Teilhard de Chardin

MOZGÓSÍTOTT ENERGIÁK

P. Rezek Román fordítása

São Paulo, 1966

/részletek/A francia eredeti címe: L’ Activation de l’ ÉnergieAz Oeuvres de Pierre Teilhard de Chardin c. sorozat 7. kötete.Fordította: P. Rezek Román, C. P. 9112 São Paulo, BrasilA fordítást kezdtem 1965. szeptember 1-én.Copyright by P. Rezek

Tartalom

Figyelmeztet -------------------------------------------------------------------------6őÜTÖTT AZ ÓRA, DÖNTENÜNK KELL! ÍGY IS LEHET ÉRTELMEZNI A HÁBORÚT ----------------------------------------------------------------------------7

A SZELLEM ATOMOS JELLEGE PRÓBÁLJUK MEGÉRTENI A VILÁGEGYETEM SZÖVETANYAGÁNAK SZERKEZETÉT.

I. Kiindulópont: az emberi pluralitás ténye és problémája---------------12II. Els bevezet megjegyzés: a Világegyetem dimenziós zónái--------13ő őIII. Második alapvet megjegyzés: az él Anyag bonyolultsága--------14ő őIV. A bonyolultság és tudat vet fényt problémánkra----------------------15V. Molekulázódás és Emberré-válás. A Noogenezis----------------------17VI. E mozgás folytatása: a Föld Szelleme----------------------------------19VII. Az áttörés. Belezuhanásunk az Omega-pontba-----------------------23VIII. Atom-jellegünk felismerése és az „omegalizáció”------------------27

a/ Élet-Filozófia---------------------------------------------------------28b/ Etika-------------------------------------------------------------------29c/ Misztika---------------------------------------------------------------30

EL TÉRBE KERÜL A MÁSIK----------------------------------------------------33ŐI. Els fázis: megsokszorozódik a Másik, vagy növekszik a szám------33őII. Második fázis: kapcsolódás a Másikkal, vagy a kollektív el térbejutásaő

1

III. Harmadik fázis: szintézist alkotni a Másikkal, vagy a Személyesnek el térbe jutása--------------------------------------------------------------------------36ő

IV. Negyedik fázis: együttérzés a Másikkal, vagy az Emberi Érzék növekedése-----------------------------------------------------------------------------39

EGYETEMESÍTÉS ÉS EGYSÉGESÜLÉS. PRÓBÁLJUNK TISZTÁN LÁTNII. Egy (kétségtelen) jelenség: Az emberi energiák fokozatos totalizációja

(eggyészervez dése)------------------------------------------------------------------42őa/ Egyetemesítés--------------------------------------------------------43b/ Szervez dés----------------------------------------------------------44őc/ Felfokozódás---------------------------------------------------------44

II. Egy (valószín ) magyarázat: a Föld Szintézise------------------------46űIII. A helyes ítélet és cselekvés egyik alapja: az univerzalizmus erénye

---------------49CENTROLÓGIA TANULMÁNY-VÁZLAT AZ EGYESÜLÉS DIALEKTIKÁJÁRÓL.--------------------------------------------------------------52

Bevezetés1. Központ és központosított bonyolultság (centro-komplexitás)------522. Centrogenezis---------------------------------------------------------------58

I. A központok-közötti kapcsolatok létezése és fajai.------------58II. A centrogenezis állomásai: töredékes központosultság, filetikus

központosultság, én-központúság---------------------------------------------59a/ Töredékes központosultság----------------------------------59b/ Filetikus központosultság------------------------------------60c/ Én-központúság-----------------------------------------------61

III. Az Omega-pont------------------------------------------------------623. Következmények és következtetések--------------------------------------65

AZ ÉLET ELEMZÉSEI. A probléma--------------------------------------------------------------------73II. Az általános válasz----------------------------------------------------------73III. Az Élet felbukkanása------------------------------------------------------74Következtetés-------------------------------------------------------------------77

VÁZLAT A SZELLEM DIALEKTIKÁJÁRÓLI. Az els fázis: Az emberi jelenség és egy transzcendens Isten létezése-79őII. Második fázis: Az evolúciós teremtés, és valami kinyilatkoztatás----80

várásaIII. Harmadik fázis: A keresztény jelenség és hit a megtestesülésben---81IV. Negyedik fázis: Az Él Egyház és az Omega-Krisztus---------------82ő

2

A TECHNIKA HELYE AZ EMBERISÉG ÁLTALÁNOS BIOLÓGIÁJÁBAN--------------------------------------------------------------------84

AZ EMBERI SZOCIÁLIS JELENSÉG TERMÉSZETÉR L ÉS AŐ GRAVITÁCIÓVAL ÖSSZEFÜGG REJTETT VISZONYAIRÓL-----------90ŐAZ EMBERI EGYSÉGESÜLÉS PSZICHOLÓGIAI FELTÉTELEI

Bevezetés és a probléma fölvetése-------------------------------------------91I. Tárgyi feltételek--------------------------------------------------------------92II. Alanyi feltételek-------------------------------------------------------------94

EVOLÚCIÓ-ELLENES JELENSÉG AZ EMBERI BIOLÓGIÁBAN - VAGY FÉLELEM A LÉTT L----------------------------------------------------------------97Ő

I. Növekszik a félelem--------------------------------------------------------- 97a/. Félelem az Anyagtól-------------------------------------------------98b/. Félelem az Emberit l-----------------------------------------------100ő

II. A félelem gyökeres átalakítása: az egzisztenciális bizalom.----------101

A FAJ ÉRZÉKE AZ EMBERBENI. A faj érzéke az Ember el tt.------------------------------------------------104őII. A civilizált Ember individualizmusa.------------------------------------105

A FELEL SSÉG FEJL DÉSE A VILÁGBAN----------------------------------106Ő ŐI. A Világmindenség összpontosulása és a kozmikus szolidaritás

növekedése.--------------------------------------------------------------------------106II. Az egész Földre terjed összenyomó er és az emberi felel sségő ő ő

növekedése.--------------------------------------------------------------------------108Következtetés. Jogi felel sség és biológiai felel sség.-----------------110ő ő

LÁSSUNK TISZTÁN. GONDOLATOK KÉT KÜLÖNBÖZ SZELLEMŐ IFORMÁRÓL

Bevezetés---------------------------------------------------------------------111I. Az emberi egyén jelent sége--------------------------------------------112őII. Sóvárgó vágy az egység után.------------------------------------------112III. Egység a felolvadással, vagy egy közös alap keresése-------------113IV. Egység a feszültség által, vagy haladás az Egyetemes Központ felé.V. A szimmetria s az aszimmetria eredményei. A Szellem két izotópja.VI. Dönt a tapasztalat - vagy az összpontosuló Világegyetem-------115VII. Egy adalék: kísérlet a vallások abszolút osztályozására----------116VIII. Következtetés: minél el bb meg kell alkotnunk Nyugat misztikájátő

---------------------117AZ ÉLETKEDV

3

Bevezetés: az életkedv meghatározása------------------------------------118I. Az életkedv mint a fejl dés gyökere és rugója------------------------119őII. Az életkedv: változó és törékeny nagyságrend-----------------------121III. az életkedvet várjuk eredményként a vallások együttes er feszítését lő ő

---------------------123A SZENVEDÉS LELKI ENERGIÁJA-------------------------------------------126

LÁBUNK ALATT EGY SZELLEMI KÜSZÖB: ÁTMENET A KOZMOSZBÓL A KOZMOGENEZISBE

1. A nagy szellemi esemény: mozgolódni kezd a Világ.-----------------129a/. A galilei-féle „fordulat” (XVI.-XVII. század)------------------129b/. Az emberi szellemben megjelennek az els evolútív magok ő

(XVIII.-XIX. század)-----------------------------------130c/. A Fejl dés eszméjének modern felt nése-----------------------130ő ű

2. A tény-helyzet: átalakul a GondolatI. Újfajta Világmindenség. Minden szerves.------------------132

a/. A Szellem és az Anyag közötti Viszonyok.-------------132b/. A Rossz Eredete---------------------------------------------133c/. Az Elem helye a Mindenben.------------------------------133d/. A Világmindenség végs formája------------------------134ő

II. Egy új Isten-arc. Az egyetemes Krisztus-------------------------134III. Egy újfajta emberi energia. A Fejl dés Szeretete--------------136ő

Következtetés. A Kozmogenezis észrevevése: magának a Kozmogenezisnek sajátos és jellemz eredménye.--------------------------------------------------- 137ő

GONDOLATOK A TUDOMÁNYOS VALÓSZÍN SÉGR LŰ ŐÉS VALAMI EMBERFÖLÖTTINEK VALLÁSI KÖVETKEZMÉNYEI

I. Az emberfölöttinek tudományos valószín sége és természete------139űa/. A Kozmikus Mozgás (Kozmogenezis)-------------------------139b/. A szerves Mozgás (Biogenezis)---------------------------------140c/. A reflexív Mozgás (Antropogenezis)---------------------------141

II. Valami emberfölötti létezésének vallási következményei: egy olyan Krisztogenezis, melyben egyensúlyra jut a „fölfelé” s az „el re”-------------143ő

A VILÁGEGYETEM ÖSSZPONTOSULÁSA

Bevezetés. Magyarázó jegyzet a „kozmikus sodródás” fogalmáról.--145I. Milyen jelek mutatnak arra, hogy a Világmindenség szervesen-

pszichésen összpontosul-------------------------------------------------------------146a/. A közvetlen Élet és a reflexív Élet.-----------------------------146b/. Egyén és Közösség------------------------------------------------148

4

c/. A Világegyetem új mozgása, önnönmagában szervez dése: aő Bonyolódás-Tudat kozmikus sodródása-----------------------------------149II. Nemzedékünk számára életbevágóan szükséges, hogy azonnal állást

foglaljon az összpontosuló kozmikus mozgás valósága mellett----------------150III. Kutatómunkánk egy-két olyan irányvonala, amely még jobban

igazolhatja e jelenség valódiságát---------------------------------------------------152

AZ EMBERBEN AZ EVOLÚCIÓ ÁTALAKUL ÉS TOVÁBB DOLGOZIKI. Az Embert l kezdve átalakul az Evolúció folyamata-------------------156őII. Az Emberen át és az Emberen túl folytatódik az Evolúció m ködéseű

------------------------158DÖNT FONTOSSÁGÚ PROBLÉMA AZ ANTROPOLÓGIA SZÁMÁRA:Ő AZ EVOLÚCIÓ BIOLÓGIAI FOLYAMATA FOLYTATÓDIK ÉS ÁTALAKUL-E AZ EMBERBEN?IGEN - VAGY NEM?

Bevezetés------------------------------------------------------------------------162I. A Földet teljesen behálózó (planetáris) minden emberi jelenségnek

organikus alapszövete-----------------------------------------------------------------162II. Az Anyag vitalizációja és az Élet Emberré válása. Egyetlen általános

formula a kétfajta evolúció számára.------------------------------------------------163III. Hipotézisünknek - az Emberiség összpontosulásának igazolása---165

AZ ENERGIA REFLEXIÓJA--------------------------------------------------------166Bevezetés Dönt fontosságú és kétségtelen tény: az Emberi összpontosulőI. A Reflexió kezdeti (pliocén-kori) felt nése------------------------------167űII. A modern emberben folytatódik és felgyorsul a Reflexiónak kozmikus

folyamata-----------------------------------------------------------------------------170III. Reflexió és Energia-----------------------------------------------------172IV. A Reflexió visszafordíthatatlansága----------------------------------175Összefoglaló, vagy következtetés-----------------------------------------178

GONDOLATOK AZ EMBERI ÖSSZENYOMÓDÁSRÓLI. Korunk betegsége: a fojtogató Világ.----------------------------------179II. A „baj” eredete: magára záruló Mindenség---------------------------180III. A nagy felkönnyebbülés: összpontosulás, el re.--------------------181ő

AMIKOR A CIKLOTRONT NÉZTEM, ARRÓL GONDOLKODTAM, HOGY MIKÉNT TÜREMLIK MAGÁRA AZ EMBERI ENERGIA.

