Upload
maraton-lapcsoport-kft
View
235
Download
4
Embed Size (px)
DESCRIPTION
© Maraton Lapcsoport
Citation preview
veszprémi nap2014. szeptember 26. • XX. évfolyam 38. szám Ingyenes városi
közéleti hetilap
Vértanúinkra emlékezünk október 6-ánAz aradi vértanúk emlékművénél, a temetőben és a városrészekben is lesz megemlékezés 6. oldal
Polgármester- és képviselőjelöl-teket hívott beszélgetésre a Veszp-rémi Nők Kerekasztala Egyesület kedd délután. A hagyományos ren-dezvényt 1998 óta szervezi a Venőke, és mind az öt jelenlegi pol-gármesterjelölt részt vett a beszél-getésen.
(Cikkünk a 2. oldalon.)
Polgármesterjelöltek beszélgetéseNyárbúcsúztató családi délutánt
rendeztek múlt héten a Stromfeld ut-cai KRESZ-parkban. A Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képvi-selő által támogatott rendezvényen fellépett a Veszprémi Kerékpáros Egyesület, kötélugrók, barantások, a Báthory iskola sporttagozatos diák-jai és néptáncosai. MTM
Élettel telt meg a lakótelepi parkMár a neve is csábító, va-rázslatos hangulatú olvas-mányemlékeket idéz, és olvasmányélményeket ígér. Az Utas és holdvilág antikváriumot, amely ne-vét Szerb Antal regényé-nek címéről vette, Molnár Sándor vezeti immár tíz éve. 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
Folytatódik a városszépítés
Mindig ezt kellett volna csinálnom
A HÉT TÉMÁJA
A Veszprémi Integrált Tele-pülésfejlesztés Belváros Funkcióbővítő Rehabilitáció-ja I/B. ütem megkezdéséről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a Hangvillá-ban az elmúlt csütörtökön. 6–7. oldal
Három fiatal ázsiai elefántbika érkezett kedd este Veszprémbe a németországi Osnabrück és Hannover állatkertjeiből. Nuka, Dinkar és Félix szerda reggel vették birtokba új kifutójukat. Képünkön Porga Gyula polgármester és Török László állatkert-igazgató csalo-gatja kifutójukba almával az állatokat. Mátyus taMás
Elefántoktól hangos Veszprém
Fotó: Mátyus
157
33
5
A KatedraVeszprém
ügyfélszolgálatimunkatársatkeres, minimum középfokú
végzettséggel, felhasználói szintűszámítástechnikai tudással,
magas szintű kommunikációs ésszervezőkészséggel.
Várjuk fényképes önéletrajzáta [email protected] címre.
157
93
6
eng.szám: E-000114/2014
Angol, német,olasz, spanyol,
franciatanfolyamok MOST!
(88) 568-580
1577
26
e. sz: E-000114/2014
PERBESZÉDHELYETT
PÁRBESZÉD
KERESSEABÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐT!
A m E d I Á c I Ó(polgári jogi, családi jogi, munkajogi)
GYORS •HATÉKONY• I NGYENE S
Az Önhöz legközelebbi bírósági közvetítők elérhetősége:Veszprémi Járásbíróság
8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11.,telefon hivatali időben, 7.30–15.30 óráig:
+36/20/314-2897, +36/30/264-3250, +36/30/264-3283
Részletes tájékoztatás a bíróság hirdetőtáblájánés a www.birosag.hu oldalon. 15
813
7
Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 1384 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 038/2014 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748
22014. szeptember 26.
veszprémi napKözélet
ZsákosztásOvádi Péter, a 8. vk. ön-
kormányzati képviselője lombgyűjtő zsákokat oszt szeptember 30-án, kedden 16–17 óráig a Kalmár tér és a Csizmadia utca, valamint 17–18 óráig a Hunyadi és a Dugovics utca keresztező-désénél.
Dr. Strenner Zoltán, az 5. vk. önkormányzati kép-viselője lombgyűjtő zsáko-kat oszt október 3-án 17 órakor a kádártai úti busz-fordulóban.
Halmay György, a 11. sz. önkormányzati képviselője lombgyűjtő zsákokat oszt október 3-án 16.30–17 óráig a Szilágyi iskola udvarán.
HelyesbítésLapunk szeptember 19-
ei számának 16. oldalán A lengyel–magyar barátság-ról című írásunkban emlí-tett varsói magyar lektor neve helyesen: Korompay Emánuel.
OnkológiárólMit jelent Veszprémnek
az onkológiai központ? – dr. Hornyák Lajos onko-lógiai osztályvezető főor-vos előadása szeptember 30-án, kedden 18 órakor a Lovassy gimnáziumban. Részt vesz: Porga Gyula polgármester.
IdőjárásPénteken még sok lesz
felettünk a felhő, jelenték-telen eső is kialakulhat, a hétvégén azonban már a napsütés veszi át a főszere-pet. Mérsékelt északnyu-gati szél fúj. Kellemes kora őszi időnek örülhetünk 20 °C körüli maximummal. A jövő hét elején tovább me-legszik a levegő.
RÖVID HÍREK
Polgármester- és képviselőjelölteket hívott beszélgetésre a Veszprémi Nők Kerek-asztala Egyesület kedd délután.
A hagyományos rendezvényen, me-
lyet 1998-ban rendezett első al-kalommal a Venőke, a helyi vá-lasztásokon induló öt polgár-mesterjelölt – Forgóné Kele-men Judit (Jobbik), Gerstmár Ferenc (LMP), Horváth Lajos (független), Katanics Sándor (MSZP–DK–Együtt–PM–Libe-rá l isok–Lokálpatr ióták), Porga Gyula (Fidesz–KDNP) – és négy képviselőjelölt – Or-sik Márk (Jobbik), Madarasi-Papp Rita (LMP), Janicsekné Ádám Györgyi (MSZP–DK–Együtt–PM–Liberálisok–Lo-kálpatrióták), Hegedűs Barba-ra (Fidesz–KDNP) – vett részt a megyei könyvtár Kisfaludy-termében.
Máthé Éva, a Venőke társ-elnöke bevezetőjében el-mondta, azért szervezték a beszélgetést, hogy megköny-nyítsék a nők választási lehe-tőségeit. Felszólította vala-mennyi veszprémi nőt, hogy sokrétű tájékozódás után menjenek el szavazni. A be-szélgetés résztvevői megha-tározott időkeretet kaptak a
bemutatkozásra és választási programjuk kifejtésére. Kér-désre válaszolva elmondhat-ták, megválasztásuk esetén mit tennének a városért, a hátrányos helyzetű embere-kért, és hogyan fejlesztenék a civil szférát.
Forgóné Kelemen Judit el-mondta, a Jobbik programjá-nak a középpontjában a fiata-
lok állnak. Gerstmár Ferenc zöldebb, igazságosabb Veszp-rémet szeretne. Horváth Lajos hangsúlyozta, hogy ő nem pártérdeket képviselne. Kata-nics Sándor célja a munka-helyteremtés és a helyi adók csökkentése lenne. Porga Gyu-la pedig azt mondta, szeretné folytatni a négy éve elkezdett munkát. Darcsi istván
Tenni akarnak a városért
Lakótelepi gondokról Közlekedési problémákrólRezsicsökkentő lakásfel-
újítást, közösségi tereket, tiszta környezetet címmel tartott sajtótájékoztatót kedden az MSZP–DK–Eg yütt–PM–MLP–Lo kál-pat ri ó ták a Táborállás parkban.
Katanics Sándor, a bal-oldal polgármesterjelöltje elmondta, javaslataik szin-te mindegyike visszakö-szön a városvezetés későb-bi ötleteiben.
– Szeretnénk folytatni a panelrekonstrukciókat, hi-szen a szocialista-liberális többség esetében itt ebben a városrészben ötezer la-kás felújítása történt meg –
mondta, majd leszögezte, ezt tartják a legjobb rezsi-csökkentésnek. Úgy fogal-mazott, fontos a lakótelepe-ken megteremteni a rendet, a biztonságot és a tisztasá-got is.
Jelöltjeik közül Molnár Ernő a szociális vá ros re ha-bi li táció kivitelezésének színvonalát kritizálta, Mi-hályi Balázs a közterületi megújításokról beszélt, Janicsekné Ádám Györ-gyi az akadálymentesítés fontosságára hívta fel a fi-gyelmet, Csermák Zoltán pedig a tömegközlekedési menetrend felülvizsgálatá-ról is szólt. Mátyus
Az Ady és a Lóczy utcák, va-lamint a Dózsaváros közlekedé-si problémáiról tartott sajtótájé-koztatót hétfőn Forgóné Kele-men Judit, a Jobbik polgármes-terjelöltje és képviselőjelöltjeik.
Véleménye szerint élhetet-lenné vált a nemrég teljesen fel-újított Ady Endre utca. Egy lakó levelét mutatva elmondta, nincs az utcán gyalogátkelőhely és az utca forgalma miatt a kocsi-beállókat is nehezen lehet hasz-nálni. Mint mondta, a levélíró a városházáról semmitmondó választ kapott, és nem tartotta jónak azokat a forgalomszám-lálási adatokat, amelyekkel a
hivatal alátámasztotta vélemé-nyét.
Sárándi Balázs azt sérel-mezte, hogy a Lóczy utca lakó-telepi szakaszán nincsenek zebrák (a buszfordulónál, a bevsárlóközpontnál és a Hérics utca bejáratánál van – a szerk), a Tátorján utca bejáratánál gyakran parkolnak autók, ne-hezítve a belátást, és a parkok állapota is elhanyagolt szerinte.
Farsang István a dózsavá-rosi utak és közvilágítás rossz állapotáról szólt, és hozzátette, sok dózsavárosi utcában hiány-zik a megfelelő szélességű jár-da. MátyusKatanics Sándor és a szövetség négy képviselőjelöltje beszélt
Farsang István, Forgóné Kelemen Judit és Sárándi Balázs beszéltek
Máthé Éva, a Venőke társelnöke beszél, mögötte az öt polgármesterjelölt és segítőik a könyvtárban
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
2014. szeptember 26.
veszprémi nap 3Közélet
Történelmi pillanatnak lehet-tünk tanúi szerda délelőtt, mi-kor Nuka, Dinkar és Félix, a há-rom fiatal ázsiai elefántbika el-foglalhatta új otthonát a veszprémi állat-kertben.De ne szaladjunk ennyire előre. Veszprém és az elefántok kap-csolata jóval ko-rábbra tehető vissza. Még 1991 októberében az eszéki állatkert-ből szállították Veszprémbe a délvidéken dúló háború miatt Suzyt, aki több mint 15 éven át volt a vadaspark egyik kedven-ce. Európa egyik legidősebb – 58 éves – elefántjaként 2006 októberéig élt.Azóta sokan hangot adtak re-ményeiknek, hogy újra elefánt költözhet a városba. Most vég-re, az állatkert több mint egy-milliárd forint összértékű fej-lesztéseinek köszönhetően, is-mét trombitálástól lehet han-
gos az állatkert. Nem is egy, hanem egyből három elefánt-bika érkezett ugyanis a német-országi Osnabrück és Hanno-ver városából Veszprémbe. A
több mint ezer kilométeres utat majd két nap alatt tették meg – négyóránkénti pihenőkkel és a drezdai állatkert-ben töltött éjsza-kával – egy speci-ális, fűtött konté-nereket szállító járművel.Kedd estére értek
Veszprémbe, de csak szerda reggel kezdődhetett a költö-zés. Nem kellett sok nógatás az állatoknak, pár perc alatt birtokukba vették a vadonatúj elefántházat.Az elkövetkező majd két hét még az ismerkedésé lesz, de nemsokára újra találkozhatnak a látogatók elefántokkal Veszp rémben. És még az is el-képzelhető, hogy a jövőben tovább bővül a csapat…
VÉLEMÉNY
Ormányosok előre!
Mátyus taMás
A Hársfa óvodában játszóeszközöket, míg az Egry úti lakótelepen újonnan épített járdasza-kaszt adott át Némedi Lajos alpolgármester, utóbbi helyszínen Baumgartner Lajos képvise-lőtársával közösen.
Némedi Lajos al-polgármester kép-
viselői keretéből a gyerekek biztonságát szolgáló gumitég-lát vásárolt a szabadtéri játé-kok alá a Hársfa óvodának. Az ütéscsillapító felületet a hinták és csúszdák területén helyez-ték el, ahol a játékeszközök jellege miatt nagyobb a bal-esetveszély. Több szülő is részt vett a keddi avatóünnepségen, amelyen az intézmény vezető-je, Horváthné Hegyi Éva kö-szönte meg a támogatást a körzet önkormányzati képvi-selőjének, az óvodások pedig műsorral kedveskedtek.
– Eszközfejlesztésre idén 8,2 millió forintot kapott a városi költségvetésből a Bó-bita körzeti óvoda, amelynek tagintézménye a Hársfa óvo-da – mondta köszöntőjében
Némedi Lajos, aki 2008 óta minden évben jelentős össze-get biztosított képviselői ke-retéből az óvodának. Így ké-szült el az elmúlt ciklusban egy-egy galéria, amelyek bekerülési költsége 300–500 ezer forint között van és por-
szívót is kapott az intéz-mény.
Az Egry úti lakótelepen a tömbházak és a bolt közt ké-szült járdaszakasz 1,1 millió fo-rintból. Mint azt Baumgartner Lajos elmondta, a lakók jelezték számára az igényt, mert már baleset is történt erre korábban. Most végre az ott lakók örömére sikerült megvalósítani a beru-házást, amelyet a képviselő Né-medi Lajos alpolgármesterrel adott át a lakók társaságában szerda délután.
Darcsi istván–Mátyus taMás
Játszóeszköz és járdaépítés
Némedi Lajos és Baumgartner Lajos avatják fel az új járdát
Autómentes fejlesztéseketAz európai autómentes
nap alkalmából tartott sajtó-tájékoztatót hétfő délután Gerstmár Ferenc, az LMP polgármesterjelöltje és Veisz Szilárd, az 5-ös választóke-rület képviselőjelöltje.
Gerstmár Ferenc a meg-növekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi veszélyekre hívta fel a figyelmet. El-mondta, úgy vélik, a közös-ségi közlekedést új menet-renddel, korszerű járművek forgalomba állításával utasbaráttá kell tenni, ezért dolgozik az LMP. Utalt a kismamabérlet be-
vezetésének javaslatára, valamint arra, hogy kezde-ményezte az alacsonypad-lós buszok arányának nö-velését. Elismerésre méltó-nak nevezte a városvezetés kerékpáros közlekedést se-gítő elmúlt évekbeli teljesít-ményét, ugyanakkor fon-tosnak tartja, hogy folyta-tódjanak a fejlesztések.
Veisz Szilárd javaslat-ként megfogalmazta a vas-útállomás és az autóbusz-állomás összekötését, vala-mint a Házgyári út mentén és Gyulafirátótra is építe-nének kerékpárutat.
Mátyus
Veisz Szilárd és Gerstmár Ferenc a kádártai úti buszfordulónál
E-pontot szeretnének a lakótelepreA Smaragdváros projekt-
ről beszélt Nagy Piroska, a Humán Kör ügyvivője szer-dai sajtótájékoztatóján.
Elmondta, örül a városrész megújításának, de a projekt kidolgozásakor volt egy álma, ami nem valósult meg. – Nem működik az az elgondolás, hogy drága közpénzen meg-újult hivatalba járnak a lakóte-lepiek este 20 óráig ügyet in-tézni. Én a a Pannon Egyete-men azt tanultam, hogy virtu-ális világunkban a szolgáltató állam és a szolgáltató önkor-mányzat helybe viszi az ügyin-tézést – fogalmazott.
Mint mondta, szubszidiari-tás elvén helyben a szolgáltató
állam és önkormányzati elekt-ronikus elérhetőséget segítő e-pontoknak kellene lenni itt. Azt is hozzátette, a Humán Kör a helyi demokrácia kiszé-
lesítése érdekében kezdemé-nyezni fogja, hogy minden tes-tületi ülést élőben közvetítsen a helyi tévé.
Mátyus
Nagy Piroska és Vinkler Beáta a Humán Kör sajtótájékoztatóján
Szent Mihály-napi búcsú lesz a hétvégén a városbanHatodszor rendezik meg a Szent Mihály-napi búcsút szeptem-ber 27-én és 28-án.
– Ez a rendezvény zárja a Gizella-napokkal kezdődő veszprémi fesztiválszezont – mondta a búcsút felvezető sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester. Ki-emelte, ezek a rendezvények nem csupán a helyiek identi-
tását erősítik, hanem bemu-tatják a várost az idelátoga-tóknak, akik a tavalyihoz képest idén 32 százalékkal több vendégéjszakát töltöt-tek Veszprémben. – Feszti-váljainkra jellemző, hogy nem „tömegcikket” igyek-szünk értékesíteni, hanem minőséget nyújtunk az ér-deklődőknek – hangsúlyozta a polgármester.
A Szent Mihály-napi búcsú idén is csatlakozik az Itthon
vagy, Magyarország szeret-lek! című országos rendez-vényhez, amelynek tetőpont-ja a tűzgyújtás, ami szomba-ton este fél kilenckor lesz a Szentháromság téren. A programokat több helyszínen – várszínpad, színházkert, Laczkó Dezső mMúzeum, Szaléziánum, Érseki Palota – fogják lebonyolítani. A két nap során ingyenesen lesz látogatható a Tűztorony és a Hősök Kapuja. Darcsi

42014. szeptember 26.
veszprémi napKÖZÉLET
MűteremlakásVeszprémben a Miklós
utca 18. sz. épület I. emele-tén az elhunyt festőművész, Szilágyi László tiszteletére szeptember 27-én, szomba-ton 14–17 óráig kinyitják a műteremlakást, ahol vár-ják bemutatásra az előke-rült festményeket is.
Porga Gyula polgár-mester és Stigelmaier Jó-zsefné, a 3. sz. vk. önkor-mányzati képviselője la-kossági fórumot tart szep-tember 29-én, hétfőn 17 órától a Báthory iskolában.
Porga Gyula polgár-mester és Czaun János, az 1. sz. vk. önkormányzati képviselője lakossági fóru-mot tart október 2-án, csü-törtökön 17 órától a Kádár-tai Faluházban.
Szeptember 29-én, hét-főn 17 órakor Gyulafirátó-ton a Művelődési Házban Ka tanics Sándor (MSZP–DK–Együtt–PM–MLP–Lo-kál pat rió ták) polgármes-terjelölt és Birtalan Fe-renc képviselőjelölt tart választási fórumot.
Szeptember 30-án, ked-den 17 órakor a Cholnoky iskolában Katanics Sán-dor (MSZP–DK–Együtt–PM–MLP–Lo kál pat rióták) polgármesterjelölt, Háy László és Illés Zoltán kép-viselőjelöltek tartanak vá-lasztási fórumot.
Október 3-án, pénteken 17 órakor Jutaspusztán a könyvtárban Katanics Sándor (MSZP–DK-Együtt–PM–MLP–Lokál-patrióták) polgármesterje-lölt és Lőrentei Tamás képviselőjelölt tart válasz-tási fórumot.
Szeptember 30-án, ked-den 17 órakor a Kádártai kerékpárútnál tart fórumot Dombai Barbara, a Hu-mán Kör 1. sz. vk. képvise-lőjelöltje.
Október 2-án, csütörtö-kön a Kálvin parkban Szé-csi János, a Humán Kör 5. sz. vk. képviselőjelöltje tart programismertetést.
RÖVID HÍREK
Több mint 300 diák vett részt a Hallgatói Mé-diumokért Egyesület és a városi rendőrkapi-tányság szervezésében megvalósult adatvé-delmi napon kedden a Hangvillában.
− Elgondolkodta-tó, hogy annak el-
lenére, hogy a Facebook-regisztráció 13 éves kortól lehetséges, már a 10 éves gyerekek 99%-a regisztrált tagja a legismertebb közös-ségi oldalnak. Azzal nagyon is tisztában vannak, hogy magukról hamis adatokat adnak meg, azzal viszont nincsenek, hogy bármit töl-tenek fel a világhálóra, az szinte letörölhetetlen. Az is újdonságként hatott legtöbb-jükre, hogy már egy oldal olvasgatásával is nyomot hagynak az interneten – mondta el lapunknak Klausz Melinda közösségimédia-specialista, a rendezvény
kezdeményezője a tapaszta-latokról.
A nap folyamán játékos ve-télkedőkön és előadásokon tanulhatták meg a 10 és 14 év közötti iskolások hogyan védhetik meg személyes adataikat a világhálón. A gyerekek fél órán keresztül adatvédelmi játékokon ve-hettek részt, internet nélkül
próbálhatták ki a közösségi oldalakat. Klausz Melinda kiemelte, a rendezvény célja, hogy felhívják a gyerekek fi-gyelmét, milyen veszélyeket is hordoz magában a világ-háló. – A játékok során a gye-rekek megtapasztalhatták a veszélyforrásokat, de azt is, hogy baj esetén ezt hogy tud-ják kezelni, megelőzni.
A játékos foglalkozást kö-vetően egy feldolgozó óra keretében beszélhették meg a tapasztalataikat a gyere-kek.
