Kommunikáció mozgásukban akadályozott személyekkel

Kommunikáció mozgássérült emberekkelA fogyatékosság problémaköre egyidős az emberiséggel, ennek ellenére értelmezése körül

nincs teljes egyetértés. A WHO (World Health Organization - Egészségügyi Világszervezet)

1997-ben újrafogalmazta a fogyatékosság definícióját, középpontba állítva a károsodás és a

társadalmi részvétel közötti kölcsönhatásokat, amelyek pontosan jelzik, hogy a károsodásból

adódó hátrányok mértéke és megítélése jelentős mértékben függ a társadalmi

elfogadottságtól, a társadalom által nyújtott mozgástértől, lehetőségektől.

Fogalmak

Károsodás: A szervezet fizikai funkcióinak a normálistól/átlagtól való eltérése, hiánya,

csökkenése, torzulása. Ide tartoznak az értelmi, érzelmi funkciók közvetlen irányú

változásai. Súlyosságát a normálhoz való viszony alapján ítélik meg.

Fogyatékosság: Az egyén tevékenységének akadályozottsága, a normális érzékelő,

mozgási vagy értelmi funkcióiban szükséges képesség részleges vagy teljes, átmeneti

vagy végleges hiánya. Az a nehézség, amellyel az egyén a tevékenység során

szembesül. A fogyatékosságot meghatározhatjuk az akadályozott tevékenység szerint

mennyiségi és minőségi szempont alapján.

Rokkantság: Az egyén kora, neme és társadalmi szerepei szerint elvárható

mindennapi tevékenység (önfenntartás, tanulás, keresőképesség, szórakozás) tartós

akadályozottsága. Nem csak a munkaképesség csökkenését értjük alatta.

A humán funkciók zavarát további csoportokra lehet bontani az alapvető funkciók szerint:

viselkedés, kommunikáció, önellátás, helyváltoztatás, a test kontrollált működése, ügyesség

fogyatékosság, szituációs fogyatékosság és speciális képességek fogyatékossága.

Részletesebben a mozgással, fizikai aktivitással kapcsolatos csökkent funkciókkal

foglalkozunk. A fizikai aktivitás definíciója alatt pedig nem valamilyen sporttevékenységet

értünk, hanem a WHO szerinti megfogalmazást, hogy fizikai aktivitás minden olyan

tevékenység, amelyet a vázizomzat hoz létre és energiafelhasználással jár.

A mozgásfogyatékosságról

Mozgásfogyatékosoknak nevezzük azokat a személyeket, akiknél a mozgásszervrendszer

különböző kóreredetű, primer vagy szekunder károsodása következtében, olyan maradandó

állapotváltozás, fizikai képességcsökkenés, tevékenységkárosodás áll fenn, amely

akadályozza az egyént életkorának megfelelő funkcióiban. Mozgásfogyatékosság az egyén

életének bármely szakaszában létrejöhet.

A mozgásfogyatékosok főcsoportja rendkívül sok változatot foglal magában. A főcsoportot

általában két nagyobb alcsoportra bontják, az egyik a testi fogyatékosok, a másik a

2

mozgássérültek csoportja. Ami közös a két alcsoportban, hogy mindkettőnél különböző

mértékű mozgáskorlátozottsággal állunk szemben, s ebből következően sok más

körülménytől függően, jellegzetes, sajátos személyiségfejlődéssel is.

A testi fogyatékosság fogalmába azokat a rendellenességeket soroljuk, amelyek nem

idegrendszeri eredetű károsodások, hanem meghatározott fejlődési rendellenességek

vagy balesetek következményei. Ide tartoznak a csonka vagy csonkolt végtagúak és a

súlyos testi deformitásuk miatti mozgáskorlátozottak.

A másik alcsoportba az idegrendszeri eredetű mozgászavarokat soroljuk, amelyek

jellegük szerint lehet:

o Plégia – bénulás-, az adott testrész mozgásképtelensége.

o Paresis, ilyenkor a mozgásképesség csökkent.

o Hypermotilitás, vagyis túlmozgás.

A mozgászavarra elsődlegesen a nagymozgások – járás, futás – koordinálatlansága és a

finommozgások kivitelezésének nehézségei jellemzőek.

