1

VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY

Egyszer egy királyfi Hajlongnak előtte Mit gondolt magába? Gyöngytermő fűszálak, Kenyeres tarisznyát Susog minden lombja, Akasztott nyakába. Levele a fának. Elindult világgá, Illattal köszöntik Házasodni készül. A mező virági: No majd meghalljátok: Kísérjen szerencse, Kit vesz feleségül. Kedves jó királyfi! Szebbnek kell lennie Megy, megyen, mendegél, Minden élő lánynál, Hetedhét országon, Az legyen a földön Túl az üveghegyen, A legszebb virágszál. Óperenciáson. De mit ér a szépség Hol a madár se jár, Ártatlanság nélkül? Még virág se terem… Angyali jóság is Fel-fel is sóhajtott: Ragyogjon szemébűl. Segíts meg, Istenem! Elméjében ilyen Segítségül hívta Gondolatot forgat: Mindenkor az Istent, "Hol találom meg a Fáradalmat eltűrt, Legszebbet, legjobbat? Csüggedést nem ismert. Igazíts, vezérelj Ha kemény kőpárna A lába nyomára, Volt is feje alja: Fényes hajnalcsillag A hit édesdeden Reszkető sugára!" Álomba ringatta. Csillag az égboltról S álmába sátrat vont Bíztatóan intett, Egy tündér felette, Bűbájos varázzsal Galamblegyezővel Tündöklő fényt hintett. Dalolva legyezte. Rózsát szór útjára "Te vagy az, te vagy az! A pirosló hajnal, – Esdekelt hozzája – Madarak kísérik Világnak szépsége, Szép induló dallal. Világnak jósága!"

2

És mikor szeméről "Ha öreganyádnak Elillant az álom: Nem szólítasz, fiam, Végig-végignézett Csúful jártál volna A nagy pusztaságon. Mint jártak annyian. Mintha az elröppent Ide, hol nem hallasz Tündérlányt keresné Soha madárhangot, S lebbenő fátyolát Mondd: ily messze földre Megfogni szeretné. Micsoda szél hajtott?" Hegyeken, völgyeken "Keresem a földnek Vándorolt utána, Legszebbik virágát, Hitte, hogy ébren is Világnak szépségét, Majd csak megtalálja. Világnak jóságát. Messziről hallatszott Ártatlan orcáján Hívogató ének, Liliom és rózsa – Gyönyörűségére Édes öreg anyám, Királyfi szívének. Nem hallott-e róla?" S ment az ének után "Tisztelet-becsület, Boldog reménységgel – Biz' én nem hallottam. Egyszer nagy sokára De mégis, megállj csak, Egy kunyhóhoz ért el. Várj, hadd gondolkozzam. Kopogtat az ajtón, Sajnállak, királyfi, Benyit a kunyhóba: Nem hallottam róla, Fonogat a padkán Pedig itt lakom már Egy öreg anyóka. Száz esztendő óta. Leveszi fejéről Hanem egyet mondok, Nyomban a kalapot, Kettő lesz belőle: S köszön illendően: Dombtetőn a néném "Szerencsés jó napot! Tán hallott felőle. Adjon asz úr Isten, Gyer elő, picikém, Édes öreg anyám! Állj elő, ugrándozz! Hogy bekopogtattam, Mutasd meg az utat Nem haragszik talán?" Néném kunyhójához!"

3

S egy kis pirosszemű, S megy az ének után Hófehér egérke Megújult erővel, Viszi a királyfit Lelke száll előre Ösvényről ösvényre. Suttogó szellővel. Hegyen át, völgyön át, Egyszer csak benyit a Járatlan utakon, Második kunyhóba: Előttük, utánuk Pápaszemmel olvas Zúgva zúg a vadon. Ott egy vén anyóka. Egyszer csak eszébe Leveszi fejéről Mi jut az egérnek? Nyomban a kalapot Megáll… cincog egyet… S köszön illendően: Keresztútra érnek. "Szerencsés jó napot! Két piros szemével Adjon az Úr Isten, Vizsgálja az utat: Édes öreg anyám! S három út közül a Hogy bekopogtattam Középsőre mutat. Nem haragszik talán?" Hófehér egérke "Ha öreg anyádnak Hazafut cincogva – Nem szólítasz, fiam, S a királyfi megyen Csúful jártál volna, Neki bátorodva. Mint jártak annyian. Megy az igaz úton Ide, hol nem hallasz Sűrű rengetegben. Soha madárhangot, Égi szem vigyáz rá, Mondd: ily messze földre Hogy el ne tévedjen. Micsoda szél hajtott?" Messziről hallatszik "Keresem a földnek Hívogató ének, Legszebbik virágát, Gyönyörűségére Világnak szépségét, Királyfi szívének. Világnak jóságát. Vad bozótokon át Ártatlan orcáján Csalja, csalogatja, Liliom és rózsa – Az a szép tündérdal Édes öreg anyám, Nevén szóligatja. Nem hallott-e róla?"

4

"Tisztelet-becsület, Hófehér mókuska Biz' én nem hallottam. Hazafut vinnyogva – De mégis, megállj csak, S a királyfi megyen Várj, hadd gondolkozzam. Neki bátorodva. Sajnállak, királyfi, Megy az igaz úton Nem hallottam róla, Sűrű rengetegben, Pedig én itt lakom Égi szem vigyáz rá, Már kétszáz év óta. Hogy el ne tévedjen. Hanem egyet mondok, Messziről hallatszik Kettő lesz belőle: Hívogató ének, Dombtetőn a néném Gyönyörűségére Tán hallott felőle. Királyfi szívének. Gyer elő, mucikám, Vad bozótokon át Állj elő, ugrándozz! Csalja, csalogatja, Mutasd meg az utat Az a szép tündérdal Néném kunyhójához!" Nevén szóligatja. S hosszú bojtosfarkú, Megyen a királyfi Hófehér mókuska Hetedhétországon, Viszi a királyfit Túl az üveghegyen, Vígan ugrándozva. Óperenciáson. Hegyen át, völgyön át, Megy az ének után Járatlan utakon, Megújult erővel, Előttük, utánuk Lelke száll előre Zúgva zúg a vadon. Suttogó szellővel. Egyszer csak eszébe Egyszer csak benyit a Mi jut a mókusnak? Harmadik kunyhóba, Megáll… vinnyog egyet… Ráncot olvas arcán Keresztútra jutnak. Ott egy vén anyóka. Fürkésző szemével Leveszi fejéről Vizsgálja az utat. Nyomban a kalapot S három út közül a S köszön illendően: Középsőre mutat. "Szerencsés jó napot!

