8
Áder János köztársasági elnök feleségével, Her- czegh Anitával tett látogatást múlt héten a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban. Herczegh Anita a fiatalok koncertje és a tábor körbejá- rása után úgy nyilatkozott: valószínűleg elkallódnának ezek a tehetségek, ha nem len- nének ilyen helyek, mint a Snétberger Zenei Tehetség Központ, ahol nemcsak fej- leszthetik tudásukat, hanem mentoraik egész évben nyo- mon követik pályájukat. Hoz- zátette, nem mellesleg olyan mesterektől tanulhatnak, mint Snétberger Ferenc, aki- nek életpályája is egyfajta mintát jelenthet nekik. Ezért támogatták az elnöki keretből közel 250 ezer forinttal a zongorabeszerzést is, amely- re a központ gyűjtést szerve- zett. Snétberger Ferenc tájé- koztatása szerint több mint 1,7 millió forint gyűlt össze, de ez nem volt elég a zongora megvá- sárlása, amelyet az elnöki keret terhére egészített ki Magyaror- szág köztársasági elnöke. nMÁTYUS TAMÁS Fórum az otthonok biztonságáért Biztonságos otthon – édes otthon címmel rende- zett bűnmegelőzési prog- ramot a Veszprémi Rend- őrkapitányság a Veszprém Megyei Rendőr-főkapi- tányság bűnmegelőzési osztályával közösen múlt héten a Veszprém Agóra épületében. Az úgynevezett „trük- kös” és a betöréses lopá- sok megelőzésére rende- zett lakossági fórumon be- mutatták azt az új kiad- ványt is, amely az ottho- nok, lakások biztonságát növelheti. A fórumra a szervezők főként társas- házi közös képviselőket, polgárőr egyesületek kép- viselőit, valamint idős bűn- megelőzési kortárs segítő- ket vártak, de a lakótele- pen élők és a fiatalabb ge- neráció tagjai közül is töb- ben megjelentek a volt Hemo épületében. Köszöntőjében Pál- mann László alezredes, a Veszprémi Rendőrkapi- tányság kapitányságveze- tő-helyettese rámutatott: továbbra is sok az idős személyek kárára elköve- tett bűncselekmény, így kiemelt figyelmet kell for- dítani a korosztály védel- mére. Ezért fontos a bűn- cselekmények megelőzése érdekében a minél széle- sebb körű tájékoztatás, amiben kérte a megjelen- tek segítségét is: vigyék körbe szomszédaiknak, ismerőseiknek a délután folyamán hallott informá- ciókat. A lakossági fórumon Orsós Károly őrnagy az időskorúak sérelmére leg- gyakrabban elkövetett bűncselekményeket ismer- tette, majd a Személy-, Va- gyonvédelmi és Magán- nyomozói Szakmai Kama- ra tagjai tartottak tájékoz- tatót a lakások biztonságát növelő technikai védelmi rendszerekről, amikkel a résztvevők a gyakorlatban is megismerkedhettek n MÁTYUS PLUSZ VESZPRÉMI | MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP 2015. július 17., péntek XVI. évfolyam, 28. szám Hatszázezer ember, közük háromszáz- ezer gyeremk juthatott kedvezményes üdü- lési lehetőséghez az Erzsébet-program által – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára a közelmúltban a zánkai Erzsébet-táborban. A résztvevők száma folyamatosan nő, idén százezer gyermek üdül a táborokban. n MT Sikeres az Erzsébet-program Nyolcszázmillió forintból újult meg a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház képalkotó diagnosztikai eszközparkja – je- lentette be csütörtökön dr. Rácz Jenő fő- igazgató és dr. Szántó Tamás osztályve- zető főorvos. A Struktúraváltási projekt- ben két és fél milliárd forint állt a kórház rendelkezésére eszközbeszerzésre. n MT Fejlesztések a megyei kórházban Már zajlanak a Rozé Rizling és Jazz Napok A VeszprémFest ingyenes kísérőrendezvénye, amelyen a Mystery Gang is fellépett, vasárnap estig tart Államfői látogatás a központban Előzetes letartóztatásban az ajkai rendőrt bántalmazó férfi Elrendelte az előzetes le- tartóztatását a bíróság annak a férfinek, aki múlt hétfőn egy ajkai benzinkútnál bántal- mazta a vele szemben intéz- kedő rendőröket – tájékozta- tott a Veszprém Megyei Fő- ügyészség Amint írták, a férfit a Veszp- rémi Nyomozó Ügyészség élet- veszélyt okozó testi sértés és hivatalos személy elleni erő- szak bűntettével gyanúsítja. A Veszprémi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a szökés, elrejtőzés, a tanúk be- folyásolása, valamint annak ve- szélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadság- vesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, a gyanúsított előzetes letartózta- tását egy hónapra elrendelte. A férfi július 6-án délután az egyik ajkai benzinkútnál beült egy, a benzinkúton tankoló sze- mélygépkocsi vezetőülésére, amelyet észrevett a kúton tar- tózkodó egyenruhás járőr. Fel- szólította, hogy szálljon ki a járműből, azonban a férfi ez- után a szomszédos kútoszlop- nál álló rendőrautóba próbált beszállni. A rendőrjárőr ezt meg akarta akadályozni, de a férfi megütötte, és a rendőr a földre került, ahol a gyanúsított továbbra is bántalmazta. A rendőr ennek következtében rö- vid időre eszméletét is elvesztet- te. Mint utóbb kiderült, életve- szélyesnek minősülő koponya- sérülést szenvedett. Néhány perc múlva azonban vissza- nyerte eszméletét és a helyszín- re érkező két másik kollégájával együtt kiszállította a gyanúsí- tottat a rendőrautóból. Ebbe még beleegyezett a férfi, de a bilincselésnek már ellenszegült és közben megütött egy másik rendőrt is. Snétberger Ferenc beszél a felsőörsi központban folyó tehetséggondozó munkáról, az első sorban Áder János és felesége Herczegh Anita

Veszprémi 7 Nap Plusz

Embed Size (px)

DESCRIPTION

2015. 07. 17.

Citation preview

  • der Jnos kztrsasgi elnk felesgvel, Her-czegh Anitval tett ltogatst mlt hten a felsrsi Sntberger Zenei Tehetsg Kzpontban.

    Herczegh Anita a fiatalok koncertje s a tbor krbej-rsa utn gy nyilatkozott: valsznleg elkalldnnak ezek a tehetsgek, ha nem len-

    nnek ilyen helyek, mint a Sntberger Zenei Tehetsg Kzpont, ahol nemcsak fej-leszthetik tudsukat, hanem mentoraik egsz vben nyo-

    mon kvetik plyjukat. Hoz-ztette, nem mellesleg olyan mesterektl tanulhatnak, mint Snt berger Ferenc, aki-nek letplyja is egyfajta mintt jelenthet nekik.

    Ezrt tmogattk az elnki keretbl kzel 250 ezer forinttal a zongorabeszerzst is, amely-

    re a kzpont gyjtst szerve-zett. Snt berger Ferenc tj-koztatsa szerint tbb mint 1,7 milli forint gylt ssze, de ez nem volt elg a zongora megv-srlsa, amelyet az elnki keret terhre egsztett ki Magyaror-szg kztrsasgi elnke. nMtyus taMs

    Frum az otthonok biztonsgrt

    Biztonsgos otthon des otthon cmmel rende-zett bnmegelzsi prog-ramot a Veszprmi Rend-rkapitnysg a Veszprm Megyei Rendr-fkapi-tnysg bnmegelzsi osztlyval kzsen mlt hten a Veszprm Agra pletben.

    Az gynevezett trk-ks s a betrses lop-sok megelzsre rende-zett lakossgi frumon be-mutattk azt az j kiad-vnyt is, amely az ottho-nok, laksok biztonsgt nvelheti. A frumra a szervezk fknt trsas-hzi kzs kpviselket, polgrr egyesletek kp-viselit, valamint ids bn-megelzsi kortrs segt-ket vrtak, de a laktele-pen lk s a fiatalabb ge-nerci tagjai kzl is tb-ben megjelentek a volt Hemo pletben.

    Kszntjben Plmann Lszl alezredes, a Veszprmi Rendrkapi-tnysg kapitnysgveze-t-helyettese rmutatott: tovbbra is sok az ids szemlyek krra elkve-tett bncselekmny, gy kiemelt figyelmet kell for-dtani a korosztly vdel-mre. Ezrt fontos a bn-cselekmnyek megelzse rdekben a minl szle-sebb kr tjkoztats, amiben krte a megjelen-tek segtsgt is: vigyk krbe szomszdaiknak, ismerseiknek a dlutn folyamn hallott inform-cikat.

    A lakossgi frumon Orss Kroly rnagy az idskorak srelmre leg-gyakrabban elkvetett bncselekmnyeket ismer-tette, majd a Szemly-, Va-gyonvdelmi s Magn-nyomozi Szakmai Kama-ra tagjai tartottak tjkoz-tatt a laksok biztonsgt nvel technikai vdelmi rendszerekrl, amikkel a rsztvevk a gyakorlatban is megismerkedhettek

    n Mtyus

    PLUSZveszprmi | MEGYEI InGYEnES kZLEtI hEtILaP

    2015. jlius 17., pntekXVI. vfolyam, 28. szm

    Hatszzezer ember, kzk hromszz-ezer gyeremk juthatott kedvezmnyes d-lsi lehetsghez az Erzsbet-program ltal jelentette ki Czunyin Bertalan Judit, az EMMI kznevelsrt felels llamtitkra a kzelmltban a znkai Erzsbet-tborban. A rsztvevk szma folyamatosan n, idn szzezer gyermek dl a tborokban. n Mt

    Sikeres az Erzsbet-programNyolcszzmilli forintbl jult meg a

    Veszprm Megyei Csolnoky Ferenc Krhz kpalkot diagnosztikai eszkzparkja je-lentette be cstrtkn dr. Rcz Jen f-igazgat s dr. Sznt Tams osztlyve-zet forvos. A Struktravltsi projekt-ben kt s fl millird forint llt a krhz rendelkezsre eszkzbeszerzsre. n Mt

    Fejlesztsek a megyei krhzban

    Mr zajlanak a Roz Rizling s Jazz NapokA VeszprmFest ingyenes ksrrendezvnye, amelyen a Mystery Gang is fellpett, vasrnap estig tart

    llamfi ltogats a kzpontban

    Elzetes letartztatsban az ajkai rendrt bntalmaz frfiElrendelte az elzetes le-

    tartztatst a brsg annak a frfinek, aki mlt htfn egy ajkai benzinktnl bntal-mazta a vele szemben intz-ked rendrket tjkozta-tott a Veszprm Megyei F-gyszsg

    Amint rtk, a frfit a Veszp-rmi Nyomoz gyszsg let-veszlyt okoz testi srts s hivatalos szemly elleni er-szak bntettvel gyanstja. A

    Veszprmi Jrsbrsg az gyszi indtvnnyal egyezen a szks, elrejtzs, a tank be-folysolsa, valamint annak ve-szlye miatt, hogy szabadlbon hagysa esetn szabadsg-vesztssel bntetend jabb bncselekmnyt kvetne el, a gyanstott elzetes letartzta-tst egy hnapra elrendelte.

