24
veszprémi nap 2014. augusztus 29. • XX. évfolyam 34. szám Ingyenes városi közéleti hetilap Hétfőn lesz az első futsal bajnoki meccs A békéscsabaiak elleni találkozó hétfő délután fél hétkor kezdődik a Március 15. úti csarnokban 15. oldal Lapunk szerkesztő-újságírója, Darcsi István és Donát Tamás Veszp- rém két választás között 2010–2014 című könyvét mutatták be múlt pénte- ken a Hangvillában. Második alkalom- mal készített könyvet a szerzőpáros Veszprém közéletéről, emelte ki köszön- tőjében a polgármester. (Cikkünk a 2. oldalon.) Négy év városi történései egy kötetben Végéhez közeleg az 1,8 milliárdból épülő kádártai malom beruházása, a munkálatokat Némedi Lajos al- polgármester a helyszínen tekintet- te meg szerdán. Évtizedekig problé- mát okozott az Újtelepen élőknek az ott működő malom, amelynek kivál- tására épült a kádártai üzem. (Cikkünk a 3. oldalon.) Októberben költözik a malom Kádártára Mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg a Veszprémi Állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése, amelynek állását Török László igazgató mutatta be Porga Gyula polgármesternek csütörtökön. (Cikkünk a 3. oldalon.) Dr. Hegyi István gyermekor- vos idei nemzeti ünnepünk alkalmával Pro Urbe-díjat vehetett át Porga Gyula pol- gármestertől augusztus 20- án a Hangvillában. 9. oldal ÖTÓRAI TEA Hamarosan becsengetnek A szerencsét fülön kell ragadni A HÉT TÉMÁJA Szeptember 1-jén 612 elsős és 715 kilencedikes kezdi meg alap- és középfokú ta- nulmányait Veszprémben. Augusztus utolsó napjaiban már a családok és a pedagó- gusok is izgalommal várják az új tanévet. 6–7. oldal Jól halad az állatkert fejlesztése 146521 Veszprém, Cserhát ltp. 5. +36 70 631 5478 Veszprém, Egyetem u. 14. +36 70 394 2833 A vizsgálatot Reider László végzi Szerezz jobb nyelvtudást és nyerd meg a tabletet! Angol, német, olasz, spanyol, francia tanfolyamok MOST! www.veszprem.katedra.hu [email protected] (88) 568-580 147189 fnysz: 19-0048-04 KÖRNYEZETVÉDELEM MUNKAVÉDELEM • Vállalati és hatósági ügyintézések •Szakértések, vizsgálatok, felmérések MÛSZERES MÉRÉSEK (légszennyezés, zaj, rezgés, klíma, fény stb.) T.: 30/235-1692 F.: 88/590-059 Kv.-i Igazságügyi Szakértõi Iroda BLAUTECH Kft. www.blautech.hu [email protected] Megújult külsővel, változatlan színvonallal várjuk meglévő és leendő ügyfeleinket irodánkban! 8200 Veszprém, Kossuth u. 6 • Tel.: 06/88 /583-013 [email protected] R-0830 utazási iroda- pénzváltó - western union 147123 Fotó: Mátyus

Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Embed Size (px)

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

Citation preview

Page 1: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

veszprémi nap2014. augusztus 29. • XX. évfolyam 34. szám Ingyenes városi

közéleti hetilap

Hétfőn lesz az első futsal bajnoki meccsA békéscsabaiak elleni találkozó hétfő délután fél hétkor kezdődik a Március 15. úti csarnokban 15. oldal

Lapunk szerkesztő-újságírója, Darcsi István és Donát Tamás Veszp-rém két választás között 2010–2014 című könyvét mutatták be múlt pénte-ken a Hangvillában. Második alkalom-mal készített könyvet a szerzőpáros Veszprém közéletéről, emelte ki köszön-tőjében a polgármester.

(Cikkünk a 2. oldalon.)

Négy év városi történései egy kötetben

Végéhez közeleg az 1,8 milliárdból épülő kádártai malom beruházása, a munkálatokat Némedi Lajos al-polgármester a helyszínen tekintet-te meg szerdán. Évtizedekig problé-mát okozott az Újtelepen élőknek az ott működő malom, amelynek kivál-tására épült a kádártai üzem.

(Cikkünk a 3. oldalon.)

Októberben költözik a malom Kádártára

Mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg a Veszprémi Állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése, amelynek állását Török László igazgató mutatta be Porga Gyula polgármesternek csütörtökön. (Cikkünk a 3. oldalon.)

Dr. Hegyi István gyermekor-vos idei nemzeti ünnepünk alkalmával Pro Urbe-díjat vehetett át Porga Gyula pol-gármestertől augusztus 20-án a Hangvillában. 9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Hamarosanbecsengetnek

A szerencsét fülön kell ragadni

A HÉT TÉMÁJA

Szeptember 1-jén 612 elsős és 715 kilencedikes kezdi meg alap- és középfokú ta-nulmányait Veszprémben. Augusztus utolsó napjaiban már a családok és a pedagó-gusok is izgalommal várják az új tanévet. 6–7. oldal

Jól halad az állatkert fejlesztése

146

52

1Veszprém, Cserhát ltp. 5. +36 70 631 5478Veszprém, Egyetem u. 14. +36 70 394 2833

A vizsgálatot Reider László végzi

Szerezz jobb nyelvtudástés nyerd meg a tabletet!Angol, német, olasz,spanyol, francia

tanfolyamokMOST!www.veszprem.katedra.hu

[email protected](88) 568-580

1471

89

fnysz: 19-0048-04

KÖRNYEZETVÉDELEMMUNKAVÉDELEM

• Vállalati és hatósági ügyintézések•Szakértések, vizsgálatok, felmérésekMÛSZERES MÉRÉSEK

(légszennyezés, zaj, rezgés, klíma, fény stb.)

T.: 30/235-1692 F.: 88/590-059Kv.-i Igazságügyi Szakértõi Iroda

BLAUTECH Kft.www.blautech.hu [email protected]

14711

9

Megújult külsővel, változatlan színvonallal várjukmeglévő és leendő ügyfeleinket irodánkban!

8200 Veszprém, Kossuth u. 6 • Tel.: 06/88 /[email protected]

R-0830

utazási iroda- pénzváltó -westernunion

1471

23

Fotó: Mátyus

Page 2: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 1384 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 034/2014 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748

22014. augusztus 29.

veszprémi napKözélet

ÚtépítésekVeszprém Megyei Jogú

Város Önkormányzata az elkövetkező időszakban az alábbi ütemezéssel jár-dákat, parkolókat, busz-öblöt épített és közterüle-teket újít fel:

Gyulafirátót, Vízi utca: augusztus 11. – szeptem-ber 19. Ranolder tér: au-gusztus 5. – szeptember 20. Vilonyai utca 2-4-6. sz. épület előtt, Sólyi utca 9-11-13. sz. épület előtt, Só-lyi utca 14-16-18. sz. épület előtti parkolók felújítása: augusztus 6. – szeptem-ber 20. Cholnoky buszöböl építése: augusztus 11. – augusztus 19. Ördögutca járdaépítés: augusztus 21. – augusztus 28. Jutasi úti járda: augusztus 14. – au-gusztus 25. Damjanich u. parkolófelújítás: augusz-tus 4. – szeptember 12. Ady u. parkoló: augusztus 4. – szeptember 5. Stadion u. 11–13. járdaépítés: szeptember 1. – szeptem-ber 9. Stromfeld u. 7–9. járdaépítés: szeptember 11. – szeptember 19.

Az önkormányzat kéri, hogy a munkaterületeken fokozott figyelemmel köz-lekedjenek, s tartsák be az ideiglenes forgalom-korlátozásokat.

IdőjárásNyárias hétvége vár

ránk, fokozatosan emel-kedik a nappali felmelege-dés. Eleinte még többórás napsütésre számítha-tunk, azonban fokozato-san megvastagszik a fel-hőzet, említésre méltó csapadék viszont nem va-lószínű. Gyenge marad a légmozgás. A hőmérsék-let 14 °C és 26 °C között váltakozik. Hétfőn hideg-front és eső érkezik.

RÖVID HÍREK

Lapunk szerkesztő-újságírója, Darcsi Ist-ván és Donát Tamás Veszprém két válasz-tás között 2010–2014 című könyvét mutat-ták be múlt pénteken a Hangvillában.

Második alkalom-mal készítet t

köny vet a szerzőpáros Veszp rém közéletéről, emel-te ki köszöntőjében a polgár-mester. Porga Gyula remé-nyeit fejezte ki, hogy a ha-gyományt folytatni fogják. Fontos kordokumentumnak nevezte a művet, amely min-den bizonnyal hasznára lesz az utókornak. – A könyv be-mutatja azt is, honnan indul-tunk el négy éve, és hol ál-lunk most – tette hozzá a polgármester

Darcsi István kiemelte, nem volt egyszerű eldönteni,

mi kerüljön bele a könyvbe, és mi maradjon ki, de igye-keztek a legfontosabb ese-ményeket felidézni a króni-kában. Donát Tamás a sport és a közélet közt vont párhu-zamot, amelyből arra követ-keztetett: sikereket csak csapatban lehet elérni.

Darcsi István és Donát Tamás közös kötete az el-múlt négy év legfontosabb veszprémi eseményeit fog-lalja össze. A polgármesteri interjú után a kötet első ré-szében, a krónikában 2010 júliusától 2014 júliusáig hó-napról hónapra elevenítik

fel a legfontosabb történése-ket. Ezután megszólalnak a jelenlegi önkormányzati képviselők, mind a 12 egyé-ni választókerület fideszes képviselője, valamint a lis-táról bekerült ellenzéki po-litikusok is.

Mátyus taMás

Négy év történései egy kötetben

Jobbikos képviselőjelöltek A Humán Kör utolsó jelöltjeA parlamenti pártok közül

utoljára a Jobbik mutatta be képviselőjelöltjeit kedden a városháza előtt.

A sajtótájékoztatón Sárán-di Balázs, a párt városi elnö-ke hangsúlyozta, jelöltjeik a társadalom széles rétegét képezik le akár életkor, akár végzettség tekintetében.

A Jobbik polgármesterje-löltje, Forgóné Kelemen Ju-dit, a párt jelenlegi önkor-mányzati képviselője kiemel-te, helyi szinten is az ország-gyűlési választásokon kitű-zött céljaikat kívánják meg-valósítani a rend, megélhetés, elszámoltatás jegyében.

A Jobbik jelöltjei: az 1. szá-mú választókerületben For-gó Gyula, a 2-esben Vörös Roland, a 3-asban Forgóné Kelemen Judit, a 4-esben Szócsin Miklósné, az 5-ösben Fodor István, a 6-osban dr. Pataricza Tün-de, a 7-esben Sárándi Balázs, a 8-asban Czilinger Horváth László, a 9-esben Olgyay Miklós, a 10-esben Godzsa Tibor, a 11-esben Orsik Márk, a 12-esben pedig Far-sang István.

A sajtótájékoztatón el-hangzott, a párt már elkezdte támogatói aláírásgyűjtését.

Mátyus

Dombai Barbara a Humán Kör képviselőjelöltje Gyulafi-rátóton és Kádártán az 1-es választókerületben. Minderről Nagy Piroska, a szervezet ve-zetője és a képviselőjelölt tájé-koztatták lapunkat a héten. 

Nagy Piroska elmondta, úgy látják, hogy „a patriotizmus eszméje lehet az a meghatáro-zó elem, amely képes lesz in-tegrálni embereket, képes arra, hogy közös gondolatok mentén együttes cselekvések történjenek”.

A Gyulafirátóton és Kádár-tán induló jelöltjükről megje-

gyezte, kötődése a városré-szekhez nem csak annyi, hogy itt élt, hanem önkéntes civil szerveződésnek, a polgárőr-ségnek is tagja volt.

Dombai Barbara úgy véli, a szabadsághoz és az egyenlő esélyhez mindenkinek joga van, de hogy ezt megélhesse, gazdaságilag és politikailag is függetlennek kell lenni. Mint mondta, szándékait a döntési helyzetben a szakmai érvek, a gondolat szabadságával átita-tott humánrealizmus vezeti, és pozitív kampányt folytat.

MátyusA Jobbik veszprémi képviselőjelöltjei a városháza előtti téren

Dombai Barbara lett a Humán Kör jelöltje az 1-es választókörzetben

Darcsi István, Porga Gyula és Donát Tamás a kötet bemutatóján múlt pénteken a Hangvillában

Fotó: Mátyus

Fotó: Archív

Fotó: Archív

2014. augusztus 29.

veszprémi nap 3Közélet

Bár a legszembetűnőbb munkálatok a lakótelepen a Smaragdváros projekt, a bel-városban pedig a Jutasi és Almádi utat összekötő észak-déli közle-kedési tengely környékén zajla-nak, több más jelentős fejlesz-tés is befejező-dött, vagy végé-hez közeleg a városban.Kezdjük először a 8-as főút hajmáskéri fe-l ü l j á r ó j á v a l , amelyet múlt héten adtak át a forgalomnak. Bár ez a be-ruházás nem Veszprém bel-területén zajlott, mégis fon-tos a városban élőknek, hi-szen a 8-as főút 3,2 milliárd-ból történő kétszer kétsá-vosra bővítése az itt lakók közlekedését teszi biztonsá-gosabbá. Szintén jelentős fejlesztés a kádártai malom megépülé-se, amely Némedi Lajos al-polgármester, a belváros-újtelep önkormányzati kép-viselője közreműködésével valósult meg, és egy több-

éves problémára szolgál megoldással. Az Újtelep la-kóinak ugyanis komoly zaj- és porterhelést jelentett az itt működő malom, amely

az év végére tel-jesen kiköltözik a Kádárta és G y u l a f i r á t ó t közti út mellé.Aztán vegyük az állatkerti fej-lesztéseket. Re-kordösszegből, 1,2 milliárd fo-rintból újul meg a vadaspark, elefántok, ping-

vinek és fókák költöznek a Gulya-dombra 2015-től. A csütörtöki bejárás során hangzott el az a tény, hogy az idei évben eddig 30 szá-zalékkal nőtt a Veszprém-ben töltött vendégéjszakák száma. Ezek szerint a turisták is érté-kelik az önkormányzat és a helyi társaságok fejlesztése-it, amelyek nemcsak az itt lakóknak teszik komforto-sabbá a mindennapokat, de egyre több embernek adnak lehetőséget arra, hogy felfe-dezze Veszprém titkait…

VÉLEMÉNY

Milliárdos fejlesztések

Mátyus taMás

Végéhez közeleg az 1,8 milliárdból épülő kádártai malom beruházása, a munkálatokat Némedi Lajos alpolgármester a helyszínen tekintette meg szerdán.

Az alpolgármes-ter kiemelte, évti-

zedekig problémát okozott az Újtelepen élőknek az ott működő malom, amelynek kiváltására a tulajdonos kö-zel egy éve fogott bele a kádártai malom építésébe. Ezzel – mint azt Némedi La-jos elmondta – megoldódhat az Újtelepen élők zaj- és por-szennyezés okozta problé-mája. Az önkormányzat rég-óta kereste a megoldást, és a választókerület önkormány-zati képviselőjeként is tevé-kenykedő Némedi Lajos se-gítségével sikerült új helyet találni az üzemnek, amely-nek alapkövét tavaly rakták le Kádártán

Tóth-Kása Attila, az új malom üzemvezetője el-mondta, az 1,8 milliárd forin-tos beruházással egy 24 mé-ter magas malom és egy 32 méter magas lisztsiló épült. Az épületekben öltözőket, irodákat és laboratóriumot is kialakítottak.

Megtudtuk, az üzem ka-pacitása a jelenlegi Hársfa utcai malom csaknem duplá-ja lesz, napi szinten 250 ton-na búzát lesz képes meg-őrölni. Tóth-Kása Attila el-mondta, egy kiló búzából nagyjából 75–80 deka liszt készül, így egy nap 200 ton-na liszt készül. Ez körülbe-lül 10 pótkocsis teherautónyi

mennyiséget jelent. A 32 mé-ter magas lisztsiló pedig 1200 tonna liszt befogadásá-ra alkalmas

Az üzemvezető hozzátette, a jelenlegi 25 fős létszám tel-jes egészében átkerül az üzembe, és mire az új malom eléri teljes kapacitását, 10–15 fővel fog növekedni a lét-szám.

Az új malom próbaüzeme várhatóan szeptember 15-től indul, október elsejétől pedig a termelés is megkezdődhet a malomban.

Mátyus taMás

Októberben költözik a malom

A malom üzemvezetője és tulajdonosa mutatják az elkészült fej-lesztéseket Némedi Lajos alpolgármesternek Kádártán szerdán

Folytatják az aláírásgyűjtéstKét nap alatt a jelöltállí-

táshoz szükséges aláírások hétszeresét gyűjtötte össze Porga Gyula, a Fidesz–KDNP veszprémi polgár-mesterjelöltje, amelyeket szerdán adott le a veszpré-mi polgármesteri hivatal-ban.

A második polgármesteri ciklusára készülő városve-zető szerda délután adta le az aláírásokat tartalmazó íveket dr. Mohos Gábor jegyzőnek a veszprémi pol-gármesteri hivatalban.

Porga Gyula az esemény utáni rögtönzött sajtótájé-

koztatón köszönetet mon-dott mindazoknak, akik aláírásukkal vagy önkén-tes munkájukkal támogat-ták jelöltté válását. Mint mondta, a rövid idő alatt összegyűjtött nagyszámú aláírás pluszerőt ad számá-ra a kampány folytatásá-ban.

A Fidesz–KDNP polgár-mesterjelöltje hozzátette, aláírásgyűjtési akciójukat továbbra is folytatják, mert a kampány során a lehető legtöbb veszprémivel sze-retnének találkozni.

Mátyus

Porga Gyula adja át az aláírásgyűjtő íveket dr. Mohos Gábornak

Jól halad az állatkert fejlesztéseMintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg a Veszprémi Állatkert eddigi legnagyobb szabá-sú fejlesztése, amelynek állását Török László igazgató mutatta be Porga Gyula polgármes-ternek csütörtökön.

A polgármester elmondta, a város

legnagyobb turisztikai beru-házása zajlik az állatkert-ben. – Az, hogy a fejlesztést az EU finanszírozza és a ma-gyar állam biztosítja az ön-részt, azt üzeni, hogy nem csak nekünk, veszprémiek-nek fontos az állatkert, mint turisztikai attrakció – emel-te ki Porga Gyula. Hozzátet-te, a projekt célja, hogy a je-lenlegi közel 250 ezres láto-gatószámot növelje, ami amellett, hogy munkahelye-ket is teremt, növeli a város turisztikai vonzerejét is. A tavalyi év hasonló időszaká-hoz képest a Veszprémben töltött vendégéjszakák szá-ma csaknem 30 százalékkal növekedett.

A 2014 márciusában indult munkálatok állását Török László igazgató mutatta be.

Elmondta, júliusban átadták az új lámakifutót, és jól halad az elefántpark kialakítása is: 1100 négyzetméter alapterü-letű elefántházzal, fűtött láto-gatói térrel, valamint 5200 négyzetméteres kifutóval gazdagodott a vadaspark. A borjúfókák és pingvinek me-

dencéje mellett egy lelátót is építenek, ahonnan látvány-etetéseket tekinthetnek meg a vendégek. Az orrszarvú-család is 550 négyzetméte-res, télen is látogatható belső kifutóval rendelkező létesít-ményben kap majd helyet. Létesül országosan egyedül-álló madárröpde, pelikánok-kal, flamingókkal és íbiszek-kel, a gulya-dombi bejáratnál pedig akadálymentesített vi-zesblokkot építenek.

A fejlesztések 2015 nyará-ra fejeződnek be.

Mátyus taMás

Zajlik már a pingvinek és fókák leendő otthonának kialakítása is

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus Fotó: Mátyus

Page 3: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Page 4: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

42014. augusztus 29.

veszprémi napKÖZÉLET

A szocialisták megyei listája

Az MSZP megyei ön­kormányzati listájának első öt helyén Pál Béla, Horváth József, Dániel Mária Magdolna, Gő-gös Zoltán és Molnár Gyula László áll, jelen­tette be a párt múlt pén­teki sajtótájékoztatóján.

FórumPorga Gyula polgár­

mester és Brányi Má-ria alpolgármester, egyéni önkormányzati képviselő választókerü­leti fórumot tart szep­tember 1­jén 18 órától az Életöröm Idősek Ott­honában, ahová a 6. sz. választókörzet lakóit szeretettel invitálják.

NyárbúcsúztatóA szeptember 6­án

rendezendő Dó zsa vá­ro si Nyárbúcsúztató délutánon a bográcsgu­l y á s f ő z ő ­ v e r s e n y r e szeptember 1­jéig várja az EKMK Dózsavárosi Könyvtára csapatok je­lentkezését. A Nyárbú­csúztató napján 14–15 óráig várják az elkészí­tett süteményeket re­cepttel együtt, valamint a házi kedvenc szépség­versenyre a helyszínen 15.15­ig lehet jelentkez­ni.

Motoros túraII. Snóbli­Sobri Moto­

ros Túra elnevezéssel jótékony motoros túrát rendez a Veszprémi Mo­toros Egyesület szep­tember 6­án, szomba­ton. Indulás 9–10 óra közt a veszprémi Bakter söröző elől, majd Kislőd­Pápa­Zirc­Bakonybél­Csesznek úton érnek vissza az indulási hely­re. Itt délután 3­tól a Harley–Davidson bemu­tatja új modelljeit és koncertet ad a Dr. Grog zenekar. A bevétellel a fogyatékkal élő gyerme­keket támogatják.

RÖVID HÍREK

A 13. századi alapo­kon nyugvó kádártai református templom 2011–2014 között több szakaszban megújult és ennek zárásaként hálaadó istentiszteletet és szeretetvendégséget tartottak szombaton.

Wessetzky Sza-bolcs lelkész tájé­

koztatása szerint a ma is lát­ható templom a 17. század kö­zepén épült újjá egy 13. száza­di templom alapjain. Ezt köve­tően általában százévente vé­geztek rajta komolyabb mun­kálatokat és a jelenlegi formá­ját az 1910­es években nyerte el. Azóta csak 1985­ben egy külső pucolást kapott, ahogy most is látható.

Napjainkra szinte már bal­esetveszélyes lett, ezért vált indokolttá egy komolyabb fel­újítás. Ennek első lépéseként 2011­ben új tetőszerkezetet ka­pott az épület. 2012­ben egy különleges eljárással sikerült

a falakat kiszárítani. Ebben a két évben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pá­lyázatán sikerült egy­egy mil­lió forintot is elnyerni a felújí­táshoz.

2013­ban közadakozásból elkészült az akadálymentesí­tés és a templom megvilágítá­sa, valamint egy újabb sikeres pályázat eredményeként

megújult a régi műemlék pa­rókia. Végül ebben az évben ugyancsak pályázati pénzből festették ki a templom belsejét teljes egészében, valamint a mennyezeti díszeket restau­rálták.

