53
20…../….. Az anyag megnevezése: Részletezés: Kézirattári szám Kódex Irattár Szerzem. SZABÓ T. Attila hagyatéka Kötet Levél naplószám (I.rész: Magyarországra átkerült családi dokumentumok, a tudományos tevékenységével kapcsolatos személyes és hivatalos levelezés) Analekta Limbus Facsimile Oszt. vez. kézjegye Fond 358. Összesen 13.456 db Érkezett Beszerzés módja Feldolg. kelte Feldolgozó(k): 2007. Szita Gábor Az anyag provenienciájára vonatkozó feljegyzés: A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években. A Romániában maradt része az EME Kézirattárában van, ennek jegyzéke megtalálható a fondban (358/2256). Az anyag általános jellemzése: A fond feldolgozásánál az alábbi rendezési gyakorlatot követtük: 1. A gyászjelentéseket a gyászjelentések közé soroltuk Ha azonban az elhunyt levél-kapcsolatban állt Sz.T.A-val, akkor a gyászjelentést a levelezésük mellett helyeztük el. Ha az elhunyt nem állt levél-kapcsolatban Sz.T.A-val, és azonosítható az a harmadik személy, aki a gyászjelentést elküldte neki, akkor a gyászjelentést a harmadik személlyel folytatott levelezésnél helyeztük el. 2. A névjegyeket a névjegyek között helyeztük el. Ha azonban kézírás van a névjegyen, akkor azt a névjegy tulajdonosától származó levélként értelmez-tük és a levelek között helyeztük el. 3. A palliumokon belül a datálatlan levelek a datáltak után következnek. 4. Foglalkozást csak névazonosság vagy egyházi személyek esetében jelöltünk meg (ref.lelk., OSB stb), a doktori fokozatot csak orvosdoktorok esetében tüntettük föl (Dr.). 5. Hivatalos levelek keltezési helyénél csak a Budapesttől eltérőt jelöltük. 6. SZ.T.A. általában géppel írta leveleit. A fondban fellelhető, tőle származó levelek zömében az elküldött példányok másodpéldányai. Ezt nem jelöltük meg az egyes tételeknél, viszont megjelöltük, ha kézzel írott másolatról, fogalmazványról van szó. Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés I. Szabó T. Attila hivatalos iratai SZTA igazolványai 358/1 10 43f. SZTA katonai és egyéb hivatalos iratai,szerződései 358/2 11 13f. SZTA jegyei, belépői, bérletei 358/3 36 81f. SZTA tanulmányaival kapcsolatos bizonyítványok, igazolások 358/4 25 46f. SZTA diákkori kérvényei (autográf) 358/5 2 4f.

SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Az anyag megnevezése: Részletezés: Kézirattári szám Kódex Irattár Szerzem. SZABÓ T. Attila hagyatéka Kötet Levél naplószám (I.rész: Magyarországra átkerült családi dokumentumok, a

tudományos tevékenységével kapcsolatos személyes és hivatalos levelezés)

Analekta Limbus

Facsimile Oszt. vez. kézjegye Fond 358.

Összesen 13.456 db

Érkezett Beszerzés módja Feldolg. kelte Feldolgozó(k):

2007. Szita Gábor

Az anyag provenienciájára vonatkozó feljegyzés: A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években. A Romániában maradt része

az EME Kézirattárában van, ennek jegyzéke megtalálható a fondban (358/2256). Az anyag általános jellemzése: A fond feldolgozásánál az alábbi rendezési gyakorlatot követtük: 1. A gyászjelentéseket a gyászjelentések közé soroltuk Ha azonban az elhunyt levél-kapcsolatban állt Sz.T.A-val, akkor a gyászjelentést a levelezésük mellett helyeztük el. Ha az elhunyt nem állt levél-kapcsolatban Sz.T.A-val, és azonosítható az a harmadik személy, aki a gyászjelentést elküldte neki, akkor a gyászjelentést a harmadik személlyel folytatott levelezésnél helyeztük el. 2. A névjegyeket a névjegyek között helyeztük el. Ha azonban kézírás van a névjegyen, akkor azt a névjegy tulajdonosától származó levélként értelmez-tük és a levelek között helyeztük el. 3. A palliumokon belül a datálatlan levelek a datáltak után következnek. 4. Foglalkozást csak névazonosság vagy egyházi személyek esetében jelöltünk meg (ref.lelk., OSB stb), a doktori fokozatot csak orvosdoktorok esetében tüntettük föl (Dr.). 5. Hivatalos levelek keltezési helyénél csak a Budapesttől eltérőt jelöltük. 6. SZ.T.A. általában géppel írta leveleit. A fondban fellelhető, tőle származó levelek zömében az elküldött példányok másodpéldányai.

Ezt nem jelöltük meg az egyes tételeknél, viszont megjelöltük, ha kézzel írott másolatról, fogalmazványról van szó.

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés I. Szabó T. Attila hivatalos iratai SZTA igazolványai 358/1 10 43f. SZTA katonai és egyéb hivatalos iratai,szerződései 358/2 11 13f. SZTA jegyei, belépői, bérletei 358/3 36 81f. SZTA tanulmányaival kapcsolatos bizonyítványok, igazolások 358/4 25 46f. SZTA diákkori kérvényei (autográf) 358/5 2 4f.

Page 2: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés SZTA legátus levelei 358/6 8 8f. SZTA Postatakarékpénztári Betétkönyve 358/7 1 9f. SZTA postai feladóvevényei, vámáru nyilatkozatai 358/8 147 147f. SZTA számlái, nyugtái, elismervényei 358/9 124 136f. SZTA kötelezvényei, adóslevelei 358/10 15 15f. SZTA örökösödési iratai 358/11 13 13f. SZTA névjegyei 358/12 8 8f. + 1 bor SZTA ex librise 358/13 5 5f. SZTA gyászjelentése 358/14 4 4f. Fényképek SZTA-ról 358/15 10 10f. II. Szabó T. Attila személyes feljegyzései SZTA önéletrajzai (gépirat) 358/16 2 4f. SZTA naptárai, noteszei 358/17 3 65+18+32=115f. SZTA levelezési nyilvántartásai 358/18 17 184f. SZTA szótárai 358/19 4 74f. SZTA gyerekkori feljegyzései, rajzok, kották 358/20 4 4f. SZTA diákkori feljegyzések, beszédek, versmásolatok 358/21 9 27f. SZTA gazdasági följegyzései 358/22 5 5f. SZTA gyászjelentés-fogalmazványai (Szabó T. Mártha, Gertheisz Béla, Gy.Szabó Béla) (autográf) 358/23 3 5f. III. Szabó T. Attila szépirodalmi munkásságával kapcsolatos dokumentumok SZTA versei (autográf) 358/24 9 9f. SZTA tanulmány-töredékei, jegyzetei, vázlatok (autográf) 358/25 8 25f. SZTA fordításai angol nyelvből (autográf) 358/26 3 19f. SZTA előjegyzési felhívása tervezett műfordítás-kötetére 358/27 1 1f. IV. Szabó T. Attila tudományos tevékenységével kapcsolatos dokumentumok SZTA tudományos munkáinak jegyzéke (gépirat) 358/28 6 82f. SZTA közleményeinek kéziratai (gépirat) 358/29 5 9f. SZTA: A helynévgyűjtésről (előadás-vázlat) (gépirat) 358/30 1 1f. SZTA kutatómunkájával kapcsolatos feljegyzések, jegyzetek, adatgyűjtések 358/31 20 160f. + 1 bor. SZTA kutatómunkájával kapcsolatos fényképek 358/32 15 15f. + 7 db negatív SZTA könyvtári és levéltári kutatómunkájával kapcsolatos dokumentumok 358/33 14 14f. SZTA könyvészeti jegyzetei, adatgyűjtése (autográf) 358/34 7 34f. SZTA bizonyítványa, jellemzése Maxim Jánosról és Faragó Józsefről 358/35 2 4f. SZTA 60 éves születésnapjára készült köszöntők (Benkő Lóránd, Gálffy Mózes, Márton Gyula írásai) (kefelevonat, gépirat) 358/36 3 11f. SZTA köszöntésekor mondott beszédei (autográf) 358/37 2 5f. Újságkivágatok 358/38 9 11f.

Page 3: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés V. Szabó T. Attila levelezése V.1.1. Szabó T. Attilához írt levelek (a levélírók betűrendjében) ACZÉL György 358/39 1 1f. + 1 bor. ADAMOVITS Sándor 358/40 1 1f. + 1 bor. ADY László 358/41 20 32f. + 13 bor. AKNAY Tibor 358/42 1 1f. + 1 bor. ALBERT Antal 358/43 2 2f. + 2 bor. ALBERT Erzsébet 358/44 2 2f. + 1 bor. ALBERT Márton (lsd. ALBERT Erzsébet) ALBRECHT Dezső 358/45 1 1f. ALFÖLDY Istvánné (Szirmay Erzsébet) (lsd. GÁLLFY Mózes) AMBRUS Géza 358/46 5 6f. + 5 bor. ANDRÁS Gusztáv 358/47 14 18f. + 10 bor. ANDRÁS János 358/48 11 11f. + 5 bor. ANDRÁS László 358/49 2 3f. + 2 bor. ANKERIA, Santeri 358/50 1 1f. + 1 bor. ANTAL Ágnes 358/51 1 2f. ANTAL Béla ref. lelk. 358/52 1 2f. ANTAL Gusztáv ref. lelk. 358/53 3 4f. + 1 bor. ANTAL Péter 358/54 1 2f. ARDÓ Mária 358/55 1 1f. + 1 bor. ARGAY György ev.pp. (lsd. KÓS Károly, ifj.) ÁRVAY Árpád 358/56 1 2f. + 1 bor. ÁRVAY József 358/57 25 46f. + 16 bor. ASZALÓS Ida (lsd. NAGY Géza, ifj.) ASZTALOS István 358/58 2 2f. ASZTALOS Judit 358/59 1 1f. ASZTALOS Sándor ügyvéd 358/60 4 6f. + 3 bor. ATZÉL Ferenc 358/61 4 4f. + 2 bor. BAÁN Kálmán 358/62 5 7f. + 3 bor. BABICS András 358/63 2 3f. + 2 bor. BABOSS R. Ernő 358/64 3 3f. + 3 bor. BÁCS György 358/65 12 14f. + 8 bor. BÁGYUJ Lajos 358/66 1 2f. + 1 bor. + 1 fénykép BAJKÓ Ferenc 358/67 1 1f. BAK Áron ref. lelkész 358/68 1 1f. + 1 bor. BAK Erzsébet 358/69 2 2f. + 1 bor. BAKK Péter 358/70 2 2f. + 2 bor. BAKK Péterné (özv. Dósa Júlia) (lsd. BAKK Péter) BAKÓ Elemér 358/71 30 35f. + 23 bor. BAKÓCZI Károly 358/72 1 2f. + 1 bor. BAKONDI Béla 358/73 8 13f. + 6 bor. BAKOS Ferenc 358/74 22 37f. + 20 bor. BALANYI György OSchP 358/75 1 1f. + 1 bor. BALASSA Iván 358/76 86 97f. + 63 bor. BALASSA M. Iván 358/77 3 6f. + 3 bor. BALASSA József 358/78 3 5f. + 2 bor. BALÁZS Éva (Hunyady Lajosné) 358/79 3 3f. + 3 bor. BALÁZS János 358/80 1 1f. + 1 bor. BALÁZS László 358/81 3 4f. + 3 bor.

Page 4: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés BALÁZS László ifj. 358/82 1 2f. + 1 bor. BALÁZS Péter 358/83 3 4f. + 2 bor. BÁLINT Sándor 358/84 1 1f. + 1 bor BÁLINTH Dalmáta 358/85 1 2f. + 1 bor. BALLA Pál 358/86 2 5f. + 2 bor. BALOGH Arthur 358/87 5 9f. + 5 bor. BALOGH Dezső 358/88 3 3f. + 1 bor. BALOGH Edgár 358/89 9 10f. + 8 bor. BALOGH Ernő 358/90 5 5f. + 3 bor. BALOGH Ferenc (lsd. BALOGH Ferencné) BALOGH Ferencné (Vidovszky Erzsébet) 358/91 11 11f + 7 bor. BALOGH Ilona 358/92 4 6f. + 2 bor. BALOGH János (lsd. BALOGH Jolán) BALOGH Jolán 358/93 39 44f + 14 bor. BALOGH József 358/94 1 1f. + 1 bor. BALOGH Károly 358/95 2 2f. BALOGH Lajosné (lsd. NAGY Aladár) BALOGH Lujzi 358/96 1 1f. + 1 bor. BALOGH Ödön 358/97 101 163f. + 72 bor. BALOGH Ödönné 358/98 3 6f. + 3 bor. BALOGH Péter 358/99 6 9f + 6 bor. BALOGHNÉ Juhász Mária 358/100 1 1f. + 1 bor. BÁN Imre 358/101 1 1f. + 1 bor. BÁNFFY Dániel, báró 358/102 2 2f. + 2 bor. BÁNFFY Jenő 358/103 1 2f. BÁNKOS Lórándné 358/104 1 1f. + 1 bor. BÁNTÓ Bálint ref. lelk. 358/105 1 1f. BÁNYAI Béla 358/106 1 1f. BÁNYAI Ferenc ref. lelk. 358/107 9 10f. + 5 bor. BÁNYAI János 358/108 6 6f. BARABÁS Béla ügyvéd (lsd. JAKÓ Zsigmond) BARABÁS Béláné, özv. (lsd. JAKÓ Zsigmond) BARABÁS Dezső 358/109 1 2f. + 1bor. BARABÁS Endre 358/110 1 2f. + 1 bor BARABÁS Károlyné (Müller Katalin) (lsd. BENKŐ Lóránd) BARABÁSNÉ BÉRES Katalin 358/111 2 3f. + 1 bor. BARABÁSSY Erzsike 358/112 1 1f. BARÁTH Béla (lsd. BARÁTH Béláné) BARÁTH Béláné (Páter Erzsébet) 358/113 2 2f. + 1 bor. BARÁTH Tibor 358/114 4 12f. + 4 bor. BARCZA Sándor 358/115 1 1f. BÁRCZI Géza 358/116 25 44f. + 23 bor. BÁRD Oszkár (Wettenstein Oszkár) 358/117 4 5f. + 2 bor. BÁRDY Sárika 358/118 1 1f. BAROS Gyula 358/119 2 2f. BARÓTI Józsefné (Herepei Judit) 358/120 9 9f. + 1 bor. BARÓTI Pál 358/121 15 16f. + 15 bor. BARTALIS Éva 358/122 2 2f. BARTALIS János (lsd. BARTALIS Éva) BARTENS, Raija Raakel 358/123 1 2f. + 1 bor.

Page 5: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés BARTHA Árpád 358/124 5 5f. + 2 bor. BARTHA Dénes 358/125 2 2f. + 2 bor. BARTHA Ervin 358/126 1 1f. BARTHA Ignác 358/127 1 1f. BARTHA János 358/128 5 7f. + 4 bor. BARTHA Károly 358/129 1 1f. + 1 bor. BARTHA László 358/130 6 8f. + 3 bor. BARTHA Sándor 358/131 4 4f. + 4 bor. BARTHA Sándor ref. lelk. 358/132 1 2f. + 1 bor. BARTMANN Richárd és Anna 358/133 2 2f. BARTÓK Anna 358/134 6 7f. + 3 bor. BARTÓK Dalma 358/135 13 13f. + 1 bor. BARTÓK György, Málnási 358/136 3 3f. + 3 bor. BARTÓK József (lsd. BARTÓK Józsefné) BARTÓK Józsefné (Kováts Ilona) 358/137 16 23f. + 3 bor. BARTÓK Lujza 358/138 15 24f. + 8 bor. BARTÓK Sári 358/139 1 1f. + 1 bor. BÁTORI István 358/140 6 10f. + 6 bor. BÉCZY Ernő 358/141 1 1f. + 1 bor. BÉCZY Ernőné 358/142 1 1f. + 1 bor. BÉCZY Mária 358/143 1 3f. + 1 bor. BÉCZY Miklós 358/144 11 12f. + 12 bor. BÉCZY Miklósné (Nyárády Klára) 358/145 4 5f. + 4 bor. BEKE Ödön 358/146 32 32f. + 1 bor. BENCZE József 358/147 1 1f. + 1 bor. BENDA Kálmán 358/148 174 191f. + 49 bor. BENDA Kálmánné 358/149 4 4f. BENEDEK Árpád ref. lelk. 358/150 2 2f. BENEDEK Árpádné (Incze Margit) 358/151 1 1f. BENEDEK Gergelyné (lsd. GERGELY Piroska) BENEDEK Géza 358/152 4 7f. + 4 bor. BENEDEK István 358/153 1 1f. + 1 bor. BENEDEK Károly 358/154 1 2f. + 1 bor. BENEDEK Marcell 358/155 1 1f. BENEDEK Simon Fidél OFM 358/156 5 5f. + 4 bor. BENEDEKFFY Dániel ref. lelk. 358/157 3 3f. + 2 bor. BENKŐ Elek, ref. lelk. (lsd. BENKŐ Elek legifj.) BENKŐ Elek legifj. 358/158 3 4f. + 1 bor. BENKŐ Elekné (Dósa Erzsébet) (lsd. BENKŐ Elek legifj.) BENKŐ László 358/159 3 3f. + 3 bor. BENKŐ Lóránd 358/160 60 84f. + 34 bor. BENKŐ Lórándné (Csobánkán Tünde) 358/161 6 7f. + 2 bor. + 6 fénykép BÉRCI Sándor 358/162 2 2f. + 2 bor. BERCSÉNYI Hernád 358/163 1 1f. BERDE Amália (lsd. DÓCZYNÉ Berde Amália) BERDE Károly 358/164 4 4f. + 4 bor. BERECZKY Klára 358/165 1 1f. + 1 bor. BERECZKY Sári 358/166 2 3f. + 1 bor. BERENTE István 358/167 1 1f. + 1 bor. BERÉNYI Zsuzsanna Ágnes 358/168 1 2f. + 1 bor.

Page 6: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés BERLÁSZ Jenő 358/169 1 1f. + 1 bor. BERTALAN János 358/170 1 1f. + 1 bor. BERZE NAGY János 358/171 5 14f. + 3 bor. BETHLEN Györgyné 358/172 1 1f. + 1 bor. BETTISCH Ioan 358/173 1 1f. + 1 bor. BICKERICH, Wolfgang 358/174 3 3f. BIER György 358/175 1 1f. BIHARI Emil 358/176 1 2f. + 1 bor. BIHARI József 358/177 11 27f. + 7 bor. BINDER Pál 358/178 35 71f. + 19 bor.0 BINDER Pál, id. 358/179 1 1f. + 2 bor. BINDER Pálné (Mátyás Klára) (lsd. BINDER Pál) BINDER Péterné EGEY JENŐ BÍRÓ Albinné 358/180 1 3f. + 1 bor. BÍRÓ József (lsd. BÍRÓ József ügyvéd) BÍRÓ József (levéltáros) 358/181 10 14f. + 8 bor. BÍRÓ József Dr. (ügyvéd) 358/182 2 2f. BÍRÓ József Dr. (közjegyző) (lsd. BÍRÓ Józsefné) BÍRÓ Józsefné Dr. (közjegyzőné) 358/183 3 3f. BÍRÓ Lajos 358/184 1 1f. + 1 bor. BÍRÓ Lajosné 358/185 1 1f. + 1 bor. BÍRÓ Mária 358/186 1 1f. BÍRÓ Mózes 358/187 3 4f. + 2 bor. BÍRÓ Sándor 358/188 7 7f. + 6 bor. BÍRÓ Tibor 358/189 1 1f. BÍRÓ Vencel (1 db. lsd. BALANYI Györgynél) 358/190 6+1 9f. + 5 bor. BISZTRAY Gyula 358/191 31 38f. + 20 bor. BITAY Árpád 358/192 1 1f. BITAY Lóránd Zoárd ref. lelk. 358/193 2 3f. + 1 bor. BLÉDY Géza 358/194 2 2f. + 1 bor. BLÉNESSY Sándorné (Pap Gizi) 358/195 1 1f. BODA Béla Dr. 358/196 1 1f. BODÓ Sándor 358/197 1 1f. + 1 bor. BODOR András 358/198 4 6f. + 2 bor. BODOR Bertalanné 358/199 1 1f. + 1 bor. BODOR György 358/200 2 4f. + 2 bor. BODOR József Dr. 358/201 2 2f. BODOR József, ifj. (lsd. BODOR József Dr.) BODOR MARKÓ Adrienn 358/202 1 3f. + 1 bor. BODOR Sándorné özv. (Szabó Róza) (lsd. BODOR Zoltánné) BODOR Zoltán, ifj. 358/203 1 1f. BODOR Zoltánné (Besenszky Róza) 358/204 8 17f. + 4 bor. BOÉR Lászlóné (Léber Manyi) 358/205 9 10f. + 5 bor. BOGÁTS Dénes 358/206 18 24f. + 10 bor. BOGDAN, Ovidiu 358/207 1 2f. + 1 bor. BOHANJI, Philips 358/208 4 9f. + 4 bor. BONCZIDAI Dezső 358/209 1 1f. BÓNIS György 358/210 5 6f. + 4 bor. BORBÁTH Dániel 358/211 3 4f. + 3 bor. BORBÁTH Imre (lsd. BORBÁTH Samuné)

Page 7: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés BORBÁTH Samu (ügyvéd) (lsd. BORBÁTH Samuné) BORBÁTH Samuné (Vajna Éva) 358/212 5 5f. + 2 bor. BORBÉLY Andor 358/213 6 6f. + 3 bor. BORBÉLY Samu (lsd. BORBÁTH Dániel) BORCA-ARDEVAN-család 358/214 1 2f. + 1 bor. BORGHIDA István 358/215 2 3f. + 1 bor. BORLÓ Ferenc 358/216 2 4f. + 2 bor. BOROS Fortunát OFM 358/217 1 1f. + 1 bor. BOROS-GYEVI J. Edmund 358/218 1 1f. BÓTA László 358/219 2 2f. + 1 bor. BÖLÖNI Sándor 358/220 7 10f. + 6 bor. BÖLÖNI Zoltán 358/221 1 1f. BÖZÖDI György 358/222 3 3f. + 1 bor. BRAUCH Magda 358/223 5 13f. + 5 bor. BRUGOVITZ Margit 358/224 1 2f. + 1 bor. BRÜLL Emmánuel 358/225 35 68f. + 23 bor. BUCHANAN, R.M. 358/226 1 1f. BUCUR Nicolae 358/227 1 2f. + 1 bor. BUDA Bálint Dr. 358/228 2 2f. + 2 bor. BUDAY György 358/229 1 1f. + 1 bor. BUDAY Kálmán 358/230 1 1f. + 1 bor. BURA László 358/231 8 12f. + 5 bor. BURAI Béla 358/232 1 2f. + 1 bor. BUZA László 358/233 5 6f. + 3 bor. BUZA Lászlóné (Szádeczky-Kardoss Jolán) (lsd. BÚZA László) BUZA Zoltán (lsd. BUZA László) BÜKY Béla 358/234 8 10f. + 3 bor. CASAMO, J. 358/235 4 4f. + 4 bor. CERNAU 358/236 1 1f. CHATONEY, ANDRE 358/237 3 3f. CHISHOLM, Robert F. 358/238 2 2f. + 1 bor. CNOBLOCH, Mária 358/239 1 1f. COROI Artur 358/240 2 2f. + 2 bor. CRAFCIUC, Corneliu 358/241 1 1f. CRISTEA, Octav Silviu 358/242 3 2f. CURTIS, W.A. 358/243 2 2f. + 2 bor. CZEGLÉDI Károly 358/244 1 1f. + 1 bor. CZIKÓ Lőrinc és családja 358/245 9 11f. + 7 bor. CZIRA Bálint és Bálintné (lsd. DOBRI Jánosné) CZIRÁKY József 358/246 2 3f. + 1 bor. CZIRJÁK KÁROLY 358/247 2 2f. CSÁK László 358/248 3 3f. + 1 bor. CSÁKAY Sándor 358/249 1 2f. + 1 bor. CSÁKÁNY Miklós 358/250 1 2f. + 1 bor. CSANDA Endre 358/251 1 1f. CSAPLÁROS István 358/252 13 16f. + 4 bor. CSAPODI Csaba 358/253 2 2f. + 1 bor. CSAPODY Miklós 358/254 6 6f. + 3 bor. CSÁSZÁR Elemér 358/255 3 3f. + 1 bor. CSÁSZÁR Erzsébet 358/256 2 2f.

