1

A vadász és a medve

Nézzük együtt ... Szőnyi István képeit!

Újhold, új király

És akkor ... megcsinálták a boszorkánykását

Mezítlábas Baskó és a szüret

a kíváncsi gyerekek folyóirata

Mekkora a digitális lábnyomod?

A tevegyomortól a sajthárfáig

Mondhatta volna szebben

Időjáték ... Veronika

2

2 0 1 0 / 3 Ő S Z

Elmesélem, hogy mit rajzoltál ... Cerka Cofli és Orna Mentika – 1 Horgas Béla meséje, László Luca rajza

Fecske Csaba > Délután; Két fülem két szemem 5

Z. Karvalics László > Mekkora a digitális lábnyomod? 6

Bujtor László > Kővé vált lábnyomok 8

Centauri > A visszatérés ígérete 10

Várady Judit > A tevegyomortól a sajthárfáig 12

Jámborné Balog Tünde > Újhold, új király 14

Mezítlábas Baskó és a szüret - Búth Emília meséje és nyirkái 16

Pegazus hátán ... A másik szárnyas ló 18

Petrik Iván > Régi históriák 20

Időjáték ... Veronika 22

Nézzük együtt ... Szőnyi István képeit! 24

Lackfi János > Kávémese 26

Volt egyszer egy malom – Máté Angi meséje, Keresztes Dóra rajza 28

E. Csorba Csilla > „Én vagyok ti” 30

Levendel Júlia > Szellemvasút ... avagy képek a leányfalui ablakban 32

Horgas Béla > Szóról szóra ... mondvacsinált 35

Kállay Géza > Mondhatta volna szebben 36

Hernádi Sándor > Szójátszótér 38

Kricsfalussy Beáta > VLVNQÜLUDÜ 40

A vadász és a medve – Szentgyörgyi Zsolt meséje és rajza 42

Kámán Balázs > És akkor ... megcsinálták a boszorkánykását 44

Győrffy Iván > Szitakötő szótár 46

Kulturális ajánló ... Makaróni karmester kalandjai borító III

Csinálj bábut! borító IV

Szerkesztők > Horgas Judit, Levendel Júlia, Horgas BélaGrafikai tervező > René MargitOlvasószerkesztő > Bohus Magda

Kiadja > a Liget Műhely AlapítványSzerkesztőség címe > 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4-6.E-mail > info@szitakoto.comInternet > www.szitakoto.com

Nagy és Társa Nyomda és Kiadó Kft.Felelős vezető > Szűcs Ernőné

Támogatók > Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Vidékfejlesztési MinisztériumPartnerek > Kieselbach Archívum, Hungart

Terjeszti > a Lapker Zrt.Előfizethető közvetlenül a kiadónál, a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a HELIR-nél (1089 Budapest, Orczy tér 1.)

Előfizetési díj egy évre > 1680 FtMegjelenik negyedévente. ISSN 1789-4972

Elmesélem, hogy mit rajzoltál, és azt is: mi történt

azután… Hogyhogy mi után? A rajzok beköltözése

után… Igen, azután, hogy laptopom lakói lettek,

és összebarátkoztak ők ketten: Cerka Cofli és Orna

Mentika! Persze, hogy én adtam a nevüket, de nem a

kisujjamból szoptam, hanem a rajzokból találtam ki,

hogy mesélhessek róluk és a történtekről! Kezdhetem?

Te tudod, de bevezetőül azért megemlítem, mert

sorsdöntő, hogy Cerka az öregebb, és egy fényes,

puha papírlapon született. Látható, ahogy kerekedett

szemmel nézi a világot, mintha azt kérdezné:

mi történik itt?. Legalább tizenkét éves, ha nem

tizenhárom, és copfjai igen határozottan merednek

kétoldalt. Ezért is kapta tőlem a Cofli nevet.

Nem tudom, elégedett-e vele, mert csak hallgatott,

mikor megszólítottam, csak nézett, én meg vissza,

és néha már úgy láttam, hogy szomorú, egyedül érzi

magát a számítógépemben, mintha be lenne zárva,

mintha bábu volna. Mondtam is magamnak, strófányi

verset rögtönözve :

> > E L M E s é L E M , H O g y M I T r A j z O L T á L

Cerka Cofli és Orna Mentika

4

Cerka Cofli bámul itt rád,

szedd össze a belső irhád.

Itasson át merő részvét,

mintha játszó társad néznéd.

Mondtam mást is, de hiába járt át az együttérzés,

nem lenne most mit mesélnem, ha meg nem érkezik

Orna Mentika, második rajzod, akinek szintén én

adtam nevet. Ő ugyanolyan magabiztos, mint Cofli,

de egészen más, első ránézésre is. színes, hajlékony,

táncos szinte, tettre kész. Hát még amikor megszólalt!

Neki persze Cofli is válaszolt, és ezzel megindultak a

mesés események… Mentika ugyanis megdöbbentő

hírt hozott:

– sárkány érkezik!

Cofli szempillája se rezdült, és tudálékosan

bólintott.

– jó! Csak jöjjön. Majd elbeszélgetünk vele…

Megkérdezzük, mi a kívánsága.

Mentika elképedve nézett rá.

– Ugyan! A sárkány mindig ugyanazt akarja!

Elpusztítani a világot. Csak nem képzeled, hogy szóba

állok vele? Meg se hallana, nem is értene, csak lenyelne

keresztben, vagy kénköves lángot fújna rám mind a

három szájával!

– Három?

– Vagy hét! Vagy egy! Teljesen mindegy.

De Cofli nem tágított.

– én beszélnék a fejével, akárhány is van neki. Lehet,

hogy jót akar!

– Egy sárkány? Lehetetlen. A sárkány rosszat akar,

tehát le kell győzni. A kérdés csak az, hogyan csináljuk.

– Dehát semmit sem tudunk róla! Lehet, hogy nem

okád tüzet, hanem vizet spriccel… Egy öntöző sárkány…

Vagy meleg levegőt fúj: egy fűtő sárkány… Kérlek,

tudjuk meg előbb, hogy miféle, mielőtt legyőznénk!

Nyomozzuk ki, jön-e, van-e egyáltalán…

Így történt, hogy Cofli és Mentika nekivágtak a

hír nyomában a sárkányfelderítő útnak, s mindjárt

megkérdezték a sarki rendőrt, tud-e valamit róla. Hát

tudott. Olvasta is a Valami című újságban, hogy kitört

egy tűzhányó sárkány, és hamufelhőt fújt az égre,

már elérte Magyarországot is, a repülőgépek nem

szállhatnak fel többé, senki se tudja, mi lesz…

– Na ugye… – súgta Orna Mentika. – Most már hiszel

nekem?

De Cerka Cofli nem érte be ennyivel, és a rendőrrel is

vitába szállt.

– Nem úgy van az –, mondta, és csóválta fejét, csak

úgy röpdösött a copflija. – A sárkány lehet tűzhányó, de

attól a tűzhányó még nem sárkány.

Erre a rendőr is csóválta a fejét, és azt ajánlotta,

5

menjenek a dolgukra, mert jön a vihar. Lépkedtek

hát tovább az úton az egyre alacsonyabbra ereszkedő

felhők alatt, és néhány kanyar után előttük állt egy

úton álló Útonálló. sötét arcú, villogó szemű, kalapos,

köpenyes, csizmás, kesztyűs, pisztolyos.

– álljatok meg, lányok, szépek, és ide a pénztárcákat,

míg szépen beszélek!

Megálltak persze, de Mentika dühbe gurult és

leteremtette:

– Adok én neked szép lányokat, te toprongy!

szégyelld magad, te vacak szerzet, tudatlan tuskó! Nem

látod, kik vagyunk?! sárkányfelderítőkbe botlottál, te

szerencsétlen, és most azonnal megmondod nekünk,

mit tudsz róla, mi közöd hozzá, hol van, merre jár,

mikor jön, van-e kénköve: hallod-e?

– Mit hallok-e? Mit visít ez itt? Kiről mit tudok?

– A sárkányról, te fajankó!

– Nem vagyok jankó, és menten odapörkölök a

pisztolyommal, ha ide nem adod a pénztárcádat!

Azonnal meghúzom a ravaszt!

Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta

meg a vidéket, eleredt az eső. Az Útonálló rémülten

eldobta fegyverét, és azt kiáltotta, „nem én voltam”,

aztán hanyatt-homlok elrohant az úton, egyenesen

a sarki rendőr karjaiba. A sárkányfelderítő páros meg

haladt tovább, és máris ott ültek a híres-nevezetes piac

mindentlátó jósnőjének sátrában, és faggatták őt a

sárkány érkezéséről. Végre megtalálták, akit kerestek!

A jósnő mindent tudott a sárkányról. Hogy valóban

érkezik, hogy olyan sárkány, amilyen sárkány még

nem volt sohasem, hogy nem lehet már visszacsinálni

semmit, és lehetséges – bár éppenséggel ez az egy nem

bizonyos –, hogy estére megérkezik. Ezért aztán nem

is kér teljes munkadíjat, és a kérdezőkre bízza, milyen

összeggel viszonozzák bizalmát. Cofli viszonozta,

aztán se szó, se beszéd, megragadta Mentika kezét, és

rohantak tovább. szorgalmasan kérdezősködtek egész

nap, minden használhatónak vélt adatot, történetet,

intelmet megjegyeztek, és kimerülten tértek vissza…

– na hova? Úgy van, ide, a jó kis otthonos, tipp-topp

laptopba… Mintha el se mentek volna. és mit találtak

ott?

Hát a sárkányt! De melyiket? Hány feje volt és

okádott-e kénköves lángot? Hogyan győzték le a

rusnya szörnyet?

sehogy, mert nem volt rusnya, hiszen azt a

sárkányt is te rajzoltad, és ezzel megoldódott a nagy

rejtély. Igaza lett a piaci jósnőnek: ilyen sárkány

még nem volt sohasem. Hogy mi a neve? Azt nem

tudom, de első ránézésre is látja bárki, hogy ő is

ornamentikás, és… igen, róla is írtam két strófa verset.

róla írtam, de neked, és arra kérlek, te adj majd a mi

teremtményünknek nevet.

6

Ez a sárkány nem is sárkány,

nekem inkább cifra járgány!

Azt se értem, hogy született?

Elgondoltad, vagy a kezed

vitt csak, színek kavalkádja?

Sárgák, kékek szárnyalása?

Ez a sárkány felsrófolva,

mintha egész világ volna:

feje kettő, avagy három,

girbe-gurba játék, álom.

Nap és felhő víg utánzat,

mind csak ornamentikáznak!

HORGAS BÉLA írása | LÁSZLÓ LUCA rajzai

7

Két fülem két szememöreg nyár

köhécsel a szél

a fák közt

homlokát ráncolja

a víz a tóban

horgász kérdi a pontytól

hal vagy valóban

a lombban alszik egy

madár -

két fülem van

két szemem

hallom a csöndet

és látom hogy sárgul a fű

a nyár szakálla

Délutánpicinyke cinke

szól a fán

szél fut a lombban

szél után

hegyes csőr kap a

légy után

avarra dől a

délután

FECSKE CSABA

8

Mekkora a digitális lábnyomod? Biztosan veletek is előfordult már, hogy homokban, puha talajon, vízparton

járva saját, egy ideig még jól látható lábnyomaitokat fürkésztétek. A talpnak

jellegzetes a lenyomata: ahol a lábujjak, a sarok és a lábfej külső része

a talajra támaszkodik, az életkortól, testsúlytól és a boka tartásának

változásától függően más és más kép rajzolódik ki. A talp formája azt

is elárulja, ha valaki rosszul tartja magát, harántsüllyedése vagy

„lúdtalpa” van.

A lábnyomok ismerete segíti a vadászokat és a nyomkeresőket.

Attól függően, hogy milyen mélyen süllyed a talajba, hol rajzolódik

ki jobban, merre áll a lábfej, sok hasznos következtetést vonhatnak

le. A régészek is örvendeznek, ha megkövesült emberi vagy állati

lábnyomokra bukkannak, mert a százezer, néha több százezer

vagy több millió éves lelet-különlegességek rengeteg információt

őriznek.

Talán ezért is használják az „ökológiai lábnyom” kifejezést

annak mérésére, hogy egy ember, egy ország, vagy akár az egész

emberiség a bolygó mennyi természeti erőforrását használja fel

ahhoz, hogy fűtsön, közlekedjen, termeljen, étkezzen – egyszóval:

éljen. A környezetért aggódó tudósok már jó ideje figyelmeztettek: az

emberiség ökológiai lábnyoma olyan nagy, hogy előbb-utóbb feléljük,

elfogyasztjuk a tartalékokat, és az egész civilizáció veszélybe kerülhet –

különösen, ha ez a lábnyom tovább nő. Az „ökológiai lábnyom” megmutatja,

milyen árat fizettetünk a környezetünkkel, hogy életünket könnyebbé tegyük, és

arra indít, hogy kérdezzünk: mit miért teszünk, hogyan élünk?

Tudósok és újságírók mintegy tizenöt éve beszélnek a digitális lábnyomról. Elektronikus eszközkörnyezetünk

hatalmassá nőtt, és mindennek, amit az Interneten, mobiltelefonunkkal vagy digitális televíziónkkal teszünk, nyoma

marad. Nyomot hagyunk, ha hitelkártyával fizetünk, ha sMs-t küldünk, és a hálózatra kötött számítógépen minden egyes

leütésed megőrződik. Ezeket az adatokat üzleti célokra is fel lehet használni: a digitális lábnyomokból megismerhetőek

bizonyos szokások, és az erre szakosodott vállalkozások így személyre szabott szolgáltatásokat kínálnak.

Ti többnyire nem így találkoztok saját digitális lábnyomotokkal. Ha túl sok filmsorozatot töltesz le a számítógépre,

egyszer betelik, akármilyen nagy a merevlemeze. Ne feledd el, a hatalmas adatcsomagnak „közlekednie” is kellett, amíg

a gépedhez eljutott - ezért hívták korábban

az Internetet információs szupersztrádának.

Az általad kezdeményezett adatforgalom is a

digitális lábnyomod része, s a gondok éppen

itt kezdődnek: amikor te juttatsz adatokat

a világháló nyilvános terébe. Elektronikus

levelezésed, a feltett képek vagy a feltöltött

videók persze nem foglalnak el túl sok

helyet a különböző tárolórendszerekben, a

méretükből nem lehet baj. Inkább az adhat

okot aggodalomra, hogy olyanok, mint a

megkövesedett lábnyom-leletek: szinte

kitörölhetetlenek.

Készítettek rólad a barátaid egy mókásnak

szánt egyperces filmet a mobiltelefonjukkal,

feltöltötték a youTube-ra, te pedig már

legszívesebben elfelejtenéd és kitörölnéd?

Óvatlanul írtál valamit egy fórumon, és most már

röstelled? sajnos, nem könnyű megszabadulni saját

digitális lábnyomaidtól. A világháló tartalmát ugyanis bárki másolhatja, bármire használhatja. szorgalmas szoftverrobotok

gyűjtögetnek hatalmas adatbázisokat. Ha törlöd az egyik helyen, felbukkan a másikon, ha végre elveszettnek hitted,

váratlanul előkerül újra. érdemes tehát kétszer is meggondolni, mekkora és milyen digitális lábnyomot szeretnél.

sokan nem törődnek vele, mennyi személyes információt árulnak el magukról. Pedig még a népszerű közösségi

oldalakon (a Twitteren, az iwiw-en, a Facebookon) megosztott legártalmatlanabb tartalom is része a digitális lábnyomnak,

és a lakcímtől az életkorig, a pillanatnyi lelkiállapottól a rejtett vágyakig sok-sok érzékeny adat kerülhet rólad az Internet

ellenőrizhetetlen felületeire. A kutatók már el is nevezték ezt a jelenséget oversharing-nek (ejtsd: óvörsering, magyarul

„túlkifecsegés”).

Természetes, hogy szeretnénk minél többet megmutatni magunkból barátainknak – a világnak. A túlzott kitárulkozás

azonban nemcsak túlkifecsegés, hanem tolakodás, és potenciális veszélyforrás is. Olyan, mint egy nyitva hagyott ajtó a

tolvajoknak: ha valaki rossz szándékkal kutat a nyilvánossá tett adatok között, még erőfeszítést sem kell tennie, hogy

áldozatokra találjon.