A lelkész 2002­ben azt a célt tűzte maga elé, hogy egy jó lel­ki közösséget építsen ki. Úgy érzi ez sikerült, így a hűséges

munkatársaknak és az élni akaró közösségnek lett az eredménye, hogy eljutottak ide a felújításban.

Az ünnepségen Porga Gyu-la polgármester és Czaun Já-nos, a körzet képviselője is kö­szöntötte a gyülekezetet, majd orgonás zenés áhítattal zárult a megemlékezés.

Hauzler lászló

Mintegy négyszázezer fo­rint önkormányzati beruhá­zásból új aszfaltburkolatot kapott a Módszertani Böl­csőde biciklipályája, ame­lyet Némedi Lajos alpolgár­mester adott át az elmúlt pénteken.

Némedi Lajos elmondta, a felújítás azért vált indokolt­tá, mert közel 40 éve épült a bölcsőde és vele együtt ez a pálya is, amit a fák gyökerei és az idő tönkretett, így bal­esetveszélyessé vált.

A pálya megújítása bizo­nyítja, van ok az örömre, mert ez is igazolja azt a poli­tikát, amit a családok irá­nyában kifejtenek. Mindany­

nyiunk közös öröme lehet, hogy ebben az évben megfor­dult az a negatív tendencia, ami a lakosság lélekszámá­nak csökkenésében nyilvá­nult meg. Ebben az évben először haladta meg a szüle­tések száma a halálozások számát.

Ezt a politikát kívánják itt Veszprémben is megvalósíta­ni, ezt a célt szolgálja a gyer­mekintézmények felújítása, illetve új gyermekintézmény építése, gondolva itt a Ringató óvodára. Ugyancsak ezt a célt szolgálja a kismamabérlet is, amit várhatóan szeptember­ben fogad el a közgyűlés.

Hauzler

A Tourinform iroda és a Veszprémi Turisztikai Kft. ismét garantált idegenveze­tést szervezett a várba szombaton.

Amíg más alkalmakkor általában fele­fele arány­ban vesznek részt helybeli­ek és idegenek ezen a vá­rosnézésen, most meglepő módon alig voltak veszpré­miek. Ugyanakkor örven­detes, hogy egy ilyen boron­gós nyárvégi napon szinte az ország minden részéről kíváncsi érdeklődők töltöt­ték nálunk a szombat dél­előttjüket, hogy szakava­tott idegenvezetőtől hallja­nak városunk múltjáról, történelmi értékeiről.

Ferenczi Brigitta ide­genvezető még ugyanazon az útvonalon járva is min­dig tud olyan érdekessége­ket mesélni a helybélieknek is, amit egyetlen útikönyv­ben sem lehet megtalálni.

A mostani séta a város leglátogatottabb útvonalát célozta meg, ami az Óváros térről indult és a Vár utcán végighaladva a Benedek­he­gyen ért véget, de Ferenczi Brigittának a Kinizsi háztól kezdve mindig volt valami érdekes története. Ezen az úton különösen sokat mesélt Padányi Bíró Márton püs­pökről, aki emblematikus alakja volt váro sunknak.

Hauzler

Újjáépült a bölcsődei pálya Idegenvezetéssel a várban

Bölcsődések veszik birtokukba a pályát a Módszertani Bölcsődében

Ferenczi Brigitta idegenvezető mutatja be az Óváros teret

Wessetzky Szabolcs lelkész a 2011–2014 közt teljesen megújult kádártai református templomban

Megújult a kádártai templom

Fotó: Mátyus

Fotó: Hauzler

Fotó: Hauzler

Page 5: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

52014. augusztus 29.

veszprémi nap FÓKUSZBAN

Négy év városfejlesztésérőlAz elmúlt négyévi önkormányzati ciklus zá­rásaként az alpolgármesterek is tájékoztatást adnak saját szakterületi tevékenységükről. Elsőként a városstratégiáért felelős Brányi Mária beszélt munkájáról.

B e v e z e t ő j é b e n Brányi Mária el­

mondta, a 2010­es választáso­kat követően Porga Gyula polgármester szakított a ko­rábbi hagyományokkal, ennek megfelelően a város jövőképét meghatározó ügyekkel Brányi Mária, míg a napi tevékenység­gel Némedi Lajos foglalkozik.

A stratégiai feladatok is az élet valamennyi területén meg­jelennek, de a legfőbb hang­súlyt a városi fejlesztések je­lentették, mondta az alpolgár­mester. Így részben az uniós források, másrészt az önkor­mányzat költségvetési forrása­iból megvalósuló fejlesztések adták az ő legfőbb tevékenysé­gét, valamint a város jövőképé­ben markánsan megjelenő energia­, gazdasági, kulturá­lis, marketing­, valamint az if­júsági stratégia, illetve az eh­hez kötődő intézményi és külső szakértői kapcsolattartás.

Megítélése szerint a város jövője úgy lesz megalapozott, ha olyan jövőképet tudnak a fiatalok számára előre vetíte­ni, amely révén a letelepedést, a családalapítást itt Veszp­rémben tervezik. Ennek érde­kében szorosan együttműköd­nek a Pannon Egyetemmel, a kamarákkal, valamint a vá­rosban működő cégekkel. Ez jól kimutatható az Integrált Területfejlesztési Stratégiá­

ban megjelenő közös fejleszté­si irányokban, pályázatokban.

Ezek kezdeti eredményei már érezhetők is a városban, miszerint a város népessége, ha minimálisan is, de növek­szik, valamint a munkanélkü­liségi mutató is folyamatosan

javul. A fejlesztések köréből az uniós források felhasználása volt a legnagyobb volumenű feladat.

A régió négy megyei jogú városa közül a legtöbb uniós forrást Veszprém város, vala­mint intézményei és vállalko­zásai nyerték el, ami közel 11 milliárd forint. A források fel­használásával valósult meg a Kolostorok és kertek projekt, a belvárosi funkcióbővítő reha­bilitáció első üteme, a Szent István völgyhíd korszerűsíté­se, a Budapest úti körforga­

lom, a Mártírok úti fejlesztés, valamint több intézményi fel­újítás. Ezen felül jelenleg is zaj­lik a szociális város reha bili tá­ciós program, a Családok Át­meneti Otthonának fejleszté­se, az észak­déli közlekedési tengely kiépítése és a belváro­si rehabilitáció második üte­me.

Tartalmi fejlesztés terüle­tén is szép eredményeket ér­tek el, így elkészült a város kulturális koncepciója, a mar­ketingstratégiája, illetve ké­szül az ifjúsági koncepció. A

jövő szempontjából fontos, hogy a városnak legyen hosz­szú távú jövőképe. Ehhez most kerül elfogadásra az Integrált Területfejlesztési Stratégia, ami alapját képezi a 2014–2020 közötti uniós fejlesztési forrá­sok elnyerésének.

Brányi Mária az értékelésen túl kihangsúlyozta, alpolgár­mesteri munkáját a testületi tagokkal és a hivatal munka­társaival közösen tudta csak megvalósítani, amiért köszö­netét fejezi ki ez úton is.

Hauzler lászló

A belváros megújításának egyik leglátványosabb eleme a Hangvilla

Fotó: Mátyus

PorzsákSzakÉRTŐ

8200 Veszprém, radnóti tér 2.,(radnóti irodaház)

ny.: H–P.: 8–17, szo.: 8–12Tel.: 20/392-9070

Ne keressen tovább,nálunk biztosanmegtalálja!

Porzsákokgyári és utángyártott

minőségben (papír, gyapjú, ipari)

146

54

2

Inert hulladéklerakóVeszprémben!

„VKSZ” Zrt. – környezetünk SzOLGÁLAtÁBAnTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu 14

6529

TTáárrssaassáágguunnkk aazz eeggyykkoorrii vveesszzpprréémmiihulladéklerakómellett találhatóbányagödör egy részénekfeltöltésére kapott engedélyt.A bányagödörben elhelyezhető hulladékfajtákk:

• beton• tégla• cserép és kerámia• beton, tégla, cserép és kerámia frakciók vagy azok keveréke• üveg• föld és kövek• talaj és kövek

Fontos, hogy a bányagödörben csak tiszta, építési (inert) hulladékhelyezhető el. A beérkező hulladék két esetben is ellenőrzés alákerül, hogy megakadályozzuk a környezetet szennyező összetevőkbejutását.Árak, információkahttp://www.vkszrt.hu/epitesihulladekoldalon!

Felhívás

Az első világháború kitöré­sének 100. évfordulójához kapcsolódva Veszp rém Megyei Jogú Város Önkor­mányzata megem léke­zéssorozatot rendez. Kérik a város lakosságát, hogy akinek tulajdonában van bármilyen, a háborúhoz, valamint a város háborús éveihez, eseményeihez kapcsolódó emlék, tárgy, fotó, visszaemlékezés, há­borús napló, levél stb., to­vábbá hozzájárul annak közkinccsé tételéhez, be­mutatásához, szíveskedjen azt archiválásra leadni a Laczkó Dezső Múzeum­ban, a megyei levéltárban vagy a megyei könyvtár­ban.

Tisztelt olvasóink! Készítsék el, fotózzák le és küldjék be legkedveltebb receptjeiket az [email protected] címre! Szerkesztőségünk tagjai minden héten kiválasztanak egyet a beérkező receptek közül, majd a következő Veszprémi 7 Napban megjelentetjük.

Recept- pályázat!

Heti Recept

TészTa:300 g liszt, 150 g vaj, 60 g cukor, 1 tojás, csipet só. A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal tészta-gombóccá gyúrjuk, folpackba csomagolva fél órá-ra hűtőbe tesszük. Addig elkészítjük a krémet:

Krém:25 dkg túró, 1 kis pohár tejföl, 1 joghurt, 2 tojás, pár csepp vaníliakivonat (vagy vaníliás cukor), 1 evőkanál liszt. Összekeverjük. Ennyi...A tésztát gyorsan kinyújtjuk, én 26 cm-es for-mát használtam kivajazva, kilisztezve, ebben a

tésztát 10 percet elősütöttem, majd beleöntöt-tem a túrókrémet, azzal sütöttem kb. 20 per-cet, majd a tetejére szeletelt körtével (kb. 4–5 kisebb darab) még kb. 20–30 percet, amíg megpuhul és egy kis színt kap a teteje. Addig elkészítjük a karamellt: 20 dkg cukrot keverge-tés nélkül egy nagyméretű és lapos (lehetőleg teflon) lábasban megolvasztunk és enyhén bar-násra karamellizálunk lassú tűzön. Ha ez meg-van, 2,5 dl habtejszínnel felöntjük, óvatosan, mert fröcskölhet a hőmérséklet különbség mi-att, tehát álljunk picit hátrébb. Először meg fog

kötni, de semmi pánik, ez teljesen normális, te-gyük vissza a tűzre és közepes lángon keverges-sük, szépen fel fog olvadni. Én még beledobtam egy csipetnyi sót is, nagyon jót tesz neki. Ezzel nyakon öntjük a kész pitét, és teljesen kihűtjük, hogy a tetején a karamell is kicsit megdermed-jen. Ha elérte ezt az állapotot, felszeleteljük és jóízűen elmajszoljuk.

Karamellás-körtés túrópite

Page 6: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

6 veszprémi napa hét témája2014. augusztus 29.

Szeptember 1-jén 612 elsős és 715 kilencedikes kezdi meg alap- és középfokú tanulmányait Veszprémben, tudtuk meg a tankerülettől

Hamarosan becsengetnek a sulibaA nyár hamar eltelt, így augusztus utol-só napjaiban már a családok és a pedagó-gusok is izgalommal várják az új tanévet. Lássuk, várhatóak-e újdonságok!

Az állami fenntar-tású iskolákkal

kapcsolatos tudnivalókról Szauer István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ veszprémi tankerületének igazgatója tájékoztatta lapun-kat.

Megtudtuk, a tavaly beve-zetett intézkedések nyomán a nyár folyamán, postán érke-zett a tankönyvek befizetésé-re szolgáló csekk a családok-hoz. Az idén többen részesül-hetnek ingyenes tankönyv-ben, hiszen az állam a kifutó rászorultsági alap mellett fel-menő rendszerben térítés-mentesen fogja biztosítani a tanulóknak a tankönyvet, így idén minden első és második osztályos részesülhet ebben a kedvezményben.

− Szeptemberben összes-ségében 612 elsős ül iskola-padba a 10 veszprémi állami általános iskolában. Középfo-kú tanulmányaikat 715-en kezdik összesen nyolc intéz-ményben – tudtuk meg az igazgatótól.

Szauer István az új tanév-vel kapcsolatban többek kö-

zött elmondta, hogy tovább folytatódik a mindennapos testnevelésórák felmenő rendszerű bevezetése is.

− Jelenleg az általános is-kolák 1–2–3; 5–6–7., illetve a középiskolák 9–10–11. évfo-lyamos tanulói tornáznak mindennap, emellett pedig szintén felmenő rendszerben tavaly bevezetett kötelező er-kölcstan vagy hit- és erkölcs-tan órák most az 1–2. és 5–6. osztályosokat érintik.

Marad a tavalyi intézke-dés, miszerint 16 óráig kell a gyermekeknek az iskolai foglalkozásokon részt ven-niük, ami alól szülői kérésre

Fe l h í vás a z É v Szupernagyija és az Év Nagypapája díjra. Határ-idő szeptember 15. A hir-detmény megjelent la-punk április 25-ei szá-mának 8. oldalán.

Felhívás a Mesél a múlt pályázatra. Határidő: no-vember 25. A hirdetmény megjelent lapunk április 25-ei számának 6. olda-lán.

Pályázati felhívás a „he-lyi menetrend szerinti kö-zösségi közlekedés ellátá-sára közszolgáltatási szer-ződés keretében” elnevezé-sű feladatra. A hirdetmény megjelent lapunk június 27-ei számának 5. olda-lán.

Pályázati kiírás közútke-zelő munkakör betöltésére. Határidő: szeptember 1. A hirdetmény megjelent la-

punk augusztus 22-ei szá-mának 6. oldalán.

Javaslatokat várnak Polinszky-díjra VMJV Pol-gármesteri Hivatal Jegyző-je (Veszprém, 8200 Óváros tér 9.) címre, vagy a [email protected]  e-mail címre szeptem-ber 30-ig. A hirdetmény megjelent lapunk au-gusztus 22-ei számának 6. oldalán.

Hatályos hirdetményekDiákok hagyják el a Dózsa iskolát. Hétfőtől az autósoknak sem árt óvatosabban közlekedni az iskolák környékén

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: hatósági ügyintézőA pályázat kiírója: Veszp-

rém Megyei Jogú Város Jegyzője, 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Munkahely megnevezé-se: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hiva-tala.

Közigazgatási Iroda Ha-tósági, Ügyfélszolgálati és Iktató Csoport, 8200 Veszp-rém, Óváros tér 9.

Betöltendő munkakör: hatósági ügyintéző (hatá-rozott idejű kinevezéssel 2014. november 1-jétől vár-hatóan 2016. december 5-ig)

Ellátandó feladatok: zaj-védelemmel, elhagyott hul-ladékkal, gyommentesítés-sel kapcsolatos környezet-

védelmi hatósági eljárások, szakhatósági eljárások le-folytatása, kereskedelmi tevékenység bejelentésével, valamint az üzletköteles termékeket forgalmazó üz-letek működési engedélyei-vel kapcsolatos kereskedel-mi hatósági feladatok ellá-tása.

Az állás betöltéséhez szükséges feltételek: bün-tetlen előélet, cselekvőké-pesség, magyar állampol-gárság, iskolai végzettség: egyetemi vagy főiskolai szintű környezetmérnök szakképzettség; szakirá-nyú (szakosító) továbbkép-zésben szerzett környezet-védelmi vagy természetvé-delmi szakmérnök szak-

képzettség, egészségügyi alkalmasság, vagyonnyi-latkozat-tételi eljárás le-folytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: B kategóriás gépjárművezetői engedély, SVAN 955 típusú integráló zajszintmérő eszköz keze-léséhez szükséges ismere-tek.

Illetmény és egyéb jutta-tások: a közszolgálati tiszt-viselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján

A pályázathoz csatolan-dó iratok: motivációs levél, fényképes szakmai önélet-rajz, iskolai végzettséget igazoló oklevél másolata.

A pályázat benyújtásá-nak határideje: 2014. szep-tember 08.

A pályázatokat Veszprém Megyei Jogú Város Polgár-mesteri Hivatal Személyze-ti Csoportjához (8200 Veszp rém, Óváros tér 9.) kell benyújtani.

A pályázatok a benyújtá-si határidő lejártát követő 10 napon belül kerülnek el-bírálásra.

A pályázat elbírálásáról az elbírálást követően min-den pályázó írásban értesí-tést kap.

Az álláshely az elbírálást követően azonnal betölthe-tő.

Erdélyi gyerekek VeszprémbenErdélyi fiatalokat fo-gadott Porga Gyula polgármester szerda délelőtt a városháza előtt.

A tíz gyermek az erdélyi Kajántó

Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonból érkezett Veszprém-be a Pro Sanitatis Egyesület jóvoltából. A fiatalok először járnak nálunk, az egyesület tavaly beregszászi gyermeke-ket látott vendégül a Magyar tenger határok nélkül prog-ram keretében, amelyet jövőre is folytatni kívánnak – tette hozzá dr. Dénes Tamás elnök.

A tíz – tizenhárom és hu-szonkét év közti – fiatal múlt vasárnap érkezett és szomba-ton budapesti kirándulással zárul a programjuk, amely

során meglátogatják a Terror Házát és a Parlamentet dr. Navracsics Tibor támogatá-sával.

Szerdán Veszprém neveze-tességeivel ismerkedhettek

meg a fiatalok, Porga Gyula tá-mogatásával idegenvezetővel fedezhették fel Veszprém törté-nelmi belvárosát és az állat-kertbe is ellátogattak.

Mátyus

Porga Gyula polgármester fogadja az erdélyi fiatalokat szerdán

www.maraton.hu

Felhívás!A rendszeres gyermekvé­delmi kedvezményben részesülő, tárgyévben 12., 13., 14. vagy 15. életévü­ket betöltő leánygyerme­kek részére, önkormány­zati támogatással – de­cember 31­ig, továbbra is – térítésmentesen, négy­komponensű méh nyak­rák (HPV) elleni védőoltás vehető igénybe. Az oltás nyomtatvány kitöltésével és házi gyermekorvosi igazolás benyújtásával igényelhető folyamato­san. Információ kérhető: a (88) 549­273 telefonszá­mon, illetve a [email protected] e­mail címen.

Fotó: Mátyus

Page 7: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

7veszprémi nap a hét témája

Szalai Patrik és Patrícia1. és 4. osztályos tanulókPatrik: most megyek első osztályba és nagyon várom az iskolát. Nagyon jó volt Mezőkövesden és a nagy ma­má mék nál. Patrícia: az iskolai tábor mellett Ballószögön éreztem ma­gam a legjobban, ahol megismer­kedtem a búvárkodással. Én is vol­tam Mezőkövesden és a mamánál is.

Turcsi Csenge3. osztályos tanulóA szüleimmel közösen egy hetet voltunk külföldön nyaralni. Ezenkí­vül hétvégenként, amikor lehetett, a Balatonra is elmentünk, meg ki­rándulni is voltunk. Otthon pedig nagyon sok barátom van a szom­szédban, így akkor sem unatkoz­tam, ha nem mentünk sehova.

Csomai Dominik4. osztályos tanulóMivel a Balaton­parton lakunk, így rendszeresen jártunk strandolni, amikor csak az időjárás engedte. Legjobban a vízi tábor tetszett, ahol megismerkedtünk a kajakozással, a kenuzással, a vitorlázással és a sár­kányhajózással. Én még nem várom az iskolát, jobb volt a szünidő.

Stoeng Bjorn4. osztályos tanulóÉn táborról táborra jártam a nyá­ron. Voltam íjásztáborban és ré­gésztáborban, egy­egy hétig, de legjobb az úszótábor volt. Már öt éve versenyszerűen úszom és na­gyon sok versenyt meg is nyertem. Most itt Veszprémben is nyaralok, mert Orosházán lakom.

MEGKÉRDEZTÜK

Az önök családjában hogyan telt a vakáció?

Fotók: Zwicker

2014. augusztus 29.

Szeptember 1-jén 612 elsős és 715 kilencedikes kezdi meg alap- és középfokú tanulmányait Veszprémben, tudtuk meg a tankerülettől

Hamarosan becsengetnek a suliba

HibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká­dárta közvilágítási hibabeje­lentő: 06/30/ 487­2853. Észak­dunántúli Áramszol­gáltató Zrt. központi hibabe­jelentés: telefonon: call cen­ter műszaki hibabejelentő: 06/80/205­020, 06/80/533­533, 06/20/459­9666, 06/30/459­9666, 06/70/459­9666, elektronikusan: http://e­iroda.eon­hungaria.com: lakossági ügyfelek – hibabe­jelentés – közvilágítási hiba­bejelentés. VMJV Polgármes­teri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Vesz­prém, Óváros tér 9., e­mail: [email protected] fax: 88/421­418, telefon: 88/549­100, zöldszám: 88/401­104 (a nap 24 órájában hívható).

Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse­gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe­tünk, várjuk hívását a 116­123 és a 88, illetve a 87­es inviteles körzetből ingyen hívható 06­88/422­205 te­lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:

FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (88) 412­104Hétfő­Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:Telefon: (88) 412­104Hétfő­Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1­jétől!)

FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425­228

Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549­273

Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424­472

Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549­273.

az igazgató adhat felmen-tést. Közben az iskolakez-déshez közeledve szülők és gyermekek járják a várost, hogy beszerezzék a pénz-tárcát bizony igen megter-helő iskolai felszereléseket. Egy írószer kereskedőtől megtudtuk, hogy a szülők nagy része ma már főként azokat a hipermarketeket keresi fel, ahol a legolcsób-ban juthat a különféle isko-lai felszerelésekhez.

Ez, valljuk be, érthető is, ám többen azzal érkeznek az írószerboltba, hogy jó minő-ségű színes ceruzát, festéket keresnek, mert az olcsók sok-

szor használhatatlanok. A szülők panaszkodnak, hogy nem nagyon van pénzük a vá-sárlásra, átgondolják, s csak azt veszik meg, ami minden-képpen kell – mondta a keres-kedő.

– Az elsős gyerekek szülei leggyakrabban listával ér-keznek, amiket az iskolák ad-nak ki. Ezek nem egyformák, sokszor előfordul, hogy a szü-lők arról panaszkodnak, hogy az iskolában rengeteg eszközt megvásároltatnak év elején, aminek egy részét az-tán a gyerekek nem is hasz-nálják. Vannak azonban isko-lák, amelyek átgondoltan

csak azt kérik, amire valóban szüksége lesz a gyereknek.

