Vendégünk volt dr. Varga Tibor Hadak útján – 1526 nyara ...Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett népművelés – pedagó-gia szakon. 1975-87-ig a BMK, 1987-2004-ig a „Matrica”

SzázhalomÓVÁROSI KÖZÖSSÉGI, KÖZÉLETI FOLYÓIRAT

IV. ÉVF. 37. SZÁM 2016. JÚNIUS-JÚLIUS

Vendégünk volt dr. Varga TiborÜnnepsoroló – Szerbek egymás közt Hadak útján – 1526 nyara

A TARTALOMBÓL: Vendégünk volt: Dr. Varga Tibor • Egy kis faluból a nagyvilágba • Mars a Múzeumba • Kell egy csapat: Óvárosi Focikupa • Hadak útján, 1526. júliusa

• A romantikus Bara • Ünnepsoroló: szerbek egymás közt • Az én rendszerváltásom • Látogatás a Nikola Tesla szerb tannyelvű iskolában II. • Barangolásaim • Rejtvények

Fotó

: Pap

Mik

lós

Kell egy csapat!Az Óvárosi Papírkutyák

SzerzőinkA Százhalom magazin a helyi civil összefogás lapja. Közreműködő munkatársai idejüket, szakértelmüket bocsátják díjmentesen rendelkezésünkre. A szerkesztőség tisztelettel ez-úton is köszöni Százhalombatta Óváros és közössége nevében munkájukat.

Balpataki Katalin

A Miskolci Egyetem történe-lem szakán végeztem, jelenleg mesterkurzuson folytatok nép-rajzos tanulmányokat. 2001-től a Matrica Múzeum történésze vagyok, ahol Százhalombatta helytörténetének kutatásával foglalkozom. Ferenci Illés mo-nográfiájának megírása is a ne-vemhez fűződik.

Jankovits Márta

Családja több generáció óta él Óvárosban. A Faluvédő Egy-let alapító elnöke, lokálpatrióta, helytörténeti író, Százhalombat-ta Város Díszpolgára. Eddig öt könyve jelent meg.

Kovács EdinaA Szegedi Tudományegyete-

men tanultam filozófiát és tör-

ténelmet. Pályafutásomat az orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeumban kezdtem

történészként. 2013 óta dol-gozom a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, a Városi Archí-vumban. 2016 februártól az Ercsi Eötvös József Művelődés Ház és Könyvtár muzeológusa és megbízott vezetője vagyok.

László AnikóNegyven éve él Százhalom-

battán. Foglalkozott filmezéssel, volt titkárnő, rendezőasszisztens, operatőr a Halom TV-nél. Volt eladó a családi könyvesboltban.

Tizenegy éve ír rendszeresen új-ságokba (Hírtükörbe). Jelenleg szabadúszó.

Nagy-Rakita MelindaVégzettségemre nézve hu-

mán szervező vagyok. Óbudá-ról, több mint 40 évvel ezelőtt kerültem Százhalombattára, a lakótelepi és az urbáriumi évek után, öt évvel ezelőtt költöztem az Óvárosba. A Dunai Finomí-tóban dolgozom. Az utóbbi két évben több szépirodalmi mun-kám is megjelent különböző ki-adványokban. Néhány hónapja az óvárosi kiadványokban is

lehetőséget kaptam megjelenni. Örömmel igyekszem megfelelni ennek az új kihívásnak.

T. Németh GabriellaA budapesti Eötvös Lóránd

Tudományegyetem régészet-tör-ténelem szakán végzett. Fő tevé-kenységi területe a kései bronz-

kor és a korai vaskor. Publikációi hazai és külföldi szaklapokban jelennek meg. 1994 óta a Mat-rica Múzeum munkatársa.

Szegedinácz AnnaAz Egri Tanárképző Főiskolán

végzett népművelés – pedagó-

gia szakon. 1975-87-ig a BMK, 1987-2004-ig a „Matrica” Mú-zeum munkatársa volt. Jelenleg nyugdíjas, többgenerációs óvá-rosi család tagja. Lokálpatrióta.

Pap Miklós

Több mint egy éve rendszeres közreműködője fotóival lapunk-nak. Szenvedélyes amatőr fotós, amellett az önkormányzat kép-viselőtestületének tagja.

A szerkesztőség

SZÁZHALOM • 2016. JÚNIUS-JÚLIUS 3

A Szent László napi búcsú prog-ramjai között találkozhattunk dr. Varga Tibor jogtörténésszel, aki az óvárosi Szent László templomban tartott előadása előtt válaszolt kérdéseinkre.

- Országjárása során mit tapasztalt, meny-nyire jellemző a nemzeti érzés ápolása?

- Akik meghivnak előadásra, magyar érzelműek. Nem csak itthon, a külföldön élő vagy dolgozó magyarok is meghivtak már Belgiumba, Írországba. Nyilván azok, akik magyar érzelműek. Ezért nehéz megitélni nekem, mennyire jellemző a nemzeti érzés az országunkban. A probléma az, a hitet és a magyarsághoz való viszonyt mintha egymással kijátszanák, és ez régóta van igy.

A legrégebbi – szocialista – időszak-ban nem lehetett sem magyarnak, sem vallásosnak lenni. Pedig ez a kettő az, ami meghatározza az ember létezését. Vagyis a múltja és a lelkülete. Ha ezt elveszik az embertől és az országtól, belepusztul. Most azok, akik elvették, elkezdték kiszolgál-ni a nemzeti érzelmeket, mégpedig saját szájizükre formálva a magyar nemzeti tör-ténelmet.

Két dolog, ami óriási veszély – a hiva-talos vagy akadémista történelem, és az ezzel szembeni Lagzi-Lajcsis habositós tör-

ténelem, ami ugyanolyan veszélyes. Nem vagyok benne biztos, nem ugyanazok csi-nálják-e.

Ha egy népnek állandó „bűnös nép” szerepe van, majd azt kezdik el mondani néki, „nem is vagy te olyan csúnya”, elkez-dik dicsérni, egy idő után mindent el fog hinni. A lényeg számukra, csak a múltunkat ne ismerjük igazából.

Most nagy a probléma. Miután nem rendszerváltás volt, csak „módszerváltás”, – ugyanazok vannak a hivatalokban, ha-talomban. A „módszerváltásba” beletarto-zik az is, nemzetinek kell lennie. Mi 70 éve élünk másképp. Az 1946-os 1-es törvény óta vagyunk köztársaság. Előtte mindig királyság voltunk. Ademarus Cabanensis beszél arról, hogy már Géza is rex volt. Ha ezt figyelmen kívül hagyom, akkor is Szent István óta, vagyis ezer éven keresztül Történeti Alkotmányunk volt, biztosan nem irott. Sose volt irott alkotmányunk, csak az 1949. évi XX. törvény óta – ami a Magyar Népköztársaság Alkotmánya lett. Ezzel indult el és ezzel vagyunk jogfolytonosak. Közben volt egy „módszerváltás”, és egy privatizáció. A privatizációnak a gyökere: privo, jelentése megfosztani.

Kilóg a lóláb. Az a ciki, hogy mindez az 1949. évi XX. törvény alkotmányos kö-rülményei között valósult meg, ezért most kénytelenek nemzetiek lenni. Most mindenki

nemzeti, ha nem vettük volna észre. Addig mindenki partizán volt, most meg nemzeti.

Egyébként a pénz náluk van. Kiosztot-ták maguknak az országot. Most pedig nemzetiek. De nem fedezik fel a vallást, ami nem akármilyen – apostoli királyság volt. Ugyanis István király a Szűz Anyának ajánlotta fel az országot. Ez hozzátartozik Nemzeti Alkotmányunkhoz. Ezért most az az érdek, ha már nemzeti vagy, ne legyél vallásos.

- Előadásaiból úgy gondoljuk, a hagyo-mányőrzés és a magyarságkutatás – politikai kurzustól függetlenül – működik. Kapnak-e munkájukhoz anyagi és szellemi támoga-tást?

- Annyi előnye volt a szocializmusnak, tudni lehetett ki van a túloldalon és ki van azon, ahol én vagyok. Most már mindenki az én oldalamon van. Csak azt nem tudom, hol vagyok én? Hogyan igazodjam el eb-ben a rendszerben?

Régen nagyon zárt volt a rendszer. Ha valaki humán érdeklődésű volt, nem volt protekciója és művészi pályára abszolút nem mehetett, jogász vagy bölcsész lett.

Ha ebben az országban nincsen hely, két dolgot lehet tenni. Vagy elmegyek – ám szeretem a népem, nem akarok -, vagy pedig megcsinálom magamnak Magyaror-szágot. Végül ez történt.

Vendégünk volt

Dr. Varga Tibor jogtörténésza Szent Korona Szabadegyetem alapítója

è

4 SZÁZHALOM • 2016. JÚNIUS-JÚLIUS

Létrehoztam egy alapitványt – a Szent Korona Alapitványt. Három évig nem kap-hattuk meg az adó 1%-át támogatásként, de azután igen. Az alapitványra épitettük a honlapunkat – szentkoronaországa.hu. Előadásokkal létrehoztunk egy szabad-egyetemet – Szent Korona Szabadegye-tem.

Amiatt, hogy „nemzetivé” kezd válni világunk, hozzánk akkreditálták a peda-gógusok továbbképzését. Az óvodákba, iskolákba igy be fog kerülni az a szellemi-ség, amit képviselünk. A pedagógusoknak kétévente továbbképzéseken 120 pon-tot kell szerezniük a diplomájukhoz, hogy tanithassanak. Ezt nálunk is meg tudják szerezni, mert elismert bennünket az állam. Nyári tábort szervezünk érdeklődőknek júliusban. Üzemeltetünk egy „Magyar Mű-veltség Szakot” is. Azok jönnek, akik tudást akarnak szerezni ebben a témában.

Magyar központúan szemléljük a ma-gyar történelmet és keresztény módon. Elő-adóink: Andrásfalvy Bertalan, dr. Bakay Kornél. Az Évköri hagyományaink, ünne-peink előadásait magam tartom. Harcmű-vészeti hagyományaink tantervét Zsolnay Gábor készitette. Van egészségszakunk is: a „Keleti gyökerű népi orvoslás hagyo-mányai” – Dr. Eőry Ajándok vezetésével. Könyveket adunk ki: mint „Az Apostoli ko-rona”, „A szivbe irt igazság”. Hosszú fo-lyamat volt, amig eljutottunk idáig. Ezek a tevékenységek biztositják a bevételeinket.

- A hirek, események arra utalnak, meg kell küzdeniük a „hivatalos” állásfoglalások-kal. Mikor érhető el, hogy a kutatások ered-ményei közismertek legyenek és az oktatás részévé váljanak?

- Véleményem szerint van hivatalos – akadémista – vonal és vannak hivatalos történelem habositók. A kettő között van az

igazi út. Az előbbiek a tényeket úgy szem-lélik, minden, ami ősi a magyar múltból, ki kell radirozni. Pedig ha nincs igaz út, nincs igaz múlt, nincs igaz jövő sem. Csakhogy ez mikor és hogy fog megvalósulni, kérdés.

Két megoldás van. Két dolgot kell meg-tartani, mert mi vagyunk a jók. Magyarnak lenni Istennel való együtt járás. Magyarnak

lenni azt jelenti – mondja Tamási -, aki em-bernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.

Sajó Sándor a honszerető költő, peda-gógus, drámairó, a MTA levelező tagja, aki 1868-1933 között élt, mondta: „Ma-gyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Ben-nünket nem az érdekel, honnan jöttél, csak az, mit csinálsz? Miután a Világ törvény-szerűen – Isteni Törvények által – működik, előbb vagy utóbb a jónak győzedelmes-kednie kell. Csak nem tudjuk, mikor? Mert ha a rossz győzne, elpusztulna a Világ.

Ahhoz, hogy jók legyünk, két dolog kell: „Legyünk konok magyarok”, hirdessük, higgyük, „Isten velünk, ki ellenünk? Ez a mondás végig megy a történelmen. Hasz-nálják István király idejében – megőrizte a Gelencei monda. Amikor az alvó uralkodót meg akarják álmában ölni, ez hagyja el az ajkát: „A gyilkos szerszám kiesik a merény-lő kezéből”.

Bethlen Gábor halálos ágyán – ami-kor már nem tud beszélni – ugyanezt irja le feleségének, Katalinnak egy papirra. A Rákócziaknak és Széchenyieknek is ez volt a jelmondatuk. A cél, minél tisztábban, hitelesebben, igazabban feltárni, leirni a történelmet.

A szocializmusban volt egy jelmondat: „A múltat végképp eltörölni”. Mit is jelent ez az egyénnek? Ha valakinek nincs se apja, se anyja, se nagyszülei és ebben a kör-nyezetben nő fel, hogyan tud, akar majd eligazodni ebben a világban? Mi az, amit

megtapasztal az életében? A köztársaság ideje 70 év volt. Igen rövid idő. Mégis, mi kidobtuk az őseinket, pedig a magyar ha-gyomány szerint egy ember hetediziglen ismerte a felmenőit. Semmit sem tartottunk meg abból, ahogyan élt.

