BAJCSA-VÁR

et*ífe/kkvd\ BAJCSA-VÁR

BAJCSA-VAR Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében

Kiállítás a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2002. május 31. - 2002. október 31.

Kiállítás a budapesti Hadtörténeti Múzeumban 2002. november 21. - 2004. január 31.

Zalaegerszeg 2002

WEITSCHAWAR / BAJCSA-VAR

Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében

A katalógust szerkesztette: Kovács Gyöngyi

A szerkesztő munkatársa: Kőfalvi Csilla

Fordítás: Horváth Katalin, Marx Mária Lektorok: Domokos György, Pálffy Géza

A bajcsai leletek tárgyleírásait készítették: Bartosiewicz László (B. L.), Gál Erika (G. E.), Gyöngyössy Márton (GY. M.), Kovács Gyöngyi (K. GY.), Kreutzer Andrea (K. A.) , Pálffy Géza (P. G.), Vándor László (V. L.) Közreműködött: Büki Ágnes

A grazi Tartományi Hadszertár tárgyainak leírása: Peter Krenn (P. K.)

Rajz: Tóth Zoltán

Fotó: Bicskei József, Fenyvesi Róbert, Kádas Tibor, Nikolaus Lackner, Zóka Gyula

Ásatási fotók: Farkas Tamás, Kovács Gyöngyi, Mazur Ildikó

© Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága

Felelős kiadó: Vándor László megyei múzeumigazgató

ISBN 963 204 621 8

Készült 1000 példányban Tipográfia, nyomdai előkészítés: Renkó Marcsi Nyomda: I. C. S. Press Nyomdaipari Kft.

A kiállítás létrejöttét és a katalógus megjelenését támogatta: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága

TARTALOMJEGYZÉK

Előszó (Diether Kramer) 7 Előszó (Vándor László) 9

PÁLFFY GÉZA: A Baj csavarig vezető út. A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században í 1

LEOPOLD TOIFL: Baj csavar története

stájer levéltári források alapján 27

PETER KRENN: Bajcsavári fegyverek 41

VÁNDOR LÁSZLÓ-KOVÁCS GYÖNGYE

Baj csavar régészeti kutatása 47

KOVÁCS GYÖNGYE A bajcsai várásatás kerámia- és üvegleletei 63

VÁNDOR LÁSZLÓ: A bajcsai vár fém-, fa- és csonttárgyai 73

GYÖNGYÖSSY MÁRTON: A bajcsai vár

ásatásán előkerült éremanyag 83

BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ: A török kori

Baj csavar állatai 89

G Á L ERIKA: Madárleletek a bajcsai várból 101

KATALÓGUS

A bajcsai ásatás leletei 107 A grazi Joanneum Tartományi Múzeum

Hadszertárának tárgyai 247

ELOSZO

Az 1990-es évek elején egy magyar, osztrák és szlovén kollégákkal tartott szakmai megbeszélésen, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Zala­egerszegen rendezett, határokon átívelő kutatási programokról, elsősorban közösen megoldandó ősrégészeti kérdésekről tárgyaltunk. Mindez röviddel azelőtt történt, hogy Vándor Lászlónak sikerült azonosítania a Nagykani­zsától 8 km-re délre fekvő egykori végvárat, a stájer rendek finanszírozta Bajcsavárat. Mivel az erődítmény alapvető jelentőségű közös történelmünk szempontjából, elhatároztam, hogy a zalaegerszegi Göcseji Múzeum kutatá­sait tőlem telhetően előmozdítom.

Nagy örömömre hamarosan segítségre találtam a Stájerországi Tartomá­nyi Gyűlésben, a Stájer Történeti Bizottságban, a Stájer Urániában és a Tartományi Múzeumban (Joanneum), mely intézmények azután a Bajcsa-vár-projektet anyagilag támogatták. A kutatási munkákban a Tartományi Hadszertár és Levéltár is fontos szerepet vállalt.

A Bajcsa-projektben résztvevő magyar és osztrák kollégák sok éven át tartó, közös munkája tette lehetővé, hogy kiáshassuk és dokumentálhassuk a végvár maradványainak nagy részét, mielőtt még a homokkitermelés áldozatául esett volna. A feltárt leletanyagot azután az MTA Régészeti Intézete és a Göcsej i Múzeum munkatársai vették számba, restaurálták, dolgozták fel és válogatták ki - a grazi Hadszertár anyagával kiegészítve -elsőként egy Zalaegerszegen megrendezett kiállításra. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez az anyag most tovább gazdagodva a budapesti Hadtörténeti Múzeumban kerül kiállításra, sőt tervezik horvátországi és grazi bemuta­tását is.

A feltárásban részt vevő magyar kollégák úgy határoztak, hogy a grazi Hadszertár és a Joanneum munkatársainak segítségével önálló kötetben dolgozzák fel a közép-európai viszonylatban is értékes leletanyagot, amely a korabeli török-magyar határvidék teljes tárgyi kultúrájába kínál betekin­tést. A régészeti anyagot a grazi és bécsi levéltárak írott forrásainak adatai teszik még teljesebbé. A jelen katalógusban összegzett több éves munka alapvető fontosságú a Mura menti népek történetének megismeréséhez.

Végül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik a régészeti fel­tárás, a restaurálás, a kiállítás és az azt kísérő katalógus munkálataiban - Baj csavart egykoron felépítő elődeinkhez hasonlóan - közösen és áldoza­tosan részt vettek.

Diether Kramer

ELOSZO

Vannak mindenki által ismert végváraink. A Nagykanizsától 8 km-re délre fekvő Baj csavar ez ideig nem tartozott közéjük. Helyéről sokáig csupán néhány egykorú térkép tudósított, noha iratanyaga és fegyverzete - még ha töredékesen is - fennmaradt. Topográfiai azonosítása az 1990-es évek közepén e sorok szerzőjére hárult. Mivel azonban a bajcsai végvár Stájerország magyarországi védőbástyája volt, hamar megszületett az ötlet, hogy a várat nemzetközi együttműködéssel tárjuk fel, majd leletanyagát egy határokon átívelő kiállítás'sorozat keretében mutassuk be.

Baj csavar mind a 16. században, mind napjainkban fontos kapcsolatot jelentett és jelent a Mura mentén élő közép-európai népek: magyarok, osztrákok, horvátok és szlovének között. Bár egykor Kanizsa szomszédságá­ban, a Magyar Királyság területén feküdt, mégis a szlavón főkapitánysághoz tartozott, miközben leginkább Stájerországot oltalmazta a török portyázók-kal szemben. Rövid fennállása miatt emléke ugyan hamar feledésbe merült, páratlanul gazdag régészeti és levéltári forrásanyaga azonban 400 esztendő múltán a kora újkori kutatások értékes tárházává emelte.

A katalógus, amelyet a Tisztelt Olvasó most a kezében tart, e közös tör­téneti örökségnek több éves fáradozás gyümölcseként elkészült bemutatása. Miként egykoron Bajcsa felépítése és ellátása, úgy régészeti feltárása és leletanyagának kiállításon való bemutatása is sok osztrák és magyar kolléga együttes munkájának eredménye. A grazi közgyűjtemények (a Tartományi Múzeum és Levéltár), ill. tudományos társaságok, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, a leletanyagot részben restauráló MTA Régészeti Intézete, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum több éves anyagi támogatása és szakmai együttműködése, továbbá számos régész, muzeológus, történész, levéltáros, restaurátor, kiállítás-rendező és a kötet tervezőjének lelkes összefogása teremtette meg a lehetőséget arra, hogy egy 16. századi, fontos stájer-magyar végvár mindennapi élete a kiállítás termeiben és a katalógus lapjain most újra életre kelhessen. De nem feledkezhetünk meg a vár területén működő homokbányát üzemeltető társaság, a Drávakavics Kft. pénzügyi támogatásáról, s végül, de nem utolsósorban azokról az érdeklődést és szeretetet sugárzó bajcsai asszonyokról sem, akik az ásatáso­kon dolgozva elsők között vehették szemügyre közös kulturális örökségünk gyakran töredékes, mégis oly sokszínű és értékes emlékeit.

Vándor László

A Baj csavarig vezető út A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében a 16. században Pálffy Géza

A mai Nagykanizsától nyolc kilométernyire délnyugatra, az egykori Kanizsa-patak mocsarának „partján", 1578 szeptember-novemberében

a stájer rendek tekintélyes anyagi támogatásával teljesen új végvár épült. Bajcsavár (németül Weitschawar) ötszög alaprajzú tégla- és palánkvára ezt követően Kanizsa 1600. őszi elestéig állt fenn, hogy feltartóztassa, vagy legalábbis megszűrje a Stájerország felé tartó török portyákat. Ezzel a speciális szereppel magyarázható, hogy őrségének fizetését és a véghely utánpótlását - bár néha óriási nehézségek árán - mindvégig a stájer rendek kényszerültek magukra vállalni (Id. Leopold Toifl alábbi írását).

Bajcsavár különleges helyet foglalt el a 16. századi törökellenes határvédel­mi rendszerben (1. ábra). Noha a Délnyugat-Dunántúl kulcsának közvetlen szomszédságában állt, katonai igazgatási szempontból nem a kanizsai, hanem a szlavón (vend) végvidéki főkapitánysághoz tartozott. A Dráva-Száva közötti végvárakat ugyanis az 1540-1550-es évektől saját védelmük érdekében másfél évszázadon át ugyancsak a stájer rendek tartották fenn. A szlavón főkapitányságon belül viszont Bajcsa és környéke különleges, mondhatnánk „autonóm" helyzetet élvezett, hiszen a hozzá tartozó őrhe­lyekkel (Fityeháza és Murakeresztúr) önálló kis védelmi övezetet alkotott.

12 PALFFY GÉZA

VARAK ES ERŐDÍTETT HELYEK A DÉL-DUNÁNTÚLON

A 16. SZÁZADBAN

1. Várak és erődített helyek a Dél-Dunán­túlon a 16. században

A BAJCSAVARIG VEZETŐ UT 13

A Murától Kanizsáig húzódó bajcsavári kapitányi körzet élén külön fő­kapitány állt a szomszédos Muraköz nagyura, a szigetvári hős fia, Zrínyi György személyében. Míg az új végvár horvát-magyar katonaságát részben ő állította ki, a német gyalogos őrség Stájerországból, többnyire Vorau körzetéből (Viertel Vorau, Gráctól keletrej érkezett.

Bajcsa vára a vártörténetíráshoz hasonlóan különleges jelentőségű a török kori régészeti kutatások szempontjából is. A szekszárd-újpalánki kis török várat kivéve ugyanis ez ideig az egész Kárpát-medencében nem volt lehetőség arra, hogy egy 16. századi, méghozzá jelentős területű és teljesen újonnan épült végvárat szisztematikusan feltárjanak. Az ásatások 1995-től 2001-ig évről évre folyamatosan haladtak előre (ld. Kovács Gyöngyi alábbi összegzését), és - miként arról a katalógus tárgyleírásai tanúskodnak - a kora újkori anyagi kultúrára és mindennapi életre vonatkozóan hatalmas mennyiségű, páratlanul gazdag anyagot tártak fel. Ráadásul az alig negyed­századig fennállt véghelyről előkerült, így jól datálható leletanyag szem­léletesen szembesíthető a gráci és bécsi levéltárakban a várról fennmaradt írott forrásbázissal.

Mindezeken túl a magyar, stájer, horvát és szlovén kutatások szempont­jából Baj csavar azért is fokozott figyelmet érdemel, mert felépítése, majd ellátása egy csaknem félévszázados folyamat betetőzése volt. A stájer ren­dek dél-dunántúli anyagi-katonai szerepvállalásának, sőt magának Baj csa­varnak és kapitányi körzetének ugyanis megvoltak az előzményei. Az új erődítmény 1578. évi felépítéséig a Dél-Dunántúl Dráva menti területein több évtizedes út vezetett.

A STÁJER RENDEK SEGÍTSÉGNYÚJTÁSÁNAK KEZDETEI (1541-1556) Két kulcsvár, Pécs és Szigetvár védelmében

A mohácsi csata idejére összeomló dél-magyarországi és horvátországi középkori várláncolat pótlása, azaz egy szinte teljesen új határvédelmi rendszer kiépítése a 16. század derekán a korabeli Magyarország, sőt Közép-Európa egyik legkomolyabb kihívása volt. Az óriási feladat megvalósítása nem ment egyik napról a másikra, hiszen kezdetektől hatalmas nehézségek hátráltatták. Az új várláncolatot már az ország belső területein kellett ki­alakítani, ahol ennek a természetföldrajzi viszonyok sem kedveztek annyira, mint a déli végeken, hiszen például a Dunántúlon csupán a Kanizsa-patak távoli mocsaras medencéje, s a még messzebb húzódó Zala és Rába folyók, valamint a Balaton és a Dunántúli-középhegység jelentettek valóban ko­moly természeti akadályokat. Ráadásul az 1526 utáni kettős királyválasztás

következtében az országban polgárháború dúlt, miközben a Szapolyai János királynál tetemesebb anyagi erőforrásokkal rendelkező I. Ferdinándnak sem volt még ez időben Közép-Európában kellő gazdasági háttere az új magyar­országi végvárvonal megszervezéséhez, hiszen a Habsburg Birodalom köz­pontja ekkor még nem Bécs, hanem V. Károly császár székvárosai, Toledo és Madrid voltak.

Idő kellett a határvédelem irányítására alkalmas apparátus és a törökök szokásait kiismerő új diplomáciai szervezet megteremtéséhez, valamint az időközben megkezdődő jelentős hadügyi fejlődés (az ún. hadügyi forrada­lom) eredményeinek (tűzfegyverek elterjedése, modernizálódó erődépítészet, korszerűsödő hadügyigazgatás stb.) alkalmazásához is. S noha Buda 1541. évi eleste után végleg kiderült, hogy a megfogyatkozott Magyar Királyság saját anyagi erőforrásaiból egyedül nem lesz képes az új védelmi rendszer kiépí­tésére és ellátására, az osztrák és stájer rendek - elsősorban magyarországi helyismeret hiányában - nemigen mérhették fel kellőképpen, hamarosan mily nagy veszélybe kerülnek. Bécsből vagy Grácból, de gyakran még a királyság új fővárosából, Pozsonyból nézve is, az ország közepén fekvő várak távoli véghelyeknek tűntek, így a magyar rendek egy részében is ne­héz volt ez időben valódi jelentőségüket tudatosítani.

Mindezek a tényezők együttesen járultak ahhoz, hogy az 1541 után eltelt másfél évtizedben az új határvédelem kiépítésében a Dél-Dunántúlon még sem a helyi erők összefogása, sem a stájer rendek segítsége nem lehetett, nem volt igazán jelentős. Az utóbbiak a tartományuktól még távolinak és csekélynek tűnő dél-dunántúli török veszély miatt nagyobb segítségnyújtás­ra nem kényszerültek. Valójában pozitív fejleményként tartható számon, hogy a Gráctól távoli Pécsre Buda elestét követően, 1542-ben - a püspöki és dunántúli főkapitányi katonaság mellé - a rendek költségén 90 huszár és 100 magyar gyalogos került. Sőt 1543 első felében egy alkalommal a neves stájer kereskedővárosból, Pettauból már jelentős mennyiségű hadi­anyagot (6000 különféle golyót és sok mázsa lőport) is szállítottak Pécsre, amely - részben legalábbis - bizonyosan a gráci hadszertárból származott. Az éppen csak születőben lévő dél-dunántúli határvédelem ellátásában ezek jelentették a stájer rendek szerepvállalásának kezdeteit.

Siklós, Pécs és a közeli kisebb erődítmények (Pécsvárad, Márévár, Szász­vár és Anyavár), valamint északabbra Döbrököz, Tamási, Simontornya, Ozora és Endréd (1 ábra), 1543-1545. évi elestével a török frontvonal a Dél-Dunántúlon néhány tucatnyi kilométerrel nyugatabbra tolódott, azaz Tolna és Baranya megye csaknem teljességgel török megszállás alá került. Ennek ellenére a stájer rendek részvétele az itteni határvédelemben nem

A BAJCSAVARIG VEZETŐ UT 15

növekedett jelentősen. Ez azonban teljességgel érthető, hiszen az elesett várakat Szigetvár, Kapos(új)vár, Dombóvár, északabbra pedig Somogyvár és Lak, továbbá a hátországukban fekvő kisebb-nagyobb erődített helyek (egykori kis várak, várkastélyok és kolostorok) egy bő évtizedre hamarosan még pótolni tudták. Sokkal kedvezőtlenebb volt ezzel szemben a helyzet a Drávától délre, ahol 1543-ban elesett Valpó, majd a következő esztendő­ben Pakrac, Fejérkő, sőt Nádasdy Tamás szlavóniai vára, Velika is, amely már éppen Kanizsa vonalában, bár attól mintegy 120 kilométernyire délre feküdt. 1552-ben azután elveszett Verőce, Csázma, Dombró (Dubrava), sőt a Sziszek előterében fekvő Usztilónya is. Mindezek következtében Szlavóniában a frontvonal ekkor már Babócsától délnyugati irányban Sziszek felé húzódott, ami a Dél-Dunántúl számára is állandó, komoly veszélyhely­zetet teremtett.

A stájer rendek szerepvállalása tehát a Drávától délre fekvő, gyorsabban elvesző és védelmük szempontjából emiatt fontosabb szlavóniai területeken érthetően már az 1540-es években jóval jelentősebb volt, mint a Dél-Dunántúlon. Szinte évről évre növekedő tekintélyes anyagi-katonai támo­gatásuk azután alapvető szerepet játszott a szlavón főkapitányság 1550-es évek végi kialakulásában és irányításának ellenőrzésében. A Drávától északra ugyanekkor csak a Pécs helyébe lépő és őrségének egy részét is átve­vő kulcsvár, Szigetvár ellátásában vállaltak szerepet; de továbbra is pusztán kiegészítő jelleggel.

Az 1550-es évek közepére fokozatosan kiépülő erődítmény mintegy 700-800 főnyi katonaságából a rendek ez időben csak egy töredéket (maxi­mum mintegy 150 főt) fizettek, a többi végvárit I. Ferdinánd uralkodói jövedelmeiből, a magyar rendek hadiadójából és a váruradalom bevételeiből tartották el. Német gyalogos vagy lovas katonaság - Pécshez hasonlóan -Szigetváron sem szolgált, a német tüzérek, sáncmunkások, valamint a had­szertárnok és az élésmester közül viszont többen a stájer tartományból érkeztek. A vár fennmaradt számadáskönyvei szerint pedig Szigetvár kapi­tányai - uralkodói utasításaiknak megfelelően - állandó követeik révén tartották a kapcsolatot Bécs és Pozsony mellett a gráci rendekkel és a szla­vón főkapitányokkal is. Mindeközben Pettau városa továbbra is közvetítet­te a fejlett stájer vasipar termékeit Szigetvárra. 1555 nyarán például a vár bástyáinak befedéséhez hoztak 16.000 darab vasszeget, és vásároltak néhány ízben több mázsa fenyőgyantát. Bár emellett kisebb mennyiségben továbbra is érkeztek hadianyagok és különféle szerszámok Grácból, ebben az időben a nagyobb fegyverszállítmányokat (ágyúkat, kézi lőfegyvereket és lőport) a bécsi hadszertár vezetője, Bernhard Hamerle küldte Szigetvárra.

Bajcsavár elődje: a Dráva-parti Vízvár

Az 1550-es évek közepére a dél-dunántúli török veszéllyel egyre jobban szembesülő összes érintett (a bécsi hadvezetés, a magyar és a stájer rendek, ill. a környékbeli birtokosok) fokozatos együttműködésének köszönhetően Szigetvár vonalában és hátországában már kezdett formálódni egy határ­védelmi övezet. Ennek kiépítését elősegítette, hogy az 1547. évi Habsburg­oszmán békekötést követően 1555 nyaráig - Szlavóniával ellentétben -komolyabb támadás nem érte a dél-dunántúli végeket, így Tahy Ferenc szigetvári főkapitány (1550-1553) Nádasdy Tamás dunántúli kerületi generálissal (1548-1552) (2. ábra) együttműködve eredményes munkát végezhettek. Tahy különösen érdekelt volt a Dráva menti területek védel­mében, hiszen a törökök 1552. évi szlavóniai előrenyomulása miatt elvesz­tette Kőrös megyei családi várai túlnyomó részét, köztük a Szentgyörgyvár és Verőce között, Babócsával szemben fekvő Gorbonokon álló várkastélyt is. Ezzel a verőcei és a szomszédos török várak katonasága számára a Dráva mentén megnyílt az út Szlavónia és a Muraköz, a folyón átkelve és Babócsa várát elkerülve Somogy és Zala megye, mindezeken keresztül pedig Stájer­ország portyázására.

Tahy a veszélyessé váló helyzet elhárítására 1555 nyara előtt Berzence és Babócsa között saját költségén egy palánkvárat épített, Barcs és Légrád között ugyanis ekkor egyetlen vár sem őrizte közvetlenül a Dráva partját. Vízvár - miként neve is beszédesen jelezte - a Dráva folyó északi árterének egyik szigetén épült fel; így ábrázolta a horvát-szlavón végekről 1563-1564 fordulóján Nicolo Angielini itáliai várépítész készítette haditérkép is (3. ábra). Az új véghely elsődleges feladata a folyó két partján a Muraköz irányában előrenyomuló török csapatok szemmel tartása és a szomszédos várak riadóztatása volt, csekély alapterülete miatt ugyanis őrsége csupán néhány tucatnyi gyalogosra rúgott. Mivel a várhoz nem tartoztak birtokok, Tahy már 1555. június 14-én azzal a kérelemmel fordult a Ciliiben össze­gyűlt stájer és krajnai rendekhez, vegyenek részt az újonnan épült erősség ellátásában. Néhány hónap múlva, amikor Tojgun budai pasa elfoglalta Babócsát, a magyar főúr kérése igazán aktuálissá vált.

Vízvár felépítésével Tahy Ferenc Bajcsavár Dráva-parti elődjét húzta fel. Noha a teljesen új váracska későbbi utódjánál jóval kisebb volt és magán­kezdeményezésből készült, s csupán a főúr szorgalmazására kapott utóbb stájer támogatást, mindez tökéletesen megfelelt az 1550-es évek még képlé­keny, dél-dunántúli katonai viszonyainak, a formálódóban lévő határvéde­lemnek és annak a körülménynek, hogy az új vár a Muraköztől még

2. Nádasdy Tamás nádor képmása, olajfestmény. 16. század utolsó negyede

A BAJCSAVÁRIG VEZETŐ ÚT 17

3. Nicolo Angielini itáliai várépítész haditérképe a horvát-szlavón végekről, 1563-1564

délkeletre, mintegy 40 kilométerre feküdt. A stájer rendek ennek ellenére azonnal felismerték jelentőségét. Hans Ungnad, a horvát-szlavón végek főhadparancsnoka (1553-1555) Tahy kérésére a vár felépítése után a vend végekről tüstént szakállas puskákat, ólmot és lőport küldött Vízvárra. Mind­ezek - bár szlavóniai közvetítéssel - részben biztosan a gráci hadszertárból származtak. 1556 márciusának közepén azután egy Bécsben tartott hadi-konferencia Berzence, Csurgó, Kanizsa, Szenyér, Kiskomárom és Fonyód mellett már komolyan számolt Vízvár 35 fős őrségével is, amelynek zsoldja egy esztendőre 1260 rajnai forintra rúgott. Vízvár jelentősége a Dráva mente védelmében betöltött szerepe mellett ekkorra - egyúttal, mint az elesett Babócsa ellenvára - még jobban felértékelődött. S noha az 1556

18 PÁLFFY GÉZA

nyári keresztény hadjárat visszafoglalta Babócsát, Vízvár továbbra is a Muraköz és Stájerország előretolt bástyája maradt.

RENDSZERESEBBÉ VÁLÓ ANYAGI-KATONAI TÁMOGATÁS (1556-1578) Stájer fizetésű várvonal Szigetvár hátországában

Miután Tojgun budai pasa 1555 szeptemberében elfoglalta Kapós(új )vár, Kaposmérő, Korotna, Nagybajom és Babócsa várait, az országrész kulcsa, Szigetvár csaknem teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Joggal írták a Kaposvár és Kanizsa között fekvő Szenyér várának katonái a török had-járat után (1555. október 6-án) Nádasdy Tamás nádornak, hogy „az Úr­istennek ostora miatt nagy romlás történik itten Somogyban az keresztényeken. " A nádor nem is késlekedett újabb és újabb folyamodványokban sürgetni a stájer és az alsó-ausztriai rendek segítségét, valamint a helyi erők egyesíté­sét. Kérelmeinek végül igazi nyomatékot az új budai beglerbég, Hadim Ali pasa hadjárata adott, aki 1556 júniusában Szigetvár ostromával kísérelte meg befejezni a Balatontól délre fekvő Somogy megyei területek megszállását.

A törökök haditerve ezúttal szerencsére nem vált valóra. A még időben észlelő bécsi hadvezetés Alsó-Ausztriából, Stájerországból, Krajnából, Karintiából, Morvaországból, a Dunántúlról és Szlavóniából számottevő haderőt toborzott, amely Nádasdy nádor vezetése alatt előbb július közepén Babócsa visszavételével elvonta az ostromlókat Szigetvár alól, majd a Rinya folyó melletti több napos csatározásban visszaszorította azokat. Sőt augusztusban, az időközben megérkező Ferdinánd tiroli főherceg csapa­taival egyesülve, a királyi hadak további kisebb sikereket értek el: vissza­vették, majd lerombolták Korotna és Kaposvár várait. Néhány végvár (Drégely és Eger) hősies helytállásától eltekintve, 1526 óta ez volt a keresz­tény erők első komolyabb sikere az oszmánokkal szemben. A következő esztendőben ezért jelentetett meg az eseményekről önálló haditérképet Wolfgang Lazius császári történetíró a neves német bankárcsalád egyik tag­ja, Ulrich Fugger számára.

Az 1556 nyári hadakozás a Dél-Dunántúl és Stájerország katonai kap­csolataiban alapvető fordulatot hozott. Az expedícióban több ezer stájer, krajnai és karintiai katona vett részt, nevezetesen a három tartomány főkapitánya, Hans Lenkovich, valamint Andreas Rindscheid, Johann Christoph Schratt, Wilhelm Graßwein, Ruprecht Welzer, Erasmus Stadler nehézlovas- és Nikolaus Polweiler gyalogoskapitány vezetése alatt. Ezek a Stájerországban megbecsült és befolyásos tisztek ekkor testközelből ismer­hették meg a Somogy megyében húzódó várláncolat nehéz helyzetét, s

A BAJCSAVARIG VEZETŐ UT 19

azután könnyebben meggyőzhették a tartományi gyűlésben ülő társaikat arról, hogy Stájerország védelme érdekében immáron tényleg eljött az idő a korábbinál számottevőbb és rendszeresebb segítségnyújtásra. A támogatás ezúttal nem is késett sokáig.

A hadjáratot követően Hans Lenkovich horvát-szlavón főkapitány (1556-1567) tüstént csapatokat csoportosított át Szlavóniából Szigetvárra és a hátországában fekvő véghelyekre. Ennek köszönhetően 1556 októberé­nek legvégén Sziget védelmét korábbi őrsége mellett már 168 délszláv gya­logos (ún. haramia) is erősítette. Vízváron ugyanekkor 34 gyalog, Csurgón a birtokos Zrínyi Miklós 100, Berzencén a tulajdonos Szalay Kelemen 25, Kiskomáromban és a közeli kisebb erősségekben (Segesden biztosan, s talán Szenyérben, Szőcsényben és Csákányban is) pedig szétosztva Székely Lukács és Jakab 200 lovasa szolgált - az ottani magánföldesúri katonák mellett - a stájer rendek zsoldján. Ez a korábbi, pusztán Szigetvárt érintő segélyekhez képest óriási előrelépés volt.

Bár a délszláv gyalogok csak 1557-ig maradtak Szigetváron, a kulcs vár hátországában az 1560-as évek elejéig tovább szolgáltak a stájer fizetésű ka­tonák. Mindez azt eredményezte, hogy ezekben az esztendőkben az első vonalban fekvő Királyi Sziget hátországában a Dráva és a Balaton közötti második védvonalat összességében két nagyobb várcsoport alkotta (1. ábra). Északabbra főként magánföldesúri katonaság által védett kisebb erődített helyek sorakoztak (Segesd, Szenyér, Mesztegnyő, Szőcsény, Csákány, Marcali, Kéthely, Marót, Fonyód és Kiskomárom), amelyek azonban alkalmi­lag szintén kaptak stájer vagy egyéb (pl. nádori) segítséget. A Dráva mentén ugyanakkor - a birtokosa (Báthory András) által részben bécsi, részben olykor szintén stájer segítséggel eltartott Babócsa mellett - egy nagyobbrészt stájer fizetésű kis várláncolat (Vízvár, Berzence és Csurgó) oltalmazta a vidéket, próbálta ellenőrizni és elzárni a török portyázok útját a Muraköz és Stájer­ország felé. S noha a stájer zsoldú katonaságot a Dél-Dunántúl védelmében a szigetvári főkapitányok is mozgósíthatták, ezt egyértelműen megtehette a horvát-szlavón végek generálisa, Hans Lenkovich is.

Mindez összességében azt jelentette, hogy e várak őrségük zsoldját te­kintve teljességgel, de részben még katonai irányítási szempontból is a szlavón főkapitánysághoz tartoztak. Ez a különleges helyzet viszont - bár ekkor még csupán átmeneti jelleggel és a formálódó határvédelem keretei között - sok hasonlóságot mutat a későbbi bajcsavári kapitányi körzettel. Míg tehát Vízvárt Bajcsa, addig az 1550-es évek végi, stájer ellátású, Dráva menti várláncolatot a bajcsavári kapitányi zóna előzményének tekinthet­jük. Ez annál is inkább igaz, mert feladatai szinte teljességgel megegyeztek

utódjáéval, csak attól még néhány tucat kilométerre délkeletre. Joggal emlegette e várakat már 1555 végén Zrínyi Miklós bán Stájerország és a Muraköz védőbástyáiként, azaz éppen úgy, mint később utódaikat, a baj-csavári kapitányi körzet erődítményeit hívták. Lényeges különbséget csupán az jelentett, hogy e várövezet élére - talán a hatásköri konfliktusok elkerülése érdekében, valamint az ekkor még egységesen Bécsből irányított és alakulóban lévő védelmi rendszer miatt - külön katonai parancsnokot nem neveztek ki, így erőit szükség esetén mind a szigetvári, mind a szlavón főkapitány felhasználhatta.

Stájerország védőbástyája, Kanizsa védelmében

Szigetvár 1566. szeptember eleji eleste az egész országrész bukását és tel­jes Somogy megye török fennhatóság alá kerülését hozta magával. A kulcs-vár elveszte a hátországában fekvő véghelyek őrségeiben akkora riadalmat váltott ki, hogy azok váraikat felgyújtva megfutottak. A törökök ezután megszervezték a szigetvári szandzsákot, őrséget helyeztek Babócsára, Berzencére, majd Segesdre, Barcson pedig új várat és hadikikötőt építettek, a többi kisebb véghelyet pedig vagy lerombolták, vagy csak őrhelynek hagyták meg. A bécsi hadvezetésnek ezért a dél-dunántúli határvédelmet teljességgel újjá kellett szerveznie, amiből természetesen a stájer rendek sem maradhattak ki, hiszen Szigetvár és hátországa elestével a török-ma­gyar frontvonal e területeken majdnem 100 kilométerrel került hozzájuk közelebb. A határaik előtt fekvő magyarországi ütközőzóna tehát jócskán megcsappant, s már pusztán Zala és Vas megye déli területeire apadt.

Az új határvédelmi övezet az 1570-es évek közepére a Dráva és a Bala­ton között, elsősorban a Kanizsa-patak mocsaras völgyére támaszkodva, Kanizsa központtal fokozatosan épült ki. Az eleinte a Balaton és a Mura-Dráva folyók közötti végvidéknek, majd központjáról kanizsai főkapitány­ságnak nevezett védelmi zóna, s elsősorban Kanizsa őrséggel és hadianyag­gal való ellátásában, valamint modern erődítménnyé történő kiépítésében a stájer rendek kezdetektől fogva szerepet vállaltak. A legnagyobb segítsé­get az általuk már 1566-tól folyamatosan Kanizsán tartott német gyalogos zászlóalj (250-300 fő) jelentette, de alkalmilag előkelőbb stájer nemesifjak-ból verbuvált nehézlovasokat (Archibusier) is állomásoztattak a várban, miközben a szaporodó tüzérek egy része is Stájerországból érkezett.

Nagyobb veszély esetén, mint például az 1577 márciusában villámcsapás okozta kanizsai tűzvész pusztítását követően, a rendek ideiglenesen még délszláv gyalogosokat is küldtek a vár védelmének biztosítására. Mindezek

A BAJCSAVARIG VEZETŐ UT 21

mellett a 16. század utolsó évtizedeiben (a határ menti magyar földesurak­kal együttműködve) alkalmilag fogadtak fel még magyar gyalogosokat is, majd vettek részt velük a Stájerország szempontjából ugyancsak fontos, Szentgotthárd, Muraszombat és Alsólendva közötti stájer-magyar határ­terület biztosításában. Végül az 1570-1590-es években Zrínyi György kérelmére több alkalommal rendeltek előre megállapított rövidebb idő­szakokra (különösen a Dráva és a Mura befagyásának idejére) puskás dél­szláv gyalogosokat a Muraközbe (főként Légrádra) is.

A stájer fizetésű katonák mellett az osztrák tartományból már kezdetek­től fogva érkeztek Kanizsára sáncmunkások is, akik Zala és Vas megyék jobbágyaival együtt dolgoztak az erődítéseken. 1569-ben például a kanizsai mocsáron átvezető híd építésén 500 stájer munkás serénykedett, akiknek munkaeszközökkel való ellátásáról is honfitársaik gondoskodtak. Kanizsá­nak és a környék végvárainak az erődítési munkái nemcsak terhet jelentet­tek a szomszédos tartománynak, hanem egyúttal számottevő új piacot is a stájer vas- és kézművesipar számára. Kanizsa, majd később Bajcsavár építkezéseihez ugyanis óriási számban volt szükség különféle szerszámokra (talicskák mellett ásókra, kapákra, fejszékre, kalapácsokra, fűrészekre, fúrókra, reszelőkre, fogókra, satukra stb.), amelyek széles tárházába kataló­gusunk tárgyleírásai szemléletes betekintést nyújtanak.

A rendek a gráci tartományi hadszertár segítségével Kanizsa fegyver- és hadianyag-ellátásában is részt vállaltak, amely a korban az említett szerszá­mok utánpótlásával szorosan összekapcsolódott, hiszen a különféle kovács-, lakatos- és ácsszerszámok egy része a vár hadszertárának felszereléséhez tarto­zott. 1566-ban például 3 falkonágyút küldtek (900 golyóval) az akkor még igen hiányosan felszerelt várba, amelyek közül később kettő Bajcsavár fel­épültével - mondhatnánk, mint a rendek tulajdona - az új véghelyre került át. A tartományi hadszertárból mindezek mellett a század végéig jelentős mennyiségű egyéb hadianyagot és hadszerszámot (pl. lőport, töltővesszőket, lőportartókat, ágyútaligaláncokat, köteleket stb.) is szállítottak a Dél-Dunán­túl központjába. Emellett a kanizsai stájer gyalogok páncéljait és lőfegyvere­it is a gráci hadszertár biztosította, ahova viszont - különösen a páncélok, sisakok és puskák egy része - utánpótlásként Nürnbergből és Augsburgból érkezett. Kanizsa persze mindemellett a bécsi főhadszertárból is gyakran kapott utánpótlást, miközben magyar lovas és gyalogos őrségét a várurada­lom bevételeiből, magyarországi jövedelmekből, birodalmi segélyekből és az alsó-ausztriai rendek alkalmi támogatásából együttesen tartották el.

A kialakult széles körű, nemzetközi katonai-anyagi együttműködés ellenére az 1570-es évek közepén már Stájerország (és Ausztria) védőbástyájaként

22 PALFFY GÉZA

4. A kanizsai vár átépítési tervrajza, Pietro Ferabosco, 1572

emlegetett Kanizsa kiépítettsége és ellátása korántsem volt megfelelő. A tervezett öt bástya közül csak kettő volt készen (4. ábra), a várfalak egy része befejezetlenül állt, de a katonák (különösen a német gyalogok) élelemellátása is gyakran akadozott, nem beszélve a nem ritkán rák hátán járó zsoldról. Reálisan összevetve azonban a közép-európai Habsburg Biro­dalom (beleértve Magyarországot is) éves összjövedelmeit (kb. 2.000.000 rajnai forint) és a határvédelem fenntartásához szükséges költségeket (évi kb. 1.3-1.600.000 r. f. zsold és 4-500.000 r. f. egyéb hadi kiadás), mindez sajnos nem nagyon történhetett másként. Ráadásul az 1570-es évek köze­pére kiderült, hogy a drinápolyi békétől (1568) tartó „háborús békeidőszak­ban" a törökök alaposan feltérképezték a királysági határvédelmet, és mindennapos betöréseikkel rettegésben tartották a végvárak mögötti ma­gyar és osztrák hátországot. A kanizsai főkapitányság területén elsősorban Kanizsától délre, a Mura mentén, valamint északabbra, Kiskomáromot megkerülve hatoltak előre, majd jutottak el gyakorta Stájerországba vagy a Zala és a Rába vidékére. Az alapjaiban már kialakult védelmi rendszer az 1570-es évek második felében ezért megérett a korszerűsítésre.

A határvédelem modernizálásának programját az 1577 augusztus-szep­temberében Bécsben tartott nagy haditanácskozás dolgozta ki. A császár­városban, majd a belső-ausztriai tartományok (Stájerország, Krajna, Karintia és Görz) küldöttei által 1578 januárjától Brück an der Murban

A BAJCSAVARIG VEZETŐ UT 23

folytatott tanácskozások végül egyöntetűen az aktív védelem koncepciója mellett döntöttek. Ez azt jelentette, hogy a végvidéki főkapitányságokat úgy kívánták újjászervezni, hogy azok a török portyákkal szemben a kedve­ző természeti akadályokra még inkább építve, amennyire csak lehet, her­metikusan záró és szigorúan ellenőrizhető védelmi övezetekké váljanak. Az elkövetkező esztendők intézkedései azután - ha nem is mindig az előze­tes helyszíni felmérések javaslatainak megfelelően - országszerte meghozták az első eredményeket. A kanizsai főkapitányság területén a Kanizsa-patak völgyét malomgátakkal duzzasztották fel, az erdőket, utakat és átkelőket bevágták és eltorlaszolták, az utóbbiak mentén pedig kisebb-nagyobb vára-kat-őrházakat emeltek, a rendszerbe nem illő erődítményeket pedig felrob­bantották. Ennek eredményeként az 1580-as évek elejére egymástól már látótávolságban álló, új várak és őrházak segítségével a korábbinál hatéko­nyabban ellenőrizték az átkelőket, a nagyrészt hézagmentes vízvédelmi rendszer kialakításával pedig a portyázókat jelentősen akadályozták újabbak létrehozásában.

BAJCSAVÁR ÉS A STÁJER SEGÍTSÉG JELENTŐSÉGE

Baj csavar felépülését 1578 őszén e reformoknak és a Mura mentén már hosszabb ideje fenyegetett Stájerország tetemes segítségének köszönhette (5. ábra). Miután a rendek 1576-1577-ben hiába próbálkoztak a Muraköz­ben és a szemenyei őrhelyen a török portyák délszláv gyalogosok segítségé­vel történő feltartóztatásával, belátták, nem maradt más útja tartományuk hatékonyabb védelmének, mint a Kanizsa és a Mura közötti legfontosabb stratégiai helyen egy új erődítmény emelése és egy kisebb határvédelmi zóna kiépítése. A Vízvár, Berzence és Csurgó alkotta egykori „stájer" vár­láncolat helyébe így lépett az 1578 végén életre hívott bajcsavári kapi­tányi körzet.

A stájer rendek részvétele a Dél-Dunántúl határvédelmében - a min­denkori török veszélyre érdekeik szerint reagálva - ezzel több évtizedes folyamat után a csúcsára ért. A tartomány határához már viszonylag közel, de még az ütközőzóna szerepét betöltő Magyarországon, a rendek költségén egy jelentős alapterületű, teljesen új erődítmény épült, amelynek zsold-, hadianyag- és élelemellátása, azaz teljes fenntartása és utánpótlása az emlí­tett őrhelyekkel együtt - bár gyakran óriási nehézségekkel - csaknem kizárólag Stájerország lakóira nehezedett. Mindezek ismeretében érthető, miért egyezett bele az Udvari Haditanács a bajcsavári kapitányi körzetnek a stájer rendek által már hosszú ideje eltartott szlavón főkapitánysághoz

24 PÁLFFY GÉZA

5. Bajcsavár Giovanni Jacobo Gasparini itáliai hadiépítész térképén, 1594 eleje

való csatolásába, s ezzel a gráci Belső-ausztriai Haditanács igazgatása alá helyezésébe. S bár az 1580-as évek elejére bebizonyosodott, hogy a straté­giailag igen fontos helyen emelt vár szinte belesüllyed homokalapjába, s emiatt állandó, költséges javításra szorul, ennek ellenére szerepét bukásáig mégis többé-kevésbé képes volt ellátni.

Stájerország részvételét a dél-dunántúli határvédelem 16. századi kiépíté­sében és eltartásában ugyan konkrét számadatokkal sajnos nem tudjuk, de feltételezhetően nem is lehet összegezni, mégsem túlzunk akkor, ha Pécs, Szigetvár, Vízvár és a Dráva menti várak, majd Kanizsa és a bajcsavári kapitányság finanszírozásához és ellátásához nyújtott stájer segítséget több

A BAJCSAVÁRIG VEZETŐ ÚT 25

százezer forintra becsüljük. A tetemes befektetés mégis megérte, hiszen egy­részt alapvető mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a török frontvonal a 16. században mindvégig Stájerország határától keletre, még Magyarországon maradt, másrészt a stájer segítséggel kiépített Dráva menti védvonalak rész­ben legalább megszűrték és ellenőrizték a török betöréseket, és így - több évtized mérlegét tekintve - számottevően csökkentették az azok által a tartomány területén okozható károkat. Ennek jelentőségét majd csak akkor érzékelhették-értékelhették a tartomány rendjei és lakói igazán, amikor Kanizsa és a Mura-Balaton közötti teljes határvédelem 1600. évi bukását követően immáron végleg határaikra szorultak vissza, és ott kényszerültek - elsősorban néhány jelentősebb várra-városra (Hartberg, Fürstenfeld, Feldbach, Radkersburg és Pettau) támaszkodva - immáron valóban saját határvédelmük kiépítésére.

A TANULMÁNY MEGÍRÁSÁHOZ HASZNÁLT LEVÉLTÁRAK

Arhiv Republike Slovenije, Ljubljana; Dezelni stanovi za Kranjsko Hadtörténelmi Levéltár, Budapest; Törökkori Gyűjtemény Hrvatski drzüvni arhiv, Zagreb; Generalkomande Magyar Országos Levéltár, Budapest; Magyar kincstári levéltárak és Családi levéltárak Niederösterreichisches Landesarchiv, Sankt Polten; Ständisches Archiv Osterreichische Nationalhihliothek, Wien; Handschriftensammlung Österreichisches Staatsarchiv, Wien; Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Hofkammerarchiv és

Kriegsarchiv Steiermärkisches Landesarchiv, Graz; Landschaftliches Archiv Universitätsbibliothek, Graz; Handschriftenabteilung

LEGFONTOSABB FELDOLGOZÁSOK CSORBA CS., Erődített és várrá alakított kolostorok Dél-Dunántúl török kori végvári rend­

szerében. Somogy Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv 5 (1974) 13—47. KELENIK ]., A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es

éveinek végén. In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák T - P e t ő E. Eger 1995, 163-174. (Studia Agriensia 15.)

KRUHEK, M., Krajiske utvrde i obrana Hrvatskog kraljevstva tijekom 16. stoljeca. Zagreb 1995. (Bibliotéka Hrvatska povjesnica, Monografije i studije 1.)

LOSERTH, J., Innerösterreich und die militärischen Maßnahmen gegen die Türken im 16. Jahrhundert: Studien zur Geschichte der Landesdefension und der Reichshilfe. Graz 1934. (Forschungen zur Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte der Steiermark 11:1.)

PÁLFFY G., A török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. (Vázlat egy készülő nagyobb összefoglaláshoz). Történelmi Szemle 38:2-3 (1996) 163-217.

26 PALFFY GÉZA

PÁLFFY G., Európa védelmében: Haditérképészet a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén a 16-17. században. 2. jav. és bőv. kiad. Pápa 2000.

PFERSCHY, G.-KRENN, P. (Hrsg.), Die Steiermark: Brücke und Bollwerk. Katalog der Landesausstellung. Schloß Herberstein bei Stubenberg, 3. Mai bis 26. Oktober 1986. Graz 1986. (Veröffentlichungen des Steiermärkischen Landesarchives 16.)

R O T H , F. O., Wihitsch und Weitschawar. Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. I—II. Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 60 (1969) 199-275; 61 (1970) 151-214.

STEFANEC, N., Heretik Njegova Velicanstva: povijest о Jurju IV. Zrinskom i njegovu rodu. Zagreb 2001. (Homines, tempore, loci)

SZAKÁLY F., A dél-dunántúli hadszíntér, 1526-1543. In: Pécs a törökkorban. Szerk.: Szakály F.-Vonyó J. Pécs 1999, 17-50. (Tanulmányok Pécs történetéből 7.)

TAKÁTS S., Thengöldi Bornemissza János. Milyen volt az élete egy végbeli kapitánynak? In: Takáts S., A török hódoltság korából. Rajzok a török világból. IV. Budapest é. n. [1928], 343-489.

TAKÁTS S., Steierország magyar huszárjai. In: Takáts S., Emlékezzünk eleinkről. I. Budapest é. n. [1929], 233-258.

VÁNDOR L., Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig. In: Nagykanizsa. Városi monográfia. I. Szerk.: Béli J.-Rózsa M.-Rózsáné Lendvai A. Nagykanizsa 1994, 2 1 5 4 2 4 .

VÁNDOR L-KOVÁCS GY.-PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 85-119.

Baj csavar története stájer levéltári források alapján Leopold Toifl

K ároly, Belső-Ausztria főhercege, a Grazban újonnan alapított Belső­ausztriai Haditanács segítségével 1578-ban - az előző esztendőben tar­

tott nagy bécsi haditanácskozás határozata alapján - átvette a bécsi Udvari Haditanácstól a horvát és a szlavón végvidék feletti főparancsnokságot, majd tárgyalásokat kezdett a stájer rendekkel azok anyagi-katonai támoga­tásáról. Ezzel egy időben a stájer tartomány segítségével, de Andreas Kielman kanizsai főkapitánnyal (1577-1580) együttműködve, megkezdték a Kanizsa körüli határvidék erdőinek, útjainak és átkelőinek bevágását (Verhackung), hogy e területen (is) megakadályozzák a törökök további behatolását. Mindemellett a kanizsai és a szlavón főkapitányság határ­területén hozzáláttak három kisebb erődítmény, Baj csavar (Weitschawar), Murakeresztúr és Fityeháza felépítésének, mely helyekre azután hamarosan gyalogos és lovas őrséget helyeztek. Az újonnan megszervezett kis várlánco­lat központja Baj csavar lett, róla kapta a bajcsavári kapitányság-kapitányi körzet elnevezést. Az alábbi tanulmány az új határvédelmi zóna fővárának történetét a grazi Stájer Tartományi Levéltár fSteiermoEricisch.es Landesarchiv) Militaria nevű fondjában őrzött források alapján mintegy stájer szemszög­ből mutatja be.

A VÁR KELETKEZÉSE

A Nagykanizsától 8 kilométerre délnyugatra található mai Bajcsa falu határában, 1578 szeptemberében, Hieronymus Arconat várépítőmester vezetésével kezdődtek meg az építési munkálatok, amelyeket stájer favágók és magyar ácsok, kovácsok és kőművesek végeztek. A katonaság biztosította védelem alatt folyó erődítési munka október közepére annyira előrehaladt, hogy gerendavázas katonaszállások (barakkok), sütőkemencék, s hadianyag-és élelemtároló házacskák is álltak már. A grazi tartományi hadszertárból a tervezett kapuépületre ütőórát, továbbá egy riadóztatásra szolgáló harangot és három ágyút küldtek Baj csavarra. Október 5-én a védőpalánkok körül megkezdték a várárok kiásását is.

1578 októberében a szomszédos Muraköz nagyurának, Zrínyi György királyi tanácsosnak és Magyarország tárnokmesterének a feladata lett, hogy az új várat saját akarata szerint 200 huszárból, 200 délszláv gyalogosból (ún. haramiából) és 150 német gyalogból álló őrséggel szerelje fel. Az egész várőrség felfegyverzéséről, ellátásáról és fizetésérői viszont Stájerország gon­doskodott.