I. A Berkeley-i nagy ciklotronok-------------------------------------------183II. Egy másik és láthatatlan ciklotron, avagy az emberi energia helyi

központosulása-----------------------------------------------------------------------185

5

III. Szinte az egész földön megsokasodnak az emberi energia központosítói-------------------------------------------------------------------------186

IV. Az Emberinek egyetemes összpontosulása, vagy: a kutatómunka örvénytölcsére.--------------------------------187

AZ EVOLÚCIÓS ENERGIABevezetés. Energetikus törvények: a valóság feltételei-------------------190I. Régi és új Evolúció----------------------------------------------------------191II. M ködés és fokozott m ködtetés, avagy: az új Evolúcióban milyenű ű

energetikus szerepe van az el relátásnak.----------------------------------------193őIII. Az új Evolúció energetikus jöv je--------------------------------------195ő

A VILÁGEGYETEM SZÖVETANYAGABevezetés---------------------------------------------------------------------198I. Az Emberi (vagy Reflexív)----------------------------------------------199II. Az Emberen-túli (vagy együtt-gondolkodó)--------------------------201III. A Krisztusi (vagy Pán-Reflexív)--------------------------------------202

AZ EMBERI ENERGIA MOZGÓSÍTÁSAI. Az emberi Energia meghatározása és kiváltságos értéke------------205II. Az emberi Energia növekedésének feltételei-------------------------205III. Az emberi Energia egyetlen irányba összpontosulása és

visszafordíthatatlansága------------------------------------------------------------208

A HALÁL HATÁRFALA ÉS AZ EGYÜTT-GONDOLKODÁSAVAGY: KÖZEL VAN AZ AZ ID , AMIKOR AZ EMBER TUDATÁBANŐ FELVIRRADVISSZAFORDÍTHATATLANSÁGÁNAK ÉRZÉKE

I. Gondolkodás és együtt-gondolkodás-------------------------------210II. Az Együtt-gondolkodás fényénél még inkább

megbotránkozunk a Halál tényén.--------------------------------------------211III. A materialista zsákutca--------------------------------------------212IV. A visszafordíthatatlannak érzéke--------------------------------213

Függelék. Tudomány és Kinyilatkoztatás-----------------------------------214

Figyelmeztető

6

A hatodik kötet elején már jeleztük, hogy sorozatunk következ könyveinek írásait,ő tehát ennek a hetedik kötetnek tanulmányait sem nézte át P. Teilhard de Chardin, mert nem szánta kiadásra. Ha gondolt volna kiadásukra, akkor szokása szerint bizonyára több részletét átalakított és tökéletesített volna.

Ezek az írások a hatodik kötet tanulmányai után id rendben következnek, fokozatosanő fejtik ki az emberi Energia témaköreit, s - amint R.P. Wildiers írta az el z kötet El szavábanő ő ő - , „Teilhard legértékesebb és legeredetibb tanulányai közé tartoznak”.

E kötet jegyzetei szeretnék elejét venni téves magyarázatoknak; többnyire csak összefoglalunk olyan szövegeket, amelyeket P. Teilhard másutt b vebben kidolgozott.ő

„A ’hipotézis’ szó rosszul illik arra a legmagasabb szellemi aktusra, amelynek révén a tapasztalat homoktengere alakot ölt s a megismerés hevében életre kel…”

(Teilhard de Chardin)

ÜTÖTT AZ ÓRA, DÖNTENÜNK KELL!

ÍGY IS LEHET ÉRTELMEZNI A HÁBORÚT

Hát igen, egyetlen emberölt alatt már kétszer kerültünk Háborúba. Kétszer? Vagy tánő ennél is szörny bb valami: hátha ugyanaz a Nagy Háború folytatódik? Egyetlen s ugyanaz aű folyamat, amely a világ újraöntésén tovább dolgozik… esetleg darabjaira szórja szét? Azt hittük, hogy minden nagyon jól végz dött 1918-ban. S lám újrakezd dik minden.ő ő

Ezért hát mindegyikünk lelke mélyén ugyanaz a szorongó érzés vesz er t s mindenő szívb l ugyanaz a sóhaj tör el . Azt képzeltük, hogy szabadon megyünk el re szebb id k felé.ő ő ő ő Vajon nem az ellenkez je történik-e: gigantikus determinizmus ragad magávalő ellenállhatatlanul - körben, vagy lefelé? Folyton újjászület ellentétek ördögi körforgása?ő Vagy minden lépésünkre hátrább csúszik a talaj? Kerék forgása, vagy lejt . Tehát ábrándképő volt a haladásba vetett reményünk?

Mint bárki a világon, én is megütközve emeltem fel fejemet s megszédültem, amikor a buja természet s alattomos megszállástól kifosztott Kelet partjára lépve meghallottam, hogyű Nyugat lángokban áll.

Ezért ismét számvetést kezdtem. Felülvizsgáltam magamban mindent, amit csak tudok; mindent, amiben hiszek. Teljesen hideg fejjel mellé állítottam azt, ami történik velünk. S ami elém tárult, nagyon egyszer en papírra vetettem.ű

El ször is: nem, ezerszer is nem! Bármily tragikus is ez az összecsapás, semmi sincső benne, ami megingathatná jöv be vetett hitünk alapjait. Ezt írtam ugyanitt nemrégiben ő Az

7

Études c. folyóirat 1937 október 20-i számában: A jelenlegi Válság./Eredeti címe ez volt: Mentsük meg az Emberiséget. Lásd a P. Teilhard de Chardin Barátainak Társasága „Cahiers” sorozatának 3. számát, éd.

du Seuil. - A francia kiadó megjegyzése./ s ugyanoly meggy z déssel ismétlem most is, mint kétő ő évvel ezel tt. Ha talán meg is inog néhány elszigetelt akarat kis csoportja, nem kerülheti elő Istenét szabad emberek teljes együttese! Hogy a csudába is! Hiszen a Tudat sok száz millió év óta szüntelenül növekedett a Föld színén, mi meg azt képzelnénk, hogy ennek az óriási árnak iránya éppen abban a pillanatban változik ellenkez re, amikor kezdjük érezni sodrását? … Deő hát még természetes alapjainak is, melyekre támaszkodva hiszünk az Ember végs sikerében,ő magasabb-rend ek, mint mindaz, ami történhet velünk. Amikor tehát szembenézünkű akármiféle felfordulással, el ször ezt kell kiáltanunk: nem fogunk elpusztulni! Nem estünkő halálos betegségbe. Csak növekedésünk válságát éljük át. - Lehet, hogy a baj még sosem látszott ilyen súlyosnak s tünetei nem voltak ennyire fenyeget ek. De - bizonyos értelemben -ő nem éppen ezért kell-e még inkább remélnünk? Éppen a hegycsúcs magassága jelzi az alatta tátongó szakadékok mélységét. Talán éppen akkor kezdhetnénk kételkedni, ha a válságok századról századra nem hevülnének egyre forrongóbbá.

Tehát ha érthetetlen volna is a jelenlegi kataklizma, még akkor is csak az lehetne első elvi lépésünk, hogy továbbra is teljes meggy z déssel hinnünk kell és szívós kitartással kellő ő el rehaladnunk. Nem elég-e már azt tudnunk (f leg ha keresztények vagyunk) , hogyő ő ameddig csak elér tekintetünk, az Életnek mindig csak szenvedéssel, a rosszon keresztül sikerült magasabbra emelkednie, a Keresztút állomásain át?

De hát csakugyan lehetetlen megértenünk, hogy mi történik?

Azoknak a f bb zavaroknak gyökerén, melyek ma a nemzeteket emésztik, én aző Emberiség egyik korváltozásának jelét fedezem fel.

Már ahhoz is sok évszázadra volt szüksége az Embernek, hogy benépesítse és első hálójával befedje a Földet. Újabb évezredek kellettek, hogy a körülmények szerencsés alakulására ebben a kezdetben szétfolyó rétegben szilárd civilizációs magokat teremtsen, amelyek független s egymással verseng központokból sugároztak szét. Ma már sok ilyenő elemi központ van. Meg is gyarapodtak. Összeszorultak. Annyira nyomják egymást, hogy valami összefügg egység - ő bármilyen legyen is - gazdaságilag és lélektanilag elkerülhetetlenül szükségessé vált. Az Emberiség feln tté n tte ki magát, s ezért kezdte vállánő ő érezni annak terhét, hogy most már sürg sen egy testté kell alakulnia. Íme itt rejlik bajainkő forrása.

1918-ban a népek az individualizmus végs fellángolásával, önmaguk megmentésénekő homályos ösztönével igyekeztek védekezni a tömeggé-szervez dés ellen, aminek szelétő közeledni érezték. Akkor nacionalista törekvések elburjánzásának voltunk szemtanúi. A Történelem nevében szétszórt állapotba vetettek vissza etnikai csoportokat. Ma pedig újra a mélyb l fakadó egységesít áramlás tör el s nyer teret. De most már veszélyessé váltő ő ő formában jelentkezik, mert partikularista törekvések ivódtak belé. S persze nyilvánvaló a válság.

Igazában mit is tapasztalunk?

8

A Föld több pontján egyszerre szigetel dnek el embercsoportok, s nacionalizmusukő „egyetemesítése” vaslogikával arra uszítja ket, hogy az Élet ígéreteinek k legyenekő ő kizárólagos örökösei. Azt állítják, hogy az Élet csak akkor érheti el végcélját, ha pontosan ugyanazt az utat járja, mint amit kezdett l fogva követett. A legalkalmasabb fog életbenő maradni. Egyén egyén ellen, csoport csoport ellen kíméletlenül harcol a hatalomért. Ki falja majd föl a másikat?... Ez a fönnmaradás alapszabálya. Tehát az Er Törvényét minden máső cselekvési szabály és erkölcsi törvény fölé helyezik, változatlanul viszik át emberi területre. Er szak kifelé: tehát a háború nem valami maradék rossz, ami föltétlenül csökken id k során,ő ő hanem magának a fejl désnek legf bb tényez je és kifejez je. S a küls er velő ő ő ő ő ő párhuzamosan: er szak befelé is: az állampolgárokat totalitárius rendszer vasmarka forrasztjaő össze. Aztán mindenütt újra csak kényszer, amely egyre inkább túllicitálni kénytelen saját magát. Vagyis végeredményben egyetlen ág, amely minden más ágat elfojt. A jöv akkorő virrad ránk - vallja az ilyen rendszer - , ha fokozatosan félretoljuk a többieket. A leger sebbő nemzetben a leger sebb egyéné a jöv . Csaták füstjében és vérében fog megszületni aző ő Übermensch.

Ilyen dúvad eszmével szemben lázadtunk fel egészen önkéntelenül. A szolgaságot akartuk elkerülni, ezért kellett nekünk is Er höz folyamodnunk. Azért harcolunk, mert elő akarjuk törölni a Háború „isteni jogát”.

Harcolunk. De itt jó lesz vigyáznunk valamire. Ha szívünkre tesszük kezünket, mit kell mondanunk: milyen szellem vezérli fegyvereinket? Mozdulatlanság s megnyugvás vágya? - vagy haladás szelleme?...

