22
SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A REFORMKORBAN Nyíregyháza lakói 1824-ben váltották meg magukat a földesúri jogha- tóság alól, s szerezték meg a szabad kiváltságolt városi jogot. Ezen örök- váltságot követő években a helységnek igen „dinamikus és progresszív' fejlődése bontakozott ki. A polgárosodás igénye az iskolák fejlődését is je- lentősen elősegítette. Az evangélikusok már a városi „oldaliskolák" léte- sítését kezdték meg, hogy a „belső oskola" túlzsúfoltságát csökkentsék. Az 1806 óta működő, úgynevezett „professzori" iskolájuk (algimnázium) mel- lett tanítóképző szervezésére is gondoltak. E cél megvalósulása érdekében 1836-tól minden anyagi és erkölcsi támogatást latba vetettek. Hazánkban az első evangélikus tanítóképző aztán 1847-ben kezdte meg működését Nyíregyházán. 1 A város első óvodájának megszervezéséről először Hársfalvi Péter mond véleményt. A z 1842-ben megtett kezdeményező lépés jelentőségét többek között abban látja, hogy „Mindössze 14 esztendővel vagyunk az után, hogy Budán megnyílt az első óvoda, az ,angyalkert', s így a nyíregyházi bizo- nyára még az első között volt." 2 Ez helytálló megállapítás is, hisz 1843- ban — amikor a nyíregyházi óvoda szervezése ténylegesen kezdetét vette az országban 34 fennálló, s 17 keletkezőben lévő kisdedóvó volt csu- pán.' 5 Az 1836-ban létesült „Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesz- tő Egyesült" Kossuth Lajos indítványára 1841-ben felszólította a megyé- ket, hogy vármegyénként egy minta kisdedóvó intézetet állítsanak. Célul tűzte ki, hogy azok majd más helységeknek követendő például szolgálja- nak.' 1 Szabolcs vármegye alispánja Nyíregyháza várost szólította fel, hogy „adnának-e helyet ennek az intézménynek". A választás nyilvánvalóan azért esett e helységre, mert az lélekszámban és intézményeiben is a leg- nagyobb fejlődést mutatta a vármegyében. Az elöljáróság válaszában a következőket olvashatjuk: „ . .. a közönség egyenesen önérdekével szoros kapcsolatban állónak tartván ezen ügyet, szándéka kisdedóvó intézetet ke- belében felállítani". 5 A város tanácsa az óvodaügyet a szegény üggyel tár- gyalta. Ez később is gyakran előfordult, bizonyítva azt, hogy a kettőt együvé tartozónak érezték. Az első években aztán a szegény ügy és óvoda- ügy intézésére közös kinevezett küldöttséget hívtak létre. Hogy az óvo-

SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

S Z A B Ó J Ó Z S E F

NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A REFORMKORBAN

N y í r e g y h á z a lakói 1824-ben v á l t o t t á k meg magukat a földesúr i jogha­tóság alól, s sze rez ték meg a szabad k ivá l t ságol t vá ros i jogot. Ezen ö r ö k ­vá l t ságo t k ö v e t ő é v e k b e n a h e l y s é g n e k igen „ d i n a m i k u s és p r o g r e s s z í v ' fe j lődése bontakozott k i . A po lgárosodás igénye az iskolák fej lődését is je­l en tősen e lőseg í te t te . A z evangé l ikusok m á r a város i „o lda l i sko lák" l é t e ­s í tésé t k e z d t é k meg, hogy a „belső oskola" tú lzsúfo l t ságá t c sökken t sék . A z 1806 ó ta m ű k ö d ő , ú g y n e v e z e t t „p ro fesszor i " i skolá juk (a lg imnázium) m e l ­lett t a n í t ó k é p z ő sze rvezésé re is gondoltak. E cél megva lósu lá sa é r d e k é b e n 1836-tól minden anyagi és erkölcsi t á m o g a t á s t latba vetettek. H a z á n k b a n az első evangé l ikus t an í tóképző az t án 1847-ben kezdte meg m ű k ö d é s é t N y í r e g y h á z á n . 1

A v á r o s első óvodá j ának megsze rvezésé rő l először Hárs fa lv i P é t e r mond v é l e m é n y t . A z 1842-ben megtett k e z d e m é n y e z ő lépés j e len tőségé t t ö b b e k közöt t abban lá t ja , hogy „Mindössze 14 esz tendőve l vagyunk az u t á n , hogy B u d á n m e g n y í l t az első óvoda, az ,angyalkert ' , s így a n y í r e g y h á z i b izo­n y á r a m é g az első közöt t vo l t . " 2 Ez he ly tá l ló megá l l ap í t á s is, hisz 1843-ban — amikor a n y í r e g y h á z i óvoda szervezése t ény legesen kezde té t vette — az o r szágban 34 fennál ló , s 17 k e l e t k e z ő b e n lévő k isdedóvó volt csu­pán. ' 5

A z 1836-ban lé tesü l t „Kisdedóvó I n t é z e t e k e t M a g y a r o r s z á g b a n Terjesz­tő E g y e s ü l t " Kossuth Lajos i n d í t v á n y á r a 1841-ben felszól í tot ta a m e g y é ­ket, hogy v á r m e g y é n k é n t egy minta k i sdedóvó in téze te t á l l í t sanak. Célul t ű z t e k i , hogy azok majd m á s h e l y s é g e k n e k köve t endő pé ldáu l szolgál ja­nak.'1 Szabolcs v á r m e g y e a l i spánja N y í r e g y h á z a vá ros t szól í tot ta fel, hogy „ a d n á n a k - e helyet ennek az i n t é z m é n y n e k " . A vá lasz tás n y i l v á n v a l ó a n azé r t esett e he lység re , mert az l é l e k s z á m b a n és i n t é z m é n y e i b e n is a l eg­nagyobb fej lődést mutatta a v á r m e g y é b e n . A z elöl járóság vá l a szában a köve tkezőke t olvashatjuk: „ . . . a közönség egyenesen öné rdekéve l szoros kapcsolatban á l lónak t a r t v á n ezen ügye t , s zándéka k i sdedóvó in t éze te t ke ­be l éb e n fe lá l l í t an i " . 5 A v á r o s t anácsa az ó v o d a ü g y e t a szegény üggye l t á r ­gyalta. Ez k é s ő b b is gyakran előfordul t , b i zony í tva azt, hogy a k e t t ő t e g y ü v é t a r t o z ó n a k é rez ték . A z első é v e k b e n az t án a szegény ügy és óvoda -ügy in t ézésé re közös kinevezett kü ldö t t s ége t h í v t a k l é t re . Hogy az ó v o -

Page 2: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

d a ü g y megva lósu lá sa é r d e k é b e n t é n y l e g e s e n egy teljes évig nem t ö r t é n t semmi, annak oka, hogy az ö rökvá l t ság e l adós í to t t a a város t .

A z ügy f á r a d h a t a t l a n mozga tó ja Farbaky Dán ie l evangé l ikus lelkész és K r a l o v á n s z k y A n d r á s eklézsiai fe lügyelő és város i t a n á c s n o k volt. Ök „ . . . midőn a t e m p l o m f e d é l do lgában j á r v á n Kassán , egyszersmind a k i s ­dedóvó in t éze t e t megszemlé l t ék , ezen Szent ü g y e t minden alkalommal a vá ros lakosai e lő t t magasztalni el nem m u l a s z t o t t á k . . . " — olvashatjuk az egykorú k r ó n i k á b a n . 0 Lassan, de egyre jobban, így ivódot t bele a l a ­kosok t u d a t á b a az óvodaügy fontossága. - -

A k isdedóvó ü g y é n e k a l e g t e v é k e n y e b b harcosa mégis „Tudós Nagy S á ­mue l" evangé l i kus t an í tó lett. A vá ros l akó i s z e m é b e n a t udós je lzőre azé r t vá l t é r d e m e s s é , mert Eperjes, i l le tve Lőcse h í r e s ko l l ég iumában a legmagasabb kurzusbó l , a teológiából is hallgatott, s m é g i n k á b b azér t , mert k i t ű n ő e r e d m é n n y e l t a n í t o t t az alsó, i l letve a professzori i sko lában . „Nevelés t és o k t a t á s t t á rgya ló m u n k á k a t is írt , r é sz in t mint eredeti sa já t s ze rzemény t , r é sz in t m á s szerzők u tán , á t a l ak í t va , 21 t ö m ö t t kéz i r a tba k ö ­tetbe foglalva" — tudós í t a r ég i fo r r á s . 7 E kö t e t ek sorsáról — minden k u ­t a t á s e l l enére — ma semmit nem tudunk. M e g l é t ü k ese tén b i zonyá ra é r ­dekes t a n ú i l e n n é n e k a korabeli evangé l ikus , i l letve a magyar neve lé s és ok ta tás g y a k o r l a t á n a k .

A z első l é n y e g e s lépés t azzal tette, hogy a k i sdedóvó ü g y é b e n n é v t e l e n felhívást terjesztett be a v á r o s t anácsához . A z t 1843. j ú n i u s 6-án t á r g y a l ­t ák meg. A n n a k b e v e z e t ő j é b e n a k ö v e t k e z ő k e t olvashatjuk: „Nincs ö r -vendetesebb, szebb és boldogabb j ö v e n d ő r e m u t a t ó v á r o s u n k b a n s z á m o ­sabb e m b e r b a r á t o k azon nemes t ö r e k v é s é n é l — mely szerint ők minden mi veit v á r o s o k pé ldá j á r a — k e b e l ü k b e n is egy k isdedóvó i n t éze tnek ala­p í tásá t cé lba veszik." Ez a megá l l ap í t á s is igazolja azt a köz tudo t t t é n y t , hogy az angyalkert l é tes í tése u t á n ú j a b b óvodák szervezésére az ország vá rosa iban gyors és j e l en tős t ö rekvés t a p a s z t a l h a t ó . Aján l ja a vá ros „ k ö ­zönségének" az ü g y megfonto lásá t . I ndok lá su l kifej t i mindazt a veszé ly t , amelynek az óvodába nem j á r ó gyermekek k i vannak téve , így é r v e l v é n a k i sdedóvó megsze rvezésének e l k e r ü l h e t e t l e n szükségessége mellett.

A veszé lyez te t e t t s ég t é n y e z ő j e k é n t eml í t i az egysze rű n é p t u d a t l a n s á g á ­ból fakadó „ romlo t t ságo t " , mint p é l d á u l a drasztikus beszéd, a lus taság , s a to lvaj lás . A zsenge gyermekre mindez igen e rősen hat, o lyannyira , , , . . . hogy sok gyermek az elemi osko lába l ép t eko r m á r oly elhanyagolt, hogy minden sz igorúbb eszközök nem képesek az e rkö lcs te lensége t k i i r ­tani, vagy lega lábbis meggá to ln i " . T e h á t az e r e d m é n y e s iskolai n e v e l é s ­nek is e lőfe l té te le az óvodai „ k o r a n e v e l é s " .

Ma jd a r ró l ír, hogy a m ó d o s a b b szü lők gyermekeinek „ház i n e v e l é s e " is k ívánn iva ló t hagy maga u t á n , m i v e l gyakorta a mindenre fogékony k i s -

Page 3: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

gyermek neve lésé t olyan s z e m é l y r e bízzák, aki lelkiismeretlen, a gondat­lanságáva l és rossz pé ldá j áva l a gyermek „ tes t i és l e l k i j ó l é t é t " sú lyosan veszé lyez te t i . T e h á t ezek s z á m á r a is szükséges az óvodai neve lés .

Szerinte a „szülék minden r é t e g é r e " is je l lemző, hogy a helyes neve lés a lapve tő elveivel sincsenek t i sz tában . Bizonyí t ja ezt, hogy ha otthon m e l ­l e t t ük vannak is a gyermekek, a legtöbb c sa l ádban nem igyekeznek szá ­mukra jó pé ldá t mutatni . „ A szülék vad vágya i , a p l e tykázás , res t ség , i r igység, iszákosság, r ende t l enség , t i sz tá ta lanság , k e m é n y s z í v ű s é g á l ta l a gyermekek jobb szívbéli cs í rái elfojtatnak" — ál lapí t ja meg.