- Úgy látjuk, az Ön, dr. Bakay Kornél, Papp Gábor, Kiszely István kutatásai, előadásai kapcsán új magyar történelem körvonalazó-dik. Hogyan itéli meg Ön?

- A Történeti Alkotmánynak éppen az a lényege, minden fontos igazságot meg-őriznek, elvisznek napjainkig. Része volt a „Szokásjog” és a „Nemzeti Közmegegye-zés”. Ha szépapámnak igaz volt, ük-, déd-, nagyapámnak, apámnak is, nekem is igaz.

A törvény – a rex – minden sarkalatos törvényünk irott része megvan Szent István intelmeiben. Ha élne, nem fordulhatna elő, hogy iszlám vezető legyen, mert alapjai-ban benne van – irott részében -, hogy Magyarország keresztény – katolikus.

Azért van nehéz dolgunk, mert azok, akik kiosztották maguknak az országot, le-nyúlták a tömegek vagyonát. A Történeti Alkotmánynak volt egy olyan része, amit úgy hivtak „A Szent Korona vagyona és jö-vedelmei”. A stratégiailag fontos vagyon, vagyontárgyak, a hatalom a Szent Koro-náé. Nem a királyé és nem a népé. Ennek értelmében nem lehetett eladni a földeket, a vizet. Most mindezt eladták. Szoktak ar-ról beszélni „gengszterváltás volt”. Nem volt az. Ha az lett volna, mások lennének a hatalomban, de ugyanazok vannak. Annyi változott csak, szabad nemzetinek lenni. Nehogy végiggondold a Történeti Alkot-mány jelentőségét, mert akkor nem lehetett volna privatizálni az országot.

- Az országban alig van olyan település, ahol Szent István vagy Szent László nevű tér, utca ne lenne. Ismerjük-e valójában történel-münket?

- Mátraverebély – Szentkúton volt egy ima:„Szent Lászlónak Szent lova, Szent lovának Szent lába, Szent lábának szent patkója, Szent patkónak szent nyoma, Könyörögj érettünk”.

Ez az ősök követése. Ott van Szent Lász-ló lovának pata nyoma. A monda szerint forrás fakadt abból. Ez mindent megma-gyaráz. Ha őseinket követjük, lesz jövőnk. Nem épülhet a semmire, csak a múltra.

Szegedinácz Anna

Köszönjük a rendező százhalombattai Keresztény Értelmiségiek Szövetsége se-gítségét és együttműködését!


„Együtt nőttek fel” címmel 2016. június 22-én egy igazán világjárót, Sinka Lászlót kérte fel a „Matrica” Múzeum, hogy be-széljen részben a megtett utjairól, részben

erről a gyermekkorában elzárt kis faluról. Beszámolóját élete egy-egy szakaszára bontotta, amelyből, mert azt egy faluban értük meg, a gyermekkor, mert ismerős emlékekről, helyekről, emberekről beszélt.

„…mi a faluban laktunk, döntő részben a nagyanyámnál” „Az egész akkori gyer-mekkorunkat meghatározta a Duna közel-sége, a sáncok, a Matta kert, a régi búcsúk emléke”. „Én mindig falut fogok monda-ni”. Néhány kiragadott mondat érzékelteti a ragaszkodást, amit többször is megemlít az előadás során.

Nagy változás volt sokunk életében, ahogyan életének következő szakaszá-ról beszél. 8-10-12 évesek voltunk, mikor hirtelen a kis falu megtelt idegen embe-

rekkel, megindult az építkezés, megépült a lakótelepen az új iskola. „...tisztaság, elegancia és kitűnő tanárok”, és amit ki-emelt, váltócipőt kellett vinni. Ez hatalmas változás volt a régi, ámde nekünk mégis nagyon kedves iskolánk után.

Műszaki Középiskola Csepelen, majd a DKV-nál az új munkahely, ahogy az elő-adása címe is jelezte, együtt nőtt a város-sal. Barátok, munkatársak, Ifjúsági Klub, sport, rendezvények. Elmondása szerint ki-nyílt a világ. A közösséget és annak erejét mindig nagyon fontosnak tartotta. 1987-ben indult meg az a sportkarrier, amely ne-vét országosan ismerté tette. A kézilabda szövetség főtitkára lett, de lakóhelye to-vábbra is Százhalombatta maradt. Lakott a város több részében is, de mindig itthon, feleségével és fiával. A sport révén járta be a világot, mint a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára és a Magyar Olimpi-ai Bizottság elnökségi tagja. Több nyelven tanult meg beszélni, ami egy sportdiplo-mata életében elengedethetetlen. Később úgy hozta az élet, hogy megvált tisztsége-itől és hazafelé vette az irányt. A „falu” települési képviselője és a város alpolgár-mestere lett. 2008-ban a város díszpol-gárává avatták.

Vissza akar adni a szülővárosának, mindabból, amit élete során kapott. Si-kerekben, eredményekben. Ma a városi munkája mellett a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára.

Ebbéli megbízatása okán a riói a hato-dik olimpia, ahol részt vesz.

Sinka László úgy véli a „képzeletbe-li bőrönd egyre nehezebb” és aminek a tartalmát ezen a délutánon megosztotta a jelenlévőkkel.

Jankovits Márta

Egy kis faluból a nagyvilágbaElső hallásra talán különösnek tűnt a Matrica Múzeum kiállításának a címe. Bőröndözön? Nekem, aki szeretem a táskákat, bőröndöket, még érdekes is lett volna, ha csak különféle, nőknek való táskákat mutattak volna be, de kiderült erről szó sincsen. Világjáró embereket kértek meg, hogy vigyék be a velük, talán évtizedeken keresztül cipelt, teleragasz-tott, táskákat, amelyekből a kiállítás készült a Matrica Múzeumban. Ez még nem volt elég, mert a bőrönd mellé kell az ember is, aki vitte orszá-gokon, talán kontinenseken át.

Népdalköri találkozó az Óvárosban2016 június első szombatján a Zenálkó Etel Közösségi Házban a Százhalom-battai Városi Népdalkör és a Barátság Kulturális Központ szervezésében im-már tizedik alkalommal került sor a Népdalköri találkozóra.

Az idén 21 éves Százhalombattai Vá-rosi Népdalkör vezetője, Dobák Józsefné Anikó elmondta, hogy számtalan alka-lommal vendégeskedtek a régióban nép-dalköri találkozókon, így illőnek találták, hogy visszahívják korábbi vendéglátóikat. A battai népdalköri találkozó meghívott vendégei a Kotkoda Kórus (Tök), a Ba-racskai Népdalkör és a Muslinca Dalár-da (Százhalombatta) volt. A rendezvényt Anikó nyitotta meg, ezután Pap Miklós, önkormányzati képviselő mondott köszön-tőt a résztvevő kórusoknak. A vendégek elsőként a Városi Népdalkör előadását hallhatták. A meghívott kórusok előadásá-ban sok szép népdal hangzott el az or-szág különböző tájairól gyűjtött dalokból, a közönség nagy örömére. A műsorsorozat a Muslinca Dalárda és a Városi Népdalkör közös dalával zárult.

A vendéglátást a Városi Népdalkör szervezte meg, Topp Melinda és segítői készítették a vacsorát. A süteményekről közösen gondoskodtak vendéglátók s ven-dégek. Vidáman, jó hangulatban telt el az este.

H


Izgalmas módon kapcsolódott össze a római kor és Mars római hadisten a múze-umos esti programban, egy hagyomány-őrző csoport látványos, mozgalmas tevé-kenységében. A „TizedikGeminaLegio” tagjai felnőtt férfiak, akik minél hitele-sebben igyekeznek megjeleníteni a római katonaság egy gyalogos egységének éle-tét. Állványokra kihelyezett farkasbőrök, villámokkal díszített pajzsok, fegyverek, hordók és asztalok teremtettek tábori han-gulatot a múzeum bejárata előtt. Az ér-deklődők magukra ölthették a mintegy 15 kilogramm súlyú fém páncélt, kipróbálhat-ták, hogy hol szorít a fémsisak. A katonák római neveket szólították egymást. Oliva olajos lepény, főtt tojás, sajt és alma volt a szerény korhű vacsora, amelyhez vizet, mentateát vagy bort lehetett kortyolni, cserép poharakból.

Katonai parancsnokuk vezetésével ma-síroztak be a katonák a múzeum kertjébe, ahol rövid bemutatkozásuk után a bosszú-álló Mars istennek szentelt áldozatot muta-tott be egyikük. Tömjént és bort áldoztak vas emelvényeken lobogó kis tüzeken.

Két elkötelezett lelkes fiatalember, Mars-szakértő (Méhes Krisztián és Sík András) tartott vetített képes előadást a Mars-kutatás jelenlegi állásáról. A közön-ség komoly érdeklődését a feszült figye-lem, majd a sok-sok kérdés mutatta.Vajon meg lehet-e teremteni az emberi élethez szükséges feltételeket a Mars bolygón? Milyen kockázatai, következményei lehet-nek a Marsra való 8 hónapos hosszúságú űrutazásnak, majd a Marson való életnek? Hogyan lehet védekezni a kozmikus sugár-zással szemben?

Az este folyamán a múzeum jelenlegi

időszaki, Bőröndözön című kiállítását is meg lehetett tekinteni, a rendező Balpa-taki Katalin történész vezetésével. A boly-gókkal, a Mars-kutató Maszat űrszonda makettjével, őskori kozmosz-ábrázolással volt kapcsolatos az egész este folyamán végezhető kézműves tevékenységek sora. Tóth Zsuzsanna múzeumpedagógus égitest-szabadító mesékkel varázsolta a csillagok közé hallgatóságát. Az este közönsége a

program végén a múzeumtól távolodva is láthatta még a római katonák szelíden világító fáklyáit, az imbolygó fényekben megvillanó harci jelvényeket. A felhőtlen égboltra feltekintve, aki tudta, hogy merre keresse, a sok csillag között még a Marsot is megláthatta.

T. Németh Gabriella

Mars a MúzeumbaA Múzeumok Éjszakáján az országos rendezvényfolyam ré-szeként a „Matrica” Múzeum is különleges programmal várta az érdeklődőket a szokatlan időpontban. A 2016-os év többek között a Mars bolygó éve is, nemzetközi viszonylatban. A NASA az utóbbi években egyre intenzívebben kutatja a „vö-rös bolygót”, amelynek felszínén, kis mennyiségben ugyan, de víz is előfordul. Folyik a jelentkezők kiválasztása egy 2025-ben induló Mars-expedícióra.


- Összesen négy meccset játszottunk a csoportban, eggyel többet, mint a többi-ek. Fárasztó volt, de sikerült a 4. helyen végeznünk.

- Kik voltak a többiek?- Elsőként kell említenem a B-Cool

tánc csoportot, akik fellépésükkel is gaz-dagították a napi programot, valamint a hangtechnikával is kisegítették a ren-dezvényt. A Mesterlövészek csapatát a Százhalombattai Lövészklub tagjai alkot-ták, akik emellett bemutatót is tartottak, ahova ezúttal lézeres puskákat és íjakat hoztak. Az Arany János iskola tanáraiból, diákjaiból és szülőkből álló csapatát, a Sirályokat Szabó Zoltán vezette. Az idén is kiállt az óvárosi szerbek által szerve-zett Plávik együttes, és beszállt a meg-mérettetésbe a GE Metem céges csapata. A kispályán rendszeresen focizó baráti társaság, a Batta Young Boys korántsem

kispályás szerepléssel mutatkozott be a 2. Óvárosi Focikupán.

- Milyen eredmények születtek?- Első helyen végzett a Sirályok, má-

sodik lett a B-Cool, a harmadik helyet a BYB szerezte meg. A „nagyok” mellett háromcsapatos gyerekfoci-kupára is sor került Bakó László futballedző szerve-zésének köszönhetően. Itt a VUK SE óvá-rosi és városi csapata, valamint Ercsiből a Kinizsi SE ifjú focistái mérték össze tu-dásukat. A helyi fiúk nyertek, az ercsieké lett az ezüstérem, a városi csapat vitte a bronzot.

Senki sem távozott üres kézzel, mindenki kapott érmet. Szalai Attila, gourmandunk – amellett, hogy vagy száz embert jól-lakatott a főztjével – felajánlott a csa-patoknak egy-egy focilabdát. Valamint a gyerekek befalhattak egy hatalmas, focipálya alakú tortát is.

- Milyen további programelemek egészí-tették ki a focitornát?

- Kint voltak a tűzoltók és a rendőrök, de nem azért, mintha valami baj lett volna, hanem hogy a gyerekek ismerkedhessenek a berendezésekkel. Ugyancsak a kicsik rendelkezésére állt a légvár, ahol szédü-lésig ugrálhattak, miközben a felnőttek a büfében hűthették magukat a csapolt sör segítségével.

