World of Warcraft Történelem

A HIVATALOS TÖRTÉNET

MAGYAR NYELVÛ

World of Warcraft A hivatalos történet

II

TARTALOM

I. FEJEZET - A LEGENDA ..................................................................................................................... IV A TITÁNOK ÉS AZ UNIVERZUM KIALAKULÁSA ................................................................................................. IV SARGERAS ÉS AZ ÁRULÁS ................................................................................................................................... IV A RÉGI ISTENEK ÉS AZEROTH ............................................................................................................................. V A SÁRKÁNYOK ÉBREDÉSE ................................................................................................................................... VI AZ ÉBREDEZÕ VILÁG ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG KÚTJA .................................................................................... VI AZ ÕSÖK HÁBORÚJA ........................................................................................................................................... VII A VILÁG SZÉTSZAKADÁSA ................................................................................................................................... IX A HYJAL HEGY ÉS ILLIDAN AJÁNDÉKA .............................................................................................................. IX A VILÁG FA ÉS A SMARAGDOS ÁLOM .................................................................................................................. X A TÜNDÉK SZÁMÛZETÉSE .................................................................................................................................. XI AZ ÕRSZEMEK ÉS A HOSSZÚ VIRRASZTÁS ........................................................................................................ XI

II. FEJEZET - AZ ÚJ VILÁG ................................................................................................................. XII QUEL'THALAS MEGALAPÍTÁSA ......................................................................................................................... XII ARATHOR ÉS A TROLL HÁBORÚK .................................................................................................................... XIII TIRISFAL ÕRIZÕJE .............................................................................................................................................. XIV IRONFORGE ÉS A TÖRPÉK ÉBREDÉSE .............................................................................................................. XV A HÉT KIRÁLYSÁG ............................................................................................................................................... XV AEGWYNN ÉS A SÁRKÁNY VADÁSZAT ............................................................................................................ XVII A HÁROM PÖRÖLY HÁBORÚJA ......................................................................................................................... XVII AZ UTOLSÓ ÕRIZÕ ............................................................................................................................................ XVIII THE LAST GUARDIAN ...................................................................................................................................... XVIII

III. FEJEZET - DRAENOR VÉGZETE ................................................................................................... XX KIL'JAEDEN ÉS AZ ÁRNYÉK PAKTUM ................................................................................................................ XX A HORDA FELTÖRÉSE ......................................................................................................................................... XX

IV. FEJEZET - HORDA ÉS SZÖVETSÉG ............................................................................................ XXII A SÖTÉT KAPU ÉS VIHARVÁRAD ELESTE ....................................................................................................... XXII LÉGURAFÖLD SZÖVETSÉGE ............................................................................................................................ XXIII DRAENOR INVÁZIÓJA ...................................................................................................................................... XXIV A LICH KIRÁLY SZÜLETÉSE .............................................................................................................................. XXV A JÉGKORONA GLECCSER ÉS A FAGYOTT TRÓN ............................................................................................ XXV GRIM BATOL-I HARC ........................................................................................................................................ XXVI AZ ORKOK DEPRESSZIÓJA ............................................................................................................................... XXVI EGY ÚJ HORDA .................................................................................................................................................. XXVI A PÓK HÁBORÚJA ............................................................................................................................................ XXVII KEL'THUZAD ÉS AZ OSTOR MEGALAPÍTÁSA ............................................................................................... XXVIII A SZÖVETSÉG MEGTÖRIK .............................................................................................................................. XXVIII

V. FEJEZET - A LÁNGOLÓ LÉGIÓ VISSZATÉRÉSE............................................................................ XXX LORDAERON MEGKORBÁCSOLÁSA ................................................................................................................. XXX WARCRAFT 3: REIGN OF CHAOS ...................................................................................................................... XXX NAPKÚT - QUEL'THALAS ELESÉSE .................................................................................................................. XXX ARCHIMONDE VISSZATÉRÉSE ÉS AZ UTAZÁS KALIMDORBA...................................................................... XXXI A HYJAL HEGYI CSATA .................................................................................................................................... XXXII


III

AZ ÁRULÓ FELEMELKEDÉSE ......................................................................................................................... XXXII WARCRAFT 3X: THE FROZEN THRONE ........................................................................................................ XXXII A VÉRELFEK FELEMELKEDÉSE .................................................................................................................... XXXIII FELKELÉS A FERTÕFÖLDEKEN .................................................................................................................... XXXIII A LIDÉRC KIRÁLY DIADALA .......................................................................................................................... XXXIII A RÉGI GYÛLÖKÖDÉSEK - KALIMDOR MEGHÓDÍTÁSA .............................................................................. XXXIII


IV

I. Fejezet - A legenda

A Titánok és az Univerzum kialakulása

The Titans and the Shaping of the Universe

Senki sem tudja pontosan, hogyan jött létre az Univerzum. Egyes teóriák szerint egy kozmikus robbanás

rázta meg a Nagy Sötétséget (magát az Ûrt), és végtelen világokat hozott létre - világokat amelyek

hordozni fogják a az élet jó illetve gonosz egyedi formáit. Mások úgy hiszik, hogy az Univerzumot egy

egészként hozta létre egy hihetetlen hatalommal rendelkezõ lény. Habár a kaotikus Univerzumok

keletkezése bizonytalan maradt, de az biztos volt, hogy egy hatalmas erõ birtokában lévõ faj született,

hogy egyensúlyt hozzon, békét tartson az Ismert Univerzumban, és õrizze a majdani életformákat,

amelyek utánuk kialakulhatnak. t, és nekiláttak h

A Titánok, kolosszális, metálos bõrû istenek a kozmosz egy távoli zugából felkeresték az újonnan született

világokaogy megformálják azokat. Megformálták a világokat, hegységeket emeltek ki a földbõl, hatalmas

tengereket hintettek el. Erõt fújtak a levegõbe és a dühöngõ atmoszférát hoztak létre. Ez mind-mind része

volt az Õ hosszú távú tervüknek, hogy Rendet tegyenek a Káoszban. Még életre keltettek és megbíztak

néhány gyengébb fajt, hogy õrizzék a territóriumaikat és vigyázzanak a már meglévõ rendszerre.

Egy Pantheon nevû elit szekta irányítása alatt a Titánok száz és millió galaxisba hoztak rendet szerte a

Túlnani Sötétségben (Great Dark Beyond), a teremtés elsõ évszázadában. Az elõvigyázatos Pantheon, a

már létrehozott világok õrzése alatt, már korábban is figyeltek a veszélyre, amit a Spirálsemmi (Twisting

Nether) gonosz lényei okozhatnak. A Spirálsemmi egy világokon túli kaotikus mágiával átitatott dimenzió,

amely összeköti a számtalan univerzumot, otthont ad megszámlálhatatlan gonosz léleknek, és démoni

lénynek, akik csak az élõk pusztítását, és az élet kiszívását tûzték ki céluknak.

Sargeras és az Árulás

Sargeras an The Betrayal

Idõvel néhány démon átjutott a Titánok világába a Spirálsemmibõl, ezért a Pantheon megválasztotta a

védelmük elsõ vonalául szolgáló hatalmas harcost, Sargerast. Sargeras hûségesen végrehajtotta a feladatát

számtalan évezreden keresztül. Felkutatta a démonokat és elbánt velük, ahol csak találkozott velük.

Sargeras az Eonok (Isteni év) során két démoni fajjal találkozott, amelyeket csak a fizikális világok

uralására és hatalomszerzésre jött létre.

Az ördögi erõket használó varázslókból álló Eredar, boszorkány mesterek által felhasznált mágiákat

mozgósítottak, hogy megtámadjanak és rabszolgasorba taszítsanak számos világot. A fiatal fajok, amelyek

ezeken a világokon voltak, megfertõzõdtek a démoni erõktõl, és maguk is démonokká váltak. Habár

Sargeras-nak a majd' végtelen ereje sokkal több volt mint elég ahhoz, hogy legyõzze az Eredart, de nagyon

nyugtalanította a lények megrontása, és a mindent felemésztõ gonosz. Sargeras mély depresszióba esett,

hogy képtelen megmenteni ezeket a világokat. A rosszkedve ellenére Sargeras megszabadította az

Univerzumot, a démonoktól úgy, hogy a boszorkánymestereket csapdába ejtette a Spirálsemmi szélére.

A hatalmas Titánnak a növekvõ depresszió ellenére szembe kellett szállnia egy egyre hatalmasabb démoni

hatalommal: A Nathrezim-mel. A vámpírszerû démon lények faja (Rémület Úrként is ismerek [Dreadlord])

Már sok világot elfoglalt, melyekben árnyakká változtatták az õslakókat. A mocskos Rémület Urak

országokat hergeltek egymásnak, lázadásokat szítottak és gyûlöletet keltettek. Sargeras könnyedén

legyõzte a Nathrezim-et, de a harc mély sebeket ejtett a lelkén.

Sargeras elvesztette hitét. Többé nem hitt feladatában, hogy rendet teremtsen az univerzumban, sõt még a

Titánokban sem hitt már? Hírtelen arra eszmélt rá, hogy a sötétségben és magányban csak a káosznak van

helye. Titán társai megpróbálták lecsillapítani dühöngõ érzelmeit és elmagyarázni neki, hogy hibát követe

el, de szavaikat Sargeras csak önzõ és megátalkodott tettnek tartotta és elutasította õket. Sargeras

dühöngve távozott, hogy megtalálja helyét az univerzumban. A Pantheon mélyen lesújtotta testvérük

távozása, de sosem gondolták volna, hogy milyen messzire mehet Sargeras.


V

Idõvel Sargerasban egy apró csepp hit sem maradt, és tiszta lelkét felemésztették az árnyékok. Ekkor már

Úgy gondolta, hogy a Pantheon tehet a létrehozott világok elbukásáról. Elhatározzta, hogy visszacsinálja a

Titánok mûvét, és toboroz egy mindent elsöprõ hadsereget, hogy a fizikai világot felperzselje és eltörölje.

Még Sargeras titáni formája is eltorzult mióta a fertõzés úrrá lett nemes szívén. A szeme, haja és szakálla

lángolni kezdett, és a régen metálos fényû bõre kifakult, és kettényílt, hogy felfedhesse a végtelen pusztítás

dühöngõ mámorát.

Dühében Sargeras szabadon engedte a Nathrezim-et és az Eredart a Spirálsemmibõl. Ezek a mocskos

lények meghajoltak a hatalmas Titán végtelen ereje elõtt és hûséget ígértek neki, akármilyen sorsot is

szánna nekik. Az Eredar köreibõl két bajnokot választott Sargeras, hogy irányítsák az Õ mindent elpusztító

seregét. Kil'Jaeden-t azért választotta ki, hogy kutassa fel a sötét szívû lényeket az univerzumban, és velük

növelje seregét. A második bajnok Archimonde a Mocskoló (Archimonde the Defiler), azért választatott ki,

hogy vezesse seregét azok ellen, akik szembe mernek szállni a Titán hatalmával.

A Hatalmas Archimonde is gyûjtött maga köré csatlósokat, hogy segítsék õt. A Pokoli urakat (Pit Lord)

Mannoroth a Pusztító vezette, Archimonde úgy gondolta õk fogják vezetni az elit seregeket az élõk ellen.

Amikor Sargeras látta, hogy a végtelennek látszó serege összegyûlt, és teljesítené minden parancsát, útra

keltek a Túlnani Sötétségbe. Ezentúl a sereget csak Lángoló Légiónak ismerték (Burning Legion). Azóta

sem tudja senki pontosan hány világot perzselhettek fel maguk mögött hadjáratuk során.

A Régi istenek és Azeroth

The Old Gods and the Ordering of Azeroth

A Titánok Sargerast figyelmen kívül hagyva folytatták útjukat világról világra, hogy rendet hozzanak és

mindent úgy csináljanak, ahogy szerintük az való. Utazásuk során egy apró világba értek, amit késõbb a

lakói Azerothként fognak ismerni. Ahogy végighaladtak ezen az elsõdleges létsíkon a Titánok

összetalálkoztak néhány ellenséges elementális erõvel. Ezek az elementálok minden bizonnyal gonosz

Régi Istenek imádói voltak. A Régi istenek távol akarták tartani a világuktól a Titánokat és megvédeni azt

érintésüktõl.

A Pantheont megzavarta a régi istenek Gonosz léte, és hadat üzent minden csatlósnak, aki õket szolgálta. A

Régi Istenek serege a leg erõsebb elementális lények vezették: Ragnaros a Tûzlord, Therazane a Földanya,

Al'Akir a Szélúrnõ és Nemtulon a Dagály Vadásza. Eme kaotikus erõk összecsaptak a Titánokkal. Harcuk

keresztül-kasul átjárta a földet. Bár erejük halandó mértékkel hatalmas volt, az Elementálok együttes

erõvel sem voltak képesek legyõzni a Titánokat. Egymás után elestek az Elementálok , és ellenállásuk

megtört.

A Pantheon elõzte az öt gonosz istent. A Föld mélyére béklyózta õket. A Régi Istenek visszatartó ereje

nélkül az Elementálok eltûntek az Elsõdleges Anyagi Síkról, és egy földöntúli helyre kerültek, ahol az idõk

végezetéig egymással fognak versengeni a semmiért. Az elementálok távozásával a Természet lenyugodott

és békés harmónia szállt a világra. A Titánok látták, hogy a fenyegetés megszûnt, és munkához láthatnak.

A Titánok sok fajt felébresztettek, hogy segítsék berendezni világukat. A föld mélyén lévõ barlangok

kiásásához varázslatos élõ kõbõl kifaragták a kis, zömök testû lények formáját (a majdani törpéket). A

Tengerek kiterjesztéséhez, és a földek ki emeléséhez a Titánok létrehozták a roppant, de gyöngéd Tengeri

Óriásokat. Évszázadokon keresztül formálták ezt a világot a Titánok, mígnem összeállt egy tökéletes

kontinensé. A kontinens közepére a titánok egy vibráló végtelen energiát sugárzó tavat öntöttek amit az

Örökkévalóság Kútjának neveztek (Well of Eternity). A Kút lesz az élet adója eme világon. A Tó energiái

megtermékenyítik a talajt, és életet gyökereztetnek a világban. Nemsoká, növények, fák, szörnyek és egyéb

lények gyarapítják az Elsõdleges Anyagi Létsíkot. Ahogy leszállt az este a Titánok elnevezték a kontinenst

Kalimdor-nak "A idõtlen csillagfény földjének" (Land of Eternal Starlight)


VI

A Sárkányok Ébredése

Charge of the Dragonflights

Elégedetten néztek szét ezen a kis világon, és úgy döntöttek a Titánok, hogy elhagyják Azeroth földjét.

Megbízták a világ leghatalmasabb lényeit, hogy õrizzék Azeroth békéjét, és ellenálljanak bárminek, ami

fenyegeti a tökéletes harmóniát. Abban a korban rengeteg sárkány sarj élt, de volt köztük öt, amely vezette

saját fajtársait. Ezt az ötöt választották a Titánok a védtelen világ pásztorainak. A Titánok felruházták az öt

sárkányt hatalmuk egy részével. Ezek a hatalmas sárkányok (lejjebb felsorolva) a Nagy Lételem Sárkányok

néven lesznek ismertek. (Dragon Aspects, nincs jobb fordítás, aki tud szóljon)

Aman'Thul a Titánok keresztapja felruházta a hatalmas bronz sárkányt Nozdormut kozmikus erejének egy

részével. Nozdormu megkapta az erõt, hogy õrizze magát az idõt, és óvja a sorsot és minden pillanatot a

világban. A nyugodt és bölcs Nozdormu az Idõtlen néven ismert (Timeless One)

Eonar minden élet õrzõnõje odaadta egy ereje részét a hatalmas vörös leviatánnak Alexstraszának.

Késõbb Az Élet Hozójaként lesz ismert, és õrizni fog minden élõlényt az ismert világban. A Bölcsessége és

az élethez való affinitása miatt megkapta az uralmat a fajtája felett.Õ lett a Sárkány Királynõ (Dragon

Queen)

Eonar Alexstrasz húgát is megáldotta. A Gyönyörû zöld sárkány Hiszéra (Ysera) megkapta az álmok fölötti

hatalmat. Mély transzba esett, hogy örökké õrizze az álmokat, köztük járjon, és élje saját világaként õket.

Az Az Álmodó (Dreamer) Néven ismert sárkány birodalma lett a Smaragdos Álom (Emerald Dream)

Norgannon, a varázslat õrzõje, és mestermágus felruházta Maligos-t (Malygos) tengernyi ereje egy

darabkájával. Ezentúl a Varázsszövõ-ként (Spell Weaver) lesz ismert, és vigyázni fog a mágiára és minden

rejtett tudásokra.

Khaz'Goroth a hatalmas kovács, és a földek teremtõje ereje egy részét adta Neltharion-nak a hatalmas

fekete sárkánygyíknak. Neltharion a nagyszívû ezen túl a Föld Õrzõjeként (Earth Warden) lesz ismert, és

hatalmat gyakorol minden föld mélyén leledzõ dolognak. Õ Testesítette meg a Föld erejét, és Alexstrasza

leghatalmasabb segítõjeként állt szolgálatba.

A Sárkányok megerõsítésének célja az volt, hogy a Titánok távolléte során védelmezzék ezt a világot. Míg a

sárkányok a világ védelmezésére készültek fel testben és lélekben, a titánok végleg maguk mögött hagyták

Azeroth földjét. Sajnos csak idõ kérdése volt, hogy Sargeras tudomást szerezzen az újszülött világ

létezésérõl?

