12
2016/1 Böjt Evangélikus Egyházközség – 9346 Vadosfa, Kossuth Lajos u. 13. Telefon (egyházi): 06-20/824 6887 e-mail: [email protected] honlap: http://vadosfa.lutheran.hu/ Számlaszámaink az utolsó oldalon megtalálhatók HÚSVÉTKOR HA NINCS MÉG HÚSVÉTI SZÍVED, A NAGYPÉNTEKIT VEDD, VEDD ÉS VIGYED KÖNNYESEN, AGGÓDÓN, BÚSAN, AMINT VAN, S KERESD A KRISZTUST, KERESD A SÍRBAN! NEM, ÚGYSEM FOGOD MEGTALÁLNI OTTAN. ELÉD FOG ÁLLANI FELTÁMADOTTAN. (TÚRMEZEI ERZSÉBET) . „Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jé- zus holttestét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ru- hába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.” (Mt 16,1-6) 1. Krisztus feltámadt, Elmúlt kín, gyalázat. Örvendez- zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Halleluja! Ha föl nem támad, Nincsen bűnbocsánat. Ámde ő fel- támadott, Áldja Krisztust ajkatok, Halleluja! Halleluja, Halleluja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisz- tus lett a vigaszunk, Halleluja! 2. Vége a gyásznak És a könnyhullásnak! Örvendez- zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! Krisztusra nézünk, S békesség a részünk. Nyomdo- kába léphetünk. Utunk ő és életünk. Halleluja! Hallelu- ja, Halleluja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! 3. Győzelem, élet Krisztusban miénk lett. Örvendez- zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! ővele járunk. Erőt ad szolgálnunk. Diadalmas, szent erőt! Énekünk dicsérje őt! Halleluja! Halleluja, Hallelu- ja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! (EÉ 213) Kedves Testvérek! Amikor ezeket a sorokat írom, még a böjti utat rójuk. Még böjtben járunk, de húsvéti reménységgel és hittel. Még előttünk vannak a nagyheti események is, a passió, Jézus szenvedése. Egy vers, egy ének és két kép, amely már egy ideje ott motoszkál a fejemben. Ami segít az ünnepre való ráhangolódásban. Sok ember húsvét után is húsvét előtti hitben él. Sokan csak a keresztet, a megfeszített Krisztust látják. Van, aki kö- zömbösen, van, aki szomorúan emlékezik arra, ami kétezer évvel ezelőtt történt. Miértünk, mimiattunk.

Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

2016/1 Böjt Evangélikus Egyházközség – 9346 Vadosfa, Kossuth Lajos u. 13. Telefon (egyházi): 06-20/824 6887

e-mail: [email protected] honlap: http://vadosfa.lutheran.hu/ Számlaszámaink az utolsó oldalon megtalálhatók

HÚSVÉTKOR HA NINCS MÉG HÚSVÉTI SZÍVED,

A NAGYPÉNTEKIT VEDD, VEDD ÉS VIGYED

KÖNNYESEN, AGGÓDÓN, BÚSAN, AMINT VAN,

S KERESD A KRISZTUST, KERESD A SÍRBAN!

NEM, ÚGYSEM FOGOD MEGTALÁLNI OTTAN.

ELÉD FOG ÁLLANI FELTÁMADOTTAN.

(TÚRMEZEI ERZSÉBET)

.

„Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jé-zus holttestét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ru-hába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.” (Mt 16,1-6)

1. Krisztus feltámadt, Elmúlt kín, gyalázat. Örvendez-zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Halleluja! Ha föl nem támad, Nincsen bűnbocsánat. Ámde ő fel-támadott, Áldja Krisztust ajkatok, Halleluja! Halleluja, Halleluja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisz-tus lett a vigaszunk, Halleluja! 2. Vége a gyásznak És a könnyhullásnak! Örvendez-zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! Krisztusra nézünk, S békesség a részünk. Nyomdo-kába léphetünk. Utunk ő és életünk. Halleluja! Hallelu-ja, Halleluja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! 3. Győzelem, élet Krisztusban miénk lett. Örvendez-zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! ővele járunk. Erőt ad szolgálnunk. Diadalmas, szent erőt! Énekünk dicsérje őt! Halleluja! Halleluja, Hallelu-ja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja! (EÉ 213)

Kedves Testvérek! Amikor ezeket a sorokat írom, még a böjti utat rójuk. Még böjtben járunk, de húsvéti reménységgel és hittel. Még

előttünk vannak a nagyheti események is, a passió, Jézus szenvedése. Egy vers, egy ének és két kép, amely már egy ideje ott motoszkál a fejemben. Ami segít az ünnepre való ráhangolódásban.

Sok ember húsvét után is húsvét előtti hitben él. Sokan csak a keresztet, a megfeszített Krisztust látják. Van, aki kö-zömbösen, van, aki szomorúan emlékezik arra, ami kétezer évvel ezelőtt történt. Miértünk, mimiattunk.

Page 2: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

2

Sok helyen láthatunk ma is keresztet. Nem csak templomtornyokon és templomokban, hanem lakások falán, vagy éppen nyakláncon. Emlékeztetőül, vagy csak díszként? Megszokásból, vagy hittel nézünk a keresztfára? A mai kor em-berét már van, amikor zavarja is a kereszt látványa. „Mások iránti toleranciából” inkább eltávolítja a szem elől, a köz-épületek és az iskolák faláról. Másokra hivatkozik, miközben saját maga miatt teszi. Mert a kereszt látványa felidézi bű-neinket, Istentől való elhajlásunkat, elfordulásunkat. Jobb esetben még ingerli a lelkiismeretet. Nyugtalanít, felzaklat.

Engem különösen megragadott Túrmezei Erzsébet rövid, pár soros verse, amelyben nem győzködni akar, hogy higgy a feltámadásban, hanem késztet, hogy te magad tapasztald meg. Mit is érne az emberi szó az isteni tett mellett? Szomorkodhatsz, elcsüggedhetsz, reményt veszthetsz – ez sem tudja meg nem történtté tenni az Isten legnagyobb tet-tét. Keresheted a holtat, ha még nem hiszed el azt, ami történt. Keresd csak a holtat, „NEM, ÚGYSEM FOGOD MEG-TALÁLNI OTTAN. ELÉD FOG ÁLLANI FELTÁMADOTTAN.”

