Upload
infoajka
View
242
Download
4
Embed Size (px)
DESCRIPTION
Menyhárt Ágnes novellái
Citation preview
Sirály zene
Sok mindent lehet csinálni a vonaton, de hogy unatkozni nem, az aztán tényleg biztos. Egyszer,
egy hűvösebb októberi napon kifogtam egy üres kocsit. Becibáltam a még mindig nehéz
bőröndömet, leültem, megvártam amíg a jegykezelő elkéri és szignálja a jegyemet, majd olvasni
kezdtem. Valahogy nem nagyon ment aznap. Untam. Elraktam, ettem, ittam, telefonáltam, aztán
mikor már mindent megvolt nézelődni kezdtem. Nem volt túl szép látvány. Az aranyló
gabonamezők már eltűntek, a fákon már látszott a kor, ami minden év őszén rondítja el arcukat.
Untam azt is. Becsuktam a szemem, gondoltam egy kis pihenés sosem árt, úgyis a végállomásig
megyek. Kényelmesen elhelyezkedtem, talán még a csizmától is megszabadultam, erre már nem
emlékszem, majd behunytam a szemem és akkor elkezdődött a hangverseny.
Riadtan nyitottam ki a szemem, kapkodtam a fejem, honnan jöttek ezek a hangok. Már el is
aludtam? Rosszat álmodtam? Nem, az nem lehet. Még csak most csuktam le a szemem. Fáradtan
dörzsöltem meg a szemem, majd hátradőltem és figyeltem. Nem nagyon tudtam mi lehet ez a
hang, jobban mondva hangok, amikor olyan hangosan bődültek fel az előbb. Aztán eszembe
jutott anyám, ahogy esténként ránk parancsol, azonnal halkítsuk le azt a fránya tévét, ilyen későn,
mikor már mindenki alszik, a hang is jobban száll. Így hát arra jutottam, biztos valami apró neszt
erősített fel az a kis csiga a fülemben. Szépen fokozatosan elnémítottam mindig fecsegő benső
hangomat – Miss Unique általában kimondja, amit gondol, és általában mindig gondol. - és
figyelni kezdtem a zörejeket. Nem kellett sok idő, hogy újra meghalljam a már ismerősen csengő,
távolról érkező zajokat. Mint egy jól megkomponált kamarazene, úgy épült föl. Először csak egy
ártatlan kisgyerek hangját hallottam meg, ahogy egy jól ismert ovis dallamot dúdolt kicsit
felpörgetett, szabad verzióban. Különleges volt, szinte kellemes, de ebben a dalban volt még
valami. Valami más is. Megint elcsendesítettem a lelkemet, és csak a dallamra koncentráltam.
Mint egy ének órán, ahol egy Beethoven dallamom hangszereit kell felsorolni. A második
hangszer a mosdó víztartályának hangja volt. Nem is hang, inkább ritmus. Aki utazott már valaha
vonaton, jól tudja, hogy nem éppen lágy az út. Mondhatni nem csúszunk, mint kés a vajon. És
mikor ide oda zötykölődünk, fizikai tény, hogy a víz is mozog a tartályban, ezzel meg adva az
ütemet. Egészen érdekes volt. Behunytam a szemem, és hagytam hogy Miss Unique vezessen.
Talán fél perc sem telt bele, és én egy tenger partján találtam magam, ahol a messzi parkból egy
szőke kislány dallama szűrődött ki.
Hihetetlen mire képes az emberi fantázia. Egy koszos vonaton utazva holt fáradtan várom, hogy
végre célba érjek, erre a koszos vonat még koszosabb mosdójának víztartálya és egy soha el nem
fáradó kislány dallama elrepít egy helyre, ahol mindig jó lenne elmélkedni. Néha a felnőttek
elfelejtenek elfeledkezni. Nem figyelnek a belső hangra, nem nyitnak ajtót a fantáziának, aki úgy
kapar agyunk kapuján, mint a kutya reggelente. Ki akar törni. Én hagytam. Ajtót nyitottam, és
engedtem, had szaladjon. És megköszönte, elvitt egy csodálatos helyre. Nem volt szé az idő,
kissé borús volt, mégis a felcsapó hullámok megnyugtattak. A vonaton ülő testem még hallott
néhány „hangszert”, csapódó ajtókat, néha- néha az állomások bemondójának hangját, de ez nem
kellett oda, ahol a lélek lakik. Kizártam magamból. A testem zötykölődött a vonaton, talán néha
még a fejét is odaütötte az ablaküvegnek, amit már párásra fújt, de nem zavartatta magát. Üres
volt, a lélek elutazott, kivett pár perc szabadságot, és most éppen a sirályok szárnyát bámulta,
ahogy nagyokat csapva felrepítik a madarakat a magasba, hogy aztán határozott mozdulattal
csapjon le egy finom halra. Szabadság volt, de tényleg csak pár perc. A vonat fékzett, hangosan
füttyentett egyet, én pedig tudtam hogy menni kell. Bárcsak ne kéne! Bárcsak maradhatnék még
ezen a csodálatos félszigeten! Magamra rántottam a kabátom, felkaptam a táskám, és lefelé
evickélve a fellépőn még visszanéztem a tartályra. Most is ott lubickolt a víz. A víz, amely felett
hangosan veszekedtek az éhes sirályok.