Az Ébredezõ Világ és Az Örökkévalóság Kútja

The Waking World and the Well of Eternity

Tízezer évvel az elsõ orkok és emberek között dúló háború elõtt Azeroth egyetlen nagy kontinensnek

adott otthont, amelyet tenger vett körül. Ez a hatalmas földtömeg otthont adott különféle ébredezõ

lénynek és fajnak, melyek a fennmaradásukért küzdöttek az ébredezõ világban. A Kontinens közepén egy

hatalmas izzó, energiákkal átitatott tó helyezkedett el. A Tó (melyet késõbb Az Örökkévalóság Kútjának

fognak hívni) volt az élet és a mágikus energiák valódi forrása a világban. Az energiáit a Kút a Túlnani

Sötétségbõl merítette, és szórta szét varázslatos formájában szerte a világban.

Nemsoká egy humanoid faj óvatosan megközelítette a csalogató erõket árasztó Tó szélét. A nomád nép

lassacskán primitív települést épített a békés tó partjára. Idõvel a Tó hatással volt a népre. Bölcsek, erõsek,

és idõtlenek lettek. Ez a nép felvette a Kaldorei nevet, ami annyit tesz anyanyelvükön, hogy "A Csillagok

Gyermekei" (Children of the Stars, mint Kalimdor). A megalakulást megünneplendõ templomokat és

hatalmas épületeket építettek a Tó köré.

A Kaldorei-ek, avagy Éj Tündék (Night Elves) ahogy késõbb hívják majd õket, Elune-t, a hold istennõt,

imádják, és úgy hiszik, hogy a Kút csillámló mélységeiben alszik napközben. A korai papok és látók (Seer,

látó) hatalmas óvatossággal tanulmányozták a Kutat, hogy megtudhassák titkait, és erejének forrását.

Ahogy nõtt a Kaldorei-ek népe, úgy fedezték fel Kalimdort, és találtak más lakókat is a kontinensen. Csak a


VII

Sárkányoknál idõztek, az óriási gyíkszerû lények visszavonultan éltek, de sokat tettek a világ védelmében.

Az Éj Tündék rájöttek, hogy a Sárkányok a Világ Védelmezõinek tekintik magukat, és megegyeztek, hogy

olyan titkokat rejtenek lelkükben, amit jobb nyugvóban hagyni.

Idõvel az Éj Tündék kíváncsisága által barátságok köttettek hatalmas erõvel rendelkezõ lényekkel. Köztük

volt Cenarius, aki az Elsõdleges Anyagi Sík erdõinek a félistene. Cenarius megszerette az Éj Tündéket és

nagyon sok idõt töltött velük, hogy megismerje, és megtanítsa õket a természettel kapcsolatos dolgokra. A

békés Kaldorei-ek erõs kapcsolatot hoztak létre a természettel és Kalimdor élõ erdejeivel.

Ahogy a végtelennek tûnõ évek múltak, az Éj Tündék gyarapodtak mind területük, mind társadalmuk

gyarapodott. A templomaik, útjaik, és lakóhelyeik messze elterültek Kalimdor földjén. Azshara a Kaldorei-

ek gyönyörû és tehetséges királynõje hatalmas és gyönyörû várost alapított a Tó partján, ami otthont

nyújtott alattvalói legnagyobbjainak. Az alattvalók, akiket Azshara Quel'Dorel-nek hívott (azaz a Felsõbb

Nemzedék [High Born]), felsõbbrendûnek tartották testvéreiknél magukat. Bár Azsharát mindenki

egyaránt tisztelte és imádta, a Quel'Dorei-elet nem szerette a többi Kaldorei.

Azshara és a papok kíváncsisága nõttön-nõtt. Azshara ezért megparancsolta, hogy derítsék ki a Kút titkát,

és bontakoztassák ki valódi hatalmát. A Felsõbb Nemzedék a munkába temetkezett, és fáradhatatlanul

kísérletezgetett a Kúton. Egy idõ után megtanulták, hogy hogyan kontrollálják és használják fel a Kút

kozmikus energiáit. Ahogy a kísérleteik folytatódtak, észrevették, hogy kedvükre teremthetnek és

pusztíthatnak a Kút energiái felhasználásával. A Felsõbb Nemzedék megtanulta használni a mágia ezen

primitív formáját, és máris kijelentette, hogy a mesterei lettek annak. Bár egyetértettek abban, hogy

hatalmas veszélyt jelenthet ha a varázserõket felelõtlenül használják, Azshara és a Quel'Dorei-ek tovább

gyakorolták a varázslás mûvészetét. Cenarius és a világosan látó bölcs Éj Tündék figyelmeztették, hogy a

varázslatos erõkkel való játszadozásnak nem lehet jó vége. Ennek ellenére Azsharáék folytatták a

kísérleteket, hogy feltárják a Kút erejét.

Ahogy az erejük nõtt Azshara és a Felsõbb Nemzedék megváltozott. Visszautasítók, kegyetlenek, és

gyûlölködõk lettek Éj Tünde testvéreikkel szemben. Végül odáig fajult a dolog, hogy az egykoron szeretõ

anyaként viselkedõ Azshara senki mással sem beszélt, csak a szerinte megbízható Quel'Dorei papokkal.

Egy ifjú tudós Tombolóvihar Malfurion (Malfurion Stormrage), aki a druidizmus primitív formáját tanulta,

úgy vélte, hogy egy gonosz erõ szállta meg a Felsõbb Nemzedéket, és az õ szeretett királynõjét. Bár

bizonyítéka nem volt a gonosz jelenlétére, érezte, hogy az Éj Tündék élete hamarosan gyökeresen meg fog

változni?

Az Õsök Háborúja

The War of the Ancients

A Felsõbb Nemzedék vakmerõ, ám ostoba kísérletei energia nyalábokat juttattak át véletlenül a Kúton a

Túlnani Sötétségbe. Az energiatorzulásokat borzasztó idegen lények észlelték. Sargeras - Minden Élet

Ellensége, a Világok Pusztítója - érezte az elszabadult energiákat és ezek az energiák elcsalták a messzi

dimenzióba. Kémkedések és megfigyelések után Sargerast végtelen éhség kezdte gyötörni, amit csakis az

Örökkévalóság Kútja tudna csillapítani. A Névtelen Üresség (Nameless Void, a Túlnani Sötétség egy kis

szeglete) nagyura eltökélte, hogy elpusztítja ezt a világot, és megszerzi magának az energiáit.

Sargeras összehívta a Lángoló Légiót, és a védtelen Azeroth irányába vették irányukat. Sok száz, az

univerzum másik szegletébõl származó démon állt harcra készen. Sargeras legfõbb vezérei, Archimonde a

Mocskoló, és Mannoroth a Pusztító készen álltak a támadásra.

Azsharát a kút hatalma uralma alá vonta. Kész volt isteneként tisztelni Sargerast, és átjutást garantálni az

õ világukba. Még a Felsõbb Nemzedéket is megzavarta a hatalmas erõ, és eztán istenükként tisztelték

Sargerast. A hûségük bizonyítékaként Azshara és szolgálói egy kaput nyitottak az Örökkévalóság Kútjának

közepében, hogy Sargeras csatlósai gond nélkül átjuthassanak.

Miután minden elõkészület megtörtént Sargeras megkezdte a katasztrofális kimenetelû inváziót. A

Lángoló Légió harcias és vad démonjai átözönlöttek a kapun és ostromolni kezdték az Éj Tündék alvó


VIII

városait. Archimond és Mannoroth vezetésével a Légió elözönlötte Azeroth földjét. Csak hamut és

pusztítást hagytak maguk mögött. A Démon Lordok Pokoli Szolgákat (Infernal) hívtak a földre, melyek úgy

zuhantak alá az égbõl, mint tomboló meteorok. A Pokol Õrzõk (Doom Guard) el lepték a földet, és

mindenkit lemészároltak, aki csak az útjukba került. A Bátor Kaldorei-ek szembeszálltak a Légióval, de

centirõl centire fel kellett adniuk a földjüket.

Malfurionra hárult a feladat, hogy segítséget találjon szorult helyzetben lévõ testvéreinek. Tombolóvihar,

akinek a saját testvére Illidan is használta a Felsõbb Nemzedék mágiáit, feldühödött a felsõbb osztályok

megrontásán. Malfurion meg gyõzte Illidant, hogy hagyja abba a megszállott hatalomhajhászást. Ezután

útra kelt, hogy felkeresse Cenariust, és verbuváljon egy ellenálló sereget. Egy gyönyörû ifjú papnõ

Suttogószé Tyrande (Tyrande Whisperwind) beleegyezett, hogy csatlakozik a Tombolóvihar testvérekhez

Elune nevében. Bár Malfurion és Illidan mindketten szerették Tyrandet, mégis, Tyrande szíve csak

Malfurioné volt. Illidan megvetette a bátyja szerelmét, de tudta, hogy a szívfájdalma semmi a

varázsszomjához képest.

Illidan, aki a varázslatos energiák függõje volt, nagyon nehezen bírta ki, hogy nem tehette rá a mancsát

megint a Kút csodálatos energiáira. Tyrande segítségével sikerült felül kerekedni varázsszomján. Ezután

segített a bátyjának, hogy megkeressék és segítségül hívják a félisten Cenariust, aki visszahúzódva él

valahol. Cenarius, aki a szent Hold Tisztásán (Moonglade) élt a Hyjal Hegy közelében, bele egyezett, hogy

segít az Éj Tündéknek megkeresni a Sárkányokat. A Sárkányok meghallgatták a kérésüket, és máris

elindultak a hatalmas Alexstrasza vezetésével, hogy szembeszálljanak a lángoló Légióval.

Cenarius, a természet erejét segítségül hívta. Fa Emberek (Tree Ent) tömegét küldte az ellenségre, hogy

harcoljanak a földjükért. Ahogy az ellenálló sereg közeledett Azshara temploma felé, mindent elsöprõ

csaták alakultak ki. A Légió hatalmas erejét látva Malfurion és társai rájöttek, hogy nem lehet a légiót nyers

erõvel legyõzni.

Miközben gigászi harc dúlt a város körül, Azshara várakozott Sargeras megérkeztére. A Légió Vezére

készen állt arra, hogy átlépjen a Kútban létrehozott kapun. Ahogy a hatalmas démoni árnyék egyre gyûlt a

kapunál, Azshara maga köré hívta legerõsebb és legtehetségesebb követõit. Csakis az õ általuk

összegyûjtött és együttesen használt varázslat lenne elég erõs, hogy átjuttassák Sargerast világukba.

Ahogy a harc dúlt Kalimdor mezején az események szörnyû fordulatot vettek. A pontos körülmények

elhalványultak az idõ folyamán, de tudni lehet, hogy Neltharion a hatalmas Föld Sárkány bele õrült a légió

egyre növekvõ nyomásába. Mint egy hatalmas fekete láng, szétterjesztette szárnyait, és pikkelyei alól

tûzként tört elõ a mindent elsöprõ düh. Új nevet talált magának, amitõl majdan mindenki félni fog:

Halálszárny (Deathwing). A Sárkány testvérei ellen fordult, és elterelte figyelmüket a Légióról.

Halálszárny hírtelen árulása olyan hatással volt a sárkányokra, amelyet sosem hevert ki az öt sárkány

nemzedék. Sérülten és rémülten, a sárkányok kénytelenek voltak cserbenhagyni halandó

szövetségeseiket. Malfurion és társai alig élték túl az elkövetkezendõ mészárlást.

Malfurion rá eszmélt, hogy a Kút a kapocs a fizikai és a démoni világ közt, ezért mihamarább el kell

pusztítani. A Társai, tudván, hogy a Kút volt halhatatlanságuk forrása, elborzadva hallgatták végig a

Malfuriont. Tyrande látta Furion tanácsában a bölcsességet, és rávette Cenariust és bajtársait, hogy

támadják meg Azshara templomát, és találjanak módot arra, hogy elpusztítsák a Kutat.


IX

A Világ Szétszakadása

The Sundering of the World

Illidan annak tudatában, hogy soha többet nem használhat mágiát, ha a Kút elpusztul, önzõ módon

elhagyta társait, és elment figyelmeztetni a Felsõbb Nemzedéket. Malfurion és Tyrande szerelme és a

mágiához való kötõdésének nagysága miatt nem érzett lelkiismeret furdalást Illidan amikor átállt Azshara

és csatlósai mellé. Mindenek felett Illidan minden áron meg akarta védeni a Kutat és a benne rejlõ erõket.

Malfurion testvére árulása után, megtört szívvel ugyan, de elvezette bajtársait Azshara templomának

szívébe. Ahogy meg ostromolták a legfõbb termét a templomnak, a Quel'Dorei-ek éppen a végsõ idézésnél

tartottak. Az instabil energia egy hatalmas Vortexet hozott létre a Kút dühöngõ mélyében (Vortex =

Dimenzió kapu) Ahogy Sargeras rémes árnyéka egyre közelebb került a felszínhez, Malfurionék

támadásba lendültek.

Azshara, miután megkapta Illidan figyelmeztetését, túlságosan is fel volt készülve a támadásra. Majd'

minden támadó odaveszett az õrült királynõ elleni csatában. Azshara õrei elkapták Tyrande-t miközben

megpróbálta hátulról megölni az áruló királynõt. Tyrande, bár az õrökkel elbánt, súlyos sebeket szerzett .

Ahogy Malfurion megpillantotta sebzett szerelmét, vérszomjas dühbe gurult. Ez lett Azshara halálának

pillanata.

Ahogy a harc folyamatosan dúlt a templomban és körötte, Illidan árnyként tûnt fel a Kút közelében.

Letérdelt, és a különlegesen elkészített fiolákat megtöltötte a Kút vibráló vizével. Tudta, hogyha a Kút

elpusztul, nem marad a varázslatos energiákból, ezért ezt a maradék szent vizet meg akarta tartani

magának.

Malfurion és Azshara harca megzavarta a precízen elõkészített varázslat folyamát. Az instabil Vortex

megsemmisült a Kútban. Ez a robbanás örökre meg változtatta a földet. A robbanás megrázta a megkínzott

földet, és rengések sorozata vágott át a kontinensen. Miközben a harc a Légió és a Tündék között még

mindig dúlt, az Örökkévalóság Kútja összedõlt és egy hatalmas robbanást eresztett útjára.

A robbanás megrázta a földet, és feketére festette az eget.

Ahogy a föld meghasadt, az óceán elözönlötte a hajdani Kút helyét, hogy begyógyítsa a földön keletkezett

hatalmas sebet. Közel 60%-a a régi földnek semmivé lett. Ahol egykoron a Kút állt, ott most egy örökké

dühöngõ vízi örvény dúl, ami lecsillapíthatatlanul fog kering örökké. A brutális seb, amelyet a föld testén

ejtettek sosem tûnik el, és erre emlékeztetni fog Az Örvény (Maelstrom)? Ez lett az emléke az egyszer

virágzó kontinensnek és pusztulásának.

Azshara és a Felsõbb Nemzedék túlélte a robbanást. Megkínozva és átváltoztatva Azshara és követõi a

tenger mélyére számûzettek a Kút földöntúli energiái által. Elátkozva - átváltoztatva - új alakot öltöttek.

Belõlük lettek a kígyószerû lények, a Nagák. Azshara maga is szörnyûséges külsõre tett szert. Ez a külsõ

tükrözte a lelkében örökké ott lakozó gyûlöletet és ocsmányságot.

Odalent, Az örvény mélyén a nagák létrehoztak egy várost, Nazjatart, hogy újra összeszedjék erejüket.

Tízezer évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a nagák felfedjék létezésüket a felszíni világ elõtt?

A Hyjal Hegy és illidan Ajándéka

Mount Hyjal and Illidan's Gift

Az Éj Tündék, akik túlélték a kataklizmát az újonnan keletkezett nyugati kontinensre menekültek és

telepedtek le. Valahogyan, tán Elune áldásának köszönhetõen, Malfurion, Cenarius és Tyrande túlélték a

kontinensek szétszakadását. Eme hõsök megegyeztek, hogy új otthonokat építenek népüknek. Bár a

Sargerast és a légiót lesöpörték az ismert világ felszínérõl, az újrakezdés Malfurionékra hárult.


X

Sok Felsõbb Nemzedékbõl származó Éj Tünde is túlélte a katasztrófát a többi Éj Tündével együtt. Bár

Malfurion nem bízott a Quel'Doreiek céljaiban, tudta, hogy a Kút ereje nélkül nem okozhatnak kárt.

Éj Tündék tömeges partra szállása után, észrevették, hogy a Szent Hyjal Hegy átvészelte a robbanást. Egy

új lakóhely felépítésének reményében Malfurion és a túlélõk útra keltek, és elérték a szélfútta Szent Hold

Tisztást (moonglade). Ahogy feltérképezték a hegyet, rá leltek egy nyugodt kis tóra a hely közepe tájékán.

Elborzadva látták, hogy a tó tele volt varázslatos energiával.

Illidan is túlélte a Szétszakadást, és már Malfurionék elõtt oda ért a tóhoz. Az õrült varázs utáni hajszája

miatt beleöntötte Kút vizét a tóba, amit a fiolákban õrzött meg. Ezzel a tó megtelt energiákkal. A régi Kút

energiái villám gyorsan átjárták a kis hegyi tavat, és így meg született az új Örökkévalóság Kútja. Illidan

úgy gondolta, hogy az új Kút egy ajándék lesz a késõbbi generációk számára, ezért meglepte, hogy testvére

levadászta és elfogta. Malfurion elmagyarázta testvérének, hogy a mágia eredendõen gonosz, és csak

káoszt és szenvedést hozhat a világba, ennek ellenére Illidan nem akarta feladni varázs képességeit.