5

Adjon az úr Isten, Vasból való csizmát Édes öreg anyám! Százat is elnyúznál, Hogy bekopogtattam, Mégse érnél tovább Nem haragszik talán?" Ezredrésznyi útnál. "Ha öreg anyádnak Csak olyan paripán Nem szólítasz, fiam, Lehet oda jutni, Csúful jártál volna, Amelyik a szélnél Mint jártak annyian. Gyorsabban tud futni. Ide, hol nem hallasz Repül, mint a madár, Soha madárhangot, Vagy mint a gondolat Mondd: ily messze földre Hét országot hagy el Micsoda szél hajtott?" Egy rövid perc alatt. "Keresem a földnek Selyemréten nőtt fel, Legszebbik virágát, Ott nőtt, növekedett, Világnak szépségét, Sárkánytejet szopott, Világnak jóságát. Zsarátnokot evett. Ártatlan orcáján Tűzlángot ivott rá Liliom és rózsa – Délre, vacsorára: Édes öreg anyám, Ülj föl, jó királyfi, Nem hallott-e róla?" Ilyen paripára! "Tisztelet-becsület, Dolgot ád ennek is, Biz' én nem hallottam. Míg elértek oda, De mégis, megállj csak, Mert oly messzire van, Várj, hadd gondolkozzam. Hogy igazán csoda. Csakugyan hallottam, A Fekete tenger Jó királyfi, róla, Kellős közepében, Hiszen itt lakom már A hetvenhetedik Háromszáz év óta. Belső szigetében. De előbb elkopnék Ott van a kerek föld A te lovad lába, Legszebbik virága, Míg oda juthatnál – Világnak szépsége, Ne is menj hiába! Világnak jósága.

6

Kíváncsi szem elől Ennek csak addig tart El van rejtve szépen, Élete világa, Három kis nádszálnak Míg a három nádszált A középsőjében. Valaki levágja. Nem is hívják másképp: Őrzi is a földnek Kedves aranyosnak, Legszebbik virágát, Világszép, világjó Mint csak a tulajdon Nádszál kisasszonynak. Két szeme világát. Másik két nádszálban Hogyha alszik is, az Van két szobalánya, Egyik szeme nyitva – Szelíd szeretettel Aki oda eljut, Simulnak hozzája. Sohase tér vissza. De ha el is jutnál De hogyha valaki Nagynehezen végre, Elhozhatná mégis: A Fekete tenger Örülne a föld is, Kellős közepére: Örülne az ég is. Mégse hozhatnád el Valamennyi sziget Föld legszebb virágát, Mind világos lenne, Világnak szépségét, Örökös kikelet Világnak jóságát. Virítana benne. Olyan sötétség van Hófehér hattyúkon Nagy Szigetországban, Tündérek mennének, Hogy megállna benne Örömünnepére A kanál is bátran. A derék vitéznek. Nádszál kisasszonykát S elnyerné a földnek Bizony meg se látnád – Legszebbik virágát, Hasztalan keresnéd, Világnak szépségét, Sehol se találnád. Világnak jóságát. De ha meglelnéd is: Nézhetne a napra, Avval mit is érnél? Fényes csillagokra, Egy iszonyú sárkány Csak rá nem: világszép Fekszik a tövénél. Nádszál kisasszonyra.

7

Ha meglátná azt a Hírét se hallotta, Liliomot, rózsát: Azt se tudja, hol van? Elfogná valami Tépelődik szegény Édes érzés, jóság. Egyre jobban-jobban. Minden, ami csak rossz, De ha bánkódott is, Tőle messze szállna, Csüggedést nem ismert, Gondnak is, búnak is Segítségül hívta Nőne sebes szárnya. A jóságos Istent. Legboldogabb lenne Tudta, el nem hagyja, Ezen a világon, Aki hozzá fordul, Dalolna, mint madár, Megmenti, megvédi A virágos ágon." Mindenféle rossztúl. Búsulásnak adta "Látom, jó fiú vagy! Magát a királyfi, – Szól a vén anyóka – Hogy föl ne sóhajtson, Várj csak egy kicsikét, Nem tudta megállni. Hátha teszünk róla! Hol tesz ő szert olyan Mutasd a fejedet, Táltos paripára? Mi ragyog ott hátul? De rá tudná magát Három arany hajszál, Vetni a hátára! Nini! a javábúl! De meg tudná ülni, Egy tőből kinőve Akárhogy repülne, Három arany hajszál, A zivatarnak is Boldogabb vagy, fiam, Elibe kerülne. A legboldogabbnál. , Töri fejét szörnyen, Tündérszép anyádnak Hogy mibe is fogjon? Tündér adta, lelkem – Ha haza megy innen: Tőle örökölted, Mit mondanak otthon? De jó, hogy megleltem! Ha meg nem tér vissza: Hajtsd le a fejedet Hova menjen, merre? Az ölembe jobban: Ki vezeti őt el Ez lesz a szerencséd, Arra a szigetre? Kiszakasztom onnan.

8

Ez vezet el téged Öreg anyókára Arra a szigetre – Figyelt a királyfi, Csókold meg ezerszer, Szebbet, jobbat nála Szorítsd a szívedre!" Nem lehet kívánni. Bámul a királyfi, Szíves jó 'karatját Bezzeg csupa szem-fül, Megköszönte szépen – Kedvesen minden szó Elbúcsúzott tőle A lelkébe csendül. Az Isten nevében. Bámul és nem érti Hegytetőre fölment, Az öreg anyókát – Arra a magasra, Bele fog hát újra Mely a kunyhó előtt S mondja a mondókát: Az eget támasztja. "Nesze, itt van ez a Három arany hajszált Három arany hajszál! A kezébe kapja, Igazabb barátra A kilincsmadzaggal Sohasem akadnál. Háromszor megcsapja. Nesze, itt van ez az Három szempillantás Ócska kilincsmadzag! Nem telik beléje: Tudom, föl se venné Egy nagy tüzes felhő Az útról egy gazdag. Nyargal ím feléje. Hegytetőre menj föl, Szörnyen dübörögve, Erre a magasra, Dobogva, robogva, Mely a kunyhóm előtt Mintha csak egy ménes Az eget támasztja. Vón elébe fogva. No eredj, no eredj, Mintha csak odafenn Vigyed csak magaddal. Patkók csattognának: Az arany hajszálat Szikrázó patkói Csapd meg a madzaggal. Futó paripáknak. Háromszor, királyfi, Feje fölött megáll Arany hajszál, három – A nagy tüzes felhő, Teljesedjék vágyad, Lába alatt zúg lenn Szívemből kívánom." Hajlongva az erdő.