    A frfi jlius 6-n dlutn az egyik ajkai benzinktnl belt egy, a benzinkton tankol sze-

    mlygpkocsi vezetlsre, amelyet szrevett a kton tar-tzkod egyenruhs jrr. Fel-szltotta, hogy szlljon ki a jrmbl, azonban a frfi ez-utn a szomszdos ktoszlop-nl ll rendrautba prblt beszllni. A rendrjrr ezt meg akarta akadlyozni, de a frfi megttte, s a rendr a fldre kerlt, ahol a gyanstott tovbbra is bntalmazta. A rendr ennek kvetkeztben r-

    vid idre eszmlett is elvesztet-te. Mint utbb kiderlt, letve-szlyesnek minsl koponya-srlst szenvedett. Nhny perc mlva azonban vissza-nyerte eszmlett s a helyszn-re rkez kt msik kollgjval egytt kiszlltotta a gyans-tottat a rendrautbl. Ebbe mg beleegyezett a frfi, de a bilincselsnek mr ellenszeglt s kzben megttt egy msik rendrt is.

    Sntberger Ferenc beszl a felsrsi kzpontban foly tehetsggondoz munkrl, az els sorban der Jnos s felesge Herczegh Anita

  • veszprmi 7 nap pLUsz2 | 2015. jlius 17.

    Regionlis hetilap A Maraton Lapcsoport tagjaA lap ingyenes Megjelenik 25 558 pldnyban Ajka, Alsrs, Balatonalmdi, Balatonfred, Balatonfzf, Csopak, Felsrs, Litr, Nemesvmos teleplseken. Fszerkeszt: Heffler Gyrgy Lapigazgat: Ugray Adrin Felels szerkeszt: Mtyus Tams Szerkesztsg: Veszprm, Hzgyri t 12. Tel./fax: (88)400-400, 541-780 e-mail: [email protected] Postacm: 8201 veszprm, Pf. 1384 Aprhirdets felvtel: Veszprmi Hirdet Iroda, Veszprm, Kossuth u. 6. flemelet Kiad: Maraton Lapcsoport Multivzi Kiadi Kft. Veszprm, Hzgyri t 12. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763, fax: 88/541-688 Felels kiad: Szab Mikls, Kzmr Judit s Heffler Gyrgy gyvezet igazgatk ISSN: 1789-6703 Nyomdai munkk: Pannon Lapok Trsasga Nyomdai Kzpont Veszprm, Hzgyri t 12. Felels vezet: Horvth Gbor Megrendels szma: V 28/2015. Terjeszti a Pannon Lapok Trsasga

    ajkaJlius 18., szombatA Pannon Vrsznhz strandsznhzi

    eladsai a vrosi strand s lmny-frd terletn: 11.00 Csuks Istvn: Az ris nyomban zens mesej-tk; 21.00 Csavard fel a sznyeget musical show; 22.30 jszakai vzi orfeum

    Jnius 18., szombat 12 raNagy Lszl emlknap Iszkzon, a

    klt szlhznl

    Jnius 19., vasrnapA Pannon Vrsznhz strandsznhzi

    eladsai a vrosi strand s lmny-frd terletn: 11.00 Szergej Pro-kofjev: Pter s a farkas tncjtk kicsiknek; 21.00 Gm Zoltn: Starfactory musical

    alsrsJlius 1619., cstrtk-vasrnapAlsrsi Srfesztivl a Sirly parkban

    kzmves srk bemutatsa, ks-tolsa

    Jlius 18., szombat 19 raAz Alsrsi Kpzmvszeti Egyeslet

    killtsnak megnyitja a Trk-hzban

    Jlius 18., szombat 20 raKomolyzenei koncert Kiss Domonkos

    Judittal s bartaival a reformtus templomban

    Jlius 24., pntek 21 raMeseaut a Pannon Vrsznhz zens

    komdija a kzsgi strandon

    BalatonalmdiJlius 17., pntek 18 raMsfl rs, ingyenes krsta a vros

    rgi villinak nyomban, tallkoz a Tourinform iroda eltt

    Jlius 1719., pntek-vasrnapAlmdi Napok 2015 a Szent Istvn

    parkban:

    Jlius 18., szombat 17 raIngyenes templomi krsta a Honis-

    mereti Kr tagjainak vezetsvel az erdtett templomban

    Jlius 19., vasrnap 20 raNyri orgonahangverseny a Szent

    Imre-templomban: Hegeds Valr zongora- s orgonamvsz (Buda-pest)

    Jlius 22., szerda 20.30 raPly Barna akusztik a Lounge Coffee-

    ban

    Jlius 24., pntek 16 raAlmdi Pdium s knyvbemutat a

    Pannniban, vendg Bjte Csaba atya

    Jlius 24., pntek 18 raMsfl rs, ingyenes krsta a vros

    rgi villinak nyomban, tallkoz a Tourinform iroda eltt

    Jlius 24., pntek 19 raBalatoni Csillagsvny Bjte Csaba

    ferences szerzetessel a Szent Imre-templomban

    BalatonfredJlius 1317., htf-pntekKLASSZ a pARTon komolyzenei kon-

    certsorozat a Tagore stnyon:pnteken 21.00 az budai Danubia

    Zenekar koncertje

    Jlius 1726.DumaFred humorfesztivl a Balaton

    Szabadid Kzpontban

    Jlius 1718., pntek-szombatFredJam knnyzenei fesztivl a Kis-

    faludy strandon

    Jlius 17., pntek 20 raMajestic Sound 2015 orgonakoncert a

    Fehr-templomban

    Jlius 19., vasrnap 19 raVilgslgerek egy estn Horgas

    Eszter szletsnapi koncertje az Anna Grand Hotelben, vendgm-vsz Falusi Mariann, kzremkdik a ClassJazz Band

    Jlius 2126., kedd-vasrnapAnna Fesztivl egy ht az Anna-bl

    jegyben:kedden Lavotta Jnos Cignyprms

    Verseny a Kisfaludy Galribanszerdn a Lavotta Jnos Cignyprms

    Verseny glamsora a Gygy trencstrtkn 20 rakor Operafred

    npszer operakrusok zongor-val, a Magyar llami Operahz nekkara kzremkdsvel a Gygy tren

    pnteken 17.00 rakor koszorzs Szentgyrgyi-Horvth Anna Kriszti-na tiszteletre a Balatoni Nagyasz-szony tblnl (Horvth-hz); 18.00 Szvhalszat a Balatonon a Jkai hajrl; 20.00 Operafred Opera-gla a Gygy tren; 22.00 Szvhal-szk zens ltvnysznhzi est a szerelemrl Liptk Gbor Legenda a fredi savanyktrl rsa alapjn a Vitorls tteremben

    szombaton 190. Anna-bl: 17.30 a 2014. vi bl szpe kocsikzsa lovashuszr ksrettel; 18.00 Bala-tonfred Vros Koncert Fvszene-karnak msora az Anna Grand Cukrszdnl; 18.30 gylvs, nneplyes bevonuls a Blaha tte-remtl az Anna Grand Hotelbe; 19.30 Nyittnc Palots: Magyar llami Operahz balettkara; 20.00 a bl megnyitsa; 23.30 djtads

    vasrnap 10.00 a Balatonfred Np-tncegyttes msora a Kisfaludy Sznpadon; 10.45 a 190. Anna-bl szpe s udvarhlgyeinek bemu-tatkozsa, majd lovashuszr-ks-rettel stakocsikzsa a vrosban; 20.00 Rbakzi Rita s Bn Veroni-ka eladi estje az Arcsi Nphz-ban; 21.00 Operafred Pietro Mas-cagni/Ruggero Leoncavallo: Parasztbecslet/Bajazzk vetts a Gygy tren, eshelyszn a Szvkr-hz Eszterhzy terme

    Jlius 24., pntek 20 raMajestic Sound 2015 orgonakoncert a

    Fehr-templomban

    8630 Balatonboglr, Szabadsg utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adsunk a UPC 502-es csatornjn lthat!

    Htf (07.20.)8.0018.00 Napkzben balatoni krkp, lkapcsolsokkal18.00KzletiKvhz:Vendg:Teleki Mikls orgonamvsz 18.30 IrnyErdly! Korond ismeretterjeszt sorozat19.10Mikroszkp2. rsz tudomnyos ismeret-terjeszt sorozat 19.50 Kortrs Portr: Farkasdmszobrszmvsz 20.10Kaposponthrad20.30Sport-magazin 20.45ABocusedOrGasztrokrtmsodik llomsa aVilla Mediciben Pesti Istvn Michelin-csillagos sf vezetsvel2015. 21.10 A szabadsg ra amerikai krimi, Fsz.: Robert Ginty(16) 22.50jszakai panorma (benne: estimsoraink ismtlse)

    Kedd (07.21.)8.0018.00 Napkzben balatoni krkp, l kapcsolsokkal18.00Onkolgiaikutats-fejleszts2.rsztudomnyossorozat18.35 Kzleti Kvhz: Vendg: Dr. Lengyel Rbert Sifokpolgrmestere19.10Kultiverzum1.rszkzletimagazin19.40Hrhttr:Kkszalag2015.20.00Kaposponthrad20.20Sport-magazin 20.35 Hrhttr: Gzkacsa avat Balatonboglr 2015.20.45rjtszerelemromantikusdrma,Fsz.:DavidDwyer(12)22.20jszakaipanorma(benne:estimsoraink ismtlse)

