsõszámú díszpolgárának címével tisztelt meg.

    Az iskolában Heinczné Cserni Katalin a német munkaközös-ség vezetõje és Bessenbacher Gézáné igazgatóhelyettes vetteát az adományt Ivor Andrásné alpolgármestertõl

  • 10 Nagymaros

    Szemelvények dr. Seregi György naplójából

    Nógrádi kisfalu: Tereske2009. szeptember 1.

    Csillagtúránk célpontja ezúttalegy kis, 800 lakosú nógrádifalucska, név szerint Tereskevolt. Mindössze annyit tudtunkróla, hogy az ottani templom-ban van egy nagyon szép, XV.századi pasztofórium (szent-ségfülke), melyet érdemesmegnézni.

    Ha Nagymarosról indulva a2 számú fõútra akarunk rátérniés északi irányba fordulni, nemmegyünk Vácon keresztül, ha-nem Verõcénél Katalinpusztafelé átvágunk. Ez nemcsak rö-videbb, de szebb, kedvesebb ésromantikusabb útvonal is an-nál, mintha ragaszkodnánk atérképen pirosan jelzett fõútvo-nalhoz.

    Szebb azért, mert a Katalinvölgyön keresztül vezet, amelyrétjeivel, laza erdõségeivel abágyadt õszi napsütésben Ba-lassi Bálint Egy katonaének, inlaudem confiniorum címûverssorai elevenednek meg:

    "Az nagy széles mezõ, azszép liget erdõ sétáló palotá-jok"

    Nem csoda, hogy a végvárivitézek romantikájára gondo-lunk, hiszen mindjárt ott va-gyunk Nógrád váránál, és Dré-gely vára sincs messze. Ezek avégvárak védték a Felvidéket,így itt születhettek ezek a cso-dálatos verssorok, melyetegyütt szavalunk:

    Vitézek, mi lehet ez szélesföld felett

    szebb dolog a végeknél?Holott kikeletkor az sok

    szép madár szól,kivel ember ugyan él;Mezõ jó illatot, az ég szép

    harmatotád, ki kedves mindennél"Kedves mindennél" azért

    is, mert többször sétáltunk ittkettesben nejemmel, aki egyszemélyben feleségem és sze-retõm, és akivel élveztük a ter-mészet háborítatlan szépsége-it, a madarak csicsergését, amezõ jó illatát, a harmat csil-logását, amikor még ezt a völ-gyet nem fedezték fel mai vi-lágunk kedvezményezettei, jó-módú "kisállatkert" tulajdono-sai.

    Romantikus azért, mertmûegyetemista koromban itt

    voltak a geodéziai mérõgya-korlatok, amikor még jobbanérdekeltek az ifjúság balga örö-mei - melyeket a Katalin völgyromantikája gerjesztett -, minta teodolitokkal végezhetõ mû-veletek unalmas, technokrata

    mérései. Útközben ezekre em-lékezünk, én csökkentem a se-bességet, hogy emlékeinketminél lassabban hagyjuk ma-gunk mögött és a tájat minéltovább élvezzük.

    A 2-es fõútvonal ezen sza-kasza - mely Rétságon keresz-tül vezet addig a körforgalo-mig, ahol az út három felé ága-zik: egyrészt a kedves kis Bán-ki tó felé, másrészt Szlovákiá-ba Parassapuszta irányába, ésa mi útirányunk, Balassagyar-mat felé - igen változatos, merta terepet követi, annak dimbes-dombos vidékéhez idomul.Balra a Börzsöny változatos,magas vonulata, mely a Csó-ványosban csúcsosodik ki. Ez-

    elõtt a magas védõfal elõtt afennsíkon Nógrád váránakromjai igazolják, hogy e vidék-nek nem csak jelene, hanemgazdag múltja is van. A jelenta völgyeket, és az alacsonyhegyhátakat beborító, katonás

    rendben sorakozó málnatövekés ribizlibokrok táblái repre-zentálják.

    A balassagyarmati útról né-hány kilométer megtétele utánletérünk jobbra, és meglátjuka tágas völgyben a tereskeitemplom tornyát, amely épp-hogy csak kikandikál az elszórtháztetõk és a terebélyes fáklombozatából. Alig hogy be-érünk a faluba a széles beve-zetõ úton, rögtön észreveszünkjobbra is, balra is egy-egy kas-télyt, melyek homlokzatukonlévõ oszlopos, timpanonosportikuszukkal messzirõl jel-zik, hogy nem paraszti portá-kat, hanem kisnemesi kúriákatlátunk.