Sok szülő k é n y s z e r ü l arra is, hogy kisgyermekeit a mezei m u n k á r a is m a g á v a l vigye, mert nincs akire hagyja. Ott az t án kü lönösen k i vannak t éve ,, . . . n a p s z ú r á s n a k , m e g h ű t é s n e k , szélnek, esőnek, vi l lanynak, mar­hák , hangyák , legyek, békák , k ígyók m é l t a t l a n k o d á s a i n a k . . . " — írja. De vannak annyira kapzsi szülők is, hogy ha v e l ü k van is a gyermek, „ m a r -hácská jokró l jobban gondoskodnak mint k i sdede ik rő l " . Kisgyermekek szenvednek azér t is, mert nagyobb — t ö b b n y i r e iskolából mulasz tó — te s tvé re ik r e vannak bízva, akik maguk is neveletlenek, s a k ics inyekkel szemben gyakran d u r v á k , meg nem értőek. Mindezek e r e d m é n y e az tán — ál lapí t ja meg a szerző —, hogy gyakran lehet olvasni vagy hal lani p é l d á ­u l gyu j toga tásokró l , testi sé rü lésekrő l , s e g y é b t r agéd i ák ró l a kisgyerme­kekkel kapcsolatban.

A z e lőbbiek a l ap ján n y o m a t é k o s a n hangsú lyozza , hogy e veszé lyek e l ­ke rü l é sé r e egyetlen óvszer a k isdedóvó in téze t . N y í r e g y h á z á n pedig „. . . mint hol a mezei m u n k á s o k tömege m e g s z á m í t h a t a t l a n , k iknek gyer­mekei nevelés és fe lügyele t n é l k ü l nőnek, i l y in t éze te t nem né lkü lözhe t ­nek". Nagy S á m u e l végü l je lz i azt, hogy s z á n d é k á b a n van tervet kész í te ­n i a lé tes í tendő óvodáva l kapcsolatban, hogy „mi k í v á n t a t i k azokhoz és m i m ó d o n k iv ihe tők" . Ki fe jez i afeletti ö römé t is, hogy mint hallja, ,, . . . e város Közönsége ezen nagy szüksége t nem csak t u d o m á s u l veszi, de fe l ­á l l í tásáról is n é m i k é p p atyailag gondoskodik." 8

A z óvoda megsze rvezésének reá l i s l ehe tőségére a r e m é n y t az tán egy j e l en tős a d o m á n y csillantotta fel . Ugyanis 1843 m á j u s á b a n bizonyos „ m é l ­tóságos S z i l a s s y n é " 9 volt k o r o n a ő r özvegye a v á r o s n a k i r á n t a t anús í to t t j ó i n d u l a t á é r t há lábó l 6938 vá l tó fo r in t t ény legesen fe lhaszná lha tó összeget adományozo t t . A fe lhaszná lás ra t ö b b terv is szü le te t t , de „ K í v á n a t o s a b b egy sem vala a k i sdedóvó i n t é z e t n é l " — vé l t ék sokan a vá ros i t anács tag­ja i közül . A dön tés t m e g k ö n n y í t e t t e , hogy az a d o m á n y o z ó k ikö tö t t e , m i ­szerint az összeg „va lame ly k ö z h a s z n ú vá l la la t e lőmozd í t á sá ra ford í t t as -sék" . Mindezek u t á n 1843. j ú n i u s 6-án a k i sdedóvó in t éze t a l ap í t á sá ra , ,már teljes l épés t is tett a N a g y s á g o s Város K ö z ö n s é g e " azzal, hogy a

Page 4: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

nevezett összeget a k i sdedóvó in téze t a l ap í t vány i tőké jéü l fe la ján lo t ta és elrendelte. 1 0

A z ü g y e t sz ívükön viselők t ovább i gondja lett a j e len tős , de nem e lég­séges a d o m á n y növe lése annyira, hogy meg lehessen kezdeni az óvoda tény leges lé tes í tését . E z é r t 1844-ben Nagy S á m u e l veze té séve l m e g k e z d ő ­döt t az a műkedve lő i munka, amelynek célja az e lég te len óvodaép í tés i a lap tőke gya rap í t á sa volt . Lelkes fiatalok fogtak össze „ t á n c v i g a l o m " és színi e lőadások r endezésé re . A z első b á l m e g r e n d e z é s é r e f e b r u á r 17-én ke rü l t sor. A z i f júságnak a sze rvezésben seg í t ségükre voltak Pal icz Mihá ly városi t anácsnok , Sexty József város i m é r n ö k , ifjú Bal lá S á m u e l „gyógy­s z e r á r u s " és K r a l o v á n s z k y Fr id r ik . A megjelenteket a r endezés minden mozzana t áva l az ó v o d a ü g y fon tosságára emlékez t e t t ék . Ezér t a n y i t ó t á n ­cot — „a nézők köz te t szésé re" — magyarosan ö l töz te te t t óvodás k o r ú k is ­fiúk j á r t á k . A terem legfontosabb d í sz í tménye is egy díszes b e t ű k k e l k i ­rakott és megvi lág í to t t — az óvodák j e l en tőségére u ta ló Wesse l ény i - idé ­zet volt. „Az ég ma la sz t j á t a jó Isten úgy látszik, mintha é p p e n rajtunk k ö n y ö r ü l v e a k i sdedóvó in téze t t e l bocsá to t t a volna a fö ld re" — olvashat­ta a közönség. A z á ldoza tvá l la lók részvé te lé t pedig Nagy S á m u e l a kö ­ve tkező szavakkal köszön te meg: „ I s t en serkentsen v á r o s u n k t e h e t ő s b fiai s l e á n y a i b a n j ö v e n d ő r e is ol ly nemes készséget , miszerint ők ezen kisded­óvó in t éze t e t p á r t o l v á n s l é t r ehozásához az egekből vett földi javakkal hozzá já ru lván á l ta la erkölcsöt , f inomulás t , és közboldogságot e lőmozdí t ­sák és v i r á g o z t a s s á k " . "

A z a l ap tőké t m é g m á s m ó d o n is igyekeztek növe ln i . így p é l d á u l a „he lybe l i e m b e r b a r á t o k " fe la jánlásá t is ö r ö m m e l ve t t ék , mert „ u g y a n a legnagyobb p é n z s z ű k é b e n tö r t én t , m é g i s e szent ü g y annyira p á r t o l t a t o t t " . A fe la jánlók Puch Pá l , Takács Alajos város i sebész, Tomásovszky András , s m a g á t megnevezni nem aka ró , , X Y " voltak. A t áncv iga lom és felaján­lás r é v é n az óvodalé tes í tés i a l ap tőke 1844 tavaszi h ó n a p j a i b a n 7631 vá l tó ­forint 33 k ra jcá r ra emelkedett.

M a j d — ugyancsak Nagy S á m u e l ösz tönzésé re— a n y á r i vakác ió ra ha­zatér t , s a helybeli „ fő t anoda" d iákja i a város t anácsá tó l „ h e l y b e n h a g y á s t és m i n e m ű p á r t o l á s t " k é r t e k m ű k e d v e l ő i m u n k á j u k h o z . Ök is s z índa ra ­bok e lőadásával s zo rga lmaz ták az óvodaépí tés i alap növelésé t , mivel „ . . . a k isdedóvó in t éze t szent ü g y é t földi j avakka l g y á m o l í t a n i és emel­ni tehetetlenek l é v é n " . Színi e lőadás t tartottak augusztus n e g y e d i k é n , t i ­zennyo lcad ikán s huszonö töd ikén . A 385 vá l tó for in t 29 k ra jcá r tiszta jö­vedelmet e szavakkal a d t á k á t a v á r o s t a n á c s á n a k : „Ezen zsenge, de r ánk nézve igen kellemes m u n k á n k gyümölcsé t , ol ly a láza tos e s e d e z é s ü n k mel­lett adjuk által a Nemes Válasz to t t Közönségnek , hogy ezen legóha j to t -tabb k isdedóvó in t éze t fe lá l l í tásáról tettleges l épésekke l j ö v e n d ő r e is i n -

Page 5: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

t é zkedve atyailag gondoskod jék . " A z á ldozathozó d iákok a köve tkezők vol tak: Eny ingy Lajos, K r a l o v á n s z k y László, T r s z t y á n s z k y Alajos, T reg j á r Erneszt, S u t á k Salamon, S u r á n y i Dánie l , Czupera A n d r á s , M r á z Káro ly , H u s z á g h Imre, V a d A n d r á s , Farbaky Lőr inc , Homolya László, K o l l m a n n G y u l a , F á b j á n Zsuzsanna, F á b r y Rozál ia , K o l l m a n n V i l m a , K o l l m a n n J u ­lianna, T ó t h Johanna. 1 2 E m ű k e d v e l ő színjátszó csoport l e lkesedése t a r t ó s ­nak bizonyult , s később is t e v é k e n y e n seg í te t ték az óvodaügye t .

Ujabb felajánlások is t ö r t é n t e k . A vá ros t anácsa is szükségé t é r e z t e a p é l d a m u t a t á s n a k , s ezé r t ö n m a g a k ö r é b e n gyű j tés t rendezve az óvoda ­alaphoz 450 vá l tófor in to t tett. K r a l o v á n s z k y Zsigmond ü g y v é d 50 v á l t ó ­forintos a d o m á n y á v a l az 8500 vá l tó fo r in t r a emelkedett . 1 3 A lé tes í téshez szükséges t őke i lye t t én való e l ő t e r e m t é s e ny í r egyház i sa já tosság. Misko lc , Debrecen, Hajdúszoboszló m á s m ó d o n t e r e m t e t t é k elő az óvodaép í t é shez szükséges p é n z t . 1 4

Ezek u t á n a város t a n á c s a megkezdte az a l ap í t andó k i sdedóvó szerveze­t i és pedagógia i k é r d é s e i n e k k i m u n k á l á s á t . E tekintetben is k i e m e l k e d ő insp i rá ló és szervező Nagy S á m u e l volt . Még 1843 o k t ó b e r é b e n elkezdte a m á r k o r á b b a n eml í t e t t tervezet kész í tésé t . A vá ros képv i se lő t e s tü l e t é ­hez 1844. f e b r u á r 25-én in téze t t l e v e l é b e n e lkészül t m u n k á j a cél járól t ö b ­bek közöt t a köve tkezőke t olvashatjuk: „Hogy pedig ezen l e g ó h a j t o t t a b b cél m i n é l e lőbbi e lé résé t b iz tos í thassuk , i smét van sze rencsénk egy ter­vet bemutatni, mely l e g i n k á b b azon k é r d é s t t á rgyazza , va l lyon a k ö z n é p t e r h e l t e t é s e né lkü l l é t e sü lhe t - é , és m i n é l e lébb v á r o s u n k b a n egy kisded­óvó i n t é z e t ? " Tehá t szociális szempont figyelembe vé te l e sem k e r ü l t e el a szerző f igyelmét . Ké r i , hogy m u n k á j á t egy va l l áskü lönbség né lkü l i k i ­nevezett b izot tság t á r g y a l j a meg. Ezen — a város t anácsa á l ta l kinevezett — bizo t t ság tagjai voltak T h u l ó n y i József, Farbaky Dánie l , Mikuss Sá ­muel, R é p á s s y András , K o v á t s J á n o s lelkészek, „Tisz te le tes J u r á n y i Sá ­muel o k t a t ó " , Treg já r Pá l , K o l l m a n n Sámue l , Nagy S á m u e l , Susztek S á ­muel, Thr iczer József és Molná r László t an í tók .

A dokumentum pontos c íme „Te rvezés a N y í r e g y h á z á n a l a p í t a n d ó k i s ­dedóvó in t éze t t á r g y á b a n " . T a r t a l m á n érződik, hogy készí tő je ismerte Wargha I s tvánnak , a tolnai k i sdedóvó képző in téze t igazga tó jának 1843-ban minden t ö r v é n y h a t ó s á g h o z m e g k ü l d ö t t „Te rv a k i sdedóvó in t éze t ek te r jesz tése i r á n t a ké t magyar h a z á b a n " c ímű m ű v é t . Ez a t é n y Nagy S á ­muel m u n k á j á n a k é r t é k é t m é g s e m csökken t i , mert az minden tekintetben a he ly i sa já tosságokat és k ö r ü l m é n y e k e t t ük röz t e .