    Szerda (07.22)8.0018.00Napkzbenbalatonikrkp,lkapcsolsokkal18.00Sztrportr show-msor amagyar knnyzenei let szerepli-vel18.35FejezetekMagyarorszgkzlekedstrtnetbl3. rszismeretterjesztsorozat19.10KzletiKvhz:Vendg:MringJzsef Attila orszggylsi kpvisel,miniszteri biztos 19.55Mijsg? portrfilm 20.10 Hrhttr: Tour de Pelso 2015. 20.25Kapospont hrad 20.45 Sportmagazin 21.00 A Bocuse dOrGasztrokrt msodik llomsa a Villa Mediciben Pesti IstvnMichelin-csillagos sf vezetsvel 2015. 21.25 Tzoltk 8. rsz ausztrl filmsorozat 22.15 Velencei naplemente az MSC Preziosahajrl22.40jszakaipanorma(benne:estimsorainkismtlse)

    Cstrtk (07.23.)8.0018.00 Napkzben balatoni krkp, l kapcsolsokkal18.00Hrhttr:ElefntokBalatonlelln2015.18.10Kultiverzum2. rszkulturlismagazin18.45Balatoniprogramajnl18.55Mindentuds egyeteme: Teljestmnyfokozs, dopping ssport ismeretterjesztelads19.45Versenyzk sportma-gazin technikai motorsportokrl 20.45 Kapospont hrad21.05Sportmagazin21.20Feketn-fehrenamerikai filmdr-ma, Fsz.: John Travolta (12) 22.45 jszakai panorma (benne:estimsoraink ismtlse)

    Pntek (07.24.)8.0018.00 Napkzben balatoni krkp, lkapcsolsokkal 18.00 Gniusz kulturlismagazin 18.35 Balatoni programajnl 18.45Kzleti Kvhz: Vendg: Wgner Istvn Delta Retro disco tulajdonosa (Balatonmria-

    frd) 19.25 Artea: Vendg: Ternovszky Bla rajzfilmrendez portrmsor 20.15 Hrhttr: Sifok eye 2015. 20.30Kapospont hrad20.50 Sportmagazin 21.05Vilgjobbtk magyar film, Fsz.: KovcsZsolt,Nmedirpd (12) 22.45jsza-kai panorma (benne: estimsoraink ismtlse)

    Szombat (07.25.)8.0014.00 Napkzben balatoni krkp, l kapcsolsokkal14.00 Hrhttr: Balatonboglr Vros Napja 2015. 14.10BencZenszek beszlgets s zenls ismert zenszekkel14.45 Nagyts: Vendg: Erds Csaba js, tenyranaliztor15.20 Kzleti Kvhz: Vendg: Witzmann Mihly orszg-gylsi kpvisel (Fidesz) 16.40Off-Roadmagazin 6. rsz 17.15BartkzongorjnIII. rsz:SzokolayBalzs 18.30KzletiKv-hz: Vendg: Teleki Mikls orgonamvsz 19.00 Rippl-RnaiJzsef 150 ve dokumentumfilm 19.50 Mindenkinek jr azunalomstandupcomedy20.25PortrfilmDvnyiZoltnrlBalatoniFszrtnyugalmazottvezrigazgatja20.50Hallosmerlsamerikaikrimi,Fsz.:MichaelDudikoff(16)22.20jsza-kai panorma (benne: estimsoraink ismtlse)

    Vasrnap (07.26.)8.0014.00 Napkzben balatoni krkp, l kapcsolsokkal14.00 Portrfilm Dvnyi Zoltnrl Balatoni Fszrt nyugal-mazott vezrigazgatja 14.25 Mindenkinek jr az unalom stand up comedy 15.00 Kzleti Kvhz: Vendg: Teleki Mik-ls orgonamvsz 15.30 BencZenszek beszlgets szenls ismert zenszekkel 16.05 Off-Road magazin 6. rsz16.40 Nagyts: Vendg: Erds Csaba js, tenyranaliztor17.15 Bartk zongorjn III. rsz: Szokolay Balzs 18.30 KzletiKvhz: Vendg:WitzmannMihly orszggylsi kpvisel(Fidesz) 19.50 Rippl-Rnai Jzsef 150 ve dokumentumfilm20.40Hrhttr: Balatonboglr VrosNapja 2015. 20.50Hallosmerlsamerikaikrimi,Fsz.:MichaelDudikoff(16)22.20jsza-kai panorma (benne: estimsoraink ismtlse) 2

    5570

    123

    7927

    Keresse rsunkat a szombati Naplban!

    Varga Gbornak tavalyjelent meg Llekhang cmmelversekbl, przai rsokblsszelltott ktete.

    A harmincngy ves irodal-mr tagja a BatsnyiCserhtMvsz Krnek, kltemnyeia Dlibb magazinban santolgiban, A Fnix dalairodalmi lapban jelentek meg.A Mvsz Kr plyzatain tbbrangos djat kapott, tovbbviseli az rks tag cmet.Hitvallsa: Isten, otthon,csald, haza. Kzpiskolskntragadott elszr tollat, komo-

    lyabban nyolc ve r. Gyermek-korrl, ktdseirl, belsvvdsairl, a szmra fontosvagy felkavar rzsekrl.

    Az sk szava

    KrnyezetnK szolglatban! www.vkszrt.hu

    BAGOLYVRI PARKOLHZHa gpjrmvt vni, vdeni szeretn, parkoljon a nonstop nyitva

    tartssal zemel parkolhzban.Veszprmben, a Bagolyvri u. 1. szm alatt fogadja autjt 6 szintes,

    190 db gpjrm befogadsra alkalmas parkolhz.

    a parKolhz elnyeia Kzterleti parKolKKal szemben:

    kamerarendszerrel felgyelt fedett helyen parkol autja nincs parkolsi idkorlt csak 100 Ft/ra a parkolsi dja

    2553

    03

    Keressen minket az interneten:

    www.maraton.hu

    3

    Jelentkezs mdja:Amennyiben felkeltettk rdekldst s szvesen csatlakozna vllalatunkhoz,kldje el fnykpes szakmai nletrajzt az albbi cmre: [email protected] s az egyes pozcikrl bvebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat.

    Legyen rsze a jvnknek!Csatlakozzon

    egy izgalmas feladatokat knl,emberkzpont vllalathoz!

    Amit knlunk: versenykpes jvedelem 13. havi fizets bren kvli juttatsi csomag kivl munkakrlmnyek inspirl fel-adatok a legfejlettebb technolgikat alkalmazva karrierlehetsg egy lendletes csapat tagjaknt hossz tv, stabilmunkalehetsg egy biztos alapokon ll, nemzetkzi vllalatnl.A munkavgzs adott terlettl fggen 3 mszakban, vagy folyamatos mszakban trtnik.

    A Valeo-csoport egyike a vilg legnagyobb fggetlen autipari beszlltinak.Veszprmi gyrunkban ksztjk a cscsminsg szemly-, teher- illetve nehzgpjrm-kapcsolk sszenzorok szles skljt, valamint elektronikai vezrl s kameravezrl egysgek gyrtsval is fog-lalkozunk. 2013-tl j zletggal bvlve s a legfejlettebb technolgik alkalmazsval kezdtk megSMT gyrtsunkat. Az pletbvtssel is jr beruhzs jabb mrfldk veszprmi zemnk letben.

    Az albbi munkakrbe keresnk j munkatrsakat:

    GPBELLT TECHNIKUSFeladat: gyrtsori automata s flautomata gpek belltsa, zemeltetse, rszvtel a tervszer karbantartsi munkk-ban, zemzavar esetn hibakeress, hibaelhrts, javts. Elvrs: gpgyrts/mechatronika/mszersz terleten szerzettkzpfok vgzettsg Elny: angol nyelv ismerete.

    KARBANTART TECHNIKUSFeladat: gyrts sorn felmerl gphibk kezelse, gpbelltk tmogatsa, karbantart s gyrtstmogat mrnkkmunkjnak tmogatsa. Elvrs: mszaki, elektronikai terleten szerzett kzpfok vgzettsg.

    MINSGBIZTOSTSI TECHNIKUSFeladat: gyrts sorn felmerl minsggyi problmk kezelse, problmamegolds koordinlsa egyttmkdve a ter-melsi csapattal, minsggyi riportok, kimutatsok ksztse. Elvrs: kzpfok mszaki vgzettsg, minsgbiztostsiterleten szerzett tapasztalat.

    TESZT TECHNIKUSFeladat: ICT, FCT, AOI tesztek, tesztelk felgyelete, zavartalan mkdsnek tmogatsa, problmamegolds a tesztmr-nkkkel egyttmkdve. Elvrs: mszaki, elektronikai terleten szerzett kzpfok vgzettsg, mszaki rajz ismeret,mrmszerek s mrstechnika ismeret, alapszint angol nyelvtuds, technikusi munkakrben szerezett tapasztalat.Elny: angol nyelv ismerete.

    DEBUG TECHNIKUSFeladat: az ellenrzskor kiszrt hibs darabokon a hiba oknak feltrsa, a gyrtsi folyamat javtsa rdekben.Elvrs:mszaki, elektronikai terleten szerzett kzpfok vgzettsg, mszaki rajz ismeret, mrmszerek s mrstech-nika ismeret, forrasztsi alapismeret, PCB javtsban szerezett tapasztalat. Elny: angol nyelv ismerete.

    veszprmi 7 nap pLUsz 2015. jlius 17. |

  • veszprmi 7 nap pLUsz4 | 2015. jlius 17.

    Adja fel aprhirdetst lapunkba a belvrosban!

    Veszprmi Hirdet IrodaKossuth u. 6., hszemeletes flemelet

    megjul jsg, megjul lehetsgek PLUSZ

    veszprmi | MEGYEI InGYEnES kZLEtI hEtILaP

    2013. november 29., pntek

    XIV. vfolyam, 47. szm

    Kszljnk fel mielbb a tli tviszonyokra!

