20
Kerület-kalauz Továbbra is piacvezetõ a budapesti újlakás- építések számában a XIII kerület. Nem las- sult a növekedés, az elõzõekhez hasonlóan idén is erõs év várható. A helyi önkormány- zat a fejlõdést épp ezért folyamatosan össz- hangba hozza a helyi szolgáltatásokkal. La- punkban idén négy mellékletben számolunk be a különbözõ szférákról, mások mellett az ifjúság helyzetét és a szociális ágazatot is gór- csõ alá vesszük. Elsõként az egészségügyet, mostani számunkban az önkormányzati fej- lesztéseket mutatjuk be, ismertetve azt az ar- culatváltást, mely az elmúlt bõ két évtized- ben végbement a városrészben. XXV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ANGYALFÖLD–GÖNCZ ÁRPÁD VÁROSKÖZPONT–NÉPSZIGET–ÚJLIPÓTVÁROS–VIZAFOGÓ 2019. MÁJUS 16. Esélyteremtés Köz-ügy Tíz idõsek klubja 1010 férõhellyel mû- ködik, mely egyedülálló az országban – jelentette ki a TV13 legutóbbi Köz-ügy címû mûsorában Bányász Józsefné, a Szociális Szolgáltató Központ intéz- ményvezetõje. 16. oldal 6. oldal 81 éves a kerület Május utolsó szombatján 81. születés- napját ünnepli a kerületünk. A Béke té- ren napközben gyerek- és családi prog- ramok lesznek, a helyi nemzetiségek is bemutatkoznak, este pedig Fenyõ Mik- lós ad nagykoncertet. 3. oldal A kerületi Roma Nemzetiségi Önkor- mányzat 2006-ban kezdte el munká- ját. Céljaik túlmutatnak azon, hogy a roma hagyományokat, kultúrát és nyel- vet ápolják. Igyekeznek aktívan dolgoz- ni az esélyegyenlõség megteremtésén. Családi Sport- és Életmódnap Reformtól az ökoszemléletig Két nagysikerû rendezvény „házasságából” jött létre az elsõ Családi Sport- és Életmód- nap, amelyet május 11-én tartottak az An- gyalföldi Sportközpontban. A Sportolj és játssz egész nap! jelszó jegyében buborékfo- ci, akadálypálya, mászófal és trambulin várta az érdeklõdõket. A rendezvényre kilátogatók fotocellás sebességméréssel tesztelhették gyorsaságukat, de kipróbálhatták az ameri- kai futballt, az íjászatot és a lövészetet is. A hölgyeket maminbaba torna, zumba, vala- mint Rubint Réka intenzív Alakreform! edzése mozgatta meg. A színpadon a Bartendaz csapata saját testsúlyos gyakorla- tokkal, a Rippel Akadémia tanítványai akro- batikus elemekkel tûzdelt bemutatóval, míg a Face Team csapata a Youngsters Labda- zsonglõr show-val kápráztatta el a közönsé- get. Egészségügyi szûrések, tanácsadások, il- letve ökofoglalkozások mellett a reformsüte- mény-sütõ verseny és a kedvezményes virág- vásár sem maradt el. Délelõtt a Katáng zene- kar koncertje szórakoztatta a közönséget, majd délután fiatal tehetségek meglepetés- koncertjével zárult az egész napos rendez- vény. A kerületi szabadtéri programok azon- ban még csak most lendülnek be, indul az AUFeszt, és folytatódnak a Lakóközösségi Napok is. Részletek a 20. oldalon Sportosan az egészségért V V i i d d á á m m g g y y e e r r e e k k n n a a p p o o t t ! ! Lakossági felhívás A 2014 õszén megválasztott önkor- mányzat a Lendületben a XIII. kerület címû programot alkotta meg. A képvise- lõ-testület június 27-ei ülésén értékeli a vállalt feladatok teljesítését, az elvégzett munkát. Az önkormányzat szeretné, ha a beszámoló véglegesítése során a lakos- ság észrevételeit is beépíthetné az anyagba. Az önkormányzat május 30-áig várja véleményüket a [email protected] e-mail-címen és a www.budapest13.hu honlapon keresztül egyaránt. Fejlesztési mellékletünket a 7–14. oldalon olvashatják.

XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

Kerület-kalauz

Továbbra is piacvezetõ a budapesti újlakás-

építések számában a XIII kerület. Nem las-

sult a növekedés, az elõzõekhez hasonlóan

idén is erõs év várható. A helyi önkormány-

zat a fejlõdést épp ezért folyamatosan össz-

hangba hozza a helyi szolgáltatásokkal. La-

punkban idén négy mellékletben számolunk

be a különbözõ szférákról, mások mellett az

ifjúság helyzetét és a szociális ágazatot is gór-

csõ alá vesszük. Elsõként az egészségügyet,

mostani számunkban az önkormányzati fej-

lesztéseket mutatjuk be, ismertetve azt az ar-

culatváltást, mely az elmúlt bõ két évtized-

ben végbement a városrészben.

XXV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ANGYALFÖLD–GÖNCZ ÁRPÁD VÁROSKÖZPONT–NÉPSZIGET–ÚJLIPÓTVÁROS–VIZAFOGÓ 2019. MÁJUS 16.

EsélyteremtésKöz-ügyTíz idõsek klubja 1010 férõhellyel mû-ködik, mely egyedülálló az országban –jelentette ki a TV13 legutóbbi Köz-ügycímû mûsorában Bányász Józsefné, aSzociális Szolgáltató Központ intéz-ményvezetõje.

16.oldal6.oldal81 éves a kerület

Május utolsó szombatján 81. születés-napját ünnepli a kerületünk. A Béke té-ren napközben gyerek- és családi prog-ramok lesznek, a helyi nemzetiségek isbemutatkoznak, este pedig Fenyõ Mik-lós ad nagykoncertet.

3.oldal

A kerületi Roma Nemzetiségi Önkor-mányzat 2006-ban kezdte el munká-ját. Céljaik túlmutatnak azon, hogy aroma hagyományokat, kultúrát és nyel-vet ápolják. Igyekeznek aktívan dolgoz-ni az esélyegyenlõség megteremtésén.

Családi Sport- és Életmódnap Reformtól az ökoszemléletig

Két nagysikerû rendezvény „házasságából”

jött létre az elsõ Családi Sport- és Életmód-

nap, amelyet május 11-én tartottak az An-

gyalföldi Sportközpontban. A Sportolj és

játssz egész nap! jelszó jegyében buborékfo-

ci, akadálypálya, mászófal és trambulin várta

az érdeklõdõket. A rendezvényre kilátogatók

fotocellás sebességméréssel tesztelhették

gyorsaságukat, de kipróbálhatták az ameri-

kai futballt, az íjászatot és a lövészetet is. A

hölgyeket maminbaba torna, zumba, vala-

mint Rubint Réka intenzív Alakreform!

edzése mozgatta meg. A színpadon a

Bartendaz csapata saját testsúlyos gyakorla-

tokkal, a Rippel Akadémia tanítványai akro-

batikus elemekkel tûzdelt bemutatóval, míg

a Face Team csapata a Youngsters Labda-

zsonglõr show-val kápráztatta el a közönsé-

get. Egészségügyi szûrések, tanácsadások, il-

letve ökofoglalkozások mellett a reformsüte-

mény-sütõ verseny és a kedvezményes virág-

vásár sem maradt el. Délelõtt a Katáng zene-

kar koncertje szórakoztatta a közönséget,

majd délután fiatal tehetségek meglepetés-

koncertjével zárult az egész napos rendez-

vény. A kerületi szabadtéri programok azon-

ban még csak most lendülnek be, indul az

AUFeszt, és folytatódnak a Lakóközösségi

Napok is.

RRéésszzlleetteekk aa 2200.. oollddaalloonn

Sportosan az egészségért

VVVV iiii dddd áááá mmmm gggg yyyy eeee rrrr eeee kkkk nnnn aaaa pppp oooo tttt !!!!

Lakossági felhívásA 2014 õszén megválasztott önkor-mányzat a Lendületben a XIII. kerületcímû programot alkotta meg. A képvise-lõ-testület június 27-ei ülésén értékeli avállalt feladatok teljesítését, az elvégzettmunkát. Az önkormányzat szeretné, haa beszámoló véglegesítése során a lakos-ság észrevételeit is beépíthetné azanyagba.

Az önkormányzat május 30-áig várjavéleményüket a [email protected]ímen és a www.budapest13.huhonlapon keresztül egyaránt.

FFeejjlleesszzttééssii mmeelllléékklleettüünnkkeettaa 77––1144.. oollddaalloonn oollvvaasshhaattjjáákk..

Page 2: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.22 HÍREK

Ifjú polgárõrök országos sikere

Átfogó ebrendészeti ellenõrzések

30 éves szépkorúak

Az ebrendészeti szabályok betar-

tásának ösztönzésére átfogó el-

lenõrzéseket tart júniusban a

XIII. Kerületi Közterület-fel-

ügyelet a városrészben, melynek

során fõként a sétáltatás megfele-

lõ helyszínét, a póráz használatát

és az ürülék felszedését figyelik. A

kulturált kutyatartás szabályai-

nak betartása fokozottan fontos a

városi környezetben, hiszen sok

ember él viszonylag kis területen,

ezért figyelembe kell venni mások

igényeit is. A közterület-felügye-

let arra kéri a kutyatulajdonoso-

kat, hogy tájékozódjanak az

ebtartás szabályairól és egyúttal

tartsák is be azokat. A kerületi ku-

tyás infrastruktúra fenntartására

és fejlesztésére e ciklusban 328

millió forintot biztosított az ön-

kormányzat, az általa mûködte-

tett ebürülékgyûjtõ rendszer 350

edénybõl, 13 kutyaillemhelybõl

áll, a kutyafuttatók száma 20, ami

idén újabbakkal bõvül.

Eredményesen szerepeltek a XIII. kerületi csapatok azÓbudai Szociális Szolgáltató Intézményben a közelmúlt-ban megrendezett I. Fõvárosi Szenior Asztalitenisz Csa-patbajnokságon, melyen városrészünket a SzociálisSzolgáltató Központ nõi és férfiversenyzõi képviselték.A jól megszervezett megmérettetésen meglepõ módonnagyon erõs mezõny indult. A XIII. kerületi nõi csapat –így Temesváriné Bardócz Katalin, Szabó Mátyás Béláné,Czeglédi Mária és Kádár Györgyi – a II. helyen végzett.A férficsapat – Dobosy János, Szeibold Péter,Csarnogurszky István, Keresztesi József Ottó és Komá-romi Zoltán – pedig az V–VII. helyen zárt az egyébkéntszintén nagyon erõs, sok igazolt játékost is magába fog-laló versenyben.

Jól szerepeltek a kerületi pingpongosok

Az Angyalföldi József Attila Mûvelõdési Központban ün-nepelte 30. születésnapját a Nyugdíjasok és Idõsek „Éle-tet az éveknek” Országos Szövetsége. Talyigás Katalin,a szervezet budapesti elnöke köszöntõjében felidézte aszervezet megalakulásának idõszakát, a közösség fenn-tartó erejét hangsúlyozva. A rendezvényen elismertékazok munkáját, akik életben tartották a szövetséget ésmindazokat, akik támogatásukkal segítették azt és azidõseket. Az ünnepi esemény alkalmából többek közöttelismerésben részesült dr. Tóth József, a XIII. kerületpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, aSeniorEséstan elnevezésû módszer támogatásáért. Amûsorban fellépett az egyik V. kerületi általános iskolakórusa, majd a városrész szépkorúiból álló tánccsoport.

Csapatversenyben elsõ helyezést

szereztek a 2018 júniusában ala-

kult, XIII. kerületi illetõségû Ka-

tasztrófavédelmi és Polgárõr Egye-

sület (KVP) versenyzõi a május 4-

én megtartott országos megméret-

tetésen, a II. Ifjú Polgárõrök Köz-

lekedési Versenyén. Az új civil ala-

kulat egyben az Angyalföld Polgár-

õr Szervezet együttmûködõ part-

nere, társszervezete. A KVP Buda-

pestet képviselte az országos verse-

nyen, melyen hazánk legjobb 44 if-

jú polgárõre és 22 csapata vett részt.

Ugyanott egyéniben is eredményes

volt a KVP, melynek színeiben

Montskó Patrik elsõ, Liptay Ádám

pedig a második lett; ezzel nem-

csak a városrésznek szereztek elis-

merést, hanem egész Budapestnek.

A versenyen számot kellett adniuk

a KRESZ-, illetve a szakmai elmé-

leti tudásukról, majd motoros szi-

muláción és a gyakorlatban is bizo-

nyítaniuk kellett a felkészültségü-

ket.

Újabb, ezúttal uszodalátogatási tá-

mogatást vezetett be az önkor-

mányzat: a Budapest Gyógyfürdõi

és Hévizei Zrt.-vel kötött megálla-

podás alapján a partnerkártyával

vagy arra jogosító igazolással ren-

delkezõ XIII. kerületiek a Dagály

Termálfürdõ, Strandfürdõ és

Uszodába a teljes árú napijegy árá-

ból 10 százalékos kedvezményt

kapnak.

Emellett a Magyar Államkincs-

tár (MÁK) plasztikkártyájával

vagy az adott érdekvédelmi szerve-

zet tagsági igazolványával rendel-

kezõ, megváltozott munkaképes-

ségû, fogyatékkal élõ kerületi lako-

sok pályázati úton nyolc alkalom-

ra szóló kétórás úszójegyet igé-

nyelhetnek.

A 3–14 éves korú gyerme-

két/gyermekeit nevelõ szülõ a nyá-

ri szünetben, a 2019. június 15. és

augusztus 31. közötti idõszakra pá-

lyázhat belépõjegyre a „Dagályba”,

két alkalomra szóló, egy felnõtt- és

a gyermekeivel azonos számú utal-

ványra.

A részletes kiírás és a szüksé-

ges adatlap megtalálható az ön-

kormányzat honlapjának

(www.budapest13.hu) pályáza-

tok menüpontja alatt és a kerület

szociális intézményeinek hon-

lapjain.

A pályázatot július 15-éig lehet

benyújtani, elbírálása a beérkezés

sorrendjében történik, a rendelke-

zésre álló keret erejéig.

Kerületi támogatás a Dagály- bbbbeeee llll ééééppppõõõõkkkkhhhhöööözzzz

Nyári autóstanácsokA nyári idõszakban egyre több csa-

lád indul útnak autóval külföldi

utazásra is. Ezért a Budapesti

Rendõr-fõkapitányság az alábbi-

akra hívja fel a figyelmüket.

Indulás elõtt ellenõrizzük a saját

és a jármûvünk okmányainak, va-

lamint biztosításaink érvényessé-

gét, a „Schengeni-övezeten” kívül-

re utazók pedig az útleveleikét is.

Érdemes akár kiegészítõ, úgyneve-

zett assistance biztosítást is kötni,

ez legfõképp a külföldön bekövet-

kezett közlekedési balesetek vagy

mûszaki meghibásodások esetén

segítheti az autóval utazókat. A

közúti közlekedés szabályai orszá-

gonként kisebb-nagyobb mérték-

ben eltérhetnek a hazai KRESZ-

tõl, ezért érdemes elõre tudakozód-

ni például a sebességhatárok, a par-

kolási korlátozások vagy a behajtási

övezetek tekintetében.

A csomagokat a gépjármû cso-

magtartójában szállítsuk, ha ez

nem elég, használjunk zárható te-

tõcsomagtartót. Az utastérben ki-

zárólag a legszükségesebb tárgya-

kat helyezzük el: túl az autófeltö-

rések megelõzésén, gondoljunk ar-

ra, hogy egy hirtelen fékezéskor az

utastérben lévõ tárgyak súlyos sé-

rüléseket okozhatnak. A kisebb tes-

tû kutyákat az erre rendszeresített

ülésekben helyezhetjük el, míg na-

gyobb társaikat „kutyabiztonsági

övvel” célszerû rögzíteni. Õrizetle-

nül hagyott jármûben se kisgyer-

meket, se állatokat ne hagyjunk,

még rövid idõre se. A nyári hõségre

tekintettel pedig minden utunk so-

rán gondoskodjunk kellõ mennyi-

ségû hûtött, alkoholmentes folya-

dékról.

Page 3: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2019. MÁJUS 16. 33AKTUÁLIS

Voksolni 2019. május 26-án (vasár-

nap) reggel 6 órától este 19 óráig,

kizárólag személyesen, a választó-

polgár lakóhelye szerinti szavazó-

körben lehet. Ez utóbbi sorszáma

és címe az értesítõn szerepel. Átje-

lentkezéssel voksolni a kijelölt 34.

számú szavazókörben, a XIII.,

Kárpát utca 49–53. szám alatti Ber-

zsenyi Dániel Gimnáziumban le-

het. A külképviseleten ugyancsak

2019. május 26-án, helyi idõ szerint

reggel 6 és este 19 óra között lehet

szavazni; azokon a külképviselete-

ken pedig, ahol az idõeltolódás a

közép-európai idõhöz képest –1

vagy –2 óra, a helyi idõ szerinti reg-

gel 6 óra és a közép-európai idõ sze-

rinti este 19 óra között. Az ameri-

kai kontinensen létesített külkép-

viseleteken 2019. május 25-én, he-

lyi idõ szerint reggel 6 és este 19 óra

között lehet voksolni.

A mozgásában gátolt választó-

polgárt szavazásának lehetõvé téte-

le érdekében a szavazatszámláló bi-

zottság legalább két tagja mozgóur-

nával felkeresi. A mozgóurna iránti

kérelmet a Helyi Választási Irodá-

hoz levélben vagy elektronikus azo-

nosítás nélkül elektronikus úton

legkésõbb 2019. május 22-én (szer-

da) 16 óráig, személyesen vagy

elektronikus azonosítással elektro-

nikus úton legkésõbb 2019. május

24-én (péntek) 16 óráig kell benyúj-

tani. Ez után elektronikus azonosí-

tással elektronikus úton, az illeté-

kes szavazatszámláló bizottsághoz

meghatalmazott útján vagy meg-

hatalmazással nem rendelkezõ sze-

mély általi kézbesítésével 2019. má-

jus 26-án (vasárnap) legkésõbb 12

óráig nyújtható be a kérelem.

Szavazni érvényes lakcímet tar-

talmazó (régi típusú) személyazo-

nosító igazolvány vagy lakcímiga-

zolvány és személyazonosító iga-

zolvány vagy útlevél, illetve 2001.

január l-je után kiállított vezetõi

engedély bemutatásával lehet.

Az „Értesítõt” a szavazatszám-

láló bizottság munkájának meg-

könnyítése érdekében célszerû fel-

mutatni. Szavazni egy szavazóla-

pon lehet. A szavazólapon a listát

állító jelölõ szervezetek szerepel-

nek. Minden szavazókörben a sza-

vazólapok kitöltéséhez két-két sza-

vazófülke áll a választópolgárok

rendelkezésére. A szavazólapok ki-

töltése alatt csak a szavazó tartóz-

kodhat a fülkében. A választópol-

gár, ha nem tud olvasni, illetve tes-

ti fogyatékossága, vagy bármely

más ok akadályozza a szavazásban,

akkor az általa választott segítõt,

ennek hiányában a szavazatszám-

láló bizottság két tagjának együttes

segítségét veheti igénybe.

A látássérült választópolgár,

amennyiben azt elõzetesen forma-

nyomtatványon kérte, Braille-írás-

sal ellátott szavazósablont vehet

igénybe a szavazás segítése céljából.

A Nemzeti Választási Bizottság

a következõ listákat és az alábbi

sorrendben vette nyilvántartásba:

MSZP–Párbeszéd; Magyar Két-

farkú Kutyapárt; Jobbik; Fi-

desz–KDNP; Momentum; DK;

Mi Hazánk; Munkáspárt; LMP. A

választás napján, azaz 2019. május

26-án e listákra adhatják le voksu-

kat a választópolgárok. Érvényesen

szavazni csak a hivatalos szavazó-

lapon szereplõ – a fenti sorrendben

feltüntetett – listák közül egy listá-

ra lehet, a lista neve feletti körbe tol-

lal írt két, egymást metszõ vonallal

(+ vagy X).