Vannak tények, amelyek igen csak makacs dolgok. De nem mindegy, honnan nézzük. Nem mindegy, hogy leraga-dunk-e valahol, vagy képesek vagyunk tovább is látni. Krisztus feltámadása nem hit kérdése, hanem TÉNY! Az, hogy meghalt, s az, hogy él – ma már nem lehet kérdés. Vannak tanúk, akik találkoztak Vele. Minden kétséget kizáró bizonyí-tékok. Amikor odaszegődik az emmausi tanítványok mellé útitársul, amikor megjelenik a félelmükben bezárkózott tanít-ványainak, amikor találkoznak a Tibériás tenger partján, megörökített, s bizonyára van írásban meg nem örökített talá l-kozás is.

A feltámadás tehát TÉNY! „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meg-győződés.” (Zsid 11,1) Jézus él! – ezt vallom. És hiszem, hogy Ő értem is meghalt. Hiszem, hogy nekem is bűnbocsá-natot szerzett a kereszten.

Ezért is kedves nekem a fenti két kép. Mert a Golgota valóság, de Ő nincs már a kereszten, mert él. És a sír is üres, mert feltámadott. Mert él – mindörökké. Ezt kell, hogy jelentse a húsvét. Erről a végtelen isteni szeretetről tanúskodik az ÜRES kereszt és az ÜRES sír. Arról, hogy – kapcsolódva az ének bizonyságtételével is – „Krisztus feltámadt, Elmúlt kín, gyalázat. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Halleluja! Ha föl nem támad, Nincsen bűnbocsánat. Ámde ő feltámadott, Áldja Krisztust ajkatok, Halleluja! Halleluja, Halleluja, Halleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Halleluja!”

A napokban láttam egy filmet, amely az 1940-es évek Németországában játszódott. Egy német család – amely be-fogadott egy kommunista árvát, és bujtatott egy zsidó fiút – nagy nélkülözések között élt, félve állandóan a lebukástól, mégis vállalták a veszélyt. S amikor eljött a húsvét, együtt ünnepeltek. Alig volt mit enni, nélkülöztek, mégis boldogok voltak. A tizenéves, nevelőszüleit végül igazi szüleiként szerető kislány így szólt: „ez a legszebb húsvétom az eddigiek közül.” A már felnőtt kor küszöbén álló zsidó fiú pedig így kiáltott fel: „nekem pedig ez az első húsvétom!”

Különbözőképpen éljük meg ünnepeinket. Van, akinek az egyik olyan, mint a másik. Van, aki egyszer csak ráébred, hogy mit is jelent számára valójában. Amikor már húsvét fényében látja az eseményeket.

Kedves Testvérem! Aki olvasod e sorokat, aki készülsz az ünnepekre, mit érzel, hogyan látod? Meglátod-e, megér-ted-e, hogy a kereszt immár üres, és a sírban sincs ott a Mester? Tudod-e, hogy Ő él, és te is találkozhatsz Vele?

Legyen igazi húsvétod! Akár az első, akár már a sokadik! S ne feledd, ahogyan az első keresztyének húsvét regge-lén köszöntötték egymást így: „Krisztus feltámadt!” „Krisztus valóban feltámadt!” Ámen.

2016. július 9. – Budapest – Tüske csarnok

A házigazda Magyarországi Evangélikus Egyház örömmel és reménységgel készül a Föld Sója találkozóra. Bízunk benne, hogy mi is közös Urunk különböző nyelveken beszélő, de egy közös örömhírt hordozó és egymással megosztani kész küldötteit, "angyalait” fogadhatjuk majd 2016. júliu-sában, a magyar fővárosban. A találkozó célja, hogy Urunkra figyelve és egymástól is tanulva megerősödjünk közös küldetésünk betöltésében az öreg kontinensen. Imádkoz-zunk, hogy valóban a földrész sójává lehessünk! Szeretnénk olyan másokért élő közösségekké formálódni, amelyek a sóhoz hasonlóan megóv-nak a romlástól, és az igazi jézusi Élet jó ízét, zamatát ajándékozzák a világnak. 2016.07.09. – Szombat 9:00- 9:30

Bibliatanulmányok 9:45-10:45

Pál Ferenc atya a „Föld sójáról“ szóló motivációs, lelkesítő előadá-sa

Kodácsy Tamás, Béres Tamás: Ökogyülekezetek Magyarországon és Európában

Láthatatlan színház

A só jelentősége régen és ma – történelmi sóutak, felhasználási módok

Segélyszervezetek munkája Európában és a nagyvilágban 11:00-12:30

Page 3: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

3

Dialógus: Dr. Heinrich Bedford-Strohm bajor tartományi püspök és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere

o Téma: Reformáció és az egyház jövője 12:30-14:00

Ebéd 14:00-15:30

Sárkányhajó-verseny a Kopaszi-gáton 14:30-15:30 Fórumbeszélgetések és ifjúsági programok (többek kö-zött:)

Párizsi klímakonferencia következményei; klímaváltozás és társa-dalmi hatásai

Hit szerepe a háborúban

Fábri György: Sótlan nemzedék? 16:00-17:15

Püspöki fórum II: Az egyház (külső) feladatai a társadalomban

Wellness-spiritualitás – ezotéria, keleti tanok, agykontroll, stb. kap-csolata a Bibliával és a keresztyénséggel

Keresztény könnyűzenei koncertek az ifjúsági sátorban

Jobb félni, mint megijedni? – Az iszlám és a laicizmus térnyerése Európában

Hivatás és életpálya – kerekasztal beszélgetés az ifjúsággal 17:30-19:00

Vacsora 19:00-19:30

Közös kórusmű – Kodály Zoltán: Budavári Te Deum 19:30-21:00

Záró istentisztelet, Gála 21:00-21:30

Gyertyaúsztatás a Dunán 21:30-22:15

Bohém Ragtime Jazz Band koncert

Várjuk a jelentkezéseket! Március 31-ig való jelentkezés és regisztráció esetén a részvétel díjhoz az egyházkerület támogatást ad.

A 2016. február 29-én Mihályiban tartott presbiteri ülés elfogadta a 2015. évi lelkészi jelentést, valamint a 2016. évi mun-katervet, amelyet alább olvashatnak.