    Emlklst rendeztek a megyeh-

    zn Pl veszprmi pspk oklevele

    keletkezsnek 750. vfordulja al-

    kalmbl mlt pnteken. Mint azt a

    rendezvny fsznoka, Rtvri Ben-

    ce llamtitkr kiemelte, a keresztny-

    sg nemzetmegtart er, e nlkl nem

    ltezne magyarsg, s ez a valls kt

    ssze minket Eurpval is. MTM

    Iskolkat, krhzakat alaptottak

    Eslyegyenlsgi workshopot tar-

    tott a szkesfehrvri Trr Istvn

    Kpz s Kutat Intzet Veszprm-

    ben a vroshza Kossuth-termben

    kedden. A tancskozs egyike an-

    nak az 56-nak, amelyeket orszg-

    szerte szerveztek 2012. szeptember

    15-tl a htrnyos helyzet emberek

    megsegtse rdekben. DI

    Tancskozs az eslyegyenlsgrlMegjulhataz Arcsi tFeljtjk Balatonfred

    nagy forgalm gyjttjt,

    az Arcsi utat, amely Ba-

    latonarcsot kti ssze a

    vroskzponttal, azaz a

    kertvrosias szerkezet

    teleplsrszt az intzm-

    nyekkel, munkahelyekkel

    tjkoztatta az nkor-

    mnyzat az MTI-t htfn.

    A 277 milli forint ssz-

    kltsg beruhzssal az

    egysges, sszefgg

    gyjtthlzat ltrehoz-

    sval jelentsen cskken a

    Lczy Lajos utca, az Ady

    Endre utca, a Kossuth La-

    jos utca s a Tamsi ron

    utca terheltsge. Az Ar-

    csi t keleti vgn voda s

    kzpiskola is tallhat,

    amelyek krnykn jelen-

    ts gyalogosforgalom a

    jellemz, gy a projekt

    nemcsak a gpjrmvek-

    kel val kzlekedst teszi

    biztonsgosabb, hanem

    a gyalogosok s kerkp-

    rosok kzlekedsnek v-

    delme is jelentsen n a

    kiptett jrdaszakaszok-

    nak ksznheten.Tjkoztatsuk szerint

    a gyalogosforgalomhoz

    igazodva hrom biztons-

    gos gyalogtkelhely is l-

    tesl, amelyek mszaki

    megoldsuknak kszn-

    heten a mozgskorlto-

    zottak s gyermekkocsit

    tolk szmra is knnyen

    hasznlhatak, mg a

    Gombs-kria krnykn

    j s biztonsgos aut-

    busz-megllkat ptenek.

    A jrda s a kzt kztt

    zld svot alaktanak ki,

    az Arcsi t mentn fasort

    teleptenek s utcabtoro-

    kat is kihelyeznek. mti

    Idn is sokan kerestk fel a Pannon Egyetem nylt napjt, amelyet szerdn tartottak az intzmny veszprmi kzpontjban. A dikok

    megismerkedhettek az t kar kpzsi profiljval, tovbbtanulsi lehetsgeikkel, valamint betekinthettek a tanrk, a kollgiumok,

    a knyvtr s tbb laboratrium munkjba is.

    Mtyus taMs

    Nylt nap volt az egyetemen

    A Magyar Kzt Nonprofit Zrt. segtsgvel hasznos tancsokat gyjtttnk ssze 45. oldal

    A ngyszglet kerek erd laki

    Lzr Ervin A ngy-szglet kerek erd

    cm mesemusicalje lt-

    hat a Veszprmi Petfi

    Sznhzban december

    1-jtl gyermekbrletes

    eladsban.A Tatabnyai Jszai Mari

    Sznhz produkcijt Pesty-

    Nagy Kati rendezte. A szeretet

    nyelvt sokan rtik mr abban a

    csodlatos erdben, ahol a mese

    jtszdik. Itt lnek ugyanis

    olyan varzsos figurink, mint

    Mikkamakka vagy Nagy Zord,

    Dmddm s Szrnyeteg La-

    jos. Egy Kiscsillag ltogatba

    rkezik, s feltrul eltte megany-

    nyi titok, cselszvs, vetlkeds,

    megismerhetjk vele egytt a

    bartsg, a hsg rkrvny

    igazsgait, mikzben dallal,

    tnccal nnepeljk Bruckner

    Szigfrid henceg szerethets-

    gt, Aromo nagy eszt vagy L

    Szerafin kitartst, Vacskama-

    ti lceit. rk rvny mese,

    nemcsak fiataloknak, hanem

    mindenkinek, aki mg rti vagy

    jra tanuln a szeretet szavait,

    a bartsg nyelvt, a hsg tr-

    vnyeit, humorral, zenvel,

    tnccal fszerezve.

    mtyus

    Dmddm, Bruckner Szigfrid s trsai lesznek lthatk a sznhzban

    Fot: Mtyus

    Fot: Petfi Sznhz

    Fot: Mtyus

    hirdets

    veszprmi nap

    2013. november 22. XIX. vfolyam 46. szm

    Ingyenes vrosi kzleti hetilap

    Szarvasok szvetsge a Kabca sznpadn

    A nemrg bemutatott drmajtkkal elssorban a kzpiskolsokat clozzk meg 1617. oldal

    Idn kilencedik alkalommal adtk t

    a Veszprm Megyei Prma Djakat pn-

    tek este a megyehzn, ahol Perlusz

    Lszl s Gazsi Attila, a VOSZ orszgos

    s helyi vezeti kszntttk a megjelen-

    teket. Az elismerseket Tams kos,

    Ruttkay Gyula ptsz, Trcsnyi Ger-

    gely s prof. dr. Veress Gbor vehette t.

    Cikknk a 4. oldalon.

    Megvlasztottk a megye prmit

    Harminct ves fennllst nne-

    pelte glamsorral mlt pnteken a

    veszprmi Bbita voda a Vrosi M-

    veldsi Kzpont sznhztermben.

    Hegyin Horvth va vodavezet

    kszntje utn Nmedi Lajos alpol-

    grmester dvzlte a szletsnapi

    rendezvnyen megjelenteket.

    Cikknk a 3. oldalon.

    Jubillt a veszprmi Bbita voda

    Kisn Lovasi Mria negyven

    vet tlttt a szocilis ell-

    tsban, s mint az Egyestett

    Szocilis Intzmny vezet-

    je ment nyugdjba mjus-

    ban. Munkjt Hornig-djjal

    ismerte el Veszprm Megyei

    Jog Vros nkormmyza-

    ta, amelyet Porga Gyula pol-

    grmestertl vehetett t a

    vroshzn. 11. oldal

    TRAI TEA

    A hatkonyabb betegelltsrt

    Emptia kell s kreativits

    A HT TMJA

    A hatkonyabb betegellt-

    si rendszer biztostsa r-

    dekben kttt megllapo-

    dst az Orszgos Mentszol-

    glat s a megyeszkhely

    nkormnyzata. Felhvjk a lakossg figyel-

    mt, hogy 2013. december

    1-jtl a kzponti orvosi

    gyelet az Orszgos Ment-

    szolglat kzs diszpcser-

    irnytsval mkdik, ezrt

    a felntt hziorvosi s a hzi

    gyermekorvosi gyelet egy-

    sges hvszma a (88) 412-104 telefonszmra vltozik.

    89. oldal

    Az MKBMVM Veszprm

    KC november 23-n,

    szombaton 18.45-kor a

    szlovn RK Celje PL ellen

    lp plyra a Veszprm

    Arnban. 20. oldal

    SPORTA Celjt fogadja

    az MKBMVM

    A Lovassy Lszl Gimnziumban hsz ve mkdik nmet nemzetisgi tagozat, ahol mlt cstrtkn avattk fel az jjalaktott

    Valria Koch-termet, s bemutattk a jubileumra ksztett DVD-t.

    Cikknk a 2. oldalon.

    Hszves lett a nmet tagozat

    Fot: Mtyus

    080

    9774

    9

    Tervezs 3D technolgia segtsgvel

    Professzionlis kivitelezssel

    Tovbbi informcikrt, referencikrt, krem ltogassa

    meg honlapomat a www.bodisbutor.hu cmen,

    illetve vrom szves megkeresst a fenti telefonszmon!

    BDIS PTER mOBIL: 70 333 9397

    HOGY AZELkpZELsvaLSgg

    vLjOn!

    08

    0976

    88

    Fot: Mtyus

    A Magyar Kerkpros Klub Veszprmi Terleti Szerveze-tnek rendezsben Kerkp-ros piknik cmmel csaldi na-pot tartottak Veszprmben a Betekints-vlgyben szomba-ton.

    Molnr Nndortl, a veszp-rmi szervezet titkrtl meg-tudhattuk, a rendezvny apro-pjt az adta, hogy a Magyar Kerkpros Klub a kerkp-ros turizmust szolgl fejlesz-tsbe kezdett. Ezzel azt szeret-nk elrni, hogy a jelenleginl 50 kilomterrel tbb kerkp-ros turistatvonal legyen kije-llve rginkban.

    A csaldi nap rendezvnyei tbbsgben a gyermekeknek szltak, ezrt volt Ramazuri bbsznhz s jtszhz,

    baranta bemutat, fellpett az Iciri Piciri egyttes, de a ke-rkprozs jegyben tbbek kztt szerepelt gyessgi s bringahajt verseny, kerkp-ros szpsgverseny.

    A kerkpros szervezet j kapcsolatot pol a vrosi rend-

    rkapitnysggal, valamint a Veszprmi Baleset megelzsi Bizottsggal, gy k is csatla-koztak a rendezvnyhez. Az jvoltukbl kerkpros gyes-sgi plya is vrta a rendezv-nyen rsztvevket.

    n Hauzler

    Bringaparti a Betekints-vlgyben

    Kerkpros gyessgi plya is vrta a rsztvevket a vlgyben fot: Hauzlerwww.fulltech.hu

    Veszprm, Musktli u. 8.Tel.: 88/[email protected]

    Anagy forrsgban hstse otthont!

    Klma berendezsekSzerelse, Javtsa, Karbantartsa

    Krje szakkpzett kollgink segtsgt!Ingyenes felmrs, szaktancsads!