A lovasság feletti parancsnokságot Zrínyi két kapitánynak, Julius von Salmnak és Herkovich Jánosnak adta át, a német gyalogosokat pedig Wolf Engensteinernek rendelte alá. Valamennyi tiszt és végvári vitéz a magyar-horvát nemesnek, egyúttal Zrínyi előkelő familiárisának, Malakóczy Miklósnak tartozott engedelmességgel, aki bajcsavári főkapi­tányi tisztéért havi 50 forint zsoldot kapott (1 . ábra). Október 26-án a stá­jer rendi kormányzat elismerte Zrínyi Györgyöt a várkatonaság legfőbb vezetőjének, de fenntartotta magának a jogot, hogy a Baj csavaron min­denkor állomásozó német gyalogosokat kizárólag a stájerországi Vorau negyedéből (Viertel Vorau) toborozzák. A könnyűlovasok nagy része ezzel szemben szlavón végvárakból, nevezetesen Kaproncáról és Ivanicsról szár­mazott. Az ő jogaikat és kötelességeiket egy 1578-ban készült horvát nyel­vű lovassági hadiszabályzat foglalta össze, amelyre beiktatásukkor tettek ünnepélyes fogadalmat.

Hamarosan mégis nyilvánvalóvá vált, hogy a törökök nem tartják tiszte­letben az új bajcsavári és murakeresztúri erősséget. A kanizsai végvidék magyar főkapitány-helyettese, Tharnóczy Farkas már 1578. december 24-én arra figyelmeztetett, hogy a törökök támadást terveznek, és a bajcsavári őrség növelését javasolta. Ez elől ugyan a stájer rendek anyagi okokból elzárkóztak, abba azonban beleegyeztek, hogy újabb 500 forintot fizessenek az erődítési munkálatok folytatására. A török veszély persze továbbra is

BAJCSAVAR TÖRTENETE 29

1. Forrásrészletek.

Aus der Begründung Erzherzog Karls II. für Részlet П. Károly [osztrák] főherceg Bajcsavár die Errichtung von Weitschawar, ddo 1578 felépítését támogató, 1578. október 18-án Oktober 18 kelt véleményéből:

.. .darzue Ain Castel an der Weydtscha von [A törökök által fenyegetett Kanizsa környéki neuem teriiletek biztosítása érdekében]

erbautt vnnd Zuegericht, Auch durch vnnser Bajcsa mellett egy új várat építettünk és emeltünk. darbey gehabte Ráth vnd Commissarien ödaküldött tanácsosaink és biztosaink pedig

neben - a stájer tartományi kormányzattal együtt -gedachter hieigen Lanndtschafft verordnen- Ocsászári felsége tanácsosával és kanizsai

ten mit főkapitányával [Andreas Kielmannal] e [végjhely lerer Kay: Mt: Ráth vnnd Obristen zu Canisa kapcsán a következő megállapodásra jutottak: dits Orths ein solche Vergleichung getroffen nevezetesen stájer tartományunk a Kanizsa és worden, das Nemblichen wier ermelte a Mura közötti terület védelmére az újonnan vnnsere hie ige Lanndtschafft Zu behuet des épített bajcsavári erődítményben 200 huszárt, Tractu von Canisa biß an die Muer, Erstlich 200 délszláv gyalogost (haramiát) és in beruertes neu erbaute Castel Waydt= 150 német gyalogost, Keresztúron pedig schawär 200 Hussarische Pherdt 200 50 huszárt, 100 haramiát és 50 német

Haramia gyalogost tartozik állomásoztatni. vnnd 150 Teutsche Khnecht, darzue gen

Kherestur 50 Hussarische Pherdt 100 Haramien vnd 50 Teutsche Khnecht verordnen...soll

Aus der Bestellung des Miklós Malakoczy Részlet Malakóczy Miklós bajcsavári zum Oberhauptmann von Weitschawar, ddo főkapitány 1578. október 18-án kelt 1578 Oktober 18 kínevezéséből:

Also soll vnd mag Er (Georg Zrinyi) vber О [Zrínyi György, a bajcsavári kapitányi gedachts Íme vndergebne Khriegs Volckh körlet főkapitánya] a neki alárendelt katonaság

zu desselben élén - annak minél könnyebb irányítására -dessto leichteren Regierung den Nielaß Malakóczy Miklóst főkapitányként alkalmaz-

Male= hatja, akinek fizetésére (az alája rendelt khoczj zu ainem Oberhaubtman gebrauchen, 50 lovas zsoldja mellett) kinevezésének deme wier dann neben Seinen vnndergebe- idejére 50 forint havi zsoldot rendeltünk,

nen és mindezekhez legkegyesebben 50 Phärdten die werennde Zeit dieser hozzájárulásunkat adtuk.

Bstallung Monnatlich 50 fl füer Leibs besoldung vnd in allem g[nädig]st bewilligt haben.

fenyegetett, 1579. január elején például Zrínyi György újabb támadástól tartott. Az efféle híreket Grazban azonban meglehetősen könnyelműen kezelték; amit jól bizonyít, hogy a Bajcsaváron állomásozó katonák fizetet-lenek maradtak, és így félő volt, hogy fellázadnak. Végül a rendi kormány­zat január 26-án engedett, és megígérte, hogy február végéig a várkatonaság teljes zsoldját megkapja. Az ekkor kötött szerződés szerint 1579. március elejével Rudolf császár és királynak kellett volna átvennie Bajcsavár ellátását. Ez ellen viszont a bécsi udvari haditanácsnokok hevesen tiltakoz­tak, de a grazi Belső-ausztriai Haditanács ugyancsak (és továbbra is) a stájer tartományra hárította az új várral kapcsolatos anyagi terheket.

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a tartós török fenyegetés ellenére Grazban a várőrség egy részének elbocsátásával próbáltak pénzt spórolni. 1579. május 7-én immáron Károly főherceg is beavatkozott a tár­gyalásokba, és határozottan követelte, hogy a német gyalogokat tartsák meg Bajcsaváron, mivel - állítólag - a magyarok rosszul teljesítették fel­adataikat. A főherceg inkább 50 haramiát és ugyanennyi huszárt akart elbo­csátani, hogy az így megspórolt összegből fizethessék a német gyalogosokat. Bár ebben végül Grazban megállapodtak, ám a következő esztendőkben többször is bebizonyosodott, hogy a stájer tartomány csak a főherceg udva­rának vagy magának a főhercegnek a nyomására fizeti ki a zsoldot. A hadi­nép így - miként a törökellenes határvédelem más váraiban is - olykor akár egy évet is várt fizetségére. Mindazonáltal a 100 német gyalogosnak havi 634 forintot, a 200 huszárnak havi 932 forintot, a 300-ra gyarapodó haramiának pedig havi 978 forintot kellett ekkor a stájer rendeknek előte­remteni, ami a szlavóniai végvárak immáron több évtizedes állandó fenn­tartása mellett igen komoly anyagi problémákat jelentett számukra.

Hasonló nehézségekkel járt a Bajcsaváron továbbra is szükséges építési munkák finanszírozása. Az erődítmény közel sem minden része volt kész, hiszen ekkor a tervezett öt bástyából csupán egy-kettő állt. Ráadásul időközben kiderült, hogy a vár homokos talajra épült, és ezért hamarosan düledező-omladozó állapotba kerül. A helyzetet rontotta, hogy 1579. június 16-án a stájer rendi kormányzat megtagadta a grazi haditanácsnokoknak az építési költségek kifizetését, arra hivatkozva, hogy Bajcsavár erőssége nem fog sokáig állni, majd követelte, hogy Károly és Ernő főhercegek vállalják át tőlük a költségek egy részét. Mindezek ellenére folytatódtak a javítási, bővítési és további munkák a folyamatosan építésre szoruló, „roskadozó" váron. 1580 márciusában a kőművesek a részben már beomlott árkon belül felhúztak egy téglafalat, és mésszel vakolták be a nem sokkal azelőtt felépí­tett bástyákat.

BAJCSAVAR TÖRTENETE 31

A rendek által Baj csavarra küldött biztosok, Gottfried Breuner, Erasmus von Saurau és Hans Franz von Neuhaus, ezenkívül elrendelték, hogy tisz-títsák ki az elhanyagolt árkot, és az onnan kitermelt földből építsenek egy sáncot. A már 1578 októberében ásott kutat viszont a környék szétrombolt templomainak köveiből kellett kirakni, és rendes kútkávát kellett építeni. Továbbá 1580. április 4-én egyúttal úgy döntöttek, hogy a váron kívül egy második kutat építenek, kizárólag a lovak itatására. A várbeli kút mellett álló élésházat megemelték, hogy jobb fedezéket nyújtson egy esetleges támadás esetén a vizet merítő katonáknak. Az addig szalmával fedett katonaszállások tetejét 1580 folyamán a Mura menti Szemenyébol hozatott zsindelyre cserélték. Ezen felül egy 1580. április 7-én kelt levélben már fel­merült a gondolat, hogy a huszárok egy részét helyezzék át Murakeresztúrra, mert így több helye lenne a gyalogosoknak, és a zsúfoltság enyhültével csökkenne a tűzveszély a várban.

VÉG NÉLKÜLI JAVÍTÁSOK

Három évvel később Christoph Pemerl bajcsavári építési írnok (Bauschreiber) indítványozta a sütőkemencék újjáépítését, és ugyanebben az esztendőben (1583) megépült a vár hadszertára melletti lőportorony (lőportároló helyiség) is. Georg Huber március 14-én kelt leveléből tudjuk, mekkora szükség volt a javításokra: a kút fácsorgói elrohadtak, a palánkok egy része beomlott a várárokba, a főkapu melletti földsánc veszélyesen meg­repedezett. Malakóczy Miklós főkapitánynak azonban még nagyobb fejtö­rést okozott, hogy a kút melletti bástya beomlással fenyegetett. Mindezen aggasztó hírek ellenére a javítási munkákhoz szükséges 3000 forint kifize­tése elmaradt. A grazi haditanács és a stájer tartomány vezetőinek energiáit inkább az a végeláthatatlan vita emésztette föl, hogy miként osztozzanak a tetemes költségeken. Ezen Pemerl építési írnok újabb, 1583. decemberi panaszlevele sem tudott változtatni, amely már arról szólt, hogy Baj csavar sürgős javítási munkák hiányában elpusztul. Csak 1584. május közepén egyeztek meg a felek végül abban, hogy a javításokat a környék helybéli lakosságával kell elvégeztetni. A munkákba bevonták a várkatonákat is, de a magyar őrség nem teljesítette e feladatait.

A problémákra tényleges megoldást tehát ezek a törekvések sem hoz­tak. Christoph Baumgartner hadszertárnok 1584- július 20-án kelt beszá­molója szerint a palánkok már teljesen elkorhadtak, és szinte semmiféle védelmet nem nyújtottak az akkortájt újult erővel portyázó törökökkel szemben.

A főkaputól az árok fölött átvezető híd szintén elkorhadt, és a már álló öt bástya is lepusztult és beomlással fenyegetett. A grazi haditanács to­vábbra is elvárta (persze nem is nagyon tehetett mást), hogy Stájerország fizesse a javítási költségeket. Augusztus 8-án azután a rendek 300 forintot ajánlottak fel kézművesek fizetésére. Három nappal később azonban Zrínyi György újra súlyos károkról panaszkodott, és úgy vélte, a Bajcsa-váron szolgáló hadinép oly védtelenül él a várban, mintha nyílt mezőn táborozna. Az 1584. október 14-én Bajcsavárra érkező Servatius von Teuffenbach, Wilhelm von Windischgrätz és Jonas von Wilfersdorf szintén javításokat kezdeményezett. Károly főhercegnek küldött jelentésük nyug­talanságra adott okot: az egész vár csaknem az összeomlás határán állt, főképp a kút melletti bástya, amely majdnem beomlott már a várárokba, tehát teljesen lehetetlen lett volna, hogy ágyúkat állítsanak rá. A palánkok újra elkorhadtak, a katonaszállások teteje pedig annyira lyukas volt, hogy befolyt rajtuk az esővíz. Giuseppe Vintani (németesen Joseph Vintana) itáliai várépítész költségszámításai szerint a javítások 816 rajnai forint 40 krajcárba kerültek volna.

A grazi haditanács és a stájer tartomány vezetői között persze újra el­kezdődött a költségek fedezése körüli vita. December 7-én a rendi kor­mányzat megtagadta a fizetést, arra hivatkozva, hogy 1578 óta már több mint 8000 forintot fektettek be Bajcsavárba. 1585 januárjában azután csak azért hagytak jóvá legalább 600 forintot, mert Károly főherceg figyel­meztette őket, hogy az erődítmény további pusztulása Kelet-Stájerországot túlságosan nagy veszélybe sodorná. A magyarországi, így a szomszédos kanizsai végekért is felelős Ernő főherceg azon követelése, hogy állítsák helyre a várat, ebben a helyzetben már-már „nevetségesnek" tűnhetett, főként azt követően, hogy korábban nem volt hajlandó saját igazgatása és gondoskodása alá venni azt. A stájer rendek rá is mutattak a főherceg követelésének logikai bukfencére, felsorolván az addig Bajcsavárra for­dított kiadásaikat, majd 1585. március 23-án ismét anyagi támogatást sürgettek tőle.

Mindezek mellett 1585 nyarán merült fel először az az ötlet, hogy Baj csavar helyett a stabilabb alapon emelt Murakeresztúrt építsék ki nagy erődnek. A stájer rendek hajlandók lettek volna az építési költségek har­madát fedezni, amennyiben ehhez a magyar és az alsó-ausztriai rendek hasonló arányban járulnak hozzá. Ezen új álláspont ellenére 1585 szeptem­beréig Baj csavaron folytatódtak a szükséges javítási munkák. Az év vége felé azután egy újabb küldöttség (Fejérváry István, Erasmus Braun, Erasmus von Saurau, Hans Sigmund von Herberstein és Hans Friedrich von

BAJCSAVÁR TÖRTÉNETE 33

Trauttmansdorff), amelyben tehát stájerek mellett magyarok és alsó-auszt­riaiak is képviseltetve voltak, megvizsgálta annak lehetőségét, hogy ténylegesen Murakeresztúrt építsék-e ki föerőddé. Végül azonban az ötletet a túl magas költségek miatt elvetették. 1588 szeptemberében azután Mura­keresztúron végleg leállították az addig is alkalomszerű jelleggel végzett komolyabb építési munkálatokat.

Murakeresztúr nagyobb erőddé alakítása helyett tehát továbbra is Baj csa­var többé-kevésbé értelmetlen helyreállítása vitte el a pénzeket. A várról Malakóczy Miklós főkapitány 1587. május 21-én a következőket írta Veit von Hallegg vend főkapitánynak (2. ábra): „Mivel a vár mindenütt javí­tásra szorul, és mivel az őrség is csekély, kérem Ont, mielőbb küldjön gyalo­gosokat, hogy egy ellenséges támadás esetén jobban oltalmazhassuk és védelmezhessük a várat." Hasonlóan vélekedett a bajcsavári körzet főkapi­tánya, Zrínyi György is, amikor november elején a vár helyreállítását köve­telte. Ezúttal gyorsan reagáltak a stájer rendek, és november 11-én 400 forintot szavaztak meg Baj csavar számára. Hogy mennyire jogos volt az aggodalom a várőrség eltartását illetően, bizonyítja az is, hogy 1587. május 22-én martalócok portyáztak Bajcsa és Fityeháza között, 1588. június 28-án pedig a Fityeháza elleni török támadást csak a bajcsavári huszárok és haramiák segítségével tudták nagy nehezen visszaverni. 1588 második

2. Veit von Hallegg vend főkapitány felében a törökök általában véve is nagyobb nyomást gyakoroltak a bajcsa-(1568-1589) portréja v^Tl végekre, július 18-án például rajtaütöttek a bevágásokat végző hara­

miákon, október 4-én pedig azokat a favágókat támadták meg, akik a Baj csavar környéki erdőkben palánknak való fatörzseket akartak kivágni. Hosszabb fegyvernyugvás után 1593. április 16-ra virradó éjjel a törökök újra megtámadták Fityeházát, mely rajtaütésben az őrhelyen szolgálók közül ketten vesztették életüket.

Az efféle veszélyekről szóló beszámolóktól függetlenül folytatódtak, illetve nem hagytak alább a panaszok Baj csavar rossz állapota miatt. Persze gyakran nekifogtak a helyreállításnak, 1586 szeptemberében például a német őrség is az építkezéseken dolgozott, a délszláv gyalogok és a huszá­rok viszont kivonták magukat a munkából. Az akut pénzhiány miatt a vár teljes felújítása természetesen szóba sem kerülhetett, így a javítások csak töredékesen folytak és mindig a legszükségesebb részeket érintették; például újjáépítették az 1587. március 1-én leégett katonaszállásokat. Csak 1588 szeptemberében szánták el magukat a rendek, hogy Baj csavarra küldjék Franz Marbl építőmestert, aki pontosan felmérvén a vár állapotát, Veit von Hallegg főkapitány szeptember 12-én kelt észrevételét osztotta: „isten bocsásson meg azoknak az építőmestereknek, akik az építkezési

34 LEOPOLD TOIFL

munkák kezdetén [1578-ban] figyelmen kívül hagyták a jó fekvésű Mura-keresztúrt, és a bajcsavári erősséget a leghaszontalanabb homokos talajra építették. Ez nem csak Károly főherceget, de a stájer tartományt is hatalmas költségekbe verte, mind az építkezés, mind a vár ellátása kapcsán. Bajcsavár veszélyes hely lett."

Ennek ellenére 1588 szeptembere és novembere között Marbl építő­mester nemcsak 1500 új palánkkarót veretett le, de felújíttatta a fokapu és a kút melletti bástya közötti falszakaszt is. Emellett az öt bástya fapadlóza-tot kapott, a bástyák közötti sérült kötögátakat (kurtinákat) vaskapcsokkal erősítették meg. A hadszertár melletti őrszobába építettek egy kályhát, a kilenc sütőkemencét pedig újratapasztották. Marbl nagyon rosszallóan nyilatkozott Malakóczy Miklós főkapitányról, aki nem volt kész együttmű­ködni vele, és a javításokat részben szabotálta. Nem volt hajlandó például megbízni a magyar katonaságot, hogy ők vágják ki az erődítéshez szükséges palánkfát. Mégis a Marbl által irányított építési munkálatok voltak az egyetlen szakszerű javítások Bajcsavár rövid történelme során.

Mindezek a jó szándékú javítások azonban szinte semmit sem értek, alig-alig segítettek. A magas talajvíz miatt az erődítésekhez használt fa továbbra is hamar elkorhadt, a (tégla)falazott bástyák újra meg újra be­omlottak az árokba. Hans Friedrich von Trauttmansdorff és Wilhelm von Windischgrätz biztosok egy újabb várszemle során (1590. október 1-én) kénytelenek voltak megállapítani, hogy a vár megint régi rossz állapotába került. Ezért újra Franz Marblt bízták meg a javításokkal, ő azonban ezúttal úgy vélte, hogy „a váron minden fércelgetés hiábavaló lenne". Nikolaus Schober bajcsai hadszertárnok is kifejtette véleményét, hangsúlyozván, hogy a kút melletti bástyán egy ágyú elsütése egész biztosan annak beom-lásához vezetne. Végül abban maradtak, hogy a legszükségesebb javításokat elvégzik, hogy a várőrség legalább a közelgő telet átvészelhesse. 1591-ben ismét a német gyalogok vertek le újabb palánkkarókat, valamint erősítet­ték meg a bástyákat, és ácsok segítségével fedték be a sérült tetőket. Mindezek a javítási munkák ekkor összesen 932 rajnai forint 16 krajcár 2 pfennigbe kerültek.

Minden nehézség ellenére a következő években is költöttek pénzt építési munkákra. 1592-ben a javítások 1728 rajnai forint 17 krajcár 3 pfenniget emésztettek fel. Ezt követően a stájer tartomány évente általában 250-300 forintot költött a bajcsavári javítási munkálatokra. Az utolsó adatolt kifi­zetés 1599. szeptember 13-án történt: ekkor Ehrenreich von Schrottenbach kapitány 50 forintot kapott Grazból „a nevezett vár szükséges javítási munkálataira".

BAJCSAVAR TÖRTENETE 35

AZ ŐRSÉG

Amennyire változatos Bajcsavár építéstörténete, olyannyira egyhangú volt őrségének históriája. Miként említettük, 1578. október 18-án a horvát-magyar főurat, Zrínyi György bízták meg azzal, hogy meghatározza a várőrség számát és összetételét, de a stájer tartomány fenntartotta magá­nak a beleszólás jogát a német gyalogosok kiállításába. Kezdetben 200 hu­szár, 200 délszláv gyalogos (haramia) és 150 német gyalog állomásozott Baj csavaron. Miként a törökellenes végeken általános szokás volt, egy-egy könnyűlovas-kapitány 50 huszárt, egy-egy gyalogvajda 50 haramiát veze­tett; a német gyalogok pedig saját kapitányuknak tartoztak közvetlen engedelmességgel. A teljes várőrség a bajcsavári főkapitány (1578-1592: Malakóczy Miklós (3. ábra), majd 1592-1600: Allya Kristóf) parancsnoksá­ga alatt állt. Idővel azonban lényeges változások következtek be: 1579-ben 200 huszár, 300 haramia és 100 német gyalogos alkotta az őrséget, 1588-ban viszont már csak összesen 480 katona állomásozott a véghelyen, legalábbis a hivatalos előírások adatai szerint.

A Baj csavaron szolgáló végváriak fő feladata a Kanizsa és a Mura közötti határszakasz katonai védelme, biztosítása volt. Ezen kívül kötelesek voltak várbeli őrszolgálatot teljesíteni, a véghelyen végzendő javítási munkákban segíteni, a környező területek bevágásában részt venni, továbbá a különféle hadianyag- és élelemszállítmányok fegyveres kíséretét biztosítani. Sajnos előfordult, hogy az őrség egyes csoportjai, nemzetiségei között a viszony nem mindig volt bajtársias. 1585. január 30-án például Michael Berger német zászlós egy vita során leszúrt egy német gyalogost, mely tettéért le­fokozták, és börtönbe vetették. Egy másik halálesetet viszont balesetnek tartottak: 1586. szeptember 11-én ugyanis a haramiák éppen egy törököktől zsákmányolt lőfegyvert vizsgálgattak, amikor az véletlenül elsült, és halá­losan megsebesített egy német tisztet (a szállásokért felelős ún. Füriért), aki éppen a főkapunál őrködött. Az 1584 szeptemberében és 1586 februárjában Baj csavaron tomboló pestisnek is estek végváriak áldozatul.

A huszárok, haramiák és német gyalogok említett egységein belül ter­mészetesen voltak különböző rangfokozatok, amelyekkel más-más hatáskör és egyúttal fizetség járt. 1583-ban például a havi zsoldok a tisztek körében az előírások szerint következőképpen alakultak: a német gyalogos kapitány 40 forintot, egy-egy haramia-vajda és a lovaskapitányok ugyanennyit, a német zászlós (Fähnrich) 20 forintot, a strázsamester (Wachtmeister) 16 forintot, egy-egy német hadnagy (Leutnant) 12 forintot, a várbeli prédi­kátor szintén 12 forintot, a német őrmesterek (Feldwebel) 8 forintot,

36 LEOPOLD TOIFL

3. Malakóczy Miklós bajcsavári főkapitány (f 1603) sírköve Zalaszentmártonból (Muzej Medimurja, Csáktornya)

BAJCSAVAR TÖRTENETE 37

az említett Furierok szintén 8 forintot, a felcser, a dobos és a sípos szintén ugyanennyit, a német seregdeák (Feldschreiber) 6 forintot, végül a német közlegények 4 forintot kaptak. A 16. század vége felé a német közkatonák fizetsége havi 5 forintra emelkedett. A gyakorlat azonban sokszor azt mu­tatta, hogy az előírt összegek inkább „elméleti jellegűek" voltak. A stájer rendek ugyanis alig tartották magukat a rendszeres (néhány havi) fizeté­sekhez, a zsoldot általában csak a grazi haditanácsosok nyomására szabály­talan időközökben utalták ki, akkor viszont egyszerre nagyobb összegeket. Ennek következtében a végváriak gyakorta szükséget szenvedtek, és arra kényszerültek, hogy a maguk készítette termékeket árulják. Emellett időn­ként földműveléssel is foglalkoztak. A 16. század végén az immár állandó pénzhiányban szenvedő stájer tartomány megváltoztatta a zsoldfizetés mód­ját. 1590 tájától a zsold mintegy 20 %-át posztóban vagy élelemben fizették ki, de a maradékot sem teljesen készpénzben, hanem kisebb részben adóskötelezvény, ún. „hátralékcédula" (Restzettel) formájában kapták meg a katonák. Ezekkel a „hátralékcédulákkal" ugyan tudtak a zsoldosok vásárolni (ez esetben a kereskedőknek kellett ezeket a stájer tartománynál bevál­tani), de érthetően nem nagyon kedvelték őket.

A grazi Stájer Tartományi Levéltárban fennmaradt források néhány kivételtől eltekintve csak a német gyalogosok nevét őrizték meg: kapi­tányok, tisztek, építési írnokok, német seregdeákok, hadnagyok, prédiká­torok, strázsamesterek, hadszertárnokok, de egyszerű zsoldosok nevét is. Majdnem mindannyian stájerek voltak, miként az a következő jegyzékből szemléletesen látható:

NÉMET KAPITÁNYOK (Hauptmann): Wolf Engensteiner (1578-1580), Hans Christoph Rindscheit (1580-1584), Mert Schürfflinger (1584-1585), Erhard Rindscheit (1585-1586), Alban Grasswein (1586-1590), Ehrenreich von Schrottenbach (1590-1600), Christoph Spissitsch (1600-1601/09)

ZÁSZLÓSOK (Fähnrich): Michael Berger (1584-1585)

HADNAGYOK (Leutnant): Sebastian Paiersdorfer (1580-1583), Erhard Rindscheit (1584), Christoph Pemerl (1584-1594)

38 LEOPOLD TOIFL

STRÁZSAMESTEREK (Wachtmeister): Wolf Dietrich Rindscheit (1590), Jakob Frühbeck (1600-1607?)

NÉMET SEREGDEÁKOK (Feldchreiher): Hans Michael Tallinger (1591), Hans Christoph Liebl (1598-1601)

PRÉDIKÁTOROK (Prädikant): Nikolaus Burckhard (1579), Matthias Ciconya (1579-1584), Valentin Gettler (1584), Johann Schlosser (1596)

FELCSEREK (Feldscher): Marx Aichler (1597),

f Hans Haslauer (1600) ÉPÍTÉSI ÍRNOKOK (Bauschreiber):

Heinrich Wolf Polling (1578-1580), Christoph Pemerl (1582-1584)

HADSZERTÁRNOKOK (Zeugwart): Eustachius Suberam (1578-1580/82), Christoph Baumgartner (1580/82-1586), Nikolaus Schober (1586-1591), Wolf Storch (1591-1596), Georg Hämrich (1596-1600)

DÉLSZLÁV-MAGYAR LOVASKAPITÁNYOK (huszárkapitányok): Herkovich János (1578-1579), Bekovich János (1584), Germolez János (1584-1591)

BAJCSAVÁR VÉGNAPJAI

Baj csavar és őrségének utolsó évei szorosan kapcsolódnak Christoph Spissitsch német kapitány személyéhez, aki - ha valóban hihetünk a fenn­maradt forrásoknak - 1601. március l-ig kapitányként közvetlenül Baj csavaron maradt, majd onnan került át a Dráva déli partvidékén fekvő, szlavóniai Szentgyörgyvárra (Durdevac). Ott 1605-ig vezette az egykori bajcsavári hadinépet, majd a Sziszektol északra fekvő Ivanics várába (Ivanic-Grad) költözött, és ott is halt meg 1614-ben. 1609-ig, az egykor Baj csavaron szolgáló katonaság végleges elbocsátásáig azonban Spissitsch névlegesen Baj csavar [német] kapitánya (Hauptmann von Weitschawar)

BAJCSAVAR TÖRTENETE 39

maradt, noha az egykori bajcsai végváriak ekkor már Szentgyörgy váron és más helyeken teljesítettek szolgálatot.

A bajcsavári őrség - forrásértelmezésünk szerint - még akkor sem hagyta el várát, amikor a törökök 1600. október 21-én a szomszédos Kanizsát elfoglalták. Még a zsoldot is fizették nekik: 1601. június elején a haramiák 692 forintot, a német gyalogok pedig 892 forint 6 schilling 12 pfenniget kaptak. Nem sokkal korábban, 1601. március 1-én Hans Sigmund Freiherr von Herberstein szlavón végvidéki főkapitány (1594-1603) az őrség rész­leges csökkentéséről határozott, és Spissitsch kapitánnyal 41 német gyalo­gost helyezett át Szentgyörgy várra. A német őrség maradék 65 tagja azonban - úgy tűnik - Bajcsaváron maradt. Velük együtt, Csáky István parancsnoksága alatt 49 haramia is kitartott a várban, nevezetesen - ha valóban ott voltak - 1603. október 30-i végleges elbocsátásukig. A német gyalogosok Bajcsán maradását nézetünk szerint az 1606. évi zsitvatoroki béke 15. cikkelye tehette lehetővé, amelyben a felek megállapodtak, hogy állomásozhatnak őrszemek a keresztény falvakban.

Az 1606. évi oszmán-Habsburg békekötést nyugalmasabb idők követték, így a stájer rendek 1609. szeptember 18-án arra kérték Ferdinánd belső­ausztriai főherceget, bocsássa el az általuk tartott szlavón végvidéki hadi­nép egy részét. Kérésüket azzal indokolták, hogy a Szentgyörgyvárra áthelyezett bajcsavári őrség és a véghelyen maradt 65 német gyalogos eltartása igen sokba kerül. 1609. október 28-án végül ebbe a grazi hadi­tanács beleegyezését adta, és azzal bízta meg Georg von Stubenberget, Wolfgang von Prankot és Albán Grassweint, hogy a vend végvidéki vár­katonaság felét, valamint a „még mindig ott, Bajcsaváron állomásozó német őrséget" teljességgel bocsássa el. Ez ellen azonban Sigmund Friedrich von Trauttmansdorff vend végvidéki főkapitány (1603-1630) (4. ábra) tiltako­zott, és óva intett a végvári hadinép radikális csökkentésétől, november 25-én pedig azt a javaslatot tette, hogy a Bajcsán állomásozó német gyalo­gok egy részét inkább helyezzék át Szentgyörgyvárra vagy Csázmára. Vélekedése szerint így egyrészt költségeket lehetne megtakarítani, más­részt megmaradhatna a szlavón határvidék őrségének létszáma is. A stájer

4. Sigmund Friedrich von Trauttmansdorff rendek végül december 17-én beleegyeztek abba, hogy 25 német gyalogot vend főkapitány (1603-1630) portréja áthelyezzenek Bajcsavárról Szlavóniába, a többi 40-et viszont elbocsátot­

ták. Ezzel a bajcsavári helyőrség immáron végérvényesen megszűnt. Bajcsavár névleges kapitányaként Christoph Spissitsch feladata volt

a neki alárendelt katonák zsoldjának fizetése is. Spissitsch azonban, akit időközben ivanicsi (ivanicsgrádi) főkapitánnyá neveztek ki, úgymond rossz „gazdának" bizonyult. Seregdeákjával, Matthias Linßszel ugyanis

40 LEOPOLD TOIFL

többször becsapták az egykori bajcsai hadinépet. A kényes ügy akkor lep­leződött le végleg, amikor 1607-ben a már Szentgyörgyváron állomásozó vajdáknak és haramiáknak a nekik járó 2223 forint 7 schilling 8 pfennig helyett csak 1441 forintot fizettek ki, a fennmaradó mintegy 782 forintot viszont elsikkasztották. Július 12-én ezért a vend főkapitányság központ­jában, Varasdon mindkettőjüket hadbíróság elé állították, de addigi feddhetetlenségükre tekintettel pusztán a tetemes különbözet kifizetésére kötelezték őket. 16 forintot ugyan azonnal kifizettek, ám a maradék 766 forint 20 krajcár sorsa kérdéses maradt. A délszláv gyalogos vaj dák és haramiák összes erőfeszítése ugyanis hiábavalónak bizonyult, és csak az hozott előrelépést az ügyben, amikor 1612-ben a stájer rendekhez fordul­tak segítségért. Javaslatukra végül január 13-án azt a parancsot kapta Sigmund Friedrich von Trauttmansdorff vend főkapitány, hogy a nevezett 766 forint 20 krajcárt vonja le Spissitsch évi zsoldjából, és azt közvetlenül az egykori bajcsavári katonáknak fizesse ki. Ez volt az utolsó közvetett utalás Baj csavar egykori erősségére a Stájer Tartományi Levéltár iratai között.

Baj csavári fegyverek Peter Krenn

А В aj csavarban állomásozó csapatok fegyverzetéről a fennmaradt írásos forrásanyag (leginkább a grazi Stájer Tartományi Levéltár Militaria

nevű irategyüttese) számos adattal szolgál. Az 1578-tól mintegy 30 éven át álló erősségnek saját hadszertára is volt, melynek létesítéséről 1578. szep­tember 30-án döntöttek. A bajcsai (várbeli) hadszertár a vend-baj csavári végvidék ellátóközpontjaként működő grazi Tartományi Hadszertárból (1. ábra) kapta a fegyvereket, a különböző hadieszközöket, a famunkákhoz és az építkezéshez szükséges szerszámokat.

Ebben az időszakban összesen öt egymást követő hadszertárnokról tudunk (Eustachius Suberam, Christoph Baumgartner, Nikolaus Schober, Wolf Storch, Georg Hämrich), feladatuk a készletek karbantartása volt. Az általuk készített, részben fennmaradt inventáriumok alapján világos kép rajzolódik ki a használt fegyverek fajtáiról és így a szóban forgó határ­szakaszon harcoló stájer illetve magyar csapatokról.

Az első Bajcsára küldött fegyverszállítmány 100 szakállas puskából és 4 dupla falkonétából állt. Ezek kifejezetten védőfegyverek voltak, 1578. december elején érkeztek meg a várba, ahova a stájer rendek ugyanakkor egy hadszertárnokot (Eustachius Suberam) és egy tüzért is rendeltek.

42 PETER KRENN

A dupla falkonéta könnyű, kb. 10 mázsa tömegű löveg volt, 2-3 font tömegű golyót lehetett kilőni vele. Éppen azokban az években fejlesztették ki a valamivel könnyebb falkonétából, és mind a mozgalmas csatatéri harcban, mind pedig erősségek védésénél előszeretettel használták.

A szakállas puska, amely átmenetet képezett a kézi lőfegyverek és a köny-nyű lövegek közt, elsősorban az állandó erődítmények védőfegyvere volt. Faágya és gyújtószerkezete olyan volt, mint a kézi lőfegyvereké. Mivel azon­ban kb. 10-20 kg tömegű, 20-24 mm kaliberű és 170-200 cm hosszú volt, csak szilárd alapzatra helyezve lehetett használni: falon, lőrésben vagy háromlábú állványon. Nevét a fegyvercső aljára kovácsolt kampóról kapta, amely az erős hátralökést fogta fel. Ennek egy változata volt a villás csap, amellyel a fegyvert a faállványba (oldalirányban) elfordíthatóan lehetett rögzíteni. I. Miksa császár hadszerkönyveiben ez áll a szakállas puskáról: „A falakon nagy szükség van ránk, hiszen nagyon ügyesen védünk. " Ez egyértel­műen leírja, milyen szerepet játszott a szakállas puska az álló várharcban.

Nem sokkal később nagyobb számú gyalogsági fegyvert is szállítottak Baj-csavárba. 1579 januárjában például 200 dörzskerekes (vagy keréklakatos)1

puskát, melyeket kereskedőkön keresztül Nürnbergből szereztek be. 1582-ben újabb 50 dörzskerekes fegyver érkezett tartozékokkal, azaz lőportartók­kal, golyótartókkal, valamint megfelelő mennyiségű lőporral és ólommal.

1. A grazi Tartományi Hadszertár

BAJCSAVARI FEGYVEREK 43

Ugyanezzel a szállítmánnyal 100 ún. „Hötschel Häckel", azaz rövid nyelű, derékszíjban hordott harci szekerce is érkezett, feltehetőleg a délszláv-ma-gyár gyalogok (martalócok, haramiák) részére. A haramiák, akiket a határ­menti magyar vagy horvát lakosságból toboroztak, elkülönültek a stájer lövészektől. Fegyverzetük egy dörzskerekes vagy taplós puskából, harci szekercéből és egy rövid gyalogsági, szablyaszerű oldalfegyverből állt. Ezek a haramiák is a vár védőrségének részét képezték.

Kaspar Khemerer grazi tartományi hadszertárnoknak (1587-1594) a rendi kormányzat rendelésére összeállított kimutatása pontos adatokkal szolgál a bajcsavári hadszertárban időközben felhalmozódott fegyverkészlet­ről. A kimutatásban feltüntette a fegyverek árát is (2. ábra); ehhez kellett Wolf Storch bajcsai hadszertárnoknak (1591-1596) igazodni, amikor fegy­vereket adott ki a hadinépnek.

Kétfajta szakállas puskáról tesz Khemerer említést: a dörzskerekesről és az egyszerűbb taplósról, amelynél fatapló darabokat használtak a lőpor meggyújtásához. Ilyen zárszerkezetet használtak a félszakállasnak nevezett gyalogsági fegyverekben is. Szerepeltek még egyéb puskák tartozékaikkal: német dörzskerekes (vagy keréklakatos) pisztolyok, melyeknek erősen lefelé hajlított agya markolatgombban végződött. Ezekhez egy kerek lőportartó, egy töltéstartó öv az előre elkészített papírtöltéseknek és a dörzskerék fel­húzására szolgáló szerkezet tartozott.

A forrás által említett védőfelszerelések a következők: 1. A német gyalogosok vértjei, melyek sisakból, gallérból, mell- és hát­

vértből, valamint a combvasból álltak. A német gyalogosok fő fegyvere a hosszú pika volt, ebből természetesen elegendő számú volt raktáron.

2. A lovas lövészek lovassági páncélja sisakból vagy a törökhöz hasonló magyar sisakból, golyóálló mell-lappal készült mellvértből, gallérból, karvas­ból és vaskesztyűből állt. A lovasok fegyverzetéhez 2-3 dörzskerekes pisztoly, egy dörzskerekes puska és egy oldalfegyver, például tőr vagy kard tartozott.

3. A huszárok vértje magyar sisakból, mellvértből és páncélingből állt. Tipikus harci fegyvereik, a szablya és a tőr, nem szerepelnek a listán, ezek saját fegyvereik voltak, azaz nem a hadszertárból kapták őket.

4- Készleten tartottak ún. német lövészsisakot is, melyet a gyalogos lövé­szek és az alabárdosok használtak.

A kimutatás ezután megnevez néhány gyalogsági szálfegyvert: 1. Hosszú, német gyalogosok által használt nyársszerű fegyverek, azaz

pikák, melyek 4-5 m hosszúak voltak, hengeres kőrisfa nyélből és rombusz alakú vashegyből álltak. Kezelésük külön gyakorlatot igényelt, így az ezek­kel harcoló német gyalogosokat elit alakulatnak tartották.

44 PETER KRENN

2. Részlet Kaspar Khemerer 1592. évi kimutatásából

• /1 • /• ... ( -лпШщ

T « - * i &~£S,f*Z .:> JU AST . /

Anschlag Becsíés

c2

О У <

iir,;-

syfî*x.

c:rt% -s*- . ' //4-

der Khriegs Munition, wie Teuer Jede Sortn arröí, hogy a hadfelszerelés különböző

Zu Weitschawär aus dem Zeughauß daselbst fajtáit a bajcsavári hadszertárból milyen

khan hinaus gegeben vnd verkhaufft werden. áron kell a katonaságnak ki- és eladni.

Ain Toppelhaggen mit dem Feuerschloß p(er) 7 fl 4 ß

Ain Toppelhaggen mit dem Schwamgläß p 5 fl

Ain Halbhaggen mit dem Feuerschloß p 4 fl

Ain Bar Puluerflaschen darzue p 5 ß 10 d

Ain Halbhaggen mit dem schwamgläß p 2 fl 4 ß

Ain bar Puffer mit aller Zuegehör p 8 fl

Ain Landtskhnecht Harnisch p 7 fl 4 ß

Ain Trabharnisch p 8 fl

Ain Hussarisch Harnisch, on die Haubn p 7 fl

Ain Hussarische Sturmhaubn p 1 fl 6 ß

Ain Schüzen: oder Teüstche Sturmhaubn p 1 fl 7 ß

Ain lanngen Landtskhnechtspieß p 6 ß 12 d

Ain Hellenpartn p 7 ß

Ain gemain Federspieß auch p 7 ß

Ain Därdj p 5 ß 10 d

Ain Hetschen p 2 ß 4 d

Ain gemaine Seitenwehr p 1 fl 7 ß

Ain Phundt Puluer p 2 ß 12 d

Ain Phundt Bley p 16 d

1 Phundt Salliter p 2 ß

1 kettős szakállas puska dörzskerékkel dbja 7 G[ulden] 4 Schilling]

1 kettős szakállas puska, taplós 5 G

1 félszakállas puska, dörzskerékkel 4 G

1 pár puskaporos palack hozzá 5 Sch WPflenníg]

1 félszakállas puska, taplós 2 G 4 Sch

1 f>dr pisztoly minden tartozékával 8 G

1 német gyalogsági páncél 7 G 4 Sch

1 könnyülovassági páncél 8 G

1 huszárvértezet sisak nélkül 7 G

1 huszársisak l G 6 Sch

l lövészsisak vagy német hadisisak 1 G 7 Sch

1 hosszú német gyalogsági pika 6 Sch 12 Pf

l alabárd 7 Sch

1 közönséges lándzsa 7 Sch

1 dárda 5 Sch 10 Pf

1 rövid nyelű bárd (szekerce) 2 Sch 4 Pf

1 közönséges oldalfegyver (vágófegyver) lG7Sch

1 font lőpor 2 Sch 12 Pf

1 font ólom 16 Pf

1 font salétrom 2 Sch

BAJCSAVARI FEGYVEREK 45

2. Alabárdok, melyek akár 3 m hosszúak is lehettek. Négyszögletű fanye-lük és különleges vaspengéjük volt. A nyárs a 16. század végén különösen hosszú négyszögletű hegyből állt, melyet egy kis félhold alakú fejszével és egy kampóval kombináltak. A nyárs köpűjéből oldalnyúlványok (tollak) indultak ki, melyeket a nyél oldalaiba süllyesztettek.

3. A lándzsák szintén hosszú pikák voltak, melyekre - a nyél felső részé­nek oldalaira - szintén vaspántokat rögzítettek. így a nyél sokkal erősebb lett, nem lehetett széttörni. Árban drágábbak voltak a gyalogosok hosszú pikáinál, de ugyanannyiba kerültek, mint a szintén tollakkal megerősített alabárdok.

4. A dárdák rövid lándzsák voltak, erős, levél alakú pengével. Ezek voltak a legolcsóbb szálfegyverek.

Ezután újabb „Hötschen"-ek, azaz a már említett rövid nyelű szekercék következnek a kimutatásban, melyeket a haramiák a derékszíjukban hord­tak. Éppen ezért a grazi hadszertár inventáriumai „haramiafejszének" nevezik őket.

Szerepel a listán egy elég általános tétel, mégpedig „közönséges oldal-fegyverek" néven. Ez alatt valószínűleg a gyalogsági tőröket és szablyákat értették, melyeket a német gyalogosok és a haramiák használtak. Bizony­talan azonban, hogy a huszárok szablyái is ebbe a csoportba tartoztak-e.

Végül szerepelnek a töltéskészítéshez szükséges anyagok, tehát lőpor és ólom, valamint a salétrom és a kén mint fő összetevők. Nem hiányozhattak a dörzskerekes puskák tűzkövei, a lövegek kanócai és mint lehetséges alter­natíva, a tapló sem.

Wolf Storch hadszertárnok (1591-1596) 1596 áprilisában, röviddel kap-roncai áthelyezése előtt részletes inventáriumot adott át Ehrenreich von Schrottenbach német gyalogoskapitánynak (1590-1600) „a teljes lőszer­készletről és hadfelszerelésről, beleértve mindenféle, építkezéshez szük­séges eszközt, amelyet Baj csavar és a környező várak őrsége kapott." Ez a lista ugyan hosszabb az 1592. évinél, mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy az itt szereplő fegyverek és szerszámok nem feltétlenül a baj csavári hadszertár tulajdonában voltak, hanem a baj-csavári végvidék kisebb erődítéseihez, Murakeresztúrhoz és Fityeházához is tartozhattak. Mivel azonban Storch hadszertárnok erre vonatkozólag nem jegyzett fel semmit, nem tudhatjuk, mely fegyverek melyik várban voltak.

A szakállas puskák és dupla falkonéták mellé érkezett egy könnyebb falkonéta, négy löveg állvánnyal és kilenc vas kamráságyúcska. Ez utóbbi egy korai, I. Miksa császár idején elterjedt hátultöltő löveg volt kivehető kamrával. Végül említenek még három ún. hírlövő mozsárágyút. Ezeket

arra használták, hogy az ellenség felbukkanásakor még időben figyelmez­tessék a lakosságot. Az ónémet „Kreide" jelentése „figyelmeztetni, riasz­tani", ebből a szóból származik az angol „cry" és a francia „cri".

A kézi lőfegyverek közt először dörzskerekes muskétákat sorolnak fel. Ezek hosszabbak a félszakállasnál és messzebbre lőnek. A kézi lőfegyverek között egy „háromcsövű orgona" is szerepel, ez valószínűleg egy olyan háromcsövű fa lövegállvány volt, mint amilyen a grazi Tartományi Had­szertárban fennmaradt.

Sok lőpor, ólom, löveg és szakállas puska töltés volt raktáron. Ehhez jöt­tek az ostromlók visszaverését szolgáló különféle eszközök, például a tüzes koszorúk (3. ábra), tüzes fazekak vagy tüzes lándzsák, amelyek gyújtóelegyet tartalmaztak, illetve a tövissel, gránáttal, aprópuskákkal megtűzdelt tár­gyak, melyeket meggyújtva dobtak az ostromló ellenségre.

A Baj csavarban és a környező várakban található „lőszerkészletek és hadifelszerelések" utolsó jegyzékét Georg Hämrich (1596-1600) állította össze 1598-ban. A fegyvereket illetően ez teljesen egyezik az 1596. évi, Storch-féle inventáriummal, tartalmaz azonban számos új tételt is, például hét ágyútaligát a lövegek szállítására, számos lakatos-, kovács-, asztalos- és ácsszerszámot, továbbá az ásáshoz és gyepüsítéshez szükséges saroglyákat, csákányokat, ácskapcsokat, csigákat. 1600-ig hallunk még egy Christoph Khutto nevű szerszámlakatosról és egy Peter Verchar nevű tüzérről, majd elhallgatnak a források, ami meglepő.

1600-ban a törökök elfoglalták a szomszédos Kanizsát, egy évre rá azonban Ferdinánd főherceg megpróbálta visszafoglalni. Ez a parancsnokok alkalmat­lansága miatt nem sikerült, és ráadásul sok halálos áldozatot követelt. Baj csa­var ebben a helyzetben újra különösen fontossá válhatott mint végvidéki erősség és mint a lakosság menedékhelye, hiszen Kanizsa már nem tudta eze­ket a feladatokat ellátni. A források azonban minderről hallgatnak.

Ennek oka az lehet, hogy 1601 márciusában a bajcsavári őrség nagy ré­szét áthelyezték Szentgyörgyre és csak kevesen, főleg német gyalogosok maradtak a várban. 1609. december 17-én őket is véglegesen elbocsátották. Mivel a zsoldosok értékes fegyvereiket érthető módon magukkal vitték az elvonuláskor, nem kerültek elő fegyverek az 1995-200l-ben Bajcsán vég­zett alapos ásatások során sem.

JEGYZET

1. A korábbi magyar fegyverterminológia szerint „keréklakatos" - ami a „Radschloss" német kifejezés tükörfordítása.

3. Tüzes koszorúk. Korabeli ábrázolás

Baj csavar régészeti kutatása Vándor László-Kovács Gyöngyi

A török kori Baj csavar (a korabeli német nyelvű forrásokban Wdtschawar) maradványait a délnyugat-dunántúli Bajcsa falucska határában évszá­

zadokon át egy 10-12 m magas homokdomb őrizte (1. ábra). Sajnos mindez már csak múlt időben igaz, a helyszínen működő homokbánya ugyanis las­san eltünteti a dombot, vele együtt pedig a vár helyét is. A határ elnevezése (Törökvári-dülő) azonban továbbra is emlékeztet az egykori erősségre.

Bajcsa falu Nagykanizsától 8 kilométerre délnyugati irányban található, önálló településként a 18. századtól létezik, ma közigazgatásilag Nagykanizsá­hoz tartozik. A hajdani Kanizsa-patak mocsaras völgyének nyugati partján épült erődítmény - mint Pálffy Géza tanulmányában is olvashatjuk -a 16. század utolsó harmadában a Kanizsától a Muráig terjedő védelmi öve­zet, az un. bajcsavári kapitányi körzet központi vára volt. 1578 őszén a stájer rendek támogatásával épült, és 1600-ban, Kanizsa török kézre kerülésének idején hagyták el. Feladata a Muraköz, illetve a Stájerország elleni török tá­madások feltartóztatása volt. Többszáz fős őrségének élén főkapitányként a közeli birtokos és nagyúr, Zrínyi György familiárisa, Malakóczy Miklós állt.