Félek, hogy alacsonyrend és veszélyes formája is van annak, ha valaki háborúvalű küzd háború ellen. A támadást mell z önvédelem volna ez a módszer: mintha teljesenő ő emberré lehetnénk - anélkül, hogy nekünk is növekednünk és változnunk kellene. Szinte tehetetlenségi nyomaték húz a küzdelembe: csak azért harcolunk, hogy hagyjanak már békében; küzdünk, hogy „nyugodtak maradhassunk”… Vajon ezáltal nem éppen azt a legf bbő problémát odázzuk-e el, ami elé jelenleg saját életkora állítja az Embert? Mindenkivel egyetértek, s t bárkinél jobban meg vagyok gy z dve, hogy „azok ott” nagyot tévednek,ő ő ő amikor er szakos módszerekkel akarják egyesíteni a világot. De abban tökéletesen igazukő van, hogy érzik: itt már az id , új Földet kell tervezni. S éppen ez a meglátás teszi kető ő félelmetesen er ssé. Jól értsük hát meg: csak akkor sikerül kiparíroznunk, aztán vissza iső fordítanunk árjukat, ha Er re épített hitvallásukat tág szellem , összefügg s ugyanolyő ű ő hódítóerej hitvallással szárnyaljuk túl. Amikor ellenük harcolunk, olyan hatalmasű feszültségnek kell dolgoznia mibennünk, mint ami ket hevíti. Másképp nem egyenl k aő ő fegyverek, s nem is érdemeljük meg a gy zelmet. k az Élet alapelvének tekintik a Háborút.ő Ő Hatásos visszavágásként mit állíthatunk velük szembe?

Minél többet gondolkodik valaki ezen a végtelenül sürget kérdésen, amely a Földő megszervezése érdekében egységes tervet akar találni, annál inkább észreveszi, hogy ha el akarjuk kerülni a materiális és durva Er szak útját, akkor ő el reő csak egy kijárat nyílik: a bajtársiasság és a testvériség - népek között ugyanúgy, mint egyedek között. Nem az irigy ellenségeskedés, hanem a versengés. Nem az érzelg sség, hanem együttdolgozóő munkaközösség szelleme.

9

Ha valaki az egyetért lelkiség evangéliumáról beszél, a hallgatóság arcán szánakozóő megvetés tükröz dik: „Ugyan miféle satnya és utópisztikus dologról béget ez nekünk!”…ő Lám csak, Rousseau és a pacifisták több bajt okoztak az emberiségnek, mint Nietzsche! Manapság föltétlenül mosolyt vált ki, ha valaki komolyan lehetségesnek tartja az egyetértő emberi lelkiséget, a „konspirációt”. Pedig hát még a modern világ számára is akadhatna-e ennél er sebb, realistább módon megalapozott szemléletmód?ő

E kérdésr l nemrég beszéltem már ugyanitt ő Az Études c. folyóirat 1939 július 5-i számában: A természetes emberi Egységek c. tanulmányban. A Fajelmélet a Természet törvényeire hivatkozik, amikor a maga igazát védi. Csakhogy éppen azt felejti el, hogy az Ember fokára eljutott Természetnek éppen azért kellett átalakulnia, hogy h maradjon önmagához. Igen, az Emberű el tt az él ágak f leg azáltal fejl dnek, hogy elfojtják és félrelökik egymást: ez a dzsungelő ő ő ő törvénye. Viszont az Embert l kezd dve s az emberi csoporton belül már nem arra megy aő ő játék, hogy fölfalják egymást. Persze még itt is felismerhet a kiválasztódás munkája. De márő nincs els dleges helye. Mert a Gondolat fölbukkanása új dimenziót hozott a Világegyetembe:ő az ellenállhatatlan szellemi rokonság révén olyan összpontosuló mili t alkotott, amelyben aző egyes ágak már kialakulásukkor igyekeznek egymáshoz közeledni, hogy teljes legyen életük. A dolgoknak ilyen új rendjében egészen máshová került a súlypont. Ezzel viszont a rendszer energiája nem lett szegényebb. De az Er régi formája már csak az Ember hatalmát fejezi kiő az emberin-kívüli s az emberen-aluli világ fölött. Az Emberiségen belül, emberek között most már nem taszítóer hat, hanem átváltozott szellemi megfelel jévé: a vonzás energiájává. ő ő

Ennek alapján az Emberiség végkifejletét nem olyan szárként kell elképzelnünk, amely az általa útközben megölt többi szár életnedvével hízik kövérre. Él szervezetként fogő megszületni (mert lehetetlen, hogy meg ne szülessék), amelyben a Világegyetem leghatározottabb törvényeinek megfelel en minden kis hajtás és mindenegyes rostnyaláb ,ő minden egyed és mindegyik nemzet a többivel egyesülve fogja elérni teljességét. Nem valamiféle folytonos kiküszöböléssel, hanem energiájuk egyesítésével (szünenergiával). Erre tanít a biológia, ha megértjük szavát.

Szerintem nincs más szemléletmód az er r l, amelyet szembeállíthatnék az Er szakő ő ő tanával.

Tegyünk tehát félre minden ábrándképet s minden tunyaságot. Mert ha a Tartam ilyen távaltok felé sodor minket, akkor a Demokráciák hiába álmodoznak egy olyan befejezetlen és bizonytalan világról, amelyben a népek - anélkül, hogy szeretnék egymást, de nem tudom miféle sztatikus igazságossághoz ragaszkodva - jófiúkként tiszteletben tartják egymás határait, s közben csak annyit tudnának egymásról, mint ugyanazon az emeleten lakó idegenek. Nem gondoljátok, hogy nem a fejünk felett lebeg állandó háborús veszély, hanemő éppen ez a bizonytalan helyzet borította lángokba Európát? Mert hát csakugyan „így nem mehet tovább”. Akár tetszik, akár nem, egyszer s mindenkorra vége a langyos pluralizmus korának. Vagy egyetlen népnek sikerül elpusztítania és magába szívnia a többit, avagy pedig közös lelkiségben egyesül minden nép, hogy emberibb legyen.

Ha nem tévedek, hát ilyen dilemma elé állít a jelen válságos helyzet. Most már másfajta háború folyik, valami több, mint az eddigiek: megindult a harc a Föld beteljesítéséért és birtoklásáért.

10

Ha fel tudjuk ismerni ezt a helyzetet, vagyis ha rádöbbenünk a dilemmára és azt is tudatosítjuk, hogy - akár tetszik, akár nem - ebben a harcban milyen szellemi állásfoglalás kötelez minket, akkor mi is nagyszer en föler södünk. Er nk háromszorosra növekszik.ű ő ő

El ször is föler södik szívünk: nem rezignáltakhoz hasonlóan fogunk harcolni, minthaő ő csak t z, vihar vagy pestis ellen küzdenénk, hanem valami csodálatos dolog fölfedezéséért ésű megalkotásáért, akárcsak a hódítók.

Szellemünk is föler södik, mert megértjük azt az alapelvet, aminek legegyetemesebbő módon kell irányítania a holnap békéjét. Holnap… De vajon titokban még most is nem úgy képzeljük-e el a háború utáni id t, hogy lealázza és megsemmisíti a legy zöttet? Mert ha ígyő ő gondolkodunk, mit ér és hol van erényességünk?... Most már mi vennénk át ellenfelünk beszédmódját? S vajon mit használna, hogy egyikfajta régi rendszert állítunk vissza? Hiszen éppen arról van szó, hogy kijussunk bel lük!ő

S végül er sek leszünk azokkal szemben, akiket vissza kell szorítanunk. S ező közvetlenül abból folyik és betet zi mindazt, amit eddig mondottam. El szeretettelő ő mondogatjuk, hogy gazdasági háborúról, végkimerülésig men küzdelemr l van szó. De haő ő nem tévedek, hát sokkal inkább térít -háborúról kell beszélnünk, hiszen eszmék harca folyik.ő Jelenleg két ellentétes Emberiség-szemlélet csap össze a repül gépek, a tengeralattjárók és aő tankok vasvértje alatt. A harcnak tehát a lélek mélyén kell eld lnie. Az eszményekő perg t zében gyulladjon hát fel bennünk az egyesülés vágya, s legyen hevesebb, mint aő ű velünk szembenállók romboló szándéka. Ekkor talán a másik fél még csapásaink alatt is megérti, hogy becsüljük és jobban vágyunk utána, mint amily ádázul gy lölni képzelő ű minket. Elismeri, hogy azért állunk ellen neki, hogy megadhassuk számára mindazt, amit keres. S akkor az ellenségeskedés a szíve mélyén kap halálos döfést, önmagától sz nnék megű egyszer s mindenkorra.

„Szeressétek egymást”. Kétezer évvel ezel tt ennek a szelíd jóságnak parancsaő alázatos egyszer séggel, enyhít olajként hullott az emberi szenvedés sebére, modern lelkünkű ő számára pedig leghathatósabb s valóban egyetlen elképzelhet eszmének mutatkozik, amelyő helyreállíthatja a Föld jöv jének egyensúlyát. Hát végre elfogadjuk-e, hogy nem gyöngeség,ő nem is langyos mániákusság van benne, hanem az Élet legszervezettebb, leginkább technikai jöv jének szilárd alapja?ő

Ha elfogadjuk, akkor igazi gy zelem vár ránk, s az egyetlen valódi béke.ő

Az Er szak már lelke mélyén tenné le a fegyvert, mert végre rátaláltunk valamire, amiő nála is er sebb s ami t felválthatja majd.ő ő

S nagykorú lesz az Ember és akkor találja meg igazi útját.

Kiadatlan írás, Peking, 1939 karácsonyán

11

A SZELLEM ATOMOS JELLEGEPRÓBÁLJUK MEGÉRTENI A VILÁGEGYETEM

SZÖVETANYAGÁNAK SZERKEZETÉT.

I.Kiindulópont: az emberi pluralitás ténye és problémája

Akár hegycsúcsot akarunk megmászni, akár gyémántot próbálunk szétpattintani, vagy kibogozni a Természet sz tte bármely nagyságrend bonyolult köteg csomóit, általában nemő ű az a legsikeresebb módszer, ha fejjel szaladunk neki az elénk álló nehézségeknek, hanem inkább jobbra-balra kutatjuk azt a sz k rést, amelyen át közvetett módon és könnyen találunkű rá a probléma nyitjára.

Amióta csak gondolkozik az Ember, s minél inkább gondolkozik a Szellem és az Anyag között mutatkozó ellentét annál inkább s egyre kirívóbban állja el az utat, amely a Világegyetem teljesebb megértése felé vezet. Itt rejlik minden zavarunk végs oka. Fizikábanő és Metafizikában, Erkölcstanban, Szociológiában és Vallásban is vajon miért vitázunk annyit és miért toporgunk egyhelyben? Ugye hogy amiatt, mert képtelenek vagyunk meghatározni

12

azoknak a viszonyoknak természetét, amelyek kozmikusan kötik össze a Gondolatot az Érzékelhet vel? Ezért nem tudunk tájékozódni a dolgok útveszt jében. Világegyetemünkbenő ő hol van a lefelé, meg a fölfelé? Vagy egyáltalán van-e le és föl?

Ebben a tanulmányomban arra szeretnék rámutatni, hogy ha azon a kerül útonő próbálunk elindulni, amelyet lassan-lassan vágott a szellemi hódítások (látszólag szaggatott) sorozata, akkor szinte észrevétlenül jutunk túl az elérhetetlennek vélt hegycsúcson. S mögötte talán az Ígéret Földje vár ránk.

A csúcs felé viv út kiindulópontjaként pedig pusztán azt a „nevetségesen”ő nyilvánvaló tényt választom, hogy az emberiség sok tagból áll. A világon nemcsak egy ember van, hanem igen sok, s t miriádnyi. Akárcsak az égbolton a rengeteg csillag, vagy az aő számtalan partikula, amib l körülöttünk összeszöv dnek a testek, a tárgyak, ugyanúgy aző ő emberek is nagyon sokan vannak és tömeget alkotnak. Az Emberiség molekulás szerkezet …ű Létünk ilyen alapvet állapotán nem is csodálkozunk, észre sem vesszük, mert annyiraő „természetes”. Vajon nem éppen ez a tény mutat-e rá kezdett l fogva a kérdés nyitjára, amitő már nem is remélünk megtalálni? Elénk tárja az Igazságot, amely most is annyira kézzelfogható, hogy szinte „kiböki a szemünket”, s mégsem vettük észre…

Próbáljuk tudományos és filozófiai el ítéletekt l mentesen, fenékig megérteni, hogy aő ő sokaságba merül Ember is miért áll nagyszámú tagból. S ezáltal esetleg jobban kibogozzuk,ő hogy milyen a Világegyetem Alapszövete, milyennek mutatkoznak rostjai, ha akár színén, akár fonákján figyeljük sz ttesét.ő

II.