Idegrendszeri kórképek csoportosítása

Kiterjedése szerint lehet:

Monoplégia, illetve monoparesis, ezek egy végtagot érintenek.

Két végtagot érintő hemiplégia, illetve hemiparesis, a test jobb- vagy baloldalára

terjed ki. Illetve a paraplégia, paraparesis, ami a két alsó végtagra terjed ki.

Tetraplégia, illetve vagy tetraparesis, mely mind a négy végtagot érinti.

A sérülés helye szerint lehet:

Centrális - agyvelő és gerincvelő - sérülés.

Perifériás - vagyis a 12 pár agyideg, a 31 pár gerincvelői ideg és a vegetatív

idegrendszer környéki részének sérülése.

Az izomtónus állapota szerint lehet:

Spasztikus, vagyis az izomtónus fokozott.

Petyhüdt vagy atóniás.

3

A sérülés ideje szerint lehet:

Korai agykárosodás következménye, a prae-, peri-, és postnatális agyi sérülés. Ide az

ICP (Infantilis Cerebral Paresis) tartozik.

Felnőttkori központi és perifériás sérülés.

A valóságban a legváltozatosabb átmeneti formák is lehetségesek.

Nem idegrendszeri károsodások

A végtagredukciós fejlődési rendellenességek csoportjába a felső és alsó végtag

veleszületett fejlődési rendellenességei, a különböző fajtájú és súlyosságú

összenövések, hiányok tartoznak. Például syndaktylia, polydaktylia, meromélia,

amélia.

Szerzett végtaghiányok csoportjába az alsó és felső végtag szerzett és különböző

mértékű hiányai sorolhatóak. Például femorális, crurális traumás vagy műtéti

amputáció.

Ezeken kívül megkülönböztetünk egyéb eredetű mozgás-rendellenességet okozó

kórformákat, az eddigi csoportokba nem sorolható, veleszületett vagy szerzett

megbetegedéseket. Például reumatológiai – krónikus sokízületi gyulladás, vagy ortopédiai

elváltozások – veleszületett csípőficam.

Itt emelném ki a mozgásszervi fájdalmat, mint az egyik fő mozgást korlátozó tényezőt. A

fájdalom két fő típusa a gyulladásos fájdalom, amely éjjel-nappal jelentkezik, nyugalomban

sem csökken, a másik típusa a mechanikus fájdalom, mely mozgásra, terhelésre jelentkezik,

de ugyanakkor nyugalomban csökken.

A különböző eredetű, lokalizációjú, típusú mozgásszervi károsodásokat,

mozgáskorlátozottságot csökkenthetik sebészeti eljárásokkal, valamint különböző

gyógyászati segédeszközök alkalmazásával.

Gyógyászati segédeszközökről

A gyógyászati segédeszközök az alapvető életműködések megtartását, illetve a kiesett

funkciók pótlását segítik, az életminőséget és a munkaképességet javítják. A különböző

4

segédeszközökre ideiglenesen vagy tartósan, véglegesen is szükség lehet. Két nagy

csoportjuk különíthető el.

A testközeli segédeszközök, amelyek a testtel nagyobb felületen érintkeznek és

általában a károsodásra hatnak. Ezek az eszközök anatómiai hiányt, gyengült vagy

elveszett funkciót pótolnak, támasztanak, tehermentesítenek. Ide tartoznak az

ortézisek, protézisek. Például ortopéd cipő, járógép, művégtagok, térdrögzítők stb.

A testtávoli segédeszközök mindig funkcionális célt szolgálnak és általában a

fogyatékosságra hatnak. Helyváltoztatást segítő eszközök, például bot, kerekesszék,

ültetőmodulok stb.

Általánosságban elmondható minden gyógyászati segédeszközről, hogy csak a pontosan

felhelyezett eszköz funkcionál megfelelően. Például térdrögzítők esetén, a térd

mozgástengelyével egybe kell esnie a rögzítő forgáspontjának.

A mozgásakadályozottság következményei (lehetnek)

Hely-, helyzetváltoztatási nehézségek.

Önellátás, önkiszolgálási gondok.

Problémák a finommozgásokban, koordinációban – írás, rajzolás.