9

Recsegés-ropogás "A Fekete tenger Hat föl az erdőből Kellős közepére, S hármas vad nyerítés A hetvenhetedik Hallik a felhőből. Belső szigetére. Messze elhallatszik Ott van a kerek föld Magas ormokon túl – Legszebbik virága, S mint valami harang, Világnak szépsége, A világ megkondul. Világnak jósága. Háromszor kondul meg Kíváncsi szem elől Iszonyú kongással, El van rejtve szépen, Hegyet-völgyet rázó Három kis nádszálnak Nagy erős bongással. A középsőjében. Megnyílik a felhő, Nem is hívják másképp: Kettéhasad tőle – Kedves aranyosnak, S egy táltos paripa Világszép, világjó Ugrik ki belőle. Nádszál kisasszonynak." Lecsap, mint a szélvész, "Hogy repüljek, gazdám? A királyfi mellett, – Tudom már bajodat – Lobogó tüzes láng Úgy-e, mint a madár, Száján a lehelet. Vagy mint a gondolat?" Fú az orrlyukából "Csak úgy, édes lovam, Kék, piros, zöld lángot, Hogy neked is tessék; Bámul a királyfi, Se benned, se bennem Még ilyet nem látott. Hogy hiba ne essék." "Hipp, hopp, mit parancsolsz? "Jól van, minden úgy lesz, Itt vagyok, királyfi! Ahogy parancsolod… Nem való teneked Tedd rám csak azt a Gyalogszerrel járni. Rossz kilincsmadzagot! Hipp, hopp, édes gazdám, Hadd fúvok rá egyet, Ülj föl a hátamra! Tartsd ide csak, hadd lám! Merre menjek, mondd meg: Arany, ezüst szerszám Jobbra-e vagy balra?" Illik hozzád, gazdám!

10

Mielőtt indulnánk De ha a két font húst Arra a nagy útra: Kimetszette volna: Valami még jutott Akkor a táltos csak Az eszembe újra. Féltáltos lett volna. Mivel oly sötét van Soha el nem jutnak, Nagy Szigetországban, Ahova indultak… Hogy megállna benne Mégse adta magát A kanál is bátran: A királyfi búnak. Megyünk előbb a Nap Csillagos bicskáját Fényes pitvarába. Elővette hamar, Tégy ott egy sugarat Csillagos bicskával Majd a tarisznyába." No vajon mit akar? S egyszerre hamarább, Tulajdon combjából Mint a kimondott szó, Két font húst kivágott: A levegő-égbe Még csak meg se szisszent, Fölszáll a táltos ló. Rossz képet se vágott. Repül, mint a madár, Odadobta a vad Úgy, mint a gondolat, Éhes farkasoknak, Hét csillagot hagy el Azok ott a prédán Egy rövid perc alatt. Összemarakodnak. Egyszer egy borzasztó A kapu pediglen Nagy kapuhoz érnek – Magátúl kitárul: Dühös istrázsáktól Búcsút vesz a táltos Hozzája sem férnek. A kapufélfátúl. Két szakállas farkas Repül, mint a madár, Áll őrt a kapuban: Úgy, mint a gondolat, Csattogtatja fogát, Hét csillagot hagy el Ordít iszonyúan. Egy rövid perc alatt. Vámot kér, két font húst, A hetedik napon Torkaszakadtából, Végre valahára Szegény királyfinak Megérkezik a Nap Jó táltos lovából. Fényes pitvarába.

11

Egy gyémánt oszlophoz Ki tudja, látja-e Megköti a lovát, Még a napvilágot? Maga pedig szétnéz Hogyha egyet lépett, S halad egyre tovább. Csak kígyóra hágott. Megfürdik hétszínű Csúf varangyos béka Szivárványfürdőben, Akad a kezébe, Törülközik arany Vörösszemű féreg S gyöngytörülközőben. Vigyorog szemébe. Tükörnek használja Csúszó-mászó állat A pitvar oldalát. Hemzseg körülötte, Az arany fésűvel Denevér-csapatok Megfésüli magát. Csapkodnak fölötte. Eddig is szép volt, de Barlangot betölti Most százszorta szebb lett, Vércsék vijjogása, Gyönge két orcája Halálmadaraknak Gyönyörűen fénylett. Rémes huhogása. Szegény királyfinak Megy, megyen, mendegél, Most lett csak rossz dolga: A királyfi lassan – A Nap pitvarában Tapogat, mint a vak, Meglátta egy szolga. Szerte a barlangban. Úgy megharagudott, Egy nagy vaskapuhoz Hogy nem bírt magával: Ér el nagy sokára – A szemöldöke is Három bősz oroszlán Birkózott egymással. Ottan az istrázsa. S egy leheletével Elordítja magát, Úgy elfútta onnan, Bömböl mind a három – Hogy a legdühöngőbb No, királyfi, hogy lépsz Zivatar se jobban. Át itt a határon? Egy nagy sötét lyukba Előkapja rögtön Esett a királyfi… Csíkos tarisznyáját, Tapogat, mint a vak, Kiveszi belőle Ki tud-e találni? Jávorfurulyáját.

12

Olyan szép nótákat Még a paripák is Fujdogál el rajta, Ékesen virítva, Három oroszlán is Harmatos rózsákkal Szelíden hallgatja. Vannak beborítva. Lelapul a földre, Amerre csak elmegy Csóválgatja farkát: Szép lánya a Napnak, Tűri mind a három Virágtermő nyomán A királyfi sarkát. Mind rózsák fakadnak. Egész bátorsággal Rózsás kert az útja, Végigmegyen rajta, Messzire pirosló, Mind a három állat Földi halandókra Lábát nyalogatja. Kedvesen mosolygó. Vaskapu fölpattan Bámul a királyfi, Mennydörgő robajjal – Eláll szeme, szája… Bíborköntösben megy Rózsaképű Hajnal Eléje a Hajnal. Imígy szól hozzája: Hajnal, a fényes Nap "Jó reggelt, királyfi! Gyönyörű leánya… Isten hozott nálunk! Hosszú arany haja Hát mi járatban vagy? Húzódik utána. Szívesen szolgálunk." Bíboros felhők közt "Hej, nagy az én bajom, Leng a fuvalomban, Fényes Nap leánya! Fürtjein gyémántként Ellenségem az éj Csillag tüze lobban. Örökös homálya. Tündöklő tünemény, Adj nekem, adj nekem Rózsát nevet szája, Egy égő sugarat! Nyiladozó rózsát Oh, hisz ti nektek Az ég kárpitjára. Úgy is elég marad!" Rózsa a kocsija, S tiszta érzésével Rózsa az ülője, Szeplőtlen szívének, Rózsa az ostora, Elbeszélte aztán: Rózsa a gyeplője. Mért kell a szövétnek.