Els bevezet megjegyzés: a Világegyetem dimenziós zónáiő ő

Ahogy minden szintétikus természet valóság, akként érzékléseink is föltétlenülű valamiféle rendbe szöv dnek. Tudjuk, hogy ha látni akarunk, ahhoz nem elég kinyitniő szemünket. Még arra is szükségünk van, hogy tekintetünket csakugyan vigye el re néhányő kisegít szempont.ő

Jelen esetben - vagyis hogy szellemünkben fölvillanjon az emberi sokaság értelme - két ilyen evidenciára vagy el zetes intuícióra van szükségünk. Az els t így nevezhetném: „Aő ő Világegyetem dimenziós zónáinak meglátása”.

Kezdjük ezzel.

13

Az Emberiség a Világ középs zónájánakő nagyságrendjében cselekszik és tülekszik. Tapasztalatunk számára e középs zóna két oldalán két, határtalanul növekv , illetveő ő határtalanul csökken természetes sorozatban helyezkednek el a tárgyak: a csillagködök felé,ő meg az atomok felé. Fölfelé a Végtelen Nagy. Lefelé a Végtelen Kicsi. Az Ember kezdett lő fogva homályosan sejtette, hogy ez a határnélküli keret börtönzi be. S a szédülés els perceiő után ma már szinte jól érezzük magunkat ezredmilliméternyi és fényévekre nyúló távlatok között, a modern Fizika Új Világában. E mélységekben otthonosan mozgunk, közöttük lebegünk. De bizony szellemünk még jóval kevésbé szokott hozzá ahhoz a minap föltárt különös titokhoz, ami a két mélységben rejlik. Egyik híres mondatában Pascal azt képzelte el, hogy a végtelen parányi létez /az akkor ismert „sajtkukac”/ bensejében máső Világmindenség létezik más parányokkal. Ma odajutottunk, hogy éppen ellenkez legő gondoljuk el: vagyis nem fogadjuk el egy olyan Tér eszméjét, amely önmagához hasonló marad kitágulás vagy összehúzódás közben. Mint ahogy a fény színe vagy az Élet formái átalakulnak annak szemében, aki a föld egyik délköre mentén haladva, vagy a víz belsejébe merülve figyeli, ugyanígy - s t még határozottabban - változó-formájúnak kell felfognunk aő Világmindenséget, ha gondolatban lefelé vagy fölfelé közeledünk széls zónái felé.ő

Lefelé (ha megvalósíthatnánk a lehetetlent: vagyis ha öntudatunk elvesztése nélkül parányira zsugorodhatnánk) rengeteg bizarr er (hajszálcsöves vonzás, átszivárgó áramlások,ő Brown-i mozgás, magnetikus hatások…) nyelnének el azonnal, hogy paralizáljanak, „polarizáljanak”, vagy rült táncukkal sodorjanak tova. S minél mélyebbre merülnénk, annálő inkább kellene búcsút intenünk a szokásos tapasztalatoknak. A végtelen kicsinek birodalmában, e szédít sebességek közepette, el ször is elmosódna szemünkben az elemekő ő kémiai különbsége, mert hát már alája kerültünk le. Meleg, fény, testek ellenállása is megsz nnék, mert elveszti értelmét. Közben pedig a testek tömege (ez az alap, amire a miű nagyságrendünk fokán a kozmosz szilárdsága támaszkodik) a dolgok legingatagabb s leghajlékonyabb jellemvonásává alakulna…

Ha pedig vég nélkül nagyobbodhatnánk, akkor meg - fölfelé - más, ugyanennyire lényegbevágó, bár más nagyságrend változások - persze a maguk sajátos módján -ű rendítenék meg gondolkodás- és szemléletmódunkat. A Végtelen Nagynak Fizikáját már természeténél fogva is sokkal nehezebben közelítjük meg vagy akár csak képzeljük is el, mint a Végtelen Kicsi Fizikáját. Miképp hathatna az Anyag érzékszerveinkre és képzel er nkre, haő ő már óriási méretekben, szinte végtelen lassú mozgásában ragadjuk meg?... Pedig eleget tudunk már róla, s ezért megsejtjük, hogy ilyen kozmikus távlatok szélén járva már semmi biztosítékunk sincs (mint ahogy egyáltalán semmi sem kezeskedik „lefelé” sem), hogy a háromszög szögeinek összege „két derékszöget alkot”, mint ahogy ez érvényes a „középső távlatok” euklideszi terében. S ahhoz is eleget tudunk már, hogy meglep dve fölfedezzük:ő olyan alapvet, és gyakorlati életünk számára annyira egyszer dolog, mint pl. két eseményű egybeesése (vagy szinkronizmusa) a Végtelen Nagyban szinte elveszti minden értelmét és gyakorlatilag határozatlanná válik.

Összegezve: a régi filozófiák általános el ítéletével ellentétben azt kellő megállapítanunk, hogy a Természetben valami viszony van Mennyiség és Min ség között. Haő megváltoztatjuk a testek térbeli dimenzióit, akkor tulajdonságaik is átalakulnak. Akár azért, mert az átalakulás (mint pl. az összefolyó képek esetében) egyszer en az értékek viszonylagosű módosulásával jön létre - abból a tényb l kifolyólag, hogy a Középs méretfokonő ő érzékelhetetlen hatások kirívókká válnak a széls határokon; akár pedig azért, mert velünkő

14

koncentrikusan csakugyan létezik néhány kritikus térbeli szint, amelyen áthaladva megváltoznak a fizikai értékek. Vagyis kétségtelen tény, hogy Világmindenségünk nem azonos jelleg az egyenlít jén (ahol mi vagyunk), és a két szélén. Zónaszer en oszlik több,ű ő ű sajátosan különböz területre.ő

III.

Második alapvet megjegyzés: az él Anyag bonyolultságaő ő

Most pedig fordítsuk el tekintetünket a Végtelen Nagytól és a Végtelen Kicsit l.ő Figyeljünk egy másik, látszólag más rendbe tartozó látványt. Hagyjuk ott az atomokat és a csillagködöket, s nézzük az Él Anyagot a mi közepes szélességi fokunk szomszédságában.ő

E nagyon közeli s mégis rendkívüli tárgy körzetében - ami éppen a mi saját húsunk - a Biológia egyre mélyebbre hatol, mert folyton finomabb és átüt bb erej eszközökkel vérteziő ű fel a Tudomány. Hihetetlenül finomak a kémiai analízisek és szintézisek. Sokféle módon tudunk apró részekre bontani a „holt” vagy „él ” reagensek segítségével, melyek manapság aő Kutatómunka fegyvertárát alkotják. Végül mikroszkóp alatt közvetlenül figyelünk meg sok mindent, s kétezerszeresr l hirtelen százezerszeresre ugrott nagyítási méretünk. - Nemő szándékszom most felsorolni azokat a lebilincsel en érdekes eredményeket, amikhező kutatómunkánk során máris eljutottunk, pedig még alig kezdtük el. Azt viszont fontos megemlítenem, mert témakörünk szempontjából jelent s, hogy a Biofizika és a Biokémia általő máris összegy jtött tapasztalati adatok „halmazából” elménk számára minden részletténynélű fontosabb egyetemes tény t nik el és mindenen uralkodik. Ez pedig a szerves létezű ő ő hihetetlen bonyolultsága.

El ször is bonyolultság az összeköt dött partikuláknak puszta számát tekintve.ő ő Mintegy 6.000-20.000 Hidrogén atom van egyetlen fehérje molekulában. Ez a szám 68.000-re emelkedik a vért vörösre fest hemoglobinban, négy millióra a máj vörösében, tizenhét s tő ő huszonöt millióra a vírus-magban. Nem hiszem, hogy megkísérelték - vagy hogy egyáltalán lehetséges lenne-e ilyen számítás - egyetlen él sejtre vonatkozóan. Az emberi testben pedigő kb. ezer billió sejt van…

Aztán bonyolultság a kialakult szerkezetek változatosságában. Az él vagy élet el ttiő ő korpuszkulákban központosult kémiai elemek sokasága nem alkot egyveret tömkeleget. Deű az egyszer testeknek csaknem teljes sorozata lassacskán részt vesz és fölhasználásra kerül aű szerves testek fölépülésében. S ez olyan ko9mbinációk formájában történik, melyeknek különfélesége és értékrangsorba helyezkedése még meghaladja elemz eszközeink és értelmiő er nk képességét. Alapként: molekulás kombinációk; de följebb mindenféle „apró-sejtes”,ő szemcsés, sejtekb l álló, sejtszövetes stb. változatok. Mindezek a formációk egymás föléő helyezkednek s geometriai arányok szerint rendez dnek el. Ennek már puszta elgondolása iső szédíti fejünket.

15

Végül pedig (egészen nyilvánvalóan) bonyolult maga az általános m ködésű is, ami ennek a rengeteg összehangolt alkatrésznek járását biztosítani képes.

Csakhogy azt se felejtsük el, hogy mindez hihetetlenül parányi dimenziókban történik és m ködik. Egy vírus-pálcika (már lefényképezték) csak három tízezred milliméter.ű Körülbelül ennyi a legkisebb baktériumok mérete. Mintegy harminc billió sejt van az emberi agyban… A Csillagászati Fizika már olyan csillagokat kezd elérni, melyekben az Anyag szervetlen állapota állítólag annyira s r , hogy jóval felülmúlja az általunk ismertű ű tömegs r séget. Az él vé vált Anyagban pedig a ű ű ő szervezettség ér el óriási s r ségetű ű .

Bizony ha saját létünk fölé hajlunk, megdöbbenve vesszük észre, hogy - új formában - megint szakadék nyílik: már nem a szétporlódás alsó süllyeszt je, vagy - másik oldalon - aző anyagi összerakódásban tátongó r, hanem - harmadik irányban - ű a szintézis mélysége: szédít mélységei annak az Anyagnak, amely parányi térfogatában is határtalanul képeső emeleteket húzni fel önmaga köré - éppen mibennünk.

Ebb l a mélyül szakadékból bukkan föl szellemünk. Nos hát én azt hiszem, hogy eztő ő a harmadik szakadékot figyelve s róla elmélkedve kezdhetjük meglátni, hogy a Világegyetem az emberi Csillagzat körül ölt magára kiegyensúlyozott formát.

IV.

A bonyolultság és tudat vet fényt problémánkra

Tegyük csak egymásmellé és kapcsoljuk össze azt a két közvetlen meglátást, amihez bevezet eszmél désünkkel jutottunk el. Azzal az észrevétellel kezdtük, hogy a Dolgokő ő Szövetanyaga átalakul, sajátságaiban változik meg, ha - térbeli f tengelyét követve - fölfeléő emelkedünk, avagy leszállunk a széls nagyságrendek, illetve parányi mértek felé. Másrésztő azt is észrevettük, hogy a testek még másféle módon is felsorakozhatnak a végtelen kicsi és a végtelen nagy között: nemcsak igen parányiak, vagy óriási nagyok lehetnek, hanem (az el bbire mer leges) másik tengelyen is elhelyezkedhetnek aszerint, hogy bels struktúrájukő ő ő igen-egyszer , avagy igen-bonyolult. Azt is megállapítottuk, hogy az óriási bonyolultság azű él szubsztanciák területén mutatkozik.ő

Utóbbi állításunk elemeit fordítsuk visszájára, s rögtön világosan látunk.