Tudván, hogy Illidan õrült tervei hova vezethetnek, Malfurion úgy döntött, hogy egyszer s mindenkorra

elintézi az Illidannal kapcsolatos problémát. Cenarius segítségével Malfurion bebörtönözte Illidant a föld

mélyére, ahol láncra verve és erõtlenül fog szenvedni az idõk végezetéig. Furion felhatalmazott egy ifjú õrt,

Árnydal Maiev-et (Maiev Shadowsong), hogy vigyázza Illidant mindörökre.

Cenariusék tudták, hogy az új Kút elpusztítása még nagyobb kárt tehet a földben, inkább békén hagyták.

Malfurion kijelentette, hogy soha többé nem fogják gyakorolni a mágiát. Cenarius vezetésével újra fel

elevenítették a druidizmus õsi mûvészetét, hogy meg tudják gyógyítani erdejeiket, és földjüket.

A Világ Fa és a Smaragdos Álom

The World Tree and the Emerald Dream

Éveken keresztül dolgoztak fáradhatatlanul az Éj Tündék õsi földjük újjá építésén. Most nem akarták, hogy

az utak és templomok elvegyék az életet a fáktól és a természettõl, úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha a

házaikat és épületeiket a fákra építik. Nemsoká eljöttek a sárkányok, akik túlélték a Szétszakadást.

Alexstrasza a Vörös, Hiszéra a Zöld, és Nozdormu a Bronz leereszkedtek a druidákhoz, hogy felmérjék a

munkájukat. Malfurion, akibõl idõközben Fõdruida lett, köszöntötte a Sárkányokat, és elmesélte nekik az

új Kút kialakulásának rövid történetét. A Sárkányok figyelmeztették az Éj Tündéket, hogy amíg a Kút

létezik, a légió egy napon vissza fog térni. A Sárkányok és Malfurion megállapodtak, annak érdekében,

hogy soha többé ne térhessen vissza a légió.

Alexstraza elhelyezett a kútban egyetlen árva makkot. A makk, a varázslatos erõk hatására, hírtelen életre

kelt, és hatalmas fa nõtt belõle. A hatalmas Fa gyökerei a Kút vize által nõttek, és úgy tûnt, hogy a lombja az

egek csúcsát ostromolja. A Fa szimbolizálja az Éj Tündék összeköttetését a természettel, és életadó

energiái gyógyítják majd meg a világot. Az Éj Tündék a Nordrassil nevet adták a fának, ami annyit jelent

anyanyelvükön, hogy "A mennyek koronája". (Crown of The Heavens)

Nozdormu varázslatot szõtt a fára. Amíg a fa áll, az Éj Tündék sosem öregszenek meg, vagy esnek

betegségek áldozatául.

Hiszéra szintén megvarázsosította a fát. Hozzáláncolta a saját birodalmához, a Smaragdzöld Álomhoz. A

Smaragdos álom, egy hatalmas végtelennek tetszõ álomvilág a fizikai síkon túl. A druidák, köztük

Malfurion is, hozzá lett láncolva spirituálisan a fához. A megállapodás szerint a druidák beleegyeztek abba,

hogy évszázadokon át alusszák majd az álmot, és eközben Hiszéra birodalmában kószálnak, és gyarapítják

azt. Bár félve vesztegettek el annyi évet az életükbõl, önzetlenül bele egyeztek a druidák, hogy részei

legyenek az Álomnak.


XI

A Tündék számûzetése

Exile of the High Elves

Az évszázadok múltával az Éj Tündék népesség nõttön-nõtt és népességük elterjedt a Hyjal hegyet

körülvevõ erdõben, amit õk Ashenvale Erdõnek neveztek. Sok olyan lény, amelyek nem voltak jelen a

Szétszakadás elõtt, ide költöztek. Furbolgok (Medve emberek) és Quilbore-ok (Vaddisznó emberek) lakták

az erdõ nyugodtabb szegleteit. A Druidák irányítása alatt jól érezték magukat az Éj Tündék. békében és

nyugalomban éltek a csillagok vigyázó tekintete alatt.

Annak ellenére, hogy az Éj Tündék békességben éltek, nagyon sok Felsõbb Nemzedékbõl származó Tünde

ugyanúgy szomjazott a mágia erejeire, ahogy Illidan tette. Már össze voltak kötve a mágikus energiákkal,

és alig bírtak élni nélkülük. Dath'Remar a Felsõbb Nemzedék maradékának vezetõje, pimasz módon

nyilvánosan gúnyolta a druidákat, hogy gyávák, mert visszautasítják a varázslatot, amit úgy gondol, hogy

jog szerint az övék. Malfurion és a druidák elutasították Dath'Remar pimasz vádaskodását, és

megmondták neki, mindenféle varázshasználat halálbüntetést von maga után. Annak reményében, hogy

megtörik a druidák törvényét Dath'Remar és követõi varázs vihart küldtek az Ashenvale erdõre.

A Druidák nem kockáztathatták népük kipusztulását, úgyhogy megelégelték a Quel'Dorei-ek pimaszságát

és számûzték õket. Dath'Remar és társai örültek, hogy végre megszabadulhatnak korlátozott testvéreiktõl.

Különleges hajókon elindultak, hogy új otthon és energiaforrás után nézzenek. Bár nem tudták mi vár

rájuk Az Örvényen túli földön, biztosak voltak abban, hogy találnak egy helyet, ahol letelepedhetnek, és

nyugodtan folytathatják mágiával kapcsolatos dolgaikat büntetlenül. A Quel'Dorei-ek kikötöttek a majdan

Léguraföldnek (Lordaeron) nevezendõ kontinensen. Azt tervezték, hogy fel építik saját városukat,

Quel'Thalast, ahol végre kibontakoztathatják mágikus képességeiket, és megtagadhatják az Éj Tündék hold

imádatát, és éjszakai életét. Ezek után mindörökre a napot fogják imádni, és csak Nemes Tündéknek

ismerik majd õket (Ezentúl "Tünde" ként fogjuk említeni)

Az Õrszemek és a Hosszú Virrasztás

The Sentinels and the Long Vigil

Kárhoztatott testvéreik távozása után az Éj Tündék folytathatták varázslatos földjük figyelését, és õrzését.

A Druidák érezték, hogy a mély álmuk végének ideje közeledik, ezért elbúcsúztak családjaiktól, hogy

kipihenjék magukat, ahogy a megállapodásban meg volt írva. Tyrande, aki Elune Fõpapnõjévé

avanzsálódott, kérte Malfuriont, hogy ne hagyja itt õt Hiszéra kedvéért, és ne lépjen be a Smaragdos

Álomba. De Malfurion becsülete megkívánta, hogy csatlakozzon társaihoz, és azt monda a szerelmének,

amíg szerelmüket igaznak tartja, sosem fogja õt elfelejteni.

Elhagyatva egyedül, Tyrande összegyûjtött egy erõs védelmezõ csapatot az Éj Tündék közül. A képzett

harcosnõk késõbb Õrszemeknek hívatják magukat. Bár leginkább egyedül szerették járni az erdõket, és

vigyázni Ashenvale-re, sok szövetségesük volt a természetben, akik bármikor hajlandóak voltak segíteni

sürgõs esetekben.

Cenarius a félisten a Hyjal hegy közelében maradt, és fiaival, a Liget Õreivel (Keeper of The Groove)

figyelték az Éj Tündék tevékenységét, és sokszor segédkeztek a béke fenntartásában. Még Cenarius ifjú és

szégyellõs leányai a Driádok (Dryad) is egyre gyakrabban mutatkoztak az erdõkben.

Tyrande-t bár lekötötték feladatai, kevés örömet lelt a világban Malfurion nélkül. Sokszáz évig aludtak a

Druidák, eközben Tyrande félelme, hogy a légió újra támadni fog, egyre csak nõtt. Nem tudta kizavarni a

gondolatot a fejébõl, hogy a légió még ott van a Túlnani Sötétségben valahol, és azt tervezgeti, hogy

bosszút áll az Éj Tündéken és Azeroth világán.


XII

II. Fejezet - Az új világ

Quel'Thalas Megalapítása

The Founding of Quel'Thalas

A Tündék, (Ahogy mondtuk, a Nemes Tündékrõl van szó) Dath'Remar vezetésével, maguk mögött hagyták

Kalimdort és elindultak Az Örvényen túlra. A flottájuk sok éven keresztül hajózott a régi világ romjai

között. Dath'Remar aki magára vette a Napsétáló (Sunstrider, "Az, Aki a Napon Jár") nevet, megfelelõ,

energiában gazdag helyeket keresett, hogy megépíthessék álmaik városát.

A Flotta nemsokára kikötött egy barátságos parton, egy földön, melyet késõbb Léguraföldnek (Lordaeron)

fognak nevezni. A szigeten végre letelepedhettek. Városuk elsõ darabkáit Tirisfal Tisztására kezdték

építeni. Néhány év múltán sokuk megõrült valamitõl. Egyesek úgy hitték, hogy a föld mélyén gonosz erõk

szunnyadnak. A feltételezések nem bizonyosodtak be soha, de a Tündék összeszedték ingóságaikat és

továbbmentek észak felé, hogy találjanak egy szintén energiákkal telített földet, és ismét letelepedjenek.

A Tündék hosszú útja egyre veszélyesebbnek tûnt. Léguraföld zord, hideg, hegvidékein át menetelve egyre

nehézkesebbnek tûnt a vándorlásuk. Mivel tulajdonképpen teljesen el voltak vágva az életet adó Fától,

sokakat elvitt a betegség, vagy haltak éhen. A legrosszabb számukra mégis azt volt, hogy már nem voltak

halhatatlanok, és az elemek ellen sem voltak ellenállóak többé. Ráadásul magasságuk messze elmaradt

Kalimdori testvéreiktõl, és a bõrük színe is vesztett liláskék árnyalatából. Nehézségeik ellenére felfedeztek

sok-sok csodálatos lényt, melyeket Kalimdorban sosem látott még senki. Ezeken a lényeken kívül néhány

nagyon primitív emberi törzzsel is találkoztak. A legnagyobb fenyegetést mégis az undorító és brutális

Zul'Amani Trollok jelentették.

A mocsárzöld-bõrû erdei Trollok vissza tudták növeszteni elvesztett végtagjaikat, és regenerálni súlyos

sebeiket is, ennek ellenére barbár, és gonosz faj voltak. Az Amani birodalom hosszan nyúlt el

Léguraföldön, és a Trollokat nehezen lehetett visszaverni, mivel jól védték határaikat. A Tündék gyûlölték

a Trollokat, és ahányszor csak találkoztak velük, mindig megöltek annyit, amennyit csak tudtak.

Sok év után a Tündék végre találtak egy Kalimdor-ra hasonlító helyet. Mélyen az északi kontinens

erdejében meg alapították végre Quel'Thalas városát, mely mellet el fog törpülni Kalimdori testvéreik

földje. Balszerencséjükre Quel'Thalast egy õsi Troll város romjainak helyére építették. Ezt a helyet a

Trollok még mindig szent helynek tartották, és nem akarták oda adni egykönnyen. A Trollok azonnal

megkezdték a támadást a Tünde település ellen.

A makacs Tündék mozgósították megmaradt varázserõiket, hogy megpróbálják a Trollokat visszatartani.

Dath'Remar vezetésével sikerült legyõzni az Amani Trollokat akik tízszeres túlerõben voltak. Néhány

Tünde azonban úgy érezte, hogy a Kaldorei-ek jogosan tiltották meg a varázslat használatát, és ezzel ide

csalogathatják az elûzött Légiót, ezért úgy döntöttek, hogy leárnyékolják újonnan szerzett földjüket, hogy

tovább folytathassák mágikus tanulmányaikat. Quel'Thalas köré védõ Monolitokat építettek, hogy azok

fókuszálják a védõ varázs energiáit. A Monolitok nemcsak elrejtették a Tündék mágikus tevékenységét,

hanem a Trollokat is elijesztették.

Ahogy telt-múlt az idõ Quel'Thalas a Tündék mágikus tudásának fénylõ monumentumává nõtte ki magát.

A gyönyörû épületek és csarnokok ugyanabban a stílusban épültek, mint a Kalimdori templomok

egykoron. Quel'Thalas az északi földrész és a Tündék fénylõ ékköve lett. Az Ezüsthold Tanács

(Convocation of Silvermoon) elsõdleges feladata az volt, hogy gyakorolja a hatalmat a Tünde nemzet fölött,

de a hatalom még mindig a Napsétáló Dinasztia tagjainál maradt. A Tanácsot a hét legnemesebb Tünde

nagyúr alkotta és az volt a dolguk, hogy fenntartsák a rendet és a békét a Tündék közt. A védõrács

felhúzása óta a Tündéket hidegen hagyta a Kalimdori rokonok fenyegetése, és elkezdtek mágiát használni

életül majd' minden területén.

Majdnem négyezer évig éltek a Tündék békességben viszonylag fiatal hazájukban, bár a Trollokat nem volt

könnyû legyõzni. Tervezgettek és várakoztak a közeli erdõkben, hogy egyre nagyobb tömeget tudjanak

összegyûjteni. Egyszer, amikor már a Troll hadsereg már nem lehetett hatalmasabb, az erdõ fáinak

árnyékából elõtörve megostromolták Quel'Thalas fénylõ városát.


XIII

Arathor és a Troll Háborúk

Arathor and the Troll Wars

Miközben a Tündék saját életükért küzdöttek, a nomád törzsekben élõ emberek saját területeikért vívtak

kisebb csatákat. A fiatal és primitív emberi törzsek egymás településeit fosztogatták minden ok nélkül.

Csak az egymással való versengés éltette õket. Ám egy napon az egyik törzs, név szerint az Arathi,

ráeszmélt, hogy a Troll hadsereg túl nagy fenyegetést jelent ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják. Az Arathi

törzs célja az volt, hogy a maga irányítása alá vonja az összes többi törzset, hogy megfelelõen tudjanak

védekezni a Trollok ellen.

Hat hosszú évbe tellett, míg az Arathi törzs kicselezte vagy legyõzte a többi klánt. Minden gyõzelme után

az Arathi egyenlõséget ígért a meghódított törzs tagjainak. Nemsoká szinte minden klán beleolvadt az

Arathi törzsbe, és a hadseregük hatalmasra duzzadt. Az Arathi klán tudta, hogy már minden erõlködés

nélkül meg tudják védeni magukat a Troll hordákkal szemben, sõt még a Tündék seregét is le tudták volna

gyõzni, ha szükséges lett volna. Így hát úgy döntött a vezér, hogy Léguraföld déli táján egy hatalmas erõd-

várost hoz létre, hogy harcias népe ott élhessen. A késõbb Strom néven ismert város az Arathi klán

tagjainak nyújtott menedéket, de a kontinens minden pontjáról érkeztek emberek, hogy védelmet és

otthont leljenek a hatalmas városban.

Együttes erõvel, egy zászló alatt az emberek egy virágzó kultúrát hoztak létre igen rövid idõ alatt.

Thoradin, Arathor (A népének neve: Arathor) királya tudta, hogy az északi régiókban a Tündék véres

háborút vívnak a Trollokkal, de nem óhajtott segítséget küldeni, és emberei életét kockáztatni. Rengetek

pletyka terjedt el északról, hogy a tündék már nem bírják a hatalmas nyomást. Thoradin király csak akkor

eszmélt rá, hogy a Trollok fenyegetése mégis milyen hatalmas, amikor Tünde követek érkeztek Strom

városába.

A Tünde követek elmondták Thoradinnak, hogyha a Trollok visszatarthatatlan serege eltörli Quel'Thalast,

délre fog indulni, hogy megostromolja az embereket. A Tündék megállapodtak, hogy néhány kiválasztott

embert megtanítsanak a varázslat használatára az emberek segítségének fejében. A varázslatban cseppet

sem bízó Thoradin beleegyezett, hogy segít a Tündéknek. Majdnem azonnal érkezett egy csapat tünde

varázslónõ és oktatni kezdte az embereket a varázslás alapjaira.

Bár a Tündék úgy gondolták az emberek hihetetlenül ügyetlenek a varázslásban, mégis volt egyfajta

természetes érzékük a mágiához. Több mint ezer embert tanították meg a varázslás alapjainak minden

apró trükkjére. Ez épp elég volt ahhoz, hogy az emberek máris küldjék a harcosokat a Tündék segítségére.

Mivel kész voltak az emberek oktatásával a Tündék visszaindultak Strom-ból, Thoradin király hatalmas

seregével együtt.

Az egyesült Tünde és Ember seregek összecsaptak a Trollokkal az Alterac Hegység lábánál. A harc napokig

dúlt, de az erõs emberek egy pillanatig sem pihentek, ha harcról volt szó. A Tünde urak úgy gondolták itt

az ideje a Trollokra szabadítani varázserejüket. Ezer emberi mágus és még több Tünde varázsló

rászabadította a Trollokra a mennyek dühét, és lángtengerbe borította az ostromló ocsmányságokat. Az

elementális erejû tûz meggátolta a Trollokat a regenerációban így a sebeik nem gyógyulhattak be, így a tûz

szénné égette megkínzott testüket.

