Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
SZEGED-SZENTMIHÁLYI
BÚZASZÖMA Szent Mihály Plébánia Hírlevele
IX. évfolyam 2012. június
A búzaszentelés, a zsendülő termések megáldása Szent Márk napjához kötődik (ápr. 25.), és csak a Magyar Kato-likus Egyházban szokás. Móra Ferenc írja „Az ének a búza-mezőkről” című regényében, hogy amikor Olaszországban vonattal utazott vissza Magyarországra, arról tudta meg, hogy már magyar földön van, kinézve a vonatablakból a szántóföldek között meglátta a búzaszentelő körmenetet. Így ír: „Otthon az én hazámban, az alvó akácok. A kipattant szemű jegenyék alatt az asszonyszőke vadvi-zek mentén ma nagy ünnepük van a lehaj-tott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból, és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rózák, kézen fogják a Péter-kéket és Márikákat, és föláradt homokokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topog-nak a szüzmáriakék és szentjózsefsárga lo-bogók után oda, ahol a búzamezők koszorújában lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan várja az élő embereket a ha-lott Isten. Nem áll itt az Isten és ember közé semmi, az Isten mezítelen tenyerén fekszik az emberek mezítelen szíve. A pap kezében suhog a keményen fogott rézszentelő, és a Há-romkirályok napján szentelt víz finom csöppekben szitál a királyok nem járta föld búzavetéseire. Az Úr Krisztus teste halkan megremeg, két kitárt karja mintha ölelni akarná a lábánál térdeplőket: - Megáldom vetéseiteket és új kenyeret ígérek nektek.”
A mi falunkban is szokás volt a búzaszentelés, amikor a Szent Márk napi mise után az emberek a pap
vezetésével lobogók alatt kimentek a határba imádkozni a jó termésért. Idősebb szentmihályiak még emlékeznek rá, hogy a körmenet az orvosi rendelő utáni első búzatábláig haladt, és ott áldotta meg és szentelte meg a pap a tavaszi búzavetést (ezen a területen ma az újosztás házai vannak). A kommunista időkben ezt a szép egyházi körmenetet is betiltották, és a búzaszentelés visszaszorult a templom fa-lai közé, és egy kisasztalkára helyeztek a zsenge búzából né-
hány marékkal, és itt végezték el a szertar-tást. Szentmihályon immár hetedik éve, hogy ismét kime-gyünk a határba búzát szentelni. A templom-hoz legközelebb esnek a Gárdonyi Gáza utca végén elterülő szántó-földek. Az idei búza-szentelő körmenet is az első búzatábláig ha-ladt, lobogók és a gaz-daköri zászlók alatt húsvéti énekeket éne-kelve. A búzatáblához érve a pap a négy égtáj felé fordulva felolvas
egy-egy evangéliumi részt és megáldja, megszenteli a ve-tést. A szertartás végén mindenki szakíthat egy-egy szálat a szentelt búzából, amit mindenki otthonába visz. Saj-nos, hogy meg kell említeni a sok évtizedes tiltás miatt az emberek elszoktak attól, hogy fontosnak tartsák vetéseik megáldását, az imádkozást a jó termésért. Mindig hiányo-lom a falu gazdáit, akik lehet, hogy nem is tudják, mikor van ez a szép szertartás, de azért bízom benne, hogy a kö-vetkező években mindig többen és többen tartják majd fontosnak részt venni a búzaszentelési körmeneten.
Fejes Ferenc
Búzaszentelés
2
Szentmihály a paprika földje; most a paprika mellett a csa-ládokból is szeretnénk koszorút fűzni.
Plébániánkon eddig is az alapvető feladatok közé tarto-zott a közösségépítés, a családok támogatása. Szeretnénk mi-nél több tartalmas programot nyújtani minél több ember-nek, hogy létrejöjjön a nyitott plébánia, amely felekezettől függetlenül, családi közösségi központként működhet.