- Milyen tapasztalataid vannak civilként a szervezéssel kapcsolatban?

- Nagyon sok támogatást kaptunk, amiknek köszönhetően különböző különdí-jakat oszthattunk ki. A Városi Szabadidő-központ mellett támogatta a rendezvényt az E-batta, a Harcsa, a Centrál étterem, és magánemberek is, köztük a városrész volt és jelenlegi képviselője, Pátkai Zsolt és Sinka László is segítette a díjazást. Min-denki nagyon segítőkész volt, sokan első szóra.

- Mennyien fordultak meg az óvárosi foci-pályán szombaton?

- 300-400 embert mozgatott meg a rendezvény. A tavalyihoz képest sokkal többet.

- Gondolsz már a 3. Óvárosi Focikupára?- Már vannak terveim…

LA

Második alkalommal szervezett focikupát az Óvárosi Papírku-tyák civil társasága. A június 25-i találkozóra nyolc csapat je-lentkezett. Az utolsó pillanatban az egyik csapat azonban visz-szamondta részvételét. A hirtelen helyzet igényelt némi szerve-zői kreativitást, végül a „papírkutyák” játszották le a visszalé-pett csapat mérkőzéseit is. A fárasztó, de felemelő élményeket a civil társaság mozgatórugója, Szabó Gábor foglalta össze.

Óvárosi Focikupa

Kell egy csapat


Milyen volt annak idején a falu, azt már csak a képzeletünkre bízhatjuk. A Duna és a hegy között húzódhatott az egyetlen utca, két oldalán apró nádtetős házakkal. Télen hó és jég, tavasszal és ősszel a sár, nyáron a por nehezítette az itt lakók éle-tét. Valószínű voltak tehetősebb gazdák,

jobbágyok és a földbirtokos, aki feltehe-tően csak papíron találkozott Százhalom nevével. Jó esetben az intézője irányította a munkát, szedte az adókat, akár forint-ban, akár természetben. Éjszaka teljes sö-tétség borult a falura, amint beesteledett az emberek nyugovóra tértek és csak a hajnali világosságkor ébredtek. Semmit nem törődtek a világ eseményeivel, nem is tudtak róla, míg a világ be nem tört és fel nem forgatta az életüket.

Ez alatt Budán egy fiatal király készü-lődött az uralkodásra, akinek személye a

mai napig is állandó viták forrása lett…A Jagelló házból való II. Lajos már szü-

letésekor annyira gyenge volt, mint kora-szülöttet csak úgy tudták életben tartani, hogy disznók felhasított gyomrába helyez-ték, egy középkori „inkubátorba” Apja II. Ulászló fiát gondos nevelésben részesítet-te. Hat nyelven beszélt folyékonyan, de nemcsak szellemét művelték, de nevelő-je Brandenburgi György megtanította a fegyverforgatásra is. Mulatós ember lé-vén fiatal tanítványával ezt az életmódot is megszeretette.

Apja, hogy biztosítsa számára a koronát 1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta. Jagelló Ulászló semmit nem bízott a véletlenre, így fiát még gyermek-korában beházasította a Habsburg család-ba. Elvette a későbbi Habsburg Ferdinánd húgát, Máriát. 10 évesen 1516-ban apja halála után lett igazi király. A nemesség tiltakozása ellenére, akik magyar királyt akartak, az országgyűlés nagykorúvá nyil-vánította, és újra megkoronázták, bár he-lyette a az ország ügyeit a királyi tanács 28 tagja intézte. A koronázási esküt 1521. december 11-én tette le.

Milyen országot örökölt a fiatal király? Üres államkasszát, széthúzó nemességet. Ekkor lett volna szükség egy erős közpon-ti hatalomra, egy erős királyra, aki ugyan tehetséges és tettre kész fiatal emberré érett, köszönhetően az olasz humanista Girolamo Balbi nevelésének, de 20 éve-sen kellett szembenéznie az akkori világ leghatalmasabb uralkodójával Szulejmán szultánnal és az akkori világ legerősebb hadseregével.

*Térjünk azonban vissza Százhalomra,

amely három hadi útvonal mellett feküdt. Itt vezetett el az Eszéki – budai, a Fehér-várra menő hadiút és a Duna. Béke idején is hatalmas forgalmat bonyolított le, főleg kereskedők használták, ami az alulfizetett magyar végvári vitézek számára kedvelt zsákmányszerzési lehetőség volt.

Háborúk idején tömegek vonultak fel és le a hadiúton, ahogyan később több-ször is a török seregek. A falu túl közel volt és gyakran esett áldozatul portyázó katonáknak. Ez okozta később a többszöri kiüresedést, mert a lakosok mindent hátra-hagyva elmenekültek.

Tomori Pál kalocsai érsek, hadvezér, 1525-ben értesült arról, hogy Szulejmán Magyarország ellen készül. Már 4-5 éve harcolt folyamatosan a délvidéken ered-ményesen a gyakran betörő hadakkal, de kalocsai érsek lévén már nem kívánt hadvezér lenni. Amikor kiderült, hogy ve-szélyben az ország II. Lajos kifejezett ké-résére, sőt könyörgésére elfogadta az or-szággyűlés megbízását az ország katonai vezetésére.

*Így érkezett el 1526. július 23. (szom-

bati nap), mikor is Lajos király, kíséretében Tomori Pállal, (ami kétséges, mert ebben az időben a hadvezér főhadiszállása Bácsban volt), Burgió György pápai követ-tel, Báthory István nádorispánnal sok-sok nemes és szolga kíséretében megérkezett és egy hétig időzött Érden. Az Érdre érke-zés dátumát többen július 20-ra teszik, de talán mégis Brodarics István, mint szemta-nú hitelesebb. A király és kísérete Ákosházi Sárkány Ambrus érdi kastélyában szállt meg, a nemesek az Attila várban. Maga Sárkány Ambrus már nem volt otthon, mert a király parancsára 1526. július 16-án Buda és Érd kikötőjéből elindult hajókkal 2000 gyalogost szállítva, dél felé. Az, hogy Brodarics István királyi kancellár és a mohácsi csata krónikása is a király kísé-retében volt saját írása bizonyítja:

„A hírre, hogy a török átkelt a Száván és Péterváradot szárazon és vízen erősen ostromolja, a király július 23-án elindult Bu-dáról, hogy a Duna partján lassanként Tolna felé haladjon remélvén, hogy közben mások

Tetten ért történelem

Hadak útján, 1526. júliusaAzon a végzetes esztendőnek a nyarán egy kis Duna-menti falu élte mindennapi dolgos életét. Sok írásos emlék nem maradt róla, de amit tudunk, hogy a török idők előtt magyarok lakták. Korabe-li levéltári adatok szerint 1478. február 18-án kiadott oklevél sze-rint Mátyás király utasítására Kisban Miklós budai polgár lett Százhalom tulajdonosa, majd mivel utód nélkül halálozott el a birtok visszaszállt a királyra. 1512-ben Haraszthy Ferenc, Hor-váth György nevére zálogosította el 150 aranyforintért.


is csatlakoznak hozzá. A királynak, Mária királynénak és az esztergomi érsek csapata-ival együtt körülbelül 3000 lovasa és gya-logosa volt…”

…„még aznap amelyen elindultunk Sár-kány Ambrus kastélyához érkeztünk s mely két mérföldnyire van Budától, Érdnek hívják ezt a helyet. Itt a király legkedvesebb és legkiválóbb lovát elvesztette, mely hirtelen támadt betegségben pusztult el. A király roppantul fájlalta veszteségét. Sokan rossz jelnek tekintették ezt. Miután a király egy-pár napig itt időzött de senki nem érkezett ezalatt hozzá, azon kis csapattal, amely-lyel idejött, tovább vonult a szomszédos faluba,amelyet Ercsinek hívnak.”

Lajos király Érden tartózkodása alatt átjárt a Csepel szigetre a feleségéhez, Mária királyné pedig a legújabb kutatá-sok szerint több napot töltött Érden.

Felhívásai a nemeseket ide szólították. A bandériumoknak a sátrakat a királyi köves út mellé állították, majd az össze-gyűlt nemesek az Attila várba mentek. Érd neve abban az időben azért lett orszá-gos hírű, mert a király huzamosabb ideig itt tartózkodott. Ezért érhetetlen, hogy a hivatalos történetírásban nem jelenik meg ez az időszak. A történelemkönyvek any-

nyit említenek, hogy a király elindult Bu-dáról és a következő állomásként Paksot említik. Érd nagyon fontos, mert II. Lajos és kancelláriája innen írtak több segélykérő levelet, így 1526. július 24-én Batthyány Ferenc horvát bánhoz, aki később a csa-tában a jobbszárnyat vezette és azon ke-vesek közé tartozott, aki életben maradt a csata után. Egyes vélemények szerint a király július 25. – július 30-ig tartózkodott Ercsiben, de ennek ellentmond az a levél, amelyet Brodarics István kancellár a király történetírója VII. Kelemen pápához írt, tőle kérvén segítséget. Ez a levél 1526. július 27-én íródott Érden.

Ebben a levélben a következőket írta: „Királynak nincs semmije, a helyzet telje-

sen zavaros, az emberek gonoszak és szét-húznak, az ellenség túlerőben van.”

Egyes történészek véleménye szerint Brodarics István korának legtisztábban látó, hazáját nagyon szerető ember volt. Azt tanácsolta a fiatal királynak, hogy a lengyel király Zsigmond példájára kössön békét a törökkel, mert semmi esélye sincs ekkora túlerővel szemben. Az ország teljes pusztulását akarta elkerülni. A húsz éves király nagyon nehéz döntés előtt állt, a sok tanácsadó közül melyiknek higgyen.

Végül nem kötött békét a törökkel és nem több mint 3-4000 főnyi seregével elindult végzetes útjára. Kíséretében nemcsak ma-gyarokat találunk, hanem lengyeleket, né-meteket, cseheket és még ki tudja hányféle nációt. Brodarics István szerint a főtisztvi-selők között több lengyel is volt. Trepka István a testőrség parancsnoka, Pilaczky János és Maczieyowsky János belső kama-rások. A király kíséretéhez tartozott egy némely források szerint 400, más szerint 1500 főnyi lengyel alakulat is, Leonard Gnoinski ezredes vezetése alatt. Nagyon jól kiképzett és tapasztalt katonák lévén a legjobbak közé tartoztak a király marok-nyi seregében.

*Érd város minden évben megemlékezik II.

Lajos királyunk emlékművénél az érdi tar-tózkodásáról, amelyen együtt emlékeznek a Lengyel–Magyar Kulturális Egyesülettel és a Lengyel kisebbségi Önkormányzattal, a Szent Mihály Alapítvánnyal, valamint az Érdi Önkormányzattal.

Kereskényi Gyula érdi plébános, római katolikus esperes, régész, történész, így írt II. Lajos érdi tartózkodásáról:

è

II. Lajos Sárkány Ambrus udvarában


„Sárkány Ambrusnál időzött II. Lajos ma-gyar király a szerencsétlen mohácsi vész előtt, őt követé Báthory István nádor, az esztergomi érsek, több főurak és püspökök. Néhány nap múlva Érdről Ercsi felé vette útját, a város felett emelkedő hegy közöt-ti úton vezet a római út, II. Lajos lova ez úton néhány száz lépésnyire a kastélytól élettelenül összerogyott, miből a körülállók rosszat következtetének, mit a nemsokára bekövetkezett szerencsétlen mohácsi eset is igazolt.”

Miután a király hiába várta a segítsé-get, maroknyi hadával felkerekedett és a királyok köves útján elindult Ercsi felé, nem tudni melyik napon. Brodarics Istvántól tudjuk mi történt ezután, aki utolsó levelét Érdről július 27-én címezte, így azután kel-lett a hadnak Ercsibe érkeznie.

„…sok napot hasztalanul itt is eltöltvén, miközben a főemberei közül csak Báthori András jött hozzá nem megvetendő csapat-tal, a Duna mentén Pentelére ment”

*Amint olvashattuk, hogy Érd, Százhalom

és Ercsi a „Hadak Útja” színtere volt. Százhalom ugyan pár kilométer távolság-ra esett ettől az úttól de a hadak pusztítá-saitól nem menekült meg.

A mohácsi csata után a Szulejmán 70-80 ezres hadával Buda felé indult Ercsin keresztül komoly károkat okozva, szep-tember 5-6. körül. Akkor pusztult el az ercsi apátság épülete is.

*Az ilyen és hasonló történetek nem ke-

rülhetik el, hogy legendák sokasága szö-vődjön köréjük. Ábel András Érd óvárosi helytörténész erről a következőket írja:

„Sokat filozofálhatunk azon, hogy miért éppen Érd volt a kiindulási pont. A szkíta hun – magyar legendárium szerint az Attila vár és Százhalom környéke volt az Egy-Istent imádó szkíta – hun fejedelmek nyughelye, itt lettek elégetve az akkori világ bármely területén elesett és Érdre hozott közkatonák és vitézek nyughelye.