Page 8: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés CSÁSZÁR Károly 358/257 4 4f. + 3 bor. CSATHÓ Zoltán 358/258 2 4f. + 2 bor. CSÁTI Béla Dr . 358/259 11 19f. + 8 bor. CSÁTI Éva (lsd. SZABÓ T. Attiláné) CSÁTI Gyöngyi 358/260 2 4f. + 1 bor. CSÁTI József 358/261 4 4f. CSÁTI Lajos Dr. (SZTA apósa) 358/262 1 1f. + 1 bor. CSÁTI Lajosné (SZTA anyósa) 358/263 10 10f. + 3 bor. CSÁTI Rozália 358/264 2 3f. + 2 bor. CSÁTI Sándor 358/265 2 2f. CSEFÓ Sándor 358/266 16 17f. + 9 bor. CSEH Gusztáv 358/267 2 7f. + 2 bor. CSEH Zoltán 358/268 69 74f. + 12 bor. CSEHI Gyula 358/269 2 2f. + 1 bor. CSEKE-család 358/270 2 4f. + 2 bor. CSEKE László 358/271 1 1f. CSEKE Péter Dr. 358/272 7 9f. + 5 bor. CSELÉNYI Béla 358/273 1 2f. + 1 bor. CSEMEGI József, ifj. 358/274 4 4f. + 3 bor. CSERY CLAUSER Mihály 358/275 13 16f. + 8 bor. CSETERKY János ref. lelk. 358/276 1 1f. CSETRI Borbála 358/277 1 2f. + 1 bor. CSETRI Elekné 358/278 3 3f. + 1 bor. CSETRI Klára (Telegdy Miklósné) 358/279 2 3f. + 1 bor. CSIBY Andor 358/280 2 3f. + 1 bor. CSIBY Lajos 358/281 1 1f. CSÍK Lajos 358/282 1 1f. CSILLÉRY Klára, K. (lsd. KIRÁLY Péter) CSISZÉR Alajos 358/283 1 2f. + 1 bor. CSIZÉR Zoltán Dr. 358/284 2 2f. + 2 bor. CSIZMADIA Andor 358/285 2 2f. + 2 bor. CSÓKA Lajos OSB 358/286 1 1f. + 1 bor. CSOMA Alexandru 358/287 2 2f. CSORTÁN Ferenc 358/288 1 1f. CSORTÁN Márton 358/289 4 4f. + 1 bor. CSORTÁN Márton ifj. 358/290 2 5f. + 1 bor. CSŐGÖR Lajos Laji, Lajos és Bözsi 358/291 22 37f. + 15 bor. CSUKA Zoltán 358/292 1 1f. CSUTAK Károly ref. lelk. 358/293 1 1f. CSÜRY Bálint 358/294 43 64f. + 24 bor. CSŰRY Bálintné (Magoss Erzsébet) 358/295 4 5f. + 3 bor. CSŰRY István 358/296 2 2f. + 1 bor. DADAY András Dr. (lsd. DADAY István) DADAY István ref. lelk. 358/297 28 43f. + 15 bor. DADAY János (lsd. DADAY István) DADAY Lóránd 358/298 2 2f. + 1 bor. DADAY Zoltán 358/299 2 2f. DALY Ágnes 358/300 7 12f. + 5 bor. DANI István 358/301 1 2f. + 1 bor. DANKÓ Éva 358/302 1 1f. + 1 bor.

Page 9: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés DANKÓ Imre 358/303 16 23f. + 5 bor. DARÓCZI Ferencné (Székely Zsuzsanna) (lsd. DADAY István) DARÓCZI Miklós 358/304 2 3f. + 1 bor. DARÓCZI Miklósné (Gudor Éva) (lsd. DARÓCZI Miklós) DARÓCZY Zoltán 358/305 2 2f. + 1 bor. DAUCZI Villebald OSB 358/306 1 1f. DÁVID Csaba 358/307 1 1f. DÁVID Géza 358/308 1 1f. DÁVID Iván 358/309 1 1f. DÁVID Izsákné (Bense Vilma) 358/310 2 2f. DÁVID L. Lajos 358/311 1 2f. + 1 bor. DÁVID Zoltán 358/312 112 124f. + 47 bor. DAVIDSON, Mary 358/313 31 77f. + 33 bor. DEÁK Benedek 358/314 3 4f. + 1 bor. DEÁK Benedekné (Szeletzky Ida) (lsd. DEÁK Benedek) DEÁK Ferenc tanár 358/315 2 2f. DEÁK Ferenc gazdász (lsd. DEÁK Ferencné, Szabó Mária) DEÁK Ferencné (Szabó Mária) 358/316 2 2f. + 1 bor. DEÁK Ferencné (Tuson Erzsébet) (lsd. CSORTÁN Márton) DEÁK Gyula 358/317 1 1f. + 1 bor. DEÁK Imre 358/318 3 4f. + 1 bor. DEÁK Irén 358/319 1 1f. + 1 bor. DEÁK István 358/320 1 1f. + 1 bor. DEÁK János , Gy. 358/321 1 2f. + 1 bor. DEÁK Rozália 358/322 1 2f. + 1 bor. DEÁK Tamás 358/323 12 13f. + 5 bor. DEÁK Tamásné (Bisztricsányi Klára) 358/324 6 6f. + 2 bor. DEÁKY Albert 358/325 1 1f. DEBRECZENI László 358/326 6 7f. + 1 bor. DEBRECZENY Sándor 358/327 1 1f. DEBRECZY Sándor 358/328 4 16f. + 4 bor. DÉGENFELD Kristóf 358/329 1 1f. + 1 bor. DEME László 358/330 15 17f. + 10 bor. DEME László ifj. 358/331 3 4f. + 3 bor. DEMÉNY Lajos 358/332 7 11f + 4 bor. DEMETER Béla 358/333 2 3f. DEMETER Fidél OFM 358/334 1 1f. + 1 bor. DEMETER Lajos 358/335 6 7f. + 1 bor. DEMETER Lajos Ottó 358/336 2 6f. + 2 bor. DÉNES György 358/337 4 5f. + 4 bor. DENKE Gergely 358/338 1 2f. + 1 bor. DÉSINÉ Éltes Emilia 358/339 1 1f. + 1 bor. DEZSÉNYI Béla 358/340 1 1f. + 1 bor. DIÉNES Jenő 358/341 2 2f. + 2 bor. DIESNER, Helmut 358/342 1 1f. + 1 bor. DIMITRU, Martinas 358/343 1 2f. + 1 bor. DIÓSSZILÁGYI Ibolya (lsd. FRANKL Istvánné) DOBÓ Antal 358/344 5 6f. DOBÓ Antalné 358/345 1 2f. + 1 bor. DOBÓ Attila 358/346 1 1f.

Page 10: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés DOBÓ Csaba 358/347 2 3f. DOBÓ Ferenc ügyvéd 358/348 2 3f. + 2 bor. DOBRI Anikó 358/349 1 2f. DOBRI Jánosné (Czira Klára) 358/350 2 2f. + 1 bor. DÓCZY Ferencné (lsd. DÓCZYNÉ BERDE Amália) DÓCZY Pál 358/351 1 1f. + 1 bor. DÓCZYNÉ BERDE Amália 358/352 4 7f. + 2 bor. DOMANOVSZKY György 358/353 4 4f. + 3 bor. DOMBI Erzsébet (lsd. MUKVAI OLGA) DOMBORA Edith 358/354 2 2f. + 1 bor. DOMOKOS Géza 358/355 7 9f. + 6 bor. DOMOKOS Pál Péter 358/356 9 11f. + 8 bor. DOMOKOS Péter 358/357 3 5f. + 2 bor. DOMONKOS Ottó 358/358 2 2f. + 1 bor. DOUGLAS, P. Alex. 358/359 14 37f. + 8 bor. DOVÁNY Gyula 358/360 1 1f. DÖMÖTÖR Sándor 358/361 20 34f. + 13 bor. DRAGANU Miklós 358/362 2 3f. + 1 bor. DRAGOMIR, Silviu 358/363 1 1f. DRIMBA Vladimir 358/364 4 7f. + 4 bor. DSIDA Jenő 358/365 1 1f. + 1 bor. DUKA János 358/366 1 1f. + 1 bor. ECKHARDT Sándor 358/367 6 6f. + 1 bor. ÉDER Zoltán 358/368 20 25f. + 10 bor. ÉDER Zoltánné 358/369 1 3f. + 1 bor. EGEY Jenő 358/370 32 42f. + 23 bor. EKKERT Ágnes (Moldovai Viktorné) 358/371 2 3f. + 1 bor. EKKERT József 358/372 26 51f. + 19 bor. EKKERT Józsefné (Sohár Paula) 358/373 3 4f. + 3 bor. ELEKES Sándor 358/374 1 1f. ENGEL Károly (Köllő Károly) 358/375 1 1f. ENTZ Albertné (Tőkés Klára) (lsd. FARKAS Ferenc) ENTZ Géza 358/376 40 45f. + 22 bor. ENTZ Gézáné (Klima Erzsébet) (lsd. ENTZ Géza) ERDÉLYI István 358/377 1 1f. ERDÉLYI Lajos 358/378 4 5f. + 4 bor. ERDÉLYI László 358/379 1 1f. ERDÉLYI Mihály 358/380 1 2f. + 1 bor. ERDÉLYI Zsuzsanna 358/381 1 1f. + 1 bor. ESZE Tamás ref. lelk. 358/382 2 2f. + 1 bor. ESZENYEI Gyuláné (Szabó Ilonka) 358/383 20 29f. + 13 bor. ESZENYEI Zsuzsa (Kovács Lászlóné) 358/384 21 30f. + 15 bor. ETÉDY Andor 358/385 1 1f. + 1 bor. ETÉDY Lídia (lsd. KISS ÖDÖN) FÁBIÁN Béla 358/386 13 18f. + 8 bor. FÁBIÁN Béláné (Fóris Lenke) 358/387 3 3f. + 2 bor. FÁBIÁN Dániel Dr. 358/388 3 3f. + 2 bor. FÁBIÁN István 358/389 1 3f. + 1 bor. FÁBIÁN Pál 358/390 3 3f. + 3 bor. FADGYAS Anna 358/391 1 1f. + 1 bor.

Page 11: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés FÁRA József 358/392 3 3f. + 2 bor. FARAGÓ József 358/393 2 2f. + 2 bor. FARCZÁDY Elek 358/394 32 46f. + 22 bor. FARCZÁDY Elekné 358/395 1 2f. + 1 bor. FARKAS Albert ref. lelk. 358/396 3 3f. + 3 bor. FARKAS Ferenc 358/397 2 2f. + 2 bor. FARKAS János (Farcasiu Ioan) 358/398 1 1f. FARKAS Rózsi 358/399 1 1f. FARKAS Sándor 358/400 1 1f. + 1 bor. FAZAKAS János Dr. 358/401 3 3f. + 3 bor. FAZEKAS Tiborc 358/402 1 1f. + 1 bor. FEHÉRTÓI Katalin (lsd. KISS LAJOSNÉ) FEHRENTHEIL-GRUPPENBERG László 358/403 1 1f. FEJÉR Miklós 358/404 4 4f. FEJÉREGYHÁZI István 358/405 2 4f. + 2 bor. FEKETE Gerő 358/406 1 1f. FEKETE Károly ref.lelk. 358/407 2 3f. + 1 bor. FEKETE NAGY Antal 358/408 4 4f. + 3 bor. FEKETE NAGY Mihály 358/409 1 1f. + 1 bor. FÉL Edit 358/410 7 10f. + 5 bor. FELEKI Sándor 358/411 1 1f. + 1 bor. FERENCZI Géza 358/412 8 16f. + 7 bor. FERENCZI István 358/413 1 2f. + 1 bor. FERENCZI Sándor 358/414 3 3f. + 3 bor. FERENCZY György Csaba OCist. 358/415 2 3f. + 1 bor. FERENCZY Imre, F. 358/416 4 5f. + 4 bor. FERENCZY Júlia, F. 358/417 4 7f. + 2 bor. FILEP Antal 358/418 54 65f. + 12 bor. FILEP Imre R. unit. lelk. (lsd. FILEP Antal) FISCHER Ervin 358/419 2 2f. FODOR István 358/420 11 18f. + 10 bor. FOKOS-FUCHS Dávid 358/421 6 7f. + 5 bor. FORRAI Erzsébet 358/422 1 2f. + 1 bor. FÖLDES László 358/423 5 5f. + 4 bor. FÖLDES Lászlóné (Györgyi Erzsébet) 358/424 3 3f. + 2 bor. FÖLDVÁRY Gábor 358/425 10 24f. + 7 bor. FRANKL Istvánné (Diósszilágyi Ibolya) 358/426 8 11f. + 4 bor. FRIEDLANDER Kitty 358/427 7 14f. + 6 bor. FUGULYÁN Katalin 358/428 2 5f. + 2 bor. FUHRMANN KÁROLY 358/429 20 20f. + 20 bor. FUTAKYY István 358/430 2 8f. + 2 bor. FÜLEP Lajos 358/431 1 1f. + 1 bor. FÜLÖP Antal Andor 358/432 21 23f. + 12 bor. FÜLÖP Géza 358/433 1 1f. FÜLÖP Imre 358/434 2 2f. + 2 bor. FÜLÖP Jolán Margit 358/435 1 1f. + 1 bor. FÜLÖP Lajos 358/436 4 8f. + 4 bor. FÜLÖP Pál 358/437 3 3f. FÜSSY József 358/438 25 26f. + 17 bor. FÜSSY Zoltán 358/439 20 21f. + 7 bor.

Page 12: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés GÁBOS Dénes (lsd. GÁBOS Dénes ifj.) GÁBOS Dénes ifj. 358/440 2 2f. + 1 bor. GACS Emilian OSB 358/441 3 4f. GAGYI László 358/442 1 4f. + 1 bor. GÁL István 358/443 11 12f. + 6 bor. GÁLDI László 358/444 6 7f. + 4 bor. GÁLFFY Endre 358/445 1 2f. + 1 bor. GÁLFFY Mózes 358/446 50 54f. + 23 bor. GÁLFFY Mózesné özv. (Lőfi Borbála) (lsd. GÁLFFY Mózes) 358/447 GÁLFFY Péter 358/448 1 1f. + 1 bor. GÁLOS Rezső 358/449 7 8f. + 3 bor. GÁSPÁR Attila 358/450 1 2f. + 1 bor. GAUDIN, Gruchy de J. 358/451 2 2f. + 1 bor. GAZDA Endre 358/452 1 2f. + 1 bor. GAZDA Ferenc 358/453 1 2f. + 1 bor. GAZDA Klára 358/454 1 1f. + 1 bor. GELLÉRT István 358/455 1 1f. + 1 bor. GERGELY Béla (lsd. GERTHEISZ (GERGELY) Béla) GERGELY Ferenc ref.lelk. 358/456 3 4f. + 3 bor. GERGELY Jenő (lsd. GERGELY Piroska) GERGELY Pál 358/457 3 3f. + 1 bor. GERGELY Piroska (Benedek Gergelyné) 358/458 27 38f. + 12 bor. GERGELY Zoltánné (Kővári Mária) 358/459 1 1f. + 1 bor. GERTHEISZ Antal 358/460 1 1f. + 1 bor. GERTHEISZ (GERGELY) Béla 358/461 18 29f. + 14 bor. GERTHEISZ Béláné özv. (Szalay Borbála) 358/462 1 2f. + 1 bor. GHITTA, Anton 358/463 1 1f. GIDÓFALVY István 358/464 3 3f. + 3 bor. GIDÓFALVY Istvánné (Pataky Etelka) 358/465 3 4f. + 1 bor. GILES, Samuel Hopkins 358/466 1 1f. GOMBOS Mária, N. 358/467 1 2f. + 1 bor. GORON Józsefné 358/468 1 1f. + 1 bor. GÖNCZY Lajos ref.lelk. 358/469 13 14f. + 12 bor. GÖNCZI László 358/470 4 5f. + 3 bor. GÖRCSÖS Mihály 358/471 31 39f. + 12 bor. GRÉPÁLY András Dr. 358/472 16 18f. + 8 bor. GRÉTSY László 358/473 1 1f. + 1 bor. GROZA, Francisc 358/474 1 1f. + 1 bor. GROSCLAUDE, R. 358/475 1 1f. GUFÁRT Károlyné (G. Kovács Ily) 358/476 7 7f. + 7 bor. GUNDA Béla 358/477 43 47f. + 34 bor. GÜNDISCH György Dr. 358/478 1 1f. GÜNDISCH Júlia (Kishonti Zoltánné) 358/479 2 2f. + 1 bor. GÜNDISCH Mihály 358/480 52 75f. + 22 bor. GÜNDISCH Mihályné (Fogarasi Klára) 358/481 1 1f. GYALLAY Domonkos 358/482 2 2f. GYALUI Farkas 358/483 8 9f. + 8 bor. GYARMATI (Sándor?) 358/484 1 1f. GYENGE Samu 358/485 1 3f. + 1 bor. GYERGYAY Árpád Dr. 358/486 1 1f. + 1 bor.

Page 13: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés GYÖRBE András 358/487 4 8f. + 4 bor. GYŐRBÍRÓ Jenő 358/488 4 4f. + 4 bor. GYŐRBÍRÓ László 358/489 1 2f. + 1 bor. GYŐRBÍRÓ Pál 358/490 1 1f. + 1 bor. GYÖRE János 358/491 2 2f. GYÖRFFY György 358/492 3 5f. + 3 bor. GYÖRFFY István 358/493 28 38f. + 18 bor. GYÖRGY Lajos 358/494 58 76f. + 31 bor. GYÖRGY Lajosné (Nagy Margit) 358/495 2 3f. + 2 bor. GYŐRY Béla 358/496 1 1f. + 1 bor. GYULAI Ágost 358/497 1 1f. + 1 bor. GYULAI Zoltán 358/498 2 2f. + 1 bor. GYURKA László 358/499 1 1f. + 1 bor. HAÁZ Ferenc 358/500 6 7f. + 3 bor. HAÁZ Ferenc Rezső 358/501 1 1f. HABICHER Siegfried 358/502 3 7f. + 3 bor. HADNAGY Csaba Dr. 358/503 5 5f. + 4 bor. HADNAGY János 358/504 1 2f. + 1 bor. HAJDÚ Győző 358/505 4 4f. + 3 bor. HAJDU Mihály 358/506 21 40 + 11 bor. HÁLA József 358/507 2 2f. + 2 bor. HAMILTON, T.W. 358/508 1 1f. + 1 bor. HAMVAS Béláné (Kemény Katalin) 358/509 1 1f. + 1 bor. HANDLER Bella 358/510 5 7f. + 3 bor. HANDLER Ilus G. 358/511 11 17f. + 7 bor. HANDLER Lili Lívia 358/512 11 17f. + 6 bor. HANTOS Gyula 358/513 2 2f. + 2 bor. HANTOS Gyuláné (Krompecher Hermin) (lsd. KÁNTOR Lajos) HANZELI Viktor E. 358/514 1 12f. + 1 bor. HARGITAI Zoltán 358/515 1 1f. HÁRS János 358/516 2 2f. HAVASKŐI Sándor ref.lelk. 358/517 2 3f. + 1 bor. HEGEDŰS Sándor 358/518 9 9f. + 8 bor. HEGYESI Tünde 358/519 1 1f. HELLENBART Gyula 358/520 1 4f. + 1 bor. HERÉDI Gusztáv 358/521 2 3f. + 2 bor. HEREPEI János 358/522 97 120f. + 51 bor. HEREPEI Jánosné (Tóth Etelke) (lsd. HEREPEI János) HEREPEI Judit (lsd. BARÓTI Józsefné) HERLEA, Alexandru 358/523 1 2f. + 1 bor. HERMAN, Gheorghe Dr. 358/524 2 2f. + 2 bor. HERZOG József 358/525 2 3f. + 1 bor. HÉTHELYI Sándor 358/526 2 11f. + 2 bor. HETYÉSSY István Dr. 358/527 2 4f. + 2 bor. HEXENDORF Edit 358/528 2 6f. + 2 bor. HÉZSER Aurél 358/529 1 1f. HLAVÁCS József 358/530 3 5f. + 2 bor. HOFER Tamás 358/531 46 69f. + 42 bor. HOFFMANN Edmond 358/532 1 1f. HOFFMANN László 358/533 1 2f. + 1 bor.