Ezért a „Nagyító” Alapítvánnyal együttműködve be-nyújtottuk pályázatunkat Szentmihályi Paprikakoszorú címmel – a TÁMOP „Közösségi kezdeményezések és önkéntes programok támogatása – B komponens: A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése című kiírására, s örömmel tudatjuk, hogy támogatást nyertünk.
Projektünkben azt a többletet keressük és adjuk tovább, amellyel az egyedekből közösség válik. Célunk az, hogy a következő két évben erős, tagjait támogató, önszerveződő közösséggé fejlődjünk, ahol világnézettől függetlenül ha-sonló értékrend mentén összetartanak és segítik egymást az itt lakók.
A felgyorsult világban, a gazdasági helyzet romlása köz-ben megrendült a társadalom alapvető egysége a család. Célunk olyan szemléletváltás elősegítse, amely segíti a csa-ládhoz, a gyermekekhez, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalmi viszonyulás javulását, az elköteleződéstől való fé-lelem legyőzését, amely a „jó gyakorlatok” példáján keresztül a családi élet pozitívumait erősíti. A közösség összefogásá-val olyan szemléletformáló szolgáltatási hálót hozunk létre, amely segítségével a fi atal, gyermekes családok megerősöd-nek, valódi, gyakorlati segítséget kapva válaszolhatnak az élet kihívásaira.
Programjaink és segítő szolgáltatásaink célja a családok erősítése, a fi atal dolgozó és gyermeket nevelő szülők támo-gatása, közösségek építése. Augusztustól induló programja-inkkal valamennyi korosztály számára kínálunk aktív és in-gyenes szolgáltatásokat, programokat.
Családokat támogató gyakorlati szolgáltatásokSegítsük egymást:
Szívességbank: - önkéntes szolgáltatások, felesleges háztartási dolgok… cseréje,
Pótnagyi szolgálat: Szentmihály területén élő aktív nyugdíjasokból létrejövő szolgálat. A szülők elfoglaltsága, a kisgyermek betegsége esetén lehetőség szerint mindig ugyanaz a fogadott „nagyszülő” vigyázzon a gyerekekre,
akit már ismernek és szeretnek. Így a gyereknek is könnyebb az elszakadás, a szülőknek sem kell kiesni a munkából.
Tanácsadás:- családtámogatási rendszerrel, ellátásokkal kapcsolatban (jogász, szociális munkás)- családi élettel, gyermekneveléssel kapcsolatban (pszi-chológus, pedagógus)
Bébi- és dédiszitter szolgálat: gyermek illetve idős szü-lők felügyelete a programok idejére, hogy a fi atal szülők tehermentesen vehessenek részt a felnőtteknek szerve-zett programokon.
A gyermekvállalás és a munkavállalás összeegyeztetését segítő szolgáltatások, képzések:
Az anya munkába állásával a család napi rutinja olyan mértékben változik meg, amely nagyon sok probléma alapja lehet. A megszokott életritmusuk felborul, az anya nehezen tudja összeegyeztetni a munka és a család világát. Képzéseinkkel felkészítjük a családokat az élethelyzet vál-tozásaira, az időgazdálkodás és életszervezés profi megol-dásaira. A családi munkamegosztás kialakítására, a mun-kába való visszatérés zökkenőire, a munka és a családi élet összehangolására.
Programunk a következő lehetőségeket nyújtja egymásra épülő, de külön is választható tréningekkel:
Felkészítés az élethelyzet változásra1. : képzés anyáknak, akik a munka világába készülnek visszatérni, szerepük megváltozásáról, a család és a munka világának össze-egyeztetéséről, arról hogy hogyan változik meg éle-tük, milyen technikákkal csökkenthetik ezek hatását. Felkészítés az élethelyzet változásra:2. képzés apáknak, felké-szítve őket az anya eddigi szerepének megváltozására, ho-gyan tudják támogatni munkavállaló feleségüket, hogyan változik az apa szerepe a családban, segítő technikák.Újraorientáló tréning3. témája az anya és a dolgozó nő: önismeret és motiváció a munka világára készülve.Munkaerőpiaci tréning:4. mivel az anyák nagy része nem biztos, hogy régi munkahelyére térhet vissza, és az eltelt idő alatt megváltozott a munkaerő-piaci kör-nyezet, szükség van ilyen képzésre. Témái: álláskeresé-si technikák, önéletrajzírás, munkajogi ismeretek…Folyamatos tanácsadás5. – online és személyesen (munkajog, családi ellátások…)
A Szent Mihály plébánia programjai az Európai Unió támogatásával2012. július 1. – 2014. június 30.