Az 1995 és 2001 között évről évre végzett kutatásoknak köszönhetően a török kori királyi végvárrendszerben Baj csavar régészetileg a legjobban

48 VÁNDOR LÁSZLÓ-KOVÁCS GYÖNGYI

ismert újonnan épült palánkerődítmény. A terepmunkák eredményeként páratlanul gazdag kép tárult elénk egy 16. század végi véghely működéséről, problémáiról és mindennapjairól. Bár a megfigyelt jelenségek egyes elemei - a vár sajátos adottságaiból és különleges státuszából adódóan - nyilván nem általánosíthatók, bizonyos vonatkozások azonban szemléletesen mo­dellezik a végvárak egykori életviszonyait.

Ahhoz, hogy a korábban kevéssé ismert Baj csavar régészeti kutatása jelen­tőssé válhatott, több tényező szerencsés egybeesése együttesen járult hozzá:

1. A végvár nagyon rövid ideig állt, így a helyén feltárt emlékanyag igen rövid és jól ismert periódusra keltezhető.

2. A véghely történetére vonatkozóan számos irat maradt fenn a grazi Stájer Tartományi és a bécsi Hadilevéltárban, nevezetesen elsősorban kü­lönféle uralkodói és haditanácsi határozatok, rendi kérvények, építészi jelentések, hadianyag-leltárak, zsold- és szállítási listák stb. Mindezek neve­sítik a katonákat, beszámolnak mindennapjaikról, jelentenek a várszem­lékről, a szállítmányokról, a felszerelési tárgyakról, évre, sőt olykor hónapra pontosan megadják egy-egy fal, belső objektum építésének vagy renoválá­sának idejét, szólnak a különféle nehézségekről - egyszóval életre keltik a régészeti kutatás által feltárt „holt" anyagot. A régészet ugyanakkor számos olyan adattal szolgál, amelyekről az írott források hallgatnak. A levéltári és régészeti források tehát szembesíthetők, azok egymást gyakran igazolják, sőt - ami talán még fontosabb - egymást jól kiegészítik.

1. A bajcsai homokbánya 1999-ben

BAJCSAVAR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 49

3. Bajcsavár ötszög alaprajzú, olasz-bástyás erődítmény volt (2. ábra), ami azt mutatja, hogy a bécsi Udvari és a grazi Belső-ausztriai Haditanács építészei az újonnan emelt váraknál, még az olyan kisebbeknél is, mint Baj­csavár, a 16. század második felének egyik igen korszerű erődítési formáját próbálták követni. Mivel az ásatások a 20. századra elpusztult nyugati oldal kivételével a várból megmaradt részt szinte teljesen feltárták, így nagy felületen, összefüggésekben is lehetőség nyílt az építészeti megoldások (hely­színi) megfigyelésére. Ezek - még az óhatatlan hiányosságok mellett is - jól reprezentálják egy 16. századi magyarországi palánkvár legfőbb jellemzőit, mindenekelőtt a palánk építését, a mértani tervezés kevésbé pontos meg­valósulását a terepen, a helyi körülményekhez való alkalmazkodást, a kényszerből hirtelen hozott döntések nyomán történő, olykor komolyabb előkészületek nélküli, sietős építkezést stb. (Ebből a szempontból érdekes összehasonlítás tehető a - Gaál Attila által megkutatott - archaikusabb vonásokat mutató török palánkváracska, a Szekszárd melletti Újpalánk és a királyi Bajcsavár építészeti jegyei, valamint a két vár leletanyaga között; még akkor is, ha tudjuk, hogy Újpalánk jelentőségében messze elmarad Bajcsától.)

4. A régészeti kutatások során felszínre került tekintélyes mennyiségű le­letanyag a korabeli végvári élet minden részletére, egyúttal az egykori kéz­művesség színvonalára is jól rávilágít. A vegyes etnikumú (stájer, német, magyar és horvát-szlavón) katonaság előkerült használati tárgyai pedig már-már egyedülálló lehetőséget kínálnak a korabeli kereskedelem-történe­ti forrásokkal (vámnaplók, vásárlási jegyzékek, hagyatéki leltárak stb.) való összevetésre és egy fontosabb végvár szerteágazó ellátási rendszerének feltér­képezésére. Számos darabunk egyedi lelet vagy ritkaság, az adott környezet­ben feltétlenül, néhány esetben azonban még tágabb, magyarországi, sőt akár közép-európai áttekintésben is. A leletanyag mennyisége és minősége, valamint a Habsburg Birodalom különböző tartományaiból és Itáliából érkező áruk aránya arról árulkodik, hogy a vár minden nehézség ellenére is nagyjából a kor szintjének megfelelő, de a végvárakban nem általánosít­ható jó ellátásban részesült.

A VÉGVÁR PALÁNK- ÉS TÉGLAERŐDÍTÉSEI

Baj csavarról - egy-két korabeli térkép sematikus ábrázolásától eltekintve -hiteles alaprajz vagy felmérés mind ez ideig sajnos nem került elő. Helyét és ötszögű körvonalát egy 18. századi uradalmi térkép szépen jelezte, pontosabb alaprajzát azonban csak az ásatások nyomán lehetett rekonstruálni (2. ábra).

50 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI

Amikor az 1970-es években homokbánya nyílt a térségben, a várhelyet hely-színi terepbejárásokkal hitelesítették. Az erősségből a 20. századra felmenő falak nem, csak a várárok részletei maradtak meg, s bár a várhely nagy része épnek tűnt, megállapítható volt részleges pusztulása. A felszínen intenzív téglatörmelék, cserép-, fém- és állatcsontanyag jelentkezett.

A bányaművelés 1994-ben érte el a vár északi szélét, így 1995-ben meg­kezdődött az erősség maradványainak több évig tartó régészeti feltárása. Az ásatást anyagilag végig támogatta a bányát üzemeltető Drávakavics Kft., 1997-2000 között pedig - többek között - a Stájer Történeti Társaság (Steierische Historische Landeskommission, Graz) is.

Az előzetes megfigyelések, majd az 1995-1996. évi szintvonalas felmérés nyomán világossá és egyértelművé vált, hogy a várhelyet az erődítési árok­kal „kivágták" az északnyugat felé lejtő és a keleti oldalon meredeken leszakadó dombból, nyugat felé. A V alakú szárazárok viszonylag épen meg­maradt a déli oldalon, a bástyáknál 20 m széles és 4-5 m mély volt. Az árok a vár rövid fennállása idején - az írott források szerint - többször, az északi oldalon, a kapu és az északi bástya közötti szakaszon pedig már az építés évében beszakadt, a homokos talaj miatt újra és újra betöltődött, így állan­dóan tisztítani kellett.

Az ásatások felszínre hozták az erődítmény vegyes tégla- és palánképítésü falait, illetve annak részleteit. A palánkfal egyértelmű nyomait, azaz a ket­tős cölöpárkot a cölöphelyekkel, a vár keleti és déli oldalán (2. ábra), vala­mint a két déli bástyánál (3. ábra) jól tudtuk követni, bizonytalanul az északi oldalon is megfigyelhettük, de léte természetszerűleg feltételezhető a nyugati részen is.

A palánkfal következőképpen épült: egymással párhuzamosan, 4 m tá­volságban, két keskeny, 40-60 cm széles és 120-150 cm mély árkot ástak, majd az árkokba - feltehetően mintegy 4 m hosszúságú és - 25-30 cm át­mérőjű cölöpöket (karókat) állítottak, a külső árokban egymástól 20-30 cm, a belsőben 30-60 cm távolságban. A cölöpsorokat megfonták, majd közü­ket a várárokból nyert - és agyaggal dúsított - homokos földdel kitöltötték, a fal külsejét pedig agyaggal megtapasztották. Ez ún. töltött palánk volt. A palánk módon történő várépítés illetve erődítés - amelynek egyébként többféle változata létezett - Európa-szerte, de különösen a törökök elleni frontvonalak mentén nagyon elterjedt volt a 16-17. században, ugyanis gyorsan és viszonylag olcsón készült. Karbantartására viszont nagy gondot kellett fordítani, hiszen a karók hamar elkorhadtak, néhány év után már akár cserére is szorulhattak. Az erődítésekhez igen jelentős mennyiségű palánkkaróra volt szükség - Baj csavar 1588. évi felújításához például

BAJCSAVÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 51

2. A vár ásatási alaprajza (Szintvonalas felmérés: Egyed Endre)

52 VÁNDOR LÁSZLÓ-KOVÁCS GYÖNGYI

1500 darabot használtak fel. Egy-egy palánkvár felépítésének, majd javítá­sainak így egész erdők eshettek a kora újkorban áldozatul.

Bajcsán már a terep, a laza homokos környezet ismeretében is feltételez­hető volt, hogy a várnak nem lehettek jól megépített, magas, szilárd falai. Az írásos és régészeti adatok, amelyek állandó nehézségekről, befejezetlen építkezésekről, kidőlt, omladozó, árokba becsúszó falakról, javításokról, megerősítésekről, megújításokról tanúskodtak, ezt csak megerősítették.

Bajcsavárat 1578 szeptemberében kezdték építeni és november 9-én ün­nepélyesen már át is adták. Giuseppe Vintani itáliai várépítész - Pálffy Géza által közzétett - 1581. évi jelentéséből azonban arra következtethe­tünk, hogy a vár palánkfala kitöltve még 1581-ben sem volt mindenütt készen. Az építész ekkor sürgette, hogy „a palánkot, számos helyen javítsák ki; s karókat veressenek le, majd tin. zárókarókat is, egyúttal pedig földdel tömj ék-töltsék ki [a szükséges helyeket]". 1583-ra pedig (mint Leopold Toifl tanulmányából tudjuk) a palánkok egy része már be is omlott az árokba. A következő esztendőben az öt bástya ugyan már állt, de állapotuk siralmas volt. A bajcsavári kapitányi körzet vezetője, Zrínyi György ekkortájt úgy

3. A délnyugati palánkbástya (Rajz: Tóth Zoltán és Réti Zsolt)

BAJCSAVÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 53

nyilatkozott, hogy a „Bajcsaváron szolgáló hadinép oly védtelenül él a vár­ban, mintha nyílt mezőn táborozna".

Az ásatási megfigyelések szerint a palánkbástyák közötti várfal (kurtina) hossza 55, illetve 60 m, a két déli palánkbástya homlokoldalának hossza pedig 17, illetve 19 m volt, azaz a két bástya - bár azonosnak tervezhették -a valóságban nem lett teljesen egyforma (3- ábra). A terepen mért adatok alapján a szabályos ötszögű vár belső területére közel 1 hektárt számolha­tunk. Ha arra gondolunk, hogy a vár őrségét 1578 novemberében 112 né­met gyalogos, 300 haramia (azaz horvát-magyar gyalog) és 200 délszláv huszár alkotta, ez a tér meglehetősen szűk lehetett, még akkor is, ha a lova­sok részben nyilván nem magában a várban laktak. A vár szűk voltát a grazi Haditanács egyik 1581. évi irata is szemléletesen panaszolta: „ez a vár a most benne tartózkodó lovas és gyalogos katonaság számára - területét te­kintve - igencsak szűk, továbbá az egymás hegyére-hátára épített szállások miatt nincsen sem hely, sem terület védmüvek építésére. " A kialakult hely­zeten később azzal próbáltak segíteni, hogy az őrség létszámát 1582-re mint­egy felére (355 főre) csökkentették.

A palánkfal szélessége - mint említettük - 4 m volt. A vár keleti oldalán a palánk külső cölöpsorát csak részleteiben sikerült dokumentálnunk, az a megfigyelt szakaszokon egészen a várárok szélén futott, így feltételezhető, hogy helyenként belecsúszott az árokba. A nyugati várfal megmaradt cse­kély szakaszán egy-egy kidőlt palánkfa elszenesedett maradványára bukkan­tunk. A déli oldalon egy helyen a palánk laza tömése egyszerűen „kifolyt" a járószintre. A palánk javításait egyébként leginkább itt, a legépebben megmaradt déli oldalon - mind a kötőgátnál, mind a két bástyánál - tud­tuk megfigyelni. A délnyugati bástyánál (3. ábra) például a palánk a hozzá túl közel ásott, földbemélyített objektumok (381 és 388/2001) miatt meg­roggyanhatott. A gödröket betemették, betöltésükbe pedig sekélyebb, kes­keny árkot vágtak, amelybe cölöpöket állítottak a fal megtámasztására. Az írott források által említett javításokat, a különböző évek palánképítke­zéseinek nyomait (ezekre Id. Leopold Toifl tanulmányát) régészetileg elkülöníteni, évhez kötni, sajnos, nem tudtuk, az időpontokat legfeljebb egy-két esetben lehet valószínűsíteni.

A vár északi részét téglafal erősítette, azaz a homokdomb rézsútosra ki­képzett oldalát, a várárok belső részét, nem túl széles - alapjainál is csak 100-120 cm vastagságú - ó-olasz jellegű bástyákkal erődített téglafallal támasztották meg (4. ábra). A téglafalazású kötőgát hossza 43 m, a bástya homlokoldala 31 m, szárnya 5 m volt. Az északkeleti tégla-védmű mellett előbukkantak a Kanizsa felé néző kapu és felvonóhídja alapjai.

4. Téglaerődítés a vár északi oldalán

54 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI

A téglafalról előbukkanása, illetve az ásatások előtt még nem volt tudomásunk, a Leopold Toifl által újabban feltárt grazi levéltári források azonban építésének idejét is egészen pontosan megadják. Ezek szerint „1580 márciusában a kőművesek a részben már beomlott árkon belül felhúztak egy téglafalat, és mésszel vakolták be a nem sokkal azelőtt felépített bástyákat". A fennmaradt írott források jelenlegi ismereteink szerint nem szólnak arról, hogy e téglaerődítést eredetileg tervezték-e, valószínűleg azonban megépítését épp azt követően határozták el, hogy a várárok ezen a szakaszon már 1578-ban beomlott. Azaz a tégla-támfalat feltételezhetően az előállt helyzet kényszeríthette ki. Arra, hogy mind­ezek után a téglafalat esetleg körbe is tervezhették, csak szerény utalást találunk: az 1581. évi Vintani-féle jelentés - amely a palánkot (Zaun) külön tárgyalja - azt írja, a fal (Maur) „nincs körben [még mindenhol] felhúzva". A régészeti megfigyelések szerint mindenesetre teljesen bizo­nyos, hogy a várat sohasem vette körbe téglafal, az csupán a Kanizsa felé néző, kapuval is „meggyengített", omló északkeleti szakaszon épült ki, bár a feltárás idejére elpusztult északnyugatiról, illetve a nyugati oldalról sajnos nincs információnk.

A téglafal átlagosan 1-1,5 m, néhol közel 2 m (180 cm körüli) magasság­ban megmaradt, az északi bástyánál azonban már csak egy-két téglasor je­lezte a bástya csúcsát. A fal állapota a feltárást követő egy év alatt igen megromlott, megtartására semmilyen formában nem volt mód. A megfigye­lések szerint a rossz minőségű téglákat a kőművesek hol homokba, hol habarcsba rakták. Az ásatás folyamán helyenként kidőlt falak tünedeztek elő, a falomlás - miután a várat a nehézségek ellenére folytonosan javítgat­ták - valószínűleg 1600 után történhetett.

Baj csavar stratégiai szempontból igen fontos helyen épült fel: mocsári át­kelőt védett, a várdomb pedig Kanizsától délre az első valóban magas pont. A homokos talaj következtében azonban a várépítőknek komoly problé­mákkal kellett szembenézniük. A küszködés a korhadó karókkal, a rozoga és beomló falakkal állandósult, az 1580-1590-es évek „vég nélküli javítgatá-sok"-kal teltek, amelyek egyre több pénzt emésztettek fel. Egy újabban fel­tárt, 1588. évi stájer forrásidézet jól tükrözi a várba érkező biztosok és építőmesterek kétségbeesését: „Isten bocsásson meg azoknak az építőmeste­reknek, akik az építkezési munkák kezdetén [1578-ban] figyelmen kívül hagyták a jó fekvésű IsAurakeresztúrt, és a bajcsavári erősséget a leghaszonta-lanabb homokos talajra építették. Ez nem csak Károly főherceget, de a stájer tartományt is hatalmas költségekbe verte, mind az építkezés, mind a vár ellátása kapcsán. Bajcsavár veszélyes hely lett."

BAJCSAVÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 55

5. Épületmaradványok és vermek a vár déli A VÉGHELY ÉPÜLETEI ÉS LELETANYAGA palánkja mellett

Baj csavar belső épületeiről a levéltári források ugyan gyakran szólnak, mivel azonban a 19-20. századi földmunkák és szőlőművelés jelentős ká­rokat okoztak bennük, különleges funkciót a régészeti kutatások során alig néhánynál sikerült azonosítani. Az épületeket részben jól értelmezhető, összefüggő maradványok jelezték, sokszor azonban csak alapozási, konstruk­ciós gödrök, cölöphelyek, járószint-töredékek, beomlott téglafalak és patics-foltok. A munka során nem egyszer a járószint alatt dolgoztunk, kevésbé bolygatott szinteket tulajdonképpen csak a vár déli felében tudtunk kö­vetni (5. ábra).

56 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI

A feltárt jelenségek azt mutatják, hogy a várbeli épületek - amelyek többsége katonai szálláshely volt - gerendavázas, tégla- illetve tapasztott agyagfalú, nagy méretű, 1 0 x 1 0 m-t meghaladó felszíni építmények voltak, építésük illeszkedett a lejtős terephez (5. ábra). Padlójuk döngölt agyag volt, amelyet néha a tapasztás alatt téglaburkolat erősített, fűtésük szemeskályhákkal történt. Tetejüket - a források szerint - zsindely, cserép és szalma fedte. A szállások (barakkok) sűrűn sorakoztak egymás mellett, s bár a régészeti jelenségek nem mindig egyértelműek, mindenképpen alá­támasztják az iratok zsúfoltságra utaló gyakori megjegyzéseit. Károly főher­ceg 1581. évi határozata - miszerint „hogyha a kvártélyok, az utcácskák és a szállások építésében nagyobb rendet tartanának és nap mint nap mindenki nem a saját tetszése szerint építkezne, akkor több hellyel rendelkezhetnének és a tűztől sem kellene olyannyira tartani" - egyúttal arra is rávilágít, hogy a várban az építkezések, különösen a katonák szállásainak felhúzása, bizony nem szigorú terv alapján folytak, hanem meglehetősen ötletszerűen.

Előfordultak tűzesetek is (például 1587-ben), az épületeket így - részben a tüzek, részben más katasztrófák (földrengés, viharok stb.) nyomán - több­ször újjáépítették. A megújítások nyomait az ásatások során is megfigyel­hettük. A vár délnyugati felében feltárt 100-200 m2 kiterjedésű, erősen átégett, vörös omladékfoltok késői házakhoz tartoztak, ezek romjait ugyanis

6. Leégett épület (333/2000) omladéka

BAJCSAVAR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 57

már nem takarították el - az épületek leégése így a vár elhagyásának ide­jén történhetett. A véghely mintegy negyedszázados fennállásán belül későinek tarthatjuk a 2000-ben feltárt agyagpadlós épületet (333/2000) is, amelynek vastag téglás, paticsos omladékában (6. ábra), a kályha marad­ványai között, 1558-as évszámú kályhacsempe-darabok is előfordultak.

A vár épületei közül rangsorban első mindenképpen a (fő)kapitányi szál­lás volt, helyét a vár felső teraszán, a tágas központi udvar északi szélén véltük megtalálni. Itt, a körülbelül 10 x 20 m-es területen feltárt részletek egy nagyobb, gerendavázas, tégla- és paticsfalú - részben megújított -épületet rajzoltak ki. Mellette mintegy 6 x 3 m-es, átlagosan 100-150 cm mély, deszkákkal bélelt pince volt (199/1998), amelyből velencei illetve velencei módra készült üvegedényeknek igen sok töredéke került elő, de az épület közelében levő objektumokból is számos finom kerámiatárgy szár­mazott: például itáliai sgraffito díszes tányérok, ónmázas itáliai edények, délnémet kőcserép-poharak töredékei, valamint egyéb különleges leletek, vaspántos faládák maradványai, ritka bronzveretek stb.

Az írott forrásokból ismert építési hivatalt (Bauhof) - amely a várnak ugyancsak fontos pontja volt - nem tudtuk behatárolni. Talán a vár dél­nyugati felében megfigyelt, leégett épületek egyike lehetett, amelyek feltárását rendkívül gazdag - függőónt, zsebnapórát, német és osztrák díszes kerámiát, textil ólomplombákat, számos érmet és egyebeket tartalmazó -leletanyag kísérte.

Miután a várban több száz fős őrséget kellett ellátni, a katonaság élelme­zésében szerepet játszó létesítmények: az élésház, a konyha, a sütőkemencék - az iratok tanúsága szerint - igen hamar elkészültek. Régészetileg sajnos szintén nem lehetett pontosan azonosítani őket - bár bontottunk olyan leégett épületet, amelynek padlóján szenük magvakkal teli edény volt, továbbá találtunk egy félköríves, 350 cm átmérőjű, 50 cm széles téglaalapo­zású objektumot a vár délnyugati felében (93/1996). Biztosat ezekről nem állíthatunk, azt azonban nem zárjuk ki, hogy az utóbbi egy sütőház marad­ványa volt. A konyhaépület (ek) helyét az állatcsontanyag intenzitása talán kirajzolhatja majd. A sütőházakról a levéltári anyagból tudjuk, hogy újjá­építésüket 1583-ban Christoph Pemerl építési írnok indítványozta, számuk 1588-ban 9 volt, ekkor újratapasztották őket.

A délkeleti bástya közelében 4 x 4 m-es kiterjedésű, átégett omladékfoltra (306/1999) bukkantunk. Az objektum lőporraktárként való azonosításához az omladékban talált szűk nyakú tüzes csuprok illetve azok töredékeinek nagy száma adott fogódzót. A rétegviszonyok alapján már az ásatás idején megállapítottuk, hogy a raktár, amely nagyon egyszerű, agyagtapasztású falú

58 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI

kis építmény lehetett, nem a vár fennállásának első évében épült; ezt a né­zetünket azután a később megismert levéltári adatok alátámasztották. Korábbi írásunkban a már idézett, 1581. évi Vintani-féle jelentés (amelyben az építész sürgette egy lőporraktár megépítését), valamint a jelentés nyomán készült főhercegi határozat ismeretében (amely két lőporraktár építését ren­delte el, mégpedig egyet a hadszertár mellett, egyet pedig az építési hivatal­nál) még csak annyit tudtunk leszögezni, hogy az általunk feltárt raktár 1581 után épült meg. Leopold Toifl (e kötetben is megjelenő) újabb kutatá­sai alapján a lőportornyot (raktárt) 1583-ban emelték, mégpedig a vár had­szertára mellett. Mivel jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy a főherceg rendeletének megfelelően valóban két lőporraktárat építettek volna, az 1583. évi adatot erre az objektumra vonatkoztatjuk.

A lőporraktár melletti hadszertár (Zeughaus) kijelöléséhez nincs régésze­ti alapunk. Lehet, hogy a közeli, délkeleti bástyában rendezték be, hiszen más várakban is az üres bástyákat használták raktárnak, lakásnak, éléstár­nak stb. A bástyabelső mindenesetre üres volt, közepén sorban nagyobb oszlophelyek helyezkedtek el - az oszlopok a födémet tarthatták - , járó­szintjét gödrök nem szabdalták szét. Egyik falát megújították. Fapadozat nyomát viszont nem találtuk sem itt, sem más bástyában. A közeli latriná­ból (304/1999) többek között számos kerek ablaküveg-szem került elő.

7. A délnyugati bástya előterében feltárt műhely maradványai

BAJCSAVAR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 59

A délkeleti bástya közelében, a keleti várfal mellett helyezkedett el a kovácsműhely. Helyét egy körülbelül 5 m átmérőjű, szabálytalan alakú égett fekete folt jelezte, ahol nagy mennyiségben és vastagon (10-25 cm-es rétegben) vassalak-törmelék jelentkezett, sok vaslemez-hulladékkal együtt. A műhely körül több sekély gödröt ugyancsak vassalak töltött ki, több objektumból lövedékek, egyből pedig összeragadt vaslemezek és vasalások kerültek elő.

A régészeti adatokat értelmezve valamilyen műhely működött a délnyu­gati bástya előterében is. Itt egy L alakú, 17 illetve 8 m hosszú építmény szétmállott, agyagos omladékára és alapjaira bukkantunk (7. ábra), a gerendavázas épület agyagpadlóját nagy felületen téglával alapozták, az omladék szerszámokat, munkaeszközöket (kalapácsokat, harapófogókat, golyóöntő formákat, fenőköveket stb.), illetve fém hulladékdarabokat tartalmazott. Az ötvösszerszámok nagy része ugyan nem itt került elő, de a közelben felszínre hozott kisebb öntőtégelyek, finom öntőminták alapján talán feltételezhető, hogy itt dolgozhatott a várbeli ötvös is. A műhely mellett erősen átégett felszíni tüzelőhelyeket figyeltünk meg. A réteg­viszonyok alapján néhány kisebb gödör korban biztosan megelőzte a műhely felépítését, amelyet nagy valószínűséggel a vár késői periódusához köthetünk.

A délnyugati bástya területén különböző alakú és méretű, 50-100 cm mély tüzelőgödröket tártunk fel, valamint egy olyan földbemélyített, tégla­lap alakú ( 2 x 3 m-es), mintegy 100 cm mély objektumot, amelynek egyik sarkában egy téglával és kövekkel kirakott kis kemence volt. E „munka­gödrök" értelmezése bizonytalan, funkciójuk meghatározása még további kutatásokra vár. A foltok kevert kultúrréteg alatt jelentkeztek, azaz a göd­röket még a vár fennállása idején elplanírozták. A már említett 1588. évi adat ismeretében, miszerint a vár felújítása során a bástyák fapadozatot kaptak, a gödrök 1588-ban már vagy még nem voltak használatban.

Az írott források gyakran emlegetik a várbeli kutat, kimélyítéséről, tisztí­tásáról rendelkeznek, kikövezését javasolják. Mellette említenek egy másik, váron kívüli kutat is, amely a mocsár felé esett, és az állatok itatását szolgál­ta. Miután a várbeli kutat az ásatások során nem találtuk meg (a külső ku­tatása fel se merülhetett), biztosak voltunk benne, hogy az csakis valahol a vár elpusztult, északnyugati részén lehetett. Ezt az írott források is alátá­masztották. Franz Marbl építőmester 1588-ban többek között felújíttatta a főkapu és a „kút melletti bástya" közötti falszakaszt is, mely adatból egyér­telmű, hogy a „kút melletti bástya" az északi volt. A kút attól nyilván a tel­jesen elpusztult északnyugati védmű irányába esett.

60 VÁNDOR LASZLO-KOVACS GYÖNGYI

A kút melletti bástyát egyébként sűrűn említik a korabeli iratok. A már idézett 1581. évi építészi jelentés például azt írja róla, hogy ez a bástya a vár legalacsonyabb helye, „ott az ellenség leggyorsabban tud tüzet bevetni vagy betörni, [ezért] egy emelvényt kell készíteni, amelyre egy ágyút lehet felál­lítani". A bástya 1584 őszén „majdnem beomlott már a várárokba, teljesen lehetetlen lett volna, hogy ágyúkat állítsanak rá." Végül 1590-re olyan álla­potba került, hogy - Nikolaus Schober hadszertárnok szavaival élve -„a bástyán egy ágyú elsütése egész biztosan annak beomlásához vezetne".

A megfigyelt szép számú épület mellett és körül különféle hulladékgöd­rök, vermek és latrinák helyezkedtek el, amelyek azonban természetesen nem egy időben léteztek. A hulladékgödrök nem voltak sokáig használat­ban, némelyik az egységes betöltés és a leletanyag alapján egészen rövid ideig lehetett nyitva. Egy-egy osztrigahéjjal teli sekély gödör például való­színűleg csupán egy-egy nagyobb várbeli lakoma hulladékát tartalmazta.

A vermek viszont sokszor épületekhez kapcsolódtak, azaz pinceként funk­cionáltak, részben bélelték okét, mégpedig deszkával vagy agyaggal. Külön figyelemreméltó egy nagyobb, körülbelül 5 x 5 m-es, négyzet alaprajzú, jelentkezési szintjétől számítva 150 cm mély verem (360/2000) a vár déli felében (5. ábra), amelynek oldalfalait és alját 40-50 cm vastag agyagos réteggel kitapasztották, az alján az agyagba pedig még nagyobb tégladarabo­kat is kevertek. A szélein jelentkező 30 cm átmérőjű cölöphelyek felmenő részeket feltételeztek. Mindez azt jelzi, hogy az objektum nem egyszerű ve­rem volt; rendeltetését tekintve esetleg nagy tömegű élelmet, húst tárol­hattak benne.

A latrinák 100-140 cm átmérőjű, 180-220 cm mély, alsó részükön néha téglával kirakott, többé-kevésbé szabályos kerek gödrök voltak. Kevés gö­dörről tudjuk állítani biztosan a sajátos funkciót, laza, szerves anyagot tar­talmazó betöltésük alapján azonban ezek jól elkülönültek a közönséges hulladékgödröktől. Minden esetben gazdag és szép leletanyagot tartalmaz -

8. Növényi maradványok az egyik latrinából tak: nagy számban üvegpohár-töredékeket, ablaküvegeket, ép, illetve fél cse-(304/1999) répedényeket, késeket, kályhaszemeket, növényi magvakat és állatcsontokat.

Az egyik latrina - és az egyik leégett épület - növényi maradványait ele­mezve Berzsenyi Brigitta, többek között, szenült búza és borsószemeket, továbbá őszibarack-, szőlő-, szilva- és kökénymagokat, dióhéj töredékeket határozott meg (8. ábra). Ezek az adatok alátámasztják és kiegészítik a levél­tári források élelmiszerszállítmány listáinak adatait.

1600 után, a hódoltság új vilajet-székhelyéről, Kanizsáról kilovagoló törökök meglátogatták Bajcsavárat is. Néhány egykorú jelentés arra utal, hogy többször felmerült bennük felújítása, de végül szembesülve a valós

BAJCSAVÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 61

állapotokkal, nem tartották érdemesnek a homokra épült, teljesen megsüp­pedt, rozzant, omladozó várba munkát fektetni - bár ehhez a döntéshez nyil­ván az is hozzájárulhatott, hogy katonailag nem volt szükségük az erősségre.

Az ásatások során előkerült leletanyag, mint arra már utaltunk, igen gazdag és sokrétű, ugyanakkor kiváló datálhatósága és párhuzamai révén különleges helyet tudhat magáénak nemcsak a Mura-vidék, hanem az egész Délnyugat-Dunántúl leletegyüttesei között is. A források szerint az őrség német gyalogosait Stájerország Vorau negyedéből verbuválták, míg a könnyűlovasok nagy része szlavóniai végvárakból, Kaproncáról és Ivanics-ról származott. A vár építésénél pedig stájerek és magyarok dolgoztak. Ezeket a tényeket mindenképpen figyelembe kell venni a leletanyag értékelésénél, annak összefüggéseit azonban sokkal tágabb kitekintésben kell vizsgálni.

A bajcsavári anyagban együtt jelentkeznek a Mura-vidéki, így a stájer, horvát, szlavóniai és magyar áruk, mellettük viszont előfordulnak német, osztrák és itáliai készítmények is, részben az őrség sokszínűsége, részben a Magyar Királyság közismert osztrák, német és itáliai kereskedelmi kapcso­latai, főként azonban a stájerországi ellátás eredményeképpen. A leletanyag nagy számban tartalmaz különféle szerszámokat, munkaeszközöket, fegyver­es épület-alkatrészeket, viseleti tárgyakat, asztali készleteket, edényeket, pénzeket, valamint különösen nagy mennyiségben állatcsontokat. Mind­ezekből nyújt érdekes ízelítőt a kiállítás és az anyagát számba vevő katalógus.

Az összefoglalónkban idézett és felhasznált újabb grazi és bécsi levéltári adatokat Leopold Toiflnak és Pálffy Gézának köszönjük.

FONTOSABB IRODALOM

DOMOKOS GY., Ottavio Baldigara. Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon. Budapest 2000.

GAÁL A., Török palánkvárak a Buda-eszéki út Tolna megyei szakaszán. In: Magyar és török végvárak, 1663-1684. Szerk.: Bodó S.-Szabó J. Eger 1985, 185-197. (Studia Agriensia 5.)

KELENIK J., A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70-es éveinek végén. In: Végvár és környezet. Szerk.: Petercsák T.-Pető E. Eger 1995, 163-174. (Studia Agriensia 15.)

PÁLFFY G., Európa védelmében: Haditérképészet a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén a 16-17. században. 2. jav. és bőv. kiad. Pápa 2000.

ROTH, F. О., Wihitsch und Weitschawar: Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil II: Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 61 (1970) 151-214.

62 VÁNDOR LÁSZLO-KOVACS GYÖNGYI

SZEGŐ P., Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig (1541-1593). Budapest 1911.

TAKÁTS S., A magyar erősségek. In: Takáts S.: Rajzok a török világból. II. Budapest 1915, 1-132.

ToiFL, L, Zur Geschichte von Weitschawar (Bajcsa). In: Von Burgen Gräbern Brunnentiefen. Schild von Steier, Kleine Schriften 19 (Graz 2002) 30-43.

ToiFL, L., Baj csavar története stájer levéltári források alapján. Ld. jelen kötetben. VÁNDOR L., Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig.

In: Nagykanizsa, Városi Monográfia. Szerk.: Béli J.-Rózsa M.-Rózsáné Lendvai A. Nagykanizsa 1994, 215-424.

VÁNDOR L., A bajcsai vár feltárásáról (1995-1996. évi eredmények). In: Népek a Mura mentén (Völker an der Mur, Ljudi uz Muru, Ljudje ob Muri) 2. A Nagykanizsán 1997. május 15-17. között megrendezett nemzetközi konferencia előadásai. Szerk.: H. Simon K. Zalaegerszeg 1998, 101-109.

VÁNDOR L - KOVÁCS G Y - PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 85-119.

A bajcsai várásatás kerámia-és üvegleletei Kovács Gyöngyi

A török kori Baj csavar egykori területén - mint az előző tanulmányok­ból is kiderül - 1995 és 2001 között folyt régészeti ásatás. A tudomá­

nyos értékelés számára különös jelentőségű, hogy az erősség nagyon rövid életű volt, így a felszínre hozott emlékanyag nagyon szűk periódusra - egé­szen pontosan 1578 és 1600 közé - keltezhető. A vár ellátását alapvetően Stájerország biztosította, ugyanakkor különféle szállítmányokat a délnyu­gat-dunántúli, Kanizsa környéki falvak, a muraközi horvát-vend települé­sek, a Zrínyi-birtokok is küldtek. Az őrség sokszínűsége, valamint a Habsburg Birodalommal fennálló kapcsolat jelentősebb stájerországi tárgyi anyagot eredményezett Bajcsán, ahol egyúttal olyan németországi és itáliai ter­mékek is feltűntek, amelyek a korszak más magyarországi végváraiban vagy ismeretlenek, vagy alig fordulnak elő, nagyobb arányuk azonban végképp szokatlan.

Az alábbiakban az ásatások cserép- és üvegtárgyait, illetve a leleteket mutatjuk be. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a katonák sok min­dennel foglalkoztak a várban, azonban kerámia- és üvegtárgyak készítésével biztosan nem - így azok Bajcsára személyes holmiként vagy a tárgyi ellátás részeként kerültek.

KONYHAI ARU

A nagy számú konyhai cserépedény között elsősorban fazekakat találunk, mégpedig különböző méretben és többféle változatban. Az edények homo­kos soványításúak, jól korongoltak, többnyire mázatlanok, de sok a mázas darab is. Átlagos űrtartalmuk mai mértékkel számolva 2-3 liter.

A mázatlan főzőedényeknek két fő típusát figyelhetjük meg. Az egyiknél jellemző a tojásdad forma, azaz a hangsúlyos váll és a lefelé szűkülő test. Ezek barna, szürkésbarna, fekete színűek, külső felületük nyílt tűzben kor­mosra égett, peremük gyakran többszörösen tagolt, díszítésüket benyomko­dott bordák, vállon bekarcolt vonalkötegek alkotják. A másik csoport edényei kihasasodó, gömbölyded formájúak, világosbarna színűek, gyakran kis szalagfülük van és külsejüket vörös színű festés díszíti.

A belül mázas fazekak nagyon egységes képet mutatnak: fülesek, ívelten kihajló vagy ún. alávágott galléros peremüket jellemző módon kis kiöntő-csőr tagolja. Világosbarna anyagúak, külső felületük hol díszítetlen, hol ferde hornyolásokkal vagy vízszintesen bekarcolt sűrű rovátkákkal díszített.

A konyhai kerámiatárgyak közé a főzőfazekak mellett nagyobb fazék­szerű tárolók, vizeskorsók, valamint kisebb bögrék, csuprok sorolhatók. Az utóbbiak akár mérőeszközök, de asztali edények is lehettek, a méretbeli különbségek nyilván a használattól függtek. A feltárások során előkerült leletek alapján a konyhai felszerelés (1. ábra) folyamatos és jó utánpótlást kaphatott, a szemétgödrökből ugyanis - nem is egyszer - számos ép, fél-, vagy kiegészíthető edényt hoztunk felszínre.

Sütőedény volt a mázas lábas serpenyő és a fogóval ellátott, peremén kis kiöntővel tagolt, ovális alakú ún. halsütő tál. Ez utóbbi típusnak csupán egyetlen kiegészíthető példánya van, stájer illetve osztrák árunak gondol­juk, a sütésen kívül tulajdonképpen tálaláshoz is szolgálhatott. Ugyancsak tálalhattak a csonka kúp alakú edényekben, a különféle nagyobb mázas tálakban, sőt a festett vagy mázas fazekak egy részében is.

A fedők többnyire lapos kúp formájúak, díszítetlenek vagy vörös festéssel díszítettek. Kevés a nagy méretű fedő, és még kevesebb a tányér alakú. Az egyedi formájú, vagy gazdagon díszített mázas fedők stájer vagy osztrák darabok.

A leletanyag vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy a várba egy-egy edényfajtából, típusból egész sorozatok érkeztek. A katonák egyaránt hasz­nálhattak magyar, stájer és horvát edényeket, sőt német konyhai áru is fel­bukkanhatott közöttük, de miután a területi stílusjegyek és formai jellemzők egyelőre még nincsenek körvonalazva, az arányokat nem ismerjük. Biztos,

1. Konyha. Staindl von Dillingen Balthasar szakácskönyvének illusztrációja, 1582

KERÁMIA- ES ÜVEGLELETEK 65

hogy a bajcsai konyhai cserépedények egy része stájerországi ellátmányként érkezett a várba, más részük viszont - a szomszédos Kanizsa várának illetve más dunántúli lelőhelyek ásatásaiból megismert, és a bajcsaiakkal egyező leletek alapján - Kanizsa környéki uradalmi falvakban készült.

ASZTALI ÁRU Kerámia

Az asztali áru különösen szép Bajcsán, a 16. század utolsó harmadának sok­féle készítményeiből tevődik össze. Az asztali edénykészlet átlagosnak mond­ható darabjait kiegészítik azok a díszes tárgyak, amelyek a bajcsai erősségnek a Habsburg Birodalommal való szorosabb kapcsolatát reprezentálják és hang­súlyozzák. Baj csavar a Mura-vidék fontos, a stájer rendek által - az állandó pénzhiány ellenére is - viszonylag jól finanszírozott véghelye volt, kiemelt ellátásban részesült - legalábbis fennállásának kezdeti szakaszában - egy olyan időszakban, amikor a várak inkább szükséget láttak, semmint bőséget.

A folyadéktárolók, azaz a - mai mértékkel számolva 1-2 literes - boros­kancsók és vizeskorsók között környékbeli műhelyben készülhetett a széles szájú, kiöntőcsőrösre alakított bordázott peremű, mázatlan boroskancsó és a hosszúkás testű, felső részén mázas, gömbös nyakú füles korsó - ilyenek Bajcsához közeli lelőhelyeken is találhatók. Idegennek tekintjük - bár szár­mazási helyét csak valószínűsítjük (Stájerország) - a finom anyagú, felső részén zöld mázas, tölcséres szájú, kiöntőcsöves korsót, és az ugyancsak fino­man iszapolt, vörös anyagú, fehérrel és vörössel festett, szűk nyakú korsót. A feltárások során talált számos egyéb - kisebb-nagyobb korsókhoz és palac­kokhoz tartozó - edénytöredék további típusokról, azok pedig együttesen igen változatos edényformákról árulkodnak.

A festett edények tüzetesebb szemrevételekor két csoport körvonalazó­dik. Több asztali edényt - például az előbb említett szűk nyakú korsót, né­hány talpas poharat és egy ritka formájú, hosszú nyakú, kisebb palackot -a finom vörös anyag és a sajátos fehér-vörös festés első pillantásra is közös, mégpedig - kis számuk alapján - feltehetően nem délnyugat-dunántúli (talán stájerországi) műhelyhez köti. Ugyanakkor más edényeken, többek között egy ép kis palackon vagy a fazekak és a fedők egy részén, egészen más típusú festés jelenik meg, mely igencsak eltér az előzőtől. Ez utóbbi „festett" csoport tárgyai gyakoribbak, hétköznapibb típusokat képviselnek - készítésük valahol a Délnyugat-Dunántúlon folyt.

A tányérok, nagyobb tálak között az egyszínű zöld mázas példányok épp olyan ritkán fordulnak elő, mint a díszített, többszín mázas, festett darabok.

Ez azt mutatja, hogy használatuk csak egy szűkebb vezető réteghez kötődött, a hadinép nyilván fatányérokból, esetleg kisebb fazekakból, csuprokból evett. A díszes cseréptányérok többsége stílusban egyezik, valójában azonban valamennyi darab más és más. Barna, sötétbarna alapon a legkülönfélébb változatokban sárga és zöld színű geometrikus elemek díszítik őket, néhány­nak a közepén szarvas, egy-kettőnél a széles peremen Krisztus-monogram (IHS) tűnik fel. Ez utóbbi tányérok származását közelebbről nem tudjuk meg­határozni, de - az Ausztriából, Németországból, Cseh- és Morvaországból ismert 16-18. századi távolabbi párhuzamok alapján - a Habsburg Birodalom tartományaiból, a stájerországi szállítmányokkal érkezhettek a várba.

Cseréppoharakhói viszonylag sokat és igencsak sokfélét találtunk az ása­tások idején. Belőlük, sajnos, legtöbbször csak a talptöredékek maradtak ránk. A kutatások során egyes típusokhoz nyugat-dunántúli lelőhelyekről, másokhoz a mai Szlovéniából (mely egykor részben Stájerországhoz tarto­zott), megint másokhoz Horvátországból, Ausztriából, Németországból vál­tak ismertté párhuzamok, ezek kiválóan villantják fel a bajcsai leletanyag szerteágazó összefüggéseit.

Külön említésre méltóak a németországi kőcserép poharak darabjai. A só-mázas, hullámos talpkarimájú, balluszteres testű, tölcséres szájú poharak a Rajna-vidéki Siegburg műhelyeiben készültek. Ilyeneknek Bajcsán 6-7 töredéke került elő, az egyiken medalionban bibliai alak feje látható. A kőcserép poharak használata a 16. századi Németországban eléggé elter­jedt volt, azonban Európa-szerte nem, annak ellenére, hogy a különféle európai ásatási helyszíneken nem egyszer kerülnek napvilágra kisebb-nagyobb töredékek. Baj csavarban a kőcserép edények - kis számukból kiin­dulva - a német katonaság tisztjeinek személyes tárgyait képezhették. Ezek, és a további különleges darabok nagyon fontos leleteink, mert kézzel foghatóan és más forrásból ki nem elemezhetően, „beszédesen" árulkodnak a várbeliek életmódjáról, ellátásáról, használati tárgyairól.

Elenyésző számuk alapján ugyancsak a tisztek, vendégek használatában voltak az ún. homokrászórásos mázzal fedett kis korsók - alig 3-4 darab töredéket találtunk belőlük - , illetve a többszín mázas, díszes kancsók. A bécsi párhuzamokkal rendelkező, sárgásfehér alapon zöld és mangánlila színekkel festett díszes füles kancsó oldalán plasztikus - korabeli öltözetben lévő férfialakokat ábrázoló - díszítés látható (2. ábra). Ezek a finom kan­csók, valamint több egyedülálló vagy ritka edény is, az osztrák-német kerá-miaművességhez köthetők.

Ilyen volt például az a zöld mázas, hosszú téglalap alakú kivágásokkal át­tört oldalfalú edény is, amelynek két fülében egy-egy zárt karika lógott.

2. Figurális díszítés a bajcsai kancsó oldalán (Ősi Sándor rajza)

KERÁMIA- ES ÜVEGLELETEK 67

Sajnos csak a perem- és fültöredékek kerültek elő belőle, salzburgi ásatá­sokból származó hasonló leletek alapján azonban az edény feltehetően tal­pas tál volt. Másik érdekes leletünk egy barna mázas, kisebb méretű medve alakú edény töredéke. A 16-18. századi európai, főleg német iparművesség - kerámia és fém anyagú - alkotásai között fordul elő hasonló alakú tárgy, de ritkán; bajcsai előbukkanása így mindenképpen váratlan meglepetés volt.

Végül kiemeljük azt a zöld mázas töredéket, mely egy hasáb alakú folya­déktartó vagy kézmosó edény része. A szemközti oldalt egykor két oszlop tagolta, az oroszlánfejjel övezett lyukba pedig kis fémcsap illeszkedett. A tárgy párhuzamai elsősorban német területről, 17-18. századi emlék­anyagból ismertek, kapcsolatai és összefüggései egy speciális kutatási irány­ba, mégpedig a - német elemeket jelentősen magába olvasztó - habán fazekasság felé mutatnak. A szóban forgó bajcsai edény típusának tovább­élése ugyanis a 17-18. századi habán kerámiaművesség ún. kandalló for­májú folyadéktartó edényeiben követhető nyomon. A bajcsai lelet azok formai előzményeként is tekinthető, egyúttal pedig az általunk ismert legkorábbi ilyen kerámia Európában. Funkcióját nem ismerjük, lehet, hogy tisztek asztali kézmosója volt, bár ahhoz meglehetősen kis méretűnek tű­nik. Nem kizárt, hogy esetleg a várbéli orvos felszereléséhez tartozott.

Az osztrák-német kerámiák mellett itáliai készítmények is felbukkantak a várban, ezeket szintén csak az „urak" és megbecsült vendégeik elé tehet­ték, bár talán személyes, esetleg ajándék dísztárgyak voltak. Baj csavaron számos itáliai várépítész fordult meg, tőlük is ránk maradhattak e szép edé­nyek. Az ún. sgraffito (karcolt) díszítésű tányérok világos engobe alapon mangánlila, barna, zöld és narancssárga színekkel festettek, és díszítésüket az írókázott tányérok motívumaitól egészen eltérő karcolt palmetták, bim­bók, indák, fonatok, halak, madarak adják. Ilyen sgraffito díszes tányérok­nak több töredéke is napvilágra került, a belőlük kikövetkeztethető tányérszám azonban nem jelentős.

Ritkaságnak számítottak hajdanán a festett medalionos korsók is, néhány töredék, egy félig és egy teljesen kiegészített edény tartozik ide. A teljesen kiegészített ónmázas darab füles, széles szájú, pereme kiöntőcsőrösre alakí­tott. Külső felülete fehér alapon kék, sárga, és narancssárga színekkel fes­tett, hasát egy nagy medalion díszíti, amelyet hét kisebb tölt ki. Formában, színeiben és térkitöltő díszítő elemeiben teljesen egyezik egy bolognai és egy szlovéniai (Celje-ben előkerült) példánnyal, azonban azokon a köz­ponti nagy medalionban női fej (bella donna motívum) található. Az előb­bit 1499-re, az utóbbit a 15. század utolsó negyedére, 16. század elejére keltezik, a bolognai Museo Civico korsóját a szakirodalom kérdőjelesen

68 KOVÁCS GYÖNGYI

íEín 0ргссЬ tfvtfcben Síben mettnern /Ьтпп ïk jre Berber beklagen.

3. Asztali jelenet. Erhard Schoen fametszete, Nürnberg 1531

a faenzai Matteo d'Aluse műhelyéhez kapcsolja. A bajcsai darab egyér­telműen rokon az említett, 15. század végi reneszánsz korsókkal, azoknak egyfajta késői változataként értékelhető, a várhelyen talált, következőkben leírt mesterjegyes faenzai talptöredék pedig csak erősítheti faenzai eredetét. Az edény használatát lelőkörülményei a 16. század utolsó negyedére kel­tezik, de ez nem jelenti azt, hogy nem készülhetett korábban, a 16. század közepénél korábbi készítése azonban kevéssé valószínű. Ilyen értelemben igen fontos, egyedi lelet, több évtizeddel korábbi, de a század utolsó évtizedeiben is használt itáliai termékek vizsgálatához nyújt fontos adatot.

A tárgyalt fajanszkorsó mellett egy másik leletünk is érdekes lehet az európai kerámiakutatás számára. Ez egy ónmázas fajanszedény talptöredéke, az aljon olvasható mesterjegy - AF.V. - Virgiliotto Calamelli faenzai mes­ternek, illetve műhelyének jegye. A műhely főként a 16. század második felében működött, az évszámhoz köthető ismert darabok nyomán a bajcsai a műhelynek egyik késői terméke.