A szervezők a pedagógu-sokra és a szülőkre is gon-doltak, délután őket várták érdekes adatvédelmi elő-adásokkal.
Németh meliNda
A Csillag úti Óvoda az egészséges életmódra nevelés keretében családi sportdél-előttöt szervezett szombaton.
Takácsné Kovács Éva in-tézményvezető köszöntötte elsőként a megjelent gyer-mekeket és szüleiket, majd röviden ismertette a rendez-vény lefolyását. Őt követően Pál Anikó zöldóvoda-koor-dinátor a Zöld óvoda prog-ramról szólva elmondta, a gyerekeket már most a kör-nyezettudatosságra kezdik nevelni és ennek keretében szelektíven gyűjtik a hulla-dékot. Ezután pedig a „Sétál a család” című programról adott tájékoztatást, amely a
város nevezetességeivel is-merteti meg a családokat.
Brányi Mária alpolgár-mester, a körzet önkormány-zati képviselője is megláto-gatta a rendezvényt. Termé-szetesen ajándékot is vitt a gyermekeknek, így öt darab futóbiciklit, valamint két mozgatható óvodai kosárlab-daállványt adott át. A sport-nap Gulyás Péter, az MKB-MVM kézilabdacsapat játé-kosa – és néhány csapattársa – irányításával levezetett be-melegítéssel kezdődött. Ezt követően az udvar területén számtalan játékos sport-program várta a gyerekeket.
hauzler
A Völgyikút úti Idősek Otthona az ott élők család-tagjai bevonásával családi napot tartott szombaton.
Kaszásné Lovasi Lívia intézményvezető kifejtette, bár az otthon nem pótolhat-ja az igazi családi otthon melegét, de biztonságot, vé-delmet és gondoskodást nyújt, amire az idős embe-reknek szükségük van. A családi programokkal, kö-zösségi rendezvényekkel szeretnék elérni a lakók, hozzátartozók és az intéz-mény dolgozói közötti kap-csolat közvetlenebbé válá-sát.
Némedi Lajos alpolgár-mester arra emlékeztette a
rendezvény résztvevőit, hogy minden ember életé-ben eljön az az időszak, amikor a szeretet válik a legfontosabbá. Meggyőző-dése, az otthon lakói meg-kapják ezt a szeretetet, és végül azt kívánta, ez az ér-zés még nagyon sokáig le-gyen mindenkivel.
A rendezvény folytatása-ként előbb Hatás Andrea szí-nésznő zenés-énekes műso-rával, majd Nádasi Elemér tangóharmonikás szórakoz-tatta a résztvevőket. A Kislő-di Hunor Vadásztársaság fel-ajánlásából szarvaspörkölttel vendégelték meg a program résztvevőit.
hauzler
Ovisok egészségre nevelése Családi nap az otthonban
Az MKB-MVM Veszprém kézilabdázói vezényelték a bemelegítést
Közösségi rendezvényekkel teszik közvetlenné a kapcsolatot
A cél az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét, milyen veszélyeket hordoz magában a világháló
Közösségi médiáról gyerekeknek
VÁLASZTÁSI PROGRAMOK
Fotó: Németh
Fotó: Hauzler

52014. szeptember 26.
veszprémi nap FÓKUSZBAN
Új szemléletű időspolitikaAz ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A jeles nap közeledte alkalmából Némedi Lajos al-polgármesterrel, az Idősügyi Tanács elnökével a helyi kezdeményezésekről, tapasztalatokról beszélgettünk.
– Gondosan előké-szített szemlélet-
váltásról számolhatok be. A 2010-ben megtartott helyha-tósági választások után újjá-szerveztük az Idősügyi Ta-nácsot, és haladéktalanul megkezdtük a hosszú távú idősügyi koncepció előkészí-tését. Nyugdíjasszervezetek és szakemberek véleményé-re, tapasztalataira alapozva a Hittudományi Főiskola ku-tatói részletes helyzetelem-zés után állították össze a sokoldalú tervet, amely nem az időskor veszteségeire, ha-nem a lehetőségeire kon-centrál, arra, hogy a harma-dik életszakaszt minél tevé-kenyebben, minél egészsé-gesebben éljék meg ember-társaink.
A koncepció helyzetérté-keléséről elmondta az alpol-gármester: Veszprém váro-sában több mint 15 ezer nyugdíjas él, átlagos kép-zettségük és jövedelmük meghaladja az országos át-lagot. Csaknem háromezren tartoznak valamilyen nyug-díjas szervezethez, aktív ré-szesei a város kulturális éle-tének.
A felmérés a karitatív te-vékenységet, valamint a ge-nerációs kapcsolatokat hiá-nyolta. Felvázolta azokat a tennivalókat is amelyek az idős emberek biztonságát
szolgálják. Ezek megvalósí-tása meg is kezdődött, mi-közben az idősügyi szerve-zetekkel is minden eddiginél szorosabb kapcsolatot alakí-tott ki az önkormányzat. Ezen előzmények is hozzájá-
rultak, hogy 2013-ban el-nyerte Veszprém az Idősba-rát Önkormányzat címet.
– Elismerést azonban nemcsak az önkormányzat kapott – hangsúlyozta az Idősügyi Tanács elnöke –, hanem a Nyugdíjasok Ér-dekvédelmi Egyesülete is, amely elnyerte idén az Év Civil Szervezete címet.
A közös munkára vonatko-zóan megjegyezte: – Nehéz volna valamennyit felsorol-ni, de az új szemlélet kialakí-tásában része volt annak is, hogy a nyugdíjas-egyesüle-ten belül létrejött egy szelle-mi műhely, nevezetesen a Szenior Tanácsadók Társa-sága. Velük együtt kerestük az új megoldásokat, amelyek hatása már túlmutat a nyug-díjasok körén. Csak néhány példa: az önkormányzat ál-tal fenntartott Családsegítő Központtal a nyugdíjasok
ruhát és használati eszközö-ket gyűjtöttek a rászorulók-nak és közösen indították a Nagyszülők iskoláját. A ge-nerációs kapcsolatok erősí-tésére az önkormányzat és a Szenior Tanácsadók Társa-sága közösen hirdette meg a Mesél a múlt és a családi szerepek elismerésére a Szuper Nagyi pályázatot. Részt vesznek a nyugdíjasok a hátrányos helyzetű fiata-lok felzárkóztatásában és ott vannak az önkéntes kór-házi segítők között is. Az együttműködés kiterjed a különböző életmóddal, sport tal kapcsolatos kezde-ményezésekre is.
Az önkormányzat azon túl, hogy helyiséget, fűtést, világítást biztosít a nyugdí-jasprogramokhoz, eddig évente kétmillió forinttal tá-mogatta az idősügyi szerve-zeteket, 2014-ben pedig ez az összeg már két és fél millió-ra emelkedett.
– A szeptember 26-ai első Veszprémi Nyugdíjasnapon tehát van mit ünnepelnünk – mondta Némedi Lajos al-polgármester, az Idősügyi Tanács elnöke.
darcsi istváN
A mesemondóversenyen Némedi Lajos is felolvasott egy történetet
Nyugdíjas mesemondók versenye
Itt az ideje felkészülni a téli fűtési idényreA hajnali és késő esti csípős időjárás már jelzi, hogy hamaro-san be kell fűteni a lakóingatlanokban.
– A jogszabály szerint szeptember 15-től május 15-ig tart a fűtési időszak, a szolgáltatónak ekkor kell rendelkezésre állnia a fel-használói igények kielégí-tésére. A helyi rendeletben október 15-től április 15-ig tart a folyamatos fűtésszol-gáltatás időszaka. Szep-tember 15. és október 14. között a felhasználói közös-ség megbízottja adhat meg-bízást távhőszolgáltatónak a fűtésszolgáltatás meg-kezdésére – tájékoztatta lapunkat Polhammer Kál-mán, a „VKSZ” Zrt. hőszol-gáltatási igazgatója. El-mondta, a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek gon doskodniuk kell arról, hogy a belső fűtési rendsze-rük üzemképes állapotban
legyen. Lényeges, hogy a feltöltés-légtelenítés alatt ki kell nyitni a fűtőtestek szabályozó szelepeit. Akik-kel szerződésben áll a „VKSZ” Zrt., ott már meg-történtek az előkészületek.
Akik nem a távhőszolgál-tatást veszik igénybe, azok-nak még inkább fel kell ké-szülniük a fűtési idényre.
– Évente szakemberrel át kell vizsgáltatni a fűtési be-rendezést és a kéményt. Meg kell tisztítani a kazánt, be kell állítani az égőfeje-ket, ezáltal nem csak biz-tonságosabb, hanem jóval takarékosabb is lesz a fűtés – jelentette ki Köcski Ká-roly, a „VKSZ” Zrt. ké-ményseprési üzemvezetője. Kiemelte, hogy a nyílt égés-terű készülékeknél – a többség ilyen – biztosítani kell a légutánpótlást, amit a fokozott légzárású ablakok megakadályozhatnak. En-nek elkerülése érdekében légbeeresztőket kell besze-reltetni az ablakokba.
darcsi istváN
A lakótelepi fűtőműben már megtörténtek az előkészületek
A Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképvi-seleti Egyesülete, valamint a Szenior Tanácsadók Társasá-ga szervezésében nyugdíjas mesemondóversenyt ren-deztek szombaton Veszprémben. Az első helyen Horváth Matild, a másodikon Dóczi Istvánné, a harmadikon Maurer Antalné és Sulman Józsefné végzett.
SzentMihály-napiBúcsú
„VKSZ” Zrt. – környezetünk SzOLGÁLAtÁBAnTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu 15
7327
2014. szeptember 27-án és 28-ána SzentMihály-napi Búcsú keretébenkétnapos
ÜNNEPInépművészeti vásárlesz aVár utcán
AkiállíTók7óráTól18óráigVárnAkMinden érdeklődőT:• kerámiák, fazekas- és• bőrműves termékek,• üveg- és gyöngyékszer• fajáték• bőráru• selyemfestés• textil- és kékfestés• méz, sajt, lekvár,• kürtős kalács, szörp…
gVárnAk
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
6 veszprémi napa hét témája2014. szeptember 26.
A Veszprémi Integrált Településfejlesztés Belváros Funkcióbőví-tő Rehabilitációja I/B. ütem megkezdéséről sajtótájékoztatón szá-moltak be a szervezők a Hangvillában az elmúlt csütörtökön.
Dr. Navracsics Tibor, a tér-ség országgyűlési képviselője köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, Veszprém ismét egy olyan korszakát éli, amelyre méltán lehet majd büszke. Ha a városban sétálunk, láthat-juk a várat, amely jeleiben az Árpád-korra utal vissza, lát-hatjuk a belváros azon részét, amely a török hódoltság és pusztítás után a barokk jegyé-ben épült újjá, láthatjuk a 19–20. század polgárosodásának lendületét ugyancsak a belvá-rosban körülnézve és láthat-juk a belvárost elpusztító szo-cialista építészet maradvá-nyait is.
– Azonban azt is láthatjuk, hogy az ezredfordulón egy olyan új fejlődés bontakozott ki, amely nemcsak a meglévő épített örökség felújítását szol-gálja, hanem egyben újjá is varázsolja ezt a várost. Olyan új épületek, mint a Hangvilla is azt jelzik, Veszprém egy új fejlődési fázisában van, amely valami pluszt ad a város arcu-latához. Annyi bizonyos, egy
tudatos városvezetés és egy tudatos fejlesztési program nélkül nem valósulhattak vol-na meg azok a beruházások, amelyek az elmúlt időszakban készültek el, illetve amelyek most veszik kezdetüket. Veszp rém ezzel a tudatos fej-lesztéssel arra pályázik, hogy a Dunántúl egyik kulturális és szellemi központja legyen – mondta a képviselő.
Porga Gyula polgármester megítélése szerint ez a sajtó-tájékoztató azt az egyszerű címet is kaphatta volna, hogy „Folytatjuk”, mivel az a cél, hogy folytatódjon az a dinami-kus városfejlesztés, amelyet négy éve elkezdtek. A fejlesz-
A fejlesztés csupán egy eszköz, a cél az, hogy ezekkel a beruházásokkal tovább növeljék a veszprémi lakosság komfortérzetét
Folytatódik a belváros-rehabilitáció
A Lordok Háza mögötti zöldsáv is megújul a belváros-rehabilitáció folytatásaként indított projekt során
HirdetményEzúton tájékoztatjuk az érintett Partnereket és Veszprém város lakosságát, hogy Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a 220/2014. (IX.11.) közgyűlési határozat-tal megállapított településszerkezeti tervét, valamint a 36/2014. (IX.11.) sz. önkormányzati rendelettel jóváhagyott szabályozási tervét és helyi építési szabályzatát Veszprém több területére vonatkozóan (Veszprém–Csopak kerékpárút nyomvonala, Veszprém, 01011/29,30 és 88-91 hrsz-ú ingatlanok, valamint a Gyulafirátót, 01030/58,59 hrsz-ú ingatlanok területe).Az elfogadott településrendezési eszközök 2014. október 10-től hatályosak. A teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében a minden-kor hatályos Településrendezési Terv Veszprém város honlap-ján az alábbi linken megtalálható:http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/uegyintezes-uegyfelfogadas/ugyleirasok/varosrendezesi-ugyek
Sétálj velünk, hogy felhívjuk a �gyelmet a szűrések és az önvizsgálat fontosságára!
SÉTA A MELLRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT
ADJ EGY ESÉLYT MAGADNAK,ADJ EGY ESÉLYT MINDENKINEK!
Összefogás az emlőrák ellen!
A kórháztól, a Budapest úton át, a Kossuth utcán végig sétálunk a Pető� Színházhoz, ahol szakemberek adnak tanácsot - gyakorlati bemutatóval egybekötve - a mell önvizsgálatáról.
A rendezvény fővédnöke Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, illetve védnöke Dr. Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató főorvosa
Szeretettel várunk mindenkit!Fagyöngy Egyesület Veszprém
2014. október 4. (szombat)Megnyitó 10 órakor a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főbejárata („E” épület) előtt.
A sétánk egy-egy állomásán a Pető� Színház művészei és veszprémi előadók műsorát hallgathatják meg.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2014. október 6-án, hétfőn az ARADI VÉRTANÚK
tiszteletére rendezett megemlékezésekre
14.00 órakor Megemlékezés és koszorúzás a Dózsavárosi
temetőbenKováts Imre 1848/49-es honvéd tűzmester,
Veszprém volt polgármestere táblájánálKözreműködik: Kádárné Hegedűs Veronika
16.00 órakorMegemlékezés és koszorúzás a Török Ignác utcai
Aradi Vértanúk emlékműnélKöszöntőt mond: Porga Gyula polgármester
Ünnepi beszédet mond:dr. Somlainé dr. Perémi Ágota múzeumigazgató
Közreműködik: Körösi Csaba, a Petőfi Színház színművésze
és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara
16.00 órakor KádártánMegemlékezés a kádártai temetőben
a tizenhárom ismeretlen katona sírjánálÜnnepi beszédet mond: Czaun János képviselőKözreműködik: Marosvölgyi Gergely szavalattal,
valamint Pintér József oboaművész
17.00 órakor GyulafirátótonMegemlékezés és koszorúzás
a Batthyány Lajos emlékszobornálÜnnepi beszédet mond: Czaun János képviselő
Közreműködnek: a Gyulaffy László Általános Iskola tanulói és a Bakonyerdő Pávakör
Esőhelyszín: a VMK Gyulafirátóti Művelődési Ház nagyterme
Hatályos hirdetmények
Felhívás az Év Szu per na-gyi ja és az Év Nagypapá-ja díjra. Határidő szep-tember 15. A hirdetmény megjelent lapunk április 25-ei számának 8. olda-lán.Felhívás a Mesél a múlt pályázatra. Határidő: november 25. A hirdet-mény megjelent lapunk április 25-ei számának 6. oldalán.Javaslatokat várnak Po-linsz ky-díjra VMJV Pol-gármesteri Hivatal Jegy-zője (Veszprém, 8200 Óváros tér 9.) címre, vagy a [email protected] e-mail cím-re szeptember 30-ig. A hirdetmény megjelent la-punk augusztus 22-ei szá-mának 6. oldalán.Javaslatokat várnak Hor-nig-díjra VMJV Polgár-mesteri Hivatal Jegyzője (Veszprém, 8200 Óváros tér 9.) címre, vagy a [email protected] e-mail címre szep-tember 30-ig. A hirdet-mény megjelent lapunk szeptember 12-ei számá-nak 22. oldalán.Pályázati hirdetmény Katacs T. és Zrínyi M. ut-cai lakások bérbeadásá-ra. Határidő: október 3. A hirdetmény megjelent la-punk szeptember 5-ei szá-mának 19. oldalán.Pályázat közútkezelő ügyintéző munkakörre. A hirdetmény megjelent la-punk szeptember 19-ei számának 18. oldalán.

7veszprémi nap a hét témája
Béres Gábor egyetemi hallgatóA szocializmus időszakából még sok épület megmaradt, amelyek nem igazán illenek a városképbe. Jó lenne azokat átépíteni, korszerű-síteni. Ebbe a kategóriába tartozik a Bástya áruház is, ami olyan, mintha mementónak maradt volna itt, na-gyon elcsúfítja a környezetét.
Horváth József nyugdíjasNem annyira a megújításhoz tar-tozik, de sajnos egyre több a ga-lamb a belvárosban, és az ürülé-kük nemcsak csúfítja a környeze-tet, hanem veszélyes is. Jó lenne, ha a két aluljárót összekötnék és a Bástya áruház sem illik a belváros-hoz.
Pelczéder Gábor biztonságtechnikusA Bástya áruház még akkor épült, amikor gimis voltam. Azóta pár év-tized eltelt, és bizony nagyon csú-nya. A húszemeletes sem egy üdítő látvány, azt is vagy le kellene bon-tani, vagy felújítani. Tudom, hogy az nagyon sokba kerülhet, de így nem maradhat.
Juhászné LillakereskedőA régi szocreál épületekre ráférne a megújulás, gondolok itt a postára, a húszemeletesre meg a Bástyára. Ne a bankok meg a biztosítók fog-lalják el a Kossuth utcát, hanem le-gyenek ott jó kis üzletek meg kávé-zók. A város vegye vissza az üres üzleteket és ő adja ki bérbe.
MEGKÉRDEZTÜK
Ön még mit újítana meg Veszprém központjában?
Fotók: Zwicker
2014. szeptember 26.
HibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentő: 06/30/ 487-2853. Észak-dunántúli Áramszol-gáltató Zrt. központi hibabe-jelentés: telefonon: call cen-ter műszaki hibabejelentő: 06/80/205-020, 06/80/533-533, 06/20/459-9666, 06/30/459-9666, 06/70/459-9666, elektronikusan: http://e-iroda.eon-hungaria.com: lakossági ügyfelek – hibabe-jelentés – közvilágítási hiba-bejelentés. VMJV Polgármes-teri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Vesz-prém, Óváros tér 9., e-mail: [email protected] fax: 88/421-418, telefon: 88/549-100, zöldszám: 88/401-104 (a nap 24 órájában hívható).
Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:
FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);
HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);
KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1-jétől!)
FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425-228
Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-273
Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424-472
Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549-273.
tések első ütemének sikere arra ösztönözte őket, hogy a belváros azon részeit is meg-újítsák, amelyek az első fázis-ból kimaradtak. Most mintegy 700 millió forintból újulnak meg ezek a területek. Mint mondta, a városfejlesztés azonban csak egy eszköz, a cél valójában az, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a veszprémi-ek komfortérzetét növeljék, valamint az itt működő vállal-kozásoknak stabil hátteret biztosítsanak. Az első ütem sikere már érezhető, hiszen benépesült a Kossuth utca és egyre kevesebb üres üzlet ta-lálható itt. Ezekkel a fejleszté-sekkel széles körű partner-
ségre is törekedtek, így az első ütemben 27 konzorciumi part-nerrel működtek együtt és most is van olyan gazdasági szereplő, akivel közösen vesz-nek részt a fejlesztésben. Így a Séd Coop Zrt. révén újul meg a Vár áruház is.
Holczinger László, a Kö-zép-Dunántúli Regionális Fej-lesztési Ügynökség ügyveze-tőigazgató-helyettese a meg-valósuló projekttel kapcsolat-ban elmondta, az Új Széche-nyi Terv keretéből 567,5 millió forint támogatásban része-sült Veszprém. A beruházás 2015 júniusára kell hogy elké-szüljön és ez idő alatt öt közte-rületi elem újul meg, köztük a
Gizella-, a Sarolta- és a Fortu-na-udvar, a Csermák Antal Zeneiskola és az előtte levő tér, valamint a Vár áruház homlokzata. A vár áruház homlokzatának a felújítása révén 138 millió forint magán-tőkét is bevonnak, emellett 5800 m² zöldterület is meg-újul. A fejlesztés közvetlenül több mint kettőezer főt fog érinteni.
Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője először vetített képes illuszt-rációval részletesen bemutat-ta az egyes projektelemek lát-ványtervét, majd az infra-strukturális beruházás jelle-gű fejlesztéseket kiegészítő elemeket. utóbbiak alkalma-zásának a célja a helyi identi-tás-, a közösségformálás, a környezettudatosság erősíté-se az akcióterület lakossága körében. Ezek megvalósításá-ban részt vesz a Kabóca Báb-színház, a Veszprém Megyei Levéltár, valamint a Városi Művelődési Központ. Az álta-luk megvalósuló programok összköltsége 8 millió forint. Ezek a programok az elmúl hétvégén a bábszínház szer-vezésében lezajlott Mesefesz-tivállal kezdődtek. Ezen túl-menően a levéltár Veszprémi Kaleidoszkópot szervez több alkalommal, míg a VMK több színes közönségcsalogató rendezvénnyel várja majd a veszprémieket egészen júniu-sig, a beruházások végéig.
Hauzler lászló
A fejlesztés csupán egy eszköz, a cél az, hogy ezekkel a beruházásokkal tovább növeljék a veszprémi lakosság komfortérzetét
Folytatódik a belváros-rehabilitáció
A Lordok Háza mögötti zöldsáv is megújul a belváros-rehabilitáció folytatásaként indított projekt során
Fotó: Mátyus
82014. szeptember 26.
veszprémi napprogramajánló
Gordon szetterA gordon szetter a skóciai Gordon herceg tenyészetében alakult ki. 70 cm körüli marmagasságú, robusztus, hosszú szőrű, vörössel tűzött fekete színű fajta.Nagyon hűséges, szófogadó és könnyen tanítható. Rendszeres foglalkozást igényel. Az időjárás viszontagságait jól tűri. Hatalmas mérete miatt ez az egyébként igen szép állat kényelmetlen társ egy városi lakásban.
TesTfelépíTéseA gordon szetter elegáns kutya, izmos testalkata a kitartó futást szolgálja. Törzse mérsékelten hosszú, a lágyéka széles és enyhén ívelt. Farka egyenes vagy szabályszerűen görbe, és nem érhet a csánk alá, a kutya vízszintesen vagy valamivel a hát vonala alatt tartja. A szügy mély, de nem túl széles, a szépen ívelt bordák erősen hátranyúlnak. A hosszú, ferde lapocka jócskán hátrahúzódik, a váll nincs túlfeszítve. Könyökei meglehetősen alacsonyan, a törzs közelében vannak. A térd és a csánkízületek szépen kirajzolódnak, a csánk eléggé leengedett. Mancsai ovális alakúak, szépen ívelt lábujjakkal és a talppárnák között viszonylag dús szőrzettel.Hosszú és feszes nyaka enyhén íves. A szép vonású fej inkább magas, mint széles. A kissé boltozatos koponya a fülek között a legszélesebb, és valamivel hosszabb az arcorri résznél. A stop határozott. Az arcorri rész eléggé hosszú, és nem hegyesedik ki. Felső ajkai erősek, de nem lóghat
nak rá az alsókra. Mérsékelten hoszszú, vékony fülei alacsonyan tűzöttek, a fej mellett lógnak. Szemei jóval a szemöldökívek alatt ülnek, nem túl mélyen, de nem is lehetnek kidülledők. A gordon szetter harapása ollószerű.Szőrzete sima és mérsékelten hoszszú, ideális esetben nem göndörödhet és nem is lehet hullámos. A zászlós részeknek a lehető legsimábbnak és legegyenesebbnek kell lenniük.A gordon szetter kizárólag feketecserbarna színben ismert. A fekete részeknek nagyon sötétnek és fényesnek kell lenniük, a cserbarna pedig valójában inkább mély maha
gónivörös árnyalatú. A mellkason egy apró fehér pötty megengedhető. Szemei mindig sötétbarnák.
JellemeÉrtelmes, igen magabiztos és kiegyensúlyozott természetű kutya. Barátságos, társaságkedvelő és szelíd, ugyanakkor kissé makacs és akaratos is. Nagyon érzékenyen reagál a goromba szavakra és a lakásban uralkodó hangulatra. Általában méltóságteljesen és visszafogottan viselkedik, de a szabadban meglepő
en lendületes és mozgékony lehet. Nem szereti, ha magára hagyják, mivel igen erősen kötődik a családja tagjaihoz. A gordon szetter (nagyon) későn erő fajta, s a hosszú serdülőkor sok türelmet követel a gazdájától.Nem nevezhető igazán ébernek; ha veszélyt érez, azt ugatással jelzi, de ennél több nem várható el tőle. Kölyökkorában minél több különböző helyzettel, emberrel, állattal és tárgygyal kell kedvező tapasztalatokat szereznie ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtté váljon. A gordon szetter általában jól megfér a fajtársaival, és a gyerekekkel való kapcsolata is zavartalan. A macskákkal és egyéb háziállatokkal is jól kijön, ha kölyökkorában kellően alapos volt a szocializációja. Az idegenekkel szemben eleinte kissé tartózkodó lehet, de semmiképpen sem barátságtalan, az agresszivitás pedig rendszerint teljesen idegen tőle.A fajta meglehetősen akaratos, ugyanakkor érzékeny is: a tulajdonságok e kombinációja miatt a nevelése során sok megértésre és türelemre van szükség. Ha azonban a gazdája erre alkalmas természetű, vagy hajlandó megismerni a gordon szetter jellemét, akkor a kutya
tanítása nem különösebben nehéz. Szerető és megértő gazdára van szüksége, aki a kívánatos viselkedést bőséges dicsérettel jutalmazza, ugyanakkor maradéktalanul következetes is. A túl szigorú módszerek nem ajánlhatók, mivel csak a kutya természetének makacs oldalát erősíti. Lassan érő fajta, ezért a serdülőkorra jellemző bohókás viselkedés még jóval kétéves kora után is előfordulhat. Később azonban a kutya jóval visszafogottabbá és nyugodtabbá válik. Néha vadászok mellett is látható, de jóval gyakoribb a sportos életmódot élő családok nagyra becsült kedvenceként.
VMK filmklubSzeptember 29., hétfő 18 óraFrances Ha – feliratos fekete-fehér ame-
rikai vígjáték, 2012 (16) helyszín: a VMK Dózsa György úti épületének színházterme
SzínházakPetőfi SzínházOktóber 3., péntek 19 óra Chicago –
Petőfi bemutató bérletOktóber 4., szombat 19 óra Chicago –
Bakony-bérletOktóber 5., vasárnap 18 óra Chicago –
Déryné-bérlet
Pannon VárszínházSzeptember 27., szombat 19 óra Toldi –
Premier-bérletSzeptember 28., vasárnap 17 óra Toldi –
Vörösmarty-bérletOktóber 5., vasárnap 17 óra Toldi –
Agárdy-bérlet
Kabóca BábszínházSzeptember 26., péntek 19 óra Orphe-
usz, a Hangvilla kamaratermébenOktóber 5., vasárnap 11 óra A szomorú
királykisasszony – a Bábakalács Báb-színház vendégjátéka, a Hangvilla kamaratermében
További városi programokról Veszprém honlapján az alábbi címen tájékozódhat:
www.program.veszprem.hu
KiállításokBoldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményVeszprém, a királynék városa – Gizella
királyné és a veszprémi püspökök királyné-koronázási joga, október 31-ig
Diplomáciai szolgálatban – Vetési Albert püspök, Mátyás király vezető diplo-matája – kamarakiállítás, október 31-ig
Isten és a haza szolgálatában – Esterhá-zyak és barokk püspökök – kamarakiállítás, október 31-ig
Kőtár – Kőtöredékek a veszprémi várból, október 31-ig
Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum Ácsolt fatornyok – védelmező templo-
mok – erdélyi műveltség, szeptem-ber 30-ig
Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből, október 31-ig
Eötvös Károly Megyei KönyvtárRédei Magda grafikusművész kiállítása
Mestermű GalériaMúlt és jelen – a hagyományos Kortársa-
ink voltak című kiállítás, kiegészítve a Bojtor-díjas művészek alkotásaival, szeptember végéig látogatható
Folytatás a 10. oldalon.
Újra itt az ősz, megérkezett a hűvös időis, és ezzel együtt a betegségek időszaka.Segítséget jelenthet egy régi hagyományonalapuló, rendkívül hatékony terápia, a sóte-rápia, amely többek között erősíti a szerve-zet ellenálló és regeneráló képességét.
Az Indiso Magyaror-szág legel ismertebbegészségügyi száraz só-terápiája. Az alsó- és fel-ső légúti betegségek –asztma, allergia, krupp,bronchitis, COPD, cisztásfibrózis és enyhébb felső
légúti megbetegedések –leghatékonyabb, gyógy-szer- és mellékhatásmen-tes kezelési módszere. Aterápia sóklinikák orszá-gos hálózatában, orvosijavallat és kontroll mel-lett érhető el.
A kezelések során azegyedülállóan finomraőrölt, speciális, kizárólagnagy tisztaságú, ISO mi-nősítésű és kifejezettenmagas koncentrációjú,egészségügyi hatóanyaga legkisebb hörgőcskéketis eléri, így a nedves sóte-rápiákkal ellentétben azalsó légutakban is kifejtijótékony hatását.Az Indiso hatékony ki-
egészítő terápia a légútibetegségek tüneteinekenyhítésére, javítja azéletminőséget, fontos sze-repe van légzőrendsze-rünk egészségmegőrzé-sében, sportolók teljesít-mény-, illetve vitálkapaci-tás-növelésében, alkal-mas az immunrendszerés a szervezet ellenállóképességének javításárais.
IndIsosóókklInIkak
MesterségeM cíMere:
Erősítse szervezetétaz influenzaszezon előtt!!
157
80

veszprémi nap ÖTóraI TEa
Már a neve is csábító, varázslatos hangulatú olvasmányemlékeket idéz és olvasmányélményeket ígér, amelyeket talán csak a kézbe vett könyv tud nyújtani, érezve az egyszerű vászon- vagy finom bőrborító tapintását, testének súlyát, hallani a csendben a lapok zizegését. Az Utas és holdvilág antikvárium, amely nevét Szerb Antal regényének címéről vette, egy családi vállalkozás a belváros szívében, bolthajtá-sos kapualjak mögött, s Molnár Sándor vezeti immár tíz éve.
Egy antikvárium, ahová jó betérni, akár csupán egy be-
szélgetésre, vagy böngészni a könyvek között, amelyek a mennyezetig borítják körben a falakat. Talán több is, mint an-tikvárium, vagy inkább igazi antikvárium a szó legeredetibb értelmében, egy irodalmi sza-lon, az irodalom, a leírt szavak otthona, ahol otthonra lel egy
rövid időre a betérő vendég is. A könyvek társasága nyugodt és természetes közege egy kelle-mes beszélgetésnek, s Molnár Sándor szívesen beszél igazi hivatásáról, amelyben, ha ké-sőn is, megtalálta önmagát.
– Még a Művelt Nép Könyvter-jesztő Vállalat nyitotta meg az antikváriumot 1983-ban, amelynek Szokoly István volt az igazgatója, aki aztán 1994-ben átvette a üzletet, s nagy hoz-záértéssel vezette. Szokoly Ist-ván nagyon értett a könyvek-hez, és nagyon sokat tett annak érdekében, hogy ez az antikvá-rium megmaradjon. Én eredeti-leg órás vagyok, s mellette az ékszerész szakmában is okle-velet szereztem, de ebben az üzleti vállalkozásomban telje-sen tönkrementem, és egy évig nem volt mit tennem. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit kezdjek 49 éves fejjel egy fillér nélkül, amikor eszembe jutott, hogy a garázsban és a pincében dobo-zokban ott van a gyönyörű könyvtáram, mintegy három-
ezer kötet válogatott könyv. A Jutasi úti Spar áruházban kibé-reltem egy kis üzlethelyiséget, s fájó szívvel – de hát nem volt mit tennem – elkezdtem árusítani a könyveimet. Amikor Szokoly István feladta az antikváriumot és elköltözött Zircre, s az üzlet-helyiséget pedig megvette egy vállalkozó, akkor adódott a le-hetőség, hogy itt folytassam a könyvárusítást.
– Már kezdetben is az volt a tervem, hogy az üzlet egy irodal-mi szalon is legyen egyben, iro-dalmi esteket terveztem, kez-detben havi egy alkalommal, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy havonta két alkalommal is vendégül láttunk itt írókat. Az első vendégem Balla D. Károly kárpátaljai író volt, majd azt kö-vette egy irodalmi est Széki Patka Lászlóval és Botár Atti-lával, amelynek levezetésére Brassai Zoltán irodalomtörté-nészt kértem fel. Ekkor ismer-kedtem meg Brassai Zoltánnal, aki széles körű ismereteivel az-óta is állandó segítőm, s vissza-térő közreműködője ezeknek az irodalmi alkalmaknak. Felvet-tük a kapcsolatot a Szépírók Társaságával, s elindult egy gyönyörűséges időszak, azt hi-szem, mondhatom, hogy a ma-gyar irodalmi élet legkiválóbb-jai megfordultak az Utas és holdvilág antikváriumban. Ven-dégünk volt Esterházy Péter, Závada Pál, Spiró György, hogy csak néhány nevet említ-
sek, s volt úgy, hogy nem fértünk el ebben a helyiségben, és sokan az utcára szorultak, mint példá-ul a Cseh Tamás-estünkön. A napokban összeszámoltam, már meghaladta a 110-et irodal-mi estjeink száma. Legközelebb Réfi Attila a magyar huszár-ságról írt könyvének a bemuta-tójára kerül sor, amelyen remé-nyeim szerint itt lesz Somogyi Győző is, október 28-án dr. Pléh Csaba professzorral Géczi Já-nos fog beszélgetni.
– Engem már gyerekkorom-ban is könyvek vettek körül, édesapám újságíró volt, hatal-mas könyvtára volt és rengete-get olvastam. Édesapám na-gyon szigorúan fogott engem, s azt szerette volna, ha újságíró vagy jogász lesz belőlem, de amikor 8. osztályos lettem, el-vesztettük őt, és a halála után valami szakma után kellett néz-nem, hogy minél hamarább pénzkereső legyek. Most újra könyvek között élek, s minden hétköznapom jól telik el, mert jól érzem magam, s azt akarom, érezze jól magát mindenki, aki betér hozzám. Amikor az éksze-rész szakmát tanultam, Oberfrank Ferenc, a színház-igazgató édesapja tanította ne-künk a drágakövek ismeretét, ő mindig azt mondta, ha bejön az üzletbe egy vevő, nem szabad rátapadni, hagyni kell, hogy né-zelődjön, böngésszen, s csak ha tanácstalanná válik, akkor kell hozzálépni. Egy antikváriumba általában könyvszerető embe-rek járnak, s a közös érdeklődés nem egy esetben barátságokat is szül. Így ismerkedtem meg Likó Marcellel, a Vad Fruttik vezetőjével, aki gyakran vásá-rolt nálam komoly irodalmi könyveket, s idővel közöttünk mély barátság alakult ki. Aki a könyvet úgy kezeli, mint egy árucikket, az jobban teszi, ha bele se kezd egy ilyen üzletbe, mert ez profitot nem termel.
– Nagyon büszke vagyok rá, hogy amikor a múlt évben a Sze-relmes földrajz című tv-sorozat-ban dr. Navracsics Tibor ak-kor miniszterelnök-helyettes mutatta be Veszprémet, mint egyik kedvenc helyére, az Utas és holdvilág antikváriumba is elhozta a stábot, s így a nézőket is. Igyekeztem én is az alkalom-hoz illően öltözni, s csak későn vettem észre, hogy a zakóm ujja már meglehetősen kopott, s amikor mentegetőzni kezdtem emiatt, a miniszter úr moso-lyogva megnyugtatott, így illik ez egy antikváriushoz.
– Amikor 10 évvel ezelőtt el-kezdtem ezt az üzletet, azt
mondtam, nekem mindig ezt kellett volna csinálnom. Akkor nagyon mélyponton voltam, és egy éjszaka, amikor felébred-tem, hirtelen bevillant Szerb Antal regénye, az antikvárium-nak Utas és holdvilág kell hogy a neve legyen. Akkoriban olvas-tam ezt a csodálatos könyvet és kedvenc olvasmányommá vált, utolsó mondata pedig azóta is az ars poeticám. Amikor a fő-hős. Mihály a vonat ablakán át az elsuhanó toszkán tájat cso-dálja, ő is az újrakezdésre gon-dol. Mert élni kell „És ha az em-ber él, akkor még mindig történ-hetik valami”.
LászLó Péter
Molnár Sándor Veszprémben született, s a 306. Ipari Szak-munkásképző Intézetben órás szakmát tanult, majd Budapes-ten, a Práter utcai szakmunkásképzőben elvégezte az ékszeré-szetet is. Veszprémben órásként dolgozott, s amikor üzleti vállal-kozása csődbe jutott, adódott a lehetőség, hogy átvegye az an-tikváriumot, amelyet tíz éve családi vállalkozásban működtet. Két gyermeke és két unokája van. Lánya, Eszter Hollandiában, fia, Balázs itt Veszprémben él.
NÉVJEGY
9
Molnár Sándor tíz éve vezeti az Utas és holdvilág antikváriumot
Beszélgetés Molnár Sándor antikváriussal, az Utas és holdvilág antikvárium vezetőjével
Mindig is ezt kellett volna csinálnom
Fotó: Zwicker
Keresse írásunkat a szombati Naplóban!
A Chicago címû musicalma igazán aktuális, véliaz elôadás fôszereplôje.
Miller Zoltán alakítja BillyFlynn szerepét a Chicago címûmusicalben, melyet jövô hétpénteken mutat bea Veszprémi Petôfi Színház.A színész régóta szerette volnaeljátszani ezt a szerepet,de szerinte ehhez minimumnegyvy en évesnek kell lenni.Jókor találta meg ôta szerep. A darab a törvény-kezés, ítélkezés és a médiaszövetségérôl szól, ezeknek
a szemfényvy esztésérôl,a tizenöt perces hírnévrôl.Mint mondta, közvetlenül,barátságosan fogadták ôta veszprémi kollégák.A Miller Zoltánnal készültinterjút a Napló szombatiszámában olvashatják.
Tizenöt perces hírnév
102014. szeptember 26.
veszprémi napprogramajánlóFolytatás a 8. oldalról.
Művészetek HázaBob Bonies „maximal-minimal-works”
című kiállítása a Vass László Gyűjte-ményben, október 18-ig
Dolgok állása című csoportos kiállításHorváth Lajos kiállítása, október 25-ig
Szaléziánum „Az üdvösség útján” – Hitvallók, vérta-
núk és boldogok a huszadik század-ban című ka ma ra ki állí tás, szeptem-ber 30-ig
Ars Sacra – Sacra Liturgia, „Szépség és méltóság a Katolikus Egyház liturgiá-jában” című kiállítás, január 31-ig
Pannon EgyetemB. Hegedűs Piros festőművész kiállítása
az aulában, október 1-jéigRahmé Nikola rovarfotós Összetett
szemmel című fotókiállítása a Turiz-mus Intézeti Tanszék Folyosógalériá-ján (A épület 1. emelet), november 1-jéig
Március 15. úti könyvtárEgykor és most: Lőrinczi Ferenc fotó-
montázsai, november 7-ig
Dózsavárosi könyvtárVizek és fények – a Bakony Fotóklub kiál-
lítása, október 10-ig
Gyulafirátóti Művelődési HázSzilvási Katalin és Csizmadia Krisztina
festménykiállítása, szeptember 28-tól október 18-ig
A VESzPRéM TELEVízIó MűSORA8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603E-mail: [email protected] Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu
Szeptember 26., péntek10:30 Verancsics Akadémia. Borkai zsolt elő-adása 11:30 Híradás 11:55 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Pethő Adám koncertje az Egygitáros minifesztiválon 18:35 Balasport magazin 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Az űrkutatás története. A Hold hegyein 20:00 Híradás 20:20 Klippercek 20:30 épí-Tech Ház-építők Magazinja 21:00 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Szeptember 27., szombat10:30 épí-Tech Házépítők Magazinja 11:00 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyer-mekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 19:15 Honvéd 7 magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 20:15 Határtalan természet. A parlagi sas 20:30 Láto-gató. A „Csikijazz” Fesztivál 21:00 Kukta 21:30 Kedvenc kisállat magazin 22:00 Képújság
Szeptember 28., vasárnap10:30 Látogató. A „Csikijazz” Fesztivál 11:00 Kukta 11:30 Kedvenc kisállat magazin 12:00 Képújság 18:00 Veszprémi közéleti magazin 18:45 Made in Hungary. Hogyan készülnek a magyar termékek? 5. rész 19:00 Kereszthegy. A zrínyi Katonai Filmstúdió filmje 20:00 Nyitott egyetem. Héjj András: Szabadság vagy szere-lem 20:30 Sorsvonal. Portréfilm érdi Tamásról 21:05 Hol vagyon a földnek közepe? 4. rész 21:30 Benczenészek 5. rész 22:00 Képújság
Szeptember 29., hétfő10:30 Sorsvonal. Portréfilm érdi Tamásról 11:05 Hol vagyon a földnek közepe? 4. rész 11:30 Benczenészek 5. rész 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilá-tó kulturális magazin 19:00 Híradás 19:20 Önkormányzati Választás 2014. Vendégeink a polgármesterjelöltek. Gerstmár Ferenc, Lehet Más a Politika 19:45 Veszprémi közéleti magazin 20:15 Híradás 20:30 Veszprémi sporthíradó 20:45 Made In Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 5. rész 21:00 Katoli-kus krónika 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Szeptember 30., kedd10:30 Veszprémi sporthíradó 10:45 Made In Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 5. rész 11:00 Katolikus krónika 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Fejezetek Magyaror-szág közlekedéstörténetéből. Akikre büsz-kék vagyunk 18:30 Balasport magazin 19:00 Híradás 19:20 Önkormányzati Választás 2014. Vendégeink a polgármesterjelöltek. Forgóné Kelemen Judit, Jobbik Magyarországért Mozgalom 19:45 Veszélyzóna – munkavéde-lemről mindenkinek. A multinacionális cégek 20:00 Híradás 20:20 Célkeresztben katonai magazin 20:30 épí-Tech Házépítők Magazinja 21:00 Székely konyha. Főzzünk együtt erdélyi ételeket! 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Október 1., szerda10:30 épí-Tech Házépítők Magazinja 11:00 Székely konyha. Főzzünk együtt erdélyi éte-leket! 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Katolikus krónika 18:30 Kukta 19:00 Híradás 19:20 Önkormányzati Választás 2014. Vendé-geink a polgármesterjelöltek. Katanics Sán-dor, Magyar Szocialista Párt, Demokratikus Koalíció, Együtt 2014, Párbeszéd Magyaror-szágért, Magyar Liberális Párt, Lokálpatrióták Veszprém 19:45 Veszélyzóna – munkavéde-lemről mindenkinek. így építünk mi 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:30 zOO+ magazin 21:00 Váltóláz autós magazin 21:30 Híradás 21:50 Klippercek 22:00 Képúj-ság
Október 2., csütörtök10:30 zOO+ magazin 11:00 Váltóláz autós magazin 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Hír-adás 19:20 Önkormányzati Választás 2014. Vendégeink a polgármesterjelöltek. Horváth Lajos, független 19:45 Veszélyzóna – munka-védelemről mindenkinek. A munkavédelmi oktatás 20:00 Híradás 20:20 Böbe főz 4. rész 20:30 Kereszthegy. A zrínyi Katonai Filmstú-dió filmje 21:30 Híradás 21:55 Klippercek 22:00 Képújság
157
82
3
A kiállítások látogathatók:keddtől vasárnapig 10.00 -18.00Vaszary Galéria(Balatonfüred, Honvéd u. 2-4.)www.vaszaryvilla.hu | [email protected] | tel.: +36-87/950-876
2014. október 4 - 2015. január 4.