A XIII. Kerületi Helyi Választá-

si Iroda a XIII. kerületi polgármes-

teri hivatalban (1139 Bp., Béke

tér 1.) mûködik és elérhetõ a

452-4138-as vagy a 350-1765-ös te-

lefonszámon, személyesen az

I. emelet 104-es szobában minden-

nap hivatali munkaidõben, va-

lamint a kérdéseket, észrevételeket

az [email protected]

e-mail-címen is fogadja.

Minden, amit érdemes tudniEP-voksolás 2019 Tájékoztató a tudatos választáshoz – IV. rész

Május 25-én délelõtt 10 órától este

6-ig a Béke tér árnyékos, hátsó ré-

szén gyermeknapi forgatag várja a

családokat. 18 minigolfpályán te-

heti próbára magát az egész család

és lesznek óriás fajátékok is. Az er-

re az alkalomra felállított sátrakban

szappankészítés, fafigurafestés és

arcfestés is várja majd a gyerekeket.

A legkisebbeknek szól a Tücsökta-

nya programja, akik külön játszó-

sátorral készülnek a legfiatalabbak

szórakoztatására. A mozogni vá-

gyó gyerekek kipróbálhatják a fel-

fújható akadálypályát és az óriás

csúszdát is. Idén sem marad el a

közkedvelt lufihajtogatás és a bu-

borékos foglalkozás.

Ezzel párhuzamosan idén már

másodszor ad helyet a Béke tér a

XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesz-

tiváljának, melyet korábban a Ba-

bér utcai templom melletti téren

rendeztek meg, így a fesztivál már

igazán régi hagyományokkal ren-

delkezik. 11 nemzetiség – bolgár,

cigány, görög, horvát, lengyel, né-

met, örmény, román, ruszin, szerb

és szlovák – mutatkozik be idén is a

rendezvényen, felvonultatva kultu-

rális értékeiket, hagyományaikat és

gasztronómiai különlegességeiket.

A látogatók megismerhetik a

nemzetiségek életét és tradícióit ki-

állításokon, a gyerekek kézmûves-

foglalkozáson és játékokon keresz-

tül. A különleges falatokat kedve-

lõk megkóstolhatják a helyben ké-

szült ételspecialitásokat. Ez a nap

mindig különleges abban, hogy a

kerületünkben élõ nemzetiségek

hagyományos ételeiket és italaikat

hozzák el, idén sem lesz ez más-

ként. A színpadon délelõtt térzenét

biztosítanak a szlovákok a

Tótkomlósi Ifjúsági Fúvószene-

karral, délután a 11 nemzetiség

gyerek és felnõtt mûvészeti cso-

portjainak zenés, táncos mûsorai

zajlanak majd. Idén is megtartják a

nemzetiségek focitornáját a téren

felállított felfújható futballpályán.

A napközbeni programok lezá-

rásaként este 19 órakor Fenyõ Mik-

lós ad nagykoncertet. Az énekes

ezer szállal kötõdik a kerületünk-

höz. A Kárpát utcai óvodába, majd

a Pannónia utcai általános iskolába

járt. Fiatal srácként a Szent István

parkban „rúgta a bõrt”, sokan tud-

ják róla, hogy ma is nagy focirajon-

gó. A XIII. kerületben lett zenész, a

környékbeli srácokból verbuváló-

dott az elsõ zenekara. A Balzac utca

és a Váci út sarkán, a Boschban lé-

pett föl, akkor ide járt „egész” An-

gyalföld. 1967-ben alapította meg a

Hungária együttest, amely a beat

hõskorszakának egyik legnépsze-

rûbb és legsikeresebb együttese lett.

Korábban az Egyesült Államokban

is élt, innen ered a rock and roll sze-

retete, ez tette a mûfaj egyik hazai

meghonosítójává. 2004 óta a kerü-

letünk díszpolgára. Többek között

a Ki mit tud? gyõztes „Csavard fel a

szõnyeget”, az Angyalföldi pálma-

fák, Csókkirály, Napfény a jégen,

Limbó hintó – mind-mind kihagy-

hatatlan slágerei egy-egy Fenyõ

Miklós-bulinak. A hamisítatlan

rock and roll érzés ezúttal is garan-

tált. A kerület születésnapjának

gyerek- és családi programjain, a

XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesz-

tiválján és a Fenyõ Miklós-koncer-

ten egyaránt díjtalan a részvétel.

81 éves a kerületBéke tér Születésnapi programok

Az újonnan megalakuló Európai Parlament magyar kép-viselõit május 26-án választjuk meg. Az április 4-eiszámunkban indult sorozatunkban – a XIII. KerületiHelyi Választási Iroda tájékoztatója alapján – részle-tes információkat közlünk a 2019-es EP-voksolásról,a mostani, befejezõ részben mindazt ismertetjük, amitérdemes tudni magáról a szavazásról.

Május utolsó szombatján 81. születésnapját ünnepli akerületünk. Ahogyan azt már megszokhattuk, a Béketéren napközben gyerek- és családi programok lesz-nek, idén is megrendezik a Nemzetiségek Fesztiválját,este pedig Fenyõ Miklós ad nagykoncertet.

Page 4: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.44 AKTUÁLIS

BBuuddaappeesstt FFõõvváárrooss XXIIIIII.. KKeerrüülleettii ÖÖnnkkoorrmmáánnyyzzaattnnyyiillvváánnooss áárrvveerréésstt hhiirrddeett

aa BBuuddaappeesstt FFõõvváárrooss XXIIIIII.. KKeerrüülleettii ÖÖnnkkoorrmmáánnyyzzaatt ttuullaajjddoonnáátt kkééppeezzõõaalláábbbbii iinnggaattllaannookk éérrttéékkeessííttéésséérree::

AAzz áárrvveerrééssii ddookkuummeennttáácciióó mmeeggvváássáárroollhhaattóó:: 2019. május 9-tõl 2019. május 31-én 12 óráig, munkanapokonhétfõtõl-csütörtökig 08.00 és 16.00 óra között, pénteken 8.00 és 12.00 óra között a Budapest Fõváros XIII. Ke-rületi Polgármesteri Hivatal (1139 Budapest, Béke tér 1.) ügyfélszolgálati irodáján, 1139 Budapest, Béke tér 1.

Az árverési dokumentáció megvásárlása és az árverési díj megfizetése az árverésen történõ részvétel feltétele.

AAzz áárrvveerrééss iiddõõppoonnttjjaa ééss hheellyyee:: 2019. június 7. 9.00 óra, 1131 Budapest Béke u. 65.

Budapest Fõváros XIII. Kerületi Önkormányzat

CCíímm HHeellyyrraajjzzii sszzáámm TTeelleekktteerrüülleett ((mm22)) NNeettttóó kkiikkiiáállttáássii áárr DDookkuummeennttáácciióó ddííjjaa

Teve utca 45. 26203 3600 510 000 000 127 000

Teve utca 47. 26202 2329 340 000 000 127 000

Teve utca 49. 26201 2382 340 000 000 127 000

Reitter Ferenc utca 91. 27096 1023 170 000 000 127 000

Zsinór utca 41 27088/4 341 55 000 000 127 000

Rokolya utca 23. 26590 942 160 000 000 127 000

Dévényi utca 14. 27250 594 100 000 000 127 000

Ki számít ma idõsnek? – kérdeztük.

A korábbi évtizedekben ötven fölött

már járt ez az elnevezés. Ma a jog-

szabály szerint az idõsek klubját az

veheti igénybe, aki nyugdíjas vagy

nyugdíjszerû ellátásban részesül.

– Szomorú volnék, ha az idõs-

klubba az unatkozó nyugdíjasok

járnának – mondta BányászJózsefné, aki szerint igen aktív a

klubélet. – Széles a kínálat. Sokan

foglalkoznak olyannal, amirõl az

aktív éveik alatt csak álmodtak.

Van olyan tagunk, aki soha nem

kézimunkázott, most viszont eljött

az ideje annak, hogy megtanulja.

Van, aki informatikát kezdett ta-

nulni, mások kétballábasnak gon-

dolták magukat, erre fel, idõs ko-

rukban elkezdtek táncolni.

Az internet és a nyugdíjasok

kapcsolata érdekes, mert most vo-

nul nyugdíjba az a nemzedék,

amely már korlátlan internetet

használ otthon, és a napi gondok

mellett legfõképpen az izgatja,

van-e wifi a környezetében.

– Két klubunk is van – jegyezte

meg a Szociális Szolgáltató Köz-

pont vezetõje –, amelyekben inter-

netoktatással foglalkozunk, az

egyikben a kezdõk vesznek részt, a

másikban a haladók. És akkor sincs

baj, ha valaki több mindenre kíván-

csi, mint az alapszintû felhasználók.

További változásokat említve

emlékeztetett arra, az idõsek nap-

közi otthonában – ez volt korábban

a nem túl szép elnevezés – az idõ-

sek általában a betegségeikrõl be-

szélgettek. – Ezen már túljutot-

tunk – tette hozzá. – Minden klub-

nak van éves programterve, ezt

bontják hónapokra, minden klub-

ban összegyûjtjük az igényeket.

Évente egyszer el lehet utazni vi-

déki kirándulásra, ezenkívül van

lehetõség kedvezményes utakra

Pest környékén, ahová tömegköz-

lekedéssel is el lehet jutni. Az idõ-

sek sportjátékára a testvérvárosi

program keretében lehet eljutni

Kassára, Bécsbe vagy Ostravába.

A nyugdíjasok a korábbi évtize-

dekkel ellentétben nagyon sok

mozgásos programban is részt

vesznek. A Láng Sporttelepen és a

Prevenciós Központban rendsze-

res az idõstorna, a jóga, a zumba.

Az intézményekben lehet ping-

pongozni, dartsozni, a kertesekben

lengõtekézni. Az úszóbérlet meg-

vásárlásához az önkormányzattól

lehet anyagi támogatásra pályázni.

A hajléktalanok számára 150 fé-

rõhelyes nappali melegedõt mû-

ködtetnek, ami lehetõséget nyújt

tisztálkodásra, étkezésre, ügyinté-

zésre, postacím biztosítására, fog-

lalkozáson való részvételre, illetve

számítógép használatára. Munka-

helyet, albérletet keresnek a szá-

mukra, és próbálják õket visszase-

gíteni a munka világába, igaz, elég

kevés sikerrel – jegyezte meg az in-

tézmény vezetõje.

A szociális munkára nehéz ide-

csábítani a fiatalokat. Ez mégiscsak

speciális terület, pszichésen is fel

kell készülni arra, ha valaki idõs,

beteg vagy hajléktalan emberekkel

foglalkozik. Az intézményvezetõ

szerint a szakemberek errõl a terü-

letrõl is elindultak külföldre, mert

két hét alatt megkeresik azt a pénzt,

amit itthon egy hónap alatt.

– Ehhez a szakmához elhiva-

tottság és türelem kell – mondta

Bányász Józsefné. – A helyes szem-

lélet kialakításakor elõnyben van-

nak azok, akik többgenerációs csa-

ládban nõttek fel, õk azok, akik is-

merik az idõs emberek problémáit.

A gondozási központok szerve-

zik a házi és a jelzõrendszeres házi

segítségnyújtást. Két mûszaki szol-

gáltatóval van szerzõdésük, most

már mobiltelefonnal is lehet mû-

ködtetni a rendszert. A jelzõgomb

megnyomása esetén fél órán belül

kinn van a gondozó a helyszínen,

és megadja a kellõ segítséget. Se-

gélyhívó készülékkel több mint

kétszázan rendelkeznek a kerület-

ben. Házi segítségnyújtás kereté-

ben, gondozási szükséglet alapján

több mint 500 fõnek segítik a min-

dennapjait.

Fontos megjegyezni, hogy az

egyes szolgáltatások átjárhatóak,

egymást kiegészítve, támogatva

mûködnek.

��(R. L.)

Idõskori izgalmak és érdekességekKöz-ügy Bányász Józsefné: Figyelünk az aktív nyugdíjasokra is

A Szociális Szolgáltató Központban a házi segítség-nyújtást, tíz telephelyen az idõsek nappali ellátását,az étkeztetést, illetve a fogyatékkal élõk és a hajlék-talanok nappali ellátását koordinálják. A tíz idõsekklubja 1010 férõhellyel mûködik, mely egyedülálló azországban – jelentette ki a TV13 legutóbbi Köz-ügy cí-mû mûsorában Bányász Józsefné, a Szociális Szolgál-tató Központ intézményvezetõje. A kerület lakosságá-nak csaknem 30 százaléka idõskorú. A központ rend-szeresen szervez nyitott programokat, amelyeken arészvétel nincs klubtagsághoz kötve.

A Magyar Madártani és Ter-

mészetvédelmi Egyesület május-

ban a Madarak és Fák Napjához

kapcsolódóan országszerte isme-

retterjesztõ programokat szervez; a

XIII. kerületben május 10-én dél-

elõtt tíz órától a kisebb gyermekek,

fél tizenkettõtõl pedig az idõsebbek

részére tartottak szakmai sétát az

egyesület munkatársai az önkor-

mányzattal közösen.

A résztvevõk a Gyermek téren

három állomást végigjárva gazdag

bemutatóanyag segítségével ismer-

kedhettek meg a madártani és ma-

dárvédelmi érdekességekkel.

Az elsõ állomás a madarak vál-

tozatos életmódját mutatta be, a

másodikon a baglyok életével lehe-

tett megismerkedni, a harmadikon

pedig hasznos tanácsokat hallhat-

tak az érdeklõdõk a lakóhelyük kö-

rüli madárvédelemrõl.

Az értékteremtõ rendezvényre

a kerület képviseletében elláto-

gatott dr. Tóth József pol-

gármester és Borszéki Gyulaalpolgármester is.

Új Fõtáv-iroda nyílik a kerületbenA Budapesti Távhõszolgáltató (Fõtáv) Zrt. és a DHK Hátralékkezelõ és Pénzügyi Szolgálta-tó (DHK) Zrt. május második felében új, közös ügyfélszolgálati irodát nyit a XIII. kerületben,

a Váci Greens Irodaházban (Váci út 117–119.). Er-rõl, valamint az iroda szolgáltatásairól és a nyitva-tartási idõrõl a késõbbiekben pontos tájékoztatástad a két társaság. Ismeretes, a két cég a korábban aFõvárosi Vízmûvek Zrt. székházában (Váci út23–27.) mûködõ észak-pesti ügyfélszolgálatát ta-valy augusztus 10-én bezárta, mivel a vízmûvek azépületet eladta, ennek bontása jelenleg is tart.

Környezet Madarak és Fák Napja

Repülõ természet

Page 5: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2019. MÁJUS 16. 55AKTUÁLIS

Míg a gyerekek örülnek a szabad-

idõnek, a szülõknek sokszor nem

könnyû megoldani a mindennapo-

kat a nyári iskolaszünet idején. Ke-

rületünkben az alsósokat és a felsõ-

söket is várják napközis tábor lehe-

tõségek kedvezményes árakon, és

idén is lesz Vakáció-sziget a Mar-

gitszigeten. Bár évrõl évre hamar

betelnek a helyek, még van esély

bekerülni.

Az alsó tagozatosoknak szól a

Vakáció-akció Mini nyári napkö-

zis tábor, amit idén már nyolcadik

alkalommal szerveznek meg. A

6–10 éves korosztály június 17. és

augusztus 23. között két helyszí-

nen táborozhat, korosztály sze-

rinti bontásban: az Angyalföldi

Gyermek- és Ifjúsági Házban és a

Népszigeten. Egy gyerek legfel-

jebb 3 hétre jelentkezhet, és a

részvétel feltétele a befizetett rész-

vételi díj mellett a XIII. kerületi

kötõdés: a gyereknek vagy itt kell

laknia, vagy itt kell iskolába jár-

nia. Ezt diákigazolvánnyal kell

igazolni, ami amúgy is szükséges

a közlekedés és a különbözõ prog-

ramok miatt.

A szervezõk érdekes és változa-

tos programokkal várják a gyereke-

ket idén is, lesz többek között Ro-

binson Tábor és Western Hét,

színházi hét, újrahasznosítási te-

matika és kalandozás a mesék, il-

letve a zene világában is. A részle-

tesebb információk a kult13.hu ol-

dalon olvashatók, és itt van mód

online jelentkezésre is.

A felsõ tagozatosok sem marad-

nak programok nélkül, a Vakáció-

akció Maxi programot a 10–14 éves

korosztály részére június 17. és au-

gusztus 23. között az Angyalföldi

Sportközpontban és a Népszigeten

szervezik meg. Itt még több fé-

rõhely van, de a sietség nem árt.

Többek között lesz sport, tudo-

mányos és legendáriumi hét, szín-

játszó drámatábor, hagyomány-

õrzõ hét és Nyugi-Sziget is. Kerü-

letünk jóvoltából a részvételi díjak

itt is kedvezményesek, általában

5000 Ft/hét/fõ, és szintén legfeljebb

3 hétre jelentkezhet egy diák, akinek

a kerületi kötõdését igazolnia kell.

A nyár legsokszínûbb tábora a

Margitszigeten! – ezzel a szlogen-

nel várja június 17. és augusztus 30.

között a gyerekeket 6-tól 12 éves

korig a Vakáció-sziget a Margitszi-

geten, a XIII. kerületi önkormány-

zat Petõfi Sándor Napközis Tábo-

rában.

A gyerekek hetente más és más

tematikus programcsoport közül

választhatnak. A Színház az egész

világ! táborrészben drámapedagó-

gusok segítségével nyernek bepil-

lantást a kulisszák mögé. Az Örök-

mozgók! táborrészben játszóházi

hangulat várja a résztvevõket, lesz

laserforce, medencés foglalkozások

és sok más sportos program. A Kre-

atív-sziget! táborrész pedig kézmû-

ves-foglalkozásokkal, szabás-var-

rással, agyagozással és egyéb szak-

körökkel várja a gyerekeket.

A margitszigeti táborba a

sport13.hu oldalon lehet jelentkez-

ni, a bõvebb információk is itt ol-

vashatóak. A tábor heti díja 20 000

Ft, de kerületi kártyával olcsóbb, il-

letve szociális alapon is igényelhe-

tõ támogatás, továbbá a testvérked-

vezmény is jelentõs. A részvételi díj

igény esetén a gyerekek buszos

szállítását is tartalmazza, a felszál-

lási és visszaérkezési pontok kerü-

letünkben az Angyalföldi Sport-

központ és a RaM.

Vakációra hangolvaGyerektáborok a kerületben Megkezdõdött a jelentkezés

Page 6: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.66 MOZAIK

– Angyalföldön nõttem fel, és

ugyan ma már Újpesten lakom a

családommal, ma is rendszeresen

járok a környéken, mert apukám

tõsgyökeres XIII. kerületi és ma is

itt lakik. Nagyon sok emlékem kö-

tõdik a Duna-parthoz és a kutyasé-

táltató helyekhez is – meséli Deák

Fruzsina.

Az egykori fellépésre ma már

csak halványan emlékszik, de ez

nem is csoda, hiszen olyan sok fel-

lépése volt már gyerekként, hogy

elõfordult olyan hét, amikor öt

helyre ment.

– 8 évesen kezdtem a népzenét,

elõször néptánc, aztán éneklés,

majd a kobozjáték következett.

Gimnázium után kicsit elszakad-

tam ettõl a világtól, a színház ke-

rült a középpontba. Nagyjából 5

éve vettem újra a kezembe a ko-

bozt, és kezdtem ismét a népzene

irányába menni – meséli Deák

Fruzsina, aki jelenleg a Komáromi

Lovas Színházban, a Szekér Szín-

házban és a Karaván Társulattal is

játszik. Emellett egy szinkron-mé-

dia ügynökségnél gyerekeket tanít

és castingol, és egy páros népzenei

formációval is rendszeresen fellép.