    Kapuk, Kapunyitk, Garzsajtk, Klmk, Laksriasztk,Kzponti porszvk, Tzvdelmi rendszerek,Audi s vide kaputelefonok

    2553

    04

    2015.jlius22-28.Licitzrs:

    2015. jlius 28.19 rtl

    A Pannon LapokTrsasga

    aukcis portlja

    OnLine Regisztrlj a rendszerbe!

    Licitlj a kvnt termkekre!

    Juss hozz jval olcsbban

    lmaidhoz, vgyaidhoz!

    OnLineAukci

    Rsze a megtakartsnak!

    Comfort Line Btorruhz Veszprm, Hzgyri t 24. Tel.: 88/201-242

    NY I T S I AK C I

    VSroLJon moSt J ron!

    rvnyessg2015.jlius1725-ig

    illetvea

    kszleterejiig.

    Velence gykeret160200 matrachoz gyrccsal

    79.90059.900 FtMicrar heVer

    5 pozciba llthat fejvg, 90200 cm,duplarugs, gynemtartr s

    87.50069.900

    2557

    29

    J!Comfort Line BtorruhzVVeesszzpprrmm,, HHzzggyyrrii tt 2244..

    2558

    09

    MM ggjjuu tt aa vv pp mmii DDii ggooNemrg prmium kategrisminstst szerzett a veszprmiDiego sznyegruhz. Az ehhezkapcsold elnykrl Meinczin-ger Mrton, az ruhz gyvezetjenyilatkozott lapunknak.

    A prmium kategris besorols annyitjelent, hogy zletnk bekerlt az orsz-gosan csupn nyolc mrkakereskedstmagban foglal krbe,amelyekben a Diegoteljes knlata megta-llhat.Meinczinger Mrton aztis hozztette, az elisme-rs megjulst is hozotta Hzgyri ti zlet le-tbe. Kvetve a trendet a14 ves mkds sornismt megjult a veszp-rmi Diego sznyegru-hz, ami leginkbb aknlatban mutatkozikmeg.Termkeik sorba tar-tozik a laminlt pad-l, a kszsznyeg, a padlsznyeg, a PVCpadl, a fggnyk s karnisok. Az elmlt msfl hnapban megjult alaminltpadl- s a darabsznyeg-kollek-ci. Ma mr tbb mint 100-fle raktronlv laminlt padl kzl vlaszthatnakvsrlink. A knlatban a legutbbi trend-nek megfelel szn- s formavilg mellett ahagyomnyos darabok is megtallhatak mondja az zletvezet, aki azt is hozztet-te, a legjabb darabok rdekessge, hogykinzetkben szinte megklnbztethe-tetlenek az eredeti fa parketttl, viszontkopsllsguk jval magasabb, mint ahagyomnyos f, emellett pedig a ned-

    vessget is jobban trik tkletes illesztsirendszerknek ksznheten, amelyen avz alig vagy egyltaln nem tud thatolni.Az sem elhanyagoland, hogy a parkettk-ra lland akcik vonatkoznak, amelyekmrtke 6001000 Ft/nm.A kszsznyegek frontjn j mrka jelentmeg az zletben. A Tulipo a Diego sajtmrkja, mely fantasztikus mret- s szn-vlasztkban ll a vevk rendelkezsre.A legmodernebb sznektl a hagyomnyo-sig, az 5080-as mrettl a 240340-es

    mretig vsrolhatak. Jelenleg tbb mint2000 darab ksz-sznyeg kzl vlogat-hatnak, akik betrnekaz zletbe mondjaMeinczinger Mrton,aki azt is hozztette,mszlas sznyegeikszmt igyekeznek aminimlisra cskkente-ni. Leginkbb hkezelts gyapjbl kszltdarabokat forgalmaz-nak. Ezek elnye, hogysokkal knnyebbentisztthatk antisztati-kussguk rvn, mint a

    mszlas trsaik.Azrt is rdemes betrni a Hzgyri tizletbe, mivel a sznyegek nagy rsze 33,illetve 50 szzalkos kedvezmnnyel kap-hat. A lakstextil osztlyunkra sok j fg-gny rkezett, amelyeket tovbbra is in-gyen varrunk kszre gyfeleink krsre hangslyozta az zletvezet, aki azt iskiemelte, fontos tudni, hogy tovbbra isingyenes szaktancsadssal llnak gyfe-leik rendelkezsre, hiszen a digs fikmindig kitallnak valamit!.Az akcik rszleteirl rdekldjn az z-letben! (X)

    112 krnika

    5veszprmi 7 nap pLUsz 2015. jlius 17. |

    Srelmek a pszichitrinAlaptvnyunk kzel 20 ve biztost ingyenes jogseglyszol-glatot azok szmra, akiket srelem rt a pszichitriai kezel-sk sorn. Ha n vagy ismerse ilyen helyzetben van, illetve tudomsa van ilyen esetrl, krjk, jelezze az albbi elrhet-sgeken: llampolgri Bizottsg az Emberi Jogokrt Alapt-vny Cm: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden informcit bizalmasan kezelnk!

    Krzttet fogtakAz ajkai rendrk igazol-

    tattak egy frfit jlius 9-n dleltt, aki ellen a Szcs-nyi Rendrkapitnysg k-rzst adott ki kzlte a rendrsg. A jrrk igazol-tattk a 27 ves ngrdsza-kli frfit, majd tovbbi elj-rs lefolytatsra tadtk a krzst kiad szervnek.

    Brsg eltt a csigzk

    Brsg el lltjk azt a kt kertai frfit, akik csig-zs kzben figyeltek fel az egyik kertai csaldi hz ud-varn lv alumniumtb-lra, melyet pr nappal k-sbb megprbltak elvin-ni kzlte a rendrsg. A kertai krzeti megbzottat llampolgr rtestette j-nius 20-n, aki este hat ra eltt megzavart kt sze-mlyt, akik a szomszdj-ban lv, resen ll hztl a msik szomszd hz ud-varra egy nagy alumni-umtblt raktak t a kert-sen. A szomszd rjuk kil-tott, hogy azonnal tegy-tek vissza a lemezt s taka-rodjatok. Erre a kt frfi az alumniumtblt letette s futsnak eredt rta a rend-rsg. A gyors adatgyjt-seknek ksznheten a rendrk ltkrbe kerlt egy 40 s egy 54 ves helyi frfi, akik kihallgatsuk so-rn mindketten beismer vallomst tettek.

    A kt kertai frfival szemben lops vtsg-nek elkvetse miatt elj-rs indult, amelyet a na-pokban az Ajkai Rendrka-pitnysg vdemelsi ja-vaslattal brsg el llts-sal zrt le.

    Azakci

    2015.jlius1-tl2015.jlius31-igrvnyes.A

    kedvezmnykomplett

    szemvegvsrlsaesetn

    aszemvegkeretre,napszemveg

    vsrlsa

    esetn

    anapszemvegre

    vonatkozik.Az

    akciban

    rsztvev

    term

    kekkre

    optiknknteltr

    lehet.Azajnlatnem

    tartalmazzaazesetlegesenszksgesszemvizsglats

    szemvegksztsdjt,valamintmskedvezmnyekkelnem

    vonhat

    ssze.Rszletekazzletekbensawww.

    opticnet.huhonlapon.

    PIHENTESSE SZEMTA DIGITLIS VILGBAN!

    KEDVEZMNY

    ANNYIKEDVEZMN

    YKEDVEZMN

    YANNYIANNYIAHNYAHNY

    AZ ELZ HT MAGYAR

    ORSZGI

    CSCSHMRSKLETE A

    LAPJN

    FORR NAPOK,HST KEDVEZMNYEK!

    AZ N OPTICNET PARTNERE:

    www.opticnet.hu

    Ajka, Szabadsg tr 15.Tel: 88/212-479

    SzemSzeTi SzAkorvoSi vizSglATDr. Schvller mnika szemsz szakorvos

    2557

    75

    2560

    07

    25

    57

    73

    AZONNALI LLSAJNLATMegbzhat ajkai fmipari cg 3 mszakos munkarendbe munkavllalkatkeres az albbi pozcikba:

    Vgellenr Betantott gpkezel Targoncavezet Olvasztr nts elkszt

    Amit knlunk: Teljestmny prmium 8000 Ft Erzsbet-utalvny mr az els hnaptl Stabil munkltati httr, biztos munkahely Utazsi tmogats

    Egy nemzetkzi tulajdonban lv, ftrendszerek vezrlpanelnekgyrtsval foglalkoz cgcsoport rszre keresnk j kollgt:

    SMT opertormunkakrbeAjkra

    Elvrsok: elssorban hasonl munkakrben tapasztalatot szerzett

    jelentkezket vrunk fontos a precizits s a kivl mszaki rzk, valamint a kett

    mszak vllalsa tbbves tapasztalat elektronikai SMT gyrtsban SMD beltet gpek ismerete elnyt jelent a kzpfok elektronikai kpzettsg, Reflow

    technolgia ismerete, valamint a nmet nyelvtuds

    Amit knlunk: kiemelt munkakrlmnyek (klimatizlt, tiszta krnyezet) versenykpes jvedelem Cafeteria (8000 Ft Erzsbet-utalvny mr az els hnaptl) 2 mszakos munkarend

    Az llsokrl bvebben a www.hrcv.hu oldalon olvashat.Az llsokra jelentkezhet: [email protected] e-mail cmen

    Tovbbi informci: 30/332-5468, 30/531-5569, 88/204-996

    VESZPRM KINIZSI ZLETHZ8200 Veszprm,Kossuth u. 10. I. em.

    * A kupon bevlthat 2015.07.21-n az albbi BioTechUSA kzpontokban: 8200Veszprm, Kossuth u. 10. I. em. A 21% kedvezmny, csak egyszeri alkalom-mal vlthat be a kupon felmutatsval. Kt akci egymssal ssze nemvonhat. A kedvezmny nem vonatkozik, akcis, ruhzati s sajttermkekre.A 2015.07.21-n fel nem hasznlt kuponok rvnytelenn vlnak, a kibocst a le-jrat utn semmilyen megtrtsi ktelezettsggel nem tartozik a kupon birtokosa,felhasznlja fel.