Ahogy a maradék Troll sereg visszavonulásra kényszerült Thoradin király serege elõrenyomult, és

lemészárolta a Trollokat mind egy szálig. A Trollok sosem heverik ki a történelem folyamán ezt a

vereséget, és többé nem állnak össze egy nemzetté. Hálájuk jeléül a Tündék örök hûséget és barátságot

kötöttek az Emberi fajjal és Thoradin király leszármazottaival. A Tündék és Emberek békében lesznek

egymás mellett az elkövetkezendõ több száz esztendõn keresztül.


XIV

Tirisfal Õrizõje

The Guardians of Tirisfal

A Trollok távoztával a Tündék elkezdték újjáépíteni dicsõséges városukat. Thoradin király népe visszatért

városukba Strom-ba. Az Emberek közössége békében és egyetértésben élt, bár Thoradin félt attól, hogy

valamiért szétszakadhat kultúrája, ezért kijelentette, hogy Strom az Emberi nép központja, és nem tûri a

belviszályokat. Thoradin király sok békésen eltelt év után, elég öregen, elhalálozott, így a további

nemzedékekre hagyta az Emberi nép terjeszkedését és fejlõdését.

Az ezer mágus, akiket a Tündék tanítottak a háborúk kezdetén, sokkal szélesebb körben kezdték tanulni a

mágiát. A mágusok tanoncai a legtisztább lélekkel és legjobb varázsérzékenységgel megáldott emberek

közül kerültek ki, bár néhány ifjabb nemzedék felelõtlenül használta erejét. Eme nemzedékek saját

jólétükért használták a mágiát és nempedig a közjavára.

Ahogy terjeszkedett a nép az ifjú mágusok elkezdtek vándorolni a délvidék irányába. Mint a varázserõk

hordozói az elköltözött emberek megvédték testvéreiket a vadonban fellelhetõ veszedelmektõl. Ahogy

erejük nõtt a varázstudók még inkább elszakadtak a társadalomtól.

A második Emberi várost, Dalarant, Strom-tól délre alapították, és egyre több varázsló vándorolt oda, a

szabadabb varázsgyakorlás reményében. Ezek a varázslók képességeiket arra használták, hogy felépítsék

és szebbé tegyék Dalaran varázslatos tornyait. Dalaran lakói nemcsak eltûrték a mágusok és varázslók

jelenlétét, hanem egy virágzó várost hoztak létre a mágusok védelme alatt. Ahogy egyre több mágus

használta egyre csak növekvõ hatalmát, Dalaran úgy kezdte elveszíteni valós kinézetét, és inkább mesébe

illõ helynek lehetett tekinteni.

Bár a lángoló Légiót elõzték az Örökkévalóság Kútjának elpusztulásakor, néhány gyengébb démont

visszavonzott a dalarani mágusok felelõtlen varázs használata. Bár a gyönge démonok ritkán jelentek meg

teljes valójukban, mégis riadalmat keltett jelenlétük. A démonokkal való találkozás ritka volt, a vezetõ

mágusok mindent megtettek annak érdekében, hogy ezek a dolgok rejtve maradjanak a nyilvánosság elõl.

A legtehetségesebb mágusokat küldték az elszabadult démonok elfogására, de olykor reménytelenül

elbántak velük a Légió magányos harcosai.

Néhány hónap titkolózás után a parasztság sejteni kezdte, hogy varázsló mestereik valami szörnyû dolgot

titkolnak el elõlük. Lázadásról kezdtek suttogni Dalaran utcáin, és már azok is megkérdõjelezték a

mágusok szándékait akik azelõtt támogatták õket. A fõmágusok egy esetleges parasztfelkeléstõl tartván

felkeresték az egyetlen olyan szervezetet mely érti a gondjukat: a Tündéket

Miután megérkeztek a hírek a dalarani démonokról, a Tündék gondolkodás nélkül kiküldték

leghatalmasabb varázslóikat, hogy járjanak utána a szokatlan és mindamelett nagyon veszélyes

jelenségeknek. A kiküldött mágusok megvizsgálták az energia jeleket és folyamatos mindenre kiterjedõ

jelentéseket kértek a dalarani mágusoktól. Rájöttek, hogy ugyan csak néhány gyenge démon jött át ebbe a

világba, a Légió fenyegetést jelent mindaddig, amíg az emberek használják varázsképességeiket.

Az Ezüsthold Tanács, amely Quel'Thalast irányította, titkos szerzõdést kötött Dalaran fõmágusaival. A

Tündék elmesélték a dalarani mágusoknak az elsõ Légió elleni háborút, meséltek Kalimdorról, és a

történelemrõl, amely még most is megismételheti önmagát. Azt is elmondták a mágusoknak, hogy

mindaddig, amíg varázslatot használnak, meg kell védeniük népüket a légió csatlósaitól. A fõmágusok úgy

gondolták, hogy egy hatalmas harcost feltöltenek saját erõikkel, hogy soha véget nem érõ harcot

folytathasson majdan a Légióval. Mindenáron titokba akarták tartani a Légió fenyegetését, nehogy félelem

és gyanakvás legyen úrrá a népen. A tündék bele egyeztek, hogy megalapítsák az Õrizõk titkos rendjét és

visszaverjék a Légió támadásait.

A társaság titkos gyûlésit a Tündék elsõ településének helyén tartották, a Tirisfal Tisztáson, ezért lett a

nevük Tirisfal Õrizõi. A választott bajnokot megáldották mind emberi, mind tünde mágiával, így hihetetlen

hatalommal ruházták fel. Mivel mindígis csak egyetlen egy hatalmas Õrizõ lehetett egyszerre, akkora erõ

birtokába juttatták, hogy akár egymaga képes lett volna legyõzni a Légiót. Eme Õrizõknek akkora erõ felett

kellett uralkodniuk, hogy csakis a Tirisfal Rendje választhatott potenciális Õrizõket. Ha úgy érezték egy


XV

Õrizõ túl öreg, vagy esetleg nem képes ellátni feladatait, a Rend új bajnokot választott, és a régi Õrizõ

minden erejét átöntötték belé.

Ahogy múltak a korok az Õrizõk védték meg az embereket a Légió láthatatlan fenyegetésétõl. Arathor

népe egyre csak gyarapodott, és a varázshasználók száma is csak nõtt mindenfelé a kontinensen. Eközben

az Õrizõk minden különleges jelet és történést figyeltek, illetve megvizsgáltak mindenfelé a keleti

kontinensen.

Ironforge és a Törpék ébredése

Ironforge - the Awakening of the Dwarves

Az õsi idõkben, amikor a Titánok elhagyták ezt a létsíkot, a Földalatti Nép itt maradt, hogy a föld mélyén

található világot alakítsák és formálják kedvükre. A földalatti népet hidegen hagyta a felszíni fajok

problémája, õket csakis a föld alatt szunnyadó világ felfedezése és formálása érdekelte.

A föld szétszakadása mélyen érintette a Földalatti Népet. Együtt szenvedvén a földdel a Földalatti Nép

bezárkózott a kõbõl épült csarnokokba, oda ahol elõször keltek életre. Uldaman, Uldum, Ulduar? Ezek

voltak az õsidõkben alapított földalatti városok nevei, ahol elõször öltöttek alakot a majdan Törpeként

ismert faj tagjai. Több mint nyolcezer évig szunnyadtak békésen a föld alatt.

Senki sem tudja miért, de egyszercsak felkeltek a saját magukra hozott álomból. Észrevették hogy

hibernációjuk alatt nagyonis megváltoztak. A régen sziklára hasonlító bõrük megpuhult és kifakult,

hatalmuk a sziklák felett elenyészett? halandók lettek.

A Földalatti Nép, Törpnek nevezvén magát, elõbújt a földalatti alvóhelyrõl, hogy felfedezhesse az alakuló

világot. Mivel még mindig csodálták és szerették a földet ezért új otthonukat a legmagasabb hegy

mélyében alapították. A hegyet Khaz Modan-nak nevezték azaz "Khaz Hegyének", Khaz'Goroth Titán uruk

dicsõségére. A törpék létrehoztak egy hatalmas kohót a hegy szívében és kifaragtak egy csodálatos oltárt

Titán teremtõjük emlékére. Ezentúl a hegy alatt terpeszkedõ várost Ironforge néven fogják emlegetni

(Vaskohó, nem kell mindent lefordítani?)

A Hét Királyság

The Seven Kingdoms

Strom még mindig a kontinens központja volt, de egyre több új város is kinõtt a földbõl, köztük elsõként

Gilneas, Alterac, és Kul Tiras. Bár mindegyik függetlennek tekintette magát, Strom felügyelete és irányítása

alá tatozott.

A Tirisfal Rend figyelõ tekintete alatt Dalaran minden mágia tanítóhelyévé nõtte ki magát. A dalarani

fõmágusok megalapították a Kirin Tor-t. Ez a szervezet felügyeli a varázslatok felfedezését, a varázslatos

tárgyak, mûtárgyak számontatását és egyéb varázslattal kapcsolatos dolgokat.

Gilneas és Alterac komoly hadsereget toborzott, melyekkel felfedezték Khaz Modan hegységét. Ekkoriban

volt, hogy az emberek elõször találkoztak az õsi törpékkel, és utaztak le a föld mélyére Ironforge városába.

Az emberek és törpök megosztották tudásukat a kohászattal és fegyverkovácsolással kapcsolatban, és

rádöbbentek, hogy mindkét nép imád harcolni és történeteket mesélni.

Kul Tiras városállama Léguraföldtõl délre fekvõ szigetcsoporton lett megalapítva. Ez a város leginkább a

halászatból és kereskedõ hajó flottákból kereste kenyerét. A legtöbb hajó elutazott távoli helyekre, hogy

egzotikus tárgyakat és eladható holmikat hozzon az ismert országokba.

Az idõ múltával úgy gondolták Strom vezérei, hogy jobb lenne, ha elhagynák a kopár délvidéket és a

burjánzó északi régiókban folytatnák amit elkezdtek. Sokan a Thoradin vérvonalból úgy gondolták, hogy

nem szabad elhagyni ezt a helyet, de még többen voltak akik el akartak menni. Sokan Strom nemesei közül

tisztaságot és megvilágosodást keresve elindultak északfelé. Dalarantól északra letelepedtek, és egy új


XVI

várost építettek, melyet Léguraföldnek neveztek, ahogyan az egész földrészt. Ez a hely lett a hívõk és

megvilágosodásra vágyók zarándokhelye.

A lakók, kik Strom falain belül maradtak egyedül voltak, és úgygondolták, hogy õk is alapítanak egy saját

nemzetet, méghozzá a sziklás Khaz'Modan-tól délre. Sok évszak telt el, de megérkeztek. Felépítették a

Viharváradot (Stormwind Keep) a késõbbiekben Azeroth néven ismert földrészen. Egy jól mûködõ

önellátó társadalmat virágoztattak fel Viharvárad berkein belül.

Az a néhány harcos aki Strom-ban maradt úgy határozott, hogy õrzi õsi városuk, falait. Mostmár nem

Strom volt a kontinens fõvárosa de nem is ezen a néven élt tovább a hely. Stromgade lett attól kezdve a

neve. Mindegyik városállam elkülönült a másiktól és Thoradin király álma, hogy az Emberek egy nép

maradnak elhalványodott, akárcsak a múlt többi árnyéka?


XVII

Aegwynn és a Sárkány Vadászat

Aegwynn and the Dragon Hunt

Bár a hét nemzet egymás elleni politikai harca kiélesedett az Õrizõk azóta is a feladatukat végzik. Csakis

egyetlen óriási hatalommal bíró Õrizõ kapott szabad kezet a Tirisfal rendtõl. Egysze egy tüzes lelkû emberi

nõt választott a rend, õ volt Aegwynn, a valaha élt leghatalmasabb Õrizõ. Aegwynn életerõsen és tüzesen

vadászta le a démonokat és a káosz szolgáit. Sokszor megkérdõjelezte a Rend parancsait, mivel tudta, hogy

az idõs Tündék és maguk korával mérve vénséges Emberek túl merev szabályokat alkalmaztak, és szerinte

ez elhomályosíthatja bölcsességüket.

Ahogy hatalma nõtt Tirisfal mágikus erõi felett Aegwynn felfigyelt egy nagyon erõs démoni erõre, amely a

jeges Northrend hegycsúcsai közt gyülekezett. Aegwynn elutazott a jeges kontinensre, és beüldözte a

démonokat a hegyekbe. Ott rájött, hogy a démonok a Sárkányokat irtják ki, hogy megvédjék magukat ártó

varázserejüktõl. A hatalmas Sárkányok, akik eddig eltávolodtak a folyamatosan terjeszkedõ halandó

kultúráktól, most ráeszméltek, hogy erejük fogytán van, és alig lennének képesek visszaverni a Légió

esetleges támadását. Aegwynn szembeszállt a démonokkal, és a Sárkányok segítségével legyõzte õket. A

harc után egy hatalmas vihar kerekedett az északi vidék jégfödte csúcsai közt. Egy hihetetlenül óriási sötét

sziluett jelent meg Northrend havas földje felett. Sargeras, a Légió vezére, mindent elsöprõ vibráló

energiával átitatva jelent meg Aegwynn szeme láttára. Sargeras azt mondta a lánynak, hogy nemsokára

vége Tirisfal idejének, és az egész világ meg fog hajolni Sargeras akarata elõtt.

Aegwynn biztosan érezte, hogy a benne lakozó varázserõ elég lesz ahhoz, hogy legyõzze Sargerast, ígyhát

rászabadította erejét. Aegwynn játszi könnyedséggel gyõzte le Sargeras fizikai világban derengõ testét.

Mivel Aegwynn félt attól, hogy Sargeras lelke valahogy újra utat talál magának ebbe a világba, rothadó

testét az õsi Kalimdor csarnokába zárta mélyen a víz alá. Úgy gondolta, hogy a Kút megsemmisülése után a

varázslatos erõk bent tarthatják a bukott Titán lelkét. Akaratlanul, Aegwynn megpecsételte a világ sorsát.

Sargeras lelke valahogyan bejutott Aegwynn testének vagy lelkének egy részébe. Így sok-sok éven

keresztül ott szunnyadt benne?

A Három Pöröly Háborúja

War of the Three Hammers

A törpék békében éltek Ironforge csarnokában sok évszázadon keresztül. Népességük túl nagyra nõtt,

hogy továbbra is a hegyi városban lakjanak. Bár a király Üllõfi Modimus (Modimus Anvilmar) bölcsen és

igazságosan vezette népét, három frakció alakult ki, akik nemigazán értettek mindenben egyet egymással.

A Rézszakáll klán (Bronzebeard), Modoran Rézszakáll irányítása alatt, állt a legközelebb a királyhoz és ez

a klán volt a királyi hadsereg pillére. A Vadpöröly klán (Wildhammer) Khardos Vadpöröly vezetésével arra

törekedett, hogy a városon belül nagyobb hatalmat szerezhessen magának. A harmadik klán a Sötét Vas

névre hallgatott, és vezetõje a Varázsló Thaurissian volt. A Sütét Vas klán tagjai a tárnák legmélyebb

zugaiban rejtõztek, és mind a Rézszakáll, mind a Vadpöröly klán ellen terveket kovácsoltak.

A három Klán között (látszólagos) béke volt, ennek csak akkor lett vége, amikor a Király eltávozott az élõk

sorából. A három Klán egymás torkának esett, természetesen Ironforge feletti uralomért. A Rézszakáll klán

került ki gyõztesen, mivel nekik volt a legnagyobb hadrendbe állítható seregük. Gyõzelmükkel kisöpörték

a Vadpöröly és Sötét Vas klánokat a hegy gyomrából.

Khardos és Vadpöröly klántársai a Dun Algazi- kapun túl megalapították saját városukat a Dun Algaz-i

csúcsok alatt. Ott újjáépítették a tárnáikat és kincseskamráikat. Thaurissian és klántársaik, felhergelve és

legyõzve bosszút esküdtek Ironforge-nak és összes lakójának. A Sötét Vas klán is új várost alapított a

Vörösgerinc (Redridge) hegység mélyén, melyet természetesen a vezérrõl neveztek el. A békében múló

évek nemigen enyhítették Thaurissian fiainak gyûlöletét, melyet testvéreik ellen éreztek. Thaurisian és

mágus felesége Modgod kétfrontos támadást indított a Vadpöröly és a Rézszakáll klán ellen. Céljuk nem

volt más, minthogy meghódítsák egész Khaz'Modant.


XVIII

A Sötét Vas klánt könnyedén visszaverte a Rézszakáll klán, viszont a Vadpörölyök bemenekültek

barlangjaikba, így csapdába estek, és csak védekezni tudtak a támadók ellen.

Ahogy támadtak, Modgud bevetette varázserejét, hogy félelmet keltsen az ellenségei szívében. Sötét

árnyékok mozdultak meg parancsára, és szörnyû árnyak törtek elõ a föld alól, hogy a Vadpörölyéket saját

falaikon belül marcangolják szét. Modgod áttört a védelmi vonalon és magát az erõdöt támadta meg. A

Vadpörölyök csüggedhetetlenül harcoltak és a harc hevében maga Khardos ölte meg a varázslónõt. A

királynõjük halálával a Sötét Vas klán maradéka elmenekült a hegy belsejébõl. De hiába, mert az Ironforge-

ból érkezõ erõsítés melyet a Rézszakáll klán küldött a Vadpörölyök segítségére összetalálkozott a Sötét

Vas sereggel. A Sötét Vas klán létezése ezzel a harccal ért véget.