A Tudomány mindeddig azt tapasztalta, hogy az Élet - mint Élet - nyakasan ellenszegül neki, s t tudományosnak nevezett magyarázatot nem is kaphat. Ezt ismételgetik:ő Tudatot és Gondolatot nem lehet a Fizika szerkezetei közé iktatni. Csakhogy ki ebben a vétkes? Nem a Fizika felel s-e, mert megcsonkította a Természetet, s csökönyösenő ragaszkodik ahhoz, hogy a Világegyetemet kizárólag csak ama térbeli tengelyt számításba véve építse föl, amelyen éppen nem mutatkozik Élet? Ha viszont a Nagyon-Nagyra és a Nagyon-Kicsire mer legesen rést nyitunk magunk felett s helyet adunk az Összetett Bonyolultő tengelyének… Ebben az új kozmikus mili ben, amelyet ennek az új dimenziónak föltárásaő teremt, az Anyag életre kelése egyáltalán nem zavaró, s nem is megfejthetetlen; éppen

16

ellenkez leg: ugyanolyan „természetes”, mint a tömegváltozás nagy sebességben, vagy aő relativitás nagy távokban.

Mondottuk, hogy ú j dimenziós zónának új tulajdonságok felelnek meg. Mihelyt aő fizikai Világegyetemben felismertük az ultra-szintétikusnak területét vagy sajátos uralmát, a Valóság tudományos szemlélete már nem találja kirívónak az Életet. Olyan rt tölt be az Élet,ű ami nélküle fehér foltként ásítana világképünkben. S amint az Élet a szervezett nagy számok sajátos tulajdonságaként, a bels szervezettsége végs fokára jutott Anyag specifikuső ő hatásaként mutatkozik, máris harmonikusan, el revárt jelenségként helyezkedik el. Aő Végtelen-Nagy és a Végtelen-Kicsi után a Nagy Bonyolult (ha csakugyan létezik) kívánta meg, hogy sajátos jellegként kezeljük. Ez a sajátos jelleg pedig annyit jelent, hogy

a Tudat bonyolódás eredménye.

Anélkül, hogy helyet változtatnánk, ezentúl ebb l az új szempontból nézzük aő Világegyetemet. S csakhamar fölfedezünk valami többletet.

Aki az él Anyag számára fölismert valódi értelemben beszél „komplexitásról”,ő összetettségr l, bonyolultságról, az szükségképp azt akarja mondani, hogy ő egységesített elemek sokaságáról van szó. Már az a fantasztikus épület is, amit a legkisebb él partikulaő jelent, valami egészet alkot; vagyis széthullana, ha akármilyen parányi mértékben is nem szervezné egybe radiális energia. Minél bonyolultabb egy szervezet, már természete szerint annál kevésbé maradna fenn és m ködnék, ű ha strukturálisan nem alkotna központosított rendszert.

S aki „tudatról” beszél, szintén elkerülhetetlenül kifejezi azt is, hogy egy létező önmagára türemlett s egységbeforrt. Látni, érezni, gondolkodni: ez annyit jelent, hogy valami úgy cselekszik vagy úgy áll küls -bels hatások alatt, mint összpontosulási fókusz aő ő körülöttünk sugárzó dolgok óriási legyez je számára. Nem más ez, minthogy az a létező ő bens leg központosítottő , egy pont köré szervez dött.ő

Tehát tudat és bonyolultság ugyanegy valóságnak - a központnak - két arculata, aszerint, hogy önmagunkon kívülr l nézzük, vagy önmagunk mélyén szemléljük.ő

Mi mást jelent ez, mint hogy - ha ezt az új változót használjuk - mélyebb és egyetemesebb módon tudjuk kifejezni azt a sajátos átalakulást, aminek alá van vetve az igen magasfokú komplexek irányában növekv Világegyetem.ő

Ha nem gondolkodunk eléggé, akkor talán ösztönösen azt hihetjük, hogy „központokról” beszélni semmi más, mint metafizikai vagy geometriai absztrakciót szövögetni. Vagy ha fizikai valóságnak tekintettük, akkor talán minden esetben abszolút, „egyértelm ” értékkel ruháztuk fel ezt a valóságot. Végül - ki tudja - az is megeshetett, hogyű így vélekedünk: minél egyszer bb egy elem, annál tökéletesebben központosított, illetve azzáű lehet.

De íme, e zavaros látásmódok helyett már a Központosulás precíz Fizikájának első vonásai rajzolódnak ki.

17

Nem, ha jól megnézzük a dolgokat, akkor a Világban egy tárgy „központosítottsága” sem nem elvont tulajdonság, nem is valami „minden vagy semmi”, aminek nem lennének árnyalatai, színez i és fokozatai. Éppen ellenkez leg: aő ő központosítottság igazában változó nagyságrendet jelent, amely arányos azoknak az elemeknek és kapcsolatoknak számával, melyeket az egyes kozmikus partikulák magukba foglalnak. Egy központ annál egyszer bb és mélyebb, minél s r bb és nagyobb sugarúű ű ű szférán belül alakul ki. A központ nem el re létezik, hanem ő megszervez dikő . Íme ezt mondják maguk a tények. Ebb l kifolyólag ő az Anyag végtelen sokféle módon központosulhat. A Világmindenség Szövetanyaga a Bonyolódás tengelye mentén szinte egységekb l álló láncfüzért alkot, melyen egyre tökéletesebb központok következnekő egymásután. Ez a folyton magasabb rend központosultság ű a Fizika számára azt jelenti, hogy mindenegyes magban egyre változatosabb és folyton szervezettebb részecskék gy lnekű össze. A Pszichológiában pedig ugyanez a magasabb rend központosultság ű a spontaneitás és tudat növekedésében nyilvánul meg.

A Végtelen Kicsi felé: szétszóródás. A Végtelen Nagy irányában: összegyülekezés. Az Összetett irányban pedig: pont köré szervez dés (központosulás) és tudat, vagyis él vé-váláső ő (vitalizáció)

V.

Molekulázódás és Emberré-válás

A Noogenezis

„Bonyolódás ⇋ Központosulás ⇋ Tudat”. (Els formula)ő

Imént megláttuk, hogy annak a m ködésnek hatására, melyet ez a - mindkét iránybanű olvasható - szerkezeti formula fejez ki, a Világegyetem a Végtelen Kicsi és a Végtelen Nagy között félúton hajtja végre tágulását: egyenlít jén terjed ki olyan ő sui generis réteggé, melyen a pontok közötti távolságot nem nagyság szerinti kiterjedéssel, hanem szervezettségi fokkal mérhetjük, vagy más kifejezéssel élve: pszichés fejlettség alapján.

Körülöttünk a Valóság ilyen egységes alakot ölt: min ségi fokozati rangsort alkot (deő e min séget jelz tulajdonság még mérhet ) s a kozmikus partikulák mennyiségi fokozatainő ő ő keresztül húzódik végig ez a min ségi értékskála.ő

Világos, hogy ha Mozdulatlanságba rögzítjük ezt az els formulát, akkor még csakő pillanatnyi, infinitezimális metszetet kapunk arról a jelenségr l, amit meghatározniő igyekszünk. Az emberi szellem ugyanis már megpillantotta a fejl d valóság útirányát, s ezértő ő

18

akár atomokról, csillagokról, vagy él lényekr l van szó, minden természetes sorozatő ő közvetlenül és föltétlanül mozgás nyomaival fejez dik ki.ő

„Szintézis Központosultság Bens ségesülés” (második formula)⇋ ⇋ ő

Ilyen kifejezést kap az els formula, ha abba a Tér-mili be állítjuk, amely az Id velő ő ő elválaszthatatlanul összeköt dik s tudományos szempontból egyedül létezik.ő

S azt hiszem, hogy végérvényesen itt világlik ki minden.

A „közfelfogásnak”, s t igen gyakran még bizonyosfajta Tudománynak látásmódjaő szerint is csak két, egymástól teljesen elszigetelt részre oszlik a Világegyetem: az Anyag területére és az Élet területére; vagyis a molekulák atomos világára és a Növények meg Állatok sejt-világára.

Nos hát mihelyt a második formulát alkalmazzuk, szemünk el tt éppen az aő képzeletbeli szétválasztó felszín mosódik el, amit e két világ közé állítottunk, mint ahogy elt nik a csillogó rugalmas felszín a folyékony rész és a gázállapotú rész között, mihelyt a testű eljutott g zölgési fokra.ő

A fehérjék, proteinek fölött - de még jóval a sejtek alatt - bizony vannak óriás-korpuszkulák (ezt napról napra világosabban fedezzük fel). Kémiai - azaz küls -ő szempontból roppant érdekes ezeknek az új valóságoknak vizsgálata. De vajon gondoltunk-e eléggé arra is, hogy ezek a hyper-komplikált partikulák szükségszer en és éppen azért annyiraű bonyolultak, mert hyper-centralizáltak (magas fokon központosultak) s ennek megfelel enő tudat-csírát hordoznak magukban? Vagyis az Élet alatt ott van az Élet El tti! Az Anyagő molekulás ága és sejt-ága két olyan szelet, amit mindeddig szétfutónak (divergensnek) és heterogénnek (másveret nek) kezeltünk, pedig szemünk láttára egyre közeledik egymáshoz.ű Véges-végig egyetlen sorba csatlakozik. S íme máris felvillan egyetlen görbének vonala, amely ugyanegy fizikai-biológiai folyamatnak - a Noogenezisnek - el rejutó lépteit jelzi.ő

Figyeljük csak közelebbr l ennek a jelenségnek egyes fázisait.ő

Alsóbb állomásokon, a kis molekula-súlyok esetében, az Anyag éppen csak magára-türemlik s ennek következtében a tudat-nyilvánulások számunkra érzékelhetetlenek: tapasztalatunk éppúgy képtelen ket megragadni, akárcsak testünk tömegváltozásait, ha nagyő sebességgel száguldó repül gépben vagyunk. Viszont feljebb, a több milliós molekulasúlyokő felé haladva (ilyen lehet a vírusok esete?) már kezd elmosódni a különbség szervetlen és szerves között. Ez azért van így, mert az Anyag „centrikus” sajátságai már kezdenek megmutatkozni. S ha a sejthez érkezünk (talán kritikus pontos átesve?), akkor ezek a sajátságok már határozottan felt nnek, ezért aztán az a benyomásunk, hogy más világbaű kerültünk. De ha - meg növekedett méreteinek köszönhet en - a sejt már olyan köt désiő ő módozatokat valósíthat meg fölépülésében (hajszálcsövesség, átszivárgási képesség, korpuszkulás láncok…), amelyekre a kis atomos csoportok képtelenek, akkor vajon nem nyilvánvaló-e, hogy viselkedésmódja, eredeti kicsinysége, „miriádokként” mutatkozó sokasága s t formája révén is legalább annyira tartozik az atomok világához, mint az él kő ő világához? S ha egyszer megtörtént ez a lépés, hát logikusan folytatódik fokról fokra, egészen a fels bbrend él kig, s t az Emberig bezárólag.ő ű ő ő

19

Azoknak a mechanikus és fiziológiai kapcsolatoknak felépítményében, melyeket a Fejl dés fokozatosan köt a sejtek-közötti kapcsolatok láncolatához, az Emberben közvetlenülő nem ismerjük fel az atom természetes folytatását. S mégis ha egyszer meghúztuk annak a Világnak görbéjét, amely az egyik tengelyét követve növekszik a nagy Komplexek felé, akkor nem válik-e világossá (napnál világosabbá), hogy mindegyikünkben ugyanaz az eredeti mozgás folytatódik - bármily gazdag legyes is már - , mint amib l évmilliókkal ezel ttő ő keletkeztek az els elemi Oxigén-, Azótos- és Szén-összetételek?ő

Az Emberré-válás: az egyetemes Molekulázódásnak sajátos formája és (egyenl re)ő utolsó állomása… Ez pedig annyit jelent, hogy a mai emberiség még nem érte el „fejl désénekő természetes végét”. V. ö. lejjebb A Fejl dés Energiája c. részt. (A francia kiadó megjegyzése)ő .