A z első r é szben a k i sdedóvás cé l já t— az első óvodai rendszerek k i d o l ­gozóihoz hason lóan — a fe lügye le tben , a „házi n e v e l é s " pó t l á sában , az egész nap dolgozó szülők seg í tésében h a t á r o z z a meg. Ezér t szerinte az ó v o ­dák „ . . . o l ly „ m e n e d é k h e l y e k " , mel lyekben a gyermekek minden rossz be­

Page 6: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

folyástól megőr i z t e tve , r e n d e l t e t é s ü k h ö z czé l i r ányosan neveltetnek." War -g h á h o z hason lóan leszögezi, hogy a k i sdedóvók „ n e m valóságos oskolák, mert itt minden t u l a j d o n k é p p e n i t an í t ás kirekesztetik, ne hogy ta lán , a kisdedek gyenge korukban ol ly t á r g y a k k a l fog la lkoznának , melyek é r e t ­tebb korba va lók s m e l y e k b ő l nekik kisdedkorukban h ibás fogalmuk l e ­hetne". Ennek e l lenére , majd később lá tn i fogjuk, hogy t ö b b hazai óvodá ­hoz hason lóan a n y í r e g y h á z i k i sdedóvóban is r é szben az angol Wi lders -p in- fé le kis iskola szemlé le t va lósu l t meg.

Nagy S á m u e l az ó v o d á b a n folyó m u n k á t a neve lés i l ehe tőségek szem­pont jából r é sz l e t e sen elemzi. Szerinte vannak gyermekek, akik s zámára ez az i n t ézmény v a l ó b a n „ m e n e d é k h e l y " , amely megóv ja őket a l egkü lönbö ­zőbb veszélyektől , s ahol rossz szokásaikról „ l e szok ta tnak" , rossz p é l d á k ­tó l „ e lvona tnak" , rendre, t i sz taságra , engede lmesség re , m u n k á r a becsü le ­tességre neveltetnek. Más gyermekek s z á m á r a viszont „ j av í tó t anyák" , me­lyekben „a legvadabb, legrendetlenebb, és legromlottabb g y e r m e k b ő l r ö ­v i d idő alatt, minden erőszak, fé le lem és testi b ü n t e t é s né lkü l , szelid, ren­des, tiszta, engedelmes, békesze re tő és m á s é t nem b á n t ó gyermekek vá l ­nak". De minden gyermek s z á m á r a is „ol ly m u l a t ó helyek", hol „a gyen­ge test úgy ápo l ta t ik , hogy abban tiszta lélek, s n e m e s í t e t kedé ly lakoz­zék, nem fosz tván meg őke t v i d á m j á t é k a i k t ó l " . K é s ő b b az óvodai munka rendjéből is l á t n i fogjuk, hogy Nagy S á m u e l h a t á s á r a , az óvodai vá lasz t ­m á n y is j e l en tős időt hagyott jóvá a j á t é k r a . Végü l pedig a k i sdedóvók „Olly n e m z e t i s é g e t „neve lő kertek", mel lyekben azon é rze t gerjesztetik és l ángra lobbantatik, miszerint minden magyar honban lakozó ember ugyan­azon nemzetnek egy tagja, és hogy köte les annak nye lvé t , t ö rvényé t , é r ­deké t e smérn i , és mint l e g d r á g á b b vagyont sa já t jává tenni" — ír ja a szerző. Figyelemre é r d e m e s ez a k ö v e t e l m é n y , ha a korszak hazai nemze­tiségi bonyodalmaira, vagy arra gondolunk, hogy N y í r e g y h á z a lakói m a ­gyarok és sz lovákok voltak.

A m i n t lá t juk , a pes t a lozz ián izmusnak megfe le lően a „sz ív" erkölcse , s a m u n k á r a n e v e l é s kap h a n g s ú l y t a neve lés i t e v é k e n y s é g b e n . Mindezt pedig „fé le lem és testi b ü n t e t é s n é l k ü l " k e l l e lé rn i . T e h á t a nevelés m ó d ­szereit i l le tően is a ha l adó pedagógia elveit va l l ja a szerző. A szlovák a n y a n y e l v ű gyermekeknek a magyar nye lvve l va ló m e g i s m e r t e t é s é t i l l e ­t ően pedig m á s k ö r ü l m é n y e k m e r ü l n e k fel, mint az ország összefüggő et­n i k u m ú nemze t i s ég i v idéke in . Ekkor ra — b á r t ö b b s é g b e n a szlovákok v o l ­tak — N y í r e g y h á z a e rősen vegyes lakosságú . A közel i és távol i k ö r n y é k viszont teljesen magyar a n y a n y e l v ű v idék . Ezér t a gazdá lkodás , a szó és í rásbel i é r i n t k e z é s n é l k ü l ö z h e t e t l e n n é tette a t i r p á k o k s z á m á r a a magyar nyelv i smere t é t . A z evangé l i kus e g y h á z t a n á c s is szorgalmazta t e h á t a nemzeti nye lvve l való m e g i s m e r k e d é s t a neve lés i i n t é z m é n y e k ál tal . K ü -

Page 7: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

l önben m é g igen hosszú ideig magyarok és sz lovákok sokan m i n d k é t nye l ­ven beszé l tek a v á r o s b a n .

A z óvoda r ende l t e t é s é rő l szólva — az angol p é l d a a lap ján — Nagy Sá ­muel a k i sdedóvó t vá l toza t l anu l szociális i n t é z m é n y n e k tekintette. Hang­súlyozza, hogy megsze rvezése a szegény gyermekek számára n é l k ü l ö z h e ­tetlen. , ,Az óvó in t éze t ek l e g i n k á b b ol ly szegény és k e n y é r ke resés u t á n j á ró szü léknek gyerekei s z á m á r a rendeltettek, k i k mihelyst j á r n i és ke­veset beszélni tudnak egész nyólcz esz tendős koruk ig itt t a r t ó z k o d h a t n a k — különfé le j á t ékok , test és é r t e l e m g y a k o r l á s közö t t t ö l t vén az i dő t " — írja. A demokratikus, szociális jelleg m e g v a l ó s u l á s á r a később is gondjuk volt a n y í r e g y h á z i a k n a k . A z idézet ezen része mutatja azt is, hogy a ter­vezetben az erkölcs i és m u n k á r a neve lésse l egysége t alkotott a testi és é r t e lmi neve lés is. A nyolcéves kor ig való ó v o d á b a n m a r a d á s pedig b iz ­tos, hogy m a g á b a foglalta az iskola-e lőkészí tés t , ha az m é g nem is telje­sen iskolai é r t e l m e z é s ű ok ta tás á l ta l va lósu l t is meg.

A z óvás és teljes neve lőha t á s szempon t j ábó l é r d e k e s a köve tkező javas­lat i s : „Hogy össze jövete lkor és hazamenetelkor a kisdedekben semmi gyászos eset ne t ö r t é n j é k — r e n d e l h e t n é n e k magok az egy u t z á b a n lakó szülék fe lvá l tva egy okosabb személyt , k i az egész utza gyermekeit reg­gel az i n t éze tbe f e lveze tné és estve haza k í sé rné . I l ly kus tósok holmi ö reg asszonyok is l e h e t n é n e k . "

A tervezet s zámol t o lyan gyermekekkel is, „ k i k n e k szüleji egész nap a vá roson k ívü l a m u n k á b a n vannak". Ezek egész napjukat az ó v o d á b a n tö l the t ik . É t k e z é s ü k r ő l a köve tkezőke t olvashatjuk: ,, . . . egy kis kenye­ret, meg valamit h o z v á n magáva l , m i neki kü lönös kirendelt s z e k r é n y b e t é t e tnék , és me l lybő l dé lben szép m ó d d a l e lkö l t ene egy részecskét , valamit m é g u z s o n n á r a is h a g y v á n belőle és az á l ta l gazdá lkodn i és t a k a r é k o s k o d ­n i tanulna." I s m é t azt lá t juk, hogy Nagy S á m u e l a szegény szülők é r d e ­keit figyelembe v é v e tervezte az óvodát .

A z óvodai objektumra és fe lszerelésre vona tkozó javaslatok is igen k i ­m u n k á l t a k . A szerző 200 gyermek óvodába j á r á s á v a l számol. Eléggé t ö ­m e g i n t é z m é n y n e k tervezte a k isdedóvót , azér t , hogy minden dolgozó szü­lő g y e r m e k é n e k helye legyen benne. A z óvoda t e l k é n e k k ivá l a sz t á sáná l is hangsú lyozza , hogy a szülők többsége é r d e k e i n e k kel l é r v é n y e s ü l n i . „Ezen telek szükséges , hogy v á r o s u n k ol ly v i d é k é n legyen, merre l eg több m u n k á s o k mennek k i , a mezei, szőlő és ker t i m u n k á r a , hogy oda egy ú t ­tal, reggel gyermekeiket is fe lveze thessék és estve haza k í s é rhes sék" •— olvashatjuk. A n a g y s á g a lega lább egy hold legyen. I lyen telket pedig a „ N e m e s V á r o s " vagy a j ándékozha tna , vagy e lőseg í the tné , hogy „ a l k a l m a ­tos és jutalmas h á z t e l k e t meg lehetne szerezni". A z épüle t egysze rű föld­szintes legyen, legfontosabb he lysége egy nagy, t ágas , világos és egészsé-

Page 8: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

ges terem, mely l ega lább 12 öl hosszú és 6 öl széles. Szükséges , de á t ­menetileg né lkü lözhe tő egy m á s i k ugyanolyan n a g y s á g ú terem is, „mel ly a gyermekeknek té l i vagy alkalmatlan időben j á t é k he lyü l szo lgá lna" . A p ihenés , i l letve az a lvás ide jé re k ü l ö n „a lvó szobácska" szükséges . A „ r u ­ha és e leség k a m r á c s k a " is n é l k ü l ö z h e t e t l e n . E g y é b he ly i ségek m é g a ta­n í tó l a k h e l y é ü l k é t szoba, „egy szobácska t a n í t ó n a k komolyabb foglalko­zása i ra szo lgá landó" , vagyis h ivata l i , i l letve neve lő i szoba, „cse lédszoba" , nagy kamra, konyha, kis kamra, f á s k a m r a és „ k e t r e c " . Mindez t k iegész í ­t e n é m é g tágas , gyepes udvar és kert. A z udvar sé t ányokka l , „ fü rdő i n t é ­zettel" és jó k ú t t a l legyen e l l á tva . A kert pedig „ m i n t á b a n botanikus kert is lehetne". A m i n t l á t juk — az első külföldi és hazai óvodák m i n t á j á r a — minden szükséges he lység m e g l é t é t tervezte a szerző. Mindez a mai óvo ­dapedagóg ia szempont jábó l is ideál is , ma sem megvalósu ló á l l apo tnak fe­lel meg.

A he lységek b ú t o r z a t a a c é l n a k megfele lő legyen, s e g y s z e r ű anyagból készül jön. F e l t ű n ő a t aneszközökke l kapcsolatos gondosság is. Ebből is k ö v e t k e z t e t h e t ü n k az i s m e r e t n y ú j t á s i t ö r e k v é s e k r e . Növények , „ t e m e s z t -m é n y e k " , lepkék , csigák, é rcek , m ű v é s z e t i eszközök és k é p e k , tanszerek és „ t es tneve lés i g é p e l y e k " szerepelnek a fe lsorolásban. A szerző t a l án a k i sdedóvó gyermekiskola je l legé t akarta hangsú lyozn i mindezzel .