Ironforge és Grim Batol egyesült serege délfelé indult, hogy megkeresse és végleg megszabaduljon

Thaurissiantól és csatlósaitól. Thaurissian, még mielõtt oda értek volna az ellenség seregei, megpróbált

egy természetfeletti erõt segítségül hívni, mellyel biztosíthatja a gyõzelmét a többi sereggel szemben.

Thaurisian megpróbálta megidézni a földalatt szunnyadó erõket, de ez a momentum lett az, mely

megpecsételte sorsát. Abban a pillanatban, mikor azt hitte sikerült megidéznie a lényt, melyet akart,

nagyobb és hatalmasabb erõ bújt elõ a földbõl, mint azt legszörnyûbb rémálbaiban gondolta volna.

Ragnaros a Tûzlord, minden elementális tûz ura, akit még a Titánok ûztek el eonokkal ezelõtt, Thaurissian

hívására ismét életre kelhetett és lángolhatott újból ezen a világon. Regnaros újjászületése megrázta a

Vörösgerinc hegységet és hatalmas vulkánt hozott létre a hegy csúcsán, melyet ezentúl csak Feketeszikla

Csúcs-nak fognak hívni (Blackrcok Spire). Thaurissiant megölték az általa kiszabadított lények, de

testvéreit örökre fogságba ejtették Ragnaros elementáljai.

Ahogy a szörnyûséges tûz és láva zuhatagot észrevették Madoran és Khardos király visszafordultak saját

királyságukba. Nem akartak szembe szállni az ismeretlen és hatalmas ellenséggel melyet Thaurissian

hívott életre.

A két serege és királyuk visszatértek városukba, hogy újjáépítsék azokat. Grim Batolban Modgud halálával

sok sötét erõ maradt jelen, és azok a helyek ahol ezek ott voltak, lakhatatlanok lettek. A Rézszakáll klán

felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy lakhatnak Ironforge-ban de a Vadpörölyök egyértelmûen

visszautasították ajánlatukat. Khardos és fiai inkább északra mentek Léguraföld közelébe. A Hátulsóföld

(Hinterlands) erdejeinek szélére telepedtek le, így közeli kapcsolatot hoztak létre a természettel, és az itt

élõ griffekkel. Ezentúl a Vadpöröly klán Aerie csúcson lakozott.

Az Ironforge-i törpék a testvéreikkel való béke megtartásának érdekében két hatalmas boltívet építettek,

melyeket Thandol Span-nak neveztek el. Ezek által áthidalták az ûrt Khaz Modan és Léguraföld között. A

két királyság gyakran kereskedett egymással, ezért egész jól tûrték egymást. Madoran és Khardos halála

után fiaik úgy gondolták, hogy szobrokat emelnek apjaik tiszteletére. A két szobor fogja õrizni a Déli Régió

átjáróját, melyet vulkanikussá és romossá tett Ragnaros visszatérte. Elrettentés és példaként szolgáltak

ezek a szobrok, mindenki számára aki átkelne Törpe földön.

A két királyság békében élt, bár a Vadpörölyöket sokkal inkább befolyásolták a Grib Batolban történtek.

Inkább a föld fölé költöztek, nem bírták többé a hatalmas földalatti csarnokokat, ezért inkább az Aerie

hegy gerincén telepedtek le. A két kultúra beli különbség kényszerítette a két népet a szétszakadásra.

Az Utolsó Õrizõ

The Last Guardian

Aegwynn az õrzõ hatalmas erõk birtokába került az évek során. A Tirisfal-i erõket arra használta, hogy

meghosszabbítsa önnön életét. Ostobán abba a hitbe ringatta magát, hogy legyõzte Sargerast, ezért tovább

folytatta a démonkirály csatlósai ellen a kõzdelmet közel kilencszáz esztendõn keresztül. A Tirisfal Rend

végre úgy határozott, hogy Aegwynnek mint Õrizõnek abba kell hagynia tevékenységét. A Rend

visszahívatta Aegwynnt Dalaranba, hogy válasszanak egy új Õrizõt, és átönthessék belé a varázslatos

energiákat. Aegwynn, mivel sosem bízott a Tanácsban úgyhatározott sajátmaga választ egy új Õrizõt.


XIX

Aegwynn úgy döntött életet ad egy gyermeknek kire ráruházza minden erejét. Nem óhajtotta, hogy az

elkövetkezendõ nemzedék Õrizõit folyton befolyásolja a Tanács, ahogy õt is megpróbálták. Azeroth északi

tartományában rá is lelt egy megfelelõ apára: egy tehetséges ember mágust választott akit Nielas Aran

néven ismertek. Aran a Király udvari tanácsadója és királyi fõidézõ mágus volt. Aegwynn elcsábította

Nielast, és egy éjszakát vele töltött, ez neki éppen elég volt, célja eléréséhez. Nielas természetes mágia

érzékenysége sok gondot fog okozni majd Aegwynn még megnemszületett fiának. A gyermek magában

hordozta Tirisfal varázserejét, de az mélyen szunnyadni fog majd benne amíg elneméri a felnõtt kort.

Nemsoká Aegwynn életet adott gyermekének egy elhagyatott erdei tisztáson. Elnevezte fiát Medivh-nek ez

Tünde nyelven annyit tesz , hogy a "Titkok Õrzõje" (Keeper of Secrets). Aegwynn úgyhitte, hogy fia lesz az

új Õrizõ, amint elég idõs és erõs lesz a feladathoz. Aegwynn nemtudhatta, hogy fia testét megszállta

Sargeras lelke míg a méhében növekedett. Senki sem tudta, hogy a majdan védelmet nyújtó ember egy volt

a legnagyobb Gonosszal aki ellen kûzdenek.

Aegwynn abban a hitben, hogy fia ép, és egészséges, elvitte Azeroth-ba, hogy halandó apja és varázslók

neveljék fel. Ezután felkerekedett, hogy elhagyja ezt a világot, és eljusson a másvilágra akármi is várjon rá.

Medivh erõs és egészséges fiatalemberré érett, mindeközben fogalma sem volt a benne lakozó potenciális

hatalomról.

Sargeras addig rejtõzik Medivh-ben, míg meg nem érik az ereje. Medivh nagy népszerûségnek örvendett

kamasz korában, mivel sokat járt kalandozni két barátjával: Llane-nel, Azeroth hercegével, és Anduin

Lotharral az Arathi vérvonal egyik nagy harcosával . A három suhanc folyton galibákat okozott a

királyságban mindenfelé, de ennek ellenére szerette õket a nép.

Amikor Medivh elérte a tizennégy éves kort a benne rejlõ erõk és Sargeras lelke egyszercsak felébredt

benne. Medivh hosszú alvásba esett, melyet a bölcsek kómának neveznek. Ez a kóma sok évig tartott.

Amikor felébredt arra eszmélt hogy õ maga felnõtté vállt, barátai, Llane és Lothar kormányzók lettek

Azerothban. Bár Medivh használni akarta újdonsült erejét Sargeras megfertõzte lelkét és majdnem

beleõrült a sötét lény hordozásába.

Sargeras Medivh testében egy újabb invázióra készült. Ezek az elõkészületek majdnem a végükhöz értek,

és ezt a csapást az Utolsó Õrizõ fogja a világra szabadítani.


XX

III. Fejezet - Draenor végzete

Kil'jaeden és az árnyék paktum

Körülbelül a földi Medivh születésekor Kil'jaeden a Spirálsemmiben várakozott és tervezgetett. Egy

második invázió terveit szövögette mestere parancsára. Nem engedhette meg magának, hogy hibázzon.

Kil'jaeden sejtette, hogy mielõtt a Légió ismét visszatérhetne, meg kell gyengíteni Azeroth védelmét. Ha a

védelmezõ fajokat, mint az Éj Tündéket és a Sárkányokat, egy új fenyegetés fogadná, nagyobb eséllyel

tudna a Légió tudtuk nélkül átjutni Azerothba.

Kil'jaeden Abban az idõben fedezte fel Draenor friss világát a Túlnani Sötétségben. A sámán mágiával

foglalkozó, harcias Orkok, és a békés Draenei-ek otthona idilli hely volt. Az Orkok a prérin vadásztak sport

gyanánt, míg a Draeneiek inkább hatalmas városokat építettek a hegyek csúcsai közt. Kil'jaeden tudta,

hogy Draenor õslakói tökéletes szolgálói lennének a Légiónak, ha megfelelõen ösztönöznék õket.

A két faj közül az Orkokat vélte könnyebben megronthatónak Kil'jaeden. Lenyûgözte az ifjú sámánt,

Ner'zhul-t, csakúgy, mint korokkal ezelõtt Sargeras tette Azsharával. Kil'jaeden a sámán befolyását

használva terjesztette el az Orkok közt a brutális érzéseket és a harci kedvet. Ekkortól kezdve a békésnek

mondható Orkok már vérszomjas harcosok lettek. Kil'jaeden eztán sürgette Ner'zhul-t, hogy végleg adja át

magát és népét neki, hogy harci eszközként használhassa õket. Az öreg sámán, érezvén, hogy egész népét

rabszolgaságba kényszerítheti, valahogy ellenállt Kil'jaedennek.

Ner'zhul ellenállásától felhergelve Kil'jaedennek egy új Ork vezér után kellett néznie, aki végrehajthatja

parancsait. A Démonlord végül megtalálta új tanítványát Gul'dan-t. Kil'jaeden hihetetlen erõt ígért

Gul'dan-nak, ha örök hûséget esküszik neki. Az ifjú sámán elfogadta a Démonúr ajánlatát, és az évek során

a történelem egyik leghatalmasabb boszorkánymesterévé vált. Gul'dan más orkoknak is megtanította,

amiket õ tanult, így szép lassan elfelejtették az orkok régi hagyományait, és a sámáni mágiát. Ez az új erõ

bûzlött a halál szagától, de ez Gul'dan-t nem zavarta.

Kil'jaeden, biztosabb hatalmat akarván magának az orkok fölött, Gul'dannal megalapítatta az Árny

Tanácsot, melyel szinte az összes klánt egyidejûleg irányíthatta és tovább terjeszthette mágikus tanait.

Ahogy egyre több ork használt boszorkánymesteri mágiát Draenor földjei bemocskolódni és

elhalványodni látszott. A föld, amit régen otthonnak neveztek, mostmár csak egy puszta sivatagos terep

volt. A démoni energiák szép lassan meg ölték a világukat.

A Horda Feltörése

Az orkok egyre agresszívabbak lettek Gul'dan és az Árny Tanács irányítása alatt. Arénákat építettek, ahol a

harcosok gyakorolhatnak és levezethetik feszültségüket, egy életre-halálra menõ küzdelemben. Ebben az

idõben néhány klán vezére elmondta a tanácsnak, hogy aggasztja népük egyre növekvõ ellenségeskedése

és brutalitása. Az egyikük Durotan volt, a Hófarkas (Frostwolf) klán vezére. Azt mondta az orkoknak, hogy

egyre jobban elragadja õket valami erõ, és ez ellen tenni kell valamit. Szavai süket fülekre találtak. Néhány

ork vezér mégis kiállt mellett, például Pokolsikoly Grom, aki majdan a nagyseregek vezére lesz.

Kil'jaeden tudta, hogy az ork seregek készen álltak, de meg akart bizonyosodni, hogy megingathatatlan-e a

hûségük. Az Árny Tanács titokban megidézte Mannoroth-ot a Pusztítót. Rávette a klánvezéreket, hogy

igyanak Mannoroth dühtõl izzó vérébõl, mert így sérthetetlenné és legyõzhetetlenné válnak majd .

Pokolsikoly Grom vezetésével mindegyik vezér ivott a vérbõl, kivéve Durotant, így megpecsételték

sorsukat, hogy örökké a Légio uralma alatt lesznek egyszerû harci játékszerként. Így akaratlanul is

magukkal rántották testvéreiket.

A démoni vérgõztõl felemésztve az orkok mindenkit meg akartak ölni, aki csak elébük került. Gul'dan

érezte, hogy itt az idõ. A klánokat egyetlen nagy Hordává egyesítette. Gul'dan tudta, hogy az olyan erõs

vezetõk mint Sorpöröly Ogrim (Ogrim Doomhammer) és Pokolsikoly Grom külön akarnak válni

klánjukkal, ezért olyan bábként szolgáló klánvezéreket helyezett el a hordán belül, mint Feketekéz a


XXI

Pusztító. Feketekéz vezényletével elkezdték mészárolni a békés Draeneieket, hogy kipróbálják hatalmas

erejüket valamin.

Néhány hónapnyi mészárlás után majdnem minden Draenei-t kiirtottak Draenor földjén. Csak néhány

maroknyi túlélõ maradt, akik el tudták kerülni az orkok tomboló seregét. A hatalomtól és gyõzelemtõl

ittasan Gul'dan már biztos volt a Horda elsöpörhetetlen erejében. Tudta, hogy ellenfél nélkül a Horda saját

magát emésztené fel a mindent elsöprõ harc és vérszomjtól fûtve.

Kil'jaeden végre elérkezettnek látta az idõt, hogy bevesse a Hordát, mint a Légió leghatalmasabb fegyverét.

Kil'jaeden megosztotta ezt az információt mesterével, így Sargeras bosszújának ideje végre elérkezett.


XXII

IV. Fejezet - Horda és Szövetség

A Sötét kapu és Viharvárad eleste

Miközben Kil'jaeden folytatta a Horda felkészítését Medivh Sargerassal kellett hogy harcot vívjon lelkéért.

Llane, Viharvárad fejedelme aggódott, mivel Medivhen eluralkodni látszott a sötétség. Llane elmondta

aggályait Sir Anduin Lotharnak, régi barátjának és parancsnokának. Senki sem hitte volna, hogy mily

szörnyûségeket hoz majdan Medivh lassú sötétbehullása.

Egy utolsó ösztönzésként Sargeras hatalmas erõket ígért Gul'dan-nak, ha végre el vezeti a Hordát Azeroth

földjére. Medivh testén keresztül Sargeras elmondta Gul'dan-nak, hogy isteni erõk birtokába juthat, ha

megkeresi a vízalatti sírt, amelybe Aegwynn zárta rothadó testét. Gul'dan beleegyezett és elhatározta,

hogy amint le söpri Azeroth színérõl ellenségeit, megkeresi a sírkamrát és megszerzi a neki kijáró

hatalmat. Sargeras, hogy biztos legyen benne, hogy a Horda az õ malmára hajtja a vizet, elrendelte az

azonnali inváziót.

Medivh és az Árny Tanács megnyitottak egy kaput a két világ között, amit ezentúl Sötét Kapunak hívnak

majd. A Kapu áthidalta a távolságot Draenor és Azeroth között, és elég nagy volt ahhoz, hogy hadseregek

keljenek át rajta. Gul'dan felderítõket küldött szét a Kapun túl, hogy megtudja miféle földdel van dolguk. A

felderítõk visszatértével Gul'dan biztos volt benne, hogy ez a föld megérett az elfoglalásra.

Durotan, mivel még mindig hitte, hogy Gul'dan pusztulást hoz a népére, még egyszer felemelte a hangját a

tanács elõtt. Durotan azt mondta, hogy Gul'dan és az árulása megszennyezte az Orkok tiszta lelkét, és hogy

ez az invázió lesz az Orkok népének pusztulása. Gul'dan, mivel nem kockáztathatta meg, hogy egy ilyen

nagy hõst megöljön, inkább számûzte Durotánt és a Hófarkas Klánt új világuk egy messzi pontjára.

Miután a Hófarkas Klán átkelt a Sötét Kapun egy Ork hadosztály szintén így tett, és felállítottak egy kisebb

tábort a Setétlápban (Black Morass), hogy ez a hely legyen az invázió kiinduló pontja. Az Ork csapatok

elkezdtek járõrözni, de egy-két kisebb összecsapástól eltekintve egyedül Viharvárad õrzõivel gyûlt meg a

bajuk. Bár ezek a kisebb összecsapások gyorsan véget értek, sokat elárultak a két harcoló félnek az

ellenség gyöngéirõl. Llane-nek és Lothar-nak sosem sikerült elegendõ információt gyûjteni az Ork seregek

méretérõl, így fogalmuk sem volt, hogy mekkora sereggel kell majd szembeszállniuk. Néhány év múltán,

miután szinte minden Ork átkelt a Kapun, Gul'dan úgy gondolta, hogy elérkezett az igazi háború ideje.

Ekkor elindult az Ork sereg Viharvárad ellen teljes erejével.

Mikor az Ember és Ork seregek összecsaptak, mindkét fél egyre nagyobb veszteséggel kellett, hogy

számoljon. Mivel Llane király úgy vélte az Orkok képtelenek Azeroth egészét elfoglalni Viharváradban

tartotta pozícióját, mint harcos, s mint Hõs. Ennek ellenére Sir Lothar úgy gondolta, hogy a harcot szemtõl

szembe kell megvívni az Orkokkal, így választania kellett meggyõzõdése és a Királyhoz való hûsége közt.

Lothar a megérzésére hallgatott, egy csapattal és Medivh tanítványával Khadgarral megostromolta Medivh

Krahazani (a hely, ahol Medivh Tornya található) Tornyát. Khadgarnak és Lotharnak sikerült végezni a

gonosz erõk által megszállott Õrizõvel, úgy gondolták így véget vetettek az invázió forrásának. Medivh

testének elpusztításával elûzték Sargeras lelkét a semmibe, így Medivh lelke is megszabadulhatott� sok

éven keresztül járja a lelke az asztrális síkot, míg végre újra Azeroth földjén élhet.