Lelkészi jelentés a 2015. évről

Az év igéje: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)

Egy csodálatos Scholz László ének cseng egybe az év igéjével (EÉ 474):

1. Úgy fogadd be a testvért, Mint Krisztus tégedet! Más minden embertársad, Ám egy testvér veled. Te is gyarló vagy, mégis Személyed vállalod; Gőggel mások szívébe Ne olts hát bánatot!

2. Ne tépd el azt a láncot, Mely sokkal egybefűz, Ki önmagában kíván Meglenni - álmot űz. Nézd, Krisztus úgy, amint vagy, Megszán és átölel. Ne irtózz emberektől, Hozzájuk lépj közel!

3. Légy tűrő, megbocsátó, Ha ér, ha szúr tövis! Az Úr szájából hallod: "Még hetvenhétszer is!" Tedd, szóld az igazságot, De mindig szelí-den, Hangozzék szeretetből A nem és az igen!

4. Nincs, ami megújíthat Se mást, se tégedet, Csak a Krisztusból tűző, Forró, hű szeretet. Mindennap erre vágyik, Ki épp utadba jött. Testvér, mint Krisztus téged, Te úgy fogadd be őt!

Befogadás! Elfogadás! Kevésbé ismert, még kevésbé gyakorolt fogalmak. Elidegenedő, egymástól elforduló, egymáson gátlástalanul átgázoló vi-lágunkban ez az egy lehetőség, hogy keresztyének lehessünk és maradjunk. Hiszen nélküle semminek sincs értelme. Ő példát mutatott és adott. Ahogyan lehajolt a legkisebbhez, az elesetthez, a bűn mélységében vergődőhöz. Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük a hozzá vezető utat. Hogy tudjunk azonosulni vele. S tudjunk ilyen szemmel tekinteni embertársainkra és ölelésre kitárt karral feléjük fordulni. Hogy tudjuk befogadni egymást való-ban úgy, ahogyan Krisztus is befogadott minket – Isten dicsőségére. Mert „Nincs, ami megújíthat Se mást, se tégedet, Csak a Krisztusból tűző, Forró, hű szeretet. Mindennap erre vágyik, Ki épp utadba jött. Testvér, mint Krisztus téged, Te úgy fogadd be őt!” Így, ezekkel a gondolatokkal, ezekkel a dallamokkal indultunk a mögöttünk hagyott esztendőben.

Statisztika: Istentiszteleti alkalmak száma: 169 Összes résztvevők száma: 4008 Úrvacsorai alkalmak száma: 37 Úrvacsorázók száma: 530 Betegúrvacsorai alkalom: 1 Úrvacsorázók száma: 2 Elmaradt istentiszteleti alkalom: - Keresztelés: 7 Konfirmáció: ebben az évben nem volt Esketés: 3 Temetés: 12 Látogatás: 18 (ebből kórházi 7) Ökumenikus alkalmak: Ökumenikus imahét – 2 Egyéb alkalmak:

- Falunap: (Gyóró, Kisfalud, Mihályi)

- Egyéb ünnepi alkalmak:

1. Vadosfa – orgonahangverseny 2 alkalommal

- Ádventi gyertyagyújtás: 4 (Gyóró, Mihályi, Kisfalud, Vadosfa)

- teológusok passióelőadása Vendégszolgálatokat végeztek:

- Szabóné Mátrai Marianna ev. lelkész

- Gabnai Sándor ev. lelkész, esperes

- Ittzés János ev. ny. püspök

- Orbán Attila lelkész

- Smudla Tamás róm.kat. plébános

- D. Szebik Imre ev. ny.püspök

- Havassy Bálint róm.kat. plébános

Presbiteri ülések száma: 8 Közgyűlések száma: 1 Egyházmegyei presbiteri üléseken és a közgyűléseken részt vettünk. Gyülekezeti újságunk 2-szer jelent meg, alkalmanként 500-500 pél-dányban. (ebben az évben minden számot ingyenesen készítette el Füzi József, köszönet érte)

Page 4: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

4

Honlapunk folyamatosan frissítve. LMK: 10 alkalom Hittan: farádi lelkésznő végzi 8 csoportban. Hittanosok létszáma: 30 fő Konfirmációi előkészítő (2015-ben): 13 alkalom Anyagi helyzet dec. 31-én (kerekítve): Nyitó pénzkészlet: 11.713 eFt Záró pénzkészlet: 13.981 eFt

Bevételek:

Egyházfenntartás: 3.573 eFt Perselypénzek: 1.226 eFt Adományok: 114 eFt

Céladományok: Magyarkeresztúri templomra: 5.260 eFt (összesen)

Lelkészképzésre: 73 eFt Offertóriumok: 191 eFt

Hol, mi változott - szinte csak címszavakban és számokban a 2015-s év történései. Felújítások:

- Magyarkeresztúr: a templom belső felújítása elkészült.

- Zsebeháza: az imaház esőcsatornája elkészült (GAS segélyből) A mellékelt táblázatban látható az alkalmainkon részt vevők, és az úrvacsorázók száma (a / jel után). Sajnos kevesen élnek a lehetőséggel. A kis számokhoz még annyi apró megjegyzés: minden létszámadatban a kántor és a lelkész is benne van!!! Minden kétnapos ünnepen mind a 7(!) helyen van istentiszteleti alkalom, úrvacsoraosztással. Sajnos a létszámok sok esetben az érdektelenséget tükrözik. Ne feledjük: „Jézus ma még vár, de úgy alkonyul már. Nőnek az árnyak s ím későre jár.” (Ev. Énekeskönyv 449,1) A gyülekezeti kirándulás most 1 napos volt, Pannonhalma-Zirc nevezetességeit kerestük fel. Sokan voltunk, tele volt a busz. Köszönöm Hanvay Enikő farádi lelkésznőnek, hogy végzi a hitoktatás szolgálatát. Köszönöm mindenütt azoknak a testvéreknek a szolgálatát, akik gondoskodnak a templomaink rendben tartásáról. Köszönöm kántoraink szolgála-tát, hogy soha nem hallgatott el az énekkíséret. Köszönöm mindenkinek a segítségét, amit folyamatosan tapasztalok. A tisztségviselőknek és a tisztséget nem viselőknek egyaránt, hogy szívükön viselik gyülekezetünk ügyét. Azoknak, akik biztosítják, hogy minden meglegyen ahhoz, hogy a szolgálat végezhető legyen. Köszönet a tisztasá-gért, az odafigyelésért. A kántori, a gondnoki, a pénztárosi szolgálatért. S külön köszönöm, hogy egyre több jelzés érkezik, kik azok, akik betegek, vagy kórházban vannak, hogy megkereshessem őket. Hálásak vagyunk Horváth Gábornak, aki már hosszú évek óta gondoskodik vasárnapi ebé-dünkről. S külön köszönöm elnöktársamnak, Sümeghy Péter felügyelő testvéremnek azt a sok-sok munkát, amely nélkül a felújítások legnagyobb része nem történhetett volna meg.