Ezáltal pedig természetesen, genetikusan magyarázható az a tény, hogy az Emberben egyszerre van jelen az a három alapvet jelleg, aminek együttes létezése mindigő megfejthetetlen volt: végs kig fejlett bonyolultság, a tudat végs foka, és óriási számarányő ő (bár ez kisebbnek t nik, ha ahhoz hasonlítjuk, ami a többi, alsóbbrend él lényben található).ű ű ő

S íme egy-csapásra megoldódott az a titkot feltáró enigma, amit tanulmányom elején fölvetettünk. Akkor azt kérdeztük, hogy az Ember miért jelenik meg nagy sokaságban, akárcsak a csillagok, óriási mennyiségben, mint a molekulák?...

Most már így válaszolhatunk: egészen egyszer en azért, mert az Ember sem más, mintű a molekulák utolsó, legfiatalabb s éppen ezért legbonyolultabb és leginkább központosított formája.

VI.

E mozgás folytatása: a Föld Szelleme

Felismertük, hogy - mint emberek - mi is beletartozunk a fizikai-pszichés központosulás kozmikus folyamatába. Ezzel egy-csapásra tudományosan vetettük föl a Jövő problémáját. S ugye nagyvonalakban már meg is adtuk kibontakozásunk bels törvényét?ő Vajon elég-e kiterjesztenünk ezt a törvényt, hogy megtudhassuk: mivé leszünk a jöv ben? Jólő tudom (s érzem is), hogy ha annak a hamis látszatnak hiszünk, amely szerint a Világegyetemben két, egymásra visszavezethetetlen Anyag-forma van (mer Anyag és élő ő Anyag), akkor szellemünket minden másnál jobban gúzsba kötheti az az elképzelés, hogy teljes különbség választja el t lünk azt, ami minket el készített. Történeti szempontbólő ő bármily nyilvánvaló is, hogy hátunk mögött folyton mozgott az Élet, mi mégis csaknem legy zhetetlenül azt képzeljük, hogy mi e hatalmas árnak köszönhet en legfels fokraő ő ő jutottunk, s ezért már el is értük teljességünket, azaz megálltunk.

Éppen azt a látszatot kell kivernünk szemléletmódunkból, mintha Jelen és Múlt között éles vágás lenne (azért képzeljük így, mert lassú az az ár, mi bennünket magával sodor).

20

Nem (ha jól megfigyeljük, hogy még milyen óriási szervezetlenség és ezért mekkora szervez dés lehetséges még!), abból a helyzetb l, ahogyan ő ő itt és most nyüzsög a Föld gondolkodó része, még semmi sem enged arra következtetni, hogy az Anyag Molekulázódása bennünk már elérte csúcspontját. Inkább minden arra utal, hogy az Emberiségben, s éppen az Emberiségen keresztül fáradságosan továbbzajlik a Kozmosz, egyre bonyolultabb, tehát mindinkább központosított, s ennek megfelel en ő folyton nagyobb tudatállapot felé.

Nézzünk csak magunk köré kell figyelemmel. Lássuk meg: hátha mozog valami aző ultra-szintézis el relátott és elvárható irányában.ő

Ha az emberi molekulákat elszigetelten figyeljük, vizsgálódásunknak nem lesz semmi fogható eredménye. Erre vonatkozóan máshol már kifejtettem álláspontomat. Amióta ismerjük (csak húszezer éve), a Homo Sapiens agya - úgy látszik - jelent sen nem változottő (sem szerkezetét sem m ködését illet en). De tegyük csak félre az egyedet, s foglalkozzunkű ő az emberi kollektivitással. Itt el bukkan valami új.ő

Jelenleg széltében-hosszában tárul szemünk elé egy olyan Föld, melynek geometriailag határolt felszíne szemlátomást szorul össze a lakosság felduzzadó tömegének nyomására. Ez a lakosság pedig mindjobban érzi, hogy nem annyira számbeli növekedése, mint sokkal inkább ezerféle kölcsönös viszonyának elképeszt megszaporodása éső felgyorsulása nehezedik vállára. Értelmetlenül nézzük ezt a döbbenetes látványt, de távolról sem gondolunk arra, hogy van-e egyáltalán valami köze az Élet szerves kibontakozásához. Ezt mondogatjuk: „A szociális kapcsolatok csak mellékes és átmeneti jelenségként szerepelnek, fölszínes és megváltoztatható, visszafordítható módosulások. Ha az agyak egyszer már kialakultak, többé nem is fognak változni. Nem hasonlíthatjuk hozzájuk azokat a kollektív építményeket, amelyek folyton leomlanak és egymást váltják fel”.

Még manapság is divat, hogy egyesek az emberi civilizációban nem látnak mást, csak visszafordítható ingadozások egyhangú sorozatát.

De vajon csakugyan ez történik-e? Vegyük csak el a most folyó változásokat,ő igyekezzünk meghatározni természetüket és egymásra következésük irányát.

Ma az Emberiség fokozatosan válik „egy tömeggé”. Ennek els következménye az,ő hogy - önmagára korlátozódva - bármelyikünk egyre kevésbé szerezheti meg saját anyagi szükségleteit. Szüntelenül támad fel bennünk ezer meg ezer új igény, amit gyerekes és antibiológikus dolog lenne fölöslegesnek és kiagyaltnak tartani. Egyszer en képtelenekű vagyunk élni és fejl dni, ha nem áll rendelkezésünkre folyton újabb nyersgumi, érc,ő petróleum, elektromos áram és sok másféle energia-tömeg. Ezentúl már egyetlen ember sem képes saját kezével meggyúrni napi kenyérszükségletét. Az Emberiség egyre inkább olyan szervezetet alkot, amelynek közös fiziológiája van, vagy ahogy ma szokták mondani: közös a „metabolizmusa”: sejtjei mélyén az egészet érint átalakulások történnek. Hiába szajkózzuk,ő hogy ezek a kapcsolatok felületesek, és hogy akkor lazítjuk fel ket, amikor csak akarjuk. Márő most is napról napra szilárdulnak, a minket körülvev sok-sok er együttes hatására. Aő ő Történelem tanúskodik, hogy szálaik együttese, amit a visszafordíthatatlan kozmikus tényez k befolyása sz , sosem sz nt meg összébb szorulni. ő ő ű

21

Tehát egyedi életünk köré ellenállhatatlanul fonódik egyetemes emberi Élet.

Ámde itt nem valami határozatlan „szimbiózisról” van szó, ami kölcsönös segítséggel egyszer en csak biztosítaná a közösség tagjainak fennmaradását vagy szétterjedését. Aű kialakult társulásból máris a Kollektivitásra jellemz sajátoső „effektusok” t nnek el . Nemű ő szoktunk figyelni ezekre a következményekre. Pedig ezer példája hemzseg már körülöttünk. Nézzük csak a repül gép, vagy a rádió, vagy egy „Leica” esetét, s gondolkozzunk el egyő kissé, hogy ezeknek a tárgyaknak létezése milyen fizikai, kémiai és mechanikai dolgokat tételez fel: bányát, laboratóriumot, gyárat, emberi kart, agyat és kezet. Éppen szerkezete miatt (s itt aztán igazán mondhatjuk ezt) az említett készülékek mindegyike már összpontosuló eredménye - és nem is lehet más - számtalan olyan tudományágnak és technikai megoldásnak, aminek elképeszt bonyolultságát egyetlen munkás sem képes egyedül elsajátítani. Eő megszokott tárgyak megtervezése és megvalósítása nem kisebb valamit tételez fel, mint egész bonyolult gondolkodó szervezetet, amely per modum unius, egyetlen emberként dolgozik: már nemcsak egy embernek M ve, hanem az Emberiségé.ű

Csakhogy az a szolidaritás, amely ennyire foghatóan nyilvánul meg a Mechanika területén, még csak kézzel tapintható visszfénye egy sokkal mélyebb pszichológiai „egybefogásnak”. Ugyan hol van már Leibniz azokkal a zárt monádjaival!... Az ember sosem gondolkozhatott egyedül. Ma pedig még kevésbé. Fussunk csak végig modern tudományos, filozófiai, vallásos fogalmaink során. Bizony szembeszök tény, hogy akármelyik fogalom -ő minél egyetemesebb és termékenyebb, annál inkább - szintén olyan kollektív valóságformát kezd ölteni magára, aminek egy-egy kis csücskét egyénileg talán át tudjuk fogni, egy-egy részecskéjét kezünkben bírjuk tartani és tovább is tudjuk fejleszteni, de igazában egymást tartó gondolatok ívén nyugszik mindegyik gondolat. Egyetlen ember sem sajátíthatja ki magának, nem is uralhatja az elektron, a kvantum, vagy a kozmikus sugárzás fogalmát, a sejtet vagy az átöröklést, az Emberiség gondolatát, vagy éppen az Isten-eszmét. Az ember által s az embert is túlszárnyalva - már Emberiség gondolkozik és dolgozik. S e jelenség lefolyása miatt is elképzelhetetlen, hogy az egyszer megindult mozgás ne tartson ugyanabban az irányban, holnap ugyanúgy, mint ma: egyre er södve és gyorsulva.ő

Mire következtethetünk ebb l? Arra, hogy az egésznek tekintett Emberiségben aő cselekvésnek s a tudatnak mennyisége túlszárnyalja az egyedi tettek és tudatok egyszer enű összeadott summáját. A bonyolultság olyan növekedése van itt, ami központosulás elmélyülésével fejez dik ki. ő Nem mer összegzés, hanem szintéziső . Joggal számíthatunk éppen erre, ha a Szociális Élet területén - túlszárnyalva emberi agyunkat - csakugyan folytatódik (ez volt tézisem) az egyetemes Molekulázódás el retör útja.ő ő

Az Ember megjelenése el tt a Természet úgyszólván „ő gondolat-egység” vagy „gondolat-szemcse” készítésén dolgozott. Ma viszont határozottan t nik el , hogy mi márű ő „gondolat-szemek épületei” felé, valamiféle „gondolatok gondolata” irányában sodródunk el re, gigantikus hyper-kémia törvényei szerint, s egyre magasabbra jutunk a végtelenő bonyolult létez k határtalan útján.ő

Emberi szintézis: csodálatos vállalkozás! De vigyázzunk, mert kényes és hosszúlejáratú munka is, amely (akárcsak minden más er feszítés az Életben) csakis sokféleő tapogatózás és rengeteg szenvedés során érheti el célját. Ne felejtsük el, hogy amikor

22

szívekr l és agyakról van szó, akkor - sokkal kevésbé, mint atomok esetében - nem lehet jóő akármilyen formaváltozat. Ama emberi szár mellett, amelynek sikerült áttörnie a Reflexió küszöbén, hány millió más „fílum” vetél dött el! Tehát a modern Ember elé gazdaságilag éső társadalmilag az a probléma tornyosul (hiszen akarva, nem akarva Szintézisre van szánva), hogy a számára lehetséges kollektivizációs formák közül megtalálja azt, ami jó, vagyis ami legközvetlenebb úton folytatja azt a Pszichogenezist (vagy Noogenezist), amelyb lő származott. Elkerülni a zsákutcát, s el rehaladva rátalálni a Fejl dés kiútjára!ő ő

Erre majd visszatérek a következ fejezetben. Egyel re a következ két mozzanatraő ő ő utalok.