A különlegesebb bajcsai asztali edények az európai iparművészet két irá­nyát jelenítik meg, mégpedig az osztrák-német, illetve a késő reneszánsz hagyományokat tükröző, folytató itáliai vonalat. Nagyobb részük Stájer­országból, vagy stájerországi közvetítéssel került a helyszínre, azok tehát korabeli stájer vagy Stájerországban forgó különféle egyéb európai készítmé­nyek. Elképzelhető egyébként, hogy finomkerámia nem csak Stájerország­ból, hanem a Zrínyiek horvátországi birtokairól is érkezett, az itáliai késő reneszánsz tárgyak például akár Csáktornya közvetítésével is eljuthattak

KERÁMIA- ES ÜVEGLELETEK 69

Baj csavarba. (Az ásatásokon nagy számú osztrigahéjat találtunk, s az osztri­ga esetében is felmerülhet a Zrínyi-birtokokról való szállítás.)

A bemutatott asztali kerámiát kiegészíti egy egyszerű mázatlan sótartó, és egy kis csizma alakú edény töredéke, mely edényt ugyancsak sótartónak határoztunk meg. Ez utóbbi a sgraffito díszes tányérok stílusával egyezik, sarkantyút ábrázoló karcolt mintája narancssárgával festett. A cserép gyer­tyatartók többnyire kis méretű, tányér alakú csepptartós típusok, részben fülük van.

Üvegedények

Az üvegpoharakat, üvegedényeket Stájerországból hozták a várba „az urak számára", erre vonatkozóan az írásos dokumentumok is feljegyzéseket őriznek.

A várbeli üvegedény-készlet elsősorban fehér üvegszál-díszítésű talpas borospoharakból, magas hengeres testű söröspoharakból és kettős kónikus testű kisebb-nagyobb pálinkás üvegekből tevődik össze, amelyek alapján a várban fogyasztott italokra is következtethetünk. Üvegedény-töredékek kiemelkedően nagy mennyiségben a vár felső teraszán, a feltételezhető kapitányi szállás melletti pincében és latrinában kerültek elő - azaz hasz­nálóik a régészeti adatok alapján is a tisztek, előkelőségek voltak.

A Bajcsán talált üvegedények - a korabeli európai divatnak megfelelően -itáliai formákat és díszítésmódokat követnek. Anyaguk alapján azonban - mely színtelen, füstszürke, szürkésfehér színű - többségükben biztosan nem itáliai készítmények, hanem nagy valószínűséggel stájerországi huták termékei. Meg kell jegyeznünk, hogy Baj csavarba - legalábbis a kerámia­leletekből kiindulva - valódi velencei üvegedények is eljuthattak, ezeket azonban jelenleg nem tudjuk teljes bizonyossággal szétválasztani a velencei stílusjegyeket mutató, teljesen velencei módra (façon de Venise) készült többi üvegtől.

A gömbölyű aljú talpas poharak mellett feltűnnek különféle egyéb talpas poharak, kelyhek, serlegek is, az edények formavilága igen változatos. A fehérre színezett üvegszál-díszítésen kívül jellemző a formába fújt díszítés - például a sejt- vagy a plasztikus csepp-minta. A borospoharak balluszter alakú fogójának aranyozott, ugyancsak formába fúvott oroszlánmaszkos kiképzése jellegzetes itáliai stílusjegy, a Velencében nagyon divatos nyelet a 16. század második felében szerte Európában utánozták, átvették, így baj-csai felbukkanása tulajdonképpen nem is olyan meglepő. Színes üvegedény viszonylag ritka Bajcsán, egy-két élénk színekkel festett, hajdanán részben

aranyozott töredék tanúskodik egykori jelenlétükről. A bordó achátüvegből készült magas pohár egyedülálló lelet, magyarországi lelőhelyről nem isme­rünk hozzá hasonlót.

ORVOSI EDÉNYEK

A szemközti oldalán oszlopokkal tagolt, bronzcsappal felszerelhető mázas folyadéktartó edénynél felvetettük, hogy az esetleg a várbeli orvos felszere­lésének darabja volt. Ez a feltevés nem bizonyítható, azonban nem kérdő­jelezhető meg az albarello típusú, csillogó fehér alapon kékkel festett, ónmázas patikaedények funkciója, ugyanis a patikaedények - más tárgyakkal együtt - egyértelműen a felcser tárgyai közé tartoztak. Patikaedény-töre­déket az egész várban csupán két edényhez tartozót találtunk, ezek stílus­kritikai alapon Észak-Itáliában, valószínűleg Faenzában készültek. Az egyik darab kiegészített, felirata alapján valamilyen kenőcsöt tarthattak benne.

ÉPÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KERÁMIA- ÉS ÜVEGLELETEK

A vár belső épületeit - az írott és a régészeti források szerint is - sze­meskályhákkal fűtötték. A régészeti feltárások során előkerült kályhás emlékanyag gazdag, és nagyon egységes, a kályhaszemek mind négyzetes szájnyílásúak, peremük egyenes, sarkuk kissé kihúzott. Általában vöröses­barna színűek, díszített példány alig egy-kettő fordul elő köztük. A darabok, melyek között sok az ép vagy a kiegészíthető, gyakran épületmaradványok között egy kupacban tömörültek, kályhát jelezve. Egy részük a vár építésé­nek első néhány évéből való, készítőik Mura-vidéki mesterek.

A kályhaszemek mellett kályhacsempe-töredék alig egy-kettő bukkant elő. 2000-ben, az egyik leégett épület kályhaomladékában két különleges má-zatlan kályhacsempe-töredék látott napvilágot, ezek lándzsás lovagot ábrá­zolnak, negatívjuk azonos volt. A csempék talán stájerországiak, de miután díszítő motívumuk nem különleges, máshol is készülhettek. Érdekességük viszont, hogy évszám szerepel rajtuk, az egyiken jól olvasható az 1558-as dátum. Azaz az 1578-ban épült vár egyik - késői - kályhájának csempéit több évtizeddel korábbi negatívon mintázták! Ez jól mutatja, hogy a 16. századi mester milyen hosszan dolgozott egy negatívval - de közvetet­ten azt is bizonyítja, hogy egyéb, korábbi párhuzamokkal rendelkező bajcsai leletek kora is nyugodtan kitolható a vár építését megelőző évtizedekre.

A kerek ablaküveg-szemek kis mennyiségben előfordulva, szokványos leletek 16-17. századi lelőhelyek ásatásain. Bajcsán egy-egy - különleges

KERÁMIA- ES ÜVEGLELETEK 71

funkciójú épület közelében levő - szemétgödörben, latrinában tömegesen találtuk töredékeiket, a leletek mennyisége és általános szóródása alapján azonban legfeljebb néhány épületnek lehetett ilyen üvegszemekkel kirakott ablaka a várban, azaz alkalmazásuk nem volt jellemző.

4. Tüzes csupor („L" alatt) egy korabeli ábrázoláson

IPARI, HADI TEVÉKENYSÉGGEL ÖSSZEFÜGGŐ LELETEK

Ha végigolvassuk a Pálffy Géza által teljes egészében közzétett, 1581. évi bajcsavári hadianyag-jegyzéket, annak számos tételét azonosíthatjuk egy-egy régészeti tárgycsoporttal, lelettípussal, de mint kerámiát, csak az ostrom­fazéknak vagy tüzes csupornak nevezett tárgyat említhetjük (4- ábra). Ezek elsősorban a vár lőporos tornyának omladékában sűrűsödtek. Egyformák, a szűk nyakú kis csuprok négy kis füllel vannak ellátva. Egy-egy hadianyag­szállítmány számára nyilván egyszerre készült egy nagyobb mennyiség, az említett jegyzék szerint Baj csavarba 1581-ben például 300 darabot rendel­tek belőlük. A várba fennállásának évtizedei alatt nyilván több százat, több ezret szállítottak belőlük, ebből a mennyiségből azonban a helyszínen szinte csak mutatóba maradtak darabok az utókorra.

Ipari tevékenységgel kapcsolatos kerámiatárgyunk is elenyésző. Egy-két durvább, vastagabb falú, pohár alakú tárgy sorolható - rendeltetésük isme­retlen - , néhány háromszög szájnyílású kisebb öntőtégely, melyekben a bronz is megmaradt, végül két öntőminta. A kis öntőtégelyek és finom öntő­minták (illetve töredékeik) lelőhelye a délnyugati bástya térsége, ahol a jelenségek és épületmaradványok, a különféle szerszámok, munkaeszközök alapján műhely volt, mégpedig olyan műhely, ahol ötvös is dolgozott. Az öntőminták vékony lapok, amelyek finom mintázatú bronzlemezek öntésére szolgáltak.

EGYÉB KERAMIATARGYAK

A leletanyagban előforduló egy-két pipa a dohányzás tényének, és - ebben a korban túl általánosnak még nem tekinthető - szokásának csekély emléke. A mázatlan, fehér és vörös színekkel festett, madár alakú síp egyedi lelet, a tárgytípus mázatlan és mázas formában a 15. századtól megtalálható, osztrák és magyarországi lelőhelyeken egyaránt.

A leletanyag feldolgozásában nyújtott segítségért mindenekelőtt Holl Imrének tartozom köszönettel.

72 KOVÁCS GYÖNGYI

FONTOSABB IRODALOM

BAUMGARTNER, E., Glas des späten Mittelalters. Die Sammlung Karl Amendt. Düsseldorf 1987.

BOUVIER, F. et al., Das Palais Trautmansdorff. Historisches Jahrbuch der Stadt Graz 23/24 (1993)157-212.

CuNJA, R., Italijanska majolika iz Celja. In: Srednjevesko Celje. Ed.: Gustin, M. Ljubjana 2001, 97-123. (Archaeologia Historica Slovenica 3.)

DREIER, F. A., Venezianische Gläser und „Façon de Venise". Berlin 1989. HOLL, L, Ausländische Keramikfunde in Ungarn (14-15. Jh.) Acta Archaeologia

Hungarica 42 (1990) 209-267. KLINGE, E., Siegburger Steinzeug. Kataloge des Hetjensmuseums Düsseldorf. Düsseldorf

1972. KOHLPRATH, G., Neuzeit. In: Keramische Bodenfunde aus Wien. Mittelalter-Neuzeit.

Ausstellungskatalog Museen der Stadt Wien 1981. Wien é. n. [1983] 127-227. KOVÁCS, GY. , Ausländische Keramik in der Burg von Bajcsa. Zalai Múzeum 10 (2001)

175-185. KOVÁCS, GY., Ceramic Finds of the Bajcsa Fort (1578-1600). Acta Archaeologia

Hungarica 52 (2001) 195-221. KOVACSOVICS, W. K. et al., Aus dem Wirtshaus zum Schinagl - Funde aus dem

Toskanatrakt der Salzburger Rezidenz. Jahresschrift 35/36 (Graz 1989/90) [1991] 7-399. RACKHAM, В., Catalogue of Italian Maiolica. I—II. London 1940. RlESEBIETER, O., Die deutschen Fayencen des 17. und 18. Jahrhunderts. Leipzig 1921. ROTH, F. O., Wihitsch und Weitschawar: Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen

Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil II: Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 61 (1970) 151-214.

SIMON, K., Figürliches Kunstgerät aus deutscher Vergangenheit. Leipzig [е. п.]. STEPHAN, H-G., Die bemalte Irdenware der Renaissance in Mitteleuropa. Ausstrahlungen

und Verbindungen der Produktionszentren im gesamteuropäischen Rahmen. München 1987.

VÁNDOR L-KOVÁCS GY.-PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 85-119.

A bajcsai vár fém-, fa- és csonttárgyai Vándor László

A bajcsai vár feltárása során előkerült fémek igen nagy változatosságot mutatnak, mennyiségükben pedig lényegesen meghaladják a hasonló

típusú feltárásokból származó anyagot. A fémekhez képest a csonttárgy kevés, de az említett összevetés alapján ezek száma is több az átlagosnál.

A fémtárgyak még csak részben restauráltak, a kiállításon azonban már az utolsó egy-két év leletei közül is számos érdekes és szép példányt sikerült szerepeltetnünk. A tárgyak egy része csak a megnyitó előtti hónapokban, hetekben került bemutatható állapotba, ezért jelen áttekintésre a teljesség igénye nélkül kellett vállalkoznunk, egyes csoportokkal részletesebben, másokkal csak érintőlegesen tudtunk foglalkozni. A leletek közzétételét a végleges feldolgozás előtt is fontosnak véljük, hiszen a más lelőhelyeken bizonytalanul meghatározható fémanyag itt - tekintettel a bajcsai erődít­mény néhány évtizedes fennállására - meglehetősen pontosan, döntően a 16. század utolsó negyedére datálható.

A történeti forrásokból ismert, hogy különösen Stájerországból, de Ausztriából és Németországból is, a 16-17. században sokezres tételekben hoztak Magyarországra különféle vaseszközöket, szerszámokat, késeket és egyéb árucikkeket. A stájer kapcsolatokat és a szállítási jegyzékeket ismerve

74 VÁNDOR LASZLO

biztosnak tűnik, hogy Baj csavarba a vasáru jelentős részét a virágzó vas­iparáról ismert Stájerországból hozták be - azaz az erődítmény ásatása során előkerült fém- és a csonttárgyak többségükben stájerországiak, bár mellet­tük nyilván sok a helyi készítmény is. Néhány kisebb és speciális tárgy ese­tében - a kerámiához hasonlóan - származási helyként szélesebb területet kell figyelembe venni.

A fémanyagot mindenekelőtt a mindennapi élet kellékeinek, különféle eszközeinek maradványai teszik ki, de szép számmal kerültek elő fegyverek, viseleti tárgyak és mezőgazdasági eszközök is. Hasonlóan fontos csoportot alkotnak a szerszámok és az orvoslással kapcsolatos leletek.

VÁRFUNDÁLÁS, ÉPÍTKEZÉSEK, ÉPÜLETEK TARTOZÉKAI

A lakatos- és kovácskészítmények - lakatok, kulcsok, veretek és igen nagy mennyiségben szögek - nem csak a lelőhelyen kerültek elő, de szerepelnek a korabeli szállítási jegyzékekben is. A lakatok között legnagyobb számban - mint a magyarországi leletanyagban általában - a hossznégyszög alakúak fordulnak elő, de gyakoriak - változó méretben - a háromszögletűek is. Több esetben találtunk lakatokhoz tartozó apró kulcsokat is.

A legegyszerűbb zárási megoldásokat képviselik a hurkos fejű szögek és a lyukas ajtó- ill. ládapántok, melyek a láncos vagy lakattal való zárást tették lehetővé. Ezek mellett komolyabb zárszerkezetek is feltűnnek, köztük díszes példányok. Felszínre bukkantak továbbá különböző ajtó- és ablakzsanérok.

Sokezres tételt tesznek ki a szögek, ezek döntő többsége egyszerű, kisebb-nagyobb T-fejű kovácsszeg. Lényegesen kevesebb a gömbölyű fejű, ill. a pa­lánk építéséhez használt nagy méretű, T-fejű szög.

A 16-17. századi várakban világításra a régészeti leletek szerint gyakran cserépmécseseket használtak. Bajcsán előkerültek fémből készült világítóesz­közök is. Bizonyos, hogy itt már általánosan gyertyával világítottak, hiszen több különféle gyertyatartót is találtunk. Többek között felszínre kerültek egy olyan kétágú, szorítókaros, cseppfogós, négylábú, függesztő kampós gyertya­tartó töredékei, melyet vaslemezből vágtak ki és hajlítottak meg. Ez a tér­ségben gyakoribb típus lehetett, hiszen ugyanilyet ismerünk faluásatásból is.

AZ ELLÁTÁS EMLÉKEI A háztartás és a földművelés fémtárgyai

A vár számos pontján szóródtak el a háztartási tárgyak maradványai. A ko­rabeli konyha szabadtüzes megoldásához tartozott a vas háromláb. A különböző

FÉM-, FA- ÉS CSONTTÁRGYAK 75

cserépedények mellett voltak fémedények is, ezekből azonban csak néhány ma­radt ránk, épségben például egy 16 cm átmérőjű vörösrézből kalapált példány.

A rézből és bronzból készült drágább felszerelési tárgyak Bajcsán - más hasonló korú lelőhelyhez képest - nagyobb mennyiségben fordultak elő. Miután színesfémből készültek, értékesek voltak, s jó részüket sérülés esetén újra fel lehetett használni. Leginkább így van ez a különböző bronzedények­kel, melyeknek lemezdarabjai alapanyagul szolgáltak a javításokhoz. Bizonyo­san ez az oka, hogy ilyen típusú leletekből viszonylag kevéssel rendelkezünk.

A katonaság a hétköznapi étkezésnél egyszerűbb tárgyakat használt, például fakanalakat. Bajcsán előkerült néhány hosszú vasnyél töredék, ezek nagyméretű merítőkanalak vagy esetleg serpenyők darabjai lehetnek.

A villa végvári környezetben még a 16. század végén is egészen ritka volt, mindazonáltal a kétágú villák használata még főúri környezetben is csak a 16. század első negyedétől ismeretes. A Bajcsán előkerült villa­nyelek igen finom kidolgozásúak, a legszebb darabnál a vas nyéllapot vékony vörösréz lemezekkel fedték, majd szegecsekkel arra rögzítették a csontborítást.

A középkori élet legáltalánosabb, többfunkciójú eszköze a kés, amely a késő középkorban és a kora újkorban a használati céloknak megfelelően számtalan formában és nagyságban terjedt el. Ennek ellenére a kések a kora­beli régészeti leletanyagban nem csak hazai, de nemzetközi viszonylatban is kevéssé feldolgozottak. A kutatást nehezítő probléma, hogy a távolabbról odaszállítottak és a helyben készítettek egyaránt forgalomban voltak, s legtöbbször ezek nehezen szétválaszthatok. Az utóbbi időszakban Holl Imre vizsgálatai jelentős előrelépést eredményeztek ezen a területen.

A bajcsai kések odaszállított és a katonák által behozott példányok. A ké­sek személyes használati tárgyak voltak, így - ha az őrség etnikai összetételére gondolunk - a stájer és osztrák darabok mellett magyarországi és horvátorszá­gi, valamint német kések is lehetnek a leletanyagban. Közülük sok biztosan steyri készítmény. Általában kétféle típusúak. Gyakoribbak az egyszerű nyél­lapos példányok, ahol a nyél és a penge találkozásánál szegecselt sárgaréz ve­ret található, a nyél végét pedig gyakran pajzs alakú, domború sárgaréz lemez zárja. Különlegesebbek a gazdagabban díszített, esztergált csontkarikákkal felszerelt és nem egy esetben vésett díszű rézlemezzel ellátott nyéltüskés kések. Ennek a ritkább típusnak Bajcsán számos példánya került elő, mennyi­ségük - legalábbis Magyarországon - kiemelkedőnek tekinthető.

Ugyancsak konyhai eszköz volt a vékony vaslemezből kalapált, ívelt pen­géjű bárd, és ennek véljük a néhány nyéllapos nagykést is. A vágóeszközök között önálló csoportot képeznek az összecsukható bicskák.

Míves, finomabb edényekhez tartoztak az előkerült óndugók, melyek alsó részének hengeres kiképzése csavarásos rögzítésre szolgált.

A bronzból öntött és megmunkált csapokat elsősorban hordóknál, a kisebb példányokat szobai, asztali víztartó edényeknél használták a késő középkor óta. A bajcsai példányok mindegyikének kiöntő csöve elől szög­letes, hátul hengeresre képzett, kettő csaprészének fogantyúja háromkaréjú, a karéjok közepén mesterjegy látható. Előkerült egy kisebb méretű bronz­csap is, és ettől függetlenül egy csap kakast formázó fogantyúja - a darabok összeillenek és nagy valószínűséggel kézmosó, folyadéktartó edényhez tar­toztak. Ilyen csapok Nyugat-Európa-szerte előfordulnak a 16-17. században, de Magyarországról is ismerünk néhányat, melyek ugyanúgy, mint a konti­nens más részén, elsősorban várak ásatásából kerültek elő. Ezek számát növelik, és a kormeghatározást pontosítják a bajcsai darabok.

A várban élő katonaság élelmiszerellátmányát - a szállítási listák alap­ján - Stájerországból kapta, de nyilvánvalóan vásároltak is a környékről, ugyanakkor, és erre írásos adatunk is van, rá voltak kényszerülve bizonyos mértékű földművelő tevékenységre saját, ill. állataik ellátása érdekében. Mindezt megerősítik az előkerült földművelő eszközök. A 234. objektum­ból származik egy eke két fém alkatrésze, egy ekepapucs és egy csoroszlya,. Földművelő eszköz továbbá a háromszög alakú кара. A betakarítás eszközei az ép sarlók, kaszák (ez utóbbiakból töredékek és kaszaköpük maradtak fenn), valamint a kisméretű szénahúzó horgok. Feltehetően állattartáshoz kapcsolódó tárgy egy kisebb béklyólakat és a hozzá tartozó kulcs.

A VÁRBAN MŰKÖDŐ MŰHELYEK SZERSZÁMAI

A várra vonatkozó eddig feltárt iratok bizonyítják, hogy a nem település mellett épített, jelentős számú katonasággal bíró vár katonáinak ellátására mesterembereket is rendeltek. A mesteremberek nevével vagy a zsoldjegy­zékekben, vagy a jelentésekben találkozunk, a műhelyekben használt szer­számok nagy része pedig szerepel a szállítási jegyzékeken. Mivel a vár írásos anyaga még nincs teljesen feldolgozva, így legfeljebb csak utalásokat tehe­tünk a tárgyak és a források kapcsolatára.

Minden erődítményben igen fontos szerepe volt a kovácsnak (1. ábra), a fegyverjavító, fegyverkovács mesternek, hiszen a fegyverek, szállítási eszközök jó karbantartásától a katonák és a vár sorsa függött. Az írott forrásokban gyak­ran említik a kovácsmesterség tárgyait, melyek a lelőhelyen is előkerültek.

Ugyanehhez a körhöz kapcsolódik a hadifelszerelésben egyre nagyobb szerepet játszó muníció-készítés. A szállítási jegyzékek komolyabb kaliberű

1. Kovács. Jóst Amman fametszete. Németország, 1568

FEM-, FA- ES CSONTTARGYAK 77

ágyú- és szakállas puska-golyókat említenek, mellettük mindig megjelennek a golyóöntéshez szükséges ólomszállítmányok. Ezek és az előkerült golyóöntő fogók, golyóöntő minták bizonysága szerint a kisebb kaliberű fegyverekhez a golyókat helyben készítették. Jól mutatják ezt a félig kész (a még leresze-letlen öntőcsapos) és a rontott példányok is.

Az egyéb mesterségek fémtárgyai közül sok a katonai ruházat készíté­sében és javításában fontos szerepet játszó szabóé volt. A szabó jelenlétére forrásaink is utalnak, műhelyéhez köthetők az előkerült gyűszűk, melyek henger vagy csonkakúp alakúak. Többségük külső felületén párhuzamos sorokban elrendezett, poncolt és különböző préselt díszítő motívumokat találunk. Komolyabb textilipari tevékenységre utal a rengeteg gombostű is. A gombostűk a késő középkorban tűnnek fel, és több célra is használták őket. Ezek vékony bronzhuzalból készültek, fejüket felcsavarva alakították ki. Részben a szabómester munkaeszközei voltak az ollók. Ezek két típusba sorolhatók, egy részük nyitott ovális fogójú, viszonylag széles pen­gével, a másik típus zárt karika fogójú, lépcsős kialakítású, melynek pengéi keskenyek, és felületük domború. Köztük mesterjegyes példányok is vannak.

Az ólomplombák minden bizonnyal azokhoz a posztó-szállítmányokhoz tartoztak, melyek az ellátmány részét képezték és egyben a szabó minden­napi munkájához az alapanyagot biztosították. Az egyik plombán jól fel­ismerhető Nürnberg város címere. Több ólompecsét Tudor-kori angol textilek jelenlétére utal.

A várban csontmegmunkáló műhely is működött, illetve biztosan foglal­koztak csontmegmunkálással is. A legszebb csonttárgyak, amelyek puskák agyának díszítésére szolgáló díszes kis csontlemezek, talán nem helyben készültek (bár ezt nem lehet teljes egészében kizárni), a félig megmunkált csontdarabok viszont egyértelműen arról árulkodnak, hogy az egyszerűbb csonttárgyakat, nyeleket a várban faragták.

Sérülékeny bronztárgyak rendszeres javításával foglalkozó szakember is tevékenykedett a várban, aki talán azonos lehetett azzal az ötvössel, akinek több szerszáma és öntőmintája is előkerült. A katonák tárgyainak, a lovak felszerelésének díszítése indokolta munkáját. Találtunk továbbá olyan eszkö­zöket, amelyek korábban más funkciójú tárgy átalakításából keletkeztek.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS TÁRGYAI

A bajcsai vár különleges helyzetét mutatja, hogy orvos (felcser) és gyógy­szerész jelenlétéről tudunk a várban; a kiváló forrásanyagnak köszönhetően

78 VÁNDOR LASZLO

2. Főúri vitézi viselet. 16. századi metszet részlete

ezeket a személyeket név szerint is ismerjük. A leletanyag több darabja az orvosi felszerelés részét képezhette.

Ezek közül fontosak a sebek kezelésénél használt spatulák, szikék, orvosi kanálkák. Vannak csontból készült példányok is, melyeknek nyélrésze szépen díszített. Nagyon fontos eszköz volt a sebészorvosi gyakorlatban az amputáló fűrész. A kisméretű keretes fűrészek döntő többsége Német-országból ismert. Ezeket az ágfűrészeknek nevezett tárgyakat a 16-17. szá­zadban, az orvosi gyakorlatban és a vadászatnál is főleg csont fűrészelésére használták. Léteztek egyszerű formák a paraszti munkaeszközök között is, ahol funkciójuk a tárgy nevében meghatározott szerepkörhöz igazodott, de ezeknél a fűrészlap szélesebb. A bajcsai várból előkerült példányok, ha egy­szerű kivitelűek is, leginkább a Bernt által közölt 157l-es évszámú ampu­táló fűrészhez állnak közel. A bajcsai erődítményben legkevésbé valószínű a mezőgazdasági célú használatuk, sokkal inkább a csontmegmunkálásnál, de még inkább a sebészorvosi gyakorlatban volt szerepük.

VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK

A korabeli katonai viseletre (2. ábra) és személyi használatra utaló leletek a ritkábbak közé tartoznak a vár anyagában, de ezek között szinte mindenféle tárgy előfordul.

A sapka rögzítését szolgáló gömbfejű dísztü, a ruházati kellékek közül soklapúra csiszolt üveggomb és szépen díszített csontgombok, csontból faragott övmerevítők, továbbá fém övcsatok, franciakapcsok mellett jelen­tősebb számban kerültek elő lábbeli vasalások. Ez utóbbiaknak két típusa volt: az egyik a két szár végén és a sarokvas hátulján visszahajtott tüskékkel van ellátva, a másik egyszerű, lapos, szöglyukas. A viseleti tárgyak közül kiemelkednek az emberfejes (maszkos) díszítéssel ellátott bronz övveretek.

A kevés szép ékszerlelet között egyedüli arany a Michael von Kuenburg salzburgi érsek (1554-1560) arany dukátjából kialakított medál. A sok egy­szerű gyűrű mellett egy nagyméretű, ovális fejű, címeres ezüst pecsétgyűrűre hívnánk fel a figyelmet. A kis ré^íancok leginkább bizonyos tárgyak övre akasztását szolgálhatták, de lehettek ékszerek, nyak- vagy karláncok is.

Apró személyes tárgyak elhelyezésére szolgáló bőr- vagy vászon tarsolyok U alakú kapoccsal zárható zárjai is előkerültek. A személyes tisztálkodás eszközei közé tartoznak a borotvák és a fűrészelt csontfésűk.

A várban használt könyvek régészeti nyomai a könyvtáblát díszítő réz­veretek és a táblákat összefogó bronzkapcsok (3. ábra). Ezek a díszes példá­nyok eléggé elterjedt típusok a 15-16. századi leletanyagban.

FEM-, FA- ÉS CSONTTÁRGYAK 79

Valószínűleg magasabb rangú katona vesztette el azt a fa zsebnapórát, amelyik bronzszegeccsel összefogott, két téglalap alakú lapból áll. Alsó részében iránytű helyezkedett el, felső nyitható része pedig maga a napóra volt. Ritkasága mellett értékét az adja, hogy bele van vésve az 1573-as évszám, ami adalékul szolgál az ilyen típusú napórák keltezéséhez (4. ábra).

Olyan személyes tárgyak is fellelhetők a bajcsai vár anyagában, amelyek akár név szerint ismert személyekhez köthetőek. A vár zsoldjegyzékeiből ismerjük az írnokok nevét, hozzájuk kapcsolhatók a magyarországi anyag­ban ritka sárgaréz tollak és az unikálisnak mondható sárgaréz tolltartó, mely teljesen komplett állapotban került elő; benne két tollal, ezeknek a szára fából volt. A sárgaréz lemezekből forrasztott téglatest alakú doboz fedele csuklósan zárható. Belül tinta- és tolltartót, illetve csepegtető tálcát alakí­tottak ki, magát a tintatartót kis óndugóval zárták.

KATONAI FELSZERELÉS

Fegyverzet, lószerszámzat

A vár szállítási jegyzékei és leltárai bizonyítják, hogy védő- és támadó fegyverekből igen jelentős mennyiséget hoztak Bajcsára, ahol azok önálló tároló helyiségekben, raktárakban voltak elhelyezve. Ennek alapján úgy vélhetnénk, hogy a vár fémleletei között sok a fegyver és a hadfelszerelési tárgy. Ez azonban koránt sincs így, sőt váraink feltárásai éppenséggel azt bizonyították, hogy ezek a tárgyak korabeli gyakoriságukhoz képest aránytalanul kis számban kerülnek elő. Ennek az az oka, hogy a fegyverzet a felszerelés legdrágább és mindig hasznosítható része, így ezek sem a vár fennállása során, sem annak megsemmisülésekor nem kerültek szándékosan a szemétre, sőt egy esetleges pusztulás esetén is ezeket a tárgyakat kiemelték a romok alól. A törmelék közé csak a véletlennek köszönhetően vegyültek, közülük is leggyakrabban a kiegészítő felszerelés tárgyai, valamint a kis­méretű, szemétbe keveredhető tárgyak, mint a sarkantyúk, zabiák, nyílhe­gyek és a puskagolyók.

A bajcsai vár esetében az előkerült fegyverek és fegyvermaradványok ugyanezt a tendenciát erősítik meg, bár mennyiségük - hasonlóan az egyéb fémtárgyakhoz - itt nagyobb az átlagosnál. Bizonyos fegyveralkatrészek esetében pedig azt feltételezhetjük, hogy ezek a darabok fegyverjavítás, fegyverátalakítás során kerültek a hulladék közé.

A támadó fegyverek közül több kard-alkatrész került elő. Vannak öntött­vas, nyugati típusú kardokhoz tartozó markolatgombok, köztük egy ovális alakú, felületén vésett díszítésű példány. Ugyanilyen kardokhoz tartozó

3. A bajcsai könyvveretek egy 16. századi könyvre helyezve

80 VÁNDOR LASZLO

4. A bajcsai fa zsebnapóra, 1573

mar/colatícosífr mellett egy egyszerű szabtya-íteresztms is előkerült. Jelentós számban fordultak elö kard- és tőrhüvely koptatok, általában egyszerű, díszí­tetlen darabok, téglalap alakúak, lekerekített vagy hegyes végűek.

Az egyéb kézi fegyverek között találtunk harci szekercét, kopjacsúcsot, dárdavéget. Viszonylag nagy számban kerültek elő lőfegyverek maradványai. Ezek zömmel töredékek (elsütőbillentyűt védő kengyelek), de előbukkan­tak mind kanócos, mind dörzskerekes (keréklakatos) puskák épen maradt

FEM-, FA- ES CSONTTARGYAK 81

5. Tüzes szerszámok. Korabeli ábrázolás

elsütőszerkezetei is. A puskacső darabokat különböző kaliberű muníció - puskagolyó — kísérte. Ritka lelet az épségben előkerült, puskaporos palack­hoz vagy felporzó szaruhoz való kiöntő csap. Igen nagy számban találtunk ún. aprópuskákat. Ezek a hengeres testű, hátsó végükön beforrasztott, hegyes, a hegy végénél gyújtónyílással ellátott kis vascsövek a kor hadi­technikájában igen jelentős szerepet játszottak. Beépítették őket a tüzes hordók, tüzes karikák, tüzes golyók szerkezeteibe, amelyek aztán az ellenség közé dobva, gurítva elsültek s minden irányban szórták a „tüzet" (5. ábra).

A tüzérség eszközanyaga csak kis számban maradt meg, úgy látszik, ezt gondosan elvitték. Egyedi lelet egy 860 cm hosszú ágyúvontató lánc, mely­nek szemei S alakú karikára hajtottak. A lánc négy részre tagolt, két végét szintén S alakú szemek zárják, az egyikbe karika kapcsolódik. Nem kizárt, hogy ágyúhoz tartozott az a nagyméretű lőcsvasalás, melynek tengelyre kerülő, enyhén ovális karikája 7,4 cm átmérőjű, köpűjével együtt több mint 12 cm hosszú. Agyúgolyókhói csak kisebb kaliberű lövegekhez tartozók kerültek elő, 6,2-6,7 cm-es átmérővel.

Pár darab nyílhegy bizonyítja, hogy ilyen kézifegyvert is használtak a baj-csai várban.

Rendeltetésüknél és nagyságuknál fogva a védőfegyverekből viszonylag kevés marad ránk, azok is töredékekben. A leletek közül kiemelhető egy vékony vaslemezből kalapált, pajzs alakú sisakfül, melyet három lemezből szegecseltek össze, továbbá néhány vért-alkatrész, ill- sodronying-töredék.

A bajcsai vár lovasságát horvát huszárok alkották. Az előkerült tárgyakat hozzájuk tudjuk kapcsolni, így például a nagyszámú, főleg rézből készült phalerát. A rézphalerák között vannak mívesebb - hullámos szélűre vá­gott, mintákkal díszített, vagy áttört, domborított - darabok, de van több, igen egyszerű példány is. Ezek vélhetően ugyanúgy a lovasság felszereléséhez tartoztak, mint az a kovácsoltvasból készült, ovális alakú függő, mely a ló­szerszámot díszítette. A Bajcsán talált zabiák - mind a huszárok által hasz­nált csikózabiák, mind pedig a nehézlovasság által használatos feszítőzabiák, illetve azok darabjai - a korra jellemző típusokat képviselik (2. ábra).

A Bajcsán előkerült kengyel a Magyarországon ebben az időszakban leg­elterjedtebb típushoz tartozik. Belső szárai erős ívben kidomborodnak, a talpalón függönyszerűen aláhulló, csúcsívben végződő nyúlvány van. A függesztő pálcatag elé kengyel-szíjvédő pántot helyeztek. Bajcsáról ismert egy szép példány bronzból, ez áttört díszítésű, domborítottan bordázott, de van egyszerű, vasból készült darab is, melyet csak bordák díszítenek. A tárgy funkciója az volt, hogy megakadályozza a függesztő szíjat átkötő szíjfonat lecsúszását.

82 VÁNDOR LASZLO

Az előkerült patkók vékony vaslemezből kovácsoltak, keskenyedő szárú, sarkos típusúak. Hat szeglyukkal vannak ellátva, szegárkuk nincs. A ló ápo­lásához tartoztak a lóvakarók, ezek többnyire négyszögletűek, és négy csip­kézett éllel vannak felszerelve.

FONTOSABB IRODALOM

HUSZÁR, L , Merchant's seals of the 16th and 17th centuries. Folia Archaeologica 13 (1961) 187-194.

TEMESVÁRY F., Kulcstípusok és zármechanizmusok fejlődése a XVI-XVIII. században. Folia Archaeologica 15 (1963) 107-146.

KALMÁR J., Régi magyar fegyverek. Budapest 1971. SlMON К., A csongrád-bokrosi vaseszközlelet. Móra Ferenc Múzeum Evkönyve 1980-81:1

(1980) 77-90. KvASSAY J., 15-16. századi ház a középkori Mihon falu területén. In: Fejezetek Csesztreg

történetéből. Szerk.: Vándor L. Zalaegerszeg 1996, 69-95. (Zalai kismonográfiák 2.) SZABÓ GY. , A falusi kovács a XV-XVI. században. Folia Archaeologica 6 (1954) 136-152. TEMESVÁRY F., A váci Vak Bottyán Múzeum fegyvergyűjteménye. Vác 1984. (Váci

Könyvek 2.) KOVÁCS GY. , A Törökszentmiklós-Rózsa téri késő középkori vaseszközlelet. Archaeologiai

Értesítő 117 (1990) 241-249. MÜLLER R., Vaseszközök Gyirmót-Sebes-Tagról. Arrabona 16 (1974) 63-73. MÜLLER R., A rákoscsabai és a balatonalmádi vaseszköz lelet új keltezése. Archaeologiai

Értesítő 103 (1976) 263-277. HOLL I., A középkori késes mesterség. Régészeti adatok az ausztriai és nürnbergi kések elter­

jedéséhez. Archaeologiai Értesítő 121-122 (1994-95) 159-188. HOLL L, Kőszeg vára a középkorban. Budapest 1992. (Fontes Archaeologica Hungáriáé) BERNT, W., Altes Werkzeug. München 1977. MÜLLER R., A pogányszentpéteri ásatás. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum Jubileu­

mi Emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi E. Nagykanizsa 1972, 265-277. FÜLÖP A., A kápolna és az északkeleti palota fémleletei. In: A visegrádi királyi palota

kápolnája és északkeleti épülete. Szerk.: Búzás G. Visegrád 1994, 221-239. (Visegrád régészeti monográfiái 1.)

SZABÓ K., AZ alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. Budapest 1938. GECSÉNYI L., Bécs és Magyarország kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez a 16-17.

század fordulóján. Századok 127 (1993) 469-485. ROTH, F. О., Wihitsch und Weitschawar: Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen

Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil II. Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 61 (Graz 1970) 151-214.

VÁNDOR L.-KovÁCS GY.-PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 85-119.

A bajcsai vár ásatásán előkerült éremanyag Gyöngyössy Márton

A bajcsai ásatás során összesen 95 darab érem került elő. Nem egységes éremleletről van szó, hanem az ásatás különböző objektumaiból szár­

mazó szórványok (nem elrejtett, hanem elvesztett-eldobott csekélyebb érté­kű pénzek) összességéről. Numizmatikailag igazán értékessé ezt az anyagot az teszi, hogy a bajcsai várat viszonylag rövid ideig használták (1578-1600), így az itt előkerült érmek ezen időszak pénzforgalmából és régészetileg jól keltezett rétegekből származnak. Túlnyomó többségük hétköznapi, piaci kisforgalomban használt aprópénz. Az egyik kivétel Michael von Kuenburg salzburgi érsek (1554-1560) másodlagosan (ékszerként) fölhasznált arany­pénze, a másik pedig Károly főherceg (1564-1590) rézzsetonja.

Az érmek közül a legkorábbi egy lengyel pénz, Kázmér király (1447-1492) félgarasa, a záróveretnek Rudolf magyar király (1576-1608) 1597-es ma­gyar denárát tekinthetjük. A pénzek kibocsátó ország szerinti megoszlásá­ban Magyarország vezet 78 darabbal (82%). Az osztrák és a lengyel pénzek aránya nem számottevő, de jelenlétük mindenképpen magyarázatra szorul. Mielőtt azonban erre a kérdésre térnék, először a magyar anyagból levon­ható néhány numizmatikai és gazdaságtörténeti következtetésre szeretném felhívni a figyelmet. A kibocsátó uralkodók közül az első helyen Miksa

király (1564-1576) áll (26 darab, ebből 4 hamis), őt követi I. Ferdinánd (1526-1564) (23 darab, ebből 1 hamis), majd Rudolf (16 darab, ebből 2 hamis), és végül II. Lajos (1516-1526) (1 darab). Egy esetben nem volt egyértelműen eldönthető, hogy Ferdinánd vagy Miksa kibocsátásáról van-e szó. A leletanyagban volt továbbá nyolc darab olyan hamisítvány is, ame­lyeknek uralkodóhoz kötése nehézségbe ütközött, mert minőségük igen rossz; szemben az előbb már említettekkel, amelyek formájukat tekintve megtévesztőén egyeznek a hivatalos kibocsátásokkal - csak anyaguk rósz-szabb (réz). Utóbbiak viszont már éremképüket és köriratukat tekintve is rosszabb minőségűek („cigánykovács-veretek"). E rossz hamisítványok között is volt kettő, amelyeket nyilvánvalóan Ferdinánd-véretek utánérzé­sének tekinthetünk. Mohácsot követően a pénzhamisítás gyakorlata elad­dig sohasem látott mértékben terjedt el. Szervezett központok, műhelyek alakultak ki főúri várakban és ontották a hamis pénzt. Ellenükben hat­hatósan a királyi hatalom nem tudott fellépni, mivel a részekre szakadt Magyarországon, a pártokra szakadt nemesség körében nem rendelkezett elég tekintéllyel és erővel. Példaként említhetnénk Miklós ötvös esetét, aki majd két évtizedes hamisítói tevékenység után került a hatóság kezére, s vallomásában több pénzhamisító műhelyben végzett tevékenységéről szá­molt be (1552). Bajcsa esetében is ez a kép rajzolódik ki a leletanyagból. Ferdinánd 22 hivatalos kibocsátású denárával 3 hamis áll szemben, Miksa esetében hasonló az arány, 22:4. Persze, a bajcsai ásatásokon előkerült érmek belső arányait nem tekinthetjük az egész országra reprezentatívnak, azt azonban megállapíthatjuk, a pénzhamisítás mértéke e két uralkodó alatt e végvidéki leletanyag alapján is jelentősnek mondható. Sőt, a hamisítás mindenképpen folytatódott a század második felében is, hiszen még Rudolf esetében is 14 hivatalos kibocsátású dénárral 2 hamisat állíthatunk szembe. A pénzhamisítók terméke tehát a végvárakba is eljutott: a hamisítás sikeresnek mondható, mivel az ittenieket is megtévesztette.

A két lengyel pénz felbukkanása önmagában nem lenne meglepő, hiszen a korabeli, 16. század végi magyar pénzforgalomba nagy arányban áramlot­tak be az értéktelenebb lengyel pénzek. Igazán jelentős mértékben inkább a 17. században erősödött föl ez a folyamat, de gyökerei a 16. századba nyúl­nak vissza. A kitiltások, majd valvációk ellenére nem sikerült az értékviszo­nyokat helyreállítani. A két lengyel pénz megjelenése jól mutatja, hogy a 16. század utolsó évtizedeiben Magyarország végvidékein is forogtak lengyel veretek. Ám a 15. századi lengyel veret, első pillanatban, e leletkörnyezet­ben érthetetlennek tűnik. Nyilvánvaló, hogy ez is a 16. század végén, a korabeli lengyel véreteket „kísérve" juthatott hazánkba, és semmi esetre

1. Pénzverde. Miksa császár Weisskunig című képes életrajzából Hans Burgmair fametszete, 1515 körül

EREMANYAG 85

2. Részlet a grazi Haditanács egyik rendeletéből a bajcsai katonaság zsoldfizetésének ügyében, 1579. július 11.

sem korábban került a magyar pénzforgalomba: „saját" korában ugyanis lengyel pénzek nem forogtak Magyarországon.

Várakozásainkkal ellentétben igen csekély az osztrák pénzek aránya. Egy kevert (stájer, horvát, német és magyar) nemzetiségű helyőrség eseté­ben, amely zsoldját stájer-osztrák területekről kapja, elvárható lenne, hogy a pénzek között több osztrák eredetű veret is legyen. A magyarázat feltehe­tőleg abban rejlik, hogy az ásatáson előkerült pénz - piaci kisforgalomban használt aprópénz - a környékkel folytatott kereskedelmet, vásárlásokat szolgálta. Aprópénzként tehát csak olyan veretek jöhettek szóba, amelyeket a közeli falusi-mezővárosi környezet is elfogadott, magyarán amelyért vásá­rolni lehetett. Ezzel szemben a várral kapcsolatban fennmaradt írásos emlékekben vagy egyértelműen az osztrák pénzrendszerrel találkozhatunk (ezt jelzi a forrásokban a schilling és a pfennig elnevezés), vagy a zsold­listákban a fl (= florenus) rövidítéssel, amely forintot jelent (2. ábra). Hogy ez milyen forint lehetett, néhol maguk a források árulják el: rajnai, tehát a magyarnál értéktelenebb számítási forint. Egy magyar számítási (tehát nem arany!) forintért ugyanis 100 magyar dénárt adtak, a rajnai számítási

Besaczung Weitschawär vnd Keresstur

Auf die Teütschen Khnecht laufft Monat= lieh fl 634 Vnnd drey Monat fiat fl 1902

Auf Zwayhundert Hussarische Phärdt laufft Monatlich fl 932 Vnnd drey Monat fiat fl 2796

Auf drey hundert Haramia Monat= lieh fl 978 Vnd drey Monat fiat fl 2934

Das wäre das erst Quartal fiat fl 7632

vnnd dann hernach seit Vltima May biß zu Außganng diß Monats Nouem(bris) die Musster eheunder nit beschiecht Zway Monat.

Bajcsa és Keresztúr legénysége

A német gyalogosoknak havonta 634 Gulden jár, ez három hónapra 1902 Gulden

A 200 huszárnak havonta 932 Gulden jár, ez három hónapra 2796 Gulden

A 300 haramiának havonta 978 Gulden, ez három hónapra 2934 Gulden

Az első negyedévi zsold 7632 Guident tesz ki

Ha a május vége és november vége közötti id& szakra vonatkozóan a mustra nem történik meg, akkor csak ícét havi zsoldot kell teljesíteni.

86 GYONGYOSSY MARTON

forintért csak 80 magyar dénárt. Ezzel szemben a magyar aranyforint ár­folyama ekkor 120 és 300 dénár között ingadozott Horváth Tibor Antal adatai szerint. Valószínűleg a katonák zsoldjukat, vagy annak egy részét már ezüst aprópénzben kaphatták meg - amikor megkapták egyáltalán - , hogy könnyebben megvásárolhassák a szükséges dolgokat. Az viszont biztosnak látszik, hogy a zsold jelentősebb részét természetben kapták meg.

A zsoldlisták más szempontból is érdekesek. Malakóczy Miklós kapitány havonta 50 (rajnai) forintot kapott, míg egy gyalogos 4 forintot. Egy 1582. évi feljegyzés szerint a baj csavar i 105 fős német zászlóaljnak, a 150 huszár­nak és a 100 haramiának (délszláv gyalogosnak) havonta összesen 1668 raj­nai forintot fizettek. Ebben az időszakban - soproni adatok alapján - egy ló ára 16 és 30 magyar számítási forint között ingadozott, míg egy pint borért 4-6 magyar dénárt kértek el a kiskereskedelemben. Egy pár felnőtt csizma ára 75-150 magyar dénár lehetett, száz darab fatányéré 30, míg egy rézüst 800 dénár volt a soproni adatok alapján. Kiszámítható, hogy egy-egy katona mit vásárolhatott (volna) zsoldjáért. Maradt fenn adat a vár fel­szereléséről is értékmegjelöléssel, szintén az osztrák szisztémának megfelelő­en. Egy font ólom kapcsán például azt olvashatjuk, hogy értéke 16 dénár. Ebben az esetben azonban vélhetőleg nem magyar dénárról van szó, hanem osztrák pfennigről. A helyzet tehát hasonló lehetett a megszálló katonaság esetében tapasztalható jelenséghez: az értékeket és a zsoldot ugyan saját pénzben állapítják meg, ám ténylegesen olyan pénzeket használnak, amiket az ott élő lakosság is elfogad.

Az éremanyag alapján viszonylag jól keltezhető a vár „megszűnése". Már említettem, hogy a záróveret az 1597-es évszámot viseli, s mivel ezek a pénzek a hétköznapi életben használatos aprópénzek, megállapíthatjuk, hogy a várat a záróveret évét követően 2-3 éven belül (legkésőbb 1600-ban) hagyhatták el.

