9
Újabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves mérnöki megmérettetés, a Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, ahol a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is képviseltette magát Karunk, a Simonyi Károly Kar, ráadásul ismét két csapattal. A verseny már megszokott menetét ezúttal az időjárás tréfálta meg alaposan, így a hallgatóknak idén (a verseny története során először) a vetélytársakon kívül az esővel is meg kellett küzdeniük. Élvezetes, izgalmakban gazdag futamon van túl a Pneumobilos mezőny, hiszen azon túl, hogy a szervezők évről-évre nagyobb kihívások elé állítják őket, ezúttal még az időjárás viszonytagságaival is szembetalálták magukat. A verseny maga a 2008-as kezdetek óta változatlan: a csapatoknak ügyességi, távolsági és gyorsulási versenyszámokban kell megmérettetniük saját tervezésű, sűrített levegővel hajtott járműveikkel, ami a versenyszámok szerteágazósága miatt távolról sem egyszerű feladat. Az idei futamra 6 ország (Magyarország mellett Csehország, Észtország, Németország, Románia és Szlovákia) 54 csapata nevezett be, akik közül az Év Pneumobilja Díjat a tavalyi évhez hasonlóan a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás nevű csapata vehette át.

NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

Újabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen

Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve

2014-től Aventics) által kiírt éves mérnöki megmérettetés, a Nemzetközi Aventics

Pneumobil Verseny, ahol a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is képviseltette

magát Karunk, a Simonyi Károly Kar, ráadásul ismét két csapattal. A verseny már

megszokott menetét ezúttal az időjárás tréfálta meg alaposan, így a hallgatóknak idén (a

verseny története során először) a vetélytársakon kívül az esővel is meg kellett

küzdeniük.

Élvezetes, izgalmakban gazdag futamon van túl a Pneumobilos mezőny, hiszen azon túl, hogy

a szervezők évről-évre nagyobb kihívások elé állítják őket, ezúttal még az időjárás

viszonytagságaival is szembetalálták magukat. A verseny maga a 2008-as kezdetek óta

változatlan: a csapatoknak ügyességi, távolsági és gyorsulási versenyszámokban kell

megmérettetniük saját tervezésű, sűrített levegővel hajtott járműveikkel, ami a versenyszámok

szerteágazósága miatt távolról sem egyszerű feladat. Az idei futamra 6 ország (Magyarország

mellett Csehország, Észtország, Németország, Románia és Szlovákia) 54 csapata nevezett be,

akik közül az Év Pneumobilja Díjat a tavalyi évhez hasonlóan a Budapesti Műszaki és

Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás nevű csapata vehette át.

A Fair Play Racing autója az ügyességi versenyen

Fotó: Lénárt Márton

Page 2: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

Karunk „idősebb” csapata, a soproni Fair Play Racing az idei évvel harmadik egri versenyére

készült, melyre a 2013-as hátsókerék meghajtású járművet optimalizálták. A csapat tagjai

Erdei Nóra Virág (II. ipari termék- és formatervező mérnök BSc. hallgató), Mosonyi Andor

(IV. faipari mérnök BSc. hallgató), Németh Adél (III. ipari termék- és formatervező mérnök

BSc. hallgató) és Németh Gábor (I. PhD. hallgató) voltak, felkészítő tanáruk pedig Tatai

Sándor, a Gépészeti és Mechatronikai Intézet adjunktusa volt. A jármű idei fejlesztései

elsősorban a hajtásláncra vonatkoztak: új lineáris megvezetést kapott a 3.0L-es, kéthengeres

légmotor; növelve lett a végáttétel; valamint az eddig megbízhatatlanul üzemelő

sebességváltó is javításra került. Végezetül a jármű esztétikai fejlesztése céljából kivitelezésre

került a 2013 őszére tervezett üvegszálas burkolat, melyen végre méltó módon kerülhettek

elhelyezésre Karunk, valamint a csapatot támogató vállalatok logói is.

Németh Adél, a Fair Play Racing Pneumobil csapat pilótája

Forrás: http://www.autopro.hu/oktatas/Fiatalsag-kreativitas-a-Pneumobil-kepekben/10027/

A 2014-es esős futam a korábbi két év balszerencsés gyakorlatával ellentétben meglepően

simán zajlott a csapat számára: bár az összesített eredmények még nem nyilvánosak, az

együttes minden versenyszámban az legjobb 20-ban tudott végezni (konstrukciós

kategóriában például a 8. helyen), valamint a 2013-as évhez hasonlóan ezúttal is

különdíjasként – Legjobb Futómű Díja – zárt az amúgy igen szoros gépészmérnöki

mezőnyben.