Művészet és művészekaz első vilőghőborúban
157
26
8
157
28
9
112014. szeptember 26.
veszprémi nap programajánló
Kilencvenedik születésnapján köszönötte Jutasi úti ottho-nában Gősi Ferencet múlt héten Brányi Mária alpolgármes-ter és Stigelmaier Józsefné önkormányzati képviselő, akik egy Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait is tartalmazó oklevelet is átadtak. MTM
Szépkorú köszöntése
Kádártai Faluház„Ikonok és életképek” – Rédey Emília
kiállítása, október 4-ig
EgyébSzeptember 26., péntek 14–16 óraIngyenes tárlatvezetéssel látogathatók a
Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállításai
Szeptember 26., péntek 15.30 óraMihály-napi vásár a kádártai Ficánka tag-
óvodában
Szeptember 26., péntek 16 óraIrodalmi piknik a VéKA szervezésében a
Könyvmegállóban Beck zoltán (30Y) kortárs verseket énekel
Szeptember 26., péntek 16.30 óraész-Test-Túra II. – családi program a
Táborállás parkban
Szeptember 26., péntek 17 óraA Long C’uan Tao kung fu iskola sportbe-
mutatója a Március 15. úti könyvtár előtti parkban
Szeptember 26., péntekKutatók éjszakája a Pannon Egyetemen
Szeptember 26., péntek 20 óraLézerrajz-verseny „Falra fel! – Firkáld
össze a házad!” címmel, találkozó a Stromfeld u. 5. melletti füves területen
Szeptember 27., szombat 9 órátólI. Verga Vadászünnep Alsóperén, a
Bakony zöld Szíve Központban
Szeptember 27–28., szombat-vasárnapDíszmadár-kiállítás a Lovassy gimnázi-
um tornacsarnokában, szombaton 9–18, vasárnap 8–17 óráig
Szeptember 27., szombat 17 óraA végtelenség kertje – vetített képes
oratórium, Toldi éva tanár, újságíró előadása a Piarista templomban
Szeptember 28., vasárnap 15 óraSzüreti vigasság – hagyományőrző ren-
dezvény a gyulafirátóti művelődési ház nagytermében és udvarán
Szeptember 29., hétfő 16.30 óraŐsi Attila geológus, paleontológus elő-
adása a Laczkó Dezső Múzeumban,
„15 éve a bakonyi dinoszauruszok nyomában: a legújabb kutatási ered-mények” címmel
Szeptember 30., kedd 16.30 óraA „Veszprémiek az I. világháborúban, az
I. világháború Veszprémben” című kiállítás megnyitója a Laczkó Dezső Múzeumban
Szeptember 30., kedd 17.30 óraSzalma az építészetben – Karcagi Eszter
építész, szalmaház-építő előadása a Cholnoky könyvtárban
Szeptember 30., kedd 18 óraI. világháborús megemlékezés a Pannon
Egyetem E épületében
Október 2., kedd 17-19 óraTestsúlycsökkentés-energiaegyensúly
interaktív program indul 6 alkalom-mal kedden-csütörtökön a megyei kórház Csillag-termében az Egész-ségfejlesztési Iroda szervezésében
Bál, mulatságOktóber 4., szombat 22 óraBakElit Party a Dózsa György u. 2-ben
NyugdíjasklubokVMKNyugdíjasklub-vezetők Fóruma 1-jén 14
órakor60-as Nyugdíjasok: 30-án kirándulás
TapolcáraBakony Művek: 30-án 15 órakor a klub
megalakulásának 20 éves évforduló-ja, ünnepség a Hangvillában
Fegyveres Erők: 29-én 14 órától klubfog-lalkozás (Helyszín: a Hadkieg. előadó-terme)
Laczkó Dezső: 30-án 14 órakor Az életet az éveknek klubszövetség 25 éve címmel Fehér Tibor előadása a Lacz-kó Dezső Múzeumban
NAV APEH: 2-án 14 órakor klubfoglalko-zás
Pannonker: 30-án látogatás a veszprémi érseki palotában és könyvtárban
Ady E. 71/ACholnoky: 30-án 15 órakor születésnapo-
sok és névnaposok köszöntése Távközlési: 2-án 15 órakor terefere
Fotó: Mátyus
Táplálkozás – gyakranalábecsülikA helyes táplálkozás az egyik legfontosabb alapfeltétele a jóegészségnek, a magas energiaszintnek, a teljesítőképességnek,valamint az ideális súlynak. Hogyan deríthetjük ki, hogy szerve-zetünknek mi a legjobb táplálék?
Mivel nincs két egyforma em-beri szervezet, így nem csoda,hogy a felkapott divatdiéták ésfogyókúrás módszerek gyakrankudarcba fulladnak. Minden em-ber szervezete egy önálló, egyedi,csodás „szerkezet”, ezért más ésmás igényei vannak, amelyeket azanyagcseretípus-méréssel köny-nyen meg lehet állapítani. Enneksorán az emésztőrendszeri, idegiés hormonrendszeri sajátosságo-kat vizsgáljuk.
Jó hír, hogy a megfelelő étrendtermészetes következménye,hogy normalizálódik a testsú-lyunk, és majd kicsattanunk azenergiától. A testünk tökéletesentudja, hogy mi a dolga, ha azt kap-ja, amire szüksége van. Még jobbhír, hogy közben nem kell koplalni(nem is szabad), nem kell pirulá-kat, csodaszereket bevenni, nemlesznek éhségrohamaink, és nemkell íztelen, beszerezhetetlenvagy méregdrága ételeket semaz asztalra tenni, hogy jól érezzükmagunkat. Normalizálódik a vér-cukorszintünk, vérnyomásunk,
erősödik az immunrendszerünk,sok esetben elmúlik az allergiánk,migrénes fejfájásunk, és sokkalenergikusabbak leszünk, hiszenolyan energiák szabadulnak fel,amelyeket a testünk eddig a nemneki való táplálék megemészté-sére fordított. Sőt, a manapságannyi helyen hallott optimálissav-bázis egyensúly is helyreáll.„Honnan tudom, hogy milyenanyagcseretípusba tartozom ésmit egyek?”Szerencsére már Veszprémbenis elérhető az a pontos és fájda-lommentes, évtizedes kutatásokalapján kifejlesztett, műszeresanyagcseretípus-mérés, aholÖnre szabott, fogyást elősegítőés vitalizáló életviteli szaktanács-adást is kap.Szeretettel várjuk az érdeklődő-ket ingyenes előadásainkra a meg-hirdetett időpontokban, Veszp-rémben a Belvárosi Üzletház 2.emeletén. Az október 4-én 10órára tervezett előadáson résztvevőknek egy kuponnal kedveske-dünk, amely az anyagcseretípus-mérés árából nyújt kedvezményt,valamint díjmentes energiael-látottság-mérést is tartunk azarra vállalkozóknak. (X)
Metodic Központ VeszprémBelvárosi Üzletház
Szeglethy utca 1. I. em.előadások: II. em.
Kocsyné Garamvölgyi Tímea36-20-467-7750www.metodic.hu
157
33
0
157749
Információ:88/624-289,
kultura.uni-pannon.hu
2014. szeptember 30., kedd 18 óraA NAGY HÁBORÚI. világháborús megemlékezés az egyetemen
2014. október 8., szerda 19 óraBERECZ ANDRÁSaz Egyetemi FolklórhétenRészletek honlapunkon!
A Pannon EgyetemKözművelődési Titkárságánakprogramja
157
814
Ismétkinyitjakapuit a
KABÓCAHÁZIKÓAlegkisebbeketoktóber1-jétől várjukaBelvárosiÜzletház2. emeletén.
!aBelvárosiÜzletház2. emeletén.
www.kabocababszinhaz.hu • Telefon: 06/20/215-1906
www.faceb
ook.co
m/vmkv
eszp
rem
Szeptember 29. 18 óra
Filmklub:Frances HaFeliratos fekete-fehér amerikai vígjáték 2012.Korhatár 16 év
Október 4. (szombat) 22 órától
BakElit Party – Ugorj be erre az őrültretro bulira! Nyitóbuli a Dózsa György u. 2-ben!Koktélparti a Büfében: Egyet fizetsz, kettőt ihatsz!
V M K
157
816
8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!
Hétfő (09.29.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép,élő kapcsolásokkal 18.00 FejezetekMagyarországközlekedéstörténetéből,15.rész 18.30 Nagyítás – Vendég: Katzirz Béla,magyar labdarugó,kapus19.00Kapospont– hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Bala-toni utazás 16. rész: „Hajózás állami vizeken” – ismeretterjesz-tőelőadás20.00Középkori várak4. rész:Hollókő– ismeretter-jesztősorozat20.10Csörgő–lyuk–ismeretterjesztőfilm20.55Piszkosmunka–angol–írakcióthriller,Fsz.:PierceBrosnan(12)22. 25Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Kedd (09.30.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Rejtjelek: Sítúra Ausztriában – ismeretterjesztő sorozat18.30 Off Road-Somogybabod, 1995-ös felvétel 19.00Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Mindenki-nekjárazunalom,7.rész–standupcomedy20.00Adoktor,11.rész – szórakoztató egészségügyi műsor 20.30 Tűzoltók, 16.rész – ausztrál filmsorozat 21.20 Feketén-fehéren – francia–amerikai filmdráma, Fsz.: John Travolta (12) 22.50 Éjszakaipanoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Szerda (10.01.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Etna- vulkán – ismeretterjesztő film 18.30 Jeli arboré-tum– ismeretterjesztő film19.00Kapospont –hírműsor 19.15Sportmagazin 19.30 Mindentudás egyeteme:„Hálózatoksejtjeinkbenéskörülöttünk”– ismeretterjesztőelőadás20.25Szélhámosok és szeretők – amerikai romantikus film, Fsz.:GoldieHawn (12) 22.00Éjszakaipanoráma (benne: estiműso-raink ismétlése)
Csütörtök (10.02.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Kertszépítők, 9. rész – kertészkedés szépségei és forté-lyai18.30Balatoniprogramajánló18.40Pódiumarchív–Bala-tonikoncertcigányzenekar19.00Kapospont–hírműsor19.15Sportmagazin 19.30 A díszfegyverkovács – ismeretterjesztőfilm20.10Bűnösszándék–amerikai krimi, Fsz.: JamesBelushi,TupacShakur (16)22.00Éjszakaipanoráma(benne:estiműso-raink ismétlése)
Péntek (10.03.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép,élő kapcsolásokkal 18.00 Géniusz – kultu-rálismagazin18.30Balatoniprogramaján-ló18.40A suszter és a lángi gróf – ismeret-terjesztő film19.00Kapospont –hírműsor19.15 Sportmagazin 19.30 Az ezeréves
határnál – ismeretterjesztő film 20.00 Évszakok aDrávamen-tén: Tél – ismeretterjesztő film20.20Azutolsóőrjárat –ameri-kai-izraeli akciófilm,Fsz.: Dolph Lundgren, Rebecca Cross (16)21.55Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Szombat (10.04.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Séta az égen – ismeretterjesztő film 14.40 Rejtjelek:Danubius – roadshow15.05 Kertszépítők, 10. rész – a kertész-kedés szépségei és fortélyai 15.30 Mindentudás egyeteme:„Média szerepe a gyerekek fejlődésében” – ismeretterjesztőelőadás 16.20 Nagyítás: Vendég: Köles Ferenc, színész 16.50BencZenészek – beszélgetés és zenélés ismert zenészekkel17.20 Partysztár – zenés tehetségkutató 17.50 Vissza a gyöke-rekhez – ismeretterjesztő film 18.10 Vezúv – ismeretterjesztőfilm18.30BangkokHilton,3–4.rész–ausztráltévéfilmsorozat,Fsz.:NicoleKidman (16)20.00Keresdanőt–amerikai filmdrá-ma, Fsz.: Michael Paré (12) 21.30 Éjszakai panoráma (benne:estiműsoraink ismétlése)
Vasárnap (10.05.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Vezúv – ismeretterjesztő film 14.20 Vissza a gyökerek-hez – ismeretterjesztő film 14.40 Séta az égen – ismeretter-jesztőfilm15.30Nagyítás:Vendég:KölesFerenc,színész16.00Mindentudás egyeteme: „Média szerepe a gyerekek fejlődé-sében” – ismeretterjesztő előadás 16.40 Partysztár – zenéstehetségkutató 17.10 BencZenészek – beszélgetés és zenélésismert zenészekkel 17.40 Rejtjelek: Danubius – roadshow18.05 Kertszépítők, 10. rész – a kertészkedés szépségei és for-télyai 18.30 Bangkok Hilton, 3-4. rész – ausztrál tévéfilmsoro-zat, Fsz.: Nicole Kidman (16) 20.00 Keresd a nőt – amerikaifilmdráma, Fsz.: Michael Paré (12) 21.30 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése) 15
7174

12 veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi napKULTÚRA
Dr. Szakály Sándor történész professzor tartott előadást múlt pénteken Veszprémben Magyarország kiválása a II. világháborúból – Remények és lehetőségek címmel.
Az ismert törté-nész az 1956-os
Forradalom és Szabadság-harc Emlékéért Alapítvány, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Történelmi Vitézi Rend meghívásának tett eleget. Előadásában arra kereste a választ: milyen le-hetősége volt Magyarország-nak 70 évvel ezelőtt kilépni a II. világháborúból.
– Sajátos kényszerhely-zetben léptünk be a háború-ba, amit nehéz lett volna el-kerülni – kezdte dr. Szakály Sándor. Elmondta, 1941-ig Magyarország a semleges-ség elvét követte, ám ami-kor a németek a románok és a szlovákok segítségével megtámadták a Szovjetuni-ót, kényszerből – a revíziós célok miatt – mi is csatla-koztunk. A közvetlen ok Kassa bombázása volt. Vita tárgya, hogy kik bombáz-ták a felvidéki várost. A tör-ténészprofesszor állítja: a
ledobott bomba orosz erede-tű volt, amit paraméterei okán csak orosz szállító-eszközön lehetett célba jut-tatni.
Jelentős fordulatot hozott a háborúban a sztálingrádi csata és a kurszki ütközet. Ezt követően, az 1943 no-vemberében Teheránban
megtartott csúcstalálkozón Roosevelt, Churchill és Sztálin eldöntötte, hogy a háború után hol lesznek az európai határok. Magyaror-szág a kontinens keleti felé-hez került. Megpróbáltunk kilépni a háborúból, ám az országunkat megszálló né-metek ezt megakadályoz-ták. A kelet-európai orszá-gok közül a lengyelek és a csehszlovákok jutalmul, mi pedig büntetésképpen kap-tuk a kommunizmust...
Darcsi istván
Kossuth Lajos születésének 212. évfordulója alkalmából a Kossuth laktanyában találha-tó 131. hivatalos Kossuth-em-lékhelyen koszorúzást tartot-tak az elmúlt pénteken.
Simon Gyula Mátyás al-ezredes ünnepi beszédében a leghívebb magyarra emlé-kezve elmondta, életének 92 éve alatt a polgári átalakulás, a demokratizmussal tölteke-ző liberalizmus, a szabad Ma-gyarország ügye iránt elköte-lezett politika szimbólumává vált. Kossuthot méltán tart-hatjuk a modern Magyaror-szág egyik megalkotójának, életútjának és életművének tanulságai megszámlálhatat-
lanok. Nincs még egy olyan politikus, akihez a magyar népet ilyen személyes viszony fűzné.
Az emlékműnél koszorút helyezett el Veszprém város önkormányzata nevében Brányi Mária alpolgármes-ter, valamint a városban tele-pült katonai szervek képvise-lői és a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete. Az emlékhely ko-szorúzása mellett a MH 1. Lo-gisztikai Zászlóalj és jogelőd-jei tiszteletére 2007-ben állított kopjafánál is koszorút helyez-tek el a katonák a rendezvény-hez kapcsolódóan.
Hauzler
Jókai Anna író, költő a Mozaik Egyesület meg-hívására a keresztény ember felelősségéről tartott előadást a Padányi iskolában kedden.
Jókai Anna kö-szöntőjében azt
vetette fel, hogy micsoda elér-téktelenedés történik körü-löttünk, nemcsak Magyaror-szágon, hanem az egész vi-lágban, és a gondok ott kez-dődtek, hogy teljesen elmate-rializálódott a világ, és hiány-zik belőle Isten. Ezért aztán, aki nem tudja, mi a mérleg nyelve, az nem tud igazodni annak igazságához és nem tudja, mi a jó és mi a rossz, számára pedig az a mérvadó. Manapság azt mondják, a nyitottság az egyik legna-gyobb érdem, azonban az író fontosnak tartja azt is, ki mire nyitott, mert szerinte ez a lényeg. Fontos a már emlí-tett mérce, hogy mire nyitjuk ki a szívünket.
Istennek egy ajándéka a szerelem. is. Ez is Isten cso-dája, mert a test, a lélek és a szellem harmóniája van ben-ne és ez csak az ember ki-váltsága. Sajnos ma már a szerelmet is rehabilitálni
kell, pedig a szerelem kitel-jesedése a házasság és az abból megszülető gyermek. Azonban ma a házasság is válságban van, bár ebben is csak Isten üzenetét kellene követni.
Harmadik téma, amiről be-szélt az író, az a hazaszere-tet. Hazát csak az tud szeret-ni, aki az összes embert tudja
szeretni. A hazaszeretet nem alapulhat a gyűlöleten. Jézus mindenkiért jött a Földre. Itt említette meg, hogy fontos a testvéri szeretet, de utálja a globalizációt, mert csak a pénz a meghatározó ebben, pedig Európának egy Noé bárkájának kellene lenni.
Mindezeken túl a keresz-tény ember felelőssége és dol-ga Teréz anya mondása sze-rint az, hogy a világ borzal-mas tengeréből mindenki na-ponta egy cseppet elvegyen.
Hauzler lászló
Múlt hétvégén, a Nem-zeti Kulturális Örök-ség Napjain tizenkét helyszínen több mint harmincféle program-mal várták Veszp rém kulturális intézményei az érdeklődőket.
Már hagyomány, hogy ilyenkor azok
az épületek, intézmények is megnyitják kapuikat a látoga-tók előtt, amelyek az év folya-mán nem, vagy csak részben látogathatók. Így Veszp rémben az Érseki Palota műemlék be-rendezésű, gazdag könyvtára, az Érseki és Főkáptalani Levél-tár, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár a nagyközönség szá-mára kevésbé ismert helyisé-gei, raktárai is nyíltak meg ez-úttal. A Dubniczay palota pincé-jében elhelyezett Tegulá-riumban, a bélyeges téglák ér-dekes gyűjteményében Gy. Lo-vassy Klára tartott szakszerű vezetést. Különösen sok érdek-lődőt vonzott a veszprémi vár-
ban a törvényszék hátsó, a Jó-kai utcára néző épületrészében egykor működő börtön egyéb-ként elzárt világa. A vár felszí-ne alatt háromemeletnyi mély-ségben húzódó szűk cellákban 1853-tól őriztek rabokat, egé-szen addig, míg 2003-ban a kor-szerű új börtön a Kádártai úton meg nem épült.