Bár Medivh meghalt, a horda folytatta viharvárad ostromát. Az orkok gyõzelmének napja egyre közeledett,

de Sorspöröly Ogrim látta, hogy az Ork faj egyre csak züllik, mióta ide utaztak Draenorból. Durotan

titokban visszatért számûzetésébõl, hogy ismét figyelmeztesse régi barátját. Durotant, és feleségét Drakat

brutálisan meggyilkolták a hazafele vezetõ úton, de csak még névtelen gyermekük maradt életben szülei

holtteste mellett.

Sorspöröly nemtudott a gyilkosságról, ezért folytatta a hadseregek vezetését. Idõközben egy Ember

hadvezér, Setétláp Édalász (Aedelas Darkmoor) megtalálta a gyermeket és magával vitte.

Ez a gyermek egyszer népe leghatalmasabb vezére lesz.


XXIII

Ogrim, értesült Durotan és Draka meggyilkolásáról, véglegesen átvette a Horda feletti irányítást, miután

megölte Feketekezet. Úgy hitte így megszabadíthatja népét a démoni fertõzéstõl. Az õ vezetése alatt az

Orkok teljes erejükbõl megostromolták Viharváradot. Llane király nagyon alábecsülte az Orkok létszámát

és erejét, így tétlenül kellett végignéznie városa és emberei elestét. Legvégül a királyt az egyik legjobb

barátja, Garona a fél-ork orvgyilkos és egyben Gul'dan jobb keze, ölte meg.

Lothar és csapata visszatértek Krahazan-ból, hogy segítsenek megmenteni dicsõsége városukat. Sajnos

késõn értek oda, így szeretett királyságukat csak füstölgõ romhalmazként látták viszont. Az orkok

folytatták hadjáratukat, és a környezõ vidékeket mind elfoglalták maguknak. Lothar és csapatai

rákényszerültek a bujkálásra, de fogadalmat tettek, hogy mindenáron visszaszerzik királyságukat és

földjüket.

Léguraföld szövetsége

Lord Lothar vezetésével az Azerothi sereg maradéka átkelt a tengeren Léguraföld északi részére. Tudván,

hogy az orkok egyszer akár az egész emberiség sorsát is veszélyeztethetik Azeroth hét emberi népének

vezetõi összegyûltek, és szövetségre léptek. Így szültetett meg Lordaeron Szövetsége. Több mint ezer év

multán Arathi fiai ismét egy zászló alatt egyesültek. Lord Lothar, mint a Szövetségi erõk Legfelsõbb

Hadvezére, felkészítette seregét az Orkok érkezésére.

Hadnagyai, Fényhozó Uther (Uther The Lightbringer), Büszkmocsár Daelin admirális (Daelin

Proudmoore), és Turalyon segítségével Lotharnak sikerült meggyõzni Léguraföld nem-emberi népeit is,

hogy segédkezzenek nekik. Sikerült megszerezniük Ironforge Törpéinek segítségét, és a Quel'thalasi

Tündék egy része is bele egyezett, hogy segítenek majd nekik. Sajnos hidegen hagyta a Tündéket a

konfliktus, mivel Anasterian Napsétáló vezette õket, aki kifejezetten utálta a varázstudatlan embereket.

Igaz, a Tündék segédkeztek Lothar-nak, mivel Arathi gyermekei mentették meg a Tündéket

nemzedékekkel ezelõtt.

A Horda, már Sorspöröly vezetésével, Ogrékat hozott a Kapun túli Draenorból, és az Amani erdõkben

rejtõzködõ Trollokat is besorozták a Hordába. Egy nagy Khaz Modani támadás során könnyedén vertek

szét minden ellenállást az egyesült Ork seregek.

A Második Nagy Háború csatái mindenütt tomboltak. Földi seregek csaptak össze, hajó flották lõtték szét

egymás árbócait a tomboló tenger habjai felett. Kitudja hogyan, az orkok elõástak a föld mélyérõl egy

hatalmas erõvel bíró ereklyét, a Démon Lelket (Demon Soul) mellyel rabláncra verték az Õsi Sárkány

Királynõt, Alexstraszát. Alexstraszát azzal fenyegették meg az Orkok, hogy összezúzzák tojásait, ha nem

szül nekik mégtöbb sárkányt, hogy háborúba küldhessék õket. A csodálatos Sárkány rákényszerült, hogy

segítsen a Hordának.

A Háború Khaz Modan, Léguraföld, és Azeroth kontinensén dúlt. Az Orkoknak sikreült felperzselniük

Quel'thalas északi határait, így rákényszerítették a Tündéket, hogy harcoljanak a Szövetség oldalán. Az

Orkokknak sikerült az északi megyéket teljesen lerombolniuk. Az Orkok utánpótlás hiánya miatt sikerült

Lord Lotharnak a kikötõbe szorítani az Orkok seregét.

A Második Nagy háború végnapjaiban a Horda gyõzelme szinte biztos volt, ám egy szörnyû árulás árnyéka

vetült a biztos gyõzelemre. Miközben Sorspöröly Léguraföld fõvárosa elleni ostromra készült (mely végleg

megpecsételhette volna Léguraföld sorsát) Gul'dan és követõi elhajóztak. Sorspöröly rákényszerült, hogy

visszahívja csapatait, így nem kezdhette meg támadását, mivel Gul'dan túl sok orkot vitt magával.

Gul'dan isteni erõk után ácsingózva maga akarta megkeresni Sargeras sírját az Óceán mélyén. Tudván,

hogy egész népét paktum köti a démoni erõkhöz, még Ork társai harcára sem gondolt, csak a hatalomra.

Az Árnykaszások (Stormweaver) és a Szürkület Pörölye (Twillight's Hammer) Klánnal Gul'dan-nak

sikerült kiemelni a sírt az Óceán mélyérõl. Igaz, amikor feltárta a sírboltot csak õrült démonok sokasága

várt rá, és áruló csapatára.

Bosszúvágyától elragadtatva Sorspöröly kiküldött a tengerre egy kisebb sereg Orkokt, hogy hozzák vissza

az árulókat. Gul'dan megkínozva és megõrülve tért vissza. Gul'dan halálával az áruló klánok nagyon


XXIV

gyorsan vereséget szenvedtek Sorspöröly harcosaival szemben. Gul'dan ocsmány árulása nem csak

reményt adott a Szövetségnek, hanem idõt is, hogy újra összeszedjék seregüket.

Lothar Nagyúr látta, hogy a Horda belülrõl omlik szét, ezért összeszedte maradék seregét, és visszaverte

az Orkokat Viharvárad közelébe. A támadó Szövetséges erõk az orkokat bekényszerítették a Feketeszikla

belsejébe. Lord Lothar elesett a harcban, mikor már a Szikla üregeiben dúlt a csata. A halott vezér

kapitánya, Turalyon, a harc tizenegyedik órájában kiûzte az orkokat a Sötétszikla barlangjaiból és tovább

üldözte õket egészen a Szenvedés Mocsaráig (Swamp of Sorrows). Turalyionnak és seregének sikerült

elpusztítani a Draenor és Azeroth közti átjárót. Erõsítésüktõl elvágva az Orkok végül megtörtek a

Szövetség nyomása alatt.

A szétszóródott Orkokat könnyen levadászták és fogolytáborokba zárták. Bár mindenki úgy hitte, hogy a

háborúnak vége, és az orkokat legyõzték, sokan kételkedtek a béke tartósságában. Khadgar, aki idõközben

fõmágus lett, javasolta, hogy a Sötét Kapu romjaihoz építsenek egy védõ várat, nehogy mégegyszer kapu

nyíljon a két világ között.

Draenor inváziója

Ahogy a Második Nagy Háború tüze kialudni látszott, a Szövetség komoly lépéseket tett az orkok

fenyegetése ellen. Fogolytáborok épültek fel, melyeket Paladinok és háborúban resztvett veteránok

õriztek. A fogolytáborok alkalmazása beválni látszott. Bár még sok orkban égett a harci vágy Durnholde

foglárai kitûnõen megtudták tartani a rendet a táborokban.

Draenor földjén egy újabb fenyegetõ Ork hadsereg gyülekezett, hogy lecsapjon Azeroth mit sem sejtõ

népeire. Ner'zhul, Gul'dan régi mestere vezette a készülõdõ orkokat. Az Árny Hold (Shadowmoon) klán

segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos átjárót nyit, melyeken át tudnak menni egy még

felderítetlen világba. Ehhez viszont varázslatos ereklyékre volt szükség, melyeket csak Azeroth világán

szerezhettek meg. Hogy megkaparintsa õket Ner'zhul újra megnyitotta a Sötét Kaput, és átküldte rajta

szolgáit.

Az Új Horda, olyan veterán hadvezérek vezetésével, mint Pokolsikoly Grom, és Holtszem Killrog (A Vérzõ

Völgy Klán vezére [Bleeding Hollov]) összeszedték erejüket és a Szövetséget meglepve támadtak. Ner'zhul

parancsára pillanatok alatt összegyûjtötték a szükséges ereklyéket, és visszahúzódtak Draenor védelmezõ

világába.

Terenas király félvén egy újabb inváziótól összeverbuválta legtapasztaltabb hadvezéreit. Megbízta

Turalyiont és a fõmágus Khadgart (Medivh volt tanítványát), hogy keljenek át a Sötét Kapun, és vessenek

véget az Orkok fenyegetésének, egyszer s mindenkorra. Mikor átértek az Emberek csapatai

összetalálkoztak Ner'zhul seregével. Még a Tünde Szélfutó Alleria (Alleria Windrunner), a Törpe

Vadpöröly Kurdan (Wildhammer Kurdan), és a veterán harcos Trollölõ Danath (Danath Trollbane)

segítségével sem tudták megakadályozni Ner'zhul-t, hogy kapukat nyisson más világokba.

Ner'zhul megnyitotta az átjárókat, de nemtudta, hogy miféle szörnyû erõket szabadít fel ezzel. Az

elszabadult mágikus hullámok Draenor egészét megrázták. Ahogy Turalyon serege vissza próbálta

kûzdeni magát Azerothba, egész Draenor összeomlani látszott. Pokolsikoly és Holtszem látták, hogy

Ner'zhul õrültsége pusztulásba taszítja egész fajukat, ezért vissza özönlöttek Azeroth biztonságosnak

mondható földjére.

Draenoron Turalyon és Khadgar meghozták a végsõ áldozatot azzal, hogy elpusztították a Sötét Kaput az õ

oldalukon. Bár tudták, hogy ez az õ és társaik életébe kerül, csak így tudták biztosítani Azeroth

megmenekülését. Holtszem és Pokolsikoly még éppen átkaszabolta magát az emberek seregén, de rajtuk

kívül minden Ember és Ork ott maradt Draenor világán, a biztos halál martalékává válva. Az

ottmaradóknak esélyük sem volt, hogy visszatérjenek Azerothba.

Ner'zhul, a legnagyobb újonnan nyitott Átjárón átlépve hatalmas földrengéseket okozott, amivel vulkán

kitöréseket cikáztak végig a földön. Draenor világát egy hatalmas robbanás rázta meg.


XXV

A Lich Király születése

Ner'zhul és követõi a kapun átlépve elérkeztek a Spirálsemmibe, a szellemi létsíkra, mely otthont ad a

Túlnani Sötétség minden világának. Szerencsétlenségükre Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk�

Kil'jaeden, aki bosszút esküdött Ner'zhul-nak árulása miatt, centirõl centire elsorvasztotta testét.

Kil'jaeden meghagyta élve a sámán lelkét, hogy lássa megcsonkított testét. Bár Ner'zhul halálért

könyörgött, Kil'jaeden gúnyosan azt mondta neki, hogy a vérszerzõdés még mindig köti, így van még célja

ami hozzá láncolja õt.

Az Orkok bukása arra kényszerítette Kil'jaedent, hogy egy újabb sereget hozzon létre, hogy végre

elfoglalhassák Azeroth világát. Ennek a seregnek nem szabadott belsõ lázadások áldozatául esnie, mint az

alantas Hordána. Ennek a seregnek csak egyetlen célt kell szolgálnia, és Kil'jaeden egyszerûen nem

engedhette meg magának, hogy mégegyszer kudarcot valljon.

Ner'zhul lelkét fogvatartva Kil'jaeden választási lehetõséget ajánlott neki: még egyszer szolgálja a Légiót,

vagy örök szenvedésre ítéltetik. Ner'zhul mégegyszer utoljára bele egyezett a paktumba. Ner'zhul lelkét

egy különleges, gyémánt keménységû, a Spirálsemmibõl összegyûjtött jégdarabokból álló hegy belsejébe

zárták. A fagyott tömbbe zárva Ner'zhul érezte, hogy tudata tízezerszeresére terebélyesedett ki. A démoni

erõktõl átitatva Ner'zhul a szellemi és fizikai sík elképzelhetetlen erejeinek birtokosává vált. Abban a

percben, az Ork akit Ner'zhul-nak hívtak, örökre megtört�.megszületett a Lich Király (Lich King)

A Ner'zhulhoz lojális sámánok és Halál Lovagok (Death Kinght) mind átváltoztak Ner'zhul

átlényegülésekor. Még a halál után is hûséges szolgálói lettek a Lich Királynak.

Mikor elérkezettnek látta az idõt Kil'jaeden elmagyarázta a Lich Királynak feladatát. Egy járványt kell szét

terjesztenie Azeroth világán mely minden embert ki írt ezen a világon. Aki a járványtól meghal élõholtként

éled újjá, és a lelke örökké a Lich Király vasakaratához lesz kötve. Kil'jaeden megígérte, hogyha Ner'zhul

egyszer véghez viszi feladatát, egy egészséges, új testet ad neki, hogy éljen és hódítson vele.

Úgy tûnt ugyan, hogy Ner'zhul jégbezárt lelke bele egyezett, hogy végrehajtsa mestere parancsát, de

Kil'jaeden kételkedett lojalitásában. A jégkoporsóba zárva is veszélyt jelenthetett a Lich Király, ezért

Kil'jaeden rajta tartotta a szemét. Kil'jaeden a Lich Király szolgálatába állította a Rémület Urakat, hogy

segítsék végrehajtani ördögi feladatát. Tichondrius-t, az egyik leghatalmasabb és brutálisabb Rémület Urat

fel lelkesítette a Járvány ötlete és a Lich Király pusztító hatalma, így mellé szegõdött, hogy segítse és

megfigyelje õt.

A Jégkorona Gleccser és a Fagyott Trón

Kil'jaeden visszahelyezte Ner'zhul lefagyasztott lelkét Azeroth világába. A gyémánt keménységû jégdarab

az éjszakai égboltról lezuhanva az elhagyatott északi Northrend vidékének jégmezõibe csapódott, ahol a

Jégkorona Gleccser mélyére fúrta be magát. A jégbörtönben vibráló energiák nemsokára egy trónt hoztak

létre maguk körül a gleccser belsejében.

A Fagyott Trón (Frozen Throne) belsejébõl a Lich Király kiterjesztette hatalmas tudatát Azeroth lakóihoz.

Kis sikerrel ugyan, de néhány lényt sikerült rabszolgájává tenni. Fagy Trollokat (Ice Troll) és Wendigo-kat

sikerült rabszolga sorba taszítania, és ezek segítségével mégtöbb csatlóst gyûjthetett maga köré. A Lich

Király Pszichikai ereje majdnem végtelen volt ezen a síkon, így sikerült hadsereget toborozni Northrend

népeibõl és összeverbuválni õket a Jégkorona Gleccser barlangjaiban. Ner'zhul felfedezett egy kisebb

ember települést a Sárkánymétely (DragonBlight)nevû jeges síkság szélén. Úgy gondolta õk tökéletes

alanyok lesznek újonnan szerzett erejének kipróbálására.

A Lich Király szabadjára eresztette az élõholt járványt. Három nap múltán az összes ember halott volt a

településen. Nemsoká zombiként éledtek újjá. Ner'zhul érezte a gondolataikat, mintha csak a sajátjai lettek

volna. Az ereje még nagyobb lett, ahogy a hangzavar a fejében egyre csak nõtt, és kíváncsiságát ki tudták

elégíteni lélektelen bábjai.


XXVI

Ner'zhul tovább kísérletezgetett a járvánnyal, így szép lassan minden egyes Northrendi lakót uralma alá

vont, és érezte, hogy igazi megmérettetésének napja közel van már.

Grim Batol-i harc

Eközben a háborúval sújtott délvidéken a megmaradt Ork erõk a túlélésért küzdöttek. Pokolsikolynak és a

Csatadal klánnak sikerült elkerülnie az emberek seregét, sajnos Holtszem Killrog és a Vérzõ Völgy klán

nem járt szerencsével, így Léguraföld táboraiba zárták õket. Egyre több fogolytábort létesítettek a befogott

orkoknak.

Az Emberek nemtudták, hogy egy nagy csapat Ork még mindig Khaz Modan területén portyázik. A

sárkánybendõ Klán (Dragonmaw), Csontzúzó Nekros vezetésével, rákényszerítették Alexstraszát, hogy

segítsen nekik a harcban. Nekros és csapata egy sereget toborzott az elátkozottnak hitt Vadpöröly

erõdítmény belsejében, Grim Batolban. Abban reménykedett, hogy a sárkányok erejével újra lecsaphat a

Szövetségre és egyesítheti az orkokat, hogy folytassák hódító útjukat. Tervei nemsikerültek. Egy kisebb

ellenálló csapat, Rhonin a varázsló vezetésével sikeresen elpusztította a Démon Lelket és felszabadította a

Sárkány Királynõt.