Az ideális az lenne, ha a szülők jó minőségű eszközök-ből vásárolnának keveseb-bet, így anyagilag is hasonló-képpen jönnének ki, a kisdiák pedig megtanulja, hogyan vi-gyázzon a holmijára, amit aztán évekig tud használni. Amire mindenképpen oda kell figyelni, az az iskolatás-ka, illetve a ceruzák, vízfesté-kek minősége. Füzetekből vi-szont nem érdemes drágát vásárolni, hiszen a 50–60 fo-rintosak is teljesen megfelel-nek a célnak. Persze, ha vala-ki az éppen aktuális mozi- vagy mesehős képével díszí-tettet részesíti előnyben, akár 200–300 forintot is ki kell érte fizetnie. A ceruzák, vonalzók, körzők, radírok s egyebek árai hasonlóképpen változó-ak. Nagyobb kiadásnak mi-nősülhet a testnevelés-felsze-relés. Kislányoknak 2500 fo-rintért vásárolható torna-dressz, a fiúknak hasonló áron atléta és rövidnadrág. Ezek mellé már 1000–1500 fo-rint körüli összegért hozzá lehet jutni a régi, jól bevált dorkóhoz.

Az írószer-kereskedő sze-rint az elmúlt években jól lát-ható, hogy a szülők sokkal kevesebbet költenek az isko-lakezdéskor, mint évekkel ez-előtt, azonban nagy segítsé-get jelent a munkahelyeken cafetéria-rendszerben jutta-tott iskolai utalvány.

NéMeth MeliNda

Diákok hagyják el a Dózsa iskolát. Hétfőtől az autósoknak sem árt óvatosabban közlekedni az iskolák környékén

Fotó: Németh

Page 8: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

82014. augusztus 29.

veszprémi napKÖZÉLET

Fórum a város területfejlesztési terveirőlVeszprém város ön-kormányzata szerve-zésében az Integrált Területfejlesztési Stratégiát (ITS) támo-gató partnerségi fórum projektzáró rendezvé-nyét tartották a Hang-villában szerdán.

Az ITS elkészítésé-nek célja, hogy az

önkormányzat a tematikus cél-kitűzései és beruházási priori-tásai mentén fogalmazza meg Veszprém és funkcionális térsé-gét érintő fejlesztési elképzelé-seit a 2014–2020-as időszakra. Ezen túlmenően kijelöljék azo-kat a komplex városfejlesztési projekteket, amelyeket majd a 2014–2020-as programozási időszakban támogatnak, amennyiben azokra forrás biz-tosítható. Pályázat keretein be-lül a lezajlott előzetes partneri észrevételezések, véleményezé-sek alapján elkészült a város ITS-e és ezzel összhangban a város Településfejlesztési Kon-cepciójának felülvizsgálata,

amelyet a szeptemberi közgyű-lésnek kell véglegesíteni.

Brányi Mária, a témáért fe-lelős alpolgármester elmondta, hogy az ITS az elkövetkező for-rásszerzési időszakhoz ad út-mutatást. Ezenkívül nagyon sok gazdasági szervezet, vállal-kozás, oktatási intézmény és a Pannon Egyetem igényszintjét mérték fel ezeken a partnerségi fórumokon. Bízik benne, a part-

nerek tapasztalni fogják, hogy javaslataik integrálásra kerül-tek. Annyi bizonyos, mindaz a fejlesztési szándék, amit most összegeztek, túlmutat egy hét-éves fejlesztési perióduson.

Sokkal nagyobb forrásigé-nye lenne a városnak, mint amilyet jelen pillanatban lát-nak. A város arra törekszik, hogy a megfelelő célokhoz tár-sított forrásokat a lehető legha-

tékonyabban tudják felhasz-nálni és ezekkel további fejlesz-téseket tudjanak generálni.

Porga Gyula polgármester azzal indította köszöntőjét, bol-dog lehet az a város, amely az ITS-hez ilyen partnereket ta-lált, mint akik részt vettek ezen a fórumon. Ezt a munkát a partnerek nélkül nem lehetett volna ilyen színvonalon elvé-gezni. Fontos szempont volt,

hogy a lehető legtöbb észrevé-telt bedolgozzák az ITS-be.

Kiemelt eleme volt a tervezé-si folyamatnak, hogy a megyei fejlesztési stratégiához is il-leszkedjen a város stratégiája. Porga Gyula büszke arra, hogy nemcsak a közigazgatási hatá-rokon belüli területre alkották meg a stratégiát, hanem tér-ségben gondolkodtak és ehhez az együttgondolkodáshoz sok önkormányzatot is sikerült megnyerni. Meggyőződése, hogy az a stratégia, amit a partnerekkel együtt elkészítet-tek, nemcsak várost, nemcsak térséget, hanem közösséget is épít és a partnerekre is számít a megvalósításban.

A polgármesteri köszöntőt követően Balogh Balázs, az Aditus Zrt. területi igazgatója tájékoztatójában az elmúlt 1 év alatt elkészült ITS-t mutat-ta be. Ezt követően Brányi Mária a megvalósított pro-jektről és a megvalósult együttműködésről beszélt. Végül András István a Tele-pülésfejlesztési Koncepció fe-lülvizsgálatának az eredmé-nyét tárta a fórum elé.

Hauzler lászló

Porga Gyula polgármester szerint a stratégia nemcsak várost és térséget, hanem közösséget is épít

A MÁLTAI SELYEMKUTYAEzen a héten ismerkedjünk meg egy hófehér szőrű édes kis aprósággal. Akinek kifejezetten csak pici kutya fér el a laká-sában, most már ezen a fajtán is gondolkodhat.

EREDETEElső hallásra azt feltételeznénk, hogy Málta szigete volt a hely, ahol ez az aranyos kutyafajta valamilyen kezdetleges formá-ban meglátta a napvilágot. Pe-dig erről szó sincs. A neve a sze-mita „malat” szóból ered, mely nek jelentése: kikötő, me-nedék. Ősei ugyanis a Földközi-tenger kikötőiben és partjain éltek, ahol komoly feladatuk volt. A raktárakban hemzsegő egerek és a patkányok irtására használták. „Canes melitenses” néven Kr. e. 384–322 körül már Arisztotelész feljegyzéseiben is szerepel, az ókori Rómában pe-dig előkelő hölgyek kísérője-ként volt látható. Ezek mellett számtalan római és görög edény- és cseréptöredék ma-radt ránk, amelyek kicsi, hosszú-szőrű kutyákat ábrázolnak. Az Egyesült Államokban az 1800-as évek környékén jelent meg, első törzskönyvezése pedig 1888-ra becsülhető.

LEÍRÁSAA máltai törzse kicsi, kissé nyúj-tott, amelyet kifejezetten hosz-

szú, fehér szőrtakaró borít, megjelenése nagyon elegáns, fejtartása büszke, előkelő. Tör-zse 38%-kal hosszabb, mint a marmagassága, a feje hossza pedig 6/11 része szintén a mar-magasságának. Mozgása egyenletes, rövid, gyors lépté-kű. Élénk, nyitott szemeiből csak úgy árad az értelem, me-

lyek az átlagosnál nagyobbak, formájuk majdnem teljesen kerek. A szemgolyók nem il-leszkedhetnek mélyen, az a jó, ha egy picit kidüllednek. Szőr-zete sűrű, fényes, függönysze-rűen és súlyosan leomló, sely-mes szerkezetű. Teljesen sima, nem lehet sem hullámos, sem göndörödő, egyedül az elülső végtagokon a könyököktől a mancsokig megengedett. En-nek a fajtának nincs aljszőrzete. A máltai fején nagyon hosszú a szőr, az orrháton szintén, oly-annyira, hogy összekeveredik a szakállal. Színe tiszta fehér, esetleg még halvány elefánt-csont árnyalata megengedett. Marmagassága a kanok eseté-ben 21–25 cm, míg a szukáknál 20–23 cm, súlya pedig 2–4 kg.

JELLEMEBár egy apró kutyáról van szó, mégis azt mondhatjuk, hogy nem ismeri a félelmet. Azt tart-ják róla, hogy az összes kister-metű kutya közül a legkedve-sebb és legkellemesebb mo dorú, mindemellett nagyon játékos is. Éppen temperamen-tuma miatt egyedülálló a többi kutya között, így ha nagyon fé-lős vagy kifejezetten agresszív máltaival találkozunk, akkor biztos, hogy a kutyus komoly személyiségbeli problémákkal küzd. A máltaik imádnak ját-szani, legyen a játékszere mű-anyag, színes, olyan, ami csörög vagy sípol, de megteszi a gazdi összegöngyölt, levetett zoknija is. Mérete ellenére kiváló jelző-kutya. Bár az idegeneket nem annyira kedveli, gazdájáért ra-jong. Egy igazi kifinomult, tisz-ta, elegáns kutyus. Hozzáértők szerint, ha egyszer veszel egy máltait, nem akarsz majd más kutyát!

Fotó: Hauzler

Page 9: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

veszprémi nap ÖTÓRAI TEA

Dr. Hegyi István gyermekorvos idei nemzeti ünnepünk alkalmával Pro Urbe-díjat vehetett át Porga Gyula polgármestertől augusztus 20-án a Hangvillában.

Körben a falakon, s a bútoroknak tá-

masztva még a szőnyegpadlón is mindenütt festmények, a trafalgari tengeri csata aprólé-kos gonddal megfestett olajké-pe, kairói utcakép, Neuschwanstein, az őrült bajor király II. Lajos álomkastélya, tájképek, portrék, csendéletek, mind dr. Hegyi István munkái, nagy mesterek nyomán szüle-tett és önálló alkotások. Mintha egy képzőművész otthonában lennénk, pedig a gyermek-gyógyászat elismert szakembe-réhez jöttünk látogatóba, egy beszélgetésre.

Dr. Hegyi István érdeklődé-se oly széles körű, hogy még felsorolni is nehéz mindazo-kat a területeket, amelyeken eredményesen tevékenyke-dett. Már középiskolás korá-ban volt vitorlázó repülő, fog-lalkozott rádiók szerelésével, összeállításával, már korán megmutatkozott rajz és festé-szeti tehetsége, jelentős szere-pet játszott az eszperantó szaknyelv fejlesztésében, s végül megtalált hivatásában, a gyermekgyógyászatban is sikereket ért el.

Annyi minden érdekelt, hogy a középiskola elvégzése után sokáig vívódtam, merre is indul-jak el, elektromérnöknek tanul-jak, vagy tanár legyek, esetleg képzőművész, míg végül egy véletlen döntötte el a sorsomat. Egy jó barátom, akivel együtt jártam a hetedik osztályt, Deb-recenben orvosnak tanult és megtudva címemet küldött há-rom könyvet nekem: egy anató-miai atlaszt, egy élettani gya-korlatok és egy kémiakönyvet. Amikor belelapoztam és olvas-gatni kezdtem ezeket a könyve-ket, meglepődve láttam, mennyi sok érdekes ismeretet lehet sze-

rezni az orvosi egyetemen. En-nek hatására jelentkeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemre és fel is vettek, de közbeszólt az élet, édesapámat elbocsátották az állásából, megvonták a nyugdíját is, osz-tályellenségnek minősítették. Nehéz helyzetbe került a család, így hát le kellett mondanom egyenlőre a továbbtanulásról. Veszprémben a Nemzeti Bank-nál dolgoztam akkor, s amikor később újra próbálkoztam, hogy bejussak az egyetemre, a származásom miatt mindig el-

utasítottak, míg végre hat év után felvételt nyertem a Szegedi Orvostudományi Egyetemre.

– Az egyetemen is jó hasznát vettem rajkészségemnek. Dr. Batiszfalvy János professzor úr, miután megtudta, hogy szere-tek rajzolni, tantervi ábrák ké-szítésével és hasonló munkák-kal bízott meg. Ezzel kereseti lehetőséghez is jutottam, s ez nagy könnyebbséget jelentett a szüleimnek is. Az utolsó szigor-laton pedig felajánlotta, hogy maradjak bent nála az egyete-men, a szülészeti klinikán. Na-gyon kitüntető volt ez számom-ra, de végül is nem fogadtam el ajánlatát, mivel vissza akartam kerülni Veszprémbe. Itt azon-ban egyetlen üres orvosi státus sem várt. Ismét egy véletlen sze-rencse segített rajtam, a Heim Pál Gyermekkórházban ajánlot-tak egy segédorvosi állást, amit örömmel elfogadtam. Így lettem gyerekgyógyász. Tizenegy évig dolgoztam itt, s az utolsó évben, amikor dr. Török János, az ak-kori igazgató elment Afrikába, mint adjunktus én vettem át a kórház vezetését. Majd 1968-ban áthívtak a Megyei Tanács-ra, ahol húsz éven át a megyei anya- és csecsemővédelem irá-nyítója lettem.

Dr. Hegyi István egy újabb véletlen folytán dr. Szerdahelyi István révén megismerkedett az eszperantó nyelvvel, amelynek segítségével számos kapcsola-tot szerzett. A japán Hideo Shinoda orvosprofesszor által alapított Medicino Internaca Revuo folyóiratban eszperantó nyelven orvosi szaktanulmányt is írt, amelyért 1973-ban első-ként megkapta a Shinoda-díjat. Ezzel a munkájával hozzájárult ahhoz a törekvéshez, hogy az eszperantót a hétköznapi érint-kezés és társalgás eszközén túl a tudományos életben is hasz-nos és jól használható nyelvvé tegyék.

Azóta, hogy dr. Hegyi István nyugdíjba vonult, több időt szen-telhet a festészetnek, munkái-val már több kiállításon is sze-repelt, s az Eötvös Károly Me-gyei Könyvtár is tervez a közel-jövőben belőlük egy bemutatót. Sokszor a szerencsés véletle-neknek volt köszönhető, hogy dr. Hegyi István élete így ala-

kult, de hozzá kell tenni, a sike-rekhez mindenekelőtt szorga-lomra, sok munkára és tehet-ségre is szükség volt – vagy ahogyan ő fogalmaz, fontos a gyors helyzetfelismerés, fülön kell ragadni a szerencsét. Ez segítette át a nehéz helyzete-ken, amikor a háború idején há-romszor is csaknem orosz fog-ságba került, amikor rátalált az orvostudományra, bejutott az egyetemre, s a gyermekgyógyá-szatban megtalálta közvetlen hivatását.

– Az orvosi szakma, s ezen belül is a gyermekgyógyászat szerencsésen egyesítette sok-irányú érdeklődésemet. A gyer-mekgyógyászat alapvetően kü-lönbözik az orvostudomány

többi ágától, amit a felnőtteknél megtanultunk, az minden érvé-nyes húszéves kortól egészen hatvanéves korig, viszont a gyermekeknél megszületéstől, egészen addig, míg felnőtté nem válnak, minden évben más az igazság. Tudni kell nyomon kö-vetni, hogy melyik életkorban mi a követelmény, a testi és szel-lemi fejlődéssel milyen sajátos-ságok kerülnek előtérbe. Jól-esett nagyon ez a mostani elis-merés, amelyet nagyon köszö-nök a városnak, s így utólag visszagondolva örülök, hogy így alakult a sorsom. Mindent meg-kaptam hivatásomban, ami ér-dekelt, és sokkal mozgalma-sabb volt így az életem.

lászló Péter

Dr. Hegyi István 1926-ban született Győrben s itt végzett 1945-ben a Bencés Gimnáziumban. Érettségi után az Országos Társa-dalombiztosítási Intézetnél, majd a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott Veszprémben. 1957-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, s ezt követően segédor-vos lett a veszprémi Heim Pál Gyermekkórházban, 1967-ben ki-nevezték adjunktusnak, s 1968-tól nyugdíjba vonulásáig a Me-gyei Tanácson főorvosként az anya- és csecsemővédelmet irá-nyította. Egészen megalakulásától a Kozmutza Flóra Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium gyer-mekorvosa, s ezt a feladatot még ma is ellátja. 1973-ban Shinoda-díjat kapott, s a Medicino Internaca Revuo eszperantó nyelvű orvosi szakfolyóirat lektora. 1985. óta az ötnyelvű San Marino-i Nemzetközi Akadémia docense. Két gyermeke és hat unokája van. Fia, Gábor Budapesten gyereksebész, a lánya, Márta pedig elismert gyerekideggyógyász, s egyik unokája, Zsófi az Orvostu-dományi Egyetemen harmadéves hallgatója, így elmondható, hogy dr. Hegyi István egy orvosdinasztia megalapítója.

NÉVJEGY

9

Dr. Hegyi István: nagyon örülök, hogy így alakult a sorsom

Beszélgetés a Pro Urbe-díjas dr. Hegyi István nyugalmazott gyerekorvossal

Fülön kell ragadnia szerencsénket

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!

Dr. Erdô Péter bíborosprímás, esztergom–buda-pesti érsek a múlt hétvégén Badacsonybanfelszentelte a Szent Istvántiszteletére emelt kápolnát.

Isten új hajlékában, amelyetUdvardi Erzsébet, a településegykori lakója álmodott megmég életében, ma már afestômûvész gyönyörû, sugár-zó erejû oltárképe emlékez-tet az országfelajánlás szentpillanatára. A fôpász-tor aszertartás után adott lapunk-nak interjút, melybôl többek

között kiderül, Szûz Máriaanyai gondoskodására szük-ségünk van ma is, s hogy agondviselésbe vetett bizaloma jövô záloga mindenkor.

Imádság és bizalom

Fotó: Zwicker

Page 10: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

102014. augusztus 29.

veszprémi napprogramajánlóSzínházakPetőfi SzínházSzeptember 6., szombat 17 óra Rose

– bérletszünetSzeptember 6., szombat 20 óra Rose

– bérletszünet

Kiállítások Boldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményVeszprém, a királynék városa – Gizel-

la királyné és a veszprémi püspö-kök királyné-koronázási joga, október 31-ig

Diplomáciai szolgálatban – Vetési Albert püspök, Mátyás király vezető diplomatája – kamara-kiállítás, október 31-ig

Isten és a haza szolgálatában – Ester-házyak és barokk püspökök – kamarakiállítás, október 31-ig

Kőtár – Kőtöredékek a veszprémi várból, október 31-ig

Udvardi Erzsébet Kossuth- és Mun-kácsy-díjas festőművész A fény megérkezik című emlékkiállítása az Érseki Palotában, szeptember 24-ig

Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum Ácsolt fatornyok – védelmező temp-

lomok – erdélyi műveltség, szep-tember 30-ig

Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből, október 31-ig

Eötvös Károly Megyei KönyvtárRédei Magda grafikusművész kiállí-

tása, szeptember 2-től október 3-ig

Művészetek HázaBob Bonies „maximal-minimal-

works” című kiállítása a Vass Lász-ló Gyűjteményben, október 18-ig

Mestermű GalériaMúlt és jelen – a hagyományos Kor-

társaink voltak című kiállítás, kiegészítve a Bojtor-díjas művé-

játékok játszóháza, ügyességi, valamint logikai játszóház; 14.30 az Acro Dance Rock and Roll SE műsora; 15.00 Kállay-Saunders András műsora; 16.00 az Apacuka Együttes koncertje; 17.30 Kövi Szabolcs koncertje – dallamok pánsípon;

Szeptember 2., kedd 16 óraRédei Magda grafikusművész kiállí-

tásának megnyitója az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban, a tár-latot Veszeli Lajos festőművész, a Veszprémi Művész Céh vezetője nyitja meg, közreműködnek a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói

Szeptember 4., csütörtök 17 óraDr. Hevesi Gusztávné Tűvarázs

című gobelinkiállításának meg-nyitója a gyulafirátóti művelődé-si házban

Szeptember 6., szombatDózsavárosi Nyárbúcsúztató a

dózsavárosi könyvtár területén:

A VESZPRÉM TELEVíZIó MűSoRA8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603E-mail: [email protected] Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

Augusztus 29., péntek 8:00 Kilátó kulturális magazin 8:30 Kuk-kantó gyermekmagazin 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Bencze-show. Ven-dég Keresztes Ildikó 10:00 Híradás 10:20 Klippercek 10:30 Lovassy esték. Van-e élet az olaj után? Hetesi Zsolt fizikus elő-adása 11:30 Híradás 11:55 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Dokumentummű-hely. A halasi csipke Tokióban 18:20 A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjte-mény. Sárospatak úrnői 18:30 Ismerem a városom. 1956 19:00 Híradás 19:20 Klip-percek 19:30 Az űrkutatás története. A Gemini öröksége 20:00 Híradás 20:20 Klippercek 20:30 Veszprémi Vigasságok Folklórparádé 20:15 Veszélyzóna – mun-kavédelemről, mindenkinek 6. rész 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Augusztus 30., szombat 8:00 Dokumentumműhely. A halasi csip-ke Tokióban 8:20 A Boldog Gizella Főegy-házmegyei Gyűjtemény. Sárospatak úrnői 8:30 Ismerem a városom. 1956 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Az űrkutatás története. A Gemini öröksége 10:00 Hír-adás 10:20 Klippercek 10:30 Veszprémi Vigasságok Folklórparádé 10:15 Veszély-zóna – munkavédelemről, mindenkinek 6. rész 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 19:15 Erdőmesterek. Az iharosi erdészet 19:30 Katolikus krónika 20:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 20:15 Határtalan természet. Koalíció a H e r n á d v é d e l m é b e n 2 0 : 3 0 Benczenészek. Nyár – 7. rész 21:00 Szé-kelykonyha – főzzünk erdélyi ételeket! 21:30 Kedvenc kisállat magazin 22:00 Képújság

Augusztus 31., vasárnap 8:00 Kukkantó gyermekmagazin 8:30 Kilátó kulturális magazin 9:00 Heti vágat-lan – ez történt a héten 9:15 Erdőmeste-rek. Az iharosi erdészet 9:30 Katolikus krónika 10:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 10:15 Határtalan természet. Koalí-ció a Hernád védelmében 10:30 Benczenészek. Nyár – 7. rész 11:00 Szé-kelykonyha – főzzünk erdélyi ételeket! 11:30 Kedvenc kisállat magazin 12:00 Képújság 18:00 Veszprémi közéleti magazin 18:45 Made in Hungary. Hogyan készülnek a magyar termékek? 1. rész 19:00 Képmutatók. Portréfilm Zsigmond Vilmosról 19:30 Balasport magazin 20:00 Nők a tudomány szolgálatában. Gálné Dr. Miklós Ida 20:30 Sorsvonal. Portréfilm Érdi Tamás zongoraművészről 21:00 Mentés másként. Középkori pálos emlé-kek 21:30 Látogató – Csíkszentmiklós 22:00 Képújság