13

Szép Hajnal részvétet Megy a rózsás kocsi, Érezett iránta, Még csak meg se zördül; S a Nádszál kisasszonyt Nyílnak a rózsák, Igen megsajnálta. Amerre csak gördül. Mondta: ne búsuljon, Fújja a királyfi Meglesz, amit kíván – Jávorfurulyáját: S kocsiba ültette Dallal mulattatja Reggelire híván. Fényes Nap leányát. Megy a rózsás kocsi, Virágos mezején Még csak meg se zördül; Egyszer csak az égnek, Nyílanak a rózsák, Szép furulyaszóval Amerre csak gördül. Réz erdőbe érnek. Kapja a királyfi A Nap favágói Csíkos tarisznyáját. Fát vágnak ép' ottan: Kiveszi belőle Fejsze, balta csattog, Jávorfurulyáját. A fa reccsen, roppan. Olyan gyönyörűen Egyik a ledűlt fát Fújja, fujdogálja, A szekérre hányja, Hogy a szép hajnal is Másik meg sebesen Ugyan hallgat rája. Viszi a konyhára. Édesen hallgatja Sürögnek, forognak, A szebbnél szebb nótát: Fáradalmat tűrnek, Nevet örömében Mert ott elaludni Százszorta szebb rózsát. Nem szabad a tűznek. Pici szája szirmát Fényes Nap leányát, Bontja, bontogatja: Ahogy arra ment el, Rózsaszínbe fürdik Meg is éljenezték Az ég boltozatja. Illő tisztelettel. Káprázatos fényű, Megy a rózsás kocsi, Soha ily szép nem volt. Még csak meg se zördül; Csupa mosoly, bűbáj Nyílanak a rózsák, A ragyogó mennybolt. Amerre csak gördül.

14

Fújja a királyfi Fújja a királyfi Jávorfurulyáját, Jávorfurulyáját, Dallal mulattatja Dallal mulattatja Fényes Nap leányát. Fényes Nap leányát. Szép furulyaszóval Szép furulyaszóval Mennek sík mezőre… Mennek sík mezőre… Egyszer csak elérnek Egyszer csak elérnek Az ezüst erdőbe. Az arany erdőbe. Ott ezüst madárkák Ott arany madárkák Ugrálnak az ágon, Ugrálnak az ágon, Ezüst pillangó ring Arany pillangó ring Fűszálon, virágon. Fűszálon, virágon. Ezüst kaviccsal van Arany kaviccsal van Az út kavicsolva – Az út kavicsolva – Sok, sok ezüst ember Sok, sok arany ember Most is egyre hordja. Most is egyre hordja. Mosolyog a fákról Mosolyog a fákról Ezüst alma, körte; Arany alma, körte; Akinek mi tetszik, Akinek mi tetszik, Válogathat közte. Válogathat közte. Az ezüst almákkal Az arany almákkal Tündérek labdáznak, Tündérek labdáznak, Ezüst karikával Arany karikával Vígan karikáznak. Vígan karikáznak. Szép Hajnalt köszöntik Szép Hajnalt köszöntik Sorban az ezüst fák: Sorban az arany fák: Háromszor előtte Háromszor előtte Magukat meghajtják. Magukat meghajtják. Megy a rózsás kocsi, Megy a rózsás kocsi, Még csak meg se zördül: Még csak meg se zördül, Nyílanak a rózsák, Nyílanak a rózsák, Amerre csak gördül. Amerre csak gördül.

15

Egyszer csak elérnek A királyfi szintén Szép hajnal kertjébe, Fújja furulyáját… Az arany erdőnek Így viszik a várba Kellős közepére. Fényes Nap leányát. Ott ragyog, ott csillog Reggelihez ülnek, Arany palotája, Tele van az asztal Hatszáz ablaka van Mennyei színmézzel, S háromszáz szobája. Mennyei harmattal. Palota tetején, Aranyszárnyú méhek, Repdeső szél szárnyán Ezüstszárnyú lepkék, Leng, lobog a zászló: A királyfit egyre Hétszínű szivárvány. Kínálgatják: tessék! Trombitás belefú Egy rózsás tányérral Arany trombitába: Zümmög ím feléje, S rá kezdi a Hajnal Másik arany kancsót Minden muzsikása. Hordogat eléje. Szól a cigány tücskök S amíg lakomáznak: Méla hegedűje, Muzsikálnak mindég; Csengő gyöngyvirágok Jól is érzi magát Édes csengetyűje. A meghívott vendég. Zeng az arany lombok Hát egyszer csak fölkel Szélvert citerája, Fényes Nap leánya: Az arany erdőnek Sugarat hajtogat Minden kicsi fája. Körbe, karikába. Az arany madarak Haja szálán függő Karban énekelnek, Szelencébe zárja – Az ezüst madarak S ily szókkal akasztja Karban ráfelelnek. Királyfi nyakába: Mennek a tündérek "Ez az égő sugár Párosan dalolva: Égnek arany fénye, Énekes csapatnak Mutassa meg: hol a Se vége, se hossza. Boldogság ösvénye!"

16

Örült a királyfi Majd elandalogtak A jó szerencsének: Virágágyak között, Napsugarat rejtő Fényes Nap leánya Ezüst szelencének. Koszorút kötözött. Meghajtotta magát, Koszorút kötözött S megköszönte szépen – Égi violából, Ezer boldog érzés Liliommal vegyest Támadt a szívében. Mirtusból, rózsából. Lelke szállt előre "Add át – szólt – annak a Az égő sugárral, Kedves aranyosnak, Sugaras tavasszal, Világszép, világjó Csicsergő madárral. Nádszál kisasszonynak. Látta a szigetet Majd a menyegzőjén Megvilágosodni, Ezt tedd a fejére – S a Fekete tengert Csókolom, köszöntöm, Gyöngyre gyöngyként folyni. Ezer áldás érje!" Nádszál kisasszonyt is A királyfi szeme Látta képzeletben: Örömkönnyben úszott, Hívta a királyfit Hálatelt szavakkal Mindig kedvesebben. Hajnaltól búcsúzott: Édes gondolatba "Dicsőség nevednek, Merült a királyfi – Fényes Nap leánya! Szép Hajnal a kertbe Te, ki a pacsirtát Levitte sétálni. Serkented dalára! Nefelejcses partján Dicsőség nevednek, Kerek ezüst tónak, Harmat hullatója, Ringatózott lágyan Sötét éji fátyol Egy rózsafa-csónak. Bepirosítója. Tükörsima vízen Dicsőség nevednek, Csónakáztak ketten, Világ ébresztője! Bűbájos zene szólt Nádszál kisasszonynak Mindenütt a kertben. Örök megmentője!"