A Laczkó Dezső Múzeum rendezésében a Hősök Kapujá-ban az I. világháború veszpré-
Teheránban eldőlt a sorsunk
Gondolatok jóról, rosszrólKossuth Lajosra emlékezve
Dr. Szakály Sándor történészprofesszor és vitéz Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os szervezet elnöke az előadáson
A város nevében Brányi Mária alpolgármester koszorúzott Jókai Anna írónő szerint teljesen elmaterializálódott a világ
Nemzeti Örökség Napjai Veszprémben
Erre az alkalomra készült el a Szaléziánum Szépség és méltóság a Katolikus egyház liturgiájában című kiállítása
Fotó: Mátyus
Fotó: Hauzler Fotó: Hauzler
13veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi nap KULTÚRA
mi eseményeiről Rainer Pál történész-muzeológus tartott előadást, ahol a készülő nagy-szabású kiállítás néhány tárgyi anyagával is megismerkedhet-tek a látogatók. Az érseki palo-tában H. Kolba Judit régész-muzeológus eladása hangzott el az érseki gyűjtemény gazdag szakrális kincseiről, dr. Balas-sa László építészmérnök a veszprémi templomok építé-szettörténetéről beszélt a Pia-
rista templomban, s ugyanitt az Ars Sacra Fesztivál keretében Zsilinszky Cecília, a Szent Mi-hály bazilika kántora és Veres-né Petrőcz Mária énekművész hangversenye hangzott el a Boldog Gizella Főegyházme-gyei Gyűjtemény rendezésé-ben. Erre az alkalomra készült el a Szaléziánum Szépség és méltóság a Katolikus egyház li-turgiájában című kiállítása, s a Művészetek Háza a Várgalériá-
ban „A Dolgok Állása” címmel képzőművészek csoportos kiál-lítását rendezte meg.
A Csikász Galériában a Veszp rémben élő festőművész, Horváth Lajos kiállítása látha-tó, amelyet pénteken nyitott meg P. Szabó Ernő művészet-történész. A szuggesztív erejű kiállításon a nagyméretű ké-pek úgy veszik birtokba a galé-riát, hogy gazdag érzelem- és mély gondolatgazdagságuk szinte fogva tartja nézőit. A kompozíciókat, a tájképeket, csendéleteket és portrékat Hor-váth Lajos sajátos látásmódja s az a törekvése kapcsolja össze, hogy a jelenségek mélyére ha-toljon, s több rétegben fejtse ki a világról látomásait. A képeken megjelenő mitológiai és bibliai személyek és relikviák valami időn kívüli vagy túli világban vannak jelen, ahol az emberte-len tájak fölött furcsa csend uralkodik, s a levegő már csak emlékekből táplálkozó feszült-séggel terhes, az emberiség el-fogadottan közös jelentéstar-talmai mintha érvényüket vesz-tették volna vagy átértelmeződ-tek. lászló Péter
Korábbi és jelenlegi veszprémi egyetemisták koncertváltozatban fogják előadni az István, a király című rockoperát november-ben 12-én 19 órakor a Hangvillában, hangzott el az egyetemen tartott múlt pénteki sajtótájékoztatón.
Hét éve dédelgetett álma, hogy fiatalok közreműkö-désével Veszprémben be-mutathassák az István, a király című rockoperát – mondta Halmay Gábor öt-letgazda, a Pannon Egye-tem hallgatója. Az előadás során – amelyet Szeles Jó-zsef, a Petőfi Színház művé-sze rendez – 40-en lépnek majd színpadra.
Dr. Mihalovics Péter, a Bakony-Balaton térség fej-
lesztéséért felelős minisz-teri biztos, a rendezvény fővédnöke elmondta, ez az előadás értéket közvetít, és hatékonyságát növeli, hogy fiatalok fogják továbbítani a kultúrán keresztül. Ezek az értékek: magyarság, eu-rópaiság, kereszténység.
Porga Gyula polgármes-ter kiemelte a város és az egyetem közötti kiváló együttműködést, amelynek újabb állomása ez az elő-adás.
Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta, támogatják, hogy a többségében műsza-ki hátterű intézmény hall-gatói művészeti tevékeny-séget folytassanak.
Darcsi
Friedler Ferenc, Porga Gyula és Mihalovics Péter az egyetemen
István, a király a HangvillábanNemzeti Örökség Napjai Veszprémben
Erre az alkalomra készült el a Szaléziánum Szépség és méltóság a Katolikus egyház liturgiájában című kiállítása
07.00 - 18.00ÜNNEPI NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR A VÁR UTCÁN
10.00 - 12.00NÉPTÁNC MŰSOROK A VÁRSZÍNPADON
11.00PÁSZTORKUTYA-BEMUTATÓ ÉS BIRKATERELÉS A SZÍNHÁZKERTBEN
11.00-17.00MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSA DUBNICZAY-PALOTÁBAN
14.00KANÁSZ - CSIKÓS - GULYÁS: INTERAKTÍV KALANDOZÁS A LACZKÓ DEZSŐ MÚZEUM PÁSZTORÉ-LETET BEMUTATÓ GYŰJTEMÉNYÉBEN
15.00TÁRLATVEZETÉS A LACZKÓ DEZSŐ MÚZEUM MEGMEN-TETT ÖRÖKSÉG CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁBAN
15.00PÁSZTORKUTYA-BEMUTATÓ ÉS BIRKATERELÉS A SZÍNHÁZKERTBEN
15.00 - 18.00KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK A SZALÉZIÁNUMBAN
15.00 - 18.00KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A HŐSÖK KAPUJA LÁTOGATÓKÖZPONTBAN
15.00 - 18.00INTERAKTÍV JÁTÉKOK A HŐSÖK KAPUJA LÁTOGATÓKÖZPONT TERASZÁN
16.00VESZPRÉM-BAKONY TÁNCEGYÜTTES MŰSORA A VÁRSZÍNPADON
17.00VIOLIN KIRÁLY MESÉJE - BÁBELŐADÁS A VÁRSZÍNPADON
17.00TOLDI ÉVA IRODALOMTÖRTÉNÉSZ, TANÁR VETÍTETT KÉPES ORATÓRIUMA A BOLDOG GIZELLA FŐEGYHÁZME-GYEI GYŰJTEMÉNY SZERVEZÉSÉBEN, AZ ÉRSEKI PALOTÁBAN
17.30TEREFERE-LÍRA A MODERN KÉPTÁR - VASS LÁSZLÓ GYŰJTEMÉNYBEN
18.00TILINKÓ EGYÜTTES NÉPZENEI KONCERTJE A VÁRSZÍNPADON
19.00KEDVENC NÉPDALAINK CITERÁN ÉS TEKERŐLANTON A VÁRSZÍNPADON 20.00FÉNYFESTÉS A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
20.30TŰZGYÚJTÁS A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
07.00 - 18.00ÜNNEPI NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR A VÁR UTCÁN
10.00ÜNNEPI SZENTMISE A SZENT MIHÁLY BAZILIKÁBAN
11.30PÁSZTOROK BEJÖVETELE ÉS MEGÁLDÁSA A VÁRSZÍNPADON
12.00 - 18.00KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK A SZALÉZIÁNUMBAN
14.00VÁSÁRI KOMÉDIA - A PORTÉKA SZÍNPAD ELŐADÁSA A VÁRSZÍNPADON
15.00A CSURGÓ ZENEKAR GYERMEKKONCERTJE A VÁRSZÍNPADON
15.00 - 18.00KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK A DUBNICZAY-PALOTA UDVARÁN
16.00A KÁKICS EGYÜTTES NÉPZENEI KONCERTJE A VÁRSZÍNPADON
17.00MOLDVAI TÁNCHÁZ A SZENTHÁROMSÁG TÉREN
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
A VÁROS VALAMENNYI POLGÁRÁT SZERETETTEL HÍVJA ÉS VÁRJA
2014. SZEPTEMBER 27-ÉN ÉS 28-ÁN A VESZPRÉMI BAZILIKA
VÉDŐSZENTJE, SZENT MIHÁLY TISZTELETÉRE MEGRENDEZENDŐ
MIHÁLY-NAPI BÚCSÚRA!
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
14 veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi napsport
Felkészülési tornán a kosarasokHáromnapos nemzetközi felkészülési tornára kapott meghívást a Pannon Egyetem Veszprém Kosárlabda Klub NB I/B-s férfi csapata.
A 45. Nemzetközi Kosárlabda Göcsej
Kupán egy szlovén, két „B” csoportos és öt „A” csoportos magyar csapat szerepelt. Pe-tőfi Áron vezetőedző tanítvá-nyai, noha nem szereztek győ-zelmet az erős mezőnyben, biztatóan mozogtak a bajnoki rajt előtt két héttel.
Zalakerámia ZTE-KK– Pannon Egyetem VKK 75-52 (19-13; 20-13; 13-11; 23-15). A legjobb veszprémi pontszer-zők: Farkas A. (19/9), Kámán T. (13) és Takács A. (5/3). A má-sodik mérkőzésen szorosabb eredmény született, noha Ká-mán Tamás sérülés miatt nem játszhatott: PE VKK–MAFC 77-89 (18-22; 13-25; 23-14; 23-28). Legjobb bakonyi pontszer-zők: Vertetics Á. (25/3), Farkas A. (20), Gáll D. (10), Sipos Á. (8/3) és Czakó T. (6). A 7–8. he-lyért kiírt mérkőzésen főleg a fiatalok játszottak, nem lépett pályára Kováts, Kámán, Vertetics és Farkas sem: Pan-non Egyetem VKK–Bajai
Bácska FKE 57-84 (8-24; 21-22; 15-22; 13-16). Veszprém: Czakó (15), Gáll (11/3), Nagy (9/3), Ta-kács (8) és Sipos (7).
– Nagy dolognak tartom, hogy részt vehettünk a rangos teszttornán, ami valahol jelzi, hogy a veszprémi kosárlabdá-zás felfelé ívelő pályára került – mondta Petőfi Áron. Erős ve-télytársak ellen mérettük meg magunkat. Kezd kialakulni a Vertetics–Kámán–Farkas ten-
gely, de a jó eredményekhez egy jó szellemű társaság is kell. A bajnoki nyitányig (októ-ber 3., 19 óra: Oroszlányi SE Lions, idegenben) akad még tennivalónk. Addig vár ránk egy tesztmérkőzés az MTK Tö-rökbálint ellen, ahol precízeb-bé tehetjük a figuráinkat és feszesebbé a védekezésünket.
Az idei NB I/B csoportos baj-nokság versenykiírásában szerepel, hogy minden csapat-ban állandóan a pályán kell lenni egy olyan játékosnak, aki 1994. január elseje után született.
Mosonyi József
A 7–8. helyért a bajaiakkal játszottak a fehér mezes veszprémiek
HírHáló
rock and rollSzeptember 20-án, nem-
zetek közötti versenyen vett részt Prágában a KID Rock and Roll SE Baby Dolls nevű, 14–15 éves lá-nyokból álló junior nagy-formációja. A nemzetközi meg mérettetésről , a Letensky Kupáról bronz-éremmel térhettek haza. Ez a verseny nemcsak nemzetközi, hanem cseh nemzeti bajnokság is volt egyben. A veszprémi lá-nyok névsora: Bakos Lili, Koronczai Fanni, Espár Lilla, Almás Dominika, Király Laura, Csomai Korina, Finkenzeller Kit-ti, Borsos Blanka, Kővári Kitti, Csere Dorina, Holcsek Dana, Kovács Ramóna, Ender Tímea és Leóne Alexandra.
Edzőjük: Putics-Bon-dor Virág és Horváth Zsófia Ibolya.
KézilabdaAz MKB-MVM Veszp-
rém U23-as csapata győ-zött a 2. fordulóban a férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportjában.
Dabas VSE KC–MKB-MVM Veszprém U23 20:24 (11:13). Az első hazai mér-kőzésüket 26-án, pénteken játsszák 17:15-kor a Márci-us 15. utcai sportcsarnok-ban a Csurgói KK U23 el-len.
Az NB II északnyugati csoportjában is elkezdő-dött a bajnokság. Váro-sunk csapatai két győze-lemmel és egy vereséggel kezdtek. Nők: Győri ETO III–VESC 18:19 (12:9). Gerstmár Renáta (7 gól) játékos-edző elmondta, hogy fiatal csapata na-gyon jól védekezett a má-sodik játékrészben, ennek köszönhetik a győzelmet.
Férfiak: Ácsi Kinizsi– VESC 22:33 (11:15). Az egyetemistáknál pályára lépett Pásztor István, Tombor Csaba és Kovács György is. A Balatonfü-redről érkező rutinos játé-kosokkal bajnoki esélyes lett a csapat. Komárom– MKB-MVM Veszprém II. 30:29 (13:13). A Stadion Munkacsarnokában 28-án, vasárnap mutatkoz-nak be a VESC csapatai hazai pályán. 15 órakor VESC–VKLSE Győr női mérkőzés (előtte 13 órakor
ifjúságiak), 19 órakor VESC–Komárom férfi mérkőzés lesz (előtte 17-kor ifjúságiak). Az MKB-MVM Veszprém II–Keszt-hely mérkőzést aznap 11 órakor rendezik a Március 15. utcai városi sportcsar-nokban.
labdarúgásAz NB III nyugati cso-
portjában vereséggel foly-tatták a bakonyiak.
III. kerületi TVE–Veszp-rém FC 3:0 (1:0). Szeptem-ber 27-én, szombaton dél-után 4-kor a 7. fordulóban a fővárosi Újbuda FC-t fo-gadják a veszprémi egye-temi stadionban.
A megyei I. osztályban a Gyulafirátót SE csapata hazai pályán 2:1-re legyőz-te a Balatonalmádi csapa-tát. A hazai gólokat Balta Norbert és Balta Gergely lőtte. A következő forduló-ban 28-án, vasárnap 16 órakor a Fűzfői AK csapa-tát fogadják.
röplabdaA Veszprémi Egyetemi
Sport Club női röplabda szakosztálya egy régi ha-gyományt keltett életre a Megyei Röplabda Szövet-ség segítségével. Ebben az
évben ismét megrendezte a serdülő leány röplabdá-sok részére a Veszprém-kupát. A veszprémi lányok színvonalas, jó mérkőzé-seket játszottak a meghí-vott csapatokkal. Az Ajka, az Ikrény és a Tatabánya szinte egyforma erőt kép-viselt.
Végeredményben a VESC röplabdásai (edző: Szabó-Vukov Gabriella) az ikrényiek mögött a má-sodik helyen végeztek, 3. Tatabánya, 4. Ajka.
Mosonyi József
A tabella élén a veszprémi futsalosokZsinórban harmadik mérkőzését is meg-nyerte a futsal NB I őszi idényében a veszp-rémi együttes, és mivel legnagyobb riválisai pontot vesztettek, így a tabella élére ugrott az 1.FCV.
A felnőtt és az U21-es válogatottak
csehországi tornája miatt két hétig szünetelt az élvonalbeli futsalbajnokság. Ám a kiha-gyás nem látszott meg a veszp-rémiek teljesítményén, akik ott folytatták, ahol előtte abba-hagyták.
Az újonc budapesti Vasas látogatott a Március 15. utcai sportcsarnokba, ahol nagyon motivált házigazdával kellett megküzdeni. Talán a túlzott akarás volt az oka, de a mérkő-zés elején nem találta a rit-must az 1.FCV. Ennek az sem mond ellent, hogy a hetek óta bombaformában futsalozó Ta-tai József góljával már a máso-
dik percben vezettek a veszp-rémiek. Schmidmajer kapus kénytelen volt szögletre kien-gedni egy hazaadást, amit a szabályok szerint nem fogha-tott meg. Emellett eladott lab-dák mutatták, hogy kissé fi-gyelmetlenek a hazai játéko-sok. Boromisza Gábor gólja hozta a fordulatot, majd Tatai
Tatai József, az 1.FC Veszprém játékosa hetek óta bombaformában van, ezúttal négy gólt lőtt a Vasasnak
Színvonalas meccseket játszottak a röplabda Veszprémkupán a serdülő lányok
óbuda után jön az Újbuda FC
Hat fordulót rendez-tek a labdarúgó NB III nyugati csoportjában, ám a veszprémiek még nem érezték a győzelem ízét. Múlt szombaton Óbudán lépett pályára a VFC a III. Kerületi TVE ellen. A vendégeknek is akadtak gólszerzési le-hetőségei, ám találatot csak a hazaiak jegyez-tek, akik 1:0-s félidei ve-zetés után 3:0-ra győz-tek.
Jelenleg a veszprémi-ek három ponttal a tabel-la utolsó előtti, 15. helyén állnak. Legközelebb szeptember 27-én, szom-baton 16 órakor lép pá-lyára a VFC hazai kör-nyezetben, az Egyetemi Stadionban. A bakonyi-ak ellenfele a 13 pontjá-val a harmadik helyet elfoglaló Újbuda FC lesz. A fővárosiak eddig öt meccset játszottak, eb-ből négyet megnyertek és egy lett döntetlen. Nyeretlen és veretlen ta-lálkozója lesz a veszpré-mi összecsapás. DI

15veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi nap sport
Ha ma megkérdeznénk egy magyar futballdrukkert, hogy véleménye szerint mikor fog játszani hazánkfia a világhírű FC Barcelonában, azt mondaná: soha. Manapság elképzelhetetlennek tűnik, hogy a legnépszerűbb sportágunk kitermelhet egy ilyen labdarúgót. Bő fél évszázaddal ezelőtt egyszerre hárman is magukra ölthették a katalán sztárcsapat mezét: Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. És nemcsak játszhattak a Barcában, hanem ők voltak a legjobbak. A társainál évekkel korábban odakerült Kubala olyan népszerű volt, hogy miatta építettek új stadiont. Így készülhetett el Európa jelenlegi legnagyobb befogadóképességű fociarénája, a Camp Nou.Többek között ezeket a tényeket ismerhették meg a labdarúgás fiatal kedvelői a Magyarok a Barcáért című
dokumentumfilm veszprémi bemutató vetítésekor. Nem voltak akárkik, arra bizonyíték, hogy említésükkor ma is áldják a nevüket. De akkoriban itthon is zsenik kerget
ték a labdát: Bozsik, Hidegkuti, Sándor, Csikar, Tichy, Albert, Bene és Dunai II, aki eljött a vetítésre. Szerencsés emberek a katalánok, mert azóta is jobbnál jobb focisták játékában
gyönyörködhettek a Camp Nouban. A brazil Romario, Ronaldo, Rivaldo, Romario után ma Neymarban. Csodálatos játékos volt – hogy csak a legnagyobbakat említsem – a holland Cruyff és Neeskens, a portugál Figo, a francia Henry, a román Hagi, a bolgár Sztoicskov, nem is szólva az argentin Maradonáról és jelenlegi utódjáról, Messiről. Ám ha mi jó magyar futballistákat akarunk látni, akkor be kell ülnünk a moziba...
ZiCCer
Ma is áldják a nevüket
Darcsi istván
A labdarúgás ünnepelt hőseiNem mindennapi élménnyel gazdagodtak a labdarúgás szerelmesei, akik megtekintették a Petőfi Színházban levetített Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmet.
Oberfrank Pál színházigazgató
köszöntötte a közönséget, közülük is elsősorban a né-zőtéren nagy számban he-lyet foglaló fiatalokhoz szólt, akárcsak az ugyancsak nagy focibarátként ismert Eperjes Károly művészeti vezető. A kiváló művészek kifejezték abbeli óhajukat, hogy ezekből a srácokból nő-jön ki majd valaki, aki az elő-döket követve egyszer majd magára öltheti a világ egyik legnépszerűbb futballcsapa-tának, a katalán FC Barcelo-nának a mezét.
A filmbemutató országos turnéjának első állomása volt a veszprémi bemutató, amelyre meghívták a helyi aranycsapat, az 1988-ban NB I-be jutott és ott öt éven át szereplő együttes tagjait. Vastaps fogadta a színpadra lépő játékosokat, akik el tud-tak jönni a vetítésre: Andorka Gábort, Bognár
Pétert, Csik Ferencet, Csongrádi Ferencet, Kele-men Miklóst, Kiss Lászlót, Rugovics Vendelt, Szécsi Jánost és Tóth Gábort. A Magyar Labdarúgó Szövet-séget Dunai Antal képvisel-te, akinek ugyancsak van-nak veszprémi gyökerei, hi-
szen az élvonalban a legjobb, ötödik helyezést az ő irányí-tása alatt érte el a csapat.
A Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm be-mutatta azt a három világhí-rű labdarúgót – Kubala Lászlót, Kocsis Sándort és Czibor Zoltánt –, akik a múlt század ’50-es évei végén, a ’60-as évek elején együtt fut-balloztak az FC Barceloná-ban, amely akkor is a világ egyik legjobb csapata volt.
Darcsi istván
A filmvetítés előtt színpadra szólították az egykori veszprémi aranycsapat tagjait is a Petőfi Színházban tartott bemutatón
Remekül védekeztek a veszprémi kézilabdázók a hétvégén
egy tucat gól volt a különbség
A SEHA Ligában leját-szott hatodik mérkőzésen sem okozott gondot a veszp-rémieknek a győzelem megszerzése.