Kérem, hogy mindenki a maga módján vegyen részt a gyülekezet életében. A háttérben imádsággal éppúgy, mint a mindennapokban jelenlétével. Jöjjenek, és hívogassanak másokat is alkalmainkra. Addig, amíg lehet. „Irgalmas Jézusunk, járj velünk, kérünk! Áldj, vezess, oltalmazz, győzelmet adj! Támad az ellenség, nélküled végünk, Ám a te hű kezed el sose hagy. Így szívünk se fél, Távol fénylik a cél, S ránk örök országod hajnala kél.” (EÉ 449,4)

Imádkozzanak a folyamatos szolgálatért minden munkaágban. Ha tudnak betegekről, vagy olyanokról, akik szívesen vennék a látogatást, - akár otthon, akár kórházban vagy szanatóriumban – kérem, jelezzék. Szívesen elviszem az úrvacsorát is a betegekhez, vagy a kimozdulni nem tudókhoz, ha kérik.

Istennek legyen hála minden eddig elvégzett feladatért, az elért eredményekért, s bocsássa meg mulasztásainkat. Adjon erőt, hogy végezhessük továbbra is munkánkat itt, ezen a helyen, ebben a közösségben – embertársaink javára, és az Ő dicsőségére.

A választói névjegyzék pontosítása megtörtént. Megtekinthető istentiszteletek alkalmával.

Bogyoszló (szórvány) 1 Himod (szórvány) 1 Páli (szórvány) 1 Gyóró 26 Kisfalud 136 Magyarkeresztúr 80

Mihályi 211 Potyond 34 Vadosfa 41 Zsebeháza 64

Összes választó (fő): 595

Hálát adunk Urunknak mindazért, amit megtehettünk, és bocsánatát kérjük mulasztásainkért. Urunk adjon erőt, hitet és bölcsességet a minden-napok feladataihoz. Erős vár a mi Istenünk!

Mihácsi Lajos helyettes lelkész

Page 5: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

5

Az istentiszteleteken részt vevők száma 2015-ben

DÁTUM NAP ÜNNEP Gyóró Kisfa-

lud

Magyar-keresz-

túr

Mihá-lyi

Po-tyond

Vados-fa

Zse-be-

háza

jan.. 1. cs Újév 7/0

5/4 9/8

jan.. 6. k Vízkereszt

jan.. 11. v Vízkereszt ü.u.1.

19 12 20

10

jan.. 18. v Vízkereszt ü.u.2.

16 26 9 9

jan.. 25. v Vízkereszt ü.u.u. 5 13

13

febr.. 1. v Hetvened

24

3

febr.. 8. v Hatvanad

24 11 18

9

febr.. 15. v Ötvened

11 23 7 10

febr.. 22. v Böjt 1. 11 26

23

márc.. 1. v Böjt 2.

27

14

márc.. 8. v Böjt 3.

29+ 14 23

9

márc.. 15. v Böjt 4.

32* 24 9 7

márc.. 22. v Böjt 5. 7 29

24

márc.. 29. v Böjt 6.

30

presbiteri ülés + közgyűlés

ápr.. 3. p Nagypéntek

72/48

teológusok passióelőadása

ápr.. 5. v Húsvét

65/31 12/10 32/20

7/6

ápr.. 6. h Húsvét 2. 16/13

12/9+ 29/18

ápr.. 12. v Húsvét ü.u.1.

24+ 12 20

6

ápr.. 19. v Húsvét ü.u.2.

14 26 9 7

ápr.. 26. v Húsvét ü.u.3.

24

25

100

Vadosfán orgonahangverseny

máj.. 3. v Húsvét ü.u.4.

25

9

máj.. 10. v Húsvét ü.u.5.

50* 9 19

8

máj.. 14. cs Mennybemenetel

26

máj.. 17. v Húsvét ü.u.6.

11 26* 8 6

máj.. 24. v Pünkösd

35/20 9/7 32/21

11/9

máj.. 25. h Pünkösd 2. 20/16+

10/7 12/8

máj.. 31. v Szentháromság ü.

22

9

jún.. 7. v Szth.ü.u.1.

25+

tanévzáró

jún.. 14. v Szth.ü.u.2.

34+ 15 22

13

jún.. 21. v Szth.ü.u.3.

14 35 8 7

jún.. 28. v Szth.ü.u.4. 6 16

28

júl.. 5. v Szth.ü.u.5.

18

4

júl.. 12. v Szth.ü.u.6.

25 15 24

10

júl.. 19. v Szth.ü.u.7.

9 22 9 10

júl.. 26. v Szth.ü.u.8. 5 19+

23

aug.. 2. v Szth.ü.u.9.

22/16

9/9+

aug.. 9. v Szth.ü.u.10.

19/13 10/8 35

8/7

aug.. 16. v Szth.ü.u.11.

12 21 6/6 9

aug.. 20. cs megeml. 1571-ről

79

Ittzés János püspök vendégszolgálata

aug.. 22. szo falunap

50

Orbán Attila lelkész vendégszolgálata

aug.. 23. v Szth.ü.u.12. 12/10 26

21

aug.. 30. v Szth.ü.u.13.

39

tanévnyitó

szept.. 6. v Szth.ü.u.14.

33

11

szept.. 13. v Szth.ü.u.15.

37+

25

20

szept.. 18. p falunap

45

Smudla Tamás r.kat. plébános

szept.. 20. v Szth.ü.u.16.

19 14 5

szept.. 26. szo .

44

orgonahangverseny

szept.. 27. v Szth.ü.u.17. Nemescsó - artikuláris nap

okt.. 4. v Szth.ü.u.18.

37

hősök napja

okt.. 11. v Szth.ü.u.19.

23

21

18+

okt.. 18. v Szth.ü.u.20.