Fontold meg hát, mit mutatsz meg a hálón, és olykor tudatosítsd magadban, mennyi erőforrást fogyasztasz. szörfölj,

száguldozz, élvezd a hálózatot – de időnként nézz a lábad elé.

Z. KARVALICS LÁSZLÓ

Mi mekkora?

Amikor hosszabb szöveget írsz, és nincsenek benne képek, az

néhány száz kilobyte. Egyetlen nagy felbontású digitális fotó

elérheti az 1 megabyte-nyi méretet (1 megabyte=1000 kilobyte, a

váltószám mindig ezer). Egy nagyobb film több száz megabyte, egy

teljes évad eléri a gigabyte-os méretet. Ez az a mérethatár, amit

egyszerű felhasználóként még érzékelni tudsz. Egy televízióadó

digitális anyagai már terabyte-os méretűek, a csillagászati

obszervatóriumok vagy a híres részecskegyorsító adattermelése még

ennél is nagyobb: petabyte-nyi. Ha összeadjuk az emberiség teljes

digitális jeltermelését, már néhány éve beléptünk az exabyte-

korszakba, és rohamosan közeledünk ahhoz, hogy a digitális

adatvagyon elérje a zettabyte-méretet. Innen már látható és

megjósolható a következő ugrás (a yottabyte), a tudósok pedig

elnevezték már az utána jövőt is, az lesz a brontobyte.

Kővé vált lábnyomokA gázlónál megremegett a föld. A vezérhím idegesen felcsapta a fejét. Veszélyt érzett. Figyelmesen körbekémlelt,

beleszimatolt a levegőbe. érzékeny füle kereste az idegen hangokat, morajokat, ragadozó motozását. Immár egy

évtizede vezeti csapatát a dús növényzetű, ám veszélyes vidéken, ahol gyakran reng a föld, és a hegyek felől sötét,

nehéz hamufelhők homályosítják el az eget. Most nem tapasztalt semmi szokatlant. Lassan leengedte a fejét, s ekkor

újabb, jóval erősebb rengés rázta meg a talajt. Az ősorrszarvú nagyot horkantott, és vágtába fogott, hogy elvezesse

csordáját a biztonságot adó dombok közé. A széles orrszarvúcsapáson más miocén kori állatok, kutya nagyságú őslovak,

ősormányosok, kecses gazellák törtettek, és nesztelen léptű ragadozók surrantak a menedéket nyújtó dombok felé.

Nem maradt más utánuk, csak lábnyomok az állatok patáitól-mancsaitól összekaszabolt puha fövenyben, amit

hamarosan sűrű és forró vulkáni hamueső borított be. Ipolytarnóc mellett húszmillió évvel ezelőtt így ért véget egy nap.

De honnan tudjuk mindezt ilyen pontosan –

kérdezed –, hiszen a vízparti iszapba nyomódott

lábnyomot a következő hullám partra guruló taraja

könnyen elmossa? Ez általában így van, de különleges

körülmények egyedi maradványokat hoznak létre.

Ipolytarnóc környékén húszmillió évvel ezelőtt párás,

meleg, trópusi klíma uralkodott, és dús vegetációjú

növényzet borította a vidéket. A vulkán rendszeresen

hamuval terítette be a tájat, és a termékeny talaj

otthont adott a dús növényzetnek és a növényevőknek,

amelyek a ragadozók táplálékai voltak.

Ipolytarnóc mellett a vulkánból kiáramló izzó

felhő hamuja még azelőtt befedte és konzerválta

a puha iszapba íródott nyomokat, hogy az eső

vagy a folyó áradása elmoshatta volna azokat. A

vulkánból kilövellt hamu- és porfelhő ásványainak

egy része radioaktív anyagokat tartalmazott. A

radioaktív bomlás hatására ezek átalakultak, óramű

pontossággal mutatva a lábnyomok kővé válása óta

eltelt időt. Az észak-Magyarországon, az Ipolyság északi szegletében található lelőhely a maga nemében világhírű.

Nem ismerünk más, a földtörténeti idő újkorából származó, hasonlóan gazdag lábnyomos lelőhelyet, ezért ma már a

világörökség része. Ha még nem jártál ott, virtuális sétát tehetsz a környéken a http://ipolytarnoc.kvvm.hu honlapon.

Mikor mi?

földtörténeti idő legfiatalabb szakasza, a kainozoikum, a

földtörténeti újkor. Hatvanöt millió évvel ezelőtt kezdődött,

és a tudósok rövidebb időszakokra osztják. A legelső, tehát

legidősebb időszaka a paleocén, nagyjából 65,5 millió

évvel ezelőtt vette kezdetét. Az időszakok az idősebbtől

a fiatalabb felé haladva: paleocén, eocén, oligocén,

miocén, pliocén, pleisztocén és holocén (ebben élünk mi,

emberek). Az elnevezések azt fejezik ki, hogy az adott

időszak állatvilága mennyire hasonlít a jelenleg ismerthez.

A cikkben említett miocén időszak 23 millió évvel ezelőtt

kezdődött és 5,3 millió évvel ezelőtt ért véget.

10

Ipolytarnóc páratlan, de nem az egyetlen lábnyomos

lelőhely. jóval korábban, még a földtörténet középkorából, a

dinók időszakából ismerünk hasonló lelőhelyeket. Ezek közül a

leggazdagabb a bolíviai sucre (ejtsd: szukre), ahol 254 állatfaj

mintegy 5000 lábnyomát azonosították a paleontológusok. A

nyomok 65 millió évesek, tehát nem sokkal a dinók kihalása

előtt keletkeztek, s ez a világ fajokban leggazdagabb lábnyomos

lelőhelye! Kínában a kutatók nemrég 3000 lábnyomot találtak,

amelyek szintén a kréta időszakban, nagyjából százmillió évvel

ezelőtt keletkeztek. Az egyik legrégebben ismert lelőhely az amerikai

Texas államban található. A Dinoszaurusz Völgy Nemzeti Park

1939 óta várja a látogatókat. Az ottani lábnyomok ugyancsak a

dinók korában, 110 millió évvel ezelőtt jöttek létre. A világ eddigi

legnagyobb megkövült lábnyomát Franciaországban találták meg –

nem is olyan régen, 2008-ban! átmérője másfél méter, és a kutatók

szerint a földtörténeti középkor jura időszakában hagyta hátra a

puha iszapban caplató, nagyjából negyven tonna súlyú és huszonöt

méter hosszú monstrum, egy négy lábon járó növényevő óriás, egy

sauropoda (ejtsd: szauropoda).

Vajon mi a különleges az ősidők egy-egy pillanatképét

megőrző lelőhelyekben? Nem az egykori élőlények lábnyomai

vagy fajgazdagságuk, hanem a fennmaradásuk. szinte mindegyik

különös földtani eseménynek köszönhetően maradt ránk. A puha

iszap ugyanis benyomódik az állatok súlya alatt. ám a szerencse és a

véletlen földtani folyamatok ritka összejátszásának eredménye, ha

a lágy iszapban képződött lábnyomok megmaradnak. Ha például a

vulkáni kitörés hamuja betemeti a nyomokat, vagy a hirtelen érkező

áradás vastag üledéket zúdít az iszapra, és megőrzi a lenyomatokat.

A betemetődés az első feltétele, hogy a lábnyomok megőrződjenek.

A második feltétel, hogy az évmilliók folyamán a lágy iszap szilárd

kőzetté alakuljon. Ha a szilárd kőzet nyughatatlan Földünk felszíni

folyamatai révén ismét magasra és szárazra kerül, a kíváncsi ember

rácsodálkozhat a Föld múltját idéző pillanatfelvételekre, amelyek úgy

őrzik meg évtízmilliók emlékeit, ahogy a fotók elődeink arcképeit.

BUJTOR LÁSZLÓ

12

A visszatérés ígéretesokan a szomorúság évszakának tartják az őszt. Vége a nyári

melegnek, a vakáció és a gondtalanság idejének, megérkeznek az

első szelek, gyakran már szeptemberben ködösek, és valóban

kissé búsak a hajnalok. A lombhullás, a táj lekopaszodása,

a rövidülő nappalok és az egyre kevesebb fény az

elmúlást idézi. Bevallom, néha én is így érzek, ám

sokkal többször gondolok arra, milyen szépségei

vannak az ősznek. Nehéz volna igazságot tenni az

évszakok versengésében, de ha döntőbíró lehetnék,

talán az őszt emelném ki. Mert még a tavasznál is

mozgalmasabb.

Mennyi minden történik ősszel! Ilyenkor

érik a legtöbb gyümölcs, köztük a szőlő, a

borvidékeken vidám emberek szüretelnek; ekkor

bőgnek a szarvasok, a nagytermetű gímszarvasok

szeptemberben, a kisebb dámszarvasok

októberben; ha sok az eső – márpedig ősszel

általában nincs hiány benne, hisz a szeptember

a második legcsapadékosabb hónapunk (az első

a június) – az erdőkben mindenütt ízletes gomba

nő; s végül, de nem utolsósorban, ilyenkor zajlik a

madárvonulás. Nekem a szüret, a szarvasbőgés, a gombászás

és a vonulás a legfontosabb az őszben. Most a leglátványosabbról,

a madárvonulásról mesélek.

Azt már bizonyára tudod, hogy a madarak jelentős része ősszel délibb,

melegebb vidékre vonul. Némelyikük nem nagyon messze, csak a Földközi-tenger mellé

költözik, de akad, amelyik átkel rajta, és Afrikában tölti a karácsonyt, sőt, egyik-másik

madár nem elégszik meg ezzel – egyenesen Afrika legtávolabbi pontjáig, Dél-Afrikáig vonul,

mint például a gólya vagy a fecske. Amikor olyan idős voltam, mint most te, az őszhöz, az

iskolakezdés időszakához elválaszthatatlanul hozzátartozott a villanydróton gyülekező

13

fecskék látványa. Néha több ezren üldögéltek csacsogva-csicseregve, tollászkodva, hogy aztán egy

váratlan pillanatban szétrebbenjenek. Te már láttál gyülekező fecskéket? Tudod, hogy más madarak

is csapatokat alkotnak vonulás idején? Nemcsak a fecskék, hanem a már említett gólyák is, vagy

gondolj a seregélyekre! rájuk néha haragszanak a szőlősgazdák, mivel épp szüret idején portyáznak

nagy csapatokban az ültetvényeken, és mi tagadás, komoly károkat okozhatnak, de nem szabad

elfelejteni, hogy ugyanezek a madarak költési időben rovarokkal táplálkoznak, s nélkülük bizony

még nagyobb kár érne minket. Idén májusban például nagyon sok volt a cserebogár, s csak azért

nem több, s nincs megint erős rajzás, mert a seregélyek összeszedték őket!

A seregélyek egyébként káprázatos légi mutatványokra képesek, amikor csapatban repülnek.

sokszor ezren, több tízezren, néha százezren is vannak egy-egy csapatban, s az ilyen csapat úgy

kanyarodik hirtelen fel, majd le, jobbra, majd balra, hogy minden madár szinte egyszerre mozdul,

emelkedik-süllyed, és a hatalmas madárcsapat olyan, akár egy óriási füstfelhő. Lenyűgöző

látvány, én – ha tehetem – napokig gyönyörködöm benne. Persze ezek a csapatok nem a mi

gyönyörködtetésünkre jönnek létre. Csapatban lenni több szempontból is előnyös. Az egyes madár

úgy nagyobb biztonságban van, a ragadozók nehezebben ejtenek zsákmányt közülük, de a csapat

voltaképpen a madarak iskolája is. A fiatal gólyák például az első úton az öregektől tanulják meg,

hol vannak a telelőhelyek, s hogyan lehet eljutni oda. Ez elég ismert jelenség, viszont ritkábban

esik szó arról, hogy a vonulás ideje, a csapatban eltöltött hónapok a madaraknak remek alkalmat

kínálnak az ismerkedésre és a párválasztásra is. gyakori eset, főként a nagy testű fajoknál, darunál,

gólyánál, ragadozó madaraknál (mivel a ragadozók jelentős része is vonul!), hogy már a telelőhelyen

megkezdődik az udvarlás, és az újdonsült pár a hazavezető utat együtt teszi meg.

A madárvonulás lenyűgöző és még ma is talányos természeti jelenség, és ha valami mégiscsak

elszomorít ősszel, hát épp az, amikor sietős madárcsapatok húznak el a fejem felett, s tudom, a

Földközi-tengerhez, Ciprusra, görögországba vagy észak-Afrikába igyekeznek. Néha kedvem volna

velük tartani, érzem, hogy hiányozni fognak, és bizony elszomorodom. Ha így lennél ezzel te is,

gondolj arra, amire én. Tudd, hogy amikor a mi madaraink búcsút intenek, valahol a távoli északon

más madarak szintén útra kelnek, és épp mihozzánk tartanak! épp ide, hogy nálam és nálad, az én

kertemben vagy a te kertedben töltsék a zord telet. gondolj erre, várd őket szeretettel és izgatottan,

és készülj fel a téli madáretetésre. és gondolj arra, amire én is, amikor ludak, darvak, pólingok

húznak át fölöttem, amikor egy reggel hiányoznak a fecskék a drótról, és feltűnően csöndes lesz a

környék, hogy a madarak elvonulása egyúttal a visszatérés ígérete is. Mert hiszen minden madarunk

úgy indul útnak, hogy tavasszal visszatér. és ha nem éri baj, meg is teszi. Drukkoljunk hát nekik,

hogy baj ne érje őket a tenger felett, a száraz és kíméletlen szaharában, és várjuk

tavaszi visszatérésüket! CENTAURI

14

A tevegyomortól a sajthárfáigA sajtról már a több ezer évvel ezelőtt élt sumérok is említést tesznek. Valószínű, hogy különböző népek

egymástól függetlenül találták fel. Az egyik legenda szerint a sajtot egy arab nomád fedezte fel. Tejjel töltötte meg

nyeregtáskáját, hogy azt fogyassza, amíg keresztültevegel (nem lovagolt, hiszen tevén ment) a sivatagon. Néhány óra

után megállt, hogy igyon, de a tejből halvány színű, vizes folyadék lett, amelyben szilárd darabokban fehér csomók

váltak ki. A nyeregtáska fiatal teve gyomrából készült, és egy különleges anyagot tartalmazott, amit rennin néven

ismerünk. Ez a fiatal állatok oltógyomrában található enzim a tejet segít lebontani. A rennin, a forró nap és a teve

mozgása aludttejjé és savóvá választotta szét a nyeregtáskában a tejet.

Az állatgyomorból készült tömlőket idővel felváltották a cserépedények, de ezekben nem aludt meg a tej.

Felfedezték, hogy ha belelógatják a tejbe az állatok oltógyomrának egy darabkáját, a tej megalszik. A természetben

élő népeknél, Tibetben, a Kaukázusban, Erdélyben, a Felvidéken még ma is alkalmazzák ezt az egyszerű módszert.

A századok múlásával a sajtkészítés egyre bonyolultabbá vált. Elsősorban kolostorokban, udvarházakban, eldugott

tanyákon űzték mesterségét és őrizték titkát.

15

Ma már világszerte sajtüzemek működnek, de a technika itt is a régi, csupán modern berendezéseket használnak.

Egyes sajtok érlelő pincében készülnek, a különleges recepteket néhány sajtkészítő családban ma is őrzik. A

sajtkészítés nagy figyelmet igénylő munka. A sajttejet általában rövid ideig hővel kezelik, így a mikroorganizmusok

elpusztulnak, majd speciális baktériumokkal beoltják, fűszerezik és érlelik. A világon több ezer féle sajtot gyártanak.

A francia sajtoknak például több mint 400 fajtája ismert. A fajták elkülöníthetők a tej eredetétől, a vaj- vagy

zsírtartalmától, a feldolgozás és az érlelés hosszától függően.