Page 3: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

A Simonyi Károly Kar Fair Play Racing Pneumobil csapata

Felső sorban: Tatai Sándor, Koroknai László, Németh Adél, Németh Gábor, Busa Lívia

Alsó sorban (ülve): Bárány Anna, Mosonyi Andor, Erdei Nóra Virág

A verseny végeztével csapatunk ezúton is szeretne köszönetet mondani szponzorainknak -

Boneshaker 2006 Bt., Flexmark Bt., Griffsoft Zrt., Henkel Magyarország Kft., Hétforrás Zrt.,

MSC Budapest Kft., MVM Magyar Villamos Művek Zrt., Park Inn Sárvár, PG Color Kft.,

QB Sopron Kereskedelmi Bt., Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft., Sárvár Gyógy- és

Wellnessfürdő, Somatech Kft., UNIMAS Kft., Zala Volán Zrt. – anyagi és technológiai

hozzájárulásukért, valamint a Gépészeti és Mechatronikai Intézet munkatársainak (elsősorban

Tatai Sándornak, valamint Csitári Csabának és Dr. Magoss Endrének) támogatásáért, akik

nélkül a versenyen való indulásunk idén sem jöhetett volna létre. Végezetül hálás köszönet

illeti a csapatot támogató hallgatókat és oktatókat, akik szintén kivették a részüket a

versenyen elért ismételt sikerekből!

A csapat 2014-es futamról készített képei a Fair Play Racing Facebook oldalán

(http://www.facebook.com/fairplayracing) tekinthetők meg.

Page 4: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és

Művészeti Kar Gépészeti és Mechatronikai Intézet Zalaegerszegi Műszaki Képzési és

Kutatási Központ 3. évfolyamos mechatronikai mérnök hallgatóinak csapata, a ZEGeNYeME

ProTeam, először indult a Nemzetközi Pneumobil Versenyen.

A csapat tagjai: Esses Norbert, Jordán Béla, Kulda Árpád Attila, Zsoldos Dávid. Felkészítő

tanárok: Prof. Dr. Varga Mihály központigazgató, egyetemi tanár, illetve Bognár Szilárd

mérnöktanár.

A jármű meghajtását egy 3 hengeres, 3,7L-es motor biztosítja, amely lánchajtáson keresztül a

három kerekű jármű hátsó kerekére adja át a nyomatékot. A sebességváltásra egy 7

sebességes agyváltó került beépítésre, míg az első kerekek kormányzását egy Skoda

kormánymű biztosítja. Az első futómű két lengőkaros szerkezetű, melyhez légrúgós taggal

ellátott lengéscsillapító csatlakozik.

NYME-SKK ZMKKK ZEGeNYeME ProTeam pneumobil csapatának járműve

Az erős és sok tapasztalt csapattal rendelkező mezőnyben a zalaegerszegi hallgatók első

megmérettetése viszonylag jól sikerült Az eső segítette, de műszaki problémák hátráltatták a

Page 5: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

csapatot a jó szereplésben. Leginkább a vezérlésben akadtak megoldandó problémák, illetve

a gyorsulási futamon jelentkező nagy nyomaték igény miatt a hajtólánc elszakadt.

Összességében a csapat első szereplése sikeresnek mondható, mivel az összes

versenyszámban el tudtak indulni. Nagy siker számukra, hogy karunk nagy tapasztalatú,

másik csapatát egyes versenyszámokban a ranglistán megközelítették, valamint volt, hogy

meg is előzték őket.

Külön díjazásban ugyan nem részesült a csapat, de óriási tapasztalattal tértek haza Egerből. és

már a nyáron folytatják a fejlesztő munkát, hogy a következő évben is sikeresen tudjanak

szerepelni.

NYME-SKK ZMKKK ZEGeNYeME ProTeam pneumobil csapata

Prof. Dr. Varga Mihály, Jordán Béla, Zsoldos Dávid, Kovács Bence, Góth Dániel, Esses Norbert (b-j), a

volánnál: Kulda Árpád Attila

A csapat ezúton szeretne köszönetet mondani a támogató cégeknek az anyagi és technológiai

segítségért.

3B Hungária Kft., Flextronics International Kft., EuropTec Kft., Hoffmann Carbon Kft., Zala

Megyei Intézményfenntartó Központ, Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány,

Pannon Fejlesztési Alapítvány, Forest Hungary Kft., Akksi Kft., Zala Megyei

Page 6: NYME · Web viewÚjabb SKK-s siker a Pneumobil Versenyen Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben a Bosch Rexroth (illetve 2014-től Aventics) által kiírt éves

Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Bowlingház Zalaegerszeg, Jorkyball Zalaegerszeg, Storm

Kerékpár Zalaegerszeg, Gál Kaputechnika Zalaegerszeg, Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály

Szakközépiskola és Szakiskola.

Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a csapatot segítő oktatóknak és hallgatóknak.

A csapat rövid videós összeállítása a versenyről és az azt megelőző időszakról az alábbi

linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=5Qe_1T_5_AM

NYME-SKK ZMKKK ZEGeNYeME ProTeam pneumobil csapatának járműve a kvalifikációs futamon