Mozgástervezésnél, gyenge mozgássémák.

Kommunikációs zavarok – beszéd, mimika, stb.

Észlelési folyamatok zavarai – irányok, szemmozgás koordináció, olvasási zavarok.

Tempóbeli eltérések – általában lassabbak, mind a beszéd, mind a mozgás terén.

Pszichés sérülések gyakoriak – testséma, önidentitás megváltozása. Bizonyos

mozgásfunkciók megváltozása miatt a mozgás bizarrá válhat, fájdalom jelentkezhet.

Mindezek befolyással vannak a vegetatív érzékszervi és szexuális funkciókra is.

A szocializáció akadályozott a kiszolgáltatottság, segítségre szorulás miatt. A

környezethez való hozzáférés akadályozottsága befolyásolja a megismerést. A társuló

beszédzavarok miatt sérül az aktív kommunikáció. Izoláció jelentkezik a mások

számára hozzáférhető lehetőségektől való megfosztottság miatt. Irreális önállósodási

törekvések, feszültség az őket korlátozó tényezők ellen. A szocializációs problémák

5

további félelmet, szorongást okozhatnak, magatartászavarok jelentkezhetnek,

amelyek akár az agresszióig is elfajulhatnak. Súlyos esetben depresszió, akár

öngyilkossági kísérlet is bekövetkezhet.

A mozgásos funkciók sérülése különösen a veleszületett vagy korai gyermekkorban szerzett

károsodások eseteiben nem tekinthető csupán a mozgás elszigetelt károsodásának. A

mozgások akadályozottsága kihathat a gyermek pszichoszomatikus fejlődésére, cselekvéses

tapasztalatszerzésére, interperszonális kapcsolatainak alakulására. Arról nem beszélve, hogy

a beszéd fejlődése kapcsolatban áll a mozgás fejlődésével.

Mozgássérülttel való találkozás

A fentebb felsorolt okokból kifolyólag a mozgássérültekkel való találkozás kapcsán több

különböző probléma is felmerülhet. Általában az ember nem tudja, hogy segítsen vagy ne

segítsen, ha segít, akkor mit és hogyan, a legjobb szándék ellenére nem sérti-e meg a

mozgássérült önérzetét, stb.

Egy megtörtént eset, hogy egy szakrendelőben a kerekesszékes pácienst egy segítő szándékú

másik páciens két méterrel odébb tolt, gondolván, az közelebb van a rendelő ajtajához. De

mi is a probléma ezzel? Egyrészt nem volt szüksége a kerekesszékkel közlekedőnek arra,

hogy odébb gurítsák, hiszen odáig is egyedül, segítség nélkül jutott el, másrészt pedig éppen

nem arra akart menni.

Minden ember más beállítottságú. Van olyan, aki szereti, ha kiszolgálják és ugranak a

legkisebb sóhajára, óhajára is, a másik ember pedig, akkor sem kér segítséget, ha tényleg

szüksége lenne rá. Mit tehetünk ilyenkor? Talán a legegyszerűbb és minden félreértést

kerülendő megkérdezni, hogy van-e segítségre szüksége. Ha a válasz igen, akkor érdemes

megkérdezni, hogy pontosan mit lehet tenni az érdekében és hogyan. Nem látszik sokszor

első ránézésre, hogy mi az, amit képes megtenni, és mi az, amihez segítséget igényel.

Általában a mozgássérült emberek már tapasztalatból tudják, hogyan tudunk segíteni nekik.

Amikor kérdezünk, akkor személyesen hozzá forduljunk, ne a kísérőhöz, amennyiben nem

egyedül érkezett. Hagyjunk időt, hogy kifejezze magát, mert sokszor a beszéd nehezített,

lassabb, eltérő tempójú.

6

Amikor válaszolunk, egyszerű, érthető, világos információt adjunk. Mindig szemben álljunk a

beteggel és tisztán artikuláljunk. Természetesen nem kell direkt lelassítani a beszédtempót,

hogy még emiatt is rosszul érezze magát.

De kezdjük az elején...

Mit tehetünk és hogyan?