A sajtok többsége tehéntejből készül, de gyakran használnak juh- és kecsketejet is. Az egyik legnépszerűbb juhsajt

a rokfort; a hagyomány szerint már legalább kétezer éve ismerik a receptjét. A híres görög fetasajt szintén juhtejből

készül. A juh- és a kecsketej fehérebb a tehéntejnél, mert nincs benne karotin, ezért a belőlük készült sajtok is

fehérebb színűek. Az olasz mozarellát eredetileg bölénytejből készítették, de az idők során áttértek a tehéntejre.

régen a nyers tejben élő vagy a környezetben levő baktériumok hatására alvadt meg a tej. Ma már külön

sejtkultúrákat készítenek erre a célra. A tejben lévő laktózt, azaz tejcukrot a tejsavbaktériumok erjesztik meg. Ekkor

keletkezik a tejsav, amely friss, savas ízt ad a tejnek, és egyben tartósítja is. Ha megkóstolod az aludttejet, érezhető a

savanykás íze.

Valamennyi sajt közös jellemzője, hogy a tejben található kazein nevű fehérje bizonyos része kicsapódik,

megalvad. A kicsapódott kazein kocsonyás anyag, ebben halmozódik fel a tejzsír túlnyomó része. Az alvadékot egy

ideig kevergetik, és egy sajthárfának nevezett eszközzel darabokra vágják. A sajt keménységét az határozza meg,

hogy az alvadék mekkora szemcsékből áll: minél apróbb, annál keményebb a sajt. Ha az így keletkezett töretet utólag

melegítik, az alvadékszemcsék még jobban összetöpörödnek. A folyamat végén a töretet egy kendővel kiemelik és

formába teszik. általában kerek tömböket formálnak belőle, ízesítik és érlelik. Az érlelés folyamán néhány sajtban

szén-dioxid képződik, ettől lesz a sajt belseje lyukacsos. Minden sajtot sóznak: sós vízbe merítik vagy a felületét

dörzsölik be sóval, sőt, vannak sajtok, amelyeket sóval kevert faszénbe forgatnak.

A tejben található ásványi anyagok nagy része, például a nátrium, kalcium, kálium, magnézium, foszfor, kén és

klór átkerül a sajtba, és szinte minden nélkülözhetetlen vitamin is megtalálható benne. Fogyaszthatod önmagában,

vajjal, szőlővel, mogyoróval, dióval, almával, de illik a sajtokhoz az aszalt szilva is. Majszolgatás közben fölidézheted

Aesopus (ejtsd: észópusz) régi meséjét a ravasz rókáról, aki kicsalta a hiú holló szájából a sajtot. romhányi józsef új

változatban mondja el a régi történetet:

VárADy jUDIT

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,

s töprengett az idők változandóságán.

Éppen arra kószált a bús, sovány róka.

Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.

Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:

- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?

- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,

viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.

Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.

- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...

16

Újhold, új király Valamikor régen, a múlt

század derekán, amikor még

fényesebbek voltak a csillagok,

és látszott a Tejút széles sávja

is, mert nem homályosította el

fényszennyezés az eget, anyám

megmutatta a göncölszekeret,

a sarkcsillagot és a Fiastyúkot,

nagyanyám pedig szent Dávidot

a Holdban.

A Hold ősidők óta izgatja az

embereket. Titokzatos szépsége

minden korban megihlette

a költőket. régi tudósok

kezdetleges távcsövekkel

kutatták. Nevet adtak a

krátereknek, hegységeknek és

foltjainak, melyeket vizeknek

hittek. A sötét felületek valójában

lávasíkságok, ennek ellenére

ma is tengerként szerepelnek

a holdtérképeken. Az Apolló

11 űrhajó utasai a Nyugalom

tengerén értek holdat 1969-

ben, egy japán holdszonda

pedig a Viharok Óceánjának

bazaltfelszínéről küldött pár éve

nagyszerű felvételeket.

17

A népi képzelet különféle alakokat vélt felfedezni a holdkorong sötét foltjaiban. Erdélyben kapcáját szárító pásztort

ismertek föl bennük, Dunántúlon favágót, a Mura vidékén ökörrel szántó parasztot. Nyelvrokonaink, az Urál hegység

innenső oldalán élő komik vízhordó lányt láttak a Holdon, mások rőzsehordó embert, nyulat, varangyos békát. A magyar

nyelvterület nagy részén élőknek a bibliai Dávid király alakja rajzolódott ki a foltokból. Egy mondóka szerint Szent Dávid

a holdban ül, ha kedve tartja, hegedül. szegeden és környékén úgy tudták, a Holdban Cicelle – szent Cecília – táncol, és

fogyatkozáskor az ő szoknyája takarja el a Holdat.

Holdunk átmérője egynegyede a Földének, és nagyjából tíz egyenlítőnyire van tőlünk. Ez a világegyetem méreteihez

képest elenyésző távolság, a fénynek kevesebb, mint másfél másodpercre van szüksége, hogy megtegye, nekünk

azonban elég messze van. A rakétasebességgel száguldó űrhajónak három napig tart az út odáig.

égi szomszédunk szilárd égitest, és bármilyen sejtelmesen ragyogja be az éjszakát, nincs saját fénye, a Napét veri

vissza. Huszonnyolc nap alatt kerüli meg a Földet, és ezalatt lezajlik az elbűvölő színjáték, amit a Hold fényváltozásainak

nevezünk. A Nap, Hold és Föld egymáshoz viszonyított helyzete változik a keringés során, nem mindig látjuk teljesen

a megvilágított oldalát. Az újhold vékony sarlója egy hét alatt növekszik félholddá, újabb hét alatt teleholddá; a

harmadik héten felényire soványodik vissza, majd a negyedik hét végére teljesen elfogy. A telő és fogyó Holdat könnyű

megkülönböztetni. Ha D betűt formáz: Dagad, ha C-t, akkor Csökken. Latinul fordítva van: Crescit (ejtsd: kreszcit) –

növekszik, Decrescit (ejtsd: dekreszcit) – fogy, ezért nevezték a régi rómában hazugnak.

A két hétig növekvő és megtelő, majd a következő tizennégy nap alatt elfogyó hold az átváltozás, a növekedés és

fogyás, a halál és az újjászületés jelképe. A Nappal szemben az éjszakát – a meleggel a hideget, a szárazzal a nedveset,

a férfiassággal a nőiességet – jelenti. A Hold a titokzatosság, az álom, a mágia birodalmának ura vagy úrnője. Sol (ejtsd:

szol) – a latin Nap – hímnemű, Luna – a Hold – nőnemű szó, de nálunk a népi hiedelemvilágban férfi.

Földünk egyetlen holdját a Naphoz hasonlóan sok ókori nép tisztelte. A görögöknél szelené, a rómaiaknál Luna volt

a holdistennő neve. A régi magyar hitvilágban nem tartották istenségnek, a népi képzelet azonban megszemélyesítette,

és mágikus hatalmat tulajdonított neki. Különösen gyógyító – például szemölcs-, tyúkszem-, féregeltávolító – erejében

hittek: Újhold, új király, engem vacsorára vár, de én nem mehetek el, szemölcsömet küldöm el. A nyavalyatörős gyermek

anyja szőregen ezt a ráolvasót mondta három héten át mindennap: Uj Hód: uj Kiráj! Az én gyerökömet a nehézség töri. Te

vagy a Ráadó, Te vagy az Evövő; vödd le rúla!

Olykor az időjárást is megjósolja. Nézzétek, mekkora udvara van, mondjuk, ha párába burkolózva látjuk, esni fog. és

ezzel sem csap be: másnap többnyire esőre ébredünk.

JÁMBORNÉ BALOG TüNDE

Mezítlábas Baskó és a szüretEgyre rövidebbek a nappalok. A délelőtti köd nyúlós, nyirkos

massza, délutánra sem oszlik. Az ember az orráig sem lát,

nyakát behúzva tapogatózhat, hacsak lámpát nem gyújt. A

kis konyhai tűzhely mellett, gilicénél jó. ropognak a tűzre

rakott száraz gallyak, sül a krumpli, s a résnyire hagyott kis

ajtón kiszűrődik a fény. A falon árnyékok táncolnak, és jó

emlékezni a jóra. Lábujjait csiklandozta a langyos por. zápor

után jó volt beletappogni egy-egy tócsába. A tarló szúrta

ugyan a talpát, de az ég kék volt, és hét ágra sütött a nap.

Elég, gondolta Mezítlábas Baskó, és felhúzta a cipőjét. Egy

percig se marad

itt tovább. Elmegy,

elköltözik, mint

a madarak, délre.

Kifordult a kapun.

Elviharzott a néma

tó mellett. Persze,

a vadlibák is rég

odébbálltak. Ment.

Vitték, vitték a lábai. Azaz a cipők. Picit törnek, meg aztán

szusszanhatnék is egyet, gondolta Baskó, s egy kopasz akác

mellett megállt.

– Kár – szólt le az ágak közül egy verébforma kis madár,

Barnabögy. Baskó megismerte:

– Nem vagy te varjú, hogy károgj – dörmögte.

– Csak sajnálom, hogy elmégy.

– Ahogy te is.

– Nem, én nem megyek – állt egyik lábáról a másikra

18

19

odafönt Barnabögy . – és nekem ilyen báránybundás cipőm sincs, mint neked – böködött sárga kis

csőrével Baskó lábbelije felé –, az én lábam fázni fog, de maradok.

Baskó, akinek mindig viszket a talpa, megvonta a vállát: maradj, ha neked úgy jó, én elmegyek. Ment.

Ment volna.Vitték, vitték volna a lábai. Azaz a cipők, csakhogy Barnabögy nem tudta befogni a csőrét:

– Kár, hogy a szüretet se sajnálod…

Baskó megtorpant. szüret? Ez egészen kiment a fejéből. A szüret idejére még a nap is kisüt.

Vidámképű puttonyos emberek nyüzsögnek a domboldalon, szőlőkarókat, roskadó tőkéket kerülgetve

mennek ide-oda, majd mint a morzsacipelő hangyák, mind egy irányban, a présház felé tartanak.

Nevetés, ének kunkorog az égre. Olló, kiskés villan, alig fér tenyérbe a fürt, telik a vödör. gyűlik a nagy

hordóban, a taposókádban a szőlő… nyiszorog a prés, folyik a must.

és a hordó, és a nagy fakád még ki sincs mosva!

Már fordul is vissza. Elszáradt fűcsomókat kerülgetve bukdácsol. gondol egyet, lekapja, hóna alá

csapja sáros cipőjét, és fut. Fut, meg sem áll hazáig.

Ha siet, a bálba még odaér.

BÚTH EMÍLIA

20

> > P E g A z U s H á T á N

A másik szárnyas lóPegazus talán még sosem volt ilyen izgatott – látod, milyen türelmetlenül toporzékol? Alig várja, hogy elinduljunk,

mert jól tudja, hogy új utunkon egy hozzá igen hasonló lénnyel találkozunk, egy másik szárnyas paripával. érthető,

hogy nem bír magával, pattanj hát gyorsan a nyergébe, csukd le egy pillanatra a szemed, és már ott is vagyunk:

szédítő magasan.

Lábunk alatt a tenger hullámai nyaldossák a sziklafalat, és ha elárulom, hogy a gyakori viharok miatt ezt

a kékeszöld vizet Fekete-tengernek hívják, és távolabb a homokos partot, ahol még ilyenkor ősszel is sokan

sütkéreznek, Aranypartnak, már biztosan kitalálod, hogy Bulgáriában járunk. Kaliakra, ahonnan körbepillanthatsz,

„gyönyörű hegyfok”-ot jelent, és nemcsak a pazar kilátás miatt, hanem mert maga a szikla is különleges, vöröses

színű. Ülj le a fűben megbúvó egykori erőd romjaira, és elmesélek egy régi történet, hogy mitől piroslik a kő.

21

Az Első Bolgár állam a 7. században jött létre, amikor Aszparuk kán meghódította a Balkán északkeleti részén élő

szláv népeket. A bolgárok később felvették a kereszténységet, majd egy időre bizánci fennhatóság alá kerültek. A 12.

században visszanyerték függetlenségüket, de a 14. század végén a törökök elfoglalták az országot, és közel ötszáz

éven át uralkodtak. A Kaliakra-fokon is állt erőd, ahol a bolgárok elkeseredetten harcoltak a törökök ellen. Akárcsak

az egri vár védelménél, itt is voltak nők a védők között, asszonyok mellett negyven szűz leány. Amikor már biztosnak

tűnt, hogy elvesztik a csatát, a szüzek összefonták hosszú hajukat, és együtt ugrottak le a magas sziklafalról, hogy ne

kerüljenek a törökök háremébe. A legenda szerint az ő vérük festette meg a szikla kövét.

A török uralom idején a hivatalos nyelv a török volt, a vallás és az oktatás nyelve pedig a görög. A kolostorokban

élő szerzetesek azonban gondoskodtak róla, hogy a bolgár nyelv fennmaradjon, és folyamatosan fejlődjön. A szláv

nyelvek közül a legrégebbi írásos emlékek bolgárul íródtak, és a nyelvére büszke nép máig minden évben ünnepséget

rendez szent Cirill és szent Metód tiszteletére, akik a 9. században megalkották és elterjesztették a szláv írásmódot. A

bolgárok azóta is cirill betűkkel írnak.

De jó lesz sietnünk, mert Pegazus indulna tovább, a főváros, szófia felé. Ez Európa egyik legrégibb fővárosa, már

az i. e. 8. században éltek itt emberek. sok nép megfordult errefelé: a bolgárok előtt trákok, rómaiak, hunok, szlávok

dúlták fel, majd építették újjá. Menekülő görögöktől kapta a szófia nevet, ami bölcsességet jelent. Ha repülés közben

ki mered nyitni a szemed, ellátsz a szomszédos délszláv országokba is, Macedóniába és szerbiába, ahol Markó

királyfi az egyik legismertebb mesehős. Az ő neve hallatán Pegazus is felkapja a fejét, de nem a királyfi érdekli,

csak a paripája, Almásderes. A legenda szerint Markó azért választotta ki sok száz ló közül, mert egyedül őt nem

tudta átdobni a válla felett. Almásderesnek szárnya van, és a gazdájával együtt issza a bort. De Markó királyfit sem

akármilyen fából faragták: kezével vizet fakaszt a kiszáradt fatörzsből, és egyetlen kardcsapással kettéhasít egy üllőt.

Farkasbőr borítja a vállát és fejét, fegyvere arannyal kivert szablya, dárda vagy félelmetes, nyolcvanöt kilós buzogány.

rettenthetetlen harcos, aki bosszút áll a törökön a balkáni népek leigázásáért.

sok-sok bolgár, szerb, macedón mese és dal örökíti meg tetteit, de nem mindegyik tünteti fel kedvező fényben.

Az egyik történetben például az édesanyja megkérdezi Markót, milyen bűnt követett el, hogy annyi kolostort építtet

vezeklésként. Markó őszintén elbeszéli, hogyan esett rabságba a mórok földjén. Almásderest akarta megitatni,

amikor a kutat őrző tizenkét mór harcos rátámadt. Hatot levágott, de a maradék hat foglyul ejtette, és elhurcolta

a mór császár börtönébe. Hét éven át raboskodott, ám egy nap a császár leánya megpillantotta a tömlöcben és

beleszeretett. A leány felajánlotta, hogy ha hűséget fogad neki, kiszabadítja és elhalmozza arannyal. Markó akkor

levette a fejfedőjét, és maga elé tartva hangos szóval fogadalmat tett a sapkának, hogy soha el nem hagyja, és akár

az élete árán is megvédelmezi. A császárlány persze azt hitte, neki szól a fogadalom, és kiszöktette a királyfit meg

Almásderest. Amikor már messzire jártak, megálltak pihenni. A szerelmes leány meg akarta ölelni Markót, de a csalfa

királyfi kést rántott, és levágta a fejét. A levágott fej azonban még ekkor is kérlelte, hogy ne hagyja magára. Markó

megbánta bűnét, és a mór császárlány aranyán számos kolostort építtetett.

22

- Milyen papírok ezek? – kérdezi Máté, miközben

simonnal az íróasztalomon turkálnak.

- Oklevelek.

- Olyat mi is kaptunk az osztályban! Amikor a

levelibéka-fogó verseny harmadik helyezettjei lettünk.

- Csakhogy ezek másfélék. Magyarországon

oklevélnek nevezünk minden iratot, ami a mi

számításunk szerinti középkorban (tehát a mohácsi csata

időpontja, 1526. augusztus 29. előtt) keletkezett.