Page 14: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés HOLLINGSWORTH, Norma 358/534 1 1f. + 1 bor. HOLZTRAGER, Fritz 358/535 15 16f. + 6 bor. HÓMAN Bálint 358/536 6 8f. + 4 bor. HONTI János 358/537 1 2f. + 1 bor. HOPP Lajos 358/538 2 2f. + 2 bor. HORGER Antal 358/539 7 8f. + 2 bor. HORPÁCSI Sándor 358/540 6 7f. + 5 bor. HORT Viktorné (lsd. SZÁSZ István) HORVÁTH Ilona 358/541 3 3f. + 2 bor. HORVÁTH Imre, Felsőbüki 358/542 8 14f. + 6 bor. HORVÁTH István 358/543 2 2f. + 2 bor. HORVÁTH László Péter 358/544 2 2f. + 2 bor. HORVÁTH Tibor 358/545 1 1f. HUBER András 358/546 2 12f. + 2 bor. HUBER Győző 358/547 44 45f. + 20 bor. HUNYADI-család 358/548 1 1f. + 1 bor. HUNYADI Ödön 358/549 1 1f. + 1 bor. HUNYADY Lajosné (lsd. BALÁZS Éva) HUSZ Ödön 358/550 16 21f. + 10 bor. HUSZÁR Sándor 358/551 3 3f. + 2 bor. HUTEHON, Mary 358/552 1 1f. + 1 bor. IBIAM, Francis A. 358/553 1 2f. + 1 bor. IGNÁCZ Rózsa 358/554 2 2f. + 2 bor. ILIA Mihály 358/555 15 16f. + 8 bor. ILLYÉS Endre 358/556 1 1f. + 1 bor. ILLYÉS István 358/557 1 3f. + 2 bor. IMECS Márton 358/558 18 21f. + 6 bor. IMPLON Irén 358/559 2 2f. + 2 bor. IMRE Lajos ref. lelk. 358/560 4 4f. + 4 bor. IMRE Lajosné (Sámuel Emma) 358/561 4 5f. + 4 bor. IMRE Samu 358/562 171 181f. + 118 bor. IMREH Barna ref. lelk. 358/563 22 25f. + 10 bor. IMREH István 358/564 4 6f. + 2 bor. IMREH Istvánné, özv. (lsd. IMREH István) IMREH Lajos ref. lelk. 358/565 1 1f. + 1 bor. INCZE János 358/566 5 14f. + 1 bor. INCZE Lajos 358/567 2 2f. + 1 bor. INCZE Miklós 358/568 1 1f. INCZEFI Géza 358/569 4 5f. + 3 bor. INCZÉDY Sámuelné 358/570 2 2f. IRAILL, Grace R. 358/571 10 12f. + 3 bor. IVANICS IVÁNYI József 358/572 1 2f. + 1 bor. JAGAMAS János 358/573 2 2f. JAHIER, Roberto 358/574 3 4f. + 1 bor. JAKAB Antal 358/575 13 22f. + 7 bor. JAKAB Antal püspöki tanácsos 358/576 2 2f. JAKAB Áron (lsd. JAKAB Mihály) JAKAB Attila (lsd. JAKAB Mihály) JAKAB Mihály 358/577 4 5f. + 1 bor. JAKAB Mihályné (lsd. NYÁRÁDY Éva)

Page 15: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés JAKAB Tamás 358/578 1 1f. JAKÓ Klára (Kövendi Sándorné) 358/579 2 4f. + 2 bor. JAKÓ Zsigmond 358/580 47 53f. + 18 bor. JAKOBOVITS Miklós 358/581 1 2f. + 1 bor. JÁKÓY Onuferné (lsd. MACSKÁSY Attila) JANCSÓ Béla Dr. 358/582 2 3f. + 1 bor. JANCSÓ Elemér 358/583 7 9f. + 4 bor. JANCSÓ Ödönné (Zsakó Sarolta) 358/584 2 3f. + 1 bor. JANITSEK Jenő 358/585 22 41f. + 20 bor. JÁNOSY Zoltán 358/586 1 4f. + 2 bor. JÁNOSSY Mária 358/587 2 2f. + 2 bor. JANOVICS Jenő 358/588 4 4f. + 2 bor. JENEI Dezső 358/589 5 26f. + 4 bor. JÓSA János, Cs. 358/590 1 4f. + 1 bor. JÓSIKA János, báró 358/591 5 5f. + 2 bor. JÓZSA Gerő 358/592 6 6f. + 5 bor. JÓZSEF Dezső 358/593 1 1f. JUHÁSZ Albertné 358/594 1 2f. + 1 bor. JUHÁSZ István ref. lelk. 358/595 53 64f. + 41 bor. JUHÁSZ István Máté (lsd. JUHÁSZ István) JUHÁSZ Istvánné (Tavaszy Mária) (lsd. JUHÁSZ István) JUHÁSZ Kálmán 358/596 4 4f. + 1 bor. JUNG Károly 358/597 2 2f. + 2 bor. JURCAN, Constantin 358/598 1 1f. KABÁN Anikó 358/599 3 4f. + 2 bor. KACSÓ Mária 358/600 2 3f. + 2 bor. KACSÓ Sándor (lsd. KACSÓ Mária) KÁDÁR Géza ref. lelk. 358/601 1 1f. + 1 bor. KÁDÁR Józsefné, Várfalvi özv. 358/602 1 2f. KAJETÁN Ibolya 358/603 1 1f. KAKASSY János 358/604 2 3f. + 2 bor. KÁLLAY István 358/605 3 3f. KÁLLAY Miklós 358/606 1 2f. KALLÓS Zoltán 358/607 1 1f. KÁLMÁN Béla 358/608 83 89f. + 44 bor. KÁLNOKI KIS Tamás 358/609 1 1f. + 1 bor. KANNISTÓ Juha Artturi 358/610 2 2f. + 2 bor. KÁNTOR Lajos 358/611 9 10f. + 7 bor. KÁNTOR Lajosné özv. (Hantos Irén) (lsd. KÁNTOR Lajos) KAPÁS Ferenc 358/612 1 3f. KARÁCSONY János (lsd. LÁZÁRNÉ Szini Karola) KARCH Kristóf 358/613 1 5f. + 1 bor. KARDOS Tibor 358/614 1 2f. + 1 bor. KÁROLY Sándor 358/615 7 9f. + 2 bor. KÁRPÁTI Sándor 358/616 1 1f. + 1 bor. KASSAY F.Géza 358/617 1 1f. + 1 bor. KATONA Ádám 358/618 3 3f. + 3 bor. KATONA Tamás 358/619 9 19f. + 9 bor. KAUSCH, Jürgen 358/620 1 1f. + 1 bor. KÁZMÉR Miklós 358/621 6 9f. + 2 bor.

Page 16: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés KÉKI Béla 358/622 31 40f. + 21 bor. KÉKI Béláné 358/623 2 3f. + 1 bor. KELEMEN Béla 358/624 9 9f. + 3 bor. KELEMEN Béláné 358/625 4 7f. + 3 bor. KELEMEN Erzsébet (Misgan Jánosné) (lsd. KELEMEN Lajos) KELEMEN Károly 358/626 2 3f. + 1 bor. KELEMEN Lajos 358/627 20 48f. + 10 bor. KELEMEN László 358/628 2 2f. + 2 bor. KELEMEN László ifj. 358/629 1 1f. + 1 bor. KELEMEN Lászlóné (Antal Ilona) (lsd. KELEMEN László, ifj.) KENÉZ Ernő 358/630 2 2f. + 2 bor. KENNEDY, A.A. 358/631 2 3f. + 1 bor. KEŐVÁRY Arthurné (László Berta) 358/632 1 1f. KERÉK András 358/633 1 1f. + 1 bor. KEREKES Istvánné 358/634 1 1f. + 1 bor. KERÉKGYÁRTÓ Elemér 358/635 1 1f. KERESZTÉLY József 358/636 1 1f. + 1 bor. KERTÉSZ József 358/637 3 3f. KERTÉSZ Manó 358/638 1 1f. KERTÉSZ Miklós Dr. 358/639 7 7f. + 8 bor. KESERŰ Bálint 358/640 2 2f. KIBÉDI VARGA Sándor 358/641 2 2f. + 2 bor. KICSKA Sándor 358/642 3 3f. + 1 bor. KINDL, Siegbert 358/643 3 3f. KIRÁLY István 358/644 1 1f. + 1 bor. KIRÁLY Péter 358/645 9 9f. + 1 bor. KIRSCH Lajos 358/646 1 2f. + 1 bor. KIS Béla 358/647 1 3f. + 1 bor. KIS Géza 358/648 2 5f. + 2 bor. KIS János ref. lelk. 358/649 1 1f. + 1 bor. KIS Jenő 358/650 1 1f. KISPÁL Magdolna (lsd. SZABÓ DEZSŐNÉ) KISS András 358/651 4 5f. + 1 bor. KISS Árpád ref. lelk. 358/652 3 3f. + 1 bor. KISS Béla 358/653 1 1f. KISS Béla ügyvéd 358/654 7 7f. KISS Bertalan ref. lelk. 358/655 2 3f. + 2 bor. KISS Elek 358/656 1 1f. + 1 bor. KISS Gábor 358/657 2 2f. + 1 bor. KISS Gyöngy 358/658 1 3f. + 1 bor. KISS Jenő 358/659 7 7f. + 1 bor. KISS József 358/660 1 1f. KISS Kálmán 358/661 2 2f. + 1 bor. KISS Károly 358/662 10 13f. + 5 bor. KISS Károly tanfelügyelő 358/663 1 3f. + 1 bor. KISS Lajos 358/664 12 12f. + 11 bor. KISS Lajos, N. antikvárius 358/665 4 5f. + 1 bor. KISS Lajosné (Fehértói Katalin) 358/666 4 6f. + 4 bor. KISS Magda 358/667 32 60f. + 27 bor. KISS Ödön 358/668 23 28f. + 14 bor.

Page 17: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés KISS Ödönné (Sohár Felice) 358/669 7 9f. + 3 bor. KISS Sándor 358/670 1 1f. + 1 bor. KLEIN, Konrád 358/671 1 1f. + 1 bor. KLEMM Antal 358/672 6 8f. + 6 bor. KLÓZER György 358/673 2 2f. KNIEZSA István 358/674 3 3f. + 2 bor. KNIZSEK Károly 358/675 4 4f. KNIZSEK Klára 358/676 1 1f. KNÜOVISTI, Irmeli 358/677 1 1f. KOCZIÁNY László 358/678 3 14f. + 2 bor. KOCSIS Sándor 358/679 5 6f. + 1 bor. KODÁLY Zoltán 358/680 1 1f. KOCHLITZ Mária 358/681 1 2f. + 1 bor. KOLESZÁR László Dr. 358/682 3 3f. + 1 bor. KOMORÓCZY György 358/683 1 2f. + 1 bor. KONRÁD Simon (lsd. TOMAI ZOLTÁN) KONSZA Samu 358/684 3 3f. + 2 bor. KÓNYA Gyula (lsd. SZÁSZ Árpádné, osztálytárs) KÓNYA Gyuláné (Schéffer Terézia) 358/685 2 2f. + 1 bor. KOÓS Zoltán 358/686 1 2f. + 1 bor. KOOTEN , J. W. van 358/687 28 34f. + 12 bor. KOPECZNY Mária 358/688 1 2f. + 1 bor. KOPP Ferencné (Bernáth Anna) 358/689 1 1f. KORNYA László 358/690 1 1f. KOROMPAY Klára 358/691 1 2f. + 1 bor. KÓS Balázs 358/692 3 5f. + 2 bor. KÓS Károly 358/693 3 5f. + 2 bor. KÓS Károly ifj. 358/694 6 6f. + 1 bor. KÓS Károlyné (Balázs Ida) 358/695 2 3f. + 1 bor. KÓSA Ferenc 358/696 2 3f. + 1 bor. KÓSA János 358/697 1 1f. KÓSA László 358/698 1 2f. KOSSÁNYI Béla 358/699 4 5f. + 3 bor. KOSZTOLÁNYI Dezsőné 358/700 2 2f. + 1 bor. KÓTAY Pál Dr. 358/701 9 14f. + 9 bor. KOVÁCH Géza 358/702 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS Ágnes 358/703 1 1f. KOVÁCS Ákos 358/704 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS Dezső 358/705 8 9f. + 3 bor. KOVÁCS Dezsőné 358/706 4 4f. KOVÁCS Ernő 358/707 2 2f. + 2 bor. KOVÁCS Ferenc tanító 358/708 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS Ferenc nyelvész 358/709 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS Ily, G. (lsd. GUFÁRT Károlyné) KOVÁCS Imre 358/710 2 4f. + 2 bor. KOVÁCS István nyelvész 358/711 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS István numizmata 358/712 5 5f. + 4 bor. KOVÁCS János főszerkesztő 358/713 1 1f. + 1 bor. KOVÁCS János erdész-nyelvész 358/714 6 17f. + 6 bor. KOVÁCS Károly 358/715 4 4f. + 2 bor.

Page 18: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés KOVÁCS László (Dés) 358/716 4 4f. + 2 bor. KOVÁCS László (Kolozsvár) 358/717 1 1f. KOVÁCS László Dr. (Marosvásárhely) 358/718 5 10f. + 5 bor. KOVÁCS László (Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh) 358/719 8 8f. + 4 bor. KOVÁCS László, K(eszi). 358/720 17 24f. + 13 bor. KOVÁCS Nemere 358/721 1 1f. KOVÁTS Dénes ifj. 358/722 1 1f. + 1 bor. KOVÁTS József 358/723 1 1f. KOVRIG Albert 358/724 1 1f. KOZÁR Ferenc OSchP 358/725 2 2f. KOZMA Béla 358/726 1 2f. + 1 bor. KOZOCSA Sándor 358/727 2 2f. KÖKÉNYNÉ IGNÁCZ Erzsébet 358/728 1 2f. + 1 bor. KÖLLŐ Károly (lsd. ENGEL Károly) KÖPECZI Béla 358/729 1 2f. + 1 bor. KRISTÓF György 358/730 9 9f. + 3 bor. KRISTÓF Györgyné 358/731 1 1f. + 1 bor. KRISTÓF Ilona 358/732 2 4f. + 2 bor. KRIZA Ildikó 358/733 3 3f. + 3 bor. KUDELÁSZ Károly 358/734 4 5f. + 3 bor. KÜRTI Miklós 358/735 1 1f. KVASSAY SAJÓ Miklós 358/736 2 2f. + 1 bor. LAKATOS Demeter 358/737 1 8f. + 1 bor. LAKATOS István 358/738 6 10f. + 5 bor. LAKÓ György 358/739 2 3f. + 2 bor. LAMOTHY, Petru 358/740 3 3f. LÁSZLÓ Dezső ref. lelk. 358/741 18 20f. + 12 bor. LÁSZLÓ Dezsőné (Vidovszky Éva) 358/742 6 6f. + 3 bor. LÁSZLÓ Endre (lsd. LÁSZLÓ Dezső) LÁSZLÓ Ferenc (Budapest) 358/743 3 3f. + 2 bor. LÁSZLÓ Ferenc (Kolozsvár) 358/744 1 1f. + 1 bor. LÁSZLÓ Gyula 358/745 12 12f. + 5 bor. LÁSZLÓ Józsefné (Cseh Berta) 358/746 1 1f. LÁSZLÓ Péter 358/747 2 2f. + 1 bor. LÁSZLÓFFY Ernő , K. 358/748 1 1f. LÁSZLÓFFY Istvánné (lsd. SZENTHE István) LAUBÁL Károly 358/749 1 1f. + 1 bor. LÁZÁR Ferenc, K. 358/750 8 12f. + 4 bor. LÁZÁR Istvánné (Szabó T. Mártha) 358/751 186 335f. + 120 bor. LÁZÁR Miklós id. 358/752 4 4f. LÁZÁR Miklós ifj. 358/753 9 12f. + 5 bor. LÁZÁR Zsolt 358/754 1 3f. + 1 bor. LÁZÁRNÉ SZINI Karola 358/755 36 86f. + 30 bor. LÉNÁRD Gizella 358/756 1 1f. LENDVAY SZEMLÉR Éva (lsd. SZEMLÉR LENDVAY Éva) LENGYEL Dénesné (Kovács Ágnes) 358/757 1 1f. + 1 bor. LENKEI Vidor Zoltán 358/758 3 3f. + 1 bor. LERNER Sándor 358/759 1 1f. LÉSZAI Ferencné özv. 358/760 1 1f. + 1 bor. LIGETI Lajos 358/761 7 12f. + 7 bor.

Page 19: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés LILIENBERG Sándor 358/762 1 2f. + 1 bor. LINKESCH Sándor 358/763 4 4f. + 4 bor. LIPPON Jánosné (Eszes Kati) 358/764 1 1f. + 1 bor. LISZONY Béláné (Hadnagy Sarolta) 358/765 3 3f. + 1 bor. LÓCZ János 358/766 1 1f. + 1 bor. LÓCZY Margit 358/767 1 1f. LOSCHDIRFER Magda 358/768 3 5f. + 2 bor. LOVÁNYI Gyula 358/769 21 30f. + 9 bor. LOVAS János 358/770 1 2f. + 1 bor. LOVAS László 358/771 1 2f. LŐFI Béla (lsd. GÁLFFY Mózes) LŐRINCZ Ferenc Dr. 358/772 3 3f. + 3 bor. LŐRINCZE Lajos 358/773 49 58f. + 37 bor. LŐRINCZE Lajosné (Vehovszky Erzsébet) 358/774 9 14f. + 4 bor. LŐRINCZE Péter 358/775 2 4f. + 1 bor. LŐRINCZI László unit. lelk. 358/776 2 3f. + 2 bor. LŐRINCZI Mihály 358/777 2 2f + 1 bor. LŐRINCZI Mihályné (Bedő Júlia) (lsd. LŐRINCZI Mihály) LŐTE Józsefné (Bodó Ilona) 358/778 1 1f. LŐWI Károly Dr. 358/779 1 1f. + 1 bor. LUKÁCS Dezső 358/780 1 39f. + 1 bor. LUKÁCS József 358/781 3 3f. + 3 bor. LUKINICH János 358/782 4 4f. + 3 bor. LÜKŐ Gábor 358/783 2 2f. + 1 bor. MACHNIEWSKI Irma 358/784 1 1f. MACSKÁSSY Attila 358/785 6 6f. + 3 bor. MADARASSY László 358/786 1 2f. + 1 bor. MADAS Lászlóné (Vass Ilona) 358/787 97 105f. + 73 bor. MADERSCHPACH Viktor 358/788 1 1f. MÁDI Mihály 358/789 1 1f. + 1 bor. MÁDY Zoltán Dr 358/790 1 2f. + 1 bor. MAGAY Tamás 358/791 1 7f. + 1 bor. MAILÁTH Gusztáv Károly pp. 358/792 1 2f. + 1 bor. MAJOR Ervin 358/793 1 1f. MAKKAI Endre 358/794 1 1f. + 1 bor. MAKKAI Ernő 358/795 1 1f. + 1 bor. MAKKAI Ernőné 358/796 1 1f. MAKKAI László 358/797 6 12f. + 2 bor. MAKKAI Sándor 358/798 1 1f. MAKSAY Albert (lsd. ZSIZSMANN Péter) MAKSAY Ferenc 358/799 10 11f. + 6 bor. MAKSAY Mária 358/800 5 5f. MÁLYUSZ Elemér 358/801 15 19f. + 11 bor. MANDICS Béla 358/802 3 3f. + 1 bor. MANDIS Margit 358/803 2 2f. + 1 bor. MARA Gizi 358/804 3 3f. + 3 bor. MÁRKOS Albert (lsd. MÁRKOS ÉVA) MÁRKOS Éva 358/805 1 1f. + 1 bor. MARKUS Michal 358/806 1 1f. + 1 bor. MAROSFFY Szabolcs 358/807 1 2f. + 1 bor.

Page 20: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés MAROSI Péter 358/808 4 6f. + 3 bor. MARTIN, R.M. 358/809 1 4f. + 1 bor. MÁRTON Áron pp. 358/810 1 1f. + 1 bor. MÁRTON Béla 358/811 1 2f. + 1 bor. MÁRTON Dezső (lsd. MÁRTON Gyula) MÁRTON Gyula 358/812 60 76f. + 35 bor. MÁRTON Gyuláné 358/813 1 1f. + 1 bor. MARTONYI János 358/814 1 1f. + 1 bor. MÁTÉ Jakab 358/815 5 5f. + 2 bor. MÁTÉ Károly 358/816 2 3f. + 2 bor. MÁTÉ-TÖREK Gyula 358/817 1 2f. + 1 bor. MÁTHÉ András 358/818 4 5f. + 3 bor. MATUZ József 358/819 1 1f. MÁTYÁS László 358/820 1 1f. MAURER Artur 358/821 2 3f. MAXIM Gyula 358/822 12 19f. + 7 bor. MAXIM János 358/823 5 7f. + 2 bor. MAXIM (Milka) néni 358/824 1 1f. MAY István 358/825 1 1f. McEOWN, Isabel 358/826 7 19f. + 4 bor. MELICH János 358/827 21 26f. + 9 bor. MENTŐ István 358/828 1 2f. 6+ 1 bor. MÉRI István 358/829 1 1f. + 1 bor. MERZA Gyula 358/830 1 1f. MESTER Miklós 358/831 48 70f. + 24 bor. MÉSZÁROS Piroska 358/832 2 4f. + 2 bor. MÉSZÖLY Gedeon 358/833 4 5f. + 3 bor. MEZEI István 358/834 5 7f. + 2 bor. MEZEI János (Mezei Ion) 358/835 1 1f. MEZEY Mártonné (Brüll Etelka) 358/836 2 3f. + 1 bor. MEZEY Mihály ref. lelk. 358/837 1 1f. + 1 bor. MEZEY Ödön (lsd. HAÁZ Ferenc) MICHAELI-DEÁK Judith 358/838 2 2f. MICHAELI, Frank (lsd. MICHAELI-DEÁK Judith) MIHÁLY Károly ref.lelk. 358/839 6 6f. + 4 bor. MIKE Éva (Csengery Zoltánné) 358/840 2 2f. + 2 bor. MIKECS László 358/841 4 4f. + 2 bor. MIKECS Lászlóné 358/842 2 2f. MIKESY Imre (lsd. MIKESY Sándorné) MIKESY Sándor 358/843 169 232f. + 76 bor. MIKESY Sándorné 358/844 4 6f. + 4 bor. MIKLÓS László 358/845 1 1f. + 1 bor. MIKLÓS Viktorné 358/846 3 6f. + 3 bor. MIKLÓS Zoltán 358/847 4 11f. + 2 bor. MIKLÓSNÉ TAMÁS Irén 358/848 1 1f. MIKLÓSSY Gábor 358/849 1 1f. MIKÓ Imre 358/850 7 7f. + 4 bor. MISKOLCZY Dezső 358/851 8 9f. + 7 bor. MISZTI László 358/852 2 4f. + 2 bor. MIZARAS, John 358/853 1 2f. + 1 bor.