Krónikák szerint (Anonymus, Kálty Márk, Kézai Simon stb.) ehhez a nagy temetővá-roshoz csatlakozott Attila vár, a mai Sóskuti kálvária hegy, a Sóskúton lévő holtak völgye (Barátház), ahonnan csillag ösvényen keltek át a lelkek a másik hazába. A fejedelmeket, főpapokat, táltosokat úgynevezett Testőrző halmokban tették.

Amikor a népet, nemzetet, hazát baj fe-nyegette, a papok imája, a bűnös vezetők megtérésére, a testőrző halmokban lévő fejedelmeket, főpapokat az Isten (arany

atyácska, legfőbb hadúr) elküldte, majd a közkatonákat, életre keltve jöttek a nemzet segítségére.

Ez a terület volt, ami ma Attila vár, Tár-nokvölgye, Sóskuti Kálvária (itt is földvár ál-lott) Holtak Völgye, Antal bánya, Funduclia Völgy, Szidónia hegy (Érdliget, kutyavár felett), (itt is földvár állott), e terület az ahol a túlvilágtól szellemi, erkölcsi segítség

érkezett. Ennek központja volt az érdi Szent György templom (honfoglalás után). A ki-rály itt tartózkodása idején a papok és a világi vezetők (ebben az időben a magyar papságban még igen erősen élt az uruki ke-reszténység szelleme és a Melkizedek hite, mely Jézusban váltotta meg a világot, és ennek a szellemi egységnek megfelelően működött a fent említett szakrális terület.

A király itt tartózkodása alatt az állandó imádkozás, zsolozsma volt a jellemző.”

A legenda szerint a király ismerte en-nek a helynek a szakrális voltát, ezért vá-lasztotta várakozási helyül ezt a területet és innen is várt segítséget.

A konkrét katonai segítség várható vagy inkább remélhető érkezésének he-lyét kijelölhette volna Budán is, de a király Érdet választotta.

Van azonban ennél egy hétköznapibb magyarázat is a király döntésére, aki a Sárkány családra ruházta a birtokjogot, és kézenfekvő volt, hogy az útba eső terü-leten jelöli ki a pihenőhelyet, bár az csak egynapi járóföldre volt Budától.

A hely szelleme nemcsak a történetíró-kat, de az írókat is megihlette. Vörösmarty Mihály 1833-ban így írt róla:„Nagy haragú Etelét,* dúlóját annyi hadak-nakSzázhalom aljában rejti az érdi határIstenek ostora ő, eljött büntetni világot

Mint rohanó villám égete, rombola tűnt”* Atilla nagykirály

*490 év után már lehetetlen megállapí-

tani, milyen idő volt azon a nyáron. Hőség volt vagy sok eső esett? A Csele patak, amelybe a király állítólag belefulladt, ki-áradt, és ez sok esőt jelenthetett. A csata napján jó idő lehetett, mert a szemtanúk

szerint Tomori Pál a magyar sereget a nappal szemben állította fel Mohácson.

Akkor, július utolsó hetében, egy fiatal 20 éves király, valószínű elkeseredve, csa-lódottan, mert látta hiába várta a segítsé-get, elindult Érdről a „királyok köves útján” seregével.

A hírek eljuthattak Százhalomra is, hogy Magyarország királya nem messze, Érden tartózkodik. Aligha zavarta meg a falu mindennapi életét. A kövesút mindkét oldalán végeláthatatlanul sorakoztak a búzamezők, várva az aratást, így aztán egy földművelő ember kétséges, hogy a legnagyobb dologidőben elmenne „királyt nézni”. Talán egy pillanatra felnéztek, de csak a porfelhőt látták, amely eltakarta a sereg nyomát.

Jankovits Márta

Források:Érdi Krónika (Horváth Lajos: Érd és környéke a középkorban) Szerkesztő: Dr. Kubassek János a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójaErcsi Évszázadai (Miklós Gergely: Ercsi törté-nete a kezdetektőlSzázhalom Kalendárium 2014.Brodarics krónikaKrizsán László: Százhalom Százados Króniká-jaÁbel András: II. Lajos Érden


Magyarország története visszatérő módon kínálja magát tanulságként a kortársak számára. Az üzenet megfejtése arra a ge-nerációra hárul, amely döntéseivel befolyásolja a jövőt. II. Lajos és Mohács története iskolai tananyag, szinte mindenki által ismert. Nyári feladványunkkal a kellemes időtöltés mellett szeretnénk néhány, 490 éve történt eseményt feleleveníteni.

A rejtvény megfejtését juttassa el a [email protected] e-mail címre, vagy postán, a Százhalombatta, Avar köz 2. címre. A helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk 5 db színes, gazdagon illusztrált orchideagondozási kiadványt.

REJTVÉNY – A HADAK ÚTJÁN


Nekünk battaiaknak is nagyon sokat je-lentett a Bara-patak. Vasárnap délutánon-ként a faluból főleg a fiatalok elindultak a Bara hídon Dunafüred felé a Halászcsár-dába, vagy csak sétálni. A patak a faluhoz tartozott, noha földrajzilag kissé távolabb-ra esik.

Az alábbiakban részleteket közlünk Zalavári Sándor tanulmányából:

*A Benta-patak a környék sokszínű, leg-

több néven nevezett vízfolyása. Sok vál-tozatot olvashatunk, hallhatunk múltjáról, történelméről. Találkozhatunk túlzásokkal, ám leegyszerűsítésekkel is. Például még autentikusnak látszó forrástól is halhattunk, olvashattunk olyan, mosolyogásra késztető tájékoztatást, hogy a Benta-patak a biai tóból ered.

Nos tehát, ismerkedjünk meg kissé bő-vebben a mi, olykor szeszélyes, ugyanak-kor romantikus, jobb sorsra érdemes pata-kunkkal.

A Benta-patak bölcsője a Zsámbéki-medence. A medencét földrajzi értelemben északról Pilis, délről a Mezőföld északi peremét alkotó Etyeki-dombság, keletről a Budai-hegység, nyugatról a Gerecse és a Vértes, délkeletről a Tétényi-fennsík hatá-rolja.

A Benta-patak 230 tengerszint feletti magasságban ered Tinnye fölött, a Duna-zug-hegységben (Gerecse, Pilis és Budai hegység összefoglaló neve) és a 417.7 km2 vízgyűjtő területű patak nagyrészt a zsámbéki medencében folyik, a medence peremén eredő kisebb vízfolyásokat ma-gába fogadva, és Százhalombattánál az 1622-es fkm-nél éri el a Dunát.

A patak (Sóskúton és Tárnokon a népies neve Bara-patak) „beszédes patak”-nak is becézett, az országrész legsokszínűbb,

legtöbb néven nevezett vízfolyása. Békás (Ma a helybeliek Körtvélyes-pataknak ne-vezik) patakként indul és folyik a biai ha-lastavak, Sóskút irányába. Neve, főleg a felső folyásnál évszázadonként, és szaka-

szonként, a csatlakozó mellékágaktól füg-gően, a középkori térképek, s a katonai felmérések szerint váltakozik: Töki-patak, Zsámbéki-patak stb.

Alábbiakban kíséreljük meg patakunk nevének eredetét, s lehetséges alternatívá-it felkutatni:

Benta-patak:A Benta név illír[i] szó, s magyarul egy

a víz kiáradását akadályozó földi gátat, vagy partot jelent.

A Benta pataknév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alap-jául szolgáló személynév, a régi magyar Bentha, a Benedekkel függ össze.

Bara-patak:A Bara elnevezés arra utal, hogy hajda-

nában a sík területen szeszélyesen kanyar-gó vize tavat, mocsarat táplált.

A régi hun[ii] nyelv szerint a Bara szó fejedelmet, vezért jelent, vagy fejedelmi birtokot, lándzsát.

A másik említésre szánt híd a műemléki védelem alatt álló, jelenleg gyalogos köz-lekedésű híd Százhalombattán.

Mint tudjuk, a rómaiak idejében az

egész Dunántúlra kiterjedő úthálózat ala-kult ki. Ennek az úthálózatnak egyes útjai keresztezték a vízfolyásokat, és itt hidak épültek.

A Limes[iii] útvonal déli ágának, Aqvincum

– Campona – Matrica – Vetus Salina stb. (Óbuda – Tétény – Batta – Dunaadony – Du na pentele stb.) útnak feltétlenül ke-reszteznie kellet a Benta-patakot. Ez a keresztezés Érd és Százhalombatta közé esik, ahol áll egy háromnyílású híd, ame-lyet a közhiedelem római eredetűnek tart. A boltozott híd bizonyítottan több mint 250 éves, azonban római eredetére nincsenek bizonyítékok. Itt a három nyílás feltehetően nem egyszerre épült, s eredetileg egynyí-lású híd volt.

A Limes útvonal egy másik ága Aqvincum – Jasulonibus – Gorsium stb. (Óbuda – Ba-racska – Tác stb.) a Benta patakot átívelő hídja minden bizonnyal Tárnok vagy Sós-kút területére eshetett. Miután azonban az útvonal e részének nyomvonala nem tisz-tázott, a híd helyét találgatni nem látszik célravezetőnek.

Mielőtt olvasóink hiányolnák a Kálvária-hegyen keresztülhúzódó római hadiút híd-ját, meg kell említeni a délnyugat-észak-kelet irányban Fehérvárcsurgóról (Osones) kiinduló utat, mely Sörég – Zámoly – Pátka – Lovasberény – Vereb – Vál – Gyúró – Sóskút területét érintve Etyekre vezetett.

A romantikus BaraA Benta patakról kissé bővebbenZalavári Sándor sóskúti hely-történész a fenti nevet adta a Bara-patakról szóló írásá-nak. Az alábbiakban csak részleteket közlünk hosszú és részletes kutatásának eredményeiből.


Az előkerült leletek alapján a római út nyomait a sóskúti Kálvária-hegyen megta-lálták, de az útvonal a Benta patakot fel-tehetően nem keresztezte.

Patakunkat nemcsak a fent felsorolt víz-folyások táplálják. Említeni kell a kisebb vízhozamú ereket és időszakos vízfolyá-sokat, melyek megszámlálhatatlanul je-len voltak, és egy részük jelen van ma is a tárgyalt területünkön, ezért csupán csak Sóskút térségét tekintjük át. A folyás bal oldalán, az öreghegytől egészen Tárnokig több mint féltucat forrásból kis patakok csörgedeznek a Banta irányába a lorabeli térképek szerint.

Nem feledkezhetünk meg a sorban, a Funduklin-völgyről, amely a korabeli tér-képek szerint még az 1800-as években állandó vízfolyásként táplálta a Benta-patakot.

Patakunk történetében nem elhanyagol-hatók, a sokszor-esetenként talán jogosan-bírált, a vízfolyást már századokkal ezelőtt érintő mederrendezések. Ezek ugyan néha lecsitultak, majd máskor felgyorsultak, s ebből a mellék patakok sem maradtak ki.

Ennek következményeként a tájhasználat-ban jelentős változások következtek be. A patakvölgyekben visszavonultak a rétek. Megszűntek és eltűntek a malmok, mocsaras területté váltak a többször lecsapolt tavak. A terület a felszíni vizek tekintetében már a török hódoltság után a jelentős mértékű le-csapolások, drénezések következtében víz-hiányos lett. Ezzel együtt árvize tavasszal és nyár elején az általánosan előfordultnál gyakoribb. Esetenként a szélsőséges idő-járás következtében a hirtelen áradások okozta pusztításokat Sóskút lakossága is megtapasztalhatta, s ez évszázadok óta emberéleteket is követelt.

A tárgyalt területen egy mélyreható, drasztikus patakszabályozás 1954-ben történt. A vízfolyás természetes viszonyait megváltoztatták. A duzzasztást megszün-tették. Műszaki eszközökkel, földmunka-gépekkel a patakot néhány méteres sávba kényszerítették. A felszíni vizek gyors lefo-lyását biztosítandó a kanyarokat „kiegye-nesítették”, a patakmedret mélyítették, egyúttal magasítva az árokpartokat. Ered-ménye, egy csapásra megszűnt (csökkent)

az árvízveszély, ám egy csapásra lefolyt a Dunába, az öblökben meghúzódó érté-kes és ritka halállomány: pontyok, harcsák, keszegek, csíkhalak, rákok, vízisiklók stb., s ha nem is egy csapásra, de gyors ütemben megszűnt a patak és közvetlen környezete közti kapcsolat. Fokozatosan visszaszorul-tak a rétek, a változatos parti jellemzők-ligetek és a hozzájuk kötődő növény-és állatvilág, melyek értékes gyöngyszemei voltak ennek a tájnak.