3. Részlet I. Ferdinánd 1529. évi pénzrendeletéböl, amelyben betiltja Szapolyai János pénzeit

EREMANYAG 87

AZ ÁSATÁS SORÁN ELŐKERÜLT ÉRMEK

Aranypénz: Salzburgi Érsekség,

Michael von Kuenburg (1554-1560) dukátja, M. 925. (1) Ezüstpénzek: Magyarország,

II. Lajos (1516-1526) denára, H. 841., К - B, 1519 (1); I. Ferdinánd (1526-1564) denárai, H. 935.var., К - В 1538 (2), 1546 (2), 1547 (3),

1550 (1), 15500) (1), 1551 (1), 1553 (1), 1555 (1), 15550) (1), 1556 (1), 1558 (1), 15... (1), ? (1); H. 936., К - В, 1551 (1), 1559 (2), 1561 (1); ? (1550 körül) (1);

Miksa (1564-1576) denárai és obolusai, H. 992., К - В, 1566 (3), 1568 (1), 1569 (1), 15690) (2), 1572 (2), 1573 (1), 1574 (1), 15... (1); H. 993., К - В, 1575 (2), 1576 (3), 1577 (1), 1578 (1); H. 995., К - В, 1571 (1), 1576 (2);

I. Ferdinand vagy Miksa denára, К - В, 156... (1); Rudolf (1576-1608) denárai és obolusa, H. 1055., - , 1580 (1); H. 1058., 1578 (1); ?, ?,

1580 (1); H. 1059., К - В , 1580 (1), 1585 (1), 1586 (2), 1588 (1), 1589 (1), 158... (1), 1591 (2); H. 1059.var., К - В, 1597 (1); H. 1068., К - В, 1589 (1);

Kibocsátó azonosíthatatlan, K - B ( l ) ; ?, 157... (1) Hamis dénárok: I. Ferdinánd (1526-1564) H. 935.var., К - В, 153... (1), Miksa (1564-1576) H. 992., К - В , 15680) (1); H. 993., К - В , 15770) (D, ?,

К - В , ?(2); Rudolf (1576-1608) ?, 1579 (1); ? ,К-В , ? (1); rosszabb minőségű hamisítványok, К - В (4); В - К (1), S - В (1); ? (2)

Alsó-Ausztria, II. Rudolf (1576-1612) 3 krajcárosa, 1594 (1)

Stájerország és Karinthia, . Károly (1564-1590) 3 krajcárosa, 15860) 0 )

Lengyelország, - f Kázmér (1447-1492) félgarasa, Gum. 451., (1); Zsigmond (1506-1548) félgarasa, Gum. 480., ?, (1)

Rézpénz: Stájerország és Karintia,

Károly (1564-1590) zsetonja, 1569 (1) Azonosíthatatlan darabok: 11 darab

JEGYZETEK

1. Az ásatáson kívül ismereteim szerint 5-6 darab érem került elő szórványként a területről, pontos meghatározásukat nem ismerem. Tudni lehet azonban, hogy közülük egy darab Ferdinánd-, egy pedig Rudolf-denár volt.

2. 1467 után a magyar számítási forint és aranyforint értéke egybeesett, ám a 16. század folyamán a pénzrontások hatására a kettő értéke ismét elvált.

FONTOSABB IRODALOM

BERNHART, M - R O L L , К., Die Münzen und Medaillen des Erzstiftes Salzburg. I-II. München [е. п.]

DÁNYI D.-ZlMÁNYl V., Soproni árak és bérek a középkortól 1750-ig. Budapest 1989. GUMOWSKI, M., Handbuch der polnischen Numismatik. Graz 1960. HORVÁTH T. A., A magyar aranyforint értékváltozása 1490-1700 között. Numizmatikai

Közlöny 58-59 (1959-1960) 33-50. HUSZÁR L., A lengyel pénzek forgalma Magyarországon a XVI-XVII. században.

Numizmatikai Közlöny 68-69 (1969-1970) 57-62. HUSZÁR L., Magyar várak, mint pénzhamisító műhelyek a XVI. században.

Műemlékvédelem 13 (1969) 80-87. HUSZÁR, L., Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest-München 1979. KOMÁROMY A., Egy hamis pénzverő a XVI. században. Századok 27 (1893) 647-667,

748-759. ROTH, F. О., Wihitsch und Weitschawar. Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen

Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil IL Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereins für Steiermark 61 (1970) 151-214.

VÁNDOR L.-KOVÁCS GY.-PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 85-119.

A török kori Baj csavar állatai Bartosiewicz László

M agyarország 1526-ban kezdődött török megszállása hat emberöltőnyi idegen uralomhoz vezetett. A terjeszkedő Oszmán Birodalom nyugati

határán, két világrend találkozásánál a háborúskodásokkal kísért, elkerül­hetetlen kulturális kölcsönhatás új elemek megjelenéséhez vezetett az élet számos területén, így az állattartási és húsfogyasztási szokásokban is. A régmúlt mindennapok e fontos, gyakorlati oldalát elsősorban az ásatáso­kon lelt állatcsontok vizsgálatával, a leletanyagban felismert állatfajok környezeti, gazdaság- és kultúrtörténeti értelmezésével ismerhetjük meg.

A Kanizsától délnyugatra 1578 és 1600 között fennállt Baj csavar az Oszmán Birodalom akkori nyugati határán közvetlenül kívül eső erődítés volt. A Kanizsa-patak mocsaras árterének egyik átkelőhelyét védte a kb. egy hektárnyi, ötszögletű kis vár, amely legmagasabb, délnyugati részén mintegy 160 méterrel magasodott a tengerszint, 10-15 méterrel pedig a környező térszín fölé.

Alig emberöltőnyi működése alatt az itt állomásoztatott, főleg német­ajkú, valamint horvát és magyar alakulatok határozták meg kulturális arculatát. Ez a többszáz fős katonai közösség önálló élelemtermeléssel nyilván csak elenyésző mértékben foglalkozott, mindenféle ellátmánya

90 BARTOSIEWICZ LASZLO

1. A bajcsai állatcsontleletek százalékos összetétele

2. A legfontosabb emlősállatok csont­töredékeinek aránya török kori lelőhelyeken

jelentős részét osztrák területekről kapta. Az árujegyzék élelmiszer tételei között állati termékek is szerepelnek: baromfiak, tojás és sajt, valamint közelebbről meg nem határozott füstölt hús. A környékbeli gazdálkodás­nak aligha kedveztek a határövezet török katonai mozgásai és az ezekből fakadó gyakori összecsapások. A bajcsai lelőhely állatcsontanyagának összetételét tehát részben a település katonai jellege, részben pedig az Oszmán Birodalom terjeszkedésével kialakult gazdasági és kulturális közeg határozta meg.

Magyarország korabeli lelőhelyein a török megszállással kapcsolatba hoz­ható, délnyugat-ázsiai állattartási hagyomány legalább háromféleképpen nyilvánult meg:

1. számos lelőhelyen kimutatható a sertéshúsfogyasztás háttérbe szorulása, 2. megfigyelhető új háziállat fajok behozatala, 3. feltételezhető egyes helyi háziállat fajokon belül új fajták megjelenése is. Kérdés, hogy ezek a művelődéstörténeti tények mennyire tükröződnek

a bajcsai régészeti feltáráson napvilágra hozott állatmaradványokban? Volt-e a helyi húsfogyasztásnak a törökök közelségével magyarázható jelleg­zetessége? Milyen természetes környezetre és életmódra utalnak a lelőhely állatmaradványai ?

A SERTÉSHÚSFOGYASZTÁS HÁTTÉRBE SZORULÁSA

A Baj csavaron eddig meghatározott, tízezret meghaladó számú csont­lelet több mint háromnegyed része a később részletesen tárgyalandó szarvasmarhától (Bos taurus) származik (1. ábra). Fontos részlet azonban, hogy a kisebb számú sertés- (Sus domesticus) csonttöredék a leletanyag 16%-át adta, jelentősen meghaladva a juh- (Ovis aries), illetve kecske-(Capra hircus) csontok csupán 5%-os arányát. A bajcsai húsfogyasztás máris élesen elüt a törökök által megszállt terület több ismert lelőhelyének húsfogyasztási jellegzetességeitől, ahol a kiskérődzők vallási okokból gya­koribbak, hiszen jórészt a mellőzött sertés szerepét vették át. Az Oszmán Birodalomra azonban viszonylagos vallási türelem is jellemző volt: fonto-sabb volt a gazdaság működtetése, és a mindenre kiterjedő alapos adózta­tás, amely alól a sertéstartás sem volt kivétel. Az a tény, hogy maguk a törökök a sertéshús fogyasztásától az állat „tisztátalansága" miatt tartózkodtak, még a megszállt területeken sem jelentette a sertéstartás til­tását. Mégis, olyan településeken, ahol nagyobb számban laktak törökök, az ételhulladékban a szarvasmarháé mellett főleg a juh és kecske marad­ványai uralkodtak.

BAJCSAVAR ALLATAI 91

Hogyan illeszkedik Baj csavar ebbe az általános képbe? Hét nagyszabású ásatás (3. ábra) legfontosabb háziállatainak százalékos összehasonlítása azt mutatja, hogy olyan török kori településeken, ahol a lakosság feltehetően nem iszlám hitű volt (a bajcsai osztrák, német, horvát és magyar katonaság, a székesfehérvári magyarok és a Szekszárd melletti Új palánkon török zsold' ban állomásozó szerb és bosnyák martalócok), a sertéscsontok aránya leg­alább tíz százalék körüli volt (2. ábra). Az Oszmán Birodalom határán kívül eső, törökök által nem lakott bajcsai várban a sertéscsontok aránya érthető módon a legmagasabb. Ez önmagában nem meglepő, de fokozott hangsúlyt ad annak a megfigyelésnek, hogy a megszállt területek sertéshús fogyasztása sem szűnt meg, hanem a lakosság vallásos és etnikai összetételétől függően váltakozott.

A sertéshús fogyasztásának mértéke nemcsak a lakosság étkezési hagyo­mányain múlott. Számos középkori lelőhely összehasonlítása arra utal, hogy a magyarországi falvakban és várakban, ahol elegendő tér volt sertéstartás­ra, e faj csontjai a leletanyagnak akár egynegyedét is alkották (gyakran meghaladva a bajcsai értéket), a zsúfoltabb városokban viszont inkább a marhahús fogyasztása volt uralkodó.

Adataink szerint a nagyarányú bajcsai sertéshúsfogyasztás kirí a megszállt területeken feltárt lelőhelyek hasonló adatai közül, valamelyest elmarad

3. A szövegben említett török kori régészeti lelőhelyek és késő 16. századi marhakereskedelmi csomópontok

92 BARTOSIEWICZ LASZLO

4. Vaddisznó (359. objektum) és házisertés (333. objektum) jobb karcsontjának méretkülönbsége (H.: 135 és 110 mm)

5. Vad küllemű, ólban tartott házisertések libák társaságában Albrecht Dürernek a „Bolondok hajója" 14. fejezetéhez készített fametszetén, 1497

viszont a békésebb késő középkor váraira jellemző, olykor 20-30%-os érté­kektől. Ezen a téren tehát török hatás lelőhelyünkön alig-alig érzékelhető.

A bajcsai vár alatt folyó Kanizsa-patak vizenyős, erdős ártere nyilván kedvezett a sertéstartásnak. Országszerte, például a közeli Somogy, Bakony vagy a távoli Nándorfehérvár környéki Sumadija kiterjedt tölgyeseiben egykor nagyarányú, makkoltatásra alapozott rideg sertéstartás folyt. A baj­csai sertéscsontok igen változatos méretűek, közöttük nagytestű vaddisznók (Sus scrofa) maradványai is felismerhetők (4. ábra). Ezek is a vár körüli fél­vad tartás lehetőségére utalnak, amelynek eredményeként borzas és hosszú ormányú sertések jutottak a várbeli hentesek kései alá. A középkor primi­tív házisertései amúgy is ilyen megjelenésűek, legfeljebb kisebb termetűek voltak (5. ábra). A várbeli sertéscsontok másik forrása a már említett (de a forrásokban pontosabban meg nem határozott) füstölt áru behozatala lehetett, az így elkészített húsok csontmaradványai azonban aligha különít­hetők el a helyben megölt állatok „nyers" csontjaitól.

ÚJ HÁZIÁLLATOK HONOSÍTÁSA

Baj csavar tízezernél több állatcsontlelete között mindössze kettő - egy állcsonttöredék (6. ábra) és talán egy hátcsigolya tövisnyúlvány szilánkja -utal behozott állatfaj, a teve jelenlétére.

Magyarországon tevecsontok csak római és török kori lelőhelyekről ismertek. A bajcsai apró töredékek a teve egy- vagy kétpúpú voltának azo­nosítását nem teszik lehetővé. A pontosan meghatározható hazai leletek azonban aránylag kicsiny méreteik alapján feltehetőleg a kecsesebb test­felépítésű, a Földközi-tenger térségében az arabok által terjesztett egypúpú tevékből {Camelus dromedarius) származnak. Kárpát-medencei megjele-

BAJCSAVAR ALLATAI 93

6. Kifejlett teve jobb állcsontja zápfogtöredékekkel (114- objektum; H.: 85 mm)

nésük a mindenkori hódítók csapatmozgásaival (a római korban szíriai alakulatok, esetünkben nagyszabású török tüzérségi szállítások) hozhatók összefüggésbe (7. ábra). A „sivatag hajója" szélsőségesen száraz éghajlathoz alkalmazkodott, emiatt a Mura-vidék mocsaras tájain igencsak nyomorúsá­gosan érezhette magát.

Noha a lényegesen kisebb szekszárdi Újpalánk várának állatcsontjai között legalább három egyedből származó kéttucatnyi tevecsont volt, e faj maradványai még a Kárpát-medence egykor törökök által megszállt terüle­tén is ritkák. Ennek egyik magyarázata, hogy a lóhoz (Equus caballus) hasonlóan a tevét a közlekedésben-szállításban hasznosították. Emiatt csont­jai kisebb valószínűséggel keverednek a régészeti állattani leletek zömét al­kotó ételhulladékba. Az írásos forrásokból ismert több ezer Magyarországon megfordult török kori katonai málhás teve csontjainak tehát rendszerint csak egy-egy töredéke kerül elő. E teherhordó állatok tetemét a települése­ken kívül (úton-útfélen, csatatereken) kellene keresnünk, ahol viszont régészek ritkábban kutakodnak. A tevecsontok ebből fakadó ritkasága köz­vetve egybecseng avval, hogy a lócsontok száma a tekintélyes méretű bajcsai leletegyüttesben ugyancsak kicsiny (alig tucatnyi), noha az írásos forrásokból tudva tudjuk, hogy Baj csavaron több száz lovas is állomásozott.

7. Málhás tevék, feltehetően puskaporos hordókkal, Georg Hoefnagel 1617-ben közölt Szolnok metszetéről

94 BARTOSIEWICZ LASZLO

Nyilvánvaló azonban, hogy a vár szűkös területén a lótartásra nem volt ele­gendő tér, így a hátaslovak döntő többsége nem az erődítményben pusztult el. Ha mégis, a keresztény hagyomány szerint emberi fogyasztásra alkalmat­lan lótetemek elföldelésére itt nemigen jutott hely. A húsfogyasztás szem­pontjából jelentéktelen teherhordó állatok maradványainak előkerülése tehát inkább a zsúfolt erődítés perifériáján várható.

A kifejlett teve állcsontja az elpusztult nyugati és a feltárt délnyugati bástya közötti falszakasz közelében, a vár legalacsonyabb részének egyik nagy, összetett szemétgödrében volt. A közelben ízületi gyulladások nyomát mutató szarvasmarha ujjpercek is voltak, amelyek idős, feltehetőleg kiszol­gált igavonó állatokból származtak. Ezek húsa a tevééhez hasonlóan csekély élvezeti értékű lehetett, ami részben magyarázza hasonló előfordulásukat. A lócsontok közül több az északkeleti bástya mellett bukkant felszínre. A tevecsonthoz hasonlóan e darabok is önmagukban, szétszórva, más váz­részektől elsodródva hevertek, ami másodlagos helyzetükre utal.

Elképzelhető, hogy a tevehús fogyasztásától a vár katonasága idegenke­dett. Ez az állat tehát leginkább különlegességként, esetleg hadizsákmány­ként juthatott a vár keresztény védőihez a térség mozgalmas hadtörténete során. Noha az elhagyott vár végül a törökök által ellenőrzött területre került, a megrendült erősséget nem foglalták el. Az iszlám hagyományban a nagy értékű málhástevék húshasznosítása ellen egyébként is gazdasági érvek szólnak. Akárhogy is kötött ki tehát ez a példány a bajcsai várban, húsát legfeljebb ínséges időben, jobb híján fogyaszthatták.

Külön érdekesség, hogy míg a másik két, török korban megjelent háziál­latfaj, a Bajcsán nem azonosított ázsiai bivaly és a spanyol közvetítéssel meghonosodott újvilági pulyka a magyarországi háziállat fauna állandó tag­jává vált, a tevék a török megszállással együtt tűntek el a Kárpát-medencé­ből. Ennek bizonyára éghajlati okai is voltak, de ez az állatfaj vélhetően az egykori hódítók számára volt kedvesebb, az ő kulturális hagyományuk részét képezte. Az Oszmán Birodalom 1913-as összeomlása után a tevetar­tással a melegebb és szárazabb Bulgáriában is igen hamar végleg felhagytak.

ÚJ FAJTÁK MEGJELENÉSE - ÁLLATKERESKEDELEM

Csontleletek alapján a háziállatokon belüli fajták felismerése általában bizonytalan. Egyértelműen csak határozott minőségi ismérvek segítségével lehetséges. Szarvatlan kecskék koponyáit például először a török korból ismerjük Magyarországon. Ilyenek azonban a kevéske bajcsai kecskecsont között nem fordulnak elő.

BAJCSAVAR ÁLLATAI 95

8. Hat láb három hüvelyk magas, hosszúszarvú ökör 1788-as képe a svájci Einsiedelnből

A fajta modern piaci fogalom, afféle áruvédjegy. Ez persze nem zárja ki, hogy eleink bizonyos népek vagy területek híres háziállatait egységes meg­jelenésük, küllemi jegyeik alapján tartották számon.

Nem látványos, de nagy gazdaságtörténeti jelentőségű a török kori szarvasmarha-állományok megnövekedett változatossága, ami a bajcsai leletekben is megnyilvánul. Feltűnően kicsiny tehenek és igen nagy marhák csontjait egyaránt felismerhetjük, és ezek méreteltérései megha­ladják a tehenek és bikák között egyazon fajtán belül várható termet­különbséget. Ez a jelenség azonban nem délnyugat-ázsiai marhabehozatalt, hanem a megszállásból közvetve fakadó fajtaátalakító hatást mutat. A török uralom alatt is virágzó, középkori hagyományokon alapuló tőzsér-kedés ugyanis serkentőleg hathatott a közismert, de vitatott eredetű magyar szürke szarvasmarha létrehozására és nemesítésére. A mai magyar szürkéhez hasonló állatok a 18. századra Közép-Európa több országában ismertté vál­tak (8. ábra).

Noha az e fajtára utaló hosszú szarvcsapokat Bajcsavárról nem ismerünk, a 2. ábra grafikonja szerint a marhahús a közeli barcsi török kori erőd és Baj csavar élelmezésében rendkívüli jelentőségű volt. E faj csonttöredékei nemcsak a többi fontos háziállatéhoz képest haladják meg a 75%-ot, ha­nem magasabbak az országos marhakereskedelemben közvetlenül érdekelt váci dunai átkelőhely török kori értékeinél is.

Bajcsa (akárcsak a közeli Barcs és Szigetvár) a délnyugat felé irányuló élőállat-kivitel útvonalainak egyikén feküdt (hisz' mocsári átkelőhely is

96 BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ

volt), amely a Nagyalföld felhajtóhelyeit Stájerország és Észak-Itália piacai­val kötötte össze. A nagy forgalmú váci rév ettől lényegesen északabbra feküdt, de a dunaföldvári átkelő fontos helyi közvetítő szerepet játszott a keletről délnyugatra irányuló országos marhahajtásokban.

Az említett helységek élőmarha forgalmát jól szemlélteti néhány kora­beli feljegyzés, amely csak kevéssel előzi meg Baj csavar építését (a helysé­gek földrajzi fekvése a mai Magyarországon a 3. ábrán látható):

MARHA- V IZSGALT IDŐSZAK NAPI LÉTSZÁM (NAP) ÁTLAGLÉTSZÁM

Vác, 1560 27.901 61 457 Vác, 1563-1564 30.248 213 236 Dunaföld vár, 1560 9905 61 164 Szigetvár, 1559-1560 10.076 313 32

Meglehet, a nagyobb dunai átkelők után a Dunántúlon szétterülő állat­hajtásokból Szigetvár vidékére már egy-egy napra átlagosan kevesebb jutott, a régészeti állattani adatokból is érzékelhető, hogy az Itália és Stájer­ország városai felé terelt szarvasmarhák egy része a 16. század közepéig át­haladt a térségen. Noha a kereskedelem az útvonalak áthelyeződésével a század végére Bajcsa környékén is visszaesett, a heveny háborúskodások idejét leszámítva jó kínálat lehetett marhahúsból.

A marhakivitel sikerének záloga az volt, hogy abban a tőzsérkedő magyar nemesség, a tizedet szedő egyház, a harmincadot gyűjtő királyi vámszedők és a török adóhatóság egyaránt érdekelt volt. Ráadásul a török kor gyakran há­borús, veszedelmes viszonyai között a rideg állattartás a helyhez kötött szán­tóföldi földművelésnél amúgy is rugalmasabban gyakorolható volt. Részletes dokumentumai is éppen a török hatóságok jóvoltából maradtak fenn.

Az igazsághoz tartozik, hogy a bajcsai (akárcsak a barcsi) nagytömegű marhacsont közvetlen forrását nem ismerjük. A 16. század második felében, a tőzsérkedésben élenjáró Zrínyi-birtokok a végváriak szarvasmarha-ellátá­sában is szerepet játszottak a Mura-vidéken. A bajcsai katonai erősség élel­mezésében a helyi állományok levágása is fontos lehetett, az állatok árát azonban leszoríthatta a térségen átáramló állathajtások által békésebb idők­ben teremtett nagy kínálat. Ez eleve könnyítette a várak központi ellátását, de alkalmasint a katonai rekvirálások esélyeit is javította.

Az élőállat-kereskedelem említett hatása mellett biztosak lehetünk abban, hogy a török kori állathasználat településtípusonként is eltért. A marhahús a városi tömegélelmezés és hadtáp jellegzetes összetevője volt

BAJCSAVAR ALLATAI 97

nem csak a középkor során, de már a római Pannoniában is. E nagytestű állatokat csak kellő számú fogyasztó kedvéért érdemes levágni. A fölösleges hús sózással és füstöléssel tartósítva könnyen újra elosztható, szállítható.

9. Mészáros. Jóst Amman fametszete. Németország, 1568

ÉLETMÓD A VARBAN

A településmaradványok és írott források összevetése arról árulkodik, hogy a folyamatosan javítgatott bajcsai erődítmény több száz lakója megle­hetős zsúfoltságban, rendetlenségben élhetett. Erről a nagy tömegben fel­halmozott ételhulladék, azaz állatcsont, már önmagában is tanúskodik. Az sem valószínű, hogy ilyen körülmények között a vár területén nagyobb számban lábasjószágot tartottak volna. Az emberrel együtt élő kutyák (Canis familiáris) és macskák (Felis catus) csontjait is csupán elenyésző számban hozták felszínre az ásatások. Egy nagytermetű kutya jobb állcsont­töredékén a szemfog mögött erőteljes haránt irányú vágásnyomok vannak, amelyek talán a nyúzáskor a bőrben hagyott „agyar" kivágása során kelet­keztek. A kutyák jelenlétére közvetve több csonton utalnak rágásnyomok, de az ilyen leletek sem gyakoriak.

Elképzelhető, hogy a vár területén egy-egy tejelő kecskét, továbbá baromfit tartottak, de az elfogyasztott hús többsége vagy a patakparton legeltetett álla­tokból származott, vagy kereskedelem révén jutott a vár lakóihoz. Látszólag helyi szarvasmarhavágásra utal az a tény, hogy a nagyobb csontokat durván és rendszertelenül darabolták fel igen éles fémszerszámokkal. A határozottságuk ellenére is ötletszerűnek tűnő vágásnyomok inkább vérmes hadfiak ténykedé­séről, semmint szakképzett mészárosmunkáról árulkodnak (9. ábra). Jellemző például a marhák könyök- és térdízületének hosszanti széthasítása, amellyel a csontok kibontásának aprólékos, szakszerű munkáját kerülték meg. Ilyen vágások a csánkízület csontjain is azonosíthatók. Feltételezhetjük, hogy ha a húst feldarabolva, hadiszállítások keretében hozták volna a várba, a húsban hagyott, méretre szabott csontok óvatosabb, rendszeresebb vágásnyomokat mutattak volna. A darabolás e példáit középkori városi lelőhelyekről jól ismerjük, de Bajcsán csak véletlenszerűen fordultak elő.

VADÁSZAT ES KÖRNYEZET

Valamennyi ismert török kori lelőhely állatcsontanyaga megegyezik abban, hogy csupán elhanyagolható mennyiségű vadállatmaradványt tartal­maz. Ez a hithű mohamedánok által lakott településeken érthető, hiszen a vadászzsákmány kivéreztetés nélkül, azaz nem a rítus szerint pusztul el.

98 BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ

10. Halételek ábrázolása egy nürnbergi röplapon, 1587

A török hatás megnyilvánulását így csak a „negatív bizonyítékoktól", azaz a vadállatleletek hiányától várhatjuk.

Baj csavar keresztény vitézei ugyanakkor a leletek tanúsága szerint kedvtelésből vadászgattak gímszarvasra (Cervus elaphus), vaddisznóra, mezei nyúlra (Lepus europaeus), de e szórakozás élelemszerző szerepe je-lentéktelen volt. A lelőhely sajátos környezetére utal a vadállatmaradvá-nyok között a hódok (Castor fiber) csontjainak viszonylag nagy száma. Ezek az állatok nemcsak a Kanizsa-patak árterének ingoványos voltát bizonyítják, hanem azt is, hogy a vízfolyás mentén lombos erdők voltak. A hód vízben élő állatként a keresztények számára böjti eledel is volt, noha csontjainak jelenléte egyszerűen az étrendet változatosabbá tevő ínyencségekre is utalhat. Czifray István 1840-es szakácskönyve például leírja, hogyan készíthető párolt hódtalp citromlével, de borban főzött hódcombra is közöl receptet.

Tekintettel arra, hogy a leletek gyűjtésekor iszapolásra nem volt lehető­ség, kisméretű halcsontok csak elvétve fordulnak elő a bajcsai anyagban. Iszapolás nélkül még a legalaposabb ásató is csak a halcsontok töredékét képes megtalálni. Kézi gyűjtéssel a nagyobb pontyok (Cyprinus carpio; 13) és néhány harcsa (Silurus glanis; 7) csontját lehetett begyűjteni. Noha ez a kevés csont messzemenő következtetésekre nem alkalmas, az azonosított fajok a sekély, meleg, lassú vízfolyások jellegzetes fajai, azaz jól jellemzik a mocsaras környezetet (10. ábra).

ÖSSZEFOGLALÁS

A bajcsai várban feltárt nagytömegű állatmaradvány többé-kevésbé ma­gán viseli a török kor jellegzetességeit. Ugyanakkor ezek a leletek mégis jellemzőbbek az erődítést zömmel használó és ellátó német katonaságra. Érdekességük éppen abban rejlik, hogy a lelőhely határhelyzete miatt két nagy kultúra nyomait őrizték meg.

BAJCSAVAR ALLATAI 99

A viszonylag nagytömegű sertéshúsfogyasztás egyértelműen nyugati je­lenség, amely egybeesik avval a történeti ténnyel, hogy a vár nem volt tö­rök kézen. A teve megjelenése leletanyagunkban csaknem véletlennek tekinthető, mégis fontos bizonyítéka az Oszmán Birodalom végein is érzékelhető keleti hatásnak. Ez a különleges lelet elsősorban az ismert írá­sos források tárgyi bizonyítékaként fontos. A nagytömegű, változatos méretű szarvasmarhacsont önmagában nem értelmezhető török hatásként, de a szélesebb történelmi képbe pontosan illeszkedik. Az élőállat-kivitel és a katonai tömegélelmezés egyaránt a napi politikai helyzettel változhatott, mégis fontos része volt a végvári életnek.

Rövid, de mozgalmas fennállása alatt a bajcsai vár lakóinak húsfogyasztása révén is árulkodik a korabeli természeti környezetről és gazdasági viszonyokról.

A lelőhely és az ásatás körülményeinek ismertetéséért Kovács Gyöngyinek tartozom köszönettel.

JEGYZETEK

1. A Magyarországon őshonos fajtaként számon tartott, zsírhasznú mangalica kialakulásá­ban az Oszmán Birodalom szerbiai részén űzött nagyarányú sertéstartás meghatározó szerepet játszott az Újkor hajnalán. A csaknem szőrtelen, zömök termetű házisertések az utóbbi kétszáz év tenyésztői fáradozásának eredményei.

2. A tevekanca vemhességi ideje átlagosan 400 nap, így az ellesek között legalább két év telik el. A lassú utánpótlás az állat egyedi értékét növeli.

3. Hasonló környezetre utal a közeli Kerka-patak völgyében a szlovéniai Hódos falu neve is. 4. Érdekesség, hogy a katonai környezetben fényűzésnek tűnő citromot - természetesen

a hódtól függetlenül - a bajcsai vár ellátmányának jegyzékében is említik.

FONTOSABB IRODALOM

ÁGOSTON G., Az oszmán tüzérség és a magyarországi várharcok egy kiadatlan 17. századi török krónika alapján. In: Magyar és török végvárak, 1663-1684. Szerk.: Bodó S.-Szabó J. Eger 1985, 173-183. (Studia Agriensia 5.)

BARTOSIEWICZ L., A magyar szürke marha históriája. Természet Világa 124:2 (1993) 54-57. BARTOSIEWICZ, L., Cattle trade across the Danube at Vác, Hungary. Anthropo-zoologica 21

(1995) 189-196. BARTOSIEWICZ L., Közép- és török kori állatmaradványok Segesdről. Somogyi Múzeumok

Közleményei 12 (1996) 183-222. BARTOSIEWICZ, L., Camels in Antiquity: The Hungarian connection. Antiquity 70/268

(1996) 447-453. BARTOSIEWICZ L., Állattartás és környezet a török-kori Kárpát-medencében. In: A táj

változásai a Kárpát-medencében a történelmi események hatására. Szerk.: Füleky Gy. Budapest-Gödöllő 2000, 62-70.

100 BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ

BOCSOR G., A magyar tarka marha. Budapest 1960. BÖKÖNYI, S., Representations of camels in a Hungarian medieval chronicle. Acta AgrHung

18 (1969), 247-251. BÖKÖNYI, S., History of Domestic Mammals in Central and Eastern Europe. Budapest 1974. GAÁL L., A magyar állattenyésztés múltja. Budapest 1966. KÁLDY-NAGY GY. , Statisztikai adatok a török hódoltság alatti területek nyugati irányú

kereskedelméről. Történeti-Statisztikai Évkönyv 1965-66 (1968) 27-87. KOVÁCS G Y . - R Ó Z S Á S M., A barcsi török palánkvár. Somogyi Múzeumok Közleményei 12

(1996) 163-182. PALÁDI-KOVÁCS A., A magyarországi állattartó kultúra korszakai. Budapest 1993. ROTH, F. О., Wihitsch und Weitschawar: Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen

Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil II: Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 61 (1970) 151-214.

SzAKÁLY F., A Délnyugat-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XVI. század derekán. Somogy megye múltjából. Levéltári Közlemények 4 (1973) 55-112.

VÁNDOR L.-KOVÁCS GY.-PÁLFFY G., A régészeti és az írott források összevetésének lehetőségeiről: A bajcsai vár (1578-1600) kutatásának újabb eredményei -Archäologische und schriftliche Quellen im Vergleich: Neuere Ergebnisse der Erforschung der Grenzburg Weitschawar (Bajcsavár) (1578-1600). Archaeologiai Értesítő 125 (1998/2000) [2002] 5-119.

VÖRÖS I., Előzetes jelentés a békés-kastélyzugi törökkori palánkvár állatcsont leleteiről, 1975-78. Archaeologiai Értesítő 107:1 (1980) 112-114.

VÖRÖS I., Török kori állatcsontleletek Magyarországon. In: A hódoltság régészeti kutatása. Szerk.: Gerelyes I.-Kovács Gy. Budapest 2002, 339-352. (Opuscula Hungarica 3.)

Madárleletek a bajcsai várból Gál Erika

B ajcsavár - eddig átnézett - régészeti állatleletei között 172 madárcsont található. A madárcsontváz legtöbb eleme jelen van, hiányoznak

a lapockacsontok és az apró ujjpercek, illetve karmok. Az utóbbiak azon­ban elsősorban időigényes iszapolással lelhetők meg. Valamennyi csont jó megtartású és azonosítható volt.

A leletek zöme tyúk- (Gallus gallus domesticus, 92 db; 53,5%) és lúd-csont (Anser anser domesticus, 61 db; 35,5%). Nyolc lelet feltehetőleg tőkésrécéhez (Anas platyrhynchos), egy-egy csont pedig а rózsás pelikánhoz (Pelecanus onocrotalus), a vörösgémhez (Ardea purpurea), а héjához (Accipiter gentilis), a karvalyhoz (Accipiter nisus), a pusztai sashoz (Aquila rapax), a szárcsához (Fulica atra), az örvös galambhoz (Columba palumhus) és valószínűleg a vetési varjúhoz (Corvus cf. frugilegus) tartozik.

A házityúk és a háziliba, amint azt a leletek nagy száma is mutatja, a szárnyasok között jelentős szerepet tölthetett be a vár lakóinak élelmezé­sében. Több csonton megfigyelhető húsolás/vágás és perzselés nyoma is. A hús elfogyasztása után a csontokat a jelek szerint egyéb háziállat (pl. kutya, sertés) is megrághatta.

A csontok alaktani jellegei alapján az is megállapítható, hogy nem min­den madárcsont tartozik felnőtt egyedhez. A fiatal csirkecsontok száma (10 db) itt is meghaladja a kislibákéit (3 db). Ennek oka az is lehet, hogy a libákat nemcsak húsukért, de zsírjukért és akár tollukért is tartották. Ráadásul a hízott liba sokkal értékesebb. Ugyanakkor a tyúkok vala­mennyivel szaporábbak, mint a libák: míg egy kotló alá - nagyságától függően - manapság 15-20 tojást is raknak, addig a libákat 10-12 tojásra szokták ültetni.

Ami a madarak háziasítását illeti, a tyúkmaradványok között a maiaknál valamennyivel kisebb méretű csontokat találunk (1. ábra). A liba esetében egyes csontok - pl. az orsócsont (radius) - morfológiai jellegei egyértelmű­en a házilúdra utalnak. A házityúkról Magyarországon már a vaskor óta ismertek adatok. A csontjai alapján vad ősétől alig megkülönböztethető házilúdra csak az Árpád-kortól kezdődően (10-12. század) van írásos emlé­künk. Európában Közép-Angliából a 6-11. századból, Lengyelországból a 10-12. századból, Bulgáriából pedig egy 2-6. századi római városból (Boev, 1991) vannak mind a házityúkra, mind a házilibára, ill. házikacsára vonatkozó adataink. Feltételezhető, hogy a várban a zsúfoltság ellenére is tartottak tyúkokat, az erőd körüli vizenyős területen pedig a háziludak is könnyen megéltek (2. ábra). A grazi Stájer Tartományi Levéltárban F. O. Roth által feldolgozott korabeli élelmiszerjegyzékekben azonban szá­mos más tétel mellett tyúk és liba, sőt tojás is szerepel, ami valamelyest megkérdőjelezi a helyi baromfitartás mértékét.

Récecsontok kis számban ugyan (8 db), de több helyről is előkerültek a bajcsai várban. A leletek között két koponyatöredék is található. Az egyik (a 2l-es objektumból származó) hosszában szabályosan ketté­vágott és a koponyatetőn további átlós irányú vágásnyomok láthatók. A kacsát a lúdnál később háziasítottak, Magyarországon csak a közép- és török korban (pl. 14-15. század, Segesd) jelennek meg a fejlettebb formák. A bajcsai récecsontokról sajnos nem állapítható meg egyértelműen, hogy e madarakat háziasították-e már, vagy a maradványok a vad őshöz, a tőkés­récéhez tartoztak; az utóbbiak számára a vár körüli mocsaras, vizes terület ideális élőhely lehetett. Közvetve ezt támasztja alá, hogy a Bajcsára szállí­tott baromfiak fennmaradt jegyzékében csak tyúkokat (tojást is), libákat és „az uraságok számára" galambokat említenek. Ez természetesen nem zárja ki a bajcsai házikacsa-tartás lehetőségét.

A rózsás pelikán könyökcsont töredéke az egyedüli madárlelet a 159-es objektumban. Ennek a fajnak magyarországi költéséről 1858-ig ismertek adatok, ma már csak véletlenszerűen fordul elő itt. A pelikán a sekély,

1. Középkori tyúk és kakas a svájci Conrad Gesner 1557. évi madarászkönyvéből

MADÁRLELETEK 103

melegvizű deltákat kedveli, ezért minden bizonnyal szállították a bajcsai erősségbe. Amennyiben helyben zsákmányolták, jelenléte a muravölgyi mocsárvilág nagy, nyílt vízfelületeire utal. A csont diafízisén vágásnyom észlelhető. A szinte kizárólag halat fogyasztó madarak húsa mai ízlésünk szerint kellemetlenül markáns ízű, mindazonáltal egy ilyen nagy termetű madár kecsegtető húsforrás lehet.

A vörösgém és a szárcsa Magyarországon költő madarak. Mindkét faj mo­csaras környezetben él, valószínűleg vadászat közben ejthették őket. A gém teljes kézközépcsontját a 333-as ház területén találták lúd- és tyúkcsontok társaságában, ami közvetve a gém elfogyasztására utal. E csont proximális végén vágási nyomok láthatók. A szárcsalelet (csüdtöredék) szintén lúd- és tyúkcsontokkal együtt került napvilágra a 165-ös objektumból.

A héja és a karvaly kedvelt ragadozó madár, amelyeket alkalomadtán solymászathoz használtak a középkorban. Boev (1991) hasonló adatokat közöl már a 2-6. századi Nicopolis ad Istrum római városban talált leletek­ről. Egyes népek fogyasztják is a ragadozókat. Erre utalhat a bajcsai várban talált héja felkarcsonton (humerus) észlelt perzselési nyom, de az sem kizárt, hogy véletlenül sodródott valamelyik tűzhely közelébe. Ez a hím példánytól származó héjacsont lúd-kézközépcsont (carpometacarpus) társaságában került

2. Házilúd a németalföldi Adrian Collaert 1600 körül megjelent albumából

104 GAL ERIKA

elő a 157-es objektumból. Egy nőstény egyedhez tartozó karvaly lábszárcsont (tibiotarsus) szintén egyedüli madárlelet a 105-ös objektumban.

A pusztai sas jelenléte igencsak meglepő Bajcsán, figyelembe véve, hogy ez a faj Afrikában és Dél-Ázsiában elterjedt, és csak elvétve, vándorlás köz­ben fordul elő Európában. Ezért úgy gondoljuk, hogy a pusztai sast nem Magyarországon ejtették el, hanem másként, pl. ajándék formájában kerül­hetett ide. Az egyetlen csüdcsont (tarsometatarsus) nőstény egyedhez tar­tozott, és lúd-, valamint tőkésréce-leletekkel együtt találták a 218-as objektumban.

Az örvös galamb közepes termetű vonuló, erdei környezetben élő madár. A lelet a hajdani kapitányi lakhelyhez közel eső 173-as objektumból került elő, ahonnan az állatmaradványokon kívül emberfejekkel díszített (maszkos) bronz övveretek is származnak. Ezt a madarat valószínűleg kedvtelésből tarthatták.

A szomszédos 174-es objektumból került elő a madárleletek másik érde­kes darabja, egy vetési varjú koponyája. A csont meglepően jó állapotban van, így pontosan azonosítható és mérhető. A dolmányos és vetési varjú koponyájának csonttani bélyegei, akárcsak méretei, nagyon hasonlóak. Méretei alapján azonban a bajcsai lelet inkább vetési varjúnak bizonyul.

A koponya homlokcsontján 3-4 gyógyult ütésnyom látható, amelyeket éles tárggyal ejthettek, akár maguk a madarak verekedés közben, csőrükkel. Mivel a koponya aránylag épen és egymaga került napvilágra, a legkevésbé valószínű, hogy a varjú élelmezési célokat szolgált volna. Figyelembe véve a vár lakóinak összetételét és társadalmi pozícióját, ez a madár is lehetett „házi kedvenc". A varjúfélék közismerten barátságos, intelligens madarak, fióka kortól felnevelve megszeretik gazdájukat és ragaszkodnak hozzá.

A magyarországi középkori Corvida-leletek összefoglalásában Bartosiewicz olyan erdélyi varjú- és csókakoponyákra utal, amelyeket a 18. században - egér- és verébfejekkel együtt - a hathatós kártevőirtás bizonyítékául be kellett mutatni a hatóságoknak.

A madárcsontok között volt egy megmunkált darab, a 298-as objektum­ból egyedüli madárleletként előkerülő lúd felkarcsont (humerus). A sima, szürkés-márványszínű leletet a csont disztális fele alkotja, a diafízis egyenes vonalban keresztbevágott, az epifízisen pedig (a fossa muscularis brachialis szintjén) egy szabályos, 5 mm körüli átmérőjű lyukat fúrtak. Az egyszerű tárgy rendeltetése ismeretlen.

A bajcsai várban talált tyúk- és lúdcsontok e két házimadárfaj fontosságára utalnak. A házi emlősállatok maradványaihoz hasonlóan azon­ban nem dönthető el, hogy milyen mértékben származnak helyben tartott

MADARLELETEK 105

baromfiakból vagy a várba dokumentáltan szállított ellátmányból. Az állat­tani különlegességnek számító pusztai sas kivételével a lelőhely legtöbb vad madara (szárcsa, gém, pelikán) a más bajcsai leletekből és korabeli leírások­ból ismert mocsaras, vizenyős élőhelyre utal. Ez a házilúd- és esetleg kacsa­tartásnak is kedvezett. A ragadozó illetve kozmopolita madárfajok (nappali ragadozók, varjú) szórványos csontjai felvetik e madarak nem étkezési jel­legű hasznosítását.

FONTOSABB IRODALOM

BARTOSIEWICZ L., Árpád-kori állatcsontok a váci vár területéről. Vác 1994, 205-212. (Váci Könyvek 7.)

BARTOSIEWICZ L., Állatcsontok Balatonkiliti VII-VIII. századi avar temetőjéből. Somogyi Múzeumok Közleményei 11 (1995) 173-181.

BARTOSIEWICZ L., Közép- és török kori állatmaradványok Segesdről. Somogyi Múzeumok Közleményei 12 (1996) 183-222.

BARTOSIEWICZ, L., Data on the culture history of crows (Corvidae) in the Hungarian Middle Ages. In press.

BoEV, Z., The birds of the Roman town of Nicopolis ad Istrum (2nc* _ 6 t h C.) at Nikjup, Lovech Region. História Naturalis Bulgarica 3 (1991) 92-102.

BoEV, Z., Waterfowl in Ancient Bulgaria. In: Paleoecologia e Arqueologia. II. Eds.: Queiroga, F. & Dinis, A. P. Vila Nova de Famalicao 1991, 111-120.

CRAMP, S . -S IMMONS, K. E. L. (Eds.), The birds of the Western Palearctic. I. Oxford-London-New York 1977.

MAKOWIECKI, D.-GOTFREDSEN, А. В., Bird remains of Medieval and Post-Medieval coastal sites at the Southern Baltic Sea, Poland. ICAZ Bird Working Group, 4 Meeting, Cracow, Poland, September 11-15, 2001. Abstract volume, 35.

ROTH, F. O., Wihitsch und Weitschawar: Zum Verantwortungsbewußtsein der adeligen Landstände Innerösterreichs in Gesinnung und Tat im türkischen ,Friedensjahr' 1578. Teil II: Erbauung und Einrichtung des Kastells Bajcsavár (1578). Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark 61 (1970) 151-214.

A bajcsai ásatás leletei

Rövidítések:

M.: magasság Pá.: peremátmérő Ph.: peremhossz Fá.: fenékátmérő Tá.: talpátmérő Átm.: átmérő Sz.: szélesség H.: hosszúság V.: vastagság Táv.: távolság Űrt.: űrtartalom Ltsz.: leltári szám Lh.: lelőhely

ArchErt: Archaeologiai Értesítő Acta ArchHung: Acta Archaeologia Hungarica RégFüz: Régészeti Füzetek

VARFUNDALAS, EPÜLETEK 109

1. FEJSZE

Kovácsoltvas. Vaskos, szimmet­rikus, valószínűleg favágó szerszám. A köpű ovális alakú, a foknál egye­nes. A köpűhöz hosszabb nyakon keresztül csatlakozik az enyhén ívelt élű penge.

H.: 30,5 cm. Él h.: 10 cm. Lh.: 234. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.9.1. (V. L.)

2. HARAPÓFOGÓ

Kovácsoltvas. A nyak és a fej egy­forma szélességű. A szár négyzetes, az egyik szár a végénél kifelé dom­borodik és szélesedik. A fogó nyitott állapotú, a szárak hiányosak.

H.: 12,5 cm. Szár h.: 10,8 cm. Fej m.: 2,4 cm. Lh.: 360. objektum, É-i fele (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.2.14. (V. L.)

3. FÜGGŐÓN

Öntött. Tömör, nehéz, kúp alakú, vége hegyes. Füle letörött.

H.: 13 cm. Felső átm.: 1,7 cm. Lh.: 199/D. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.4.1. (V. L.)

110 VARFUNDALAS, EPÜLETEK

4. HARAPÓFOGÓ

Kovácsoltvas. A fej lapos ovális alakú, mely széles nyakon keresztül kapcsolódik a szárhoz. A szár fejhez közeli felének külső felülete dombo­rú, alatta a szár négyszög átmetszetű lehetett, de az erős korrodálódás miatt pontosan nem lehet megálla­pítani.

H.: 22,5 cm. Szár h.: 20,5 cm. Fej átm.: 4,9 x 2 cm. Lh.: DNy-i bástya torka, nyesés (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.7.1. (V. L.)

VARFUNDALAS, EPÜLETEK 111

5-10. PALANKSZOGEK

Valamennyi kovácsoltvas. Külön­böző méretűek, száruk négyszög átmetszetű, ill. gúla alakú. Fejük négyzetes, hosszúkás vagy ovális alakú. Végük letörött.

5. H.: 12,2 cm. Fej sz.: 2,2 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.32.

6. H.: 13,2 cm. Fej sz.: 3 cm. Lh.: 45. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.26.15.

7. H.: 18 cm. Fej sz.: 4,6 cm. Lh.: DNy-i bástya térsége, feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.16.3.

8. H.: 15,7 cm. Fej sz.: 3,3 cm. Lh.: 225. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.11.2.

9-10. H.: 7,1 ill. 6,6 cm. Fej sz.: 2,6 ill. 2,7 cm. Lh.: 142. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.7.5-6. (V. L.)

ll.EPULETSZÖGEK

Kb. 280 db szög, valamennyi ková­csoltvas. A száruk hegyes gúla, fejük hosszúkás. Töredékesek.

Átlagos h.: 7 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.30.25. (V. L.)

112 VARFUNDALAS, EPÜLETEK

12. CSUKLOS VASPÁNT

Kovácsoltvas. Megnyúlt nyolcas alakú, egyik nyílásába csuklósan kapcsolódik a széthajtható végű hurok.

H.: 12,1 cm. Legnagyobb sz.: 3,2 cm. V.: 0,5 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.15. (V. L.)

13. HURKOS FEJŰ SZÖG

Kovácsoltvas. Négyszög keresztmet­szetű, fejét tágítással csepp formájú hurokra alakították ki.

H.: 10,2 cm. V.: 1,2 cm. Lh.: 10. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.7.2. (V. L.)

14. KAMPÓ

Kovácsoltvas. Négyszög átmetszetű, tüskés végű kampó.

H.: 14,5 cm. Sz.: 0,9 cm. Lh.: Kemence (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.3.14. (V. L.)

VARFUNDALAS, EPÜLETEK 113

15. KERETES FŰRÉSZ

Kovácsoltvas. Nyéltüskés, a keret trapéz alakú, elülső vége magasabb. A fűrészlapot a keret egyik oldalán szegeccsel rögzítették. Fogazata egyenes állású, kopott, hiányos.

H.: 45,7 cm. Lap h.: 36,4 cm, sz.: 2,8 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.41. (V. L.)

16Л7. AJTÓPÁNT ZSANÉRRAL

Az ajtópánt kovácsvas szalagból laposra kalapált. Elkeskenyedő vége az erős korrodálódás miatt töredé­kes, a másik végét hengeresre haj ' tották. A pánt három helyen, különböző távolságokban átfúrt. A zsanér tüskéje lapos gúla alakú, pipa része hengeres.

16. Pánt: H.: 47 cm. Sz.: 4,2 cm. Lh.: 213. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.21.1.

17. Pipa: H.: 11,9 cm. M.: 5,7 cm. Átm.: 1,4 cm. Lh.: 142. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.7.9. (V. L.)

114 VARFUNDALAS, EPÜLETEK

18. GERENDASZORITO VASALÁS

Vas. A lapos, széles pántot négy­szögletűre hajlították, majd két végét összekalapálták.

H.: 13,9 cm. Sz.: 12,9 cm. Pánt sz.: 5,9 cm. Lh.: 68. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.16.3. (V. L.)

19. FOGANTYÚ

Kovácsoltvas. A pánt középső sza­kasza a fogó rész. A szélsők a szárak, melyek végeit С alakban kifelé gör­bítették, rögzítő füleket képezve. A fülekben szegecsek maradványai.

H.: 17,9 cm. Sz.: 1,8 cm. Lh.: 196. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.19.2. (V. L.)