    Elõször az 1848-ban épültHuszár kastélyt látogatjuk meg,melyet egy avatott építész ter-vei alapján iskola-óvodává ala-kítottak át. A '48-as építési idõéppúgy harmonizál a kastélyegykori tulajdonosának nevé-vel, mint azok az utólag építettösszekötõ tagok, melyek egy-séges szerkezetbe foglalták aziskola bejáratát, az óvodát és azegykori istálló és cselédlakáso-kat a kastély fõépületével. Jólehet itt diáknak lenni, állapí-tottuk meg nejemmel, mert azóriási fákkal díszített parkbantágas terepe van a labdajáték-oknak, a szabadtéri tornaórák-nak, játszótereknek. De a gon-dozott külsõ ápolt beltereket,osztályokat sejtet, melyeketnem láttunk, csak éreztünk, ésamelyeket a genius loci, a helyszelleme sugallt. Ennél jobbhasznosítást aligha lehet elkép-zelni egy 160 éves mûemlékkastély részére, mert a mûkö-dõ iskola napjaink generáció-ját szolgálja, ugyanakkor a maiés a jövõ generációnak a részé-re is megõrzi múltunk emeklasszicista stílusú épületét.

    A kastélyparkot körbejárva,a kerítésen kívül feleségemkapirgáló, egészséges tyúkok-ra, szépen megmunkált zöldsé-geskertre talált. Manapság márez is feltûnik a pesti embernek,aki (azt hiszem joggal) úgygondolja, hogy azokat a tö-ménytelen mennyiségû csoma-golt, hûtött csirkéket, szabályo-san gömbölyû, vastagbõrû pa-radicsomokat, melyeket a nagyáruházakban ömlesztve árul-nak, csak baromfi gyárakbanlehet tenyészteni, növényhá-zakban, mesterséges körülmé-nyek között termelni. A gyári,napot sohasem látó csirkék lá-bai nem sárgák, a kakasok ta-réjai nem vérvörösek, mint itt,a réten látottaké.

    A tyúkok és a kert dicséretehallatán gazdájuk is megjelent,meglepetésünkre egy nagy cso-kor kertjébõl szedett friss vi-rággal, melyet kedves szavakkíséretében adott át nejemnek:"Aki az én kertemet észreveszi,megérdemel egy csokor virá-got. Én csak termelem a biozöldséget, de eladni nem tu-dom, mert az senkit nem érde-kel, az áruházak erre nem ve-võk!"

    Szó-szót követett és az em-beri fogadtatásra oly szomjasvándor (akik jelen esetben mivagyunk) máris kerítésen belül

    A tereskei templom

  • Nagymaros 11

    csodálkozott a látottakon. Aház tulajdonosa Lisinszki Kár-oly, akár egy idegenvezetõ,büszkén kezdte mutogatni"kincseit". A bejárati út men-tén legalább 15 régi, különbö-zõ típusú, kézzel hajtható da-rálógép sorakozik, reprezen-tálva a kisgazdaságok egyko-ri gabonaõrlési technológiáját.Egyforma lábakon állnak, fris-sen festve, gondozva, hogyszükség esetén a mûvelet isbemutatható legyen. Vannakaz udvaron más matuzsálemekis, fúrógépek, kovácsfogók,üllõk, kalapácsok, amik onnanszármaznak, hogy a nagypapakovácsmester volt egykor azuraságnál.

    Érdekes és egyben tipikusember ez a Lisinszki Károly.Negyven évi munka után mentnyugdíjba, mint egyérsekvadkerti gyár gépésze,aki azóta sem tudta abbahagy-ni szeretett foglalkozását: hamár kiöregedett a modern (fi-atal) gépek mellõl, megfiata-lították õt az öreg gépek. Eze-ket gondozza, ápolja, rendsze-rezi, vigyáz mûködõképessé-gükre. Akár a mai iskola azódon kastélyt, õ a régi gépe-ket óvja meg az enyészettõl.Mûszaki agyát leállítani, mun-kaszeretetét csillapítani többmint egy évtized óta eltöltöttnyugdíjas éveiben sem tudta,de nem is akarta. Aki meg-szokta a rendszeres tevékeny-séget, annak direkt fáj a sem-mittevés, és ha az adódó fel-adatokból kifogyott, újakatkeres magának, hogy hiányér-zetét kielégítse.

    Ilyen új terület újdonsült is-merõsünknek a technikai esz-közök gyûjtése. Nem kis büsz-keséggel tárta ki annak a fé-szernek ajtaját, melyben régimotorkerékpárok tucatja sora-kozott. Ezek márkáit nagy-részt ismertem, hiszen 30-40éve még futottak országútja-inkon, bár egyiken sem ültem,mert sohasem voltam a moto-rok barátja. Ennek ellenéreáhítattal néztem õket, mertszeretem a régi, karbantartottszép gépeket, melyek fiatalsá-gunk egy-egy állomására em-lékeztetnek.

    Feleségemnek is jutott új-donság: egy másik mûhely-épületben a régi vasalók, edé-nyek, õrlõk, keverõk, népiháztartási eszközök sorakoz-tak. Több száz vasaló közülLisinszki úr kiemelt néhány

    érdekességet: a legõsibb pél-dául csupán egy vastag, fo-gantyús vaslemezbõl állt, alegkülönlegesebbnek háromállású nyitószerkezete volt,mely egyetlen gombbal a fe-dõt, tisztító- és ürítõlemeztmûködteti.