Ha egy sérült ember belép egy szobába már ránézésre is látszik, hogy valamilyen

mozgásszervi problémája van. Megnézhetjük a tartását, a mozgását, a mozgás gyorsaságát, a

mozgás milyenségét – mennyire harmonikus vagy darabos – hogyan tartja magát járás

közben, lendíti-e a lábát, cirkumdukálja, hajlítja, nyújtja a térdét, esetleg bottal,

kerekesszékkel érkezik stb. Az is látszik, ha végtaghiánya van, ami ortézissel korrigálva,

protézissel pótolva van. Ezekhez a dolgokhoz meg sem kell szólalnia, minden látszik.

→ A kerekesszékekről és használóiról

A kerekesszékek típusai, típusainak előnyei, hátrányai és egyéb jellemzőinek tárgyalása nem

e jegyzet kompetenciája. De azt mindenképpen érdemes tudni, hogy léteznek standard és

aktív kerekesszékek.

Már az aktív nevében is benne van, ha valaki ilyen kerekesszéket használ, akkor képes saját

magát hajtani, önállóan közlekedni. Vagyis egyáltalán nincs szüksége arra, hogy tologassuk.

Sőt, még éppen negatív érzést is válthatunk ki belőle, ha ezt megtesszük. Az ilyen típusú

kerekesszékkel akár lépcsőn is lehet önállóan közlekedni.

Amennyiben standard típusút használ valaki, akkor valószínűleg kísérő is lesz vele. De, ha

mégis a helyzet úgy hozza, hogy segíteni kell, akkor a következő instrukciók betartása szinte

kötelező érvényűek. Ha toljuk feltétlenül ellenőrizzük a kezek és lábak helyzetét, mert nem

biztos, hogy érzi, ha súrlódik, esetleg az ujjak beakadhatnak a szék küllői közé. Ne toljuk túl

gyorsan, ne fordítsuk meg hirtelen. Ne emeljük meg a karfánál fogva, mert kijárhat és így

balesetet okozunk vele. Ha pedig megállunk, mert éppen ki- vagy át kell szállnia, akkor a

féket ellenőrizni kell. Ugyanígy a kerekesszékbe való átülés előtt is a féket ellenőrizzük le.

Elég nagy bajt tud okozni, ha nincs lefékezve és kigurul az illető alól. Ha át kell ülnie

máshova, mondjuk egy kezelőágyra, akkor a kerekesszéket ne teljesen párhuzamosan toljuk

az ágy mellé, hanem egy kicsit fordítsuk szembe, körülbelül egy 30 fokos szögbe. Így

könnyebb az átülés.

7

Kerekesszékből való átülés segítése törölközővel

A képen látható technika alkalmazható egyik székből a másikba, vagy ágyra való átültetésnél

is. Általában nincs törölköző, így a segítő összekulcsolt kezeit tudja használni helyette.

→ Bot, mankó, járókeret stb.

Ha a járás fájdalmas – ún. antalgiás járás áll fenn, akkor automatikus sántítás alakul ki. Ez azt

jelenti, hogy a törzset a támaszkodó láb fölé viszik, laterálflektálják, így csökken a fájdalmas

csípőízületre ható kompressziós erő, ezáltal képes az érintett oldali alsó végtagot kisebb

erővel mozgásba hozni. A rossz, berögzült tartás, az egyenetlen terhelés miatt hosszú távon a

többi ízület szempontjából is veszélyes. Az egyenetlen terhelést lehet csökkenteni

segédeszköz használatával. Vagy, ha minimálisan csökkent az izomerő, akkor is általában elég

egy bot használata. Ha enyhébb egyensúlyproblémák is vannak, akkor jön szóba a 3 vagy 4

lábú bot használata.

A botot mindig az érintett végtaggal ellenoldali kézbe vesszük! Mindig az érintett végtaggal

együtt kell előre mozdulnia. Vagyis leegyszerűsítve a dolgot, jobb oldali érintettség esetén a

bal kézben kell vinni a segédeszközt. Ez igaz minden egyoldali eszköznél, például egy bot, egy

könyökmankó, egy három/négylábú bot stb. Ha segíteni kell például pár lépést megtenni

vagy fellépni egy lépcsőfokra, akkor mindig az érintett oldalt fogom megtámasztani, vagyis

nem azt a karját, amiben az eszköz is van. Ha a példánkat folytatom tovább, akkor a jobb

8

oldalon fogom meg az illetőt, nem akadályozva őt a segédeszköz használatában. És ne is a

botot fogjuk meg.