Szeptember 1., hétfő 8:00 Veszprémi közéleti magazin 8:45 Made in Hungary. Hogyan készülnek a magyar termékek? 1. rész 9:00 Képmuta-

tók. Portréfilm Zsigmond Vilmosról 9:30 Balasport magazin 10:00 Nők a tudo-mány szolgálatában. Gálné Dr. Miklós Ida 10:30 Sorsvonal. Portréfilm Érdi Tamás zongoraművészről 11:00 Mentés más-ként. Középkori pálos emlékek 11:30 Látogató – Csíkszentmiklós 12:00 Képúj-ság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Hír-adás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthír-adó 20:35 Nyitott egyetem. Gyermekvál-lalás Magyarországon 21:00 Katolikus krónika 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Szeptember 2., kedd 8:00 Kukkantó gyermekmagazin 8:30 Kilátó kulturális magazin 9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti magazin 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:35 Nyitott egyetem. Gyermekvállalás Magyarországon 11:00 Katolikus krónika 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Feje-zetek Magyarország közlekedéstörténe-téből. A városi közlekedés kezdetei 18:30 Ismerem a városom. 1956 19:00 Híradás 19:20 A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény. A fejedelemasszony, aki fejedelem lett 19:30 Veszprémi Gazdaság 20:00 Híradás 20:20 Matyóföld rózsái 1. rész 20:30 Az űrkutatás története. A Gemini öröksége 21:00 Krisztus vándorai. New Jersey 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Szeptember 3., szerda 8:00 Fejezetek Magyarország közleke-déstörténetéből. A városi közlekedés kezdetei 8:30 Ismerem a városom. 1956 9:00 Híradás 9:20 A Boldog Gizella Főegy-házmegyei Gyűjtemény. A fejedelemasz-szony, aki fejedelem lett 9:30 Veszprémi Gazdaság 10:00 Híradás 10:20 Matyóföld rózsái 1. rész 10:30 Az űrkutatás történe-te. A Gemini öröksége 11:00 Krisztus ván-dorai. New Jersey 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Látogató. Csíkszeredai régizene-fesztivál 18:30 Kukta 19:00 Hír-adás 19:20 Erdőmesterek. A barcsi erdé-szet 19:30 Katolikus krónika 20:00 Hír-adás 20:30 Hol vagyon a földnek közepe? 6. rész 21:00 Váltóláz autós magazin 21:30 Híradás 21:50 Klippercek 22:00 Képújság

Szeptember 4., csütörtök 8:00 Látogató. Csíkszeredai régizene-fesztivál 8:30 Kukta 9:00 Híradás 9:20 Erdőmesterek. A barcsi erdészet 9:30 Katolikus krónika 10:00 Híradás 10:30 Hol vagyon a földnek közepe? 6. rész 11:00 Váltóláz autós magazin 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Bencze-show. Vendég-ségben Marót Vikinél 20:00 Híradás 20:20 Klippercek 20:30 Verancsics Akadémia. Kováts Péter előadása 21:30 Híradás 21:55 Klippercek 22:00 Képújság

szek alkotásaival, szeptember végéig látogatható

Szaléziánum„Jézusom előtted leborulok” –

Varga Erzsébet festőművész kiál-lítása, szeptember 12-ig

„Az üdvösség útján” – Hitvallók, vér-tanúk és boldogok a huszadik században című kamarakiállítás, szeptember 30-ig

EgyébAugusztus 29., péntek 20–24 óraCsillagles a Hősök Kapujában – A

nyári égbolt látványosságai sza-bad szemmel és nagy teljesítmé-nyű csillagászati távcsővel

Augusztus 30., szombat 14–20 óraCsaládi nap a Betekints-völgyben, a

Kolostorok és Kertek területén, esőhelyszín a VMK Dózsa György út 2. alatti épülete; 14–20 óráig Mosolyvár Játszóház, fából készült, hagyományőrző népi

Martin Sherman Rose című monodrámáját Vári Éva főszerep-lésével láthatja a közönség Veszprémben a Petőfi Színház stúdiószínpadán, a Latinovits–Bujtor Játékszínben szeptem-ber 6-án (szombaton) délután öt órakor és este nyolc órakor. A rendező Ilan Eldad. Az előadást a Zsidó Nyári Fesztivál ke-retében a városi önkormányzat támogatásával az orlai Pro-dukció mutatja be. MTM

Művészetek HázaModern Képtár – Vass László Gyűjte-

mény:– ReKonstrukciók – állandó kiállí-

tás V. Dubniczay-palota – László Károly

Gyűjtemény:– Az akadémiától a Pop-artig: válo-

gatás László Károly gyűjtemé-nyéből

Laczkó Dezső Múzeum– Szellem a tárgyban..., a helyben...,

a képben... – ennek részeként: Látványkönyvtár és tudástár

– Tanulmányi raktár a Török Ignác utcában – előre bejelentkezett csoportoknak vezetéssel, vala-

mint múzeumpedagógiai foglal-kozásokkal. Bejelentkezés: muzped@vmmuzeum. hu, +36 20 548 4031

Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény:– Érseki Palota: Erzsébet és Zita

királyné emlékezete – enteriőr kiállítás

– Gizella-kápolna– Szent György-kápolna

Szaléziánum– interaktív, liturgikus kiállítás – barokk termek – üvegpadlós gyógynövényszoba – hegedűkészítő műhely

Állandó kiállítások Rose a játékszínben

Tízezernél kevesebb álláskeresőJúlius végén 9576 fő álláskeresőt tartott nyilván a Veszprém Megyei Kormányhiva-tal Munkaügyi Központja, amely 898 fővel kevesebb, mint júniusban, az előző év azonos időszakához képest pedig 4319 fővel alacsonyabb, közölte lapunkkal a szakigazgatásti szerv.

A megyei kor-mányhivatal által

kiadott közlemény szerint az álláskeresőkön belül a pálya-kezdő fiatalok száma ugyan-csak csökkenő tendenciát mutat. A júliusi 1100 fős lét-szám közel 40 %-kal kisebb az egy évvel ezelőttinél.

Júliusban Veszprém me-gye gazdaságilag aktív né-pességének 6 %-a volt nyil-

vántartott álláskereső. A mutató alapján Veszprém megye a közép-dunántúli ré-gió legjobb, egyben az or-szág ötödik legkedvezőbb munkaerő-piaci helyzetű megyéje.

Az év hetedik hónapjában 4612 fő férfi és 4964 fő nő sze-repelt a megyei nyilvántar-tásban álláskeresőként. A regisztrált álláskeresők kö-

rében a legfeljebb általános iskolai végzettségűek ará-nya a legmagasabb, mintegy 37 százalék. A nyilvántartott álláskeresők 32 százaléka szakmunkás, illetve szakis-kolai bizonyítvánnyal ren-delkezik, 16 százaléka szak-középiskolai, technikumi végzettségű, 9 százaléka pedig gimnáziumban érett-ségizett. A legkisebb mérté-kű a diplomások száma, mindösze 6 százalék.

Júliusban összesen 2800 darab új álláshelyet jelentet-tek be a foglalkoztatók Veszp rém megyében. Ezek közül 2000 darab támogatás útján, 800 darab pedig támo-gatás nélkül volt betölthető.

Mátyus taMás

Fotó: Petőfi Színház

112014. augusztus 29.

veszprémi nap programajánló

Főszereplőcsere a ChicagóbanRátóti Zoltán helyett Miller Zoltán játssza Billy Flynn szerepét a Chicago című mu-sicalben a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató október 3-án lesz, tájékoztat-ta lapunkat a Petőfi Színház.

Örömmel kezdtük el a munkát május-

ban Rátóti Zolival, ám édesap-ja betegsége miatt most sajná-lattal kérte, hogy mentsem fel a feladat alól és én ezt sajná-lattal, de megértve elfogadtam – mondta a darab rendezője, Eperjes Károly, aki ezután Miller Zoltánra osztotta Billy Flynn szerepét.

A népszerű énekes-színész először játszik a Veszprémi Pe-tőfi Színházban, miközben so-kan ismerősként köszöntötték. – Érdekes ez, hiszen 14 évvel ezelőtt másfél napig dolgoz-tam itt a Hair című produkció-ban. Olyan kemény koreográ-fiát kellett elsajátítani, hogy

két próba után kiújult egy ré-gebbi sérülésem, így nem tud-tam vállalni Claude szerepét. Most örömmel jöttem, hiszen mindig is szerettem volna el-játszani Billy Flynnt. A Chica-go olyan musical, amely örök-érvényű, nem egynyári vagy téli darab, hanem tud szólni a mának is, mint a legtöbb iga-zán jó mű. Nagy izgalommal kezdtem a munkát és várom a veszprémi közönséggel a talál-kozást – válaszolta érdeklődé-sünkre Miller Zoltán, akinek a váltótársa Szeles József lesz az előadásban.

A veszprémi színművésznek 26 évvel ezelőtt a Színművé-szeti Egyetemen a Chicago volt az egyik vizsgaelőadása, akkor Billy Flynnt formálta meg az Ódry Színpadon. Ahogy megfogalmazta, ennyi idő után jó találkozást jelent számára a darab, szerette a szerepét nagyon. Annak pedig külön örül, hogy a most készü-lő produkció karmestere Feke-te Mária, akivel pedig a másik vizsgaelőadásában, a Hello, Dolly! című musicalben dol-gozhatott együtt.

Kovács MóniKa

Miller Zoltán játssza majd a főszerepet a Chicago című musicalben

Népek zenéje, népek táncaA Városi Művelődési Központ régi hagyo-mányuk felelevení-tésére hat ország néptáncosainak köz-reműködésével nem-zetközi folklórestet szervezett az Óváros téren múlt héten.

A VMK a 80–90-es években rend-

szeresen szervezett fol-klórfesztivált. Most ha gyo-mány teremtő céllal hívtak meg együtteseket, hogy fel-mérjék, hogyan fogadna a város egy újabb fesztivált.

Mindkét este kitűnő együt-tesek mutatkoztak be, fer-geteges műsort felvonultat-va, ahol a közönség is igen jó befogadó volt. Csütörtökön este a ciprusi Lefhosa Folklór Egyesület, a moldo-vai Hora Horitia Együttes, valamint a szicíliai Citta Di Agrigentó mutatkozott be, míg pénteken a szerbiai KUD Sava Jeremie, a baszkföldi Elei-Alai, valamint a monte-

negrói Acrip Iskra tánc-együttes.

Valamennyi fellépő saját zenekart hozott, így élőzenés kísérettel mutatták be tán-caikat, ezzel együtt egyes országok jellegzetes hang-szereit is megismerhette a közönség.

Ahogy hazánkban is jellemző, a fellépők a gazdag és színes népviseletüket is

felvonultatták, tehát a tánc-cal együtt nagyszerű vizuá-lis élményben volt része mind azoknak, akik ezen a két estén kilátogattak az Óváros térre. Az egyes országok táncaiban közös jellemző volt a dinamika, a ritmus, az erő, a boldogság és az élet szeretete, a táncok ko-reográfiáját pedig sokszor a munka és a szerelem ihlette,

de a baszkok táncában a háború is megjelent.

Mindkét este az utolsó fellépő együttesek lejöttek a színpadról és a közönséget is bevonták táncukba, vala-mint vastapssal jutalmazta a közönség azt a baszkföldi gitárost is, aki a Tavaszi szél vizet áraszt című nép-dalt el énekelte.

Hauzler lászló

Hat ország néptáncosai léptek fel a VMK által az óváros téren szervezett folklórfesztiválon múlt héten

bog rács gulyásfőző-verseny, sü te-mény sütő-verseny, légvár, szafari kalandtúra, játéktér, ba ran ta fog-lalkoztató, csillámfestés, arcfestés, picik játszószőnyege, gyógynö-vény-bemutató és teakóstoló, kézműves-foglalkozások, 14.30-tól színpadi programok: terápiás kutyák bemutatója; házi kedvenc szépségverseny; „Csiribí-Csabibá” dalvarázs – interaktív zenei elő-adás gyerekeknek; „A szeretetre vágyó sündisznócska – a Dózsa iskola bábcsoportjának előadása; interaktív pantomim-előadás; az Őszidő Nyugdíjas Klub jelenete; Farkas Edina és Somos Zoltán operett műsora; 18 órakor ünnepi köszöntő; 19 órakor az Instant Flow Acoustic együttes műsora és fényfestés; 20.30-kor sztárven-dég: Wolf Kati

NyugdíjasklubokVMKNyugdíjasklub-vezetők Fóruma

3-án 14 órakor60-as Nyugdíjasok: 2-án 15 órakor

klubfoglalkozás

Ady E. 71/ACholnoky: 2-án 15 órakor a nyári

élmények és az őszi program megbeszélése

Távközlési: 4-én 15 órakor nyári élménybeszámolók, a II. féléves program megbeszélése

8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Hétfő (09.01.)8.00–18.00 Napközben balatoni kör-kép, élő kapcsolásokkal 18.00 Fejeze-tek Magyarország közlekedéstörténe-téből, 11. rész 18.30Nagyítás – Vendég:Vujity Tvrtko riporter, újságíró 19.00Kapospont – hírműsor 19.15 Sportma-gazin 19.30 Balatoni utazás – ismeretterjesztő előadás-sorozat, 12. rész 20.00 Világjobbítók –magyar film, Fsz.:Kovács Zsolt, Némedi Árpád 21.00 Csörgő-lyuk – isme-retterjesztő film 21.30 Lót barlangja – ismeretterjesztőfilm 21.45 Éjszakai panoráma (benne: esti műsorainkismétlése)

Kedd (09.02.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolások-kal 18.00 Baradla barlang – ismeretterjesztő film 18.30Vezúv vulkán – ismeretterjesztő film 19.00 Kapospont –hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Mindenkinek jár azunalom – stand up comedy, 3. rész 20.00 A doktor – szóra-koztatóegészségügyiműsor, 7. rész20.30Tűzoltók–auszt-rál filmsorozat, 12. rész 21.20 Séta az égen– ismeretterjesz-tő film 21.45 Éjszakai panoráma (benne: esti műsorainkismétlése)

Szerda (09.03.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolások-kal 18.00 Pódiumarchív –Dinamika Táncegyesületműsora18.30 Vissza a gyökerekhez – ismeretterjesztő film 19.00Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Minden-tudásEgyeteme–ismeretterjesztőelőadás20.15Amedvékés én – ismeretterjesztő film 20.40Queenie 1. rész – ameri-kai filmdráma, Fsz.: Mia Sara, Kirk Douglas (12) 22.00 Éjsza-kai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Csütörtök (09.04.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolások-kal 18.00 Kertszépítők – kertészeti magazin, 4. rész 18.30Balatoni programajánló 18.40 Rejtjelek: London – utazásimagazin 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin19.30 A suszter és a lángi gróf – ismeretterjesztő film 20.00A medvék és én – ismeretterjesztő film 20.30 Queenie 2.rész – amerikai filmdráma, Fsz.: Mia Sara, Kirk Douglas (12)

22.00 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Péntek (09.05.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép,élő kapcsolásokkal 18.00 Géniusz – kul-turálismagazin18.30Balatoni program-

ajánló18.40 IsmerjemegaBalaton legjobbborpincészete-it! – Konyári Pincészet 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15Sportmagazin 19.30 Korzó – közéleti magazin 20.30 JeliArborétum – ismeretterjesztő film 21.00 Queenie 3. rész –amerikai filmdráma, Fsz.: Mia Sara, Kirk Douglas (12) 22.30Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szombat (09.06.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolások-kal 14.00Kilimandzsáró – ismeretterjesztő film15.00Hövejöröksége – ismeretterjesztő film 15.30 Kertszépítők 1. rész– a kertészkedés szépségei és fortélyai 16.00 Nagyítás –Vendég: Tresz Zsuzsa díszlettervező 16.30 Etna vulkán –ismeretterjesztő film 17.00 BencZenészek – beszélgetés észenélés ismert zenészekkel 17.30 Mindentudás egyeteme– ismeretterjesztő előadás 18.15 Partysztár 2. rész – zenéstehetségkutató 18.45 A damaszkuszi acél – ismeretterjesz-tő film 19.15 Miért pont az én lányom? – amerikai filmdrá-ma, Fsz.: Linda Gray (12) 20.45 A díszfegyverkovács – isme-retterjesztő film 21.15 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Vasárnap (09.07.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolások-kal 14.00 Etna vulkán – ismeretterjesztő film 14.30Partysztár 2. rész – zenés tehetségkutató 15.00 Nagyítás –Vendég: Tresz Zsuzsa díszlettervező 15.30 BencZenészek– beszélgetés és zenélés ismert zenészekkel 16.00 Adamaszkuszi acél – ismeretterjesztő film 16.30 Kertszépí-tők 1. rész – a kertészkedés szépségei és fortélyai 17.00 Kili-mandzsáró – ismeretterjesztő film 18.00 A díszfegyverko-vács – ismeretterjesztő film 18.30 Mindentudás egyeteme– ismeretterjesztő előadás 19.15 Miért pont az én lányom?– amerikai filmdráma, Fsz.: Linda Gray (12) 20.45 Hövejöröksége – ismeretterjesztő film 21.15 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése) 14

6158

www.facebo

ok.com

/vmkveszprem

Augusztus 30., szombat

Családi nap aVeszprémvölgybena Kolostorok és Kertek területén14–20 óráig: Mosolyvár játszóház14.30: Az Acro Dance Rock and Roll SE műsora15.00: Fellép Kállay-Saunders András16.00: Az Apacuka Együttes koncertje17.30: Kövi Szabolcs koncertje – dallamok pánsíponEsőhelyszín:VMK Dózsa György út 2.

V M K

146

56

6

Fotó: Petőfi Színház

Fotó: Mátyus

Page 11: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Page 12: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

12 veszprémi napkULTÚRA2014. augusztus 29.

Hétfőn délután évad-nyitó társulati ülés-sel kezdetét vette a 2014/15-ös évad a Petőfi Színházban, ahol ez alkalomból Némedi Lajos alpol-gármester a fenntartó nevében köszöntötte az ott dolgozókat és a művészeket.

Oberfrank Pál be-jelentette, hogy

igazgatói megbízatása lejárt, s amennyiben a döntéshozók is úgy gondolják, örömmel folytatná munkáját, ezért a színház vezetésére ismét be-nyújtotta pályázatát.

Ezt követően röviden be-számolt a színház nyár folya-mán megtartott előadásairól, amelyeket hozzávetőlegesen 2400 néző tekintett meg. Sop-ronban bemutatta a színház az Anna Karenina című ope-ra-musicalt, s Balatonfüreden három alkalommal adták elő

Kéri Kitty rendezésében a Levelek a lövészárokból című produkciót, amely az I. világ-háború centenáriumára ké-szült. A Városmajori Tavaszi Fesztiválon Szakonyi Károly Adáshiba és a Goldoni a Kávé-ház című darabjaival vett részt a színház.

Amennyire az anyagi lehe-tőségek megengedték, a nyár folyamán felújítási munkákat végeztek a nagyszínpadon, a stúdióban s a Játékszínben, az egész épületet érintő na-

Amerikai segítség jöttA Hungary for Love alapít-

vány kezdeményezésére egy kreatív jótékonysági akció ré-szesévé vált a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség-központ.

Az augusztus 27. és 30. kö-zött zajló programot megálmo-dó alapítvány egy Amerikában élő magyar család kezdemé-nyezésére jött létre. − Gulyás Zsuzsa, a szervezet elnöke gyerekkorában sokat hallott édesanyjától Magyarország-ról és főleg a magyar cigányok nehéz helyzetéről. Több éve minden nyáron lelkes önkénte-sekkel érkezik hazánkba. Az anyagi támogatás mellett pe-

dig a legfontosabbat hozza: részvételt, példamutatást és aktív segítséget – mondta el lapunknak Mihályi Patrícia, a tehetségközpont pályázati referense.

Szerdán érkezett meg a tá-borba a Hungary for Love ötfős csapata, akik azonnal bele-kezdtek a munkába, a háló- és tantermeket teszik rendbe. Eközben vendégül látják az Igazgyöngy Alapítvány 10 kis-diákját és két oktatóját is, kik-nek munkái fogják díszíteni a következő tizennégy hónap során a központban épülő hangstúdió kerítését.

Németh

Tehetséges roma fiataloknak kíván segíteni az alapítványi akció

Évadnyitó volt a Petőfi SzínházbanKörnyékbeli szerzetesrendekrőlA Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, az Érseki Levéltár és a Megyei Levéltár két-napos egyháztörténeti konferenciát tartott a szerzetesrendekről a héten.

Dr. Márfi Gyula érsek megnyitójá-

ban kifejtette, gyermekkorá-ban őt a történelem nem érde-kelte, de később rá kellett jönnie, hogy mindennek van története és annak ismerete nélkül még a dogmatikát sem lehet megismerni. Bibliatör-ténet is van és annak ismere-te is fontos. Elmondása sze-rint, ami a szerzetességet il-leti, annak is megvan a törté-nete, a monogám remetéktől kezdve a közösségben élő ta-nító, betegápoló és sok egyébféle szerzetesrendekig.

Az egyházmegyében is sok jelentős rend működött, de most e tekintetben nem jó a helyzet, mert elmentek már a piaristák és az angol-kisasszonyok is, csak né-hány karmelita, bencés, fe-rences, cisztercita találha-tó. Reméli, ez a konferencia rámutat, milyen jelentősek voltak a szerzetesrendek, hogy milyen szükség volt

rájuk és ma is szükség len-ne rájuk.

Porga Gyula polgármes-ter köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, itt Veszprém-ben nemcsak várost, hanem közösséget építenek, de eh-hez is szükség van a város, a közösség múltjának, törté-netének az ismeretére, mert anélkül nem lehet jövőt épí-

teni. Szerencsére Veszprém közösségének mindig is fon-tos volt a helytörténeti kuta-tása, és ezt segítheti ez a konferencia is.

Karlinszky Balázs, az Érseki Levéltár igazgatója elmondta, a 2013-ban felállt Egyháztörténeti Bizottság feladatul tűzte ki magának, hogy elkészíti az érsekség történetét feldolgozó kiad-ványokat és ezt szolgálta ez a konferencia, ahol szekci-ókban dolgozták fel a kap-csolódó témákat.

hauzler lászló

Dr. Márfi Gyula érsek köszöntötte a résztvevőket a megnyitón

A Petőfi Színház társulata Némedi Lajos alpolgármesterrel a Színházkert lépcsőjén az évadnyitó társulati ülés után

Fotó: Németh

Fotó: Hauzler

Két országos jelentőségű eseményre is Veszp rémbe várják a magyar színházak igazgatóit, a színházművészet legkiválóbb szakembereit pénteken.

A Magyar Művé-szeti Akadémia

Színházművészeti Tagoza-tának indítványára és tá-mogatásával a Veszprémi Petőfi Színház Párbeszéd a magyar előadó-művészet fejlődéséért címmel veszp-rémi előadó-művészeti szakmai konferenciát ren-dezett csütörtökön és pén-teken. A konferencia célja volt, hogy áttekintést adjon az előadó-művészeti terület aktuális problémáiról, meg-vitassa azokat és megvizs-gálja a lehetséges megoldá-sokat. A cél érdekében a konzultációra az előadó-művészeti terület kiváló szakemberei, intézményve-zetők, gazdasági vezetők, a szakigazgatás képviselői, művészek és szakpolitiku-sok kaptak meghívást. A meghívottak körét a szerve-zők szándékai szerint és le-hetőségeik figyelembevéte-

lével úgy állították össze, hogy a lehető legszélesebb szakmai képviseletet bizto-síthassák az előadó-művé-szeti terület minden szeg-mense számára, a résztve-vők száma eléri a 170 főt.