„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú… Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi…
Örkény István: Az élet értelme
A projekt az Európai Unió�támogatásával valósul meg.Szentmihályi Paprikakoszorú
TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0181
33
Közösségépítő programok – családi életre nevelés, képzé-sek, rendezvények:
Programjaink – reméljük – segítenek átlépni a csak virtuáli-san létező határt a falu két része, a régi tősgyökeres szentmihályiak és az új osztáson Szegedről kitelepülő családok közt.
A családi kohéziót erősítő szombatok:Célja: tartalmas hétvégi időtöltést nyújtani a család
minden tagjának. Hetente más-más egymást váltó rend-szeres, havonta-kéthavonta jelentkező lazán egymáshoz kapcsolódó programok. A közös élmények erősítik a csa-ládi összetartást, a témák gyakorlati segítséget adnak a családi hétköznapokhoz. Szentmihály betelepült lakói vá-rosból jöttek, sokan nincsenek tisztában az őslakosok szá-mára egyértelmű praktikákkal, a vidéki életmóddal, nem ismerik az önfenntartó család fogalmát. Ezt is szeretnénk kicsit közelebb hozni a fiatalokhoz, lássák meg az ismeret-lenben, a hagyományokban az értéket, a hasznosat.
„Marad a gyerek” – társasjáték-kör kicsiknek és na-gyoknak. A szülők és a gyermekek önfeledt játéka ha-talmas összetartó erő. Az együtt játszó családok közt is mélyül a kapcsolat, kialakul egy élő családi közösség (ha-vonta egy szombat délután).
Női fonó – anyák és lányai, a nők közti kapocs erősíté-se, a női identitás megerősítése. Témakörök pl. a család és a nők, egészséges életmód, karrier kontra/és család, csalá-don belüli kommunikáció, hímzés... (havonta egyszer).
Hagyományőrző szombatok : (2x5 alkalom) kemen-ceépítés, kenyérsütés kemencében, disznóvágás, ünnep-körök hagyományai (advent, karácsony, farsang …)
Kiránduló család: (2x5 alkalom) természetjárás a kör-nyéken. Fehértó, Holt Tisza, ásotthalmi erdő, Bivalyre-zervátum (Mórahalom)
„ Házi-tündér” képzés a fenntartható család érdeké-ben; háztartás a fenntartható fejlődésre alapozva. Nagy-anyáink praktikái: lekvárfőzés, tyúkvágás, családi idő- és pénzgazdálkodás.
Fiatalok felkészítése a családi életre Örökségünk – a szentmihályi családok a � atalok szemével:A programban résztvevő fi atalok feltérképezik a tősgyö-
keres szentmihályi családokat, hagyományokat gyűjtenek, interjúkat készítenek és a projektzáró rendezvényen bemu-tatják munkájukat. Folyamatosan zajló tevékenység.
Klubfoglalkozások:Baba-mama klub (kéthetente 3 óra)Ifj úsági klub (hetente 2 óra)Családi kör (kéthetente)
Önszerveződő programok, amihez az infrastruktúrát és a gyermekfelügyeletet biztosítjuk.
A nyitórendezvényre szeretettel várjuk kedves Olva-sóinkat szeptember 2-án, vasárnap 10 órakor a templom-kertbe.
Ahogy a fenti képeken is látszik: „alkotásokban” termé-keny volt az idei tavasz a Fonóban.
Aki a saját keze által készített írókával rajzol népi motívu-mos, virág-levél-inda-életfa mintás húsvéti tojásokat, Húsvétkor büszkén helyezi el azokat az asztal közepén lévő barkaágakra.