– A találkozásunknak NyékiEmese furulyamûvésszel semmi

köze nem volt a népzenéhez. A 12

éves kisfiamat vittem egy forgatás-

ra, ahol Emese kézmodell volt! Vé-

gignéztünk egymáson: ugyanúgy

néztünk ki, mint két hippi bundá-

ban, beszélgetni kezdtünk. Hamar

kiderült, hogy mindketten népze-

nészek vagyunk, és ugyanarra aka-

runk menni: picit átformálni a nép-

zenét, megõrizni a szépségét, de sa-

ját ötleteinket is belevinni.

Így született meg a Folk eDéNy

nevû duó, melyben az edény szócs-

ka a vezetéknevek elejének megfor-

dításából áll össze. Népzenei kon-

certektõl az interaktív gyerekelõ-

adásokig széles a repertoárjuk.

– Manapság úgy érzem, újra egy-

re kedveltebb a népzene. Talán

azért is, mert a popzenében is egyre

gyakrabban megjelenik. Én már

kislányként is szerettem kicsit „át-

költeni” a dalokat. Olyan mesterem

is volt, aki ezt támogatta, még azt is

megengedte, hogy a fellépéseimen

kicsit rockosan játsszam a népze-

nét. Megtanultam a hagyományos

elõadásmódot, tudtam az autenti-

kus alapokat, de mindig is azt gon-

doltam, miért ne lehetne kicsit hoz-

zátenni a saját ötleteimbõl is?!

Deák Fruzsina jelenleg egy le-

mezt is készít Titkos ajtó címmel,

amit a férje, Naszvagyi Tamás zene-

szerzõ, basszusgitáros, színész írt.

Természetesen ez is popos-rockos

folkzene lesz.

– A kisfiunk nem mûvész, ha-

nem úszó, heti 7-8-szor úszik. Mi-

vel sokat dolgozunk, nem kis lo-

gisztikát igényel, hogy minden

edzésére, programjára eljuttassuk.

De olyan szeretetben élünk, hogy

minden megoldódik – fûzi hozzá a

népdalénekes színésznõ.

��(BNP)

Angyalföldrõl a Titkos ajtóigDeák Fruzsina Egy elbûvölõ hang kobozjátékkal

Az egész kicsit olyan, mint egy tündérmese. 21 évvel ez-elõtt egy kislány lépett fel a Béke téri önkormányzat alkal-mi színpadára, aki a Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanu-lója volt és 1997-ben az országos népzenei verseny elsõ he-lyezettje. Gyönyörûen énekelt. A fellépése apropóját az ad-ta, hogy akkoriban kötött a kerületünk és az erdélyi város,Szováta testvérvárosi megállapodást. Nemrég pedigSzovátáról parkot neveztek el a Béke tér szomszédságá-ban, és több mint 20 év elteltével újra õ énekelt. Idõközbenhivatásos népzenész lett, színész, nívódíjas népdaléne-kes. Deák Fruzsina kobozjátékával és hangjával most ismindenkit lenyûgözött.

Gyalogtúra

Az Angyalföldi Természetbarát és

Testedzõ Egyesület sok szeretettel

vár minden XIII. kerületi lakost

nyílt gyalogos túrájára a Pilis hegy-

ségbe.

Kirándulás idõpontja 2019. jú-

nius 22., szombat.

Találkozó: József Attila Színház

elõtt 7:45 órakor.

Túra útvonala: Dobogókõ –Szentkút – Szurdok – Pilisszent-kereszt.

OlvassaFacebookoldalunkat is!www.facebook.com/budapest13kerulet

Page 7: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

FEJLESZTÉSI KALAUZA XIII. Kerületi Hírnök fejlesztési melléklete

Az Olvasó lány pihenõtereA Tahi és a Fiastyúk utcai lakótelep felújítása 2017-ben kezdõdött a Máglya köz melletti közparki fejlesz-téssel (játszótérbõvítés, fitnesztér kialakítása, öntö-zött zöldfelületek létesítése, közvilágítás bõvítése).Tavaly a Tomori köz Ifjúság kútja (képünkön) menti te-rületek közparki felújításával folytatódott. A kisváro-si karakterû terület központi részén megújul az Olvasólány szobra körüli tér, a parkolófelületbõl pihenõterethoz létre az önkormányzat. Kevesen tudják: a házakmögött öntözött, Margitsziget-minõségû közparklett. Idén egyébként a Fiastyúk utcai lakótelep Göncölés Madarász Viktor utca, valamint a Göncöl utca ésBéke utca közötti részének fejlesztése is befejezõdik.

Arculatot váltott a XIII. kerület az

elmúlt bõ két évtizedben. Igaz, új-

jászületésének folyamata a rend-

szerváltás körül kezdõdött a város-

rész „üzemi jellegének” megszû-

nésével, amikor bezártak vagy el-

költöztek a gyárak. Az elsõ hosszú

távú fejlesztési elképzeléseink 1994

után készültek: víziót fogalmaz-

tunk meg, mit lehetne és kellene

csinálni itt és együtt. Mert rendkí-

vül fontosnak tartjuk az állandó

párbeszédet az itt élõkkel, amely

diskurzus megteremtette a kon-

cepciók, ciklusprogramok társa-

dalmi támogatását. Határozott

irányt vett a kerület. Sikerült a be-

fektetõk számára is vonzó képet ki-

alakítani: a stabilitás a városrész

életében jelentõsen hozzájárult a

fenntartható fejlõdéshez. Csak né-

hány példa: a fõvárosi irodapiac ki-

emelt szegmense a Váci úti iroda-

folyosó, miközben a budapesti la-

kásépítésrõl sem lehet a kerület

említése nélkül beszélni. Rend-

szerváltáskor 55 ezer lakás volt itt,

mostanra 70-75 ezerre emelkedett

a számuk. A kerületen belül létre-

jöttek új regionális „kisközpon-

tok”, ilyen akár a Marina-part, a

Göncz Árpád városközpont, ahol

már épül az Agora. Szisztematiku-

san felújítjuk a lakótelepi közterü-

leteket is. Önkormányzati felelõs-

ség a lakóövezetek intézményi há-

lózatának létrehozása, korszerûsí-

tése is. Hosszan folytathatnám a

sort. A kerület bármely pontján lát-

ható a változás, amibõl ez a „fejlesz-

tési kalauz” is példákat hoz. Ami

nálunk történik, nem egyszerûen

helyi, hanem városi jelentõségû.

A Lendületben a XIII. kerület

címû fejlesztési programunkban

2015-tõl 2019-ig határoztuk meg a

feladatainkat. Figyelünk arra, hogy

a fejlõdéssel a humánus környezet

ne kerüljön veszélybe, hogy a kerü-

let élhetõ, lakható, szerethetõ ma-

radjon. Ebben is nagyon fontos

szerepe van az önkormányzat és az

itt élõk szoros együttmûködésének.

Nyilván idõvel átalakulnak a vá-

roslakók igényei, s ez a változások

súlypontjait is áthelyezheti. Ma

már markánsabban jelennek meg

programjainkban például a zöld-

ügyek, a kerékpáros infrastruktúra,

a közösségi terek, pihenõparkok,

játszóterek. Arra törekszünk, hogy

minden generáció otthonosan

érezze magát itt, s hogy a XIII. ke-

rületben egyszerre lehessen lakni,

munkahelyet találni, pihenni, ki-

kapcsolódni, kulturálódni, sportol-

ni is. Élni. Ez egy élettel teli, közös-

ségszervezõ kerület, egy maraszta-

ló városrész.

BORSZÉKI GYULA

ALPOLGÁRMESTER

Az önkormányzat bérlakásépítési

programjának keretében épült föl

legutóbb a Kartács utca 14. szám

alatti ötemeletes lakóház: száz szá-

zalékban önkormányzati tulajdo-

nú. Az épület megfelel a passzív-

ház kritériumainak. Az építés költ-

sége 961 millió forint volt. Az ön-

kormányzat 2014-ben építette az

elsõ magyar, minõsített, 100 laká-

sos passzívházat. A legnagyobb

nemzetközi ingatlanszövetség, a

FIABCI Nívódíjával világszínvo-

nalúnak ismerte el ezt a beruhá-

zást. A környezettudatos technoló-

giájú vállalkozás máig úttörõnek

számít a budapesti és a magyar la-

káspiacon is.

Egy városrész újjászületése

Környezetbarát új lakóházak Ma már minden negyedik-ötödik lakásvásárló a XIII.kerületben szeretne lete-lepedni. Az eltelt húsz év-ben 1 millió négyzetméter,vagyis nagyjából 20 ezerlakás, illetve 1 millió négy-zetméter kereskedelmiszolgáltatóegység épültitt. Mintegy 70 ezer mun-kahelyet teremtett a ke-rület az elmúlt években.

Vajon milyennek kell lennie egy 21.századi urbánus környezetnek? – tet-

tük föl a kérdést Arató Györgynek, aXIII. kerületi önkormányzat fõépí-

tészének.

– A kerület vezetése a helyiek és

a kerület hosszú távú fejlõdésének

érdekeihez igazítva mindig igyek-

szik az egyedi gondolatoknak és

szellemes, kreatív építészeti meg-

oldásoknak teret adni, s egyben

ügyelni a nagyvárosban is mûkö-

dõképes kisvárosi lakókörnyezet

újragondolására. A kerület hosszú

távú fejlesztési koncepciójában ki-

emelt szerep jut a „központrend-

szer” megvalósításának. Vagyis:

egy település területén vannak na-

gyobb központok – ilyen lesz pél-

dául a Váci út és Róbert Károly kör-

út sarkán az Agora –, és vannak ki-

sebb központok, kisebb „agorák” a

nagyobb lakóterületek közelében,

vagy azok közepén. Ilyen kisköz-

pontnak terveztük a Klapka Köz-

pontot és környezetét. Ez megnyil-

vánul építészeti színvonalban,

közhasználatban, zöldterületben,

rekreációban. Az ilyen kisebb

agorák arculatot is adnak a hely-

nek, az egyedi megjelenést adó kö-

zösségi terektõl pedig élhetõbbé vá-

lik bármilyen környék – vélekedik

Arató György.

Egy jó városépítész az embert ál-

lítja középpontba, az ember igé-

nyeit, amelyek nyilván változnak

az idõvel, ezért rugalmas keretként

kell értelmezni a városfejlesztést.

Csakhogy nagy kérdés a városla-

kó paradox igényeinek feloldása:

fejlõdjön a város, kell saját autó, de

nagy a zaj, a por, erõs a tiltakozás a

forgalom ellen, és sürgetés, hogy a

városban teremtsék meg a zöldet a

stresszmentes élethez. Arató

György erre azt mondja: arra kell

törekedniük, hogy a kerület egy-

szerre élõ, élhetõ, mûködõ, bizton-

ságos, egészséges és fenntartható

legyen – inspiráló, progresszív épí-

tészeti gondolatokkal.

– Nagy felelõsség és gondos ter-

vezõi munka, milyenné tesszük a

városrészt, de ez a felelõsség egy-

ben nagy lehetõség is. Az bizonyos,

hogy egy város életében a harmoni-

kus városi érzés egyre fontosabb.

Én pedig a városépítészetben is a

nagyvonalú, elegáns megoldásokat

kedvelem, szorgalmazom – teszi

hozzá a kerület fõépítésze.

Kisváros a nagyvárosban

1 millió négyzetméterzöldterületA XIII. kerületi önkormányzat a zöldhá-lózat-fenntartási feladatainak kereté-ben gondoskodik a tulajdonában és keze-lésében levõ több mint 1 millió négyzet-méter zöldterület és zöldfelület fenntar-tásáról, a több mint 29 ezer közterületifasori és parkfa, 53 játszótér, 18 labda-pálya, 20 kutyafuttató, 15 fitnesztér,19 vízarchitektúra és 13 talajvízkutasöntözõhálózat üzemeltetésérõl, amelytöbb mint 100 ezer négyzetméter parkiterület öntözését biztosítja.

Page 8: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE2019. MÁJUS 16.88

Már a terveket is ikonikusnak ítél-

te az építészszakma, s rögtön el-

nyerte a Média Építészeti Díját is:

a KÖZTI Zrt. csapata Marosi Mik-lós Széchenyi- és Ybl-díjas építész

vezetésével újrafogalmazta a Kas-

sák Lajos utca, Klapka utca, Tü-

zér utca, Pattantyús utca által ha-

tárolt terület mikrokörnyezetét. A

Klapka Központ – kereskedelmi,

szolgáltató funkciókkal, orvosi

rendelõkkel, lakóházzal, kortárs

közösségi térrel, hatalmas zöldfe-

lülettel – új arculatot adott a loká-

ciónak több mint 10 ezer négyzet-

méteren.

Marosi Miklós azt mondja, ez a

XIII. kerület egyik sajátos város-

szerkezeti része.

– Egyik oldalán tízemeletes pa-

nel lakótelep, a másikon kisvárosias

beépítés. Az új „kisközpont” a két

terület metszéspontjánál épült. Az

önkormányzat közvélemény-kuta-

tásban tudakolta meg az itt élõktõl,

mire vágyik egy sûrû beépítésû hely

lakója? Zöldre, csendre, biztonsá-

gos sétautakra, s lehetõleg olyan, a

település léptékéhez illõ kereske-

delmi-szolgáltató központra,

amely helyben biztosítja minden-

napi igényeinek kielégítését.

Hozzáteszi Marosi Miklós: a

városnak leginkább csak nagy te-

rei vannak, terecskéi, amelyek ösz-

szehoznák a közösségeket, nin-

csenek. Úgyhogy most ilyen lett a

Klapka Központ és környéke a

hangulatos zöldfelületével. Buda-

pesti városszerkezetben is megha-

tározó méretû park lett itt, amely

nagyobb, mint mondjuk, a Károlyi

kert vagy az Erzsébet téri városi

park.

A komplexum leglátványosabb

megoldása a zöld domb – alá süly-

lyesztették az üzleteket –, amely a

„dombház” nevet kapta a szakmá-

tól és a környékbeliektõl. Nincs

ilyen dombház máshol az ország-

ban. Kis meredeksége a legkiseb-

beket sem veszélyezteti, ideális tá-

jolása miatt napozni is lehet a fü-

vön vagy piknikezni. A zöldsávon

átkígyózó korzó az idõskorúak

kedvelt pihenõhelyévé válhat. A

passzázs végén szökõkút van. S

hogy legyen levegõje a városi em-

bernek, a száz parkolóhelyet mind

a föld alá vitték, helyükön jöhetett

létre zöldfelület.

Dr. Tóth József polgármester sze-

rint a Klapka Központ vélhetõen

építészeti mintakép lesz, és más ke-

rületek is elkezdik a hasonló tér-

szervezéseket.

Az elsõ dombház

Szükséges, hogy külsõ szem is ér-

tékelje a kerület fejlesztési prog-

ramját: mi valósult meg a tervek-

bõl, mit érdemes újragondolni –

akár a változó társadalmi, gazda-

sági környezet miatt is. Az átfogó

szakértõi munkát a C.D.C. Tele-

pülésfejlesztési Tervezõ és Ta-

nácsadó Kft. végezte az elmúlt hó-

napokban Kerekes György város-

építész vezetésével. Õt kérdeztük

minderrõl.

– A képviselõ-testület által még

2013-ban jóváhagyott koncepciót

– amely a Lendületben progra-

mon túlmutat – tekintettük át. A

koncepciót és annak megvalósí-

tását rendkívül pozitívan értékel-

ték a kerületben élõk. De azt is

látjuk: a lakásépítési láz egy-két

éven belül lecsenghet, s egyre fon-

tosabbá válik, hogy aki itt él a ke-

rületben, itt is találjon magának

munkát, itt is pihenhessen. A vá-

ros és a kerület érdekében is csök-

kenteni kellene a mobilitást. Be-

leírtuk az elemzésünkbe: a XIII.

kerület a legintenzívebben, azt is

mondhatnám, a legegészségeseb-

ben fejlõdõ kerület, a zöldkörnye-

zet alakításában is élen jár a fõvá-

ros többi városrészéhez képest. A

problémákat, amelyek máshol is

jelentkeznek, itt megválaszolják,

megoldják. Például a közlekedés-

re is gondolok. Készült már az el-

múlt idõszakban is olyan anyag,

amely arra fókuszált, hogyan le-

het a gépkocsiparkolási rendsze-

ren változtatni, esetleg pincék,

belsõ udvarok, parkolóházak ré-

vén csökkenteni az utcákon álló

autók számát. Helyükön ki lehet

alakítani fasorokat, zöldterülete-

ket, ahogyan a Klapka Központ-

nál megtörtént most. A kerület-

ben az új épületek tényleg rend-

kívül magas színvonalúak. Fon-

tos, hogy az épített értékek to-

vábbra is megmaradjanak, figyel

is ezekre a kerület vezetése.

Elemzésünk azt mutatja: bizton-

ságos a kerület jövõje, ezt az utat

kell folytatni.

A társasházak az épületek felújí-

tási költségeihez pályázaton nyer-

hetnek támogatást az önkor-

mányzattól öt évre, kamatmen-

tesen.

Ez a forrás 1995 és 2018 között

mintegy 2,2 milliárd forint volt,

mely összesen 5,2 milliárd forint-

nyi felhasználást generált, 709 tár-

sasházat és 39 820 albetétet érintett.

Ebbõl 2015 és 2018 között 704 mil-

lió volt a kerület hozzájárulása, ami

mintegy 1,6 milliárd forintnyi tel-

jes költséget generált, 165 épület

9656 albetétjét érintve, ismertette

Vadas Katalin (képünkön), a XIII.

Kerületi Közszolgáltató Zrt. ingat-

langazdálkodó divíziójának veze-

tõje.

Hozzátette: a kerület célja, hogy

a szövetkezeti és társasházaknak

nyújtott támogatást a jövõben is

fenntartsa, a forrásokat lehetõség

szerint bõvítse.

A kerület 2007 óta értékvédel-

mi pályázatot is kiír a helyi, védett

építészeti értékek megõrzésére, az

eredeti részek restaurálására, ki-

emelten a homlokzati, utca- és te-

lepülésképi meghatározó részek

helyreállítására. Az elmúlt bõ tíz

évben 63 épület felújítását össze-

sen 92 millió forinttal támogatták.

Az önkormányzat 2018. január 1-

jétõl hatályos településkép-védel-

mi rendelete lehetõvé teszi, hogy

a kerületi, jogszabállyal védett

építészeti értékek korhû rekonst-

rukcióját is támogassa.

Munkahely és pihenés

Korhû rekonstrukció

A Klapka Központ az önkormányzat saját forrásából való-sult meg; összértéke 4,236 milliárd forint. A beruházásrésze 33 önkormányzati bérlakás is, amelyekre folyama-tosan lehet pályázni.

FEJLESZTÉSI KALAUZ

Fekete Lajos, a Lamro-Terv Kft. ve-

zetõ építésze szerint a városi lakó-

házak tervezésekor lépést kell tar-

tani a modern városlakói igények-

kel, s kreatív megoldásokkal felol-

dani az urbánus életmód és a zöld

környezet közötti ellentmondást.

A vállalat kapcsolata a XIII. kerü-

lettel két évtizedre nyúlik vissza.

Akkoriban még Fekete Lajos édes-

apja vezette a tervezõirodát. Tõle

vette át a fia. A kerületben magán-

tõkés beruházásokban vesznek

részt. Fõ profiljuk a 200-300 laká-

sos társasházak magasépítési terve-

zése, de terveznek 30–100 lakásos

épületet is. Hozzájuk kötõdik – sok

más mellett – a Lehel utcai Central

Park mind a négy ütemének terve-

zése több mint 65 ezer négyzetmé-

teren. Egy „zöld lakósziget” jött

létre a kerület közepén. Õk tervez-

ték a Marina-part öt ütemét vagy a

Nerium parkot a Petneházy és az

Üteg utca sarkán 190 lakással vagy

a Dagály Residence-t 120 lakással.