    A padláson is csupa öreg-anyánk (dédink) által használtmunkaeszköz sorakozik: fakrumplitörõ (nem -nyomó, fi-gyelmeztet gazdánk), a kenderfeldolgozásához használtguzsaj, rokka, percentõs mo-tolla, mely 60-ig számolta amûveletet és (szeg nélkül) fafogaskerekekkel és csapokkalvan összeállítva. Zsétár tehe-nek és birkák fejéséhez, sukk(õsvasaló), mángorló, kézimotolla (kenderszál hosszmé-résére), dagasztó- (egy fábólfaragva) és mosóteknõ, kuko-ricamorzsoló és sok mindenmás, melyeket felsorolni issok volna,

    Nejemet még az elmondot-taknál is jobban érdekelte aházikert. Ez egy harmadiknyugdíjat jelent a családnak(második az óvónõ feleségé),mert hússal, zöldséggel, gyü-mölccsel ellátja a háztartást,ami manapság példa értékû.Gépész vendéglátónk a gaz-dálkodást is megtanulta. Nemis akárhogy. Mintapéldánya õa magyar vidéki mûszaki em-bereknek, akiknek rendszerinta hobbija, másodfoglalkozásaa Németh László által elkép-zelt "Kertmagyarország" épí-tése. Paraszti gyökereiket nemtudják és nem is akarják elfe-lejteni, génjeikben hordozzáka föld szeretetét és az ebbõlfakadó tudományt. Vidékenszerencsére mindenki ért agazdálkodáshoz, ha pedig va-laki technikai tudással is ren-delkezik, ezt is felhasználja amezõgazdasági munkák meg-könnyítésére. Példa erre az a"célszerszám" amit Lisinszkikolléga szerkesztett: az ásóraolyan nyíró éleket hegesztett,melyekkel a kukorica gyöke-re egy nyomással kifordíthatóa kötött talajból.

    A tevékenységek kiegészí-tik egymást, egymást szolgál-ják. Így lesz gazdaságos a ter-melés a kiskertben.

    Ez nem újdonság, az új-donság az, hogy ezt egy gé-pész csinálja. A melléképüle-tek tetejérõl lefolyó víz egynagy tartályba gyûlik össze,majd csõvezetéken folyik a

    veteményeskert megfelelõágyásába. A tyúkok, nyulaktrágyája teszi termõvé a földet,a háztartási hulladék, nyese-dék, széna, gaz… a komposzt-ba kerül, és szintén növeli aparadicsom, uborka, bab, pap-rika méretét, ízét, színét. Akapálógép jól elõkészíti a ta-lajt, a fûnyíró rendben tartja afüvet, gyûjti a komposztba.Semmi se menjen kárba.

    Az ültetés a vetésforgó el-vének felel meg. Ahol most tízméteres sávban és teljeshosszban kukoricát vetnek,oda jövõre a zöldségeskertkerül. A kukorica táplálja abaromfikat, a baromfi trágyá-ja növeszti a kukoricát. Mégfenyõfa ültetvény is van, szá-zával sorakoznak a lucfenyõk,hogy a karácsony se legyenszegényes a családban. A fe-nyõk eladásának egy részébõlszép könyvek, ruhák, cipõk,ajándékok kerülnek a fa alá agyerekeknek, unokáknak.

    A tapasztalatcserébõl a vé-gén üzlet is lesz. Ajándéknakszánják azt a nagy zöldségesszatyrot, melyet alig bírok el-cipelni autónkhoz. Ezt azon-ban már elfogadni ajándék-képpen nem tudjuk, a terme-lési költséget részben megté-rítjük, ha egyáltalán van ára azigazi bio zöldségnek.

    Most veszem csak észre,hogy túl sokat fecsegtem azelmondott váratlan találkozó-ról, az idõ is elment, de sze-rencsére még nyitva találtukutunk fõ célját: a tereskeitemplom megtekintését. Azegytornyú templom nem ba-rokkos díszes homlokzatávaltûnik ki, mint a magyar falu-si, kisvárosiak nagy része, ha-nem egyszerûségével és fõlegarányaival. Múltja visszanyú-lik az Árpád-házi királyok ide-jére, amikor is ezen a helyenbenedekrendi monostort alapí-tottak. A sekrestyében egy ní-vós kiadványból ismerjük mega templom viharos történetéta XIII. századtól napjainkig. Atörténelem az építészeti stílu-sok egyvelegén, a köveken,síremlékeken és freskókonkeresztül is követhetõ. Az új-jáépítések, átépítések a ma-gyar templomoknál általábanaz adott kor stílusában történ-tek, sokszor lerombolva, jóesetben befalazva a korábbiértékeket. Csak késõbb tudtáka mûemlékesek "kibányászni"az eredeti stílus értékes ma-

    radványait. Így történt itt is, denálunk is a nagymarosi mûem-lék templomnál.

    A templomba lépve rögtönszembetûnik a gótikus diadal-ív, mely a szentélyt választjael a fõhajótól. A szentélybenromán kori kõmaradványokemlékeztetnek az eredeti stí-lusra, négy sarkában pedigkésõ gótikus csillagboltozatvállait tartó pillérek láthatók.A stílusok sorát a"parasztbarokk" zárja, mely afõ homlokzaton uralkodik.