A konferencián részt ve-vők megvitatják többek kö-zött az előadóművészek és a műszaki személyzet fog-lalkoztatásának speciális kérdéseit, a művészi élet-pályamodell kialakításáról és a képzési rendszer hely-zetéről szóló elképzelései-ket. Külön témakörként foglalkozik a tanácskozás a színházak finanszírozá-sának helyzetével, a szak-mai érdekképviseletek le-hetőségeivel, a bábszínhá-zak, gyermekszínházak, szabadtéri színházak és a színházi fesztiválok hely-zetével.

A szakmai találkozón elő-adást tart Vidnyánszky

Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Marton László, a Vígszínház főren-dezője, egyetemi tanár és dr. Gyimesi László, a Ma-gyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszerve-zetének főtitkára.

Közvetlenül az előadó-művészeti szakmai konfe-rencia zárása után a Petőfi Színház ad otthont az or-szágos színházi évadnyitó-nak, amely – mint Oberfrank Pál igazgató megfogalmazta – a veszpré-mi társulat megbecsültsé-gét, munkájának elismeré-sét, jó hírét is jelzi.

Az országos tanévnyitó mintájára 2012-ben a Pécsi Nemzeti Színházban ren-dezték első ízben a színházi évad kezdetét jelző közpon-ti rendezvényt, majd az el-múlt évben a Szolnoki Szig-ligeti Színház volt a helyszí-ne a rangos eseménynek. A III. országos színházi évad-nyitón dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Mi-nisztériuma kultúráért fele-lős államtitkára mond kö-szöntőt. lászló Péter

Veszprémben nyílik meg az idei évad

Page 13: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

gyobb szabású munkákra most nem volt pénzügyi fede-zet, de nem is lett volna értel-me belevágni, mivel remény van arra, hogy a színház épü-letének rekonstrukciójára is sor kerül majd.

A közeli napokban két fon-tos színházi esemény helyszí-ne is lesz Veszprém. Ober-frank Pál a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti tagozatának tagjaként egy színházművészeti konferenci-át kezdeményezett, amelyen a

hat szekcióban beszélik meg a résztvevők azokat a szakmai problémákat, amelyek a szín-házművészetet érintik, s dol-goznak ki javaslatokat azok megoldására. Ezt követően Veszprém lesz a helyszíne az országos színházi évadnyitó-nak is.

Az előadások a színházban októberben kezdődnek, s első nagyszínpadi bemutatóként a Chicago című musicalt viszik színre Eperjes Károly rende-zésében, amelynek próbái és

munkálatai már elkezdődtek. Ugyancsak októberben hét alkalommal láthatják a nézők Csukás István és Bergendy István, Süsü, a sárkány ka-landjai című zenés mesejáté-kát, a Latinovits–Bujtor játék-színben pedig Kéri Kitty ren-dezésében Shakespeare Ti-tus And ro ni cus című tragédi-ájával indul az évad.

A Petőfi Színház csatlakozik a Zsidó Nyári Fesztivál prog-ramjaihoz, s Martin Sher man Rose című monodrámáját lát-hatják ez alkalomból a nézők a Latinovits–Bujtor Játékszín-ben. A múlt évhez hasonlóan szeptember 13-án a Veszprém megyei kórház intenzív osztá-lya javára jótékonysági estet rendez a Petőfi Színház, ame-lyen Presser Gábor és Kövi Szabolcs adnak koncertet, másnap, 14-én pedig ismét lesz nyílt nap, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

A társulati ülés zárásaként ünnepi tortával köszöntötték Perlaki Róbert díszletterve-zőt, a Petőfi Színház örökös tagját hetvenedik születés-napja alkalmából.

lászló Péter

13veszprémi nap kULTÚRA2014. augusztus 29.

Családi nap lesz a völgybenA nyári szünet utolsó előt-

ti napján, augusztus 30-án ismét színes és érdekes programokkal tűzdelt csa-ládi napot szervez a VMK a Veszprémvölgyben.

A program 14 órakor a Mosolyvár játszóház ügyes-ségi vetélkedőjével kezdő-dik. A bátrabbak többek kö-zött hordólovaglásban, gó-lyalábon járásban vagy ép-pen ügyességi, illetve logi-kai vetélkedőn tehetik pró-bára rátermettségüket. Emellett kézműves foglalko-zások, arcfestés, lufihaj-togatás, csillámtetoválás, légvár biztosítja a kicsik és nagyok önfeledt szórakozá-sát.

15 órától a tinik körében manapság igen népszerű amerikai–magyar előadó, Kállay-Saunders András koncertjén csápolhatnak a rajongók.

A Megasztárban feltűnt énekest az Apacuka együt-tes követi a színpadon. A ze-nekar üde színfolt a magyar gyermekzenei palettán, hi-szen interaktív, játékos, tán-cos koncertjeiken változatos stílusú dalok hallhatók.

A napot 17.30-tól Kövi Sza-bolcs műsora zárja. A veszp-rémi zenész koncertjén a pánsípon előadott dallamok kerülnek előtérbe. A rendez-vényre a belépés ingyenes. Németh

Kállay-Saunders András is fellép augusztus utolsó hétvégéjén

Évadnyitó volt a Petőfi Színházban

A Petőfi Színház társulata Némedi Lajos alpolgármesterrel a Színházkert lépcsőjén az évadnyitó társulati ülés után

Tizedik évét ünnepli már a PannonfílingOktóber 11-én tartják a jubileumi, tizedik Pannonfíling Moz-góképes Találkozót Veszprémben. A rövidfilmes feszti-válhoz támogatókat keresnek.

A Pannonfíling egy rövidfilmes

szemle és verseny, amely 2005 óta a veszprémi ősz kü-lönleges kulturális program-ja, ahol hazai és határon túli amatőr és független filmesek mutathatják be alkotásaikat.

Az elmúlt kilenc évben 200-nál is több kisfilmet lát-hatott a közönség, számta-lan műfajban és stílusban. Animáció, filmetűd, road- és kocsmamovie, háborús drá-ma, sci-fi, szerelmi történet, thriller, videoklip, dokumen-tumfilm – ez mind, és még számos rövidfilm szerepelt már a Pannonfílingen, ami talán azt mutatja, hogy egy jó történetet nem csak sok-millió dolláros robbanások-

kal, autós üldözéssel és szili-kon domborulatokkal lehet elmesélni. A rendezvény erőssége, hogy a mozivász-non látottakat barátságos környezetben, sörrel vagy teával a kézben vitathatják meg a nézők a filmesekkel és a szakmai zsűrivel. Így az alkotók közvetlen visszacsa-tolást kapnak munkájukról, és a nézők is bepillanthat-

nak a filmkészítés kulisszái mögé.

A fesztivál büszkén mond-hatja, hogy az elmúlt években itt debütált alkotók közül nem egy ma már megbecsült tagja a hazai mozgóképes szakmának, és nálunk bemu-tatott filmjeik más fesztiválo-kon is sikerrel szerepeltek.

Néhá ny a l kotó a Pannonfíling elmúlt tíz évé-

ből, a teljesség igénye nélkül: Bicskei Zoltán, Bernáth Szilárd, Iván Attila, Kapronczai Erika, Merza Gábor, Orbán Koppány és Zalán, Spáh Dávid, a Systron Digital Pictures, va-lamint Kerecsendy Vilmos Down-szindrómás alkotó.

– Idén szeretnénk méltó módon megemlékezni az el-múlt tíz évről, minél több fil-

messel és nézővel találkozni. Szeretnénk méltóképp jutal-mazni a nyertes alkotókat, és megfelelő helyszíneket bizto-sítani a jubileumi találkozó-nak, erősítenénk a fesztivál-hangulaton, több, párhuza-mosan futó programmal, pél-dául „best of” vetítéssel, worskhopokkal és szakmai előadásokkal – mondta el Né-meth Csaba a szervezők ne-vében.

Terveik megvalósításához közösségi gyűjtést szervez-tek az  adjukossze.hu  olda-lon, ahol bárki támogathatja a számára szimpatikus civil kezdeményezéseket.

– A támogatásnál „nem a méret a lényeg”, azaz 1–2 ezer forintnak is örülünk, mint ahogy az is nagy segít-ség, ha valaki megosztja a közösségi oldalakon a kezde-ményezésünket, vagy más módon népszerűsíti – tudtuk meg Németh Csabától.

A Pannonfíling Mozgóké-pes Találkozóra még lehet nevezni, szeptember 5-ig vár-ják a rövidfilmeket, műfaji kötöttségek nélkül.

Kovács móNiKa

A Pannonfíling zsűrije és résztvevői egy korábbi fesztiválon. A jubileumot szeretnék méltón ünnepelni

Fotó: Petőfi Színház

Fotó: Mátyus

Fotó: Archív

Page 14: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

HírHáló

AtlétikaHatalmas sikert ért el a

2. Nyári Ifjúsági Olimpián, a kínai Nanjingban a veszprémi Continent Company SE atlétája, Bácskay Zsófia. A selej-tezőből 69,35 méteres do-básával harmadikként ju-tott a legjobbak közé. A kalapácsvetők döntőjében négyet dobhattak a ver-senyzők. Zsófi első és har-madik dobása nem sike-rült, de másodikra 67,35 m-t dobott, amivel átvette a vezetést. Sajnos ausztrál riválisa a 3., míg kínai el-lenfele az utolsó sorozat-ban egy méterrel nagyob-bat dobott és utóbbi 68,35 m-rel megnyerte a ver-senyszámot. Zsófi utolsó dobása 66,55 méterre szállt, de a bronzérem így is szépen csillog.

KézilabdaLengyelországban ren-

dezték meg az Ifjúsági Eu-rópa-bajnokságot a fiúk-nak. A Gyurka János szö-vetségi edző vezette csa-pat imponálóan teljesített, fölényes g yőzelmeket aratva jutott el a döntőig. Legyőzték a csoportmecs-csek során a franciákat, a horvátokat és a románo-kat, a középdöntőben a né-meteket és a házigazda lengyeleket is. Az elődön-tőben 32:26-ra verték az esélyesebb dánokat, de a döntőben sajnos 33:30-ra kikaptak a feljavuló fran-ciáktól. Ezzel az ifjúsági

válogatott Eb 2. lett. Az ezüstérem fantasztikus eredmény a magyar csa-pattól, már csak azért is, mert 2005 után először szerzett érmet magyar férfi utánpótlás-válogatott világversenyen.

Az MKB-MVM Veszp-rém játékosai az U18-as válogatottban: Rózsavöl-gyi Gergő (kapus), Varjú Martin ( jobbszélső), Schmid Péter (irányító), Füzi Dániel (beálló), Gá-bor Marcell és Ligetvári Patrik (balátlövők) és Fe-kete Dávid (balszélső). A 18 éves Ligetvári Patrikot választották az Eb legjobb védőjátékosának, aki ősz-től a Csoknyai István ve-zette Balatonfüredi KSE-ben szerepel kölcsönjáté-kosként.

n n nAugusztus 30–31-én

nemzetközi utánpótlás ké-zilabdatornát rendez az MKB-MVM Veszprém a balatonfürediekkel kar-öltve az 1997–98-as kor-osztályú csapatok részé-re. Részt vevő csapatok: Celje Pivovarna Lasko (szlovén), HC Zagreb (hor-vát), MKB-MVM Veszprém és Balatonfüredi KSE. A szombati program:

Balatonfüreden, a Lóczy Gimnázium sportcsarno-kában (Ady Endre u. 40.): 16 órakor MKB-MVM Vesz-prém–HC Zagreb, 18 óra-kor Balatonfüredi KSE–Celje Pivovarna Lasko.  

2014. augusztus 31-én, vasárnap a  Veszprém Arénában 10 órakor: Elő-ző napi párosítás két vesz-tes csapata. 12 órakor: az előző napi párosítás két győztes csapata.

labdarúgásA megyei I. osztályban

szereplő Gyulafirátót SE csapata a bajnokság nyitó fordulójában 3:1-re győ-zött Herenden, majd hazai pályán, gólokban gazdag mérkőzésen 4:3-ra verte a sümegieket.

31-én, vasárnap délután 5 órakor otthon fogadják a tapolcaiakat.

Mosonyi József

A riói olimpiára készül DávidMozsdényi Dávid, a VEDAC diszkoszvetője nagy célt tűzött ki maga elé: szeretne dobókör-be lépni 2016-ban Rio de Janeiróban a nyári olimpiai játékokon.

A közelmúltban Görögországban

ért el 4. helyezést egy nem-zetközi versenyen. Jelenleg a debreceni Szuper Liga-döntőre és a budapesti csa-patbajnoki fináléra készül. Mozsdényi Dávid 2008-ban Kővágó Zoltán és Máté Gá-bor mögött bronzérmes lett a felnőtt magyar bajnoksá-gon, volt korosztályos baj-nok, háromszoros váloga-tott, nyert főiskolás országos bajnokságot és részt vett az universiadén.

– Tavaly megközelítettem a 60 métert, 59,34-et dobtam, ami Veszprém megyei csúcs, és ezzel az eredménnyel a 2. voltam a magyar ranglistán – mondta a 28 éves sportem-ber, aki nagy célt tűzött maga elé. – Jövőre szeretnék stabi-lan 60 méter fölött dobni, és akkor megvalósulhat az ál-mom: az olimpiai részvétel kiharcolása. Mindent megte-szek annak érdekében, hogy

2016-ban dobókörbe léphes-sek Rio de Janeiróban a nyári ötkarikás játékokon. Két és fél, három méterrel kellene megjavítanom az egyéni leg-jobb eredményemet a kikül-detési szint eléréséhez. Úgy érzem, képes vagyok erre. Egy őrző-védő cégnél dolgo-

zom, és a főnököm sokat segít abban, hogy sikerüljön elérni a célomat.

– Manapság a diszkoszve-tők 30 éves koruk után érnek be igazán, mert akkor lesz-nek kellően erősek és ta-pasztaltak. Dávid a riói olim-pia idején lesz 30, tehát nem lehetetlen, amit tervez – vé-lekedik Mozsdényi József, a 82. évében járó edző-apa, aki idővel szeretné átadni csoportját a fiának.

Darcsi istván

Hazai mérkőzésekkel kezdik a felkészülést a kosarasok. A Vetési Albert Gimnázium sportcsarnoka hangos ezen a héten, noha még nincs tanítás.

A Pannon Egye-tem Veszprém Ko-

sárlabda Klub három ven-dégcsapattal is megmérkő-zik két nap alatt. Csütörtö-kön, lapzártánk után ját-szottak az MTK Törökbálint (edző: Szarvas Gábor) és a francia CSM Bonneuil csapa-tával, ahol a volt veszprémi játékos, Krasznai Milán az edző. Pénteken délután fél hatkor az MTK játszik a franciákkal, majd fél 8-kor az Alba Fehérvár–Pannon Egyetem Veszprém KK mér-kőzést rendezik. Másnap, szombaton a bakonyiak vi-szonozzák a látogatást és Székesfehérváron is meg-mérkőznek este 6 órás kez-déssel, a 2013-as NB I/A cso-portos bajnokcsapattal.

Távozott játékosok: Hoff-mann Balázs és Szlávik Tamás.

Érkezett: Kámán Tamás (ZTE), Sipos Ádám (PTE-PEAC), Novák Patrik (ASE), Meghan Popotte (francia, CSM Bonneuil) és Gáll Domi-nik (ZTE, majd Győr). A csa-pat részt vesz szeptember 19. és 21 között a 45. Nemzetközi Göcsej Kupán, Zalaegersze-gen, ahol magasabb osztályú

14 veszprémi napSPORT2014. augusztus 29.

Harmadikforduló jön az NB III-ban

A hazai döntetlen után az újonc sárváriaknál sem tudtak győzni múlt szom-baton a veszprémi focis-ták. Sárvár FC–Veszprém FC 2:1 (1:0). A vendégek gólszerzője Nagy Bálint. Az első félidőben kétszer is sárga lapot kapott a Veszp-rém csatára, Tóth László, így a 32. perctől emberhát-rányba kerültek. A Sárvár szerezte meg a vezetést, majd a VFC a 71. percben egyenlített, de nem sokkal ezután Németh Erik is megkapta második sárgá-ját. A kettős emberelőnyt a 87. percben gólra váltották a hazaiak.

A találkozó után Simon Attila vezetőedző elmond-ta, nehéz mérkőzésre szá-mít a bajnokesélyes ellen, de biztos védekezésből gyors kontrákkal meglep-hetik ellenfelüket.

A 3. fordulóban, au-gusztus 30-án, szomba-ton 17:30-kor Veszprém– Dorog mérkőzést rendez-nek az Egyetemi Stadion-ban. MJ

Kosárlabda minden mennyiségben

A Pannon Egyetem Veszprém KK A csapata magabiztosan győzte le a francia CSM Bonneuil csapatát csütörtökön

A VEDAC-os Mozsdényi Dávid mindent megtesz annak érdeké-ben, hogy megvalósítsa az álmát, kijusson a riói olimpiára

Fotó: Zwicker

Fotó: Zwicker

Keressen minket az interneten:

www.maraton.hu

Page 15: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

szlovén és magyar csapatok-kal is megmérkőzik.

* * *A veszprémi szeniorok

sem unatkoztak múlt hétvé-gén. Balatonfűzfőn rendez-ték meg az I. Szenior Balaton Kupa kosárlabdatornát, aho-vá nyolc férfi, negyven év fe-letti játékosból álló csapat nevezését fogadták el a szer-vezők. Sipos Tamás egykori fűzfői és veszprémi játékos

színvonalas tornát hozott össze, a régi Balaton Kupá-kat felidézve. A szabadtéri pályák minden előnyével és hátrányával megrendezett versengésben végül nagy csatában és szakadó esőben a Fehérvár KC csapata lett a kupagyőztes, megelőzve a fővárosi BC Csepel együtte-sét. Az egykori BVTC-sek (idősebbek emlékeznek a Bakony Vegyész Torna Club-

ra), most Bakonyi Vitézek Testedző Club néven az alábbi összeállításban ne-veztek: Bozi Zsolt, Czakó Gábor, Elek Gergő, Horváth Balázs, Jáhni István, Juhos Ferenc, Kurbucz Tamás, Szaffnauer Csaba, Szalai László és Szathmáry Atti-la. Edző: Petőfi Lajos. A veszprémi szeniorok a cso-portmérkőzések során ki-kaptak a csepeliektől, majd legyőzték a Sajtó Öregfiúk (Budapest) és a Nike FAK Classic (Balatonfűzfő) együttesét. A bronzmérkő-zést az esős időjárás miatt nem játszották le, így a Sze-gedi Postással karöltve bronzérmesek lettek. A tor-na további résztvevője volt a Kandó Főiskola (Budapest) és az OLD BOYS (Paks-Bu-dapest) is.

A Szenior Balaton Kupa megrendezése nagyszerű kezdeményezés, a rendezők, a helyi önkormányzat és a támogatók segítségével re-mek hangulatot varázsoltak Balatonfűzfőre, a szabadtéri pályákra.

Mosonyi József

15veszprémi nap SPORT2014. augusztus 29.

ZIccer

Érdekes idény vár ránkKosárlabda minden mennyiségben

A Pannon Egyetem Veszprém KK A csapata magabiztosan győzte le a francia CSM Bonneuil csapatát csütörtökön

Megkezdődött a kéziszezonA szombati veszprémi felkészülési mérkőzéssel megkezdte a magyar bajnok és kupagyőztes, BL-negyedik MKB-MVM Veszprém férfi kézi-labdacsapata a 2014–2015-ös szezont.

Ingyenes mérkő-zésnézéssel ked-

veskedett a klub szurkolói-nak, hogy a múlt szombaton ebédidőben megrendezett Balatonfüred elleni meccset minél többen megtekinthes-sék a Veszprém Arénában.

Először léptek pályára ha-zai közönség előtt a nyáron érkezett új szerzemények, Mikler Roland, Christian Zeitz, Andreas Nilsson, Gasper Marguc és Lékai Máté. Utóbbi az első félidő-ben egy térdsérülés miatt lebicegett a pályáról, remél-hetőleg hamarosan vissza-térhet.

MKB-MVM Veszprém–Ba-latonfüredi KSE 33:28 (19:14). A vendégek kispad-ján először mutatkozott be városunkban vezetőedző-ként Csoknyai István, Kis Ákos sérülése miatt a csa-patkapitányi karszalagot Vilovski Uros viselte.

Szerdán megkezdődött Szerbiában a SEHA Liga első fordulója a bakonyiaknak. RK Vojvodina Novi Sad–MKB-MVM Veszprém 19:32 (9:13)

A vendégek legjobb gól-szerzői:

Momir Ilic (11/8), Nagy László (5), Andreas Nilsson és Gasper Marguc (3-3).

Augusztus 31-én, vasárnap az arénában rendezi az MKSZ az első Kinizsi Bank Kézilab-da Szuperkupát, ahol az or-szág két legjobb női és férfi csapata mérkőzik meg. 15 óra-kor Győri Audi ETO–Ferenc-város, míg 17:15-kor MKB-MVM Veszprém–Mol Pick Sze-ged mérkőzést rendeznek.

A szuperkupa után nem so-kat pihenhetnek a bakonyi-ak, mivel szeptember 2-án a szlovák Tatran Presovnál, míg 5-én, pénteken a bosnyák Borac Banja Luka otthoná-ban lépnek pályára.

Mosonyi József

Andreas Nilsson három góllal járult hozzá a Veszprém sikeréhez

Veszprémi válogatottak

A tavalyi bajnoki teljesít-ménye után meghívást ka-pott a válogatott összetar-tására Tatai József, a Futsal Club Veszprém játé-kosa.

A héten Berettyóújfalun készül a válogatott és két tesztmérkőzést is játszik Székelyföld válogatottja el-len. Remélhetőleg Tatai ott is megmutatja, hogy mit tud és meggyőzi a szövetsé-gi kapitányt, hogy hosszú távon is a legjobbak között a helye.

A jelenlegi keretet főleg a Rába ETO és a MVFC játé-kosai alkotják, egy-egy já-tékos érkezett a Haladás-

ból, a MAFC-ból és Veszp-rémből.

Az FCV két játékosa is meghívást kapott az U21-es válogatott móri összetartá-sára. Vas Ádám most iga-zolt a bakonyiakhoz és már az U19-es keret tagja is volt. Gulyás Márk István saját nevelésű játékos, így felettébb büszkék rá.

A bajnokság első forduló-jában szeptember 1-jén, hét-főn 18.30-kor a békéscsabai Méhkeréki SE csapatával mérkőznek. 5-én, pénteken 20.15-kor a csömöri sport-csarnokban a Rubeola FC-nél vendégeskednek.