31 14 11

okt.. 25. v Szth.ü.u.21. 7 36

18

Page 6: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

6

DÁTUM NAP ÜNNEP Gyóró Kisfa-

lud

Magyar-keresz-

túr

Mihá-lyi

Po-tyond

Vados-fa

Zse-be-

háza

okt.. 31. szo Reformáció ü.

68

D.Szebik Imre püspök vendégszolgálata

nov.. 1. v Mindenszentek 18 27 18 37 8 26 11 temetői istentiszteletek

nov.. 8. v Szenth.ü.u.u.e.e.

21

24

13

nov.. 15. v Szenth.ü.u.u.e.

28 14 21*

nov.. 22. v Szenth.ü.u.u. 9 41*

21

nov.. 29. v Ádvent 1.

34

11

dec.. 6. v Ádvent 2.

26

11+

dec.. 13. v Ádvent 3.

29 50*++ 33

11

dec.. 20. v Ádvent 4.

12 21 10 4

dec.. 24. cs Szenteste

190

dec.. 25. p Karácsony

75/42 20/12 24/16

9/7

dec.. 26. szo Karácsony 2. 13/10

11/8 11/8

dec.. 31. cs Óév

29/11 17/13 30/15

8/6

Magyarázat: Ahol két szám van, ott a "/" jel utáni az úrvacsorázók száma

* - az istentiszteleten keresztelő(k) is volt(ak)

+ az istentiszteleten temetésről való megemlékezés(ek) volt(ak)

Gyülekezeti munkaterv a 2016-s évre

Az év igéje: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” (Ézs 66,13) Mindnyájunknak szükségünk van vigasztalásra. Akkor is, ha nem gondolunk rá. Annyi minden nyomaszt, bánt, terhel. S ki más adhatna vigaszt, igazi békét, megnyugvást, mint mennyei Atyánk. Az énekek közül a 457. sz. ének sorai jutnak eszembe – s szegődnek gondolatban mellém ez évben, útravalóul: 1. Boldog, kinek a béke minden vágya, Aki nyugalmát csak tetőled várja, Ki védő szárnyad árnyában pihen, Világteremtő, áldott Istenem! 2. Boldog, kit tiszta szeretet vezérel, Miként a vándort csillag fénye éjjel, Ki minden sértést, bántalmat feled, S ellenségnek is nyújt mentő kezet. 3. Boldog, kit nem kínoznak földi vágyak, Akinek lelke sóvárog utánad, És hite mindig tereád tekint. Boldog, ki él szent tetszésed szerint. 4. Boldog, ki tűrni tud minden fájdalmat, Akinek szíve tiszta, mint a harmat, Ajkán nem támad vádoló panasz, Kegyelmed néki enyhítő vigasz. 5. Ó, add, Atyám, míg itt a földön élek, Teljes szívemből szolgáljak tenéked. És verőfényben vagy kereszt alatt Keressem nálad boldogságomat! Kötelező offertóriumok (gyűjtések) ebben az évben a következőképpen alakulnak: 1.1. Templomépítések és renoválások támogatására szolgáló

offertórium (templomépítési offertórium) Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap 2016. január 10. 1.2. Szórvány-gyülekezetek megsegítésére szolgáló offertórium (szór-

vány offertórium) Virágvasárnap, 2016. március 20. 1.3. Egyházzenei munkát támogató offertórium Húsvét ünnepe utáni 4. vasárnap, 2016. április 24. 1.4. Missziói offertórium Húsvét ünnepe utáni 6. vasárnap, 2016. május 8. 1.5. Gyógykezeltetési offertórium

Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2016. június 5. 1.6. Az ifjúsági munkát támogató offertórium (ifjúsági offertórium) Szeptember 1. vasárnapja, 2016. szeptember 4. 1.7. A Biblia terjesztését szolgáló offertórium (Biblia offertórium) Október utolsó vasárnapja, 2016. október 30. (okt. 23-án tartjuk,

mivel 30-án nem lesz istentisztelet) 1.8. A Gusztáv Adolf Segélyszolgálat alapjául szolgáló offertórium Időpontját 2016. első félévében a gyülekezetek tetszés szerint ha-

tározzák meg. 1.9. Egyházmegyei járulék - 2016. október végéig.

Előttünk álló feladatok:

- vadosfai hangverseny

- „Föld sója” országos rendezvényen való részvétel minél nagyobb létszámmal

- kirándulás Lelki alkalmak

- tervezett istentiszteleti alkalmaink a mellékletben találhatók

- januárban ökumenikus imaheti alkalmak lesznek Mihályiban és Kisfaludon.

- febr. 13-án Harkán lesz Mesterházy Balázs esperes beiktatása

- ápr. 24-én Büky Anna „Megtérés” c. könyvének bemutatója Magyarkeresztúron meghívott vendégekkel

- május 24-én lesz a konfirmáció Vadosfán

Page 7: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

7

- június 12-én lesz 50 éve, hogy magyarkeresztúri templomunkat felszentelték. Ezen a napon hálaadó alkalmat tartunk. Egyúttal tanévzáró is-tentisztelet is!

- július 9-én lesz a „Föld Sója” – Közép-európai Keresztény Találkozó Budapesten a Tüske csarnokban

- augusztusban – immár évek óta – mindenütt lesz úrvacsoraosztás.

- szeptember 24-én – hagyományosan – orgonahangversenyt szeretnénk tartani a vadosfai megújult orgonán. Az előzetes egyeztetések már megtörténtek. Dr. Wagner Szilárd fogja megszólaltatni orgonánkat.

- reformáció ünnepén istentisztelet Vadosfán – vendég-igehirdető szolgálatával

- tanévnyitó / tanévzáró alkalmainkon szeretnénk, ha iskolás fiataljaink nagyobb számmal vennének részt.

- falunapi alkalmainkon ökumenikus istentiszteletet tartunk. Ez évben Kisfaludon az ev. templomban, Mihályiban pedig a róm. katolikus lesz.

- aug. 20-án Vadosfán tartjuk emlékező istentiszteletünket.

- temetői istentiszteleteink a megszokott rend szerint lesznek nov. 1-én.

- szeretnénk a filmvetítési alkalmainkat folytatni

Építkezés

- szeretnénk befejezni a vadosfai káplánszoba felújítását, hogy belül is felújítva, méltó legyen istentiszteletek tartására.