    21% KEDVEZMNYMINDEN TERMKRE*

    JLIUS 21-N

    PRMZLETHZ

    zprm,. 10. I. em.

    *

    a kupon felmutatsval,

    2558

    33

    SSZRKPZSEKindulnak ZPRMBEN

    augu tus 4.-tl.MUNKAVLLALSRA alkalmas

    itthon s az unis orszgokban is.(az oklevl tbb nyelv)

    RAK:

    Svd test masszzs 39.000 FtTalp reflexmasszzs 42.000 FtNyirokmasszzs 42.000 Ft

    Mind hrom rszlet fizetssel s kedvezmnnyel.

    d.: -30/3 -21- 87

    (Nyilv.szm:007

    77-201

    2)

  • veszprmi 7 nap pLUsz6 | 2015. jlius 17.

    Veszprmben a Trk I. u-ban2+2, 80nm egyedifts lakselad. I:12,4M Tel:30-997-4506

    Cholnokyn 72nm, 3szobs tgla-laks elad. Tel: 06-70-356-4974

    Veszprmben Halle utcai 53nm-es, I.emeleti laks tulajdonostlelad. rd:30-916-9989

    Ignyes garzonlaks Cholnokyntulajdonostl elad 30-3189-864

    Bakonyaljn 1+2 flszobs lakstulajdonostl elad. 06-30-4749-069

    AUT/MOTOR

    Daewoo Lanos szemlygpkocsi60.000 km-rel, megkmlt lla-potban elad. 06-88-422-461

    Garzon Haszkovn, 30nm, j ny-lszrval, Jutas ABC mellett el-ad. 06-88-413-099

    Egry utcban 2.emeleti, 65nm-estglalaks elad. r: 13,5MFtTel: 06-70-239-7220

    ALBRLET KNLAT

    Belvroshoz kzeli csaldi hz-ban 35nm-es garzonlaks ki-ad kln mrkkel, 1 havi ka-ucival.30-238-4660

    Veszprm zldvezeti, egyedif-tses, teljesen feljtott, ktszo-bs, II.emeleti laks kiad +36-70-260-6067

    Albrleti szobk, btorozatlanok,ngy nem dohnyz egyete-mistnak kiadk Veszprmben.06-20-355-1952

    Veszprm belvrosban, idillikrnyezetben 1db garzonlakss egy szoba frdszobval ki-ad. 70-372-9327

    Veszprmben klnbejrat la-ks ignyesnek hossz tvra iskiad. rd: 30-661-3570

    Veszprm, Egyetem mellett szo-ba+tkezs, feljtott laks ki-ad. rd:70-504-2871

    TELEK

    Balatonalmdi peremn 5755nmtelek, gazdasgi plet (lakha-t) 15m hossz pince, 9szem-lyes Mazdval, teljes felszere-lssel. 300db term gymlcs-fval, szeder, mlna, szl. Vil-lany van. I:13M T: 30-566-4206

    rcskkens! Veszprm-Gyulafi-rtti szlhegyen telek htv-gi hzzal SRGSEN elad. R-gi r: 2,4MFt j r 1,9MFt Tel:70/454-7526, 20/922-7161

    rcskkens ! Alsrsn balatonirkpanorms telek SRG-SEN elad. Rgi r: 11,5MFt jr 9,5MFt Tel: 70/454-7526, 20/922-7161

    Veszprm-gyulafirtti szlhe-gyen 2500nm-es panormstelek elad 40nm-es pincvel,ram van. r:1,9MFt rd:06-20-7764-964

    Litren az erd alatt 897nm be-pthet telek fahzzal+pavi-lonnal elad. Vz, villany, gzvan. 30-901-2108

    Veszprmben, a Madch utc-ban 626nm-es ptsi telek el-ad. rd.: 20/563-4913

    INGATLAN

    MikolasekPter

    Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785

    Kedvez rakkal

    kltztets

    2558

    84

    Kedvez megbzsi felttelek-kel keresek balatoni s Bala-ton-felvidki ingatlanokatgyfeleim rszre. 70-948-8837

    Alsrsn a horgszegyesletenbell 15nm-es fahzas horgsz-tanya hozz tartoz kocsibel-lval, felszerelssel elad. rd06-30-901-2108

    KIAD INGATLAN

    Kiad albrletet keresek Veszp-rmben! Tel.:0620/2606262

    LLST KNL

    Ablakbeptsbenjrtas, nllan dolgozni tud,megbzhat szakembereketkeresnk hossz tvra,kiemelt brezssel.

    Jelentkezsta [email protected] e-mailcmen vagy a 0670/555-6332-as

    telefonszmon vrjuk!

    p- Szer Bau Kft.

    25

    57

    78

    M-K.R.Sz.:3440/2001,A.Ny.Sz.:NAIH-73314/2014,85575/2015

    25

    317

    7

    hossz tvbetAntottmunkA

    Veszprmbens ppn

    Ingyenes buszjrAtok!

    tel.: 20/92-92-430man at Work

    pletgpsz veszprmi/Veszp-rm krnyki munkatrsat ke-resnk AutoCad ismerettel,szerkeszt-rajzol munkakr-be. (Hszivattys ft-htrendszerek,vz-,gz-, szellzs-tervezs.) Tel:06-30-5528384

    Veszprmi irodahz zldterlet-nek gondozshoz, jrdinaks parkolinak tisztntarts-hoz keresek vllalkozt vagyrszmunkaids alkalmi mun-kst hossz tvra. 30/6304663

    Nemzetkzi B kategris fuvaro-zsra sofrket felvesznk.Fnykpes nletrajzokat [email protected] cmre kr-jk.

    Balatonfredi kzpiskolaszakcsot, kzilnyt keres.rd: 30-654-2049

    Valutapnztrosi vizsgval ren-delkez munkatrsakat kere-snk veszprmi [email protected]

    ZLET

    Diszpcsert keresnk 24/48munkarendben, rvnyes va-gyonri engedlyekkel. Jelent-kezni: 30-227-8568

    Veszprmben, stlutcban,Kossuth Lajos t 17 sz. 26nm-eszlet hossz tvra kiad. rdek-ldni: Nmethn 30-908-5386

    Veszprmben nyl irodnkbamunkatrsakat keresnk. Egy-szer munka, magas jutal-krt.06-30-9469-662

    Belvrosban mkd fodrszatmellett 6nm klnll pedikr-manikrs hely kiad. rd:30-498-0786 Veszprm Difa u.2.

    Veszprmi cukrszdba keresnkfelszolgl pultost fiatal lnyszemlyben. 06-30-956-8963

    Mkd kereskedelmi kft. telep-hellyel, rukszlettel, berende-zssel elad. 06-30-6390-818

    Pultost keresnk lland htvgimunkra veszprmi szrakoz-helyre. +36-20-420-7785

    Iroda kiad Veszprm kzpontj-ban 26nm. 06-20-9226-606

    LAKS

    Tapolcn 54nm-es, ktszobs, t-kezs, tvftses, kbel TV-s,kaputelefonos vzrs, bep-tett szekrnyes, j kzlekeds,csendes krnyken tallhat,alacsonyrezsij laks elad.Veszprmi csere is rdekel.r:5,4MFt Telefon:06-70-540-0730

    Veszprm, Ady E. u. lbashzbanegyedi kialakts, bekertett,fldszinti, hszigetelt tglala-ks elad. 70nm+9nm erkly,2,5szoba, kicsi rezsi, irodnak,vllalkozsra is alkalmas. 70-423-9422

    NYARAL

    CSALDI HZ

    Egyetem utcban tglaptstrsashzban ktszobs, fld-szinti, 52nm-es laks, frdszo-ba s klnWC, teleptett riasz-tval, sajt pinceegysggel tu-lajdonostl elad. Azonnal be-kltzhet. Tel:30-226-7313

    Balatonfredi erdszli, panor-ms, nyaralnak hasznlt gaz-dasgi plet, 1109nm telek.Nappali, 2szoba, konyha, frd,WC, villany, hzivzm.8,5mill.Ft Elad:36 88 793 762

    DunA Housewww.dh.hu/veszprem

    Veszprm, Munkcsy M. u. 3/B.88/780-850

    25

    57

    79

    Veszprmben, rdgrok utc-ban elad 3.emeleti, nagy erk-lyes laks j ablakokkal, radi-torral, j konyha, masszzska-bin, szuper r: 8,8MFt. Tel.: 20/437-7034

    Lovason nyaral szlvel elad.Vz, villany van. Tel: 06-70-284-0170

    Csetnyen hatalmas telek,100nm-es csaldi hzzal elad!llattartsra, gazdlkodsra,stb, brmire tkletes! A hzfeljtsra szorul! Akcis ron,6,8 milli forintrt vihet!