Innen jön a következő probléma, hol és hogyan fogjam meg a karját? A válasz,

mindenképpen a hónaljnál közvetlenül. Egyrészt azért, mert így tudom a legstabilabban

megtartani, ha esetleg valamelyik irányba dőlne, másrészt pedig így a legkisebb az esélye

annak, hogy vállízületi sérülést okozok neki. Gondoljunk csak egy idősebb emberre, akinek

erős fokú osteoporosisa van, esetleg még egy laza vállízülete is, ha elkezd dőlni, akkor a

vállízületét fogom erősen terhelni, hogy megtartsam. Amennyiben járókeretet, rollátort

használ – egyensúlyzavar miatt - mindkét keze le van kötve, ilyenkor vagy az egyik, gyengébb

– ha van ilyen - oldalára állok és úgy kísérem, vagy esetleg mögötte. Az összes esetben

kerüljük a hirtelen mozdulatokat és soha ne sürgessük.

Amennyiben egy lépcsőfokra vagy dobogóra, zsámolyra kell fellépni, egyoldali érintettség

esetén, bottal a kézben, akkor mindig az erős oldallal kell kezdeni, utána jöhet a bot és az

érintett oldal. Ha lefelé kell lépni, akkor a bot és az érintett oldal, utána jöhet az erősebb

oldali alsó végtag. A legkönnyebben úgy lehet megjegyezni, hogy felfelé a támasztó lábbal

húzom magam fel, lefelé pedig a támasztó lábbal engedem le a törzset. A példa alapján, jobb

oldali érintettségnél felfelé a bal lábbal lépek először, lefelé a jobbal. Különösen figyelni kell

erre izomerő gyengülésnél, mert olyankor az érintett végtag nem rendelkezik annyi

izomerővel, hogy megtartsa és felhúzza, vagy leengedje a test súlyát és „összecsuklik” a láb.

Ugyanez a formula használatos lépcsőn való járáskor is.

Hasznos tanács, ha a betegnek valamilyen súlyt, például táskát vagy kabátot kell cipelni,

akkor járáskor a súlyt a fájó, érintett oldali kezében vigye. Természetesen akkor, ha ez

kivitelezhető – felső végtagi plégia esetén nem lehet megcsinálni.

→ Alacsony helyre való leülésnél, felállásnál

A normál magasságú székek viszonylag alacsonyak, ha egy átlagmagasságú embert nézünk,

ami 165-170 cm egy nő esetében és 175-180 cm egy férfi esetében. Vagyis minél magasabb

valaki annál nehezebb leülni, de még inkább felállni onnan. Vannak olyan speciális esetek,

amikor valamilyen oknál fogva – arthrodesis, protézis használat, vagy egyéb ortézis - ami

nem engedi a térdízület hajlítását. Ezeknek az embereknek nagy része már hosszú idő óta él

9

együtt ezzel a problémával és nagyon jól megoldják ez ilyen szituációkat. Ha pedig mégsem

menne a leülés, ilyenkor a következőt lehet tenni. Az érintett végtagot hosszan előre kell

nyújtani, míg a másik végtaggal közvetlenül a szék elé kell állni, és így kell leereszteni

testsúlyt a székre. Ezen felül segíteni ugyanúgy lehet, mint járásnál, közvetlenül hónalj alatt

kell jó erősen átkarolni az illetőt. Felállásnál szintén.

Olyan is előfordul, hogy nem bír valaki felállni egy alacsonyabb székről, például a m.

quadriceps femoris gyengesége miatt. A teendő, hogy egy kis lendületet adva segítem az

emelkedést, de nem én emelem, csak rásegítek, mert saját magam védelme az elsődleges

dolog. Legjobb ilyenkor számolni és megkérni, hogy háromra kezdjen el emelkedni, így a

saját és az illető mozgását könnyen össze tudom hangolni. Ráadásul vannak olyan esetek,

amikor az ütem adása még pluszba segíti a mozgást, például Parkinson-szindrómánál. Ott

kifejezetten segít, ha akár tapsolunk is, miközben ütemesen diktálunk – célravezető lehet

járásnál.