Page 21: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés MÓDY László 358/854 1 1f. MOGYORÓS Géza 358/855 1 1f. + 1 bor. MOHI László 358/856 2 6f. + 2 bor. MOKÁNY Sándor 358/857 1 1f. MOKCSAY Júlia 358/858 1 2f. + 1 bor. MOLDOVAI Viktorné (lsd. EKKERT Ágnes) MOLDOVÁN János 358/859 4 5f. + 1 bor. MOLDOVÁN Jánosné 358/860 2 4f. + 2 bor. MOLDOVÁN Józsefné 358/861 2 2f. MOLDOVÁN Rózi és Vilma 358/862 3 5f. + 2 bor. MOLNÁR Dénes 358/863 2 3f. + 1 bor. MOLNÁR Jakab 358/864 1 1f. + 1 bor. MOLNÁR József 358/865 1 1f. + 1 bor. MOLNÁR Károly 358/866 2 2f. + 1 bor. MOLTER Károly 358/867 1 1f. + 1 bor. MÓRICZ Sándor 358/868 2 4f. + 2 bor. MÓRITZ Dénes Dr. 358/869 1 1f. + 1 bor. MORRISON, J. 358/870 2 3f. + 2 bor. MOSONYI Jenőné 358/871 1 2f. + 1 bor. MOTTER Péter 358/872 1 1f. MÓZES András 358/873 1 1f. + 1 bor. MOZSOLICS Amália 358/874 3 3f. + 2 bor. MUKVAI Olga 358/875 3 3f. MURESÁN Istvánné (Sohár Felice) (lsd. KISS Ödönné) MUSNAI László 358/876 2 3f. + 2 bor. MUZSNAY Árpád 358/877 1 1f. NÁDRAI Andor Dr. 358/878 1 1f. + 1 bor. NAGY Aladár 358/879 4 4f. + 1 bor. NAGY Albert 358/880 1 1f. NAGY Béla szerkesztő 358/881 2 2f. + 2 bor. NAGY Béla állomásfőnök 358/882 3 4f. + 2 bor. NAGY Elekné (Tatár Ilona) (lsd. NAGY Ottó) NAGY Elemér tanár 358/883 1 1f. NAGY Elemér ref. lelk. 358/884 1 1f. + 1 bor. NAGY Endre (lsd. NAGY Endréné) NAGY Endréné 358/885 2 2f. + 1 bor. NAGY Ferenc 358/886 4 4f. + 1 bor. NAGY Ferencné 358/887 1 1f. + 1 bor. NAGY Géza id. 358/888 10 11f. + 5 bor. NAGY Géza ifj. 358/889 24 26f. + 12 bor. NAGY Ibolyka Edit 358/890 1 1f. + 1 bor. NAGY István 358/891 4 6f. + 2 bor. NAGY Iván 358/892 2 2f. + 1 bor. NAGY J.Béla 358/893 1 2f. + 1 bor. NAGY János 358/894 1 1f. + 1 bor. NAGY Jenő id. 358/895 7 9f. + 2 bor. NAGY Jenő ifj. 358/896 29 32f. + 11 bor. NAGY Jenőné (Scheffer Erzsébet) (lsd. NAGY Jenő ifj.) NAGY Jenőné (Murvay Júlia) (lsd. NAGY Jenő ifj.) NAGY Kálmán 358/897 2 13f. + 2 bor.

Page 22: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés NAGY Lajos ref. lelk. 358/898 1 1f. + 1 bor. NAGY Mária, J. 358/899 1 1f. NAGY Mihály ref. lelk. 358/900 1 2f. + 1 bor. NAGY Miklós 358/901 11 12f. + 2 bor. NAGY Ottó 358/902 32 35f. + 12 bor. NAGY Ottóné (Deák Margit) 358/903 1 1f. + 1 bor. NAGY Ödön ref. lelk. 358/904 8 17f. + 5 bor. NAGY Péter 358/905 1 1f. + 1 bor. NAGY Rózsa (Bod Andorné) 358/906 4 5f. + 4 bor. NAGY Sándor ref. lelk. 358/907 5 5f. NAGY Sándorné 358/908 1 1f. NAGY Zoltán ref. lelk. 358/909 2 3f. + 2 bor. NAGY Zoltán tanár 358/910 6 6f. + 5 bor. NAGYI Márton ref. lelk. 358/911 3 5f. + 3 bor. NEDELCU, Ioan C. 358/912 1 1f. NEIKINNEN, Anja 358/913 1 1f. NÉMETH Ernő 358/914 1 1f. + 1 bor. NÉMETH Gyula 358/915 6 7f. + 4 bor. NÉMETH László 358/916 1 2f. + 1 bor. NEUMAYER Katalin 358/917 2 4f. + 1 bor. NISTOR, Ion 358/918 7 7f. NITS Gyula 358/919 11 13f. + 6 bor. NITS Gyuláné 358/920 1 1f. NITS József 358/921 1 1f. + 1 bor. NYÁRADY Mihály 358/922 1 1f. NYÁRÁDY E. Gyula 358/923 18 23f. + 7 bor. NYÁRÁDY Éva (Jakab Mihályné) 358/924 27 35f. + 15 bor. NYÁRÁDY Károly 358/925 1 2f. + 1 bor. NYÁRÁDY Klára (lsd. BÉCZY Miklósné) NYÁRÁDY Lajos 358/926 2 3f. NYÁRÁDY Lajosné (Szabó T. Erzsébet) 358/927 20 29f. + 10 bor. NYÁRÁDY Márta (Szabó Jenőné) 358/928 5 6f. + 3 bor. NYÁRÁDY Piroska 358/929 4 5f. + 3 bor. NYÍRI Antal 358/930 14 16f. + 10 bor. NYIRKOS István 358/931 3 4f. + 2 bor. OBERDING József 358/932 3 3f. + 2 bor. OLÁH Boróka (Morvay Zoltánné) (lsd. IMRE Lajos) OLÁHNÉ VÁRDAY Margit 358/933 1 1f. OLCHVÁRY Józsefné (Bartóffy Júlia) (lsd. TÓTH László) OLOSZ Katalin 358/934 2 2f. + 2 bor. OLOSZ Lajos (lsd. OLOSZ Katalin) ORBÁN Dezső OSB 358/935 9 9f. + 8 bor. ORBÁN Magda 358/936 1 1f. ORBÁN Sándor Dr. 358/937 1 1f. + 1 bor. ORBÁN Szilveszter 358/938 2 4f. + 2 bor. ORBÓK Attila 358/939 1 2f. + 1 bor. ORBÓK Ferencné (lsd. GIDÓFALVY Istvánné) OROIANU, JONEL J. 358/940 4 4f. ORSZÁGH László 358/941 7 8f. + 7 bor. ORTUTAY Gyula 358/942 4 4f. + 3 bor.

Page 23: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés OSVÁTH István 358/943 1 1f. ÖRDÖG Ferenc 358/944 1 1f. PAÁL Lajos, Dálnoki ref. lelk. 358/945 1 1f. PACSIMADE, Alexandru 358/946 1 1f. PAIS Dezső 358/947 32 68f + 17 bor. PAIS László 358/948 3 3f. + 1bor. PÁK Ilonka 358/949 1 1f. + 1 bor. PÁKOZDI Endre 358/950 1 1f. + 1 bor. PÁL Endre 358/951 3 3f. + 1 bor. PÁLFFY Károly 358/952 3 4f. + 1 bor. PÁLFFY Mózes Zoltánné 358/953 1 1f. PÁLFFY Zoltánné (Aradi Gabriella) (lsd. WEISEL ERNŐ) PÁLINKÁS László 358/954 1 1f. + 1 bor. PALKÓ Gyöngyvér Enikő 358/955 1 3f. + 1 bor. PALKÓ János 358/956 1 1f. + bor. PÁLL Árpád 358/957 1 1f. PALOTAY Gertrud 358/958 108 113f. + 56 bor. PAP JÁNOSSY Béla 358/959 1 1f. PAP JÁNOSSY Magda 358/960 1 1f. + 1 bor. PAP Károly 358/961 1 2f. + 1 bor. PÁPA Miklós 358/962 1 2f. + 1 bor. PAPP Ferenc Dr. 358/963 1 2f. + 1 bor. PAPP Géza karnagy 358/964 2 2f. PAPP Géza állampénztári tiszt 358/965 4 4f. + 4 bor. PAPP Gusztáv ref. lelk. 358/966 1 1f. + 1 bor. PAPP József ref. lelk. (lsd. PAPP József ifj.) PAPP Józsefné (Szoboszlay Margit) (lsd. PAPP József ifj.) PAPP József ifj. 358/967 8 13f. + 5 bor. PAPP László 358/968 2 3f. + 2 bor. PAPP Vilmosné 358/969 2 2f. PARÁDI Elek (lsd. id. PARÁDI Ferenc) PARÁDI Ferenc id. Dr. orvostörténész 358/970 16 17f. + 12 bor. PARÁDI Ferenc ifj. Dr. ügyvéd 358/971 10 11f. + 8 bor. PARÁDI Jenő 358/972 6 6f. PARÁDI Kálmán Dr. 358/973 9 10f. + 2 bor. PASCU Eugen 358/974 2 2f. PÁSZTOR Emil 358/975 2 5f. + 2 bor. PÁSZTOR Ödön 358/976 1 1f. PATAKI Jenő 358/977 5 7f. + 3 bor. PATAKI József 358/978 7 7f. + 5 bor. PATAKI Sándor 358/979 1 1f. + 1 bor. PATAKY Károly 358/980 1 1f. PATERSON, W.P. 358/981 1 1f. + 1 bor. PAVEL Mariann 358/982 1 1f. PÉCHY Blanka 358/983 1 1f. + 1 bor. PÉCSI Anna 358/984 11 21f. + 7 bor. PEITLER Gyula 358/985 2 2f. + 2 bor. PENAVIN Olga 358/986 38 70f. + 18 bor. PÉNTEK-család 358/987 1 1f. + 1 bor. PÉTER Sándor 358/988 1 1f. + 1 bor.

Page 24: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés PÉTER Zoltán 358/989 1 1f. PÉTERFFY László ref. lelk. 358/990 3 3f. PÉTERFY Mihály 358/991 28 52f. + 22 bor. PETROSAN Jean 358/992 1 1f. + 1 bor. PINTÉR Jenő 358/993 3 6f. + 2 bor. POGÁNY Albert 358/994 1 1f. + 1 bor. PÓKA László 358/995 1 1f. + 1 bor. POLGÁRDY Géza 358/996 1 1f. POMOGÁTS Béla 358/997 11 12f. + 2 bor. PONGRÁCZ Győző 358/998 1 4f. + 1 bor. PONGRÁCZ Vilmos 358/999 6 23f. + 6 bor. POP Györgyné (Deák Mária) (lsd. SZABÓ T. Judit) POP, Liviu 358/1000 2 2f. POP, Sever 358/1001 1 1f. + 1 bor. POPA-RADU, O. Dr. 358/1002 3 3f. POPOVICIU, Alma 358/1003 2 2f. + 2 bor. POSGAY Alajos 358/1004 2 3f. + 2 bor. POSGAY Alajosné 358/1005 3 3f. + 2 bor. POSGAY Csaba 358/1006 3 4f. + 4 bor. POSGAY Ildikó (lsd. SZABÓ T. Ádámné) POTTIE, Bruce 358/1007 3 4f. + 3 bor. PUKÁNSZKY Béla 358/1008 1 1f. PUKOVITZ István 358/1009 6 8f. + 6 bor. PUSZTAI Jánosné 358/1010 1 2f. + 1 bor. PUSZTAY János 358/1011 1 2f. RÁDULY Endre 358/1012 1 1f. RAJKA László 358/1013 2 2f. + 1 bor. RÁKOSI Endre 358/1014 1 1f. RÁKOSY KERESZTES Sándor ref. lelk. 358/1015 3 3f. + 2 bor. RÁPÓ Mihály ref. lelk. 358/1016 1 1f. RÁSONYI László 358/1017 1 3f. + 1bor. RECK Endre 358/1018 4 4f. + 4 bor. REICH Lajos 358/1019 1 1f. + 1 bor. REUTER Camillo 358/1020 124 160.f + 34 bor. RÉVÉSZ Imre ref. pp. 358/1021 1 1f. + 1 bor. RICCI József 358/1022 2 3f. + 2 bor. RIDÉLY Elemér 358/1023 1 1f. RIDWAL Géza 358/1024 1 1f. RITAY Margit 358/1025 1 2f. + 1 bor. ROBOTOS Júlia (Kiss Károlyné) (lsd. KISS Károly) ROCHLITZ Vinczéné 358/1026 1 1f. ROHONYI Antalné (lsd. ROHONYI Vilmos) ROHONYI Károly (lsd. ROHONYI Vilmos) ROHONYI László (lsd. ROHONYI Vilmos) ROHONYI Vilmos 358/1027 19 19f. + 2 bor. RÓNASZEGI Márta 358/1028 21 24f. + 14 bor. RÓNA-TAS András 358/1029 1 2f. + 1 bor. ROSKA Márton 358/1030 4 5f. + 3 bor. ROTARIDESZ Erzsébet 358/1031 1 2f. + 1 bor. RÓTH Hugó 358/1032 5 5f. + 5 bor.

Page 25: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés RÓTH Hugóné 358/1033 1 1f. + 1 bor. ROY, B. 358/1034 2 9f. + 2 bor. ROYDS, Constance 358/1035 1 1f. RÓZSA testvér 358/1036 1 1f. + 1 bor. RÖSER Ferenc 358/1037 3 4f. + 3 bor RZIHOVSZKY Victor 358/1038 2 2f. SÁFRÁN Györgyi 358/1039 5 10f. + 2 bor. SÁGI István 358/1040 20 35f. + 14 bor. SALAMON Elemér 358/1041 1 2f. + 1 bor. SALAMON Ferenc 358/1042 1 2f. + 1 bor. SÁMSON Edgár OSB 358/1043 1 1f. SÁNDOR Ferenc (lsd. GUNDA Béla) SÁNDOR Gábor 358/1044 9 12f. + 3 bor. SÁNDOR István 358/1045 2 3f. + 1 bor. SÁNDOR Józsefné 358/1046 2 2f. + 2 bor. SÁNDOR Mihályné (Nagy Gabriella) 358/1047 1 1f. SAPHIR Miklós 358/1048 1 1f. SÁRKÁNY Endre 358/1049 1 1f. SAS Péter 358/1050 4 6f. + 3 bor. SCHMILLAR, Desideriu 358/1051 1 1f. SCHNELLER Károly 358/1052 3 4f. + 3 bor. SEBEÖK THOMAS 358/1053 9 21f. + 6 bor. SEBESS Dénes (lsd. ZILAHY SEBESS Dénes) SEBESTYÉN Ádám ref. lelk. 358/1054 3 3f. + 2 bor. SEBESTYÉN Árpád 358/1055 10 12f. + 9 bor. SEBESTYÉN György 358/1056 2 2f. + 1 bor. SEBESTYÉN József 358/1057 12 28f. + 7 bor. SEBESTYÉN Sándor 358/1058 1 1f. + 1 bor. SEMLYÉN István 358/1059 1 1f. SEPPALA, Helena 358/1060 3 5f. + 2 bor. SERES Zsófia 358/1061 1 1f. SILAY Sándor 358/1062 8 9f. + 3 bor. SIMA Ferenc 358/1063 2 2f. SIMON Károly 358/1064 1 2f. + 1 bor. SIMONSITZ Géza Dr. 358/1065 1 1f. SÓFALVI György 358/1066 17 21f. + 17 bor. SÓGOR Gyula 358/1067 3 3f. + 2 bor. SOHÁR Béla 358/1068 18 19f. + 14 bor. SOHÁR Felice (Muresán Istvánné) (lsd. KISS Ödönné) SOHÁR Hugó (lsd. SOHÁR Béla) SOHÁR Paula (lsd. EKKERT Józsefné) SOLYMOSSY Erzsébet 358/1069 1 1f. + 1 bor. SÓLYOM Jenő 358/1070 1 4f. S'OMBORI László 358/1071 2 4f. + 2 bor. SOMOGYI Sándor 358/1072 10 13f. + 7 bor. SOÓ Rezső 358/1073 5 5f. + 1 bor. SOÓ Tamás 358/1074 5 9f. + 5 bor. SORBAN, Tosca 358/1075 5 5f. + 3 bor. SORBAN, Villy 358/1076 2 3f. + 1 bor. SÖNI Pál 358/1077 2 3f. + 2 bor.

Page 26: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés SÖVÉNYHÁZI Ferenc 358/1078 6 7f. + 4 bor. SÖVÉNYHÁZI Ferencné (Sándor Judit) 358/1079 1 1f. + 1 bor SPÁCZAY Hedvig 358/1080 1 1f. SPIELMANN József 358/1081 43 90f. + 34 bor. STARKE, Arnold 358/1082 4 7f. + 2 bor. STERN Sámuel 358/1083 1 1f. STRANSKY, Julius 358/1084 2 2f. STRÖMPL Gábor 358/1085 2 4f. + 2 bor. SUGÁR László Dr. 358/1086 1 1f. SULÁN Béla 358/1087 7 9f. + 4 bor. SULICZA Szilárd 358/1088 1 1f. + 1 bor. SULLIVAN, B. 358/1089 2 2f. + 1 bor. SÜVŐLTŐS Sándorné (Nyárády Gizella) 358/1090 2 3f. + 2 bor. SZABLINSKI Wladislaw 358/1091 1 1f. SZABÓ Béla, Gy. 358/1092 28 36f. + 20 bor. SZABÓ Dénes 358/1093 6 7f. + 1 bor. SZABÓ Dezső 358/1094 2 2f. + 2 bor. SZABÓ Dezsőné (Kispál Magdolna) 358/1095 24 30f. + 12 bor. SZABÓ Géza mondagyüjtő 358/1096 8 13f. + 8 bor. SZABÓ Géza ev. lelk. 358/1097 5 5f. SZABÓ Géza ifj., zenész 358/1098 2 2f. + 1 bor. SZABÓ Gézáné (Tömösváry Melinda) (lsd SZABÓ Géza ev.lelk) SZABÓ Gézáné, D. (Nemes Ilona) (lsd. SZABÓ Géza ev. lelk.) SZABÓ György 358/1099 1 1f. SZABÓ Gyula, Gy. 358/1100 3 4f. + 3 bor. SZABÓ Ilonka (lsd. ESZENYEI Gyuláné) SZABÓ István 358/1101 9 11f. + 4 bor. SZABÓ István levéltáros 358/1102 6 6f. + 6 bor. SZABÓ Istvánné 358/1103 1 2f. + 1 bor. SZABÓ Jenőné (lsd. NYÁRÁDY Márta) SZABÓ Lajos (lsd. ESZENYEI Gyuláné) SZABÓ László Dr. 358/1104 11 20f. + 10 bor. SZABÓ László (SZTA unokaöccse) 358/1105 6 12f. + 6 bor SZABÓ László, Cs. 358/1106 1 1f. + 1 bor. SZABÓ Lóránd 358/1107 1 3f. + 1 bor. SZABÓ Magda 358/1108 1 2f. + 1 bor. SZABÓ Mártha 358/1109 1 1f. SZABÓ Mártonné (Balogh Éva) (lsd. BALOGH Dezső) SZABÓ Miklós Dr. 358/1110 1 1f. + 1 bor. SZABÓ Miklós 358/1111 3 3f. + 3 bor. SZABÓ Pál, vitéz 358/1112 1 5f. + 1 bor. SZABÓ T. Ádám (SZTA fia) 358/1113 50 58f. + 14 bor. SZABÓ T. Ádám ifj. (SZTA unokája, ifj. SZTA fia) 358/1114 1 3f. + 1 bor. SZABÓ T. Ádámné (Posgay Ildikó) 358/1115 8 14f. + 6 bor. SZABÓ T. Anna (SZTA unokája, ifj. SZTA lánya) 358/1116 2 5f. + 1 bor. SZABÓ T. Áron (SZTA fia) 358/1117 31 31f. + 2 bor. SZABÓ T. Attila ifj. (SZTA fia) 358/1118 35 36f. SZABÓ T. Attiláné (Csáti Éva) 358/1119 150 208f. + 67 bor. SZABÓ T. Judit (SZTA ikerhúga) 358/1120 95 123f. + 46 bor. SZABÓ T. Károly ifj. (SZTA bátyja) 358/1121 10 14f. + 6 bor.

Page 27: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés SZABÓ T. Károlyné özv. (SZTA édesanyja) 358/1122 436 863f. + 301 bor. SZABÓ T. Mártha (lsd. LÁZÁR Istvánné) SZABÓ Zoltán osztálytárs (Zotyás) 358/1123 32 52f. + 8 bor. SZABÓ Zoltán tanítvány 358/1124 1 1f. SZABÓ Zoltán nyelvész 358/1125 9 9f. SZABÓ Zoltánné (Zotyás-né) 358/1126 4 4f. + 3 bor. SZABOLCSI Bence 358/1127 3 4f. + 1 bor. SZAKOLCZAY Lajos 358/1128 3 4f. + 3 bor. SZALAI Béla tanácsos 358/1129 3 3f. + 3 bor. SZALAI Béla nyelvész 358/1130 5 16f. + 2 bor. SZALAI Sándor 358/1131 1 1f. SZALAY Miklós 358/1132 1 1f. + 1 bor. SZÁLKA-család 358/1133 1 1f. SZÁSZ Árpád osztálytárs 358/1134 18 21f. + 3 bor. SZÁSZ Árpád tanárkollega 358/1135 31 48f. + 20 bor. SZÁSZ Árpádné (Kónya Irén) (Sz.Á. osztálytárs felesége) 358/1136 17 18f. + 1 bor. SZÁSZ Árpádné (Sz. Á. tanárkollega felesége) 358/1137 1 2f. + 1 bor. SZÁSZ Béla 358/1138 1 1f. + 1 bor. SZÁSZ István 358/1139 5 5f. + 2 bor. SZÁSZ István Tas 358/1140 3 3f. + 2 bor. SZÁSZ Kálmán 358/1141 4 4f. + 2 bor. SZÁSZ Lőrinc 358/1142 1 1f. SZÁSZ Mária 358/1143 1 2f. SZATHMÁRI István 358/1144 90 96f. + 17 bor. SZATHMÁRY Kamilló 358/1145 2 6f. + 2 bor. SZEBRAK Adalbert 358/1146 1 2f. + 1 bor. SZÉCHY Miklós Dr. 358/1147 3 3f. + 2 bor. SZEGHŐ Imre 358/1148 1 1f. + 1 bor. SZÉKELY Béla 358/1149 1 1f. SZÉKELY Dániel 358/1150 1 1f. + 1 bor. SZÉKELY Géza (lsd. VÁMSZER Géza) SZÉKELY Jolán Ágnes 358/1151 7 8f. + 5 bor. SZÉKELY Mihály 358/1152 1 2f. + 1 bor. SZÉKELY Pál ref.lelk. 358/1153 8 8f. + 5 bor. SZÉKELY Zoltán 358/1154 14 19f. + 12 bor. SZÉKELYHIDY Ilona (Rácz Imréné) 358/1155 5 7f. + 3 bor. SZEKFŰ Gyula 358/1156 1 1f. + 1 bor. SZÉLL Kálmán 358/1157 1 1f. + 1 bor. SZEMKŐ Aladár 358/1158 2 SZEMLÉR Ferenc 358/1159 2 2f. + 1 bor. SZEMLÉR LENDVAI Éva 358/1160 3 4f. + 3 bor. SZENCZEI László 358/1161 1 2f. + 1 bor. SZENDE Tamás 358/1162 2 2f. + 2 bor. SZENDREY József 358/1163 6 9f. + 4 bor. SZENTGYÖRGYI Mária 358/1164 1 1f. + 1 bor. SZENTHE István Dr. 358/1165 24 29f. + 9 bor. SZENTHE Istvánné (Timcsák Alice) 358/1166 3 5f. + 1 bor. SZENTIVÁNYI Sándor unit. lelk. 358/1167 1 1f. + 1 bor. SZENTPÉTERY József 358/1168 1 1f. SZENTPÉTERY Zsigmond 358/1169 1 2f. + 1 bor.