– A XIII. kerületben már a szer-

kezetépítés fázisában szinte telje-

sen elkelnek a lakások. Sokat szá-

mít a lokáció, az infrastruktúra, de

nem csak ebbõl a szempontból ki-

magasló a kerület: szakmailag ma-

gas szintû az együttmûködés a

nagyberuházók és az önkormány-

zat, illetve a kerületi fõépítész iro-

da között – mondja Fekete Lajos.

A Lamro jelenleg a Pozsonyi úti

egykori bankszékház helyén épü-

lõ, vegyes funkciójú – szálloda és

lakóház – komplexum teljes gene-

ráltervezését végzi, beleértve a kör-

nyék parkosítását is, amelyet sok

nagyobb magánfejlesztés kapcsán

is támogat az önkormányzat a tele-

pülésrendezési szerzõdésben.

Sokat számít a lokáció

Egyedülálló bérlakásprogram A kerület 2002-ben indította bérlakásprogramját. Azóta 599 lakást épített – ebben még nincsenek benne az új

Klapka Központ bérlakásai – 30 ezer négyzetméter lakófelületen összesen 10 milliárd forint önkormányzati ráfordítással. A Jász utca 72. és a Szent László út 66–68. szám alatt is lakóépülete-

ket tervez az önkormányzat újabb bérlakásokkal.

Már a terveket is ikonikusnak ítélte az építészszakma

Page 9: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE

A Prima Primissima díjas NagyCsaba építész két területhez is hû-

séges: Angyalföldhöz és a korábbi

építészettörténeti korszakok mun-

káinak rehabilitálásához. E kettõs-

séget mutatja például a Láng Mû-

velõdési Központ is a XIII. kerü-

letben, mely az általa vezetett épí-

tésziroda, az Archikon tervei alap-

ján újult meg.

Nagy Csaba tizenhat éve kötõ-

dik a városrészhez építészként. Õ

és tervezõtársai húsz helyi projekt-

je közül csupán néhány a „Láng”

mellett: 100 lakásos passzívház,

Meséskert Tagóvoda, József Attila

Mûvelõdési Központ, Pannónia

Általános Iskola, Révész utcai ren-

delõ, Mese Tagóvoda, Esküvõ közi

családi napközi. Alkotásainak kul-

túra- és közösségformáló erejük

van, s nála az építészeti formanyelv

és környezettudatos tervezés egy-

mást feltételezõ alapigények. Ezt is

kiemelte dr. Tóth József polgármes-

ter, amikor 2019 elején elismerésül

a kerület arany jelvényét adta át

Nagy Csabának.

Õ maga azt vallja: sokoldalú

környezetben kell empatikusan

egységeset létrehozni, amitõl a

használó is sajátjának érzi az épü-

letet. Másfelõl: a tervek mindig egy

közösség munkái.

– A legnagyobb karriert a kerü-

letben elsõként épített 100 lakásos

passzívházunk és a Meséskert

Tagóvoda futotta be az ugyancsak

környezettudatos megoldásaival.

Az önkormányzat intézményei kö-

zül szinte az összes épülettípussal

tudtunk foglalkozni, bölcsõdével,

óvodákkal, bérlakással, sporttelep-

pel, orvosi rendelõkkel – mondja

Nagy Csaba.

Úgy véli: egyre jellemzõbb, hogy

az alapfunkciót megtartva inkább

kinyitja a tereit egy közintézmény,

hogy a közösségek minél jobban

használhassák az épületet. Rugal-

mas, multifunkciós terekre van

szükség.

– A XIII. kerület intézményei

esetében általános cél a kitekintés a

tágabb közösség felé is. Például a

Pannónia Általános Iskolát kibõví-

tettük két tornateremmel, amelyek

az iskolától függetlenül is mûköd-

nek, vagyis így az iskola közösségi

házzá is vált – magyarázza Nagy

Csaba. – Az óvodák esetében fon-

tos szempont, milyen körülmé-

nyek között játszanak a gyerekek.

Mi arra törekszünk, hogy legyenek

fedett, árnyékolt, mégis nyitott te-

rek, ilyet alakítottunk ki a Mesés-

kert Tagóvoda tetején vagy a Viseg-

rádi utcai óvodánál, ahol az emele-

ti térbõl ki lehet menni egy külsõ,

nyitott teraszra, s most hasonló ké-

szül a Vizafogó Tagóvodánál is. A

legfontosabb, hogy a gyerekek biz-

tonságosan játszhatnak. Egy óvo-

dát a specifikusabb belsõ terei is

korszerûbbé tesznek, amelyek egy-

részt a felzárkóztatásra szolgálnak,

másrészt a kreativitást is ösztönzik,

vagy éppen az egészség védelmét

nyújtják, ilyen mondjuk, egy sós-

zoba. Pár hete egyébként a Magyar

Építõmûvészek Szövetsége nevé-

ben éppen Nagy Csaba adhatott át

különdíjat Gábor Péter tájépítész-

nek a XIII. kerületben végzett tar-

talmas munkájáért.

– Mindez a XIII. kerület vezeté-

sének is érdeme, hiszen nagyon jó

partnerei a fejlesztéseknek, tudato-

san elõreterveznek, s figyelnek a

minõségi lakhatásra, környezetre,

a fenntarthatóságra – fogalmaz

Nagy Csaba.

FEJLESZTÉSI KALAUZ

A XIII. kerületi önkormányzat ki-

emelt figyelmet fordít a gyermekek

korszerû óvodai ellátására. A 18

tagóvodából 11 intézmény érintett

nagyberuházásban; 7 óvodában

történt fejlesztés és korszerûsítés –

mondja Hoffer Ivett, az Egyesített

Óvoda intézményének szakmai

vezetõje.

Az óvodáskor a természetes

hely-, helyzetváltoztató és finom-

motoros mozgáskészségek tanu-

lásának, a mozgáskoordináció in-

tenzív fejlõdésének szakasza,

amit sokszínû, változatos és

örömteli, érzelmi biztonságban

zajló gyakorlási formákkal, játé-

kokkal szükséges elõsegíteni.

Mindezt figyelembe veszik a

szakemberek a kerületi óvodák

felújításakor: modern és komplex

tematikus mozgás- és képesség-

fejlesztõ eszközök kerülnek az in-

tézményekbe. Nyáron kiemelten

fontos gondoskodni a nap-, a lég-

és vízfürdõzésrõl is.

Az egyedi mozgásfejlesztõ ját-

szószereken kívül már több kerületi

óvodában is van sószoba. Mászófal

kalandparkelemekkel nem csupán

beltérre, hanem kültérre is került,

például az Angyalkert Tagóvodá-

ban. A játszóudvarok talajborításai

lehetõvé teszik, hogy a gyermekek a

füves és a gumival fedett részen is

biztonságosan játszhassanak. Az új

játszóudvarok egy részén fûszernö-

vényes és virágos kiskerteket is ki-

alakítanak. Nagyon fontos a szülõk

számára, hogy az udvarok jó állapo-

túak legyenek, hogy minél több idõt

töltsenek a gyerekek biztonságosan

a szabadban.

A kerületi óvodák közül a Mese

Tagóvoda volt az elsõ, ahol 2018-

ban képzõmûvészeti mûhelyt és

mesekuckót hoztak létre a gyerme-

kek mûvészeti nevelésének megse-

gítéséhez. 2019 januárjában készül

el a Hétszín Tagóvoda a Gogol ut-

cában, ahol ugyancsak lesz képzõ-

mûvészeti mûhely, amely nemcsak

a hátránykompenzáció, hanem a

tehetséggondozás szempontjából

is fontos.

Hoffer Ivett hozzáteszi: – Tag-

óvodáink integráló intézmények.

Az integrált nevelés feltételeit fo-

lyamatosan fejlesztjük – nemcsak

tárgyi feltételekkel, speciális eszkö-

zök beszerzésével, fejlesztõszobák

kialakításával, hanem öt gyógype-

dagógus alkalmazásával is. Öt tag-

intézményben nevelünk autista

spektrumzavarban érintett gyer-

mekeket is.

A Láng Mûvelõdési Központot

úgy modernizálták teljes körûen,

hogy meghagyták a „retro” jelle-

gét, hangulatát. Az építészek

ugyanis megfogalmazták a kon-

cepció elkészítésekor: a „Láng”

építészetileg és jellegzetes belsõ-

építészeti megoldásaival is olyan

értéket képvisel, amelyet érdemes

a felújítással megmenteni. Tehát

átörökítették az épület bizonyos

építészeti értékeit, miközben ener-

getikai szempontból, gépészetileg

és egyéb belsõépítészeti dolgokban

is teljesen korszerû lett az épület.

Azt is figyelembe vették, hogy az

évtizedek alatt jelentõsen megvál-

toztak egy ilyen óriási mûvelõdési-

kulturális centrum funkcionális

igényei.

A színháztermet a legmoder-

nebb digitális hang- és fénytechni-

kai eszközökkel – egyebek mellett

energiatakarékos LED színházi

lámpákkal – alakították ki. A beépí-

tett berendezések a színházi elõ-

adások, a koncertek és a konferen-

ciák eltérõ igényeit is képesek ki-

szolgálni.

A beruházásra a XIII. kerületi

önkormányzat 1,3 milliárd forintot

fordított. Az épület természetesen

akadálymentes, 3 új liftet is felsze-

reltek.

Nyitott közösségi terek

Játszóudvarok és mozgásfejlesztés

A legkorszerûbb mûvelõdési centrum

A XIII. kerületi önkormányzat tíz év alatt 8 milliárd forin-tot fordított óvodáinak korszerûsítésére.

2019. MÁJUS 16. 99

A legnagyobb karriert – többek között – a Meséskert Tagóvoda futotta be környezettuda-tos megoldásaival

Az önkormányzat évente 10 ezernél több kulturális és sporteseményt szervez, amelyeken összesen félmillióan vesznek részt. Csupán egy évben a JózsefAttila Mûvelõdési Központ rendezvényein 70-75 ezren fordulnak meg, a RaM Colosseum elõadásait, illetve a ház egyéb programjait 130 ezren látogatják.Az önkormányzat ebben a ciklusban eddig összesen 4,7 milliárd forintot fordított sportcélokra, például intézményi korszerûsítésekre.

A Mese Tagóvoda volt az elsõ, ahol képzõmûvészeti mûhelytés mesekuckót hoztak létre

Page 10: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE2019. MÁJUS 16.1100 FEJLESZTÉSI KALAUZ

A „zöld gondolat” és az együttmû-

ködés az itt élõkkel – prioritás az

önkormányzat számára. Az

AngyalZÖLD+ stratégia kiterjed

az önkormányzat által mûködte-

tett közterületek egészére, környe-

zetgazdálkodási és közútkezelési

és parkolási feladatokra is.

– Persze, a stratégia gerincét to-

vábbra is a kerület több mint 1 mil-

lió négyzetméter zöldterületének,

29 ezer közterületi fájának, 53 ját-

szóterének, 18 labdapályájának, 15

fitneszparkjának, 20 kutyafuttató-

jának fenntartása és fejlesztési fel-

adatainak rendszerbe foglalása je-

lenti – mondja Gábor Péter környe-

zetgazdálkodási ágazatvezetõ.

Az AngyalZÖLD+ egyik kul-

csa a partnerség.

– A képviselõ-testület elfogadta

a tervegyeztetési protokollt, ennek

alapján valósítjuk meg a rekreáci-

ós zöldfejlesztéseinket közterüle-

teken. Az a célunk, hogy a lakók

igényeit megismerjük. Nyilván

számos vitával jár ez, hiszen na-

gyon eltérõek az igények. Ám arra

is jók az egyeztetések, hogy az em-

berek meghallgatják a másikat.

Minden beruházás elõtt kirakunk

egy táblát a helyszínen, az ott la-

kók arra írhatják ötleteiket. A na-

gyobb fejlesztések helyszínein la-

kossági workshopokat is tartunk. A

javaslatokat összegyûjtjük és oda-

adjuk a tervezõknek. A nagyberu-

házások megvalósítása után pedig

rákérdezünk közvélemény-kuta-

tásban, milyennek ítélik meg a la-

kók az új környezetüket. Az

AngyalZöld+ abban is unikális

stratégia, hogy ciklusprogramban

lehet gondolkodni a fejlesztésekrõl.

A legutóbbi, a „Lendületben a XIII.

kerület” programhoz igazodva a

stratégia 2015-tõl 2019-ig határozta

meg évekre, felelõsökre, forrásokra

lebontva a feladatokat.

Közösen az élhetõ kerületért

A zöldhálózati fejlesztéseknél – a

rekreációs minõség és a szolgálta-

tások javítása mellett – a tervezõk

fontosnak tartják, hogy az egyes te-

rületek egyedi arculatot nyerjenek,

ami a helyi identitást erõsíti. Példá-

ul: a Vizafogó lakótelep pihenõ-

parki és játszótéri területein vissza-

köszön a viza motívum; itt ErõsApolka Munkácsy-díjas szobrász-

mûvész tervezte az ivókutat körül-

ölelõ viza halmotívumot. Az Or-

szágbíró lakótelepen vagy a Dagály

sétányon egyedi szabadtéri bútoro-

kat is elhelyeztek. A Tutaj játszótér

gumiburkolatába a Duna hullám-

mintái kerültek, a Béke téren fel-

újított játszótérbe az önkormány-

zat címere, ugyanis a szomszédban

van a polgármesteri hivatal.

Talán a legkarakteresebb példa

minderre a Szent László úti

Béke–Tatai lakótelep az udvaros

beépítésekkel. Négy belsõ udvart

újítottak föl a Szent László út men-

tén, s nevet is adtak a rekreációs he-

lyeknek Szent László életéhez fû-

zõdõen. Így lett a Lovagkert, hiszen

lovagkirály volt, feleségérõl kapta a

nevét az Adelhaid-kert, lányáról a

Piroska játszótér, az általa alapított

kolostorról az Egyed pihenõkert. A

városi karakter, egyedi arculat erõ-

sítését szolgálta a „Lendületben”

programciklus során megvalósult

hat közparki szobor létesítése is.

Angyalföldi mikrokozmoszA Dagály sétány – amely összekapcsolja a Váci utat és aNépfürdõ utcát – mikrokozmosz a kerületben 2017 óta. Azöldkorzó 530 méter. Egyedi karaktere ötvözi a kortárs mû-

vészeti és ökológiai gondolko-dást. Arculata a helyi identi-tást is kifejezi. A klinkertégláka környék korábbi építészetéreutalnak: a Láng Gépgyár tégla-borítására. A gyárra emlékez-tet Gálhidy Péter izgalmas köz-téri szobra, a Turbinalevél is:egykor a Váci úti szerelõcsar-nokban készültek az ipari mére-tû turbinák is. A „klinkerkock-ák” közé egyedi burkolati ele-mek kerültek, rajtuk példáulazon összetevõk vegyjeleivel,melyek a közeli híres Béke kútásványvizében találhatók.

Egyedi arculatok

Nincs még egy olyan városrész Bu-

dapesten, ahol ennyi szökõkút, cso-

bogó, vagy miként a szakemberek

mondják, vízarchitektúra lenne,

mint a XIII. kerületben. Nagyjából

tíz év alatt üzemeltek be húszat.

Mindet nem tudjuk itt felsorolni,

párat említünk csak: a csobogót az

Árpád hídfõi Pihenõ parkban, az

Ochota parkban, a Wahrmann Mór

utcában, a Gidófalvy lakótelepen; a

Hollán Ernõ utca, a Dagály és a

Debrecen park, Eszék park, a József

Attila tér és a Tomori köz látványos

szökõkútjait; a Papp László tér, a

Vizafogó pihenõ park és a Duna

Terasz csodás páraszökõkútjait, a

Dráva park és az Országbíró lakó-

telep interaktív szökõkútját. Az új

Klapka szolgáltatóháznál vízjáté-

kot létesített az önkormányzat. Je-

lenleg zajlik a Lehel téri Szent Mar-

git-templom elõtti interaktív szö-

kõkút kivitelezése a fõváros és a

XIII. kerület közös beruházásában.

Szökõkutak, csobogók, vízjátékok

Online a kerülettel Az ingyenes közterületi WIFI-szolgáltatásra a partnerkártyával rendelkezõ polgárok csatlakozhatnak. 2011-tõl a kerület mind több (jelenleg

71) pontján térítésmentesen igénybe vehetõ vezeték nélküli internetet, WIFI-hotspotot üzemeltet az önkormányzat. A helyszínek bõvítése folyamatos. A fejlesztések eddig összesen 74 millió

forintba kerültek, amit az önkormányzat biztosított saját forrásból.

A közösségformálás egyik program-

ja másfél évtized alatt zöldmozga-

lommá vált a kerületben: ez a La-

kossági Zöldterület-védnökségi Pá-

lyázat. A lakóközösségek „gond-

nokságba” vehetnek, vagyis véd-

nökségük alá helyezhetnek kisebb

kerteket, akár fasorokat is a környe-

zetükben, s vállalják ezek szépíté-

sét, mûvelését, gondozását – az ön-

kormányzat pályázati támogatása

révén. Dr. Tóth József polgármester

szerint a lokálpatriotizmust egyre

jobban jellemzi a környezetrõl való

gondoskodás attitûdje. Az önkor-

mányzat azt vallja: a közösen meg-

teremtett értékek fenntartásában a

legfontosabb partnerek a kerület la-

kói, a társasházi közösségek. A

2018-as volt a tizenhatodik Lakos-

sági Zöldterület-védnökségi Pályá-

zat. 136 társasház és lakásszövetke-

zet összesen 17,9 millió forint érték-

ben kapott támogatást ehhez. (A el-

nyerhetõ legnagyobb támogatási

összeg 400 ezer forint volt.) A pályá-

zók összesen 117 570 négyzetméter

zöldfelület gondozását vállalták. A

Települési Önkormányzatok Or-

szágos Szövetsége a Lakossági

Zöldfelület-védnökségi Pályázatot

Magyar Territoria Innovációs Díjra

találta érdemesnek 2017-ben.

Több mint ötezer új fa A XIII. kerületi önkormányzat idén összesen 800 új fát ültet: ezzel 2015–2019 között a helyi közterületeken telepített fák száma 5598-

ra emelkedik. A 260 közterületi fa tavaszi telepítési költsége 28,6 millió forint, amit az önkormányzat Környezetvédelmi Alapjából finanszíroznak. Ugyancsak innen jut forrás – 10,8 millió fo-

rint – a 2017 õszén és 2018 tavaszán telepített fák utógondozására is.

Kertgondnokok

Page 11: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE FEJLESZTÉSI KALAUZ2019. MÁJUS 16. 1111

A XIII. kerület szisztematikusan

végzi a lakótelepi területek komplex

felújítását, amire eddig több mint 3

milliárd forintot biztosított. A fejlesz-

tési programot a FIABCI-pályázat

keretében a Magyar Urbanisztikai

Társaság különdíjjal ismerte el.

Rendkívüli értéket jelentenek a

kerület zöldhálózati rendszerében

a lakótelepek 671 ezer négyzetmé-

ter rekreációs zöldterületei: nö-

vényállományuk jelentõsen növeli

a lokáció biológiailag aktív felüle-

teit. A lakótelepi zöldfejlesztéseket

komplexszé a közparki, rekreációs,

zöldfelületi funkciókat erõsítõ köz-

mûfejlesztések teszik. Az öntözõ-

hálózat nagyban hozzájárul ah-

hoz, hogy a lakótelepi területek in-

tenzív fenntartású lakóparkokká

váljanak az extenzív állapotból.