20-21. AJTÓPÁNT ZSANÉRRAL

Mindkettő kovácsoltvas. Az ajtópánt egyik végét félkör alakúra kalapálták, a másikat pántforgó gyűrűbe hajtot­ták. A pánt három szeggel volt fel­erősítve. A zsanér szára gúla alakú, pipa része hengeres.

20. Pánt: H.: 18 cm. Sz.: 3,3 cm. Szeg h.: 3,6 cm.

21. Pipa: H.: 10,5 cm. M.: 3,3 cm. Átm.: 1,2 cm. Lh.: 274/2. objektum. Épület omladékának bontása (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.8.7.1-2. (V. L.)

VARFUNDALAS, EPÜLETEK 115

22. VASFÜL

Kovácsoltvas. A félig ovális átmet­szeti! kis pálcát patkó alakúra hajlí­tották, melynek végei gombszerű tagban végződnek. A patkóhoz csuk­lósan kapcsolódik két pánt, ezek végei kampósan visszahajtottak.

M.: 5,5 cm. H.: 14,1 cm. Lh.: 113. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.32.1. (V. L.)

23. SAROKVASALAS, ZSANÉR

Kovácsoltvas. Pántból és egy négy­szög átmetszetű vaspálcából áll. A vaspálca körül visszahajtott pánt­nak mindkét vége törött, és mindkét felén két-két rögzítő lyuk van.

H.: 7,4 cm. Sz.: 3 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.1.20. (V. L.)

24. TOLOKULCS HENGERES LAKATHOZ Kovácsoltvas. A szár lekerekített négyszög átmetszetű, egyik végét lapos, középen átfúrt kerek tag zárja. Másik végén, a szárra merő­legesen, két töredékes félkör alakú nyúlvány van.

H.: 16,9 cm. Fej átm.: 2,8 cm. Lh.: 333. objektum, épületomladék alatti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.12.7. (V. L.)

116 VARFUNDALAS, EPÜLETEK

25-26. BEKLYOLAKAT ES KULCS

Kovácsoltvas. A lakat nyitott állapotú. A lakattest hengeres, felső része vékony pánttal megerősített. Végén egy hurok van, amelybe a kengyel kapcsolódik. A hurok felöli végén van a kulcslyuk. A kulcs négyszög átmetszetű, a fej karikába visszahajtott.

25. Lakat: H.: 6,8 cm. Átm.: 2 cm. Kengyel h.: 5,2 cm. Lh.: 274/1. objektum, épületomladék bontása (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.13.9.

26. Kulcs: H.: 11,2 cm. Fül h.: 7,4 cm., sz.: 0,9 cm. Lh.: A vár DNy-i részén, feltöltés (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.25.2. (V. L)

27. LAKATPANT

Kovácsoltvas. Végein kör, illetve ovális alakú lyuk van.

H.: 21,4 cm. Legnagyobb sz.: 3,5 cm. V.: 0,7 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.20. (V. L.)

28. LADAVASALAS (?) TÖREDÉKE

Vékony, egyenes vaspánt, öt kis lyukkal a rögzítő szegecseknek.

H.: 21,8 cm. Sz.: 2,3 cm. V.: 0,2 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.24.1. (V. L.)

VÁRFUNDÁLÁS, ÉPÜLETEK Ц?

29-31. HÁROMSZÖG ALAKÚ LAKATOK Mindegyik kovácsoltvas. A kengyel mindháromnál lezárt állapotú.

29. A kulcstartó részt a lakattesten képezték ki, egy szélesebb pántszerű lemezzel megerősítve. A lakattest két oldalának közepét is ugyanilyen erősítéssel látták el.

M.: 6,6 cm. Sz.: 5,1 cm. Lh.: DNy-i bástya torka (2001). Ideigl enes ltsz.: 2001.7.4.

30. Nagyobb méretű. Kulcstartó része kiemelkedő, ami alatt vékony lemezből háromszög alakú erősítés van. A hátlap és az egyik oldal kö­zepén vékony pánt erősíti a lakatot. Az egyik oldalsó lemez hiányzik. M.: 12 cm. Sz.: 8,9 cm. Lh.: 333. objektum bontása (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.4.9.

31. Kis méretű. A lakattest elülső felén hosszan kiemelkedő kulcstartó rész van. A hátsó és a két oldalsó lemez közepén vékony pántszerű erősítés található.

M.: 4,6 cm. Sz.: 3,6 cm. Lh.: Feltöltés a bánya felé, az épület (műhely) Ny-i szárnya mellett (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.11.1. (V. L.)

118 VARFUNDALAS,-EPÜLETEK

32. NÉGYSZÖG ALAKÚ LAKAT

Kovácsoltvas, hosszúkás négyszög formájú, kiemelkedő kulcstartó résszel. A kengyel lezárt állapotú.

H.: 5,9 cm. Sz.: 5,3 cm. M.: 2,7 cm. Lh.: 163. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.8.1. (V. L.)

33. NÉGYSZÖG ALAKÚ KIS LAKAT, KULCCSAL

Kovácsoltvas. Hosszúkás négyszög formájú. A kiemelkedő kulcstartó részben benne maradt a kis kulcs. A kengyel lezárt állapotú.

M.: 3,7 cm. Sz.: 3,5 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.24. (V. L.)

34-35. LAKATKULCSOK

Mindkettő kovácsoltvas. A fej ovális alakú, a szár hengeres, a toll az elsőnél négyzetes, a másodiknál téglalap alakú.

34- H.: 5,1 cm. Fej átm.: 2,3 cm. Toll h.: 0,6 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.24-

35. H.: 5,1 cm. Fej sz.: 2,7 cm. Toll h.: 1 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.32. (V. L.)

VÁRFUNDÁLÁS, ÉPÜLETEK 119

36. ZÁRSZERKEZET

Kovácsoltvas. Fenéklemeze trapéz alakú, széleit derékszögben felhaj­tották. Alsó és az egyik oldalsó szélén kis rögzítő fül van, szélei töredékesek. A fenéklemezre szerelt zárszerkezet szinte minden része épen megmaradt.

H.: 13 cm. Sz.: 9,8 ill. 6,4 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.1.6. (V. L.)

37. ZÁRSZERKEZET

Kovácsoltvas. Négyszög alakú. A perem négy sarkán és a négy oldal közepén háromszög alakú rögzítő fülek vannak. A zárszerkezet trapéz alakban kiemelkedik, felülete töredékes. Belül С alakú rugó és egy töredékes toll van.

H.: 6,5 cm. Sz.: 6,6 cm. M.: 1,3 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.9.36. (V. L.)

120 VARFUNDALAS, EPÜLETEK

38. ZÁRSZERKEZET

Kovácsoltvas. Legyezőszerűen ki­szélesedő, trapéz alakú fenéklemezre szerelt zárszerkezet. A dió felett re­tesz-nyelv, melynek egy rugó tart ellent.

Fenéklemez: 10,4 x 7 cm. Retesznyelv h.: 7,2 cm. Dió átm.: 2,7 cm. Rugó h.: 6,6 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.53. (V. L.)

39. ZÁRSZERKEZET

Téglatest formájú, üreges, vasleme­zekből rézlapokkal forrasztott, dobozszerű zárszerkezet. Egyik hosszú keskeny oldalára kettős, vége felé kiszélesedő, átlyukasztott vaslemezt forrasztottak. Egyik hosszú széles ol­dalán ugyancsak kettős, ráforrasztott vaslemez van. Mindkét kettős lemezt egy vékony, keresztben ráforrasztott lemez zárja le. A zár­szerkezet lemezein - egyet kivéve -téglalap formájú átütött lyuk talál­ható. Az egyik oldallemez hiányzik. A zárszerkezet belsejében toll van.

H.: 8,1 cm. Sz.: 5,1 cm. M: 3,6 cm. Lh.: 252. objektum feletti nyesésből (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.24.2. (V. L.)

VARFUNDALAS, EPÜLETEK 121

40-41. KULCSOK

Mindkettő kovácsoltvas. A fej négyszög átmetszetű, ovális alakú, a szár fölötti részt háromszög alakú beugrás tagolja. A hengeres száron vasszalagból hatszögletű peremet hajlítottak. A toll az egyiknél tégla­lap idomú, kettős bevágású, a má­siknál hosszúkás trapéz idomú, hármas bevágású.

40. H.: 10 cm. Fej átm.: 3,4 cm. Toll h.: 2,7 cm. Lh.: 197. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.12.3.

4L H.: 12,3 cm. Fej átm.: 4,5 cm. Toll h.: 3,8 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.29. (V. L.)

42. ZÁRCÍMER

Vaslemezből négyszög alakúra vágott, alsó két sarka lekerekített. A felső két saroknál és az alsó ívnél egy-egy rögzítő lyuk található. Középen kulcslyukat vágtak a lemezre.

M.: 6,8 cm. Sz.: 6,8 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2000). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.6. (V. L.)

122 VÁRFUNDÁLÁS, ÉPÜLETEK

43-45. KÁLYHASZEMEK

Mindhárom mázatlan kerámia. Ho­mokos sovány ításúak, vörösesbarna színűek, a külső oldalon foltban égettek. Tál alakúak, szájnyílásuk négyzetes.

43. A perem egyenes, a sarkok kissé kihúzottak. Csaknem ép.

Ph.: 15,5 x 16,5x15,3x15,8 cm. Fá.: 6,4 cm. M: 12 cm. Lh.: 49. objektum (1996). Ltsz.: 97.51.31. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 16. középső.

44. A perem egyenes, a sarkok kissé kihúzottak. Az oldalfal ívelt. Csak-nem ép.

Ph.: 16,3 x 16,5 x 15,5 x 16,6 cm. M.: 1242,3 cm. Lh.: 31. objektum (1995). Ltsz.: 97.3.82.

45. A perem belső élei eldolgozatla-nok, sarkai csőrösre kihúzottak. Az oldalfal egyenes. Ép.

Ph.: 16,5 x 16,1 x 16,5 x 16,5 cm. M.: 11,5 cm. Lh.: 195. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

VÁRFUNDÁLÁS, ÉPÜLETEK

46-47. KÁLYHACSEMPE TÖREDÉKEK

Két ugyanarról a mintáról készített, mázatlan kályhacsempe darabjai. Mindkét kályhacsempe homokos so-ványítású agyagból formált, barna színű. A minta páncélos lovas alak pajzzsal, lándzsával, a széleken zeg­zug motívum. A háttérben az egyik - kiegészíthető - darabon olvasható a teljes évszám: 1558.

Ph.: 18,8 cm. M.: nem mérhető. Lh: 333. objektum, kályhaomladék (2000) Leltározatlan. Első közlés: VÁNDOR L-KOVÁCS GY -PÁLFFY G., ArchÉrt 125 (1998/2000) 12002] 10. kép 3. (K. GY.)

48. ABLAKÜVEGEK

Kerek üvegszemek, többnyire szegélytöredékek. Peremükön - az ólomkeret felfekvéséhez szüksé­ges - vékony gyűrű. Egy részüknek anyaga áttetsző, szürkésfehér, másik részüknek zöldes árnyalatú üveg. Ez utóbbiak vastagabbak, közepük köldökszerűen kidomborodik.

Átm.: 940 cm. V.: 1-2 mm Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

124 VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK

49. DISZTU

Réz. Hosszú, vékony szárához illesz­tették a két részből álló, gömb alakú fejet. A tű feje a gömbös tagon kívül, négy szemből álló, fürt formá­jú gombban végződik.

H.: 11,2 cm. Szár átm.: 0,1 cm. Gömb átm.: 1,6 cm. Lh.: 25. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.13.1. (V. L.)

50. GOMB

Színtelen áttetsző üveg. Lapított gömb formájú, soklapúra csiszolt. A közepén keskeny furat van, amely az egyik végén tölcsérszerű vájatba torkollik.

Átm.: 1,8 cm. M.: 1,3 cm. Lh.: Szórvány a vár É-i részén (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.2.26. (V. L.)

51. GOMB

Csontból faragott, tojás alakú, bordákkal díszített füles gomb.

Átm.: 1,1 cm. Sz.: 2,3 cm. M.: 1,8 cm. Lh.: 333. objektum melletti feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.10.1. (V. L.)

VISELETI ES SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK 125

52. GOMB

Szaruból faragott. Tagolt formájú. A felső tag félgömb alakú, oldalán díszített, a „szemeket" vésett kon­centrikus körök övezik. Az alsó tag lapos henger, melyet kör alakban kivájtak, ide illeszkedik be a gomb díszített, felső része. A két tagot szegecs fogja össze, ami való­színűleg fülben végződött.

Legnagyobb átm.: 1,4 cm. M: 1,7 cm. Lb.: 306. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.7.1. (V. L.)

53. GOMB

Faragott csont. Körvonala hétszög letü, az oldallapokat domború „szemek" díszítik. A gomb közép­része bemélyített, közepe átfúrt.

Átm.: 1,7 cm. M.: 0,5 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.13. (V. L.)

54. CSORGÓ

Bronz. Vékony lemezből készült, két félgömbből forrasztották össze, melyeknek széleit kihajtották, így a forrasztás mentén kis perem van. Felül fület fűztek a csörgőbe.

Átm.: 2 cm. M: 2,5 cm. Lh.: 80. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.8.2. (V. L.)

126 VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK

55-56. FRANCIAKAPCSOK

Hat darab vékony rézdrótból omega alakúra hajlított. Az egy darab hím-tagnak két ovális alakú rögzítő füle és visszahajló kapocsszára van.

55. H.: 1,1 cm. Sz.: 0,9 cm. M.: 0,4 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrrétegből (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.19.

56. H.: 0,9 cm. Sz.: 0,7 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.1.7. (V. L.)

57-58. ÖVMEREVITOK

Mindkettő csont, hengeresre faragott, simára csiszolt. Középen a legvastagabbak, a végeiket pere­mesre alakították, mélyen bevágták, majd a középső résszel azonos vastagságú lekerekített félgömbbel zárták. A második töredékes.

57. H.: 9,2 cm. Legnagyobb átm.: 0,9 cm. Lh.: 32. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.15.1.

58. H.: 7,9 cm. Legnagyobb átm.: 0,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.18. (V. L.)

VISELETI ES SZEMÉLYES HASZNALATI TÁRGYAK 127

59-63. OVCSATOK

59. Kovácsoltvas. A csattest lekere­kített négyszög átmetszetű. Négyze­tes vázon tompa végű pecek.

H.: 2,7 cm. Sz.: 2,5 cm. V.: 0,7 cm. Lh.: 291. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.5.1.

60. Bronz. Négyzetes, bújtatós típus.

H.: 2,6 cm. Sz.: 2,5 cm. V.: 0,3 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.55.

61. Vas. Lekerekített négyszög átmetszetű pálcából D alakúra hajtott csattest, pecekkel.

H.: 4,8 cm. Sz.: 3,7 cm. Pecek h.: 3,7 cm. Lh.: Szórvány a vár E-i részén (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.32.10.

62. Kovácsoltvas. Ovális keretű, a pecek hegyes végű. A bor felerősíté­sére szolgáló tag szépen megmunkált, végében szegecs.

H.: 4,7 cm. Sz.: 2,8 cm. Pecek h.: 2,8 cm. Szár sz.: 1,8 cm. Lh.: 72. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.17.1.

63. Vas. Lekerekített négyszög átmetszetű, ovális alakú. A csat­testen a pecek helyének bevágást készítettek.

H.: 7,3 cm. Sz.: 3 cm. Pecek h.: 3,8 cm. Lh.: Épület (műhely) omladékának bontása, kultúrréteg a padló felett (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.6.5. (V. L.)

128 VISELETI ES SZEMÉLYES HASZNALATI TÁRGYAK

64-65. LÁNCOK

Anyaguk vörösréz.

64- A lánc hosszában be vagdosott díszítésű drótból ovális alakúra hajlított kis szemekből áll, 14 tagú.

H.: 10,3 cm. Szem h.: 1,1 cm, sz.: 0,8 cm. Lh.: 333. objektum és a déli palánkfal belső cölöpárka közötti feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.3.7.

65. A láncszem ovális átmetszetű, S alakban meghajlított, felső felülete be vagdosott díszítésű. A lánc 16 tagú, minden második szem a tőle távolabb eső hajlatba van bekap­csolva.

H.: 16,9 cm. Szem h.: 2,2 cm, sz.: 0,8 cm. Lh.: 262. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.4.2. (V. L.)

66. LÁNC

Négyszög átmetszetű vörösréz drót­ból S alakban meghajlított szemek­ből áll, melyeknek külső felülete enyhén domború, és középen pikkelyszerűen díszített. A lánc 28 tagból áll.

H.: 46 cm. Szem h.: 2 cm, sz.: 0,3 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrrétegből, a metszetfaltól D-re (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.44-(V.L.)

VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK 129

67. TARSOLYZÁR

Kovácsoltvas. A szárai felé táguló U alakú pánton 4 finom szegecslyuk van, az egyikben benne van a rög­zítő szegecs is. Az ív legmagasabb pontjára felszerelt kapocs hurkos.

M. (kapocs nélkül): 6 cm. Pánt legnagyobb szél.: 1,5 cm. Szár táv.: 10,8 cm. Lh.: 17. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.10.13. (V. L.)

68. TARSOLYZÁR

Kovácsoltvas. A szélesedő U alakú pántban benne vannak a rögzítésre szolgáló szegecsek. Az ív legmaga­sabb pontján kapocstartó fület alakítottak ki, a kapocs áttört, háromkaréjú. A pánt egyik vége töredékes.

M. (kapocs nélkül): 5,7 cm. Pánt legnagyobb sz.: 1,5 cm. Szár táv.: 10,7 cm. Lh.: 17. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: NK. (V. L.)

130 VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNALATI TÁRGYAK

69-70. SARKANTYÚK Mindegyik kovácsoltvas. Töredékesek.

69. A szögletes szárak külső felülete domború, végeiken a felkötő fülek szintén domborúak. A belső, kiszélesedő felkötő fülekben meg­figyelhetők a kötőkapcsok.

Nyak h.: 6,9 cm. Szár h.: 6,5 cm, sz.: 1,2 cm, táv.: 7,9 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.7.

70. Viszonylag hosszú taréjszárú, végéről a taréj hiányzik. A sarkan­tyú egyik ágának végén kiemelkedő fül van, kis lyukkal.

Szár h.: 6,1 cm, sz.: 1,2 cm, táv.: 6,3 cm. Lh.: 359. objektum (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.9.1. (V. L.)

71-72. LAPOS LÁBBELI VASALÁSOK Mindkettő kovácsoltvas, hosszú szárú, lapos négyszög átmetszetű.

71. A szárak végén, a sarokvas há-tulján és az egyik ívnél szegecslyuk található.

H.: 7,7 cm. Sz.: 1,2 cm. Szár táv.: 5,1 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.23.

72. Eredetileg 4 db tüskével ellátott.

H.: 7,3 cm. Sz.: 1,2 cm. Szár táv.: 6,4 cm. Lh.: 72. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.17.2. (V. L.)

VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK 131

73-76. LÁBBELI SAROKVASAK

Mindegyik kovácsoltvas, С alakú, a két szár végén és a sarokvas hátul­ján visszahajtott tüske van. Átmet-szetük négyszög.

73. H.: 6,4 cm. Sz.: 3,9 cm. Átm.: 7,4 cm. V.: 1 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes Itsz.: 95.9.25.

74. H.: 6,7 cm. Sz.: 4,4 cm. Átm.: 7,6 cm. V.: 1 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.26.

75. H.: 9 cm. V.: 1 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.23.4.

76. H.: 9 cm. V.: 1,4 cm. Lh.: 21. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.24.2. (V. L.)

132 VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK

77-79. BOROTVÁK

Mindegyik kovácsoltvas.

77. A nyélre rézlemezt hajtottak, melynek közepén átfúrt lyuk van, itt kapcsolódott hozzá a tok. A nyél törött, az él nagy része kiegészített.

R : 11,3 cm. Nyél h.: 4,1 cm. Penge h.: 7,2 cm, sz.: 1,5 cm. Lh.: 80. objektum (1996). Ideiglenes Itsz.: 96.8.1.

78. Nyéltüskés típus. A penge foka vastag, egyenes vonalú, éle töredékes.

H.: 10,2 cm. Penge h.: 7,8 cm, sz.: 1,7 cm. Lh.: 32. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.15.5.

79. A penge hegyes vége letörött. A fok egyenes vonalú, az él a felső harmadban megtörik és egyenes vonalban megy a hegybe. A penge alsó részén levő vasszegecs a tokkal kapcsolta össze a borotvát. A nyél négyszög átmetszetű.

H.: 12,8 cm. Penge h.: 9,4 cm, sz.: 1,6 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.15. (V. L.)

80. TUZCSIHOLO

Kovácsoltvas. Kéttalpú, lándzsa alakú. Az egyik vége hegyes, átfúrt, a másik letörött. Belső kivágata lándzsa alakú.

H.: 10,4 cm. Sz.: 2,5 cm. Lh.: 72. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.18.3. (V. L.)

VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK 133

81. FÉSŰ

Csont. A lapos fésű mindkét oldalá­ra fogakat fűrészeltek, a fogak az egyik oldalon sűrűbbek. Töredékes. H.:5 cm. Sz.: 4,8 cm. Lh.: 197. objektum melletti téglafal bontásából (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.12.1. (V. L.)

82-83. CSEREPPIPÁK

Mindkettő mázatlan. Anyaguk finoman iszapolt.

82. Halványbarna színű. Testén plasztikus fenyőminta. Csaknem ép. Száj átm.: 2,4-2,6 cm. M.: 3,5 cm. H.: 4,6 cm. Lh.: 149. objektum. Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 11.3. (К. GY.)

83. Téglavörös színű. A nyakon turbánszerű díszítés. Ép. H.:6 cm. Átm.: 1,8 cm. M.: 3,9 cm. Lh.: Szórvány a vár É-i részén (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.32.3. (V. L.)

84. MADÁR ALAKÚ SÍP

Mázatlan kerámia. Anyaga finoman iszapolt, halványbarna színű. A ma­dár testén vörös és fehér festés, két kisebb és egy nagyobb lyuk. Ép. M.: 5 cm. Tá.: 2,5 cm. Lh.: 274. objektum, épület omladéka (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

85-86. BRONZGYŰRŰK

85. Bronzhuzalból hajlított, négy­zetes átmetszetű karikagyűrű. Egyes részein bekarcolással díszített.

Atm.: 1,8 cm. Fej sz.: 0,7 cm. Szár sz.: 0,3 cm. Lh.: 360. objektum (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.2.6.

86. Bronzhuzalból hajlított, kör átmetszetű karikagyűrű.

Atm.: 2,4 cm. Szár sz.: 0,3-0,6 cm. Lh.: 274/2. objektum, épületomladék elbontásából (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.8.1. (V. L.)

87. EZÜSTGYŰRŰ

Aranyozott ezüst. Kör átmetszetű. Kiszélesedő fejrészére két oldalra nyúló stilizált levél formát forrasz­tottak, melynek közepéből, mintegy virágcsészéből emelkedik ki a követ fogó rész. A kő kiesett a foglalatból.

Atm.: 2 cm. Fej sz.: 2 cm. Lh.: DNy-i bástya, feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.16.2. (V. L.)

88. RÉZMEDÁL

A rézkorong felső lapjára szabályta­lan hatágú csillagot karcoltak, a hátlapra kis nyúlványt forrasztot­tak, mely töredékes.

Atm.: 2,3 cm. Lh.: Épület (műhely) omladékától É-ra, feltöltés (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.6.6. (V.L.)

VISELETI ÉS SZEMÉLYES HASZNÁLATI TÁRGYAK 135

89. PECSÉTGYŰRŰ

Ezüst. Nagyméretű, ovális alakú fején pecsét negatívja látható. A reneszánsz jellegű címerpajzsban egy jobbra nyúló páncélos kar három virágból álló csokrot tart, a címerpajzs felett balra fogyó hold, jobbra nyolcágú csillag van.

Átm.: 2,1 cm. Fej sz.: 1,4 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.16. (P. G.)

90. ZSEBNAPÓRA

Fa. Két téglalap alakú lapból áll, melyeket két ponton bronzszegecs fogott össze. Elöl a két részt kis bronzkapocs zárta. Az alsó lapra koncentrikus köröket karcoltak, az egyik sávban 6-12-6-ig tartó számo­zást ütöttek, közepében besüllyeszt­ve vékony mágneses iránytű van, melyet üveglappal fedtek, ez korro­dálódott. Az árnyékvető fonal hiányzik, a felső lapon a számozás alatt kettős vonalkeretben 1573-as évszám olvasható. A számok erede­tileg festve voltak. Származási hely: Németország.

H.: 6,7 cm. Sz.: 5,7 cm. M.: 2,2 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.2. Első közlése: VÁNDOR L.-KOVÁCS G Y -PÁLFFY G., ArchÉrt 125 (1998/2000) [2002], 100, 13. kép 2. (V. L.)

136 VISELETI ES SZEMÉLYES HASZNALATI TÁRGYAK

91. TOLLTARTÓ

Sárgaréz. Lemezekből forrasztott, téglatest alakú, csuklós, zárható fedelű. Belül tinta- és tolltartót, ill. csepegtető tálcát alakítottak ki. A csepegtető tálca fedelére tüskével lyukakat ütöttek, közepére kis fület képeztek. A tintatartó fedele szintén sárgaréz, ám a dugó ón, valószínűleg menetes záródású. A fedéllemeznek ide eső részét a dugóhoz alakították. A tolltartóhoz tartozott két toll, ezek szára fából volt.

H.: 14 cm. Sz.: 3,5 cm. M.: 2,2 cm. Lh.: Műhely (392. objektum) bontása (2001). Ideiglenes Itsz.: 2001.13.1. (V. L.)

92-93. TOLLAK

Mindkettőt sárgaréz lemezből formálták, alakjuk kúpos.

92. H.: 13,5 cm. Legnagyobb átm.: 0,7 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.24.8.

93. H.: 12,2 cm. Legnagyobb átm.: 0,5 cm. Lh.: 21. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.23.10. (V. L.)

94. ARANYMEDAL

Michael von Kuenburg salzburgi érsek (1554-1560) aranydukátjából (M. 925) kialakított függő medál.

Átm.: 20 mm. Átm. füllel: 25 mm. Súly: 3,65 gramm. Lh.: Szórvány a vár déli sávjában (2001). Leltározatlan. (GY. M.)

ÉRMEK 137

95.1. FERDINÁND MAGYAR KIRÁLY (1526-1564) DÉNÁRJA

H. 935.var. 1538 K-B (= Körmöcbánya) E:/ FERDINAND-D:G-R-VNG 1538 H:/ PATRONA&-VNGARIE

Átm.: 16 mm. Súly: 0,48 gramm. Lh.: 333. objektum, omladék alatti kultúrréteg (2000). (GY. M.)

96. MIKSA MAGYAR KIRÁLY (1564-1576) DÉNÁRJA

H. 992. 1566 K-B (= Körmöcbánya) E:/MAX-II-D-G-E-RO-I-S-AV-G-HV-B-R H:/ PATRONA-»-VNGARIE

Átm.: 16 mm. Súly: 0,43 gramm. Lh.: Felületnyesésből (1998). (GY. M.)

97. MIKSA MAGYAR KIRÁLY (1564-1576) OBOLUS A

H. 995. 1576 K-B (= Körmöcbánya)

Átm.: 12 mm. Súly: 0,25 gramm. Lh.: DK-i bástya, nyesésből (1999). (GY. M.)

138 ÉRMEK

98. KAROLY FŐHERCEG (1564-1590) STÁJERORSZÁGI HÁROMKRAJCÁROSA

1586 Graz E:/ CAROLVS-D - G-ARCHIDVX-H:/ AVSTRI-DVX-BVR-STYRI.. .1586

Átm.: 23 mm. Súly: 1,40 gramm. Lh.: 187. objektum? (1998). (GY. M.)

99. II. RUDOLF (1576-1612) ALSÓ-AUSZTRIAI HÁROM­KRAJCÁROSA

1594 E:/RVDLD:G-R-IM-SAVG-H-B-REX-0 H:/ -ARCHI-D:AVS D - BVR-MA- MO-94-

Átm.: 23 mm. Súly: 1,15 gramm. Lh.: 333. objektum (2000). (GY. M.)

100. KAROLY FŐHERCEG (1564-1590) STÁJERORSZÁGI ZSETONJA

1569 E:/ CAROLVS-D-G-ARCHIDVX-AVSTRIAE H:/ FORTVNA-AWDA - .. .ES-IVVAT

Átm.: 27 mm. Súly: 2,95 gramm. Lh.: 168. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.9.1. (GY. M.)

VERETEK 139

101. VERETEK

Öntött bronzpántok, öt rövidebb, két hosszabb, végükön kapcsoló tag­gal ill. szegecslyukkal. Három rövid és a két hosszabb pánt emberfej -(maszk) és stilizált növényi motívu­mokkal díszített. Négy rövidebb pánt egy-egy párt alkot, ezek egykor szíjat fogtak közre. A fennmaradó rövid darabhoz be vagdosott díszí­tésű, patkó alakú tag kapcsolódik. A két hosszú tag egymásba kapcsol­ható.

Rövid tagok h.: H.: 4,5-5 cm, sz.: 1,2-1,3 cm. Hosszú tagok h.: 10-10,3 cm, sz.: 1,5 cm. Lh.: 173. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 97.13.4.1-7. Első közlése: VÁNDOR, L.-KovÁCS, GY. , RégFüzSer. I .No . 51 (1998) Archaeological Reports 1997. Budapest 2001, Fig. 4. (V. L.)

102. KAPOCSPÁNT ELŐ ÉS HÁTLAPJA

Bronz, öntött. Két részből áll. A felső tag növényi motívumokkal díszített, végén áttört lyuk található. A másik tag az előzőhöz kapcsoló­dik, díszítetlen, enyhén deformáló­dott, vége töredékes.

H.: 12,2 cm. Sz.: 1,3 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes Itsz.: 2001.2.5. (V. L.)

103. KÖNYV KAPOCSPÁNT

Bronz, öntött. Téglalap alakú, stili­zált növényi motívumokkal díszí­tett. Egyik végén hengerszerűen visszahajtott, itt T alakban átütött lyuk található. A másik végéhez két erősítő lapocskát forrasztottak, itt hengerszerű fül zárja le a lemezt.

H.: 7,3 cm. Sz.: 1,4 cm. Lh.: 96. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.4-1. (V. L.)

104. KÖNYV KAPOCSPÁNT

Bronz, öntött. Téglalap alakú. Az egyik végén visszahajtották és hengeres fület forrasztottak hozzá. A másik végét bronzszegecsekkel rögzített kis lapocskával hosszabbí­tották meg, melynek T alakú végét hengeresen visszahajtották.

H.: 7,3 cm. Sz.: 1,6 cm. Lh.: 15 objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.31. (V. L.)

VERETEK 141

105. KÖNYV SAROKVERET

Préselt rézlemez. Rombusz alakú, egyik sarka derékszögű. A rövidebb oldalait felhajtották, a hosszabbakat hullámosra fűrészelték. A derék­szögű sarok közelében félgömbszerű kiemelkedés, a felső sarokban kis szegecslyuk van. Felülete áttört, nö­vényi motívumokkal díszített, a háromkaréj ú leveleket részben körbefűrészelték.

H.: 6,2 cm. Sz.: 5,1 cm. Lh.: 173. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 98.13.5. (V. L.)

106. KÖNYVVERET

Préselt rézlemez. Négyszög alakú, közepén domború. Szélei fűrészeltek, felülete négy levéllel ill. növényi motívumokkal díszített. Áttört.

Oldal h.: 3,8 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.6. (V. L.)

142 FEGYVERZET, FEGYVEREK

107. SISAKFUL

Vékony vaslemezekből kalapált sisakfül, amelyet három darabból szegecseltek össze. A középső nyúj­tott pajzs alakú részhez, melynek vége hiányzik, két téglalap alakú, alul ívelt lemezt erősítettek. A középső rész a fülnél kidombo­rodik. Az erősítő szegecsek közül az egyik bent maradt, a másik kitörött.

H.: 15,5 cm. Sz.: 18 cm. M.: 1,5 cm. Lh.: 21. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.23.8. (V. L.)

108. SODRONYING TÖREDÉKE

Összefűzött lapos acélkarikákból áll.

H.: 15,4 cm. Sz.: 2,6 cm. Karika átm.: 0,4 cm. Lh.: 245. objektum, téglás épületomladék (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.2. (V. L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 143

109. KARVÉRT

Vékony vaslemezt félkör alakban meghajlítottak, az egyik végét há­romszög alakúra kalapálták. Széleit peremet képezve visszahajtották, amit párhuzamos rovátkákkal díszí­tettek. A másik vége erősen töre­dékes.

K: 20 cm. Sz.: 12,2 cm. M: 9,5 cm. Lh.: DNy-i bástya, palánk vonalának nyesése (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.8.2.1. (V. L.)

110. SÚLYOM

Kovácsoltvas. Két, mindkét vége felé elkeskenyedő, négyszög átmet­szeni vaspálcát derékszögben meg­hajtottak, és a hajtásnál összekala­pálták, így a tárgy négy tüskéből áll, melyből három a földre támaszko­dik, egy pedig függőlegesen felfelé áll; tömegével a terepen elszórva az ostromlók előrehaladását gátolta.

M.: 6 cm. Tüske h.: 3,7 cm. Lh.: 333. objektum bontásából, felső épület-omladékos réteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.4.5. (V. L.)

144 FEGYVERZET, FEGYVEREK

111-112. NYÍLHEGYEK

Mindkettő kovácsoltvas, nyeles, négyszög átmetszetü.

111. A hegye háromszög alakú.

H.: 5,8 cm. Legnagyobb sz.: 3,4 cm. Lh.: Árokátvágás (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.3.4.

112. A hegye hosszú, háromszög alakú. Viszonylag nehéz, páncél-lyukasztó.

H.: 11,5 cm. Legnagyobb sz.: 1,6 cm. Lh.: 99. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.13.2. (V. L.)

113. KOPJACSUCS

Kovácsoltvas. Köpűs vége erősen töredékes, eredetileg zárt volt. A szár kör keresztmetszetű.

H.: 23 cm. Köpű h.: 4,5 cm, átm.: 1,5 cm. Szár sz.: 1 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.11. (V. L.)

114. DARDAVEG

Kovácsoltvas. Köpíís szúrófegyver. A köpű zárt, rövid nyakban folyta­tódik, ehhez csatlakozik a hegyes szúrórész, melynek vége letörött.

H.: 12,7 cm. Köpű átm.: 0,6 cm. Lh.: A vár E-i részén, szórvány (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.2.24. (V. L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 145

115. HARCI SZEKERCE

Kovácsoltvas. Az ovális köpű négy­szögletes fokban végződik. A nyak fokozatosan szélesedik, vége töredé­kes vagy tompított.

H.: 16, 1 cm. Köpű m.: 3,2 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.9. (V. L.)

116. KARD MARKOLATGOMB

Vas, öntött. Körte alakú, spirális bordával osztott, középen átfúrt.

M.: 1,4 cm. Legnagyobb átm.: 5,3 cm. Lh.: 114/B-C. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.3. (V. L.)

146 FEGYVERZET, FEGYVEREK

117. KARD MARKOLATGOMB

Vas, öntött. Felső része félgömb alakú, alsó része majdnem a felére szűkül. Kör átmetszetű, közepén furat helye.

Átm.: 5,3 cm. M: 3,8 cm. Lh.: Epületomladék a vár Ny-i felében (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.20.1. (V. L.)

118. KARD MARKOLATGOMB

Vas, öntött. Atmetszetében ovális alakú, kúpos, hegyes vége letörött. Felületén vésett díszítés van. Közepe üreges.

H.: 6 cm. Legnagyobb átm.: 4,1 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól D-re (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.18. (V. L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 147

119. SZABLYA KERESZTVAS

Kovácsoltvas. Lekerekített négyszög átmetszetű, végei felé szűkülő, közé­pen két alá és fölé nyúló tüskével, melyek töredékesek.

H.: 18,5 cm. Sz.: 0,9 cm. Tüske h.: 12,1 cm. Lh.: A vár DNy-i részén, a paticsos, épülettörmelékes rétegből (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.1.8. (V. L.)

120. KARD KERESZTVAS

Kovácsoltvas. Balkezes kard kosaras ( markolatszerelékes ) kereszt vasa. A kosár a keresztvas fölé és alá nyúlik, felül kézvédő pánttá alakul, melyből három darab pánt indul le­felé. A keresztvas szélei szív alakban kiszélesednek, végein lapos hosszú­kás gombbal. A kosárral ellentétes oldalán indaszerű vésett díszítés van.

H-: 28,3 cm. Sz.: 12,5 cm. Lh.: A vár DNy-i részén, kultúrréteg (1999). Ideiglenes ltsz.: 95.32.2. (V. L.)

148 FEGYVERZET, FEGYVEREK

121-125. KARD- ES TORHUVELY KOPTATOK

Valamennyi kovácsoltvas.

121. Sarupánt. Téglalap átmetszetű. Alsó vége ívelt, közepén kiszélese­dő. Felső része az egyik oldalon hosszában megnyúlik.

H.: 11,5 cm. Sz.: 5,2 cm. M.: 1,6 cm. Lh.: 333. objektum, kályha elbontásából (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.13.2.

122. Félkör átmetszetű. Alsó része törött, felső, ívelt részén peremes.

H.: 13, 7 cm. Sz.: 5,2 cm. M.: 1,6 cm. Lh.: 333. objektum, épület (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.4-6.

123. Sarupánt. Lefelé szűkül, vége lekerekített. A két lapos oldal felső széle háromkaréj ú levél alakú.

H.: 8,4 cm. Sz.: 3,1 cm. M.: 1,3 cm. Lh.: DNy-i bástya torka, felületnyesés (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.7.6.

124. Keskeny, hegyes végű, átmet-szetében lapított kör alakú. Alul gomb zárja, felül rögzítő nyúlvány indítása töredékes.

H.: 10,3 cm. Átm.: 2,8 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.25.

125. Atmetszete ovális. Vége legöm­bölyített, kis gomb zárja. Töredékes.

H.: 7 cm. Sz.: 2 cm. Lh.: 333. objektum, épület (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.4-1. (V. L.)

126. PUSKACSŐ TÖREDÉK

Vasból öntött, külső felületén nyolcszögletű cső. Az egyik végén ferdén levágott. A másik végétol a cső egyik külső lapján, kb. a har­madáig vékony vonalban bevágott.

H.: 3,6 cm. Átm.: 2,4 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2000.2.15. (V. L.)

127. LŐPOROS SZARU KIÖNTŐ CSAPJA

Vas. Laposra kalapált lemezekből összeállított, téglatest alakú. Egyik oldala nyitott, itt csatlakozott hozzá a palack. A másik oldal lemezének közepét kilyukasztották, ehhez egy lefelé szűkülő, üreges csövet forrasz-tottak, melynek vége töredékes. A téglatest lemeze több helyen ki­egészített.

M.: 9 cm. Test sz.: 4,3 cm, h.: 5,5 cm. Cső legnagyobb átm.: 2,1 cm. Lh.: 214. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.20.1. (V. L.)

150 FEGYVERZET, FEGYVEREK

128. PUSKA ELSÜTŐ-SZERKEZETE

Vékonyra kalapált vaslemezre fel­szerelt zárszerkezet. A lemez az egyik végétol a közepéig szélesedik, majd derékszögben levágva azonos széles­ségű marad a végéig. A levágásnál egy kanócot tartó részt szegeccsel rögzítettek, ez alatt egy vékony pánt fut. A másik lapjára egy rugós szer­kezetet forrasztottak. A lemez mind­két vége kör alakban átütött.

H.: 21,6 cm. Legnagyobb sz.: 2,2 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.8. (V. L.)

129. DORZSKEREKES PUSKA ELSÜTŐSZERKEZETE

Vékonyra kalapált vaslemezre felszerelt szerkezet, melynek egyik szélső harmadára rögzítették a kerekes felhúzó szerkezetet és a töredékes kakast. Itt a legszélesebb a lemez. A felső szélén kis rögzítő fül emelkedik ki. A lemez lapja több helyen kör alakban átütött. A hátsó lapjából egy töredékes tüske indul.

H.: 21,7 cm. Legnagyobb sz.: 4 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.7. (V. L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 151

130. KANÓCOS PUSKA ELSÜTŐSZERKEZETE

Laposra kalapált vékony vaspánt. Egyik végéhez rögzítették az S alak­ban hajlított nyakú, stilizált állatfej alakú kakast, melyet trapéz fejű csavarral szorítottak meg.

H.: 17,4 cm. M.: 6,5 cm. Lh.: 68. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.16.5. (V. L.)

131. DÖRZSKEREKES PUSKA KAKASÁNAK TÖREDÉKE

Kovácsoltvas. A kakas befogó részé­nek átfúrt felső fele, a felhúzó résszel és a nyaktag-töredékkel.

FL: 5,9 cm. Sz.: 1,7 cm. M.: 3,8 cm. Lh.: 16. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.10.21. (V. L.)

132. ELSÜTŐBILLENTYŰ-VÉDŐ KENGYEL

Vékony vaslemezből kalapált. A lemez külső felülete enyhén dom­ború. A kengyel eleje ívesen hajlik S alakba, és háromszög alakúra formált rögzítő rész zárja. A kengyel vége tompaszögben röviden felhaj -lik, majd hegyesszöget alkotva foly­tatódik lefelé, ahol kerek rögzítő lyukban végződik.

H.: 11,1 cm. Sz.: 0,9 cm. M.: 4,8 cm. Lh.: 22. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.12.1. (V. L.)

152 FEGYVERZET, FEGYVEREK

133-134. PUSKAGOLYOK

133. Ólomból öntöttek. Több fél­kész, rajtuk az öntőcsap, azaz az öntőcsatorna nyílásának megfelelő méretű nyúlvány. Egy rontott.

Átm.: 1,34,5 ill. 2,4 cm. Lh.: a vár különböző pontjain (1995-2001). Ideiglenes ltsz.: 95.27.2, 99.8.4, 99.23.1, 2000.1.49, 2000.3.9, 2000.15.1, 2001.2.17, 2001.6.2.

134. Vasból öntöttek. Szakállas ill. kettős szakállas puskához valók.

Átm.: 1,3-2,3 cm között. Lh.: 114, 169, 180. objektumok (1998). Ideiglenes ltsz.: 97.3.5, 97.17.1-3, 97.18.1, 97.19.1. (V. L.)

135-137. ÁGYÚGOLYÓK

Mindhárom öntöttvas. Viszonylag épek.

Átm.: 6,2-6,7 cm.

135. Lh.: 245. objektum, leégett épület bontásából (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.14.

136-137. Lh.: 274. objektum, leégett épület omladékából(1999). Ideiglenes ltsz.: 99.8.5. ill. 99.13.5. (V.L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 153

138. LOCSVASALAS

Kovácsoltvas. A tengelyre kerülő enyhén ovális karikát lyukasztással és tágítással készítették. A rövid nyakrészhez csatlakozik a köpű, mely zárt és az alsó széle töredékes.

H.: 22,1 cm. Karika átm.: 7,4 cm, sz.: 1,4 cm. Köpű átm.: 3,8 cm. Lh.: A/l. góc, égett folt (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.1.1. (V. L.)

139. AGYUVONTATO LÁNC

Kovácsoltvas. A lánc S alakúra haj­tott karikákkal négy részre tagolt. A két végét szintén S alakú szemek zárják, az egyikbe karika kapcsoló­dik. A szemek egységesen lekere­kített négyszög átmetszetűek, ovális alakúak, enyhén csavartak, de különböző nagyságúak, a láncnak a karikához közvetlenül kapcsolódó szakaszán nagyobbak.

H.: 860 cm. Szem h.: 8,7 ill. 7,2 cm. S alakú szem h.: 9,3 ill. 11,7 cm. Karika átm.: 14,5 cm. Lh.: A vár középső részén szórvány (1997). Ideiglenes ltsz: 2002.1.4. (V. L.)

154 FEGYVERZET, FEGYVEREK

140-143. APROPUSKAK

Valamennyi kovácsoltvas. Testük hengeres, hátsó végük beforrasztott, hegyes, a hegyezett végnél gyújtó-nyílást fúrtak. Az egyik darab a gyújtónyílásnál szétrobbant. Három darab eleje nyitott, a negyediknél lefojtott, benn maradt a lőpor.

140. H.: 8,5 cm. Átm.: 1,2 cm. Lh.: 333. objektum mellett és a déli palánkfal belső cölöpárka között (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.3.8.

141. H.: 7,8 cm. Átm.: 1,8 cm. Lh.: 230. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.17.1.

142. H.: 8,5 cm. Átm.: 1,8 cm. Lh.: 230. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.17.2.

143. H.: 10,9 cm. Átm.: 1,8 cm. Lh.: Szórvány a vár K-i részén (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.16.1. (V. L.)

FEGYVERZET, FEGYVEREK 155

144-146. TÜZES CSUPROK

Mindegyik mázatlan kerámia. Anya­guk finom homokos soványítású, barna színű. Testük erősen kiöblö-södő, nyakuk szűk, peremük kihajló. Oldalukon négy függőlegesen átfúrt apró fül van. A vállon alig bemélyí­tett körbefutó vonal ill. vonalköteg. Az egyik ép, a másik kettő is csupán a peremnél töredékes. Származási hely: Stájerország (Graz)!

144. Fá.: 6 cm. M.: 11 cm. Lh.: 239. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001) 219, Fig. 11,7.

145. Fá.: 6,5 cm. M.: 11,2 cm. Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. Első közlés: VÁNDOR L.-KOVÁCS GY -PÁLFFY G., ArchÉrt 125 (1998/2000) [2002] 10. kép 1.

146. Fá.: 6 cm. M.: 11,7 cm. Mérhető űrt.: 425 ml. Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. Első közlés: VÁNDOR L.-KOVÁCS G Y -PÁLFFY G., ArchÉrt 125 (1998/2000) [2002] 10. képi . (K. GY.)

156 LOSZERSZAMZAT

147-148. PATKOK

Vékony vaslemezből kovácsolt, keskenyedő szárú sarkos patkók. Felső ívük kissé lecsapott. Hat szeglyukkal, szegárkuk nincs. Az egyik darab töredékes.

147. H.: 10,3 cm. Legnagyobb sz.: 4 cm. Patkó belső átm.: 2,7 cm, külső átm.: 9 cm. Lh.: 31. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.11.8.

148. H.: 10,4 cm. Legnagyobb sz.: 4,4 cm. Patkó belső átm.: 3,4 cm, külső átm.: 10,5 cm. Lh.: 1. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 59.4.1. (V. L)

149. KENGYEL

Kovácsoltvas. A függesztő pálca előtt szíj védő pánt van. A szárak és a talpalók kiszélesítettek. A talpaló függönyszerűen alányúló csúcsban végződik.

H.: 22 cm. Legnagyobb sz.: 15 cm. Lh.: A/l. góc, égett folt (1995). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.57. (V. L.)

LOSZERSZAMZAT 157

150-152. HEVEDERCSATOK

Mindegyik kovácsoltvas. Kettő négyszög átmetszetű vasszalagból T alakúra formált, egy ovális alakú.

150. M.: 6,7 cm. Sz.: 9,4 cm. V.: 0,7 cm. Lh.: 10. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.7.3.

151. M.: 6,1 cm. Sz.: 8,7 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.26.

152. H.: 7,7 cm. Sz.: 3,9 cm. M.: 0,5 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes Ltsz.: 2000.7.40. (V. L.)

153. KENGYEL SZÍJVÉDŐ PÁNTJA

Bronzból öntött. Trapéz alakú, fonák­ján üreges. Két rögzítésre szolgáló fü­lében egy-egy lyuk. A tárgy lyukakkal áttört felületét bordák tagolják. A lyu­kak stilizált virágszirmokat imitálnak.

K : 6,4 cm. Sz.: 6,8 cm. Lh.: Épület (műhely) nyugati részén a padló bontásából (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.4.4. (V. L.)

154. LÓSZERSZÁM DARABJA

Kovácsoltvas. Két végén egy-egy ke­rek, domború, középen átfúrt lemez van. A kerek lemezt két négyszög átmetszetű pánt köti össze, a felső hurkos szíj búj tatónak van kialakítva.

H.: 14,8 cm. Átm.: 6 cm. M.: 7,3 cm. Lh.: Épület (műhely) omladékának bontásá­ból, a padló feletti rétegből (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.6.4. (V. L.)

158 LÓSZERSZÁMZAT

155. CSIKOZABLA

Kovácsoltvasból készült csuklós zabla. Tíz tagból áll. A szíj egy-egy hurkos tag alsó, háromszög alakú részéhez csatlakozott. A felső, kisebb hurokhoz négyszög átmetszetű, téglalap alakú szemek, majd azokhoz további, hurkos végű kisebb szemek kapcsolódnak. Ez utóbbiak egy-egy négyszög átmetszetű karika laposra kalapált, középen átlyukasztott részén áthaladva csatlakoznak a feszítő részhez, kúpos gombban végződnek.

H.: 42,5 cm. Lh.: A vár Ny-i részén, nyesésből (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.1.1. (V. L.)

LOSZERSZAMZAT 159

156. ZABLATAG

Kovácsoltvas. A csat része ovális keretű, hegyes pecekkel. Ehhez csat­lakozik egy kör átmetszetű ovális szem, mely egy négyszög átmetszetű karikával, ill. egy kampóval kapcso­lódik a kerek zablataghoz és a dom­ború, rovátkolt díszű, középen szegeccsel ellátott kerek lemezhez.