Page 28: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés SZÉPE György 358/1170 4 4f. + 2 bor. SZIDNER Imre 358/1171 2 2f. + 1 bor. SZIGETHY Béla 358/1172 1 1f. + 1 bor. SZIKSZAYék 358/1173 1 1f. SZILÁGYI Béla 358/1174 2 3f. + 1 bor. SZILÁGYI Éva 358/1175 1 1f. 1 + bor. SZILÁGYI Júlia (lsd. JAKÓ Zsigmond) SZILÁGYI László osztálytárs 358/1176 2 2f. + 2 bor. SZILÁGYI László tanár 358/1177 2 2f. SZILÁGYI Lóránd 358/1178 2 2f. + 2 bor. SZILÁGYI Margit 358/1179 1 2f. + 1 bor. SZILÁGYI N. Sándor 358/1180 7 14f. + 6 bor. SZILÁGYI Pál 358/1181 1 1f. + 1 bor. SZILÁGYI Sándor 358/1182 1 3f. + 1 bor. SZILVAY Ernő 358/1183 1 1f. SZINNYEI József 358/1184 3 3f. + 1 bor. SZOMBATHY Viktor 358/1185 2 2f. + 2 bor. SZOPOS Sándor 358/1186 4 7f. + 2 bor. SZOTYORY Ibolyka 358/1187 5 9f. + 5 bor. SZŐCS Edéné (Schmidt Irén) 358/1188 10 13f. + 7 bor. SZŐCS István nyelvész 358/1189 2 3f. + 1 bor. SZŐCS István Dr. 358/1190 6 12f. + 4 bor. SZŐCS Lajos 358/1191 5 6f. + 1 bor. SZŐCS Sándor ref. lelk. 358/1192 1 1f. + 1 bor. SZÖLLŐSY András 358/1193 2 2f. + 2 bor. SZÖLLŐSY Sándor 358/1194 11 16f. + 6 bor. SZÖLLŐSY Sándorné (András Bogárka) 358/1195 1 2f. + 1 bor. SZTOJKA László 358/1196 3 4f. + 2 bor. SZUCHY Emil 358/1197 1 2f. + 1 bor. SZŰCS Béla 358/1198 1 1f. + 1 bor. SZŰCS Béláné 358/1199 1 1f,. + 1 bor. TAKÁCS Béla ref. lelk. 358/1200 2 2f. + 2 bor. TAKÁCS Gábor 358/1201 1 4f. + 1 bor. TAKÁCS József 358/1202 1 1f. TAKÁCS Rózsi 358/1203 1 1f. + 1 bor. TAKÁCS Sándor (lsd. CSÁTI Lajosné) TAKÁTSY Gyuláné özv. (Atzél Edéné) (lsd. ATZÉL Ferenc) TÁLASI István 358/1204 4 5f. + 4 bor. TÁLASI Istvánné 358/1205 1 2f. + 1 bor. TAMÁS Lajos 358/1206 32 35f. + 18 bor. TAMÁS Lajosné 358/1207 2 4f. + 2 bor. TÁNCZ Béla Dr. 358/1208 4 4f. TARITZKY Ferenc 358/1209 3 3f. TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 358/1210 2 2f. TARNAVSZKI, A. 358/1211 2 2f. TARPAY Miklós 358/1212 4 6f. + 3 bor. TASI József 358/1213 6 6f. TATÁR Géza 358/1214 1 1f. TAVASZY Csaba (lsd. TONK Emil) TAVASZY Sándor ref. lelk. 358/1215 13 14f. + 12 bor.

Page 29: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés TAVASZY Sándorné (Borbáth Lujza) (lsd. JUHÁSZ István) TECHERT József 358/1216 1 2f. + 1 bor. TEMESY Győző 358/1217 1 2f. + 1 bor. TETTAMANTI Károly 358/1218 2 2f. + 1 bor. THIENEMANN Tivadar 358/1219 2 2f. + 2 bor. THOMSON, Chris 358/1220 4 11f. + 4 bor. THORNTON, Cecil 358/1221 2 2f. + 2 bor. TIBÁD Zoltán 358/1222 1 3f. + 1 bor. TICHY Kálmán 358/1223 5 5f. + 5 bor. TIMÁR Máté 358/1224 1 1f. + 1 bor. TISZAI Katalin 358/1225 1 1f. + 1 bor. TOLNAI Gábor 358/1226 9 11f. + 5 bor. TOLVALY Erzsébet 358/1227 3 3f. + 1 bor. TOMAI László ref. lelkész 358/1228 14 17f. + 7 bor. TOMAI Zoltán 358/1229 1 1f. TOMPA József 358/1230 12 15f. + 9 bor. TONK Emil Dr. 358/1231 8 8f. + 6 bor. TÓTH András 358/1232 2 2f. + 1 bor. TÓTH Kálmán 358/1233 3 3f. + 3 bor. TÓTH László 358/1234 3 3f. + 2 bor. TÓTH Sándor 358/1235 1 1f. TÓTH Zoltán 358/1236 20 24 + 13 bor. TŐKÉS István 358/1237 1 1f. + 1 bor. TŐKÉS László 358/1238 1 1f. + 1 bor. TŐKÉS Tibor 358/1239 1 1f. TÖRÖK Kálmán 358/1240 1 1f. + 1 bor. TÖRÖK Károlyné (Boncza Berta) 358/1241 1 1f. TÖRÖK Pál 358/1242 1 1f. TÖVISSI József 358/1243 10 16f. + 7 bor. TRAUN, Charles 358/1244 1 1f. TRÓCSÁNYI Zsolt 358/1245 4 7f. + 3 bor. TROFIMOV, Leonida és Eugenia 358/1246 6 6f. TULOGDI János 358/1247 6 7f. + 3 bor. TURNOWSZKY György 358/1248 2 2f. + 1 bor. TURNOWSZKY Sándorné (lsd. TURNOWSZKY György) TÚROS Endre 358/1249 1 1f. + 1 bor. UGRI Antal 358/1250 1 2f. + 1 bor. UGRON István 358/1251 10 11f. + 5 bor. UGRY Károly 358/1252 1 1f. + 1 bor. ÚJLAKY Miklósné özv. (Tamás Mária) (lsd. BÉCZY Ernőné) ÚJLAKY Péter 358/1253 1 1f. ÚJVÁRI Zoltán 358/1254 7 7f. + 2 bor. UNGER, Amandus 358/1255 1 1f. UNGHVÁRY Sándor 358/1256 1 1f. YELLOWLESS, Alex 358/1257 3 3f. + 2 bor. VÁGÓ Károlyné 358/1258 1 2f. + 1 bor. VAJNA Ákosné özv. (lsd. BORBÁTH Samuné) VALENTINY Antal 358/1259 3 3f. VALKAY Lajos 358/1260 9 16f. + 7 bor. VÁLYI Gáborné 358/1261 1 1f.

Page 30: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés VÁMSZER Géza 358/1262 17 20f. + 7 bor. VÁRADY Gyöngyvér (lsd. BENEDEKFFY Dániel) VÁRADY Imre 358/1263 3 4f. + 2 bor. VARGA Béla ref. lelk. 358/1264 2 3f. + 1 bor. VARGA Judit 358/1265 1 1f. VARGA Margit 358/1266 1 2f. + 1 bor. VARGHA Balázs 358/1267 1 10f. + 1 bor. VARGHA László 358/1268 67 79f. + 37 bor. VÁRHELYI Csaba 358/1269 1 3f. + 1 bor. VARJAS Béla 358/1270 4 5f. + 4 bor. VÁRKONYI Ágnes, R. 358/1271 2 2f. VÁRÓ György 358/1272 3 3f. + 1 bor. VASADY Béla 358/1273 1 1f. + 1 bor. VÁSÁRHELYI János ref. pp. 358/1274 7 9f. + 2 bor. VÁSÁRHELYI Jánosné (lsd. VÁSÁRHELYI János ref.pp.) VÁSÁRHELYI László 358/1275 3 4f. + 3 bor. VASS Erzsébet 358/1276 1 1f. + 1 bor. VASS Ilona (lsd. MADAS Lászlóné) VASS István ref. lelk. 358/1277 8 10f. + 2 bor. VAVRINECZ Veronika 358/1278 1 1f. VÁZSONYI András 358/1279 2 2f. + 2 bor. VECCHI, Colonel Victor 358/1280 3 3f. VÉGH JÓZSEF 358/1281 34 50f. + 24 bor. VÉGH Samu 358/1282 1 1f. VEHOVSZKY László (lsd. LŐRINCZE Lajosné) VÉKÁS József Dr. 358/1283 2 3f. + 2 bor. VÉKÁS Lajos 358/1284 6 8f. + 5 bor. VEKERDI József 358/1285 2 4f. + 2 bor. VÉKONY Jenő id. 358/1286 3 5f. + 1 bor. VÉKONY Margit 358/1287 1 1f. VELITS Károlyné (Pap Eszter) 358/1288 1 2f. + 1 bor. VENCZEL József 358/1289 3 3f. + 2 bor. VERESS Endre 358/1290 11 12f. + 9 bor. VERESS Ferenc 358/1291 1 1f. VERESS Jenő 358/1292 1 1f. + 1 bor. VERESS Pál 358/1293 3 4f. + 3 bor. VETRO Arthur 358/1294 3 4f. + 2 bor. VIDOVSZKY Erzsébet (lsd. BALOGH Ferencné) VIDOVSZKY Éva (lsd. LÁSZLÓ Dezsőné) VIDOVSZKY Ferencné (Czilchert Henriett) 358/1295 3 4f. + 2 bor. VÍGH Anna 358/1296 1 3f. + 1 bor. VÍGH Károly 358/1297 21 25f. + 11 bor. VINCZE János 358/1298 4 7f. + 4 bor. VINCZE Lajos 358/1299 1 1f. + 1 bor. VIRÁGH József 358/1300 1 1f. VIRÁNYI Elemér 358/1301 1 1f. + 1 bor. VISKI Ferenc 358/1302 1 1f. VISKI Károly 358/1303 12 12f. + 5 bor. VITA Sándor 358/1304 11 11f. + 6 bor. VITA Zsigmond 358/1305 39 44f. + 18 bor.

Page 31: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés VITÁLYOS Erzsébet 358/1306 6 6f. + 3 bor. VÍZI Béla 358/1307 1 1f. + 1 bor. VOITH József 358/1308 36 48f. + 19 bor. VOITH Margit 358/1309 3 4f. + 1 bor. WAGNER , Udopeter 358/1310 1 1f. + 1 bor. WALDECKNÉ BETHLEN Gabriella (lsd. ATZÉL Ferenc) WASS Albert 358/1311 1 1f. + 1 bor. WASS Éva v. CZEGE 358/1312 1 2f. + 1 bor. WATSON, Swan 358/1313 2 2f. + 1 bor. WEISEL Ernő 358/1314 134 259f. + 77 bor. WEISEL Ernőné 358/1315 5 7f. + 3 bor. WELTHER Károly 358/1316 3 3f. + 1 bor. WETTENSTEIN Oszkár (lsd. BÁRD Oszkár) WIENER Erzsébet 358/1317 2 2f. + 1 bor. ZAICZ Gábor 358/1318 1 1f. + 1 bor. ZALENSCHI VIRÁG Mária 358/1319 1 1f. + 1 bor. ZALKA Ödönné 358/1320 1 1f. + 1 bor. ZÁRAY Jenő 358/1321 1 1f. ZELLIGER Erzsébet 358/1322 1 1f. + 1 bor. ZILAHI SEBESS Dénes 358/1323 6 10f. + 5 bor. ZILAHI SEBESS József 358/1324 5 6f. + 1 bor. ZIMÁNYI Gyula OSchP 358/1325 1 1f. ZOLTÁN Balázs Elemér ref. lelk. 358/1326 1 1f. ZÖRGŐ Benjamin 358/1327 4 6f. + 3 bor. ZSAKÓ Gyula 358/1328 6 9f. + 2 bor. ZSINDELYNÉ TÜDŐS Klára 358/1329 1 2f. + 1 bor. ZSIRAI Miklós 358/1330 5 5f. + 3 bor. ZSIZSMANN Péter, Zsuzsa, Anna 358/1331 4 10f. + 2 bor. ZSOLDOS Jenő 358/1332 1 2f. + 1 bor. ZSOLT Njura 358/1333 1 1f. ZSOLT Zsigmond 358/1334 3 4f. + 1 bor. V.1.2. SZTA-hoz írt ismeretlenek levelei ANNUSKA (Kolozsvár, Házsongárd) 358/1335 2 2f. + 2 bor. ÁDI (Kolozsvár) 358/1336 1 1f. ELCI (Zilah) 358/1337 12 16f. + 3 bor. EMMIKE néni (Szeged) 358/1338 1 1f. ERZSIKE (Kolozsvár) 358/1339 3 3f. ÉVA (Bukarest) 358/1340 1 1f. ÉVA és ANDRÁS (Mezőkövesd) 358/1341 1 1f. FERI (Bánffyhunyad) 358/1342 1 1f. GYULA (Zilah) 358/1343 1 2f. + 1 bor. GYURKA (osztálytárs?) 358/1344 1 2f. + 1 bor. GYURKA (Kolozsvár) 358/1345 1 1f. ILUS néni (Dés) 358/1346 1 2f. + 1 bor. JOLÁN néni (Kolozsvár- Budapest) 358/1347 4 4f. + 1 bor. JÓSKA barátod (Dés?) 358/1348 1 1f. JÓSKA (Kolozsvár) 358/1349 2 2f. + 2 bor. LACI és ALBIKA (Miami, USA) 358/1350 1 1f. LÁSZLÓ (Nagyenyed) 358/1351 1 1f.

Page 32: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés P. Endre (Aberdeen) 358/1352 1 1f. + 1 bor. PISTA bátyád (Kraszna) 358/1353 1 1f. Ismeretlenek (Brassó, Dés, Kolozsvár, Mvhely, Nagysomkút, Rohi, Sepsztgy.) 358/1354 15 23f. + 6 bor. V.1.3. SZTA-nak küldött köszöntők, társaslapok Társaslapok (1910-1969) 358/1355 41 42f. + 4 bor. Társaslapok (1970-1979) 358/1356 36 36f. Társaslapok (1980-1985) 358/1357 17 17f. V.1.4. SZTA-nak küldött meghívók SZTA skóciai tanulmányai során kapott meghívók, nyomtatványok 358/1358 15 30f. + 1 bor. Iskolai öregdiák meghívók, értesítések 358/1359 7 19f. + 1 bor. Tudományos kongresszusokra szóló meghívók (Berlin, Bern, Göttingen, Gundelsheim, Leipzig, Wien) 358/1360 9 26f. + 8 bor. Tudományos kongresszusokra szóló meghívók (Helsinki, Krakkó, Moszkva, Syktyvkar, Tallin) 358/1361 7 57f. + 6 bor. Tudományos kongresszusokra szóló meghívók (Párizs, Róma, Tokió) 358/1362 3 6f. + 4 bor. Képzőművészeti és kulturális rendezvényekre szóló meghívók 358/1363 18 31f. + 8 bor. SZTA-nak küldött esküvői meghívók 358/1364 19 28f. + 14 bor. V.1.5. SZTA-nak küldött gyászjelentések Elhunytak betürendjében (A-K) 358/1365 36 36f. + 11 bor. Elhunytak betűrendjében (L-Z) 358/1366 39 39f. + 8 bor. V.1.6. SZTA hagyatékában talált névjgegyek, üres borítékok Névjegyek (A-L) 358/1367 62 62f. Névjegyek (M-Z) 358/1368 69 69f. SZTA hagyatékában talált üres borítékok 358/1369 6 6 bor. V.2. Szabó T. Attilához írt hivatalos levelek, nyomtatványok V.2.1. Állami- és közigazgatási hivatalok V.2.1.1. Minisztériumok Magyar Királyi Külügyminisztérium 358/1370 1 2f. + 2 bor. Magyar Királyi Ministerelnökség 358/1371 1 1f. + 1 bor. Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 358/1372 14 28f. + 12 bor. Ministerul Instructiunii Publice si al Culterol 358/1373 1 1f. + 2 bor. V.2.1.2. Vármegyei hivatalok Beszterce-Naszód Vármegye Alispánja 358/1374 1 1f. Háromszék Vármegye Alispánja 358/1375 1 1f. + 1 bor. Kolozs Vármegye Alispánja 358/1376 2 4f. + 2 bor Kolozs Vármegye és Kolozsvár Vitézi Társadalmi Bizottsága 358/1377 1 2f. + 1 bor. Kolozs Vármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága 358/1378 1 1f. + 1 bor. Szilágy Vármegye Alispánja 358/1379 1 5f. + 1 bor. Szolnok-Doboka Vármegye Főispánja 358/1380 7 9f. + 5 bor.

Page 33: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés V.2.1.3. Városi hivatalok Kézdivásárhely megyei város Polgármestere 358/1381 1 1f. + 1 bor. Kolozsvár Katonai Parancsnoksága 358/1382 1 1f. Kolozsvár Polgármestere 358/1383 14 21f. + 9 bor. Kolozsvár Szab. Kir. város Mérnöki Hivatala 358/1384 4 4f. + 2 bor. Kolozsvár Szab. Kir. város Tizes Szervezete 358/1385 2 3f. V.2.1.4. Követségek Ambassada Statulor Unite ale Americi (Bukarest) 358/1386 1 3f. Finnország Nagykövetsége, Bukarest 358/1387 1 1f. + 1 bor. Magyar Népköztársaság Nagykövetsége/Konzulátusa, Kolozsvár 358/1388 44 101f. + 44 bor. V.2.1.5. Egyéb állami hivatalok IBUSZ 358/1389 3 11f. + 3 bor. Kolozsvári Rádió 358/1390 3 5f. + 2 bor. Magyar Kir. Államvasútak Állomásfőnöksége (Dés) 358/1391 1 1f. Magyar Királyi Postahivatal és Takarékpénztár 358/1392 18 25f. + 17 bor. Magyar Telefonhírmondó és Rádió RT. 358/1393 1 1f. + 1 bor. Magyar Televízió (Budapest) 358/1394 1 2f. + 1 bor. "Nyír-Tourist" Idegenforgalmi Hivatal (Nyíregyháza) 358/1395 1 2f. + 1 bor. Országos Társadalombiztosítási Intézet, Kolozsvári Pénztára 358/1396 2 2f. Radioteleviziunea Romana 358/1397 2 2f. + 2 bor. V.2.2. Gazdasági intézmények V.2.2.1. Bankok, pénzintézetek ALBINA Takarék és Hitelintézet Kolozsvári Fiókja 358/1398 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Gazdasági Egylet (E.G.E.) 358/1399 5 13f. + 5 bor. Erdélyi Kereskedelmi Bank R.T. 358/1400 8 19f. + 7 bor. Kereskedelmi Hitelbank R.T., Kolozsvár 358/1401 2 5f. + 2 bor. Magyar Általános Hitelbank Kolozsvári Fiókja 358/1402 2 3f. + 2 bor. Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja R.T. 358/1403 1 5f. + 1 bor. Magyar-Olasz Bank R.T. Kolozsvári Fiókja 358/1404 1 1f. + 1 bor. The National Bank of Scotland Limited (Edinburgh) 358/1405 1 1f. + 1 bor. V.2.2.2. Szövetkezetek AKARAT Ruházati és Sportfelszerelési Szövetkezet 358/1406 3 3f. ALFA Ruha és Szövet Beszerzési Termelő és Értékesítő Szövetk. 358/1407 5 13f. + 3 bor. Erdélyrészi Méhész Egyesület 358/1408 1 2f. + 1 bor. Magyar Háziipari Központ 358/1409 2 3f. + 1 bor. MÉHKAS Könyv-, Papír- és Írószer Diákszövetkezet 358/1410 4 6f. + 1 bor. SZÖVETSÉG Gazdasági és Hitelszövetkezetek Uniója 358/1411 1 1f. + 1 bor. V.2.2.3. Könyvkereskedések, antikváriumok Bartók Ferenc Antiquariuma (Kolozsvár) 358/1412 2 2f. + 1 bor. Bendetz és Társa Könyvesbolt és Tudományos Antiquarium 358/1413 1 1f. BOJÁR Könyvterjesztő Vállalat (Békéscsaba) 358/1414 1 9f. + 1 bor. Colossy Antikvárium (Kolozsvár) 358/1415 1 1f. Direct Book Services (London) 358/1416 2 3f. + 1 bor. Győző A. Andor Könyvkereskedése 358/1417 3 4f. + 2bor. Henderson Theological and General Bookseller (Edinburgh) 358/1418 4 10f. + 4 bor.