- szeretnénk befejezni a magyarkeresztúri templomunk felújítását. Ezért 2015 decemberében ismét pályázatot nyújtottunk be az Emberi Erő-források Minisztériumához (az Egyházkerület is támogatta a pályázat benyújtását!). A meghirdetett gyűjtés már eddig is szép eredményt ho-zott, amit természetesen folytatunk. Egyházmegyénktől is van ígéret anyagi támogatásra. Szeretnénk programokat szervezni, amelyek bevé-tele is a felújítást támogatja (pl. felolvasó est, jótékonysági hangverseny, …). Ezt Büky Anna testvérünk vállalta fel.

- Mihályiban a templom előtti rész térkövezését szeretnénk elvégezni. Gazdálkodás, ügyvitel

- az elmúlt évtől új alapokra került a gyülekezet pénzügyi elszámolása. Az Országos Egyház által egységesítésre került a már sok évtizede használt és elavult költségvetés ill. zárszámadás formája. Cél többek között, hogy a pályázati elszámolások állami előírások által is elvárt kö-vetelményeknek megfeleljen.

- jó lenne a leltárak pontosítását is elvégezni mindenütt az év folyamán Egyéb Alapítványunk

- a kuratórium 2015. januári döntése alapján – támogatja a káplánszoba felújítását (500.000 Ft). Ez a feladat áthúzódott 2016-ra.

- a kirándulás és a szeptemberi orgonahangverseny megrendezéséhez is várhatóan kapunk támogatást Honlapunkat folyamatosan frissítjük, ahol istentiszteleti alkalmaink is megtalálhatók. Kérjük, segítsék megfelelő tartalommal feltölteni! Gyülekezetünk kiadványa, a „Gyülekezeti hírmondó” IX. évfolyamába lép. Ez évben is szeretnénk legalább 3 alkalommal megjelentetni (böjt, nyár, ádvent), beszámolva a fontosabb eseményekről. Köszönjük Füzi Józsefnek, hogy már évek óta ingyenesen készíti el lapunk kinyomtatását! Gyülekezeti kirándulást ez évben is szeretnénk megrendezni. A terv: a Fertő-Hansági Nemzeti Park Reméljük, sokan tartanak velünk. Ebben az évben ismét lesz konfirmáció, 8-an lesznek – Mihályiból, Kisfaludról és Zsebeházáról. Az egyházmegyei falinaptár kiadását szeretnénk folytatni. Az elmúlt évi naptár sikeres volt. Pintér András segítségét kérjük ismét ehhez. Gyülekezeten kívüli alkalmakon is szeretnénk, ha mindig, és minél nagyobb létszámú csapat képviselné egyházközségünket. Ilyen alkalmak:

- febr. 20-21. – gyülekezeti elnökségek konferenciája Révfülöpön

- febr. 13. – egyházmegyei közgyűlés – az új esperes beiktatása Harkán.

- július 9. – „Föld sója” országos missziói rendezvény Budapesten

Gyülekezeti munkatervünknek része természetesen a többi egyházmegyei, kerületi ill. országos program is. Hívogatunk azokra is, úgy is, hogy közzé tesszük az alkalmakat – a honlapon, a templomi hirdetésekben, ill. hirdetőtábláinkon – időpontjukkal együtt, amint tudomásunkra jut. A gyülekezetünket is érintő programokat folyamatosan feltesszük honlapunkra, és – aki e-mail címét megadta (megadja), annak - értesítést kül-dünk minden frissítéskor. Szeretettel kérjük, ne feledkezzenek meg rendelkezni adójuk kétszer 1 %-áról.

A Magyarországi Evangélikus Egyház technikai száma: 0035. A Vadosfai Evangélikus Gyülekezet Alapítvány adószáma: 18539192-1-08.

Kérjük, ne feledkezzenek meg egyházfenntartási járulékuk befizetéséről, hogy a gyülekezet működésének zökkenőmentességét biztosítani tud-juk. Ennek ajánlott legkisebb összege 2014-től min. 6.000 Ft/fő/év. Természetesen mindenki anyagi lehetősége szerint támogathatja – adomá-nyokkal is – gyülekezetünk életét, mint ahogyan tették már eddig is sokan. Köszönjük mindenki hozzájárulását. Szeretettel ajánlom a testvérek figyelmébe egyházunk sajtókiadványait.

Page 8: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

8

- Az útmutatók és a kalendáriumok az idén is keresettek voltak. A falinaptár kiadását is folytatjuk.

- A „Dunántúli Harangszó”-nak – amely egyházkerületünk negyedévente megjelenő kiadványa – 27 előfizetője van már a gyülekezetben.

- A formájában megújult „Evangélikus Élet” c. hetilap is előfizethető, de iratterjesztésünkben is vasárnapról vasárnapra megtalálható.

- Egyházunk egyéb kiadványai – mint pl. Bibliák, énekeskönyvek, gyülekezeti liturgikus könyv. Luther-rózsa kitűző – is kapható, vagy megren-delhető.

Kérjük kedves testvéreinket, minél nagyobb számban vegyenek részt gyülekezetünk életében – mindenki ereje és képessége szerint. Minden dol-gos kézre és minden imádkozó lélekre szükségünk van. S mindenkinek szüksége van Isten örömhírére. Jöjjenek, és szüntelen hívogassanak! Jelezzék, ha tudnak olyanokról, akik szívesen vennék, hogy felkeressem – akár csak meglátogatni, akár úrvacsorát szeretnének venni. Isten áldása kísérje életünket, szolgálatunkat, s adjon erőt terveink maradéktalan elvégzéséhez. Időben kell felkészülni a lelkészi állás betöltésére, mivel 2018-ban elérem a nyugdíjkorhatárt. Helyben lakó lelkész esetén szükséges lesz a paró-kia felújítására (fürdő, WC, szobák parkettázása, fűtéskorszerűsítés). Isten áldása legyen terveinken és azok megvalósulásán. Erős vár a mi Istenünk!

Mihácsi Lajos helyettes lelkész

Istentiszteleti alkalmak 2016-ban

A jellel jelölt alkalmakon offertóriumot tartunk (megadott célra továbbítjuk a perselypénzt).

Dátum Nap

vasá

rnap

sors

zám

a

oltá

rter

ítő s

zíne

Ünnep

Vad

osf

a

Gyó

Kis

falu

d

Mag

yar-

kere

sztú

r

Mih

ályi

Po

tyo

nd

Zse

beh

áza

2016. jan.. 1.