Aki igazi házi tejből készít igazi házi sajtot, az nyuga-lommal teszi le azt szerettei tányérjára, mert tudja, hogy nem tartalmaz természetellenes anyagokat.
Aki a gyapjúszálak szappannal és meleg vízzel történő ösz-szegubancolásának technikáját elsajátítja, színes nemez tuli-pánokat varázsol a kislánya hajába, és örömmel nézi, ahogy
röpül a virágba borult frizura. Én így tudnám leírni az elmúlt néhány hónap alkotás-örömét. De beszéljenek a képek! :-)
Gyuris Edit
A Szentmihályi Fonó elmúlt három hónapja képekben
4
Kezdődik a nyár, de a gyer-mekek előtt továbbra is nyitva áll plébániánk Közösségi Háza, hiszen egész nyár folyamán nap-közi foglalkozások lesznek. Ezek
mindegyikére még az előző hét során kell jelentkezni, hogy az étkezést és a szükséges eszközöket a táborvezetők és segítőik be tudják szerezni. A hétfőtől péntekig tartó, 5 napos napkö-zi táborok hozzájárulási költsége általában 10.000 Ft, s ezért a foglalkozásokon kívül tízórait, meleg ebédet és uzsonnát bizto-sítunk a gyerekeknek. (A Családi Napközibe íratottaknak in-gyenes a részvétele.) Jelentkezni és befi zetni minden esetben a plébániai Közösségi Házban, hétköznap 8-16 óra között lehet.
Az első szünidei héten, június 18-22 között ismét meg-rendezésre kerül a Magyarság-tábor. A tavalyi évhez hason-lóan ismerkedünk ősi fegyverünkkel, az íjjal, valamint annak használatával, az íjászattal. Idén is felelevenítjük a feledés homályába merült rovásírást, és a vályogvetés mesterségét. Kirándulunk egyet famíves barátunk, Tibi bácsi faluszéli ta-nyájára, ahol fából faragunk (amit sikerül), és fehérkenyeret sütünk kemencében a bográcsos mellé.
Azért, hogy a tavalyi táborozók is részesüljenek új él-ményekben: idén jurtát állítunk (a szülői engedéllyel ren-delkező, vállalkozó kedvű ifj ak szerda éjjel – természetesen felügyelettel – a jurtában alhatnak). Megtekintjük őseink korabeli ruhaviseletének másolatát. Egy ősi mesterség, a ko-vácsolás alapjait sajátíthatjuk el. S ha már kemencés kenyér-sütés, akkor egy kis elméleti ismerkedés őseink ételeivel.
Amennyiben az időjárás és a szülők is úgy akarják, csü-törtök este Tibi bácsi vendégei lehetünk egy tábortűzzel ösz-szekötött szalonnasütésre, és az éjszakát sátorban tölthetjük a tanyán. Péntek délután-este szeretettel várjuk a szülőket, akikkel szívesen megosztjuk a gyerekekkel együtt a tábor él-ményeit. Érdeklődni lehet a táborvezetőknél: Gyuris Attila (70/334 2334) és Császár Tibor (30/908 7301).
Június 25–29: Kézműves-kedés az újrahasznosítás je-gyében. Ami másnak szemét vagy tűzrevaló, abból szép tár-gyakat tudunk készíteni. Az alapanyagok olcsósága miatt is érdemes megtanulni a célszerű
feldolgozás technikáját. Táborunk végére fából, papírból, csuhéból, műanyag palackból ajándék- és dísztárgyakat készítünk (csuhéból virágot, nyuszit, angyalt, boszor-kányt, papírból sokféle repülőt, stb.). A hét során a vá-lyogvetés és rovásírás fortélyait is gyakoroljuk, a fűtési szezonra készülve pedig papír-brikettet préselünk. A szü-lők engedélyével csütörtök-pénteken kiköltözünk Tibi bácsi közeli tanyájára, ahol kedvünkre labdázhatunk, ke-mencében sütjük a kenyeret, bográcsozunk – péntek dél-után, este pedig szeretettel várjuk a szülőket, hogy nekik is megmutassunk, mindazt, amit – 4-5 felnőtt felügyele-tével a várhatóan 15-20 iskolás korú gyerek – megtanult illetve együtt megélhetett a hét során. Érdeklődni lehet a táborvezetőknél: Császár Tibor (30/908 7301) és Kószó Ágnes (30/494 2061).