17

Mosolyog reája Bámul a királyfi Fényes Nap leánya… Az égi csodákon: S felülteti megint Forogva keringő Rózsás kocsijára. Végtelen világon. Megszólal a zene, Látja fölkelését Amikor elindul – Új meg új napoknak, Hajnal is kíséri Mindenféle színben Az erdő fáin túl. Csillognak, ragyognak. Túl az arany erdőn, Búzavirágszínű Túl az ezüst erdőn, Csillag nevet rája, Túl a csörömpölő, Amott rubinpiros, Csattogó réz erdőn Emitt narancssárga. Megy a rózsás kocsi, Kápráztató képek Még csak meg se zördül: Királyfi szemének: Nyílanak a rózsák, A hulló csillagok Amerre csak gördül. Rajzanak, mint méhek. Fújja a királyfi Szállongnak körötte, Jávorfurulyáját, Mint mezőn a lepkék; Dallal mulattatja Hullva sziporkázva, Fényes Nap leányát. Mintha csak hó esnék. S egyszerre hamarabb, Csillagfényes úton Mint a kimondott szó, Száll lefelé gyorsan; Rózsás kocsi előtt Bűvös dallamot hall Terem a táltos ló: Halkan valahonnan. "Hipp, hopp, édes gazdám, Valami gyönyörű, Ülj föl a hátamra! Andalító ének, Repüljünk sebesen Mintha csak hegedűk Csillagról csillagra!" S hárfák zengenének. S repül, mint a madár, Orgonaszó vegyül Úgy, mint a gondolat: Olykor a dallamba, Hét csillagot hagy el Lelkét elragadja, Egy rövid perc alatt. Rengeti, ringatja.

18

Csillogó tavain Egyszer nagysokára Csillagszigeteknek, A királyfi mit lát: Fénysugarakból szőtt Mélységből mosolygó Ablakok lebegnek. Gömbölyű kis almát. Szárnyuk suhogása Tűnik a csillagok Az a bűvös dallam; Roppant birodalma: Röpke, mint az illat, Egyre nagyobbodik S mint az álom, illan. Az a kerek alma. Tulipánalakú Rég látott bölcsője, Óriási kelyhek, Kedves szülőföldje: Karcsú fák tején Lángoló napoknál Dallamot lehelnek. Kedvesebb előtte. Ága is a fáknak Ott játszott, mint gyermek, Mintha csak mind szólna, A virágos réten, Mintha valamennyi Ott pihent fáradtan Mind fuvola volna. Jó anyja ölében. Innen is, onnan is S nagyra mikor megnőtt, Édes zene zendül, Ott lovagolt büszkén, Millió arany húr Délibábos pusztán, Levegőn át rezdül. Árkon-bokron, tüskén. Mintha minden csillag Kis tubus húgának Citerát pengetne, Ott a pici sírja, Egyik a másiknak Ráboruló angyal Visszafelelgetne. Könnyeit ott sírja. Gyönyörködve hallgat Ott vannak szüléi, A királyfi rája; Tárt karokkal várják Fénysugaras úton Szerető fiokat, Repül paripája. A bujdosó árvát. Száll lefelé gyorsan, Ott a hazája a Úgy, mint a gondolat, Kedves aranyosnak, Hét csillagot hagy el Világszép, világjó Egy rövid perc alatt. Nádszál kisasszonynak.

19

Elgondolja szépen Mintha köszöntené, Mindezt a királyfi, Úgy mosolyog rája, Hogy oda érhessen, Az egész lebegő Alig tudta várni. Földi panoráma. "Repülj, lovam, repülj, Hanem ím a táltos Sebesebben, jobban! Csak megszólal egyszer: Hallod-e, a szívem "Nézd csak, édes gazdám, Mily nagyokat dobban! A Fekete tenger!" Repülj, édes lovam, "Vígy hát, lovam, gyorsan A föld kebelére, Kellős közepére, Hadd leheljem ajkam A hetvenhetedik Csókjait rögére!" Belső szigetére. Bíztatja esengve Hadd mentsem meg a föld Táltos paripáját… Legszebbik virágát, S hogy vígabban menjen: Világnak szépségét, Fújja furulyáját. Világnak jóságát!" Repült is a táltos Repül a táltos ló Százszor sebesebben, Még ezerszer jobban… Mint a képzeletnek Gyűlnek a fellegek Lenge szárnya, lebben. Sűrű gomolyokban. Egyre nagyobbodik Szegény jó királyfit Az a kerek alma: Talpig betakarja Fölcsillan a hegyek A gomolygó felhők Fehér birodalma. Rohanó csapatja. Havasokat látnak, Bősz felhőoroszlán Tengereket látnak – Tátogatja száját, Nő a föld alattuk Haragos óriás Újra egy világnak. Dobja a dárdáját. Messzenyúló erdők, Megszólal a tornyos Rónaságok képe, Fellegek ágyúja, Fel-feltünedezik Tomboló fergeteg Királyfi szemébe. A csatadalt fúja.

20

Tűzkardú katonák Lobogó sörényű, Egyre szaporodnak, Féktelen hullámok Felhőparipákon Bömbölve, dühöngve Zúgva lovagolnak. Rontanak utánok. Harcol a legelső, Hánykolódó hátán Harcol az utolsó – Harsogó haboknak, Követi a tábort Szirthe' vágott hajók Sok sötét koporsó. Recsegnek-ropognak. Húzódik nyomában Temeti a tenger Nagy fekete fátyol, Mélységes hazája, Bús halotti menet Szétpattant kötelek Száll utána távol. Süvöltő danája. Messziről hallatszik Tajtékzó vizeken Bús halotti ének, Óriás cet nyargal, Mintha harang szólna, Felszökik magasra Mintha temetnének. Csapkodó haraggal. Majd vad fájdalommal Százkarú szörnyeknek Panasz tör ki rája: Hemzsegő csapatja, Sikolt a fergeteg Tapadó karjait Síró trombitája. Nyújtva nyújtogatja. Pergő dobok hangja Fulánkos ezrei Közbe-közbe vegyül… Sziszegő kígyóknak, Viharos dal szárnyán Hasadékokon föl A táltos ló repül. Csúszva csavargóznak. Viharos dal szárnyán Mindezt a királyfi Leszáll nagy sokára, Villámfénynél látja: A Fekete tenger Tenger szirtfokáról Szélső szirtfokára. Fölszáll paripája. Csattogó patkója Folytatja az útját Hogy éri a sziklát: Tomboló viharban, Kicsalja belőle Neki szilajodik, A pattogó szikrát. Mikor az ég harsan.