Az öntözõhálózatokat – költség-

és ivóvízkímélõen – talajvízku-

takról mûködteti az önkormány-

zat. A talajvizes megoldást az Or-

szágbíró lakótelep 2012-es rekonst-

rukciójakor tesztelték, az volt az el-

sõ integrált parki fejlesztés a kerü-

letben. Ma már 13 talajvízkutat

üzemeltetnek, amelyek több mint

100 ezer négyzetméter zöldfelület

öntözését biztosítják. 2019 végére

még további 7 talajvízkutat nyitnak

meg, s akkorra az öntözött terület

várhatóan eléri a 160 ezer négyzet-

métert. Egyébként a XIII. kerület,

de egész Budapest alatt egy kin-

csesbánya húzódik, a Duna talajvi-

ze. Bárhol lefúrnánk 20-25 méter-

re, nagy valószínûséggel találunk

talajvizet, amelynek költsége töre-

déke az ivóvízének. A fõvárosban

jelenleg a XIII. kerület az egyetlen,

amely a talajvizet közparki öntö-

zésre használja.

Az idei lakótelepi fejlesztések

közül kiemelhetõ a Tahi–Fiastyúk

és az Árpád hídfõ lakótelep közpar-

ki felújítása, melyek több ütemben

valósulnak meg. A Róbert Károly

körút mellett kialakítottak egy pro-

menádot, egyedi díszvilágítást kap-

tak a fák, létrehoztak öntözött

zöldfelületeket, jógateret, fitnesz-

parkot, felújították a labdapályát és

a Dagály utcai házak felõl is elké-

szültek a zöldterületi fejlesztéssel.

A beruházás fontos eleme Göncz

Árpád egykori köztársasági elnök

szobrának felállítása volt. A zöld-

fejlesztések a Gyöngyösi lakótelep-

nél, a Szobor utcánál is elindultak,

illetve az angyalföldi vasútállomás-

nál, a Kámfor utca mellett is felújít-

ják a parkot még az idén.

Tájépítészek azt vallják: ha egy

területen dúsabb a zöldfelület, az

fizikailag is szûri a port, másrészt

növényekkel az élet csendesebbnek

hat, még akkor is, ha zajos a közeg.

Lakótelepekbõl lakóparkok

Gidófalvy lakótelep fejlesztéseA nagyjátszótér fejlesztése 2015-ben fejezõdött be a Gidófalvy lakó-telepen. Az elõzõ évben a Tüzér ut-cai játszóteret újították meg a kör-nyéken. Ezután 2016-ban pihenõ-parkot hozott létre itt az önkor-mányzat, és sor került a park öntö-zõrendszerének, csobogójának,évelõkertjének kialakítására is.Felújították a Gidófalvy Lajos ezre-des emléktáblája körüli területetdíszburkolattal és növénytelepí-téssel, bõvítették a környezõ ré-szek közvilágítását.

A Rákos-patakból a hatvanas évek-

ben vízelvezetõ csatorna lett. Meg-

szûnt mindenféle ökológiai funk-

ciója. Pedig a XIII. kerület és a fõ-

város egésze szempontjából ki-

emelt zöldfolyosó: rekreációs fej-

lesztése és revitalizációja hosszú

ideje szerepel a kerület fejlesztési

dokumentumaiban.

A patak mellett a kerületben két

nagy park is húzódik, az egyik a

Kubala László park, amelyet az FC

Barcelona futball-legendájáról ne-

veztek el 2017-ben, aki egykor a Va-

sas színeiben is játszott.

Az önkormányzat korábban is

készített tervet, hogyan lehetne

parkosítani a Rákos-patak itteni

szakaszát. Aztán a Fõváros TÉR-

KÖZ 2016 pályázatán 100 millió

forintot nyert a kerület a patak Bé-

ke utca és Göncöl utca közötti ré-

szének közparki rendezésére. Eh-

hez a XIII. kerületi önkormányzat

hozzátett 250 millió forintot. Ez a

felújítás a patak déli oldalát érinti,

ahol promenádot, játszóteret, fit-

neszparkot, bicikliutat, kutyafutta-

tót hoznak létre, és a promenád

mentén kutyaillemhelyeket. Az

északi részen egyelõre futósávot

tud kialakítani a kerület. Az új gya-

logoshidat nemrég a helyére emel-

ték, átível a patak fölött.

Az ökológiai folyosó

Reprezentatív pihenõtér2017-ben valósult mega kerület díszpolgárá-ról, az ökölvívó olimpi-ai bajnok Papp László-ról elnevezett elegánsvárosi dísztér kialakí-tása. A korábbi parko-ló helyén létrehozott650 négyzetméternyiúj, intenzív zöldterületa XIII. kerületi önkor-mányzat beruházásá-val reprezentatív pihe-nõtérré vált.

Az önkormányzat eddig tizenöt helyszínen alakított ki, il-letve bõvített fitnesztereket. Idén további három hely-színnel bõvül a számuk.

Kisebb játszóterek, parkrészek

megformálása is beletartozik a

Kert-Szín-Vonal Kft. profiljába.

Az utóbbi években azonban inkább

nagyobb koncepciókat dolgoztak

ki – a XIII. kerületben például a la-

kótelepek revitalizációja kapcsán.

– 2012-tõl vagyunk kapcsolat-

ban a kerülettel. Elsõ munkáink

egyike a Ruttkai Éva park kialakí-

tása volt, a legutóbbi megvalósult

játszóterünk pedig a Göncz Árpád

városközpontban található, a volt

köztársasági elnök szobra mögötti

tízemeletes panelsor Duna felõli

oldalán. Itt mi készítettük a sport-

pálya felújításának terveit is – jegy-

zi meg Szarka Krisztina, aki tájépí-

tészként foglalkozik modern ját-

szóterek tervezésével is. Azt mond-

ja, korcsoportok szerint terveznek,

hiszen a gyerekeknek 6 éves korig

nagyon mások az igényeik, mint a

6–12 esztendõseknek, illetve a na-

gyobb kamaszoknak.

– A több korosztályt kiszolgáló

játszóterek kialakításánál a korcso-

portok játékai külön „foltokon” he-

lyezkednek el, azokat legfeljebb

kertépítészeti eszközökkel válasz-

szuk el egymástól. Így szellõsebb a

tér, játékosabb a játszópark hangu-

lata. Nem érzõdik benne izolált-

ság, amit a kerítés vagy más, hang-

súlyosabb eszköz alkalmazása rög-

tön megteremtene – magyarázza

Szarka Krisztina.

A játszótereknél igyekeznek

minden korosztály számára minél

többféle mozgáslehetõséget bizto-

sítani, amelyek átfogóan fejlesztik

a kis- és nagymotorikus mozgáso-

kat. Hasonlóan lényeges szempont

a biztonságos játéktér megteremté-

se, amelyet a tervezésben és a kivi-

telezésben is rendkívül részletes és

szigorú szabályozásnak megfelelõ-

en kell megvalósítani. A korszerû

készségfejlesztõ játékok az ergonó-

miai szempontokat is szem elõtt

tartó mérnöki tervezés eredményei.

Ma már szinte evidencia a játszó-

eszközök alatt a modern biztonsá-

gi követelményeknek megfelelõ,

tartós és rendkívül dekoratív ön-

töttgumi-burkolat is.

– A XIII. kerületi fejlesztéseknél

az önkormányzat mindig kikéri a

lakók véleményét a tervezett pro-

jektrõl. Nem egyszer adom elõ la-

kossági fórumokon a tervezõi el-

képzeléseimet, amelyekre a lakók

azonnal reagálhatnak – jegyzi meg

Szarka Krisztina.

Biztonságos játszóterek

Page 12: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE2019. MÁJUS 16.1122 FEJLESZTÉSI KALAUZ

A Göncz Árpád városközpontban

épülõ Agora Budapest irodacent-

rum tervezésében a londoni Make

Architects társasággal mûködött

együtt a Finta Stúdió, amely – a

mérnöki munkák mellett – segített

értelmezni a városi kontextust, s

összehangolni a beruházást az ön-

kormányzati elképzelésekkel.

– Stúdiónk már több kerületi

projektben részt vett – minden

esetben városi összefüggésekben

gondolkodva. E munkák során

egyértelmûvé vált: közel áll hoz-

zánk az a progresszív, egyben

konstruktív szemlélet, ahogy a ke-

rület önmagáról gondolkodik. Az

irodacentrum kapcsán két és fél

éves, folyamatosan fejlõdõ tervezé-

si szakasz után jutottunk el a végsõ

építészeti koncepcióhoz, amely ez

esetben is figyelembe vette a kerü-

let elképzeléseit – mondja SzabóTamás János, a Finta Stúdió veze-

tõtervezõje.

A Váci út és a Róbert Károly kör-

út találkozásánál megépülõ iro-

danegyed alapvetõen egy „feltétel-

teremtõ” épületegyüttes lesz. Meg-

valósításával létrejöhet az errõl a te-

rületrõl régóta hiányzó komplex

közösségi tér.

– A tervezésnél közös munkával

alakult ki a komplexum „belbecse”

városi léptékû tereivel, utcáival,

közhasználatú funkcióival, míg a

külcsínt fõleg az angol kollégák ál-

modták meg. Unikális a projekt fi-

nanszírozása is: nemcsak a közös-

ségi tér kialakítása történik magán-

pénzbõl, a HB Reavis Hungary

Kft. beruházásában, hanem annak

fenntartása is. Az építészeti megol-

dások egyik markáns eleme – az

önkormányzat szabályozási tervé-

hez is alkalmazkodva – az iroda-

épületek közti több ezer négyzet-

méteres központi park víz- és pihe-

nõfelületekkel. Az irodaparkhoz

vezetõ aluljáró kijáratát is rendezni

fogjuk: aki metróval jön, az valójá-

ban egy kétszintes térrendszerre ér-

kezik majd. Ezt a teret fogják kere-

tezni az irodaépületek alsó szintje-

in helyet kapó, a lakosság számára

is elérhetõ szolgáltatóegységek.

Más irodacentrumok esetében rit-

kán tapasztalni ilyen nyitottságot,

a mi projektünkben az ad erre le-

hetõséget, hogy az épületek a meg-

szokottól magasabbra épülhetnek,

így kevesebb területet foglalnak el a

telekbõl, helyettük tágas közösségi

terek, parkok alakíthatók ki föld-

szinti üzletekkel, szolgáltatásokkal

– avat be a koncepcióba Szabó Ta-

más János.

A településrendezési szerzõdés-

nek megfelelõen olyan plusz mun-

kákra is sor kerül, amelyek ugyan

kívül esnek a beruházási területen,

de jogos önkormányzati igényként

fogalmazódtak meg. Ilyen például

a kerékpárutak kiépítése, a körül-

belül 8000 négyzetméter parkfelü-

let megújítása vagy a kétirányú fel-

hajtó kialakítása a Róbert Károly

körútra.

Egy feltételteremtõ épületegyüttes

Az Árpád hídnál az Agora Buda-

pest a HB Reavis nagyszabású be-

ruházása, amelyet 2019 és 2023 kö-

zött adnak át árkádsoros irodahá-

zakkal, két szinten elhelyezkedõ

üzletekkel, változatos szolgáltatá-

sokkal, tágas parkokkal.

A HB Reavis 1993-ban alakult

Pozsonyban. A budapesti irodát

2006-ban nyitották meg. A cég az

alapítása óta körülbelül 1 millió

négyzetméternyi területet épített

meg az európai ingatlanpiacon.

– Hiszünk abban: már nem elég

csupán fenntartható épületeket lét-

rehozni, ugyanolyan fontos az ott

dolgozó emberek jólléte és egész-

sége, és a helyi közösség kiszolgá-

lása is. Mindez igaz az Agora Bu-

dapestre is – mondja Berényi Zsolt,a HB Reavis magyarországi válla-

latának akvizíciós és fejlesztési

igazgatója.

A projekt elõkészítésekor több-

féle kutatást is végeztek. Vizsgálták

például a gyalogosok közlekedési

szokásait a Váci út és a Róbert Ká-

roly körút forgalmas csomópontjá-

ban, felmérték a környék igényét a

szolgáltatásokra, s ennek alapján

terveztették meg a kiskereskedelmi

funkciókat. A biciklistákra is figyel-

nek új kerékpársávok és számos

szolgáltatás létrehozásával, vala-

mint hangsúlyt fektetnek az aka-

dálymentesítésre is.

– A helyi lakossággal folyamatos

kapcsolatban állunk, lakossági fó-

rumokat szervezünk, ahol tájékoz-

tatjuk õket a tervekrõl, az építkezés

menetérõl, igyekszünk intézkedni

a felvetõdõ kérdéseik, kéréseik kap-

csán. A kerületi önkormányzattal

szoros az együttmûködésünk. Köl-

csönösen fontos számunkra, hogy

a fejlesztés illeszkedjen a kerület

hosszú távú fejlesztési koncepció-

jába, Budapest városi szövetébe és

emberléptékû legyen – említi

Berényi Zsolt.

A csaknem százéves Atenor a

brüsszeli tõzsdén bejegyzett cég,

amely huszonöt éve kizárólag in-

gatlanfejlesztéssel foglalkozik.

Nyolc országban vannak jelen.

Mûködésüket Budapesten 2008

nyarán kezdték meg a Váci Greens

irodaprojekt telkeinek megvásárlá-

sával. A cég gyorsan kilábalt a vi-

lággazdasági válság okozta gon-

dokból, 2009-re elkészültek a ter-

vek, 2010-ben megkezdõdött az

építkezés. – Akkoriban – a válság

következtében – mi voltunk a fõvá-

rosi irodapiac egyetlen befektetõje

– mondja Borbély Zoltán, az Atenor

Hungary Country igazgatója.

Az elsõ, „A” épület 2013-ban ké-

szült el, irodái már az átadás idején

elkeltek. Akkor már épült a „B” és a

„C” épület is: értékesítésük hason-

lóan sikeres volt, miként a 2016-

ban elkészült „D” irodaházé is.

Összességében 88 ezer négyzetmé-

ter került értékesítésre négy külön-

bözõ tulajdonosnak.

– Jelenleg a Fiastyúk utca északi

oldalán folyik két, általunk mene-

dzselt építkezés, összességében 50

ezer négyzetméteren. Egy befekte-

tõ cég lényegében az építkezési fo-

lyamat „piramisának” csúcsán he-

lyezkedik el finanszírozóként, va-

lamint gondoskodik róla, hogy a

szépszámú szakvállalkozó – terve-

zõk, jogászok, szakértõk, különbö-

zõ építõcégek – a megfelelõ ütem-

ben, minõségben és áron hozzák

létre az adott ingatlant. A XIII. ke-

rületi önkormányzattal való

együttmûködésünkben mindig ér-

vényesül az az attitûd, amely a

logónk jelmondatában is megfo-

galmazódik: „Acting for cities”.

Vagyis a városokért tevékenyke-

dünk. A Váci Greens a környék la-

kóinak komfortérzetét is emeli,

ami az önkormányzattal való kö-

zös koncepció eredménye – fogal-

maz Borbély Zoltán.

A lepusztult gyárépületek, szoci-

ális lakások helyén jött létre a ma-

gas színvonalú, a környék lakói szá-

mára is nyitott, átjárható kampusz-

jellegû terület – különbözõ szolgál-

tatásokkal. Mindemellett a Váci ut-

ca peremétõl a Bence utcán át a Ma-

darász Viktor utcáig a környezõ

közterületeket is bevonta az Atenor

a fejlesztésbe: kicserélték az összes

közmûvet, felújították a járdákat,

utcabútorokat, megújították a nö-

vényzetet. Az önkormányzattal

együttmûködve alakították ki azt a

csendes, autómentes gyalogosten-

gelyt is, amelyen déli irányba el le-

het jutni a Rákos-patakig, észak fe-

lé pedig – idõvel a két épülõ iroda-

ház között is elhaladva – egészen a

Madarász utcai kórházig.

Az önkormányzattal kötött tele-

pülésrendezési szerzõdésben vál-

lalt feladatai során az Atenor több

mint 500 millió forintot költött el a

közterületeken.

A Váci Greens kampusza

Az Edison tér kialakítása a Váci út–Fiastyúk utca–Madarász Viktor utca–Föveny utcatömbbelsõ több mint 5 ezer négyzetméter területének nívós szabadtérfejlesztésével és köz-használatra való megnyitásával valósult meg

Emberléptékû nagyberuházás

Page 13: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE FEJLESZTÉSI KALAUZ2019. MÁJUS 16. 1133

A köztisztaság a kerület valameny-

nyi lakóját érintõ kérdés, ezért az

önkormányzat a Lendületben a

XIII. kerület elnevezésû, 2015–

2019-es ciklusprogramjában ki-

emelt feladatként határozta meg a

tisztább környezet elérését.

A városrész jelentõs anyagi hoz-

zájárulása és programjai nélkül el-

viselhetetlenül szemetesek lenné-

nek a helyi utak és zöldfelületek. Pe-

dig Budapesten a közterületek tisz-

tán tartása háromszereplõs feladat:

a tulajdonosi, illetve – kezelõi jo-

goktól függõen – a fõvárosi és a ke-

rületi önkormányzatok, valamint

az adott közterülettel, járdával és

zöldsávval szomszédos ingatlanok

tulajdonosai között oszlik meg. Ám

ebben nem mindenki egyformán

aktív. Bár sok minden nem tartozik

a kerület hatáskörébe, és nem is kap

rá forrást, évrõl évre mind többet for-

dít saját erõbõl a kötelezõ és az ön-

ként vállalt feladataira. Csak tavaly

300 millió forintot, míg a ciklus egé-

szében összesen 1,2 milliárdot.

Mindeközben egyfajta katalizátor-

szerepet is betölt: igyekszik hatéko-

nyabb feladatellátásra bírni a Fõvá-

rosi Közterület-fenntartó (FKF)

Zrt.-t, pályázataival pedig partner-

séget kínál a lakosságnak, segítve

környezetük rendbetételét.

A nagyságrend kedvéért érdemes

megemlíteni: az önkormányzat

megbízásából a XIII. Kerületi Köz-

szolgáltató Zrt. – megbízott partne-

rei közremûködésével – takarítja a

városrész tulajdonában vagy keze-

lésében lévõ 1 millió négyzetméter-

nyi közparki területet. Évi négy al-

kalommal átfogó köztisztasági ak-

ciót tart a kerület valamennyi járdá-

jának és zöldsávjának feltakarításá-

val, beleértve a lakosság kötelezett-

ségébe tartozó közterületeket is,

megszervezi az õszi lakossági lomb-

gyûjtést, rendszeresen géppel tisz-

títja a díszburkolatos és a társasházi

fenntartásba nem tartozó járdákat,

májustól szeptemberig pedig magas

nyomású vizes tisztítást végez a ke-

rület déli kapujában, a Hollán Ernõ

sétányon. Rendszeresen felszámol-

ja a közterületeken havonta kelet-

kezõ, átlagosan 150 köbméternyi il-

legális hulladéklerakásokat. Az ön-

kormányzat önálló programot mû-

ködtet a kulturált ebtartás érdeké-

ben, a közszolgáltató heti három al-

kalommal üríti és háromhavonta

tisztítja a kerület által telepített eb-

ürülék-gyûjtõket, kéthetente taka-

rítja az önkormányzat által kialakí-

tott kutyafuttatókat és kutyaillem-

helyeket – összegezte tevékenysé-

güket Sebeszta Attila, a közszolgál-

tató közterületi divízióvezetõje.

Katalizátorszerepben az önkormányzat

Az önkormányzat képviselõ-testü-

lete 2018 júniusában nem fogadta

el az FKF Zrt. éves köztisztasági

beszámolóját, mert az nem tartal-

mazta a szolgáltatás színvonaljaví-

tását célzó terveit. A képviselõk a

kérésükre módosított dokumentu-

mot május 30-án tárgyalják újra.

Az önkormányzat folyamato-

san jelzi az észlelt problémákat az

FKF-nek. A lakosságtól jellemzõ-

en a telített hulladékgyûjtõk, ta-

karítatlan utak és parkolósávok,

az elszállítatlan zöldhulladék-

gyûjtõ zsákok miatt érkeznek pa-

naszok.