Július 2–6.: Kukta-tábor. Tábo-runkban szeretnénk megismertetni a gyerekekkel, hogy a kertben termett, házilag készített ételek ízletesebbek, egészségesebbek, mint a boltban vá-sárolt készételek. Szeretnénk megta-nítani őket a kulturált terítésre, közös étkezésre, gazdaságos vásárlásra, he-
lyes időbeosztásra a házimunkában. Örülnénk, ha a gyere-kek nálunk szerzett tapasztalataikkal a szüleik segítségére lennének a fentiek gyakorlásában. Táborvezető: Szakál Adél (20/204 1552)
Július 2–6.: Sport-tábor. Azok-nak a gyerekeknek ajánljuk, akik sze-retnek kerékpározni, ping-pongozni, csocsózni, tudnak vagy szeretnének megtanulni zsinórlabdázni, focizni, röplabdázni, lábtengózni, métázni. Csütörtök este lehetőség van sátorban aludni, tábortűz mellett játszani. Tá-
borvezető: Szakál Zsolt (20/204 1566)Július 16–20.: Kincskereső tábor. Bizonyára sokak-
ban felmerült a kérdés, hogy milyen kincsek után fogunk kutatni egy táborban… Rengeteg kincs van bennünk,
Palánta napközi táborok
55
és nagyon sok vesz körül bennünket. Néha ott hever az orrunk előtt, csak észre kell venni, de van, hogy sok-sok akadályt leküzdve keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy a miénk lehessen. Nos, erre a kalandra várunk min-den iskoláskorú gyermeket, aki szívesen töltené el ezt az öt napot közös játékokkal, beszélgetéssel, akadályverseny-nyel és egy kis kirándulással. Táborvezető: Gábor Tamás (30/479 9840).
Július 23–27: Játék-tábor, melynek so-rán a táborvezető nagyfiúk a résztvevő gye-rekeket bevezetik a cserkészetben tanult kö-zösségformáló és ügyességi játékok gazdag világába. Vezetik a Kökörcsin utcai Bauer-fívérek.(30/362 9608)
Július 30 – augusztus 3: Bábkészítő mese-tábor: A gyerekek megismerked-hetnek a bábok típusaival, elkészítjük saját bábjainkat, kéz- és ujjbábokat, kipróbáljuk az árnyjátékot. Péntek dél-után a szülőket is várjuk hogy megte-kintsék a gyerekeik által írt színdarab
bemutatását. Vezető: Juhászné Manyika (70/621 1979)
Augusztus 6–10.: Úszás-tábor: Táborunkba azokat az iskolásokat várjuk, akik tudnak, vagy éppen most akarnak megtanulni úszni. A délelőtti
órákban úszásoktatás, fürdés a SZUE-ban, délután lehető-ség van egyéb sporttevékenységek kipróbálására. A fürdőbe-lépők miatt a tábor várható költsége 15.000 Ft lesz. Úszás-oktató: Süveges Tamás. Táborvezető: Szakál Zsolt (20/204 1566)
Augusztus 13–17: Festő-tábor: A hét során a gyerekek megismerkedhetnek a vízfestés különböző fajtáival (aquarell, tempera) a batikolással, ruhafestéssel. A tábor végén a közös-ségi ház udvarának falát együtt festik ki az előzetesen elkészí-tett tervek alapján. Vezetői: Horváthné Szabó Éva (20/569 7513) és Varga Emilia (70/433 3975).