Mindkét oldali alsó végtagi izomgyengeség esetén, segíteni lehet a felállást a térdek

megtámasztásával. Ha pedig járókeretet használ, akkor a járókeretre érdemes

rátámaszkodni, vagy lábbal az alsó peremére rálépni, nehogy magára rántsa és esetleg még

hanyatt is essen az illető kerettel a kezében.

Amennyiben kezelőágyon ül a páciens, akkor a lába alá egy dobogót vagy egy zsámolyt kell

tenni. Több oka is van, hogy miért van erre szükség. Például, hogy ne lógjon a lába. De ami

még fontosabb, hogyha alá van támasztva a láb, akkor az ülés biztonsága is nagyobb lesz. Ez

teljesen logikus, gondoljunk csak magunkra. Könnyebb úgy ülni, ha támaszkodik a lábunk a

talajon. Túlmozgásos esetben nem túl célszerű ilyen helyre ültetni, inkább egy karfás széket

válasszunk - amennyiben ez lehetséges.

→ Vizsgálóágyra való lefekvésnél és felülésnél

Egy nehezen mozgó páciens, ha már felült a vizsgálóágyra, valószínűleg nehezen is fog

végigfeküdni rajta. Ilyenkor annyit tehetek, hogy szembe állok vele, ahogy ül az ágyon és

megkérem, hogy a karjára támaszkodva oldalra lassan engedje le a törzsét, miközben én a

két alsó végtagot ugyanolyan ütemben emelem és felsegítem az ágyra.

10

Hanyattfekvésből felülni/felültetni valakit a legkisebb erőkifejtéssel a következő módon

lehet. Talpra húzott lábát dönti oldalra vagy mindkét lábat talpra húzni / húzatni és úgy

dönteni oldalra - itt lehet picit rásegíteni -, de közben már a törzs is fordul oldalra.

Oldalra fordulás

Alul lévő karon támaszkodva tolja a törzset fölfelé, miközben a két lábat engedjük lefelé a

függőleges irányba. Vagyis úgy kell mozogni, mozgatni, mint egy darab fa – egyben. Ez a

módszer kíméli a hasizmokat is, így nagy hasi műtétek után is ez a követendő.

11

Felülés segítése

→ Cipő le- és felvétele

A cipő levétele általában nem okoz gondot, illetve kisebb problémát jelent, mint a felvétele.

A legrosszabbak ilyen szempontból a kapcsos - fűzős magasszárú cipők. Ugyanakkor a beteg

lehet, hogy csak ebben képes aktívan járni. Féloldali bénulásnál az egyik kéz funkcióját kell

pótolni, egy gerincproblémánál vagy csípőprotézis beültetése után, de számos más esetben

is, nem képes előrehajolni az illető. Általában a lábszáruk közepét érik el. Ha segítséget

nyújtunk a cipőt felvételében, arra ügyelni kell, főleg petyhüdt bénulásnál, hogy ne törjenek

a lábujjak a láb alá. Beidegzési probléma esetén a mozgató- és érzőidegek egyaránt sérülnek,

ezért különös figyelmet kell fordítani erre. Spasztikus lábnál, előbb normál, neutrális

helyzetbe - lábszár-boka 90 fokos szöget zár be, a láb nincs elfordulva - kell hozni a lábat,

hogy a cipőt rá tudjuk adni.

Amennyiben egyéb testközeli segédeszközre is szükség van, akkor arra is ügyelni kell, hogy az

az eszköz, ami a korrekciót segíti, pontosan felfeküdjön a lábra / lábszárra és a sarka a cipő

aljáig belemenjen. Ez is jellemző hiba, hogy a cipőbe csak félig csúszik bele a páciens sarka.

De amint így tesz néhány lépést egy jó kis bokatörés, zúzódást, ficamot szedhet össze.

Esetleg még el is esik, egyéb más sérüléseket, töréseket elszenvedve.

12

→ Öltözködésnél

Ha a páciens kabátban, pulóverben jön és a levételnél segítségre szorul, akkor egyoldali felső

végtagi érintettség esetén, először az egészséges oldalról kezdjük el levenni a ruhát, utána az

érintett karról. Igaz ez felső végtagi bénulásnál, törés utáni állapotokban, egyéb problémák

esetén. Visszafelé éppen fordítva, először az érintett végtagot bújtatjuk a kabát ujjába, aztán

az ép végtagot.