- és miről írtak az oklevelekben?

- sok mindenről. sajnos, nagyobb részük elveszett az

idők során, de a legfontosabbakra, például amelyekben

birtokokat, vagy kiváltságokat adományoztak, nagyon

vigyáztak. Nézzétek, ebben II. András király a veszprémi

egyháznak adományoz néhány birtokrészt. Bár az

oklevélben mégsem ez a legérdekesebb, hanem a

birtokadomány oka. Azt írják ugyanis, hogy a király

a veszprémi székesegyházból elvitte az első magyar

királyné, gizella drágakövekkel ékesített arany koronáját

és más értékes tárgyakat. Ezekért kárpótlásul adta a

birtokokat.

- De miért kellett neki egy női korona? – értetlenkedik

Máté.

- Azért, mert a szentföldre vezetett keresztes

hadjáratot, és ahhoz, hogy egy jól felszerelt hadsereg

ilyen messzire eljusson, nagyon sok pénz kellett.

- A keresztesekről már hallottunk valamit, de miért

vezettek hadjáratokat a … hova is?

- A szentföldre, azaz Palesztinába. Arra a területre,

ahol a kereszténység alapítója, jézus Krisztus élt és

tanított. A középkori keresztény királyok, a pápák

biztatására, fontosnak tartották, hogy vallásuk

„szülőföldjét” megszerezzék a területet birtokló

muszlimoktól. számos jelentős európai uralkodó vett

részt ezekben a hadjáratokban, s eleinte sikerrel is jártak,

keresztény királyságokat alapítottak. A 12. század végén

Magyarország katonailag is erős hatalomnak számított.

Ekkor tett III. Béla magyar király fogadalmat, hogy

részt vesz egy ilyen hadjáratban, de csak fia, II. András

tudta véghezvinni a tervét 1217-ben. szerencsénk van,

mert viszonylag részletesen ismerjük az eseményeket

az oklevelekből, amelyeket II. András adott ki útja

során, meg a keresztény és muszlim krónikákból.

Tudjuk, hogy hajóval utazott a sereg. spalatóban (a

mai splitben) is állított ki oklevelet a király. Aztán

tengerre szállt csapataival, és néhány heti hajóút után

a mai Izraelben fekvő Akkóban értek partot. Nem volt

könnyű egy hadsereget élelmezni (bármilyen furcsa, ez

döntő lehetett sok hadjáratban), ezért a termékenyebb

déli síkság felé vonultak. A muszlim csapatok távolról

figyelték a kereszteseket, talán kicsit túl is becsülték az

erejüket, mert vezetőjük, al-Adil egyiptomi szultán fia,

al-Muazzam meg sem próbált csatát kezdeményezni.

A magyar csapatok felderítették a Tábor-hegyi erőd

környékét, majd visszaindultak Akkóba. Útközben

elfoglalták Bajszán (Beiszan) városát, ahol hatalmas

Régi históriák

23

zsákmányra tettek szert. Abu sáma muszlim krónikás

is megemlékezik az esetről. „Al-Hunkar (így hívta

II. Andrást) pedig megérkezett Bajszánba, ahol csak

Allah a megmondhatója, mi minden volt a piacokon,

terményeken és jószágokon kívül, s ez aztán mind az övé

lett.” A király közben teljesítette zarándokfogadalmát:

fürdött a jordán folyóban, meglátogatta a szent

helyeket. A magyar sereg rövid pihenő után visszatért

Tábor-hegyre, ahol hatalmas muszlim erődítmény állt

egy 600 méter magas sziklás fennsíkon. A falakon 77

torony magasodott, és 2000 katona védte. A vár ura

ellenőrizte az Akkóból a galileai-tenger felé vezető

utat, nagyon fontos volt tehát, kié az erőd. rögtön az

ostrom első napjaiban sikeres rajtaütést hajtottak

végre a keresztesek, de a várba végül nem sikerült

behatolni. Ezután hosszú létrákon mászták meg a falat,

a rohamokat azonban visszaverték a védők. Végül

a sereg elvonult a vár alól. Az ostrom mégsem volt

eredménytelen. Az újabb támadástól tartva ugyanis

a muszlimok néhány hónappal később elhagyták és

lerombolták a várat.

A következő év elejéig még kisebb-nagyobb

csatározásokba bocsátkoztak a magyar csapatok,

de mivel a muszlimok nem fenyegették komolyan

a kereszteseket, a sereg pedig túl kicsi volt nagyobb

vállalkozásokhoz, és András is megbetegedett, végül

visszatértek Magyarországra. Ezúttal nem hajóval,

hanem szárazföldön tették meg az utat. 1218 második

felében érkezett meg a sereg Magyarországra a kalandos,

hosszú út után.

- és mi lett gizella királyné koronájával?

- A király eladta a szentföldön 140 márka súlyú

ezüstért. Erről is abból az 1217-ben kibocsátott oklevélből

értesülünk, amit az előbb néztetek. A probléma csak

az, hogy az oklevélben szó van a király visszatéréséről

is, holott az csak egy évvel később történt meg, ezt

biztosan tudjuk. Emiatt többen azt gondolják, hogy ez az

oklevél hamisítvány. De a formája, az írása tökéletesen

korhű. Így mégis inkább hitelesnek fogadjuk el, azzal a

kitétellel, hogy (nem tudjuk, miért) a valódi kiadásánál

egy évvel korábbra keltezték. Akárhogyan történt, a

koronát biztosan eladta a király, egy későbbi, kétségtelen

hitelű oklevélben is írnak erről. Olyan drága volt, hogy

valószínűleg egy mérhetetlenül gazdag kereskedő, vagy

talán valamelyik közel-keleti uralkodó kincstárába

került. Mindenesetre többet nem bukkant elő.

PETRIK IVÁN írása | PETRIK MÁTÉ rajza

24

> > I D Ő j á T é K

VeronikaA mitológiák és a különféle

legendák szereplőinek neve

gyakran sorsukra utal vagy

legfontosabb tulajdonságukat

jelöli. Úgy is mondhatjuk, hogy

a hős neve eleve árulkodik a

mitikus származásról. Amikor

ember születik, még senki sem

sejtheti, mi történik vele húsz

vagy negyven esztendő múlva, a

később bekövetkező események

tehát nem magyarázhatják a

szülők névválasztását. De nézzük

fordítva! éppen Veronika története

bizonyítja, hogy a névből egész

mitológia nőhet ki.

A sokféle változatban mesélt

ókori mítoszok leggyakrabban

valamilyen tapasztalatból

sarjadnak. Többnyire az

ismeretlen, néha nagyon

félelmetesnek látott jelenségeket

értelmezték csodás, isteni

beavatkozásokkal. Nem ritka,

hogy évszázadok, évezredek

után természettudományos

magyarázatot találnak a

hiedelem, a monda vagy egy-egy

mítosz eredetére.

25

Veronika híres – és gyönyörű – tettének azonban nincsen semmilyen történelmi alapja. Az evangéliumok

nem említik, és a korabeli iratokban sem szerepel – nem hát! Hiszen jóval később, a középkorban formálódott,

pontosabban egyházi elképzelés nyomán formálták a történetet. Amikor a megkorbácsolt, töviskoszorúval is kínzott

jézus a saját keresztfáját cipelte a golgotára, vagy más néven a Koponyák hegyére, egy asszony odament hozzá,

kendőt nyújtott, hogy a halálra ítélt megtörölhesse véres, verejtékes arcát. jézus úgy adta vissza a kendőt, hogy

abban megmaradt arcának lenyomata. A görög–latin eredetű „igaz”-at jelentő vera és a „kép” jelentésű „ikon” szavak

összetételéből lett a veronika, amit magára a „nem kézzel készült” és valódinak tartott képmásra értettek. Idővel

az együttérző, segíteni akaró nőt is így nevezték. Pedig a macedón eredetű Bereniké név (a Veronika őse) jelentése:

győzelmet hozó. A mítosz egyes változataiban a képmás után a kendőt kínáló asszonyt is Veronikának hívták.

A 13. századtól olyan sokféleképp és részletezőn mesélték, mit csinált a keresztúton és jézus halála után Veronika,

hogy szinte feledésbe merült a lényeges tény: alakja a jóság és a természetes, nőies gondoskodás jelképe.

A golgotára tartó, szenvedő jézus útjáról szólva elmesélik az evangéliumok, hogy a katonák kényszerítették a

mezőről arra menő cirénei simont: vigye a meg-megtántorodó helyett a keresztet. Aki parancsot adott a súlyos

faalkotmány cipelésére, és aki átvette, nem kíméletből tette, amit tett. sürgetett az idő, mert még alkonyat előtt

végre kellett hajtani az ítéletet. simon félelmében engedelmeskedett. De a Veronika-történet – és valamennyi

változata – arról szól, hogy a legnehezebb helyzetekben, a tömeghangulattal szembeszállva is akad bátor és gyöngéd

ember. Ehhez képest igazán nem sokat számít, hogy az utókorbeliek nem kiszíneztek, értelmeztek vagy magyaráztak

egy megtörtént eseményt, hanem az egészet, mint sok évszázaddal előbb játszódó történetet, kitalálták. Bizonyára

az a „folytatás” is a képzelet műve, hogy a nagybeteg Tiberius császárnak ajánlják, hívassa udvarába a csodatevő

jézust. A római császár el is küldi követét jeruzsálembe, de a férfi későn érkezik: jézust már keresztre feszítették. ám

megismerkedik Veronikával, aki egy kendőn jézus képmását őrzi. A követ megvásárolná, de Veronika nem válik meg

emlékétől, ám hajlandó elmenni a császárhoz. Mikor Tiberius meglátja a képet, azonnal meggyógyul. Hálából drága

foglalatot készíttet. Mesélték tovább is: hogy a látogatás után Veronika Péter és Pál apostollal rómában maradt.

Halálos ágyán pedig Péter utódjára, Kelemen pápára hagyta a becses ereklyét.

A számtalan leírt és szájról szájra terjedő történet-változatnál is több festmény, rajz, metszet örökítette meg

Veronikát és a kendőt. Akad közöttük mulatságosan anakronisztikus, vagyis olyan, amelyik mit sem törődik a

korhűséggel (a görög krono- előtagot az idővel kacsolatos fogalmaknál használjuk, az a-, an- előtag pedig valaminek

a hiányát, a tagadását jelöli, így az anakronisztikus = kortévesztő). Láthatunk például festményt, amelyen a szép

arcú-alakú, finom lepelbe takart jézus előtt térdeplő nő az évezreddel később alapított apácarend ruháját viseli.

A középkori mesterek és a modern festők azért is vonzódtak a Veronika-témához, mert izgalmas „szakmai”

kihívás képet festeni a képbe. A 20. század elején Bécsben festette Oscar Kokoschka az itt látható, és a budapesti

szépművészeti Múzeumban őrzött képet. A szenvedélyes, elszánt Veronika maga is meggyötört. Egyszerre gyászol és

vádolja a gyilkosokat.

<< fotó | JÓZSA DÉNES

26

> > N é z z Ü K E g y Ü T T

Szőnyi Istvánképeitszőnyi István képeit nézve azt kérdezi versében kortársa, Illyés

gyula: Mitől oly szelíd ez a táj? s a következő sorban a választ is

megadja: Mert a férfi keze erős. A festő fiatalkori önarcképéről is ez a

szelíd erő sugárzik, amely egész életművére jellemző. Az arc árnyékos ugyan,

az oldalról és hátulról megvilágított fej szoborszerű, de ahogy finoman oldalra

dől, barátságosan felénk fordul, érezzük elevenségét. Készségesen figyel ránk, s mintha

azt mondaná, nézzetek, nincs titkom, mindent megmutatok, egy vagyok a körülöttem létező világgal, a tájjal és az ott

élő emberekkel.

szőnyi István 1894-

ben született Újpesten.

1921-ben rendezte első

kiállítását, mindjárt

díjat is nyert, és hamar

népszerűvé vált a fiatal,

újat kereső festők

körében. A húszas évek

elején a Dunakanyarba,

zebegénybe költözött, ahol

meg is találta saját témáját

és stílusát, a hagyományos

ábrázolásra alapított

modern napfényfestés

szemet gyönyörködtető,

szelíd szépségét. (A

napfényfestés kifejezés szó

szerint a napfény festésére

utal, művelői a szabadban

alkottak, tárgyuk légkörét, hangulatát a fények-árnyak elrendezésével érzékeltették.) szőnyi így alkotott haláláig

(1960). sikeres művész volt, festőként és grafikusként egyaránt szakmája mestere. A Képzőművészeti Főiskola tanára

lett. 1943-ban írta, hogy a művészet az érzelmekhez szól, ezért nem tudjuk megindokolni, hogy valami miért tetszik…

Nem lehet zárt szabályba merevíteni a művészet megfoghatatlan lényegét. Ezzel egyetértve mégis próbáljuk, zárt

szabályok alkalmazása nélkül, pár szóval megközelíteni tetszésünket.

Elsőként nézzük a Zebegényről készített művet, ezt a víz, ég, föld, fák, házak eggyé tartozó világát bemutató

festményt! Hajnali vagy inkább alkonyi órán az egyik dombról látjuk a folyókanyarulattal összefogott képet. A vízben

tükröződik a rongyos felhőkkel takart ég, de valamelyest a part is, és a napfény úgy világít át a takarón, verődik

vissza a vízről, hogy a házakat, piros tetőket, fehér falakat, barna udvarokat, de még a zöld fákat meg a szemközti

kék hegyeket is árnyalja, szinte átszínezi. Ezért érezzük annyira emberinek, mindennapian egyszerűnek, szerethető

lakóhelynek zebegényt, pedig egyetlen emberalak sem látható a képen.

Másodjára nézzük a Legelésző lovak a völgyben című festményt, amelynek nézőpontja, vonalvezetése hasonló

az előbbihez, és ugyanazt a színbeli egységbe foglalást érezzük, talán még lüktetőbben, gomolygóan, hiszen ősz

van, izzó, sárga-vörös-fekete ősz. A két ló a kép súlypontjában legel, fekete-fehér kettősük körül – az évszaknak

ellentmondóan – világoszöld a fű. Ember sehol, az évszak önfeledten él színeiben.

A poszteren aztán, az ősz ugyancsak jellegzetes mozzanatát láttató Gyümölcsszedők színpompás ünnepélyén

megjelennek az emberek

is. Két fiatalabb, nyújtott

karú nő és két idősebb, ők

ráérősen beszélgetnek. Az

ősz sárga izzását itt a zöld

domboldal és a föntről

átszűrődő ég kéksége tartja

egyensúlyban, ami a fák

árnyékát is átszínezi. Nem

látjuk, milyen gyümölcsöt

szednek – talán hamvaskék

szilvát – de nincs

hiányérzetünk. jó nézni az

egészet, hallani a levélzajt,

együtt nyújtózkodni a fákkal

és a gyümölcsszedőkkel.

Béke van.

27

28

KávémeseVolt egyszer, hol nem volt egy Kávé. Dupla Kávé volt, de

még nem raktak bele se cukrot, se tejszínt.

– Furcsák az emberek – gondolta –, keserű, fekete italt

készítenek, aztán megédesítik, hogy ne legyen keserű, és

tejszínt tesznek bele, hogy ne legyen fekete.

Ahogy így kesergett, elhatározta, hogy vándorolni

fog. Mindene pompásan forró, csak úgy pezseg benne

az élet, próbára kellene tenni az erejét. Először csak

körbe-körbe baktatott a Nagy Fehér Világcsészében,

mint valami láncra kötött, kutyasorba züllesztett cirkuszi

oroszlán, és szemügyre vette a terepet. Hibátlan, selymes

fehér porcelánfalak állták útját, a Világ kerek volt és

áthatolhatatlan. Már éppen azt gondolta, nincs menekvés,

mikor apró hibát vett észre a csésze falán. Ahol a fazekas

fület illesztett a csészére, apró bemélyedés keletkezett.