Augusztus 21–24: Társasjáték tábor. Augusztus 27–31: Sport tábor:
Labdajátékok, méta, kerékpáro-zás, strandolás. Vezeti Szalai István. (20/828 0473)
Május első hétvégéjén 20 fi atal, a Szent Mihály Antióchia-közösség tagjai találkoztunk a plébánián. Most egy olyan „belső”, megújulási hétvégét tartottunk, amire a közösség belső tagjait vártuk. Időnként megerő-södésre szorulunk, hogy új tagok befogadására képesek legyünk. Ennek a hétvégének –a dolgoza-tok, vizsgák forgatagában – a pihenés volt a jelszava, így a megszokott „pörgős” hétvége helyett több időnk jutott egymásra, magunk-ra. Több antióchiás társa-mat most ismertem meg igazán ebben a pár nap-ban…
Refl ektáltunk a közössé-gi létünkre: Hogyan is fordulunk, mi, antiósok az emberek felé? Mi a személyes tapasztalat, ami engem ide hívott, itt tartott? Nagyon örültem, hogy a csoportunkban volt olyan tapasztalt lány is, aki az ország legrégebbi Antióchiájából jött, és olyanok is, akiknek már többedik közösségeként ke-rült ide, s így talán nem akkora újdonság neki, mégis mind ott voltunk és építő párbeszédet tudtunk folytatni.
Kifejezetten tetszett, hogy egy-egy társunk megosz-tása után elég időnk volt beszélgetni a témákhoz tám-pontul adott és a bennünk felmerült kérdésekről. Frissí-
tő volt, hogy olyan témák is terítékre kerültek, amelyek a szokásos hétvégéinkhez nem tartoznak, mint például a párkapcsolat. Ez annyira „elevenbe talált”, hogy fórum-
beszélgetést is tartottunk róla, majd az ottani ötlettől vezérelve a május, június so-rán tartott kedd esténként tartott imatalálkozóinkat e téma köré építjük. Rengeteg őszinte, mély és tanulságos élményt hallottunk azóta pl. az érettség a párkapcsolatra, a szakítás, és ehhez hasonló életkérdésekről, amiért ez-úton is köszönet.
A hétvégén a lélek mellett a testre is jutott időnk, játszot-tunk, vakvezettük egymást, métáztunk, trambulinoztunk,
és persze fi nomakat ettünk Feri szakácstudománya jóvol-tából…
A „megújulásunkat” talán a hétvége utáni takarítás mu-tatja a legjobban: bár már vége volt a programnak, a leg-többen ottmaradtunk segíteni. Élmény volt – taizéi zenére – közösen visszarendezni a plébániát, felsöpörni-felmosni, mosogatni... Adja az Úr, hogy ez a lelkesedésünk egész év-ben megmaradjon!
Pap Karolina
Antióchia Megújulási hétvége
6
„Hited meggyógyít”Gyalogos zarándoklaton vettem részt a május 1-ét
megelőző hosszú hétvégén, ápr. 28-30 napjaiban. Amikor a Búzaszömben olvastam, majd a plébániai hirdetésben hallottam plébánosunk felhívását, erős, belső késztetést éreztem arra, hogy jelentkezzek és részt vegyek rajta. Leg-nagyobb meglepetésemre lányom és legjobb barátnőm azonnal közölték, jönnek ők is. Konkrétumokat a zarán-doklatról nem sokat tudtam, próbáltam Attila atyát faggat-ni, főleg a tisztálkodás kérdésében, de az elhangzott válasz („lehet mosakodni”) furcsának hatott; nem baj – mondtam is a barátnőmnek – legfeljebb 3 napig nem fürdök, de én akkor is megyek!