A közvetlen árvízveszély tehát megszűnt, de az időszakos esőzések, s főleg a szélső-séges időjárási viszonyok következményei, a közvetlen vízgyűjtő területek irányából Damoklész kardjaként lebegve változat-lanul megmaradtak. Ugyanakkor, minden szeszélyessége ellenére is szerethető pata-kunk és környezete, fájdalom talán örökre elveszítette ezeréves arculatát.

Befejező gondolatként, a fenntartható fejlődésről, a helyi értékek védelméről szó-ló aktuális és örökérvényű ajánlások szelle-mét felidézve, „elmélkedjünk azon, hogyan viszonyuljunk helyesen örökségünkhöz, múltunk nagy értékeihez. Sokszor nem is gondolunk arra, milyen értéket jelentenek a mindennap látott híd, vagy az ezeréves patakpart. Pedig a körülöttünk lévő emlé-kek kiveszhetnek, és védenünk kell azokat. Azért tehát annak felismerése, hogy infor-mációözöntől zajos világunkban, nem csak a távoli helyek, egzotikus tájak számítanak értéknek, hanem a számunkra gyakran ter-mészetesnek tűnő, máskor észre sem vett, közvetlen környezetünkben fellelhetők”.

Ahhoz, hogy megismerjük évezredes, mai formára alakított értékeinket, érdemes nyitott szemmel járni, ki-kirándulni telepü-lésünk határába. Megnézni a Benta-patak partján húzódó réteket, megmászni az Öreghegy lankáit, felkeresni a felhagyott kőfejtőket, gyönyörködni az árvalányhajas hegyoldalakban.

Fontos, hogy ismerjük természeti, törté-nelmi és kulturális értékeinket, és persze az is fontos, hogy ezek megmaradjanak utó-daink, a jövő nemzedéke számára.

Zalavári Sándor

FORRÁS:a. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára.

(FNSZ). Budapest. Akadémia. 1988b. Horváth Lajos: Érd az Árpád-korban. Földrajzi

múzeumi tanulmányok 12. 1993c. A települési tér növekedésének hatásai

Biatorbágy környezetére. Bíró Erzsébet. ELTEd. Érd MJU, DIÓSD és TÁRNOK. TANULMÁNYOK.

Ecorys Magyarország Kft.e. Dr. Kubassek János. Tájak-Korok-Múzeumok

Kiskönyvtára 1994.

Az 1960-as évekig még nem létezett a melegvízes csatorna. A horgászat sem szerve-zett keretek között történt. Elképzelhető, hogy kellett horgászengedély, de a falubeli fiúk nemigen adtak az ilyesmire. Fogtak egy botot valamilyen zsineggel, horoggal és pecáz-tak a Nagydunán vagy a Barában. A családomban két rokonom is – pestiek – pénteken este megjelentek és szombaton már kora hajnalban kiültek a Bara partjára. Emlékeim sze-rint soha nem fogtak egy szem halat sem, de valamiért felkeltek minden hétvégén, fogták az összecsukható horgász széket a botokat, a tarisznyát és csak délfelé kerültek elő.

Internetes oldalon olvasható, „hogy a Bara-patak torkolata az erőmű melegvizes csatornája is egyúttal. A kifolyó melegvíz télen is kiemelt horgászhellyé teszi. Az egyik legjobb dunai horgászhely keszegfélék, márna, süllő, balin, harcsa, ponty kerülhet a szákokba”.

Aszályos nyarakon volt, hogy szinte nem is maradt víz a Barában, de idős battaiak mesélték, hogy félelmetes is tud lenni. Egy ilyen eset történt a harmincas években.

Egy forró augusztusi napon pontosan 15-én a battaiak Ercsibe készültek hajóval, ugyanis ezen a napon van Nagyboldogasszonykor a szomszéd községben a búcsú. A faluvégi keresztnél találkoztak, férfiak, asszonyok, gyerekek és gyalog elindultak a Bara hídján át a töltésen a füredi hajóállomás felé. Minden évben nagyon várták ezt a na-pot, mert az ercsiek szeretettel fogadták a vendégeket, ünnepi ebéddel is megkínálták, amit bográcsban főztek. Délután a gyerekek felültek az óriáskerékre, a lányok babá-kat, mézeskalács szíveket, gyűrűket, a fiúk inkább pisztolyokat vásároltak. Késő délután jóelfáradva indultak haza.

A hajó felfelé elég lassan haladt a vizen, egy ideig még ragyogóan sütött a nap, aztán hirtelen sötét lett, dörgött, villámlott, ami a folyón még félelmetesebb. A kanyar után már az eső is zuhogni kezdett, a levegő erősen lehűlt. A hajó gond nélkül kikötött a Halászcsárdánál, ahol biztonságban kivárhatták volna a vihar végét. A többség azonban úgy döntött – valószínű, hogy az otthoniak ne izguljanak – elindul hazafelé az egyre jobban zuhogó esőben.

Elérkezve a Bara-patak hídjához meglepedve látták, hogy a fahidon már átcsaptt a megáradt patak és térdig ér a víz. A férfiak kiabálására, hogy „gyorsan, gyorsan át kell kelni” félve, de sietve aztán ázva-fázva de baj nélkül hazaértek.

Az évek során többször felmerült igényként – valószínű inkább nosztalgiából – hogy újra kellene építeni a Bara hidat. Jankovits Márta


Az ünnep emelte ki az embert minden-kor a hétköznapokból, abból a kemény, áldozatos munkából, melyet a föld mű-velése jelentett számukra. Szokásaikban együtt lélegeztek az anyatermészettel,

amely születésüket, életüket, létezésüket biztositotta. Nem elszakadva, elidege-nedve tőle, mint manapság a legtöbb ember.

Nemcsak a hétköznapokat, az ünnepek rendjét is meghatározta számukra. Aho-gyan tevékenységükkel gazdagitották Földanyát, úgy gazdagodtak maguk is, anyagiakban, szellemiekben, érzelmileg.

Szokásaikról, hagyományaikról Ivanov Máriát kérdeztem.

A szerb húsvétVannak legfőbb, kiemelkedő ünnepe-

ink, mint a húsvét, pünkösd, karácsony.

És vannak kisebb, nagyon szép, nagyon kedves ünnepek, melyek természeti ese-ményekhez, szentek életéhez, a mi éle-tünk eseményeihez kapcsolódnak, mint a születés, esküvő, eltávozás.

A húsvét kiemelkedő ünnepe a ke-resztény egyháznak, igy az ortodoxnak is. A húsvéti ünnepkör eseményei Jé-zus megfeszitésének feltámadásának, mennybemenetelének történetéhez kap-csolódnak. Húsvét előtt a nép hathetes böjtöt tartott. Ez keményebb, szigorúbb volt nálunk, mint nálatok, katolikusoknál. Sem húst, sem tejtermékeket, sem tojást nem ehettek, vagyis semmilyen állati ere-detű ételt nem fogyaszthattak, fogyasz-tottak. A mi öregjeink csak sóban-vizben főtt leveseket – bab, krumpli, lencse – ehettek. Ettek halat – ez böjt idején sem

volt tilos -, kukoricakását, tepsiben sült krumplit, kenyeret. Még a kelt tésztákat is csak lisztből sóval izesitve kovásszal kelesztve készitették.

A nagyhéten csúcsosodtak ki az esemé-nyek. Nagycsütörtökön délután a hiveket a gyerekek kereplőkkel hivták misére, mert harangozás nem volt. Ezek hangja elhallatszott az egész faluban. Az asz-szonyok tiszta feketében – mély gyász-ban – jelentek meg, majd nagypénteken is. Mindenki ünneplő ruhában. A mise szertartása három órakor kezdődött, eltartott este hétig. A hivek elmondták a tizenkét evangéliumot. Erre az időre már összeállitották a templom közepén a ravatalt – jelképesen – Krisztus koporsó-ját. Az egész templomot virágdiszbe öl-töztették. Nem csak az oltáron volt virág, hanem a bejárattól a koporsóig a földet is virágszőnyeg boritotta. Aki belépett, azon sétálhatott végig. A koporsó előtt háromszor keresztet vetett, földig hajolt, és kezével megérintette a földet. Nagy-pénteken mindez megismétlődött.

Nagyszombaton a mise éjjel két óra-kor kezdődött. Ez már Lázár bácsi idején éjfélre tevődött át. Templomi zászlók-kal – melyeken képek, ikonok voltak – a szertartás alatt háromszor körbejárták a templomot énekelve. A szertartás nagy része ilyenkor a templom külső, hátsó falánál zajlott. A főbejáraton – a kele-ti oldalon – ki, de vissza a női bejára-ton a – női ajtón – vonultak be, amely a harangtorony alatt van. A pap szinte robbanásszerűen nyitotta ki, érzékeltetve annak örömét, hogy Krisztus feltámadt.

A húsvét a család ünnepe volt. Hazajö-vet a templomból fogyaszthattak főtt son-kát, festett tojást – az élet jelképét. Ahol a családban, abban az évben halott volt, nem festették, csak fehéren készitették el. A húsvéti sonkát zöldségekkel – retek, paprika, paradicsom, saláta, újhagyma, uborka – fogyasztották. Hozzá kelt ka-lácsot ettek.

Reggel igy köszöntötték egymást a családtagok, rokonok, barátok, ismerő-sök:

Ünnepsoroló

Szerbek egymás köztKözöttük élve az ember rácsodálkozik arra a gazdag népha-gyományra, melyet őseik az óhazából magukkal hozva hűsé-gesen ápoltak, adtak át a fiatal generációknak, csorbitás, vál-toztatás nélkül. Rácsodálkoztam azokra a teremtő mágiát al-kalmazó szokásokra, melyek belesimultak egyházi ünnepeik-be, gazdagitva azokat.


Hrisztosz Vaszkresze!Va Isztinu Vaszkresze.

Krisztus Feltámadt!Valóban Feltámadt.

A gyerekek régen is kaptak ajándé-kot – édességet. Most csoki tojással, csoki nyuszival ajándékozzuk meg őket.

Nálunk régen húsvét hétfőn az volt a szokás, hogy a családokat meglátogató gyerekek a ház leánygyermekével össze-ütötték a tojásokat – összekoccantották. Ha eltörött valamelyik, elfogyasztották. Nagy tojásevés volt ilyenkor. Később már nálunk is átvették a fiúk a locsolás szoká-sát. Mint minden ünnep, a húsvét is három napig tartott.

A ruzicsélo – a kishúsvét szokása

A kishúsvét – a halottak napja – nálunk tavasszal van. Húsvét vasárnapot köve-tő vasárnap utáni hétfőn volt eredetileg. Ez az asszonyok ünnepe volt, mert ők az ünnepek alatt is kiszolgálták a családot, sütöttek főztek. Ma vasárnap ünnepeljük. Ilyenkor délelőtt misével kezdődik a nap. A szertartás majd a temetőben a sirok mellett folytatódik.

Az aszonyok kosarakban olajos bort – a sirok felszenteléséhez -, festett pi-ros tojást, gyertyát, kalácsot, pálinkát, a halottnak virágot visznek. Ahol halott volt abban az évben a családban – itt

is érvényes -, csak fehér tojást hoznak. A papot követve énekelve mennek a temetőbe. A szertartások a keresztnél kezdődnek. Egyik évben a keleti, másik évben a nyugai oldalon kezdődik a sirok megszentelése.

A tojásokat a sirokra helyezik. Kis szertartás közben a pap olajos borral – a borhoz kevés olajat öntenek – meg-szenteli a sirt. Oda megy minden egyes-hez. Ahol a halott új sirkövet kapott, azt is megszentelik ilyenkor. Idén Csupics Maria sirkövét szentelte fel Dalibor atya.

A szertartás után a család megvendé-geli a többieket pálinkával, kaláccsal. A pap pedig a következő sir megszente-lését végzi a ministránsok segitségével. Ezen a napon szinte mindig gyönyörűen süt a nap, a szertartás eltarthat órákig, mely a templomban ér majd véget. A sirokra tett piros tojásokat a ministránsok gyűjtik össze maguknak, ez az ő ajándé-kuk a segitő közreműködésért.

Nálunk eltérnek a temetés szokásai is a tiétektől. Még ma is Szent Mihály lován viszik ki a férfiak a sirhoz a ko-porsót a vállukon, a temetési szertartás után. Karjukon fekete szalaggal felkö-tött kendő van. A kendőt a vivők kapják ajándékba, a szalagot a sirba dobják. A gyermekek által vitt nagykereszten és a fejfán szintén fekete szalaggal felkötve törülköző van. A szalagot a sirba dobják, a törülközőt a kereszteket vivő gyerekek kapják meg. A temetésen pénzt dobnak a sirokba virág helyett. Egy évig nem ül-tetnek, nem tesznek rá virágot. A halottas házhoz visszatérve a pap kis szertartást végez. A halott emlékére dátyát – halotti tort – ülnek.