P Újév 11.00 úrv.

09.30 úrv.

14.00 úrv.

jan.. 3. V 1 Év első - -

jan.. 6. Sze Vízkereszt

jan.. 10. V 2 Vízkereszt ü.u.1. 09.45 14.00 11.00 15.15

jan.. 17. V 3 Vízkereszt ü.u.u. 09.45 15.15 11.00 14.00

jan.. 24. V 4 Hetvened 14.00 09.45 11.00

jan.. 31. V 5 Hatvanad 09.45 11.00

febr.. 7. V 1 Ötvened 09.45 11.00

febr.. 14. V 2 Böjt 1. 09.45 14.00 11.00 15.15

febr.. 21. V 3 Böjt 2. 09.45 15.15 11.00 14.00

febr.. 28. V 4 Böjt 3. 14.00 09.45 11.00

márc.. 6. V 1 Böjt 4. 09.45 11.00

márc.. 13. V 2 Böjt 5. 09.45 14.00 11.00 15.15

márc.. 20. V 3 Böjt 6. 09.45 15.15 11.00 14.00

márc.. 25. P Nagypéntek 17.00 úrv.

márc.. 27. V 4 Húsvét 09.30 úrv.

14.00 úrv.

11.00 úrv.

15.30 úrv.

márc.. 28. H Húsvét 2. 11.00 úrv.

09.30 úrv.

14.00 úrv.

ápr.. 3. V 1 Húsvét ü.u.1. 09.45 11.00

ápr.. 10. V 2 Húsvét ü.u.2. 09.45 14.00 11.00 15.15

ápr.. 17. V 3 Húsvét ü.u.3. 09.45 15.15 11.00 14.00

ápr.. 24. V 4 Húsvét ü.u.4. 13.30! 09.45 15.00 könyvbe-mutató

11.00

Page 9: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

9

Dátum Nap

vasá

rnap

sors

zám

a

oltá

rter

ítő s

zíne

Ünnep

Vad

osf

a

Gyó

Kis

falu

d

Mag

yar-

kere

sztú

r

Mih

ályi

Po

tyo

nd

Zse

beh

áza

máj.. 1. V 1 Húsvét ü.u.5. 09.45 11.00

máj.. 5. Cs Mennybemenetel ü. 17.00

máj.. 8. V 2 Húsvét ü.u.6. 09.45 14.00 11.00 15.15

máj.. 15. V 3 Pünkösd 09.30 úrv.

14.00 úrv.

11.00 úrv.

15.30 úrv.

máj.. 16. H Pünkösd 2. 11.00 úrv.

09.30 úrv.

14.00 úrv.

máj.. 22. V 4 Szenth.ü. 14.00 09.45 11.00

máj.. 29. V 5 Szenth.ü.u.1. KONFIRMÁCIÓ

10.00 úrv.

jún.. 5. V 1 Szenth.ü.u.2. 09.45 11.00

jún.. 12. V 2 Tanévzáró + Ma-gyarkeresztúri templomunk 50 éves

10.00

jún.. 19. V 3 Szenth.ü.u.4. 09.45 15.15 11.00 14.00

jún.. 26. V 4 Szenth.ü.u.5. 14.00 09.45 11.00

júl.. 3. V 1 Szenth.ü.u.6. 09.45 11.00

júl.. 10. V 2 Szenth.ü.u.7. 09.45 14.00 11.00 15.15

júl.. 17. V 3 Szenth.ü.u.8. 09.45 15.15 11.00 14.00

júl.. 24. V 4 Szenth.ü.u.9. 14.00 09.45 11.00

júl.. 31. V 5 Szenth.ü.u.10. 09.45 11.00

aug.. 7. V 1 Szenth.ü.u.11. 09.45 úrv.

11.00 úrv.

aug.. 14. V 2 Szenth.ü.u.12. 09.45 úrv.

14.00 úrv.

11.00 15.15 úrv.

aug.. 20. Szo Emlékezés az 1571-s vadosfai esemé-nyekre

10.00

aug.. 21. V 3 Szenth.ü.u.13. - 15.15 11.00 14.00 úrv.

aug.. 28. V 4 Szenth.ü.u.14. 14.00 úrv.

09.45 11.00

szept.. 4. V 1 Tanévnyitó 10.00

szept.. 11. V 2 Szenth.ü.u.16. 09.45 14.00 11.00 15.15

szept.. 18. V 3 Szenth.ü.u.17. 09.45 15.15 11.00 14.00

szept.. 24. Szo HANGVERSENY 14.00

szept.. 25. V 4 Hősök napja 10.00

okt.. 2. V 1 Szenth.ü.u.19. 09.45 11.00

okt.. 9. V 2 Szenth.ü.u.20. 09.45 14.00 11.00 15.15

okt.. 16. V 3 Szenth.ü.u.21. 09.45 15.15 11.00 14.00

okt.. 23. V 4 Szenth.ü.u.22. 14.00 09.45 11.00

okt.. 30. V 5 Szenth.ü.u.23. - -

okt.. 31. H Reformáció 10.00 úrv.

Page 10: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

10

Dátum Nap

vasá

rnap

sors

zám

a

oltá

rter

ítő s

zíne

Ünnep

Vad

osf

a

Gyó

Kis

falu

d

Mag

yar-

kere

sztú

r

Mih

ályi

Po

tyo

nd

Zse

beh

áza

nov.. 1. K Megemlékezések a temetőkben

15.45 14.00 14.45 17.00 15.15 17.30 ev. templom

16.30

nov.. 6. V 1 Szenth.ü.u.24. 09.45 11.00

nov.. 13. V 2 Szenth.ü.u.u.e. 09.45 14.00 11.00 15.15

nov.. 20. V 3 Szenth.ü.u.u. 09.45 15.15 11.00 14.00

nov.. 27. V 4 Ádvent 1. 14.00 09.45 11.00

dec.. 4. V 1 Ádvent 2. 09.45 11.00

dec.. 11. V 2 Ádvent 3. 09.45 14.00 11.00 15.15

dec.. 18. V 3 Ádvent 4. 09.45 15.15 11.00 14.00

dec.. 24. Szo Szenteste 16.30

dec.. 25. V 4 Karácsony 09.30 úrv.

14.00 úrv.

11.00 úrv.