A z óvó személyze t feladataival is k ü l ö n rész foglalkozik. Ké t száz k i s ­gyermek óvodába j á r á s á r a s z á m í t v a a személyze t a köve tkezőkbő l ál l jon. Igazga tó t an í tó foglalkozzon a gyermekekkel . A m i n t lá t juk az óvó elneve­zés m é g nem honosodott meg, i l letve az óvoda, mint kis iskolaszemlélex tük röződ ik a t a n í t ó e lnevezésben . A z igazgató c ím mögöt t pedig az a terv húzód ik meg, hogy a v á r o s b a n később lé tesülő óvodák igazga tása is fe l ­adata lenne. A pedagógia i m u n k á t m é g segéd tan í tó is seg í tené , „ m i l y e n a helybel i ke le tkező s z e m i n á r i u m t a n í t v á n y a i b ó l kitelne és vihetne e h iva ­talt". T e h á t Nagy S á m u e l az óvodai neve lők szempon t j ábó l is számí to t t az a l aku ló n y í r e g y h á z i evangé l i kus t an í t óképző re . A g o n d o z á s b a n ápoló asszony segí tene , s „ha ügyes , a t an í tó neje is vihetne ezt a hivatalt". Ezt a mego ldás t b i zonyá ra nem c s u p á n az óvodapedagógus jobb m e g é l h e ­tése s zempon t j ábó l tartotta j ónak , hanem azér t , mert így a férfi és női r á h a t á s o k e g y a r á n t b iz tos í tva l ennének . Egy „ n a g y o b b l e á n y k a " a lka l ­mazása is jó lenne, aki a „ t a n í t ó n a k dolgozna", hogy az nyugodtan fog­lalkozhasson a kisgyermekekkel . Egy „k i sebb l e á n y k a " pedig mint az ápoló asszony „segéd je" t e v é k e n y k e d n e . A „férfi cseléd" az udvart és ker­tet t a r t a n á rendben, s a tanszerek, j á t é k o k és t e s tneve lés i fe lszere lések j av í t á sa is feladata lenne.

A tervezet szerint az óvó személyze t és óvó in tézet f e n n t a r t á s i kö l t sé ­ge évi 1226 vá l tófor in to t tesz k i . A t an í tó készpénzben évi 300 vá l tó fo-

Page 9: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

rintot, a k o n y h á r a hat öl fát, „oskola terem és maga szobá inak fű té sé re 1 ' t íz s zeké r szalmát , t i z enké t köbö l gaboná t , és n é g y köböl búzá t , egy m á ­zsa sót, ö t v e n font g y e r t y á t , k é t h ízo t t ser tést , huszonö t font szappant, n é g y h o r d ó bort kapjon f izetésül . A fizetés t e r m é s z e t b e n i r é szé t 214 vá l ­t ó fo r in tba számí t sák be. A gyermekek számára n a p o n k é n t „egy h o r d ó c s ­ka friss v í z " hoza t á sá ra kapjon m é g 30 vál tófor in to t . Ebből a f izetésből ke l l e l l á tn ia é l e l emmel a k é t l e á n y alkalmazottat is. E z u tóbb i t e r h e l é s e l ­l e n é r e is e fizetés j ó n a k m o n d h a t ó . A tervezet kész í tő je ezt azzal indokol ­ja, hogy „a t an í tó ho lmi m a r h a t a r t á s s a l és e g y é b gazdá lkodás i t á r g y a k ­ka l ne k é n t e l e n í t t e s s é k foglalkozni" . A segéd tan í tó 120, az ápoló asszony 150, a nagyobb és kisebb l e á n y 50—50, a férfi „cse léd" 150 vá l tó fo r in t évi f izetést kapjon.

A z óvoda fe lá l l í tásának köl t ségei kü lönböző m ó d o n e szközö l t e tnének k i . Nagy S á m u e l terve szerint e l sősorban „a köznép é sz revehe tő t e r h e l t e t é s e né lkü l " , de mégis az adózás lenne a legbiztosabb alap a szükséges p é n z b iz tos í t ásá ra . így é v e n k é n t minden „fundussa l b í r ó " h á z a s p á r (kb. 1600 házaspá r ) 52, zsel lér és szolga (kb. 400 házaspár) évi 12 garast fizetne. A város t isztviselői év i f ize tésükből minden 10 vá l tó fo r in t u t á n egy k ra j ­cá r t a d ó z n á n a k . Szőlő és kertek u t á n fé lny i l a sonkén t ugyancsak egy kra j ­cá r t kellene fizetni. A c é h m e s t e r e k 4, a l egények 1, az inasok fél k r a j c á r t f i ze tnének (600 mester, 300 l egény , 200 inas). A v á r o s a v á s á r h e l y té r i 60 hold földjét köles a lá b é r b e adná , s az óvodaép í tés cé l jára f e l a j án laná a bé r l e t i ö s szege t . 1 5 A „he lybe l i v i rágzó czugos e g y e s ü l e t " 1 6 minden kö té l ­alj föld u t á n (2000 kötélal j) egy garast adna. A m ű k e d v e l ő i r e n d e z v é n y e k r évén is e l ő t e r e m t ő d n e 500 vá l tó for in t . Mindez k iegészü lne m é g a lako­sok ingyen k é z i m u n k a és fuvar vá l la lásáva l . A z így összegyűl t p é n z évi 7875 vá l tó fo r in t lenne.

Nagy S á m u e l szerint a k i sdedóvó f e n n t a r t á s á h o z szükséges 1226 v á l t ó ­forint é v e n k é n t i összegnek a b iz tos í t ása é r d e k é b e n a Szi lassyné-fé le 6938 vá l tó for in t élő tőké t l ega lább 20 000 vá l tó for in t t a l k e l l növe ln i . Ez t sze­rinte a köve tkező m ó d o n lehetne e lé rn i . Létes í ten i kellene egy ó v o d a p á r ­toló egyletet, melynek 100 „ le lkes hazaf i" s 20 „ n e m e s sz ívű n ő " lenne a tagja. Ők fe jenkén t 100 vá l tó for in t r é s z v é n y t v á l t a n á n a k , s ez a 12 000 vá l tó fo r in t kamatozna. A lé tes í t e t t egyesü l e t az t án a d o m á n y o z á s r a k é r n é „a megye karait és r e n d é i t " , az egri é r seke t , s a Ki sdedóvó I n t é z e t e k e t M a g y a r o r s z á g b a n Ter jesz tő Egyesü l e t e t .

A t ő k e g y a r a p í t á s á r a vona tkozó t o v á b b i javaslatok — mint év rő l é v r e j övede lmező források — N y í r e g y h á z a korabeli t ö r t é n e t e s zempon t j ábó l t ovább i é r d e k e s adatokat tartalmaznak. E j övede lmek az a lábbiak . Keresz -te léskor a keresz t szü lők f ize tnének egy-egy garast. E z a n é g y felekezet a n y a k ö n y v e szerint az e lmúl t é v b e n kö rü lbe lü l 800 gyerek u t á n 80 v á l t ó -

Page 10: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

forint. Minden öt évné l idősebb halott u t á n — „mive l i lyenkor is szoká­sos az a d a k o z á s " — mintegy 300 esettel számolva , kö rü lbe lü l 75 vál tófo­r in t gyű lne össze. M i n d e n e ske té skor m i n d a vőlegény, m ind a menyasz-szony öt-öt garast fizetne. Ké t száz p á r u t á n így 100 vá l tó for in t g y ű l n e össze. Minden „ r e n d e s osko lába" já ró gyerek u t á n a szülő egy garast f i ­zetne, s 1600 gyerek u t á n számolva , ez 80 vá l tó fo r in t lenne. Minden mes­ter az inas b e í r á s a k o r 10 garast, f e l szabadu lásakor is ugyanennyit adna. Ez 40 inas u t á n ké t sze r s z á m í t v a 40 vá l tó fo r in to t tenne k i . Minden mes­t e r l egény „vándor ló könyvecské j e á t v é t e l e k o r " 10 garast fizetne, s a céh ­be lép tekor pedig egy vá l tó for in to t . M i v e l az e lu tazó és céhbe lépő mes­te r l egény s záma é v e n t e k ö r ü l b e l ü l 20—20, ez 30 vá l tó for in to t tenne k i . M i n d e n óvó in téze tbe j á r ó gyerek u t á n h e t e n k é n t egy k ra jcá r t , vagy ak i akar, többet is fizetne, fgy 166 vá l tó for in to t lehetne gyű j t en i . „Kívána tos volna, ha a Nemes Város T a n á c s a e v é g r e o l ly j ó t é k o n y ha tá rozás t vagy t ö r v é n y t szabna, miszerint minden osztá lyból , mel ly 100 vá l tó for in to t meghalad, f i ze tnének az osz tá lyos atyafiak e g y e n k é n t egy-egy forintot az in téze t p é n z t á r á b a , itt is r e m é n y l h e t n i 50 vá l tó fo r in to t " — olvashatjuk a tervezetben. A pert m e g n y e r ő fél há lából fizetne ke t tő -ö t vá l tófor in t k ö ­zött , s ez így évi 50 vá l tó fo r in t lenne. V é g r e n d e l k e z é s k o r a kész í t te tő t adakozás ra kellene ösztönözni , így t a l án 50 vá l tó for in t gyű j t é s r e lehet számí tan i . M i n d e n elváló p á r öt vá l tó for in t tó l 25-ig fizetne, s ez is „ r ú g ­n a " valamennyire. „ N a g y o b b vá rosokban a t e m e t k e z é s k o r divatozik azon szokás, miszerint n é m e l y t e h e t ő s e b b e k a holtnak végső tisztelet m e g a d á ­sáu l az iskolai i f júságot is k í sé rőü l m e g k í v á n j á k , bizonyos p é n z t a x á n a k le­t é t e l e mellet; ezen szokást h a s z n á l h a t n á n k m i is az in téze t p é n z t á r á n a k gya rap í t á sá ra , ebbő l is ös szegyű lne vagy 20 vá l tó fo r in t " — javasolja Nagy Sámue l . M i n d a n é g y felekezet presbiterei egy-egy istentiszteleti fe la ján­lást ha a d n á n a k a k i sdedóvó j avá ra , az k ö r ü l b e l ü l 50 vá l tófor in t n y e r e s é ­get hozna. De minden ú j o n n a n nyíló bolt, gyógysze r t á r , gyár , nagyobb-szerű ke r e skedés fizetne a t ő k e gya rap í t á s á r a , s ez e s e t e n k é n t öt vá l tó fo ­r int lenne. A v á r o s b a n megtelepedni a k a r ó k é z m ű v e s , művész , földesúr , é r te lmiség is „b izoda lmas felszólítás mellett, jó s zándéka szerint fizetne". M i n t ahogy „ v e n d é g e s k e d é s a lka lmáva l t á n y é r o z á s s a l is lehetne g y ű j t e n i " . A l egkü lönbözőbb tőkenöve lés i javaslat m ö g ö t t va lósz ínűen ú jabb óvoda ­építési t áv l a t i terv is m e g h ú z ó d o t t . Szükséges m é g megjegyezni, hogy a különböző t ő k e g y a r a p í t á s i j avas l a tokná l a f ize tendők száma, s az évi ter­vezett összeg t ö b b esetben is nem a r á n y o s . Ennek oka, hogy Nagy S á m u ­el számí to t t nem f ize tőkre is. Ezér t csak teljesen biztosra vehe tő évi ösz-szeget t ü n t e t e t t fel.