Csak pörköltet főznek ilyenkor, amely kicsit különbözik a szokásostól. Úgy ké-szül, hogy a nagyobb kockákra vágott többféle húst – lapocka, tarja, oldalas, dagadó -először megpiritották kicsit, azután került rá a hagyma, só, bors,

szekfűbors, babérlevél, kömény, lecsó, pirospaprika. Hosszú lével főzik.

Ha szerdára és péntekre került a te-metés, akkor böjtösen halból készült a dátya étele. Halpaprikás gombával. A húsfélét is páratlan számú kilóval vették. 9-15 kg. is lehetett, a család nagyságától

függően. Kenyérrel, savanyúval fogyasz-tották el. A tányérokat páratlanul teszik az asztalra, páratlanul teritenek kanalat, poharat mellé. Bor és pálinka is van az asztalon. Páratlan teritéket annak, aki el-ment közülünk.

Másnap kora reggel gyalog, csak nők – ahogyan az asszonyok Krisztus sirjához is mentek -, rokonok barátok páratlan számmal, feketébe öltözve, kendővel a fejükön, némán, libasorban egymást kö-vetve, kimennek a friss sirhoz. Miközben háromszor körbejárják, imádkoznak. A sir sarkainál kezükkel kevés földet dob-nak a sirra. A halott bögréjében – plé bögrében – parazsat visznek tömjénnel a sir megszenteléséhez – az ördög elűzé-séhez. Kis pálinkát locsolnak rá, kenyeret tesznek oda, ajándékba.

A pálinkát, kenyeret a halott lelki üd-vére fogyasszák el. Csak az imádkozás után beszélhetnek egymással. Hazafelé a kosarakban lévő kenyérrel és pálinká-val megkinálják azokat, akikkel az utcán összetalálkoznak. Hazatérve a halotti torra készült dátyás pörköltből fogyasz-tanak reggelit ilyenkor az asszonyok.

A gyászévben még három alkalommal tartunk gyászmisét – hathét-, félév és egy év múlva. Ilyenkor a templomba viszünk kalácsot, kojivót, pálinkát. Mise után templomból kijövet két asszony kinálja a

è


páratlan számú kalácsot és pálinkát. A kojivót még a templomban a tutor ossza szét.

Ezek a szokások segitenek elfogadtat-ni velünk, hogy valaki végérvényesen el-távozott közülünk. Akit szerettei meggyá-szolunk a veszteségért. Biztositjuk arról, sohasem felejtjük el.

A pünkösdA pünkösd elsősorban egyházi ün-

nep. „Krisztus még az Utolsó Vacsorán megigérte tanitványainak, hogy más Vigasztalót küld, aki elvezeti őket a tel-jes igazságra. Pünkösd napja a Mester igéretének beteljesedése. A Szentlélek leszállása az újszövetségi Egyház szüle-tésének valódi ünnepe lett, mert a Lélek az egyszerű galileai halászokat aposto-lokká tette. Bölcsességgel, bátorsággal ruházta fel őket a megfeszitett és feltá-madott Krisztus hirdetésére.”

Pünkösdvasárnap délelőtt megyünk misére. A szertartás alatt háromszor tér-delünk le. A férfiak friss szénát teritenek – a mise előtt – a női és férfi részre. Apró koszorúkat fonunk belőle – a nők és férfi-ak is -, amit a pap tömjénnel szentel meg. Nem diszitjük kerti virágokkal, csak az-zal a mezei virággal, melyek a fű között nőttek.

Hazatérve feldobjuk a ház tetejére, gazdasági épületekre – tyúkól, disznóól, istálló, présház. Egyet a házban hagyunk. Én a pátrónusunk – védőszentünk – Szent Miklós és Szűz Mária képe alá teszem, mint sokan mások is. Délután viszünk a temetőbe, szeretteink sirjára. Így véd-

jük magunkat, környezetünket a rossztól, negativ erőktől.

A pünkösd családi ünnepnek számit, ilyenkor nem látogatjuk meg egymást. A háziasszony a megszokott ünnepi étkeket késziti: húsleves, pörkölt, sültek, sütemé-nyek. Mi is ünnepeljük a pünkösdhétfőt délelőtti misével. A Tolna-megyei Me-dinában az orthodox búcsú éppen pün-kösdkor van.

Iván napi koszorúSzép hagyományunk az Iván napi ko-

szorúfonás, amelynek szintén védő funk-ciója van. Szent Iván napja régen az esztendő legjelesebb napjai közé tarto-zott. Az egyház akkor emlékezett meg Keresztelő Szent János születésnapjáról, akit a keleti orthodox egyházak Szent Ivánként ismernek, tisztelnek. A Julianus naptár szerint július 7-én, a Gergely naptár szerint július 21-én van. Ez a nyári

napforduló ideje, amikor a leghosszabb a nap és ettől kezdve rövidül, egészen karácsonyig – december 21-ig, a téli napfordulóig.

Régen az emberek istenként tisztelték a Napot, talán ezért hasonlit rá az Iván napi koszorú, amely sárga, illatos, vé-kony, hosszú szárú mezei virágból – Iván napi virágból = Iván danszka cszvétya – készül. A megfont koszorúban a virág gyönyörűen – mint egy napkorong – szét-terül.

Előző előtti napon – július 5-én – szedjük meg a Kliszán vagy az Alsó-Szőlőkben, vagy a Baránál. Régen sok volt közelebb, a Matta kertben is. Vékony merev és tö-

rékeny a szára, ezért vizbe kell áztatni, hogy hajlékony, fonható legyen.

A koszorút július 6-án késő délután készitjük el. Egyet, amit a házra teszünk, diszitünk kerti virágokkal – rózsával, apró szirmú margarétával -, a többi csak magából a virágból készül. Ebből is több. Egy – diszesebb – a házra, egyet feldobunk a tetőre, a többit a gazdasá-gi épületekre – présház, disznóól, tyúkól, istálló.

Szent Iván napján délelőtt van mise a templomban. Az asszonyok ilyenkor is ünnepi ebéddel várják a családot. Ré-gebben szokás volt ezen a napon rétest késziteni. Délután viszünk a szeretteink sirjára is koszorút a temetőbe.

Kisebb ünnepeinkSzpaszov dan – rétes nap – június • végén. Ilyenkor minden háznál rétest sütöttek az asszonyok. Saját maguk gyúrták, nyújtották hozzá a tésztát és töltötték meg minden földi jóval. Tú-róval, mákkal, dióval, gyümölcsökkel.Július 3-a Cár Jelena piros betűs ün-• nep volt.Péter Pál ünnepe – július 12-én.• Augusztus 2-án Illés napján – Cveti • Ilija – az asszonyok kakaspörköltet főztek. A néphit azt tartotta, ha az asszonyok nem főznek kakaspörköltet, a ház ura fejét veszti. Ezért inkább – féltve az urukat – főztek.Szeptember 9-én volt a Dióverő ün-• nep – akkor ért be a dió termése. Ok volt tehát az ünneplésre, ha volt a családnak diófája. Lehetett friss dió-ból is diós kalácsot késziteni.Decemberben volt a Szőlőszentelő. A • következő évi termés biztositása – ne fagyjon el a szőlővessző és az újbor kóstolása.A régi öregek tavasszal az első meg-• érett gyümölcsöt – néhány szemet – mielőtt megkóstolták volna, a temető-be vitték elhalt családtagjaik sirjára.

*Gyermekeink – a mai fiatalok – sze-

rencsére egyre inkább felismerik ezek-nek a szokásoknak a szépségét, érté-két, emberi életet gazdagitó jellegét és egyre nagyobb figyelemmel fordulnak hagyományaink felé. Ez örömmel tölt el bennünket.

- Szeg -


Egy közösség, vagy akár egy nemzet a legtisztábban szokásaiban, ünnepeiben mutatja meg igazi arcát. Ezek az ünnepek teszik színessé, gazdaggá és emlékezetessé életüket. Ezért érdemel minden ünnep odaadó figyelmet és tiszteletet, mert nemcsak a sajátunktól, a másokétól is gazdagabbá válunk.

A rejtvény megfejtését juttassa el a [email protected] e-mail címre, vagy postán, a Százhalombatta, Avar köz 2. címre. A helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk egy kétszemélyes vacsora tálat, melyet a Pola Pola szerb étteremben lehet elfogyasztani.

(1072 Budapest, Klauzál tér 11., Telefon: 06-30-190-1091)

REJTVÉNY – ÜNNEPSOROLÓ


Komolyra forditva a szót: hogyan élte meg gyermekkori ismerősöm azt a rend-szerváltást, amely gyökeresen megvál-toztatta az életünket? Milyen előzményei voltak politikai pályafutásának?

- Mi még mindketten megéltük azt az

időt, amikor a Rákosi-rendszerben a fa-luban a Belügyminisztérium hangosbe-mondón üzengettetett a parasztságnak, hogyan kell termelni, és mikor kell az állam részére a beszolgáltatás kötele-zettségének eleget tenni.

1964-ben hirek keringtek arról, Arthur társaival részt vett egy ellenálló csoport

létrehozásában és ennek többekre súlyos következményei lettek. Hogyan került a csoportba – tettem fel a kérdést – mi lett számára a végeredmény? Azután az 1990-es rendszerváltást hogyan fogadta, mi vitte a politika felé, miért hogyan lett

az Óváros képviselője? Milyen ciklusok-ban képviselt bennünket, mit tudott tenni a „faluért” képviselősége alatt?

- Elsős középiskolás voltam, a Bem Jó-zsef Gimnáziumba jártam Budapestre. Kezdetben nem volt kollégium, vonattal jártunk be. Még nem volt a vonaton tanu-ló kocsi, együtt utaztunk a munkásokkal.

Hallottuk beszélgetéseiket, mennyire elégedetlenek, nem voltak tisztessége-sen megfizetve. A gyárakban szakma-ilag képzetlen, felkészületlen politikai vezetőket neveztek ki irányitónak. Hát-térbe szorultak az értelmiségiek, szinte üldözték őket.

Aki ellenkezett, elvesztette a mun-kahe lyét, vagy börtönbe zárták. A pa-rasztoktól elvették a földjüket, téeszbe kény szerítették és éhbérért dolgoztat-ták őket. Ezeket hallva érlelődött meg bennünk – iskolatársaimmal –, hogy ’56-hoz hasonlóan forradalmat csinálunk.

Röplapokat irtunk, házi készítésű ki-áltványokat, ilyen szövegekkel: „rusz-kik, menjetek haza!” Ideiglenesen jöttek ide és már itt vannak évtizedek óta, és ez nekünk nem jó. Elviszik az érceinket, ki-fosztanak bennünket. A központi vezetés diktál, nekünk úgy kell cselekedni, akar-juk vagy nem.

Felnőttek nem voltak közöttünk, csak mi diákok. Volt egy rozsdás pisztolyunk, amit a Dunában találtunk. Ez volt a „nagy fegyverrejtegetés”, amit később igencsak felfújtak.

*Apám épitész volt és sohasem politi-

zált. Együtt végzett Trautmann Rezsővel, aki épitésügyi miniszter volt 1957-67 között. Megpróbálta rábeszélni apá-mat, lépjen be a pártba, még akár mi-niszter is lehet belőle. Ő azonban nem fogadta el a kecsegtető ajánlatot. Sze-rette a szakmáját, szeretett tervezni. Az Állami Építőipari Vállalat munkatársa volt akkor Pesten. Amikor hazajött, leg-szívesebben a kertet művelte.

Házakat tervezett a battaiaknak, a faluban és Dunafüreden. Az egyetlen tervező volt akkor még a településen. Akinek nem volt pénze a tervekre, an-nak szivességből is elkészitette. Ha va-laki hivatalos levelet kapott, kérésre apám válaszolta meg. Szivesen segitett

Beszélgetés Klimsa Arthur önkormányzati képviselővel

Az én rendszerváltásomVannak emberek, akikről azt szoktuk mondani, ezer éve ismerjük. Klimsa Arthur is ezek közé tartozik, pedig csak két évvel fiatalabb nálam. Lehettem úgy hat éves, ő meg négy, amikor az unoka nővéreméknél jártam vagy a pék-nél, lehet, csak szokásom szerint csatangoltam a faluban, megszólitottam őt a házuk előtt. Arthurnak gyönyörű hosszú szőke, göndör haja volt, és én feltet-tem neki a költői kérdést: - Te fiú vagy, vagy kislány? – Nem válaszolta meg, és én ettől nagyon csalódott lettem.A másik emlékem az, mikor összevont osztályba jártunk iskolába. Én harmadi-kos lehettem, ő pedig akkor volt elsős. Nekem vallotta be a templom falánál, hogy szerelmes Kanyicska Orsiba. Tudom, mulatságos dolog ilyen emlékeket felidézni, de amikor az ember régi ismerősnek tesz fel komoly kérdéseket, óhatatlanul előjönnek az elraktározódott, sok évtizedes múltból.


a környezetének mindenféle ügyes-ba-jos dolgában. Ezt a mintát, példát lát-tam, és tanultam el tőle.