    Egry u. ktszobs, szigetelt tgla-laks, manyagablakos, erk-lyes, kifogstalan llapotban,azonnal kltzhet12.690.000.-rt elad 30-451-9054

    Szentkirlyszabadjn elad egy400m2 telken tallhat, 63 m2alapterlet, 3 szobs csaldihz mellkplettel, garzzsal.Irnyr: 11,5MFt. Tel.: 20/3236398

    Keresek Veszprmben azonnalkltzhet 4emeletesben2.emeletig erklyes lakst7,5MFt-ig kszpnzzel fizetek.Minden megolds rdekel. 30-600-4998

    Szentkirlyszabadja j ptslakvezetben elad egy2001-ben, Erdlyi stlusbanplt fa szerkezet, amerikaikonyhs, 3 szobs csaldi hz.r:29 MFt. Tel: 20/3236398

    Gyulafirtton 890nm saroktel-ken 85nm alapterlet, ktszin-tes, tehermentes, sszkomfor-tos csaldi hz ron alul elad.r:15MFt, az r alkukpes, rd:06-70-417-5455

    Veszprmben, Lahner Gyrgy ut-cban, 1+2flszobs, nagyonszp llapot, 10ves, cirkf-tses tglalaks 15.500.000.-Ft-rt elad. 06-20-2149-555

    Elad kria sk szvben.1482m2-es telken tallhat350m2-es pletegyttes, te-kintlyes udvarral. Irnyr: 23MFt. Tel.: 20/3236398

    Veszprmben, Rzsa utcban h-romszobs, hszigetelt, j ny-lszrs tglalaks garzzsal,kertrsszel elad. 06-20-2149-555

    Elad siben paraszthz,4948nm, ktszobs, vz, villany,gz, gerends szoba van, gaz-dlkodsra alkalmas 06-88-496-282

    Elcserlem 52nm, magasfldszin-ti, franciaerklyes laksomat. 3-5perc busz, bevsrlsi lehet-sg. Bellrl teljesen feljtva!06-88-442-933

    Veszprmben Fredi dombontulajdonostl elad 140nm-es,tszobs, kt frdszobs, na-gyon szp llapot sorhz. 06-20-621-0620

    Veszprm Cholnoky vrosrszen72nm-es, els emeleti tglala-ks garzzsal, kertrsszel, tulaj-donostl elad. rdekldnia 06-20-439-4892 szmon lehet

    Balatonfzfn feljtott, partk-zeli, 80nm-es sorhz alacsonyrezsivel 13,3MFt-rt elad.Tel:70-320-1500, Megtekinthe-t: www.ingatlan.com

    Veszprm belvrosban 73nm-es, els emeleti, feljtott, te-hermentes tglalaks elad,irodnak is kivlan alkalmas.06-20-2149-555

    Veszprmben, Rmer Flris u.-ban 65nm-es, 1+2flszobs+t-kezs, 8ves, kifogstalan lla-pot tglalaks elad.20-2149-555

    Balatontl 40km-re 360ngyzet-mteres, 3szintes csaldi hzextrkkal, btorozottan elad.(szauna, pezsgfrd, meden-ce) 06305798436

    Veszprm Kiskrsi utcban2szoba sszkomfortos csaldihz 740nm telken tulajdonos-tl elad. rdekldni: 06-20-260-9815

    Veszprmben, Damjanich u-ban1+2flszobs, 61nm-es polt,tehermentes laks tulajdonos-tl elad 06-30-224-8865

    Cholnoky utcai hszigetelt, dlifekvs, csendes, els emeleti,msflszobs laks elad.Irnyr:8MFt 88-738-525

    Kdrtn, Nemesvmoson, Gyu-lafirtton keresek elad csal-di hzat vagy sorhzat! Vroma hvst! Telefon: 20/437-7034

    Jutasi ton hromszobs, tgla,1.emeleti, erklyes, gzkonvek-toros laks tulajdonostl elad.I:12.200.000.- 20-214-4826

    Dudaron, ltartsra s turisztikaiclra is alkalmas feljtott csal-di hz nagy telekkel elad.I:17,8MFt 06-20-294-7813

    Hajmskren Jkai 7, III.em dup-la erklyes, 54nm, feljtand,tehermentes laks elad.r:2,5M 06-20-4401-099

    Keresek srgsen Veszprmbenelad sorhzat, esetleg kisebbmret csaldi hzat 30MFt-ig!06-20-2149-555

    Cserht laktelepen Veszprm-ben keresek fldszinten eladlakst, 1,5 vagy 2szobsatrd:06-30-581-7121

    Veszprm Dzsavrosban 78nmtrsashz teljesen feljtva, kisudvarral, tulajdonostl eladr:13,5M 20-579-4717

    Jutasin szigetelt, 2.emeleti,47nm-es tglalaks, ktszobs,j llapot. rdekldni: 70-336-0965

    Veszprmben 1 telken 2klnl-l csaldi hz elad. lakscserertkegyeztetssel rdekel.I:14700000.- 06-20-466-2734

    Veszprmben, Jeruzslem-he-gyen 550nm-en, 90nm-es csa-ldi hz tulajdonostl elad. I:19,2MFt Tel: 30-6297-602

    Veszprmben, Damjanich utc-ban, 1+3-as laks elad. Irny-r: 11,5MFt rd: +36-20-3639-192

    Disy utcban 8. emeleti, 54nm,1+2 flszobs, szp llapot la-ks elad Irnyr:9.500.000.-Tel:20-5784-509

    Veszprmben, egyetemi vros-rszben elad nappali 3 flszo-bs csaldi hz. Irnyr:25,9MFtTel.06-20-450-4131

    Veszprmben 200nm-es, kertes,ktszintes csaldi hz dupla ga-rzzsal tulajdonostl srgsenelad. 35Milli. 06-20-575-5214

    GARZS

    Veszprmben, Kiskrsi utcnlhszigetelt, j nylszrs,6szobs sorhzrsz srgsenelad 06-20-2149-555

    Garzst vsrolnk Veszprm-ben. 06-30-235-5910

    Gyulafirtton ktszintes, ngy-szobs, 1990-ben plt csaldihz 1230nm telken elad06-70-320-1196

    Keresnk-knlunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu

    255863

    Balatonalmdiban kzponthozkzeli csaldi hz elad! 06-20-294-7813

    Cholnokyn tszobs, 200nm-essorhz j nylszrkkal elad,rdekldni: 70-336-0965

    Elad hzat/sorhzat keresekVeszprm krnykn! Tel.:0620/2606262

    Szentglon 83+12nm-es csaldihz 700nm telken elad. Lakstbeszmtok. Tel:06-30-978-0124

    Szent Benedek Gimnzium,Szakkpz Iskola s Kollgi-um Balatonfredi Tagintz-mnye gazdasgi vezethe-lyettest keres hatrozottidre (2v) pnzgyi, szm-viteli feladatok elltsra.Elvrsok: min. kzpfokvgzettsg, min 3v szak-mai gyakorlat, szmtg-pes ismeretek, egyhziajnls. Jelentkezs hatr-ideje 2015.07.31. Jelentkez-ni fnykpes nletrajzzala [email protected] cmen lehet.

    Keresek srgsen Veszprmben1+3 vagy 1+2flszobs panella-kst kszpnzfizetssel! 06-20-2149-555

    7veszprmi 7 nap pLUsz 2015. jlius 17. |

    25

    07

    70

    -50%

    SzemvegkeretFLRON?

    IGEN!Vsroljon egy pr

    1 fkusz szemveglencstfelletkezelssel

    9.770 Ft-rts vlasszon flrasszemvegkereteink kzl!szemvegkereteink kzl!

    Veszprm, Szabadsg tr 6.Telefon: 88/578-720

    Nyitva: H.P. 8.3017.30-ig, Szo. 912-ig

    TELJES KR SZEMSZETI VIZSGLAT!Vizsglatot vgzi: Dr. Aref Ramin szemsz szakorvos

    SZEMVEGKERET AKCI!Az akci jlius 131-ig rvnyes.

    25

    56

    84

    Alvzvdelem, regvdelem ga-rancival. Veszprm, Budapestiu 72. Tel: 70-334-2976WWW.AUTOPOLIR.HU

    Toyota Corolla 1,4-es, 2004-es,megkmlt llapotban,2016.mrciusig mszakival el-ad 20-514-0693

    HASZONJRM

    Liaz (kockaflks) lejrt mszaki-val elad. 30-9378-328

    08

    09

    78

    65

    rd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

    Schvder Oktatsi Kzpont

    26 ve NevNk a garaNcia

    Targggoncavezet,,, Emelgggppp-,,,Fldmunkagpkezel

    tanfolyam indul Veszprmben.Kezds: 2015. 07. 20. 14.00.

    Indul tanfolyamaink:

    (Fnysz.:E-001079/2

    01115)

    25

    56

    68

    Szolgltati katalgus

    VEGYES

    Tjkozdjon weboldalunkon:www.grandtours.hu,

    vagy partner irodinknl.Grand Tours, Debrecen, 52/448-348

    25

    50

    36

    R000

    7/92

    /199

    9

    GrGorszGi nyaralsoka legnagyobb vlasztkban,vidki killsi dj nlkl,

    akr 22.900 FT/FTl!Trk rivira busszalVeszprmbl, szmedencsapartmanokban, fszezonban

    csak 54.900 FT/F 4 F eseTn!

    VLLALKOZS

    Herendi Porcelnbolt Veszprm,Buhim t 1. 50%-os lerazsttartunk jnius 1-jtl oktber1-jig. A nyitvatarts csaldiokokbl megvltozik. Htftl-pntekig 12.30-18.00-ig, szom-bat-vasrnap zrva. Porcel-nok, kristlyok felvsrlsa to-vbbra is a nyitvatartsi id-ben, illetve telefonegyeztets-sel. 06-20-918-6718

    Laksmegolds tlagfizetsblhivatalos, komoly megoldsok,hvjon bizalommal. Megoldjuk:06-30-9469-662

    Szlk, dikok figyelem! Dik-men 650.-/adag a Cserhttteremben, Veszprmben.Rszletes felttelek awww.cserhat.veszprem.huhonlapon

    Svd masszzs Veszprmben ht-vgn is! Anna +36-20-412-6208

    Garzsvsr Veszprmben, Kupau.28.szm alatt a ht mindennapjn a mszaki cikkektla rgisgeken t a ruhzatig.88-429-229

    Fakivgs, visszavgs, boztir-ts, fkaszls, 20-957-2444,www.kk-ev.hu

    Rgisg ads-vtel! vros Gal-ria, Veszprm, vros tr [email protected] 20-9463-359

    Festst-msolst vllalok kedve-z ron. 06-70-316-4138

    Vesznk borostynokat, rgipnzt, jelvnyt, porcelnt. AntikVeszprm (Zldhz) 06-20-9226-606

    Magyar vadsz szarvasagancsot,vadszhagyatkot, trfekatvsrol 5000.- akr 35000Ft/kg-ig. 06-30-611-3866

    Veszprmi bontsra vr hzbltetcserp, fa s manyag ny-lszrk eladk. r megegye-zs szerint 06-30-987-3223

    Kszpnz! Piackpes hasznlt cik-kek leadsa visszavsrls lehe-tsgvel. www.felpenzes.huPltenberg 16.