A tervezet u to lsó r é s z é b e n is több figyelemre mé l tó javaslat o lvasha tó , s valamennyivel az óvodaügy segí tésére ösz tönöz a szerző. I smé t a ján l ja a

Page 11: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

kisdedóvó pá r to ló egylet lé tes í tését , melynek tagjai „ n e m c s a k b u z d í t o k és ter jesztők, de gondnokai is v o l n á n a k az óvodának" . A 12 tagból ál ló ó v o ­dai v á l a s z t m á n y t szerinte „olly t u d o m á n y o s és é r t e lmes férf iakból k e l l k i ­vá lasz tan i , k iknek a neve lé s ü g y e i gazán a szivökön fekszik". A sze rvezés d e m o k r a t i z m u s á v a l kapcsolatban a köve tkezőke t olvashatjuk: „Hogy e fontos t á r g y kivi tele e lő t t semmi zúgolódás , semmi e l lenszegülés a k ö z n é p közt ne t á m a d j o n , de hogy az arra ö n k é n y t hajoljon és azt e lősegí tse — czé l i rányos volna őt e felől é r t e l m e s e n s sz ívre ha tó lag é r tes í t en i , m i egy­ké t lelkes templomi beszédek á l ta l t a l á n e l é rendő . " A z ü g y minden szem­pon tbó l va ló helyes megva lósu lá sa é r d e k é b e n pedig szükségesnek tartja, „ha a Nemes Város Közönsége , egy a tolnai in téze te t m e g s z e m l é l e n d ő kü ldö t t s ége t kü ldene , mel ly egy ú t t a l a pesti és budai i l l y n e m ű i n t é z e t e ­ket m e g s z e m l é l n é " . Je lz i , hogy amennyiben igény mutatkozik, „h i t e l e s k ú t f ő k b ő l " sz ívesen közölne óvodai szabá lyza to t , „nevelés i rendszert", ta­n u l m á n y i rendet, m e l y e k b ő l mindenki alaposan m e g i s m e r h e t n é e nemes tö rekvés t . A jövő p e r s p e k t í v á j a pedig a köve tkezőkben kap hangot: „ V á ­rosunkat és m e g y é n k e t e g y a r á n t boldogí tó vál la la t volna, ha városbé l i k i s ­dedóvó i n t é z e t e n k ívül m é g egy megyei m i n t a p é l d á n y i n t é z e t is l é t e s ü l ­hetne a megye kebelén , hol m e g y é n k n é p e s e b b hely iségei s z á m á r a k isded­óvók n e v e l t e t n é n e k . N y í r e g y h á z a e v é g r e is a l egczé l i rányosabb , min t hogy a kisdedek száma ol ly roppant, hogy azokat k ü l ö n b e n is egy i n t é z e t bé nem fogadha tná . — Egy i l l yen megyei s N y í r e g y h á z á n fe lá l l í tandó p é l ­d á n y in t éze t rő l a megye lelkes K a r a i és R e n d é i g o n d o s k o d n á n a k . " 1 4 A megyei m i n t a p é l d á n y i n t é z e t i lye tén va ló t e r v é t a szabolcsi óvodai peda­gógusképzés első e m l é k e k é n t tarthatjuk számon, melyben az 1836 e lő t t i eu rópa i óvóképzés i á l lapotok t ü k r ö z ő d n e k vissza, amikor is egyes ó v o d á k ­ban k é p e z t é k a leendő óvókat , akik t ö b b n y i r e férfiak voltak.

A kinevezett b izot tság a tervezetet gondosan t a n u l m á n y o z t a , s í r á s b a n v é l e m é n y e z t e . A z m i n d n y á j u k nagy e l i smerésé t vá l t o t t a k i , s k é r t é k a szerzőt, m u n k á j á t helyezze el a l evé l t á rban , hogy ott a „Válasz to t t K ö ­zönség" is t a n u l m á n y o z h a s s a . A z anyagiak e lő t e r emtésé re vona tkozó r é ­szen k í v ü l vá l toz t a t á s n é l k ü l e l fogadták . A bizot tság szerint az óvoda l é ­tes í t éséhez és f e n n t a r t á s á h o z szükséges pénzösszeg e l ő t e r e m t é s e a d ó z t a ­tás r é v é n jogilag nem indokolha tó , s „Mive l az in téze te t m i n é l szé lesebb lakossággal k e l l megkedveltetni, ezér t lé tes í téséből minden kénysze r í t ő ok k izá rassék . " Legfontosabb feladat viszont a fe lál l í tásához szükséges p é n z , vagyis a m e g l é v ő 8900 vá l tó fo r in t t o v á b b i szapor í tása . Ezé r t az a lábbi t ő ­k e g y a r a p í t á s i l ehe tőségek fogana tos í t ásá t javasol ják . A v á r o s n a k minden puszta földje adassék b é r b e , s az eddig szokásos bé r l e t e t h o l d a n k é n t k é t vá l tó for in t t a l emel jék , s azt a kiosztás a l k a l m á v a l azonnal szedjék be. — A „Czugos T á r s a s á g " is szól í t tassék fel segedelem a d á s á r a az in téze t j a -

Page 12: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

vára . A z o n k v ü i é v e n k é n t — a föld k iosz t á sakor — kö t t e s sék az eddigi bé r l e tné l c seké lyebb összeg fizetése a k i sdedóvó számára . — A v á r o s b a n lévő más fö ldbér lő t á r s a ságok is hasonló m ó d o n szó l í t t assanak fel adako­zásra . — A c é h e k is é v e n k é n t i a d o m á n y o z á s r a hivattassanak fel. — A fennál ló szokás szerint az új lakosok e z u t á n a k i sdedóvó s z á m á r a adózza­nak. — A v á r o s b a n m ű k ö d ő tá r saságok r e n d e z v é n y e i k j övede lméve l segí t ­sék a k i sdedóvó ügyé t . — M i n d e n felekezet le lkésze a szószékről hirdes­se az óvóin téze t hasznosságá t , s ösztönözzön annak segélyezésére . Vá lasz ­tott személyek j á r j ák be az egyház t agoka t s a d o m á n y o k a t g y ű j t s e n e k e célra . — A v á r o s o n k ívü l i — vagyis a megyei — „le lkes u raságok tó l és a s szonyságok tó l " is a d o m á n y o k a t ke l l gyű j t en i , hangoztatva így is az i n ­t éze t l é t es í t é sének jó h a t á s á t a v á r m e g y e szempon t j ábó l is. — A z egri é r ­sek és k á p t a l a n is t á m o g a t á s r a ké re t t e s sen . — A „ j u r á t u s o k " is u t a s í t t a s ­sanak, hogy a v é g r e n d e l k e z ő k e t a d o m á n y o z á s r a ösztönözzék. — A b í r á k pedig a b ü n t e t é s p é n z e k e t az in téze t kas szá j ába j u t t a s s á k el .

A z első k i sdedóvó in téze t pedig a „ v á r o s d e r e k á n " , vagyis közepén he­lyeztessen el , a f a r ak tá r i ü r e s telken. E z az e lhe lyezés azé r t lenne igen jó , mert mellette van a v á r m e g y e tiszti szál lása, amelyben a „ tan í tó i l a k á s " lehetne, s így csak az e g y é b helyiségei t kellene az i n t é z e t n e k megép í t en i . H a pedig a v á r o s és a megye is az e lőbb i helyeket ingyen biz tos í taná , a létesí tési kö l t ségek s z e r é n y e b b e k l e n n é n e k .

A személyze t egy t an í tóbó l , egy ápo ló asszonyból , s egy cselédből á l l ­jon. A t a n í t ó t pedig — m i v e l a később l é t e s í t e t t „me l l ék in t éze t " igazga­tója is lenne, t i sz tességesebb fizetéssel k e l l e l lá tn i . K é s z p é n z b e n évi 300 pengőfor in to t kapjon. E g y é b személyze t e g y ü t t e s e n 100 pengőfor in to t kap­jon, így a teljes személyze t fizetése csak 400 pengőfor in t lenne.

Végül j avaso l j ák még , hogy mivel a vá ros i képv i se lő tes tü le t igen elfog­lalt, cé lszerű lenne a k i sdedóvó ü g y e i n e k in tézésé t egy kü lön v á l a s z t m á ­n y i t e s t ü l e t r e bízni, s csak a főfelügyelet maradna a város i vá lasz to t t tes­tü le tnek .

A javaslatnak megfe le lően a vá ros t a n á c s a 1844. ok tóbe r 22-i ü l é sén „Kisdedóvó In téze t i V á l a s z t m á n y " - t hozott l é t re . Tagjai voltak a feleke­zetek papjai és taní tó i , a vá ros e löl járósága, s mintegy 30 arra é r d e m e s városi po lgá r . A lé tesü l t v á l a s z t m á n y a kinevezett b izo t t ság v é l e m é n y é t Nagy S á m u e l t e rveze té rő l , s a javaslatokat elfogadta. Hangsú lyoz ta , hogy „ . . . m i u t á n a k i sdedóvó fe lá l l í tásának eszméje a vá ros t e s tü l e t éné l és á l ­tala vál t t e s t t é , egy nevezetes t ő k é n e k ezen czélra a l ap í tványozása á l t a l s jövendőbe is a tőke g y a r a p í t á s á r a n é z v e a vá ros t e s tü le t ébő l l eg több se­gély r e m é n y l h e t ő . "

A z óvoda i v á l a s z t m á n y ha t á roza t a i t a z t á n november elsején a vá ros i képv i se lő tes tü le t helyben hagyta, k i v é v e a „vá ros jelen k ö r ü l m é n y e i b e n eszközö lhe tőnek nem ta l á l t r a k t á r i p o r t á n a k á l ta l e n g e d é s é t " . 1 7

Page 13: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

A köve tkező hetekben az óvoda ü g y e kö rü l k ü l ö n ö s e n élénk t e v é k e n y ­ség bontakozott k i . A Kisdedóvó In t éze t i V á l a s z t m á n y ál ta l elfogadott és beterjesztett „Óvoda i neve l é s r e n d j é " - t a vá ros t a n á c s a h a t á r o z a t b a n e r ő ­s í t e t t e meg. A tervezet az óvoda tar talmi m u n k á j á t m e g h a t á r o z ó l e g é r t é ­kesebb dokumentum. Kido lgozásában egész biztosan elsődleges s ze r ep ü k volt a v á l a s z t m á n y pedagógus tagjainak.

A k i sdedóvás cél já t igen gondosan h a t á r o z t á k meg. Min d en ek e lő t t le­szögezik, hogy a cél a „felsőbb neve lé s alapjait szolgálni" , s ez nem más , mint e lőkészí teni az i skolára . Ezé r t az óvoda „fo lyvás t fogla lkoz ta tássa l" rendre, illedelemre, t i sz taságra , szülők és e m b e r t á r s a k szere te té re , igazsá­gosságra nevelje a gyermekeket. Hasznos ismeretek „közlése r é v é n ismer­jék meg a kü lv i l ágo t " is úgy, hogy közben „ h e l y e s gondo lkodás r a " szok­tassanak. T e h á t a legnagyobb gondot az erkölcs i és é r t e lmi neve lé s r e k í ­v á n t á k fordí tani , „ h o n s z e r e t e t r e gyullasztani" a kisdedeket, hangsú lyozo t t f e l ada tkén t szerepel. Ezze l a reformkori neve lé s egyik nagy ké rdésé t , a „honsze re t e t r e n e v e l é s t " á l l í to t ták e lő térbe , a m e l y é r t Kölcsey pé ldá ja n y o m á n sokan m u n k á l k o d t a k . A z óvási feladatot így h a t á r o z t á k meg: „a kisdedeket a ká r t é t e l t ő l e l t a r tóz ta tn i , testi s l e l k i veszé ly tő l m e g ó v n i " k ö ­te lessége az óvodának . M i n d e n e lőbbi t pedig a „s ikeres iskolázás e lőké­sz í tése" é r d e k é b e n k e l l végezni .

A cél e lé réséhez igen szervezett munka szükséges , s ezér t az a lább i h á ­zi és napirendet á l l ap í to t t ák meg. A v a s á r n a p és ü n n e p n a p o k k ivé t e l é ­vel az óvoda n y á r o n reggel hét , t é l e n nyolc ó rá tó l fé l t izenegy óráig, dé l ­u t á n k é t órá tól öt órá ig van nyi tva . Ezen időben a g y e r m e k e k é r t „ te l jes ­ségge l" felelős az in téze t vezetője . „Be jöhe t k o r á b b a n és maradhat k é ­sőbbre , sőt ebédjé t is az in t éze tben kö l the t i e l a gyermek, ha a tisztelt szülők e t á rgyú k í v á n s á g u k a t az óvóná l s zemé lyesen bejelentik, mely a l ­kalomra a fe lügye le t rő l sz in tén gondoskodva lesz" — olvashatjuk az „Óvodai nevelés i rend"-ben. Ezzel az egész nap dolgozó szülők gond já t k ö n n y í t e t t é k meg.

A napirend is figyelemre mél tó . A gyerekek reggel, m i u t á n r u h á j u k a t és é l e l m ü k e t a ki je löl t helyre e l rak ták , a j á t é k o k k a l szabadon j á t s z h a t n a k déle lőt t kilenc óráig . Fé l t í zkor kicsik és nagyobbak vegyesen, de f iúk és leányok kü lön sorakoznak, majd ima és ének lés u t á n elfoglalják he lye i ­ket, s „az óvó megkezdi napi rendes t á r sa lgásá t " . D é l u t á n fél h á r o m k o r t isztasági e l l enőrzés re sorakoznak, majd a „ r e n d e s t á r s a l g á s " negyed n é ­gyig tartson, majd fél négy ig „szabad mozgás és s é t a " legyen minden nap, az tán fo ly ta tódjon a t á r sa lgás , az „ i smét lés" . A negyed ö tkor való ima u t á n uzsonnáznak , s öt ó rá ig j á t szanak . A m i n t l á t juk , az óvodában t a r t ó z ­kodás igen je len tős ide jé t foglalta le a „kötelező t á r s a l g á s " a j á t ék időhöz v iszonyí tva .