Aztán jött 1990. Mi valódi rendszer-váltást vártunk. Utólag azonban már látjuk, sajnos elindult egy rablóprivati-záció. Gyakorlatilag az egész országot szétprivatizálták azok, akik a közpon-tokban voltak. Így jött létre egy milli-omosok réteg, miközben a többség a korábbinál is sokkal szegényebbé vált. Ahogy múlik az idő, egyre nagyobbak lettek a vagyoni különbségek.

A rendszerváltás előtt 17 évig a 43-as Állami Épitőipari Vállalatnál dolgoz-tam, mint technikus, épitésvezető. Ami-kor eljöttem, vállalkozni kezdtem, több sikeres vállalkozásom volt.

Az akkori szabályok szerint előre meg kellett becsülni, a következő évben mekkora bevételünk várható, és adó-előleget kellett fizetni. Ezt előre látni szinte lehetetlen volt, igy aztán új és újabb vállalkozásokat inditottam.

Volt egy vállalkozásom, a Belgrád-rakparton volt az irodám, a Kisgazda-párt székházában. Így kerültem kapcso-latba Torgyán Józseffel. Sokat tanultam tőle. Az öreg egy két lábon járó lexikon volt, alaposan ismerte a történelmet. Szigorú napirend szerint él. Szerettem vele beszélgetni. Ő beszélt rá, hozzuk

létre Battán is a kisgazda pártot, és in-duljak a szineikben az 1994-es önkor-mányzati választásokon, sőt 1998-ban is, ami számomra sikert hozott, helyi képviselő lettem.

Az Óváros nagyon lepusztult, lemara-dott volt a város fejlődéséhez képest ak-koriban, ami sok tennivaló, pótolnivaló feladatot adott. Ezek megvalósitására a 1998 és 2002 közötti ciklusban sike-rült mintegy egymilliárd forintot beru-házni az elmaradt hiányosságok pót-lására. Sikeres nyolc év volt, hiszen egy politikai közösség támogatása volt mö-göttem.

Akkor készült el, vagy újult meg a Ká-rász utca, István király út, Szent László út, Panoráma utca, Lehel út, Géza Feje-delem út. Járdák épültek a Gyormában, Petőfi Sándor utcában. Több utca lett csatornázva. Fejlesztettük a gázhá-lózatot, ivóvizhálózatot. Sok helyen megoldódott az esőviz elvezetés. Ká-bel tv-t kapott az Óváros. Támfalak épültek a veszélyeztetett partfalakra. Közművesitve lettek új utcák, vagy meg-épült az új elektromos hálózat. Megépült az új ravatalozó. A Régészeti Parkban elkészült az első Árpád-kori ház. Ma-radtak még megvalósitásra váró ter-veim. Artézi kút a téglagyári-völgy-ben, gát a Duna-part veszélyeztetett

részeire, helyi autóbuszjárat, új épitési telkek, azok közművesitése, Óvárost Dunafüreddel összekötő híd, stb.

*Igazán akkor tud eredményesen mű-

ködni egy képviselő, ha egy csapat támogatása van mögötte. Most nincs. Továbbra is látom azokat a be nem fejezett dolgokat, amelyek nem való-sultak meg. Nehezen élem meg, hogy sokszor mondom el a képviselő-testü-leti üléseken az Óváros problémáit, de visszhang, legfőképpen megoldás ígérete nélkül. Az Óvárosban négy-ezer ember él, hiányzik a bevásárló központ, posta, gyógyszertár, ami pe-dig még Dunafüreden is van. Nincs az esőviz elvezetés sem befejezve. Pedig ezek nem hatalmas költségeket igénylő beruházások.

Hiányzik számomra a szükséglete-inket, terveinket támogató politikai közösség. Már elmúlt két esztendő, és még hátra van három. Szeretnék biza-kodóbb lenni, de ehhez kellenének a többiek is.

Az Óváros – a régi falu – a telepü-lés gyökereit hordozza. A város továb-bi növekedéséhez már csak itt vannak használható, bevonható területek. Jó lenne, ha nem feledkeznénk meg róla.

SzA


Kedves vendéglátóm nemcsak felhívta fi-gyelmemet az iskola fizika laboratóriumára, de felkísért, hogy megismerkedhessem Tesla olyan találmányaival, melyek beszerzésé-ben a belgrádi Tesla Múzeum és a budapesti Magyar Elektrotechnikai Múzeum segitett az adományozó szerb nemzetiségi önkormány-zatoknak. Nem hétköznapi tárgyak, hanem a zseni által készített találmányok másolatai.

Nikola Tesla a tudomány és technika törté-netének egyik legnagyobb alakja. Nevéhez fűződik a váltakozó áramú motor működési alapelvének felfedezése, magának a motor-nak az elkészítése. Azaz a többfázisú vál-takozó áramú elektromos energiaelőállítási, továbbítási, felhasználási rendszer megalko-tása. Ez különféle elektromotorokat, transz-formátorokat, generátorokat jelent egy rendszerbe kapcsolva. Munkássága legjelen-tősebb eredménye, mely az egész műszaki ci-vilizációt megváltoztatta, igy közvetve a XX. század történelmére is hatással volt.

A váltakozó áramú motor alapötletének felfedezése éppen budapesti tartózkodása alatt történt. 1882-ben Puskás Ferenc – Pus-kás Tivadar testvére – által vezetett telefon-központban dolgozott. A rendszert később Amerikában tökéletesítette.

Először Edisonnál dolgozott, aki az egyen-áram használatán alapuló rendszert fej-lesztette ki, aki görcsösen ragaszkodott az egyenáram használatához, ezért különváltak útjaik. Ám Teslát igazolta az idő, mert ma már tudjuk, csak a váltakozó áramú rendszer teszi lehetővé, hogy nagy távolságra olcsón szállít-sunk elektromos áramot.

Az ezzel összefüggő találmányait 1888-ban szabadalmaztatta. Az első vizierőmű az 1890-es években – a Niagara vízesésen – az ő rendszere alapján épült. Érdeklődése ké-sőbb az alacsonyabb frekvenciájú váltakozó

áramú rendszer helyett a nagyfrekvenciájú rendszer felé fordult. Kifejlesztette a nagy-frekvenciás Tesla transzformátort, illetve a Tesla oszcillátort, ami lehetővé tette, hogy megalkossa a rádiózás alapjait. Ezért őt te-kinthetjük a rádiózás atyjának. Marconi ké-sőbb az ő ötleteit alkalmazta.

A rádiózásban annyira otthon volt, hogy már az 1890-es években hajót tudott mű-ködtetni távirányítással. Az volt a vágya, el-képzelése, rádióhullámok segítségével tudjon energiát továbbítani, azaz kikü szö bölhetők legyenek a sok költséggel járó vezetékek. Az egész emberiséget szerette volna olcsó, szinte ingyenes energiával ellátni, elképze-lése azonban illúziónak bizonyult. A kísérle-teihez szükséges pénzt korábbi támogatói, a nagytőkések és bankárok megvonták tőle, így anyagi támasz nélkül maradt. Munkáját ezen a területen be kellett fejeznie és anyagilag is tönkrement.

Az 1910-es évektől már csak kevésbé költ-ségigényes gépészeti találmányokkal foglal-kozott. Gépészmérnökként is kitünő elme volt, maradandót alkotott. Egy különleges elven működő szivattyúját ma is használják speciális körülmények között, bányákban.

*Tesla magányosan élt, nem nősült meg.

Nem tanitott egyetemeken, tanitványai sem voltak. Szegényen halt meg New Yorkban 1943-ban. Hagyatékát a Jugoszláv államnak – az 1950-es években – sikerült megszerezni. Erre az anyagra támaszkodva hozták létre a nemzetközi hirű Tesla Múzeumot Belgrádban. Születésének századik évfordulóján, 1956-ban róla nevezték el a mágneses indukció nemzetközi mértékegységét, ami a legna-gyobb elismerés egy tudós számára.

Anyai nagybátyja Pomázra nősült egy szerb birtokos családba, ahol magyarorszá-gi tartózkodása alatt Tesla gyakran meglá-togatta. A házon ma emléktábla található,

melyet 1993-ban, halála 50. évfordulóján helyeztek el.

A Magyar Rádió 2002-ben – a telekom-munikáció világnapján – a belgrádi Tesla Rádiótól egy őt ábrázoló mellszobrot kapott, amely most az Elektronikai Múzeumban van.

*A nevét viselő iskola Tesla tiszteletére a fizi-

kai kabinetben egy kis emlékvitrint rendezett be néhány találmányával, amit a Tesla Múze-umtól kapott. Az első tárgy – demonstrációs eszköz Belgrádból – a Tesla féle Kolumbusz tojás, mely a többfázisú váltakozó árammal előállított forgó mágneses tér hatásának be-mutatására szolgál. Az eredeti 1893-ban az Amerika felfedezésének emlékére rendezett Chicagói Világkiállításon szerepelt, Tesla kü-lön kiállítási részlegében.

A második egy Tesla transzformátor, amely nagyfrekvenciás árammal is működni tud. Nagyfeszültséget állit elő nagyobb veszteség nélkül. Ennek a nagyfrekvenciás térnek sugárzó hatása van. A mellette lévő – áramforráshoz nem kapcsolódó – kisülési csőben megrezeg-teti a molekulákat és az atomokat. Azok, mint egy neoncsőben, vöröses fényt bocsátanak ki. Nevéhez fűződik az első reklámcsövek kifej-lesztése is. Elsők között végzett kisérleteket röntgensugarakkal és tökéletesitette az első röntgenberendezéseket.

A harmadik tárgy is kutatási eredmé-nyeinek felhasználásával készült, egy játék, amely sok kirakatban is megtalálható. Lénye-ge, hogy a ritkitott gázt tartalmazó gömbben nagyfrekvenciás teret kapcsolunk a középen elhelyezett gömb alakú elektródára. A nagy-frekvenciás tér hatására kisülés jön létre. A rózsaszin kisülések a gömbelektródától a kül-ső műanyag gömb felszine felé imbolyogva haladnak.

A nagyfrekvenciás áramokkal előállitott, több millió voltos kisülések megfigyelésékor az amerikai Colorado Springsben felállitott laboratóriumában gömbkisüléseket is megfi-gyelt. Ezeket ma előszeretettel gömbvillám-oknak nevezik, melyek igen titokzatos jelen-ségek. A nagyfrekvenciás áram nem hatol be az ember testébe, csak a bőr felületén halad, enyhe bizsergést okozva. Időnként kápráza-tos, ugyanakkor félelmetes kisebb villódzáso-kat létrehozva, amivel a tudós néha látványo-san elképesztette közönségét Amerikában, Londonban és Párizsban.

Mivel a szünetről már korábban becsen-gettek – megköszönve az információkat -, átadtam a helyet a terembe bevonuló diá-koknak. PálA

Látogatás a Nikola Tesla szerb tannyelvű iskolában: a fizika labor

Ritkán tesszük meg, de ezúttal visszautalunk újságunk előző számára. Nemcsak nagy élmény és megtiszteltetés volt az iskola-látogatásunk, fogadtatásunk és az „idegenvezetés”, de újra visz-szaidézendő ismeret is. Nikola Tesláról könyvek tucatja, filmek, visszaemlékezések szólnak, de van egy másoknak talán soka-dik, ám számunkra fontos sze-mélyes arca is.

Nikola Tesla (1856 – 1943)


Amikor az 56’-os Forradalom után már minden testvérem valahol Pesten élt, ta-nult vagy dolgozott, előfordult, hogy apá-val vagy anyámmal én mentem el az érdi piacra árulni. Felső tagozatos voltam, igy segiteni tudtam az eladásban is. Vittünk gabonaféléket, zöldségeket, burgonyát, minden olyat, amit a paraszti gazdaság-ban apám meg tudott termelni.

Lázas izgalommal készültem ezekre az utazásokra, mert az én időmben rit-kán adatott meg egy gyermeknek, hogy gyakran elhagyhassa faluja határát. Ez ilyen alkalom volt, és nem bántam ha haj-nalban kellett kelnem, amikor még sötét volt és nem aludta ki magát az ember. Az élmények kárpótoltak ezért.

Az áru már apa szekerén volt, mert előző nap összekészitették segitőivel a Kis-kútnál – az Alsó-Szőlőkben. Befogta a kocsiba Buját és Mirzát. Ketten ültünk fel a bakra. Jól felöltözve, mert hajnal-ban igencsak hűvös volt még. Apa soha-sem hajtotta vadul a lovait, kimélte őket. Tudta, mennyi terhet kell ezeknek az ál-latoknak elviselni a fárasztó mezőgaz-dasági munkákkal. A mostani Gyorma ut-cán mentünk fel a hegyre. Mi csak simán Gyormának hivtuk – jelentése: hegyre, dombra felmenő út. Két lehetőség volt tovább menni. Vagy a közelebbi – ma a Régészeti Park előtt haladó dűlő úton a Kis-Gyormáig, vagy távolabb – a Római úton mentünk az érdi Nagy Gyormáig.