21

Végre hallgat a vész Föl ne hasítsd addig Zúgó orgonája, A három nádszálat, Fölváltja a tenger Míg vizet nem érünk, Csöndje, bús homálya. Akármilyen száradt. "Hallod-e, jó gazdám! Mert ha fölhasítod: Célhoz érünk már most. Oda három élet! De valamit mondok, Akárhogy siratod: Hallgasd meg a táltost. Soha föl nem éled!" Jól vigyázz, királyfi, "Jól van, édes lovam, Minden kis szavamra. Ne legyen ez gondod! Okosan, ügyesen Minden éppen úgy lesz, Fordítsd a javadra. Amiképpen mondod. Kardod, mint a villám, Csak repíts a tenger Húzd ki hüvelyéből! Kellős közepére, Nádszálat egyszerre A hetvenhetedik Vágd le a tövéről. Belső szigetére! Egy csapásra vágd le Hadd lássam már a föld Mind a három szálat; Legszebbik virágát, Bele se fogj inkább, Világnak szépségét Hogyha karod fáradt. Világnak jóságát!" Nyakadat szelnéd le Repül a táltos ló, Második csapásra; Úgy, mint a képzelet, Nagy Szigetországnak A Fekete tenger Ilyen a varázsa. Szigetei felett. De hogy egyik szavam Oly nagy a sötétség A másikba öltsem: Nagy Szigetországban, Még mondok valamit, Hogy megállna benne Hányd meg ezt is bölcsen. A kanál is bátran. Sok tapasztalásból Hetednapra aztán Tudom én, királyfi, Eljutottak mégis; Hogy az emberfajta Köröskörül sötét Mily nagyon kíváncsi. A föld is, az ég is.

22

Se eget, se földet Kíváncsi szem elől Nem lát a királyfi; El van rejtve szépen, Hogy föl ne sóhajtson, Három kis nádszálnak Nem tudta megállni. A középsőjében. De ha sóhajtott is, Másik két nádszálban Csüggedést nem ismert; Van két szobalánya, Segítségül hívta Szelíd szeretettel A jóságos Istent. Simulnak hozzája. Tudta, el nem hagyja, Egy iszonyú sárkány Aki hozzá fordul; Fekszik a tövénél; Megmenti, megvédi Látna csak, királyfi, Mindenféle rossztúl. Tudom, addig élnél. Most áldotta még csak De villogó kardját Égi szerencséjét. Már kezébe tartja: Napsugarat rejtő Három nádszál magát Ezüst szelencéjét. Háromszor meghajtja. Födelét kinyitja. A királyfi sem rest, S égő arany fénye Már tovább nem várhat: Ím mutatja, hol a Egyszerre levágja Boldogság ösvénye. Tőből mind a hármat. Megvilágosodik Mind a három szépen Egyszerre az útja; Borul az ölébe; Ő mindent lát, de őt Százfejű sárkánynak Egy lélek se tudja. Bugyborékol vére. Megy, megyen, mendegél Szívébe mártotta Sugaras ösvényen; Kardját a királyfi, Édesen csügg lelke Mikor a nádszálat Mosolygó reményen. Úgy le tudta vágni. Kiért oly régóta A százfejű sárkány Éjt-napot föláldoz: Páráját kiadta; Szívdobogva ér a Nádszál kisasszony már Keresett Nádszálhoz. Nem szenved miatta.

23

Ezüst szelencéből Bujdosó királyfi Arany fény kiröppen: Aranyos karszékben, Új élet fakadoz Tündérek jóságát A legkisebb rögben. Megköszönte szépen: Eltűnik a sziget "Életemnek ez a Félelmes homálya: Legszebbik órája, Megvilágosodik Mindenkor édesen Minden kicsi tája. Gondolok majd rája. Valamennyi sziget Mint a méh a virág Mind kiderül végre; Méztermő kelyhére, Hálásan tekint föl Mint az ébredő az Királyfi az égre. Álom gyönyörére. Száraz ágra hullong Legyen boldogságtok Napsugárnak csókja; Örök, halhatatlan! Kikelet pompáját Éljetek sugaras, Fűre, fára szórja. Tündöklő tavaszban! Illatos virágok Ahova csak néztek, Bókolva hajlongnak, Rózsa nyiladozzon… Sátora betakar De nekem, higgyétek, Bólingató lombnak. Mégis jobb lesz otthon. Madarak zenéje Oh, ha én azt nektek Véges-végig rezdül, El tudnám mondani! Ékesen viruló Vándorló utamról Szigeten keresztül. Haza húz valami. Hófehér hattyúkon Ami a madárnak Tündérek is jönnek; Szívét tele zsongja Boldog a királyfi S fényes napkeletről Mind neki köszönnek. Hazafelé vonja." Háromszor előtte Szólal az arany síp, Magukat meghajtják Aranyhúrú hárfa, És királynak mindjárt Felül a királyfi Ott meg is választják. Jó táltos lovára.

24

Tündérek kísérik Reszket a honvágytól Pengő citerával, Szíve minden húrja: Nádi hegedűvel, Amit gondol, érez, Bánatos flótával. Furulyájába fújja. Repül a táltos ló Szárnyra soha szebb dalt Úgy, mint a képzelet, Nem kapott a szellő: A Fekete tenger Ezer édes álmot, Szigetei felett. Örömet lehelő. Valamennyi sziget A három nádszálból Csupa fény és pompa; Visszafelel halkan, Olyan, mintha mennél Még százszor édesebb, A paradicsomba. Bűbájosabb dallam. De a királyfinak Valami világszép, Nincs már semmi vágya, Andalító ének, Csakhogy szülőföldjét Mintha csak angyalok Mentűl előbb lássa. Karában zengenének. Csakhogy jó anyjának Halkan zengő dalra Kebelére boruljon. Hallgat a királyfi – Szomorú szeméből Egyszerre, hogy s hogy nem, Az örömkönny hulljon. Lett nagyon kíváncsi. Csak otthon legyen a Vannak-e csakugyan Kedves aranyossal, A három nádszálban? Világszép, világjó Melyik milyen lehet? Nádszál kisasszonnyal. Tűnődik magában. Szebbnél szebb gondolat A kíváncsiságnak Ragyog elméjében, Már egészen a rabja: Mint hajnali harmat Csillagos bicskáját A virágos réten. Hamar előkapja. A jövendő képe Kisebbik nádszálat Mosolyog eléje – Fölhasítja véle: Arany bokrétával Gyöngyadta szép leány Integet feléje. Hullott az ölébe.