A mezőny harmadik szá-mú erős csapatának tartott macedón Metalurg Szkopjét a horvát válogatottal olim-piai és világbajnoki arany-érmet nyert Lino Cervar edzi, ám fiatal játékosai tu-dásban még nem érik el a nemzetközi élvonalat. Re-mekül védekezett az MKB-MVM, és Nagy Lászlóék támadásban is rendre meg-találták az ellenfél védőfa-lán a réseket. Szünetben már tetemes volt a hazaiak előnye (18:10), amit a folyta-
tásban sikerült tovább nö-velni. Végül kétszámjegyű különbséggel (33:21) zárták a találkozót a bakonyiak, akik közül a legeredménye-sebb Marguc és Zeitz volt hét, illetve hat góllal. Főleg a német jobbátlövő kézilab-dázott nagy játékkedvvel, a kapuban pedig Mikler ezút-tal is bravúrok sorozatát mutatta be.
A veszprémiek a hétvé-gén megkezdik a menete-lést a Bajnokok Ligájában is. Szeptember 27-én a Csehovszki Medvegyi ven-dégeként Oroszországban játssza első csoportmérkő-zését az MKB-MVM.
Darcsi
A tabella élén a veszprémi futsalosok
újabb találata – amelyet nehéz szögből ért el a válogatott futsalos – azt jelezte, hogy ma-gára talált az 1.FCV.
Szünet után 3:0-s vezetésük birtokában kényelmes tempóra váltottak a hazaiak. Fokozato-san jött fel a Vasas, szépítő gólja ébresztőként hatott a veszpré-miekre, akik egy csapásra rit-
must váltottak. A vérszemet kapott vendégek kitámadtak, így nagyobb terület adódott Tataiék előtt, akik éltek is a kí-nálkozó lehetőséggel. Mindent megpróbáltak a fővárosiak, vészkapussal öten négy ellen támadtak, ám létszámfölényü-ket nem tudták gólra váltani. Végül az 1.FCV Tatai József
négy és Boromisza Gábor két találatával 6:1-re nyert.
– Az első félidő egy részében akadozott a játékunk, a máso-dikban pedig volt egy ötperces holtpontunk, ennek ellenére elégedett vagyok csapatom tel-jesítményével – értékelt a mér-kőzés után Madarász János, a hazaiak vezetőedzője. Sivák Péter, a Vasas játékos-edzője a bíráskodást kritizálta, ám az 1.FCV győzelmének jogossá-gát nem vitatta. Nem is vitat-hatta, hiszen a találkozó haj-rájában akár kétszámjegyűre is nőhetett volna a különbség, ám a hazaiak kihagytak sok gólszerzési lehetőséget. Ezút-tal ez is belefért...
Mivel a forduló rangadóján a bajnoki címvédő Berettyóújfa-lu 2:2-es döntetlent ért el Győ-rött a korábbi aranyérmes Rába ETO ellen, így a százszá-zalékos veszprémiek a tabella élére kerültek. A következő já-téknapon, szeptember 29-én, hétfőn 19.30 órai kezdettel a listavezető 1.FCV az utolsó előtti helyen álló dunaújvárosi-ak otthonában lép pályára.
Darcsi istván
Tatai József, az 1.FC Veszprém játékosa hetek óta bombaformában van, ezúttal négy gólt lőtt a Vasasnak
Fotó: Zwicker
Fotó: Zwicker
Fotó: Zwicker
162014. szeptember 26.
veszprémi napMELLÉKLET
autósokSzázharmincegy szlalomozó
A Veszprém Szlalom ügyessé-gi autóverseny idei 4. fordulóját – ami egyben a Dunántúli Szla-lom-kupa 8. futama volt – ren-dezték múlt vasárnap az aréna parkolójában.
Különféle kategóriában össze-sen 131-en álltak rajthoz az SR Sport Egyesület és SZ&T-T Rally Team szervezésében. Ismét új, 1450 méter hosszú pályán verse-nyezhettek az autósok. Izgalmas és látványos futamot sejtetett a nyomvonal, ennél kacskaringó-sabb pályát sosem tűztek ki a szervezők. Már az első körben tapasztalhatták ezt a nézők, ami-kor Kovács Vilmos nem számolt a slick abroncsok nagy tapadásá-val és az egyik visszafordítóban, ahogy letapadt a gumi, már fejre is állította a versenygépet. A biz-tonsági öv és a sisak megvédte a versenyzőt, aki a következő kör-ben ismét rajthoz állt a kikalapált Wartburggal. Ezt követően csak néhány „padkázást” láthatott a
szépszámú nézősereg, ezeket leszámítva zökkenőmentesen zajlott a verseny.
Az aréna aulájában megtar-tott díjkiosztón a Citroennel ver-senyző Bognár Martin vehette át az abszolút elsőségért járó serle-get. A második helyen Kis Sándor (Lada), a harmadikon Lovász Kor-nél (BMW) végzett. A kategóriák győztesei: Sziklai Zsolt (A1), Me-szes András (A2), Bognár Martin (A3), Bodor Balázs (N1), Mile Bence (N2), Mészáros Attila (N3), Hock
Tamás (H1), Lovász Kornél (H2), Nagy Richárd (junior), Németh Klaudia (női kategória), Kis Sán-dor (Proto), Hege Barnabás (go-kart).
A szlalom mellett számos más program szórakoztatta a közön-séget. Ezek közül a leglátványo-sabb volt a katasztrófavédelem szakemberei által első alkalom-mal bemutatott roncsmentési akció, amelynek során két autó balesetét szimulálták.
Darcsi istván
A Veszprém Szlalom negyedik fordulójában a kacskaringós pá-lyán felborult a Wartburg, de személyi sérülés nem történt
facebook.com/piedl.skoda
ŠKODA AUTÓ PIEDLVeszprém, Gladsaxe u. 4Telelefon: 88 576 500E-mail: [email protected]
A THM MOSTCSAK 2,5%!*AAA TTTHHHMMMMMMOOOSSSTTTCCCSSSAAAKKK 222,,,555%%%!!!***
* Az akció 2014 május 15-től 2014. szeptember 30-ig tart. Forint alapú, változó kamatozású pénzügyi lízing konstrukció,, a finanszírozó a Porsche Bank. Jelen felhívás nem minősül ajánlattételnek, a részletekrőlérdeklődjön márkakereskedésünkben. ** Az akció nem minden modellre vehető igénybe, részletes tájékoztatás kereskedésünkben. A kép illusztráció.
Akár 84 hónapos futamidő.
ŠKODA Octavia kombinált átlagfogyasztás: 3,8–6,1 l/100 km, CO2-kibocsátás: 99–141 g/km.
A legtöbb ŠKODAmodellre.**
www.autopiedl.hu
Most igazán könnyű dönteni. Válasszon most új ŠKODA modelltmagának, hiszen a legtöbb modellünket már 25% befizetése mel-lett, akciós finanszírozással hazaviheti!
157
581
Mobilgarázs
www.garazsok24.hu
3x5 m
143.000 Ft-tól
+36/30-557-7215
157
76
6
Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153
MÉLYGARÁZS Parkolásőrzött,zárthelyenegészévben,ahétmindennapján
156
69
6
„VKSZ” Zrt. – környezeTünk SzOLGÁLATÁBAnTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu
Tisztelt Autósok!
TÁjÉkoZTATjukÖnÖkeT,hoGYAMÉLYGARÁZSüGYfÉLSZoLGÁLATA eLkÖLTÖZik.Új cíMünk:Veszprém, Bagolyvári parkolóház(Lovassy Gimnáziummal szemben)
1581
39
Fotó: Szervezők
2014. szeptember 26.
veszprémi nap MELLÉKLET 17
Útlezárás az Óváros téren és a várbanA szeptember 27-én és 28-án megrendezésre kerülő
Szent Mihály-napi Búcsú idején a forgalomban a követ-kező változásra kell számítani:
Szeptember 27-én, szombaton 6 órától 21 óráig és szeptember 28-án, vasárnap 6 órától 20 óráig az Óváros téri körforgalomtól a Szentháromság térig útlezárás lesz.
Szíves megértésüket és türelmüket kérjük! VMJV Önkormányzata
Autó helyet busz vagy bicikliEgy héten át programok sorozatával hívták fel a figyelmet városunkban is arra, hogy ideje változtatni a közlekedési szokásainkon: autó helyett használjunk kerékpárt vagy a tömeg-közlekedést.
Autómentes nap elneve-zéssel 2000-ben indult az ak-ció, amelyet két évvel később egyhetesre bővítettek. Ma-gyarország az elsők között csatlakozott az Európai Mo-bilitási Héthez, amelynek Veszprém, a Klímasztár-díj-jal kitüntetett város is aktív helyszíne.
A program lényege, hogy változtatnunk kell a rossz közlekedési szokásainkon. Elkészült a város energia-stratégiája, amelyben cél-ként szerepel, hogy 2025-ig 25 százalékkal csökkenteni kell Veszprémben a szén-di-oxid-kibocsátást. Ezt csak úgy lehet elérni, ha az autó-ból átülünk a helyi járatra vagy kerékpáron közleke-dünk. Utóbbi érdekében épülnek folyamatosan a bicikliutak, amelyek hossza városunkban megközelítette a 10 kilométert. Veszprém
ebbéli törekvéseit Kerék-párosbarát Település cím-mel ismerte el a Nemzeti Fej-lesztési Minisztérium.
Hétfőn a Critical Mass el-nevezésű kerékpáros felvo-nulással zárult városunk-ban a Mobilitási Hét. A rajt előtt Porga Gyula polgár-
mester értékelte az idei eredményeket. Többek kö-zött elmondta, hogy közel ötezren tekintették meg a városháza aulájában meg-rendezett kerékpár-történe-ti kiállítást. Forgalmi enge-délyük felmutatásával na-ponta 60-an vették igénybe az ingyenes utazást a helyi buszokon. Több százan vet-tek részt a programsorozat-ban szereplő futóversenye-ken és sportprogramokon, ahol ajándékkal várták a résztvevőket a szervezők.
Darcsi istván
A Mobilitás hét programjához csatlakozott a harmadik alka-lommal megrendezett futógála is, amelyen sokan vettek részt
Fotó: Mátyus
A Valeo csoport egyike a világ legnagyobb függet-len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunkbankészítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetvenehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles ská-láját, valamint elektronikai vezérlő és kameravezérlőegységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól újüzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiákalkalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat. Azépületbővítéssel is járó beruházás újabb mérföldkőveszprémi üzemünk életében.
Az alábbi munkakörökbe keresünkúj munkatársakat:
Jelentkezés módja:Amennyiben felkeltettük érdeklődését ésszívesen csatlakozna egy izgalmas felada-tokat kínáló, emberközpontú vállalathoz,küldje el fényképes szakmai önéletrajzát azalábbi címre:
Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a
valeo.huweboldalunkon olvashat.
GÉPBEÁLLÍTÓSMT MINŐSÉGELLENŐRSMT TESZT TECHNIKUS
Légy része a jövőnknek!
Amit kínálunk:•versenyképes fizetés•13. havi fizetés•béren kívüli juttatási csomag•kiváló munkakörülmények•inspiráló feladatok a legfejlettebbtechnológiákat alkalmazva
•karrierlehetőség egylendületes csapat tagjaként
•hosszú távú, stabil munkalehetőségegy biztos alapokon álló, nemzetközivállalatnál
www.mencomp.hu
157
33
4
• Használt Fujitsu Siemens torony
(Intel 2x3.2 GHz), 2GB DDR2, 160GB HDD, DVD író) 24 000 Ft• Használt DELL E6400 notebook
(Core 2 Duo P8600 2x2.4 GHz, 2GB DDR2, 80GB HDD, DVD író) 45 000 Ft• Új MEN Offfff ice számítógép
(Intel G2030 (2x3 GHz), 4GB DDR3, 500GB HDD, DVD író) 67 000 FtSzámítógépek és notebookok szervvvr ize már 20 éve!
2014.09.23.Szent Donát Várpalota KfSZENT DONÁT KÓRHÁZ VÁ
SAJTÓKÖZLEMÉNYAZ ÁPOLÁS FEJLESZTÉSE A VÁRPALOTAISZENT DONÁT KÓRHÁZBAN
Kórházunk a minőségi betegellátás megteremtése és a szakmaiellátás színvonalának emelése érdekében 2012-ben pályázatotnyújtott be az UMFT TÁMOP támogatási rendszeréhez, melynekeredményeként „A humánerőforrás képzettségi mutatóinak fej-lesztése a Palotahosp Kft.-nél” című, TÁMOP-6.2.2.A-11/1 jelű pá-lyázatán a kórház 70 millió Ft összegű támogatást nyert. A pályá-zat célja az egészségügyi ellátás szakmai színvonalának emelése,a szakdolgozói létszám növelése, a már meglévő humánerőforrásszakmai fejlesztése.
A Szent Donát Kórház Ápolási osz-tályon, Krónikus belgyógyászaton ésPszichiátriai rehabilitációs osztályonbiztosít magas szintű ellátást azoknak afőként idős betegeknek, akiket a családnem tud otthonában ellátni.
A magas szintű ellátás feltétele aszakdolgozók folyamatos képzése, to-vábbképzése. A 25 hónapos programkeretében 14 fő részére lehetőségetbiztosítottunk a hiányszakmák meg-szerzésére. A kórház várpalotai telephe-lyén az elmúlt másfél évben a pályázatsegítségével 5 fő pszichiátriai szakápo-
ló, 1 fő műtéti szakasszisztens és 1 fő epidemiológiai szakasszisztensszerezte meg a kórház ellátási profiljának megfelelő szakképesítést.
A szakdolgozók szakmai tudásának fejlesztése érdekében 46 fő vettrészt az ellátási folyamatokhoz kapcsolódó tovább-képzéseken, me-lyek az „Infekciókontroll fokozott jelentősége napjainkban”, „Stressz ésstressz-kezelés” valamint a „Jogi konfliktusok kialakulásának megelő-zése a betegellátás során” címmel kerültek megrendezésre.
A vezető beosztású dolgozók részére két képzést szerveztük. A kom-munikációs képzés témája a konfliktuskezelés, idő- és feladatme-nedzsment, személyköziés asszertív kommunikáció volt. A vezetőitréning témája az egészségügyi szolgáltató intézmény folyamatainakhatékonyságnövelésére szolgálóprogramok, irányítás és szervezés,önismeret, csapatépítés, interperszonális készségfejlesztés, a vezetői-szerep, vezetési módszertan volt.
Elérhetőségeink:Tel: 06-30-203-5555; [email protected]
ftÁRPALOTA

18 veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi napmagazin
Beszámoló időseknekA Cholnoky Nyugdíjas Klub meghívására Brányi Mária alpolgármester a körzetben megvalósuló fejlesztésekről tartott tájékoz-tatót kedden.
A klubtagok most is énekléssel kezd-
ték a rendezvényüket, így két népdalt énekeltek el ráhango-lásként. Ezt követően Pájerné Pichler Edit, a klub vezetője a következő időszak rendezvé-nyeiről, a klub előtt álló felada-tokról tájékoztatta a tagságot. Bár a klub politikamentesen működik, de szívesen fogad-ják, ha legalább évente kapnak képviselői tájékoztatás a vá-rosban zajló eseményekről, il-letve a nyugdíjasokat érintő dolgokról, ezért mutatkozott be Tóth Györgyi, a Fidesz–KDNP önkormányzati képvi-selőjelöltje, aki a leköszönő Siklódi Levente helyére lép-het megválasztása esetén.
A körzetet érintő városfej-lesztésekről szólva Brányi Mária elmondta, a klubhoz ér-kezve jó érzés volt a felújított parkolóban kiszállni az autó-ból, valamint a klub elé évek
óta vágyott padot és hulladék-gyűjtőt is elhelyezték már. Az alpolgármester kifejtette, azért is jön szívesen minden alkalommal a klubba, mert a tagoktól rendszeresen kap ja-vaslatokat a közösségi közle-kedéssel, a körzet fejlesztései-vel, rendezvényeivel, parkosí-tásaival kapcsolatosan, vala-mint olyan egyszerűbb dol-gokról is, mint padok, hulla-dékgyűjtők kihelyezése vagy közvetlenül az idősek közleke-dését, biztonságát érintő felve-téseket. A jövőben pedig ugyancsak a klubtagság ja-vaslata alapján a Cholnoky templom keleti oldalán lévő terület újulhat meg.
A tagság a klubfoglalkozás keretében beszélte meg a most hétvégére a Kertbarátok Köré-vel közösen tervezett „Zsíros kenyér parti” programját és műsorának részleteit is.
Hauzler lászló
Brányi Mária mindig kap jó javaslatokat a nyugdíjasoktól
Fotó: HauzlerAz alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat:
Jelentkezés módja:Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szí-vesen csatlakozna egy izgalmas feladatokatkínáló, emberközpontú vállalathoz, küldje elfényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre:

•ALAPANYAG BESZERZŐ•BESZÁLLÍTÓI MINŐSÉG-BIZTOSÍTÁSI MÉRNÖK
•EHS MÉRNÖK•GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK•HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK(pályakezdőt is)
•KARBANTARTÓ MÉRNÖK•PROJEKT LOGISZTIKUS (SMT)•PROJEKT MÉRNÖK•PROJEKT VEZETŐ•PROJEKT MINŐSÉG-BIZTOSÍTÁSI MÉRNÖK
•SQA MÉRNÖKfröccsöntési tapasztalattal
•SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK•TESZTLABOR MÉRNÖK(pályakezdőt is)
•VEVŐI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSIMÉRNÖK
Légy része a jövőnknek!
Amit kínálunk:•versenyképes fizetés•13. havi fizetés•béren kívüli juttatási csomag•kiváló munkakörülmények• inspiráló feladatok a legfejlettebbtechnológiákat alkalmazva

•hosszú távú, stabil munkalehetőség egybiztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál
A Valeo csoport egyike a világ legnagyobb függet-len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyyárunkbankészítjük a csúcsminőségű személy-, teheer- illetvenehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok szzéles ská-láját, valamint elektronikai vezérlő és kameeravezérlőegységek gyártásával is foglalkozunk. 20013-tól újüzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiákalkalmazásával kezdtük meg SMT gyártássunkat. Azépületbővítéssel is járó beruházás újabb mmérföldkőveszprémi üzemünk életében.
Tudta-e Ön, hogy szeptember 27-énünnepeljük az idősek napját?Ebből az alkalomból szeretnénk kedveskedni Önnek, mégpedig egy elemkupon-nal, ami nem jelent mást mint, hogy ezen a napon, ha kivágja a sarkon találhatókupont és elhozza magával a lent látható Geers Hallókészülék szaküzletbe, akkor10 Ft-ért kaphat egy elemet.
A GEERS HALLÓKÉSZÜLÉKKEL
GEERSHALLÓKÉSZÜLÉK
ELEM
GEERS ELEM
KUPON 10Ft
INGYEN HÍVHATÓINFORMÁCIÓS VONAL
06-80/182-182
GEERS Hallókészülék SzaküzletVeszprém, Brusznyai u. 18-20. • Tel.: 88/889-101
Nyitvatartási idő: hétfő, kedd, csütörtök: 8-16 óráig;szerda: 8-18 óráig; péntek: 8-14 óráig
Rendel: Dr. Babos Ildikófül-orr-gégész, audiológus szakorvos
IDŐSEK NAPJA
A részletekről tájékozódjon szaküz-leteinkben. Az akció 2014. október3-ig, illetve a készlet erejéig tart.Egy csomag elem 6 db elemet tar-talmaz, a 10 Ft-os ár 1 db elemrevonatkozik.
157
091
VIGYE AZŐSZ SZÍNEITOTTHONÁBA!
Laminált padló vásárlás esetén a
KIEGÉSZÍTŐTERMÉKEKBŐL
10%kedvezményttyt kap!
Laminált padló vásárlás esetén a
KIEGÉSZÍTŐTERMÉKEKBŐL
10%kedvezményt kap!
Hubert ParkettaVeszprém, Házgyygyári út 24.Tel.: 88/401-590
Hubert ParkettaVeszprém, Házgyári út 24.Tel.: 88/401-590
Nyitva tartás:Hétfő-Péntek: 8-18 óráigSzombat: 8-12 óráig

www.hubertparketta.hu
Az akció 2014. szeptember 30-ig érvényes.
1571
68
19veszprémi nap
2014. szeptember 26.
veszprémi nap magazin
Tovább gyarapodik az értéktár
Innovációs stratégia készült
A Veszprémi Település Értéktár Bizottsága szeptember 17-ei ülésén újabb kilenc beterjesz-tett értéket fogadott el, amelyről sajtótájékoz-tatón számoltak be a Városházán szerdán.
Brányi Mária al-polgármester, az
értéktár bizottság elnöke ki-emelte, jó lenne, ha a veszp-rémi polgárok széles körben megismernék Veszp rém ér-tékeit, majd bemutatták az értéktár bizottság elé beter-jesztett javaslatokat.