H.: 9,3 cm. Csat sz.: 3,6 cm. Lh.: DNy-i bástya torka, nyesés (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.7.7. (V. L.)

157. ZABLATAG

Kovácsoltvas. Csuklós zabla tagja. A két karikát kör átmetszetű kis tag köti össze, amelynek egyik vége átmegy az egyik karika laposra kala­pált, közepén átfúrt lyukán, majd kúpos fejű szög zárja. Másik végét egyszerűen visszahajtották a másik karikára.

H.: 12,5 cm. Karika átm.: 3,6 cm ill. 4,1 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.45. (V. L.)

160 LÓSZERSZAMZAT

158. FESZITOZABLA

Kovácsoltvas. Feszítő típusú zabla két egybetartozó, de különálló ol-dalpálcája. A lapos szélekén részben ívelten, részben lapos törésekkel megmunkált. Alul a szárra merő­leges karikában végződnek. Az egyik oldalpálca karikájában egy felül kúpos végű, alul hurkos szem van, ez fogja az oldalpálcához a lekerekített négyszög átmetszetű, középen lapos kör alakban kiszélesedő pántot. A szem hurkos végébe egy karika kap­csolódik. A szájvas helye kiöblösö-dő, szélei ék alakúak. Az alsó karika és a száj vas helye között, mindkét pálcán kis kör alakú fül emelkedik ki. Az egyik oldalpálcához egy U ala­kú szem kapcsolódik, melyhez egy felső részében csepp-, alsó részében kör átmetszetű kampó illeszkedik.

H.: 19,2 cm. Legnagyobb sz.: 2,6 cm. Lh.: feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.56.1-2. (V. L.)

159. FESZITOZABLA SZARA

Kovácsoltvas. Lapos, szélein meg­munkált. Alul a szárra merőleges, felül a szárral párhuzamos karikában végződik. Két kis lyuk található raj­ta, felső harmadát szíj vezető karika tagolja.

H.: 22 cm. Sz.: 1,3 cm. V.: 0,8 cm. Lh.: 10. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.7.1. (V. L.)

LOSZERSZAMZAT 161

160-163. PHALERAK

Mindegyik réz, préselt.

160. Szélén körbefutó négyszög alakú, középső részén kerek, gomb­szerű domborítással díszített. Fonákján üreges.

Átm.: 4,9 cm. Lh.: 333. objektum és a déli palánkfal belső cölöpárka közötti feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.3.6.

161. Hullámos szélű, felülete eny­hén domború. A szélét bekarcolt vonal kíséri, a csúcsoknál pontokkal díszített. Középen bronzgomb, me­lyet tüskés kapoccsal rögzítettek.

Átm.: 4,1 cm. M.: 0,4 cm. Lh.: 360. objektum (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.2.3.

162. Felülete enyhén domború, a kerek lemezt két különböző nagy­ságú, ívelt átvágás töri át. Alsó felén eredetileg négy darab rögzítő kapocs volt.

Átm.: 3,8 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.51.

163. Felületén enyhén domború. A szélét bekarcolt kör vonala kíséri, közepén kör alakú lyuk, ahol erede­tileg kapocsban végződő gomb lehetett.

Átm.: 4,7 cm. V.: 0,2 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.24-7. (V. L.)

164. LÓVAKARÓ NYELE

Kovácsoltvas. A nyél négyszög át­metszeni, lefelé keskenyedő vége L alakban visszahajló. Másik végé­ből V alakban kétfelé ágazó pánt in­dul, ennek végződéseit széles pánttal kötötték össze. A nyélen kis, töredé­kes karika van.

H.: 12,4 cm. Legnagyobb sz.: 6 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.18. (V. L.)

165-166. LÓ VAKAROK

Mindkettő kovácsoltvas.

165. Négyszögletű, négy csipkézett éllel ellátott. Végei töredékesek. A hátlapon, a nyél rögzítéséhez egy nagyobb és két kisebb átfúrt, kengyel alakú fület képeztek.

H.: 18,5 cm. Sz.: 5,7 cm. M.: 3,8 cm. Lh.: 333. objektum és a déli palánkfal belső cölöpárka közötti feltöltésből (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.3.15.

166. Téglalap alakú lemezből vályú alakúra hajlított. Szélein a fogazat alig látszik. Erősen töredékes. A kül­ső felület közepén legyezőszerűen kiszélesedő végű nyéltüskét rögzí­tettek.

H.: 23,2 cm. Átm.: 6 cm. Nyél h.: 4,5 cm. Lh.: DK-i bástya, nyesés (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.10.2. (V. L.)

LÓÁPOLÁS 163

167. LÓVAKARÓ

Kovácsoltvas. Négyszögletű, erede­tileg négy, sűrűn csipkézett éllel ellátott. A tárgy erősen töredékes, a negyedik él letörött, a két középső közül az egyiknek csak a fele maradt meg.

K : 17,8 cm. Sz.: 5,2 cm. M : 2,4 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.8. (V. L.)

164 MŰHELYEK

168. VESO

Kovácsoltvas. A négyszög átmet' szetű nyél vége ovális, a használat során a szélek lefelé gyűrődtek. A nyél a penge felé szélesedik, a penge lapos, ívelt vonalú.

H.: 20 cm. Szár sz.: 1,3 cm. Penge sz.: 3,1 cm. Lh.: 263. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.26.2. (V. L.)

169. VESO

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus. A nyak kör alakú peremet alkot. A szár lekerekített négyszög átmet-szetű, a penge előtt ellaposodik. A penge kanalas kiképzésű, ívelt vonalú, vége felé kiszélesedő. Töredékes.

H.: 19,3 cm. Szár átm.: 0,8 cm. Penge sz.: 1,3 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.34. (V. L.)

MŰHELYEK 165

170. FÚRÓ

Kovácsoltvas. A szár kör átmetszetű, a felső végéből két átellenes irányba indul a szintén kör átmetszetű, vége felé hegyesedő, ívelt vonalú nyél. A toll rövid, egy hajtású, törött végű.

H.: 10 cm. Toll h.: 1,8 cm. Fogó sz.: 7,5 cm. Lh.: DK-i sarokbástya, kultúrréteg (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.25.1. (V. L.)

171. FÚRÓ

Kovácsoltvas. Felső vége lapos, hegyes. Szára hengeres, tolla egyszer csavart, vége letörött.

H.: 11,7 cm. Toll h.: 1,4 cm. Szár átm.: 0,8 cm. Lh.: 105. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.24.2. (V. L.)

172. FÚRÓ

Kovácsoltvas. Vastag, hengeres szárú. Tolla hosszú, egyszer spiráli­san megcsavart, hegye letörött. Felső vége lapos négyszög átmet-szetűre kalapált, enyhén ívelt.

H.: 12,4 cm. Toll h.: 1,9 cm. Szár átm.: 1 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.10. (V. L.)

166 MŰHELYEK

173. RESZELŐ

Kovácsoltvas. Nyéltüskés, törzse háromszög átmetszetű, vége hegyes. Két oldala egymást keresztező rovát­kákkal vágott, a harmadik lap pedig párhuzamosan rovátkolt.

H.: 19,5 cm. Sz.: 0,9 cm. M: 0,9 cm. Lh.: A vár DNy-i felében, paticsos, épülettörmelékes réteg (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.1.9. (V. L.)

174. RESZELŐ

Kovácsoltvas. Törzse háromszög alakú, melynek vége letörött. A reszelő felső lapja domború, az alsó lapos. Mindkettőn párhuzamos rovátkák vannak. A nyél lapos négyszög átmetszetű, vége derék­szögben hajlik, legyező alakban kiszélesedik, enyhén töredékes.

H.: 16,6 cm. Törzs h.: 6,8 cm, sz.: 1,5 cm. Nyél sz.: 0,7 cm. Lh.: 261. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.19.3. (V. L.)

MŰHELYEK 167

175. ÁR

Kovácsoltvas. Hosszú, hegyes végű. A nyél nyaktaggal kapcsolódik, átmetszete nyolcszögletű, végén kicsúcsosodik.

H.: 13,5 cm. Legnagyobb sz.: 1 cm. Lh.: 274/2. objektum, paticsos épület-omladék bontása (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.8.6. (V. L.)

176. HIDEGVÁGÓ

Kovácsoltvas. Félkész szerszám. A szára négyszög átmetszetű, az egyik vége laposra kalapált. Hegye tompa, az él kialakítása nem fejeződött be.

H.: 12,2 cm. Sz.: 1,8 cm. V.: 1,1 cm. Lh.: 45. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.26.11. (V. L.)

177. KALAPÁCS

Kovácsoltvas. A nyél és a fej is négy­szög átmetszetű. Az utóbbi egyik végén kör alakú ütőrészt alakítottak ki, melynek szélei a használat során visszagyűrődtek. A másik végét laposra kalapálták, kettévágták és V alakban szétnyitották. Ez a rész szeghúzásra volt alkalmas.

H.: 16,8 cm. Nyél sz.: 1,6 cm. Fej h.: 8,6 cm, sz.: 2,5 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.12. (V. L.)

178. VASTÁRGY

Kovácsoltvas. A szár négyszög átmetszetű, a végét kis gömb zárja. Pengéje háromszög alakú, hegyes végű, ívelt.

H.: 9,9, cm. Fej átm.: 1,3 cm. Legnagyobb sz.: 0,9 cm. Lh.: 333. objektum, épületomladék alatti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.12.8. (V. L.)

179. KAPARÓ

Kovácsoltvas. Téglalap alakú pengéje a szárral derékszöget zár be, oldalsó szélei a szár irányába enyhe ívben hajlanak. A négyszög átmet­szetű, spirálisan megcsavart szár vé­géhez csatlakozik egy kis karika.

H.: 11,3 cm. Penge sz.: 6,4 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.21. (V. L.)

KOVÁCSMŰHELY 169

180. GOLYÓÖNTŐ FOGÓ

Kovácsoltvas szárhoz kapcsolódik az öntött bronz öntőforma, melyet bronzszegeccsel rögzítettek. Az öntőforma mindkét fele háromszög alakú, az egyiken három rögzítő ki­emelkedés, a másikon három rögzítő lyuk van. Mindkét fejben félgömb alakú mélyedés és öntőcsatorna. A fogó nyitott állapotú.

H.: 12,2 cm. Szár sz.: 0,8 cm. Öntőforma sz.: 2,1 cm. Golyóöntő mélyedés: 1,2 cm. Lh.: 176. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.27.1. (V. L.)

170 KOVÁCSMŰHELY

181. GOLYOÖNTO FOGÓ

Kovácsoltvas szárhoz kapcsolódik az öntött bronz öntőforma, melyet bronzszegeccsel rögzítettek. Az ön­tőforma mindkét fele háromszög alakú, bennük egy-egy félgömb alakú mélyedés és öntőcsatorna. A fogó zárt állapotú, szárai töredékesek.

H.: 10,2 cm. Szár sz.: 0,8 cm. Öntőforma sz.: 2,1 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes Itsz.: 2001.2.30. (V. L.) '

182. GOLYOÖNTO FOGÓ

Kovácsoltvas. A fogó nyitott álla­potú. A nyél lapos négyszög átmet-szetű, az öntőforma lapos, ovális alakú.

H.: 11,3 cm. Szár sz.: 0,8 cm. Öntőforma átm.: 1,3 cm. Golyóöntő mélyedés: 0,9 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.30. (V. L.)

KOVÁCSMŰHELY 171

183. EDÉNY

Mázatlan kerámia. Homokos sóvá' nyitású, szürkésfeketére égett, pohár alakú, belső oldalán erős korongolás nyomok. Vastag falú, pereme meg­vastagított. Feltehetően valamilyen ipari tevékenységhez szolgált. Ép.

Pá.: 12 cm. Fá.: 8,5 cm. M: 14,2 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ltsz.: 97.50.162. (K. GY.)

184. ÁGYÚGOLYÓ ÖNTŐTÉGELY

Öntöttvas. Eredetileg szögletes tárgy, melyben több öntőmélyedést képez­tek ki. Erősen töredékes.

H.: 5,9 cm. &.: 4,2 cm. M.: 2,8 cm. Lh.: 120. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.29.3. (V. L.)

185. RUDVASALASOK

Mindegyik kovácsoltvas. A hosszú­kás, erős vaslemezeket félhenger alakúra kalapálták. Mindkét végen két-két négyzetes lyuk van a szege­cseknek. Együtt, összeragadva kerül­tek elő a kovácsműhely közelében. Nyolc darab.

H.: 22-25,9 cm. Sz.: 5,6-6,1 cm. Lh.: 234. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98. 9.2.1-8. (V. L.)

172 KOVÁCSOLTVAS TÁRGYAK

186. ROSTÉLY

Kovácsoltvas. A lemez szabályos sorokban, egyenlőtlen távközökben négyszög alakú lyukakkal áttört.

H.: 17,5 cm. Sz.: 8 cm. V.: 0,2 cm. Lh.: 15 objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.4. (V. L)

187. KAMPÓS RUDVASALÁS

Kovácsoltvas. A kampó ovális, majdnem zárt. Köpuje nyitott, végéből indul egy nyúlvány, amely szegeccsel rögzíthette a tárgyat a rúdhoz. A nyúlvány deformálódott.

Kampó átm.: 2,9 cm. Köpű átm.: 3,8 cm. M.: 10,3 cm. Lh.: A vár É-i részén, szórvány (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.2.19. (V. L.)

KOVÁCSOLTVAS TÁRGYAK 173

188. VASPÁLCA

Kovácsoltvas. Atmetszetében lekerekített négyszög alakú. Az egyik vége letörött, a másik vége három, téglalap átmetszetű lapocs­kára ágazik.

R : 19,4 cm. Sz.: 1,1 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.36. (V. L.)

189. VASTÁRGY

Kovácsoltvas. A szár négyszög átmetszetű, egyik vége kör alakban kiszélesedik, átfúrt. A másik vége egyenlőszárú háromszög alakúra képzett, melynek egyik sarka töredékes.

H.: 16,5 cm. Legnagyobb sz.: 3,7 cm. Lh.: 333. objektum, épület (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.4.10. (V. L.)

190. LÁNC LAPOS TAGGAL

Kovácsoltvas. A láncszemek ovális alakúak, félig meg vannak csavarva. A lánc öt tagból áll, négy láncszem­ből és egy laposra kalapált, V alak­ban meghajlított, középen átfúrt tagból.

H.: 11,7 cm. Szem h.: 3,9 cm, sz.: 1,9 cm. Lapos tag h.: 7,6 cm. Lh.: Épület (műhely) omladékának bontása, kultúrréteg a padló felett (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.6.3. (V. L.)

174 KOVÁCSOLTVAS TÁRGYAK

19Ы92 . DISZITO RÁCS TÖREDÉKEI

Kovácsoltvas. Finom mestermunka. A díszített szélű pántokat gömb fejű szegecsekkel fogták össze. A teljes rács egy nagyobb tárgyra applikálva díszként szolgálhatott, a nagyobbik töredék a sarokrészt díszíthette. Származási hely: Stájerország.

191. Nagyobbik h.: 18,9 cm, sí.: 10,7 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.4-

192. Kisebbik h.: 7,9 cm. sz.: 5,5 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.1.26. (V. L.)

KOVÁCSOLTVAS TÁRGYAK 175

193. VASTÁRGY

Kovácsoltvas. Egyik tagja ovális átmetszetű, ívelt, melynek két kam­pós vége között két lemezkarika van. Ez a tag egy patkó alakúhoz kapcsolódik, a patkó ívelt részéhez tagolt formájú kovácsoltvas díszt szereltek.

H.: 10,1 cm. Sz.:8cm. Lh.: DNy-i bástya torka, nyesés (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.7.3. (V. L.)

194. VASNYÉL

Kovácsoltvas. Hosszú, kúpszerű, legvastagabb részén átmetszete kör, ami fokozatosan négyszög alakú lesz. A tárgy egyik végén rövid menetes rész van, másik végén hosszában kettéválik, ami valaminek a befogá­sára szolgált. A kettévált rész mind­két lapját vastag perem tagolja.

H.: 7,8 cm. Nyél átm.: 1,1 cm. Menet átm.: 0,6 cm. Lh.: 99. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.13.1. (V. L.)

195. DOROMB

Kovácsoltvas. Négyszög átmetszetű pálcából hajlított, felső részén ívelt, két vége összefutó, hegyes. A hajlí­tott résznél letört fémlapocska indításának maradványa látható.

H.: 6,3 cm. Sz.: 2,7 cm. Lh.: 82. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.9.2. (V. L.)

176 OTVOSSZERSZAMOK

196. KALAPÁCS

Vas. A köpű kör alakú, a fej egyik felén négyzetes kiképzésű, másik felén gúla idomú.

H.: 7,4 cm. Fej sz.: 1 cm. Köpű átm.: 1,5 cm, m.: 0,9 cm. Lh.: DK-i sarokbástya (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.25.5. (V. L.)

197. ÖTVÖS FUROSZAL

Kovácsoltvas. Átmetszete négyszög, hegye felé kör. Hegyébe spirális menetet vágtak.

H.: 5,6 cm. Menet h.: 1,5 cm. Átm.: 0,4 cm. Lh.: 55. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.5.1. (V. L.)

198. ÖTVÖS PONCOLÓ

Kovácsoltvas. Négyszög átmetszetű. Az alsó harmadtól a szál elvékonyo­dik, majd a vége felé kiszélesedik.

H.: 8,8 cm. Sz.: 0,4 cm. Lh.: 55. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.5.2. (V. L.)

199. KIS RESZELŐ

Kovácsoltvas. Nyéltüskéje négyszög átmetszetű, vége töredékes. A törzs felső felülete domború, az alsó lapos. Mindkét lap párhuzamosan rovátkolt.

H.: 17,6 cm. Sz.: 0,9 cm. Lh.: 356. objektum, É-i fele (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.11.3. (V. L.)

OTVOSSZERSZAMOK 177

200-201. KIS ULLOK

Mindkettő kovácsoltvas. Mindegyik feje vastag, négyszög alakú, dombo­rú felületű, mely az ütések miatt lefelé gyűrődött. Száruk lefelé elkeskenyedik, töredékes.

200. H.: 8,4 cm. Fej sz.: 2,8 cm. Lh.: DK-i sarokbástya, kultúrréteg (1999). Ideiglenes Itsz.: 99.25.3.

201. H-: 5 cm. Fej sz.: 2,6 cm, v.: 2,2 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.9. (V. L.)

202. ULLO

Vasból öntött, tömör. Alsó része letörött, a megmaradt rész szabály­talan nyolcszög alapú hasáb.

M.: 6,5 cm. Sz.: 6,9 x 6,2 cm. Lh.: 209/A. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.5.2. (V. L.)

178 OTVOSSZERSZAMOK

203. ONTOMINTA

Kerámia, szürkésfekete színű, vé­kony lap. Finom geometrikus és nö­vényi mintával díszített, 3 cm széles bronzlemez öntésére szolgáló nega­tív. Töredék.

Sz.: 3,8 cm. Mérhető h.: 5 cm. V.: 0,5 cm. Lh.: 392. objektum (műhely) (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

204. ONTOMINTA

Kerámia, belül szürkésfekete, kívül barna színű. Körszelet átmetszetű vékony lap. Két koncentrikus bor­dával ill. plasztikusan kiemelkedő pöttyökkel díszített bronzlap öntésé­re szolgáló negatív. Töredék.

Átm.: kb. 4 cm. V.: 0,5 cm. Lh.: 380. objektum (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

205. ÖNTŐTÉGELY

Kerámia. Homokos soványítású, szürke színű, vastag falú, háromszög száj nyílású. Belsejében bronzönt­vény maradvány. Ép, pereménél töredékes.

Ph.: 7,5 cm. M.: 5,5-6,5 cm. Lh.: 380. objektum (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

POSZTOPLOMBAK 179

206. PLOMBA

Ólom. Egyik oldalán Nürnberg város 1349-től használatos kiscimere, a mási­kon a város nevének kezdő N betűje. Származási hely: Németország, Nürnberg.

Átm.: 3,2 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.28. (K. A.)

207-208. PLOMBAK

Mindegyik ólom. Származási helyük: Anglia.

207. Egyik oldalán a Tudor-rózsa, szé­lén felirat. Másik oldala sima, üres.

Átm.: 3,2 cm. Lh.: 262. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.4.1.

Ezzel teljesen egyezik egy további darab: Lh.: 333. objektum melletti kultúnéteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.22.

208. Egyik oldalán Anglia 1400 körültői 1603-ig használt koronás címere, másik oldala sima, üres. Átlyukasztott .

Átm.: 3 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.21.

Ezzel teljesen egyezik két további darab: l.Lh.: 44. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.24-4. 2. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól É-ra (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.23. (K. A.)

180 SZABÓMŰHELY

209-212. GYŰSZŰK

Mindegyik réz, préselt. Peremük és faluk egyforma vastagságú. Tete­jük és oldaluk részben poncolással díszített.

209. A díszített rész alatt borda fut körbe. Hengeres oldalfala homorú.

M.: 1,5 cm. Szél átm.: 1,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól É-ra (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.14.

210. A peremet két bordaszerű vonallal határolt, finom rombuszok­kal kitöltött díszítő sáv kíséri.

M.: 1,6 cm. Szél átm.: 1,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól É-ra (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.13.

211. Az alsó részen két pontkörök­kel díszített sáv között rombuszok futnak körbe. Töredékes, deformá­lódott.

M: 2 cm. Legnagyobb átm.: 1,5 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól D-re (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.12.

212. Az oldal közepén, a pontok alatt és a perem közelében rombu­szokkal kitöltött két sáv fut körbe. A kettő közötti széles mezőt ovális medalionban elhelyezkedő kettős keresztek díszítik. Deformálódott, néhol repedt.

M.: 2 cm. Legnagyobb átm.: 2,1 cm. Lh.: Szórvány (1996). Ideiglenes ltsz.: 95.29.15. (V. L.)

SZABOMUHELY 181

213. VARRÓTŰ

Bronzhuzalból készült nagy tű. Enyhén ívesen hajlott.

H.: 14,4 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.28. (V. L.)

214. GOMBOSTŰK

Valamennyi vékony réz vagy bronz-huzalból készült, hosszúkás szárral. Fejüket felcsavarva alakították ki.

H.: 1,7-6,8 cm között. Lh.: A vár minden pontján, minden évben. Ideiglenes ltsz.: pl. 97.2.4. (V. L.)

215. OLLÓ

Kovácsoltvas, a két részt vasszegecs fogja össze. Az ovális alakúra haj­lított fogók nyitottak, a pengék szélesek, külső felületük domború. Mindkét pengelap felső felületén, a vastagabb végüknél egy-egy mesterjegy található. Az olló nagyon jó megtartású. Kiegészített.

H.: 13,9 cm. Penge h.: 8,2 cm, sz.: 1,8 cm. Fogó átm.: 3,3 cm. Lh.: 359. objektum (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.9.3. (V. L.)

182 SZABÓMŰHELY

216. OLLÓ

Kovácsoltvas, két tagból áll, zárt karikafogójú, lépcsős kialakítású. A két penge külső felülete enyhén domború, vasszegecs fogja össze őket. Az egyik karikafogó töredékes.

H.: 15,9 cm. Penge h.: 9 cm, sz.: 1,7 cm. Fogó átm.: 2,4 cm. Lh.: 263. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.26.4. (V. L.)

217. OLLÓ

Kovácsoltvas, a két részt vasszegecs fogja össze. Az ovális alakúra haj­lított fogók nyitottak, a pengék szélesek, külső felületük domború. Kiegészített.

H.: 16,6 cm. Penge h.: 9 cm, sz.: 1,8 cm. Fogó h.: 7,6 cm, átm.: 4,3 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.2. (V. L.)

BRONZ- ES REZTARGYAK 183

218. KAPOCS

Réz. Végén kalapszerű fej van, amihez két hosszú, hegyes végű lapocska csatlakozik.

H.: 7,7 cm. Fej átm.: 0,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrrétegből (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.9. (V. L.)

219. FUGGO DISZ

Bronz. Lemezből patkó alakúra vágott, mindkét végét átfúrták, a lyukakba két-két S alakú lánctag kapcsolódik.

H.: 5,8 cm. Sz.: 2,2 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.15. (V. L.)

220. DRÓT

Réz. Négyszög átmetszetű, vastagabb drótból hajlított, az egyik vége kam­pós. Valószínű, hogy a tárgy rugó­szerűen felcsavart volt.

Legnagyobb átm.: 3,3 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.7. (V. L.)

221. RÉZTÁRGY

Rézdrótból hajlított. Két végére fület alakítottak ki, az egyikben két láncszem van. A fülek között a vé­kony drótot spirálisan felcsavarták.

H.: 6,1 cm. Átm.: 0,4 cm. Lh.: 360. objektum, metszetfal bontása (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.2.13. (V. L.)

222. BRONZTÁRGY

Kör átmetszetű. Két végén kerek fül van, melyek egymásra merőleges állásúak. Középen a tárgy három, bevagdosott díszítésű, gyűrűszerű taggal két részre osztott.

H.: 6 cm. Átm.: 0,7 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.26. (V. L.)

223. CSIPESZ

Bronz. Vékony lapocskát középen visszahajtottak, a hajtás után X alakban összeszorították a szára­kat és dróttal fogták össze. A szárak végei letörtek.

K: 6,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.42. (V. L.)

BRONZ- ES REZTARGYAK 185

224. KIS CSENGŐ

Bronz, öntött. Alja hiányzik, a felső rész két egymással párhuza­mosan körbefutó vonallal díszített. A tetejét gyűrű formájú, kiemelkedő tag zárja.

M.: 2,5 cm. Átm.: 4,5 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.19. (V. L.)

225. PISZTOLYMARKOLAT ZÁRÓLEMEZE

Bronz. Lemezből sarkos ovális ala­kúra vágott. Szélein négy rögzítő lyuk, egyikben megmaradt a bronz­szeg. Közepén kör alakú átütés van.

H.: 6,6 cm. Sz.: 4,6 cm. Lh.: 274. objektum, K-Ny-i metszet kialakítása során (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.12.6. (V. L.)

226. KUPAK

Bronz, öntött. A kupak teteje dom­ború, hengeres oldala homorú. Fedelén és oldalán kettős, koncent­rikusan körbefutó vonallal díszített. A kupak alsó része peremes, kifelé hajló. Töredékes.

M.: 3 cm. Átm.: 3,9 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.4. (V. L)

186 CSONTFARAGÁS

227. GOLYÓ

Csont. Felülete simára csiszolt.

Átm.: 1,9 cm. Lh.: 356. objektum (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.11.2. (V. L.)

228. NYELES TÁRGY

Megmunkált csont. A nyél átmet-szete az alsó harmadban négyszög, a felső kétharmadban kör. A nyélhez téglatest kialakítású tag csatlakozik, melynek mindkét lapja vésett vona­lakkal díszített.

H.: 7,5 cm. Lap sz.: 2 cm. Szár h.: 4,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.10.2. (V. L.)

229-230. LOPORTARTO SZARUK

229. Szarvasagancs. A vastag törzs lefűrészelt részét és az egyik ágát belül lőpor számára üregesre képezték. A másik ág fogóként működött.

H.: 18 cm. Legnagyobb átm.: 4,2 cm. Szárak közötti táv.: 7,6 cm. Lh.: 174. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.24.1.

230. Rontott vagy félig kész állapo­tú, megmunkált szarvasagancs. Való­színűleg puskaportartónak készült.

H.: 13,5 cm. Legnagyobb átm.: 5,5 cm. Ágak közötti táv.: 11,5 cm. Lh.: 105. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.25.1. (V. L.)

CSONTFARAGÁS 187

231-232. NYELBORITOK

Mindkettő megmunkált csont. Hen­ger alakúak, külsejüket simára csi­szolták, felületükön vonalas vésett díszítés.

231. H.: 6,5 cm. Átm.: 2,5 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.70.

232. H.: 3,1 cm. Legnagyobb átm.: 2,6 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.2.15. (V. L.)

233. NYELBORITO

Csontból vagy agancsból faragott. A belsejét kör alakban kivágták, külsejét szögletesre csiszolták, mely-nek két hosszabbik oldala domború. A külső felületén vésett díszítés.

Átm.: 2,6 cm. M.: 1,4 cm. Lh.: 109. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.26.1. (V. L.)

234. KESNYEL BORITO

Megmunkált csont. Alakja fél hen­ger. Az egyik széle törött. Felszínét sekély vájat két mezőre osztja, a tég lalap alakú mezők vésett motívu­mokkal díszítettek.

ív átm.: 2,2 cm. Sz.: 2,4 cm. V.: 0,3 cm. Lh.: 218. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.7.1. (V. L.)

188 CSONTFARAGÁS

235. FARAGOTT CSONTLAP

Rombusz alakú. Felszíne virágszirom alakú vésett motívummal díszített. A rombusz egyik sarkában kör alakú átfúrt lyuk van.

H.: 2,7 cm. Sz.: 4 cm. Lh.: 31 . objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.11.11. (V. L.)

236-239. PUSÍCATUST DISZITO CSONTLAPOK

Valamennyi vékony lap, három téglalap, egy pedig háromszög alakú. Egyik felületük vésett, stilizált növé­nyi motívumokkal díszített. Töredé­kesek.

236. H.: 8,6 cm. Sz.: 2,5 cm. Lh.: 333. objektum és a déli palánkfal belső cölöpárka közti feltöltés (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.3.12.

237. H.: 7,3 cm. Sz.: 1,4 cm. Lh.: 139. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.16.1.

238. H.: 4,4 cm. Sz.: 1,5 cm. Lh.: A vár DNy-i felében, a paticsos épülettörmelékből (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.1.7.

239. H.: 8,7 cm. Sz.: 1,9 cm. Lh.: 173. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 98.13.3. (V. L.)

A FELCSER TÁRGYAI 189

240-241. ORVOSI KANALAK

Mindkettő megmunkált csont. Száruk hengeres, a nyelük végét megfaragott bordákkal díszítették.

240. Ép kanálrésze alig kiszélesedő, keskeny sávban kivájt.

H.: 12 cm. Nyél átm.: 0,6 cm. Lh.: 217. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.6.1.

241. A nyél végét kúp zárja. Kanál-része letörött.

Mérhető h.: 8,1 cm. Nyél átm.: 0,9 cm. Lh.: 82. objektum (1996). Ideiglenes ltsz. 96.9.12. (V. L.)

242. SZIKE

A penge vas, vékony lándzsa alakú, mindkét oldala domború. A nyél csont, hatszög átmetszetű, végén három V alakú karcolás.

Penge h.: 2,5 cm. Nyél h.: 9 cm, sz.: 1,2 cm. Lh.:209/A. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.5.1. (V. L.)

243. CSIPESZ

Bronz. A végét oktaéder gomb zárja, mely háromszög alakú, bevag­dosott díszítésű tagban folytatódik. A csipeszszárak lekerekített négy­szög átmetszetűek, végük hegyes.

H.: 7,7 cm. Szár sz.: 0,7 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg, a metszetfaltól északra (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.7.10. (V. L.)

244-246. SPATULÁK

Mindegyik kovácsoltvas. A nyelük hosszú, végük felé elkeskenyedő, kör átmetszetű. Az elsőnél a nyél alsó része tüskeszerű, felső része négyszög átmetszetű bordákkal díszített, a má­sodiknál a nyél végén kis gomb van, a harmadiknál a nyél vége letörött. Mindháromnál rövid nyakhoz csat­lakozik a háromszög alakú, részben ívelt vonalú, végén lekerekített fej, melynek egyik lapja domború.

244. H.: 16,7 cm. Legnagyobb sz.: 2,1 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrrétegből (2000). Ideiglenes Itsz.: 2000.1.27.

245. H.: 17,2 cm. Legnagyobb sz.: 1,9 cm. Lh.: Feltöltésből a déli palánkfaltól É-ra (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.2.20.

246. H.: 15,2 cm. Legnagyobb sz.: 1,7 cm. Lh.: 274/1. objektum, ÉK-i gödör (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.13.7. (V. L.)

247. KERETES ORVOSI FŰRÉSZ

Kovácsoltvas. Nyéltüskés. A keret trapéz alakú, elülső vége magasabb. Végéből indul a nyéltüske, melyen megmaradt a faborítót szorító vas­karika, a nyélvasalás. A fűrészlap fo­gazata egyenes állású, sűrű. Kopott, hiányos.

H.: 34,8 cm. Lap h.: 22 cm. Legnagyobb sz.: 10,7 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.47. (V. L.)

A FELCSER TÁRGYAI 191

248. PATIKAEDÉNY

Ónmázas fajansz. Hengeres testű, albarello típus. Anyaga sárgásfehér színű, külsejét csillogó fehér alapon kék spirálok, ill. stilizált növényi ornamentika díszíti. Vállán kettős vonal fut körbe, e fölött ferde vonalkákkal kitöltött sáv részlete látható, oldalán keretben töredékes felirat: V T t o DARTA[.. . ] . Kie gészített, pereménél hiányos. Származási hely: Észak-ltália, Faenza vagy Velence.

Fá.: 7-7,2 cm. M.: 11,5 cm. Lh.: 120. objektum (1997). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001) 220, Fig. 14, 1. (К. GY.)

192 A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI

249. FAZÉK

Mázatlan kerámia. Homokos sová-nyítású, barna színű, a külső oldal szinte a teljes felületen kormos, feketére égett. Tojásdad alakú, a nyak kissé hosszított, a perem megvastagított. Csaknem ép.

Pá.: 12 cm. Fá.: 8 cm. M.: 20 cm. Űrt.: 1900/2200 ml. Lh.: 198. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

250. FAZÉK

Mázatlan kerámia. Homokos sóvá-nyitású, nyílt tűzön szürkére ill. szür­késfeketére égett. Helyenként kor­mos. Tojásdad formájú, peremének vége ferdén levágott, a perem alatt kis borda fut körbe. Kiegészített.

Pá.: 14 cm. Fá.: 9,2 cm. M.: 21,7 cm. Űrt.: 2700/3100 ml. Lh.: 111. objektum (1997). Leltározatlan. (K. GY.)

251. FAZÉK

Mázatlan kerámia. Finom homokos sovány ítású, külsején feketére égett. Tojásdad forma, erősen kihajló, fedőhöz alakított pereme bordával tagolt. Vállán bemélyített egyenes vonal fut körbe. Kiegészített.

Pá.: 15,5-15,8 cm. Fá.: 8-8,7 cm. M-: 16,8-17,2 cm. Űrt.: 1750/2150 ml. Lh.: 199/C. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI 193

252. CSUPOR

Mázatlan kerámia. Homokos sóvá-nyitású, anyaga feketére égett, külső felülete polírozott. Kiegészített.

Pá.: 9,6-9,8 cm. Fá.: 6,6-6,7 cm. M.: 10 cm. Űrt.: 300/430 ml. Lh.: 17. objektum (1995). Ltsz.: 97.32.106. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)212, Fig. 2,3. (К. GY.)

253. FÜLES BÖGRE

Mázas kerámia. Homokos soványí-tású, szemcsés anyagú, sárgásbarna színű. Belül sárga mázas, külső olda­lán vízszintes rovátkolás. Szalagfüles, peremén kiöntőcsőr. Csaknem ép.

Pá.: 10 cm. Fá.: 5,5 cm. M.: 10 cm. Űrt.: 300/400 ml. Lh.: 189. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KovÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)218, Fig. 5, 2. (P. G.)

254. FÜLES FAZÉK

Mázas kerámia. Homokos soványí-tású, szemcsés anyagú, világosbarna színű, belső oldalát barna máz fedi. Kis szalagfüle van, ívelten kihajló peremén kiöntőcsőr. Csaknem ép.

Pá.: 20 cm. Fá.: 12-12,2 cm. M.: 23 cm. Űrt.: 3700/4400 ml. Lh.: 84. objektum (1996). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)218, Fig. 5, 4. (К. GY.)

255. FEDŐ

Mázatlan kerámia. Homokos sóvá-nyitású, szemcsés anyagú, szürkés' fekete színű. Kúp alakú, korongos fogórésze átlyukasztott. Erősen kiegészített.

Pá.: 17,5 cm. M.: 7,6 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ltsz.: 97.5.119. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)218, Fig. 7, 2. (К. GY.)

256. FEDŐ

Mázatlan kerámia. Homokos sová-nyítású, finom szemcsés anyagú, kívül barna színű, belül feketére égett. Lapos kúp alakú, fogórésze korongos. Pereme enyhén tagolt. Palástján kívül bekarcolt AF betűjel látható. Kiegészített.

Pá.: 17,5 cm. M.: 6,5 cm. Lh.: 171. objektum (1997). Leltározatlan. (K. GY.)

257. NAGYOBB FEDŐ

Mázatlan kerámia. Homokos soványítású, barna színű. Kúp alakú, peremének széle belül bevá-gott. Korongos fogójának széle legömbölyített, alávágott. Erősen kiegészített.

Pá.: 30-31 cm. M.: 9,5 cm. Lh.: Epületomladék a vár Ny-i felében (1997). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI 195

258. NYELES LÁBAS TÖREDÉKE

Mázas kerámia. Finom homokos soványítású, barna színű. Belső olda­lán zöld mázas, külseje mázatlan, enyhén kormos. Nyele üreges. Töredék.

Pá.: 13 cm. M.: 8 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)218, Fig. 6. (К. GY.)

259. HALSÜTO TÁL

Mázas kerámia. Homokos soványí­tású, barna színű, belső oldalát zöld máz fedi. Alapja ovális, alacsony oldalfala bordákkal tagolt. Behúzott peremét kiöntocsor és többszörösen tagolt, tölcséres formájú, üreges fogó tagolja. Kiegészített. Származási hely: Stájerország.

Fá.: 28 x 13,5 cm. M: 4 cm. Fogó h.: 6 cm, legnagyobb átm.: 5,5 cm. Lb.: 216+217. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

260-261. ÓNDUGÓK

Az alsó rész menetes kiképzésű, éles borda választja el a kiöntő résztol. A kiöntő alsó részét finom borda tagolja.

260. M.: 3,9 cm. Legnagyobb átm.: 2,1 cm. Lh.: 61. objektum (1996). Ideiglenes ksz.: 96.20.2.

261. H.: 3,1 cm. Legnagyobb átm.: 2,7 cm. Lh.: A vár DNy-i felében, paticsos épülettörmelékes réteg (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.1.2. (V. L.)

262. FÉMEDÉNY

Vörösrézből kalapált, csonka kúp alakú. Pereme hengeresen vissza­hajlított, a perem alatt a külső olda­lán egymással szemben két-két rézgomb van.

Pá.: 16 cm. Fá.: 13 cm. M.: 13,5 cm. Lh.: Felületnyesésből a vár É-i részén (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.2.5. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI 197

263-265. SERPENYŐNYELEK

Mindegyik kovácsoltvas. A hosszú nyél kettőnél elkeskenyedik, töredé­kes. A serpenyő (kanál?) rész két szegeccsel csatlakozik a tompaszög­ben meghajlított nyakhoz.

263. H.: 25 cm. Nyél sz.: 1,9 cm. Lh.: Épület a vár Ny-i felében, felső vörösre átégett, téglás omladék (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.30.3.

264. H.: 24,7 cm. Nyél sz.: 2,3 cm. Lh.: Épület a vár Ny-i felében, felső vörösre átégett, téglás omladék (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.30.2.

265. H.: 21,2 cm. Kanál sz.: 5,3 cm. Lh.: 333. objektum mellett, kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.30. (V. L.)

266. VAS HÁROMLÁB

Kovácsoltvas. Három négyszög át-metszetü vaspántból alakították ki, melyet a lábaknál összekalapáltak. A felső része szabályos háromszög, háromszög csúcsaiból ívesen induló lábak végeit visszahajlították. Az egyik láb töredékes.

M.: 12 cm. Sz.: 23 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.42. (V. L.)

267. BÁRD

Vékony vaslemezből kalapált, nyéltüskés. A penge éle enyhén ívelt, foka három helyen megtörik. Alig töredékes, viszonylag jó meg­tartású.

H.: 27,6 cm. Penge h.: 20,5 cm, legnagyobb sz.: 8,2 cm. Lh.: 37. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.17.1. (V. L.)

268. NAGY KÉS

Kovácsoltvas. Nyéllapos típus. A penge foka egyenes vonalú, éle szintén, de felső vége enyhén ívelt. A lefelé szélesedő nyéllap végén eredetileg nyélzáró gomb volt. A szegecslyukakból a két alsó látható.

H.: 26,3 cm. Penge sz.: 2,3 cm. Lh.: 173. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 98.13.1. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI 199

269. FENŐKŐ

Homokkő. Világosszürke színű, formája valószínűleg négyoldalú gúla volt. Erősen kopott.

H.: 18,7 cm. Sz.: 2,3 cm. V.: 2,2 cm. Lh.: Feltöltés a 333. objektum (épület) közelében (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.11.4. (V. L.)

270. RESZELŐ

Rézlemezből báromszög alakúra vágott. Felső vége letörött. A tárgy kétharmad része többé-kevésbé szabályos sorokban, durva kör alakú lyukakkal áttört. Az átlyukasztástól kezdődően a reszelő széleit tompaszögben lehajtották.

H.: 14,2 cm. Legnagyobb sz.: 4,4 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól É-ra (2000). (V. L.)

200 A HÁZTARTÁS, A KONYHA TÁRGYAI

271-273. BRONZ HORDÓ CSAPOK

Mindegyik öntött, majd megmun­kált bronz. A kiöntőcső elöl szögle­tesre, hátul hengeresre kiképzett. Nyolcszögletű gyűrű szolgál a csap-rész befogadására. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország.

271. A csap hiányzik.

H.: 12,1 cm. Átm.: 1,1 cm. M : 1,7 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.46.

272. A csaprész háromkaréj ura fűrészelt fogantyúján félhold alakú mesterjegy van. H.: 9,1 cm. Átm.: 1,1 cm. M : 5,8 cm. Lh.: 171. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.12.2. Első közlése: VÁNDOR, L.-KOVÁCS, GY., RégFüzSer. I. No. 51 (1998) Archaeological Reports 1997. Budapest 2001, Fig. 3.

273. A csaprész eredetileg három-karéjú fogantyúján mesterjegy volt. A fogantyú kiegészített.

H.: 12,7 cm. Cső átm.: 1,1 cm. Fogantyú sz.: 3 cm, m.: 6,6 cm. Lh.: 305. objektum (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.16.1. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 201

274. FAZÉK

Mázatlan. Homokos soványítású, világos vörösesbarna színű. Oldalán erőteljesebb korongolásnyomok. Szalagpereme enyhén tagolt. Ép.

Pá.: 13,5 cm. M.: 1949,3 cm. Űrt.: 2250/2600 ml. Lh.: 222. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

275. FESTETT FAZÉK

Mázatlan. Homokos soványítású, szemcsés anyagú, világosbarna színű. Szalagperemü, vállán bordázott. Kül­sején korongolásnyomok. Oldala vörös festéssel díszített. Festett füg­gőleges sávok díszítik a perem belső oldalát is. Kiegészített.

Pá.: 13,5 cm. M: 16,3-16,5 cm. Űrt.: 1700/2000 ml. Lh.: 229. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

276. FESTETT FAZÉK

Mázatlan. Homokos soványítású, szemcsés anyagú, halvány szürkés­barna színű, foltokban halványszür­kére égett. Külsején erőteljesebb korongolásnyomok. Nyaka hosz-szabb, pereme visszahajló. Oldalán vörös festett díszítés. Kiegészített.

Pá.: 15-15,5 cm. M: 18,7-19 cm. Űrt.: 2400/2800 ml. Lh.: 198+225. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

202 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

277. CSONKA KUP ALAKÚ EDÉNY Mázatlan. Homokos soványítású, anyaga finom szemcsés, halvány­barna színű. Szájnyílása kissé ovális, pereme benyomkodással díszített. Kiegészített. Osztrák/stájer előképek után készült nyugat-magyarországi áru.

Pá.: 13,5-15 cm. Fá.: 12,6-13,3 cm. M: 10,2 cm. Űrt.: 750/1000 ml. Lh.: 15. objektum (1995). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)218, Fig. 8, 1. (К. GY.)

278. BESZŰKÍTETT PEREMU EDÉNY

Mázatlan. Homokos soványítású, anyaga finom szemcsés, halványbar­na színű. Külső oldalán bemélyített vonalakkal - két egyenes vonalkö­teg között hullámvonallal - díszí­tett. Alja kiegészítés. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország.

Pá.: 13,5 cm. Fá.: 12,3 cm. M.: 11,2 cm (a magasságméret bizonytalan). Űrt.: 850/1130 ml. Lh.: 17. objektum (1995). Ltsz.: 97.32.103. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001)218, Fig. 8, 2. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 203

279. FEDOTÖREDEK

Finom homokos soványítású, tégla­vörös színű. Lapos kúp alakú, a pe­rem vége behúzott. Külsején zöld mázas és a teljes felületen díszített. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország vagy Ausztria.

Rekonstruálható pá.: 16 cm. Lh.: DNy-i bástya, nyesésből (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

280-281. FEDŐK

280. Tányér alakú. Mázatlan. Finom homokos soványítású, barna színű, kissé égett. Fogógombja többszörösen tagolt. A fedő felső oldala két bemé­lyített vonalköteg között körbefutó hullámvonallal díszített. Kiegészített. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország vagy Ausztria.

Fá.: 12 cm. M.: 4,2 cm. Lh.: 261. objektum (1999). Leltározatlan.

281. Szalagfüles. Finom homokos soványítású, barna színű. Henger-szerű oldala kívül és a fedő alsó felülete sárgásbarna mázzal fedett. Kiegészített. Származási hely: Ausztria.

Pá.: 18 cm. M.: (fül nélkül) 3,5 cm. Lh.: 44. objektum (1995). Ltsz.: 97.5.138. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001) 218, Fig. 7,4. (К. GY.)

282. FÜLES FAZÉK

Anyaga finom homokos soványítá-sú, halványbarna színű, külsején részben égett. Belső oldala és szalag­füle zöld mázas. Pereme kihajló, a füllel szemközt apró kiöntocsőr. Csaknem ép.

Pá.: 11, 5 cm. Fá.: 7 cm. M.: 14 cm. Űrt.: 600/800 ml. Lh.: 120. objektum (1997). Leltározatlan. (K. GY.)

283. FÜLES BÖGRE

Homokos soványítású, halványbar­na színű, mázatlan külsejének egyik fele égett. Belül zöldessárga színű máz borítja. Pereme ívelten kihajló, kiöntocsorrel tagolt. Szalagfüles. Kiegészített.

Pá.: 8,3-8,5 cm. Fá.: 4,7 cm. M.: 9,5 cm. Űrt.: 200/250 ml. Lh.: 274/2. objektum, az épület padlójáról, szenük gabonamagvakkal (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

284. KIS PALACK

Mázatlan. Homokos soványítású, finom szemcsés anyagú, halvány­barna színű, oldalán halvány, vörös festés. Ép, ill. alján lyukas.

Pá.: 3,3 cm. Fá.: 5,6-5,8 cm. M: 13,8 cm. Űrt.: 200/210 ml. Lh.: 198. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 12,6. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 205

285. KIS KORSO ALJTÖREDEKE

Mázatlan. Homokos soványítású, vörösesbarna színű. Az edény göm­bös formájú testét kívül fogaskerék­kel mintázott sorok díszítik. Aljának szélét borda kíséri.

Fá.: 4 cm. Mérhető m.: 6,5 cm. Lh.: 245. objektum, épületomladék (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

286. KIS PALACK TÖREDÉKE

Mázatlan. Homokos soványítású, vörösesbarna színű. Nyaka hosszú, szája kiöntocsorösre alakított. A vállon vörös ill. fehér sávos festés. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország.

Mérhető m.: 7,5 cm. Lh.: 263. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

287. KIS KORSO TÖREDÉKE

Mázatlan. Homokos soványítású, szemcsés anyagú, fekete színű. Pere­me kiöntocsorösre alakított, teste gömb formájú. Alja hiányzik, füle kiegészített.

Mérhető m.: 11 cm. Lh.: 245. objektum, épületomladék (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

206 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

288. FÜLES KANCSÓ

Mázatlan. Anyaga finoman iszapolt, halványbarna színű. Pereme bordá­zott, szája kiöntőcsőrösre alakított, füle többszörösen tagolt. Oldalán alig kivehető fehér festésű minta. Kiegészített.

Fá.: 8 cm. M.: 18 cm. Űrt.: 900/1030 ml. Lh.: 9. objektum (1995). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001) 218, Fig. 9, 1. (К. GY.)

289. KIONTOCSOVES MÁZAS KORSÓ

Finom homokos soványítású, hal­ványbarna színű. Kiöntöcsöves, tölcséres szájú, füles forma, az alj szélét borda kíséri. Belül teljesen, külsején részben zöld mázas. Vállán párhuzamos bekarcolt vonalakkal díszített. Ép.

Pá.: 5,8 cm. Fá.: 9 cm. M.: 21 cm. Űrt.: 1680/1730 ml. Lh.: 114. objektum (1997). Ltsz.: 97.111.30. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 9, 2. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 207

290. FÜLES KORSÓ

Finom homokos soványítású, hal­vány vörösesbarna színű. Teste to­jásdad alakú, nyaka tagolt, gömbös formájú, szája szúk. Belül mázatlan, külsején a nyakát és a fül egy részét barna máz borítja, mely egy helyen lecsurgott az oldalra is. Vállán két bemélyített, párhuzamos vonal fut körbe. A test alsó felén alig látható ferde hornyolás. Ép, pereme kiegé­szített.