    A templom fõ ékessége aXV. században készült rene-szánsz pasztofórium, melyegyenértékû a budavári, vi-segrádi vagy váci hasonlók-kal, bár azoknál kevésbé is-mert. A kõbõl faragott szent-ségházat kétoldalt pilaszterekfogják közre, amelyek pár-kányzatot és felette félkörívesoromzatot tartanak. A lábaza-ti párkányt két, gyümölcsök-kel teli bõségszaru támasztjaalá. Olyan élõk, hogy szinteszeretne az ember belenyúlni,és egy szõlõfürtöt leszakítanibelõle. Nem csoda, hiszenszüret idején jártunk ott.

    Az oltár, az altemplom, asírkövek is figyelemre méltó-ak. Ezekkel azonban nem un-tatom olvasóimat, inkábbmegpróbálom érzékeltetni aztaz áhítatot, melyet a padbanülve éreztünk, amikor hossza-san csendben, szótlanul bá-multuk a Szent László legendafreskó ciklusát, mely a XIII-XIV. századból ered és hat-százötven év után sértetlenülkerült napvilágra. Legutoljárailyen érzések a vatikáni Sixtusikápolna mennyezet freskóinakcsodálása közben fogtak el,amikor a padon ülve (csak amegmerevedett nyakunk tudjameddig) felfelé bámultukMichelengelo csodálatos alko-tását. Amott az Úr keze nyúlÁdám keze után, emitt SzentLászló keze nyúl a kun harcosáltal elrabolt lány után. A le-menõ nap bágyadt sugarai,meg a gondnoknõ kulcscsörte-tése figyelmeztetett, hogy éb-redjünk fel álmodozásunkból.

    Íme egy példa, hogy ugyan-azon érzésekért nem szükségesRómába utazni. Tereske nemlehet több 30 kilométernélNagymarostól.

    Hazafelé pedig még egykora lovas kocsi is gyorsabban ért,mint odafelé, hát még a kisPeugeot napjainkban.

  • 12 Nagymaros

    - NE CSERÉLJEN NYÍLÁSZÁRÓT -Huzatos, rosszul illeszkedõ nyílászáróit szigeteltesse velünk.Svéd technológia, garancia - EUROSTRIP - kiváló minõség.

    60 nm-es lakás szigetelése kb: 29.000 Ft + Áfa.90 nm-es családi ház szigetelése kb: 39.000 Ft + Áfa.

    MENITA Kft. 06-30/912-9413 www.menita.hu

    “AJTÓK - ABLAKOK SZIGETELÉSE”

    A Magyar Nemzet 2009. no-vember 28-iki számában je-lent meg Türelemjáték -Mire nem jó egy igazischaffhauseni óra? címmelVarga Attila riportja háromvállalkozó családról, akikneka munkája során a fõszere-pet a csokoládé játssza. Eb-ben a riportban olvashatunka nagymarosi Flamich Gáborés Konkoly Rita kézmûvescsokoládéiról, amelyek F. G.kézmûves csokoládé névenismertek.

    Egyebek közt a riportbólmegtudhatják az olvasók, hogyFlamich Gábor felmenõjének,Galli nagypapának volt itt

    Nagymaroson, a Fõ téren cuk-rászdája, melyrõl a falon lévõrégi iratok tanúskodnak. Egyéletrajzi lexikonból vett máso-lat is olvasható. "Galli Jánoscukrászmester. Középiskolaután Szekszárdon tanulta aszakmát, 1921-ben felszaba-dult. Belgrádban, Zágrábban,a dalmát tengerparti fürdõhe-lyeken, 1927-31-ig pedig Bu-dapesten, a Hauer cukrász-üzemben mûködött, s 1932-benNagymaroson önállósítottamagát. A háború alatt üzlete ésmûhelye súlyosan megsérült,anyagát, felszerelését elvet-ték." A Baross Szövetség tag-ja volt. Miután cukrászdájátújjáépítette és gépesített, álla-mosították.

    Flamich Gábort városunk-ban sokáig a nagyapa recept-jének felhasználásával készültfagylaltjairól volt ismert, há-rom év alatt állította össze areceptúráját, melyben egyebek

    mellett a citromosbúzasör-fagylalt is szerepel. Ma már afagylalt mellett a csokoládéké-szítés is tevékenységének fõrészévé vált.

    “- Húsz évig dédelgettemmagamban a csokoládékészí-tés tervét. 2007-ben a belgi-umi csokoládéakadémia fla-mand vezetõje Magyarorszá-gon tartott elõadást. Véletle-nül tudtuk meg: egy ismerõs-nél jártunk, aki megemlítette,hogy hívták a bemutatójára,de õt nem érdekli. Évek ótavalamiféle jelre vártunk.Éreztük, ez az! A világ legna-gyobb szakértõje jött el ide, sfelejthetetlen mûsort nyújtottegy márványpulton zsonglõr-

    ködve a spatulájával - mond-ja Flamich Gábor.