15.30 úrv.

dec.. 26. H Karácsony 11.00 úrv.

09.30 úrv.

14.00 úrv.

dec.. 31. Szo

Óév 09.30 úrv.

14.00 úrv.

11.00 úrv.

15.30 úrv.

2017. ja-nuár 1.

V 1 Újév 11.00 úrv.

09.30 úrv.

14.00 úrv.

Magyarkeresztúr

Befejeződött templomunk belső felújítása. A mennyezet hőszigetelése és lambériázása, az ablakok cse-

réje és a járólapozás, a festés-mázolás. Decemberre használatba vehettük a templomot.

Köszönjük a sok kétkezi segítséget is gyülekezetünk tagjainak.

Támogatási kérést nyújtottunk be idén is az EMMI-hez, bízva, hogy támogatásra érdemesnek találják

célkitűzéseinket. Tavasszal szeretnénk a teljes külső felújítást is elvégezni, hogy az 50. évfordulón a kívül-

belül megújult templomunkban adhassunk hálát, de ehhez még szükséges folytatnunk a gyűjtést, hogy a tel-

jes fedezet meglegyen.

A gyűjtés eredménye folyamatosan figyelemmel kísérhető a honlapon. Magánszemélyek, gyülekezetek

és egyházi támogatások által eddig befolyt: 6.307.105 Ft. Isten áldása legyen az adományokon és az

adományozókon.

Adományok továbbra is a Magyarkeresztúri Leányegyházközség 59500186-11095952 sz. számlájára fi-

zethetők be, vagy készpénzben a gyülekezet pénztárosánál.

Események - ádventi gyertyagyújtás

o nov. 28-ánMagyarkeresztúrban, Vadosfán, o nov. 29-én Gyóróban, o dec. 12-én Mihályiban és

o dec. 13-án Kisfaludon o jan. 19 és 22. – ökumenikus imaheti alkalom

Köszönünk minden önzetlen segítséget, támoga-tást!

Személyi változások

Az egyházmegye esperese – a gyülekezetek presbitériumának választása alapján – Mesterházy Balázs, harkai lelkész lett. Beiktatása Harkán volt febr. 13-án. Isten áldása legyen életén, szolgálatán!

Page 11: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

11

Anyakönyvi hírek (A legutolsó körlevél óta)

Megkereszteltük - 2015. november 22-én Kisfaludon Tarr Lizettet, Tarr

László és Varga Erika gyermekét,

- december 13-án Nagy Dávidot, Nagy Dávid és Licskai Veronika gyermekét,

- 2016. február 14-én Magyarkeresztúron Kovács Nó-rát, Kovács Ernő és Kálmán Gyöngyi gyermekét,

- febr. 21-én Mihályiban Győri Mátét, Győri Péter és

Varga Nóra gyermekét,

- márc. 13-án Zsebeházán Eőry Leventét, Eőry Attila és

Kovácsics Helga gyermekét.

Jézus mondja: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyer-mekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Is-ten országa.”

Eltemettük

- 2015. november 23-án Magyarkeresztúron Tóth End-rét (103 éves),

- december 2-án Vadosfán Dobrádi Kálmánt (87 éves),

- december 3-án Magyarkeresztúron Garab Sándorné

sz. Tóth Erzsébetet (86 éves),

- 2016. január 8-án Mihályiban Marics Attilát (65 éves),

- január 12-én Potyondon Márton Zoltán Dávidot (18 éves),

- február 13-án Cirákon Pintér Imrét (66 éves),

- febr. 23-án Kisfaludon Árvai Lászlót (55 éves),

- márc. 6-án Magyarkeresztúron Lukács Dénesné sz. Németh Emmát (90 éves),

- márc. 14-én Gyóróban Farkas Istvánt (63 éves).

Jézus mondja: „Én élek, és ti is élni fogtok!”

Magyarországi Evangélikus Egyház, technikai szám: 0035

A civil szervezeteknek adott egy százalék mellett felajánlhatja adója másik egy százalékát is az egyházak társadalmi

szolgálatának támogatására. Ezzel a rendelkezésével még egyszer támogathatja embertársait!

A Vadosfai Evangélikus Gyülekezet Alapítvány adószáma: 18539192-1-08

Az egyházfenntartás ajánlott összege: 6.000 Ft/fő/év.

Elérhetőségek: Mihácsi Lajos helyettes lelkész – (20) 824 6887 Sümeghy Péter egyházközségi felügyelő – (20) 952 2953 Vadosfa – Tompos Sándorné gondnok - (96) 253 500; (20) 330 2938 Gyóró – Kovács Béla gondnok - (20) 317 1139; (96) 256 235 Kisfalud – Kálmán István gondnok - (96) 253 061; (30) 455 3089 Magyarkeresztúr – Kovács Imre gondnok - (96) 253 257 Mihályi – Bálint Kálmán gondnok - (96) 950 095; (20) 824 2757 Potyond – Kiss Bence gondnok - (96) 282 319; (30) 974 7129 Zsebeháza – Náray Lajos gondnok - (96) 275 496; (70) 387 2259

Egyházközségünk számláját a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetjük.

Számlaszámaink:

Vadosfa: 59500186-11094690 Mihályi: 59500186-11095608

Gyóró: 59500186-11096609 Potyond: 59500186-11095615

Kisfalud: 59500186-11096582 Zsebeháza: 59500186-11096599

Magyarkeresztúr: 59500186-11095952

Kérjük a Testvéreket, hogy mindig arra a számlára fizessenek vagy utaljanak, akinek közvetlenül

szánják az összeget. A közleményben adják meg az utalt összeg célját!

A Takarékszövetkezet mihályi - az AGRÁR Rt. épületében levő - gyűjtőpénztárának nyitvatartási ideje:

Csütörtökön: 07.30-14.00 óra

A Vadosfai Evangélikus Gyülekezet Alapítvány számlaszáma: Kis-Rába menti Takarékszövetkezet

58900026-10018163

Page 12: Te mit tennél · 2018-04-03 · Neki joga lett volna ítéletet tartani, mégsem tette. Éppen ezért nekünk nincs jogunk másokat megítélni. Vizsgáljuk meg magunkat, és keressük

12

Nyomdai munkák: IM3 Kft. Vadosfa, Rákóczi tér 8. Összeállította: Mihácsi Lajos helyettes lelkész – Lezárva 2016.03.13.