1. El ször is: amikor a „molekulázódás” görbéje a jöv felé hosszabbodik meg, akkorő ő az emberek-közötti ellenállhatatlan rokonszenvnek olyan felvirradását (talán kirobbanását) jelzi el re, amit még el sem képzelhetünk. Úgy t nik, hogy a szellemi atomok között fennállóő ű viszonyokban mindeddig legy zhetetlen bels taszítás uralkodik (a küls közeledés er iő ő ő ő ellenére). Minél inkább összepréselni igyekszenek az egész földre kiható kapcsolatok, mindegyikünk annál inkább igényli, hogy független legyen a másiktól. Akció és reakció. Akármelyik szintézis alakulásakor ez a munka folyik. Így van ez még a szellem területén is… Ha pedig - amint én állítom - mindnyájan és külön-külön is csak egy eljövend nagy Egységő elemei vagyunk, akkor bizony számíthatunk arra, hogy ha majd legy zzük a végs ellenállóő ő er ket és átjutunk a holtponton, akkor kölcsönös vonzódás mélyviz tengerére kerülünk.ő ű Egészen biztos, hogy a Mindenségben még tartalékolt energiák közül nem az a legnagyobb, amit atomrobbantással igyekszünk fölszabadítani. De olyan alvó rokonszenv alkotja a legnagyobb energiát (néhány jelb l már érezzük rezdülését…), amely a Világegyetemő legtudatosabb elemeit - azaz saját magunkat - valamikor majd egymás felé futni késztet.

2. Ha ez így van, akkor hozzávet leges megközelítéssel miként határozhatjuk meg aztő az eljövend fels végpontot, ami felé visz a Világot is, minket is átfogó transzformáció?ő ő Nem másképp (minden más elképzelés ellene mondana a Molekulázódás törvényének), mint csakis egyetért lelkiségkéntő jellemezhetjük, amelyben mindenegyes gondolat-szemcse eljut a maga sajátos tudatának legvégs határára, s ami mégis nem más, csak az egész Földönő közös és a Földre sajátosan jellemz egyetemes Tudatnak közölhetetlen, részleges, elemiő kifejez je: a ő Föld Szelleme.

S ekkor már elénk áll még egy kérdés, éppen az, amelyik fölvetette az egész problémát: miképp kell elképzelnünk éppen ezt a Föld Szellemét? Ami a magasrendű bonyolódás növekedése révén bennünk s bel lünk születni kezd, az vajon valamiféle szuper-őcsalád, szuper-munkaközösség, szuper-kultúra vagy szuper-nemzet, amelyben mindenegyes elem - bármily magasra jutott is az értékrangsorban - mégsem valósítja meg, nem is szintetizálja magába az egész együttes teljességét? - avagy pedig (amint egyszer már megtörtént a Természetben) valami szuper-egyén fog megjelenni egymáshoz-közeledésünk végpontján?

Erre a fels határra felfokozva - vajon „kollektív” marad-e még a kollektív, avagyő belemerül valami szuper-személyiségbe? Sok-központú, avagy egyetlen központú szervezet? „Fels fokú soksejtb l-álló”, avagy „fels fokú egység”? Merre tartunk?ő ő ő

Van-e arra lehet ség, hogy mi döntsük el?ő

23

S ha válaszolhatunk erre a kérdésre, akkor hogyan hat életünk bels irányítására?ő

VII.

Az áttörés. Belezuhanásunk az Omega-pontba

Amíg csak szétesett és izzó testekr l van szó, sikerül behatolnunk a csillagok titkaiba.ő Viszont a természetük szerint homályos nagy-komplexek el tt mindig egyformán tehetetlenekő vagyunk. Mivel az ég óriási kiterjedésében ezentúl is csak a Föld az a pont, ahol végső állomásain követni tudjuk az Anyag Molekulázódását, ezért nincs még számunkra egyetlen küls fogódzópont sem, amire támaszkodva felismerhetnénk a jelenség határát. Ma márő tudjuk, miként születnek és halnak meg a csillagok. Tehát hogy elképzelhessük, miként éri el biológiai végét egy bolygó, szükségképp rá kell hagyatkoznunk az extrapolálás (a tényekre támaszkodó következtetés) merész útjaira.

Ha egyszer már felismertük s elfogadtuk, hogy mit jelent az élet és hogy „egész bolygóra kiterjed (planetáris) szintetikus” dimenziói vannak, akkor (e jelenség belső ő törvényeivel összhangban) miként gondolhatjuk el: az Élet hogyan fog végz dni a Földön? Kiő fog aludni, vagy fel fog robbanni a Föld s így hull Halálba? Avagy pedig valami ultra-szintézis révén valamiféle Végleges Életben fog végz dni?...ő

Igyekszem megmutatni, hogy erre a - tudományosan megoldhatatlannak vélt s emiatt egyéni megérzésre vagy ösztönre bízott - problémára van ésszer válasz, föltéve, hogyű számításba veszünk egy olyan nagyságrendet, amit én tárgyilagosnak és egyetemesnek tekintek: azt a reményt, amely benne van az élet tényében, hogy ti. a Világ vég-nélküli jövő felé fejl dik.ő

Ahhoz, hogy m ködhessék, az Életnek szüksége van, s egyre nagyobb szüksége vanű arra, hogy visszafordíthatatlannak ismerje fel magát.

Rejtett és kezdeti fokán ez a bels igény már föllelhet abban a szívós lendületben,ő ő amely sok száz millió év óta szüntelenül hajtja a szerves létez ket, hogy „vakon”ő igyekezzenek egyre magasabb tudat-formák felé. Homályosan ugyan, de már kétségtelenül ez a bels igény villan el , amikor el ször jelenik meg a Halál elkerülhetetlen ténye abban aző ő ő állatban, amely már el relátniő képes. Attól a kritikus perct l kezdve, hogy a tudat önmagáraő visszatekintve el relátniő kezd, minden él lény - akármily kezdetleges legyen is - botránykéntő kezdi visszautasítani azt a gondolatot, hogy valaha is teljesen elpusztulhat. De még csak kés bb, a kollektív módon társuló Emberiség fels bb zónáiban t nik el világosan, hogy aő ő ű ő Világegyetem számára fizikai képtelenség a tudatos cselekvésnek és a teljes halálnak egyszerre történ összeházasítása. ő

24

S aztán itt jelenik meg annak a bels sodrásnak másik arcéle, amelynek özönében mi iső észrevétlenül benne úszunk.

Föntebb említettem, hogy minél inkább múlnak az évszázadok, a földgolyóbison egymáshoz szorított emberek annál inkább hasonlítanak olyan elemekhez, melyek egy központosuló nagyságrend egységben helyezkednek el. Nos hát személyi cselekvésünkű mélyén megvan a visszahatás erre a nagy szintetizáló folyamatra. Az emberek mindeddig (kivéve azt a homályos ösztönt, amely ket szaporodni készteti) úgy-ahogy megpróbálhattákő elfeledni a halált - azáltal, hogy határolt életük gondjaiba vagy örömeibe merültek. De ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy lassan-lassan bezárul számunkra ez az egérút. Amint az Emberiség mindinkább testet ölt a Térben, ugyanakkor szükségképp s ugyanabban az ütemben záródik magára az Id ben. Vajon az egyetemessé váló Emberiséggel nem párosul-eő kikerülhetetlenül az az eszme, hogy egyetemes Emberi M vetű kell alkotnunk? Ebb lő kifolyólag tetteink egyensúlya észrevétlenül és gyökeresen alakul át. Anélkül, hogy rágondolna, mindenegyes ember hozzászokik ahhoz, hogy egyetemes valóság atmoszférájában él, el bbre vágyik, ő lélegzik, s tettei súlypontja el re helyez dik, aző ő Emberiség egyetemes sikerére irányul. Ekképp pedig elt nik az a válaszfal, ami a mi emberiű „karrierünket” talán elszigetelte utódaink sorsától. Legéget bb érdekeink gravitációs pontjaő szinte végtelenbe vetült el re. S ezzel egy-csapásra már nemcsak ő emberi halál távlata mutatkozik látóhatárunkon, hanem az Emberiség Halálának veszélye és botrányköve is.

Ez látszólag csak egyszer fokozati szintkülönbséget jelent. Viszont éppen ez voltű szükséges itt is, mint a Végtelen kicsi, a Végtelen Nagy és a Végtelenül Bonyolult minden többi tulajdonságának esetében is, hogy szembeszök en álljon elénk az, amit kerestünk. Ha aő megsemmisülés gondolata csak egyetlen gondolat-szemcsére vonatkozik, nem nagyon zavar, vagy ha zavar, akkor oly finom befelé-nézés eredményeként, hogy ingadozva töprenghetünk: mit ér közvetlen evidenciánk? De ha a megsemmisülés gondolatát a „Nooszféra” planetáris távlataira nagyítjuk föl, akkor a Világ egész Múltjához és egész Jelenéhez viszonyítva már annyira leveg ben lógni látszik, hogy nem tehetünk mást, mint hogy félrelökjük. Olyanő Világegyetemben, amely - m ködése révén - elemeinek életcélját egyre jobban központosítjaű egy jöv ben elérend kollektív végpont felé, föntr l lefelé minden összeomlanék, ha ez aő ő ő végs pont bizonytalannak vagy nem-létez nek t nnék. Tehát az Emberben az Emberré-váláső ő ű haladásával együtt alakul és növekszik valami abszolútnak igénye. Ha az Anyag szétesési folyamatán túl nyoma sem marad annak, amit alkotunk (vagy még inkább: ha alkotásaink egész színe-java nem marad meg), akkor a Fejl dés „a lelke mélyén megundorodikő önmagától”, azonnal automatikusan megáll, mert abszurdnak ítéli a Világegyetemet.

Élet, tehát reflexió, tehát el relátás, tehát végleges élet követelése: ez a négy lépéső biológiailag kapcsolódik egymásba s együttesen növekszik. Ebb l az következik, hogyő számunkra a Jöv ben nem ígérkezik sem semmibe-foszlás, sem elvénhedés. S eszünkő számára ezzel máris megcsappant más lehet ségek száma. Nem, a molekulák növekvő ő sorozatát csak olyan végpont elégítheti ki, ami a természete alapján pozitív és maximális. Ez pedig annyit jelent, hogy ilyen vagy amolyan módon elkerülhetjük a minket hátán hordó égitest esend sorsát. A Föld Szellemén túl még az Emberiségnél is nagyobb, bonyolultabb éső központosultabb valami rajzolódik szemünk elé.

De hát mi ez?...