Page 34: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés James Thin Booksteller (Edinburgh) 358/1419 1 1f. + 1 bor. Kaszab László Könyv- és Papírkereskedés (Zilah) 358/1420 1 1f. Kemény A. Bélyegkereskedő (Nagyvárad) 358/1421 1 1f. + 1 bor. Kohn Emil Antiquar, Könyv és Zenemükereskedő 358/1422 1 1f. Kőműves Imre Könyvkereskedés, Antikvárium 358/1423 1 1f. KULTURA Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat 358/1424 10 36f. + 10 bor. Langer Antikvárium 358/1425 4 19f. + 1 bor. Lepage Lajos Könyv-, Zenemű-, Papír-Írószer Kereskedés (Kolozsvár) 358/1426 9 22f. + 3 bor. Lőrincz Ernő Könyvkereskedő 358/1427 1 1f. Magyar Jenő Könyvesboltja és Antiquariuma 358/1428 5 15f. + 1 bor. Ranschburg Gusztáv Könyvkereskedése és Antikváriuma 358/1429 11 32f. + 6 bor. Rózsavölgyi és Társa Könyvkereskedés 358/1430 1 1f. + 1 bor. Schenker&Co. (Kolozsvár) 358/1431 3 3f. + 3 bor. Stanley Gibbons Ltd. (London) 358/1432 1 1f. + 1 bor. TURUL Szövetség Könyv- és Lapterjesztő KFT 358/1433 5 19f. + 4 bor. Egyéb előfizetési és előjegyzési felhívások, megrendelések (belföldi) 358/1434 28 35f. + 7 bor. Egyéb előfizetési és előjegyzési felhívások, megrendelések (külföldi) 358/1435 24 73f. + 24 bor. V.2.2.4. Nyomdák, reprográfiai vállalatok Debreceni sz. kir. Város és a Tisztántúli Ref. Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata 358/1436 11 14f. + 8 bor. Erdélyi Könyvnyomda (Kolozsvár) 358/1437 1 2f. + 1 bor. FOTOFILM (Kolozsvár) 358/1438 5 5f. + 1 bor. Halmi Béla fényképész 358/1439 2 2f. + 1 bor. Keresztes József cinkográfus (Kolozsvár) 358/1440 2 2f. + 2 bor. Kir. Magyar Egyetemi Nyomda 358/1441 6 9f. + 1 bor. KODAK Limited (London) 358/1442 1 1f. + 1 bor. Markus Nyomda (Segesvár) 358/1443 1 1f. + 1 bor. Nemzeti Foto Service 358/1444 8 9f. + 4 bor. Seres Samu Könyvnyomdája (Zilah) 358/1445 1 3f. + 1 bor. Szeged Városi Nyomda 358/1446 1 1f. + 1 bor. Szőcs Lajos Rekord Nyomda (Kolozsvár) 358/1447 1 1f. + 1 bor. TEMPO Sokszorosító, Fordító és Leíró Iroda 358/1448 1 1f. + 1 bor. Vegyes merkantil nyomtatványok 358/1449 14 26f. + 8 bor. V.2.3. Oktatási intézmények V.2.3.1. Egyetemek Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Karának Dékáni Hivatala 358/1450 6 8f. + 5 bor. Debreceni Nyári Egyetem Titkársága 358/1451 10 39f. + 9 bor. Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Theologiai Intézet, Rektori Hivatala (Kolozsvár) 358/1452 2 2f. Eötvös Lóránd Tudományegyetem Rektora 358/1453 1 2f. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Finnugor Nyelvi Tanszék 358/1454 2 6f. + 2 bor. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Folklore Tanszék 358/1455 1 3f. + 1 bor. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Kelet-Európai Történeti Tansz. 358/1456 1 7f. + 1 bor. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Tanszék 358/1457 6 8f. + 5 bor.

Page 35: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Szláv Filológiai Tanszék 358/1458 2 2f. + 1 bor. Erdélyi Magyar Egyetem 358/1459 1 1f. Erdélyi Református Egyházkerület Theologiai Fakultása (Kolozsvár) 358/1460 65 70f. + 35 bor. József Attila Tudományegyetem, Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék (Szeged) 358/1461 1 2f. + 1 bor. József Attila Tudományegyetem, Magyar Irodalomtörténeti Intézet (Szeged) 358/1462 1 1f. + 1 bor. Kolozsvári Szabadegyetem 358/1463 1 3f. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék (Debrecen) 358/1464 3 9f. + 2 bor. Kossuth Lajos Tudományegyetem Rektora (Debrecen) 358/1465 1 1f. + 1 bor. Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem (Pécs) 358/1466 2 2f. + 2 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar (Kolozsvár) 358/1467 306 433f. + 227 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Dékáni Hivatala (Kolozsvár) 358/1468 5 10f. + 2 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Gazdasági Hivatala (Kolozsvár) 358/1469 31 41f. + 19 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Jog- és Államtudományi Kar (Kolozsvár) 358/1470 2 2f. + 2 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar (Kolozsvár) 358/1471 3 3f. + 2 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Matematikai és Természettudományi Kar (Kolozsvár) 358/1472 6 6f. + 3 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Népművelő Bizottsága (Kolozsvár) 358/1473 10 39f. + 9 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Orvostudományi Kar (Kolozsvár) 358/1474 5 5f. + 2 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Rektori Hivatala (Kolozsvár) 358/1475 30 52f. + 25 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Testnevelési Bizottsága (Kolozsvár) 358/1476 2 2f. Rijkuniversiteit Groningen 358/1477 1 2f. + 1 bor. Universitat Hamburg 358/1478 2 11f. + 2 bor. Universitatea Babes-Bólyai Rectoratul (Kolozsvár) 358/1479 41 131f. + 24 bor. Universitatea Babes-Bólyai, Facultatea de Filologie (Kolozsvár) 358/1480 22 30f. + 9 bor. University of Sidney 358/1481 1 13f. + 1 bor. Uniwersitet Warszawski, Katedra Filologii Wegierskiej 358/1482 3 10f. + 3 bor. V.2.3.2. Főiskolák Bessenyei György Tanárképző Főiskola (Nyíregyháza) 358/1483 1 2f. + 1 bor. Gyalui Református Népfőiskola 358/1484 1 1f. Magyar Királyi Testnevelési Főiskola 358/1485 1 2f. + 1 bor. Tanárképző Főiskola (Pécs) 358/1486 4 11f. + 4 bor. Tanárképző Főiskola (Szeged) 358/1487 1 1f. + 1 bor. V.2.3.3. Középiskolák (gimnáziumok, líceumok, kollégiumok) Állami Magyar Kereskedelmi Leányliceum (Kolozsvár) 358/1488 1 1f. Bánffyhunyadi Liceum 358/1489 1 3f. + 1 bor.

Page 36: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Bethlen Kollégium (Nagyenyed) 358/1490 2 2f. Debreceni Református Dóczi Leánynevelőintézet Gimnáziuma 358/1491 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Leányfőgimnáziuma 358/1492 2 2f. Érsekújvári Magyar Királyi Állami Kereskedelmi Középiskola 358/1493 1 2f. + 1 bor. Jávor Géza Gyorsíró- és Gépíróiskolája (Kolozsvár) 358/1494 1 1f. Kolozsvári Magyar Tannyelvű 3. sz. Liceum 358/1495 4 11f. + 3 bor. Kolozsvári Magyar Tannyelvű 11. sz. Liceum 358/1496 2 2f. + 1 bor. Kolozsvári Református Fiúfőgimnázium 358/1497 2 2f. Kolozsvári Református Kollégium Igazgatósága 358/1498 13 20f. + 7 bor. Kolozsvári Unitárius Kollégium 358/1499 1 1f. + 1 bor. Kolozsvári Zeneművészeti Középiskola 358/1500 8 14f. + 5 bor. Liceul de cultura generala (Zilah) 358/1501 2 4f. + 1 bor. Magyar Királyi Rákóczi György Gimnázium (Dés) 358/1502 1 2f. + 1 bor. Szent Józsefről nevezett Báthory-Apor Seminarium (Kolozsvár) 358/1503 1 2f. Zilahi Református Wesselényi-Kollégium Igazgatósága 358/1504 7 9f. + 5 bor. V.2.3.4. Diákszervezetek Babes-Bólyai Egyetem, Diákszövetség (Kolozsvár) 358/1505 3 26f. + 1 bor. Casa Universitarilor (Kolozsvár) 358/1506 5 8f. + 2 bor. Darányi Kálmán Diákház 358/1507 1 1f. + 1 bor. Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (DEFHE) 358/1508 1 1f. + 1 bor. Dési Főiskolai Hallgatók 358/1509 1 2f. Egyetemi Diákvédő Bizottság (Ferencz József Tudományegyetem, Kolozsvár) 358/1510 4 14f. + 1 bor. Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE), Kolozsvár 358/1511 6 10f. Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), Kolozsvár 358/1512 9 12f. + 5 bor. Kolozsvári Gyógyszerésztanhallgatók Egyesülete 358/1513 1 3f. + 1 bor. Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége (KMDSZ) 358/1514 21 29f. + 8 bor. Kolozsvári Református Theologiai Fakultás, Ifjúsági Egyesületének Elnöksége 358/1515 1 1f. + 1 bor. Római Katolikus Főiskolások Munkacsoportja (Kolozsvár) 358/1516 3 4f. + 2 bor. Szegedi Egyetemi és Főiskolai Ifjúság (SZEI) 358/1517 1 2f. Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) 358/1518 1 4f. + 1 bor. V.2.3.5. Egyéb oktatási intézmények Budapesti Tankerületi Királyi Főigazgatóság 358/1519 1 2f.+ 2 bor. Comitetul Sindical IMF (Kolozsvár) 358/1520 1 2f. + 1 bor. Dési Római Katolikus Polgári Leány- és Elemi Fiúiskola 358/1521 2 4f. Felsőoktatásügyi Egyesület 358/1522 3 5f. + 2 bor. Magyar Tanfelügyelőség 358/1523 1 4f. Országos Felsőoktatási Tanács 358/1524 3 3f. Országos Középiskolai Tanáregyesület Kolozsvári Köre 358/1525 2 2f. Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság (Kolozsvár) 358/1526 17 17f. + 16 bor. Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete 358/1527 1 1f. V.2.4. Művelődési intézmények V.2.4.1. Színházak Kolozsvári Nemzeti Színház 358/1528 14 39f. + 3bor. Marosvásárhelyi Városi Színház (Teatrul de Stat Tirgu Mures) 358/1529 1 1f.

Page 37: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház 358/1530 2 3f. + 2 bor. Szentendrei Teatrum 358/1531 1 3f. V.2.4.2. Múzeumok Barabás Miklós Céh (Kolozsvár) 358/1532 2 2f. + 1 bor. Déri Múzeum (Debrecen) 358/1533 6 56f. + 6 bor. Erdélyi Nemzeti Múzeum Történeti Tára (Kolozsvár) 358/1534 1 1f. Képzőművészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának Vezetősége (Uniunea Artistilor Plastici… Filiala Cluj) 358/1535 21 31f. + 13 bor. Kézdivásárhelyi Múzeum 358/1536 2 2f. + 2 bor. Kolozsvári Műcsarnok 358/1537 8 55f. + 3 bor. KORUNK Galéria (Kolozsvár) 358/1538 1 2f. + 1 bor. Mezőgazdasági Múzeum 358/1539 1 1f. Muzeul de Arta (Kolozsvár) 358/1540 1 2f. Néprajzi Múzeum 358/1541 5 13f. + 4 bor. Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy) 358/1542 6 6f. + 4 bor. Székelykeresztúri Múzeum 358/1543 1 2f. + 1 bor. Székelyudvarhelyi Múzeum 358/1544 1 1f. + 1 bor. TAMÁS Galéria (Kolozsvár) 358/1545 1 1f. V.2.4.3. Művelődési házak Egyetemisták Művelődési Háza (Kolozsvár) (Casa de cultura a Studentilor) 358/1546 7 8f. + 2 bor. Municipiumi Művelődési Ház (Székelyudvarhely) 358/1547 3 3f. + 3 bor. V.2.4.4. Zeneakadémiák Állami Magyar Opera (Kolozsvár) 358/1548 1 2f. Conversatorul de Muzica „G. Dima”, Cluj 358/1549 12 20f. + 7 bor. Filarmonica de Stat Cluj 358/1550 5 10f. + 2 bor. Kolozsvári Kamarakórus és Kamarazenekar 358/1551 1 1f. V.2.4.5. Nyelvi intézetek Centre d’ Etudes Francaises (Kolozsvár) 358/1552 18 19f. + 1 bor. Kolozsvári Olasz Kulturintézet 358/1553 13 19f. + 9 bor. Magyar-Német Társaság (Kolozsvár) 358/1554 8 8f. + 7 bor. Német Tudományos Intézet (Kolozsvár) 358/1555 21 41f. + 20 bor. Suomalais-Ugrilainen Seura (Helsinki) 358/1556 2 2f. 358/1557 V.2.4.6. Tudományos intézetek 358/1558 Államtudományi Intézet (Budapest) 358/1559 1 1f. + 1 bor. Berlini Magyar Tudományos Intézet 358/1560 1 1f. Dunántúli Tudományos Intézet (Pécs) 358/1561 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Tudományos Intézet (Kolozsvár) 358/1562 19 25f. + 16 bor. Institutele de Invatamint superior din Centrul Universitar (Kolozsvár) 358/1563 4 6f. Institutul de Stiinte Pedagogice (Bukarest) 358/1564 1 7f. + 1 bor. Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem, Magyarságtudományi Intézete 358/1565 7 13f. + 1 bor. Magyar Irodalomtörténeti Intézet 358/1566 1 1f.

Page 38: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem, Általános Növénytani Intézete (Kolozsvár) 358/1567 2 2f. + 2 bor. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 358/1568 13 14f. + 12 bor. Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Földrajzi Intézete (Szeged) 358/1569 1 1f. + 1 bor. Magyar Történettudományi Intézet 358/1570 1 1f. + 1 bor. Országos Táj- és Népkutató Intézet 358/1571 1 1f. + 1 bor. Tudományegyetemi Növénytani Intézet és Fűvészkert (Szeged) 358/1572 1 1f. V.2.4.7. Tudományos akadémiák Academia Republicii Socialiste Romania (Bukarest) 358/1573 8 55f. + 5 bor Academia Republicii Socialiste Romania Institutul de Linguistica (Bukarest) 358/1574 14 22f. + 6 bor. Magyar Királyi Gazdasági Akadémia (Kolozsvár) 358/1575 1 3f. + 1 bor. Magyar Tudományos Akadémia 358/1576 8 14f. + 5 bor. Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete 358/1577 2 14f. + 2 bor. Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 358/1578 37 68f. + 28 bor. Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Csoport 358/1579 3 4f. + 3 bor. The New York Academy of Sciences 358/1580 1 13f. + 1 bor. V.2.4.8. Könyvtárak Biblioteca Centrala Universitara (Cluj) 358/1581 5 6f. + 3 bor. Debreceni Magy. Kir. Tisza István Tudományegyetemi Könyvtár 358/1582 1 2f. + 1 bor. Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Könyvtára (Szeged) 358/1583 6 6f. + 4 bor. Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Könyvtára (Kolozsvár) 358/1584 22 27f. + 13 bor. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 358/1585 14 18f. + 13 bor. Libraire J. Duculot (Belgium) 358/1586 5 16f. + 5 bor. Országos Széchényi Könyvtár 358/1587 37 56f. + 35 bor. V.2.4.9. Levéltárak Arhivele Statului Cluj 358/1588 5 34f. + 1 bor. Magyar Királyi Országos Levéltár 358/1589 3 4f. + 3 bor. V.2.4.10. Könyvkiadók Akadémiai Kiadó 358/1590 47 91f. + 42 bor. Dácia Könyvkiadó (Kolozsvár) 358/1591 1 1f. Danubia Könyvkiadó (Budapest, Pécs) 358/1592 2 3f. + 2 bor. Editura Academici Republicii Socialiste Romania 358/1593 1 1f. + 1 bor. Editura de Stat (Bukarest) 358/1594 1 1f. + 1 bor. Editura Enciclopedica Romana (Bukarest) 358/1595 2 6f. + 2 bor. Erdélyi Szépmíves Céh (Kolozsvár) 358/1596 3 3f. + 1 bor. Európa Könyvkiadó 358/1597 11 22f. + 13 bor. Gondolat Könyvkiadó 358/1598 1 1f. + 1 bor. Ifjúsági Könyvkiadó (Kolozsvár) 358/1599 1 1f. Irodalmi Könyvkiadó (Bukarest) 358/1600 2 2f. Kriterion Könyvkiadó (Bukarest) 358/1601 25 38f. + 22 bor. Magyar Történelmi Társulat Művelődéstörténetének Kiadóhivatala 358/1602 2 2f. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT. (Kolozsvár) 358/1603 32 42f. + 15 bor.

Page 39: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Studium Könyvkiadó RT. 358/1604 2 2f. + 1 bor. Új Idők Kiadóhivatala 358/1605 1 1f. + 1 bor. V.2.4.11. Szerkesztőségek Donaueuropa 358/1606 1 3f. + 1 bor. Dunántúli Napló (Pécs) 358/1607 2 2f. Egyháztörténet 358/1608 5 11f. + 4 bor. Ellenzék (Kolozsvár) 358/1609 3 3f. + 1 bor. Erdélyi Antológia szerkesztői 358/1610 1 2f. Erdélyi Irodalmi Szemle (Kolozsvár) 358/1611 1 1f. Erdélyi Magyar Lányok (Kolozsvár) 358/1612 2 2f. + 2 bor. Forrás (Kecskemét) 358/1613 1 1f. + 1 bor. Gazeta Invatamantului (Bukarest) 358/1614 1 1f. + 1 bor. Hargita (Csíkszereda) 358/1615 1 2f. + 1 bor. Helikon Világirodalmi Figyelő 358/1616 12 12f. + 12 bor. Hitel (Kolozsvár) 358/1617 4 4f. + 1 bor. Ifjú Erdély (Kolozsvár) 358/1618 1 1f. + 2 bor. Ifjúmunkás (Bukarest) 358/1619 1 1f. + Igaz Szó (Marosvásárhely) 358/1620 13 23f. + 13 bor. Igazság (Kolozsvár) 358/1621 12 18f. + 11 bor. Iskola (Kolozsvár) 358/1622 4 7f. + 3 bor. Keleti Újság (Kolozsvár) 358/1623 4 4f. + 3 bor. Kiáltó Szó (Kolozsvár) 358/1624 1 1f. Korunk (Kolozsvár) 358/1625 50 58f. + 44 bor. Magyar Csillag 358/1626 7 9f. + 5 bor. Magyar Nyelvőr 358/1627 9 9f. + 2 bor. Magyar Szemle 358/1628 13 15f. + 9 bor. Múzeum (Kolozsvár) 358/1629 1 1f. + 1 bor. Művelődés (Bukarest) 358/1630 5 10f. + 4 bor. Napkelet 358/1631 8 8f. + 5 bor. Novelle Revue de Hongrie 358/1632 3 3f. + 3 bor. Nyugat 358/1633 9 11f. + 4 bor. Orvosi Szemle (Revista Medicala) (Marosvásárhely) 358/1634 1 1f. Református Szemle (Kolozsvár) 358/1635 1 1f. + 1 bor. STUD (Statisztikai Tudósító) 358/1636 1 2f. + 1 bor. Szamosvidék (Dés) 358/1637 2 3f. Tanügyi Újság (Bukarest) 358/1638 2 2f. + 2 bor. Tündérujjak 358/1639 1 1f. + 1 bor. Utunk (Kolozsvár) 358/1640 3 6f. + 2 bor. Zsoltároskert (Kolozsvár) 358/1641 1 1f. + 1 bor. V.2.5. Egyesületek, társaságok, körök V.2.5.1. Közművelődési egyesületek Batsányi Kör (Kassa) 358/1642 6 10f. + 2 bor. Benedek Elek Müvelődési Egyesület (Kisbacon) 358/1643 2 2f. + 1 bor. Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség (Szeged) 358/1644 1 5f. Dési Polgári Dalkör 358/1645 1 6f. Erdélyi Irodalmi Társaság (Kolozsvár) 358/1646 1 1f. Erdélyi Kárpát Egyesület (E.K.E.) 358/1647 25 33f. + 14 bor. Erdélyi Könyvbarátok Társasága (Marosvásárhely) 358/1648 1 2f.

Page 40: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Erdélyi Kör 358/1649 97 98f. + 74 bor. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (E.M.K.E.) 358/1650 4 9f. + 1 bor. Erdélyi Magyar Okleveles Közgazdászok Egyesülete (EMOKE) (Kolozsvár) 358/1651 3 15f. + 2 bor. Erdélyi Múzeum Egyesület (E.M.E.) (Kolozsvár) 358/1652 135 236f. + 68 bor. Erdélyi Népi Kárpát Egyesület (E.N.K.E.) (Kolozsvár) 358/1653 1 2f. Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség Pázmány Társasága (Kolozsvár) 358/1654 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Szalon (Kolozsvár) 358/1655 1 1f. + 1 bor. Gábor Áron Szoborbizottság (Sepsiszentgyörgy) 358/1656 3 6f. + 2 bor. Háromszék Vármegye Kőrösi Csoma Sándor Emlékbizottsága (Sepsiszentgyörgy) 358/1657 1 6f. + 1 bor. Iparos Olvasóegylet (Zilah) 358/1658 1 1f. + 1 bor. Kézdivásárhelyi Kaszinó 358/1659 1 1f. + 1 bor. Kolozsvári Nemzeti Kaszinó 358/1660 2 2f. + 2 bor. Kolozsvári Társadalmi Együttműködés Elnöksége 358/1661 1 1f. + 1 bor. Koós Ferenc Kör (Bukarest) 358/1662 1 3f. + 1 bor. Krasznai Műkedvelő Gárda (Csucsa) 358/1663 1 2f. La Fontaine Irodalmi Társaság 358/1664 1 2f. Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete (Kolozsvár) 358/1665 8 15f. + 1 bor. Magyar Kultúrális Egyesületek Országos Szövetsége (KESZ) 358/1666 1 3f. + 1 bor. Magyar Protestáns Irodalmi Társaság (Budapest) 358/1667 1 1f. Magyar Túrista Egyesület (Budapest) 358/1668 4 5f. + 4 bor. Magyar Újságírók Egyesülete Erdélyi Tagozata (Kolozsvár) 358/1669 2 4f. Marosvásárhelyi Népi Egyetem 358/1670 2 2f. + 1 bor. Román Népköztársaság Írószövetsége, Kolozsvári Fiók 358/1671 2 2f. + 2 bor. Szent István Társulat 358/1672 2 3f. Unitárius Irodalmi Társaság (Kolozsvár) 358/1673 3 3f. Vásárhelyi Találkozó Előkészítő Bizottsága (Marosvásárhely) 358/1674 1 3f. + 1 bor. V.2.5.2. Tudományos egyesületek, társaságok Balatoni Társaság 358/1675 1 6f. + 1 bor. Crecul Teoretic de Lingvistica (Cluj) 358/1676 1 1f. + 1 bor. Györffy István Kollégium 358/1677 2 4f. + 2 bor. Kolozsvári Életbúvárok Köre (K.É.K.) 358/1678 3 4f. Magyar Filozófiai Társaság 358/1679 1 6f. Magyar Földrajzi Társaság 358/1680 2 3f. + 1 bor. Magyar Jogászegylet 358/1681 1 1f. Magyar Néprajzi Társaság 358/1682 24 34f. + 12 bor. Magyar Nyelvtudományi Társaság 358/1683 42 49f. + 31 bor. Magyar Psychologiai Társaság 358/1684 15 16f. + 1 bor. Magyar Társadalomtudományi Társulat 358/1685 1 4f. + 1 bor. Magyar Társaság Falukutató Intézete 358/1686 1 1f. Magyar Történelmi Társulat 358/1687 2 15f. + 1 bor. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 358/1688 6 24f. + 5 bor. Országos Néptanulmányi Egyesület 358/1689 4 5f. + 3 bor. Református Theologusok Országos Szövetsége (Kolozsvár) 358/1690 1 1f. Societas Uralo-Altaica (Hamburg) 358/1691 4 5f. + 3 bor.