A sajtótájékoztatóra meghí-vást kaptak a beterjesztők is, így néhány mondatban ők fog-lalták össze beterjesztésük
lényegét. Kalinszky Balázs, az Érseki Főkáptalani Levél-tár igazgatója az általa veze-tett intézmény középkori ok-leveleit ajánlotta az értékek sorába. Dr. Földesi Ferenc helytörténeti kutató különle-ges javaslata a Szent Mihály bazilika Szentháromság nevű harangjának értéktárba véte-le. Sebő József író, tanár a két-száz éves Mondolatra tett ja-vaslatot. hely-
történeti kutató Bolgár Mi-hály szellemi örökségét írta meg. Nagy Balázs Vince a Veszprémi Piarista Gimnázi-umról mint szellemi kulturá-lis örökségről írt. Rybár Oli-vér geográfus Cholnoky Jenő munkásságát és szellemi ha-gyatékát javasolta az érték-tárba. Uher Bertalan zeneta-nár a jövőre 200 éves Csermák Antal Zeneiskolát ajánlotta. Végül két csoportos beterjesz-tésben Veszprém város mű-emlék épületei és a város helyi védett természeti értékei ke-rültek be a település értéktá-rába.
Hauzler lászló
Az S3 projekt néven ismert intelligens inno-vációs stratégia kialakítása érdekében tar-tottak egynapos workshopot múlt pénteken a megyeházán.
Az Európai Unió következő hétéves gazdasági ciklusá-ban országunk 700 milliárd forintnak megfelelő támoga-tást hívhat majd le kutatási, fejlesztési és innovációs cé-lokkal. A pénzügyi keret mi-nél hatékonyabb kihasználá-sának érdekében alulról jövő kezdeményezésként a me-gyékben dolgozták ki a helyi innovációs stratégiákat, ame-lyeket központilag össze-sítenek, és ezekből áll majd össze az országos program.
Megyénkben területfejlesz-tési szakmai kollégium ala-kult két éve, amelynek segít-ségével most hat csoportban – földrajzi és szakmai terüle-tekre osztva – rendeztek work shopot. A másfél eszten-deje elkészült szakmai anya-gok képezték a projekt végre-hajtásának alapját.
– Lázár János, a Miniszter-elnökséget irányító miniszter kérésére szerveztük a rendez-vényt – tájékoztatott a részle-tekről Takács Szabolcs me-gyei kormánymegbízott. – Kö-zel 70-en regisztráltak az in-tézményi és vállalati szektor-ból. A kétkörös egyeztetés so-rán kialakult egy fontossági
sorrend, előkelő helyen szere-pel a járműipar, a környezetvé-delem, az agrárium, a faipar, a turizmus és az egészségipar.
– Ennek az eseménynek a kapcsán is bebizonyosodott, hogy kiváló az együttműködés a megyei önkormányzat és a kormányhivatal között. Meg-tiszteltetés, hogy részt vehet-tünk ebben a projektben, és munkánkkal segíthettük a cé-lok megvalósulását – jelentette ki Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés alelnöke.
Darcsi istván
Brányi Mária alpolgármester, az értéktár bizottság elnöke ismertette a beterjesztett javaslatokat
Polgárdy Imre és Takács Szabolcs beszélnek a megyeházán
Fotó: Hauzler
Fotó: Mátyus
Chutney
157
748
Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1.Belvárosi Üzletház, fsz.
Tel.: 88 329 037
HALLÓKÉSZÜLÉKEKMinőségi angol
Etune hallókészülék kedvező áron!(akár kamatmentes részletfizetéssel)
Ingyenes hallásvizsgálat!
H-Ear Kft.
157
06
4
2014.09.27. ÜNNEPELJÜK EGYÜTT AMEGÚJULT OLIP MINTABOLTOT!!!!GYERTEK ÉS NÉZZETEK NÁLUNK KÖRÜL!AZ A.S.98 ÉS A MJUS FÉRFI ÉS NŐI BŐRLÁBBELIK ÉS KIEGÉSZÍTŐK SZÉLESVÁLASZTÉKÁVAL VÁRUNK BENNETEK!!
KIZÁRÓLAG SZEPTEMBER 27-ÉN 20%-OSÁRKEDVEZMÉNYT NYÚJTUNK A TELJES,NEM AKCIÓS, ÁRUKÉSZLETRE!
Rákóczi F. u. 154. - 9900 Körmend - Hungary

20 veszprémi nap
2014. szeptember 26.MAGAZIN
Pályázati hirdetményA „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 8200 Veszprém, Házgyári út 1.) nyilvános pályázatot hirdet a Veszprém, Kossuth Lajos utca 6. szám alatti társasházban lévő 10/A/143 hrsz. alatti ingatlan 170 m2 nagyságú részének elidege-nítése céljából. Hrsz: 10/A/143, cím: Veszprém. Kossuth Lajos utca 6. (170 m2 nagyságú rész)
minimális, a nettóval megegye-ző bruttó érték 7 millió Ft.Az eljárással kapcsolatos infor-mációkat a pályázati dokumen-táció tartalmazza. A pályázati dokumentáció a kiíró fenti szék-helyén 2014. szeptember 22. és 2014. október 3. napja között, munkanapokon 08.00–12.00 óra közötti időszakban vehető át. A dokumentáció ára: bruttó 12 700 Ft.
A pályázatokat, a pályázati doku-mentációban meghatározott módon, a mellékletekkel együtt 2014. október 6. napján 10.00 óráig lehet benyújtani a kiíró fen-ti székhelyén. Információk kérhetők telefonon a kiíró +36 20/488-98-58 és +36 20/973-86-50 telefonszámán, személyesen a kiíró fenti székhe-lyén, illetve megtekinthetők a www.vkszrt.hu honlapon.
Heti recept
Hozzávalók:1 kg darált hús, sertés és marha vegyesen • 8 db tojás • 1 tojásfehérje • 2 kis fej vöröshagy-ma • 4 nagy gerezd fokhagyma • só • bors • pirospaprika • majoránna • petrezselyem zöld • 2 db szikkadt zsemle • kevés tej • a forma kikenéséhez: • vaj • zsemlemorzsa
Elkészítés: 6 tojást keményre főzünk. A darált sertés-húst 2 tojással, a finomra vágott vöröshagy-mával, az összezúzott fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával, majoránnával és az apróra vágott petrezselyemzölddel jól összekeverjük. A zsemléket kis időre tejbe áztatjuk, majd kifacsarjuk és a „széttépke-dett” zsemlét is a húsmasszához keverjük.
A húst egy nagy, vajjal kikent, finom zsem-lemorzsával meghintett kuglófformába tesszük úgy, hogy a közepén elosztjuk a 6 főtt tojást, a tetejére simítjuk a maradék húst. A tetejét felvert tojásfehérjével ken-jük meg, hogy egyben, szétnyílásmentesen süljön meg.200 fokos sütőben kb. 1 óra alatt sül meg (a sütő teljesítményétől függ).
Sütés után kihűtjük, deszkára borítjuk, majd felszeleteljük.(Még ízletesebb, ha a formát vajjal való ki-kenés és zsemlemorzsával való meghintés helyett vastagabb baconszeletekkel rakjuk ki, és arra kerül a húsos, tojásos réteg.)
Tojással töltött fasírtkoszorú
Találkozó hatvan év utánA Veszprémi Állami Tanítóképző Intézet 1954-ben végzett hallgatói tartottak osztály-találkozót a Padányi iskolában szombaton.
Strenner Zoltánné a talál-kozó egyik résztvevőjeként a kezdetekre visszaemlékezve elmondta, 1950-ben 53-an kezdték meg tanulmányaikat a tanítóképzőben. Az iskola való-jában érettségit adott, de a ta-nításra is felkészített. 1954-ben az érettségi megszerzése után
egy évig gyakornokként he-lyezkedtek el általános isko-lákban, majd azt követően vizs-gát téve vehették át a tanítói diplomát. Azokban az években nagy szükség volt a tanítókra és közülük mindenki pedagó-gus lett, szerte az országban, ahol szükség volt rájuk.
Az 53 főből 34-en fejezték be az iskolát és nagy hivatástu-dattal végezték pedagógusi munkájukat. A tanítás mellett azonban azokban az időkben minden egyéb munkára befog-ták őket. Az 50 éves találkozón még 15-en vettek részt, most már csak hatan jelentek meg. Szerencsére élnek még többen is, de most csak ennyien jöttek össze, hogy felidézzék a régi szép emlékeket.
Hauzler lászló
Hatan jöttek el a hatvanéves osztálytalálkozóra a volt Veszprémi Állami Tanítóképző Intézetből
Konferencia a madarak és a természet védelméért
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Veszprém Megyei He-lyi Csoportja az országos egyesület alapításának 40. év-fordulója alkalmából emlék-ülést és fotókiállítást szerve-zett a Városházán szerdán.
A rendezvény célja az egye-sület és a helyi csoport termé-szetvédelmi, tudományos eredményeinek, társadalmi szerepének, illetve történeté-nek bemutatása a 40 év ösz-szegzésével.
Némedi Lajos alpolgár-mester megnyitójában köszö-netét fejezte ki a szervezők-nek, hogy az emlékülés hely-színéül Veszprémet választot-ták. Megítélése szerint válasz-tásukban bizonyára az is köz-rejátszott, hogy városunk a Bakony és a Balaton közelé-ben található, nagyon gazdag természeti és táji környezet-tel, valamint gazdag élővilág-gal rendelkezik.
Dr. Halmos Gergő, a MME ügyvezető igazgatója vetített
képes előadásában történel-mi áttekintést adott az elmúlt 40 évről, bár mint fogalma-zott, szerencsére nem 40 éve foglalkoznak a madarakkal az országban. 1974-ben 200 fővel alakult meg az egyesü-let és komoly szakmai mun-kát tűzött ki célul. Az igazga-tó összefoglalójában beszélt társadalmi tevékenységük-ről, kiadványaikról, eredmé-nyeikről, de legfontosabbnak azt emelte ki, hogy mind több ember válik elhivatottá a ter-mészet védelme iránt.
Aczél Gergely, a MME me-gyei csoport elnöke a helyi eredményekről, munkájukról adott számot, majd Novák László fotóművész madárbe-mutatóját láthatták az emlék-ülés résztvevői. Az évforduló-hoz kapcsolódóan a Városhá-za aulájában öt Veszprém megyei természetfotós képei-ből nyílt kiállítás, amit ugyan-csak Némedi Lajos nyitott meg.
Hauzler lászló
Aczél Gergely és Némedi Lajos a fotókiállítás megnyitóján

21veszprémi nap
2014. szeptember 26.ApróhIrdetés
ÁLLÁST KERES
Az OTP csoport ingatlanközvetítő hálózataingatlan- és pénzügyi közvetítőket keres.Ha úgy érzi, többre képes attól, mint amit jelenlegvégez, akkor éljen az általunk kínált lehetőséggel!Feladatok:• megbízáskötés, prezentációk, ajánlatok
menedzselése és adminisztráció.Amit kínálunk:• stabil háttér, kimagasló jutalék, laptop, telefon
és rendszerhozzáférés, térítésmentes képzések,marketingeszközök, irodai háttér.
Amit elvárunk:• Kiváló kommunikációs készség, számlaképesség.Fényképes önéletrajzokata [email protected] várjuk.
157
72
3
NYARALÓ
Kisgyereknevelő többéves böl-csődei gyakorlattal szívesenvállalja gyermekek felügyele-tét, foglalkoztatását igény sze-rinti időpontban, hétvégén is.Hívjon! 06-20-544-1117
Almádiban kétszintes nyaraló el-adó a Vödörvölgyi úton, hatal-mas kerttel, gyümölcsfákkal,saját kúttal, fészerrel, a csendés nyugalom birodalmában. Iá.9,9M 06-30-501-2034
Lovas szőlőhegyen, összközmű-ves, 1000nm-es szőlő-gyümöl-csös lakható házzal, balatonipanorámával, méltányos ároneladó 06-30-537-0846
49 éves megbízható nő gondozói,bejárónői állást keres. „Megbíz-ható” jeligére Hirdető Iroda8201 Veszprém Pf:104.
Veszprémben és környékén gyer-mekfelügyeletet és takarítástvállalok. 20-210-6094
CSALÁDI HÁZ
Veszprém, Pipacs utcában,190nm-es, hétszobás, nagyonszép állapotú családi ház900nm telekkel 32.000.000Ft-os irányáron eladó 06-20-2149-555
Veszprém Dózsavárosban1+3szobás társasház teljesenfelújítva tulajdonostól eladó78nm Ár: 12,8M Cholnokynvagy az Endrődin 2-3szobástbeszámítok. 20-579-4717
Energiatanúsítvány gyorsan,akciós áron. Rajki Tamásüzemmérnök. 06-30-283-9898, www.rajkitamas.hu
Egyetemvárosban négyes sor-házban, 2+4szobás (+garázs,tároló) második sorházrész tu-lajdonostól eladó, azonnal be-költözhető: 30-201-70-36
Nemesvámoson igényesen kiala-kított, „A" kategóriás családi házeladó! 1600nm telek, +különál-ló garázs, Iá:37,5M Érd. 70-9486-221
Veszprém, Gyulafirátóton106nm-es újszerű családi házcsendes utcában a központbantulajtól eladó. 14,1M 70-2026-730
Befektetésnek Veszprémbenegyszoba összkomfortos(37nm-es) családi házrész+10nm-es tároló eladó. 70-320-1196
Hidegkúton, 2,5szobás ház, gáz,cserépkályha, garázs, pince,gyümölcsös eladó. 10MFt-ért.30-218-0000, 88-406-888, 88-444-780
Veszprém Erzsébet-ligetben há-romszobás, pincés, garázsoscsaládi ház eladó. Érd: 06-30-285-6557, 06-30-591-6480
Nemesvámoson 1+3szobás,(1988-as) egyszintes családi ház900nm-es telken eladó 70-320-1196
Veszprémben, Arany János utcá-ban, csendes helyen, 100nm-escsaládi ház garázzsal 740nm-eneladó 06-30-376-5820
Vennék saját részre jó állapotú ki-sebb veszprémi házat, sorházatvagy földszinti társasházi lakástkerttel. 06-20-413-6457
Litéren hatéves, szinteltolásoscsaládi ház eladó. Veszprémisorház csere érdekel. 06-30-469-0898
Felsőörsön 3 és félszobás családiház kis telekkel eladó. Teljesközmű. Irányár: 19,9M 30-350-3220
Veszprém, Endrődi utcában két-szintes családi ház dupla ga-rázzsal, kerttel eladó. 06-20-396-4541
Kádártán kétszintes, háromszo-bás, kertes családi ház eladó.Érdeklődni a 06-70-317-3410-es telefonon.
Gyulafirátóton 7MFt-ért három-szobás felújítandó családi ház,garázs, 780nm telken eladó 70-320-1196
Veszprémben, Füredi dombon140nm-es, ötszobás, két fürdő-szobás, nagyon szép állapotúsorház eladó. 06-20-2149-555
Veszprém, egyetemi városrészé-ben sorház jellegű lakás (zártudvar) eladó. 30-2374-989
Hidegkúton jó állapotú családiház eladó. Iá: 15,8 MFt 30-530-9680
Paál László úti szélső sorház el-adó. 19,5 M 20-975-3646
ÁLLÁST KÍNÁL
A PROSPEKTUS Kft. (8200Veszprém, Tartu u.6.) szakér-tői csapatába az alábbimunkakörre keresünk kollé-gákat: 1 fő segédmunkása nyomtatási üzemrészbe, 1fő betanított munkás a kö-tészeti üzemrészbe, 2 főgépkezelő kötészeti üzem-részbe. Elvárások: Többmű-szakos munkarend vállalá-sa, Rugalmasság, pontos-ság, Kötelességtudat, meg-bízhatóság, Előnyt jelent:veszprémi vagy Veszprémkörnyéki lakhely, B-kategó-riás jogosítvány, A fényké-pes szakmai önéletrajzokata [email protected] e-mail címre várjuk. A fentie-ken túl bővebb információ-val a +36-30/927-8317 tele-fonszámon szolgálunk.
Veszprémi gépkocsimárkakereskedés
raktároskkkollllllééégááát kkkeres.
Az állás betöltéséhezszámítógépes ismeretek,
valamint gépkocsiszerkezetismeret
szükséges.Jelentkezéseket kérjüka [email protected]
e-mail címre.
hir
de
tés
Műszaki végzettségűMunkatársat keresünk
operátorimunkakörbe veszprémi
műanyagfröccsöntő üzembe,3 műszakos munkarendben.
Jelentkezési határidő 2014.10.01.érdeklődni: 70/610 6025.
Pályázatokat az [email protected]ímre várjuk.
157
75
5
Felnőtt és diák közétkeztetés-ben jártas szakácsot kere-sünk stabil, éves állásra „Bérmegállapodás szerint.”Veszprémi Hirdető Iroda Kft.8201Veszprém Pf:104.
Nemzetközi gépkocsivezető-ket keresünk rövid állandónémet fuvarokra C E kate-góriával. Tel: +36 30/956 9575
Felnőtt fiam mellé 50-60 éves,szenvedélybetegségektől men-tes, független férfit keresekegész napos elfoglaltságra. Tel:30-604-9796
Idős néni mellé keresünk éjszaká-ra, elsősorban nyugdíjasasszonyt Balatonfüreden. (Nemgondozás, ápolás, hanem csakottalvás) Tel: 06-20-417-4387
Veszprémi üzletbe házasan főznitudó szakácsot felveszünk.„Megbízható forgalom, fizetés”jeligére. Veszprémi Hirdető Iro-da Kft. 8201 Veszprém, Pf.104.
Pizzafutárt keresünk veszprémipizzériába kis fogyasztású gép-járművel. Érd.:06-31/312-8462(Tesco mobile)
Intelligens kolléganőt keresünkszombat, vasárnapra fizikai ésértékesítési munkakörbe. Ér-deklődni:[email protected]
Ételfutárt saját autóval részmun-kaidőben veszprémi munka-helyre felveszünk. 70-350-8366
Konyhai kisegítőt veszprémimunkahelyre felveszünk. 70-350-8366
Gyakorlattal rendelkező kőmű-vest azonnali kezdéssel kere-sek. 06-20-3477-646
Veszprémi étterembe felszolgá-lót keresünk. Éves állás: Érd: 70-9435-929
Felszolgálót keresünk veszprémiétterembe. 70-943-5929
KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünkÖn is! [email protected]
Kedvező parkolási díj: 100 Ft/óra
LegoLcsóbbparkoLása bagoLyvári
parkoLóházban!
Veszpprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemmben)
156
69
8
TELEK
Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre várunk:[email protected] e-mail címre, vagy
Kevaimpex Kft. 8200 Veszprém, Almádi u. 23.
árufeltöltő, árukiütő,valamint irodai ügyintéző
Veszpréminagykereskedéshosszú távragyakorlattal rendelkező,nagy teherbírású,megbízható
munkatársakatkeresazalábbimunkakörökbe:
157
72
8
Hajmáskéren 2db 1000nm-esegymás melletti beépítetlen te-rület egyben eladó. 06-20-264-5670
Veszprém, Csatáron telek 18nm-es mobilházzal az aszfaltoshozközel eladó. 06-70-2903-873
A Veszprémi TÁMASZ Idősotthon álláspályázatot hirdet:
munkakörökben, igényes, nemdohányzó hölgy személyében.
Fényképes önéletrajzokat Halle u. 3. számra várjuk!
TAKARÍTÓ 157
85
0
22 veszprémi nap
2014. szeptember 26.ApróhIrdetés
BÚTOR
AAAlllaaapppííítttvvvaaa 111999999222
Vállaljuk a lapokméretre szabását, éllezárását.
157
62
3
Egyedi bútorgyártás látványterv-készítéssel.
Mosogatók,csaptelepek
KÍNÁLATUNK:
tolóajtós szekrényekegyedi méretben,5 év garanciával.
Veszprém, Mátyás u. 1.Mobil: 20/519-59-34
Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751Nyitva: H.-P. 8-17-ig, Szo. [email protected] www.polcbolt.hu
akciónk a 2014. szeptember 1. és 2014. szeptember 30. között a Veszprémi Hirdető irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági apróhirdetésekre vonatkozik. az akció időtartama alatt a Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenik meg, a lapunkbanvagy a Veszprémi Hirdető irodában található apróhirdetési szelvény díjszabása szerint. Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: a megjelenési héten szerda 14 óráig.
Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető iroda Kft.nél!Veszprém, Kossuth Lajos u. 6. félemelet. telefon: 06(88)423639 Email: [email protected]
1 megjelenést fizet,2 megjelenést kap 2 újságban!
enést fizet
apróhird tésirdetési
akció1 megjeleené
akveszprémi nap
2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám
ingyenes városiközéleti hetilap
Magyarul köszönti Sebastian Vette
AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal
KiK tüntetéseketis átadtak
A HÉT TÉMÁJA
A Séd völgyében rende-
zett közös rendőrségi é
kk
El ezdődtek a v zsgák
Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács
Petra lett lapunk Balla
gók szépe szavazásá
nak összeessíteeett győ t
kkA PLUSZ
veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2013. május 10., péntek
XiV. évfolyam, 18. szám
ZTTTovááábbviiinnnni a fűzfői főorvos emlékét
DDDr. Szlivka Jááános nevét vvvette f l b
a négyszáz hazai induló mel
lett mintegy kétszázan képvi
seltették magukat külföldről is
a közelmúltban hetedszer meg
rendezett tavaszi Játékok össz
művészeti fesztiválon Veszp
rémben.