Mosonyi József

Gulyás Márk a veszprémi futsalcsapat saját nevelésű játékosa

Fotó: Mátyus

Fotó: Zwicker

A veszprémi drukkerek ki van-nak éhezve a minőségi kézi-labdára. Mi mással lehetne magyarázni, hogy szombaton ebédidőben mintegy három-ezren voltak az aréna lelátóján, hogy láthassák kedvenceik idei első hazai mecs-csét. Ráadásul nem a Barcelona vagy a Kiel ellen játszottak Nagy Laciék, hanem a Balatonfüred volt az ellenfél barátsá-gos mérkőzésen.Sokan arról beszélgettek a né-zőtéren, vajon mire lehet ké-pes az MKB-MVM az új idény-ben. A bajnoki és a Magyar Ku-pa-aranyérmet mindenki tutira veszi, mondván: itthon nincs jobb csapat a veszpréminél. A SEHA Liga jó felkészülési terep lesz majd az igazi erőpróbára, a Bajnokok Ligájára, ahol győzel-met várnak csapatuktól a ba-konyi szurkolók. Merész álmai-kat részben azzal is indokolják, hogy a fiúk is ezt a célt tűzték maguk elé. Megjegyzem: na-

gyon helyes, elvégre egy ko-moly versenyző mindig győze-lemre törekszik. Az más kérdés, hogy a sportban ez nem csu-pán elhatározás kérdése, hi-

szen ellenfél is van a pályán. Éppen ezért remélni lehet a BL-győzelmet, de kötelezően előírni s e m m i k é p p e n sem.Minden bizonnyal az újabb erősítés a megnövekedett optimizmus oka, mivel minőségi já-

tékosokkal sikerült még acélo-sabbá tenni a keretet. Talán nem túlzás, hogy mostantól két egyenértékű sorral ren-delkezik Carlos Ortega veze-tőedző, azaz 60 percen át ugyanolyan erős nyomást gyakorolhatnak az ellenfélre a különféle kézilabdakultúrák képviselői, hiszen a magyarok mellett spanyol, horvát, szerb, szlovén, bosnyák, német, svéd és iráni játékos található a keretben.Azt hiszem, érdekes idény vár ránk.

Darcsi istván

Fotó: Zwicker

Page 16: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

16 veszprémi nap

2014. augusztus 29.

veszprémi napMELLÉKLET

oktatás

Nyilvánosak a pótfelvételi eredményeiAugusztus 28-án, csütörtökön, lapzártánk időpontjában hirdették ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon, írta az MTI.

Ekkor dőlt el, hogy a több mint 9500 pótfelvételiző kö-zül kik kezdhetik meg tanul-mányaikat szeptemberben.Az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. közös tájékoz-tatása szerint a jelentkezők 73 százaléka alapképzést és osztatlan mesterképzést, 18

százalékuk felsőoktatási szakképzést, 9 százalékuk pedig mesterképzést jelölt meg. A kérelmezők többsé-ge alapképzésre és osztat-lan képzésre jelentkezett, legnagyobb arányban nap-pali és levelező munkarend-ben. A legtöbben a gazdál-

kodási és menedzsment, a jogász és a turizmus-ven-déglátás szakokat preferál-ták, de a top 10-be bekerült a tanári és az óvodapedagó-gus-képzés is.A pótfelvételiben meghir-detett szakok esetében – ha a szakot korábban az általá-nos eljárásban is meghir-dették – a ponthatár nem lehet alacsonyabb az általá-nos eljárásban, július 24-én nyilvánosságra hozott pont-határoknál.

Tanévnyitó konferenciaMinden rendelkezés-re áll ahhoz, hogy si-keres legyen a követ-kező tanév – mutatott rá az emberi erő-források minisztere kedden a fővárosban rendezett szakmai tanévnyitón.

Balog Zoltán kiemelte: tisz-teletre méltó fegyelmezett-séggel küzdik végig a peda-gógusok a köznevelés megújí-tását, amely az elmúlt 25 év legnagyobb átalakítása. Meg-jegyezte: ugyanakkor minden megújítási folyamat konfliktu-sokkal jár, és az eredmények nem egy-két év múlva jelent-keznek.

A pedagógus életpályamo-dellről a miniszter azt mondta: a változások közepén járnak, de bízik benne, hogy az elő-nyöket már érzékelik. Ki tért a Klebelsberg ösztöndíjprog-ramra is, amelynek keretei kö-zött majdnem 500 pedagógus képzi magát komoly állami tá-mogatással. Az új tanköny-vekről szólva azt mondta: fele-lősséget éreznek a minőségi javulásért és az elvárt takaré-kossági szempontokat is meg-említette.

Czunyiné Bertalan Judit köz-nevelési államtitkár azt mond-ta: a köznevelési rendszernek és iskolának a tudás mellett identitást is kell adnia. A köz-

nevelés megújítása ezt a célt szolgálja – rögzítette. Jelezte: a most induló tanévben osz-tálytermi gyakorlat során pró-bálják ki az új tankönyveket, a tananyagfejlesztés ugyanak-kor egy többéves folyamat. Azt kérte, a pedagógusok se-gítsék ezt tapasztalataikkal.

A pedagógus életpályamo-dellről kiemelte: hosszú idő után először kapnak a minősé-gi fejlődést is díjazó, egzisz-tenciális elismerést a pedagó-gusok, amely a társadalom-ban helyén kezeli az elvégzett munkájukat.

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a hároméves kor-tól kötelező óvodáztatás kap-csán kiemelte: az óvónők szá-mát is növelni kell az infra-struktúra fejlesztése mellett. A helyettes államtitkár a korai iskolaelhagyás csökkentését célzó programokat is sürge-tett.

Sipos Imre helyettes államtit-kár a változásokról elmondta: integrált elektronikus nyomon követő rendszert vezetnek be a sajátos nevelési igényű gyer-mekek intézményváltásához kapcsolódva. A szakszolgálati intézményekben dolgozóknak is biztosítják a pótszabadság in-tézményét, és feladatként emlí-tette a fizikai állapotfelmérés pontosítását, kiegészítését. Ezt az első négy évfolyamon és fel-nőttképzésben nem, de egyéb-ként a teljes köznevelési rend-szerben elvégzik. Előkészítés alatt van egy rendeletmódosí-tás, miszerint a közösségi szol-gálat „az otthoni településen” is elvégezhető lesz a jövőben. Idegen nyelveket, testnevelést és művészeti tárgyakat nem csak mesterfokozatú végzett-séggel lehet majd tanítani a hat és nyolc évfolyamos gimnáziu-mokban.

MTI

Balog Zoltán miniszter a budapesti tanévnyitó konferencián

Fotó: MTI

Sérelmek a pszichiátriánAlapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszol-gálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelé-sük során. Ha ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhető-ségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapít-vány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355 06 (70) 330-5384 E-mail: [email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!

Spóroljon a tankönyveken!

A tanévkezdés igencsak megter-heli az érintett családok költségve-tését, ám a kiadásokat csökkenthet-jük, ha használt tankönyveket vásá-rolunk, mert Veszprémben erre isvan lehetőség.

A belvárosban működik egy tan-könyv- és nyelvkönyvszaküzlet, ahola várható költségeinket akár a feléreis csökkenthetjük. A bolt szolgálta-tásainak egyike ugyanis az, hogy –az új tankönyvek és nyelvkönyvekforgalmazása mellett – a jó állapotúhasznált általános, középiskolai ésegyetemi tankönyveket és nyelv-könyveket jelentősen kedvezőbbáron vásárolhatjuk meg az újhozképest. Sokat spórolhatnak, akik él-nek ezzel a lehetőséggel, másrésztaz olcsóbb beszerzést elősegíti az is,hogy visszahozhatók a már felesle-gessé vált tankönyvek, amelyeket,ha nem is új áron, de visszavesznek,így a diákok, ha megkímélik köny-veiket, zsebpénzhez, a szülők pediganyagi támogatáshoz juthatnak abehozott könyvek által.

Érdemes betérni a Kódex Köny-vesboltba akkor is, ha valaki nyelv-könyvek között kíván böngészni,mert a széles választék nem csupán aleggyakrabban tanult nyelvek kiad-ványaira jellemző, hanemaz angol ésnémet mellett megtalálhatók az egy-re népszerűbb francia, spanyol, olaszés az újra felfedezett orosz nyelvkönyvei, és a ritkábbak is, mint a hol-land, finn, norvég, japán és portugál.Igény szerint bármely nyelvhez be-

szerzik a megfelelő kiadványt. Havalaki nyelvvizsgára készül, a Kó-dexben az Origó, Telc, Euro Exam,ECL és szakmai KITEX vizsgaköny-veket is megvásárolhatja, emellettnyelvtani, szókincsbővítő és kommu-nikációs segédletekkel alapozhatjameg a vizsga sikerét. Népszerűek anyelvtani gyakorlók, az egynyelvűszótárak és a nyelvtanulást segítőkönnyített olvasmányok hanganyag-gal, amelyek akár útközben, autóbanis hallgathatók. Az üzletben új éshasznált nyelvkönyvek egyarántkaphatók, így mindenki a pénztárcá-jának lehetőségével kalkulálva bön-gészhet a kínálatban.

A Kódex Könyvesboltban arra isfelkészültek, ha valaki plusz gyakor-lással szeretné megerősíteni az isko-lában megszerzett tudást, mert álta-lános iskolai gyakorlók, felmérő füze-tek és segédletek egyre bővülő kíná-latából válogathatnak a vásárlók.

Ne feledkezzünk meg az érettségivizsgárólsem!Érdemeselkezdeni idő-ben a felkészülést! Minden tantárgy-hoz próbaérettségi feladatsorok, se-gédanyagokkaphatók, amelyek bizto-sítjákazeredményes ismeretszerzést.

Kezdődikaz első szemeszter, indulaz egyetemi félév, a felsőbb éves hall-gatók nagy része már tapasztalatbóltudja, hogy érdemes az üzletbe betér-ni, mert, a Kódexben beszerezhetőkaz új félévre szükséges jegyzetekakár féláron, és a feleslegessé válttankönyvek leadásával is pénzt taka-ríthatnakmeg. (X)

Kódex Tankönyv- és NyelvkönyvboltVeszprém, Szabadság tér 12.06(21)380-2648 (helyi tarifával hívható)[email protected] • H–P.: 10–17

146

90

5

A Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola,Várpalota a 2014/2015-ös tanévre

felvételt hirdet az alábbi tagozatokra:

ÉrettségireÉrettségire fefelklkészítészítő 2 éő 2 éveves ss szakkzakközéözépiskpiskola:ola:Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők számára esti tagozaton, ahol csak az

érettségi tantárgyakat tanulják a diákok nagy óraszámban.

2 é2 éveves és érerettttséségigirere épépülülő,ő, önkönköltségesöltséges táncostáncos szakkszakképépzézéssnéptánc vagy színházi táncos szakirányon.

Érdeklődni a 06-20/935-8615-ös telefonszámon lehet.Jelentkezési lapok letölthetők az iskola honlapjáról: ktm-varpalota.hu

146

22

9

17veszprémi nap

2014. augusztus 29.

veszprémi nap SPORT

Kosaras múltidézés FűzfőnNyolc csapat részvételével rendeztek kosár-labdatornát múlt hétvégén Balatonfűzfőn. Az I. Szenior Balaton Kupát a Fehérvár KC csapata nyerte.

A sorrendben 38., de az I. „Szenior” Kosárlabda Bala-ton Kupán az egykori fűzfői kosaras, Sipos Tamás kezde-ményezésére több mint másfél évtizedes szünet után ismét élvonalbeli kosarasok látogat-tak el a szabadtéri bitumenes pályákra.

A 60-as évektől országszer-te méltó hírnévre tett szert a fűzfői Balaton Kupa, ahová minden augusztus közepén szinte kötelező volt a megjele-nés az élvonalbeli férfi és női csapatok számára. A meghí-vottak a múlt neves játékosai, csapatai, edzői és játékvezetői voltak. A fesztiválon a pályára lépés most csak a 40 év feletti-ek számára volt megengedett.

A szervezők a szenior kor-osztályhoz igazították a sza-bályokat, rövidebb pályán, kétszer 12 perc játékidővel. A tornát két négyes csoportban bonyolították le, majd a cso-portok első és második helye-

zettjei játszhattak az érme-kért. Végül a csapatoknak nemcsak egymással, hanem az esős időjárással is meg kel-

lett küzdeni, az ideiglenes mű-anyag borítású pálya a csapa-dék miatt balesetveszélyessé, így használhatatlanná vált, és a bronzmeccs is elmaradt az esti özönvízszerű eső mi-att.

Az I. Szenior Balaton Kupa győztese végül a Fehérvár KC lett, a második helyezett a BC

Csepel, a harmadik helyet megosztva a veszprémi Bako-nyi Vitézek és a Szegedi Pos-tás kapta. A tornán mellettük a budapesti Sajtó Öregfiúk és a Kandó Főiskola, valamint a paksi-budapesti Old Boys és a balatonfűzfői NIKE-FAK Clas-sic csapata vett részt.

Mátyus taMás

A Fehérvár KC csapata magabiztosan jutott döntőbe, majd szerzett aranyérmet a Szenior Balaton Kupán

Úszó-vb lesz Balatonfüreden

Jól haladnak az előkészü-letek és a lezárult nevezé-sek alapján 29 ország ver-senyzői lesznek jelen a jövő hét péntektől vasárnapig tartó  balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnok-ságon.

Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) fő-titkára a keddi sajtótájékoz-tatón azt is elmondta, hogy színvonalas versenyekre van kilátás. Beszámolója szerint az első küldöttségek már a hétvégén megérkez-nek a verseny helyszínére. Beszélt arról is, hogy az ÁNTSZ-től naponta kérnek jelentést a  Balaton  vízmi-nőségéről, hogy elkerüljék a Magyar Úszás Napján törté-neteket, amikor több ver-senyző megbetegedett. Kósa Lajos, a szervezőbizottság elnöke elmondta,  Balaton-füreden az egyetlen gondot az időjárás kiszámíthatat-lansága jelentheti. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a junior nyíltvízi vb-t is úgy kell meg-rendezni, mintha az már a 2021-es vb lenne.

MTI

Strandkézi FüredenAugusztus második hétvé-

géjén rendezte a Magyar Kézi-labda Szövetség Strandkézi-labda Albizottsága az orszá-gos döntőt a Balaton-parti vá-rosban. A kvalifikációs torná-kon a 10 legtöbb pontot szerző női és férfi csapat mérte össze erejét a Kisfaludy strandon ki-alakított pályákon.

Végeredmény (sorrendben) Nők: OVB Beach Girls, Lady Bugs, Győri Strandkézilabda Club, Balatonboglár, Szent-endrei NKE, Salgótarjáni Strandépítők Girls, Flyerz, Szentendrei NKE Junior, Nyú-lon Túl, Laza Ladyk.

Férfiak: Dabas Beach Boyz, Salgótarjáni Strandépítők BHC, Konecranes BHC, Happy Hands, Dinamit BHC, Laza La-dik, Hir-Sat Keszthely BHC, Pénzügyőr SE, Budaörs Beach Stars BHC, Beach Devils.

A díjátadáson részt vett Horváth Gabriella, az MKSZ Strandkézilabda Albizottsá-gának elnöke, Molnár Kál-mán, a BKSE elnökségi tagja, Andreas Nilsson, az MKB-MVM Veszprém svéd váloga-tott játékosa és Horváth Péter strandkézilabda versenyigaz-gató is.

Mosonyi

Idén is nagy csatát hozott a strandkézilabda-bajnokság döntője

Minden adott a sikerhezNagyon várom már az első hazai mérkőzést, hogy bemutatkozhassak a veszprémi szurko-lóknak – nyilatkozta lapunknak Lékai Máté.

Lékai Máté Buda-pesten született,

és 2004-ben a PLER-ben kezdte pályafutását. Hat év-vel később Szegedre szerző-dött, ahol magyar bajnoki ezüstérmet nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott a Pick csapatával. Két esztendővel ezelőtt úgy döntött, megmé-retteti magát külföldön, és elfogadta a szlovén Celje ajánlatát. Idén azonban örömmel mondott igent a legerősebb magyar kézilab-da-egyesület, az MKB-MVM Veszprém hívására.

Nemrég ünnepelte 26. születésnapját Lékai Máté, aki első alkalommal 2009-ben öltötte magára a nem-zeti címeres mezt. Eddig összesen 79-szer hallgat-hatta a pályán a Himnuszt, és 166 gólt szerzett a válo-gatottban. Tagja volt a 2011-es svédországi világbajnok-ságon 7., valamint egy évvel később a londoni olimpián 4. helyen végzett együttesnek.

Utóbbi teljesítményét Ma-gyar Ezüst Érdemkereszt-tel, valamint Junior Príma-díjjal ismerték el.

– Nagyon boldog voltam, amikor felmerült annak a lehetősége, hogy ide igazol-hatok, mert a Veszprém a világ egyik legjobb csapata, amely mindig nagy célokért

küzd – nyilatkozta lapunk-nak a kiváló irányító. – Ez egy újabb lépcsőfok a kézi-labdás karrieremben, ennél feljebb már nem nagyon le-het lépni. Remélem, sok cí-met gyűjtünk majd be a ha-zai és a nemzetközi poron-don egyaránt, amelynek aktív részese kívánok lenni. Profi körülmények között dolgozhatunk, így minden feltétel adott az eredményes szerepléshez.

Darcsi istván

Lékai Máté veszprémiként szeretne sok hazai és nemzetközi si-ker aktív részesévé válni az MKB-MVM KC kézilabdacsapatában

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

Fotó: Stiger

Page 17: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Page 18: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

18 veszprémi nap

2014. augusztus 29.

veszprémi napMAGAZIN

Tíz százalékkal bővült az építőiparAz építőipar termelése a kiigazítatlan ada-tok szerint és munkanaptényezővel kiigazít-va egyaránt 9,8 százalékkal volt magasabb júniusban az egy évvel korábbinál.

Mindkét építményfőcso-port termelése növekedett, az épületeké 2,4, az egyéb építményeké 18,0 százalék-kal – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Az építőipari termelés másfél éve tartó növekedése a korábbi hónapokban meg-figyelt nagyarányú bővülés-hez képest kisebb mértékű volt júniusban. Ezt részben az épületek szerkezetépíté-sét végző vállalkozások ter-melésének a tavaly júniusi magas bázishoz viszonyított visszaesése okozta, de az út- és vasútépítést végző szer-vezetek termelésének növe-kedése is kisebb mértékű volt, mint az elmúlt néhány hónapban – közölte a KSH.

Az év első hat hónapjában a termelés 22,8 százalékkal bővült 2013 azonos idősza-kához mérten.

A két építményfőcsoport közül az egyéb építmények jelentős, 18,0 százalékos jú-

niusi növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan a vasút-felújítási és útépítési munkák, valamint a közmű-fejlesztések eredménye.

Az építőipar ágazatai kö-zül az épületek építése ága-zat termelése – az épületépí-tési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése –

júniusban 15,2 százalékkal elmaradt az egy évvel koráb-bi magas bázistól.

Az egyéb építmények ága-zat termelése 21,6 százalék-kal emelkedett.

Az építőipari termelés több mint kétötödét adó spe-ciális szaképítés ágazat ter-melése 18,3 százalékkal nőtt

tavaly júniushoz képest. A júniusban kötött új szerző-dések volumene 14,3 száza-lékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volume-ne jelentősen, 30,5 százalék-kal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az egyéb építmények épí-tésére vonatkozó új szerző-dések volumene 2,5 száza-lékkal volt kisebb az előző évinél.

Az új szerződések júniusi visszaesése ellenére az épí-tőipari vállalkozások június végi szerződésállományá-nak volumene 57,3 százalék-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épü-letek építésére vonatkozó szerződéseké 9,0 százalék-kal kisebb, az egyéb építmé-nyeké 84,2 százalékkal ma-gasabb volt, mint 2013 június végén.

Az építőipar termelői árai az év második negyedévé-ben az előző év azonos idő-szakához viszonyítva 2,3 százalékkal emelkedtek.

MTI

Átadták a 8-as főúti felüljárótTöbb mint egy évtizedes terv vált valóra azzal, hogy a 8-as út fejlesztésének első jelentős mér-földköveként megvalósuló hajmáskéri csomó-pontban ideiglenesen átadták a forgalomnak a felüljárót – jelentette ki Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter Hajmáské-ren, múlt csütörtökön.

– Évről évre, választásról választásra, az elődeim és én is azt a célt fogalmaztuk meg, hogy a 8-as út legyen minél korszerűbb, biztonsá-gosabb, hiszen ez az út élet-veszélyes volt, gyakran tör-téntek halálos kimenetelű balesetek – mondta a térség országgyűlési képviselője.

Hangsúlyozta, hogy a be-ruházás biztonságosabbá teszi a közlekedést, és a leg-rövidebb összeköttetést biz-tosítja Dél-Ausztria, Szlové-nia, Észak-Olaszország és Magyarország között. Ez a térség a gazdasági növeke-dés motorja napjainkban – jelentette ki Navracsics Ti-bor. Loppert Dániel, a Nem-zeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazga-tója elmondta, hogy a felüljá-

ró végleges átadása ősszel várható. A 8-as út 28 kilomé-ter hosszú szakaszán folyik jelenleg fejlesztés, amely-nek célja, hogy gyorsabb és

biztonságosabb legyen a közlekedés – közölte a kom-muni kációs igazgató. Loppert Dániel hozzátette, a várhatóan 2017. végére elké-szülő fejlesztéssel 10–15 perces menetidő-csökken-tést lehet majd elérni Veszp-rém és az M7-es autópálya között.

A beruházás értéke nettó 3,2 milliárd forint, amelyet az Új Széchenyi Terv Közle-kedés Operatív Programja finanszíroz.

MTI

Loppert Dániel és Navracsics Tibor a hajmáskéri felüljáró átadásán

Új zebra a Cholnokyn

Régi lakossági igény alapján a Lóczy utcán zebra létesült a Stop- Shop bevásárlóköz-pont biztonságos meg-közelítése céljából.

Brányi Mária al-polgármester a

témához kapcsolódóan ki-fejtette, jelenleg sok közle-kedést érintő beruházás zajlik a városban. Ezek kö-zött külön is meg kell említe-ni a gyalogos közlekedés biztonságát szolgáló fejlesz-téseket. Ennek keretében készült el a Lóczy utcán a bevásárlóközpont biztonsá-gos gyalogos megközelíté-sét szolgáló zebra a lakóte-

lep felől, illetve az autóbusz-szal ide érkezők átkelését is segíti ez a létesítmény.

Kovács Zoltán, a város-üzemeltetési iroda vezetője azzal egészítette ki az el-mondottakat, manapság nem olyan egyszerű egy zebrát létesíteni, nem ele-gendő csupán néhány kilo-gramm festék hozzá. An-nak létesítése építési enge-dély-köteles tevékenység. Meg kell terveztetni, azt engedélyeztetni kell, majd közbeszerzési eljárás kere-tében lehet kivitelezőt vá-lasztani.

A zebrához speciális köz-világítást is ki kellett építe-ni, valamint forgalmi táblá-kat is kellett kihelyezni.