Page 41: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés V.2.5.3. Jótékonysági, szociális, egészségügyi egyesületek Dési Ifjúsági Keresztyény Egylet 358/1692 1 2f. Dési Református Leány-Egyesület 358/1693 1 1f. Egyesült Női Tábor Magyar Nőegyesületek Munkaközössége 358/1694 3 4f. + 2 bor. Emlékegészségházak Építési Bizottsága (Kolozsvár) 358/1695 1 2f. + 1 bor. Erdélyi Magyarok Megsegítésére Alakult Bizottság (Kolozsvár) 358/1696 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Református Egyházkerületi Nőszövetség (Kolozsvár) 358/1697 4 6f. + 1 bor. Evangélikus Nőszövetség (Kolozsvár) 358/1698 1 1f. Gyámszülő és Gondviselő Társaságok 358/1699 1 2f. + 1 bor. Jászóvári Prépostság kezelésében lévő „FÉLIX” Gyógyfürdő 358/1700 2 2f. + 1 bor. Kármelita Nővérek Szent József és Szent Terézia Gyermekotthona 358/1701 1 2f. + 1 bor. Katolikus Lányok Országos Szövetsége (Kolozsvár) 358/1702 1 2f. Kolozsvári Izraelita Hitközségek Hadviseltek Bizottsága Női Csoportja 358/1703 1 1f. Kolozsvári Református Nőszövetség 358/1704 1 1f. Kolozsvári Tizes Szervezet Családvédelmi Önsegélyzője 358/1705 4 4f. Kolozsvárra Menekültek Csoportjainak Vezetősége 358/1706 1 2f. + 1 bor. Központi Állami Kórház és Rendelőintézet 358/1707 1 1f. Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Vasutas Szakosztálya (Kolozsvár) 358/1708 2 3f. + 1 bor. Magyar Szentföld Szent Antal Árvaház 358/1709 2 30f. + 2 bor. Magyar Vöröskereszt Erdélyi Kirendeltsége (Kolozsvár) 358/1710 2 3f. + 2 bor. Mária Valéria Árvaház (Kolozsvár) 358/1711 19 42f. + 11 bor. Nyomorék Gyermekek Országos Otthona 358/1712 1 30f. + 1 bor. Református Napközi Otthon (Kolozsvár) 358/1713 1 1f. Tordai Erzsébet Jótékony Nőegylet 358/1714 1 2f. Vakokat Gyámolító Erdélyrészi Egyesület 358/1715 5 9f. Vándory Erik Gyámszülő Társaság (Kolozsvár) 358/1716 1 1f. V.2.5.4. Sport egyesületek Dési "UNIO" Sportclub 358/1717 3 6f. + 3 bor. Kolozsvári Athletikai Club 358/1718 6 10f. + 4 bor. Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) 358/1719 6 9f. + 3 bor. Nagyenyedi Testgyakorlók Köre (NTK) 358/1720 1 1f. Wesselényi Lövészegyesület (Kolozsvár) 358/1721 3 8f. + 1 bor- V.2.5.5. Katonai egyesületek Leventeifjúság Honvédkarácsonya Mozgalom 358/1722 4 4f. + 4 bor. Magyar Kir. Honvédség Kolozsváron Állomásozó Alakulatai 358/1723 2 6f. Magyar Királyi 1. Huszárezred Tisztikara 358/1724 1 2f. + 1 bor. Magyar Királyi Hadikórház (Kolozsvár) 358/1725 2 2f. + 2 bor. Népvédelem (Kolozsvár) 358/1726 1 2f. Országos Magyar Bokréta Szövetség (Kolozsvár) 358/1727 1 1f. + 1 bor. Székely Gyalogezred Bajtársi Szövetsége (Kolozsvár) 358/1728 1 3f. + 1 bor. Székely Hadosztály Egyesület Kolozsvári Főszéke 358/1729 3 7f. + 1 bor. V.2.6. Egyházi hivatalok Belvárosi Református Lelkészi Hivatal (Kolozsvár) 358/1730 27 30f. + 8 bor. Dési Református Lelkészi Hivatal 358/1731 5 10f. Dési Róm. Kath. Egyház Vigalmi Bizottsága 358/1732 1 4f.

Page 42: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 358/1733 10 15f. + 5 bor. Erdélyi Református Egyházkerület Központi Missziós Irodája 358/1734 3 5f. + 1 bor. Erdélyi Református Püspöki Hivatal 358/1735 5 5f. + 5 bor. Gernyeszegi Református Lelkészi Hivatal 358/1736 1 1f. + 1 bor. Kisiklód-Nagyiklódi Református Lelkipásztori Hivatal 358/1737 1 1f. Kolozsvári Református Egyházmegye Esperesi Hivatala 358/1738 1 1f. + 1 bor. Kolozsvári Zsidó Hitközség 358/1739 1 1f. + 1 bor. Magyar Evangélikus Egyházközség, Kolozsvár 358/1740 3 5f. Magyarigeni Református Egyházközség Lelkészi Hivatala 358/1741 1 1f. + 1 bor. Marcali Református Fiókegyházközség 358/1742 1 2f. + 1 bor. Szatmárhegyi Református Lelkészi Hivatal 358/1743 1 2f. Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa (Kolozsvár) 358/1744 1 1f. + 1 bor. Zilahi Református Egyházközség 358/1745 1 2f. + 1 bor. V.2.7. Politikai szervezetek, pártok Comitetul Central al Partidului Comunist Roman 358/1746 4 11f. + 2 bor. Erdélyi Magyar Szövetség (Kolozsvár) 358/1747 1 1f. + 1 bor. Erdélyi Párt 358/1748 7 11f. Magyar Szövetség Ereklyés Országzászló Nagybizottsága 358/1749 1 2f. + 4 bor. Országos Magyar Párt Kolozsvári Tagozata 358/1750 2 2f. + 1 bor. Romániai Magyar Népközösség 358/1751 2 2f. + 2 bor. Vegyes tartalmú politikai plakátok, brosúrák, kiáltványok 358/1752 9 13f. + 1 bor. V.3. Szabó T. Attila által írt levelek (a címzettek betűrendjében) BALOGH Edgárnak (autográf piszkozat) 358/1753 3 3f. BALOGH Ernőnek 358/1754 1 1f. BALOGH Jolánnak 358/1755 1 1f. BARTALIS Jánosnak (autográf) 358/1756 1 1f. BARTÓK Józsefnének 358/1757 2 4f. BENDA Kálmánnak (autográf) 358/1758 1 2f. BENKŐ Lórándnak 358/1759 2 6f. BETHLEN Bélénak 358/1760 12 17f. COLLINDER, Björn-nek (autográf) 358/1761 1 1f. CSÁKÁNY Miklósnak 358/1762 1 1f. CSÁTI Évának (Szabó T. Attilánénak) (autográf) 358/1763 129 176f. + 19 bor. CSÁTI Lajosnak (autográf) 358/1764 1 1f. CSŐGÖR Lajosnak 358/1765 1 1f. CURTIS, W.A. (autográf piszkozat) 358/1766 1 1f. DÉSI VÁNDORGYŰLÉS EMLÉKKÖNYVE Szerkesztőségének 358/1767 1 1f. + 1 bor. DOMOKOS Gézának 358/1768 1 2f. DOUGLAS, P.A. (autográf) 358/1769 2 7f. DRIMBA, Vladimir (autográf piszkozaf) 358/1770 1 2f. ERDÉLYI MÚZEUMI EGYLET Választmányának 358/1771 1 2f. ETIMOLÓGIAI KONFERENCIA Rendező Bizottságának 358/1772 1 2f. EURÓPA Könyvkiadónak 358/1773 1 1f. FÁBIÁN Pálnak 358/1774 1 1f. FAMILIA Szerkesztősége (Bukarest) (autográf piszkozat) 358/1775 1 1f. FILIALA ARHIVELOR STATULUI Jud. HARGITA 358/1776 1 1f. FINTA Bélának (autográf) 358/1777 1 1f. FOKOS-FUCHS Dávidnak (gépirat, autográf javításokkal) 358/1778 1 1f.

Page 43: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés GABAIN, A.V. 358/1779 1 1f. GÜNDISCH Mihálynak (autográf) 358/1780 1 1f. GYÖRFFY Istvánnak (autográf) 358/1781 4 5f. GYULAY Zoltánnak 358/1782 1 1f. HEREPEI Jánosnak 358/1783 1 1f. HITEL Szerkesztőinek 358/1784 1 5f. HOFER Tamásnak (autográf) 358/1785 1 1f. HÓMAN Bálintnak 358/1786 1 2f. HUBER Győzőnek (lsd. HUBER András – SZTA-hoz) IORDAN, Iorgu-nak 358/1787 1 1f. JUHÁSZ Istvánnak 358/1788 1 1f. + 1 bor. KARPATIEN RUNDSCHAU Szerkesztőségének 358/1789 1 2f. KENNEDY, A.A. (autográf) 358/1790 1 2f. KLEIN, Konrad (autográf piszkozat) 358/1791 1 2f. KOVÁCS Dezsőnek (autográf) 358/1792 1 1f. KOVÁCS Lászlónak 358/1793 1 2f. KRITERION Szerkesztőségének (autográf) 358/1794 1 1f. KROMPECHER Istvánnak (gépirat, autográf javításokkal) 358/1795 1 1f. LÁZÁR Istvánnénak (Szabó T. Márta) (autográf) 358/1796 58 83f. + 2 bor. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG Nagykövetségének (Bukarest) (autográf piszkozat) 358/1797 1 1f. MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG (autográ piszkozatf) 358/1798 1 1f. MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TÁRSASÁG Választmányának (autográf piszkozat) 358/1799 3 6f. MAGYAR TELEFONHÍRMONDÓ ÉS RÁDIÓ RT. 358/1800 1 1f. MÁRTON Gyula és családjának (autográf piszkozat) 358/1801 1 1f. MAURER, A. (autográf piszkozat) 358/1802 1 2f. MIHÁLY Károlynak 358/1803 1 1f. MIKESY Sándornak (autográf) 358/1804 1 1f. MISKOLCZY Dezsőnek (autográf) 358/1805 1 2f. + 1 bor. MTA Nagykönyvtárának 358/1806 1 1f. NAGY Jenőnek, ifj. (autográf piszkozat) 358/1807 1 1f. NAGY Károlynak (autográf piszkozat) 358/1808 1 1f. NYUGAT Szerkesztőségének (autográf) 358/1809 1 1f. PARÁDI Ferencnek, id. 358/1810 3 6f. PENAVIN Olgának 358/1811 1 2f. REF. WESSELÉNYI KOLLÉGIUM Elöljáróságának (autográf) 358/1812 1 2f. RESEARCH CENTER FOR THE LANGUAGE-SCIENCES (autográf piszkozat) 358/1813 1 3f. ROSKA Mártonnak 358/1814 1 2f. SÁNDOR Gábornak(autográf) 358/1815 4 5f. + 2 bor. SEBEÖK Tamásnak (autográf) 358/1816 2 2f. SIMA Ferencnek (autográf piszkozat) 358/1817 1 1f. SOCIETAS URALO-ALTAICA 358/1818 1 1f. SOMOGYI Sándornak (autográf) 358/1819 1 1f. STOLL Bélának 358/1820 1 3f. SZABÓ T. Attilának, ifj. (autográf) 358/1821 1 1f. SZABÓ T. Áron, Ádám, Attila (autográf) 358/1822 1 1f. + 1 bor. SZABÓ T. Juditnak (autográf) 358/1823 10 13f. + 1 bor. SZABÓ T. Károlynénak (autográf) 358/1824 141 168f.

Page 44: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés SZÉPMÍVES CÉHnek 358/1825 1 3f. SZINYEI MERSE Jenőnek 358/1826 1 1f. TEMESI Mihálynak (autográf piszkozat) 358/1827 1 1f. UGRON Istvánnak (autográf) 358/1828 1 1f. + 1 bor. VÁRADY Imrének 358/1829 3 5f. VARGHA Lászlónak 358/1830 1 1f. VÁZSONYI Andrásnak (autográf piszkozat) 358/1831 1 2f. VEENKER, W. 358/1832 1 1f. VERESS Endrének 358/1833 1 1f. VISKI Károlynak 358/1834 1 1f. Ismeretlenekhez 358/1835 6 6f. VI. Szabó T. Attila családtagjainak iratai és levelezése VI.1. Szabó T. Attiláné (Dr. Csáti Éva) iratai

Szabó T. Attiláné önéletrajz-fogalmazványa (autográf) 358/1836

1 2f. Szabó T. Attiláné utalványai, végzések 358/1837 3 3f. Szabó T. Attiláné orvosi jegyzetei 358/1838 1 30f. Szabó T. Attiláné emlékirata SZTA-ról (fénymásolat, autográf jegyzetek) 358/1839 2 13f. Szabó T. Attiláné és Ifj. Szabó T. Attila összeállítása SZTA életrajzi adatairól 358/1840 1 2f. Szabó T. Attiláné rajza férjéről (fénymásolat) 358/1841 1 1f. Szabó T. Attiláné névjegyei 358/1842 4 4f. Szabó T. Attiláné gyászjelentése 358/1843 2 2f. VI.2. Szabó T. Attiláné (Dr. Csáti Éva) levelezése Ádám Margit - Szabó T.Attilánéhoz 358/1844 2 3f. + 2 bor. Adams Sándor - Szabó T.Attilánéhoz 358/1845 2 2f. + 2 bor. Bajtársi Szövetség - Szabó T.Attilánéhoz 358/1846 1 2f. + 1 bor. Balogh Jolán - Szabó T.Attilánéhoz 358/1847 28 40f. + 10 bor. Bartók Anna - Szabó T.Attilánéhoz 358/1848 1 1f. Bartók Józsefné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1849 2 2f. Bartók Miklós - Szabó T.Attilánéhoz 358/1850 1 1f. Benda Kálmán - Szabó T.Attilánéhoz 358/1851 7 7f. Benda Kálmánné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1852 2 2f. Benkő Lórándné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1853 1 2f. + 1 bor. Bikfalvy Ferencné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1854 1 1f. Bolgár Desidero, Dr. - Szabó T.Attilánéhoz 358/1855 1 1f. Brósz Johanna - Szabó T.Attilánéhoz 358/1856 1 2f. Brüll Emmánuel - Szabó T.Attilánéhoz 358/1857 8 10f. + 5 bor. Csáti Béla - Szabó T.Attilánéhoz 358/1858 4 4f. + 1 bor. Csáti Lajosné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1859 13 21f. + 6 bor. Erdélyi Múzeum Egyesület - Szabó T.Attilánéhoz 358/1860 4 6f. Éder Zoltánné – Szabó T. Attilánéhoz 358/1861 1 1f. + 1 bor. Fugulyán Katalin – Szabó T. Attilánéhoz 358/1862 1 2f. Fulicea, Viorica – Szabó T. Attilánéhoz 358/1863 1 2f + 1 bor. Gál Lászlóné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1864 1 1f. + 1 bor. Grépály András – Szabó T. Attilánéhoz 358/1865 1 1f.

Page 45: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Hodder Stoughton Limited - Szabó T.Attilánéhoz 358/1866 1 1f. Husz Ödön - Szabó T.Attilánéhoz 358/1867 3 5f. + 2 bor. Imre Samuné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1868 1 1f. Jakab Antalné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1869 2 3f. Kolozsvár-Belvárosi Ref. Lelkipásztori Hiv. - Szabó T.Attilánéhoz 358/1870 2 2f. Kolozsvári Orvosi Kamara - Szabó T.Attilánéhoz 358/1871 1 1f. Kopár Gerő – Szabó T. Attilánéhoz 358/1872 1 1f. Kovács Eszter - Szabó T.Attilánéhoz 358/1873 1 1f. Kylstra-Lindez, Margarit - Szabó T.Attilánéhoz 358/1874 2 3f. + 1 bor. László Gyuláné – Szabó T. Attilánéhoz 358/1875 1 1f. + 1 bor. Lázár Istvánné - Szabó T.Attilánéhoz, sógornőjéhez 358/1876 10 16f. + 6 bor. Lőrincze Lajosné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1877 1 2f. + 1 bor. M.Kir.F.J. Tud. Egy. Stomatologiai Klinika - Szabó T.Attilánéhoz 358/1878 1 1f. + 1 bor. Madas Lászlóné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1879 1 1f. Magyar Athletikai Club - Szabó T.Attilánéhoz 358/1880 1 1f. Magyar Fogorvosok Orsz. Egyesülete - Szabó T.Attilánéhoz 358/1881 2 3f. + 1 bor. Mária Valéria Árvaház - Szabó T.Attilánéhoz 358/1882 1 1f. + 1 bor. Mikesy Sándor - Szabó T.Attilánéhoz 358/1883 1 2f. Nagy Aladár - Szabó T.Attilánéhoz 358/1884 1 2f. Nyárády Lajosné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1885 2 3f. + 1 bor. Palotay Gertrúd – Szabó T. Attilánéhoz 358/1886 1 1f. + 1 bor. Paulai Gyula - Szabó T.Attilánéhoz 358/1887 1 1f. Péterfy Mihály - Szabó T.Attilánéhoz 358/1888 3 6f. + 3 bor. Szabó Géza - Szabó T.Attilánéhoz 358/1889 1 4f. + 1 bor. Szabó T. Ádám – Szabó T. Attilánéhoz 358/1890 1 1f. + 1 bor. Szabó T Áronné (Benda Mária) - Szabó T.Attilánéhoz 358/1891 2 2f. + 2 bor. Szabó T Attila Ifj. - Szabó T.Attilánéhoz 358/1892 1 1f. + 1 bor. Szabó T Judit - Szabó T.Attilánéhoz 358/1893 2 3f. Szabó T Károlyné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1894 12 14f. + 2 bor. Székely Lászlóné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1895 1 3f. + 1 bor. Szenthe István és neje - Szabó T.Attilánéhoz 3581/896 2 2f. Szőcs Edéné - Szabó T. Attilánéhoz 358/1897 1 1f. Tamás Lajosné - Szabó T. Attilánéhoz 358/1898 1 1f. Törpényi Miklós - Szabó T.Attilánéhoz 358/1899 1 1f. Vályi Gáborné - Szabó T. Attilánéhoz 358/1900 1 1f. + 1 bor. Vargha László - Szabó T.Attilánéhoz 358/1901 1 1f. Vasady Béláné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1902 3 4f. + 3 bor. Venczel Józsefné (Boga Éva Mária) - Szabó T.Attilánéhoz 358/1903 1 1f. + 1 bor. Viski Károlyné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1904 2 2f. Wagner, Edith - Szabó T.Attilánéhoz 358/1905 1 1f. Wass Éva, Czege - Szabó T.Attilánéhoz 358/1906 1 1f. + 1 bor. Weisel Ernő és Ernőné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1907 2 3f. Zalka Ödönné - Szabó T.Attilánéhoz 358/1908 4 5f. + 1 bor. Szabó T. Attiláné - Ardevan Ecaterinahoz 358/1909 1 1f. Szabó T. Attiláné – Brüll Emmánuelhez 358/1910 1 2f. Szabó T. Attiláné - Csáti Lajosnéhoz 358/1911 4 7f. + 2 bor. Szabó T.Attiláné - Ismeretlen „Páterhez” 358/1912 1 1f. Szabó T.Attiláné - Külföldiek Otthona Igazgatóságához. 358/1913 1 2f. Szabó T.Attiláné - Lázár Istvánnéhoz 358/1914 1 1f.

Page 46: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Szabó T.Attiláné - M.Kir. Közigazgatási Bíróság Elnökéhez 358/1915 31 2f. Szabó T.Attiláné - Onoratu Minister al Saniteti Ocotorol 358/1916 1 1f. Szabó T.Attiláné - Szabó T Ádámhoz 358/1917 1 1f. Szabó T.Attiláné – Vallás és Közoktatási Miniszterhez 358/1918 1 2f. VI.3. Szabó T. Attila gyermekeinek iratai és levelezése VI.3.1. ifj. Szabó T. Attila levelezése Eszenyei Zsuzsanna - Ifj. Szabó T. Attilához 358/1919 3 3f. Gergely Zoltán – Ifj. Szabó T. Attilához 358/1920 1 1f. + 1 bor. Gergely Zoltánné - Ifj. Szabó T. Attilához 358/1921 1 1f. + l bor. Grüll, Frantisek - Ifj. Szabó T. Attilához 358/1922 1 1f. Jakab Antal – Ifj. Szabó T. Attilához 358/1923 1 2f. Lázár Istvánné - Ifj. Szabó T. Attilához 358/1924 1 1f. Szabó T. Károlyné - Ifj. Szabó T. Attilához 358/1925 1 1f. Ifj. Szabó T. Attila – özv. Csáti Lajosnéhoz 358/1926 1 1f. VI.3.2. Szabó T. Ádám iratai és levelezése Szabó T. Ádám: Két erdélyi levél a XVI. századból (gépirat) 358/1927 1 6f. Eszenyei Zsuzsanna - Szabó T. Ádámhoz 358/1928 1 1f. Knüovisti, Irmeli - Szabó T. Ádámhoz 358/1929 1 1f. + 1 bor. Lőrincze Péter és szülei – Szabó T. Ádámhoz 358/1930 1 3f. + 1 bor. Pomogáts Béla - Szabó T. Ádámhoz 358/1931 1 1f. Szabó T. Károlyné - Szabó T. Ádámhoz 358/1932 1 2f. Szőcs Ferenc - Szabó T. Ádámhoz 358/1933 1 1f. Szabó T. Ádám – Csáti Lajoshoz 358/1934 1 1f. + 1 bor. Szabó T. Ádám - Nagy Jenőhöz 358/1935 1 1f. Szabó T. Ádám, Attila és Áron - Lázár Istvánnéhoz 358/1936 2 2f. Szabó T. Ádám - Szabó T. Áronhoz 358/1937 3 5f. + 2 bor. VI.3.3. Szabó T. Áron levelezése Benda Kálmán - Szabó T. Áronhoz 358/1938 1 1f. + 1 bor. Benda Mária - Szabó T. Áronhoz 358/1940 145 206f. + 138 bor. + 2 fénykép Csáti Lajosné - Szabó T. Áronhoz 358/1941 2 1f. + 1 bor. Dobó Csaba - Szabó T. Áronhoz 358/1942 1 2f. Forgách Lajos és Zsuzsi – Szabó T. Áronhoz 358/1943 1 2f. + 1 bor. Reuter Camilló - Szabó T. Áronhoz 358/1944 1 1f. Ismeretlenek – Szabó T. Áronhoz 358/1945 2 2f. VI.4. Szabó T. Attila egyéb családtagjainak iratai SZTA szüleinek házassági anyakönyvi kivonata 358/1946 1 1f. Szabó T. Károly feljegyzése gyermekei születéséről (autográf) 358/1947 1 1f. + 1 bor. Szabó T. Károly gyászjelentése 358/1948 1 1f Özv. Szabó T. Károlyné írásos beszámolója elmeállapotáról (autográf) 358/1949 1 7f. Ifj. Szabó T. Károly beszámolója a marokkói, francia Idegen Légióból (1932-35) (autográf) 358/1950 1 37f. + 1 bor.