A Kávénak több se kellett, gondolt egyet, gondolt kettőt,

meg még hármat is gondolt volna, de arra már nem volt

ideje, mert az a picike lyuk, zsupsz!, beszippantotta, úgy,

ahogy volt. Perdült egyet, perdült kettőt a csészefülön, s

máris egy kerek tisztáson találta magát.

szárnyát ropogtatva hatalmas sasmadár közeledett

feléje. A Kávé behúzta a nyakát, és igyekezett picire

összezsugorodni, ami, dupla Kávé lévén, nem igazán

ment neki. Kétségbeesésében körbenézett, meglátott

egy nálánál kétszerte nagyobb Kristályhegyet, egy-

kettő odaszaladt, és elbújt mögötte. Ahogy ott vacogva

kuporgott, felnézett a Kristályhegy tetejére, és látta, hogy

fényes, acélszürke csúcs borítja, melynek még csőre is van,

kackiásan mered az ég felé. Még jobban elcsodálkozott,

amikor ránézett a Kristályhegy csillámló hasára, és azon

keresztül világosan látta a nagy recsegve-ropogva feléjük

araszoló sasmadarat.

Nahát – gondolta – ez a hegy átlátszó! A következő

pillanatban viszont rémület hasított belé. Hiszen ha

átlátszó, akkor ez a lomha sas is látja őt.

– Naná, hogy látlak – hallotta a ragadozó reszelős

hangját –, és nemcsak látlak, de hallak is. Bizony, egy kávé

gondolatai koromfeketék maradnak, akárhova bújik.

– Ej, te Kristályhegy, jobban is elrejthettél volna!

– Aztán minek rejtenélek – válaszolta cincogó hangon

a Hegy, míg hasában összecsörrent a sok apró csillám –,

áruld el, ugyan minek?

– Hogy el ne pusztítson ez a vérszomjas ragadozó.

– Ugyan, ez a vén, fogatlan múzeumtöltelék! – vetette

oda foghegyről a Hegy –, Újságnak hívják ugyan, de

csupa régiség van benne, estére teljesen lejár. Örülhet, ha

beteszik egyik-másik lapját egy bicegő komód lába alá,

vagy ha ablakot pucolnak vele.

– Azért messze még az este, egy ilyen Kristályhegyet

addig játszva felborítok – újságolta az Újság. – Ha majd

a földön heversz, és szilánkjaid összekeverednek a

cukormorzsákkkal, lapátra kerülsz, nincs mese!

Ennek hallatára a Kristályhegy hasában cidrizni

kezdett a kristálycukor.

– Még mit nem! – ugrott elő rejtekhelyéről halált

megvető bátorsággal a Kávé. – A Kristályhegy mégiscsak

megpróbált elbújtatni engem, megvédem őt, akár

az életem árán is. jaj neked, ha közelíteni próbálsz,

egyszerűen rád vetem magam, az pedig köztudomású,

hogy a kávéval leöntött újságok a szemetesben landolnak!

A sasmadár rémült pillantást vetett az elszántan

fortyogó, nagyon-nagyon fekete és nagyon-nagyon erős

dupla Kávéra.

– A mikroelektronikai termékek árának emelkedése

nem áll összefüggésben a bekövetkezett világpiaci

változásokkal… – dadogta zavartan, majd hozzáfűzte

29

– … magukat megnevezni nem kívánó források szerint

a korrupció a szervezet belső köreit is érinti… – meg

még – … futamgyőzelmét nem a levegő fokozott

nedvességtartalmának tudja be, véleménye szerint a

vadonatúj fejlesztésű Pirelli gumik igenis jól vizsgáztak…

A sasmadárnak ugyanis, ha beijedt, sosem jutott

eszébe semmi értelmes, így aztán jobb híján a szárnyán

olvasható cikkekből kotyvasztott valami egyveleget. Hogy

ilyen ijedtnek látta, a Kávé szíve meg is esett rajta.

– Azért nem eszik olyan forrón a kását. sem a

sasmadarat.

– Úgy kell neked! Minek ijesztgeted a szegény embert? –

tette hozzá ingerülten a Kristályhegy.

– Miért, hát hol próbálgassam a ragadozó-

tudományomat, nem mondanád meg? – dohogott az

Újság.

– Nem vagyunk se pockok, sem egerek – világosította

fel villogva a Kristályhegy.

– Felejtsük el – zárta le a témát a Kávé –, nem

mondanád meg inkább, hanyadika van?

– De, boldogan – tüsténkedett a sasmadár, örvendezve,

hogy végre hasznossá teheti magát. – Hatodika,

szeptember hatodika.

– Hurrá! – süvöltötte a Kávé – Már csak ötöt kell

aludnom, s itt az első pörkölési évfordulóm! Akkor lettem

kis pisis babból igazi Kávé.

– gratula – lelkesedett a sasmadár –, ezt meg kéne

ünnepelni.

– részemről is – csatlakozott a Kristályhegy –, bár

kétlem, hogy jut még rá időnk.

– Na, most megvagy, te szökevény, adok én neked

ünnepelni! – hangzott ekkor a Kávé háta mögül, s

hátrapillantva még éppen látta a Csésze dühös ábrázatát,

majd a fülön keresztül, ahogy jött, zutty, máris bent találta

magát a porcelánfalak közt. Forgott vele a világ, hisz

körbe-körbe taszigálta egy ezüstös kiskanál.

– segítség, szédülök – borult egyet a Kristályhegy, mert

valaki nyakon ragadta, a csésze fölé lendítette, és egy adag

cukorszemcsét zúdított belőle a Kávéba.

A saskeselyű icipicire összehúzta magát, de még

így is elég nagy volt ahhoz, hogy észrevegyék. Mi több,

összehajtogatott mérete sokszorosára kellett tágulnia,

mert egy erős férfikéz szétbontogatta lapjait, a hozzá

tartozó illető pedig olvasni kezdte a cikkeket.

– repülök! – sóhajtotta. – Lebegek, mint egy sas! – és

csak néha suhintott egyet a lapjaival, amint olvasója új

oldalra ért.

– Viszlát, barátom! – intett búcsút több részletben

a Kávé, és kortyonként, kisgyermekes sikításokkal

csúszdázott le a bajusszal szegélyezett szájnyíláson át a

terebélyes férfigyomorba. Ez a hullámvasút kifejezetten

kedvére volt.

– Mindig ez van – dörmögte egy öblös hang a

garatból –, addig vacakolok, míg ki nem hűl a kávém.

A cukortartó ezalatt az asztal szélén állva kihúzta

magát. Már cseppet sem szédült, hasában csak úgy

villogott a sok fehér kristály. Türelmesen várta a

következő kávét, a következő kalandot.

LACKFI JÁNOS

30

Volt egyszer egy malomVolt egyszer egy malom.

Ennek a malomnak az oldalán nagy

lapátok voltak.

állt a malom, nézte, tapogatta a

lapátokat, s törte cserepes fejét, mit

keresnek az oldalán azok.

– Talán kanalak? De hát miért kellene

nekem öt kanál? Hogy legyen hétfői

kanál, keddi, szerdai és csütörtöki, no meg

pénteki? Aztán szombat, vasárnap mivel

ennék? Akkor nem ennék? Na, az nem jó. Vagy ha nagy a havazás, a lapátok ellapátolják az

orrom elől a havat, mint az autók ablaktörlői, hogy jól láthassam a téli világot?

Bármilyen nagyon törte cserepes fejét, nem tudta kitalálni, miért van öt lapát az oldalán.

Aztán elfelejtett töprengeni ezen, így telt-múlt az idő.

Történt egyszer, hogy a malom környékére egy szél érkezett, egy

csendes, nézelődős szél.

Mintha csak kirakatokat nézegetne.

Mintha kirakatnézés közben sült gesztenyét majszolna.

Pedig se kirakat, se sült gesztenye nem volt, mégis így nézelődött a szél.

Ilyen volt ez a szél, lejtett ide, ámbolygott oda, aztán ráereszkedett az egyik lapátra, meglóbálta a

lábát, mire a lapát mozogni kezdett:

– Hopp, ez a lapát mozog! Ez egy mozgó lapát – hökkent a szél.

Aztán lecsusszant, se szó, se beszéd elment, már nem úgy, mint aki kirakatot néz és gesztenyét majszol,

hanem, mint aki tűzoltó, úgy.

Valami eszébe juthatott, gondolom.

31

Eltelt egy nap, aztán egy éjszaka, és a szél ismét megjelent a malom környékén,

immár nem egyedül: öt apró szél kapaszkodott a kabátja végébe, csetlettek-botlottak.

– jajj, apa, ne siess már annyira, apa!

A szél megfogta gyermekeit, és felültette egy-egy lapátra:

– Lógassátok a lábatokat, kóficok!

Az apró szelek mozgatták a lábukat, röpködtek a cipők, kiscsizmák, a lapátok pedig elmozdultak,

körbe-körbe haladva.

– Apa, ez egy körhinta, Apaaaaa! – ujjongtak az apró szelek.

– Aham, már értem, miért van öt lapátom – mondta a malom, és tartotta, tartotta a forgást.

MÁTÉ ANGI meséje | KERESZTES DÓRA rajza

32

„Én vagyok ti” Az Iciri-picirit meg A török és a teheneket gyerekkoromban én is tudtam kívülről, és ugyancsak elcsodálkoztam, mikor

az iskolai tankönyvben később találkoztam Móricz zsigmond fényképével. Másmilyennek képzeltem az elveszett

ökrök és a kis macska, Mehemed és a „sose látott” tehenek történetének íróját. Az öltönyös, nyakkendős, kövérkés,

bajszos férfit túl szigorúnak, szomorúnak, szinte ridegnek éreztem. Pedig a képet osztályunk falán is nap nap után

láthattam. Egészen más volt muzeológusként lapozgatni a Móricz-család fényképalbumaiban, és szembesülni azzal,

33

hogy a nagy írónak – mint mindenkinek – sokféle arca megmutatkozik. Milyen szép ez a családi körben készült fotó!

Az író magánéletének helyszínei közül a legjellemzőbbet, a leányfalui házat, vagy inkább a ház előtti kertet rögzítette

a fényképész. s persze a ház lakóit. A Móricz házaspárt és a három kislányt: Virágot, gyöngyit és Lilit.

A Duna-kanyarhoz közeli település még a lányok születése előtt tetszett meg Móricznak. A parton sorakozó,

vízbe hajló ősfák – füzek, nyárfák, platánok – között ma is kanyargós sétaút vezet, barátságos csónakházak, stégek,

kompkikötő: egy írónak éppen ilyenre van szüksége! rózsahegyi Kálmán színművész javasolta az akkoriban

kedveltté váló nyaralóhelyet, és Móricz első színdarabja, a sikeres Sári bíró tiszteletdíjából telket vásárolt. A ház

építéséről az Elfújja a szél a szöget című novellában is olvashatunk. Ami a fekete-fehér fotón nem látszik: a fehér

falak előtt mézsárga oszlopok állnak, és a népművészetből vett szívmotívumokkal díszített, ugyancsak okkeres

sárga faszerkezet, a kisebb fekvő és nagyobb álló ablakok változatossága egyedivé, különlegessé teszi az épületet.

Eredetileg szoba-konyhás nyaralót terveztek, de a család növekedése bővülést sürgetett, s már nem is csak a

nyarat akarták itt tölteni. Így zegzugos, tornácos, emeletes ház lett a kis kalyiba helyett. A házat lassan befutotta a

repkény, a fák meg eltakarták az úton haladók elől. A szobákban magyar mintákkal díszített cserépkályhák mellett

melegedhettek hűvös időben, az ebédlőben kényelmesen elfért a nagy család, ám a dolgozószobába nem volt szabad

bejárás. A mesebeli kertben hatalmas diófa, fenyőfélék, rózsaágyak pompáztak, kicsit arrébb barack- és almafák,

de még veteményes, földieper, szőlőültetvény is megfért a nagy telken. Móricz örömmel ültetett, művelt, gondozott

– a saját kert szinte a családhoz tartozott. Ezt tanulta, ezt szokta meg otthon, gyerekkorában. „édesapámnak a

család olyan gyönyört hozott, amit semmi munkával, áldozattal és pénzzel megszerezni nem lehetett volna. s én

magamról ugyanezt mondhatom el. senkitől és semmiben olyan megnyugtató jóérzést nem kaptam, mint amikor

a család melegében lelem fel magamat”. Az író vallomásából tudjuk, hogy apjától örökölte, ahogy írta „mint ragályt

kaptam” a meggyőződést, hogy az ember a gyerekeiben mintegy folytatódik – „én vagyok ti”, mondta a családjában

gyönyörködő apa.

Móricz tervezte, hogy regényt ír kertje történetéről. Például arról, milyen öröm volt számára mindig Leányfalura

utazni. Budapestről gőzhajó kapaszkodott fel a Dunán, s az út során az író rengeteg történetet hallott – iparosoktól

és méltóságos uraktól, napszámosoktól és parasztasszonyoktól. Mintha gyűjtőúton lenne, képzeletben lejegyezte a

furcsa históriákat – még a szereplők ízes beszédét is felhasználta aztán.

élete nehéz pillanataiban közel állt ahhoz, hogy eladja a házat, de végül nem tudott megválni tőle. A nyári

nap melegét élvező, felnőtt lányai karéjában fényképezett idős író (a képet a 33. oldalon találod) nem is néz a gép

lencséjébe, inkább befelé tekint. Mostani családja szeretetének melegében sütkérezik, de közben a múltba pillant,

eltelt életére.

E. CSORBA CSILLA

34

Ugye, megesett már veled is, hogy el akartál mesélni

valamit, talán nem világrengető történetet, csak aminek

éppen tanúja voltál, és szinte összeakadtak szádban a

szavak? Előbb nem tudtad, hogyan is kezdj bele, mert

hát hol kezdődik egy történet? Egyáltalán: van történet,

ami lépésről lépésre halad, s olyan nyugodtan adható

elő, mintha lépcsőn kaptatnál felfelé vagy ráérősen

mennél lefelé? A meséknek minden kicsi oldalhajtása is

elmondást kíván, erre-arra tekeregnek szálai. Hallgatód

nem érti, mit akarsz. „Ne hadarj!”, int talán, de hát nem a

gyors beszédeddel van a baj, hanem hogy annyi mindent

akartál egyszerre elmondani. No, ha van efféle élményed

– s őszintén szólva nem találkoztam még senkivel, akinek

ne volna –, átérzed és megérted az írók leggyakoribb

küzdelmét: meg kell találniuk a saját időrendjüket, és

uralkodniuk kell rajta. Mintha írás közben mesebeli

tetteket vinnének véghez. A mesék és a regények, a

mitológiai történetek és a verses elbeszélések, sőt, az

újságcikkek is – akár tegnapi esetről, akár több ezer

évvel ezelőtti kalandról szólnak, valamilyen időbe

viszik az olvasót. Mondjuk, elmondanád, láttad, hogy

egy ember felmászott a fára – de hát ezért, ennyiért ki

sem nyitod a szádat! Kit érdekel ez a pofonegyszerű

közlés?! Igazad van. Ami ebben izgalmas lehet, hogy ki

volt a fára mászó, ismerted-e korábban, szereted vagy

félsz tőle, miért mászott föl, meglested vagy többekkel

együtt bámészkodtál? – és a kérdések újabb és nehezebb

kérdéseket teremnek, véghetetlenül. Muszáj válogatni és

tömöríteni, és persze valahogy elrendezni.

gondoltam, ezúttal figyeljük meg, hogyan

készül a történetmondás. Hogyan birkózik egy író

történetdarabkái rendbe rakásával. Arra is gondoltam,

hogy miután képzeletben jártunk már a gyerek

Karinthy Frigyes otthonában és Petőfi sándor szűk

kalitjában – szóval gyakorlott szellemvasutazó vagy –,

ellátogathatunk Móricz zsigmond leányfalui házába.

De nem mindegy, mikor érkezünk. Talán ha valódi

alakunkban odapottyannánk, akkor sem venne észre,

annyira lekötik az emlékei meg a képzelete. éppen az

Életem regényét írja! életműve összefoglalását.

Hogy ott legyünk, most is elég nekünk egy

gondolatcikkanás, de legalább annyi útravaló

ismereted legyen, hogy 1938-ban járunk!