Dühében Alexstrasza és kicsinyei mind a Sárkánybendõ klán ellen fordultak, és egész Grim Batolt

porigégették. A megmaradt orkokat az emberek mind bezárták a fogolytáborokba. A Sárkánybendõ Klán

széthullása a Horda pusztulását jelképezte.

Az orkok depressziója

Ahogy egyre több bujkáló Orkot vágtak rácsok mögé, úgy teltek be a táborok. A Szövetség rákényszerült,

hogy az Alterac hegységtõl délre lévõ síkságon újabb fogolytáborokat építsen. Terenas király új adót

kellett, hogy bevezessen, mert nem volt elég pénz a fogolytábor munkásainak eltartására. Ennek az

adónak a bevezetése nyugtalanságot keltett a polgárok körében. Úgy tûnt, hogy az emberi népeket

összekötõ szerzõdés bármelyik pillanatban összeroppanhat a nyomás alatt.

A politikai csatározásokon túl a fogolytáborok vezetõi egy nyugtalanító feszültséget éreztek az ork

fogvatartottak között. Az orkok lelkesedése, és egyáltalán az ellenállásuk szinte nullára csökkent mióta a

seregeiket szétverték. Az orkok kedvetlenek és letargikusak lettek. Az orkok, hihetetlen, de elvesztették

kedvüket, se élni se harcolni nem akartak, pedig Azeroth eddigi legagresszívabb fajának tartották õket.

Sokan úgyhitték, hogy ez egy betegség, amit csak orkok kaphatnak el, de Antonidas, Dalaran fõmágusa

másként gondolta. Bár kevés információt tudott csak beszerezni az ork történelemrõl, megtudta, hogy az

Orkok generációk óta egy démoni befolyás alatt állnak. Úgy gondolta, hogy már Azerothra érkezésük elõtt

meg lettek rontva. Tisztán látszott, hogy az Orkok hatalmas erõt, agresszivitást és tûrõképességet kaptak a

démonoktól.

Antonidas szerint az ork népesség hírtelen depressziója annak köszönhetõ, hogy megszegték egykoron

boszorkánymestereik által kötött szerzõdést. Bár a tünetek egyértelmûek voltak, Antonidasnak nem

sikerült gyógyírt találnia az Orkok bajára. Antonidason kívül szinte mindenki azt mondta, hogy szörnyû

hiba lenne ellenszert találni az Orkok eme betegségére. Abbahagyván a kutatásokat, Antonidas

megmondta, hogy az Orkok bajára csakis lelkileg, spirituálisan lehet ellenszert lelni.

Egy Új Horda

Setétláp Édalász, a fogolytáborok feje Barnavári (Durnholde) fõhadiszállásáról figyelte az orkokat. Csak

egyetlen egy ork érdekelte õt személyszerint: egy ork csecsemõ, akit majd' 18 éve talált. Setétláp a Thrall

nevet adta neki és (NEM fordítom Delej-nek!!) felnevelte õt, mint harcos rabszolgáját. A korrupt vezetõ

úgy gondolta, hogy Thrall-ból fegyvert kovácsolhat magának.


XXVII

Kemény neveltetése ellenére Thrall tudta, hogy a rabszolga élet nem neki való. Felnõttkorában Thrall

sokmindent megtudott népérõl, az Orkokról, akiket eleddig sosem látott. Pletykák terjengtek arról, hogy

Sorspöröly Ogrim elmenekült a Szövetség harcosai elõl és mostmár csak bujkál. Csak egyetlen egy Klán

maradt érintetlen, akiknek sikerült elkerülni a Szövetség felderítõit.

Thrall elszánta magát, hogy megszökik az erõdbõl és megkeresi népét. Menekülése során �meglátogatta�

fajtársait a fogolytáborokban, és ráeszmélt, hogy az egykoron hõsies és harcrakész orkok mély letargiába

estek. Mivel nem találta meg azt a bátor fajt, amelyben hitt, elindult megkeresni az utolsó szabad

hadvezért Pokolsikoly Grom-ot.

Származását kutatva Thrall elindult északnak, hogy megtalálja a Hófarkas Klánt. Thrall megtudta, hogy

Gul'dan számûzte a Klánt még az Elsõ Nagy Háború kezdetén. Azt is megtudta, hogy fia és örököse

Durotannak, a Hófarkas Klán hõs vezérének.

Drek'Thar segítségével Thrall elkezdte megtanulni népének õsi történetét, és a sámáni tudományokat,

miket rég elfelejtettek társai Gul'dan uralkodása alatt. Nemsoká Thrall hatalmas sámánná vált és elfoglalta

a neki járó helyet a Hófarkas Klán élén. Az elementálok erejével felruházva Thrall elindult, hogy

felszabadítsa fogolytáborban senyvedõ népét, és kigyógyítsa õket a démonok fertõzésébõl.

Utazása során megtalálta Sorspöröly Ogrimot az egykoron hatalmas hadvezért, aki az eddigi éveket

remeteként töltötte a hegyekben. Sorspöröly, aki Thrall apjának jóbarátja volt úgy döntött, hogy segít az

ambiciózus ifjú vezérnek felszabadítani az Orkokat. A Régi vezérek segédletével Thrall végleg

felszabadította az Orkokat.

Népük újjáéledését szimbolizálandó, Thrall visszatért Barnavárba, hogy megostromolja azt, és bosszút

álljon az orkok ellen elkövetett sérelmekért. A csata nem végzõdött áldozat nélkül: a vár ostromakor

Sorspöröly elesett. Egy csapat lovag körül zárta, és hátba szúrták egy lándzsával.

Thrall felöltötte Sorspöröly fekete vértezetét, kézbe vette Pörölyét, így õ lett a Horda új Vezére. Thrall

apró, de mégis erõs Hordája felszabadította a maradék fogolytáborba zárt orkt. Barátja és tanítójával,

Pokolsikoly Grommal együtt biztosították a Horda jövõjét.

A Pók Háborúja

Thrall felszabadította népét, de Ner'zhul még mindig sereget toborzott az északi kontinensen. Egy

hatalmas citadellát emeltek a Jégkorona Gleccser fölé, melyben élõholt nyüzsögtek. A Lich Király egyre

jobban kiterjesztette befolyását és tudását ezen a földön, de egyetlen árnyékba burkolózó királyság

ellenállt hatalmának. Azloj'Nerub királysága volt ez, melyet õsi pókszerû lények uraltak. Egy nap elküldték

elit harcosaikat, hogy vessenek véget a Lics Király õrült hódításának. A Lics Király észrevette, hogy ezek az

alantas lények nem csak a járvánnyal szemben voltak ellenállóak, de még telepatikus képességei sem

használtak ellenük, és ez nagyon feldühítette.

A Nerubiai (Nerubians) pók urak hatalmas seregeknek parancsoltak, és a föld alatti barlang hálózatuk

Northrend területének több mint felét bejárta. A Folyamatos gerilla támadások a citadellában nagyban

akadályozták a Lich Király munkáját. Ner'zhul és a Nerubiaiak harca hírtelen ért véget, mikor a Lich Király

a Félelem Urak seregeinek segítségével megostromolták Azjol'Nerub-ot, és mindent porig romboltak.

Igaz, hogy a Nerubiaiak immunisak voltak Ner'zhul telepatikus hatalmára, mégis a pókok tetemét

feltámasztva örökre magához láncolta az elhullott harcosokat. Kitartásuk és bátorságuk emlékére a Lich

Király megtartotta építészeti stílusukat, és felhasználta saját erõdjeihez és kastélyaihoz. Mivel már

ellenség nélkül maradt Ner'zhul el kezdett végre igazán a feladatára koncentrálni. Hatalmas tudatával

elhatolt az emberek földjére és minden olyan sötét lélekhez hívást intézett, amely hajlandó volt hallgatni

rá.


XXVIII

Kel'Thuzad és az Ostor megalapítása

Egy maroknyi, varázslatos erõk birtokában lévõ személy, meghallotta a távoli telepatikus hívást. A leg

figyelemreméltóbb egy Dalarani fõmágus, a Kirin Tor tagja, Kel'Thuzad volt. Mindígis feketebáránynak

nézték, mert elõszeretettel tanulmányozta a nekromancia fekete tudományait. A végtelen vágy hajtotta,

hogy mindent megtudjon a mágiáról és sötét titkairól, ezért frusztrálták a látomások, mert nem tudta mi

az eredetük. Amikor újra meghallotta az ismeretlen hangot a fejében, kiterjesztette akaratát, hogy

válaszoljon és kommunikáljon a hanggal. Mivel tudta, hogy a Kirin Tor-nak túl kemény szabályai vannak,

úgy döntött, hogy a sötét mágiák tudományát a hihetetlenül hatalmas Lich Királytól tanulja majd el.

Kel'Thuzad maga mögött hagyta Dalarant, a mágusokat, hogy elutazzon Northrendre és többé vissza se

térjen. A Lich Király hangjának unszolására eladta tengernyi könyvét, tekercsét, és minden tulajdonát,

hogy elutazhasson végre a csalogató hanghoz. Sok földet és vizet bejárva végre megérkezett Northrend

jeges partjaira. Átkelt Azjol'Nerub háborútól felmorzsolódott királyságán, hogy megérkezhessen végre a

Jégkorona Gleccserhez, és a Lich Király szolgálatába álljon. Kel'thuzad látta, hogy Ner'zhul hatalma mire

képes. Ráeszmélt, hogy a Lich Királlyal való szövetkezés, gyümölcsözõ és biztos sikert garantáló lesz.

Hosszú hónapokon keresztül bolyongott Kel'Thuzad jeges síkságokon és hegyeken keresztül, míg végre

meg nem érkezett a sötét Jégkorona Gleccserhez. Bátran megközelítette Ner'Zhul citadelláját, és rémülten

figyelte, ahogy az élõhalott szolgák mind szó nélkül elállnak elõle, mintha csak bebocsátást biztosítanának

neki. Mélyen a gleccser közepén találta magát mikor leért végre leendõ mesteréhez. Leborult új ura elõtt,

és fel ajánlotta a szolgálatait, és nem utolsósorban a lelkét.

A Lich Király már tervezgette, hogy mire használja majd fel új besorozottját. Halhatatlanságot és hatalmas

erõket ígért Kel'Thuzad-nak lojalitása és engedelmességéért cserébe. A sötét erõkre mohón várva

elfogadta a hatalmat és elsõ küldetését: el megy ismét emberlakta földre, hogy olyan embereket keressen,

akik követnék és istenítenék a Lich Királyt.

Hogy segítsen, Ner''hul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad testét. Fiatalnak, karizmatikusnak és bölcsnek

látszott, sok-sok év után is. Ebben az alakban könnyedén meg tudta hódítani a hitüket vesztett és

lecsúszott embereket, hogy hódoljanak új mesterüknek. Ner'Zhul elhitette a mágussal, hogy az emberek,

akiket most összeszedett egyszer királyuknak fogják szólítani õt.

Kel'Thuzad álruhában visszatért Léguraföldre és három év elteltével hasonló lelkületû nõk és férfiak

sokaságát sikerült maga köré gyûjtenie. A csoportnak, amit õ az Elkárhozottak Szektájának (Cult of the

Damned) hívott, örök életet és egyenlõséget garantál, ha Ner'Zhul-t tekintik vezérüknek. Sok kifosztott,

éhezõ és lecsúszott munkás között követõre talált. Könnyûnek találta feladatát. Túlságosan egyszerûen

lehetett eltéríteni az emberek hitét a Szent Fényrõl Ner'Zhul sötéten terjengõ árnyékára. Ahogy egyre nõtt

a szekta létszámba és hatalma, Kel'Thuzad biztosra ment, nehogy Léguraföld hatósága felfedje kilétüket.

Kel'Thuzad sikerével Ner'Zhul felkészíthette végre emberiség elleni támadását. A járvány esszenciáját

edényekbe helyezte, és megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy rejtsék el õket a szekta által irányított

falvakban. Ezek az edények a járvány forrásaként mûködtek. Legelõkre, és arató helyekre terjesztették el a

fertõzést a mitsemsejtõ emberi szemektõl elrejtve.

A Lich Király terve tökéletesen mûködött. Nagyon sok észak-Léguraföldi falu megfertõzõdött szinte

azonnal. Akárcsak Northrenden, akiket megfertõzött a vírus azonnal elhunytak és a Lich King lélektelen

szolgáiként éledtek újra. A szekta tagjai Kel'Thuzad vezetése alatt bátran átváltoztak volna élõholtakká

saját akaratukból is. Örömmel vették volna örök életüket még zombik formájában is. Ahogy a járvány

terjedt egyre nagyobb tömeggel jelentek meg élõhalottak az északi régiókban. Kel'Thuzad végig nézett

mestere hatalmas zombi seregén, és elnevezte õket Ostornak (Scourge), ez a lélektelen élõholt horda

nemsoká le fogja söpörni az emberiséget a föld színérõl.

A Szövetség megtörik

Mivel nemigen észlelték a közeledõ veszélyt, a Szövetség országainak vezetõi, területeik és csökkenõ

politikai befolyásukról kezdtek el vitatkozni. Léguraföld vezére, Terenas Király attól tartott, hogy a


XXIX

szövetség mely történelmük egyik legsötétebb évében köttetett nem fog túl sokáig fennmaradni. Terenas

király rábeszélte a többi vezetõt, hogy adjanak kölcsön pénzt és munkásokat, hogy újjá építhessék az

orkok megszállása alatt lerombolt Viharváradot. A magasabb adók és a sok költség, amellyel az orkokat

fogva tartó táborok üzemeltetése járt, néhány vezetõt arra késztetett, hogy úgy gondolja jobb lenne, ha

országa külön válna a Szövetségtõl, köztük kifejezetten Szürkesõrény Genn (Greymane Genn) és Gilneas

király gondolták így.

Hogy a dolgokat nehezítsék, a Quel'halas-i Tündék otromba módon egyszercsak kiléptek a szövetségbõl,

mondván az emberek miatt égett le erdejeik fele a Második Nagy Háborúban. Terenas király nagy nehezen

elfojtotta dühét, és elmagyarázta a Tündéknek, ha nem áldozza fel többezer harcrakész ember az életét

Quel'Thalas romokban heverne. Ennek ellenére a Tündék úgy döntöttek, hogy külön utat járnak. Gilneas

Stromgrade vezére úgy határozott, hogy kilép a szövetségbõl.

Bár a szövetség kezdett széthullani, Terenas királynak voltak még szövetségesei, akikre számíthatott. Kul

Tiras vezére, Büszkmocsár Admirális (Admiral Proudmoore), és az ifjú király Varian Wrynn Azerothból

még mindig tagjai volt a Szövetségnek. Ezenkívül a Krin Tor is segítõ kezet nyújtott a nehéz idõkben,

Antonidas irányításának köszönhetõen. A legbíztatóbb a hatalmas Magni Rézszakáll hûsége volt. Azt

mondta, hogy örökre adósuk maradnak az embereknek, mert amit Khaz Modan felszabadításáért tettek,

azt egy Törp sem tudja elfelejteni.


XXX

V. Fejezet - A Lángoló Légió visszatérése

Lordaeron megkorbácsolása

Warcraft 3: Reign of Chaos

Több hónap készülõdés után, Kel'Thuzad és az Elátkozottak szektája (Cult of the Damned) elindította az

elsõ csapást azzal hogy elterjesztették az élõhalottá változtató fertõzést Lordaeronban. Uther és a

paplovagjai kiderítették, hogy mi történt a megfertõzött területeken és remélik hogy találnak egy utat arra

hogy megállítsák a fertõzést. Lebecsülve az erejüket, a fertõzés folytatta a terjedését és azzal

fenyegetõzött, hogy a Szövetséget (Alliance) darabokra szakítja.

Ahogy egyre több élõhalott lett Lordaeronban, Terenas egyetlen fia, Arthas herceg, belépett a csatába az

Ostor (Scourge) ellen. Arthasnak sikerült megölni Kel'Thuzadot, de mégis, minden egyes elesett katonával

akik védeni próbálták a földjeiket folyamatosan növekedett az élõhalottak száma. Elkeseredve a szinte

megállíthatatlan ellenség láttán Arthas kemény lépéseket tett hogy megállítsa õket. Arthast figyelmezték a

bajtársai, hogy el fogja veszíteni az irányítását az emberi mivolta felett.

Arthas követte a fertõzés forrását Northrendbe, hogy megállítsa azt mindörökre. Helyette, Arthas herceget

elcsábította a Lidérc Király (Lich King) hatalmas ereje. Azt hitte hogy megfogja menteni a népét, Arthas

megkereste az elátkozott rúnakardot, a Fagygyászt (Forstmourne). Úgy gondolta hogy a kard megadja

neki a meg nem ígért erõt amivel lehet esélye az élõholtak ellen, segített, de el is lopta a lelkét és

átváltoztatta a Lidérc Király legnagyobb halállovagjává. Lelke elvarázsolásával és az elméje elborulásával

Arthas vezette az Ostort a saját királysága ellen. Végül, Arthas megölte a saját apját, Terenas Királyt, és

szétverte Lordearont a Lidérc Király acélsarkával.

Napkút - Quel'Thalas elesése

Úgy gondolta hogy legyõzött minden embert akit most úgy látott mint ellensége, de Arthast még mindig

ûzte Kel'Thuzad szelleme. A szellem elmondta Arthasnak hogy fel kell élesszék a Lidérc Király tervének a

következõ részéhez. Hogy felélesszék Arthasnak el kellett vinnie Kel'Thuzad maradványait a misztikus

Napkúthoz (Sunwell), amit elrejtettek a nemeselfek (high elves) halhatatlan királyságában

Quel'Thalasban.