    Késõbb a flamand mestera belgiumi csokoládéakadé-mián indított kurzust, amely-re a családfõ is jelentkezett.Az utcára nyitható ablak mö-

    götti fagylaltospult mellett ál-lok. Öntõformák, kis zsákoksorakoznak az asztalon. Né-hány négyzetméternyi a mû-

    hely. Dolgoznak. A tábláscsokoládé darabja belekerüla negyvenöt fokra melegítetttemperálóba. Fehér cérna-kesztyûben állnak mellette. Acsokoládét állandóan kever-getni kell, s amikor hírtelenaranyszínûvé válik - az alfa-és béta-kristályok arányamegfelelõ -, akkor kell kiön-teni az elõre készített formák-ba. Ha a kiöntés nem ideálisidõben történik, a csokoládénem lesz fényes, roppanóshangon törhetõ. Akkor min-dent kezdenek elölrõl. Türe-lemjáték a javából. Roskad apolc. Biomézek, helyi terme-lõtõl vett meggybefõttek sora-koznak rajta. Néhány régiüveget megemelek: "Csibaszilva", "Csiba körte", olvas-ni a címkéjükön.

    Flamich Gábor kézmûves csokoládéiAztán alapanyagokat kós-

    toltatnak, többféle karamel-lizált mogyorókészítményt.Flamichék klasszikus bonbo-

    nokat készítenek: marcipá-nost, pisztáciást, meggyest,eprest, alkoholost marcipán-nal, csokikrémest kakaóbab-törettel, mandulakrémest ro-pogós ostyával, karamellást,mentást, mogyorókrémest.Töltelékeiket aszalt gyümöl-csökbõl, marcipánból, méz-bõl, mandulából, mogyoró-ból, pisztáciából maguk érle-lik.

    Karácsony elõtt rukkolnakki az aszalt szilvás, sárgaba-rackos bonbonnal, már egykollekciót elvittek tõlük Japán-ba. Hét részbõl álló határontúli magyar várak csoki-soro-zatot indítanak ismeretterjesz-tõ jelleggel" - olvasható a Ma-gyar Nemzetben és a MNOMagyar Nemzet Online-onVarga Attilától.

  • Nagymaros 13

    ÁLLATVÉDÕ SOROKÁLLATVÉDÕ SOROKÁLLATVÉDÕ SOROKÁLLATVÉDÕ SOROKÁLLATVÉDÕ SOROK

    Sokak örömére idén is meg-rendezte a MÁTÉ Állatvé-delmi Alapítvány a Karácso-nyi bazár néven futó, kará-csonyi vásárt december 5-én!

    A mûvelõdési ház, vala-mint a vásár reggel 9 órakornyitotta kapuit, ahol már szin-te tolongtak az emberek. Ezbizonyítja az elõzõ évek sike-

    rét is. Majd 9 órától a számosvásárlóasztal mellett, ahol igenértékes ajándékokat lehetettvenni nagyon olcsón, cicás raj-zok, kutyacsont tippelõ ver-seny, tombola, arcfestés, vala-mit kézmûves sarok is ékesí-tette a rendezvény színvonalát.

    Idén elõször került meg-rendezésre a vásár kereteinbelül a Cicaparádé címû mû-sor, ahol a gazdik hozták acicáikat és bemutatták a kö-zönségnek. Ezek után a zsû-ri nagy nehézségek és vitákárán sem tudták eldönteni,hogy kié a legszebb és leg-jobb természetû cica, ezért azösszes cica elsõ helyezést értel, persze külön kategóriák-ban. Ezúton köszönjük agazdiknak, hogy elhoztákkedvenceiket, és persze a ci-

    cáknak a kitartó nyugodtságát.A vásár innentõl folytató-

    dott tovább, mígnem elértünka tombolasorsolásig, ami 3/412-kor kezdõdött. Nagyon soknyertes született és sok értékesajándék talált gazdára.

    A tombola végeztével vég-re sor került a kutyacsont tip-pelõ versenyre, melynek lénye-

    ge az volt, hogy el kellett ta-lálni szám szerint, hogymennyi kutyacsont van egy öt-literes befõttes üvegben. A ver-

    senyt Helén nyerte, aki 210csontra tippelt, így majdnem

    "Barátok"

    eltalálta a pontos számot, ami207 darab kutyacsont volt.

    Mindez leforgása után, meg-

    hirdettük a mindent fél áronakciót, aminek természetesenmindenki örülhetett még félórán keresztül ugyanis a bazárfél egykor zárta kapuit. AMÁTÉ Karácsonyi bazár tisztabevétele: 177.000 forint volt.