    Kb. 400 literes hidraulikus szl-prs elad tartozkkal egytt.Irnyr:50.000.-Ft 30-3655-597

    Ceragem gy alig hasznltan, na-gyon j llapotban elad. 06-30-600-5018

    Herendit, ezstt, rgisget vs-rolok. Sgi: 06-30-9471-573

    6 szemlyes Viktria mints t-kszlet elad 06-20-295-4774

    Betonkever, 3fzis, j llapotelad. 30-489-3548

    OKTATS

    25

    56

    88

    TERMSZETGYGYSZs

    EGSZSGGYalaptanfolyam indul szeptemberben.

    szi szaktanfolyamaink:Csaldllts tanfolyam,Kineziolgia, Fitoterpia,Kineziolgiai tapasz,

    Mozgs-Masszzsterpiatanfolyamok

    rd.: 20/9440984www.mariannatourist.hu,

    [email protected]

    ltalnos iskolsok ptvizsgrafelksztst vllalom mindentrgybl. rdekldni: 06-30-485-4812

    NYRI TBOR! Sport s nismere-ti kalandtbor turnusaiba lehetmg jelentkezni. 06702482555,www.nyarizsongas.hu

    Megbzhat tantn gyermek-felgyeletet s korrepetlstvllal magyar nyelvtanbl. Tel:06-30-478-5778

    TRSKERESS

    54ves, fggetlen, hzias, veszp-rmi n kros szenvedlytlmentes, sokoldal, letrevaltrst keresi 60ves korig. Sze-retnk mg szeretni. 70-546-9278

    64 ves egyedlll frfi megfele-l anyagi krlmnyekkel ren-delkez, hlgy trst keresi.Mg van remny 06-30-829-2681

    164/74/58ves n megismerked-ne 55-61ves frfival Vzn-tjelige Hirdet Kft: VeszprmPf::104.

    Veszprmi kzpkor hlgy au-tval rendelkez veszprmi tr-sat keres. 65-70-ig 06-30-563-3732

    22ves, 187cm frfi tarts kap-csolat remnyben keresihlgy ismeretsgt 32 ves ko-rig. [email protected]

    Egyedll zvegyasszony egye-dll frfi trsat keres 70 veskortl 88/409-259

    Keressen minket az interneten:

    www.maraton.hu

    30-as src keresi fggetlen prjt,komoly [email protected]

    LLAT - NVNY

    Egyedll zvegyasszony trsatkeres egyedll r szemly-be 75ves korig. 88-740-993

    szibarack, srgabarack, mz-des, folyamatosan alfldi ter-meltl, Veszprmben hz-hozszlltssal. 06-20-546-1373

    KZLEMNYEK

    Elveszett jlius 9-n Veszprm,Kossuth utcn dlutn 16:15-17:00 ra krl rvid aranynyaklncom. Krem a becsle-tes megtallt, adja meg elr-hetsgt. Jelige: Jutalom8200 Veszprm, Pf:104.

    BTOR

    2db gynemtarts hasznlt he-ver 10000.-Ft/db elad. Pr-ban kedvezmnnyel vihet. P-ros hten: d.e., pratlan: d.u.Hvjon: 30-9388-386

    j llapotban ggy nyithat250x200cm sarokgarnitra ela-d. I: 25000Ft rd: 06-70-411-9172

    GUMISZERVIZDong Gumiszerviz

    j, hasznlt felnik, gumiabroncsok forgalmazsaGpjrm s motorkerkpr

    gumiabroncsok szerelse, centrrozsa, javtsaVeszprm, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733

    Nyitva: 8.0017 rig, Szo: 8.0012 rig

    FOLYAMATOS AKCIK!Rszletekaszervizben.

    25

    0716

    VEGES

    VEGES

    Veszprm, llvny u. 9. (Ppai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]

    SD-GLASS Bt.Gyors kiszolgls,nagy vegvlasztk

    25

    5712

    Keressen minketaz interneten:

    www.maraton.hu

    VZ, GZ, FTS

    Cserljen olcsbban!PB gz

    hzhozszlltssal4000 Ft/dbHP: 816

    Rendelsfelvtel: 0670/547-7508

    25

    575

    2

    AUTVEG

    AUTVEGAzonnali cascosvegkrfelvtel!

    Veszprm, Aulich L. u. 9.(Elektro Center mellett)

    www.autouvegveszprem.hutel.: 06-30-39-36-200

    255888

    EGSZSG

    Dr. Blint KatalinaDjunKtus

    szemszetimagnrenDels8200 Veszprm, Komakt tr 1. (SZTK)

    rendelsi id: Htf: 16:0018:00Elzetes bejelentkezs (815 rig):

    +36/30-984-90-09 255

    718

  • veszprmi 7 nap pLUsz8 | 2015. jlius 17.

    Veszprm, Orgona u. 1.A belvrostl 2 percre!

    Ingyenes parkolsi lehetsg!Nyitva tarts:

    H-P: 9-18-ig, Szo: 9-13-ig

    Orgona Diszkont Veszprm

    25

    57

    25

    Veszprm, Orgona u. 1.A belvrostl 2 percre!

    Ingyenes parkolsi lehetsg!Nyitva tarts:

    H-P: 9-18-ig, Szo: 9-13-igMr a facebook-on is!

    j helyen, j rukszlettel, a rgi rakonvrjuk kedves vsrlinkat az

    SZMT szkhzban!risi nyri akci, akr

    30-40-50%kedvezmny!2015. jlius 17-tl a kszlet erejig!

    Tovbbra is elfogadjuk aSodexo s az Erzsbet utalvnyokat!

    Cmnk: Budapest t 8.

    Veszprm,Budapest t 8.

    gy tvznkmiMindenkimshogy szereti nzni a kedvencmsorait, s a technolgiai adottsgok egyre inkbblehetv teszik, hogy pontosangy tvzznk, ahogyan az szmunkra a legknyelmesebb.Az Invitel a kzelmltban arrl ksztett felmrst elfizeti krben, hogymilyen szoksokatkvetnek a televzizsban.1

    Kanapn s gyban, akr nagy felbontsbanAz eredmnyek alapjn az gyfelek leginkbba nappaliban s a hlszobban szeretnek tvzni.A hlban legnagyobb arnyban a fiatalok nznektvt, mg az idsebbek esetben erre a clra anappali a legkedveltebb helyisg. A hztartsokkzel hromnegyedben tbb kszlk istallhat, s ezek nagy rsze mr alkalmasnagy felbonts kp megjelentsre.Ezzel a lehetsggel az Invitel-elfizetk37 szzalka egybknt rendszeresen l is.Az Invitel ezrt folyamatosan bvti HD csatornaknlatt, amely 272 vltozatos adjval jelenlega legszlesebbnek szmt a hazai piacon.

    Mindenevk vagyunkA legtbben rendszeresen hrmsorokats szappanoperkat nznek, de ha egy lakatlan

    szigetre kltznnek, letkortl fggetlenla kereskedelmi, a film- s sorozatcsatornkat,illetve az ismeretterjeszt s termszetfilmekkelfoglalkoz adkat vinnk magukkal. Az Invitelgy lltja ssze a knlatt, hogy abban mindenkimegtallhatja a sajt rdekldsi krbe tartozmsorokat. Ezt szolglja pldul a digitlishlzaton hozzfrhet tbb mint 150 rdi-s televziad, a tematikus minicsomagok, akln sszevlogathat csatornkat tartalmazMixer csomag, valamint az internetkpes mobilkszlkeken elrhet vlasztk, pldula Filmbox Live s HBO Go szolgltatsok msorai.

    Ablak a vilgraA megkrdezettek hromnegyede elssorbankikapcsoldni s szrakozni l le a tv el.A vlaszadk ktharmada szmra azonban

    a tjkozdsban s informciszerzsben isfontos szerepet jtszik a televzi. A kutatsbanrintettek tbb mint fele kapott mr recepttletetfzmsorbl, mg 20 szzalkukat inspirltkbarkcsolsra a tvbl ellesett fortlyok.Az alkotsok kztt szerepelt a brnyslt sa padlizsnfasrt, de olyan mindennapi praktikkelsajttsa is, mint pldul az ablakfestsvagy a frszels.

    12015 prilisban televzi-elfizetssel rendelkez Invitel gyfelek krben vgzett, 400 fs, vletlen kivlaszts reprezentatv kutats.2 Az M4 Sport s M4 Sport HD csatornk elrelthatlag 2015.07.18-tl rhetk el az Invitel knlatban. Krjk, figyelje az MTVA kzlemnyeit.

    Kinl van a tvirnyt?A kt vagy tbb fbl ll hztartsok:

    43%-ban a csaldtagok kzsen dntik el,hogy mi menjen a tvben

    53%-nl jellemzen egy ember a kontroll

    4%-ban a gyorsabb szemly ragadjamaghoz a vezrlst, illetve tbb tvirnytvagy tv is van

    2556

    96

    NluNk Nem csak akc i vaN, ru i s !

    MATRACDEP VESZPRMVeszprm, Hzgyri u. 1. www.matracdepo.huTelefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260

    25

    571

    5

    Az akci jlius 331. kztt rvnyes!Ms akcival, kuponnal nem vonhat ssze!

    F AZ EgSZSg!Gerinckml matracok,tbb egszsgpnztri szmlra is! Egyedi mretre kszts Bankkrtya-elfogads Azonnal elvihet standard mretek Egyedi kedvezmnyek

    Hzhozme ynk, azonnali kszpnzes fizets. Tel: 06-20/9275878

    Gpjrm-felvsrlsa legjobb ron!

    255727

    Szemly, kiSteher,SSSrlt, zemkptelen

    Gpjrmvekfelvsrlsa,elszlltsa.

    Bejelentkezs:Veszprm, Szeglethy u. 1.Belvrosi zlethz, fsz.

    Tel.: 88 329 037

    HALLKSZLKEKMinsgi angol

    Etune hallkszlk kedvez ron!(akr kamatmentes rszletfizetssel)

    Ingyenes hallsvizsglat!

    H-Ear Kft.

    25

    57

    37

    www.hallokeszulek.hu

    8200 Veszprm, Kdrtai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058

    Mail: [email protected]: www.ativeszprem.hu

    Szemlygk-vezeti tanfolyam indul:

    SILVER zlethzban az ATI szervezsben:Jlius 21-n 15 ra (E. tanfolyam),

    Jlius 27-n 16 ra (ksbb E).elm. 29900 helyett 9900 ft.gyak. 3300 helyett 2900 ft.

    25

    57

    34

    ATI SulI VezeSS BoldogAn!

    AKCI BalatonfReden!