A kerület kérésére a városrész-

ben 2017-ben és 2018-ban száz új

szemétgyûjtõt helyezett ki a fõvá-

rosi cég, és a régiek 95 százalékát

újakra cserélte.

Újlipótvárosban az utcai hulla-

dékgyûjtõk hétvégi ürítését a köz-

szolgáltató 2018-tól megrendelte

– kiegészítve ezzel az FKF Zrt.

szolgáltatását. Jelentõs elõrelépés,

hogy a fõvárosi cég három új,

elektromos meghajtású, környe-

zetbarát kézi takarítógépe közül

egy idén tavasztól a Lehel Csar-

nokban állomásozik, s döntõen a

kerületben végez munkát. A jó

szakmai együttmûködésnek kö-

szönhetõen a kerület alkalomsze-

rû jelzéseire, soron kívüli takarí-

tási kérelmeire az FKF Zrt. min-

dig érdemben reagál. Ugyanakkor

a XIII. Kerületi Közszolgáltató

Zrt. 2019-tõl saját forrásból ha-

vonta takarítja a belvárosi útsza-

kaszok parkolósávjait, ugyanis az

FKF munkarendje nem mindig

elegendõ az elvárt tisztasághoz. A

kísérleti jellegû szolgáltatáskiegé-

szítést szükség esetén újabb ut-

cákkal bõvíthetik ki.

Önkéntes takarítások Az önkormányzat számos civil kezdeményezést is támogat, például a hétvégi önkéntes takarítások lebonyolításához biztosít eszkö-

zöket. A párbeszéd érdekében évek óta megszervezi a Közterületi Együttmûködési Fórumot, de hasonló kezdeményezés a Civil Kerekasztal és az Újlipótváros Kapuja Projekt is, ahol több-

oldalú egyeztetések során adnak teret a lakosságnak, a civil szervezeteknek, hogy az élhetõbb közterületekkel kapcsolatos elképzeléseiket megosszák egymással.

Újabb köztisztasági szolgáltatások

Az önkormányzat számos köztisztasági intézkedéseinekegyike például, hogy 2017 végén hat kézi takarítógépetvásárolt, melyek közül négy Újlipótváros járdáit tisztítjaheti öt napon, kettõ a Béke tértõl északra esõ, frekventál-tabb utcákat takarítja.

A városrész évek óta sikerrel mû-

ködtetett ebürülékgyûjtõ rendsze-

re 350 edénybõl áll, a kutyafuttatók

száma 20, és – Budapesten egye-

dülálló módon – a kerület 13 ku-

tyaillemhelyet is mûködtet a kultu-

rált ebtartásért. Mindezt az önkor-

mányzat Gondos Gazdi nevû

programjának keretében népsze-

rûsítik.

A kerületi kutyás infrastruktúra

fenntartására és fejlesztésére 328

millió forintot biztosított a város-

rész a ciklus során. Új kutyafutta-

tókat is kialakítanak idén a Kassák

Lajos utca 80.-nál és a Rákos-pa-

tak Hajdú utca–Béke utca közötti

szakaszán. A Marina-parti köz-

parki felújítás részeként – kísérleti

jelleggel – integrált (kutyával is lá-

togatható) parki területet jelöl ki

idén.

A környezettudatosság erõsíté-

séért, és hogy ezek az intézkedések

jobban ismertté váljanak, az idei

Lakóközösségi Napokon, a Pozso-

nyi Pikniken és az Angyalfolki ut-

cabálon ismét megjelenik a Gon-

dos Gazdi-sátor, valamint lesz

Zöld Pont-kitelepülés is érdekes, a

témát érintõ információkkal, inter-

aktív játékokkal.

A kulturált ebtartásért

Tiszta Utca, Rendes HázÚjító szándékkal 2019-ben hirdette meg elõször az önkormányzat a Tiszta Utca, Rendes Ház nevû pályá-zatot – kifejezetten a társasházak elõtti közterületek tisztán tartásáért. Az eredeti 50-es keretlét-számon felül összesen 72 jelentkezõ pályázatát fogadták el. A tisztaságot havi legalább egyszeri hely-színi ellenõrzéssel zsûrizik. Ellentétben a zöldterület-fejlesztési pályázatokkal az elnyert összeg –mely jelentkezõnként legfeljebb 400 ezer forint lehet – szabad felhasználású.

� A kerület 1,2 milliárd forintot költött köz-tisztaságra 2015 óta.

� A közterületek tisztaságát alapvetõenmégiscsak a felelõtlen szemetelés rontja.Ezért rendben tartásuk mindannyiunk fe-lelõssége.

Az önkormányzat Faltól falig elne-

vezésû átfogó köztisztasági akció-

ját évente négy alkalommal szerve-

zik meg, amelynek keretében teljes

egészében megtisztítják a járdákat,

járdaszegélyeket és a zöldfelülete-

ket a hulladékoktól és a guruló sze-

méttõl, illetve összegyûjtik a kerü-

leti közterületekre illegálisan ke-

rült hulladékokat is. Ezzel is segí-

tik az ingatlantulajdonosokat (tár-

sasházakat, intézményeket és vál-

lalkozásokat) a jogszabályban elõ-

írt közterületi takarítási feladataik

teljesítésében.

Faltól falig

Page 14: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE2019. MÁJUS 16.1144 FEJLESZTÉSI KALAUZ

A fejlesztési melléklet szerzõi: Karácsony Ágnes, Kálmán Attila, Sztankay Ádám

Az önkormányzat elkötelezett a

kerületi parkolási feltételek színvo-

nalának emelésében, aminek

azonban egyik velejárója a fizetõs

parkolás kiterjesztése. Fizetõ par-

kolás 1999-tõl létezik a kerületben.

Ugyanakkor 2010-re vált egyértel-

mûvé, hogy az itt zajló építkezési

beruházások, egyéb fejlesztések

kapcsán átfogó forgalomtechnikai

és közlekedésbiztonsági változta-

tásokra van szükség.

– Egyre emelkedett a kerületben

parkoló autók száma is, nemcsak a

belvárossal határos Szent István

körút környékén, hanem a máig te-

rebélyesedõ Váci úti irodafolyosó

vonzáskörzetében is. A képviselõ-

testület végül úgy döntött: a kerület

egész területére kiterjeszti a fizetõ

parkolást, ami a múlt év közepéig –

a kertvárosi részt is beleértve – meg

is valósult. Természetesen a parko-

lási díj mértéke éppen úgy eltérõ,

ahogy az egyes kerületrészek leter-

heltsége: a forgalmasabb szakaszo-

kon drágább a parkolás – jegyzi

meg Braun József parkolási ágazat-

vezetõ.

A visszajelzések alapján az új

helyzet döntõen megkönnyíti a

parkolási engedéllyel rendelkezõ

helyi polgárok életét, bár az

Újlipótváros továbbra sem mentes

parkolási nehézségektõl. Ugyan-

akkor azt is tudni kell: 2015-ben –

testületi döntés alapján – paradig-

maváltás történt a közlekedéssel

kapcsolatos önkormányzati gon-

dolkodásban. Megfordult a fontos-

sági sorrend: a gyalogosok, kerék-

párosok, a tömegközlekedés részt-

vevõinek érdekei megelõzik az au-

tósokét. Egyre nagyobb a lakosság

igénye az „élhetõbb” kerületi köz-

terekre, a mind több zöldterületre,

ami nyilvánvalóan elvesz a közte-

rületi parkolásból.

Az autósok számára ugyanakkor

jó hír lehet: év elején a képviselõ-tes-

tület elfogadta az „Intelligens kerü-

let” koncepciót, amelynek négy

alappillérébõl az egyik a „smart

parking”, vagyis az okos parkolás.

– Jelenleg is zajlik az a pilotpro-

gram, amely során száz érzékelõt

helyeztünk el a tesztterületen. Az

érzékelõk a parkolóhely közepén

vannak az aszfaltba illesztve, s az

általuk küldött jel alapján az autós

egy mobilapplikáció segítségével

célzottan indulhat meg az éppen

szabad parkolóhely irányába. Ha a

pár hónapos tesztidõszak kiértéke-

lése igazolja a rendszer hatékony-

ságát, akkor annak bevezetése is

csökkentheti a parkolással járó fe-

szültségeket – fûzi hozzá Braun Jó-

zsef.

Okos parkolás

Mitõl intelligens egy város? A városfejlesztésben az okos, intelli-

gens város – „smart city” – elmélete és gyakorlata a kilencvenes évek derekától a „kreatív város” koncepciójával

szoros összefüggésben terjedt el. Az volt a fõ kérdés: a fenntartható fejlõdés keretei között hogyan lehetséges a vá-

rosirányítási rendszereket megreformálni, ha úgy tetszik, a „tömegigényt” kicsit személyre szabni. Az okos város

ezért hármas prioritás mentén szervezõdik: fenntarthatóság, hatékonyság és széles körû részvétel, vagyis az ál-

lampolgárok bevonása, konstruktív és értékteremtõ részvételük életminõségük javítása érdekében.

– A munkákat a melegebb napok

beköszöntével tudtuk megkezde-

ni, de már így is van olyan útsza-

kasz, amely kész. Ilyen a Szent Ist-

ván park 14–17., illetve a 23–26.

közötti rész. Ezeken a területeken

– a járdát is beleértve – teljes asz-

faltcsere történt, felkerültek az út-

burkolati jelek. Befejeztük a Víg-

színház utca, Pannónia utca, He-

gedûs Gyula utca felújítását is.

Most következik a Vág utca a Váci

út és a Hegedûs Gyula utca közöt-

ti része. Majd a Bessenyei utca,

Kárpát utca, Pannónia utca által

határolt területek kerülnek sorra,

aztán a Göncz Árpád Városköz-

pont szakaszai. Utóbb a kerület

északi határán található Paszo-

mány utcai parkoló, illetve a Võle-

gény utca, Gyöngyösi utca, Mo-

soly utca által körbevett útsza-

kaszok. Érdemes tudni, hogy az

útszakaszok felújítása mellett ti-

zennégy területen járdákat is épí-

tünk majd – a Madarász Viktor ut-

cától a Kassák Lajos utcán át a Jász

utcáig – a képviselõ-testület által

jóváhagyott ütemterv szerint –

kezdi Sebeszta Attila (képünkön), a

XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.

divízióvezetõje. Hozzá tartozik a

közútkezelõ és a környezetgaz-

dálkodási ágazat is.

A járdák esetében a kerekes szé-

kesek igényeit figyelembe véve ala-

kítottak ki le-, illetve felhajtókat a

gyalogátkelõhelyeknél. Bõvítették

a mozgáskorlátozottak számára

fenntartott parkolóhelyeket a kerü-

letben.

– Az elmúlt idõszakban kilenc-

ven sebességcsökkentõ küszöböt

helyzetünk ki – elsõsorban az

Újlipótvárosban. Az új sebesség-

csökkentõ küszöbök meghozták a

várt eredményt: a keresztezõdések

kitisztultak, egyértelmûvé váltak

az elsõbbségi viszonyok. A statisz-

tikák is azt mutatják: csökkent a

balesetek száma – magyarázza

Sebeszta Attila.

Utak és keresztezõdések

A kerületi úthálózat fenntartására és felújításáraösszesen több 4 milliárd forintot fordított az önkor-mányzat 2015 és 2019 között. A kerületi kezelésûutak mûszaki állapota lényegesen jobb, mint a fõvá-rosi kezelésben lévõ úthálózat állapota.

A képviselõ-testület 2019-ben az úthálózat fenntartásá-ra 430 millió forintot biztosított, beruházásra és felújí-tásra 790 milliót. Mindez az egész kerületet érinti – aBerettyó utcától a Szent István parkig.

A Lendületben a XIII. kerület önkormányzati program kiemelten foglal-

kozik a kerület közlekedésbiztonságával. Ennek alapján – és a szülõi, pe-

dagógusi igényeknek megfelelõen – alakították ki a Hegedüs Géza Általá-

nos Iskola elõtt a K+R zónát. Az új parkolóterület kilenc várakozóhelyén

biztonságosan tudnak kiszállni az autókból a gyerekek, amikor szüleik az

iskolába viszik õket. A kerület Kiss and Ride parkolója bekerült az Egyete-

mes Tervezés Jó Példák Tára kiadványba.

A Kiss and Ride – vagyis: csókolj és hajts tovább! – elnevezés elõször a

Los Angeles Times egyik cikkében jelent meg 1956-ban, és arra a mozza-

natra utalt, ahogy az autó utasa – akár pályaudvar, akár iskola elõtt – egy

gyors ölelésnyi idõ után már el is hagyja a kocsit, az pedig továbbhajt.

Kiss and Ride Két keréken a kerületbenAz AngyalZÖLD+ ideiköltségvetésében 1,6milliárd forint jut zöld-hálózati fenntartásra.Parki beruházásra ésfelújításra 2,4 milliárdforint. Köztisztaságiés üzemeltetési felada-tokra 400 millió forin-tos keret áll rendelke-zésre. Az önkormány-zat az összes idei zöld-beruházást, illetve azútfelújítási munkála-tok közül a nagy volu-menû fejlesztéseketaugusztus 31-éig ter-vezi befejezni. De márkészülnek az újabb öt-éves – 2024-ig tartó –ciklus zöldberuházá-sokra vonatkozó ter-vei, amelyek az Angyal-ZÖLD program koncep-cióját viszik tovább.Ezekben ugyanúgy ér-vényesülnek majd a la-kossági igények, ahogyeddig is.

Az önkormányzat a lakossági igényekre és a közlekedésbiztonság szem-

pontjaira alapozva komplex és ütemezett cselekvéssorozatban határozta

meg az Újlipótvárosi mobilitási terv elemeit. A program az Újlipótváros

közterületein – a gépkocsitárolás prioritása helyett – a többféle mobilitási

módot népszerûsíti harmóniában az ökováros környezetbarát megoldása-

ival, még több teret adva a zöldfelületeknek és közösségi tereknek is, s élve

az okos város technológia adta lehetõségekkel.

Elkészült a Dráva utca és Árpád híd közötti 1200 méter hosszú kerék-

párút. Gyalogos és kerékpáros híd épült a Rákos-patakon a Népfürdõ utca

vonalában. A Rákos-patak Béke utca és Göncöl utca közötti szakaszán az

önkormányzat felújította a kerékpárutat – illeszkedve a Rákos-patak men-

ti, egész fõvárosra kiterjedõ kerékpárút-fejlesztési VEKOP programhoz.

Page 15: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2019. MÁJUS 16. 1155MOZAIK

– Meddig tart, míg kipakol? – Két-három órát.

– Ahhoz képest, amilyen filigrán...– A rekeszek nem nehezek.

Egyedül az almás húsz kiló.

– Az miért súlyosabb?– Mert az alma nem törékeny.

Ha az eperbõl is ugyanennyit rak-

nánk egybe, palacsinta lenne belõ-

le.

– Apropó, a május az eper szezon-ja?

– A szamócáé. Nem mindegy,

hiszen a szamóca a földön terem,

és Arany János is megírta, hogy fe-

ketén bólingat az eperfa lombja.

– Szereti a verseket?– Olvasni szeretek, de fõként re-

gényeket.

– Azokhoz sok idõ kell!– Ám egyáltalán nem vész

kárba.

– Mikorra jár dolgozni?– Reggelenként fél hétre. Már

csak az üzletben vagyok, a nagyba-

ni piacra a kollégáim járnak ki. Ko-

rábban nekem is mennem kellett

oda.

– Hány éve zöldséges?– Nyolc esztendeje.

– Szereti csinálni?

– Ha nem szeretném, mással

foglalkoznék. Ön a kipakolástól

féltett, én pedig azt kifejezetten él-

vezem. Miközben kihelyezem az

árut, kiélem kicsit a kreatív hajla-

maimat.

– Kóstolgatja a gyümölcsöket?– Az kötelezõ, de szigorúan csak

kis mértékben.

– Melyiket kedveli a legjobban?– A görögdinnyét. Ha jó kedvem

van, megeszem fél dinnyét; no,

nem a boltban.

– Ön tudja, milyen belül a diny-nye?

– Aki azt állítja, hogy tudja, nem

mond igazat. Azt szoktam javasol-

ni a vevõknek: vágjuk fel, kóstolja

meg! Aztán tízbõl egy kéri, hogy

vágjunk fel egy másikat.

– Van már görögdinnye az üzlet-ben?

– Van.

– Honnan van?– Marokkóból.

– És milyen?– Ugyanolyan, mint a magyar.

– Jut eszembe, hallott az átcímké-zési botrányról?

– Persze, de nem szeretnék

hosszasan beszélni róla. Egy biz-

tos: az ilyesmi nem csupán a vásár-

lóknak, hanem minden rendes ke-

reskedõnek árt.

– Milyen a rendes kereskedõ?– Eltér az eladótól. Az eladó egy-

kedvûen, unottan mondja: még va-

lamit? A kereskedõ viszont szívvel-

lélekkel dolgozik. Szereti az embe-

reket, ismeri a szokásaikat. Ezért

aztán még akkor is bejönnek a ve-

võk, ha éppen nem vevõk, azaz

nem visznek semmit.

– Mikor jönnek a legtöbben? Nembeszélgetni, hanem vásárolni...

– Délután, amint lejár a munka-

idejük. Napközben leginkább a

kismamák és a nyugdíjasok térnek

be hozzánk.

– S mibõl fogy a legtöbb?

– Az eladási statisztika szerint

a magyar szõlõnek nincs párja.

Igaz, huszonkétféle szõlõ van egy

szezonban. Persze nem egy-

szerre.

– S a huszonkettes keretbõl melyika legnépszerûbb?

– A pölöskei muskotályos. Az

idõsebbek körében pedig a saszla.

– Ön melyikre szavaz?– Gyerekkorom óta nem eszem

szõlõt. A görögdinnye mellett in-

kább az áfonyát, a kivit, a málnát, a

mangót, az õszibarackot kedvelem.

Az utóbbi olyan, mint a szõlõ: a

magyar õszibaracknak nincs kon-

kurense. Ezt viszont már fogyasz-

tási tapasztalatból is megerõsíthe-

tem.

– Amilyen derûsen, olyan kiegyen-súlyozottan válaszol.

– Szerencsés vagyok, mert a ma-

gánéletem is rendben van, és ha raj-

tam múlik, egész életemben keres-

kedõ maradok.

– Zöldségkereskedõ?– Az nem biztos.

– Mirõl álmodik?– Általában a földön járok. Leg-

följebb a regények olvasásakor ka-

landozom el. Meg akkor, ha kirán-

dulok. Imádom a természetet, órá-

kig tudom bámulni a Duna-parton

a folyót.

– Nem beszél zöldségeket!– Azokat nem mondani: eladni

kell.

��HEGYI IVÁN

Nem beszél zöldségetTÖVIRÕL HEGYIRE / Arcok a kerületbõl / SZENT-IVÁNYI VIKTÓRIA

Állandó szerzõnk sorozatában olyan emberek szólal-nak meg, akiknek az élete vagy a munkássága – eset-leg mindkettõ – elválaszthatatlan a kerülettõl. Mos-tani vendégünk Szent-Iványi Viktória zöldségkereske-dõ, aki egy Petneházy utcai kis boltban dolgozik. Még-pedig a legnagyobb nyugalomban, mert valósággal su-gárzik belõle a kiegyensúlyozottság. Ami a szakmájátilleti, egyaránt szeret az áruval és az emberekkel fog-lalkozni. A dinnyébe õ sem lát bele, viszont gyerekkoraóta nem evett szõlõt. Nem csoda, ha neki az semmi-képp sem savanyú...

A „Bringázz a munkába!” elnevezésû kampány keretében május 8-án tar-

tották az országos bringásreggeli akció kerületi eseményét. Ebbõl az alka-

lomból három megszokott helyszínen, a Béke téren (Szegedi úti rendelõ

elõtt), a Lehel Csarnoknál (Váci út–Bulcsú utcai sarok) és a Jászai Mari tér

forgalmas bicikliútjai mellett várták a két keréken közlekedõket az önkor-

mányzat munkatársai. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztése mellett a

városrész az ehhez hasonló rendezvényekkel is segíteni és támogatni sze-

retné a bringás közlekedés népszerûsítését.