A zötyögős – ha eső esett előtte sá-ros – úton nem volt könnyű a lovaknak a kocsit, a benne vitt árut és a két em-bert vinni. Ők mégis zokszó nélkül tették a dolgukat. Ezért szerették, becsülték meg a paraszti társadalomban a lova-kat, mert legfőbb fizikai segitője volt az embernek.

Amikor aztán apám bevitte a lovakat a TSZ-be, és a téli hónapokban a jeges Dunába kellett a lovakat behajtani, hogy vizet vigyen a „közösben” nevelt tyúkok-nak, az embertelen körülmények miatt Buja megvakult. Hogy fájt ez nekünk, csak mi tudjuk, mert a háziállatok – a tehén is – családtagnak számitott.

Amikor anyám tehenének eltörött a lába – kint a mezőn – és le kellett ezért vágni, láttam anyámat sirni, ami pedig ritkán fordult elő. Nem a haszonállatot sajnálta, az anyagi veszteséget, hanem azt a társat, aki tejjel látta el a családot. Szelid volt, kezes, amikor reggel és este megfejte a tejét. És borjút ellett nekünk. Kedves kis jószágot, a gyermekek örö-mét. Mert örülni tudtunk minden kis jöve-vénynek, ami a családhoz tartozott már.

A halmokat – ami mellett elhaladtunk és a szerbek is Megyunkának, halmok-nak nevezték – már korábbról ismertem, mert a Parlagokban volt a kisszőlőnk, ahol szőlő és gyümölcsök teremtek. Dió, ropogós cseresznye és egy satnya gyü-mölcsű őszibarack. Talán vadhajtásból nevelődött ki a fája, azért nem volt túl értékes a gyümölcse.

Apám Dénes bácsit és feleségét fo-gadta fel, ha kapálni, kötözni, kellett. Amikor érett a szőlő – vigyázzanak a termésre. Nagyon öregek voltak akkor már mindketten. Mári néni szeretett ne-künk mesélni a falusi boszorkányokról. Olyan halálosan komolyan adta elő tör-téneteit, nem vette észre, Misi bátyám-mal milyen jókat mulatunk titokban.

Világos lett, feljött a nap, mire bedö-cögtünk az érdi piacra. A Balatoni úttól egészen a régi orvosi rendelőig eltar-tott, ahol Antonovics doktot úr rendelt. Ő járt át Battára is, mert akkor még nem volt saját körzeti orvosunk. Nemcsak mezőgazdasági terményeket, állatokat, más – a háztartásban szükséges dolgo-kat is lehetett vásárolni, de a hangsúly az előbbieken volt.

*Akkor még kevés TSZ volt. A parasz-

ti gazdaságokban önállóan termeltek a családok, a haszon is az övék lett volna, ha nem sújtják súlyos adókkal a parasz-tokat, hogy végleg elmenjen a kedvük az önállóságtól. „Vágyják azt a kol-hozt”, amit Sztálin és társai találtak ki számukra. Nem az ember felemelésére, hanem éppen azért, hogy megszüntetve az önellátás biztonságát, végleg kiszol-

gáltatottá tegyék anyagilag, alkalmas-sá káros eszméik befogadására.

Nem a szövetkezés volt önmagában káros, hanem annak az az erőszakkal létrehozott formája, amely az embert elidegenitette a természettől, amelynek kiszakithatatlanul része.

Ritkán sikerült mindent eladni, de jó érzés volt, ha nem dolgoztak hiába. A piacon mindig volt lehetőség körülnézni. Először megnéztük, ki mennyiért árulja a termékeit, terményeit. Ha jobb volt a mi-nősége a miénknek, kicsit magasabban, ha kevésbé, olcsóbban – reális árakon – árultuk. Hatalmas bőség volt. Nemcsak az érdiek, de a környékbeliek is lejártak ide eladni és vásárolni is. A piac nyüzs-gő, pezsgő forgatagát nagyon szeret-tem. Ha lehetett, körbe jártam, megnéz-tem mindent, amit az emberek odavittek eladni. Apám gyakran járt nemcsak az érdi, de a budafoki piacra is. Sok isme-rőse volt igy, társak, akik eladni jöttek, vevők, akik vásárolni. Voltak mindig visz-szatérő vásárlóink is.

Még a háború előtt – amikor apámat bevitték katonának – egyszer anyám ment el a budafoki piacra. A hazafelé tartó hosszú úton a lovak minden ven-déglátóhely felé befordultak – anyám nagy bosszúságára. Így bukott le drága jó apám. Így tudta meg a mama, miért tart olyan sokáig hazatérni apámnak a budafoki piacról. Kocsma persze Érden is volt, ahol nemcsak bort, sört, pálinkát, de málnát is árultak a szomjúhozóknak.

Egyszer anyámmal Érd-Ófalujába – akkor még annak számitott – gabonát vittünk egy házaspárhoz. A piacon vet-ték meg. Nem volt más szállitó eszközük, ezért elvittük házhoz az árut. Gyermek-telenek voltak és nagyon jómódúak. Az asszony kedvesen invitált bennünket a házba. Boldogan mutatta meg szekré-nyeik gazdagságát is.

Hogy miért maradnak meg bennünk gyermekkorunkból az ilyen emlékek? Talán azért, mert nagycsaládot kellett

BarangolásaimAz érdi piac

è


szüleimnek eltartani – sok gyermeket -, hiányzott nálunk az a fajta jólét, amit akkor ott megtapasztaltam.

Néha, ha nagyon jó volt a piac, apa hozott haza görögdinnyét, esetleg őszi-barackot – amit mi nagyon szerettünk. Cukrot ritkán.

*A szerény életmód nem az általuk bir-

tokolt föld nagyságával és az elvégzett temérdek munkával függött össze, hanem azokkal a kötelezettségekkel, melyet a telhetetlen állam rótt rájuk. Szegénység-re, gyakran nélkülözésre kényszeritve azokat, akik a mindennapi eledelt meg-teremtették a nemzet asztalára.

Egyszer apám azt mondta. Egy új rabszolgaság készülődik. Azt gondoltam tréfál. Sajnos az idő őt igazolta. Gondol-jatok azokra a mai fiatalokra, akik pél-dául kamionsofőrök. Gyakran alszanak, pihennek a szállitó eszközben – a hosszú utakon. Esetleg még rendes szállást sem biztosit a tulaj számukra, ahol megpihen-hetnek. Vagy azokra, akik diplomával a zsebükben a legegyszerűbb fizikai mun-kát is elvállalják, hogy munkájuk legyen.

Már közeledett a dél is, mire újra ko-csira ültünk és hazafelé indultunk. Ha jó volt a piac – általában az volt – fáradtan ugyan, de jókedvűen érkeztünk haza.

Ha apa volt a piacozó, beszámolt anyámnak. Mennyit árult, mi maradt meg, mennyi pénzt kapott az eladott terményekért. Ritkábban anyám volt az. Akkor ő számolt be apámnak. Elmond-ták kivel találkoztak, minek volt a leg-nagyobb kereslete, miből vásároltak kevesebbet. Sikerült-e jó áron eladni a portékát. Aztán folytatódott a kemény munka a következő piacig, hogy legyen mit eladni. Aki pedig vásárolni megy oda, megvehesse az élethez szükséges dolgokat.

*Volt Érd-Ófalujába vezető gyalogös-

vény is. A téglagyáron keresztül lehetett oda eljutni. Akkor használtuk, ha valami-ért Ófaluba mentünk. Például fogászat-ra. Volt ott egy idős fogorvos, akit fel-kereshettünk panaszok esetén, vagy ha magától nem pottyant ki a fogunk, ami-kor eljött annak az ideje. Egyszer ilyen okból látogattuk meg a nővéremmel. Amikor beültetett a székébe, megláttam a kezében a fogót, felugrottam és kisza-ladtam. Meg se álltam hazáig.

Elmehettünk kirándulásképpen is, hogy megismerjük a szomszéd települést. Néha, már nagyobb iskolás koromban a társaimmal, hóvirágot szedtünk az érdi szigetben. Akkor még nem volt tiltott és hatalmas virágszőnyegek boritották be az altalajt.

A kertekben még nem volt ennyi cso-dálatos növény, virág, mint manapság. Sokszor gyűjtöttünk réteken, mezőkön vadvirágokat, mert a virágot nagyon szerettük akkor is, amikor még nem vi-rágüzletekben vásároltuk azokat. Be-értük a természet által alkotott szépsé-gekkel, hóvirággal, ibolyával, pipaccsal, búzavirággal, szarkalábbal, vad mar-garétával.

Amikor Toskov Miklósnénál – Katica néninél, ahogyan mi neveztük – a régi életmódról, hagyományokról, földrajzi nevekről anyagot gyűjtöttem, elmesél-te nekem, az ő gyermekkorában Érd-Ófaluját Kis-Batának nevezték.

Azt pedig már az unokanővéremtől Kácser Terustól tudom, még a Duna sza-bályozása előtt a Bronzkori-vaskori föld-vár előtt a Dunában, a folyó közepén volt egy sziget. A folyó szabályozása idején hordták el hatalmas uszályokon a tököli oldalon a Beliczai sziget melletti mellékág feltöltésére. A régi térképeken – XVIII-XIX századi – még szerepel. Én már csak hallomásból az ő elbeszélése-ik után tudhatok róla, úgy, hogy a régi térképeken sikerült megtalálnom még azokat.

Halász mester nagyapja – Kácser Ist-ván – még fiatal legényke volt, amikor a XIX. század második felében súlyos ko-lerajárvány tizedelte meg a lakosságot. A falvak úgy védekeztek ellene, hogy a betegeket elkülönitették valahol a falu határában a többiektől, ne terjedjen át a kór az egészségesekre. Nálunk a kolerában megbetegedett embereket a Dunának ezen a szigetén helyezték el. Ott gyógyitották, ott látták el őket a szükséges dolgokkal. Kácser István bá-csi – mint fiatalember – járt át a tököli gyógyszertárba és vitte a gyógyszere-ket a szigetre. A patikus okos ember volt, hogy magát és a fiatalembert is távol tartsa a fertőzéstől, pálinkával kinálta. Kérdezte tőle:- Nem félsz fiam?- Nem félek.- Na, akkor igyunk rá egyet!

Így ment ez hétről hétre, míg el nem tűnt a betegség a hűvös idő beálltával. Talán ez is hozzájárult, nem csak bátor-ságból kapott jelest, de elkerülte a sú-lyos fertőzést és életben maradt.

Abban az időben is és még sokáig volt a földvár alatt egy kocsiút. Nem-csak gyalog, akár lovas szekerekkel is el lehetett jutni közvetlenül a Duna-parton Érd-Ófaluba.

A gyermeki kiváncsiság elvitt ben-nünket a téglagyári völgybe is, ahol a téglagyártás folyamatát megnézhettük. Nem juthattunk be a téglagyár épületé-nek minden szintjére, de az alsó szintre, ahol a téglát, cserepet készitették, igen.

Ismertek bennünket a téglagyáriak, hiszen mindenki ismert mindenkit a falu-ban. Azt is tudtuk, ha idegen jött, mert ismeretlen volt. Mi gyerekek bizalmatla-nok voltunk az idegenekkel, mert bizony egy végrehajtó, vagy más – az államtól küldött ember – nem mindig a jót hozta el nekünk. De a kedves vendéget, jó is-merőst örömmel fogadtuk, mert újdonsá-got, élményt hozott az életünkbe.

Ha anyám nővére, Boris néni, meg-látogatott bennünket a fiaival, vagy az unokájával, akkor mi gyerekek dunnán a földön aludtunk nagy-nagy örömünkre.

*Kicsi volt az a világ, ami körülvett ben-

nünket, de ismertük minden kedves zeg-zugát és azokat az embereket is, akik példát adtak emberségből, szeretetből, vagy annak éppen az ellenkezőjét mu-tatták fel az életükben, hogy eldönthes-sük, felnőttként majd melyiket követjük a saját életünkben.

Szegedinácz Anna

SZÁZHALOMÓvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat

Meg je le nik havonta

Fe le lős ki adó: a Száz ha lom bat tai Fa lu vé dő Egy let elnöke

Szerkeszti a szerkesztőbizottság.Postacím: 2440 Száz ha lom bat ta, Avar köz 2.

Honlap:www.szazhalom.hu

E-mail: [email protected] le fon: 06-23/356-343ISSN szám: 2060-2766

Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

Óvárosi Napok – mozaik

Documents

Vendégünk volt dr. Varga Tibor Hadak útján – 1526 nyara ...Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett népművelés – pedagó-gia szakon. 1975-87-ig a BMK, 1987-2004-ig a „Matrica”