Page 47: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Szabó Mártha (özv. Lázár Istvánné) névjegye és gyászjelentése 358/1951 2 3f. Szabó T. Judith (SZTA nővére) gyászjelentése 358/1952 1 1f. Bartók Lujza (SZTA nagynénje) okmányai 358/1953 4 28f. SZTA egyéb családtagjainak gyászjelentései (Bogdánffy Bendegúz, Deák Berta, Törpényi István) 358/1954 3 3f. + 2 bor. SZTA családtagjainak fényképei 358/1955 18 18f. + 14 db. negatív VI.5. Szabó T. Attila egyéb családtagjainak levelezése (a levélírók betűrendjében) Bartók Anna - Szabó T. Károlynéhoz 358/1956 1 4f. Bartók Dalma - Szabó T. Károlynéhoz 358/1957 1 2f. Bartók József, Ifj. - Bartók Lujzához 358/1958 6 8f. + 1 bor. Bartók József, Ifj. - Bartók József, Id.-hez 358/1959 2 2f. Bartók József, Ifj. – Szabó T. Károlynéhoz 358/1960 10 36f. + 2 bor. Bartók Józsefné, Ifj. – Szabó T. Károlynéhoz 358/1961 3 4f. Bartók Józsefné, Ifj. - Bartók Lujzához 358/1962 2 3f. Bartók Lajos - Id. Bartók Józsefnéhez 358/1963 3 3f. Bartók Lajos - Bartók Lujzához 358/1964 2 2f. Bartók Lajos és felesége - Szabó T. Károlynéhoz 358/1965 4 7f. Bartók Lajosné – Bartók Lujzához 358/1966 4 4f. Bartók Lajosné – Szabó T. Károlynéhoz 358/1967 1 4f. Bodor Zoltán – Bartók Lujzához 358/1968 1 1f. Daday István - Szabó T Judithoz 358/1969 1 1f. Gócsné - Bartók Lujzához 358/1970 1 1f. Ismeretlen Dr. - Ifj. Dr. Bartók Józsefhez 358/1971 1 1f. Ismeretlen Aranka - Bartók Lujzához 358/1972 1 1f. Ismeretlen Dezső legátus – Szabó Lajoshoz 358/1973 1 1f. Ismeretlen Dénes - Ifj. Szabó T. Károlyhoz 358/1974 1 1f. Ismeretlen Kálmán b. - Szabó T. Károlynéhoz 358/1975 1 2f. Ismeretlen Margit, Imre - Bartók Lujzához 358/1976 3 3f. Ismeretlen Mari, Klára, Margit - Id. Bartók Józsefnéhez 358/1977 2 2f. Ismeretlen Vilma - Bartók Lujzához 358/1978 1 1f. Ismeretlen – Bartók Lujzához 358/1979 1 1f. Kiss Á. – Szabó T. Károlynéhoz 358/1980 1 1f. Kovács Dezső - Szabó T. Károlynéhoz 358/1981 2 4f. + 1 bor. Kustár Gyuláné (Bartók Boriska) - Bartók Lujzához 358/1982 1 1f. Kustár Piroska - Bartók Lujzához 358/1983 1 1f. Kustár Piroska - Ifj. Bartók Józsefhez 358/1984 1 1f. Kustár Piroska - Kustár Gyulánéhoz 358/1985 1 1f. Kustár Piroska - Szabó T. Károlynéhoz 358/1986 3 5f. Lázár Istvánné - Brüll Emmanuelhez 358/1987 2 3f. + 1 bor. Lázár Istvánné - Nyárády Évához 358/1988 1 1f. Lázár Istvánné - Szabó T. Judithoz 358/1989 2 5f. Mester Miklós – Szabó T. Károlynéhoz 358/1990 1 1f. Nagy Béla - Id. Bartók Józsefhez 358/1991 1 1f. Nyárády Károly - Szabó T. Judithoz 358/1992 1 2f. + 1 bor. Nyárády Károly - Szabó T. Károlynéhoz 358/1993 1 1f. Petelei István - Szabó T. Károlyhoz 358/1994 1 3f. Roskóné, Ilona – Szabó Lajosné (Törpényi Karoliná)hoz 358/1995 1 2f. Sz. Rózika – Bartók Lujzához 358/1996 1 1f.

Page 48: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Szabó Erzsike és Nyárády Lajos – Lázár Istvánnéhoz 358/1997 1 1f. Szabó Róza - Bartók Lujzához 358/1998 2 2f. Szabó T. Judit - Lázár Istvánnéhoz 358/1999 1 1f. Szabó T. Judit - Szabó T. Károlynéhoz 358/2000 2 4f. Szabó T. Károly, Ifj. - Szabó T. Károlynéhoz 358/2001 7 12f. Szabó T. Károlyné - Administratia Financiara.. 358/2002 1 1f. Szabó T. Károlyné - Bartók Lujzához 358/2003 1 1f. Szabó T. Károlyné - Csáti Lajosnéhoz 358/2004 1 2f. + 1 bor. Szabó T. Károlyné - Igen tisztelt Ügyvéd Úr!-hoz 358/2005 1 1f. Szabó T. Károlyné – Imecs Mártonhoz 358/2006 1 1f. Szabó T. Károlyné - Kovács Dezsőhöz 358/2007 4 8f. Szabó T. Károlyné - Szabó T. Judithoz 358/2008 2 3f. Szabó T. Károlyné - Vásárhelyi János ref. pp.-höz 358/2009 1 1f. Vass István - Bartók Lujzához 358/2010 1 2f. Vásárhelyi János ref. pp. - Szabó T. Károlynéhoz 358/2011 1 1f. VII. Szabó T. Attila hagyatékában talált idegen kéziratok VII.1. Sándor Gábor és családja iratai és levelei Sándor Gábor igazolványai 358/2012 2 19f. Sándor Gábor utazási jegyei, számlái 358/2013 12 12f. Fényképek Sándor Gábor hagyatékából 358/2014 6 6f. + 1 bor. Sándor Gábor adókivetési jegyzőkönyve 358/2015 1 1f. Meghatalmazás a kézdivásárhelyi gimn. igazgatójától 358/2016 1 1f. Sándor Gábor névjegyei 358/2017 2 16f. + 1 bor. Sándor Gábor diákjainak iskolai füzetei 358/2018 2 20f. Sándor Gábor tanári naplója, osztályzófüzete 358/2019 1 22f. Sándor Gábor feljegyzései kórházlátogatóiról 358/2020 1 2f. Sándor Gábor emléke Csíksomlyóról 358/2021 1 1f. Sándor Gábor: Író és népe (gépirat) 358/2022 1 3f. Sándor Gábor - Bencze Irénhez 358/2023 1 3f. + 1 bor. Sándor Gábor – Tamás Lajoshoz 358/2024 1 2f. Akopov kapitány - Sándor Gáborhoz 358/2025 2 3f. + 1 bor. Árvay József - Sándor Gáborhoz 358/2026 2 2f. Bálint István - Sándor Gáborhoz 358/2027 3 8f. + 1 bor. Balogh Ferenc - Sándor Gáborhoz 358/2028 2 2f. Bartalis Dénes - Sándor Gáborhoz 358/2029 1 2f. + 1 bor. Bertalan János Dr. - Sándor Gáborhoz 358/2030 1 1f. + 1 bor. Czapi Józsefné (Teleki Nagy Margó) - Sándor Gáborhoz 358/2031 1 1f. Cseh Istvánné - Sándor Gáborhoz 358/2032 1 1f. Cseh Lenke és Irma - Sándor Gáborhoz 358/2033 2 3f. + 2 bor. Csiszár Józsefné - Sándor Gáborhoz 358/2034 1 2f. Dávid László - Sándor Gáborhoz 358/2035 1 1f. Erőss Alfréd - Sándor Gáborhoz 358/2036 2 2f. Erőss József - Sándor Gáborhoz 358/2037 3 3f. Ferencz Ida - Sándor Gáborhoz 358/2038 1 1f. Galló Dezső - Sándor Gáborhoz 358/2039 1 1f. Gazda Ferenc - Sándor Gáborhoz 358/2040 4 4f. + 2 bor. Gellért László - Sándor Gáborhoz 358/2041 2 2f. + 1 bor.

Page 49: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Gödri Sándor - Sándor Gáborhoz 358/2042 1 1f. Gunda Béla - Sándor Gáborhoz 358/2043 2 3f. + 1 bor. György Lajos - Sándor Gáborhoz 358/2044 2 3f. + 1 bor. Hajdú Gyula - Sándor Gáborhoz 358/2045 7 11f. + 5 bor. Ismeretlen Márton – Sándor Gáborhoz 358/2046 1 2f. + 1 bor. Izsák József - Sándor Gáborhoz 358/2047 1 1f. + 1 bor. Jáncsó Mózes - Sándor Gáborhoz 358/2048 1 1f. Jánó Mihály - Sándor Gáborhoz 358/2049 1 4f. + 1 bor. Kicsi Sándor - Sándor Gáborhoz 358/2050 1 1f. + 1 bor. Kiss Irén - Sándor Gáborhoz 358/2051 1 1f. + 1 bor. Kocziány László - Sándor Gáborhoz 358/2052 2 4f. Kozma Lajos - Sándor Gáborhoz 358/2053 1 1f. + 1 bor. Marosvásárhelyi Ref. Egyházközség - Sándor Gáborhoz 358/2054 1 2f. + 1 bor. Máthé Dezső - Sándor Gáborhoz 358/2055 1 1f. Oross István - Sándor Gáborhoz 358/2056 1 1f. Pál Domokos - Sándor Gáborhoz 358/2057 2 2f. Pánczél Brigitta - Sándor Gáborhoz 358/2058 1 1f. Pánczél Johanna, Veress Lenke, Ferencz Ida - Sándor Gáborhoz 358/2059 1 2f. Roska Márton – Sándor Gáborhoz 358/2060 1 1f. Sándor József - Sándor Gáborhoz 358/2061 3 4f. + 1 bor. Sándor Józsefné - Sándor Gáborhoz 358/2062 1 2f. Szabédi László - Sándor Gáborhoz 358/2063 3 3f. + 2 bor. Székely Nemzeti Múzeum - Sándor Gáborhoz 358/2064 3 3f. + 2 bor. Szilágyi János - Sándor Gáborhoz 358/2065 1 1f. Szini László - Sándor Gáborhoz 358/2066 2 2f. Szociális Testvérek Társasága - Sándor Gáborhoz 358/2067 8 8f. + 3 bor. Szőke Béla - Sándor Gáborhoz 358/2068 1 1f. + 1 bor. „X.Y.” – Sándor Gáborhoz 358/2069 1 2f. + 1 bor. Végh Anna - Sándor Gáborhoz 358/2070 1 1f. Vikol Kálmán - Sándor Gáborhoz 358/2071 1 1f. Wildt József - Sándor Gáborhoz 358/2072 2 2f. Sándor Gábornak címzett tanítványi köszöntők, üdvözlések 358/2073 11 13f. + 4 bor. Sándor Gábornak szóló meghívók 358/2074 5 7f. + 2 bor. Sándor Gábornak küldött gyászjelentések 358/2075 2 2f. Sándor Gábornak címzett borítékok 358/2076 3 3 bor. Ismeretlenek – Sándor Gáborhoz 358/2077 5 5f. + 1 bor. Sándor József (Sándor Gábor apja) személyi igazolványa 358/2078 1 8f. Sándor József (Sándor Gábor apja) hivatalos iratai 358/2079 3 3f. Sándor József - Bardócz Vilmához 358/2080 1 1f. Sándor József - Csiszár Józsefnéhez 358/2081 2 4f. Sándor József - Ismeretlen Bertusnak 358/2082 5 9f. Sándor József - Kiss Irénhez 358/2083 2 5f. Sándor József - Márton Áron pp-höz (autográf piszkozat) 358/2084 1 1f. Sándor József - Tóth Lajoshoz 358/2085 1 3f. Sándor József - Wildt Józsefhez 358/2086 1 1f. Sándor József levélfogalmazványai ismeretlenekhez 358/2087 3 3f. Bálint István – Sándor Józsefhez 358/2088 1 2f. Bánffy Miklós - Sándor Józsefhez 358/2089 1 1f. + 1 bor.

Page 50: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Bencze Irénke gyászjelentése - Sándor Józsefhez 358/2090 1 1f. Bretan, V. - Sándor Józsefhez 358/2091 1 1f. Csiszár Józsefné - Sándor Józsefhez 358/2092 4 8f. + 3 bor. Fejér József - Sándor Józsefhez 358/2093 1 1f. Ismeretlen Bertus - Sándor Józsefhez 358/2094 9 16f. Ismeretlen Margit – Sándor Józsefhez 358/2095 1 2f. + 1 bor. Kiss Irénke - Sándor Józsefhez 358/2096 1 2f. + 1 bor. Márton Áron pp. - Sándor Józsefhez 358/2097 1 1f. Nemes Gyula – Sándor Józsefhez 358/2098 1 2f. + 1 bor. Orbán László - Sándor Józsefhez 358/2099 1 1f. Tóth Lajos - Sándor Józsefhez címzett borítékja 358/2100 1 1 bor. Wildt József - Sándor Józsefhez 358/2101 1 1f. VII.2. Egyéb idegen iratok, kéziratok Áprily Lajos: Tavaszi mythológia, Reisezeit (vers, autográf) 358/2102 3 3f. Bogáts Dénes után maradt jegyzetek, anyaggyűjtések (autográf) 358/2103 7 75f Bölöni Sándor ügyvéd úrnak szóló átirat (1875, autográf) 358/2104 1 1f. Csomós Ferencné kérvénye lánya iskoláztatásával kapcsolatban 358/2105 1 1f. Fekete Mihály hagyaték számlái 358/2106 3 3f. Felméri Lajos kölcsönkötvénye és jegyzőkönyve 358/2107 2 3f. Imre Dénes főerdész esküje (1885) 358/2108 1 1f. Knöpfel László kérvénye a Belügyminiszterhez 358/2109 1 2f. Mécs László: A tenger fekete és mély marad (vers, autográf) 358/2110 1 1f. Anatómiai és élettani szókincstár (gépirat, részlet) 358/2111 2 8f. Árpád vezér álma (szimbolikus színjáték, 1 felvonásban) 358/2112 1 15f. Krisztus Király ünnepén mondott szentbeszéd (1943, gépirat,.) 358/2113 1 8f. Megkésett szavak Mikó Imre: Somló Bódog útja c. megemlékezé-séhez (gépirat) 358/2114 1 1f. Ölelkezés a végállomáson (novella, 1935.) 358/2115 1 10f. Reflexió László Dezső Korunkban megjelent cikkére (gépirat) 358/2116 1 3f. VII.3. Idegen levelek (a levélírók betűrendjében) Akadémiai Kiadó – Mikesy Sándorhoz 358/2117 1 1f. Albrecht Dezső – Beke Ödönhöz 358/2118 1 1f. „ALFA” Szövetkezet - Brüll Emmanuelhez 358/2119 1 1f. + 1 bor. Beke Ödön – Albrecht Dezsőhöz 358/2200 1 1f. + 1 bor. Bitay Zoárd - Ady Lászlóhoz 358/2201 1 1f. + 1 bor. Brüll Emmánuel - Csáti Bélához 358/2202 2 2f. Brüll Emmánuelhez címzett gyászjelentések (Gombos Ferencné, Nagy Ferenc) 358/2203 2 2f. Buday György - Császár Károlyhoz 358/2204 1 1f. Cristea, Maria – Maxim Jánoshoz 358/2205 1 1f. Deák Imre - Sebestyén Józsefhez 358/2206 1 1f. Dézsi Lajos - Kelemen Lajoshoz 358/2207 1 2f. + 1 bor. Elekes György - Herepei Jánoshoz 358/2208 1 1f. Entz Géza – Jakó Zsigmondhoz 358/2209 1 1f. Erdélyi Lajos - Csűry Bálinthoz 358/2210 1 1f. Erdélyi Múzeum Kiadó - Brüll Emmanuelhez 358/2211 1 1f. + 2 bor.

Page 51: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés Fábián Pál - Gálffy Mózseshez 358/2212 1 1f. + 1 bor. Felméry Lajos - Kolozsvár Városi Tanácsához. 358/2213 1 2f. Györffy István - Szilágyi Bélához 358/2214 1 1f. Hárs János - Brüll Emmanuelhez 358/2215 1 1f. Herepei János - Brüll Emmánuelhez 358/2216 1 1f. Imre Samu - Balassa Ivánhoz 358/2217 1 1f. Inczédy-Jocksmann Ödön - Brüll Emmanuelhez 358/2218 1 1f. + 1 bor. Ismeretlen Annuska – Brüll Emmánuelhez 358/2219 2 3f. + 2 bor. Ismeretlen Arnold - Herepei Jánoshoz 358/2220 1 1f. Ismeretlen József és Magda - Sebestyén Józsefhez 358/2221 1 1f. Ismeretlen Jóska - Benda Kálmánhoz 358/2222 1 1f. Jordáky Lajos - Jakó Zsigmondhoz 358/2223 1 1f. Józsa Gerő - Imre Samuhoz 358/2224 1 1f. Jurawiczki - Benda Kálmánhoz 358/2225 1 1f. Kézdy Vásárhelyi Béla - Kelemen Lajoshoz 358/2226 1 1f. Kicska Sándor - Balassa Ivánhoz 358/2227 1 1f. Kiss Károly - Szepes Istvánhoz 358/2228 1 2f. + 1 bor. Kós Károly - Brüll Emmánuelhez 358/2229 1 2f. + 1 bor. Lévay József - Gyulai Pálhoz (1886, autográf) 358/2230 1 2f. Lőrincze Lajos - Márton Gyulához 358/2231 1 1f. Makkai László - Benda Kálmánhoz 358/2232 1 1f. Marx József - Tóth Sándorhoz 358/2233 1 1f. Maur Fülöp – Kelemen Lujzához 358/2234 1 1f. Mester Miklós - Imecs Mártonhoz 358/2235 1 1f. Mikesy Sándor - Jakó Zsigmondhoz 358/2236 1 2f. Mozsolics Amália - Brüll Emmanuelhez 358/2237 2 2f. Nagy Albert - Biás Istvánhoz 358/2238 1 1f. Paál Anna igazgatónőhöz címzett névjegyek 358/2239 57 57f. Pop, Sever - Gálffy Mózeshez 358/2240 1 2f. + 1 bor. Rátkai Géza - Benda Kálmánhoz 358/2241 1 1f. Rudnay Egyed - Kelemen Lajoshoz 358/2242 1 1f. + 1 bor. Sebeok Thomas - Földváry Gáborhoz 358/2243 1 1f. Sohár Béla - Hajdú Győzőhöz 358/2244 1 1f. Szinnyei Merse Jenő - Tamás Lajoshoz 358/2245 1 1f. Tarpay Miklós - Almássy Sámuelhez 358/2246 1 2f. + 1 bor. Tompa Arthur - György Lajoshoz 358/2247 1 1f. Vargha László - Benda Kálmánhoz 358/2248 1 1f. Vargha László - Mikesy Sándorhoz 358/2249 1 1f. + 1 bor. Vas István - Ruffy Péterhez 358/2250 1 1f. + 1 bor. Vasady Béláné - Reményik Sándorhoz 358/2251 1 2f. + 1 bor. Vecserka Zsolt - Gábor Déneshez 358/2252 1 4f. + 1 bor. Erdélyi Múzeum Egyesület címére érkezett levelek 358/2253 6 7f. + 4 bor. Erdélyi Múzeum Kiadóhivatala és Szerkesztősége címére érkezett levelek 358/2254 26 30f. + 10 bor. Magyar Kir. Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézete (Kolozsvár)címére érkezett levelek 358/2255 14 15f. + 7 bor.

Page 52: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés VIII.A hagyaték feldolgozásakor érkezett dokumentumok EME Kézirattárában őrzött SZTA-hagyaték fondjegyzéke (Készítette: Dáné Veronika, Kolozsvár) (Jakó Zsigmond ajándéka, gépirat) 358/2256 1 53f. SZTA levelezési nyilvántartásai (1956-1987) (EME Kézirattár) (Dáné Veronika ajándéka, fénymásolat) 358/2257 14 71f. „Erdélyi gyászjelentések” SZTA felmenő családtagjainak gyászjelentései (ifj. Szabó T. Attila ajándéka, fénymásolatok) 358/2258 1 12f. Családtagok által készített családfa-vázlatok (ifj. Szabó T. Attila ajándéka, fénymásolat) 358/2259 8 8f. Szabó Ilona (Százhalombatta) tulajdonában lévő családi dokumentumok (ifj. Szabó T. Attila ajándéka, fénymásolat) 358/2260 1 6f. Ifj. Szabó T. Attila levele Bogdánffy Ildikóhoz a megérkezett családi hagyaték részletes jegyzékével (másolat, 1997.) 358/2261 1 3f. Ifj. Szabó T. Attila levele Máthé Attilához, nagyapjáról Id. Szabó T. Károlyról (fénymásolat, 2000.) 358/2262 1 1f. Id. Szabó T. Károly iratainak jegyzéke (Készítette: a tulajdonos, ifj. Szabó T. Attila) (ifj. Szabó T. Attila ajándéka, fénymásolat) 358/2263 1 2f. IX. A hagyaték feldolgozásakor készült dokumentumok SZTA és közelebbi rokonságának családfái (Készítette: Szita Gábor) 358/2264 11 11f. SZTA közeli barátinak és munkatársainak családfái (Daday István, Jakó Zsigmond, Juhász István, Kántor Lajos, Kelemen Lajos, Kós Károly, László Dezső, Nagy Géza, Parádi Ferenc, D.Szabó Géza, Tavaszy Sándor, Tonk Emil) (Készítette: Szita Gábor) 358/2265 12 6f.

Page 53: SZABÓ T. Attila hagyatéka Fond 358 - oszk.hu 358 Szabo-T-Attila.pdf · A hagyaték Szabó T. Ádám közreműködésével folyamatosan érkezett Erdélyből az 1980-as években

20…../…..

Részletes felsorolás: Jelzet Db Megjegyzés