Page 14: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

Wildersp in r e n d s z e r é n e k megfe le lően — ami még gyakor i j e l enség volt h a z á n k b a n — az előír t foglalkozások iskolás je l legűek és t a r t a l m ú a k v o l ­tak. A z o k l é n y e g é b e n iskolai j e l l egű t a n í t á s t tettek szükségessé , amellyel — az é le tkor i sa já tosságokat tekintve — b izonyá ra nem é r t é k el a ko­r á b b a n k i tűzö t t célt, a helyes g o n d o l k o d á s r a nevelés t . í gy a v á r h a t ó ered­m é n y — a céllal e l l en té tben — csak mechanikus bevésés , m a g o l á s lehe­tett. A z „ ó r a r e n d " - n e k megfe le lően a foglalkozások t á r g y k ö r e i az a l áb ­biak.

„Hé t főn dé le lő t t : Földle í rás i ismeretek (az égtá jakról , sík, hegy, völgy, patak, folyó, tó, tenger, helyismeret az óvodából k i indulva , egyik helyről a m á s i k r a u tazás , h a z á n k és E u r ó p a t é r k é p e , földgömb). D é l u t á n : Ter­mésze t ra j z és mezőgazdásza t ( t e r m é n y e k , búza , rozs stb., mezőgazdásza t i eszközök, ásó, kapa, eke, b o r o n á s i smer t e t é se , szántás , ve tés , a r a t á s stb., zöldséges, szőlő, gyümölcske r t ) .

Kedden dé le lő t t : T e r m é s z e t t a n (á l la tország: emlősök, madarak, hül lők, éghaj la t , faj, haszon). D é l u t á n : Test és egészségtan (az emberi test és ügyesség i smer t e t é se , az öt é rzéksze rv , gyakorlatokkal, egészség tan i arany szabá lyok és f igye lmezte tések) .

Szerdán dé le lő t t : Kéz i ipar (a kü lönfé le mes t e r ségek és műszere ik , anyag, kel lék, k é s z í t m é n y e k i smer t e t é se , á ru i smere t , a vásá rokró l ) . Dé l ­u t á n : Te rmésze t i t ü n e m é n y e k (a köd, felleg, harmat, eső stb., h ő és fagy, tűz, v i l lám, dörgés , nap -hó id fogyatkozás , csi l laghullás , s z ivá rvány , a szí­nek m a g y a r á z a t a ) .

C s ü t ö r t ö k ö n : egész nap rendszeres j á t é k o k és testgyakorlatok az óvó személyes veze tése alatt, é n e k l é s és felvidí tó szavallatokkal felvál tva, n y á r b a n az imaházak , a po lgá r i foglalkozás egy vagy m á s n e m é n e k meg­tek in tése , á l la t se reg le t és e g y é b é r d e k e s m u t a t v á n y o k megszemlé lése v é ­gett a nagyobb óvoncok kivezettetnek, hogy az itt szerzett tapasztalat a t á r sa lgás t á r g y a i n a k a fe ladásá t k ö n n y í t s e .

P é n t e k dé le lő t t : B e t ű t a n (be tű i smer t e t é s , olvasás a h a n g o z t a t ó módszer szerint, kirakot t be tűkbő l alkotott szavak, mondatok s olvasó t áb l ák segí t ­ségével , nyelv és gondolkozás i é r te lemfe j lesz tő gyakorlatok). D é l u t á n : S z á m t a n (számjegyek, arabs, r ó m a i számok i smer te tése , a n é g y s z á m v e t é ­si elemek, fejszámolás , m é r t é k e k i sméje , időfelosztás, érez és p a p í r p é n z é r t éke , becse, alaktan, vonal, szöglet stb.).

Szombaton dé le lő t t : E r k ö l c s t a n (templom, iskola, óvodáró l , t o v á b b á n é ­mely vá loga to t t b ibl ia i t ö r t é n e t e k , fe lebará t i , szülői, t e s t v é r i szeretet, rész vé t j ó t ékonyság , engede lmesség , há la , szülői tisztelet, szel ídség, meg­e légedés stb. e lbeszé lésekben és pé ldákban ) . D é l u t á n : a het i t á r sa lgásnak kivonatos i smét lése a gyermek v i s szaemlékez te tése á l ta l . — A vásá r és ü n n e p n a p o k mire valók — k e d é l y e s s z a v a l m á n y o k . "

Page 15: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

A z óvodai v á l a s z t m á n y i tagoknak a „napi t á r sa lgás i t é m á k " j ó v á h a g y á ­s á n á l arra is kellet t gondolniuk, hogy lesznek olyan gyerekek, ak ik iskolai t a n u l á s b a n t a l á n nem is r é s z e s e d n e k majd, s ezek l ega lább az óvodában tegyenek szert n é m i ismeretre.

A z ajánlot t módsze r rő l a köve tkezőke t olvashatjuk: „A t á r sa lgás haj­l am nyomozó, öngondo lkozás ra ösztönző, fokozatosan fej lesztő ké rdezős ­ködő s amennyire csak l ehe t séges szemlél te tő modor szerint tö r tén jen , fe lvá l tva éneklés , t e s tmozgás , s szavallatokkal felfr issí tve a n e t á n l ankadó f igyelmet ." 1 8 A nagyobb óvodások „k iveze t t e t é se " e lőzetes tapasztalatok szerzése céljából t ö r t én t , a rendszeres napi fogla lkozásokon va ló e r e d m é ­nyesebb ismeret fe ldolgozás cél jából . M i v e l az óvodai foglalkozások m ó d ­szerei m é g e léggé kidolgozatlanok voltak, ezé r t l é n y e g é b e n az iskolai ok­t a t á s módszere i t a ján lo t ták , de az é le tkor i sa já tosságoka t figyelembe v é ­ve, az előbbi m ó d o n oldani igyekeztek az iskolás a lka lmazás i fo rmát .

A z év utolsó óvodai v á l a s z t m á n y i ülését november 15-én t a r t o t t á k . Első napirendi pont az ép í tkezéshez szükséges t ő k e növe lé sének p rob l émá ja volt. Ennek é r d e k é b e n e l h a t á r o z t á k a meglévő p é n z kamatra kölcsönzését . Ma jd az i f júságnak az óvodáé r t végze t t m ű k e d v e l ő i t e v é k e n y s é g é t t á r ­gya l t ák . Posonyi J á n o s város i főorvost k é r t é k fel, hogy vál la l ja el a m ű ­kedve lő i csoport „ igazgatói r e n d e z é s é t " , mert akkor m é g a farsang kezde­téig h á r o m sz índa rab e lőadásá t lehetne megva lós í t an i . A té l i h ó n a p o k b a n az t án „Posony i i spotá ly i i gazga tó" és Nagy S á m u e l seg í t ségével az ifjak a színi e lőadások j övede lmébő l szerzett 200 vá l tó for in t összeggel g y a r a p í t o t ­t ák az óvodai a l ap tőké t .

A v á r o s elöl járói s a lakosok minden igyekezete e l l ené re is a szükséges pénz nagyon nehezen gyű l t . Ugyanakkor egyre e rősödöt t b e n n ü k a vágy a cél mie lőbbi megva lós í t á sá ra . Ezé r t i smét á ldoza thoza ta l r a szól í to t ták fel a po lgá roka t . í g y az óvoda cé l ja i ra ú jabb a d o m á n y o k é rkez t ek . A hely i asztalos és üveges , a szabó, a sz í já r tó , a kalapos, a csizmadia, a festő, a l a ­katos céh e g y ü t t e s e n 184 vá l tó fo r in t 60 k ra j cá r t a d o m á n y o z o t t . A v á r o s ­ba t e l epü l t új l akosoktó l 11 vá l tó fo r in t folyt be. Egyén i fe la jánlók 32 vá l ­tó fo r in t 30 k ra j cá r t adtak. P é n z g y ű l t még a b ü n t e t é s , k e r e s k e d é s i enge­dély , földbérlet stb. ú t j á n i s . 1 9 A z óvodai v á l a s z t m á n y k é r e l e m m e l fordult a v á r m e g y é h e z is, hogy az a „ m a g a k e b e l é b e n " fe la jánlás ú t j á n gyű j t sön a k i s d e d ó v ó r a . 2 0 Tény l egesen azonban csak a vá ros lakosai adakoztak.

A „ T e k i n t e t e s v á r m e g y e " is f igyelemmel k í s é r t e a n y í r e g y h á z i a k k ü z ­d e l m é t az óvodáér t . 1845 augusztus e le jén a v á r o s p o l g á r m e s t e r e az óvo­dai v á l a s z t m á n y i ü lésen bejelentette a v á r m e g y e i kü ldö t t s ég v á r h a t ó ér ­kezésé t , hogy a fe lá l l í tandó k i sdedóvó ügyérő l t á r g y a l j a n a k a várossa l . A vá ros t anácsa pedig a k i sdedóvó v á l a s z t m á n y t k é r t e fel a m e g y é v e l való t á rgya l á s r a . Ez a megyei kü ldö t t s ég fe ladatá t ú g y é r t e lmez te , hogy annak

Page 16: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

„ . . . . az e vá rosban m á r m u n k á b a n lévő k i sdedóvónak mie lőbbi felál l í tá­sa eszközlésére s z á n d é k a segédkeze t n y ú j t a n i a köz re m u n k á l á s , a rend­szabá lyok épségben m a r a d á s a és annak szükségképpen i k ikö tése mellett, hogy ami segedelem a Tekintetes Megye részéről az i t ten fe lá l l í tandó kis­dedóvó részére beadatni fog, az e t tő l vissza ne k í v á n t a t h a s s é k . . . " 2 l

A v á r m e g y e kü ldö t t s ége Széchy László a l i spánna l az élen augusztus 21-én é rkeze t t meg. A közös ü lé sen az elnöklő a l i spán arra emlékez te te t t , hogy a v á r m e g y e — a he ly i kezdeményezés tő l függe t l enü l — m á r 1842-ben szorgalmazta a k i sdedóvó N y í r e g y h á z á n va ló felál l í tását . A he ly i kez­d e m é n y e z é s n e k pedig a megye azér t örül t , mert segí tséget , a cél mie lőbbi megva lósu lásá t r e m é l t e tőle . Most is , , . . . szíves készséggel t a n á t s k o z a n d a V á l a s z t m á n n y a l együ t t , melyek ezen közös t z é l n a k mie lőbbi lé tes í tésé t t á rgyaz t a t j ák" . A z óvodai v á l a s z t m á n y részéről az e g y ü t t t m ű k ö d é s i t ö rek ­vést ö r ö m m e l üdvözöl ték , s azt az á l t a luk kidolgozott és é r v é n y b e n lévő szabá lyok „egységben m a r a d á s a " mellett t a r t o t t á k l ehe t ségesnek .