Az alacsony, zömök férfi arcán legelőbb is látszik,

hogy sok mindent megélt. Erős örömöket és szörnyű

fájdalmakat. A leányfalui ház gazdája hosszú évekkel

ezelőtt kivonult a zaklatott fővárosi életből – csakhogy

itt is mindig jönnek-mennek a rokonok, a barátok.

De szerintem nem is bírná ki Móricz az igazi magányt.

Világéletében népes családban élt, mégis sokat

gyötörte valami magányféle. Úgy gondolom, most

is szomorúan nézi az ablakot! Lehet, hogy nem is az

őszi kertet látja, hanem az elmúlt évtizedek képeit?

Elveszített embereket? Mennyi történetet mesélt

már fejedelemről és parasztról, grófnőről és szegény

asszonyról – látod? megjelent könyvei hosszú polcon

sorakoznak. De egy csöppet sem elégedett magával.

De miért idézi fel a saját múltját, ha ennyire

> > s z E L L E M V A s Ú T

avagy képek a leányfalui ablakban

35

fáj? Máskor is, többször így tett. élete legnehezebb

szakaszaiban pedig egy-egy szenvedő gyerekről írt,

és többnyire saját gyerekkori élményekből merített.

Harminc esztendővel korábban, amikor második

csecsemő fia is meghalt, mondhatni a kis koporsó

mellett írta a szívszorító Hét krajcár című novellát,

amivel szinte berobbant az irodalomba. Különös, de

a fájdalom megjelenítése sikert hozott. Olvastad már

a Hét krajcát? Ha még nem, keresd meg mielőbb, ha

pedig már olvastad, próbáld ki, milyen a második meg

a harmadik találkozás! Meglepődsz majd, mennyi

újdonságot fedezel fel az ismerős történetben.

A rövid novella kerete is egy múltbeli emlék

felidézése. Az elbeszélő arról a hosszú délutánról

mesél, amikor kisfiúként az édesanyjával krajcárokat

kerestek a házban. A nagy szegénységben élő anya

kimosná napszámos férje ingét, de nincs otthon

szappan, és nincs pénze, hogy a boltban megvegye.

36

Csak hét krajcár kellene, de az nagyon kellene! Az

első négy hamar előkerül, az ötödiket és a hatodikot

nagy nevetésekkel kutatják. Képesek játszani! Óriási

lelkierővel kikacagják a megalázó nyomort. De a

hetedik krajcárocska még akkor is hiányzik. és hiába

érkezik a koldus, hiába segíti ki a szegény a még

szegényebbet, közben besötétedik, és lámpaolaj sincs.

Világítás nélkül megint csak nem lehet mosni.

Vajon mit érzett Móricz édesanyja, amikor a Nyugat

című folyóiratban olvasta a novellát? Megborzongatta

fia vakmerő képzelete? értette, hogy ez „csak” kitalált

történet, de akkor is... Az elbeszélő egyes szám első

személyben szól, olyan személyes hangon, hogy nincs

olvasó, aki ne Móricz saját élményének tulajdonítaná a

kalandot. De hát azt olvassuk, „nincsen már piros arcú,

vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni,

hogy a könny csorgott a végén a szeméből s köhögés

fogta el, hogy majdnem megfojtotta”.

A Légy jó mindhalálig című regény Nyilas Misijét is

saját kisdiákkori emlékei alapján formálta Móricz. és

úgy beleélte magát Misi fájdalmaiba, mintha szóról

szóra a vele történteket írná le.

Az Életem regényébe minden beleépül. Méghozzá

sokszorosan. Könnyű belátni, hogy még a kitalált

történetek is az író életének részeivé lesznek. Végül

is, amit elképzelt, azt is átélte, átérezte. „Ma három

hónapja, egyetlen pihenő napom, sem éjszakám

nem volt – írja a regény vége felé. – Egyetlen izzásban

égett az agyam: talán soha ennyire nem fűtött át a

tűz. Újraéltem egész életemet... Tízéves koromig több

történt velem, mint azóta ötven év alatt.”

De tudod, azért érzi az író, és mi, mai olvasói is

valóban zsúfoltnak az első tíz esztendőt, mert ebbe

az időszakaszba újra és újra beleszövi a későbbi

történéseket is.

Már a ház is alkalmas emlékidézésre. A falakat

az író édesapja, Móricz Bálint húzta fel, 1912-ben.

Milyen büszke lehetett híressé lett fiára! A fiú pedig –

közben maga is megöregedett – igazságosan, vagyis

pontosan akarja megidézni őt. Az apa rajongva

szeretett példakép, a gyerekkor legboldogabb percei

elevenednek meg, mikor arról számol be, hogyan

fogadják a munkából hazatérő apát. „Micsoda

bátorság és biztonság s erő volt az, apám térdére

telepedni. Olyan jó meleg teste volt s oly kemény,

mint a fa, a karja, ahogy ölelve feküdt s a térde, ahogy

megringatott... Ha meg kellene mondanom, hol

éreztem legjobban magamat, azt kellene mondanom:

az édesapám térdén”. Erős akaratú, ötletes,

szenvedélyes ember volt Móricz Bálint, valamiképp

különb a környezeténél, de megpróbáltatásait

legtöbbször éppen ez a „különb”-ség okozta.

Elhamarkodott vállalkozásaiba nemegyszer

belebukott, mert könnyen összetévesztette a valóságot

meg az ábrándot.

Milyen sok szereplő tolong ebben a leányfalui

házban, a kertben, az író fejében! Még nekem is

nehezemre esett, hogy csak az apát válasszam ki.

Csippenteni az emlékekből olyan, mint amikor

„kukoricaszárat akar valaki tövestül kihúzni”, és

nagy darab földet szakít ki vele. Nem lehet egy

embert önmagában leírni, hiszen mindenki az

egész környezetével együtt alakul. Az emlékek jó

rendezése pedig azt jelenti, hogy a gyerek Móricz

kalandjai újraélnek a felnőtten megélt történésekben

– keverednek az olvasó saját történeteivel, sőt, azokkal

is, amit az olvasó másutt olvasott, hallott... Így lehet a

kerek egész, befejezett mű egyszerre befejezetlen is. LEVENDEL JÚLIA

37

> > s z Ó r Ó L s z Ó r A

MondvacsináltAz összetett szavakról mesélek, s mindjárt egy különleges példányról, a mondvacsinált szóról, amit nem

mondvacsinált okkal választottam címadónak… Vagy mégis? Próbáljuk meggondolni… Van hozzá kedved? Akkor is, ha

nem lesz könnyű? …Vágjunk bele!

A mondvacsinált szó a mondva és a csinált összeolvadásával keletkezett, és azt jelenti, hogy amire vonatkozik, az

mesterkélt, kitalált, tehát nem kézzelfogható, csak mondással csinált valami.

No de melyik szó nem ilyen?! Hiszen az egész nyelv, minden nyelv, minden beszéd: mondva csinált. Hogy van ez?

Haladjunk lassan, pontról pontra!

A mondás csinálás, ez kétségtelen. De akkor mit jelent a ”csak mondással”, miért kell a lefokozó ”csak”? A

mondás nem rendes csinálás? Más, mint a többi? rendes, de más, mert nem egyedül van, hanem azzal együtt,

amit felidéz. és bármit felidézhet. Ezért is hallhatod gyakran a felszólítást: „Ne csak mondd, hanem csináld!” Adott

esetben a hamisságra, csalásra is vonatkozhat címszavunk, ha így vélekedünk például: „Ez nem is igaz, ez csak olyan

mondvacsinált ok!” Persze, mert mondani bármit lehet! Az üres, értelmetlen, vagy a hazug beszéd is mondva csinált

– meg az igaz is. A csinálás maga nem hazug, mert puszta eszköz, de amit megjelenít, felidéz a szó, nem biztos, hogy

azonos a valósággal. Kezdetben ez nem lehetett kérdés…

Kezdetben? Ezt meg hogyan értsük? Minek a kezdetén? A kezdet igen nagy szó…

gondoltál már erre? Most maradjunk csak a nyelvnél. Képzeljük el, hogy kialakulása hogyan kezdődhetett és

mehetett végbe, hogyan jutottak nagyon távoli őseink a beszédig!

Akármilyen messzire is hátrálunk vissza az időben, bármilyen kezdetleges ősembert, előembert is képzelünk, azt

biztosan állíthatjuk, hogy hangokat adott ki. Ez létezése természetes eleme volt, szándéktalan működés, de válasz is

a jelenségekre, történésekre (fájdalomra, örömre, félelemre, jó és rossz érzetekre). Nem kellett azon gondolkodnia,

hogy a hangzás megfelel-e a valóságnak, igaz-e vagy hazug. Nem volt kérdés! A hangzatok önmagának és

társainak szóltak. szüksége volt rá, jólesett neki, és ezért kialakultak, fejlődtek hangképző szervei. A hangzások a

jelenségekkel együtt ismétlődtek, rögzültek, jellé alakultak, formálódtak használat közben. Őseink fokozatosan

bővítették, finomították, továbbadták utódaiknak a hangzataikat. A kezdeti makogásból hosszú-hosszú idő alatt

beszéd lett, ami önmagát is alakította (és alakítja a mai napig), megint csak: mondva-csinálva. Teremtő eszközként

ez megkülönböztette az embert a többi élőlénytől. Meghatározhatatlan az a pont, amikor a beszéd és vele, általa az

ember olyan fejlődési fokra emelkedett, hogy mondhatott valótlant és valóst.

Végül is a mondvacsinált olyan összetett szó, ami a beszéd különleges kettősségére mutat: tőled függ, hogy mire

és hogyan használod.

HORGAS BÉLA

38

„Mondhatta volna szebben, kis lovag” – így oktat Cyrano

de Bergerac (ejtsd: sziránó dö berzserak) egy urat a róla

elnevezett verses drámában. Edmond rostand (ejtsd:

edmon rosztan) francia író művében a fiatalember meg

akarta sérteni Cyranót, azért mondta, hogy nagy az orra

(ami egyébként igaz). Cyrano, bár kitűnő kardforgató,

nem hívja párbajra a sértegetőt, hanem szavakkal

leckézteti. Figyelmezteti, hogy még egy sértést is lehet

sokféleképpen mondani. Lehet túl egyszerűen, laposan,

ostobán: „Önnek nagy az orra”, de lehet ötletesen,

okosan, szellemesen is, és azonnal húszféle módját

rögtönzi, hogyan fejezhető ki az egyszerű állítás:

valakinek nagy az orra. Például mondhatjuk mély

tisztelettel: „gratulálok néked / Tornyos házadhoz,

nagyságos barátom!”. Vagy kíváncsian: „Mit rejt e

hosszú tok? / Tollszár van benne, vagy gyaníthatok /

Papírvágó kést, ollót is talán?”. Vagy kedvesen: „Ön

nagy barátja, lám, / A madaraknak! Póznát tart nekik,

/ Ahol magukat kipihenhetik”. és így tovább; a lényeg,

hogy mindegyik megfogalmazás gúnyos. Cyrano

szellemessége elsősorban abban rejlik, hogy saját nagy

orrát úgy mutatja be, mintha nem a testrésze lenne.

Hol tornyos háznak, hosszú toknak, tolltartónak vagy

póznának látjuk az orrot. Persze ez mind túlzás, de

éppen a túlzás nevettet meg. Cyrano hajlandó kinevetni

önmagát, hosszú beszéde végén azonban leszögezi:

„magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja,

azt nem tűröm el!”

sokat tanulhatunk Cyranótól. Például, hogy

roppant hatásos, ha valamit úgy mutatunk be, mint

valami mást: ez a metafora egyik fajtája. Metafora,

hogy a hosszú orrot póznának nevezi, és képzeletében

a madarakat is látja, amint a vízszintesen nyújtózó

póznán üldögélnek. A hosszúság a nagy orra és a

póznára egyaránt jellemző, s a hasonlóság alapján

kapcsoljuk össze a kettőt, így értjük meg, mi közük

van egymáshoz. Ugyanakkor a pózna önálló életet

él egy külön világban, ahol mást is jelent. Ez lep meg

bennünket, amikor az orrot póznaként is látjuk,

mert most már az orron ülnek a madarak. Így játszik

a metafora a képzeletünkkel. A metafora görög

szó,’átvitel’-t jelent: egy személy, dolog, jelenség

tulajdonságaiból egyet vagy többet átviszünk egy

másikra. Nyelvünk tele van hétköznapi metaforákkal,

amelyeket már megszoktunk. Például valaki egyszer

úgy vélte, a szőlő termése hasonlít az emberi szemhez,

és azt mondta: a szőlő szemei, szőlőszem. Ilyenkor – a fa

törzse, az ég csatornái, az asztal lába szókapcsolatokban

– fel sem tűnik, hogy metaforákat használunk, hiszen

még az értelmező szótárban is megtalálhatók. De

vannak egészen meghökkentő, roppant találó és egyedi

költői metaforák. Nem valószínű, hogy például a pózna

jelentései között a szótár felsorolná azt is: ’Cyrano orra’.

Nehéz megmondani, mitől jó, találó egy

metafora. Ha például valaki azt mondja: „csukd

be a világítótornyod”, és a szememre céloz, nem

biztos, hogy megértem, mit mond. Bár a kifejezés

különös, a szemem nem magas, semmi toronyszerű

nincs benne, és az illető hiába bizonygatja, hogy

úgy világít a szemem, mint a kikötői torony, nem

érzem találónak a metaforáját. Hogy ki melyik

metaforát gondolja érdekesnek, jórészt ízlés kérdése.

Mondhatta volna szebben

39

Nemcsak metaforákkal tudunk valamit másképp mondani. Cyranótól

megtanulhatjuk, hogy a kifejezések egyszerre jellemzik azt, akire

vonatkoznak, és azt is, aki mondja. Minden kimondott szavunkkal,

mondatunkkal rengeteget elárulunk önmagunkról. Például azzal, kit

hogyan szólítunk. A szüleinket általában Apának, Mamának (Apunak,

Papának, Anyunak, Anyukának stb.) hívjuk, és meglepődünk, ha

valaki a „rendes” nevükön említi őket. Persze, hiszen nekik nem Apa és

Mama. Egy becenév, különösen egy titkos név, amit csak én és a Másik

(a testvérem, a barátom) ismer, jelzi a bensőséges, bizalmas viszonyt,

ami összefűz bennünket. A megnevezések pontosan jelölhetik a két

ember közti távolságot, megmutatják kapcsolataink szorosságát

vagy éppen közömbösségét, felületességét. gondolj arra, mennyire

más, ha valaki így szólít meg: „hé, te ott!”, vagy a keresztneveden,

esetleg a beceneveden. Cyrano azt mondja ellenségének: „kis lovag”.

Mennyi lenézés, lesajnálás van ebben! A darabból ítélve a „kis lovag”

megérdemli a megvetést. De az emberek sokszor úgy beszélnek

valakiről vagy valamiről, úgy írják le, olyan neveket adnak, hogy

fogalmuk sincs, ez másnak mennyire bántó. Nagyon fontos, hogy

pontosan, választékosan, szemléletesen fejezzük ki magunkat. A

nyelv remek eszköz, de veszedelmes fegyver: sokszor fontosabb,

hogyan mondunk valamit, mint hogy mit mondunk. Ez nemcsak a

szavainkra érvényes, vonatkozik a hangerőnkre, hanghordozásunkra,

mondataink dallamára. Ha annyi gúnnyal mondjuk: „kis lovag”, mint

Cyrano, arra utalunk, hogy a megszólított egyáltalán nem viselkedett

lovag módjára. De mondhatjuk kedvesen, és akkor egyenesen

dicséretként hat. A legkellemetlenebb dolgokat is mondhatjuk úgy,

hogy a másiknak minél kevésbé fájjon, és egy véletlenül elejtett

megjegyzésünkkel egész életre megsérthetünk valakit. Minden

szó jelent valamit önmagában, de az „igazi” jelentés az, ahogyan

a másik ember a szavainkat érti, értelmezi, ahogyan hat rá. Néha

például szükséges, hogy azt mondjuk: „de jó, hogy eljöttél”, „jó veled

lenni”, sőt: „szeretlek”. De ezt sem kell állandóan ismételgetni, mert

elvész az értéke. Talán a legokosabb, ha mielőtt beszélni kezdünk,

megkérdezzük magunktól: „mondhatnám szebben?”