    Ezúton köszönjük a támoga-tást/segítséget az alábbiaknak:Alison Dorey (brit nagykövet fe-lesége), Bazsalya Lívia, BattyániKata, Brit Nõk Budapesti Egye-sülete, Bethlen Gábor, BethlenGáborné, Clary Greenhagh,UK, Csányi Adrienn, cserkészcsapat tagjai, Csirkebolt, Dákay

    Zoltánné, Davis (luxuscipõk),Deli Orsolya és Schäfer Sándor,

    Karácsonyi bazár Deirdre Brown, UK, dr. GántiTiborné, dr. Drobilich János,dr. Markus Gabriella, Édeske,Flamich Gábor, Fõtéri Zöld-séges (Manyi), Gai Blyth,U.K., Gris Davies, U.K.,Gyógyszertár, Heinczné Kati,

    Hiripiné Rózsa Valéria, Hor-gászbolt, iskolás tanulók,Judy Sollosy, Bp., JudyZimmermann, Svájc, Könyv-tár, Kiss-Demeter Enikõ,Kiss Péter, Liz Bitterli,Svájc, Mezei Gábor Bp.,Mároki Sörözõ, Molnár Éva,mûvelõdési ház, NyugdíjasKlub, Orvosi rendelõ, Pa-pírüzlet, Papp István,Pinczinger Kata, Postahiva-tal, Polgármesteri Hivatal,Rasman Miklós CBA,Sabine Schaffhausen/Hart-wig Betz, Svájc, SchäfferGabriella, Schäffer Sándor-né, Szabóné Mária, SzalaiMihály, Szomráki Pál, SzûcsÉva, Virág-Ajándék SziliZsoltné, Veress László, Von-Benko Ferenc, Von-BenkoMarian, Zellerné Jung Er-zsébet (virág), Zoller Csaba(biciklis), Zöldvári Gyula.

    *Kérjük támogassa Alapít-

    ványunkat adója 1 %-ánakfelajánlásával, hogy tovább-ra is hatékonyan tudjunk se-gíteni. A rendelkezõ nyilat-kozatán a kedvezményezett:Máté Állatvédelmi Közhasz-nú Alapítvány, adószáma:18700767-1-13.

  • 14 Nagymaros

    Anyakönyvi hírekSzülettek: Fazekas Attila és Papp Anikó lánya Flóra Na-tasa, Szedlák Attila és Gyõrffy Melinda fia Bence,Wamberger József és Ménesi Noémi ikergyermekei Nóraés Márton, Juhász István és Marosi Beáta lánya Kitti Réka,Balog János és Pusoma Anita fia Dávid Rómeó, Török Csa-ba és Megyesi Andrea fia Kevin Csaba

    Elhunytak: Szikriszt Sándor János, Heppert Józsefné sz.Heppert Irma, Sárközi Csaba Béla, Graczál Józsefné sz.Bótz Rozália, Graczál József.

    A Nagymaros FC híreiA Pest Megyei II. osztály õszi végeredményei

    FelnõttA végeredmények (meccs, gyõzelem, döntetlen, vereség, rú-

    gott gól, kapott gól, gólkülönbség, pont): 1. Vácduka 12, 9, 1,2, 35-15, 20, 28. 2. Tahitótfalu 12, 9 1, 2, 29-11, 18, 28. 3.Szigetgyöngye 12, 7, 2, 3, 31-15, 16, 23. 4. Nagykovácsi 12, 7,2, 3, 37-22, 15, 23. 5. Vác-Deákvár 12, 6, 3, 3, 25-17, 8, 21. 6.Leányfalu 12, 6, 3, 3, 22-17, 5, 21. 7. Rád 12, 6, 1, 5, 21-26, 5,19. 8. Szõd 12, 5, 2, 5, 24-18, 6, 17. 9. Göd 1, 2, 5, 1, 6, 29-19,10, 16. 10. Nagymaros FC 12, 4, 4, 4, 22-16, 6, 16. 11. Kisma-ros 12, 1, 2, 9, 12-46, 34, 5. 12. Szokolya 12, 1, 2, 9, 17-53, 36,5. 13. Visegrád 12, 0, 0, 12, 14-43, 29, 0.

    IfjúságiA végeredmények (meccs, gyõzelem, döntetlen, vereség, rú-

    gott gól, kapott gól, gólkülönbség, pont): 1. Tahitótfalu 12, 10,1, 1, 70-11, 59, 31. 2. Szigetgyöngye 13, 9, 3, 1, 60-26, 34, 30.3. Göd 13, 13, 0, 0, 123-11, 27, 12. 4. Nagymaros FC 13, 8, 3,2, 37-20, 17, 27. 5. Leányfalu 13, 7, 4, 2, 34-23, 11, 25. 6. Rád13, 7, 1, 5, 50-32, 18, 22. 7. Vác-Deákvár 13, 6, 1, 6, 35-20, 15,19. 8. Szõd 13, 5, 0, 8, 25-56, 31, 15. 9. Szokolya 13, 4, 1, 8,41-58, 17, 13. 10. Visegrád 13, 4, 0, 9, 25-69, 44, 12. 11.Vácduka 13, 3, 2, 8, 26-50, -24, 11. 12. Szendehely 12, 3, 0, 9,20-58, -38, 9. 13. Kismaros 13, 1, 1, 11, 13-68, -55, 4. 14. Nagy-kovácsi 13, 1, 1, 11, 14-71, -57, 4.

    Az elõzõ számból kimaradt, ezért elnézést kérünk a Duna-kanyar Fúvósegyüttestõl, hogy részvételükkel, mûsorukkalemelték a Katalin-bál hangulatát.