Szombat reggel a Budapest északi határában fekvő pilisborosjenői kálváriadomb volt a találkozási pont, ahol mintegy 150 lelkes fi atal (és „régóta fi atal”) indult a „Mi Máriánkhoz”, azaz Márianosztrára. Útvonalunk a Pilis,
majd a Börzsöny hegység ösvényein haladt (a Dunán Vi-segrád és Nagymaros között komppal keltünk át). Az idei, immár XXXIII. Márianosztrára vezető zarándoklat mot-tója a „hited meggyógyít” evangéliumi mondat volt, a pi-henőhelyeken Első nap a testi betegségekről beszélgettünk a pihenők ill. állomások tervezett programjaiban., a máso-dik nap során, vasárnap gondolatokkal, imákkal, játékok-kal szemléltetve lelki bénaságainkat. A meghívott előadók (orvos-diakónus, szerzetesnővér, paptestvérek) segítők elő-adásai, gondolataik, útmutatásaik segítették a gyógyulásun-kat és vasárnap este a pálos és kísérő atyák lehetővé tették mindannyiunk számára a szentgyónás elvégzését is. Minden napunk reggeli zsolozsmával kezdődött és az esti szentmi-sével fejeződött be. Bizonyos szakaszokon a rózsafüzért imádkoztuk, volt énekszó és teljes szilencium is. Számomra a csöndszakasz látványa és a cikázó gondolataim lenyugodá-sa hozta el a belső csendességet. Gyógyultam, gyógyultunk egész úton.
A hátunkon cipelt 3 napi enni-, innivaló, ruhanemű, a bátrabbaknak: a hálózsák, sátor, polifoam is édes tehernek tűnt. A csapat apraján, nagyján látszott különböznek, mert VAN HITÜK. (Ezt református barátnőm úgymond kívül-álló férje állapította meg, rólunk.)
Hétfőn délben érkeztünk Márianosztrára, ahol ünnepi szentmisében köszöntük meg a Szűzanyának megérkezésün-ket és a XXXIII. zarándokutat. Voltak küzdelmes és fárasz-tó szakaszok is – miként életünk során –, de az élmény, a gyógyulás folyamata semmihez sem hasonlítható tapasztala-tot adott, aminek átélésére újra vágyódom és mindenkit csak biztatni tudok, jövőre is induljunk útra!
Csillag Józsefné Gabi
Grimshaw Kristóf, az új ministráns beöltözését a főministráns, Bauer Józsi segítette május 20-án.
A szegedi résztvevők
A fi atalok birtokba vették az immár befüvesített, a labdázás miatt magas kerítéssel körbevett Palánta Sportkertet.
777
Első szentáldozáshoz járultak május 13-án:Schröff el Berci, Illés Gréta, Molnár Adrienn, Pap Roland,
Simon Barbara, Kis Vera, Papdi Péter.
Június 9-én, Röszkén, a homokháti körzeti ifj úsági találkozó hittanos csapatversenyének résztvevői: Csonka Zsófi a, Papdi
Laura, Both Szilveszter, Bauer Dávid és József.
A városi Rózsafüzér-zarándoklat június 3-án vasárnap reggel indult Tápéról , és több templomot érintve (Petőfi telep,
Tarjánváros, Felsőváros, Belváros) délután érkezett meg Alsóvárosra. A képen a szentmihályi résztvevők láthatók.
Húsvét vigíliáján, a nagyszombat éjszakai szertartáskeretében lettek elsőáldozók:
Kiss Annamária (Fehérpart) és Savanya Brigitta (Kapisztrán), valamint az Antiochia-közösségbe járó
kiskundorozsmai fi atalok, Frák László és Takács Máté.
Az elmúlt iskolaévre visszatekintve hálásak lehetünk mindazért, amit egyénileg és közösségben megéltünk. A tanév során a hittanórákon lehetőségünk volt mind jobban megismerni Isten kilétét és gondviselő szeretetét a bibliai ki-nyilatkoztatás és az egyház életén keresztül. A foglalkozások legtöbbször játékos formát öltöttek, a hit és az élet egészen közel került egymáshoz. A vasárnapi szentmisén együtt éne-keltünk, imádkoztunk, majd a plébánia épületében és kert-
jében kötetlenebb formában beszélgettünk, játszottunk to-vább. Összeforrasztott bennünket az adventi koszorúkötés, a pásztorjáték próbái, a vidám farsangi délután, az Anyák-napi készület és ünneplés. Igyekeztünk a szentmisén kívül is be-kapcsolódni a liturgikus eseményekbe: volt, hogy a hittano-saink vezették a keresztutat, máskor pedig részt vettek a bűn-bánati liturgián, hogy megújítsák jóra kész elhatározásaikat.