KÁLLAy GÉZA

40

Szójátszótér

„… én minden szót, ami eszméletembe kerül, mielőtt felhasználnám, előbb megszagolom, feldobom, leejtem, kifordítom –

játszom vele, mint macska az egérrel…”

(Karinthy Frigyes: Szavak)

BetűVáLtó ANAgRAMMáK (hANgátReNDeZÉSeS SZAVAK)

Minden alapszó hangjait átrendezheted úgy, hogy olyan új szó (anagramma) jöjjön létre, amelyben megváltozik a j

hang eredeti jelölése. A hangok időtartama azonban nem módosulhat. Három esetben két megoldás lehetséges.

Minta

jóga kijár korcsolya sarjú tartály

gólya király csokorja súlyra jártat, tarját

Feladványok

derelye ejtés folyót jogba téboly

SZótAgFORDítáS

Ha valamelyik szótagot megfordítod, a másikat viszont változatlanul hagyod, egy vagy több értelmes szó/név jöhet

létre. Hogy melyik szótagot kell megfordítani? Esetenként neked kell kitalálnod.

Minta

bőség érvek halnak mire tömör

bőgés révek halkan Imre töröm

Feladványok

bukkan gólnak lapok lemegy szálló

SZÉLSŐKBŐL BeLSŐK

rakjál ki olyan anagrammát az alapszó hangjaiból, amelynek belsejében egymás mellé kerülnek az eredetileg szélső

mássalhangzók! Néha több megoldás lehetséges.

Minta

gémes laton néger téved viszel

mégse tolna, Tolna génre védte elvisz

Feladványok

batár kapus kötél beszél rabok

tóLIgOLáS

Adott szótól kell eljutnod a meghatározott másikig. Mégpedig egy-egy szótag kicserélésével. Minden lépésben

szabályosan írt új szót vagy nevet kell létrehoznod. Minél kisebb a lépésszám, annál elegánsabb a megoldás. Több

megoldás is lehetséges.

Minta

árad apad gyenge erős lanyha élénk

Arad kerge léha

apad ege légi

erős égi

élénk

Feladványok

dicsér korhol épít rombol forró hideg

HERNÁDI SÁNDOR

41

>

>

>

>

>

>

42

C D E É F G H I J K L M N O Ö P Q R S T U Ü V W X Y Z A Á B

VlvnqüludüKüldtetek már titkosírással üzenetet? Ha még nem, itt az alkalom, hogy megismerjetek néhány titkosítási módszert.

A titkosírás, más néven kriptográfia (a görög kryptós /ejtsd: kriptosz, rejtett/ és gráphein /ejtsd: gráfein, írni/

szavakból) több ezer éves, kódok és rejtjelek előállításával és megfejtésével foglalkozó tudomány. A 20. század

kezdetéig általában valamilyen íróeszközt és papírt, esetleg egyszerűbb mechanikai eszközt használtak a rejtjelezők.

A titkosírás egyik fajtája a behelyettesítés, amikor a szöveg minden betűjét egy másik betűvel helyettesítjük.

Ilyen például az atbas módszer, amelyet eredetileg a 22 betűs héber ábécére alkalmaztak: az ábécé első betűjét az

utolsóval, a másodikat az utolsó előttivel cserélték fel, és így tovább, míg a teljes ábécé megfordult. (Innen kapta az

atbas nevet is, mert a héber ábécében első alefből az utolsó tav lesz, a második betből az utolsó előtti sin.)

Ha a magyar ábécét némileg egyszerűsítve elhagyunk néhány hosszú magánhangzót, és a kéttagú mássalhangzókat

tagonként írjuk, így használhatjuk:

Vagyis a SZIA: GAQZ.

Fejtsétek meg: ESÁüG DZSÁ!

julius Caesar (ejtsd júliusz cézár) az i. e. 1. században a gallok elleni háborúban dolgozta ki a betűeltolásos módszert.

A titkosított ábécét az eredetihez képest három betűvel elcsúsztatta. Egyszerűsített ábécénkben így az A-ból C, az

á-ból D lesz, és így tovább.

Tehát a KECSKEBÉKA: NGÉüNGEHNC

A táblázat segítségével már a cikk címét is meg tudjátok fejteni!

Egy görög tudós, Polübiosz az i. e. 2. században az ábécé betűit számokkal helyettesítette. Kockás papírra rajzoljátok

le az itt látható négyzetet, és írjátok bele az ábécé betűit. Most a kéttagú mássalhangzókat se hagyjátok ki! A betű

helyét meghatározó oszlop és sor száma adja meg a betűhöz tartozó kétjegyű számot: az első számjegyet az oszlop, a

másodikat a sor:

A Á B C D E É F G H I J K L M N O Ö P Q R S T U Ü V W X Y Z

Z Y X W V Ü U T S R Q P Ö O N M L K J I H G F É E D C B Á A

A Á B C D E É F G H I J K L M N O Ö P Q R S T U Ü V W X Y Z

43

A számokat írjátok egybe! Megfejtéskor tagoljátok

kétjegyű számokká a sort!

Mit jelent: 3513451133444544?

A feltörést nehezebbé teszi, ha véletlenszerűen

helyezitek el a betűket a négyzetben!

Készíthettek egy hosszú, keskeny papírszalag és két

egyforma átmérőjű rúd segítségével is titkosírást.

Tekerjétek fel az egyik rúdra szorosan a szalagot, hogy

befedje a rudat, majd hosszában írjátok rá az üzenetet.

A letekert szalagon a szöveg csak akkor áll össze megint, ha ugyanolyan átmérőjű rúdra csavarják fel, tehát annál

legyen a másik rúd, akinek az üzenetet szánjátok. A spártaiak ezt a módszert alkalmazták már i. e. 50 körül.

Kódolásnak nevezzük, ha a betűk helyettesítésére jeleket, szimbólumokat használunk. Az összetartozó betűket és

jeleket kódtáblázatban foglaljuk össze. Készíts egyéni kódtáblázatot a barátoddal vagy testvéreddel, és máris tudtok

titkosan levelezni. Persze fontos, hogy mások ne szerezzék meg a kódtáblázatot!

A számítógépek billentyűzetén számtalan jelet találtok:

és így tovább.

Az első és a második világháborúban több országban készítettek mechanikus kódoló gépet, amivel gyorsan és könnyen

titkosíthatták az üzeneteket. De a különböző titkosszolgálati módszerek segítségével, például a gépek vagy kódkönyvek

megszerzésével ezeket a kódokat is feltörték, és megfejtésük jelentősen befolyásolta a háborúk kimenetelét és hosszát.

A titkos üzeneteket régen futárok vitték, a második világháborúban főleg rádiókommunikációt használtak,

napjainkban az interneten továbbítják az adatokat. A kriptográfia a bonyolultabb mechanikai és elektronikus gépek, és

persze a számítógépek elterjedésével összetett informatikai és matematikai tudománnyá fejlődött. Ma már igen széles

körben alkalmazzák, például pénzfelvevő automaták, mobiltelefonok, műholdas televízióadók működtetésénél kódolt

elektronikus jeleket használnak.

Olykor a számunkra idegen nyelvek éppoly érthetetlennek tűnnek, mintha kódolt szöveget olvasnánk. A II.

világháborúban az Egyesült államok egy alig ismert indián törzs, a navajo (ejtsd: navaho) indiánok nyelvét használta

kódolt üzenetek készítésére.

Az ősi magyar rovásírás eredete még bizonytalan, de a jelek ismertek, és több történelmi, irodalmi műnek elkészült a

rovásírás átirata. Ha utánanéztek, a rovásjeleket titkosírásként is alkalmazhatjátok!

KRICSFALUSSy BEÁTA

A Á B C D

& % § # @

1 2 3 4 5 6

1 A Á B C CS D

2 E É F G GY H

3 I J K L LY M

4 N NY O Ö P Q

5 R S SZ T TY U

6 V W X Y Z ZS

SZ=35 I=13 V=16 Á=21 R=15 V=16 Á=21 NY=24

44

A vadász és a medve- Hol volt, hol nem volt – kezdte a mesét a nagymama –, élt egyszer a rengeteg erdőben egy medve.

- Medve? Hát az meg miféle szerzet? – csodálkozott Ferike.

- Hogy mi a medve? Hát képzelj el egy hatalmas, földig érő, barna szőrmebundát, amely fel-alá járkál az erdőben,

és rendkívül élesek a fogai. Ha valaki elővigyázatlanul a szájába dugja a kezét, mehet egyenest az orvoshoz –

magyarázta türelmesen a nagymama.

- értem, értem – bólogatott Ferike, és megborzongott.

- Na szóval, hol volt, hol nem volt, élt egyszer a rengeteg erdőben egy medve. Egy jókora, sötét barlangban lakott,

és amikor reggel felébredt, fel-alá járkált a fák között, az úttalan utakon. Ment, mendegélt, eszegette az epret, ám

45

egyszer csak szembejött vele egy marcona külsejű vadász.

- Vadász? Hát az meg kicsoda-micsoda? – hüledezett Ferike.

- A vadász olyan, mint a kalauz, csak nem kék, hanem zöld a ruhája, és kalauztáska helyett puska lóg a vállán.

Ferike lelkesen bólogatott, bár nemigen értette, miért van szükség kalauzra az erdőben, és ha mégis szükség van,

miért nincs kalauztáskája.

- Na szóval – folytatta a nagymama –, élt egyszer a rengeteg erdőben egy medve. Egy jókora, sötét barlangban

lakott, és amikor reggel felébredt, fel-alá járkált a fák között, az úttalan utakon. Ment, mendegélt, eszegette az

epret, ám egyszer csak szembejött vele egy marcona külsejű vadász. jött, jött, a medve pedig ment, ment, és végül

mindketten megálltak.

- Hát te meg ki fia borja vagy? – kérdezte a vadásztól a medve.

- én vagyok a vadász – felelte a vadász.

- Vadász? – hüledezett a medve – Hát az meg mi fán terem?

- Láttál már kalauzokat? – kérdezett vissza önérzetesen a vadász.

- Hogyne, hogyne – bólogatott a medve. – Most is emlékszem rájuk. éppen úgy néztek ki, mint te, csak kék volt a

ruhájuk és puska helyett kalauztáska lógott a vállukon.

- jó megfigyelő vagy – mondta elismerően a vadász –, akkor most már nyilván azt is tudod, hogy én ki vagyok.

- Hogyne, hogyne – bólogatott a medve. – Hanem kíváncsi lennék, te tudod-e, hogy én ki vagyok? segítségképpen

elárulom, hogy M betűvel kezdődik a nevem.

- Hm, szóval M betűvel… – morfondírozott a vadász, és tetőtől talpig végigmérte. – Ha a mezőn találkozunk,

habozás nélkül rávágom, hogy mezei nyúl, de mivel az erdőben vagyunk, inkább arra hajlok, hogy mókus…

- jó helyen kapisgálsz – jegyezte meg szerényen a medve.

- Másrészt viszont – elmélkedett tovább a vadász –, mégis inkább egy hatalmas, földig érő, barna szőrmebundára

hasonlítasz, és ez nem igazán illik a mókusokról alkotott képbe, ezért ha nem veszed sértésnek, arra kérlek, hadd

tegyem a szádba a kezem, hogy biztos lehessek a dolgomban.

- jól van, nem bánom – egyezett bele a medve készségesen, ám mihelyt a marcona külsejű vadász a szájába dugta

a kezét, rögtön összecsukta félelmetes állkapcsát.

- juj! – kiáltott fel a vadász. – Erről a borzalmas harapásról rögtön felismertem, kivel állok szemben, csak most

hirtelen nem ugrik be, hogy minek is neveznek. De azért el ne áruld, idővel úgyis eszembe jut!

- Látom, ismered a dörgést – mondta mosolyogva a medve, miután a vadász kihúzta a kezét a szájából.

- Hogyne, hogyne – felelte a vadász. – és örülök, hogy összefutottunk.

- részemről a szerencse! – mondta a medve, azzal udvariasan kezet ráztak, és folytatták útjukat. A medve hazatért

a barlangjába aludni, a marcona külsejű vadász pedig mehetett egyenesen az orvoshoz.

- Az orvoshoz? – csodálkozott Ferike.

- Igen, az orvoshoz – mondta a nagymama, azzal becsukta a mesekönyvet.

SZENTGyöRGyI ZSOLT

46

Ötödikes vagy inkább hatodikos lehettem, mikor a

szüleim rajtakaptak, hogy éjszaka, zseblámpa fényénél

olvasok. Azóta rengeteg hasonló „lebukás”-ról hallottam,

és tudom, hogy ez amolyan nemzedékről nemzedékre

ismétlődő kaland. Anyám és apám is éppúgy a szüleiket

kijátszva, titokban bújták a letehetetlen könyveket,

ahogyan annak idején én, s ahogyan talán majd a

gyerekeim. A szülőnek persze kötelessége ügyelni arra

– iskolaidőben meg különösen –, hogy a gyerek eleget

aludjon, és ne bóbiskoljon másnap az órán. Azért

hallottam, hogy miután apám ellentmondást nem

tűrve kivette kezemből a könyvet meg a zseblámpát,

a másik szobában jót nevettek anyámmal; és nem

kinevettek, inkább elégedetten állapították meg, hogy

én is, és ugyanúgy... Lehetséges, hogy még a könyv

is ugyanaz volt? Egy kötetben a valóban összefüggő

két regény: a Tom Sawyer (ejtsd: tom szójör) és a

Huckleberry Finn (háklberri finn)?

Persze nem emlékszem, hogy az akkor már

többször olvasott Tom sawyerben lapoztam-e fel

kedvenc részeimet – például amikor Tom „az otthoni

rossz bánásmód” miatt megszökik, és Huck meg

a harmadikként társuló joe (ejtsd: dzsó) követi a

mindig vezérkedő fiút. „Kalózok” lesznek, s olyan

„sikeres” az eltűnésük, hogy hozzátartozóik már

végképp elveszettnek gondolják őket, reménytelen

a további keresésük, mondják a legtapasztaltabb

falubeliek, nyilván vízbe fúltak, így aztán vasárnap

délelőtt megszólalnak a gyászszertartásra hívó

harangok. A fiúk pedig libasorban, szépen bevonulnak

a templomba, ahol a tiszteletes úr éppen „élénk

színekkel ecseteli az elveszett fiúk kedvességét”. Nem

titkolom, akkoriban én is gyakran elképzeltem, hogyan

hatna családomra, barátaimra, a tanáraimra meg az

egész világra, ha ilyen fiatalon meghalnék. Könnyű volt

átélnem a kalandot.

Talán mégis a nekem legizgalmasabbat, a barlang-

jelenetet olvastam, mikor apám felfeldezte, hogy nem

alszom. Azt a mindig torokszorító fejezetet, mikor Tom

és szerelme, Becky eltéved a hosszú vízparti alagútban.

Amikor a gyertyafényben felbukkan a rettegett Indián

joe. Amikor, szinte az utolsó pillanatban, csodálatos

módon megmenekülnek.

Lehet azonban, hogy nem is a Tom Sawyert, hanem

a semmivel sem kevésbé izgalmas, de „felnőttesebb”

humorú Huckleberry Finn kalandjait követtem akkor.

és a takaróm alá bújva önkéntelenül is nevettem

– olyan hangosan, hogy apám bejött a szobámba,

és ezzel elárultam magam. A zseblámpás olvasás

mindenesetre nagyon illett a regények hangulatához.

Tudtam, hogy az amerikai író, Mark Twain (ejtsd:

márk tvéin) neve írói álnév. s hogy saját gyerekkorát is

felidézte a 19. század derekán, a rabszolgatartó Délen, a

Mississippi mentén játszódó regényekben.

A Huckleberry Finnben is szökés, sőt, szökések indítják

a kalandok sorát, de ezek nem gyerekcsínyek. A

félárva Huck részeges, kegyetlen apja időnként

előkerül, s magával vinné fiát a csavargó életbe. A

> > é s A K K O r . . .