Arthas és az Ostor megszállta Quel'Thalast és megostromolták az elfek védelmeit. Szélfutó (Windrunner)

Sylvanas, Ezüsthold (Silvermoon) íjásztábornoka, egy vakmerõ harcban próbált tenni valamit,

sikertelenül, Arthas kipusztította a nemeself sereget és végigverte magát a Napkúthoz. Kegyetlenül fejezte

ki az elismerését Sylvanas iránt, legyõzött testét lidércként feltámasztotta, elátkozva hogy mindörökre

szolgálja Quel'Thalas meghódítóját.

Végül Arthas beleöntötte Kel'Thuzad maradványait a Napkút vizébe. A kút erejétõl Kel'Thuzad egy

varázsló lidércként született újjá. Újraélesztve egy sokkal erõsebb lényként, Kel'Thuzad elmagyarázta a

Lidérc Király következõ tervének a részleteit. Mikor Arthas és a serege déli irányba fordult, egyetlen élõ elf

nem maradt Quel'Thalasban. A nemeselfek lélegzetelállító hazája ami több mint kilenc-ezer évig

fennmaradt, eltûnt mindörökre.


XXXI

Archimonde visszatérése és az utazás Kalimdorba

Kel'Thuzad újra egyben volt, Arthas elvezette az Ostort délre, Dalaranba. Ott a lidérc megakarta szerezni

Medivh õsi varázsigékkel teli könyvét, hogy arra használja hogy megidézze Archimonde-ot. Így

Archimonde maga tudja megkezdeni a Légió végsõ invázióját. Még a Kirin Tor varázslói se tudták

megállítani Arthas erõit hogy ne lopják el Medivh könyvét és azt sem hogy Kel'Thuzad megidézze tízezer

év után a hatalmas démont, Archimondot és társait. Még Dalaran sem volt az utolsó célállomásuk. Maga

Kil'Jaeden irányítása alatt Archimonde és a démonjai követték az élõhalott Ostort Kalimdorba, hogy

elpusztítsák Nordrassilt, a Világfát.

A káosz közepén, egy elhagyatott, misztikus próféta felbukkant hogy iránytsa a halandó fajokat. A próféta

elmondta hogy õ nem más mint Medivh, az Utolsó Õrizõ, csodásan visszatért a Háttérbõl (Beyond) hogy

megváltsa magát a múltbeli tetteiért. Medivh figyelmeztette a Hordát és a Szövetséget a veszélyekrõl amik

el fognak jönni és ösztönözte õket hogy fogjanak össze. Kimerülve a generációk óta dúló dühtõl, az orkok

és az emberek nem akartak belõle. Medivh arra volt kényszerítve hogy intézze el az ügyeit minden fajjal

külön-külön, próféciát és trükköket használva hogy átvezesse õket a tengeren keresztül Kalimdor

legendás földjeire. Az orkok és az emberek hamar összetalálkoztak a Kaldorei-ek rég elrejtett

civilizációjával.

Az orkok komoly sérüléseket szenvedtek Kalimdor Kopár (Barrens) sivatagjában tett utazásukon.

Összebarátkoztak Vérpata (Bloodhoof) Cairne-l és a hatalmas taurenekkel. Sok ork elkezdett szenvedni a

démoni vérszomjtól ami megfertõzte õket évekkel ezelõtt, Thrall legnagyobb hadnagya Pokolsikoly

(Hellscream) Grom is elárulta õt, azzal hogy a parancsai felé emelte a saját terveit. Ahogy Pokolsikoly és a

hozzá hûséges Csatadal harcosai bemerészkedtek Ashenvale erdejébe, összecsaptak az õsi éjelf

Vigyázókkal. Abban a tudatban hogy az orkok visszatértek a háború útjaira, a félisten Cenarius eljött hogy

visszaverje Pokolsikolyt és az orkjait. Pokolsikoly és az orkjai telelettek a természetfeletti utálattal és

dühvel, meg tudták ölni Cenariust és megrontották az õsi erdõket. Végül, Pokolsikolyt megváltotta a

becsületét mikor segített megölni Thrallnak Mannorothot a démonurat aki megátkozta az orkokat a

vérével. Mannoroth halálával, az orkok vérátka végre véget ért.

Amíg Medivh azon munkálkodott hogy meggyõzze az orkokat és az embereket hogy szövetséget kell

kötniük, az éjelfek harcoltak a Légióval az õ saját titkos módjaikon. Súgószél (Whisperwind) Tyrande, az

éjelf Vigyázók a halhatatlan fõpapnõje harcolt hogy távol tartsa a démonokat és az élõhalottakat attól hogy

túláradjanak az Ashenvale erdõben. Tyrande tudta hogy segítségre lesz szüksége ezért elment hogy

felébressze az éjelf druidákat a tízezer éves pihenõjükbõl. Felkelltette az õsi szerelmét, Vihardüh

(Stormrage) Malfuriont, Tyrande sikeresen felfrissítette a védelmet és visszaverte a Légiót. Malfurion

segítségével, maga a természet kelt fel hogy eltüntesse a Légiót és a szövetségesét, az Ostort.

Miközben keresett több alvó druidát, Malfurion véletlenül rátalált az õsi földalatti börtönre ahol leláncolta

a testvérét, Illidiant. Meggyõzõdve arról hogy Illidian segíthet nekik a Légió ellen Tyrande szabadon

engedte. Úgy gondolta hogy Illidian segített nekik egy idõre, de õ elment hogy elintézze a saját ügyeit.

Az éjelfek helytálltak és harcoltak a Lángoló Légió ellen kegyelmet nem ismerve. A Légió soha sem

szüntette meg a vágyakozását a Végtelenség Kútjáért (Well of Eternity), sokáig ez volt a Világfa erejének a

forrása és az éjelf királyság szíve. Ha az eltervezett támadás a fa ellen sikeres lett volna, a démonok

darabokra szakították volna a világot.


XXXII

A Hyjal hegyi csata

Medivh irányítása alatt Thrall és Jaina Büszkmocsár (Proudmoore) - az emberi erõk vezetõje Kalimdorban

felfogták hogy el kell felejtsék a nézeteltérésüket. Ugyanúgy mint az éjelfek - akiket Malfurion és Tyrande

irányított egyetértettek abban hogy egyesülniük kell ha meg akarják védeni a Világfát. Egyesülve egy

nemes célért, Azeroth fajai együtt dolgoztak azon hogy megerõsítsék a Világfa energiáit ameddig lehet.

Megerõsítve a lelkek erejével Malfurionnak sikerült felszabadítani Nordrassil dühét. A fa végleg

elpusztította Archimondot és kikötötte a Légiót a Végtelenség Kútjához, nem tudták elszívni a Kút

energiáit, így az egyesült halandó seregek szétverték a Lángoló Légiót.

Az áruló felemelkedése

Warcraft 3X: The Frozen Throne

Mialatt a Légió megszállta Ashenvalet, Illidiant kiengedték a börtönébõl tízezer év után. Elégedetté akarta

tenni a bajtársait ezért visszatért az igazi formájához és megszerezte magának Gul'dan Koponyáját. Ahogy

az övé lett megismerte a démoni mágiát és megkapta még Gul'dan régi emlékeit is, azokat is amik arról a

szigetrõl szólnak amelyen a pletykák szerint Sargeras a sötét titán sírja van.

Hatalmas erõkkel Illidian szabadon járkálhatott a világban újra és hogy megtalálja a saját helyét. Azonban

Kil'Jaeden találkozott Illidiannal és tett neki egy ajánlatot amit nem lehetett elutasítani. Kil'Jaeden mérges

volt Archimonde veresége miatt, de a bosszúnál nagyobb tervei voltak. Érezte hogy a bábja, a Lidérc Király

ereje túl nagyra nõtt hogy irányítani lehessen, ezért Kil'Jaeden megparancsolta Illidiannak hogy pusztítsa

el Ner'zhul-t és végezzen az élõhalott ostorral mindörökre. Cserébe Illidian kaphat egy kimondhatatlanul

nagy erõt és egy helyet a Lángoló Légió urai közt.

Illidian elfogadta és rögtön készülni kezdett hogy lerombolja a Fagyott Trónt, a jégbörtönt ahol a Lidérc

Király lelke volt. Illidian tudta hogy kell majd neki egy erõs eszköz hogy elpusztítsa a Fagyott Trónt.

Használva a tudást amit kapott Gul'dan emlékeibõl, Illidian eldöntötte hogy megkeresi Sargeras sírját, és

megszerzi a Sötét Titán maradványait. Elõhívta az õsi nemesszülteket a nagákat a sötét tengeralatti

csarnokaikból. A ravasz Lady Vashj vezette nagák segítettek Illidiannak elérni a Törött szigeteket, ahol a

pletykák szerint Sargeras sírja volt.

Ahogy Illidian elment a nagákkal, az õrzõ Maiev Árnydal elkezdett vadászni rá. Maiev volt Illidian fogva

tartója tízezer évig és megfogadta hogy újra elkapja. Azonban Illidian túljárt Maiev eszén és sikerült

megszerezni Sargeras szemét hogy felhasználja azt. Az erõs szemmel a kezében Illidian elutazott a

varázsló városba, Dalaranba. Felerõsítve a város energiáival, Illidian arra használta a szemet hogy

megtámadja a Lidérc Király Jégkorona citadelláját a távoli Northrendben. Illidian támadása szétverte a

Lidérc Király védelmeit és megrepesztette a világot. A végsõ pillanatban Illidian pusztító varázslatát

megállította Maievet kisegítõ bátyja Malfurion, és Tyrande papnõ.

Tudva hogy Kil'Jaeden nem lesz megelégedve hogy nem sikerült elpusztítani a Fagyott Trónt, Illidian

elmenekült a kopár dimenzióba, a Külvilágba: Dreanorba az orkok hazájának utolsó maradványaiba. Ott

megpróbálta elkerülni Kil'Jaeden haragját és megtervezte a következõ lépéseit. Miután sikeresen

megállították Illidiant, Malfurion és Tyrande visszatért haza az Ashenvale erdõbe hogy vigyázzanak a

népükre. Maiev azonban nem lépett tovább olyan könnyedén és követte Illidiant Külvilágba.


XXXIII

A Vérelfek felemelkedése

Ezalatt az élõhalott Ostor átváltoztatta Lordaeront és Quel'Thalast a mérgezõ Fertõföldekké (Plaguelands).

Csak néhány maroknyi Szövetséges lázadó erõk maradtak hátra. Volt egy olyan csoport (nagy részben

nemeselfekkel) akiket Kael'thas herceg irányított, a Napjáró dinasztia utolsó sarja. A nemeselfek

gyászolták a hazájukat és ezentúl vérelfeknek (blood elves) hívták magukat az elesett népük becsületéért.

Még amikor azon dolgoztak hogy visszatartsák az Ostort, nagyon szenvedtek mert el kellett válniuk a

Napkúttól ami erõsítette õket. Kétségbeesetten keresve a gyógyírt amivel enyhítheti népe függését a

mágiától, Kael megtette a hihetetlent: csatlakozott Illidianhoz és a nagáihoz reménykedve hogy találnak

egy új mágikus erõforrást hogy táplálják az éhségüket. A megmaradt Szövetségi parancsnokok úgy néztek

a vérelfekre mint árulókra, és elzavarták õket.

Nem volt hova menniük, Kael és vérelfei követték Lady Vashj-t Külvilágba (Outland) hogy segítsék a

harcban Illidiant akit elfogott Maiev. Az egyesült naga és vérelf erõkkel legyõzték Maievet és

kiszabadították Illidiant a fogságából. Külvilágban letáborozva Illidian összegyûjtötte az erõit hogy

megkezdje a második csapást a Lidérc Király és az erõdje, a Jégkorona (Icecrown) ellen.

Felkelés a Fertõföldeken

Ner'zhul a Lidérc Király tudta hogy nem sok ideje van. Bebörtönözve a Fagyott Trónba (Frozen Throne),

sejtette hogy Kil'Jaeden el fogja küldeni az embereit hogy elpusztítsák. A sebzés amit Illidian varázslata

okozott szétrepesztette a Fagyott Trónt: ezért a Lidérc Király ereje napról napra csökkent. Kétségbeesve

meg akarta menteni magát, ezért magához hívta a legnagyobb halandó szolgáját: Arthas herceget, a

halállovagot.

Habár az erõit elszívta a Lidérc Király gyengesége, Arthas egy Lordaeron-i felkelés kellõs közepében volt.

Fele az élõhalott erõknek Szélfutó Sylvanas vezetése alatt megpróbálta átvenni az irányítást az elõhalott

birodalmon. Arthast hívta a Lidérc Király, ezért az Ostort ott kellett hagynia a hadnagya Kel'Thuzad

kezében.

Azonban, Sylvanas és a lázadó élõhalottjai (Elhagyatott néven) elfoglalták Lordaeron lerombolt fõvárosát

maguknak. Építve a saját bástyájukat a lerombolt város alatt, az Elhagyatottak megfogadták hogy

elpusztítják az Ostort, kiûzik Kel'Thuzadot és az alattvalóit a földrõl.

Legyengülve, de a mesterét mindenáron megmenteni akaró Arthas elérte Northrendet úgy hogy Illidian

nagái és a vérelfek vártak rá. Õ és a nerubi szövetségesei versenyeztek Illidiannal hogy elérje a Jégkorona

Gleccsert és hogy megmentse a Fagyott Trónt.

A Lidérc Király diadala

Arthas ért elsõnek a Fagyott Trónhoz még olyan gyengén is. A rúnakardjával, Fagygyásszal széthasította a

Lidérc Király jeges börtönét és ezzel kiszabadította Ner'zhul sisakját és páncélját. Arthas feltette a sisakot

a fejére és õ lett az új Lidérc Király. Ner'zhul és Arthas lelke egy lett, ahogy Ner'zhul tervezte. Illidiannak

vissza kellett mennie Külvilágba, miközben Arthas lett az egyik legerõsebb ember akit valaha láttak.

Most Arthas az új és halhatatlan Lidérc Király Northrendben van és a pletykák szerint újraépíti a

Jégkorona Citadellát. A megbízható hadnagya, Kel'Thuzad parancsol az Ostornak a Fertõföldeken. Sylvanas

és a lázadó Elhagyatottak csak Trisfalt foglalták el, egy kis darabot a háborús királyságban.

A régi gyûlöködések - Kalimdor meghódítása

Habár övék volt a gyõzelem, a halandó fajok egy olyan világban találták magukat ami háborúval volt

szétzúzva. Az Ostor és a Lángoló Légió minden civilizációt elpusztított Lordaeronban, és majdnem sikerült

nekik Kalimdorban is. Erdõk voltak amiket újra kellett építeni, ellenszenveket kellett elásni, hazát kellett


XXXIV

építeni. A háború mélyen megsebesített minden fajt, de maguktól összefogtak hogy együtt újrakezdjék,

elindítsák a békét a Szövetség és a Horda közt.

Thrall vezette az orkokat Kalimdorba, ahol megalapították az új hazájukat a Tauren társaik segítségével.

Durotarnak nevezték az új földet Thrall meggyilkolt apja után, az orkok letelepedtek hogy újjáépítsék a

néhai társadalmukat. Most hogy a démon átok véget ért, a Horda megváltozott egy harci gépezetbõl egy

békés szövetségbe. A nemes taurenek és a ravasz trollok a Sötétlándzsa törzsbõl, Thrall és az orkjai az új

béke korszakát keresték a saját földjükön.

A megmaradt Szövetséges erõk Jaina Büszkmocsár (Proudmoore) alatt letelepedtek Dél-Kalimdorban. A

Pordagonya Mocsár (Dustwallow Marsh) keleti partjain újjáépítették Theramore városát. Ott az emberek

és a törp szövetségeseik azon dolgoztak hogy fennmaradjanak egy olyan földön amely mindig ellenséges

velük. Habár Durotar és Theramore õrei fenntartották a békéjüket, de ez nem azt jelentette hogy örökre

így lesz.

A béke az orkok és az emberek között akkor ment tönkre mikor megérkezett egy erõs Szövetséges flotta

Kalimdorba. A hatalmas flotta Daelin Büszkmocsár admirális(Jaina apja) parancsnoksága alatt elhagyta

Lordaeront mielõtt Arthas elpusztította a királyságukat. Több hónap hajózás után Büszkmocsár admirális

Szövetségi túlélõket keresett.

Büszkmocsár armadája komoly fenyegetés volt ha a békét fenn akarták tartani. Mint a Második Háború

közismert hõse, Jaina apja a Horda régi ellenfele volt, és elhatározta hogy elpusztítja Durotart mielõtt az

orkok belépnének a földjükre.

A Nagy Admirális kényszerítette Jainát hogy egy rettentõ döntést tegyen: segítse õt az orkok elleni

csatában és árulja el az új szövetségeseit vagy harcoljon a saját apja ellen, hogy fenntartsák a sérülékeny

békét amit a Horda és a Szövetsége végre megkötött. Sok gondolkodás után Jaina az utóbbit választotta és

segített Thrallnak legyõzni az õrült apját. Sajnálatos módon Büszkmocsár admirális meghalt a csatában

mielõtt Jaina kibékült volna vele és elmondta volna hogy az orkok már nem vérszomjas szörnyetegek. A

hûségéért az orkok megengedték Jaina seregeinek hogy visszamenjenek Theramoreba biztonságosan.


XXXV

Nem hivatalos kiadás!

Összeállította: Lajszer

2008

Documents

World of Warcraft Történelem