25

Kisebb szobalánya Szánja, bánja tettét, Ez az aranyosnak, Búsul a királyfi; Világszép, világjó Míg vizet nem érnek, Nádszál kisasszonynak. Mért nem tudta várni! Gyöngyhímes, ezüstös Nézte szép halottját Hófehér ruhában, Néma fájdalommal. Grófi kastélyba is Élteért od'adná Beillene bátran. Életét azonnal. Ibolya mosolyog Leszállott lováról, Fölvetett szemében, Kardjával sírt ásott Kis szedrecske szája S eltemette ottan Kinyílik szelíden: A letört virágot. "Vizet hamar, vizet, Felhasított nádszál Bárcsak egy csöppecske! Lett síri fejfája, Amennyit szájába Nőtt belőle bánat Vesz egy kicsi fecske. Fekete rózsája. Vizet hamar, vizet, Feketegyász annak Mert mindjárt meghalok! Minden kis levele; Mint a letört virág, Sírnál a királyfi Rögtön elhervadok!" Gyászol együtt vele. De egy csöppet se tud Másik két nádszálból A királyfi adni: Jajszó hallik halkan, A gyöngyadta szép lány, Valami panaszos, Íme, kezd hervadni. Szívreható dallam. Halványodik egyre, Mint mikor valaki Mint a letört virág: Testvérét siratja… Beborul előtte Búsul a királyfi, A ragyogó világ. Nem segíthet rajta. Lehajtja a fejét Felül a táltosra, Királyfi keblére: Sebesen tovább száll – Örök éj fátyla hull Másnap eszibe jut Ibolyaszemére. A nagyobbik nádszál.

26

Egy gondolatba van Vizet hamar, vizet, Elmerülve mélyen: Mert mindjárt meghalok! Van-e olyan szép lány Mint a letört virág, Ennek belsejében? Rögtön elhervadok!" A kíváncsiságnak Délibáb volt a víz, Újra egész rabja: Újra nem tud adni. Csillagos bicskáját A gyöngyadta szép lány, Hamar előkapja. Íme, kezd hervadni. Nem messzire vizet Halványodott egyre, Lát a pusztaságon, Mint a letört virág; Kristálytiszta tükre Beborul előtte Csillámlik a tájon. A ragyogó világ. Nagyobbik nádszálat Lehajtja a fejét Fölhasítja véle: Királyfi keblére: Még gyönyörűbb leány Örök éj fátyla hull Hullott az ölébe. Nefelejcs-szemére. Nagyobb szobalánya Most bánkódik még csak Ez az aranyosnak, Nagyon a királyfi; Világszép, világjó Hogy könnye nem hulljon, Nádszál kisasszonynak. Nem tudta megállni. Rubinnal kirakott Nézte szép halottját Csillogó ruhában, Könnyes fájdalommal; Hercegi kastélyba Élteért od'adná Beillene bátran. Életét azonnal. Nefelejcs mosolyog Leszállott lováról, Fölvetett szemében, Kardjával sírt ásott; Kis szamóca szája S eltemette ottan Kinyílik szelíden: A letört virágot. "Vizet hamar, vizet, Fölhasított nádszál Bár csak egy csöppecske! Lett síri fejfája; Amennyit szájába Nőtt belőle bánat Vesz egy kicsi fecske. Fekete rózsája.

27

Feketegyász annak Fájdalmat okoztam, Minden kis levele; Hej, az aranyosnak, Sírnál a királyfi Világszép, világjó Gyászol együtt vele. Nádszál kisasszonynak. Egyetlen nádszálból Hogy zokog utánok Jajszó hallik halkan: Panaszos halk hangon! Világszép, világjó Oh, ezt a siralmat Kisasszony sír abban. Mindörökre hallom! Mint mikor valaki Rózsával hímezett Testvérét siratja… Álmom is elűzi: A királyfi szíve Homlokomra a kín Úgy vérzik miatta. Töviseit tűzi. Hiába röpíti Repülj, lovam, repülj, Gyorsan a táltos ló: Nincs itt maradásom. Véle röpül a bú, Vígy egy más világba! Mint fekete holló. Sírom ott megásom." "Oh, én boldogtalan Így epekedett a Bujdosó királyfi! Szegény bús királyfi – De szeretnék most a Szánta-bánta tettét, Világból kiszállni! Mért is volt kíváncsi! Boríts be, teríts be, Táltos paripája, Életemnek árnya! Mint csak a madár, száll – Fekete búbánat Keservesen sír-rí Nagy suhogó szárnya! Az utolsó nádszál. Te fekete holló, Úgy megzokog egyre Csak suhogj felettem! Panaszos halk hangja, Két gyöngyadta szép lányt Karján a királyfi A sírba fektettem. Rengeti, ringatja: Két kedves virágnak "Csicsija, bubuja, Én miattam vége: Panaszos fájdalom! Én tűztem a halál Szunnyadj el, aludj el, Jéghideg keblére. Zokogó siralom!

28

Ne sírj már, ne ríj már, Pázsitos mezején Lelkem violája! Kerek erdőszélnek, Szomorú szívemnek Egyszerre csak gyöngyvizű Arany koronája! Tó partjára érnek. Az eget, a földet Sima tükre fényes, Éretted bejártam. Fenekére látni, Gyönyörű orcádat Üde, mint a harmat – Még csak nem is láttam! Örült a királyfi. Míg vizet nem érünk, Tó vizéből ragyog Addig nem is látom – Rája az ég napja, Beli, beli, csitt, csitt, Csillagos bicskáját Gyöngyöm, gyöngyvirágom! Hamar előkapja. Szűnjön a keserved, Utolsó nádszálat Hogy el ne hervasszon, Fölhasítja véle: Világszép, világjó Jaj, milyen kisasszony Aranyos kisasszony! Hullott az ölébe! Haja, haja, hajsó, Bíborban, bársonyban, Aludj el, búbánat! Aranyos ruhában, Ha te meghalsz, kedves, Első királynénak Meghalok utánad!" Beillene bátran. Lágyan a királyfi Nézhetni a napra, Nádszálat ringatja: Fényes csillagokra, Szűnik egyre lassan Csak rá nem: világszép Zokogó siralma. Nádszál kisasszonyra. Néha egyszer-egyszer Hogy meglátta ezt a Még föl-fölsóhajtgat, Liliomot, rózsát: Bánatosan, mélyen… Királyfit elfogta Azután elhallgat. Édes érzés, jóság. Repül a táltos ló Repült, ami csak rossz, Egyre sebesebben, Tőle messze szállva; Mint a gondolatnak Gondnak is, búnak is Lenge szárnya, lebben. Támadt sebes szárnya.