.megcsinálták a boszorkánykását

47

gyereket nevelő özvegyasszony viszont megköveteli

a tisztaságot, az illedelmességet, a tanulást. Huck

fél az apjától, de úgy tartja, „házban lakni és ágyban

aludni” sem neki való, így hát mindenkit félrevezetve

megszökik: gondosan olyan nyomokat hagy, amelyek

elhitetik, hogy megölték őt, és holttestét vízbe

vetették. Elindul egy tutajon a hatalmas, államokat

átszelő Mississippin – és csodák csodája: találkozik

a házukból szökött néger rabszolgával, jimmel, aki

kifülelte, hogy el akarják adni. A menekülő jim és az

otthontalan Huck barátsága ugyancsak elmélyül a

közös szabadságkeresés során.

Mark Twain talán ebbe az egyszerre mulatságos és

mélyen keserű regényébe szőtte a legtöbb váratlan-

véletlen fordulatot. Csak egyet említek: a szökevények

sok-sok mérfölddel délebbre éppen Tom sawyer

rokonaihoz vetődnek... akik éppen a réges-régen látott

Tom sawyert várják vendégségbe! Mint egy klasszikus

vígjátékban, mindenki mindenkit összetéveszt. A

legfőbb tét: hogyan lehet, és hogyan kell megszöktetni

az elfogott és bezárt jimet. Tom ragaszkodik ahhoz,

hogy valamennyi kalandregényből ismert módszert

eljátsszanak. Minél körülményesebb és hősiesebbnek

tetsző az eljárás, annál jobb. ráveszik jimet, hogy

saját vérével írjon a falra, és patkányokat, pókokat

meg csörgőkígyókat háziasítson. A helybéli, babonás

néger szolgát, aki jimnek beviszi az ételt, valósággal

megőrjítik a kísérteties jelenségekkel. „Boszorkányok”,

mondják a fiúk, azokat pedig csak boszorkánykásával

lehet elűzni. szegény ember rémülten kérdezi, hogy az

ördögbe csináljon boszorkánykását, hiszen efféléről

sohasem hallott...

Vajon csakugyan itt tartottam éjszakai zseblámpás

olvasásomban, vagy ma képzelem, hogy épp ennél

a fordulatnál kellett ellenállhatatlanul felnevetnem.

Tom ugyanis nagylelkűen ajánlja, hogy megcsinálja

azt a bizonyos boszorkánykását. Ők már tudják

Huckkal, hogy a lavórnyi kásába belesütnek egy elcsent

lepedőből készített kötelet, a „szabályos” szöktetés

nélkülözhetetlen kellékét, amit a babonás szolga majd

maga visz be a rabnak.

A kaland közben azonban Tomot lövés éri, és

jim a szabadságát is feláldozza, hogy ápolja a fiút.

Nem sejti, hogy egykori gazdája azóta meghalt, és

végrendeletében felszabadította őt! Tom azonban

mindvégig tudta, és amikor nénikéje megkérdezi,

„mi a csudának akartad kiszabadítani, mikor tudtad,

hogy amúgy is szabad?”, fölényesen válaszol: „Hát ez

igaz; de milyen asszonyi kérdés! Hát kalandot akartam

belőle; és ha kellett volna, térdig gázoltam volna a

vérben is...” Mégis lelkifurdalása lehet, mert pénzzel

engeszteli ki jimet a megpróbáltatásokért. A jóságos

négernek határtalan az öröme, és boldoggá teszi az is,

hogy a babonás jelek beigazolódnak: a szőrös mellkas

gazdagságot ígér, s lám, ő, a szőrös mellkasú gazdag

lett! Már csak Huck sorsa kétséges, de a sok-sok mesés

fordulat után Mark Twain nem választ egyszerűsítő

befejezést: Huckleberry Finn szabadságvágya és

kalandszeretete sértetlen marad.

KÁMÁN BALÁZS

Szitakötő szótárS á R K á N Y > Mitológiai keveréklény: lehet egy-, három-, hét-, huszonegy- vagy akárhány fejű; lehet karvaly-

vagy oroszlánlábú, uszonyos; lehet pikkelyes és párductestű, denevérszárnyú; lehet kígyó-, gyík- vagy krokodilfejű;

két- és négylábú; villásnyelvű, tarajos, tűzköpő vagy tűzmentes, röpködő vagy röpképtelen. élhet a világfa tetején, az

alvilágban, a mennyekben és a felhők között, de – ha levágja fölösleges fejeit, és emberszerű külsőt vesz fel – a földön is.

Lehet bölcs, mint a szakállas kínai sárkány, aki legendás uralkodókat ragad magával a mennybe, vagy falánk és ostoba,

mint a leitatott-leetetett és így a Viharistennek kiszolgáltatott Illujanka a hettita történetben. részt vehet a világ

teremtésében, ha hagyja, hogy legyőzze egy isten, és akár testét is felhasználja a világ létrehozásához – az indiai ős-

sárkánynak, a sumér Aszagnak, a babilóniai Tiámatnak, az ugariti jammnak, az egyiptomi Apóphisznak (ejtsd: apófisz),

a görög Tüphónnak (ejtsd: tüfón), az iráni Adzsi-Dahákának és a bibliai Leviathánnak hasonló sors jutott. Ott lehet az

idők kezdetén és a végítéletnél is: a bibliai Jelenések könyve szerint az első emberpárt az édenkertben megkísértő kígyó

valójában vörös, többfejű szörnyeteg volt, a végítéletkor pedig egy hatalmas sárkány próbálja majd legyőzni jézus

követőit – mindketten a sátánnal azonosak. A sárkányölő hősökről szóló európai legendák azért is voltak népszerűek,

mert a „bűn” leküzdéséről szólnak. Ilyen szent györgy legendája: megkeresztelt római katonaként mártírhalált halt

hitéért, de előtte megszabadított egy várost a telhetetlen, leányrabló sárkánytól, és megtérítette lakóit.

Iszapos tóból

száz karika száll,

a hétfejü sárkány

odalenn pipál,

folyton füstöl

hét fekete szája,

fűzfagyökérből,

hét öblös pipája,

békalencséből

vágott dohánya,

vizitök-levélből

hét hálósapkája.

Amikor haragos

kavarog a katlan,

hét pipakupakja

nagyot csattan.

WEöRES SÁNDOR

49

szent györgy története összefonódott számos más sárkányölő mítosszal. Héraklészével, aki egy sárkánykígyó által

őrzött fáról aranyalmákat lopott el, és legyőzött két, sárkányszerű kutyát, valamint a sokfejű hidrát. Perszeuszéval,

aki levágta Medúza mindenkit kővé változtató fejét. jászónéval, aki az aranygyapjút egy sárkány gyomrából szerezte

meg. Kadmoszéval, aki a legyőzött sárkány fogaiból harcosokat teremtett. és Bellerophónéval (ejtsd: bellerofón), aki

megölte a kimérát, a kígyó-, oroszlán- és kecsketestű, háromfejű, tüzet fújó állatot. A sárkányölő vitézekről a későbbi

évszázadokban is meséltek, Magyarországon két lovagrendet alapítottak tiszteletükre, beszivárogtak a népmesékbe,

és máig megtalálhatók (többek között) a győr-, gyur- kezdetű családnevekben.

A néphit szerint a sárkányok sötét, nyirkos helyeken, kutakban, mocsarakban, barlangokban éltek, halból,

kacsából, kígyóból vagy vénséges kakasból alakultak át, vihart támasztottak és kincset őriztek, s a garabonciások

hátas állataként szolgáltak. Még a 20. században is sokan esküdtek rá, hogy látták őket vihart kavarni. A mesékben

már nem annyira félelmetesek, a királyfi vagy a szegénylegény rendre legyőzi őket, és megszabadítja a királylányt,

sőt, lóvá is teheti a sárkányt. Erről olvashatunk Kolozsvári grandpierre Emil egy történetében, amelyben Tóbiás

elhitette a sárkánnyal, hogy sokkal erősebb nála, az elnyert több véka aranyat pedig sárkányháton vitette otthonába.

Weöres sándor verse is bizonyítja, a fantázia bármire képes, csak hogy „megszelídítse” a gyilkos fenevadat.

Több modern történet eljátszik a gondolattal, hogy mi történik, ha mítoszaikkal együtt a sárkányok is kihalnak.

A lengyel sci-fi író Lem egyik humoros elbeszélésében a két feltaláló, Trurl és Klapanciusz valószínűségerősítő

gépeket szerkeszt, így valószínűvé válnak a csodalények, és a sárkányok galaxis-szerte elszaporodnak. Újabb elmés

szerkezeteket gyártanak hát, és a bolygókon élő királyok megbízásából „sárkánytalanításba” fognak. Ottlik géza

meséjében viszont a hétfejű sárkányt legyőző, a kacsalábon forgó palotát felépítő és a tündérszép királykisasszonyt

megmentő elvarázsolt királyfi nem tud mit kezdeni a hirtelen jött boldogsággal: visszacsinálna mindent,

feltámasztaná a sárkányt is, ha tudná. Még ma is ezzel küszködik, ha ugyan meg nem halt.

Szerinted? Sokféle sárkányos kifejezésünk van: címersárkány, papírsárkány, sárkányrepülő, sárkányfa, és így tovább.

Gyűjts össze minél többet! Szerinted honnan származik a magyar sárkány szó?

t ű Z > A sárkányok fő fegyvere (bár nem minden sárkány tud tüzet fújni). Összetett kémiai, fizikai jelenség,

amelynek során egy gyúlékony anyag oxigénnel lép kapcsolatba, majd hőt és fényt kibocsátva elég. Az égés

természetét – azt, hogy a lényege az oxigénnel való reakció – Lavoisier (ejtsd: lávoázié) francia vegyész tárta fel. Az

égés lehet lassú és gyors, természetes, mint a villám által előidézett, és mesterséges, mint az ember gyújtotta tűz,

éghet a felszínen, a talajon és a fák koronáján. Ha a fa, papír vagy szén tökéletesen elég, csak éghetetlen hamu

marad utána. Tökéletlen égéskor viszont a megmaradt anyag, például a korom és a szén-monoxid tovább éghet

vagy robbanhat. Az emberiség már több ezer évvel ezelőtt „megszelídítette” és a saját hasznára fordította: eleinte

így hasított ki magának területet az erdőből, segítségével művelte meg a földet és vadászta le az állatokat, majd

háztartásának nélkülözhetetlen részévé tette. A gőzgéptől a benzinmotoros autóig, az ágyútól az erőműig égés és

robbanás fűti az emberi civilizációt: ezért mondta Darwin, hogy a beszéden kívül a tűz az emberiség legnagyobb

50

felfedezése. Olykor önálló életre kel, és semmi sem állhat az útjába: vulkánok, földrengések, villámcsapások,

bozóttüzek, aszályok és a nyomukban keletkező fékevesztett égés már számtalan települést tett a földdel egyenlővé.

Emlékezetes égés volt rómában Krisztus születése után 64-ben: a város 70%-át leromboló tüzet a történetírók

egy része Néró császár nyakába varrta, ő maga pedig keresztény gyújtogatókra fogta. 1666-ban egy hanyag pék

kemencéjéből kiinduló tűz tarolta le Londont, 1871-ben Chicagóban, 1906-ban san Franciscóban égett le több tízezer

ház, a II. világháború gyújtóbombái még ezeknél is nagyobb pusztítást végeztek. A gyors városfejlődés és iparosodás

ugyanakkor nemcsak a tűzvészeknek – a tűzoltás megszervezésének és technikai tökéletesítésének is kedvezett.

A tűz az emberi gondolkodásban is nagy utat járt be: egyike volt a világot alkotó és fenntartó elemeknek.

Hérakleitosz szerint a kozmosz „örökké élő tűz”, s az istenség olyan változékony, mint a tűz, amely ítélni fog

mindenek felett. Utóbbi gondolat a vallásokban is megjelenik: a judaizmusban és az iszlámban emlegetett gyehenna,

a kereszténységben a bűnös lelkeket váró tisztítótűz vagy a pokol tüzei, a perzsa-iráni mazdaizmusban az istenséget

jelképező szent tűz – egyaránt az isteni ítélethez köthetők. Az olasz költő, Dante művében, az Isteni Színjátékban

mind a pokolban, mind a lelkeket megtisztító purgatóriumban testi vagy lelki fájdalmakat okozó tüzek veszik körül

az áldozatokat. De a tűz fogalma nemcsak a kínokhoz kapcsolódik az emberi képzeletben: a szerelemről, életről,

évszakok váltakozásáról, fiatalságról, lélekről, nyelvről, örömről, művészetről, álomról szóló hasonlatok telis-tele

vannak lángokkal.

A tüzet a régi történetekben, mítoszokban hősök, félistenek adták az emberiségnek: Prométheusz az égből

lopta el, büntetésül zeusz a Kaukázus egyik sziklájához láncolta, és egy sas tépte a máját, amíg Héraklész meg nem

mentette. Más népeknél eredetileg a házi tűzhelyet hagyományosan őrző nők, esetleg totemállatok (madarak, kisebb

rágcsálók és emlősök) birtokolták a tűzismeretet, és tőlük kellett csellel vagy erővel megszerezni. De akárhogy is

történt: aki a tüzet az embereknek adta vagy hasznát először felfedezte, óriási áldáshoz és átokhoz juttatta őket. Ady

Endre így magasztalta ezt a névtelen hőst A Tűz csiholója című versében:

Az első emberi bátorság

Áldassék: a Tűz csiholója,

Aki az ismeretlen lángra

Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva

Fogadta szent munkája bérét:

Még ma is minden bátor ember

Csörgedezteti az ő vérét.

Szerinted?

Szent György és Szent Iván napján, április és június 24-én szokás

kisebb-nagyobb tüzeket gyújtani. Szerinted miért?

GyőRFFy IVÁN

51

Makaróni karMester kalandjai

Makaróni karmester nagy bajban van. Az Operaházban este neki kellene vezényelnie az

előadást, de sehol sem találja a karmesteri pálcáját. Talán megtenné egy szál makaróni

tészta is, de sajnos az minduntalan eltörik, ha az ember hadonászni kezd vele. Ráadásul a

karmesterek, főleg az olasz karmesterek, nagyon szeretik a tésztát, a spagettit, a makarónit,

de még a csiga tésztát is, így nem herdálnák el csak úgy a vacsorát! Mégiscsak jobb volna

megtalálni azt a dirigens pálcát! De vajon hol lehet?

Makaróni karmester a gyerekek segítségével elindul az Operaház zegzugos termein,

lépcsőházain át, hogy megkeresse. Bekukkantanak a királyi páholyba, megnézik az ülések

alatt, a hatalmas márványlépcsőház oszlopai között, de még a súgólyukat sem felejtik el

átvizsgálni. Az operaházi kalandozás közben eljutnak a díszletfestő terembe, a tükörfalú

balett-terembe, megnézik, hol öltöznek az énekesek, és eljutnak a színpad alá, ahonnan

végül a zenekari árokban találják magukat.

8-12 éves gyerekeknek ajánlott kalandozásunk alatt az Operaház titkai, a színfalak mögötti

világ tárul fel azok számára, akik elkísérik Makaróni karnagy urat. Ő pedig csak mesél, mesél,

mesél, az operákról, az épületről, az énekesekről, táncosokról és zenészekről.

A program minden alkalommal 15 órakor kezdődik:

2010. szeptember 26., október 31., november 20., december 4.

2011. január 8., február 19., március 12., április 17., május 14., június 4.

További információ: Konrád Mónika – oktatási programfelelős

Tel: (+36 1) 814-7340 | E-mail: oktatas@opera.hu | www.opera.hu/berlet

52

Csinálj bábut, ne is egyet, mindjárt kettőt!Rongybabát és papírtündért,dobozfejű vándorlegényt pörgő szoknyás boszorkával,pálcalábú rablóvezért nagy kalapos táncosnővel, bohócpofát fapofával, kísértetet árnyékával!Szabad a vásár!Csinálj bármi figurát, de kettő legyen!állítsd őket párba, adj nekik nevet!találj ki köréjük pár szóval történetet, tudd és meséld el:mi közük egymáshoz, miért illenek össze,mit játsszanak együtt?

fotó | Matz Károly

Csinálj bábut!Bábuidat vagy a róluk készült fotókat és a történetet 2010. november 5-ig várjuk a szerkesztőség elektronikus vagy postai címén.A legszebb bábuk készítőit a Budapest Bábszínház jutalmazza meg.