Pá.: 2,3, cm. Fá.: 9,5 cm. M: 26,8 cm. Űrt.: 2270/2330 ml. Lh.: 229. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 11,8. (К. GY.)

291. SZŰK NYAKÚ FESTETT KORSÓ

Mázatlan. Anyaga finoman iszapolt, vörösesbarna színű, oldalán kisebb foltban enyhén égett. Nyaka szűk, éles bordával tagolt, füle kerek át-metszetű. Nyakán és vállán vörös és fehér festésű sávok. Aljának szélét borda kíséri. Kiegészített. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország.

Fá.: 9,5 cm. M.: 26,3 cm. Űrt.: 2360/2410 ml. Lh.: 144. objektum (1997). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 9,3. (К. GY.)

208 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

292. TANYER

Finom homokos soványítású, barna színű, belül zöld mázas. Széles peremű, melynek vége behúzott. Alig kiegészített.

Pá.: 16-16,3 cm. Fá.: 8,3 cm. M.: 4 cm. Lh.: 242. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

293. TANYER TÖREDÉKE

Finoman iszapolt, barna színű. Aljának szélét körbevágták. Pereme hiányzik. A belső oldal mázas, barna alapon sárga színű vonalkötegek, S alakú motívumok, kisebb kettős pöttyök, ill. zöld színű nagyobb pöttyök díszítik. Származási hely: Stájerország vagy Ausztria. Fá.: 11,5 cm. Lh.:DNy-i bástya (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 209

294. TANYER TÖREDÉKE

Anyaga finoman iszapolt, barna színű. Pereme gyűrűszerű, megvas­tagított. Belső oldalán mázas, festett, a díszítést sötétbarna, ill. barna ala­pon sárga vonalkötegek, a tányér közepén szarvas-alak, a peremen vál­takozva sárga színű Krisztus-monog­ramok (IHS), ill. zöld levelű sárga harangvirágok alkotják. Származási hely: Stájerország vagy Ausztria.

Pá.: 28 cm. Fá.: 10,5 cm. M: 6 cm. Lh.: 333. objektum (épület) melletti feltöltés (2000). Leltározatlan. (K. GY.)

295. TANYER

Finoman iszapolt, halvány sárgás­barna színű. Pereme megvastagított, vége kissé behúzott. Talpa gyűrűs. Belső oldala mázas, fehér engobe alapozáson mangánlila ill. barna, halványzöld és narancssárga színű geometrikus mintákkal festett. Kiegészített. Származási hely: valószínűleg Észak-Itália. Pá.: 23,5 cm. Fá.: 9,5 cm. M: 4,8 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ltsz.: 97.50.160. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 13,1. (К. GY.)

210 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

296. TANYER

Anyaga finoman iszapolt, barna színű. Pereme gyűrűszerű, megvas-tágított. Belső oldalán többszín má­zas, sötétbarna ill. barna alapon sárga és halványzöld színű geometri­kus elemek - S motívumok ill. rács­minta - díszítik. Közepén egykor szarvas-alak volt. Kiegészített. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország vagy Ausztria.

Pá.: 21 cm. Fá.: 7 cm. M.: 5-5,5 cm. Lh.: 142. objektum (1997). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 13.4. (К. GY.)

297. TANYER

Finoman iszapolt, halványbarna színű. Peremének vége megvastagí­tott, behúzott, talpa gyűrűs. Zöldes­barna ill. barna máza a tál öblében lepergett. Peremét sárga színű geometrikus motívumok díszítik. Kiegészített.

Pá.: 22,5 cm. Fá.: 9 cm. M: 5,3 cm. Lh.: 172. objektum (1997). Leltározatlan. Első közlése: KovÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 13.2. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 211

298-300. KOCSERÉP POHARAK TÖREDÉKEI

Mindhárom fehér anyagú, balluszter formájú, tölcséres szájú pohár („Trichterhalsbecher") töredéke. Származási helyük: Németország, feltehetően Siegburg.

298. Peremes töredék. Mázatlan. Az oldalán levő medalionokat egy-egy bibliai alak szakállas feje tölti ki, az egyiket EZEC felirat kíséri, a másik mellett A betű látható. Pá.: 5 cm. Lh.: 333. objektum és környéke (2000). Lekározatlan.

299. Füles, peremes töredék, sárgásbarna sómáz fedi. Pá.: 5 cm. Lh.: 337. objektum (2000). Lekározatlan.

300. Hullámos talpkarima, halvány sárgásbarna sómáz foltokkal.

Tá.: 4,5 cm. Lh.: 122. objektum (1997). Lekározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 12.4. (К. GY.)

301. KOCSERÉP EDÉNY

Mázatlan. Fehér anyagú. Töredékes. Származási hely: Németország. Mérhető m.: 7,5-8 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Lekározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Zalai Múzeum 10(2001)176, 2. kép 4, 4. kép 4. (K. GY.)

212 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

302. HOMOKRASZORASOS MÁZÚ KIS KORSÓ TÖREDÉKE

Anyaga finoman iszapolt, vöröses­barna, homokrászórásos fedőmáza zöld. Alja is mázas. Gömbös testén a homokrászórás foltokban sűrűsö­dik, helyenként egészen sűrű. Töredék, a nyak hiányzik. Származási hely: Ausztria.

Fá.: 4,5 cm. Mérhető m.: 7 cm. Mérhető űrt.: 110 ml. Lh.: 245. objektum, épületomladék (1999). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Zalai Múzeum 10(2001) 177, Abb. 3,3. (К. GY.)

303. HOMOKRÁSZÓRÁSOS MÁZÚ KIS KORSÓ TÖREDÉKE

Anyaga finoman iszapolt, barna színű, homokrászórásos fedőmáza sötétebb árnyalatú sárgásbarna. A homokrászórás a felületen ritka, viszonylag egyenletes. Közel henge­res nyakú, lapított gömbtestű. Részben kiegészített, alja hiányzik. Származási hely: Ausztria.

Pá.: 5,5 cm. Mérhető m.: 10 cm. Lh.: 23. objektum (1995). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 15,2. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 213

304. MÁZAS KANCSÓ ALAKOS DÍSZÍTÉSSEL

Finom fehér anyagú, belső oldala egyszínű, sárgásfehér mázzal fedett, külseje a sárgásfehér alapon zöld és mangánlila színű, összemosódó sávokkal festett. Nyaka széles, hen­geres, beszűkülő peremét bordák kísérik. Oldalán plasztikus díszítés, korabeli viseletben lévő férfialakok. Peremét egykor éremszerű rátétek díszítették. Kiegészített. Származási hely: Ausztria.

Pá.: 8 cm. Fá.: 8,1 cm. M.: 26,5 cm. Űrt.: 2200/2630 ml. Lh.: 300. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

305. MEDVE ALAKÚ EDÉNY

Fehér anyagú, vékony falú, kívül-belül barna ólommáz fedi. A medve feje és a háta hiányzik, talpainak vége letörött, hasán lánc lóg. A lompos mancs és a szőrzet plaszti­kusan és jellegzetesen kialakított. Töredék. Származási hely: Németország vagy Ausztria.

Mérhető m.: 10,2 cm. Lh.: 281. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

306. TÁL TÖREDÉKEI

Finom szemcsés anyagú, barna színű. Kívül zöld mázas, a belső oldalon a máz csak a fül alsó vonaláig terjed. A peremes oldalfal hosszú téglalap alakú kimetszésekkel áttört, a fülek­ben zárt karikák vannak. „Rácsait" fenyőágszerű minta díszíti. Származási hely: Ausztria.

Pá.: 19 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 15.1-la. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 215

307. FOLYADEKTARTO (KÉZMOSÓ) EDÉNY TÖREDÉKE

Anyaga finoman iszapolt, vöröses­barna színű, külsején zöld mázas. A préselt lapokból összeállított, hasáb alakú tárgy szemközti részét egykor két kis oszlop tagolta. Ezt az oldalt benyomott rozetták díszítik, közöttük oroszlánfej által övezett lyuk, ebbe hajdanán kis fémcsap illeszkedett. Származási hely: Németország vagy Ausztria. Kifolyóval tagolt ép részének h.: 15 cm, m.: 4,8-5 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ltsz.: 97.50.161. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 15, 3. (К. GY.)

216 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK

308. KIS BRONZCSAP FOGANTYÚJA

Öntött bronz. Kakasformára fűrészelték, az alsó részén (a kakas lábán), szalamandra alakú mesterjegy. Származási hely: Stájerország.

H.: 4,6 cm. Csap átm.: 1,8 cm. Fogantyú sz.: 2,4 cm. Lh.: Épület (műhely) omladékának bontása, a padló feletti kultúrrétegből (2001). Ideiglenes ltsz.: 2001.6.1. (V. L.)

309. KIS BRONZCSAP KIÖNTŐCSÖVE

Öntött bronz. Stilizált állatfej alakú, nyílása ovális. Hátul hengeres, a csapot befogadó gyűrű kívül hat­szögletű, belül kerek, a fogantyú hiányzik. Edényhez illeszkedett. Származási hely: Stájerország.

H.: 7,5 cm. Átm.: 0,8 cm. M.: 1,2 cm. Lh.: 199/C. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.3.1. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 217

310. POHARTALP

Mázatlan. Finoman iszapolt anyagú, feketére égett, kúp alakú. Felületét fogaskerékkel felvitt csigavonal díszíti. Töredék.

Tá.: 5,5 cm. Mérhető m.: 5 cm. Lh.: 306. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

311. POHARTALP

Mázatlan. Finoman iszapolt anyagú, halványbarna színű, kúp alakú. Az alj törött. Felületét két fehér festésű sáv között bemélyített csigavonal díszíti. A talp szegélyét finom bor­dák kísérik. Töredék. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország.

Tá.: 6 cm. Mérhető m.: 5 cm. Lh.: 21. objektum (1995). Ltsz.: 97.45.9. (K. GY.)

312. POHARTALP

Mázatlan. Homokos soványítású, fi­nom szemcsés anyagú, vörösesbarna színű. A kör alapú talp oldala ho­morú, felülete bepecsételt mintával - finom rácsmintával kitöltött kö­rökkel - díszített. Töredék.

Tá.: 5,5 cm. Mérhető m.: 5,5 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfal mellett, a 333. objektum térségében (2000). Leltározatlan. (K. GY.)

313. POHÁRTALP

Anyaga finoman iszapolt, halvány­barna színű. Külsején sárgásbarna mázzal fedett. Gömbös testű, nyaka hiányzik. Korongos talpának széle felhúzott, benyomkodással díszített. Töredék. Származási hely: valószínűleg Stájer­ország vagy Ausztria.

Tá.: 4,7 cm. Mérhető m.: 6 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52 (2001) 219, Fig. 12,5. (К. GY.)

314. TALPAS POHÁR

Mázatlan. Egészen finoman iszapolt anyagú, barnásvörös színű. Magas, belül üreges talprésze hatszög alapú, nyolcoldalú gúla alakúra vágott, kehelyrésze öblös. Kiegészített.

Pá.: 8 cm. M.: 11,6 cm. Űrt.: 170/210 ml. Lh.: 111 + 113. objektum (1997). Leltározatlan. Első" közlése: KovÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 12, 1. (К. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 219

315. POHARTALP

Anyaga finoman iszapolt, halvány­barna. Külsejét barna máz fedi, a plasztikus rátétek mangánlila színűek. Korongos talpának szélét ferde rovátkolással tagolt gyűrű kíséri. Töredék. Származási hely: Stájerország.

Tá.: 6,5 cm. Mérhető m.: 6,1 cm. Lh.: Felületbontás a vár déli sávjában (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

316. SGRAFFITO DÍSZES TÁNYÉR

Mázas. Finoman iszapolt, anyaga sárgásfehér színű, belső oldalát fehér engobe alapozás fedi. Karcolt dísze négylevelű palmettát ábrázol, ezek mangánlilával és narancssárgával pöttyözöttek, központi részüket zöld festéssel hangsúlyozott karcolt háló­minta tölti ki. A hagyma alakú kiegészítő elemek narancssárga ill. mangánlila, a peremet tagoló geo­metrikus motívumok zöld és man­gánlila színűek. Kiegészített. Származási hely: Észak-ltália (Velence!).

Pá.: 28 cm: Tá.: 14,2 cm. M.: 6,5 cm. Lh.: 51. objektum (1996). Ltsz.: 97.55.1. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 14,3. (К. GY.)

220 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA

317.FAJANSZKORSO MEDALION DÍSZÍTÉSSEL

Ónmázas fajansz. Finom, sárgásfehér anyagú. Tojásdad formájú, széles szája kiöntőcsőrösre alakított. Sza­lagfüles. Külső felülete a fehér ala­pon kék, sárga és narancssárga színű motívumokkal díszített. Az edény hasán nagy medalion, benne hét kör alakú mező, azokban virágmotí­vum. A virágok közepe sárga ill. kék, a „szirmok" színe kék. A nagy medaliont keretező sávot kékkel festett párhuzamosok töltik ki. A test hátsó részén, ahol a fül csat­lakozik, sárga és narancssárga színű függőleges sávok és kékkel festett laza vonalas díszítés látható. A perem alatti sávban kék hosszú­kás „levelek", és narancssárgával festett térkitöltő elemek váltakoz­nak. A 4,5 cm széles szalagfülön kék festett sáv fut le. Kiegészített. Származási hely: ÉszaMtália, Faenza, esetleg Matteo d'Aluse műhelye.

Pá.: kb. 12 cm. Fá.: 10,5 cm. M.: 27 cm. Űrt.: 3000/3500 ml. Lh.: 392. objektum (műhely) körüli feltöltésből (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 221

318. FAJANSZEDÉNY ALJTÖREDÉKE

Ónmázas fajansz. Öblös testű, ala­csony csonka kúp alakú talpon álló díszedény alj töredéke. Felülete lika­csos. Anyaga és máza fehér színű, külsején egy apró részlet alapján többszínű díszítés volt. Alján AF.V. mesterjegy. Származási hely: Észak-ltália, Faenza, Virgiliotto Calamelli műhelye. Tá.: 9,8 cm. Lh.: 9. objektum (1995). Ltsz.: 97.1.154. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)220, Fig. 14,2. (К. GY.)

319. FÜLES KORSO TÖREDÉKE

Mázas. Anyaga finoman iszapolt, halvány barnásfehér színű. Teste tojásdad alakú, széles szalagfüle hornyolt. Külsejét fehér engobe alap fedi. A hasat díszítő nagy medalion elemei mangánlila, narancssárga, halvány és sötétzöld színekkel festettek. Máza erősen kopott. Származási hely: Észak-ltália (?).

Tá.: 8,5 cm. Mérhető m. (füllel): 19 cm. Lh.: 245. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

320. HORDÓ ALAKÚ POHÁR

Anyaga áttetsző, szürkésfehér üveg. A formába fújt hordó alakú testen alig tapintható függőleges bordák futnak, melyek a peremtől indulnak. A kúpos fenékhez talpszegély illesz­kedik, melynek körvonala sokszög­letű. A száj perem a belső oldalon kör alakú, a külső oldalon sokszögle­tű. Kiegészített. Származási hely: Közép-Európa.

Pá.: 5 cm.: Fá.: 5,5 cm. M.: 11 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

321. TALPAS POHÁR

Anyaga áttetsző, szürkésfehér üveg. Félgömb alakú kelyhe formába fújt, oldalát finom ún. sejtminta díszíti. Talpa egyszerű tölcséres szárú forma, a kehely és a talp találkozásánál kis gyűrű található. Töredékes. Származási hely: Közép-Európa.

Kehely m.: 7 cm, pá.: 6,9 cm. Tá.: 6,5 cm. Teljes m.: 10,5 cm. Lh.: 239. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - ÜVEG 223

322. POHÁR

Bordó achátüveg. Magas, hengeres testű, talpas forma. A test a szájnyí­lás felé enyhén tágul. Pereme sima, talpa kúp alakú, a talp szegélyén finom hornyolat fut körbe. Kiegé­szített. Származási hely: Közép-Európa, eset­leg ISI émetor szag.

Pá.: 6 cm.: Tá.: 9 cm.: M.: 20 cm. Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

323. SERLEG

Anyaga halványzöld káliüveg. A tölcsér alakú kehely oldalát formába fújt lapos, hosszúkás, plasztikus cseppek díszítik. A talp harang formájú, szegélyén borda fut. Kiegészített. Származási hely: Közép-Európa.

Pá.: 6,5 cm. Tá.: 6,7 cm, m.: 2,3 cm. M: 11,8 cm. Lh.: 198. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

324. TALPAS POHÁR

Anyaga áttetsző, szürkésfehér üveg. Kelyhe közel hengeres formájú, amelynek oldalát középen vízszinte­sen körbefutó, fehérre színezett üvegszál-borda díszíti, alját tagolt gyűrű szegélyezi. Talpa kúpos, for­mába fújt üreges, balluszter alakú fo­gantyúján aranyozott oroszlánmaszk, girlandok találhatók. Kiegészített. Származási hely: Közép-Európa.

Kehely m.: 9,6 cm, pá.: 6,5 cm. Tá.: 6,5 cm. M.: 15,5 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - ÜVEG 225

325-326. SERLEGEK TÖREDÉKEI

325. Anyaga színtelen üveg. A töl­csérszerű kehely magas, díszítetlen. Származási hely: Közép-Európa.

Pá.: 8,7 cm. Mérhető m.: 13,7 cm. Lh.: 239. objektum (1998). Leltározatlan.

326. Anyaga átlátszó, színtelen üveg. A tölcsér alakú kehely vastag falú, fehérre színezett üvegszál-díszítésű. Két vízszintesen körbefutó borda alatt függőleges vékony bor­dák futnak lefelé, minden harmadik finom kereszt- és hullámosan csava­rodó szálakkal díszített. Származási hely: Közép-Európa, esetleg Németország.

Kehely rekonstruálható pá.: 9 cm, m.: 9,2 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

327. TALPAS POHÁR

Anyaga szürkésfehér, áttetsző üveg. Kelyhe gömbölyű aljú, pereme sima. Oldalán fehér üvegszálakból kialakí­tott borda fut körbe. Formába fújt, balluszter alakú fogantyúja belül üreges, felülete sima, díszítetlen. A talp kiegészítés. Származási hely: Közép-Európa.

Kehely m.: 6,2 cm, pá.: 7 cm. Rekonstruálható teljes m.: 12,5 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Leltározatlan.

327 (K. GY.)

226 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - ÜVEG

328. KIS EDÉNY TOREDEKEI

Az anyag zöldes, áttetsző üveg. Az edény vékony falú, öblös testű. A talp kúpos, a nyak rövid és szűk, a perem derékszögben kihajló. Származási hely: Közép-Európa.

Fá.: 3,6 cm. Pá.: 2 cm. Feltételezhető m.: 7 cm körül. Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

329. TALPAS POHARAK TÖREDÉKEI

Valamennyi anyaga áttetsző, szür­késfehér üveg. A kehely mindegyik­nél félgömb alakú, az oldal közepén fehérre színezett üvegszál-borda fut körbe. A legömbölyített fenékrészt is fehér üvegszál-bordák díszítik, melyek a borda alól indulnak és a fogantyúhoz futnak. A talp formába öntött balluszter alakú, a díszítő oroszlánmaszk, girlandok részben aranyozottak. Származási hely: Közép-Európa.

Pá.: 7,2 cm. Tá.: 6,5 cm. Rekonstruálható m.: 13 cm. Lh.: 199. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - ÜVEG 227

330-334. POHARTALPAK

Különböző poharak talptöredékei. Anyaguk általában áttetsző, szürkés­fehér üveg.

330. Magas, hengeres testű sörös-pohár kiegészíthető töredéke. A talp tölcséres formájú.

Tá.: 8,5 cm. M.: 14,2 cm. Lh.: 239. objektum (1998).

331. Magas, hengeres testű sörös-pohár talpának erősen töredékes darabja.

Tá.: nem mérhető. Átm. a pohár aljánál: 6 cm. Lh.: DK-i bástya térsége, nyesésből (1999).

332. Borospohár tölcsér formájú, gyűrűvel tagolt talpa.

Tá.: 6,2 cm. M.: 5,2 cm. Lh.: 199. objektum (1998).

333. Borospohár formába öntött talpa, a fogantyú balluszter alakú, oroszlánmaszkkal díszített.

Tá.: 7,5 cm. M.: 5,5 cm. Lh.: 304. objektum (1999).

334- Vékony falú, tölcséres kelyhü serleg kúpos alj töredéke. Anyaga tiszta, átlátszó üveg.

Tá.: 6 cm. Lh.: 261. objektum (1999).

Valamennyi leltározatlan. (K. GY.)

335. KETTŐS KÓNIKUS PALACK NYAKTÖREDÉKE

Anyaga zöldes káliüveg. A nyak szűkülő, a peremet borda tagolja. Nagyobb edény darabja. Származási hely: Közép-Európa.

Mérhető h.: 12,8 cm. Lh.: 304. objektum (1999). Leltározatlan. (K. GY.)

336. KOTYOGÓS PALACK NYAKTÖREDÉKE Anyaga színtelen üveg. Nagyobb palack csavart nyaktöredéke, kétcsöves változat. Származási hely: Közép-Európa.

Mérhető h.: 7 cm. Lh.: Feltöltés a déli palánkfaltól E-ra (2001). Leltározatlan. (K. GY.)

337. KETTŐS KÓNIKUS KIS PALACK TÖREDÉKEI

Anyaga tiszta, átlátszó üveg. A fe­nék kúpos, a nyak ívelt, a perem kidomborodó. A töredékek vékony falú, finom kis edény darabjai. Származási hely: esetleg Észak-ltália.

Fá.: 5 cm. Rekonstruálható m.: 13,7 cm. Lh.: 199/G. objektum (1998). Leltározatlan. (K. GY.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK 229

338. KES

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus, nyaktaggal. A penge erősen töredé­kes, kiegészített. A nyél esztergált csontkorongokkal van felszerelve, melyek között finom kis rézlemez­kék vannak. A fából készült részeket borító, basáb alakban hajlított réz­lemezeken vésett díszítés látható. A nyélzáró lemez hiányzik. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H. (a kiegészítéssel): 19 cm. Nyél h.: 9,5 cm. Penge sz.: 1,7 cm. Lh.: ÉK-i bástya mellett (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.3.2. (V. L.)

339. KES

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus. A hosszúkás nyaktag átmetszete a fok felé szögletes, az él felé lekere­kített. A penge foka és éle egyenes vonalú, eredetileg hegyes vége letö­rött. A nyéltüske részben ovális alakú rézlemezkékkel és csontko­rongokkal felszerelt, részben pedig faragott, csiszolt csonthengerrel borított. A nyél végét csizma alakú­ra csiszolt csont zárja, melyet alul négy, csillag alakú rézszegecs díszít. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H.: 20,7 cm. Nyél h.: 10,2 cm. Penge h.: 10,5 cm, sz.: 1,6 cm. Lh.: 142. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.7.2. (V. L.)

340. KES

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus, nyaktaggal. A nyak hosszúkás, domború. A penge — éle és foka egyenes vonalú - erősen kiegészí' tett. A nyéltüskét rézlemezkékkel és ovális alakú esztergált csontkoron­gokkal szerelték fel, a fából készült részt vésett indaszerű motívumokkal díszített rézlemez fedi, amelynek vége csizma alakúra van kiképezve. A kés nyélzáró gombja hiányzik. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H.: 18 cm. Nyél h.: 8,7 cm. Penge sz.: 1,4 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.4. (V. L.)

341. KÉSNYÉL TÖREDÉKE

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus. A tüske rézlemezkékkel és esztergált csontkorongokkal van felszerelve, a nyél végén a faborítás köré vésett stilizált növényi motívumokkal díszített rézlemezt hajtottak. Származási hely: Ausztria, Steyr.

Mérhető h.: 4,5 cm. Nyél sz.: 1,8 cm. Lh.: A vár É-i felében, szórvány (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.32.5. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK 231

342. KES

Kovácsoltvas. Nyéltüskés típus, a nyaktag átmetszete hatszögletű. A penge éle egyenes vonalú, a fok vége enyhén ívelt. A nyéltüskén kör alakú finom rézlemezkék és ugyanilyen alakú falemezek válta' koztak eredetileg. 10 db rézlemez megmaradt, az utolsó után a nyél­tüskét elkalapálták. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H.: 20,3 cm. Penge h.: 11,1 cm, sz.: 1,3 cm. Lh.: Szórvány a vár É-i részén (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.2.2. (V. L.)

343. KES

Kovácsoltvas. Nyéllapos változat, viszonylag hosszú nyaktaggal. A nyaktag ovális átmetszetű. A penge éle egyenes vonalú, a fok szintén egyenes vonalú, a vége meg­törve hajlik a hegy felé. A nyéllapot rézszegeccsel felerősített csontleme­zek borítják. A nyél tüskében végződik, amely eredetileg finom rézlemezkékkel és esztergált fa-vagy csontkorongokkal volt felsze­relve. A tüske végén kis rézgomb található. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H.: 21,6 cm. Penge h.: 11,6 cm, sz.: 1,6 cm. Lh.: 13. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.33.2. (V. L.)

344. KES

Kovácsoltvas. Nyéllapos típus, nyak­taggal. A nyél és a penge találkozásá­nál vékony rézlemezből kialakított veret van, amelyet rézszegeccsel rögzítettek. A rézveret felső harmada bevagdosott díszítésű, az alsót a nyél­borítóhoz hajlították. A penge éle és foka egyenes vonalú, hegyben vég­ződik. A nyéllap faborítása, melyet cső alakú rézszegecsekkel rögzítettek, hiányzik. A nyél végét ovális réz­lemez zárja. Származási hely: Ausztria, Steyr.

H.: 19,6 cm. Penge h.: 10,3 cm, sz.: 1,6 cm. Lh.: 229. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.8.14-(V. L.)

345. KÉSTÖREDÉK

Kovácsoltvas. Nyéllapos típus. A nyakon rézveret van, amelyet réz­szegeccsel rögzítettek. A rézlap felső fele bevagdosott díszítésű, az alsó felét a nyélborítóhoz hajtották. A penge egyik oldalán mesterjegy töredéke ismerhető fel. A nyéllap eredetileg borított volt, a borítást réz csőszegecsekkel rögzítették, melyek közül az első megmaradt a nyélben. Vége töredékes. Származási hely: Ausztria, Steyr.

Mérhető h.: 10,1 cm. Nyél sz.: 1,6 cm. Lh.: Feltöltés a vár Ny-i felében (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.1.17. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK 233

346. EVOAR

Kovácsoltvas. Az árrész hegyes kúp alakú. A fogó nyéllapos, vége felé szélesedő, ma már hiányzó borítását két réz csőszeggel rögzítették.

H.: 14,4 cm. Nyél h.: 3,9 cm, sz.: 1,2 cm. Ár h.: 10,5 cm. Legnagyobb átm.: 0,6 cm. Lh.: A vár DNy-i felében, kevert feltöltés­ből (1999). Ideiglenes ltsz.: 99.17.2. (V. L.)

347. KESNYEL

Kovácsoltvas. A nyéllap mindkét oldalán bronzból öntött borítót rög­zítettek, mely az alsó és felső negye­dében bordákkal díszített. A nyél vége felé szélesedik és vastagodik, végét kis ovális rézgomb zárja.

H.: 8,8 cm. Sz.: 1,6 cm. Lh.: 113. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.32.3. (V. L.)

348. KESNYEL

Kovácsoltvas. Nyéllapos típus, a nyél és a penge találkozásánál rézveret van, melyet rézszegeccsel rögzítettek. A rézveret felső harma­da bevagdosott díszítésű, alsó har­mada a nyélborítóhoz hajlított. A nyél faborítású. Származási hely: Ausztria, Steyr.

Mérhető h.: 11,9 cm. Nyél h.: 10,4 cm. Penge sz.: 1,4 cm. Lh.: 118. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.5.2. (V. L.)

349-350. VILLANYELEK

349. Kovácsoltvas. Nyéltüskéjén felül faborítás van, a végén finom réz­lemezkék és esztergált csontkorongok. Származási hely: Ausztria.

H.: 2,8 cm. Átm.: 1 cm. Lh.: Szórvány a vár D-i részén (2001). Ideiglenes ltsz.: 95.32.4.

350. Kovácsoltvas. Nyéllapjának mindkét oldalára egy-egy vékony rézlemezt, majd azokra csontborítást rögzítettek. A nyél tüskében végző­dik, melyen csont- és rézlapocskák vannak. Származási hely: Ausztria.

H.: 5,4 cm. Átm.: 1,1, cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúnéteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.29. (V. L.)

351-352. BICSKÁK

351. Kovácsoltvas. Hosszú ívelt há­tú, a nyakon rézszegecs. Vége átfúrt, a lyukban kis vaskarika van.

H.: 14,8 cm. Legnagyobb sz.: 2 cm. Lh.: A vár DNy-i részén, paticsos, épülettörmelékes rétegből (1999). Ideiglenes ltsz.: 99. 1. 1.

352. Kovácsoltvas. A penge foka a felső harmadban tompaszögben megtörik. A nyak végén szegeccsel rögzített, С alakban meghajlított vaslapocska van. Kiegészített.

H.: 7,2 cm. Legnagyobb sz.: 2,3 cm. Lh.: 333. objektum melletti kultúrréteg (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.1.1. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK 235

353. GYERTYATARTÓ TÖREDÉKE

Kovácsoltvas, szorítókaros gyertya­tartó darabja. Tagolt formájú, több részből összeállított. A szár középen spirálisan megcsavart, vége kampós­ra kalapált. A szár felső végéhez forrasztott kar végén gyűrű van. A szorító kart szintén a szárhoz for­rasztották, az alsó harmadban S alakban meghajlították, végét a gyűrűn átbújtatták.

H.: 21 cm. Sz.: 1,2 cm. Lh.: 225. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.11.1. (V. L.)

354. GYERTYA KOPPANTO OLLÓ

Kovácsoltvas. A nyél lapos négyszög átmetszetű, végeit eredetileg kifelé hajlították. Az egyik szárhoz tégla­lap alakú lemez, a másikhoz ugyan­olyan alakú és nagyságú, de szélein felhajtott lemez csatlakozik, a kettő együtt téglatest formájú dobozszerű fejet alkot.

H.: 16,8 cm. Fej sz.: 3 cm. Lemez vast.: 1-2 mm Lh.: 157. objektum (1997). Ideiglenes ltsz.: 97.22.2. (V. L.)

236 A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - FÉMEK

355. GYERTYATARTÓ

Kovácsoltvas. Három lábú, egyágú szorítókaros gyertyatartó deformáló­dott és hiányos darabjai. Lábai eredetileg S alakúak voltak, azon­ban mindhárom láb töredékes. A gyertyatartó cseppfogója ötszög-letü lehetett, a közepén átfúrt, itt kapcsolódott közvetlenül a lábhoz. Szélei enyhén felhajtottak. A rövid szár egyszeri spirális csavarása után indul az egyik kar, melynek végén kifelé egy S alakban visszahajtott fül, valamint egy, a karhoz forrasz­tott kis lemez, azaz egy derékszögben befelé meghajtott szorító fül csonkja látszik. A másik kar végét a szárhoz forrasztották, kb. a felső negyednél van a szorító fül kis töredéke. A kar nem teljes, vége letörött.

Gyertyatartó kar h.: 11,9 cm. Cseppfogó átm.: 11,2 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.9.21. (V. L.)

A HÁZTARTÁS, AZ ASZTAL TÁRGYAI - KERÁMIA 237

356-357. SOTARTOK

356. Kétosztatú, alapja ovális. Mázat-lan, vörösesbarna színű. Kiegészített.

Pá.: 5 x 9,5 cm. Fá.: 4,5 x 8,5 cm. M.: 3,5 cm. Lh.: 333. objektum, épületomladék alatti réteg (2000). Leltározatlan.

357. Csizma alakú edény töredéke, talán sótartó darabja. Mázas. Szürkésfehér színű, külsején sgraffito díszes. A csizma 1,5 cm magas sarokvasa és sarkantyúja karcolt vonalakkal és narancssárga színű festéssel hangsúlyozott. Származási hely: valószínűleg Észak-Itália.

A csizma talpának mérhető h.: 5,5 cm. Mérhető m.: 6,5 cm. Lh.: 217. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Zalai Múzeum 10(2001) 177-178, 3. kép 6. (K. GY.)

358. GYERTYATARTÓ

Mázatlan. Finom szemcsés anyagú, barna színű. Csepptartójának talpa kerek, gyertyatartó része kissé égett. Töredékes.

Fá.: 5,2 cm. Mérhető m.: 4 cm. Gyertyatartó rész átm.: 2,5 cm. Lh.: 205. objektum (1998). Leltározatlan. Első közlése: KOVÁCS, GY., Acta ArchHung 52(2001)219, Fig. 11.6. (К. GY.)

238 FÖLDMŰVELÉS

359. CSOROSZLYA

Kovácsoltvas. A nyél keresztmet­szete négyszög alakú. A penge éle enyhén korrodálódott, a foka a hegynél előre görbül.

H.: 58 cm. Penge h.: 30 cm, sz.: 8,5 cm. Nyél h.: 28 cm, átm.: 4,5 x 2,2 cm. Lh.: 234. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.9.3. (V. L.)

360. EKEVAS

Kovácsoltvas. A tárgyon jól látszik a penge és a köpű összekovácsolása. Aszimmetrikus, jobb oldali. A bal váll csökevényes. A hegy lekerekített.

H.: 29,5 cm. Sz.: 26 cm. Lh.: 234. objektum (1998). Ideiglenes ltsz.: 98.9.4. (V. L.)

FÖLDMŰVELÉS 239

361-362. SARLOK

Mindkettő kovácsoltvas, nyéltüskés típus.

361. A nyéltüskéhez nyak nélkül csatlakozik a sima élű, szinte szabá­lyos félkör ívű, végig élezett penge.

H.: 35,5 cm. Él ív: 25,5 cm. Penge sz.: 1,9 cm. Lh.: 333. objektum, kályha omladékának bontása (2000). Ideiglenes ltsz.: 2000.13.3.

362. A nyéltüske ép. A nyéltüské­hez csatlakozik a szabálytalan ovális ívű, végig élezett penge, hegye letörött.

Teljes h.: 28,7 cm. Él ív: 19,4 cm. Penge sz.: 1,4 cm. Lh.: 87. objektum (1996). Ideiglenes ltsz.: 96.18.1. (V. L.)

363. KAPA

Kovácsoltvas. A lemezes falú, ovális alakú köpű kiszélesedő vállban foly­tatódik. A penge eredetileg hegyben végződött, az él és a hegy erősen töredékes.

H.: 26,5 cm. Legnagyobb sz.: 17,5 cm. Lh.: 15. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 2002.1.1. (V. L.)

364. KASZAKÖPŰ

Kovácsoltvas. Ovális alakú, egyik oldalán egyenes. A zárt lemezpánt az egyenes szakaszon keskenyebb, ívelt részén kiszélesedik.

H.: 4,1 cm. Sz.: 4,3 cm. Belső átm.: 3,3 cm. V.: 0,5 cm. Lh.: 17. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.10.6. (V. L.)

365. KASZATÖREDÉK

Kovácsoltvas. A penge enyhén ívelt, egy ormóval merevített. Vége töredékes, de az ormó valószínűleg eredeti hosszúságban maradt meg. Nyéllemeze hiányzik - letörött - , helyette vaskos nyéltüskét erősítet­tek fel egy szegeccsel.

H.: 46 cm. Penge h.: 42,3 cm, sz.: 3,7 cm. Lh.: A vár É-i részén szórvány (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.32.1. (V. L.)

FÖLDMŰVELÉS 241

366. HUZOLANC

Kovácsoltvas. Lekerekített élű négyszög keresztmetszetű szemekből áll. Öt tagú, egy körte formájú nagy­hoz négy kisebb szem kapcsolódik, a szélső nyolcas formájúvá deformá­lódott.

H.: 30,5 cm. Legnagyobb szem h.: 9,1 cm. Legnagyobb sz.: 4 cm. Lh.: 19. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.21.3. (V.L.)

367. SZENAHUZO

Kovácsoltvas. A köpű zárt, kis átmérőjű. A négyszög átmetszetű nyakból két hegyes végű nyúlvány ágazik el, amelyek egymással majd­nem derékszöget zárnak be.

H.: 9,8 cm. Sz.: 1 cm. Köpű átm.: 1,8 cm. Lh.: 17. objektum (1995). Ideiglenes ltsz.: 95.10.5. (V. L.)

242 ÁLLATCSONTOK

368. SERTÉS SÍPCSONTJA

Fiatal sertés sípcsontja rosszul gyógyult törés nyomával. H.: 78 mm. Lh.: 113. objektum (1997). (B. L.)

369-370. SZARVASMARHA UJJPERC CSONTOK

369. Szarvasmarha első ujjperce ízü­leti gyulladás tüneteivel. H.: 65 mm. Lh.: 113. objektum (1997).

370. Szarvasmarha második ujjperce ízületi gyulladás tüneteivel. H.: 58 mm. Lh.: 116. objektum (1997). (B. L.)

371. LÓ UJJPERC CSONTJA

Ló második ujjpercének proximális nézete ízületi gyulladás tüneteivel. H.: 47 mm. Lh.: 96. objektum (1997). (B. L.)

ALLATCSONTOK 243

372. TEVECSIGOLYA

Teve hátcsigolya tövisnyúlványa.

H.: 57 mm. Lh.: 209. objektum (1998). (B. L.)

373. KUTYA ÁLLCSONT

Kutya jobb állcsont szemfoggal és haránt irányú vágásnyomokkal.

H.: 52 mm. Lh.: 105. objektum (1997). (B.L.)

374. SERTESCSIGOLYA

Sertés hátcsigolya kutyarágás nyomaival.

H.: 38 mm. Lh.:3. objektum (1995). (B. L.)

375. MACSKAKOPONYA

Macska agykoponya.

H.: 69 mm. Lh.: 119. objektum (1997). (B. L.)

244 ALLATCSONTOK

376. MACSKA ALLKAPOCS-PAR

Szétvált macska állkapocs-pár.

H.: 42 mm. Lh.: 157. objektum (1997). (В. L.)

377-379. HODCSONTOK

377. Hód jobb állkapocstöredéke.

H.: 108 mm. Lh.: 109. objektum (1997).

378. Hód sípcsontja.

H.: 136 mm. Lh.: 333. objektum (2000).

379. Hód könyökcsontja.

H.: 101 mm. Lh.: 142. objektum (1997). (B. L.)

ALLATCSONTOK 245

380-381. RECECSONTOK

380. Réce agykoponya.

H.: 56,6 mm. Lh.: 139. objektum (1997).

381. Hosszában kettéhasított réce­koponya.

H.: 43,5 mm. Lh.: 21. objektum (1995). (G. E.)

382. VARJUCSONT

Varjú agykoponya gyógyult sérülésekkel. a=felülnézet, b=oldalnézet

H.: 42 mm. Lh.: 174. objektum (1997). (G.E.)

383. LUDCSONT

Lúd méretre vágott karcsontja furattal.

H.: 96,2 mm. Lh.: 298. objektum (1999). (G. E.)

A grazi Joanneum Tartományi Múzeum Hadszertárának tárgyai 1

A GRAZI HADSZERTÁR FEGYVEREI 249

1. SZAKÁLLAS PUSKA

Sima csövű elöltöltő, kovás lakat-szerkezettel. Nyolcszögletű cső irányzékkal és az aljára kovácsolt szakállal (horoggal), amely megaka­dályozza a hátralökést. VP felirat, valószínűleg Urban Perlitsch mesteré. Egyszerű kovás zárszerkezet, a kakas hengeres csődarabbal és pofaszorító csavarral, amelybe egy darab fatap-lót rögzítettek a gyújtáshoz; serpe­nyő fedéllel. Feketére pácolt puska­agy, hosszú egyenes tusán ujjtámasz-szal, hosszúkás sátorvassal és csap formájú elsütőbillentyűvel. Stájer, 16. század utolsó negyede.

H.: 181,6 cm. Cső h.: 130,4 cm. Űrméret: 20 mm. Súly: 11,45 kg. Ltsz.: G 39. (Р. К.)

2. SZAKÁLLAS PUSKA

Leírást ld. az előző tárgynál. Stájer, 16. század utolsó negyede

H.: 176,8 cm. Cső h.: 124,3 cm. Űrméret: 20 mm. Súly: 11,15 kg. Ltsz.: G 40. (Р. К.)

3. SZAKÁLLAS PUSKA ÁLLVÁNYON

Sima csövű elöltöltő, dörzskerekes szerkezettel, villáscsapon forgatható. Nyolcszögletű cső irányzékkal. Dörzskerék fedőlemezzel, a kakas a zárlemez felett, a felső befogópo­fán felhúzó nyúlvánnyal. Hozzá egyszerű kanócos zár, taplóval vagy kanóccal való gyújtáshoz, elsütő emelővel. A puskaagy német formá­jú, hosszúkás arctámasszal és tusa­üreggel, hosszúkás sátorvassal és csap formájú elsütővel. A cső közepénél alul kiöblösödés, ehhez csatlakozott a vas villáscsap. A háromlábú állványt a Hadszertár restaurátor főmunkatársa, Hellfried Heilinger rekonstruálta a kiállításra, régi minták alapján. Stájer, 16. század utolsó negyede.

H.: 206,3 cm. Cso h.: 163,5 cm. Űrméret: 21 mm. Súly: 18,25 kg. Ltsz.: G 353. (Р. К.)

4. VAS MOZSÁRÁGYÚ LÖVEGTALPON

Öntöttvas cső két delfinnel (fogan­tyúval), kétoldalt csapokkal. Vasalt fa lövegtalp, az oldalán vontatófülek. Stájer, 16. század második fele.

Cső h.: 35 cm. Furat h.: 30 cm. Űrméret: 13 cm. A mozsár súlya: 43,7 kg. A lövegtalp súlya: 19,4 kg. Ltsz.: G 391. (Р. К.)

A GRAZI HADSZERTÁR FEGYVEREI 251

5-6. КЕТ PIKA

Rombusz alakú hosszúkás vashegy, nyolcszögletű köpűn. Hengeres fanyél. Felső-Ausztria, 16. század utolsó negyede.

H.: 260,3 ill. 257,1 cm. Vashegy h.: 35,9 ill. 37,5 cm. Ltsz.: St 3426, St 3427. (P. K.)

7-8. KÉT ALABÁRD

Hosszú négyszögletes hegy, tövénél félhold alakú bárdlap és horog for­májú tüske, utóbbin Pankraz Taller mesterjegye. Rövid négyszögletes hüvely köpuvel és oldalnyúlványok­kal. Négyszögletes fanyél. Pankraz Taller, Hall bei Steyr (Felső-Ausztria), 16. század utolsó negyede.

H.: 274,7 ill. 278,8 cm. Penge h.: 94,2 ill. 96,4 cm. Ltsz.: St 746, St 747. (P. K.)

A GRAZI HADSZERTAR FEGYVEREI 253

9-10. KÉT LÖVÉSZSISAK

Nyugat-európai stílusú fejvédő a lövészek számára. Jellegzetes a kalap alakú sisakharang, elálló, körbefutó peremmel, hozzá három részből álló fülvért és széles, lelógó tarkóvért. Graz, 16. század utolsó negyede.

Ltsz.: A 982, A 983. (P. K.)

11. KANOCOS-DÖRZSKEREKES PUSKA

Sima csövű elöltöltő, dörzskerékkel. Sima furatú cső irányzékkal, a lő­porkamra nyolcszögletes, a cső eleje hengeres formájú. Georg Lampl stájer kovács mesterjegye és dátum. Dörzskerék fedőlemezzel és szalag formájú kakassal, a felső befogó­pofáján tüske alakú felhúzó nyúl­vánnyal. Hozzá egyszerűbb kanócos zár elsütőbillentyűvel. Alulsó pere­mén Christoph Schmied stájer fegy­vermester jegye. Német stílusú sötét faagy hosszúkás arctámasszal és tusa­üreggel. Az elülső faagy foglalvá-nyainál vésett agancslemezkék. Hosszúkás sátorvas és csap formájú elsütő. Stájer, 1583.

H.: 139,5 cm. Cső h.: 102,6 cm. Űrméret: 16,7 mm. Súly: 5,79 kg. Ltsz.: RG 147.

12. DÖRZSKEREKES PUSKA

Leírást ld. az előző tárgynál. Stájer, 16. század utolsó negyede.

H.: 143,5 cm. Cső h.: 110,7 cm. Űrméret: 16,7 mm. Súly: 5,52 kg. Ltsz.: RG 148. (P. K.)

A GRAZI HADSZERTAR FEGYVEREI 255

13-14. KÉT LŐPORTARTÓ

ívelt forma barna fából, talpa és szá­ja vasveretekkel, a fedőlemezén vas szórólyuk rugós/tollazott kupakkal és rugós, visszaálló adagoló szerkezet­tel. Az egyik oldalán hosszú vas merevítő pánt. Stájer (?), 1600 körül.

H.: 22,8 ill. 21,1 cm. Szórólyuk: 6,6 ill. 7 cm. Súly: 265 ill. 270 g. Ltsz.: PF 1221, PF 1222. (Р. К.)

15. MAGYAR SZABLYA

Enyhén ívelt, bőrrel borított marko­lat kiálló, lapos markolatkupakkal. Egyenes kézvédő pánt hosszú ke­resztvassal. Egyélű ívelt penge erős bordázattal és három vájattal a hát­oldala mentén. Rozsdamarta felirat. Stájer/Vassau, 16. század utolsó negyede.

H.: 89 cm. Penge h.: 76,5 cm, sz.: 3,5 cm. Súly: 1,02 kg. Ltsz.: BL 167. (P-K.)

16-17. KÉT MUSKÉTATARTÓ VILLA

Mindkét hengeres farúd végén fémből készített villa alakú tartó a muskétákkal történő célzás meg­könnyítésére. A földbeszúráshoz (rögzítéshez) alsó végén vasheggyel. Stájer, 1600 körül.

H.: 143,5 cm ill. 142 cm. Ltsz.:Z316, Z420. (P. K.)

A GRAZI HADSZERTÁR FEGYVEREI 257

18. HUSZÁRFELSZERELÉS

Feketített mellvért egész rákos mell- és félrákos hátvértből, ráko-zott gallérral és huszársisakkal. Ez utóbbinak gerezdes sisakharangja, pikkelyes fülvértje és három részből álló tarkó vértje volt, a sisakrosté­lyon állítható orrvas, minden szegecs sárgaréz kupakkal. Ez alatt a huszárok hosszú ujjú sodronyinget viseltek. Graz, 16. század utolsó negyede.

Ltsz.: A 354, A 1596, PZ 142. (P. K.)

19. GYALOGOSPÁNCÉL

A német gyalogosok („deutsche Knechte") felszerelése. Sisakból, gallérból, mell- és hátvértből és lemezes combvértből áll. Egyszerű feketített kivitel. A gyalogosok fő fegyvere a hosszú pika volt. Graz, 16. század vége.

Ltsz.: A 1793, A 1794, A 491, A 482 (P. K.)

voysoivozvoi жжлнгак !нл:х.ц.-\ у ivy.

^l?L4

WEITSCHAWAR / BAJCSA-VAR Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében

Kiállítás a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2002. május 31. - 2002. október 31. Kiállítás a budapesti Hadtörténeti Múzeumban 2002. november 21. - 2004. január 31.

A kiállítás megvalósulását segítő kuratórium: Holló József Ferenc vezérőrnagy (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Peter Krenn (Landesmuseum Joanneum, Graz) Lugosi József ezredes (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Vándor László (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága)

A kiállítást szervező intézmények: Göcseji Múzeum HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A kiállítás szervezésében közreműködő intézmények: Landesmuseum Joanneum Zeughaus (Graz) Historisches Landeskommission für Steiermark (Graz) MTA Régészeti Intézete MTA Történettudományi Intézete Országos Széchényi Könyvtár Hadimúzeum Alapítvány

A kiállítást rendezte: Vándor László, Kőfalvi Csilla

A rendezők munkatársai: Szoleczky Emese, Kreutzer Andrea

Tudományos főmunkatársak: Kovács Gyöngyi, Pálffy Géza Tudományos munkatársak: Bartosiewicz László, Diether Kramer, Peter Krenn, Leopold Toifl

Tudományos tanácsadók: Holl Imre, Kedves Gyula, Kelenik József, Lugosi József

Látványterv, installáció: Varjú András, Nagy András

Grafika: Tóth Zoltán Technikai közreműködők: Büki Ágnes, Dér Ottó, Dömök István, Horváth Imre, Szentgróti Erik (Göcseji Múzeum) Hangay Gabriella, Tombor Krisztián, Szikits Péter, Csicsely János, Szabó Gabriella (Hadtörténeti Intézet és Múzeum)

Restaurátorok: Hellfried Heilinger, Horváthné Hídvégi Erzsébet, Kollár Veronika, Thomas Köhler, Somlósi Éva, Szendrői Éva, Varjú András, Zamadits Ágnes

A műtárgyak kölcsönzői: Landesmuseum Joanneum (Graz), Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága (Zalaegerszeg)

A kiállításon szereplő fegyverek és vértek tulajdonosa a Landesmuseum Joanneum Zeughaus (Graz)