Szalai István
Visszatekintés az elmúlt iskolaévre
8
Dr. Thorday Attilaplébános elérhető a szentmisék
előtt és után a templomban,és a 30/530-6201telefonszámon.
Anyakönyvi hírek2012. április–június
KERESZTSÉGBEN RÉSZESÜLT:
Máj.: Somogyi György és Andrikó Krisztina lánya, Zita
ELHUNYTAK:
Márc.: Fodor László BátorÁpr.: Nyári István és Barbócz IstvánJún.: id. Horváth Antal Virgoncz László
SZENTSÉGI HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK:
Máj.: Kónya Mihály és Bende Tünde Szakács Péter és Nagy Andrea
A temetéssel, harangozással kapcsolatbanbizalommal keressék Fejes Ferencet
a Hasító u. 6. szám alattvagy telefonon: 20/562 8557,
aki a megyéspüspöktől engedéllyel rendelkeziktemetés végzésére és áldoztatásra.
A szeged-szentmihályi Szent Mihály Plébánia hírlevele 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 20/770-0670
http://szeged-szentmihaly.plebania.hu Felelős kiadó: Dr. Thorday Attila, plébános; tördelő-szerkesztő: Bauer Annamária
Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.
Templombúcsú
Templomunk búcsúi szentmiséje szeptember utolsó vasárnapján, 30-án 10 órakor kezdődik (a falinaptárban hibásan jelent meg!).
Hittanosok táborozása Dunafalván
Dunafalva Baja és Mohács között, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén található. A hittanos gyerekek közös nyaralása jó alkalmat kínál, hogy a különböző iskolákba járók is megismerjék egymást. Megbeszélést tartunk a táborról a június 24-i szentmise után. Indulás június 30-án, szombaton reggel, hazaérkezés július 3-án, kedd este. A programokból: strandolás, kisvasutazás, kirándulás, méta, foci, kézműveskedés, vetélkedő, kö-zösségi játékok, számháború, maffi a, kompozás és még sok minden. A tábor költsége: 8000 Ft, testvéreknek és ministránsoknak: 7000 Ft. Érdeklődni Szalai István hitoktatónál lehet: 20/828 0473.
Értékes, informatív honlapok:
• egyházi hírek: www.magyarkurir.hu
• Katolikus rádió: www.katolikusradio.hu
• Mária rádió: www.mariaradio.hu
• Virtuális plébánia: www.plebania.net
• http://btv2.bokorportal.hu/db/ (jelszó: kio)
• egyházmegyénk életéről: www.megujulva.hu
• lelkigyakorlat fi ataloknak:www.szalokitalalkozok.hu
http://www.ferencesek.hu/zarandoklat
Járműszentelés
Szent Kristóf, az utazók védőszentjének pártfogását kérjük és ezért július 29-én a vasárnapi szentmise után a plébános megáldja a templom elé hozott járműveket.
MiserendVasárnap 9 óraHétköznap általában szerda, péntek 19 óra
Az aktuális hirdetések a templomtorony aljában levő hirdetőtáblán olvashatók.
Gyónási lehetőség június 30-án, szombaton 19 órá-tól a templomban.
Taizéi zarándoklat és imaóraJúlius 5-16 közötti napokban plébánosunk vezetésé-
vel zarándokútra indulnak a 17-29 év közötti fi atalok.A festői szépségű Svájcban 2 éjszakát töltenek, majd egy héten át a Burgundiában, Taizé faluban élő szerze-tesközösség szervezésében ifj úsági találkozón vesznek részt. A 12 napos út hozzájárulási költsége mindösz-sze 55.000-65.000 Ft. Érdeklődni, jelentkezni lehetAttila atyánál.
Szentmihályi templomunkban is szoktunk a taizéi szerzetesektől tanult énekekkel dicsőíteni a Magasságbelit, miközben szemlélhetjük a köztünk Jelenlévőt. Legközelebb június 30-án szombaton19 órától tartunk taizéi énekekkel kísért szentségimádást.