A t á rgya lá s s o r á n f e lmerü l t a közös óvodai v á l a s z t m á n y k é r d é s e is. A város i képvise le t ezt csak ú g y tartotta l ehe t ségesnek , ha abba a többsé ­get „soha meg nem h a l a d h a t ó s z á m m a l a Tekintetes Megye részérő l is ta­gok fognak kineveztetni" . í gy ő rköd t ek a v á r o s h a t á r o z a t k é p e s többségi lehe tősége felett. H a n g s ú l y o z t á k azt is, hogy a közös v á l a s z t m á n y m i n ­den t ag j ának egyen lő é r t é k ű szavazattal ke l l b í rn ia , s beszámolás i kö te ­lezet tséggel mind a megye, mind a város felé. „Az óvó személyze t fő t á r g y a i n a k vá lasz tása is azon v á l a s z t m á n y t i l lendi , oly tekintettel mind­azon t ú l a Tekintetes Megye é r d e k é r e nézve , hogy az ő te t képez t e t é sé r t megke re sendő e g y é n e k n e k a v e n d é g óvói kö te lesség te l jes í tése mellett egyszersmind ok t a t á s t is adni kö te les és képes legyen" — olvashatjuk a j egyzőkönyvben . T e h á t i s m é t e l t e n fe l tűnik az az óha j , hogy a lé tes í tendő ny í r egyház i óvoda az óvóképzés cél já t is szolgálja. Kikö t ik még , hogy a k á r a város , a k á r a megye á l ta l „az in téze t j a v á r a egyszer beadott a ján­lás és segedelem azonban a t tó l t ö b b é soha vissza ne k í v á n t a s s é k " . Ezeket a fe l té te leket a v á r o s és megye kölcsönösen e l fogadták . Végü l a városi vá l a sz tmány e lőad ta m é g azon ké re lmé t , „hogy a Város kellő d e r e k á n a Dióssy-féle ház szomszédságában helyezett t iszt i szál lásnak, az épüle tek bets á r a lefizetése mellett k i sdedóvó he lyéü l l e endő á l ta l engedése eszkö­zöl tessék k i " . A megyei kü ldö t t s ég ezt meg is ígé r t e .

Szeptember ö töd ikén az óvodai v á l a s z t m á n y i ü l é sen az e lnöklő főbíró a r ró l jelentett, hogy a t iszt i szál lás megsze rzésé re r e m é n y van, a v á r m e ­gye megér t é s se l fogadta a ké rés t . A város pedig a „ r ak t á r - f é l e fundust" á r v e r é s ú t ján el szándékoz ik adni. Ajánl ja a megvé t e l t , mert „ . . . ezt megszerezni az i n t é z e t n e k m é g akkor is é r d e k é b e n álló, ha a fentebb k ö ­rü l í r t is k ieszközöl te t ik , ú g y min t amely k é t porta e g y m á s n a k tőszom­szédságában he lyeződ ik" .

Page 17: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

A szeptember 16-i óvodai v á l a s z t m á n y i ü lés j egyzőkönyvébő l m á r a r r ó l é r t e s ü l ü n k , hogy a t iszt i lakot a v á r m e g y e 1221 vá l tó for in t 15 k r a j c á r é r t á t e n g e d t e óvoda cél jára . A vá ros pedig a r a k t á r telket á r v e r é s e n — az óvoda ü g y é r e va ló tekintettel — je l en tős á r e n g e d m é n n y e l á t e n g e d t e a v á ­l a s z t m á n y n a k . E z a vé t e l 400 vá l tó fo r in t volt . A tiszti házbó l az óvoda és az óvó l a k á s a is kitel ik. M i v e l i l y e n m ó d o n a legszükségesebb ü g y e k r e n ­deződtek, 1846 jú l ius e le jé re t ű z t é k k i az óvóintézet „ fe l t é t l en" megny i ­t á s á n a k ide jé t . Ezér t b izo t t ságot j e lö l tek k i , amely tervet készí t minden szükséges m u n k á l a t o k e lvégez te té sé re az épü le t és telek á t a l ak í t á sáva l , az óvószemélyze t be tö l tésével , s a belső felszereléssel kapcsolatban. M i n d e h ­hez a ki je löl t b izot tság r e n d e l k e z é s é r e ál l t Wargha I s t v á n k i sdedóvás i t e rvébő l egy pé ldány , Nagy S á m u e l tervezete, egy k isdedóvó alaprajza, a fe lszereléshez szükséges eszközök l e í r á sáva l e l lá tot t j egyzék . A z u t ó b b i a ­kat S e b e s t y é n S á m u e l tég lás i óvó bocsá to t t a r ende lkezésük re , ak i a n y í r ­egyház i óvoda lé tes í t ésének ü g y é t igen a sz ívén visel te . 2 2 S e b e s t y é n óvó Zsibóról k e r ü l t Téglásra . Zs ibón b á r ó Wesse l ény i Miklós óvóka t is k é p z ő k isdedóvó i n t é z e t é t vezette. K i t ű n ő szakember h í r ében á l l o t t . 2 3

Mindezek u t á n pesti, debreceni, s he lybel i m e s t e r e k n é l kü lönböző meg­rende l é seke t eszközöltek*. A tiszti szál lás épü l e t é t szakemberekkel alapo­san megv izsgá l t a t t ák . K ide rü l t , hogy annak á ta lak í t á sa nagyon köl t séges lenne. Ezé r t a kijelölt b izo t t ság azt javasolta a v á l a s z t m á n y n a k , hogy a r a k t á r telken új óvodaépü le t e t ép í t t e s sen . M a j d 1846. f e b r u á r 28-án a helybeli é p í t ő m e s t e r e k á r a j án l a t a i t v i z sgá l t ák meg. A legkevesebb összeg 6586 vá l tó fo r in t 35 kra jcár , L ipn i czky I m r é é volt. Ezér t ő kapott m e g b í ­zást az ép í t é s re . A z e lkészül t terven bizonyos egyszerűs í tés t eszközölt a vá l a sz tmány . Így az épü le t „fél l á b n y i v a l " magasabb legyen, v a s k á l y h a helyett boglyakemence fűtse , az ablakok s z á m a kevesebb legyen, a telek ke r í t é se kő alapra vályogból rakassék , a teteje zsindellyel legyen fedve. Végül a m e g b í z á s t azzal a k ikötésse l a d t á k meg, hogy az objektumnak szeptember v é g é r e kész k e l l lennie. M a j d a t iszt i szállás 3750 vá l tó fo r in ­t é r t va ló e l adásáva l az u to l só akadá ly is e lhá ru l t , s az ép í tkezés k e z d e t é t vette. A z anyagiak t e k i n t e t é b e n mindenki nyugodt volt, mert m é g a f e l ­szere lésre is meg volt a teljes összeg . 2 4

Időközben az óvói ál lás be tö l t é sének k é r d é s é v e l is foglalkoztak. „ O l y a n óvót ke l l megvá la sz t an i , ak i rendes óvói t i sz tén felül ok t a t á s t is adni k é ­pes, és kö te le s legyen. Hogy a k o r á b b i e lha t á rozásnak megfe le lően b á r ­mikor ha szükséges , az óvoda képző és p é l d á n n y á á tvá l t ozhas sék" — o l ­vashatjuk a j e g y z ő k ö n y v b e n . T e h á t a m e g y é v e l közös óvodai v á l a s z t m á n y terve, s az anyagiak e lő t e remtése u t á n , amint lát juk, ú j r a és új ra , m i n d h a t á r o z o t t a b b a n fogalmazódik meg, hogy a l é tes í t endő vá ros i óvoda a me­gyei m i n t a p é l d á n y in téze t szerepé t is be tö l t se , ahol a k i sdedóvó t l é t e s í -

Page 18: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

teni szándékozó he lységek s zámára ó v ó k a t képeznének . A z óvodai v á ­l a sz tmány javasolta azt is, hogy a „ N e m e s Város Vá lasz to t t K ö z ö n s é g e " kü ldö t t sége t kü ldene , amely „a pesti és budai i l y n e m ű in téze te t megszem­lélné", s feladata lenne még , hogy jól k é p z e t t óvót keressen és nyerjen meg N y í r e g y h á z á r a .

A z ál lás be tö l t ése ü g y é b e n végül is 1846. augusztus első napjaiban k é ­re lmező levél le l fordultak a Kisdedóvó I n t é z e t e k e t M a g y a r o r s z á g b a n Ter ­jesztő Egyesü le thez . O lyan óvó kü ldésé t kér ik , ,, . . . k i egyéb szükséges kel lékei mellett a tó t a jkú gyermekek t e k i n t e t é b ő l is, tó t nyelvben j á r a ­tos legyen — és b í r jon e legendő képességge l is az ő te t m e g k e r e s e n d ő k e t óvóknak k iképezn i , mibő l azonban ezek á l t a l kü lönösen f izetendő jutalom fog részé re j á r u l n i " . A z óvó ok tóber e l se jén é rkezzék N y í r e g y h á z á r a , hogy az óvoda november 1-i m e g n y i t á s á t maga is e lőkészí tse . Ney Ferenc, a pesti k i sdedóvó képző in t éze t igazgatója szeptember v é g é n ér tes í t i a v á ­l a sz tmány t , hogy a f e l t é t e l eknek megfele lő óvót tud a ján lan i .

A k i t űzö t t időre meg is jelent a v á l a s z t m á n y e lőt t Gremerczy A n d o r 23 éves fiatalember, aki a megfele lő b i z o n y í t v á n y t és Ney Ferenc a j án lásá t is bemutatta. A felszereléssel és ny i t á s sa l kapcsolatos t e endőke t vele meg­beszél ték. A r r a ké r t ék , hogy vissza u t a z v á n , Pesten Ney igazga tóná l az óvoda t aneszköze i r e l e t é tbe helyezett 50 vá l tó for in to t vegye át, be l á t á sa szerint vásáro l jon , s hozza magáva l a beszerzett e szközöke t . 2 5 A l eendő óvoda s z e m é l y z e t é n e k f izetését még az 1845. ok tóbe r 15-i ü lésén megá l l a ­pí to t ta a v á l a s z t m á n y . Eszerint az óvó s z á m á r a az évi t e r m é s z e t b e n i j á ­randóság 4 köböl b ú z a és 10 köböl gabona. K é s z p é n z dí ját 700 vá l tó fo ­rintban á l l ap í to t t ák meg azzal a k ikötésse l , hogy ebbő l köte les „ol ly szol­gát tartani, k i az in téze t k ö r é b e n gyermekek kö rü l is cé lszerűen h a s z n á l ­t a thassák" , ú g y s z i n t é n a k isdedóvó fű tésé rő l is gondoskodni, s az ó v o d á ­sok s z á m á n a k g y a r a p o d á s a ese tén a v á l a s z t m á n y á l ta l felfogadott s egéd­tan í tó t é l e l e m m e l e l lá tn i . A z ápoló asszony t e r m é s z e t b e n 2 köböl b ú z á t és 2 köböl g a b o n á t kap, s ké szpénzben 100 vá l tó for in to t azzal a k ikötésse l , hogy kora reggel tő l késő estig jelen k e l l lennie az ó v o d á b a n . 2 0 Hogy a f i ­zetés k ö r ü l semmi f e n n a k a d á s ne legyen, a vá ros vá l l a l t a a t e r m é s z e t b e n i j á r andóság kif izetését a város i m a g t á r b ó l addig, m í g a k isdedóvó in t éze t anyagi helyzete ezt szükségessé teszi.

Ápoló asszonynak h á r m a n jelentkeztek. Közü lük özvegy Greczá r J á n o s -nét fogadta fel a v á l a s z t m á n y . I n d o k k é n t hoz t ák fel, hogy „ G r e c z á r n é óhaj ta t ik , ak i m á r a kassai k i sdedóvóban hasonló feladatot lá to t t e l " , s az „egy het i p r ó b a " ide jén is a je lö l tek közü l a legnagyobb a lka lmasságo t b i ­zonyí to t ta .