Hauzler

Biztonságosabb a gyalogos közlekedés a bevásárlóközponthoz

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

19veszprémi nap

2014. augusztus 29.

veszprémi nap MAGAZIN

A vasúti közlekedésben is vége a nyári menetrendnek hétfőtől

Szeptember elsejétől is-mét a megszokott vasúti közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet – közölte lapunkkal a MÁV-Start Zrt.

A menetrend szeptember elsején életbe lépő (3-as számú) módosítása – az év közben jelzett utasforgalmi igényekhez alkalmazkodva – újabb eljutási lehetősége-

ket, jobban illeszkedő csat-lakozásokat is biztosít.

A Balaton térségében a turisztikai forgalomra te-kintettel nyáron jelentősen több járművet közlekedte-tett a vasúttársaság, ezt az iskolai és hivatásforgalom időszakos csökkenése ré-vén – egyéb időszakban máshol közlekedő – jármű-

vek átcsoportosításával biz-tosították. Ezek a vasúti személykocsik, motorvona-tok, mozdonyok szeptem-bertől folyamatosan állnak vissza az elővárosi, illetve az ország más részeinek tá-volsági közlekedésébe, megerősítendő a munkába, iskolába járók kiszolgálá-sát – közölték. Kovács

Utóidény szerint járnak a hajókHétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók, és a komp is rövidebb ideig jár Szántód és Tihany között – tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-t pénteken.

A kompok Szántódról 6.40 és 20.40 között, Tihanyból 7.00 óra és 21.00 óra között indulnak, negyvenpercen-ként.

Sétahajók továbbra is in-dulnak több állomásról is, valamint közlekedik a gyors-hajó Siófok–Balatonfüred–Tihany–Siófok útvonalon.

Halmos Gábor vezérigaz-gató tájékoztatása szerint a hajózási főszezon ugyan au-gusztus 24-én véget ér, de az utószezoni programok is számos hajózási programot kínálnak.

Az idei év és a nyár kedve-zően alakult a hajózási tár-saságnak, a balatoni kikö-tők forgalma a tavalyi évhez képest átlagosan 25–30 szá-zalékkal nőtt. A jó eredmény egyebek közt a sokszínű ha-józási programoknak, a ki-

bővült flottának, a bővített hajójáratoknak, az intenzí-vebb marketingmunkának, illetve a hajózási szolgálta-tások színvonalának kö-szönhető a vezérigazgató szerint. Minden hajójárat majdnem teljes kapacitáski-

használtsággal szállította az utasokat a Balatonon.

A balatoni településeken számos színvonalas rendez-vény, fesztivál csábította a turistákat, akiknek száma ennek köszönhetően is több volt, mint egy évvel ezelőtt – közölte a vezérigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy idén nem emelte az árakat az önkormányzati tulajdon-ban lévő társaság és beve-zették a kedvezményes csa-ládi jegyet is.

MTI

Figyelni kell a kompközlekedésre is: már utószezon szerint járnak

Fotó: Mátyus

Veszprém Gokarta Fórum parkolóban

www.veszpremgokart.hu,facebook.com/veszkartVeszprém, Kistó út 27.

146

85

4

megújuló újságok,megújuló lehetőségek

több mint

27 000postaládában

mintbbö t

00027 postaládában

DEKRA Akademie Kft., Székesfehérvár, Berényi út 72-100.Tel.: 22/333-508, 06/30-699-5921 E-mail: [email protected]

DEKRAAkademie Kft.

AL-00

88;N

ysz:07

-019

0-05Szeptemberben induló tanfolyamaink:

• Ipari olaj-és gáztüzelő-berendezés kezelő• Kisteljesítményű kazánfűtő (max. 2t/h)• Kazánkezelő (2-12 t/h között)• Targoncavezető• Emelőgépkezelő• Földmunka-, rakodó-, és szállítógép kezelő• Hatósági vizsga gépkezelő jogosítványért• Tűzvédelmi szakvizsgák

VIGYE AZŐSZ SZÍNEITOTTHONÁBA!

Laminált padló vásárlás esetén a

KIEGÉSZÍTŐTERMÉKEKBŐL

10% kedvezményttyt kap!

Laminált padló vásárlás esetén a

KIEGÉSZÍTŐTERMÉKEKBŐL

10% kedvezményt kap!

Hubert ParkettaVeszprém, Házgyygyári út 24.Tel.: 88/401-590

Hubert ParkettaVeszprém, Házgyári út 24.Tel.: 88/401-590

Nyitva tartás:Hétfő-Péntek: 8-18 óráigSzombat: 8-12 óráig

www.hubertparketta.hu

Az akció 2014. szeptember 30-ig érvényes.

14616

8

A Studyum Kft.szeptemberben indulóingyenes képzései:A Smaragdváros program keretében, a pályázati

feltételeknek megfelelő hallgatók részére ingyenes képzések:

Óvodai dajkaSütőipari segédmunkásSzállodai szobaasszony

50%-os ármérsékléssel

SzakácsRészletes információk a www.studyumveszprem.hu vagy

www.kisosz.net weboldalakon, személyesena Szeglethy u. 7-ben és a 88/425-462-es telefonszámon.

1471

73

Nytsz:19-0001-06

Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-igPénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, Vas.: zárva

MÉLYGARÁZS Parkolás õrzött,zárt helyen egész évben,a hét minden napján

146

22

3

SzemélygéPkocSi árak

Bérlettípusok Bérletár (nettó) áfa Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft

Parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra

Az árak 27 % áfával növeltek.

„VKSZ” Zrt. – környezetünk SzOLGÁLAtÁBAnTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu

veszprémi nap2013. november 29. • XIX. évfolyam 47. számIngyenes városi

közéleti hetilap

A Kádártán épülő malomnál tar-

tottak bejárást múlt pénteken, ahol

elhangzott, az újtelepi malmot kivál-

tó üzem építési munkálatai jól halad-

nak. A jelenlegi kapacitás duplájára

is képes malomban várhatóan május-

ban próbaüzemet tartanak és nyáron

már elkezdődhet a termelés.

Folytatás a 3. oldalon.

Jól halad a kádártai malom építéseA Városi Nyilvánosságért Alapít-

vány a Máltai Szeretetszolgálattal

összefogva, valamint együttműköd-

ve a helyi önkormányzattal tartós

élelmiszereket és gyerekjátékokat

gyűjt rászoruló családok részére a

Dózsa téri üzletház parkolójában de-

cemberben.

Cikkünk a 3. oldalon folytatódik.

Adományokat gyűjtenek karácsonyra

hirdetés

0809

7857

MAXI AutósIskolAVeszprém, Ádám Iván u. 11.

(Veszprém-kártya elfogadóhely)

Tájékozódjon a honlapon és telefonon!

06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu

00362-2012

Tanfolyam indul

12. 02. 12.09. és 12.16 16 órakor

szünidei tanfolyam: 12.20-án, 16 órakor

B tanfolyam

94 690 FtBE, C, CE, D tanfolyamok

folyamatosan indulnak iskolánkban.

0809

7852

www.nemethszerviz.hu

Tel.: 88-565-420, 70-317-3535

Autójavítás

Eredetvizsgálat

Mûszaki vizsgáztatás

Új zöldkártya

Ingyenes olajcsere

Ózonos klímafertõtlenítés

Utastér-szagtalanítás

GARANCIÁVAL!

Veszprém, Csap u. 12.

0809

7932

Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok

megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,

a könyvtár és több laboratórium munkájába is.

Mátyus taMás

Nyílt nap volt az egyetemen

Fotó: MátyusFotó: Mátyus

A kihívások nem kerülik el

és ő sosem tér ki előlük.

Szücs Józsefnek, az MH

Légi Vezetési és Irányítási

Központ parancsnokának

munkája mindennap tarto-

gat újdonságot, mégis ak-

kor nyugodt, ha reggel azt

jelentik, a szolgálat alatt

rendkívüli esemény nem

történt. 9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Új utcanevekről

is döntöttek

A hazai légteret

figyeli mindig

A HÉT TÉMÁJA

Ifjúsági koncepció készíté-

séről is döntött a városi ön-

kormányzat tegnapi ülé-

sén, ahol Göttlinger László,

a VKSZ Zrt. vezérigazgatója

távozását is elfogadták.

Utódjául januártól dr. Te-

mesvári Balázst javasolta a

testület. 6–7. oldal

Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 27. oldalKeresse a Veszprémi 7 Nap

legfrissebb számát

már a facebookon is!

facebook.com/veszpremi7nap

Page 19: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Page 20: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

20 veszprémi nap

2014. augusztus 29.MAGAZIN

112 krónika

Elköltötte más pénzét

Jogtalan elsajátítás vét-ség elkövetésének megala-pozott gyanúja miatt folyta-tott nyomozást zárt le a na-pokban a Veszprémi Rend-őrkapitányság vizsgálati osztálya.

Egy balatonfőkajári la-kos ellen indult nyomozás a Veszprémi Rendőrkapi-tányságon egy pénzintézet feljelentése alapján. Az ügy-ben elrendelt nyomozás adatai szerint a 29 éves nő bankszámlájára tévedésből utaltak át több mint 700 000 forintot, amelyet aztán a számlatulajdonos a felszólí-tás ellenére sem volt hajlan-dó visszaadni jogos tulajdo-nosának. Sz. Katalin ami-kor megtudta, hogy a nem várt összeget jóváírták fo-lyószámláján, nagy részét készpénzben gyorsan fel-vette, míg a fennmaradó részt bankkártyájával kü-lönböző üzletekben elköl-tötte.

Az ügyben a nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitány-ság vizsgálati osztálya befe-jezte és a keletkezett irato-kat bíróság elé állítási javas-lattal megküldte a Veszpré-mi Járási Ügyészségnek.

körözötteketfogtak el

A Veszprémi Rendőrkapi-tányság munkatársai au-gusztus 25-én két körözött férfit fogtak el Veszprém-ben.

A járőrök augusztus 25-én 12 óra 40 perckor és 19 óra 20 perckor igazoltattak Veszprém belvárosában egy 30 éves és egy 59 éves helyi lakost. Mindkét férfiról a személyi adatainak ellenőr-zése során kiderült, hogy velük szemben a Veszprémi Rendőrkapitányság sza-bálysértési előkészítő cso-portja adott ki körözést, fo-lyamatban levő szabálysér-tési ügyükben. G. Ferencet és S. Antalt elfogták, majd előállították őket a Veszpré-mi Rendőrkapitányságra. 

Eltiltás hatálya alatt vezetett

A Veszprémi Rendőrkapi-tányság körzeti megbízot-tai augusztus 22-én fogták el azt a 22 éves úrkúti férfit, akit a bíróság jogerősen el-tiltott a járművezetéstől, ennek ellenére mégis gép-kocsit vezetett Veszprém-ben.

Pordán Attila rendőr fő-törzsőrmester és Fuit Ró-bert rendőr főtörzszászlós, körzeti megbízottak Veszp-rémben a Külső-Kádártai úton igazoltatták G. Tamás úrkúti lakost augusztus 22-én 23 óra körüli időben. A férfi egy gépkocsit vezetett, azonban járművezetői enge-délyét nem tudta bemutatni a rendőröknek. Adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy a bíróság jogerősen el-tiltotta a járművezetéstől. A férfit előállították a Veszpré-mi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

Az ügyben jármű vezetése az eltiltás tartama alatt sza-bálysértés elkövetése miatt indult meg az eljárás.

Keresse lapunkat a facebookon is: www.facebook.com/veszpremi7nap

Életveszélyesen megszúrtaHázában támadtak meg egy 38 éves felsőörsi nőt augusztus 26-án az esti órákban – közölte lapunkkal a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok szerint M. István 64 éves bala-tonalmádi lakos augusztus 26-án 21 óra körüli időben felsőörsi lakásában késsel megsebesített egy 38 éves nőt, majd onnan is-meretlen helyre távozott. A sér-tett telefonon még értesíteni tudta a rendőrséget. A mentő-szolgálat kiérkezése után, az elsődleges orvosi vélemény alapján élet-veszélyes sé-r ü l é s e k e t szenvedett nőt kórházba szállították.

A rendőr-ség nagy e r ő k k e l kezdte meg a menekülő gyanú-sított felkutatását. A bűncse-lekmény elkövetését követő 12 órán belül a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei a balatonalmádi vasútállomá-son elfogták M. Istvánt, akit előállítottak a rendőrségre.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osz-tálya emberölés bűntett kísér-lete elkövetésének megalapo-zott gyanúja miatt nyomozást rendelte el M. Istvánnal szem-ben.

Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója szer-dán az MTI-vel azt közölte: a

felsőörsi nő t ö b b s z ö r ö s mellkasi szúrt s é r ü l é s s e l , fej- és nyaktá-jéki zúzódá-sokkal került be az egész-ségügyi intéz-

ménybe. A főigazgató el-mondta, a nőnél a szúrások következtében légmell ala-kult ki, amelyet sikerült megszüntetni, a sérültet je-lenleg a traumatológiai osz-tályon kezelik, állapota sta-bil. Mátyus taMás

146

185

A Valeo csoport egyike a világ legnagyobb független autóiparibeszállítóinak. Veszprémi gyárunkban készítjük a csúcsminő-ségű személy-, teher- illetve nehézgépjármű-kapcsolók ésszenzorok széles skáláját, valamint elektronikai vezérlő éskameravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiák al-kalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat. Az épületbőví-téssel is járó beruházás újabb mérföldkő veszprémi üzemünkéletében.

Az alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat:

Jelentkezés módja:Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szíve-sen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló,emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképesszakmai önéletrajzát az alábbi címre:

[email protected]

Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a

valeo.huweboldalunkon olvashat.

SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK*

HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK*

TESZTLABOR MÉRNÖK*

VEVŐI KAPCSOLATTARTÓMINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERÜLETEN

GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK

PROJEKT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSIMÉRNÖK

EHS MÉRNÖK· a megjelölt pozíciókra pályakezdővillamosmérnökök jelentkezését is várjuk!

Légy része a jövőnknek!

Amit kínálunk:•versenyképes fizetés•13. havi fizetés•béren kívüli juttatási csomag•kiváló munkakörülmények• inspiráló feladatok a legfejlettebbtechnológiákat alkalmazva

•karrierlehetőség egylendületes csapat tagjaként

•hosszú távú, stabil munkalehetőség egybiztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál

Chutney

1471

93

Page 21: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

21veszprémi nap

2014. augusztus 29.ApróhIrdetés

Önéletrajzokat levélben kérjük: Aktív Szabadidő Kft.8200 Veszprém, Veszprémvölgyi út 98.

Pályakezdőmunkatársakjelentkezését várjuk a következő munkakörökbe:

eladó, pénztáros,szervizes-szerelő,raktáros, gépkezelő

146

69

0

akciónk a 2014. szeptember 1. és 2014. szeptember 30. között a Veszprémi Hirdető irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági apróhirdetésekre vonat­kozik. az akció időtartama alatt a Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenik meg, a lapunkbanvagy a Veszprémi Hirdető irodában található apróhirdetési szelvény díjszabása szerint. Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: a megjelenési héten szerda 14 óráig.

Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető iroda Kft.­nél!Veszprém, Kossuth Lajos u. 6. félemelet. telefon: 06(88)423­639 E­mail: [email protected]

1 megjelenést fizet,2 megjelenést kap 2 újságban!

enést fizet

apróhird tésirdetési

akció1 megjeleené

akveszprémi nap

2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám

ingyenes városiközéleti hetilap

Magyarul köszönti Sebastian Vette

AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal

KiK tüntetéseketis átadtak

A HÉT TÉMÁJA

A Séd völgyében rende-

zett közös rendőrségi é

kk

El ezdődtek a v zsgák

Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács

Petra lett lapunk Balla­

gók szépe szavazásá­

nak összeessíteeett győ t

kkA PLUSZ

veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP

2013. május 10., péntek

XiV. évfolyam, 18. szám

ZTTTovááábbviiinnnni a fűzfői főorvos emlékét

DDDr. Szlivka Jááános nevét vvvette f l b

a négyszáz hazai induló mel­

lett mintegy kétszázan képvi­

seltették magukat külföldről is

a közelmúltban hetedszer meg­

rendezett tavaszi Játékok össz­

művészeti fesztiválon Veszp­

rémben.

NM

kkKovács Petra letta ballagókkk ssszzzééépea vessszzzppprrrééémi Kovááácccsss PPPetra lett

lllaaapppunk Ballllaaagggóóókkk szépe szavazá­

sánnnaaakkk összesített győztese, a

második Horváth Eszter, a har­

madik Király Edina lett, a fiúk

közt pedig Horváth Gergely

végzett az élen.Mátyus

kHetedszer zajlotta Tavaszi Játékok SzoborralemlékeznekBujtor istván élete,

kultúrában, sportban be­

töltött szerepe sok érté­

ket hordoz, amelyek ben­

nünket is gazdagítanak

– mondta Halász János

kultúráért felelős állam­

titkár vasárnap a Bujtor

istván emlékére állított

szobor avatásán Bala­

tonfüreden.amikor szobrot állí­

tunk, jelet hagyunk az

utókornak, egy helyszín,

egy város gazdagodik

valamivel és megemléke­

zünk valakiről ki

Fotó: Mátyus

ÁLLÁST KERES

Idős- vagy betegfelügyeletet vál-lalok, napi rendszerességgel.Megbízható munkájára precíz,középkorú nő. Háztartásbansegítek. 06/20/357-0504

Veszprémben, a belvároshoz kö-zel, 86nm-es felújított, kétszin-tes tetőtéri lakás, nagy te-rasszal, két fürdőszobával el-adó. Tel: 06-30-833-3531

Teljes vagy részmunkaidős állástkeresek, kereskedelmi és ven-déglátói gyakorlattal, azonnalikezdéssel. 06/20/359-4271

Középkorú hölgy takarítást vállalVeszprémben. Elérhetőség: 30-839-5977

CSALÁDI HÁZ

MikolasekPéter

Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785

Kedvezõ árakkal

költöztetés 147

07

5

Veszprém keleti részén kétszintescsaládi ház 2 külön bejáratú la-kással, nagy kerttel, pincével,garázzsal, nagy kocsibeállóval,igényesen felújítva, újonnanszigetelve eladó. 06/20/779-7415

Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 14

67

08

Szentkirályszabadján, balatonirálátással, zöldövezetben 1700nm-es telken alápincézett, 2szintes 5 szobás összkomfortos,családi ház azonnal beköltöz-hetően 17.9 M Ft-ért eladó. Érd:06-88-329-190; 30-904-2007

Balatonfüred központjában két-lakásos családi ház egybenvagy a 90nm-es tetőtéri lakás45nm-es ikergarázzsal, 600nm-es telekrésszel eladó. 06/30/342-7881

Balatonfüreden az Arácsi útiSpar Áruház szomszédságábankétszobás felújítandó családiház nagy telekkel (863 nm) el-adó. 06-87-480-625 vagy 06-30-381-6442

MISTY Ingatlanirodawww.misty.hu

eladó/kiadó ingatlant keres20/97-80-880 14

67

02

Veszprémben az Újtelepen bőví-tésre, vállalkozásra is alkalmas2 lakásos családi ház nagy sa-roktelekkel eladó. Irányár:31.000.000Ft 06/70/708-4650

Veszprémben az Arany János ut-cában csendes helyen, 100nm-es családi ház, garázzsal, pincé-vel, 740nm-en eladó. 06/30/376-5820

Veszprém, Baláca u-ban110+76nm lakótér, duplaga-rázs, 80nm szuterén nagyon jóállapotban eladó 760nm parko-sított telken. 20-3691-371

Csatáron, Venyige utca 8. számalatt kétszintes ház, 60nm, gyü-mölcsfákkal, szőlővel, víztáro-lókkal, villannyal eladó. Hívásdélután: 88-329-365

Veszprém Muskátli utcában,130nm-es, 6szobás, téglaépíté-sű sorház garázzsal, kis kertteleladó. Iár: 24.700.000 06/20/214-9555

Öskün 2szobás kertes ház6,5MFt-ért eladó vagy Veszpré-mi 1-1,5 szobás lakásra cserél-hető. 06/70/284-9296

Veszprémben Bartók Béla utcá-ban 67nm-es kétszobás össz-komfortos ikerházrész eladó.06/20/385-7180

Szentgálon 83+12nm 2,5szobáscsaládi ház 700nm telken el-adó. Veszprémi lakáscsere ér-dekel. 06/30/978-0124

Veszprém Erzsébet ligetben há-romszobás pincés, garázsoscsaládi ház eladó. 06/30/285-6557, 06/30/591-6480

Ajkán a Kölcsey F. utcában cse-répkályhás ikerházrész azonnalibeköltözéssel eladó. Érd: 0620/9660744

Gyulafirátóton kétszobás gon-dozott családi ház eladó (két-szobás téglalakást beszámí-tunk) 06-70-320-1196

Veszprém-Kádártán 100nm-estetőtér-beépítésű családi házeladó rendezett kerttel. Ár:27MFt. 06/70/512-1495

Nemesvámoson eladó ritka jó ál-lapotú 90-es években épültcsaládi ház nagy 900 m2-es te-lekkel.70/3793811

www.veszpremi-ingatlanok.hu06-30-218-0000; 06-88-406-888 14

712

8

Veszprémben családi vagy sor-házat vásárolnék (Tulajdonos-tól közvetlen.) 70-314-8729

Veszprémben a Cholnokyn sor-ház tulajdonostól eladó. 06/70/522-7332

Veszprém egyetemi városrészé-ben sorház jellegű lakás (zártudvar) eladó. 06/30/237-4989

Gyulafirátóton 2,5 szobás+nap-pali jó állapotú családi ház+ga-rázs eladó. 06-70-320-1196

Márkón családi ház sürgősen el-adó. 06/30/418-5139

Kislőd központjában családi házjó áron eladó. 06/70/202-5579

ÁLLÁST KÍNÁL

Gyártósori operátorokatkeresünk veszprémi munkavégzésihellyel, nemzetközi partnercégünkrészére.

• Feltételek: jó kézügyesség,precizitás, megbízhatóság.

• Amit nyújtunk: hosszú távúmunkalehetőség, kiemeltjuttatások, kulturáltmunkakörnyezet.

Jelentkezés: [email protected] címre küldött önéletrajzzal.

Érdeklődni: +36 70 6655 251

146

63

3

A LIA Szakképző Iskola keresszeptember 5-i munkakezdéssel

KÖZGAZDÁSZPEDAGÓGUS

(közgazdaságtan, pénzügy-számvitel,ügyvitel, vendéglátás-idegenforgalmi,marketing, vállalkozási ismeretek,

logisztika, szállítmányozás szakirányú),főállású munkatársakatvalamint óraadókat.

Az önéletrajzokat ésdiplomamásolatokat kérem az alábbi

címre továbbítani:[email protected],[email protected]

1471

51

AVetési AlbertGimnázium

óraadó

OLASZTANÁRTkeres.

Jelentkezés a

88/ 560-680-astelefonon, 2014.szeptember 02-ig.