Népszerû volta bringásreggeli Az Angyalföldi TTE a helyi önkor-

mányzat támogatásával elindította

a XIII. Kerületi Szabadtéri Kon-

dipark Programot.

November 2-áig hetente 3 hét-

köznap 17–18 óra, illetve szomba-

tonként 9–12 óra között szakember

irányításával nyílt edzéseket és ta-

nácsadást tartanak a helyi kültéri

kondiparkokban.

Szombaton 9–10.30 óra között

speciálisan 50 éven felüliek számá-

ra tartják meg a foglalkozást, élet-

kori szempontok figyelembevéte-

lével.

Páros héten hétfõn a Jász utcá-

ban, szerdán a Gyermek téren, csü-

törtökön a Prevenciós Központ-

ban, szombaton a Gyermek téren.

Páratlan héten hétfõn a RaM-

ban, szerdán a Gyöngyösi sétá-

nyon, csütörtökön a Vizafogó sétá-

nyon, szombaton pedig a Szent Ist-

ván parkban várják az érdeklõdõ-

ket.

Az edzések során igény szerint

egyéni edzéstervet készítenek és ét-

kezési tanácsadást is adnak a szak-

emberek a résztvevõknek. Külön

kérésre vérnyomást is tudnak mér-

ni az edzések elõtt és után. A fog-

lalkozásokra nem kell elõre jelent-

kezni! A részvétel ingyenes.

Szabadtéri Kondipark Program

Page 16: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.1166 MOZAIK

FSZEK XIII/2. sz. Radnóti Miklós KönyvtáraPannónia u. 88–90. (RaM) Tel.: 398-6280

hétfõ, szerda, péntek: 14–19,

kedd: 10–15, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/4. sz. KönyvtáraLehel u. 31. Telefon/fax: 320-8829hétfõ, szerda, péntek: 14–19,

kedd: 10–15, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/6. sz. Angyalföldi Kertvárosi KönyvtáraMosoly u. 40/A. Telefon/fax: 349-1532

hétfõ, szerda, péntek: 14–19, kedd: 11–16, csütörtök: 12–16 óráig

FSZEK XIII/8. sz. KönyvtáraDagály u. 9. Telefon/fax: 340-3309, 411-5000/5513

e-mail: [email protected],https://www.facebook.com/dagalyutcaikonyvtara.fszek/

hétfõ, szerda, péntek: 12–19, kedd, csütörtök: 9–16, szombat: 9–14 óráig.

PROGRAMAJÁNLÓ:

Hogy ezek a fiatalok miket tudnak?! – Egyéni okostelefon-használati foglalkozá-

sok hétfõnként 16.00–17.30 óráig, elõzetes telefonos bejelentkezés alapján

Nyitott Iroda – Szkenneljen, nyomtasson, fénymásoljon, lamináljon, spirálozzon –

készítse el dokumentumait számítógépeinken vagy saját mobileszközén!

Klubhelyiség – Tanulócsoportoknak elõzetes bejelentkezés alapján, WIFI kapcso-

lattalHol van az a nyár? – †Juhász Erika festõmûvész és Beleznay Diána festõmûvészkiállítása augusztus 25-ig.

KÖNYVAJÁNLÓ:Roberto Bolano: Szülõföld (Jelenkor, 2019.)María Duenas: A kapitány lányai (Gabo, 2019.)Háy János: Kik vagytok ti? Kötelezõ magyar irodalom (Európa, 2019.)Erlend Loe: Leltár (Scolar, 2019.)Spiró György: Egyéni javaslat: humoreszkek (Magvetõ, 2019.)

LÁNG-OLO JAM 18., szombat 18.00A Jazz And More kórus vidám tavaszi mûsora. Belépõdíj: 1000 Ft.TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET ÉVES TALÁLKOZÓJA ÉS KÖZGYÛ-LÉSE (Zártkörû rendezvény) 19., vasárnap 9.30–13.00ISMERETTERJESZTÕ ELÕADÁS 24., péntek 17.30–19.00„Réunion vulkáni sziget az Indiai-óceánban, Madagaszkártól keletre” címmel.Elõadó: Alpár Pál (ERE-Klub). A részvétel díjmentes.ÉVZÁRÓ GÁLAKONCERT (Zártkörû rendezvény) 25., szombatA DRUMKILLER Dobcentrum Bt. szervezésében.

ÁLLANDÓ PROGRAMJAINKBÓLRINGATÓ – Vedd ölbe, ringasd, énekelj! hétfõ 10.00–10.30Zenei nevelés a kodályi elvek alapján a születéstõl 3 éves korig. A cél, hogy a kismamákmegtanuljanak egy könnyen énekelhetõ, de a kodályi elvekhez híven zeneileg értékes dal-anyagot. Ismerkedjenek meg magyar mondókákkal, mozgásos, ölbeli játékokkal.Vezetõ: Ujvári Klára, 06 (70) 426-1077,[email protected]ÁS GYERMEKEKNEK kedd és csütörtök 15.00–16.00„A sakk sport, játék és tudomány egyszerre.” A sakk legfontosabb elõnyei: fejleszti a logikaikészségeket, növeli a koncentrációs és küzdõképességet, erõsíti a gyõzni akarást, javítja amemóriát, formálja a jellemet. Oktató Kaufmann Attila: 06 (30) 328-5091. Kedvez-ményes részvételi díj: 1000 Ft/fõ/hóTE + ÉN TÁNCEST NOSZTALGIAZENÉVEL péntek 18.00–22.00, vasárnap17.00–21.00. Játszik a Láng zenekar. Belépõdíj:1000 Ft.UNIVERZÁLIS ÉLET EGYESÜLET vasárnap 10.00–13.00Találkozó: minden hónap 1. és 3. vasárnapján. Vezetõ: dr. Bérczy Judit.

TÁJÉKOZÓDJON HONLAPUNKON IS: www.lmk.hu

1139 Budapest, Rozsnyay utca 3.Telefon: 349-6308. www.lmk.hu

e-mail: [email protected]/

LangMuvelodesiKozpont

LángMûvelõdésiKözpont

MMMM iiii nnnn dddd eeee nnnn ,,,, aaaa mmmm iiii aaaa rrrr cccc !!!!NNNN aaaa gggg yyyy oooo nnnn mmmm oooo dddd eeee rrrr nnnn rrrr eeee nnnn dddd eeee llll õõõõ nnnn kkkk bbbb eeee nnnn :::: fül-orr-gége, arcüregi problémák,horkolás professzionális megszüntetése. Komplett, esztétikus, modern fogászat,fogszabályozás (gyereknek, felnõttnek), implantátum, porcelánhéj stb.

SSSS zzzz éééé pppp ssss éééé gggg pppp rrrr oooo gggg rrrr aaaa mmmm :::: arckorrekció, arcfiatalítás garanciával, vágás nélkül,ráncfeltöltés, nyakfeszesítés.

BBBB aaaa rrrr áááá tttt ssss áááá gggg oooo ssss cccc ssss aaaa pppp aaaa tttt ,,,, bbbb aaaa rrrr áááá tttt ssss áááá gggg oooo ssss áááá rrrr aaaa kkkk aaaa zzzz OOOO kkkk tttt oooo gggg oooo nnnn nnnn áááá llll :::: TTTT eeee rrrr éééé zzzz kkkk rrrr tttt .... 7777 .... ,,,,(((( bbbb eeee jjjj áááá rrrr aaaa tttt aaaa zzzz uuuu tttt cccc áááá rrrr óóóó llll )))) .... BBBB eeee jjjj eeee llll eeee nnnn tttt kkkk eeee zzzz éééé ssss :::: 9999 5555 1111 ---- 2222 1111 4444 5555 ,,,, 0000 6666 (((( 3333 0000 )))) 7777 2222 1111 ---- 2222 9999 7777 8888

Új kezdeményezésekRoma fiatalok „A közmunka nem lehet életcél”

– Folyamatosan gondolkod-

nunk kell az oktatás, a foglalkozta-

tás kérdésein. Fontos lépés, hogy a

Tar utca 4. szám alatt a közelmúlt-

ban megnyitottunk egy éttermet,

melynek a bevételével tudjuk majd

segíteni a fiatalokat. A tervünk az,

hogy az étterem bevételének egy je-

lentõs része egyetemi, fõiskolai

ösztöndíjakat teremtsen a roma fi-

atalok részére. Január 28-án nyitot-

tuk meg a Cifra Ételbárt – meséli

Jakab Sándor, a kerületi RNÖ elnö-

ke.

Természetesen, mint minden

vállalkozás esetében, az elindulás a

legnehezebb, jelenleg az étterem

bejáratásán dolgoznak, mely reg-

gel 8-tól délután 3-ig üzemel, tehát

a környéken lakók és dolgozók

napközbeni étkezését kívánja ki-

szolgálni. A kezdeményezés az

Angyali Étek Vendéglátóipari Szo-

ciális Szövetkezettel együttmû-

ködve jött létre, támogatta a Fõvá-

rosi Roma Nemzetiségi Önkor-

mányzat és a XIII. kerületi önkor-

mányzat is.

– Bízunk benne, hogy nagyjából

egy év alatt eljuthatunk oda, hogy

el tudjuk indítani az ösztöndíj-

programot – fûzi hozzá Jakab Sán-

dor.

Tervük, hogy 2022-tõl további,

egymásra épülõ vállalkozásokat

hozzanak létre, melyek egyrészt

munkalehetõségeket teremtenek a

kerületi romáknak, másrészt a jö-

vedelmük egy része az oktatás tá-

mogatásába is visszaforgatható.

– A késõbbiekben szeretnénk

majd zárt kerteket bérelni a város

peremén lévõ kerületekben, ahol

zöldség, gyümölcs, gomba ter-

meszthetõ, amit a Lehel Csarnok-

ban értékesíthetünk, vagy létre-

hozhatunk házhozszállítási szol-

gáltatást, zöldséges boltot. Sok

olyan fiatal kötõdik a szerveze-

tünkhöz, akik különbözõ szak-

mákban, a vállalkozásokban dol-

gozhatnának. Nekik próbálunk le-

hetõséget teremteni, meglátjuk,

milyen sikerrel. Sajnos a szülõi hát-

tér esetükben nem olyan, ami elõre

vihetné õket. Ezeknek a fiatalok-

nak most csak a közmunkaprog-

ram adott. De a közmunka nem le-

het életcél. Próbálunk a fiataloknak

lehetõségeket mutatni, hogy tartal-

mas életet alakíthassanak ki ma-

guknak, és olyan munkát, szakmát

találhassanak, amibõl meg is tud-

nak élni – mondta el Jakab Sándor.

Pár hónap, akár pár év is kellhet

ahhoz, hogy kiderüljön, a mostani

kezdeményezés mennyire lesz si-

keres. De már most is lelkesedést és

célokat ad a fiataloknak, és talán ez

jelenleg a legfontosabb.

��(MUNKATÁRSUNKTÓL)

A XIII. Kerületi Roma Nemzetiségi Önkormányzat(RNÖ) 2006-ban kezdte el munkáját. Céljaik túlmutat-nak azon, hogy a roma hagyományokat, kultúrát ésnyelvet ápolják. Igyekeznek aktívan dolgozni az esély-egyenlõség megteremtésén, segíteni a fiataloknak ab-ban, hogy szélesebb látókörrel szemléljék az életet, éslehetõséget adni, hogy kitörjenek nehéz körülményeikközül.

A tervünk az, hogy az étterem bevételének egy jelentõs része egyetemi, fõiskolai ösztöndíja-kat teremtsen a roma fiatalok részére

Page 17: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer
Page 18: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.1188 APRÓHIRDETÉSEK

LAKÁSFELÚJÍTÁS! SZOBAFESTÉS, TAPÉTÁZÁS, MÁZO-LÁS, PARKETTALERAKÁS, PARKETTAJAVÍTÁS, PAR-KETTACSISZOLÁS, VÍZ-, GÁZ-, GIPSZKARTONSZERE-LÉS, CSEMPÉZÉS, VILLANYSZERELÉS, KÕMÛVES-, LA-KATOS- ÉS ASZTALOSMUNKÁK, AJTÓ-, ABLAKCSERE,-JAVÍTÁS, TAKARÍTÁS, GARANCIÁVAL, AZONNALRAIS. TEL.: 202-2505, 06-30-251-3800. HALÁSZ TIBOR

KÖLTÖZTETÉS, lomtalanítás, áruszállítás, csomagolás,bútorszerelés, ingyenes felmérés, fuvarvállalás. Tel.:403-9357, 06-20-972-0347, 06-30-589-7542

RÉZ- és rozsdamentes küszöbök beszereléssel. Zárak, ki-lincsek, pántok, zsanérok cseréje, régi ajtók, ablakok fel-újítása, szigetelése. Tel.: 06-20-381-6703, 251-9483

ABLAKJAVÍTÁS! www.ajtoablakdoktor.hu. 25 ÉVEVÁLLALOM kedvezõ árakon ablakok, ajtók javítását, il-lesztését, zárak cseréjét, festését, HÕSZIGETELÕ ÜVE-GEZÉSÉT ÉS SZIGETELÉSÉT GARANCIÁVAL. FELMÉ-RÉS DÍJTALAN! Horváth Ákos. Tel.: 06-70-550-0269

REDÕNYÖSMÛHELY gyárt, szerel, javít! Reluxa, redõny,szalagfüggöny, napellenzõ, szúnyogháló, rolettajavítás 1napon belül. Tel.: 370-4932

FÜRDÕSZOBÁK, konyhák felújítása, átalakítása! Csempe-burkolás, kõmûvesmunkák, vízszerelés, villanyszerelés!Anyagbeszerzéssel, határidõre, garanciával! Teljes lakás-felújítás! Tel.: 06-20-961-6153, www.burkologuru.hu

ASZTALOSMUNKÁT vállalok hétvégén is. Ingyenes felmé-réssel, ajtó-ablak, bútorjavítás, -gyártás, garanciával.Regdon Csaba. Tel.: 06-20-957-9533, 284-9213

IKEA-típusú beépített szekrények, konyhabútorok,irodabútorok stb. méretre gyártása legolcsóbban. Pl.könyvszekrény 228x80x28 cm 13 800 Ft. Igényesmunka, rövid határidõ. Tel.: 06-30-368-1354

REDÕNY, RELUXA, SZÚNYOGHÁLÓ, NAPELLENZÕSTB. szerelése garanciával. Kerületi redõnyös.AJÁNDÉK SZÚNYOGHÁLÓ MINDEN MEGRENDE-LÉSHEZ! Tel.: 06-70-341-9489

REDÕNY-, reluxaszerelés, javítás, gurtnicsere, szúnyog-háló, szalagfüggöny, harmonikaajtó szerelése rövid ha-táridõvel, hétvégén is. Nagy Sándor. Tel.: 06-20-321-0601

LAKÁSFELÚJÍTÁS, tisztasági festés azonnalra. Mázolás,parkettacsiszolás, víz, gáz, villany referenciákkal, megbíz-hatósággal. Tel.: 06-20-945-5473, 06-30-499-1814

ENERGETIKAI tanúsítás lakás, családi ház, üzlet eladásá-hoz igény szerinti határidõre. Murányi Béla. Tel.: 06-20-398-6339, [email protected]

VÍZVEZETÉK-SZERELÉS! Rudas Pál és Rudas Viktor, apaés fia. Csaptelepek, szifonok, wc-csészék, wc-tartályok,mosdókagylók, mosogatók cseréje és javítása. Mosó- ésmosogatógépek vízbekötése. Villanybojlerek vízkõte-lenítése. Anyaggal is. Elõleg és kiszállási díj nélkül. Garan-ciával! Tel.: 220-4172, 06-30-313-7514

FESTÉS, tapétázás, mázolás, parkettacsiszolás, lami-náltlerakás! Gyors kezdéssel, garanciával, referenci-ával. Pap Gábor szobafestõ. XIII., Pozsonyi út. Tel.:06-30-942-4735, 360-2345,www.festes-tapetazas.hu

FESTÉS, mázolás, tapétázás, kisebb munkák vállalása is.Gipszkartonozás, kõmûves javítások. Tel.: 06-30-568-6255 Kovács Gergely

SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás bútormozgatással.Parkettacsiszolás, aljzatkiegyenlítés, PVC-, szõnyegpad-ló-lerakás. Minõségi, precíz munka, mérsékelt árakon.(Alapítva: 1998) Csapó György. Tel.: 06-31-780-6430,780-3732, festesma.iwk.hu

SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, lamináltparkettázás,gipszkartonos munkák, igény esetén teljes lakásfelújítás.Referenciával, garanciával, takarítással. Tel.: 06-30-391-0805

TÁRSASHÁZAK közös képviseletét vállaljuk családi vállal-kozásban, szakértelemmel, gyakorlattal, reális, egyediárakon. Tel.: 06-30-966-6052

KÖZÖS képviselet. Társasházkezelés. Kérje referenciái-mat! Kérjen ajánlatot! Személyes bemutatkozás! Dr. BíróAnna. Tel.: 06-70-505-9394, 06-70-383-5004. E-mail:[email protected]

TÁRSASHÁZI közös képviselet megbízhatóan. Több évestapasztalat, 0–24 ügyelet. www.kozoskepviselo.hu. Tel.:06-70-338-6723

BÉLYEGET, papír- és fémpénzt, képeslapot, könyveket,régiségeket vásárolunk. VI., Andrássy út 16. Tel.: 266-4154. Nyitva: h–sz: 10–17, cs: 10–19, p: zárva

RÉGI pénz, kitüntetés, érem vétele, eladása, aukció. Té-rítésmentes értékbecslés. Tátra Galéria. 1136 Bp., Tát-ra u. 4. Tel.: 239-4043, www.tatraerembolt.hu

RÉGI, képes trafikos gombfocikat vásárolna gyûjtõ. Dara-bok is érdekelnek. Tóth Sándor. [email protected]. Tel.: 06-20-947-0776

VÁROSFAL Antikvárium vásárol készpénzért könyveket,könyvtárakat, hanglemezeket, DVD-t, vitrintárgyakat,képeslapokat, hagyatékot. Díjtalan kiszállás. Tel.: 332-0243, 06-20-922-0001

KÖNYVMOLYOK új és használt magyar nyelvû könyveketvesznek. Igény szerint teljes körû ingyenes lomtalanítás.Tel.: 06-20-477-4118

BALATONFÜREDEN 90 nm-es, felújítandó családi ház,nagy melléképületekkel (120 nm + 40 nm), az óváros-ban, csendes helyen eladó. 45 M Ft. Tel.: 06-70-628-2482

A XIII.ker. Egészségügyi Szolgálat KözhasznúNonprofit Kft. bérbevételre kínálja az alábbi helyisége-ket:1. a Szegedi úti Szakrendelõ IV. emeletén, a betegváróvalegy légtérben lévõ, 7 nm-es üzlethelyiség. Az üzlethelyi-ség frontja nyitott, amely motoros mûködtetésû ráccsallezárható.2. a Visegrádi utcai Szakrendelõ II. emeletén, egy 227nm-es, egybefüggõ, kialakítás nélküli, bontott állapotúterület. A kialakításokat a bérlõnek saját költségén kell el-végeznie. A közmûcsatlakozások biztosítva vannak. A te-rület kizárólag gyógyító vagy egészségmegõrzõ tevékeny-ségre vehetõ bérbe. Érdeklõdni a 452-4204 telefonszá-mon lehet

FOGSOROK, hidak készítése, javítása soron kívül, fog-szabályozó, fogfehérítõ. Mozgáskorlátozottakhozházhoz megyünk! Hétvégi ügyelet! Fogászati háttérbiztosított! Tóthné Hûvös Katalin fogtechnikus mes-ter, 1013 Budapest, Krisztina krt. 51. fszt. 1. Tel.:06-30-222-3016