Ha még egy kartartóval, háromszögletű kendővel fel is van kötve a karja, akkor azt a végén

segítsünk visszahelyezni, ügyelve arra, hogy a könyök a felkarral minimum 90-os szöget,

derékszöget zárjon be. Figyelni kell, hogy ne lógjon az alkarja, keze! Ha lóg a kar, akkor az

amúgy is rosszabb keringés miatt bedagadhat főleg a distalis részeken, másrészről pedig a

vállízület körüli izmok gyengeségekor a vállízületi szalagokat a kar saját súlya húzza lefelé.

Aminek következménye lehet, hogy megnyúlnak a vállízületi szalagok, ez fájdalmat és akár

subluxatiot, luxatiot is okozva.

Egyéb problémák

A túlmozgásos, fokozott izomtónusú, finommotorosan ügyetlen emberek számára nagy

nehézséget jelent a nevüket, vagy bármi mást leírni. Egyrészt a túlmozgásaikkal

lesodorhatnak mindent az asztalról, másrészt pedig általában olyan görcsösen, erősen fogják

az íróeszközt, hogy a nevüket szó szerint belevésik a papírba. Érdemes ilyenkor valamilyen

keményebb alátétet alkalmazni, hogy ne tudják kilyukasztani a papírt.

Írás segítése

13

Akik csak egyoldali végtaggal rendelkeznek, vagy féloldali bénultak, akik nem képesek a

fogás, lefogás funkcióját ellátni, azoknál a papír írás közben csúszkál minden irányba,

lehetetlenné téve az írást. Ilyenkor ezt a funkciót pótolhatjuk, hogy rögzítjük, megfogjuk a

papírt. Természetesen itt is, mint egyéb más esetben fontos a kommunikáció. Látjuk, hogy

nehézségei vannak az írással, de előbb fel kell ajánlani a segítségünket, nem egyből

cselekedni.

Itt is igaz, mint ahogyan egyéb más mozgásos tevékenységeknél, hogy tilos siettetni!

Általában lassabbak, mind a mozgás, mind az észlelés terén. Ezért a siettetés, bármilyen

mozgásos feladatról is van szó, fokozza az izmok görcsét, ezáltal nem gyorsabb, hanem még

lassúbb lesz. Az írást még könnyíthetjük, ha leültetjük egy asztal mellé és elegendő helyet

biztosítunk, hogy az egész alkar könyékig alá legyen támasztva.

A kéz szorítóerejének gyengeségekor, kézízületi gyulladás esetén a fogás sem tökéletes, vagy

egyáltalán nem tudja megfogni a tollat. Ha gyengült a szorítóerő lehet használni speciálisan

az toll nyelét megvastagító eszközöket. Ez persze nincs mindenhol, csak speciális helyeken,

például rehabilitációs osztályon, vagy a betegnek van sajátja. Egyes helyeken úgy oldják meg,

hogy a toll szárát körberagasztják vastagon pl. ragasztószalaggal. Bár ez a technika elég

macerás.

Végezetül

Azért elmondható, hogy azok a mozgássérültek, akik segítségre szorulnak hétköznapi

tevékenységeik során általában kísérővel – családtaggal, szakképzett személyzettel – hagyják

el a lakóhelyüket. Előfordul, amikor a segítő valamilyen oknál fogva nem tud jelen lenni,

ilyenkor hasznosak a fentebb említett praktikák.

Mindenkor elmondható, hogy a legfontosabb és elsődleges szempont a saját épségünk

védelme. Ezért is kell törekedni arra, ha segítünk valakinek, azt a lehető legkisebb energia-

befektetéssel tegyük, vigyázva saját testi épségünkre.

Fontos, hogy előbb kérdezzünk, utána cselekedjünk. Szükséges-e segítség, pontosan mit és

hogyan az alapvető kérdések.

Ha pedig a hozzátartozó a mozgásában korlátozott, akkor kínáljuk hellyel, amíg a pácienssel

foglalkozunk.

14