    A klub játékosai és az elnökség köszönetet mond valamennyipártoló tagunknak, a mérkõzéseket a helyszínen megtekintõszurkolóknak az egész évben nyújtott támogatásért.

    Külön megköszönjük a képviselõ-testületnek és Rasman Mik-lósnak a nekünk nyújtott anyagi és erkölcsi támogatást.

    Városunk minden lakójának békés, boldog újévet kíván aNagymaros FC.

    Hajrá Maros!MAJOR LÁSZLÓ

    A NAGYMAROS FC ELNÖKE

    A mûvelõdési ház programjai2010. január 4-tõl január 15-ig ismét lát-ható az "Ex Voto Tempore Pestis", azaz Apestistõl napjainkig címû kiállítás. Látogat-ható a mûvelõdési ház nyitva tartási idejé-ben: hétköznap: 9-18 óráig.

    Január 9., 15.30 óra: Temetõi emlékhely - em-lékezés a "Malenkij robotra" hurcoltakra - 16óra: koszorúzás a Király utcai emléktáblánál -16.15 óra: beszélgetés a mûvelõdési házban

    Január 16., 18 óra: Batyubál a Városi Nyug-díjasklub szervezésében. Zene: Heinczinger ze-nekar

    Január 23., 18 óra: a Magyar Kultúra Napja

    Január 30., 18 óra: a Misztrál Együttes kon-certje

    Február 13. 19.30 óra: Sváb bál

    Az év elsõ váci újszülöttje nagymarosi2010 elsõ váci újszülöttje, január elsején, reggel 8 óra20 perckor látta meg a napvilágot a Jávorszky ÖdönKórház hetedik emeletén. A nagymarosi család gyer-meke 3860 grammal született. Gratulálunk a szü-lõknek, és jó egészséget kívánunk az újszülöttnek!

    Esztergomban tartották 2009.november 21-én az Ister-Granum Eurorégió IV. MáriaValéria Híd Nemzetközi bor-versenyét.

    Eredmények: Farkas TamásKékfrankos 2007. 90,4 pontaranyérem, Belányi BélaCabernet Sauvignon 2006. 90,6pont aranyérem + kupa, Cueve

    A nagymarosi borászokújabb sikerei

    FelhívásFelhivjuk a környék borászainak

    figyelmét, hogy 2010. február 20-ánkerül megrendezésre a X. NagymarosiBorverseny, melyre szeretettel várunk

    minden borkészítõt.

    2006. 85,8 pont ezüstérem,Cabernet Sauvignon Cueve2006. 83,2 pont bronzérem, Gu-lyás Imre Kékfrankos 2008.90,4 pont aranyérem, HeiningerKároly: Merlot 2006. 88,2 pontezüstérem, Rozé 2009. 87,8pont ezüstérem, Irsai Olivér2009. 85,0 pont ezüstérem.

    HEININGER KÁROLY

    Dunakanyar Magyarság Népiskola elõadása

    Szántai Lajos lesz a vendége 2010. január15-én a Dunakanyar Magyarság Népfõisko-lának. A zebegényi könyvtárban 18 órakorkezdõdõ elõadás címe: A magyarság kereszt-útján II.

  • Nagymaros, Szív u. 19.

    AVON - LIZ RYDER - AYURVÉDÁS TERMÉKEK

    Lakberendezési üzletBio-, gyógy-, ortopédmatracok, ágyak, ágybetétek, gyapjú,toll, mûszálas ágynemûhuzatok. Takarók, plédek, töröl-közõk, lakberendezési cikkek, bõr, szörme áruk, gyer-mek ágyak, ágynemûk ajándéktárgyak értékesítése.

    Szolgáltatásaink:Szolgáltatásaink:Szolgáltatásaink:Szolgáltatásaink:Szolgáltatásaink: TISZTÍTÁS, JAVÍTÁS, FES-TISZTÍTÁS, JAVÍTÁS, FES-TISZTÍTÁS, JAVÍTÁS, FES-TISZTÍTÁS, JAVÍTÁS, FES-TISZTÍTÁS, JAVÍTÁS, FES-TÉS,TÉS,TÉS,TÉS,TÉS, ÁTALAKÍTÁS ÁTALAKÍTÁS ÁTALAKÍTÁS ÁTALAKÍTÁS ÁTALAKÍTÁS (ruha, szõnyeg, bõr, szõrme, mû-szõrme, kabátok). Szõrmekészítés, ékszerjavítás.

    Nagymaros, Váci út 18. (12-e fõút)Nagymaros, Váci út 18. (12-e fõút)Nagymaros, Váci út 18. (12-e fõút)Nagymaros, Váci út 18. (12-e fõút)Nagymaros, Váci út 18. (12-e fõút)Nyitva tartás: kedd-péntek 9-tõl 17 óráig, szombat 9-tõl 12 óráig

    Telefon: 06-20/567-2700, 06-20/401-4738

    Kedves Anyuka!Visszamenne dolgozni?

    Vagy csak 1-2 napos elfoglaltsága van?Gyermeke játszótársakra vágyik?