147

63

4

Nemesvámosi kft.C kategóriás jogosítvánnyal

belföldi áruterítői munkában jártasGKI vizsgával rendelkezőTEHERGÉPKOCSI

VEZETŐTVeszprém, Nemesvámos

közvetlen vonzáskörzetéből(10 km). ADR vizsgával rendelkezők

előnyben.

Jelentkezni.: e-mailben önéletrajzbeküldésével [email protected]

címen, illetve telefonon:88/505-555;

0630/525-3727 számon. 147

64

8

A VESZ-MONT 2000 Kft.minimum2év tapasztalattal rendelkezőgépészmérnököt és

PLC programozót keresazonnali kezdéssel.

Fényképes önéletrajzokataz [email protected] e-mail címre várjuk.

147

34

3

A VESZ-MONT 2000 Kft. tapasztalattalrendelkező, munkájára igényes

géplakatost, autószerelőt,szerszámkészítőt keres

célgépek építésére.Fényképes önéletrajzokat e-mailben

az [email protected] címre, illetve levélbena 8248 Nemesvámos, Huszárok u. 3. címre várjuk.

147

33

2

HBS Elektrobau GmbHvillanyszerelőket keres

németországi munkára18–25 éves kor között.

Villanyszerelői végzettség nem szükséges.Nyelvi és szakmai képzéstingyenesen biztosítunk

Jelentkezni lehet: [email protected]és 06-70-776-5730

146

67

3

Veszprém, Aradi V. u. Kézi Autómo-sóba fiatal férfi munkatársakmellékeresünk önállóan dolgozni tudóveszprémi férfi munkatársat hosz-szú távra. Tel.: 06-20-9-330-339Jelentkezés: 17.00 órától.14

710

9

Álláskeresésre felkészítő cso-portfoglalkozást tartunk Veszp-rémben szeptember elején. Le-százalékolt, rehabilitációs vagyrokkant ellátásban részesülő ál-láskeresőknek. Érdeklődni: 70-701-4889, 70-701-4819

Környezetmérnök vagy biomér-nök munkatársat keresünka Kristály Kft. veszprémi vagysiófoki telephelyére. Szenny-víztisztítás gyakorlat előnyt je-lent. Jelentkezés önéletrajzzal:kristály@kristály.hu

Munkát ajánlunk takarítói, raktá-ros-udvaros munkakörökbe le-százalékolt, rehabilitációs vagyrokkant ellátásban részesülő ál-láskeresőknek. Érdeklődni:70-701-4889, 70-701-4819

Veszprémi céghez várjuk fiatalokjelentkezését nagykereskedel-mi feladatok ellátására. Vég-zettség nem szükséges. 06/20/616-7450

Intelligens kolléganőt keresünkszombat, vasárnapra fizikai ésértékesítési munkavégzésre.Érd.: [email protected]

Korai munkakezdéssel keresekgyakorlattal hírlapkézbesítőtVeszprémbe. Érdeklődni: 06-30-9934-540

Heti 8 órás foglalkoztatással anagyvázsonyi tanodába hu-mánpedagógust keresünk. 06-20-9295-917

Nyílászáró beépítőt, illetve bri-gádvezetőt felveszek kiemeltbérezéssel. 06/70/360-7212

TELEK

Veszprémben Jeruzsálem-he-gyen 690nm építési telek el-adó. Beszámítok veszprémi in-gatlant, üzlethelyiséget vagybalatonfüredi ingatlant érték-egyeztetéssel. Tel:20-975-4050

Balatonalmádi zártkerti 2112nm-es, Balatonra gyönyörű panorá-más telek eladó, villany van.Ár:3,5MFt 06/20/396-7851

Veszprémben családi ház építé-sére alkalmas kisméretű telketvásárolnék. (Tulajdonostól köz-vetlen.)70-314-8729

Csatárhegyen szép panorámávalház eladó. Ár: 3,3 M Ft 06/30/377-2527

Csatáron Vadvirág utcában telekgyümölcsfákkal, szőlővel eladó.Hívás délután: 88-329-365

Márkón építési telek alkalmi ároneladó. 06-70-320-1196

LAKÁS

Veszprémben, az egyetemi vá-rosrész villanegyedében, par-kosított környezetben 70 nm-es második emeleti 3 szoba ét-kezős, erkélyes felújított tégla-lakás azonnal beköltözhetően13. M Ft–ért eladó. Érd: 88-329-190; 30-904-2007

Veszprém, Endrődi lakótelepeneladó 3.emeleti, kétszobásegyedifűtéses, felújított tégla-lakás, csendes környéken, gyö-nyörű kilátással. Iá:9.800.00020-378-0852

Veszprémben, Halle utcában54nm-es felújított, hőmennyi-ségmérős, nyílászárócserés, ala-csonyfenntartású lakás tulajdo-nostól eladó. Iá:6.900.000.-Ft06-30-9795-014

Veszprém Egyetem városrész-ben, 2szobás, 2.emeleti, új nyí-lászáros, egyedi fűtéses, D-i fek-vésű téglalakás eladó. 06/20/214-9555

Page 22: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

22 veszprémi nap

2014. augusztus 29.ApróhIrdetés

08

09

78

65

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.huSchvéder Oktatási Központ

TTTargoncavezető, Emelőgépkezelő,Földmunkagépkezelő(2014. 09. 03. 14:00);

Buszos és Tehergkvvvk ezetői GKI(2014. 09. 03. 14:00)

Induló tanfOlyamaInK:

(Fnysz.:19-0200-05;AAA

L-0390)

146

68

6

TÁRSKERESÉS

33 éves srác keresi párját. Kedveshölgy, kérlek légy korban hoz-zám illő (28-34), független, ked-veld a természetet, érdeklődja kultúra iránt. Email:[email protected]

Stromfeld u.6. III.emeleten 60 la-kásos házban 2 nagyszobás vi-lágos, felújított lakás eladó.Minden fogyasztás mérhető.06-87-447-118

49éves veszprémi, független, ká-ros szenvedélyektől mentes fér-fi aranyos hölgy társat keres.06-30-813-3960

Kétszobás felújított lakás sajátcirkófűtéssel, földszinten eladó,akár teljesen berendezve, Flóri-án utcában. Garázs van. 70-311-5649

VÁLLALKOZÁS

44nm-es étkező-konyhás D-i fek-vésű, idén felújított, liftes, erké-lyes lakás eladó a Jutasin. Irány-ár:6,6M Vételi ajánlatra jelentősengedmény. 06-30-689-3531

Veszprém Egry lakótelepen1emeleti 2szobás, erkélyes,55nm-es, egyedi fűtésű szépenfelújított lakás eladó. 06/30/946-5265

Veszprém Hold utcai épülő76nm lakás nagy terasszaleladó. 06/70/337-7770

Roncs vagy nem használt autójátmegvásárolnám 20Ft/kg. For-galomból kivonását vállalom.06/70/311-4095

Veszprém Gábor Áron utcában4emeletes társasházban 42nm-es lakás eladó. Iá:5.450.000.-Ft06/30/274-2894

Mercedes-Benz B200 CDI BlueEF-FICIENCY új nyereményautó je-lentős kedvezménnyel eladó!Tel: 20-4366-915

Veszprém Egry utcában 55nm-es,első emeleti, erkélyes, kifogás-talan állapotú téglalakás eladó.Ár:13,5M 06/20/586-2493

INGATLAN

1+3 félszobás lakást keresekVeszprémben készpénzért,szeptemberi költözéssel. 20-460-1066

Veszprém belvárosiúj építésű

lakások és üzletekTel: 30-620-2927

www.kapellaingatlan.hu

146

05

0

Konténereket vennék: árutáro-lásra, irodának, boltnak. 06-20-3456-543

Vennék Veszprémben 4emeletesépületben, 1+3szobás panella-kást saját részre tulajdonostól.06/20/587-9537

Veszprém Rózsa u-ban eladó tel-jesen felújított 26nm-es téglaé-pítésű garzonlakás 5,7MFt 06/30/856-2750

Minden, ami fém! Fogasok, savál-ló kiegészítők, kerti asztalok,kerítések előtetők készítése,konyhai fém eszközök javítása.Hívjon bátran: 70-338-1691

Lóczy u.-ban 4.emeleti 76nm-es3+1-es, felújított, világos, pano-rámás lakás tulajdonostól el-adó. Iá:10MFt 06/20/220-3695

Cholnokyn első emeleti három-szobás felújított lakás tulajdo-nostól eladó. Tel: 06-30-285-5451

Veszprém Egyetem városrészben2+1 szobás új nyílászáros egye-di fűtéses téglalakás eladó. 06/20/214-9555

Egyedi fűtéses 2szobás földszintitéglalakás tárolóval Veszprém-ben a Jutasi úton tulajdonostóleladó. Érd.: 20/352-7662

Takácskerttel szembeni új építé-sű luxus kivitelű 3szobás 1eme-leti lakás 2erkéllyel eladó. 06/30/235-5910

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Veszprémben Jutasi úti 54nm-es5.em., 2szobás, erkélyes panel-lakás eladó. 06/20/542-2545

54m2, bútorozott, 2 egész szobáslakás, nyugodt környezetben 3-5 fő diáknak kiadó, eladó 0630/630-3625

Keresek min. 1+2 szobás eladólakást Veszprémben. Tel: 20-3434-351

Egyetem közeli kettőszobás önál-ló családi házban lévő lakásegyetemistáknak kiadó. 06/70/291-3773

Keresek Veszprémben kis lakást,saját célra, kizárólag tulajdo-nostól. 06/70/206-6102

Alsóörsön külön bejáratú, búto-rozott, saját mérővel ellátott al-bérlet kiadó. 06/20/447-9160

ALBÉRLET KERESÉS

Veszprémben a Cserhát lakótele-pen felújított garzon eladó. Érd:06-70-614-2657

Kiadó Veszprémben belvároshozközeli felújított 4 szobás családiház. 06/30/264-0021

Alacsony rezsijű bútorozatlan 40-42nm-es kiadó lakást keresekhosszú távra. 06-30-508-4290

Veszprém Damjanich utcában1+2 félszobás lakás tulajdonos-tól eladó. 06/30/224-8865

Kiadó Veszprémben kétszobásbútorozott lakás szobánként is.06-20-453-8836

Vennék 2 szobás vagy nagyobblakást az Egyetemvárosban 88/420-364, 20/490-0406

Veszprémben szoba kiadó 1 főre30-499-8896

Igal gyógyfürdőn 737nm-es par-kosított telken kis faház eladó.Víz, villany van. Iá:2,7MFt 06/20/396-7851

AUTÓ- és GUMISZERVÍZMEGNYITOTTUNK!!!!!TEHER- ÉS SZEMÉLYGÉPKOCSI

GUMISZERELÉS, -javítás,-értékesítés.Teher- és személygépkocsik javítása,

műszaki vizsgáztatása.Számítógépes futómű

beállítás, kis- és nagyjavításolajcsere, időszakos vizsgálat.

KISFUVAR KFT. 8248.Nemesvámos, Malom u. 2.

Tel.: 06-88/505-555;0630/945-0028 Fax:88/505–556

E-mail.: [email protected]

147

65

6

www.nivoingatlan.huÜgyeleti tel: 70/3-800-323

1380

96

Jól megközelíthető 100-160 nmközötti egylégterű helyiségetbérelnék vagy vásárolnék. 06-20-3456-543

Jutasi úton földszinti 57nm-estéglalakás 8,5 millióért eladó.06/20/531-6363

GARÁZS

Eladó garázst keresek a Vécseyutcában és környékén azonnalifizetéssel. 30-375-0056

Margit templom mögötti belsőudvarban felújított garázs el-adó. 06/30/235-5910

VEGYES

R000

7/92

/199

9

Érdeklődjön weboldalunkon:www.grandtours.hu, vagy partner irodáinknál.

Grand Tours, Debrecen, 52/448-348

145

743

Ausztria egyik legkedveltebbsíterepén a Dorfhotel

már foglalható a téli szezonra!5 éj szállás busszal együtt

akár 23.900 Ft/főért.Diákcsoportoknak helyi buszindulás

megegyezés szerint.

Készpénz! Piacképes használt cik-kek leadása visszavásárlás lehe-tőségével. www.felpenzes.huPöltenberg 16.

Akác-tölgy akciós tűzifa azonnaliingyenes kiszállítással hétvé-gén is! Garantált mennyiség!06-70-431-6296

Jutasi u. 59-ben 44nm-es, teljes-körűen felújított lakás 6,4MFt-ért eladó. 06/30/924-7338

Eperpalánta, nagyszemű, bőter-mő, és folytonérő fajta eladó.06/20/516-2526

Veszprémben, Jutasi lakótelepen2 szobás téglalakás eladó. 06/70/276-5087

Hat fiókos íróasztal forgószékkel,polccal. Írásvetítő 134x130-aseladó. 06/70/945-9409

Betonkeverő, fagyasztóláda,gyermekbicikli eladó. 06-70-2286-348

Herendit, régiséget, ezüstöt vásá-rolok. Sági Károly 06-30-956-1188

Termelői borkimérés CsopakiOlaszrizling 350Ft/l Veszprém,Hérics 3/B 06-20-3864-894

Jó minőségű használt tetőcserépeladó. 1800db 06/70/296-3441

BÚTOR

Íróasztallal és kisszekrénnyelkombinált gyerekágy, valamintsparhelt eladó. Mindkettő15.000.-Ft 06/30/451-9461

OKTATÁS

Szeptemberben indulótanfolyamok

azOKtKer-nélVeszprémben

• Államháztartásimérlegképes könyvelő

• Vállalkozási mérlegképeskönyvelő

• Tb ügyintéző• Bérügyintéző• Pénzügyi-számviteli

ügyintéző• Társasházkezelő• Ingatlanközvetítő• Munkakavédelmi technikus• Óvodai dajka• Közbeszerzési referens• ECDL tanfolyam

Veszprém, Bartók B. u. 12.Tel.: 88/421-080, 30/300-62-76

www.oktker.hu

Nysz

:020

0170

414

651

1

2014 szeptemberétőltermészetes

gyógymódokterapeutaakkreditált 1 éves

felnőttképzés indul Veszprémben.FMK szám: 01-0729-06, PL szám: 7707Érdeklődni lehet: 06-20/546-1164

www.tegye.comTájékoztató: 2014. 09. 08, hétfő 18:00

Helyszín: Veszprém, Radnóti tér 2., 3. emelet

146

70

5

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ és

EGÉSZSÉGÜGYalaptanfolyam indul szeptember 27-én.

Szaktanfolyamaink:Reflexológia október 17.Dr. Csikai Erzsébet

tankönyvíró és ETI vizsga-bizottsági tag vezetésével.

Thai masszőr október 24.Kineziológia október 25.

Fülakupunktúra, Akupresszúra, AFT,Bach-virágterápia, AlternatívMozgás-Masszázsterapeuta

Érd.: 20-9-440984www.mariannatourist.hu,[email protected] 14

66

72

Hock Nyelviskola angoltanfolya-mokat hirdet szeptember 22.kezdéssel (délelőtt is) felnőttek-nek és gyerekeknek 5 éves kor-tól. Tanfolyamkezdési kedvez-mények! 06/88/428-617., 06/20/937-2986 DEXAM akkredi-tált nyelvvizsga tehető. NYT:19009504

Úszótanfolyam: 3-6 éves gye-rekeknek! Kezdő csoport.Időpont: szeptember 1-júni-us 15. Helyszín: Báthory tan-medence. Érd:06-20-355-5514

Egyetemet végzett pedagógustanulási nehézségekkel küzdőgyerekek képességfejlesztésétvállalja. Nevelési tanácsadás,mozgásfejlesztés, iskolafelké-szítés. 06/70/544-5577

Angol, német általános szakmainyelvvizsga-felkészítés, korre-petálás, külföldi munka felké-szítés. 06/70/369-7453

Fodrász, körmös, pedikűrös helykiadó Veszprém belvárosában,földszinti, utcafronti. 06/20/410-4910

Műkörmös és kozmetikai helyi-ség kiadó. Fodrásztanulót kere-sek. 06/30/501-0650

AUTÓ/MOTOR

Alvázvédelem, üregvédelem ga-ranciával. Karosszériajavítás, fé-nyezés, Cascos önrész átválla-lással Veszprémben. 06-70-3342-976

ÜZLET

VEMINGKft.+36 (30) 6 318-518

Veszprém belvárosában,Bajcsy-Zs. utcai IRODAHÁZUNKII.üteméneképítéseelkezdődött!

Várható befejezés:2014. szeptember!

Irodák foglalhatók, a vevőigényeinek megfelelő

belső kialakítással46–91 m2-es irodák

nettó 250 E Ft/m2áron!

14617

1

Veszprémben a Jutas ABC-nél

pedikűr, manikűr, műkörmös,illetve kozmetikusnak.

Érdeklődni: 06-70-340-7631

ggg óó

1471

11

Éden Szépségszigetben fodrá-szoknak és műkörmösnekhely kiadó Veszprémben.Érd: 06-70-246-4087

Veszprémben forgalmas helyensaját parkolóval 25 nm-es újépítésű klímás irodák reális áronhosszú távra kiadók. Kaucióvan.Tel 06 20 9330-339 14

712

0

Veszprém belvárosában 15 nm-es utcafronti üzlethelység ki-adó/eladó. Érdeklődni 06/20/937-1991

Opel Kadett eladó Veszprémben.Garázsban tartott, jó műszakiállapotban. Műszaki vizsga2015.aug. 110.000 06/30/624-5899

KÖZLEMÉNYEK

Felhívás! Kérem annak a becsüle-tes és szolgálatkész férfinaka jelentkezését, aki 2014.január26-án, vasárnap 15 órakor Bala-tonfüreden a Borcsa Étterem-mel szemben lévő parkolóbanlátta, hogy elcsúsztam és fel-emelésemben segített. Szüksé-gem lenne ismételt segítségé-re, kérem hívjon a 06/70/942-4355 telefonszámon

23veszprémi nap

2014. augusztus 29.ApróhIrdetés

ÜVEGES

ÜVEGES

Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]

SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,

nagy üvegválaszték 14615

3

hõszigetelt üveg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4

síküveg, drótüveg, katedrálüvegek,tükör kis és nagy tételben.

Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.

Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457

Bakony Glas Kft.

1471

17

ZÁRJAVÍTÁS

ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,

HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK

30/9595-482, 88/412-143 145

73

9

Szol­gál­ta­tói ka­ta­l­ógusAUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu

tel.: 06-30-39-36-200146694

EGÉSZSÉG

Dr. Bálint KatalinaDjunKtus

szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):

+36/30-984-90-09 14614

7

KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünkÖn is! [email protected]

Kedvező parkolási díj: 100 Ft/óra

LegoLcsóbbparkoLása bagoLyvári

parkoLóházban!

Veszpprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemmben)

146

221

GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz

Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár

gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig

FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.

146

68

7

1457

31

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

TOLLTISZTÍTÁS

Tolltisztítás,párna- és paplankészítés

Veszprém, Erdész u. 8/1. Tel.: 88/329-297

138

50

9

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

TERMŐFÖLDTERMŐFÖLDADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

ELKÉSZÍTÉSE!70/379-3811 14

66

96

ÉTÉSON szolárium szalon, klí-más, Ergoline, Uwe gépek-kel, teljes berendezéssel el-adó. 06/20/345-6543

Cserépkályha építése, átraká-sa, javítása 3 év garanciával.www.albrecht-cserepkalyha.hu 06/30/482-6414

147485

Info

rmác

ió:8

8/62

4-28

9,ku

ltu

ra.u

ni-p

ann

on

.hu

III. EGYGITÁROS MINIFESZTIVÁL2014. szeptember 8-11. 19.30-tól

egyetemi park – esőhelyszín: E kamara

Zselenszky, Hangácsi, Babarci, Váray,meg a többiek és pop, blues, rock and roll!

A Pannon EgyetemKözművelődési Titkárságánakprogramja

napmiveszprémzá s46.m olyavf. éIX X •2. 2erembov. n1320

siáros vyeneIng

laphetileti zéök

napnpadáínsza ócab K agetséveöszk sovaarSznpadáínsza ócab K agetséveöszk sovaarSznpadáínsza ócab K agetséveöszk sovaarSznpadáínsza ócab K agetséveöszk sovaarSz

g mek ázzloé csokatálkospiézö k abansorőelsl kkaétámajádrt otatmutbeg émrneA

oldal. 17–16 oldal. 17–16 oldal. 17–16 oldal. 17–16

bbnyaékoatA h

rtséátáellegbet

A HÉT TÉMÁJA

atozag témett a net lesévszHúatozag témett a net lesévszHúatozag témett a net lesévszHúatozag témett a net lesévszHúatozag témett a net lesévszHúatozag témett a net lesévszHú

f acebook .com/veszpremi7nap

Lapozzon bele aVeszprémi 7 Napbamár a facebookon is!

146

85

9

Page 23: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

Page 24: Veszprémi 7 Nap - 2014. 08. 29

242014. augusztus 29.

veszprémi nap

telefon és Notebook SZERVIZMobilt

Akár 1 év GARANCIÁVAL!

147

245

Veszprém, Kossuth u. 6., félemelet

TELJESÁRUCSERE

Bizsuk, táskák érkeznek!

Winnersangol használt ruha

1114446

54

0

szeptember 1., hétfõ 8 óra

KENGURU BABA-MAMA BOLTVeszprém, Török I. utca 2.

Tel.: 88-741-624veszpremibababolt.hu

Levéltár mellett

1471

29

Minden, ami a kismamának és a babának kell, a legjobb áron!

www.v

160 m2-en

Nyitva tartásH-P: 9–17Szo: 9–12

Nagyobb árukészlettelvárjuk vásárlóinkat!

AUTÓSISKOLA„B” kategóriás tanfolyamot indít,

szeptember 5-én16 órakor és

szeptember 8-án15 órakor !

Veszprém,Virág Benedek u.4.Átrium Irodaház (Padányi Gimnázium mellett).

Információ:06-20/9946-43706-30/9215-189

e-mail:[email protected]

1471

84

Fashion ragshasználtruha- és játéküzlet

14651

2

Veszprém, Cserhát-ltp. 6.(Vár Áruház alagsor, bejárat a parkoló felõl)

szeepptembeerr 1., hétffõõ 8.30 óóraTELJES ÁRUCSERE14

65

60

HASZNÁLT RUHA

300 m2Óriási választék!Folyamatosan megújuló, kiváló minőségű

őszi-téli kollekcióval!

Szívből és szeretettel Dinev Textil Kft.

147

134

Veszprém Kossuth u. 6., félemeletNyitva tartás: H–P: 9–1730, Szo: 9–13

Minőségi divatáru Németországból, Svájcból

Véradás Veszprémben

szeptember 1., hétfő Balaton Plaza 14–19 óraVérellátó Állomás 8–15 óraszeptember 2., keddBakonykarszt 8–11 óra CitoxLab 13–16 óra Vérellátó Állomás 8–15 óra szeptember 3., szerda Vérellátó Állomás 8–18 óra szeptember 4., csütörtökVérellátó Állomás 8–15 óra Szeptember 5., péntek Vérellátó Állomás 8–12óra