A z óvoda i v á l a s z t m á n y a gyermekek u t á n i f izetés do lgában is é r v é n y e s ha t á roza to t hozott. A nem fizetők csopor t j ába soro l ták azon szolgák, nap-

Page 19: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

számosok, gazdák és mesteremberek gyerekeit, akik fej adón k ívü l egy pengő fo r in tná l t öbb adót nem fizettek. A fizetőket h á r o m csoportba osz­to t t ák . A z elsőbe t a r tozók 30, a m á s o d i k b a t a r tozók 20, a harmadikba tar­tozók 10 vá l tó for in to t fizessenek havonta. A szülők be l á t á sá r a bízzák, mely csoportba t a r t ozónak érzik magukat. Vidék i n ö v e n d é k e k u t á n — addig míg a l é t s zám 100 felé nem emelkedik — „az első osz tá lyza tbe l i f izetés k é t ­sze re sé t " k e l l fizetni. A díj e lőre f ize tendő. A z in t éze tbe egy h ó n a p n á l r ö v i d e b b időre nem lehet gyermeket bejegyeztetni. A z óvoda a m á r ko ­r á b b a n elfogadott r e n d s z a b á l y a l ap j án fogja megnyi tn i kapui t . 2 7 Mindeze­ket, s a m e g n y i t á s idejé t a lakosok közö t t — m e g k é r é s r e — a templomok­ban a papok a szószékről k ih i rde t t ék , s a szülőkkel az óvoda hasznosságá t m e g i s m e r t e t t é k . 2 8

A v á r o s t anácsa mege rős í t e t t e az óvodai v á l a s z t m á n y h a t á r o z a t a i t . A nem f ize tőkre vona tkozó javaslat e l fogadásával az i n t é z m é n y szociális j e l ­legét k í v á n t a ezú ton is hangsú lyozn i . Később m é g t o v á b b is l ép tek , s ön ­k é n t e s s é t e t t é k a fizetést , „ . . . mert ú g y lá t ták , hogy így domborodik k i igazán a k isdedóvó j ó t é k o n y jellege, m i v e l e g y é b k é n t is a közönségesebb szülék gyermekeinek a t á m o g a t á s a a cé l . " 2 í )

A z óvoda m e g n y i t á s á n a k időpont ja 1846. november 22., amikor is G a -lánffy J á n o s városi főjegyző az óvót h iva t a l ába ü n n e p é l y e s e n beiktatta. A ny i t á s ünnepé lyes ségé rő l Nagy S á m u e l gondoskodott. T a n í t v á n y a i v a l meg­jelenve, azokkal több , az óvodá t magasz t a ló verset elszavalhatott. A z ü n ­nepség este folyta tódot t , amikor is a v á r o s „ t á n c t e r m é b e n p o m p á s t á n c v i -galmat" rendeztek, melynek tiszta j ö v e d e l m é t a k i sdedóvó in téze t rendel­kezésé re bocsá to t ták . „ így há la a gondvise lésnek , röv id idő alatt czélt é r ­t ü n k egy ol ly in téze t fe lá l l í tásában, amely k i s z á m í t h a t a t l a n á ldás a k é ­ső i v a d é k r a is; vajha csak a szegény sorsú szülék is á t l á t n á k s m e g é r t e n é k annak hasznait, s gyermekeiket a d n á k be . . . " — írja a korabeli k r ó n i ­k a . 3 0 A n y í r e g y h á z i k isdedóvó h a z á n k 82. óvodá jakén t nyi to t la meg ka ­puit. ; ! í Jóva l a m e g n y i t á s u t á n Gremerczy óvó megá l l ap í to t t a , hogy a „kö­zép o sz t á ly" s a „pór n é p " j á r a t j a oda gyerekeit, az úr i osztá ly mellőzi az i n t é z m é n y t . 3 2 T e h á t az óvodáé r t m u n k á l k o d ó k az i n t é z m é n n y e l az ó h a j ­tott szociális célt e lé r ték .

A később iekben az óvó és az óvodai v á l a s z t m á n y e g y e t é r t é s b e n dolgo­zott. A v á l a s z t m á n y i ü l é seken az óvó is rész t vehetett. A z 1847. m á r c i u s 15-i ü l é s e n az óvó bemutatta az Országos Kisdedóvó In t éze t eke t Magya r ­o r szágban Ter jesztő Egyesü l e tnek k ü l d ö t t levelét , melynek t á r g y a az óvo ­daügy m e g k e d v e l t e t é s e volt. A levelet a v á l a s z t m á n y i tagok l e lkesedés ­sel fogadták . A z ápr i l i s 8-i v á l a s z t m á n y i ü lésen a szépen m ű k ö d ő kisded-óvó igazga tásá t v izsgá l ták meg az esetleges módos í tás céljából. A n y i t v a -t a r t á s k o r á b b i r end jé t i smét h e l y b e n h a g y j á k . A z óvó t eendő i t nem szabá -

Page 20: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

l yoz ták újra , mert úgy vé l ték , hogy „Az óvó e l járása , mint t u d o m á n y o s ismereten a l apu ló és lelkiismeretes buzga lomtó l fe l té te lezet t , r e n d s z a b á l y -l y a l körü l í r h a t ó nem lévén , e részben e g y e d ü l annyi i n t ézkedés té te t ik , hogy az óvó m e l l é h á r o m t agbó l álló Igazga tóság neveztetik, az óvóval összehangzólag oda m u n k á l a n d ó , hogy az i n t éze t czél ja inak megfeleljen." A z óvodában egy k ö n y v e t k e l l elhelyezni, melybe a l á toga tók é sz revé te ­leiket bejegyezhetik. Azokat az igazgatóság i d ő n k é n t t á r g y a l j a meg, s ha szükséges, i n t ézked jen . A z óvót a v á l a s z t m á n y o n k ívü l senki nem f igye l ­meztetheti, u t a s í t ha t j a , ö r ö m m e l n y u g t á z t á k azt is, hogy a l é t szám 100 felé emelkedett. A helybel i szülők é rdeke i t v é d v e a v á l a s z t m á n y úgy ha­tározot t , hogy „ v i d é k i " gyermekek fe lvé te lé t a t o v á b b i a k b a n szüne te l t e t i .

A város lakosai igen röv id idő m ú l v a teljesen m a g u k é n a k t a r t o t t á k a k isdedóvót . T o v á b b i á ldoza tvá l la lás ra is h a j l a n d ó k voltak é r t e . 1847 tava­szán egy e m b e r k é n t fogtak össze, szekeres és gyalogos m u n k á t végezve tö l t ik fel az óvoda u d v a r á t . 3 3

A kisdedóvó mege rősödésé t a l é t szám a l aku l á sa is jól mutatja. A z első 10 év benépes í t é s i adatai — évi á t lagot s z á m í t v a — a köve tkezők :

1848—49-ben az e s e m é n y e k k ö v e t k e z t é b e n sok óvoda b e z á r t a kapuit. A ny í r egyház i az á t m e n e t i l e g szüne te lők közöt t volt . Ugyanis Gremerczy A n ­dor „okleveles a l a p n e v e l ő " 1848 jú l iusá ig vezette az óvodát , s ekkor város i t anácsnok és óvodafe lügye lő lett. 1849 közepé tő l 1850 közepé ig D ó m j á n S á m u e l volt az óvó. 1850 közepétő l 1862-ig Krajcsovics P á l visz i e tiszt­séget . A negyedik óvó pedig J u r á n y i Ot tó volt . Ő k o r á b b a n város i t a n á c s ­nok t isz tséget tö l tö t t be. A kisdedóvó i r á n t i le lkesedés tő l vezettetve, m á r 35 évesen e lvégzi a pesti óvóképzőt . A v á r o s m u n k á j á t m indvég ig nagy e l i smerésben részes í t e t t e . E z kife jeződöt t a s z á m á r a adott f izetésben is, amely 500 forint volt akkor, amikor 1860-ban a k isdedóvói á t lagf izetés 400 forint. Igen jó és k é p z e t t szakember h í r é b e n állott , s népsze rű volt . A z u tóbbi t b izonyí t j a az is, hogy 1870. ápr i l i s 25-én a Tiszavidéki Óvó K ö r e lnökéü l is m e g v á l a s z t o t t á k . 3 5

A hajdani első óvoda szolgált m i n t á u l a v á r o s későbbi a l ap í t á sú kisded­óvóinak is. H a g y o m á n y t e r e m t ő és őrző, s a m e g ú j u l n i is képes ok ta tás i és nevelési g y a k o r l a t á v a l hozzá já ru l t N y í r e g y h á z a óvodapedagógia i k u l t ú -

1846: 70 gyermek 1847: 60 gyermek 1848: 20 gyermek 1849: — gyermek 1850: 170 gyermek 1851: 185 gyermek

1852 1853 1854 1855 1856

100 gyermek 75 gyermek

100 gyermek 125 gyermek 176 gyermek 3 4

Page 21: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

r a j á n a k k ia laku lásához . T a l á n egyszer s ze r ény emlék t áb l a is megörök í t i a v á r o s t ö r t é n e t ezen é rdekes és é rdemes e m l é k é t .

J E G Y Z E T

1. Nyíregyházi Evangélikus Gyülekezeti Levéltár (a továbbiakban NyEGyL.): A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855.

2. Hársfalvi Péter: Az iskolaügy Nyíregyházán 1868 előtt. A százéves a magyar népoktatás. Ny.h 1969. 75.

3. Morlin Emil: A magyar kisdedóvás múltja és jelene, bp. 1890. 16. 4. Uo. 16. 5. Hársfalvi, lm. 75. 6. NyEGyL.: A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 433—34. 7. Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár (a továbbiakban SzSzmL.) X. 103. 16. 8. SzSzmL. V. A. 101. 3. 1843. 32/32. 9. „Méltóságos Szilassyné" született Inczédy Katalin, Szilassy József özvegye volt, akit az 1832

—36-os országgyűlésen a szent korona őréül választottak, s 1836-ban halt meg. A férj Lo-sonc-tugári birtokát valószínűen gyermekeiknek átadva az özvegy talán hazaköltözött a családjához Nyíregyházára. Az Inczédyek kuriális épülettel rendelkező, tiszteletben álló polgárai voltak a városnak. A közmegbecsülésre azzal is rászolgáltak, hogy a város 1824-es második örökváltságának tárgyalásait a Károlyiakkal Nyíregyháza nevében az ők köz­reműködésével folytatták. A városnak Inczédy Katalin iránt tanúsított jóindulatának konk­rét tartalmát — források hiányában — nem sikerült feltárnunk. Lásd: Nagy Iván: Magyar­ország nemes családai gyermekekkel. Pest, 1863. 719., valamint Cservenyák László: Nyír­egyháza örökváltsága. Nyíregyházi kiskönyvtár 9.

10. NyEGyL. A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 433—34. 11. Uo. 433—34. 12. SzSzmL. V. A. 101. 56. 1844. 32/32. 13. NyEGyL. A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 455. 14. Hajdú-Bihar megyei Levéltár IV. A. 1011/a; Borsodi Szemle 1976. 1. sz. 67—70.; Hajdúbö­

szörményi Hírlap 1975. V. 15. 4. 15. SzSzmL. V. A. 101. 3. 1843. 32/32. 16. SzSzmL. IX. 67. 196/1. A „Czugos társaság" 1811—ben alakult bérfuvarozó vállalkozás volt.

Főleg katonai, kincstári fuvarozásokat végeztek Tokaj és Debrecen között, de a város­sal is fuvarozási szerződésük volt. A fuvarozás mellett a várostól bérbe vett 400 hold ka­szálón, illetve szántón jól menő gazdálkodást is folytattak.

17. SzSzmL. V. A. 101. 3. 1843. 32/32. Megj.: E forrásban találkozunk pengőforint, illetve vál­tóforintban való összeg feltüntetéssel is. Kívánatos lenne az átváltási kulcs közlésével a pengőforint összegeket váltóforint összegekben megadni és fordítva. Amiért ezt nem tesz-szük, az a köztudott tény, hogy a XIX. sz. első évtizedeiben a pénznemek többször de­valválódtak, s egymáshoz való értékállandóságuk még a negyvenes évek elején sem volt biztosan kialakulva.

18. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1844. 349/ld. 19. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1845. 349/1. 20. Hársfalvi, im. 76. 21. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1845. 349/1. 22. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1845. 349/1. 23. Rapos József: Brunszvick T. vagy a közalapnevelés múltja és jelene hazánkban. 1868.

82. 95. 209. 24. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1846. 349/1. 25. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1846. 349/1. 26. NyEGyL. A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 507—8. 27. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1846. 349/1. 28. NyEGyL. A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 509—10. 29. Hársfalvi, im. 77. 30. NyEGyL. A nyíregyházi evangelika egyház története 1802—1855. 507—8. 31. Rapos, im. 82. 32. Hársfalvi, im. 77. 33. SzSzmL. V. A. 101. 57. 1847. 349/1. 34. Hársfalvi, im. 76. 35. Kelet-Magyarország 1976. febr. 22. Varga Gábor cikke.

Page 22: SZABÓ JÓZSEF NYÍREGYHÁZA KÜZDELME AZ ÓVODÁÉRT A … · ban — amiko nyíregyházr a i óvoda szervezése ténylegese vette n kezdetét — az országba 3 fennálló4n s 1,

N y í r e g y h á z a v á r o s p e c s é t j é n e k l e í r á s a az 1800-as é v e k e l e j é r ő l .