NM
kkKovács Petra letta ballagókkk ssszzzééépea vessszzzppprrrééémi Kovááácccsss PPPetra lett
lllaaapppunk Ballllaaagggóóókkk szépe szavazá
sánnnaaakkk összesített győztese, a
második Horváth Eszter, a har
madik Király Edina lett, a fiúk
közt pedig Horváth Gergely
végzett az élen.Mátyus
kHetedszer zajlotta Tavaszi Játékok SzoborralemlékeznekBujtor istván élete,
kultúrában, sportban be
töltött szerepe sok érté
ket hordoz, amelyek ben
nünket is gazdagítanak
– mondta Halász János
kultúráért felelős állam
titkár vasárnap a Bujtor
istván emlékére állított
szobor avatásán Bala
tonfüreden.amikor szobrot állí
tunk, jelet hagyunk az
utókornak, egy helyszín,
egy város gazdagodik
valamivel és megemléke
zünk valakiről ki
Fotó: Mátyus
Veszprémben Csererdőn 1.eme-leti, kétszobás, 52nm, felújított,hőszigetelt, nagykonyhás tég-lalakás zöldövezetben eladó7,45MFt 20-577-1962
ÜZLET
Veszprémben forgalmas helyensaját parkolóval 25 nm-es újépítésű klímás irodák reális áronhosszú távra kiadók. Kaucióvan.Tel 06 20 9330-339 15
78
37
Veszprémben, ABC áruházban29 éve folyamatosan működővirág-ajándék üzlet átadó. 06-20-594-1653
Veszprémi Egyetem közelébentágas, napfényes,nappali + 3szobás tetőtéri, egyedi fűtésűtéglalakás eladó. Ár: 12,9 M FtTel.: 20-3434-351
Üzlethelyiség eladó Veszprém-ben, Vécsey Károly utcában.Érd: 06-70-774-8445
Veszprémben, a Radnóti iroda-házban 20nm iroda eladó. 30-455-5039
Veszprém belvárosi vendéglátóegység átadó 70-940-7447
Minimum 1,5 szobás eladó lakástkeresek Cholnoky, Egry, Endrő-di lakótelepen, esetleg a Hasz-kovó csendesebb részén. 20-294-7813
INGATLAN
Veszprém belvárosában,Bajcsy u. 14-ben,
Katedra nyelviskola mellett
2db II. emeleti, 60m2-es,1+2 félszobás, erkélyes,teljesenúj lakáseladó!
Jó hőszigetelés, különmérőórák, saját gázkazán,
alacsony költségek.
Érd: 30-620-2927
www.Kapellaingatlan.hu
1571
79
Zánka Tagyon-hegyen panorá-más pince-présház 2600nmtermőfölddel eladó 5M 06-88-422-461
www.nivoingatlan.huÜgyeleti tel: 70/3-800-323
1489
44
www.veszpremi-ingatlanok.hu06-30-218-0000; 06-88-406-888 15
78
26
Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 15
72
64
AUTÓ/MOTOR
Veszprémben, Haszkovó úton1+3szobás, erkélyes, részbenfelújított, hőmennyiségmérőspanellakás eladó. Iá:8,5M 06-30-6757-528
Alvázvédelem, üregvédelem ga-ranciával. Karosszériajavítás, fé-nyezés, Cascos önrész átválla-lással Veszprémben. 06-70-3342-976
Eladó a belvárosban egy 65 nm-es, 1. emeleti, déli fekvésű, nap-fényes, 2 szobás felújított, exk-luzív téglalakás. Irányára: 15,99M Ft. Tel.: 20-323-6398
VEGYES
Veszprémben, Halle utcában6.emeleti 54nm-es, felújított,hőmennyiségmérős, új nyílás-zárós lakás tulajdonostól eladó.Iá: 6,8MFt Érd: 30-310-1907
R000
7/92
/199
9
Érdeklődjön weboldalunkon:www.grandtours.hu, vagy partner irodáinknál.
Grand Tours, Debrecen, 52/448-348
156
67
8
Ausztria egyik legkedveltebbsíterepén a Dorfhotel
már foglalható a téli szezonra!5 éj szállás busszal együtt
akár 23.900 Ft/főért.Diákcsoportoknak helyi buszindulás
megegyezés szerint.Egyedileg átalakított kétszobás
lakás eladó egy Endrődi utcaitársasházban. Teljesen felújí-tott, második emeleti. Iá: 9,6M06-30-501-2034
Veszprém Bakonyalján másfél-szobás nagy erkélyes igényes,azonnal költözhető lakás eladó11.500.000, 06-30-957-3031,veszpremilakas.blogspot.hu
Keveset használt Seragen ágyköltözés miatt eladó, valamintegy Luzsnik táska varrógép is.20-9315-357
Sóterápiás sókád gépészettelköltözés miatt eladó 100.000Érd: 06-20-410-4910
Sürgősen eladó lakást keresekVeszprémben, előny, ha felújí-tott és erkélyes. Minden ajánla-tot meghallgatok. Érd.: 20-260-6262
Veszprémben 9.em. 36nm gar-zon, járólapos, szőnyegpadlós,sürgősen eladó. Diáknak, be-fektetésnek is alkalmas. 70-329-9972
Veszprém Egry lakótelepen, más-félszobás, igényesen felújított,hőszigetelt panellakás, ala-csony rezsivel sürgősen eladó.Iá: 8.750.000Ft 06-20-214-9555
Veszprém, Egyetem városrész-ben, 57nm-es, 2+1szobás, föld-szinti, felújított téglalakás eladóÁr:10.000.000.-Ft 06-20-2149-555
Veszprémben Interspar közelé-ben 34nm-es, egyszobás, 8évestéglalakás azonnal költözhető-en eladó. Iá:8.900.000Ft 06-20-214-9555
Egyetemhez közel sürgősen el-adó 53nm, kétszobás, erkélyeslakás, most szigetelik. Irány-ár:8.700.000 Kőhíd u.4. 06-30-253-7346
Stromfeld utcai garzon eladó.Fürdő, konyha felújítva, a nyílá-szárók eredetiek. Iá: 4,99 M Ft20-294-7813
Veszprém Egry/47-ben, 68nm-es1+3-as III.emeleti panellakás el-adó. Akár garázzsal. Ár:11,9M+1,7M 06/20/515-6761
Veszprémben a Jutasi úton I.em-i1,5 szobás felújított szép lakástulajdonostól eladó. 5,6 M 06-30-668-6470
Veszprémi zöldövezeti, hőszige-telt, egyedifűtésű, földszinti,kétszobás lakás eladó. 8,5M 20-352-7662
Kalmár téren 1+2félszobás, egye-difűtéses, tehermentes lakás,teljesen felújított, tulajdonostóleladó. 06-20-9286-505
Cserhát lakótelepen 1. emeletimásfélszobás téglalakás tulaj-donostól eladó. Azonnal köl-tözhető! 70-2777-823
Eladó Stadion utcában 2. emeleti2 szoba + étkezős lakás. Műa-nyag nyílászárós, szépen kar-bantartott. Érd.: 20-260-6262
Keresek sürgősen Veszprémbeneladó 2 vagy 3szobás téglala-kást. Köszönettel várom hívá-sát! 06-20-2149-555
Veszprémben, Jutasi úti 49nm-eselső emeleti kétszobás, erké-lyes téglalakás tulajdonostól el-adó. Tel: 70-276-5087
Veszprémben vásárolnék az Egryltp.-en első emeleti 50-55nm-eslakást. Tel: 06-70-510-2206
Veszprém, Egyetem utcábanmásfél szobás tetőtéri lakás el-adó. 88-739-802, 30-320-2777
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Cholnokyn felújított szép garzon-lakás hosszú távra bútorozatla-nul kiadó. Érdeklődni: 20-233-0001
Cholnokyn földszinti garzonhosszútávra bútorozottan ki-adó. Kéthavi kaució szükséges.+36-30-421-2648
Veszprémben kiadó egyedi fűté-ses bútorozatlan kétszobás la-kás. 70-3795-174
Veszprémben belváros közelinégyszobás felújított családiház kiadó. 30-264-0021
ALBÉRLET KERESÉS
Veszprém és vonzáskörzetébengarzonlakást kedvező áron, ala-csony rezsivel bérelnék hosszú-távra. Megbízható hölgy. 70-328-0124
Somlóhegyen 1903nm-es telekszőlővel, ingatlannal eladó. Pa-norámakilátás, villany, betonútvan. Osztott pince, felette egyszobával, kívül-belül újravakol-va. Ár: 1,9Millió, de alkuképesa pince felszerelésének függvé-nyében. Érd: 36-70-363-3152
LAKÁS
Veszprémben, az Óváros térenújonnan épített panorámás,nagyméretű,
exkluzívlakásokeladókvagyhosszútávrabérbeadók.
06-30-9498-365 156
77
6
Veszprémben a Stadion utca7.szám alatt, téglaépületben el-adó egy megkímélt állapotbanlévő, napfényes, első emeleti2szobás, 53nm-es lakás. Kü-lönnyíló 2szoba, spájz, pince,egyedifűtés, műanyag ablakok-kal. Az ingatlan tehermentes.Irányár: 9.500.000 Érdeklődni:+36-30-946-7147-es telefon-számon
A Füredi dombon eladó egy 53nm-es, nappali + étkezős + 2hálószobás, fiatalosan felújított2. emeleti, erkélyes téglalakás.Irányár: 12,7 M Ft. Tel.: 20-323-6398
Hajmáskéren, Jókai u.7/C 3.eme-leti, teljesen tehermentes,54nm, felújításra szoruló, össz-komfortos lakás eladó. Irányár:2.450.000. Érdeklődni: 06-20-4401-099
Másfél vagy 2 szobás, jó állapotúlakást keresünk, 2 személyneksürgősen, a Haszkovó vagyDamjanich lakótelepen! Ha tudilyenről, hívjon, kérem! Tel.: 20-437-7034

Egyetemnél 2,5 szobás, erkélyes,cirkós, műanyag nyílászárós,felújított téglalakás eladó.www.olx.hu azonosító15888719, 20-411-0949, 30-3802902
Veszprémben, Jutasi úton eladó2 szobás, nagy erkélyes, egyedifűtésű,műanyag nyílászárós,zuhanyzós 4. emeleti téglala-kás. Ár: 6,7 M Ft Tel.: 20-3434-351
Veszprémben, a kedvelt Kőhídutcában eladó egy 1. emeleti,nagy erkélyes, 2 szobás téglala-kás! Az ingatlan teljesen fel lettújítva! Irányára: 11,7 M Ft Tel.:20-437-7034
MM Ingatlan Veszprém Eötvösu.2. Keresünk-kínálunk el-adó ingatlanokat www.min-denmester.hu, 70-617-4998
23veszprémi nap
2014. szeptember 26.ApróhIrdetés
Konténereket vennék: árutáro-lásra, irodának, boltnak. 06-20-3456-543
GUMISZERVIZ
ÁLLAT - NÖVÉNY
Dongó GumiszervizÚj, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása
Gépjármû és motorkerékpárgumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása
Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig
FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.
157
08
4
Alsóörsön 8-10 mázsa olaszriz-ling szőlő eladó, szedéssel. 06-20-447-9160
OKTATÁS
Önt is várjukveszprémben
azOktker-nélinduló tanfolyamokra!
• Államháztartási mérlegképeskönyvelő
• Vállalkozási mérlegképeskönyvelő
• Tb ügyintéző• Bérügyintéző• Pénzügyi-számviteliügyintéző
• Társasházkezelő• Ingatlanközvetítő• Munkakavédelmi technikus• Óvodai dajka• Közbeszerzési referens• ECDL tanfolyam
Kedvező fizetési feltételek,kedvezmények!
Veszprém, Bartók B. u. 12.Tel.: 88/421-080, 30/300-62-76
www.oktker.hu
Nysz:02001704
157
29
2
OKJ-s Személy- ésvagyonőr
tanfolyamot indíta Brill-Team Kft.
részletfizetési lehetőséggel.Érdeklődni: 30/429-1717
E-000529/2014
157
09
0
TERMÉSZETGYÓGYÁSZ és
EGÉSZSÉGÜGYalaptanfolyam indul szeptember 27-én.
Szaktanfolyamaink:Reflexológia október 17.Dr. Csikai Erzsébet
tankönyvíró és ETI vizsga-bizottsági tag vezetésével.
Thai masszőr október 24.Kineziológia október 25.
Fülakupunktúra, Akupresszúra, AFT,Bach-virágterápia, AlternatívMozgás-Masszázsterapeuta
Érd.: 20-9-440984www.mariannatourist.hu,[email protected] 15
70
70
15
774
4
Az„OLASZNYELVISKOLA®”Azolasznyelvre szakosodtunk!• egyéni vagy 2–3 főscsoportok
• kedvező tandíjak
Tel.: 30/407-5225Veszprém, Sarló utca 2.
Angoloktatás diákoknak. Egyete-mista lány. 30-2092-883
MŰSZAKI CIKK
Fég 24 fali gázkazán átalakítás mi-att eladó 88-421-331
TOLLTISZTÍTÁS
Tolltisztítás,párna- és paplankészítés
Veszprém, Erdész u. 8/1. Tel.: 88/329-297
149
63
0
Keressen minketaz interneten:
www.maraton.hu
08
09
78
65
Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu
Schvéder Oktatási Központ
Taaargggoncaaaveeezeeető,,, Emeeelőgggééépppkeeezeeelő,,,Földmunkagépkezelő;
Buszos és Tehergkvezetői GKI;
Induló tanfOlyamaInK:
(Fnysz.:19-0200-05;A
L-0390)
157
07
5
Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum
Szolgáltatói katalógus
156
671
AkcióSApróhirdetéSétfelAdhAtjA:
Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.
(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]
ÜVEGES
ÜVEGES
Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]
SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,nagy üvegválaszték
1571
55
hõszigetelt üveg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4
síküveg, drótüveg, katedrálüvegek,tükör kis és nagy tételben.
Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.
Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457
Bakony Glas Kft.
1577
06
Veszprém belvárosában fodrász,manikűr, pedikűrös munkahelykiadó. 00-36-20-952-9491
AUTÓ/MOTOR
Gyógyulás természetesen szerviés lelki eredetű bajokból Ko-vács Lajos természetgyógyász06-20-4548-548
ZÁRJAVÍTÁS
ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,
HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK
30/9595-482, 88/412-143 156
67
7
Sarok ülőgarnitúra, heverők,szekrények, tévék, dohányzó-asztal, fotel, éjjeliszekrény,pingpongasztal, csocsó, gázfű-tőkészülék használtan Balaton-almádiban eladó +36-30-292-7860
Hagyaték, lakás garázs felszámo-lásában segítek. Használati tár-gyakat, gépeket, szerszámokat,fateknőt stb. vásárolok. 20-538-9966
Kérem, ajándékozza, vagy jelké-pes összegért adja nekünk ki-dobásra szánt, még használha-tó tárgyait. +36-20-954-0859
Festményvásár! Beszámítunk,veszünk régi pénzt, jelvényt,porcelánt. Antik Veszprém(Zöldház) 06-20-9226-606
Barbara Gazdaboltban veszprémipiacon szezonvégi leárazás!Növényvédőszerek, műtrágyák,biotermékek akciósan.
Alkatrésznek megvásárolnámtönkrement nagy háztartási gé-peit. 500-2000.-/db áron. +36-30-534-1444
Eltartási szerződést kötnékVeszprém és 15km-es körzeté-ben. 0670-675-0545 16óra után
TÁRSKERESÉS
Hölgy szabadidőpartnert keres55-60 éves, józan életű, nem-dohányzó, lakással rendelkezőférfit. „Őszidő” jeligére HirdetőKft. 8201. Pf::104.
178/78/48 komoly, tanult özvegyférfi (házzal) keres érzelmes,karcsú-normál testalkatú höl-gyet. SMS:06-20-451-7710
AUTÓÜVEG
AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu
tel.: 06-30-39-36-200157296
157
07
9
EGÉSZSÉG
VÁLLALKOZÁS
Dr. Bálint KatalinaDjunKtus
szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)
rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):
+36/30-984-90-09 1571
49
Fogsorjavítás! Ha bajban van,hívjon bizalommal. Cserhát ltp.5/B T:+36-20-9327-781
Balatonalmádi Panoráma Clubelbontására vállalkozót kere-sünk. Tel: 06-30-231-0957
Önindító- és generátorszerviz
Akkumulátorértékesítés beszereléssel.
márkó, bakonyi u. 23. tel.: 88/271-045, 30/936-4539
15
76
90
25 éves vállalkozás
Veszprém megyei kártya elfogadóhely

242014. szeptember 26.
veszprémi nap
112 krónika
kétszer bukott leLuxus gyapjú ágynemű-
ket, köntösöket foglaltak a veszprémi adóvégrehajtók. Távozásuk után az üzlet tu-lajdonosa feltöltötte áru-készletét, bízva abban, hogy rövid időn belül úgysem tér-nek be hozzá ismét a NAV munkatársai, közölte a ha-tóság. Pár hét elteltével, mi-kor az adóvégrehajtók visz-szanéztek a boltba a pénz-ügyőrök segítségét is kér-ték, ugyanis már nemcsak a bolt új árukészletét foglal-ták le, hanem vittek háló-szobabútorokat, luxus ágy-betéteket, ágykereteket és franciaágyakat is. Közlemé-nyükben kitértek rá, a táro-lással járó pluszkiadások az adóst terhelik. Hozzátet-ték, a Nemzeti Adó- és Vám-hivatal mindaddig intézke-dik, amíg az adós tartozik, és ezt ki nem fizeti.
körözött elfogásaA Veszprémi Rendőrka-
pitányság körzeti megbí-zottja szeptember 23-án délután Veszprémben egy
diszkontáruház parkolójá-ban igazoltatta a 48 éves K. István pápai lakost. A sze-mélyi adatok ellenőrzése során kiderült, hogy a férfi-val szemben a járműveze-tés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapo-zott gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot. A férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra.
Tükröt loptakA nyomozás során meg-
állapított adatok szerint két 20 éves veszprémi fia-talember tulajdonította el
egy korábbi baleset miatt a Veszprémet Szentkirály-szabadjával összekötő út szélén leparkolt autó belső v isszapi l lantó tükrét, szeptember 6-án délután. F. Márk és M. Balázs a gép-kocsi hátsó szélvédőjét is betörte. A rendőrök ké-sőbb az egyik gyanúsított járművének csomagtartó-jában megtalálták az ello-pott alkatrészt. A lopás vétség elkövetésének meg-alapozott gyanúja miatt el-rendelt nyomozást a rend-őrség vádemelési javaslat-tal küldte meg az ügyész-ségnek.
Balesetveszélyes anyagot – feltehetőleg olajat – kellett elta-karítaniuk a tűzoltóknak szerda délután a lakótelepi buszfor-duló mögötti utcában
157
83
6
Veszprém, Kossuthu. 6., félemelet
TELJESÁRUCSERE
Bizsuk, táskák érkeznek!
Winnersangol használt ruha
157
33
2
szeptember 29., hétfŐ 8 óra
157
70
4
157
70
7
8200 Veszprém, Kádártai u. 33.Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058
Mail: [email protected]: www.ativeszprem.hu
TanfolyamokATIminőségben!
Személygk és motoros kategóriákoktóber 6-án 15 óra (EÜ.-vel kezd) és
október 13-án 16 óra„C” szeptember 29-én 16 óra„CE”október 3-án 16 óra„BE”október 7-én 16 óraGKI október 2-án 16 óra
157
73
3
Fashion ragshasználtruha- és játéküzlet
157
33
3
Veszprém, Cserhát-ltp. 6.(Vár Áruház alagsor, bejárat a parkoló felõl)
szeppttemberr 29., héttffõ 8.300 óraTELJES ÁRUCSERE
Már két helyenVeszpréMben
shopVeszprém, Budapest út 8. (Volt SZMT)
Veszprém, Stop Shop (volt dohánybolt helyén)06-20/557-0253 •www.diadivat.hu
Felhasználhatóegy termék vásárlása esetén
a kupon felmutatásávalKupon
2014.09.26-2014.10.26
kedvezmény20 %
157
291
157
86
0
A Nyugalom Kft.mentességgel
vagy különbözeti vizsgávalrrreeennndddeeelllkkkeeezzzőőő
vagyonőröketkkkeeerrreeesss
Veszprém és közvetlen környékéről.Személyes megbeszélésre
bejelentkezés:88/577-050-es telefonszámon 15
813
8
KENGURU BABA-MAMA BOLTVeszprém, Török I. utca 2.
Tel.: 88-741-624www.veszpremibababolt.hu
Levéltár mellett
Minden, ami a kismamának és a babának kell, a legjobb áron!
újdonság!
Nyitva tartás: H–P: 9–17, Szo: 9–12
- gyermekbútorok- bordurök- függönyök
Kiságy: 25.990.-Pelenkázós komód: 41.990.-
Ruhás szekrény: 59.990.-
157
841
Fotó: Mátyus