29

Kék csillag mosolyog Csókoltat, köszöntet, Fölvetett szemében, Te mennyei angyal! Rózsabimbó szája Fényes Nap leánya, Kinyílik szelíden: A jószívű Hajnal. "Vizet hamar, vizet, Ezer áldást kíván Bár csak egy csöppecske! Drága életedre, Amennyit szájába Egy koszorút is küld, Vesz egy kicsi fecske. Hadd tegyem fejedre! Vizet hamar, vizet, Jószívű Hajnalnak Mert mindjárt meghalok! Égi koszorúja Mint a letört virág, Legyen homlokodon Rögtön elhervadok!" Boldogság tanúja! Üde tó vizéből Örök fény szelíden Mindjárt megitatja: Játszadozzék véle, Életet fakaszt, mint Kedveset suttogjon Az égnek harmatja. Minden kis levele! Rózsa nyílik arcán, Isten veled, éltem Hej, az aranyosnak, Aranyos kincstára! Világszép, világjó Én most haza megyek, Nádszál kisasszonynak. Jövök nemsokára. Fehér liliommal Üveges, aranyos Rózsa nyílik arcán: Kocsin jövök érted… Királyfi köszönti, Addig légy nyugodtan, Édes szó az ajkán: Kis gilicém, érted? "Ringasson az öröm, Menj erre a fára, Te gyönyörű alak! Lombja majd eltakar; Soká kerestelek, Szállok, mint a madár, Míg megtaláltalak. Itt leszek én hamar!" De sok szenvedésem Nyugtatja, bíztatja Meg van jutalmazva – Nyájas, édes szóval – Világszép, világjó, Mielőtt elindul, Borulj a vállamra! Táltos is megszólal:

30

"Hipp, hopp, édes gazdám, Háromszor kondul meg Kísérjen szerencse! Iszonyú kongással, Hazaszálló galamb Hegyet-völgyet rázó Híredet jelentse. Nagy erős bongással. Hipp, hopp, fejed fölött S tovaszáll a felhő Dicsőség virasszon! Dobogva, robogva, Légy boldog, királyfi Mintha csak egy ménes S világszép kisasszony!" Vón elébe fogva. Három szempillantás Bámul a királyfi, Nem telik beléje: Búcsút int kezével; Egy nagy tüzes felhő Ameddig belátja, Nyargal ím feléje. Kíséri szemével. Szörnyen dübörögve, Leveszi kalapját, Dobogva, robogva, Integet a völgyből, Mintha csak egy ménes Vissza-visszanyerít Vón elébe fogva. Táltos a felhőből. Mintha csak odafenn Tűnve tűn a felhő Patkók csattognának: Távol, messze tájra: Szikrázó patkói Az ég azúrkéken Futó paripáknak. Kiderül utána. Feje fölött megáll Csókjával a napfény A nagy tüzes felhő, Erdőt, mezőt bevon… Körülötte zúg lenn Fürge kis halacskák Hajlongva az erdő. Játszanak a tavon. A táltos paripa Illatos szellőben Fölszáll a felhőbe: Lengenek a lombok, Hármas vad nyerítés Turbékolva járnak Hangzik ki belőle. Gerlicék, galambok. Messze elhallatszik Fűszál a fűszálhoz Magas ormokon túl – Odasimul szépen, S mint valami harang, Liliom a lepkét A világ megkondul. Ringatja ölében.

31

A királyfi lelke S elbúcsúzik tőle, Telve boldogsággal: Hazafelé indul… Dalol a madárral, Megy, megyen, mendegél Nevet a virággal. Hegyen, völgyön is túl. Reszket a gyönyörtől Rózsás a rengeteg Szíve minden húrja: Vadkopár sziklája: Amit gondol, érez, Az egész világot Furulyába fúja. Egy nagy kertnek látja. Oly édesen csendül Virágos jó kedvét A tájon keresztül: Furulyába önti – Kis tavacska tükre Apját, anyját otthon Gyöngyözve megrezdül. Boldogan köszönti. Visszafelel rája Lombtakarta ágon Lombtakarta gallyon, Várja violája… Világszép, világjó A királyfi megjön, Aranyos kisasszony. Íme, nemsokára. Bűbájosan szól az Tizenkét hófehér, Andalító ének, Kócsagos paripa Mintha varázshangon Van fogva üveges, Hárfák zengenének. Aranyos kocsiba. Minden ág fölzendül Arany a zablája, A szép énekszóra, Selyem a gyeplője – Mintha mind tündérek Aranyos huszárok Fuvolája vóna. Vágtatnak előtte. Világszép kisasszony Megáll a tizenkét Lomb közül, az ágról Hófehér paripa: Lemosolyg, mint angyal, Világszép kisasszony Megnyílt mennyországból. Felül a kocsiba. Kéri a királyfi: Födelén raja ring Magára vigyázzon, Tarka pillangóknak: Mert neki legdrágább Útjára mindenütt Ezen a világon. Virágokat szórnak.

32

A királyfi pedig Örök dicsőséggel Furulyáját fúja – Viseld koronádat! Suttog a menyasszony Tiszteld, fiam, szeresd, Égi koszorúja. Apádat, anyádat! Boldogságot suttog Mi majd meghúzódunk Minden kis levele, Egy kicsiny szobában: Hogy a furulyaszó Annyi hely lesz tán még Játszadozik vele. Itt a palotában. Kinn a város végén, Hol vagy, édes anyjuk? Fátyoltartó lányok, Jer közelebb, ládd-é: Fehér patyolatban Világszép kisasszony Várakoznak rájok. Lesz már a királyné." Lengő fátylak alatt Szaladnak a grófok, Vígan bevonulnak. A herceglegények… Nyitott ablakokból Hozzák a koronát A virágok hullnak. Udvari személyek. Hazaérnek gyorsan Háromszor meghajtja Szép furulyaszóval, Magát a hopmester – Ott az öreg király Éljenzik az új párt Könnyezve megszólal: Legalább ezerszer. "Ide hamar, elém, Meg is koronázzák Minden íródiák! Mind a kettőt nyomban – Írja, amit mondok, S úgy élnek, akárcsak Tudja meg a világ! A paradicsomban. Az arany korona Virul a királyné Nehéz mér énnékem, Égi koszorúja, Ezennel a fiam Boldogan a király Homlokára tészem. Furulyáját fúja.