MINDEN, ami arc! Nagyon modern rendelõnkben: fül-orr-gége, arcüregi problémák, horkolás professzionálismegszüntetése. Komplett esztétikus modern fogászat,fogszabályozás (gyerekeknek, felnõtteknek), implantá-tum, porcelánhéj stb. Szépségprogram: arckorrekció,arcfiatalitás garanciával, vágás nélkül, ráncfeltöltés,nyakfeszesítés. Barátságos csapat, barátságos árak azOktogonnál: Teréz krt. 7. (bejárat az utcáról). Bejelent-kezés: 951-2145, 06-30-721-2978

NYUGDÍJAS munkatársakat keresünk! Elektro és mecha-nikai mûszerészeket, irodai munkatársat számítógép-is-merettel. Újpesti cég. E-mailben várom az önéletrajzo-kat: [email protected]

ÁRUSZÁLLÍTÓI munkakörbe keresünk budapesti, jó vá-rosismerettel rendelkezõ, jó fizikumú kiszállítót kisteher-autóra, hétfõtõl péntekig. Tel.: 06-70-333-4899

TAKARÍTÓ kollégát keresünk! Munkaidõ: 7–11 vagy6–10 óráig. Munkabér: 80 000 Ft + 5000 Ft. Tel.: 06-70-601-0715, 06-30-596-0365, 06-30-543-5469

A XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Kh. NonprofitKft. pályázatot hirdet asszisztens állás betöltésére,több munkahelyre. A munkaviszony teljes foglalkoztatás-ra, határozatlan idõtartamra szól. Szakmai gyakorlatelõnyt jelent. Pályázati feltételek: általános ápoló és álta-lános asszisztens vagy felnõtt szakápoló képesítés, érvé-nyes státusz az ÁEEK mûködési nyilvántartásában és ér-vényes kamarai tagság, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsibizonyítvány. Az állások folyamatosan betölthetõk. Nyug-díjasok jelentkezését is várjuk. A kiírással kapcsolatos ér-deklõdést, pályázatokat a [email protected] címre várjuk

A XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Kh. NonprofitKft. pályázatot hirdet nõgyógyász szakorvosi állás be-töltésére. A munkaviszony részmunkaidõs foglalkozta-tásra, határozatlan idõtartamra szól. Nyugdíjas kollégákjelentkezését is várjuk. Pályázati feltételek: orvostudo-mányi egyetem, szülészet-nõgyógyászat szakorvosi szak-vizsga, érvényes státusz az ÁEEK mûködési nyilvántartá-sában és érvényes kamarai tagság, 3 hónapnál nem ré-gebbi erkölcsi bizonyítvány. Ultrahang diagnosztikai szak-képesítés elõnyt jelent. Az állás folyamatosan betölthetõ.A pályázati kiírással kapcsolatos további információt nyújtdr. Hertzka Péter ügyvezetõ igazgató a 06-30-940-4212 telefonszámon

A XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Kh. NonprofitKft. pályázatot hirdet az Egynapos sebészetén mûködõegészségügyi koordinátor állás betöltésére. A mun-kaviszony teljes munkaidõs foglalkoztatásra, határozat-lan idõtartamra szól. Pályázati feltételek: legalább fõisko-lai szintû egészségügyi képesítés, érvényes státusz azENKK mûködési nyilvántartásában és érvényes kamaraitagság, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.Elõnyt jelent az egészségügyben szerzett szakmai gya-korlat. Az állás folyamatosan betölthetõ. A pályázati ki-írással kapcsolatban érdeklõdni lehet Mecseki Nikoletta in-tézeti vezetõ fõnõvérnél a [email protected] címen

IDÕSGONDOZÁSRA, házvezetésre, gyermekfelügyeletrehölgyeket kínálunk és keresünk igény szerint. Empátia.Tel.: 06-20-465-8458, 336-1094, 06-70-380-5522

IDÕS személy gondozását, háztartás vezetését vállalom24 órában, együtt lakva. Tel.: 06-20-224-9590

NÉMETOKTATÁST vállal türelmes, diplomás magánta-nárnõ gyerekeknek és felnõtteknek a II. kerületben, aSzépvölgyi út közelében és ONLINE, SKYPE-ON IS.E-mail: [email protected]. Tel.: 06-30-409-5492

COMPUTERKLINIKA: számítógép-javítás, karbantartás,bõvítés, vírusirtás, telepítés, tanácsadás. Ingyenes ki-szállással! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30-857-2653

IDÕSEKHEZ pedikûrös házhoz megy. M. Mariann. Tel.:06-30-445-3876

ASZTROLÓGUS vállal horoszkópkészítést és párkapcsola-ti elemzést. Tel.: 06-70-562-4422

TÁRSKÖZVETÍTÉS: szívvel-lélekkel segítünk megtalálnipárját! Tel.: 06-20-272-1461, komolyangondolom.hu

A XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat a Szegedi út17. szám alatti parkolójában bérletes parkolási lehe-tõséget kínál lakossági vagy céges gépkocsik részére. Aparkolóban kizárólag személygépkocsi elhelyezésére vanlehetõség. A parkoló nem õrzött. A bérletek árai: 20 000Ft (havi), 57 000 Ft (negyedéves), 108 000 Ft (féléves),204 000 Ft (éves). Az árak az áfa összegét nem tartal-mazzák. Érdeklõdni a 452-4204 telefonon lehet

EGYÉB

SZÁMÍTÁSTECHNIKA

OKTATÁS

GONDOZÁS

ÁLLÁS

FOGORVOS

EGÉSZSÉG

INGATLAN

KÖNYV

RÉGISÉG

KÖZÖS KÉPVISELET

FESTÉS, MÁZOLÁS

VÍZ-, GÁZ-, FÛTÉSSZERELÉS

SZOLGÁLTATÁS

APRÓHIRDETÉSEK �� APRÓHIRDETÉSEK �� APRÓHIRDETÉSEKONLINE APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL A NAP 24 ÓRÁJÁBAN: www.hirnokapro.hu

Online apróhirdetés-felvétel a nap 24 órájában: www.hirnokapro.huAz apróhirdetés ára 15 szóig bruttó 2700 Ft, ezen felül szavanként 127 Ft.

Lapunk következõ száma június 6-án jelenik meg. Lapzárta: május 27.A lapban megjelenõ hirdetések tartalmáért a szerkesztõség nem vállal felelõsséget.

GYORSSZAKI 0–24. VÍZ-, FÛTÉSSZERELÉS,DUGULÁSELHÁRÍTÁS GYORSSZOLGÁLAT. SzabóKároly és Kristóf. Tel.: 06-30-971-3782, 360-4434, www.gyorsszaki.hu

TEHERTAXI. Költöztetés precíz munkavégzéssel!Megbízható rakodókkal, gyors ügyintézéssel. Igényesetén dobozok, csomagolóanyagok. 10%-os hét-végi kedvezmény! Tel: 280-2542, 06-70-214-4235

FOGFEHÉRÍTÉS hideg fénnyel, bevezetõ áron!www.cleardent.hu. Tel.: 06-20-522-1700, 320-4778. XIII. ker., Szt. István krt. 4. III. em. 1.

KLÍMA ÉS LÉGTECHNIKAI BERENDEZÉSEK, HÁZTAR-TÁSI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI GÉPEK TELEPÍTÉSE,KARBANTARTÁSA, JAVÍTÁSA. Simsik Antal, telefon:06 (70) 524-7804, e-mail: [email protected]

ÁLLÁS: XIII., Csángó utca 32. lakásba TAKARÍTÓNÕTKERESEK. Heti 2-3 alkalom, munkaidõ 2 óra. Nyug-díjasok, kismamák, kiegészítõ munkalehetõség!Tel.: 06-20-566-0550

ELCSERÉLNÉM 55 m2-es önkormányzati lakásomatkisebbre. 06 (70) 246-0930

VÉGKIÁRUSÍTÁS a XIII. kerület, Gyöngyösi u. 51/Aszám alatti „üzletben majdnem minden kapható,ami az irodában és a háztartásban szükséges”! Is-kolaszerek, mûanyagáruk, férfi-, nõi-, gyermek-zokni és -ruhák, illatszerek, fodrászkellékek, játé-kok, háztartási- és vegyi-áruk, rövidáru!Szeretettel várom minden kedves vásárlómat!AZ ÜZLET ÁRUKÉSZLETTEL EGYÜTT ELADÓ!

ZSAZSA GALÉRIA

AZONNALI KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL!Tört-fazonarany 6500–12 000 Ft/g

Tört-fazonezüst 150–800 Ft/gAntik bútorokat, pénzérméket, festményeket,

porcelánokat, órákat, korall ékszereket,mindent, ami régi, akár teljes hagyatékot!

FIGYELEM!A mézsárga borostyánt 1000–2000 Ft/g

áron vásároljuk!Várjuk szeretettel: XIII., Hollán Ernõ u. 4.

Tel.: 350-4308, 06-70-884-4084E-mail: [email protected]

KÉMÉNYBÉLELÉS, kondenzációs kémények, kazánokbekötése, szerelt kémény, füstcsövezés. Minden,ami kémény! Fõkétüsz-ügyintézés. Tel.: 06-20-407-0533, www.kemenymuhely.hu

FÜRDÕSZOBA-FELÚJÍTÁS A–Z-IG! Akadálymentesí-tés kádról zuhanykabinra. Ha pontos, precíz, minõ-ségi munkát szeretne, hívjon! Kiváló tisztelettel:Kõrösi András. Tel.: 06-20-936-0581

Page 19: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2019. MÁJUS 16. 1199MOZAIK

www.sprintkiado.hu

e-mail: [email protected]

Hirdetésfelvétel: Sprint Kft.,

1137 Bp., Újpesti rkp. 7.,

hétfõtõl péntekig 9–15 óráig,

tel.: 237-5060, 237-0242

e-mail: [email protected]

AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJAHÍRNÖKHÍRNÖKX

III.

KE

LE

TI

XII

I. K

ER

ÜL

ET

I MMeeggjjeelleenniikk kkéétthheetteennttee,,6677 000000 ppééllddáánnyybbaann..

Alapító fõszerkesztõ:Sas György (1922–2004).

Felelõs szerkesztõ:

Machos Ferenc.

Szerkesztõk: Czeglédi Ildikó,Jusztusz Gábor, Kálmán Attila.

Fotó, tördelés: Holczer Gábor.

Kiadja: a Sprint Kft.

Felelõs kiadó: a kft. ügyvezetõje.

Az óvodás gyerekek szülei nap

mint nap sokféle nevelési problé-

mával szembesülnek. Mindenki a

legjobbat szeretné gyermekének,

de a hogyant illetõen már sok a két-

ség, a tanácstalanság. Mi sem mu-

tatja ezt jobban, mint az a jó né-

hány kérdés, amivel rendszeresen

megkeresik az óvónõket és az óvo-

daigazgatóságot. Ennek nyomán

indítottunk egy olyan cikksoroza-

tot, amelyben a legnagyobb érdek-

lõdésre számot tartó kérdéseket la-

punk hasábjain szakemberek vála-

szolnak meg. A szülõk által felve-

tett kérdések közül minden lap-

számban az adott idõszakban leg-

aktuálisabbakat igyekeznek meg-

válaszolni a szakemberek. Ezúttal

a csoportok összetételét elemeztük.

Szülõi kérdés: Õsztõl óvodás lesz akislányom. Szeretném tudni, mi len-ne jobb neki: a vegyes, vagy az azonoséletkorú gyerekekbõl álló csoport?

Válaszol: Daruka Ilona, azÁkombákom Tagóvoda vezetõjeés Rácz Andrea óvodapedagógus

Az óvodai elõjegyzés, illetve fel-

vétel kapcsán sok szülõben megfo-

galmazódik ez a kérdés. Az azonos

életkorú kicsinyekbõl álló csoport

mibenlétével a legtöbben tisztában

vannak. Ami a vegyes csoportokat

illeti, azzal kapcsolatban gyakran

felmerül egyebek mellett, hogy

kapnak-e majd a kicsik elegendõ fi-

gyelmet a nagyok mellett, õket is

bevonják-e a foglalkozásokba, és

késõbb, az iskolába készülés idõ-

szakában a kicsikkel való foglalko-

zás nem vonja-e el a figyelmet a na-

gyok felkészítésétõl?

Mind a „tiszta”, mind a vegyes –

három és hét év közötti gyerekek-

bõl álló – csoportnak vannak elõ-

nyei és hátrányai. A vegyes életko-

rú csoportok összetétele, hangulata

a családi neveléshez hasonló, mivel

itt is, ott is vannak kisebb és na-

gyobb gyerekek. A nevelési év ele-

jén az új gyerekek befogadása, il-

letve beszoktatása könnyebb és

nyugodtabban zajlik, mert a „régi-

ek” számára már ismerõs a környe-

zet, a felnõttek, az óvodástársak és

a szabályok. Lehetõség van arra,

hogy a kistestvér a nagyobbal egy

csoportba kerüljön.

A nagyobb gyerekek vezetgetik,

tanítgatják, vigasztalják a kisebbe-

ket. Példát mutatnak nekik, segítik

beilleszkedésüket. Egy simogatás,

ölelés, reggeli örömteli fogadtatás

segíti a szülõtõl való búcsúzást, el-

válást. Közben a nagyok is sokat ta-

nulnak elfogadásról, odafigyelésrõl,

törõdésrõl, felelõsségrõl a kisebb, a

gyengébb segítésérõl. Ezekben a

csoportokban a másság elfogadása

természetes, mert – már csak élet-

koruk miatt is – itt mindenki más.

Azoknak a gyerekeknek, akik is-

kolakezdés elõtt még egy évet tölte-

nek az óvodában, nagyobb érzelmi

biztonságot ad, hogy nem kerülnek

másik csoportba: az óvó néni, a daj-

ka ugyanaz marad. Ugyanakkor

vegyes csoportnál az óvodapedagó-

gusoknak több idõt kell szánniuk a

valódi közösség kialakítására, te-

kintve, hogy minden évben új gye-

rekekkel bõvül a csoport. A tiszta

csoportok a beszoktatási idõszakot

követõen összeszokott közösséget

alkothatnak. A következõ években

a nyarat követõ szeptemberi vissza-

szoktatás könnyebb.

A vegyes csoportokban a kiseb-

bek sokszor részt szeretnének ven-

ni azokban a tevékenységekben,

foglalkozásokban, amikben a na-

gyobbak. Erre természetesen lehe-

tõségük van: az életkorukból adó-

dó kíváncsiságuknak, érdeklõdé-

süknek megfelelõen az óvodapeda-

gógusok õket is bevonják, így egyre

önállóbbak, tájékozottabbak lesz-

nek. Az azonos korúakból álló cso-

portban a gyerekek képességeinek

és érdeklõdési körének megfelelõ-

en történik a tevékenységek terve-

zése, megvalósítása. Az óvónõk itt

egy adott életkor követelményeire

tudnak koncentrálni, így több fi-

gyelmet fordíthatnak az egyéni fej-

lõdés támogatására.

Akár tiszta, akár vegyes a cso-

port, lehetõség van a kicsinyek

egyéni képességei szerinti fejlõdés-

re, a folyamatos differenciálásra. A

vegyes csoportokban lehetnek

olyan foglalkozások, tevékenysé-

gek, amelyeknél az eltérõ fejlõdési

ütemet, tudást és életkort figyelem-

be véve különválasztják a kisebbe-

ket és a nagyobbakat.

Összességében elmondható,

hogy az azonos és az eltérõ korú

gyerekek által alkotott csoportnak

egyaránt vannak elõnyei. Mindkét

típusú csoport életének szervezése,

tervezése tudatos, elõrelátó mun-

kát igényel az óvodapedagógustól.

A szülõk azok, akik a legjobban is-

merik óvodába készülõ gyerekeik

egyedi képességeit, tulajdonságait

és igényeit. Ezeket kell mérlegelni-

ük akkor, amikor eldöntik, hogy –

amennyiben az adott óvodában

mindkét lehetõség rendelkezésre

áll – a vegyes, vagy a tiszta csopor-

tot részesítik elõnyben.

Vegyes csoportOvisélet Szülõk kérdeznek, szakemberek válaszolnak

Page 20: XXV. NGYALFÖLD ÁROSKÖZPONT 2019. 16. Sportosan az …media13.hu/hirnok/hirnok_2019_10.pdfpolgármestere az idõseknek nyújtott támogatásért, a SeniorEséstan elnevezésû módszer

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK2019. MÁJUS 16.2200 MOZAIK

Egymást érik a közösségi esemé-

nyek kerületünkben május köze-

pén is. 16-án, csütörtökön délután

három órakor veszi kezdetét a La-

kóközösségi Napok programsoro-

zatának második rendezvénye,

amelynek az Országbíró sétány ad

helyet. Az ingyenesen látogatható

program a SKult13, a Szociális és

Köznevelési Osztály, a XIII. Kerü-

leti Szociális Szolgáltató Központ

és a Prevenciós Központ közös

szervezésében valósul meg. A sok-

színûség jegyében a sátrakban és a

szabadtéren tekerõs járgányok,

ügyességi akadálypálya várja a ki-

hívásokat kedvelõket, de a kisebbek

a gyûrûs pecázást, a karikadobást

és a kézi csocsót is kipróbálhatják.

Az óvodások sátrában Brumm-

brumm Brúnóval és Kori bácsi

bábjaival bábtanulásra hívják a

gyerekeket és szüleiket. Az ingye-

nes egészségügyi szolgáltatások kí-

nálatában vérnyomás, vércukor- és

koleszterinszint-mérés, elsõse-

gélynyújtással kapcsolatos bemu-

tató, hallás- és látásélesség-vizsgá-

lat, egészségeséletmód-tanácsadás

szerepel. Lehetõség lesz egészséges

ételek, turmixok készítésére és kós-

tolására.

A sportot kedvelõk akadályfu-

tásban, asztaliteniszben, dartsban,

vívásban mérhetik össze erejüket.

Aki eléri a megfelelõ szintet, aján-

Szabadtér AUFeszt, Lakóközösségi Napok

Kulturális sokszínûség

Elõzõ rejtvényünk helyes megfejtése: Tom Lantos sétány. Nyerteseink: BBooddnnáárr KKrriisszzttiinnaa VVeerroonniikkaa,, SSzzáásszzMMááttyyááss.. Aktuális feladványunkban szintén a városrészünkhöz kapcsolódó kifejezést rejtettünk el. Beküldésihatáridõ: 2019. május 27. A helyes megfejtést beküldõk között értékes ajándékokat sorsolunk ki. Postacímünk:1137 Bp., Újpesti rkp. 7. E-mail: [email protected].

déktárgyakra beváltható tallért

kap. A Zöld Pont és a Gondos Gaz-

di is kitelepül játékokkal, tanács-

adással, versenyekkel. A színpadi

program közös tornával indul,

könnyûzenei és musicalegyveleg-

gel, zumbával, néptánctanulással

és revümûsorral folytatódik, a dél-

utánt a Pedrofon bulija zárja.

Másnap, vagyis május 17-én,

pénteken este hat órai kezdettel

kerül sor az idén hetedik éve meg-

rendezendõ Angyalföldi Utcaze-

nei Fesztivál (AUFeszt) koncert-

sorozat elsõ eseményére. A „Le-

gyen az utca a zenészeké, a zene

mindenkié egy-egy estén” jelszó

jegyében a kerület több helyszíné-

re, szabadtéri örömzenélésre vár-

ják a fõleg pályakezdõ együttese-

ket, zenészeket, énekeseket má-

justól szeptemberig havonta egy-

egy péntek estén.

A sorozat minden koncertjére a

belépés ingyenes. A sorozat ez évi

nyitó koncertjének a Gyöngyösi sé-

tány ad helyet. Fellép a Passz, a Dé-

vai Duó és az Odeion együttes.

��(CSOP)