25

Földet túlszárnyaló folyamatba vagyunk beállítva. S hogy ennek folytatására rátaláljunk, els sorban talán arra gondolhatunk (ez a legegyszer bb elképzelés), hogyő ű bolygónk és más „gondolkodó” égitestek között valamikor majd pszichés viszonyok fognak kialakulni: sok-sok „Földnek” szellemei szöv dnek eggyé… S akkor e nagyobb egységekő megint kozmikus szintézisbe szervez dnek, ezáltal pedig újabb tartambeli és nagyságrendiő egység keletkeznék. Képzeletünk monstruózusnak vél ilyen jelenséget, pedig megfelel azoknak az óriási mérteknek, amiket jelenleg ismerünk a csillagvilágban. Vajon az Élet nem jár-e mindenütt együtt az Anyaggal?... Ilyen elgondolások lehet ségével nem elég azt aő (bármily megdöbbent ) tényt szembeállítanunk, hogy mindmáig még egyetlen „id sebb”ő ő bolygó sem szakított ki minket magános elszigeteltségünkb l. Az emberi Föld még teljesenő fiatal, ezt ne felejtsük el. Ha jelenlegi állapotában képtelen is „továbbadni”, de hátha mégis képes „befogadni”? Halvány fogalmunk sincs, hogy a pszichés feszültség milyen fokot ér el az egyes pólusokon, amikor két tudatos központ között kett s irányban igyekszik áttörni aő bolygókat elszigetel válaszfalat. Ezért tehát tartózkodom attól a kijelentést l, hogyő ő tapasztalható Világmindenségünkben az Ember visszavonhatatlanul arra van ítélve, hogy maga nemében egyedülálló (vagy hogy ilyennek kell elgondolnia önmagát). De azonkívül, hogy ilyen egyedüllét több ok miatt igen valószín (gondoljuk csak meg, hogy ha két Élet aű Tér-Id ben igen nagy távolságra van egymástól, akkor milyen nehezen „eshetnek egybe”,ő vagyis milyen nehezen lehetnek egymáshoz hasonlóak vagy egyformák!...), azt mégis meg kell jegyeznem, hogy ha esetleg meg is sz nnék ez az elszigetelt magánosságunk, akkor isű ugyanolyan probléma el tt állnánk, mint amivel most foglalkozunk. Mondottam, hogyő gondolkodó csillag-egységek kapcsolódásakor megint nekigyorsulna a Molekulázódás. Ezzel pedig a folyamat vége éppen csak magasabb emeletre csúszna följebb. Viszont a bonyolultságnak ezen a fels bb fokán bizony megint ott állnánk a Halál problémája el tt, amitő ő egyel re és egy id re elodáztunk… Ámde hogy ezentúl is egyre tudatosabbanő ő cselekedhessünk, ahhoz az szükséges, hogy látóhatárunkról már most el zhessük éppen aű Halál árnyékát (még ha csak milliárd évekre leselkedik is ránk).

Hol találhatunk kiútra?

Minél többet töprengenek e távlatok felett, annál inkább meg vagyok gy z dve, hogyő ő rátaláltam arra az egyetlen módra, ahogyan - anélkül, hogy elpusztulna - elérheti végpontját a Föld Szelleme. Ez pedig azt jelenti (egyedül, avagy útközben más Szellemekkel találkozva s azok segítségével) központosulása végs fokára érve, ő elmélyülve, „befelé” t nikű majd el. Bonyolultságának küls mechanizmusát illet en az Anyag molekulázódása talánő ő ütközhet olyan fels értékhatárba, melyet nem hághat át (mint ahogy a mozgó tömegek nemő léphetik túl a fénysebességet). Ez a folyamat mindenesetre az Improbábilisnak (a valószín ség számítással nem rögzíthet nek) fölfelé örvénylése egy olyan ár bensejében,ű ő amely - nagy egészében tekintve - legegyszer bb állapot-formákra akarja visszadobni aű testeket. Az Anyag ilyen molekulázódása viszont semmi esetre sem folytatódhat vég nélkül, hiszen azt a nagy nyalábot, amit összefon, ugyebár „pusztulásra képes” valami alkotja? -

De ha bels oldalát nézzük (vagyis a tudatnövekedést), akkor el t nik, hogy ennek aő ő ű folyamatnak kibontakozása nem ismer határesetet. Nemcsak az tény, hogy - természete alapján - minden reflexív aktus egy-egy magasabb fokú reflexiónak kiindulópontja (úgy hogy a láncot egyik pontján sem lehetne elvágni), de azt is megláttuk már, hogy éppen a gondolat sajátos képessége követel meg teljesen szabadon kitáruló atmoszférát, hogy lélegezni tudjon.

26

A Nooszféra Külseje (ami határolt) és (határba nem szorítható) Benseje között fejl dési diszharmónia van. Ebb l mi másra következtethetünk, mint hogy a jelenség kétő ő arculata között bels szakadás várható. Tehát egyre inkább kell arra számítanunk, hogy egyő bizonyos kritikus értéken túl - ilyen vagy olyan módon - föltétlenül folytatódhat a Központosulás, függetlenül attól a fizikai-kémiai szintézist l, ami a kezdeti fázisbanő szükséges volt mozgása megindulásához. A Központ leveti magáról eredeti bonyolultságának gubóját…

Lehetséges-e egy ilyen „elszakadás”?

Igen, de van egy föltétele, ti. az, hogy a szintézisnek és az Id tengelyének végpontjánő egy másfajta Központ létezését tételezzük fel, amely már nem az egyetemes Összpontosulásból kialakulva bukkan el s nem is mozgatja semmi más; de áll aző ő egyetemes Összpontosulás fölött, annak központja és mozgatója. Ha elfogadunk ilyen Központot (nevezzük Omegának), észrevesszük, hogy a Noogenezissel kifejlesztett tudat-szemcsék arra lettek képesek, hogy (mihelyt átléptek a Reflexió „emberi” pontján) lényük legmélyével kerüljenek az új vonzókörbe, amely nemcsak építményeik bonyolultságára hat, hanem közvetlenül a központjukra is, függetlenül a fölépítésükt l. Tehát ha e szempontbólő vizsgálódunk, akkor amit „Molekulázódásnak” neveztünk, az már komplikáltabb, de sokkal gyökeresebb folyamatnak is bizonyul, mint ahogy elképzeltük. Kezdetben (egészen az Emberré-válásig) törékeny egységek sorozata lebeg a hátuk mögött elmaradó r felett:ű növekszik a központosulás, de a Természetben még nem alakult ki egyetlen valódi teljes központ sem. Második fokon (az Emberré-válástól kezdve) valami vegyes állapot van: folyton növekv küls bonyolódás közben kezd magára türemleni a már Gondolat-szemcsékető ő magában hordó Világegyetem (akárcsak a csúcspontjára ér kúp): a Központosuláső érzékelhet Fizikájának helyébe a központok nem érzékelhet Fizikája lép. Végül a harmadikő ő fázisban, az utolsó fokon: a szellem (amely kollektív módon központosult) rázuhan egy szilárd állandóságot és teljes egységesítést adó bels pólusra: a Központosulás után ez márő legfels Központra találás (Hyper-centráció).ő

Szabadulás befelé-mélyüléssel (a központ révén), vagy ami ugyanazt jelenti: kiszakadás, extázis.

Ebben a szemléletmódban (melyben pontosan a keresztény hit és remény fejez dik ki)ő szemünk láttára oldódik meg mindenféle nehézség.

El ször is megsejtjük, hogy - a dolgok mélyén a tudattal megnyíló útnak köszönhet enő ő - miként növekedhet a szellemi feszültség, még akár több millió éven át is és mégsem fogja szétrobbantani a Földet.

Aztán fölfedezzük, hogy mi, emberek - anélkül, hogy nevetségessé tennénk, vagy elgondolhatatlan délibábként kergetnénk - milyen tökéletes formában képzelhetjük el az emberi társulás természetes és visszafordíthatatlan végpontját: nem valami sok-központú Emberiség, ami megrekedt a „méhkaptár” stádiumán, hanem egységessé vált Emberiség, melynek egysége tökéletesebb, mint bármelyik él lényé, hiszen fels rend és egyetlen lélekő ő ű forrasztja eggyé. Egyáltalán nem a kollektivizált Ember, hanem a magas fokú személyi fokot elért (szuper-perszonalizált) Ember.

27

S ez a tény még egy harmadik dologra is felhívja figyelmünket. Ez pedig igen-igen lényeges az emberi cselekvés számára. Láttuk, hogy a folyton ellenállhatatlanul összébb szoruló Földön már az lesz az Ember legf bb problémája, hogy sajátmagában mikéntő szabályozza az egységesít er k kikerülhetetlen, de nagyon veszélyes m ködését.ő ő ű Hangsúlyoztam, hogy van a szintézisnek olyan formája, amely felszabadít, de sok száz más módja csak szörny szolgasághoz vezet. Ezt jócskán tapasztaljuk. Tehát mikéntű közeledhetünk egymáshoz olyan módon, hogy felszabadítsuk önmagunkat? Magától értet dik, hogy a molekulázódás törvényei szerint lényegében abból áll a probléma magja,ő miként találunk olyan csoportosulási módozatra, amely nem „tangenciálisan”, vagyis nem a m ködés vagy szerepbetöltés küls gúzsával köt össze, hanem „radiálisan”: ű ő központot központtal, s ezáltal önmagunk mélyén szintézis által késztet határozottan centrikus fejl désre. Más szóval kifejezve: arról van szó, hogy szeressük egymást, - mert hát márő meghatározás alapján is szeretetnek nevezzük a „központok között létrejöv ” akciókat.ő Természete szerint a szeretet az egyetlen szintetizáló energia, amelynek személyeket felfokozó (differenciáló) hatása egyedül képes minket magasabb személyi egységre emelni (szuper-perszonálni). Csakhogy éppen itt van a bökken : egyáltalán lehet-e szeretniő sokaságot? Ez a két szó egymás mellett - szeretni sok embert - nem rejt-e magában ellentmondást?

Az antinómia azonnal önmagától feloldódik, ha lehetségesnek mutatkozik, hogy központjaink Központjában találkozzunk.

A puszta kollektivitást az teszi monstruózussá, hogy természete szerint sok egyedb lő áll s ezért nincs olyan szelleme, szíve és tekintete, amihez lényünk legmélyével köt dhetnénk. A „Társadalom” bizony megfojthat ezerkarú ölelésével, de nem képes elérni,ő még megközelíteni sem tudja lényünk velejét. Mivel megállt a Kollektívnál, ezért az az Emberiség, amelyet két évszázada annyira magasztalunk, csak rémséges Molok. Képtelenek vagyunk szeretni s egymást sem szerethetjük benne. Íme ezért gépesít el, ahelyett, hogyő beteljesítene. Viszont ha az ember-miriád mindenegyes elemében kigyullad ugyanannak a közös, mindnyájunktól különböz , de mindegyikünkben ugyanegy Léleknek meleg fénye,ő akkor ebben a személlyé-tev s legfels fokon személyes gy jt pontban máris mindenegyeső ő ű ő részecske az összes többit átöleli, hogy elérje beteljesedését. Föntebb is mondottam, hogy az emberi tömegben óriási vonzóer szunnyad, de még semlegesítik a nagy számok. Most márő látjuk, hogy ha - egyáltalán nem semmisül meg, hanem a lelki partikulák sokasága által felfokozódik ez a rokonszenv, akkor az Omega sugárzatára egy szép napon csakugyan föl is ébred.

A Föld Szellemének üdvössége (csak ez számít nekünk!) kozmikus dimenziójú érzelmi kapcsolat kifejl désének van alárendelve (s ez a kibontakozást lehetségesnekő ismertük fel).

Ezzel pedig rögtön más formát ölt a probléma. A kérdés a Kozmogenezis belső területére tolódik át, mert az emberi sokasággal szembenézve szellemileg ismertük fel azt a tényt, hogy strukturálisan az atomok természetes folytatása vagyunk. A Tudomány és Technika bámulatos fölfedezései önmagukban csak el készítést és kezdetet jelentenek. Aő Világ jöv je végeredményben teljesen attól függ, hogy felvirrad-e bennünk ez az erkölcsiő

28

Tudat: atomok vagyunk. S ennek a belátásnak az egyetemes szeretet megjelenésében kell csúcspontra hágnia.

VIII.

Atom-jellegünk felismerése és az „omegalizáció”

Anélkül, hogy figyelnénk rá, állandóan valami nyugtalanító r növekszik a Világű haladásából származó új körülmények s a mi erkölcsi életünk között. Persze ez nem azért van így, mintha a nagy vallások er feszítéseinek hatására még nem jutottunk volna el oda, hogyő szilárdan megállapítsuk az igazságosság s a szentség néhány végleges gerincvonalát. De bármily csodálatosak és haladó szellem ek is a bels tökéletességnek ezen alapszabályai,ű ő általában az a hibájuk, hogy a fejl d Világegyetem perspektíváin kívül állva alakultak ki ső ő meg is maradnak ebben a keretben. Innen származik a Tudomány s a Vallás között fennálló ádáz harc. S ez okozza f leg azt, hogy maga a Keresztény