    Szeretettel várjuk aCSIGAHÁZ Családi Napköziben!

    Térítési díjak:Napidíj fél napra: 2500 forint.

    Egész napra: 3600 forint.Havidíj fél napra: 28.000 forint + étkezés.

    Egész napra: 38.000 forint + étkezés.* Rugalmas nyitva tartás,igény szerinti ellátás,barátságos légkör!* Születésnapi gyermekzsúrok szervezése!* Minden szerdán 9.30-kor hangszereszenebölcsi Dettivel!

    Érdeklõdni lehet Széphalminé Hamvas Beáta

    06-20/932-7168

    CsigaházCsaládi Napközi

    Nagymaros,Ipolysági u.6.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt a Nagy-marosi Dunai Svábok Közösségének szervezésébenrendezendõ zenés báli esténkre.

    A jó hangulatról a pilisvörösvári Die Spatzen sramlizenekar és mi a résztvevõk gondoskodunk!

    Hozza magával jókedvét, barátait, ismerõseit, "ba-tyujában" az enni és innivalót.

    A mûsort a Kittenberger Kálmán Általános és Mû-vészeti Iskola nemzetiségi tánccsoportja biztosítja. Be-tanította: Kovácsné Hangrád Katalin pedagógus.

    Tombola és dirndli ruha a helyszínen.Belépõdíj: 1.500.- Ft

    Asztalfoglalás:Ivor Andrásné szervezõnél lehetséges

    Telefon: 06 20 /414- 0712

    Meghívó2010. február 13-án

    (szombat)19.30 órakor kezdõdõ

    Sváb batyus bálbaHelyszín: Mûvelõdési Ház

    Nagymaros 15

  • Nagymaros 15

    NagymarosNagymaros Város

    Önkormányzatának lapja

    Felelõs kiadó: Nagymaros VárosKépviselõ-testülete

    2626 Nagymaros, Fõ tér 5.Telefon: 27/595-100, fax: 27/354-245

    Nyomdai és szerkesztõi munkák:Dunapress Multimédia Bt

    2626 Nagymaros, Mihályhegy u. 6.Felelõs szerkesztõ: Furucz Angelika

    ([email protected])Levelezési cím: 2601 Vác, Pf. 64.

    Telefon/fax: 27/316-100

    HIRDETÉSEKÉS KÉZIRATOK

    LEADÁSA A HIVATALÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN!

    KERES-KÍNÁLA Szent Rókus Karitász ruharaktára várja azérdeklõdõket minden szombaton 9 és 11 óraközött a Rákóczi út 14-ben (volt DURISZépülete).

    KERESNEK: csecsemõ- és gyerekruhát, ágy-nemût, használható gáztûzhelyet, konyhabútort,mosógépet, centrifugát.

    Telefon: 06-20/917-6016

    AutósboltMinden ami az autójához kell

    www.autosbolt.hupont.huTelefon: 06-27/354-377

    2626 Nagymaros Váci út 92.

    A volt nagymarosi pékség helyén.

    Nyitva: hétfõtõl szombatig 8-tól 17-ig

    Nyitva tartás: H-Szo.: 8-18 óráigNagymaros területén hozom-viszem szolgáltatás!

    Külsõ mosás:1400 Ft (személygépkocsi), 1600 Ft (egyterû kisbusz)

    Belsõ takarítás:1600 Ft (személygépkocsi), 1800 Ft (egyterû kisbusz)

    Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák!

    Maros-Wax KftKézi autómosó és kozmetika2626 Nagymaros, Váci út 96.

    06-30/343-88-67

    Angol ruha(Dózsa György utca - az óvodával szemben)

    Gyermekruha: 500 forint/darabGyermekkabát, overál: 1000 forint/darab

    Felnõtt ruha: 600 forint/darabFelnõtt kabátok: 1500 forint/darab

    Turkálós vegyes ruha:100 forint/darabCipõk, csizmák, táskák!

    Használt babakocsi, pihenõszék!

    Pesti és Lendvai Látszerész BtNagymaros, Fõ tér 16.

    2010 januárban is érvényes a7000 forintos szemüvegkészítés6 dioptriáig, mûanyag keretbe,

    mûanyag lencsével, amíg a készlet tart!Megérkeztek az új keretek, kontaktlencsék, tároló fo-lyadék, egyéb optikai cikkek nagy választékban kap-hatók. Új szolgáltatás: a vásárláshoz bónusz-rendszer. Felvilágosítás az üzletben.

    Minden kedves vevõnknek boldog új esz-tendõt kívánok!

    Üdvözlettel: Lendvainé Pesti EmeseNyitva tartás:

    Kedd 9-12 és 14-17 óráigSzerda 9-12 és 14-17 óráig

    Csütörtök: 9-12 óráigPéntek 14-17 óráig

    20% kedvezmény a keretbõl!

    Orvosi látásvizsgálat: január 12-én 9-tõl 12 óráig,január 30-án 9-tõl 12 óráig

    Elõjegyzés szükséges: 06-30/916-0889

    +-